a nyelv És a nyelvek - nytud.hu · a nyelv És a nyelvek Ötödik, javított, bôvített kiadás...

A NYELV ÉS A NYELVEK

Szerzõk:

Bánréti Zoltán Pléh CsabaKelemen János Prószéky GáborKenesei István Radics KatalinKis BalázsNádasdy Ádám Rohonci KatalinPap Mária Szabolcsi Anna

A kötetet lektorálta:Hajdú Péter

Réger Zita

A NYELV ÉS A NYELVEKÖtödik, javított, bôvített kiadás

Szerkesztette

Kenesei István

AAKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

ISBN 963 05 7959 6

Kiadja az Akadémiai Kiadó,az 1795-ben alapított

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztôk Egyesülésének tagja

1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19.www.akkrt.hu

www.szakkonyv.hu

© A szerzôk és a szerkesztô, 2004

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános elôadás,a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát,

az egyes fejezeteket illetôen is.

Printed in Hungary

Telegdi Zsigmond (1909–1994)emlékének

TARTALOM

Bevezetõ / 9

I. A NYELVI JELENSÉG / 15

1. Állati kommunikáció – emberi nyelv / 172. A jelek / 353. A nyelv leírása / 50

II. A NYELV SZINTJEI / 63

4. Hangok / 655. Szavak / 776. Mondatok / 877. Jelentések / 98

III. A NYELV VÁLTOZATAI / 107

8. Nyelvünk sokfélesége / 1099. A változó nyelv / 123

10. A nyelvek sokfélesége / 13811. A maradandó nyelv / 152

IV. A NYELV ÉS HASZNÁLÓJA / 169

12. A nyelv és a számítógép / 17113. Az anyanyelv elsajátítása / 19014. A nyelv és az agy / 21015. Beszéd és gondolkodás / 23116. Nyelv és megismerés / 247

Szerkesztôi utószó / 259Ajánlott irodalom, források / 263Tárgymutató / 277

BEVEZETÔ

1. Ha azt mondanánk, hogy az olvasó tudja, mit tartalmaz ez a könyv anél-kül, hogy kezébe kellene vennie, bár túloznánk, mégsem tévednénk nagyot.Valószínûtlen ugyanis, hogy az, aki el tudja olvasni a címlapot, ne beszélnevalamilyen nyelvet. Márpedig, ha tud egy nyelvet, akkor pontosan az a cso-dálatosan bonyolult, gazdag, hajlékony és kifejezô rendszer van a birtoká-ban, amelyrôl ez a könyv szól. Persze rossz reklámot csinálnánk nemcsakmagunknak vagy munkánknak, de a nyelvtudománynak is, ha mindezt bár-ki szigorúan szó szerint venné.

Az ugyan igaz, hogy bizonyos értelemben mindegyikünknek van egynyelvi rendszere, ez azonban korántsem olyan könnyen elôhívható, mint afilmszalagról a fénykép. S az is tény, hogy a nyelv nem „egy- vagy kétdimen-ziós” jelenség. Egyszerre társadalmi és egyéni, történetileg és idôtlenül léte-zô, változó és állandó, sokféle és mégis egységes.

Mivel a nyelvnek oly sok alakja van, nem egy út vezet el hozzá. Köny-vünkben arra törekszünk, hogy minél több utat járjunk be – remélhetôleg azolvasóval együtt. Egyetlen szempontunk az utak közötti választásban az,hogy tudományunk mai eszközeivel járhatók legyenek. E jármûveket azon-ban igyekszünk minél kényelmesebbé tenni és biztos kézzel kormányozni,bár tudjuk, azért a göröngyöket vagy a kanyarokat nem tüntethetjük el. S hanetán az olvasónak az az érzése támad, hogy az úti cél nem érte meg a fárad-ságot, reméljük, az utazás néhány élményét megôrzi emlékezetében.

Képes beszéd nélkül: a ma nyelvtudományának fogalomrendszerét, elmé-leteit és eredményeit kívántuk köznapi nyelven, mindenki számára érthe-tôen összefoglalni. Tettük ezt abból a meggyôzôdésünkbôl kiindulva, hogy anyelv igen fontos, egyszerûen elkerülhetetlen jelensége mindennapi életünk-nek, hiszen az ember (és csak az ember) alapvetô birtoka, tulajdonsága, jel-lemzôje. De azért is tettük, mert a jelenkori nyelvészetnek sikerült, ha felérninem is, de valamennyire lépést tartania a természettudományok szigorúsá-gával, pontosságával, elméletközpontúságával. Végül indított bennünket ekönyv megírására az is, hogy úgy látjuk, bár a nyelv valóban része minden-napjainknak, a róla való tudományos gondolkodás eredményei és módszereimég annyira sem részei a köznapi gondolkodásnak, mint a fizika vagy a csil-lagászat újabb fejleményei.

S hogy pontosabban megfogalmazzuk, kiknek írtuk a könyvet: természe-tesen mindenkinek, akit érdekelnek a nyelvek, a nyelvészet vagy az, hogy

9

mit is tud, amikor csupán anyanyelvét ismeri. Noha nem mondhattunk le azidegen szakszók használatáról, mindegyiket törekedtünk említésükkor rész-letesen megmagyarázni. Olvasóinktól mindössze a középiskolai nyelvtan fe-lületes emlékeire számítunk (pl. az alany, állítmány, tárgy, fônév, melléknévfogalmainak hozzávetôleges ismeretére) – semmi többre.

2. Mirôl is szól ez a könyv? Természetesen elsôsorban arról, mi a nyelv.Vajon azt jelenti ez, hogy eddig az olvasó nem tudta volna? Vagy téves lettvolna a szokásos meghatározás: „A nyelv a kommunikáció eszköze”? Nem,nem egészen erre gondolunk. De elsô lépésként talán érdemes már ezt ameghatározást is egy kissé közelebbrôl szemügyre venni.

Tegyük föl, hogy az eszköz szót köznapi értelmében használtuk, példáulúgy, mint ebben a mondatban: „A toll az írás eszköze.” Már magával az esz-közzel kapcsolatban is jó néhány kérdés merülhet fel: a kommunikációnakegyedüli eszköze-e a nyelv (például a toll nem az egyetlen, amivel írni lehet),s egyáltalán milyen értelemben „eszköze”? Ha nincs tollam, akkor is tudokírni; de ha egyetlen nyelvet sem ismerek, tudok-e kommunikálni?

De hagyjuk az eszköz szót – végül is nagyjából értjük, mit jelent. Az idézettmeghatározásban sokkal fontosabb szerepe van a kommunikáció fogalmának,s ez a szó sokkal több buktatót tartogat, mint az eszköz. Ha ugyanis a kommu-nikációt – mint szokás – „a gondolatok, információk kicserélésének” tartjuk,mi különbözteti meg a nyelvi kommunikációt a nem nyelvitôl? Azt könnyenbeláthatjuk, hogy nem engedhetjük meg a kommunikáció leszûkítését csakisa nyelvi közlésekre, hiszen így az eredeti meghatározás körben forogna. Smit ér akkor egy olyan meghatározás, amely a nyelv fogalmának segítségé-vel határozza meg magát a nyelvet?

Ha viszont például érintkezésnek nevezem a kommunikációt, akkor mimást tettem, mint megadtam egy hasonló értelmû kifejezést (feltéve, hogynem értek rajta többet – akkor viszont még mindig nem mondtam meg, mi akommunikáció). Voltaképpen itt is az a helyzet, hogy tisztában vagyunk ve-le, mit értünk a kommunikáció szón, csakhogy a fogalom annyira általános ér-telemben van használva, hogy minden további értelmes meghatározás alól„kicsúszik”.

Többek között ilyen nehézségek miatt mi sem kíséreljük meg a kommuni-kációt meghatározni. Helyette három megközelítést vagy sémát mutatunkbe, amelyben a kommunikáció értelmezhetô.

3. A ma már hagyományosnak, klasszikusnak nevezhetô elképzelés akommunikációt mint különbözô tényezôk összefüggését ábrázolja:

JEL VETT JEL ÜZENET

A kommunikáció elemei (W. Weaver nyomán)

ZAJFORRÁS

CÍMZETTVEVÕCSATORNAADÓINFORMÁCIÓFORRÁS

10

BEVEZETÔ

A telefonbeszélgetésben mint kommunikációban például az információ-forrás a beszélô ember; az adó a mikrofon, amely a beszéd hanghullámaitelektromos jelekké kódolja, alakítja át. A csatorna, azaz a továbbító közeg a te-lefonkábel. Zaj lehet bármi, ami a csatornára hat: zörej, távolság stb. A vett jelaz, ami a kibocsátott jelbôl a zajjal együtt megérkezik. A vevô: a hallgatómembránja visszaalakítja a jelet hanghullámmá, szöveggé (üzenet) a címzett,a másik ember számára.

Kevésbé emberi vagy technikai példával élve: ha egy pinty a héja láttáravészjelzést ad le, akkor az információforrás a madár agya; az adó a hangkép-zô szerve, amely a madár riadalmát hanggá kódolja át; a jel a hanghullám, acsatorna pedig, vagyis a közeg, amelyen át a jel továbbítódik, a levegô. Zaj le-het akármilyen zavaró tényezô ebben a csatornában (zörej, más hang stb.); avett jel az, ami a másik madár hallószervénél megmaradt az eredeti hanghul-lámból. A vevô pedig ingerületekké (üzenet) alakítja át a hanghullámokat acímzett, a másik madár agya számára. Természetesen mindkét esetben két-irányú kommunikáció is létrejöhet, vagyis az információforrás és a címzettszerepet cserélhet.

Egy másik nézet a kommunikációt a szállítással rokonítja, de tárgyak, árukhelyett információkat juttatnak el valahonnan valahová. Az információnakmindig van valamilyen hordozója, amely (szemben az információval) valósá-gosan, fizikailag létezik, épp ezért lehetséges egyáltalán átvinni az informá-ciót. Ha például egy bizonyos mennyiségû folyadékot akarunk elszállítani,eszünkbe sem jut, hogy bármiféle tartály vagy edény nélkül sikerülhetne. Ígytartozik hozzá az információhoz is a maga „tartálya”: a gondolathoz a szó, avészjelzéshez a füttyhang. Elképzelhetô több tartály is egymásba helyezve: haa szó, azaz a hanghullám az egyik, akkor a telefon esetében az elektromossága következô „burok”, ha pedig a telefonból közvetlenül magnetofonravesszük föl, akkor a szalag már a harmadik tartály. Ez utóbbi egyébként az„idôbeli szállítást” valósítja meg, vagyis „tartósítja” az információt. (Az írásrais ugyanúgy gondolhatunk, mint a hangot rögzítô tartályra.)

A harmadik felfogás a címzett oldaláról vizsgálja, mit tekinthetünk kom-munikációnak. Ebbôl a szempontból úgy tûnik, inkább közlési aktusokról,cselekedetekrôl lehet beszélni: valamely eseményt akkor tekintünk közlés-nek, kommunikációnak, ha feltételezzük, hogy a tapasztalt dolog valami máshelyett áll, önmagán túl másra is utal, és szándékos tevékenység eredménye.Ha például valakinek megôszül a haja, ez ugyan jelentheti azt, hogy öreg-szik, de eszembe sem jut azt feltételezni, hogy ezt az illetô hajának ôszülésé-vel közölte velem. Ha viszont valaki ôszülô haját feketére színezi (szándékostevékenység), az idôs arc fölött a feketére festett haj mindnyájunk számáraközléssel egyenértékû.

4. Bárhogy határozzuk is meg a kommunikációt, közléseket nemcsak azemberek között fedezhetünk fel. Épp ezért lehet könyvünkben tanulságos azáltalános megközelítéseket összefoglaló rész, A nyelvi jelenség elsô fejezete(Állati kommunikáció – emberi nyelv), amely az emberek nyelvét az állatok köz-lési rendszereivel veti össze. Összehasonlítani persze lehet ôket, de az eltéré-

11

sek sokkal szembetûnôbbek, mint az azonosságok. Van két különbség, amelymás fejezetekben is többször fel fog bukkanni. Az egyik a nyelv kettôs szerke-zete. Röviden azt szoktuk ezen érteni, hogy a nyelvi közlemények, például amondatok önálló jelentésû kisebb egységekbôl, szavakból szerkesztôdnekegybe, míg a szavak még kisebb, de már önálló jelentés nélküli darabokból:hangokból állnak. Ezzel a kettôs tagoltsággal egyetlen állati jelzésrendszersem mérhetô össze. A másik, ezzel összefüggô vonása az emberi nyelvnek anyitottsága: az, hogy semmiféle korlátok közé nem lehet szorítani sem a le-hetséges közlések számát, sem azt, hogy mit lehet egyáltalán közölni.

Az ismertetett kommunikációfelfogások közül egyik sem tudott eltekinte-ni a jel valamilyen fogalmától. S minthogy a nyelv egy másik, szinte közhely-számba menô meghatározása azt mondja ki: a nyelv jelek rendszere, köny-vünk Jelek címû fejezete ezt a gondolatot igyekszik jobban megvilágítani.

Az elsô rész zárófejezete, A nyelv leírása a nyelv tudományos megközelíté-sének lehetôségeit mutatja be, azokat a felfogásokat járja körül, amelyek szel-lemében a nyelvet mint elvonatkoztatást, mint elméletek, modellek tárgyátszemlélhetjük.

A második nagyobb egység, A nyelv szintjei e rendszer alkotórészein veze-ti végig az olvasót. Számos tévhittel és elôítélettel találkozhatunk a köznapigondolkodásban a nyelv alapegységeinek és azok összefüggéseinek vonat-kozásában attól kezdve, hogy a hangokat ugyanúgy változatlannak hisszük,mint egy leírt szöveg betûit, azon keresztül, hogy a nyelv alapegységének aszót tekintjük, egészen addig, hogy a pohár szó jelentésének valamilyen ké-pet, képzetet vagy magát a megnevezett ivóedényt gondoljuk. Egyebek kö-zött ilyen tévedések kritikájával próbálunk itt érvényesebb megoldások mel-letti érveket felsorakoztatni.

A harmadik rész, A nyelv változatai már szándékában sem a nyelvrôl, ha-nem a nyelvekrôl kíván szólni. Az egy nyelven belüli és a különbözô nyelvekközötti változatosság szinte kimeríthetetlen. Közelebbrôl nézve azonban ez asokféleség is valamilyen módon rendezett. Az egyazon nyelven belüliegyidejû rendszerek (Nyelvünk sokfélesége), a különbözô történeti állomások(Változó nyelv) és a világ nyelveinek sokszínû palettája (A nyelvek sokfélesége),a megörökítésükre szolgáló írásrendszerek (A maradandó nyelv) mögött min-dig felfedezhetô a szervezô elvek, a rend mintázata.

Az utolsó egység A nyelv és a nyelv használója, az ember és a nyelv kapcso-latával foglalkozik. Az egyik új fejezet, amellyel könyvünk ebben a kiadás-ban bôvült, A nyelv és a számítógép, a nyelv számítógépes kutatásáról, illetve aszámítógépek nyelvészeti alkalmazásáról szól – sok esetben visszautalva azírásrendszerekrôl szóló elôzô részre, hiszen a számítógép egyik fontos hasz-nosítása a (helyesen) írott szövegek elôállítása. A nyelv kialakulásáról,vagyis a nyelv eredetérôl szóló elképzeléseket már a legelsô fejezetben tár-gyaltuk. Itt Az anyanyelv elsajátítása címû fejezetben a nyelv keletkezését a be-szélô egyénben, a gyermekben követhetjük nyomon. A másik új fejezet,A nyelv és az agy, a nyelv mûködésének agyi, tudati, szakszóval mentális za-varairól, a nyelvi „betegségekrôl” szól. A Beszéd és gondolkodás a pszichológia

12

BEVEZETÔ

oldaláról, a Nyelv és megismerés a filozófus nézôpontjából foglal össze tanul-ságos kísérleteket és meggondolandó érveket a beszédünk és gondolatainkközötti összefüggésekrôl, illetve a világról való tudásunk és a nyelv szerke-zete, lehetôségei közti kapcsolatokról.

5. Azt mondottuk, sok út vezet a nyelvhez: a könyv nagyobb egységei ép-pen ezeket az utakat különítik el. De ez azt is jelenti: sokszor elôfordulhat,hogy késôbb meghatározott fogalmakat, majdan szakszóként elôbukkanó ki-fejezéseket magyarázat nélkül, csupán köznapi értelmükre hagyatkozvahasználunk. Azért is tehettünk így, mert az adott szövegkörnyezetben nincsis semmi baj szokásos értelmezésükkel, s ilyenkor az olvasó is kételkedésnélkül támaszkodhat saját fogalmaira. A szakkifejezések közötti tájékozó-dást a Tárgymutató is elôsegíti.

Ismeretterjesztô, tudománynépszerûsítô könyvet s nem szakmunkát vagy tu-dománytörténetet írtunk. Ezért nemcsak a lábjegyzetek hiányoznak, de a névszerinti hivatkozások is. Az egyes fejezetekhez közvetlenül felhasznált forrá-sokat azonban a könyv végén feltüntettük, és ugyanitt részletes listát adunkazokról a magyar nyelven megjelent és hozzáférhetô könyvekrôl, amelyek-bôl az olvasó további érdeklôdését kielégítheti.

A nyelvtudománynak – mint sok más kutatási területnek – nincsenek vég-leges, lezárt eredményei; ilyesmit hiábavaló is volna várni e könyvtôl. Amittenni tudunk, ha elsô látásra kevésnek tûnik is, az, amit végsô soron mindentudomány tesz: két-három szinte gyermekien egyszerû kérdést ismételge-tünk: „Tulajdonképpen mi ez?”, „Miért van így?” és „Hogyan alakulhatottilyenné?”. Ha az olvasó e kérdéseket értelmesnek találja, bízhatunk benne,hogy nem fog csalódni.

13

I. A NYELVI JELENSÉG

1. ÁLLATI KOMMUNIKÁCIÓ – EMBERI NYELV

1. A Bevezetôben már említettük, milyen nehézségekkel kell szembenéznünk,ha szabatosan meg akarjuk határozni a kommunikációt. Mégis, ahhoz, hogy azemberi nyelv jellegérôl, kialakulásáról és egyedülálló voltáról világosabb fo-galmat alkothassunk magunknak, elsô lépésként érdemes összehasonlítanunkaz ember közlési rendszerét a többi élôlény érintkezésével, az állatvilágban fel-lelhetô kommunikáció néhány fajtájával. Minôsítsünk most kommunikáció-nak minden olyan eseményt, amely során egy egyed (információforrás) kibo-csát egy jelzést (üzenet), amely egy másik egyedet (címzett) válaszra késztet.Így már alkalmazhatjuk e fogalmat az állatok bizonyos tevékenységfajtáinakvizsgálatában. A meghatározásnak a válaszra vonatkozó része – hozzáfûzve,hogy a válasz lehet valamilyen tevékenység vagy egy újabb jelzés – azért szük-séges, mert az állat egy adott megnyilvánulásáról csak akkor tudjuk megálla-pítani, hogy jelzés, azaz, hogy az állat egy kommunikációs aktus egyik résztve-vôje, ha egy vagy több másik állat válaszol rá, méghozzá nagyjából azonoskörülmények között adott azonos jelzésre nagyjából azonos módon.

Nézzünk néhány példát az állatok közötti érintkezésre! A kutatók megfi-gyelték, hogy bizonyos madarak éles, átható kiáltást hallatnak, amikor ragado-zó fenyegeti ôket. Ez a vészkiáltás riadó a többi, általában azonos fajú madárszámára. Kísérletképp magnetofonra vették egy seregély vészkiáltását, aztánfelerôsítve lejátszották egy olyan területen, ahol a seregélyek komoly károkatokoztak. Bár semmi látható veszély nem volt, a madárcsapat azonnal elröpült.

A medvék rendszerint többféleképpen is megjelölik „birodalmuk” hatá-rait. Az egyik mód erre az, hogy a területük határfáinál hátsó lábukra állvamellsô lábuk karmaival, valamint fogukkal mély nyomot karcolnak a faké-regbe, és hátukkal hozzádörgölôdznek a fához. Ha egy másik medve arra jár,megszagolja a fát, megállapítja, hogy hím- vagy nôsténymedve területe-e,megvizsgálja a fán ejtett nyomot, ô is két lábra áll, és megpróbál magasabbanbevésni a fába, mint a „hazai” medve. Ha nem sikerül, akkor továbbáll olyanterületet keresni, ahol az ô jele lehet a legmagasabb. Siker esetén ott marad.Amikor a terület eredeti gazdája legközelebb a fánál jár, látja, hogy maga-sabbra érô, azaz erôsebb medve van a területén, és ô távozik.

A hangyák egyik alfaja betolakodó közeledtére jellegzetes vegyi anyagotbocsát ki. Ezzel jelöli meg az idegen lényt, amelyet ily módon a boly többitagja azonosítani tud, majd támadásával menekülésre késztet. Ezt az anyagotsikerült a kutatóknak elkülöníteniük, majd egy keveset rácseppentettek belô-

17

le egy bolybeli hangyára, amelyet társai a szaga alapján sohasem támadtakmeg. A jelzés olyan erôs volt, hogy az „ellenség” mellett három-négy centi-méterre vonuló hangyák is azonnal támadásba kezdtek.

2. Háromféle kommunikációs módszerre láthattunk példát: az elsô hallha-tó jelzés volt, a második látható jeleken alapult, a harmadik pedig szaglássalérzékelhetô ingereken. Léteznek még az állatvilágban tapintáson alapulóközlések is, bár ezek általában inkább kiegészítô jellegûek az elôbbi közlésimódokhoz viszonyítva. Kizárólag tapintásos érzékelésen alapuló kommuni-kációt ez idáig az állatoknak egyetlen törzsén sikerült csak kimutatni, azúgynevezett tömlôsbelûeken, amelyek az állatvilág legalacsonyabb rendûtagjai közé tartoznak. Ezek az apró, vízben tenyészô lények csoportosan, ko-lóniákban élnek, és ha a kolónia egyik tagját enyhén megérintjük, az összestöbbi, azonos kolóniába tartozó állatka is összehúzódik.

Ha meggondoljuk, hogy a tapintáson alapuló közlés esetében a két egyed-nek egymás közvetlen közelében kell lennie, vagyis a közlés hatótávolságaigen csekély, nem csodálkozhatunk, hogy ez a közlési mód mint kizárólagosérintkezési forma ritka az állatvilágban. Ehhez képest a szagingeren alapulóközlés, a látható és hallható jelzéseken alapuló közlések is jóval nagyobb tá-volságra hatnak. Az utóbbi kettô elônye a szagláson (pontosabban a szaglás-sal és ízleléssel érzékelhetô kémiai ingereken) alapuló közléssel szemben az,hogy könnyebben kombinálhatók, sokkal változatosabbak lehetnek. Végül,ha a hangos kommunikációt a látható jeleken alapulóval vetjük össze, szinténazt találjuk, hogy a hangnak vannak bizonyos elônyei a látható jelekkel szem-ben. Elôször is a hangok sötétben is érzékelhetôk. Másodszor, az üzenetek vé-telekor nem szükséges a feladó felé fordulni – mégis, mivel a hangérzékelés agerinces fajok nagy részénél sztereofonikus (azaz a hangból megállapítható ahangforrás elhelyezkedése), ha szükséges, az üzenet vevôje pusztán a hangérzékelése alapján képes az adó hozzávetôleges helyét megállapítani, miköz-ben szemével esetleg másfelé figyel. Harmadszor pedig, a hallható jelek kibo-csátása sokkal kisebb energiát igényel, mint a látható jeleké, s lényegébenmindenfajta más tevékenység közben végezhetô. Az 1.1. táblázat összefogla-lóan mutatja a különbözô érzékszervek s jelzési formák felhasználását külön-bözô fajoknál.

1.1. táblázat. Jellegzetes példák a különbözô érzékleti területeket használó állati közlési rendszerekre

Terület Faj Megvalósítás Funkció

szagok rovarok mirigyek páralkotás

látás halak, madarak, jelzések a testen, utódápolás, páralkotás,emlôsök izomzat, dominancia,

gesztusok társas kapcsolatok

hangok rovarok, végtagok, páralkotás, riasztásmadarak, gégefôemlôsök

18


3. A kommunikációs módoknak, pontosabban azoknak a közegeknek –szakszóval csatornáknak – az összehasonlítása alapján, amelyeken keresztüla kommunikáció végbemegy, azt gondolhatnánk, hogy minél fejlettebb egyfaj, annál valószínûbb, hogy hangos jelek segítségével érintkezik. Ez nem ígyvan. Az emberhez legközelebb álló fôemlôsök, például a csimpánzok érint-kezésében legalább akkora, ha nem nagyobb jelentôségük van a mozdulatok-nak, gesztusoknak, mimikának, mint a hangoknak. A törzsfejlôdés másikágát képviselô madarak sok fajának érintkezésében viszont a hangos jelek-nek van a legnagyobb szerepük. Többnyire az a helyzet, hogy egy faj kom-munikációja elsôsorban ilyen vagy olyan csatornán alapul, de ez nem jelentiazt, hogy más csatornák nem játszanak benne szerepet.

Ha például megfigyeljük két idegen kutya találkozását, észrevesszük, hogyköztük a kommunikáció nagy része ugyan látható jeleken alapul, de a hallha-tó és szaglással érzékelhetô (kémiai) jelzéseknek is lényeges hatásuk van vi-selkedésükre. Hogy zajlik le egy ilyen találkozás? Amint a kutyák észreveszikegymást, nyakszôrzetük felborzolódik, s merev lábakkal közelednek egymás-hoz, amíg szaglótávon belülre nem érnek. Ekkor mindkét állat lelapított fül-lel, egyenes farokkal mély morgást hallat. Lassan elkezdenek egymás körüljárni (közben alaposan megszaglásszák egymás hátsó felét), majd az egyikkutya megcsóválja a farkát a másik fölötti uralma jeléül. Ez farkcsóválássalválaszol, aztán külön-külön vagy együtt eltrappolnak. Ha viszont az uralom-ra törô kutya a harcot választja, felhúzza felsô ajkát, „kimutatja a foga fehér-jét”. Erre a másik hátsó lábai közé ereszti, „behúzza” a farkát, lekushad vagyelfut. Ha nem ezt teszi, ugatással és morgással kísért harc következik. A küz-delem akkor ér véget, ha az egyik kutya formálisan megadja magát – azazolyan testhelyzetet vesz fel, amelyben a gyôztes könnyen elérheti valamelyiklétfontosságú szervét, például a torkát, és ebben a helyzetben mozdulatlanmarad. A gyôztes, megbizonyosodván arról, hogy az ellenfél nem mozdul,felkeres valamilyen közeli tárgyat és levizeli. Ezzel mintegy engedélyt ad avesztesnek a távozásra, aki aztán gyorsan ellohol. Legközelebbi találkozásuk-kor a vesztes farkcsóválással jelzi megadási készségét.

19

1. Állati kommunikáció – emberi nyelv

1.1. ábra. Az uralkodó és a behódoló póz

uralkodó behódoló

4. A különbözô csatornákban továbbított üzenetek viszonylagos sokfélesé-ge, bonyolultsága sem azzal függ össze elsôsorban, hogy hol helyezkedik elegy faj a törzsfejlôdésben, hanem inkább azzal, hogy többé-kevésbé magá-nyos vagy csoportos életformát folytat-e. Ez érthetô, hiszen a csoportosan élôállatok fennmaradása sokkal erôsebben kötôdik a kommunikációhoz, mint a

20


1.2. ábra. Körtánc

1.3. ábra. Riszáló tánc

magányosoké: védekezésük, táplálékszerzésük, utódnevelésük nagyrészt acsoporton belüli kommunikáció sikerétôl függ.

A kakukk például, amely arról nevezetes, hogy tojását más fajú madarakfészkébe rakja, és fiókáit se ki nem költi, se nem gondozza, mindössze egyet-len hívójellel rendelkezik, amelyet a párzási idôszakban használ. A jóval ala-csonyabb rendû méhek kommunikációs rendszere, a „tánc” ezzel szembenszinte legendásan összetett. Röviden összefoglalva a következôket tudjuk améhek kommunikációs rendszerérôl. A táplálékszerzô méhek felderítô uta-kat tesznek. Ha az egyik táplálékot talál, a testére tapadt mintával visszatér,és a kaptáron belül jellegzetes mozgásba kezd. Amennyiben a táplálék nagy-jából 80 méteren belül található, egyszerûen körbetáncol a függôlegesen állólép felszínén. A táncot többször megismétli körülbelül 30 másodperc alatt,aztán a lép egy másik pontján újra kezdi. A közelben levô méhek izgalombajönnek, csápjukkal megérintik a híradó méhet (illata alapján azonosítják a

21


1.4. ábra. A méhek tánca különbözik attól függôen, hogy az A, B és C tápláléklelôhelyekiránya milyen szöget zár be a Nap állásával (Karl von Frisch nyomán)

A

AB

80°

80°

C

B C

táplálékot), majd kirepülnek. Ha rátalálnak a táplálékra, visszatérésük utánôk is táncolni kezdenek. A tánc így láncreakciószerûen terjed a kaptárban.

Ez a körtánc semmiféle jelzést nem tartalmaz arra nézve, hogy az élelem lelô-helye merre, milyen távolságra található, tulajdonképpen pusztán annyit jelent,hogy „élelem a közelben”. Ha viszont a felderítô méh 80 méteres körzeten túltalált eleséget, a tánc jóval bonyolultabb lesz: a felderítô a lép függôleges síkjántáncol fektetett nyolcas alakban, amelynek középsô szakaszán felfelé fut.

Felfelé futás közben erôsen mozgatja, „riszálja” potrohát. A riszálás lassúbbvagy gyorsabb üteme a lelôhely táplálékgazdag voltára utal. A tánc sebességea lelôhely távolságát mutatja: a 15 másodperc alatt tízszer ismételt riszálótánckör 100 méter körüli távolságot jelent, ugyanennyi idô alatt 4-5 nyolcasbefutása körülbelül 1500 méter távolságot. Ily módon a méhek mintegy 11 ki-lométeres körzeten belüli lelôhelyekrôl tudnak hírt adni. A táplálékforrás irá-nyát azzal jelzik, hogy a tánc riszáló szakasza milyen szöget zár be a függôle-gessel. A függôleges felfelé futás azt jelenti, hogy a táplálékforrás a Nappalmegegyezô irányban van, s amilyen szögben futja le a méh a riszáló szakaszta függôlegeshez képest, olyan szögben tér el a lelôhely iránya a Nap állásától.

Egy másik példa a differenciált információátadásra a cerkófmajmok vész-jelzései. A legtöbb majomfajhoz hasonlóan itt is legfeljebb, ha néhány tucat el-különíthetô hangot találunk. A hagyományos felfogás szerint ezek a jeleknem szándékosak: az állat érzelmi állapotának megfelelôen mindig megjelen-nek. A leopárdot meglátó ôrmajom eszerint jellegzetes riadóhangjával nemazt közli: „Itt a leopárd”, hanem a leopárd láttára szörnyû izgalomba kerül, sennek az izgalomnak egyik tünete a jellegzetes hangadás, mely a többiek szá-mára jelként funkcionál. A majmok hívó és riasztó hangjai azonban a koráb-ban feltételezettnél jóval hajlékonyabbak. Különbözô típusú vészhelyzetekreeltérô hangmintázatot bocsátanak ki, s az állat aszerint választ a vészjelzésekközül, hogy milyen ragadozót vesz észre. Ha például kígyót lát, cst-szerûhangot ad ki, amire a többi majom is odagyûlik, s a kígyót körbevéve azt távo-zásra késztetik. „Légiveszély” esetén csicsergéssel figyelmeztetik a többieket,akik erre a fáról gyorsan az aljnövényzetbe vetik magukat, hogy elrejtôzze-nek. Ha földön élô ragadozó közelít, az ugatás- vagy csicsergésszerû vészjel-zésre most a fákon keresnek menedéket a cerkófok. Ráadásul mindezt befo-lyásolják az egyéni élet során szerzett tapasztalatok: a tapasztaltabb, idôsebbállatok például megtanulják vészjelzéseiket csak a valóban veszélyes sasokrakorlátozni, míg a fiatal állatok ezeket ennél jóval szélesebb körben használják.

5. Nem szaporítjuk tovább a példákat, ennyibôl is látható, hogy az állatokigen sok mindent képesek tudatni egymással – fajonként mást és mást, másés más módon. Bizonyos dolgokat azonban egyetlen állat sem tud közölni.Egyetlen cerkófmajom sem képes elmondani egy másiknak, hogy „tegnapjött egy sakál, és én felmásztam a fára”, egyetlen kutya sem tudja közölni egymásikkal, hogy „holnap megverekszem veled”, egyetlen hangya sem tudjamegkérdezni, hogy „melyik bolyból jöttél?”, egyetlen méh sem tudja eltán-colni, hogy „bôséges mézlelôhely van kétszáz méterre délkeletre”, ha az va-lójában háromszáz méterre északra található.

22


Vagyis: egyetlen állat sem tud beszámolni a múltról, nyilatkozni a jövôrôl,egyetlen állat sem tud hazudni, s egyetlen állat sem tud kérdezni. A vadonélô állatok egymás közötti kommunikációjában egyik felsorolt jelenséget semsikerült eddig felfedezni.

Az emberi nyelv mindezt lehetôvé teszi. De hát olyan nagy különbség ez?Mérhetetlenül nagy. Az állati és az emberi viselkedés alapvetô eltérése nyil-vánul meg benne.

Ha látóterében megjelenik egy sakál, egy sas vagy egy kígyó, a cerkófma-jom nem tud mást tenni, mint hogy a megfelelô vészjelzést hallatja; másfelôlviszont nem tud vészjelzést hallatni, ha nem látja a szóban forgó állatok vala-melyikét. Ugyanígy egy fészekrakó madár, mondjuk a hattyú, bár kétségtele-nül tud fészket építeni, nem tud bármikor fészket építeni, kizárólag csak a pár-zási idôszak kezdetén. Más szóval: az állat nem tudja szabadon alkalmazni azt,amit tud. Viselkedése „kiváltódik”: meghatározott külsô vagy belsô ingerek meg-határozott cselekvéssorokat indítanak el benne, meghatározott viselkedésre késztetik.

Az ember ezzel szemben szabadon alkalmazza mindazt, amit tud. Ha va-laki egyszer megtanul házat építeni, bármikor tud házat építeni. Ha megta-nul szorozni és osztani, bármikor tud szorozni és osztani. Kommunikációjátugyanez a szabadság jellemzi: ha kedve és az alkalom úgy hozza, tud beszél-ni, ám ha azt látja jónak, képes hallgatni. S ha beszél, akkor sem tudjuk meg-mondani elôre a helyzet alapján, hogy mit fog mondani.

Képzeljünk el egy embert a cerkóf helyzetében. Legyen például egy olyantörzs tagja, amelyik több szomszédos törzzsel ellenséges viszonyban van. Te-gyük föl, hogy épp a csapdába esett állatokat szedi össze az erdôben, amikoregyszer csak észreveszi, hogy az egyik ellenséges törzs harcosai közelednek.Megteheti, hogy kiáltással figyelmezteti távolabb lévô társait a veszélyre, deazt is megteheti, hogy csöndben marad, visszafut hozzájuk, s akkor mondjael, hogy mit látott, ezzel lehetôséget teremtve arra, hogy rajtaütésszerûenmegtámadják a közeledô ellenséget, vagy úgy elrejtôzzenek, hogy azok netalálhassanak rájuk, s így tovább.

Hogy melyik megoldást választja, elhatározásán múlik, elhatározása pe-dig annak megfontolásán alapul, hogy az adott helyzetben mi a védekezésszempontjából a leghatékonyabb cselekvés. Az ember tehát azért teszi azt, amittesz, mert azt tartja célszerûnek tenni: cselekvésének oka és célja van.

Beszélhetünk-e célszerûségrôl a cerkófmajom vészjelzô kiáltásával kap-csolatban? Mondhatjuk-e, hogy a cerkóf kiáltásának az a célja, hogy figyel-meztesse társait? Aligha. Ha így lenne, a cerkóf csak akkor hallatna vészjel-zést az ellenség láttán, ha társai hallótávolságon belül lennének. A vészjelzéskibocsátásának azonban ez nem szükséges feltétele. Csak a ragadozó meg-pillantása a szükséges s egyben elégséges feltétel. A cerkóf tehát nem azértkiált, hogy figyelmeztesse társait, hanem azért, mert ellenséget lát. Cselekvé-sének, s általában az állatok cselekvésének van oka, de nincs célja.

Csak az az élôlény tud valamilyen cél érdekében cselekedni, amelyik eltudja gondolni a célt. A cél pedig olyasmi, ami az adott pillanatnak nem része.A cél elgondolása tehát feltételezi az adott pillanattól való elszakadás képes-

23


ségét, egy jövôbeli, egy nem létezô helyzet, tényállás ábrázolását. Ilyen ábrázolás-nak az eszköze az emberi nyelv, s ez az, amire egyetlen állati kommunikációsrendszer sem alkalmas, hiszen egyetlen állati nyelven sem lehet jövôrôl, múlt-ról, a valóságban nem létezô helyzetekrôl közléseket alkotni.

Az utóbbi évtizedben – a célszerûséggel kapcsolatos általános eltérésekfenntartásával együtt – több megfigyelés rámutatott arra, hogy a helyzettôl el-szakadó, szándékos közlés elôfokai majmoknál és fôemlôsöknél is megfigyel-hetôek. Egyrészt természetes körülmények között ritkán, de megfigyelhetô akommunikációs csalás – mint a szándékosság nem túl vonzó bizonyítéka.„Õrmajmok” néha akkor is adnak ki vészjelzéseket, amikor nincs is veszély.

Másrészt emberi környezetben nevelt csimpánzoknál, s fôleg törpecsim-pánzoknál kimutatható, hogy használnak szándékos kommunikációt. Ha-sonló módon, ahogyan azt a házi kutyánál is látjuk, amikor például a póráz-nál ugrál, jelezve, hogy „sétálni akar”. Ezek a megfigyelések természetesenabban az összefüggésrendszerben értelmezendôek, hogy maga az emberikörnyezet is döntô lehet a szándékosság elôfokainak megjelenésében.

6. Az emberi nyelv tehát szerepét, funkcióját tekintve lényegesen különbö-zik az állati „nyelvektôl” (kommunikációs rendszerektôl), mivel csak az em-beri nyelv alkalmas múlt, jelen és jövô idejû, valóságos és képzelt helyzetekábrázolására. Ezeket az eltéréseket mutatja be az 1.2. táblázat.

1.2. táblázat. Néhány jellegzetes eltérés az állati kommunikáció és az emberi nyelv között

Vonás Állati közlés Emberi nyelv

motiváltság hasonlóság önkényeskészlet korlátozott (5–50) végtelenrendszer zárt nyitotthelyzetfüggés ingerfüggô ingerfüggetlenhajlékonyság merev változóellenôrzés önkéntelen szándékos

Az emberi nyelv jelei nincsenek jelölési kapcsolatban a jelölt dolgokkal és aviselkedéssel, mint például a méhek tánca vagy a kutya vicsorgása, vagyisezek a jelek nem motiváltak, hanem tetszôlegesek, önkényesek. Végtelen szá-mú közlést vagyunk képesek létrehozni, melyek egy sajátos módon elsajátí-tott hajlékony rendszer részei. Ez a rendszer logikai szervezôdéseket használ,kijelentésekre irányul, szemben az állati közlés „puszta” viselkedésirányítószerepével. Ez az utóbbi többlet az állati kommunikációs rendszerekhez ké-pest mérhetetlenül nagy jelentôségû. Emberi nyelv, azaz ábrázoló funkcióvalrendelkezô kommunikációs eszköz nélkül ugyanis elképzelhetetlen bármifélecéltudatos, akaratlagos tevékenység, elképzelhetetlen bármiféle munka.Munka nélkül viszont elképzelhetetlen bármiféle tárgyi és szellemi kultúra lé-tezése – a legegyszerûbb kôszerszámoké és barlangfestményeké éppúgy,mint a modern technikáé, az absztrakt festészeté vagy a matematikai logikáé.Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nyelv kialakulása megelôzte a munkavég-zés, közelebbrôl a készített szerszámokkal való munkavégzés kialakulását.

24


Amennyire a ma rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján meg tudjuk ítél-ni, a két folyamat a legszorosabb kölcsönhatásban, egyidejûleg, egymást tá-mogatva zajlott le, s együttesen vezetett több százezer év alatt a mai értelem-ben vett ember kialakulásához, kiemelkedéséhez az állatvilágból.

Hogy az ember az állatvilágból származik, Charles Darwinnak, az evolú-cióelmélet megalapozójának munkái óta nem kétséges. Hogy kiemelkedettaz állatvilágból, hogy megjelenésével az élôvilág történetében új szakaszkezdôdött, szintén nem kétséges. Az ember megjelenéséig ezt a történelmetkét dolog határozta meg: a környezet változása és az élôlényeknek a változókörnyezethez való alkalmazkodásán alapuló biológiai evolúció. Az embermegjelenésével a természeti környezet mellett megjelent a kulturális környe-zet, s a biológiai evolúció folyamata kiegészült egy új evolúciós folyamattal,a kulturális evolúciónak, azaz a munkaeszközök, az emberi környezet, a mû-vészet stb. kialakulásának és fejlôdésének a folyamatával. Az ember abbankülönbözik tehát az állatvilágtól, hogy tárgyi és szellemi kultúrát hozott lét-re, s hogy történelmét a természeti környezet változása és a maga teremtettekulturális környezet változása együttesen határozza meg. Munka és ábrázo-ló funkcióval rendelkezô nyelv nélkül mindez nem következhetett volna be.

Afelôl tehát biztosak lehetünk, hogy az állatvilágból való kiemelkedés fo-lyamatának egyik összetevôje, elômozdítója és egyben eredménye az emberinyelv kialakulásának folyamata. Ezt a folyamatot azonban részleteiben el-gondolni és elgondolásunkat igazolni összehasonlíthatatlanul nehezebb,mint az emberré válás során lezajlott anatómiai változásokat vagy az eszköz-készítés fejlôdésének folyamatát. Az utóbbiak egyes állomásainak feltárásá-hoz segítséget nyújtanak az ôsrégészet adatai: az anyagi kultúra emlékei és afôemlôsöket az emberrel összekötô biológiai formák kövületekben ránk ma-radt változatai. Az egyes fejlôdési szakaszokhoz tartozó társadalomszerve-zeti formákra pedig következtetni lehet az ôsrégészeti leletanyag és a maiprimitív kultúrák összehasonlításából.

Az általánosan elfogadott darwini elveken belül ma is megosztja a kutató-kat, hogy az emberi nyelv és az állati közlések között a hasonlóságokra vagyaz eltérésekre helyezik-e a hangsúlyt. A vita három lényeges kérdés köré cso-portosul:

a) Az emberi nyelv egyedisége. Elválaszt-e az állatvilágtól a nyelv vagyéppen összeköt vele?

b) Egyetlen döntô mozzanata van-e a természetes nyelvnek, vagy több kri-tikus, de eredetileg egymástól független mozzanat kombinációjakéntjött-e létre az emberi nyelv?

c) Vajon a nyelv minden mozzanatára kiterjeszthetô-e a darwini haszon-elv? A mondatra vonatkozó szabályok kialakulása például nagyobbevolúciós sikert biztosított-e elôdeinknek?

A nyelv biológiai alapjainak elôtérbe állításában döntô szerepe volt a modernnyelvészetnek. Az ötvenes évek végén megindult nyelvelméleti kutatások az el-

25


sô két kérdésben azt a felfogást hirdetik, hogy az emberi nyelv egyedi, elôfokaisincsenek az állatvilágban; egyediségének döntô mozzanata: a kreativitás,melynek kulcsa a mondatok szerkezetében rejlik, vagyis nem a tartalomban, ha-nem a formában. A végtelen számú mondat létrehozását lehetôvé tevô szabály-rendszer alapelvei az ember genetikai különlegességébôl fakadnak. A nyelvmögött álló biológiai rendszer – véletlen mutációs hozomány. S ez a rendszernem vezethetô le abból, hogy mi lenne a nyelv haszna (a nyelvi funkciókból).

Az ezzel szembenálló evolúciós felfogások viszont a folyamatos kialaku-lást, az elôfokokat hangsúlyozzák, s azt, hogy az emberi nyelv számos füg-getlen evolúciós fonal szerencsés összetalálkozásaként jött létre.

A nyelvelméleti irányzatok legújabb javaslata, melyet az 1.3. táblázat foglalössze, szintézist kísérel meg. A nyelv megjelenésének, a tágan vett nyelvikészségnek a kereteit – az emberi légzést, hangadást, az efölött ellenôrzéstgyakorló finom mozgásszervezést, a szándéktulajdonítást és szándékértel-mezést – a sokrétû darwini folyamatok alakították. Ez azonban nem magya-rázza a szûken vett nyelvi készséget, mely a mondattani szervezôdést, a sza-bad, rekurzív (azaz önmagába visszatérô) szerkesztési elveket tartalmazójeladást eredményezte. Ez utóbbi tekintetben az ember egyedülálló lény.

1.3. táblázat. A „szûken vett nyelvkészség” (NyKSz) és a „tágan értelmezett nyelvkészség” (NyKT) viszonya a nyelv keletkezésében

A külsô környezet változásai Belsô változások

NyKT NyKSz

Ökológiai Légzési: kilégzéskontroll Mondattani rekurzió:Fizikai Koponya: sokféle hang A ➝ X A Y

Kulturális Szenzoros: hangészlelés Felébredt a fiú, akiTársas Motoros: hangképzés ismeri a lányt, aki…

Emlékezet: hangrögzítésFogalmi: kategóriákSzándék: másik ember értelmezése

7. A nyelv esetében nincsenek ôsrégészeti támpontjaink. A legrégibb írás-ban ránk maradt óegyiptomi és sumer nyelvemlékek igen „fiatalok”,mintegy hatezer évesek. De fontosabb ennél, hogy az ismert nyelvek közöttnem lehet rangsort felállítani: nincsenek primitívebb és fejlettebb nyelvek,egyetlen, írásban fennmaradt vagy ma beszélt nyelv nem képviseli a fejlô-désnek egy korábbi állapotát, szerkezetének lényegét tekintve az összes is-mert nyelv egyenrangú. Ezeknek a nyelveknek az alapján tehát nem tudunkvisszafelé egy fejlôdési sort felállítani.

Így, bár korábban épp arra mutattunk rá, hogy az állati kommunikáció ésaz emberi nyelv között elvi jelentôségû különbség van (az ábrázoló funkció ésa nyitottság hiánya, illetve megléte), az emberi nyelv keletkezéstörténeténekfelvázolásakor mégsem indulhatunk ki másból, mint az emberhez legköze-

26


lebb álló állatok, az emberszabású majmok közlési rendszerébôl. Csak úgy al-kothatunk egyáltalán képet magunknak a nyelv kialakulásáról, ha megpró-báljuk elgondolni, hogy milyen változások sorozata kapcsolhatja össze az em-berszabású majmok közlési rendszerét az emberi nyelvvel. A spekulatívelemek kiszûrését, ma még elnagyolt, pontatlan vázlatunk finomítását és iga-zolását számos tudományág – a nyelvészet, az agyfiziológia, az állati viselke-déssel foglalkozó tudomány: az etológia – további fejlôdésétôl kell várnunk.Ezen elemzés során az emberi nyelv jellegzetességeinek az 1.4. táblázatban lát-ható összefoglalásából indulhatunk ki. Ezek tartalmazzák mind az NyKSz,mind az NyKT tényezôket.

E jegyek a kommunikáció öt különbözô oldalát tükrözik:

a) a csatornával (milyen közeget használunk?)b) az elôzményekkel és következményekkel (mi váltja ki a jeleket, s mit

váltanak ki a jelek?)c) a jelek szervezôdésével (például hasonlítanak-e az általuk jelölt tárgyakra?)d) a társas keretekkel (ki kinek mikor mit közöl?)e) a rendszer változékonyságával kapcsolatos oldalát ragadják meg az em-

beri nyelvnek.

1.4. táblázat. Az emberi nyelv rendszerbeli jellemzôi

Jellemzô Típusa, értelmezési kerete

CSATORNA

hallás-hangadás csatorna gyors átmenetek észlelésekörkörös szórás vétel minden iránybólgyors halványulás emlékezeti igények

VISELKEDÉSES KÖVETKEZMÉNYEK

specializáció (csak mint jel fontos) jelek önálló rendszereszemantika jel-világ kapcsolatnyitottság ingerfüggetlenség

JELRENDSZER SZERVEZÕDÉSE

diszkrét (elkülönült) jelek a jelek szerkesztésének rendszereönkényesség a jelek jelentésrendszeretöbbszörös tagolás az alapelemeknek nincs jelentése

TÁRSAS KERETEK

adó-vevô felcserélhetôség szociális kölcsönösségtéri-idôi eltolás társas és gondolkodásbeli hatékonyságbecsapás szociális szándéktulajdonításreflexivitás (önmagára utalás) gondolkodásról való gondolkodástanulhatóság hagyomány- és változásátadás

Az e táblázat képviselte felfogás szerint ezek a döntô vonások, vagyis anyitottság, az eltolás és a kettôs tagolás tekinthetôk az emberi nyelv döntô,központi jegyeinek.

27


8. Induljunk ki tehát abból, hogy ôseinknek a mai emberszabású majmokkommunikációs rendszeréhez hasonló közlési rendszerük volt, ahogy testifelépítésük és életmódjuk is azokéhoz volt hasonló.

Ha összehasonlítjuk a fôemlôsök kommunikációs rendszerét az emberinyelvvel, szerkezeti szempontból két fontos különbséget találunk közöttük.Az egyik az, hogy az emberi nyelv kettôs tagolású, az emberszabású majmok(vagy bármely más állatfaj) kommunikációs rendszere nem az. A másik ezzelösszefüggô szerkezeti jegy, hogy az emberi nyelv nyitott rendszer, az ember-szabású majmok kommunikációs rendszere viszont zárt.

Már említettük s késôbb még részletesebben is kifejtjük, hogy az emberinyelv kettôs tagoltsága azt jelenti: minden jelzés kisebb, önálló jelentésûegységekbôl, szavakból van összeállítva, de ezek az egységek maguk semvégsô elemek, vagyis szintén szerkesztettek, csakhogy alkotórészeiknek, ahangoknak már nincs jelentésük, csupán arra szolgálnak, hogy segítségük-kel meg lehessen különböztetni egymástól a szavakat. Ebbôl az következik,hogy egy-egy mondat hangjai, illetve szavai más mondatokban, közlések-ben is megtalálhatók; a mondatoknak mindig vannak azonos egységei a je-lentés nélküli elemek, a hangok szintjén, de sokszor a jelentéssel bíró szavakszintjén is.

Az emberszabású majmok kommunikációs rendszerének jelzései ezzelszemben teljes egészükben különböznek egymástól, egyetlen jelzés sembontható tovább, egyetlen jelzésnek sincsenek jelentéssel bíró részei, jelentésnélküli alapegységei még kevésbé.

Ezzel függ össze, legalábbis részben, a kommunikációs rendszerek másiklényegi sajátossága, a zártság, illetve a nyitottság. Az emberszabású majmokkommunikációs rendszerét azért nevezzük zártnak, mert mindössze néhány(10–40) jelzést tartalmaz, amelyek nem kombinálhatók egymással. Mindenegyes jelzés különbözik a másiktól, s mindegyik valamilyen biológiailag fon-tos helyzethez kötôdik, csak ez a helyzet váltja ki. Van egy jelzés mondjuk ar-ra az esetre, hogy „ellenség közeledik”, s egy másik annak felel meg, hogy„élelmet találtam”. Ha az állat olyan helyzetbe kerül, amelyet a két tényállásegyüttesen jellemez – tehát élelmet talál, és egyúttal ellenség közeledik –,nem tudja egyszerre vagy egymás után használni a két jelzést, választ a kettôközül. Ösztönösen választ, megfontolás nélkül, azon az alapon, hogy melyikinger erôsebb: az éhség vagy a támadó látványa.

Az emberi nyelv nyitottsága azt jelenti, hogy a nyelv elemei szabadonkombinálhatók. Azaz, bár az emberi nyelv elemeinek száma is véges (a jelen-tés nélküli elemek, a hangok száma ráadásul nagyon kicsi, a szavaké ugyanmár jóval nagyobb, de még mindig véges), ezekbôl az elemekbôl gyakorlati-lag végtelen sok jelzést lehet létrehozni.

Ezek a szerkezeti sajátosságok együtt járnak az állati kommunikációsrendszerek és az emberi nyelv korábban tárgyalt funkcionális különbségé-vel: az emberi nyelvhasználat szabad, az állati kommunikáció ingerhez kö-tött; a jelzések kizárólagosak az állatoknál, az emberi nyelvnek ábrázolófunkciója van, és így tovább.

28


Az állati és emberi kommunikáció közötti átmenet szempontjából különle-ges érdekességük van azoknak az utóbbi évtizedekben folytatott kísérletek-nek, amelyek a hangadási korlátokat kikerülve próbálnak talán az emberinyelvre hasonlító szervezettségû jelrendszereket kialakítani emberszabá-súaknál. Süketnémák jelnyelvét, mágnestáblákat, logikai társasjátékokonalapuló rendszereket használnak. Az 1.5. táblázat összefoglalja a legfonto-sabb eredményeket.

1.5. táblázat. Emberszabásúak nyelvtanításának fontosabb eredményei

Kutatók Állatok faja és kora Nyelvi rendszer Eredményesség(kezdetkor)

B. és A. Gardner Washoe, csimpánz, siketek jelei 160 jel; jelentôs(1969–1985) 8–14 hónap mondatalkotás

Maja, Pili, Tatu, Darcsimpánz, néhány nap

A. és D. Premack Sára, mágnes- jelzés megfelel(1970–1983) csimpánz, 6 éves lapocskák hasonló korú

gyermekeknek,130 jel; nagy jelentésbeli változatosság ésjelentôs mondattan

D. és S. Savage Lara számítógépes 100 szó; sokRumbaugh jelnyelv mondat, kérések(1973–1985) egymástól, jelentôs

megnevezés

Kanji, spontán beszélt nyelvotthoni törpecsimpánz, nyelvtanulás megértése6 hónapos

M. Temerlin Lucy, süketnémajelek 102 jel;(1975) csimpánz, 1 hónapos mondatalkotás

H. Terrace Nim, 125 jel; kevés(1978–1984) csimpánz, 1 hónapos mondatalkotás

F. Patterson Koko, 375 jel;(1978–1981) gorilla, 1 éves mondatalkotás

H. L. Miles Chantek, 100 jel;(1978–1983) orangután, 1 éves mondatalkotás

Mindez persze az eredményeknek a kutatóktól származó optimista értel-mezése. Mindmáig igen nagy viták zajlanak arról, mennyire mutatják ezekaz eredmények, hogy az emberszabásúak képesek lennének az emberéhezhasonló bonyolultságú jelrendszerek elsajátítására. A kritikusok szerint ro-konaink igazából nem követnek kombinációs mondattant, elsajátított rend-szereik nem nyitottak, nem kommunikálnak spontán módon, újításaik csaklátszólagosak, mindig a gondozót követik. Ennek az egyik értelmezése, hogynáluk nincsen meg az emberi nyelvhez szükséges szociális értelem, illetve a

29


másik értelmezés szerint viszont hiányzik a formális mondattant megalapo-zó genetikai áttörés. A legfigyelemreméltóbb teljesítményt mindenesetre aházi környezetben nevelt törpecsimpánzok nyújtják.

9. Hogyan alakulhatott a zárt kommunikációs rendszer nyitott, kettôsszerkezetû nyelvvé?

Az emberi nyelv feltételez bizonyos adottságokat az ember testi felépítésé-ben, s ezekrôl az adottságokról a kövületekben ránk maradt elôemberek is-meretében tudjuk, hogy fokozatosan alakultak ki. (Ilyen adottságok példáula száj és a garat emberi hangképzésre alkalmas berendezése, a két agyféltekeaszimmetriája: funkcionális és felépítésbeli különbözôsége stb.) Azt is tud-juk, hogy ezek a testi változások hogyan függnek össze az ember környezeté-nek, életmódjának változásával. Válaszaink azonban továbbra is csak speku-latív jellegûek lehetnek.

Mindez annak az elemzését jelenti, amit az 1.3. táblázat a külsô környezet,illetve az NyKT változásaként mutat be. Nézzük meg tehát elôször nagy vo-nalakban, hogyan változott az emberré válás során ôseink életmódja.

Az életmód megváltozásának legfontosabb mozzanata a két lábon járáskialakulása volt, aminek következtében a mellsô végtagok felszabadultak,és alkalmassá váltak más feladatok végzésére. Eleinte védekezô, majd táma-dó fegyverként használt szervek voltak, és alkalmassá váltak élelemszállí-tásra, majd késôbb eszközök készítésére. Azzal, hogy a mellsô végtagokátvették a szállítás funkcióját, a száj, amelynek eddig ez volt az egyik leg-fontosabb feladata, szabaddá vált, s egyidejûleg az egyenes testtartássalösszefüggésben jelentôsen átalakult: a szájpadlás és a nyelv közötti tér meg-növekedett, ami bonyolultabb hangképzést tett lehetôvé. (A száj alakválto-zásának lassúságáról képet alkothatunk magunknak abból a ténybôl, hogy akb. 40–100 ezer évvel ezelôtt élt Neander-völgyi ôsember szájberendezésemég nem volt alkalmas mindazoknak a hangoknak a létrehozására, amire ama élô ember képes.)

A kézben alkalmilag hurcolt kövek, botok támadó használatából fokozato-san kialakult a vadászat. Ez több igen fontos következménnyel járt: egyrésztátalakította az étrendet, döntô jelentôségûvé vált a hús fogyasztása a növényitáplálékkal szemben; másfelôl társadalomalakító hatású volt, több értelem-ben is: elôsegítette az összehangolt, közös cselekvés létrejöttét, és lehetôvétette, hogy a vadászzsákmányból a közösség olyan tagjai is részesüljenek,akik nem vadásztak. Mivel a hús nagyon kalóriadús, egy nagyobb vad elejté-se után maradhatott felesleg, amelyet a nem vadászók ettek meg.

Ennek a – nagyon nagy vonalakban ábrázolt – fejlôdésnek a kezdeténôseink kommunikációs rendszere éppolyan zárt volt, mint a többi embersza-bású majomé. A zárt rendszer nyitottá válása valószínûleg úgy ment végbe,hogy véletlenszerûen elkezdtek több jelzést vegyíteni. Tegyük fel, hogy voltegy ABCD jelzés, amely azt jelentette, hogy „táplálékot találtam”, és egy EFGHjelzés, amely azt jelezte, hogy „ellenség közeledik”. Képzeljük el, hogy egyelôember olyan helyzetbe kerül, amelyben a két dolog egyszerre fordul elô, sahelyett, hogy az egyik vagy a másik jelzést használná, véletlenül összekap-

30


csolja az egyiknek egy részét a másiknak egy részével, mondjuk ABGH jelzéstad ki. Ha az ilyen helyzetek sokszor ismétlôdnek, és a horda többi tagja vélet-lenül megérti a vegyített jelzést, akkor megteremtôdik annak az alapja, hogyezentúl ABGH jelzés azt jelentse: „ellenség és táplálék”. De ha egyszer sikerülta vegyítés, akkor egyúttal sikerült az oszthatatlan, egész jelzéseket részeikrebontani, és a részeket különbözô más részekkel összekapcsolva újabb jelzése-ket lehet majd kialakítani újabb és újabb helyzetek jelölésére. Maga a több-szörös tagolás óriási lépés vagy felfedezés. Hiszen ennek révén kiindulókészletünk néhány tucat elemet tartalmaz (hangok), melyekbôl ha jelentésselrendelkezô egységeket hozunk létre, akkor e szavaknak és szóelemeknek anagyságrendje néhány ezer vagy tízezer, a közlésegységek, a mondatokkészlete viszont (megszámlálható) végtelen. A rendszer szempontjából érde-mes emlékeznünk arra, hogy maga a kis készlettel való változatosság közve-títése nem új elem az élôvilágban. A genetikai kód is négy elembôl alkot bo-nyolult közléseket, szabályozza a fehérjéket. A modern genomika éppenennek a kódolásnak a jellegét szeretné megérteni, miközben maguk az ABCvégsô elemei már ismertek.

Számos klasszikus elmélet fogalmazódott meg ennek az átmenetnek a ke-zelésére. Az 1.6. táblázat mintegy az elrettentés kedvéért mutatja be ôket. Mamár kellô humorral kell kezelnünk ezeket a spekulációkat.

1.6. táblázat. Hagyományos elméletek a szavak keletkezésérôl

Elnevezés Alap Kezdeményezô

Ding-dong a tárgyak mágikusan azonosnevet váltanak ki az emberbôl

Vau-vau hangutánzás Leibniz

Ajjaj érzelemkifejezô indulatszók Noaré

Kip-kop a nyelv gesztikulációkat végez, Pagetmozgásokat utánoz

Ba-ba gügyögés, mely szerencsésen utánoz, Thorndikevéletlenül konvencionalizálódik

10. Persze nem tudhatjuk, hogy a nyelvi jelek kettôs tagolása valóban ho-gyan alakult ki. A mai kutatásban van néhány átfogó elmélet, amely arra tö-rekszik, hogy a konkrét elemek keletkezésérôl való spekuláció helyett a ter-mészetes nyelvet a gondolati megjelenítés lehetôségei között helyezze el.

Az emberi és a csimpánzgesztusok egy része igencsak hasonlít egymásra,és ha vannak közös kommunikációs rendszereink közeli rokonainkkal, ak-kor feltételezhetô, hogy a hangzó emberi nyelvet egy gesztus-alapú nyelvelôzte meg. Az egyik felfogás szerint az emberré válás tulajdonképpen há-rom egymást követô gondolatmegjelenítési (reprezentációs) rendszer kiala-kulásában tekintendô. A három reprezentációs rendszer lényege az elté-rôen szervezôdô tudás. Ezeket mutatja összefoglaló jellemzéssel az 1.7.táblázat.

31


1.7 . táblázat. A reprezentációs rendszerek és kultúrák változásáról az emberré válás során

Kultúra neve Faj, korszak Emlékezeti típus Átadás

Epizodikus fôemlôsök, epizodikus események tárolása nincs5 millió év

Mimetikus Homo erectus, testtel reprezentál, társas mozgás lejátszás, utánzás1,5 millió év

Mitikus Homo sapiens, nyelvi: jelentéskategóriák mítoszok, elbeszélô 100–50 ezer év és elbeszélések tudás és átadás

Elméleti modern ember, külsô tárak, rögzített tudás írás-olvasás, 10 ezer év külsô források,

tekintélyek

Ebben a felfogásban az emberré válás három fordulatát a mimetikus kultú-ra, a mitikus kultúra és az elméleti kultúra megnevezéssel jelölik. A fôemlôstudatosság az epizodikus kultúra szintjéig jut el, mely az egyénileg átélt emlé-keknek felel meg. Az elsô emberi fordulatot a társas értelemátadás, a szociálisszemantika megjelenése hozza, melyben megvalósul a mások tapasztalatai-ból történô tanulás. A mimetikus kultúra lett volna az elsô ilyen rendszer,melynek lényege a gesztussal történô átadás és leképezés. Mintegy másfélmillió évvel ezelôtt, a mai értelemben vett természetes nyelvet jóval megelôz-ve jött volna ez létre. A saját testtel való szándékos megjelenítés és közlés vilá-ga intencionális, valamire vonatkozik, szemben az állati közlésekkel genera-tív (nyitott rendszert képez), közlési szándékú, tárgyakra utal (referenciális)és belülrôl elôhívható képzeteket használ. Vizuális és motoros rendszerekösszekapcsolásának kiindulópontja a saját test pontos leképezése.

A mimetikus kultúrában elôtérbe kerül a szociális játékrendszer, megjelen-nek a szervezett „oktatási formák”, a közös vadászat lehetôsége és az együtt-mûködésben történô újítás is. A mimetikus kultúra ugyanakkor rendkívüllassan fejlôdik és változik. Ennek oka, hogy a mimetikus kultúra mindig köz-vetlenül epizodikusan lehorgonyzott, tartalmait az egyedi élmények adjákmeg, s ennek megfelelôen helyzetfüggô. A természetes nyelvhez vezetô útone felfogás szerint nem a speciális, a hangzó nyelvre vonatkozó adaptációk adöntôek, hanem általános változások, amelyek a hangzó nyelvet a gesztus-nyelv után lehetôvé teszik. Ezeket az 1.8. táblázat foglalja össze.

1.8. táblázat. A természetes nyelv kialakulásának kognitív (gondolkodásbeli) feltételei

Kognitív mûködés Szerepe a nyelvben

Munkamemória szótanulás, mondatfeldolgozásTöbbfelé figyelés szótanulás, összefüggések értelmezéseAgyi plaszticitás (rugalmasság) tanulás egész élet soránHosszú távú emlékezet növekedése szavak tárolásaJelentéstároló agyi részek kibôvülése gazdagabb, több összefüggésre vonatkozó jelentés

32


A hangzó nyelv megjelenése és a kettôs tagolás sok megmagyarázandó ele-met tartalmaz még. Mindenképpen olyan új kultúrát is jelentett azonban,amelyben a társadalmi változások rendkívül gyorsak. Ezt a kultúrát nevezikmitikus kultúrának. A nyelv elsôdleges funkciója e felfogásban a hagyomány-átadás lenne, személyes és csoporttörténetek (mítoszok) formájában. Ez a kul-túra s ezzel a természetes nyelv 200 000–50 000 évvel ezelôtt jött volna létre. Eztjóval késôbb egészíti ki az írás megjelenésével az elméleti kultúra, melyben agondolatok külsô emlékezeti tárakban való rögzítése is megvalósul.

A jelzések elemekre bontásával, kombinálásuk lehetôségének kialakulásá-val és a jelzés, valamint a jelzett helyzet térbeli és idôbeli elkülönülésével lét-rejön az elônyelv, amely már döntôen különbözik az emberszabású majmokkommunikációs rendszerétôl.

Az elônyelv igazi nyelvvé válásához ki kell még alakulnia a nyelv kettôsszerkezetének. Ez a folyamat feltehetôleg úgy zajlott le, hogy az elônyelv jel-zésegységeinek száma nagyon megnövekedett, és megkülönböztetésük egy-re nehezebbé vált. Ekkor már – ha a hallgató csak a jelzésegység egészére fi-gyelt – nagyon könnyen összekeverhetett különbözô jelzésegységeket. Ezértegyre jobban meg kellett figyelnie az egyes egységek részeit, s a részek kü-lönbsége alapján kellett megállapítania, hogy mi az, amit hall. Ezzel egyide-jûleg a kiejtéshez is finomodott az egységek belsô kidolgozása, már nem arrafigyeltek elsôsorban, hogy megfelelô akusztikai összhatású egységet ejtsenekki, hanem kellô pontossággal formálják meg azokat a jellemzô mozzanato-kat, amelyek egy szót a többivel szemben egyértelmûen meghatároztak.

Ezzel a változással a jelzésegységekbôl igazi szó lett, olyan egység, ame-lyet hangösszetevôi határoznak meg, a hangösszetevôk pedig önálló hangta-ni egységgé váltak, s így az elônyelvbôl kialakult az igazi nyelv. Sokan felté-telezik azt is, hogy kezdetben a nyelvtani kategóriák sokkal rögzítettebbekvoltak, mint azt ma gondolnánk. Az elônyelvben például a szórendi kódolás-nak döntô szerepe volt annak alapján, hogy ki kire vagy mire hat egy adotthelyzetben.

11. Az utóbbi évtized során a nyelv keletkezésével kapcsolatos kutatásokaz emberi nyelvet az állati közlés felôl folytonosan értelmezôk számára szá-mos új adalékot hoztak. Számos tényezô egymástól mintegy független fejlô-dése vezetne az emberi nyelv lehetôségeinek kialakulásához.

A folytonossági felfogás fogódzói a következôk:a) Az agyméret növekedése. Ezen belül arányeltolódások létrejötte: az ember-

ré válás során különösen megnônek az asszociatív területek és a finommozgásokért felelôs területek. Vannak olyan értelmezések, hogy ez anyelvhez szükséges gondolati elvonatkoztatások, a hangok, a testmoz-gások és a látványok összekapcsolását mintegy elôre létrehozza. Eszerinta gondolati leképezés – vagy például a gesztusnyelv – mintegy megelôz-né a nyelv tulajdonképpeni kialakulását, ez pedig a maga részérôl szoro-san összefügg a két lábon járással s az elsô eszközhasználattal (dobálás,tördelés, célzás stb.). Vitatott, hogy vajon az agyi aszimmetriák mikor je-lennek meg, s mekkora volt a szerepük az emberi nyelv elôfokaiban.

33


b) A hangképzô rendszer fejlôdése mind a hangképzô szervekben, mind a fi-nom mozgások feletti akaratlagos agyi ellenôrzésben.

c) Finom hangváltozások észlelése, ami a késôbbi kategoriális hangészlelésalapja. Ez a vonás számos rágcsálónál, majomnál s az embercsecsemô-nél is igen korán megvan.

d) A kategorizáció (az osztályokba sorolás) fejlôdése, és egyáltalán a gondolko-dás fejlôdése.

e) A társas kapcsolatok többrétûvé válása. E vonatkozásnak két értelmezésevan. A kezdôdô társas alá-fölérendeltségek kezelése és a – például a va-dászatban való – együttmûködés kényszerei evolúciós nyomást ered-ményezhettek, mely a jobban kommunikáló emberelôdöket részesítetteelônyben. Eszerint a nyelv elôfokai mintegy a nyelv viselkedésirányítóés szervezô szerepével kapcsolatban jelentek volna meg. Ezzel az elfo-gadott felfogással szemben áll egy triviális kép is. Eszerint az elsôdlegesnyelvi funkció a kapcsolatlétesítés, a nyelv a csoporton belüli ellensé-gesség csökkenését szolgáló „csevegô” eszköz, olyan, mint a majmokkurkászása. Eredendôen nem irányító vagy leíró szerepû, hanem olyan,mint ma a pletyka vagy általában a funkció nélküli beszélgetés.

f) A gesztusok és a testi kommunikáció fejlôdése. Mindenki elismeri ennek je-lentôségét, de van olyan felfogás is, mely egyenesen azt feltételezi, hogyaz akusztikus nyelvet megelôzôen egy egész mimetikus kultúra jött lét-re, már több mint egymillió évvel ezelôtt, melyben a testi leképezésnemcsak a közlés, hanem a gondolkodás megjelenítô eszköze is volt.

Az emberi nyelv és az állati kommunikáció közötti minôségi eltérést hangsúlyozószerzôk végeredményben mindezeket a fejlôdési vonásokat csak elôfokoknaktartják, melyek a NyKT körébe tartoznak, de nem válaszolják meg a NyKSzkérdéseit. Azt emelik ki, hogy e tulajdonságokból még nem vezet út a legdön-tôbbnek tartott vonatkozáshoz: a mondattani kreativitáshoz. A mondattan ésáltalában a grammatika világa szerintük egy döntô „genetikai ugrás” követ-kezménye lenne. Az irányzat követôi úgy képzelik, hogy a mondatalkotás ké-pessége valamilyen evolúciós melléktermékként jött létre (ezt exaptációnaknevezik), és nem irányult rá szelekciós nyomás. Mások igen határozottankiállnak amellett, hogy adaptációs magyarázat kell még a mondatalkotási ké-pességekre is: azok az emberelôdök, akik jobban szerkesztett közlésekben be-széltek, nagyobb sikereket értek el a szaporodásban s a vadászatban.

A vita most is tart. Tulajdonképpen számos olyan probléma, amely a gyer-meknyelv veleszületett meghatározóival s a nyelvtan kognitív alapú vagyönelvû felépítésével kapcsolatos, mind összefügg azzal a kérdéssel, vajon ho-gyan is jött létre az emberi nyelv: a gondolat vagy a nyelv világa volt-e elôbb?

34


2. A JELEK

1. Az elôzô fejezetben az állati és az emberi kommunikációt állítottuk szembeegymással. Azt találtuk, hogy az emberi kommunikáció eszköze, a nyelv,szerkezetileg bonyolultabb, mint az állatok jelzései (minden nyelvi jelzés ket-tôs szerkezetû, szemben az állatok többnyire tagolatlan jelzéseivel); hogy azegyes állatfajok jelzéskészlete roppant szûkös az emberi nyelven szerkeszt-hetô közlések mennyiségéhez viszonyítva; hogy az emberi nyelvnek van egyfontos többletfunkciója az állati jelzésekhez képest: az ábrázoló funkció (ezenazt értettük, hogy az emberi nyelv segítségével jellemezni lehet bármilyenvalóságos vagy képzelt, a beszéd helyétôl és idejétôl távoli eseményt, helyze-tet). Az ábrázoló funkció meglétével hoztuk összefüggésbe az állati és az em-beri kommunikáció talán legfontosabbnak ítélt különbségét, azt, hogy az em-ber szabadon használja a nyelvet, az állatok viszont nem tudják kötetlenülalkalmazni a rendelkezésükre álló jelzéseket, mert minden egyes jelzésükegy meghatározott, biológiailag fontos helyzethez kötôdik, csak ez a helyzetválthatja ki, s ez másfelôl mindig ki is váltja. Arra jutottunk, hogy az emberinyelvhasználat szabadságának, vagyis a nyelv ingertôl független, céltudatosalkalmazásának és az állati kommunikáció ingerhez kötöttségének az ellen-téte nem egyéb, mint az emberi és állati viselkedés legáltalánosabb különbsé-gének megnyilvánulása kommunikációjukban, vagyis annak a ténynek a ki-fejezôdése, hogy az ember, és csak az ember képes céltudatos viselkedésre.

Ebben a fejezetben megpróbáljuk elkülöníteni a nyelvi kommunikációt azemberek közötti kommunikáció egyéb fajtáitól.

2. Korábban is szó volt róla, hogy információt csak közvetve, valamilyenérzékelhetô dolog segítségével lehet átadni (kommunikáljon akár ember,akár állat). Azokat az érzékelhetô dolgokat, amelyek valamilyen információ-val összekapcsolódnak, s ezáltal annak közvetítésére alkalmassá válnak, je-leknek nevezzük. Ezek szerint minden jel egy érzékelhetô dolog és egy információkapcsolata, egysége, vagy egy ókori szerzô, Szent Ágoston szép megfogalma-zásában: „Jel az, ami az érzékelésnek önmagát, a léleknek pedig önmagán kí-vül valami mást tár elébe.”

Kiinduló kérdésünket úgy is megfogalmazhatjuk tehát, hogy milyen jele-ket használnak az emberek a nyelvi jeleken kívül, s mi a nyelvi jelek sajátos-sága a többi jellel szemben. Végsô célunk persze a nyelvi jelek, a nyelvi kom-munikáció vizsgálata lesz. Ahhoz azonban, hogy ide elérkezzünk, célszerûelôbb más típusú jeleket sorra venni. Ez utóbbiak ismeretében ugyanis

35

könnyebben átláthatóvá válnak a mindennapjainkba oly szorosan beletarto-zó nyelvi jelek tulajdonságai.

Ha a távolban füstöt látunk felszállni, feltételezzük, hogy ott tûz van. Haegy ember furcsa, tántorgó léptekkel halad az utcán, azt gondoljuk, részeg.Ha a villamos egy katolikus templom mellett halad el, s egy útitársunk jobbkezével megérinti a homlokát, a mellét, majd a bal és a jobb vállát, tudjuk,hogy az illetô katolikus vallású. Ha egy utcasarki póznán kerek piros táblátlátunk közepén fehér vízszintes csíkkal, megállapítjuk, hogy ebbe az utcábatilos behajtani. Ha egy operaházi bemutatón az ünneplôbe öltözött közönségsoraiban felfedezünk egy farmernadrágos fiút vagy lányt, arra gondolunk –ha jóindulatúak vagyunk –, hogy nem érdeklik a formaságok, csak a mûmiatt jelent meg a bemutatón; vagy – ha kevésbé vagyunk jóindulatúak –úgy véljük, hogy nem adózik kellô tisztelettel a kivételes alkalomnak.

A felsorolt esetek mindegyikében jelként értelmeztünk valamit: egy termé-szeti jelenséget, különbözô mozgásokat, egy ábrát, egy öltözéket. Egyik sempusztán az volt számunkra, ami; mindegyik többet mondott önmagánál,mindegyik valami önmagától különbözô dologra utalt. (Itt egyébként érde-mes egy rövid terminológiai kitérôt tennünk: maga a jel szó ugyanis kétféle-képpen is használatos. A köznapi beszédben gyakran már magát az érzékel-hetô dolgot is jelnek nevezzük. Ez a beszédmód indokolt is akkor, ha a jelterminust viszonyfogalomnak tekintjük, azaz, ha mindig észben tartjuk,hogy nem lehet jel valami anélkül, hogy jele ne lenne valaminek – hasonlóanahhoz, ahogy nem lehet testvér valaki anélkül, hogy testvére ne lenne valaki-nek, szemben azzal, hogy orvos lehet az is, aki senkinek sem az orvosa.A másik használati mód – amelyet mi is követünk ebben a könyvben – csakaz érzékelhetô dolog és a hozzá kapcsolódó információ együttesét tekinti jel-nek; magát az érzékelhetô dolgot a jel testének nevezzük.)

Ha megpróbálunk különbséget találni a felsorolt jelek között, kiindulha-tunk abból, hogy meggondoljuk: milyen kapcsolat van az egyes esetekben azérzékelt dolog és az általa közvetített információ között. A füst és a tûz, vagya tántorgó járás és bizonyos mennyiségû alkohol elfogyasztása között termé-szetes összefüggés van. Minden esetben, amikor tüzet gyújtunk, vagy valami-lyen okból tûz keletkezik, égéstermékek képzôdnek, amelyek fölfelé száll-nak, azaz a tûz mindig füstöt okoz. A tûz és a füst közötti oksági kapcsolat adalapot arra, hogy az okozat érzékelésébôl visszakövetkeztessünk az okfennállására, vagyis hogy az okozatot az ok jeleként fogjuk fel. Ugyanez ahelyzet a tántorgó járással is. Bár az embereknek különbözô mennyiségû al-koholt kell elfogyasztaniuk ahhoz, hogy elveszítsék az uralmukat mozgásukfelett, a megfelelô mennyiség elfogyasztása mindig a mozgáskontroll meg-gyengüléséhez vezet. Ennek az oksági összefüggésnek az ismerete az alapjaannak, hogy a tántorgó járást a részegség jelének tekintjük. A szóban forgóösszefüggések természeti szabályosságok, amelyek a megfelelô feltételekesetén mindig érvényesülnek. Nyilvánvalóan az állati kommunikációban is-mertetett jelzések is a természetes jelek típusába tartoznak.

36


A másik három esetben másról van szó. Mondhatjuk ugyan, hogy útitár-sunk azért vet keresztet, mert katolikus, mégis könnyen belátható, hogy ezt amozdulatsort a katolikusság nem abban az értelemben okozza, ahogy a ko-rábban említett ember esetében a tántorgó járást a részegség. Míg ugyanisolyan részeg nincs, aki ne tántorogna, olyan katolikus bôven akad, aki nemvet keresztet katolikus templom elôtt. Ezzel persze még nem határoztuk mega katolikus vallás és a szóban forgó mozdulatsor kapcsolatát, pusztán kö-rülírtuk azt a tényt, hogy ez a kapcsolat nem természetes, nem természetiszabályosságok következtében fennálló összefüggés. De hát hogyan is lehet-ne az, mikor sem a katolikus vallás, sem a keresztvetés mozdulata nem ter-mészeti jelenség, ugyanúgy, ahogy egy operabemutató, egy estélyi ruha, egyKRESZ-tábla vagy a „Behajtani tilos!” felszólítás sem természeti jelenségek.Ezek társadalmi produktumok, események vagy jelenségek. A köztük lévôkapcsolat nem természeti szabályosságokon, hanem valamilyen írott vagy íratlanmegegyezésen, konvención alapul.

Példáinkat sikerült tehát két csoportba osztani azon az alapon, hogy mi-lyen típusú kapcsolat van a jel érzékelhetô „teste” és a hozzá kapcsolódó in-formáció között. Az esetek egy részében azt találtuk, hogy ez a kapcsolat ter-mészetes, abban az értelemben, hogy valamilyen természeti összefüggés állfenn a jeltest és a között, amire utal. Az esetek másik részében a kapcsolatnaknem ilyen alapja volt, a jeltest és az információ valamilyen írott vagy íratlanszabály, megegyezés révén került kapcsolatba egymással.

3. A tárgyalt jelkapcsolatokat mindeddig a jelvevô szempontjából vizsgál-tuk, tehát annak a szempontjából, aki észleli a megfelelô információt hordo-zó jelenséget, s nem vettük figyelembe, hogy az adott jelenséget azért hozta-elétre valaki, hogy átadja ezt az információt vagy sem.

Ebbôl a szempontból szintén nem egyformák a vizsgált példák. A füst ese-tében nyilvánvaló a helyzet. Nem azért száll fel, hogy mi megtudjuk: tûzvan. A részeg ember sem azért tántorog, hogy tudassa velünk: részeg va-gyok. Egyszerûen nem tud másképp menni. Ezekben az esetekben az infor-mációt hordozó jelenségek nem jelnek vannak szánva. A KRESZ-táblát viszontkifejezetten azért állítják az utcasarokra, hogy az autósok tudomására hoz-zák: ide tilos behajtani. És jóllehet a megegyezésen nyugvó jelek általábanszándékosan jönnek létre, elhamarkodott dolog lenne arra következtetnünk,hogy a konvención alapuló jelek megjelenése mindig információközlô szán-dékkal kapcsolódik össze. Legalábbis kétségesnek kell tartanunk, hogy a vil-lamoson keresztet vetô útitársunk azért végzi ezt a mozdulatot, hogy az uta-sok tudtára adja: íme, egy katolikus van köztetek. Õ pusztán egy elôírásnakengedelmeskedik, nem jelet ad. Ugyanígy az, aki egy operabemutatóra esté-lyi ruhát ölt, egy szokásnak veti alá magát, aki viszont farmernadrágbanmegy oda, kivonja magát e szokás alól. Lehet, hogy egyáltalán nem törôdikvele, hogy mások az öltözékét a szokással való szembeszállás jelének értel-mezik-e vagy sem. Más szóval, az utóbbi két esetben azt a jelenséget, amelyeta szemlélô jelnek, egy információ hordozójának tekint, nem biztos, hogy jel-ként, a megfelelô információ átadása végett hozták létre.

37

2. A jelek

Ha tehát a jelek osztályozásakor azt is figyelembe vesszük, hogy a jel létre-jöttének vagy megjelenésének folyamatában közremûködik-e valamilyenszándék vagy sem, az eddigi kettô helyett három csoportba kell sorolnunkpéldáinkat. A természetes kapcsolaton alapuló jelek esetében biztos, hogy ajel megjelenése nem valamilyen szándék következménye. (S hogy itt ne csaka tûz–füst esetre gondoljunk: az elôzô fejezetben láttuk, hogy az állati jelzé-sek is éppen ilyen természetes kapcsolaton alapuló és közlési szándék nélkülmegjelenô jelek.) A konvención alapuló jelek egyik csoportja esetében a jelmegjelenése egyértelmûen közlési szándék létezését tételezi fel. A konvencio-nális jelek másik csoportja esetében a jel lehet közlési szándék eredménye is,de létrejöhet közlési szándék nélkül is.

Mibôl adódik vajon az utolsó csoportba tartozó jelek bizonytalan, átmene-ti jellege? A kérdés megválaszolásához vizsgáljunk meg közelebbrôl egy má-sik ilyen esetet. Tegyük fel, hogy Budapesten, a Rákóczi úton egy szép tava-szi napon megpillantunk egy asszonyt, aki fejkendôt, stilizált virágokkaldíszített bôrrátétes báránybekecset, sok szoknyát és rámás csizmát visel. Hamást nem, annyit biztosan megállapítunk róla, hogy vidéki. Ha véletlenültudjuk, hogy az ilyenfajta bekecset Erdély bizonyos részein készítik, azt is re-gisztráljuk, hogy az asszony feltehetôleg Romániából utazott Pestre. Viseletetehát valószínû lakhelyére vonatkozó információ forrása volt számunkra,azaz jel. Ez esetben azonban bizonyos, hogy ô ezt a viseletet nem jelként öl-tötte magára, hanem ruhaként. Számára ez egyszerûen az évszaknak megfe-lelô ruha, amelyben utcára szokás menni arrafelé, ahol ô lakik. Hogy a pes-tiek számára ez az öltözék több, mint egyszerûen ruha, abból adódik, hogyôk nem ilyen ruhadarabokat szoktak viselni.

Minden, ami eltér a megszokottól (legyen az öltözék vagy valamilyen vi-selkedési sajátosság), jelként funkcionálhat. Világos azonban, hogy a „meg-szokott” viszonylagos dolog. Az emberek egyik csoportja mást szokott meg,mint egy másik csoportjuk. Az egyik helyen mások az étkezési, öltözködési,lakó- és érintkezési szokások, mint ugyanott egy másik idôpontban vagymint egy másik helyen. Ami az egyik helyen egyszerû „evés” – például Kíná-ban a rizs fogyasztása pálcikák segítségével –, az egy másik helyen – mond-juk Európában – „furcsa evéssé” válik, s pusztán az ott szokásostól való elté-rése révén jellé válhat, a „nem európai” információ jelévé.

Az emberek valamilyen közösségbe születnek bele (meghatározott helyenés idôben, meghatározott társadalmi csoport tagjaként látják meg a napvilá-got), s mialatt felnônek, elsajátítják az adott közösség szokásait, életmódját, aközösség tagjává válnak. Ha elszakadnak eredeti közösségüktôl (földrajzivagy társadalmi értelemben), s ugyanúgy próbálnak élni, ahogy addig tették,önkéntelenül kinyilvánítják másságukat az új közösség tagjai számára, tud-tukon kívül jeleket adnak, amelyekbôl amazok érzékelik, hogy nem közülükvalóval van dolguk. Lehet, hogy a jelként érzékelt dolgok alapján közelebb-rôl is meg tudják határozni az „idegen” földrajzi vagy társadalmi hovatarto-zását, lehet azonban, hogy pusztán „idegenségét” érzékelik. Ez attól függ,hogy mit és mennyit tudnak a kortárs társadalmakról.

38


Az ilyen típusú jelek a jelkibocsátás szándéktalansága következtében ha-sonlítanak a természetes kapcsolaton alapuló jelekhez. A jelvevô tájékozódá-sára szolgálhatnak a társadalmi környezetben – ahogy a természetes kapcso-laton alapuló jelek is a jelvevô tájékozódását szolgálják a természetikörnyezetben – a tájékoztatás szándéka nélkül.

Nevezzük az ilyen típusú jeleket ezentúl szimptómáknak. A szimptómák te-hát alapulhatnak természetes vagy konvencionális kapcsolaton, csupán azkülönbözteti meg ôket a többi jeltôl, hogy a jel létrejöttében semmiféle tájé-koztatási szándék nem játszik szerepet.

A természetes kapcsolaton alapuló jelek tiszta és egyértelmû esetei aszimptómáknak, mivel ezeknél nyilván sohasem kell tájékoztatási szándék-kal számolnunk. Ugyanúgy tiszta szimptómák az elôzô fejezetben tárgyaltállati jelzések is, mivel a szándék, a céltudatosság kizárólag az ember sajátja.Az eddig elemzettekhez hasonló, szokáson, konvención alapuló jelek eseté-ben azonban sokszor nehéz, esetleg lehetetlen eldönteni, hogy szimptómávalvagy szándékosan létrehozott jellel van-e dolgunk, azaz szükséges-e vagyszükségtelen a jeladó részérôl közlési szándékot feltételeznünk. Az emberektudniillik az olyan típusú jelenségeket, életmegnyilvánulásokat, amilyenek-rôl eddig beszéltünk (öltözködés, viselkedési jegyek), szándékosan, a kü-lönállás, vagy ellenkezôleg, a valahova tartozás, valakivel vagy valamivelvaló szolidaritás jelzése végett is létrehozhatják. Gondoljunk a sans-culotte-okra vagy a XIX. századi magyar reformkabátra.

Az ilyesfajta jelek a feladó közlési szándékának bizonytalansága miatt szá-mos félreértés forrásai lehetnek. A bizonytalanság abból adódik, hogy ezek ajelek mind az életvitelen, az életvitelek (öltözködés, étkezés, lakás, érintkezés)történelmi-társadalmi különbségein alapulnak. De míg egyfelôl történelmi-társadalmi termékek, másfelôl mindegyiknek valamiféle természetes alapja isvan (hiszen öltözködni, hajat viselni, enni, lakni és érintkezni valahogyanmindenképpen kell). Az információt hordozó jelenségek ilyen értelmû termé-szetessége magyarázza, hogy ezeket a jelenségeket leginkább olyankorvesszük észre, olyankor értelmezzük jelként, ha elütnek a megszokottól.

A megszokotthoz majdnem úgy viszonyulunk, mintha természeti adott-ság lenne. Valószínûleg ezzel függ össze, hogy az ilyen típusú szimptómákvagy jelek igen gyakran váltanak ki erôs érzelmeket. Nem ritka dolog, hogyaz emberek egy hajviseletet vagy egy öltözéket úgy kezelnek, mintha viselôjea természet rendje ellen vétene azzal, hogy viseli. Világosan kell azonban lát-nunk, hogy az értelmezés helyessége ezekben az esetekben bizonytalan. Bi-zonytalan a jelforrás szándékainak bizonytalansága miatt is, meg azért is,mert az értelmezéshez szükséges ismeretek többnyire hiányosak vagy nemelégségesek. Míg a természeti szabályosságok univerzálisak, mindenütt ér-vényesek, az életvitel korszakonként és társadalmi csoportonként eltérô, vál-tozékony, s ezért ingatagabb köztük való tájékozódásunk.

Az ilyenfajta jelek, illetve szimptómák mérhetetlenül nagy szerepet játsza-nak az életünkben, talán nagyobbat, mint a kifejezetten közlési szándékkallétrehozott jelek, amelyek példájaként eddig a KRESZ-táblát említettük.

39

2. A jelek

4. Milyen alapon tudjuk általában felismerni a KRESZ-táblaszerû jeleket?Hogyan érzékeljük a közlési szándékot, amelynek alapján olyan határozot-tan elválasztottuk ezeket a szimptómáktól? Hisz a szándék természeténélfogva nem látható, hallható stb. A felismerés alapja valószínûleg két dolog:az egyik az, hogy tudjuk, mert megtanuljuk, hogy ilyen jelek vannak. A má-sik pedig az, hogy az efféle jelek esetében a jeltest általában feltûnô, mert„haszontalannak” látszik. Hogyan kell ezt érteni? Ha mondjuk öt gyertyátlátunk égni egy ablakban, valószínûnek tartjuk, hogy ez az elrendezés vala-mit jelez. Hiszen a gyertya funkciója az, hogy megvilágítson egy helyiséget.Eredeti, hasznos funkcióját az adott elrendezésben nemigen lehet felismerni,s ez ad alapot arra, hogy jeltestnek tekintsük. Ám ha valóban valamilyen jel-test is, azt, hogy milyen információt hordoz, hogy „mit jelent”, lehetetlenvagy legalábbis nagyon nehéz kitalálni (s általában nem is szoktunk ezzel kí-sérletezni, többnyire ugyanis nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy az legyena feladatunk: jeleket fedezzünk fel és fejtsünk meg).

Mégsem érdektelen az a kérdés, hogy hogyan tudjuk meg, milyen infor-máció kapcsolódik egy jeltesthez. Az elsajátítás folyamata ugyanis egy másikoldalról is megvilágítja a szimptómák és a szándékosan létrehozott jelek kü-lönbségét.

A szimptómákat általában nem jelkapcsolatként – azaz dolgok és informá-ciók kapcsolataként – tanuljuk meg, hanem jelenségek közötti összefüggé-sekként, mégpedig az emberi környezet jellegébôl adódóan természeti jelen-ségek közötti, illetve társadalmi jelenségek közötti összefüggésekként. Hogya legegyszerûbb eseten szemléltessük a dolgot: gyermekkorunkban nem azttanuljuk meg, hogy a füst a tûz jele, hanem azt, hogy a tûz füstöl. Vagy áttér-ve egy bonyolultabb, mert konvención alapuló összefüggésre: a kislányokatnem arra tanítják, hogy a szoknya olyan ruhadarab, amely viselôje nemét jel-zi, hanem arra, hogy a kislányok szoknyát viselnek. A KRESZ-táblaszerû jele-ket ezzel szemben jelkapcsolatként kell elsajátítani. Az, hogy egy ilyen jelhezmilyen információ kapcsolódik, nem adódik, nem fejthetô meg a természetiés a társadalmi környezetre vonatkozó ismeretekbôl. Ahhoz, hogy tudjuk,hogy a közepén fehér csíkos kerek, piros tábla a „Behajtani tilos!” információjele, arra van szükség, hogy ezt valaki megmondja nekünk, abban a formá-ban, hogy „ez és ez ezt és ezt jelenti”.

Gondoljuk meg, mit is jelent a KRESZ-tábla típusú jeleknek ez a sajátossága!Ha kerek, kék táblán körbefutó nyilakat látunk, megtudjuk: „körforgalom”.Ha négyszögletes táblán nagy P betû tûnik fel, tudatja velünk, hogy „parkoló-helynek jelölték ki a területet”. Ugyanezeket az információkat ki is írhattákvolna, ahogyan például az Egyesült Államokban teszik, ahol majdnem min-den ilyen információt angol feliratú szövegek tudatnak a közlekedôkkel.Vagy nézzünk más, hasonló típusú jeleket. A fehér színû zászló a megadást, avörös színû pedig a párizsi kommün óta a szocialista-kommunista proletár-mozgalmakat jelképezi. E zászlószínek értelmének megtanulásához arra vanszükség, hogy valaki megmondja nekünk: a fehér zászló azt jelenti, „meg-adás”, a vörös pedig „proletárforradalmat” jelent. Értelmüket tehát nyelvileg

40


kell megszövegezni. Ennek jelentôségét még erôteljesebben mutatják a nem-zeti zászlók, melyek az egyes államok szuverenitásának a jelképei. Értelmü-ket, vagyis a bennük szereplô színek és esetleg címerek, jelképek értelmét tör-vény, alkotmány, vagyis valamilyen nyelven írott szöveg rögzíti.

Összefoglalva: ezek a jelek mind valamilyen nyelvileg kifejezhetô tartalomnaka megtestesítôi, rövidítései. Nyelv nélkül ezeket a jeleket nem tudjuk értelmez-ni, értelmezésükhöz, megfejtésükhöz az szükséges, hogy valamilyen nyel-ven megfogalmazzuk a jelentésüket. Elsajátításuk, megtanulásuk is egy nyel-ven keresztül, egy nyelv segítségével történik. Más szóval tehát a KRESZ-táblatípusú jelek másodlagosak; másodlagosak értelmük nyelvi megfogalmazásá-hoz képest, értelmük és elsajátításuk is a nyelvre épül.

Sorra vettük, s több szempont alapján osztályoztuk az emberi kommuni-kációban szerepet játszó jeleket, csak éppen a nyelvi jelek sajátosságairólnem szóltunk eddig. Nézzük meg most, hogyan alkalmazhatók eddigi szem-pontjaink a nyelvi jelekre.

5. Elsô szempontunk a jelek osztályozásakor az volt, hogy milyen termé-szetû kapcsolat van a jeltestként funkcionáló anyagi dolog és a között, amireutal – természetes vagy konvencionális (megegyezéshez kötött). Elsô megkö-zelítésben egy hangsor, amelyet szónak ismerünk fel, és egy valóságos tárgyközött, mondjuk az asztal szó és a megfelelô bútordarab között nincs semmi-féle természetes összefüggés, ami azonnal belátható, ha arra gondolunk,hogy ellenkezô esetben érthetetlen lenne, hogy mi módon vonatkozhatugyanerre a bútordarabra más nyelveken a Tisch, a table vagy a sztol betûso-rokkal jelölt hangsor is. Ha a hangalak és az általa jelölt valóság között ter-mészetes összefüggés lenne, minden szónak és mondatnak azonosan kellenehangzania minden nyelven. Ez nem így van, tehát a nyelvi jel konvencionális.

Ezek után azt kell eldöntenünk, hogy szimptómának, azaz közlési szándéknélkül létrejött dolognak vagy közlési szándékot feltételezô jelnek tekint-sük-e a nyelvi jeleket. A kérdés szinte abszurdnak tûnik, olyannyira nyilván-való mindenki számára, hogy a nyelvi tevékenységben a közlési szándékmegnyilvánulását kell látni. Hogy ez mennyire így van, azt mi sem mutatjajobban, mint az a helyzet, amikor külföldiek fordulnak hozzánk: meglehet,semmit sem értünk abból, amit mondanak, de hogy közölni akarnak valamit,az soha egy pillanatig sem kétséges számunkra.

Végül azt a furcsa kérdést kell eldönteni, hogy maguk a nyelvi jelek má-sodlagosak-e valamilyen nyelvhez képest, hogy ôk is egy nyelvre épülnek-e.Természetesen nem, hiszen ha csak egy nyelv segítségével lehetne a nyelvijeleket megtanulni, akkor a kisgyermeknek már tudnia kellene egy nyelvenbeszélni, mielôtt megtanulja anyanyelvét. A nyelvi jelek használatának elsa-játítása – legalábbis az elsô nyelv, az anyanyelv esetében – nem feltételeziegy másik nyelv elôzetes ismeretét.

Megvizsgált szempontjaink alapján a 2.1. táblázatban foglalhatjuk össze,amit a jelekrôl, illetve azok használatáról eddig mondtunk (a plusz az igenlô,a mínusz a nemleges válasz).

41

2. A jelek

2.1. táblázat. A jelek és használatuk

A jeltest és a jelölt A jel megjelenése A jel elsajátításaközötti kapcsolat közlési szándékot feltételezi egy nyelvtermészetes feltételez ismeretét

szimptómák + – – –nyelvi jelek – + –másodlagos jelek – + +

Ezzel sikerült nagyjából elkülöníteni egymástól az emberek életében szere-pet játszó jelek különbözô fajtáit.

6. Az elmondottak ismeretében azonban röviden vissza kell térnünk egy,már korábban tárgyalt kérdésre. Amikor az állati kommunikációt szembeál-lítottuk az emberivel, a legalapvetôbb különbségnek az emberi kommuniká-ció szándékosságát s az állati kommunikáció szándéktalanságát találtuk.Most, a jelek alaposabb vizsgálatakor kiderült, hogy az emberek életében isigen fontos szerepet játszanak olyan jelek, amelyek létrejöttében semmiféleszándékot nem lehet észrevenni, még akkor sem, ha a jelet emberek hordoz-zák vagy hozzák létre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el kell vetnünk a cél-tudatosságot mint megkülönböztetô szempontot. Fenntarthatjuk továbbra is,mivel a speciálisan emberi, vagyis a nyelvi és a másodlagos jelekkel történôkommunikációban feltétlenül szándékosság nyilvánul meg, a sajátosan állatikommunikációban viszont kizárt a szándékos közlés. Ez a megfogalmazásnyitva hagyja azt a lehetôséget, hogy az emberek között is elôforduljanakszándék nélkül létrejött, szimptóma típusú jelzések. Ha meggondoljuk, ter-mészetesnek tarthatjuk, hogy az emberek közötti kommunikáció – az új, csakemberre jellemzô érintkezési formák mellett – megôriz olyan jelzési módokatis, amelyek az alacsonyabb fejlôdési fokot képviselô állatok között kizáróla-gosak. Az emberek közötti szimptóma típusú jelek jó része azonban csak aközlési szándék hiányában hasonlít az állati kommunikáció jeleihez; anyaga,megjelenési módja (öltözködés, „kulturált” táplálkozás, lakás) emberi civili-zációra épül, emberi társadalmat feltételez.

7. Nem szóltunk még azokról a jelekrôl, amelyek olyan szorosan együtt jár-nak a nyelvi kommunikációval, hogy hajlamosak vagyunk néha a beszédszerves tartozékaként kezelni ôket. Mindennapi beszédünket mindig kísérivalamilyen gesztus vagy mimika. Legyintünk, ha valamit elhanyagolható-nak tartunk, elhúzzuk a szájunkat, ha valami nem tetszik, tágra nyílik a sze-münk a csodálkozástól, a kellemes élményt mosoly kíséri. A megszokottgesztus elfojtása – „szeme se rebbent”, „arcizma sem rándult” – külön erôfe-szítést igényel. Milyen fajta jeleknek tekintsük e mozdulatokat? Egy részükönkéntelen, szándéktalan velejárója egy-egy érzelmi állapotnak. A csecsemôis mosolyog, ha jól érzi magát, fintorog, ha szokatlan valami, elfordul attól,ami zavarja. A gesztusoknak és a mimikának ez a szándéktalan része szimp-tóma; az érzelem, az érzékelés, a beszéd vagy a gondolkodás természetesvagy hagyományon, konvención alapuló, szándéktalan kísérôje. Más részük

42


azonban szándékosan létrehozott, s nyelvileg értelmezhetô közlés, vagyiscsoportjaink közül a másodlagos jelek közé tartozik. A kéz hívogató mozdu-lata, a vállrándítás, a helyeslô bólogatás vagy a tagadó fejrázás tartozik ide.Konvencionális jellegüket mutatja, hogy különbözô kultúrákhoz tartozó em-berek különbözôképpen értelmezik ôket. „Olaszul” úgy integetnek, ahogyanmi hívnánk valakit, „bolgárul” a bólogatás tagadást, a fejcsóválás pedig be-leegyezést jelent. E mozdulatok nyelvileg értelmezôdnek, egy nyelven ke-resztül mûködnek, amit az is bizonyít, hogy az afáziás (beszédelvesztéses)betegségek bizonyos fajtáinál a beszédkészség elvesztésével párhuzamosanleépülnek a gesztusbeli és mimikai másodlagos jelek is.

Rengeteg érdekes kérdést tartogatna még az emberi kommunikáció nemnyelvi formáinak, a szimptomatikus és a másodlagos jeleknek a vizsgálata.Könyvünk azonban a nyelvvel foglalkozik. Térjünk vissza ezért a nyelvi kom-munikációra, amelyet most már sikerült elválasztani a jelképzés más formáitól.

8. A továbbiakban már nem azt vizsgáljuk a nyelvi közleményekkel kap-csolatban, hogy miben különböznek más, nem nyelvi közleményektôl, ha-nem a nyelvi kommunikációt magát, annak különbözô változatait kezdjük eltüzetesebben elemezni.

A nyelvi kommunikáció alapformája a hangos beszéd, mégpedig abban aformában, ahogy két vagy több ember szokott kötetlenül társalogni egymás-sal. Vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben a hangos beszéd nem mu-tatkozik hatékony eljárásnak, vagy olyanok, amelyekben a mindennapi tár-salgási nyelv egyes tulajdonságai gátat szabnak a helyzethez illô közlésnek.Ilyen esetekben a nyelvi kommunikációs módok más típusaihoz fordulunk.Az egyik legelterjedtebb és legfontosabb, hangos beszédtôl eltérô nyelvikommunikációs mód az írás.

A beszéd érzékelhetô oldala, a hang igen sok szempontból elônyös. Van-nak azonban hátrányai is, múlékony és kis távolságra terjed, ezen a kis távol-ságon belül viszont nem „titkolható” senki elôl. Ha tehát rögzíteni akarjuk,nagyobb távolságban levôkkel akarunk érintkezni, vagy éppen a kis távol-ságban levôk közül csak egyesekkel akarunk érintkezésbe lépni, akkor a han-gos beszéd helyett másfajta kommunikációs módot kell keresni, más termé-szetû jelhordozót kell alkalmazni.

A társadalmak történetében ezeknek a feladatoknak az ellátására születettmeg az írás, mely a hangos beszéd rögzített formája, s nincs kötve a beszélôktávolságához. Az írás a beszédtôl alapvetôen abban különbözik, hogy más-képpen érzékelhetô formában, látható módon: vizuálisan valósítja meg a kom-munikációt. A kommunikáció írásos formája persze maga után vont kisebb-nagyobb változásokat a mondanivaló megformálásának oldalán is. Írásnálnem áll módunkban olyan nagy mértékben támaszkodni a beszédhelyzetre,mondanivalónkat nem kíséri gesztus és mimika. Ezért részletesebben és pon-tosabban kell megfogalmazni mindazt, amit közölni akarunk. Az írásos köz-lés általában sokkal kidolgozottabb, gondosabb, mint a hangos beszéd.

A fejlett társadalmakban rendkívüli jelentôségre tett szert az írásos közlés.A primitív és fejlettebb civilizációk közötti különbséget ma is elsôsorban az

43

2. A jelek

írásbeliséghez kötjük. A tapasztalatok felhalmozásának és áthagyományozá-sának funkcióját a fejlettebb társadalmakban már elsôsorban az írásos közléstölti be. Különleges fontossága ellenére azonban – létrejöttében, mûködésé-ben és funkciójában egyaránt – másodlagos a hangos beszédhez képest.

9. Az eddigiekben már elhelyeztük a nyelvi jeleket az emberek által hasz-nált jelek skáláján, közelebbi figyelmet azonban még nem fordítottunk rájuk.Azzal ugyanis, hogy a konvencionális (megegyezéses) jelleg, a közlési szán-dék és az elsôdlegesség szempontjai alapján elkülönítettük ôket a többi jeltôl,még nem merítettük ki alapvetô, elvi jelentôségû tulajdonságaikat.

Az elsô kérdés, amelyet homályban hagytunk, a nyelvi jel jelentésének mi-benléte volt. Ennek megközelítéséhez elôször hasonlítsuk össze a szimptó-mákat és a nyelvi jeleket (a másodlagos jeleket, éppen mivel az emberi nyelv-re épülnek, kihagyhatjuk a számításból).

Szimptómának és nyelvi jelnek közös jegye az, hogy a jeltest valamiféle„információval” kapcsolódik össze benne. Milyen természetû azonban ez azinformáció? Vegyük észre elôször, hogy némileg pontatlan volt azt mondani,hogy „a füst a tûz jele”. Pontosabban azt kellene mondanunk, hogy „az, hogyfüst száll fel, annak a jele, hogy ott tûz ég”. Azaz, a szimptómák esetében va-lójában nem a valóság tárgyai (füst és tûz) között létesül kapcsolat, hanem avalóság tényei (a füst fölszállása és a tûz égése) között. Elmondhatjuk-eugyanezt a nyelvi jelekrôl is? Igen is, meg nem is. Elmondhatjuk, ha a nyelvijel aktuális használatáról beszélünk – maga a használat ugyanis szimptomati-kusnak tekinthetô. Ha valaki azt mondja nekünk, hogy A hidrogénnek egyetlenelektronja van, akkor e mondat elhangzásának tényébôl következtethetünk ar-ra, hogy az illetô tudni vél valamit a hidrogénrôl, hogy ezt a tudását valami-lyen okból meg akarja osztani velünk, és még sok másra. Csakhogy ezek akövetkeztetések – bár kétségkívül a mondat jelentésének megfejtésén alapul-tak – nem adják meg e mondatnak mint nyelvi jelnek a jelentését! Magának amondatnak ugyanis éppen az a jelentése, hogy a hidrogénnek egyetlen elekt-ronja van – erre azonban mint tényre a mondat elhangzásának tényébôl sem-miképp sem következtethetünk.

Mielôtt szofisztikának tûnnék e következtetés jogosultságának a megtaga-dása, szögezzük le, hogy a mondat jelentését nem azért nem adhatjuk megilyen ténykövetkeztetési formában, mert az emberek hazudhatnak vagy kép-zelôdhetnek is. A helyzet ugyanis éppen fordított: a nyelvi jeleket azért hasz-nálhatjuk hazugságok, elképzelések, feltételezések kifejezésére éppúgy, mintvalós tények megállapítására, mert maga a nyelvi jel független attól a helyzet-tôl, amelyben megjelenik – a nyelvi jelnek a használatától független, önálló(bár elvont) létezése van. Ez az önállóság egyrészt az emberi nyelv ábrázolófunkcióján alapul. A szimptóma jelteste (legyen az állati vészkiáltás vagy fel-szálló füst) összefügg valami tôle különbözôvel – összefügg vele, de nem ábrá-zolja, nem írja le. A nyelvi jel azonban mindig ábrázol valamit, legyen az a va-lami tényállás – például az, hogy hány elektronja van a hidrogénnek – vagyszemély, dolog, érzelem. A nyelvi jel tehát lényegileg más viszonyban van a je-lentésével, mint a szimptóma a maga információtartalmával. Az önállóság má-

44


sik – az elôzôbôl következô – eleme az, hogy a nyelvi jel ábrázolóképességefüggetlen attól, hogy az ábrázolt tényállás fennáll-e (sôt egyáltalán fennáll-hat-e), hogy az ábrázolt személy, dolog, érzelem létezik-e (létezhet-e). A semmiágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog mondat pontosan ugyanolyan tökélete-sen és érvényesen ábrázol, mint a legbanálisabb igazságot kifejezô mondat.

Kanyarodjunk vissza azonban a jelentéshez, mert valójában még mindignem tisztáztuk, hogy pontosan micsoda. A tisztázáshoz induljunk ki a mon-datnál egyszerûbb jelbôl – például egy szóból, az Édesapám asztalán egy me-netrend fekszik mondat asztal szavából.

Mit jelent az asztal szó? Elsôre azt mondhatnánk, hogy azt a tárgyat jelenti,amely édesapámhoz tartozik, s amelyen menetrend fekszik. Igen ám, demegváltozik-e az asztal szó jelentése, ha az elôbbi mondatot így folytatjuk:Édesanyám asztalán egy naptár áll? A szó jelentése változatlan maradt, noha azegyik esetben mást jelölt a szó, másra vonatkozott, mint a másikban. Megkell tehát különböztetnünk a jelölt dolgot és a jelentést. De vajon mi a jelentés?Ha nem a pillanatnyilag jelölt dolog, akkor talán a szó által egyáltalán jelöl-hetô dolgok összessége – például az összes valaha volt és lehetô asztalokösszessége volna az asztal hangsorhoz kapcsolódó jelentés. Ez a meghatáro-zás már jobb, hiszen tágabb, általánosabb, de még mindig nem az igazi. Va-jon az, aki tud magyarul, s ezért tudja e szó jelentését, ismeri-e az összes asz-talt, Julius Caesar lakomaasztalától kezdve addig, amit a következôévezredben az ûrhajósok fognak használni? Megint világos, hogy nem, pe-dig ha a jelentést a jelölt dolgok sokasága alkotná, akkor mindet ismernie kel-lene. A szó jelentése inkább azzal lehet kapcsolatos, ami közös az összes lehet-séges asztalban. Hogy pontosan mi a közös bennük, azt nehéz lennemegmondani, hiszen sem a lábak száma, sem a rakfelület nagysága, sem azanyaga nem határozza meg egyértelmûen, hogy valami asztalnak nevezhe-tô-e, vagy sem. Úgy véljük azonban, hogy van valami közös minden asztal-ban, hiszen másképp nem illetnénk ôket ugyanazzal a névvel, mégpedig –egyes határesetektôl eltekintve – meglehetôsen egységesen. Hogy e közösdolog nyelvi megfelelôjét minek tartsuk, képzetnek, fogalomnak, „az elvontasztalnak”, tulajdonsághalmaznak vagy másnak, azt most nem próbáljuk el-dönteni, s ebben a pillanatban nem is szükséges. Annyit biztosan mondha-tunk, hogy a jelentés valamilyen elvonatkoztatás, s a jel a jelentésén keresztülhozható összefüggésbe a pillanatnyilag jelölt dologgal. (S most már helyes-bítve a korábban mondottakat, a jel konvencionális volta is a jeltest és a jelen-tés – s nem pedig közvetlenül a jeltest és a jelölt dolog – egyezményes kap-csolatára vonatkozik.)

Ha elfogadjuk is, hogy a jelentés valami elvont dolog, az eddig mondottakfényében még mindig valami „kézenfekvônek”, a világ „milyenségébôl” ön-ként adódónak tûnhet. Hiszen az asztal – asztal: a gyakorlati józan ész semengedné, hogy az ülôbútort is asztalnak nevezzük, viszont például a koloniálstílusú asztalt kizárjuk az asztalok körébôl! Azt gondolhatnánk, hogy a dol-goknak a jelentésben megtestesülô osztályozása a nyelvtôl független. Vi-szonylag könnyen beláthatjuk azonban, hogy ez nem így van, még a leghét-

45

2. A jelek

köznapibb esetekben sem. A magyar nyelv például ismeri az íróasztal szót,sôt a rövidebb asztal forma is utalhat íróasztalra. Az íróasztalnak azonbanmár az angolban külön neve van: desk – az íróasztal nem asztal, nem table.Föltehetjük, hogy a tárgyak használatának a módja a magyarok és az ango-lok körében meglehetôsen hasonló, s így, bár az íróasztal fogalmát könnye-dén körülhatárolhatjuk mi is – azaz a megkülönböztetés nem irracionális aszámunkra –, mégsem tulajdoníthatjuk valamiféle külsô szükségszerûség-nek a két nyelv kétféle asztalfogalmát. Vagy vegyünk egy másik példát: amagyarban fa nô az udvaron is, fából készül a bútor is; bôr fedi a testünket, ésbôrbôl van a cipô is; hús tapad a csontjainkra, és hús fô a fazékban is. Másnyelvek azonban megkülönböztetik az élô és a holt anyagot, például az an-gol a tree-t és wood-ot, a skin-t és a leather-t, a flesh-t és a meat-et. Megint csakésszerûsíthetô mind a két fajta osztályozás, de egyik sem adódik szükségsze-rûen a valóság milyenségébôl. Ám maradhatunk egy nyelven belül is. Vajonmi késztet minket arra, hogy különbséget tegyünk ballagás, járás, futás, szala-dás, rohanás és száguldás között? Biztosan nem az, hogy köztük valami minô-ségi – netán km/h-ban kifejezhetô – különbség van, hiszen a haladásnak eze-ket a fajtáit külön-külön talán el sem tudnánk pontosan magyarázni – csakúgy, ha a többihez viszonyítjuk ôket.

Mostani megfigyeléseinket többféleképpen is megfogalmazhatjuk. Azegyik megfogalmazásban azt mondhatjuk, hogy a nyelvi jel kettôs értelem-ben konvencionális. Konvencionális abban a már bevezetett értelemben,hogy a jeltest és a jelentés kapcsolata önkényes; és konvencionális abban azértelemben is, hogy érvényesül bizonyos nyelvi önkény az osztályozásban –a jelentések határainak megvonásában is. Egy másik megfogalmazás pedigaz lehet, hogy az egyes nyelvi jelek nem elszigetelt, önmagukban való dol-gok, hanem rendszert alkotnak – olyan rendszert, amelyben minden elemcsak a többihez képest az, ami. A két megfogalmazás persze ugyanannak adolognak a két oldalát ragadja meg. A jeleknek a rendszerhez való viszony-lagossága ugyanis éppen az önkényességük miatt lehetséges. Ha ugyanis ajelek önkényesek, ha sem a jeltest és a jelentés kapcsolata, sem az alkotóré-szek jellege nem eleve és külsôleg adott, akkor a jelek akármilyenek lehetnek,csupán különbözniük kell egymástól – különbözniük, persze csak egy rend-szeren belül, hiszen azt nem várhatjuk el tôluk, hogy a világ minden másdolgától különbözzenek. (Mint ahogy például a fehér szín is megfelelhet azörök fagy birodalmának a térképjelek rendszerén belül anélkül, hogy zavar-ná a zászlók szimbolikájában a megadásnak való megfelelést.)

10. Mielôtt a rendszerszerûséget a jelentések sajátságaként könyvelnénk el,gyorsan meg kell jegyeznünk, hogy ugyanez áll a jel másik alkotórészére, atestére is, sôt ott talán még szembetûnôbb. Vegyünk csak egyetlen példát.Miért tekintjük más-más jeltestnek a ló és a ró hangsort? Persze más-más je-lentés tartozik hozzájuk – de hiszen magához a ló-hoz is legalább kettô (állatés tornaszer) kapcsolódik. A ló-t és ró-t azonban mint jeltesteket is meg tud-juk különböztetni. Ennek nem lehet csupán az az alapja, hogy objektíve kü-lönbözôképpen hangzanak. Hiszen objektíve különbözik a rendes r hang is a

46


raccsolva ejtettôl, még sincs ennek a különbözôségnek olyan szerepe a ma-gyarban, mint az l–r különbségnek. Talán azért, mert az utóbbi különbségobjektíve nagy, az elsô objektíve kicsi? A japán nyelv nem ismeri a l–r ilyes-fajta különbségét, a japánt beszélô így nem is „hallja” ezt. Mint ahogy a mifülünk is „érzéketlen” a lengyel nyelv s–sz–cs-szerû hangjainak különbségé-re, noha vannak lengyel szavak, amelyeket csak ezek különböztetnek megegymástól. Azt kell mondanunk hát, hogy a jeltestek (hangsorok) objektívjellemzôi közül csak azok vesznek igazában részt a jeltestalkotásban, amelye-ket az adott rendszer kitüntet. Nemcsak az önkényes, hogy a ló hangsoregyáltalán jeltest a magyar nyelvben (szemben például egy dallamos fütty-szóval), hanem az is, hogy mi által jeltest, objektív jellemzôi közül mi tartozikbele a rendszerbe. A rendszert magát a hasonlóságok és különbözôségek te-szik, s ha valamely elemét vagy megkülönböztetését „kiragadjuk”, az egészrendszer átrendezôdik – nemcsak egy hiány keletkezik benne, hanem min-den mássá válik, mint ami volt. (A „kiragadás” persze így nem lehetséges, dea nyelvi változás során természetes formában valóban megtörténhet; látnifogjuk majd, hogy a változások sohasem maradnak elszigeteltek, hanem akölcsönös függés miatt továbbgyûrûznek.)

Ezzel tulajdonképpen ahhoz a felismeréshez jutottunk el, hogy egy bizo-nyos értelemben a nyelvi jelnek magát a testét is elvont valaminek kell elkép-zelnünk. Ez az elvontság már a legutolsó fejtegetések nélkül is gyanús lehe-tett, hiszen ahogy az asztal szó jelentése is független attól, hogy a szót azadott pillanatban mire vonatkoztatjuk, maga a hangalak is állandó, változat-lan annak ellenére, hogy sok millió ember különbözô hangerôvel, hangszín-ben és hanglejtéssel ejtheti ki a szót; azaz mindezek a fizikai különbségekesetlegeseknek tûnnek. Mostani fejtegetéseink – akárcsak a jelentések vi-szonylagosságáról szólóak – voltaképpen csak annyit adtak hozzá ehhez afelismeréshez, hogy a hangalak, a jeltest is kettôsen konvencionális, hogy egyrendszerbe illeszkedik. Természetesen annak ellenére, hogy most már a jel-nek mindkét alkotórészét elvontnak tudjuk, azért marad közöttük különb-ség: nevezetesen, a jeltestek konvenciói éppen azokat a közös fizikai tulaj-donságokat szabják meg, amelyekkel például egy-egy hang a ténylegesbeszédben megvalósítható, érzékelhetô formába önthetô.

Ha logikusan adódik is a nyelvi jelnek mint teljes egészében elvont valami-nek a fölfogása, mindaz, amit most megállapítottunk, csak egy további meg-különböztetés fényében nyeri el teljes jogosultságát és jelentôségét – neveze-tesen a nyelv és a beszéd megkülönböztetésével. Maga a megkülönböztetésegészen természetes: nyelvnek a konvenciók egy rendszerét nevezzük, beszédnekpedig azt a tevékenységet, amely e konvenciók alapján gyakorolható.

11. Térjünk át most a rendszert alkotó nyelvi jeleknek egy másik fontos sa-játosságára. Ez a sajátosság a nyelvi jelek szerkesztett – méghozzá kettôsenszerkesztett – volta.

Amikor a jelentést kezdtük vizsgálni, a mondatról átugrottunk a szóra azegyszerûség kedvéért. A kettô között azonban egyelôre még ûr tátong. Abbanbiztosan megegyezhetünk, hogy jel a szó is, a mondat is, hiszen mind a kettô-

47

2. A jelek

nek van a nyelv által meghatározott hangalakja és jelentése. A mondat azon-ban másként jele nyelvünknek, mint a szó. A különbség közöttük pedig kétar-cú, kétirányú. Egyfelôl: a tényleges beszédben mindig mondatokkal – vagylegalábbis mondat értékû egységekkel – találkozunk. Mondatot képvisel méga Hová készültök vasárnap? kérdésre adott Szerencsre válasz is (ti. azt, hogy Sze-rencsre készülünk vasárnap). Ebben a tekintetben a mondat mint valóságosanelôforduló nyelvi egység elsôdlegesnek tûnik a szóhoz képest, amelyet bennemegjelenni vélünk; a szónak a létezése, úgy látszik, csupán a mondatokbólvaló elvonás terméke. De okoskodhattunk volna éppen ellenkezôleg is, a szóttüntetve ki elsôdlegesként! Az tudniillik nyilvánvalónak látszik, hogy a ma-gyar nyelvnek van olyan megállapodása, amely az asztal elvont hangképét amegfelelô jelentéssel kapcsolja egybe – de vajon ugyanígy mondhatjuk-e aztis, hogy van egy olyan megállapodása, miszerint az Édesapám asztalán egy me-netrend fekszik tényállását éppen ezzel a hosszadalmas hangsorral kell kifejez-nie? Ilyen megállapodás csak közvetve létezhet, hiszen a szavakat „kívülrôl”meg kell tanulni, a lehetséges magyar mondatokat azonban nem kell „bema-golni”. Ebben az irányban tehát a szó a reá vonatkozó konvenciók közvetlen-sége miatt elsôdlegesnek mutatkozik a mondattal szemben.

A most vázolt dilemmára, a szó vagy a mondat elsôdlegességének kérdé-sére késôbb még visszatérünk. Arról a kézenfekvô tényrôl azonban már mosttudomást kell vennünk, hogy hiba lenne a nyelvi jelek rendszerét – a nyelvet– pusztán elemek gyûjteményeként fölfogni. A nyelvnek vannak elemi jeleiis, szerkesztett jelei is. Szerkesztett jel nem csupán a teljes mondat, hanemannak valamely koherens darabja is (például a fenti mondatnak az édesapámasztalán részlete – szemben az asztalán egy részlettel, amely így sohasem szer-kesztôdhet egybe, amelyet két szerkezeti egység határáról emeltünk ki).A szerkesztett jelekre vonatkozó konvenciók azonban, mint mondtuk, köz-vetettek. Ez úgy értendô, hogy a nyelvi rendszer az elemi jeleken kívül az ele-mi jelek összeszerkesztésének szabályait tartalmazza.

A szerkesztési szabályok létének fölismerése némileg módosítani fogja azelemek jellegérôl alkotott képünket is. Vajon az asztal jelet a magyar nyelv-ben csak a már korábban kimutatott sajátosságok (jeltestére és jelentésére vo-natkozó konvencióink) határozzák meg? Nem valószínû, hiszen azt is tudjukróla, hogy magyar mondat ez: Ráborítottam az asztalt – de nem magyar mon-dat ez: Asztaltam a fônököt. Az egyes elemhez hozzátartozik tehát az is, hogymilyen szerkesztési szabályok alkalmazhatók rá, és milyenek nem. (Mostszembe kellene néznünk azzal a kérdéssel, amit eddig ügyesen megkerül-tünk, ti. hogy például jel-e az asztalt egység -t szakasza. Jel volta azon múlik,hogy tudtunk-e jelentést tulajdonítani neki. Erre a kérdésre késôbb térünkvissza; annyit azonban megjegyezhetünk most is, hogy a -t rag jelentése nyil-ván másfajta, mint az asztal-é – leginkább a matematikában alkalmazott mû-veleti jelekéhez, a +, a –, a √ jeléhez hasonlítható.)

12. Mindeddig a nyelvi jelek kettôs szerkesztettségének egyik szintjérôl be-széltünk csak: arról a szintrôl, amelyen jelek más jelekké kapcsolódnak. A nyelvijel azonban egy másik szinten is – az elemi jeltest szintjén is – szerkesztett.

48


Kiindulási példaként vegyünk két embert, aki elhatározza, hogy egy sor-mintaszerû rejtjelezést fog használni titkos levelezésében. Három elemi jel-ben állapodnak meg – a körben, a háromszögben és a pontban –, meghatá-rozva ezek jelentését és a kombinációk értelmét is. Hogy mik ezek ajelentések, most ne firtassuk, hiszen levelezésük mélységesen titkos. Ez anyelvecske az eddig mondottak szempontjából felépítésében azonos az em-beri nyelvvel. Van azonban egy lényeges különbség is, nevezetesen az, hogyjelei csak egyszeresen szerkesztettek lehetnek. Kör, háromszög és pontugyanis csak egészükben különböznek egymástól, nem bonthatók közös éskülönbözô alkotórészekre, azaz összemérhetetlenek. Az emberi nyelv jelei-nek teste azonban maga is szerkesztett. Erre utalt már a ló–ró párral kapcsola-tos fejtegetés is, de még tovább is mehetünk. Ha azt a hangsort hallanánk egymagyar ember szájából, hogy csordong, valószínûleg azt gondolnánk, hogyolyan tájszóval van dolgunk, amelynek a jelentése számunkra ismeretlen. Haviszont azt vélnénk hallani, hogy csordogn, akkor vagy azt gondolnánk, hogyfélrehallottunk valamit, vagy azt, hogy megbotlott a beszélô nyelve, vagyazt, hogy idegen szót mond. Azaz tudjuk, hogy a csordong lehetne jeltest amagyarban, a csordogn nem. Hasonlóképpen, tudjuk, hogy (nem összetett ésnem kölcsönzött) szó nem hangozhat így: csüpor, mert a magyar nyelvbenún. magánhangzó-harmónia van. Tehát a hangok kapcsolódása is szabály-szerûségeknek engedelmeskedik, a hangsor is szerkesztett.

Miért kell hangsúlyoznunk, hogy most a szerkesztettségnek egy másodikszintjével van dolgunk? Azért, mert a hangok maguk nem jelek – önmaguk-ban nincs jelentésük, csak jeltestek építésére és megkülönböztetésére szolgál-nak. (Természetesen minôségileg más eset az egy hangból álló jel, például azô, ó, t.) Az emberi nyelvnek mint jelrendszernek tehát nem elemei a hangok.(Az írásnak mint az emberi nyelvre épülô másodlagos jelrendszernek vi-szont már elemei a betûk, mint például a hangoknak a jelei.)

13. A nyelvi jelek kettôs szerkesztettségének jelentôsége az, hogy a nyelvirendszert nyitottá teszi. Ha minden mondatnyi jelentéshez közvetlenül ren-delne jeltestet a megegyezés, csak viszonylag korlátozott számú ilyen jelettudnánk fejben tartani – mondjuk annyit, ahány szót az átlagember anya-nyelvébôl ismer, márpedig mi az a néhány tíz- vagy százezer szó az általa el-mondható és megérthetô mondatok számához képest? S megvan a jelentôsé-ge a jeltestek szerkesztettségének is. Egyrészt megkönnyíti számunkra abeszédet (az értést és a mondást), hiszen már eleve „rááll a fülünk és aszánk” arra, amit hallani és mondani akarunk. Másfelôl pedig a jeltestekszerkesztettsége megkönnyíti az elemi jelek készletének bôvítését is azáltal,hogy egy új szó hangalakja sohasem összemérhetetlen módon különbözik ameglévôkétôl.

49

2. A jelek

3. A NYELV LEÍRÁSA

1. A nyelvnek és a beszédnek – azaz a konvenciók rendszerének és az ezenalapuló tevékenységnek – a megkülönböztetése eddigi gondolatmenetünk-bôl már ismerôs. Nem vizsgáltuk meg még azonban azt, hogy pontosan mi-lyen viszonyban vannak egymással, hogyan választhatók el egymástól. Ettôla vizsgálattól pedig nem tekinthetünk el, mert tudományunk néhány alapve-tô módszertani kérdését veti föl. Ezek a módszertani kérdések egyébkéntegyáltalán nem a nyelvtudomány specialitásai, hanem fölvetôdnek mindentudományban – a fizikától a közgazdaságtanig –, amely a megfigyelhetô je-lenségek mögött rejlô, ezeket magyarázó szabályszerûségeket keresi. A miesetünkben azért „kényesebbek” ezek a kérdések, mint másutt, mert az em-ber a nyelvvel kissé másféle viszonyban van, mint az ôt körülvevô világgal –a nyelv vizsgálata mindig „önvizsgálat” is.

Megfigyelhetô-e a beszéd a nyelv nélkül, vagy a nyelv a beszéd nélkül?Elsô pillantásra azt hihetnénk, hogy a beszéd önmagában való megfigyelé-

se nem okozhat gondot, hiszen fizikai természetû dolog, hanghullám kibo-csátásával jár, amelyet fülünkkel felfoghatunk, mûszereinkkel rögzíthetünk.Igaz ugyan, hogy ugyanilyen jellegûek a természeti zajok, a hangszeres és avokális zene is, ezeket tehát el kell különítenünk a beszédtôl ahhoz, hogy azutóbbi sajátosságait feltárhassuk. Ez azonban a kisebbik probléma – tételez-zük föl, hogy a hanghullám két jellemzôje, a hangszín és a hangmagasságalapján ez az elkülönítés elvégezhetô, hogy ezeknek egy bizonyos tartomá-nya egyértelmûen jellemzi az emberi beszédet. Csakhogy, még ha ezt afeladatot el is végeztük, akkor sem tartunk jóformán sehol. Mert igaz ugyan,hogy a beszéd fizikai természetû dolog is, de nem csak az. Beszédrôl csak ottlehet szó, ahol a hang jelentést hordoz, ez utóbbi viszont nem ragadható megfizikailag. A vázolt esetben csak annyit értünk volna el, hogy regisztrálnitudnánk: ember beszél (nem madár csicsereg, nem trombita szól, nem szélzörgeti az ablakot). Beszélni azonban nem lehet általában: beszélni csak vala-milyen nyelven lehet. Ahhoz, hogy a beszédet mint beszédet fogjuk föl, érte-nünk is kell azt, amit a beszélô mond, vagy legalábbis tudatára kell ébred-nünk annak, hogy valamilyen nyelvet használ. (Ne feledjük, hogy az emberibeszéden kívül ezt észrevenni nem mindig könnyû – gondoljunk arra a prob-lémára, hogy az ûrbôl felénk érkezô hullámok jelek-e vagy sem.) A beszédtehát lényege szerint felfoghatatlan a nyelvtôl elválasztva.

50

A nyelv sem fogható fel beszéd nélkül – a beszéden kívül ugyanis soha, se-hol nem jelenik meg. (Az írás mint „átkódolt változat” itt szintén a beszédkategóriájába tartozik.)

2. Ezek után – joggal – felmerül az a kérdés, hogy mi a nyelv egyáltalán,milyen természetû dolog, és hol létezik. Erre a kérdésre csak részleges válaszaz, hogy – mint mondtuk már – a nyelv konvenciók rendszere. Annyibanbiztosan elfogadható ez az állítás, hogy az emberek nyelvi viselkedése szem-mel láthatólag valamilyen szabályokat követ, hiszen e nélkül nem értenékmeg egymást – e konvenciórendszer létezésére tehát van bizonyítékunk. Ezazonban még nem minden. Többek között azért, mert még nem magyarázzameg, hogy „hol van a nyelv”, és „hol vannak a határai”.

Azt mondottuk tehát, hogy a nyelv konvenciók rendszere. Milyen jelle-gûek ezek a konvenciók? Ha a konvenciókat a szabályokkal azonosítjuk,esetleg hajlamosak lehetünk ezeket a közlekedési vagy az illemszabályokkal,illetve egyes sportok játékszabályaival rokonítani, hiszen ezek is lényegébenvéve önkényesek, és egyfajta társadalmi megállapodás fûzôdik hozzájuk. Haviszont a közlekedés vagy a jól nevelt viselkedés szabályait például a labda-rúgás vagy a sakk szabályaival hasonlítjuk össze, érdekes különbségeket fe-dezhetünk fel. Az elôbbiek ugyanis már létezô tevékenységköröket, viselke-désformákat szabályoznak.

A futball vagy a sakk esetében azonban a szabályok nélkül egyszerûen lét-re sem jöhet maga a játék: ahhoz, hogy egy mérkôzés elkezdôdjék – akár csaka játszótéren két véletlenül összeverôdött társaság között is –, tisztázni kell(vagy tisztában kell lenni vele), hogy mi számít gólnak, kezezésnek, mikorlehet az ellenfélé a labda, egyáltalán, hány labdával lehet játszani, és így to-vább. Mindezek a szabályok meghatározzák, létrehozzák magát a tevékenysé-get, amely a szabályok elôtt vagy nélkül nem létezhetett. Óriási különbségvan tehát az elôbbi, regulatív (szabályozó jellegû) és a sportjátékokra is jel-lemzô konstitutív (alkotó jellegû) szabályok között.

A nyelv szabályai nyilvánvalóan ebbe a második csoportba tartoznak:meghatározzák például, hogy mi számít beszédhangnak (az r igen, az ajkakpergetése nem), vagy mi számít mondatnak (az A kutya bejöhet igen, a Het ku-tya jö a be nem) és így tovább.

3. Föl kell tennünk tehát, hogy ilyen konstitutív nyelvi szabályok egy-egyrendszere mindenkinek a birtokában van – a nyelv tehát valamilyen (egyelô-re nem ismert) formában a beszélôk fejében foglal helyet. Csakhogy, ellentét-ben a tudás bizonyos fajtáival, a nyelvtudás sajátos jellegû tudás. Sajátosságaabban áll, hogy a beszélôk nem tudnak a nyelvi szabályokról számot adni.Ha például megkérünk egy, a nyelvészetet kevéssé ismerô magyar anyanyel-vû embert arra, hogy mondja meg, milyen igék után állhat fônévi igenév,vagy milyen igékhez járulhat visszaható képzô, valószínûleg zavarba jön(még akkor is, ha kevésbé tudálékos módon, a szakszókat elkerülve tesszükföl a kérdést). Ha azonban arra kérjük, hogy ítélje meg, lehet-e azt mondani,hogy elolvastam enni vagy járakodtam egyet, habozás nélkül nemmel fog vála-szolni. Azaz tudja, hogy az olvas nem olyan ige, amely után fônévi igenév áll-

51

3. A nyelv leírása

hat, s hogy a tárgyatlan igék nem kaphatnak visszaható képzôt. A helyes ma-gyar mondatok produkálásán kívül tehát képes kritikai tevékenységre is, eltudja különíteni az elfogadható nyelvi alakulatokat az elfogadhatatlanoktól,de nincsen tudatában azoknak az általános szabályoknak, amelyek irányítjákebben a kritikai tevékenységben.

A tudás más fajtái – például az összeadni vagy szorozni tudás – nem ilye-nek. Csak akkor mondjuk valakire, hogy tud szorozni, ha azonfelül, hogymeg tudja mondani: 3×6 nem egyenlô 15-tel, azt is meg tudja mondani, hogymiért, valahogy így: „A szorzás ismételt összeadás, 6 + 6 + 6 viszont nem 15,hanem 18. Számolj utána!”

Ez a különbség nem meglepô, ha arra gondolunk, hogyan tanultunk megösszeadni vagy szorozni, illetve hogyan tanuljuk a nyelvet. A kisgyerek köz-léseket hall, s ezekbôl kell valamilyen módon elvonnia a nyelv szabályaitanélkül, hogy mint szabályokat tanítanák meg neki ôket. Az összeadás ésszorzás szabályait azonban nem elvonjuk-ellessük, hanem mindjárt szabá-lyokba foglalva tanítják meg ôket nekünk. A kétféle tanulás elvi különbségeabban áll, hogy mivel szabályt expliciten (szavakban kifejtve) csak nyelvi for-mában lehet átadni, a nyelvelsajátításkor az explicit szabálytanulás lehetôsé-ge kizárt (hiszen szegény kisgyerek éppen akkor tanulja elsô nyelvét). A tu-dás más fajtáinak megszerzésekor viszont lehetôségünk van az explicit,tudatos szabálytanulásra is, meg arra is, hogy az általa irányított tevékeny-ség megfigyelésébôl vonjuk el a szabályt – bár a nyelv birtokában már nemugyanúgy, ahogyan a kisgyerek, hanem megfigyelés és megfogalmazásösszjátékával.

Mindezek után még kérdés persze az, hogy ami a beszélôk fejében van, azmaga „a nyelv”-e. Valójában nem – a nyelv az egyes emberrel szemben ob-jektív, tôle független realitás marad akkor is, ha „elsajátította”, magáévá tette.A nyelv olyanképpen az egyes ember tulajdona, hogy minden ember egynyelvet beszélô közösség tagja, s így a nyelvet mint a közösség tagja „birto-kolja”. A közösség elpusztulásával általában eltûnik a nyelv is, az egyes em-ber halála azonban nem érinti a nyelv fennmaradását. Õ a közösségtôl kapjanyelvét, és sem az elsajátítás során, sem késôbb nem alakíthatja át tetszéseszerint. Minden egyéni változtatásnak határt szab az, hogy a közösség tagjaimit fogadnak el és értenek meg – azaz, hogy minek a lehetôsége van meg(esetleg még kiaknázatlanul) a közösség által birtokolt nyelvben. Azt ismondhatnánk, hogy a nyelv, ahogyan az egyén elsajátítja, másodlagos – le-nyomata, hasonmása csupán a közösség nyelvének.

4. Most választ kaptunk tehát arra, hogy „hol van a nyelv”. Arra azonbanmég nem, hogy hogyan férkôzhetünk közel hozzá, hogyan tanulmányozhat-juk. Ennek a megválaszolásához két további kérdés szükséges. Az elsôt me-taforikusan így tehetjük föl: hol vannak a nyelv „határai”? (A félreértés elke-rülése végett: nem a korlátaira gondolunk.)

Mivel a közösség nyelve mint olyan közvetlenül nem tanulmányozható,az egyes beszélôk birtokában lévô nyelvbôl kell kiindulnunk. Ráadásul, mi-vel sem a fejükbe nem nézhetünk, sem ôk maguk nem tudnak expliciten szá-

52


mot adni azokról a szabályokról, amelyeket elsajátítottak, az egyetlen megfi-gyelhetôbôl, a beszédtevékenységbôl kell kikövetkeztetnünk a háttérben állószabályokat.

Más szóval, a nyelvésznek – akár a beszédre, akár a nyelvre kíváncsi –mindenképpen a beszédbôl kell kiindulnia. De attól függôen, hogy melyiketakarja vizsgálni, különbözô dolgokat kell figyelembe vennie, illetve figyel-men kívül hagynia. Mindkét esetben szabályszerûségeket keres, de más típu-sú szabályszerûségeket.

Képzeljük el, hogy egy anya utazik a kisgyermekével a villamoson.A gyermek hirtelen odafordul az egyik utashoz, és azt kérdezi tôle: Mi van atáskádban? Az anya valószínûleg bocsánatkérô mosolyt villant az idegen felé,és a gyerek fülébe suttogja: A bácsit nem szabad tegezni vagy: Ilyet nem illik kér-dezni – és megpróbálja másra terelni a gyerek figyelmét.

S most képzeljünk el egy másik, például magyarul tanuló külföldi gyere-ket egy másik villamoson. A gyerek megszólít egy nôt, akinek a kosarábancsöpög a tej: Kilyukasztottál a tejeszacskót! A gyermeket a vele utazó magyaranyanyelvû kísérôje valószínûleg így helyesbíti: Azt úgy mondjuk, hogy kilyu-kasztottad a tejeszacskót.

Mindkét gyermek hibát követett el, megsértett valamilyen szabályt. A má-sodik gyermek hibája egyszerû: a tárgyas ragozást rosszul alkalmazta a mon-datában. Az általa kiejtett mondat mindenképpen javításra szorulna, akármi-kor, akárhol hangzana is el, s akárki ejtené is ki. Az a mondat viszont,amelyet az elsô gyermek mondott, kifogástalan. Épp csak a társadalmiegyüttélés (az „illem”) szabályai szerint nem helyénvaló idegentôl a táskájafelôl érdeklôdni, és nem helyénvaló, hogy egy gyermek letegezzen egy ide-gen felnôttet. Ugyanez a kérdés tökéletesen helyénvaló lenne más körülmé-nyek között (például ha a gyermek a hazatérô apjának tenné fel, vagy ha fele-ség kérdezné a férjétôl stb.).

Azok a szabályok, amelyeket az elsô gyerek sértett meg, a beszélés szabá-lyai közé tartoznak. Az, amely ellen a második vétett, nyelvi szabály.

Ha azt nézzük, hogy kinek mit illik mondani, a beszélés saját külön sza-bályszerûségeit kutatjuk. Ha viszont azt kérdezzük, hogy mit lehet egyálta-lán mondani (például magyarul), attól függetlenül, hogy az a mondat milyenhelyzetben hangozhatik el közlésként, akkor a nyelvvel foglalkozunk. Erre akülönbségtételre azért kellett felhívni a figyelmet, mert a beszédtevékenysé-get igazában nemcsak egyfajta, nemcsak a tisztán nyelvi szabályok irányít-ják, s ez alkalmasint megnehezítheti a minket érdeklô szabályok elszigetelé-sét. Példánk azonban még mindig egyszerûbbnek tüntette fel a helyzetet,mint amilyen.

Odáig jutottunk, hogy ha a nyelvet akarjuk megismerni, akkor a helyesmagyar mondatokat (mégpedig az összes helyes magyar mondatot) kell jel-lemeznünk, s nem kell tekintettel lennünk arra, hogy ki, kinek, mikor és holmondhatja ezeket, azaz eltekinthetünk a beszélôk személyétôl, a beszélgetésidejétôl és helyétôl, hisz ez már a beszéd jellemzéséhez tartozik.

53


Mindez azonban csak bizonyos megszorításokkal igaz. A nyelvet – mintmondtuk – csak az egyes beszélôk nyelvtudásán, pontosabban ennek realizá-lódásán, az egyes beszélôk beszédmegnyilvánulásain keresztül közelíthetjükmeg. A nyelvtudás azonban nemcsak beszédben valósulhat meg, hanemírásban is. Ha az írásos közléseket is a beszédtények közé soroljuk, akkor amagyar nyelv vizsgálatához például egyaránt rendelkezésünkre áll az amegnyilatkozás, hogy (1) „De maga fegyveresek sem árthatnak vala az mondottfarkasnak fogai ellen: ki gonosz szerencsének miatta elôl löli vala, nem menekedhetikvala fene gyülhödtségétôl”; az is, hogy (2) „Csak mindenoldalú vizsgálat által lel-hetni fel az igazságot, s ez csak a gondolatok legszabadabb közlése által valósulhat”; saz is, hogy (3) „Elsô moziélményem kétségtelenül nem az volt, hogy túlságosan hát-ra vettek nekem jegyet.” Ugyanakkor, ha megkérdezzük egy magyar anyanyel-vû embertôl, hogy jó mondat-e (1) és (2), azt fogja mondani, hogy nem, a ma-gyarban nem lehet azt mondani, hogy maga fegyveresek vagy árthatnak valavagy a gondolatok legszabadabb közlése által valósulhat, ezek helyett azt kellmondani, hogy maguk a fegyveresek, árthattak, a gondolatok legszabadabb közléseáltal valósulhat meg stb.

Ez azt jelenti, hogy az „összes helyes magyar mondat” halmazának körül-határolásakor más eredményt kapunk, ha az írásos közléseket is tekintetbevesszük és megint mást, ha az írásos közléseket figyelmen kívül hagyjuk. Va-lójában persze nem az írás okozza a problémát. Az írás csupán rögzíti azt,hogy hogyan beszélnek az emberek. Példáink arra mutatnak, hogy magyarulmásképp beszéltek a tizenötödik században, mint a tizenkilencedikben, smásképp beszélnek a huszonegyedikben, mint ahogy a tizenkilencedikbenbeszéltek. Ebbôl adódik, hogy a „helyes magyar mondat” fogalma nem hatá-rozható meg a beszélés idejétôl függetlenül. Akkor is tekintettel kell lennünktehát az idôre, amikor a nyelvet vizsgáljuk, nem csak akkor, amikor a beszé-det. Eredeti megkülönböztetésünket mégis fenntarthatjuk, mert könnyen be-látható, hogy más idôdimenziókról van szó a beszéd és a nyelv vizsgálata-kor. Ha a helyes magyar mondatok halmazát határoljuk körül, akkormegállapításaink 20–30–40–100 éves periódusokra érvényesek. Ha a „mi-kor?” kérdést egy helyes magyar mondat alkalmazásával kapcsolatbantesszük fel, akkor inkább olyasmire gondolunk, hogy a Jó reggelt! köszönésiformát nem helyénvaló délután hat órakor alkalmazni, vagy boldog új évetnemigen kívánhatunk augusztus tizedikén.

Megfigyeléseink alapján azonban mindenesetre azt kell mondanunk, hogya nyelvet vizsgálva nem hagyhatjuk figyelmen kívül az idôt. Példáinkbólegyúttal az is érzékelhetô talán, hogy az idôt kétféleképpen vehetjük tekin-tetbe a nyelv megismerésekor: vagy azt határozzuk el, hogy egy bizonyosidôszak nyelvét, egy nyelvállapotot fogunk jellemezni, vagy hogy vizsgáló-dásunk tárgyává épp azt tesszük, hogy hogyan változik a nyelv az idô folya-mán. Az elsô fajta vizsgálat eredményeképpen kapott jellemzést leíró nyelv-tannak, a második típusút történeti nyelvtannak nevezzük.

A kérdés ezek után csak az, hogy hogyan lehet egy nyelvállapotot idôbenkörülhatárolni. Ha mondjuk eldöntenénk, hogy a magyar nyelv mai állapo-

54


tát akarjuk jellemezni, milyen dátummal jelölhetnénk e korszak kezdetét?Van-e arra valami alapunk, hogy kijelentsük: a szóban forgó nyelvállapot1900-ban, 1879-ben vagy 1962-ben kezdôdött?

Ha nem is évre pontosan, de megközelítôleg pontosan nyilván ki lehet dol-gozni e kérdés megoldására valamilyen módszert – gondolhatnánk. Példáulazt, hogy jó sok kortársunk beszédét lejegyeznénk, kikérdezés alapján eldön-tenénk, hogy melyek megnyilvánulásaik között a helyes mondatok, ezekalapján összeállítanánk egy szabálysort, majd a bôségesen rendelkezésünkreálló írott forrásokból felderítenénk, hogy mikortól érvényesek ezek a szabá-lyok, melyik az az idôpont, amelyik elôtt a szóban forgó szabályok által meg-határozott nyelvi alakulatok hibásaknak számíthattak, mert sohasem írták leôket, vagy mert eltérô formákat használtak helyettük.

Az eljárás tetszetôs, de már a második munkafázisban leküzdhetetlen ne-hézségekkel találnánk szembe magunkat, ti. akkor, amikor kikérdezés alap-ján el akarnánk dönteni, hogy melyek gyûjteményünk helyes mondatai. Té-telezzük fel, hogy az adatok között szerepel a következô mondat: Bejárónô,aki mosást is vállal, felvétetik. (Szerepelhetne, mert egy 1945-ös újság hirdetésirovatából való, tehát egyik kérdezett személyünk minden további nélkülkiejthetné, miközben arról beszél, hogy hogyan keresett háztartási alkalma-zottat a háború után.) Nagyon valószínûnek kell tartanunk, hogy a megkér-dezettek egy része ezt a mondatot legalábbis furcsának fogja minôsíteni, snem fogja helyesnek elfogadni. Más részük ellenben habozás nélkül a jómondatok kategóriájába sorolja majd. Mi befolyásolhatja ítéletüket? Minde-nekelôtt az életkoruk. A tizenévesek valószínûleg furcsállják, a 70-80 évesekelfogadják példamondatunkat. De befolyásolhatja a megítélést a szóban for-gó beszélô mûveltsége is (ami, ha nem is közvetlenül, de összefügg foglalko-zásával): aki régi ügyiratokat olvas, találkozhat ma is ilyenfajta nyelvi alaku-latokkal, az élôbeszédben viszont ezek nemigen fordulnak elô. Sorolhatnánktovább a mondatok helyességének megítélését befolyásoló tényezôket, defontosabb, hogy rámutassunk: minden idôpontban és így minden idôszak-ban is többféle szabálysor van egyidejûleg érvényben. S bár a beszélôk ítéle-teit befolyásoló tényezôk közül igen keveset említettünk, ebbôl is általánosít-ható, hogy nyelvtudásukat erôsen befolyásolják társadalmi jellemzôik. Másszóval azt kell mondanunk, hogy a nyelv leírásakor nem lehet az idôtôl elte-kinteni, de a nyelvállapot (vagyis a nyelv egy korszakának) fogalmát nem le-het egzakt módon körülhatárolni csak az idôre hivatkozva. A körülhatároláselvégezhetetlen vagy legalábbis fölöttébb pontatlan, ha nem adunk számotarról is, hogy kiknek a beszédét szabályozza egy adott idôszakban egy bizo-nyos nyelvi szabálysor.

5. Ahhoz, amit A mai magyar (angol, grúz stb.) nyelv rendszere címû, illetvejellegû munkákban leírnak, úgy szoktak eljutni a nyelvészek, hogy eltekinte-nek, elvonatkoztatnak az egyidejûleg érvényben levô szabályok egy részétôl(a nyelvi szabályoknak attól a sokféleségétôl, amely a nyelvet használó kö-zösség társadalmi tagozódásával függ össze), miután már elôzôleg eltekin-tettek attól a sokféleségtôl, amely a nyelvi szabályok idôbeli változásából

55


adódik. S ezekhez az elvonatkoztatásokhoz járul végül az, amelynek soráneltekintenek az így körülhatárolt „helyes” mondatok alkalmazásával, he-lyénvalóságával kapcsolatban feltehetô kérdésektôl, azaz eltekintenek a be-szélés szabályszerûségeitôl.

Az a bizonyos (magyar, angol, grúz stb.) „nyelv”, amelyhez így eljutnak,absztrakció, elvonatkoztatások sorának az eredménye (ugyanígy absztrakció, csakmásfajta tényezôktôl való elvonatkoztatás eredménye a „szegedi nyelvjárás”vagy a „bajor dialektus” is). Mindebben persze nincs semmi különös – min-den tudomány elvonatkoztatások útján jut el vizsgálata tárgyának kijelölésé-hez. Legfeljebb az elvonatkoztatások jellege és számunkra való természetessé-ge változhat tudományról tudományra. Például teljesen természetesszámunkra, hogy a szabadesést vizsgáló fizikus eltekint attól, hogy milyenszép herendi porcelán volt az a váza, amely az általa megállapított gyorsulás-sal a Föld középpontja felé esett. Ez – az eltekintés ésszerûségén kívül – azértis természetes számunkra, mert a szabadeséssel, bár mindig is alkalmazkod-tunk hozzá, nem vagyunk olyan intim viszonyban, mint a nyelvvel; elôször afizikaórán hallottunk róla, már a reá vonatkozó elvonatkoztatások fogalom-körében, a nyelvek vagy a nyelvjárások különbözôségével azonban már kis-gyermekként is tisztában lehetünk. Ezzel persze nem akarjuk azt mondani,hogy a nyelvtudomány tárgyának „határa” ugyanolyan élesen kirajzolható,mint a fizikáé, hiszen a tárgyuk természete is különbözô. Nem szabad elfelejt-keznünk végül arról sem, hogy – mint akár e könyv tartalomjegyzékébôl islátható – a nyelvvel foglalkozó tudomány valójában tudományágak egészgyûjteménye, amelyeknek mind megvan a maguk szûkebb tárgya és mód-szertana.

6. Miután fölvázoltuk, hogyan határolható el azoknak a (hangzó és írott)megnyilatkozásoknak a köre, amelyeket számításba fogunk venni a nyelv je-lenlegi vizsgálatakor, rátérhetünk fejezetünk tulajdonképpeni feladatára, anyelv jellemzésére.

A kérdést akár így is föltehetnénk: „milyen hát akkor maga a nyelv?” Ezzela kérdéssel azonban vigyáznunk kell. Azt, hogy a nyelvnek mint elvont reali-tásnak léteznie kell, tudjuk. Eddigi megfontolásainkból adódtak is már kö-vetkeztetések a közelebbi természetére nézve, például, hogy az emberi jel-használat alapja, hogy nem merev, hanem változatai vannak, s ezzelösszefüggésben változik is, és így tovább. Azt a kérdést azonban, hogy tény-legesen milyen, nem szabad úgy föltennünk, mintha a nyelv egy távoli csillag-rendszerhez lenne hasonló, amely bár számunkra közvetlenül hozzáférhetet-len, és talán mindig az is marad, de mégis az utolsó porszemig valóságos ésvalamilyen, s így a nyelvrôl szóló állításaink elvben az utolsó betûig feketén-fehéren igazolhatók vagy cáfolhatók. „A nyelv” ebben az értelemben nincsés semmilyen. Ha azt kérdezzük, milyenek is a nyelvet alkotó szabályok(konvenciók), nem várhatjuk, hogy kellô vizsgálat után valami abszolút igaz-sághoz jutunk el, szinte tapintható tényekhez. A nyelvre vonatkozó állításainkmindig föltételezések maradnak, olyan modelleket alkotnak, amelyek megma-gyarázhatják azt, hogy az állítólagos nyelv alapján miért képesek az emberek

56


erre vagy arra. Hogy miért tartják jónak ezt a mondatot és utasítják el a mási-kat, hogy miért abban a menetben építik föl magukban a beszélés tudomá-nyát, ahogyan a gyermeknyelv kutatói megfigyelték, hogy miért létezhetnekegyes tipikus változási tendenciák az emberi nyelvek nagy sokaságában, ésmiért nem fordulnak elô mások, hogy miért könnyebb visszaemlékezni errea szövegre, mint amarra – és még sorolhatnánk a kérdéseket. Azaz, a nyelv-rôl szóló állításaink létjogosultságát mindig azzal kell bizonyítanunk, hogyválaszt adnak valamilyen (méghozzá igazolhatóan idevágó) kérdésre, hogymegmagyaráznak valamit. Az, hogy ezeket az állításokat milyen formában –matematikai formulákban vagy irodalmi idézetekkel megtûzdelt esszéiszti-kus nyelvezeten – adjuk elô, ebbôl a szempontból közömbös. Közömbös azis, hogy milyen segédfogalmakra támaszkodunk bennük – feltéve, ha ezek-nek szükségességét kérdésfeltevésünk igazolni tudja, és ha nem tulajdoní-tunk e segédfogalmaknak valami önálló létezést. Szem elôtt kell tartanunktovábbá azt a tényt is, hogy nem lehet egyidejûleg választ keresni a nyelvvelkapcsolatban föltehetô összes kérdésre, azaz, elôször mindig korlátozott ha-tókörû modelleket kell készítenünk. Egy-egy ilyen modellt el kell fogad-nunk, ha a saját érvényességi körében feltett kérdésekre válaszol és össz-hangban van a nyelvrôl alkotott legalapvetôbb föltevéseinkkel; de éppenmivel modell, mivel elvonatkoztatások eredménye, nem vethetjük el azzal,hogy elemei vagy a benne felhasznált fogalmak nem vihetôk át egy az egy-ben más kérdéskörökre. Példának okáért, ha valaki azt a célt tûzi ki maga elé,hogy a magyar nyelv összes helyes mondatát kívánja leírni (jellemezni, meg-határozni), s ezenközben különféle elemek és szabályok fölállításához folya-modik, nincs jogunk automatikusan föltenni neki azt a kérdést: vajon hol he-lyezkednek el ezek az elemek és szabályok az agyunkban, melyik féltekemelyik lebenyében „lakoznak” – vagy azt, hogy miképp látja érvényesülniezeket a szabályokat az elmúlt ötszáz év nyelvi változásaiban? Az természe-tesen nagyon jó, ha valamely modell közvetve magyarázatot ad további kér-désekre is, sôt elônyben részesítjük a „sokat magyarázó” modellt a „keveseb-bet magyarázóval” szemben. Mégsem jogosulatlan a korlátozott hatókörûmodellek készítése sem. Például egy nyelvtani leírás nyilván nem ad útmu-tatást arra nézve, hogy miképp mûködik agyunkban a nyelv – de ahhoz,hogy mondjuk az agyban a beszédfolyamatokat kutassuk, már létfontosságúlehet pontosan látni, hogy valójában milyen dolgoknak a létrejöttét kell lehe-tôvé tenniük a vizsgált idegkapcsolatoknak.

Mindezeket a hosszas fejtegetéseket azért tartottuk szükségesnek elôrebo-csátani, mert a nyelvrôl készíthetô egyik modell éppen maga a leíró nyelvtan,a grammatika, s meg kellett indokolnunk, hogy miért vagyunk a grammatikaformájával és felépítésével kapcsolatban a szokásosnál egyfelôl szigorúbbak,másfelôl szabadelvûbbek. Szigorúbbak vagyunk a szokásosnál annyiban,hogy csak bizonyos követelményeknek megfelelô valamit nevezünk gram-matikának – szabadelvûbbek vagyunk viszont annyiban, hogy lényegébenbármilyen modellt elfogadunk, amely ezeknek a követelményeknek elegettesz, függetlenül attól, hogy állításainak megfogalmazása mennyiben illesz-

57


kedik az évezredes hagyományokhoz, azokhoz a fogalmakhoz és szabályok-hoz, amelyek éppen hagyományos voltuk miatt sokszor a nyelvrôl valóegyetlen lehetséges gondolkodási forma színében tûnnek fel az ember elôtt.

7. Milyen minimális követelményeket támaszthatunk tehát egy grammati-kával szemben? Elvárhatjuk tôle azt, hogy – a számítógépesek nyelvén szól-va – „szimulálja” az anyanyelvi beszélô azon fentebb kimutatott képességét,hogy nyelvének végtelen sok mondatát tudja létrehozni és megérteni, s egy-szersmind azt is meg tudja ítélni, hogy mely mondatok (= hangalak–jelentésegységek) nem tartoznak bele az ô nyelvébe, például azért, mert formájuk el-fogadhatatlan. Ehhez a kijelentéshez két megjegyzést kell fûznünk. Az egyik:„szimulációról” beszélünk, mert csupán annyit várunk el, hogy a grammati-ka, mint valami mûködtethetô gépezet, ugyanarra legyen képes, mint a be-szélô – de azt már nem várjuk el, hogy amit csinál, ugyanúgy is csinálja, aho-gyan a beszélô. Azaz, a „szimuláció” azt jelenti, hogy csupán a terméket, akimenetet kívánjuk modellálni, a belsô mûködést nem. Igazi célunk azonbanaz, hogy pontosan modellálni tudjuk az ember nyelvi képességét, nyelvtudá-sát. A másik megjegyzés: a beszélô kritikai képességének modellálása elsôpillanatban fölöslegesnek tûnhet, hiszen ezt a képességét a beszélô látszólagcsak kivételes és mesterséges helyzetekben gyakorolja. Ez a látszat azonbanmegtévesztô – ez a képesség valójában csak a vizsgálati helyzetben válik kü-lön attól a képességtôl, amelynek alapján a mindennapi beszéd történik, hi-szen a kétféle képesség valójában egy és ugyanaz. Egy igen egyszerû példá-val: ha a beszélô a tárgyragot következetesen a fônévhez, s nem annaknévelôjéhez illeszti (azaz, mindig azt mondja: a könyvet, és sohasem azt: atkönyv), az egyszersmind azt is jelenti, hogy a hibás alakot bármikor képeslenne fölismerni. A kritikai képesség modellálásának hangsúlyozása pusztánazért fontos, mert a nyelvi szabályok többsége a most felhozott példánálösszehasonlíthatatlanul bonyolultabb, s a szabály felállításakor nemcsak arrakell tekintettel lennünk, hogy milyen „kívánatos” (azaz helyes) mondatokathoz létre, hanem arra is, hogy esetleg milyen helytelen mondatokat eredmé-nyezhet. A szabály, illetve a szabályok összessége ugyanis azt is egyértel-mûen meg kell, hogy határozza, mely mondatok rosszak. És mivel azokat amondatokat, amelyeket a szabályokból nem tudunk levezetni, a szabályoklétre sem hozzák, e mondatok helytelennek minôsülnek. Így képzelhetjük ela szabályrendszert mint a kritikai képesség modelljét.

Milyen további elôfeltevéseket kell számba vennünk még a grammatikaelkészítéséhez? A legfontosabb – és az elôzô bekezdésben valójában márérintett – elôfeltevés az, hogy a mondatok jelek, tehát nem elégedhetünk megazzal, ha formájukat jellemezzük – a jelentésük nélkül.

Mit nem tekinthetünk eleve adottnak a modellálás kezdetén? Itt visszatér-hetünk a szó, avagy a mondat elsôdlegességének ahhoz a módszertanidilemmájához, amellyel az elôzô fejezetben szembekerültünk. Ott azt mond-tuk, hogy a beszédben természetesen a mondat adott (illetve esetleg a mon-datnál nagyobb szöveg – ettôl most tekintsünk el); a szó vagy akár annak ki-sebb alkotórészei, a tô és a toldalék, bár többé-kevésbé valósak lehetnek a

58


mindennapi ember számára is, voltaképpen csak nyelvtudatos helyzetekben(a kisgyermek nyelvelsajátítási folyamatának megfigyelésekor, idegennyelvvel való ismerkedéskor, költemények poétikus eszközeinek ízlelgetése-kor stb.) jelennek meg külön, azaz, tudatos elvonás eredményének tekinthe-tôk. Még inkább igaz ez az állítólagos szerkesztési szabályokra, amelyekrôl,mint láttuk, az ember nem tud automatikusan számot adni, sôt míg az egé-szen iskolázatlan embernek is lehet valamilyen alapegység-fogalma, sza-bályfogalma valószínûleg egyáltalán nincs is. A szó (tô, toldalék stb.) és azilyen vagy olyan szerkesztési szabály létezése tehát nem eleve adott. Mégis,már abban a fejezetben is voltaképpen állást kellett foglalnunk egységek ésszabályok létezése mellett, mert beláttuk, hogy nem gondolható el az embermondathasználó tevékenysége úgy, hogy feltételezzük: a mondatok hang-alakját és jelentését tagolatlan egészként közvetlenül felelteti meg egymás-nak valamilyen konvenció. Azt a feltételezésünket tehát, hogy alapegységek-nek és rájuk vonatkozó szabályoknak lenniük kell (akár valamilyen„összeszerkesztéses” formában, akár valamilyen más formában), tulajdon-képpen nem tényleges tapasztalatainkra alapítottuk, hanem már egy lépésttettünk a nyelv modellálása felé. Az egységek és szabályok tehát valóban elvoná-sok, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a vizsgált tárgyat gyakorlatilag újraalkossuk.

Ebben a gondolatmenetben érthetôvé válik a korábban említett „szabadel-vûség” is. Mivel a grammatikai leírásban felhasznált elemek és szabályok(valamint a megfogalmazásuk során fölhasznált egyéb segédfogalmak, mintpéldául szófaj) elvonások, megismerô tevékenységünk gondolati termékei,nincsenek és nem is lehetnek olyan elôzetes kritériumaink, amelyek alapjánkimondhatnánk, hogy mit kell elemnek tekinteni, milyen jellegûnek kell len-nie a szabálynak stb. Mindezek az általunk választott modellálási eljárásbóladódnak, és kölcsönös függésben vannak egymással: azaz, azt érdemeselemnek tekinteni, amire a szabályok gazdaságosan és következetesen meg-fogalmazhatók, és megfordítva. Erre a kölcsönös függésre egyébként számosés tüzetesen kifejtett példát láthatunk majd a következô fejezetekben, ame-lyek az emberi nyelvek sokaságának vizsgálatára alkalmas fogalomkészletkialakításának kérdéseivel is foglalkoznak.

8. Összefoglalva az eddig mondottakat: a nyelvet olyan konvenciók rend-szerének tekintettük, amely megszabja, hogy milyen (elvont) hangalakok mi-lyen (elvont) jelentésekkel kapcsolódnak össze az adott közösségben érvé-nyes módon. A grammatikai modell ezeknek a hangalak–jelentés pároknak akörét szigorúan meghatározza: definiálja. A definíció megadja, hogy ezek apárok milyen elemekbôl, milyen szabályokat követve szerkeszthetôk meg.

A modell tulajdonságaihoz szükséges lehet néhány megjegyzést fûzni, hi-szen a közhasználatú grammatikák általában nem ilyen formájúak, legyenekakár tudományos célú leíró nyelvtanok, akár nyelvkönyvek. Ezeket a szó szi-gorú értelmében nem tekinthetjük a nyelv modelljeinek. A leíró nyelvtanoktöbbsége – nálunk is, más nyelvek esetében is – inkább bemutató, mint defi-niáló jellegû. Ezt a különbséget egy hasonlattal szemléltethetjük: definiáló,azaz grammatikaszerû egy olyan szakácskönyv, amely megmondja, hogyan

59


kell elkészíteni a száraztészta-féleségeket. Bemutató jellegû, mondjuk, egyolyan útikönyv, amely tudatja, hogy Magyarországon „a kifôtt tésztát készí-tik édesen is (például mákkal, dióval), sósan is (például tojással, tejföllel-tú-róval), fogyasztják magában is, körítésként is”. Ebbôl a bemutatásból csak ajó érzékû és konyhamûvészetben járatos olvasó találhatja ki, hogy miképpkell elkészíteni a mákos tésztát, és hogy körítésként nemcsak az édes tésztátnem esszük, hanem még a túrós metéltet sem. Az ilyen bemutató leírás tehátelôtanulmány magához a grammatikához. A nyelvkönyvek esetében más ahelyzet. Azok valóban az idegen nyelv „szakácskönyvei” kívánnak lenni, deformájukat pedagógiai megfontolások befolyásolják – például az, hogy haté-konyabb lehet, ha a tanuló, némi segítséggel, maga vonja el a gondosan kivá-logatott mondatsémák mögött rejlô szabályszerûségeket.

9. Térjünk vissza befejezésül egy, a nyelvi rendszer nyitottságával kapcso-latos kérdésre. Azt állítottuk, hogy az anyanyelvünknek végtelen sok külön-bözô mondatát vagyunk képesek produkálni és megérteni. Hogyan értendôez a végtelenség, és hogyan fejezôdik ki a grammatikában?

Ha vesszük például egy tízszavas, tehát viszonylag rövid mondat „sémá-ját”, és minden szó helyére öt különbözô szót illesztünk egymás után, akkor510 azaz 9 765 625 mondatot kapunk! Márpedig ehhez a hatalmas gazdagság-hoz csak egyetlen mondatszerkezetet és ötven alkalmas szót kellett ismer-nünk – nevetséges számok valóságos ismereteinkhez képest. Ez azonbanmég nem azonos a matematikai végtelennel, hiszen több „séma” és több szósegítségével mindig csak hatalmas, de konkrét számú mondathoz juthat-nánk, azaz matematikailag véges mennyiséghez. Lehetséges mondat azon-ban végtelen sok van. Ez ugyanúgy bizonyítható be, mint az, hogy a termé-szetes számokból (azaz a nem negatív egész számokból) végtelen sok van.Ha egy természetes számhoz 1-et adunk, ismét természetes számot kapunk –azaz nem lehet legnagyobb természetes számot mondani, a sor a végtelensé-gig folytatható. A „hozzáadást” a mondatok esetében a bôvítéssel helyette-síthetjük. Például úgy, hogy egy mondatba újabbat ágyazunk bele (Péter elfu-tott ➝ Péter, aki félôs, elfutott), vagy úgy, hogy másikat kapcsolunk mellé(Péter elfutott ➝ Péter elfutott, de Mária a helyén maradt). Igaz, hogy a hangzóbeszédben az ilyen bôvítéseknek határt szab a memóriánk, de írásban, aholez a tényezô kiküszöbölôdik, valóban hihetetlen hosszúságú mondatok jö-hetnek létre – például szépirodalmi mûvekben, mint Juhász Ferenc, BohumilHrabal vagy G. García Márquez mûveiben. Sôt, bár az ô óriáskígyó-monda-taik is véget érnek egyszer, világos, hogy ha még egy további bôvítést végez-nénk rajtuk, nem szûnnének meg az adott nyelv érvényes mondatainak len-ni, azaz nem a nyelv korlátai miatt állt meg az alkotó ott, ahol megállt.(Hangsúlyoznunk kell, hogy a bôvítgetés nem azt jelenti, hogy bármelyiktényleges mondat végtelen hosszú lehetne – mint ahogy egyik természetesszám sem végtelen nagy –, hanem azt, hogy bármelyik mondatból egy mégújabbat lehet csinálni ilyen módszerrel.)

Hogyan képes a nyelvtudó e végtelen sok mondat bármelyikének produk-ciójára és megértésére – véges vagy végtelen maga a nyelv? Elsô pillantásra

60


azt gondolhatnánk, hogy a végtelen sok mondat megalkotásához vagy végte-len sok elem, vagy végtelen sok szabály szükséges. Ha azonban ez így lenne,akkor senki sem lehetne anyanyelvének „szakértô” birtokosa, hiszen agyunkteljesítôképessége véges. Végesnek kell tehát lennie mind az elemkészletnek,mind a szabálykészletnek. Egy ilyen rendszer pedig csak akkor lehet alapjavégtelen sok különbözô mondat megalkotásának, ha legalább egy szabályarekurzív, azaz újból és újból alkalmazható. Fenti példánk már mutatta is, hogyez mit tesz: például a mondatépítés szabálya ilyen rekurzív szabály.

Ez a matematikai végtelenségfogalom talán meglehetôsen erôszakoltnaktûnhet az emberi nyelvre vonatkoztatva. Vegyük észre azonban, hogy csak aszabályrendszer rekurzív jellege teszi az emberi nyelvet valóban nyílt rend-szerré, azaz elvileg különbözôvé az állatok jelkészleteitôl. Másfelôl pedig arendszer nyitottsága teszi lehetôvé, hogy a valóság tetszôleges új helyzeteitle tudjuk írni emberi nyelven – tehát azt, hogy a nyelv egyetlen szempontbólsem lehet korlátja a megismerô tevékenységnek. A grammatika rekurzív jel-lege tehát nem lebecsülendô jelentôségû.

10. Teljes nyelvi rendszerre modellt természetesen senki sem készített.Még ha sikerülne is, annyira bonyolult volna, hogy csupán hosszas elôtanul-mányokkal válnék akár a szakemberek számára is érthetôvé. S jóllehet, minta világ számos nyelvére, a magyar nyelv egyes részrendszereinek leírására iselôterjesztettek több javaslatot, a következô fejezetekben mégsem ismertet-jük ôket a maguk részletességében, csupán azt mutatjuk be, hogy milyen mó-don, miféle érvelésekkel juthatunk el a nyelv különbözô szintjein az alapele-mekhez, kategóriákhoz és az ezeket összekapcsoló szabályokhoz.

61


II. A NYELV SZINTJEI

4. HANGOK

1. Ha a beszélô ember a földi élet egyik legnagyobb csodája, akkor a beszéd-hangok képzése és felfogása ennek a csodának egyik varázslatos bonyolultsá-gú és kifinomultságú, s talán a legrészletesebben ismert része. Mint láttuk, bárminden bizonnyal a körülmények kényszere s nem a céltudatos fejlesztés ala-kította ki elôdeink hangos közlési rendszerét, ez a kényszer szülte választásrendkívül szerencsésnek bizonyult. Ha például a siketen születetteknek lé-nyegében ugyanazon az általános emberi nyelvi képességen alapuló, gesztu-sokból közléseket formáló vizuális kommunikációs rendszerével vetjük összea hangos beszédet, ez utóbbi számos, a fajfennmaradást szolgáló elônnyel,mondhatnánk óriási „túlélési értékkel” rendelkezik. A siketek csak világos-ban és mindkét kezük egyidejû mozgatásával, gyakorlatilag egész felsôtestükigénybevételével alakítják közléseiket. Ha valaki nem figyel eleve a partneré-re, külön, más módon kell a figyelmét felhívni, hogy közlés következik. Ezzelszemben a hangos beszéd orientáló, irányjelzô jellegû, sötétben és világosbanegyaránt mûködik, nagy távolságokat is át lehet hidalni vele, s ami a legfonto-sabb: csupán az egyébként mindössze táplálkozásra használt szájat vesziigénybe. Persze nehogy azt higgyük, hogy az összehasonlítás a vizuális köz-lés számára minden tekintetben hátrányosan üt ki. A gesztusjelzéseket is le-het éppen úgy finomítani és kombinálni, mint a beszélt nyelvieket, sôt a siketgyerekek elôbb tanulnak meg jelezni, mint az egészségesek beszélni.

Jó néhányszor próbáltak már emberszabású majmokat emberi beszédremegtanítani. A legnagyobb sikert egy Viki nevû csimpánzzal érték el: miutána kutató házaspár évekig otthonában nevelte, Viki három (!) szót tudott ki-sebb-nagyobb nehézséggel kimondani. Tudjuk persze, hogy az ember hang-képzô szervei rendkívül hosszú, évszázezredekben mérhetô idô alatt fejlôd-tek ki – a csimpánznak, bármilyen intelligens legyen is, egyszerûen nincsenekaz emberéhez mérhetô hangképzô szervei. De nemcsak errôl van szó.

2. Még azok a szerveink is, amelyek szerkezetükben nem alakultak át ahangképzés céljait szolgálandó, mûködésükben annyira módosultak, adap-tálódtak a beszédhez, hogy bármilyen hosszú tanulás is kevés volna ahhoz,hogy a csimpánz ezeket a funkciókat elsajátítsa.

Normális körülmények között például légzésünk egyenletes: a ki- és a be-légzés idôtartama alig különbözik egymástól. Beszéd közben azonban belég-zésünk felgyorsul, kilégzésünk pedig lelassul, méghozzá jelentôs eltéréssel, sez semmiféle életfunkciós zavart nem okoz. Próbáljuk meg kísérletképpen for-

65

dítva: igyekezzünk gyorsan kilélegezni a levegôt, majd hosszan tartó belégzésközben (suttogva) beszélni. Két-három perc alatt kimerülünk; erre egyszerûennem vagyunk alkalmasak, pontosabban fiziológiai módosulásaink ezt nem en-gedik meg. De nemcsak a ki- és belégzés egymáshoz viszonyított idôtartama,hanem a légzés egész ritmusa is megváltozik beszéd közben: ritkábban ve-szünk levegôt. Beszéd nélkül ezt a ritka lélegzést már hosszabban tudjuk fenn-tartani, mint a belégzéses beszédet; de nem is az az érdekes, hogy egy idô utánez is egyre kényelmetlenebbé válik, hanem hogy erôsen oda kell figyelnünk,ha nem akarunk kiesni e természetellenes ritmusból, míg normális beszéd köz-ben észre sem vesszük, hogy légzésütemünk mennyire megváltozott.

Hangképzô szerveink – de most használjuk a szakszót: a hangcsatorna – alégzést és a táplálkozást szolgáló élettani struktúrák adaptálódásából és/vagyspecializálódásából alakultak ki. S ez nemcsak azt jelenti, hogy a nyelvet aszánkban ma már nemcsak az élelem megforgatására használjuk, de ide vagyoda helyezve a szájüregben ennek vagy annak a hangnak a kimondására is,hanem elsôsorban azt, hogy kb. száz izom a korábbiaknál sokkal finomabbmozgásokra képes, s ezzel párhuzamosan ezeknek az izmoknak a beidegzô-dései, azaz az idegnyúlványok, amelyek hozzájuk vezetnek, igen sûrûn há-lózzák be az egész hangcsatornát (különösen a szájüreg környékét), és az azo-kon küldött utasítások hihetetlenül kifinomult mozgásokra késztethetik azegyes izmokat. S ez még nem minden.

66


4.1. ábra. A hangképzô szervekhez vezetô idegek különbözô hosszúságúak.A b ideg vezet az alsó ajakhoz, a c ideg a hangszalagokhoz

(E. Lenneberg nyomán)

b

d

c

a

Ezek a mozgások ugyanis rendkívül gyorsan kell, hogy kövessék egymást,mivel az átlagos emberi beszédben percenként 200-210 szótagot mondunk ki(a felsô határ kb. 500-nál van), ez pedig nagyjából azt jelenti, hogy másodper-cenként nyolc hangot képzünk. Mármost minden egyes hang kiejtésekorminden egyes izom utasításokat kap: ez másodpercenként 800 olyan pa-rancs, amelyre oda sem figyelünk. És ha úgy vélnénk, hogy legalább ezek azutasítások szépen egymás után következnek (minden egyes hangra egy kü-lön utasításadag), bizony nagyot tévednénk. A hangok képzésében részt ve-vô izmok ugyanis nincsenek egyenlô távolságra a beszéd idegi központjától.Így például ha kimondjuk a pá szót, az á képzésében közrejátszó egyik inge-rület elôbb hagyja el a beszédközpontot, mint a p képzésére vonatkozó utasí-tások egy része. Ennek az az oka, hogy a p-t az ajakkal képezzük, s ez lénye-gesen rövidebb idegnyúlványon érhetô el, mint az á zöngéjét a gégefôbenlétrehozó hangszalagok, amint az a 4.1. ábrán látható.

Amirôl idáig szó volt, csupán a beszéd fiziológiai, élettani vonatkozásaitérintette. De bizonyára ennyi is elég, hogy belássuk, miért eleve képtelen acsimpánz vagy bármely más állat emberi nyelven megszólalni. Ha viszont anyelvi képesség egészét tekintjük, nyilvánvalóan nemcsak egyes izommoz-gások és beidegzôdések ember és állat közti különbségét kell tételeznünk,hanem a – legalábbis számunkra – sokkal fontosabb tudati struktúrák közöt-ti eltéréseket is.

67

4. Hangok

4.2. ábra. A hangcsatorna

keményszájpadlás

fogmeder

ajak

légcsô

nyelv

lágyszájpadlás

Orrüreg

ínycsap

gégefô

hangszalagok

nyelôcsô

3. Térjünk azonban vissza kiindulópontunkhoz, a hangok képzéséhez, ésvessünk egy pillantást a hangcsatornára, lásd 4.2. ábra.

A levegô a tüdôbôl a gégében lévô hangszalagokon keresztül jut a garatba.A hangszalagok több különbözô fokozatban zárulhatnak, illetve nyithatnak;számunkra ebbôl most kettô fontos: nyitott állásban nem rezegnek, zárt ál-lásban igen. Az elôbbi a zöngétlen (pl. p, sz, cs), az utóbbi a zöngés hangok (pl.b, z, dzs) képzési helyzete. A levegôt a garat az ínycsappal két irányba terel-heti: ha az orrüreget lezárja, a levegô a szájüregen át távozik, ha kinyitja, a le-vegô mindkét üregbe beáramlik, s egyiken vagy mindkettôn keresztül távo-zik. Az ínycsap (uvula) és a körülötte lévô terület nyitásával képezzük azorrhangzós mássalhangzókat (m, n, ny) és magánhangzókat (a francia mon, unszavakban, valamint például a magyar szombat szó o hangja is). Emelkedésétés süllyedését tükörben bármikor ellenôrizhetjük. Maga az ínycsap is képeshangadásra: a francia és német irodalmi nyelv r hangját ennek a rezegtetéseadja. Továbbhaladva a szájüregben az ínycsap után a hátsó vagy lágy száj-padlás (velum) a következô terület, majd ez elôtt az elülsô vagy kemény száj-padlás (palatum), a fogmeder (alveolus) s a fogak. Ujjunkkal végigtapogatvakönnyen megállapíthatjuk a lágy és a kemény szájpadlás határát. A nyelvteste vagy hegye ezekkel a területekkel, az ajkak pedig egymással vagy a fog-sorral érintkezve alkothatnak különféle hangokat. Amikor a hangcsatornabármely részén a kiáramló levegô akadályba ütközik, mássalhangzó keletke-zik, ha pedig akadálytalanul elhagyhatja a szájüreget, magánhangzókat ejtünk.

A magánhangzók közötti különbségeket a nyelvnek a szájüregben valómozgatásával hozzuk létre. Ha a nyelv elülsô része magasabban van a hátul-sónál, elöl képzett vagy elülsô hangok keletkeznek (i, ü, e, ö); ha viszont anyelv hátulsó része emelkedik magasabbra, hátul képzett hangokról beszé-lünk (u, o, a, á). Két további dimenzióban kell még – legalábbis a magyar –magánhangzókat megkülönböztetnünk. A nyelvnek a szájüregben való füg-gôleges mozgatásával három szint helyezkedik el egymás alatt: a felsô (i, ü,u), a középsô (ö, o, é és zárt ë) és az alsó (a, á és nyílt e) nyelvállású hangok. Azi–ü, e–ö, á–a párokat egymás között az ajkak közömbös helyzete, illetve kere-kítése választja szét. Ha a szájüregben mozgó nyelvnek mindig a legmaga-sabb pontját tekintjük, s az ajkakat balra, a torkot jobbra képzeljük el, a ma-gyar magánhangzók alaprendszerét az alábbi sémában vázolhatjuk fel:

4.1. táblázat. A magyar magánhangzók képzésük szerint

NYELV- HANGSZÍNOSZTÁLYOK

ÁLLÁSOK elülsô hátsóajak- kerekítés kerekítés ajak-

kerekítéses nélküli nélküli kerekítéses

felsô ü i u

középsô ö é (ë) o

alsó e á a

68


Ugyanezt a rendszert megadhatjuk úgy is, hogy az egyes hangzókat asze-rint jellemezzük, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, illetve milyentulajdonságok játszanak vagy nem játszanak szerepet képzésükben. A 4.2.táblázat tehát csak az egyes dimenziókat tünteti fel, s ezért elegendô példáulazt nézni, hogy egy magánhangzó hátsó-e vagy sem, hiszen ha nem az, ak-kor csak elülsô lehet.

4.2. táblázat. A magyar magánhangzók megkülönböztetô jegyek szerint

i ü é ö e u o á a

hátsó – – – – – + + + +felsô + + – – – + – – –alsó – – – – + – – + +kerekített – + – + – + + – +

Talán a felsô/alsó megkülönböztetô jegyekhez kell némi magyarázatot fûz-nünk: ha egy hang sem nem felsô, sem nem alsó, akkor középsô nyelvállású.Egyszerre felsô és alsó nyelvállású egyetlen hang sem lehet.

Rátérve most a mássalhangzókra, háromféle akadály képzését szoktuk el-különíteni. Amikor az akadály teljesen elzárja a levegô útját, zárhangokrólbeszélünk (p, b, t, d, ty, gy, k, g, m, n, ny), amikor részleges, és a levegô erôssúrlódás árán, de távozhat, réshangokról (f, v, sz, z, s, zs, j, h), amikor pedig ateljes zárat réssé alakítjuk át, vagyis a zár felpattanását késleltetjük, zárrés-hangokról, affrikátákról (c, dz, cs, dzs). Két további mássalhangzót képzésüksajátos módja miatt külön csoportba helyezünk: az l esetében a levegô anyelv két oldalán távozik, az r-t pedig a nyelv hegyének pergetésével ejtjük.E két hangot folyékonyaknak nevezzük. Az ajkaktól a gége felé tartva az egyesmássalhangzókat a következô pontokon és módokon képezzük (a párokbana második zöngés):

1. az ajkak zárt alkotnak: p, b; orrhangzós: m;2. a felsô fogsor az alsó ajakkal rést alkot: f, v;3. a nyelv hegye vagy elülsô része a fogak mögötti ínyrészen zárt alkot: t, d;

orrhangzós: n;4. ugyanott rés: sz, z;5. ugyanott késleltetve felpattantott zár: c, dz;6. ugyanott pergetett nyelvhegy: r;7. ugyanott oldalsó rés: l;8. a nyelv hegye a fogmedernél vagy a mögött rést alkot: s, zs;9. ugyanott késleltetett felpattanású zár: cs, dzs;

10. a nyelv háta a kemény szájpadlással zárt alkot: ty, gy; orrhangzós: ny;11. ugyanott rés: j (zöngés);12. a nyelv háta a lágy szájpadlással zárt alkot: k, g;13. gégeréshang: h.

69

4. Hangok

Ha most a rendszerezés kedvéért egy egyszerûsített táblázatot állítunk fela magyar mássalhangzókra (melybôl éppen ezért kihagyjuk az r, l és h han-gokat), az elôzô táblázathoz hasonló sémát kapunk, lásd a 4.3. táblázatot.

4.3. táblázat. A magyar mássalhangzók egy része megkülönböztetô jegyek szerint

p b m f v t d n sz z c dz s zs cs dzs ty gy ny j k g

zár + + + – – + + + – – + + – – + + + + + – + +rés – – – + + – – – + + + + + + + + – – – + – –

ajak + + + + + – – – – – – – – – – – – – – – – –fog – – – – – + + + + + + + – – – – – – – – – –fogmeder – – – – – – – – – – – – + + + + – – – – – –keményszájpadlás – – – – – – – – – – – – – – – – + + + + – –lágyszájpadlás – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +orrhangzós – – + – – – – + – – – – – – – – – – + – – –

zöngés – + + – + – + + – + – + – + – + – + + + – +

csoportok 1 2 3 4 5 8 9 10 11 12

4. Most már tehát látjuk, hogyan képezzük a hangokat. De vajon valóbanennyi hang és ezek a hangok vannak-e minden magyarul beszélô birtoká-ban? Azt nyilván könnyen beláthatjuk, hogy más nyelveknek más a hangál-lományuk, és bárhol születik is, a gyermek „ugyanazzal a szájjal” tanuljameg környezete nyelvének a hangjait. Nemcsak elvben, gyakorlatilag is ké-pesek vagyunk tehát arra, hogy bármely nyelv bármely hangját megformál-juk – persze elég korán kell kezdeni. Sôt felnôtt fejjel is tudunk az elôbb leír-taktól eltérô hangokat képezni. Próbáljuk például felsô fogsorunkat alsóajkunkhoz érinteni, s most mondjunk egy m-et. Ez nem a „szabályszerû” mhang, ilyenrôl nem beszéltünk – mégsem mondhatjuk, hogy nincs a magyar-ban: figyeljük meg az m ejtését, amikor a sámfa vagy a támfal szót mondjuk ki.Végezzünk el még egy ilyen „orrhangzós” kísérletet! Mondjuk ki a harangvagy lankad szót, s figyeljük meg, hogy az n kimondásakor a szájpadlás melyrészével érintkezik a nyelvünk: valahol hátul, a lágy szájpadlásnál. Ez a hátulképzett n egészen más hang, mint amit az elôbb leírtunk. Vagy mondjuk ki arakj, kapj szavakat: a j betû helyén egy furcsa h-szerû hangot hallunk, neveze-tesen a j-nek a táblázatból „hiányzó” zöngétlen változatát.

Akkor végül is hány hang van beszédünkben? Ha ezzel azt kérdezzük,hányféle különbözô hangot képzünk, miközben beszélünk, a kérdésre nemtudunk válaszolni: szinte ahány ember, annyiféle hang. Van, aki olyansz-eket mond, hogy fáj belé a fülünk, van, aki a nyelv hegyét visszahúzva ke-mény, pattogó d-ket mond, van, aki olyan pösze, hogy tökéletes angol th-t ejtaz sz helyén, s akkor még nem is említettük a raccsolás különbözô eseteit.Mégis, mondhatnánk, azért mindig tudjuk, mikor milyen hangot hallunk

70


vagy akarunk mondani. De ha szájunkban oly sok, egymástól alig eltérôhelyre tudjuk helyezni nyelvünket, akkor mi szabdalja széjjel a hangképzéskontinuumát, azaz többé-kevésbé folyamatos tartományát, számtalan, egy-mástól alig eltérô termékét különálló elemekre?

Ezt végsô soron az szabja meg, hogy a nyelv milyen különbségeket jelölmeg lényeges, releváns eltérésekként. Sokféleképpen ejthetjük az sz-t, de aszál szót nem ejthetjük úgy, mint a sál-t; a fáj-t, mint a száj-t, s a dér-t sem úgy,mint a gyér-t; vagy – hogy magánhangzókra térjünk át – a visz-t úgy, mint avesz-t, az üt-öt úgy, mint az öt-öt.

Ha egy nyelv két különbözô szava csupán annyiban tér el egymástól, hogyugyanazon a helyen ezek az elemek más hangot tartalmaznak, a két hangotkülönbözô absztrakt nyelvi egységek, fonémák megvalósulásának tekintjük.

5. Önmagukban a hangok tehát még nem a nyelv elemei, csak akkor lesz-nek azzá, ha valamely fonéma alá tartoznak. A csettintés vagy a didergést„kifejezô” brrr, amit a két ajak pergetésével képzünk, elvben éppúgy lehetné-nek a magyar nyelv hangjai, mint a b vagy az r (s vannak nyelvek, melyekbenvalóban elôfordulnak). De nem azok, mert egyetlen fonéma alá sem tartoz-nak. A „normális” és a hátul képzett n viszont nem két különbözô fonémátképvisel, mivel nincs olyan szópár a magyarban, amelynek tagjai ebben kü-lönböznek egymástól: a kong és a koηg (ahol az n az elöl, az η pedig a hátulképzett n jele) nem két külön szó. Ezzel szemben a burmai nyelvben nemcsake két n-nek van jelentésmegkülönböztetô funkciója, hanem annak is, hogyezek az n-ek zöngések avagy zöngétlenek-e, például (a karika jelöli a zöngét-lenséget):

na ’fájdalom’ ηa ’hal’na ’orr’ ηa ’bér’° °

A magyarban a láz és a ráz két külön elem, a japánban viszont a papurikaugyanaz, mint a papulika, egyaránt paprikát jelent.

Most már leránthatjuk a leplet egy korábbi egyszerûsítésünkrôl: amikor amagyar magán- és mássalhangzók (rész)rendszerét írtuk le, nem a hangokatjellemeztük, hanem a fonémákat; a fonémákat azonban nem „mondjuk ki”,ezek nem a konkrétan, fizikailag észlelhetô, mérhetô beszéd egységei, nemannak fiziológiailag (képzésük szerint) vagy akusztikailag (hangzásuk sze-rint) ábrázolható, megközelíthetô konkrét hangjai, hanem ezek funkcionálisosztályai, amelyek másképp léteznek, mint az egyes hang. Felületes hason-lattal élve valahogy úgy viszonyulnak egymáshoz, mint az alma, a körte,a banán a gyümölcshöz; vagy a kerékpár, a vonat, az autó a jármûhöz; vagy aszék, az ágy a bútorhoz, és így tovább. Szigorúan véve egy adott helyzetbennem gyümölcsöt ettem, hanem almát; nem jármûvön utaztam haza, hanemautón; s nem bútoron aludtam az éjjel, hanem egy ágyon, noha az igaz, hogyaz alma gyümölcs, az autó jármû és az ágy bútor. Ugyanígy a fonémát semejtjük ki, csupán egyik konkrét megvalósulását, a körülményektôl függôen

71

4. Hangok

ezt vagy azt a változatát. Tehát a kong szóban az n fonéma hátul képzett vál-tozatát, míg a ront szóban az elöl képzettet.

A hangpár tagjai (η–n) tehát környezettôl függô változatai (szakszóval: allo-fónjai) a fonémának: η hangot csakis k vagy g elôtt ejtünk a magyarban. Idéz-zük vissza a rakj, kapj szavakat; bennük a j fonéma zöngétlen allofónját ejtjük,méghozzá szigorúan meghatározott feltételek között: ha a szóvégi j elôttzöngétlen mássalhangzó van. Más fonémakörnyezetben a j egy másik válto-zatát, a zöngéset ejtjük. A két változatot pedig sohasem cseréljük fel egymás-sal: az egyik környezetben mindig a zöngés és csak az, a másikban mindig azöngétlen és csak az fordulhat elô. A fonéma elôfordulási körét tehát az allo-fónok mintegy felosztják egymás között.

6. Mi tartja „egybe” az egyes fonémákat, s mi szabályozza változataikat, al-lofónjaikat? Az olyan tulajdonságok, szakszóval megkülönböztetô jegyek, ame-lyeket a magyar fonémarendszer sematikus táblázataiban illusztráltunk.A magyar nyelv kb. 40-50 fonémáját mindössze 13 jeggyel kimerítôen jelle-mezni lehet. (A fonémák számának pontatlansága nem elvi bizonytalanságottakar: a nyelvjárások közti különbségek miatt szükségszerû. Van, ahol j és ly,nyílt e és zárt ë, hosszú és rövid ü stb. között különbséget tesznek, s van, aholnem. Mellékesen azt is meg kell jegyeznünk, hogy a részletesen kidolgozottjellemzésben nemcsak az itt bemutatott képzés szerinti – artikulációs – je-gyek szerepelnek, hanem akusztikus tulajdonságok is, vagyis a hangokra jel-lemzô hanghullámok fizikailag mérhetô vonatkozásai.) S bármilyen nagymértékben különbözzék is az egyes nyelvek hangrendszere, kb. 30 megkü-lönböztetô jeggyel bármelyiket és az összeset le lehet írni. Ezt a kb. 30 jegyetugyanis az egyes nyelvek különféle változatokban aknázzák ki, hiszen lát-hattuk, hogy a négy burmai orrhangú fonémához a magyar rendszer jegyeiis elégségesek, a különbség csupán annyi, hogy a burmaiban az azonos je-gyeket más lehetôségek szerint használják ki.

Egyetlen létezô nyelv sem kombinálja az általa alkalmazott megkülönböz-tetô jegyeket a lehetôségeinek határáig, de még mindig „takarékosabb” eljá-rás 13 jegyet ismerni, mint 50 fonémát.

Tulajdonképpen mik ezek a jegyek? Nos, ha a fonémák egy-egy nyelvabsztrakt funkcionális egységei, akkor a megkülönböztetô jegyek a nyelv, az em-beri nyelv általános, egyetemes tulajdonságai, univerzáléi. Minden egyes nyelv amegkülönböztetô jegyek adott halmazából „választja ki” a rá jellemzôeket, sminden gyermek az összes megkülönböztetô jegy összes lehetôségét korlá-tozza a környezete nyelvében meglévô jegyek alapján.

Az egyes jegyek meghatározott sorrendben, hierarchiában épülnek be agyermek nyelvtudásába: elôször az elöl képzett zárhangokat (b, p, m, n, t, d)és az alsó nyelvállású magánhangzókat (például á) képesek kiejteni – ezért,hogy szinte minden nyelvben a szülôk a maguk megnevezésére az ilyen, tör-vényszerûen elôször felbukkanó mama, nana, papa, dada, baba stb. „szavak-ból” válogatnak. Nincs nyelv, ahol a szülôt gaga vagy haha jelölné. A magán-hangzókat a legnagyobb különbségek mentén sajátítja el a gyermek: azelülsô/hátsó választás az i és u között áll fönn; a felsô/alsó nyelvállás kü-

72


lönbsége az elôbbiek és az á között valósul meg. A viszonylag legkésôbbbeépülô jegyek között van például az ajakkerekítés: az ü és az ö mindenholelég késôn különül el a többi hangtól, és a magyar gyerekek is viszonylag so-kára „teszik rá” az ajakkerekítést az a hangra; addig rövid á-t mondanak he-lyette. Ez fordított sorrendben is bizonyítva van: az afáziában, beszédleépü-lésben (az agy betegségeinek egyik válfajában) szenvedô pácienseknélmegfigyelték, hogy elôször éppen az ajakkerekítés dimenziója tûnik el beszé-dükbôl, s legtovább a felsorolt zárhangok és a legnagyobb magánhangzó-kü-lönbségek maradnak fönn. Mindez statisztikailag is rávetíthetô a világ nyel-veire: a nyelvek a hierarchiában magasan álló megkülönböztetô jegyek általmeghatározott hangokat nagymértékben alkalmazzák, míg a sorrendben há-tul álló jegyek megszabta különbségeket sokkal kisebb gyakorisággal hasz-nálják ki. A rendkívül sok összefüggésbôl, aminek az alapján a jegyeket hie-rarchikusan rendezni tudjuk, csupán még egyet említünk meg. Legalább egyorrhangzó minden nyelvben van. De semmi sem indokolja önmagában,hogy a három orrhangzós fonéma: az m, az n és az η között milyen elôfordu-lási rendnek kell lennie a világ nyelveiben. Mégis, azt figyelték meg, hogy azη csak olyan nyelvben van meg, ahol van m és n. Ez utóbbiak elôfordulásapersze nem függ az η-étôl.

7. A megkülönböztetô jegyek segítségével könnyûszerrel megállapíthatjukaz egyes fonémaosztályokat, továbbá világos és egyértelmû megfogalmazá-sokat tudunk adni például a magyar illeszkedés (hÁz-hOz, Ív-hEz, Öv-hÖz) éshasonulás (aD-Ja ➝ aGGYa; baráT-Ság ➝ baráCCSág stb.) eseteire. Ezekre, csak-úgy, mint az allofónok változataira, a fonológiai szabályok vonatkoznak. Sôtvan még valami, ami a nyelvekben többé-kevésbé szigorúan szabályozott:az, hogy az egyes fonémák milyen sorrendben követhetik egymást egy adottnyelvben. A 4.4. táblázatban azt mutatjuk be, hogy e kitalált hangsorok ajapán, a magyar és a grúz közül melyik nyelvben lehetségesek mint szavak(maguk a hangok mind elôfordulnak mind a három nyelvben).

4.4. táblázat. Lehetséges hangsorok nyelvek szerint

japán magyar grúz

kanbara + + +matta + + –varszkvlavi – – +kjógen + – –tkoma – – +ktoma – – –vgrdznob – – +aoi + – –rokkaszen + + –

A magyar nyelvnek régebben rendkívül szigorú fonémasorrendi szabályaivoltak: MoSZKVa helyett muSZKá-t, BRekinya helyett BERkenyé-t mondtak,ugyanis az efféle mássalhangzó-torlódások nem voltak megengedve. De

73

4. Hangok

nyelvelsajátításunk idején magunk is „megtanuljuk” ezeket a szabályokat:ezért mond a kisgyerek moszkát Moszkva helyett, és tombitá-t trombita helyett.Késôbb persze „el kell felejtenünk” ôket, különben az utóbbi néhány évszá-zadban változatlanul átvett szavakat nem tudnánk kimondani; de ez is bizo-nyítja, hogy egyfajta alaprétegként e szabályok is részei nyelvtudásunknak.

8. A nyelv hangzásának szintjéhez azonban nemcsak maguk a hangok tar-toznak. A hangsorokra általában még két további réteg „épül rá”: a hangsúlyés a hanglejtés.

A magyarban a hangsúllyal, ami lényegében a hangerôsség növelése, rend-szerint nem sokat törôdünk, hiszen minden szó az elsô szótagján hangsúlyos(a hangsúlyos szótagot nagybetûkkel jelöljük) RETtenthetetlen, Erôszakos, TEhet-séges stb. Vannak nyelvek, amelyet hasonló törvényszerûséggel, de más szó-tagot „tüntetnek ki”; a franciában például az utolsó szótagot: maiSON ’ház’,distinctiON ’megkülönböztetés’, psycholoGIE ’pszichológia’ stb. A lengyelben ahangsúly mindig az utolsó elôtti szótagra esik. Az ilyen nyelvekben a hang-súly kötött.

A szabad hangsúlyú nyelvekben a szavakon belül nincs állandó helye ahangsúlynak, s ezekben jelentésmegkülönböztetô szerepe is lehet, példáulorosz MUka ’kín’ és muKA ’liszt’; angol SUBject ’alattvaló’ subJECT ’alávet’ vagy IM-port ’behozatal’, imPORT ’importál’. Ezekben a nyelvekben további nehézségetokoz, hogy a hangsúly a szavak ragozásakor vagy képzésekor elkezd „vándo-rolni”, például orosz ruKA, ’kéz’ RUki ’kezek’, de ruKI ’kéznek a’. Vagy angol DE-mocrat ’demokrata’ deMOCracy ’demokrácia’, democRAtic ’demokratikus’.

Talán nem lenne semmi baj a hangsúly elvétésekor e nyelvekben, ha ahangsúlyos/hangsúlytalan szótagok különbsége nem járna együtt a hangoks különösen a magánhangzók különbözô tisztaságú kiejtésével. Ez megintolyasmi, amit a magyarban nem tapasztalunk: mi minden szótagot alapjábanvéve egyforma artikulációval ejtünk. Az angolban és az oroszban viszont ahangsúlytalan szótagok több magánhangzóját néhány középsô nyelvállásúés hangszínû hangba vonják össze. Ezért a szó hangzó „gerince” mindig atisztán ejtett hangsúlyos szótag.

Ha nem is gyakran, de a magyarban is megtalálhatjuk a hangsúly értelem-megkülönböztetô használatát. A következô mondat például kétértelmû attólfüggôen, hogy a szerencsés görögök kifejezés mindkét tagját hangsúlyozzukvagy csak az elsôt: A szerencsés görögök Krétán üdülhetnek. Ha a szerencsés-renagyobb hangsúly esik, mint a görögök-re, akkor a mondatot úgy értjük, hogy’a görögök közül a szerencsések üdülhetnek Krétán’. Ha viszont egyformahangsúly esik mindkettôre, akkor körülbelül így: ’a görögök szerencsések,hogy ôk Krétán üdülhetnek’. Ez azonban már nem a szóhangsúly, hanem amondat- vagy szerkezeti hangsúly kérdéskörébe tartozik.

9. A közléseken, mondatokon belüli hangmagasság-változást hanglejtésnekhívjuk. Ez már jobban szembeötlik a magyarban is, mint a hangsúly. (A bajvele csupán az, hogy írásban szinte lehetetlen ábrázolni.) Figyeljük meg akövetkezô mondatok különbségeit: Megérkezett. Megérkezett? Megérkezett!A szegényes írásjelek hanglejtésbeli eltéréseket jelölnek. Még nagyon sokfé-

74


leképpen lehetne ezt az egyetlen mondatot „elénekelni”, de ehhez már való-ban kottázni kellene. Ki lehet fejezni meglepôdést, tanácstalanságot, hitetlen-séget, iróniát (’még hogy megérkezett...’), utasítást (’ha egyszer azt mondom,hogy megérkezett, akkor megérkezett’) és még több minden mást is pusztána hanglejtés változtatásával.

Vannak nyelvek, amelyek a hangmagasság dimenzióját jobban kihasznál-ják, mint az európaiak (noha itt is vannak változatok: a svéd vagy az angolhanglejtés jelentôsen eltér a magyartól, de egymástól is). Sok kelet- és délke-let-ázsiai, valamint afrikai nyelv a hanglejtést egyfajta „pluszfonémaként”használja: minden egyéb vonásában azonos hangsorokat, szavakat különíte-nek el egymástól az illetô hangsorokhoz tartozó állandó hanglejtéssel.E nyelvekben minden szónak van saját hanglejtése – e nélkül a szó nemmondható ki.

A kínaiban (pontosabban a pekingi mandarin kínaiban) a ma vagy bahangsornak négy különbözô hanglejtése és (legalább) négy jelentése lehet:

1. ma ’anya’ 1. ba ’nyolc’2. má ’kender’ 2. bá ’kiszakít’3. ma ’ló’ 3. ba ’tart’4. mà ’szid’ 4. bà ’gereblye’

A mellékjelek persze nem pontosan tükrözik a hangmagasság-változást.A 4.3. ábra ötfokú skálán ábrázolja a kínai „hanglejtés-fonémákat”.

A nigériai igbo nyelv két „hanglejtés-fonémával” négyféleképpen tudjamegjelölni ugyanazt a hangsort (az á magasabb, mint az à):

1. ákwá ’sírás’2. ákwà ’szövet’3. àkwá ’tojás’4. àkwà ’ágy’

75

4. Hangok

4.3. ábra. A kínai „hanglejtés-fonémák”

5

4

3

2

1

1„magas”

2„magas-

emelkedô”

3„esô-

emelkedô”

4„magasról

esô”

Az egyes fonémasorok állandó hanglejtéssel rendelkeznek ugyan, de haegymás mellé kerülnek, a különbözô hanglejtések bizonyos, helyenként bo-nyolult szabályok szerint átrendezôdhetnek.

10. Két nagy területrôl igyekeztünk rövid áttekintést adni. A hangokat,melyekkel a fonetika foglalkozik, képzésükön keresztül mutattuk be. A foné-mákról, a fonológia tárgyáról pedig mint jelentés- (pontosabban: jel-) megkü-lönböztetô szerepû, funkcionális nyelvi egységekrôl beszéltünk.

Sok mindenrôl persze nem eshetett szó, közte például az emberi agyhangelemzô tevékenységérôl. Egyebek mellett azért sem, mert errôl még masincsenek megbízható ismereteink, jóllehet az emberi beszédet felismerôszámítógépes programok terén az utóbbi évtizedekben rohamos fejlôdéstláthattunk. A hangok ugyanis az élôbeszédben nem úgy követik egymást,mint a betûk a papiroson: nincsenek közöttük éles határok, szinte mind-egyik hang átfolyik a másikba. Tudatunk mégis tévedhetetlen biztonsággalazonosítja ôket, amiben nyilván fontos szerepet játszanak a hangrendszertmeghatározó megkülönböztetô jegyek – ezt onnan is tudjuk, hogy a hang-képzés szorosan összefügg a hangelemzéssel. A kisgyerek már rég „hallja”az r, l és j közötti különbséget, amikor az r-t még mindig j-nek vagy l-nek ej-ti. És a siketen születettek beszéde is azért hat rendkívül furcsának, tagolat-lannak, mert hiányzik a hallás ellenôrzô és visszacsatoló szerepe.

A magyar nyelvben kb. egymillió szó van. Ahhoz, hogy ezt az irdatlan sokkülönbözô elemet egyáltalán ki tudjuk mondani, nem egymillió, egészébenkülönbözô dologra kell emlékeznünk, csupán kb. 40–50 fonémára, amitmindössze 13 tulajdonság határoz meg. A nyelv kettôs tagolásának ez a vo-natkozása elképesztô lehetôségeket tartalékol. Ha csak azt számoljuk össze,hány öt hangból álló magyar szó lehet, melyben 25 mássalhangzó és 15 ma-gánhangzó váltakozik (például patak, petek, betek, botek, bodag stb.), az ered-mény 3 515 625. És ezek csak az „ötbetûs” szavak! Persze a lehetôségeket nemérdemes azok végsô határáig kiaknázni, hiszen így az egyes elemek közötttúlságosan kicsik lennének a különbségek, s így teljes csendben is feszültenkellene figyelnünk beszédpartnerünket. Bár rendszerként rendkívül gazdasá-gos lenne, a nyelv emiatt sokat veszítene kommunikatív hatékonyságából.

76


5. SZAVAK

1. Egymillió szó hatalmas mennyiség: nemhogy a fejünkbe nem fér bele, demég a legnagyobb szótárakba is csak egy töredéke jut. A Magyar értelmezô ké-ziszótárban több mint 1500 lapon csupán 75 000 szó jelentését magyarázzákmeg. Legnagyobb magyar–idegen nyelvû szótárainkban is kb. 120 000 szó-cikk a felsô határ. A szavak persze nem mindig teljes egészükben különböz-nek egymástól, nem pusztán a hangok (illetve a fonémák) különféle rendbenösszerakott sorai, hanem nagyon sokszor a fonémáknál nagyobb, de az egészszónál kisebb részekbôl épülnek fel, s ezeknek a kisebb részeknek köszönhe-tô bizonyos, egyébként eltérô szavak hasonlósága. A nevetségesség szóbanpéldául három további szó „rejtôzik”: a nevet, a nevetség és a nevetséges.A szépség szónak a második fele azonos a nevetségesség megfelelô alkotórészé-vel, elsô fele pedig a szépeleg elsô részével. Ezek az alkotóelemek azonbannem viselkednek egyformán: vannak köztük olyanok, amelyeket önálló szó-nak tekintünk (például nevet, nevetség, nevetséges, szép, szépség, szépeleg), ésvannak olyanok, amelyeket nem tartunk annak (például ség, es, séges, eleg.)

2. Meddig tagolhatjuk ilyen kisebb egységekre a szavakat? Honnan tudjukpéldául, hogy a szirom szó végén az om nem azonos a borom, húrom, zsákomstb. szó végén található om elemmel? Nemcsak abból, hogy tudjuk, mit jelen-tenek, hiszen a jelentéseket többek között éppen az alkotóelemek „összege”vagy „szorzata” adja meg. Inkább onnét, hogy tisztában vagyunk vele: a ma-gyarban van olyan szó, hogy bor, húr, zsák, de nincsen szir.

Mit értünk azon, hogy ez vagy az a hangsor „nincs” a nyelvben? Azt, hogya nyelv egyetlen mondatában, közleményében sem fordul, nem fordulhatelô; nincs jelentése. Mondhatjuk azt is, hogy Látom a szirom színét, és azt is,hogy Látom a borom színét. És bár azt lehet mondani, hogy Tartom a bort, aztmár nem, hogy Tartom a szirt. Ebbôl viszont az is következik, hogy a szirom-ban az om nem alkotórész; ez az om (szemben a borom és a húrom szavakbanlévô om elemmel) nem eleme a nyelvnek. A bor az asztalon van mondatról megtudjuk állapítani, hogy mást jelent, mint A borom az asztalon van mondat.A szir az asztalon van mondat azonban nem mást jelent, mint A szirom az aszta-lon van mondat, hanem egyszerûen nem magyar mondat, nem jelent semmit,tehát a szirom szóban sem a szir-nek, sem az om-nak nincs jelentése, viszont aborom-ban mind a bor-nak, mind az om-nak van.

A nyelvnek azokat a legkisebb egységeit, amelyeknek önálló jelentésükvan, morfémáknak hívjuk. A morfémának, mint láttuk, nem szükséges külön

77

szóként felbukkannia, és még azt sem kell tudnunk, hogy az egyes morfé-mák tulajdonképpen mit jelentenek; elég annyi, hogy ha egy morfémát egymásikkal felcserélünk, valahová beteszünk, vagy valahonnan elveszünk, azadott mondat vagy közlés jelentése megváltozik, de valós, létezô, értelmesmondata, közlése marad a nyelvnek.

A fonémának nincs önálló jelentése, csupán jelmegkülönböztetô szerepe: akép és a lép nem azért jelent mást, mert a k és az l jelentése különbözik, hiszena kába és a lába nem ugyanúgy különböznek egymástól jelentésükben, mint akép és a lép. Ezzel szemben a húrom, a borom, a zsákom jelentése azonos módonkülönbözik a húr, bor, zsák jelentésétôl vagy a húrok, borok, zsákok jelentésétôl, ésígy tovább.

3. Van azonban egy olyan tulajdonságuk a morfémáknak, amelyben hason-lítanak a fonémákra: emlékezzünk vissza arra, hogy a fonéma nem közvetle-nül megfogható, fizikailag létezô dolog, hanem elvonatkoztatás eredménye,hiszen a különbözô hangkörnyezetekben különbözôképpen „valósítjuk meg”,ejtjük ki az egyes fonémákat. Nos, a morféma is ilyesféle absztrakció: egy-egymorfémának nagyon sokszor különféle valóságos hangsorok felelnek meg. Abor például változatlan formában tûnik föl ebben a mondatban: A bort az asz-talra tettem, a szirom viszont nem: A szirmot az asztalra tettem. A szirom morfé-mának tehát (legalább) két, környezettôl függô változata (allomorfja) van: a szi-rom és a szirmo. Mindazokat a szövegkörnyezeteket, amelyekben a borelôfordulhat, a szirom és a szirmo allomorfok kettéosztják: az egyik környezet-csoportban csakis a szirom, a másikban csakis a szirmo jelenhet meg. Szirommalés sziromhoz, de nem szirmoval és szirmohoz; szirmok és szirmos, de nem sziromokés sziromos; és így tovább. Vannak furcsább változatok is, például a pehely és apelyhe, a hó és a hav, a hô és a hev. Az igék morfémaváltozatai sokszor még en-nél is bonyolultabbak, például szemben a DOLGOZ morféma változatlan allo-morfjaival a dolgozol, dolgoztál, dolgozhat, dolgozás alakokban, az alszik vagy aziszik ige az alábbi változatokban fordul elô: alsz-om, alud-tál, al-hat, alv-ás; illet-ve isz-ol, it-tál, i-hat, iv-ás. A melléknevek között is vannak úgynevezett rend-hagyó esetek, például a szép–szebb.

A szótövek itt bemutatott változatossága cseppet sem teszi egyszerûvépéldául a magyarul tanuló külföldiek feladatát. A nehézségeik pedig továbbnövekednek, amikor a tövekhez csatlakozó végzôdések különféle formáivalismerkednek meg. Az asztal-ban és a füzet-ben végzôdései illeszkednek azôket felvevô szavak hangrendjéhez: a BEN morféma egyik allomorfja (a -ban)mély hangrendû szavakhoz, más változata (a -ben) a magas hangrendûekhezjárul. Az illeszkedés harmadik dimenzióját a HOZ végzôdésnél láthatjuk: asz-tal-hoz, szék-hez és könyv-höz. Tehát a magas hangrendû környezeteket a -hezés a -höz kettéosztja ajakkerekítéses, illetve anélküli hangrendûekre.

A hasonulás jelensége tovább bonyolítja a végzôdések rendszerét. Például aVEL morféma -val és -vel alakban csak magánhangzóra vagy v-re végzôdô sza-vakhoz köthetô: kapu-val, név-vel. Bármely más mássalhangzóra végzôdô szóesetén az allomorf az illetô mássalhangzóval kezdôdik: gyapot-tal, száj-jal stb.

78


Ha viszont a szó végén több mássalhangzó van, rendszerint csak az al vagy elalakot adjuk hozzá a kiejtésben (írásban nem!): bárd-al, könyv-el, árny-al.

Ebbôl a példából talán az is érthetô, hogy sokan miért vétik el az utoljárafelsorolt alakokat, s írják azokat a kiejtésük szerint: hiszen a többi VEL raggalképzett alakot a kiejtés szerint írjuk. Van azonban egy olyan hasonulásjelen-ség, amelyben már a beszélt forma is elárulja, hogy az illetô tisztában van-e amûvelt köznyelv szabályaival: természetesen az úgynevezett „suk-sükölés-rôl” van szó. Nézzük meg ezt a részrendszert közelebbrôl.

A magyar igéknek kétféle ragozásuk van (a világon nem sok ilyen nyelvvan), alanyi és tárgyas: Vár-tok (egy embert), de Vár-já-tok az embert. A többesszámban a tárgyas ragozásnak ez a J morfémája az igék egy nagy csoportjábanteljesen egybeesik a felszólító mód J morfémájával, illetve annak allomorfjai-val: Vár-já-tok meg az embert!, továbbá: Megvár-j-uk az embert és Vár-j-uk meg azembert!; Megvár-j-ák az embert és Vár-j-ák meg az embert! Mind a két J morfémá-nak egyik azonos alakú változata az -s. Az olvassátok szóról nem tudjuk eldön-teni, hogy az Elolvassátok a leckét formájú kijelentô vagy az Olvassátok el a lec-két! felszólító mondatból vettük-e ki. Mármost a t-re végzôdô igéknél a két J

morféma változatai eltérnek egymástól: a tárgyas ragozás J-je -j alakban jele-nik meg: Elront-já-tok a játékot; a felszólító módé pedig -s-ként fordul elô: Ront-sá-tok el a játékot! Nyilvánvaló, hogy a többi igénél fellelhetô allomorfok köztiazonosság rendkívüli erôvel igyekszik a t végû igéket is beilleszteni a sorba,hiszen a különbség elmosása még értelemzavarónak sem mondható (a többiigénél fel sem tûnik). Az egyszerûbb hasonulási szabály pedig nehezen tûri ela kivételt. Megemlíthetjük, hogy a magas hangrendû igéknél ez az egybeolva-dás nem fordulhat elô ilyen gyakran, mivel a kérdéses végzôdések egy részenagymértékben különbözik egymástól: értsétek, de értitek. Ezért nem hallunkolyan nyelvhelyességi hibákat, mint: Értsétek a feladatot? Itt az egyetlen „ve-szélyes” forma a többes szám elsô személyû értjük, vetjük, melyek az egyalakúlessük mintájára változhatnak értsük és vessük alakokra.

Néhány további példa talán érthetôbbé teszi, miért olyan nehéz az idegenajkú nyelvtanuló helyzete Magyarországon. Az még némi logikával belátha-tó, hogy a magyar fôneveknek kétféle többes számuk van, egy általános: fü-zet-ek és egy birtokos szerkezeten belüli: füzet-e-i-m, tehát a többes szám K

morfémájának egy -k és egy -i allomorfja van. Az azonban már csak szorgostanulással sajátítható el, hogy ha több hordóm van, azt mondom: hordó-i-m,de ha több boltom van, akkor ezt: bolt-ja-i-m, vagyis az elôbbi esetben nem je-lenik meg birtoklást kifejezô -ja, csupán a több birtok -i-je és a birtokos -m-je;az utóbbi esetben mindegyik ott van. Ez még mindig egy hangtani szabályterületére esik: attól függ, milyen hangra (fonémára) végzôdik a szó. A vajat-bajt vagy a fejet-pejt párok esetében közvetlenül sem logikus gondolkodás,sem a hangalakok nem indokolják, miért kell különbözôképpen formálni a -ttárgyragos alakokat.

Ne higgyük azért, hogy a magyar egyedülállóan bonyolult változatosságú avilág nyelvei között. Igaz, hogy vannak nyelvek, amelyekben a morfémáknakszinte mindig csak egyetlen formájuk van (például a kínai), de vannak olyanok

79

5. Szavak

is, ahol egy szócsoport váza lényegében mássalhangzók „lyukas” sora, mely-ben a „lyukat” más-más magánhangzóval kitöltve különbözô szavakat ka-punk. Ezt a jelenséget az angolban és a németben egyedi eseteken szokták be-mutatni, például sing ’énekel’, sang ’énekelt’, sung ’énekelve’, song ’ének’. Azarabban és a vele rokon nyelvekben azonban ez az általános szabály, példáulaz egyiptomi arabban a k-t-b morféma (ahol a kötôjel az üres helyeket jelképe-zi) az írással kapcsolatos jelentéssel rendelkezik: katab ’ô írt’, kátib ’író-(deák),jegyzô’, kitáb ’könyv’, maktab ’iroda (= ahol írnak)’, makátib ’diák’, jektub ’ô ír’;vagy a g-l-sz, amely az üléssel kapcsolatos jelentéseket fejezi ki: galasz ’ô ült’,gálisz ’ülô’, maglasz ’tanács (= ahol ülnek)’, magálisz ’tanácsok’.

Azt mondtuk, amikor egy morfémához több hangsor tartozik, ezek ahangsorok környezettôl függô változatok, allomorfok. A LÓ morféma vagy lóalakban (lóról), vagy lov alakban (lovak) fordulhat elô, a kettô sohasem cserél-hetô fel. Vannak azonban esetek, amikor az azonos morfémához tartozóhangsorok közül mindegy, melyiket választjuk: per vagy pör, között vagy közt,zsemle, zsemlye, zsömle (vagy zsömlye) – ezek egymás közt egyenrangú, azazszabad változatok: használatukat általában nem korlátozza, szabályozza a szö-vegkörnyezet.

4. Foglaljuk össze az eddigieket. A nyelv legkisebb jelentéses egységei amorfémák. A fonémákhoz hasonlóan ezek is elvonatkoztatás eredményei,egymáshoz általában környezeti változatok alakjában, allomorfokként csat-lakoznak. Mivel a szavak egy vagy több morfémából állhatnak, belátható,hogy sokkal kevesebb morféma van, mint szó. Eszerint általában egy szónem teljes egészében különbözik a nyelv összes többi szavától, mivel az ôt al-kotó morfémák legalább egy része más szavakban is elôfordulhat.

5. A most következô részben arra fogunk kitérni, hogyan teszi lehetôvé amorfémák kapcsolódási rendje, hogy lényegében véve szabadon növelhes-sük az új szavak számát a nyelvben.

Nézzük meg az alábbi két szóoszlopot:

szép szépíterôs erôsítmeleg melegítbátor bátorítszomorú szomoríttiszta tisztít

Milyen különbségek vannak a két oszlop között? Vegyük sorra ôket anyelvi leírás szintjei szerint. A hangsorok nyilván abban térnek el, hogy amásodik csoportban egy -ít elemmel „több van”. De mint látjuk, van egy apróváltozatosság: ha az alapszó magánhangzóra végzôdik, ez a hang kiesik, ésaz -ít a megelôzô mássalhangzóhoz járul.

Azután az elsô csoportban mellékneveket találunk, a másodikban igéket,méghozzá tárgyas igéket (a Márta szomorít rossz mondat, ha nem tesszük kivagy értjük oda azt, akit vagy amit szomorít) – ez a szófajok különbsége.

80


A következô összefüggés mondattani természetû. Ha valami a mellékne-vek alanya lehet, akkor lehet az azokból képzett igéknek is tárgya (és fordít-va is). Például: A kisfiú bátor – A kisfiút bátorítják. De: *A fal bátor – *A falat báto-rítják (a csillag helytelen mondatot jelöl). Vagyis ha valami nem lehet amelléknév alanya, akkor az ige tárgya sem lehet.

Végül tisztázhatjuk a jelentések viszonyát is. Ha a melléknév jelentése „va-lamilyen”, akkor az igéé általában „valamilyenné tesz”. (Teljes elemzést,részletes feldolgozást persze nem tudunk adni. De talán az olvasónak kedvevan eltöprengeni az ehhez hasonló összefüggéseken: állandó–állandósít, denem *állandít; mondhatjuk, hogy A levél szomorú, de nem, hogy *A levelet szo-morítja; a nagy-ból van nagyít és a nagyobb-ból nagyobbít, és így tovább.)

Vegyünk most szemügyre egy olyan szóképzési eljárást, amely igébôl hozlétre melléknevet:

lát láthatókormányoz kormányozhatónyer nyerhetôszív szívhatólô lôhetôöltözik *öltözhetôrepül *repülhetônô *nôhetô

Térjünk rá mindjárt a mondattani sajátosságokra, hiszen ezek indokolják,miért nem lehetségesek a megcsillagozott formák. Ha A léghajót kormányoznilehet, akkor A léghajó kormányozható. Tehát a baloldali oszlopban lévô igék tár-gyai a jobb oldali oszlop mellékneveinek az alanyai lesznek. Következéskép-pen a HATÓ képzôhöz csatolható igéknek tárgyas igéknek kell lenniük. Mivelazonban az öltözik, nô stb. tárgyatlan ige (pl. *A kertész nôtte a virágot), ezt aképzôt nem lehet hozzájuk illeszteni.

A képzôk további „életükben” is pontosan követik az itt bemutatott tulaj-donságokat. Ha például a magyar nyelvbe „belép” egy általunk kitalált rada-roz(ik) tárgyas ige (A megfigyelô radarozza a repülôket például ilyen jelentéssel: ’aradaron észreveszi’ vagy ’radarral követi’), akkor ugyanúgy felveheti a HATÓ

képzôt, ugyanolyan jelentésmódosulással, mondattani viszonyokkal, mint amár „bevett” igéknél láttuk. Tehát A repülô radarozható ezt fogja jelenteni, ez aszerkezet áll vele párhuzamban: ’a repülôt radarozni lehet’. És ha ezt halljuk:A levegô báritozható, tekintet nélkül arra, tudjuk-e, mi az a báritozás, biztosakvagyunk benne, hogy a báritoz tárgyas ige, vagyis a levegôt „báritozzák”.

Most már érthetô, miért van olyan „kevés” szó a szótárakban: a szóalkotásilyen eljárásai könnyûszerrel elsajátíthatók és rendkívül termékenyek is. Ésez csupán az egyik módja az új szavak létrehozásának, hiszen a szóösszetéte-lek (például zenetanár, egyetért, levélírás stb.) útján történô „szószaporítás”ugyanolyan pontosan szabályozott és mennyiségileg csaknem olyan fontos,mint a szóképzés. Vannak persze más utak is. A repülôgép részeit példáulorr-nak, szárny-nak, törzs-nek nevezzük az eredetileg madárra vagy emberre

81

5. Szavak

utaló szavak jelentésének kiterjesztésével. Alkotunk szavakat kezdôbetûkbôl(például áfa, KRESZ), átveszünk idegen elemeket önálló szavakként (hipnózis,hipnotizál) vagy szóalkotó részekként (például az -ista képzô: elemista, egyete-mista, akvarista), és így tovább.

6. A szóalakok, pontosabban az ôket alkotó morfémák különbözô változatai,továbbá a szóképzés módjainak széles skálája nem kis nehézséget okoz az ide-gen nyelvek tanulásakor. A német, a francia, a svéd fônevek például a nyelvta-ni nemek szerint rendezôdnek különféle csoportokba, amelyek mellett a név-elôk, a melléknevek, a végzôdések más és más allomorfokban, helyzetiváltozatokban jelennek meg: le grand arbre ’a nagy fa’, la grande maison ’a nagyház’ (francia). Persze semmiféle ésszerû okunk nincs arra, hogy a fát hímne-mûnek, a házat pedig nônemûnek tekintsük. Mivel azonban a valóban hímne-mû élôlények (emberek, állatok) az arbre szó helyén szerepelhetnek, de a mai-son helyén nem, a valóban nônemûek pedig megfordítva, ezt a két csoportotlényegében a nyelvtani (de nem a valóságbeli) hasonlóság alapján nevezik így.

Más „kétnemû” nyelvek más megkülönböztetésekkel élhetnek. Az ameri-kai indián nyelvek egyik csoportját alkotó algonkin nyelvek az élô/élettelenválasztást aknázzák ki – kevés kivétellel. A skandináv nyelvekben az élôlé-nyeket jelölô szavak az egyik nembe tartoznak (sok élettelen dolgot jelölôszóval együtt), például svéd: en ny flicka ’egy új lány’, a másik nemben csakélettelen dolgokat jelölôk lehetnek, például ett nytt hus ’egy új ház’.

Több európai nyelvben találkozhattunk már három nemmel is, például anémetben vagy az oroszban. A „semlegesnemûnek” nevezett harmadik fô-névcsoport általában az élettelen dolgok neveit tartalmazza, persze nem ki-zárólagosan és nem kivétel nélkül: közismert eset a németben a semlegesne-mû das Mädchen ’a kislány’.

Más nyelvekben megint más „erôvonalak” mentén csoportosítják a szava-kat. A Fidzsi-szigeteken beszélt fidzsi nyelvben a mondat alanya más jelöléstkap, ha tulajdonnév és mást, ha közös fônév, például na vanua levu ’nagy szi-get’, ko vanua levu ’Nagy sziget’ (az egyik sziget neve). A Kelet-Afrikábanhasználatos szuahéliben a fônevek fôbb csoportjai nagyjából a következôk:az élettelen dolgok, a növények, az emberek, az elvont fogalmak osztályai,de persze vannak itt is kivételek és vannak még további, ilyen precízen nemjellemezhetô „nemek”. A szuahéli a nemet a szó elején jelöli, és ezeknek azosztályjelölôknek a segítségével sokszor egy morfémát különbözô osztályok-ba sorolva különbözô jelentésû „képzett” szavakat kapunk (vö. a korábbiarab példával): m-tu ’férfi’, ki-tu ’dolog’, u-tu ’férfiasság’, ji-tu ’hatalmas férfi’stb. A bantu nyelvek között (ahová a szuahéli is tartozik) egyébként vanolyan is, melyben húsz nemet, azaz a hozzá járuló allomorfok szerint elkülö-níthetô fônévosztályt találtak.

A „nem” elnevezés tehát csak némi óvatossággal használható a nem euró-pai nyelvek hasonló rendszereire. De mint láthattuk, sehol sem az a lénye-ges, hogy a fônevek jelentésük szerint elkülönülnek-e világos és egységescsoportokra, hanem csupán az, hogy az esetek kisebb részében formai je-gyek, nagyobb részében egy teljesen önkényes osztályozás alapján a névelôk,

82


a végzôdések vagy az „elôzékmorfémák” melyik allomorfja(i)val együtt for-dulhatnak elô. De talán nem kellene-e ezt a megfogalmazást megfordítani?Nem arról van-e szó, hogy például a névelô egyik allomorfja mellett mely fô-nevek jelenhetnek meg? A válasz attól függ, mire vagyunk kíváncsiak. Haazt akarjuk tudni, melyek a német hímnemû fônevek, akkor megnézzük,hogy a der ’a/az’ névelô mögött mi fordulhat elô: a Wein ’bor’ igen, a Milch’tej’ és a Wasser ’víz’ nem. A die ’a/az’ után a Milch igen, a másik kettô nem,és így tovább.

Ha viszont így állunk, térjünk csak vissza a magyarra, és nézzük meg, va-jon nem tudnánk-e a magyar fônevek „nemeirôl” is beszélni? Ugyanis pél-dául a -ban végzôdés elôtt a szavaknak csak az egyik csoportja fordulhat elô:ház-ban, Miklós-ban, de nem *füzet-ban, *Péter-ban. Ugyanígy a -ben elôtt csakazok, amelyek a -ban elôtt nem jelenhettek meg. Akkor hát a magyarban isvan nyelvtani nem? Nos, ezt már nem mondhatjuk, hiszen láttuk, hogy a BEN

morféma allomorfjait lényegében véve teljesen meghatározza a hangtanikörnyezet, a szó hangrendje: a kizárólag hangtanilag, fonológiailag szabá-lyozott váltakozás nem minôsül a nyelvtani nem esetének; ehhez a hang-rendszer szempontjából „önkényes” megkülönböztetésekre van szükség,olyanokra, mint amilyenekrôl fentebb beszéltünk. Ezenkívül a nemek szerin-ti megkülönböztetés „vízszintesen” több elemre is kiterjedhet: névelôre, mel-léknévre, ragra stb. A magyarban viszont például a névelô megválasztása (avagy az) nem a fônév hangrendjétôl függ: a füzet, az ügy.

7. De ha már a magyar szavak osztályozásánál tartunk, ne álljunk meg itt:tulajdonképpen milyen szavak szerepelhetnek a BEN morféma (vagyis mind-két változata: a -ban és a -ben) elôtt? Például ezek: három, Dánia, méhecske,hiány, fehér, legértelmesebb, hihetô, aki stb. És milyen szók nem jelenhetnekmeg? Például ezek: futva, nagyon, meg, érik, imád, emitt, talán stb. Tehát a BEN iskijelöli a szavak egy osztályát: a névszókat. Ha a kört tovább szûkítenénk,csupán a környezetek alapján szétválogathatnánk a fôneveket, a mellékneve-ket, a számneveket és a névmásokat is. Most még csak egyetlen további osz-tály kijelölését mutatjuk be: például az -sz/l végzôdés (vagyis morféma) elôttelôfordulható szavak csakis igék lehetnek: szalad-sz, olvas-ol, de nem *há-romsz, *Dániál stb.

Nem kívánunk idôt vesztegetni arra, hogy alaposabban, tágabb szöveg-környezetben mutassuk be a szóosztályok (de nevezzük nevén: a szófajok)környezettôl függô meghatározottságát. Egy bizonyos szóosztály a környe-zetek egy bizonyos típusában, más szófajok a környezetek más típusábanfordulhatnak csak elô. Ezért van az többek között, hogy ha egy ismeretlenszót hallunk, még ha a jelentését nem tudjuk is, azt biztonsággal megállapít-hatjuk, milyen szófajú. Erre akár egy kísérletet is végezhetünk. Döntsük el,milyen szófajúak a nagybetûs szavak: Péter a legnagyobb TRONKban gyôzött.Angliában régebben többet SULtak, mint manapság. A feleséged tegnap rendkívülZSÁR volt hozzám.

Akkor hát félre voltunk vezetve, amikor a szófajokat például így tanultukmeg: „az ige cselekvést, létezést, történést fejez ki”? Éppenséggel félrevezet-

83

5. Szavak

ve nem voltunk, csak nem a meghatározás alapján állapítottuk meg, mi ige ésmi nem az, hanem pontosan aszerint, milyen a környezete, milyen ragokatvehet fel, és így tovább. Mert vajon mit fejez ki a tartozik, a látszik, a szomorko-dik? És a futás vagy akár a harc nem „cselekvést” fejez ki? A baleset nem „tör-ténést”? És a lét nem „létezést”? De – mondhatnánk – ezek fogalmakat jelöl-nek, tehát fônevek. Csakhogy a cselekvés, a történés és a létezés is fogalmakatjelölnek – s itt csapdába esünk: az ige jelentése nem lehet azonos fajtájú a fô-név jelentésével.

8. Eddig már sok mindenrôl beszéltünk. Elmondtuk, mi a morféma, az allo-morf, hogyan szerkesztôdnek ezek szavakká, hogyan keletkeznek új szavak anyelvben, miképp juthatunk el a szavak osztályaihoz – csupán egyrôl nem be-széltünk: magáról a szóról. Úgy tettünk, mintha teljesen világos lenne, mi is aszó – s az az igazság, hogy ez szándékos volt. A szó köznapi fogalmávalugyanis az égvilágon semmi baj nincs. Azzal azonban tisztában kell lennünk,hogy esetében olyasmivel állunk szemben, mint amikor a csillagász a fényrôlbeszél. Köznapi beszédben pont ugyanúgy használja a fény szót, mint bárme-lyikünk, sôt ha éppen nem a fény természetét érintô kutatásba fog bele, akkoris közömbös lehet számára a fogalom pontos meghatározása; erre csakis ak-kor van szüksége, ha a fény természetébe kutatásai közben elkerülhetetlenülbeleütközik: most már tisztában kell lennie vele, mit is ért rajta.

Így voltunk mi is idáig a szavakkal. Megnéztük, „mi van a szóban”, hogyanfügg össze egyik szó a másikkal, és így tovább, s végig a szó köznapi jelenté-sére hagyatkoztunk. Most viszont itt az ideje, hogy megkérdezzük, mi a szó?

A válasz megint attól függ, mire vagyunk valójában kíváncsiak. JuhászGyula a verseiben több mint 180 000 szót írt le. A Milyen volt... elsô verssza-kában például 26 szó van:

Milyen volt szôkesége, nem tudom már,De azt tudom, hogy szôkék a mezôk,Ha dús kalásszal jô a sárguló nyár,S e szôkeségben újra érzem ôt.

A 26 szó között persze vannak azonosak is (tudom, a), de most nem ezekkeltörôdünk. Arra keresünk ugyanis magyarázatot, miért tartjuk a szôkék és a szô-kesége szókat különbözôknek, s miért nem tartjuk a szôkesége és a szôkeségbenszavakat annak. Ebben az esetben viszonylag egyszerûen tudunk felelni: aszôke és a szôkeség nem ugyanolyan szófajú, nem ugyanazokban a környeze-tekben fordulnak elô: lehet szôkébb, de nem lehet *szôkeségebb, lehet valaki na-gyon szôke, de nem *nagyon szôkeség. Viszont mind a szôkeség, mind a szôkeségefölveheti például ugyanazokat a végzôdéseket, megjelenhet ugyanabban aszövegkörnyezetben: szôkeségre és szôkeségére, és az egyik ilyen szóalak a szôke-ségben. Ebben az értelemben Juhász Gyula verseinek 180 000 szava mindössze11 606 különbözô szó alakjainak és ezek esetleges ismétléseinek összege.

A szópéldányok tehát a szóalakok többszöri elôfordulásai. Abban, hogy mit ne-vezünk szóalaknak, s mit más szónak, nem nagyon támaszkodhatunk a jelen-

84


tésre, hiszen az ismerem, ismered, ismeri, ismertük stb. mind „mást” jelent, épp-úgy, mint az ismer, ismertet, ismeret, ismeretség, ismerkedik, ismerôs stb. Csakhogyaz elôbbiek, vagyis az ismer ige különféle alakjai azonos mondatbeli környezet-ben fordulhatnak elô (persze a szón épp jelölt alanytól eltekintve): például a Sa-cit szó mellett: Ismerem Sacit; Ismered Sacit stb. A második csoport tagjait viszontpéldául így használjuk: ismerteti a könyvet, ismeretet szerez, ismeretséget köt Sacival,ismerkedik a fizikával, az ismerôs gyerekek stb. Egyik sem tudja akármelyik másikatfelváltani. Egy-egy szó tehát a szóalakok családjának azonos része, amit lexémá-nak is neveznek. Mondanunk sem kell, hogy a lexéma is elvont dolog, hiszenamivel a mondatokban, közlésekben vagy akár a szótárakban találkozunk, azmindig a szó egy adott alakja, ha ugyan a „legrövidebb” is.

9. Mi tartozik egybe egy szóban? Miért egy szó a jópofa, és miért két szó a jófej? Az esetek óriási többségében a „nyelvérzék”, a beszélô intuíciója jól mû-ködik. Ha közelebbrôl szemügyre vesszük, hogy mit írunk egybe és mit kü-lön, azt találjuk, hogy ha a két vagy több szóalkotó elem közé nem tudunksemmit sem „betenni”, ezeket nem tudjuk elszakítani egymástól, akkor az il-letô morfémakapcsolatot egy szónak tartjuk. Például azt nem mondhatjuk,hogy *János jobb pofa, mint Péter, de azt igen, hogy János jobb fej, mint Péter.Nem elfogadható *A könyv és a füzetben olvastam, de jó: A könyv és a füzet alatttaláltam; a BEN nem szó, az ALATT igen. A magyarban a névelô külön szónakszámít, hiszen az a könyv sorba beilleszthetek valamit a két elem közé: a szépkönyv. Nem így azokban a nyelvekben, ahol a határozott „névelô” követi afônevet: svéd hus ’ház’, huset ’a ház’, ur huset ’a házból’ stb. Itt a fônév és a„névelô” közé semmilyen más szó sem hatolhat be, tehát a kettô kapcsolataegyetlen szót alkot. Ennek a helyzetnek a tükörképét láthatjuk a magyar ra-gok és egyes nyelvek elöljárószói viszonyában: angol to town ’városba’, to thetown ’a városba’. Ami tehát elszakítható, az különírható. Ebbôl a szempont-ból érdekes eset a magyar igekötôkre vonatkozó szabály. Ha az olvasót köze-lebbrôl érdekli, az eddigiek alapján felfedezheti a furcsaságait. Néhány pél-da: elmegy, nem megy el, elmenj!, el ne menj!, el akarok menni.

10. A szó tehát viszonylagos egység, nemcsak egy-egy nyelven belül – hi-szen végsô soron a szabály, hogy az ige elôtti igekötôt egybeírjuk az igével,önkényes –, hanem a világ nyelvei között is. A szó ugyanis egy köztes szin-ten helyezkedik el a morféma és a mondat abszolút szintjei között, s ez aszint nem elengedhetetlenül szükséges a nyelv mûködéséhez.

Könnyen elképzelhetünk két szélsôséges esetet. Legyen az egyik egy olyannyelv, ahol a morfémák egymással mindig csak ideiglenesen kapcsolódnakössze a mondatokban, és a többi morfémától függôen jelentésüknek holegyik, hol másik „lehetôségével” vesznek részt a mondat egészének jelenté-sében. Az ilyen nyelvben a szó szintje azonos a morfémáéval. Noha a való-ságban ez a tiszta típus nem létezik, néhány kelet-ázsiai nyelv igen közel esikhozzá. Például a kínaiban a vo ta ni szó szerint: ’én üt te’ jelentése: ’ütlek’, míga ni ta vo szó szerint: ’te üt én’ jelentése: ’ütsz engem’. A yuan szó a mondattólfüggôen, amelyben használják, a következôket jelentheti: ’távoli’, ’távolság’,’távol tart’ stb.

85

5. Szavak

A másik végletet úgy képzelhetjük el, hogy a szó szintje azonos a mondatszintjével, tehát minden morféma környezettôl kötött változatként jelenhetcsak meg, mintha például mindegyik olyan volna, mint a magyar ragok. Azészak-amerikai indián nyelvek között többet találunk, amelyek e szélsôségfelé hajlanak. A hajdan a Nagy-tavak környékén élô fox indiánok nyelvébenpéldául ilyen mondatok vannak:

ne – pjécsi – vápam – á – penaén ide lát ôt/ôket TÖBBES SZÁM

’Eljöttünk meglátogatni ôt/ôket.’

Ezt a mondatot azonban egyetlen „szónak” kell tekinteni, mivel a ne csakszó elején, a pena pedig csak szó végén szerepelhet, s a kettô összetartozik: az’én’ többes számát a pena jelzi. Ha például megmondjuk, kit látogattak meg,a kifejezést a „szó” közepére illeszthetik:

ne – pjécsi – ketánesza – vápam – á – penaén ide lányod lát ôt TÖBBES SZÁM

’Eljöttünk meglátogatni a lányodat.’

Ismételjük: tiszta típusok nincsenek, a végletek csakis az elvi megfontolá-sokban léteznek. Mégis a nyelvek, mint láttuk, a szó szintjét a mondat és amorféma közötti „létra” különbözô fokain helyezhetik el. Mivel pedig a nyel-vészetben mindig értékesebbek az abszolút, az egyetemes, a minden nyelvreegyenlô érvénnyel alkalmazható kategóriák, fogalmak, meghatározások, ért-hetô, hogy a szó vizsgálata az utóbbi évtizedekben háttérbe szorult.

11. Sok mindenrôl ejtettünk szót a szavak, azok elemei és osztályai, vagyisa nyelv morfológiája kapcsán. Láttuk, mik a nyelv építôelemei, ezek hogyankapcsolódhatnak egymáshoz állandó vagy ideiglenes jelleggel, és tudjukmár azt is, hogyan lehetséges egymillió szó (vagyis lexéma) a nyelvben, mi-kor az egyes beszélôk legfeljebb 10-20 ezret használnak. A szótár, a szavaklistája, vagyis a szótudás még nem a nyelv tudása. Ha ebben a pillanatbanugyan kissé költôien hangzik is, látni fogjuk, nem túlzás azt mondani, hogy aszavak a mondatokban nyerik el jelentésüket, ott lesz igazán értelmük.

86


6. MONDATOK

1. Most már bizonyára egyre jobban kiviláglik, mennyire lépcsôzetes tagolódá-sú, felépítésû is a nyelv. A hangok (vagyis azok elvonatkoztatott egységei: a fo-némák) morfémákban kapcsolódnak össze, a morfémák pedig jelentésüketmegôrizve új jelentésû nagyobb elemekké kombinálódnak: szavakká (azaz is-mét csak elvont egységekké: lexémákká). De a szavak önmagukban „csak”szavak: bármennyi legyen is belôlük, puszta felsorolásuk, egymás után illesz-tésük még csak nem is halandzsa, egyszerûen az, ami: szavak listája.

Végezzünk egy kísérletet. Olvassunk például össze a Magyar szinonima-szótár élôfejérôl néhány címszót: hárul haszontalan hasztalan hatásos hátborzon-gató házas házasodik hegedûs hegy helytálló hézag hiába hím... Hiába van benneige, fônév, melléknév, ez bizony semminek sem a jele, ennek nem tudunk ér-telmet tulajdonítani. E szósorból hiányzik a rend, amely mondattá tehetné.

2. Mi ez a rend? Talán a sorrend pontos megadása? Tegyünk megint egypróbát: a melléknév–fônév–ige sorrend például tökéletes mondatot adhat:Szôke fiúk szaladgálnak. Viszont ugyanezek a szavak más sorrendben márnem: *Fiúk szôke szaladgálnak; *Szôke szaladgálnak fiúk; *Fiúk szaladgálnak szôkestb. (A csillag helytelen szerkesztésû mondatot jelöl.) De próbáljuk csak kibô-víteni ezt a mondatot, rögtön észrevehetjük, a sorrend nem minden: Szôkefiúk és lányok szaladgálnak. Ez is hibátlan mondat. De mit is jelent? Kik szalad-gálnak? Nem tudjuk: olyan ez, mint a pszichológusok „ha így nézem, ilyen,ha úgy nézem, olyan” ábrája. Ez a mondat kétjelentésû: vagy lányok és szôkefiúk szaladgálnak, vagy pedig szôke fiúk és szôke lányok. Az alkotóelemeksorrendje a kétértelmû mondaton belül persze azonos, és az egyes elemek je-lentése is az. Vagyis nem olyan többjelentésû mondattal van dolgunk, aholaz egyes szavak többjelentésûek, például Az ár magas: ’A víz magasan áll’ és’Valami sokba kerül’.

Nézzünk meg még néhány hasonló jellegû kétértelmû mondatot: Az öcsémés a bátyám barátai elmentek Andráshoz. Vagyis: az öcsém barátai és a bátyámbarátai, illetve a bátyám barátai és az öcsém. Fogadták a parlamentben pingpon-gozó szakosztályunk tagjait. Azaz: pingpongozó szakosztályunk tagjait a parla-mentben fogadták, illetve: valahol fogadták a pingpongozó szakosztályunktagjait, akik a parlamentben játszanak. Végül: Az oroszlán simogatása veszélyes.Másképpen: vagy az veszélyes, ha az oroszlán simogat meg minket, vagy az,ha mi simogatjuk az oroszlánt.

87

Az ár szóra nem mondjuk, hogy kétértelmû: esetében két különbözô szó„csúszik egybe” hangalakjuk azonossága révén. Ha a szót jelnek tekintjük,két eltérô jel részleges hasonlóságáról van itt szó, nem pedig egy darab több-jelentésû jelrôl. A kétértelmû mondat sem egy mondat: két különbözô mon-dat részleges azonosságát takarja a kifejezés, hiszen a mondat (éppúgy, minta szó vagy a morféma) hangalak és jelentés egysége.

Ha viszont sem az elemek sorrendje, sem azok jelentése nem játszik szerepeta mondatok többértelmûségében, akkor mi okozhatja? Hogyan tudjuk megra-gadni, ábrázolni ezt a jelenséget? Nyilván azt kell itt kimutatni, hogy mely ele-mek tartoznak egybe és melyek nem. Ehhez most zárójeleket használunk fel:

1. a) ((Szôke fiúk) és (lányok)) szaladgálnak.b) (Szôke (fiúk és lányok)) szaladgálnak.

2. a) ((Az öcsém és a bátyám) barátai) elmentek Andráshoz.b) ((Az öcsém) és (a bátyám barátai)) elmentek Andráshoz.

3. a) Fogadták (a parlamentben) ((pingpongozó szakosztályunk) tagjait).b) Fogadták ((a parlamentben pingpongozó) szakosztályunk) tagjait.

Ezek a zárójelek a mondatok (egyes részeinek) szerkezetét mutatják. Aziménti kétértelmû példák tehát azt tanúsítják, hogy a mondatok alkotóelemeinem egyszerûen sorban követik egymást, hanem szerkezettel bíró egységek-be épülnek be.

De önmagában ez a „szerkezeti sík” sem old meg minden problémát: az„oroszlános” példát hiába zárójeleznénk, nem jutnánk közelebb a kétértel-mûség felbontásához. Persze egészen tanácstalanok nem vagyunk: Az orosz-lán simogatása veszélyes mondatban tudjuk, hogy a simogatás igébôl képzett fô-név, és az egyik esetben az oroszlán úgy viselkedik, mintha a simogatás alanya(az oroszlán simogat), a másikban úgy, mintha a simogatás tárgya volna (azoroszlánt simogatják). Ábrázoljuk ezt is:

4. a) [Az oroszlán simogatása] veszélyes.ALANY

b) [Az oroszlán simogatása] veszélyes.TÁRGY

Ezek a „címkék”, melyeket az oroszlán alá írtunk, nem a szerkezetrôl, hanemaz illetô elem funkciójáról állapítottak meg valamit. De ha visszatérünk az 1–3.példákhoz, láthatjuk, hogy az ott megjelölt szerkezetek is kifejezhetôk funk-ciók szerinti megjelölésekben. Például az 1. a)-ban a szôke csak a fiúk jelzôje, az1. b)-ben viszont a fiúk és lányok mellérendeléses kifejezésé. A 3. a)-ban az a par-lamentben az egész mondathoz tartozó helyhatározó, míg a 3. b)-ben csak apingpongozó szakosztályunk elemhez csatlakozik, ugyancsak helyhatározóként.

3. A három szint: a sorrend, a szerkezet és a funkció közül persze az utóbbiszerepe a legszembeötlôbb, hiszen az alábbi mondatok között óriási különb-ség van:

88


Claudius Ophéliát Hamletnek szánta.Claudiust Ophéliának Hamlet szánta.Claudiusnak Ophélia Hamletet szánta stb.

Az ilyen funkcióváltogatásoknak közvetlen hatásuk van a mondat jelenté-sére. Vannak azonban a mondat nagyobb funkcionális egységeinek fino-mabb, kevésbé feltûnô összefüggései is. Próbáljuk például megállapítani,hogy a következô mondatokban ki nem törôdött kivel:

János észrevette Pétert, de ∅ nem törôdött vele.János észrevette Pétert, de az nem törôdött vele.Pétert észrevette János, de ∅ nem törôdött vele.Pétert észrevette János, de az nem törôdött vele.

Látjuk, hogy ha a második tagmondatban az alany ∅, akkor azonos az elsôtagmondat alanyával (János), ha viszont az, akkor az elsô tagmondat tárgyá-val (Péter) azonosítjuk a második alanyát.

4. Mi töltheti be az egyes funkciókat? Vegyük például a tárgyat. Ha a kö-vetkezô „keretbe” különbözô szavakat vagy szócsoportokat próbálunk beil-leszteni, észrevesszük, hogy van, amelyik elfogadható, mások pedig nem (ittazok a szavak kaptak csillagot, amelyek használata esetén az egész mondathelytelen):

...Mariegy könyva legjobb barátomfehéren villódzó fényekfületlen afrikai elefántszinte mozdulatlanságba

Tegnap délután a kertben dermedt csigák -t láttam.mi?*miért*ottan*ver*enni*rendkívül jól...

Megfigyelhetjük, hogy a tárgy funkcióját nem egyszerûen egy fônév tölt-heti be, hanem bármilyen szócsoport, szószerkezet, amely egy névvel azonos„értékû”, vagyis amelyet egyetlen fônévvel helyettesíteni lehet. Ez a szabály-szerûség egyébként világosan mutat arra is, hogy a szóosztály, a szófaj fogal-ma szorosan összefügg a mondatbeli funkciók kitöltésével.

89

6. Mondatok

Ha most egy üres alanyi „keretet” vizsgálunk meg, azt találjuk, hogy ugyan-azok az egységek tudják kitölteni, mint az elôbb a tárgy helyét:

jelentek Tegnap délután a kertben { jelent } meg elôttem.

Vannak tehát olyan funkciók a mondatban, amelyeket fônévi csoportok vagyszerkezetek tölthetnek ki. A fentieken kívül ilyen a részeshatározó (András-nak vettem a könyvet), az eszközhatározó (A kenyeret a késsel vágták fel) stb.

A melléknévi csoportokat nagyjából három különbözô funkcióban találjukmeg. A fônévi szerkezetekben például a névelô és a fônév között:

egyszerûigen barátságos

Az az elefántoknál is okosabb emberekkel nem szeretek szóba állni.elképesztôennagyvonalú...

Azután a volt, marad stb. igék mellett:

volt.János {maradt.}Végül ugyanezek a melléknévi szerkezetek elôfordulhatnak módhatáro-

zókban:-enBarnabás {-an } beszélt Mariannal.

4. Az igei csoportok talán még az eddigieknél is érdekesebbek. Ha a már is-merôs mondatot most keretként használjuk, azt tapasztaljuk, hogy a tárgyasigék nem önmagukban alkotnak osztályt, hanem tárgyukkal együtt, hiszencsakis így állhatnak szemben a tárgyatlan igékkel; sôt azt is észrevehetjük,hogy nemcsak a tárgyatlan igék ilyenek:

Marit látelaludMiklóstól egy ötletet kapa pénzemet neked ad

Tegnap délután a kertben a barátommal találkoz -tam.egy lányra vár...*kap*találkoz...

90


Az tehát, hogy egy fônév mellett szerepel-e melléknév vagy nem, az nem afônéven múlik; azt azonban, hogy egy ige közvetlen környezetében mi for-dulhat elô, az ige határozza meg. Persze az ige nemcsak azt szabja meg, hogytárgy, részeshatározó vagy más vonzat kell-e melléje, hanem azt is, hogy ala-nya legyen. Sôt ezt a „vonzatkijelölô” tulajdonságukat az igék a mondatonbelüli „alsóbb szintû” egységekben is megôrzik, például fônévi igenévként:

...Marival találkozElaludMiklóstól egy ötletet kap -ni nem érdemes....*Találkoz*Kap...

Mivel az ige jelöli ki, melyek a mondat kötelezô alkotórészei, vagyis mi-lyen funkcióknak kell az adott mondatban szerepelniük, a mondat központikategóriájának, magjának az igét kell tekintenünk. Ha pedig ezt a tételt meg-fordítjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy minden szerkezet, amely valamilyenformában igét tartalmaz, mondat értékû, vagyis olyan funkciókat kell talál-nunk bennük, amelyeket az adott ige megkövetelhet. Figyeljük meg példáula következô eseteket:

[ *A könyvet adó fiú nem érkezett meg.TÁRGY IGE ALANY ]

[*A neked adó fiú nem érkezett meg.RÉSZES IGE ALANY ]

[*Az adó fiú nem érkezett meg.IGE ALANY ]

[A neked könyvet adó fiú nem érkezett meg.RÉSZES TÁRGY IGE ALANY ]

Az ad, úgy tûnik, három funkciót jelöl ki: az alanyt, a tárgyat és a részesha-tározót. Valójában azonban az alany nem mindig fontos, például:

János listát vezet a [neki adott könyvek -rôl.RÉSZES IGE TÁRGY ]

A tárgyas igék nagy része így viselkedik:

Az ellopott autókról a rendôrség közleményt adott ki.A megrongált padokat már kijavították.

91

6. Mondatok

Vagyis az igék a vonzatok megválasztásakor azt is elôírják, mely vonzatotvagy vonzatokat kell feltétlenül kitölteni. A tárgyatlan igéknél (például sétál,alszik) az alany a megnevezendô, a tárgyasoknál általában csak a tárgy.A nem kötelezôen kitöltendô funkciókat viszont „rekonstruálni” tudjuk,vagyis ki tudjuk következtetni a mondat többi részébôl, például:

A könyvtár listát vezet a Jánosnak adott könyvekrôl.

Ha ezt a mondatot halljuk, minden bizonnyal arra gyanakszunk, hogy akönyveket a könyvtár adta Jánosnak. Vagy egy másik példában:

A szonátát hallgatva Ernô arra gondolt, milyen rég zongorázott.TÁRGY IGE

a hallgat ige alanyát Ernôvel azonosítjuk, noha az nem része az igét magábanfoglaló szerkezetnek.

92


NÉVELÔj MNCS

a M ó` alakok

TÁRGY IGE

M ni szándékoz

TÁRGY RÉSZES IGE

neked eladFCS

FCS

RAG

MNCS F t

M tt könyvek

HATÁROZÓj IGE

tôlem ellop

F

Rövidítések:FCS: fônévi csoport

MNCS: melléknévi csoportF: fônév

M: mondat∆: kisebb részeire nem

bontott szerkezet

A tôlem ellopott könyveket neked eladni szándékozó alakok6.1. ábra. Egy fônévi csoport szerkezete

5. Mindebbôl tehát az következik, hogy nemcsak a valódi alárendelô mon-datokat tekintjük egy mondat tagmondatainak (például a fenti milyen régzongorázott), hanem mindazokat a szerkezeteket is, amelyekben az ige mel-lett mondatfunkciókat hordozó egységeket találunk. Egy bonyolult fônévicsoport ilyen „tagmondatokra” elemzését a 6.1. ábra mutatja.

Arra, hogy egy igét tartalmazó szerkezetet mondatra vezetünk vissza,nemcsak az ad alapot, hogy megtaláljuk benne a jellemzô mondatfunkciókat,hanem az is, hogy átalakíthatjuk szokásos alárendelô tagmondatból vagytagmondatokból álló kifejezésre, például:

Azok az alakok, akik olyan könyveket szándékoznak eladni neked, amelyeket tôlemloptak el...

Mindazok az információk, amelyek ebben a kifejtett formájú szerkezetbenmegvannak, részei az elôbbi „sûrített” formának is. Vagyis tudjuk, hogy azellop ige tárgya (könyvek) azonos az elad ige tárgyával; a szándékozik ige alanya(alakok) azonos az elad ige alanyával, és így tovább. Más szóval, az elôbbi „sû-rített” szerkezetnek is kell, hogy legyen egy teljesebb változata, amelymintegy a közvetlenül szemünk elôtt lévô mondat „alatt vagy mögött húzó-dik meg”, például a 6. 2. ábrán látható formában.

93

6. Mondatok

FCS

NÉVELÔj MNCS

a M ó` alakok

alakok

TÁRGY IGE

M ni szándékoz

TÁRGY RÉSZES IGE

neked eladFCS RAG

MNCS F t

M tt könyvek

HATÁROZÓj IGE

tôlemkönyveket ellop

F

alakok

alakok

ALANY

ALANY

TÁRGYALANY

6.2. ábra. Az elôzô fônévi csoport mögöttes szerkezete

A mondatok e két szintje között a kapcsolat nem önkényes, tetszôleges, hi-szen mindannyian egyformán értelmezzük az „elrejtett” szerkezeti összete-vôket; vagyis a „kifejtett” és a „sûrített”, a közvetlenül tapasztalható monda-tok között szigorúan meghatározott szabályok teremtenek összefüggést.Elképzelhetô persze az is, hogy a mögöttes szinten meglévô szerkezeti-funk-cionális információ úgy alakul át, hogy a mondat közvetlen formája egy-beesik egy tôle különbözô eredetû mondatnak a „felszínen” mutatkozó alak-jával: ez történt Az oroszlán simogatása veszélyes mondattal is.

6. Azt az eddigiekbôl már többé-kevésbé világosan láttuk, hogy mi szabjameg a mondat mögöttes szerkezeti szintjét: minden mondatban számos kü-lönbözô funkciós egység lehet, amelyek egy része általában minden tekintet-ben tetszôleges (hely-, idô-, mód-, ok-, cél- stb. határozók), más része pedigaz igétôl függôen kötelezô vagy szabadon választható (alany, tárgy, részes-határozó stb.). Egy lehetséges magyar mondat alapszerkezetét tehát a 6. 3. áb-rán mutatjuk be.

Hogyan lesz ebbôl az alapszerkezetbôl felszíni mondat? Nos, mielôtt errerátérünk, érdemes egy kitérôt tennünk a magyar szórend kérdéseire. Aztszoktuk mondani, hogy a magyarban szabad szórend van. Ha ezen azt ért-jük, hogy sokkal több szórendi változata lehet egy mondatnak, mint az euró-pai nyelvek nagy részében, akkor nem állítottunk valótlant. Ha azonban azthinnénk, hogy ezek a változatok egymással egyenértékûek, nagyot téved-nénk. Minden magyar mondatban van ugyanis egy olyan hely, amelyre –bármelyik alkotórésze kerüljön is ide a mondatnak – nagyobb hangsúly esikvagy legalábbis eshet, mint a mondat többi részére. Ezt a hangsúlyos elemetaz alábbi variációkban kis nagybetûkkel jelöljük:

1. Péter Jánosnak A KERTBEN adott egy könyvet tegnap.2. Péter TEGNAP adott Jánosnak egy könyvet a kertben.3. Jánosnak a kertben PÉTER adott egy könyvet tegnap.4. Péter JÁNOSNAK adott egy könyvet a kertben tegnap.

94


FCS

Péter egy`könyv

János nak a kert ben tegnap

HELY IDÔjIGE TÁRGY RÉSZES

∅ t

M

RAG FCS RAG FCS RAG FCS RAGadott

ALANY

6.3. ábra. Egy magyar mondat alapszerkezete

Ezt a hangsúlyt nem rendelhetjük hozzá a mondat más helyén lévô elemei-hez; az alább kis nagybetûkkel jelzett szavakat, ha az elôbbi kiemelt hang-súllyal mondjuk, furcsa, helytelen mondatokat kapunk:

*PÉTER Jánosnak egy könyvet adott tegnap a kertben.*Tegnap egy könyvet adott JÁNOS Péternek a kertben.

A fentebb megadott helyes mondatoknak továbbá nem azonos a jelenté-sük: nagyjából ugyanazt mondják, de úgy érezzük, mindegyik valahogymáshogyan. Próbáljuk pontosabban körülírni a jelentésüket:

1. Péter Jánosnak a kertben adott egy könyvet tegnap, és nem máshol: aszobában, az udvaron stb.A kertben történt, hogy Péter Jánosnak egy könyvet adott tegnap.

2. Péter tegnap adott Jánosnak egy könyvet a kertben, és nem máskor: teg-napelôtt, múlt héten stb.Tegnap történt, hogy Péter adott Jánosnak egy könyvet a kertben.

Mint láttuk, ez a központi, hangsúlyos hely mindig az ige elôtt van, és álta-lában csak egyetlen mondatrész foglalhatja el. De ez elôtt a „mondatköz-pont” elôtt még lehetnek más mondatrészek is; és mivel ezek az elöl lévômondatrészek mintegy bevezetik a mondatot, megmondják, mirôl lesz szó,vagyis kijelölik a mondat „érvényességi körét”, ezeket témának nevezzük. Atéma és a mondatközpont, valamint az ige mögött elhelyezkedô elemek hely-zete nem hordoz további szerkezeti jelentésbeli információt. Ezek szerint te-hát sematikusan az alábbi módon tudjuk bemutatni példamondatunk válto-zatait:

TÉMA KÖZPONT IGE „MARADÉK”Péter Jánosnak A KERTBEN adott egy könyvet tegnap.Péter TEGNAP adott Jánosnak egy könyvet

a kertben.Jánosnak a kertben PÉTER adott egy könyvet tegnap.Péter JÁNOSNAK adott egy könyvet tegnap

a kertben.∅ EGY KÖNYVET adott Péter tegnap Jánosnak

a kertben.Tegnap PéterJánosnak A KERTBEN adott egy könyvet.

7. Most már megkísérelhetünk választ adni arra a kérdésre, hogyan lesz azalapszerkezetbôl felszíni mondat. Feltehetjük, hogy az alapszerkezetnek ré-sze – üresen – a Téma és a Központ. A funkciók kitöltése után a mondat szer-kezete átalakulhat úgy, hogy egy összetevô, azaz mondatrész a Központba,nulla, egy vagy több összetevô a Témába kerülhet (6.4. ábra).

95

6. Mondatok

Az ilyen nagyobb átrendezôdések mellett persze más mûveletek is mûkö-désbe lépnek, például azok, amelyek a korábban illusztrált „kifejtett” szer-kezeteket „összesûrítik”, azután, amelyek az igét egyeztetik az alannyal,a tárggyal, és így tovább.

8. A mondat éppen olyan általános alapfogalma a nyelvészetnek és egyete-mes kategóriája a nyelvnek, mint a fonéma vagy a morféma. Mégsem lehetugyanolyan meghatározásokkal válaszolni arra a kérdésre: mi a mondat,mint a fonéma vagy a morféma esetében. A mondat ugyanis, mint láttuk,szerkezetek és mûveletek, valamint a szerkezeteket kitöltô és a mûveleteketbefolyásolni képes morfémák és morfémasorok összefüggô egésze. A mon-dat meghatározásához tehát ezeket a szerkezeteket, mûveleteket és morfé-mákat/morfémasorokat kell meghatározni oly módon, hogy megállapítjuk,melyek a lehetséges funkcióbeli, szerkezeti vagy morfémák közötti kapcsola-

96


adott Jánosnak tegnapPéter egy`könyvet

IDÔjIGETÉMA KÖZPONT TÁRGY RÉSZES

∅

M

ALANY

adott Jánosnak tegnapPéter

egy`könyvet

IDÔjIGETÉMA KÖZPONT

TÁRGY

RÉSZES

M

ALANY

∅∅

adott Jánosnak tegnap

Péter egy`könyvet

IDÔjIGETÉMA KÖZPONT

TÁRGY

RÉSZES

M

ALANY

6.4. ábra. Magyar mondatok szerkezeti levezetései

tok, és melyek nem lehetségesek. Vagyis a nyelv mondattani „fejezetében”,a szintaxisban megadjuk azokat az eljárásokat, amelyek alapján az alapele-mek listájából (funkciók, kategóriák és morfémák) összerakhatók, felépíthe-tôk a nyelv lehetséges mondatai. Erre a lépésre az is kényszerít bennünket,hogy – mint említettük – az egy nyelvbe tartozó mondatok mennyiségétsemmilyen nagy számmal nem tudjuk kifejezni, azaz a szó gyakorlati értel-mében végtelen sok mondat lehetséges.

A mondat a nyelv tagolódásának legfelsô szintje, legnagyobb formaiösszegzôdése – ugyanakkor a mondat a közlés legkisebb egysége is: nemhangokkal vagy különálló szavakkal, hanem mondatokkal kommunikálunk.Más szóval: a nyelv központi kategóriája a mondat.

97

6. Mondatok

7. JELENTÉSEK

1. Nem elôször és nem is utoljára esik szó e könyvben a jelentésrôl: említet-tük már a jelek kapcsán, és fel fog bukkanni a nyelv és a megismerés viszo-nyának tárgyalásában is. S ez nemcsak azért történik, hogy ellensúlyozzukaz elôzô három fejezet összpontosítását a nyelv formai oldalainak problémái-ra, hanem azért is, mert a jelentés tanulmányozása (a szemantika) a nyelvvizsgálatának még mindig meglehetôsen homályos, helyenként éppenséggelsötét, és meglehet, épp ezért egyik legcsábítóbb területe.

Az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy nem tudjuk, nem hasonlí-tunk-e a mondabeli kerekasztal lovagjaira: keressük a Szent Kelyhet, denemcsak azt nem tudjuk, hogy milyen, hanem azt sem, hogy egyáltalán léte-zik-e. Vagy pontosabb hasonlattal élve, kérdéses, nem olyanok vagyunk-e,mint a pszichológusok, akik bár nem tudják, vajon az intelligencia egységesrésze-e a személyiségnek vagy több különbözô képességnek csupán össze-foglaló neve, mégis tudják mérni vagy összehasonlítani.

Jószerivel ma ott tartunk, hogy inkább azt tudjuk, mi nem a jelentés, mint-sem azt, hogy mi a jelentés, és az idáig megtett út is hosszadalmas volt, hi-szen rengeteg tévedésen keresztül vezetett. Az egyik elsô csapda, amelybe agyanútlan kutató beleesik, magával a jelentés szóval van befedve.

Ez a szó ugyanis a köznapi nyelvben felettébb ártatlannak látszik: hiszenbeszélünk arról, hogy „ennek a szónak azonos a jelentése annak a szónak ajelentésével”; megállapítjuk, hogy „ennek a mondatnak a jelentése különbö-zik annak a mondatnak a jelentésétôl”; tudjuk, hogy a most szónak van jelen-tése, és azt mondjuk, hogy a stom szónak nincs jelentése, a csiga szónak pedigtöbb jelentése van. Mindezek rendkívül hasonlítanak az olyan kijelentésekre,hogy „Jánosnak a szomszédja azonos Péter szomszédjával”, hogy „Máriánaka férje különbözik Júlia férjétôl”, hogy „Péternek van mûveltsége, de Anná-nak nincs”, és hogy „Ferinek több kabátja van”. Vagyis ha valakinek vagy va-laminek van valamije, akkor az egy tôle függetlenül létezô dolog, amit önál-lóan lehet szemlélni, meg lehet határozni, le lehet írni, részeire lehet bontani.Annak az elképzelésnek, hogy a jelentés valamilyen entitás, vagyis valamilyenönálló létezéssel bíró dolog, több egymástól eltérô ága van, mindegyik telvetovábbi buktatókkal.

2. A legnépszerûbb (és talán a legrégebbi) nézet a szó jelentését valamilyenképzettel azonosítja. Ha a kutya szót hallom, „lelki szemeim” elôtt megjelenikegy kutya képe, ha az asztal szót kimondom, akkor el tudom képzelni az asz-

98

talt, amirôl beszélek, és a háromszög szó hallatán egy ilyen ábra jelenik megelôttem:

E felfogás elháríthatatlan nehézségekkel jár együtt: hiszen például nem min-den háromszög olyan, mint amilyet én elképzeltem. Ha valakitôl azt hallom,hogy Pál 15 háromszöget vágott ki egy darab papirosból, akkor aligha hihetem,hogy mind a 15 háromszög alakja és nagysága azonos volt az ábrán láthatóháromszögével. Aztán hogyan lehet azt biztosítani, hogy mindenki másugyanilyen háromszögeket, asztalokat és kutyákat képzeljen el? Ha viszontnem azonosak a képzetek, hogyan értjük meg egymást: hiszen én más kutyá-ról beszélek, mint a barátom, amikor arról társalgunk, hogy az újság szerintegy veszett kutya kószál Zuglóban. De ha esetleg nem értjük is egymást, ezmégsem amiatt következik be, mert egyikünk tacskóra, a másikunk bernát-hegyire gondolt. S ha csupán a konkrét, a „megfogható” jelentésû szavaknálmaradunk is, hogyan tudjuk elképzelni a gyerek szó jelentését? Fiúra vagylányra gondolunk? Mivel pedig egyszerre mindkettôre nem tudunk gondol-ni, vajon az következik-e ebbôl, hogy a gyerek szó kétjelentésû? Nyilván nem:a szóval nincs semmi baj, a jelentésnek ez a felfogása a ludas.

3. Nem juthatunk sokkal elôbbre a képzetben gyökerezô jelentésfelfogásegy újabb hajtásával sem: azzal a nézettel, amely a jelentést a fogalomból pró-bálja magyarázni. Ha a kutya fogalma például az a valami, ami az általam lá-tott összes kutyában közös, akkor mi biztosítja, hogy ez a fogalom érintkezikmás magyar anyanyelvûek kutya fogalmával? Ugyanis egyikünk sem láthat-ta pontosan ugyanazokat a kutyákat – tehát csupán a képzetnek általáno-sabb, de semmivel sem pontosabb újraélesztésével van dolgunk. Ha viszonta kutya fogalmával arra kívánunk utalni, ami mindannyiunk számára közösa kutya szóban, akkor a „fogalom” teljesen kiüresedett párja lesz a továbbra ishomályos „jelentés” szónak. Azután milyen fogalmat tudunk megfeleltetnipéldául az úszik szónak? A válasz nem egyszerû, hiszen annyi minden ésannyiféleképpen úszhat: A barátom úszik. A csónak úszik a vízen. A kutya úszik.A hal úszik. A szoba úszik a víztôl. És végül milyen fogalom tehetô fel az ámbár,a de, a ha szavak mögött? Hiszen e szavak esetében egyáltalán nincs is értel-me az ámbár, a de vagy a ha fogalmáról beszélni.

4. A szójelentések természetét egy harmadik elképzelés lényegében a tulaj-donnevek alapján magyarázza. Eszerint egyértelmû megfelelés van a Citadel-la szó és a Gellérthegy csúcsán álló erôd között: a Citadella név erre az épület-

99

7. Jelentések

re utal. Ahogy a tulajdonneveknek egyedi tárgyak (vagy személyek) felelnekmeg, a közneveknek ugyanúgy felelnek meg a dolgok osztályai, az igéknekcselekvések, a mellékneveknek tulajdonságok és így tovább. A kutyák szôrö-sek mondat tehát azt jelenti, hogy a kutyák halmaza része a szôrös dolgokhalmazának, az Egy kutya ugat mondat pedig azt, hogy a kutyák és az ugatódolgok halmazainak metszete nem üres, azaz van legalább egy olyan dolog,amely része a kutyák halmazának és az ugató dolgok halmazának is.

Amellett, hogy ez a megközelítés is lényegében ugyanott mond csôdöt,ahol a fogalmi jelentést pártoló nézetek (vagyis a de, ez, amely, bár stb., az ún.grammatikai szavak esetében), további nehézségekkel kell megküzdenie ak-kor, amikor olyan szavak jelentésének a magyarázatát várjuk tôle, amelyek je-löltje már nem létezik, vagy sohase létezett. Noha John Fitzgerald Kennedyt1963-ban meggyilkolták, vagyis maga a személy, akire a John Fitzgerald Kenne-dy név utal, már nem létezik, azt nem mondhatjuk, hogy ez a név nem utalsemmire. Nyilvánvaló azután az is, hogy a tündérek szó által kijelölt halmazüres, hiszen tündérek nincsenek. Mégsem akaródzik azt mondanunk, hogy atündér szónak nincs jelentése. Sôt, mivel a sárkány szónak is üres halmaz felelmeg, ebbôl a megoldásból az következnék, hogy A sárkányok elrabolták a tündé-reket mondat ugyanazt jelenti, mint A tündérek elrabolták a sárkányokat mondat,hiszen mindkét halmaz üres, vagyis e két szó jelentése azonos.

Nem tagadhatjuk: szavaink, kifejezéseink valóban utalnak a világban léte-zô dolgokra: a Bonaparte Napóleon, a waterlooi vesztes, az elsô francia császár, aKorzika nagy szülötte mind ugyanarra a személyre utal (vagy inkább: utalhat),de aligha kétséges, hogy ennek a négy kifejezésnek a jelentése nem azonossem részeiben, sem egészében. Azt tehát, amire egy szó vagy kifejezés utal,meg kell különböztetnünk attól, amit jelent – ebbôl azonban még mindignem tudjuk, mi a jelentés.

5. Mindenesetre annyit már látunk, hogy kérdésünket pontosabban kellmegfogalmazni: még a látszatát is el kell kerülnünk annak, hogy a jelentést va-lamilyen dologgal vagy fogalommal azonosítsuk, hiszen ezek csak elsô pillantásrasegítik tájékozódásunkat, közelebbrôl nézve délibábként foszlanak széjjel.Nos, alakítsuk át a kérdést: Mit tudunk akkor, amikor ismerjük egy szó jelen-tését? Mit tesz az, hogy egy szó jelent valamit?

Az egyik lehetséges és széles körben elterjedt válasz szerint a szó jelentésétismerni annyi, mint tisztában lenni használatával a nyelvben. Nyilvánvaló, hogya használatot pontosabban kell meghatározni, hiszen a kutya szót használha-tom arra, hogy egy kisgyereket megtanítsak a k hang pontos ejtésére, vagyhogy egymás után számtalanszor kimondva ôrületbe kergessem a családo-mat, és így tovább. Ebbôl a szempontból tehát a használat túl tág a jelentésmegközelítésére.

Érthetjük a használatot azonban úgy is, hogy azokra a szövegkörnyezetek-re vonatkozik, amelyekben az illetô szó elôfordulhat. Ebben az értelembennemcsak sikerül a grammatikai szavakhoz (és, de, ha, ámbár stb.) jelentést ren-delnünk, de ez a jelentés még csak nem is lesz más természetû, mint a kutya,asztal, császár stb. szóké.

100


Mint láttuk, a „mire használjuk a szót” kérdés túl terjedelmes; ez az utóbbi„hogyan használjuk a szót” kérdés viszont túl szûk ahhoz, hogy befedjemindazokat az eseteket, amikor jelentésrôl beszélünk. Így ugyanis, ha kétszó azonos környezetekben fordulhat elô, akkor azonos jelentésûnek is kelltartanunk ôket. A kutya és az eb szavak nagyjából ugyanazokban a környeze-tekben jelenhetnek meg; azt mondhatjuk, egyformán használjuk ôket, s ezértjelentésük is azonosnak tartható: A szomszédban ugat egy kutya – A szomszéd-ban ugat egy eb. Más szavakkal azonban már nem ilyen egyszerû a helyzet.Például a de nagyon sokszor megjelenhet ott, ahol az és, és viszont:

Rockefeller gazdag és becsületes – Rockefeller gazdag, de becsületes; Péter szerelmeslett Máriába és elvette feleségül – Péter szerelmes lett Máriába, de elvette feleségül.Micsoda különbség! Pedig használatuk azonosnak látszik. (Persze nem telje-sen ugyanaz, például: Péter és János megjött – *Péter de János megjött; ebbôl az el-térésbôl azonban egyáltalán nem világlik ki, miben is különbözik a fentebbimondatpárok jelentése.) De ugyanígy hivatkozhattunk volna az és és a vagy,sôt akár a kék és a zöld, az okos és a buta használatának azonosságára is: ha aztmondhatjuk, hogy Csilla szeme kék, a szó használatának így felfogott szabályaszerint azt is mondhatjuk, hogy Csilla szeme zöld; ha értelmes az a mondat,hogy Csilla okos, akkor az a mondat is értelmes, hogy Csilla buta, és így tovább.De, mondhatnánk, mégiscsak másra használjuk az egyik szót, mint a másikat,mégiscsak mást mondunk az egyik szóval, mint a másikkal. Valóban: a vá-laszt ebben az irányban kell keresnünk, de elôbb tegyünk egy rövid kitérôt.

Mire használjuk a mobiltelefonunknak ezt vagy azt az áramkörét? És mirehasználjuk a kijelzôjét? És mire az akkumulátorát? És a tokját? Használjuk-eegyáltalán valamire ôket? És tulajdonképpen akkor mi az, amit valóban hasz-nálunk és mire? Természetesen a mobiltelefont használjuk; arra, hogy kapcso-latba lépjünk egymással. A telefonkészülék részeit a szó szoros értelmébensemmire sem használjuk, ezeknek annyi a feladatuk, a funkciójuk (de nem ahasználatuk!), hogy a készülék alkotórészeiként lehetôvé tegyék a telefon mû-ködését, vagyis azt, hogy arra használhassuk, amire készítôjük szánta. (Amipersze nem zárja ki, hogy alkalmasint ne használhassuk másra is, például le-vélnehezékként, könyvjelzôként, arra, hogy dicsekedjünk vele stb.)

6. A nyelvben valójában nem az egyes szavakat használjuk: a szavak olyanok,mint a mikrocsipek a mobiltelefonban. Nincs a szó szoros értelmében vévehasználatuk; van viszont funkciójuk: az, hogy a mondat részeiként lehetôvétegyék, hogy magát a mondatot használhassuk valamire, például arra, hogykülönféle állításokat tehessünk.

Figyeljünk fel arra, hogy a „Mi a szó jelentése?” kérdéstôl már egy egészenmásik kérdéshez jutottunk el. Elôször annak az értelmetlenségét mutattuk ki,hogy a szó jelentését valami megfogható dologgal azonosítsuk, most pedigmár nem is azt kutatjuk, mit tudunk, ha ismerjük a szó jelentését, hanem azt,miben áll a mondat jelentésének ismerete.

Látjuk tehát, hogy az elôbb nem a kék vagy a zöld szót használtuk, hanem aCsilla szeme kék mondatot. És még ha lenne is értelme a beszélô szempontjá-ból azt erôltetni, hogy „ezt a szót abban a mondatban használta”, azt már

101

7. Jelentések

semmiképpen sem tudjuk elfogadni, hogy a hallgató „ezt a szót arra (vagyúgy) használta, hogy megértse a mondatot”.

Más hasonlattal élve, gondoljunk például arra, hogy az autónkra veszünkegy új gumiabroncsot. Azoknak a kérdéseknek, hogy hogyan és mire haszná-lom a gumiabroncsot, nincs értelmük, csak annak van, hogy mit csinálok ve-le: rászerelem az autóra, illetve a keréktárcsájára. És még ha az autó mindenegyes részét ismerem is és tudom, mire való, akkor sem használom ezeketvalamilyen módon vagy valamilyen célra. Amit meghatározott módon éscélra használok, az maga az autó.

De mi történik akkor, ha kerekek helyett lánctalpakkal látom el az autó-mat? Nyilván máshogyan és más célra fogom használni. És ezen a pontonvisszatérhetünk Csilla szeméhez, valamint a szomszéd kutyájához. Amikor akék helyett zöld-et mondok a Csilla szeme kék mondatban, akkor a kereket lánc-talpra cseréltem, amikor viszont kutya helyett az eb szót illesztem A szomszéd-ban ugat egy kutya mondatba, akkor csupán egy más színû vagy mintájú, deegyébként ugyanolyan méretû gumiabroncsot szereltem fel az autóra: az au-tóm most – szemben az elôbbi esettel – használatának minden lényeges vo-natkozásában ugyanolyan marad.

7. Igen ám, könnyû dolgunk van az autóval, hiszen ránézünk, és látjuk,lánctalpa vagy kereke van-e. Honnan tudjuk viszont, hogy egyik monda-tunknak ugyanaz vagy más-e a jelentése, mint a másiknak, ha a szó jelentésé-re nem hivatkozhatunk?

Amikor azt a mondatot hallom, hogy A szomszédban ugat egy kutya, tekintetnélkül arra, hogy tudom-e, hogy valóban így van-e vagy sem, abban biztoslehetek, hogy ha ez a mondat igaz, akkor az a mondat is igaz, hogy A szom-szédban ugat egy eb. Azok a körülmények, amelyek között e két mondat bár-melyike igaz (vagy hamis) lehet, vagyis a két mondat igazságfeltételei azono-sak. A Csilla szeme kék nyilvánvalóan nem ugyanolyan körülmények közöttigaz, mint a Csilla szeme zöld: a két mondat igazságfeltételei különböznek, te-hát a bennük található egyetlen eltérés folytán a két szó, a kék és a zöld jelenté-se is különbözik. S bár igaz, hogy a kék, zöld, kutya vagy eb szó jelentésérôlmég egy jottányival sem tudtunk meg többet, a mondat jelentéséhez már kö-zelebb kerültünk. Ezt annak köszönhetjük, hogy a mondat jelentése gyökere-sen eltér attól, ahogy a szó jelentését fel lehetett fogni: nem kell elképzelnünkkutyákat vagy háromszögeket, vagy azok „fogalmát”, a mondatoknak vanugyanis egy saját, nyelven kívüli jellemzô tulajdonságuk: az, hogy igazakvagy hamisak. Persze ahhoz, hogy egy mondat értelmes legyen, nem kelligaznak is lennie, de így az értelmetlenségnek is több esetét lehet elkülöníteniattól függôen, hogy a mondat milyen igazságfeltételekkel rendelkezik.A Hogy hegy hagy „mondat” esetében nem tudjuk megmondani, milyen kö-rülmények között lehet igaz, ezért lesz értelmetlen, Az agglegény barátom sze-reti a feleségét az igazságfeltételek ellentmondása miatt (valaki nem lehet egy-szerre nôs és nôtlen), és így tovább.

Most már azt is látjuk, mivel indokoltuk az elôzô fejezetben Az oroszlán si-mogatása veszélyes mondat kétértelmûségét: két különbözô igazságfeltétel-

102


csoport tartozik egyetlen szólánchoz (1. ha valaki az oroszlánt simogatja, azveszélyes; 2. ha az oroszlán simogat valakit, az veszélyes), csakúgy, mint Acsiga elakadt mondat esetében (igaz lehet akkor, ha 1. az emelôszerkezet leállt,illetve 2. ha a puhatestû állat nem tud továbbmenni).

8. A mondatok jelentése tehát elsôdleges a szavak jelentésével szemben.Amikor a nyelvet használjuk, mondatokban beszélünk (vagy legalábbismondatokra lehet kiegészíteni, kikerekíteni az elhangzottakat, például kér-dés–válasz esetén). Ezzel persze azt is kijelentettük, hogy a szavaknak is van je-lentésük: pontosan az, amivel a mondat jelentéséhez hozzájárulnak, amivel kiegé-szítik vagy megváltoztatják a mondat igazságfeltételeit. A Rockefeller gazdag,de becsületes mondat például ugyanazt jelenti, mint a Rockefeller gazdag és be-csületes (vagyis ahhoz, hogy a mondat igaz lehessen, Rockefellernek gazdag-nak és becsületesnek is kell lennie), de annyival mond többet, hogy például amondatot kimondó személy eleve nem hiszi, hogy aki gazdag, az általábanbecsületes is.

Ebbôl azután arra is fény derül, miért gondoljuk, hogy egyes szavaknak„megfoghatóbb” a jelentésük, mint másoknak: egyszerûen azért, mert azok-ban a mondatokban, amelyekben például a kutya szó elôfordul, sokszor való-ban szemmel látható és „kézzelfogható” kutyákról történik említés. Amireezekben a mondatokban a kutya szóval utalunk, a világban valóban létezôvalami. Vagyis ahhoz, hogy ezek a mondatok igazak lehessenek, például ar-ra lehet szükség, hogy a látókörünkben legyen egy kutya. Ez azonban, mintkifejtettük, az egész mondatból következik, amelynek része a kutya szó – sokminden egyéb mellett.

A szavak jelentése önálló egész: ez teszi lehetôvé, hogy a „régi” szavakbólúj mondatokat mondhassunk, új állításokat tehessünk (a nyelvben, tudjuk,ez mindennapos jelenség), és hogy ezeket meg is érthessük. De ahogy ahangsorként felfogott szó (vagy morféma) is valójában csak mondatokban lé-tezhet, ugyanúgy a szójelentés is csupán a mondat jelentésében „kel életre”.

9. Az igaz–hamis dimenziójában azonban nem minden mondat helyezhetôel: jó néhány olyan mondatfajta van, amelyet egyáltalán nem lehet az „igaz”vagy „hamis” minôsítéssel ellátni. Lássunk pár példát:

Megígérem, hogy eljövök az ünnepségre.Fogadjunk, hogy János nem nyeri meg a versenyt.Felteszem a kérdést: ki a felelôs?Az ülést ezennel megnyitom.

Ezekben az esetekben ugyanis nemcsak mondtam, hanem egyúttal tettem isvalamit: ígértem, fogadtam, kérdeztem, illetve megnyitottam az ülést. Ezeketa mondatokat valamire használtam: a fent nevezett cselekedetek elvégzésére.Cselekedetekrôl pedig nem kérdezhetjük meg, hogy igazak-e vagy hamisak,csupán azt, hogy sikerült-e megtennem ôket vagy sem. Pontosan ez a helyzetaz ilyen mondatokkal is: nem az a kérdés, hogy igaz-e, hogy az ülést ezennelmegnyitom, hanem hogy sikerült-e Az ülést ezennel megnyitom mondat ki-

103

7. Jelentések

mondásával megnyitnom az ülést. Persze a cselekedetek elvégzésének ismegvannak a maguk feltételei. Ha például be akarok menni a lakásomba, ak-kor ehhez az szükséges, hogy járni tudjak, azután hogy felismerjem a laká-som ajtaját, hogy megtaláljam a kulcslyukat, hogy meglegyen a beleillôkulcsom és így tovább. Ahhoz, hogy az illetô ülést megnyithassam, szüksé-ges, hogy például a résztvevôk jelen legyenek, hogy én legyek az elnök, hogyaz ülés még ne legyen megkezdve stb.

Ahhoz, hogy valamit sikeresen megígérhessek valakinek, az szükséges,hogy például amit ígérek, az számára kívánatos, kedvezô dolog legyen (kü-lönben nem ígérek, hanem fenyegetek), hogy a megígért dolog ne következ-hessék be akaratomon kívül (hiszen nem ígérhetjük meg, hogy a nap holnapis felkel), és így tovább.

Minden ilyenfajta beszédbeli cselekvéshez tehát meg lehet adni azokat afeltételeket, amelyek fennállása esetén a megnevezett cselekvés valóban lét-rejön: ezeket a beszédcselekvések sikerességi feltételeinek nevezzük. És amikor azilyen cselekvéseket végrehajtjuk vagy ezeknek tanúi vagyunk, pontosan emefeltételeknek megfelelôen értelmezzük azokat.

Mindez azonban nem mond ellent annak, hogy a jelentéseket az igazság-feltételekre vezetjük vissza. Hiszen amikor az elôbb mondatokról beszél-tünk, akkor már hivatkoztunk rá, hogy állítások megtételére használjuk ôket.És magának az állításnak is megvannak a maga sikerességi feltételei: ha aztállítom, hogy Csilla okos, kell, hogy legyen valamilyen bizonyítékom arra,hogy a dolog valóban úgy van, ahogy mondtam; azután hinnem kell abban,hogy amit mondok, igaz; továbbá nem lehet nyilvánvaló számomra, hogy az,akihez beszélek, tudja azt, amit mondok stb.

Ha az eddigiekben (ugyan igen lazán) megfogalmazott feltételeket „fel-boncoljuk”, láthatjuk, hogy ezek jó része már értelmezhetô az igazságfeltéte-lek szerint. Az például, hogy ha eljövök az ünnepségre, kedvezô-e számodra,vagy igaz vagy nem; annak az igazsága, hogy hiszem-e, hogy Csilla okos,szintén eldönthetô és így tovább. Az igazságfeltételek tehát részei a sikeres-ségi feltételeknek, bár összességükben nem merítik ki ôket.

10. Mire használjuk hát a mondatokat? Mielôtt erre a kérdésre válaszolnánk,próbáljunk arra a látszólag egyszerû kérdésre választ adni, hogy mire hasz-náljuk az autókat. Van, aki arra, hogy a gyerekeit bölcsôdébe, óvodába vigye.Van, aki a zöldséget viszi a piacra, van, aki taxizik, és van, aki versenyez ve-le. De olyan is van, aki csupán a szomszéd irigységét kívánja fölkelteni vele,meg olyan is, aki az idegeit úgy nyugtatja meg, hogy a csúcsforgalombankörbejárja a várost, vagy akár olyan, aki a barátnôinek akar imponálni. Pedigaz autókat nagyjából egységes célra, azonos használatra gyártják: arra, hogyközlekedjünk, szállítsunk velük.

A mondatok azonban nem egységes célra „készülnek”. És amikor aztmondjuk, hogy a mondatokat kommunikációra használjuk, hajlamosak va-gyunk elfeledkezni arról a százféle célról, használatról és alkalmazásról, ami-re mondatainkat szánhatjuk: ígérünk, kérdezünk, bíróként ítéletet hozunk,parancsolunk, állítunk, kérünk stb.

104


Ráadásul még ezeket a nyelvhez kötött cselekedeteket is rendkívül sokszí-nûen tudjuk megvalósítani. Ha például el akarjuk érni, hogy valaki kinyissaaz ablakot, a következôk között választhatunk:

Megkérlek, hogy nyisd ki az ablakot.Nyisd ki, kérlek, az ablakot.Légy szíves, nyisd ki az ablakot.Lennél olyan kedves kinyitni az ablakot?Nem lennél olyan kedves kinyitni az ablakot?De jó lenne, ha valaki kinyitná az ablakot!Lehet, hogy csukva van az ablak?Hû, de meleg van itt!stb.

A szó szoros értelmében persze ezek közül egyik sem jelenti ugyanazt,mint az elsô mondat; itt csak arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogymindegyiket lehet ugyanúgy érteni és ugyanazzal a céllal mondani. Ezek ameggondolások azonban már nem tartoznak a nyelvi jelentés szigorúan vetttárgykörébe.

105

7. Jelentések

III. A NYELV VÁLTOZATAI

8. NYELVÜNK SOKFÉLESÉGE

1. Nézzük meg képzeletben egy átlagos ember ruhatárát, s gondoljuk végig,mikor mit szokott felvenni. Otthon esetleg papucsban, házikabátban vagyegy viseltes nadrágban járkál. Ha dolgozni megy, egyszerû öltönyt vesz föl,kalapot vagy sapkát tesz a fejére, táskát hord a kezében. Színházban sötétruhában jelenik meg, nyakkendôt köt. Ha pedig leugrik focizni a ház mellet-ti játszótérre, akkor rövidnadrág, trikó és tornacipô a megfelelô szerelés. Té-len kesztyût húz, sálat köt a nyakába, meleg kabátot ölt, nyáron rövid ujjúing van rajta, a strandon pedig az úszónadrágon kívül mindent levet. Nohaa példabeli átlagember ruhatára egy szekrényt is alig tölt meg, elég változa-tosan tud öltözködni. Ezt a változatosságot azonban sok körülmény korlá-tozza. Vajon melyikünknek jutna eszébe nyáron kucsmában vagy télen egyszál trikóban útra kelni? Megjelennénk-e pulóverben, amikor ünnepélyeskitüntetésünkre vagyunk hivatalosak? És sötét öltönyben a kiránduláson?Általában nem, hiszen öltözködésünket meggondoltan változtatjuk az idô-járástól függôen és az alkalomhoz illôen. Ha nagyon kíváncsiak vagyunk,hogy mikor mit vegyünk föl, még a pontos szabályokat is megtudhatjuk adivatszakértôktôl.

Az a nyelvtudás, amely kinek-kinek a birtokában van, és ennek a nyelvtu-dásnak az alkalmazása sok tekintetben az átlagember ruhatárához és öltöz-ködéséhez hasonlítható. Elôször is például abban, hogy egyikünknek sincs„teljes ruhatára”: a magyar nyelv teljes egészét senki sem mondhatja magáé-nak. Azután például nincs két ember (talán néhány ikerpáron kívül), akinekegyforma ruhatára volna – mégis nagyon sok emberrel tudunk együtt megje-lenni nagyon sok különféle alkalommal anélkül, hogy egy is akadna közöt-tünk, aki öltözetében elüt a többitôl. Az egyedi nyelvtudások, nyelvi készle-tek óriási eltérései ellenére sincsenek általában kommunikációs zavaraink:ritkán szúr szemet valakinek a szokásostól eltérô nyelvhasználata, hiszenmindannyian igyekszünk az alkalomhoz illô nyelvi kifejezéseket megtalálni.Ha mégsem sikerül, ez legalább annyira feltûnô és kényelmetlen, mintha egyfarmernadrágos házibulira szmokingban érkezünk, vagy egy nagykövet fo-gadására rövidnadrágban. (Itt persze eltekintünk a „szabályt erôsítô” amakivételtôl, amikor szándékosan sértjük meg az öltözködési vagy nyelvhasz-nálati szokásokat, hiszen ezzel éppen a szabály vagy szokás létét ismerjük el,még ha kétségbe kívánjuk is vonni az érvényességét.)

109

Vegyünk szemügyre most egy-két ilyen feltûnô nyelvi „illemszabálysértést”.Ha mondjuk egy összejövetel magas rangú szónoka elôadását lapozgatva han-gosan így fakadna ki: „A szentségit, hova a fenébe tettem azt a nyavalyás papírt!” –nagy megütközést keltene. Ugyanezt otthon családtagjai elôtt nyugodtanmondhatná, sôt esetleg a titkárnôjének vagy a sofôrjének is. Nem valószínû vi-szont, hogy a hónap elején családi körben üldögélve, miután mindenki az asz-talra tette a fizetését, ezzel fordulna a feleségéhez: „Elsô napirendi pontként felké-rem Kovácsné asszonyt, terjessze be lakóegységünk következô havi költségvetését.”

2. Az emberek kisebb-nagyobb közösségekben élnek. A közösségek jelle-güknek és funkcióiknak megfelelôen társadalmilag differenciáltak – minden-kinek világosan meghatározható helyzete van a többiekhez képest. A közös-ség tagjai valamilyen közös értékrendszert fogadnak el, ez tükrözôdik aviselkedést szabályozó társadalmi normákban. Nyelvközösségen olyan közös-séget értünk, amelynek tagjai legalább egy közös nyelvet beszélnek, és sok-kal gyakrabban érintkeznek a közösség többi tagjával, mint más közösségektagjaival. Ismerik azt a közös értékrendszert, amely a közösségben a viselke-dés társadalmi alapját jelenti. A normák természetesen a nyelvi viselkedést isszabályozzák. Így tehát csak az kommunikálhat a nyelvközösség egyenérté-kû tagjaként, aki ismeri ezeket a normákat, a közösségben szokásos kommu-nikációs mintákat, és mindig ezeknek megfelelôen tudja kifejezni gondola-tait, befolyásolni mások viselkedését. Tekintve, hogy célunk a nyelvvel nemaz, hogy szavakat mondatokká rakjunk össze, hanem hogy segítségével ha-tékonyan kommunikáljunk, a tulajdonképpeni nyelvtudás nemcsak azt je-lenti, hogy valaki olyan szósorokat tud létrehozni, amelyeket a nyelvközös-ség tagjai nyelvük mondataiként ismernek el, hanem azt is, hogy ezeket amondatokat a közösségben szokásos módon tudja alkalmazni.

A nyelvtudásnak persze eléggé természetellenes esete az, amikor valakimár megtanult egy nyelvet, de még nem került sor rá, hogy a közösségbenhasználja is. A természetes eset az, hogy valaki anyanyelve alapján tartozikegy nyelvközösségbe. A kisgyerek a nyelv elsajátításával párhuzamosan „sa-játítja el” a körülötte lévô világot, ezzel együtt közösségének szokásait is. En-nek a folyamatnak egyes állomásait éppúgy megfigyelhetjük, mint a „tiszta”nyelvelsajátítás egyes fokozatait. A kisgyerek még akkor szólal meg, amikorkedve támad, tegez mindenkit, szemtôl szembe csúnyának nevezi az idege-neket – csupa olyan dolog, amit a közösség felnôttebb tagjai nem engedhet-nek meg maguknak. Vagy ami talán a felnôtteket a legjobban zavarja: nemköszön. (Próbáljuk ki: hihetetlenül nehéz nem visszaköszönni.) Néhány évalatt azonban – mire valóban a közösség tagjává válik – nemcsak az egyeselemek valóságra utaló jelentését sajátítja el (például azt, hogy nem mindenszôrös dolog kutyus), hanem az elemekhez fûzôdô társadalmi jelentést is (pél-dául azt, hogy a tegezés nem csupán azt jelenti, hogy mondanivalónkat egyjelen lévô személynek címezzük). Éppolyan biztonsággal és éppolyan auto-matikusan választja majd ki a helyzetnek megfelelô kifejezési formát, mintahogy a nyelvtanilag helyes mondatokat megalkotja. Ez a képesség tényle-ges része nyelvtudásának, hiszen az ember mindig bizonyos körülmények

110


között használja a nyelvet: nem mondhatjuk, hogy idônként csak úgy „nyel-ven” beszélünk, máskor viszont a nyelvhasználat, a nyelvi viselkedés szabá-lyaihoz is alkalmazkodunk.

3. Amikor az ember megszólal, elôször is a helyzetnek megfelelô beszéd-módot – kódot – kell megválasztania. Ezt a választást minôsítik például azolyan általános megállapítások, hogy valaki partnerével tisztelettel vagy le-kezelôen beszél. Ez a választás azután meghatározza, hogy mondanivalójáthogyan valósítja meg. A nyelvhasználat szabályai közül a horizontális egyezte-tés szabályai megszabják, hogy beszédében milyen elemek követhetik egy-mást. A vertikális egyeztetés szabályai meghatározzák, hogy ezeknek az ele-meknek a nyelv különbözô szintjein – jelentéstan, alaktan, hangtan stb. –hogyan kell megvalósulniuk.

Például elképzelhetô olyan helyzet, amikor a közbepofázni kifejezés haszná-lata megfelelô; ha viszont valaki így szól: Senki se pofázzék közbe!, az már fur-csa, hiszen a szókincsbeli választásnak nem felel meg az alaktani választás –a durva szó választékos ragozása –, az megsérti a vertikális egyeztetés szabá-lyait. Nézzük meg, hogyan sértené meg a nyelvhasználat egész csomó szabá-lyát az a képviselô, aki parlamentben így szólalna föl:

A kiskésit, Tisztelt Ház, aszondom, megnézhetnôk, mér áll ilyen csehül az állam-háztartás!

Elôször is megsérti a kódválasztás szabályait, hiszen egy igen formálishelyzetben nagyon is családias hangot üt meg. De ezen belül sem következe-tes. Az a kiskésit és a csehül áll kifejezések ütik a Tisztelt Ház és az államháztar-tás stílusát. A többi szó önmagában még semleges lehetne – azaz szókincs te-kintetében a konfliktusban lévô stílusok bármelyikébe tartozhatna –, de azaszondom és a mér pongyolasága egy másik szinten már nem egyeztethetôössze a megnézhetnôk választékosságával. Így tehát a horizontális és vertikálisegyeztetéssel is bajban vagyunk. Mindenesetre a felszólaló javára írhatjuk,hogy a kiskésit-ben az irodalmi nyelv é-je helyett i-t használt: ebben az eset-ben betartotta a vertikális egyeztetés szabályait.

Ebbôl a példából világos, hogy a nyelvhasználat társadalmi szabályainakmegsértése nemcsak azt eredményezheti, hogy egy tökéletes mondatot nema megfelelô körülmények között használunk, hanem azt is, hogy olyan mon-datok jönnek létre, amelyek semmiféle helyzetnek nem felelhetnek meg, so-hasem lehet velük érvényesen kommunikálni. Éppúgy, ahogy a szmoking-hoz felvett lakkcipôt hirtelen nem cseréljük fel tornacipôre, egy-egyközleményen belül sem válthatunk kódot. Ha nincs más cipônk, nem me-gyünk el a bálba, s ha nem találjuk a megfelelô szavakat, nem is szólalunkmeg. Az ilyen zavarok gyakran elôfordulnak, amikor például tisztában va-gyunk vele, hogy kérvényt vagy felszólalást máshogy, más kódban kell meg-fogalmazni, csak éppen azt nem tudjuk, mi van abban a kódban.

4. A nyelvhasználat itt bemutatott „illemszabályai” a kommunikációshelyzetekhez kötôdnek. Vegyük tehát sorra, hogy e helyzetek mely elemei,

111

8. Nyelvünk sokfélesége

tényezôi lehetnek hatással a kódoknak és a közlemény más vonatkozásainakváltoztatásában, módosításában.

A beszélô és hallgató személye nem abszolút értelemben, hanem egymáshoz vi-szonyított helyzetük alapján határozzák meg a kódválasztást. A döntô tényezôilyenkor a partnerek kora, neme, foglalkozása, rokonsága stb., azaz: ki az idô-sebb, azonos nemûek-e, ki a magasabb társadalmi állású, rokonok-e, ha igen,milyen a rokonság foka. Ezekhez a viszonylagos helyzetekhez a különbözôtársadalmak különbözô értékeket kapcsolnak. Nálunk a férfiak elôre köszön-nek a nôknek, az ajtóban elôreengedik, fizikai erôfeszítést kívánó munkátólelvben kímélik ôket. Japánban természetes, hogy az utcán a feleség egy lépés-sel férje mögött menjen, és ô cipelje a csomagokat. Az öregeket egyik helyen alegfôbb hatalommal ruházza föl a család, másutt a munkaképtelenné válásután már csak kenyérpusztítónak tartja. Egyes társadalmakban a beosztottvagy alárendelt személyében is alá van vetve a magasabb állásúaknak – meg-fenyíthetik, magánéletébe beleszólhatnak, emberi méltóságát nem tartják tisz-teletben. Tehát egyik társadalomban a nôi nemhez tartozás és a magas kor ér-tékként jelenik meg, másutt alacsonyabbrendûséget jelent; vagy azalárendeltség a személyiség minden oldalát érintheti, míg másutt csak abbana viszonyban jelenik meg, amelyben ezt például a munka irányítása megkí-vánja. Mindezek a tényezôk a nyelvi viselkedésben is közrejátszanak.

A beszélô és hallgató viszonylagos társadalmi helyzete legtisztábban amegszólításokban tükrözôdik. A magyar nyelvben is számos különbözômegszólítási módot ismerünk: például a tegezés, a magázás, az önözés, a„tetszikezés”. Érdemes fölfigyelni arra, hogy a tegezésen kívül ezekben a for-mákban magyarul mint egy harmadik személyhez beszélünk partnerünk-höz: Ha a néninek el tetszik olvasni a verset... , Ha Ön is úgy gondolja..., Maga min-dig bajt csinál stb. Más nyelvekben a tisztelet jele az, hogy mint többszemélyhez beszélünk partnerünkhöz: Ja prosu vasz... ’én kérem Önt, tkp. ti-teket’, Avez-vous fait un bon voyage, Madame? ’Jól utazott-e Ön (tkp. ti) asszo-nyom?’ stb. Egyes ázsiai nyelvekben pedig a tiszteletet nemcsak az igerago-zással fejezik ki, hanem a különbözô toldalékok közötti választással, sôteltérô, de azonos alapjelentésû szavak használatával. A megszólítás névmá-sain kívül ide tartozik a különbözô címek használata is: nálunk a körzeti or-vost doktor úrnak szólítják, a tanárt tanár úrnak, az újságírót szerkesztô úr-nak, azaz foglalkozása szerint (sôt ezekre hivatkozni is lehet, példáulA doktor úr azt szokta mondani...); az angolszász országokban ez nem szokás,ott mindenkit a nevén szólítanak. Még a bankban is kitesznek egy táblácskátminden tisztviselô elé, hogy az életében egyszer betévedô ügyfél is megfele-lôen Mr. Jones-nak vagy Miss Smith-nek szólíthassa ôket. Nincs is az angol-ban olyan ’úr’ jelentésû szó, amelyet foglalkozásnévhez lehetne hozzákap-csolni (bár egyes tisztségnevekhez, például Mr/Madame Chairman ’elnökúr/asszony’ kivételesen és csakis megszólításképpen lehet).

A megszólítás megválasztásában két döntô tényezô játszik közre: az alá-fölérendeltség (azaz, a hatalmi viszony) és a szolidaritás (az, hogy a partne-rek valamilyen szempontból közösséget vállalnak-e egymással, együvé tar-

112


tozónak érzik-e magukat). Ha az egyik beszélô hatalmi helyzetben van, ak-kor a megszólítási forma nem kölcsönös: ôt tiszteletibb módon, mondjuk tet-szikezve szólítják meg, míg ô a partnerét letegezheti. Az egyenrangú hely-zetben a megszólítás egyforma: mindketten ugyanazt a megszólítási formátalkalmazzák. Ha ez az egyenrangú helyzet szolidáris, akkor a felek példáultegezôdhetnek; ha nem szolidáris, akkor magázódáshoz folyamodnak. Ez aséma konfliktusoktól mentes mindaddig, amíg csak egyenrangú felek lehet-nek szolidáris viszonyban. A viszonyok átalakulásával azonban gyakortaelôállnak olyan helyzetek, amelyekben az egyik partner hatalmi helyzetbenvan ugyan, de viszonyuk szolidáris: például mai munkahelyeken a vezetô ésbeosztott viszonya, vagy a modern családban a gyerekek és felnôttek viszo-nya lehet ilyen. Ilyenkor a szolidaritás válik meghatározó tényezôvé: a veze-tô már nem tegezi le a beosztottját (mint ahogy például a nagysága letegez-hette a cselédjét), hanem vagy kölcsönösen magázódnak, vagy éppenséggeltegezôdnek. Hasonlóképp a családban: ha a gyerekek a nagymamát tegezik,az nem tiszteletlenség (nem letegezés), hanem az összetartozás jele.

Persze a tegezés–magázás az alá-fölérendeltség vagy tisztelet kifejezésénekcsak az egyik dimenziója. Ha a fônök tegezôdik is a beosztottal és a keresztne-vén szólíthatja, a beosztott mégsem használhatja a fônök keresztnevét. A fô-nök tehát mondhatja, hogy „Ferikém, légy szíves, hozd be az X ügy dossziéját”, Fe-rikém viszont csak úgy válaszolhat általában, hogy „Kérlek szépen igazgató úr(vagy legfeljebb: „János bátyám”), már láttad a múlt héten”. A megszólítás zava-rait, a hatalom–szolidaritás viszonyok tisztázatlanságát szembetûnôen mutat-ják az olyan (elég gyakori) esetek, amikor – jóllehet a tegezési viszony márkialakult – a hierarchiában alul lévô egyszerûen „nem szólítja nevén” a felüllévô beszédpartnert, hanem körmönfont eszközökkel elkerül minden errekényszerítô alkalmat. És bár a mai családokban általánossá vált a tegezôdés, agyerekek (az alul lévôk) ritkán szólítják, szólíthatják szüleiket keresztnevü-kön, nagyszüleiket pedig szinte soha. A gyerekeket viszont szinte mindig ke-resztnevükön szólítjuk, és elég ritkán fiam-nak vagy lányom-nak. Persze ne fe-lejtsük el, hogy ha a nyelvi kifejezésekben szolidaritást mutattunk is, ahatalmi hierarchiát még nem változtatjuk meg, bár az igaz, hogy a szolidari-tás látszatának felkeltésével elviselhetôbbé tettük – s általában, ha az ilyendöntéseinket tudatosan megfontoltuk, akkor ez is volt a célunk.

5. A kódválasztásban a partnerek személyén kívül a helyzetnek is nagy je-lentôsége van, mi több, azt is mondhatjuk, hogy a helyzet „átértelmezheti” abeszélô felek szerepét. A kommunikációs helyzet és viszony alapvetôen kétfé-le lehet: személyre irányuló (perszonális) vagy szerepre irányuló (tranzakciós). Aszerepre irányuló helyzetben a partnerek nem saját magukat, hanem egy-egytársadalmi szerepet testesítenek meg: egy bizonyos meghatározott cél érdeké-ben érintkeznek egymással, valamilyen „ügyet” akarnak lebonyolítani. Azember nagyon gyakran részese ilyen helyzeteknek: a boltban nem Nagy Já-nosné és Kovács Éva, hanem az eladó és a vevô kommunikál egymással, a vo-naton az utas és a kalauz, az iskolában a tanár és a diák, a hivatalban a tisztvi-selô és az ügyfél. Ezekben a helyzetekben gyakran a partnerek nem is ismerik

113


egymást „személyesen”, csak mint bizonyos szerepek megtestesítôit. A nagy-városban ez az „ismeretlenségi tényezô” is fontos szerepet játszik, de nem eza legfontosabb, hiszen például egy kisvárosban, ahol mindenki ismeri egy-mást, a bírósági tárgyaláson a bíró, az ügyész, az ügyvéd, a fel- és alperes, atanúk mégis mind csak ebben a szerepben érintkeznek. Sok országban, me-lyekhez nemrég Magyarország is csatlakozott, ezeknek a szerepeknek a min-dennapi élettôl való különbözôségét jellegzetes öltözködéssel (bírói, ügyvédi,ügyészi talárral, alkalmasint parókával) is hangsúlyozzák – ismét rámutatvaaz öltözködés, a nyelvhasználat és a társadalmi szerepek összefüggésére.

A személyes és tranzakciós helyzetekben más és más dolgok szerepelhet-nek üzenetként. Föntebb említettünk néhány példát arra, hogy bizonyos hely-zetekben mit nem lehet mondani. A felhozott példákban tranzakciós helyze-tek szerepeltek, ilyenkor oda nem tartozó, személyes dolgokról beszélni nemlehet. Képzeljük el, milyen hatást váltana ki, ha valaki odamenne a postán azegyik ablakhoz, és így szólna: Kisasszony, én olyan boldogtalan vagyok!

A tranzakciós és személyes helyzeteknek megfelelôen a kódokat két nagyosztályba sorolhatjuk: a formális és nem-formális kódok osztályaiba. Ter-mészetesen ezen belül is sok aleset van. A nyelvközösség tagja egyidejûlegsok különbözô kódnak van a birtokában, nyelvét ezeknek a kódoknak azegyüttese alkotja; csak így tud minden helyzetben a normáknak megfele-lôen viselkedni.

Elôfordul, hogy egy adott helyzetben a partnerek már elkezdtek egy bizo-nyos kódot használni, de a helyzet valamilyen szempontból megváltozik.Ilyen változás lehet például az, amikor valamilyen tranzakció lebonyolításaután a felek magánügyeikrôl kezdenek beszélni: például a napi munka meg-beszélése után a munkatársak a jövô heti összejövetellel kapcsolatos kérdése-ket beszélik meg; vagy egy újabb személy jelenik meg, akinek az addigi part-nerek mindketten fölérendeltjei – ekkor már a maguk ügyeirôl sem fognakúgy beszélni, ahogy addig; esetleg az új szereplô csak egyiküknek ismerôse;ilyenkor a partnerek kódot váltanak, másként kezdenek el beszélni az új témá-nak, új szereplôknek megfelelôen. Maradva elôzô hasonlatunknál olyan ez,mint amikor a bírósági tárgyalás után a jogászok leveszik a talárokat, és lát-hatóvá válik „civil” ruházatuk.

6. Az ember mindennap sokféle helyzetben vesz részt, gyakran kell kódotváltania. Azt mondtuk, hogy a nyelvközösség tagja sokféle kódnak van egy-szerre a birtokában. Nem igaz azonban az, hogy mindenki tökéletesen egy-formán birtokában lenne az összes kódnak, amit csak a közösségben hasz-nálnak, hiszen az ember bizonyos típusú helyzetekben ritkábban vagy szintesohasem vesz részt. Az egyik szembetûnô példája ennek az, amikor a serdü-lôk a társadalom szemében gyerekbôl felnôtté válnak. Noha egy serdülô jólmeg tudja ítélni, hogy édesanyjával tisztelettel beszélt-e valaki vagy sem –azaz a megfelelô kódot használta-e –, az még nem tisztázódott számára,hogy ô maga milyen helyet foglal el a hierarchiában a külsô szemlélô számá-ra. A család nôismerôseit például nap nap után zavarba hozza azzal, hogymég mindig nénizi, tetszikezi ôket: számukra ez már azt jelentheti, hogy

114


öregasszonynak tekinti ôket. Hasonlóképp zavarba kerül az az ember, aki-nek életében elôször akad dolga egy hivatalban. Ismét zavar forrása lehet az,ha valakinek nyilvánosan föl kell szólalnia (vagy rádióban, televízióban be-szélnie). Ilyenkor az emberek messze eltúlozzák a kód megkívánt formális-ságát: azt hiszik, „televízióul” az elvégeztük így szól: elvégzésre került – a for-málisságot a körülményességgel azonosítják, hiszen már sokszor hallottak atelevízióban olyan dolgokról beszélni, amelyekrôl ôk maguk nem szoktaknyilatkozni, vagy legalábbis nagyobb nyilvánosság elôtt nem. Ebben a hely-zetben egyszerûen nincsen gyakorlatuk.

Az ilyen túlzások nem csak a szókincsben jelennek meg, mint például azemlítetthez hasonló kifejezések használatában. A szókincsbeli választásnakvan az ember még leginkább tudatában. Sokkal alattomosabbak azonban anyelv alsóbb szintjein meglévô különbségek, amelyeknek szabálysértôhasználatát csak akkor vesszük észre, ha mások mondják úgy. A közbeszéd-ben például gyakran mondjuk azt, hogy a gyárba dolgozok, a gyárban dolgozomhelyett; elhalasszuk a dolgot elhalasztjuk helyett; bót-ot bolt helyett. A mûveltköznyelv normájához képest ezek az alakok helytelenek; tény és való azon-ban, hogy a beszélôk jelentôs részének ezek egy kód megfelelô elemei.Ugyanakkor ezeknek a beszélôknek jó része tudja, hogy helyesen nem ígykell beszélni. „Helyesen” az ember a formális kódban beszél. Ha viszont aformális kódot viszonylag ritkán kell használnia, akkor annak saját szabá-lyait nem ismeri eléggé, ezért óvatosságból túlzásba viszi ôket: így jönneklétre az életben léptet, a könyörgöm, a szolda (= szóda) típusú „túlhelyes” (hi-perkorrekt) alakok; ezek mindig a beszélônek az adott kódban való bizony-talanságát jelzik.

7. Nyelvtudásunk nemcsak segíteni tud, hogy a kódok változtatásával akülönbözô helyzetekben mindig megfelelôen fejezhessük ki mondandónkat– akaratlan árulónk is lehet, amikor megmutatja, melyik társadalmi rétegbe tarto-zunk. Nyelvtudásunknak az az összetevôje, amely fölött a legkevesebb tuda-tos ellenôrzésünk van, a hangrendszer. Idézzünk elôször más országbeli pél-dákat. A mai New York-i elôkelôbb rétegek nyelvében a szóvégi r hangotáltalában kiejtik, például a bar szót kb. bár-nak mondják. A New York-i köz-nyelv azonban ezt a szóvégi r-t nem ejti, tehát a szó kb. így hangzik: bá. A fel-sôbb rétegek az r-es ejtést természetesen „hazulról” hozzák, azok pedig, akikezekkel a körökkel érintkezésben állnak, de otthon r nélküli ejtést tanultak,ôket követik, utánozzák. Ez a kiejtésbeli változatosság egy felfelé mutatógörbén ábrázolható, amelynek vízszintes tengelyén a társadalmi rétegekemelkedô rendben követik egymást, a függôleges tengelyen pedig a kiejtettr-ek százalékaránya a 0-tól a 100 felé tart.

Az oroszban a borscs, scsi stb. szavakban a scs ejtés helyett terjed a hosszúlágy s. A fiatalabb beszélôk például jóval nagyobb számban használják, mintaz idôsebbek.

A budapesti köznyelvben a magasabb iskolázottságúak és a fiatalabbak ahosszú í, ú, û helyett gyakrabban mondanak rövid i, u, ü hangokat, mint azalacsonyabb iskolai végzettségûek és az idôsebbek.

115


Ezeket a jelenségeket folyamatukban kell látnunk: bizonyos, a társadalmihierarchiában nagyobb tekintélynek örvendô, magasabban álló rétegek nyel-ve követendô minta a hierarchiában lejjebb állók számára, akik – jórészt nemis tudatosan – követik a nagyobb presztízzsel rendelkezôk példáját, így pró-bálván maguk is nagyobb tekintélyre szert tenni. Egy-egy ilyen változás anyelv valamely részrendszerét teljes egészében átalakíthatja, mint arra majdlátunk példát.

8. Amikor megemlítettük, hogy beszédünk elárulhatja hovatartozásunkat,szándékosan tekintettünk el a beszélô szülô- vagy lakóhelyére történô utalás-tól. A nyelvek azonban, mint tudjuk, nemcsak „függôlegesen” – társadalmirétegek vagy kódok szerint – tartalmaznak résznyelveket, hanem „vízszinte-sen” is – az azonos nyelvet beszélô egyes közösségek területi elhelyezkedéseszerint is. Ilyenkor nyelvjárásokról, dialektusokról beszélünk. Némi túlzássalazt mondhatjuk, hogy csaknem minden mai nyelv valamikor egy-egy nyelv-járás volt, s csupán az azt beszélô közösségnek a többitôl való elkülönülése,elszakadása volt az oka, hogy az illetô nyelvjárás azóta önállóan fejlôdvén maönálló nyelvként létezik. A nyelvjárások kialakulásának folyamata azonbanállandóan újratermelôdött, s így ma alig van nyelv, amelynek ne volnánaknyelvjárásai. Nyelvészeti szempontból a magyar irodalmi köznyelv (példáula közszolgálati rádió, az országos vagy megyei politikai napilapok stb. nyelv-használata) csak egy a magyar nyelv nyelvjárásai közül: kitüntetett szerepéttudatos kijelölés, kialakítás és szabályozás (mai szakszóval: standardizálás)eredményeképpen kapta a felvilágosodás és a reformkor idején.

Magát a nyelvjárás fogalmát nem könnyû meghatározni: sokszor alig leheteldönteni, vajon önálló nyelvrôl vagy valamely nyelv egyik nyelvjárásárólvan-e szó – különösen, ha politikai érdekek vagy nemzeti érzések forognakkockán. Ha csupán azt tekintjük lényegesnek (ami mind a nyelvész, mind azelfogulatlan gondolkodás számára ésszerû), hogy az egyes nyelvközösségekbeszéde kölcsönösen érthetô legyen, akkor bizonyos észak-német tájszólásokatkönnyûszerrel nevezhetnénk hollandnak vagy akár a hollandot a németegyik nyelvjárásának. A Szicíliában beszélt olaszt viszont Firenzében egyál-talában nem értik meg. A dél-olasz újoncok kiképzése az olasz katonaságnálazzal kezdôdik, hogy megtanítják nekik a köznyelvi olasz vezényszavakatszinte úgy, ahogy a hajdani osztrák–magyar közös hadseregben a magyarregruta a németül elkiáltott vezényszavakat magolta be (és így lett hapták aHabt acht! ’Vigyázz!’-ból). Szigorúan véve kínai nyelvrôl sem lehet beszélni:Kínában hat olyan, egymás számára érthetetlen „nyelvjárás” van, amelyetlegalább 15 milliónyian beszélnek. Ha az arab nyelvet egy olyan lánckéntképzeljük el, amelynek egymás melletti szemei kölcsönösen érthetô nyelvjá-rásokat jelképeznek, a lánc távolabbi szemei között egyre csökken a kapcso-lat, az érthetôség foka. Két arab „nyelvjárás” között nagyobb lehet a különb-ség, mint mondjuk két olyan, önállónak tekintett nyelv között, mint a norvégés a svéd, ugyanis mindkét skandináv nyelv a másik országban is jól érthetô.Ha mondjuk a skandináv országok egyesülnének, s népeik úgy tekintenékmagukat, mint akik a közös skandináv nyelv svéd, dán, norvég stb. nyelvjá-

116


rását beszélik, akkor ezentúl mindannyian skandináv nyelvet emlegetnénk.Ha a kantoni terület elszakadna a kínai központi kormánytól, és az ott lakókkijelentenék, hogy ôk nem kínaiul, hanem kantoniul beszélnek, akkor a kan-tonit önálló nyelvnek tartanánk. Az iszlám hódítás és térítés során áttért in-diaiak, azaz Pakisztán és Banglades lakossága az arab írással lejegyzett urdunyelvet beszéli, amely teljesen és kölcsönösen érthetô az India egyik legna-gyobb nyelvét, az ún. dévanagári írással rendelkezô hindit beszélôk számá-ra. A szemünk elôtt zajlott-zajlik le egy nyelv kettéválása a felbomlott Jugo-szláviában: a korábban egységesnek tekintett és szigorúan nyelvészetiértelemben azonosnak is tartható „szerbhorvát” nyelv mára hivatalosan kétönálló, az ortodox vallású délszlávok által beszélt szerb és a katolikus vallásúdélszlávok használta horvát nyelvként él tovább, sôt már a muzulmán dél-szlávok bosnyák nyelve is felbukkant, noha aligha képzelhetô el, hogy né-hány év alatt jelentôs változások következtek volna be szerkezetükben, szó-kincsükben vagy hangalakjukban.

Mindez arra mutat, hogy nem lényegtelen a nyelvek és a nyelvjárások vi-szonyának megítélésében, hogy a nyelv használói maguk hogyan véleked-nek arról, milyen nyelvet is beszélnek. A nyelvész regisztrálja a különbsége-ket és azonosságokat, óvatos ítéleteket kockáztat meg, idônként ellentmondaz államilag támogatott hivatalos mítoszoknak, valamint a köznapi gondol-kodás tévhiteinek, de jórészt ô is tiszteletben tartja a nyelv beszélôinek hit-vallását. Mivel pedig mind a pekingiek, mind a kantoniak úgy tartják, hogykínaiul beszélnek, a nyelvész is a „kínai nyelv” címszó alatt tárgyalja nyelvü-ket, legfeljebb hozzáteszi, hogy pekingi (mandarin) vagy kantoni kínairólvan szó. Ha pedig cinikusan szemléli a politika nyelvi fejleményeit, akkor azismert mondást követve azt vallja: „Nyelvnek azokat a nyelvjárásokat nevez-zük, amelyek mögött egy-egy hadsereg áll.”

9. Ilyen gondokkal a magyar nyelvjárások esetében persze nem kell szembe-néznünk. A XX. század egységesítô, a köznyelvet erôsítô irányzatának hatá-sára, a nyelvközösségen belüli sokirányú érintkezés és keveredés, majd kü-lönösen a sajtó, a rádió és a televízió révén nemcsak hogy visszaszorult anyelvjárások kialakulásának folyamata, de több kisebb nyelvjárás már rész-ben vagy egészben bele is olvadt a nagyobb tájegység egyre jobban unifor-mizálódó ún. regionális köznyelvébe. A magyar nyelv nagyobb dialektusaita 8. 1. ábrán mutatjuk be.

A magyar nyelvjárások beszélôi minden nehézség nélkül megértik egy-mást. A legszembetûnôbb különbség közöttük hangtani – mindenkikönnyen fölismeri például az ô-zô, í-zô, é-zô nyelvjárást. A másik szembeötlôkülönbség a szókincsben van: ugyanazt a növényt az egyik vidéken tengeri-nek, másutt kukoricá-nak, málé-nak, törökbúzá-nak nevezik. De vannak kü-lönbségek az alak- és mondattanban is: a köznyelvi ökreitek az egyik nyelvjá-rásban ökrötökek-nek hangzik (figyeljük meg, hogy itt azt a többesszámjeletillesztik a birtokos személyjellel ellátott egyes szám végére, amelyet a köz-nyelv csak nem-birtokos szerkezetben használ: könyv-ek); a megy megyen-nek,a bíróhoz így: bírónyi, a Pistáékhoz így: Pistáék. A göcseji nyelvjárásban nincs

117


hangrendi illeszkedés a toldalékokban: kapável; a suk-sükölés pedig szinténlehet nyelvjárási sajátosság. Elôfordul az el kell mennem helyett keleten az elkellek menni, az el kell majd mennem helyett el kell lesz menjek is.

A magyar irodalmi nyelv alapja fôként az északi és keleti nyelvjárás volt(például a dunántúliak ellenében), de ôriz a köznyelv elemeket más nyelvjárá-sokból is. A tanít í-zô, a rég é-zô nyelvjárásból származik. Az alakváltozatok(csuda–csoda, szeg–szög, zsemlye–zsemle–zsömle–zsömlye stb.) szintén különbözônyelvjárásokból valók – a szókincset pedig valamennyi nyelvjárás gazdagította.

10. A nyelvjárások, illetve azok kisebb egységei – éppen mivel hosszúideig valamivel zártabb közösséget alkottak beszélôik – kisebb nyelvközös-ségeknek felelnek meg, amelyeknek társadalmi normái, nyelvhasználati sza-bályai is a föntebb leírtakhoz hasonlóan különböznek egymáséitól. A nyelv-járásokon belül tehát sokszor éppúgy találunk különbözô kódokat, mint aköznyelven belül. A nyelvjárások beszélôi azonban már nagyon régóta nem-csak egymással, hanem más nyelvjárások vagy a köznyelv beszélôivel isérintkeznek – így a nyelvükön belül külön kódként szerepel a köznyelv is(vagy esetleg regionális köznyelv).

A köznyelv nem csupán közvetítô nyelv szerepét játssza a különbözônyelvjárások beszélôi között. Ha egy jellegzetes nyelvjárást beszélô közös-ségben nôttünk fel, s azóta máshová költöztünk, magunk is tapasztalhatjuk,hogy amikor a nagyvárosban egy „földinkkel” találkozunk, s az otthoni dol-gokról esik szó, öntudatlanul is átcsapunk a nyelvjárásba. Ha viszont politi-káról, munkáról beszélünk vele, általában a köznyelvnél maradunk.A nyelvjárás és a köznyelv tehát különbözô kódokként mûködik: témától éspartnertôl függôen váltjuk ôket. Másfelôl a nyelvjárás használata szolidari-tást fejez ki, a kapcsolat változatlanságát hangsúlyozzuk vele. Ha az iskolá-zott ember otthon nem a megszokott tájszólásban beszél, családja és ismerô-sei ezt úgy értelmezik, hogy különállását, elszakadását érezteti velük.

118


8.1. ábra. Magyar nyelvjárások

a nyelvjárás-területek határai

A nyelvjárási közösségekben a köznyelv általában mint az egyik formáliskód szerepel; inkább a szerepre irányuló (tranzakciós) helyzetekben használ-ják. A nyelvjárás fönnmaradása a közösség zártságától függ: ha túlnyomótöbbségben egymást jól ismerô emberek érintkeznek (a helyzetek személye-sek), a nyelvjárás valószínûleg sokáig megmarad; ha gyakoriakká válnak az is-meretlenek közt zajló tranzakciós események, a nyelvjárás hamarabb tûnik el.

Egy-egy nyelvközösség nyelvjárásrendszerét egy gúlához lehet hasonlíta-ni, amelynek alján a legkisebb iskolázottságú és kis településeken élô beszé-lôk nyelvét találjuk: itt a legnagyobb a változatosság. Amint feljebb haladunka gúla csúcsa felé, egyre iskolázottabb, magasabb társadalmi presztízsû ésnagyobb helységekben élô emberek nyelvjárásaival van dolgunk, s egyrecsökken a változatok száma. Általában mennél szélesebb a gúla talpa, annálhegyesebb a csúcsa. A sok nyelvjárású Angliában például, ahol az egyes táj-nyelvek sokszor alig érthetôek egymás beszélôi számára, legalábbis a közel-múltig egy olyan nyelvjárás örvendett a legnagyobb tekintélynek, amelyetanyanyelvként mind a mai napig rendkívül kevesen beszélnek.

11. A nyelvközösség meghatározásakor nem csupán a kommunikációs ese-mények gyakoriságát használtuk föl, hanem azt is, hogy a közösség tagjailegalább egy közös nyelvet beszélnek. Ez nem jelenti azonban azt, hogy csakegynyelvû közösségek léteznének. Kétnyelvûség (bilingvizmus) alakulhat kipéldául a határvidékeken; kétnyelvûek a soknemzetiségû országok olyan la-kói, akiknek anyanyelve nem azonos az államnyelvvel (például Indiában, azegykori Szovjetunióban); vagy olyan népcsoportok, amelyek más nyelvû or-szágba települtek át, mint például az Egyesült Államokban élô, spanyol anya-nyelvû Puerto Ricó-iak. Az esetek legnagyobb részében a közösség tagjaiilyenkor mindkét nyelvet anyanyelvi szinten ismerik, és a különbözô nyelveka nyelvhasználatban mint különbözô helyzetekhez kötött kódok mûködnek.Megfigyelték például egy, az Egyesült Államokban élô Puerto Ricó-i fônök éstitkárnôje beszélgetését. A fônök angolul adott a hivatali munkával kapcsola-tos utasításokat a titkárnônek, majd szóba került a közeli karnevál, és errôlspanyolul társalogtak. A spanyol azonban nemcsak elvben, de a gyakorlatbanis teljesen alkalmas arra, hogy azon fônök és titkárnô olyan témákról beszél-jen egymással, melyekrôl fenti példában angolul társalogtak.

Létezik olyan kétnyelvûség is, melyben az egyik nyelv csak elvben képes atudomány, a politika, a kultúra dolgainak kifejezésére, a mindennapi gya-korlatban már nem. Az egyik legjobban feldolgozott eset a paraguayi spa-nyol–guaraní kétnyelvûség. A guaraní az ôslakos indiánok nyelve volt, ésazok leszármazottai a spanyol hódítókkal, bevándorlókkal való nagyarányúkeveredésük ellenére máig is többnyire ezt a nyelvet beszélik. Az ország hi-vatalos nyelve azonban mindig a spanyol volt, s az oktatás nyelve ma is az.Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben nem termelôdhetett ki a guaraní„nyelvújításának” szükségessége, hiszen azokat a funkciókat, melyeket a gua-raní nem tud ellátni, a spanyol tölti be. Guaraníul nem írnak regényt, nemmondanak beszédet, nem készítenek riportot a rádióban, nem lehet történel-met és matematikát tanulni, és így tovább. De a guaraní az otthon, a barátok,

119


az udvarlás, a fecsegés nyelve. S noha az utóbbi években lépéseket tettek an-nak érdekében, hogy a guaranít alkalmassá tegyék emelkedettebb nyelv-használat céljára, nyilván hosszú és rögös út áll a reformerek elôtt.

E példákban a két nyelv kódként mûködött: az egyik, a formális beszéd atranzakciós szerephez kötôdött, a másik a bizalmas, intim szférához tartozott.

Végül egy olyan kétnyelvû helyzetet említünk meg, amely átmenet a bi-lingvizmus és a nyelvjárások kódváltási rendszerei között. Néhány nyelvkö-zösségben (például az arabban, a görögben, a svájci németben és a haitikreolban) ugyanannak a nyelvnek két változata él egymás mellett: az egyik-nek óriási tekintélye, értéke van a közösség tagjai elôtt – a másiknak sokszormég a létezését is tagadják, de „mindennapi célokra” ezt használják. Szent-beszédet, vezércikket, verset csakis az emelkedettebb változaton lehet meg-fogalmazni; a karikatúrák képaláírásai, a Szabó-családszerû folytatásos rá-diójátékok viszont mindig a közönséges változaton szólnak. A helyzetannyiban ugyan hasonlít a nyelvjárásokra, hogy történetileg a két változatközös ôsbôl származik (sokszor épp az emelkedettebb változat volt a közös-ség korábbi nyelve), annyiban viszont a kétnyelvûséget idézi, hogy az emel-kedett változatot kemény munkával kell megtanulni, anélkül sokszor nem istudják megérteni. Az arabban például az emelkedettebb, a klasszikus arabnyelv az egész arab világban a mecsetek, az iskolák, az irodalom közege. Dea tanár ideje jó részét arra fordítja az iskolában, hogy a közönséges változa-ton elmagyarázza a nebulóknak a tankönyv klasszikus arab nyelven írottszövegét. A klasszikus arabnak igazi „rangja” van: arabok között azt monda-ni, hogy valaki „nem tud arabul”, nem azt jelenti, hogy valóban nem tud ara-bul beszélni, hanem azt, hogy nem ismeri a klasszikus nyelvet.

Az ilyen típusú kétnyelvûségben (amit diglossziának neveznek) az a furcsahelyzet szokott elôállni, hogy az emberek szívesebben hallgatnak verset, szó-noklatot az emelkedettebb változaton, még akkor is, ha nem értik. Sôt, haolyan ritka, régies szerkezettel találkoznak, amit még a mûvelt olvasók semértenek meg némi utánajárás nélkül, akkor még meg is dicsérik a szerzôt,mondván: „milyen jó arabsággal (vagy görögséggel) íródott ez a cikk”. Azemelkedettebb változatok rangja írásban van rögzítve – a szó szoros értelmé-ben: írni ugyanis csak ezeken lehet. Tekintélyüket pedig részben másholmegszerzett törvényesítésüknek (haiti kreol – francia; svájci német – irodal-mi német), részben történeti hagyománynak vagy vallási örökségnek kö-szönhetik (a görögben az Újszövetség, az arabban a Korán nyelve).

12. Jóllehet Magyarország tízmillió lakosának túlnyomó többsége (sajnos)egyetlen nyelvet beszél, a kétnyelvûségnek itt bemutatott fajtái ugyanúgymegvannak, mint a világ számos más országában – hiszen, ha meggondol-juk, hogy a 3-4 ezer nyelvet kétszáznál kevesebb országban beszélik és ezek-ben az országokban az állampolgárokkal szót kell tudni érteni, a többnyelvû-ség inkább a szabály, mint a kivétel rovata alá tartozik. De ha csak akörnyezô országokban élô magyar nemzetiségû (és általában ezzel összefüg-gésben: magyar anyanyelvû) csoportokat tekintjük, akkor is világossá válik,hogy a kétnyelvûség nagyszámú magyar beszélô mindennapi életének a ré-

120


sze. Mind a hazai nem magyar anyanyelvû kétnyelvû nemzetiségek, mindpedig a határokon túl élô magyar kisebbségek által beszélt nyelvek státuszaazonos: mindegyik érintett nyelv alkalmas és használatos is mindazonfeladatokra, amelyet bármelyik másik nyelv ellát, még ha adott esetben vagyegyes korokban egyik vagy másik a történelem fordulatai következtébenvissza is szorult a család keretei közé.

Van azonban néhány szerte Európában beszélt kisebbségi nyelv, amelyeka mai napig nem rendelkeznek az elismertség olyan fokával, mint máshol ál-lamnyelvként törvényesített társaik. Az eredetileg Indiából elvándorló éstöbbségében az indoeurópai nyelvcsalád indiai ágának egyik nyelvét beszélôcigányság (lásd A nyelvek sokfélesége címû fejezetet) a X. évszázad során a Bi-zánci Birodalmon, majd a Balkánon keresztül a XIV. századra Közép- és Dél-nyugat-Európáig jutott el. Vándorlásukról tanúskodik például a jelentôsóiráni és a görög réteg szókincsükben. A „cigány” népnevet másoktól kapták;ôk saját magukat többféleképpen nevezik, részben attól függôen, hogy Euró-pa melyik részén élnek, de a hazánkban élôk többségénél a rom ’ember’ jelen-tésû szó többes számából képzett roma név terjedt el. Nyelvük nemzetközimegnevezése is e szóból származik: romani, mely ezek szerint csupán véletle-nül hasonlít a ’római’ jelentésû román népnévhez – amely egyébként szinténtudatos váltás volt az eredeti népnév vlah szóról (vö. korábbi magyar: oláh, to-vábbá olasz), amely a szlávoknál a latin nyelvet beszélô népeket jelölte.

Egyes becslések ma 12 milliónyira teszik a romani beszélôk számát a vilá-gon, és a körülbelül 500 ezerre tehetô magyarországi roma népességnek nagy-jából a fele beszéli valamelyiket az itt legjobban elterjedt két nyelv közül. E ko-rábban és egyes országokban a mai napig vándorló életet folytató nép ugyanissokszor átvette a helyi lakosság által beszélt nyelvet, amint az a történelmi Ma-gyarország különbözô területein is megtörtént. Az itt élô romák legnagyobbcsoportja (akik többnyire romungróknak nevezik magukat) tehát magyarul be-szél. Egy másik nagyobb csoport nyelve a lovári, amely az indiai eredetû roma-ni egyik változata. Az elôzô kettônél kisebb harmadik csoport pedig a beásnyelvet beszéli. A beás nyelv nem más, mint az újlatin, tehát a francia, olasz,spanyol stb. nyelvek családjába tartozó román nyelv egyik területi változata,ugyanis – a legvalószínûbb magyarázat szerint – a vándorlása közben egyideig román nyelvi környezetben megtelepedett eredetileg romani nyelvûnépcsoport átvette a környezete nyelvét – ugyanúgy, ahogy a romungrók át-vették a magyart, vagy ahogy ez oly sok más nyelvvel megesett a történelemfolyamán (lásd ismét A nyelvek sokfélesége címû fejezetet). A beások éppen ezértnem is tartják magukat „romáknak”, hanem inkább a „cigány” népnevet része-sítik elônyben. A romaninak vannak még Magyarországon, illetve a magyarnyelvterületen további változatai is, mint például a kelderás és a kárpáti ci-gány. A beszélôk pontos számát a statisztikai felmérések megbízhatatlansága,a cigányság körében gyakorlatilag teljes kétnyelvûség, valamint a hovatarto-zás kérdésének társadalmi érzékenysége miatt szinte lehetetlen megállapítani.

A romani szerte Európában, valamint a lovári, a romani további területinyelvjárásai és a beás hazánkban a cigány közösségekben egészen a közel-

121


múltig nagyjából azzal a státusszal rendelkezett, amellyel a guaraní Para-guayban. Egy alapvetôen szóbeli kultúra hordozójaként a család, az egymásközötti érintkezés egyébként rendkívül kifinomult és hajlékony hordozójavolt csupán. Csak a közelmúltban kezdôdtek meg azok a változások, ame-lyek eredményeképpen ma Magyarországon közép- és felsôfokú oktatás islétezik, rádió- és tévémûsorok szólalnak meg, és nyelvvizsga is letehetô enyelveken. Egy tudatos nyelvtervezési folyamat indul el a szemünk elôtt, ésmindannyian kíváncsian várhatjuk, maguk a beszélôk és a tágabb közösségelfogadja-e e nyelvek státuszváltását, vagy pedig a guaraní esetéhez hason-lóan ragaszkodnak-e az eddigi magasabb státuszú nyelv, a magyar rangjá-nak a fenntartásához e közösségekben.

13. Az egyén saját nyelvétôl, az idiolektustól sok út, szinte egész labirintusvezet „a” nyelvig, a teljes, minden változatot magában foglaló rendszerigvagy inkább rendszeregyüttesig. A részrendszerek szinte percrôl percre vál-toznak: készlettárunkból hol az egyik helyi közösség dialektusát, hol azegyik társadalmi szerepünk kódját, hol pedig a másikat, a köznyelvit, azemelkedettebbet vagy éppen a bizalmasabbat alkalmazzuk. Magunk is állan-dóan változtatjuk e részrendszereket, hiszen új környezetekben más nyelvimintákat követünk; vagy – épp azért, mert bennünket már túl sokan követ-nek – különállásunkat hangsúlyozva újra meg újra elszakadunk tôlük.

122


9. A VÁLTOZÓ NYELV

1. Viszonylag sok olyan nyelv van ma a világon, amelyekrôl biztosan tudjuk,hogy valamikor ugyanannak az egy nyelvnek voltak a nyelvjárásai. Ismerjüka külsô, történelmi okokat is, melyek az ezeken a nyelveken beszélô népeketelszakították egymástól, és így lehetôvé tették, hogy nyelvük is önálló életetéljen. A mai újlatinnak nevezett nyelvek (francia, olasz, portugál, román,spanyol stb.) például mind a hajdani Római Birodalom területén élô népekhasználta köznyelv, az i. sz. III–IV. századi vulgáris (közönséges, népi) latinhelyi nyelvjárásaiból származnak, eltérô irányokba tartó nagyobb méretûváltozásuk a birodalom felbomlásakor kezdôdött meg. S az eltelt alig másfélezer év után egymás beszédét jóformán egyáltalán nem értik meg.

Persze az, hogy ismerjük ezeket a történelmi tényeket, csak az igazságegyik – és sajnos kisebb – fele: arra a kérdésre már sokkal nehezebb választadni, hogy tulajdonképpen miért következtek be maguk a nyelvi változásoka vulgáris latin egyes nyelvjárásaiban, az ezekbôl kialakult nyelvekben, és ál-talában miért változik a nyelv. Mielôtt ezt a kemény diót próbáljuk feltörni,könnyebb kérdéseket kell feltennünk: például azt, hogy mi lehet a nyelvi vál-tozások lezajlásának folyamata, mi és hogyan változik a nyelvben?

2. A holt nyelvek nem változnak: a latin és a görög, amit az iskolában, azegyetemen tanítanak (talán a kiejtést nem számítva) épp olyan, mint klasszi-kus, ókori nyelv korában volt, hiszen ezeket a nyelveket e formában nem be-szélik, nem tartoznak nyelvközösségekhez, nincsenek klasszikus latin vagygörög anyanyelvû emberek. A nyelv tehát az emberek beszédében változik – ál-landóan, bár nem olyan gyorsan, hogy zavarná alapvetô kommunikációsfunkcióját. A változás egyik oka pedig – visszautalva az elôzô fejezetre – ép-pen az, hogy az egyén nyelvtudása egymás mellett párhuzamos változatokattartalmaz, amelyek a különbözô kódokhoz kapcsolódnak. Ezek nem különrendszereket alkotnak, hanem egyetlen rendszernek a belsô változatai. Az,aki egy nyelvet egy nyelvközösség teljes értékû tagjaként beszél, automati-kusan választja ki az adott helyzetnek megfelelô változatot, automatikusanalkalmazza a kódválasztás, a horizontális és vertikális egyeztetés szabályait.Tehát mindenki sokféleképpen tud beszélni.

Köznapi beszédben gyakran mondjuk azt: eszek. Ugyanakkor az orvosnál,ahol mindenki igyekszik a lehetô legválasztékosabban beszélni, gyakran el-hangzik: Doktornô, köhögöm. Az irodalmi nyelv normájához képest mindkettô

123

hibásnak számít: az enni ige ikes, a köhögni viszont iktelen. Vajon mibôl szár-maznak ezek a normától való eltérések?

Az ikes ragozás eredetileg csak szenvedô és visszaható (s ebbôl követke-zôen szükségképpen tárgyatlan) igéken volt meg (például tör, de törik). Ez aszabályszerûség azonban már a XV. század óta változóban van, azáltal, hogymár tárgyas igéket is ragoztak ikesen, például: Kenyeret eszik. Ezzel tehát azikes igék köre bôvült. Míg korábban az ikes ragozás az igék két osztályát – aszenvedô-visszaható és a nem szenvedô vagy visszaható igéket – különböz-tette meg, ettôl fogva ilyen különbség már nem létezett, az ikes igéket ezt azegy alaktani sajátosságot kivéve semmi sem különböztette meg az iktelenek-tôl. Az ikes ragozás eredeti formájában jórészt el is tûnt, a nyelvújítók nyelv-alakító tevékenysége élesztette föl újra. A megújított, tudatosan csiszolt „új”nemzeti nyelv azonban presztízsváltozat volt, egy formális kód. Az ikes igék„szabályos” ragozása társadalmilag fémjelzetté vált.

A helyzet igen egyszerû volna, ha az ikes igéket formális kódban ikesen,nem-formális kódban iktelenül ragoznánk. A nyelvi norma azonban a nyelv-újítók óta sok engedményt tett a köznapi használatnak. Elôször is, felszólítóés feltételes módban a kevésbé választékos, de még mindig irodalmi nyelv-ben az ikes igéket is iktelenül ragozzuk. Nem követ el vétséget az, aki így be-szél: Mindenki egyen, amennyi jólesik, vagy Ha Erzsi kevesebb édességet enne...Egészen választékosan ezek így hangzanak: egyék, ennék. Hasonlóképpen akijelentô mód egyes szám második személyében az ikes igék szabályosan lragot kapnak: (te) lakol, de teljesen megfelel a normának a laksz alak is, amelyiktelen. Harmadszor, számos képzett ikes igét a norma szerint is szabad ikte-lenül ragozni, így: harmonikázik, de harmonikázok, basáskodik, de basáskodok, ésvannak igéink (például a hull), amelyek utólag ikesedtek (hullik), de megtar-tották iktelen ragozásukat a többi személyben.

Foglaljuk össze a normának ezt a három jellemzôjét. Nemcsak hogy nincsmár funkcionális különbség az ikes és iktelen igék között, de két igemódbanaz irodalmi nyelven belül is csupán stíluskülönbséget hordoz az ikes igék„szabályos” vagy „szabálytalan” ragozása. A harmadik igemódban is azegyik (a második) személyben választhatóvá lett az ikes ragozás (többesszámban nem is volt soha különbség). Végül pedig egyes ikes igéket mindenmódban és személyben szabad iktelenül ragozni.

Ezenközben a pongyola köznyelvben az ikes igéket kijelentô mód egyesszám elsô személyben is iktelenül ragozzák: vérzek, ugrok. Az, aki ezt a válto-zatot használja mindennapi beszédében, már nem tudja biztosan megállapí-tani, hogy melyik igét hogy kell helyesen ragozni, csak azt tudja, hogy apresztízsváltozat ikesen ragoz, a megbélyegzett változat – amelyet ô beszél –viszont nem használja ezt a megkülönböztetést. Az ô számára az ikes rago-zás már nem egyes igék, hanem egy bizonyos kód jellemzô sajátossága. Te-hát az ikes ragozás már nem csupán társadalmilag fémjelzetté, de kizárólagtársadalmi jelentést hordozóvá vált számára. Amikor tehát választékosanakar beszélni, biztonság kedvéért minél több igét ragoz ikesen, így állnak elôa „túlhelyes” köhögöm, edzem, csökkenjék alakok.

124


Mint láttuk az elôzô fejezetben is, az ikes ragozáshoz hasonlítható bizony-talanság tapasztalható például a -ban/-ben és a -ba/-be ragok megkülönbözte-tése körül. A szóvégi n hang erôsen hajlamos eltûnni, lekopni. Így gyakranmondjuk, hogy színházba voltam ahelyett, hogy színházban, és így tovább. Mi-vel azonban a mûvelt köznyelv (és az írás) különbséget tesz e ragok között,az eltérô alakokat kevésbé biztosan alkalmazók sokszor mondanak ilyen„túlhelyes” szerkezeteket: „Ez a fiú a csoportBAN tartozik.”

A nyelvi változásnak tehát elôfeltétele az, hogy egyazon nyelvi rendszerenbelül több változat éljen egymás mellett.

3. És most nézzük, mi változhat a nyelvben.Vegyük szemügyre az 1200 körül keletkezett Halotti Beszéd jól ismert kez-

dôsorait. Az egykorú ejtést feltüntetô átírás alatt soronként adjuk meg a szö-veg jelentését. (Abban, hogy valójában hogyan ejtették e szöveget, megoszla-nak a vélemények. Mi az egyik lehetséges változatot közöljük. Az a kerekítésnélküli rövid á-t, az ë zárt e-t jelöl.)

Láttyátuk feleim szümtükhel mik vogymuk.Látjátok feleim szemetekkel, mik vagyunk.Isá pur ës homuuBizony, por és hamuvogymuk. Mënyi milosztbenvagyunk. Mennyi malaszttal (= mily nagy isteni kegyelemben)terümtëvé elevéteremtette kezdetben [Isten]miü isëmüküt ádámut ës oduttá voláa mi ôsünket, Ádámot és adtaneki paradicsumut hazoá.neki a Paradicsomot lakóhelyül.Ës mënd paradicsumben volouÉs minden a Paradicsomban létezôgyimilcsiktul mundá neki élnié.gyümölcsbôl mondta neki, hogy éljen [= egyen].Héon tilutoá ut igy fa gyimilcsé tul,Csak tiltotta ôt egy fa gyümölcsétôl,gye mundoá neki méret nüm ënëjk.de megmondta neki, miért ne egyék [belôle].Isá ki nopun ëmdül oz gyimilcs tul halálnek haláláalBizony, amely napon eszel abból a gyümölcsbôl, halálnak halálávalholsz. Hadlavá holtáthalsz. Hallotta holtát [= hogy meg fog halni]terümtëvé istentôl, gye feledëvé.a teremtô Istentôl, de elfeledkezett [róla].

Hasonlítsuk most össze a régi és a mai kiejtést és lássuk, milyen különbsé-geket találunk. Például:

125

9. A változó nyelv

Eredeti: Mai:1. a) láttyátUk látjátOk

pUr pOrÁdámUt ÁdámOt

b) vOgymuk vAgyunkhOmuu hAmuOduttá AdtavOlou vAló

Tehát az eredeti szöveg tanúsága szerint akkor u-t ejtettek ott, ahol ma o-tejtünk, és o-t, ahol ma a-t. Azaz a szavak hangalakja megváltozott. De talá-lunk más példákat is, ahol a szó másképp hangzott: szümtükhel, milosztben,isemüküt, paradicsumut, gye, gyimilcs. Van azonban, ahol nem csak az egyeshangok különböznek:

Eredeti: Mai:2. a) terümtËvé teremtETTE (vö. régies: teremtÉ)

odUTTÁ VOLÁ adTA (vö.: adTA VALA)mundÁ mondTA (vö.: mondÁ)tilutoÁ tiltOTTA (vö.: tiltÁ)

b) ëmDÜL enNI FOGSZ

c) ëmdül oz gyimilcs TUL enni fogsz abból a gyümölcsBÔL

gyimilcsikTUL mundá mondta neki, hogy éljenneki élnié a gyümölcsökBÔL

d) miü isëmüküt A mi ôsünketparadicsumut A ParadicsomotOZ gyimilcs tul ABBÓL A gyümölcsbôl

e) MËND ... gyimilcsiKtul MINDEN ... gyümölcsbôlf) gyimilcsiktul mundá mondta neki, HOGY ÉLJEN

neki ÉLNIÉ a gyümölcsökbôlg) Héon tilutoá ut igy fá Csak egy fa

gyimilcsé tul gyümölcsétôl tiltotta ôt

a) Régebben tehát többféle múlt idô (tilutoá, oduttá volá) volt a magyarban,ma csak egy van (tiltotta, adta).

b) Volt egyszerû, nem két szó összetételébôl álló jövô idô (ëmdül), ma ilyennincs (enni fogsz). Más szóval: másképpen alkotott és többféle igeidôvolt.

c) A Halotti Beszéd korában a gyümölcstôl ettek, nem a gyümölcsbôl, azazbizonyos igék más fônévi esetragot vonzottak, mint ma.

d) Nem volt még névelô a magyarban.e) A mind szó után akkor többes szám állt, ma egyes.f) Volt olyan mondatrövidítô kifejezésmód, amilyen ma nem áll rendelke-

zésünkre, azaz volt, amit egyszerû mondatban mondtak a régi magya-rok, mi pedig két tagmondattal mondjuk.

g) Helyenként a szórend is megváltozott.

126


Míg tehát az (1) pontban felsorolt változások csak a hangalakot érintették,a (2) pontban felsoroltak a nyelvtani szerkezetet. Találunk két olyan szót isebben a részben, amelyek már kivesztek nyelvünkbôl:

Eredeti: Mai:isá bizonyhéon csak

Továbbá a szövegbeli ház szó jelentését a mainál tágabbnak kell tekinte-nünk, hiszen mi aligha hívnánk a Paradicsomot háznak; a ’lakóhely, otthon’jelentés azóta levált a ház szóról. Az eleve szó is megvan nyelvünkben, de je-lentése ’már elôre, eleinte’ és nem ’kezdetben’. A Halotti Beszédben nem il-lusztrált jelentésváltozások között említhetjük például az irániból átvettasszony szó történetét is: eredetileg a királyné címe volt (vö.: Miasszonyunk), sonnan egyre „lejjebb” került. A fal ’vesszôfonadék’ jelentésébôl terjedt ki afunkcióazonosság révén az épületek bármely anyagból készült oldalainak je-lölésére. Egyes hangalakok tehát átadják a helyüket újaknak, más hangala-kok pedig új jelentéseket vesznek föl.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a változás egyaránt érintette a jelentéseket, aszókészletet, a nyelvtani szerkezeteket és a hangokat.

4. Vizsgáljuk meg elôször a hangtani változásokat!Az (1) pont példáiból megállapíthatjuk, hogy azokban a szavakban, ahol a

Halotti Beszéd korában u-t ejtettek, ma o-t, ahol pedig eredetileg o-t, ott mosta-t ejtünk. A legfontosabb, amit észre kell vennünk e példákkal kapcsolat-ban, hogy ezek a változások nem összevissza, hanem szabályosan mentekvégbe. Sôt még a két különbözô változás között is van kapcsolat: mindkettô anyíltabbá válás esete, azaz: ma alacsonyabb nyelvállású magánhangzókatképezünk, mint annak idején.

Ahhoz, hogy a változás szabályos, rendszerszerû (azaz nem esetleges) jel-lege világossá váljék, felvázoljuk a késô ôsmagyar (népvándorlás–honfogla-lás kori) és a mai magyar rövid magánhangzók rendszerét (9.1. és 9.2. táblá-zat). A feltüntetett tulajdonságok azonosak a Hangok címû fejezetbentárgyaltakkal. Tehát függôleges irányban a nyelv magasabb vagy alacso-nyabb állása, vízszintes irányban az elöl vagy hátul emelkedô nyelvtest sze-rint osztódnak szét a hangok. Ezt az ajakkerekítés dimenziója egészíti ki.

A két hangrendszer közötti különbség azonban nem egyszerûen kivonásés összeadás eredménye: mínusz 2 hang, plusz 2 hang. Hosszú és bonyolultfolyamat játszódott le nagyjából a honfoglalás elôtti idôktôl a XIV–XV. száza-dig, amíg a változás végleg lezajlott. Az egész rendszer átalakulását feltehe-tôleg a hátul képzett -i nagyobbrészt i-vé, kisebbrészt u-vá változása indítottael. Ennek köszönhetjük az i-t tartalmazó mély hangrendû szavakat, példáulszid, pir(os), sim(a), simul stb. Példák az u-ra változásra: ómagyar gyulkus (=gyilkos), továbbá tik ~ tyúk, lik ~ luk nyelvjárási változatok. Ezáltal az egyik ol-dalon eltûnt a különbség az eredetileg is i-vel ejtett, és a csak újabban, az i he-lyett i-vel mondott szavak között (például az eredeti ing ’inog, mozog’ igét

127


ugyanúgy mondták, mint az eredetileg is ing-nek hangzó ’ruhadarab’ jelen-tésû fônevet). Az i-k ejtése elbizonytalanodott, s mivel a különbséget megkellett ôrizni, ezek kiejtése elmozdult az ü vagy az ë irányában. Így jött létreaz eredeti szim-ból a Halotti Beszéd nyelvjárásában a szüm, máshol pedig aszëm, vagy a ’szent’ jelentésû igy-bôl az üd (például üdv, üdvözül, valamint azüdnap-ból lett ünnep), illetve az egy (például egyház ’templom’); a nim-bol aHalotti Beszédben a nüm, máshol a nëm, és így tovább. Igen ám, de a mostmár eredetileg ü-t tartalmazó szavak ejtése bizonytalanodott el, tehát ezekesetében is igyekeztek fenntartani a különbséget: így keletkezett az ü-nél egyfokkal nyitottabb ö, s lett az ükür-bol ökör, a tülgy-bôl tölgy, a küz-bôl köz.

9.1. táblázat. Az ôsmagyar rövid magánhangzók rendszere




felsô ü i -i u

középsô ë o

alsó e a

Magyarázat: -i: az orosz s (jeri)-hez hasonló hang, a mai maradványa pl. a nyíl, hídszavakban (vö.: nyílra, de vízre)ë: zárt ea: rövid, ajakkerekítés nélküli á

9.2. táblázat. A mai rövid magánhangzók rendszere




felsô ü i u

középsô ö (ë) o

alsó e a

Az ë sem maradhatott érintetlen; egyrészt nyíltabbá vált (nyílt e lett belôle),másrészt – különösen az ö-zô nyelvjárásokban – az ö felé mozdult el, példáulkezë ➝ keze, rënd ➝ rönd.

A mély magánhangzók között is hasonló folyamat játszódott le, elôbb azu-k váltak o-vá, majd az o-k a-vá. A kerekítés néküli rövid a eltûnése valószí-nûleg ettôl független folyamat volt. Tulajdonképpen maga a hang nem tûntel, hiszen hosszú magánhangzóként ma is része a hangrendszernek, még-hozzá sokszor épp a rövid a változataként, például fa–fát. A változás egészétsematikusan a 9. 1. ábrán mutathatjuk be.

128


A nyilak melletti számok a hangváltozások egymáshoz viszonyított idôbe-li sorrendjét jelzik. Nem minden egyes szó vett részt az átrendezôdésben, deaz ómagyar korra tett rendszerváltozás egésze minden valószínûség szerintígy folyhatott le. Bár például ma is ing-et mondunk a ruhadarabra, épp azemlített kor idején gyakran elôfordul ëng-ként és üng-ként is (vö. nyelvjárásiümög stb.). Tehát csakugyan „ki akart törni” a hangazonosság béklyójából.

Figyeljük meg, hogy nem az egyes hangok, még kevésbé az egyes szavakfüggetlen átváltozásáról van szó. A magyar fonémák egy részrendszerének(a rövid magánhangzókénak) egésze módosul, de rendszerjellegét végigmegôrizve. A kiinduló változás felborítja a fonémakülönbségek egyensúlyát,s ezentúl minden változás az egyensúly helyreállítását célozza, megôrzendôaz eddigi különbségeket, de már más formában. Az egyensúly végleges hely-reállításával a változás hajtóereje kimerül, s a rendszer újra megállapodik.Végül érdemes megjegyezni, hogy az átalakulás változatlanul hagyta a ma-gánhangzók fonológiai megkülönböztetô jegyeit (lásd a Hangok címû fejeze-tet), csupán e jegyrendszer keretein belül másként kombinálta az egyes je-gyeket, más lehetôségeket valósított meg.

A változás imént vázolt módja a nyelvjárások kialakulására is némi ma-gyarázatot ad. Amikor az -i hangot egyre inkább i-ként ejtették, egyes nyelv-közösségek a korábbi i-tôl az ü felé, mások az ë felé „húzódtak”.

Más példákat is találhatunk a hangváltozás fokozatainak vagy akár eltérôirányainak megôrzésére, elsôsorban a különbözô nyelvjárások összehasonlí-tásakor. Még a honfoglalás elôtt mûködött nyelvünkben az a szabályos hang-változás, amely során a szó elején az eredeti k hangból mély magánhangzóelôtt h lett (például ház, had szavainkban), magas magánhangzó elôtt viszont ak megmaradt (például kéz). A változás azonban nem volt kivétel nélküli – ezt

129


9.1. ábra. Az ómagyar hangváltozás

elülsô

feslô

középsô

alsó

hátsó

kerekítés nélküli

kerekítés nélküli

ajak-kerekítéses

ajak-kerekítéses

2 2

2

33

3

3

ö

ü i

l

u

o

e

4

aa

ë

-i

bizonyítja a hajlik szó kajla változata, ahol is a k-ból nem lett h, vagy hasonlóan,a huny ige nyelvjárási változata, a kum. Hasonlóan, egy régi nycsj-szerû hang-kapcsolatból fejlôdött sok szavunkban a magánhangzók közötti gy. A válto-zás két fokozatban ment végbe: elôször az nycsj zöngésült nydzsj-vé, aztán el-tûnt az orrhang, majd a dzsj átalakult gy-vé. Ez történt például agyar és magyarszavainkban. Van azonban olyan szó is, amelynek két változata is kialakult, aváltozás fokozatait követve: a lágy szóban teljesen végbement a változás, azugyanazon szóból származó langyos viszont ôrzi az orrhangot.

Most már választ tudunk adni a nyelvjárási különbségek kialakulására is.A változás egy gócból indul ki, s azáltal terjed el, hogy az emberek érintkez-nek egymással. Az embercsoportok azonban (különösen régebben) egymás-tól elkülönülten, bizonyos fokig elszigetelten élnek, így az egymással ritkáb-ban vagy egyáltalán nem érintkezô csoportokban a változás különbözômértékben, esetleg egyáltalán nem megy végbe. A nyelvjárások kialakulásatehát a nyelv változásával magyarázható. Hasonlóan a nyelvi változásbankell keresnünk a különbözô rokon nyelvek eltéréseinek okait, mint majd akövetkezô fejezetben látni fogjuk.

5. Hogyan állapíthatjuk meg, hogy egy-egy szabályos hangváltozás mikormûködött? Írásos emlékeinkbôl ezt nem mindig tudhatjuk meg pontosan, mi-vel a helyesírás nem volt mindig egységesített: szinte minden másoló máskéntjelölte ugyanazt a hangot, sôt egyetlen kéziraton belül is következetlen a jelölés(például a Halotti Beszédben, ahol ugyanazt a hangot hol y-nal, hol i betûvel je-lölték). Az egyik bizonyíték lehet maga a következetlenség is: a kétféle lejegyzésmutathatja a kézirat készítôjének bizonytalanságát, amit éppen az ejtés ingado-zása okoz. A helyesírás azonban annyira egységesítetlen volt, hogy nem írha-tunk minden következetlenséget a kiejtés ingadozásának a számlájára.

Érdekes bizonyítékot szolgáltatnak jövevényszavaink. Ezeket a környezônépek nyelvébôl vettük át, s az ô nyelvük természetszerûleg más hangokat istartalmazott, mint a magyar. Ilyenkor a nyelv hanghelyettesítéssel él, az ide-genhez legközelebb álló meglévô hanggal veszi át a szót. A zs hang példáuleredetileg nem volt meg nyelvünkben. Kialakulásának ideje abból állapítha-tó meg, hogy a szláv kneza ’a fejedelemé’ jelentésû helynevet kétszer is „köl-csönvettük”: a X. század elôtti kölcsönzés eredménye a mai Kenese helyne-vünk, ahol az eredeti zs hangot még s-sel helyettesítettük. A XI. századbanviszont már kellett lennie zs-nek a magyarban – ennek bizonyítéka az akkorikölcsönzésbôl származó Kanizsa szó.

Nézzük meg, hogyan hat egymásra a rendszer és az egyes hangváltozás.Régen szó, tó, hó, ló szavaink kb. így hangzottak: szav, tav, hav, lov. Így ragoz-ták ôket:

szav tav hav lovszava tava hava lovaszavat tavat havat lovatszavak tavak havak lovak

130


Késôbb a következô szabályos hangváltozás ment végbe: szó végén az av-ból és ov-ból ó lett. Eszerint így alakult a ragozásuk:

szó tó hó lószavat tavat havat lovat stb.

Tehát egy régi szabályos ragozás egy szabályos hangváltozás miatt rend-hagyóvá vált, hiszen tudjuk, hogy rendesen a magyar ragozás az alanyesetûalakokhoz illeszti hozzá a toldalékokat. Kétféle ragozásunk alakult ki:

SZABÁLYOS RENDHAGYÓrigó lórigója lovarigót lovatrigók lovak

Egyre terjedôben van viszont, hogy a szabályos rigó ragozásához hason-lóan, vele analóg módon ragozzuk ezeket a fôneveket, például: szó, szót, szókstb. Ha ezek az alakok egyeduralkodóvá lesznek, akkor szó, tó, ló újra szabá-lyos ragozásúvá válnak.

A bemutatott változást analógiás újításnak nevezzük: a szó, szavat, a rigó, ri-gót mintájára, analógiájára szó, szót lesz. A régi rendet tehát fölborította egyszabályos változás, utána pedig az új rendszert terjeszti ki az analógiás újítás.

Mint minden változás, az ilyen is ingadozásokon keresztül valósul meg.(Például a szó esetében a kötôszavak ~ kötôszók változatok.) Az ilyen változástrégebben „hamis analógiának” nevezték. Valójában nincs ebben az analógiá-ban semmi téves vagy hamis; ez a jelzô inkább arra utal, hogy egy változást anorma még nem szentesített, hogy még változásban van a jelenség, nem váltkizárólagossá.

6. A Halotti Beszéd példáiból láttuk, hogy nemcsak a szavak hangalakjaváltozik meg, hanem a nyelvtani szerkezet is. A két jelenség között – mivelugyanannak a rendszernek különbözô oldalai – összefüggést is találunk. Egyilyen példát mutatunk be röviden az angol nyelvben.

A mai angolban a fônévnek ejtés szerint mindössze a következô két alakjalétezik: például a boy ’fiú’ szónak boj–bojz. Az eseteket az angol elöljárókkalfejezi ki: a fiúnak – to the boy stb. Az igékhez is rendkívül kevés toldalék csat-lakozik. A szórend viszont kötött – például az ige elôtt álló fônévrôl tudjuk,hogy az az alany, az igét követôrôl, hogy az a tárgy. Az angol nyelv ôsében,az indoeurópai alapnyelvben, sôt még az óangolban is, az igének, fônévneksokféle végzôdése volt, az esetrendszer bonyolult, a szórend viszont szaba-dabb volt: a magyarhoz hasonlóan a szórendet nagyrészt a fontosság szerintikiemelés határozta meg.

Három nagy átalakulás ment végbe tehát: a végzôdések eltûntek, az elöljáró-szók funkciója megnövekedett, s kötötté vált a szórend. Úgy tûnik, három füg-getlen változás játszódott le. Ha jobban megvizsgáljuk a helyzetet, kiderül,

131


hogy nem errôl van szó. Különbözô hangtani okok miatt (a szóhangsúlynak aszó elejére kerülése még idôszámításunk elôtt stb.) az angol végzôdések egyfe-lôl lekoptak, másfelôl gyakran egybeestek, azonos hangalakúvá váltak. Ez ed-dig pusztán hangtani változás lenne. Ezek a végzôdésmaradványok azonbanönmagukban már nem voltak képesek a bonyolult esetek és igemódok megkü-lönböztetésére, ezért szükség volt más eszközökre: az elöljárószókra, a segéd-igékre. Ugyanakkor viszont amíg a szó „önmagán hordott” minden informá-ciót mondattani szerepét illetôen, a szórend lehetett szabad, most már magánaka sorrendnek is információt kellett hordoznia ahhoz, hogy a szó mondattaniszerepét meghatározhassuk. Így vált kötötté a szórend. Láthatjuk tehát, hogyegy eredetileg tisztán hangtani változás (a szóhangsúly helyének megváltozá-sa) kihatásai folytán, végsô soron átalakíthat egy egész nyelvtani rendszert.

7. Nem térünk ki részletesen a különféle szóalakok képzésének, valamint aragok változására; ezekre láttunk példát az -ik igeképzô és a Halotti Beszéd-ben elôforduló néhány rag említésekor. Érdemes azonban a szókincs történe-tét kissé részletesebben tárgyalni, mivel a jelentések változását itt tudjuk alegplasztikusabban bemutatni.

Ahogyan megváltozhat a szavak hangalakja, megváltozhat a jelentésük is.Mai bolt szavunk például olasz vagy francia eredetû, s eredetileg íves szerke-zetû mennyezetet (boltozat, bolthajtás) jelentett. Késôbb a szó jelentése átvivô-dött az ilyen mennyezetû helyiségek megnevezésére (sírbolt). Aztán már csaka helyiséget jelentette (a XVII. században a búzásbolt még magtárat jelent).Mivel azonban a középkorban az árusítóhelyek általában ilyen boltozatos kishelyiségekben voltak, jelentéséhez hozzájárult még az ’árusítóhely’ mozza-nat is. Így alakult ki a mai könyvesbolt, tejbolt stb. jelentése.

Remek szavunk eredeti jelentése: ’darab’. A mesterremek az a munkadarabvolt, amelyet a céhek korában kellett elkészíteni az inasnak a mestervizsgára.Késôbb jelentése áttevôdött azokra az iparcikkekre is, amelyek nem a vizsgá-ra készültek, de hasonlóan kitûnôek voltak. ’Darab’ jelentése megszûnt, acéhszervezet eltûnésével pedig eredeti jelentése is kiveszett, ma már fôlegmelléknévként, ’kitûnô’ jelentésben használjuk.

Higgad szavunk a híg melléknév származéka; a XVIII. században még dol-gok meglágyulására, folyadékok tisztulására használták: Mikor higgad adinnye haja. Eredeti konkrét jelentését elvesztette, ma már csak átvitt értelem-ben, emberre alkalmazzuk.

A regösénekek közismert refrénje ma több változatban is megvan: hej, regörejtem, vagy regül ejtem. Eredetileg így hangzott: regül rejtem; a reg éneket, a rejtige varázslást jelentett, tehát: hej, énekbe varázslom. A szavak jelentése azonbanmegváltozott, s így a sor elhomályosult, pusztán állandó refrénné vált: ez azoka annak, hogy többféle, nem értelmezhetô torzításban is fennmaradt.

Említhetünk idegen nyelvi példákat is a szójelentés megváltozására. Azürügyet jelentô latin praetextum eredetileg olyan szövetdarabot jelölt, ame-lyet egy másik anyag elfödésére használtak. Az angol lady szó összetétel volt(hláf-díge), és kenyérdagasztót jelentett, az ugyancsak összetételbôl származólord (hláf-weard) pedig a kenyér ôrzôjét. Mai jelentésük ’hölgy’ és ’úr’.

132


8. Példáink közül a bolt és a remek azt mutatják, hogy a szó jelentésénekmegváltozása szoros összefüggésben lehet a külsô, gazdasági-társadalmi kö-rülményekkel (az árusítóhelyek gyakorivá válása, céhrendszer kialakulásaés eltûnése). Többi példánk nem mutat ilyen közvetlen összefüggést. Haazonban a szójelentés változását összehasonlítjuk a hangalak és a nyelvtanváltozásával, fel kell figyelnünk arra, hogy ez utóbbiaknál ilyen jellegû külsôokok nem merülhetnek fel: nem mondhatjuk, hogy például a hangok nyíl-tabbá válása összefügg a kereszténység felvételével.

A szókincs változásánál azonban nemcsak a jelentések megváltozásánakegy részét vezethetjük vissza társadalmi-gazdasági okokra, hanem egyesszavak kiveszését és új szavaknak a nyelvbe való bekerülését is.

A gazdasági élet megváltozása hozta magával például sok régi mesterség(gyógykovács, gölöncsér, kolompár) kiveszését is. Velük együtt tûntek elszerszámaik, módszereik és azok elnevezései is.

Ha két nép hosszabb ideig érintkezik egymással, tapasztalataikat is átadjákegymásnak, s ezzel jár, hogy olyan dolgok és fogalmak megnevezésére, ame-lyeket az átvevô nép addig nem ismert, átveszi azoknak idegen nyelvi meg-nevezését is – ezek a jövevényszavak. Ezekbôl fontos következtetéseket von-hatunk le arra nézve, hogy egy nép kultúrájában mikor milyen változásokmentek végbe. Ez történt természetesen a magyar nép életében is. Az alábbilistából sok, igazán „magyarnak” tartott szavunk eredete lesz világossá.

A honfoglalás elôtti török–magyar kapcsolatok emlékét ôrzik a földmûve-lés és az állattenyésztés egyes szavai: bika, ökör, borjú, kecske, disznó, tyúk,gyapjú, sajt, túró, búza, árpa, eke, sarló, tarló, boglya, gyümölcs, alma, körte, dió,szôlô, bor, kender. Szállásra, lakásra vonatkozó török eredetû szavak: sátor, kút,kapu, szék, bölcsô. Az igényesebb öltözködéssel kapcsolatos szavak: saru, csat,bársony, gyöngy, gyûrû, tükör. A társadalom és a kultúra fejlôdésérôl tanús-kodnak: sereg, törvény, tanú, tolmács, bér, kölcsön, bátor, gyáva, bölcs, boszorkány,bûvöl, bájol, igáz, sárkány, ír, betû, szám, ok, idô, kor stb.

A honfoglalás utáni három-négy évszázadban igen sok szó került át a ma-gyarba a környezô és a honfoglalás idején a Kárpát-medencében élô szláv né-pek nyelvébôl, valamint a németbôl és a latinból.

Szláv jövevényszavaink fôként az állami élettel, kereszténységgel, gazdál-kodással, iparral, lakással, táplálkozással, ruházkodással és a családi élettelkapcsolatosak: király, ispán, tiszt, paraszt, megye, pénz, kereszt, keresztény, szent,malaszt, pap, barát (= ’szerzetes’), érsek, apáca, apát, zarándok, karácsony, pün-kösd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, rozs, gabona, zab, kalász, barázda, mezsgye,parlag, ugar, kasza, gereblye, asztag, szalma, bab, lencse, uborka, cékla, répa, retek,kapor, széna, abrak, pásztor, patkó, bárány, birka, kakas, jérce, kacsa, macska, bodnár,kádár, takács, esztergályos, mészáros, kovács, kalapács, ablak, szoba, pince, pad,udvar, asztal, párna, vánkos, dunyha, konyha, kályha, medence, kemence, kémény,ebéd, uzsonna, vacsora, szalonna, kolbász, ruha, gatya, nadrág, harisnya, szoknya,család, cseléd, déd, unoka, mostoha, dajka, koma stb.

Német jövevényszavaink jobbára az ipari, kereskedelmi, az udvari és hadiéletbôl valóak: polgár, céh, kalmár, bognár, csaplár, font, erszény, borbély, garas,

133


kastély, torony, erkély, herceg, hopmester, tánc, hóhér, ostrom, zsákmány, cél, pán-cél stb.

A latin szavak fôként az egyházi élettel kapcsolatosak, de vannak közöttüka hajózásra, állat- és növénynevekre vonatkozóak is: angyal, kántor, kápolna,mise, orgona, ostya, paradicsom, pásztor (= ’lelkipásztor’), plébánia, prédikátor,prépost, sátán, bárka, gálya, cédrus, liliom, jácint, rózsa, viola, párduc, sors, forma,figura stb.

9. Az idegen eszközöket, fogalmakat jelölô idegen szavak átvétele, különö-sen ha ezek használatát, tartalmát a közösségek együttélése során sajátítja ela szavakat befogadó nyelvi közösség, a legegyszerûbb, legkényelmesebb,legkevesebb törést okozó megoldás. Ritkábban fordul elô, hogy az új dolograaz eredeti szókincsbôl alkalmazzanak szavakat. Az például, hogy a keresz-ténység felvételekor az új vallás vadonatúj fogalomkörére nem csupán latinvagy szláv szavakat vettek át, hanem bôségesen tovább vitték a pogány hit-világra utaló szavak jó részét, kétségtelenül segített abban, hogy a magyar-ság a kereszténységet könnyebben fogadta be. E finnugor származtatásúvagy legalábbis a kereszténység felvétele elôtt meglévô elemek között talál-juk az isten, ördög, lélek, imád, gyón ’vall’, búcsú ’fölmentés’, harang ’üst’, böjt,bûn, bocsánat, ige, kegyelem stb. szókat.

A jövevényszók átvétele azonban nem mindig mûködik úgy, hogy egy újszó egy új jelentéssel gazdagítja a nyelvet. Az asszony szó megjelenése pél-dául azzal az eredménnyel járt, hogy az eredeti nô jelentése szûkebbé vált,annak a jelentéstartományából csípett le elôször egy keveset, azután egyrenagyobb darabot, egészen addig, amíg minden férjezett nôre alkalmazható-vá lett. Az ôsi finnugor eredetû ház ’sátor, földkunyhó’ jelentése az idôk so-rán átvivôdött a fa- és kôépületekre, és a sátor (ótörök), palota, kunyhó (szláv),épület (ómagyar kori képzés), kastély (német újlatin), lak (nyelvújítás koriújraélesztés) stb. szavak tulajdonképpen a ház szó szélesebb jelentésterjedel-mének egyes részeire adnak egyedibb, speciálisabb megnevezéseket.

A szavak jelentése persze átvételük után is változhat. Például tágulhat,mint a már említett asszony esetében, szûkülhet, mint például az eredetileg’láda’ jelentésû koporsó esetében, metaforikusan (a hasonlóság alapján) átvi-vôdhet az eredeti jelentés érintetlenül hagyásával (orr ➝ hajóorr), vagy annakrészleges vagy teljes elvesztésével (világ ’világosság’ ➝ ’látható mindenség’;édes eredetileg ’ízes’).

Végül is mennyi jövevényszó van a magyarban? Végeztek erre egy számí-tást, szigorúan a valóban meghonosodott, illetve eredeti tôszók alapján, és akövetkezô eredményt kapták: 21% finnugor, 9,5% török, 20% szláv, 11% né-met, 6% latin és görög, 2,5% újlatin, 1% egyéb ismert eredetû és 30% bizony-talan eredetû.

Ne tévesszen meg bennünket az ôsi örökség ennyire kicsiny aránya; ezcsak a statisztikai látszat. Ha csupán egyetlen finnugor eredetû tônek, a forog,ferdül alapját képezô egységes for/fer elemnek a származékait sorolnánk föl,néhány száz szó alatt nehezen állhatnánk meg. Néhány példa: forr, forgat, for-dít, forrad, forraszt, forgandó, forgalom, forradalom, forrás, fetreng, fürdik, förgeteg,

➝

134


förmed, förtelem, fertô, fürge stb. És ezek mindegyikének számos további kép-zett alakja van.

10. Válaszoljunk most már a bevezetôben feltett kérdésekre: Mi változhat anyelvben? Lényegében minden: a hangok, a szókincs, a ragok, a képzôk, a jelen-tések, a mondatok szerkezete – a nyelvtan bármelyik részét nézzük is, kisebb-nagyobb mértékben mindenhol észrevehetünk módosulásokat. A másodikkérdésre, arra, hogy hogyan változik a nyelv, már szintén tudunk válaszolni. Azegyedi újítások mindig a rendszer egészét vagy egy kisebb részrendszert érin-tenek. Nem az történik tehát, hogy az egyik szó i hangja abban a szóban i-reváltozik, még az sem, hogy az összes i átalakul i-vé vagy u-vá, hanem az, hogya rövid magánhangzók részrendszere alakul át az idôk során az eredetilegmeglévô különbségeket végsô soron változatlanul megôrizve.

A legnehezebb természetesen a harmadik kérdésre válaszolni, arra, hogymiért változik a nyelv. Hogy egyáltalán miért változhat, miért lehetséges vál-toznia, az többé-kevésbé világos: a nyelv rendszerét konvenciók fogjákössze, nincs oksági kapcsolat a ház szó hangalakja és jelentése, az -ik képzô ésa ’visszahatás’ fogalma, a vala és a múlt idô nyelvtani kategóriája között.Másrészt a nyelv egésze idôben vertikális (kódbeli) és horizontális (nyelvjá-rásbeli) változatokban él, s jóformán mindenki több változatot ismer és hasz-nál. Az elôzô fejezetben láttuk, hogy a változatok kialakulását hogyan segítikelô a beszélô egyének társadalmi törekvései. Az ott említett New York-i r-ej-tésbeli növekedés vagy a budapesti magánhangzó-rövidülés, bár rétegválto-zatként bukkant fel, végsô soron a nyelvi rendszert fogja belátható idôn belülátalakítani (ha nem jelentkezik idôközben ellenirányú hatás). Egy ilyen társa-dalmi indíttatású változást az európai nyelvek történetében világosan nyo-mon tudunk követni.

A „természetes” megszólítás formája az egyes szám második személyû tenévmás, és az ókori latinban is csak az ugyanezt jelentô tu szolgált e célra.Amikor azonban a Római Birodalomnak két császára lett, bármelyiket szólí-tották is meg, úgy tekintették, hogy mindkettôhöz szólnak, tehát a vos ’ti’ ala-kot használták. A késôbbi uralkodók továbbvitték ezt a szokást, s olyan tar-talommal töltötték meg, hogy amikor magukra a többes szám elsô személyûnos ’mi’ névmást használták, országuk nevében beszéltek, s hozzájuk is mintaz országot jelképezô személyhez szóltak.

A ’ti’-t jelentô alakokhoz tehát a hatalom mellékjelentése tapadt, s ezek utánbelátható, hogy a kisebb hatalmasságok miért vették jónéven, ha a többes szá-mú névmással szólították meg ôket. Mint a magyar asszony ’királyné’ ➝ ’férjesnô’ jelentésfejlôdésébôl láthattuk, az ilyen „presztízsjelentések” elôbb-utóbbdevalválódnak, leereszkednek a társadalmi ranglétrán; a francia vous, az an-gol you, az orosz ds gyakorlatilag mindenki megszólítására alkalmas.

Ha tehát az olyan változások okait keressük, amelyek közvetlen társadal-mi-gazdasági okokkal, körülményekkel (például a letelepedô magyarok élet-formaváltásával) nem magyarázhatók, az egyidejû nyelvi változatok kutatá-sa s az itt feltárt tényezôk általánosítása sok támpontot adhat. Persze azegyes változások közvetlen okaira még így sem tudunk fényt deríteni: nem

135


tudjuk, miért tûnt el az ezredforduló elôtt a mély hangrendû (hátsó nyelvál-lású) i, miért halt ki az isá, miért kezdték el az -ik képzôt nemcsak a visszaha-tás kifejezésére használni, és így tovább.

11. Lehetnek azonban a nyelvi változásoknak prózaibb, mindennapibbokai is, amelyek bárki által könnyen megfigyelhetôk. Amikor például a kis-gyerek már folyékonyan tud beszélni, de a nyelv számos részrendszerét mégnem ismeri tökéletesen, gyakran lep meg bennünket ilyen vagy ehhez hason-ló képzôdményekkel: kôt, isztam, bántsuk, a követ, ittam, bántjuk helyett. Mintláttuk, az ilyen analógiás fejlemények egyszerûsítések eredményei; szótöve-ket, ragozási részrendszereket az általánosabb sémához igazítanak, a rend-hagyó egyedi eseteket beillesztik az „ésszerû” rendbe. A szlávból például akapál igét gyakorlatilag ebben a formában vettük át, s mivel az -l akkoribanaktív igeképzô volt, és voltak olyan szópárok, mint kasza–kaszál, analógiásankialakult az átadó nyelvben sohasem létezett kapa szó: a rend „helyreállt”(ugyanígy például: perel ➝ per; jagnyéd ➝ jegenye, vö. kecske–kecskéd). A több-féle múlt idô végképp kiveszett a magyarból, és az ikes ragozás is visszaszo-rult; ezekben a jelenségekben is az analógiás, az egyszerûsödés felé mutatóváltozásokat érdemes látni.

Az egyszerûsödés azonban sok esetben csak látszólagos, máshol „meg kellfizetnünk” érte. Elképzelhetô például, hogy a rendkívül bonyolult magyarigekötôrendszer (például számol, megszámol, leszámol, felszámol stb.) részben azigeidôk leépülésének köszönheti kialakulását. Biztos, hogy az angol végzôdé-sek eltûnésének kell végsô soron felrónunk, hogy a mai angolban kötött a szó-rend – máskülönben az alanyt, a tárgyat és a részeshatározót nem tudnánkmegkülönböztetni (például John gave Paul the book, szó szerint: ’János adta Pála könyv’, azaz: ’János adta Pálnak a könyvet’). Az egyszerûsödés ellen „dol-gozik” a nyelvi norma, a nyelvhelyesség védelme is. A régies nyelvi változa-toknak ma is nagy a tekintélyük – nem utolsósorban azért is, mert magának amûveltségnek, illetve az ezt hordozó rétegnek viszonylag nagy társadalmipresztízse van. Konzerváló hatásának köszönhetô például, hogy a már régótakihalófélben lévô ô aludnék vagy azt várnók alakok még mindig léteznek.A legerôsebb konzervatív hatása mégsem a nyelvhelyességi mozgalmaknak,hanem az írásnak, pontosabban az írástudás elterjedésének és a helyesírásszabályozásának van. Ma Magyarországon nyilvánosan írni csak egyfélekép-pen lehet: az ún. akadémiai helyesírás szerint. Ez az, amit – ha több-kevesebbsikerrel is – mindenkinek tanítanak az iskolában. Az írás maga is jóval kon-zervatívabb a beszédnél: vannak nyelvek, melyekben több évszázaddalezelôtti kiejtést ôriztek meg (angol, francia). A magyarban például kétségkí-vül az írásnak köszönhetô, hogy az egyébként rövid szókezdô o-val ejtett óvo-da, óvónô stb. szókat sokan hosszú ó-val ejtik (de vö.: ír – iroda és írógép).

12. Végül van még egy kérdés, amire választ tudunk adni. Pontosabbanszólva, még nem feleltünk annak a kérdésnek a másik felére, hogy miért le-hetséges egyáltalán a nyelvi változás. Azaz, mi biztosítja, hogy a beszélôkmegértik egymást, miközben nyelvük változik? Ha kimondva nem is, a vá-lasz lényegében benne van az eddigi fejtegetésekben. Egyrészt sem a nyelvi

136


rendszer egésze, sem egyes részrendszerei soha nem borulnak fel, csupánrendszer voltukat megôrizve átrendezôdnek. Gondoljunk csak arra, hogynem nehéz megértenünk sem a dunántúli, sem a szegedi embert, bár nyelvjá-rásuk hang- és nyelvtani rendszere, szókincse különbözhetik a miénkétôl. Azegy idôben, egy nyelvközösségben folyamatosan együtt élô változatok min-dig is kölcsönösen érthetôek voltak. Másrészt maguk a változások az egyesemberek élettartamához képest rendkívül lassan mennek végbe. A korábbanfelvázolt ómagyar hangváltozás 500-700 évig tartott, és mindig csak a rend-szer egy kicsiny része vett részt benne: a két különbözô teljes rendszer soha-sem szembesült egymással. És ha a Halotti Beszéd megértésével elôtanulmá-nyok nélkül gondjaink vannak is, a négyszáz évvel ezelôtti Balassi-verseket(talán egy-két szó kivételével) tökéletesen megértjük.

A nyelvek története a XIX. században önállósult nyelvtudománynak elsô ésma is egyik igen érdekes területe. Népek múltjába világít be, s mai nyelvhasz-nálatunk sok furcsaságára ad nemcsak kielégítô, de érdekfeszítô magyaráza-tot. Ne felejtsük el azonban, hogy csak azoknak a nyelveknek tudjuk teljesbiztonsággal kutatni a történetét, amelyeknek viszonylag régi írásbeliségükés/vagy pontosan azonosítható „rokonságuk” van. Ez pedig a nyelveknekelenyészôen kicsiny hányada; számtalan afrikai, indián vagy polinéz nyelvtörténetérôl csupán sejtéseink lehetnek, s találgatásainkhoz is bonyolult éshosszadalmas munkára van szükség.

137


10. A NYELVEK SOKFÉLESÉGE

1. Szinte amióta felfedezték az emberek, hogy a magukén kívül más nyelvekis vannak a világon, azóta próbálnak rájönni, miért is van ez így, és hogyankeletkezhettek a különbözô nyelvek. Igaz, a magyarázatok indítóokai régeb-ben egészen mások voltak. A monda szerint i. e. 650 körül egy egyiptomi fá-raó két csecsemôt neveltetett föl egy pásztorral, szigorúan meghagyva neki,hogy ne beszéljen a gyerekek elôtt. Így kívánta kideríteni, milyen nyelvenszólalnak meg elôször – a fáraó szerint ez a nyelv lehetett ugyanis a legôsibb.A bibliai Bábel torony közmondásos története a nyelvek különbözôségétigyekezett megokolni. A magyar nyelv múltbeli héber és mai sumer rokoní-tói nyelvünk „ôsi” voltát törekedtek bizonygatni.

Körülbelül 3-4 ezer nyelvrôl tudunk, amit most is használnak vagy valami-kor beszéltek a világon. S tekintet nélkül arra, hogy egymilliárdnyian beszé-lik-e, mint a kínait, vagy pedig csak egyetlen ember, mint a 70-es években a szi-bériai kamassz nyelvet, minden nyelv teljes, egyenrangú és önálló egész, amelyelsô látásra minden vonásában különbözik a többi nyelv túlnyomó többségétôl.

Hogyan lehet „rendet vágni” az eltéréseknek ebben a rengetegében? Mi-lyen alapon lehet a nyelveket egymással összehasonlítani? Az egyik válasz anyelvek történetének kutatásából következik: ha két nyelvrôl kimutatható,hogy valaha egy nyelv különbözô változataiként léteztek, vissza kell menni aközös ôsig, és fel kell tárni a történetileg magyarázható szabályos változáso-kat. Ezek a változások azután megmutatják a hasonlóságok és eltérések mér-tékét és természetét is.

2. Amint a nyelvi változásban, a nyelvhasonlításban is a hangmegfelelésekötlenek leginkább szembe. Az újlatin nyelvek esetében, mivel még „elôdjü-ket”, a klasszikus latint is ismerjük, viszonylag könnyû dolgunk van. A fran-cia és az olasz nyelv megfelelô szavaiban például a népi latin szókezdô khangja a 10.1. táblázatban bemutatott változásokon ment át. (A középsô példá-kat a klasszikus latinból adtuk meg, a kiejtést hozzávetôlegesen tüntetjük felaz írott formák alatt: az an orrhangzós a-t jelöl, az ua „félig” ejtett u utáni a-t.)

138

10.1. táblázat. Példák az újlatin nyelvek rokonságára

Olasz Latin Francia

costa costa cotekosztá kosztá kot

’oldal’

corpo corpus corpskorpo korpusz kor

’test’

chiave clavis clefkiáve klávisz klé

’kulcs’

croce crux croixkrócse kruksz kruá

’kereszt’

cantare cantare chanterkántáre kántáre santé

’énekelni’

caro carus cherkáro kárusz ser

’kedves’

cera cera cirecsérá kérá szir

’viasz’

cento centum centcsento kentum szan

’száz’

città civitas citécsittá kívitász szité

’község’

Az olasz és francia példákban a szókezdô hangok nem közvetlenül felel-tethetôk meg egymásnak, hanem azokon az eltérô hangváltozási szabályo-kon át, amelyek a mindkettô közvetlen elôzményét jelentô népi latinból elté-rô irányokba vitték az eredeti szókezdô k-t. A franciában az elülsônyelvállású magánhangzók (i, e) elôtt a k végül is sz-re módosult, az olaszbanviszont cs-re. Továbbá a franciában rövid vagy hosszú á elôtt a k-ból s lett. Azolasz viszont az összes mássalhangzó és hátul képzett magánhangzó elôttmegôrizte a k hangot.

139

10. A nyelvek sokfélesége

140


Az újlatin nyelvek rokonsága a napnál is világosabb, hiszen fejlôdésük szin-te a szemünk elôtt zajlott le: történeti dokumentumok, a fennmaradt elôz-mény, a latin és a szabályosan eltérô ugyanolyan vagy hasonló jelentésû sza-vak mind egyszerre bizonyítják e tényt.

3. Amikor nincs írásos emlékünk a közös ôsrôl – és mondanunk sem kell,hogy ez az általános eset –, de a hasonló jelentésû szavak hangalakjaugyanilyen módon mutat szabályos eltéréseket, szintén biztonsággal feltételez-hetjük, hogy létezhetett egy olyan alapnyelv, amelyre az e szavakat tartalma-zó nyelveket visszavezethetjük. Hasonlítsuk össze a 10.2. táblázat adatait(csak a mai kiejtést jelöljük – ismét hozzávetôlegesen).

10.2. táblázat. Példák a germán nyelvek hasonlóságára

Jelentés Angol Holland Német Dán Svéd

’ház’ hausz höüsz hausz húgsz húsz’egér’ mausz möüsz mausz múgsz músz’kint’ aut öüsz ausz úgdz út

Ennél persze sokkal több akár az efféle, akár a más típusú megfelelés,amely egy nyelven belül azonos, a nyelvek között szabályszerû sémába ren-dezôdik. Ésszerû tehát feltenni, hogy a mai angol, holland, német, dán éssvéd (és még jó néhány) nyelv egy közös ôsgermán nyelv nyelvjárásaikéntkezdte önálló életét, e nyelvek mai hangrendszerének egymástól való eltéré-seit a közös ôsgermán hangrendszer szabályszerû történeti változásai ma-gyarázzák. De milyen lehetett a szavak ôsgermán nyelvi formája? Amikorezeket a szóalakokat a kutatók „visszaállítják”, rekonstruálják, akkor az egyesnyelvek történetének adataiból és a hangváltozások általános törvényszerû-ségeibôl kiindulva feltevéseket fogalmaznak meg, amelyekre közvetlen bi-zonyítékokat valószínûleg sohasem lehet majd találni, hiszen például ôsger-mán nyelvi emlék szinte kizárt, hogy létezzék. A 10.2. táblázat szavainakesetében valószínûnek tartják, hogy az ôsgermán formák *húsz, *músz és *útvoltak (a csillag itt nem helytelen, hanem feltett, azaz nem adatolt szót jelöl).

Az újlatin és a germán (valamint a szláv) nyelvek rokonságát valójában so-ha nem is volt szükséges nagy tudományos apparátussal bizonygatni,olyannyira hasonlítanak egymásra. A nyelvek történeti összehasonlításánaktana, amely az önálló nyelvtudomány megjelenését is jelentette, az óind iro-dalmi nyelv, a szanszkrit felfedezésével kezdôdött. A XIX. század elejétôlfogva egyre világosabbá vált, hogy sok európai és néhány, Indiában és kör-nyékén beszélt nyelv mai és korábbról adatolható hasonlóságai nem lehet-nek véletlenek. Lássunk három példát (10.3. táblázat).

141


10.3. táblázat. Példák az indoeurópai nyelvek rokonságára

Nyelv ’anya’ ’halál’, ’meghal’ ’hét’

óangol módor mordhor szeofonlatin máter morti szeptemóind mátár mr, mará szaptátokhár mácarörmény mairógörög máter mortósz heptáóír máthir ír marth szechtófelnémet mouter mord szíbunlett máteószláv mati mireti szedmilitván moten

albán motrewalesi marw

Ha az eltérések nagyobbak is, továbbra is rendszeresek. Ez késztette a XIX.századi nyelvészeket arra, hogy egy közös indoeurópai alapnyelvre vezessékvissza a felsorolt nyelveket. Eszerint az alapnyelv az egyes népcsoportok el-vándorlása, elszigetelôdése következtében tagolódott szét különálló nyelv-családokra, majd a népek további története során önálló nyelvekre. Néhánynyelvcsaládot, illetve nyelvet kiemelve a nyelveknek ezt a „származástörté-netét” a 10.4. táblázatban mutatjuk be.

4. Az indoeurópai nyelvek összehasonlítása nagy lendületet adott a többezer éves írott emlékekkel nem rendelkezô nyelvek és nyelvcsaládok össze-függésének kutatásaihoz. Így találtak egyre több bizonyítékot a magyar nyelvfinnugor, illetve tágabb körben uráli rokonságára. A 10.5. táblázatban foglaljukössze a megfeleléseket (kiejtés szerinti alakokban).

Természetesen a nyelvhasonlítás az uráli nyelvek esetében is a szabályoshangmegfeleléseket keresi, s ennek nyomán állítja fel hipotéziseit az alap-nyelvi hangrendszerrôl. Hadd adjunk erre is egyetlen példát, melyben kétugor nyelvet vetünk össze (10.1. ábra).

Még ebbôl az igencsak vázlatos nyelvhasonlításból is kiderül: voltak hang-változási szabályok, melyekben a vogul és a magyar egyenlôen vett részt (arövidülés), és voltak olyanok is, amelyeket már csak a magyar önálló történe-tére tehetünk fel (zárhangból réshanggá változás). Ilyen jellegû meggondolá-sok alapján az uráli nyelvek története és rokonsága is ábrázolható a már is-mert sémában (10.6. táblázat).

142


10.4. táblázat. Az indoeurópai nyelvek rokonsága

Nyelv-család i. e. 2000 i. e. 1000 i. e./i. u. i. u. 1000 Ma

ind védikus klasszikus hindi, urduszanszkrit szanszkrit bengáli

indo-iráni az Aveszta afgán,

iráni nyelve pehlevi perzsa,kurd…

északi lengyel,cseh…

keleti oroszszláv ukrán,

belorusz

déli óegyházi bolgár,szláv szerb-

horvát…

keleti gótészaki óészaki norvég

germán izlandióangol angol,

nyugati ófelnémet német…

klasszikus vulgáris portugállatin latin spanyol

itáliai franciaolaszromán…

mükénéi homéroszi koiné újgöröggörög görög klasszikus

görög…

IND

OEU

RÓ

PAI

143


10.5. táblázat. Példák az uráli nyelvek hasonlóságára

Nyelv-család Nyelv

magyar te két szem fa megy/ tél kô/kövmen-

obi- vogul kit sem -pa men- tel kôugor osztják kät szem mental kev

zürjén te k-ik szin pu mun- t-il kipermi votják ton k-ik szin pu m-in- tol kô

cseremisz tenj kot szinze pu mij- tel küfinn- mordvin ton kafta szeljme telje kevvolgai finn szinä kakszi szilmä pú mene- talvi kivi

lapp ton k-ikt csalbme manna taleve

nganaszan tona sziti szew fa men-északi nyenyec szigye szew minj-déli szelkup tan szitte szei pó min-

FIN

NU

GO

RSZ

AM

OJÉ

D

UG

OR

FIN

N-P

ERM

I

szó� hang szabályfeltett�

alapnyelvi�hang

szabály hang szó� jelentés

MAGYAR VOGUL

kéz k

k

elöl képzettjmagánhangzój

elôtt megmaradkát ’kéz’j

hab hhátul képzettj

magánhangzó elôtt jréshanggá változik

kup ’hullám’j

száz zszó belsejében j

zöngésjréshanggá változik

szát ’száz’j

tél t

t

p

szó elején jmegmarad täl ’tél

fa fszó elejénj

réshanggá változik -pa ’fa’j

finnravaszj’róka’j v

szó belsejébenjzöngésj

réshanggá változikrepo ’róka’j

lökjötjepe

k�t�p

-kk-�-tt-�-pp-

k�t�p

rövidülläkwij

ätjtép

’csúszik’j’öt’j

’epe’j

k

t

p

rövidül

meg

mar

ad

10.1. ábra. Szabályos hangmegfelelések ugor nyelvek között

144


10.6. táblázat. Az uráli nyelvek rokonsága

i. e. 3000 i. e. 2000 i. e. 1000 i. e./i. u. 1000

közfinn finnalapnyelv …

finn- észtvolgai lappalap-nyelv volgai mordvin

finn- nyelvekpermi cseremiszalap-nyelv permi votják

finn- alap-

ugor nyelv zürjénalapnyelv ugor ôsmagyar ómagyar magyar

alap-nyelv ôs- vogul

uráli obi-ugor osztjákalap-nyelv északi nyenyec

szamojéd …szamojéd nganaszanalapnyelv

déli szelkupszamojéd …

Természetesen nemcsak a nyelvek hangrendszere változott. Már az elôzôfejezetben is bemutattuk, hogy a módosulások a nyelv minden szintjét érin-tik – éppen ezért ütközik néha oly nagy nehézségbe a szabályszerûségek fel-tárása. A birtokos jelölése például jelentôs mértékben különbözik az egyesuráli nyelvekben; mégis az egyezô vonások sokkal fontosabbak: mindennyelv végsô soron személyes névmásra visszavezethetô elemmel jelöli a bir-tokost a birtokon a magyar példáknak megfelelô rendben: kez-em, kez-ed,kez-e, kez-ünk, keze-tek, kez-ük. Azonos vonása e nyelveknek az is, hogy a pá-ros testrészekre (szem, fül, láb stb.) egyes számmal utalnak (például Fáj a fü-lem, de nem: *Fájnak a füleim), és a számnevek után is egyes számú fônevekethasználnak (például három kép, és nem: *három képek) – szemben például azindoeurópai nyelvekkel.

5. A nyelvhasonlításnak e módszereit nem csak az írásos történettel ren-delkezô nyelvekre lehet alkalmazni. Az eddig idézettekhez hasonló össze-függéseket a világ számos nyelvében felismertek. Az érdekesség kedvéértmost két, a fentiektôl és egymástól is távol esô nyelvcsoportok közti megfele-léssort mutatunk be (10.7. és 10.8. táblázat).

10.7. táblázat. Nyugati ausztronéz nyelvek

Nyelv Feltételezettausztronéz alap-

Jelentés tagalog jávai batak nyelvi forma(Fülöp-szk.) (Szumátra)

’választ’ pílig pilik pili pilik’hiány’ kúlaη kuraη huraη kuLaη’orr’ iluη iruη iguη iguη

10.8. táblázat. Algonkin nyelvek

Nyelv

Jelentés fox potavatomi

’boldog vagyok’ nekesateszi nkösatösz’ô boldog’ kesatesziva ksatszö’borz’ sekakva skak’nô’ ihkveva kve

A fox és a potavatomi az amerikai indián nyelvek algonkin csoportjába tar-tozik, melyeket eredetileg az Észak-Amerika keleti felében élô ôslakók beszél-tek. A kérdés már most az, hogy e kettô közül melyik tükrözi jobban a feltehe-tô eredeti állapotot. Mivel írásos adataink nincsenek, elvben egyaránt szóbajöhet bármelyik, hiszen mind a hangbetoldás (skak ➝ sekakva), mind a hang-kiesés (sekakva ➝ skak) érvényes és valószínû lehetôség a nyelvek történeté-ben. Hogy mégis a fox nyelvû szavakról gondolhatjuk, hogy közelebb állnakaz eredeti állapothoz, az onnan következik, hogy a potavatomiból nem tu-dunk egy olyan szabályt megadni, amely a különbözô betoldandó magán-hangzókat egyöntetûen megnevezné. Fordítva viszont egyszerûbb dolgunkvan: a hangok kiejtését egyetlen szabály magyarázhatja. Ez persze így csupánfeltevés. De annyi közvetett bizonyítékunk mindenesetre van, hogy az algon-kin nyelvek e csoportja mind a fox nyelvre hasonlít e tekintetben.

Ilyen módon tehát a legtöbb nyelv „rokonsági viszonyait” is meg lehet ál-lapítani: ezt mutatjuk be a 10.2. ábrán, amely a nagyobb nyelvcsaládokat he-lyezi el a világtérképen.

6. A nyelvek azonban legtöbbször egyáltalán nem úgy változnak mint a fa-jok: legfeljebb tovább „osztódnak” új fajokra – más fajokkal sohasem keve-redhetnek. A nyelveket beszélô népek viszont történetük során gyakran ke-veredtek más népekkel, beleolvadtak azokba, átvették nyelvüket, vagy csaknyelvi rétegeket vettek át tôlük – mindez sokkal bonyolultabbá teszi a nyel-vek közötti összefüggések kutatását.

145


146


10.2. ábra. A nagyobb nyelvcsaládok

147


A délkelet-ázsiai nyelveknek (thai, kínai, vietnami stb.) azt a vonását pél-dául, hogy a hanglejtés „fonémáját” (lásd a Hangok címû fejezetet) egyaránthasználják, noha eltérô nyelvcsaládokba tartoznak, azzal magyarázzák, hogyegymással tartósan érintkeztek. Érdekes hasonlóságokat találtak a Balkánkörnyékén beszélt különféle nyelvcsaládokba tartozó nyelvek között is.A szláv nyelvek közé sorolt bolgárban, az újlatin románban és az önálló cso-portot alkotó albánban például egyformán a fônév mögött van a határozott„névelô”: bolgár: trup-at ’test a’, konj-at ’ló a’; román: om-ul ’férfi a’, munte-le’hegy a’; albán: mik-a ’barát a’, djal-i ’fiú a’.

Újabb genetikai kutatások, amelyek során az adott nyelveket beszélô kö-zösségekbôl válogatott személyek génállományát hasonlítják össze, nagyobbvonalaiban alátámasztják a nyelvészeknek az egyes nyelvcsaládokról szólófeltevéseit. A gének közös eredetét és az idô síkjára vetített eltéréseit megál-lapító tudósok azon a nézeten vannak, hogy a mai ember kb. 100-70 ezer év-vel ezelôtt alakult ki Közép-Afrikában és onnan három nagyobb kiáramlás-sal „hozta létre” a ma jórészt a kontinens déli és nyugati részében beszéltafrikai nyelvcsoportot, illetve az ázsiai irány kettéválásával kb. 60-40 ezer év-vel ezelôtt a ma az egyenlítô körül és attól délre Óceániától Madagaszkárigtartó övezetben beszélt nyelvcsoportokat (mint például az ausztronéz nyel-veket), illetve az „eurázsiainak” nevezhetô összes többit, beleértve az indo-európait, az urálit, az akkor még szárazföldi hidat képezô Bering-szorosonAmerikába átvándorolt késôbb „indiánoknak” nevezett ôslakosok nyelveit(mint az algonkin nyelveket), és így tovább. Ez a genetikai kutatás azt is jól kitudja mutatni, hogy a nyelvészek által rokontalannak tartott nyelveknek,mint például a Spanyolország északkeleti „sarkában” és Franciaország ezzelszomszédos területén honos baszknak a beszélôi genetikailag is „szigetet” al-kotnak, és valószínûleg az indoeurópai nyelveket beszélô „hódítók” betele-pedése elôtti európai ôslakók leszármazottai. Jóllehet a nyelvészek többnyiregyanakodva szemlélik a több tízezer évre vonatkozó feltevéseket és nem szí-vesen állnak a különféle nyelvcsaládok rokonításai mellé, amennyiben amódszer a már bizonyítottnak tekinthetô nyelvrokonságok esetében ezekkelazonos eredményre jut, akkor érdemes próbálkozni a pusztán nyelvészetieszközökkel a nagy idôbeli távolság és a nyelveknek a génekhez képest roha-mos változása miatt a „múlt ködébe veszô” kapcsolódásokkal is.

7. Mindeddig olyan hasonlóságokat vizsgáltunk a nyelvek között, amelyekésszerûen belátható, szinte kézenfekvô okokkal voltak magyarázhatók. Ter-mészetes ugyanis a hasonlóság, ha egyazon tôrôl származó, egymással rokonnyelvek között mutatkozik, s az is természetes, ha a huzamosabb ideig tartóegymás mellett élés, a nyelvi érintkezés következtében jönnek létre hasonló-ságok a nyelvek között. Mutatnak-e azonban egyezéseket, hasonlóságokatolyan nyelvek, melyek közt rokoni kapcsolat nem föltételezhetô, s földrajzilagis igen távol élnek beszélôi egymástól, s így egymásra sem hathattak?

Igen, léteznek ilyen hasonlóságok. Már a XIX. században, amikor megfelelômennyiségû ismeret gyûlt össze a távoli földrészeken beszélt nyelvekrôl is,kimutattak ilyen hasonlóságokat. Mivel akkoriban a szót tekintették a nyelv

148


alapegységének, a szavak alkatában, felépítésük természetében fedeztek felszabályosságokat, nyelvek csoportjaira jellemzô tulajdonságokat (ezek közülnéhányat – más szempontból – már a Szavak címû fejezetben is érintettünk).Aszerint, hogy a nyelvek milyen eszközökkel fejezik ki a nyelvtani viszonyí-tást, megkülönböztettek elszigetelô (izoláló), ragozó (agglutináló) és hajlító(flektáló) nyelveket. Az elszigetelô nyelvek – mint például a kínai vagy olyankelet-ázsiai nyelvek, mint a thai, a burmai vagy a khmer – szavai többnyireegyszótagú tövek, amelyekben a nyelvtani viszonyok kifejezésekor, a monda-tokban semmiféle változás nem történik. Az ilyen nyelvek a nyelvtani viszo-nyokat a szavak sorrendjével fejezik ki. A kínaiban például a tövek következôsorrendje: wo ’én’ kaoszu ’mondani’ ni ’te’ azt jelenti: ’én mondom neked’; a nikaoszu wo sorrend viszont ezt: ’te mondod nekem’. A ragozó nyelvek szavaibana tô elé vagy mögé „ragadnak” különféle szóelemek (morfémák), melyek anyelvtani viszonyokat jelölik. A török nyelvekben vagy jó néhány amerikaiindián nyelvben, de a mi nyelvünkben is ez a grammatikai viszonyok kifeje-zésének egyik legfôbb módja. A magyarban csak kivételesen halmozhatóannyi szóelem egyetlen szó keretei közé, mint a megszentségteleníthetetlenséges-kedéseiteket szószörnyetegbe, de van néhány olyan nyelv (ezeket a ragozónyelvek szélsôséges típusaként „bekebelezô” nyelveknek is nevezik), ahol ti-pikusan a mondat összes nyelvtani viszonyát egyetlen szó közegében jelölik.A Nem érti, amit mondok összetett mondat például a takelma indián nyelvbenígy alakul: Anijokkoinehdek. (Szóelemenkénti fordításban: ani- ’nem’; -jokkoi-’tud’; -ne- mond’; -h- ’-ás’; -dek ’enyém’.) A nyelvek harmadik típusában, a haj-lító vagy idegen szóval flektáló típusban a mondatbeli viszonyokat és a sza-vak jelentésváltozatait a szótövek hangjainak megváltozása jelöli. Tekintsükpéldaként az alábbi német szóalakváltozatokat jelentéseikkel együtt (továbbipéldákat a Szavak címû fejezetben adtunk):

sprechen ’beszélni’spricht ’beszél’sprach ’beszélt’gesprochen ’beszélve’Spruch ’mondás’Sprüche ’mondások’

Egy-egy nyelv többféle típus jegyeit is viselheti kisebb-nagyobb mértékben,s története során fokozatosan átalakulhat egyik típusból a másik típusba.

8. Nemcsak a szó, hanem a mondat alkata is mutat szabályosságokat, ha-sonlóságokat a különbözô – rokonságilag és területileg egymástól távol álló –nyelvekben.

Az esetjelölések (alany-, tárgy- stb.) azonosítása vagy a szórend rögzítettvolta alapján, másrészt az alany nyelvtani kategóriájának a „cselekvô” fogalmá-val való rendszeres (bár nem kizárólagos) azonosíthatósága folytán mindennyelvben meg lehet állapítani az alapvetô mondatrészeket: az alanyt, az állít-mány igéjét, a tárgyat stb. Hasonlóképpen meg lehet mondani, milyen típusú

149


jelzôs szerkezetet, mellékmondatokat stb. használ az illetô nyelv. Amikor pedigmár eddig eljutunk, megint csak meglepô következtetésekhez érkezhetünk el.

A fôbb mondatrészek (alany, ige, tárgy) elvben hatféleképpen helyezked-hetnének el, a világ nyelvei alapszórendjükben mégis csak négy változatothasználnak ki (kezdôbetûkkel rövidítve): A-I-T, A-T-I, I-T-A, I-A-T. Úgy látsziktovábbá, hogy ezeken belül is két jellegzetes típus van: az IGE–TÁRGY, illetve aTÁRGY–IGE sorrendet következetesen használó nyelvek. A típusok felállításanem üres játék: a mondatrészek rendje ugyanis szoros kapcsolatban látsziklenni egy csomó további sorrendi sajátossággal. Lássunk erre is példát: egyikforrásunk a szingaléz, amelyet Sri Lankában (Ceylonban) beszélnek és A-T-Isorrendû nyelv; a másik az ír nyelv, amely I-A-T rendû. (Egyébként mindket-tô az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik.)

10.9. táblázat. Szórendi típusok

SZINGALÉZ ÍR

1. Alap- Jón ballave däkka. Chonaic Seán an madadh.szórend ’János (a) kutyát látta.’ ’Látta János a kutyát.’

A T I I A T

2. Jelzôs Jón tadi ballave däkka. Chonaic Seán an madadh mór.szerkezet ’János (a) nagy kutyát látta.’ ’Látta János a kutyát nagy.’

MELLÉKNÉV FÕNÉV FÕNÉV MELLÉKNÉV

3. Vonatkozó Mas kápu ballave Jón Chonaic Seán an mellékmondat däkka. madadh a d’ ith an fheoil.

’Húst evett kutyát János ’Látta János a kutyát, amely evettlátta.’ húst.’MONDAT FÕNÉV FÕNÉV MONDAT

4. Kérdôszó Jón ballave däkka de? An bhfaca Seán an madadh?’János kutyát látta vajon? ’Vajon látta János a kutyát?’MONDAT KÉRDÕSZÓ KÉRDÕSZÓ MONDAT

5. Összetett daha–tune, daha–hate trí déag, seacht déagszámnevek ’tíz–három, tíz–hét’ ’három tíz, hét tíz’

6. Névutó janéle indela ón fhuinneogvagy elöljáró ’ablak -ból’ ’-ból ablak’

Nem folytatjuk, ebbôl is látszik: minden fordítva van az egyikben a másik-hoz képest. De hiszen nem is ez az igazán érdekes az illetô nyelvtípusok szá-mára, hanem inkább az, hogy egyformán fordítva legyen: a szingalézbenminden módosító értelmû kifejezés megelôzi a módosítottat, az írben min-

150


den módosító értelmû kifejezés követi a módosítottat. Ha pedig a mondatközponti eleme az ige, akkor a mondatrészek az ige szempontjából módosítóértelmûek, s így válik igazán érthetôvé e két ellentétes rend.

9. Az eddig elmondottakból úgy tûnhetik, hogy anyanyelvünket, a magyart(de még az általunk jobban ismert idegen nyelveket, az oroszt, a németet, azangolt és a többit is) nehéz a fönt felsorolt szóalak szerinti vagy mondatrendszerinti típus valamelyikébe egyértelmûen belesorolni. Hiszen kivételszerûenemlegettük a mintegy 15 szóelemet tartalmazó szószörnyeteget, s bár mon-datbeli szavaink tipikusan több, egymáshoz ragasztott morfémát tartalmaz-nak, nyelvünk esetenként hajlító eszközzel is él (például szép, szebb; hó, havatstb.), s tudunk oly mondatot is alkotni, amely tövek egymásutánjából áll, s haugyanezeket a töveket más sorrendbe állítjuk, más jelentésû szószerkezetetkapunk – vagyis föllelhetjük az izoláló típus jegyeit is nyelvünkben sok lányszép, ill. sok szép lány). Mondatrend tekintetében pedig az elôzôekben felsorolthat mutató közül a magyar a 2., az 5. és a 6. tulajdonság tekintetében egyértel-mûen a szingalézhez hasonlítható, viszont ha alapvetô mondatrészeinek sor-rendjét tekintjük, a közlés igényeitôl függôen, különbözô hangsúlyozássalszinte bármely sorrend elôfordulhat benne. Vonatkozó mellékmondataitmegalkothatjuk a szingalézhez és az írhez is hasonló módon; ami pedig a kér-dôszó helyét illeti, az -e kérdôszócska a szingalézhez hasonló helyet foglal el akérdô mondatokban, a vajon viszont az ír rendet követi, vagyis tipikusan amondat élén áll. Azt jelenti-e mindez, hogy a típussajátosságok csak egyesnyelvekre érvényesek, mások nem követik ôket? Nem, másképp áll a helyzet.

A nyelvek összehasonlítása révén fölfedezett nyelvi típusok az összefüggé-seknek, szerkezeti sajátosságoknak olyan nyalábjai, amelyek révén az egyesnyelveket tanulmányozó ember szabályszerûségeket tud megállapítani anyelvek közt. Ritka az a nyelv, amely szélsôségesen „tiszta” típust valósítmeg (mint például a bekebelezô nyelvek, avagy a mondatrészek sorrendje te-kintetében a szingaléz, illetve az ír nyelv), s ez érthetô is, hiszen mindennyelv minden idôben változik azoknak a tulajdonságoknak a tekintetében is,amelyeket egy-egy nyelvi típus jellegzetes jegyeként emelünk ki. Hogy végülis jogosak-e azok a nyelvi típusok, amelyeket ily módon a nyelvész a nyelvekösszehasonlítása révén elvon, absztrahál, azt onnan tudhatjuk meg, hogy si-kerül-e segítségükkel a nyelvek állapotát és változását kielégítôen, szabá-lyokba foglalva megmagyarázni. A magyar nyelv látszólagos „összevissza-sága” rögtön logikussá, érthetôvé válik, ha történetileg tekintjük. A finnugor,illetve uráli nyelvcsaládhoz tartozó nyelvek mai állapotának összehasonlítá-sából, valamint más módszerekkel feltárt történeti elôzményeibôl kiderül,hogy ôsibbek, régibb állapotot ôriznek azok a típussajátosságok, amelyek aszingaléz mondatrész-sorrendi jegyeket követik, s új fejlemények azok, ame-lyek ettôl eltérnek. A típussajátosságok segítségével így azután meghatároz-hatjuk, „hol tart” nyelvünk a típusok közötti változás folyamatában.

151


11. A MARADANDÓ NYELV

1. A civilizált, írni-olvasni tudó ember szemében a nyelvvel eltéphetetlenülösszekapcsolódik annak írása. A laikus úgy véli, hogy valamely nyelvet alap-vetôen jellemez az, milyen írásmóddal szokták lejegyezni: balról vagy jobbrólkezdik-e a sort, vagy éppen függôlegesen haladnak lefelé; az írásjelek hango-kat képviselnek-e vagy fogalmakat jelölnek; zsinórszerûen egybekötik-e a je-leket vagy külön-külön írják; és így tovább. Például úgy tûnhet, hogy a kínainyelv fô jellemzôje a jobboldalt fönt kezdôdô, függôleges oszlopokban lefutóírás, mely sok ecsetvonásból összetett, négyzetességre törekvô jelekbôl áll:

Valójában mindez csak a kínai írást jellemzi, de nem magát a nyelvet.A fenti szöveget így is le lehet írni – s ettôl még kínai marad:

Shang-ti lien-ai shi ren, shen chï tsiang tuh-seng Tsï ts’ï-kih t’a-men, kiaofan sin T’a tih puh chï mieh-uang, pih teh iong-seng.

Ugyanaz a szöveg, egyfajta latin betûs átírással

152

Kínai (pekingi) nyelvû szöveg; kínai írás

Igaz, egy-egy nyelvnek és beszélôinek sorsával rendszerint összefügg,hogy milyen írással jegyzik le nyelvüket. Vessük össze az alábbi szerb és hor-vát példát (szövegeink többnyire bibliafordításokból vett részletek):

Åth Mjue nfrj jvbkmt cdbåtn lf åt b cbyf cdjåtuf åtlbyjhjlyjuflfj, lf yb åtlf yrjåb uf dåtheåt yt gjubyt, ytuj lf bvf ;bdjndåtxyb.

Szerb nyelvû szöveg; cirill írás

Jer Bogu tako omilje svijet da je i sina svojega jedinorodnoga dao, da nijedan koji ga vjeruje ne pogine, nego da ima Zivot vjecni.

Horvát nyelvû szöveg: latin betûs írás

Aki ismeri a cirill betûket, meg tudja állapítani, hogy a két szöveg hangrólhangra megegyezik! Akkor hát egy szöveg ez vagy kettô? Nyelvészeti szem-pontból egyetlen (szerbhorvát) szöveggel állunk szemben, melybôl késôbb kétkultúrközösség, két nemzet fejlesztette ki (még ma is nagyrészt egybevágó)nyelveit: a szerbet és a horvátot. A keletebbre élô szerbek pravoszláv vallásúak,a nyugatabbra élô horvátok hagyományosan katolikusok. Kétféle írásuk a két-féle vallást tükrözi; a múltban a betûvetés a papok dolga volt, s ôk egyházuk hi-vatalos írását használták – a pravoszlávok a cirill betût, a katolikusok a latin be-tût. Ugyanígy különült el Indiában a hindi nyelv mohamedánok által használtváltozata „urdu” néven, arab betûkkel írva (lásd alább a szemelvények között).

Mindez – bármilyen fontos is – nem központi nyelvészeti kérdés. A nyel-vész azt vizsgálja: milyen hangok léteznek valamely nyelvben, ragozzák-ea szavakat, van-e névelô stb. A nyelveket e nyelvi jegyek alapján osztályoz-za, s nem az írásuk alapján. Példa erre a héber és a jiddis (azaz „zsidóné-met”), melyek a felületes szemlélô számára igen hasonló nyelvek, hiszenmindkettô a héber ábécé betûivel van lejegyezve, és jobbról balra olvasandó:

A két szöveg jelentése is azonos: ’Kezdetben teremtette Isten az eget és a föl-det.’ Ám ha fölolvassuk az elsôt, az valahogy így hangzik: börésít bárá elóhím éthassámajim vöét háárec; a második pedig így: am anfang hat gott gesafen di himel

153

11. A maradandó nyelv

Héber nyelvû szöveg; héber írás

Jiddis nyelvû szöveg; héber írás

und di erde. A hasonló írás ellenére nyelvileg az égvilágon semmi közük egy-máshoz. A héber, a zsidók ôsi nyelve, a sémi nyelvcsaládba tartozó, az arabbalrokon nyelv; a jiddis viszont nem más, mint a német nyelv egy – zsidók általbeszélt – változata. E két példa egy XIX. század eleji német zsidó kiadványbólszármazik: a szent szöveg mellett szerepel annak jiddis fordítása, hiszen az ol-vasók anyanyelve ez utóbbi volt; ám nem illett volna zsidó vallásos kiadvány-ban „rendes” (latin betûs) német szöveget szerepeltetni, minthogy a latin betûsírást a kereszténység kulturális hagyományával azonosították.

De nemcsak ezért kell a nyelvésznek az írást másodlagosnak, járulékosnaktekintenie. Számtalan nyelv van a világon – Európán kívül minden földrészen–, melynek sosem volt és ma sincs írásbelisége. Ezeket szokás volt „primitív”nyelveknek nevezni, pedig csak az ôket beszélô nép vagy törzs életkörülmé-nyei primitívek; maguk a nyelvek – mint azt a róluk készült tudományosleírások bizonyítják – semmivel sem egyszerûbbek vagy szegényesebbek azírással rendelkezô ún. „kultúrnyelveknél” (vö. az Állati kommunikáció –emberi nyelv címû fejezet 7. pont). Igaz, szókincsük nem tud különbséget ten-ni ’orvos’ és ’kuruzsló’, vagy ’táncdal’ és ’sanzon’ között – de hát az ô vilá-gukban erre nincs is szükség. Gyakori viszont, hogy a saját – szóbeli – irodal-muk mûfaji kategóriáira sok elnevezésük van, amiképpen a különbözô„gyógyító emberek” (kuruzslók, füvesek, vajákosok, csontkovácsok stb.)megnevezésére is finom megkülönböztetéseik vannak. Ne feledjük: a maírásbeliséggel rendelkezô nyelvek is „primitív” nyelvként kezdték, és az írásmegjelenése mindenütt késôbbi a civilizáció megjelenésénél. Minden nyelvmár elsô leírásának pillanatában (így a magyar is a XI. században) kiforrott,összetett, teljes értékû rendszer, s ezen az írásba foglalás vajmi keveset vál-toztat. Az egyén életében is elôbb jelenik meg a beszéd, s jóval késôbb (vagysohasem) az írás. A hatéves magyar gyermek, amikor iskolába kerül, s meg-tanul írni-olvasni, már tud magyarul. Szókincse persze szegényesebb a fel-nôttekénél, de ez mennyiségi kérdés: ha nyelvtudása gyarapodik is, nagyobbminôségi változáson már nem megy át.

2. Írás körülbelül hatezer éve létezik. Legrégibb formája a piktogram, vagyisa kép; a kacsa szót egy kacsa rajzával „írjuk le”. Ehhez még valójában nemkell tudni olvasni, hiszen aki ránéz, rögtön látja, mi van odaírva: kacsa. A pik-togramok aztán a használat során annyira leegyszerûsödhetnek, vázlatsze-rûvé válhatnak, hogy az avatatlan szemnek már semmit sem mondanak, ol-vasásukat külön meg kell tanulni. Ilyen a mai kínai írás, de ilyen fejlôdéseredménye volt az ékírás is, mely az i. e. III–I. évezredben a Közel-Keleten alegfontosabb írásrendszer volt.

Hamarosan megjelenik ezek mellett az ideogram, vagyis az elvontabb fo-galmak képi ábrázolása: például a szél szót egy hajladozó fa képével „írjukle”. Ezek elolvasásához már mindenképp tudni kell a kódot, a konvenciót,vagyis hogy a jel nem hajladozás-nak vagy fá-nak, hanem szél-nek olvasandó.A képi alapú írások súlyos gyengéje, hogy a többféle olvasat lehetôségét igennehéz kiküszöbölni, különösen elvontabb közlendôk esetén. Azt még elégegyszerûen leírhatjuk némi konvenció alkalmazásával, hogy ’Három bárka

154


155


Képjelek egyszerûsödése ékírásjellé; kéz, hal, csillag, madár

Óegyiptomi nyelvû szöveg; hieroglif írás

1

2

3

4

5

6

gabonát elindítottunk a folyón lefelé’, de már a ’Hiába vártuk a fáraót teg-nap’ mondatot nagyon nehéz ábrázolni. Bevezethetünk ugyan egy hiába je-lentésû ideogramot (például összetört köcsög?, nyíl elôl félreugró vad?), devégül nyilvánvalóvá válik: a legjobb és leggazdaságosabb, ha nem a szavakértelmét, hanem a hangalakját próbáljuk meg írásban rögzíteni.

Efelé már a régi egyiptomiak is tettek lépéseket, s elkezdték például a kacsajelét minden olyan szójel elé odaírni, mely (képzeletbeli magyar példánkattovábbvive) a kiejtésben k-val kezdôdött. Például ha kész fogalmára egy befe-dett ház jele szolgált, az eléje írott kacsa jel emlékeztette az olvasót, hogy ittnem befedett és nem ház olvasandó, hanem valami k hanggal kezdôdô szó,azaz kész. Ez az úgynevezett akrosztikus elv, amikor egyes piktogramok az ál-taluk jelölt dolog kezdôhangját, nem pedig fogalmi értelmét jelölik. Innencsak egy lépés a betû, vagyis az olyan – gyakran piktogramból származó –jel, melynek már semmiféle fogalmi értelme nincs, s csakis valamely hangot(esetleg hangcsoportot, szótagot) jelöl. A betûírás azon a felismerésen alap-szik, hogy míg a világban sok-sok ezer fogalom létezik, s mindôjük ábrázolá-sa lehetetlen (illetve az ehhez szükséges konvenciók özönét képtelenség fej-ben tartani), addig a nyelvekben a fonémák száma igencsak korlátozott,nagyjából harminc és ötven között ingadozó: következésképpen az írásnaknem a világ dolgait kell jelölnie, hanem azokat a hangsorokat, melyekkel anyelv ezekre utal. Így pár tucat írásjellel – azaz betûvel – minden olyasmit letudunk írni, amit szóban el tudunk mondani.

E találmányt, tehát az ábécét a föníciaiaknak tulajdonítja a hagyomány,s tôlük terjedt el nyugatra és keletre. (Valószínûleg egy másik sémi nép, azarameusok vagy arámiak az igazi szerzôk.) Egyszerûsége mellett egy súlyoshátránya is van: a jeleknek nincs többé közük ahhoz, amit ábrázolnak. A maimagyarban például a szél három írásjele (grafémája) sz-é-l, de ugyanezek ta-lálhatók az élsz szóban is, melynek jelentése pedig egészen más. Vagyis a be-

156


Óperzsa nyelvû szöveg; ékírás (a 3-4 ékbôl álló írásjelek itt már szótagokat jelölnek)

tûírást csak az érti meg, aki tud az illetô nyelven. Ezért jön zavarba a turista,ha idegen országban az illemhelyeket nem piktogramok (például férfi-,illetve nôi portré) különböztetik meg, hanem – mondjuk Lengyelországban –a dla mezczyzn és dla kobiat feliratok...

3. Kissé túloztunk, amikor azt állítottuk, hogy az írásrendszer és a nyelv kö-zött sosincs szerves, jellemzô kapcsolat. Ha ugyanis valamely nép maga teremta maga számára írást, akkor az ilyen saját (autochton) írásrendszer általában azottani nyelv jellemzôihez igazodik. A kínai nyelv szavai – lévén a kínai izolálónyelv – mind egytagúak vagy ilyenekbôl vannak összetéve (olyasféleképp,mint a magyar vasút), azaz minden morféma egy szótag, és minden szótag egymorféma. A kínai írás a morfémák hangalakját nem mutatja (ennyiben pikto-grafikus-ideografikus), de azt igen, hogy a mondatok egytagú morfémák sorá-ból állnak. Egy jel = egy szótag = egy morféma, s ezek pontos sorrendjét (szin-taxisát) az írás hûen követi. Minthogy a kínaiban az egyszótagúság és asorrend a nyelvtan fô szervezô elve (lásd A nyelvek sokfélesége címû fejezet 7.pontjának példáját), a kínai írás tükrözi a nyelv e fontos vonásait.

A sémi népek által kifejlesztett betûírás (a föníciai-arámi ábécé) csak más-salhangzókból áll. Kiválóan alkalmas a sémi nyelvek – például héber, arab,arámi – leírására; nem mintha ezekben nem volnának magánhangzók, hanemmert a tômorfémák jelentését kizárólag a mássalhangzók hordozzák. Hapéldául egy arab szóban a k-t-b mássalhangzók szerepelnek (ebben a sorrend-ben!), akkor a szó jelentése biztosan ’írás’-sal kapcsolatos: katab ’ô írt’, kátib ’jegyzô’, maktab ’iroda’, kitáb ’könyv’ stb. Itt tehát nem fordul elô az, ami az in-doeurópai vagy a finnugor nyelvekben normális, hogy egy mássalhangzó-együttes olyan szavakban bukkan föl, melyeknek semmi közük egymáshoz,például a magyar k-sz-r a koszorú és köszörû szavakban. A sémi mássalhangzó-írás ennyiben tehát tükrözi a sémi nyelvek egy jellemzô tulajdonságát.

A sikeres írásrendszereket azonban elôbb-utóbb olyan nyelvek lejegyzésé-re is alkalmazzák, melyek más szerkezetûek, s ilyenkor szakadék tátonghatírásrendszer és nyelvi rendszer között. Ilyen a kínai írás alkalmazása a japánnyelvre. Nem elég, hogy a japán szavak több szótagúak – például az ’ember’jel olvasata (fejezetünk elsô példájában, jobb oszlop, 6. jel) kínaiul ren, japá-nul hito; a japánban még ragozni is kell a szavakat, s a mondatszerkesztésbensorrendjük is más, mint a kínaiban. (Épp ezért a kínai írás helyett gyakranhasználják Japánban a szótagokat fonetikusan jelölô ún. katakana írást, lásdalább.) Az arab írást az iszlám hódítás után a perzsa és az urdu nyelvre is al-kalmazták, ám ezekben – mivel indoeurópai és nem sémi nyelvek – a magán-hangzók éppoly szerves részei a tônek, mint a mássalhangzók; írásuk így mais csak megközelítôleg jelöli a tômorfémákat. Az elmondottak fényében kellértékelnünk a görögök nagy horderejû újítását: a föníciai-sémi írás átvétele-kor bizonyos – a görögben nem szükséges – mássalhangzót jelölô betûket ön-kényesen magánhangzóvá minôsítettek, s így született meg az A, E, O és atöbbi magánhangzót jelölô betû.

4. Az írás kultúrtörténeti produktum, emberi alkotás, melynek megtartásavagy megváltoztatása a mi belátásunkra van bízva – ezt magáról a nyelvrôl

157


nem mondhatjuk el. Az írást tudatosan arra a célra hozták létre bizonyos kul-túrák, hogy nyelvüket maradandóvá tehessék, látható jelekké alakíthassák.Az írás ezek szerint kétszeresen önkényes jelrendszer: a magyar sz-é-l betû-sor önkényesen jelöli a szél hangsort, mely önkényesen jelöli a mozgó, áram-ló levegô jelenségét. A hangsor önkényes, mert a szelet a wind vagy a ventus(vagy akár a plüplü) hangsor is jelölhetné; de önkényes a betûsor is, mert aszél hangsort a seel, sale, σηλ vagy ctkm betûsor (vagy egy hajladozó fa képe)is jelölhetné. Olyasféle viszony ez, mint ahogy a csekk jelképe a papírpénz-nek, mely maga is jelkép: az arany jelképe.

Az írás – ha nem is könnyen – emberi elhatározással megváltoztatható.A török nyelvet az iszlám térhódítása következtében évszázadokon át azarab ábécé betûivel írták. 1928-ban áttértek a latin betûs írásra, ettôl azonbana török nyelv egy fikarcnyit sem változott: az emberek ezután is ugyanúgybeszéltek, mint az írásreform elôtt.

Az írás a kultúrához, az intézményrendszerhez tartozik, olyasféleképpen,mint a viselet, a vallás, a nemi erkölcs vagy az államigazgatás. Ezek általábanmegváltoznak a nagy történelmi fordulók idején, egyfajta fejlôdést mutatnaka történelem során. Maga a nyelv azonban – bár sokat változik – nem mutatfejlôdést: a francia nem „fejlettebb”, mint ókori ôse, a latin – csak más.A nyelv változásai továbbá nincsenek összefüggésben a történelmi fordulók-kal. Így például a kereszténység felvétele Magyarországon – ami a latin be-tûs írás megjelenését eredményezte – a magyar nyelv szerkezetét, felépítését,alapszókincsét nem változtatta meg: a többes számot vagy a múlt idôt ezutánis ugyanúgy képezték, továbbra sem vezették be a nyelvtani nemeket – leg-följebb a szókincs gyarapodott az új vallás és a letelepült életmód szükségle-teinek megfelelôen. A nyelv az emberi lényeghez tartozik, nem a kultúrához.Ezért a földkerekség nyelvei (akár ma, akár a múltban) kisebb változatossá-got mutatnak, mint az ôket megjelenítô írások, azaz írástól írás jobban külön-bözhet, mint nyelvtôl nyelv. Minden emberi nyelvben vannak magán- ésmássalhangzók, szótagok, szavak, alany és állítmány, névmások stb., tehátbizonyos alapvonások (univerzálék) mindegyikben jelen vannak. Az írások-nak nincsenek ilyen elengedhetetlen alapvonásaik: szinte bármilyenek lehet-nek, aminthogy a föld népei zenében, ruházatban, erkölcsben sokkal jobbankülönböznek, mint anatómiai jellemzôikben.

Mivel e fejezetben meg sem kíséreljük az írások változatosságát bemutatnivagy rendszerezni, elégedjünk meg néhány további példával a világ írásfaj-táiból.

158


159


Német nyelvû szöveg; régies gót betûs írás (a latin betû egy válfaja)

Görög nyelvû szöveg; görög írás

Kopt nyelvû szöveg (Egyiptom); kopt írás (a görög írás egy válfaja)

Arab nyelvû szöveg; arab írás

Urdu nyelvû szöveg (Pakisztán); arab írás

Ír nyelvû szöveg; régies ír írás (a latin betû egy válfaja)

Hindi nyelvû szöveg (India); dévanagari írás

160


Sziámi (thai) nyelvû szöveg (Thaiföld); sziámi írás

Örmény nyelvû szöveg; örmény írás

Grúz nyelvû szöveg; grúz írás

Amhara nyelvû szöveg (Etiópia); etióp írás

Szingaléz nyelvû szöveg (Ceylon); szingaléz írás (a dévanagari egy válfaja)

161


Japán nyelvû szöveg; katakana írás

Koreai nyelvû szöveg; koreai írás

Említsük még meg, hogy létezett a magyar nyelvnek egy régebbi lejegyzésimódja, az ún. székely rovásírás. Ezt az írást eredetileg az ótörök (azaz türk)népek használták, és végsô soron sémi eredetû, ugyanúgy, mint a héber, gö-rög, latin ábécé. A magyarok az ótörököktôl tanulták el még a honfoglaláselôtt, s alkalmazták a magyar nyelv lejegyzésére, szükség szerint kiegészítvegörög, majd szláv betûkkel. A honfoglalás után a rovásírást a latin betûs íráskiszorította, s csak a székelyeknél maradt meg a XVII. század végéig (ezérthívjuk „székely” rovásírásnak). Hangsúlyozni kell, hogy a székely rovásírás –bármilyen ôsinek tûnik – ugyanúgy egy idegen írás alkalmazása a magyarnyelvre, mint a latin betû, tehát semmivel sem „magyarabb”, mint amaz, ezsem árul el többet a magyar nyelv lényegérôl vagy történetérôl. A rovásíráskülsô alakjában az ógermán rúnákra hasonlít, mivel ezt is késsel rótták a felü-letbe. A fenti szöveget 1515-ben Konstantinápolyban véste kôbe egy ott tar-tózkodó magyar. A szöveg így szól (szemelvényünk jobbról balra olvasandó,a magánhangzók gyakran nincsenek jelölve, az elsô szó csak zr): Ezer ötszáz ti-zenöt esztendôben írtákezt. László királyöt követét váratták itt.

5. A betûírások hangjelölô feladatukat csak bizonyos korlátokkal látják el.Elôször is: a betûk tulajdonképpen nem a hangokat, hanem a fonémákat jelö-lik (Hangok címû fejezet 4. pont), vagyis csak azokat az elemeket, melyeknekjelkülönböztetô szerepük van. Jóllehet más a ront és a kong harmadik hangja,e különbség a magyarban sosem tud két szót egymástól megkülönböztetni,s így nem is kell, hogy ezt az írás jelölje; megfelel ugyanaz az n betû. Ugyan-csak más a ch-val jelölt hang a német ich ’én’ és Bach szavakban (elôbbi a ma-gyar kapj-beli j-nek, utóbbi a doh-beli h-nak felel meg), ám ez is csak allofoni-kus különbség (Hangok címû fejezet 5. pont), mivel a német ch ejtését az elôttelévô magánhangzó szabályozza (az i elöl képzett hang, az a nem).

Az írásnak elegendô tehát a fonémákat jelölnie; ám ezt sem teszi maradék-talanul. A tisztán fonémikus írás egyik gátja a hagyományôrzés. A magyar fúj

162


Angol nyelvû szöveg (óangol, 8. sz.); rúnaírás (ógermán rovásírás)

Magyar nyelvû szöveg; székely rovásírás

és súly szavak ugyanarra a j hangra végzôdnek, mégis másképp írjuk ôket,mert néhány nemzedékkel ezelôtt a két hang (a j és a ly) másképp hangzott, sa nyelvközösség nem kíván szakítani az írásos hagyománnyal. Az angol break’törni’ és brake ’fék’ ma egyformán bréjk-nek hangzik, ám az írás ôrzi annak akornak az emlékét, mikor ejtésük még különbözött (brék, ill. brák volt).

Nemcsak a régibb alakokat ôrizheti az írás a pontos hangjelölés rovására,hanem az idegenbôl átvett szavak írását is. E szempontból az egyes kultúrákszokása, ízlése erôsen különbözik. Az angolok az idegenbôl átvett szavakírását többnyire meghagyják eredeti formájában, például a francia buffet éschic vagy az olasz cello szókat jó ideje angol szóként használják (és ejtik), írá-sukon azonban nem változtattak. A magyar írásszokás bátrabban változtat:nálunk e szavakat írásban is megmagyarították, s ma már büfé, sikk, cselló for-mában íródnak. De az angol bestseller szót nem írjuk besztszellernek, s a gö-rög-latin eredetû mechanika írása is csak félig magyaros: nem mechanica, denem is mehanika. Az akadémiai helyesírási szabályzat szerint „Ha egy... álta-lános fogalmat jelölô idegen szó közkeletûvé válik, eredeti írásmódját a ma-gyar kiejtést tükrözô formával váltjuk fel.” Az elv világos, de a gyakorlatbannem könnyû egy-egy szóról eldönteni, hogy „általános fogalmat jelöl”-e, éshogy mikor jön el a pillanat, amikor „közkeletûvé válik”. A Szabályzat sze-rint például Diesel helyett már dízel írandó, de a Celsius helyett nem ajánl cel-ziusz írást. Hogy a Diesel/dízel csakugyan általánosabb fogalom-e, vagy köz-keletûbb-e, mint a Celsius – nos, errôl kár volna nyelvészeti vagy logikai vitátnyitni. Lássuk világosan: az idegenes vagy honosított írásmód közötti vá-lasztás inkább hagyomány és ízlés kérdése, mint nyelvészeti elveké. Hor-vátországban Chopin helyett is Sopen-t, John helyett Dzon-t írnak, s minthogyezt következetesen teszik, az eljárást furcsállhatjuk, de nem kifogásolhatjuk.

Ellene dolgozik a tiszta hangjelölésnek az a törekvés is, hogy az írás a mor-fémákat (az értelemmel bíró szóelemeket) lehetôleg minden elôfordulásuk-kor ugyanúgy jelölje. Ezt nevezzük a morféma-állandóság elvének, vagyközismertebb nevén szóelemzô írásmódnak. A magyarban a bánt, bánts,bántsd, bántja szavak ugyanazt a BÁNT tômorfémát tartalmazzák, s az írás –elébe helyezve a morféma-állandóság elvét a hangjelölés igényének – e tényttükrözi, nem pedig a kiejtést, melyet bánt, báncs, bándzsd, bánytya formábankellene megjeleníteni. Más esetekben a magyar írás a hangjelölés mellettdönt: a nézz, ússz, moss alakokban ugyanaz a -j felszólító jel rejlik, mint az írj-ban, írásuk mégsem nézj, úszj, mosj – azaz helyesírásunk a morféma-állandó-ság elvét csak a tövekre érvényesíti, a toldalékokra általában nem. A morfé-mák állandó alakban való írása jelentôsen meggyorsítja az olvasást(a vizuális felismerést), bár már a hangos olvasást nehezebbé teszi; ezt sajátbôrünkön tapasztaljuk, ha angolul tanulunk. Az angol írás végletesen ra-gaszkodik a morféma-állandóság elvéhez. A múlt idô jelét például mindig -ed-nek írják, pedig ejtése a tôvéghangzótól függôen d, t vagy id: seemed kiejtveszímd ’tûnt’, kissed kiejtve kiszt ’csókolt’, ended kiejtve endid ’végzôdött’.A ’gyermek’ elemet mindig child-nak írják, pedig ejtése egyes számban csájld,

163


a többes számú children alakban csild-. Az angol írás tehát az allomorfokrólalig-alig vesz tudomást.

Egyszerû betûhasználati (azaz „technikai”) okai is lehetnek az „egy betû –egy hang” jelöléstôl való eltérésnek. A magyarban a kettôsen (hosszan) ejtettmássalhangzó jele általában a betû megkettôzése: buta–vatta, de a kétjegyûbetûknél – önkényesen – csak az elsô jegyet kettôzzük: aszú–hosszú (nemhoszszú), kivéve elválasztáskor, amikor is visszaáll a kettôzés: hosz-szú. A né-metben az „s” hangot általában sch jelöli: Schule kiejtve súle ’iskola’, de szóelején p, t, k elôtt csak s: Spiel kiejtve spíl ’játék’.

6. A fenti tényezôk – hagyományôrzés, idegenes írás, szóelemzés (morfé-ma-állandóság), betûhasználati sajátságok – miatt beszélhetünk egyáltalánhelyesírásról. Helyesírást akkor emlegetünk, ha egy szó írása eltér az„ugyanaz a fonéma – ugyanaz a betû” elv alapján várható formától. A ma-gyar raktam szó helyesírási szempontból érdektelen (ha tetszik, nincs neki he-lyesírása), hiszen betûsora a hangsor pontos megfelelôje: r+a+k+t+a+m, leírá-sához elég ismerni a betûket s azok hangértékét. De már a fogtam szónak „vanhelyesírása”, hiszen nem a kiejtés (foktam) szerint kell írni. Megfordítva: fone-tikus írásnak szokták nevezni az olyan írásmódot, mely nem veszi figyelembea helyesírás valamelyik elvét. Vagy azért, mert nem vonatkozik rá semelyikhelyesírási szabály (például raktam), vagy azért, mert a leíró valamilyen okból– például pedagógiai céllal vagy tréfából vagy akár hiányos mûveltsége miatt– figyelmen kívül hagyja a helyesírási szabályokat; például foktam.

A „fonetikus” kifejezés ilyen használata nem egészen azonos a nyelvtudo-mányban használatos értelmével: mint jeleztük, a betûírás voltaképpen nemhangokat, hanem fonémákat jelöl, azaz szaknyelven szólva nem fonetikus,hanem fonémikus. Ha az írás valóban minden hangot, változatot jelölne (s nefeledkezzünk meg a hangsúlyról, hanglejtésrôl sem, Hangok címû fejezet 8–9.pont), elviselhetetlenül bonyolult lenne; igazi fonetikus lejegyzést csak tudo-mányos célra használunk, ez az ún. fonetikai átírás vagy transzkripció, me-lyet szögletes zárójelbe szokás tenni. A tépj szó fonetikai átírása az egyik ilyenátírási rendszer szerint [te:pç]. Az átírási rendszerek nemzetköziek, tehát azo-nos hangokra országtól, nyelvtôl függetlenül azonos jeleket használnak.

A mindennapi élet nem ezt érti „fonetikus íráson”, hanem pusztán annyit,hogy az illetô szót az abban a nyelvben megszokott betû–hang megfelelésekszerint írjuk le; ezért országról országra változó lehet, hogy mi van „foneti-kusan írva”, és mi nincs. Az angolok szemében az ô cheek ’orca’ szavuk írásaugyanannyira fonetikus, mint a mi szemünkben a magyar csík, ugyanis azangolban a cs hang szokásos írása ch, az í hangé ee. Egy angol szemében acheek szót nem is lehetne ennél fonetikusabban leírni. Tudományos fonetikusátírással mindkét szó [t∫i:k] (vagy egy másik átírási rendszer szerint [c ık])volna. Az angolban az olasz eredetû cello fonetikus írása – ha használnák –chello volna, míg a magyarban ugyanez – már elfogadottan – cselló.

A nyelvek rangsorolhatók aszerint, hogy írásuk mennyire fonetikus. A finncsaknem teljesen az, minthogy ugyanazt a fonémát szinte mindig ugyanaz abetû(csoport) jelöli. A magyar is eléggé fonetikus, hiszen a szavak többségét

164


„úgy írjuk, ahogy ejtjük”. Az angol viszont igen kevéssé az, mert sok az elté-rés ejtés és írás között. Hangsúlyozzuk: a betû–hang megfeleléseknek nemkell logikusnak lenniük, csak következetesnek. Abban nincs semmi logika,hogy a magyar gyep kezdôhangját éppen gé-ipszilonnal jelöljük (a dé-ipszilonhasználata logikusabb lenne), de ez mellékes. A lényeg az, hogy minden, ehanggal kezdôdô szó az írásban gy-vel kezdôdjék. Szó belsejében és végénmár nem ilyen tiszta a helyzet, vö. rongy, de mondj. Az albán nyelvben az xhbetûkapcsolatot dzs-nek kell ejteni, s ez teljesen fonetikus, mivel mindig ígyvan. Az angolt nem az teszi „nem-fonetikussá”, hogy a dzs hangot j betûvel je-lölik (például jam ’lekvár’), hanem az, hogy ugyanezt a hangot máskor g-veljelenítik meg (gentleman ’úr’), megint máskor di-vel (soldier ’katona’, ejtsd szól-dzsör) anélkül, hogy erre biztos támpontja lenne az írónak-olvasónak.

Ne feledjük: a nem-fonetikus írás nem feltétlenül jelent káoszt, nem min-dig terhes vagy zavaró dolog. A magyar fogtam, mondj, bántsd nem-fonetikusírása nagyon is helyeselhetô, csakúgy, mint a fent idézett angol seemed, kissed,ended múlt idejû alakoké. Hagyomány és választás kérdése, hogy egy nyelvírásrendszere mit tekint fontosabbak: a hangjelölést vagy a morféma-állan-dóságot, illetve esetleg a hagyomány ôrzését. Minél nagyobb teret enged azutóbbiaknak, annál több lesz benne a „helyesírási” vagy – a külföldi szemé-vel nézve – a „kiejtési” nehézség.

7. Az írás kezdetben szakrális (tehát a vallással, a természetfelettivel össze-függô) tevékenység volt. Kevesen tudtak írni, s tudásuk roppant becsesnekszámított, mivel képesek voltak az elszálló szót megragadni, s örök idôkreodakötni kôhöz, fémtáblához, papiruszhoz. Ha valakit írásban áldottak meg,az örökre áldott maradt, hiszen a rögzített szöveg mintegy továbbra is hajto-gatta: áldott, áldott. Az írás így a varázslás egy formája volt – és talán maradtis. Nem véletlen, hogy az angolban a spell ’varázs, megbabonázás’ szót hasz-nálják a ’helyesírás, betûzés’ kifejezésére. Ha nagyon megharagszunk unoka-testvérünkre, Olgira, és azt gondoljuk: „Olgi dögöljön meg”, ezt esetleg mon-dogatjuk is magunkban vagy barátainknak – de attól azért visszariadnánk,hogy e mondatot felírjuk egy papírra és kifüggesszük a szobánkban. Ezolyan volna, mintha valóban a vesztére törnénk.

Kezdettôl fogva tehát nemcsak közlô, hanem mágikus funkciója is volt azírásnak, sôt nyilván ez volt az elsôdleges. Mindmáig akkor ismerjük el iga-zán a törvényeket, szabályokat, ha írásba vannak foglalva. „Hol van azmegírva?” – kérdezi a magyar szólás. Képzeljük el, hogy egy presszóban rá-gyújtunk, és a pincérnô ránk szól, hogy ne dohányozzunk. Elsô reakciónk:körülnézni, hogy ki van-e ez írva valahova. Ha nincs, tiltakozunk: „Miért?!Nincs kiírva!” Pedig ha ugyanez a pincérnô reggel egy félórával hamarabbbejött volna, írt volna egy „Tilos a dohányzás!” táblát, és kifüggesztette volnaaz üzletben, most nem tiltakoznánk.

Mi sem mutatja jobban az írás iránti mélységes tiszteletet, mint maga azábécé, vagyis a betûk hagyományos sorrendje. Ma már senki sem tudja,miért rendezték a régi föníciai és arámi írástudók a betûket (illetve eredetilegaz általuk ábrázolt dolgokat, például alef = marha, bét = ház) éppen ebbe a

165


sorrendbe, mégis ragaszkodunk hozzá. A 11.1. táblázat mutatja, hogy a sor-rend Európában vajmi keveset változott háromezer év alatt: az újonnan alko-tott betûket vagy az ábécé végére, vagy a fölöslegessé váltak helyére soroltákbe. (Az arab tudósok késôbb átrendezték betûiket egy logikusabb rendbe, demáig él az itt közölt eredeti ún. „abdzsad” lista. A cirill betûkbôl csak a maioroszban használatosakat említjük.)

11.1. táblázat. A föníciai-arámi ábécé fôbb leszármazottai

Héber Arab Görög Cirill (orosz) Latin

1. alef ± alif Α alfa F = a A2. bét » bá Β béta D = v, < = b B3. gimel Ã dzsim Γ gamma U = g C (G)4. dalet Ïœ dál ∆ delta L = d D5. hé ˆ há Ε e-pszilon T = je E6. váv Ë váu (Υ ü-pszilon) (E = u) *: = zs F (U, V, Y)7. zajin “ zá Ζ zéta P = z (Z) *G 8. chet Õ há Η éta B = i, Q = j H9. tet ◊ tá Θ théta – –

10. jod v já Ι ióta – I, J11. kaf J káf Κ kappa R = k K12. lamed ‰ lám Λ lambda K = l L13. mem Â mim Μ mü V = m M14. nun Ê nún Ν nü Y = n N15. szamech Ó” szin Ξ xi – (X)16. ajin Ÿ ajn Ο o-mikron J = o O17. pé n fá Π pi G = p P18. tzade h szád – – – –19. qóf ‚ qáf – – – Q20. rés rá Ρ rhó H = r R21. sin ‘ sin Σ szigma C = sz (I = s) S22. tav tá Τ tau N = t T

+ további + további + további6 új betû 4 új betû 12 új betû

* = utólag került e helyre( ) = e helyen kellene állnia, de az idôk folyamán máshová került

8. Az európai kultúrkör elsô nyelvészei, az ókori görögök csak a nyelv írottformájával, az írás tudományával foglalkoztak. Ezért hívjuk a nyelvtantmindmáig grammatikának – e görög eredetû szó ókori jelentése ’az írássalkapcsolatos (tudomány)’. Eszükbe sem jutott, hogy a beszélt nyelvvel foglal-kozzanak: azt nem tartották volna tudománynak. Beszélni minden jöttmenttud, azon nincs mit tanulni és tanítani – szemben az írással, mely tudomány,sôt mûvészet. Úgy vélték, a grammatikus feladata a régi, becses írásmûvekmegôrzése, magyarázása és nyelvük utánzása – még akkor is, ha a minden-

166


abgdhwzjfyklmns[pxqrçt

napi beszélt nyelv ettôl már eltávolodott (lásd a diglossziáról mondottakat,Nyelvünk sokfélesége címû fejezet 11. pont). Õk találták fel a nyelvi konzervati-vizmust („a régiek nyelve szebb volt”) és a purizmust, más néven nyelvvé-delmet („a nyelv romlik, a beszédközösség spontán újításai káros kinövé-sek”). Nyelvészeti szempontból mindkét tétel értelmetlenség. Elfogadásukoda vezetne, hogy ki kellene jelentenünk: Vörösmarty Mihály jobban tudottmagyarul, mint Kovács János jelenleg 26 éves segédmunkás – pedig ha Ko-vács magyar anyanyelvû és épelméjû, akkor ugyanolyan jól tud magyarul,mint a néhai költô. A mûvészi tehetséget, a nyelv zseniális használatát, azesztétikai teljesítményt (a „performanciát”) nem szabad összekeverni az en-nek alapjául szolgáló, minden egészséges ember által gyermekkorban elsajá-tított nyelvi rendszerrel (a „kompetenciával”). Ez olyan hiba volna, minthaazt állítanánk: Arnold Schwarzenegger, a kidolgozott testû, lenyûgözô kül-sejû filmszínész egészségesebb fizikumú ember, mint elôbbi barátunk, azinas testû, elônytelen külsejû Kovács. Ez egyáltalán nem biztos: az anatómiafütyül a szépségre, szempontjai egészen mások, s azok szerint Kovács testeugyanolyan tökéletes és egészséges lehet, mint Schwarzeneggeré. Így a nyel-vész szemében sem érv, hogy valamely szóalak vagy kifejezés egy klasszikusirodalmi mûalkotásban szerepel-e avagy mai átlagemberek beszélgetésében.A kettô között a nyelvész nem tud értékkülönbséget látni. Mint minden tu-dós, igyekszik vizsgálata tárgyát értékítélettôl mentesen megközelíteni, s ígyaz írott szövegben – legyen az becses, régi, akár szent irat – sem lát mást,mint valakinek a nyelvi megnyilvánulását.

9. Míg beszélni otthon, a környezetünktôl, észrevétlenül tanulunk, addig ír-ni az iskolában, tudatos erôfeszítéssel, idegen embertôl. Az írás a szemünkbenegy az iskolával, a formális mûveltséggel, s ezért a nyelv írott alakját könnyenfontosabbnak, alapvetôbbnek érezzük, mint a beszéltet, vagyis azt hisszük: anyelv igazi alkotóelemei az írott szavak, s beszéd közben ezeket jól-rosszul„kiejtjük”. Ez tévedés. Aki megtanult magyarul írni-olvasni, úgy érezheti: aHáncs borítja a fatörzset és a Hánts le róla egy réteget elsô szavának másképp kel-lene hangzania (mivel másképp van írva), csak hát gyarló kiejtésünkben nemtudjuk megkülönböztetni ôket. Ezt a téves vélekedést úgy hívjuk, hogy „azírás csapdája”. A valóságban mindkét mondatban ugyanaz a „háncs” szó sze-repel, kétféle értelemben – pontosan úgy, mint a Férj és feleség, illetve Férj a bô-rödbe kifejezésekben, de az írás az igei „háncs” esetében a morféma-állandóságelvét követve a hánt- tövet mintegy visszacsempészi az írásképbe: hánts.

Az írásbeliség elterjedése után bizonyos alakok elôbb-utóbb helytelennekminôsülnek: azok, amelyeket az írás tudományának (a „grammatikának”!)birtokosai annak tartanak. A köpeny/köppeny párból az írásbeliség az elôbbit,a kolega/kolléga párból az utóbbit szentesíti, azaz standardizálja. A változatokközül a mûvelt köznyelvi, a standard többnyire egybeesik az írott alakkal.Ezért hihetik aztán sokan: az óvoda elsô magánhangzóját hosszan kellene ej-tenünk, mert hosszú ó betûvel van írva. Pedig itt fordítva áll a dolog: inkábbírásban kellene e szónak rövid o betûvel kezdôdnie, hiszen természetes be-szédében mindenki így mondja: „ovoda”. Ha pedig mindenki így mondja,

167


akkor ez a szó a mai magyar nyelvben így van, függetlenül az írásképtôl,mellyel lejegyezzük.

10. Ahogy az írásrendszerek nagyobb szóródást mutatnak (azaz jobbankülönbözhetnek egymástól), mint a nyelvek, úgy az egyes emberek írástudá-sa is nagyobb szóródást mutat, mint nyelvtudásuk (anyanyelvi tudásról vanszó). Sôt: szigorúan véve csak az írástudás mutat szóródást, a nyelvtudás (a„kompetencia”) – mint az emberi lényeg része – nem, legfeljebb a szókincsbôsége, illetve a választékosabb változatok ismerete; csakhogy ez már mû-veltség és nem nyelvtudás kérdése. Olyan magyar beszélô nincs, aki a hagyige felszólító módját ne tudná helyesen képezni, azaz ne ezt mondaná:„haggya”. Olyan viszont bôven van, aki ennek leírásakor nem tartja be a hi-vatalos helyesírást, s az elôírt hagyja helyett haggya vagy akár hagya alakot ír.

Rengetegen élnek – a fejlettebb országokban is – olyanok, akik nem tudnakírni-olvasni (analfabéták), vagy épp csak a betûk sorát, esetleg saját nevükleírását tanulták meg (funkcionális analfabéták). Sajnos hazánkban is sokanvannak; azt azonban nem mondhatjuk, hogy ôk – ha magyar az anyanyelvük– ne tudnának jól magyarul. Az analfabéta is követi a nyelv „konstitutív”szabályait (A nyelv leírása címû fejezet 2. pont); természetesen nem tarthatjabe azokat, melyek csakis az írott vagy a választékos nyelvre vonatkoznak(például hogy személynevek elôtt a névelô kerülendô, azaz Láttam a Bélát he-lyett írásban Láttam Bélát a „jobb”), hiszen az ilyen szabályokat csak az isko-lában tanulhatta volna meg.

A társadalom tagjai írástudás szempontjából könnyebben osztályozhatók,mint nyelvtudás szempontjából, s a fogyatékos írástudás – alaptalanul! – anyelv nemtudásának, sôt az ostobaságnak a bélyegét sütheti egyesekre. Ezt aszépirodalom is kihasználja: ha egy regényben iskolázatlan vagy „egyszerû”beszélô szólal meg, az író olykor fonetikusan írja le szavait, például „Haggyaaszt nyukton!”. Ez trükkös írói fogás, ugyanis az idézett mondatot mindenki –még a legmûveltebb beszélô is – így ejti, nem is lehet másképp ejteni, ez a hi-bátlan kiejtés. Itt az írás használata a szokásosnál még egy „csavarással”szimbolikusabb lett, mert miközben látszólag azt jelöli, hogy az illetônek hi-bátlan a kiejtése, voltaképpen egészen mást közöl: azt, hogy ha az illetô leír-ná, amit mond, ilyesféle írást használna, azaz nem tudja a helyesírást, azazmûveletlen.

Alapfunkcióján – a nyelv maradandóvá tételén – túl tehát az írás az iskolá-zottság fokmérôje is, mely a valóságos nyelvi szerepléstôl függetlenedve je-lölheti az osztályhovatartozást, az egyénnek a társadalmi ranglétrán elfoglalthelyét. Ez az alapja a betûejtés nevû magatartásnak is. Olyanoknál fordul ezelô, akiknek nem volt módjuk magasabb iskolát végezni, s a nyilvánosság elélépve, közszerepléskor úgy érzik: ragaszkodniuk kell az írott alakhoz (vagyisnem gongyaink hanem gond-jaink; nem feszülcség, hanem feszült-ség stb.),mintha ezzel próbálnák jelezni, hogy ôk igenis tudják e szavak igazi, helyesalakját. A kör bezárult: az írás maga alá gyûrte a nyelvet!

168


IV. A NYELV ÉS HASZNÁLÓJA

12. A NYELV ÉS A SZÁMÍTÓGÉP

1. A számítógépes nyelvészet vagy újabb nevén: a nyelvtechnológia olyanmûszaki tudomány, amely a természetes nyelvû szövegek számítógépes fel-dolgozásával foglalkozik. Nehéz ennél szabatosabb meghatározást adni,mert valóban minden olyan elméleti és gyakorlati (leginkább programfej-lesztési) tevékenység ide tartozik, amely kapcsolatban van a természetesnyelvekkel. Ez pedig rendkívül szerteágazó szolgáltatásokat takar.

A fenti meghatározást szûkíteni kell kissé, hiszen a természetes nyelvenírott szövegek már vagy harminc éve jelen vannak a számítógépen, teljesenmagától értetôdô módon. Elviekben tehát a nyelvtechnológia világába illené-nek azok a kódolási, megjelenítési eljárások is, amelyek lehetôvé teszik, hogya számítógépen egyáltalán szöveget ábrázoljunk. Megállapodhatunk azon-ban, hogy ezeket az alacsony szintû eljárásokat nem tekintjük a nyelvtechno-lógia körébe tartozónak.

Azért ilyen nehézkes a nyelvtechnológia mint tudomány vagy mesterségmeghatározása, mert interdiszciplína, vagyis olyan szakma, amely több terü-let eredményeire és tudására épül. A nyelvtechnológia az informatikát, anyelvészetet és a matematika egyes ágait (formális nyelvek, automataelmé-let, statisztika, halmazelmélet) köti össze, s néha nem tudni, egy adott prob-léma tisztán informatikai vagy nyelvtechnológiai-e. Tovább bonyolítja ahelyzetet, hogy a formális nyelvek és az automaták elmélete (a matematika ekét ága áll a legközelebb a nyelvészethez) része az informatika legfontosabbelméleti alapjainak is.

Tiszta helyzetet tehát úgy teremthetünk, hogy nem tudományelméleti, ha-nem kizárólag gyakorlati céllal alkotunk definíciót: eszerint pedig a nyelv-technológiát azok az elméleti és mûszaki tevékenységek alkotják, amelyek ré-vén a számítógép képes természetes nyelvû szövegek ilyen vagy olyanfeldolgozására. Ha a mindenki számára látható szolgáltatásokat nézzük, idetartozik természetesen a gépi fordítás, a gép és az ember közötti természetesnyelvû kommunikáció, de ennél egyszerûbb dolgok is, például a helyesírás-ellenôrzô programok és rokonaik, illetve a számítógépes szótárak és rokonaik– és az internetes keresôrendszerek egyes szolgáltatásai is. A nyelvtechnoló-gia persze mindemellett tudomány is, több könyvtárnyi szakirodalommal, se-regnyi elmélettel és kutatási módszerrel, amelyek mind a nyelv szerkezeténekgépi modellezésére irányulnak.

171

A következôkben alapvetôen két kérdésre próbálunk válaszolni: elôszörarra, miért olyan nagy probléma a számítógép számára az emberi nyelvekmegtanulása; másodszor arra, hogy mindennek ellenére milyen nyelvi szol-gáltatásokat várhatunk már most, illetve a közeli és a távoli jövôben a számí-tógéptôl, illetve azoktól a berendezésektôl, amelyek számítógépi feladatokatképesek végezni, vagyis van bennük számítógép.

2. Említettük, hogy a nyelv területén a számítógép és az ember között ha-talmas a szakadék: az embernek veleszületett képessége a nyelvvel való bán-ni tudás, vagyis kezdettôl rendelkezik azzal az apparátussal, amely lehetôvéteszi például, hogy megtanuljon beszélni. A számítógépnek ezzel szembensemmiféle „veleszületett” képessége nincs; ha tehát meg akarjuk tanítani be-szélni, létre kell hoznunk rajta az ehhez szükséges hátteret. Ennek számosakadálya van: arról akár ne is szóljunk, hogy a pszicholingvisztika és a neu-rolingvisztika ma még nem rendelkezik olyan részletes ismeretekkel az em-ber nyelvi mûveleteirôl, amelyek átfordíthatók lennének a számítógép nyel-vére. Legyen elég arról beszélni, hogy a nyelv szoros kapcsolatban áll azember világismeretével; arról, hogy a szavak és a belôlük felépülô kifejezé-sek, mondatok, szövegek semmit sem érnek azon kapcsolat nélkül, amely anyelv elemeit összeköti a világ dolgairól alkotott képünkkel. A számítógépettôl kezdve duplán hátrányos helyzetben van: sem veleszületett nyelvi ké-pessége, sem világismerete nincs. A számítógép – s bárhogy árnyaljuk is aképet késôbb, a lényeg ugyanaz marad – a benne tárolt szöveget számkódoksorozatának látja, semmi egyébnek. Ha tehát el akarjuk érni, hogy a mienk-hez hasonló nyelvi képességgel rendelkezzen, egyszerre kell nyelvi appará-tust és világismeretet adnunk neki, már amennyiben ragaszkodunk ahhoz,hogy ez a kettô szétválasztható s egymástól függetlenül kezelhetô. A nyelviapparátus dolga még akár rendben is lenne: a következôkben azt látjukmajd, hogy a legtöbb szolgáltatás a nyelvi apparátus felszínes modellezéséreépül, és nemigen használ fel semmilyen világismereti elemet. A világismeretgépi ábrázolásának kutatása s ennek a gépi kommunikációban való alkalma-zása nem nyelvészeti kérdés, de a kutatók tudatában vannak ennek a terület-nek a fontosságával, és jelentôs haladást értek el az utóbbi években.

Ha ilyen nehéz a gépet megtanítani a nyelvünkre, miért követeljük tôlekezdettôl fogva, hogy segítsen a nyelvvel kapcsolatos feladatainkban? Ke-vés az a válasz, hogy az ember ambiciózus lény, és szereti a nehéz problé-mákat. Inkább az a helyzet, hogy a mi nyelvvel kapcsolatos munkánkbanakadnak idegölô, unalmas és munkaigényes feladatok is – ilyen sokszor afordítás, a szövegkeresés vagy a szövegek javítása –, és a számítógéptôlmegszoktuk, hogy a nehéz, de egysíkú szellemi munkában nagyon sokattud segíteni. Most mondtuk ki a kulcsszót: segíteni – és nem helyettünk elvé-gezni – és ami ezt a segítséget illeti, már ma is nagyon sokat kapunk a géptôla nyelv területén is.

3. Az informatika kezdetben a kiváltságosok szakmája volt: a legegysze-rûbb számítógépes mûvelet elvégzéséhez is jelentôs szaktudásra volt szük-ség. Amikor a nyolcvanas években tömegesen elterjedtek a számítógépek,

172


égetô problémává vált, hogy a szaktudással nem bíró felhasználónak gyakranaránytalanul sokat kell tanulnia, amíg igazából hasznát tudja venni a gépnek.

Ennek oka egyértelmûen az ember és a gép közötti kommunikáció módja:napjaink számítógépének még mindig rengeteg – több száz – kezelôszervevan, s ezek rendszere csak részben hasonlít az írógép kezelôszerveihez (sazokról a felhasználókról sem szabad megfeledkezni, akik írógépet semhasználtak azelôtt). Bár a programok az utóbbi idôben egyre intuitívabb ke-zelôfelülettel jelennek meg, amelynek viselkedését háttértudás, azaz mûsza-ki ismeretek vagy speciális nyelvtudás nélkül is meg lehet érteni, ezek mégmindig jelentôsen különböznek az ember „természetes” kommunikációs esz-közeitôl. Egyfelôl tehát alapvetô célnak kellene lennie, hogy a számítógépekkommunikációját igazítsuk az emberéhez, és ne fordítva. Másfelôl viszont azis igaz, hogy az emberiség, intellektuális fejlôdése során, képes volt új kom-munikációs formák megtanulására: erre nyilvánvaló példa maga az írás.

Egy szó mint száz, a nyelvtechnológia szempontjából különösen érzékenyterület a természetes nyelvû ember-gép kapcsolat kutatása. Itt ugyanis a gép-nek nem elég felismernie a nyelv elemeit, valamilyen mértékig meg is kell érte-nie a felhasználó közlését. „Természetes” kommunikáció esetén – amikor a fel-használó szabadon beszél – ugyanaz a közlés sok különbözô formábanmegjelenhet: a számítógépnek tulajdonképpen valamennyi változatot elemez-nie kell, s képesnek kell lennie arra, hogy felismerje bennük ugyanazt a tartal-mat. Ennek megvalósítása már jelentôs nehézségeket okoz, s ezt csak fokozza,ha a felhasználó nem írja, hanem szóban közli a géppel mondanivalóját.

A számítógép jelenleg képtelen arra, hogy mélységeiben megértse a felhasz-náló közléseit. Azonban a felhasználót is, a gépet is „be lehet csapni”. Sokolyan, a felhasználóval természetes nyelven kommunikáló program létezik,amelyek nem törekszenek a felhasználói közlés részletes elemzésére; ehelyett afelszínen „utánozzák” a folyamatot, rendkívül egyszerû közelítô eljárásokkal,amelyek révén a felhasználó az esetek többségében mégis úgy érezheti, a gép„megértette” ôt. Mindez felveti az emberi nyelv gépi ábrázolásának legalapve-tôbb problémáit: a következôkben ezeket próbáljuk meg összefoglalni.

4. A gép a nyelvet szövegként, sôt betûk sorozataként érzékeli. Kezdjükazzal, hogy a számítógép számára elsôsorban az írott szöveg érhetô el. A be-szélt nyelv gépi ábrázolása egyelôre munkaigényesebb és kevésbé pontos;nehezebben írható át egyértelmû, jól feldolgozható formába. A gép számáraaz írott szöveg számkódok sorozata, ahol az egyes számkódok betûket ésírásjeleket képviselnek. Ha a szöveget nemcsak tárolni és megjeleníteni kell,hanem fel kell ismerni a benne levô nyelvi szerkezeteket is, belépnek a nyelv-technológia eszközei. Amikor az a kérdés, milyen módon ismerjük fel a szö-veg nyelvi szerkezetét, a nyelvtechnológia alapdilemmájához érkeztünk. Ezvoltaképpen két irányzatot jelent: a szabály alapút és a statisztikait. Ezeknekaz irányzatoknak az elemei a mai kutatásokban egyre jobban keverednek, s ahibrid megoldások jobb eredményeket is szolgáltatnak.

Az alapkérdés az, hogy adunk-e elôzetes nyelvi tudást a számítógépnek aszöveg elemzéséhez, és ha igen, milyen mélységben. Az elôzetes nyelvi tu-

173

12. A nyelv és a számítógép

dás átadása azt jelenti, hogy a számítógép programjába olyan szabályokat ír-nak, amelyek az ember nyelvi vagy nyelvészeti tudását tükrözik, leképezve aszámítógép programozási nyelvének lehetôségeire. Ekkor a számítógépesnyelvész a saját nyelvérzéke vagy nyelvészeti tudása – megfelelô forrásmun-kák – alapján fogalmazza meg a szabályokat. A szabályok gépi megfogalma-zása általában többé-kevésbé megfelel valamelyik matematikai nyelvmodell-nek. Nem szoktuk ide számítani, de voltaképpen emberi háttérismeret az is,hogy az írott szöveg szavakból, mondatokból (bekezdésekbôl stb.) épül fel.A szavak megkülönböztetése az elsô körben igen egyszerû: ha ismerjük aszóköz számkódját, elég egy programot végigfuttatnunk a szövegen, amelykiemeli a két szóköz közötti elemeket. Ez a szegmentálási lépés olyan egysze-rû, hogy tulajdonképpen nem is tekintik nyelvtechnológiai mûveletnek – pe-dig egyáltalán nem magától értetôdô, magasabb szinten, például a monda-tok szétválasztása esetén különösen nem. Amikor a számítógépes nyelvésznem ad elôzetes nyelvi tudást a számítógépnek (legföljebb segít szavakrabontani a szöveget), akkor a gépen olyan eljárásoknak kell futniuk, amelyekfel tudják ismerni a szövegben önmagukban megjelenô szabályosságokat, is-métlôdô mintákat. Ezt általában statisztikai számításokkal érik el, de az ered-ményt gyakran formalizált nyelvészeti információvá alakítják.

A két megközelítés abban különbözik, hogy az elsô esetben az ember –nyelvérzéke és nyelvészeti tudása alapján – elôzetes hipotézist állít fel arról,hogy a szövegekben milyen nyelvi szerkezetek lehetnek: ez tulajdonképpen anyelvi kompetencia felhasználása. A szöveg elemzésekor a számítógép e sza-bályok jelenlétét vizsgálja a szövegben, s a nyelvész ennek eredményéveligazolja vagy veti el a hipotézisét. A második esetben azt vizsgáljuk, milyenjelenségek vannak a szövegben, s a felismert mintákból, szabályszerûségek-bôl fogalmazzuk meg nyelvészeti szabatossággal az egyes nyelvi jelenségekleírását. Ez pedig tulajdonképpen a performancia, vagyis a létezô – nem pediga lehetséges – szövegek felhasználása. Az utóbbi esetben ahhoz, hogy megfe-lelô következtetésekhez juthassunk, elôbb rendkívül sok szöveg elemzésétkell elvégeznünk. A nyelvészeti kutatás céljából összegyûjtött nagy tömegûszöveget korpusznak nevezzük, azon – jórészt statisztikai – módszerek együt-tese pedig, amelyekkel szabályszerûségeket keresünk, a korpusznyelvészet.Ebbôl a tisztán statisztikai eljárások pedig a nyelvstatisztika területét alkotják.

A két megközelítés együtt alkalmazható a legjobban. Az elôzetesen –a nyelvi kompetencia alapján – átadott nyelvi tudás hátránya, hogy spekula-tív jellege miatt nem teljes, s hiányosságai nem jósolhatók meg. Ez a nyelvitudás mindazonáltal rendkívül értékes, így ha valaki kizárólag a második,korpuszos, statisztikai megközelítést alkalmazza, eldobja a nyelvi kompeten-ciát, s tulajdonképpen szándékosan mond le olyan tudásról, amelynek révénsokkal jelentôsebb eredményekhez jutna.

5. Mindenképpen igaz, hogy a természetes nyelvekben szabályszerûségekvannak, s a számítógép a szövegekbôl úgy tud – a betûk és írásjelek kódjántúl – információt kivonni, ha ezeket a szabályszerûségeket megtalálja benne.Amikor a szövegben felismer egy-egy olyan részt, amely megfelel egy vagy

174


több korábbról ismert szabálynak vagy mintának, megjelöli valamiféle abszt-rakt jelöléssel (ennek a nyelvtechnológiában szabványai vannak). Ezt perszecsak akkor tudja megtenni, ha a számítógépes nyelvész vagy nyelvtechnoló-gus leírja e szabályok gépi modelljét, vagyis a programot arra, hogyan lehetazonosítani a kérdéses szövegrészeket. Az eredmény olyan eljárások együt-tese, amellyel a gép fel tud ismerni meghatározott nyelvi szerkezeteket.

A nyelv a gép számára is lehet réteges szerkezetû: külön írják le a szavak,és külön a mondatok viselkedését. A szó és a mondat között további szintekis lehetnek, amelyek a mondatok meghatározott szerkezeti elemeinek felel-nek meg. A nyelvtechnológia két legalapvetôbb leírási szintje a számítógépesmorfológia és a számítógépes szintaxis. A gépi morfológia célja, hogy az írottszöveg szavait elemi alkotórészeikre (morfémáikra) bontsa, s megjelenítse azegyes alkotóelemek bizonyos nyelvtani tulajdonságait. A gépi morfológiamindig egy meghatározott nyelv szóalakjaival foglalkozik. A legegyszerûbbgépi morfológia olyan szótár, amelyben az adott nyelv szóalakjai vannak fel-sorolva, mellettük a lehetséges felbontások és a nyelvtani információk. Van-nak azonban olyan nyelvek, ahol a toldalékolás és a szóösszetételek révénolyan sok szóalak jöhet létre, hogy a mai számítógépeken egyszerûen nemférne el a lista. Ilyen nyelv Európában a német is – a bonyolult szóösszetéte-lek miatt –, de a problémák nagy része az olyan agglutináló nyelvekbôl szár-mazik, mint a finn, az észt, a magyar és a török. E nyelvekben elvileg többmilliárd különbözô szóalak létezik, de más, toldalékolást alkalmazó nyelvek-ben (például a lengyelben) is tízmilliókra rúghat. Egyszóval, a gépi morfoló-gia bonyolultsága mindig nyelvfüggô.

A morfológiai felbontásból elviekben megtudhatjuk, hogy egy adott szó-alaknak mi a szófaja, milyen toldalékokat tartalmazhat. Nagy probléma vi-szont, hogy ez a részegység (szakszóval: modul) minden szót külön, a kör-nyezetébôl kiszakítva vizsgál. Emiatt a gépi morfológia nem tudjamegmondani, hogy a szóalak ott éppen milyen szerepet tölt be, csak azt,hogy a környezettôl függôen milyen szerepeket tölthet be. Példa:

termet:termet [FÕNÉV] = „termet” + [ALANYESET] = „Ø”terem [FÕNÉV] = „term” + [TÁRGYESET] = „et”

Itt tehát nem tudjuk, hogy a termet szó alanyesetérôl vagy a terem tárgyeseté-rôl van-e szó – mindaddig, amíg meg nem vizsgáljuk a szó környezetét,hogy az adott helyen alanyi vagy tárgyi szerepben van-e szükség erre a fô-névre (amelyrôl tehát még azt sem tudjuk, a kettô közül melyik). Ezt az em-ber sem tudja, amíg nem látta, mondjuk, a Kiüríttetem a termet! mondatot. Eza többértelmûség: a rendelkezésre álló információ alapján a szónak több elem-zése is lehet.

Amikor a számítógép eldönti, az adott környezetben melyik szerepbenvan szükség a szóalakra, az egyértelmûsítés mûveletét végzi el. Azt az össze-tett tevékenységet pedig, amelynek során egy nagyobb szövegben elôször el-

175


végzi a szavak morfológiai elemzését, majd egyértelmûen meghatározza aszó szófaját (kiválasztja a megfelelô felbontást), szófaji címkézésnek nevezzük.A szóelemzésben egyébként szerencse, hogy az elemzendô egység – az írottszó – viszonylag kicsi és jól körülhatárolható; mondhatni, „természetes”nyelvi egység a számítógép számára.

A következô szint a mondatelemzés vagy inkább szintaxis. A mondattalmint nyelvi egységgel azért kell vigyázni, mert nagyon bonyolult szerkezetelehet. Olyan sokféle mondat létezik, hogy gépi szintaxissal jórészt lehetetlenegy adott nyelven leírt összes mondatot teljes egészében elemezni. A gépiszintaxis tehát leggyakrabban a mondatnál kisebb szerkezeteket ismer fel;gyakorlat, hogy elkészítik néhány jól meghatározható, jól elemezhetô mon-datelem modelljét – nyelvtanát –, majd ezeket az elemeket megjelölik a szö-vegben, ezzel mintegy kiemelve belôle a mondatok kulcselemeit. Ha abban amondatban, hogy A francia király fogadta a török követet, ismerjük a szavak szó-faját: A[NÉVELÕ] francia[MELLÉKNÉV] király[FÕNÉV] fogadta[IGE] a[NÉVELÕ] török[MELLÉKNÉV] követet [FÕNÉV]. Levonhatjuk például azt a következtetést, hogyaz alanyi, illetve tárgyi szerepben levô szócsoport egyformán a NÉVELÕ +MELLÉKNÉV + FÕNÉV szerkezetet mutatja. Az ilyen szócsoport a fônévi csoport;ha egy szövegbôl kiemeljük a fônévi csoportokat, tulajdonképpen összegyûj-töttük a szövegben szereplô dolgokat (tárgyakat, személyeket, fogalmakat,eseményeket stb.). A fônévi csoport így a nyelvtechnológiában az egyik leg-fontosabb nyelvi alakulat.

A számítógépes nyelvész a fenti minta láttán tehát úgy dönt, hogy a késôb-biekben minden szócsoportot, amely szófaji szerkezetében a NÉVELÕ +MELLÉKNÉV + FÕNÉV mintát mutatja, fônévi csoportként kezel. Másképpen:leír egy szabályt, amely szerint a NÉVELÕ + MELLÉKNÉV + FÕNÉV sorozat egy fô-névi csoportot alkot. Ugyanez a gyakorlat természetesen más típusú mon-datelemekre is alkalmazható.

A nyelvtan tehát a fenti módon leírt szabályok, azaz azon minták együtte-se, amelyek így vagy úgy meghatározott nyelvi alakulatot (például fônévicsoportot) alkotnak. A szabályok lehetnek rendkívül bonyolult szerkezetûek,s sok információt tartalmazhatnak a nyelvi alakulatokról és alkotóelemeikrôlis; a statisztikai megközelítésben viszont csak azt vizsgáljuk, hogy adott sza-vak vagy adott szófajú szavak milyen gyakorisággal fordulnak elô együtt, s agép ekkor a számok alapján próbálja megmutatni a kérdéses mondateleme-ket. Az utóbbi esetben nem beszélünk szabályokról. A nyelv szabály alapúmodellezésének egyik szabatos matematikai modellje a Mondatok címû feje-zetben bemutatotthoz hasonló nyelvtani rendszer. Természetesen számos to-vábbi, ezt kiegészítô vagy ezzel versenyzô matematikai leírás létezik. Ami-kor egy adott nyelvi jelenséget modellezünk (például nyelvtant írunk afônévi csoportok felismerésére), beszélnünk kell a modell minôségérôl is.A gépi modell mindig csak felszínes közelítése a nyelvben ténylegesen elô-forduló szerkezetek halmazának. A modellt egyfelôl az jellemzi, hogy a szö-vegekben elôforduló szerkezetek mekkora hányadát ismeri fel: ez a modellfedése. A másik fontos jellemzô a pontosság: ez azt méri, hogy a felismerni vélt

176


szerkezetek közül hány százalék helyes. Egyetlen nyelvmodell sem képesvalamennyi kérdéses szerkezetet azonosítani, s minden nyelvmodell felis-merni vél olyan szerkezeteket is, amelyek nem tartoznak a megcélzott típus-hoz. Ha nyelvtanunk kizárólag a NÉVELÕ + MELLÉKNÉV + FÕNÉV szerkezetet te-kinti fônévi csoportnak, akkor az öreg francia király fônévi csoportot márkihagyja, hiszen annak szófaji szerkezete NÉVELÕ + MELLÉKNÉV + MELLÉKNÉV +FÕNÉV; ugyanakkor A vörös Péter kedvenc színe mondat elején NÉVELÕ +MELLÉKNÉV + FÕNÉV áll, de nem formál egyetlen fônévi szerkezetet.

Összegzésül: a nyelv szerkezetét a számítógépen úgy tudjuk ábrázolni,hogy megpróbáljuk valahogyan leírni, létrehozni a lehetséges szóalakok,mondatok vagy más nyelvi szerkezetek halmazát. Ha egy halmazt nemtudunk felsorolni – vagy azért, mert túl sok eleme van, vagy azért, mertmunkaigényes –, matematikai szabályrendszert s erre épülô számítógépeseljárást alkotunk, amely képes elôállítani és felismerni a kérdéses nyelvi ele-meket. Ez az eljárás a legtöbbször nem pontosan a kívánt halmazt állítja elô,annak csak közelítése lesz. A fentebb említett fedés és pontosság e közelítés mi-nôségét határozza meg.

6. A számítógépnek azt a legnehezebb megtanítani, hogy összekapcsolja anyelv elemeit – szavait, mondatait – és a világ dolgait. A szavak és mondatokvalódi tartalmának felismeréséhez és megfelelô kezeléséhez világismeretrevan szükség. Ez idáig túl bonyolultnak bizonyult ahhoz, hogy egyszerû, jólkezelhetô számítógépes/matematikai modellt készítsenek hozzá. Léteznekazonban olyan modellek, amelyekkel a számítógép egy keveset „megérthet”a természetes nyelvû szövegekbôl. A problémát nemcsak az okozza, hogy abetûsorozatok vagy a beszélt nyelvet alkotó hangsorozatok önmagukbangyakran többértelmûek. Ha csak annyira van szükség, hogy felismerjük a ke-res szó különbözô jelentéseit A kormány szakembereket keres és a Péter pénzt ke-res mondatokban, ezt a számítógép egyszerûen megteheti: elég csak megnéz-ni, hogy a keres ige mellett a pénzt tárgy áll-e. Különben ezt a mûveletetnevezi a nyelvtechnológia jelentés-egyértelmûsítésnek. Az elôzô részben voltszó a szófaji egyértelmûsítésrôl: a jelentés-egyértelmûsítés némiképp túlmutatezen, de nem követeli meg, hogy a számítógép valóban mélységeiben kezeljea szavak jelentését.

A feladat akkor válik bonyolulttá, amikor a gépnek az információkeresés-ben vagy a fordításban kell segítenie. Szándékosan írtunk információkereséstszövegkeresés helyett: ekkor ugyanis a számítógépnek nem a szövegezés,hanem az információtartalom alapján kell megtalálnia dokumentumokatvagy rögzített szerkezetû adatokat. A szövegezés felhasználásával semmiresem jut, mert ugyanazt az információt teljesen más szövegezéssel – példáulegy másik nyelven – is le lehet írni. Itt tehát a különbözô szövegezéssel meg-fogalmazott dolgok közötti egyezést vagy hasonlóságot kell felismerni.A fordítás esetén pedig azzal kell szembenéznünk, hogy a különbözô nyel-vek szavai – jelentésüket tekintve – nem feleltethetôk meg pontosan egymás-nak. Pusztán szótárral jól fordítani tehát szinte lehetetlen: a fordítással úgy-nevezett kommunikációs ekvivalenst, vagyis olyan szöveget kell létrehozni,

177


amely ugyanazt vagy közelítôleg ugyanazt mondja a célnyelven értô olvasó-nak, mint a forrásnyelv beszélôjének. Nyilvánvaló, hogy ez túlmutat a sza-vak vagy nyelvtani szerkezetek egymásnak való megfeleltetésén – a gépi for-dítás kezdeti szakaszai ezért is nem jártak sikerrel.

Amikor a nyelvtechnológia nehézségeirôl beszélünk, általában azt mond-juk, hogy a számítógép nem tud mit kezdeni a szavak, mondatok jelentésé-vel. Ez ebben a formában nem is igaz: a számítógépnek valójában „csak” vi-lágismerete nincs. A szavak, mondatok jelentésének közelítô ábrázolását akutatók általában azzal könnyítik meg, hogy korlátozzák a feldolgozhatószövegek témáját. Ha minden szöveg, amellyel foglalkoznunk kell, jól meg-határozható témába (informatika, jog, pénzügy stb.) tartozik, sokkal keve-sebb többértelmûséget találunk benne; sôt még a szövegek szerkezete is sajá-tos (lehet), s nem annyira szerteágazó, mint az általános esetben (amikortulajdonképpen minden elképzelhetô szövegre fel kell készülnünk). A témaszûkítésével elérjük, hogy a számítógép látszólag már akkor is „érti” a szöve-get, amikor csak az adott terület terminológiáját és a kifejezések közötti kap-csolatot adjuk meg neki. Azonban így sem mondhatjuk azt, hogy a feladatnagyon könnyûvé válik. Meghatározott témára is nehéz olyan információke-resô vagy fordítórendszert létrehozni, amely a szavak jelentését is felhasz-nálja valahogy. Amikor tehát a kutatók összetett nyelvtechnológiai eszköztkészítenek, a feldolgozott szövegek körét legtöbbször valamelyik szakmanyelvére – vagy újságcikkekre – korlátozzák. Szépirodalmi szövegek számí-tógépes feldolgozása nem jön szóba: nemcsak azért, mert nehéz feldolgozniezeket a szövegeket, hanem azért is, mert esztétikai megfontolások is elleneszólnak. Ha a számítógépnek még tárgyilagos világismerete sincs, hogy tud-na bármit hozzátenni a szépirodalmi szöveghez, amelynek fôleg az a célja,hogy az olvasóban szubjektív élményt keltsen?

A szavak jelentésének felszíni ábrázolásában divattá vált – s teljes joggal –az a módszer, amely a szavak egymással való kapcsolatát írja le nagyon egy-szerû eszközökkel, nem mindig a szavak mögötti dolgokat próbálja megha-tározni bonyolult, elvont modellek segítségével. Olyan egyszerû kapcsola-tokra gondoljunk, mint a hasonlóság vagy azonosság, vagy éppen az adottkategóriához tartozás, akár úgy, hogy adott szó magát a kategóriát, akár úgy,hogy egy, a kategóriához tartozó kisebb dolgot ír le. Az asztal és a bútor kö-zötti kapcsolat például egyrészt azt mondja, hogy az asztal a bútor kategóriá-ba tartozó szûkebb dolog, míg a bútor olyan tágabb fogalom, amelybe az asz-tal is beletartozik. Egymáshoz képest tehát mindkét szó meghatározható.Ezek a kapcsolatok láncba is fûzhetôk: ha az asztal–bútor pároshoz harmadik-nak hozzávesszük a berendezési tárgy kifejezést, akkor olyan kategóriát ka-punk, amelynek tagja a bútor, s bútorsága révén az asztal is. A szavak között ekapcsolatokkal bonyolult háló is létrehozható; az ilyen hálót szóhálónak ne-vezhetjük. Ezek a hálók pedig egyszerûen leírhatók számítógépes adatbázi-sokban. A szóhálók alkalmazásával a számítógép tudomást szerez példáulaz asztal bútorságáról, anélkül hogy bármelyikrôl olyan mentális képe lenne,mint az embernek. A bútorságon keresztül pedig meg tudja határozni, mi a

178


közös az asztal-ban és a szekrény-ben, s ha ezt természetes nyelvû szövegekelemzésekor felhasználjuk, az már némiképp arra emlékeztet, mintha a gépelvont módon is „megértené” a szöveget.

7. Említettük, hogy a szöveg a számítógép számára írott szöveget jelent.Ugyanakkor nem lehet kézlegyintéssel elintézni azt az igényt, hogy a számí-tógép a beszéddel is kezdjen valamit: egyrészt beszéljen az emberhez (akiezért vagy azért nem tudja elolvasni az írott szöveget), illetve értse meg azember beszédét (amikor annak nincs lehetôsége a szöveg leírására). A számí-tógép – a beszédet illetôen – még gyerekkorát éli. A beszéd gépi feldolgozá-sának valamennyi kísérlete az írott szövegre próbálja visszavezetni a problé-mát: szöveget beszéddé alakít – ez a beszédszintézis –, illetve beszédetszöveggé – ez a beszédfelismerés. A két feladat nem egyformán nehéz: a be-szédszintézissel eleddig több eredményt értek el, mint a beszédfelismeréssel.

Az egyes hangok fizikai tulajdonságai is leírhatók számokkal, s e számokalapján a számítógép nagyjából létre tudja hozni a megfelelô hangot. Csak aza baj, hogy a hangokat nem oly egyszerû számokká kódolni, mint a betûket;ha nagyon egyszerûen fogalmazunk, azt kell mondanunk, hogy – szemben abetûkkel – a hangok végtelen sokan vannak. Szerencsére a betûk fonémákat„kódolnak”, amikhez ügyesen hozzárendelhetjük a környezettôl függô han-got. A géphang persze sokszor idegenül szól, sôt néha meg sem értjük. Sokatszámít a beszédben az – írásban nem jelölt – hangsúlyozás is: mondat elején,végén járunk-e, kérdezünk, kiabálunk vagy elôadunk, azaz a hanglejtés. Nemvéletlen, hogy a számítógépes beszéd hangtanával és a tényleges beszédhan-gok szabatos – betûszerû – leírásával külön tudományág foglalkozik: azelôbbi a számítógépes fonológia, az utóbbi a számítógépes fonetika.

Ha az a célunk, hogy a számítógép érthetôen olvasson fel szövegeket – ar-ról tehát még ne beszéljünk, hogy kellemes nôi hangja lesz-e –, a gépet megkell tanítanunk a hanglejtés utánzására is. A hanglejtés helyes kezeléséhezpéldául tudni kell, hol járunk a szón, a mondaton belül. Ennek meghatározá-sa nemigen lehetséges másképp, mint a szöveg nyelvtani elemzésével. Más ahelyzet, ha a gépnek nem tetszôleges szöveget, hanem egyszerûbb dallam-szerkezetû dolgokat – például telefonszámokat – kell elmondania: bár afelolvasott telefonszám lehet kissé idegenszerû, de tökéletesen érthetô lesz.

Egy érdekesség: az egyik hazai mobiltelefon-szolgáltató üzemeltet egyolyan szolgáltatást, amely beolvassa a telefonba az ember elektronikus leve-leit. Szokásos felolvasórendszerrôl lenne szó, ha nem kellett volna felkészül-ni arra, hogy a magyar nyelven írt elektronikus levelek jó részében nincsenekékezetes betûk. Ahhoz, hogy a felolvasott szöveg érthetô legyen, elôbb éke-zetesíteni kell: készült tehát egy olyan program is, amely az ekezetes betuk sza-vakat átírja ékezetes betûk-ké.

A gépi beszéd-elôállítás legfontosabb problémáját megoldották: ma márnem okoz igazi gondot olyan alkalmazás készítése, amely érthetôen felolvastetszôleges szövegeket. A géphang „természetességén”, hanglejtésén vanmég mit javítani, de a problémák korántsem akkorák, mint a gépi beszédér-tés esetén.

179


8. A gép számára egyelôre nagyon nehéz a beszédet írott szöveggé alakíta-ni. A beszéd felismerését a hangok sokfélesége és óhatatlanul pontatlan ábrá-zolása mellett számos „zavaró tényezô” is gátolja. Minden ember hangjánakmás tónusa van: ha tehát két ember próbálja mondani ugyanazt, a gép szá-mára ez sohasem lesz egyforma. Ezt az akadályt még le lehet gyôzni, mert abeszédhangoknak vannak bizonyos egyértelmûen azonosítható elemeik – ateljesen pontos ábrázolásra tehát nincs feltétlenül szükség ahhoz, hogy a gépazonosítani tudja ôket. Következônek ott a háttérzaj: ettôl el kell választani abeszédhangot. Digitális jelfeldolgozási eljárásokkal még ezen is segíthetünkúgy-ahogy. De az ember nem ott tart közben szüneteket, ahol az írott szöveg-ben a szóközök vannak: ha fel is ismertük a beszédhangokat, nem tudhatjuk,hol van vége a szónak, a frázisnak vagy a mondatnak. Ez a szegmentálás prob-lémája. Ha az ember, akit a gépnek meg kellene értenie, még beszédhibávalis küszködik, végképp nehéz lesz a hangok azonosítása, mert egyes beszéd-hangok alapvetô fizikai tulajdonságai lesznek mások.

A gépi beszédfelismerô rendszerek készítôi három ponton próbálják egy-szerûsíteni a problémát. Itt is azt teszik, mint a szöveg jelentésének ábrázolá-sában: ha nehéz az általános problémát megoldani, szûkítik a szóba jöhetôbeszédminták körét. Három dolog okozhat problémát: a beszéd folytonossá-ga, a beszélôk sokfélesége és a nagy szókincs. Korlátozható tehát a folytonosbeszéd: vannak olyan beszédértô rendszerek, amelyek egyszerre egy szóvaltudnak kezdeni valamit: ezeket nevezzük izolált szavas rendszereknek. Hatudjuk, hogy a beszélô legfeljebb egy szót mondhatott, sokkal kevesebb lehe-tôség közül kell kiválasztani a megfelelôt. Ha az a feladat, hogy egy gépetegyszerû parancsszavakkal irányíthassunk, ez a megoldás tökéletesen meg-felel. Ugyancsak csökken a lehetôségek száma, ha nem beszélhet akárki arendszerhez. A beszélôfüggô rendszer egy beszélô szavait „érti” csak meg:megtanulja e beszélô tónusát és hanglejtését; ettôl kezdve egy betûnek lénye-gesen kevesebbféle hang felel meg, illetve az egyes hangok egyszerûbben isábrázolhatók számokkal. Az olyan beszédértô rendszer, amelyhez bárki be-szélhet, a beszélôfüggetlen rendszer. A szókincs korlátozása pedig nemigenszorul magyarázatra.

A mai „beszédértô” rendszerekben a fenti három probléma közül a szóbajöhetô beszédmintákat legalább az egyik szempontból korlátozzák. Ennek el-lenére a folytonos beszéd felismerése terén viszonylag szerények az eddigieredmények: a probléma ráadásul nyelvfüggô. A meglehetôsen drága fej-lesztés kisebb beszélôszámú nyelvek esetében, sajnos, gazdaságilag nehezenindokolható.

Folynak olyan kísérletek is, amelyek során a nyelvi elemzés eszközeitnemcsak a felismert beszéd utólagos feldolgozására használják, hanem a be-szédfelismerés pontosságának javítására. Ha a gép ezt hallja: dobdideavazsgo-jót, egy speciális szóelemzô program segítségével fel tudja bontani, és átírniígy: dobd ide a vasgolyót. A kutatók várakozása szerint ez a fajta visszacsatolásúgy növeli meg a beszédfelismerés pontosságát, hogy közben enyhíti a„klasszikus” beszédfelismerô egységgel szembeni elvárásokat: annak nem

180


kell többé teljesen egyértelmû választ adnia, hiszen a nyelvi rendszer segítkiválasztani a megfelelôt.

9. A nyelvtechnológiának hazánkban is jelentôs eredményei vannak, an-nak ellenére, hogy a hazai kutatóhelyek száma és nagysága is kisebb, mintsok más országban. A számítógépes feldolgozás szempontjából a magyarnyelv egyes szempontok – például a szavak felépítése – tekintetében bonyo-lultabb, mint az indoeurópai nyelvek nagy része. Európában a nyelvtechno-lógiai kutatások túlnyomó része valamelyik indoeurópai nyelv területén fo-lyik: nem is lehet ez másképp, hiszen itt kevés nyelv tartozik másnyelvcsaládokba. Ugyanakkor a nem indoeurópai nyelvek közül a jelentô-sebb európai agglutináló nyelvek (finn, magyar, török) területein jelentôseredmények születtek, különösképpen a szavak szerkezetének – a gépi mor-fológiának – a kutatásában. Az a szóelemzô program tehát, amelyet hazánk-ban elsôsorban a magyar nyelv céljaira fejlesztettek ki, szükségképpen fejlet-tebb, mint mondjuk egy angol nyelvi elemzôprogram, s ekképp – legalábbisa magyar nyelvhez képest – szinte gyerekjáték benne leírni az angol, a németvagy épp a cseh és a lengyel szavak szerkezetét.

A magyar mondattan gépi leírása azonban már nem áll ilyen jól. A magyarleíró nyelvészet hagyományai kevéssé alkalmazkodnak a számítógép igé-nyeihez. Ez a helyzet változóban van, ugyanis intenzív kutatások folynak,amelyek segítségével a számítógép néha még mélységeiben is fel tudja derí-teni a magyar mondatok szerkezetét.

10. Az elôzôekben mindvégig arról írtunk, milyen nehéz feladat a számító-gép számára az emberi nyelvvel bánni. Holott vannak olyan nyelvi szolgál-tatások, amelyeket a nagyközönség is használ, hovatovább évtizedek óta.Ideje tehát, hogy arról is szóljunk, mit ad a felhasználóknak a nyelvtechnoló-gia – a gépek korlátozott képességei ellenére.

Ma már százezrek, talán milliók használnak szövegszerkesztô programo-kat Magyarországon. E programok mindegyike tartalmaz olyan nyelvi mo-dulokat (részegységeket), amelyek a „jól formált” – jó helyesírással írt, a so-rok végén helyesen elválasztott stb. – szöveg írásában segítik a felhasználót.Az írást segítô szolgáltatások közül a helyesírás-ellenôrzô programok állnak azelsô helyen. Két fajtájuk van: a szóellenôrzô és a – mondjuk így – szóhatáron tú-li nyelvhelyességet ellenôrzô. Szóellenôrzôt szinte mindenki használ, a nyelvhe-lyesség-ellenôrzô program azonban nem áll mindenhol rendelkezésre.

A szóellenôrzô program látszólag azt vizsgálja, helyesen írtunk-e egy-egyszót a szövegben; idônként jelzi, hogy nem, és javítást is ajánl – és idônkénttéved is. Miért? Mert valójában nem a szavak helyesírását ismeri, csak vala-mi módon tud azokról a szavakról, szóalakokról, amelyek léteznek, létezhet-nek a nyelvben. Ez a „legtöbbször” általában egy olyan szótárt jelent, amely-ben a program készítôi által helyesnek tartott szóalakok fel vannak sorolva.Vannak azonban nyelvek – ilyen például a magyar is –, amelyekben olyansok szóalak van, hogy a gépen el sem férne az a szótár, amelyben felsorol-nánk ôket. Ilyen esetben a szóellenôrzô program morfológiai elemzô modulthív segítségül, amely a szóalakokat különbözô részek (a morfémák) kombi-

181


nációjaként ismeri fel. Ennek a modulnak az adatbázisa – ha mondjuk ötmil-liárdféle lehetséges toldalékolt magyar szóalakot ismer – már nem nagyobb,mint például az angol nyelv összes (kb. félmillió) szóalakjának szótára.

Amikor a szóellenôrzô program úgymond „hibásnak” talál egy szót, iga-zából csak azt jelzi, hogy az nincs benne a szótárában (illetve a beépített mor-fológiai elemzô modul nem ismeri fel). Nem a helyesírást ellenôrzi tehát, arrólpedig végképp nincs szó, hogy helyettünk tudná a (magyar) nyelv helyesírá-si szabályait. A szöveget sem javítja automatikusan: a javítási javaslatokat afelhasználónak jóvá kell hagynia. Nagyon helyesen, hiszen a javaslatok kö-zött sok oda nem illô dolog lehet. A szóellenôrzô program tehát nem „javítjameg” a felhasználók helyesírását, viszont kiválóan alkalmas a gépelési hibákjelzésére és javítására. Általában azt mondjuk, hogy a szóellenôrzô programa hibásan írt szavak 95%-át jelzi, azt viszont már a felhasználónak kell tud-nia, hogyan kell ezeket kijavítani. Tehát minél tudatosabb, jobb valakinek ahelyesírása, annál több hasznát veszi a helyesírás-ellenôrzô programoknak.

A szóellenôrzô program egyszerre egy szót lát. A szó ebben az esetben az aszövegrész, amely szóköztôl szóközig vagy központozási jelig (írásjelig) ter-jed. Ez azt jelenti, hogy nem tudja vizsgálni a szó környezetét avégett, hogykiszûrje az oda nem illô javítási javaslatokat, vagy észrevegye a hibásan kü-lönírt szavakat. Erre a szóhatáron túli nyelvhelyesség-ellenôrzés alkalmas.

A szóhatáron túli nyelvhelyesség-ellenôrzést a legtöbb alkalmazás nyelvtani el-lenôrzésnek mondja, és többnyire teljes mondatokat próbál feldolgozni. Na-gyon eltérô jellegû és minôségû a különbözô nyelvekhez készített nyelvhe-lyesség-ellenôrzô programok mûködése: például az egyetlen magyarnyelvhelyesség-ellenôrzô program nem a mondatok teljes nyelvtani elemzé-sével dolgozik. A program inkább meghatározott helyesírási, nyelvhelyessé-gi, stílusbeli hibákat, hiányosságokat keres, a mondatok felszíni átvizsgálásá-val. Ilyen hiba, hiányosság a szavak hibás különírása, a vesszô hibásalkalmazása vagy kihagyása, vagy éppen a nyomdafestéket nem tûrô szavakhasználata. A magyar nyelvhelyesség-ellenôrzô program fejlesztôi az Akadé-miai helyesírási szabályzatból kiválogatták azokat, amelyekre gépi szabályt islehetett írni, így a program által jelzett hibák és javaslatok összevethetôk aszabályzattal. A nyelvhelyesség-ellenôrzô programról tudni kell, hogy mû-ködése sokkal bizonytalanabb, mint a szóellenôrzô programoké. Ez nem mi-nôségi probléma, egyszerûen a hibák jellege nem teszi lehetôvé a teljesen biz-tos gépi ítéletet. Emiatt a program még jobban a felhasználó tudására bízza ajavítást, csak azt jelzi, hogy az adott helyen „talán” hiányzik egy vesszô,vagy hibásan különírtunk két szót, és így tovább. Még inkább igaz tehát,hogy a gép nem „tudja” helyettünk a helyesírást.

Nem annyira az írást, inkább a szövegek nyomdai elôkészítését támogat-ják az elválasztó programok. Az elválasztás nem kötelezô, ám jelentôsen javít-ja a nyilvánosságnak szánt dokumentumok külsô megjelenését. Az elválasz-tás hiánya nem helyesírási hiba, ha viszont úgy dönt valaki, hogy a sorokvégén elválaszt szavakat, azt nem teheti meg a szavakon belül akárhol: a hi-bás elválasztás már hibás helyesírás! A magyar nyelvben elsôsorban a szóta-

182


golás szabályai határozzák meg az elválasztást, de ez alól vannak kivételek,például hogy az összetett szavakat az összetételi határon kell elválasztani.Mivel a sorok elejére csúszó szavakat nagyon munkaigényes dolog egyen-ként, kézzel elválasztani, s figyelni, mennyi fér be belôlük az elôzô sor végé-re, szükségünk van automatikus elválasztó programra. A programnak vi-szont ismernie és alkalmaznia kell az elválasztási szabályokat, hogy hasznátlehessen venni. Így például, ha szükséges, ellenôriznie kell, hogy összetettszóval találkozott-e, s ha igen, hol vannak benne az összetételi határok. Efeladathoz is morfológiai elemzô programot célszerû használni (s a magyarelválasztó programok használnak is ilyen modult), amely a szóalakokat al-kotóelemeikre (morfémáikra) tudja bontani.

A választékos fogalmazást segíti a számítógépes szinonimaszótár, amely aszöveg egyes szavaihoz rokon értelmû megfelelôket ajánl. Az ilyen progra-mok inkább tezauruszok, amelyek a számukra ismert szavakat fogalomkörök-be rendezik. Minden szó egy vagy több fogalomkörhöz tartozik: a program arokon értelmû megfelelôk keresésekor elôbb meghatározza a lehetséges fo-galomköröket, majd megkeresi az adatbázisban a hozzájuk tartozó összesszót. A szinonimaszótárak ezzel szemben szócikkekbe vannak rendezve,ahol minden szó mellett megtaláljuk a rokon értelmû megfelelôket. Ha vala-melyik ismert szövegszerkesztôben elindítjuk a magyar szinonimaszótárt,láthatjuk, hogy a program a fogalomköröket is meghatározza, tehát inkábbtezauruszként mûködik.

A szinonimaszótár-tezaurusz adatbázisában a szavak szótári alakjukbanszerepelnek, míg a szövegben többnyire nem. Amikor egy adott szóalakhozszinonimákat kérünk, a szövegbeli alak gyakran nincs benne azonos formá-ban a tezaurusz adatbázisában. A programnak a szóalakokból elôbb elô kellállítania a szótári alakot. A legegyszerûbb most is részekre – morfémákra –bontani a szóalakot, vagyis morfológiai elemzést végezni rajta. A szótári ala-kot pedig akkor kaphatja meg a rendszer, ha arról is információt kap, hogy aszavak egyes alkotóelemei közül melyek tartoznak a szótári alakhoz, és me-lyek nem. Azt is mondhatjuk, hogy a szinonimaszótár-tezaurusz ekkor a szó-alakok tövét határozza meg. Ez a mûvelet a szótövesítés vagy lemmatizálás,azaz a járulékos elemek, például a toldalékok eltávolítása, a szótári alakvisszaállítása.

Említettük, hogy a szinonimaszótár-tezaurusz adatbázisában a szavakszótári alakjukban szerepelnek. Arra a kérdésre már találtunk választ, ho-gyan találjuk meg a szótári alakot, ha a szövegben nem úgy szerepel a szó.Amikor viszont kiválasztottuk a megfelelô szinonimát, azt vissza is kell írnia szövegbe. A szövegszerkesztôk ilyenkor általában csak a szótári alakvisszaírását teszik lehetôvé; ha az eredeti szó toldalékokkal együtt volt a szö-vegben, a szinonima beírásával ezek elvesznek. Létezik olyan szinonimaszó-tár-program is, amely képes a kiválasztott szinonimát toldalékolt formábanvisszaírni a szövegbe, a megfelelô morfológiai generáló modul segítségével.

11. Az információkeresés alapproblémájaként mostanában mindig az inter-neten felgyûlt, elképzelhetetlenül nagy mennyiségû szöveget emlegetjük. Való

183


igaz, szinte nincs olyan téma, amelyhez az internet, amelyen több millió embertöbb milliárd dokumentumot helyezett el, ne tudna hozzászólni. A megfelelôtartalmú dokumentumokat azonban nagyon nehéz megtalálni, mert aki keres,tudnia kell, milyen szavak, kifejezések fordulhattak elô a kérdéses dokumen-tum(ok)ban, milyen nyelven lehetett stb. A korszerû internetes keresôszolgál-tatások sok felszínes mûvelettel segítik a keresés szûkítését (néha ugyanis az isprobléma, hogy a begépelt kulcsszavakra válaszul több millió dokumentumotkapunk). Az igazi megoldás azonban az volna, ha a megfelelô tartalmú doku-mentumokat találhatnánk meg az általunk begépelt szavakat szó szerint tartalma-zó dokumentumok helyett. Mindez persze nemcsak az internetes keresés soránprobléma, bár ott jelenik meg a nagyközönség számára. Szakmai körökben,ahol tematikus információkeresésre van/volna szükség, ugyanúgy fejlesztésreszorul az információ tartalom szerinti megkeresése.

Nézzük, hogyan segíthet a nyelvtechnológia az információkeresésen! Szá-mos fejlesztés folyik: elképzelhetô, hogy egy-két éven belül e szolgáltatások akeresôk szerves részeivé válnak. Elôször is, ha szavakat keresünk, találjukmeg a toldalékolt alakokat! Amikor begépeljük a keresendô szavakat, a leg-ritkábban írjuk be az összes lehetséges alakot; s a rendszer nem feltétlenül ta-lálja meg az eltérô szóalakokat. Ha például az almatermesztéssel foglalkozószövegeket keressük, és az alma szót tartalmazó összes dokumentumot sze-retnénk megtalálni, nem találjuk meg az almával szóalakot, ha csak az almaszót adtuk meg a keresôablakban. Ha viszont az alma és az almá tövet ismegadjuk, a rendszer az almárium szót is megtalálja, pedig arra nem is va-gyunk kíváncsiak. A megoldás: olyan keresôrendszer, amely a szóalakokatintelligens módon egymáshoz rendeli. Ez azt jelenti, hogy mind a dokumen-tum szövegében levô, mind pedig a felhasználó által begépelt szavakhozmegkeresi a szótári alakot, s ezeket hasonlítja össze. Ebben segít a szótövesí-tô program. Ha azonban például a kutyatartásról keresünk szövegeket, és akutya szó különbözô alakjait keressük, nem kapjuk meg azokat a helyeket,ahol az ebadó-ról van szó. Ez akkor lenne csak lehetséges, ha a keresôprogramnemcsak a begépelt szavakat, hanem azok szinonimáit is keresné.

Bonyolítsuk tovább a problémát! Kedvencünket Németországba szeret-nénk vinni kutyakiállításra. Ha keresôrendszerünk meg is találja a kutyákrólés az ebekrôl szóló oldalakat, még mindig nem kapjuk meg a kutyakiállítá-sok németországi szabályait, amihez legalább a Hund szó volna keresendô.Jó lenne tehát, ha a különbözôképpen toldalékolt szóalakok és a szinonimákmellett a keresô megtalálná a szavak idegen nyelvû megfelelôit! A megoldás:két-, illetve többnyelvû szótárak alkalmazása, amelyek megmondják a kutyaszó különbözô idegen nyelvû megfelelôit. Ha azonban megkaptuk az idegennyelvû oldalakat – mondjuk a németországi kutyakiállításokról szólókat –,bajban vagyunk, ha nem tudunk németül: nem tudjuk elolvasni ôket. Ekkorsegítene egy automatikus fordítórendszer, amely érthetô magyar fordítástadna az eredeti német szövegrôl.

Nyilvánvaló, hogy a keresôrendszerek nem fogják egyszerre és egyik nap-ról a másikra megvalósítani az összes fenti szolgáltatást. Különösen igaz ez a

184


gépi fordításra, amelynek fejlesztése még nem tart ott, hogy bármely kétnyelv között jól olvasható, érthetô fordítást tudna adni. Fokozatosan azon-ban minden bizonnyal megjelennek majd. E szolgáltatásokat azért nem so-roltuk a nyelvtechnológia jövôjéhez, mert az alkalmazott nyelvtechnológiaieszközök nagy része – a fordítógép kivételével – bevált, hagyományos eljárá-soknak mondhatók.

Amikor a tartalom szerinti szövegkeresés problémájáról beszélünk, ismétcsak a fedésrôl és a pontosságról van szó. Szeretnénk, ha a keresô mindenolyan dokumentumot visszaadna, amely az általunk kívánt témáról szól, ésegyet sem, amely nem tartozik a tárgyhoz. Ennek megítélése azonban na-gyon nehezen mérhetô. Míg a nyelvtani modellek esetén meglevô szövegek-ben mérhetjük a gépi nyelvtan „okosságát”, az internetes keresés során a fel-használó dönti el, egy adott dokumentum megfelel-e az igényeinek.Semmilyen objektív adatunk nincs arról, hogy egy adott dokumentummennyire vág a kívánt témába – látni azonban látjuk a hiányosságokat, ami-kor magunk keresgélünk a hálón.

A tartalom szerinti keresés ideális megoldása az lenne, ha a felhasználóteljesen szokásos kérdést tehetne fel a rendszernek, s a gép a kérdés jelentése,nem pedig a benne levô szavak alapján keresné a dokumentumokat. Ilyen ku-tatások is folynak; a közeljövô alkalmazásai között ejtünk róluk néhány szót.

12. A gép még nem tud az ember helyett fordítani. Azonban az elmúltévekben – többek között az Európai Unió bôvítése és az Unión belüli szoro-sabb együttmûködés miatt – olyan sok fordítanivaló keletkezett, hogy az em-bernek – a fordító embernek – minden elképzelhetô gépi segítségre szükségevan, hogy munkáját határidôre és megfelelô minôségben el tudja végezni. Azautomatikus gépi fordítás alkalmazása itt nem jön szóba, mert a jelenlegirendszerek közel sem képesek kiadható fordításokat készíteni; sôt, az általuklefordított szövegek nyersfordításnak sem jók, kijavításuk több munkát igé-nyel, mint az eredeti szöveg újrafordítása. Nem számíthatunk arra, hogy ez ahelyzet lényegesen megváltozik a következô egy-két évben.

A kilencvenes évek elején viszont megjelentek s napjainkra elterjedtek aszámítógépes fordítástámogató eszközök. Ezek közül a legegyszerûbbek aszámítógépes szótárak. Ezek legtöbbször korábban nyomtatásban megjelentszótárak gépi adatbázisba írt megfelelôi. A hozzájuk mellékelt szótárprog-ram sem alkalmas többre, mint egy-egy szó megkeresésére, amely a nyomta-tott szótár fellapozásának felel meg. A gép kicsit gyorsabban megtalálja a ke-resett szót – mint az ember a papírszótárban –, de a hagyományos gépiszótártól nem kap több segítséget. Vannak azonban olyan szótárprogramokis, amelyek – bár továbbra is nyomtatott szótárak elektronikus változataittartalmazzák – számos nyelvi többletszolgáltatást nyújtanak. A legegysze-rûbb ezek közül a szótövesítés alkalmazása: a szótárakban a címszavak szó-tári alakban szerepelnek, de a szövegekben nem; a szótárprogram a szótô-visszaállítás révén képes lehet arra, hogy a toldalékolt szóalakokat ismegtalálja a szótárban, visszavezetve ôket a szótári alakra. Nagy segítség azis, ha a szótárprogram egyszerre több szótárt kezel: ha egy szót egyszer kell

185


begépelni, de a program sok szótárban keresi meg egyszerre, akkor már úgydolgozik, ahogyan az ember sohasem tudna: mintha egyszerre tíz-húsz szó-tárat lapoznánk és olvasnánk.

Ha a szótárt nem fordításra, hanem idegen nyelvû szöveg megértésére kellhasználni, akkor nem a „hagyományos” szótárprogramra, hanem az úgyne-vezett gyorsfordítóra van szükség. Ez a program „rejtôzködik” a számítógé-pen: munka közben igazából nem látjuk mûködni. Amikor azonban rámuta-tunk egy szóra az idegen nyelvû szövegben – a konkrét programtól függ,hogy kell-e kattintani –, mûködésbe lép a szótári keresés, és a képernyôn kisbuborékban megjelenik a szó fordítása. Sôt: az ilyen programok általában aztis láthatják, milyen szavak vannak a kiválasztott szó mellett, így nemcsak aszóra, hanem az ôt tartalmazó kifejezésre is tudnak fordítást adni.

A fordító munkáját legjobban az összetett fordítástámogató programok se-gíthetik. Ezek a programok szótár helyett úgynevezett terminológiakezelô rend-szert használnak. A terminológiakezelô rendszer adott szakmák, szakterületekszókincsét tartalmazza, lehetôleg úgy, hogy egy idegen nyelvû szónak, kifeje-zésnek, csak egy fordítása legyen. A fordítástámogató rendszerek a terminoló-giai adatbázis segítségével ki tudják szótárazni a lefordítandó szöveget.

Az összetett fordítástámogató rendszerek legnagyobb elônye azonban az,hogy úgynevezett fordítómemóriát is tartalmaznak. A fordítómemória olyanprogram, amely adatbázisban tárolja az eddigi fordításokat (az eredeti szöveg-gel együtt), és ha a fordítás során olyan mondathoz érünk, amely már bennevan a fordítómemóriában – vagyis korábban már lefordítottuk – a programautomatikusan felajánlja a korábban megjegyzett fordítást. Fontos, hogy nem-csak azokat a mondatokat lehet így megtalálni, amelyek pontosan megegyez-nek az épp lefordítandóval – ilyen gyakorlatilag nincs –, hanem a nagyon ha-sonlókat is. A hasonlóság megkeresésében viszont a legtöbb gyártó olyanmatematikai módszereket alkalmaz, amelyekhez nincs szükség nyelvi elem-zésre, s amelyek kizárólag a szöveg betûkódjait veszik alapul. Ez sok pontat-lanságot eredményez, a nyelvi–nyelvtani hasonlóság megállapításához vi-szont megfelelô elemzôprogramot kell a rendszerbe építeni. Az utóbbi mindenérintett nyelvhez jelentôs nyelvtechnológiai eszközöket igényel, míg az elôbbiugyanazt a matematikai eljárást alkalmazhatja minden lehetséges nyelvre.

A fordítómemóriák üresen érkeznek a felhasználóhoz. Ha kizárólag fordí-tás közben töltjük fel ôket, egy-két évnek is el kell telnie ahhoz, hogy a rend-szer elég gyakran adjon fordítást az adatbázisából, s valóban lerövidítse afordítás idejét. Azonban a legtöbb rendszerhez tartozik olyan program,amely lehetôvé teszi a meglevô fordítások bevitelét a fordítómemóriába – haaz eredeti szöveg és a fordítás is megvan számítógépen. A program párba ál-lítja – egymáshoz rendeli – az eredeti szöveg és a fordítás mondatait, ígynemcsak az egész dokumentumról tudjuk, hogy mi a fordítása, de az egyesmondatokról is. A mondatokat párosító program a szövegek szinkronizálásátvégzi el. A szövegszinkronizáló programok segítségével a fordítók rövid idôalatt a fordítómemóriába vihetik, s ily módon újra felhasználhatják korábbi –„nyelvtechnológia elôtti” – fordításaikat.

186


A fordítástámogató eszközökrôl is fontos persze tudni, hogy igazából csakszakfordításhoz, szakmai szövegek feldolgozására jók. Irodalmi vagy a szép-irodalomról szóló szövegek fordításában a gép segíteni sem tud az embernek– s tulajdonképpen ez így is van jól.

13. Az elôzôekben a számítógépek nyelvi szolgáltatásainak sok olyan hiá-nyosságát említettük, amelyek – legalábbis mai tudásunk szerint – könnyenkiküszöbölhetôk. Alább megpróbáljuk megjósolni, hogy rövid idôn – egy-kétéven – belül milyen nyelvtechnológiai kutatások-fejlesztések eredményeitvárhatjuk a hétköznapi gyakorlatban.

Számos kutatás van folyamatban, amely a „valódi” információkeresésttûzte ki célul. Ez azt jelenti, hogy a gép a természetes nyelven feltett kérdésreolyan dokumentumokat, adatelemeket keres, amelyek tartalma megfelel akérdés jelentésének. Ez persze az ideális eset, de számíthatunk arra, hogy aszámítógépes szolgáltatások egyre jobban megközelítik. Ehhez a nyelvtech-nológia elméleti alapjainak két létfontosságú ponton kell fejlôdniük.

Ha a nyelv szerkezetét a mainál fejlettebb modellekkel tudjuk leírni, a szá-mítógép a mondatokról, a szövegekrôl részletesebb és mélyebb nyelvtani in-formációkhoz juthat. Ez az utóbbi idôben kutatási „divattá” vált, s talán ezál-tal gyorsabban fejlôdik a szavak, kifejezések jelentésének gépi ábrázolása.Egyre nagyobbak lesznek, s egyre több területen megjelennek azok az adatbá-zisok, amelyek fogalmakat és azok egymással való kapcsolatát írják le: ezekaz ún. ontológiák. Filozófiai értelemben vett ontológia csak egy van; azonbanitt a szót új jelentésében használjuk, ahol az ontológia technikai eszköz, amelyegy adott terület fogalmait rendezi logikai rendszerbe. (Íme, az Olvasó mostláthatta, hogyan fejlôdik a nyelv, hogyan kapnak régi szavak új jelentést.)

A közeljövôben a jelentés ábrázolása és a tartalomra épülô információkere-sés nem válik általánossá, továbbra is egy-egy szakmához, szakterülethezkötôdik. Azonban ezek a szakmai keresôrendszerek egyre pontosabbakkáválnak. A legnagyobb kihívás a nyelvtani elemzés és a jelentés ábrázolásaközötti kapcsolat meghatározása; arra kell választ találni, hogyan írja le a gépaz elemzett dokumentum vagy szövegrész összetett jelentését a nyelvtanielemzés eredménye alapján. Egyelôre nincs szó hosszú dokumentumokról;feladat lehet például, hogy a gazdasági elemzôk egyes rövidhírek tartalmaalapján lássák egyes cégek mûködését (például a tulajdonosváltásokat).

Bár nem lankad az automatikus gépi fordítás kutatása és fejlesztése, azemberi beavatkozás nélküli gépi fordítás kisebb hangsúlyt kap. Ez a területaz utóbbi idôben két, jól elkülöníthetô irányt mutat. Az egyik cél az idegennyelvû szövegek megértésének segítése. A felhasználónak ekkor nem kell le-fordítania a szöveget, tartalmának azonban hasznát veszi. A megértéstámo-gatás alapvetô segédeszközei a gyorsfordító programok, amelyek mai for-májukban speciális szótárprogramként mûködnek. Továbbfejlesztésük céljaaz lehet, hogy ne csak egyes szavakat és a szótárban levô, „konyhakész” kife-jezéseket mutassák meg, hanem ténylegesen lefordítsanak mondatokat vagykifejezéseket. Ehhez alapos nyelvtani elemzésre, jó nyelvi modellre és tulaj-donképpen a gépi fordítás szinte teljes fegyvertárára szükség van. Az ilyen

187


eszköz kifejlesztése rendkívül munkaigényes, mivel minden nyelvhez, min-den nyelvpárhoz külön nyelvtant és fordítási szabályokat kell létrehozni.(A nyelvpár a fordításban az eredeti szöveg nyelve és a fordítás nyelveegyütt.) A közeljövôben arra számíthatunk, hogy néhány nyelvpárhoz meg-jelennek jó minôségû mondatszintû gyorsfordítók, amelyek mindig akkoraegység fordítását jelenítik meg, amekkorát a nyelvtani elemzôjük még felis-mert. Azonban nem várható, hogy ilyen programok tetszôleges nyelvpárhozrendelkezésre álljanak.

A fordítók támogatását olyan összetett fordítástámogató rendszerek javít-hatják, amelyekben a fordítómemória nem egyszerû matematikai eljárással ke-resi meg az éppen fordítandó mondathoz hasonló részeket. A keresés ehe-lyett a nyelvi hasonlóságra épül: a másképpen szövegezett, de nyelvtaniszerkezetüket tekintve hasonló mondatok felismerése egy lépés abba azirányba, hogy a gép itt is a szöveg tartalma alapján végezze a keresést. Sajnos,a nyelvi szempontból intelligens fordítómemória létrehozása is sok munká-val jár, mivel az eredeti szövegek nyelvéhez viszonylag nagy mélységû mon-datelemzô programra van szükség. Így a közeljövôben – a gyorsfordítóhozhasonlóan – e programok is csak néhány nyelvpárral lesznek használhatók,késôbb azonban – ahogy a megfelelô nyelvi modellek egyre több nyelvhezmegjelennek – univerzálisan hozzáférhetôvé válhatnak.

Egy másik probléma, hogy a számítógép számára mindig komoly nehéz-séget okozott a beszéd, a papírra nyomtatott szöveg és a kézírás felismerése.A gépen rendelkezésre álló felismerési eljárások rengeteg hibalehetôségetrejtenek. Mindhárom kommunikációs forma esetén hasonló hibákra számít-hatunk: nem lesz pontos a szavak és mondatok elejének és végének meghatá-rozása, és nem lesz pontos a jelek felismerése sem. A gép sok esetben nemképes egyértelmûen meghatározni, melyik jellel találkozott: nyomtatott szö-veg olvasásakor keveredhet például a h és a k, ekkor a gép csak annyi infor-mációt ad, hogy a h és a k betû közül az egyik érkezett. Keveredhet ugyanak-kor zaj és információ: halvány betû vagy halk beszéd, illetve foltos papír ésháttérzaj zavarhatja a felismerést. A nyelvtechnológia ekkor azzal tud segíte-ni, hogy szó- és mondatelemzô programok révén meghatározza, hogy a be-szédet, a nyomtatott szöveget vagy a kézírást felismerô program által jelzettalternatívák közül melyik lehet valódi szó, kifejezés vagy mondat. Mind anyelvtechnológiai eszközök, mind a felismerési eljárások fejlôdnek. Ennekeredményeképp mára olyan pontos szótáralapú kézírás-felismerô rendsze-rek jöttek létre, amelyek lehetôvé tették az elektronikus palatábla megjelenését.Ez olyan számítógép, amelynek csak képernyôje van, billentyûzete nincs;amikor szöveget és adatokat rögzítünk rajta, a képernyôre írunk. A számító-gép leginkább palatáblához hasonlít, miközben képességei megegyeznekbármelyik asztali számítógépével. Ezeken a gépeken a kézírás felismerését anyelvtechnológia támogatja. Ez egyben azt is jelenti, hogy ilyen kézírás-felis-merés még nem áll rendelkezésre minden nyelvhez, így a magyarhoz sem.A közeljövôben azonban számíthatunk ennek megjelenésére is.

188


14. A számítógép rengeteg, nyelvvel kapcsolatos dologban segíti az embert:a jó minôségû szövegek létrehozásában, az információ keresésében, az idegennyelvû szövegek megértésében és a fordításban, hogy csak a legfontosabba-kat említsük. Emögött azonban nincs valódi nyelvtudás: a számítógép nem„érti” és „beszéli” a nyelvünket úgy, ahogy mi; de sok esetben jól utánozza azembert. A nyelv alapvetô kapcsolatban van az ember világismeretével: ez avilágismeret azonban nem áll a számítógép rendelkezésére. A nyelv szerkezeteazonban modellezhetô matematikai eszközökkel, s ez átültethetô a számító-gépre; így a számítógép képes lehet szavak és mondatok elemzésére.

Az emberi nyelv számítógépi kezelése még fejlôdése kezdetén jár. A jövô-ben sokkal több szolgáltatást várhatunk tôle, mint amennyit ma nyújt. Ma vi-szont azt kell mondanunk, hogy a számítógép gyakorlatilag semmit sem teszemberi beavatkozás nélkül, ami a nyelvvel kapcsolatos. Minden nyelvi szol-gáltatás egy vagy több ponton az ember megerôsítését igényli. Azzal tehát,hogy az ember nyelvét néhány ponton megtanulta utánozni, a gép még nemvált intelligenssé. A nyelvtechnológia leginkább arra készíti fel a számítógé-pet, hogy a nyelvvel kapcsolatos unalmas, monoton rutinmunkában segítseaz embert. Azonban a nyelvtechnológiai szolgáltatások igen nagy hányadamég nem hagyta el a kutatólaboratóriumokat; ezek felhasználásával pedigmind többet és többet tudhatunk meg – nem a számítógéprôl, nem a nyelvgépi utánzásáról – magáról a nyelvrôl.

189


13. AZ ANYANYELV ELSAJÁTÍTÁSA

1. Ha körkérdést intéznénk a legkülönbözôbb emberekhez: mit gondolnak,hogyan sajátítja el a kisgyermek az anyanyelvét, a legtöbben valószínûlegígy válaszolnának: „Úgy, hogy utánozza azokat a mondatokat, amelyeketkörnyezetétôl hall.” Szívósan élô elképzelés ez, amely a nyelvelsajátítás fo-lyamatát a környezet által beszélt nyelv passzív befogadására redukálja.

Üssük fel azonban bármelyik – a magyar kisgyermek beszédfejlôdésévelfoglalkozó – régebbi vagy újabb munkát, és vegyük szemügyre, mondjuk, akét év körüli kisgyermekektôl idézett példákat. Ilyen mondatokat találunkközöttük: Fölveszi, mama, tégemet; Ez a Mártikáé ruha; Apuka ne isz meleg; Ott agyerekekek.

Ezek a mondatok az adott helyzetben ezt jelentették: ’Vegyen fel a mamaengem!’; ’Ez a Mártika ruhája’; ’Apuka, ne idd meg, mert meleg!’; ’Ott van-nak a gyerekek.’

Különösen formált szavak, sajátosan szerkesztett mondatok szerepelnek apéldákban, amelyeket magyar nyelvtudásunk alapján mindenképpen hely-teleneknek kell tartanunk. El sem tudjuk képzelni, hogy akadna olyan ma-gyar nyelvû környezet, amelyben így beszélnek – utánzásról tehát nem le-het szó. Márpedig ezek a kisgyermekek a szerzôk leírása szerint az adottéletkorban rendszeresen ilyen névmásokat használtak, így fejezték ki a bir-tokviszonyt, és így alkottak összetett mondatot. Hasonló jelenségekkel agyermeknyelvvel foglalkozó valamennyi szerzô találkozott, sôt a gyerme-kük beszédfejlôdését figyelemmel kísérô szülôk is. A gyermek valahogyanújraalkotja anyanyelve rendszerét: „okos hibázásai” pontosan azt mutatják,hogy rendszeralkotást végez.

A nyelv elsajátításának folyamata tehát bonyolultabb, mint eleinte hittük.Ha – egybehangzó beszámolók szerint – ilyen sajátos nyelvi formák jellem-zik a magyar anyanyelvû kisgyermek beszédfejlôdésének korai szakaszát,akkor joggal feltételezhetjük, hogy ebben a folyamatban bizonyos törvény-szerûségek érvényesülnek. Ezeknek a törvényszerûségeknek a már ismertoldala, hogy a kisgyermekek beszédfejlôdése meghatározott fázisokbanmegy végbe. E fázisok kezdetének idôpontja, valamint idôtartamuk bizo-nyos határokon belül különbözhetnek, sorrendjük azonban megbonthatatlan– ezt mutatja a különbözô anyanyelvû gyermekek nyelvelsajátításánakösszehasonlító vizsgálata. A nyelvi közlés alapját alkotó hangok – a hang-rendszer – elsajátításának éppen úgy megvannak a maga törvényszerûségei,

190

mint a közlés elemeit összekapcsoló nyelvtani szabályok birtokbavételénekvagy a szójelentés kialakulásának. Ennek a bonyolult folyamatnak az oki me-chanizmusai, például az, hogy vajon milyen szerepet játszanak benne anyelvre nézve sajátos elsajátítási elvek, milyen az öröklés szerepe stb. mégpontos feltárásra várnak. Ezeknek a tisztázása teszi olyan izgalmassá anyelvelsajátítás kutatását a nyelvészek, a pszichológusok, a pedagógusok ésa biológusok számára.

2. Talán mondanunk sem kell: mielôtt a kisgyermek az elsô szót kimondja,már megtett egy bizonyos szakaszt a nyelvhez vezetô úton.

Veleszületett biológiai adottságai, észlelési és agyi struktúrái segítik az indu-lásban. Így például kísérletileg igazolt tény, hogy a gyermek már magzati álla-potában is hallja a külvilág hangjait (a legjobban anyjáét), s anyja hangját máraz újszülött is meg tudja különböztetni az idegenekétôl. Gondosan megterve-zett kísérletekkel azt is kimutatták, hogy a néhány hónapos csecsemô sokfélebeszédhangot meg tud különböztetni – köztük olyanokat is, amelyek környe-zete nyelvébôl hiányoznak. (Az l és az r hang különbségét például az angol ésa japán csecsemôk egyaránt észlelni tudják.) Ez a bámulatos képesség persze atapasztalatok hatására átalakul: a késôbbi fejlôdés során egyre inkább a kör-nyezet nyelvének a fonémaállománya szabja meg, milyen hangokat képesmegkülönböztetni a baba. Ez a megkülönböztetés igen korán végbemegy: agyermek már jóval azelôtt megkülönbözteti anyanyelve hangjait és hanglejté-sét, mielôtt maga beszélne. Ennek feltehetôen az a szerepe, hogy a lehetségeshangokra és hangkapcsolatokra vonatkozó észlelési gyakorlás már azelôttvégbemenjen, mielôtt a gyermek értelmileg képes lenne hangok és környezetiesemények összekapcsolására, azaz a jelentés kialakítására.

A 13.1. táblázat egy jellegzetes példát mutat erre a ráhangolódásra. A gyer-mek sokkal gyorsabban odafordul az anyanyelvi beszédhez, s ezt akkor ismegteszi, ha csak a hanglejtést hallja, amit az „alacsony frekvenciákatáteresztô szûrôk” segítségével lehet kimutatni.

13.1. táblázat. 2 hónapos csecsemôk odafordulási reakcióideje ezredmásodpercben (ms) ahangforráshoz anyanyelven és nem anyanyelven hangzó beszédnél.

Az anyanyelv amerikai angol, az idegen nyelv francia volt.

Nyelv Anyanyelv Idegen nyelv

Szûrés nélkül 2090 2430Alacsony frekvenciákat áteresztô szûrôkkel 2050 2300

Velünk született idegélettani struktúrák teszik lehetôvé a nyelv elôttihangadás fejlôdését is, amely az újszülött reflexszerû sírásától az ún. „exp-resszív zsargon”-ig vezet (így nevezzük az elsô szavak megjelenését közvetle-nül megelôzô korszak – fonológiai, prozódiai struktúráiban már a beszédreemlékeztetô – gagyogását). Ez a bonyolult, az idegélettani érésre és a nyelvitapasztalatra épülô fejlôdési folyamat alapozza meg a beszéd egyik legfonto-sabb feltételét: a hangképzés bonyolult mûveleteinek akaratlagos vezérlését.

191

13. Az anyanyelv elsajátítása

Velünk született idegélettani struktúrákon alapulnak továbbá azok a lelkifolyamatok (például figyelem, emlékezet) is, amelyek megfelelô fejlettségiszintje egyben a nyelv elsajátításának is elôfeltétele. Az emlékezet fejlôdésepéldául a kisgyermekkorban mind a szavak tanulásának, mind a mondat-hosszúság növekedésének fontos tényezôje.

S végül feltehetôen velünk született az a tényezô is, amelynek a fontossá-gát csak mostanában kezdik hangsúlyozni: az érzelmi kapcsolódás elemiszükséglete, a gyermek eredendô társas hajlamai, szociális beállítottsága,amelyek a nyelv elsajátításának legfontosabb érzelmi és motivációs bázisátalkotják.

Hogy ezek az adottságok valóban elvezessenek a beszédhez, ahhoz perszekülsô feltételekre is szükség van: társas környezetre, s benne a gyermek szá-mára elérhetô nyelvi mintára. Milyen a kisbabának, kisgyermeknek nyújtottnyelvi minta, és milyen minta a legjobb a számára – ezekrôl a kérdésekrôlsokféle vizsgálat, feltevés született az utóbbi idôben. Az elmúlt két évtizedkutatásai azt mutatják: a kisgyermekeknek szóló beszéd sok tekintetben el-térhet a felnôttek között használatos beszélési módoktól. A kisbabákkal, kis-gyermekekkel használt sajátos „kód” jellegzetességei közé tartozik például amagasabb hangfekvés, a gyakoribb és erôsebb hangsúlyozás, a köznyelvinélnagyobb kitéréseket mutató intonációs kontúrok, az egyszerû hangtanifelépítésû szavakból álló „dajkanyelvi” szókincs (mint például a magyarbana baba, pipi, papa, dádá szavak), az egyszerû mondatszerkesztés. Ezek a sajá-tosságok alkalmazkodást tükröznek a fogyatékos nyelvtudású beszédpart-ner, a kisbaba, kisgyermek nyelvi és értelmi szintjéhez, s egyben figyelménekébrentartását, nyelvi aktivitásának a fokozását is szolgálják. (Kísérleti adatokszerint e „kód” bizonyos sajátosságaira – például az „eltúlzott” intonációra –már a néhány napos babák is megkülönböztetetten reagálnak.) Ehhez a sajá-tos beszélési „stílushoz” az is hozzátartozik, hogy a felnôttek a baba hangbe-li megnyilvánulásaihoz egyfajta „társalgási keretet” teremtenek. Vagyis tár-salgási válasznak, értelmes közlésnek tekintik – értelmezik és kommentálják– a baba hangprodukcióit, mégpedig nemcsak a szavakat vagy szószerû ele-meket, hanem a gôgicsélést, sôt eleinte még – egyéb lehetôségek híján – a fi-ziológiai megnyilvánulásokat is (például csuklást, böfizést). Az interakcióilyen „társalgási” keretével, valamint az együttes figyelem tárgyához kap-csolódó beszéddel (tárgyak megnevezése, „címkézése”, a közösen megélttörténések kommentálása) a család, a nyelvi közösség felnôtt tagjai gazdag éstámogató környezetet teremtenek a nyelv elsajátításához. (Meg kell jegyez-nünk azonban, hogy ez a fajta „társalgási” beállítottság nem tekinthetô egye-temesnek: több más kultúrában ettôl merôben eltérô interakciós-kommuni-kációs „stílusok” vannak érvényben a felnôtt–gyermek beszédkapcsolatban.A nyelvi fejlôdés azonban ott is, mint mindenütt és mindenkor, a felnôtt és agyermek együttmûködésén, a közös cselekvéshez, a közösen megélt tapasz-talathoz kapcsolódó beszéden alapul.) A 13.2. táblázat összefoglalja, hogy mi-lyen segítségeket ad a felnôttbeszéd szabályozása a gyermek elsajátításimunkája számára.

192


13.2. táblázat. A gyermekhez szóló beszéd módosításainak szerepe a gyermeki nyelvelsajátításban

Feltehetô szerep a nyelvelsajátításban

Felnôtt beszédének Beszélgetési Dolgok és nyelv Nyelvi egységekmódosulása egységek

gyermek neve xfelkiáltás xmagas hang xsuttogás xerôs hanglejtés xdajkaszavak xszóválasztás xragkihagyás xnévmáskerülés xmodelltársalgás x(felnôtt egyedül)pontosabb kifejezés x x xkényszerítô kérdés xigazságérték javítása x xlassú beszéd xszünetek xrövid mondatok x xmondatkeretek x xismétlések x x

Vagyis feltehetôleg a felnôtt világ rejtett tanítási elveket használ, ennek meg-felelôen módosítja kommunikációját, s ez lehetséges, hogy könnyíti a gyer-mek feladatát.

Az éréssel, az értelmi fejlôdés elôrehaladtával s a nyelvi-interakciós ta-pasztalatok gyarapodásával a gyermek – az elsô életév második felében –nagy jelentôségû felfedezést tesz: ráébred arra, hogy bizonyos szándékos jel-zésekkel (gesztussal, vokalizálással, azaz hangadással) maga is hatni tudkörnyezetére, el tud érni bizonyos célokat. Így például egy-egy tárgyra valórámutatással maga is ki tudja jelölni a közös figyelem tárgyát (a referenciát),gesztussal, vokalizálással kérhet, kezdeményezhet avagy elutasíthat dolgo-kat, cselekvéseket. A szándékos (intencionális) kommunikáció kezdete dön-tô fordulat a gyermek fejlôdésében, amelytôl egyenes út vezet a nyelvhez, hi-szen a nyelvi közlések is kommunikatív szándékok kifejezésére szolgálnak.A különbség „csupán” az, hogy a szándékos kommunikáció e korai formájá-nak eszközei a gyermek saját leleményei. Ebben a gesztusrendszer, fôként anyúlás és a mutogatás elkülönülése is fontos kiinduló mozzanat. Felismerniarról lehet a kezdeti nyelvi közléseket, hogy bizonyos helyzetekben rendsze-resen és elôreláthatóan ezeket használja a baba. Ennek alapján a környezetelôbb-utóbb meg tudja fejteni a közlési szándékokat. Az ilyen korai, önké-nyes jelek egyik jellegzetes típusát képviselik az ún. elôszavak (protoszavak)vagy fonetikailag következetes formák – rendszeresen használt, de felnôttnyelvi

193


mintára nem visszavezethetô egyéni alkotások (mint például – a magyarbanszokásos hangsortípusoktól merôben idegen – etn „szó”, amit egy 15 hóna-pos kisgyerek egyebek között egy sor különbözô cselekvés kezdeményezésé-re használt, például ’csináld/gyerünk/menjünk’ értelemben).

3. A nem verbális, vagyis nem nyelv által történô kommunikáció megin-dulását hamarosan követi a nyelvi kommunikáció kezdete egyelôre passzívformában. A kisgyermek már az elsô életév második felétôl kezdi felismernia környezetébe tartozó tárgyak, személyek nevét, egyre több egyszerû utasí-tást ért meg – mindezt kezdetben persze csak meghatározott helyzetekben,egy adott ingeregyüttes részeként. A Megyünk sétálni közlés megértése pél-dául kezdetben egy sor, az adott helyzethez kapcsolódó értelmezési támpon-ton alapul: a napi rutincselekvések sorában elérkezett a séta ideje; meghatá-rozott helyen ismerôs cselekvésre kerül sor (mondjuk az elôszobában amama a gyerekkocsi után nyúl). A szó „emancipációja”, a szavakat összekap-csoló szabályok megfejtése hosszú és bonyolult fejlôdési folyamat eredmé-nye. Ennek során a szavak kiszabadulnak az ingeregyüttesbôl, fokozatosanelnyerik felnôttnyelvi jelentésüket, és egymással meghatározott szabályokszerint összekapcsolva, helyzetek sokaságának a leírására lesznek használ-hatók.

Hogyan, milyen fázisokban megy végbe ez a bonyolult folyamat? Milyenéletkorban milyen anyanyelvi tudás tekinthetô tipikusnak? Milyen erôk ve-zérlik a nyelvi fejlôdést? Az elmúlt mintegy száz évben a különbözô nyelvekelsajátításáról számos leírás született: ezek alapján az elsô két kérdésre többé-kevésbé megbízható választ adhatunk. A fejlôdést vezérlô elvek és erôk kér-dése azonban a viták kereszttüzében áll ma is. A viták központi kérdései akövetkezôk:

a) Mi a velünk született adottságok és a tanulás egymáshoz viszonyítottszerepe a nyelv elsajátításában?

b) Egyazon nyelvi közösséghez tartozó egyének esetében azonos-e a nyel-vi tudás (kompetencia) „összetétele”, vagy pedig jelentôs egyéni eltéré-sekkel kell számolnunk?

c) Azonos módon, azonos alapelvek alapján tanulják-e a gyerekek a nyel-vet, vagy pedig egyéni utakon jutnak el hozzá?

d) Összefügg-e a nyelvi fejlôdés a pszichológiai fejlôdés egyéb (rész)terü-leteivel, vagy pedig független azoktól?

e) Melyek a tanulást vezérlô alapelvek? Szabályok tanulásán vagy asszo-ciációs kapcsolatok fokozatos kiépülésén alapul-e a nyelv elsajátítása?

Ezekre a kérdésekre ma még nincsenek végleges válaszok, csupán érvek,ellenérvek és – minden bizonnyal – részigazságok.

Ebben a fejezetben elsôsorban az elsô témakörrôl: a nyelvi fejlôdés meneté-rôl, fázisairól próbálunk meg képet adni. A nyelvelsajátítás elméleti vonatko-zásaira a könyv végén felsorolt irodalomjegyzékben találhat áttekintést azérdeklôdô olvasó.

194


Az aktív beszédfejlôdés menetének a megismeréséhez példaképpen néz-zük meg közelebbrôl, milyen formai és jelentésbeli sajátosságok jellemzik akisgyermek közléseit a nyelvelsajátítás folyamatának kezdeti szakaszaiban.

Ezeket a korai nyelvi közléseket – formájukat, alaki sajátosságaikat tekint-ve – két szempontból szoktuk jellemezni (a felsorolt kritériumok egyben abeszédfejlettség általános szintjét is mutatják):

a) Hány morfémát (azaz önálló jelentéssel bíró nyelvi elemet) tud a kis-gyermek egy nyelvi közlésen belül összekapcsolni?

b) Milyen mértékben és milyen pontossággal tudja kifejezni a mondat al-kotóelemei közötti viszonyokat a szavak mondatbeli szerepét kifejezônyelvtani eszközök (ragok, jelek, szórend stb.) segítségével?

A megnyilatkozások (morfémákban mért) hossza, az ún. átlagos mondat-hossz a korai nyelvi fejlôdés megbízható mutatójának tekinthetô. A beszédfej-lôdés korai szakaszainak nagy eseményei – a mondat születése, az elsô ragokmegjelenése, a mondatszerkezet növekvô bonyolultsága – ugyanis egyaránta megnyilatkozások hosszának a növekedését eredményezik.

E két szempont figyelembevételével a kisgyermek aktív nyelvi fejlôdéséttöbb szakaszra bonthatjuk.

4. Az egyszavas közlések korszaka (ennek kezdete rendszerint egybeesikaz elsô életév végével). Az ilyen típusú nyelvi megnyilatkozások egyetlen –értelemmel bíró részekre tovább már nem bontható – elembôl állnak, példáulmama; ki; vau-vau; aggyá. Ezekhez a közlésekhez az adott helyzetekben ilyes-féle jelentések voltak hozzárendelhetôk: ’Gyere ide, mama!’; ’Ki akarok men-ni!’; ’Ott a kutya’; ’Add ide a csokit!’

Régóta vitatott kérdés, hogy minek is tekintsük az ilyen egyetlen morfé-mából álló, de szemmel láthatóan tágabb jelentést hordozó közléseket. Vajonmondatértékûek-e ezek, amint azt korábban számos kutató állította? Vagyinkább szavaknak tekintendôk-e – hiszen alakilag mégiscsak szavak? Tény,hogy az egyszavas közlésekben rejlô „üzenet” igen gyakran több, mint az el-hangzott szó jelentése. Arra azonban semmi bizonyítékunk nincsen, hogy eza tágabb jelentés szerkezetileg tagolt formában valamiképpen benne is lennea kisgyerek fejében.

A valósághoz legközelebb talán az a megközelítés áll, amely a kisgyerekegyszavas közléseit kezdetleges beszédaktusoknak tekinti. Ebben a keretbene korai közléstípus szerkezete így lenne ábrázolható:

durva utalás (referálás a szó segítségével)BESZÉDAKTUS

szándékkifejezés (illokúció)(például megnevezés, kérés, válasz, hívás)

E felfogás szerint a kommunikációs szándék kifejezése ekkor még elsôsor-ban az intonáció segítségével történik.

195


Milyenek a kisgyermek primitív referálásra használt szavai, és milyen sza-vakat tanul meg elsôként a gyerek? Az elsô 50 szó vizsgálata során a kutatókarra a következtetésre jutottak, hogy a korai szókincs összetételét egy sor té-nyezô befolyásolja. Ilyen szempont lehet például az elsajátítandó szavakhangtani felépítése, szófaji kategóriája vagy jelentésének és használatának bi-zonyos vonatkozásai. Így például a kutatók úgy találták, hogy a nyelvelsajá-títás kezdetén a gyermekek inkább választanak olyan szavakat, amelyek szá-mukra könnyebben kiejthetôk, mint bonyolultabb hangtani felépítésûszavakat. Inkább használnak fôneveket, mint más szófaji kategóriába esôszavakat. (Vizsgálati adatok szerint a kezdeti szókincs mintegy kétharmadátköznevek és tulajdonnevek alkotják. Egyéb szókategóriák, „formaosztályok”aránya, a gyakoriság sorrendjében: akciószavak, például ki, le; módosítók,például kakás; „személyes-társas” szavak, például kérem, tessék, én; és funk-ciószavak, például ott, még.) Általános tapasztalat, hogy a fônevek jelentése,vonatkozása a kisgyermek számára könnyebben azonosítható, mint a bonyo-lultabb jelentésszerkezetû igéké. Ugyanezen vizsgálatok szerint a mindenna-pi interakciókban részt vevô személyek, a mindennapi tevékenységekbenszerepet játszó tárgyak (az ún. tárgyi cselekvés résztvevôi és tárgyai), vala-mint a változást mutató dolgok nevei nagyobb eséllyel kerülnek bele a koraiszókincsbe, mint például a mozdulatlan tárgyakat jelölô szavak.

Túl ezen, a kisgyermek szókincse az értelmi fejlôdés eseményeit is tükrözi.Például kimutatták, hogy a tárgyak, személyek eltûnésére utaló szavak(például angol gone ’elment’ vagy a magyar elment) elsajátítása egybeesik azún. tárgyállandóság kialakulásával (tehát azzal a fejlôdési szakasszal, amely-ben a gyerek megtanulja, hogy a látóterén kívül került dolgok, személyek tô-le függetlenül is léteznek).

A szókincs elsajátítása a kisgyermeknél rendkívül gyorsan megy végbe.Azt a kérdést, hogy vajon mire utalnak az ismeretlen, új szavak, a gyermekigen könnyen megoldja. Megfigyelések és kísérleti tapasztalatok szerint né-hány találkozás elég egy új szóval ahhoz, hogy rögzüljön a szó. (Nem is igenvolna lehetséges másként, hogy 15 éves korára a tízezres nagyságrendben le-gyen a gyermek szókincse.)

Ha egy új szóval – például toba – és egy új tárggyal találkozik a gyermek,néhány egyszerû elvet követ. Olyan elvek ezek, amelyek meggyorsítják a ta-nulást, s amelyek például nem állnak a fôemlôsök rendelkezésére.

1. Fônéviség elve. Ha semmi egyéb nem szól ellene, a gyerek az új szót fô-névként értelmezi. A ragok és a nyelvtan kialakulásakor természetesen szá-mos felülbíráló elv lép fel, melyek például megmondják, hogy a -ni végû szómégsem lehet fônév, hanem ige.

2. Teljes tárgy elve. Alapértelmezésében a név az egész tárgy, s nem egy ré-szének a neve.

3. Közepes általánosság elve. Az alapértelmezés szerint a név nem tulajdon-név, de nem is a legelvontabb kategória (például dolog) szintjén mûködik,hanem kb. olyan általánosságú név, mint a pohár, ablak stb.

196


4. Egyediség elve. Az új név nem lehet egy már létezô szó szinonimája. Haaz asztalon hever egy kés és egy ismeretlen tárgy, és a gyermek azt hallja:„Add ide a tobát!”, nem a kést fogja odaadni, hanem az új tárgyra értelmeziaz új szót.

Ezeket az elsajátítást gyorsító elveket társas tanulási elvek egészítik ki.A gyermek szótanulását a gondozó környezettel közös figyelem irányítja.A gyermek követi anyja tekintetét, s úgy értelmezi, hogy a felnôtt arról be-szél, amire éppen néz, amire figyel. Ez a társas figyelem szintén a nyelvelsa-játítás olyan mechanizmusa, amely legközelebbi fôemlôs rokonainknál iscsak csírájában van meg.

Úgy tûnik, a korai nyelvi fejlôdés egyetemes jelensége a szójelentés túlter-jesztése is. (Újabb adatok szerint ez a jelenség a korai szókincs mintegy egy-harmadát érinti.) Ilyenkor a gyerek a felnôttnyelvben más-más szóval jelölttárgyakat, személyeket valamiféle részleges egyezés, hasonlóság alapjánazonos szóval nevez meg (például minden négylábú a vauvau elnevezéstkapja). A szavak ilyen felnôttnyelvitôl eltérô, korai használata olykor egy-mástól meglepôen távol esô dolgok között létesít kapcsolatot. Egy másféléves kislány például tejjá-nak (= teának) nevezett mindenféle folyadékot (vi-zet, tejet, bort), tejjá-nak nevezte a Balatont, s ugyanezt mondta a talponállótmeglátva, ahova szülei elôzô nap egy pohár italra betértek. Egy másik eset-ben egy kisgyermeknek a falon függô, férfit ábrázoló képpel kapcsolatbanmegtanították a bácsi szót. A gyermek ezután a megtanult szót nem reálisszemélyekre vagy a megfelelô ábrázolásokra vonatkoztatta, hanem kizárólagegy másik, ugyanolyan magasságban függô – egyébként tájat ábrázoló – kép-pel kapcsolatban használta. Vagyis a gyermek számára a bácsi szó a „magas-ban függô valami” globális szituációjához kapcsolódott.

Ennek ellenkezôje, a szavak jelentésének a „beszûkítése” (vagyis a szó fel-nôttnyelvinél szûkebb körû használata, például a kutya szó használata ’far-kaskutya’ jelentéssel) ugyancsak elôfordul a nyelvelsajátítás kezdetén, bárúgy tûnik, lényegesen ritkább az elôbbinél.

Ilyen és más jelenségek jól mutatják, hogy a szótanulás során a kisgyer-meknek többféle feladattal kell megbirkóznia. Valamilyen módon részekrekell bontania a beszédfolyamot, azonosítani a szavakat, ezen túl pedig felte-véseket kell alkotnia arra nézve, hogy ez a szó a létezô dolgok milyen körérevonatkozik. Sok jel mutat arra: a világ jelenségei közötti eligazodásban a kis-gyermek egyik legnagyobb segítsége, támasza éppen a nyelv – a nyelv általnyújtott kategorizációs rendszer, a világnak a nyelvben kódolt „égi mása”.

5. Az 50 körüli szókincs elérése más szempontból is korszakhatárt jelez anyelvi fejlôdésben: nagyjából ugyanis erre az idôre esik az elsô szókapcsola-tok, a kéttagú mondatok megjelenése. (Ez a fejlôdési korszak általában másfél-két éves kor körül következik be.) A kéttagú mondatokban összekapcsoltnyelvi elemek – ha nyelvtanilag megformálatlanul is – már jelentésviszonyo-kat, jelentéskapcsolatokat fejeznek ki. Így a korai közléseknek ezt a típusát márjoggal tekinthetjük a mondatalkotás kezdetének.

197


A kéttagú mondatokban kifejezett jelentéskapcsolatok száma kezdetbenpersze rendkívül korlátozott. A legkorábbi típusokat az alábbi magyar gye-rekek beszédanyagából származó példák szemléltetik:

Pápá nem. kb. ’Nem akarok sétálni menni!’Még csoki! ’Még kérek csokit!’Cica el. ’A cica elment.’Csacsi ott. ’A csacsi ott van.’Vauvau hol? ’Hol van a kutya?’

Vessünk egy pillantást e korai mondatok angol, német, orosz, finn vagy –távolabb esô nyelveket választva – luó és szamoa megfelelôire!

angol: there book ’ott könyv’ more milk ’még tej’német: buch da ’könyv ott’ mehr milch ’még tej’orosz: Toszja tam ’Toszja ott’ jiscso moloko ’még tej’finn: tuossa Rina ’ott Rina’ anna Rina ’ad Rina’luó: en saa ’az óra’ miya tamtam ’ad-nekem cukor’szamoa: Keith lea ’Keith ott’ mai pepe ’ad baba’

angol: where ball ’hol labda’német: wo ball ’hol labda’orosz: gd’e papa ’hol papa’finn: missä pallo ’hol labda’szamoa: fea Punafu ’hol Punafu’

Azt látjuk: ezek a kezdetleges mondatok jelentésüket, szerkezetüket te-kintve alig térnek el a magyar anyanyelvû kisgyermekek legkorábbi kéttagúmondataitól.

Az ilyen típusú kéttagú mondatokat közelebbrôl megvizsgálva a kutatókazt találták: e korai közlések nagy többsége összesen négy alapjelentést kép-visel. Az ez, ott, hol + fônév típusú szókapcsolat valamilyen dolog, személyazonosítását, megnevezését szolgálja; a még kezdetûekkel a gyerek dolgok,személyek újramegjelenésére utal; a nem szót tartalmazó közlések alapjelen-tése pedig a tagadás vagy a nem-létezés. (Ezen túl persze a fenti közlésekegyben különbözô kommunikatív szándékokat is képviselnek: megnevezést,kérést, visszautasítást stb.)

Egymástól távol esô népek gyermekeinek legkorábbi mondatszerû pro-dukciói tehát azonos szerkesztési szabályokat és azonos jelentéskapcsolato-kat tükröznek. Ez utóbbit: a tartalmi-jelentéstani hasonlóságot azonban je-lenleg nem valamiféle egyetemes konstrukciós szabály számlájára írjuk,hanem az értelmi fejlôdés és a korai kommunikatív szándékok hasonlóságá-ra vezetjük vissza: a kétévesek gondolatai és vágyai, úgy látszik, meglehetô-sen hasonlóak szerte a világon!

198


A további fejlôdés során a jelentéskapcsolatok köre tovább bôvül. A gyere-kek például megtanulják egy közlésen belül összekapcsolni:

a cselekvô személyt és a cselekvést:Pápá apa. ’Apa elment.’Tonná Vimma. ’Vilma tornázik.’

a cselekvést és a cselekvés tárgyát:Medcsiná szék! ’Csináld meg (tkp. állítsd fel) a (felborult) széket!’

a birtokot és a birtokost:Zsuzsamama ágy. ’Ez Zsuzsamama ágya.’Vimma csoti. ’Ez Vilma csokija.’

a dolgot és annak tulajdonságát:Kicsi baba. ’(Ez) a baba kicsi.’Na vauvau. ’(Ez) a kutya nagy.’

Cselekvéses szempontból ezek a korai kétszavas megnyilatkozások egy-szerû állítások, illetve kérések, mint az alábbi magyar példák mutatják.

ÁLLÍTÁSOK PÉLDA

tárgy jelenléte ottvan huhujelenlét tagadása papi ejtárgy helye ott huhutárgy birtoklása edz enyimtárgy tulajdonsága Ági kakász

KÉRÉSEK

cselekvésre addide blabdainformáció ató hó?tagadás nem csicsi

Vessük össze a fent bemutatott kéttagú mondatokat felnôttnyelvi megfele-lôikkel! Azonnal látjuk, hogy mondataiból a kisgyermek számos olyan ele-met elhagyott, amelyek pedig az adott közlés nyelvtanilag „teljes értékû”megformálásához feltétlenül szükségesek lennének. Így például elhagyta aza, egy névelôt, az ez mutató névmást, a van igét, s mondatából persze teljesmértékben hiányoznak a szavak egymás közötti viszonyait kifejezô – valósá-gos tárgyi viszonyokra utaló – nyelvtani elemek is: a tárgyi, a hely-, illetve abirtokviszonyt jelölô morfémák.

Különbözô anyanyelvû kisgyermekek kéttagú megnyilatkozásait elemezvea kutatók úgy találták: korántsem véletlenszerû, hogy nyelvi fejlôdésüknek eb-

199


ben a szakaszában a kisgyermekek milyen szavakat (pontosabban milyenmorfémákat – önálló jelentéssel bíró nyelvi elemeket) sajátítanak el az ôket kö-rülvevô felnôttbeszédbôl. Eszerint a legkülönbözôbb anyanyelvû gyermekekkéttagú mondataiban sokkal gyakrabban szerepelnek konkrét jelentéssel, illet-ve meghatározott tárgyi vonatkozással rendelkezô ún. tartalmas szavak – fône-vek, igék, melléknevek – mint pusztán nyelvtani szerepet betöltô, így a jelentésszempontjából üres ún. funkcióelemek – névelôk, névmások, elöljárószók stb.

A jelenség magyarázata kézenfekvô: a kisgyermek könnyebben sajátítja ela világos, könnyen megragadható tárgyi jelentéssel bíró s a mondat hang-súlyviszonyai által jobban kiemelt elemeket. A tartalmas szavak használataezenfelül a kommunikációs célok szempontjából is „gazdaságos”, hiszen in-formációs értékük igen nagy, míg a funkcióelemeké csekély. A nyelvtanifunkciókat kifejezô morfémák száma ugyanis valamennyi nyelvben elenyé-szôen kicsi a tartalmas szavakéhoz képest, így a kisgyermek egy-egy adottbeszédhelyzetben elhangzott megnyilatkozásait nyelvtani ismereteink alap-ján könnyen ki tudjuk egészíteni teljes mondatokká. (Nem így lenne, ha a tar-talmas szavak maradnának el!) Ez a szerkesztésmód – a redundáns, csekélyinformációs értékû elemek elhagyása az adott megnyilatkozásból – a távira-tok „stílusára” emlékeztet, hiszen amikor egy üzenetet a lehetô legkevesebbszóból igyekszünk megszerkeszteni (a szavak pénzbe kerülnek!), természet-szerûen éppen ezeket hagyjuk el. (Így teljesen rendjén valónak tekintenénkegy ilyen szövegû táviratot: Apa utazik, gyerek anyunál, pénz megy – amelybôlszintén hiányoznak egyes funkcióelemek: a határozott névelô, a van ige; ép-pen azok, amelyeknek az elmaradását a fenti kéttagú mondatokban is megál-lapíthattuk.) A kisgyermek ilyen típusú közléseit távirati beszédnek nevezzük.Eddigi ismereteink szerint a „távirati jelleg” a korai gyermeknyelv egyete-mes fejlôdési sajátossága. (A távirati jelleg persze korántsem jelenti a funk-cióelemek teljes hiányát. Ezek közül néhány ugyanis – a még, nem, ott, hol –,amint láttuk, éppen a legkorábbi közlések alappilléreit alkotják.)

A kéttagú mondatok típusainak áttekintése során láthattuk, hogy a kis-gyermek már sok mindent ki tud fejezni (ha nyelvtanilag megformálatlanulis): tagadást, kérdést, birtokviszonyt és azt is, hogy valami hol helyezkedikel. Amiben azonban a gyermek nyelvi fejlôdésének ez a szakasza alapvetôenkülönbözik a további fejlôdési fázisoktól, az az egy megnyilatkozáson belülkifejezhetô jelentésviszonyok korlátozottsága: a gyerek egy megnyilatkozá-son belül a jelentésnek rendszerint csak egy aspektusát tudta kifejezni(például csak birtokviszonyt vagy csak tagadást). Amennyiben ennél több je-lentéskapcsolatot akar kifejezni, akkor gyakran szünettel elválasztott mon-datokat használ, mint az alábbi példákban:

Néze bácsi. Képe bácsi. ’Nézd a bácsi képét!’(evés közben:)

Hú pápá. Has. ’A hús lement a hasamba.’(hintában ülve:)

Ádámpapa lö. Vimma lö. ’Ádámpapa, lökd Vilmát!’

200


A kép, amit az elôbbiekben a nyelvi fejlôdés korai fázisairól adtunk, perszemeglehetôsen elnagyolt és általános. S feltétlenül hozzá kell fûznünk: noha arendelkezésünkre álló leírások lehetôvé teszik a fenti fejlôdési fázisok megál-lapítását, ez a kép mégis inkább csak egyfajta „statisztikai valószínûséget”tükröz, amelytôl bizonyítottan léteznek egyéni eltérések. Egyebek között el-térô lehet (bizonyos életkori határok között) a nyelvelsajátítás kezdeténekidôpontja, az egyes fejlôdési szakaszok idôtartama. Különbözhet az elsô 50szó összetétele (egyes gyerekek kezdeti szókincsében a „személyes-társas”típusú szavak dominálnak, nem a fônevek). Az egyszavas közlések korszakaután egyes gyerekek két vagy több elembôl álló vertikális mondatokat (jelenté-sükben összefüggô, de hanglejtés, hangsúlyozás szempontjából különállóegyszavas közléseket) kezdenek használni. (Pl. Ement. Apa. Buhval. ’Apa el-ment busszal.’ A valódi mondat létrejöttét ilyen esetben a jelentés szempont-jából összetartozó szavakat formailag is összekapcsoló mondatprozódiakialakulása jelzi.)

Ezeket a különbségeket jelenleg az egyes gyermekeket sajátosan jellemzômegismerési sémák, illetve a nyelvi környezet, a gyereknek szóló nyelv, be-szédmód különbségeivel magyarázzák.

6. A nyelvi fejlôdés következô korszakának az átlagos mondathossz állandónövekedésével együtt bekövetkezô legfontosabb eseménye: a mondat alkotó-részei közötti viszonyokat kifejezô (valóságos tárgyi viszonyokra utaló) nyelv-tani eszközök egész sorának kialakulása és egyre differenciáltabb használata.

Ezeknek a grammatikai eszközöknek – például ragoknak, viszonyító jelek-nek – az elsajátítása a gyermeki gondolkodás fejlôdésének a szempontjából isnagy jelentôségû esemény, hiszen ezek segítségével tudja a fejlôdô gyermeka dolgok közötti viszonyokat – relációkat – a tárgyi szituációtól függetlened-ve, az absztrakt gondolkodás szintjén megragadni.

Hogy milyen nyelvtani megkülönböztetést mikor sajátít el a gyerek, ezpersze korántsem a véletlen függvénye. Sokfelôl megerôsített tapasztalat: agrammatikai viszonyokat jelölô morfémák (ragok, jelek) elsajátítási sorrend-je egyazon nyelven belül nagyfokú állandóságot mutat. Így például az angolgyerekek beszédében – egybehangzó tapasztalatok szerint – a legelsô gram-matikai morfémák az elsajátítás sorrendjében a következôk: a folyamatos je-len idejû igealak -ing ragja; az in és az on elöljárószók; a többes számot kifeje-zô -s morféma és egyes igen magas gyakorisággal használt szabálytalan múltidejû alakok (came ’jött’, went ’ment’). A magyar gyerekek beszédében elsô-ként megjelenô grammatikai morfémák: a -t tárgyrag; a -ba/-be helyhatározóirag; az -é birtokjel; az -m birtokos személyjel; a -k többesjel és a -nak/-nek ré-szeshatározórag.

Az elsajátítási sorrend lehetséges okait vizsgálva azt találták: a sorrendetbefolyásolhatja a megfelelô grammatikai morféma mondatszerkezeti-jelen-téstani összetettsége (közelebbrôl: a benne „kódolt” grammatikai jelentésekszáma). Talán ez a tényezô magyarázza, hogy a magyar gyerekek a birtokvi-szonyt kifejezô -é birtokjelet korábban sajátítják el, mint a birtokviszony és aszemély kategóriáira együtt utaló birtokos személyjeleket; vagy a nyelvtani

201


szám kategóriájára utaló -k többesjelet jóval hamarabb tanulják meg, mint aszám és a birtokviszony nyelvtani kategóriáit „halmozottan” jelölô -i birto-kos személyjelet (pl. kapu-i).

Túl ezen, a nyelvtani kategóriák elsajátítási sorrendjét egyebek között az isbefolyásolja, hogy egy-egy adott nyelvtani kategória az adott nyelvbenmennyire számít alapvetônek, s jelenléte mennyire szembetûnô. A hébernyelvben például a grammatikai nem szerinti megkülönböztetés átfogóbb ésszembetûnôbb, mint a franciában. Így a héber nyelvet tanuló gyerekek, akika nyelvtani nem kategóriájának az azonosításában több támpontra támasz-kodhatnak, mint a francia anyanyelvûek, korábban sajátítják el ezt a nyelvta-ni megkülönböztetést, mint francia társaik.

A nyelvtani eszközök elsajátítása egyébként korántsem valamilyen egy-szerû, „egyenes vonalú” fejlôdésként leírható folyamat. Erre utal például aza tény, hogy a harmadik fejlôdési szakaszba lépô kisgyermek a mondat ele-mei közötti jelentésviszonyok kifejezésében olykor nem azt a ragot, végzô-dést használja, amelyet az adott nyelv szabályai elôírnak. Így például a bir-tokviszonyt a kisgyermek kezdetben ilyen típusú szerkezetekkel fejezheti ki:Pannijé cica; Panninak (a) cica ’Panni cicája’. Vagyis csakis a birtokost jelölinyelvtanilag, holott a magyar nyelv szabályai szerint a birtokra utaló szó (abirtokszó) az, amelyik mindig kap ragot. Ha tehát a harmadik szakaszbanmegjelenik is a nyelvtani elemek egész sora, az adott nyelv szabályainakmegfelelô használat bizonyos esetekben csak a fejlôdés késôbbi szakaszaibanalakul ki.

Vegyük most szemügyre ezeket az újonnan megjelenô ragozott szóalako-kat – formai szempontból. Látni fogjuk, hogy az a mód, ahogyan a kisgyereka különbözô szótöveket a toldalékokkal összekapcsolja, igen gyakran jelen-tôsen eltér a köznyelvben szokásos eljárásoktól, és számos furcsa szóalakoteredményez. A magyar gyermeknyelvi leírásokból például – szófajok szerintcsoportosítva – ilyen sajátosan formált szavakat gyûjthetünk össze:

Fônevek:piszokt (piszkot), kôk (kövek), szemet (szemét), retke (retek), kezeje (keze),virágt (virágot), kalapval, késvel, lovatat, ruhátot, lókak (lovak)

Igék:eszt, ett, eszett (evett), eszikni, eszni (enni), nevetettek (nevettek), kötte (kötöt-te), fek (fekszik)

Melléknevek:kicsibb, szebbebb

Névmások:tiem (enyém), engembe (belém), engeddel (veled), émmel (velem), tégetek(benneteket)

202


Ha ezeket a szokatlan nyelvi formákat alaposabban megvizsgáljuk, látnifogjuk, hogy eltérésük felnôttnyelvi megfelelôiktôl egyáltalán nem véletlen-szerû, hanem meghatározott szabályszerûséget mutat. Ilyen szabályszerûségpéldául, hogy a kisgyermek a nem „szabályosan” ragozott (például tôválta-kozást mutató) szavakat úgy kezeli, mintha a szabályosan ragozandó elemekcsoportjába tartoznának. Például az esni-hez hasonló „szabályos” fônévi ige-nevek vagy a hajók-hoz hasonló többes számú alakok létrehozásának szabá-lyát az eszik, ló típusú szavakra is kiterjeszti, és ilyen alakokat mond: eszni,lók. Ez a túlszabályosításnak nevezett jelenség az anyanyelv elsajátításánakmeghatározott szakaszában törvényszerûen fellép.

A példákból kiolvasható másik ilyen szabályszerûség, hogy a feltehetôenutánzás útján, ragozott formában megtanult szavakat a kisgyermek szótônektekinti és újabb ragokat fûz hozzá; így jön létre a ragkettôzés, mint a lovatat,ruhátot példákban. Az is gyakori jelenség, hogy a gyermek a különbözô rago-kat, jeleket a kötelezô kötôhang mellôzésével közvetlenül a tôhöz kapcsolja(kötte, virágt).

A fenti példák meggyôzôen bizonyítják, hogy amikor a kisgyermek azalaktan szabályait elsajátítja (vagyis megtanulja, hogyan változtassa a szavakhangalakját mondatbeli szerepüknek megfelelôen), igen gyakran nem a kör-nyezetétôl hallott ragozott szóalakokat utánozza, hanem a különbözô nyelv-tani elemek (ragok, jelek) használati szabályainak a felismerése után magaigyekszik megalkotni a megfelelô nyelvi formákat. Olyan jelenség ez, amelya nyelvelsajátítás kutatásának egyik legtöbbet vitatott folyamata. Ezzel kap-csolatban azt is megállapíthatjuk, hogy a kisgyermek sajátos tanulási sor-renddel rendelkezik. Ez abban áll, hogy elôször a nyelvi jelenségek szélesebbkörére érvényes szabályt sajátítja el (például hogy a tárgyi viszonyt -t raggaljelöljük), és csak ezután tanulja meg az ezzel kapcsolatos – a nyelvi elemekszûkebb körére, a „kivételekre” érvényes – második szabályt (hogy ilyenesetben bizonyos fônevek tövet váltanak).

Mindezek után talán nem is szükséges külön hangsúlyozni: a teljes nyelv-tani rendszer birtokbavétele hosszú és bonyolult tanulási folyamat eredmé-nye. Számos vita folyik arról, hogy vajon ebben a folyamatban mennyire vanmagyarázó erejük az általános tanulási elveknek, s mennyire sajátos a nyelv-tani szervezôdés. Vannak kompromisszumos megoldások is. Ezek szerint aszabályos, a nyelvben termékeny formák elsajátításáért a szabály alapú rend-szer a felelôs, mely idegrendszerileg (lásd a Beszéd és gondolkodás címû fejeze-tet) az elülsô agyrészeknek feleltethetô meg, míg a kivételek, illetve ritkábbtípusok elsajátításáért a szótanulásban résztvevô asszociatív szervezôdésû,hátsóbb elhelyezkedésû agyrészek lennének a felelôsek.

A nyelvtani rendszer elsajátítását kísérleti eljárásokkal is vizsgálják. Ezekpróbálnak mondatértelmezési helyzetekben választ kapni arra is, hogy azegyetemes elveken belül milyen sajátosságai vannak az egyes nyelveknek.A magyar gyermek például 3 éves korára már elsajátítja, hogy a mondatszer-kezet értelmezésében elsôsorban a ragokra támaszkodjon, kisebb életkorbanviszont még sokban támaszkodik az élôségre mint jelentésbeli tényezôre is.

203


A 13.3.táblázat illusztrálja, hogy a hasonló mondatértelmezési kutatások sze-rint milyen eltérések vannak egyes nyelveknél a kora gyermekkori és a fel-nôtt értelmezési minták között.

13.3. táblázat. Néhány jellegzetes eltérés a cselekvô hozzárendelésében különbözô nyelvekben

Nyelv Gyermek Felnôtt

Magyar Élô > Rag > Szórend Rag > Szórend > Egyeztetés > ÉlôTörök Rag > Szórend ? Élô ? Rag > Él > SzórendSzerb/horvát Élô > Rag > Szórend > Egyeztetés Rag > Egyeztetés > Élô > SzórendWarlpiri Élô > Rag > Szórend Rag > Élô > SzórendHolland Szórend > Rag > Élô Rag > Szórend > ÉlôAngol Szórend > Élô > Egyeztetés Szórend > Élô > EgyeztetésFrancia Szórend > Élô Egyeztetés > Élô > Szórend

A hasonló kutatások eredményeinek értelmezését számos vita kíséri. Jóllátható, hogy a „ragozó nyelvekben” hamar a ragok válnak vezetô tényezô-vé, míg a szórendi kódolást használó nyelveken a szórendre összpontosít agyermek. A nyelvelméleti viták nem a tényeket illetik, hanem arra vonatkoz-nak, hogy vajon csupán gyakorisági, tapasztalati tanulás eredménye-e, vagyaz egyetemes nyelvtanban lehetséges paramétereknek, azaz a nyelvtípustbeállító „kapcsolóknak” a biológiai alapú beszabályozásából származnak-e.

A mondat- és a szövegbeli referenciaviszonyok biztonságos kezelése, azösszetett mondatok ritkább vagy bonyolultabb változatainak az elsajátítása,a szórendi és prozódiai szabályok helyes alkalmazása, vagy – bonyolult mor-fológiájú nyelvek (mint a magyar) esetében – a ritkább vagy komplexebbgrammatikai morfémák használati szabályainak a feltérképezése az iskolás-korba mélyen belenyúló tanulási feladat. Fontos megjegyezni: ezt a hatalmasfeladatot a gyermek jórészt a maga erejébôl, „explicit” tanítás-javítás nélkülvégzi el. Tapasztalatok szerint ugyanis az ôt körülvevô felnôttek a gyermekiközléseknek nem a nyelvtani megformálására, hanem igazságtartalmára, il-letve szociális elfogadhatóságára figyelnek. Éppen ezért egyetérthetünkazokkal, akik az anyanyelv nyelvtani rendszerének az elsajátítását az ember-gyerek egyik legjelentôsebb, legcsodálatosabb teljesítményének tekintik.

7. A nyelvtani fejlôdés tárgyalása után nézzük meg végül, hogy alakul aszójelentés elsajátítása, a szókincs fejlôdése a nyelvi fejlôdés késôbbi szaka-szaiban.

Körülbelül a kétszavas mondatok korszakának a vége felé fontos fordulatkövetkezik be a kisgyermek nyelvi fejlôdésében. A gyermek, aki csekély szá-mú, lassan bôvülô szókészletét nehezen meghatározható, változékony, egyé-ni jelentések kifejezésére vagy globális helyzetek jelzésére használta, mostmintha ráébredne arra, hogy a környezetébe tartozó személyek és dolgokmindegyikéhez meghatározott hangsor tartozik – mindennek megvan a maganeve. Ezt az eseményt úgy is jellemezhetnénk, hogy a kisgyermek bizonyos

204


értelemben felfedezi a nyelv legalapvetôbb tulajdonságát – szimbolikus jelle-gét. Ennek a fontos belsô fordulatnak külsô jele egyrészt a szókincs ugrássze-rû gyarapodása – az eddigi tízes nagyságrendû szókincs ekkor néhány hó-nap alatt ötszörösére, tízszeresére nô. Erre utal másrészt a nyelvi aktivitás,érdeklôdés hirtelen megnövekedése: egy idô után a kisgyerek már maga kér-dezôsködik az újonnan megismert dolgok, tárgyak neve után, sôt új dolgokelnevezésére maga is alkot új szavakat. A szókincs gyarapodásával együtt aszavak jelentése is fontos változáson megy át; egyre inkább függetlenedik abeszédhelyzettôl, közeledik a szó társadalmilag érvényes használati köréhez– egyre szilárdabb, konvencionálisabb jelentésre tesz szert. A korai szavakgyakran túlságosan tág „érvényességi köre” most megoszlik a „felnôttnyel-vi” jelentéshez közelebb álló új szavak között. A vauvau szó például, amelykezdetben minden négylábút jelölt, most eredeti jelentésterülete egy részétátadja az új sajátosságok, tulajdonságjegyek (például szín, nagyság, hang-adásbeli különbségek) alapján elhatárolt tehén, ló, bárány stb. szavaknak.Ahogy tehát a kisgyermek szókincse bôvül, egyben a már korábban elsajátí-tott szavak jelentése is egyre pontosabb lesz.

A szókincs elsajátítása korántsem csupán szavak és a hozzájuk tartozó szó-jelentések elsajátítását jelenti. A gyermeknek ugyanis ezenfelül még azt ismeg kell tanulnia, hogy az általa elsajátított szavak hogyan viszonyulnakegymáshoz. A szójelentések közötti részleges azonosságok, hasonlóságok, el-lentétek vagy hierarchikus kapcsolatok felismerése idôvel egyfajta „jelentés-háló” kiépüléséhez vezet a szókincset tároló szemantikai emlékezetben. Egy-egy új szó elsajátítása nem csupán új elemmel gyarapítja a kisgyerek mentálisszótárát, hanem e szótár megfelelô „részlegének” bizonyos fokú újraszerve-zését is eredményezheti. (Például egy-egy új színfogalom elsajátítása módo-sítja egyes, már korábban megismert színelnevezések „érvényességi körét”,egymáshoz való viszonyát.)

Vizsgálati adatok sora bizonyítja: a szavak egymás közötti kapcsolatrend-szerének kialakulása hosszú fejlôdési folyamat eredménye. Ennek egyik leg-fontosabb állomása, az ún. szintagmatikus–paradigmatikus váltás hétéves korkörül következik be. Hogy létezik ilyen váltás, arra az ún. „szabad szóasszo-ciációs vizsgálatok” során derült fény. (A szóasszociációs vizsgálatok e típu-sában a vizsgálati alanyok feladata abban áll, hogy egy adott hívószóra megkell mondaniuk az elsô szót, ami eszükbe jut.) Hétéves kor elôtt a gyerekek amegadott hívószóra olyan szóval válaszoltak, amely egy jól szerkesztettmondatban a hívószó után következhetett volna. (Például a kutya hívószóra azugat választ adták.) Hétévesnél idôsebb gyerekek válaszai viszont rendsze-rint más, a hívószóval azonos szófaji kategóriába tartozó (és jelentés szempontjá-ból hozzá közel álló) szót tartalmaztak. (Ilyen például a kutya hívószóra adottmacska válasz.) Ezek az adatok azt mutatják: hétéves kor körül az elsajátítottszavak új osztályozási ismérvek szerint kezdenek egymáshoz kapcsolódni aszemantikai emlékezetben. (Ezt a jelenséget többnyire a megismerési folya-matoknak az adott életkorban bekövetkezô változásaival magyarázzák.)

205


A szójelentés fejlôdése, a szemantikai háló fokozatos kiépülése során aszójelentés újabb és újabb dimenziói tárulnak fel: a gyermek a jelentés egyretöbb és egyre differenciáltabb alkotórészét ismeri fel és fûzi hozzá az eredeti– esetenként túl általános, elnagyolt, pontatlan – szójelentésekhez. Jól szem-lélteti ezt egy bonyolultabb jelentésû ige, az ígér jelentésének az elsajátítása.4-5 éves gyerekek beszédében az ígér igének ilyen típusú használata is elôfor-dul: Megígértem, hogy Mari átjön, de nem jött. A hibás használat e típusából ki-derül: a gyerek már megtanulta, hogy az ígér az „állít, mond” típusú igékcsoportjába tartozik, s azt is tudja, hogy az ige kimondása kötelezettség vál-lalását is magában foglalja. Ugyanakkor azonban még nem tanulta meg,hogy ez a kötelezettség kire hárul (ti. hogy a megígért cselekvést az ígéretettevô személynek kell végrehajtania). Egy másik, ugyancsak az ígér igévelkapcsolatos vizsgálatban azt találták: a vizsgált 5-6 éves gyerekek csak a be-tartott, megvalósuló ígéretet tekintették ígéretnek. Ugyanezen vizsgálat ada-tai szerint az ígér ige felnôttnyelvi jelentése csak viszonylag késôn, 8-9 éveskor körül alakul ki.

8. Ez utóbbi példa bizonyos mértékig már átvezet bennünket a beszédfej-lôdés során elsajátítandó szabályok egy további halmazához. Ezek a szabá-lyok azt írják elô, hogyan kell használni a nyelvet az adott közösséget, kultú-rát jellemzô kommunikációs helyzetekben, az egyén mindennapi életénekkeretét alkotó társas interakciókban.

Mi mindent kell megtanulnia a gyereknek a nyelv használatáról ahhoz,hogy közössége teljes értékû tagja lehessen? Röviden összefoglalva körülbe-lül a következôket:

a) Mikor lehet/szabad/kell beszélnie és mikor lehet/szabad/kell hallgat-nia a mindennapi élet során elôforduló beszédhelyzetekben?

b) Milyen témákról, kivel, hol és hogyan lehet/szabad/kell beszélnie?

Bármilyen egyszerûnek tûnik a fenti felsorolás, megvalósításához szabály-rendszerek sokaságát kell a gyereknek elsajátítania: a nyelvi változatok és„használati szabályaik” felismerésétôl a koherens dialógusalkotásig; az adottközösségben érvényes beszédaktus-típusok elsajátításától a beszélés „mûfa-jainak” (a nyelvi közösség által használt szövegtípusoknak) a kompetens al-kalmazásáig.

Ezeknek a nyelvhasználati szabályoknak a megtanulása szorosan összefo-nódik a nyelvi struktúra elsajátításának a folyamatával. Nem szabad ugyaniselfelejtenünk: a kisgyermek, miközben a nyelv eszközeit fokozatosan birtok-ba veszi, használatukat begyakorolja, többnyire valakihez és valamilyen céllalbeszél: válaszol a hozzá intézett felnôttmegnyilatkozásokra, tudatja szándé-kait környezete tagjaival, s szüntelenül gyarapodó nyelvi eszközök birtoká-ban egyre változatosabb módon – és egyre eredményesebben – képes befo-lyásolni az ôt körülvevô felnôttek magatartását.

Kutatások sora bizonyítja: a kisgyermek már viszonylag korán képes arra,hogy kommunikációs és cselekvési céljai érdekében, a hallgató elvárásainak

206


megfelelôen módosítsa közlései nyelvi megformálását. Szemléletesen bizo-nyítják ezt az ún. akciókérés kategóriájának a változatai a nyelvi fejlôdés koraiszakaszaiban. (Az akciókérés a hallgató kérése/felszólítása valamilyen cse-lekvés elvégzésére – érthetô módon az egyik legfontosabb közléstípusnakszámít a környezetére utalt, lehetôségeiben korlátozott kisgyermek kommu-nikációjában.)

Így például egy különlegesen aktív magyar kisfiú két és fél és hároméveskora között egyebek mellett a következô szerkezeteket használta akciókéré-sek kifejezésére (az alábbi lista korántsem teljes!):

1. Fônévi igenévi igealak + felszólító intonáció:Fejemelni én! (’Emelj fel engem!’)

2. Fônévi igenévi igealak + felszólító intonáció + ’jó?’(tárgyat a felnôtt felé nyújtva):Ezt eltenni, jó? (’Ezt tedd el, jó?’)

3. A kért tárgy megnevezése + ’jó?’Egy nagy papijt, jó? (ti. ’adjál!’)

4. ’Segítség!’ + problémaleírás:Segítség, ez a csöngô nem megy fôtekejedni!(ti. nem tudja felhúzni a felhúzható játékot – segítséget kér)

5. Indirekt kérés:Hazamész a nyócadikra? (szeretné, ha apja visszamenne a 8. emeleten lé-vô lakásba)

6. Saját cselekvési szándék bejelentése (a cselekvés megvalósítása a felnôttközremûködését igényli)(a magasban felfüggesztett harangra néz, karját a felnôtt felé nyújtja):Fejkapaszkodok.

7. Ható ige(labdát odaviszi a felnôttnek):Így ... így dobálhatod azt! (kb. ’Légy szíves, így dobd azt!’)

8. ’Kérlek, hogy...’/ ’Kérlek szépen, hogy...’ + alárendelt mellékmondat:Most ajja kéjlek szépen, hogy odaadod nekem a fénképezôgépet.

9. ’Tedd meg, hogy...’ + alárendelt mellékmondat + feltételes mód:Tedd meg, hogy megmosnéd! (Sic!)

A ható képzô, a Kérlek, hogy... vagy a Tedd meg, hogy... kezdetû mondatok ésegyéb, ún. jelentéslágyító (s egyben felnôttet puhító) eszközök használata azt

207


jelzi: a kisgyermek ráébredt arra, hogy kérése formájának a hallgatói elvárá-sokhoz igazodó módosításával könnyebben érheti el a kívánt cél megvalósu-lását. Más vizsgálatokban is bebizonyosodott: a gyermekek igen korán képe-sek arra, hogy bizonyos, a beszédpartner relatív társadalmi státusát jelölô,egyszerûbb nyelvi formák között különbséget tegyenek, és ilyen formákatmegfelelô helyzetben megkülönböztetett módon használjanak (például fel-szólító módú igealakokat a kortárscsoportban, engedélykérést a „felsôbb”kategóriába tartozó beszédpartnerekkel).

Ezt a tanulási folyamatot egyébként rendszerint a környezet is elôsegíti.Vizsgálati adatok és a köznapi tapasztalat egyaránt igazolja: az udvariasságszempontjából jelölt nyelvi formák tanítása, gyakoroltatása igen sok kultúrá-ban explicit módon történik. A szülôk és a gyermeket körülvevô más felnôt-tek jelentôs erôfeszítést tesznek, hogy az adott életkori szinten megtanítható„társas rutinokat” (például a köszönés, köszöntés, búcsúzás formuláit) a kis-gyerek minél korábban elsajátítsa.

A nyelv társadalmilag elfogadott használati módjának az átadása része ésegyben eszköze is a kultúra átadásának. Társadalmi szerkezet és kultúra kezdet-tôl fogva jelen vannak a gyermek és környezete közötti beszédkapcsolatban,szerepet játszanak a kisgyermeknek szóló beszéd alakulásában, s magát agyermeki beszédet is alakítják.

Ezeknek a nyelvhasználati szabályoknak a felismerése és helyes alkalma-zásuk (ami semmivel sem egyszerûbb folyamat, mint a nyelvi szimbólumok,a grammatika birtokbavétele) út a társadalmi és kulturális tudás megszerzé-séhez, s ezen belül út a saját identitás, a saját szerepek elsajátításához is.

9. Visszatérve a kisgyermek nyelvi fejlôdésének tárgyalt szakaszaira, e bo-nyolult folyamat lényegét a következôkben foglalhatjuk össze:

a) A gyermek a nyelv elsajátítása során a közhiedelemmel ellentétben leg-többször nem kész mondatokat tanul meg (utánoz), hanem környezetenyelvi megnyilatkozásainak spontán elemzésével maga alkotja megközléseit – olyanokat is, amelyeket soha senkitôl nem hallott.

b) Nyelvi fejlôdésének egyes szakaszaiban a kisgyermek jól leírható szabá-lyok alapján alkotja meg nyelvi megnyilatkozásait. Az egyes fázisokbanleírható tipikus szabályok nem azonosak a „felnôttnyelv” szabályaival,fejlôdése során azonban a kisgyermek egyre közelebb kerül a környeze-te által használt nyelv szabályrendszeréhez. Számos vita kíséri, hogy eza szabálykiemelés mennyire a nyelv egyetemes biológiai vonásainak ki-bontakozásából, s mennyire a gyakorisági tanulásból ered.

c) Egy nyelv elsajátítása a hangrendszer, a nyelvtan és a szókincs birtokba-vételén túl az adott nyelv – társadalmilag és kulturálisan meghatározott– használati szabályainak az elsajátítását is magában foglalja. E kettôstanulási folyamat végeredménye a kommunikatív kompetencia: a képességgrammatikailag helyes és a mindenkori beszédhelyzetnek megfelelôközlések létrehozására.

208


A nyelvelsajátítási folyamat alapvetô jellemzôje a kreativitás. A gyermek akörnyezetével kialakult kapcsolatok keretében alkotó módon sajátítja el anyelvet. A nyelvi rendszer döntô részének a birtokbavételéhez a kisgyer-meknek mindössze néhány évre van szüksége.

Tágabb perspektívából nézve azonban a nyelvelsajátítás az élet végéig tar-tó folyamat. A világra vonatkozó ismereteink gyarapodása, életünk új megúj nyelvi, nyelvhasználati tapasztalatai a nyelvvel kapcsolatos tudásunkat isfolyamatosan tágítják és újraszervezik.

Hozzá kell fûznünk, hogy a tudomány mai álláspontja szerint a nyelvelsa-játítás képessége öröklött, sajátosan emberi képesség. Tehát az embergyerek-be – és csak az embergyerekbe – mintegy „be van építve” a nyelv megtanulá-sának képessége. Ez a képesség azonban egyáltalán nem határozza meg,hogy a gyermek melyik nyelvet fogja megtanulni. Tehát bármelyik gyermekbármelyik nyelvet elsajátíthatja anyanyelvként, ha az illetô nyelvet beszélôtársadalmi környezetbe kerül. (Társadalmi környezet nélkül természetesenegyáltalán nem jöhet létre emberi beszéd.) A sajátosan emberi nyelvi képes-ség és a társadalmi közeg egyaránt, egyenlô mértékben fontos feltétele azanyanyelv elsajátításának.

A közössége által beszélt nyelv birtokbavétele döntô tényezô a kisgyermekszocializációjában, abban a folyamatban, amelynek eredményeként a gyer-mekbôl társadalmi lény, egy adott közösség teljes értékû tagja lesz.

209


14. A NYELV ÉS AZ AGY

1. Az anyanyelv elsajátításáról szóló fejezetben említettük, hogy velünk szü-letett agyi struktúrák, idegélettani szerkezetek teszik lehetôvé a nyelv elsajá-títását és ennek a tudásnak a beszédben és beszédértésben való felhasználá-sát. Ugyancsak velünk született idegélettani struktúrákon alapulnak azok alélektani folyamatok is, mint például az emlékezet különbözô válfajai, a fi-gyelem és mások, melyek mûködése a nyelv elsajátításának és a nyelvtudásbeszédbeli alkalmazásának feltételei. Anyanyelvünk nyelvtana tehát egyfajtatudásrendszer, amely az agy idegszövetei által képzett szerkezetekben, azagykéreg erre szakosodott területein tárolódik.

2. Milyen lehet a beszélôk agyában tárolt nyelvtan felépítése? Olyasmi,mint amit egy nyelvtankönyv fejezeteiben találunk, vagy inkább másfajtaszervezôdésrôl van szó? Erre a kérdésre a nyelvészet és az idegélettan (neu-rológia) együttmûködése szolgáltathat válaszokat. Az elménkben tároltnyelvtan belsô tudati/agyi állapot. A beszéd és a beszédértés során ezt a tu-dást közvetítô-kivitelezô mechanizmusok, programok jelenítik meg, hasz-nálják fel, például a beszédszerveket mozgató, azokat összehangoló progra-mok vagy a hallásészlelés mechanizmusai vagy akár a gondolkodásnak anyelvi jelentéseket felhasználó mûveletei.

A nyelvészet és az idegélettan (neurológia) együttmûködése célul tûzi kiaz agyunkban/elménkben tárolt nyelvtan és a beszédviselkedés közötti kap-csolatok leírását, másrészt a nyelvtan alapjául szolgáló anatómia (az idegistruktúrák felépítése) és a fiziológia (a beszédben szerepet játszó izommûkö-dések idegélettana) közötti kapcsolatok megállapítását.

A nyelv vizsgálata magáról az emberi agyról is sok olyan információt közöl-het, amely nem lenne helyettesíthetô az állatok agyának és viselkedésének ta-nulmányozásával. Az állatok idegrendszere számos alapfunkcióját tekintveazonos az emberével. A legjelentôsebbek ezek közül a mozgás szabályozása ésaz ingerek feldolgozása. Az emberi agyat minden állati idegrendszertôl meg-különbözteti a tanulással elsajátítható, speciális tevékenységek nagy száma.Ennek kiemelkedô példája a nyelv, az emberi agy különösen alkalmasnak lát-szik a nyelvek elsajátítására és használatára. Mai ismereteink szerint erre egye-dül az emberi agy képes. Ezt számos olyan kísérlet kudarca is alátámasztja,amelyek során más fôemlôsöket próbáltak a nyelv használatára tanítani, aminterrôl az Állati kommunikáció – emberi nyelv címû fejezetben már szó volt. Az em-beri agy minôségileg és mennyiségileg is különbözik a többi fôemlôsökétôl.

210

Ennek kijelentése természetesen éppúgy nem a fôemlôsök képességeinek „le-nézése”, mint ahogy az a felismerés sem „lenézése” az emberi fajnak, hogy bi-zonyos fajtájú énekesmadarak tanulás nélkül, a velük született képességeiknekköszönhetôen énekelni tudnak, amire az ember viszont nem képes.

3. Az emberi agy alapvetôen két féltekébôl áll. A jobbkezes emberek körül-belül 98%-ában a bal agyfélteke felelôs a nyelvi és beszédfolyamatok szerve-zôdéséért. A szigorúan balkezes emberek körülbelül 80%-ánál is ugyanez ahelyzet, de a szigorúan balkezesek körülbelül 20%-ánál a jobb agyfélteke sze-repe meghatározó a nyelvhasználat szervezésében.

Egyre több bizonyíték szól amellett, hogy az agyunkban/elménkben tároltnyelv egyedülálló tudás, független a megismerési képességektôl és rendsze-rektôl, amelyekkel egyébként kapcsolatban áll. A bizonyítékok például abbóladódnak, hogy az agy különbözô területein jelentkezô helyi sérülések – agondolkodási, problémamegoldási és más megismerési képességek tökéletesépségének megmaradása mellett – sajátos nyelvi károsodásokhoz vezethet-nek. Mégpedig nem a teljes nyelvi képesség korlátozódásához, hanem azegyik részrendszer sérüléséhez, korlátozódásához a többi nyelvi funkcióépen maradása mellett.

Ha valamilyen okból, például baleset, agyvérzés vagy más betegségek kö-vetkeztében megsérülnek azok az agyi szerkezetek, idegélettani struktúrák,melyek hordozói, tárolói a nyelvtan tudásának és beszédbeli felhasználásá-nak, akkor ilyen esetben maga a hordozott nyelvi tudás (a nyelvtan valamelyrészrendszere) is megsérülhet, illetve a beszéd és beszédértés tevékenységekorlátozottá vagy akár teljesen lehetetlenné válhat. Ezeket a jelenségeket szer-zett (nem velünk született) nyelvi zavaroknak, szakszóval afáziának hívjuk.

Hosszú történeti elôzménye van annak a felismerésnek, melyet egy franciasebész, Paul Broca boncolási eredmények alapján fogalmazott meg. 1861-ben

211

14. A nyelv és az agy

14.1. ábra. Az agy két féltekébôl áll

ORR

Broca bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a bal agyfélteke elülsô részén, egykritikus területet érô helyi károsodás, sérülés a beszéd képességének részle-ges vagy akár teljes elvesztését eredményezi. Ezt a régiót ma Broca-területneknevezik, a sérülésébôl adódó nyelvi zavart pedig Broca-afáziának. Ugyanak-kor az agy jobb féltekéjének hasonló területein lévô károsodás nem jár ilyenkövetkezményekkel. Broca leglényegesebb következtetése az volt, hogyjobbkezes személyeknél a beszéd kifejezô, kivitelezô apparátusa az agy balhomloklebenyének egy kicsi területével, a harmadik homloki agytekervényhátsó harmadával van kapcsolatban.

Broca amellett érvelt, hogy az agynak az agytekervények szerinti anató-miája viszonylag állandó, és az agytekervények mint állandó képzôdményekkapcsolatban vannak egyes pszichológiai mûködésekkel – ma is sok elemzésalapul ezen a gondolaton. Broca leglényegesebb következtetései ma is elfo-gadottak. Rámutatott arra, hogy amennyiben a bal homloklebeny harmadikhomloki agytekervénye károsodik, például agyvérzés következtében, akkortipikus nyelvi zavarok keletkeznek: ún. Broca-afázia lép fel. Paul Broca azt iskiemelte, hogy a jobbkezes embereknél az afázia kifejezetten a bal agyféltekekárosodásának a következménye, nem pedig a jobb agyfélteke károsodásáé.

A Broca-afáziában szenvedô emberek beszédét szókeresési szünetek, töre-dezettség, a nyelvtani morfémák (esetragok, személy-/számjelek) használa-tának hiánya vagy nyelvtanilag téves alkalmazása és nagyon gyakran a szó-rend zavarai jellemzik. Hallás utáni megértésük általában jó, ha hétköznapitémáról folyik a beszélgetés.

212


14.2. ábra. A nyelv és a beszéd szempontjából legfontosabb agykérgi területek

Motoros kéreg

Nyakszirtilebeny

Elsôdlegeslátókéreg

Wernicke-területBroca-

terület

Sylvius-árok

Homloklebeny

Fali lebeny

Halántéklebeny

MásodlagoshallókéregElsôdleges

hallókéreg

A következôkben bemutatunk egy részletet egy magyar anyanyelvû Broca-afáziás személy spontán beszédébôl. Az alábbiakban olvasható, lejegyzett fel-vétel pontosan 4 perc 39 másodperc idôtartamú spontán beszédet tartalmaz.

Vizsgáló: Azt szeretném, ha elmesélné, hogyan betegedett meg. Mindent mondjon el, amire em-lékszik a betegségével kapcsolatban.

Vizsgálati személy: Hát a kórházba ment.. mentél.., mentem... Kassán… és a Kassán voltam…hat napot. És nem tudtam semmit. És me.. me.. me.. me.. és nem tudt…, tudtam semmit. És hátholnap Miskolcon élek, és hát… a kórházban élek, és a hat napot voltam és… júniusban… júniuselején voltam, …és hát nem be..,. sötét van a…. sötét van... és sötét van. És a.…június.. június ele-jén… az kormány haltam meg… nem… nem hát nem a…. igen a kórházban… hát nem tudom… akórházban akkor… hát jaj… júniusban élek …és szeptember 9-én …cén.. fôorvossal megbeszéled…és akkor szeptember elsején volt… nem tudom a…. volt hát…. jaj okos voltam, és…

Vizsgáló: Milyen volt?

Vizsgálati személy: …okos voltam…. hát nem tudom… hát nem okos, hát… nem okoskodá-som. És.. és… hát akkor a kilencedikén kollégiumban… a Tamás és a Xénia.

Vizsgáló: Ôk a gyerekei?

Vizsgálati személy: Igen. Tamással besz… a megbeszéltem és… annyi. Ô nem tudom a … jaj,szombaton, pénteken, szombaton, vasárnap… Paula… voltom otthon és szeretnek.

Találtak azonban másfajta afáziás eseteket is, olyanokat, ahol a bal agyfél-teke más helyén lévô károsodás volt megfigyelhetô, mint amit Broca leírt, abeteg mégis afáziás tüneteket produkált. 1874-ben Carl Wernicke, egyneuropszichiátriára szakosodott német orvos mutatott rá, hogy az afáziás tü-netcsoportoknak több altípusuk van, és ezek az agy különbözô területeinek akárosodásától függnek. A zavartalan nyelvi tevékenység tehát több, külön-bözô agyterület együttes mûködését igényli.

Wernicke betegei a Broca-afáziához képest egészen eltérô nyelvi zavarokatmutattak. A betegek beszéde ugyanis folyamatos, az intonációjuk is jó, de eza folyamatos beszéd nem értelmes, olykor „halandzsára” emlékeztet. A hibá-kat nem a hangok produkciójában, hanem ezek kiválasztásában követik el.Egy adott szó helyett egy ezzel rímelôt (vagy hangzásában hasonlót) vagypedig vele jelentéskapcsolatban lévôt mondanak. Idônként a betegek olyanszavakat is mondanak, melyek hangalakja hasonlít ugyan létezô szavakéhoz,de valójában nem léteznek. Vagyis nem létezô „szavakat”, „neologizmuso-kat” produkálnak. Ma ezeket a betegeket Wernicke-afáziásoknak nevezik.

Tekintsünk egy részletet egy magyar anyanyelvû, Wernicke-afáziás spon-tán beszédébôl. A lejegyzett felvétel idôtartama pontosan 4 perc 42 másod-perc, vagyis majdnem teljesen azonos idôtartamú az elôbbi, Broca-afáziásvizsgálati személy lejegyzett beszédével. A beteg elôtt egy állapotfelmérôteszt részét képezô rajz van (14.3. ábra):

Vizsgáló: Mutatok egy képet, és mondja el, hogy mit lát rajta. Jó? Érti?

Vizsgálati személy: Tehát fogok kapni valamit magától, mikor szépen kész jó vitéznek lángó.

Vizsgáló: Itt a kép, errôl beszéljen.

213


Vizsgálati személy: Ezt kell mondani, hogy mit értettem jól. Igen. Ezt magamnál szépen el kellmondani?

Vizsgáló: Igen.

Vizsgálati személy: Jó. Hát akkor akkor, legelôször is egyszer meg kell tudni, hogy egyszer holvoltam, kit láttam, azokat láttam, hogy kik voltak? És hol láttak? Kivel voltam? És kikkel voltam?Hát akkor mindegy, hogy kérdem ugye?

Vizsgáló: Mindegy.

Vizsgálati személy: Hát akkor ez a férfi ticsad ember, ja nem jól mondom sajnos, tehát ez egy,mindegy, hogy kerek, ugye, hol keltem, tehát akkor ez kátolt egy ilyen nyármagastalányban, nem jólmondom, jázonkocsi, hogy mondják?

Vizsgáló: Sárkány.

Vizsgálati személy: Jó, hát akkor, hogy is mondják kárcsöny igen, ezt kell kimondani.

Vizsgáló: Sárkány.

Vizsgálati személy: Ez vot egy firfa, firfa vagy forfa vocsakba…

Vizsgáló: Férfi.

Vizsgálati személy: Igen ez együtt volt egy drágerva utcába, ez a baj amikor itt szípen ki kellfejezni, hogy én voltam neki a vorfi, nem tom kimondani neki szépen úgy látszik, de tudom, ô kecsé,nem ez a gyávré, nem, nem jól mondom.

Vizsgáló: Mondom, figyeljen csak! Sárkány.

Vizsgálati személy: Ja sárkány, ez egy sárkány kocsat láttam egy kollany férfivel együtt, és egyfirfol gyaludával együtt, és láttam férfi az ilot evenyt, hát én nem tudom keztet kimondani. Akkormé tán haza köle vlot egy fiatalember, egy fiatal férfi, aki setcet a gányban és egy vége, mondjam to-vább, hogy volt? Hajjós hajjós utcába, nem egy gyáf, ugy kell mondani ami szép, szépen kell kimon-

214


14.3. ábra. Az állapotfelmérô tesztben használt kép

dani, hogy nekem, hogy a nyár nyári hogy valami szépen snyála mondja hogy, fát fát nem tyennihejô jejöj, na, hogy mondjam nyári vécsébe, folyóba? Hogy jól ki kimondani szevedet az…

Vizsgáló: Vitorlás.

Vizsgálati személy: Igen, de ezt nekem ki kén fejezni elôre igaz? Hogy én voltam egy ilyen nye-rôs nyárfi utcába, nem nyírfa, nyárról…

Vizsgáló: Nyári.

Vizsgálati személy: Nyárról hogy mondják… folyó ételbe nem jól mondom ki, hogy nem jóltuttom, jól tudom, hogy hol van ez a fiú férfi, és tudom, hogy hol gázlik és hol csinált itt és mereténment egyedül..

Vizsgáló: Segítség, ha azt mondom, hogy ez egy vitorlás?

Vizsgálati személy: Igen ezt mind, ezt mind tudom, hogy benne vagyok, de szépen valahogyszépen ki eh, tudom, hogy ez megvan, de mégis szeretném szépen kifollyatni, elvennyesni magánakmarrany, nem itt a valahogy ki, jól ki, valamit ki fejezni nekem szépen, é most el, amik voltak, akkoô... Szóval nem csináltam jól szépen, és azt se, hogy itt van a fiatalemb fia

Vizsgáló: Nagyon jó!

Vizsgálati személy: fiatalember most féjjel helyezte a trónokba, most áthelyezi, úgy látom, valamita… a… csánithoz oda, jól kimondani, szépen és ô még nyársazik magának, itt a fehér gornyo gornyo,kimondani szépen, hogy kor kornyofi ült, egy fajaváza fiatal ember, ami ô még énszerintem úgy nézem,hogy ô még csotolta is egy… egy ilyen jányit férfi madárolt, amit ott valamit kérdezett most, magyarulmadárnak a fényi, hát én legalábbis úgy nézem, persze, hogy ô itt most elmaradott fiatalember, ez a fia-talember, és csinált magának még egy…. egy nem jónaucinak mondta a nyárnak venyezôt ez a fiatal-ember, és ki nyerte magának, tehát a pojának elpányázta ezt, megkányázta ezt, lehet.

Wernicke szerint (az azóta Wernicke-területnek nevezett) elsô halántéki agy-tekervény normális mûködésekor a szavak hangformáját tárolja. A Wernicke-terület a Broca-mezônél jóval hátrább, a központi hallóidegpálya közvetlenközelében fekszik. Ezért a Wernicke-területrôl azt feltételezik, hogy alapvetôfunkciója a hangzó beszéd megértésében való közremûködés. A homlok-lebenyi Broca-mezô pedig a beszédprodukció kivitelezô apparátusát irányít-ja. Kinagyítjuk ennek a két agykérgi területnek az elhelyezkedését (14.4. ábra).

Wernicke feltételezte, hogy az egészséges nyelvi produkció folyamán a kétagyterület együttmûködik úgy, hogy a hátrébb lévôbôl (a Wernicke-mezôtôl)információ áramlik az elülsôbe (a Broca-mezôhöz). Ezért nemcsak a közpon-tok sérülése kapcsán alakulhat ki afázia, hanem az összekötô idegpályák sérü-lése nyomán is. A modell megjósol egy harmadik típusú afáziát, amit a Broca-és a Wernicke-területet összekötô idegpálya sérülése okoz: ez a vezetéses(kondukciós) afázia. Ebben a Wernicke-mezô károsodásakor tapasztalható, kife-jezésbeli zavarok figyelhetôk meg (mivel a hallóterületrôl a mozgató (motoros)területre történô információáramlás megszakad), viszont a beszédmegértô ké-pesség érintetlen, zavartalan (mert a hangalakokat tároló terület érintetlen).

Broca és Wernicke eredményei, meglátásai sok tekintetben a mai napig el-fogadottak, számos vonatkozásuk viszont viták tárgyát képezi. Broca példáulrámutatott a bal agyfélteke nyelvi elsôbbségére, ma már azonban tudjuk aztis, hogy a jobb agyféltekének is lehet szerepe bizonyos nyelvi funkciókban,

215


például a konkrét dolgokat jelentô nevek megértésében vagy bizonyos into-nációs minták felismerésében, melyek során a jobb agyfélteke együttmûködika bal agyféltekével. Adott agyterület sérülése egyénenként eltérô nyelvi zava-rokat okozhat, illetve hasonló vagy azonos nyelvi zavar különbözô agyterüle-tek sérülésekor is elôállhat. A Broca- és a Wernicke-afázián kívül még számosmás afáziatípust leírtak a nyelvi zavar jellegzetes tünetei és a sérült agyterületelhelyezkedése alapján.

Az egyes afáziatípusok vizsgálata ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy akülönbözô agyterületek sérülései különbözô típusú nyelvi korlátozottsággaljárnak. Így a nyelvvel kapcsolatban álló agyterületek egyre pontosabban fel-térképezhetôkké váltak. Vannak afáziák, melyekben a betegek képesek be-szédet produkálni, viszont nem értik meg mások beszédét, és fordítva, olyanafáziák is vannak, melyekben mások beszédének megértése lényegében ép,jó, viszont a beteg képtelen a nyelvtanilag helyes beszéd produkálására. Azelsô esetben az afázia a beszédet produkáló mûveleteket károsítja, a másodikesetben pedig a beszédet feldolgozó, megértô mûveleteket érinti. Vagyis azagysérülés fizikai formációja olyan is lehet, hogy következményei nem köz-vetlenül a nyelvtannak a tudását érintik, a nyelvtani szabályok tárolása ön-magában sértetlen maradhat, miközben az ôket beszédre, illetve beszédér-tésre alkalmazó mûveletek károsodnak, az ezeket hordozó agykérgi

216


14.4 ábra. A Broca- és a Wernicke-terület elhelyezkedése.A Wernicke-területen látható vonal a halánték- és a fali lebeny találkozását ábrázolja

Motoros kéreg

Nyakszirti lebeny

Elsôdlegesvizuális terület

Wernicke-terület

Broca-terület

Homloklebeny

Fali (parietális) lebeny

Halántéklebeny

Elsôdleges hallókéreg

területek, idegpályák sérülései miatt. Mindemellett lehetséges olyan afáziais, mely magának az agyban tárolt nyelvtani tudásnak a sérülését, sôt elvesz-tését okozza, ez természetesen mind a beszéd produkciójában, mind pedig abeszéd értésében drámaian megmutatkozik.

4. Az agy különbözô területeit ért sérülések nyelvtani tünetei, következ-ményei értékes információkat nyújthatnak az agyban tárolt nyelvtan szerke-zetérôl is, mivel a nyelvtan szempontjából fontos agyi területek sérüléseigyakran a nyelvtan valamely részrendszerének korlátozódását okozzák.A nyelvtan egyik összetevôje vagy szabálytípusa korlátozódhat, megsemmi-sülhet, míg egy másik összetevôje, egy másik szabálytípusa épen marad, mû-ködik. Például a bal oldali homloklebeny egyes részeinek sérülése után elô-fordulhat, hogy a mondattani szabályok károsodnak, de a hangtaniszabályok épek maradnak. Fordított eset is lehetséges, amit a Wernicke-afázia esetében lehet tapasztalni. Ekkor viszonylag épek a mondattani és szó-rendi szabályok, de rossz, sérült a szavak hangalakjának és jelentésénekösszekapcsolása. A betegek ebben az esetben rengeteg neologizmust, nem lé-tezô szót használnak, ám azokat gyakran megfelelôen ragozva.

A sérült nyelvtan alapján produkált beszédnek és beszédértésnek az elem-zésén keresztül mintegy beleláthatunk nyelvtanunk szerkezetébe, hiszenkülön-külön tanulmányozhatjuk a sérült és az ép nyelvtani szabályt vagyrészrendszert. Erre egészséges esetekben nincsen lehetôség, a nyelvtan kom-ponensei szigorúan zárt rendszerben kapcsolódnak egybe. A sérült rend-szerbôl azonban visszakövetkeztethetünk az egészségesre.

A Broca-afáziás beszédében a tartalmas szavak hangalakjának és jelentésé-nek összekapcsolása ugyan nem hibátlan, de önmagában nem annyira káro-sodott, mint a Wernicke-afáziás esetében láttuk. Ugyanakkor a szavak és szer-kezetek ragozásai, mondattá történô szerkesztésük komolyan sérült. Sokhelyen a szavakról hiányzik a rag vagy jel, más helyeken pedig rossz, téves ra-gokat és személy-/számjeleket mond a beteg. Ezért a beszéde sok, mondatta-ni és alaktani szabályt megsért, vagy egyáltalán nem is alkalmaz. A nyelvtaniszabályok széles körét rendszeresen megsértô beszédet agrammatikus be-szédnek nevezzük. Az agrammatikus beszéd gyakran lassú tempójú, és nemfolyamatos, hanem akadozó, töredezett, meg-megszakadó, ami valószínûlega mondatszerkezetek felépítésének akadályozottságával magyarázható.

Az agrammatikus afázia tehát nem egyetlen nyelvi zavart jelent, hanem anyelv mondattani és alaktani eszköztárainak, azok részrendszereinek korlá-tozott elérhetôségét, alkalmazhatatlanságát. A tünetek betegenként igen vál-tozatosak lehetnek. Ennek illusztrálására bemutatunk néhány példát olyantesztekbôl, melyekben Broca-afáziás vizsgálati személyeket arra kértek, hogyegyszerûen ismételjék meg a hallott mondatot, ám az ismétlések nyelvtanihibákat tartalmaznak.

Ugyanazon esetragnak több szóhoz történô csatolása:

Vizsgáló: Gergô figyelt a tanárra, és nem Pisti.Vizsgálati személy: Gergôre figyelt a… az iskolára… a tanárra.

217


Vizsgáló: A bácsi a nénivel, a fiú meg a lánnyal sétált.Vizsgálati személy: A bácsi a nénivel, a fiúval meg a bácsival… avval mentél vagy azt figyel-

ted. Hát a gyerekkel ment el.

Az esetragok elhagyása, hibás igei toldalékolás:

Vizsgáló: Megjavítottam az autómat, de újra elromlott.Vizsgálati személy: Autó, autó szokott csinálni, maga. Meg szokott csinálni, hogy akkor...

Vizsgáló: Vendégeket vártam, de nem jöttek.Vizsgálati személy: Nem bírok várni ôket, hanem a nôt mondta, hogy maradok. Hát mondok,

akkor maradok, mert annyira mondta szépen én.

A vizsgálati személy spontán beszéde a névmások személyének/számá-nak hibás kiválasztásait és az ige agrammatikus kihagyásait mutatja. Részleta spontán beszédbôl:

Vizsgáló: Mikor engedik haza a kórházból?Vizsgálati személy: Még nem tudni, de azér otthon azér csak jobb lesz azér, mer nem nem egy-

maga leszek, és akkor legalább ottan míg beszélek beszél még jobban leszek mint én igaz? (úgy érti:„még jobban leszek, mint ahogy most vagyok én”)

Mindez csak néhány példa. Az agrammatikus afázia a nyelv szórendi,mondattani és alaktani szabályrendszerét, a hozzájuk tartozó morfémákhasználatának rendszereit nagyon változatosan érintheti, egyénenként válto-zó arányban és változó mértékben.

5. Az agrammatizmusként emlegetett afáziás zavar különös jelentôséggel bírnemcsak a sérült, hanem az egészséges nyelv természetének megértéseszempontjából is.

A Broca-afáziás beteg mondatai annak ellenére agrammatikusak, hogy a be-teg láthatóan tudatában van az általa elmondani szándékozott jelentésnek, sôtazt is tudja, hogy valamilyen nyelvi betegség érte, valamitôl „elfelejtette” anyelv egyes részeit. Különösen sérülékenyek a nyelvtani viszonyokat jelölômorfémák. Ez nemcsak a beszédben, hanem az olvasásban is megmutatkoz-hat. Agysérülés miatti súlyos olvasászavarban (diszlexiában) szenvedô, angolanyanyelvû személy számos hibát vétett a világ tárgyait jelentô, tartalmas sza-vak olvasásakor. A hibák abban álltak, hogy nem a látott szót olvasta ki, ha-nem egy másikat, ami ugyanabba a jelentésosztályba tartozott, mint a kiolva-sandó. Így például bean ’bab’ helyett soup-ot ’leves’, hour ’óra’ helyett time-ot’idô’, hymn ’himnusz’ helyett bible-t ’Biblia’ olvasott. Viszont képtelen volt akáregyet is kiolvasni azok közül a szavak közül, melyek valamilyen nyelvtani vi-szonyt jelöltek, és nem a világ dolgait. Ez akkor is így volt, amikor a nyelvtaniviszonyt jelölô szó hangalalakja megegyezett tartalmas szavakéval. Példáulnem tudta kiolvasni a következôket: been (a létige egy változata, hangalakjamegegyezik a fenti bean ’bab’ szóéval), az our (birtokos névmás, hangalakjaazonos az hour-éval) vagy a him (személyes névmás, hangalakja ugyanolyan,mint a hymn szóé). Amikor nyelvtani viszonyt jelölô szó kiolvasására kérték, aválasza minden alkalommal „nem tudom” volt. Amikor a would (feltételes mó-

218


dú segédige) szót mutatták, azt válaszolta, „utálom az ilyen rövid szavakat”,pedig elôzôleg már helyesen elolvasta az azonosan hangzó és még rövidebbwood ’erdô’ szót. Úgy tûnik, a vizsgálati személy egyfajta öntudatlan belsô tu-dással rendelkezik a világ dolgait jelölô szavak és a nyelvtani viszonyokat jelö-lô szavak közti különbségrôl, de nem tudja használni a nyelvi szótárnak azonrészét, amely a nyelvtani viszonyokat jelölô szavakat tartalmazza, viszont ké-pes volt elolvasni azokat a tartalmas szavakat, melyek a világ dolgait jelölik.

A természetes nyelvek szótáraiban alapvetôen két szóosztály van. Azegyik, a világ dolgait jelölô, tartalmas szavak bôvíthetô terjedelmû osztálya:a nyitott szóosztály. A másik a zárt szóosztály, amely a nyelvtani viszonyokatjelölô egységeknek az osztálya, például esetragok, személy-/számtoldalé-kok, elöljárók, névelôk, névmások, kötôszók stb. A Broca-afázia nyelvi tüne-teit úgy is definiálják, mint a zárt szóosztályú elemek elérhetôségének a sérü-lését. A spontán beszéd töredezettsége és agrammatikussága összefüggésbehozható ilyen korlátozottsággal. Ha meggondoljuk, adott nyelvben a zártszóosztályú morfémák készlete egy szerkezetelemzô és szerkezetépítô rend-szer elemeit, egységeit adhatják. A zárt szóosztályhoz tartozó morfémák jelö-lik a szerkezetek határait, például jelzik a fônévi szerkezet kezdetét és végét,a fô- és alárendelt mondatok megkülönböztetését és határaikat stb.

Egy magyar anyanyelvû, a halántéki lebeny, a fali lebeny és a nyakszirti le-beny érintkezô területeit érintô, kiterjedt agyi érelzáródás következtében sú-lyos olvasászavarban (diszlexiában) szenvedô beteg olyan hibákat vétett aszavak olvasásakor, melyek mutatják, hogy nyelvi szótárában a zárt szóosz-tályhoz tartozó egységek nem voltak elérhetôek, csak a nyílt szóosztályoktagjai. Lényegében nem tudta használni a szótárnak azt a részét, amely anyelvtani morfémákat tartalmazza. Kártyákra írt szavak elolvasására kérték.Ennek során a tartalmas szavakról gyakran elhagyta a ragokat, jeleket, ami-kor pedig a nyelvtani toldalékok kiolvasására kérték, akkor helyettük tartal-mas szavakat olvasott ki. Néhány példa (a „célszó” volt a kártyán, a „kiolva-sott szó” a vizsgálati személy válasza):

RAGOZOTT, TARTALMAS SZAVAKNÁL:CÉLSZÓ ➝ KIOLVASOTT SZÓkocsiért › kocsiorvosnak › orvosLacinak › LászlóErzsinek › Böbe… Erzsiállítólag › állfiaid › fiúnyaranta › nyártelente › télszékhez › székely… szekér, szekérbe ötször › öttanult › tanulóátszalad › szakadék balul › bal vállelrepülök › repülô

219


ZÁRT SZÓOSZTÁLY OLVASÁSA NYÍLT SZÓOSZTÁLYRA HELYETTESÍTÉSSEL:CÉLSZÓ ➝ KIOLVASOTT SZÓ-on › otthon -ba › arra-ben › bent-nál › már -tól › ól -hoz › ház-hez › kihez-kor › kör-ul › tulajdon

Feltételezhetô, hogy a nyílt és zárt szóosztálybeli szavak két különbözô„alszótárban” tárolódnak. A két „alszótár” valószínûleg eltérô idegpályákonérhetô el, miközben egymáshoz pontosan idôzítve kell ôket „behívni” amunkamemóriába a mondatprodukció és -feldolgozás során. Az afáziában akét szóosztály elérhetôségének a szükséges idôzítettsége, egyidejûsége iskorlátozódhat, sérülhet.

6. Az afáziás nyelvi zavarok jellegzetes esete, mikor valamely nyelvi rész-rendszeren belül a vizsgálati személyek csakis az általánosabb érvényû szabá-lyokat alkalmazzák, és a speciális, ritka esetekre vonatkozó szabályokat márnem, sôt helyettük is – hibásan – az általános szabályt próbálják alkalmazni.Egy tesztsorozatban arra kértek két magyar anyanyelvû Broca-afáziást, hogyegyes számú szavakat mondjanak többes számban és fordítva, többes számúszavakat mondjanak egyes számban, valamint egyes fôneveket lássanak elmelléknévképzôkkel. Az elkövetett hibák osztályai nagyon jellegzetesek vol-tak. Az afáziások olyan tövekkel kapcsolatban hibáztak, melyekre a szûk ér-vényességi körû, speciális alaktani szabályok vonatkoztak. A hiba forrása azvolt, hogy a betegek tévesen az általános alaktani szabályokat alkalmazták akivételes alaktani szabály helyett. A 14.1. táblázatban szereplô példákban az„inger” oszlop mutatja a toldalékolandó szót, a „hiba” oszlop példákat tartal-maz az afáziások által adott, hibás válaszokból, a „helyes” oszlop pedig azafáziások által elkerült, de itt szükséges, szûkebb érvényességi körû szabályeredményét mutatja, ha a szabályt helyesen alkalmazták volna:

14.1. táblázat. Afáziások toldalékolási hibázása

Hibatípus Inger Hiba Helyes

többes számra kazal kazalak kazlakváltás nyereg nyeregek nyergek

egyes számra szélmalmok szélmalm szélmalomváltás körmök körm köröm

melléknév tó tós tavashibás képzése mazsola mazsolas mazsolás

220


A vizsgálati személyek a többes számra váltásnál nem végezték el atôbelseji magánhangzó kihagyását, az egyes számra váltáskor fordítottirányban követtek el hasonló hibát, a melléknév képzésekor pedig tévesenállapították meg a töveket. A hibák az általánosabb szabályok mintájátkövették. Például a többes számra váltás esetében az általános szabály ilyes-fajta tô + toldalék kapcsolatot kíván, mint például: a könyv ➝ könyv + ek, azegyes számra váltás esetében az általános szabály szerinti tô + toldalék kap-csolatra példa: telefon + ok ➝ telefon, a melléknév képzésénél az általános sza-bály szerinti toldalékolás: autó ➝ autó + s, telefon ➝ telefon + os. Ha meggon-doljuk, a fenti táblázatban foglalt, hibás válaszok éppen a tô + toldalékösszekapcsolásainak általános mintáját követték, azt hibásan alkalmazva aspeciálisabb szabályt kívánó alakokra.

7. Említettük, hogy az agrammatizmus nem egyetlen okra vezethetô vissza,hanem a nyelv mondattani és alaktani eszköztárainak, illetve azok valamelyrészrendszerének korlátozott elérhetôségét, alkalmazhatatlanságát jelenti.

Az agrammatizmus megnyilvánulhat a mondatok megértésében is. Ez aztjelenti, hogy az afáziás nem képes jól felhasználni a mondattani és alaktaniinformációkat a mondat szerkezetének és jelentésének megértésében. Azagrammatikus tünetekkel bíró betegek nehézségei különösen akkor tapasz-talhatóak, amikor a megértendô mondatok „megfordíthatóak”. Valamelymondat akkor tekinthetô megfordíthatónak, ha azután, hogy az [+ élô] jegyûfônévi szerkezeteket felcseréljük benne, még mindig értelmes marad (pl.A tigris kergeti az oroszlánt mondat megfordítható: Az oroszlán kergeti a tigrist.Ellenben A kutya rágja a csontot nem megfordítható (?A csont rágja a kutyát).A megfordítható mondatok értéséhez fel kell tudni dolgozni azokat az alak-tani és mondattani információkat (szórend, esetrag), amelyek megjelölik azaktív cselekvôt és azt, akit érint a cselekvés, vagyis hogy „ki kerget kit”. Azagrammatikus afáziások azokban a tesztekben, ahol a helyes válasz megadá-sa a megfordítható mondatok értelmezésén alapszik, lényegesen több hibátkövetnek el, mint ott, ahol nem megfordítható mondatok értelmezésére vanszükség. Ha például eléjük helyezett képek sorozatából ki kell választaniuk,melyik ábrázolja azt, hogy az oroszlán kergeti a tigrist (majd melyik azt,hogy a tigris kergeti az oroszlánt), akkor sokkal többször választanak ki hi-básan képeket, mint amikor egy sorozatból azt a képet kell kiválasztaniuk,amelyiken az látható, hogy a kutya rágja a csontot.

8. Az agysérülés helye, kiterjedése ma már „láthatóvá” tehetô a számítógé-pes eszközökkel és programokkal elkészíthetô rétegképek, „térképezések”segítségével, a vérbe juttatott izotóp anyagok nyomon követése révén, pozit-ron emissziós tomográf (PET) vizsgálatokkal vagy éppen a röntgenképre ha-sonlító felvételek segítségével, például a számítógépes agytérképezési (kom-putertomográfiás: CT) felvételekkel. Az alábbi CT-felvétel Broca-afáziát okozóagyi katasztrófát mutat. Az „alulról készült“ felvétel bal szélén látható, vilá-gosabb foltalakzat mutatta agysérülés a bal oldali agyféltekében a Broca-me-zôt, valamint a mögötte és a fölötte levô területeket, a bal oldali homlokle-beny és a motoros (mozgató) kéreg területeit is érinti (14.5. ábra).

221


A 14.6. ábra számítógépes agytérképezési felvétel Wernicke-afáziás vizsgá-lati személy agyáról készült. A felvétel balszélén látható, sötétebb foltalakzatmutatta, nagy kiterjedésû agysérülés a bal oldali halántéklebeny és fali le-beny egyes területein található.

Különösen fontosak azok a vizsgálatok, amelyek modern elektronikai ésszámítógépes eszközrendszerrel az agykéreg elektromos aktivitásának alaku-

222


ORR

14.5. ábra. Számítógépes agytérképezési felvétel Broca-afáziát okozó sérülésrôl

ORR

14.6. ábra. Számítógépes agytérképezési felvétel Wernicke-afáziát okozó sérülésrôl

lását vizsgálják, meghatározott nyelvi ingerek esetében. Ezek az ún. kiváltottagypotenciál mérések. A kísérletekben a fejbôrön mért elektromos aktivitástvizsgálták. A betegek fejbôrére – ismert, meghatározott beállítási pozíciókszerint – elektródákat tesznek, és mérik a különbözô nyelvi ingerek által ki-váltott agyi bioelektromos aktivitást, amely a nyelvi inger megjelenésével bi-zonyos idôi kapcsolatban áll. Az idôi viszonyok ezredmásodpercekben(millisecundumokban: ms) adhatók meg. A biolelektromosság elektrofizioló-giai tulajdonságai érzékenynek mutatkoznak a nyelvi feldolgozási folyamategyes szakaszaira. A világ különbözô laboratóriumaiban, különféle nyelve-ken beszélô személyek vizsgálata sok tekintetben egybevágó eredményeketprodukált. A vizsgálati személyeknek grammatikus és agrammatikus mon-datokat mutattak be. A hibák egyes típusaira az agykéreg valamely területeadott idôpontban az elektromos aktivitás növekedésével válaszol. Feltétele-zik, hogy a hibák által érintett nyelvtani szabályért felelôs terület az, amelyilyenkor reagál. Mindig tesztelik a megfelelô grammatikus változatokat is.

A kísérletekben vagy képernyôn mutatnak be, szavanként haladva, mondato-kat, vagy pedig a vizsgálati személyek fülhallgatón hallják számítógépes szoft-ver vezérelte sebességgel a mondatokat, és rendszerint valamilyen feladatotkapnak az adott mondattal kapcsolatban. A számítógépes szoftver ellenôrizni ésrögzíteni tudja, hogy egy adott nyelvtani hiba mely idôpontban hangzott el vagyvolt látható a képernyôn, és ehhez képest mely idôpontban változott az agyké-reg bioelektromos aktivitása, és ez milyen elektrofizikai értékeket mutat. (Azegyik kísérletben például a szavak 100 ms-ig voltak láthatók egy képernyôn,minden szó után 100 ms-os szünetet tartottak, a mondatvégi szót 200 ms-ig mu-tatták be. A vizsgált személyeknek ebben a feladatban döntést kellett hozniuk amondat utolsó szavára, a „célszóra” vonatkozóan: létezô szó-e, vagy pedig nemlétezô, nincs olyan szó. A lényeges része a kísérleteknek abban áll, hogy eközbenmeghatározott típusú nyelvtani hibákat rejtenek el a képernyôn bemutatottvagy fülhallgatón közvetített mondatokban.) A nyelvtani hibák típusától füg-gôen alapvetôen négyféle az agyi elektromos potenciált jellemzô adatot találtak,melyek három eltérô idôi értékkel írhatók le. A 14.7. ábra szemlélteti ôket:

223


14.7. ábra. A négyféle agyi elektromos potenciál

204–264 ms 356–418 ms 418–478 ms 522–612 ms

–3,0 mV 0 mV 8,2 mVmV = millivolt

Elôször az inger kezdetétól számított átlagosan 200 millisecundum (= ms)körül egy kezdeti, negatív töltésû, a bal oldali elülsô kérgi területre kiterjedôbioelektromos aktivitást észleltek. Ezt N200-zal jelölik, ami a negatív töltésreés az inger kezdetétôl eltelt 200 ms-ra utal. Az N200 az alapvetô és durvaszószerkezeti hibák esetén jelenik meg, azok feldolgozásával kapcsolatos. Abal oldali elülsô kérgi terület ilyesfajta durva szerkezeti hibák miatt mutat-hatja az N200-at:

Péter asztal a Jánost.

Másodszor kétféle, az inger kezdetétõl számítva egyaránt 400 ms körüli,ám eltérõ kérgi eloszlású negativitást figyeltek meg, ezt jelölik az N 400 kife-jezéssel.

a) Ha a mondatszerkezet szabályainak „finomabb” megsértéseit tartalmaz-ták a tesztanyagok, akkor ez az inger kezdetétõl számított 400 ms körül,bal oldali elülsõ kérgi területen maximumot mutató negatív aktivitástváltott ki, ilyesfajta mondatok esetén:

*A férfi bámulta Péternek a tájképvázlatának a. Én egy levelet tegnap megírtuk.

b) Ugyancsak ez az N 400 volt megfigyelhetõ, de az agykéreg hátulsó terü-letein széles kiterjedésben, nemcsak a bal oldali, hanem a jobb oldalikérgi területeken is, mikor egyes szavak jelentése egyáltalán nem illettbele a mondatszerkezetbe, például:

# A férfi bámulta Péter TÁJKÉP fejfájását.

Harmadszor egy kései, az inger kezdetétôl számított 600-800 ms közötti,pozitív töltésû aktivitást észleltek a középsô és a hátulsó kérgi területeken,ráadásul mindkét agyféltekén nagy kiterjedésben. A töltésre és az eltelt idôretekintettel a neve: P600. Ez valószínûleg a szerkezeti újraelemzés folyamatá-val összefüggô aktivitás. Újraelemzésre van szükség akkor, ha például„becsali” mondatokat dolgozunk fel, vagyis olyanokat, amelyeknél a mon-datok végére érve át kell értékelni az elemzést, és újra össze kell rendezni amondatszerkezet részeit, összetevôit. Ez történi az alábbi mondatokban a ki-pontozással (…) jelölt rész után:

Péter leszokott a cigarettáról … vakarni minden márkajelzéstFelmentem a legmagasabb hegyre … vezetô úthoz.

Az említetteken kívül még számos más, jellegzetes agyi aktivitáseloszlást,mintázatot mértek és rögzítettek. Sok jelenség élénk viták tárgyát képezi.Mindenesetre azt a következtetést levonhatjuk, hogy az afáziás betegek nyel-vi teljesítményeihez hasonlóan a kiváltott agyi potenciálok eltérô idôi és

224


kérgi-területi megoszlásai azt jelzik, hogy a nyelvi feldolgozás szakaszai elkü-lönülnek, és hogy a bal oldali elülsô agykérgi területek elsôsorban a mondat-tani szerkezet valós idejû (on-line) kijelöléséért felelôsek. A szótári egységeket(a szavak jelentését és hangalakját) feldolgozó mûveletek korlátozódásagyakran egybeesik a bal oldali hátulsó agykérgi területek sérülésével.

9. Az agykéreg és a kéreg alatti területek sérülései, betegségei természetesennemcsak nyelvi zavarokat okozhatnak, hanem a megismerési és értelmi tevé-kenységek sokféle korlátozódásával is járhatnak. Az agykérgi eredetû nyelvizavarok és a megismerési/értelmi korlátozódások közti viszony jellemzéséhezállást kell foglalnunk egy fontos kérdésben. Abban, hogy a nyelv genetikailagmeghatározottan független, önálló (autonóm) rendszer-e, vagy pedig az általá-nosabb emberi intelligenciára visszavezethetô, megismerési/értelmi funkció.Egyre több bizonyíték szól az elôbbi nézet mellett, amely szerint tehát a nyelvautonóm, és nem függ azoktól az általános megismerési képességektôl ésmegismerési rendszerektôl, amelyekkel egyébként szoros kapcsolatban áll.

Beszámoltak például egy olyan család vizsgálatáról, amelyben három gene-ráció harminc tagja közül tizenhatan képtelenek voltak alaktani-mondattaniszabályok elsajátítására. Más képességeiket tekintve mind a tizenhatan éppenolyan egészségesek voltak, mint a család többi tagja. Mindez egy genetikailagkódolt mondattani képességet jelez az alaktani és mondattani szabályok felépí-tésére. A feltételezhetô genetikai zavar a nyelv egészséges elsajátítására és hasz-nálatára befolyással van, de más megismerési funkciókra nincsen hatással.

Az általános intelligenciától különbözô, velünk született nyelvi képességfeltételezését számos fogyatékos beteg esete is alátámasztja. A szakirodalom-ban ismeretes például egy Laura nevû, 16 éves angol lány esete. Laura az ér-telmi fejlôdésben súlyosan visszamaradt, alacsony nem-nyelvi intelligencia-szintû fiatal lány volt, akinek majdnem minden számfogalma hiányzott, azalapvetô számolási mûveleteket is beleértve. Óvodás szinten rajzolt, hallásután szavak listájából csak három egységet tudott visszamondani, viszont 16éves korában ilyesfajta összetett mondatokat produkált, mint például: „Fest-ményeket készít, és igazi jóbarátja azoknak a gyerekeknek, akikkel együtt jártam isko-lába, és akiket nagyon szerettem.” Laura tehát bonyolult mondatokat használt,igei szerkezeteket kapcsolt össze, szenvedô szerkezetet képzett, számban ésszemélyben helyesen egyeztette az igét a mondat alanyával és helyesen ké-pezte a bonyolult angol igeidôket. Viszont nem volt képes összeadni kettôtmeg kettôt, nem tudott írni, sem olvasni, és nem tudta megmondani, hányóra van, és nem tudta, melyik országban él és hány éves. Rajzain az emberekkrumplinak látszottak, pálcika karokkal és lábakkal. Mégis, a mondatismét-lési feladatok alkalmával észrevette és kijavította a mondattani és alaktani hi-bákat, annak ellenére, hogy a cipôfûzôjét sem volt képes megkötni.

A szakirodalomból jól ismerjük Christopher esetét is. A 34 éves angol férfitintézetben látták el, mivel nem volt képes magáról gondoskodni. Cristophernehezen boldogult olyan feladatokkal, mint egy gomb felvarrása, körömvá-gás vagy porszívózás, miközben írott szövegeket 15 nyelv bármelyikérôlazonnal képes volt angolra fordítani. A germán nyelvek közül a német, dán,

225


holland nyelvrôl, az újlatin nyelvek közül franciáról, olaszról, portugálról ésspanyolról éppúgy tudott fordítani, mint lengyel, finn, görög, hindi, törökvagy walesi nyelvrôl. Christophernek alacsony nem-nyelvi intelligencia-szintje volt, viszont nyelvi képessége legalább olyan gazdag és kifinomultvolt, mint bármely anyanyelvi beszélôé.

Ezek az esetek azt mutatják, hogy a nyelvek még a máskülönben jelentô-sen károsodott értelmi és megismerési képességek mellett is teljes mértékbenelsajátíthatók.

10. Különbözô genetikai eredetû zavarok ellenére, amelyek a gyerekekmegismerési és értelmi képességeit korlátozzák, lehetséges a fejlett és általá-nosságban jó, gazdag nyelvi képesség. Ilyen fejlôdési zavar a Williams-szindró-ma (tünetegyüttes). Ez a hetedik kromoszóma jól azonosított genetikai károso-dásához kapcsolódó, igen ritka fejlôdési zavar (elôfordulása 1:25-30 000-hezaz élve születések között). A Williams-szindrómás gyerekeket mentális kés-leltetettség, gyenge képi-vizuális megismerési képességek, komoly téri tájé-kozódási zavar jellemzi, és bizonyos mozgásos tevékenységek tanulásában iskorlátozottak. Ugyanakkor általánosságban jók a nyelvi képességei, élénkenkommunikálnak, nagyon barátságosak, érdeklôdôk.

Nyelvhasználatukban az általánosabb érvényû nyelvtani szabályok alkalma-zása rendszerint jó, viszont a szókincs, a szótár felépülése az átlagoshoz képestlassúbb, és attól eltérô utat követ. Jellegzetes, hogy a kivételesen toldalékolandószavakra gyakran alkalmazzák – hibásan – az általános nyelvtani szabályt a ki-vételes forma helyett. Ezt a jelenséget túláltalánosításnak nevezik. Ilyen jelensé-get láttunk korábban a 6. pontban az afáziások alaktani tesztjeiben is.

Tizenöt magyar nyelvû Williams-szindrómás gyereknél, akiknek az élet-kora 5 év, 9 hónap és 19 év, 6 hónap között volt, az alaktani hibázásokat, hi-bákat vizsgálták. A 32 kép alapján történô ragozási feladatban azonos tétel-számmal szerepeltek gyakori és szabályos formák (kutya ➝ kutyát), illetve aritka és szabályos alakok (teve ➝ tevét), valamint a gyakori és kivételes alakok(majom ➝ majmot), továbbá a ritka és kivételes alakok (bagoly ➝ baglyot).

Két kérdést vizsgáltak. Van-e túláltalánosítás a bonyolult alaktant haszná-ló magyar nyelvû Williams-szindrómás népességben, tehát a kivételes ala-kokra – hibásan – az általános szabályt alkalmazzák-e? Függ-e ez a jelenségaz illetô kivételes alak gyakoriságától?

Feltételezik, hogy az általános szabályt követô alakokat és a kivételes ala-kokat két különbözô memóriafunkció tárolja. A kivételes alakokat, mint„kész” egységeket az ún. deklaratív memória tárolja. A deklaratív memória anyelv szótárához tartozik. A szabályos alakokat pedig az ún. procedurálismemória kezeli, amely algoritmusokat tárol, és lehetôvé teszi az alkalmazá-sukat, esetünkben a szabályos alakok algoritmikus elôállítását. A procedurá-lis memória a nyelvtani szabályokhoz társul.

A képrôl való beszédet kiváltó kísérletekben azt észlelték, hogy jóval többa hibázás a kivételes szótöveknél a magyar Williams-szindrómás csoportbanis. A hibázás azonban gyakoriságfüggô: olyan, ritka és kivételes alakoknál je-lenik meg leginkább, mint például a bagoly ➝ baglyot.

226


Az életkor azonban ennél a fejlôdési zavarnál is befolyásolja a túláltaláno-sítást. Az idôsebb (10 év feletti) gyermekeknél a nyelvi tapasztalat révén atúláltalánosítás lassan megszûnik. Ez egészséges esetekben azonban sokkalkorábban megtörténik.

Úgy tûnik, a Williams-szindrómás gyermeknél is végbemegy a kivételesalakok átemelése a szabályok révén elôállítottaktól a kész elemeket tárolórendszerbe csak lassabban és késôbb, mivel ehhez a gyermeknek több ta-pasztalatra van szüksége, mint az egészségeseknek. A legújabb kutatások azta kérdést igyekeznek megválaszolni, hogy ez a folyamat azonos-e a normálfejlôdéssel, csak annál jóval lassabb és késôbbi, vagy pedig a nyelvi szótár sa-játos korlátozottságával kell számolni.

A Williams-szindróma egyik alapvetô sajátossága a térbeli tájékozódásizavar, melyet valószínûleg az agy hátsó, falilebeny-területei (vö. 14.2. ábra)fejlôdésének a zavara okoz. A térbeli tájékozódás zavarának hatására aWilliams-szindrómások nyelvi teljesítménye a térbeli viszonyokat jelölô ra-gok alkalmazásában rosszabb, mint a többi végzôdésnél. A jelenséget a tér-beli viszonyokat tároló emlékezet zavara, korlátozottsága okozhatja. Vagyisvannak esetek, amelyekben a memóriabeli korlátozottságok visszahathatnaka nyelv egyes részrendszereire, miközben a nyelvtan egésze, annak mûködé-se ép marad.

11. A siketek kézjelekkel kommunikálnak egymással. Ezek a kézjelek való-jában jelnyelvre épülnek, melynek van szótára és „szerkezettana” is, az utóbbia kézjelek értelmezhetô, jól formált sorozatait határozza meg. A világ külön-bözô területein élô siket közösségek jelnyelvei különbözhetnek egymástól.Néhány példa a magyar jelnyelv egyik változatából, az alábbi két rajzot Vin-cze Tamás siket grafikusmûvész készítette:

A jelnyelvre vonatkozó kutatások nagyon fontosak az agy és a nyelv kap-csolatát illetôen. Az utóbbi 25 év jelnyelvi kutatásai bebizonyították, hogy a

227


Mi a neved?A hüvelykujj ide-oda mozgatása: név, a jel-hez tartozik a kérdô arckifejezés.

Hány éves vagy?Az állkapcsot összefogó elsô mozdulat azéletkor-t jelenti, a második, rámutató mozdu-lat a megkérdezett személyre vonatkozik.

siketek nyelve, az absztrakt nyelvtani és formális elveket is beleértve, a be-széd révén közvetített nyelvvel közös tulajdonságokat mutat. Minden nyelv –akár beszélt, akár kézjelekkel közvetített – ugyanazon nyelvi elveken alapul,tekintet nélkül azokra a motoros és felfogó mechanizmusokra, amelyeket ki-fejezésük során használnak. Ezért nem meglepô, hogy a siket afáziás betegeka bal agyféltekéjüket ért sérülés után hasonló afáziás tüneteket mutatnak,mint halló sorstársaik. A siket afázás betegek miközben feltûnô jelnyelvi hiá-nyosságokat mutatnak, addig a nem-nyelvi, vizuális-térbeli képességeiket jóltudják használni. A bal agyfélteke ezért nem a hangzó beszédnek, ahogyanazt eddig gondolták, hanem a nyelvnek a központja, vagyis azé a rendszeré,amely a beszédnek és a jelelésnek is az alapja. A bal agyfélteke nyelvi funk-cióihoz nem szükségszerûen tartozik a hallás és a beszéd. Mindez alátámaszt-ja azt a megállapítást, hogy a bal agyféltekének a nyelvvel kapcsolatos szere-pe nem a finom halláselemzési képességének köszönhetô, hanem sokkalinkább a nyelvi elemzésnek. Egészen addig, amíg a nyelvészek csak a beszéltnyelveket vették tekintetbe, lehetetlen volt elkülöníteni azokat az elveket,amelyek a nyelvi rendszer szempontjából nélkülözhetetlenek.

12. A beszélôk által elsajátított nyelvi szótárnak is van bizonyos önállósága.Agykárosodást szenvedett betegekkel a világismeret és a nyelvi szótár szer-kezete közti viszonyokról folytattak kísérleteket. Az agykárosodást szenve-dett betegek feladata 1. híres embereknek, 2. állatoknak, 3. eszközöknek fény-kép alapján történô megnevezése volt. A hibás válaszok értékelése során csakaz olyan választ tekintették helytelennek, amikor elôzôleg a fogalom jegyei-nek a felismerése már megtörtént, vagyis ha például a képen látható görénytmint fekete-fehér, rossz szagot árasztó állatot már leírták a nyelv szótárábólaktivált szavak felhasználásával. Vagyis – a leírás alapján – megállapíthatóvolt, hogy a vizsgálati személyek ismerték a képen látott dolgot, és ismerték atulajdonságait megnevezô szavakat is. De néhány beteg csak a híres embereknevét tudta megmondani, mások meg csak az állatokat nevezték meg, megintmások kizárólag az eszközök nevét tudták megmondani. Azoknak a betegek-nek, akiknek a híres emberek megnevezése nem sikerült, az agykéreg bal ol-dali, középsô halántéklebenyt érintô agysérülésük volt. Az állatokat megne-vezni nem tudóknál a bal alsó halántéklebenyt érte károsodás. Végül pedig,akiknek olyan agysérülésük volt, amely a hátulsó, alsó halántéklebenyi, illet-ve középsô nyakszirti-fali lebenyt érte, azok az eszközöket nem tudták meg-nevezni. Látható ebbôl, hogy a különbözô agyi károsodások nem minden ka-tegóriát érintettek egyforma mértékben.

Ezt a kísérletet késôbb az egészséges személyek vizsgálata követte, amely-ben szintén híres emberek, állatok és eszközök megnevezése volt a feladat (aképek egy csoportját az agysérültek vizsgálata során is felhasználták). A vér-be korábban izotóp anyagot juttatva, a feladat elvégzése közben a résztvevôkagyi véráramlását mérték. Azok az agyi területek, amelyek az egészségesek-nél aktiválódtak, mindhárom csoportot megnevezô szóosztály esetébenmegegyeztek azon betegek sérült agyterületeivel, akik az adott kategória ele-meit nem tudták megnevezni. Mindebbôl az következik, hogy bizonyos je-

228


lentéskategóriákba (ember, állat, eszköz) tartozó szótári egységek tárolása éselôhívása meghatározható agykérgi területekhez kötött.

Korábbi kutatások során a kísérletvezetôk úgy találták, hogy a cselekvést,illetve a tárgyakat jelölô szavak elôhívásához is különbözô idegi területekszükségeltetnek. Az agy bizonyos területén károsodott betegek némelyikenem volt képes hozzáférni a cselekvést jelölô igékhez, de a dolgokat, tárgya-kat jelölô szavak elôhívása sikeres volt, míg a betegek egy másik csoportjábanegy másik agykérgi területet érintô károsodás az ellenkezô problémát okozta.

229


Jelentés: ENGEDÉLY, ENGEDÉLYEZ

Kivitelezése: Mindkét kéz(szakszóval) B> formájú, a te-nyerek a test felé néznek, az ujjaktöve felfelé. A kezek a mellkaselôtt, a váll magasságában he-lyezkednek el. Egyszeri moz-dulat lefelé, melynek következté-ben a kéz a derék magasságábakerül, a tenyerek pedig felfelénéznek.

Jelentése: AZÉRT, EZÉRT, MERT, MIVEL,MINTHOGY, UGYANIS

Kivitelezése: Mindkét kéz B> formájú,a tenyerek egymással szembenéznek, az ujjak töve elôre. A jobbkéz a baltól kb. 10 cm-rel jobbra ésugyanennyivel felette helyez-kedik el. Egyszeri balra ívelt moz-dulat jobb kézel jobbra lefelé,melynek során az összeérô ujjakhegye egy pillanatra hozzáér a balkéz ujjainak hegyéhez.

Jelentése: ÉS, IGEN*Kivitelezése: A jobb kéz Y formájú, a

tenyér balra néz, az ujjak töveelôre. Egyszeri csuklófordításbalra, melynek következtében atenyér felfelé néz.

* Megjegyzés: IGEN jelentésben amozdulat megismétlôdik

14.8. ábra. Példák a siketek jelnyelvébôl

A bizonyítékok mindegyike egy olyan szótár feltételezését támogatja,amelyben a szavak jelentéstani kategóriájuk szerint rendezôdnek el, illetveállnak egymással kapcsolatban, de egyidejûleg léteznek benne szófaji kate-gória szerinti és hangtani tulajdonságok szerinti kapcsolatok is. Egy-egy szó-tári egység tehát egyidôben, egyszerre sokféle kapcsolatrendszernek is tagja.Így a jelentés szerinti kapcsolatok és a nyelvtani kategória szerinti kapcsola-tok közül, mint a fenti kísérletek mutatták, az egyik sérülhet, miközben a má-sik ép marad.

13. Az agy és a nyelv közti viszonyra vonatkozó kutatások azt mutatják,hogy a nyelv mind anatómiailag, mind funkcionálisan elkülönült rendszer.Még mindig nem tudjuk ugyan összekapcsolni a neuront a fônévi szerkezet-tel, de már vannak ismereteink arról az idegi hálózatról, amely az egyes szó-tári kategóriákat kezeli, és az afáziás nyelvi zavaroknak egyre pontosabb ma-gyarázatait lehet megadni. Napjainkban már azt a különös, nyelvért felelôsgént is azonosítani próbálják, amely a nyelv idegélettani, biológiai és nyelvé-szeti tekintetben egyaránt kielégítô modelljéhez vezethet.

A megismerési és értelmi korlátozottságokat okozó agysérülések, betegsé-gek mellett sokszor épen maradt, sôt gazdag nyelvi képességek lehetnek.Ezek az elôfordulások azt mutatják, hogy az általános megismerési és értelmiképességek szintje és a nyelvi tudás között nincsen kölcsönös megfelelés.A nyelv az általános intellektuális képességektôl független, önálló, genetiku-san meghatározott képességek megvalósulása.

230


15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS

1. A filozófiának, a nyelvészetnek és a pszichológiának évszázadok ótavisszatérô kérdése, hogy milyen a kapcsolat gondolkodás – vagy általában amegismerési folyamatok – és nyelv, illetve a gondolkodás és beszéd között.A filozófus, a nyelvész és a pszichológus persze a kérdést magát is eltérôentette fel, vagy ha maga a kérdés meg is egyezett, eltérô tényekre és megfonto-lásokra támaszkodva próbálta megválaszolni. A filozófust mindig az az álta-lánosan vett kérdés érdekelte, hogy vajon létezhet-e egyáltalán emberi gon-dolkodás a nyelv megléte nélkül, vajon a nyelv pusztán a tôle függetlenüllétezô gondolatok közvetítôje, kifejezôje-e vagy éppen a gondolatok létezésiformája? A nyelvészt viszont, a nyelvek szembetûnô nagy különbségeibôlkiindulva, többnyire az érdekelte, hogy befolyásolják-e a nyelvek különbsé-gei a különbözô nyelveket beszélô személyek megismerési folyamatait, azt,hogy hogyan érzékelik és értelmezik ugyanazt a valóságot a különbözô nyel-veket beszélô személyek, egészen odáig, hogy vajon képesek-e azonos világ-képet kialakítani. A pszichológust pedig elsôsorban az érdekelte, hogy mi-lyen szerepe van az egyén gondolkodási folyamataiban az önmaga számáraszóló, belsô beszédnek, milyen az érzéki-szemléletes és a nyelvi-absztrakt té-nyezôk viszonya a gondolkodásban, s milyen a viszony e folyamatok közötta mondat tervezésekor: gondolunk valamit s aztán kimondjuk, vagy már ele-ve nyelvi formában „gondoljuk” azt, amit mondunk?

E bonyolult kérdések megválaszolásától természetesen még ma is messzevagyunk, s itt csak azokra a vonatkozásaikra fogunk kitérni, ahol – a nyelvé-szethez kapcsolódva – a mai pszichológiának is van valami mondanivalója sa-ját kísérleti módszerei segítségével. A továbbiak szempontjából érdemes kiin-dulásként visszaidéznünk, illetve kiemelnünk két fontos megkülönböztetést.

Elôször is nyelv és beszéd megkülönböztetése, mint a nyelvvel kapcsolatbanmindenhol, itt is alapvetô jelentôségû. Egymással összefüggô, de a kutatásmódszereit tekintve is szétválasztható két kérdés ugyanis az, hogy 1. a nyelvmint társadalmilag rögzített jelek és szabályok rendszere milyen befolyássalvan a gondolkodás lehetôségeire, arra, hogy egyáltalán hogyan tudunk gon-dolkodni, illetve fordítva: az emberi gondolkodás és megismerés törvénysze-rûségei hogyan magyarázzák a nyelv egyes szabályszerûségeit; és 2. milyenszerepet játszik a beszéd mint a nyelv egyéni és alkalomszerû felhasználásaegyéni gondolkodási folyamatainkban, mindig beszédben gondolkodunk-e,és mindig gondolkodunk-e, ha beszélünk?

231

Másodsorban különbséget kell tennünk a gondolkodás kifejezés kétféle értel-mezése között is. Amikor gondolkodás és nyelv (vagy beszéd) kapcsolatárólszólunk, gyakran a gondolkodás meglehetôsen laza értelmezésébôl indulunkki, gondolkodásnak tekintünk minden, az ingerektôl viszonylag függetlene-dô „belsô” folyamatot, így például az emlékezést vagy akár az észlelést is.Máskor leszûkítjük a fogalmat, s gondolkodásnak pusztán az új feladatokmegoldásakor vagy valamilyen, az egyén számára „újnak” tûnô tevékenységközben végzett belsô munkát nevezzük. Mindkét értelmezés jogosult; azegyértelmûség érdekében azonban nevezzük a továbbiakban a gondolkodástágabb értelmezését megismerésnek, s csak a szûkebbet gondolkodásnak.

2. A nyelv és a megismerési folyamatok kapcsolatáról az elképzelések kétfô kérdésre irányulnak. Az egyik az, hogy vajon a nyelvi kategóriák, a nyelvhatározza-e meg a megismerést, vagy éppen fordítva, a megismerési folya-matok általános törvényszerûségeiben kell-e keresnünk a nyelv számos jel-legzetességének magyarázatát. A kérdés másik dimenziója az, hogy vajonuniverzalisztikus vagy relativisztikus álláspontot foglalunk-e el: a nyelvek sa megismerés alapvetô kategóriáit és rendszerét lényegében egyetemesnekképzeljük-e el (univerzalizmus), vagy a hangsúlyt a nyelvek és megismerésimódok eltéréseire helyezzük (relativizmus). A két szempont kölcsönhatásá-ból a 15.1. táblázatban látható, többé-kevésbé markánsan képviselt álláspon-tok alakultak ki a kérdésrôl.

15.1. táblázat. Az univerzalizmus és a relativizmus típusai

Univerzalizmus Relativizmus

a nyelv hat a nyelvi univerzalizmus: nyelvi relativizmus:megismerésre speciálisan nyelvi a nyelvek eltérései hatnak

(veleszületett?) a megismerésreuniverzálék amegismerés mögött

a megismerés hat kognitív univerzalizmus: kognitív relativizmus:a nyelvre a megismerés általános tapasztalati-kulturális

tulajdonságai a nyelv különbségek a nyelveksajátosságai mögött eltérései mögött

A négy álláspont, mint látni is fogjuk, nem mindenben zárja ki egymást, skutatásuk tovább is visz beszéd és megismerés kapcsolatai felé. Nem isegyenlô súllyal fogalmazódtak meg a nyelv minden oldalára nézve, a legcél-szerûbb mégis a két átlósan szembeállított felfogás, a kognitív univerzaliz-mus és a nyelvi relativizmus kérdésébôl kiindulnunk.

3. A kognitív univerzalizmus azt hangsúlyozza, hogy az emberi megismerés-nek számos olyan általános jegye vagy jellegzetessége van, melyekbôl a nyel-vek egyes egyetemes tulajdonságai levezethetôek. Semmiképpen nem akarjaez a felfogás azt sugallni persze, hogy a nyelv egészében levezethetô általá-nos megismerési sajátosságokból, tehát hogy ne lennének a megismeréstôl

232


független egyetemes nyelvi tulajdonságok, univerzálék, csak annyit, hogy anyelvvel kapcsolatos néhány jellegzetesség levezethetô ezekbôl. A kognitívuniverzalizmuson belül többnyire kétféle meghatározó elvet vonunk össze,nem mindig világosan elkülönítve ôket. Az egyik kulturális jellegû, abból afelismerésbôl indul ki, hogy a kultúrák nagy eltérései ellenére az embereketkörülvevô tárgyi és szociális környezet alapvetô szerkezeti jellegzetességeittekintve meglehetôsen hasonló, az emberi életnek és tapasztalatnak számosegyetemes jegye van, melyek megmagyarázhatnak nyelvi univerzálékat. Ígypéldául a fônevek egyetemes megléte levezethetô lenne abból, hogy mindennyelvben kell a beszéd során tárgyakra utalnunk.

A másik típusú s közvetlenebbül megfogható meghatározó elv a kognitívuniverzalizmus felfogásában nem a tárgyi és kulturális környezetbôl, hanemaz ember általános pszichofiziológiai jellemzôibôl, perceptuális (észlelési)rendszerének sajátosságaiból indul ki, ezekbôl próbál levezetni egyetemesnyelvi jellemzôket. Az ilyen jellegzetességek egy része a nyelvek szókincsé-vel, a nyelvi és perceptuális kategóriák viszonyával, más része a nyelv szer-kezeti jellemzôivel kapcsolatos.

A nyelvi és perceptuális kategóriák összefüggésének vizsgálatában a leg-szemléletesebb példa a színelnevezések kérdése. Sokáig úgy tûnt a kutatókszámára, hogy a színelnevezések rendszere a tapasztalati-kognitív relativiz-mus felfogásának megfelelôen alakul: a nyelvek a tárgyi-kulturális környe-zet eltéréseinek megfelelôen eltérô módon és finomsággal darabolják fel aszínspektrumot. A színelnevezések egy jó részére, a másodlagos színnevek-re, melyek csak a tárgyak bizonyos osztályaival kapcsolatosan használato-sak, illetve viszonylag hosszú, összetett körülírások, ez igaz is.

Kiderült azonban, hogy egyáltalán nem ez a helyzet a színnevek egy ki-tüntetett osztályánál, az ún. alapszínneveknél. Az alapszínnevek azok a szín-elnevezések, melyek egy tagból – egy morfémából – állnak, nem pusztán atárgyak egy meghatározott osztályára használatosak (mint például a magyarszôke, amely csak haj színét jelölheti), és nem tartoznak bele egy másik szín-név érvényességi körébe (mint például a türkiz, amely a kék „alá” tartozik).Nagyszámú nyelv megvizsgálása elôször azzal a meglepô eredménnyel járt,hogy a látszólagos nagy változatosság ellenére az alapszínek elnevezéseit azösszes nyelv mindössze a következô tizenegy szín közül választja: fekete, fe-hér, piros, sárga, zöld, kék, barna, rózsaszín, lila, narancs, szürke.

A nyelvek különböznek abban a tekintetben, hogy hány van meg bennükezek közül az alapnevek közül (a rózsaszín például a magyarban nem alap-színnév), az elnevezések azonban egy nagyon világos összefüggés alapjánrendezôdnek sorba. Véletlenszerû kibontás esetén a 11 név 2048 változatot al-kothatna, ehelyett a valóságban csak 33 változat fordul elô, az alábbi rendben:

lila

{ fekete} { sárga} { rózsaszín}fehér ➝ piros ➝ zöld ➝ barna ➝ narancskék szürke

233

15. Beszéd és gondolkodás

A sorban jobbra lévô színnév csak akkor jelenik meg, ha minden tôle balralévô megvan. Vagyis a látszólagos önkényesség mögött szigorú rend van. Sez a szigorú rend meglehetôsen jó összhangban van azzal, amit az emberi vi-zuális rendszerrôl, az alapszínekrôl tudunk.

Hasonló tendenciákat más perceptuális, észlelési alapú terminusoknál istalálhatunk. Az észlelés számára zárt, teljes alakzatoknak (kör, négyzet stb.)a legtöbb nyelvben inkább van rövid s általánosan használt nevük, mint anem kiugró, nem kitüntetett figuráknak. Vannak azután olyan többé-kevés-bé egyetemes nyelvi jegyek, melyek nem az általános perceptuális rendszersajátosságaiból vezethetôk le, hanem magának a beszédmegértési folyamat-nak a feltehetôen egyetemes korlátaiból, illetve eljárásmódjaiból. Erre a leg-jobb példák a szórendi összefüggések kutatásából származnak (lásd A nyelveksokfélesége címû fejezetben). Közismert például, hogy igen kevés kivételtôl el-tekintve a nyelvekben az alany megelôzi a tárgyat. Ha ezt összekapcsoljukazzal a ténnyel, hogy a felszíni szerkezetekben értelmezett „alany” többnyireegybeesik az „adott” vagy „már ismert” információval, akkor ennek a ma-gyarázata az lehet, hogy a megértés során úgy járunk el, hogy emlékezetünk-ben megkeressük a „már ismert” információnak megfelelô címkét, s ehhezkapcsoljuk az új információt. Ha a mondatban az új információ következete-sen megelôzné a már ismertet, ez nagyobb megterhelést okozna, hiszen ad-dig kellene idôlegesen megtartani az új információt, míg meg nem érkezik amár ismert, mely megadja a „címet”, ahová kapcsolni kell az új információt.

A megértési folyamat jellegzetességeivel lehet összekapcsolni a szórenddelkapcsolatos implikációs univerzálékat is, vagyis azt, hogy egy nyelv alapszó-rendje számos egyéb szerkezet szórendjére is következményekkel jár. A „kö-vetkezetes” I–T sorrendû nyelvekben (vagyis amelyekben az ige megelôzi atárgyat) például a birtokos, a melléknév, a számnév, a mutató névmás mindköveti a fônevet. Következetes T–I nyelvekben viszont ugyanezek megelôzika fônevet, s elöljárószók helyett határozói névutók dominálnak. (Ezek a tulaj-donságok mutatják például a magyarban is, hogy eredetileg T–I típusú nyelvvolt.) Mi köze ennek a megértési folyamathoz? Ezeket a szerkezeteket mindmegfogalmazhatjuk úgy, mint ahol egy módosított és egy módosító kapcsola-táról van szó: a tárgy például közelebbrôl határozza meg az igével jelölt cse-lekvést, a jelzô jobban körülhatárolja a fônévvel jelölt tárgyat stb. Úgy látszik,hogy a nyelvek hajlanak arra, hogy következetesen vagy módosító + módosí-tott, vagy módosított + módosító szerkezeteket használjanak, ami nagy segít-ség a megértési folyamat számára, hiszen biztos elvárásaink lehetnek arra,hogy mindig az elôrébb vagy a hátrébb álló szó „szûkíti”, konkretizálja-e amásik jelentését. Ez talán nemcsak a megértési folyamatot segíti, hanem az el-sajátítást is: a gyermeknyelvrôl szóló fejezetben, a 13.3. táblázat kapcsán emlí-tett paraméterbeállító szemlélet azt is felteszi, hogy a gyermek ezeket a nyelv-típusra jellemzô következetességeket választja ki egy zárt készletbôl, amikorfelismeri, hogy milyen nyelvrôl van szó.

A kognitív univerzalizmus tehát rámutat, hogy – legalábbis lehetôségei-ben – számos nyelvi univerzálé általános kognitív univerzálékkal magyaráz-

234


ható. Késôbb még visszatérünk rá, hogy – feltehetôen nemcsak ismereteinkhiányos volta miatt – azért a kognitív univerzálék nem alkalmasak mindennyelvi univerzálé magyarázatára.

4. A kognitív univerzalizmus igazi ellenpólusa a felfogás, amely nem anyelvek egyetemes jegyeibôl indul ki, hanem eltéréseibôl, s egyben egy meg-fordított oksági láncot képzel el nyelv és megismerés kapcsolatában – úgyvéli, hogy a nyelvi különbségek megismerési különbségeket eredményez-nek. A modern nyelvészetben, majd ennek hatására a pszichológiában is, eza kérdés elsôsorban a nyelvek különbségeire alapozva mint nyelvi relativiz-mus fogalmazódott meg. E szerint az elképzelés szerint például a nyelvekszókincsbeli eltérései befolyásolják, hogy a beszélôk milyen finoman osztá-lyozzák, kategorizálják a környezô világ jelenségeit.

Mindez azonban nemcsak a szókincs különbségeire érvényes, hanem álta-lánosabban is. Eszerint a különbözô nyelvek különbözô „világképeket” kép-viselnek, elsôsorban nyelvtani rendszerükkel, s ennek alapján befolyásolják amegismerési folyamatokat. A nyelv tehát nem egyszerûen tükrözi a tapasz-talat világát – ez a felfogás nevezhetô kognitív relativizmusnak –, hanem ak-tívan befolyásolja, sôt a legszélsôségesebb megfogalmazások szerint meg ishatározza, korlátozza, hogy egyáltalán mit tapasztalhatunk.

Ha például a hopi indián nyelvet összevetjük az európai nyelvekkel, azt azérdekességet fedezhetjük fel, hogy a hopi nyelvben nem utal nyelvtani kate-gória – például igeidô – az idôre. A mi „európai” gondolkodásunk számáratermészetes, hogy az eseményeket a múlttól a jövô felé haladó megállíthatat-lan folyamatba rendezzük el, s hogy nyelvtanilag megkülönböztetünk jelent,múltat és jövôt.

A hopi beszélô számára ezek a kategóriák nem adottak; ô másfajta rendbenbeszél az eseményekrôl. Alapjában két ellentétes fogalom mentén helyezi elôket, melyek közül az elsôt mi „ténylegesnek”, „nyilvánvalónak”, „objektív-nek” neveznénk. Ide sorolódik minden, amit a beszélô valóban érzékelt amúltban, vagy most érzékel. A másik pólust „szubjektívnek” nevezhetnénk.Ide tartozik minden, ami a beszélô akaratának, vágyainak, érzelmeinek tár-gya, csak képzeletében létezik vagy létezett, közvetlenül nem érzékelhetô. Eb-ben a nyelvben a tapasztalat szervezésének alapelve nem a múlt–jelen–jövôtengely, hiszen az elsô („objektív”) kategóriába jelenbeli és múltbeli történésegyaránt beletartozhat, a második („szubjektív”) kategória jegyeit pedig bár-milyen elképzelt esemény – múlt-, jelen- vagy jövôbeli – egyaránt viselheti.

A nyelvi relativizmus képviselôi az ilyen nyelvtani jelenségekkel kapcso-latban nem azt a kérdést vetik fel, vajon a hopi nyelv beszélôi ki tudják-e fe-jezni, hogy egy esemény a múltban, a jelenben vagy a jövôben folyik-e. Kö-rülírásokkal, az idôpont megjelölésével például nyilván ki tudják –ugyanúgy, ahogy a magyarban mi is ki tudjuk például fejezni az elôidejûsé-get. A fô kérdés számukra az, hogy vajon a nyelvi eltérés megfelelôjekéntnem lehetséges-e, hogy szemben az európai gondolkodással, mely az esemé-nyeket a múlttól a jövô felé haladó folyamatba rendezi, a hopik a világot az„objektív” és „szubjektív” események váltakozásaként képzelik el.

235


A nyelvi relativizmus képviselôi a kérdés megválaszolására sokszor meg-lehetôsen körben forgó érvelést használtak. A nyelvi eltérésekbôl indultak ki,s ez önmagában elegendô érv volt számukra ahhoz, hogy a különbözô nyel-vek beszélôinél eltérô gondolkodásmódot, megismerési elveket tételezzenekfel. E bírálható eljárás ellentmondásosságát felismerve törekedtek a kísérletipszichológusok arra, hogy közvetlenül, mintegy a nyelvet „kikapcsolva” isellenôrizzék, hogy a nyelvek különbségeinek befolyásuk van a megismerésifolyamatokra. Lássunk egy példát ezekre a kísérletekre.

A navahó indiánok nyelvében a tárgyakkal végzett cselekvést jelentô igék-nél az ige töve a cselekvés tárgyának formájától és anyagától függôen válto-zik. Ez azt jelenti, hogy például a kézbe vesz kifejezés használatakor a vesz igemás-más tôváltozatát kell használni attól függôen, hogy egy hosszúkás tár-gyat, például egy pálcát veszünk kézbe, avagy egy más alakú tárgyat. Mivelitt egy kötelezô, nyelvtani értékû osztályozást kell a nyelv elsajátítása során agyermekeknek megtanulniuk, mely a formára vonatkozik, feltételezhetô,hogy a navahó gyermekek több figyelmet fordítanak a tárgyak formájára,mint az európai nyelveket beszélô gyermekek. Ennek igazolására a követke-zô kísérletet végezték el. Angol anyanyelvû amerikai gyermekek, illetve na-vahóul vagy angolul beszélô navahó gyermekek elé különbözô színû és for-májú tárgypárokat tettek, majd a gyermekek egy harmadik tárgyat kaptak,mely egy-egy tulajdonságban hasonlított az elôzôk mindegyikéhez. A gyer-mek feladata az volt, hogy mondja meg, a harmadik tárgy az elôzô kettôbôlmelyikhez „tartozik” (például kaptak egy kék szalagot és egy piros kockát,harmadikként pedig egy kék kockát). Kiderült, hogy a navahó nyelven be-szélô navahó gyermekek inkább a forma, míg az angolul beszélô navahók in-kább a szín szerint csoportosítanak. (Pontosabban az átváltás a szín szerintibesorolásról a forma szerintire hamarabb jelenik meg a navahó nyelvû gyer-mekeknél.) Ez önmagában alátámasztaná a nyelvi relativizmus felfogását;kiderült azonban az is, hogy azok az angol nyelvû fehér gyermekek, akikneka környezetére magas fokú formakultúra jellemzô, szintén hamarabb kezde-nek forma szerint csoportosítani. Ebbôl az következik, hogy a formára irá-nyuló különleges érzékenység okát egyaránt kereshetjük a gyermek nyelviés tárgyi tapasztalatában, a kettô nem egymást kizáró módon befolyásolja ezta megismerési stílust.

Ez a kísérlet is arra figyelmeztet tehát, hogy a nyelvi relativizmus tételei-nek csak módosított, enyhített formában van létjogosultságuk. A nyelvek ál-tal nyújtott osztályozási sémák vagy minták befolyásolják a nyelvet beszélôkmegismerési folyamatait, de korántsem azok egyedüli meghatározói. A kü-lönbözô kultúrákban élô emberek „világképét” nem végzetesen és kizáróla-gosan határozza meg nyelvük, a „világképeket” a tárgyi és kulturális kör-nyezet, valamint a nyelv együttesen határozza meg. Mégpedig a nyelvmeghatározó szerepe feltehetôen csak olyan, hogy a nyelvben meglévô, rög-zített, kötelezô osztályozási sémák elôsegítik, meggyorsítják bizonyos megis-merési sémák kialakulását, de ezek a kötelezô nyelvi osztályozás hiányábanis létrejöhetnek.

236


Ezt legjobban a szókincs nyelvek közti különbségeibôl kiinduló vizsgála-tok igazolták. Ezek a kísérletek abból a feltevésbôl indultak ki, hogy mindenjelenség kifejezhetô, leírható minden nyelven, csak egyes nyelvekbenkönnyebben (például egyetlen szóval), míg más nyelvekben csak bonyolul-tabban (például egy összetett szerkezettel). A kifejezésnek ezt a könnyûségétaz ingerek kódolhatóságának nevezték el, s azt vizsgálták, hogy milyen megis-merési folyamatokat befolyásol a kódolhatóság. A vizsgálatokat nemcsakkülönbözô nyelveket összehasonlítva, hanem egy-egy nyelven belül is elvé-gezték. Hasonló vizsgálatokat végeztek, mint amilyenekre a nyelvi univerza-lizmussal kapcsolatban már utaltunk: feltételezték, hogy egy-egy tapasztala-ti terület – például a színskála vagy az arckifejezések – különbözô részeinekkódolhatósága egy-egy nyelven belül is eltérô lehet, s ez befolyásolhatja amegismerési folyamatokat.

Az egyik legjellegzetesebb vizsgálatban különbözô színárnyalatú színeslapokat használtak, melyek közül azokat nevezték jól kódolhatóaknak, me-lyekre a személyek habozás nélkül rövid neveket adnak, nagy egyetértésselegymás között. A kódolhatóság szempontjából jellemzett színekkel azutánemlékezeti kísérleteket végeztek. A személyek feladata az volt, hogy miutánnéhány színes lapot mutattak nekik, igen sok (120) különbözô árnyalatú szí-nes folt közül válasszák ki azokat, amelyeket elôzôleg kaptak. A kísérlet ta-núsága szerint ha igen rövid idô után kellett felismerni a színeket, a kódolha-tóság nem befolyásolta a teljesítményt; ha azonban hosszabb idô telt el a színfelmutatása és felismerése között, akkor a jobban kódolható színekre jobbanemlékeztek a személyek.

Kiderült az is, hogy a kódolhatóság hatását növeli a feladat nehezítése is:nagyobb a kódolhatóság szerepe, ha a felismerési helyzetben sok egymáshoznagyon hasonlító színbôl kell választani. E hatások mögött egy érdekes me-chanizmust tételezhetünk fel: ha a feladat nehéz, illetve a megjegyzési idôhosszú, a nyelvben adott osztályozási sémák úgy segítik a teljesítményt,hogy a személy az ingert „fejben” megnevezi, s a neveket jegyzi meg. Felis-meréskor azt az árnyalatot választja ki könnyebben, melynek a nevét (is)megjegyezte, s melyre most is ugyanezt a nevet mondaná; éppen ezek a jólkódolható színek.

A fentihez hasonló kísérletek alapján a pszichológusok a nyelvi relativiz-mus egy módosított, enyhített formáját fogadják el. Eszerint a nyelv osztá-lyozási sémái akkor befolyásolják a megismerési folyamatokat, ha az egyén ekészen kapott sémáknak megfelelôen névvel látja el az ingereket, „átkódoljaôket nyelvi formába”, s a továbbiakban e neveket tárolja, illetve ezekkel vé-gez mûveleteket. Ez két szempontból is „enyhíti” az eredeti nyelvi relativistafelfogást: a nyelvnek a megismerésre gyakorolt hatásából a segítést, s nem akorlátozást emeli ki, másrészt – a pszichológus számára – azt hangsúlyozza,hogy a nyelv hatása az egyéni megismerési folyamatokra csak a nyelv egyé-ni, belsô felhasználása, a beszéd révén valósulhat meg, s nem valamilyen„absztrakt” meghatározottság. Végül a harmadik pont: mai szemléletünkszerint itt nem is annyira a relativizmus, az egyes nyelvek különbségei érde-

237


kesek, hanem univerzális összefüggések – pszichológiai szempontból az azáltalános elv, hogy a nyelvi sémák a beszédátkódoláson keresztül befolyásol-ják a megismerést, a nyelv szempontjából pedig az, hogy számos területenezek a nyelvi sémák csak kevéssé térnek el az egyes nyelvek között, s mintláttuk – sokszor nem is nyelvi eredetûek.

5. A gondolkodási és nyelvi elrendezések viszonyának sajátos terepe a térikifejezések világa. Vajon a téri kifejezések eltérô rendszerei (ragok, névutók,elöljárószók, igekötôk) mögött található-e egy közös rendszer vagy a nyelvekönkényesen tagolják a téri világot? A mai kutatás elképzelése szerint a térinyelv összefügg a látás és a térmegismerés kettôs rendszerével, a magasabblátási feldolgozás helyviszonyközpontú (HOL?) és formaközpontú (MI?) rend-szerének kettôsségével. Ez a kettôsség megjelenik a nyelvekben is. Aszim-metria van a nyelvben a forma és a téri viszonyok kódolásában: a formaérzé-keny, állandóan bôvülô nyitott rendszerrel egy formára kevésbé figyelô,zártabb rendszer áll szemben. Számos vonást lehet felsorolni, melyek ilyenegyetemes, gondolkodási-idegrendszeri alapú kettôsségre utalnak.

a) Formaérzékeny fônévi rendszert használunk, mely kicsiny formai eltérése-ket is visszaad, illetve leképez. Gondoljunk a bögre és a csésze vagy a de-mizson, palack és üveg eltérésére.

b) A tárgyak vizuális felbontását tükrözô jellegzetes tárgyrész-neveink van-nak: nyél, láb, tetô, fenék.

c) A tárgyak tengelyszerû felbontásának megfelelô részneveket használunk atárgyon belüli tájékozódásra: tetô, oldal, eleje, háta.

d) A téri viszonyokról azonban nem formafüggôen, hanem csak néhány di-menziót tekintve beszélünk. Csak olyan tényezôket tekintünk, mint azérintkezés, bennfoglalás, támasz, s ennek megfelelôen különböztetjükmeg a falnál, falban, falon kifejezéseket. A téri kifejezések rendszere min-dig függvényszerûen mûködik, ahol a függvény a sajátos viszony (-ban,-on, -nál stb.) az argumentumok pedig a CÉLTÁRGY (a folt) és a VONATKOZ-TATÁSI TÁRGY (fal) A folt a falon van mondatban. Ezek a viszonyok megle-hetôsen szegényesek: a hal is a vízben van, a horgony is vagy a bója is.

e) A figura-háttér tagolódásnak megfelelôen tekintjük a dolgok egymás-hoz való viszonyát úgy, hogy van egy viszonylag nagy vonatkoztatásitárgy és egy kisebb céltárgy. Természetesebb azt mondani, hogy A tollaz asztalon van, mint azt, hogy Az asztal a toll alatt van. Vagy jobb az,hogy A bicikli a kapu mellett van, mint hogy A kapu a bicikli mellett van.

f) Számos további egyetemes tendencia is megfigyelhetô. Például gyerme-keknél a legkorábbi kifejezések mindig mozgás alapú, célirányos helyikifejezések (a magyarban a -ba/-be és a -ra/-re). Ezeket és a fenti példákkifejezési preferenciáit is úgy magyarázzuk, hogy a nyelvi vonásokat amegismerési rendszer szervezôdése magyarázza.

6. A nyelvi relativizmusból kiinduló kísérletek fontos tanulsága, mint lát-tuk, az volt, hogy megmutatták: az alapprobléma itt az, hogy egyes megisme-rési folyamatoknál valóban fölhasználjuk-e a nyelvet. Ebbôl a szempontbólkiindulva minden olyan kutatás releváns, mely a beszéd közvetítô szerepét

238


vizsgálja a megismerési folyamatokban. Két területet érdemes itt közelebbrôlmegvizsgálnunk, az emlékezést és a szigorú értelemben vett gondolkodásproblémáját.

Mennyire befolyásolja a beszéd az emlékezést? A pszichológiai kutatásokmár régen rámutattak, hogy bizonytalan jelentésû, többféleképpen is értel-mezhetô ábrák fölidézését befolyásolja, ha az ábrához egy-egy szó, név is tár-sul. (Minden ilyen kísérletben nyilvánvalóan az az érdekes, amikor nemnyelvi formában adott anyagok megjegyzésérôl van szó.) Ha például a kísér-leti személynek az alábbi ábrát mutatják:

és mellé adják azt a nevet vagy címkét: szemüveg, akkor jobban fog emlékezniaz ábrára, mint azok a kísérleti személyek, akik nem kapták a szót, csak azábrát látták. Hajlamos lesz a személy ezen felül arra is, hogy a késôbbi felidé-zéskor az ábrát szemüvegformára torzítsa, például így:

Újabban azután több átfogó elképzelés is kialakult arról, hogy milyen sze-repe van a beszédbe történô áttevésnek, átkódolásnak a nem nyelvi anyagratörténô emlékezésben. A kísérletek egy része közvetlenül a címkézés, a meg-nevezés szerepén keresztül mutatja be a beszéd emlékezést segítô szerepét.Jellegzetes kísérleti típus például az, ahol egy elôszakaszban a kísérleti sze-mélyek egy csoportja értelmetlen ábrákhoz elnevezéseket tanul, míg egy má-sik csoportjuk csak ismerkedik az ábrákkal. A második szakaszban azutánazt ellenôrzik, hogy melyik csoport mennyire emlékszik a látottakra. Általá-ban elmondható, hogy a neveket tanuló csoport jobban emlékezik, különö-sen akkor, ha a név elôsegítette azt, hogy az értelmetlen ábrát valamihezhasonlítsák, valahogyan értelmezzék. Feltételezhetjük, hogy hasonló folya-matok természetes körülmények között is végbemennek; az implicit, hangta-lan megnevezés az osztályba sorolás s a név könnyebb megjegyezhetôségerévén segítheti az emlékezést (lásd a 15.1. és 15.2. ábrát).

A beszédnek mint „megnevezésnek” tanulást és emlékezést elôsegítô sze-repe azonban nem eleve adott a kezdetektôl. Az eredetileg kommunikációsszerepû beszéd fokozatosan válik a megismerési folyamatokat szervezô köz-vetítô eszközzé. A 3-4 éves gyermekek még nem használják fel a rendelkezé-

239


sükre álló nyelvi kifejezéseket, címkéket, ha képekre kell emlékezniük. Nemnevezik meg a tárgyak tulajdonságait olyan tanulási helyzetekben sem, ame-lyekben két dolog közül kell választaniuk. Ha például egymás után különbö-zô tárgyakból kapnak párokat, s a két tárgy közül a nagyobbik alatt mindigegy cukorka van, a kisebb gyerekek sokáig véletlenszerûen választanak. 5-7éves gyerekek hasonló feladatokban már megnevezést használnak: néhánysikeres kísérlet után a nagyobb tárgyat választják, s legtöbbször azt is mond-ják: „Ja, a nagyobbik a jó!” A megfogalmazás nagyobb általánosítást tesz itt

240


15.2. ábra. Nehezen felidézhetô (megnevezhetô) kép

15.1. ábra. Könnyen felidézhetô (megnevezhetô) kép

lehetôvé: módot ad arra, hogy elvonatkoztassunk a feladatban lényegtelentulajdonságoktól (például az alaktól, színtôl).

A fejlôdést elemzô kísérletek arra is rámutatnak, hogy a beszéd közvetítôszerepe mind a tanulásban, mind az emlékezésben több lépcsôben alakul ki.Kezdetben a gyerek fel tudja használni a mások által adott címkéket nemnyelvi anyagok megjegyzésének segítésére; a késôbbiekben már maga is pro-dukál hangosan ilyen közvetítô megnevezéseket, s legvégül ez a segítô meg-nevezés rejtetté, belsôvé válik, hangosan nem mondja ki a gyerek a nevet, de„magában” igen. Látni fogjuk, hogy a beszédnek a megismerést befolyásolószerepével kapcsolatban általános fejlôdési elv a fokozatos fejlôdés a külsô,hangos beszédtôl a belsô beszéd irányába.

A modern emlékezetpszichológiában megfogalmazódtak azután olyan túl-zó elképzelések is, melyek – most már messze túlmenve a megnevezés emlé-kezést segítô hatásán – úgy vélik, hogy a hosszú távú, megôrzô emlékezés lé-nyegében mindig nyelvi jellegû. Ábrákra vagy képekre emlékezés példáján ezazt jelentené, hogy azokat magunkban mindig megnevezzük magunknakvagy bonyolultabb esetben leírjuk ôket, s hosszabb idô után csak a leírás for-májában emlékezünk rájuk. Ebben a szigorú formában ez a tétel nem tartható.Bár számos szellemes kísérleti helyzetben sikerült valóban kimutatni, hogypéldául bonyolult absztrakt ábrák esetében minél egyszerûbb az ábrát leírni,annál könnyebb megjegyezni, biztos, hogy a nyelvi átkódolás nem mindig ésegyáltalán nem kötelezô érvényûen megy végbe, illetve megôrizhetjük az áb-rát is és leírását is. Számos kísérlet mutatta ki például, hogy a képekre valóhosszú távú emlékezés egyenesen hatékonyabb, mint a velük egyenértékûmondatokra való emlékezés. Igen szellemes kísérleteket végeztek például,melyek során az eredeti ábrákhoz képest elfordított ábrákat kellett felismerni(15.3. ábra); a különbözô mértékig elforgatott ábrák felismerésekor a felisme-rési reakcióidô az elforgatás arányában nô – ez csak úgy magyarázható, ha azeredetivel analóg vizuális emléknyomokat is feltételezünk.

A szóba való áttételnek azonban különleges és kitüntetett szerepe van azeseménysorokra való emlékezésben. Egy balesetre, egy emlékezetes napra shasonlókra feltehetôen mindig történet- vagy elbeszélésszerûen emléke-zünk, és még akkor is történetformába kódoljuk át az eseménysort, hanemigen beszélünk róla.

A beszéd tehát mind a megnevezés, mind pedig a történetszerû esemény-sorrá való áttétel segítségével nagymértékben befolyásolja az emlékezést; azimplicit beszéd fontos emlékezeti tényezô. Ez azonban nem jelenti azt, hogykizárólagosan nyelvi formában tudnánk csak emlékezni hosszabb távonminden élményünkre; az átkódolás nem mindig lép fel, illetve nem mindigszorítja ki, váltja fel vagylagosan az eredeti élményeket.

7. Mindig beszédben gondolkodunk-e? Saját élményeink is azt sugallják,hogy amikor a szó szoros értelmében gondolkodunk, valamilyen feladatotoldunk meg, gyakran „magunkban beszélünk”: megfogalmazzuk a problé-mát saját magunk számára, különbözô részleteket emelünk ki, a megoldásijavaslatok is gyakran szóbeli formában merülnek fel. Ezek a mindenki szá-

241


mára ismerôs benyomások fontos támaszt adtak azoknak az elképzelések-nek, amelyek a gondolkodást és a beszédet azonosítják egymással.

Vizsgáljuk meg elôször a gondolkodás közben folyó belsô beszédnek mintnyelvi produkciónak a jellemzôit. Nem elég itt azt hangsúlyoznunk, hogy abelsô beszéd hangtalan beszéd, szerkesztési módja is eltér a hangos beszédé-tôl. Számos megfigyelés utal arra, hogy a belsô beszédre egyfajta „távirati stí-lus” jellemzô. A távirati jelleg itt fôként azt jelenti, hogy a belsô beszédben az„ismert” és „új” információ közül csak az új fogalmazódik meg. Ez könnyenlevezethetô abból, hogy a belsô beszéd másodlagos származék a nyílt, kom-munikatív beszédhez képest, s a kommunikatív beszéd szervezôdésének isáltalános jellemzôje, hogy mondandónkat aszerint is szervezzük, hogy mittételezünk fel ismertnek a hallgatónál.

A belsô beszéd kutatásának számunkra legérdekesebb problémája az, hogyvajon milyen feladatokban lép fel a belsô beszéd; mindig, minden helyzetbena gondolkodás megvalósítójának kell-e tekintenünk? Ennek vizsgálatára amodern pszichológia nem elégszik meg pusztán a személyek önbeszámolói-nak elemzésével, hanem objektívebb módszereket keres. A kísérletezôk abbólindulnak ki, hogy belsô beszéd esetén valamilyen feladathelyzetben az agyibeszédmozgató központok izgalma, sôt különösen nehéz helyzetekben ma-guknak az artikulációs izmoknak a fokozott mûködése figyelhetô meg. A kí-

242


15.3. ábra. Vizuális felismerési tesztek

sérletek egy része ezeket az idegrendszeri folyamatokat próbálja feladat-megoldás közben nyomon követni modern elektrofiziológiai módszerekkel.Közvetett kísérleti eljárásokat is alkalmaznak: ilyenkor feladatmegoldás köz-ben a beszélôszerveket vagy passzivitásra kényszerítik (például a személytmegkérik, hogy a nyelvét szorítsa a fogai közé), vagy aktívan lefoglalják vala-milyen más automatizált nyelvi feladattal (például számsor mondásával vagyegy ismert vers felmondatásával). A közvetett módszerek alapfeltevése az,hogy ha a fô feladathoz szükség van a belsô beszédre, akkor a hangképzôrendszer és az azt irányító agyi központok lefoglalása más feladattal ronthatjaa teljesítményt.

Az akadályoztatással kapcsolatos kutatások egyik fontos eredménye, hogya passzív akadályozás csak gyermekeknél nehezíti a „fejben” történô feladat-megoldást, míg az aktív akadályozás felnôtteknél is nehezíti a feladatmegol-dást, bár az idô múlásával egyre kevésbé – feltehetôen azért, mert a zavarófeladatot a személy egyre inkább automatikusan végzi.

Jellegzetesen nyelvi gondolkodást igénylô feladatok, például számtanpél-dák megoldásánál azt tapasztalták, hogy az akadályozás hatása ugyancsak fo-kozatosan csökken. Mivel ezek szinte egyértelmûen csak verbálisan megold-ható feladatok, feltételezhetjük, hogy a személyek fokozatosan leállítjákbeszélôszerveik láthatatlan, de jelen lévô minimális mûködését, s náluk egyreinkább pusztán központi, agyi folyamatokban nyilvánul meg a belsô beszéd.(Tulajdonképpen a felnôtt–gyermek különbségek is ezt támasztják alá.)

A beszélôszervek aktivitását vizsgálva pedig az derül ki, hogy a nyelvifeladatoknál a feladat nehézségével párhuzamosan nô a beszélôizmok tevé-kenysége, vagyis a nehezebb feladatoknál a belsô beszéd egyre jobban köze-lít a külsô, nyílt beszédhez. Hétköznapi tapasztalatainkból is jól ismerjük,mikor nehéz feladat közben áttérünk a motyogásra vagy az írásra.

Gondolkodás és beszéd kapcsolata szempontjából különösen érdekes az,hogy mi a szerepe a belsô beszédnek a jellegzetesen nem nyelvi feladatokmegoldása közben, például ha a kísérleti személyeknek egy ábra hiányzórészeit kell megtalálniuk. Megállapították, hogy a beszélôizmok csak nehe-zebb feladatoknál léptek mûködésbe; ezzel párhuzamosan a személyek ar-ról számoltak be, hogy egyszerûbb feladatoknál mintegy „odalátták” azon-nal a hiányzó részt az ábrába, míg nehezebb esetekben áttértek az ábrákrészletes összehasonlítgatására, közben megnevezve magukban bizonyostulajdonságokat.

Az idevágó kísérletek további részletezése helyett két következtetést érde-mes kiemelni. A feladatmegoldás közben az aktív hangképzés a feladatoknehéz pontjainál jelenik meg, egyébként pedig maga a belsô beszéd is foko-zatosan visszaszorul, redukálódik, pusztán az agyi központok izgalmára. Ezfeltehetôen egy lehetséges fejlôdési folyamatot is tükröz: a beszéd fokozatosanválik a gondolkodás eszközévé, a kezdetben külsô, kommunikatív beszéd foko-zatosan a kiemelés, összehasonlítás, tervezés, megoldás eszközévé s eközbenbelsô beszéddé válik, mely formáit tekintve maga is egyre redukáltabb lesz.

243


A másik fontos konklúzió, hogy a beszéd nem kizárólagos útja a feladatmegol-dó gondolkodásnak. A legtöbbet vizsgált vizuális feladatmegoldásban a „szem-léletes” gondolkodás és a beszédben gondolkodás váltogatják egymást; ez aváltakozás úgy is tekinthetô, mint az egyidejû egészek (ilyen a szemléletes-képi gondolkodás) és az elemzô sorozatosságok (ilyen a beszéd–gondolko-dás) váltakozása. A kettô arányában igen nagy egyéni eltérések vannak. Eztegyébként nemcsak a kísérleti pszichológia támasztja alá, hanem a nagy al-kotók önvallomásai is, melyekbôl kiderül, hogy az alkotó gondolkodás –sokszor igen absztrakt területeken, például az elméleti fizikában – is gyakranvizuális-szemléletes formában valósul meg.

Az e rész elején felvetett kérdésre a pszichológia tehát azt válaszolja, hogya beszéd a gondolkodás igen fontos eszköze, de nem mindig beszédben gon-dolkodunk.

8. A megismerési folyamatok és a nyelv kapcsolata szempontjából különösérdekességgel bírnak a gyermeknyelvre, különösen a beszéd elsajátításánakkorai szakaszaira vonatkozó megfigyelések és elméletek (lásd Az anyanyelvelsajátítása címû fejezetet). A legvilágosabban a különbözô elképzelések agyermek korai szókombinációs teljesítményeire, a mondatszerkesztés elôfo-kaira vonatkozóan fogalmazódtak meg, s néhány példa segítségével mi isezen a területen fogjuk megvilágítani, mirôl van itt szó.

Az egyik felfogás – mely a 15.1. táblázatunkban a nyelvi univerzalizmusnakfelel meg – a nyelv önfejlôdését hangsúlyozza a gyermeknél. E szerint né-hány, a nyelvre specifikus veleszületett szervezôelvbôl, illetve kategóriábólkiindulva a gyermek nyelvi képessége mint egy formális kombinatív rend-szer fejlôdne. A gyermek megismerési folyamatai, kognitív képességei ezenelképzelés legszélsôségesebb képviselôi szerint csak mint korlátozó ténye-zôk szólnának bele a nyelvi fejlôdésbe. Egy olyan megnyilatkozást például,mint Mama zokni, eszerint úgy kellene értelmezni, mint egy teljes mondatot,melybôl a gyermek produkciós vagy emlékezeti és figyelmi korlátai miatt azegyik elemet nem mondja ki.

Sok egyéb nehézsége mellett az ilyen formai megközelítés nem tudna mitkezdeni azzal, hogy a Mama zokni „mondat” az egyik esetben azt jelenti,hogy ’mama veszi a zokniját’, a másikban azt, hogy ’ez a mama zoknija’, aharmadikban azt, hogy ’add a mamának a zoknit’, és így tovább. Ezért agyermeknyelv számos kutatója abból indul ki, hogy a korai megnyilatkozá-sokban a kombinációkat nem mondattani, hanem jelentéstani alapon kellmagyaráznunk, a gyermek elsô nyelvtani kategóriái szemantikai jellegûek.Mégpedig sokak szerint olyan kategóriák, mint a „cselekvô, cselekvés, esz-köz, birtokos, tárgy”, melyek világosan összefüggésbe hozhatók a gyermekmegismerési folyamatainak és saját cselekvéseinek nyelv elôtti fejlôdésével.A gyermek a beszéd elsajátítása elôtt megtanulja már, hogy a dolgokat olyancsoportokba sorolja, mint önmozgást végzôk (jövendô nyelvtani ágensek),mozdíthatók (tárgyak), „tartók” (jövendô helyek) és így tovább. Ezzel párhu-zamosan saját cselekvésében is különbségtétel megy végbe: a tárgyakkal

244


végzett játékok révén az eredeti teljes cselekvési séma a mozgásra, a kezde-ményezôre, a tárgyra és a célra tagolódik.

Számunkra most nem is az az érdekes, hogy ezek az elképzelések milyenkövetkezményekkel járnak a gyermeknyelv fejlôdésének egészére, hanem az,hogy egyértelmûen a kognitív univerzalizmus mellett állnak ki a beszédfejlô-désben: az alapvetô nyelvi kategóriák a megismerés és cselekvés már koráb-ban kialakult kategóriáira alapozva jelennének meg a beszédfejlôdés során.A gyermek nyelvi fejlôdésének késôbbi szakaszaiban is – hiszen itt 1-2 évesgyermekekrôl van szó – kimutatható, hogy számos nyelvi megkülönböztetéskövetkezetes használatának megjelenése nem pusztán a nyelvi rendszer ön-fejlôdésének eredménye, hanem összekapcsolható a megismerési folyamatokfejlôdésével, mint a téri kifejezések példájánál már utaltunk rá. A különbözôidôt jelölô kifejezések s a különbözô bonyolultságú igeidôk fejlôdése példáulfeltehetôen a gyermek idôfogalmainak fejlôdésébôl vezethetô le.

A gyermeknyelv fejlôdésében tehát fontos vezetô szerepe van a megisme-rés fejlôdésének (melynek alapja viszont a gyermek tárgyi és szociális cselek-véseinek fejlôdése). Két fontos kiegészítést kell azért fûznünk ehhez a megál-lapításhoz. A megismerés vezetô szerepe a gyermeknyelv fejlôdésében nemjelenti a speciálisan nyelvi önfejlôdés és nyelvi szervezôelvek tagadását: ezott jelenik meg legvilágosabban, ahol egy gyermek egyszerre két olyan nyel-vet sajátít el, melyek bizonyos viszonyok kifejezésében eltérô nyelvtani bo-nyolultságúak. Így például a magyar és a szerbhorvát nyelvet egyszerre elsa-játító gyermekeknél, amikor a helyragok a magyarban már megjelennek –vagyis a gyermek értelmileg már képes felfogni a megfelelô viszonyokat –,ugyanezek a kifejezések szerbhorvát nyelven még nem jelennek meg, mivelott a helyviszonyok kifejezése nyelvileg bonyolultabb (elöljáró + rag).

A másik megszorítás, hogy a gyermek megismerési folyamatainak fejlôdé-se sok mindent megmagyaráz ugyan a nyelv fejlôdésébôl, csak éppen aztnem, hogy miért beszél a gyermek. Abból például, hogy az említett módontagolja a világot, megmagyarázható az, hogy miért könnyû elsajátítani bizo-nyos nyelvtani kategóriákat, az azonban nem, hogy miért törekszik a gyer-mek e viszonyok kifejezésére. A kommunikációs szándék keletkezése vagyannak felismerése, hogy a szavak dolgok helyett állnak, nem vezethetôk letehát a gyermek megismerésének fejlôdésébôl, ehhez a gyermek nyelv elôttitársas érintkezéséhez és a beszéd cselekvés voltához kell fordulnunk magya-rázóelvekért, ami azonban már messzire vezetne.

Mindenesetre a bennünket érdeklô fô kérdések szempontjából elmondha-tó az, hogy a gyermek beszédének elsôdleges formálódásában vezetô szere-pet játszanak megismerési folyamatai; az így kialakult kommunikatív beszédazután fontos szervezôjévé válik maguknak a megismerési folyamatoknak:a környezô világ kategorizálásának, a tanulásnak és az emlékezetnek, s redu-kálódva, belsôvé válva a saját viselkedés szabályozásának és a gondolkodás-nak fontos hatékonyságnövelô eszköze lesz.

8. A fejezet elején feltett kiinduló kérdésekre tehát elnagyoltan a következôválaszokat adhatjuk.

245


Mind a nyelvek szerkezetében, mind a beszéd egyéni elsajátításában szá-mos jel mutat arra, hogy az emberi megismerés általános menete sok nyelvijelenségre is magyarázatot adhat; a nyelv számos vonása levezethetô az em-beri megismerés egyetemes jegyeibôl. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennénekegyedül a nyelvre jellemzô univerzálék, vagy hogy a nyelv elsajátítása csu-pán a megismerés fejlôdésével magyarázható lenne.

A megismerési folyamatokat és a gondolkodást a nyelv elsôsorban a beszédredukált formáin keresztül befolyásolja; a beszéd fontos új elveket és lehetôsé-geket hoz be a megismerési folyamatokba, de nem kizárólagos eszközük.

Nem elemeztük ugyan külön azt a kérdést, hogy „mindig gondolko-dunk-e, amikor beszélünk”, de a nyelvi funkciókról korábban mondottakalapján a válasz elég világos, és a fejlôdéslélektani kutatások is ezt támaszt-ják alá: a beszéd elsôdlegesen nem a gondolkodás, a belsô feladatmegoldáseszköze, hanem a személyek közötti cselekvésé, s ebben az értelemben nemmindig „gondolkozunk”, amikor beszélünk, hanem különbözô cselekvése-ket végzünk – fenyegetünk, tájékoztatunk, kérdezünk stb. Ez persze nem je-lenti azt, hogy ne lenne minden beszédmegnyilvánulás mögött bonyolulttervezési folyamat, csak annyit, hogy a beszéd egyáltalán nem mindig „intel-lektuális” megalapozottságú.

246


16. NYELV ÉS MEGISMERÉS

1. Mint az elôzô fejezetben is láttuk, a nyelv és a gondolkodás viszonyát kü-lönbözô oldalakról lehet vizsgálni. Ez tükrözôdik abban, hogy a kérdésegyaránt foglalkoztatja a pszichológiát, a nyelvészetet és a filozófiát. A filo-zófiai vizsgálódást e tárgyban nem annyira az különbözteti meg a pszicholó-giai vagy nyelvészeti megközelítéstôl, hogy a tények más csoportjára tá-maszkodik, hanem inkább az, hogy milyen elemzési módszereket választ, shogy milyen célból teszi föl a kérdést.

Filozófiai szempontból azért fontos a nyelv és a gondolkodás viszonyáravonatkozó kérdés, mert a gondolkodás – a filozófiai vizsgálódások egyik leg-fôbb tárgya – csak a nyelv segítségével hozzáférhetô. Ebben az értelemben el-mondhatjuk, hogy a nyelvvel foglalkozó különbözô tudományok, köztük iselsôsorban a nyelvfilozófia, a gondolkodás és a megismerés filozófiájánaknélkülözhetetlen elôfeltételei. A nyelv természetére irányuló filozófiai vizs-gálódások hozzájárulnak a gondolkodás, a tudás és az ember természetének,illetve az ember és a világ viszonyának jobb megértéséhez.

Az ember alapvetôen kettôs viszonyt, cselekvô és megismerô viszonyt alakítki a világhoz. A nyelvben érdekes módon e viszony mindkét oldala jelenvan, hiszen a nyelvhasználat maga is cselekvés, ám egyben a megismerésegyik feltétele is. A továbbiakban azzal foglalkozunk, hogy milyen helye vana nyelvnek az ember és a világ közti megismerô viszonyban.

Elöljáróban jegyezzük meg, a nyelv és a gondolkodás, a nyelv és a tudat, anyelv és a megismerés viszonyára vonatkozó kérdések közt nincs éles határ-vonal. Az elôzô fejezetben alkalmazott megkülönböztetéseknek megfelelôenbeszélhetünk például a gondolkodás szûkebb és tágabb fogalmáról. Az utób-bi, mely a belsô pszichikus folyamatok közül az emlékezést és az észlelést ismagában foglalja, részben átfedi a megismerés fogalmát, legalábbis annyi-ban, amennyiben a megismerés pszichológiailag vizsgálható egyéni formáitvesszük tekintetbe. Az átfedés a két fogalom között abból adódik, hogy a vi-lágnak az a fajta visszatükrözése, melyet megismerésnek nevezünk, a logi-kus gondolkodási képességgel rendelkezô tudatos emberi lény sajátja.

A nyelvnek a megismerésben játszott szerepét vagy a tudathoz való viszo-nyát mégis azért tárgyalják igen gyakran elsôsorban a nyelv és a gondolko-dás viszonyának problémájaként, mert – annak ellenére, hogy a tudat és amegismerés tágabb fogalom – az embernek a világhoz való gyakorlati ésmegismerô viszonyában, illetve az ember és a többi élôlény megkülönbözte-

247

tésében kitüntetett szerepük van azoknak az absztrakt logikai mûveleteknek,melyeket a gondolkodás körébe sorolunk. A megismerés tárgyalása soránsem tekinthetünk el kérdéseinknek ettôl – a gondolkodás és a nyelv viszo-nyát magában foglaló – oldalától.

2. Az egyik, nagy történelmi múlttal rendelkezô filozófiai elképzelés sze-rint a nyelv és a gondolkodás két külön képesség. Mivel a gondolkodás az embermegkülönböztetô jegye, ezt kell minden emberi képességgel, így a nyelvvelszemben is elsôdlegesnek tekintenünk. Míg a gondolkodás segítségévelmegértjük és megismerjük a világot, addig a nyelv segítségével kifejezzük ésközöljük gondolatainkat.

Az elôbbi képbôl az következik, hogy a nyelv elsôdleges funkciója a gon-dolkodás kifejezése, s ennek rendelôdik alá a kommunikatív funkció. Ami-kor a nyelvet a gondolatok kifejezéseként vizsgáljuk, akkor kognitív szerepettulajdonítunk neki, azaz a megismerés eszközeként írjuk le. Amikor pedig agondolatok közléseként vizsgáljuk, akkor kommunikatív cselekvések végre-hajtásának eszközeként, végsô soron cselekvésként írjuk le.

Ez a szóhasználat, illetve a nyelv kognitív szerepének hangsúlyozása jólmegfelel a jelenlegi tudománytörténeti helyzetnek, melyben – nem kis mér-tékben a nyelvészetben bekövetkezett fejlemények következtében – az isme-retelméletet, a logikát, a nyelvészetet, a pszichológiát és az informatikát akognitív tudományok átfogó szakterületében próbálják egyesíteni. A kognitívtudományok különbözô oldalakról a világnak az agy által létrehozott repre-zentációit (ábrázolásait, leképezéseit) vizsgálják. A kognitív funkciójábanvizsgált és a gondolatok kifejezéseként értelmezett nyelv reprezentáció.

A kognitív és kommunikatív-cselekvési szempontoknak ez az éles szétvá-lasztása az újkori filozófiában gyökerezik, s módszertanilag ma is indokolt.Ugyanakkor egy teljes és komplex nyelvelméletnek, mely a nyelv sokfélehasználatát kívánja megragadni, s a nyelvet az emberi élet egészérôl alkotottkép keretében szemléli, túl kell lépnie ezen a szétválasztáson.

Közbevetôleg azonban hadd jegyezzük meg, hogy a két oldal szigorú ésnemcsak módszertani szétválasztása mellett erôs érvek szólnak, amennyibenelfogadjuk azt az elôfeltevést, hogy a megismerés kizárólag individuális,egyénhez kötött jelenség, más szóval nem más, mint az egyes ember lelkébenvagy tudatában végbemenô gondolati tevékenység. Az embert ezek szerintképesnek kellene tartanunk arra, hogy minden történeti áthagyományozás-tól és a társadalomtól, röviden a többi emberrel való kommunikációtól füg-getlenül, gondolatilag reprezentálja a világot.

Ennek a megközelítésnek két hagyományos változata van: az empirista és aracionalista. Az elôbbi szerint a külvilágot reprezentáló gondolati képmáso-kat vagy mentális (elmebeli) képeket a külsô ingerek ok-okozati viszonybanhozzák létre, bár a gondolkodás segítségével ezeken a tapasztalati eredetûképmásokon további mûveleteket hajthatunk végre. A gondolkodás képes-sége érzékleteink, észleleteink vagy képzeteink összehasonlítása alapján fej-lôdik ki egyéni élettörténetünk során. A racionalista változat szerint a gon-dolkodás képessége, sôt fogalmaink egy része is, velünk született. Persze a

248


tapasztalat is fontos, de egészen más okból: egyrészt azért, mert a segítségé-vel aktualizáljuk az úgynevezett velünk született eszméket, másrészt azért,mert eszméinket végül is a tapasztalatra alkalmazzuk.

Mind az empirista, mind a racionalista változat azt a következtetést sugallja,hogy a nyelv kognitív funkciója nem a megismerés és gondolkodás folyamatá-ban érvényesül, hanem a megismerô tevékenység eredményeinek rögzítésé-ben és tárolásában, vagyis az emlékezésben, illetve az ismeretek másoknak tör-ténô átadásában. A mondottakat sokféle érvvel próbálták alátámasztani.

Példaként felhozhatunk bizonyos fajta jelentéselméleteket, melyek magukután vonják a nyelv és a gondolkodás szétválasztásának és ezen belül a nyelvmásodlagosságának tételét. A korábbi fejezetekben ismertetett jelentéselmé-letek közül például a konceptualista, vagyis a fogalom alapú, s bizonyos érte-lemben a denotatív, azaz a tulajdonnevekbôl kiinduló elméletek egyes válto-zatai tartoznak ide. Még könnyebb arra hivatkozni, hogy sokféle nyelvlétezik, s ugyanazokat a gondolatokat sokféle nyelven ki lehet fejezni. Furcsaugyanis azt mondani, hogy a Süt a nap német fordítása más gondolatot fejezki, mint a magyar mondat. Ez egyébként a fogalmi alapú jelentéselmélet sze-rint a két mondat jelentésének különbségét is maga után vonná, ami pedigmár egyenesen önellentmondásnak számítana, hiszen a fordítás elôfeltételeéppen a jelentés változatlansága. Ilyenkor magától értetôdôen a két mondatigazságfeltételei is különböznének, ez pedig ahhoz vezetne, hogy az igazságés a megismerés relatív, viszonylagos volna.

3. A hagyományos jelentéselméletek ismeretelméletileg is érdekes követ-kezményei között meg kell említenünk a privát nyelv koncepcióját. Privátnyelven elsô megközelítésben olyan nyelvet kell értenünk, melynek mindenszava az egyén saját tapasztalati adatait jelöli, bár e szavak függetlenek anyilvánosan megfigyelhetô jelenségektôl. Akik a nyelv privát természetemellett kötelezik el magukat, tapasztalati adatokon ez esetben érzet-adatokatértenek. Az érzeteket, például a fájdalom-szavak esetében a fájdalomérzete-ket, tekintik a szó jelentésének (vagy a szó által megjelölt tárgynak). Gondo-latmenetük úgy szól, hogy egy érzet elôfordulása (mint a fantomfájdalmakesete mutatja, vagyis az, amikor például valaki az amputált végtagjában fáj-dalmat érez) logikailag nem vonja maga után valamilyen nyilvánosan megfi-gyelhetô tárgy létezését, és egy nyilvánosan megfigyelhetô tárgy létezése lo-gikailag nem vonja maga után valamilyen érzet elôfordulását. Ugyanakkornem is része az „érzet” kifejezés jelentésének, hogy egy nyilvánosan megfi-gyelhetô tárgy bizonyítékul szolgál egy érzet létezése mellett. Mindez azzalegyértelmû, hogy saját érzeteim elôfordulásáról csak nekem lehet tudomá-som. Mivel érzet-szavaim ezekre az érzetekre vonatkoznak, rajtam kívül sen-ki más nem értheti ôket. Az ilyen szavakat mindenki csakis a saját esetébôltanulhatja meg, mégpedig úgy, hogy önmegfigyelés, introspekció útján sajáttapasztalati adataival kapcsolja össze, asszociálja ôket.

Figyeljük meg, ilyen feltételek mellett nemcsak arról van szó, hogy tényle-gesen nem értjük meg mások introspektív beszámolóit, hanem arról, hogylogikailag van kizárva mások introspektív beszámolóinak a megértése. A pri-

249

16. Nyelv és megismerés

vát nyelv tehát olyan nyelv, amelyet logikailag lehetetlen egynél több személy-nek megértenie. Egy ilyen nyelv – tehetjük hozzá – nem a kommunikáció esz-köze, s nem vezethetô le a kommunikáció szükségletébôl.

A „privát nyelv” koncepció hívei általában nem azt állítják, hogy nyelvünka maga egészében privát, hanem csak azt, hogy bizonyos (bár alapvetô) réte-gei privátok, például azok a nyelvi szintek, melyeken introspektív beszámo-lóinkat tesszük meg. Ekkor felmerül az a nehézség, hogy milyen kapcsolatvan a privát és a „nyilvános” nyelvhasználat között. Hogy lehet az egyikrôl amásikra áttérni? Meg kell továbbá jegyezni, hogy a privát nyelv körüli viták-ban nem annyira az a kérdés a lényeges, hogy nyelvünk ténylegesen privát-e, hanem az, hogy logikailag lehetséges-e egy privát nyelv, illetve lehetséges-e, hogy nyelvünk vagy nyelvünk valamely szektora privát.

Sok pro és kontra érv ismert. Az ellenérvek közül például kiemelhetnénk,hogy a „privát nyelv” koncepció a tudni kifejezés félreértésén alapul, amikorarra hivatkozik, hogy „érzeteimrôl csak én tudok”. Lehetne arra is hivatkoz-ni, hogy amennyiben csak én értem azt a nevet, melyet valamely érzetemnekadok, akkor jelentését sem tudom mások számára megvilágítani, ami pedigértelmetlenség. Léteznek ezzel szemben olyan jelentéselméletek, melyek ele-ve kizárják a privát nyelv lehetôségét. Ilyen például a Jelentések címû fejezet-ben említett használatelmélet (melyrôl azért meg kell mondanunk, hogy ko-rábbi népszerûsége mára erôsen megkopott). Mivel ez az elmélet aszójelentést nem mentális tárgyként fogja fel, a megértést nem a szóhozasszociált tárgyra vonatkozó egyedi tapasztalatoktól, hanem a szavak hasz-nálatára vonatkozó szabályok ismeretétôl teszi függôvé. Elôfordulhat, hogyvalamely fájdalomérzetemnek magam adok nevet, s ezt ténylegesen csak énértem. Ám logikailag nincs kizárva, hogy más megfejtse, hiszen ennek az újszónak a grammatikája már elô van készítve a nyelvben. Amit teszek, aztcsak bizonyos szabályok szerint tudom megtenni, annak a nyelvnek a szabá-lyai szerint, melynek egyedül a nyelvközösség tagjaként lehetek részese.

A „privát nyelv” felfogás körüli vita kimenetele azoknak a táborát erôsítet-te, akik szerint a gondolkodás és a megismerés nyelvileg feltételezett. Haugyanis nyelvünk – az elôbbi logikai értelemben – privát lenne, akkor isme-retelméleti és tudományos szempontból értelmetlen lenne megismerésrôl be-szélnünk. Amit ismeretnek nevezünk, annak nemcsak az a jellemzôje, hogymegbízható, orientáló erôvel bíró leképezése valaminek, hanem az is, hogybármikor felülbírálható és ellenôrizhetô. A felülbírálat és ellenôrzés pedigmindig valamilyen nyilvános mércét, kritériumot követel. Egy álomképetvagy hallucinációt ezért sem nevezünk ismeretnek. Az ismeretnek – hogy necsak a valóságnak való megfelelés, hanem a nyilvánosság követelménye alap-ján is ismeret legyen – feltétlenül nyelvi formát kell öltenie. Ez természetesennem bizonyítéka annak, hogy valóban vannak ismereteink, csak elôírás arranézve, hogy amennyiben vannak, milyen jellemzôkkel kell rendelkezniük.

4. A nyelv és a gondolkodás, illetve a nyelv és a megismerés viszonyánakvizsgálata során nemcsak a gondolkodás fogalmának a többértelmûsége(szûkebb vagy tágabb értelmezése) okoz nehézséget. További nehézség,

250


hogy a nyelv fogalma hasonlóképpen sokrétegû. Gondoljunk mindenekelôtta nyelv és a beszéd megkülönböztetésére, mely a filozófia számára éppolyfontos, mint a nyelvészet vagy a pszichológia számára.

A nyelv és gondolkodás viszonyának problémája e megkülönböztetés fé-nyében két különbözô típusú problémát rejt magában: egyfelôl a nyelvirendszer értelmében vett nyelv és a gondolkodás, másfelôl pedig az egyénibeszédtevékenység és a gondolkodás viszonyának a problémáját. Az utóbbiempirikus, ténybeli viszony, így csak a tapasztalati tudományok, fôleg apszichológia módszereivel lehet dönteni felôle. Ám a filozófiát nem is azösszefüggések tapasztalatilag megállapítható oldala érdekli, hanem az az ol-daluk, melyrôl a rendelkezésünkre álló (s természetesen a tapasztalati tudo-mányokból, például a fizikából, biológiából, pszichológiából, nyelvészetbôlszármazó) tudás fényében a logikai szükségszerûség erejével bíró kijelenté-seket lehet tenni. Ezen a síkon a kérdés úgy merül fel, hogy mi a viszony álta-lában – függetlenül az egyes egyénekben ténylegesen lejátszódó pszichikustörténésektôl – az emberi nyelv és az emberi gondolkodás között.

A kérdés ilyen megfogalmazása esetén fontosak lesznek a privát nyelv körülivitában megismert érvek. Ezek azt támasztják alá, hogy a nyelvi rendszer értel-mében vett nyelv és a gondolkodás (illetve a nyelv és a gondolkodás fogalma)logikailag feltételezik egymást. Kapcsolatuk szükségszerû, s nem esetleges.

A privát nyelv lehetôségének tagadása természetesen a logikai értelembenvett privát nyelvre vonatkozik, és nem arra, hogy létezik relatív értelembenvett privát nyelvhasználat. Gyakran elôfordul, hogy tapasztalataik különbö-zôsége folytán az egyes emberek másként értik a szavakat, eltérôen használ-ják például az érzet-szavakat. Az is megeshet, hogy valaki kidolgoz egy tit-kos nyelvet, melyet valóban csak maga ért. Ilyenkor azonban mindig fennálla tisztázás, a megfejtés elvi lehetôsége. Aki titkosírást alkot, aki érzeteirôl be-szél, már ismer legalább egy emberi nyelvet. Ilyesmit azért tehet egyáltalán,mert már megtanulta a szabálykövetô magatartás egyik formáját, a nyelv-használatot, és rendelkezik egy grammatikával. A magánhasználat elôfelté-telezi tehát a nyilvános használatot, a gondolatok kifejezésére szolgáló nyelva kommunikáció eszközéül szolgáló nyelvet.

A grammatikai szabályok formaiak, arra vonatkoznak, amit a nyelv formaioldalának nevezünk. A nyelvhasználat során mûveleteket végzünk, melyeksegítségével formális struktúrákat alkotunk és alakítunk át. (A materiális ol-dalt a mindenkori mondatok fizikai aspektusa, az adott beszédszituációbanvaló konkrét megvalósulása, szociális és pszichikus vonatkozásainak összes-sége jelenti.) Ugyanez mondható el a gondolkodásról. A gondolkodás is for-mális struktúrákon (a gondolkodás formáin, vagyis fogalmakon, kijelentése-ken stb.) való mûveletvégzés. (A materiális oldalt a gondolatformákbasûrített, az egyén tapasztalataitól és élményeitôl függô tartalom, tehát a gon-dolatok közvetlen valóságvonatkozása és pszichikus megvalósulása jelenti.)Azon, hogy a nyelv és a gondolkodás logikailag feltételezik egymást, vagyhogy bizonyos fokig egybe is esnek, azt kell tehát érteni, hogy a gondolkodás-nak és a nyelvnek analóg feltételei vannak, vagy hogy a nyelvi formák és a gon-

251


dolkodás formái logikailag analógok egymással. Ezzel összefér a gondolkodás és abeszéd közötti más szempontú különbségtevés. Tudniillik a materiálisanmegvalósuló nyelv (egy adott természetes nyelv vagy az egyéni beszéd), vala-mint a tényleges gondolkodás viszonya emellett különbözô formákat ölthet,miként ezt az elôzô fejezetben számos példa meg is világította.

5. Az az állítás, hogy a gondolkodásnak és a nyelvnek analóg feltételei van-nak, elvezet egy érdekes feltevéshez, mely a kognitív tudományok mûvelôikörében merült fel, de elôzményeit tekintve visszavezethetô Szent Ágostonnyelvelméletéig. Szent Ágoston úgy vélte, hogy gondolatainkat egy mind-annyiunk számára azonos, belsô nyelv segítségével fogalmazzuk meg, melykülönbözik minden beszélt nyelvtôl, így a latintól, a görögtôl vagy a puntól(bár latinként, görögként vagy punként mondjuk ki). Ehhez hasonlóan ma né-hány filozófus feltételezi, hogy létezik a gondolkodás nyelve (amelyet az angolszakirodalomban Mentalese-nek neveznek). Egy gondolatot elgondolni annyi,mint elménkben megfogalmazni vagy kimondani egy mondatot a gondolko-dás nyelvén. Ezek szerint maga a gondolat nyelvi természetû. Másként fogal-mazva: a gondolat olyan mentális reprezentáció, mely úgy épül fel, mint egymondat, s az agy idegi struktúrájában valósul meg.

A feltevés mellett többek közt az szól, hogy a gondolkodás esetébenugyanúgy tapasztalhatjuk a rendszerszerûséget és a kreativitást (vagyis azújat alkotás képességét), mint a nyelv esetében. A nyelvnek ezeket a jellem-zôit a kompozicionalitás, vagyis részekbôl való összeszerkesztettség tulaj-donsága magyarázza. Ezek szerint a gondolkodásnak is kompozicionális ter-mészetûnek kell lennie, vagyis a gondolatok tartalmának összetevôiktartalmától és az összetétel módjától kell függnie. Ha valóban így van, akkorlétezik a gondolkodás nyelve.

A gondolkodás nyelvére vonatkozó feltevés, amely szerint a gondolatok (agondolkodás nyelvén megfogalmazott) mondatok, számos kérdést képesmegválaszolni a megismerô képességgel kapcsolatban.

6. A nyelv és a gondolkodás viszonyára vonatkozó kérdés megválaszolá-sát a nyelv fogalmának további értelmezései is befolyásolják.

Az eddigiekben magától értetôdônek vettük, hogy „nyelven” mindig vala-mely természetes nyelvet kell értenünk. A nyelvészet számára ez valóbanmagától értetôdô, hiszen – egyszerûen fogalmazva – feladata éppen az, hogyleírja a különbözô természetes nyelveket. Még az emberi nyelvek egyetemesvonásaival foglalkozó általános nyelvészetnek és a nyelvi jelenségek leírásá-nak és magyarázatának elméleti kérdéseivel foglalkozó elméleti nyelvészet-nek is a természetes nyelvek jelentik a végsô vonatkoztatási pontját.Ugyanakkor más esetekben – a KRESZ, a mûvészetek, a matematika, a tudo-mányok stb. esetében – szintén nyelvrôl beszélünk, és joggal. Felmerül a kér-dés, hogy a nyelvként funkcionáló különféle jelrendszerek felôl tekintve ho-gyan fest a nyelv és a gondolkodás, illetve a nyelv és a megismerés viszonya.

A jelrendszerek áttekinthetetlenül sokféle osztályozása közül azt a felosz-tást célszerû elfogadnunk, amely a természetes nyelvek mellett az ún. má-sodlagos nyelveket, valamint a mesterséges és formalizált nyelveket külön-

252


bözteti meg. A másodlagos nyelvek közvetlenül a természetes nyelvekreépülnek (mint a költészet), vagy erôteljesen függnek tôle (mint a nem nyelvialapú mûvészetek nyelvei). A mesterséges és formalizált nyelveket technikaivagy tudományos célból szándékosan és tervszerûen hozzák létre.

A másodlagos nyelvek között természetesen nem az egyes mûvészeti alko-tásokat (a Háború és béké-t, a Don Giovanni-t, a Mona Lisá-t) kell említenünk,hanem azokat a jelkészleteket, melyeket az alkotók mûveikhez felhasználtak:a regényformát, a klasszikus zene nyelvét, a reneszánsz portréfestészet sza-bályait stb. Tagadhatatlan, hogy ezek a nyelvek a világ reprezentálásának, azemberi tapasztalat és megismerés feldolgozásának egy-egy módját képvise-lik, ilyen értelemben – az esztétikain túl – megismerô vagy kognitív funkciótis betöltenek. Ha pedig igaz az, hogy segítségükkel egyedi és megismételhe-tetlen üzeneteket hozhatunk létre, akkor elmondható, hogy az adott tapasz-talat és gondolat elválaszthatatlan éppen attól a kifejezési eszköztôl vagynyelvtôl, melynek eszközeivel a mûvész megfogalmazta.

A mesterséges és formalizált nyelvekrôl meg kell jegyezni, hogy nem fel-tétlenül esnek egybe. Minden formalizált nyelv mesterséges, de fordítva eznem mindig igaz. A történelem során számos mesterséges nyelv született,melyek megalkotói általában a legegyszerûbbnek hitt fogalmakhoz és ezekkombinációihoz próbáltak valamilyen grafikai jelet vagy jelkombinációt ren-delni. A szó igazi értelmében a modern logika rendszereit tekinthetjük for-malizált nyelveknek. Ezek, a kifejezések materiális tartalmától elvonatkoz-tatva, a természetes nyelvek mondatainak logikai szerkezetét modellálják.Azon a felismerésen alapulnak, hogy a mondat nem alkotórészeinek egysze-rû összege, hanem azokhoz képest minôségileg új képzôdmény, a nyelvi je-lentés saját szerkezettel bíró alapegysége.

A mesterséges nyelvek kigondolói általában a természetes nyelv hibáit, ki-fejezéseink homályosságát, pontatlanságát, kétértelmûségét szerették volnaorvosolni. Kezdetben a logikai formalizálásnak is ez volt a célja. A mestersé-ges nyelvekre vonatkozó tervek és, ezzel párhuzamosan, a tökéletes nyelvmegtalálására irányuló évszázados kutatás története jól illusztrál egy régeb-ben igen elterjedt és ma is fel-felbukkanó nézetet a nyelv, a gondolkodás és amegismerés viszonyáról. E szerint a természetes nyelvek kognitív szempont-ból tökéletlenek: inkább akadályai, mintsem elôsegítôi a világos gondolko-dásnak és a megismerésnek. A megismerés nyelvi feltételei következéskép-pen csak akkor teremthetôk meg, ha a természetes nyelvet egy logikailagmegtisztított mesterséges nyelvvel helyettesítjük.

A fenti nézet még a XX. század tudományfilozófiájának kezdeti nagy kor-szakát is erôsen befolyásolta. Mára világossá vált, hogy a logika eszközeinekrohamos tökéletesedése ellenére sem lehetséges (de nem is célszerû) a termé-szetes nyelv egész rendszerének a formalizálása. Mindig csak a nyelv egy-egy szektorát, s ezt is egy-egy meghatározott célból lehet sikeresen és kezel-hetô módon formalizálni.

Tegyük hozzá: maguknak a természetes nyelveknek is megvan a formálisrendszerük. A formalizálás mesterséges eszközeire többek között éppen

253


azért van szükségünk, hogy a nyelv egy-egy részrendszerének a modellálá-sával megvilágítsuk a természetes nyelv logikai formáját, a különbözô típusúkifejezések formális tulajdonságait. A formalizálás másik nagy indoka kogni-tív szükségleteinkkel függ össze, ugyanis az évszázados nyelvkritikai hagyo-mány – a túlzásoktól eltekintve – joggal mutatott rá arra, hogy a természetesnyelvek nem elégítik ki azokat a követelményeket, amelyeket a tudománytámaszt velük szemben.

A nyelv és a megismerés viszonyának problémája ezért szükségképpen ma-gában foglalja a tudományos nyelv problémáját. A tudományfilozófia egyikkorábbi célkitûzése az egységes tudományos nyelv megalkotása volt. Mára azis kiderült, hogy a célkitûzés illuzórikus, és az egyetlen, egységes, minden tu-dományt átfogó tudományos nyelv helyett továbbra is a tudományok nyelvei-rôl kell beszélnünk, melyek persze alapvetô elveiket tekintve rokonságban áll-nak egymással. A természet- és társadalomtudományoktól egyaránt elvárjuk aterminusok egyértelmûségét, a pontosságot, a jelentések változatlanságát, a lo-gikai átláthatóságot stb. Fokozati kérdés, hogy az egyes tudományok nyelveimennyiben szakadnak el a természetes nyelvtôl, vagyis mennyiben mestersé-gesek, és mennyiben élnek a formalizálás lehetôségével. Még a matematika ésa matematikai természettudományok sem lépnek ki teljesen a természetesnyelv egyetemes keretei közül. Általában kevert technikai nyelvként jellemez-hetjük ôket, melyek a természetes nyelvbe ágyazva vezetik be jól meghatáro-zott szakterminusaikat és a formális (matematikai) leírás eszközeit.

7. A nyelv megismerô funkciójára vonatkozó kérdés magában foglalja anyelv és a világ viszonyára vonatkozó kérdést. A kérdés egyrészt ismeretel-méleti, másrészt szemantikai, azaz jelentéstani.

Szemantikai szempontból azt kell vizsgálni, hogy mondataink és különbö-zô típusú kifejezéseink hogyan kapcsolódnak a valósághoz, pontosabban ho-gyan referálnak (utalnak) a világ tényeire és tárgyaira. Bár a referencia a mainapig a modern nyelvfilozófia egyik nagy kutatási területe, a referáló kifeje-zések problémájával, illetve különbözô kifejezéseink referáló szerepével ittnem foglalkozhatunk.

Ismeretelméleti szempontból arra kell rákérdezni, hogy maga a nyelv –azon túl persze, hogy segítségével leírjuk a valóságot, és információkat cseré-lünk róla – képe-e, visszatükrözése-e a valóságnak. Platóntól kezdve néhánynagy hatású hagyományos és modern elmélet igennel felel a kérdésre. Ezekegyik változata a képelmélet, amely szerint a nyelv ugyanúgy leképezi a vilá-got, ahogyan a fényképeken ábrázolt tárgyak és a köztük lévô relációk meg-felelnek a lefényképezett valóságrészletnek, vagy ahogyan a hanglemezenlévô barázdák megfelelnek a felvett zeneszámnak. A létezô világ szerkezetelogikai szerkezet, más szóval: az ontológia (a lételmélet) és logika egybeesik.Ahogyan a világ a tények összessége, úgy a nyelv a tényeket leképezô mon-datok összessége. A mondatok azáltal képezik le a tényeket, illetve azáltal ké-pei egy-egy ténynek, hogy logikai szerkezetük egybevág a szóban forgó ténylogikai szerkezetével, vagyis az alkotórészeik közötti viszonyok azonosak atény alkotórészei között fennálló viszonyokkal.

254


A természetes nyelvek szerkezete és mûködési módja nem igazolja a kép-elméletet, ezért a leképezési viszonyt úgy kell értelmeznünk, hogy az a világés a nyelv logikailag megragadható elemi struktúrái között jön létre, vagyisegyik oldalon az ún. elemi tények, másik oldalon az általános mondatformaszerkezetét közvetlenül magukon viselô kijelentések között mutatható ki. Haaz elmélet akár ebben a formában tartható lenne, akkor azzal a következ-ménnyel járna, melyhez hasonlót már Platón is megfogalmazott: a nyelv márstruktúráját tekintve is magában foglalja a világ általános összefüggéseirevonatkozó ismeretek összességét, következésképpen feltárni a nyelv tör-vényszerûségeit annyit jelent, mint megismerni a világot.

Az elmélet nem realisztikus, nem ad hûen számot a világ és a nyelv kap-csolatáról. Ez azonban nem jelenti, hogy a nyelvben ne valósulna meg vala-milyen leképezési vagy visszatükrözési viszony. Amikor feltételezzük, hogya jelentést meghatározó tényezôk között szerepet játszik a jel használatimódja és a nyelvi struktúrában elfoglalt helye, akkor azt is feltesszük, hogy anyelvben ismeretek halmozódnak fel. Egy szó jelentésének ismerete, az a ké-pességünk tehát, hogy a szót megértjük, együtt jár bizonyos ismeretekkel ar-ra vonatkozóan, hogy a szó milyen más szavakkal kapcsolható össze. Ismer-ni kell tehát azokat a szókapcsolatokat, amelyeknek szerepük van a szójelentésének létrehozásában. Ezek a szókapcsolatok viszont már a nyelvenkívüli valóságra vonatkozó ismereteket is tartalmaznak. A szavak használatimódjára vonatkozó tudásunk elválaszthatatlan a világra vonatkozó tudás bi-zonyos elemi szintjétôl. Ezt úgy is kifejezhetjük, hogy magukban a nyelviszerkezetekben, a szókapcsolatokban, egy nyelv szóállományában stb. isme-retek vannak rögzítve

Az így rögzített ismeretek, ellentétben a képelmélet feltevésével, nem a vi-lág lényegi szerkezetét tükrözik, hanem az adott nyelvi közösség életmódjá-ból, történelmi körülményeibôl, hagyományaiból stb. következô többé-ke-vésbé esetleges tapasztalatokat. A természetes nyelvek ezáltal a világfenomenológiai artikulációját, jelenségszintû tagolását hordozzák magukban,mint azt a Beszéd és gondolkodás címû fejezetben is láthattuk. A világnak ez atagolódása elôször a gyakorlati cselekvések szintjén jön létre: a valóság jelen-ségei, eseményei stb. úgy válnak tényekké, hogy az emberi tevékenységmegkülönböztethetôvé teszi, tipizált és általánosított formában kiemeli, s anyelvbe mintegy átemeli ôket. A nyelv ebben az értelemben valóban megis-merés, s nem az információátadás közömbös és áttetszô közege. Aki egynyelvet elsajátít, pusztán a nyelv tudása révén a világra vonatkozó elemi is-meretek birtokába jut.

A mondottakból következik, hogy az egyes természetes nyelvekben eltérôismeretek halmozódnak fel; a jelenségek tagolásának, osztályozásának, vi-szonyba állításának különbözô szempontjai jutnak érvényre. Mivel pedig amár meglévô ismeretek megszabják a további ismeretszerzés módját, azanyanyelvi struktúráknak van szerepük a megismerô tevékenység ilyenvagy olyan irányú befolyásolásában. A nyelvújításokat ebben a vonatkozás-ban úgy értékelhetjük, mint a mondottakból fakadó gyakorlati következteté-

255


sek levonását. (Egy adott történelmi periódusban nem minden nemzetinyelv egyformán alkalmas bizonyos típusú kultúra mûvelésére, a moderntudományok eredményeinek gazdaságos, világos rögzítésére stb.)

Hogy az anyanyelvben a megismerést bizonyos fokig befolyásoló „világlá-tás” (világnézet) rögzítôdik, azt nem kell végzetes meghatározottságnaktekintenünk. Érvényes marad az egyetemes kifejezhetôség elve, melynek értel-mében minden emberi nyelv képes kifejleszteni magából az eszközöket bár-milyen gondolat vagy ismeret kifejezésére. Emellett, mint láttuk, a természe-tes nyelvben csak elemi ismeretek, jelenségszintû tapasztalatok rögzítôdnek.Az elôzô fejezetben ugyanakkor azt is láttuk, hogy a tapasztalatok eltérôszervezésébôl adódó nehézségek áthidalására is megvannak az eszközök.

8. Bár a különbözô jelentéselméletek eltérô módon határozzák meg a jelen-tést, ma már kevesen vitatják, hogy szoros kapcsolat van a jelentés és az igaz-ság fogalma között. Ebben a kapcsolatban a nyelv megismerô szerepének to-vábbi vonatkozásai tárulnak fel.

Könnyû belátni, hogy az igazságnak, ismereteink értékelésének, nemcsakismeretelméleti, logikai, hanem közvetlenül nyelvi feltételei is vannak. Szi-gorú értelemben csak állítások lehetnek igazak vagy hamisak, de egyebekközt csak akkor, ha az ôket megvalósító mondatok megfelelô grammatikaitulajdonságokkal rendelkeznek. Magának az igazság tartalmilag megfelelôés formailag helyes meghatározásának kidolgozásakor szükségképpen egyadott nyelvre, illetve nyelvi rendszerre kell hivatkoznunk. Így egy (kijelentô)mondat mindig annak a természetes vagy mesterséges nyelvi rendszernek akeretei közt lesz igaz vagy hamis, melynek segítségével megformáltuk.

Ez azonban az általunk vizsgált összefüggéseknek csak az egyik oldala.Ugyanolyan fontos emlékeztetnünk arra a Jelentések címû fejezetben olvasha-tó korábbi megállapításunkra, hogy egy mondat jelentése megadható a mon-dat igazságfeltételeinek segítségével, vagyis akkor értünk meg egy mondatot,ha tudjuk, milyen tények teszik igazzá. Ehhez most hozzá kell tennünk, hogya mondat értelmezésében és megértésében még egy további tényezô is szere-pet játszik: az, hogy milyen hitet fejez ki a mondat. Három változóval kell te-hát számolnunk: a mondat jelentésével, a beszélô hitével, és azzal, hogy a be-szélô mikor tart valamit igaznak. Egy nyelv mondatainak az értelmezéséhezrögzítenünk kell a két másik változót: azt, hogy a nyelv használói mikor tarta-nak egy mondatot igaznak és azt, hogy mit hisznek (az egyik elmélet az utób-bit a „jószándék elve” alapján javasolja rögzíteni, amely szerint célszerû a be-szélôt a lehetôségek határáig racionális lénynek tartanunk, olyan hitekettulajdonítva neki, melyeket magunk is ésszerûnek tartanánk elfogadni).

A fenti vázlatos fejtegetés abban az általános megállapításban foglalhatóössze, hogy a nyelvi megnyilatkozások megértésének képessége elválaszthatat-lan a világra vonatkozó ismereteinktôl: tudásunktól és hiteinktôl. Más szóval el-képzelhetetlen az, hogy valaki tudja a nyelvet, de a világról semmit sem tud.

9. Annak, hogy a nyelv és a megismerés, a nyelv tudása és a világról való tu-dás ilyen szorosan összefügg, van egy végsô alapja, mely abban áll, hogy azembernek a világhoz való megismerô viszonya beleágyazódik az embernek

256


a világhoz való gyakorlati–cselekvô–átalakító viszonyába. Más szóval: minda nyelv, mind a megismerô gondolkodás ugyanazoknak a tevékenységekneka strukturális eleme, melyeknek ôsformája a csoport tagjainak együttmûkö-dését megkövetelô munka. A nyelv maga is felfogható sajátos tevékenység-ként, illetve sajátos tevékenységek eredményeként. Ezért beszélhetünk„nyelvi cselekvésrôl”, „kommunikatív cselekvésrôl”, „nyelvi munkáról” és„nyelvi munkamegosztásról”.

E fogalmak segítségével adhatunk magyarázatot egy sor további kérdésre,melyek közül legyen itt elegendô egyet említeni. Ha elfogadjuk a nyelv, amegismerés és a gondolkodás szoros összefüggésére vonatkozó föntebbimegállapításokat, akkor szembe találjuk magunkat egy régi dilemmával:vagy igaz az, hogy legtöbb kifejezésünk jelentése függ tapasztalatainktól, hi-teinktôl, tudásunktól, s ekkor képtelenség megmagyarázni, hogy megértjükegymást; vagy ténynek vesszük, hogy megértjük egymást, de ekkor elfogad-hatatlan az a feltevés, hogy a jelentések a beszélôk tapasztalataitól és tudásá-tól függnek. A dilemma feloldható a nyelvi munkamegosztás társasnyelvé-szeti feltevésének a segítségével, mely kimondja, hogy minden természetesnyelvben léteznek olyan kifejezések (valójában a legtöbb kifejezés ilyen),melyek alkalmazási feltételeit csak néhány beszélô ismeri, s melyeket a nyelv-közösség többi tagja az ilyen beszélôkkel, a „szakértôkkel” való együttmûkö-dés segítségével használ. Az aranyról más tapasztalata van az aranymûves-nek, a vegyésznek és az átlagembernek, így nem birtokolják ugyanolyanmértékben az arany terminus teljes jelentésének és referenciájának ismereté-hez szükséges tudást. Mégis képesek mondanivalójuk közlése érdekében si-keresen, megfelelô jelentésben használni a terminust, mert bíznak a szakér-tôkben, a szótárakban és a kézikönyvekben, akiktôl vagy amelyektôl szükségesetén megkaphatják a kellô felvilágosítást, melynek fényében a terminus tel-jes jelentése explicitté válik számukra. Természetesen nem egy-egy terminusjelentésének ismeretét bízzuk az ideális szakértôkre, hanem az egész nyelv is-meretét. Ez az ideális szakértô maga a nyelvközösség. A kifejezéseink korrekthasználatához és megértéséhez elengedhetetlen nyelvi és extralingvisztikaitudást a kollektív testületként elgondolt nyelvi közösség birtokolja.

A nyelvi cselekvés magán viseli az emberi cselekvések általános jegyeit.Minden emberi cselekvés felfogható mûveletvégzésként, melynek soránmeghatározott szabályokat követve strukturális-formai változtatásokat haj-tunk végre a környezô tárgyi világon és társadalmi helyzeteken. Ennek meg-felelôen a nyelvi cselekvés is mûveletvégzés, melynek szabályai elvont szin-ten a „valóságos” cselekvésformák szabályrendszerének felelnek meg.A gondolkodás e mûveleti struktúrák (az anyagi-tárgyi és a nyelvi cselekvé-sek szerkezetének) még elvontabb leképezôdése.

A cselekvés fogalmának fontos jellemzôje, hogy a specifikus emberi visel-kedésre vonatkozik, melynek minden formája feltételez valamilyen nyíltvagy rejtett társadalmi kontextust. Ennek az a következménye, hogy a cse-lekvések leírásai mindig kettôs jellegûek abban az értelemben, hogy mindigszerepelnek bennük fizikai és intencionális utalások. Kiküszöbölhetetlenek

257


belôlük a tisztán fizikai kifejezésekre le nem fordítható intencionális (szándé-kot kifejezô) terminusok. Amit viselkedésnek nevezünk, az leírható fizikaiszinten (egy viselkedési aktust a fizikai megfigyelés segítségével azonosítha-tunk). Egy cselekvésnek ezzel szemben mindig van jelentése vagy értelme,így egy cselekvés azonosításához nem elég a fizikai jellemzés. Ahhoz, hogytudjuk, milyen cselekvésrôl van szó, az adott viselkedési megnyilvánulástmeg kell értenünk. Egy viselkedési megnyilvánulást megérteni annyit tesz,hogy felismerjük: az adott helyzetben milyen cselekvésnek számít.

A mondottak a nyelvi cselekvésre is vonatkoznak. Egy beszédmegnyilvá-nulás fizikai jellemzésével (az adott hangsor fizikai jellemzôinek megadásá-val) a szóban forgó beszédmegnyilvánulást nem tudjuk nyelvi megnyilatko-zásként azonosítani. Az azonosítás csakis akkor lehetséges, ha a hangsornakjelentést tulajdonítunk. Ez természetesen igen régi és magától értetôdô felis-merés, ám nem a teljes igazság. Nem elegendô ugyanis, hogy a hangsorhoz aszavak szótári jelentésébôl és a szokásos jelentéstani szabályok alkalmazásá-val (tehát az ún. lokúciós szinten) fûzzünk jelentést. Az adott megnyilatkozástcsak akkor érthetjük meg, ha azt is felismerjük, hogy milyen cselekvés végre-hajtásának számít, hogy tehát milyen cselekvési szándék nyilvánul meg ben-ne. Ahogyan korábban már szó volt róla, a megnyilatkozást meghatározottcselekvésként (állításként, ígéretként, fenyegetésként stb.) is azonosítani kelltudnunk. Hogy egy megnyilatkozás segítségével a beszélô milyen cselekvésthajtott végre, azt a megnyilatkozás ún. illokúciós jelentése vagy illokúciós erejehatározza meg (más szóval: az „illokúciós erô” a jelentésnek az a része,amely kifejezi, hogy az adott kommunikációs helyzet feltételei között a meg-nyilatkozást „minek vegyük”). Egy megnyilatkozás adott cselekvésként valómegértése természetesen az ún. performatív megnyilatkozások esetében a leg-könnyebb. Ezeknél ugyanis a megnyilatkozás megtétele, a szavak „kimondá-sa” egybeesik azzal a cselekvéssel, amely a megnyilatkozás jelentésébe elevebele van foglalva (a megígérem kimondása nem más, mint az ígéret cselekede-tének tényleges végrehajtása, míg a sétálok kimondása nem sétálás). Látni kellazonban, hogy a „performatívok” csak egyik, különösen nyilvánvaló esetétjelentik annak az összefüggésnek, hogy a nyelvhasználat egyben cselekvésis, vagyis: „amikor mondunk valamit, akkor csinálunk valamit”.

Megismerô tevékenységünk a nyelvet nemcsak mint struktúrát, hanemmint cselekvésformát is elôfeltételezi. Megismerô cselekedeteink nyelvi cse-lekvésekhez (például állításokhoz) kötôdnek. Fontos szem elôtt tartanunk,hogy a „cselekvés” társadalmi fogalom. Egy cselekvés csakis meghatározotttársadalmi összefüggésben hordoz jelentést, tekinthetô cselekvésnek, számíttöbbnek, mint fizikailag megfigyelhetô és leírható viselkedési megnyilvánu-lásnak. Így a privát nyelv lehetetlensége mellett a nyelvi megnyilatkozásokcselekvési jellege is azt vonja maga után, hogy a nyelv, és a nyelv révén amegismerés is, alapvetôen társadalmi természetû jelenség. Szubjektuma,hordozója sohasem az egyes ember, hanem az emberek valamilyen történel-mileg kialakult társadalmi közössége.

258


SZERKESZTÕI UTÓSZÓ

1. Valóban megvan a könyveknek a maguk sorsa, s ennek a könyvneklegalábbis kissé hányatott sors jutott. Az olvasó ugyanis az ötödik kiadásttartja a kezében, sorrendben a negyedik kiadóváltás után. Amikor ugyanis arendszerváltás után a Gondolat Kiadó, mely a tudományos ismeretterjesz-tésre volt „szakosodva” a régi világban, tönkrement, új kiadót kellett keres-nünk, és úgy hittük, a magyar tudományos könyvkiadás évszázados felleg-vára megfelelõ otthont képes adni ennek a nyelvtudományt népszerûsítõkötetnek. Csakhogy az Akadémiai Kiadót az MTA eladta, és a külföldi tulaj-donos többek között ettõl a „profiltól” is megtisztította cégét. Így kerültünktovább a Corvinához, amely viszont bõvítette tárgyköreit és elindítottaegyetemi tankönyveinek sorozatát. Ez a negyedik kiadás azonban a korrek-túramunkák kiadóbeli sajnálatos elhagyása miatt igen sok sajtóhibával és(ettõl függetlenül, de ugyancsak sajnálatosan) viszonylag magas áron jelentmeg. Mivel pedig az Akadémiai Kiadó profilja idõközben átalakult és le-hetõvé vált, hogy – részben mert a szerzõk továbbra is lemondtak honorá-riumukról – kedvezõbb áron, magyarán olcsóbban, ráadásul két új fejezettelkibõvítve jelenhessék meg, a jelen ötödik kiadással visszatértünk hozzájuk.Köszönettel tartozunk a Kiadónak azért is, mert hozzájárult, hogy a könyvelektronikus változata a Nyelvtudományi Intézet honlapján (www.nytud.hu), illetve az általa mûködtetett portálon (www.nyelveszet.hu) ishozzáférhetõ legyen.

2. Ez a könyv egy 1972-ben kezdõdött kollektív munkából született: ekkornéhány fiatal nyelvész kísérletet kezdeményezett a középiskolai magyarnyelvtan oktatásának megújítására. Az elsõ tankönyvek megírása utánazonban kiderült, hogy a tanárok számára szükséges lenne egy rövid össze-foglalást készíteni a nyelvtudomány újabb eredményeirõl. A 90 lapos sok-szorosított füzet 1973-ban jelent meg az Országos Pedagógiai Intézet gondo-zásában. Szerzõi, azaz a tankönyvírásra létrejött „Fiatal nyelvészekmunkaközösségé”-nek tagjai Bánréti Zoltán, Füredi Mihály, Kenesei István,Komlósy András, Mártonfi Ferenc, Pap Mária, Radics Katalin, Terts Istvánés Tóth Pál voltak. Az MTA Nyelvtudományi Intézetének belvárosi, majdelsõ várbeli épületében, a „13. szobában” magukat sajátos posztgraduálisfoglalkozásokkal és vendégelõadásokkal továbbképzõ nyelvészek csapatakésõbb többek között Heller Máriával, Rohonci Katalinnal és Szabolcsi An-nával bõvült ki, míg az eredeti tagok közül néhányan – ki a politikai jellegû

259

kényszerítõ intézkedések hatására, ki pedig kutatási területének vagy pedigérdeklõdésének változása miatt – más irányokban léptek tovább. Emlékez-zünk meg itt a mély gondolkodású, nagyszerû fonológus, kínai és koreainyelvész társunkról, Mártonfi Ferencrõl (1945–1991), akinek korai halálamindannyiunk vesztesége volt.

Miután az Ember és nyelv címû füzetünk szélesebb körben is terjedni kez-dett, megérett az idõ az átdolgozására, kiegészítésére. Az újraszerkesztéstelõbb Pap Mária, majd Radics Katalin vállalta, s a könyv koncepciója nem kisrészben az õ hatásukra alakult ki. Ha a szerkesztõ személye és a szerzõgárdamegváltozott is, az eredeti munkatársaknak mégis sok köszönettel tarto-zunk, hiszen ma már kinyomozhatatlan, ki mivel járult hozzá a közös mun-kával készített 1973-as „õsváltozathoz”, s az onnan átmentett ötletek és gon-dolatok kinek tulajdoníthatók. Végül a jelenlegi szerkesztõ alakította ki azt aszerkezetet, amely – a bõvítések és átalakítások ellenére – máig megmaradt.A Nyelvtudományi Intézet munkatársaként Réger Zita (1944–2001) csatlako-zott a munkaközösséghez: a gyermeknyelvrõl szóló fejezet a fájdalmasan ko-rán elhunyt nemzetközi hírû gyermeknyelvkutató és szociolingvista tehetsé-gét és a kutatása „tárgya”, a gyermekek iránti szeretetét tükrözi. A hajdanimunkacsoport „kültagjai” közül Nádasdy Ádám vállalta, hogy az írásrólszóló fejezettel kiegészíti a harmadik részt, Pléh Csaba a pszicholingvisztikaikutatásokat foglalta össze (és a jelen kiadás számára az állati és emberinyelvrõl, valamint a gyermeknyelvrõl szóló fejezeteket frissítette föl). Kele-men János a nyelvfilozófia aktuális kérdéseit foglalta össze a jelen kiadás szá-mára jelentõs mértékben átdolgozott fejezetében. Számos kisebb változtatást,többnyire kiegészítést is megtettünk, így például a magyarországi cigányságáltal beszélt nyelveket és kétnyelvûségük jellegzetességeit is bemutatjuk.

A mostani kiadás két újabb fejezettel egészült ki annak következtében,hogy tudományterületünkön az utóbbi évtizedben érdekes fejlemények tör-téntek. A nyelvészet elméleti eredményeit haszonnal alkalmazzák a számító-gépes szövegfeldolgozásban és nyelvelemzésben, és abban a szerencséshelyzetben vagyunk, hogy Prószéky Gábor, a munkacsoport hajdani másikkültagja, aki idõközben megalapította a világszerte ismert Morphologic cé-get, vállalta az e témával foglalkozó fejezetet, melyet végül munkatársával,Kis Balázzsal közösen írt meg. A nyelv és az agy kapcsolatát nemcsak abeszédfejlõdés és a beszédprodukció, hanem a beszédleépülés, a nyelv el-vesztése és zavarai szempontjából is lehet vizsgálni. Az utóbbi évek hazaikutatásai megértek arra, hogy a Nyelvtudományi Intézetben az egyik je-lentõs kísérleti központot irányító Bánréti Zoltán beszámoljon róluk.

Ha már az újabb fejezetek szerzõit imígyen „felfedtük”, hadd rögzítsük, kimelyik fejezetért „felelõs” a felsorolt szerzõk közül: Bánréti Zoltán (14.) Kele-men János (16.), Kenesei István (1., 4–7., 8–10.), Kis Balázs (12.), NádasdyÁdám (11.), Pap Mária (1–3.), Pléh Csaba (1., 13., 15.), Prószéky Gábor (12.),Radics Katalin (10.), Réger Zita (13.), Rohonci Katalin (8.), Szabolcsi Anna(2–3., 8–9.).

260

SZERKESZTÔI UTÓSZÓ

Jóllehet elsõ megjelenését követõen könyvünk minden szakmai sikere éselfogadottsága ellenére a szaksajtót tekintve visszhangtalan maradt, az el-múlt néhány évben többen kifogásolták, még nyomtatott bírálatokban is,hogy – különösen a II. rész „szaknyelvészeti” részeiben – nem újult megeléggé alaposan. Úgy látjuk azonban, hogy ez a viszonylag vékony könyv anyelvrõl való gondolkodás kérdéseibe vezeti be az olvasót, nem pedig anyelvészet mûvelésének technikájába. A modern elméleti nyelvészet formá-lis (matematikai, logikai) eszközei igen gyorsan váltak egyre bonyolultabbá,s ezzel együtt az érvelések is egyre „belterjesebbek” lettek, csakúgy, mintmás szaktudományokban. Ez az összefoglaló nem helyettesíti a szintaxis, afonológia vagy a szemantika területeinek bevezetõ tankönyveit, melyek sze-rencsére ma már nagy számban magyarul is hozzáférhetõk (lásd a könyvvégén található listát), csupán felvillantja, és jó esetben felvázolja az egyesnyelvi szintek jellemzõ tulajdonságait és problémaköreit. Ezért hát nem islehet elvárni tõle, hogy a szaktudomány mai fegyvertárát kínálja fel az olva-só számára.

3. A nyelv és a nyelvek eredetileg Schmidt József 1923-ban megjelent isme-retterjesztõ könyvének a címe volt, mely az Athenaeum Élet és Tudomány so-rozatában jelent meg, és híven képviselte kora uralkodó – történeti – nyelv-szemléletét. Jóllehet a tudomány „terjedelme” megnõtt, és a magyarázatok isegészen máshogy festenek, a nyelv és a nyelvek közötti distinkció lényegé-ben ma is ugyanúgy érvényes, mint annak idején.

Köszönettel egykori munkatársainkon kívül még sok mindenkinek tarto-zunk. Bár a nyelvészet a mi indulásunk idejére kezdte elveszíteni „ideológiai”jelentõségét, mégis nem keveset számított az intézményi „védõernyõ”, amitSzépe György, többünk hajdani tanára és mentora, a Nyelvtudományi Intézetcsoport-, majd osztályvezetõje tartott fölöttünk; az õ szervezési tapasztalata éssegítsége nélkül egyébként eleinte mozdulni sem tudtunk volna.

A mai tudományos légkörben nem könnyen elképzelhetõ, mit jelentett az1970-es évek elején angolszász analitikus filozófiát és nyelvfilozófiát olvasniés elemezni olyan mélységben, mint Altrichter Ferenc legendás szombati„féllegális” szemináriumain. Sokan neki köszönhetjük, hogy addigi szûkenvett nyelvészeti látóterünk kitágult a (nyelv)filozófia horizontjáig.

Ennek az 5. kiadásnak a szerkesztése közben ért bennünket a szomorú hír,hogy elhunyt Hajdú Péter akadémikus (1923–2002), könyvünk korábbikiadásainak a lektora, aki szegedi professzorként, majd utóbb a Nyelvtudo-mányi Intézet igazgatójaként mindig támogatta a fiatal kutatókat és az ígére-tes újabb irányzatokat. Részletes és gondos tanácsaiért most is hálásak va-gyunk, derûs személyiségét megõrizzük emlékezetünkben.

Köszönettel tartozunk továbbá Vészits Ferencnének, aki a Gondolat Kia-dónál viselte szívén a könyv ügyét, az új Akadémiai Kiadó Rt.-nek, amely„visszafogadta” a kitagadott gyermeket, valamint Gervain Juditnak, aki a je-len kiadás elõkészítése során olvasta végig a kéziratot és vett észre pontat-lanságokat és elírásokat, valamint kiegészítette és egységesítette az ajánlottirodalmat.

261

4. Könyvünket annak harmadik kiadásától kezdve Telegdi Zsigmond(1909–1994) emlékének ajánlottuk, akinek a tanszékvezetése alatt jött létreMagyarországon elõször „általános nyelvészet“ szak, mely a modern tudo-mányos eredményeket igyekezett bemutatni a hallgatóknak. Telegdi Zsig-mond legtöbbünk professzora is volt az Eötvös Loránd Tudományegyete-men, és csaknem mindannyian visszajártunk hozzá az egyetem elvégzéseután, hogy tudásának szinte kimeríthetetlen kincsestárából újra részesülhes-sünk. Segítséget e könyv megszületésében nemcsak azzal adott, hogy a kéz-iratot áttanulmányozta és részletes kritikai megjegyzésekkel látta el, hanemazzal is, hogy megjelenése után újra elolvasta, és további javításokat javasolt.Tudományos fegyelme és támogató figyelme példa marad számunkra.

2003. augusztus

262

SZERKESZTÔI UTÓSZÓ

AJÁNLOTT IRODALOM, FORRÁSOK

Az itt következõ válogatott irodalomjegyzék kompromisszum terméke,elsõsorban azért, mert az általános érdeklõdésre számot tartható magyarnyelvû könyvek száma meglehetõsen csekély, viszont az általunk olvasottilyen jellegû idegen nyelvû könyvek jórészt csak szakkönyvtárakban találha-tók. Ez utóbbiakat tehát nem soroljuk fel, az egyes fejezetekben felhasználtközvetlen forrásainkat azonban szükségesnek láttuk megnevezni, akár ma-gyar, akár idegen nyelvûek voltak, de mindig elsõbbségben részesítettük amagyar nyelvû változatot, ha volt, még akkor is, amikor valójában az illetõszerzõnek eredetiben megjelent – és esetleg teljesebb vagy jobb – munkájáthasználtuk.

Forrásként természetesen magunk is gyakran használtuk az ajánlott ma-gyar nyelvû irodalomban szereplõ könyveket, amit külön nem fogunk jelöl-ni. Az ajánlott irodalomban csillaggal jeleztük azokat a munkákat, amelyektudományos igénnyel, s nem kifejezetten ismeretterjesztõ célzattal készültek.E mûvek általában nagyobb elmélyedést követelnek meg, sõt sokszor elõta-nulmányok is szükségesek a megértésükhöz.

Az általános jellegû vagy több fejezetre vonatkozó könyveket követõen fe-jezetenként adjuk meg az ajánlott magyar nyelvû irodalmat az A pont alatt,majd a B pont alatt a forrásokat soroljuk fel. A könyveket folyamatosan szá-mozva közöljük a visszautalást megkönnyítendõ.

ÁLTALÁNOS MÛVEK

[1] Crystal, D., A nyelv enciklopédiája, Bp., 1998.* [2] Horányi Özséb (szerk.), Kommunikáció I–II., Bp., 1977–78.* [3] Jakobson, R., Hang – jel – vers, Bp., 19722.

[4] Kálmán László – Nádasdy Ádám, Hárompercesek a nyelvrõl, Bp., 1999.[5] Kiefer Ferenc (szerk.), A magyar nyelv kézikönyve, Bp., 2003.[6] Nádasdy Ádám, Ízlések és szabályok, Bp., 2003.[7] Papp Ferenc, Könyv az orosz nyelvrõl, Bp., 1979.[8] Pinker, S., A nyelvi ösztön, Bp., 1999.

* [9] Pléh Csaba – Síklaki István – Terestyéni Tamás (szerk.), Nyelv – kom-munikáció – cselekvés, Bp., 1997.

263

* [10] Prószéky Gábor, Számítógépes nyelvészet: Természetes nyelvek hasz-nálata számítógépes rendszerekben, Bp., 1991.

[11] Robins, R. H., A nyelvészet rövid története, Bp., 1995.* [12] Saussure, F. de, Bevezetés az általános nyelvészetbe, Bp., 1967.* [13] Szépe György (szerk.), A nyelvtudomány ma, Bp., 1973.* [14] Telegdi Zsigmond (szerk.), Hagyományos nyelvtan – modern nyelvé-

szet, Bp., 1972.[15] Telegdi Zsigmond, Bevezetés az általános nyelvészetbe, Bp., 1977.[16] Terts István, A nyelvész szóra bírja a nyelvet, Bp., 1976.[17] Wardhaugh, R., Szociolingvisztika, Bp., 1995.

FEJEZETENKÉNT AJÁNLOTT MÛVEKÉS FELHASZNÁLT FORRÁSOK

BevezetõB:A kommunikáció fogalma:

Weaver, W., Toda, M., illetve Worth, S. – Gross, L. írásai Horányi [2]-ben.

A kettõs tagolás:Martinet, A. cikke Szépe [13]-ban.

1. Állati kommunikáció – emberi nyelvA:* [18] Bence György – Kis János (szerk.), Munka és emberré válás, Bp., 1972.

[19] Csányi Vilmos (szerk.), Kis etológia, Bp., 1980.* [20] Csányi Vilmos, Evolúciós rendszerek, Bp., 1988.

[21] Csányi Vilmos, Az emberi természet, Bp., 1999.[22] Hauser, M., Vad elmék. Bp., 2002.[23] Lorenz, K., Salamon király gyûrûje, Bp., 19762.

* [24] Pap Mária (szerk.), A nyelv keletkezése, Bp., 1974.[25] Passingham, E., Az emberré vált fõemlõs, Bp., 1988.

* [26] Pléh Csaba, A nyelvi kompetencia evolúciója, In: Balogh Tibor (szerk.), A tu-dat evolúciója mai szemmel, Bp., 1987.

[27] Sebeok, T. A., A mûvészet elõzményei, Bp., 1983.

B:Példák az állati kommunikációra:

[28] Altmann, S. (szerk.), Social communication among primates, Chicago,1967.

[29] Evans, W. F., Communication in the animal world, New York, 1968.[30] Frisch, K. von, The dance language and orientation of bees, Cambridge,

1967.

264


[31] Hauser, M. – Chomsky, N. – Fitch, T., The faculty of language: What is it,who has it, and how did it evolve ?, Science, 298, 1569–1579, 2002.

[32] Sebeok, T. A. (szerk.), Animal communication, Urbana, 1968.

A nyelv eredete:Pap [24], Hockett, C. F. – Ascher, R. cikke Bence – Kis [18]-ban.

Emberi nyelv és társas értelem viszonya:[33] Dennett, D., Az intencionalitás filozófiája, Bp., 1998.[34] Tomasello, M., Gondolkodás és kultúra., Bp., 2002.

Az emberi nyelv kibontakozása:[35] Hockett, C. F., The problem of universals in language. In: Greenberg, J. H.,

(szerk.), Universals of language, Cambridge, Mass., 1–29, 1963.[36] Bickerton, D., Language and species, Chicago, 1999.[37] Donald, M., Az emberi gondolkodás eredete, Bp., 2001.[38] Dunbar, R., Grooming, gossip, and the evolution of language, Harvard

University Press, 1996.

Táblázatok forrása:1.3. táblázat:Hauser, Chomsky és Fitch [34] nyomán.1.4. táblázat:Hockett [38].1.7. és 1.8. táblázat:Donald [40].

2. JelekA:

[39] Horányi Özséb, Jel, jelentés, információ, Bp., 1975.* [40] Horányi Özséb – Szépe György (szerk.), A jel tudománya, Bp., 1975.

[41] Sebeok, T. A. – Sebeok, J. U., Ismeri a módszeremet? Avagy: a mester-detektív logikája, Bp., 1990.

* [42] Sztyepanov, J. Sz., Szemiotika, Bp., 1976.

B:Saussure [12], Jakobson [3], C. S. Pierce és C. W. Morris írása Horányi –

Szépe [40]-ben.[43] Telegdi Zsigmond, A nyilatkozat mint indícium, Általános Nyelvészeti

Tanulmányok XI., Bp., 1976.[44] Bühler, K., Sprachtheorie, Die Darstellungsfunktion der Sprache, Jena,

1934.[45] Frege, G., Logika, szemantika, matematika, Bp., 1980.

265

3. A nyelv leírásaA:* [46] Apreszjan, J. D., A modern strukturális nyelvészet elmélete és módsze-

rei, Bp., 1971.* [47] Chomsky, N., Generatív grammatika, Bp., 1985.* [48] Chomsky, N., Mondattani szerkezetek – Nyelv és elme, Bp., 1998.

[49] Fehér Márta – Hársing László, A tudományos problémától az elméle-tig, Bp., 1977.

[50] Wartofsky, M. W., A tudományos gondolkodás fogalmi alapjai, Bp., 1977.

B:Konstitutív és regulatív szabályok:

Searle, J. R. cikke Horányi [2]-ben.[51] Searle, J. R., Speech acts, Cambridge, 1969.

Leíró és történeti nyelvészet:Saussure [12].

A nyelvleírás mint elmélet, modell:Szépe [13].[52] Chomsky, N., Aspects of the theory of syntax, Cambridge, 1965.

4. HangokA:

Papp [7] hangtani fejezete.Jakobson [3] és Saussure [12] megfelelõ részletei.

* [53] Általános nyelvészeti tanulmányok XIX.: Újabb irányzatok a fonológiá-ban, Bp., 1995.

[54] Antal László, A formális nyelvi elemzés, Bp., 1964.[55] Durand, J. – Siptár Péter, Bevezetés a fonológiába, Bp., 1997.

* [56] Kassai Ilona, Fonetika, Bp., 1998.* [57] Kiefer Ferenc (szerk.), Strukturális magyar nyelvtan. 2. köt. Fonológia,

Bp., 1994.* [58] Siptár Péter, A magyar mássalhangzók fonológiája, Bp., 1995.* [59] Siptár Péter, Hangtan. In: É. Kiss Katalin – Kiefer Ferenc – Siptár Péter,

Új magyar nyelvtan, Bp., 1998.

B:A hangképzésre adaptálódás:

[60] Lenneberg, E., The biological foundations of language, New York, 1967.

A megkülönböztetõ jegyek:Jakobson [3].[61] Trubetzkoy, N. S., Principes de phonologie, Párizs, 1947.

266


Magyar alkalmazásuk:[62] Szépe György, Az alsóbb nyelvi szintek leírása. Általános nyelvészeti ta-

nulmányok VI., Bp., 1969.

Kínai példák:[63] Kratochvil, P., The Chinese language today, London, 1967.

Egyéb nyelvi példák:Fishman [96] és [97].[64] Hyman, L., Phonology, New York, 1975.

5. SzavakA:

Antal [54].Papp [7].[65] Antal László, Egy új magyar nyelvtan felé, Bp., 1977.[66] É. Kiss Katalin – Kiefer Ferenc – Siptár Péter, Új magyar nyelvtan, Bp.,

1998.* [67] Kiefer Ferenc (szerk.), Strukturális magyar nyelvtan. 3. köt. Morfológia,

Bp., 2000.* [68] Pléh Csaba – Lukács Ágnes, A magyar morfológia pszicholingvisztiká-

ja, Bp., 2001.

B:[69] Bloomfield, L., Language, New York, 1933.[70] Harris, Z. S., Structural linguistics, Chicago, 1951. (Elsõ fejezetét lásd

Szépe [13]-ban.)

A szóképzés eljárásai:[71] Aronoff, M., Word formation in generative grammar, Cambridge, 1976.

Szóalak, lexéma stb.: Juhász Gyula szókincse:Papp [8].[72] Papp Ferenc, A magyar fõnév paradigmatikus rendszere, Bp., 1975.

Kínai példák:[73] Mártonfi Ferenc, Vannak-e szófajok a kínai nyelvben? NyK 75/1, 1974.

Fox példák:[74] Hockett, C. F., A course in modern linguistics, New York, 1958.

267

6. MondatokA:

Chomsky [48].É. Kiss Katalin – Kiefer Ferenc – Siptár Péter [66].Apreszjan [46].Antal [65].Chomsky írása Szépe [13]-ban és Hankiss Elemér (szerk.), Strukturalizmus

I., Bp., é. n. kötetében.* [75] Kiefer Ferenc (szerk.), Strukturális magyar nyelvtan. 1. köt. Mondattan,

Bp., 1992.

B:A magyar mondat szórendje:

[76] É. Kiss Katalin, A magyar mondatok egy szintaktikai modellje. NyK 80/2,1978.

7. JelentésekA:

Pléh – Síklaki – Terestyéni [9].Saussure [12].Telegdi [14].[77] Antal László, A jelentés világa, Bp., 1978.

* [78] Austin, J. L., Tetten ért szavak, Bp., 1990.[79] Beaugrande, R. – Dressler, W. U., Bevezetés a szövegnyelvészetbe, Bp.,

1998.* [80] Frege, G., Logikai vizsgálódások, Bp., 2000.* [81] Kiefer Ferenc, Az elõfeltevések elmélete, Bp., 1983.

[82] Kiefer Ferenc, Jelentéselmélet, Bp., 1999.* [83] Péter Mihály, A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai, Bp., 1992.* [84] Ruzsa Imre – Máté András, Bevezetés a modern logikába, Bp., 1997.* [85] Searle, J. R., Elme, nyelv és társadalom, Bp., 2000.

B:Frege [45].[86] Parkinson, G. H. R. (szerk.), The theory of meaning, London, 1968.[87] Rosenberg, J. F. – Travis, C. (szerk.), Readings in the philosophy of

language, Englewood Cliffs, 1971.[88] Steinberg, D. D. – Jakobovits, L. A. (szerk.), Semantics, Cambridge,

1971.[89] Zvegincev, V. A., Predlozsenyie i jego otnosenyie k jaziku i recsi,

Moszkva, 1976.

268


A nyelv többféle használata és a beszédcselekvések:M. Black, J. L. Austin, és J. R. Searle tanulmányai Horányi [2]-ben és Pléh –

Síklaki – Terestyéni [9]-ben.Searle [51].

8. Nyelvünk sokféleségeA:

Wardhaugh [17].Beaugrande – Dressler [79].[90] Csernicskó István, A magyar nyelv Kárpátalján, Bp., 1998.[91] Göncz Lajos, A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban), Bp., 1999.

* [92] Pap Mária – Szépe György (szerk.), Társadalom és nyelv: szocioling-visztikai írások, Bp., 1975.

[93] Réger Zita, Utak a nyelvhez: Nyelvi szocializáció, nyelvi hátrány, Bp.,1990.

[94] Szépe György (szerk.), Nyelv, hatalom, egyenlõség, Bp., 1998.

B:[95] Általános Nyelvészeti Tanulmányok VIII.: Nyelv és társadalom, Bp.,

1972.[96] Fishman, J. A. (szerk.), Readings in the sociology of language, Hága,

1972.[97] Fishman, J. A. (szerk.), Advances in the sociology of language, Hága,

1972.[98] Kontra Miklós – Saly Noémi (szerk.), Nyelvmentés vagy nyelvárulás?:

Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról, Bp., 1998.[99] Labov, W., Sociolinguistic patterns, Philadelphia, 1972.

Magyar nyelvjárások:[100]Benkõ Loránd, Magyar nyelvjárástörténet, Bp., 1957.[101]Imre Samu, A mai magyar nyelvjárások rendszere, Bp., 1971.[102]Kálmán Béla, A mai magyar nyelvjárások, Bp., 1957.

9. A változó nyelvA:[103]Bárczi Géza, A magyar nyelv életrajza, Bp., 1966.

*[104]Bárczi Géza, A magyar nyelv múltja és jelene, Bp., 1980.*[105]Benkõ Loránd (szerk.), A magyar nyelv történeti nyelvtana I–II/1., Bp.,

1991–92.*[106]Benkõ Loránd, Név és történelem: Tanulmányok az Árpád-korról, Bp.,

1998.[107]Bynon, T., Történeti nyelvészet, Bp., 1994.

*[108]Herman József, A francia nyelv története, Bp., 1966.*[109]Hutterer Miklós, A germán nyelvek, Bp., 1986.

269

[110]Mészöly Gedeon, Népünk és nyelvünk, Bp., 1982.[111]Pusztay János, Nyelvrokonság és nemzeti tudat, Szombathely, 1995.[112]Rédei Károly, Õstörténetünk kérdései. A nyelvészeti dilettantizmus

kritikája, Bp., 1998.

B:Magyar nyelvtörténet:[113]Bárczi Géza, Magyar hangtörténet, Bp., 1958.[114]Bárczi Géza, A magyar szókincs eredete, Bp., 1958.[115]Benkõ Loránd, Az Árpád-kor magyar nyelvû szövegemlékei, Bp.,

1980.[116]A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–III., Bp., 1967–76.[117]Mészöly Gedeon, Népünk és nyelvünk, Bp., 1982.

A nyelvtörténet általános kérdései:[118]Lehmann, W. P. – Malkiel, Y. (szerk.), Directions for historical linguis-

tics, Austin, 1968.[119]Meillet, A., Linguistique historique et linguistique générale, Párizs,

1948.[120]Paul, H., Prinzipien der Sprachgeschichte, Halle, 1880. Tübingen, 1970.

Magyar szókincsstatisztika:Papp [8].

A megszólítások története:R. Brown – A. Gilman cikke Pap–Szépe [92]-ben.

10. A nyelvek sokféleségeA:[121]Antal László, Nyelvek nyomában, Bp., 1981.[122]Cavalli-Sforza, L. L., Genetikai átjáró – Különbözõségünk története. Bp.,

2002.[123]Komoróczy Géza, Sumer és magyar?, Bp., 1976.

*[124]Kontra Miklós (szerk.), Nyelv és társadalom a rendszerváltáskoriMagyarországon, Bp., 2003.

[125]Pusztay János, Az „ugor–török háború” után, Bp., 1977.[126]Ridley, M., Génjeink, Bp., 2002.

*[127]Róna-Tas András, A nyelvrokonság, Bp., 1978.

B:Az indoeurópai nyelvek táblázata:Bynon [107].

Az uráli nyelvek rokonsága:[128]Hajdú Péter, Bevezetés az uráli nyelvtudományba, Bp., 1973.

270


Dél-ázsiai és amerikai indián nyelvi példák:Bloomfield [69].Hockett [74].

Tipológia:[129]Greenberg. J. H. (szerk.), Universals of language, Cambridge, 1963.[130]Uszpenszkij, B. A., Sztrukturnaja tyipologija jazikov, Moszkva, 1965.

Ábrák, táblázatok forrása:10.9. táblázat:[131]Lehmann, W. P. (szerk.), Syntactic typology, Austin, 1978.

10.2. ábra: Crystal [1].

11. A maradandó nyelvA:Saussure [12], 43–56.[132]Doblhofer, E., Jelek és csodák, Bp., 1962.[133]Drascsuk, V., Évezredek útjain: amirõl az írásjegyek mesélnek, Bp., 1983.[134]Filep László – Bereznai Gyula, A számírás története, Bp., 1999.[135]Kéki Béla, Az írás története, Bp., 1975.

*[136]Kniezsa István, A magyar helyesírás története, Bp., 1959.*[137]Laziczius Gyula, Fonetika, Bp., 1944; 2. kiadás, 1963.[138]A magyar helyesírás szabályai, 11. kiadás, Bp., 1984.

*[139]Németh Gyula, A magyar rovásírás, Bp., 1934.[140]Pei, M., Szabálytalan nyelvtörténet, Bp., 1965.[141]Várkonyi Nándor, Az írás története, Bp., 1943.

B:Bloomfield [69], 17. fejezet.[142]The Book of Specimens, British and Foreign Bible Society, London,

1895.[143]Brockelmann, C., Arabische Grammatik, Leipzig, 1974.[144]Ceram, C. W., Götter, Gräber und Gelehrte im Bild, Hamburg, 1957.[145]Diringer, D., The Alphabet, London, 1968.[146]Gelb, I. J., A Study of Writing, Chicago–London, 1963.[147]Jensen, H., Die Schrift in Vergangenheit und Gegenwart, Berlin, 1958.[148]Pyles, T. – Algeo, J., Origins and development of the English language.

New York, 1993.[149]Róna-Tas, A., Hungarians and Europe in the early Middle Ages. Bp.,

1999.

271

12. A nyelv és a számítógépA:Pléh [201].

*[150]Alberti Gábor – Medve Anna, Generatív grammatikai olvasókönyv I–II.,Pécs, 2001.

*[151]Prószéky Gábor, Számítógépes nyelvészet, Bp., 1989.[152]Prószéky Gábor – Kis Balázs, Számítógéppel emberi nyelven. Termé-

szetes nyelvi feladatok megoldása számítógéppel, Bicske, 1999.*[153]Prószéky Gábor – Olaszy Gábor – Váradi Tamás, Nyelvtechnológia. In:

Kiefer [5].

B:[154]Elekfi László, Magyar ragozási szótár, Bp., 1994.[155]Jurafsky, D. – Martin, J. H., Speech and Language Processing (An Intro-

duction to Natural Language Processing, Computational Linguistics, andSpeech Recognition), 2000.

[156]Prószéky Gábor, A magyar morfológia számítógépes kezelése. In:Kiefer [67].

13. Az anyanyelv elsajátításaA:Tomasello [34].

*[157]Általános nyelvészeti tanulmányok XVIII.: Nyelvészet és pszichológia,Bp., 1995.

*[158]Elkonyin, D. B., Gyermeklélektan, Bp., 1964.[159]Lengyel Zsolt, A gyermeknyelv, Bp., 1981.[160]Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes, Gyermeklélektan, Bp., 1972.[161]Réger Zita, Utak a nyelvhez, Bp., 1990.

*[162]Vigotszkij, L. Sz., Gondolkodás és beszéd, Bp., 1967.

B:Az elsajátítás elmélete és mechanizmusai[163]Gopnik, A. – Meltzoff, A. – Kuhl, P., Bölcsek a bölcsõben, Bp., 2000.[164]Piatelli-Palmarini, M., Evolúció, szelekció és megismerés. In: Pléh [198].[165]Réger Zita, A gyermeknyelvi utánzás kutatása a pszicholingvisztikában.

Egy új szempont. Pszichológia, 6, 93–134, 1986.

Gondolkodásfejlõdés és nyelvi fejlõdés[166]Karmiloff-Smith, A., Túl a modularitáson: A kognitív tudomány fejlõdés-

elméleti megközelítése. In: Pléh [199].[167]Piaget, J., Az értelem pszichológiája, Bp., 1993.[168]Pléh Csaba, Téri megismerés és nyelv. Magyar Pszichológiai Szemle, 56,

263–285, 2001.

272


Kísérleti módszerek a gyermeknyelv kutatásban Elkonyin [158].Pléh [201].[169]Berko Gleason, J., The development of language, New York, 1992.[170]Berko Gleason, J. – Bernstein Ratner, N., Psycholinguistics, Fort Worth,

1993.[171]Brown, R., A first language, Cambridge, 1973; New York, 1993.[172]Gósy Mária, Pszicholingvisztika. Bp., 1999.[173]Gósy Mária, Hangtani és szótani vizsgálatok hároméves gyermekek nyelvében.

Nyelvtudományi Értekezések 119, 1984.[174]Gósy Mária, A szó felismerése. Folyamatok és stratégiák. In: Gósy Mária

(szerk.), Beszédkutatás ’97. Szófonetikai vizsgálatok, Bp., 1998.[175]Ingram, D., First language acquisition. Method, description and expla-

nation, Cambridge, 1989.[176]Kenyeres Elemér, A gyermek beszédének fejlõdése, Bp., 1928.[177]S. Meggyes Klára, Egy kétéves gyermek nyelvi rendszere, Bp., 1971.[178]Pléh Csaba, A gyermeknyelv fejlõdésének és kutatásának modelljeirõl. Pszi-

chológiai Tanulmányok, XVI, 105–188, 1985.[179]Pléh Csaba, A természet és a lélek, Bp., 2003.[180]Pléh Csaba – Radics Katalin, Beszédaktuselmélet és kommunikációkutatás.

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XIV., Bp., 1982.

Gyermeknyelvi példaforrások:[181]Slobin, D. I., Psycholinguistics, London, 1971.

Szimbolikus jelleg:[182]Werner, H. – Kaplan, B., Symbol formation, New York, 1963.

Táblázatok forrása:13.1. táblázat:Mehler, J., Pléh [179]-ben.

13.2. táblázat:Pléh [178] nyomán.

13.3. táblázat:Bates és MacWhinney, Pléh [179] összefoglalója nyomán.

14. A nyelv és az agyA:Pléh [201].Pinker [8].

*[183]Bánréti Zoltán (szerk.), Nyelvi struktúrák és az agy, Bp., 1999.*[184]Bánréti Zoltán, Neurolingvisztika. In: Kiefer [5].

273

B:[185]Caplan, D., Neurolinguistics and linguistic aphasiology, Cambridge,

1987.[186]Friederici, A., The Time Course of Syntactic Activation during Language

Processing. Brain and Language, Vol 50, 259–281, 1995.[187]Fromkin, V., Some Thoughts about the Brain/Mind/Language Interface.

Lingua, 100, 3–27, 1998. [188]Kolk, H., A Time-Based Approach to Agrammatic Production. Brain and

Language, 50, 282–303, 1995.[189]Linebarger, M. C., Agrammatism as Evidence about Grammar. Brain and

Language, 50, 52–91, 1995.[190]Lancz Edina, A magyar jelnyelv szótára, Bp., Siketek és Nagyothallók

Országos Szövetsége, 1999.[191]Litavecz Anna, Ismeretek a hallássérültekrõl, kézirat, SINOSZ, Bp.,

1996.[192]Osmanné Sági Judit, Az afázia klasszifikációja és diagnosztikája. Ideggyógyá-

szati Szemle, 44, 339–362, 1991.[193]Osmanné Sági Judit, A belsõ lexikonhoz való hozzáférés módjai és zavarai

afáziás betegeknél. In: Általános Nyelvészeti Tanulmányok [95].[194]Pléh Csaba – Palotás Gábor – Lõrik József, Nyelvfejlõdési szûrõvizsgálat,

Budapest, 2002.

14.6. ábra forrása:Keith A. Johnson & J. Alex Becker, Whole Brain Atlas. http://www.med.

harvard.edu/Vincze Tamás rajzainak a forrása:http://www.c3.hu/~sinoszibA 14.8. ábra forrásal:Lancz [190]; 98, 103, 231.

15. Beszéd és gondolkodásA:*Általános nyelvészeti tanulmányok XVIII [157].Lengyel [159].Pléh – Lukács [68].Vigotszkij [162].[195]Horváth György, A tartalmas gondolkodás, Bp., 1984.

*[196]Neumer Katalin (szerk.), Nyelv, gondolkodás, relativizmus, Bp., 1999.[197]Pinker, S., Hogyan mûködik az elme?, Bp., 2002.[198]Pléh Csaba, A pszicholingvisztika horizontja, Bp., 1980.

*[199]Pléh Csaba (szerk.), Kognitív tudomány, Bp., 1996.[200]Pléh Csaba, Bevezetés a megismeréstudományokba, Bp., 1998.

*[201]Pléh Csaba, Mondatmegértés a magyar nyelvben, Bp., 1998.*[202]Pléh Csaba – Gyõri Miklós (szerk.), A kognitív szemlélet a nyelv kuta-

tásában, Bp., 1997.

274


[203]Reboul, A. – Moeschler, J., A társalgás cselei., Bp., 2000.*[204]Semjakin, F. N., A gondolkozás és a beszéd, Bp., 1964.[205]Serpell, R., Kultúra és viselkedés, Bp., 1981.

B:A színelnevezések a nyelvekben:[206]Berlin, B. – Kay, P., Basic color terms: their universality and evolution,

Berkeley, 1969.

A nyelvi univarzálék és a megértési folyamatok összefüggései:[207]Clark, H. H. – Clark, E. V., Psychology and Language, New York, 1977.

A nyelvi relativizmus, illetve a kódolhatósági kísérlet:Neumer [196].Wardhaugh [17].[208]Karácsony Sándor, A magyar észjárás, Bp., 1984.[209]Whorf, B. L., Language, thought and reality, Cambridge, 1956.[210]Brown, R. – Lenneberg, E., A study in language and cognition. J. Abnorm.

Soc. Psych. 49, 454–462, 1954.

Beszéd és emlékezet, illetve viselkedés:[211]Safir Erika – Czigler István, Vizuális ábrák verbális kódolhatóságának hatá-

sa a diszkriminkációs teljesítményre kisgyermekkorban. M. Pszich. Szle 35,436–448, 1978.

[212]Luria, A. R., The role of speech in the regulation of normal and abnor-mal behavior, New York, 1968.

A belsõ beszéd:[213]Lurija, A. R., Utam a lélekhez, Bp., 1987.[214]Szokolov, A. N., Vnutrennaja recs i mislenyije, Moszkva, 1968.

Az írásbeliség szerepe a gondolkodásban:[215]Klix, F., Az ébredõ gondolkodás, Bp., 1975.[216]Nyíri Kristóf, A hagyomány filozófiája, Bp., 1994.

Tér és nyelv:Pléh [168].

Ábrák forrásai:15.1–2. ábra:Vanderplas, J. M. – Garvin, E. A., The association value of random shapes. J. Exper,

Psych. 57. 147–154, 1959. Az itt felhasznált ábrákért Czigler Istvánnaktartozunk köszönettel.

275

15.3. ábra:Shepard, R. N. – Metzler, J., Mental rotation of three-dimensional objects. Science

171. 701–703, 1971.

16. Nyelv és megismerésA:Neumer [196].[217]Eco, U., A tökéletes nyelv keresése, Bp., 1998.[218]Farkas Katalin – Kelemen János, Nyelvfilozófia, Bp., 2002.[219]Kelemen János, A tudat és a megismerés, Bp. 1978.[220]Kelemen János, A nyelvfilozófia rövid története, Bp., 2000.[221]Lotman, J. M., Szöveg, modell, típus, Bp., 1973.

B:Frege [80].Searle [51].[222]Davidson, D., Inquiries into Truth and Interpretation, Oxford, 1984.[223]Fodor, J., The Language of Thought, Cambridge, 1975.[224]Putnam, H., Mind, Language and Reality, Cambridge, 1975.[225]Wittgenstein, L., Logikai-filozófiai értekezés, Bp. 1963.[226]Wittgenstein, L., Filozófiai vizsgálódások, Bp., 1998.

276


TÁRGYMUTATÓ

277

(A nyelvek nevét dôlt betûvel jelöljük)

ábrázoló funkció 24–26, 28, 35, 44akrosztikus elv 156alapnyelv 131, 140, 141albán 141, 148, 165algonkin (nyelvek) 82, 145, 146, 148allofón 72, 73allomorf 78–80, 82–84, 164alsó nyelvállású magánhangzó 69, 72amhara 160analógiás változás 131, 136angol 40, 46, 55, 56, 70, 74, 75, 80, 85,

112, 131, 132, 135, 136, 140, 142,151, 162–165, 181, 182, 191, 196,198, 201, 204, 210, 218, 236, 252,261

arab 80, 82, 116, 120, 153, 154,157–159, 166

átlagos mondathossz 195, 201ausztronéz (nyelvek) 145, 146, 148

bantu (nyelvek) 82belsô beszéd 231, 241–243beszéd lásd belsô beszéd, írás és

beszéd, nyelv és beszédbeszédaktus 195, 206beszédcselekvés 104beszédfelismerés 179, 180beszédszintézis 179bolgár 43, 142, 148bosnyák 117burmai 71, 72, 149

cselekvés 23, 30, 83, 84, 100, 104,192–194, 196, 199, 206, 207, 221,229, 234, 236, 244–248, 255, 257,258

dán 116, 140denotatív (jelentéselmélet) 249denotatív jelentéselméletek 249diglosszia 120, 166

egyeztetés (horizontális ésvertikális) 111, 123, 204

egyszavas közlés 195, 201egyértelmûsítés 175, 177elme (lásd mentális, tudat) 210elöl képzett („magas“) magánhang-

zó 68elôszavak (protoszavak) 193elszigetelô nyelvek 149emlékezet 27, 32, 33, 192, 205, 210,

227, 234, 237, 245empirizmus 248, 249érintkezés 10, 17, 39, 43, 115, 117,

122, 148, 238, 245evolúció 25–34exaptáció 34expresszív zsargon 191

felsô nyelvállású magánhangzó 69fidzsi 82finn 143, 144, 164, 175, 181, 198, 226finnugor (nyelvek) 134, 141, 143,

144, 151, 157

folyékony mássalhangzó 69fonéma 71–73, 76, 78, 96, 129, 164fonémaosztály 73fonetika (hangtan), fonetikus 76,

164, 165, 168, 179fonetikus (fonémikus) írás 164, 165fonológia 73, 76, 179, 261fox 86, 145fônévi csoport 90, 92, 93, 176, 177francia 68, 82, 120, 121, 123, 132, 135,

136, 138, 139, 142, 158, 163, 191,202, 204

funkcióelemek 200

gépi fordítás 171, 178, 185, 187germán (nyelvek) 140, 142gondolkodás 9, 12, 27, 32, 34, 58, 79,

116, 117, 201, 203, 210, 231, 232,235, 236, 238, 239, 242–253, 255,257

görög (és ógörög) 120, 121, 123, 134,141, 142, 157, 159, 162, 163, 166,226, 252

graféma 156grammatika 34, 57–59, 61, 100, 149,

201, 208grúz 55, 56, 73, 160guaraní 119, 120, 122

haiti kreol 120hang lásd fonémahangcsatorna 66–68hanglejtés 47, 74–76, 145, 164, 179,

180, 191, 193, 201hangsúly 74, 94, 95, 132, 151, 164,

179, 192, 201, 232hasonulás 73, 78, 79hátul képzett („mély“)

magánhangzó 69, 139héber 153, 154, 157, 162, 166, 202helyesírás 130, 136, 163–165, 168,

171, 181, 182hindi 117, 142, 153, 159, 226hívószó 205holland 116, 140, 204, 226

ideogram 154, 156idiolektus 122igbo 75igei csoport 90ikes ragozás 124, 125illokúció 195, 258indoeurópai (nyelvek) 121, 131, 141,

142, 144, 148, 150, 157, 181információ 10, 11, 17, 22, 35–40, 44,

93–95, 132, 174–178, 183, 184,187–189, 199, 200, 210, 215, 217,221, 234, 242, 254, 255

információforrás 10, 11, 17informatika 171, 172, 178intencionalitás 265ír 150, 151, 159írás és beszéd 43, 119, 120, 130

japán 71, 73, 112, 157, 161, 191jel 10, 11, 12, 17–19, 22, 27, 29, 35–50,

56, 58, 61, 76, 88, 98, 154, 156, 157,246, 255– konvención alapuló 37–39– nyelvileg rögzített (másodla-

gos) 41– természetes összefüggésen ala-

puló 36– másodlagos jel 42–49lásd még szimptóma

jelentés 44–46, 80– társadalmi 110, 124

jelentéselméletek– fogalmon alapuló (konceptua-

lista) 249– használaton alapuló 250– igazságfeltételeken alapuló 102– képzeten alapuló 99– tulajdonnéven alapuló (denota-

tív) 249jelentésháló 205jelentésváltozás 127jelölt dolog 45, 156jeltest 37, 40–42, 44–49jiddis 153, 154jövevényszó 133, 134

278

TÁRGYMUTATÓ

kamassz 138kétnyelvûség (bilingvizmus)

119–121keresõrendszerek 171, 184, 187kéttagú mondat 197–200kettôs szerkezet (vagy tagoltság) 12,

30, 33, 35khmer 149kínai 75, 79, 85, 116, 117, 138 149,

152, 154, 157kód 11, 111–116, 118–120, 122–124,

135, 154, 172–174, 179, 186, 192,197, 201, 204, 225, 237, 238, 241

kódválasztás, kódváltás 111, 112,113, 120, 123

kognitív (szerep, funkció; ~ tudo-mány; lásd még megismerés, gon-dolkodás) 32, 34, 232–235, 244,245, 248, 249, 252–254

kognitív univerzalizmus 232–235,245

kommunikáció 10–12, 17–21, 23, 24,26–31, 33–36, 41–43, 65, 104,109–111, 113, 119, 123, 154,171–173, 177, 188, 192–195, 200,206, 207, 210, 239, 245, 248, 250,251, 258 lásd még beszédcselekvés,jel, nem verbális kommunikáció,szándék

kommunikatív kompetencia 208kompetencia 168, 174, 194konceptualista (jelentéselmélet) 249konvenció 37, 47, 48, 50, 51, 56, 59,

135, 154, 156 lásd még jelkopt 159koreai 161, 260korpusznyelvészet 174középsô nyelvállású magánhangzó

69közlés 10–12, 17, 18, 24, 25, 27, 28,

31–35, 38–44, 52–54, 65, 78, 85, 97,151, 173, 190–195, 197–201, 204,207, 208, 248, 257 lásd még kom-munikáció

latin 121, 123, 133–135, 138–142,152–154, 158, 159, 162, 163, 166,252

lemma, lemmatizálás 183lengyel 47, 74, 142, 175, 181, 226lexéma 85, 86luó 198

magánhangzó 49, 68, 69, 71–74, 76,78, 80, 127–130, 135, 139, 145, 157,162, 167, 221

mássalhangzó 68–73, 76, 78–80, 139,157, 158, 164

megismerés 13, 98, 201, 205, 211,225, 226, 231, 232, 235–239, 241,245–250, 252–258

megkülönböztetô jegy 69, 70, 72, 73,76, 129, 248

megszólítás 112, 113, 135melléknévi csoport 90mentális (elmével kapcsolatos) 12,

178, 205, 226, 248, 250, 252mesterséges nyelv 253, 256mimetikus kultúra 32, 34mitikus kultúra 32modell (a grammatika mint modell)

12, 56–59, 61, 171, 175–178, 185,187, 188, 215, 230

mondatfunkciók (mondatrészek) 93mondatközpont 95morféma 78–80, 83–86, 88, 96, 103,

157, 163–165, 167, 195, 200, 201morfológia (alaktan) 175munka 24, 25, 112, 114, 186, 257

navahó 236nem verbális (nem nyelvi)

kommunikáció 194német 68, 80, 82, 83, 116, 120, 133,

134, 140–142, 149, 150, 153, 154,159, 175, 181, 184, 198, 213, 225,249

norma 124, 131, 136norvég 116, 142

279

nyelv és beszéd megkülönböztetése119, 120, 130, 231

nyelvhasonlítás 138, 141, 144nyelvhasználat (performancia) 28,

35, 109, 111, 114, 116, 118–120, 137,211, 226, 247, 250, 251, 258– nyelvhasználati szabály 118,

206, 208nyelvi cselekvések 257, 258nyelvi relativizmus 232, 235–238nyelvi típusok 151nyelvjárás (dialektus) 56, 72,

116–121, 123, 127–130, 135, 137,140

nyelvközösség 110, 114, 116–120,123, 129, 137, 163, 250, 257

nyelvrokonság 148nyelvstatisztika 174nyelvtani nem 82, 83, 158, 202nyelvtechnológia 171, 173–175, 177,

178, 181, 184–189nyelvtudás (kompetencia) 54, 55,

58, 72, 74, 109, 110, 115, 123, 154,168, 173, 189, 190, 192, 210

nyitott/zárt közlési rendszer 24, 28,30, 32, 49

olasz 116, 121, 123, 132, 138, 139, 142,163, 164, 226

ontológia 187, 254orosz 74, 82, 128, 135, 142, 151, 166,

198orrhangzós (mássalhangzó) 68–70,

73, 138

önkényesség 27, 46, 234örmény 141, 160

performancia 174performatív megnyilatkozások 258perzsa 142, 157piktogram 154, 156, 157portugál 123, 142, 226potavatomi 145

presztízs (tekintély) 119, 124, 135,136

privát nyelv, publikus nyelv249–251, 258

racionalizmus 248, 249ragozó nyelvek 149, 204referálás, referencia 195, 196, 254rekonstrukció 140reprezentáció (ábrázolás, leképezés)

31, 32, 248, 252réshang 69, 70román 121, 123, 142, 148romani 121rovásírás 162

sémi (nyelvek) 154, 156, 157, 162spanyol 119, 121, 123, 142, 226„suk-sükölés“ 79, 118svéd 75, 82, 85, 116, 140

szabály– fonológiai 73– mondatszerkesztési 59, 94– nyelvhasználati 118, 206, 208– regulatív, konstitutív 51– szóalkotási 81

szabályos hangváltozás 129–131szamoa 198szándék

– és cselekvés 195, 207, 258– és kommunikáció 193, 195, 198– szándékos kommunikáció 24,

193– szándékos tevékenység 11

szanszkrit 140, 142szegmentálás 174, 180szemantika (jelentéstan) 27, 32, 98,

205, 206, 244, 254, 261személyes és tranzakciós viszo-

nyok/helyzetek 114szerb 153, 204szerbhorvát 117, 153, 245sziámi (thai) 160

280

TÁRGYMUTATÓ

szimptóma 42, 44színelnevezések 205, 233szingaléz 150, 151, 160szintagmatikus-paradigmatikus vál-

tás 205szintaxis 97, 157, 175, 176, 261szláv (nyelvek) 121, 130, 133, 134,

136, 140, 142, 148, 162szóalak 82, 84, 85, 132, 140, 149, 151,

167, 175, 177, 181, 182, 183, 184,185, 202, 203

szófaj 59, 80, 83, 84, 89, 175–177,196, 205, 230

szójelentés beszûkítése 197szójelentés túlterjesztése 197szópéldány 84szórend 33, 94, 126, 131, 132, 136, 149,

150, 195, 204, 212, 217, 218, 221, 234szuahéli 82

takelma 149társas interakció 206társas rutinok 208tartalmas szavak 200, 217–219távirati beszéd 200téma 95tezaurusz 183thai 145, 149

tipológia, nyelvi típus 49, 150többértelmûség 88, 175, 178, 250többes szám 79, 86, 121, 124, 126,

135, 158, 164, 201, 203, 220, 221török 133, 134, 149, 158, 175, 176,

181, 204, 226tranzakciós viszonyok lásd szemé-

lyes és tranzakciós viszonyoktudat (lásd még elme, mentális) 12

67, 76, 210, 247túlhelyes forma (hiperkorrekt) 115túlszabályosítás 203

ugor (nyelvek) 141, 143, 144újlatin (nyelvek) 121, 123, 134,

138–140, 148, 226univerzálék (nyelvi alaptulajdonsá-

gok) 158, 232–235, 246uráli (nyelvek) 141, 143, 144, 148,

151urdu 117, 142, 153, 157, 159vertikális mondatok 201vietnami 148vogul 141, 143, 144

zárhang 69, 70zárréshang (affrikáta) 69zöngés, zöngétlen 68–72

281

A kiadásért felelôsaz Akadémiai Kiadó Rt. igazgatója

Nyomdai elôkészítés: Starkiss StúdióA nyomdai munkálatokat az Akadémiai Nyomda Kft. végezte

Felelôs vezetô: Reisenleitner LajosMartonvásár, 2004

Felelôs szerkesztô: Földes ZsuzsannaTermékmenedzser: Hesz Margit

Kiadványszám: KMA2–078Megjelent 25,38 (A/5) ív terjedelemben

a nyelv És a nyelvek - nytud.hu · a nyelv És a nyelvek Ötödik, javított, bôvített kiadás...

Documents