DOLGOZATOKA KIRÁLYI MAGYAR PÁZMÁNY PETEK TUDOMÁNYEGYETEM

PHILOSOPHIAI SEMINARIUMÁBÓL

15

A S P O R TKULTÚRFILOZÓFIAI TANULMÁNY

ÍRTA:

VARGA SÁNDOR FRIGYES

B U D A P E S T , 193 6.

WACHS NYOMDAI MŰINTÉZET SZOLNOKON, GOROVE-UTCA 27.TELEFONSZÁM: 296.

MINDEN JOG FENNTARTVA.

I.

BEVEZETÉS.

A modern élet egyik legérdekesebb és legjellegzetesebb megnyil-vánulása kétségkívül a sport. Világszerte óriási érdeklődés nyilvánulmeg iránta, hatalmas mágnesként vonzza magához a tömegeket s szintemáról-holnapra kész életformává lett. Bizonyos, hogy nagy kihatásújelenséggel van dolgunk, amely egyéni, társadalmi és kulturális meg-nyilvánulásaiban, valamint vonatkozásaiban bonyolult jelentésrendszerthatároz meg. Mint a kultúra fiatal ága és életerős hajtása értékigény-nyel lép fel: tisztáznunk kell jelentését, jelentőségét és értékét.

A sport szférájának rendszeres megismerésére irányuló törekvés asporttudomány kialakítását munkálja. Ez az új diszciplína azonban mégma gyermekkorát éli. Ha áttekintjük a sport iránti eleven érdeklődéskövetkeztében enörmissá dagadt szakirodalmat, — mely az egységes ésátfogó szempontokat még sok tekintetben nélkülözi, — megállapítható,hogy a sportfogalom főbb jelentésirányai már feltárultak. Azonban asport tudományos vizsgálata ma még csak a jelentés erővonalait követi:átfogó szintézisre még nem került sor, minélfogva a tárgyra vonatkozóismeretek igen szétkülönült állapotban vannak.

Tekintsük át a főbb szempontokat, melyek a sport jelentésénekvizsgálata során felmerültek.

A sporttudomány első ága a sport konkrét jelenségét és történetétkutatja, továbbá a biológia, fiziológia, orvostudomány és statisztikaszempontjából vizsgálja.

A jelenségi mivolt további nyomozása a sport társadalomtudományielemzéséhez vezet. A sport, mint társadalmi jelenség, a maga gazdagetnográfiai és folklorisztikus vonatkozásaiban a szociológia hálás kuta-tási terévé szélesedett; fontosnak bizonyult gazdasági, üzemracionáli-zálási, népegészségügyi, szociális és katonai jelentőségének tisztázásais. A társadalomtudományi kutatás súlypontja a sport és munka korre-lációjának felderítésére esik.

À sportnak megvan a maga sajátos lélektani jelentése is. A sporttalkapcsolatos lelki jelenségek vizsgálata a differenciális, társas és tömeg-lélektan feladatkörébe tartozik.

Jelenségünk szorosan összefügg a nevelés és pedig elsősorban atestnevelés, valamint a nemzetnevelés kérdéseivel. A sport a testi kul-túra egyik leghatékonyabb eszköze, mely nemcsak egyéni nevelő, fegyel-mező, akarat- és érzelemalakító mivoltánál, hanem nemzeti és kulturálisJelentőségénél fogva is nagy értéket képvisel. A sport kulturális értékéta testnevelési irodalom kellőképpen hangsúlyozza1.

1.

P. de Çoubertin:

Pédagogie sportitive. 1923,

4

A sporttudomány betetőző részeként kibontakozófélben van a foga-lom egyetemes jelentésének és jelentőségének átfogó kultúrfilozófiaivizsgálata is. Az idevágó kutatás indítékául főképpen az a konfliktusszolgál, amely a szellemi kultúra és a hipertrófiásnak minősített sport-kultúra között mutatkozik.

Az itt vázolt főszempontok nemcsak a sportfogalom jelentésirányait,hanem jelentésgazdagságát is mutatják. Egyenesen meglepő vonatkozás-gazdagság tárul elénk. De azt is látjuk, hogy a sport tudományos vizsgá-latának egyik iránya sem magyarázhatta meg eddig a fogalom teljesjelentését. Még az idevágó filozófiai kutatásnak sem sikerült ez, mertkimondottan csak világnézeti szempontokból vetette vizsgálat alá a spor-tot, minélfogva kétséges értékű részeredményhez, téves értékeléshezjutott.

Nem bizonyul érdektelennek, ha mintegy tájékozódást keresve asportfogalom jelentésirányait szemügyre vesszük, hogy ez által a sportbirodalmának szerkezeti tagoltságát nagy vonalakban megismerhessük.

A legnépszerűbb magyarázat szerint a sport a test emancipációjátjelenti, amely egyrészt a merev és mechanikus testi munka, másrésztpedig a szellem egyoldalú és túlhangsúlyozott uralma ellenhatásakéntadódott s igy nem más, mint a test felszabadulása a testellenes éseo ipso életellenes hatások bilincse alól. A testnek megvannak a higié-nia biztosításában összpontosuló jogai és igényei: ez igények ösztönösés játékos televényéből fakadt, immár sudárba szökkent hajtása volnaa sport. A test tehát emancipálta magát a szellem és a munka meg-kötöttségei alól és mozgáséhségét az egészség szolgálatába állított já-tékos tevékenység keretében elégíti ki.

Minden vitán felül áll, hogy a sport a test emancipációja. Ámdeúgy tetszik, hogy sokkal inkább a testápolás fogalmát is felölelő test-nevelés jelenti a test igazi emancipációját. A sport más mint merő ésöncélú testnevelés, mert a testnevelés lényegében értelemtől irányítotttestápolás és testfejlesztés, míg a sport értelemtől irányított, játékos kere-tek között hatalmi, versengési célokat szolgáló testedzés. A testnevelésa test alapiskolázását jelenti, viszont a sport ennél jóval többet akar:nyilvánvaló, hogy az emancipált test egészségének, erejének és készsé-geinek tökéletes kibontakoztatására irányul.

Az emancipációs magyarázatnál mélyebbre nyúlik az u. n. rege-nerációs vagy felüdülési elmélet. Az üdülés általában a modern emberégető szükségű kérdése. A felüdülési, szórakozási vágy mélyre ágyazott,ösztönös rétegekből táplálkozik. Az ember észrevette, hogy az életneklénye fölött deszpotikusan elhatalmasodó ráhatásaival és merevülő formái-val szemben a funkciók megnyilvánulását és az életritmus szabad lengésétbiztosítani kell. Az egyoldalú munkába befogott, zaklatott életű kultúr-ember tehát pihenésre szorul. Ez a pihenés, felüdülés biológiai jelen-tőségű, mert lehetővé teszi az életerők regenerálását. Korunk emberéneklegerőteljesebb és legösztönösebb törekvését e regenerációs indítékú felü-dülési törekvésben pillanthatjuk meg. Hogy a létfenntartás munkájánaklégköréből megszabaduljon s e munka okozta testi és lelki deformá-ciókat eltüntesse: a modern ember életelexírként nyúl a szórakozás ésa játék után. A regeneráció legbiztosabb módja a játékos testgyakorlás:a sport.1

1. Peters: Psychologie des, Sports. 1929. 2—3. ο. Benary: Sport als Individual-undSocialerscheinung, 1923,

5

Úgy az emancipációs, mint a regenerációs elmélet szerint a sportlétrejöttét az egészség utáni törekvés magyarázza. Kétségtelen, hogy asportban óriási szerep jut a testi és lelki regenerációs törekvéseknek;feltétlenül a regeneráció is a sporttevékenység céljai közé tartozik,Bizonyos, hogy a ritkán igénybevett vagy egyoldalúan túlterherhelttest erőinek regenerálását, a szervek és a tagok működésének összhang-zatossá tételét szolgálja a sport azoknál, akiknél ennek szüksége fel-merül. Megjegyezzük, hogy a sport alkatánál fogva sokkal komolyabberőkifejtést igénylő tevékenység, mintsem a regenerációs indítékú szóra-kozás formája lehetne. Nagy tömegek biológiai célzatú felüdülését bizo-nyos könnyebb formák: igy a természetjárás, a weekend és a táncszolgálják. A sportolók nagyrészénél semmi szükség nincsen a bioló-giai jelentőségű regenerációra, náluk inkább a teljes mértékben érvé-nyesülő és öncélúvá lett emancipációs tényező a tevékenység oka: afelszabadított test öncélú tevékenysége. Az igazi sportoló testi teljesítő-képességének teljességét akarja öncélú tevékenysége keretében kibon-takoztatni és fokozni, tehát célja más és több, mint a puszta regene-ráció. Állításunkkal azt az érvet lehetne szembeszegezni, hogy ezek azízig-vérig sportolók is üdülést és szórakozást keresnek lényegében asportban, ámde náluk a regeneráció túlkompenzálódott. Ez az ellenvetésazonban tarthatatlan.

A fővonalaiban szemügy re vett két magyarázat a sport jelentésének,motivációjának egy-egy szeletét világítja meg. Egyrészt az a nagyjelen-tőségű, de könnyen megragadható igazság az alapjuk, hogy a sport azegészséget, a testi teljességet és a testi regenerációt, egyszóval a töké-letesebb élettani folyamatok biztosítása révén megalapozott testi képes-ségek kibontakoztatását szolgálja; másrészt pedig azt a tényt hangsú-lyozzák, hogy a sport, mint szórakozás, eszközértékű tevékenység.

A sport játékcselekvés keretében végbemenő értelemtől irányítotttestedzés.1 Vájjon mi ennek a játékmivoltnak a mélyebb jelentése? Asport kétségkívül komoly tevékenységgel kitöltött, életértékeket szolgálójáték, amely éppen a játéklényeg folytán lesz a regenerációs célzatúfelüdülés eszköze. Játékoldalát szemlélve megállapítható, hogy úgy for-mája, mint tartalma tekintetében komoly igényű és értékű, konkrét-valósszerkezetű játék. Játékformáját egész szabályrendszer határozza meg,tartalmát pedig olyan cselekvés tölti ki, amely az ember testi és lelkihatalmának fokozását szolgálja.

Meggondolásaink alapján immár a sport, mint játékos testedzés,vagyis öncélú testi halaimat gyakorlás és edzés útján kibontakoztatótevékenység jelenik meg előttünk. Célja pedig nem a test emancipációja,vagy regenerációja, hanem valami mély, ösztönös rétegekbe ágyazottcél kell, hogy legyen.

A sport valóságát vizsgálva felfedezzük, hogy csak közvetve ésrészben minősül a higiénét, felüdülést, valamint szórakozást szolgálódiszciplínáit játékká: a tevékenység tartalmát hatalmas életelánú, ösz-tönös cselekvés alkotja. Láttuk, hogy a sporttevékenység gyökerét mára regenerációs elmélet is az életösztönök televényében keresi- Nyilván-való, hogy az életerők visszaszerzésére irányuló felüdülési törekvésnem lehet olyan konstruktiv erejű, hogy öndiszciplinává, valamint távo-labbi eszmények megvalósítását lehetővé tevő életformává legyen. A

1 Báró Brandenstein Béla: Kultúrfilozófia. (Egyetemi jegyzet.) 1932. 119. o.

6

regeneráció ösztöngépezete sokkal inkább a pihenést tartja szem előtts nem is jut el kötött formákban való tárgyiasulásig.

A sporttevékenység tartalmát tevékeny és erőtől áthatott, sajátosmódon a valóságba fúródó életmegnyilvánulás alkotja. Ez a megnyil-vánulás ösztönös erejű és lendületű, egyidős az élettel: a harc. Asport harclényege a versengésben, a küzdő erőknek nagyobb teljesít-mény felé való feszülésében nyilvánul meg. A sporttevékenység hóditó,expanzív jelenség, mely a maga valóságában az ember elemi és távo-labbi hatalmi céljait szolgálja. A játékos keretek közé illesztett harcazonban már megszelídített, méregfogaitól megfosztott, szabályozott éskultúrált harc, sőt mivel alapvető harcindítékai hiányzanak: lényegébencsak harcutánzat és a harc pótléka.

Mély belátás tükröződik ebben a tanításban, amely szerint a sportalkalmat nyújt az embernek nagyfeszültségű harcösztönei kiélésére. A sportalkalom arra, hogy kultúrált és „nem komoly” keretek között harci tevé-kenységet fejtsünk ki, azaz ösztönösen és teljes odaadással küzdjünkés funkcionáljunk: személyiségünket valami fiktív cél meghódítására beál-lítsuk. A sporttevékenység egyenesen felkelti, sőt felgerjeszti szunnyadóés lefojtott harcösztöneinket, alkalmat ad az életrekeltett ösztönökkövetkezménymentes kiélésére s ez által megtisztítja a lelket. Tehát asport pszichiatrikusan, gyógyítóan hat.1

A sport tartalmi oldalának futólagos megvilágítása a sportfogalomkimélyítéséhez vezetett. Több nagy horderejű kérdés merül fel e ponton.Így igen fontos problémát rejt magában az a sport lényegét érintőkérdés: vájjon a sport játékos harc-e? A kérdés más formában is meg-fogalmazható harcjáték-e, avagy csak olyan játék, aminek harc a tar-talma? Hiszen a harc következmény nélküli, játékos tevékenységgé fino-mulhat, sőt a játék megjelenhet a harc álarcában, mint merő harcimitáció.

A mondottak alapján fontos megállapítást szűrhetünk le. Azt látjuk,hogy akár teleológiai, akár formai vagy tartalmi szempontból nyomozzuka sport jelentését: egymással egyenrangúnak tetsző struktúra-elemek merül-nek fel előttünk. Ezek az elemek bizonyos vonatkozásban megvilágítjáka sport lényegét, ámde teljes jelentését nem tárják fel, legfeljebb csakutalnak a lényegre. Kétségtelen tehát, hogy igen összetett jelenséggelvan dolgunk. A sport jelentésének csak egy-egy vetületét tudtuk meg-pillantani, maga a lényeg Proteusként kisiklik kezeink közül; egyre újarculatot ölt magára abban a körben, ahol a megismerés fényszóró-jának sugárkévéjét ráirányítottuk. Valóban, a sport sokszínű fonalakbólösszeszőtt komplex jelenség és jelentés. Valós és képzetes tényezőkbőlszövődik össze, minélfogva szerfelett nehéz a lényeg súlypontját meg-találni. Annál is inkább természetes a sport jelentés- és jelentőség-gaz-dagsága, mert nemcsak individuális, hanem a kultúra nagy egészébeágyazott bonyolult társadalmi és kulturális hatások összessége. A sporttehát eredeti szerkezetű és önálló jelentésű kulturális magasépitmény.

Ezt a magasépítményt csak átfogó szemléletfel, módszeres útonismerhetjük meg. Ha nem az egész megismerésére törekszünk, úgy csakegyes vonatkozáscsomópontokhoz s kétséges értékű megállapításokhozjutunk. Elsősorban a sportfogalom jelentésének tisztázása a feladatunk.A jelentés erővonalait követve feltárul előttünk a lényeghez vezető út.Miután a lényeget gyökereiben megragadtunk, remélhető, hogy helyesen

1 Peters: id. m. 6—7. ο.

7

beállíthatjuk és megoldhatjuk a sporttal kapcsolatos kultúrfilozófiai kér-déseket s kidolgozhatjuk a sport kultúrfilozófiai alapvetését.

Mi lehet a sport módszeres megismerésének kiindulási pontja?Semmi más, mint a jelenség legalapvetőbb mozzanata; ez pedig sportcselekvésmivoltában van adva. Ebből következik, hogy a sport lényegefelé vezető útnak csak egy kiindulási pontja van: a sport cselekvéselmé-leti vizsgálata. Ε kiindulási pont átugrása esetén a kutató sohasem lép-het a lényeghez vezető helyes útra.

A sport érdemleges vizsgálatának első útszakasza tehát a cselek-véselmélet birodalmán vezet át.

II.A SPORT CSELEKVÉSELMÉLETI JELENTÉSE.

Mi a sport? Konkrét valóságát tekintve az az egyszerű, szinte ké-zenfekvő felelet adódik, hogy a sport tevékenység. Meghatározásunkazonban igen keveset mond, s ezért közelebbi kiegészítésre szorul, hiszenigen sokféle (cselekvő, alkotó, elméleti stb.) tevékenység van. A sportnem alkotó, vagy elméleti, hanem cselekvő tevékenység. Hogy a sportvalóban cselekvő tevékenység, ezt a közvetlen tapasztalás is igazolja.Ugyanis, mint tevékenység, nem valami műre, alkotásra, sem pedig meg-ismerésre, hanem sajátos módon önmagára irányul: a fizikai világbanhatározottan, szinte kézzelfoghatóan nyilvánul meg. A sport lényegébencselekvő tevékenység, azaz cselekvés. Tudjuk, hogy a cselekvés nemzárul le önmagában; cselekedetként, tettként tárul fel, szövődik a valóságeleven rendjébe. Ennélfogva a sport nemcsak cselekvés, hanem tett is.Megnyilvánulásában a tettmivolt pregnánsan kifejeződik: határozottantesti, valóságba hatoló, áthatoló, akadályokat legyőző, felülkerekedéeretörekvő megnyilvánulás. Mint erőkifejtés és hatalomnyilvánítás a magamegvalósultságában tiszta hatásként ragadható meg. Konkrét valóságábanerőhatásként nyilvánul meg a világban. Ez annyit jelent, hogy a sportcse-lekvés mindig testi erőhatásként jelenik meg, illetve adódik, lényegébenazonban nemcsak merő fizikai megnyilvánulás, hanem lelki hatás is.

A sportcselekvés lényegét ezen a ponton túl nem nyomozhatjuk,mert a cselekvés alapvetése nélkül az a veszély fenyeget, hogy zsákut-cába jutunk. Csak a cselekvés és tett alapvető jelentőségű kérdéseinekismerete alapján fordulhatunk a sport cselekvéselméleti kérdéseinek meg-oldásához.

Az élet harmadik főágát, a cselekvés világát Aristoteles fedezte fel,aki megkülönbözteti és egyben elhatárolja egymástóla teoretikus, poétikusés praktikus tevékenységeket, valamint hatásaikat: az elméletet, a alko-tást és a tettet. A stagirita azonban csak a gyakorlati valóság partjait de-rített fel, a tettvilág kontinense évezredeken át térképezetlenül maradt.Ezt az úttörő munkát báró Brandenstein Béla napjainkban végezte elkifürkészvén a cselekvés világának tartományait.1 A következőkben ismer-tetjük bölcselőnk cselekvéselméleti vizsgálatait.

1 Báró Brandenstein Béla: A cselekvés elméletéről. 1929. 8—13. o,, Művészet-bölcselet. 1930. Bölcseleti alapvetés. 1935. 334—361. o.

8

A kiindulási pontot a három életág: a cselekvő, alkotó és elméletiélet egymáshoz való viszonyának problémája alkotja. A valóságbanrfíagában való cselekvő, alkotó és elméleti tevékenység nincsen, hanema három főtevékenység kölcsönös vonatkozása és egymásba fonódásahatározza meg a cselekvés, a műalkotás és az elmélet világát. Ez alap-Vető tevékenységek mindig egységet alkotnak, uralkodó jellegüket pe-dig a vonatkozásrendszerben préponderáló tevékenység határozza meg.Ebből következik, hogy a cselekvésnek megvan a maga poétikus ésteoretikus oldala, az alkotásnak a praktikus és teoretikus, az elméletnekpedig a poétikus és praktikus meghatározottsága. Az alapvető tevékeny-ségek között tehát szoros és bensőséges kapcsolat áll fenn; különösen acselekvés és alkotás korrelációja szorosan meghatározott, mert kivitelezőcselekvés nélkül sohasem jöhetne létre valamely mű. Az alkotáshoz szo-rosan hozzátartozik a cselekvés, mint kivitelező, tárgyi hatást létesítőmozzanat. Az alkotó tevékenység eredménye, a műalkotás, a maga önál-lósult tárgyi fennállásában semmiféle cselekvésmozzanatot sem tartalmaz,de visszamutat egy olyan hatásra, erőkifejtésre és alakításra ·' egyszó-val cselekvésre, ami által felépült és tárgyi megjelenülésre tett szert. Akérdés megfordítható: vájjon a cselekvés nem fogható-e fel olyan alko-tásként, amely nem irányul semmiféle külső, a cselekvő alanyon kívül-álló és megmaradó rögzülésre? Az alkotó tevékenységet éppen az jel-lemzi, hogy mindig valami rögzítésre irányul; a rögzített, tárgyi fennállá-sában meghatározott valóság pedig a műalkotás. Viszont a gyakorlatitevékenység lényegében mindig kivitelezés, végrehajtás, ráirányulás:tevés, valami, ami bármiféle téren és bármiféle vonatkozásban is rögzít.Természetes tehát, hogy semmiféle rögzülés sem jöhet létre kivitelező,rögzítő tevékenység, azaz cselekvés nélkül. A cselekvés mindig megrög-zül valamiben. így a járás, futás, dobás, ugrás stb., — hogy csak alegegyszerűbb emberi cselekvések közül soroljak fel néhányat — tárgyirögzüléssel is járnak: a talaj, a földfelszín alakításával, deformálásával.Ε cselekvések célja azonban csak a legritkább esetekben ez a rögzítés,rendszerint valami hatalmi célt szolgálnak és azon akaratunk nyilvánulmeg általuk, hogy pl. valahová el akarunk jutni. A magasabb rendű,összetett cselekvésformák megnyilvánulásában — mini tanulmányunksorán látni fogjuk — a cselekvés belső, poétikus hatása is kidomboro-dik. Megjegyezük, hogy belső rögzítő hatása az elemi cselekvéseknek isvan. Ugyanis a járás, futás ugrás stb. cselekvései a cselekvőre nézveönálló jelentéssel bírnak, minélfogva a cselekvés hatása sajátos módonbelsőleg rögzül a cselekvőben, aki alkalmasabbá vagy alkalmatlanabbálesz a tettben való önkifejezésre.1

Lássuk most már közelebbről a cselekvést, mely belső mivoltábana tevő, cselekvő alany irányulása, valamire vonatkozása, hatáskifejtése.Ez azt jelenti, hogy a tevés, cselekvés, hatás végső gyökerében mindigaz alany megnyilvánulása, akarati aktusa. A cselekvés magva tehát va-lami tárgyas aktus. A cselekvés valóságát azonban ez a megállapításnem mereh' ki, mert tüstént felmerül a következő kérdés: mivel az aktussohasem léphet ki az énből, hogyan lehetséges mégis a cselekvés alakító,valóságba nyúló, külső világban megnyilvánuló pozitív hatása? A cselek-vés igenis érvényesül a külső fizikai világban: tetté lesz. A külső világ-ban érvényesült, rögzült cselekvés pedig csak az az egyedüli hatás lehet,amely a fizikai világban megnyilvánulhat és érvényesülhet: az erőhatás.

1 id. m. 12—14. ο.

9

A cselekvés erőhatásként nyilvánul meg. A tett (kifejtett erőhatás) termé-szetesen sohasem vak, önkényesen, kirobbanó megnyilvánulás; mindigbelső célmeghatározottsága van. Önálló értelmét éppen a cselekvő szem-pontjából vett célt szolgáló mivoltából nyeri. A tett a cselekvő alany cél-jainak szolgálatában áll. Ezen a ponton Brandenstein Béla a tettnek ön-magában érvényesülő jelentését hangsúlyozza. Ez a jelentés a tett ér-vénymozzanatából fakad.1

A tett lényegének ismerete alapján bölcselőnk fontos megállapításo-kat tesz. Mivel az energiahatás az anyagi világban nyilvánul meg: azanyagon kifejtett hatások okozatokként tárulnak fel. Lényegükben tehátszellemi okok és erők praktikus hatásai. A szellemi hatás belső erőki-fejtés. Világos immár, hogy tiszta és magában való elméleti és mű-alkotó tevékenységek nem állhatnak fenn, mert megnyilvánulásukbanrögzítő, tárgyiasító, anyagba szövő gyakorlati tevékenység nélkül elkép-zelhetetlenek.2 A világ tárgyi hatásait a cselekvés létesiti.

A cselekvés birodalma tágabb az anyagi világ körénél, felölelia belső lelki cselekvést, és hatását, a belső tettet is. A fizikai-gyakor-lati tevékenység szorosan összefügg az anyaggal, viszont a szellemi-gya-korlati tevékenység hatása az énben nyilvánul meg. A valóságban termé-szetesen nem két egymástól élesen elhatárolt tettszféra van: a belső tettis többé-kevésbé anyagi hatásokat produkál, vagy bizonyos távolabbikihatásában kapcsolódik anyagi erőhatással; viszont a külső tettet szel-lemi szálak szövik át. Megkülönböztethetjük továbbá az egyén lelki ésfizikai életére vonatkozó, valamint az egyént körülvevő társadalom éle-tére vagy általában az egyén környezetére vonatkozó cselekvésformákat.Ez utóbbi a szó legátfogóbb értelmében vett hatalmi, politikai tevé-kenység.3

Filozófusunk a cselekvő szellemet is megvilágítja. Elválasztja a tu-domány emberétől és a művésztől, egyéni alkatának főbb vonásait kiemelis jellegzetes típusait megmintázza. A tett emberének lényét annak világ-helyzetéből vezeti le. A cselekvő szellem mindig a világ felé fordul, be-hatol a valóságba, lénye hatásban, tevésben, energiakifejtésben nyilvánulmeg. Főbb típusait az önző és az önzetlen cselekvő, továbbá a kormányzóés a diplomata alkotja.4

A cselekvés kategóriáit a valóság három alaphatározmánya alapjánvezethetjük le; ezek az alaphatározmányok a tartalom, forma és alaku-lat. A tartalomszerű tettkategóriák: a jóakaratúság, becsületesség és sze-rénység; formaszerű kategóriák ' a feszesség, biztosság és célszerűség;alakulatszerű kategóriák: a kifejezőség, célegység és következetes-ség. A kategóriák nemcsak a tettet, de magát a cselekvő akaratot ismeghatározzák.5

Brandenstein Béla cselekvéselmélete valóban úttörő munka eredménye.Nagy érdeme e tanításnak, hogy nemcsak a problémákat veti fel, hanemtisztázza is az alapvető kérdéseket (a cselekvés lényege és kategóriák.)Már e cselekvéselméleti alapvetés alapján helyesen beállíthatnék a sportlényegével kapcsolatos problémákat, ámde mielőtt ezt tennők egy-két vo-natkozásban tovább kell építenünk a cselekvés elméletét.

A tett lényegét ismerve biztos kiindulási pontunk van, s bejárhat-juk a cselekvés világának egyes tartományait.

1 id. m. 16—18. ο. 4 id. rn. 20—23. ο.2 id. m. 18—20. ο. 5 id. m. 34—55. ο.3 id. m. 18. ο.

10

A cselekvés lényegében mindig valami határozott belső irányulás,ráható, világalakító törekvés, amely tettben jelenül meg. A világ anyagi-szellemi szerkezetének megfelelően a cselekvésnek két egyénien kvalifi-kált formája van: a fizikai és lelki cselekvés. Ez a két forma csak lát-szólag különül el élesen egymástól, a valóságban mindig összeszövőd-nek: kölcsönösen meghatározzák, feltételezik egymást. Kölcsönös feltéte-lezésüket a következőképpen kell érteni. A külső erőhatás vagy fizikaitett mindig lelki okból, aktusból fakad; viszont a lelki tett sohasem tudnáaz én körét átlépni, tehát tisztára aktus maradnak, ha valamiképpen va-lóságalakító erőhatások indítékaként is nem nyilvánulhatnak meg. Evi-dens tehát, hogy a meghatározatlan tett üres és semmitmondó absztrak-ció: vagyis magában való, mással össze nem függő tett, azaz energia-megnyilvánulás nem egzisztálhat a valóságban. Ennélfogva a valóság-szféra az erőhatások, sőt még mélyebbre ásva az oksági világa, mely-ben minden cselekvés és erőkifejtés által történik és valósul meg. A tettélecsapódó cselekvés dialektikus mozgása történésként ragadható meg, atörténésben megjelenülő cselekvés lezárulásakor adott állapot pedig tettbentükröződik.

Két új fogalom merült fel: a történés és az állapot fogalma. Ragad-juk meg most már ezek alapján a cselekvést, illetőleg tettet a maga ele-ven valóságában. A következő struktúrát kapjuk: 1. cselekvés előtti álla-pot, 2. történés, folyamatos erőmegnyilvánulás, azaz változás, 3. a teljesenergiamegnyilvánulás következtében előállott állapot, vagyis világhelyzet.A cselekvés tehát mint történés valósul meg. Vájjon miben áll most mára tett valósága? Nem lehet más, mint az energiamegnyilvánulás, ami-nek az érvényesülése a valóság új állapotát és az ezzel kapcsolatos vi-lághelyzetet meghatározta. Maga a történés sem nem cél, sem nem esz-köz, hanem csak kísérő jelenség a cselekvés származéka, forgácsa, avalósággal való súrolódási terméke. A cselekvés célja pedig a történéslezárulásakor adott világhelyzet kialakítása. A tett nem más, mint az újáHapot létrehozásában megnyilvánult cselekvés. Mivel a tett valóságacsak a történéssorozat végén, a megnyilvánult energiák integrációja általvolna csak megragadható, ezért rendszerint összetévesztik a történés le-zárulásakor adott valóságkonstelláció bizonyos vonatkozásaival, azokkalaz új mozzanatokkal, melyek a cselekvés előtti állapottal szemben„megvalósultak.”

A tett szerkezetét most már felderítettük. Látjuk, hogy alapvetőmozzanata mindig valamely valóságra irányuló törekvés, aminek erejeés hatalma van. Az adott valóságkonstelláció megváltoztatására irányu-ló hatás a cselekvésben, az új világhelyzetet produkáló hatalom pedig atettben fejeződik ki.

A cselekvés és tett lényegének jelentése még mélyebben is meg-ragadható. Világunk elsősorban és kimondottan gyakorlati világ. Mintilyen az energiamegnyilvánulások roppant színpadaként adódik szá-munkra; szervesen beletartozunk, vagyis pszichofizikai mivoltunknakmegfelelően akciók és reakciók csomópontjaként ágyazódunk a vi-lágba. Minden megnyilvánulásunk történésként jelenül meg, melynekmeghatározójaként érvényesítjük és kifejezzük önmagunkat. Ε kifejező-dés egyedüli konkrét formáját a t e t t alkotja. A tett világa tehát az életalaprétege, amire és ami által az integer élet felépül. A cselekvésnek pri-mátusza van a két másik fő-életággal szemben. Nem logikai prioritás ez,hanem valóságosan megnyilvánuló előbbiség és korábbiság. A cse-lekvés conditio sine quanon-a általában minden tevékenységnek és a

11

teljes életnek is. Erre céloz a primum vivere est, deinde philosophareelv igazsága: először cselekvőnek, törekvőnek, valóságalakítónak kell len-ni, csak ez után kerülhet sor az elmélkedésre és az alkotásra.

A valóságszféra, mint a hatások, visszahatások, energiamegnyilvá-nulások s az ezekkel kapcsolatos történésben feltáruló változások vilá-ga, közvetlen jelentésében és jelentőségében kézzelfoghatóan valóságos:csupa cselekvés és tett. Mivel a cselekvés akaratmegnyilvánulás, lát-szólag a schopenhaueri tételhez jutunk, ami szerint a világ „durch unddurch Wille”. Ámde a mi tételünk (a világ cselekvés és tett) nem azo-nos a Ding an sich metafizikusának tanításával. Mi azt állítjuk, hogy agyakorlati világ akarati megnyilvánulások szerves és rendszeres egésze,ámde ez a világnak csak alaprétegét alkotja. Maga a világ több minttett; olyan teljesség, aminek megvan a gyakorlati, elméleti és alkotó te-vékenységek összeszövődése által meghatározott teljes jelentése. Hiszena tett sohasem magában való tettként adódik, lényege túlmutat a merőerőhatáson. Maga a cselekvés tettként valósul meg, de a cél mindigvalami távolabbi és magasabb síkon fekszik, minél fogva a cselekvéshajtómotorának, az akaratnak megnyilvánulása sem vak és ösztönsze-rű, merő szétterülés a világon. Maga a cselekvés valóban leigázó,szétterülő, uralomaláhajtó megnyilvánulás, mert lényegéhez elválaszthatat-lanul hozzátartozik az erőhatás·

A cselekvés világa teljesem egybeesik az élet világával. Alsó régió-ját a természeti cselekvések alkotják, ezek felett, közvetlenül reájuképülve, emelkedik a vitális cselekvések birodalma, ahol mái erős hang-súllyal érvényesül a cselekvés szellemi összetevője. Ebből sarjad ki azember világa, a kultúrtettek régiója.

Foglaljuk össze most már a mondottakat. A cselekvés erőteljes,kifejező, valóságalakító, ható, a cselekvő lényét érvényesítő mivoltábanés folyamatszerűségében az alanyra való állandó vonatkozás nyilvánulmeg: nem más, mint aktív, hatalomérvényesítő rávonatkozás. Lényegétkét tényező szervezi: a gyakorlati-anyagi valóság és a cselekvő akcióköz-pont. Ez az akciócentrum tiszta tevékenység, lét, élet, amely gyakorlati-anyagi valóságok által fejezi ki önmagát. Átfogó értelemben a cselek-vés olyan életmegnyilvánulás, amely nemcsak a biológiai, de a szellemiéletet is felöleli. Nyilvánvaló, hogy ezen a ponton a cselekvéselméletproblémái a metafizika területére vezetnek át.

Világunk praktikus, konkrét-valós világ, amelyben elsősorban isemberek: cselekvő, érvényesülésre törő, haló és visszaható lények, ak-ciócentrumok, de egyúttal a reánk irányuló ráhatásokkal szemben pszi-chofizikai szerkezetű, praktikus-reális valóságok is vagyunk. Világunktörténésekből és az új valóságviszonyoknak megfelelő állapotok soro-zataiból áll s e világnak cselekvő, hatalomérvényesítő tényezői va-gyunk.

Az ember cselekvésvilágát vizsgálva elsősorban is annak formák-ban való gazdagsága tárul elénk. A legváltozatosabb formák merülnekfel a szemlélő előtt, aki a gyakorlati élet elevenségétől, változó és bo-nyolult formakapcsolataitól elkápráztatva csak a cselekvés lényegénekmegismerése után tud disztingválni. Az első felénk feszülő kérdés akövetkező elegendő-e, ha a lettvilág formáit a külső, fizikai és a belső,lelki tett osztályaiba soroljuk?

Tanulmányunk során már közelebbről megvizsgáltuk e két tettfor-ma jelentését. A tettnek szellem és anyag között feszülő fogalma, mint

12

osztályozó elv, azt fejezi ki, hogy külső erőhatás, vagy belső aktushatározza-e meg az adott tett uralkodó jellegét. Ámde a tett szerkezetifelépítettségében még több jelentős alakulati mozzanat érvényesül. MárBrandenstein Béla rámutatott a tettvilág hierarchikus szerkezetére s kü-lönösen a túlnyomóan szellemi gyakorlati tevékenységek jelentőségéthangsúlyozza. A tettformák követik a hierarchikus szerkezet irányvo-nalait.

Ám lássuk most közelebbről a tettformákat. Két főcsoportot kü-lönböztethetünk meg: az elemi és a komplex tett formaköreit.

Elemi tett alatt a legegyszerűbb alkatú tettet értjük, Határozmá-nyai a homogeneitás, egyoldalú és egyértelmű meghatározottság, je-lentés- és jelentőségszegénység. Az ilyen tet t már kivitelezését, az erő-hatás sajátos megnyilvánulásét illetően is elemi egyszerűségű, nem ve-zethető vissza összetevőkre. Az elemi tett egész, teljes, kerek, totálistett- Alkatára bizonyos egyfázisú mivolt, együteműség jellemző; az elemitett tehát egymozzanatú tett. Ez az egymozzanatúság nem tévesztendőössze „egy” tettmozzanattal, valamely tett időbeli metszetével. Termé-szetes, hogy az egymozzanatú tett is feltesz bizonyos cselekvésmozzana-tokat, mivel a hatás megnyilvánulása időbeli szukcesszióhoz van kötve.Az elemi tettformát jellemző egymozzanatúság nem azt jelenti, hogy azelemi tett csak egyetlen élesen tagolt valóságmozzanatból áll; viszontaz is evidens, hogy az elemi tett akkor is egymozzanatú marad, ha bi-zonyos sorozatszerűség keretében nyilvánul meg. Az elemi tett tehátper longum et latum csak egymozzanatú lehet. Ilyen elemi formák azevés, ivás, járás, futás, ütés, dobás, ugrás, figyelés, elhatározás stb. Azelemi tettre, mint céljában közvetlenül megvalósult cselekvésre jellemzőa közvetlen célraszegezettség.

A komplex cselekvés- vagy tettformák bonyolult formakapcsolatúak.Először a két alapvető elemi tettforma, a külső és a belső tett, szerve-ződik bennük egységgé, továbbá különféle elemi tettek sorozatszerű ösz-szekapcsolódásából állnak. Hogy értsük ezt? A komplex tett mindigpszichofizikai alkatú, ami annyit jelent, hogy a külső és belső cselek-vés egymásra vonatkozása alkotja a szerkezet vázát. Ehhez azonbanmég jelentős plusz járul. A többletet a cselekvés többmozzanatúságajelenti. Ez a többmozzanatúság abban áll, hogy az egységes jelenté-sű komplex tett elemi tettek által fejeződik ki, vagyis elemi tettmozza-natok által jelenül meg. A komplex tett mozzanatai azonban nem lép-nek fel önálló jelentésigénnyel; az egymásba kapcsolódó, szerves, épí-tő mozzanatok rendszerét tehát nem a cselekvésrészek határozzák meg.Ebből folyik, hogy a komplex tett elemi tettek rendszereként jelenikmeg, de túlmutat részmozzanatain. Ennélfogva az elemi tettek, cselek-vések nem részei, hanem csak kivitelező eszközei, „közegei” a kom-plex cselekvésnek. Megállapításunkból következik, hogy a komplex tetta maga teljességében és jelentésében homogén. Hangsúlyozzuk, hogyönmagában mint hatás és jelentés homogén; mozzanatai már különfé-le cselekvésminőségekként jelenülnek meg.

A két fő cselekvéstípus közötti különbség akkor tárul fel előttünklegvilágosabban, ha azokat a célokat tekintjük, melyek irányában meg-nyilvánulnak, illetőleg kibontakoznak. Az elemi tett valami célrairányo-zottság közvetlen megvalósulását jelenti , viszont a komplex tett célmeg-határozottsága elsősorban valami közvetettséget reprezentál; a célt nemmeriti ki a cselekvés közvetlen megvalósulása, mert a cél mindig ma-

13

gasabb rangú síkon foglal helyet. Ennélfogva a komplex tett igazi va-lósága és jelentése nem a közvetlenül kifejtett hatásban, harténl abbanaz összefüggésben nyilvánul meg, amit ez a hatás bizonyos távoli eétszempontjából jelent.

A komplex tett birodalmában igen sok forma alakult ki. Mindezeka formák két főcsoportra különülnek: az elsőt a Vitális, ösztönös törek-vésektől meghatározott cselekvések, a másodikat pedig az eszközérté-kű s az élet egészébe szőtt, szellemi jelentésigényű törekvések határoz-zák meg. A vitális szférába azok a tettek tartoznak, melyek az emberlényegéből, eleven és dinamikus valóságából, valamint mély távlatú ésösztönös beállítottságából erednek. Kozmikus hátterű, széles kirezgésűcselekvések ezek, rajtuk fordul meg és általuk nyilvánul meg az egyértés a faj élete. Már az eddigiek sorárt is láttuk, hogy a gyakorlati tevé-kenység köre az élet alaprétegét jelenti, továbbá, hogy a tett mindigéletmegnyilvánulás. Figyelemmel erre most már a tett lényegének és azélet kibontakozó lendületű megnyilvánulásának kölcsönös feltételezésétállapíthatjuk meg. Ilyen vitális tettformák a szerelem, a játék és a ható.

Sajátos emberi mivoltunkat és életteljességünket vitális cselekvés-formákban fejezzük ki. E tevékenységek célja határozott létállításkéntlebeg előttünk s mind arra irányul, hogy az embert, mint hatalomforrást;végtelen feladatok megoldására állítsa be. A Vitális tettek az ernbfefvégtelenségi törekvésének konkrét megvalósulásai; általuk alakítja kiönmagát.

A szerelemben az élet alaptörekvése érvényesül; az immanens cél ahalhatatlanság biztosítása. Ez ősi, kozmikus törekvés, mint tett, tiszta öri-kibontakoztatás és az ember (élőlény) hatalmas távlatokba illeszkedő ön-érvényesítése. A játék felelőtlen és nem komoly, de az ember leglényé-be gyökerező ösztönös formája a végtelenségi törekvésnek. Mint spon-tán és ösztönös lendületű tevékenység azt a Végtelen feladatot szóigál-ja, hogy az ember a Valóságvilágban Való mentől nagyobb hatásfokúérvényesülés céljából mentől eredményesebben kibontakoztassa formáját.A harmadik vitális forma a harc. Ez is kozmikus megalapozottságú for-ma: a létezőnek és tevékenynek közvetlen önérvényesítő megnyilvánulása.1

A harc önmagunk hatalomállításának kifejezése, végtelenségi törek-vésünknek az a konkrét formája, amellyel lényünket, mint hatásközpontot,tiszta és önérvényesítő tettben fejezzük ki. A harc egyetemes jelentő-sége abban van adva, hogy a valóságszféra végtelen feladatként tárulelénk s pszichofizikai alkatunknál fogva tettek formájában tudjuk hatal-munkat a világban kifejezni. A tett érvényesülő lényege min-dig harcmozzanat; de a tet t egyetemes érvényesítő, harci mivol-tával szemben szorosabb értelemben azt a vitális cselekvésformát nevezzükharcnak, mely a maga teljes célmeghatározottságában az alany élő, ható,„hatalmas,” uralomratörő lényének érvényesítését jelenti. Ezzel szembena szerelem és a játék (mint tettformák) azt fejezik ki, illetve célozzákmeg, hogy az alany lényege mentől tökéletesebben kialakíttassék, (márez a kialakítás olyan feladatot képez, amit csak asszimptotikusan, avégtelenben lehet megközelíteni!) azzal a céllal, hogy mentől teljesebbhatalomként érvényesülhessen.

Cselekvéselméleti értelemben a tett mindig a cselekvő lény hatalom-állításának a konkrét valóság világában való kifejeződése. A komplex

1 Jaspers: Psychologie der Weltanschauungen. 3. Aufl. 1925. 123., 257—259. ο.Peters: id. m. 11—14. o. Groos K.: Der Lebenswert des Spiels. 1910.

14

tettformák közül azonban leginkább tettszerű a harc, az elért önkiala-kítás hatalomfokának megfelelő létállítás.

A komplex tettformák második csoportját a kultúrtett köre alkotja.Ez a formakör már igen bonyolult természetű, teljesen átszövődik azelméleti és alkotó tevékenységek szálaival. Ebben a régióban a tett márszinte teljes mértékben eszközértékű s mint ilyen a kultúra megvalósu-lását munkáló és észközlő tevékenység. Vitális és kulturális tett közöttaz a főkülönbség, hogy az utóbbi, mint hatalomkifejezés, az emberiségelőtt lebegő értékrendszer megragadására irányul. Két fokozata van: azegyik a kulturális tevékenység alaplehetőségeinek biztosítására szolgálólétfenntartó munka, a másik pedig a szabad lendületű, értékkibonta-koztató és öncélú funkcionálás·

Tekintsük át most már a tettvilág formáit. Az alapsíkon az elemifizikai és belső tettek helyezkednek el; ezek az embert közvetlen egyéniés elemi hatalomérvényesítésében szolgálják. A második régiót alkotókomplex tettvilág két tartományra oszlik. Ezek közül a vitális telt azembert konkrét végtelenség! törekvésében mint önkialakító és önkibon-takoztató lényt állítja elénk. A komplex tett másik rétegének formái mára szellemtől áthatott élet teljességébe fonódnak Ε régióban a tett jelen-tése távoli vonatkozások felé feszül s az emberiség magas rendű törek-vésében, az abszolút értékrendszert, mint eszményt munkáló és eszköz-értékként szolgáló cselekvésben nyilvánul meg.

Egészen természetes, hogy cselekvésvilágunk formái nem merevenelválasztott és elkülönített, mintegy szétlhasogatott rétegeket alkotnak.Szinte kimeríthetetlen változatosságú formák jönnek létre az alapalakza-tok kapcsolódása által. így az alacsonyabb rendűek a magasabbaknakszükségszerű feltételei, mert a magasabb rendű formák elemi cselekvés-mozzanatokból létesülnek. A tettormák hierarchikus felépülésének vanmég egy másik jelentése is. Az elemi formák az aktuális tartamban, ajelenben való önérvényesítésünket jelentik, a vitális tettek pedig távoli vo-natkozásaikban az élet kozmikus alapját határozzák meg. Ennélfogva akultúrtett csak annyiban valósulhat meg, amennyiben a cselekvő egyénaktivitását elemi és vitális formák már megalapozták. A kultúrtett távolicélok irányvonalát követi, de végeredményében szintén hatalmi célokatés pedig az emberiség egyetemes hatalmi célkitűzéseit, implicite az egyesember uralmi törekvései! is szolgálja.

Alapvetésünk részletes kifejtése tanulmányunk szerény keretei közénem illeszthető be; csak utalunk arra, hogy a tettformák hierarchikusfokozatai az, elméleti és alkotó tevékenység formáinak rangsorával pár-huzamosak, így például a végtelenségi törekvés kifejeződik a művész ésa tudós tevékenységében, de még inkább a vallásban, a teljes élet kere-tében kibontakozó és érvényesülő végtelenségi törekvéseinkben.

Vizsgálatunk ezen a ponton visszakanyarodik a sporthoz G az afontos kérdés merül fel, hogy melyik cselekvési formakörbe tartozik asport? Cselekvéselméleti meggondolásaink alapján most már könnyenmegoldhatják e kérdést. A sport pregnánsan kifejezett tett; szerkezetébentöbb réteg különböztethető meg. Konkrét valóságában elemi cselekvésekből,fizikai erőhatásokból áll, melyek egy magasrendű szerkezet mozzanatai-ként érvényesülnek. A sport teljes szerkezeti felépítettségét két összetevő:a játék és a harc határozza meg, tehát a sportcselekvés lényege a vitálissíkon tárul fel. Teljes jelentése azonban nem merül ki a vitális tettszfé-rában, túlmutat azon: az ember kultúrvilágában ragadható meg. Nyil-

15

vánvaló, hogy a sport a maga teljes megvalósultságában olyan komplextett, mely elemi tettmozzanatokon át, mint a játék és a harc vitális for-máinak összeolvadása által létrehozott önálló jelentésű cselekvés nyil-vánul meg; teljes jelentésében pedig a kultúra céljait szolgálja. A sporttehát eredeti és sajátos alkatú magasépítmény, nem vitális, hanem vitá-lis-kulturális megnyilvánulás.

III.A SPORT LÉNYEGE.

A sporttevékenység sajátosan meghatározott és minősített cselekvés,teljes jelentésében tett és pedig komplex kultúrtett. A sport lényegét, je-lentését és jelentőségét e megállapítással korántsem merítettük ki. Asport, mint messze ágazó és a kultúra egészébe szövődő lelki és fizikaihatások és megnyilvánulások magasépítménye azzal a meghatározással,hogy komplex kultúrtett, csak egy — bár döntő módon alapvető jelentősé-gű-mozzanatában van jellemezve. Tovább kell haladnunk s tüzetesenmeg keli vizsgálnunk struktúráját, összetevőit és azok kölcsönös viszo-nyát, így nemcsak a sport szerkezetét, hanem a szerkezet és szervesmeghatározottságát is megismerjük.

Jelenségünk a maga elemi mivoltában konkrét cselekvés, erőhatás:mozgás- Ügy is meghatározhatnók, hogy kultúrált mozgásformákban va-ló öncélú erőkifejtés. A sport leglényegében és valóságában erőhatás, mégpontosabban kifejezve az emberi szervezet izomrendszerének megnyilvá-nulása. Mint a szervezet izomrendszerének bizonyos ellenállások legyő-zésén át való megnyilvánulása: energiakifejtés. Figyelemreméltó, hogyugyanilyen energiakifejtésben nyilvánul meg valamely materiára irányí-tott, szükségkielégitést célzó, kényszerű gazdasági tevékenységünk, amunka is. Energiakifejtésünk, vagyis szervezetünk izommunkája nemváltozik, akár munkáról, akár sportról van szó. Munka és sport közöttmozgás-jellegük azonossága mellett mégis óriási különbség van. A leg-nagyobb különbséget indítékaik, célkitűzéseik, végül pedig az emberiszervezetre és lélekre gyakorolt kihatásaik jelentik.1 A sport szabad ön-célú tevékenység, viszont a munka célja sohasem gyökerezik magábana tevékenységben. A munka rendszerint a külvilágra és a társadalomrautaltságunk kényszerítő erejű tényéből fakad. A munka gyökere mindigvalamely külső vagy belső kényszer.

Ezen a ponton a munka és a sport élesen elkülönülnek egymástól.Távolabbi jelentéskapcsolatuk eredetük ritmikus mozzanataiban2, továb-bá a sport mozdulatösszetételének célszerűségében és utilitarisztikus(üzemracionalizálási) felhasználhatásában gyökerezik. Az a fontos, hogyfelfedeztük antithetikus mivoltukat. A későbbiek során látni fogjuk, hogybármiféle munkatevékenység sporttá lehet bizonyos feltételek mellett;de éppen így munka lesz a sport ha nem öncélból, hanem kényszerbőlfejtjük ki ezt a tevékenységet.

A külső vagy belső kényszertől meghatározott, eszközértékű munkate-

1 llovay S.: Munka és sport. 1935. 11—34. o. Dyroff: Die Vergeistigung des Sports. 1927.2 Bücher: Arbeit und Rhytmus. Peters: id. nv,

16

vékenységgel szemben a sport szabad lendületű, öncélú játékos tevé-kenység. A játékos (azaz nem komoly) alkatában meghatározott sport-tevékenységet harci mozzanatok (küzdés, versengés) töltik ki. Igen fon-tos az is, hogy az egymást kölcsönösen átható és meghatározó játék- ésharcrnozzanatok bizonyos étoszt bontakoztatnak ki. A Sportétosz egy-részt a játékcselekvés szabályozásából, a játékmivolt biztosításából,másrészt pedig a sportcselekvés tartalmát alkotó harcmozzanatok sza-bályozásából csapódik le. Ennek megfelelően a sporttevékenység össze-tevői ä játéka a hare és az étosz. A két első a cselekvésszféra ténye, aharmadik tényező pedig az egész jelentését emeli magasabb síkok felé,értékessé és értelmessé teszi, mintegy érvényességében határozza még.

Mi a játék? Az alapvető tettformák leírásánál és osztályozásánálautonóm tettformának ismertük meg s végtelenségi törekvésünk komoly-talan megnyilvánulásaként jellemeztük. Most tüzetesen kell elemeznünk,Hogy lényegét megismerhessük. Legcélszerűbb, hő mindenekelőtt átte-kintjük a játékcselekvést magyarázó elméleteket.

Schiller mély belátásokat tartalmazó elméletében a játékcselekvéscélmentességét, szabad lendületű, önkibontakoztató jellegét hangsúlyozza.A játékcselekvést meghatározó játékösztön az anyagösztön és alakösztönszerves egységeként tárul fel s benne a komoly élettevékenység által elnem használt erőfelesleg nyilvánul meg. A játékcselekvésben tehát Schillernemcsak a szabad, belső ritmusú célmentes cselekvést emeli ki, hanemnyomatékosan utal az erőfeleslegből fakadó játéktevékenység fényűzőjellegére, is. Közelebbről szemügyre véve ezt az elméletei több meglepőállítással talákozunk. Így hangsúlyozza, hogy csak a játék teszi az embertteljes mértékben emberré, továbbá az ember csak játsszon a széppel éscsak a széppel játsszon. Hogy értsük ezt? Kétségtelen, hogy Schiller előttaz egészen magas rendű, szellemtől áthatott játék lebegett (megjegyezzük,hogy szerinte az állati és gyermeki játék csak mintegy utal e magasabbértelemben Vett játékra, v. ö. XXIX. levél); sőt joggal állíthatjuk, hogyjáték alatt lényegében olyan felelőtlen, megkötetlen és az ember belsőinpulzivitását szabadon kifejező és érvényesítő magatartást, illetve emagatartásnak megfelelő életformát értett, amely hűen kifejezi az emberkötetlen, szabadon megnyilvánuló és kirezgő lényét, divinációit és inspi-rációit· A játéktevékenység (életforma) kereteit viszont egészen megszűkülaz esztétikai cél hangoztatásával: csak a széppel játsszon az ember. Ajátékelmélet itt már esztétikai régiókba lendül. A továbbiak során a nagyWeimari gondolkodó a művészetet mint a játékösztön megnyilvánulásátmagyarázza. Schiller játékelméletének e vonatkozásait már nem nyomoz-zuk, csupán azt szegezzük le, hogy csak a művészi tevékenység alap-jellegének félreismerése alapján állíthatja, hogy a művészet tisztára azemberi erőfelesleg játéka. A művészet sohasem játék, viszont a játékbanmindig érvényesülnek művészi vonások és mozzanatok. Sőt a játék —mint látni fogjuk — az önkialakítás formájának fog bizonyulni. Ez érte-lemben a játéktevékenység a fejlődő és kibontakozó ember önalakításiformájaként jelenik meg.1

Schiller elmélete elsősorban a játék szerkezetét és magas rendűszellemi jelentését fejti ki. Jóval kissebb igényű ennél a Herbert Spenceráltal részletesen kifejtett u. n. erőfelesleg-elmélet, amely a játékcselekvés

1 Schiller: Briefe über die ästhetische Erziehung des Menschen. (X., XV., XVI. ésXX11I. levél); Brandenstein: Művészetbölcselet 39-42. ο.

17

fiziológiai magyarázatát adja. Herbert Spencer a schilleri gondolatokbólkiindulva azt fejtegeti, hogy a játék, mely a maga öncélúságában közvet-len kielégítéshez vezet, a szervezet erőfeleslegének megnyilvánulása. Azolyan lénynél, aki, mint pl. a gyermek, nem fejt ki elegendő komoly te-vékenységet, a felgyülemlő erőtöbblet önkénytelenül utánzó játékmoz-dulatokban fog kifejeződni. Ez elmélet csak bizonyos vonatkozásokbanmagyarázza meg a játékot, sok tekintetben ellenkezik a valósággal; ajátéktevékenység objektiv értelmét sem világítja meg.1

A játékcselekvésnek az élet fejlesztése tekintetében való célját ésértelmét Groos Károly biológiai begyakorlás-elmélete világítja meg. Sze-rinte a játék lényegében a plasztikus diszpozíciók kiképzésére szolgálógyakorlat. A kész ösztönapparátussal fellépő állatfajok egyedei nem ját-szanak, viszont azoknak a fajoknak az egyedei, melyek a magasabbfeladatokhoz való alkalmazkodást megalapozó plasztikus diszpozíciókkalbírnak, a „gyermekkorban”, (tanulókorban) — a szülők által oltalmazottbegyakorlási idő tartama alatt játszanak. A gyermekkor és játszás fogalmaitehát igen szorosan összefüggnek. Ε teleológiai felfogás szerint a játékkomoly élettevékenységek komolytalan beállítású és ösztönöktől megha-tározott begyakorlása. Groos egy alapgondolatból magyarázza a játék-cselekvést s a biológiai vonatkozásokat teljes mértékben tisztázza. Elmé-lete fényt dérit a játék objektiv jelentésére, ámde nem meriti ki a lényegets így csak a jelenség egyik főszegmentumát helyezi éles, sőt talán túlélésmegvilágításba. Sok probléma merül fel e tanítással kapcsolatban s magaGroos hangsúlyozza, hogy szubjektive a játék tisztára a tevékenységgyönyöréért van. Utal a játéktevékenység látszatos mivoltára is. Az esz-tétikai élvezést játékos, érzéki megélésnek, a művészi valósággal valójátéknak: belső utánzásnak mondja.2

A kiegészülési-elmélet szerint a játék ösztönökbe gyökerező pótlékaés helyettese a valóságnak s lényegében a művészet alacsony fokozatátjelenti, mert alapjában véve minden művészet illuziójáték. Ε tanításszerint a játékcselekvés az élet egyoldalúságának kiegészítésére szolgál.Egyes kutatók a játék autodidaktikus jelentőségét is hangsúlyozzák ésa gyermek játékéletét ártatlan anyagon való kísérletezésnek fogják fel. 3

Utalnunk kell Peters játékelméletére, aki a schilleri gondolatokat továbbszőve különösen azt emeli ki, hogy a játék a maga legelemibb, lélek-tanilag differenciálatlan alakjában spontán és szabad kirezgésű cselekvés,önkibontakozás. Igen értékesek a játékösztön elfajulására vonatkozógondolatai. Grooshoz csatlakozva hangsúlyozza a müélvezés játékosjellegét a műalkotást pedig mint önkiélést fogja fel. A művész személyi-ségének elemzésekor kiemeli, hogy azt a mindig gyermekként való meg-maradás vágya hatja át. A művész emberré érése mellett részben gyer-mekségét is megőrzi, ennélfogva művészi ösztönének természetes gyökerea megmaradt gyermekségen át a játékösztön talajába mélyed. 4 Megem-lítjük még Groos „Spiel als Katharsis” című tanulmányában kifejtettérdekes és mode η magyarázatát, mely szerint a játékcselekvés tisztító,kiürítő, lelki megnyilvánulás. Ez értelemben a játék a feszítő lelkitartalmakelemi kiélési formája.5

1. Herbert Spencer: Psychology. II. 533, 706. ο.2. Groos Κ.: Die Spiele der Tiere. 1907, Die Spiele der Menchen. 1899.3. W. Stern: Die différentielle Psychologie. 1921., Ebbinghaus: Grundzüge der

Psychologie. 4. Aufl. 1924., Koffka: Psychologie. 1925.4. Peters: id. m. 28-34. o. 5. Groos·' Spiel als Katharsis, ^eiff^rjt« fu\päd. Psych. 1911.

17

18

A magyar gondolkodók tanítását a következőkben ismertetjük.Pauler Ákos a játék lényegét a létfenntartás szempontjából szükségesalaptevékenységek gyakorlásában látja. A játéknak nemcsak objektiv, deszubjektív célja is van; szórakoztat, változatosságot visz az egyén éle-tébe. Célja nem valamely megmaradó alkotás, hanem maga a tevé-kenység, ezért eredményének megmaradására, illetve megtartására nemis vetünk súlyt.1 Komis Gyula tanításában a játékelméletek szálai mindösszefutnak. Szubjektive a játék bölcselőnk tanítása szerint öncélú, szabadtevékenység, amitől nemcsak az idegen cél, de idegen kényszer is távoláll. Objektive a fiatal lények játékának biológiai jelentősége van. Hang-súlyozza, hogy a játékcselekvés vizsgálatában három szempontot kellérvényesíteni: 1. milyen lelki rugói vannak a játékcselekvésnek? 2. aszervezet milyen állapotaiból magyarázható? 3. mi a játék célja ésértelme az élet fejlesztése tekintetében?2 Brandenstein Béla arra utal,hogy az ember többet játszik, mint az állat, sőt olyankor is játszik,amikor nincs biológiai szükségessége e tevékenységnek. Az emberi játékothatalmi törekvések hatják át. A játszás gyakran további célt nem mutatócselekvés. A játékcselekvés ebben a gyakorlati célmentességében nemmás, mint az ember potenciális végtelenségéből folyó fáradhatatlan tevé-kenységének komolytalan formája.3

A játékcselekvést magyarázó tanításokat áttekintve elsősorban is azta megállapítást szűrhetjük le, hogy érdekes és a játékcselekvés vonat-kozásait, valamint jelentésirányait tisztázó, de egymásnak sok tekintetbenellenmondó elméletekkel van dolgunk. Úgy alakíthatunk ki egységes ésátfogó szemléletet, ha a szubjektív és objektív jelentést összekapcsoljukegymással. Célunk azt is megkívánja, hogy a játék néhány nagy jelen-tőségű, sajátos mozzanatát közelebbről megvizsgáljuk.

A fiatal és a felnőtt lények játéka lényegesen különbözik a fiatallény játéka távoleső célt, az életre való előkészítést, a felnőttek játék-tevékenysége pedig részben a regenerációt és felüdülést szolgálja. Ajáték lényege, luxuriőz mivolta azonban nem merül ki a merő biológiaicélmeghatározottságban.

A gyermekek és természeti népek életében a játék hasonlíthatat-lanul nagyobb és fontosabb szerepet tölt be, mint általában a felnőtt ésa kultúrember életében. A gyermekek és primitívek életkörét szinte tel-jesen kitölti a játékcselekvés. A primitívek cselekvésvilágában a játékalaphangulata uralkodik, tehát teljességgel olyanok, mint a gyermekek:életfenntartást szolgáló tevékenységeiket is játékosan fejlik ki. Vessünkegy pillantást a gyermek és primitiv ember játékéletére, vizsgáljuk megjátékbeállítottságukat. A gyermekek és primitívek állandóan tevékeny-kednek, cselekszenek és pedig olyan tevékenységet fejtenek ki, amineka gyakorlása minden belső kényszertől mentes; semmivel sem törődnek,csak a közvetlen jelenben adott cselekvéssel, annak konkrét kivitelezé-sével. A cselekvés minden távolabbi következménye vagy kihatásaelőttük szinte teljesen közömbös. Az egész életet átható játéktevékenységhajtóerejét és értelmét a spontán cselekvés végrehajtása: szabad ésösztönös funkcionálás alkotja.4 Az ilyen játékbeállítottságnak van egyigen jellemző mozzanata: a játékos tevékenységet a játszó komolyan,

1. Pauler Á.: Bevezetés a filozófiába. 1921. 158—159. o.2. Komis Gyula: A lelki élet. III. 1919. 405—412. o.3. Brandenstein: Kultúrfilozófia. 117—118. ο. Α cselekvéselméletéről. 43. o.4. Hagemann: Spiele der Völker. 1923. Allier: Mind of the savage. 1929. Bühler K.:

Die geistige Entwicklung des Kindes,

19

valóságnak megfelelően fejtik ki, nem úgy, mintha felelőtlen tevékenyeséget gyakorolna. Ε játéknak meghatározott tere és kerete nincs, — agyermek és primitiv számára az egész élet játékterület, minélfogva teháta játékba lényüket szinte maradék nélkül beleviszik.

Állítsuk most a gyermek és primitiv ember játékával párhuzamba amagasabb fejlődési fokozaton álló ember élet-és játékbeállítottságát. Míga primitív fokozaton szinte minden tevékenység csak játékos lehet, addiga kultúrember élete komolyan, a maga felelősségteljességében van meg-határozva, mindig valós értékű helytállást kell, hogy produkáljon. Akultúrember játéka is tudatos játék, azaz olyan tevékenység, amely úgygyakorlati következménynélküliségében, ,mint távoli célmeghatározottsá-gában önálló jelentésként érvényesül. Ámde a játéktevékenység, amelyfeltétlenül egész embert kíván, szükségessé teszi életterületének a teljesélet mezejéből való kiszakítását és attól való elszigetelését, mert különbena kultúrember nem tudná szívvel-lélekkel átadni magát a játéknak. Ajáték lényegének döntő mozzanata nyilvánul meg abban, hogy a játék-cselekvés feltétlenül az egész emberre tart számot. Ez értelemben a gyer-mekek és a primitívek is lényük egészét beleviszik egyetlen tevékeny-ségükbe, a játékba; de a kultúrembert is a maga egészében kell, hogyérintse és érdekelje a játéktevékenység, hiszen máskülönben e tevé-kenység már nem lenne számára játék. Szinte kézenfekvő és triviálisigazság az, amit most oly nyomatékosan hangsúlyozunk. Mindnyájantudjuk önmegfigyelés alapján, hogy valamely játékcselekvés kifejtésemég nem játék, viszont bármiféle tevékenység játékká lehet, ha játékosbeállítottság határozza meg tevékenységünk irányvonalát. Schiller idézettállítása is erre az igazságra céloz. (Csak a játék teszi az embert teljesemberré.) Természetesen nemcsak a játéktevékenység az, ami okvetlenülegész embert igényel: az elméleti, művészi, politikai tevékenységek isaz élet súlypontjában helyezkednek el és az ember lényét a magaegészében ragadják meg.

A játék mindig teljes életigényű területként van meghatározva,vagyis mint életmező, a maga valóságában autonóm és autark megnyil-vánulás. Primitív fokon az élet a maga egészében játékterületként adódik,a kultúrember síkján pedig a játék mint szorosan meghatározott és elkülö-nített részélet jelenik meg- A tudatos játékcselekvés területe a teljes életkiszakított része. Ez a rész autark terület, mert az élet egészéből nem-csak ki lett szakítva, illetőleg vágva, hanem attól teljesen el is különit-tetett.l A játék területe a részélet, azonban ez a részélet vagy játékszigeta maga valóságában és adottságában ugyanolyan teljességi igénnyel lépfel, mint az integer élet. Ennélfogva a játéksziget, mint konkrét valóság,az embertől is konkrét valóságú tevékenységet és a sziget határain belülkomoly életmagatartást kíván. Mit jelent ez? Nem mást, mint hogy azona valóságterületen, amit játékvilággá tettünk: tevékenységünk csak lát-szólagosan támaszthat valóságigényi, — a kereteken túl, vagyis a teljesélet síkján már más jelentés érvényesül. Sajátos jelentésváltozást lehetitt kimutatni. A játékszigeten kifejtett tevékenység közvetlen jelentése ajátékvalóság, ami a kereteken túl mint nem komoly valóságmozzanatminősül. A teljes élet világában tehát egészen mást jelent a játék, minta részélet szigethatárain belül.

A játék területét láthatatlan, bűvös kör veszi körül s mindaz, amie körbe kerül, új jelentést ölt magára. A teljes élet tekintetében a játékvilága természetesen látszatvilág, illúziókból felépített birodalom. Olyan

1. Peters, id. m. 30—32. ο.

20

illúzióvilág, melynek határain belül a valós, komoly következményekismeretlenek, ahonnan száműzve van a sors és ahol a teljes élet általmegkövetelt felelősségtudatot levetkőzve szabadon, mintegy önmaga belsőerővonalait követve funkcionálhat az ember.

A játék genezisét a bűvös játékkör megvonása, egy tevékenységnekaz élet komoly jelentőségű teljességéből való kiszakítása, izolálása ésbekeretezése: részéletté tevése jelenti. Ez által a komoly cselekvéskomolytalanná, konzekvenciamentéssé·, játékcselekvéssé lesz. A gyermekekés a primitiv lények cselekvése olyan bekeretező magatartással kapcso-latos, amely által az adott, aktuális tevékenység területe mindig rész-életté és játékszigetté lesz. A kultúrember viszont tudatosan keretezi be,teszi részéletté azt az életterületet, amelyen játszik. így a körön belülmegváltozik a dolgok konstellációja és a látszatos jelentések jutnakérvényre. A játékszigeten teljes odaadással űzött cselekvés kívülrőlnézve természetesen önkényes, tetszőleges, sok tekintetben mesterkélt,céltalan jellegű és teljességgel komolytalan tevékenységnek tetszik.

A döntő mozzanat a játéksziget létesülésében áll. A tartalom tel-jesen tetszőleges és esetleges természetű: bármiféle tevékenység játékkálesz, ha bekeretezve a részélet mezejére kerül.

Az a fontos cselekvéselméleti kérdés merül fel itt, amire már Bran-denstein Béla is utalt a játékkal kapcsolatban. Hogy minősül a játékkonkrét tettvalósága? Bölcselőnk tanítása szerint sok játék tovább cél-talan cselekvés, ennélfogva, mint tett, nem a szó teljes értelmében vetttett, csak fél és félig komoly gyakorlati tevékenység. l Előző elmélkedéseinksorán arra a belátásra jutottunk; hogy az izolált részélet mezején kifejtettcselekvés nem léphet fel azzal a jelentésigénnyel, amit a totális élet: ateljes kihatású és konzekvenciájú gyakorlati világ támaszt· Ennéfogva ajátékcselekvés magában véve sohasem lehet teljes és egész tett, abszolúthatalomérvényesítés. A játékcselekvés komolytalan, felelőtlen és konzek-venciamentes tettben csapódik le, — ennélfogva tisztára látszatos hata-lomérvényesítés.

A játékcselekvés jelentését félreismernők, ha konkrét valóságát csaka szó szoros értelmében vett komolytalan és látszatos mivoltban ragadjukmeg. A játék könnyed, suhanó, látszatszerű és irracionális beállítottságaszinte lényegében ellenmond a gyakorlati életnek és mégis teljesen an-nak a része, szerves megnyilvánulása. A já t ék nem alkotás, hanem cse-lekvés, és pedig olyan cselekvés, amely a cselekvőnek mentől nagyobbhatásfokú cselekvésre való készségét van hivatva kialakítani. A játéktehát egészen sajátos meghatározottságú tett: jelentését és jelentőségétnem a közvetlenül adott játékcselekvés, hanem a cselekvőre gyakorolthatása alkotja.

A szoros meghatározottságú praktikus élet megnyilvánulásaivalszemben a játékban mindig valami fényűző jelleg érvényesül· Ez a luxu-riőz mivolt elsősorban is a játék komolytalan és céltalan jellegéből fa-kad, ámde mélyebb lényegében ragadva meg a játékcselekvést, azt látjuk,hogy mint komolytalan formájú erőmegnyilvánulás, olyan célok felé irá-nyul, amelyeket komoly formákban nem érhetne el az ember. Az egészember lendületétől áthatott, spontán játéka maga szigetté keretezettségébenigen erősen alkotásjellegű, vagyis a játékos önalakításának elemi formája.A játék leglényegében nem más, mint az ember személyiségének felelőt-len, gyermeki beleépítése a végtelenbe. Olyan önkialakítás, amely mindig

1. Brandenstein: id. m. 43. ο.

21

az én, a személyiség irányvonalát követi és annak aktiv lényét felelőtlen,konzekvenciamentes cselekvések királyvizében próbálja ki. A mondottakmegvilágítják a játék művészi oldalát is. A játék praktikus valóságávalkapcsolatban nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy az önalakító játéktevé-kenység erősen konstruktív alkatú és racionális jellegű. Konstruktív alkatamár elemi lényegében érvényesül: kereteit valóságelemek és valóságele-mek kombinációi töltik ki. A részéletet, a játéksziget, mesterséges kereteinbelül a cselekvés mindig olyan funkcionális, mely csak a teljes élethezvaló relációjában minősül komolytalanná, mert különben szabad kilengésűés kifejező értékű megnyilvánulásról a játékban szó sem lehetne.

Állítsuk most a játékot legkiteljesedettebb, tiszta és öncélú formájá-val: a tánccal párhuzamba· A tánc játék és pedig magasrendű, önkibon-takoztató játék, de önkifejezés is. Az önkifejezés tekintetében a tánc olyanjáték, amely az érzelmek hullámzását és színeződését követi és tükrözi.A játék végtelenségi törekvésünk komolytalan formája. Kétségtelen, hogya táncban még a játéknál is közvetlenebbül nyilvánul meg ez a metafi-zikai hátterű törekvésünk: leglényegében ritmikus, kibontakozó, érzelme-inket mintegy testi valóságba kivetítő lengés Kérdés, hogy minősül atánc cselekvéselméleti szempontból? Semmi kétség sem férhet hozzá,hogy a tánc cselekvés és pedig t iszta játékcselekvés. De lényege nemönkibontakozó hatalomérvényesítésből, hanem a szépség irányába esőönkifejezésből áll. A tánc mint önkifejezés és önjelképezés, művészi al-kotásként minősül s ez értelemben nem gyakorlati, hanem művészi való-ság. Ennélfogva a tettszférához annyiban tartozik, amennyiben konkrétvalóságában, megjelenülésének formájában és életbeállítottságában játék-tevékenység.

Ezen a ponton immár a sport játéklényegének vizsgálatához látha-tunk. Alapvető kérdésünk a következő: mennyiben játék a sport? A sport-tevékenység értelemtől irányított testedzésből áll. Ámde az értelemtől irá-nyított testedzés fogalmi körébe más tevékenységek is beletartoznak, mintpl. a gimnasztika vagy a katonai gyakorlatok. A sportcselekvést tehát meg-határozásunk csak részben meríti ki nemcsak értelemtől irányított test-edzés, hanem még más valami is. Mi határozza meg a testedző sport-cselekvés mivoltát? A minősítő mozzanat a sportcselekvés játéklényegé-ben rejlik. A sport testedző játék, a játékmivolt tehát lényegéhez tartozik,mert kivonva belőle: a sport, mint olyan, összeomlik, a tevékenység pedigmerő és magában vett testedzés marad.

A sport játékcselekvés, vagyis öncélú tevékenység, amelyben azönmeghatározottság kifejezetten érvényesül: a sportoló nemcsak azért fejtiki a tevékenységet, hogy egészségét biztosítsa, erejét és testi teljesítőké-pességét fokozza, hanem főként a tevékenységért, a játékért, a funkci-onálás öröméért szorgoskodik. A sportol az értelemtől irányított tesledzésmozzanata különíti el minden más játéktól, a sport fogalmának e lényeg-meghatározó mozzanata azonban még sem esik egybe a játékcselekvésközvetlen céljaival.

A sport játékcselekvés és pedig játékká tett testedzés. Ennélfogvateljes mértékben érvényes reá a játékmivoltot meghatározó alapvetőmozzanat: a bekeretezés. Mivel i t t a játékcselekvés (az értelemtől irányí-tóit, távoli célokat szolgáló testedzés, az ember közvetlen testi hatalmátkifejező és jelen lő cselekvések gyakorlása) nagyon is komoly kihatásúvalóság ezért a játékmivolt biztosítása céljából jól tagolt, határozott éséles játékkeretek létesítése vált szükségessé. Nagy jelentőségű ez a be-keretezés, mert a játékká te t t testedzés játéklényegét csak annyiban lehet

22

biztosítani és egyértelműen meghatározni, amennyiben annak játékterehatározottan elkülönül a teljes élet mezejétől. A sportban játékcselekvéssélett cselekvésformák mindig komoly erőhatást jelentenek, sőt — az ener-gia-erőhatás megnyilvánulását tekintve — intenzívebbek, mint az éleiben(általában produkált cselekvések. Evidens, hogy a játékkereteken kívül ki-ifejtett sportcselekvés lényegében munka.

A sport játékkeretein belül a játéktevékenységgé tett erőhatás komoly-talan tett, de a játékmivolttól elvonatkozva a sportcselekvés teljesen komolycselekvés, valós erőhatás, nem pedig felelőtlen, meghatározatlan, szintetetszőleges kirezgésű, komolytalan cselekvés, azaz féltett. Látjuk, hogy asport komoly, konkrét-reális tett, amely csak a játékbeállítottság tekinte-tében minősíthető komolytalanná; vagyis a puszta cselekvésmivoltábanvett sport tökéletes és teljes tettet reprezentál, mert lényege éppen abbanáll, hogy ez a pregnánsan kifejezett és érvényesített cselekvés csak ön-célú játéktevékenység formájában nyilvánulhat meg. Teljes valósága azon-ban nemcsak a játékkereteken belül megnyilvánuló és kibontakozó cse-lekvésben, hanem a sportoló távolabbi cselekvéseiben, mondhatnók:leszármazott tettvilágában is kifejeződik. A sport-tett ennélfogva a magateljességében nem ragadható meg a sport játékkörében, — hiszen mintkonkrét hatalomkifejezés csak elemiségében nyilvánul meg közvetlenül acselekvésben, — szekunder mozzanatai a sportoló teljes tettvilágát áthat-ják és azt nagyobb hatásfokúvá alakítják. Ez a szekunder természetűlényegkisugárzás már minden vonatkozásában komoly világalakítást jelent.

| A sport lényegét a játékmivolt, a játékkeret jelenti. A játékkeret ko-moly, jóltagolt és meghatározott valóság: a tevékenységre nézve egyene-sen érvénymozzanatként vonatkozik. Ε szerint a sport önálló valóságkéntcsak annyiban létezik és érvényes, amenyiben a játékkereteket és arészélet törvényeit tiszteletben tartjuk. A játéksziget törvénye a sportolótólkomoly, gyakorlati és célirányos, maximális hatásfokú a cselekvés kate-góriáinak megfelelő cselekvést kivan. A játékhatáron lúl azonban a maxi-mális hatásfokú, öncélú cselekvés komolytalanná minősül.

Mi történik akkor, ha a sport túllendül a játékkereteken? A keretekáthágása egyet jelent lerombolásukkal, ekkor nemcsak a játék, de asport is, mint olyan, megsemmisül. Ez történik, ha valaki pl. élethivatás-szerűen fejt ki sporttevékenységet. Az ilyen tevékenység a sportcselekvésköntösében megjelenő merő ügyességi és erőteljesítmény: munka ésakrobatamutatvány. A sport lényegének, játékos meghatározottságánakfeladása veszélyes és kártékony következményeket von maga után. Ahivatásszerűen kifejtett sport feloldja a sport szellemét, a tevékenységetpedig túllendíti a játék nemes keretein, tehát a játéktevékenységet a ko-moly tettvilágba ülteti át s rideg, gladiátori, cirkuszi mivoltát kinosan-ke-servesen sportszerűvé törekszik átkendőzni; e törekvés azonban sohasemsikerül. A játéklátszatú álsport egyre mélyebbre süllyed s látványossággá

' degradálódik. A látványosság szintjére süllyedt sport igen közel áll abikaviadalhoz, csak kívülről szemlélve tekinthető sportnak: lényegébenkomoly konzekvenciájú, sorselemekkel áthatott látványosság. A játék-kereteken túllendült sportok a maguk hazug és látszaíos játékkeretébenmerő látványossági mutatványok s éppen olyan rikító érzelmi effektu-sokkal hatnak a hiszteroid tömegre, mint egykor a véres római cirkuszijátékok hatottak, vagy ma a spanyol bikaviadalok hatnak.

A mondottak alapján a sport játéklényegét világosan látjuk. A sportjátékkomponense formai mozzanatként is erőteljesen érvényesül; ez ér-

23

telemben szabályozottságot és bekeretezettséget jelent. A sporttevékeny-ség életterülete ennélfogva élesen és határozottan elkülönül a teljes életszférájától.

Ámde a sporttevékenység csak beállítottságát, kereteit s lényegénektiszta érvényét illetően játék, tartalma mindig komoly és reális erőhatás.Sőt a tartalom lényegét ez a meghatározás sem meriti ki, mert a sport-cselekvés tartalmát alkotó cselekvés (erőhatás) mint harcszerű erőhatásnyilvánul meg· A sport lényegének második összetevője a harc, szorosértelemben véve a versengés.1

A sporttevékenység a játék és a versengés (harc) összetevőinekszerves egységű eredőjeként nyilvánul meg. A játékösszetevőnek kifeje-zett rangelsősége van; ugyanis a játékmivolt egymagában meghatároz-hatja a sportot, mint részéletet; ámde a sport merő játékká lesz, ha ki-vonjuk belőle a versengést, a cselekvéstartalom döntő mozzanatát. Ajátékkompoíiens primer jelentősége a sportcselekvés elemi meghatáro-zottságában rejlik, minélfogva a merő testedző játék inkább sportmegha-tározottságú, mint a magában vett, öncélúsított, szublimált és sterilizált harc.Tehát a konzekvenciamentesíett, szublimált harc magában még nemsport, legfeljebb csak harcjáték. A sport tartalmát valamely komoly ha-talomérvényesítő cselekvésnek harcként való beállítása és játékká tételehatározza meg. A játékbeállítást az a mozzanat követi, hogy a hatalom-nyilvánító elemi cselekvés harci jelentésként érvényesül a játéktevékeny-ség kereteiben. Tudjuk, hogy a sporttevékenység tartalma közvetlen va-lóságában elemi, testi cselekvés. Ámde ez a testi erőhatásként meg-nyilvánuló cselekvés nem közvetlen jelentésében, hanem távolabbi jelen-tésű harcbeállításban funkcionál a lényeg szerkezetének összetevőjeként.A sporttevékenység primer tartalma e szerint energiahatás, azaz fizikai tett,mely tett a sport magasabb régiójában mint harcmegnyilvánulás érvényesül.

Vizsgáljuk meg a versengés jelentését. A versengés alapvető moz-zanatát harc alkotja. A harc ősi princípium; a személyiség hatalmi érvé-nyesítését jelenti valaki vagy valami mással: ellenséggel szemben. Lénye-gében olyan energiahatás, amely által a harcoló személyiségének erő-terét mentől inkább ki akarja terjeszteni. A harc tehát hatalommegvaló-sitás, tisztán kifejezett és érvényesített önigenlés.2 Minden konkrét ön-igenlés és hatalomnyilvánítás elválaszthatatlanul összefügg a személyiségvalamiféle harcmegnyilvánulásával, a hatalomnyilvánítás pedig szükség-képen erőszaknyilvánítás. A harc szublimálódása azonban részben vagyegészen az erőszaknyilvánítás kikapcsolásához vezet. Ez esetben azember, mint önérvényesítő és önigenlő lény, olyan állást foglal el azéletben, minélfogva hatalomkiterjesztését erőszaknyilvánítás nélkül törek-szik/ megvalósítani.3 Az élet minden területén és viszonylatában meg-nyilvánul a harc, azokon a területeken is, melyeken mint erőszak nél-küli hatalomkifejezés vezet bizonyos uralomhoz (ilyen harc a versengés).A következmények kikapcsolása által a harc természetesen egyre inkábbkulturálódik, szublimálódik, úgyhogy a legtöbb életterületen a hatalom-nyilvánítás jelképes mozzanattá lesz. Ám öltsön a harc bármiféle alakot,lényegében mégis hatalmi harc marad. Az elemi pályáiról kiemelt ésmagasrendű, összetett kultúrcselekvések pályáira áthelyezett harc hata-lomnyilvánító lényege szelídebb formák között nyilvánul meg; de lényegemindig és változatlanul hatalomérvényesítés marad. A harc valóban

1. Peters: id. m., Benary: id. m.2. Jaspers: id. h., Peters: id. m. 38—39. ο.3. Vierkandt.: Gesellschaftslehre. 106-110. ο.

24

minden dolgok atyja; a veszélyes zónákból kevésbé veszélyesekbe át-tolva is önigerítést és valamely uralom megragadására irányuló hatalomkifejezését jelenti.1 így van ez a versengésnél, azaz annál a harcformá-nál is, ahol a hatalomérvényesítő cselekvés csak célbaállítottsága által,közvetve minősül harcmegnyilvánulássá. A versengés lényegében nemszublimált harc, sőt sokkal inkább mint sajátosan színezett, önálló harc-forma érvényesül. A versengés olyan harc, melyet az élet bármely terü-letén megvívhatni az illető életterület sajátos cselekvésminőségei általkifejtett vagy kifejthető erőhatások összemérésének formájában. Meg kelljegyeznünk, hogy sok esetben a szoros értelemben vett hatalmi harc isszublimált és kultúrált alakjában versengésként jelenül meg.

A harc leglényegesebb konkrét mozzanatát a küzdésben, a küzde-lemben pillanthatjuk meg. A küzdelem a harc által megcélzott hatalom-nyilvánítás közvetlen kivitelezését jelenti : tehát konkrét, kivitelező, érvé-nyesítő mozzanat. A küzdelemmel szemben a harc nagy, átfogó és belsőcélmeghatározottságú egységet alkot: nemcsak hatalomállításból, hanemez állítást érvényesítő és kibontakoztató tevékenységből áll.

Lássuk most már a versengés struktúráját. A versengés küzdelem-momentumát nem primer harc, hanem olyan Cselekvés alkotja, amely amaga valóságában egészen más jelentésű, mint a harc. A versengéscélmeghatározottsága arra irányul, hogy az illető életterületen megnyil-vánuló és érvényesülő hatalmaknál nagyobb hatalmat bontakoztassonki és érvényesítsen az ember. A belső cél sohasem az irányban nyilvá-nul meg, hogy közvetlenül megsemmisítse a másik, vagy a többi hatal-mat; csak megvalósulása és kibontakozása által törekszik korlátozásukraés visszaszorításukra, tehát elfoglalja előlük a teret.

Az életben a harc általában versengés formájában nyilvánul meg!minden téren és életterületen versengünk, önmagunk érvényesítésére ésezáltal ipso facto mások érvényesülésének korlátozására törünk. Ez ön-érvényesítő magatartás lényegmeghatározó mozzanatát egy, a versengéssajátos terét meghatározó, belső korlát alkotja; ennélfogva a versengés,mint sajátos harcminőség, csak annyiban érvényes, amenyiben a hata-lomkifejezés a versengés által felölelt életterület szorosan meghatározott,azaz minősített tevékenységei által megy végbe. Versengve tehát úgyharcolunk, hogy nem semmisítjük meg az azonos célok elérésére irá-nyuló idegen hatalmakat, hanem azokénál nagyobb hatásfokú hatalomkibontakoztatásával törekszünk felülmúlásukra. Nagyobb hatásfokú hata-lom elérése és kifejlesztése természetesen a többi hatalom megelőzésétés közvetlen harc nélkül való visszaszorítását, felülmúlásét, vagyis pusz-tító harc nélkül érvényesülésünket és győzelmünket, azaz uralmunkat jelenti.A harc pusztító, démoni megnyilvánulása az élet egészét átható versen-gésben nagy mértékben enyhítve és mérsékelve van. Ez a szublimáltsága versengés lényegét alkotó korlátfeltételezésből folyik, mely az adottéletterület minőségéhez szabja és alkalmazza az ember természetébőlfakadó, ösztönös harcmegnyilvánulást.2

A szoros értelemben vett versengés a társadalom és kultúra kereteiközött meghatározott és szabályozott tevékenység; a szabályozott ver-sengést tehát jelképes harcnak minősíthetjük. Ez a jelképes mivolt akövetkezőkben áll. A versengés küzdelemmozzanata puszta kivitelezést,még pedig nem hatalomérvényesítő, csak eszközértékű hatalomkibonta-koztató kivitelezést jelent. Ennélfogva valós harcelemek híján az egész

1. Símmel: Soziologie. 247. ο., Scheler: Der Genius des Krieges. 1917.2. Peters: id. m. 58. ο.

25

tevékenység lényegében esek utalás, feszülés, lendülés egy nagyobbhatalom által meghatározott, bizonyos életvonatkozást jobban uralom alatttartó állapot felé. A versengés valóban energiakibontakoztató, bizonyosuralom megragadására irányuló cselekvés, amely csak hasonló célmeg-határozottságú törekvésekkel szembeállítva tesz szert harci beállítottságraés jelentésre.

A gyakorlati élet roppant színpadán megnyilvánuló harc és versenyközött igen nehéz éles határvonalat vonni. A gazdasági verseny lénye-gében kimondott harc, amely a gyakorlati-gazdasági élet minden eszkö-zének felhasználásával folyik.1 A túlhajtott és kiélesedett gazdaságiverseny rendszerint gazdasági háborúhoz vezet; ugyanez tapasztalhatóa nemzetek katonai előkészületei, fegyverkezése terén is. A szoros érte-lemben valamely életterülethez kötött versengés (harc) rendszerint odavezet, hogy az egyik versengő oly nagy hatalmat akkumulál, hogy az álte.laz illető versengési területen abszolút uralmat gyakorolhat. Ez esetben aveszélyeztetett és fenyegetett fél a verseny korlátjait átlépi s olyan esz-közöket is alkalmaz a reá nehezedő és őt korlátozó hatalommal szemben,amelyek minden eszköz felhasználásához ·háborúhoz vezetnek.

Néhány konkrét példával illusztráljuk a mondottakat. A gazdaságiélet területén megnyilvánuló verseny (tehát az illető életterület sajátoseszközeivel folytatott harc) a konkurrens hatalmi körének megsemmisí-tésére irányul. Lényegében hódító törekvés, mert a másik hatalmat azáltal akarja megsemmisíteni, hogy az érvényesülési lehetőségektől jobbminőségű és nagyobb hatásfokú gazdasági javak előállítása által törek-szik megfosztani, vagy mint ügyesebb és élelmesebb hódítja el a konkurrenspiacát. Nyilvánvaló, hogy a nagyobb teljesítőképességű gép, a magasabbfordulatszámú és nagyobb üzembiztonságú motor, vagy a levegő ellen-állását jobban legyőző áramvonalas mozdony nemcsak közvetlenülképviselnek nagyobb gazdasági hatalmat, (mint termelő eszköz stb·) hanem,mint árú, legyőzik a gyengébb minőséget, tehát meghódítják a piacot séppen ez állal a nagy gazdasági egységek hatalomfokozásának hatékonyeszközei. A verseny célja szerint a verseny irányulhat a gyakorlati életbizonyos területe fölött való közvetlen rendelkezés, de az élet bármelyterületén való elsőbbség megszerzésére is, ahol uralomról, vagy jelképeshatalomkifejezésről szó lehet. Különösen a gyakorlati életnek az a részehálás versengési terület, ahol nem közvetlen agyagi-hatalmi, hanem valamieszményi cél határozza meg a tevékenységet. Az ilyen verseny felül-ernelkedhet a gyakorlati cselekvésvilágban uralkodó kíméletlen és követ-kezetes versengésen s magas rendű célok szolgálatában erkölcsi értékretehet szert. A honesta aemulatio-ban a harcmozzanat nagy és értékestettek, az egész emberiség javát szolgáló tudományos teljesítmények,felfedezések hajtórugója. A nemes szellemű és etikus indítékú versengésa képességek kibontakoztatásának eszköze, ezért jelentőségéhez mértenbecsülést érdemel.

A nemes verseny lényegében szublimált versengés, ezért nincsenbenne ellenséges, pusztító és erőszakérvényesítő, valamint hatalomkor-látozó mozzanat. Célmeghatározottsága folytán értékes hatalomkifejezésakar lenni, ezért tehát nem irányul abszolút harci hatalomérvényesítésre. Atiszta versengés hatalomnyítvánító mozzanata valamiféle teljesítményprodukálásában nyilvánul meg, ennélfogva a szublimált versengésben

1. Vierkandt: id. b·

26

Összemérhető teljesítmények állnak egymással szemben.1 Közvetve termé-szetesen szemben állnak a versenyzők, vagyis a teljesítményt produ-kálók is, ámde ez csak másodlagos természetű ellenféliséget jelent. Atiszta, szublimált versengés célja valamely teljesítményérték lehető teljes-ségének megragadásában és meghódításában áll. A versenyző a maganagy hatásfokú teljesítményével törekszik a célt: a többi versengő meg-előzését, illetőleg felülmúlását elérni. Bizonyos, hogy a versenyzők nemellenségei, sőt még csak nem is igazi ellenfelei egymásnak. A köztüklévő közvetett ellenféli viszony az azonos életterületen adott maximálishatalomkifejező törekvésben gyökerezik: nem egymás ellen, hanem egy-mással párhuzamosan küzdenek — mint a versenyfutók! — a hatalom-nyilvánítást jelképező legnagyobb teljesítmény által kivívható győzelemért.Az ugyanazon cél elérésére törekvő versengők között csak az ellenfé-liség szituációja alakulhat ki, mert a hatalomkifejező maximális teljesít-mény nem az ugyanazon célra törekvő versenyző legyőzése által adódik,hanem éppen a produkált nagyobb teljesítmény által — a versengőkhatalmának bármiféle korlátozása nélkül — érvényesül a győzelem. Azellenféliség szituációja egyrészt az alapbeállítottság, másrészt pedig a ver-senyben, különösképpen a sportversenyben felmerülő harcszerű, küzdőmomentumok folyamánya a versenyző tehát részben azonosul és össze-esik hatalomnyilvánító teljesítményével.

Az ellenség-ellenfél fogalompár kapcsolatából a következőket szűr-hetjük le. Az ellenség komoly harcban álló lény, aki pusztító szándékkalreánk irányul; az ellenfél viszont nem abszolút megsemmisítő szándékkalreánk irányuló, hanem olyan lényt jelent, aki az aktuális harcban bizo-nyos szabályok tiszteletbentartásával, személyiségünk megbecsülésével,de saját személyiségének ugyanilyen megbecsülésére számottartva küzdellenünk. Igen fontos, hogy a harc szublimálódása elsősorban is az eilen-féliség kialakításához vezet s ezt a viszonyt illeszti az ellenségiség helyébe.Ugyanez a funkcióváltozás áll elő a harc azon végletesen szublimált,lényegéből kivetkőzött formájánál, amikor játékká alakul át. A játékosharcban, a konzekvenciamentes harcjátékban szintén ellenfelek küzdenekegymással.

A harc és versengés vizsgálata alapján megállapítható, hogy a sportte-vékenység harci komponense a szublimált versengéssel azonos. Valóban, asport tartalma olyan cselekvés, melyet teljesítményi értékéért fejtünk ki.Ez a teljesítményként érvényesülő cselekvés élettől áthatott, vonzó jellegetad a sporttevékenységnek; gyakorlása működésbe hozza és funkcionál-tatja az ember leghatalmasabb ösztönét, a harcösztönt. A sport tartalmimozzanatainak összessége versengésben nyilvánul meg.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a sportcselekvés tartalmi összetevőjétnem szublimált, elemi harc, hanem szublimált és kultúrált versengésalkotja. Jól figyeljük meg a különbséget: redukált harcnak minősül pl.a párbaj vagy a lovagi torna, hogy csak a legjellegzetesebb példákrahivatkozzunk. A párbaj és a lovagi torna abszolút ellenféli beállításbanhatározzák meg az egymás ellen harcolókat; a harc extrém következ-ményeitől mentesített viadal egyébként az erők komoly összemérésétjelenti. Az ilyen párviadal csak a győzelem kivívására, az ellenfél le-győzésére irányul. Ezzel szemben pl. a sportvívás csak formájára nézvepárviadal, mert a vivók az ellenféli szituációban is csak versengő felek,

1. Peters: id. m. 83. ο,

27

akik a mentől nagyobb tussteljesítmény produkálásával törnek a győze-lem kivívására, azaz a verseny megnyerésére. A vivő sportban a vívóksporttá tett harcjáték keretében kölcsönösen egymással szemben verse-nyezve törekszenek a közvetlen harc-cselekvés által kifejezhető teljesít-mény lehető csúcsértékének produkálására. Nyilvánvaló, hogy a vívásnála sportcselekvés elemi tartalmát szublimált harc alkotja, mely a sport-tevékenység keretei között a versengés külső formájaként érvényesül.Ugyanis a vivás teljesen harcszerű hatalomérvényesítő cselekvés; a vivásformájában kivitelezett redukált harc pedig olyan cselekvést jelent, amelyáltal a harcoló a vivás szabályait betartva törekszik az ellenfél legyőzé-sére. Amennyiben ez a szublimált harc játékos formában, mint öncélútesti erő- és ügyességi teljesítmény nyilvánul meg: a vivósport áll elő,amelyben már csak a harcszerűség látszata érvényesül: a vivók egymás-sal szemben kölcsönösen kifejtett harci cselekvésük által versengenek.

A versengés igen tág kategória, a hatalomnyilvánítás általános for-mája azokon a cselekvésterü!eteken, ahol az erőhatás teljesítményt isjelent. A sport lényegéhez tartozó versengési mozzanatnak alapja eszerint a testedző cselekvés teljesítményszerűségében áll. A sportoló testiteljesítmények produkálásával verseng. A versengés lényegéből eredtehát a sport világának nagy fontosságú fogalma, a teljesítmény. A ver-sengésből még egy másik fogalom is levezethető, amely szintén jelentősszerepet játszik a sport világában; ez a teljesítményt meghatározó cse-lekvés fejlesztését, csiszolását, nagyobb hatásfokot produkáló mivoltánakkialakítását jelentő tréning fogalma. A sport lényegével szorosan össze-függő tréningfogalom alapjában véve egyet jelent a fokozással, fejlesz-téssel és az edzéssel, a versengés pedig lényegében hatalmi célokatszolgáló teljesítmény-fokozást jelent. A gyakorlati, anyagi világban afokozás a teljesítményt produkáló tényezők tökéletesítését, az embertesti-lelki világában pedig erőink gyakorlását, fokozását, edzését jelenti.Tökéletesítés és edzés nélkül a gyakorlati élet egyetlen területén semlehetne nagyobb hatásfokú teljesítményről, ennélfogva versengésről semszó. A cselekvés intenzitásának fokozása, gyakorlás útján való tökéle-tesítése egyenesen a versengés lehetőségét alapozza meg. A gyakorlás ;

szorosan hozzátartozik a sport lényegéhez, mert ha kivonnók belőle, úgymegsemmisülne a nagyobb hatásfokú, testi cselekvés útján megjelenülőnagyobb teljesítmény, ez által pedig a sportverseny lehetősége is.

A sport cselekvés-tartalma, a versengési beállítottságú cselekvés,komoly valóság. Ε cselekvés-tartalom elsősorban mint konkrét-valós fizi-kai tett minősül, igazi jelentését azonban mint harci beállítású, hatalmatkifejező és önérvényesítő mozzanat nyeri. A sporttevékenység valós tar-talma tehát nem azonos a sportcselekvés közvetlenül adott cselekvés-tartalmával· A valós tartalom csak egy mozzanatként jelenül meg azadott tettben; a valóságos és teljes tartalom komplex tett, amihez éppenúgy hozzátartozik a hatalomnyilvánító cselekvés kibontakozása, mint ateljesítményben közvetlenül kifejezett és érvényesített hatalom.

A sport szelleme a konkrét-reális tartalom révén nem annyira ajátékmozzanatból, mint inkább az ember testi hatalmát kibontakoztatóversengésből, tehát a harcmomentumból sugárzik ki. A versengés szel-leme az egyén erőit a lehető legteljesebben kibontakoztatja, érvényesülésrekészteti; de felébreszti a kollektiv felelősségtudatot is.

1. Dyroff: id. m, 10. ο.

28

Igen célravezetőnek bizonyul, ha a teljesítmény jelentését tüzetesenmegvizsgáljuk, jelentőségét megvilágítjuk, mert a versengés formái közötta sport az, ahol a merő teljesítmény nagy jelentőségű szerepet tölt be.

Előző fejtegetéseink során igazoltuk, hogy a versengés célját a leg-nagyobb hatásfokú hatalomkifejező állapot megvalósítása által éri el.A hatalom fokát mindig a teljesítmény fejezi ki. A leginkább hatalom-kifejező tett hasonló hatalomnyilvánító tettekkel szemben mint rekord(csúcsteljesítmény) érvényesül. A sport célja (és pedig versengési célja)csúcsteljesítmények produkálása.

A gyakorlati élet eleven valósága cselekvésekből szövődik össze.A cselekvések hatásfokuk szerint mindig összemérhetők, ennélfogva bár-miféle cselekvésterületen megvannak a maximális cselekvések, a csúcs-teljesítmények. Sőt csúcsteljesítmények nemcsak az ember cselekvésvilá-gában, hanem a természetben is vannak; ott, ahol a természet valamitprodukál. Ilyen értelemben beszélünk pl. mennyiségi vagy minőségirekord búzatermesről, legnagyobb almáról stb. A gépek teljesítményénekszélső határértékét is csúcsteljesítménynek minősítjük. A motorjármű-vezető arra tör, hogy puszta kedvtelésből, („sportszerűen”), vagy a gépteljesítőképességének megállapítása végett akaratereje megfeszítésével,idegereje összpontosításával a lehető legnagyobb sebességet érje el.A gépjármű esetében kétféle versengési törekvés érvényesülhet. A gya-korlati, gazdasági élet teljesen komoly, harci célzatú versenye maximálishatásfokú gépek előállítására irányul. Nyilvánvaló, hogy egy gép teljesítő-képessége határértékének megállapítása nem minősül versenynek. Ezzelszemben tisztára öncélú versengésnek bizonyul· a gépjármű vezetéseabból a játékos célból, hogy másokkal szemben mentől nagyobb sebes-séget érjünk el s ez által a sebességi rangelsőséget megszerezzük. Vájjonsportcselekvésnek minősül-e a versenyző úrvezető vagy pilóta tevékeny-sége? A gép sebességi csúcsteljesítményének produkálására irányulótörekvés igazi játékkeret nélküli cselekvést jelent, de a teljesítményt pro-dukáló cselekvés az abszolút gyakorlati élet irányában mégis játékosjelentésű. Maga a cél a lehető legkomolyabb: valami csúcsteljesítmény;tehát komoly cél konkrét megvalósításáról van szó. Az ilyen versenycsak belső céltalansága által tűnik fel játékszerűnek. Semmi más, mintmerő és öncélú csúcsteljesítményre irányuló törekvés. A versengés lényege— a hatalomnyilvánítás — is meghatározatlan marad, mert itt a csúcs-teljesítmény semmit sem jelent, távoli hatalmi célok nélkül lóg a leve-gőben, mint egy olyan láncsor végére illesztett horog, amire semmit semlehet felfüggeszteni. A motorverseny a maga egészében hasonlít a sport-hoz a sportszerű a beállítottsága, van egy látszólagos játékkomponenseis; de a tevékenység egészében a versengés preponderál. Az összetevőkaránya és kapcsolata egészen más, mint a sportnál, amit már az a tényis jellemez, hogy a csúcsteljesítményre törő gépvezető nem maga produ-kálja a rekordot, hanem a gép. A vezető csak annyiban részese a telje-sítmény kivívásának, amennyiben kedvező külső feltételek optimáliskihasználása által idegerejét kellően érvényesíteni tudja a sebességihatár meghódításában. Tehát az egyén akaratával szövődik a csúcstel-jesítmény produkálásába. Az akarat és lélekjelenlét maximumát kell amotorversenyzőnek produkálnia, máskülönben nem jöhetne létre a csúcs-teljesítmény. Az akarat maximumának produkálása, mint conditio sinequa non, nyilvánvalóvá teszi, hogy az öncélúvá tett csúcsteljesítménykivívása csak a fennforgó nagy akadályok leküzdése által lehetséges.

29

Az akadályok itt közvetlen valóságú veszélyt jelentenek. A lelki eforéa teljesítmény felfokozásával mértani arányban növekvő akadályok ésveszélyek leküzdése miatt van szükség. Ezen a a ponton minősül mindenértelmetlen és öncélú versengés játékká; túllendül a verseny keretein,merő vakmerőségi kísérlet lesz, mert a legfőbb emberi értéket, az életetis a vételien szeszélyének teszi ki. A vakmerőségi versenyben az egyénnemcsak a szó szoros értelmében játszik életévei hanem azt a véletlenés a felelőtlenül felidézett végzet játékszerévé teszi. A vakmerőségi ver-senyekben, szélsőséges rekordhajszoló törekvésekben tehát a versen-gésnek játékká való elfajulása mutatható ki. A sors iróniája nyilvánulmeg a vakmerőségi versenyekben: a csúcsteljesítmény kivívásának halá-losan komoly, harcmozzanata lesz bennük merő és felelőtlen játékosmegnyilvánulássá. Ugyanis az ilyen versengés a maga valóságában a lehetőlegkomolyabb tett ·' harc, küzdelem a természet elien, sőt lényegében agép ellen. A vakmerőségi versenyző a sebességgel, a sebességfokozással,a gép reprezentálta elemi erővel, a kanyarodókkal áll szemben s annális inkább le kell igáznia a gépet, mentől inkább ki törekszik lendülniakaratának uralma alél, mentől inkább „önállósulni” törekszik a gép.

Míg a vakmerőségi versengés a maga merev egyoldalúságában ésjátékos végzetszerűségében, mint a furor celeritatis megnyilvánulása, ki-mondottan tragikus árnyalatú, — a szublimált versengésnek van egytorz, sőt börleszkszerü megnyilvánulása is. Az öncélú és jelentőségnélküliteljesítmények útján való versengés egyenesen korunk jellegzetes kórtü-netévé lett. Szinte kivétel nélkül ostoba és lapidáris, testi formájú rekord-hajhászó megnyilvánulások ezek. Ilyenek például a végkimerülésig vitttáncversenyek; komoly elszánással ülnek egy pózna végén a bajnokje-löltek, vagy ropják naphosszat a táncot s az lesz az illető távcselekvésbajnoka, aki a szó szoros értelmében legkésőbben dől ki. Ugyanilyenversengési beállítottságú, rekordra irányuló cselekvés lehet pl. a gombóc-evés és a koplalás is. Szomorú fényt vetnek ezek a jelenségek korunkfelszínes, értékelni és megkülönböztetni nem tudó, törtető és kíméletlen,a gyengébbet letaposó, a teljes élet birodalmát és annak bármelyik rész-területét versenytérnek, az életszituációkat pedig merő versenylehetősé-geknek tekintő szellemére. A versengés extrém formái egyenesen a harc-ösztön paródiáiként jelennek meg. Vizsgálatuk még sem bizonyul ha-szontalannak, mert jól látjuk most a pseudó-versengés lényegét. Egyetlenmotívumuk: a feltűnési vágy, céljuk a presztízs-látszat megszerzése.Mivel az általuk kifejezett, illetőleg produkált csúcsteljesítmény nem igazihatalomnyilvánítást jelent: csak utánozzák a versengést. Az ilyen komoly-talan cselekvéstartalmú tevékenységek lényegükben csak versenyutánza-tok lehetnek, s mint értéktelen, sőt értékellenes megnyilvánulások: önma-gukban összeomlanak. Csupán formájuk vet reájuk némi gyönge fényt;de ez is merő látszat és csalás; ugyanis mint csúcsteljesítmények,olyan megbecsülést és értékelést vindikálnak, amilyen csak a komolyteljesítményt illeti meg.1 Az álverseny rekordja természetesen csak ideig-óráig élvezhet valamiféle presztízst azok részéről, akik az értéktelen, sőtostoba cselekvést csodálni tudják.

A mondottak nemcsak a rekordőrület szélsőséges megnyilvánulásaira,az álversengés produkálta furcsasági rekordokra és a vakmerőségi csúcs-teljesítményekre, de azokra az öncélú rekordhajhászó törekvésekre is

1. Dyroff: id. m. 25—27. ο.

30

vonatkoznak, amelyek a sport terén nyilvánulnak meg, mert minden ver-sengési kereten túllendülő, öncélú csúcsteljesítmény magában véve érték-telen. Az olyan verseny, melyben a csúcsteljesítményt produkáló cselek-vés nem irányul valós hatalomnyilvánításra, csak kereteit illetően tekint-hető versengésnek, lényegében már nem az.

Hangsúlyozzuk, hogy a versengés szorosan összefügg a csúcstelje-sítménnyel, ámde a csúcsteljesítmény nem utal, illetőleg mutat visszaszükségképi meghatározójaként a versengésre. Ennélfogva az olyan te-vékenység, mely a gyakorlati élet hatalmi versenyének formájában, de nemigazi hatalomnyilvánító tartalommal nyilvánul meg: mindig meghamisítjaa versengés lényegét. A merő teljesítményt öncélúan szolgáló versengésértéktelen és értékellenes, mint azok az álversengések, amelyek nemvalami harci-hatalmi cselekvés csúcsértékét törekszenek elérni.

Elemzésünk alapján evidens, hogy az olyan sporttevékenység, amelya maga dinamikus valóságában kimondottan csak a teljesítmény irá-nyába van beállítva, csupán formai szempontból minősíthető sportnak;lényegében öncélú és mélyebb hatalmi háttér nélküli versengés· Ha asport keretein belül elhatalmasodik a csúcsteljesítmény utáni törekvés ·'korrumpálódik a játékjelleg, elvész a sport tiszta szelleme is, csupáncsak a lélektelen rekordőrület útvesztőibe tévedt versengés marad meg.A merő és öncélú versengés csúcsteljesítményei általában csak viszony-lagos értékűek. Kétségtelen, hogy a .sportrekord nemzeti és egyetemesemberi szempontból bizonyos mértékben viszonylagos értékű; de a gya-korlati élet teljessége tekintetében értéktelen, mint a vakmerőségi rekordokvagy a furcsasági csúcsteljesítmények. A merő csúcsteljesítmény az em-ber önállósult versiengési törekvéséből fakad; általában értéktelen s leg-feljebb annak a példázásával tehet szert némi értéklátszatra, hogy meddigtudja felfokozni az ember testi és lelki teljesítőképességét.

Az integer élet területén szintén produkálunk csúcsteljesítményeket;de itt a versengés mozzanata csaknem teljes mértékben háttérbe szorul.Hivatásunk körében versengési törekvés nélkül is a legjobb, legmegfele-lőbb cselekvés teljesítésére törünk. A viszonylagosan legjobb teljesít-ményre való törekvés indítéka nem mindig és kizárólagosan az önérvé-nyesítés vágyából, hanem erkölcsi személyiségünkből is ered. Csak úgytudunk célkitűzéseinkhez, belső törekvéseinkhez, személyiségünkhöz hűeklenni, ha tetteinkben lehetőleg maradéktalanul kifejezzük önmagunkat.Elsősorban a tett lényege, a cselekvés kategoriális meghatározottságaköveteli meg ezt, minélogva csak az a tett lehet teljes és eredményes,-amely célját a lehető legnagyobb hatásfokban szolgálja.1 Ez a határoz-mány éppen úgy vonatkozik az etikailag értékes, mint értéktelen tettekre,így például egy betörő munkája, cselekvése a merő tettszerűség tekinte-tében tökéletes lehet, sőt kell is, hogy tökéletesen keresztül vitt cselekvéslegyen, mert máskülönben nem juthatott volna a megvalósulás állapotába.A cselekvés célszerűségének és teljességének, totális megvalósultságánaktermészetesen semmi köze sincs a tett erkölcsi minősüléséhez. Ugyanígypl. a tanító nevelő tevékenysége során a legjobb eredmény elérésére tö-rekszik; nemes törekvése rugóját azonban nem hatalmi, hanem erkölcsicélkitűzések határozzák meg. A mondottakból kiderül, hogy a gyakorlatiéletben általában a legjobb teljesítmény produkálása az ember célja, eztazonban nem csúcsteljesítményként iparkodunk létrehozni. Ebből folyik,

1. Brandenstein: i. m. 47—48. o.

31

hogy a legjobb teljesítmény versengési beállítottság révén nyer csúcstel-jesítményi értelmet és jelentőséget. A praktikus szférában ennélfogva aviszonyok, adottságok meghatározta viszonylagosan Iegtelítettebb cselek-vések a legjobb cselekvések, melyek versengés által csúcsteljesítménnyéminősülhetnek. Említettük, hogy bizonyos esetekben a merő csúcsteljesít-ményben adott tett is magasabb értékre tehet szert, t. i. abban az eset-ben, amikor közvetve vagy közvetlenül az élet magasabb céljait szolgálja.Ez esetben a teljes élet etikus anyagába szövődik és heroikus rangraemelkedik. A vakmerőség! csúcsteljesítmény vagy testi rekord ragyogóhőstelté lesz, ha azt háborúban, a haza védelmében, életmentéssel kap-csolatban vagy valamely tudományos cél szolgálatában, az emberiségnagy érdekeinek önfeláldozó munkálása során produkálják. Ha viszontnem forrt az élet etikus egészéhez, — ez az eset áll fenn, ha az ilyentettet merő és öncélú, tehát játékértékű versengés határozza meg, —akkor teljesen értéktelen, sőt mint már kimutattuk: értékellenes lesz scsupán az illető komolytalan versengési területen van látszat-értéke.1

Az öncélú, játékos alkatú versengés belső indítékai között fontosszerep illeti meg a veszélyt is. A Játékosan beállított versengésben azembernek rendszerint alkalma nyílik a veszéllyel való kacérkodásra. Avakmerőségi csúcsteljesítmény produkálását általában bizonytalan helyzetelőzi meg,, a versengés során mintegy be kell hatolni a bizonytalanba,az ismeretlenbe.2 Az öncélú versengés hatalmi törekvéseinek célját min-dig valami ismeretlennek a leigázása, a távolság és sebesség meghódí-tása alkotja. A bizonytalan és ismeretlen meghódítására irányuló törekvésazonban nemcsak az öncélú versengés indítéka; ez a törekvés az alapjaaz ember kulturális erőfeszítéseinek, a felfedezéseknek, az ismeretien fel-derítésének is (Nil morralibus ardui est . . .) A vállalkozási szellem, ezaz ősi és ösztönös törekvés, annál is inkább beleviszi az embert bizony-talan kimenetelűnek tetsző vállalkozásokba, mentől inkább veszélyesekés kockázatosak azok. A nagy és kockázatos vállalkozások indítéka egy-részt az ember lényének hódító expanzivitása, másrészt pedig a kaland-vágy irracionális rugója.

A sportrekord lényegét kell még egy-két vonatkozásban megvilágí-tanunk. A sport tartalmát alkotó versengés testi erőhatásból álló csúcs-teljesítményben fejeződik ki. Mivel a sport játékos tevékenység, ezért atartalmat alkotó versengés sem lehet komoly, harci megnyilvánulás. Ebbőlkövetkezik, hogy az öncélú versengés produkálta sportrekord, sőt általá-ban a sportteljesítmény a maga valóságában merő látszatérték. A telje-sítménynek azonban a sport világában van egy távolabbi értelme és je-lentősége is: ugyanis mint a test és lélek összhatásából eredő teljesít-mény ' az ember lényegéből fakadó legtökéletesebb cselekvés értékigé-nyével lép fel. A sportrekordokon tehát a vitális értékesség sugarai öm-lenek el s ez által bizonyos becsességre tesznek szert e teljesítmények.A vitális értékesség összekapcsolódhat a sporttevékenység nemes indíté-kaival s ez esetben az a jelentés érvényesül, hogy a cselekvés nempusztán a versengésért, elsőbbségi törekvésként, hanem a test harmoni-kus fejlesztéséért és más távolabbi célok kibontakoztatásáért jött létre.Teljes jelentésében a teljesítményt produkáló cselekvés kulturális hatá-sokba szövődik, ez által pedig a cselekvés értékszínvonala jelentősen

1. Dyroff: id. m. 28 ο.2. Peters: id. m. 79—80. ο·

32

emelkedik. De a teljesítmény közvetlen jelentősége és értéke mindezekdacára változatlan marad, ni. a súlydobás világrekordja vagy a magas-ugró csúcsteljesítménye magában semmit sem használ és semmit semjelent. A gyakorlati élet síkján egyenesen haszontalanok, mert az a nagyés kitartó erőfeszítés, ami nélkül létre sem jöhettek volna: merő és öncélúversengésben produkáltatok. Mennyivel nagyobb dolgot és pedig hasznos,értékes teljesítményt lehetett volna ekkora erőfeszítéssel létesíteni a teljesélet szférájában! A sportteljesítmény sohasem érték, értékessé csak ateljesítményt meghatározó cselekvés minősülhet. A sportcselekvés pedigcsak annyiban fejezhet ki értékjelentést, amenyiben etikus háttere van.Erkölcsi, illetve vitális értékminősülésre csak célkitűzései és célszolgálataáltal tehet szert, ennélfogva a sport igazi célja a teljes élet síkján ragad-ható meg. Ez a cél nem más, mint a test fejlesztése, az egészég, erő ésszépség kibontakoztatása, az egyén nemesítése, egyszóval az embertesti és lelki valóságának öszhangzatos kialakítása: a kalokagathiamegvalósítása. A sportteljesítmény és a sport immanens célja: a kaloka-gathia kialakítása között csupán az a kapcsolat áll fenn, hogy a kaloka-gathia kibontakoztatását szolgáló sporttevékenység csúcsteljesítmények,vagyis maximális erőhatást kifejező tettek tevésével kapcsolatos.

Megállapításaink érielmében a merő rekordtörekvés önmagábanértékellenes, sőt romboló kihatású; nemcsak azért, mert egyoldalú, merevlelki alkatot fejleszt, de egyenesen életellenes és kultúrel lenes. Az ilyentörekvéseket üresség, belső tartalomnélküliség jellemzi. Hiányzik belőlükaz értékes tartalom s így nem is lehet kapcsolatuk az élet teljességével.Mozgató rugójuk nem más, mini a harcösztön sivár és szinezetlen meg-nyilvánulása: az értékes vonatkozásaitól megfosztott, lehántolt és játékkáfajult versengés Egyszóval komoly indok nélküli, de a játék közvetlenlendületét, ösztönösei kifejezett öncélúságát nélkülöző tevékenységek.Sőt tekintetbe véve azt, hogy a merő csúcsteljesítményre törő, annakelérésében teljesen lezáruló, távolabbi célokat nem szolgáló sport- éssportkeretű versengés igen sok esetben még a játékos versengés síkjánis túllendül, (amikor pl. anyagi érdek s nem az öncélú cselekvés hatá-rozza meg az egyén tevékenységét, az a jelenség áll elő, hogy a tevé-kenység öncélú versengési jellege is-összeomlik. Ekkor a tevékenység per-vertálódik: teljesen komoly, gyakorlati tevékenységgé lesz, ámde olyan; gyakorlati tevékenységgé, aminek sem értelme, sem jelentősége nincs.Ez az eset forog fenn, amikor anyagi előnyért, pénzért, magáért a díjértvagy presztízsért sportol vagy verseng valaki. A hivatásszerűen űzöttsportevékenység és versengés a játékkeret feladását jelenti, ez pedig asportmivolt összeomlását vonja maga után: a játékot jelentő bekeriiett-ség külső látszattá lesz, mert a tevékenység öncélúsága, a belső játék-lényeg veszett el. így áll elő a professzionista sport, amelynek lényegétmunkává lett sportcselekvés alkotja· A hivatásszerűen űzött sport csakmintegy kívülről szemlélve sport, belső lényegében oly munka, mely azillető sportcselekvés területén való csúcsteljesítményre irányul. Természetes,hogy az ilyen csúcsteljesítmény merő ügyességi és erőteljesítmény s egyszínvonalon áll a cirkuszi akrobaták erő-, ügyességi és vakmerőségimutatványaival. Megjegyezzük, hogy a sport lényegének feloldódásaszorosan összefügg a tömeg szenzációéhségével. Végletesen elfajult formá-jában a sport megszűnik sportnak lenni s a szenzációéhség kielégítéséi

1. Dyroíf: i. m. 28—29. o.

33

nek látványos eszköze lesz. Elszomorító, komor kép tárul e ponton elénk.A látványossági célból versengő ember méltóságát és lényének nemes-ségét elveszti, nem több mint egy versenyparipa.

Még egy másik irányban is elfajulhat a sport. Ez az elfajulási mód— melyben a tevékenység sportszerű kereteit és jelentését mindvégigmegtartja — a merő teljesítménykultuszban, egyoldalú és értékellenes,szellemtelen bicepszkultuszban nyilvánul meg. Ez elfajult sport a testiségtúlhangsúlyozásához s a mentől nagyobb teljesítőképességű muszkulatúrabálványos tiszteletéhez vezet. Teljesen értékellenes, mert a testet, adagadó izmokat és merő erőhatást az őket megilletőnél magasabb érték-szintre helyezi.

Elmélkedésünk során megvizsgáltuk a játék, a harc, a versengésés a csúcsteljesítmény jelentését s elemeztük a sporttevékenység tartal-mát alkotó cselekvés vonatkozásait. Vizsgálatunk e fokán a sport mintjátékos keretű és beállítottságú, értelemtől irányított testedzés útján űzöttversengés je lenik meg. Kérdés, hogy a tartalmi összetevő — a versen-gés'^ beállítottságú teljesítmény — jelenti-e a sporttevékenység leglénye-gesebb mozzanatát? A kérdést tisztázni kell, mert ez dönti el, hogy ajáték vagy a versengés síkjára esik-e a sportcselekvés lényegének súly-pontja.1 Peters szerint a sport lényegét a teljesítmény-mivolt határozzameg. Valóban a versengés során produkált teljesítmény alkotná a sportlegiényesebb mozzanatát? Megfontolva azt, hogy az ember minden térenverseng s a versengés eredményét a teljesítmény tükrében állapítja meg,— egészen természetes, hogy a teljesítmény eszközértékű szerepe külö-nösen kimélyül a sportban, ahol a tevékenység egyetlen kézzelfogható,mérhető eredményeként csakis a teljesítmény ragadható meg. A teljesít-mény elhanyagolása vagy eliminálása a versengési mozzanat eliminálásátjelentené, ez által pedig a sport lendítő és vonzó erejét veszíti el. A kér-dést helyesen beállítva megállapítható, hogy nem a teljesítmény határozzameg a sportot, hanem a tevékenység tartalmi valóságából fakad a telje-sítmény fontossága. Ezt igazolja az a körülmény is, hogy a sport lényegeegyenesen megsemmisül akkor, amikor a tevékenység célja a merő telje-sítmény lesz.

Miben ragadhatjuk meg tehát a sport lényegének alapvető mozza-natát? A lényeg sem a magában való játékkomponenssel, sem pedig aversengéssel nem azonos, azt a két összetevő szerves egysége által meg-határozott, önálló és teljes cselekvésben kell keresnünk. Hogy ezt a „sa-játos jelentést megismerjük: induljunk ki annak a vizsgálatából, hogy mitértünk általában sport a lat t? Cselekvésvilágunknak a sport igen széles-körű formája: valamely cselekvési minőségre való sajátos beállítottságotjelent, amely sem a játék, sem pedig a versengés beállítottságával nemazonos. A gyakorlati életben igen sokféle meghatározottságú cselekvésbenérvényesülhet a „sportszerű” mivolt; tehát nemcsak az értelemtől irányí-tott, játékos keretű és jelentésű versengéssé tett testedzés, hanem a kü-lönféle hasonló beállítottságú tevékenységek is lényegükben „sportsze-rűek.” Ilyen értelemben „sportszerű” tevékenység lehet a bélyeggyüjtés,vadászat, autó- vagy repülőgép-vezetés és — hogy egy furcsának tetszőpéldát hozzunk fel — a nőhóditás is. A vadásznak a vad elejtése, azúrvezetőnek a gépkocsihajtás, a bélyeggyűjtőnek a lehetőleg teljes bélyeg-sorozatok összegyűjtése, a casanovai lelki alkatú szoknyavadásznak a

1. Peters: id. m. 33—84. p.

34

nőhódítás, a bridzsjátékosnak pedig a kártyajáték a sportja, éppen úgy,mint az atlétának a testedzés. Tág értelemben tehát sporttevékenységgéminősül a gyakorlati élet terén kifejtett azon tevékenységünk, amit tisztáraa tevékenységért, lényünknek leginkább megfelelő szabad erőkifejtésért,személyiségünk legszabadabb, legnyíltabb és legközvetlenebb, gátlásnél-küli kifejezéseként, mintegy a tevékenység sikeres és eredményes kifejté-séért, a funkcionálás öröméért teszünk. Ε szerint a sport általános érte-lemben kedvenc tevékenységet jelent, olyan tevékenységet, melynek gya-korlása vágyainknak, hajlamainknak, életbeállítottságunknak maradéktala-nul megfelel. A kedvenc tevékenység mindig valamely részélet területénnyilvánul meg, azonban ez a részélet jelenti az igazi, totális életet annak,aki alkatánál fogva nem tudja önmagát a teljes életben kifejezni és meg-valósítani. A mondottak alapján következőképpen határozhatjuk meg asportot: a sporttevékenység olyan játékosan beáll í tot t komoly cselekvés,mely a részélet mezején lelki alkatának, hajlamainak és harcösztönénekmegfelelően funkcionáltatja az embert Már a sport-szó eredeti jelentéseis erre céloz, hiszen az angol „sport” eredetileg szórakozást, időtöltéstjelent; ez a jelentése a középangol desport-nak és az ófrancia desporterigének is.

A sporttevékenység teljes joggal nagykorúvá lett játéknak minősít-hető: az ember lényének, belső hajlamainak megfelelő komoly funkcio-nálás önállósulását és játékos keretek között való öncélú meghatározott-ságát jelenti. A sport mint tettforma, autonóm megnyilvánulás; lényegéta teljes élet jelentésigényétől áthatott játékszigetszerűsége, részéletszerüségealkotja.

Hasonlítsuk össze a sporttevékenységgel a tettember, a művész ésa tudós tevékenységét. A hatalom embere, a művész és a teoretikus azélet egy-egy széles tartományának megragadására törekszik. Tevékenysé-gük mindig az integer élet által van meghatározva, lényükből fakadótevékenységükben szinte maradék nélkül kifejezik önmagukat; tevékeny-ségük teljesen megfelel lényüknek, életbeállítottságuknak: ők a teljesélet emberei. Velük szemben a játékosok vagy a sportolók a teljes életpótlékával, a részélettel kénytelenek beérni; ennélfogva mindaz, amit tesz-nek életteljesség és értékesség tekintetében merő látszalnak bizonyul.Korunk legjellegzetesebb új embere, a sportoló, a részéle! és a látszatembere, aki élete súlypontját a játékosság és felelőtlenség birodalmábahelyezte át. Sportfogalmunk átfogó értelmében vett sportoló kétlaki em-ber, aki igazában csak kedvenc tevékenysége részéletterületén van otthon.1

Természetes, hogy a sportoló nem minden esetben azonos a rész-élet emberével, a tipikus és vérbeli sportemberrel, aki a maga lényét szen-vedéllyel űzött kedvenc tevékenysége területén bontakoztatja ki. A teljesélet embere nyilván sohasem tipikus sportoló, ezt a lehetőséget már lelkialkata is kizárja; de sportolhat és sportol is. Sporttevékenysége azonbancsak annyiban fog a tipikus sportoló tevékenységétől különbözni, hogy atevékenység nem élete központjában helyezkedik el, hanem csak a peri-fériákra esik.

Vizsgálatunk itt széles ívvel visszakanyarodott a játékhoz. Ügy látjuk,hogy a sporttevékenység struktúrájában a játékkomponens tölt be lényeg-meghatározó szerepet. Ha szembe állítjuk a versengéssel, a következőjelentésmozzanatok domborodnak ki· A játék színes, eleven, képzelettől

1. Benary: id. m, 71—72. l.

35

áthatott és tartalmas tevékenység, amelyet különösen vonatkozásgazdag-sága jellemez; a versengést viszont mechanikus alkatú, rovarszerű, ma-kacsul előretörő mivolt határozza meg· A játék azonban mégis sokkalinkább irracionális, sőt démoni megnyilvánulás, mint a versengés. A já-ték irracionális elemeire rámutattunk már, amikor elfajulási lehetőségeirőlszóltunk. A játéktevékenység irracionalitása mégsem a kereteken való túl-lendülésben nyilvánul meg, hanem abban, ha abszolút komoly kon-zekvenciájú cselekvést helyezünk a játékmivoltot jelentő bűvös körbe,így pl. a puskaporos hordón is lehet tűzzel játszani vagy a torony pár-kányán kergetőzni. A kergetőzés ártatlan játékcselekvés, ámde a szédítőmélység fölött való játék istenkísértés és egyet jelent a végzet· könnyelműés felelőtlen felidézésével. A versengés szintén két irányban fajulhat el:hipertrofiája vagy komoly harchoz, vagy felelőtlen, végzetet kihívó démonijátékhoz vezet.

Mindezek alapján megállapítható, hogy két irányban fenyegeti a sportotaz elfajulás veszélye. A játék irányában a játékkeretek átlépése sa játékromboló következményű beállítása vonja maga után a lényeg elvesztését;a versengés tekintetében pedig a teljesítményiség túltengése. Ε lehetősé-gek bekövetkezése megsemmisíti a sportot, mert általuk feloldódik e te-vékenység önkibontakozó lényege-

Még egy kérdésre kell a sport szerkezetének elemzése során felel-nünk: miben áll a tevékenység önkibontakozó, önalakító mivolta?

A tettvilágban való tájékozódásunk során láttuk, hogy a tett mindig világ-alakítást, de nyomatékosan kifejezett önalakítást is jelent. A tett sajátosmodora mindig visszamutat a cselekvőre, ennélfogva a cselekvés lényünkalakítást is jelenti. A sport, mint játékosan öncélú, hatalomkifejező tettcélmeghatározottságában teljesen a cselekvőre vonatkozik, vagyis az em-ber pszichofizikai szerkezetű lényének szerves fejlesztését, kibontakozta-tását és az emberi mivolt mentől teljesebb kialakítását jelenti. Ε szerinta sport az ember formáját bontakoztatja ki s ez által természetesen na-gyobb hatalomhoz is juttatja.

Hogyan nyilvánul meg ez az önalakítás? A sport öncélúan űzött,játékkeretű tevékenység; tartalmát értelemtől irányított testedzés alkotja.Ε tevékenység önalakító jellege a következő szálak mentén ragadható meg:

A sport erősíti, edzi, fejleszti és fegyelmezi a testet, növeli a telje-sítőképesség hatásfokát; elemi célja tehát az egészség, az erő, a mentőlnagyobb testi hatalom kifejezésére való készség kialakítása. Az egészség,erő és testi hatalomnyilvánító készség kibontakoztatásával karöltve pe-dig olyan tulajdonságokat fejleszt ki a lélekben, amelyek annak mega-célozását és nemesítését szolgálják· Nyilvánvaló ugyanis, hogy a testi ké-pességek és készségek nagyobb hatásfokának kialakítása lelki megnyil-vánulások nélkül nem lehetséges; ebből pedig az következik, hogysport nemcsak a test, de a lélek régiójában is tevékenyen megnyilvánul.A sporttevékenység lelki kihatásában etikus légkört involvál, továbbányilt, rugalmas, teherbíró, határozott és tiszta szándékú embert formál.A sporttevékenység a cselekvés kategóriáit eleven, működő, lélekfor-máló valóságokká avatja, vagyis a cselekvés kivitelezése tekintetébenteszi és alakítja jóvá az embert. Ez a „jóság” nem azonos az erkölcsijóval, hanem tisztára a cselekvés lehető legjobb, legmegfelelőbb, legcél-szerűbb kivitelezésére való beállítottságot jelenti. Azzal a lelki teljességgel,erővel, egészséggel és készséggel azonos, ami nélkül totális tett nem jö-hetne létre. Végül pedig a test és lélek kölcsönösen meghatározott kibon-

36

takozása, — amely egészségben, erőben és a hatalomkifejezés készségé-ben, teljes tett produkálására való alkalmasságban jelentkezik, — leg-felsőbb fokon szépségben fog megnyilvánulni. Belső és külső lényegmeg-határozottság, testi és lelki kibontakozás összhangja, formaszerűsége ésegyensúlyi állapota tárul fel e mozzanatban.1

Mindezek a tényezők a praktikus élet síkján a cselekvő ember testiés lelki teljességét, összhangzatosságát jelentik. A sport által megcélzottformakibontakoztatás, azaz önalakítás összeesik a görög embereszménnyel,a kalokagathiával. Á sporttevékenység immanens célja a kalokagathiánakönkibontakoztatás útján való megvalósítása·

Csak egészen röviden mutatunk i t t a táncban lévő önalakilési moz-zanatokra. A sport lényegében igen kemoly megnyilvánulás, viszont a tánckomolytalan természetű: az ünnep hangulatából fakad s a lélek vidám,önfeledt, sugárzó és lengő feltárulásának, az élet hétköznapi kötelékei alólvaló felszabadulásának testi kifejezése.2 Nem önalakítás, hanem csaktesti jelkép formájában tö r té rő önkifejezés. A tánc. mint önkifejezés, bi-zonyos ünnepi hangulat ritmizált jelképe, ennélfogva az ünnep elmúltá-val nemcsak a tánc inspirációja, de az általa kifejezett szabadságérzésis szertefoszlik. Az örömnek e jelképes kifejezése elválaszthatatlanulösszeforrt az ünnep, a hétköznapiságból való kiszakadás és a mámorszellemével. Megemlítjük» hogy a tánc szülőanyja nemcsak az öröm, a jókedv és a nász, hanem a gyász és a harc ünnepe is lehet. Alapja, táp-láló talaja a hétköznapiságból kiemelkedő szines és erős érzelmektőláthatott ünnep, az érzelmi szenzáció.

Kétségtelen, hogy a sportot is áthatják bizonyos önkifejező esztétikaimozzanatok; ezek részint a sporicselekvés elegáns, könnyed, lendületeskivitelezésében, a test és a tevékenység ritmusában, részben pedig a sportáltal összhangzatossá kialakítóit test szépségében nyilvánulnak meg. Dea sport nem ezért a jelképes önkifejezésért van: lényegét az önalakítómivolt határozza meg. Ez az önalakítás és formakibontakoztatás pedigabszolút komoly hátterű és motiváltságú. Olyan lényeget céloz meg,amit nem lehet csak az esetleges inspirációk lendületéi követve mámorospercek érzelmiségének kivetítésével és testi kifejezésével elérni; ezt a lé-nyeget hosszas küzködések, erőfeszítések órán ténylegesen kell kialakítaniés kiharcolni. A tiszta tánc a test lengő, ritmikus jelképvilágán át az ün-nep ihletett hangulatában feltétlenül igen magasra, szinte az élet ormairaemeli az embert; de az eleven jelkép, a táncos önkifejezés teljességgela pillanaté, a mámorral együtt nyomtalanul tovatűnik; tehát az önkife-jezés után semmi maradandó sem marad meg az emberben. Ezzel szem-ben a sport konkrét eredményű; hatása valami maradandó: az önkibonta-koztatás és önalakítás magasabb fokú állapota, a kalogathia.

Két különböző világ áll i t t szemben: a praktikus élet vaskényszerűadottságai alól felszabadult ember kötetlen és felelőtlen játékos önkife-jezése, a lélek mámoros, ünnepi hullámzásának önfeledt tesli jelképe, atánc és a sarkosan ellentett alkatú sporl, amely játékos keretek közti, ko-moly és valós eszközökkel való abszolút hatalmi célkitűzéseket szolgálóönkialakítást jelent. A feminin tánc művészetté lett játék, viszont a masz-kulin sport az öncélú hatalomkifejezést szolgáló abszolút cselekvés-teli-i tettségű játék.

1. Dyroff: id. m. 17-19- ο.2. Peters: id. m- 67. ο.

37

Kultúrfilozófiai szempontból nem lesz érdektelén megjegyeznünk, hogya tánc is kilendülhet önkifejezőségéből, amely esetben lényege megsemmi-sül. Akkor következik be ez, amikor a tánc nem az ünnep hangulatá-ból fakad.

Elemzésünk kultúrfilozófiai konzekvenciáit nem itt, hanem munkánkkésőbbi útszakaszán, önálló keretek között vonjuk le. A sport lényegétismerve utunk a sport etikus alkatának és légkörének vizsgálata felé ível.

IV.A SPORTÉTOSZ, A FAIR PLAY ÉS A DRILL.

A lényeg elemzése során kifejtettük a sporttevékenységet alapvetőenmeghatározó primer szálakat. A lényeg éles megvilágításban áll előttünk,ámde még nem ismerjük etikus mozzanatait, holott a sport belső jelen-tése elválaszthatatlanul összefügg szabályozott, életvonatkozásaiban szo-rosan meghatározott, tagolt és etizált mivoltával. A sport normalizálttevékenység, azaz nem önkényes, tetszőleges, felelőtlen cselekvések hal-maza, hanem a maguk speciális alkatától meghatározott, rendszeresösszefüggésbe illeszkedő cselekvések teljessége. Immanens célja közvet-lenül összefügg és belső vonatkozásban áli szabályozottsága által a tevé-kenység kivitelező mozzanataival. Szabályozottsága a tevékenység alap-vető jellegének biztosítása mellett még önálló jelentést is érvényesít, ezértelemben a tevékenység sajátos étoszát fejezi ki.

A sportnak megvan a maga erkölcsi légköre; a tevékenység körénbelül tehát bizonyos erkölcsi magatartás épp úgy kötelező, mint a teljesélet területén az abszolút erkölcsi normától meghatározott etikus maga-tartás. A sportétosz a tevékenység normalizáltságán alakul. Ez azt jelenti,hogy a sport játékos keretű, ideomotorikus cselekvésekből felépített, ver-sengési beállítottságú, értelemtől irányított tevékenység, mely adott sza-bályok szerint fejthető ki. A sporttevékenység a valóság világában helyez-kedik el, azonban viszonyszálakkal az értékszférához is hozzáfüződik;szabályozottsága az empirikus normák világából fakad, de vonatkozásbanáll az abszolút normákkal is.

A sportszabály empirikus norma, szabálytartalma tehát önkényesmegállapítások eredménye; fontos az is, hogy a szabály állal megcélzottviszonylagos érték egy folyton változó valóságra vonatkozik. A normátmeghatározó érték viszonylagos, mert szorosan hozzátapad a valóságfluktuáló, új élethelyzetekben megjelenő mivoltához. Teljesen tetszőlegesés ötletszerű mégsem lehet a sportnorrna, mert tartalmát a valósággalvaló korrespondenciája nagy mértékben meghatározza. Szoros értelembenvéve gyakorlati szabály, melynek kútfője és megteremtője általában nemaz egyén, hanem az illető tevékenységet kifejtő egyének csoportja. Asportszabály bizonyos mértékben konvención alapul: a szokás folytánkialakuló és részben rögzülő formák ugyanis igen erős normativ hatá-sokat váltanak ki, ezek irányát követve végül tudatos és szándékos sza-bályos alakul ki. A sportszabályok leglényegükben kifejezetten alkotottgyakorlati normák, s bizonyos vonatkozáspontokban összefutó hálózatot,rendszert alkotnak: önállósult jelentésük és kulturáltságuk van. A sport-

38

norma parancsszerű, követendő szabály, az érvényre igényttartó cselekvészsirnórmértéke.1

A sport normalizáltsága két irányban nyilvánul meg. Elsősorbanszabályozva van maga a közvetlen cselekvés, pl. a diszkoszvetés, a rúd-ugrás módja. Λ közvetlen cselekvésre vonatkozó szabály parancsoló for-májú s azt fejezi ki, hogy a cselekvés pl. csak akkor érvényes, ha adiszkoszdobó az előírt súlyú és nagyságú diszkoszt a meghatáro-zott sugarú körből veti ki. Ha a diszkoszvető átlépi a kört — dobásaérvénytelenül.

A sportnormák a cselekvés formai feltételeinek megszabása mellettbizonyos mértékben a kivitelező cselekvés részmozzanatait is előírhatják.A kivitelezés részleteinek szabálya azonban sohasem igazi norma, csakmeggyökeresedett, állandósult szokás, azaz konvenció. A kivitelező cse-lekvés mozzanatai legcélszerűbbnek tetsző vagy tartott formájukban azillető sportcselekvés technikáját jelentik. A technikát nem lehet kötelezőérvényű szabállyá tenni; ugyanis a sportcselekvés technikája változik,megvannak divatáramlatai is. Az egyén természetesen nem vonhatjaki magát a technikára vonatkozó konvenciók alól, mert ezek a hallgató-lagos közmegegyezéssel szokásszabállyá lett előírások az illető cselekvéslegpraktikusabb és optimális kivitelezési módját határozzák meg. A kivi-telezésnek különben is megvannak a maga egyéni formái és módozatai.Az egyéni technika stílust jelent, a stilus pedig nem más, mint a cselekvésen átsugárzó szellem és egyéniség. Megállapíthatjuk, hogy a sport-norma kifejezetten alkotott gyakorlati szabály, mely meghatározott keretekés korlátok között szorosan megszabja az egyén cselekvését. Bizonyosnormalizáltsága van a kivitelező cselekvésnek is, tehát az u. n. technikaikonvenciók sem teljesen önkényes természetűek; erősen függnek az illetősportcselekvés minőségétől, az ember testi alkatától, a fizikai tényezőktől.

A sport világában a normák az egyén cselekvésének szabályozásávalkaröltve még egy másik fontos szerepet is betöltenek. így elsősorbanis a játékmivolt biztosítására szolgálnak, továbbá a játékkereteken belülkifejtett tevékenység egyöntetűségét biztosítják. Ezzel kapcsolatbanszabályozzák és szublimálják a harcmozzanatokat is. A szabályozásbiztosítja a cselekvés tisztaságát, továbbá kizárja mindazoknak a ténye-zőknek és hatásoknak az érvényesülését, melyek a tevékenységet károsanbefolyásolhatnák.* Kétségtelen, hogy a sport normalizálás nélkül nemegzisztálhatna.

A normák hatása nemcsak az irányban nyilvánul meg, hogy atevékenység mozzanatait meghatározzák és érvényessé minősítik, hanemegyben olyan atmoszférát teremtenek, amely a teljes valóságszférával ésaz abszolut értékvilággal is összefügg. A sportnormák áthatják, átsugá-rozzák, sajátosan etikussá teszik az általuk szabályozott tevékenységet.így áll elő a sport erkölcsi meghatározottsága, etikus szelleme, étosza.Ez az étosz a sporttevékenységet kisérő érzületi magatartásban nyilvánulmeg s azt fejezi ki, hogy egyén mint erkölcsi személyiség felelőségtudat-tól áthatva fejti ki a sportcselekvést. A sportétosz nem az egyénből, ha-nem a sport etikus alkatából és valóságából fakad, minélfogva a sportmegköveteli az egyéntől, hogy a tevékenységet minősítő és meghatá-rozó normákat kövesse, tiszteletben tartsa, egyszóval cselekvése jószán-dékú legyen. A normavilág integritásának megsértése a tevékenységösszeomlását vonja maga ulán. Ezért a normák a gyakorlati való-

1. Horváth Barna: Az erkölcsi norma természete. 1926. 126 —129. o.2. Peters: id. m. 60. ο.

39

ságban való érvényesülésük biztosítása végett nemcsak a cselekvés kere-teinek biztosítására irányulnak, de egyúttal az általuk involvált étoszt isbiztosítani törekszenek, s megsértésüket a sportmivolt megszüntetéséveltorolják meg· A normák megtorló jellege folytán az étosz elismerésekötelező igényű: a sportcselekvés csak akkor érvényes, ha megfelel azétosznak- A sportétoszt jelentő, erkölcsi áthatottságú magatartást a fairplay elve tükrözi. A fair play-ben a sportnormák betartásának, megbe-csülésének, tiszteletének, egyben a sportoló önkialakítási törekvése őszin-teségének és jószándékúságának szálai egyesülnek.

Lássuk most a fair play elv jelentését közelebbről. A fair play atevékenység formai határozmányainak összességével egyenlő: a tevé-kenységet kitöltő cselekvés becsületességét, jószándékúságát, korrektségét,hűségét és a cselekvő egyén nemességét jelenti. Lényegéhez tartozik —jogi természetű mozzanatként — a normavilág tisztelete is. Annyi tehát,mint érzületből fakadó törvénytisztelet és lovagiasság.

Az ezernyi valóság- és értékszállal átszőtt gyakorlati élet szférá-jában a cselekvő nem a fair play szerint cselekszik, hanem bármifélecselekvésében is a magasabb kategóriák: maga a becsületesség, őszinte-ség és jószándékúság, kell, hogy érvényesüljenek. Ennek az oka abbanáll, hogy a teljes életben sohasem redukált és öncélúvá tett cselekvéstfejtünk ki, tehát nem játszunk, mint a részélet mezején. Az integer élet-ben tetteink nemcsak a gyakorlati, jogi normák vonatkozásaiban, de el-sősorban az erkölcs tekintetében minősülnek. A fair play világa sohasemjelent egvet az integer élet teljességével: igazi birodalma a részélet, abekerített, izolált, elkülönített, empirikus normák által szabályozott életsziget.A fair play alapvető mozzanata a bekerített, gyakorlati cselekvéssel ki-töltött tevékenységre való vonatkozás, illetve egy ilyen vonatkozás etikusbeállítása. Tehát ott alakul ki, inint bizonyos étosztól áthatott magatartás-kódex, ahol a részélet mezején produkált cselekvés lényegét kell biztosí-tani, vagy pedig a cselekvés következményeit kell redukálni és mérsékelni.A fair play arra irányul, hogy a részélet terén kifejtett tevékenység tar-talmi öncélúsága érvényesüljön, vagy — ha komoly tevékenységről (harc,verseny) van szó — a szublimáló célzatú szabályok betartassanak, ne-hogy romboló hatású harccá fajuljon a tevékenység.1

Igen hasznosnak bizonyul a háború és a fair play viszonyánakelemzése. A harc, ez az alapvető életmegnyilvánulás, nem ismeri a fairplay-t. A harc és annak legelemibb és legösztönösebb formája, a háború,ultima ratio-szerű akaratérvényesítés a hatalom eszközével. Idővel aháború a morál és a jog befolyása alatt kivitelező mozzanataiban bizo-nyos szabályozottságra tett szert, szublimálódott. A szabályozás a harcimagatartást határozza meg; evidens tehát, hogy a szabályozott harc étoszafair play-t jelent.

Háborúnak általában az egymással szemben álló nemzeti közössé-gek harcát mondjuk, tehát a háború a nemzet szervezett hatalmának, azállamnak akaratérvényesítése. A közösségek harcát a hatalomérvényesítéscéljából szervezett egyének hajtják végre, ők érvényesítik közvetlenül akollektiv akaratot kifejező hatalmat, tehát tetteik által konkretizáló-dik a háború. Az állam, mint harcoló egység, komolyan harcol, mindeneszközt igénybe vesz (blokád, búvárhajó-háború, az ellenséges állam tár-sadalmi rendjének felborítása, védtelen városok bombázása stb.) hogy a

1. Peters . id. m. 58. ο.

40

hatalomnyilvánításának ellenszegülő, azt akadályozó halaimat gyengítse,paralizálja, megsemmisítse, mivel a háború célja mindig az ellenségeshatalom megsemmisítése útján való hatalomkiterjesztés.1 A hatalomérvénye-sítés útjába kerülő, annak ellenszegülő egyén, az ellenséges állam kar-hatalmának egysége megsemmisül. De mivel a hatalomérvényesítés céljátaz ellenség (az ellenséges állam megsemmisítése alkotja: a háború nemaz ellenséges állam hatalmát kifejező karhatalom egységei (tehát embe-rek) ellen irányul s csak közvetve, mint hatalmat képviselő erőtényezőkellen irányulhat addig, amíg a hatalomérvényesítést gátolják vagy gátolhat-ják. A háborúban az egymással szembe kerülő egyének ellenfelek, ennél-fogva egymás embervoltát tiszteletben kell, hogy tartsák. Mivel a cél az ellen-séges állam hatalmának a megsemmisítése: a háború romboló és pusz-tító megnyilvánulása nem irányul közvetlen megsemmisítő célzattal azellenség karhatalmát alkotó emberek, de annál inkább a karhatalomképviselte hatalom ellen- Ezt a hatalmat feltétlenül meg akarja semmisí-teni, s amennyiben kikerülhetetlen: az ellenséges hatalmat érvényesítőegyéneket is megsemmisíti. Ámde célját elérve az egyént már nem fenye-geti, létét megkíméli, sőt megóvja· Ennélfogva a háború konkrét küzde-lemmozzanatát bizonyos kultúráltság, enyhítettség, mérsékeltség jellemzi.Α-háború küzdelemmozzanata szabályozva van, minélfogva a hadviselőfelek harcbanálló egységei a felesleges vérontás kikerülésére törekszenek.A kultúrált háború fair play-je a humanitás, az ellenféllel szemben köte-lező magatartás pedig a lovagiasság.8

Vizsgáljuk meg azt, hogy mikor nem érvényesül etikus magatartása harcban? A háborút szoros célmeghatározottság, kíméletlenség éskönyörtelen akaratérvényesítési törekvés jellemzi: minden eszközt igénybevesz, csakhogy célját, a hatalomkiterjesztést elérje. A cél azonban nemteszi szükségessé minden esetben az ellenség megsemmisítését, hiszen atörekvés csak az ellenséges hatalom megsemmisítésére irányul. Ebbőlfolyik, hogy a harc csak az esetben irányul az ellenség teljes megsem-misítésére, ha annak hatalma lététől nem választható el.

Vájjon gyilkosság-e a háború? A gyilkosság jogi tényálladékát azemberölés szándékossága meriti ki, etikailag pedig egy személyiség harcnélküli, alantas, gyáva és céltalan megsemmisítétését jelenti; ennélfogvaa gyilkosság a legnagyobb bűn. A háború stratégiai szerkezete az emberiélet esetleges kioltását a harc teremtette szituációban és az összességlétének védelmében a karhatalom részére egyenesen kötelességgé teszi.A háborúban elkövetett emberölés nem gyilkosság, mert jogos önvéde-lemből, továbbá a közösség védelmében történik.3 Megjegyezzük, hogynemcsak a közösségek harca tekinthető háborúnak: az állam harcbanállhat egyes egyénekkel is, igy pl. a kémekkel és a bűnözőkkel. Ez ese-tekben az egyén a közösség ellensége, tehát az állam vele szembennem ismeri a fair play-t s minden eszközzel megsemmisítésére tör. Sőttovább menve: nemcsak valamely közösség állhat harcban az egyénnel,hanem háborút viselhet egy egyén is egy másik egyén ellen. Az ilyenharc is maradéknélküli hatalomkifejezés, tehát nyoma sincs benne a fairplay-nek, humanitásnak és lovagiasságnak. Néhány konkrét példa illuszt-rálja legjobban a mondottakat. Ha egy útonálló minket megtámad slétünket fenyegeti: birokra kelünk vele s kézzel, körömmel, foggal, minden

1. Spann Gesellschaîtslehre. 400—406. ο.2. Vierkandt: id. m 248. ο., Peters: id. m. 41. ο,3. Horváth Β.: id. m 153—154. ο.

41

lehető és hatékony eszköz alkalmazásával harcolunk ellene. De nem-csak egy ember, hanem valamely állat is lehet ellenségünk. A dzsun-gelben élve arra törekszünk, hogy bármiféle módon: csapdával, tőrrel,sztrichninnel vagy Jesből megsemmisítsük ellenségünket, a tigrist, a vadonfélelmetes erejű ragadozóját: ugyanis a létünket fenyegető ellenséggelszemben bármiféle hatalmi eszköz használata jogosult. A szituáció vál-tozása természetesen a magatartás megváltozását vonja maga után. Ezaz eset forog fenn, ha pl. a vadonban élő tigris nem fenyegeti éltünket,hanem elefántokkal éá hajlókkal felszerelve mi keressük fel s robbanógolyóval pusztítjuk el. Ekkor a harc egyoldalú lesz, mert végtelen kissanszai mellett a tigris részéről harcról szó sem lehet; elejtése akkorlesz a teljesítményszerűség tekintetében bátor és férfias cselekvés, haeshetőségeit nem csökkentjük a minimumra, hanem mintegy ellenfelünk-nek elismerve, lovagiasan harcolunk ellene. Mély háttere van e fair play-nek. Ugyanis ha pusztán vadászszenvedélytől vezetve pusztítjuk el, akkorlétének megsemmisítése részben céltalannak bizonyul, hiszen a tigrisrea természet háztartásában minden kártékonysága ellenére is szükségvan, mert gátat vet a növényevők szertelen szaporodásának, ami viszonta növénytakaró pusztulását vonná maga után. Ennélfogva a tigrisnek,mint a természet háztartásában szükséges lénynek pusztán vadász-szen-vedélyből való megsemmisítése csak akkor lehet „sportszerű” tett, havele szemben bizonyos elemi fair play-t betartunk,

A harc világában szublimáló tényezőként nyilvánul meg a fair plays a küzdés, harcolás szabályozottságát és kultúrált beállítottságát jelenti.A harc fair play je lényegében lovagiasság s azt fejezi ki, hogy nemellenfél ellen harcolunk, tehát tiszteletben tartjuk az ellenfél személyiségét,eshetőségeinek jogosságát elismerjük s ez által a harc kimenetelét rész-ben a sorsra bízzuk.1

A játék körében ez elv annak biztosítására irányul, hogy a játék-kereteken belül kifejtett cselekvés komoly és tettszerű legyen, azaz felel-jen meg a cselekvés kategóriáinak. A játékcselekvés szabályozása éppena körön belül való tevékenység komolyságának biztosítására szolgál,ennélfogva a játékkeretet éppen az illető szabályok jelentik és határozzákmeg. A játékcselekvés bekerítettségének, a játékmivoltot meghatározószabályoknak megsértése unfairly, tiszteségtelen. A játék csak addig játék,ameddig keretein belül komolyan és tettszerűen, célmeghatározottan cse-lekszünk; a keret átlépése a fairséget megszünteti, a játék érvényességétpedig megsemmisíti.

A fair play lényege most már éles világításban tűnik fel előttünk,;látjuk, hogy csak ott lehet róla szó, ahol redukált, szublimált harc folyik, /(a kultúrember harca általában szublimált harc, amit lovagiasan vivmeg, viszont a primitív és műveletlen ember „sportszerűtlenül” harcol:lemészárolja a foglyokat, oktalan vérengzést és barbár pusztítást fejt ki,még inkább érvényesül a fair play a versengés mezején, igazi világát ajátékcselekvések, főleg a sport szférája alkotja.

Elemeznünk kell a sportétosz, a flair play mélyebb vonatkozásaitis. Az étosz nem előzi meg a sporttevékenység alapvető játék- és harc-mozzanatait, de meghatározza azok kapcsolatát és érvényét. Ennélfogvaétosz nélkül nem egzisztálhat a sport. Tudjuk hogy a valóságszférát fel-ölelő teljes élet önálló jelentésű megnyilvánulásai összefüggnek az abszo-lút erkölcsi törvénnyel, de az abszolút normáktól való áthatottságuk mel-

1. Peters: id. h.

42

lett kötelező érvénnyel vonatkozik reájuk bizonyos gyakorlati, jogi szabá-lyozottság is. Ezzel szemben a részélet megnyilvánulásait csak saját re-lativ normarendszere határozza meg. Mi lehet a részélet kialakításánakmotívuma? Nem más, mint a teljes élet morális és jogi meghatározottságaalól való szabadulás vágya. Az ember kedvenc tevékenységének területétolyan életkörré, részéletté törekszik kialakítani, amelyen belül —- legalábbis időről-időre — mentesül az abszolút erkölcs kötelezésének súlya, va-lamint a cselekvés erkölcsi és jogi felelőssége alól. A bekerített, elszige-telt részélet a teljes élettel szemben olyan önálló és öncélú valóságotalkot, melyben ~ bár szűk lehetőségek keretében — maradéktalanul ki-fejezheti magát az ember· A részélet jellegzetes formáit: a játékot, azünnepet (táncot) és a sportot már megismertük. Ε cselekvések körébenismeretlen a teljes étoszigényüség, a feltétlen kötelezés, a komoly harc,a valós következmény, a küzködéses, kényszertől meghatározott munkaés a sorsszerűség. De a részélet kerete a cselekvés bármiféle transzformá-ciója mellett is csak a teljes élet cselekvéstartalmait ölelheti fel, vagyiscsak azok az elemek, tartalmak, funkciók és megnyilvánulások lehetsé-gesek a játék bűvös körén belül, mint amelyek a körön kívül fennállanak.A teljes élet szférájában és a részélet szigetén kifejtett tevékenységekközött lényegében csak jelentéskülönbség van A részélet-tevékenységéppen a részélet lényegének biztosítása miatt szorul szoros meghatáio-zásra és szabályozásra, mert máskülönben a játékkör valószínűtlennélenne s káoszba fulladna- A részélet alapjában véve a teljes élet leké-pezése, ez a leképezettség még abban is kifejezetten megnyilvánul, hogynormalizálás, azaz étosz nélkül a részélet nem egzisztálhat. Egészen ter-mészetes, hogy a részélet élosza lényegében nem teljes, hanem csak vi-szonylagos étosz, a teljes élet, étoszának reflexe és visszfénye. Megfon-tolva azt a körülményt, hogy a részélef távolabbi vonatkozásaiban azinteger élettel szorosan összefügg: (már az által is, hogy az élet egészé-ben van ágyazva) kétségtelen, hogy a gyakorlati élet egészének rész-mozzanataként is értelme, értéke és jelentősége van. Ez értelemben arészélet a teljes élet eszköze. Mély jelentése van ez itt kifejtett igazság-nak: a részélet öncélúan és játékosan végtelenbe lendülő, távolodószárai visszafordulnak, visszairányulnak és visszalendülnek oda. ahonnankiindultak: a teljes élet sikja felé. A részéletet a teljes élettől való szaba-dulási törekvés hozza létre, végeredményben mégis a teljes élet eszközeés megnyilvánulása. A részélet formái között éppen a sport az, amelyiköntörvényszerűen meghatározott, önállósult részéletté alakult: a játéktevé-kenységek között a sportnak van legmagasabbrangú, sajátos erkölcsi lég-köre és a sport az az öncélú tevékenység, amely leghatékonyabb eszközeaz ember teljes életet szolgáló önkibontakoztatásának.

A fair play-vel kapcsolatban elemezett kérdések nem merítették kiteljesen a sportétoszból fakadó problémákat. Ε probléma-csomópontbakétfelől futnak össze a szálak: az egyik főágat az étosz alkata, a mási-kat pedig a normarendszernek gyakorlati világunkban való megnyilvánu-lása alkotja. Lássuk most közelebbről a sport megalkotására, társadalmi,alakulati mivoltára, továbbá diszciplínák és drill formájában való meg-nyilvánulására vonatkozó kérdéseket.

A sport alkotója az ember. A megalkotásban szerepe van az egyénmellett a társadalomnak is; e két tényező kölcsönhatása hozza létre asportot, mint tevékenységformát s e tevékenység gyakorlásával kapcso-latban kibontakozó társadalmi alakulatot. A társadalmi hatás döntő mó-

43

don nyilvánul meg: megalapozza a sport létesülésének lehetőségét, fel-karolja az egyéni kezdeményezéseket és alkotó törekvéseket s az egycsomópontba összefutó egyéni hatások szálait szerves egységgé fonja.1 Asport nemcsak tevékenység, hanem a tevékenységet kifejtők sajátos tár-sadalmi kerete is, minélfogva a tevékenység csak a maga közösségi ke-retein belül fejthető ki.

Fontos jelentésmozzanatot tisztáz annak megállapítása, hogy asport nemcsak tevékenység, hanem e tevékenységet kifejtők meg-határozott irányú társadalmi vonatkozásainak összessége is. A sportmi-volt nem merül ki magában a tevékenységben, szorosan hozzákapcso-lódik a tevékenységet kifejtő egyénekhez, hatása aktiv egyéneken épülfel s azok vonatkozásait közösségi keretekben rögzíti. Ez által a sportsajátosan színezett alakulati valósága teljesen beleszövődik a társada-lomba s mint a kalokagathia megvalósítására törekvő egyének tevékeny-ségéi meghatározó térsadaírní és kulturális forma ragadható meg.

A közösségi keret szervesen hozzátartozik a sport lényegéhez. Εközösséget sportoló egyének építik fel; de a sportközösség mégsemegyenlő a beletartozó egyének összeségével. A közösségben bizonyosformai plusz van: ez az egyénektől független és az egyént látszólagmegelőző struktúra. A sport, mint az egyénnel szemben önállósult tár-sadalmi és kulturális szerkezei, annál is inkább erősen és abszorbeálóanhat az egyénre, amennyiben a sportkultúra önállósult, magasrendű je-lentésként határozza meg a tevékenységet. A sportközösség hangsúlyo-zottan kollektív jellegű; az eyyeniséget és az egyéni iniciatívákat szűkkorlátok közé töri. Ezt a kollektív jelleget a sporttevékenység lényegesmozzanatainak szabályzottsága sugározza ki.

A sportnormák a sporícseíekvést szabályozzák. A sportolókkal szem-ben ezek a normák parancs es előírás formájában nyilvánulnak meg,tehát diszciplínaként vonatkoznak az egyénre: a sport keretein belül egy-értelműen meghatározzák az éí vényes cselekvést és cselekvő magatar-tást. A normák ennélfogva nemcsak a cselekvés egyértelműségét, demint diszciplínák az egyént is meghatározzák a sportközösség keretei-ben.3 Az egyénnek diszciplínák által való meghatározása fegyelmezéstjelent és a cselekvés szabály világának való alárendelés útján történik.Éppen a normáknak való alárendelés által lesz az egyén a sportközösségigazi tagjává.

A diszciplínák által fegyelmezett, alárendeltségi helyzetében meg-határozott, szabadságától és iniciatíváitól megfosztott egyén a kollektívstruktúra eleme lesz, amely hangsúlyozott kényszer útján tartja kereteiközött, tevékenységét pedig szinte minden vonatkozásban előírja. Két-ségtelen, hogy a sport lényegéhez tartozik a drill: a tevékenység mecha-nizálása és a fegyelmező, egyben a sportétosznak megfelelő magatartástmegkövetelő mivolt, mert máskülönben a sport könnyen eltávolodhatnékcéljától s gimnasztikai játékká süllyedne. Ugyanis a sporttevékenységheztartozik a gyakorlás: a kivitelező cselekvés legökonomikusabb módjának azelsajátítása, egyúttal a teljesítményfokozást, nagyobb erőhatást célzógyakorlás is. Ez a gyakorlás szigorú diszciplínák, kemény sportdrill nél-kül már azért sem volna keresztülvihető, mert a technika kialakítása ésa teljesítményfokozás kimondottan fáradságos, küzködéses dresszúrátjelent. A dr i l l re tehát több oknál fogva feltétlenül szükség van: az egyén

1. Benary: íd. m.2. Dyrofí: id. m. 10. ο., Peters: id. m. 69. ο.

44

egyértelmű meghatározása és a dresszúra keresztülvitele miatt. Megje-gyezzük, hogy a drill lényegében megfelel a sportközösség lelki alkatának.

A drill fontos szerepet tölt be a sport világában, mert a sportdrillnekönként aláveti magát az egyén, e nélkül ugyanis kedvenc testedző ésversengő tevékenységét nem fejthetné ki. A drillnek azonban van mégegy másik, mélyebb jelentése is, amely teljesen megmagyarázza a mo-dern ember sport iránti vonzódását.

A modern ember tanácstalanul áll és szinte elvész az előtte szét-bogozhatatlanul összeszövöttnek és kaotikusnak tetsző életben. Biztosvilágnézeti iránytű és mélyebb műveltség híján nem csoda tehát, hogyegyedül érzi magát és súlyos teherként nehezedik reá a létfenntartás gé-pies teljesítményt és automatikus helytállást követelő munkája. Nagylelki kielégítetlenség hajtja emberünket olyan éleiviszonylatok felé, ame-lyekben társas hajlamait kiélheti, feloldhatja a mechanikus munka okoztamerevséget és levetkőzheti a lényén elömlő idegenséget. A modernember tartalmas életformakeresése olyan társas formákban való feloldó-dásra irányul, melyben teljesen és maradéktalanul otthon érezheti ésalárendelheti magát. Természetesen jelentős különbség lesz az aláren-deltséget megelőző és az alárendeltségi állapot között. Ma az életben azember egyoldalúan alá van vetve, nem pedig alárendelve. Ezért az alá-vetettség lélektelen és gyötrő állapotából szabadulni törekszik s panace-akónt nyúl a ma lehetséges egyetlen társas kereteket ígérő forma, adrill után.

A drill a felelőségérzés alól való mentesülés közvetlen és szellem-telen formája. Keretein belül az egyén alárendeli-magát valamely elvnek,szabálynak, parancsnak, kötelező cselekvésnek; egyetemes felelőségér-zését pedig a lehető legcsekélyebbre redukálhatja, sőt egyenesen ki-dobhatja magából. Az alárendeltség viszonylagosan kielégítő, problémaés felelőségmentes állapot. Lehetővé teszi, hogy az egyén az életbenvaló alárendeltség alól mentesülve függvényviszonyban kerüljön és funk-cionáljon. A drill teremtette alárendeltségi viszony természetesen igenszűk és szoros teret határoz meg. Ámde ez is elegendő a modern em-bernek, aki azért rendeli al\ magát oly szívesen, mert az egyedüllétbőlszabadulni szeretne s hajlamainak megfelelően működni és tevékeny-kedni akar. A drill mindezt lehetővé leszi, ezért az ember annak sivárvilágában inkább otthonra talál, mint az életben, ahol egyoldalúan ha-tározza meg őt a létfenntartás munkája.

Korunk legszélesebb hullámgyűrűi vert társadalmi jelenségei szo-rosan összefüggnek a modern ember drillösztönével és korporációs for-mákba való illeszkedési vágyával. Túlságosan szélesnek bizonyultak amodern élet keretei az ember számára, aki az állam, továbbá társadalmiosztálya keretei között szinte elvész; ezért e széles keretek között szű-kebbek kialakítására törekszik. Ezek az új keretek, amelyekben az egyéntszorosan meghatározza a dri ll , bizonyos életformaféleséget vagy élet-forma-látszatot is jelentenek. Korunkban két ilyen drilltől meghatározott,jellegzetes korporációs keret alakult ki: a sport és a modern politikaipárt. Mindkét közösségi forma részben a szimpatikus társadalmi hajlamokés érzelmek pervertálódásaként jelentkező nyájösztön megnyilvánulása-ként is magyarázható.

A sportközösség drill által meghatározott és összefűzött korporáció.Korunk embere tehát olyan testületet talál a sportban, amibe szívvel-lé-lekkel beletartozónak érzi magát- De a sportdrillnek is szívesen aláren-

45

deli magát, mert ez a drill vitális ösztöneinek megfelelő cselekvését ha-tározza meg. Sőt még szabatosabban kifejezve: a sportoló a drill általspontán, öncélú tevékenységének rendeli alá magát és így abban az il-lúzióban ringatózik, hogy ő a meghatározó.

Hasznosnak bizonyul, ha a másik jellegzetes korporációs-drillforma,a modern politikai párt fogalmát is elemezzük, majd párhuzamba állítjuka sporttal. A modern politikai párt nem demokratikus, parlamentális in-tézmény: azonos mentalitású és érdekű egyének lazán összefüggő, időn-ként megnyilvánuló halmaza, hanem korporáció, amelybe az egyéneklelki vágyukat követve, de sorsközösségi érzésükből fakadó célkitűzéseikmegvalósítására is törekedve mintegy besorozódnak. A leglényegesebbmozzant a besorozódás. A modern politikai párt az egyént helyére il-leszti, besrófolja, alá- és mellérendeli és nemcsak politikai magatar-tását, hanem életbeállítottságát is meghatározza. A párt korporációt je-lentő kereteibe besorozódott, drill által irányított és meghatározottegyén tényleg a maga helyére lesz „besrófolva” s ez az állapot szá-mára most már az életforma illúzióját jelenti, mert éppen a besrófolt-ság az, amit az egyén akart, hogy megfelelő csavarmenetbe illesztveegy csavar szerepét tölts be a működő gépezetben. A korporációbavaló besorozódás előtti és utáni állapot közölt igen nagy a különbség.A modern életben az egyén rendezetlen halmazegységbe tartozik, viszonta számsorhoz hasonlítható korporációban már koordinálva van: pon-tosan meg van a helye és funkciója állapítva.

A modern korporációs politikai pártra vonatkozó megállapításainkmaradéktalanul érvényesek a sportra is. Az igazi sportoló szintén beso-rozódik a sport korporációs kereteibe, koordinálódik és funkcionálásivágyának megfelelő csavarmenetbe „srófolódik”. A formai feltételek tel-jesen megegyeznek, csupán a két korporáción belül kifejtett tevékenységtartalma különbözik egymástól. A párttag politikai, a sportember pedigtesti, hatalmi célkitűzések csavarmenetében funkcionál. Megjegyezzük,hogy politikai-hatalmi célkitűzései folytán a korporativ felépitettségű mo-dern polilikai párt a közvetlen testi hatalom feletti rendelkezésre is tö-rekszik, karhatalmat is jelent. Ezért a korporáció a politikai élet kereteintúl is meghatározza drill útján a beletartozó egyéneket: a modern poli-tikai párt katonai és sportszerű kereteket képvisel.

Meggondolásainkat ezen a ponton túl nem építhetjük tovább, merttárgyunktól messze vezetne. Csak arra utalunk, hogy a drillösztön meg-nyilvánulása milyen mélyen összefügg az egyes nemzetek lelki alkatávalés jellemvonásával. Az angolszászok tradicionalizmusának és önkor-mányzati szellemének élesen ellenmond a modern politikai párt for-mája, de annál inkább megfelel a sportdrill és a sportkorporáció. Viszontott és azoknál a népeknél, ahol a széles tömegek egyrészt a múltbelipolitikai széttagoltság, partikularizmus, másrészt pedig az abszolutisztikuskormányformák és a militarizmus miatt szinte sohasem éltek alárendelt-ség nélkül ·' modern élet teremtette rideg alávetettségből a politikaipárt korporativ keretei közt keresnek menedéket. Ezeknél a népeknélnem volt és ma sincs még igazi sportélet. Mi sem illusztrálja ezt jobban,mintha a németség, e tipikus drillnép, magas színvonalú testi kultúrá-jának sajátos mivoltára utalunk, amit nem annyira a sport által, hanemsokkal inkább a száraz, gyakorlatszerű tornával alakítottak ki. A tipikusnémet torna száraz, elvont, gépies, iskolamesteri és katonai gyakorlat-szerű tevékenység. A németség hajlamainak inkább megfelel a széles élet-

46

területet meghatározó militarisztikus drill, mint a sport; ezért a testfej-lesztés terén a diszciplínák által teljesen meghatározott, minden vonat-kozásában ésszerű és elvont torna, valamint a katonai gyakorlat testikultúrájuk szellemének kifejezője.

A sport lényegét vizsgálatunk alapján immár teljes mértékben meg-ragadhatjuk. A sport játékos keretek között kedvenc tevékenységként űzött,diszciplínák által szorosan és pregnánsan meghatározott, értelemtől irányítotttestedzés és versengés. A sportközösségbe, mint korporációba hajlamaiáltal „besorozódott” és drill által koordinált egyén a fair play szellemé-ben formájának mentől teljesebb kibontakoztatására és a kalokagathiamegvalósítására törekszik. A sport komplex tett; ezernyi szállal beleszö-vődik a kultúra teljességébe, tehát a maga egészében kulturális alkotásés jelentésrendszer.

V.A SPORTOLÁS LÉLEKTANA.

Miután a sport lényegét feltártuk, most már azokat a lelki jelen-ségeket, hatásokat és megnyilvánulásokat kell tisztáznunk, amelyekkel etevékenység kifejtése kapcsolatos. Nyilvánvaló, hogy tanulmányunk új út-szakaszát a sporttevékenység lelki kihatásainak, megnyilvánulásainakvizsgálata, a sportolás lélektanának vázolása alkotja. A sportolás lelki ha-tása három irányban: az egyén, a szervezett, társadalomba tartozó egyének,és az egyének szervezetlen halmaza által alkotott tömeg lelki megnyilvá-nulásai irányában bontakozik ki. Tehát a sportolás egyéni, társas (nép-),és tömeglélektani, végül pedig karakterológiai jelentőségét kell meg-világítanunk.

A sportolás egyéni, individuális kihatásai szinte a lelki élet egé-szére kiterjednek.

A sportcselekvés konkrét valóságában mozgásjelenség, azaz olyancselekvés, amelyet a lélek irányítása és ellenőrzése mellett végez az em-beri test. Ezek a mozgások az akarattól meghatározott, tudatos, jóltagoltés egymásba illeszkedő, tartós begyakorlás és önidomitás révén automa-tikussá vált, ideomotorikus cselekvéssorozatok. A sportcselekvés mozgás-tartalma elemi mozgásformákból felépülő, bizonyos erőhatást jelentőmozgásrendszerből áll. Az egyén utánzás és elemenként való begyakor-lás, egyszóval tanulás útján sajátítja el ezeket a mozgásokat Az egyessportcselekvések oly annyira összetett és magasrendű mozgásformákatképviselnek, hogy azokat csak ideomotorikusan lehet elvégezni, tehátakkor, amikor az egyén már teljesen megtanulta és tudja azokat. Vegyükcsak tekintetbe azt, hogy milyen komplikált cselekvésrendszert képvisel adiszkoszvetés, rúdugrás, vagy a tenisz: sok időbe kerül, míg a kezdősportoló a mozgáselemeket összefüggő, szerves egységű cselekvéssé tudjakapcsolni. A sporttevékenység elsősorban is a cselekvés mozgástartal-mának elemi begyakorlását teszi szükégessé, vagyis a sorozattá kapcsolódómozgáselemek ideomotorizálását.1 A tréning ál tala cselekvés mozgásrend-szere ideomotorikussá lesz, a sportoló elsajátítja az elemi technikát, vagyis

1. Komis: id. m. 416—420. ο.

47

a legökonomikusabban és legeredményesebben tudja a sportcselekménytkifejteni. Ez után a tréning a technika csiszolását, az egyéni veretű tech-nika, a stílus kialakítását, az ideomotorikus mozgásrendszer hatásfokánakfejlesztését és az erőteljesítmény növelését szolgálja.1

A sportcselekvést kísérő érzetek közül ki kell emelnünk a moz-gással kapcsolatos ízület- és izomfeszültségi, egyensúly-, valamint ritmus-érzeteket. A mozgás, erőkifejtés és eredményes működés kihat a szerve-zet egészére: fokozza a test anyagcseréjét, élénkíti a vérkeringést, intenzivebbé teszi a szervek funkcióit, a közérzetet emeli s ezáltal vitálifgyönyörérzet forrása lesz* Ehhez a felfokozott, kellemes közérzethez járuaz eredményes és kedvteli tevékenységből fakadó lelki gyönyör. Ezért εgyönyörért szívesen eltűri a sportoló a sportcselekvés gyakorlásával éía maximális testi teljesítmény produkálásával kapcsolatos fájdalom- éífáradságérzeteket. Idővel a fájdalomérzetek intenzitása csökken, a sportokedzett lesz, tűrni tudja a fájdalmat és a fáradságot s akaratával úrrá leszfelettük. (Multa túlit fecitque puer, sudavit et alsit . . .) A lendületes moz-gás által felfokozott életérzés útján az egyén természetesen lelkileg i$felüdül, szinte kicserélődik, valamint levezetődnek a szenvedélyes ér-zelmi megnyilvánulások is.3

A sportolás elemi mozzanata, a mozgás, nemcsak vitális irányvo-nalak mentén nyilvánul meg a lelki életben, jelentős mértékben hat azérzékekre is. A mozgásrendszer ideomotorizálása lényében tanulás: azegyes elemeket jól meg kell figyelni, kapcsolatukat rögzíteni kell, mindezpedig nem mehetne végbe az érzékek precíz működése nélkül. Ámdeérzékszerveink funkciója nem merül ki a tevékenység, ill- mozgáscselekvéíbegyakorlásakor kifejtett működésben, mert a sportolás nemcsak ideomo-torikus cselekvésekből, hanem e cselekvések kifejtéséből és alkalmazá-sából is áll, tehát a sportban érzékeinkre mindig szükség van. Vegyüliszemügyre pl. a magasugró, vívó vagy teniszező cselekvését. Ha a lehetclegtökéletesebben begyakorolták is a magasugrás, vives és tenisz sajátoskivitelező mozgásait: a sportcselekvés kifejtése közben érzékszerveitfunkciói által minden pillanatban át kell, hogy tekintsék az adott hely-zeteket, viszonyokat; önmagukat pillanatról-pillanatra viszonyítaniok kela játék villámgyorsan változó helyzeteihez, lehetőségeihez, tehát cselekveséikben érzékszerveiket intenzíven használják s ez által gyakoroljákis.4 A sportolás állandó figyelmet, gyors észrevevést, tájékozódást, visz-szahatást, helyzet- és viszonyismeretet követel s ez által az egyént sze-messé, szemfülessé, gyorsan visszahatóvá, éberré és rugalmassá tesziAz érzékek nevelésével kapcsolatos a cselekvés gazdagságos kivitelezé-sének, a helyes erőadagolás készségének kialakulása is. A sportolás etesti erők helyes háztartásához, a pillanatról-pillanatra kifejtendő erőhelyes megáliapitási készségének kibontakozásához vezet. Az akciók ésreakciók egymást váltó sorozatából álló sportcselekvés reánk gyakorol!hatása azonban nemcsak az egyes funkciók, valamint a tér- és időérzél·tökéletesítésében, hanem a pillanatnyi irány- és sebességváltoztatásokrahelyes erőbeosztásra való készség kifejlesztésében, az azonnali vissza-hatás beidegzésében, az adott viszonylatok helyes felismerésében: leik:rugalmasságban, fürgeségben és ügyességben, azaz mozgásintelligenciá-

1. Ilovay: id. m. 17., 38. ο.2. Ilovay·' id. m. 15—16. ο.3. J. Müller · Der Gesundheitliche Bedeutung der Leibesübungen.4. Ilovay: id. m. 15. o.

48

ban nyilvánul meg. A sportcselekvésben kialakult szemesség és ügyességennélfogva állandó tulajdonsággá lesz s nemcsak az egyén mozgásánaktechnikájában, eleganciájában és intelligenciájában, hanem általában acselekvések célszerű, serény és hatásos, egyszóval leginkább tettszerukivitelezésében nyilvánul meg.1

A sportcselekvés célszerű, helyes és gyors véghezvitele nem volnalehetséges bizonyos praktikus intelligencia nélkül. Tudjuk, hogy a sportidőbeli és térbeli helyzetek folyton változó sorozatába illeszkedő mozgás-sorozatokból épül fel, ez az alkat pedig a sportoló állandó alkalmazko-dását teszi szükségessé. A szemes, ügyes, intelligens sportoló az adotthelyzetekbe mindig a legmegfelelőbben illeszkedik, mérlegel, fontolgat,kombinál, előretekint, határoz — és mindezt a másodperc tört részealatt teszi, hogy a kellő pillanatban a legmegfelelőbb cselekvést produ-kálhassa. Az értelem azonban még ennél is szélesebbkörű szerepet töltbe a sport világában: annak egészét áthatják sugarai, hiszen az észalkotja meg az antropológiai, fiziológiai, biológiai, orvosi és gazdaságos-sági stb. szempontokat kellően tekintetbe véve a sport szabályait; meg-határozó szerepe ez által közvetve a sportétosz irányában is érvényesül.Valóban, a sport szféráját, ezt a mesterséges részéletet, csaknem mindenirányban az értelem szálai szövik át.

Igen pregnánsan nyilvánul meg a sportolásban az akarat, ami ter-mészetes is, mert a sport, mint tett, a maga lényegében mindig az akaratmegnyilvánulása és kifejeződése. A sportoló, ez a tipikus tettember, min-dig cselekszik, tesz, tevékenykedik, kedvenc működési területén serény-kedik; szinte azt mondhatnók, hogy krónikus akaratlázban ég. Vájjon mifeszíti a sportoló törekvéseinek és akarásainak rugóját? Tudjuk, hogy asportcselekvés, mint a test energiáit megfeszítő és igénybevevő, küzködé-ses és fáradságos mozgás valósul meg, továbbá, hogy a sportoló nem-csak testi és lelki energiáinak kifejtésére és érvényesítésére, hanem képes-ségeinek fejlesztésére, valamint erőhatásának fokozására tör, mert csakez úton tud kiválóbb teljesítményt produkálni. A teljesítmény fogalma el-választhatatlanul összefügg az optimális, tehát a legeredményesebb moz-gás technikájának elsajátításával, valamint az erőfokozással. Az ezt meg-alapozó gyakorlás és edzés pedig szinte teljes mértékben az akaratonalapulnak. A sportküzdelem, a viadal és a verseny szintén felfokozottakarati teljesítményt és fegyelmezettséget követelnek meg. A versenyző-nek akaratát a legmagasabb erőszinvonalra kell emelnie, hogy ”kitartó,célratörő akarattal a fájdalmakat és fáradalmakat legyűrje és a teljesítő-képessége szélső határáig igénybe vett test idő és a cél előtti letörésétmegakadályozza s ez által kivívhassa a győzelmet. Az akarat a sportolásminden mozzanatára rávonatkozik, mert különben a sporttal járó fárad-ságos, küzködéses és mechanikus tevékenység, továbbá a sportszerűélettel járó aszkézis nem volna megvalósítható. A sportoló akarata eszerintkülső és belső akadályokat nagy határozottsággal legyőző, erélyes és áll-hatatos, kitartó és ösztönszerűen cselekvő akarat kell, hogy legyen. Asport nevelői értéke éppen az akarat iskolázásában, edzésében, fegyel-mező hatásában áll. Az öncélúan űzött sport kitartóvá és állhatatossá,következetessé és céltudatossá, kezdeményezővé és szilárddá, önural-kodóvá és szívóssá, továbbá határozottá, küzdeni és lemondani, paran-csolni és engedelmeskedni tudóvá teszi az embert.

1. Kornis: Testi kultúra és világnézet c előadása. 1936. P. de. Çoubertin: id. m,

49

A Sportolás lelki tényezői között egyenesen a tevékenység tengelyülalkotja az a k a r a t . A modern karakterológiai kutatás mély összefüggéstfedezett fel a t es ta lka t es a jel lem között. Csak u t a l u n k arra, hogy BőhleVilmos a testalkatot az uralkodó lelki jelleg jelképének magyarázza.Szerinte a test mozgásapparálusának fejlettsége által jellemzett atlélikustestalkat az akarat uralkodó szerepére utal.1

Színesen és eleven formákban nyilvánul meg a sportolás az érzelmiélei terén is.

A sportolással kapcsolatos érzelmek között azok a legfontosabbak,amelyek a spoillevékenyséííből, mint az ember akaratnyilvánításéból foly-nak. Első hely illeti meg közülük a bátorság, lélekjelenlét, hidegvérüségés magabizás érzelmeit A sport önérzetessé és öntudatossá teszi azembert, működésbe hozza a becsvágy nemes rugóját, értékes ambíciókatfejleszt, a fair play pedig a becsületérzést fejíeszíi ki. A pozitív önérzeJ-mek azonban a sporttevékenység elfajulása következményeként igenkönnyen negativ irányba perverlálódhatnak. így a bátorság vakmerőséggé,a magabizás gőggé, az önérzet hiúsággá, öntetszelgéssé, sőt narcizmussálehel. Csak utalunk arra, hogy milyen szerepe van a testi és lelki exhi-bicionizmusnak korunk sportéleteben. Az igazi sportember lelkében azon-ban nem az éles önérzelmek, hanem az értékes etikus erények: a sze-rénység, önfeláldozás és lemondanitudás bontakoznak ki. Sajnos, a mo-dern sportéletet meghatározó külső tényezők és a rossz vágányokra tereltspor tkul tusz mind az értéktelen és káros kihatású negatív önérzelmekérvényesülésének kedveznek.

A hieropatikus érzelmek egész sora is kivirágozhatik a sportolólelkében. Ezek az érzelmek főleg az együttsportolókra irányulnak; ilyenekaz ellenfel megbecsülésének, az együttérzésnek, együttörülésnek az érzel-mei, amikből idővel az együttsportolók és általában a sportolók irántérzeti meleg vonzalom alakul ki. Kifejlődik a bizalom érzelme, amihezmajd a nyí l t ság, jóakarat és tisztelet járul. Mindezek az érzelmek a köl-csönös megbecsülés, jóakarat és tisztelet egybefonódása után kialakuló,erzülelből fakadó lovagias magatartáshoz és bajtársiassághoz vezetnek.Ezeket a szép és nemes érzelmeket a barátság koronázza meg. Termé-szetes, hogy a sportoló heteropatikus érzelmei negativ irányba is elto-lódhatnak. Ez esetben különösen az irigység, féltékenység, káröröm éshamis nagyravágyás rút érzelmei hatalmasodhatnak el a lélekben. Belsőösszefüggésben á l l anak ez utóbbi érzelmek a győzelem és a teljesítménykülső megbecsüléséből és értékeléséből, ez által pedig a sportoló szemé-lyiségének másokkal szemben való megbecsüléséből fakadó érzelmekkel,a dicsőséggel, hírnévvel és a presztízzsel.3

A sportolás által kibontakoztatott érzelmek összhangzatos jellemeia l ak í t ha t nak ki Az érzelemvilágra gyakorolt hatás a szociális, közösségiérzések fejlesztésével még mélyebb jelentőségre tesz szert. A sport igenhálás megnyilvánulási területe az ember társas ösztönének. A kölcsönösmegbecsülés, rokonszenv, lovagias magatartás a társas közeledés ténye-zőjeként hatnak; ebben az irányban nyilvánul meg a sportolók hasonlóértékelése és éle'formaigenlése is. Az önérzet, becsvágy és a szenvedé-lyes versengési törekvés bizonyos feszültséget teremlenek a sportolókközött, de közvetve mégis a társas közeledést szolgálják. A baráti szel-lemű légkör kialakulása után a fejlődés következő fokán a szolidaritás.

1. W. Böhle: Die Körperform als Spiegel der Seele.2. Dyroff: id. m. 24-28. o.

50

a kollektív felelősségérzés és a nemzeti érzés jelentősége mélyül ki. Igenerőteljesen hat a sport szabályozottsága is a sportérzelmek világára.A sport etizáltságát leginkább kifejező kötelességérzés a társak és ahaza irányában mellérendeltségi érzelemként, magával a sporttevékeny-séggel szemben a normák követését és a sportétosz tiszteletét jelentő éskifejező alárendeltségi érzelemként nyilvánul meg. Ezek az érzelmekmagyarázzák meg, miért tapad az egyén oly erősen a sportközösséghez sveti alá magát a közösségi törvényeknek, formáknak és érdekeknek.1

A társas vagy néplélektani vonatkozások közül a következőketemeljük ki. A sporicselekvések az ember cselekvésformáiból (futás, ugrás,úszás, viaskodás, birkózás, vadászás, kollektiv ünnepi játékok) alakultakki,- tehát az ősi létfenntaríó, hatalmi tevékenységek kifinomult szárma-zékai. Úgy a természeti, mint az alacsony művelődési szinten lévő né-peknél (vagy néprétegeknél) vannak bizonyos sportjellegű társasjátékok.A folklorisztika tanúbizonysága szerint az alapvető sportformák vagyejemi hatalmi cselekvésekből, vagy kollektiv játékokból származtak le.Általában egy nép temperamentuma, gyakorlatiassága, serénysége, akti-vitása és játékhajlama jellegzetesen kifejeződik játék- és sportéletében.A görög ember legjellemzőbb megnyilvánulása az esztétikai és állam-polgári neveléssel szorosan összeforrt gimnasztika, valamint az atlétikaiversengés, az agónisztika volt. Rómában a nemes szellemű görög testikultúra nem tudott meggyökerezni, mert a római teljesen a katonai disz-ciplína népe volt; a katonai gyakorlatok mellett azonban kedvelték alabdajátékokat. Ezzel függ össze az a történeti tény, hogy a legtöbbmodern labdajáték Itáliából ered. Az angolszász eredetű modern sportsokkal inkább kollektiv és korporativ megnyilvánulás, mint a görög ago-nis-ztika volt. Az angolok sportéletét egyrészt a fair play szelleme, más-jrészt pedig a faji expanzivitásból fakadó versengés jellemzi. A délinépeknél az atlétika nem honosodott meg, csak néhány eleven és érdekes,látványosságszerű sportjáték hódította meg a tömegeket. A magyarságsportjára a színes, eleven képzelettől áthatott, lendületes játék jellemző.A harcszerű és harcalakú sportok, par, excellence a vívás és pártjátékok,képviselik azt a szférát, amelyben faji és nemzeti tulajdonságaink nagykifejező erővel és értékkel megnyilvánulnak. Talán nincs még egy népaz angol mellett, amely olyannyira sajátos nemzeti tartalommal tudná asportot megtölteni, mint a magyarság.2

Korunk legexpanzívabb megnyilvánulása a sport: nemcsak a szorosértelemben vett sportolók közösségének, hanem a sport iránt érdeklődők,vonzódók és rokonszenvezők ügye is. A sportélet kimagasló eseményei— a versenyek és mérkőzések — rendszerint barátokból és érdeklődőkbőlálló nézőközönség jelenlétében mennek végbe. Ez a közönség tömegetalkot, amelyre a tömeglélektan törvényei érvényesek. A sporttömeg ho-mogén vagy heterogén alkatú lehet. Homogén sporttömeg pl. általában azatlétikai versenyek közönsége· Az igazi sporttömeg heterogén alkatú, mertkét homogén tömeg elegyüléséből, a mérkőző két csapat pártját alkotócsoportok összeolvadásából létesült, illetőleg kialakult tömegből áll. LeBon a tömegek lélektanáról irt munkájában nem emlékezik meg a sport-tömegről, holott ez a tömegek egyik legjellegzetesebb típusa. Az alka-tában már előbb jellemzett sporttömeg teljesen beleéli magát az előtte

1. Komis: A lelki élet. III. 301. stb., Peters: id. m. 69. ο.2. Hagemann: Spiele der Völker, Bücher: id. m., Dyroff: id. m., Stratts: Sportand

pastime of the English people., Siklóssy: A magyar sport ezer éve.

51

lepergő cselekvésbe, együtt játszik a sportolókkal s rendszerint a mérkőzőcsapatok valamelyikével azonosítja magát, annak a pártján áll. A győ-zelem vágya szenvedélyes hévvel elhatalmasodik a tömegen s a játékota két párt indulatainak nyilvánítása kíséri. Két tömeghangulat érvényesüla sporttömegben, melyek érzelmi fertőzés útján indulatgerjesztő hatástgyakorolnak. Ez a hatás nemcsak a két pártból álló, sőt szabatosabbankifejezve, az egymással összekevert, de mégis élesen elkülönülő és szem-ben álló, két különböző irányban beleérző és velejátszó tömegre, hanema sportolókra is kisugárzik s a tömegindulatoktól befolyásolt játékosokezért első sorban is tömegeik kielégítésére törekednek. A tömegindu-latok hatása alatt a sport eldurvul: játékos keretei között komoly tevé-kenységgé lesz. Egyébként is általános érvényű elvként állapitható meg,hogy a látványossággá süllyedő sport a tömegindulatok befolyása alákerülvén a nézők szenzációéhsége kielégítésének eszköze, azaz a sport-mivoltból kivetkező attrakció, a sportolás pedig komoly tevékenység lesz.

Természetesen nemcsak ebben az irányban nyilvánul meg a sporttömeglélektani hatása. Hatalmas erejű propagandát jelent a testnevelésérdekében, széles tömegek érdeklődését kelti fel és igen sok egyént enézők sorából a palestrába vezet. Egyes gondolkodók a sport iránti rop-pant érdeklődést kórtünetként magyarázzák. Ez a felfogás azonban tévesés tarthatatlan. Ugyanis a széles néprétegek, amelyekből a sportolók ésa sportközönség oroszlánrésze sorozódik, csak a sport iránt tudnak mégkomolyan érdeklődni. Magasabb rendű értékek szolgálatának aligha le-hetne megnyerni ezeket a tömegeket, hiszen a sport nagy térhódításaelőtt sem érdeklődtek szellemi jelentések iránt, ennélfogva ha nem volnasport, akkor sem lenne mélyebb a szellemi értékek iránti érdeklődés. Demég igy sem szabad a sport széleskörű hatásának értékét lekicsinyitenis abban a merő és öncélú testiség megnyilvánulását látni. Hiszen a sportma a testnevelés gondolatának legnagyobb hatású agitátora, a nemzetérzet lángrarobbantója és ápolója. Végül arra is utalnunk kell, hogy asport étosza a tömegek erkölcsiségére is — habár nem olyan mértékben, mina hellén gimnasztikáé és agónisztikáé — kisugárzik.

A sportolás lélektanának vázlata úgy lesz teljes, ha elemzésünketa karakterológia területére kiterjesztve jellemezzük a sportember típusáts megállapítjuk a gyakorlati élet főbb típusaihoz való viszonyát.

A sportember a cselekvő-ember új típusa, akit a huszadik századalakított ki teljesen, mint ahogy a technizálódás mellett a sport korunklegjellegzetesebb megnyilvánulása. Az élet technizálódásával és unifor-mizálódásával általában szorosan összefügg a sport széleskörű elter-jedése- Úgy a sport, mint a technika elkülönülődéshez, a szak éles éshatározoti kialakulásához vezet. Az alaptevékenységen belül ennélfogvasok irányú elkülönülés érvényesül. A sport világban, ugyan úgy mint amodern élet bármelyik viszonylatában: szinte végletekig vitt differencialód'ÏS tapasztalható. Valóban, korunk egyrészt a tömegek, másrészt pediga mindent elszürkilő szakemberek kora.

A cselekvő élet embereinek egyik legélesebb vonásokkal megmin-tázott típusa a sportoló, ez a jellegzetesen serény, kitartó akarat rugó-jától hajtott, a részélet mezején buzgólkodó, külső megbecsültetésre törőember. Sportemberünk nem az integer cselekvésvilág embere, sőt, tevé-kenységének súlypontja még a gyakorlati élet egészére sem esik, hanemezen a széles területen is olyannyira otthonosan forgolódik, bogy .felü-letes szemmel nézve szinte a hétköznapi élet zsenijének lehetne megem-

52

líteni.1 Az Ő igazi területe a játékkeretek által meghatározott sziget ésrrjenedék: a részletet; ennélfogva a sportember, éppen úgy, mint a já-tékos, csak a részéletben tud igazán egész ember lenni. A sportolót uni-formizált alkat jellemzi: ő a pontos, precíz, önálló iniciatívákat nem tűrő, szűkfunkcionális! körhöz kötött, gépies cselekvés embere· Nem csoda tehát,hogy a vérbeli sportolók alkatilag megegyeznek egymással; valósággalúgy hasonlítanak, mint két tojás.

Tekintsük át most a cselekvő ember főbb típusait, hogy megálla-píthassuk a sportember helyét, valamint az egyes típusokhoz való vi-szonyát.

A cselekvő ember típusai, a praktikus életre beállított, jellegzetesenmegmintázott alakjai a teljes élet és a részletes pólusai körül diametrá-lisan helyezkednek el· A teljes élet és részélet emberének főtípusai mel-lett van még egy harmadik, nagy jelentőségű típus is, melyet legkifeje-zőbben az élethelyzetnélküliség, élethorizontnélküliség jellemez. A főtí-pusokba tartozó formák száma csökkenő természetű. Egészen természe-tes, hogy a teljes élet birodalma a leggazdagabb; a részéletnek néhányformája van; a horizontnélküli típus pedig teljesen egynemű, semmi vál-tozatosságot sem mutat.

A tettszféra vagy gyakorlati élet a teljes hatalomnyilvánüás biro-dalma. A hatalom embereinek sorából kiemelkedik az uralkodói típus;a fejedelem, aki mintegy ellenmondás· nem tűrő, le igázó és organizálóakarattal ragadja meg a gyakorlati élet egészét. Az abszolút hatalom esakarat embere mellett a hadvezér, a politikus, az agitátor és a nagystílűÜzletember a speciális hatalomnyilvánítás emberei, A gyakorlati elet bi-zonyos rétege, hatalomminősége érdekli őket elsősorban: a stratégát aharci hatalomérvényesítés, a politikust a gyakorlati élet szabályozásánakösszes szálai fölött való rendezkezés, az agitátort az emberek cselekvé-sének szuggesztív, világnézeti irányítása által képviselt hatalom, az üz-letembert pedig az anyagi, gazdasági uralom.1 Ezek a típusok sajátosbeállítottságuknak megfelelően az életet a maga gyakorlati valóságábanegészen, feltétlenül és korlátlanul igénylik és megragadják.

A teljes élet fölö'li uralomra törő pozitív cselekvő emberrel szem-ben három jellegzetes arcélű típus, a kalandor, a játékos és a sportem-ber képviseli a részéletet. A teljes élet embere az abszolút komoly való-ság területén működik, uralkodik, kormányoz; ezzel szemben a részéletterületén lokalizáltsággal, a működési terület korlátozottságával, elrekesszlellségével, a hatalomnyilvánításnak a teljes élettől elvonatkoztatott szi-getre való áttoltságával találkozunk. A kalandornak a gyakorlati éleiegésze a játéktere és működési terrénuma. Neki a teljes élet szigetként,részéletként van adva, ahol szabadon kileng, csapong, kalandozik, meg-nyilvánul, azaz uralom nélkül, felelőtlenül és ötletszerűen gyakorolja ha-talmát. A játékos pontosan meghatározott és a teljes élettől elszigeteltjátékkörön belül fejli ki részéletét. Játékos és kalandor közöli sok meg-egyező alkati vonás mellett az a főkülönbség, hogy a játékos felelőtlenés öncélú tevékenységét részéletté teli játékszigeten fejti ki, a kalandor

l. Peter : id. m. 89. ο.2 Α cselekvés emberének karakterolóliai elemzése a cselekvés elméiéi probléma-

körébe vág. Alapvető jelentőségű vizsgálatokat végzett ezen a téren Jaspers (id. m.),Spranger (Lebensformen 1925), legújabban pedig Brandenstein vetet t lel idevógóan n.elyindulatokat (id. m.). Figyelemreméltó Dékány István karakterolőgiai alapvetése is Azemberi jellem alapformái. Athenaeum. 1932.)

3. Idézett munkák.

53

viszont semmiféle bekerültséget sem ismer, neki az élet és mindenélethelyzet csak kaland és kalandlehetőség. A sportoló szintén a részéletembere, ámde ő a teljes-élet komoly és valós törekvéseinek megfelelőbeállítottsággal tevékenykedik játékszigetén. Ugyanis a sport komoly,valós, távoli kihalásaiban konkrét hatalomérvényesítést je lentő tevékeny-ség s mint részélet, ezernyi vonatkozásban szövődik a teljes életbe.

Λ részélet típusnnak perverlálódásakor a cselekvő ember pseudótípusai állnak elő: a kalandor megjelenhet a fejedelem, politikus, az agi-tátor stb. maszkjában, ugyanígy a játékos és a sportember is. Különö-sen a két előző t ípus pozitív cselekvésformák közti megnyilvánulása rom-boló hatású, mig a sportembernek a pozitív formakörben való megjele-nése kevésbé von ártalmas következményeket maga után. A pozit ív tett-emberek formakörében fejedelemként, politikusként, közgazdászként stb.megjelenő sportember józan, racionális, latolgató szakember lesz, akiminden original itás nélkül működik.

Külön kell foglalkoznunk a cselekvés világának legalacsonyabbrendű típusával, az élethorizontnélküli emberrel. Ezt az alapvelő jelentő-ségű, de a karekterológiai vizsgálat á l l a l elhanyagolt típust legkifejezőbbenaz élethorizontnélküliség, távlatnélküliség, továbbá az elemi életcélokravaló közvetlen és kizárólagos beá l l í tot t ság jel lemzi . A horizontnélküli em-ber szorosan hozzátapad az elemi lé t fenntar tó tevékenységekhez: csakaz önfenntartás és a f a j f ennta r tá s elemi hatalmi cél jai t szolgálja, semmi-féle távolabbi uralom megragadására nem törekszik, világnézeti t ekin tet -ben pedig t ipikus nyájember.1 A görögök jói l á t t ák a széles kire/gésű és /teljes életbeállítottságú tevékenységek, valamint a röghöz tapadt, szabadéletszemlélethez felemelkedni nem tudó, szolgai és elemi életfeladatokrairányuló tevékenységek közli különbséget. Ezért megkülönböztettéka szabad emberhez méltó tevékenységeket terga) a banauson, a thetikon,a szolgaság, a bérmunkásság vonatkozásaitól meghatározott tevékeny-ségektől. Az é l e t l á tha tá r nélküli típus emberét legtalálóbban banausikusembernek nevezhetjük el. Jellemző erre a t ípusra , hogy önmagának me-leg, társas kereteket sem képes k i a l akí t an i , ennélfogva egyoldalúan vanalávetve és meghatározva az életben. Felemelkedésének egyedüli módjátaz alárendeltségi állapotba való helyezkedés j e l en t i . Ezért van az, hogya banausikus ember otthonosabban érzi magát a diszciplína és a drillvilágában, mint a szigorú alárendeltségi viszony nélküli életben.

A sportember és a banausikus ember formaköre között igen benső-séges kapcsolat van. A sportoló típusa ajkolja azt a magasabb formát,amivé a banausikus ember fejlődhetik. És valóban, a sport életformájaragadja és mozgatja meg legjobban a banausikus típust s részére a kul-turál i s felemelkedés tényezőjeként adódik. Hangsúlyoznunk kell azonban,hogy a sportember önálló típust képvisel, nem pedig a banausikus formatisztul tabb, fejlettebb, értékesebb megnyilvánulását.

Mintázzuk meg ezek után a t ip ikus sportember képmását. A játé-kos keretű részélet terén serénykedő, eszményként beá l l í to t t sportoló sze-mes, ügyes, serény, kötelességtudó, megbízható, következetes, állhatatos,önfegyelmedéit, gerinces, becsületes, jószándékú és nyílt, lovagias, b a r á t ihajlamú, társaival szolidáris, kollektiv felelőségtől áthatolt, társadalmilag,formálható, de külső értékekre és eredményekre tekin tő, játékos mivol-taban kissé könnyebb fajsúlyú, józan életbeál l í tot tságú és nemes becs-vágyú, k u l t ú r é r t é k e k e t szolgáló, fejlődésképes ember. Ezzel a pozitív, ked-

1. Adickes Charakter und Weltanschauung. 1907, Dekény · id m.

54

vező képpel szembe állíthatnánk az eszmény torzképét, a játék kereteintúllendült és tiszta lényegében összeomlott sportevékenységet űző emberjellemrajzát. Nyilvánvaló azonban, hogy amint ez esetben a tevékenységnem sport, úgy az elfajult tevékenységet kifejtő egyén sem sportember,hanem vagy játékos, vagy banausikus ember.

A sportolás lélektanának tárgyalása alapján a maga teljességébenkibontakozik előttünk a sporttevékenység pedagógiai jelentősége. Va-lóban, a testi kultúra leghatékonyabb tényezőjének minősül a sport, nagynevelő értéke pedig annál is inkább hatékonyan érvényesül az életben,mert nemcsak a tipikus sportember sportol, hanem az az ember is, akinem életformát, de nemes szórakozást és felüdülést keres a sportban sannak keretében úgy testét, mint lelkét egyaránt nemesiti. A sportolóktöbbsége nem tipikus sportemberekből, hanem elméleti, gyakorlati ésművészi típusú egyénekből áll. Nagy jelentőségű ez a tény, mert ezek asportolók szórakozásból sportolnak, miközben a sport értékei testi éslelki valóságukban szabadon és szépen megnyilvánulnak. A „tipikus”sportember nem a sport immanens eszményének megvalósításáért, ha-nem mint bajnok és üres siker- és presztízsemben merő csúcsteljesít-ményekért verseng. Sajnos, a szélsőséges reklám és szenzációhajhászatkövetkezményeként a köztudat tévesen a bajnokot látja a sportem-ber megtestesülésének.

VI.A SPORT ÉRTÉKEI.

A sport lényegét, szerkezetét, jelentését és a sportolás lélektanimozzanatait megismertük. Már a sport alkatának vizsgálata cselekvésel-méleti megállapításunkat igazolta, ami szerint a sport bonyolult magas-építmény: kulturális megnyilvánulás. Ebből következik, hogy tanulmá-nyunk úgy lesz teljes, ha jelenségünket mint kulturális hatást és alkotástis elemezzük. Az első tisztázandó kérdés a sport értékeire vonatkozik.

Kétségtelen, hogy a sport önmagában is érték, ámde ez a végső,a kultúra egészében feltáruló értékesség azon értékek által érvényesülés valósul meg, amelyek a sporttevékenység konkrét valóságából fakad-nak. A sport önmagában vett értékessége szorosan összefügg a lényegjelentőségével, mert aminek jelentése és jelentősége van, az értéket isképvisel. Láttuk, hogy a sport lényege valóban elválaszthatatlanul össze-függ értékelméleti kérdésekkel, a lényeg vizsgálatakor is több iránybanfelmerültek már értékproblémák. Ezek a kérdések egyrészt a sport általmegcélzott és érvényesített értékekre, másrészt pedig a sport értékessé-gére vonatkoznak. Ennél fogva a sportforgalomban összefutó és csomó-pontot alkotó értékszálakat kell most megállapítanunk. Először is a sportértékeit, majd az értékek pontos megállapítása és sport kultúrfilozófiaijelentőségének feltárása után a sport végső értékét kell igazolnunk.

Mi a sport közvetlen célja? Mit szolgál a sport? Kétségtelen, hogvaz életet, az élet fenntartását és fejlesztését munkálja, hiszen konkrét va-lóságában mozgásból, testgyakorlásból áll. A sport célja az emberi testbiológiai szervezettségéből folyik: a testet gyakorolni, edzeni és fejlesz-

55

teni kell, mert máskülönben satnyulásnak indul. Ε biológiai szükséglet-kielégítést legeredményesebben és leghatásosabban a sport szolgálja,mert nem kényszer útján tevékenykedtet, hanem életösztönének központ-jában ragadja meg az embert- A biológiai szükségletek kielégítésére irá-nyuló testgyakorlás (sport) elemi célja az egészség biztosítása. Az egész-ség szolgálatában jelentősen szolgálja a lélek egészségének biztosításátis: megfékezheti a szélsőséges, szenvedélyes lelki megnyilvánulásokat,tehát mintegy rövidzárlat elleni biztosítékként szolgál;1

Az egészség alapvető jelentőségű vitális érték. Élettani értelembenaz egészség az élet normális formájában és aktivitásban nyilvánul megMélyebb értelemben egy szubsztanciális létező tökéletes megalkotottságátjelenti, amelynek részei a legcélszerűbben funkcionálnak Az egészség lé-nyedében hatalom, mert a testünk felett való hatalomnyilvánítást, azazuralmat jelenti. Ez az uralom nem más, mint a test lényegének, a for-mának érvényesülése és uralma. Az egészség valamiképpen mélyenösszefügg a szellemmel, amint Dyroff mondja: a szellemiség előfoka.Ahonnan hiányzik az egészség» a totalitás, az erők és funkciók egyensúlya,ott formavisszagöngyölődési jelenségek mutatkoznak. Az egészséges el-lentéte a beteg, a satnya, a hanyatló és a visszafejlődő; a szervességalacsony, szunnyadó rétegében pedig a csonka, a torz és a nem teljes.

Az egészség a szó szoros értelmében alapfeltétele az élőnek; mintérték szintén alapvető jelentőségű. Nélküle nem törekedhetnénk a többiéletérték kibontakoztatására, ezek nélkül pedig önmagunk tökéletesítését ésabszolút életcéljainkat, valamint a kultúrát sem szolgálhatjuk. A fenn-tartásnak, építésnek, fejlődésnek, az értékek munkálásának alapfeltétele azegészség.2

Igen fontos, hogy a sport helyesen szolgálja az egészséget, nehogytúllépje azt a határt, amelyen túl már káros következményeket vonhatmaga után.

A sport célja nem merül ki a test szerves teljességének, egészsé-gének, a lélekkel való harmóniájának megvalósításában: az egészségestest teljesítőképességét, hatalomnyilvánítását, erejét is fokozza. Az erő isa vitális értékek közé tartozik. Az erő hatalomforrás, az egészséges testelemi célmeghatározottságú megnyilvánulása. Egészség és erő szorosanösszefüggnek; ugyanis az egészség nem önmagában lezáruló és önmagántúl nem mutató állapota a testnek, hanem éppen alapja és forrása azerőnek, ami által önmagunkat a világfolyamat tényezőjeként kifejezhetjükés érvényesíthetjük. Az erő tehát az egészséges test képessége, fokoz-ható, világalakító megnyilvánulása. Az egészséges test megnyilvánulá-saként pedig vitális értéket alkot, ami annál is inkább pregránsan érvé-nyesül, amennyiben minden cselekvésünk és tettünk erőmegnyilvánulás.Az erőnek ezt az értékességét különösképpen a sport lényege hansú-jlyozza s mint olyat tünteti fel, amit érdemes és kell kifejlesztenünk. Azcselekvésvilág lényegmeghatározó mozzanatát az erő, mint a hatalomki-fejezés alapja határozza meg. Erő nélkül nincs hatalom és uralom.

A testi egészség és erő megvalósulása a testi szépség kibontako-zásához vezet. A sport a maga egészében olyan sajátos, szerves alko-tótevékenységként is felfogható, amely a test tökéletes szépségének kia-lakítására irányul. Belső valójában a testi egészség és szépség mélysé-gesen összefüggnek. Ez az összefüggés jelentése a következő: Az egész-

1. Dyroff: id. m. 17. ο.2. Brandenstein: Bölcseleti alapvetés. 506. ο.

56

ség előfeltételét az ápoltság, a gondozottsag, tehát az elemi festi kultú-ráltság a lkot ja ; az egészség pedig szerves teljességet, tel jes hatásfokbanérvényesülő fonnál jeleni . Az ápolt , egészséges, tel jes es összhangzatostest a faji ideált, az ember test i eszményét is kifejezi. 1 Az egészségeséserős test vi tál is értékessége szépségként tárul fel; a magvalósült formaműalkotásként is meghatározza az embert, A sport által kialakított szer-ves szépség nemcsak a tes t három dimenziós, plasztikus valóságában,hanem működésében, cselekvésében, hatalomnyilvánításában és uralmá-ban, mozgásának célszerűségében, kifejező erőtől való álhalottságaban,eleganciájában és intelligenciájában egy szóval a cselekvések kivitele-zésében tükröződő tökéletes dinamikában és ritmikéban nyilvánul meg- Egészség, erő és szépség a sport értékei. Miközben a test régió-jában ezek az értékek megvalósulnak, egyúttal a lélek egészségének,erejének és összhangjának biztosítása is megtörténik- A sportolás lélek-tanát tárgyalva l á t t uk , hogy e tevékenység nemcsak a testei, hanem alelket is hatalmas mértékben alakítja, fejleszti, és kibontakoztatja. Vájjonmelyik érték érvényesül leginkább a sport lelki megnyilvánulásai révén? A sporttal kapcsolatos érzelmi és akarati megnyilvánulások legfelsőbbfokon a bátorságban összegeződnek· Ennélfogva a cselekvő ember ön-fejlesztése úgy lesz teljes, ha a t es t i totalitáshoz a cselekvő lélek teljes-ségét jelentő bátorság erénye járul . Már az egészség és erő az élet felettvaló elemi uralmat je lent ik , de ez az uralom kifele, a tárgyi világbancsak az esetben alapozhatja meg törekvéseinket, ha lelkileg is képesekvagyunk győzelmes hatalomérvényesítésre. Ennélfogva egészség, erő, szép-ség csak akkor értékesek és érvényesülhetnek, hogyha a cselekvő lelkileg isegészséges és erős, azaz önuralkodó, fegyelmezett, nemes becsvágyú.á l lha ta tos és magabízó ember. Mind ezek a lelki tulajdonságok cselekvőbátorságban nyilvánulnak meg. A bátorság lényegevei szorosan összefügga lovagias magatartás és a generőzitás. A sport legmagasabb rendű ér-téke tehát a bátorság, a cselekvést lelki leg megalapozó, erőt érvényesítőnemes tettkészség, ami által az ember szembeszáll a nehézségekkel, ab i zon yta l anna l és a kockázatossal. A bátorság a cselekvés lényegmeg-határozó értéke és lendítő ereje.

Az egymással koordinált vitális értékek: az erő, egészség és szép-ség szorosan összeforrnak a bátorsággal s egységet alkotó kapcsolatukbanmagasabb szférába emelkednek. A bátran cselekvő, egészséges és erősember úgy testileg, mint le lki leg szép és jó; megvalósul benne a kalo.-kagathia eszménye- Az agathiát természetesen nem az erkölcs, hanema cselekvés, a telt szempontjából kell érleni: ez értelemben a helyesés célszerű, a lehető legeredményesebben keresztülvitt cselekvés alkal-mas és jó; az erre való készség pedig érték, agathia.

A kalokagathia teljes jelentése természetesen nem a sport körében,hanem az integer élet birodalmában érvényesül. Ebből következik, hogya kalokagathia eszményi cí l jától meghatározott sportcselekvés a felsőbb-rendű, integer ember kialakítását szolgálja s regyenesen a szellem ki-bontakozásának előkészítő fokozatát alkotja. Úgy kultúrfilozofiai, mintpedagógiai szempontból mély távlatú igazság következik ebből a sportértékszolgáló és megvalósító tevékenység, kedvez a magasrendű lelkiélet kifejlődésének s alkalmassá teszj az embert komplex életfeladatokbetöltésére.

1. Dyroff: id. m. 20. ο.

56

57

A vizsgált értékekről kell néhány szót szólnunk. Az egészség, erőés bátorság az értékek rangsorában a következő helyet foglalják el: tar-talmilag vitális és diszpozicionális értékek, hasznosak és nélkülözhetet-lenek, rnsrl feltétlenül szükségesek az élethez, a cselekvéshez, s ezáltal a távolabb eső, magas rendű értékek megvalósításához. A vitálisértékek az abszolút, ideális értékekkel szemben reális értékek. A vitál isértékek Önmagukban is értékesek, mert a cselekvés világát határozzákmeg, életteljesség és abszolút érték tekintetében azonban eszközértékűek.

A vitális és ideális értékek összefüggését Platon fedezte fel. A nagyidealista gondolkodó késő öregségében revidiálta a gyakorlati »életrevonatkozó tanait s a Törvényekben az emberi természet irányvonalaitkövetve fejti ki, hogy milyen államot lehet az ember világában megvaló-sítani. Ε munkájában ismét osztályozza az értékeket s élesen megkülön-bözteti egymástól az emberi és az isteni javakat. Az emberi javak azegészség, szépség, erő (testi erőj és gazdagság, az isteni javak Iegmaga-sabbika és rangelsője pedig a bátorság. íme, azt látjuk, hogy a sportvitális értékei teljesen egybevágnak a platóni emberi javakkal. (Ezekközül a negyediknek, a plutosnak is megvan a maga jelentősége a sportterén, ugyanis azt fejezi ki, hogy bizonyos anyagi függetlenség nélkülaligha állhat módunkban a sportolás, A klasszikus görök felfogás szerintcsak az anyagilag független ember élhet szabad emberhez méltó életet,csak annak állhat rendelkezésére magasrendű vagy öncélú tevékeny-ségek gyakorlásához szükséges szabad idő.) Igen meglepően hat, hogybölcselőnk a sport betetőző értékét, a bátorságot, az isteni javak élérehelyezi. Vájjon miért a bátorság telőzi be az isteni javak, értékek soro-zatát? Kétségkívül azon mély belátás folytán, hogy a vitális értékek leg-lényegükben összefüggnek a cselekvés legmagasabb rendű értékével, abátorsággal. Platon azért tartja a bátorságot a legértékesebb erénynek,mert belátta, hogy úgy az emberi, mint az isteni értékek megvalósítá-sához, a te'jes élet kivívásához bátorságra van szükség. Az első emberiérték, vagy jav, az egészség, az életet és az élet eleven valóságát, — arangelső isteni érték, a bátorság pedig teljes cselekvésvilágunkat és azértékmegvalósitó életet alapozza meg.

Nem véletlen, hogy ezt a modern szellemű, mély belátást és élet-bölcsességet tükröző tanítást a görög szellem fejtette ki, melynek egyiklegjellemzőbb megnyilvánulása a helyes cselekvésre nevelő, eszményiszolgáló testi kultúra kialakítása volt.

A sport végső értékessége magas jelentéselvek érvényéből, a sportkulturális jelentőségéből következik. A sportcselekvés kultúrcselekvés,mely nemcsak a testi kultúrát, hanem a kultúra egészét szolgálja. Kul-turális hatása egyrészt a test nevelésében és a jellem kedvező irányúfejlesztésében, tehát az egyén kiművelésében, másrészt pedig a kultúraegészének szolgálatában nyilvánul meg. A sport érték, kulturális hatásés megnyilvánulás. Mint kulturális jelenség: társadalmi és kulturális je-lentések és jelentésvonatkozások rendszere és halmozódása. Kulturális valóságában önnálló jelentést képvisel s a kultúra nagy egészébe ágya-zottan érvényesülnek a maga speciális jelentéseivel

VII.

A SPORT KULTÚRFILOZÓFIAI ELVEI.

A sport úgy a testi kultúrának, mint az összkultúrának szerves részeés megnyilvánulása. Ennélfogva mint kultúrértékre és kul turá l is alkotásrahatásra és jelentésrendszerre érvényesek reá a kultúrára vonatkozó ál-talános jelentéselvek: a halmozódás, az önállósulás, továbbá a differenciá-lódás és integráció elvei. Ezek az elvek a sport szférájában a követ-kező jelentést tükrözik:

Λ sport nemzedékek építő munkája révén, hatások es eredményekhalmozódásaként alakult ki es fejlődik.

Mint kulturális hatás és

alkotás, egyre inkább alkotójától függetlenjelentésre tesz szert, vagyis önállósul. (Ez a sajátos önállósulás különö-sen a motorsportnál érvényesül.)

A sport világa állandó differenciálódást mutat.Ez ez elkülönülési folyamai a sport integrációjával, uniformizálodási

jelenséggel párhuzamos.Minthogy a sport önálló jelentésű, jelentőségű és ertekű kulturális

valóság, megvannak autonom jelentésének megfelelő speciális kultúrfilo-zofiai elvei is. A speciális jelentéselvek az összkulfúrához való viszonyátés azzal való összefüggését határozzák meg.

Az első specialis kultúrfilozófiai elv a sport valóságából, valamintlényegének értékszolgáló meghatározottságából ered s azt fejezi ki, hogye tevékenység mindig a kultúra egészei szolgáló eszköz kell, hogy legyen,vagyis mindig a testi kultúrát s ez által az összkultúrát a szellem irány-vonalában szolgálja. Ez az alapvető jelentőségű törvény a következő-képpen szól.” A sporttevékenység es összélettevékcnység között egyen-súly kell, hogy legyen.

Vegyük közelebbről szemügyre ez elv, illetőleg törvény jelentését.Formai, szempontból katerógikír», vagyis fel tet len engedelmességet követel;feltetlen parancs formájában azt is kifejezi, hogy megszegése büntetésreméltóságot von maga után. Valóban, c törvény megsértése valóságosmegtorlással: a sporttevékenység összeomlásával kapcsolatos s olyanromboló tendenciákat szabadit fel, melyek az egyén etikus és vitálislényét megsemmisíthetik. A sport csak akkor helyes, igaz és értékszol-gáló tevékenység, ha a részélet területén a maga étoszától minősítvenyilvánul meg s nem lendül át a teljes élet szférájába.

Az a probléma merül fel i t t : vájjon hol húzódik a sport és a teljesélet határa? A legszélsőségesebb eset az, amikor a sport a határok éskorlátok ledöntésével komoly élettevékenységgé és életformává válik.Csakhogy ekkor a sportra vonatkozó egyensúlyelv abszolút érvényekövetkeztében a sport, mint olyan, megsemmisül. A keresett határ aszórakozás, a felüdülés, a természetkövetelte testgyakorlás és fejlesztéstevékenységeihez szükséges időtartammal és e tevékenységeknek azabszolút életszolgáló, praktikus tevékenységekhez való arányából hatá-rozható meg. Arra kell vigyázni, hogy az eszköz öncéllá ne legyen, ésa részélet (a játék, a sport és a szórakozás) helyesen szolgálja életün-ket. Tevékenységeink, törekvéseink, értékszolgálatunk, életmegvalósitá-sunk súlypontja mindig a teljes élet mezejére essék, még akkor is, ha arészélet területén tevékenykedünk. Hogy a káros hatású, romboló és

59

kultúrellenes tendenciákat életrekeltő súlyponteltolódás be ne következ-hessék: mérséklettel kell a részélet régiójában tevékenykednünk.

Az egyensúlyelvből fontos következményeket vonhatunk le s azokata sport valóságához közelebbről alkalmazva, egészen pontosan meg-állapíthatjuk a sport és a komoly élet határvonalát. Tudjuk, hogy azegyensúly-törvény megsértése a tiszta sporttevékenység megsemmisülé-sét vonja maga után. A törvény megsértése két irányban keltheti fel aromboló tendenciákat, amelyek úgy a test, mint a lélek irányában nyil-vánulhatnak meg. Van a sportnak egy veszélyzónája, melynek határátátlépve az egyén erőforrását a tevékenység teljesen igénybe veszi, ki-meríti, sőt az ember vitalitásának központját támadja meg. Akkor áll előez az eset, ha testi izomerőnket túlterhelve, nagyobb teljesítmény produ-kálására törekszünk, mint amit test i felépítettségünk és tartalékerőforrá-saink megengednek.1 Úgy az állandó, mint az időszaki túlterhelés komolyveszéllyel jár, mert a veszélyzóna átlépésével a sport lényege: az egész-ség és erő fejlesztése megsemmisül, sőt az erő túlfejlesztésével a belsőszervek túlterheltetnek, ez pedig az egészség összeomlását, a túlkompen-zált szív és izomrendszer romlását vonja maga után. Elrettentő példakéntlebeg előttünk a túlerős tréningnek és a megfeszített versengésnek szívreés idegrendszerre gyakorolt kártékony, sőt gyilkoló halasa. A testi ve-szélyöv mellett lelki veszélyzóna is van. A túlhajtott és végletesen egy-oldalúvá lett sporttevékenység lelki veszélyövezete ott kezdődik, ahol asport értékszolgálata háttérbe szorul s a cél a mindenáron, akár a szer-vezet idő előt t i felőrlése árán kivívott győzelem és presztízs lesz A lelkiveszélyzónát akkor lépi ál a sportoló, amikor a sport élettevékenységé-nek központjába kerül s onnan minden más tartalmat hátérbe szőrit.A szellem életében ekkor értékellenes és életellenes tendenciák kere-kednek felül, a sportoló lelkében pedig a hamis és túlhangsúlyozottbecsvágy, nagyravágyás, hiúság, féltékenység burjánzik el, a tevékeny-ség is értelmetlen látványossággá és rekordhajhászattá süllyed. Ε zó-nába egész sportközösségek és a sport iránt érdeklődő széles tömegekis belesodródhatnak. Súlyos kihatású ez a jelenség, mert üres erőkul-tuszhoz, teljesítménytisztelethez vezet s egyúttal a komoly ériekek hát-térbe szorítását, elnyomását, az elért kultúrszínvonalról alacsonyabbravaló zuhanást jelenti . A sport értekeinek lefokozódása és semmibevételea testi kultúra züllését es a szellemtől való elfordulást: az igazi érté-kekkel szemben való közönyt eredményezi. A veszélyzónák két egymás-sal koordinált rétegben helyezkednek el. Ha az egyén az egyik ”határátátlépte, úgy a másik övezet hatalmas mágnese is magához rántja.

Hangsúlyozzuk, hogy a veszélyzóna-elv nemcsak a sportra, deminden tevékenységre érvényes s általában a veszélyzónába sodródott,lényegét vesztett és túlkompenzált tevékenységnek a kultúrára gyakoroltdestruáló, értékoldó hatását mondja ki. A veszélyzónaelv egyébként azegyensúlyelv származéka, amely cselekvéselméleti szempontból a teljesés a részélet egyensúlyi viszonyát kívánja meg. Az egyensúly-törvénymegszegése az igazi értékektől való elfordulást, valamely álérték érvénye-sítését és l iszteletét jelenti . Ez tör tén ik akkor, amikor hedonista vagyhasznossági célok e j t ik rabul a társadalmat, vagy amikor helyte len érté-kelés alapján fejlesztik a k u l t ú r á t . Legjellegzetesebb példaként azt anagy kísérletet hozhatjuk fel, amit napjainkban próbál végrehajtani Orosz-ország. Természetes, hogy úgy gazdasági, mint kultúrfejleaztő és nevelő

1. Fr. H. Lorenz; Sporthygiene.

60

törekvéseik zsákutcába vezettek, mert nem lehet a társadalmat és a kul-túrát büntetlenül a történelmi materializmus elveinek megfelelő prokrus-tesi ágyba törni. Mi sem jellemzőbb erre, mint az osztályharc és technikaszempontjaitól meghatározott bolsevista nevelési rendszer merev egyol-dalúsága és értéktelensége.

A sport sajátos elveit nem meríti ki a levezetett egyensúly-törvényés származéka: a testi és lelki veszélyzónák elve. Vannak további sajá-tos jelentéselvek is, melyek érvénye a sport jelentéséből és jelentőségé-ből ered. Ezek a sport individuális, nacionális és univerzális jelentéselvei.Ε három elv forrrása a sporttevékenységnek az egyénre, a nemzetre ésaz emberiségre vonatkozó jelentése, jelentősége és értéke.

A sporttevékenység kifejtését a testi és lelki egészség biztosítása ésfejlesztése teszi szükségessé· A sportolás a lest edzése útján biztosítjaaz egészséget, kibontakoztatja és fokozza az erőket, szórakozás keretébenregenerál s az egyoldalú szellemi vagy testi munka hátrányos hatásátkiegyenlíti. Az is fontos mozzanat, hogy optimális munkára nevel, merta sportoló nagyobb mozgásintelligenciájával, ügyességével, leleményes-ségével és serénységével a munkát a lehető legkisebb erőkifejtéssel tudjaelvégezni. Az akarat edzésével és helyes fejlesztésével, az önfegyelmezéskialakításával, a bátorság és lovagiasság erényének meggyökerezteté-sével a sportoló alkalmas lesz a helyes és célszerű cselekvésre, minél-fogva az életben reá háramló feladatokat kötelességszerűen, célraveze-tőén oldja meg. A sport individuális jelentősége éppen a helyes, alkal-mas és célravezető cselekvésben csúcspontosul, ami által az egyén azéleiben derekasan helytállhat. A sportolás enné-lfogva igen nagy jelen-tőségű az egyén számára: áitaia lesz képes az ember for l i í e r agere etpáti. Közvetlen hasznossága is van a sportnak, ugyanis a sportolóember kellően érvényesítheti veszélyes helyzetekben test i és lelkierejét, valamint ügyességét. így méltán nt vezik az angolok az ökölvívást„the noble art of selfdefence”-nek. Mindezek alapján az i ndiv iduá l i s je-lentéseivel a következőképpen fogalmazhatjuk meg: az egyénnek egészségeés a helyes cselekvési készség kialakítása érdekében sportolnia kell.

Hasznossága és értékessége folytán a sport jelentősége t ú l n yú l i k azegyén életkörén: kihal az érzületi és ku l tu rá l i s szálakkal összetűzött szé-les keretű közösség, a nemzet életére, kul tu rá l i s megnyilvánulásaira is.A nemzet kötelékeibe tartozó egyének értékfelfogása a sportról divergenslehet, — egyrészt, mert számosan nem ismerik a spoit értékességét és'atestnevelés szükségét, másrészt pedig a sporttevékenység igazi szellemétérvényesítő szervezetek hi j ján a sporttevékenység végletekbe csaphat éselfajulhat, — így az a helyzet á l l elő, hogy az egyének egyik része neg-ligálja, másik része pedig végletesen igenli és életformájává teszi a spor-tot. Ennélfogva a nemzeti közösség feladata a sport egyensúly-elvének ér-vényesítéséről való gondoskodás, (hiszen nemzeti és kulturális érdekekforognak kockán) tehát a sport helyes értékelésének általánossá tétele ésa túlértékelésből fakadó szertelenségek meggátlása. A sport ügye a nem-zet szervezett hatalomnyilvánító szervének, az államnak kultúrpolitikai fel-adatkörébe tartozik. Az állami beavatkozás célját az értékérvényesüléselőmozdítása alkotja. Ezt azonban nemcsak az egyensúlyelv biztosításaindolja: az állami beavatkozás főmotívumai a sport egyéni s ez általközösségi és kul turá l i s jelentőségéből fakadnak· Az államnak egészségesés erős polgárokra van szüksége hatalmának biztosítása és növelése vé-gett. Egyrészt a honvédelem érdekei kívánják meg a polgárok testi és

61

lelki edzését és erősítését, másrészt pedig a nemzet szociális és gazda-sági hatalmának fejlesztése teszi szükségessé a testi kultúra és a sportkimélyitését.1 A testnevelés ugyanis nemcsak az egyén egészségét, erejét,-nunkabirását fokozza, hanem kihat az egészségügyre is. Ε vonatkozás-Dan a sport szociális, népegészségügyi és eugenikai jelentősége érvénye-sül. Munkaracionalizáló és teljesítményfokozó hatása révén a sport anemzet anyagi, gazdasági erősödésének tényezője. Végül mint a nemzetierzületalakítás leghatásosabb eszköze sem közömbös az állam részére.Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a sport az állampolgári nevelésértékes formája és eszköze.

Mi az áflam joga és az egyén kötelessége a testnevelés terén? Azállamnak egészséges, erős, tevékeny polgárokra van szüksége, akik kö-eíességeiknek: a haza védelme és a nemzet gazdasági, szociális éskulturális összhatalma fejlesztése kötelességének eleget tudnak tenni,ennélfogva kétségbevonhaiatlanul jogában áll, hogy polgárait egészségükÍS erejük biztosítására és fejlesztésére kényszerítse. A kényszer jogossá-gát fokozza az a körülmény, hogy a beavatkozás nemcsak az állam,de az egyén érdekeit is szolgálja: mintegy önmagával szemben biztosítjaÍZ egyén számára egészsége és ereje fejlesztésének elemi jogét. A múlt-ban — amikor az államnak kizárólag honvédelmi, azaz katonai érdek-)ől volt szüksége egészséges és erős alattvalókra — kialakult a kato-náskodás intézményes formája. Ennek keretében nagy gonddal nevelikaz egyént bizonyos harci cselekvések alkalmas véghezvitelére. A katonainevelés mozzanatait s a katonáskodást teljes mértékben a diszciplínanatározza meg. A katonai diszciplína és drill azonban teljesen a külsőkényszer erejével hatnak. A sport lényegesen elkülönül a katonáskodás-ól, mert diszciplínái lényükben öncélú és spontán tevékenség normái,ízzel szemben a katonáskodás diszciplínái csak részben vonatkoznak a ka-onai edzésre és gyakorlatokra, főleg a katonai magatartást határozzák meg.

Általános érvényű igazság az, hogy semmiféle tudatos és szerve-zeti nevelő ráhatás szabályozás és fegyelmezés nélkül nem lehetséges,”okozott mértékben érvényesül ez az elv a testnevelés terén, aholι tevékenység drill nélkül összeomlik. Úgy a sport, mint a katonáskodásdrill keretében megy végbe; mind a kettő értelmi vezetést és enge-delmességet feltételez.

Az eddigiek során a sport nemzeti jelentőségét kizárólag a hasznosságszemszögéből vizsgáltuk. A sport nemzeti -jelentőségében érzelmi vonat-íozások is érvényesülnek: mint a nemzet sportéletének megnyilvánulásanemcsak az illető nemzet sportolói testi kitűnőségének, erejének, küzdő-képességének, hanem sportolóin át közvelve a nemzet testkultúrájának,s ez által értékességének is a megszemélyesítője. Egy nemzet fiainak sport-eljesítménye mindig összemérhető más nemzetek sporteredményeivel, azarány nemcsak a testi kultúrák, de a nemzetek magasabb vagy alacso-nyabb értékének, életrevalóságának, erejének, expanzivitásáne k mértéke;s bizonyítéka lesz. Mivel a test i kutúra láthatóbb, mérhetőbb, kézzelfog-natóbb és szemléletesen megragadható eredményekben jelentkezik, mintι komplex szellemi kultúrjavak, ezért a népmilliók szemében a nemzetértékességének kifejezése és megjelenése lett a sport. Ennélfogva a nem-seli öntudat megszemélyesítője, képviselője és a nemzeti érzés eleven hor-dozójaként jelenik meg Evidens igazságot fejez ki az az állításunk, hogyi sport a nemzeti érzés kifejezésének egyik legjelentősebb és legszuggesz-

1. Dyroff: id. m. 30, ο,

62

tívebb formája. Az államnak tehát oda kell hatnia, hogy a nemzet sport-leletében a megfelelő érzelmi vezetés érvényesüljön. Erre az érzelmi ve-zetésre annál is inkább szükség van, mert csak ezen az úton és ebbenaz irányban bontakozhatik ki az igazi sportszellem.

Elemzésünk alapján a nacionalizmus elvét a következőképpen mond-juk ki: nagy életszolgáló és morális értékei, valamint közvetett hasznos-sága folytán a testnevelés és a sport ügyét az állam kultúrpolitikai felada-tai körébe kell sorolni, hogy a sport fejlesztése és általánossá tétele általa nemzet politikai hatalmát növeljük. A sporttal kapcsolatos nemzetifeladatok sorába tartozik az érzelmi vezetés biztosítása és az értékekirányában kibontakozó szellem érvényesítése is. A sportügy tehát politi-kum, a sport irányítása, szervezése és fejlesztése az állam feladata.Nyilvánvaló, hogy a nacionalizmus elve a sportnak nemzeti intézménnyévaló kiépítését kívánja meg. A görögök sportja nemzeti intézmény volt,ennélfogva értékei sokkal jobban és tisztábban érvényesültek, mint amodern sporté, melynek nemzeti intézménnyé való fejlődési folyamatamég alig hogy megindult.

A test nevelése, fejlesztése, nemesítése nemcsak az egyén és anemzet javát, hanem az emberiség közös érdekeit is szolgálja. Egészentermészete; tehát, hogy a testnevelés értékes és legvonzóbb formájának,a sportnak az ügye az emberiség és kultúra közös ügye lett. Innen ereda sport univerzális jelentéselve: sportkultúra szervezése, fejlesztése, elő-relendítése az emberiség feladata. Kétségtelen, hogy a sport már egyéniés nemzeti megnyilvánulásában, hatásában az emberiség fejlődését, ne-mesedését, az emberiség kultúrájának gazdagodását jelenti. Azonban asportkultúra építésében nem bizonyulhatnak elegendőnek az egyéni ésnemzeti törekvések: az összes egyéni és nemzeti megnyilvánulásokatössze kell kapcsolni, hogy céltudatos nemzetközi együttműködés általvirágoztassuk fel és alakítsuk ki a sportkultúrát.

A nemzetek egymásközti érintkezésének legközvetlenebb és legő-szintébb formája kétségkívül a sport. A nemzetközi sport kapcsolatok aközlekedéstechnika szédületes fejlődése következtében hihetetlenül ki-mélyültek s hozzájárultak a nemzetek közeledésének előmozdításához.A sportbarátság és bajtársiasság, a sportolók nemzetközi szolidaritásaegyre inkább kimélyül s ez a folyamat egyáltalán nem jut ellenkezésbea nemzetek sportközi érintkezése állal fellángoló és öntudatosuk) nemzetiérzéssel. A sportkapcsoíatok közös, átfogó és széles keretű szervezet ki-alakításához vezetnek. Ezek a keretek minden sportok)! felölelnek; halá-raikon belül úgy az egyéni, mint a nemzeti törekvések t isztán kibonta-kozhatnak és érvényesülheinek. Ilyen egyetemes csúcsszervezetekre éslegfelsőbb fórumokra szükség is van, mert ezek határozzák mea a sportnormáit, biztosítják a nemzetközi kapcsolatokat. A legegyetemesebb és leg-átfogóbb nemzetközi sporlk. retet az olimpiai versenyek je lent ik . Csúcs-szervezetek és az olimpiai játékok nélkül az egyes nemzetek sajátos kultú-rájának és jellemvonásainak hatása kelleténél erősebben érvényesülne asportban, továbbá a nemzeti kultúrkörökön belül az mind élesebbendifferenciálódnék, úgy hogy a fejlődés idővel a sport egységének meg-bomlásához vezetne. Ennélfogva az egyetemes sportszervezetek, olim-piászok, szűkebb körű nemzetközi versenyek a sport egyetemes célkitű-zéseit, egységének megőrzését, eg yszóval az integrációt szolgálják.

A sport világában igen értékes nemzetközi együttműködés alakult

63

ki. Ebben a kultúrszférában, éppen úgy, mint a tudomány terén, őszinteés bensőséges, egységes szellemű munkálkodás folyik. Természetes, hogyezen a területen sem tökéletes meg az emberiség együttműködése, ámderemélni lehet, hogy egykor majd a modern sport is olyan etikus, Össze-tartó ereje lesz az emberiségnek, mint a görög agónisztika volt. A gö-rögség életében tökéletesen érvényesült az univerzális jelentéselv amikoraz élisi hírnökök meghívták az egyes államokat az olimpiai versenyekre,életbe lépett az ekecheiria, az isteni béke s az olimpiász tartama alattgörög férfi nem foghatott fegyvert, s szünetelt minden háború.

A feltárt speciális kultúrfilozófiai jelcntéselvek a legszorosabbanösszefüggnek a sport jelentésével s a lényeg t iszta érvényesülését, kul-túrértékké minősülését határozzák meg. A sport egyéni, nemzeti és egye-temes jelentéselve alapján immár minden élet- és kuilúrvonalkozásbanéles megvilágításban bontakozik ki előttünk jelentősége és értéke. Integ-ráns része az életnek és kultúrának, ezért nemcsak az egyéni és nem-zeti erőkkel, hanem az emberiség erőinek céltudatos összefogása útjánkell fejlesztenünk és szellemmel megtöltenünk.

VIII.A SPORT ANTINÓMIA.

A sport lényegének, jelentésének, értékcinek és kultliifilozófiai je-lentőségének vizsgálata után immár csak egy végső kérdés tisztázása vanhátra, ami után tanulmányunk természetes nyugvópontjára jut· Ε kérdés-ben az összes vonatkozásszálak összefutnak s az a probléma vár meg-oldásra: vájjon a sport, mint kultúr- és életmegnyilvánulás pozitív érté-ket képvisel-e? A végső értékességre vonatkozólag két, egymásnak hom-lokegyenest ellenkező válasz adható. Valóban, a gondolkodok egy részea sport értékességet, más része pedis,' értéktelenséget, kullúiellenességétbizonyítja. A végső értekelés világnézeti beállítottságunk irányvonalát kö-veti, kétségtelen tehát, hogy a sport pozitív vagy negativ értekké minő-sítésében szereimez jut a gondolkodó étosza is. Küszöböljük ki ezt aszubjektív mozzanatot s csak a kétféle értékelés tényével foglalkozzunk,hogy eldöntsük: van-e sportantinómía? Az lesz a legcélszerűbb, ha asport pozitív és optimisztikus ériekelésének állasponijat szembeállítjuk anegatív és elutasító értékeléssel.

Vájjon pozitív érték-e a sport? — erre a kérdésre szerény ta-nulmányunk során az igazság szeretetétől hajtva igenlően feleltünk s arraaz értékelő álláspontra jutottunk, amit a legtöbb gondolkodó képvisel. Pla-fon munkáiban találkozunk először a testi kultúra s impici te a sporthelyes etikai és esztétikai értékelésével. Bölcselőnk sokszor érint i a test-nevelés kérdéseit, hangsúlyozza a testi kultúra és a sport nagy nevelőértékét. „Tökéletlen az az ember, aki csak lelkét gyakorolja, testét viszonttunyaságnak és semmittevésnek engedi át.” Eszményi államában ugyanolyan gondot fordít a polgárok testi mint szellemi nevelésére. Ő az elsőgondolkodó, aki teljes jelentőségében felismeri a sport individuális ésnacionális jelentéselvét s azok következményeit levonva az állam általintézményesített nevelés tengelyébe helyezi a testnevelést; továbbá a tes-tileg legkiválóbbakból, a bátorság erényének megtestesítőiből szervezi az

64

őrök osztályát, ezt a drill által meghatározott, állandó néphadsereget.Aristoteles is a politikai hatalom pozitív tényezőjének tart ja a művészineveléssel kapcsolódó testnevelést s hibásnak minősíti azt az államot,melyből hiányzik a testnevelés. Az újkori gondolkodók közül Locke-rahivatkozunk, a testnevelés gondolatának nagyhatású szószólójára. Amodern sportot számos bölcselő magasra értékeli. így Scheler a sportotpozitív kultúrmegnyilvánulásnak látja s úgy az aszkézíssel, mint a hédo-nizmussal ellentettnek minősíti; továbbá utalunk Brandenstein cselek-véselméleti meggondolásaira és Kornis Gyula kultúrfilozófiai és kultúr-politikai tanításaira. Kornis a kultúra integráns részének mondja a sportot,hangsúlyozván, hogy a nemzet politikai hatalmának erősödését is elő-mozdítja,l

Állítsuk most szembe e határozott igennél a néniét, a pozitív éílé-jkesség tagadását. Míg a cselekvés embere általában megérti, becsüli és; lértékeli a sportot, addig a gondolkodás és művészi alkotás emberénél; »már súlyos kifogások merülnek fel- Észreveszik a sokszólamú, csupaföftébari és fortísszimóban hangszerelt lármás induló zenéjében a zöre-jeket, disszonanciákat és diszkrepanciákat. Nem csoda tehát, hogy szinteeleve elfogultak a finomabb életformájukkal, szellemi beállítottságúkkalhomlokegyenest ellenkezőnek tetsző sport iránt. Averzióval szemlélikezt az ő világuknál kezdetlegesebb, naivabb, spontánabb világot s elfor-dulásukat mintegy érzelmileg indokolja az a kultúra- és eszmeellenes,materialisztikus beállítottság, mely külsőleg oly annyira jellemzi a sportot:a testi erő, a dagadó izmok, a robusztusság, a merő teljesítmény lélek-telen kultusza. Úgy látják, hogy az ember új ideálja; az öntelt, üres ésarchaikus rnosolyú bajnok letaszította magas piedesztáljáról a szellememberét. Vájjon nem úgy jártunk e a sport általánossá tételével, minthagyermeteg módon kibocsátottuk volna a palackból a felhőkig tornyosodó,kultúránk szellemét végveszélybe döntő dzsint?

A testi kultúra értékét egyesek — igy a cinikusok és a stoikusok —már az ókorban kétségbe vonták. A középkori keresztény világszemléletteljesen a szellem sugárzó napja felé fordult, fez azonban nem jelentabszolút testellenességet. Gondoljunk csak a lovagkor magas rendű,erkölcstől áthatott és értékes testi kultúrájára.) A modern sport pesszi-misztikus megítélése teljesen világnézeti indokolású. Ezzel kapcsolatbanmegjegyezzük, hogy csak a sportot, nem pedig a testi kultúrát tartjákáltalában értékellenes megnyilvánulásnak. Kétféle érveléssel lehet asport értékének bizonyítására tö rn i : az első az életformából indul ki, amásik pedig a sport alkatából: záró tételük azonban teljesen meg-jegyezik: hanyatlási jelenségnek minősiti a sportot. Lássuk most már ezérveléseket.

Peters a sport lélektanáról i r t mély, de töprengő szellemű munká-jában az életformák metafizikai hátterét nyomozva halad előre s a sportlényegét a teljesítményi mivoltban pillantja meg. Hangsúlyozza, hogy asportban a teljesítményiség önállósult, ez pedig az értéktudatot semmi-síti meg, mivel a teljesítményre beállított embernek csak lelki „felkurb-lizásra” van szüksége. Ez az út nihilizmushoz vezet. A nihilista élet-forma megtestesítői: a dekadens és sportember. Míg a dekadens kiszakada tettből, semmit sem tud igazán befejezni s kezeivel a semmibe markol,addig a sportember jellegzetesen mindent befejez. Ő a hétköznapok

1. Platon: Rep. Ill, VIII. stb., Aristoteles: Politika. VIL—VIII., Peters: id. m-XII.-XIII. ο., Komis: id. e. stb.

65

zsenije, aki mindenütt otthon van, hiszen amihez csak profán keze hoz-záér, hétköznapivá válik. A sportember a tipikus könyökember: az ered-mény és előrehaladás alkotja létének pi l lérei t : mindig valami valóságotragad meg, mindig előrehalad, (a dekadens sohasem), a lehető legnagyobb'hatásfokban érvényesíti önmagát. Ámde minden eredménye, lendülete.és energiája ellenére lelke mélyén mégis gyávaság és fáradtság honol.Mivel neki minden „csak sport,” sohasem juthat el az élet forrásához.Itt adódik dekadens és sportember közt az alapvető alkati megegyezés.A sportoló lényegében a dekadens embert fenyegető testi összeomlástakarja kikerülni; ez sikerül is neki: a pusztulást a test szférájából elhá-rítja, — de úgy, hogy azt a szellem világában tolja át.1

Kérdés, helytállónak bizonyul-e ez a karakterológiai alapokra épí-tett, érdekes elmélet? A sport lényegének ismerete alapján megállapíthatjuk,annál is inkább tarthatatlan, mert a teljesítményben pillantja meg böl-cselőnk a sport alapvető mozzanatát. Elemzésünk szerint a sporl leg-lényege a részélet területén való öncélú, spontán funkcionálásban áll. Eza funkcionálás természetesen teljesítménnyel kapcsolatos, csakhogy ateljesítményre való beállítottság a gyakorlati élet bármelyik tartományábanjelentősen érvényesül, hiszen ott, ahol valamit tesz az ember, ott rend-szerint teljesítményt akar produkálni s hatalom gyakorlására törekszik.Természetes tehát, hogy a sport világában is teljesítmények produká-lására törekszünk, csakhogy ez a teljesítményiség a sporttevékenységtőlel nem választható kísérő jelenség. Azt is kimutattuk, hogy a merőteljesítményre való beállítottság a sport lényegét zúzza össze s a sport-formájú cselekvést komoly tevékenységgé teszi. Ha a sport átlendül arészélet határain, már megszűnt sportnak lenni. Nyilvánvaló, hogy Peterselőtt főképpen a lényegét vesztett, elfajult sporttevékenység lebegett,amikor éles és lesújtó ítéletét kimondotta. Azt az állítását sem fogad-hatjuk el, hogy a sport szükségképpen a szellem dekadenciáját jelenti.Tanulmányunk során éppen annak a bizonyítására vetettünk nagy súlyt,hogy a sport szorosan összefügg a szellemmel, annak előfoka, a sport-tevékenység pedig evolúciós megnyilvánulás, amely a maga teljességében,közvetlen és közvetett kihatásaiban az életet és a kultúrát szolgálja.Éppen az ellenkezője érvényes annak, amit Peters állít: nem nihilizmust,de életigenlést és értékigenlést jelent a sport.

A dekadencia-elmélet tarthatatlanságát igazolva foglaljuk mostmintegy elméletté össze azokat a sport negatív értékét hangsúlyozó érveket,melyek szerint az lényegében túlkompenzációs jelenség. A meggondoláslényege a következő: A modern élet egyoldalú és éles ráhatásai úgy atestet, mint a lelket sértik, deformálják, ennélfogva felmerült a regene-ráció biztosításának szüksége. Ez a törekvés vezetett a modern sportkialakításához, a célt tehát a testi elsatnyulás kikerülése alkotja. Asport azonban nemcsak a satnyulási megnyilvánulásokat kompenzálja,hanem túlkompenzációhoz vezetett: túlfejlesztette a funkciókat, ennél-fogva tehát a modern sport szívtágulásban szenved. Mentől szélesebbkörre terjed ki, mentől általánosabbá válik, annál inkább érvényesülkomolyságban, szellemben és értékes tartalomban való hiánya. Elfajul ajátékkarakter, s a szenvedély elharapódzása versengési őrülethez vezet;szellemnélküliségében pedig elpusztítja alkotóját, az embert és kultúráját.

Dyroff szerint a sport akkor indul fejlődésnek s bontakozik ki, amikora kultúra összhangja bomladozni kezd s a szellem túlsúlyával szemben

1. Peters: id. m. 84—92. ο,

66

felmerül a test irányában való kompenzálás szüksége ennélfogva a tár-sadalom és kultúra hanyatlásának tünete. Arra is hivatkozik, hogy eddigmég egy sportkultúra sem bizonyult állandónak, megszűnt a görög agó-nisztika és gimnasztika, felbomlott a lovagkor testi kultúrája is.1 Meg-jegyezzük, hogy nemcsak az egyes sportkultúrák multak el és bomlottakfek hanem általában minden kultúra, mint történeti termék alá van vetveaz időbeli bomlásnak és elenyészésnek. Dyroff mély igazságot érint akkor,amikor a kultúrák expanzivitása, virulása és a sportkultúra összefüggéséthangsúlyozza. Csak abban nincs igaza, hogy a sport kulturális hanyatláskórtünete· A görög kultúra hanyatlása belső összefüggésben állt a görögéletforma bomladozásával és a görögség faji pusztulásával; — ez álta-lános hanyatlás egyik jelensége a testi kultúra szellemének hanyatlásaés az agónisztika felbomlása. Ugyanígy társadalmi, gazdasági és kultu-rális okok hatása alatt bomlott fel a lovagság intézményének struktúrája;ennek párhuzamos kísérő jelensége és közvetkezménye pedig a lovagkortesti kultúrájának feloldódása volt.

Kultúra és sport között funkcionális viszony van. A történet tanú-bizonysága szerint csak magas színvonalú kultúra talaján fejlődik ki asport.8 így igen értékes, tiszta sportélet virult Hellász klasszikus korában.A görögök mély eszmei tartalommal töltötték meg a gimnasztikát, a testinevelést a múzsái nevelés szerves részévé avatták s a nemzeti intéz-ménnyé lelt, vallási kultusszal szorosan összekapcsolódott agónisztikáta testben és lélekben szép és jó ember kialakításának szolgálatába álli-lották. A hellenisztikus korban a görög sportélet lassú, de feltartózha-tatlan hanyatlásnak imdult: nem sikerült Rómában való átültetése sem,ahol láványossággá süllved! és a cirkuszok vére«, arénájába hanyatlott.A rómaiaknál (a klasszikus korban) a katonai szolgálat pótolta az öncélútestedzést, majd később a hanyatlás és elpuhulás korában a rikító effek-tusú, kegyetlen játékok lettek a sport pótlékai. A lovagkor erkölcsiszellemtől áthatott testi kultúrája nem az öncélú sportélet kialakításárairányult, hanem a testi és lelki derekasság, valamint a mérték megva-lósítását szolgálta. A modern sport sajátos és újszerű alkatának kibon-takozása az indusztrializmus kialakulásával, elterjedése pedig azzal aszédületes kulturális és gazdasági fejlődéssel esik egybe, amely a nyu-gati államokban az utolsó félszázad óta végbement. Motívumai ennél-fogva egészen mások, mint az agónisztikáé vagy a lovagkor testi kultú-rájáé- Hazája Anglia; eredete népi megnyilvánulásokban, az angolszá-szok faj tulajdonságaiban gyökerezik· Az angol nép értékes kvalitásaimagyarázzák etikus alkatát és hódító jellegét.

Kétségtelen, hogy a sportkultúra kibontakoztatásához bizonyos külsőtársadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Alapvető jelentőségű bi-zonyos demokratikus keret, mert a sporttevékenység gyakorlása csakközösségi alakulatokon belül lehetséges, ebben pedig csak társadalmilagegyenlő emberek foglalhatnak helyet. Elengedhetetlenül szükséges to-vábbá az anyagi jólét is, mert ez teszi lehetővé, hogy az egyén szabadonrendelkezhessék a sporttevékenység kifejezéséhez szükséges idővel. Azanyagi jólét azonban nemcsak mint a tevékenységhez szükséges szabadidő biztosítója prominens jelentőségű: meghatározza a sport elemi lehe-tőségét is, hiszen magasabb életszínvonalat biztosító jólét nélkül a testkellő ápolása és kondícióban tartása sem lehetséges. Nyilvánvaló tehát,

1. Dyroff: id. m. 11.-16. ο.2. Kornis: id. e.

67

hogy a sport a történelem folyamán ott virágzott fel, ahol ezek az alap-vető szociális és politikai feltételek: jólét, szabad idő, bizonyos demok-ratikus keret megvoltak. A görög és a középkori sport egy-egy társadalmiosztály testi kultúrájának megnyilvánulása volt. A modern sport jóvaldemokratikusabb, de talán éppen ezért szélsőségesebb és kevésbé ho-mogén intézmény. Megjegyezzük, hogy az antik és a középkori sport,mint egy hatalmon lévő társadalmi osztály kultuszszerűen kiépített te-vékenysége, már magában korporativ megnyilvánulás volt; ezzel szem-ben a modern sportra az egyesületi szervezetrendszer, a külön sportkorpo-ráció, ez a modern kaszt, jellemző. Tehát mig a múltban a legmagasabbkultúrájú népek uralkodó társadalmi rétege (kasztja) sportolt, addig maa sportolók törekednek kasztszerű keretek kialakítására. A mondottakalapján az az igazság bontakozik ki, hogy a sport csak magas kultúrájúnépeknéJ virágzik és a sport-, illetve testi kultúra színvonala egyben azösszkultúrának is a fokmérője- A sport genetikus szemlélete alapján olyanérvekre tettünk szert, amelyekkel szemben összeomlik azon elmélet, melyszerint a sport, mint kulturális túlkompenzációs jelenség, értéktelen. Ahibás érvelés tengelyét a túlkompenzációs mivolt bizonyítása alkotja, ezazonban téves, mert a sport sem nem kompenzáció, sem nem túlkom-penzáció, legfeljebb csak bizonyos megnyilvánulásaiban kompenzálhat. Deaz esetleges kompenzációs funkció alapjában véve alárendelt jelentőségű.

A sport értékének negativ megítélése tarhatlannak és érvénytelennekbizonyult. Feltétlenül bizonyos tehát, hogy a sport pozitív, értékes kul-turális megnyilvánulás, amely csak a magasabb anyagi és szellemi mű-veltség talaján bontakozhat ki. Mint társadalmi és kul tu rá l i s jelenség:bonyolult hatás- és kölcsönhatás csomópontot alkot, pozitív és negativértékű kisérő jelenségeinek rétegéből pedig lényege nehezen hámozhatóki. Ezért vigyázni kell, nehogy bizonyos kisérő jelenségek alapján egy-oldalúan ítéljük meg s ez áitai antinómia-szituációt teremtsünk. Vizs-gálatunk azzal az eredménnyel záruk hogy sportantinómia nincs, csakantinómia-látszat merült fel a sport egyedül érvényes pozitív értékelé-sével ellenkező, negatív értékelés ál tal .

Két kérdésről szolunk még: korunk sportéletének tömegjelenségmegnyilvánulását világítjuk meg es megvonjuk a sport jövőjének körvonalait.

Több ízben nyomatékosan u t a l t u n k arra, hogy a sport korunk ieg-szuggesztivebb, nagy tömegeket megmozgató, közösségi kereteibe vonzómegnyilvánulása. A besorozottak es megmozgaíottak valóban tömegetés pedig szivvel-lelekkel a sporthoz kapcsolódó tömeget a i k o í n á k ; csak-hogy ez a tömeg nem ölel fel olyan széles rétegeket, mint ahogy álta-lában vélik s amint erre a külső jelekből következtethetünk. A nemzetetalkotó egyének tömegéhez mérten ma még a sportolók igen kicsiny ésvékony réteget alkotnak. A statisztika adatai alapján megállapít hó, hogya sport még. a legműveltebb és leggazdagabb népeknél sem általános.Az arány kedvezőtlenebb olt, ahol a sport most van rneghonosodóban sszinte napjainkban indult kibontakozásnak a test i k u l t ú r a . Ez a jelenségszorosan összefügg az adott szociális és k u l t u r á l i s á l l apotokka l , az egyesnéprétegek művelődési színvonalával, társadalmi és k u l t u rá l i s felemelke-dési törekvéseivel. Egészen természetes, hogy a testi kuli ura térhódításaa szociális viszonyok javulásával és az é l e t - s t andar t emelkedésével szo-rosan kapcsolatos. A sport meggyökereztetése, széleskörűvé tétele ésnemzeti intézménnyé való fejlesztése annál is inkább nagy jelentőségűállami feladat, mert ma még nem gyökerezett meg olyan széles területen,amint ez szükséges volna.

68

A modern sportnak van egy kártékony kísérő jelensége; ezt a vad-hajtást a testi kultúra érdekében le kell nyesni a sport viruló fájárólKorunk, mely a felszínes és rikító reklám, valamint a felemelkedő tö-megek primitív keretek között mozgó szenzációéhségének kielégítésérealakult iparok kora is, — (ilyen ipar lehet pl. a sajtó és a film,ha a mesterséges és irányzatos hangulatkeltést szolgálják) — nem elég-szik meg azzal, hogy a tömegek szenzációéhsége természetes úton éseszközökkel elégüljön ki·1 A szenzációéhség kielégítése ennélfogva úgytörténik, hogy annak a pillanatnyi kielégítés mellett újabb és erősebbtápot adnak, még jobban felszítják, mesterséges eszközökkel felfokozzák.A tömeg szenzációéhségének egyik természetesi kielégítési formája a lát-ványosság, ennélfogva a látványossága degradálódott sport is. A szenzáció-keltés ipara a tömegek érdeklődését kihasználva teljesen kisajátította a sport-propagandát s arra tör, hogy mentől jobban felfokozza a sport mint szen-záció iránti érdeklődést. Az eredmény: az üzleti érdektől vezetett, ízlés-telen és értéktelen reklámhadjárat, rekord — és rekorder-kultusz — egye-nesen visszaborzasztja az ítelőképes, jó ízlésű embert. Elfordulnának asporttól, ha valóban az volna, aminek ez az álpropaganda beállítja. Ép-pen ezért meg kell szabadítani a sportot kisajátítóitól, megrontóitól ésdiszkreditálóitól. Hiszen nincs szüksége erre a lényegét meghamisító, be-ugrasztó, nagyhangú propagandára és üzleti beállításra, amely kihatásai-ban egyenesen lényegének romlását okozza. Ennek a hatása alattvetkőzik ki nemes lényéből és egészen a látványosság alantas porondjáig[süllyed· A látványosság arénájában pedig már nem sportemberek szabad,szép és emberhez méltó megnyilvánulása, hanem pénzért vagy hamispresztízsért versengők alantas cirkuszi tevékenysége tárul elénk.

A sport körül kifejtett talmi propanda élősködő és destruktiv mivoltakétségtelen Annál is inkább meg kellet ezt a kérdést világítani, mertezek a visszatetsző jelenségek a felületesebb szemlélő előtt a sport lényeg-kisugárzásának tűnnek fel. Nem szorul a sport a körülötte végbemenővad tohuvabohura, sokkal inkább méltó megbecsülésre és nemes lényegétmegillető értékelésre van szüksége. Méltán vindikálhatjuk a sport részérea nemzeti véderőt, a hadsereg megillető tiszteletet. Meggyőződésünk,hogy minden igazi sportember a sport kibontakozó értékeiben ragadjameg tevékenysége jutalmát s elfordul attól a körülötte teremtett álkultusz-tól, amely egy színvonalra helyezi az embert a versenylóval, vagy rob-banó motorral.

Milyen távlatokba állíthatjuk be a sport jövőjét? Minden reményünka mellett szól, hogy a modern sportkultúra helyes irányban fog fejlődniés kibontakozni. Reményeink legerősebb biztosítékát a modern államsport iránti nagy érdeklődése alkotja, minélfogva bizonyosra vehető, hogya sport rövidesen nemzeti intézménnyé alakul s a nemzetközi keretekés kapcsolatok is tökéletes formát öltenek. Jövőben a sport egyetemesés általános lesz. A jövő tökéletesebb munkamegosztású, fejlett techni-kájú kultúrállamában jóval több szabad idő felett rendelkezik majd azegyén, mint ma s ekkor a sport lesz az ember szabad tevékenykedé-sének egyik legáltalánosabb formája.

Biztató és hívó távlatok tárulnak elénk; harmonikusabb akkorddalnem is zárhattuk volna le tanulmányunkat, mint a sport jövőjének vázo-lásával.

1. E. A. Ross: Social Psychology. 1909. 63. ο.

TARTALOMOldal

I. Bevezetés .................................................................................................. 3H. A sport cselekvéselméleti jelentése....................................................... 7III. A sport lényege...................................................................................... 15IV. A sportétosz, a fair play és a drill.......................................................... 37V. A sportolás lélektana.............................................................................. 46VI. A sport értékei........................................................................................ 54VII. A sport kultúrfilozófiai elvei................................................................. 58VIII. A sportantinómia....................................................…............................ 63