A tények, amelyek kérdéseket vetnek fel: • A Biblia egyetlen eredeti kézirata sem maradt fenn. Minden fennmaradt kézirat

másolatok másolatainak a másolata. A fennmaradt másolatok között nincs két teljesen egyforma. Az Újszövetség (ÚSZ) esetében több a változat (kb. 3-400.000), mint ahány szó van az ÚSZ-ben (kb. 140.000).

• Maga az Ószövetség (ÓSZ) 23 olyan műre utal olvasnivalóként, amelyek elvesztek. A zsidóságban az ÓSZ iratai mellett még több mint 50 vallási irat keletkezett, amelyek hatottak a zsidó és keresztény hitvilágra.

• Maga az ÚSZ is 2 olyan levélre utal, amelyek elvesztek. Maguk az evangéliumok közlik, hogy nem tartalmaznak mindent Jézusról (Jn 20-21), és hogy más evangéliumok is születtek (Lk 1). Az ÚSZ iratai mellett több mint 50 más evangélium, cselekedet, levél és apokalipszis keletkezett.

• Az izraelita és a protestáns ÓSZ-hez képest a katolikus és az ortodox ÓSZ-ben néhánnyal több könyv van.

• Az ÚSZ-i kánon minden egyházban ugyanaz, de csak a 4. századra lett véglegesítve, és sosem határozta meg egyetemes zsinat.

• A Biblia szerzői szerint a Biblia üzenetétől evilági életünk és örök sorsunk függ. A kérdések, amelyek válaszra várnak: • Vajon mi a fenti tények valódi jelentősége, és ezt hogyan tudjuk megítélni? • Valóban fennmaradt-e az eredeti üzenet, és ezt honnan tudhatjuk? • Miért éppen azok az iratok kerültek bele a Bibliába, amelyek ma benne vannak? • Honnan tudhatjuk, hogy nem maradt-e ki valami fontos? Bízhatunk-e a Bibliában?

A mai korszellem azt diktálja, hogy végső soron minden vallás ugyanarról szól, és ugyanúgy Istentől van, és ugyanúgy Istenhez vezet. Ilyesmit kijelenteni azonban csak a vallások rendkívül felületes ismeretében lehet. Istenképeink szükségszerűen korlátoltak, esetlegesek, ezért mindnyájan rászorulunk arra az istenképre, amit maga Isten adhat nekünk önmagáról.

Róm 1:18 Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. 19 Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. 20 Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, 21 hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett. 22 Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, 23 és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével. Róm 2:14 Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. 15 Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd, 16 azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.

A különböző kisebb-nagyobb vallási irányzatok alapítóinak gondolatvilágán jól látszik a vallási-kulturális háttér. Ez Jézusról is elmondható, de az ő esetében mesterségesen létrehozott háttérről van szó, ami maga a zsidóság. A zsidóság ugyanis a saját hagyománya szerint a puszta létezését is annak köszönheti, hogy Isten egy gyermektelen öreg házaspárral csodát tett. A semmiből hozott létre egy családot, egy nemzetséget, egy népet, hogy velük századokon át együtt éljen. Isten tehát nem csupán egyszer valahol tett valamit, hanem századokon át cselekedett ennek a népnek a történelmében. Így a környező népek is felfigyelhettek a zsidóság sajátos istenképére és történelmére.

Az évszázados együttélés ellenére a zsidóságra is hatottak a környező népek vallásai és istenképei. Amikor pedig Isten – az evangéliumok szerint – Jézusban emberré lett, a zsidóság többsége nem ismerte el Jézust a Messiásnak vagy Isten Fiának. Akik azonban elfogadták, azok Jézus személyében, tanításában, tetteiben évszázados történelmi előkészületek beteljesedését látták. Ezért olyan fontos megvizsgálni az evangélium évezredes előkészítésének és az evangéliumoknak mint tanúságtételeknek a történeti megbízhatóságát.

A Szentírás üzenetének fennmaradását a következő három viszonylatban fogjuk vizsgálni - a Szentírás szövege és az anyag, - a Szentírás szövege és az idő, - a Szentírás szövege és az ember. Ez azért fontos, mert - ókori szövegekről van szó - egyiknek sem maradt fenn az eredetije, csak másolatok, - a másolatok között nincs két teljesen egyforma, olyan sok közöttük az eltérés. Hogy ezeknek a tényeknek mi a jelentőségük a Biblia megbízhatóságát illetően, azt fogjuk közelebbről is megvizsgálni.

Bármely ókori szöveg esetében természetesnek vesszük, hogy nincs meg az eredeti, a Biblia esetében mégis sokakban ott van ez az igény. Ez az igény érthető, de figyelembe kell venni, hogy ilyen időtávolságból nincs mód annak megítélésére, hogy egy adott iratot valóban annak szerzője írt le. Például ha találnánk egy 1. sz-i kéziratot, aminek a végén ezt olvassuk: „Ezt én, Jézus írtam”, akkor sem lehetnénk 100%-osan biztosak abban, hogy nem hamisítványról van szó.

Például az ÚSZ fennmaradt kéziratainak hordozóanyaga: • 116 papirusz • kb. 4400 pergamen • kb. 1300 papír alapú (ezek mind 9. sz. utániak).

Az egyiptomiak kb. a Kr.e. 3. évezredben kezdtek el a sásból „papirusz”t készíteni. Maga a „papirusz” kifejezés az ÓSZ ógörög fordításából (Septuaginta, röv. LXX) való, a Jób 8:11-ben ugyanis („Nő-e nád mocsár nélkül?”) a „nád” szó görögül papürosz. A nílusi papirusz sás annak idején akár hat méter magasra is nőtt, és sok mindenre használták (mint a Távol-Keleten a bambuszt). A papirusz készítése szakszerű eljárást igényelt. Szárából 40-50 centis csíkokat vágtak, és azokat pár centi széles csíkokra metélték, és e csíkokat fektették keresztben egymásra, majd összepréselték, egyúttal a nád saját nedvével egymásra is ragasztották őket. Az átlagos papirusz lap így kb. 50x25 cm-es volt. A napjainkra fennmaradt bebarnult, törékeny papiruszlapokkal szemben a friss papirusz rugalmas, és világos sárgásfehér színű volt. A lapnak mindig arra az oldalára írtak, amelyiken a csíkok vízszintesek voltak, így nem kellett a sorokat megvonalazni.

Idősebb Plinius (Kr.u. 1. sz.) számol be a legendáról, miszerint Kr.e 2. sz-ban Eumenész pergamoni király a híres Alexandriai Könyvtárhoz hasonlót akart építeni, de az egyiptomi uralkodó ezt nem engedte, és megtiltotta a papirusz-kivitelt. Így kényszerültek volna a görögök az állati bőr kikészítésére. Tény azonban, hogy a görögök már korábban is használtak állati bőrt ilyen célra. Pergamon városa mindenesetre az ókorban valóban nagy „pergamen” gyártó volt. A pergamen készítése szakszerű eljárást igényelt. Az állat bőrét lenyúzták, pár napig mészoldatban áztatták, majd levakarták, lemosták és kifeszítve szárították, végül habkővel polírozták, fényesítették. A bőr eredetileg szőrős oldala mindig egy kicsit sötétebb volt. A kódexeket úgy kötötték, hogy kinyitva vagy világos vagy sötétebb oldalak álljanak egymással szemben. A papirusszal szemben a bőrön előre meg kellett húzni a sorok vonalait, ezek egy része a fennmaradt pergameneken még mindig látszik. Mivel a pergamen drága volt, a már nem kívánatos szöveget habkővel újra lecsiszolták róla. Az ún. palimpszeszt („újravakart”) bibliai szövegek is olyan pergamenek, amelyeknek bibliai szövegét lecsiszolták, és mást írtak rá, de a mai kutatók különböző kémiai eljárásokkal ismét láthatóvá tették az eredeti bibliai szöveget (pl. Codex Ephraemi Rescriptus). A 310 fennmaradt maiusculus (nagy betűs) kéziratból 68 ilyen palimpszeszt szöveg. A 692-es egyetemes zsinat 68. kánonja egy évi kiközösítés terhe mellett tiltotta a Bibliai szövegek „újravakarását”.

A tekercs forma természetesen adódott abból, hogy a papirusz magától is összetekeredett. A zsidók a tekercs formát megtartották a szentírások számára, akkor is, amikor a könyv (kódex) alak elterjedt. Bár ma magánhasználatban már csak a könyv formátumot használják, az imaházakban ma is tekercsekről olvassák fel a szent szövegeket, amelyeket az ún. „Tóra-szekrényben” tartanak.

A pergamen kódex • könnyebben lapozható, • mindkét oldala írható, • több szöveg fér rá, • könnyebben tárolható és szállítható, mint a tekercsek.

A könyv formátum elterjedésében valószínűleg nagy szerepe volt a keresztényeknek: • a 2. sz-ból fennmaradt 871 db világi iratból csak 14 kódex. • a 2-5. sz-i 172 db bibliai szövegből 158 kódex és csak 14 tekercs, és a 118 egyházi

kéziratból 83 kódex és csak 35 tekercs.

A héber nyelv sajátsága, hogy nem követeli meg a magánhangzók rögzítését. Pl. magyarul is kibogarászható, hogy a „LMNTMABLTB = „elmentem / lementem a boltba”. Egyes héber betűknek szóvégi változata is van (k, m, n, p, c), így bár a szövegben folyamatosan követték egymást a betűk, a szóhatárok többnyire egyértelműek voltak. Ennek ellenére előbb szóelválasztó pontokat (pl. az Ezékiás csatorna feliratán, Kr.e. 7-6. sz.), majd szóközt alkalmaztak (pl. a holt-tengeri tekercseken). A héber (és a görög és a latin) nyelvekben azért volt a betűknek számértéke, mert nem voltak külön számok (vö. „XVI. kerület”). A betűk számértéke körüli spekuláció a zsidóságon belül idővel külön tudománnyá vált (ún. gemátria). A Szentély lerombolása (Kr.u. 70) utáni századokban pedig, amikor sok szöveget már nem lehetett szó szerint értelmezni (pl. templomi állatáldozat), spekulatív számmisztika alakult ki (ld. Kabbala).

A zsidó Szentírások tekercs formátumban csak egy szekrényben férnek el. Ezért van „Tóra-szekrény” minden zsinagógában. A tekercs forma hátrányai: • csak egy oldala írható • a szövegen belül nehézkes a keresés • korlátolt a terjedelem • nehézkes a tárolása és a szállítása.

A Biblia Hebraica tervezett 5. kiadása (2015 ? ) a holt-tengeri tekercsek szövegváltozatait is figyelembe fogja venni, és ha nem is a főszövegben, de a jegyzetekben közölni fogja. Ez lesz az ún. Biblia Hebraica Quinta (BHQ).

A BHS lapszéli jegyzetei: • a q’ré (olvasat) példái (a helyes olvasatra tett javaslatok) • szóstatisztikák (pl. adott kifejezés hányszor fordul elő a Tanakhban) • szövegtagolási megjegyzések (pl. „A könyv fele” – liturgiai célokat szolgáltak). A BHS lapalji jegyzetei: • párhuzamos szövegek a BHS héber szövegén belül • arámi fordítások (ún. Targumim) és szír fordítás (Pesitta, Kr.e. 1. sz. és Kr.u. 1. sz.

között) • samaritánus Tóra (Tórá Somronít; samáriai írással, csak 1-5Móz) • ógörög fordítás (Septuaginta, Kr.e. 3. sz. és Kr.u. 2. sz. között ) • ólatin fordítás (Itala, Vulgata, Kr.u. 2-5. sz-i fordítások) A Targumokról A héber Szentírások arám fordítására a babiloni fogság után lett szükség, mert a zsidóság többsége már nem héberül, hanem arámul beszélt. E szövegek parafrázisok (értelmező fordítások), amelyeket a héber Szentírással együtt olvastak fel. A Babiloni Talmud szerint Onkelosz és Jonatán ben Uzziél fordítása (Targum-ja) volt elfogadott. A Targum elsősorban az 1-5Móz (Tóra) és a prófétai iratok (N’viim) fordítása, a többi irathoz (K’tuvim) azok kis liturgiai szerepe miatt nem készült „hivatalos” fordítás. A Targumot napjainkban már csak a jemeni zsidók használják istentiszteleten, de nagy az értelmezéstörténeti jelentősége.

A héberhez és latinhoz hasonlóan a görögben is azért volt a betűknek számértéke, mert nem voltak külön számok. A betűk számértéke a görög bibliai szövegben is megjelenik, pl. a Jel 13:18 szerint az Antikrisztus nevének száma nem 666, tehát nem három darab – szanszkrit eredetű és arab közvetítéssel átvett – hatos, hanem három görög betű: khí, kszí és szigma, amelyek értéke hatszáz, hatvan és hat, összesen hatszázhatvanhat. A „Fenevad száma” tehát nem három egyforma szám (666), hanem egy név betűinek összege. (Vö. 50. dia)

Az ún. maiuscula a nagybetűs írás, az ún. minuscula pedig a kisbetűs görög írás neve. A kisbetűs írás egyrészt gyorsabb, mert a szavakat folyamatosabban lehet írni, másrészt, mivel a betűk kisebbek, több szöveg fér ugyanarra a pergamenre, ezért a kiadvány olcsóbb és könnyebb is. A szövegkritikai kutatásban a maiusculus vagy unciális kéziratoknak nagyobb jelentősége van, mert régebbi és megbízhatóbb szövegek.

A két kritikai szövegkiadás között csak a formátumban (betűtípus, lapbeosztás) és az ún. apparátusban (a lapalji vagy lapszéli jegyzet) van különbség. Az egyik apparátusa felhívja a figyelmet bizonyos variánsokra vagy parallel szövegekre, a másik nem (ritka és jelentéktelen esetek). 2012 decemberében jelenik meg a NA28, amely a NA27-től a következő részletekben fog eltérni: - az apparátus jegyzeteit könnyebben kezelhetővé tették, a hibákat javították, az elmúlt 20 évben felfedezett kéziratokat jelnetőségük szerint figyelembe vették - a szövegben 34 apró változtatás történt: mind a katolikus levelekben (Jak, 1Pt, 2Pt, Júd), és egyiknek sincs teológiai jelentősége. A NA28 digitális formátumban is kapható lesz. (www.nestle-aland.com)

A kép a NA28 (Nestle-Aland 28. kiadásának) egyik oldala (Júd eleje), a lapszéli referenciákkal és a lapalji jegyzetekkel. A UBS4 (United Bible Societies 4. kiadása) vagy GNT4 (Greek New Testament 4. kiadása) minden jegyzetet és referenciát a lap alján közöl. Ókori fordítások: • a szír Diatesszarón (2. sz-i evangéliumharmónia) és Pesitta (a teljes Biblia a 4-5. sz-ra) • a latin Itala vagy Vetus Latina (2-3. sz.) és a Vulgata (4. sz.) • a kopt fordítások (3-4. sz.) • az etióp, örmény, gót, ószláv stb. fordítások.

NET (New English Translation) eleve internetes, digitálisan is elérhető fordításnak készült. Ld. Net.Bible.org TheWord ingyenes bibliaszoftver, magyar modulokkal (Google: „theword magyar modulok”) Ld. TheWord.net Megjegyzendő, hogy bár a papirusz sok nádat, a pergamen sok állatot, a papír pedig sok fát igényel, a digitális szöveg sem olcsó, ha a rengeteg szerver fenntartási költségeire és az elhasználódott számítógépek tömegére gondolunk. Ami az adattárolást illeti, a mágneses (szalag, floppy), az optikai (CD, DVD) és az újabb szilárd félvezető áramköri (pendrive, SSD) digitális adattárolás sem jelent végleges megoldást. Tömeges fizikai adattárolásra még mindig a papír-nyomtatvány a legmegfelelőbb.

Bármely kézirat fennmaradása a következő szakaszokon megy át: 1. A szerző eredeti kézirata (ún. autográf) 2. Az első másolatok (a szerző személyes ellenőrzése lehetséges egy-két nemzedéken belül) 3. Az első másolatok másolatai (a szerzői ellenőrzés lehetősége megszűnik) … ?. A fennmaradt legrégebbi másolatok

Az ÓSZ teljes szövegének legrégebbi másolatai a holt-tengeri tekercsek felfedezése előtt: • Kairói Kódex v. Codex Cairensis, vsz. 895-ből • Aleppo Kódex v. Codex Aleppo, kb. 900-950 • Leningrádi (1991 előtt: Szentpétervári) Kódex v. Codex Leningradensis (B19A), vsz.

1008-ból.

Az ÓSZ egyes részeinek legrégebbi másolatai a holt-tengeri tekercsek felfedezése előtt: • a kairói geniza (elhasznált tekercsek tárolója) töredékei, a 6-14. sz. közötti időből • a British Museum Codex (OR. 4445) a Tóra szövege (1-5 Móz), kb. 820-850 • a Leningrádi próféta-kódex, vsz. 916-ból • a Reuchlin-kódex (csak prófétai könyvek), vsz. 1105-ből.

A legrégebbi bibliai szövegtöredék tkp. egy Kr.e. 7. sz. közepére datált ezüst amuletten maradt fenn. Tartalma a 3Móz 6:22-27 (ároni áldás). 1985-ben fedezték fel Jeruzsálemben, egy sírban. A Nash-papirusz 1902-ben került W. L. Nash birtokába, aki valahol a Közel-Keleten vásárolta. A Cambridge University Library-ban őrzik. Tartalma: 2Móz 20:2-27.

Az ún. „esszénusok” szektája vsz. a Makkabeus-felkelés (Kr.e. 167-164) és az új, Makkabeus főpapi dinasztia létrejötte (Kr.e. 141) után keletkezett. A szekta az illegitimnek ítélt hierarchia ellen lázadva nem vett részt a kultuszban, és elkülönült Izrael többi részétől. Könyvtárukat vsz. a rómaiak elől rejtették el a Holt-tenger környéki barlangokba. A leleteket Kr.e. 250 és 135 (a Bar-Kochba felkelés) közé datálják (szektájuk keletkezésénél korábbi szövegek is voltak a birtokukban). A bibliai szövegek közül csak Eszter és Nehémiás szövege hiányzik. Az esszénusok és Keresztelő János mozgalma, illetve a keresztény mozgalom között mély teológiai és szociológiai különbségek vannak, bár a három vallási csoport egy ideig egymás mellett létezett, és közös a gyökerük (ti. az Ószövetség). A napjainkig eleven összeesküvés-elméletek miatt meg kell jegyezni, hogy a holt-tengeri tekercsek nem bibliai szövegei, az esszénus szekta saját vallási jellegű szövegei magyarul is elolvashatók: - Komoróczi Géza: Kiáltó szó a pusztában, Osiris, 1998 - Frőhlich Ida: A qumráni szövegek magyarul, PPKE – Szent István, 2000 A qumráni bibliai szövegeinek digitalizálása folyamatban van, a kutatás eredményét a Biblia Hebraica következő, 5. kiadása (BH Quinta) tartalmazni fogja – természetesen nem a főszövegben, hanem jegyzeteiben.

Az ÓSZ utolsóként* keletkezett könyve – a Talmud és Josephus Flavius szerint - Malakiás prófétáé, aki a Kr.e. 5. században élt. Kortársaitól tipikusan ennyi maradt fenn: • Platón (Kr.e. 427-347), görög filozófus, iskola alapító (Akadémia), rengeteg művéből

biztosan csak 16 maradt fenn, de sok mást is neki tulajdonítanak.

• Thuküdidész (Kr.e. 460-395), görög történetíró. Egyetlen műve az athéni-spártai háborúkról teljesen fennmaradt.

• Szophoklész (Kr.e. 497-406), görög drámaíró, tragédiaköltő. Kb. 120 művéből csak 7 tragédia és 1 szatíra maradt fenn (ld. ÉLektra, Antigoné, Oidipusz stb.).

• Euripidész (Kr.e. 480-406), görög tragédiaköltő. Kb. 80 művéből 19 maradt fenn teljesen (Médeia, Iphigénia stb.).

• Arisztophanész (Kr.e. 450-385), görög komédiaköltő. Kb. 40 játékából 11 maradt fenn.

Míg az ÓSZ szövege kb. 1000 éven át íródott. Szövegét közvetlen módon specialisták őrizték, közvetve a szöveg jelentős részét fejből tudó izraelita tömegek (kb. Kr. e. 15-5. sz.). Az ÚSZ alig egy emberöltő alatt, és időben közelebb keletkezett (kb. Kr.u. 50-90). Sokkal nagyobb területen élő, szám szerint is sokkal nagyobb embercsoport őrizte és terjesztette, ezért eleve több másolat maradhatott fenn belőle.

Jézus és az apostolok 1. sz-i kortársaitól tipikusan ennyi maradt fenn: • Titus Livius (Kr.u. 1. sz.) római történetíró. Főművének csak egy-egy része maradt

fenn.

• Publius Cornelius Tacitus (Kr.u. 55-117), római történetíró.

• Josephus Flavius (Kr.u. 37-100), zsidó történetíró (A zsidó háború, A zsidók története, Apión ellen stb.)

• Ifjabb (Caius) Plinius (Kr.u. 61-112), római író, ügyvéd, katona, konzul; Traianus császárhoz írt levelei a keresztényekről is szólnak (96.).

• Caius Suetonius Tranquillus (Kr.u. 70-160), római levéltáros, életrajzíró (A császárok élete)

• Sztrabón (Kr.e. 64 – Kr.u. 23), görög földrajztudós.

Gyakran hangoztatják, hogy az ÚSZ eredeti görög szövegéről kb. 5700 másolat maradt fenn. Kevesen tudják azonban, hogy ebből „csak” 130 származik az első négy évszázadból. A többi mind 5. század utáni: • az unciálisok a 4. és 11. század között, • a jelentős minusculák a 7. és 15. sz. között íródtak. Az ún. lectionarium-ok istentiszteleti felolvasásra szánt bibliai idézetláncok. Nem érdektelen a kéziratok tartalma, hogy ti. mely ÚSZ-i szövegeket másolták leginkább – ld. a következő dián!

A négy evangélium és az ApCsel kb. 55 pergamen ívre, azaz 220 oldalra fért csak rá, a teljes ÚSZ csak ennek a duplájára! Az ÚSZ iratai külön művekként keletkeztek, kb. 40-50 éves időszakon belül. Valószínű keletkezési sorrendjük: Páli levelek / más levelek? > Mk, Mt, Lk és ApCsel > többi levél, Jn > Jelenések Először a páli leveleket gyűjtötték és másolták egy iratcsoportként. A négy evangéliumot másolták a legtöbb példányban, és fűzték a legtöbbször egy kötetbe. Az evangéliumok sorrendjére 8 változat maradt fenn: keleten általában Mt Mk Lk Jn, nyugaton általában Mt Jn Lk Mk. Az ApCsel-t néha az evangéliumokhoz, de többnyire a nem-páli, egyetemes apostoli levelekhez (1Pt, Jn, Jak, Júd) csatolták (ezért a NA27-ben közös jelük az ‚a”).

Bruce M. Metzger: „A Textual Commentary on the Greek New Testament” A Companion Volume to the United Bible Societies’ Greek New Testament (4th revised edition) United Bible Societies, New York, 1994 (2nd edition) 696 oldal Az egyházatyák a Bibliát magyarázva több mint 1 milliószor idézték annak szövegét. Bár idézeteik eltérő minőségűek (fejből pontatlanul vagy gondosan kimásolva), ha egyetlen görög ÚSZ másolat sem maradt volna fenn, idézeteikből akkor is a teljes ÚSZ-et rekonstruálni lehetne. Az egyházatyák Bibliából vett idézeteit először a 19. sz-ban, Dean Burgon, anglikán lelkész számolta össze. Ő a 325 (nikaiai zsinat) előtti görög és latin atyáktól több mint 86.000 idézetet és utalást számolt össze. Azóta még több irat került elő, és újabb számolások is történtek. 1920-ban Joseph Denk atya csak a latin egyházatyáknál kb. 700.000 idézetet talált. Munkáját a Vetus Latina Institut (Beuron, Németország) folytatta, és még többet azonosított.

Az ún. szövegkritika tudománya (textual criticism) bármely szöveg módszeres vizsgálata (nem kritizálása). Célja az eredeti, a végleges vagy a legrégebbi szöveg rekonstruálása. A Biblia esetében ezt az igényt a fennmaradt szövegek közötti eltérések vetették fel. Ezek másolási hibából és szándékos változtatásból egyaránt fakadtak. A bibliakritika tehát mindenekelőtt azt igyekszik eldönteni, hogy mi lehet az egyes variánsok keletkezésének oka és jelentősége. A Biblia szövegkritikai vizsgálata a reneszánsz idején kezdődött, de csak a felvilágosodás után fektették tudományos alapokra. Módszertana a kezdetek óta sokat változott, finomodott, a leletek folyamatosan növekvő számával párhuzamosan. Az ÓSZ-i és az ÚSZ-i szövegkritika részben eltér, mert • az ÓSZ esetében sokkal kevesebb kézirat maradt fenn, mint az ÚSZ esetében • az ÓSZ szövegtanúi sokkal egységesebbek, mint az ÚSZ másolatai, • az ÓSZ egységesítése az 1. sz-ra megtörtént, az ÚSZ-é a 3-4. sz-ra.

A rabbinikus irodalom utalásai szerint a jeruzsálemi Templomban őrzött tekercsek alapján hivatásos írástudók korrigálták a máshol másolt szövegeket. A szöveg sajátos, ún. statisztikai vagy numerikus védelmét a Kr. e. 5-1. sz. között az írástudók (szóferim) végezték. Ennek lényege: • az egyes könyvek, lapok, oldalak, sorok, betűk számának nyilvántartása • a szöveg tartalmi és liturgikus tagolása (negyede, közepe stb.). Valamikor a Kr. előtti és utáni néhány évszázadban alakult ki a másolók szabályzata, amely aprólékos figyelmet (pl. betűnkénti másolást) követelt. A szöveg gondozását az írástudók után a Kr.u. 1-2. sz-ban a tannaiták („tanítók”), a 3-5. sz-ban az amoriták („magyarázók”) végezték, akik a Talmudot alkották. Őket követték az 5-10. században a maszoréták („hagyományozók”), akik a szöveget magánhangzóval ellátták. A nyilvánvaló nyelvtani, stilisztikai és tartalmi hibák (q’ré) listáit a Kr. u-i századokban állították össze (Talmud). Az egyes listák min. 848 vagy max. 1566 javítandó esetet jegyeztek fel, de magához a bibliai szöveghez (q’thib) nem nyúltak. A szövegőrzés kirívó példája, amikor egy a másolás során nyilván véletlenül kihagyott mondatot sem írnak bele utólag. Pl. 1Móz 4:8-ból (BHS) Káin mondata: „Menjünk ki a mezőre” kimaradt, de egyes héber kéziratok, a Septuaginta és a Pesitta tartalmazza. Az írástudók javításairól (tiqqúné szóferim) szóló talmudi feljegyzések szerint azonban a szövegben többek közt 23 „teológiai szépítés” is történt. Pl. 1Móz 18:22 eredetileg: „az Úr állva maradt Ábrahám előtt”, ezt javították: „Ábrahám állva maradt az ÚR előtt” (ui. állva maradás = szolgálatkészség; ezt Isten Úr voltával nem tudták összeegyeztetni). E feljegyzések történetisége igen vitatott.

Kezdetben a szövegeket a helyi gyülekezetek másolták egymásnak (vö. Kol 4:16), és a még élő apostolok felügyelhették a tartalmukat (vö. 2Pt 3:15-16). A kéziratok 2-3. sz-i vegyes minősége arról tanúskodik, hogy a szöveg gondozása még nem volt központilag felügyelve (a kánon sem rögzült még). • Hivatásos keresztény másoldáról (scriptorium) csak Kr. u. 200 körül értesülünk

(Alexandria). A nagyvárosi gyülekezeteknek nagyobb anyagi és emberi lehetőségeik voltak, így helyi tudósok körül a szöveget gondozó műhelyek alakultak ki: a 3. sz-ban a palesztinai Caesarea-ban Órigenész, az észak-afrikai Alexandriában Hészükhiosz, a kis-ázsiai Antiókhiában Lukianosz körül.

• Decius és Valerius császárok keresztényüldözései (250-260) után 40 év béke volt, ami elősegítette a szövegek minőségi és mennyiségi gyarapodását. A 303-ban kezdődő Diocletianus-féle üldözések miatt ismét rengeteg szöveg megsemmisült. Nagy Konstantin 313-ban a kereszténységet bevett vallássá nyilvánította. Az egyház létszámban ismét gyarapodhatott, de hiány volt Szentírásból. Konstantin az új főváros, Konstantinápoly gyülekezetei számára államköltségen 50 db teljes Bibliát rendelt. Mivel ezek a Lukianosz-féle szövegből készültek, itt ez az irattípus terjedt el (ún. bizánci szöveg), bár az alexandriainál kevésbé volt megbízható.

• Az ún. traditorok („átadók”): Diocletianus idején egyes püspökök a fenyegetések vagy kínzások hatására „átadták” a hatóságoknak az írásokat vagy hívők nevét. Az üldözések után ezek az egyházi vezetők bocsánatot nyertek, pozíciójukba visszakerültek, de a donatisták bűnüket megbocsáthatatlannak, szentségeiket érvénytelenek tartották.

• Máté 2560 sor, Márk 1616 sor (Mk 16-tal együtt), Lukács 2750 sor, János 2024 sor (Jn 8 nélkül) volt. Kr. u. 301-ben 100 hibátlan sorért 20 dénárt fizettek.

Hasonló hangzású, tartalmilag odaillő szavak: 1Kor 5:18 „a rosszaság és gonoszság kovászával” [EN DZÜMÉ KAKIASZ KAI PONÉRIASZ]; ponériasz (gonoszság) helyett porneiasz (prostitúció). Azonos hangzású, tartalmilag odaillő szavak: 1Kor 15:58 „halál, hol a te győzelmed?” NIKOSZ (győzelem) helyett NEIKOSZ (viszály, perlekedés, harc) – az ei hangzása i lett. 1Jn 1:4 „hogy örömünk teljes legyen” HÉ KHARA HÉMÓN (örömünk) helyett HÜMÓN (örömetek) – az éta és az üpszilon kiejtése is i lett. Szóköz, mondatjel hiánya: Jn 1:3-4 KHÓRISZAUTUEGENETOÚDEHENHOGEGONEN „Nélküle semmi sem lett, ami lett” vagy: „Nélküle semmi sem lett. Ami lett…” Egy betű hiánya vagy megléte: Lk 2:14 KAIEPIGÉSZEIRÉNÉENANTHRÓPOISZEUDOKIA(SZ) fordítása vagy „és a földön békesség, az embereknek jóakarat” […en anthrópoisz eudokia] vagy „és a földön békesség a jóakarat embereinek” […en anthrópoisz eudokiasz]; utóbbi héberes kifejezés, jelentése „az embereknek, akiken (Isten) jóakarata (tetszése) van”, vagy „és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. Gyakori szavak (IÉSZOUSZ, THEOSZ, KÜRIOSZ, PNEUMA) rövidítésének (IΣ, ΘΣ, ΚΣ, ΠNA) összetévesztése rövid szavakkal: 1Tim 3:16 OSZEPHANERÓTÉN vagy hosz [ΟΣ]= „aki…” vagy theosz [ΘΣ] „Isten…” között kicsi a grafikai különbség.

Az ÚSZ az ógörög 1. sz-i nemzetközi köznyelvén íródott, amely hangtani és nyelvtani szempontból is változásban volt, ráadásul az ÚSZ zsidó származású írói révén tele volt hebraizmusokkal (a görögtől idegen, héberes kifejezésekkel). Csonka mondat befejezése: Jn 7:37-39 „mert még nem volt Lélek” [ÚPO GAR ÉN PNEUMA] {vö. Jn 21:20} helyett „mert még nem adatott Lélek” (görög, latin, szír), „mert még nem kapták meg a Lelket” (kopt) Meghökkentő kijelentés szépítése: 1Thessz 3:2 Timóteust, „Isten munkatársát” [SZÜNERGON THEU] {vö. 1Kor 3:9} helyett „Isten szolgáját” [DIAKONON THEU] vagy „Isten szolgáját és munkatársamat” ApCsel 20:28 „Isten egyházát, amelyet a saját vérén szerzett” [TÉN EKKLÉSZAIN TU THEU] {vö. Jel 1:17-18} helyett „az Úr egyházát…” [TÉN EKKLÉSZIAN TU KÜRIU] Összeolvadó szavak szétválasztása: Mk 10:40 ALLOISZ vagy all’ hoisz („csak akiknek”) vagy alloisz („másoknak”) 1Thessz 2:7 EGENÉTHÉMEN[N]ÉPIOI vagy egenéthémen épioi („szelídek lettünk”) vagy egenéthémen népioi („gyermekek lettünk”).

A Didakhé („Tanítás”, ti. „A Tizenkét apostol tanítása”) a Kr.u. 1. sz. végén vagy az 1-2. sz fordulóján keletkezett irat. A VIII. részben napi háromszori imaként ajánlja a Miatyánkot, amelynek végén ez áll: „Mert tiéd a hatalom és a dicsőség mindörökké” – de hiányzik: „az ország”. A Didakhé teljes szövege csak egy görög kódexben maradt fenn, az 1056-ban keletkezett Codex Hierosolymitanus-ban [H], amely Barnabás levelét, Római Szent Kelemen két levelét és Antiókhiai Szent Ignác leveleit tartalmazza (az ún. „apostoli atyák” írásait). Két 350. körülire datált töredéke (Oxyrynchos-i papiruszok) és egy 3. sz-i latin fordítása (Doctrina) is fennmaradt. ÚSZ-i példák tartalmi harmonizálásra és teológiai korrekcióra: Jn 19:20 A kereszt-felirat „a zsidók, rómaiak és görögök nyelvén írva” egyes kéziratokban a Lk 23:38-ban is megjelenik. Mk 1:2-3 összevonva idézi Ézs 40:3-at és Mal 3:1-et, de csak Ézsaiást nevezi meg, ezért egyes kéziratokban „a próféták” áll (a helyesbítés azok számára fontos, akik nem tudják, hogy idézetlánc esetében elegendő volt az első idézett prófétát megnevezni). Lk 2:41-ben Jézus „szülei” (hoi goneisz autu) áll, ehelyett egyes kéziratokban „József és Mária” vagy „József és az anyja” áll (a helyesbítés hátterében Jézus szűztől születésének védelme állhat).

Márk evangéliumának vége („…féltek ugyanis.”) a befejezetlenség érzetét kelti; még háromféle befejezés maradt fenn. A görög ÚSZ kritikai kiadásaiban és az elterjedt fordításokban rendszerint a hosszú befejezést közlik (vagy a rövidebbet is). A rövidebb befejezés szövege néhány 7-9. sz-i görög kéziratban, egy latin fordításban, illetve szír, etióp fordítások lapszéli megjegyzéseként maradt fenn: „De ők mindarról, amit nekik mondtak, röviden beszámoltak Péternek és azoknak, akik vele együtt voltak. Mindezek után Jézus általuk elküldte őket, hogy keleten és nyugaton az örök üdvösség szent és elpusztíthatatlan üzenetét hirdessék.” Az ún. Freer-logion csak egy kéziratban, a Codex Washingtonensis-ben (W) maradt fenn (400 körül). A szöveg a hosszú befejezés szövegébe, a 16:14 és 15 közé lett beszúrva, a hitetlenségük miatt megfeddett apostolok magyarázkodásaként: „Ők pedig védekezvén ezt mondták: A törvénytelenségnek e kora a Sátán alatt van, aki nem engedi, hogy Isten ereje és igazságossága győzzön a szellemek tisztátalan dolgai fölött. Ezért most fedd fel igazságosságodat! – Így szóltak Krisztushoz, ő pedig ezt mondta nekik: Betelt az idő Sátán hatalma felett, de más szörnyű dolgok közelednek. A vétkesek számára átadattam a halálnak, hogy ők a mennyben örököljék az igazságosság szellemi és elmúlhatatlan dicsőségét.” A kutatók konszenzusa szerint egyik sem tartozott eredetileg a Mk-ba.

A történet a szövegkritikusok „kedvenc bibliai szövege, ami biztos nem volt benne János evangéliumának eredetijében”. Tartalma miatt azonban azon kevés szöveg közé tartozik, amit megkülönböztetve ugyan {zárójelben}, de közölni szoktak az ÚSZ görög kiadásai és fordításai. Mint tudjuk, Jézusnak nem lett minden kijelentése írásban is feljegyezve (Jn 20:30, 21:25), így talán ez is egy olyan nyugati helyi hagyomány lehetett, amely erősen tartotta magát.

A Codex Bezae Cantabrigiensis (D), 5. sz-i kódex. Nevét tulajdonosáról, a 16. sz-i Théodore de Béze-ről és Genf városáról kapta. A kódex az ún. nyugati típusú szöveghagyomány kirívó példája (vsz. Egyiptomban készült). Az ilyen típusú kéziratok Gallia, Itália, Észak-Afrika területéről származnak, és igen szabadon kezelik a szöveget: nyelvtani és stilisztikai javítások, magyarázó betoldások, kihagyások jellemzik. A D-kódex sérült, ma a négy evangéliumot (Mt, Jn, Lk, Mk) és az ApCsel-t tartalmazza, illetve a 3Jn töredékét. Az evangéliumokban is vannak feltűnő kihagyások (pl. Lk 24:51-ből kimaradt a menybemenetel) és betoldások (pl. Lk 6:5 Jézus egy szombaton dolgozónak ezt mondja: „Ember, ha tudod mit teszel, áldott vagy, de ha nem tudod, átkozott vagy és a törvény megszegője”). Az ApCsel-ben viszont különösen sok a betoldás (+10%-nyi szöveg). E javító, szépítő, magyarázó és „jól értesült” kiegészítések más kéziratokban nem találhatók, forrásuk ismeretlen. A D-kódex görög szövegében sok a helyesírási és betűzési hiba, fennmaradt oldalain 9 korrektor és 11 kommentátor hagyta ott a megjegyzéseit. A D-kódex a szövegtörténet egyedi és némileg rejtélyes jelensége, átmenetet képez a kanonikus ApCsel és a későbbi apokrif „akták” között.

Az ún. Comma Johanneum olyan betoldás, amely bizonyíthatóan lapszéli megjegyzésből került be 16. sz-i kéziratokba, előtte azonban egyetlen görög szövegben sem (!) fordul elő. Semmiképpen sem tekinthető az eredeti szöveg részének. A szöveg 16. sz-i népszerűsége mögött valószínűleg a svájci antitrinitáriusokkal (unitáriusokkal) való vita áll. A szentháromságtan természetesen nem erre a szövegre épül, e témát illetően a szövegnek nincs jelentősége.

Desiderius Erasmus (kb. 1466-1536), holland humanista tudós a görög Újszövetség első kritikai kiadásához még csak igen kevés (5-6) szöveget használ(hatot)t fel, egy részét (pl. Jelenések legvége) latinból fordította vissza görögre, így – a mai szöveghez képest - rengeteg kisebb-nagyobb hibát tartalmazott. Az első, 1516-os kiadásból a Comma Johanneum hiányzott, de a harmadikba (1518) a közfelháborodás miatt végül bekerült (Luther is ebből fordította németre az Újszövetséget, 1522). A későbbi kritikai kiadások egyre több görög szöveget vettek figyelembe, így az Erasmus-szöveget folyamatosan javították. A svájci Théodore de Béze révén azonban a Comma Johanneum benne maradt az ún. Textus Receptus („Elfogadott szöveg”) kiadói hagyományban (a TR név az Elzevir fivérek 1633-as kiadásának előszavából ered), és így az erre épülő fordításokban is, egészen a 19. sz-ig. Lachmann, Tischendorff és Westcott-Hort kiadásából már ki lett véve. Ma már csak egyes régi fordítások revízióiban szerepel (pl. New King James, Luther, Károli).

Vannak igaz kijelentések, amelyek alapján azt hihetnénk, hogy az Újszövetség szövege megbízhatatlan: • egyetlen eredeti sem maradt fenn, • a fennmaradt másolatok között nincs két teljesen egyforma • több az eltérés (3-400.000) , mint ahány szó van az Újszövetségben (kb. 140.000). Ami azonban az eredetik hiányát illeti, egyetlen bizonyíthatóan eredeti ókori kézirat sem maradt fenn. Ez az ókori szövegek esetében teljesen természetes, ha a szöveghordozó anyag romlandóságára és az eltelt idő nagyságára gondolunk. Ami pedig a variánsok nagy számát illeti, egy kb. 140.000 szavas szöveg kézi másolása esetében természetes, hogy sok és sokféle hiba keletkezik. Ezért nem e hibák statisztikai szorzata az, ami alapján a szöveg megbízhatósága eldől, hanem az egyes hibák tartalmi jelentősége. Azaz: tkp. mi is minősül variánsnak? (Ld. a dia jobboldalán).

Ha csak egyetlen kézirat maradt volna fenn, nem lennének variánsok, de ebben az esetben egyáltalán nem lehetnénk biztosak abban, hogy a fennmaradt egyetlen másolat hiteles-e, mert nem lenne mivel összehasonlítani. A fennmaradt kéziratok mennyiségének köszönhetően azonban a variánsok mennyisége is nagy, a variánsok mennyisége és jellege pedig együtt lehetővé teszi a szöveg megbízható rekonstrukcióját. Azaz, mivel sok variáns van, és a variánsoknak nincs teológiai jelentőségük, állíthatjuk azt, hogy a fennmaradt szöveg megbízható. Az ÚSZ 7947 verséből 4999-nek, azaz a szöveg 63%-ának nincs variánsa: minden kéziratban ugyanaz a szöveg található. A fennmaradó 37% (2948 vers) variánsainak kialakulása a legtöbb esetben teljesen érhető és nyomon követhető. Szembetűnő mindenesetre a különbség az ÓSZ és az ÚSZ másolóinak mentalitása között. Ennek oka talán a zsidóknak az Írás iránti vallásos tisztelete, ami abból fakad, hogy számukra a kinyilatkoztatás maga az Írás (ahogy az iszlámban is). A kereszténység számára azonban a tulajdonképpeni kinyilatkoztatás Jézus Krisztus, Isten Fia személye. Az Újszövetség az apostolok tanúságtétele, ami Róla tanúskodik, és amit Ő felhasznál, amikor az ÚSZ olvasóját ihleti, megszólítja. (A keresztények számára más miatt szent a Szentírás, ld. IV. rész.)

A Biblia és a kánon szó mai jelentése nem azonos bibliai és óegyházi használatukkal: • először Aranyszájú Szt. János (349-407) használta a biblia (azaz „könyvek”) fogalmát

úgy, hogy az Ó- és ÚSZ egészére gondolt, • először a 363-as laodikeai zsinat (59. rendelet) használta a „kánon” fogalmát a

mértékadó iratok listájának, az Ó- és ÚSZ-i könyvek gyűjteményének értelmében.

Ma egy protestáns, katolikus, ortodox és izraelita Bibliát kinyitva első ránézésre is feltűnő különbségeket figyelhetünk meg: • a katolikus ortodox és a protestáns ÚSZ teljesen megegyezik (27 könyv) • a katolikus ÓSZ-ben hét irattal több van, mint a protestáns és az izraelita Bibliában (39

könyv) • az ÓSZ-i könyvek magyar neve más (pl. izraelita „Jésajáhú” ~ katolikus „Izajás” ~

protestáns „Ézsaiás”) • az izraelita kánonhoz képest bizonyos könyvek sorrendje a katolikus és protestáns

Bibliában más.

Mivel a keresztény Szentírás első része az izraelita Szentírás (héber műszóval: Tanakh, a keresztény Bibliában „Ószövetség”), ezért először ennek a kialakulásával foglalkozunk.

A Tanakh 24 kötetének címeit – előadásom hallgatósága miatt – a mai magyar protestáns kánon neveivel adtam meg (pl. nem Jésajáhú, Jirmijáhú, Jehezkél, hanem Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel). Az izraelita kánon az iratok mennyiségét vagy sorrendjét illetően eltér a keresztény bibliai kánonoktól. Hagyományosan három nagy csoportra osztják: Tóra, Próféták, (Egyéb) Írások. Egyes ókori szerzők 22 könyvről írtak (pl. Josephus Flavius), mások 24-ről (a mai napig), a BHS-ben 36 könyv van, de ezek mind ugyanarra a 39 iratra utalnak, amelyek a protestáns ÓSZ-ben is megtalálhatók.

Az ún. „Hetvenes” fordítás (görögül Hebdomékonta, latinul Septuaginta, tudományos jele LXX) a héber Tanakh Kr.e. 3-2. sz-i ógörög fordításának a neve. A legenda szerint 72 fordító volt, hat-hat Izrael minden törzséből, és művük csodás módon teljesen egyezett. Először a Tórát fordították görögre, majd a többi iratot is, végül görög nyelvű, Alexandriában keletkezett iratokat is hozzácsatoltak. Ezeket a palesztinai zsidóság nem fogadta el. A görög Septuaginta (LXX) többletanyaga a BHS-hez képest: • görög nyelvű kiegészítések Eszter és Dániel könyvéhez • történelmi elbeszélések (pl. Makkabeusok I-IV) • vallásos novellák (pl. Tóbit, Judit) • tanítói művek (pl. Bölcsesség, Báruk, Sirák fia) • költői művek (pl. 151. zsoltár, Mózes ódái) • prófétai művek (pl. Ezsdrás I, III, IV) stb. Az ÚSZ írói 15-ször többet hivatkoztak a héber szövegre, mint a görög LXX-ra. A görögül beszélő ókori egyház ÓSZ-e ugyan a LXX lett, de nem minden iratot vettek át. Az ÓSZ-i deuterokanonikus („másodkánoni”) iratok a mai katolikus Bibliában a következők: • külön könyvként Tóbiás, Judit, Makkabeusok I-II, Bölcsesség, Sirák fia, Báruk és benne

6. fejezetként Jeremiás levele, • görög nyelvű kiegészítések: Eszter 10. fejezetében Mardokeus beszéde, Dániel 3.

fejezetében Azarja imádsága és A három ifjú éneke, illetve Dániel 13. és 14. fejezeteként Zsuzsanna és a vének, illetve Bél és a sárkány története.

Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról, I. könyv, 8. rész „Mindössze 22 kötet az, amely az eddig eltelt idő eseményeit jegyzi fel, s amelyeket joggal tekinthetünk hitelesnek. A szent könyvek közül ötnek a szerzője Mózes; ezek foglalják magukba a törvényeket és a történelmi hagyományokat, az emberi nem keletkezésétől egészen az ő haláláig. (…) Mózes halálától Artaxerxésznek, a perzsák királyának idejéig [i. e. 464-424] Mózes utódai, a próféták jegyezték fel a korukban történt eseményeket 13 könyvben. További négy könyv Istenhez szóló himnuszokat s az emberek életmódjára vonatkozó intelmeket tartalmaz. (…) Artaxerxész óta egészen a mi időnkig ugyancsak mindent feljegyeztek. Ezeket az írásokat mégsem tartjuk az előbbiekkel azonos hitelességűeknek, mivelhogy megszakadt a próféták pontosan nyilvántartott láncolata. A gyakorlat mutatja meg, miként közeledünk mi saját írásainkhoz. Bár roppant idő telt el azóta, sem hozzátenni, sem elvenni belőlük, sem megváltoztatni bármit is nem merészelt senki, mert minden zsidóban már születésétől fogva benne gyökerezik az a meggyőződés, hogy ezek Isten végzései...”

A Tanakh-kánonnal foglalkozó traktátus a Bává Báthrá 14b-15a. A Talmud-nak két ókori gyűjteménye van, a kisebb Palesztinai (vagy Jeruzsálemi) Talmud, illetve a háromszor nagyobb és jelentősebb Babilóniai Talmud. Hatalmas terjedelme miatt magyarul csak részletei jelentek meg: • Molnár Ernő: A Talmud könyvei (Paginarum Kiadó, Saxum Kft. reprint, 1997) • Domán István: Talmud – részletek, kommentárok magyarul (Ulpius Ház, 2007) Megjegyzendő, hogy a Talmud-nak léteznek 19-20. sz-i antiszemita „fordításai” is (Rohling Ágost, Luzsénkszky Alfonz).

Az ÓSZ-ben összesen 23 utalás található ilyen iratra, 4 kivételével mind az 1-2Kir és 1-2Krón könyvében. A 23-ból csak három irat címe utal prófétai iratra (Gád próféta, Jedó próféta, Látnokok) az összes többi történeti jellegű könyv (királyok, próféták élete). Vsz. több is ugyanarra az írásra utal, illetve az ismert történeti könyvek (1-2Kir és 1-2Krón) egymásra utalnak, csak más néven: • „Izrael királyainak történetéről szóló könyv” (1Kir 14:19 stb.) • „Júda királyainak történetéről szóló könyv” (1Kir 14:29 stb.) • „Izrael királyainak könyve” (2Krón 33:18) • „Júda és Izrael királyainak könyve” (2Krón 16:11) E szövegek nagy része tehát elveszett, kisebb része pedig más néven maradt benne az ÓSZ-ben. A zsidóknak a szent iratokhoz való hozzáállásának és e szövegek védelmében alkalmazott módszereinek ismeretében joggal feltételezhető, hogy az elveszettek iratoknak nem lehetett különösebb jelentőségük.

A kb. 50 ismert ÓSZ-i apokrif közül magyarul még csak néhány jelent meg (de kiadásuk folyamatban van): - Fröhlich Ida, Dobos Károly Dániel (szerk.): Henok könyvei (PPKE-BTK, Piliscsaba, 2009) - Szabó Xavér: Salamon zsoltárai (L’Harmattan, Budapest, 2009) - Adorjáni Zoltán: Jób testamentuma (L’Harmattan, Budapest, 2011) A standard angol fordítás (ld. Külföldi szakirodalom) 53 művet ismertet, és még 13 más mű töredékét. Ezek az iratok a kor nem-szentírási vallási irodalmaként a zsidó lelkiségre hatottak, illetve a farizeusok teológiájára, de a hatásuk az ÚSZ-en is érezhető: • egyrészt átmenetet jelentenek az ÓSZ-ben még kidolgozatlan témákat illetően,

amelyek az ÚSZ-ben szinte készen jelennek meg (pl. a Sátán és démonai alakja, messiási várakozások stb.)

• másrészt esetenként az ÚSZ idézi őket (pl. Júdás levele Hénókhot).

A zsidóknak a szent iratokhoz való hozzáállásának ismeretében joggal feltételezhető, hogy ezeknek az iratoknak nem lehetett mérvadó jelentőségük.

Az ún. samaritánusok: a samáriaiak a 722-es asszír fogság után kialakult, a zsidóságtól elszakadó, etnikailag kevert nép, amelynek saját írása és Tórája van (Samaritánus Pentateukhosz, tudományos rövidítése: SP). Ez sok jelentéktelen nyelvtani részletben tér el a BHS szövegtől, illetve néhány teológiai elemben (pl. Mózes a Tízparancsolatot nem a Sínai-hegyen, hanem a samáriai Garizim-hegyen kapta, és templomot is ott kellett építenie). A samaritánusok néhány ezer fős, zárt közössége a mai napig él, papsága a mai napig áldoz a Garizim-hegyen. Más, Kr.u. 4. sz-ban keletkezett szamaritánus vallási iratok: a Defter (imakönyv) és a Memar Markah (Markah tanítása). Az ún. esszénusok (ld. 29. dia) Az ún. szadduceusok (cádókim = „igazak”) zsidó lelkiségi irányzat volt, tagjai a Templom papságából kerültek ki, és a Tanakh-ból csak a hivatásukkal kapcsolatos szövegeket (Tóra) ismerték el, a többit nem. Az ún. farizeusok (p’rusím = „elkülönülők”) zsidó laikus lelkiségi irányzat volt, amely a teljes Tanakh-ban, illetve az angyalok és a lélek létezésében is hitt. Ez az irányzat élte túl a római kort, és határozta meg a rabbinikus, illetve a mai zsidóságot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az evangéliumokban negatívan szereplő „farizeizmus” maradt volna fenn. A Templom-utáni izraelita vallás története az ókortól napjainkig hosszú és bonyolult történet, a zsidó vallásnak ma is több, egymástól igen eltérő irányzata van.

Az izraelita kánon azonos a protestáns és a katolikus protokanonikus („elsőkánoni”) kánonnal. A katolikus ÓSZ-i deuterokanonikus („másodkánoni”) iratok: • A Bölcsesség, Sirák, Báruk könyvét, Jeremiás levelét, Dániel görög kiegészítéseit csak

a protestáns kánon nem tartalmazza. • A 151. Zsoltárt csak a protestáns és katolikus kánon nem tartalmazza. • 1-2 Makkabeust csak a protestáns és az etióp kánon nem tartalmazza. 3Makkabeust a

szláv, grúz és örmény kánon tartalmazza, 4Makkabeust csak az örmény. 3Ezsdrást az ortodox, szláv, grúz örmény és etióp kánon tartalmazza, 4Ezsdrást a grúz, az örmény és az etióp.

A katolikus deuterokanonikus iratok protestáns fordításban is olvashatók (ld. Magyar szakirodalom). Az etióp kánon különlegességének (46 ÓSZ-i, 35 ÚSZ-i könyv) oka az elszigeteltség, illetve a kánon fogalmának bővebb értelmezése. A 66 protokanonikus irat mellett • az ún. „szűkebb” kánon ÓSZ-i apokrifokat tartalmaz, amelyeket más felekezetek nem

fogadnak el (Hénókh, Jubileumok, 1-3 Mekabyan, ami nem azonos a Makkabeusok könyveivel)

• az ún. „tágabb” kánonban az ÓSZ része az etióp Pseudo-Josephus (Josippon) ; az ÚSZ része a Szövetség Könyvei két kötete (Meshafe Kidan 1-2), a Zsinati Könyv négy kötete (Sinodos 1-4), a latin Didascalia etióp fordítása (Didesqelya) és Péter Kelemenhez írt levele (Kelementos).

• Más egyházak ezen iratok egyikét sem tartják szentírásnak.

Jn 14:16 Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17 az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz. 26 A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Jn 16:12 Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: 13 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. 14 Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. 2Pt 3:15-16 Péter úgy utal Pál leveleire, mint ami az „Írások” közé tartozik. 1Tim 5:18 Pál az 5Móz 25:4-gyel együtt „Írásként” idézi Jézus szavait (Mt 10:10). A görög graphé (írás) vagy graphai = „írások” fogalma az ÚSZ-ben és a legtöbb 2-3. sz-i egyházatyánál is a Szentírásra utal.

Az ÚSZ-i iratcsoportok rövidítései: • e ~ evangelium (Mt, Mk, Lk, Jn) • a ~ acta = ApCsel • c ~ catholicus = egyetemes apostoli levelek * • p ~ Paulus = Pál levelei (Zsid is) • r ~ revelatio (apokalipszis) = Jel. * A UBS4 jelöli „c”-vel a nem-páli, egyetemes apostoli leveleket. A NA27 az ApCselt (acta) és a nem-páli, egyetemes („katolikus”) apostoli leveleket is „a”-val jelöli, mert ezeket az ókorban gyakran egybekötötték. Az ókorban terjedelmi okokból rendszerint csak valamelyik iratcsoportot másolták egy kötetbe. A teljes, mai értelemben vett ÚSZ csak a nagy kódexekbe fért bele. Ezekben rendszerint • elöl álltak az evangéliumok (Mt, Mk, Lk, Jn nyolcféle sorrendben) • ezeket követte az ApCsel és az egyetemes levelek (1Pt, 1Jn, Jak, Júd) • utána jöttek a páli levelek (többnyire csökkenő méret szerint, köztük a Zsid a Róm

vagy a 2Kor után) • végül a Jel.

A 2Tim 3:16 értelmezése • az „egész írás” nem a teljes Bibliára vonatkozik, hanem csak az ÓSZ-re, mert olyan

írásokra utal Pál, amelyeket Timóteus gyermekkorától fogva ismert. • az „Istentől ihletett”-ség sem arra utal, hogy ez lesz a szempont majd az ÚSZ iratainak

kiválasztásához, hanem csupán arra utal, hogy az ÓSZ-nek miért van emberformáló hatalma (miért „hasznos”).

Az óegyházban az ihletettség fogalmán gyakorlatilag a Szentlélek jelenlétét, befolyását értették, ebben az értelemben szinte minden egyházatya és zsinat ihletettnek tartotta magát, sőt, az 5. sz-ban még művészeti alkotást is „Istentől ihletettnek” neveztek. Az óegyházban kezdetben inkább az istentiszteleten vagy magáncélra használt vallási iratokat különböztették meg. Egyes műveket csak magán olvasásra ajánlottak (pl. a apostoli atyák írásait: Római Kelemen 1. levelét, Barnabás levelét, Hermasz: Pásztor). Később azt tanácsolták, hogy otthon is csak azt olvassák a hívők, amit istentiszteleten hallanak. A fenti három szempontot az egyházatyák nem írták le így együtt, de fennmaradt írásaik alapján világos, hogy e három szempont valamelyikét alkalmazták. Rendszerint egy is elég volt bármely hamisítvány (apokrif evangélium, apokalipszis stb.) felismeréséhez és elutasításához.

Egyes iratok vitatottságának okai: • a Zsid a szerző kiléte körüli bizonytalanság (Pál? Barnabás? Apollós?) és egy

félreérthető részlet miatt, ami szélsőségesek hivatkozásalapja lett (6:4-6 mintha tagadná a második megtérés lehetőségét)

• a Jak, helyenként (pl. Észak-Afrika) talán nem volt ismert (pl. Tertullianus, Órigenész) • 1Pt és 2Pt eltérései (lehet ugyanaz a szerző?), a 2Pt és a Júd hasonlósága (melyik

idézte a másikat?), • Júd egy ÓSZ-i apokrifet idéz (Hénókh könyvét) • a 2-3Jn és a Filem személyes, alkalmi jellege és rövidsége miatt • a Jel helyenkénti „rossz” görögsége miatt, legalábbis az egyház keleti, görög nyelvű

felében csak a 4-5. századra vált mindenhol elfogadottá). Megjegyzendő, hogy e helyenként és időnként egyes szerzők által vitatott iratokat ugyanakkor mások, máshol elfogadták.

Jn 20:30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Jn 21:25 De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket. ApCsel 20:35 Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Lk 1:1 Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy tudósítsanak bennünket a közöttünk beteljesedett eseményekről úgy, 2 amint reánk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: 3 magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat neked, nagyra becsült Teofilus, 4 hogy azokról a dolgokról, amelyekről tanítást kaptál, megtudd a kétségtelen valóságot. 1Kor 5:9 Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. Kol 4:16 Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodiceából érkezett levelet ti is felolvassátok.

Ludovico Antonio Muratori (1672-1750) olasz történész egy 7-8. századi kódexben talált rá a latin töredékre, amit 1740-ben publikált. A szöveg összesen 85 sor, az eleje és vége is hiányzik. Vsz. görögből lett fordítva, latinsága igen rossz. A konszenzus a 2. sz. végére datálja, egyes kutatók a 4. sz-ra. A probléma az, hogy nem tudni, ki írta, kiknek, és milyen célból, ezért még ha valóban ez az első ismert lista, akkor is nehéz értékelni a jelentőségét.

Az apostoli atyák az apostolok közvetlen tanítványai voltak. Bár kánonlista nem maradt fenn tőlük, sokat idézték az Írásokat, de mindig az aktuális helyzetnek és célnak megfelelően. Ezért az, hogy egyes Írásokat nem idéztek, nem szükségszerűen jelenti azt, hogy azt nem ismerték (el). Római Clemens (Szent Kelemen) (?-101), Pál munkatársa, püspök, aki feddő elevet írt a pártoskodó korinthusiaknak (1Kel). Sokat idézi az ÓSZ-et (LXX), néhányszor az evangéliumokat (szövegüket keverve), és sokat Pált is. Konkrétan „írás”-nak az ÓSZ-et nevezi. (A 2Kel valójában 2. sz-i prédikáció, nem ő írta.) Antiókhiai Ignatiosz (Szent Ignác) (?-110), vértanú püspök, Rómába hurcolása alatt hét levelet írt kisázsiai gyülekezeteknek. Az evangéliumokból csak néhányszor idéz, páli leveleket sokszor. Konkrétan „írás”-nak az ÓSZ-et nevezi. Hierapoliszi (Szent) Papiasz (?-135), vértanú püspök. A szem- és fültanúktól igyekezett informálódni, a Mk és a Mt keletkezéséről is tudósít. Evangélium-kommentárja feltételezi az ismert és elismert evangéliumok meglétét (csak töredékekben maradt fenn). Szmirnai Polikarposz (Szent Polikárp) (?-155), János tanítványa, vértanú püspök, a filippibelieknek írt levelében legtöbbször Páltól, Pétertől és Jánostól idéz, néha az evangéliumokból.

Jusztinosz (Szent Jusztin) (kb. 100-165), filozófus, apologéta, vértanú. Nem-keresztény olvasói előtt az evangéliumokat „az apostolok memoárjai”-nak nevezi (görög apomnémonumata), szinte csak ezekből idéz, de a Jel-re is utal. Tatianosz (kb. 120-180) szír teológus, műve feltételezi a négy evangélium meglétét. Görögül írt harmóniáját szírre fordította, a szír egyházban a 4-5. sz-ig használták (a Pesitta előtt). Lyoni Irenaeus (Szent Iréneusz) (kb. 130-202), kisázsiai származású püspök. Az Eretnekek ellen írt művében elsőként nevezi nevén a négy evangéliumot, számuk természetessége mellett érvel (pl. 4 évszak). Az ÚSZ-ből nem idézte: Filem, 2Pt, 3Jn, Júd. Alexandriai Clemens (Szent Kelemen) (150-215), híresen művelt hitoktató, műveiben sok a világi, bibliai és apokrif idézet. Az ÚSZ-ből nem kommentálta-idézte: Filem, Jak, 2Pt, 2-3Jn. Kartágói Tertullianus (kb. 160-225), jogász, termékeny (latin) író. Az ÚSZ-ből nem idézte: Jak, 2Pt, 2-3Jn. Kartágói Cyprianus (Szent Ciprián) (?-258), püspök, termékeny (latin) levélíró, vértanú. Az ÚSZ-ből nem idézte: Filem, Zsid, Jak, 2Pt, 2-3Jn, Júd.

Alexandriai Órigenész (185-254), jelentős, de vitatott teológus, szövegkritikus, kommentátor, vértanú. Apostoli atyákat (1Kel) és pszeudepigráfokat (Hermasz: Pásztor, Barnabás levele) esetenként ihletettként idézett. Alexandriai Clemens-hez hasonlóan „ihletettnek” tartott minden építő gondolatot, ha magát a szerzőt és teljes művét nem is. Római Hippolütosz (170-235), püspök, egy ideig ellenpápa, termékeny író. A Zsid kánoniságát vitatta, a Jel-ét védte. Jeruzsálemi Kürillosz (Szent Cirill) (313-386), jeruzsálemi püspök, jelentős a keresztelkedőknek szánt katekézis-sorozata. Kánonlistája nem említi a Jel-t (Katekézis IV. 33-36). Záró megjegyzése: „Az összes többit* második helyre sorold. Amit pedig a templomban nem olvasnak fel, otthon se olvasd, mint hallottad.” * Jel + ? Alexandriai Athanasziosz (Szent Atanáz) (296-373), észak-afrikai püspök, száműzetésből írt levelei közül a 367-es húsvéti tartalmazza a mai ÚSZ-i kánont.

Euszébiusz (263-339) a palesztinai Caesarea püspöke (314) és egyháztörténész. Történeti munkái mellett a bibliai szöveggel is foglalkozott, az evangéliumokat számozott szakaszokra (ún. perikópákra) osztotta fel, hogy könnyebben meg lehessen őket találni. Az „Egyháztörténet”-et (Historia Ecclesiae) 326 vagy 323 előtt írta, görög nyelven, de latin, szír és örmény fordítású kéziratokban is fennmaradt. Az egyház történetét a kezdetektől a saját koráig foglalta össze. Euszébiosz tkp. az apostoli utódlásokat írta össze. Ennek lényege, hogy • az apostolok által alapított gyülekezeteket az apostolok a püspökökre bízták, miután

átadták nekik „a hit szabályát” (az evangéliumi tanítás lényegét, ami a Biblia értelmezésének vezérfonala),

• a helyi gyülekezetek pedig nyilvántartották a hit szabályához hű püspökök nemzedékeit

• az utódlás biztosította az eredeti, hiteles tanítás fennmaradását. Kategóriáiról műve III. 24-25. fejezetében ír (Ókeresztény írók 4. 121-125. oldal). • Az „istentelen” (tkp. kegyességet, vallásosságot nélkülöző) apokrif iratokról többek

között ezt írja: „Ezeknek egyikét sem méltatta soha említésre egyetlen olyan egyházi férfi sem, aki részt vett az apostoli utódlásban … a legmesszebb esnek az igazi ortodoxiától, mert eretnek férfiak tévedései, amiket úgy találtak ki.”

Krisztus evangéliuma pusztán a mindig, mindenhol elfogadott iratok alapján is teljesen egyértelmű és világos lenne. A keresztény istentisztelet (liturgia) alapját is éppen ezek az iratok alkotják. A 4. sz. után egyszerűen nem volt szükség az ÚSZ-i kánon egyetemes zsinati rögzítésére (a 787-es volt az utolsó valóban egyetemes zsinat).

Az apokrif (görög apokrüphon) szó jelentése „rejtett (dolog)”. Ez utalhat arra, hogy a szöveg értelme rejtett (kódolt), vagy arra, hogy az irat elrejtendő (nem nyilvános). Ilyen irataik csak „ezoterikus” (görög ezóteron = „ajtón belüli”) vallási irányzatoknak voltak: csak a bennfentesek használták, és csak ők értették őket. Jelenleg 28 apokrif evangéliumról tudunk, 9 apokrif cselekedetekről, 6 apokrif levélről és 5 apokrif apokalipszisről, de további, ismeretlen eredetű töredékek is előkerültek. Megjegyzendő, hogy a ma elterjedt mítosz szerint ezeket az iratokat az óegyház „kivette” az ÚSZ-ből, és velük együtt „a sokszínű kereszténység” egyes formái is „elvesztek”. Ezek az iratok azonban bizonyíthatóan sosem tartoztak istentiszteleten felolvasott szövegek közé vagy az ÚSZ-be, és ilyesmit az ezoterikus körök sem akartak. Az egyháztól elhatárolták magukat (ahogy egymástól is), a négy kanonikus evangéliumot pedig csak „belépő szintnek” tekintették, mert Jézus „titkos tanait” csak az ő irataikból lehet megismerni. Jézusnak és az apostoloknak azonban nem voltak titkos tanaik: Jn 18:20 Jézus így válaszolt neki: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit.” ApCsel 26:26 Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek.

Apokrif evangéliumok A kanonikus evangéliumokhoz sem műfajilag, sem tartalmilag nem hasonlító hamisítványok a 2-6. sz-ból. Kiegészítő evangéliumok: a keresztény népi vallásosság szüleményei, a kanonikus evangéliumok egy-egy témáját (Jézus születése, gyermekkora, tanításai, csodái, halála, feltámadása) mesés elemekkel igyekeztek „kiegészíteni”. Pl. Jakab protoevangéliuma, Tamás gyermekség-evangéliuma, Pszeudo-Máté, Titkos Márk stb. Zsidó-keresztény (ebionita, a héber evjónim = „szegények”-ből): palesztinai csoportok iratai, amelyek Jézusban csak embert láttak, és a zsidó szokásokat megtartották. Pl. Héberek, Nazoreusok, Ebioniták szerinti evangélium. Gnosztikus: (görög gnószisz = „tudás”): titkos tudást tanító, kis, zártkörű csoportok iratai; szemben álltak egymással, a pogány világgal és az egyházzal is. Lelkiségük lényege a hellenizmus korára jellemző valláskeverés (görög filozófia, közel-keleti misztériumvallások, mágia, kereszténység stb.). Egyes irányzataik keresztény színezetet vettek fel (bibliai fogalmak, alakok átvétele). Pl. Tamás (kopt), Fülöp, Júdás, Éva, András, Az Igazság evangéliuma, Pistis Sophia stb.

1Kor 15:1-11 „az Írások szerint” – ami történt, azt Isten előre megjövendölte, és be is teljesedett; „megjelent” – a történteknek szem-, fül- és kéztanúi vannak; a lényege: amit Isten tett az emberért, bűnei bocsánatáért; ezért az Egyház ezt az evangéliumot hirdeti, ezáltal lehet hívővé válni, és ezáltal lehet üdvözülni, ha ehhez ragaszkodunk. 2Pt 1:16-21 „nem kitalált meséket követve” tanítottak Krisztusról, hanem szemtanúi voltak isteni fenségének, hallották a mennyből jött szózatot; „ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet” – hiszen látták beteljesedni; „az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból” – az ilyesmi mögött ugyanis az áll, hogy „a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek”. 2Tim 3:14-17 „maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál” – Timóteus gyermekségétől ismeri az Írásokat, emberformáló hatásukat a nagyanyja, anyja és Pál és a saját életében is tapasztalhatta; ezért „a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos”: formálja a jellemet, felkészít a hasznos életre, és bölccsé tesz az üdvösségre. Zsid 4:12-16 „Isten igéje élő és ható” – ez nem a Biblia, hanem a mögötte álló, élő és munkálkodó Ige (Jn 1:1), aki„megítéli a szív gondolatait és szándékait”, „mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt” – belát oda, ahova ember nem; „Neki kell majd számot adnunk” – ő von felelősségre, de tudja, mi az embernek lenni, ezért irgalmas főpap, a trónja elé szabadon járulhatunk. „Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz”.