Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Teológia szak

Király József

A munka, mint az ember

istenképiségéből

fakadó jog és kötelesség

Témavezető: Takács Gábor

Pécs, 2005

TARTALOMJEGYZÉK

I. A munkáról szóló egyházi megnyilatkozások létjogosultsága....................... 3

II. Bibliai alapok................................................................................................ 5

1. Az ember és a világ teremtett volta ........................................................... 5

2. Emberi munkavégzés az Ószövetségben................................................... 5

2.1. A munkavégzés kötelessége a teremtéstörténetekben ......................... 5

2.1.1 Az ember istenképiségéből fakadó munkavégzése az első

teremtéstörténet alapján......................................................................... 5

2.1.2 A föld művelése és óvása, mint a munkavégzés kettős arculata .. 8

2.1.3 A világ deszakralizálása, mint a munkavégzés lehetőségének

elengedhetetlen feltétele ........................................................................ 9

2.2 Az ember megváltozott munkavégzése a bűnbeeséssel ........................ 9

2.3 Az emberi tevékenység sokféleségének eredete az emberiség

történetében ............................................................................................. 10

2.4. Munka a bölcsességi irodalomban ................................................... 11

3. Munkavégzés az Újszövetségben............................................................ 12

III. A munka teológiai értelmezése, és annak gyakorlati megvalósítása az

Egyház történetében ........................................................................................ 14

1. Munka az ókorban ................................................................................... 14

1.1. A munka erkölcsteológiai értelmezésének nyomai a keresztény

ókorban.................................................................................................... 14

1.2. A remeték viszonya a munkavégzéshez............................................. 15

1.2.1. A munka Remete Szent Antal életében........................................... 15

1.2.2. A munka szerepe Pakhomiosz közösségében ................................. 17

1.3. A munka a keleti szerzetesi élet elengedhetetlen tartozéka.............. 17

1.3.1. Johannes Cassianus írása a keleti szerzetesek életéről és

szokásairól ........................................................................................... 17

1.3.2. A munkából származó tulajdon hatása a szerzetes és kolostora

életére .................................................................................................. 18

1.3.3. Összegzés .................................................................................. 20

1.4. Munkavégzés a nyugati és a görög szerzetesség atyáinak reguláiban

................................................................................................................. 20

1

1.4.1. Szent Benedek regulájának alapjai............................................ 20

1.4.2. A dolgozó szerzetes Nagy Szent Bazil regulájában .................. 21

1.4.3. A bencés rend alapelemei.......................................................... 21

1 . 4 . 3 . 1 . A m u n k a v é g z é s e l v i m e g a l a p o z á s a i ........ 22

1 . 4 . 3 . 2 . T u l a j d o n v i s z o n y o k a r e n d b e n .................... 23

1 . 4 . 3 . 3 . A s z e l l e m i é s a f i z i k a i m u n k a v é g z é s

e g y e n s ú l y a ................................................................................ 23

1 . 4 . 3 . 4 . A m u n k a v é g z é s r e v o n a t k o z ó e g y é b

r e n d e l k e z é s e k .......................................................................... 24

2. Munkavégzés a középkorban .................................................................. 25

2.1. Egyensúlybomlás a munkavégzés két alapvető formája között ........ 25

2.2. Munka vagy alamizsna a ferenci életeszményben? .......................... 26

2.3. A munka hagyományos értelmezésének megtartása és túllépése Szent

Brúnó regulájában .................................................................................. 27

2.4. Kétkezi és szellemi munka a ciszterci rendben ................................. 28

2.5. Verseny a kétkezi munkáért .............................................................. 29

3. Az egyház társadalmi tanítása az újkorban ............................................. 29

IV. Munka a pápák szociális enciklikáiban..................................................... 31

1. A munka az emberi természetben gyökerezik......................................... 31

2. A munka a tulajdonszerzés elsődleges módja ......................................... 32

3. A személy kibontakozása és a közösség java a munkavégzésben .......... 34

3.1. A munkavégzés szerepe a személy önkibontakozásában .................. 34

3.2. A munka közösségi dimenziója ......................................................... 35

3.2.1. Munka és család ........................................................................ 36

3.2.2. Munka és társadalom................................................................. 36

3.2.3. Munka és emberiség .................................................................. 36

4. A munka és a tőke helyes viszonya......................................................... 37

5. A munkavégzés, mint Isten dicsőítése..................................................... 38

V. Összegzés ................................................................................................... 40

A DOLGOZATBAN TALÁLHATÓ RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE ............. 42

IRODALOMJEGYZÉK.................................................................................. 43

2

I. A munkáról szóló egyházi megnyilatkozások létjogosultsága

Ha a munka teológiai értelmezését el kívánjuk helyezni az erkölcsteológia

szerteágazó palettáján, akkor azt mondhatjuk, hogy annak - a ma már többé

kevésbé önállósult - területnek a markáns részét képezi, melyet

szociálteológiának, vagyis az Egyház társadalmi tanításának nevezünk. A

munkáról szóló egyházi tanítás létjogosultságának bizonyítása érdekében vá-

laszt kell adnunk azokra a felvetésekre, melyek vagy megkérdőjelezik, vagy

túl tágra szabják az Egyház illetékességét társadalmi és gazdasági kérdésekkel

kapcsolatban. Azok, akik elvetik az Egyház arra vonatkozó jogát, hogy a köz

javát érintő kérdésekben megnyilatkozzék, álláspontjukat azzal alapozzák

meg, hogy az Egyházat pusztán a túlvilágra irányuló küldetésének teljesítése

szempontjából szemlélik, ami azt jelenti, hogy annak a közösségnek, mely

mindent az örök üdvösségnek rendel alá nincs joga, s egyben nem is köteles-

sége, hogy az evilági dolgokkal foglalatoskodjon. Ezzel homlokegyenest el-

lenkezik azok véleménye, akik úgy gondolják, hogy az Egyháznak nemcsak

joga, hanem szükségszerű kötelessége a politikai élet irányítását átvenni, és az

Isten országát már evilágban tökéletesen beteljesíteni. Természetes, hogy az

Egyháznak, amikor megfogalmazza saját küldetését cáfolnia kell ezeket a té-

vedéseket.

Az Egyház küldetésként kapta Alapítójától, hogy hirdesse az evangéliu-

mot minden időben, minden körülmények között és minden embernek. Ezért

kötelessége, hogy figyelje az idők jeleit, s azokat értelmezve tanúságot tegyen

Jézus Krisztusról és értékrendjéről. Ez a vallási természetű küldetés az egész

emberre és a teljes emberi közösségre irányuló tevékenység. A keresztény

értékrend nem magánügy, és nem is csupán az emberi élet egyik szegmensét

meghatározó alap (vallásos én), hanem életforma. Olyan alapvető erkölcsi

értékrend, melyre az ember egész élete, és minden életmegnyilvánulása épül.

Az Egyház célja, hogy az evangéliumi értékrendet megismertesse és megvaló-

sítsa a történelemben. Ezért szólal meg társadalmi kérdésekben, és mutat utat a

kinyilatkoztatás és a természetjog alapján.1 Ugyanakkor az Egyház szociális

tanítása nem tud és nem is akar az egyes problémákra technikai vagy gazdasá-

gi megoldásokat kínálni. Nem is javasol ideális gazdasági vagy politikai rend- 1 V.ö.: GS 76.; RN 13.; MM 239.; PP 2.; PP 13.; CA 53.; CIC 747.k. 2.§.

3

szert, azok közül nem részesíti előnyben egyiket vagy másikat, hanem hivatá-

sát betöltve őrködik az ember és a közösség méltósága felett. Erkölcsi alapel-

veket fogalmaz meg, melyek elvi továbbfejlesztését és gyakorlati megvalósítá-

sát a gazdasági és politikai szakemberekre bízza.2

Ennek megfelelően az emberi munkavégzéssel kapcsolatos megnyilatko-

zásaiban is olyan alapokat fektet le, melyekre építve lehet minden ember mun-

kához való jogát, valamint az emberhez méltó munkakörülményeket biztosíta-

ni, illetve a munkavégzés kötelezettségét számonkérni. Ez utóbbi azért is fon-

tos, mert korunkban egyre több szó esik a jogokról, de egyre kevesebb a köte-

lességekről.

Dolgozatunknak kettős célkitűzése van. Az első, hogy a munkát, mint az

ember istenképiségéből fakadó jogot és kötelességet mutassuk be. Arra igyek-

szünk felhívni a figyelmet, hogy a munka - melyet az ember oly gyakran nyo-

masztó teherként tapasztal meg - az ember teremtettségéből ered és az emberi

személyben gyökerezik. Az ember ugyanis attól is ember, hogy dolgozik. Eh-

hez szorosan kapcsolódik második célunk, a munka méltóságának és örömteli

voltának bemutatása, vagyis annak tudatosítása, hogy minden fáradsága elle-

nére alkotó tevékenység, melyben az ember örömét lelheti, ha nem pusztán

szükséges terhet lát benne.

Kiindulópontunk az egyház szociális tanítását megalapozó isteni kinyilat-

koztatás munkavégzésre vonatkozó kijelentéseinek elemzése. Ezt követően azt

vizsgáljuk, hogy az Egyház tanításában és gyakorlatában a történelem során

hogyan viszonyult a munkához. Ehhez a történeti forrásokon túl a fontosabb

szerzetesrendek szabályzatait hívjuk segítségül. Végül pedig az Egyház rend-

szerezett szociális tanításából vesszük szemügyre a munkáról szóló megnyi-

latkozásokat.

Nem kívánunk dolgozatunkban – hiszen nem a teológia szakterülete - a

munka alkotmányjogi, szociológiai, gazdasági és pszichológiai aspektusaival,

valamint a munka hiányából származó problémákkal foglalkozni. Ezek feltárá-

sa és megoldása - bár szorosan kapcsolódik a teológiai elvekhez - az adott te-

rületek szakembereinek feladata.

2 V.ö.: SRS 41.

4

II. Bibliai alapok

1. Az ember és a világ teremtett volta

Az ember tapasztalata, hogy része a világnak, ugyanakkor különleges vi-

szonyban áll világával, hiszen nem csupán értelmezi azt, hanem ebből az ér-

telmezésből fakadóan alakítja is. Része, melyben hatások érik, s ezek követ-

keztében alkalmazkodik hozzá, de ez az alkalmazkodása olyan, hogy egyben

új arculatot is ad annak. Tapasztalja azt, hogy kiszolgáltatott a világának, de

egyben a világ is neki. Felmerül a kérdés, hogy miben gyökerezik, és meddig

terjedhet ez az alakító erő, mely egyben az ember létfenntartását is szolgálja.

Ezek a tapasztalatok azonban egy sokkal mélyebb és átfogóbb kérdés megvá-

laszolását teszik szükségessé, melyet így tehetünk fel: Mi a világ eredete, és

benne hol az ember helye? Nem bocsátkozhatunk bele a kérdés széles körű

kifejtésébe, csupán a Biblia két teremtéselbeszélése alapján leszögezzük azt a

kiindulási pontot, hogy a világ és benne az ember létét és létbenmaradását a

teremtő Istennek köszönheti, aki folyamatos teremtő aktussal (creatio

continua) azt létben tartja. Fennáll tehát egy alapviszony a Teremtő és a te-

remtmények között, mely meghatároz minden más viszonyt. Különleges ebben

a relációban az Isten és „emberteremtmény” kapcsolata, hiszen az ember az,

aki a teremtés oldaláról értelmezi, értékeli ezt az alapviszonyt.3

2. Emberi munkavégzés az Ószövetségben

2.1. A munkavégzés kötelessége a teremtéstörténetekben

2.1.1 Az ember istenképiségéből fakadó munkavégzése az első teremtéstörténet

alapján

A világ és egyes jelenségeinek eredete utáni kutatás magával hozta az

ember eredetének és világon belüli helyének vizsgálatát is. Izrael életében 3 A témával kapcsolatban részletesebben lásd: Claus Westermann: Az Ószövetség teológiájá-nak vázlata, Budapesti Református Theológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócso-port, Bp., 1993., 81-99.o.

5

ezek a kérdések a babiloni fogság válsághelyzetében merültek fel, amikor

olyan vallási környezetbe került, ahol a világot nem, mint történelmet, hanem

mint természetet értelmezték; ahol az istenek és a világ sorsa egybefonódott;

ahol látszatra úgy tűnt, a történelem eseményeiben szabadító Istenként meg-

mutatkozó Jahve vereséget szenvedett a babiloniak isteneivel szemben. Izrael

tehát ebben a szituációban fogalmazta meg sajátos hitét a hatnapos teremtés-

történetben, mely teológia, antropológia és kozmogónia is egyben. Az ember

teremtését és helyét a következőképpen írja le: „Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz ha-

sonlót. Ő uralkodjon a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak

és az összes csúszó-mászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette

az embert saját képmására, Isten képmásának teremtette őt, férfinek és nőnek te-

remtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek terméke-

nyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodja-

tok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”

Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden növényt az egész földön,

amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy

táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a

földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Is-

ten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik

nap.” (Ter 1,26-31)

A szöveg a Papi hagyomány része, és a szerző a következő kijelentéseket

teszi az emberről:

o Az ember léte az Isten teremtő akaratának eredménye. Teremtésének

mikéntjével nem foglalkozik, - noha a Jahvista-hagyomány teremtés-

története valószínűleg ismert volt a szerző előtt - csupán azt fejezi ki,

hogy az ember teremtmény.

o Isten az embert kétneműnek, vagyis férfinek és nőnek teremtette,

ugyanazzal a méltósággal és megbízással ruházta fel. Ennek fontossága

abban mutatkozik meg, hogy mindegyik a maga nemében valósítja

meg a neki szóló megbízást.

o Az ember méltóságát, annak istenképiségében határozza meg a követ-

kezőképpen: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlót.”

Az istenképiség kifejezése a Teremtő és az ember közti megfelelésre utal.

Ennek a megfelelésnek első lépcsőfoka az Isten kezdeményező megszólalásá-

6

nak meghallása és az arra adandó válasz; második foka az ember teremtéshez

való viszonya, melyet már az áldás is meghatároz (Ter 1,26b). Ez a két fokozat

olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy az egyik átvezet a másikba,

ugyanis „amikor az ember kapcsolatba lép a világ dolgaival, legyen az a min-

dennapos munkája, étkezése, vagy felfedezései során, akkor mindig Istennel is

kapcsolatba lép, mint aki ezen dolgok teremtője és aki a rendelkezésére bocsá-

totta ezeket.”4

Az istenképiség tartalmának megfogalmazására két kifejezést találunk.

Az egyik a képünkre, ami valódi képmásságot jelent, a másik a hasonlatossá-

gunkra, ami kinézést jelent. „A két kifejezés együtt azt jelenti, hogy a képmás-

nak hasonlónak kell lenni ahhoz a valósághoz, amelyet a képmás ábrázol. Az

emberre nézve ez azt jelenti, hogy az embernek hasonlónak kell lenni Istenhez,

aki őt alkotta.”5 Mivel a bibliai antropológia nem választja részeire az embert,

- amikor ugyanis egy „alkotóelemét” emeli ki, akkor is az egész emberről be-

szél – ez a meghatározás az egész emberre vonatkozik.6

Istenképisége, valamint az áldásban kapott megbízása szorosan össze-

függ, hiszen azért részesült benne, hogy szabadon, de a teremtés rendjének

megfelelően megismerje, és munkájával alakítsa a világot. Képmásaként ural-

kodik, ezzel pedig Isten folyamatos teremtő tevékenységének munkatársa lesz.

Az áldás szerint, mint uralkodó áll a világban, aki hatalmát helytartóként gya-

korolja, ezzel igazolva, hogy Isten a teremtés Ura. A megbízás nem csupán

kiemelkedő egyéneknek, hanem minden embernek szól, ami magával hozza a

kölcsönös egymásrautaltságot és együttműködést.7

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy az ember, mint minden más te-

remtmény Isten teremtő akaratából született férfinek és nőnek, de

istenképiségének és belőle fakadó különleges megbízásának eredményeképpen

felette áll a világnak. Így Isten képmásaként munkatárs a teremtésben. Ez nem

jelentheti az ember istenítését, hiszen mint teremtmény csak a meglévő anya- 4 Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., 198.o. 5 Rózsa Huba: Kezdetkor teremtette Isten, Jel Kiadó, é.n., 53.o. 6 V.ö.: Dorothea Sattler, Theodor Schneider: Teremtéstan, in.: Theodor Schneider (szerk.): A dogmatika kézikönyve 1., Vigilia Kiadó, Bp., 1996., 171-173.o.; Az ember egyes „alkotóele-meinek” bibliai jelenését lásd: Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., 21-106.o. 7 Az istenképiség témáját részletesebben lásd: Gerhard von Rad: Az Ószövetség teológiája I., Osiris Kiadó, Bp., 2000., 123-125.o.; Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., 197-204.o.; v.ö.: Farkasfalvy Dénes: Az ember, mint az Isten kép-mása a Szentírásban, Szolgálat 72/7.

7

got képes formálni, szemben Istennel, akinek nincs szüksége alapanyagra a

teremtéshez. Világot alakító tevékenysége lényegéhez tartozik, és nem az Is-

tennel szembeni autonómia része.

2.1.2 A föld művelése és óvása, mint a munkavégzés kettős arculata

A Jahvista elbeszélés az ember és a világ teremtéséről, bár a kánonban a

második helyen, a keletkezési idejét tekintve jóval megelőzi a hatnapos terem-

téstörténetet. Mondatunkban szándékos a teremtményi sorrend megválasztása,

hiszen a szöveg alapvetően az ember teremtéséről szól, és hozzá kapcsolja a

világ teremtését. „A háttérben az az izraelita világkép húzódik meg, hogy a

világ a történelemmel azonos, és az embert körülvevő természet abból a szem-

pontból érdekes, hogy az embert hordozza, ill. az ember azt műveli.”8 Emellett

az a szempont is lényeges, hogy az ókori teremtéstörténetek közül itt kapcso-

lódik össze a világ és az ember teremtéséről szóló, addig két szálon futó ha-

gyományréteg.9

Az ember teremtését a Jahvista szerző a következőképpen írja le: „Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte

az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.”(Ter 2,7)

A szöveg tehát az ókori keleten ismert képpel úgy szemlélteti az ember

teremtését, amint Isten „fazekasként” agyagból megformálja, de kiegészíti

azzal, hogy az élet leheletének átadásával válik csak élőlénnyé, hiszen csak

Isten él, és minden csak őáltala nyer életet.10 Így a lélegzet az élet jelévé válik.

Az ember tehát itt is az Isten teremtő akaratából való.

A következő lényeges kijelentés már az ember helyét és feladatát is meg-

határozza: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és

őrizze.”(Ter 2,15)

Éden kertje tehát olyan föld, amely kétfajta emberi tevékenységet „kí-

ván”, a megművelést és a megóvást. Itt kell tehát cáfolnunk azt a félreértést,

8 Rózsa Huba: Kezdetkor teremtette Isten, Jel Kiadó, é.n., 63.o. 9 V.ö.: Gerhard von Rad: Az Ószövetség teológiája I., Osiris Kiadó, Bp., 2000., 116-138.o.; Dorothea Sattler, Theodor Schneider: Teremtéstan, in.: Theodor Schneider (szerk.): A dogma-tika kézikönyve 1., Vigilia Kiadó, Bp., 1996., 161-163.o. 10 V.ö.: Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., 53-56.o.; 85-86.o.

8

miszerint a munkavégzés a bűn következménye, ugyanis az isteni rendelkezés

alapján az embernek már az Édenben is kötelessége annak óvása és őrzése.11

2.1.3 A világ deszakralizálása, mint a munkavégzés lehetőségének elengedhe-

tetlen feltétele

A két teremtéselbeszélés a világot, mint Istentől származó, mégis tőle kü-

lönböző valóságot mutatja be. Ezzel nem csupán a monoteizmusról tesznek

tanúbizonyságot, hanem egyéb jelentős eltérést is mutatnak a többi ókori te-

remtéstörténettel szemben. Azokban ugyanis, a világ az emberek és istenek

tevékenységének színtere, a földi viszonyokat az istenek egymással való kap-

csolata határozza meg, az ember számára pedig a világ alakíthatósága csak

annyiban megengedett, amennyiben az nem sérti az istenek működését. A zsi-

dó-keresztény teremtéstan ugyan beszél a teremtés rendjéről, melyet az ember

saját érdekében nem hághat át, - vagyis az uralom nem jelenthet megsemmisí-

tést - mégis a világ megfosztva az istenektől az ember szabadon alakítható

életterévé vált. A munkavégzést, a technikai és tudományos tevékenységet

tehát ez a teológiai kiindulópont tette és teszi lehetővé.

2.2 Az ember megváltozott munkavégzése a bűnbeeséssel

A bűnbeesést követő megtorlás egyaránt sújtja a férfit, az asszonyt és a

kígyót is. Témánkra való tekintettel azonban csak a férfi büntetésekor elhang-

zó isteni szózatra reflektálunk. „Az Úristen ezt mondta az embernek: Mivel hallgattál feleséged sza-

vára és ettél a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél róla, a föld átko-

zott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden nap-

ján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező növényét kell enned. Arcod

verejtékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, mert abból vétet-

tél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.” (Ter 3, 17-18)

11 Ebbe a tévedésbe esik A. J. Gurevics is, amikor a teremtéstörténet kellő ismerete, valamint hivatkozások nélkül a következőket írja: „Az egyházatyák számtalanszor hangsúlyozták, hogy az első emberpár, míg bűntelen volt, és közvetlen kapcsolatban állt istennel, nemcsak a tulaj-dont, de a munkát sem ismerte. Isten megteremtette, és az ember hatalmába adta a földet, minden gyümölcsével és élőlényeivel egyetemben, de azt akarta, hogy az emberiség mindezt közösen birtokolja. A magántulajdon csak azáltal jött létre, hogy a kapzsiság bűne, a bűn-beesés, a gyarlóság állapotában eluralkodott az emberen.” A. J. Gurevics: A középkori ember világképe, Kossuth Könyvkiadó, 1974., 210.o.

9

A bűn következménye kétirányú. Egyrészt megsérti a Teremtő és a te-

remtmény közti harmonikus kapcsolatot, másrészt a teremtmények közti he-

lyes viszony is felbomlik. Jól láthatók ezek az irányok az ember büntetésénél.

Az isteni számonkérés, majd a büntetés kiszabásának aktusa mutatja, hogy az

Isten és a tőle létet kapó ember közti bizalmas kapcsolat a bűnnel megsérült. A

büntetés tartalmát a földművelésből vett képpel szemlélteti, mellyel bizonyítja,

hogy a bűn következtében az ember és a világ közötti kapcsolat is sérült. „Az

ember (héberül ’adam) s a föld (’adama) sorsszerű kapcsolatából következő

szolidaritás megszűnik. Az embert hordozó anyaföld mostantól az ember el-

lenségévé válik, s eredménytelenné teszi belefektetett munkáját. A munka töb-

bé már nem lesz számára egyértelműen alkotás, hanem robot.”12 Le kell szö-

geznünk tehát, hogy nem a munka lett átkozott, hanem az ahhoz kapcsolódó

fáradtság és gyötrődés.

A bűnnel az ember elvesztette eredeti épségét, de nem vesztette el eredeti

szentségét. Ez azt jelenti, hogy a bűnbeesés után is hordozza istenképiségét és

vele együtt megbízását a világ feletti uralkodásra, amellyel nem élhet vissza,

hanem felelősségteljesen kell gyakorolnia. Éppen ezért a vízözön után is a

teremtéskor elmondott áldásban részesül (Ter 9,1-7).

2.3 Az emberi tevékenység sokféleségének eredete az emberiség történetében

A bibliai teremtéstörténetekben az ember alkotó tevékenysége a mitológi-

ákkal szemben nem abból ered, hogy az istenek a saját szolgálatuk érdekében

megtanították az embereknek, hanem abból a megbízásból fakad, melyet Isten-

től kaptak.13 Az ember a világ megismerése és alakítása során kultúrát, civili-

zációt hoz létre.

A következő kérdés az alkotótevékenység sokszínűségének eredete, me-

lyet a bibliai őstörténet a következőképpen fogalmaz meg: „Káin megismerte feleségét, az fogant és Hénochot szülte. Várost épí-

tett, és azt a fiáról Hénocsnak nevezte. Hénoch fia Irád lett. Irád fia Mechujáel,

Mechujáel fia Metusáel, Metusáel fia pedig Lámech. Lámech két feleséget vett.

Az egyiknek Ada volt a neve, a másiké Cilla. Ada világra hozta Jabalt; ő lett az

ősatyja azoknak, akik sátrakban laknak, nyájaikkal. Testvérét Jubálnak hívták, ő

lett ősatyja azoknak, akik citerán és fuvolán játszanak. Cilla Tubalkainnak adott 12 i.m.: 88.o. 13 V.ö.: i.m.: 103.o.

10

életet; ő lett őse a bronz – és vaskovácsoknak. Tubalkain húga Naama volt.”

(Ter 4,17-22)

A szerző a szerteágazó munkák bemutatását egy nemzetségtáblához kap-

csolja, melynek jelentősége, hogy megteremtse az üdvösségtörténet folytonos-

ságát a teremtés és a későbbi események között. Ez esetünkben azt jelenti,

hogy a munkavégzést, valamint annak egyes fajtáit a teremtésig tudja vissza-

vezetni. Szükségszerű következménye ez az izraelita gondolkodásnak, hiszen a

világot, mint már többször említettük történelemként szemléli. Ezzel a munka-

végzés is üdvtörténeti valóság lesz. Nem tudományos, hanem vallásos magya-

rázatot akar adni arra vonatkozólag, hogy a teremtésben az ember számára

adott megbízás a személyes képességek, valamint a létfenntartási szükségletek

alapján különféleképpen bontakoztatható ki, tudva azt, hogy az első bűn óta

mindez a visszájára is fordulhat. Természetes, hogy a szerző azokat a mester-

ségeket említi, - városépítés, állattenyésztés, földművelés, bronzkovácsok,

vaskovácsok, valamint zenészek - melyek számára adottak és ismertek voltak.

Az emberi tevékenység szerteágazása a fejlődés jele, mely az áldás szükség-

szerű következménye.

2.4. Munka a bölcsességi irodalomban

A bölcsességi irodalomban a szerzők már a munka és a hozzá kapcsolódó

eredményesség problémájával foglalkoznak, s így szembe állítják egymással a

szorgalmas és a lusta embert. Arra a megállapításra jutnak, hogy - mivel a

gazdagság a szorgalom, a szegénység pedig a lustaság függvénye – az ember

csak saját magának köszönheti éppen aktuális sorsát. 14 Ha az ember a munkát

választja, akkor a teremtésben kapott eredeti rendeltetését teljesíti, és részesül

a Teremtő áldásában is.15 A lustaság okai a mentegetőzés, magyarázkodás,

nehézkesség, valamint önmagának túlértékelése.16

A bölcs saját tapasztalata alapján írja le a lusta ember bukását: „Egy tohonya ember földje mellett jártam

és egy ostoba ember szőlejénél.

Már teljesen fölverte a gyom,

az egész felszínét bozót borította,

14 V.ö.: Péld 12,24; 12,27; 14,23; 20,4; 21,5; Préd 10,18. 15 V.ö.: Zsolt 127, 1-2. 16 V.ö.: Péld 26, 13-16.

11

és romokban hevert a kőkerítés.

Jól megnéztem, aztán eltöprengtem rajta,

és ezt a tanulságot szűrtem le belőle:

Csak egy kicsit aludj, csak egy kicsit szunnyadj még,

csak egy kicsit pihentesd a karodat,

akkor a szegénység, mint egy útonálló,

és a nélkülözés, mint koldus, rád tör.” (Péld 24,30-34) „Így tanítja Izráel bölcsességirodalma a munkavégzés helyes értelmezé-

sét. Az ember így ismerje fel a szabályt, mindenekelőtt azonban a szabályok

Urát. Ezáltal menekül meg attól, hogy lustaságból az állat (hangya)17 szintje

alá süllyedjen, vagy hogy önámításban Isten helyére akarjon lépni.”18

3. Munkavégzés az Újszövetségben

Jézus igehirdetésének középpontjában az Isten országa áll, ezért mindent

ennek rendel alá, illetve minden ebből a szempontból értelmezendő. Noha a

munkára vonatkozóan nem kapunk részletes tanítást, mégsem mondhatjuk azt,

hogy azt leértékelve mellékesnek tekinti. Következik ez egyrészt abból, hogy

személyes életének legnagyobb része kétkezi munkából állt.19 Másrészt abból,

hogy igehirdetése során se szeri se száma azoknak a képeknek, melyeket a

természetből és az emberi munkavégzésből vesz: pásztor, földműves, orvos,

magvető, szolga, intéző, halász, kereskedő, napszámos, asszonyi munka; ter-

mészetből vett képei: föld, szőlő, nyáj.20 Mint munkás, és mint az Isten orszá-

gának hirdetője arra tanít, hogy a láthatók és a láthatatlanok közti helyes

egyensúlyt teremtsük meg, vagyis úgy tevékenykedjünk, hogy a munkát már

egy magasabb valóság felől értelmezzük.

17 Péld 6, 6-11. 18 Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., 166.o. 19 V.ö.: Mk 6, 2k; Mt 13, 55k. El kell utasítanunk azt az álláspontot mely szerint Krisztus nem dolgozott, sőt még követőit is tétlenségre buzdította volna egy magasabb cél, az üdvösség érdekében: „Tanítványait maga köré gyűjtvén, arra buzdította őket, hogy hagyják el világi foglalatosságaikat, munkálkodás helyett „embereket halásszanak”. Krisztus tanítványainak nem kellett fáradniok a mindennapi kenyérért, minthogy a Mester munka nélkül is jól tudta lakatni őket – gondoljunk az öt kenyérről szóló evangéliumi történetre: Jézus ötezer embert vendégelt meg ezzel az öt kenyérrel, nem számítva a nőket és gyermekeket, vagy gondoljunk arra, amikor két kenyérrel négyezer hívének éhét csillapította (Máté Evangéliuma, 14, 15-21; 15. 32-38.)” A. J. Gurevics: A középkori ember világképe, Kossuth Könyvkiadó, 1974., 228-229.o. 20 V.ö.: Jn 10, 1-16; Mk 12, 1-12; Lk 4, 23; Mk 4, 1-9; Mt 13, 52; Lk 12, 42-48; Lk 16, 1-8; Mt 13, 47-50; Mt 13, 54k; Mt 20, 1-16; Lk 15, 8k.

12

Ez visszhangzik Pál apostol szavaiban, amikor a kolosszei híveknek így

ír: „Bármit tesztek, szívből tegyétek, mintha az Úrnak és nem az embereknek

tennétek, tudván, hogy milyen jutalmat fogtok kapni az Úrtól örökségül.”

(Kol 3,23). Mint maga is munkás (sátorkészítő), és az evangélium hirdetése

során foglalkozásából élő ember buzdítja és parancsolja a munkát.21

A teremtéskor létbehívott világ beteljesedésre hivatott. Így a munka új-

szövetségi értelmezésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kereszt és a fel-

támadás aspektusát sem. Krisztus az idők teljeségében legfőképpen keresztjé-

vel és feltámadásával megváltott bennünket a bűntől és a haláltól, ám ennek

teljessége még várat magára az idők végéig. Ebből a szempontból a munkához

kapcsolódó veríték és fáradság új értelmet nyer, ugyanis „a hívő keresztény

munkájában Krisztus keresztjének egy kicsinyke részét találja meg, és a meg-

váltásnak ugyanolyan lelkületével fogadja el, mint amellyel Krisztus fogadta

értünk a maga keresztjét. A munkában, hála annak a világosságnak, amely

Krisztus föltámadásából árad felénk, mindig földereng valami az új életből, az

új javakból, mint „az új égnek és új földnek” előhírnöke, melyekből éppen a

munka fáradsága révén részesül az ember és a világ.”22

21 V.ö.: 2 Tessz 3, 10-12. 22 LE 124.; Hasonló gondolattal találkozunk Szent Brúnó regulájában is: „A testvérek az előre arra kijelölt órákban a munkának szentelik magukat annak érdekében, hogy – miközben a ház szükségleteiről gondoskodnak – munkájuk révén egységben Jézussal, az ács fiával az egész teremtést Isten dicsőségének magasztalására vezessék, és megdicsőítsék az Atyát, mialatt az egész embert az üdvösség művéhez kapcsolják. Az izzadságos munkában és fáradságban ugyanis Krisztus keresztjéből vehetnek egy csekély részt, amelynek révén – a feltámadás fé-nyének köszönhetően – az új ég és új föld részeseivé válnak.” http://www.chartreux.org/all/frame.html., 2. könyv, 15. fejezet („A munka”).

13

III. A munka teológiai értelmezése, és annak gyakorlati megva-

lósítása az Egyház történetében

1. Munka az ókorban

1.1. A munka erkölcsteológiai értelmezésének nyomai a keresztény ókorban

Az első keresztény közösségek közeli parúziavárásának egyik gyakorlati

következménye az lett, hogy némelyek elhanyagolták a munkát, az evilági

kötelességek teljesítését. Ez ellen emelte fel szavát Pál apostol a

tesszalonikiaknak írt második levelében, emlékeztetve őket arra, hogy amikor

náluk járt missziós társaival együtt mennyit dolgozott, senki kenyerét ingyen

nem ették, pedig, mint az evangélium hirdetői megtehették volna. Ezért meg-

parancsolta, hogy mindenki dolgozzék, vagy aki nem akar dolgozni, az ne is

egyék.23 Ezzel tehát Pál apostol elhárította azt a tévedést, hogy a Krisztus eljö-

vetelére való várakozás feleslegessé tenné, vagy kizárná az evilági kötelessé-

gek teljesítését. Ez azt jelenti, hogy a keresztények – noha nem űzhettek bár-

milyen foglalkozást – ugyanúgy dolgoztak, mint minden más ember. A mun-

kához való hozzáállást viszont az a tudat határozta meg, hogy nem építhetnek

pusztán földi hazát, hanem elsősorban Isten országáért kell fáradozniuk.

Pál apostol iránymutatását követően az Egyház első századaiban a munka

erkölcsteológiai értelmezését a korai remeték életrajzaiból, valamint a keleti és

a nyugati szerzetesközösségek szabályzataiból nyerjük. Ezek részletes ismerte-

tése során a következőket igyekszünk bemutatni:

• A fizikai és a szellemi munkák azonos szintű értékelése.

• A fizikai munka egyes fajtáihoz való viszonyulás.

• Az imádság és a munka egyensúlya a szerzetesi életben.

• Hogyan válhat a munka Isten dicsőítésévé?

• A különböző regulák egymásra hatása a munkavégzés

szabályozásában és értelmezésében.

• A munkából származó magántulajdonhoz való viszo-

nyulás a szerzetesi közösségekben.

23V.ö.: 2Tessz 3,7-12.

14

• A munka és a szeretet kapcsolata.

• A munkavégzés elhanyagolása, mint bűn.

1.2. A remeték viszonya a munkavégzéshez

A munka nem volt magától értetődő a korai remetéknél. Bizonyos érte-

lemben elutasították, mert így akarták elfojtani magukban a szerzési vágyat, a

gondot és a kísértést, melyek tovább nehezítik a magányba vonult remete töké-

letessé válását. Ez viszont nem jelenti azt, hogy lusták lettek volna, mert – bár

a szüntelen ima ellentmond a munkának, valamint az evangéliumi jobbik részt

igyekeztek választani – alamizsna helyett a létezéshez szükséges javakat még a

beteg remete is igyekezett maga előteremteni.24 Igen hamar a bűnbánati imák

egyik formája a munka lett. Ez azt jelentette, hogy aki dolgozik Isten irgalmá-

ért esedezett. Nem kedvelték a földművelést, ugyanis a szabad ég alatti mun-

kavégzés csak másodrendűnek számított, olyannak, amit fennmaradásuk bizto-

sítása érdekében teljesíteniük kellett. Érdekesnek mutatkozik, hogy az aratási,

illetve a betakarítási munkákban a remeték is résztvettek, ezzel szemben a ve-

tés már világi munkának számított. A munkavégzések közül első helyen a ko-

sárfonás állt, ugyanis ez monoton, egyhangú munka, melyet éjszaka is végez-

hettek, közben pedig imádkozhattak. Ezen felül pedig az elkészített termék

értéke oly alacsony volt, hogy ezzel kizárták a meggazdagodás lehetőségét.

Rangsorban ezután következett az írás, majd pedig a szövés, mely utóbbi a

szövet magas ára miatt nagy kísértést jelenthetett a szegény Krisztust követő

remeték számára.

1.2.1. A munka Remete Szent Antal életében

Az ókor egyik híres visszahúzódó életformát követő alakja, akinek életét Szent

Atanáz püspök írta meg, Remete Szent Antal, aki 250 körül született, és 355-

24 A szemlélődés elsőbbsége a tevékenységgel szemben a patrisztikus kutatások eredménye-képpen ma már nem olyan egyértelmű, mint azt korábban gondolták. Az egyházatyák írásai-nak tanulmányozása során fény derült arra, hogy - a görög filozófusok, s néhány hozzájuk kapcsolódó teológus álláspontjaival szemben - itt nem két egymással szembenálló, hanem egymást kölcsönösen feltételező és egymásba torkolló életformáról van szó. V.ö.: Balás Dá-vid: Tevékenység és szemlélődés a korakeresztény hagyományban, Szolgálat 17/10-18.; Egy-házatyák a munkáról, szerk.: Miskolczy Kálmán, Szolgálat 35/71-74.

15

ben halt meg. A következőkben az életén keresztül mutatjuk be a remete és a

munka kapcsolatát.

Antal miután elhagyta otthonát, szülőfalujától nem messze a pusztában te-

lepedett le, ahol a Szentírás utasítását követve dolgozott és imádkozott. A

szent remete vallotta, hogy ebbe a kettőbe sohasem szabad belefáradni, hiszen

- bár külső társa nincs - az Úr mindig segítője és munkatársa. A remetéknél a

munka fogalmi köre sokkal tágabb, mint pusztán a fizikai vagy a szellemi

munkavégzés, amivel magukat fenntartották. Munkának minősültek a legfon-

tosabb aszketikus gyakorlatok is, melyek komoly erőfeszítéseket igényeltek. A

pusztai magányos életformára vállalkozókat – így Antalt is - sokan felkeresték,

segítségüket és tanácsaikat kérve. Mivel ez már terhére volt, egy távolabbi

helyre költözött, ahol „dolgozni kezdett, hogy ne kelljen a kenyér gondját más-

ra hárítani. Az őt meglátogató remetéket pedig arra kérte, hogy szerszámokat

hozzanak neki és vetőmagot”.25

Remete Szent Antal életének valamint tanításának tanulmányozásához

nyújt forrást az Apophtegmatat Patrum. Ebben szerepel Antal egyik látomása,

mely meghatározó lett életritmusának alakításában. A leírás szerint a szent

azzal küszködött, hogy a gondolatok terhe miatt nem képes üdvözülni. Ekkor

látomásban egy angyal saját képében jelent meg neki, és megmutatta az üd-

vösség útját, amely két egymáshoz kapcsolódó tevékenységben áll, az imád-

ságban és a munkában. A kinyilatkoztatás azért is jelentős, mert benne egy

dolgozó angyal jelenik meg, ami azt igazolja, - bár a remeték és a szerzetesek

nem egyöntetű véleménye szerint – hogy a munka nem összeférhetetlen az

angyalokkal.26 A munkavégzés tekintetében Antal éjszaka kötelet font a cellá-

jában, nappal pedig szabad ég alatti munkát végzett. Ezzel elérte azt, hogy a

megtermelt javak már nem csupán saját szükségleteit fedezték, hanem ebből

látta el a látogatóit is.27

25 Vanyó László: „Legyetek tökéletesek…”, Tanulmányok a keresztény aszkézis történetéhez a szerzetesség kialakulásáig, SZIT, Bp., 143.o. 26 V.ö.: i.m.: 144.o. 27 V.ö.: i.m.: 146.o. Remete Szent Antal életét részletesebben lásd: i.m.: 136-146.o.

16

1.2.2. A munka szerepe Pakhomiosz közösségében

A híresebb remeték környezetében ún. remetetelepek jöttek létre, ahol a

világtól visszavonultan élők mégis egyfajta közösséget alkottak. Bizonyos

értelemben ezekből alakultak ki a kolostorok, ahol a szerzetesek a magány és a

közösségi élet harmóniájára találtak. A coenobiták, vagyis együtt élők atyjá-

nak Pakhomioszt tekintjük. Szigorú szabályzata a szerzetesi élet egészére ki-

terjedt és folyamatosan bővült. Életformájuk lényeges eleme volt az imádság

mellett a munka is. A munkavégzés egyszerre jelentette a közösség szükségle-

teinek előteremtését, a szentírási parancs teljesítését, a szerzetes foglalkoztatá-

sát, valamint karitatív tevékenység folytatását. Ahogy Pakhomiosznak remete-

ként mestere tanácsait követve munka közben imádkoznia és elmélkednie kel-

lett, úgy szerzeteseinél is összekapcsolta e kettőt. Noha nem törekedtek rá, de

a jól szervezett munka hamarosan a kolostorok meggazdagodását, és így a

szerzetesi fegyelem lazulását eredményezte. Éppen ezért Nagy Szent Bazil

regulájában már tiltott minden iparszerűen űzött tevékenységet. A kétkezi

munka mellett a kolostor könyvtárában könyvmásolással és könyvkötéssel

foglakoztak, s az így előállított könyveket értékesítették.28

1.3. A munka a keleti szerzetesi élet elengedhetetlen tartozéka

1 . 3 . 1 . J o h a n n e s C a s s i a n u s í r á s a a k e l e t i s z e r z e t e s e k

é l e t é r ő l é s s z o k á s a i r ó l

Johannes Cassianus a szerzetesek számára két könyvben foglalta össze

tanítását. A De Institutis coenobiorum 12 könyve 419 és 426 között keletke-

zett. Ebben a palesztínai és egyiptomi szerzetesi szokásokat, illetve Evagriosz

nyomán a nyolc főbűnt tárgyalja. Jelentőségét az is mutatja, hogy Szent Bene-

dek saját szerzetesei számára, mint ajánlott olvasmányt írta elő. Ezen kívül

persze képet kapunk a keleti szerzetesi életről és szokásokról. A szabályok

megírásának hátterében Castornak, Apta Julia püspökének levele áll, melyben

kérte Cassianust a Massilia-i kolostor apátját, hogy küldje el számára azokat a

szerzetesi szabályokat, melyeket Palesztinában és Egyiptomban látott, saját

kolostorában pedig megvalósított. A mű előszavából kiderül, hogy Castor püs- 28 Pakhomiosz életét és egyéb szerzetesi szabályait részletesebben lásd: i.m.: 147-157.o.

17

pök most szeretné megindítani a coenobiták szerzetesi életét. A szabályok kö-

zül munkánkban csak azokat emeljük ki, melyek a kolostorbéli munkavégzés-

sel foglalkoznak.

Érdekesség, hogy már a szerzetesi öltözetnél említésre kerül a munkavég-

zés, mellyel Pál apostol parancsát teljesítik és példáját követik, aki megdolgo-

zott kenyeréért, senkinek nem volt a terhére, s maga jelentett ki, hogy „aki

nem akar dolgozni, ne is egyék”.(2Tessz 3,8.10; ApCsel 20,34)29

A kolostorba lépőnek le kell mondania a világról, sőt még arról is, hogy

magának ura legyen. Ehhez a kemény munka segíti hozzá, mellyel gondosko-

dik saját, valamint a közösség többi tagjának szükségleteit kielégítő javak elő-

teremtéséről, valamint a kolostorba érkező vendégek megfelelő ellátásáról. Az

újoncok számára szinte nélkülözhetetlen a munka, mivel az, az önmegtagadás

olyan eszköze, melynek használatával teljesen elfeledkezik korábbi élete ke-

vélységéről és élvezeteiről, és eljut a szív alázatosságára.30 A napi közös imád-

ságot követően a szerzetesek saját celláikban tovább folytatják a szüntelen

munkát és imádságot. Ennek oka pedig az, hogy így nem tudnak a lustaság,

valamint az Isten iránti bizalom elvesztésének kísértésébe esni. Cellájukat

csak a közös tevékenységek esetén, illetve a rájuk bízott külső munka elvégzé-

se érdekében hagyhatják el. Munka közben azonban nem beszélgethetnek,

hanem valamelyik zsoltárt, vagy a Szentírás más részletét mondják magukban,

és arról elmélkednek.31

1.3.2. A munkából származó tulajdon hatása a szerzetes és kolostora életére

29 Cassianus a skapuláréról szóló leírásban tér ki a munkára, melyre az adott lehetőséget, hogy e ruhadarab nem akadályozhatja a szerzetes kezét a munkavégzésben. V.ö.: Johannes Cassianus: A keleti szerzetesek szabályai, ford.: Simon Árkád OSB, Pannonhalma – Tihany, 1999., 17.o. 30 V.ö.: i.m.: 21.o. 31 V.ö.: i.m.: 30-32.o.; Cassianus külön említést tesz arról, hogy saját kolostorával ellentétben az egyiptomi szerzetesek egész nap folyamatosan dolgoztak és imádkoztak. Ez azt jelentette, hogy celláikban kétkezi munkát végeztek, közben szentírási részekről elmélkedtek, imádságo-kat és könyörgéseket mondtak, ezért közös istentiszteletük csak este és éjszaka volt, illetve szombaton és vasárnap a harmadik órában összegyűltek szentáldozásra. V.ö.: i.m.: 35.o.; A reggeli imádság nem ősi hagyomány, hanem csak Cassianus korában keletkezett, melynek magyarázata, hogy az éjszakai virrasztást követően a harmadik órában végzett imádságig nem kellett elhagyniuk a cellájukat, mely a lanyhább szerzeteseket arra ösztökélte, hogy több időt fordítsanak alvásra. Ezzel egyrészt a lustaság bűnébe estek, másrészt a napi munkájuk is kárát látta. Ezért az elöljárók bevezették a reggeli imát, majd azt követően megkezdődött a napi feladatok ellátása a Tertiaig. V.ö.: i.m.: 40-41.o.

18

A munka és az abból származó magántulajdon kapcsolatáról azt mondhat-

juk, hogy – bár amint fentebb utaltunk már rá, esetenként a kolostorok gazda-

sági központok lettek, mely magával hozta a szerzetesi fegyelem lazulását is –

tevékenységük gyümölcse nem a saját, hanem a kolostor vagyonát gyarapítot-

ta, ezzel gátat vetve a személyes tulajdonszerzés vágyának. Vezérelvük ugyan-

is az volt, hogy a szerzetes zarándokként él ezen a világon, ezért nem ragasz-

kodik semmihez, hanem az önkéntes szegénység erényét gyakorolja. A közös

javakat azonban mindenki sajátjának tekintette, s ezért mindenre mindenki

egyformán gondot viselt.32

Cassianus VII. könyvében tárgyal a kapzsiság szelleméről, mely szorosan

kapcsolódik a munkavégzéshez, illetve annak elhanyagolásához. A szerzetesek

számára az egyik legnagyobb kísértést az jelentette, hogy „gyűjtögető” élet-

módot folytasson. Erről a bűnről írja Cassianus, hogy veszedelmesebb minden

más bűnnél és nehezebb is megszabadulni tőle.33 A kapzsi szerzetes vagy

igyekezett minél több munkát vállalni, lehetőleg az apát tudta nélkül, hogy a

befolyt nyereség egy részét félre tudja tenni; vagy – a megtakarított vagyon

birtokában - a szükséges munkák elvégzése miatt is elégedetlenkedett. E bűn

legyőzésének egyetlen útja a teljes szegénység lehet.34

A X. könyv témája a lanyhaság szelleme, vagy másképpen kifejezve a

szív kedvetlensége. Ez a kísértés különösen a magányos és a vándorszerzete-

seket éri. A remeték a „délben támadó gonoszt” látták benne. A lanyhaság

következményei, hogy a szerzetesek nem teljesítik kötelességeiket sem az

imában, sem a munkában. Helyette az alvásba, vagy „áljócselekedet” gyakor-

lásába menekülnek. A tétlenség elleni harcban példaként említi Cassianus a

dolgozatunkban már többször említett Pál apostolt, aki maga is dolgozott, no-

ha mint az evangélium hirdetője az örömhírből élhetett volna. Emellett a test-

véri szeretet gyakorlásával kapcsolatban buzdította a tesszaloniki híveket,

hogy dolgozzanak saját kezükkel.35 Ebből azt a következtetést vonhatjuk le,

32 V.ö.: i.m.: 54-55.o. 33 V.ö.: i.m.: 122.o.; 124-125.o. 34 A kapzsiságról részletesebben lásd: i.m.: 122-141.o. 35 „A testvéri szeretetről nem szükséges írnom, hiszen Istentől tanultátok, hogy egymást sze-ressétek, s szeretettel is vagytok egész Macedóniában minden testvér iránt. Csak arra kérünk titeket, testvérek, hogy gyarapodjatok is benne. Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelke-tekre kötöttük. Akkor a kívülállókból tiszteletet vált ki életetek, és nem szorultok rá senkire.” (1Tessz 4,9-12) „Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek

19

hogy a munkavégzés és a szeretet között szoros kapcsolat áll fenn. Ez azt je-

lenti, hogy munkánk végzésével tudunk jócselekedeteket gyakorolni, és így a

rászorulókat segíteni. Ekkor ugyanis nem a máséból, nem is a feleslegünkből,

hanem munkánk gyümölcséből juttatunk a szükséget szenvedőknek.36 Ez a

szoros kapcsolat viszont azt is jelenti, hogy kölcsönösen befolyásolják egy-

mást, vagyis az egyik erősödése illetve gyengülése, a másik erősödését vagy

gyengülését eredményezheti. Emellett fontos kiemelni, hogy aki saját munká-

ját végzi, az nem törődik mások dolgával, nem szorul rá másra, és nyugodtan

él.

1.3.3. Összegzés

Az ókori szerzetesek tapasztalata tehát egyfelől azt mutatja, hogy a mun-

ka a tökéletességre törekvő ember életének elengedhetetlen „tartozéka”, s ben-

ne nem pusztán létfenntartó tevékenységet lát, hanem a testvéri szeretet gya-

korlásának, valamint a szív tisztaságának megőrzését biztosító „eszközt”.

Másfelől hangsúlyozzák, hogy a tétlenség bűne elől menekülni nem szabad,

hanem kemény ellenállással úrrá kell lenni felette, hiszen „a dolgos szerzetest

csak egy ördög zaklatja, míg a tétlent számtalan gonosz lélek kínozza”.37

1.4. Munkavégzés a nyugati és a görög szerzetesség atyáinak reguláiban

1.4.1. Szent Benedek regulájának alapjai

minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott ha-gyományhoz. Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek, senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk meghagytuk nek-tek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendet-lenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék.” (2Tessz 3,6-12) Cassianus Pál apostol ezen szavait értelmezi, ma-gyarázza, és így ad útmutatást a tétlenség kerülésére: v.ö.: i.m.: 167-175.o. A szerző ezek után az ószövetségi bölcsességi irodalomból merít példákat a semmittevéssel kapcsolatban, és eze-ket összekapcsolja páli idézetekkel. Amint a biblikus alapoknál már kifejtettük, ezek a böl-csességi mondások a lustaság és a szegénység között egyenes arányosságot állítanak fel.: v.ö.: i.m.: 180-181.o. 36 A szerzetesek nem pusztán magukat tartják fenn, hanem a vendégeket, az idegen testvére-ket, a szegényeket és a börtönben levőket, s ezzel igaz áldozatot mutatnak be az Úrnak: v.ö.: i.m.: 181-182.o. 37 i.m.: 182.o.

20

Szent Benedek (480-547) teológiai tanulmányai befejezése után először

Enfidében, majd Sublacumban remetéskedett, ahol tanítványait egybegyűjtve

kisebb kolostorokat alapított remete-szerzetes életmódra. Innen ment tovább

Cassinum hegyére, ahol létrehozta a bencés rend központi monostorát. Gya-

korlatilag ennek a közösségnek írta reguláját, mely később minden bencés

közösség szabálykönyve lett. Megalkotásához a fentebb tárgyalt Cassianus-

féle szabályzat, valamint Nagy Szent Bazil rövidebb és bővebb szabályzatai

szolgáltak alapul. Ezért a bencés regula munkavégzésre vonatkozó rendelkezé-

seinek tárgyalása előtt szükséges, hogy a görög szerzetesség atyjának életsza-

bályai közül is kiemeljük azokat, melyek a szerzetesek mindennapi munkáját

meghatározzák.

1.4.2. A dolgozó szerzetes Nagy Szent Bazil regulájában

Bazil kappadókiai keresztény családból származott, aki otthoni, majd

athéni tanulmányait követően megkeresztelkedett és a szerzetesek közé ment.

Felkereste Szíria, Palesztina, Egyiptom és Mezopotámia híres aszkétáit, végül

Neocaesarea vidékén telepedett le. Itt írta meg 361-ben az 55 pontból álló

szerzetesi szabályzatát.

A regulában azonos hangsúlyt kap a munka és az imádság is, hiszen mind

a kettő Isten dicsőítése. Ezért egyik sem rendelhető a másik fölé, és egyik sem

hanyagolható el a másik miatt. A munkavégzés - a házirendben meghatározott

időben - minden szerzetes számára kötelező, ezért még az imádkozásra, vagy a

zsoltározásra hivatkozva sem szabad elkerülni.38 A kiszabott feladatok teljesí-

tése viszont nem jelentheti az imádság elhanyagolását, mert munka közben,

valamint a közösségtől távol is lehet imádkozni.39 A foglalkozás kiválasztásá-

nál azt kell figyelembe venni, hogy a munka összhangban legyen a szerzetes

békéjével, és nyugalmával. A kétkezi munkák közül elsősorban földművelés-

sel foglalkozzanak. A mércét az egyszerűség és az olcsóság határozza meg,

vagyis összefoglalóan az, hogy a szerzetes mindenben Isten tetszését keresse.

1.4.3. A bencés rend alapelemei

38 V.ö.: Iváncsó István: Életszabályok IV., Néhány téma Bazil atya reguláiból, Nyíregyháza, 1996., 27.o. 39 V.ö.: i.m.: 27.o.

21

Szent Benedek a korábbi atyáktól merítve szabályzatának és így a szerze-

tesközösség életének következő alappilléreit határozta meg: imádság, lectio

divina, munka. Ez jut kifejezésre a rend híres, „Imádkozzál és dolgozzál!” jel-

mondatában is. Benedek arra törekedett, hogy e három pillér egyensúlyát meg-

teremtse, természetesen a legfontosabb helyre az imádságot téve, amit azzal is

kifejez, hogy az istenszolgálat elé semmi sem helyezhető. Így hát a nap bizo-

nyos óráiban imádkoznak, máskor olvasnak, ismét máskor dolgoznak. Isten

imádása és dicsőítése azonban nem korlátozódhat csupán a napnak néhány

órájára, hanem a szerzetes egész napját és egész életét át kell, hogy hassa.

Minden tevékenységét azzal a tudattal kell végeznie, hogy Isten jelenlétében

él. Ebből fakadóan a munka is – ahogy korábban a remetéknél és az első szer-

zeteseknél - az imádság helyévé válik. A szerzetes kötelessége, hogy napi fel-

adatainak ellátása során elmélkedjen, imádkozzon és Istent dicsőítse. „A mun-

ka és az imádság a monasztikus hagyományban nem két egymás mellett futó

sínpár, melyeken az idő tovasurran, hanem egymásba ölelkező és egymást

kölcsönösen átjáró tettek.”40 Benedek számára fontos volt annak biztosítása is,

hogy a közösség békéjének megőrzése érdekében egyensúlyt vigyen a munka

mennyiségébe, vagyis senki se érezze úgy, hogy túl van terhelve, de ne legyen

alkalma a tétlenségre sem. A következőkben a nagy egészből kiragadjuk azo-

kat a szabályokat, melyek a rövid és tömör bencés jelmondat második felére

vonatkoznak (Dolgozzál!).

1 . 4 . 3 . 1 . A m u n k a v é g z é s e l v i m e g a l a p o z á s a i

A munkáról szóló tanítás vezérelve - melyet a középkor nagy rendalapítói

is hangsúlyozni fognak szabályzataikban -, hogy „a tétlenség a lélek ellensé-

ge”41. Ezért a szerzetes az ima mellett a mindennapi feladatait is köteles ellát-

ni.

A regula 4. fejezetében katalógusszerűen sorolja fel a jócselekedetek esz-

közeit, melyeket a monostor zártságában és állhatatosságban kell megvalósíta-

ni. Az eszközök között szerepel a munkavégzés is, igaz negatív formában: „Ne

40 A regula lelkiségének alapelemei: Szent Benedek regulája, ford.: Söveges Dávid, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2002., 33.o. A regula értelmezéséhez lásd: Söveges Dávid: Magyarázatok Szent Benedek regulájához, Szent Gellért Hittudományi Főiskola, Pannonhalma, 1996. 41 RB 48,1

22

légy álomszuszék. Ne légy rest. (Róm 12,11)”42 A szövegösszefüggés alapján,

amelybe illeszkedik e két tanács, azt mondhatjuk, hogy itt is a munkának és a

szeretetnek az a szoros kapcsolata jelenik meg, amit fentebb már kifejtettünk.

1 . 4 . 3 . 2 . T u l a j d o n v i s z o n y o k a r e n d b e n

A magántulajdonnal kapcsolatban is követi a szabályzat az első

coenobiták tanítását, vagyis a szerzetes munkavégzésével nem a saját vagyonát

gyarapítja, hanem a kolostor javait, ezért csak azt birtokolhatja magántulaj-

donként, amire – az apát rendelkezése szerint – feltétlenül szüksége van. Ez a

szabály magába foglalja azt is, hogy még a „termelőeszközök” is köztulajdon-

ban legyenek.43

1 . 4 . 3 . 3 . A s z e l l e m i é s a f i z i k a i m u n k a v é g z é s e g y e n s ú l y a

Mint fentebb említettük a bencés élet alappillérei között szerepel a lelki

olvasmány is. Ezért a 48. fejezetben olvashatjuk a lectio divina és a munka-

végzés rendjét, ahol pontos meghatározásra kerül, hogy mikor kell lelki, illetve

fizikai munkát végezni. Benedeknél ez a kettő még egyaránt fontos, szemben a

középkorral, ahol a szellemi munka fog előnyt élvezni. Söveges Dávid OSB, a

regula magyarázója megjegyzi, hogy Benedek ezzel a szabályozással is egy

helyes középutat talál meg a munkavégzés két formája között. A korábbi szer-

zetességben ugyanis léteztek olyan szélsőséges eretnek irányzatok, melyek

vagy azt tanították, hogy a szerzetesnek lelki emberként, el kell utasítania

mindenféle testi munkát; vagy az előbbivel teljesen ellentétben úgy gondolták,

hogy még bérmunkát is vállalnak a szegények megsegítésére.44

A különböző fizikai munkák megítélésének tekintetében érdekes megfi-

gyelni, hogy a korai remeték kissé ellentmondásos hozzáállása jelenik meg a

mezőgazdasági tevékenységek végzésében. (Lásd: korai remeték munkavégzé-

se.) Benedek szerint is, az ilyenfajta munkát a szerzetesnek csak akkor kell

ellátnia, ha szegénységük, vagy a helyi viszonyok úgy kívánják. Ekkor viszont

42 RB 4,37-38. 43 V.ö.: RB 32-34.; A magántulajdonról szóló magyarázatokat lásd: MRB 164-167.o. 44 V.ö.: RB 48. ponthoz fűzött magyarázat: RB 118.o.; A Szent Benedek előtti munkafelfogá-sokat lásd: MRB 200-202.o.

23

szomorúság nélkül tegyék, hiszen az atyák és az apostolok is így tettek.45 Ide

kapcsolódik még, hogy a mezőn dolgozók a kisebb imaórák közösségi végzése

alól felmentést kaptak.46 A monostorokban élő kézműves szerzetesek végez-

hették mesterségüket, amennyiben az apát ezt engedélyezte nekik. Ez egyben

azt is mutatja, hogy a fizikai munkavégzés sokrétű volt. Mindenképpen kerülni

kellett azonban azt, hogy ez a fajta tevékenység az egyéni, vagy a közösségi

gazdagodáshoz vezessen. Ez indokolja a külön engedély szükségességét, illet-

ve azt, hogy az elkészült javakat olcsóbban értékesítették, mint a világiak.

Hogy tehát a kézművesség ne a monostor kárára, hanem javára váljék, aláren-

delték az engedelmességnek és az alázatosságnak.47

A szellemi munka magába foglalta a Szentírás, illetve az atyák írásainak

olvasását, fordításokat és másolásokat, a növendékek tanítását, valamint egyes

zsoltárok kívülről való megtanulását. Ez utóbbi azonban nem pusztán szellemi,

hanem egyben lelki tevékenység is volt, hiszen a megtanult zsoltárt vagy

egyéb szentírási szövegrészt a szerzetes át is elmélkedte, és így élete részévé

tette. Az egyházi évben a Szent Negyvennap ideje alatt a napirend több lehető-

séget adott a lelki, szellemi munkára.

1 . 4 . 3 . 4 . A m u n k a v é g z é s r e v o n a t k o z ó e g y é b r e n d e l k e z é -

s e k

Benedek úgy rendelkezik, hogy aki súlyosabb hibát követ el, azt ki kell

zárni mind az asztalközösségből, mind az imateremből. Ez a büntetés gyakor-

latilag az excommunicatio, vagyis a közösségből való kizárás, mely arra irá-

nyul, hogy a bűnös belássa hibáját, azt a megtérés során megbánja, és így a

közösségnek újra teljes értékű tagja legyen. A kiközösített szerzetessel ezért

nem érintkezhetett senki, s így – többek között - munkáját is egyedül kellett

elvégeznie.48

Az étkezés tekintetében a rendalapító mértékletességre, valamint böjtre

int, ezért részletesen tárgyalja az étel és ital minőségét és mennyiségét, vala-

45 V.ö.: RB 48,7-8. 46 V.ö.: RB 50. 47 V.ö.: RB 57. 48 V.ö.: RB 25. „Egyedül legyen a reá rótt munkában”: valami külön elvégzendő munkát adtak neki, a munkában sem lehetett a többiekkel. A későbbi gyakorlatban ez az „egyedüllét” bebör-tönzést jelentett.” MRB 153.o.; A súlyos bűnt elkövetőkkel szembeni kiközösítést és a velük való bánásmódot lásd: RB 23-29.

24

mint az étkezés idejét. Kiemeli, hogy nehéz fizikai munka esetén az apát saját

belátása szerint a napi adagnál többet is elrendelhet a kenyérből és a borból,

feltéve, hogy ez nem vezet mértéktelenséghez, vagy lustasághoz. Ami az étke-

zés idejét illeti, azt is a munkavégzéshez kell igazítani.49

A regula a monostor építéséről úgy rendelkezik, hogy amennyiben lehet-

séges mindent (víz, malom, kert, műhelyek) a falon belül építsenek ki, hogy a

szerzetesek minden feladatukat azon belül tudják ellátni, elkerülve így a külvi-

lág kísértéseit. Ezek szerint a falakon kívül csak a szántóföldek és a szőlők

voltak, de mint korábban utaltunk már rá ezek megmunkálását elsősorban nem

a szerzetesek, hanem a világi bérlők végezték.50

2. Munkavégzés a középkorban

2.1. Egyensúlybomlás a munkavégzés két alapvető formája között

A munka középkori teológiai értelmezésében az ókorhoz képest bizonyos

változás állt be. Az újonnan alakuló szerzetesrendek szabályzataikban és éle-

tükben továbbvitték ugyan a munkavégzés kötelezettségét és ősi értelmét, ám

erőteljesen differenciálódott a fizikai és a szellemi munka közti különbség.

Ennek az lett a következménye, hogy a szellemi munkát többre értékelték,

mint a kétkezi munkákat, ami abban is megmutatkozott, hogy az Úrnak szen-

telt napokon szellemi munkát szabadon lehetett végezni, míg a fizikai munkák

közül csak azokat, melyeket mindenképpen el kellett látni.51 Ez az átalakulás,

49 V.ö.: RB 39,6; 40,5; 41,2.4. 50 V.ö.: RB 66. A 66. ponthoz fűzött magyarázatot lásd: i.m.: 151.o. 51 A koraközépkori teológia a vasárnapi munkaszünet értelmezése kapcsán a munkák követke-ző kategóriáit különbözteti meg: szolgai munka (opera servilia), szellemi munka (opera liberalia), közösségi munka (opera communia). Szolgai munka alatt értették a rabszolgák által végzett tevékenységeket és a nehéz fizikai munkákat, melyeket vasárnap nem lehetett végezni. Ezzel szemben a szellemi és a közösségi munkák végzése, mivel nem igényelt komolyabb fizikai erőkifejtést, nem sértette a vasárnapi munkaszünetet. Ennek a máig ható méricskélő szemléletnek és kategorizálásnak az alapja Szent Jeromos Húsvéti kommentárjában a vasárna-pi munkaszünettel kapcsolatban írt következő gondolatának félreértése: „Azok (a zsidók) szombaton nem végeznek semmilyen szolgai munkát; mi pedig az Úr napján, vagyis a feltá-madás napján semmilyen szolgai dolgot sem teszünk, mert a szenvedélyeknek és bűnnek nem szolgálunk. Aki pedig bűnt követ el, az szolgája a bűnnek.” Míg Jeromos a „szolgai dolog” kifejezés alatt a bűn szolgaságát érti, melytől mentesnek kell lennünk, addig középkori értel-mezése a korábban rabszolgáknak fenntartott nehéz fizikai munkát, illetve az attól való vasár-napi tartózkodást jelentette. V.ö.: Takács Gábor: Dies dominica, A keresztény vasárnap er-kölcsteológiai vonzatai, in.: Erkölcsteológiai tanulmányok I., szerk.: Tarjányi Zoltán, Jel Könyvkiadó, 2002., 102-103.o.

25

valamint más társadalmi és gazdasági okok is hozzájárultak ahhoz, hogy a

szerzetesek egyre inkább a szellemi munkák végzése felé fordultak, és másod-

rendűvé vált a kétkezi munka.

Vizsgálódásunk módszere továbbra is az marad, hogy a korszak jelentő-

sebb szerzetesrendjeinek reguláiból kiemeljük a munkavégzésre vonatkozó

szabályokat, hiszen ezek a szerzetesi élet rendezésén túl teológiai értelmezést

is adnak a munkáról. Természetesen utalunk majd a rendi sajátosságokra is.

2.2. Munka vagy alamizsna a ferenci életeszményben?

Az Assisi Szent Ferenc által alkotott életformának első megfogalmazását

III. Ince pápa 1209-ben szóban hagyta jóvá. Átdolgozásával, javításaival

együtt 1221-ben készült el az a regula, melyet a pápa akkor még nem erősített

meg (1Reg), csak két évvel később III. Honoriusz pápa a Solet annuere kezde-

tű bullájában hagyott jóvá (2Reg). A szerzetesek munkavégzéséről gyakorlati-

lag mindkét regulájában úgy rendelkezik Ferenc, hogy „azok a testvérek,

akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét”, vagyis tudnak dolgozni, vagy

értenek valamilyen mesterséghez, azok „dolgozzanak hűséggel és odaadással”.

Ezzel tartják ugyanis távol maguktól a lélek ellenségét, a henyélést.52 Alapvető

szempont, hogy csak olyan munkát vállalhatnak, amelyek nem veszélyeztetik

lelkük üdvösségét és tisztességüket. Az elvégzett munka ellenértékeként pénz

kivételével bármit elfogadhatnak, de csak annyit, amennyi szükséges a maguk

és testvéreik ellátására.53 Ebben a regulában is hangsúlyos a munka és az

imádság harmóniájának megteremtése, hiszen a földi dolgokkal való foglala-

tosság nem olthatja ki az imádság és az áhítat szellemét. Amennyiben a szük-

52 Szent Ferenc már itt is utal, a későbbiekben pedig szó szerint idézi Szent Benedek figyel-meztetését a tétlenség kerülésére: „Minden testvér igyekezzék verejtékes munkával tenni a jót, mert írva van: Mindig tégy valami jót, hogy az ördög elfoglalva találjon. És ismét: A tétlenség a lélek ellensége. Ezért szükséges, hogy Isten szolgái szüntelenül el legyenek foglalva imád-sággal vagy más jócselekedettel.” 1Reg 7,10-12.; Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással, úgy, hogy távol tartva a lélek ellen-ségét, a henyélést, ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad.” 2Reg 5,1-2., http://www.fvr.hu/forras/Ferenc.html. 53 Ferenc külön részt szentel regulájában annak, hogy a szerzetes pénzt miért ne fogadjon el: 1Reg 8.; 2Reg 4. Ebben szintén egy korábbi tanítás tér vissza Nagy Szent Baziltól, miszerint a testvéreknek óvakodni kell attól, hogy hosszú utakat tegyenek meg pusztán azért, hogy némi haszonhoz jussanak. 1Reg 8,12, http://www.fvr.hu/forras/Ferenc.html

26

ség úgy hozza, és munkájukból nem tudnak megélni, bátran gyűjtsenek ala-

mizsnát, hiszen ezzel a szegény Krisztust követik54.

A ferences világi rend (harmadik rend) szabályzata is hasonló módon fog-

lalja össze a munkát: „Úgy értékeljék a munkát, mint ajándékot, és mint esz-

közt, amely által részt vehetnek a teremtésben a megváltásban és az emberi

közösség szolgálatában.”55 Végrendeletében Szent Ferenc még egyszer nyo-

matékosítja a munka szükségességét és hatékonyságát: „És én két kezemmel

dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És határozottan kívánom, hogy a többi

testvér is dolgozzék, ahogy a tisztesség megkívánja. Akik nem tudnak dolgoz-

ni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munkabér megszerzéséért, ha-

nem a példaadás kedvéért, és a henyélés elkerülése végett. És ha munkánkért

nem adnák meg a bért, akkor járuljunk az Úr asztalához, vagyis ajtóról ajtóra

kéregessünk alamizsnát.”56

2.3. A munka hagyományos értelmezésének megtartása és túllépése Szent

Brúnó regulájában

Majd egy századdal Szent Ferenc előtt élt Szent Brúnó a karthauzi rend

alapítója. Olyan remeterendet hozott létre, melyben a szerzetesek egész élete

ima és munka.57 A karthauzi szerzetes célja a cella magányában, valamint a

közösségi életben Krisztust minél jobban megismerni, ezáltal minél inkább

szeretni, s végül vele egyesülni. Éppen ezért Brúnó regulájában külön foglal-

kozik a cellában, egyedül végzett munkákkal, illetve a közösségi munkavég-

zéssel. Gyakorlatilag újrafogalmazza a korábbi tanításokat (a munka, mint a

54 Az alamizsnagyűjtésről: 1Reg 9.; 2Reg 6,1-6., http://www.fvr.hu/forras/Ferenc.html 55 FVR 16., http://www.fvr.hu/forras/Ferenc.html 56 Garadnay Balázs: Együttműködés a Szeretettel, A lelki élet mesterei, Hittudományi Főisko-la, Pécs, 2000., 60.o., jegyzet. 57 A rendalapítók reguláikban törekedtek az ima és a munka harmonikus kapcsolatának megte-remtésére abból a meglátásból kifolyólag, hogy az emberi életnek két olyan alapeleméről van szó, melyek lehetővé teszik, hogy az ember emberként élhessen, vagyis a kapcsolatrendszerei (ember – Isten, ember – ember, ember – természet) megfelelőek legyenek. Ezért állították, hogy a munka a szemlélődés egyik útja. Így nem fogadható el a következő megállapítás: „A bűntelenség állapota tehát éppúgy, mint isten közelsége, nem tételezte fel a munkát. Az ember ne táplálékával és fizikai jólétével gondoljon elsősorban, hanem a lelki üdvösségével és az örök élettel. „Nemcsak kenyérrel él az ember.” Az elmélkedő élet közelít a szentséghez, s ez a teológusok szerint előbbre való az aktivitásnál; Mária több, mint Márta, s ezért az istenhez vezető úton a szerzetesek mindenki másnál magasabban állnak.” Ez az állítás nem pusztán a szerzetesi munkafelfogással ellenkezik, de még hivatkozásokkal sem tudja alátámasztani kije-lentéseit a szerző. A. J. Gurevics: A középkori ember világképe, Kossuth Könyvkiadó, 1974., 229.o.

27

tétlenség kerülése, mint szolgálat, mint az alázatosság gyakorlása; a munka és

az istentisztelet kapcsolata; a szerzeteshez illő munkák; szemlélődés a munka-

végzés során stb.), viszont túl is lép rajtuk, amikor kifejti, hogy a munka nem

pusztán a fennmaradáshoz szükséges javak előállítása és megszerzése, hanem

a teremtésben kapott küldetés teljesítése, mely egyben Isten dicsőítését is szol-

gálja.58 A szerzetes munkája révén egységben van a dolgozó Jézussal, annak

fáradsága által pedig a keresztrefeszített Krisztussal. Így válhat már most az új

ég és új föld részesévé.59 Brúnónak ez a munkáról kialakított szemlélete tükrö-

ződik majd vissza a 20. század szociális megnyilatkozásaiban, elsősorban II.

János Pál pápa Laborem Exercens kezdetű enciklikájában.

2.4. Kétkezi és szellemi munka a ciszterci rendben

A ciszterci rend a 12. század egyik legerőteljesebben fejlődő szerzetes-

rendje. A rendi életet Szent Benedek regulája szerint alakították, mert meg-

győződésük szerint ez „a megvalósított, tiszta Szentírás”.60 Ez egyben azt is

jelentette, hogy a szerzetesek munkáját a szabályzat vonatkozó rendelkezései

határozták meg. A munka korabeli értelmezése azonban már különbözött a

benedeki felfogástól, ami azt jelentette, hogy a szellemi munkát magasan a

fizikai munka fölé emelték. Ez az átalakulás, valamint egyéb társadalmi ténye-

zők hoztak létre egy olyan rendi szervezetet, melyben mindenki a rangjának

megfelelő tevékenységet végezte.

A monostorok már korábban is alkalmaztak laikus segítő testvéreket, ún.

conversusokat, akik a házi teendők elvégzésében segítették a szerzeteseket,

„de a ciszterciták voltak az elsők, akik ezeket a világi segéderőket gazdasági

életük bázisává tették, és szigorú életrendet írtak elő számukra”.61 Ezeknek a

segítő testvéreknek a rendbe illesztése egyfelől lehetővé tette, hogy az „első-

rendű” szerzetesek mentesüljenek a kétkezi munkáktól (opera servilia), és,

mint írni – olvasni tudó emberek csak szellemi munkákat végezzenek (opera

58 Éppen ezért nem elfogadható az a vélemény, miszerint a munka erkölcsi megítélésében az egyház kettős állásponton áll. Egyrészt az ősbűn következménye, vagyis, mint büntetést éli meg az ember. Másrészt az ember kényszerű tulajdonsága, amivel fenntartja magát. v.ö.: i.m.: 228-229.o. 59 V.ö.: http://www.chartreux.org/all/frame.html., 2. könyv, 15. fejezet, 1.p. 60 R. W. Southern: A nyugati társadalom és az egyház a középkorban, Gondolat, Bp., 1987., 315.o. 61 i.m.: 316.o.

28

liberalia). Másfelől „létezésük lehetővé tette a ciszterciták számára, hogy meg-

szervezzék kiaknázatlan nagy földterületek hasznosítását, hogy elutasítsák a

járadékok és szolgáltatások kényelmét, és hátat fordítsanak a világnak anélkül,

hogy feladják az igen jól szervezett szerzetesi élet eszményét.”62 Ez a szerve-

zeti átalakulás és gazdasági erősödés tehát átalakította a munkához való hoz-

záállást, és annak értelmezését.

2.5. Verseny a kétkezi munkáért

A késő középkorban majdnem minden mesterség és ipar a céhek monopó-

liuma volt. Ez azt jelentette, hogy egy adott szakmát csak az űzhetett, aki tagja

volt annak a céhnek, amelyik a városon belül az egy mesterségbelieket szerve-

zett egységbe foglalta. Ezért, ha egy szerzetesrend, vagy annak egyik tagja

munkájával sértette a céh monopóliumát, máris ellenségeskedés alakult ki. Ezt

még az sem enyhítette, ha a szerzetesek arra hivatkoztak, hogy nekik az atyák

hagyományait követve kezük munkájából kell élniük.63 Így tehát egy igen ko-

moly harc volt a munkához való jogokért. Ez a szituáció, a korábbi idők mun-

kavégzéséből fakadó gyakorlat, valamint a céhek érdekeltsége eredményezte

azt, hogy a szerzetesközösségek egyre inkább a könyvelőállítás felé fordultak.

Ebben a tevékenységben egyrészt egyesíteni tudták a kétkezi és a szellemi

munkát, mivel a könyveket nem csupán másolták, hanem kötötték és értékesí-

tették is. Másrészt nem kerültek összetűzésbe egyik céhvel sem. Ezáltal egy-

ben biztosították annak az ősi hagyománynak a megvalósulását is, hogy a

szerzetes keze munkájából éljen.64

3. Az egyház társadalmi tanítása az újkorban

Az újkor társadalmi és egyben gazdasági átalakulásai, valamint az ideoló-

giák nyílt vallás - és egyházellenessége szükségszerűvé tették a katolikus egy-

ház reakcióját segélyakciók szervezésével, valamint ezen túlmenően egységes

társadalmi tanítás kidolgozásával. Ez utóbbi XIII. Leó pápa 1891-ben kiadott

62 i.m.: 317.o. 63 V.ö.: i.m.: 430.o. A szerző egy cipész szerzetes példáján keresztül részletesen bemutatja a céh és a rend közti harcot: v.ö.: i.m.: 430-431.o. 64 A téma részletesebb feldolgozása: i.m.: 432-433.o.

29

Rerum Novarum kezdetű enciklikájával veszi kezdetét. Ebben a pápa már nem

csupán egyes szociális problémákkal és azok lehetséges megoldásával foglal-

kozik, hanem egységes társadalmi tanítást ad. A kor égető problémái közé

tartozott a munkáskérdés, a kizsákmányolás, valamint a társadalmi egyensúly

felbomlása. Ezek a tényezők szükségessé tették, hogy az Egyház kifejtse -

többek között - a munkáról szóló teológiai tanítását, és így védelmébe vegye a

munkást.

A Rerum Novarumtól kezdve a pápák szociális enciklikáikban a munká-

ról szóló tanításuk kifejtésében ragaszkodtak a biblikus alapokon álló, meglé-

vő teológiai hagyományhoz, valamint törekedtek azt újrafogalmazva, az adott

kor kérdéseihez igazítva élővé tenni. Ez eredményezte egy olyan fejlődési ív

kibontakozását, melynek vizsgálata során eljutunk odáig, hogy a munkának,

amit csak ember tud végezni, személyi értéke van, ezért az embernek alapvető

joga és kötelessége, hogy dolgozzon. Dolgozatunk következő fejezetében nem

a szociális tanítás történeti periódusainak megfelelően haladunk, hanem téma-

körök szerint vizsgáljuk a szentatyák munkára vonatkozó megnyilatkozásait.

30

IV. Munka a pápák szociális enciklikáiban

1. A munka az emberi természetben gyökerezik

Az ember munkavégzése nem pusztán a javak előállítására és azok bir-

tokként való felhasználására szorítkozik, hanem személyi értéke van, hiszen az

ember végzi, s mint emberi cselekvés erkölcsi jelentőséggel is bír. Ezzel az

antropológiai fordulattal, mely II. János Pál pápa Laborem Exercens kezdetű

enciklikájában jelent meg, a munka már nem csupán egy járuléka az ember-

nek, valamint társadalmi létének, hanem alapvető joga és kötelessége, mellyel

biztosítja emberhez méltó életét. Ezzel tehát azt mondhatjuk, hogy az ember,

mint személy a munka alanya, - aki szabad, értelmes, öntudatos, azaz önmaga

felől határozni képes személy - valamint annak értéke és méltósága onnan

ered, hogy tudatos és szabad emberi cselekvés.65 Ez a személy kapta alkotásra

vonatkozó küldetését a teremtésben, s ezért „uralkodásának” erkölcsi értéke

van. Ezt az értéket nem a munka milyensége adja (kétkezi vagy szellemi), ha-

nem az, hogy személy végzi. A munka méltóságának alapja tehát az ember

személyi méltósága. Éppen ezért a munka célja is több magánál az objektív

célnál, vagyis amit elér. A cél maga a munkás. Ellenkező esetben az elért

eredmény, vagyis a termék kerül a folyamat középpontjába, a munkavégző

pedig csupán termelőeszköz lesz. Ez a hangsúlyeltolódás pedig etikai és szoci-

ológiai kérdéseket eredményez.

Amikor az ember ilyen tudatos és szabad cselekvéseket hajt végre egy-

részt a rendelkezésére álló alapanyagból létrehoz valamit, másrészt saját sze-

mélyisége is megjelenik alkotásán. Mivel ez a tevékenysége emberi természe-

65 „A „munka” minden olyan tevékenységet jelöl, amit az ember végez, tekintet nélkül jellegé-re és körülményeire; azaz így nevezünk bármilyen emberi cselekedetet, amelyet munkának tartanak vagy kell tartanunk a sokféle tevékenységi forma közül, amire az ember képes és emberi képességeinél fogva természete szerint alkalmas. Az ember – akit Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett, és aki azt a feladatot kapta ebben a látható világban, hogy hajtsa uralma alá a földet -, kezdettől fogva munkavégzésre hivatott, hogy vállalja a munkát. A mun-ka azon jegyek egyike, amelyek az embert a többi élőlénytől megkülönböztetik; azoktól az élőlényektől, amelyeknek létfenntartó tevékenységét nem lehet munkának nevezni.” LE 1.; „A munka ugyanis, akár önállóan vállalja az ember, akár bérért más végezteti vele, közvetlenül a személytől ered.” GS 67.; v.ö.: LC 82-83., 85.; „A munka mint tudatos aktivitás az ember előjoga, míg az állatok tevékenysége ösztönös cselekvés, s az állatok és gépek „munkájáról” csak átvitt értelemben beszélhetünk, amennyiben az ember az állatot és a gépet szolgálatába hajtja.” Josepf Höffner: Keresztény társadalmi tanítás, SZIT, Bp., 2002., 123.o.

31

tében gyökerezik, az igazságosság nevében el kell hárítani minden olyan té-

nyezőt, mely az emberi méltóságot sértheti.66 Amennyiben az ember természe-

téből ered, a természetjog alapján joga és egyben kötelessége is a munkavég-

zés.67 Amikor ezt vállalja, a Teremtő munkatársaként maga is teremtővé válik,

és az isteni megbízás alapján, saját kezenyomát is hátrahagyva, illetve az em-

beriséggel közösséget alkotva befejezi a teremtés művét.68 Mivel az ember is

része a teremtésnek ez egyben saját teremtett voltának beteljesedése felé való

haladás is, hiszen önmagát is tökéletesíti, ezzel emberibbé teszi.69

XXIII. János pápa Mater et Magistra kezdetű enciklikájában az ember

fejlődésének tekinti azt a saját korabeli tendenciát, hogy az emberek fonto-

sabbnak tartják a munkából, mint a tőkéből származó jövedelmet, ugyanis „ez

eddig teljességgel megfelel a munka belső lényegének, hiszen a munka, mivel

közvetlenül az ember természetéből vezethető le, magasabbrendű érték, mint

az anyagi javak bősége, lévén az ilyen javak lényegük szerint eszközjellegű-

ek”70.

Ezen gondolatok alapján a munkavégzésnek négy egymásra épülő vala-

mint egymást meghatározó alkotóelemét különböztetjük meg és tesszük vizs-

gálat tárgyává:

• Tudatos tulajdonszerző tevékenység.

• Szolgálja a személy kibontakozását.

• Elősegíti a közösség javát.

• A Teremtőt dicsőíti.

2. A munka a tulajdonszerzés elsődleges módja

A munka, mint tudatos tevékenység a tulajdonszerzés elsődleges módja.

Amikor az ember dolgozik, vagyis „szellemi képességét és testi energiáját

fekteti az anyagba”71, akkor alapvető célja, hogy eltartsa magát. Ebből a szem-

66 V.ö.: MM 18., 82-83. 67 V.ö.: PT 18., 29., OA 14. 68 „A személy pedig mintegy a maga keze nyomával látja el a természet dolgait, és akarata alá veti őket.” GS 67.; v.ö.: PP 27.; LC 34.; Csizmazia Placid: Munka és élet, Szolgálat 35/ 7. 69 LE 39. 70 MM 107. 71 RN 7.

32

pontból alapvető fontosságú a munkavégzés lehetőségének biztosítása, vala-

mint annak megakadályozása, hogy a létfenntartáshoz szükséges anyagi java-

kat bárki törvénytelen úton teremtse elő. Ebben az esetben ugyanis a munka-

végzés kötelezettsége csorbát szenved. A kenyérkereset nem csupán a munkát

végző személy életének alapja, hanem a családi élet, valamint a társadalom

életképességének is nélkülözhetetlen feltétele. Nyilvánvaló, hogy a munka

során előállított javakat, vagy azoknak egy részét, vagy azok megfelelő ellen-

értékét (munkabér és egyéb juttatások) a munkás, mint magántulajdont birto-

kolja.72 Éppen ebből kifolyólag a munkások és a tőkések közti szakadék áthi-

dalására – ahogyan azt mát XIII. Leó pápa Rerum Novarum kezdetű encikliká-

jában 1891-ben kifejtette – sohasem lehet megoldás a magántulajdon köztu-

lajdonná tétele.73 Az ember ugyanis illeszkedve a teremtés rendjéhez azt mun-

kájával átalakítja, melynek így joggal élvezheti eredményét is.74 Ez az átalakí-

tó tevékenység megfigyelhető a technika és a tudomány különböző területein,

valamint a maga természetes mivoltában a mezőgazdasági munkák végzése

során nyer kifejezést.75 A munkával megszerzett tulajdon azonban nem teremt

abszolút, feltétel nélküli jogokat, vagyis a magántulajdon nem mehet a közjó

rovására.76

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az Egyház tanításában a mun-

kával szerzett magántulajdon elismert - nem kizárva a tulajdonszerzés egyéb

jogilag és erkölcsileg elfogadott útjait -, de alá van rendelve a javak egyetemes

rendeltetésének és használatának. Tulajdont ugyanis azért szerez az ember,

72 „…a munka, melyet valaki a saját nevében végez, és amely által a dolognak új minősége, vagyis értéknövekedése keletkezik, - önmagában elégséges tényező ahhoz, hogy az értéknöve-kedést a munkavégző tulajdonába utalja.” QA 52.; „Úgy kell megfizetni a munkát, hogy az ember méltó életet biztosíthasson mind önmagának, mind övéinek anyagi, társadalmi, kultúrális és lelki szempontból egyaránt, figyelembe véve kinek-kinek munkakörét és teljesítményét, valamint a vállalat helyzetét és a közjót.” GS 67. 73 „Hiszen – s ezt könnyű belátni - a munkának, amit azok vállalnak, akik valamilyen kenyér-kereső foglalkozást űznek, magától értetődő célja és értelme, ami a munkásnak legközvetle-nebbül szeme előtt lebeg, az, hogy magának anyagi javakat szerezzen, és ezeket magánjogon, saját tulajdonként birtokolja.” RN 4. 74„ Mindazt, amit az élet fenntartásához és magasabb színvonalra emeléséhez szükséges, a föld nagy bőségben kínálja ugyan, de önmagától, az emberi művelés és gondozás nélkül nem te-remthetné meg. Mivel pedig az ember a természet javainak megszerzésekor szellemi képessé-gét, és testi erejét fekteti az anyagba, és ilyen módon ezt az általa megmunkált anyagi termé-szetű darabot önmagához hasonlítja, és a munkában mintegy tulajdon személyiségének bélye-gét nyomja rá, teljes mértékben helyes és szükségszerű, hogy ezt a darabot most már sajátja-ként bírhassa, és ezt a jogát senki meg ne sérthesse.” RN 7.; A munkából származó magántu-lajdon és a köztulajdon viszonyát lásd részletesebben: RN 3-12. 75 MM 144-145. 76 V.ö.: PP 23.

33

hogy magát és családját fenntartsa, valamint további munkavégzését segítse.77

Ez egyúttal kizár mindenfajta kapzsiságot és kizsákmányolást.78

3. A személy kibontakozása és a közösség java a munkavégzésben

Mivel az ember része egy adott közösségnek, hiszen „természete szerint

teljesen rászorul, hogy társadalomban éljen”79, ezért munkavégzésének szemé-

lyi és közösségi célját együtt vizsgáljuk. Amikor ugyanis az ember dolgozik

kapcsolatot létesít egy másik emberrel.80 Ezt fogalmazza meg XI. Pius

Quadragesimo Anno kezdetű enciklikájában, melyben így ír: „Tehát a munkát

nem lehet helyesen megmérni, sem méltányosan díjazni akkor, ha nem vetünk

számot ezzel a közösségi-társadalmi és egyben individuális jellegével.”81 Fen-

tebb már utaltunk erre a szoros kapcsolatra, mikor a munkából származó ma-

gán és köztulajdon helyes arányát vetettük fel. Itt tehát az emberi személy ki-

bontakozásának és méltóságának, vagyis egyéni javának, valamint a köz javá-

nak harmóniájáról van szó.

3.1. A munkavégzés szerepe a személy önkibontakozásában

A munka mindig több, mint kenyérkereset. Mivel személy végzi, ezért

etikai értéke van.82 A Rerum Novarumban is kifejezésre jut, hogy az ember a

megmunkált anyagra „tulajdon személyiségének bélyegét nyomja rá”.83

XI. Pius az emberi személy kiindulópontjának és céljának tekinti az alkotó

tevékenységet, hiszen „amikor dolgozik, nemcsak a tárgyakat és a társadalmat

alakítja át, hanem saját magát is tökéletesíti”. Ez abban mutatkozik meg, hogy

tanul, fejleszti képességeit, kilép önmagából és önmaga fölé emelkedik.84 Ezt

nyomatékosítja II. János Pál, amikor így fogalmaz: „A munka az embernek

azért java – mégpedig emberségének java -, mert általa az ember nem csupán a

77 V.ö.: PT 20. 78 V.ö.: PP 18. 79 GS. 25. 80 V.ö.: GS 67. 81 Az idézetet, valamint az azt megelőző kifejtést lásd: QA 69.; Az igazságos munkabérrel kapcsolatban XXIII. János utal erre a pontra: v.ö.: MM 33. 82 LE 24. 83 RN 7. 84 V.ö.: QA 35.

34

természetet változtatja meg úgy, hogy saját szükségleteihez alakítja, hanem

önmagát is, mint embert tökéletesíti, sőt bizonyos módon „emberibbé” vá-

lik.”85 Ezek alapján tehát azt mondhatjuk, hogy amikor az ember küldetésének

eleget téve fáradsággal átalakítja a teremtést, akkor benne saját magát, ember-

ségét fejezi ki, hiszen erre csak az ember, mint ember képes. Ugyanakkor a

munkavégzésnek is van egy visszaható iránya, mely a munkást tökéletesíti és

emberibbé teszi. Mutasd meg, hogyan dolgozol és megmondom ki vagy!

Ezzel szemben a munka eredményezheti azt is, hogy az emberi személyt

méltóságában lealacsonyítja. Érthető ezalatt a büntetésből végeztetett alantos

közmunka, a kényszermunka, valamint egyéb kizsákmányoló munkavégzések.

Mivel nem az ember van a munkáért, hanem a munka az emberért, ezért meg-

engedhetetlen, hogy az alkotó tevékenység embertelenné váljon, vagyis nem

vezethet az ember testi, lelki, vagy szellemi károsodásához. Ezért szükséges a

munkavégzés természetéhez szabni annak tartamát.86 Itt is megmutatkozik

tehát, hogy ha az ember önmagától, vagy mások kényszerítő hatására szembe-

szegül a teremtésben kapott rendeltetésével, akkor az saját maga és környezete

rombolásához vezet.87

3.2. A munka közösségi dimenziója

Mint emberi tevékenységnek, a munkavégzésnek közösségi dimenziója is

van, hiszen a munkás, és annak munkája nem értelmezhető kiszakítottan a

társadalomból. Ebből következik, hogy az alkotó tevékenység közösségi érté-

ke. A munka közösségi értelmezésénél három egymásra épülő, és egymást

feltételező szintet különböztetünk meg.

85 LE 39. 86 V.ö.: RN 33.; QA 135.; A munka két oldalát világítja meg :v.ö.: PP 28.; Az emberi szabadság határa a teremtés felett: v.ö.: LC 35-36. 87 „A testi munka, amit az isteni gondviselés még az ősbűn után is a test és a lélek javának szolgálatára rendelt, gyakorta a romlás eszközévé válik, mert a holt anyag megnemesítve kerül ki a gyárból – s ugyanebben a gyárban az ember silány portékává korcsosul.” QA 135.; Az igazságosság követelménye a munkáltatásban nem engedheti meg az emberi személy méltósá-gának csorbulását: v.ö.: MM 82-83.; Az emberi személy eltorzulása, mint súlyos veszély ter-mészetes és természetfeletti szinten: v.ö.: MM 242-244.; A munkához való jog nem csorbít-hatja az embert, az ifjúság fejlődését, a nő feleség és anya mivoltát: v.ö.: PT 19.; A munka pozitív és negatív hatásairól: v.ö.: PP 28.; OA 9.; GS 67.

35

3.2.1. Munka és család

Az első szinten a család, mint a társadalom alapsejtje áll. „A munka

ugyanis az a fundamentum, amelyre a családi életet építik – fogalmaz II. János

Pál pápa - , mely bizonyos értelemben feltétele annak, hogy családot lehessen

alapítani.”88 Ezen túllépve a család fenntartásának is egyik biztosítéka. A

munkára való nevelésben is érvényes az az állítás, hogy az elsőrendű nevelő a

család. A nevelés alapvető célja ugyanis az emberré válás szolgálata, amely-

nek elengedhetetlen „tartozéka” a munka. A gyermek a családban tanul meg

dolgozni, és sajátítja el annak helyes értékét.

3.2.2. Munka és társadalom

A munkavégzés közösségi oldalának második szintjén társadalmi vonat-

kozása áll. A munkás nemcsak saját, illetve családja jövőjét kívánja biztosítani

amikor dolgozik, hanem annak a társadalomnak a javát is szolgálni kívánja,

melynek építő tagja. Egy adott társadalom jól tükrözi az egyes emberek és az

egymást követő nemzedékek munkáját.89 Nincs ugyanis fejlődő közösség,

melynek tagjai a rendelkezésre álló tőkét, legyen az anyagi vagy természeti, ne

tudnák úgy kibontakoztatni, hogy az a közjót szolgálja.

3.2.3. Munka és emberiség

A közösségi dimenzió harmadik szintje, amikor az ember felismeri, hogy

munkavégzésével az egész emberiség javát szolgálja.90

Mindezekből következik, hogy „az emberi tevékenység alapszabálya az,

hogy – Isten tervéhez és akaratához igazodva – legyen összhangban az embe-

riség valódi érdekével, és tegye lehetővé az ember, mint egyed, és mint a tár-

sadalom tagja számára teljes hivatásának szolgálatát és betöltését”.91

88 V.ö.: LE 41. 89 V.ö.: LE 43. 90 II. János Pál pápa a munkások jogai között utal a munkához való alapvető jogra, ugyanis az embernek kötelessége dolgozni, mert Istentől parancsba kapta, mert létének fenntartásához és fejlődéséhez elengedhetetlen, mert dolgoznia kell felebarátjáért, családjáért, nemzetéért, vala-mint az emberiségért. V.ö.: LE 73. 91 QA 35.

36

4. A munka és a tőke helyes viszonya

A tőke és a munka egymáshoz való viszonyának értelmezése a tőkések és

a munkások, mint társadalmon belüli osztályok szembenállásakor tört a fel-

színre. Mivel az emberek egymást kiegészítő különbözősége hozza létre a tár-

sadalom egységét, ezért az egymásnak feszülő osztályok harca nem lehet

szükségszerű, ugyanis „sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül

nem lehet meg”.92 Éppen ezért tartózkodni kell azoktól a szélsőségektől, me-

lyek akár a tőkének, akár a munkának juttatnák a teljes hasznot.93 Ha e kettő

egymást tiszteletben tartja, akkor valósul meg az igazságosságon alapuló tár-

sadalom, ami egyben azt is jelenti, hogy az egyén java mellett a közjó sem

sérül.94 Így válik szükségszerű követelménnyé, hogy ha az állam meg kívánja

valósítani a közjót, akkor biztosítania kell munkalehetőségeket, és a hozzá

kapcsolódó igazságos munkabért is. A munkásnak fel kell ismernie embersé-

gében rejlő hivatását, a tőkésnek pedig a munka emberségét.95 Ha ez megtör-

ténik, akkor az államok vezetői számára világos lesz, hogy mindent megte-

gyenek azon munkások érdekeinek biztosítása érdekében, akik az erkölcsi ér-

tékrend megvalósításához szükséges anyagi javak megteremtéséről gondos-

kodnak.96

II. János Pál Laborem Exercens kezdetű enciklikájában megemlékezik

arról az elvről, melyet az Egyház mindig tanított, vagyis „a munka elsőbbsége

a „tőkével” szemben”.97 Ez az elv abból indul ki, hogy a termelési folyamat-

ban a munka létrehozó ok, míg a tőke csak eszközok. A tőke fogalmi körébe

tartoznak egyrészt az ember rendelkezésére álló természeti kincsek, másrészt

azok az eszközök, melyekkel ezeket a kincseket kiaknázzák, harmadrészt pe-

dig az a tulajdon, melyet az egész termelési folyamat után birtokolni fog.

Nyilvánvaló, hogy azt a „tőkét”, amit alkotó tevékenysége során eszközként

használ vagy birtokol, nem lehet az ember fölé emelni, mivel a munkavégzés

alanya maga az emberi személy. Ez már abból is következik, hogy minden

92 RN 15. 93 V.ö.: QA 53. 94 V.ö.: QA 56 -58.; LC 84. 95 V.ö.: RN 20.; RN 17. 96 V.ö.: MM 20. 97 LE 51.; Hasonló következtetésre jut XXIII. János is, amikor saját korának magántulajdon-hoz való viszonyát vizsgálja: v.ö.: MM 106-107.; LC 87.

37

eszköz az emberi munka gyümölcse. Ez a viszony pedig azt eredményezi,

hogy a két valóságot nem lehet egymással szembeállítani, mert egymás nélkül

nem léteznek.98

Mivel a gazdasági rendszer erre a két pillérre, a tőkére és a munkára épül,

ezért fontos az azok helyes viszonyát meghatározó alapelvek ismerete és gya-

korlati alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy a kölcsönös igazságosság, a méltá-

nyosság, valamint a sajátosan keresztény társadalmi erény, a szeretet által az

államnak – mely a közjó megteremtésén fáradozik – a tőke és a munka indivi-

duális és közösségi jellegét figyelembe véve kell megvalósítani azok harmoni-

kus viszonyát, így elkerülve akár az individualizmus, akár a kollektivizmus

veszélyét.99

5. A munkavégzés, mint Isten dicsőítése

A biblikus alapoknál kifejtettük, hogy az ember istenképisége magába

foglalja a munkát is. Amikor dolgozik, akkor a Teremtőtől kapott parancsnak

engedelmeskedve mintegy maga is teremtővé válik, természetesen nem abban

az értelemben, ahogy azt Istenről állítjuk. Az ajándékba kapott világot (anya-

got) szellemi és fizikai erejét latba vetve formálja, és a lehetőségek tárházából

válogatva megvalósít egyet-egyet.100 Már önmagában a teremtés is az Isten

keresésére és magasztalására irányítja a figyelmet, de még inkább ezt teheti

maga az emberteremtmény akkor, amikor uralma alá hajtja a földet. A munka

által az ember egyrészt Istenhez közeledik, ugyanis felismeri a megmunkálan-

dó anyag, valamint saját maga teremtettségét, végességét és célra irányítottsá-

gát, másrészt belekapcsolódik Istennek az emberre és a világra vonatkozó üd-

vözítő tervének megvalósulásába.101 Ezzel kapcsolatban II. János Pál a II.

Vatikáni zsinat szavait idézi, amikor így ír: „Az Isten képmásának teremtett

ember ugyanis azt a megbízást kapta, hogy vesse uralma alá a földet, annak

minden gazdagságával együtt, kormányozza igazságosan és szentül a világot, 98 A témát részletesebben lásd: LE 45-71. 99 V.ö.: QA 110. 100 „Az Isten képmására teremtett ember munkája által részesedik a Teremtő művében, és így a saját lehetőségeinek mértéke szerint bizonyos értelemben folytatja, kibontakoztatja és betel-jesíti a teremtést, miközben egyre előbbre halad azoknak a kincseknek és értékeknek föltárá-sában, melyeket Isten teremtett.” LE 111. 101 V.ö.: PP 22.

38

és elismerve Istent a mindenség teremtőjének, hozzá vezesse vissza önmagát

és az egész világot oly módon, hogy mialatt minden az ember uralma alá ke-

rül, megdicsőüljön Isten neve az egész földön.”102 Ily módon tehát teológiai

értelemben joggal állíthatjuk, hogy munkája által az ember megdicsőíti Te-

remtőjét, szolgálja saját és mások megszentelődését, valamint folytatja a meg-

váltás művét.

102 LE 111.; v.ö.: GS 34.

39

V. Összegzés

Dolgozatunkban áttekintettük a munkáról szóló erkölcsteológiai tanítás

főbb vonalait. Munkánkat az alapoknál kezdtük, vagyis törekedtünk annak

megvilágítására, hogy a munkavégzés az ember teremtettségéből ered. Amikor

a teremtéstörténet tanító elbeszélése szerint az Isten képére és hasonlatosságá-

ra megteremtette az embert, akkor világbéli küldetését is meghatározta, vagyis

feltárta, hogy miként válhat Teremtőjének képévé és hasonmásává. Ez a fel-

adat pedig a felelősségteljes munka, mellyel őrzi és óvja a világot. Ugyan a

bűnbeeséssel ez a teremtett harmonikus viszony megszakadt, – a munka is

fáradságot és verejtéket hozott – az áldás, mely a szorgalmas ember munkáját

koronázza nem maradt el. Krisztus, aki felragyogtatta az új ég és új föld remé-

nyét, maga adott példát a munkára, és keresztjéből is részt vállalhat a munkás.

A korai Egyház az apostoli igehirdetés alapján várta Krisztus második el-

jövetelét, ám nem feledkezhetett el az evilági kötelességeinek teljesítéséről

sem. A tökéletességre szólító jézusi parancs megvalósítását – néhány kivételes

szélsőségtől eltekintve - a szemlélődés és a tevékenység összekapcsolásában

látta. A munka a felebaráti szeretet, a bűnbánat és az istentisztelet helyévé vált.

Nem tettek éles különbséget a fizikai és a szellemi munkák közé, valamint

hangsúlyozták, hogy a másik világ felé törekvő keresztény csak használja e

világ javait, de nem teheti céllá.

A középkori kategorizálás a különféle munkavégzések eltérő értékelését

eredményezte, melynek következtében a szolgai munka – bármily fontos is –

lealacsonyító, míg a szellemi javak előállítását szolgáló tevékenységek igazán

emberiek. Ennek köszönhetően – néhány karizmatikus rendet kivéve - az Egy-

ház közösségének felső rétegét alkotó papság és szerzetesség, követve a társa-

dalmi rétegződéseket, csak kis mértékben végzett fizikai munkákat.

Az újkorban kibontakozó társadalmi és gazdasági átalakulások a katolikus

egyházat arra késztették, hogy szóban és tettben Krisztus tanítását alkalmazza

az új helyzetekre. Ennek eredményeképpen születik meg az az egységes társa-

dalmi tanítás, melyben sok szó esik a munkáról és a munkásról. A pápai, va-

lamint zsinati megnyilatkozások a Szentírás, és a teológiai hagyomány alapján

tanítják, hogy a munka az emberi személy tudatos cselekvése, mellyel a vilá-

got formálja, saját magát és környezetét fenntartja, illetve ezekkel együtt te-

40

remtményi valóságát tökéletesíti. Állítják, hogy a munka nem szülhet megosz-

tást az emberek között, hanem olyan egységgé kovácsolja őket össze, melyben

minden Isten dicsőítésére történik.

Témánkban további kutatási lehetőségeket kínál az egyházatyák írásainak

(elsősorban exegetikai írásaik) tanulmányozása, melyekből kiderül, hogy mi-

ként értelmezték a munkavégzés szempontjából fontos szentírási helyeket.

Korunk társadalmában és gazdaságában súlyos problémát okoz a munka hiá-

nya, legyen az a dolgozó ember hibájából (lustaság), vagy külső körülmé-

nyekből (munkanélküliség). Éppen ezért összehasonlító módszerrel vizsgálat

tárgyát képezhetné a munkával és munkanélküliséggel foglalkozó különböző

tudományos szakterületek meggondolásainak, valamint a teológiai megállapí-

tásoknak a kapcsolata. Ez pedig átvezetést nyújtana a jelenkori társadalmi,

politikai, jogi és gazdasági rendszer kritikai vizsgálatához, melyben mérce –

ahogy az egyházi megnyilatkozások hangsúlyozzák - az ember személyi mél-

tósága és a közjó lenne.

41

A DOLGOZATBAN TALÁLHATÓ RÖVIDÍTÉSEK JEGY-

ZÉKE

II. Vatikáni Zsinat dokumentuma:

GS – Gaudium et Spes

Pápai dokumentumok:

RN – XIII. Leó, Rerum Novarum

QA – XI. Pius, Quadragesimo Anno

MM – XXIII. János, Mater et Magistra

PT – XXIII. János, Pacem in Terris

PP – VI. Pál, Populorum Progressio

OA – VI. Pál, Octogesima Adveniens

LE – II. János Pál, Laborem Exercens

SRS – II. János Pál, Sollicitudo rei Socialis

CA – II. János Pál, Centesimus Annus

A Hittani Kongregáció megnyilatkozása:

LC – Libertatis Conscientia

Szerzetesi regulák és magyarázataik:

RB – Szent Benedek regulája

MRB – Magyarázatok Szent Benedek regulájához

1 Reg – A ferences rend meg nem erősített regulája

2 Reg – A ferences rend megerősített regulája

FVR – Ferences Világi Rend regulája

Hiba! Nincsenek tárgymutató-bejegyzések.

42

IRODALOMJEGYZÉK

Források

Biblia, SZIT, Bp., 1987.

Az Egyházi Törvénykönyv, szerk., ford.: Erdő Péter, SZIT, Bp., 2001.

Biblikus teológiai szótár, Róma, 1976.

Keresztyén bibliai lexikon, Kálvin Kiadó, Bp., 1993.

Bibliai lexikon, SZIT, Bp., 1989.

Gaudium et Spes, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Dokumentumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 197-275.o.

XIII. Leó, Rerum Novarum, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Dokumentu-mok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 27-55.o.

XI. Pius, Quadragesimo Anno, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Dokumen-tumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 57-103.o.

XXIII. János, Mater et Magistra, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Dokumen-tumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 105-159.o.

XXIII. János, Pacem in Terris, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Dokumen-tumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 161-195.o.

VI. Pál, Populorum Progressio, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Dokumen-tumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 277-314.o.

VI. Pál, Octogesima Adveniens, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Dokumen-tumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 315-347.o.

II. János Pál, Laborem Exercens, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Doku-mentumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 367-413.o.

II. János Pál, Sollicitudo rei Socialis, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Do-kumentumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 487-530.o.

II. János Pál, Centesimus Annus, in.: Az egyház társadalmi tanítása, Doku-mentumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 531-585.o.

Hittani Kongregáció: Libertatis Conscientia, in.: Az egyház társadalmi tanítá-sa, Dokumentumok, szerk.: Tomka Miklós, Goják János, SZIT, Bp., é.n., 439-486.o.

43

Másodlagos irodalom

Alszeghy Zoltán: A munka, mint a megváltás folytatása, Szolgálat, 35/19-25.

Anzenbacher, Arno: Keresztény társadalometika, SZIT, Bp., 2001.

Balás Dávid: Tevékenység és szemlélődés a korakeresztény hagyományban, Szolgálat, 17/10-18.

Beran Ferenc: Munka és munkanélküliség, in.: Erkölcsteológiai tanulmányok II., Jel Könyvkiadó, 2003., 5-22.

Beran Ferenc: Munka és munkanélküliség, Teológia, 2001/1-2. szám., 5-11.

Beran Ferenc: Politikai etika, in.: Erkölcsteológiai tanulmányok, szerk.: Tarjá-nyi Zoltán, Jel Könyvkiadó, I./2002., 5-25.

Boda László: Erkölcsteológia IV., Emberré lenni, vagy birtokolni?, SZIT, Bp., 2001.

Cassianus, Johannes: A keleti szerzetesek szabályai, ford.: Simon Árkád OSB, Pannonhalma – Tihany, 1999.

Cheun, Marie - Dominioque: A Teremtő munkatársai, Szolgálat, 35/13-19.

Egyházatyák a munkáról, szerk.: Miskolczy Kálmán, Szolgálat, 35/71-75.

Farkasfalvy Dénes: Az ember, mint az Isten képmása a Szentírásban, Szolgá-lat, 72/5-11.

Garadnay Balázs: Együttműködés a Szeretettel, A lelki élet mesterei, Pécs, Hittudományi Főiskola, 2000., jegyzet.

Gurevics, A. J.: A középkori ember világképe, Kossuth Könyvkiadó, 1974.

Höffner, Joseph: Keresztény társadalmi tanítás, SZIT, Bp., 2002.

Iváncsó István: Életszabályok IV., Néhány téma Bazil atya reguláiból, Nyír-egyháza, 1996.

Kereszty Rókus: Isten hívása az élet különböző szakaszaiban, Szolgálat, 48/23-32.

Lelóczky Gyula: Megszentelődésünk a munkában, Szolgálat, 35/25-33.

Muzslay István S.J.: Az egyház szociális tanítása, Márton Áron Kiadó, Bp., 1997.

Nyíri Tamás: A keresztény ember küldetése a világban, Akadémiai Kiadó, Bp., 1996.

44

Placid, Csizmazia: Munka és élet, Szolgálat, 35/5-13.

Rózsa Huba: Kezdetkor teremtette Isten, Jel Kiadó, é.n.

Southern, R. W.: A nyugati társadalom és az egyház a középkorban, Gondolat, Bp., 1987.

Söveges Dávid: Magyarázatok Szent Benedek regulájához, Szent Gellért Hit-tudományi Főiskola, Pannonhalma, 1996.

Szent Benedek regulája, ford.: Söveges Dávid, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2002. Takács Gábor: Dies dominica, A keresztény vasárnap erkölcsteológiai vonza-

tai, in.: Erkölcsteológiai tanulmányok, szerk.: Tarjányi Zoltán, Jel Könyvki-

adó, I./2002., 91-105.

Vanyó László: „Legyetek tökéletesek…”, SZIT, Bp., é.n.

Westermann, Claus: Az Ószövetség teológiája, Bp., 1993.

Wolff, Hans Walter: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001.

45