Adatok a baranyamegyei Nagyváty növényekkel kapcsolatos szokásaihoz

és néphagyományaihoz.

Nagyváty Baranya megye legnyugatibb részén fekszik, Szigetvártól mintegy 14 km távolságra. Nem tartozik az Ormány¬ sághoz, tőle északra terül el. A falu lakossága, melynek száma 500 körül van, települési szempontból nem egységes. Az utolsó évtizedek alatt rohamosan fogyó őslakosság már alig tartja a számszerinti túlsúlyt : az iskolában máris elvesztette. Számuk kb. 280 s ebben benne van a szomszédos, németté vált Almás¬ keresztúr maradék magyarjainak (mintegy nyolc család) a száma is ; ez utóbbiak a k i s e b b s é g i helyzet nyomása alól egy nemzedékkel ezelőtt együttesen Nagyvátyra költöztek. Olyan család, ahol minden családtag nagyvátyi születésű, meg­lehetősen kevés van. A falu másik rétege, a betelepült zsellérek, napszámosok, jobbik esetben környékbeli pusztákról bekerült magyarok, a többiek német telepesek, akik közül néhányan a napszámosi sorból kiemelkedve, földet, házat vásároltak ma­guknak.

A falu települési megoszlását figyelembe véve, azon igye­keztem, hogy az adatokat elsősorban régi nagyvátyi családok körében gyűjtsem. E mellett a betelepült réteg közt élő hagyo­mányok közül is jegyeztem fel néhányat ; természetesen a „pógᬠrok“ s a magyar napszámosok között sok a közös hagyomány, szokás. Ha a következőkben olyan adatot közlök, melyet csak betelepült lakótól hallottam, ezt a körülményt mindíg meg­jegyzem.

A növényeknek a népélethez fűződő viszonya igen gazdag lehetőséget ad a kutatásra. Magam ebben a rövid tanulmány­ban e viszonynak csak egyes részeit vizsgáltam meg. Nem fog­lalkoztam a termelő gazdálkodással, valamint a növényeknek a népi iparban (fafeldolgozás, kosár-, seprű-, olaj-, festék-, gyantakészítés stb.) való szerepével. Ez a két tárgykör ugyanis önmagában véve is olyan nagy, hogy külön néprajzi kutatást igényel.

Dolgozatom anyagát négy fejezetre osztom. I. A v a d o n ­t e r m ő n ö v é n y e k s z e r e p e a t á p l á l k o z á s b a n . II. A n ö v é n y e k s z e r e p e a g y ó g y í t á s b a n .

269

III. A n ö v é n y e k s z e r e p e a g y e r m e k j á t é k o k ­b a n . IV. N ö v é n y e k h e z f ű z ő d ő b a b o n á k . — Az elsőben a növényi táplálékoknak a föntebb jelzett ok miatt csak azt a részét ismertetem, mely a gyűjtögető gazdálkodás körébe tartozik ; tehát csak a vadontermő növényeket. A követ­kező három fejezetben a tárgyak természeténél fogva nem tet­tem ezt a különválasztást vadontermő és termesztett növény között.

Hogy a leírás menetét a növények tudományos nevének megnevezésével ne kelljen minduntalan félbeszakítanom, a dol­gozat végén ABC-sorrendben fölsorolom a dolgozatban elő­forduló növényneveket köz- és népnyelvi alakjuknak, vala­mint tudományos nevüknek a föltüntetésével.

Segítőtársaim iránti hálából, de meg gyűjtésem hitelessége szempontjából is szükségesnek tartom megjegyezni, hogy dolgo­zatom anyagának nagy részét T ó t I l l é s J ó z s e f 76 éves, F e l s ő T ó t J ó z s e f n é , T ó t P é t e r K a t a l i n 74 éves, B a g o l y I s t v á n n é T ó t J u l i 43 éves és K i s T ó t D e z s ő 26 éves nagyvátyi lakosoktól gyűjtöttem.

I. A vadontermő növények szerepe a táplálkozásban.

A táplálékszerzés legősibb forrása a gyűjtögetés volt. A pri­mitív ember teljesen a természetben készen talált javakra volt utalva. Az az idő, melyben az ember kizárólag gyűjtögetés útján szerezte az eleségét, messze a történelem előtti korba nyúlik vissza. De a termelő gazdálkodásra való fokozatos áttérés után sem szakított az ember a természet ingyen-nyujtotta javaival. A gyűjtögető gazdálkodás maradványai minden nép körében, így a mi népünk életében is mind a mai napig megőrződtek.

A következőkben sorra veszem azokat a vadontermő növényeket, melyeket falum népe táplálékul vagy ételt ízesítő fűszer gyanánt felhasznál. Megemlítem azokat a vadontermő növényeket is, melyek állati eleségül szolgálnak. Az állat szá­mára alkalmasnak ítélt táplálék ugyanis egy régibb, primitívebb fokon emberi táplálék lehetett. Később, mikor az ember nem szorult rá, állatának adta.

1. Emberi táplálékul szolgáló növények.

L e v e l e k . Kora tavasszal a szükség, meg hihetőleg a vitaminhiány érzete arra készteti az embert, hogy a termé­szet fölkínálta zöld növényeket összegyűjtse és táplálkozás számára használhatóvá tegye. A gyűjtést főleg asszonyok és gyermekek végzik.

Legkorábban bújik ki a földből a vatsaláta (vadsaláta). Elsősorban kukoricatarlón található. Régebben sokkal

270

nagyobb mennyiségben fordult elő, mint ma. Ennek oka az, hogy ma a kukoricaföldeket már ősszel felszántják. Ahol még tavasszal is szántatlan a kukoricaföld, ott megjelennek a gyűjtö­getők. A kis apró levelekből ecettel megöntve ízletes salátát készítenek.

Kora tavasszal gyűjtik az erdőben a sorhajmát. Hosszú­kás leveleinek a fokhagymára emlékeztető szaga és íze van. Salátát készítenek belőle.

Erdő szélén, szántatlan helyeken, utak mentén találják a párhajmát. A sorhaj mához hasonlóan fogyasztják. Salátának készítik a sárga virágú buzasalátát. Adatközlőim szerint a búzá­val semmi kapcsolatban nincs. Nem is szántóföldön, hanem erdő­ben, bokros, bozótos helyen s szőllőhegyben található. Tavasz¬ szal szedik táplálkozás céljára a réti-sóskát. Leveléből mártást készítenek. Megfőzik s rántást vagy tejfölös habarást tesznek rá.

A réti-sóskának nemcsak levelét fogyasztják ; még el nem fásodott, vastag, húsos szára a gyermekek kedves csemegéje.

V i r á g , v i r á g o s ág . Igen elterjedt a nép között a különböző teafüvek fogyasztása. Ezek legtöbbje azonban gyógynövény gyanánt szerepel ; leginkább köhögés ellen hasz­nálják. Ezeket a növényi gyógyító anyagok között említem meg. Egészséges ember számára is szedik a hársfavirágot. Emellett a mecsekháti- v. mecseki-tëja a legkedveltebb teafű. Nemcsak saját használatra szedik az erdőben, hanem kosárszámra hord­ják az asszonyok a pécsi, szigetvári, szentlőrinci piacra eladni. A bozdafa virágjából készül a bozdafánk. A megmosott virágot lisztben megforgatják, majd fölhabart tojásba mártják és zsírban kisütik. Ugyanígy készítenek fánkot ágácvirágból is.

F ö l d a l a t t i g u m ó gyűjtésére csak egy adatot kap­tam. Főleg pásztoremberek fogyasztják a fődi-magyarót vagy kutyolló-fijet.1 Ezt a földalatti gumót a disznó is nagyon szereti, ezért kitúrja. A pásztornak csak fel kell szednie a földről. Egy-egy helyen 50—60 gumót is lehet találni. Parázson megsütik s a héját lehúzzák. Sült gesztenyéhez hasonló, kellemes íze van.

G y ü m ö l c s ö k . A vadontermő növények gyűjtögetésé­ben kétségkívül a gyümölcsök játszanak legnagyobb szerepet.

A gyümölcsök között időben legkorábban a fődi-epörgyét gyűjtik. Ennek is több fajtája van. A korábban érő és kisebb szemű fajtát madár-epörgyének vagy szamócának hívják. Ebből a fajtából sok terem az erdőn. Nemcsak nyersen fogyasztják, lekvárt is főznek belőle. Későbben érik a nagyobb szemű csat¬ togó-epörgye. Nevét onnan kapta, hogy leszakításkor pattogó hangot ad. Nem fordul elő tömegesen.

Felhasználja a nép az epörgyefa termését is. Nyersen fo­gyasztják a gyermekek s az úton járók. Nagyobb mennyiség­ben is gyűjtik ; bort, pálinkát vagy lekvárt készítenek belőle. Lekvárjához cukor sem kell, a nélkül is elég édes.

1 A polgárok hívják kutyolló-fi-nek, a pásztorok fődi-magyaró-nak.

271

A vaccserösnyét vagy madárcserösnyét ma már nem szedik le, hagyják, hogy a madarak tápláléka legyen. Régebben, mikor még kevesebb volt a gyümölcsfa, ezt is megették, sőt még piacra is vitték. Különösen a szegény pásztorember élt vele. Egyik fajtáját fosókának hívják puhasága miatt ; a többi vad-cseresznye viszont kemény és ropogós.

Erdőjáró emberek megeszik a galaginyát is. Leginkább pásztor- vagy gyerekféle fanyalodik rá.

Az ősszel gyűjtött gyümölcsök között legnagyobb becsben a bicske ~ bücske (csipke, vadrózsa) áll. Szeptember elején szinte megrohanják az asszonyok, gyermekek a ritkás erdő bicskefáit. Aki nem megy ki idejében, nem is talál már bicskét. Minden asszony igyekszik, hogy minél több bicskelëgvártot tehessen el. A szegényebb asszonyok eladásra is szedik. Piacra legtöbbször nem nyersen, hanem megfőzve s áttörve, fazekak­ban viszik.1 Bicskefőzéskor kis vízben teszik fel a gyümölcsöt, mert magának igen kevés leve van s áttöréskor is állandóan locsolgatják, hogy könnyebben s gyorsabban menjen a munka. Áttörés után cukorral főzik. Különösen ízletes a bicskelekvár, ha birsalmával együtt teszik el. Először megfőzik külön a bicskét, külön a birsalmát. Mindkettőt áttörik szitán, össze¬ öntik és együtt főzik még cukorral.

A bicske után érték szerint a szödörnye (szeder) következik. Két fajtája van : fás-szödörnye és fődi-szödörnye. Inkább az előbbit gyűjtik, mert földi-szeder aránylag kevés van. Nyersen fogyasztják vagy lekvárt főznek belőle. Van aki piacra is viszi eladni.

A falu német lakossága kedveli a fődi-bozda termését : a csetét. Lekvárt főznek belőle. Cukor sem kell hozzá, mert amúgyis édeskés. Magyarok közt legfeljebb csak a szegények főzik, a többiek esetleg orvosságnak használják. Egy öreg pógár így nyilatkozott róla : „Émölgős, asz csak némötneg való.“

Összeszedik az erdőben a vadómát és vatkörtét is. Hogy fanyarságából veszítsen, fölviszik a padlásra s a gabona között puhítják, érlelik. Ha megpuhult, nyersen is megeszik ; különösen a gyermekek csemegéje. Leginkább kenyérsütés után kemencé­ben aszalják. Az aszalt vadalmának és vadkörtének a gyógyí­tásokban van szerepe (l. ott).

Az erdőben vadontermő monyaru ~ monyaró ~ magyaró összeszedése is szokásos. Régebben nagyobb szerepe volt a mogyoró összegyűjtésének, mint ma. Az erdők és bokros-bozótos helyek nagy részét újabban kiirtották, így csak elvétve találunk az erdőn mogyorófát. A mogyorót ma inkább kiki otthon, kertjében termeszti. Több fajtája van. A nagyasszom-monyaru nagyszemű, hosszúkás és pirosbélű. Vadon nem található.

1 A bicskeszedésben való ügyességéről kapta a faluban egy asszony mellékös nevét. Mindenki Bicske Kati-nak hívja.

272

Nagyasszony napja körül érik. A kisebb szemű, kerek kisasszom¬ monyaru vadon is található. Nevét ez is érési idejéről kapta. Legkisebb szemű, igen kemény héjú, igazi vadmogyoró a hajag¬ monyaru. A vadontermő mogyoró gyűjtői legtöbbnyire erdőn dolgozó emberek vagy pásztorok. Nyersen fogyasztják vagy süteménykészítéshez használják.

Gyermekek kedves csemegéje a szejjánoskönyérfa (szent¬ jánoskenyérfa) termése. Édeskés íze miatt édöskének is hívják.

Késő ősszel gyűjtik a kökényét. Ez tudvalevőleg csak akkor jó, ha möksiti a dér.

F a n e d v e k g y ű j t é s e . Nyírfa csak elvétve akad a határban, ezért a nyírfalé gyűjtése nem igen játszik szerepet. Csak a más falukban is megfordult emberek, főleg pásztorok dicsérik ennek kellemes ízét. A nagyvátyiak a fanedvek közül ivásra leginkább a szilfa levét használják. Az erdőben dolgozó s megszomjazó emberek ezzel enyhítik szomjúságukat. A fa megcsapolása úgy történik, hogy fúróval megfúrják a fát, míg kibuggyan a lé s egy bodzaágat tesznek bele csapnak. Vagy ez alá tartják az üveget, amelybe a levet föl akarják fogni, vagy hársfakéregből meghajlított csatornán keresztül szivárog­tatják. Édeskés, émelygős íze van.

Hasonlóképpen történik a cserfa megcsapolása is. Ennek a levét is üdítő ital gyanánt fogyasztják. Mindkét fa levét állati betegség elleni gyógyszerként is használják (l. ott).

F ű s z e r n ö v é n y e k . A vadontermő növények között vannak olyanok, melyeket étel ízesítésére szednek. Ilyen a komló, melynek a kenyérsütésben, illetőleg a hosszabb időre szóló házi-éllesztő vagy komlós-kohász készítésében van szerepe. Előállítása a következőképpen történik : Erre a célra ősszel szedik le a komló virágját és a napon, rostába téve, szárítják. Mikor házi élesztőt akarnak vele készíteni, úgy járnak el, hogy a megszárított komlót megfőzik vagy leforrázzák. A főzéshez szótalan (a kútról megszólalás nélkül hozott) vizet használnak. A vízbe a komlón kívül vöröshagymát és páratlan számú para­zsat is dobnak. Az előző kenyérsütésből megmaradt egy kis cipónyi kovászt nagyszemű korpával és a kihűlt komlós lével eldagasztják, kiszaggatják kis darabokra s kenyérsütéskor a házi élesztőt megáztatják s csak levét teszik a kenyérbe.

Az ugorka télire való eltevésekor használják fűszer gya­nánt a vasfijet. Szaporagaznak is hívják.

A vatszőllő fekete bogyóját és vékony hajtását szintén ecetesugorkába teszik ízesítőnek. Erre a célra mötyfalevelet is szoktak használni.

Húsfüstölésre is ismer a nép házi fűszernövényt. A hús megfüstölésére szánt parázsra sülő ~ süllő (boróka) ágat tesznek s ennek a füstje kellemes ízt ad a húsnak.

E c e t k é s z í t é s . Régen kizárólag házi úton állította elő ecetszükségletét a nép. Később mind kisebb szerepe maradt

273

a házilag való ecetkészítésnek. Mint a közszükségleti cikkek más területein, itt is a háborús idők hozzák vissza a primitívebb előállítási módokat. Ecetkészítésre vadalmát, vadkörtét s vad¬ szőllőt használnak. Összezúzzák a gyümölcsöt vagy répa-, esetleg szőllődarálón ledarálják, forrás után leszűrik s szabadon fedetlen hagyva ecetes erjedésnek teszik ki. Az ilyen házilag készített ecetben szokták eltenni télire a savanyú-paprikát.

B o r p ó t l ó k . Erre különösen abban az időben volt nagy szükség, mikor a peronoszpóra kipusztította a falu egész szőllejét. De előtte és utána is ráfanyalodott az, akinek kevés szőllője termett és nagyon szerette az italt. Vadontermő növények közül is felhasználnak néhányat borpótlásra, illetőleg a szőllő¬ ből készült bor szaporítására vagy megfestésére. Készítenek bort vadszőllőből. Természetesen nagyon savanyú bor lesz belőle. Édeskés, émelygős ízű bora van a csetének (földibodza). Tiszta csetebort nem is isznak, mert túlságosan sűrű a leve, inkább szaporítják vele a bort. Szép színe miatt kisebb mennyi­ségben a borhoz házzáadva borfestőnek is szolgál. Még alkalma­sabb borfestőnek tartják a fődi-szödörnyét. Ha a vörösbornak igen halvány a színe, szitán áttört földi-szedret öntenek hozzá. Ize is igen kellemes.

A s ö r k é s z í t é s házilag a következőképpen történik. Megfőzik az árpát s külön a komló virágját, az árpához hozzᬠöntik a megfőtt komló levét ; cukrot és élesztőt adva még hozzá, fölteszik újra főni s jól megforralják. Forró állapotban üvegekbe töltik, két napig erősen ledugaszolva áll s utána már lehet is inni.

P á l i n k a -készítésére vadontermő növényt nemigen használnak. A sillőből készített pálinkát csak a más vidéket is járt emberek ismerik, a többiek csak hírből tudnak róla, mert a háború előtt tömegesen jöttek Nagyvátyra a somogy¬ megyei Istvándi községből s összeszedték a borókát pálinka­készítésre. Nagyvátyon erre a célra leginkább szilvát és törkölyt használnak.

I n s é g e l e d e l e k . Végül fölsorolom azokat az eledele­ket, melyekre ínséges időkben szorult a nép. Ezek az eledelek csak az emlékezetben maradtak fenn. A mostani öreg emberek is apáiktól hallották, hogy olyan szűk esztendőben, mikor nem termett elég gabonájuk, mivel voltak kénytelenek a minden­napi kenyeret pótolni. A nép emlékezetében pl. megmaradt a bikfa kérge mint ínségeledel. A kéreg lefejtése után a legkülső igen kemény részt eltávolították, a többit megőrölték. Tisztán ebből a kéregből nem sütöttek kenyeret, hanem bármilyen gabonaliszt szaporítására használták. Ínséges évben, mikor kenyérszűkén voltak, összeszedték az erdőből a tőfa makkját, parázson megsütötték, héját lehúzták. Sült gesztenyéhez hasonló íze van.

274

2. Állati eledelek.

A legtöbb vadontermő növény alkalmas állati táplálkozásra. A legelő növényzete tartja el részben a disznókat, teheneket. A réten, a fű között számtalan virág, növény él, melynek leg­többje a takarmányozás szempontjából hasznos. Kimerítő föl­sorolásuk azért bajos, mert hisz nagyon sok állati táplálkozásra alkalmas növényt nem is ismer névszerint a nép. Ezen a helyen inkább azoknak a növényeknek a megemlítésére kell szorítkoz­nom, melyeket mint egy-egy állat csemegéjét tart számon a nép, vagy amelyeknek nagyobb jelentősége van az állattartás­ban. Sokszor a növény neve is ezzel van összefüggésben.

A baromfitartásban nagy szerepe van a csajány ~ csal¬ lány ~ csollánynak. Csalánszedéskor az asszonyok régi haris­nyából való kesztét (keztyűt) húznak a kezükre. Főleg a kis zsibákat (libákat) etetik vele kukoricakásával összeelegyítve. A kis récéknek bábickó a kedves eledele. A kacsák maguk is szívesen lelegelik, ha megtalálják, de a gazdasszony sajátmaga is megszedi és összevágja nekik, különösen míg kicsik a récék. A tikhur, mint neve is mutatja, a tyúkok csemegéje. Ha a veteményeskertben gyomlál a háziasszony, a tikhurt a tyúkoknak csibéknek szórja. A kicsi csibék részére meg is vágja. Az erdő­ről hazahozott madárkölest is a csibékkel etetik meg. Akinek galambja van, az a galamb fészkébe tesz madárkölest.

A disznó sokféle gyomnövényt kedvel. A veteményes­kertből kigyomlált gazokat kosárszám öntik be a disznóólba. Kedves eledelei a különböző porék (paréjok), fehér-, fostos-, disznó­poré. Ezeken kívül a fehérvirágú, elfutó szujákot és a még gyönge kaszilvát ropogtatja szívesen. Szoktak neki tejezsgaszt adni. A tejesgaz minden fajtáját megeszi, de a levesebbet, vastagabbat jobban szereti. Ha kiengedik a disznót, malacot az udvarra, az udvar füve közt növő porcogós-füjet ropogtatja legszívesebben. Ez a növény nevét is onnan kapta, hogy a disznó foga alatt éles sercenő hangot ad. Télen a disznó az erdőszélen legelve, megkísérli a galaginyát lerágni. A pásztor ilyenkor maga veri le botjával a galagonyát. Ez szinte — úgy mondhatók — közös eledele a legelő állatnak s a legeltető pász­tornak. Közös csemegéjük a már szintén említett kutyolló-fü vagy fődi-magyaró is. A disznó orra messziről megérzi ennek a növénynek a szagát s kitúrja. Ilyenkor aztán a kanász és a disznó együtt szedegeti fel a jóízű csemegét.

A szénában található növények értéke a takarmányozás szempontjából különböző. Különösen jónak tartják a sárga­virágú sárkerékfüjet, a pirosat nyitó somkórót,1 mely leginkább sargyukaszálatkor fordul elő nagyobb mennyiségben. Hívják

1 Nem azonos az orvosi somkórónak nevezett növénnyel.

275

sarggu-virágnak is. Tehenet szoktak vadborsóval is etetni. Ha sok a vadborsó a búzában, kirostálják s úgy adják a tehénnek.

A kutya kedves eledele a cigózab. Különösen, ha a hasa fáj, szaglász utána s messze helyekre is elmegy érte.

Nemcsak a háziállatok kedves eledelét figyeli meg a nép, a többi állat csemegéjét is megjegyzi. A nyulkóró pl. onnan kapta nevét, hogy száraz szárát szívesen megrágják télen a nyulak. A vadak kedves elesége a fagyócska bogyója. Ezért hívják kányabubucs-fának is. A kányán kívül különösen a fácán kedveli. A mókus meg az erdei keményhéjú mogyorót, a hajagmagyarót ropogtatja szívesen.

A méhnek is megvannak a maga virágai, amelyekről mézét összegyűjti. Közismert ebből a szempontból az ákác virága. Ezenkívül szívesen látogatja a fehér taróvërágot, melyet éppen ezért mévërágnak. is hívnak. Szereti a méh az élősövénynek is használt sömfisömfa virágját is. Méh, darázs egyaránt kedveli a darázsvërágot.

II. A növények szerepe a gyógyításban és a testápolásban.

Országszerte ismert jelszava a népi orvostudománynak : Fűben, fában van az orvosság. Hosszú idők tapasztalatai áll­nak egy-egy gyógyító eljárás mögött. A vadontermő növények nagy részét azért ismeri névszerint a nép, mert a gyógyító hatásukba vetett hit nemzedékről nemzedékre öröklődik. A felü­letes szemlélő ugyan azt hihetné, hogy a jómódú és magát „pógár“-nak nevező, valóban sok tekintetben polgárosult föld­művesosztály, amely minden nagyobb bajával orvoshoz jár, már nem is ismeri az ősi gyógymódokat. Pedig ezek a növényi orvosságok igen szívósak s legtöbbjük nemcsak az öregek emlé­kezetében él, hanem a gyakorlatban is. Természetesen nem mindenki ismeri egyformán a gyógyító hatású füveket. A gyógy­füvek utolsó, faluszerte híres szakértője B ó d i s M á r i , négy esztendeje halt meg. Adatközlőim nagyon gyakran hivat­koztak rá : „Mári nénitől hal lot tam. . .“ , vagy ha nem tudtak kérdésemre felelni — „ha Bódizs Mári néni élne, biztos meg tudná mondani“ — jegyezték meg. Még ma is vannak azonban olyan öreg asszonyok, akik a többinél jobban ismerik a gyógy­füvek hatását. Betegség esetén hozzájuk fordulnak az ismerősök tanácsért és gyógyfűért. Ha pedig tudományuk boszorkányos hatalommal párosul, fijes-asszony vagy javós a nevük (a javós lehet férfi is).

Az alábbiakban felsorolom a növényekkel űzött gyógyítási eljárásokat betegségek szerint csoportosítva. Először az emberi, majd az állati betegségek gyógyításával foglalkozom.

276

1. Az emberi betegségek elleni orvosságok.

S e b e k g y ó g y í t á s a . A gyógyításra használt növé­nyek jórésze a sebek orvoslására szolgál. Az emberi testen keletkezett sebek állapotuk és eredetük szerint igen sokfélék lehetnek. A népi orvostudomány sokszor nem tesz különbséget seb és seb között ; mégis vannak növények, melyeket meghatáro­zott fajta sebekre használnak. Attól is függ a gyógyfű kiválasz­tása, hogy hol és milyen évszakban éri az embert a baj.

V á g á s . Legegyszerűbb eset az, ha munka közben el­vágja valaki kezét, lábát. Ha a mezőn történik ez, mindjárt kéznél van a szélös-utifí. Levelét megnyálazva ráborítják a sebre. Egyszerű vágásra jó orvosság a muhar is. Levelét kézzel összezúzzák, majd ráteszik az elvágott kézre vagy lábra s vala­milyen más levéllel (szőllő vagy kukoricalevél) betakarják és átkötik a sebet. Seb gyógyítására jó a cípör. Gyökerét megtörik, megzúzzák s levét a sebre csepegtetik.

K e l e v é n y é s g e n n y e s s e b . A kelevény vagy kelés gyógyításához sok esetben babonás eljárások fűződnek. Ha vala­kinek kezén, lábán kelés üt ki minden észrevehető ok nélkül, rontásra gyanakszanak. Rontás úgy érheti az embert, ha kereszt­úton általmenve pénzdarabot vagy eldobott, elszórt egyéb tárgyat, pl. kiöntött borsót (babot) kezével vagy lábával meg­érint. Az efféle rontásnak úgy lehet gyökeresen elejét venni, hogy a keresztúton talált tárgyra szalmát hordanak, meg­gyujtják. A füstölés elveszi a rontás erejét s a rontani akarón marad a betegség. Ha véletlenül vagy vigyázatlanságból mégis megesik a baj, a pórúljárt ember azon igyekszik, hogy betegségét hasonló módon továbbadja. Csak akkor múlnak el róla a kelé­sek, ha valaki átveszi tőle. Természetesen, ha a kelevény nem rontás által keletkezett is (pl. szúrás vagy a seb elmérgesedése által), akkor is azon igyekszik a beteg, hogy túladjon rajta. Ebben az esetben ő lesz a rontó. A továbbadásnak többféle módja lehetséges. Egy részük növényi anyagok útján történik. A kelevényes beteg borsót visz magával s napfölkelte előtt ki­megy egy a faluhoz közel eső keresztútra. Se menet, se jövet nem szabad senkivel sem beszédbe elegyednie, sem pedig jobbra­balra nézelődnie, vagy hátrafordulnia. Mikor a keresztútra ér, előveszi a magával hozott babot, kivesz belőle egy marékkal, fölemeli és feje fölött hátradobja. Ezt háromszor megismétli. Aztán elmegy a falu alatt folyó hármas-vizhez (a malomárok s még két más árok találkozása). A vízzel szemben megáll, mar­kába vizet vesz fel, s feje felett háromszor átdobja. Ha mindez megtörtént, bizonyára megszabadul keléseitől. Ahol hármasvíz nincs a közelben, a babnak a keresztúton való elszórása is ele­gendő, mert ha azt valaki megérinti, ráragad a betegség.

A kelés átadásának több ehhez hasonló módja van. Borsó

277

szerepel a következő gyógyító eljárásban is : megfőzik a babot, s a keléses helyet megdörgölik, bekenik vele. Ezt a babot, mely a keléses testrésszel érintkezett, kiviszik a keresztútra s kiöntik. Aki belelép, az viszi el a betegséget. Ennek a gyógymódnak változatai is vannak. Főtt bab helyett használhatnak vörös­hajmát vagy piros paradicsonyt. A hagymát, illetőleg para­dicsomot kettévágják s végighúzzák vele a keléses helyet, aztán eldobják a keresztúton.

A környékbeli Szentgál községből betelepült asszonytól hallottam a betegségre egy másik orvosságot. Fotta-péntökön vagy fotta-csötörtökön két árok összefolyásából kell hozni vizet és abba apró-bujtorgyánt kell főzni. Ha fölforrt a lé, vízzel és liszttel gyúrt háromszor kilenc gombócot tesznek bele ; a gombócokat visszafelé (kilenc, nyolc, h é t . . . ) háromszor meg­ismételve olvassák meg. Ha megfőtt a gombóc, a levét leszűrik ; a keléses testrészt ebben a lében megmossák s a megyére öntik, úgy, hogy a lé dél felé folyjon. A gombócot pedig a kutyával etetik meg, mert azt tartják, a kutyának nem árt a rontás. Ha férfi a beteg, nőstény, — ha nő, bakkutyának adják a gombócot.

A kelevény eltávolítására olyan növényi orvosságokat is használnak, melyeknek nemcsak közvetítő szerepük van, mint az eddig említetteknek, hanem aktív gyógyító hatást tulajdoní­tanak nekik. Ilyen esetekben az a cél, hogy a sebet hamarabb megérleljék, s a gennyet a sebből kiszivassák.

Elgennyesedett, gyulladásos sebre igen népszerű orvosság a farkasóma. Levelét megfőzik, levével mosogatják le a sebes testrészt ; a megfőzött levelet pedig melegen a sebre kötik. Kelésre vagy gennyes sebre teszik az ëpszőllőt, vagy más néven szépasszo szőllejét. (A szépasszony boszorkányos lény.) Levelét tartják gennyszívó hatásúnak. A lilijom is a kelés ellen használt gyógynövények közé tartozik. Levelét gennyes sebre kötik. Nemcsak levelével, hanem hagymájával is gyógyítanak. Meg­főzött hagymáját vászondarabra kenik, s rákötik a sebre. A seb érlelésére alkalmas az apró-pipitér teája is. A forró teába mártott kendőt kötik a gennyes sebre. Gennyszívó hatása miatt használ­ják a vöröshajmát. Félbe vagy szeletekre vágva zsírban meg­sütik, s úgy teszik rá a kelevényre vagy tárra (nagy kelés). Hasonló hatása van az egyszerű nyers paradicsomnak, mely felszeletelve akár egyszerű vágásra, akár gennyes, meggyűlt sebre alkalmas orvosság.

L á b s e b e k . A sebek egyik fajtáját a lábsebek alkotják. Lábon keletkezik a taróseb, melyet a népképzelet a gabona­tarlóval hoz kapcsolatba. Ennek az a magyarázata, hogy ez a betegség többnyire nyáron, aratás tájban fordul elő. Ez tulaj­donképpen szőrtüsző-gyulladás, mely porral, piszokkal tovább fertőződve, a lábszáron gennyes pattanásokat okoz.1 A nép hite

1 Dr. Múró László körorvos úr szíves szóbeli közlése alapján.

278

szerint tarlósebet úgy lehet kapni, ha valaki kiönti a tarlóra az aratás után maradt ivóvizet. Tilos dolognak tartják a tarlóba vizelést is ; ettől is lehet sebet kapni. Ha valakinek kihánta a taró a lábát, a következőképpen orvosolják : Azon a szántóföldön, ahol abban az évben legelőször aratott a beteg, egy kis helyen kereken fölszedik a tarlót, s hazaviszik. Ha azon a tarlóföldön fehér taróvërágot is találnak, abból is szednek. A tarlót tarló­virággal együtt vagy a nélkül megfőzik, a főzetében mossák meg a sebes lábat. Lábmosás után a vizet vissza kell vinni ugyanarra a helyre, ahonnan a tarlót felszedték. Ha a vizet ott kiöntik, elmúlik a betegség ; mintegy visszaadják a tarlónak a tarló okozta sebet. Van olyan család is, ahol ez az eljárás és a hoz­zákapcsolódó hagyomány már csak leegyszerűsödve él. Tarló­virág főzetében megmossa a beteg a lábát, s már magát ezt a lábfürdőt gyógyító hatásúnak tartják.

Ha valakinek a lába kidurog, kipattog (egymás melletti apró fölpattogzó sebek keletkeznek rajta), pattogzófível orvosolják. Fehérszínű, hólyaghoz hasonló virágját rákötik a fölpattogzott, sebes lábra.

Kisebesedett láb gyógyítására alkalmas a bürök ~ bérök is. Fokhajmaszárral együtt főzik meg, s ezzel a főzettel boro­gatják a sebes lábat.

S e b e s d a g a n a t r a jó a csikótapu-fűnek a levele. Emberen vagy állaton lévő sebet, daganatot fődi-bozdával is gyógyítanak. Szárát, gyökerét megfőzik. Levével borogatják a fájós, dagadt testrészt.

Esésben vagy verekedésben szerzett zúzódásos seb gyógyí­tására régen a vadkörte ecetágyát is felhasználták. A vad­körteecet üledékét mohás földdel összekeverték s rákötötték a megsérült testrészre.

Az é g é s i sebnek is ismeretes néhány növényi orvossága. Első segélynek legkézenfekvőbb a vöröshajma. Ha a seb nem sú­lyos, ezt elegendőnek is tartják. Ilyen esetben az összevágott vöröshagymát a megégett helyre gyorsan rákötik. Égési sebre a savanyú kapiszta ~ káposzta levelét is rá szokták borítani. Égési sebben szenvedő beteget tökmag- és tányérvërágolajjal is orvosolnak. A tökmagot és tányérvirágot erre a célra maguk törik meg mozsárban, s a kisajtolt olajat rákenik az égett bőrfelületre.

A k u t y a h a r a p t a sebnek is van növényi orvossága. A megharapott kettétör fogával egy borsószömöt s ráteszi a hara­pásra. Veszett kutya marása ellen már másképpen védekeznek.

F o l y o s ó ( o r b á n c ) . A fojosó gyógyítására két növé­nyi orvosságot jegyeztem fel. Legegyszerűbb a káposztalevél, melyet nyersen, amint a kertből előhozzák, a beteg folyosós testrészére borítanak. Másik gyógyszere az egérfarku-fi (a bevándoroltak cicafarku-fű néven is emlegetik). Levelét meg-

279

törik, kifacsarják, kicsepegő levét rácsorgatják, levelét meg rákötik az orbáncos helyre.

Ó t v a r . Különösen gyermekeknél gyakori bőrbaj az ótvar. Ez ellen az apró-bujtorgyán tüskés bogyóját főzik meg. A főzettel mosogatják az ótvaros testrészt.

F ö k ö n y . Bőrbetegség a fököny is. Szemölcsszerű kép­ződmények keletkeznek a testen ; leggyakrabban a kézen for­dulnak elő. Ha valakinek fököny támad a kezén, néhány szem. kukoricát tesz rá, s hagyja, hogy a tyúkok kapkodják le róla. Ahogy a kukorica eltűnt a kezéről, úgy fog a fököny is hamarosan elmúlni.

S ö m ö r . Fekete tyúk három tollát ki kell húzni, zsírba belemártani, a sömörös helyet bekenni vele, s utána rozsliszttel behinteni (Adatközlőm ezt a gyógymódot egy másfalusi német asszony tanácsára végezte el magán).

F a g y á s . Ha a láb fagyás következtében megduzzad, megpirosodik és viszket, azt mondják vizes tetü bántja. Ilyen esetben szomoru-físzfa leveléből lábfürdőt készítenek ; míg egészen forró a víz, gőzölik, mikor annyira kihűlt, hogy a láb elbírja, megáztatják benne a lábat, vagy a meleg leveleket borítják rá a fagyásos helyre. Ugyanezt az eljárást borsfível is szokták csinálni.

F ü l f á j á s . Általánosan ismert gyógynövény ez ellen a betegség ellen a kűrózsa. Kapuk, házak, állatólak tetején talál­ható. Vastag, húsos levelét kézben megnyomkodják, meg­zúzzák, a kicsorgó levet vaskanálban fogják föl. Gyertyaláng, vagy tűz fölött tartva meglangyosítják s úgy öntik bele a fekvő helyzetben lévő beteg fülébe. Mintegy negyedóráig tartják a fülben ezt a folyadékot. Más növényi anyagot is szoktak fájós fülbe csöppentem. Ha tudnak szerezni szagosszőllőt vagy csömösz¬ szagu-szőllőt,1 levét a fájós fülbe cseppentik. Tavasszal pedig, míg zöld a vetés, letépnek néhány zöld búzalevelet, megdörzsö­lik jól, hogy a leve kicsöpögjön, s ezt teszik a fülfájós fülébe. Fülfájás elleni orvosságnak használják a barkócafa termését is. Teát főznek belőle. A gyógyszert ebben az esetben nem a fülbe teszik, hanem megitatják a beteggel. Ez ellen a betegség ellen hatásosnak tartják az apró-pipitér teáját, mellyel a fájós fület borogatják.

F o g f á j á s . Legnépszerűbb növényi ellenszere a bölén (beléndek). Magját, a bölémmagot izzó cserépre teszik, s egy kis tállal letakarják. A tál feneke jól megfüstölődik. Most forró vizet öntenek a tálba, s a fölszálló gőzre kell a betegnek kitátott szájjal hajolnia egy negyedóráig. Ez alatt a beteg arcát letakar­ják. Azt mesélik, az ilyen gőzölés után sok kukac jön ki a fájós fogból, s az egészen rossz fogak ki is esnek. Nemcsak bölémmag¬ gal gőzölnek fájos fogat, hanem szénamujvával is. A szénakazal

1 csömösz ,büdös banka'.

280

alatt maradt törmeléket fazékban megfőzik. Gőzére tartja fejét a fogfájós beteg. A katáng1 virágjából is készítenek fogfájás ellen orvosságot. A már előzőleg megszárított virágot megfőzik, a levét kiöntik, a megfőtt virágot pedig kendőre téve, a beteg állára kötik.2 Fogfájást úgy is gyógyítanak, hogy a beteggel zabot pipáitatnak. A zabszem úgy is jó orvosság fogfájás ellen, ha megfőzik s gőzére rátartják a fájós fogat. Fogfájósok komlót is szoktak gyógyszernek használni. Tavasszal s nyáron, míg zöld a komló, ágastól, virágostól letépik, megfőzik s fájós fogat gőzölnek vele. Télen legfeljebb szárított komló található. Ezzel is épúgy gőzölik a fogat, mint nyáron a zöld ággal. Ha valaki­nek a foga fáj, hatásos gyógymódnak tartják, ha boszorkány­gaz gyökerével piszkálja meg. Egy nem nagyvátyi születésű asszonytól hallottam, hogy a bicskegubacsot, amit ő Márija¬ hajának nevezett, használják fájós fog füstölésére.

S z e m f á j á s . A gyulladásos, hurutos szemet apró­pipitér teájával mossák, borogatják. Szemfájás ellen egy gomba­fajtát is használnak : az árvalámjülét Taplós fán, leginkább bodzafán nő ez a kicsi, piros, fülalakú gomba. Megfőzik, zsírban megsütik s a beteg szemhéját bekenik vele.

F e j f á j á s . Egyik orvossága a torma. Megreszelik, s ruha közé teszik, úgy kötik a homlokra vagy a nyakszirtre attól függően, ki hol fájlalja fejét. Közvetlenül a bőrre azért nem teszik, mert nagyon erős és kimarná a bőrt is. Szokták kolompér­ral is gyógyítani a fejfájást. Kerek szeletekre vágják föl a krump­lit, s kendővel a beteg homlokára szorítják.

K ö h ö g é s . A kehe (köhögés) ellen használt növényi orvosságok száma viszonylag nagy. Különféle teával gyógyítják. A köhögés ellen főzött teák egy részét nemcsak betegek isszák. A háború különösen kényszeríti az embereket, hogy a természet nyujtotta teafüveket használják táplálkozás céljára. Béke ide­jén azonban többnyire mint gyógyteák szerepelnek. Ezeket a teákat nem forrázással készítik, hanem hideg vízbe teszik fel, s amíg a víz fölforr, jól kifő a teafű íze. Leszűrik a levét s cukor­ral vagy mézzel isszák. Így készül a hársfa- és a mecseki vagy mecsekháti-tëja. Hasonlóképpen elterjedt a bozdafa virágjából és az apró-pipitér virágjából készült köhögés elleni tea. A még nem egészen kinyílt agárcafa ~ ágácfa levelét megszárítva, főleg gyermekek számára főzik köhögés ellen. Kellemes orvos­ság az aszalt birsóma cukrosvízben megfőzve, melyről szintén azt tartják, hogy szünteti a köhögést. Orvosság gyanánt fo­gyasztják a zsája keserű teáját. Nyáron nyersen, télen szárítva főzik meg tejben köhögésben szenvedő beteg részére. Szoktak a dija kemény héjából is köhögősök számára teát főzni. Cukor­ral vagy mézzel isszák, mert igen keserű. A vöröshajma héjából

1 Népi nevét nem lehetett teljes bizonyossággal megállapítani. 2 Ezt a gyógymódot csak egyszer hallottam.

281

készült teát is jó orvosságnak tartják. Használják az ezörjófi teáját is köhögés ellen. Zapszómából is lészítenek orvosságot. A kazalból kihúzott zabszalmát ollóval kissé elmetélik, vizet öntenek rá és fölteszik főni. Ha megfőtt, levét a beteggel meg­itatják. A fedő alatt főzött szívafatopló levét is adják köhögő betegnek. Szünteti a köhögést a szödörlevél teája is. Van, aki a sillő bogyóját, a borovicskát főzi meg gyógyteának. Népszerű és elterjedt a kukoricatea készítése is, mely nemcsak köhögés, de rekedtség ellen is jó orvosság. A kemény kukoricaszemeket vízben jól megfőzik, s a levét leszűrik. Ezt a levet kell a köhögős betegnek meginnia. Még hatásosabbnak tartják ezt a gyógy­szert, ha a meleg, de már nem egészen forró kukoricaléhez nyerstojást kevernek. Köhögés ellen árpából is készítenek orvosságot. Az árpaszemeket mozsárban megtörik, megszitál­ják s megfőzik. Ezt a főzetet kell a betegnek meginnia.

T ü d ő b a j . Tüdőbaj ellen sokszor ugyanazt a gyógy­szert használják, mint a közönséges köhögés ellen, minthogy külső megnyilvánulásuk hasonló. Vannak azonban olyan orvos­ságok is, melyeket kizárólag tüdőbajosok használnak. Heptika ellen fogyasztják a pöszérce ~ pöszörce keserű teáját. Ennek a betegségnek egy másik orvossága a békarokka teája. A fődibozda termését, a csetét is használják gyógyszernek. Cukor nélküli, émelygős ízű lekvárját éhomra eszik a tüdőbajosok. Van aki fődi-bozda leveléből főz tüdőbaj ellen teát. Gyógyító hatásúnak tartják az apró-bujtorgyán bogyójából készült teát is. Tüdőbaj ellen készítenek orvosságot a fagyócska gyökeréből is. Meg­szárítják s a belőle készült teát itatják a beteggel.

R e u m a . A nép ezt a betegséget sokszor csak hülés néven emlegeti. A megfázás folytán keletkezett reumatikus fájdalmat s az akut reumát rendszerint forró fürdőkkel orvosolják. Ezek­ben a fürdőkben növények is fordulnak elő. Igen hatásosnak tartják a szénamujva fürdőt, mert a szénatörmelékekben nagyon sokféle gyógyfű van együtt. Nagy üstben forralnak vizet, benne főzik a szénamujvát. A forró lét sajtárba hordják, s letakarják lepedővel vagy ponyvával, hogy a gőze ki ne szálljon. Mikor annyira kihűlt, hogy a test elbírja, megfürdik benne a beteg. Ezt a fürdőt akkor is használják, ha valakinek csak egyik test­része, karja, háta fáj. Ilyenkor csak a fájós testrészt mossák le. Reumatikus fájdalmak orvoslására a cípör nagy leveleiből készült fürdővizet is szokták használni. Máva gyökeréből is készítenek fürdőt. Nem is fontos benne az egész testet meg¬ füröszteni, elég, ha csak a lábát áztatja bele a beteg. A reuma legtöbbször karon vagy lábon érezhető. Ilyen esetben a fok¬ hajma száraz szárát főzik meg, s jó melegen rákötik a fájós test­részre. Reumás beteg számára a paradicsom már elszáradt tövé­ből, szárából is lehet fürdőt készíteni. Lábfájósaknak jó orvos­ság a vattátogató. Némely beteg nyáron egy egész évre valót szed belőle, megszárítja a napon, s ha szüksége van rá, megfőzi s

282

gőzöli vagy áztatja benne reumás lábát. Reumás láb gyógyí­tására használják a békarokka főzetét is. Szokták a békarokkát fokhagymaszárral együtt is főzni. Míg forró a folyadék, gőzébe tartják a lábat, mikor pedig elesik a naty tüze, lábfürdőt vesznek benne. Reuma ellen hatásosnak tartják a következő eljárást is. Lefejtik az egörfa kérgét késsel, vízben megfőzik s az így nyert forró folyadékkal gőzölik a reumás lábat.

K ö s z v é n y . Egyik növényi orvossága az ökörfarku¬ tëjakóró vagy ökörfarku-fű. Virágját összevágják s kifacsarják. Levével borogatják a fájós, köszvényes derekat, a kifacsart virágot pedig rákötik a fájós helyre. Erre a betegségre jó orvos­ság a reszelt torma is. Kendő vagy más ruhadarab közé teszik s a fájós testrészre kötik. Még hatásosabb szernek tartják a mézes dohánylevelet. Erre a célra természetesen csak a szűz­dohány alkalmas. Ezt ráhelyezik a beteg fájós tagjára, s kendővel átkötik.

G y o m o r f á j á s . Gyomorfájás elleni orvosság a gyü¬ mücsajja-fí, mely mint a neve is mutatja, gyümölcsfák alatt található, kúszós növény. Mikor a gyomor edagad (megpuffad), megforrázzák a gyümölcsalja-füvet, hagyják egy kicsit ázni, aztán a jól megázott füvet két ruha közé téve a fájós gyomorra kötik. Hasonló hatású növény a fekete-gábosz. Gyökerét forró vízben áztatják s a beteg gyomrára teszik. Gyomorfájósok orvosság gyanánt fogyasztják az ezörjófí teáját, melyet pálin­kába öntve isznak meg. Teának elkészítve szokták gyomor­fájás ellen fogyasztani az ökörfarku-fijet és a jószagú lómëntát.

V é r h a s . Ez ellen a betegség ellen legeredményesebb orvosságnak a vadgesztönyét tartják. Héját lefejtik, a belső részét megreszelik s pálinkába téve itatják meg a vérhasban szenvedővel. Nagyon keserű ízű orvosság. A vérhast úgy is szokták gyógyítani, hogy pirított kenyérre cserfahamut szórnak, s ezt etetik meg a beteggel.

H a s f á j á s . Vérhas vagy erős hasmenés ellen fogyaszt­ják az aszalt vadómát és vatkörtét. Cukor nélkül vízben meg­főzik, s a levét is megisszák. Szünteti a hasmenést a büdös-somfa termése is. Ezt az apró bogyót teának megfőzve cukor nélkül issza a beteg. A falu német lakói hasmenés és hányinger ellen szarkalábból szoktak teát főzni.

Székrekedés ellen a kesköny-utifí teáját isszák. Még közön­ségesebb ez ellen az aszalt szíva fogyasztása nyersen vagy megfőzve.

V é r s z e g é n y s é g . Ez ellen csak egy növényi orvos­ságot jegyeztem fel. Ez a kocsántos-cserfa termése. Teáját itatják a vérszegény beteggel.

A s z t m a . Egyik orvossága az, hogy a beteg pocamagot, a pocagaz magját pipába téve szívja. Ezenkívül szoktak birsóma¬ levelet is pipálni az asztmások. Van, aki apróbujtorgyán bogyó­jából készült teával gyógyítgatja asztmáját.

283

V e s e f á j á s . Vesefájásban szenvedő betegek megszárí­tott békarokkából főzött teát isznak cukor nélkül.

H i d e g l e l é s . Harmadnapos hideglelés ellen az egyik falubéli gazda lëjándër leveléből készült teát ivott. Egy gyű¬ szűnyi elég lett volna belőle, de ő egy evőkanállal ivott s na­gyon rosszul lett e miatt.

G y e r m e k b e t e g s é g e k . A gyermek betegségeinél a falusiak szerint különösen nagy szerepet játszanak a rosszindulatú természetfölötti lények, boszorkányok, rossz szellemek. Ezek­től kell már a születés pillanatától kezdve a gyermeket meg­védeni. Legegyszerűbb és legkéznélfekvőbb eszköz ellenük a fokhajma. A rossz szellemek ugyanis nem állhatják a fokhagyma szagát. Már a gyermekágyas asszony átyféjába egy fej vagy néhány gerezd fokhagymát tesznek. Ugyanakkor az ágy belső oldalára az újszülött mellé vagy az ágy végébe kerti-söprüt helyeznek el, hogy ne gyüjjön hozzá a rosz lélök. Később a kis­gyermek fekvőhelyére is tesznek egy-két gerezd fokhagymát. Ha a csecsemő mellbimbója kemény és kivörösödik, azt mondják : „a boszorkányok szopik a csöcsöt.“ Ilyenkor bedörzsölik fokhagy­mával, hogy ne kínozzák a gyermeket a rosszak.

A csecsemő nagyon érzékeny a rontás iránt. Elég az is, hogy valaki gyönyörködve ránézzen, már is szöm árt neki. — Különösen veszélyes az összenőtt szemöldökű férfi vagy nő nézése. Ha a gyermek sokat sír, s a szülők nem tudják okát adni, biztosra veszik, hogy gyermeküket valaki szömme mögverte. Az ilyen esetekben használt gyógymódok között két növényi orvosságot jegyeztem fel. A máva szárát levelestől, virágostól megfőzik, s levében mosdatják meg a csecsemőt. A mályvát e gyógyhatása miatt igézöt-mávának vagy szömbeigéző-mávának is hívják. Jelzője lehet még fehér is, jóllehet inkább halvány­lila a színe. Szemverés ellen másik növényi orvosság a madár­köles. Ritkábban használják, nem általánosan ismert. Az erdő­ről hozzák haza. Ágacskái tele vannak apró fehér gyöngyökkel. Ezeket a gyöngyöket, melyek amúgy is könnyen leperegnek, az ágakról leszedik, s beleteszik a gyermek mosdóvizébe.

A sokat síró-rívó, rosszul alvó gyermeket a szülők mester­ségesen igyekeznek elaltatni. Legközönségesebb a mákból készült ópiumos altató. Vagy a szárát vagy a fejét főzik meg vízben, s néhány kávéskanálra valót itatnak meg a kicsivel, vagy egyszerűen a fölvágott mággubába öntenek vizet s abból itatják meg a rossz-alvó gyermeket. Van a gyermek elaltatᬠsának egy kevésbbé ártalmas, inkább babonás módja. Az álmat­lan gyermek ágya fejéhez bicske-gubacsot tesznek. Ez, úgy tart­ják, meghozza a gyermek álmát. Ilyen álomhozó növény az istemfa is. Sokat síró gyermek feje alá teszik.

A h a l á l m e g j ó s l á s a . Ha hosszú ideig élet-halál közt lebegő nagy beteg van a háznál, a családtagok szeretnék már, ha a beteg állapota jobbra vagy balra fordulna. Egyrészt,

284

hogy ne szenvedjen annyit a beteg, másrészt, hogy ők is tudják, mire készüljenek. Ilyen esetben különböző eljárással próbál­ják megállapítani, merre fordul a beteg sorsa. Van olyan növény, mely elválasztja, életben marad-e a beteg, vagy sem. Ez a halál­választó fű a cípör. Leveleit megfőzik. Ha főzés közben a levél zöld marad, meggyógyul a beteg, ha megsárgul, meghal. Mindkét esetben megfürösztik ebben a vízben a haldokló beteget, hogy hamarosan meggyógyuljon, illetőleg meghaljon.

M é r g e k . Némely növényről tudja a nép, hogy fogyasz­tása életveszélyes. Megesik, hogy egy-egy asszony visszaél ezzel az ismeretével és megéteti az urát. Mint mérgezésre alkalmas növényt emlegetik a pocagazt, melynek feketés magja erős méreg. Ha ennek a főzetével itatnak meg valakit, az hamarosan elköl­tözik az élők sorából. Azt mesélik a falusiak, hogy egy falubéli asszony mákostésztába tette bele, s úgy mérgezte meg az urát. Hasonló hatásúnak tartják a bölémmagot is. Nemcsak embert, hanem állatot is lehet vele ölni.

S z é p s é g á p o l á s . H a j n ö v e s z t é s . Kis iskolás leánykák, akik szeretnék, hogy szép, hosszú hajuk legyen, el­mennek a kenderáztató mellé, vagy a legelőbe, ahol a hajgáló¬ kórót legkönnyebben lehet találni. Nagy leveleiben eső után mindig megáll a víz. Ezért a tulajdonságáért madárkák válujik¬ nak is mondják. A benne talált vizet kis edényben felfogják, s vagy rögtön a fejükre szórják, vagy hazaviszik s hajat mosnak vele.

Hajhullás ellen is van növényi orvosság. Mielőtt virágoz­nék az apró-bujtorgyán, gyökerét a földből kiássák. Ha vala­kinek hullik a haja, ennek a főzetében mossa meg. Az apró­bojtorján gyökerét árvacsallány levelével is szokták együtt főzni hajmosóvíznek hajhullás ellen.

H a j f e s t é s . Aki azt akarja, hogy szép szőke haja legyen, zabszalmát főz meg s annak a levében mossa meg haját. Szőkíti a hajat az is, ha apró-pipitér vagy más néven kamilla főzetében mossák meg.

S z e p l ő . Amelyik fehérnép szeplőjétől meg akar szaba­dulni, annak a következő tanácsot kell megfogadnia. Pünkösd hajnalán, még napfölkelte előtt menjen be három kertbe. Mind­egyikben keresse meg a fokhagymát. Vegye le róla a harmatot, s ezzel mossa meg az arcát. Útja közben visszanéznie nem sza­bad, s más úton kell hazamennie, mint amin elindult. A beván­dorolt németek körében hallottam azt a szokást, hogy a szep­lős leányok arcukat a kutyatej eltörésekor kicsorgó tejszerű nedvvel kenik be, hogy megszabaduljanak szeplőiktől.

A r c p i r o s í t á s . Már a kisgyermeknél biztosítani sze­retnék a szülők, hogy szép piros legyen az arca. Különösen a leánygyermekeknél fontos ez. Ezért a kicsit vöröshagyma héjába öntött néhány csepp vörös borral itatják meg. Az arcpirosí­tás régen sem volt ismeretlen a fehérnépek előtt. Pirosétó-

285

gyökeret használtak erre a célra. Az arcpirosításnak ez a for­mája ma már nem szokásos.

A kényesebb leányok vagy menyecskék, ha kezüket dió vagy krumpli héja megfogta, piros paradicsommal dörgölik le.

Hogy a szobában jó illat legyen, cserösnyemagot égetnek parázsra téve. Jó illatuk miatt szeretik az öregasszonyok a szagos kerti virágokat is. Kiskertbe, temetőbe, szőlőhegyre ültetik az izsófot, istemfát, levendulát, bazsalikát, rezedát, rozmaringot, majoránnát stb. Szekrényüket is ezekkel illatosít­ják. Öregasszonyok zsoltáros könyvükbe ilyen jóillatú növényt tesznek gyelnek. Temetéskor pedig azért viszik magukkal, hogy ne érezzék a halott szagát.

B o l h a - , m o l y i r t á s . Növényekkel szokták a bolhát és a molyt irtani. A bolha nem is jelent szégyent hordozójára nézve, inkább tréfálkozva emlegetik. Mégis, ha nagyon elszapo­rodik, védekezni kell ellene. Ilyenkor az ágyi ruha közé bóha¬ gazt, vagy más néven paprikagazt tesznek. Szoktak bolha ellen diófalevelet is helyezni el az ágyban.

Moly ellen a ruhásszekrénybe levendulát raknak. Ez egy­úttal illatossá is teszi a ruhákat. Molyirtónak szoktak dohány­levelet is használni.

2. Az állatgyógyítás.

Nemcsak emberi betegségek ellen vannak kipróbált nö­vényi orvosságok, hanem az állatok gyógyításában is hasz­nálnak különböző gyógyító hatásúnak ismert füveket.

Vannak olyan állati betegségek, melyek mindenféle állat­nál előfordulhatnak s melyeknek ennélfogva közös orvosságuk van. Először ezeket a gyógymódokat említem meg, majd sorra veszem a ló, tehén, disznó, juh, baromfi betegségeinek növényi orvosságait.

Az állaton előforduló sebeket éppenúgy, mint az emberen lévőt leginkább farkasóma levelének főzetével gyógyítják.

Megerőltetés által keletkezett daganatot, mely leginkább lónál vagy szarvasmarhánál fordul elő, fődi-bozdával orvosol­nak. Szárát, gyökerét megfőzik s levével mosogatják az állat dagadt testrészét.

Ha az állaton lévő sebet nem kezelik rendesen, megtörténik, hogy megkukacosodik. Ilyenkor pattogzó-fijet vagy más néven boszorkán-gazt húznak a kukaccal ellepett sebű marhának, lónak vagy disznónak a fülébe, hogy a kukac eltávozzék.

A rosszul gondozott, elhanyagolt állat megtetvesedik. Marhán, lovon, disznón is előfordulhat a tetű. Ilyenkor dohány­levelet főznek meg (erre a célra jó a trafikból vett dohány is), s ezzel mossák meg a tetves állatot.

Az állat étvágytalanságára, hasfájására vagy fölfújódására is van általános hatású orvosság. Ez a fokhajma. A tehénnek

286

összevágott záptojással s egy kis ecettel együtt adják be. Ez megtisztítja a beleket. A rossz étvágyú, hasfájós disznónak a moslékjába aprítanak fokhagymát. A fölfújódott lónak ecetbe megáztatva adják be a fokhagymát.

L ó b e t e g s é g e k . Leggyakoribb ló-, illetőleg csikó­betegség a kehe. Ez a betegség akkor szűnik meg, ha a fölgyűlt nyálkás, gennyes anyagok a nyaknál kifakadnak. A kehe orvos­lásának az a célja, hogy ezeket az anyagokat fölszívja és a ki¬ fakadást elősegítse. Ezt leginkább gőzöléssel igyekeznek elérni. Gőzöléshez használják az árpát. A vízben jól megfőzött árpát edényestől zsákba teszik, s a zsák száját rákötik a beteg ló nya­kára. Így a gőz jól éri a nyakat, ahol a gennynek össze kell gyűlnie. Hasonlóképpen gőzölnek zabpolyvával vagy szénamurvával. Nemcsak a gőzölés, hanem a füstölés is gyógyítja a kehét. Kendörmagot, tőfatoplót, tyúktrágyát dobnak parázsra s ennek a füstje járja át a beteg csikót. Ezt a betegséget úgy is gyógyít­ják, hogy zsírral bedörzsölt búzát vagy kendermagot etetnek a kehes lóval. Jó orvossága a kehének a fehér-üröm is. Nyáron zölden etetik az ürmöt az állattal, télen megszárítva, megtörve adják be neki. Minthogy igen keserű orvosság, abrakba keverik el, hogy megegye.

Ha tavasszal egyszerre sok zöld takarmányt eszik a ló, megtörténik, hogy kónikát (kólikát) kap. A már említett fok­hagyma-kúra mellett megvagdalt, besózott, megpaprikázott vöröshagymát használnak ellene.

Jól táplált lovaknál fordul elő a bővérűség, melyet úgy fejeznek ki : vér bánytya a lovat. Ez természetesen más állatnál is megesik. A ló torkába ilyenkor bodzafavesszőt dugnak le, s jól megpiszkálják vele. Úgy is szokták gyógyítani, hogy széna­csutakot dugnak az orrába. Ez utóbbi eljárást akkor is alkal­mazzák, ha a lónak mögdagad az egere (a füle tövén lévő mirigy).

Ha a ló elvetéli csikóját, de a poklája (méhlepény) benne maradt, rohadt almát etetnek vele, mert azt tartják, ettől kiveti poklát is. Ez a betegség néha előfordul rendes csikózás­nál is, olyan esetben, mikor az állat megfázott. Ilyenkor is alkalmazzák ezt az orvosságot.

Ha a herélt lónak nincs rendes vizelete, a csékjébe (húgycső) besózott, bepaprikázott vöröshagymát tesznek.

T e h é n b e t e g s é g e k . A tehénbetegségek között első helyen említem meg a tehén megrontását és az ez ellen való védekezést. A boszorkányos tudományokban jártas emberek értenek ahhoz, hogy saját tehenük minél többet, minél zsíro­sabbat adjon mások rovására. Ha a gazda észreveszi, hogy tehene ok nélkül elapaszt, rontásra gyanakszik. Ennek az ellen­szere a boszorkán-gaz. Előrelátó gazda szokott a háznál készen­létben tartani ilyen esetekre megszárított boszorkánygazt. A tehén tőgye alá parazsat tesznek, erre helyezik a növényt. Hogy a füst minél jobban érje a tehenet, lepedővel le is takarják.

287

Babonás hiedelmek fűződnek a tehénnek fődi-tökkel, másik nevén naty-tökfível való orvoslásához. Itt ugyanis a gyógyító eljáráshoz még valami boszorkányos, varázsló mesterkedés is kapcsolódik azért, hogy a tehén minél több és minél fölösebb tejet adjon. Ebből a célból Szent György-nap előtt kiássák a földből a naty-tökfijet. Ez a növény bokros, bozótos helyen nő. A föld felett kúszós indája van, a földben pedig egy kisebb­fajta tökhöz hasonló termése. Hogy ne kelljen érte messzire menni, van olyan ház, ahol a kerítés mellett meggyökereztették s így állandóan kéznél van. Szombati napon fottával (holdfogyat­kozáskor) reszelik meg, s beleteszik a tehén eleségébe. Rend­szerint korpával s egy kevés sóval összekeverve adják oda a tehénnek. Adatközlőim közül többen megjegyezték, hogy ezen­kívül kell még mondani vagy tenni valamit a tehénnel, de ezt csak beavatottak tudják. Ezért csak az ilyenek képesek a tehenet ezzel az eljárással sikeresen orvosolni. A be nem ava­tottak ellenkező hatást érnek el vele : elrontják az állatot. Egy öregasszony elmesélte, hogy ő is megpróbálkozott vele, de olyan rúgós lett miatta a tehenük, hogy olcsó áron el kellett veszte­getniök, mert senki se merte megfejni. Érdekes megfigyelni, hogy egy ilyen babonás eljárásból, hogy halványodik el idővel a varázsló-elem s hogyan válik egyszerű gyógyítássá. Egy fia­talabb adatközlőm például semmit nem tud már ennek a gyógy­módnak természetfölötti vonatkozásairól. Úgy ismeri a naty¬ tökfijet, mint egyszerű étvágygerjesztőt, melyet sovány tehén­nek adnak, hogy jobban tudjon enni s meghízzék.

A vérhasban szenvedő szarvasmarhát pünközsdirózsával (bazsarózsa) orvosolják. Szárított sziromleveléből készült teát itatnak meg a beteg jószággal. A marha gyógyítása régen a csordás kötelességéhez tartozott. Ha vérhasjárvány ütött ki az állatok között, a csordás megcsapolta a cserfát s ennek a levét itatta a beteg marhával. Cserfalével még ma is gyógyí­tanak vérhas ellen. Emellett jó orvosságnak tartják a szilfa­levet is.

Van olyan marhabetegség is, hogy az állatnak nincs kürüje (nem tud kérődzni). Ilyenkor megszárított, megtört szertüsök (szerbtövis) az orvosság. Korpába téve etetik meg a tehénnel.

Ha fölfújódik a marha, Szent György-nap előtti záptojást nyomnak a szájába. Ugyanakkor az orrába összezúzott majo­ránnát dugnak. Ha nincs majoránna, jó poros szénacsutak is helyettesítheti. Van, aki a cserfa és szilfa levét fölfújódás ellen is jó orvosságnak tartja.

Előfordul, hogy a tehén tőgyét valamilyen mérges bogár megcsípi s a tőgy kisebesedik, vérzik. Ilyenkor a teje is véres lesz. Máva gyökerét kell ilyen esetben sós vízben megfőzni. Ezzel gőzölik meg a tehén tőgyét.

Mikor a tehéntől borját elválasztották, sokszor nem adja le a tejét. Ez a tőgy megkeményedését eredményezheti. Para-

288

zsat tesznek ilyenkor a tehén tőgye alá s erre diófalevelet szór­nak. A tehenet lepedővel letakarják, hogy a tőgye jól megfüs­tölődjék.

Ha a marha elléskor nem veti ki a poklát, a következő el­járást alkalmazzák : megfőzik az árvacsallány levelét, a főzetet szappanhabbal összekeverik és ezzel irigálják az állatot.

D i s z n ó b e t e g s é g e k . A disznó bőrén néha sebes kiütés keletkezik. A sebes bőrfelületet a kutyatejből kicsorgó, tejhez hasonló lével kenik be.

Kutyatejjel orvosolnak más disznóbetegséget is. Ha a disznó korelát (kolerát) kap, fülét kifúrják és kutyatej gyökerét húzzák bele. Ez is csak akkor igazán hatásos, ha a növényt Szent György-nap előtt ásták ki a földből. Ehhez a gyógy­módhoz nagyon hasonló az az eljárás, melyet disznóvész vagy más betegség esetében is alkalmaznak a beteg állattal. Kifúr­ják a disznó fülét s Szent György-nap előtt szedett pattogzófi, másik nevén boszorkángaz gyökerét húzzák bele.

Orbánc ellen is ismernek növényi orvosságot. A tavasszal nyíló kígyóhajma gyökerét ecettel elkeverik s orbáncos disznó­val megetetik.

J u h b e t e g s é g e k . Sajátos birkabetegség a kergekór. Ezt úgy próbálják gyógyítani, hogy a beteg állat fülét kifúrva, gyürüzsgaz termését dugják bele.

Ha a birka rühes, boszorkánygaz leveléből készített főzet­tel mossák le az állatot.

Szorulás ellen a birkának szárított, megtört boszorkány­gazt szoktak adni. Rendszerint kukoricadarával vagy más ele­séggel összekeverve etetik meg vele az állatot.

B a r o m f i b e t e g s é g e k . Ha baromfivész pusztít a majorság között, kőrisfáról fejtenek le kérget s azt teszik a baromfiak ivóvizébe.

Ha nagyon elszaporodik a tetű a tyúkólban, kifüstölik. Ilyenkor száraz pirospaprikát szórnak a parázsra s annak a füstje — azt tartják — megöli a tetveket.

III. A növények szerepe a gyermekjátékokban.

A gyermek életében is fontos szerep jut a növényeknek. A városi gyermeknek boltból vásárolnak a szülők játékot, a falusi gyermek maga készíti el a keze ügyébe eső, legtöbbször növényi anyagból. A játéknak épp ez a legélvezetesebb része, míg sikerül az adott anyagokból lemintázni a felnőttek életé­ben szereplő tárgyakat.

A kicsi gyermek s főleg a leánygyermekek játéka primi­tívebb, kevesebb ügyességet, találékonyságot igényel. Nem ala­kítanak, vagy csak keveset alakítanak a növényi anyagon.

289

Így játszanak például a gyürüfí termésével, a papsajttal.1 Ha jól rászorítják a karjukra, olyan folt marad egy kis ideig utána, mint a himlő elleni oltás helye. Ezért ojtó-gaznak is hívják. Egyszerű játékot nyujt a kutyatej is. Egy fűszálat megnyálaz­nak s a letört kutyatej kicsorgó tejszínű levét ráöntik s a füvön a nyál színekben játszik. A csípős csalántól minden gyermek fél. Ezzel ijesztgetik, kergetik egymást. Tréfás nevet is adtak neki : rozmaring. „Nem szagulod mög a jó rozmaringot ?“ — kérdi egyik a másiktól, miközben csípős csalánt csap az orra alá. A jobb¬ indulatúak csak ijesztgetik egymást ; árvacsallánt vesznek a kezükbe s azzal küszkönnek (ingerkednek). Egyik gyermek árvacsalánnal a kezében odamegy a társához s meg akarja vele simogatni. Az azt hiszi, hogy igazi csalán, megijed és szaladni kezd. Erejüket is növényen próbálják ki. Erre a célra pörgyét (perjét) használnak. Kinyujtott tenyerükön a középső ujj¬ íznél keresztbe fektetik a perjét. Most behajlítják ujjukat, mi­által a perje meghúzódik s ha ügyesen szorítják oda, el is szakad. Akinek sikerül elszakítani, azt erősnek tartják.

Némely növényhez, növényi játékhoz gyermekmondóka kapcsolódik. A táskagaz kis táskáit vagy az agácafa leveleit le­csipkedve a következő mondókát mondják : „Élök-ë, halok-ë, szántok-ë, vetök-ë, koporsóba jutok-ë ? Amelyik szóhoz jut a játszó az utolsó levél leszakításakor, az fog vele történni. — A pippanccsal ~ paticcsal kapcsolatban ismeretes a „sör-ë, bor-ë, pálinka-ë“ mondásos játék. Azt találgatják a gyermekek, milyen színű a még ki nem nyílt pipacs virága. Az ügyesebbek már megfigyelik, hogy a még egészen fejletlen fehéres (pálinka), a nagyobbacska rózsaszínű (sör) s a legnagyobb, a már majdnem kinyíló piros (bor) szokott lenni. Becslésük szerint aztán sört, bort vagy pálinkát mondanak, utána lefejtik a pipacs zöld levelét, hogy meggyőződjenek arról, eltalálták-e vagy sem. — A nefelejcsről ez a mondóka jut eszükbe : „Kék nëfelejcs. Eszt a pofont e në felejcsd.“

Szoktak a gyermekek temetést játszani. Egy babát tesz­nek a sírba s betemetik földdel. Fejfa helyett egy szál csalánt tesznek a sírba s a következő verset mondják hozzá :

„Vót pintyőke, nincs pintyőke, Nyukszik rózsás temetőbe. Rozmaring a körösztye, Pacsirta sir fölötte.“

Találgatással próbálják megállapítani, hány óra van. Rá­fújnak a láncft pihés termésére s ahányszori ráfújással sikerül az egész fészket elfújni, azt tartják, annyi óra van. Ezért ennek a növénynek óravërág a másik neve.

1 A papsajt elnevezés falunkban ismeretlen. Csupán egy Vas megyéből származó asszonytól hallottam ; a falusiak istenke kenyér¬ kéjé-nek is hívják.

290

A gyermekjátékoknak egy fajtája az, amikor a gyermek magát mintegy díszíti, cicomázza a játékkal. Ez is leginkább az utánzási ösztönből ered, mellyel a gyermek a felnőttek szo­kásait másolni igyekszik. A leánykák, különösen ha lakodalmat vagy más nagy eseményt játszanak meg, igyekeznek kipirosí­tani arcukat. Növényi anyagok közül ilyen esetben a pippancs levele alkalmas ; jól megdörgölik vele arcukat. Gyűrűt gyürüzs¬ gazból szoktak maguknak készíteni. A növényt letépik, leszedik róla leveleit és virágjat s több szárat is (2—3) egymáshoz téve körültekerik mutatóujjukon és a tenyér felé eső oldalon össze­kötözik. Szalmából, főleg rozsszalmából is szoktak gyűrűt for­málni (1. 2. kép). Nyakláncot leggyakrabban láncfíből készí-

tenek. A láncfű lyukas szárának vékonyabb végét beledugják a vastagabba, így karikát kapnak. Egy ilyen karika önmagá­ban is lehet „ékszer", karkötőnek is jó, ha elég hosszú. De ha láncot akarnak készíteni, az ilyen karikákat egymásba fűzik s mikor elég nagy, a nyakukba akasztják. Sokszor olyan hosszú láncot készítenek, hogy a földet éri. Nemcsak láncfűből lehet láncot készíteni, a csikótapu-fí lyukas száránál fogva éppenúgy alkalmas erre a célra, csak ritkábban lehet találni s ezért elter­jedtebb, népszerűbb a láncfű. Ha nagyon ki akarják a leánykák magukat díszíteni, koszorút is csinálnak. Ez borostyánlevélből készül ; az egyes leveleket tüskével tűzik össze. Középre hóvirá­got vagy évszak szerint valami más virágot tűznek. Ugyanígy lehet koszorút tőfa levélből is készíteni.

A fiúk szakall-, bajuszviseletben igyekeznek utánozni a felnőtteket. Kukorica hajából szoktak maguknak bajuszt s szakállat csinálni. A kukoricahaj szálait középen átkötik mad­zaggal, vagy ha kint a kukoricaföldön az nincs kéznél, a léhából készítenek hosszúkás szálat s a madzagot vagy léhát hátul a fülüknél összekötik. Ugyanígy készül a szakáll, aminek a meg­kötő madzagját szintén a fül mögött kötik össze. Hajat is tesz­nek a fejükre kukoricahajból. Megtöltik vele a sapkájukat s a fejükre borítják óvatosan. Jobb és tartósabb a kendörből készült bajusz, szakáll, haj. A kenderkócot szépen megfésülik, bajusz­nagyságúra megnyírják, kétfelől kipedrik s aztán odaragaszt­ják vagy kötik orruk alá. Ha szakállat vagy hajat készítenek,

291

a kenderkócot előbb vászondarabra ragasztják kovásszal s úgy kötik az állra vagy a fejre.

A játékok legnagyobb részében a gyermeknek azt a törek­vését látjuk, hogy a felnőttek különböző használati tárgyait vagy állatait utánozza. Ebben a csoportban a legegyszerűbbek azok a játékok, melyeket külső segédeszköz nélkül a puszta kezükkel alkotnak meg. A leányok egyik legkedvesebb játék­szere a ragadáncs (bojtorján). Nevét is onnan kapta, hogy ter­mése könnyen tapad, ragad egymáshoz és más tárgyakhoz. Ezért nagyon könnyen lehet belőle a legkülönbözőbb formákat előállítani. Egész szobaberendezést csinálnak belőle a játékos gyermekek. A virágok egymásba ragasztásakor ügyelnek arra, hogy a lilaszínű felső része a megformálandó szék vagy dívány belső oldalára kerüljön, mint lila huzat. Asztalt, ágyat is készí­tenek belőle. Ha megúnják a játékot, a ragadós virágokat egy­más fejéhez dobálják s alig tudják aztán a megdobottak hajuk­ból kiszedni.

A pippancs virágjából a leánykák babát csinálnak. — A piros sziromleveleket lehajtják, s alul egy fűszállal összekötik. A sziromlevél a baba szoknyája, a fekete porzók a haja.

A kesköny utifi szárából békaszéket vagy más néven béka¬ kosarat, békakalánt fonnak. A fonás a következőképpen tör­ténik: egy uti fű- vagy szittyószálat a mutató- és kisujj között át­vetnek úgy, hogy két vége a tenyér belső oldalán húzódjék. Most a tenyér belső oldalán egy másik szálat fektetnek erre keresztbe a legalsó ujjízeknél. Az előző szál két végét ezen át­csavarják, hogy a szálak a tenyér másik oldalán lefelé lógja­nak. Most egy új szál következik, amin az előző szálat vetik át. A fonást így folytatják tetszésszerinti számú szittyóval. Az alul lecsüngő szálak végét végül fűvel összekötik s a fonott szálak közül a legfelsőt meghúzva, fára fölakasztják. Ugyanilyen játékot zöld búzaszárból is készítenek (l. 3. kép).

Esernyőt leginkább lapulevélből szoktak készíteni, de lehet tányérvirág- vagy töklevélből, esetleg kukoricacsuhából is. Több levélből állítják össze. Úgy illesztik a leveleket egymás mellé, illetőleg egymás fölé, hogy az esernyő szabályosan kerek legyen. A leveleket tüskével összetűzik. Nyélnek mogyorófa¬ botot használnak. Ezt a levelek közepébe szúrják.

Kukoricacsuhából kiskosarat és babatutyit készítenek a gyermekek. Ezt teljesen a felnőttek hasonló készítményeiből lesték el. Kiválogatják a szép fehér léhát, összesodorják és hár­mas fonással összefonják. Az összefonott léhát kosár vagy tutyi alakban összevarrják (l. 5. kép).

Különféle állatokat lehet formálni ugorkából, tökből, répá­ból. Nagyjából egyformán készítik a lovat, tehenet, disznót. Ugorkából főleg tehén készül. Maga az ugorka a tehén törzsét alkotja. Ebbe bökik bele a cirokszárból kivágott négy lábat. Nyaka is cirokból van s ennek végére egy kicsi ugorkát szúrnak.

292

5. kép. 6. kép.

7. kép.

Ez lesz a feje. A fejre fület, szemet, orrot és hátul a törzsére farkat szintén kis cirokdarabokból tesznek. Ha répából készí­tenek lovat, tehenet vagy kutyát, a répát magát faragják ki úgy, hogy az illető állathoz hasonlítson.

293

9. kép.

8. kép.

10. kép. 11. kép

12. kép. 13. kép.

294

Töklámpa. A tök egyik felén négyszögletű léket vágnak. Ezen keresztül kiürítik a belét. A másik, épen maradt felére emberarcnak megfelelően szemet, orrot és szájat vágnak. A tök belsejébe állítanak egy meggyujtott gyertyát, utána a léknek kivágott darabot visszaillesztik. Ezt a lámpát este fölteszik a farakásra vagy a kerítés tetejére, hogy társaikat ijesztgessék vele, akik azt hiszik, hogy a tüzes-embört látják.

Legváltozatosabban és leggyakrabban faragásra a cirók-és kukoricaszárat használják. Az ügyesebb gyermekek lovat (l. 6. kép) és kocsit (l. 7. kép) faragnak belőle. Az egyes alkat­részeket szögekkel illesztik össze. Cirokszárból készül lajtergya (létra) is (l. 4. kép). Igen érdekes és kedves játékszer a cirokból készült muzsika (hegedű) (l. 8. kép). A cirok héját két íz között késsel fölrepítik, a fölrepített rész közepét eltávolítják, ezáltal két húr formálódik ki. A két végét kis cirokdarabbal kipeckelik. Hasonlóképpen készül a vonója, csak kicsit rövidebb. Ha muzsi­kálni akarnak rajta, a vonót kissé bevizezik s így cincogó han­got ad. Embert is faragnak cirokból. Törzsét egy vastagabb cirokszár alkotja, lábát, karját, nyakát vékonyabbra faragott szárból készítik. Talpa és tenyere korongalakú cirokdarabból áll (I. 21. kép).

A faragással készült játékok anyaga sok esetben mogyorófa. Az ügyesebb fiúk hindát, ágyat készítenek belőle (l. 17. kép). A hinta alkatrészeit egy-egy szeggel erősítik össze. Az ülő­részét pedig füzfaággal fonják be. Ha kész a hinta, ráültetnek egy babát s jól meglóbálják. A babaágy is hasonlóképpen készül. Az ágy fenekét fűzfavesszőből fonják meg (l. 9. kép).

Tetszésszerinti puhafából készül a bukfencöző baba. Két bot közé keresztbe szögeznek egy harmadikat. Olyan lazán kell a botnak állnia, hogy alul a két párhuzamos botot össze lehessen nyomni. Vékony deszkából kivágják a baba fejét, törzsét, kar­ját, lábát. Ezeket a lestrészeket egy-egy szeggel erősítik össze olyanformán, hogy mozgathatók legyenek. A baba kezét ki­lyukasztják, házicérnát húznak rajta keresztül s fölül a két párhuzamos oszlophoz kötik. Ha alul összenyomják a két botot, a baba bukfencezik (l. 11. kép). Egyszerűbb babát is készítenek botból. Egy hosszabb s egy rövidebb botot vesznek. A rövidebbet a hosszúbot felső részén keresztbe átkötik. A hosszabbik bot felső részére rongyból fejet kötnek. Hajat kukoricahajból és kenderből készítenek. Felöltöztetik ruhába s már kész is a baba (l. 12. kép).

V í z i p u s k a b o z d á b ó l (l. 10. kép). Erre nem túl fiatal, de még nem is öreg bodzának az ágát választják ki. Az ág két íz közötti részét kifúrják, illetve a bodzabelet kiszúrják. Egyik végébe szórót (a) készítenek két, esetleg három lyukkal, melyet kenderkóccal (b) erősítenek be jó szorosan. A vízipuska nyelét bármilyen fából készítik ; a vékonyabb részének, mely tolattyúként mozgatható a kifúrt bodzaágban, olyan hosszú-

295

nak kell lennie, hogy ha a fogantyúnak meghagyott vastagabb vége teljesen rászorul is a „puskára“, a szórót ki ne lökje. — A nyél végére kenderkóc tömítést tesznek, mely használatba-

18. kép. 17. kép.

19 kép.

vételkor szivacsszerűen teleszívódik vízzel, légmentesen zárja a csövet. Így a nyél hátravonásával egyidejűleg a cső megtelik vízzel, amit aztán a szóró lyukjain keresztül sugárszerűen lehet kipréselni.

296

Ugyanezt bürökből is készítik, azzal a különbséggel, hogy ehhez nem kell külön szórót készíteni. Ugyanis a bürök szára belül üres lévén, semmi akadálya nincs annak, hogy egyik végét az íznél vágják keresztbe s az így zárva maradt cső végére két-három lyukat fúrnak.

F í s z f a s í p o t (l. 13. kép) tavasszal lehet készíteni, mikor a megindult nedvkeringés következtében a héj a fáról, illetve az ágról könnyen lehúzható. Ehhez kb. hüvelyknyi vas­tagságú símafelületű ágrész szükséges, melyről kopácsolás után le lehet szépen csavarni a héjat. Egyik végét sípszerüen meg-

20. kép. 21. kép.

metszik, szelepet dugnak bele s a szelep végénél felül újra meg­metszik, hogy legyen hol a levegőnek kitódulnia. Alsó végét a lekopasztott ág egy részével bedugják s már kész is a síp, mely­nek visító hangjával tavasszal az egész falu tele van.

Ritkábban készítenek sípot a nyírfa fehér kérgéből vagy búzaszárból. Hagymaszárból is lehet sípot csinálni. Mögbikᬠsodott (fölmagzott, vastag szárt eresztett) vöröshajmát sípnak bevágnak vagy csak egyszerűen belefújnak, tutulnak vele. — Trombitát fűzfaháncsból készítenek egyszerű összesodrással (l. 14. kép).

Fakéregből is készítenek játékokat. Legjobban a fenyőfa kérgét lehet faragni. A fáról lehúzott kérget késsel szép egyen­letesre kisimítják, lovat rajzolnak rá s kifaragják. A vastagabb kéregből csónakot is lehet formálni. Tojásalakúra faragják körül, s belsejét kivájják (l. 18. kép). Tőfagubacsot használnak játék-

297

pipa készítésére. A kifúrt gubacs lesz a pipa kupakja, pipaszárt hozzá diófaágból csinálnak, melyet belül ki is lehet fúrni. Száraz füvet vagy diófalevelet tesznek a pipába, de a bevallás szerint nem gyujtják meg (l. 19. kép). A tölgyfagubacsot kiskosár alakra is ki szokták vágni a gyermekek, ügyelve arra, hogy füle is legyen (l. 15. kép), a tölgyfa makkját pedig papucs-formára faragják ki (l. 16. kép).

Fonással készül a korbáncs. Ennek különlegesebb szerepe Aprószentök napján van, amikor a kisfiúk, legények elmennek vele verni. Ilyenkor a legkülönbözőbb jókívánság mellett verik meg a családtagokat. Van, aki egyszerű mogyorófavesszővel indul neki az aprószenteki verésnek, mások csinosabb korbácsot készítenek. Az ilyen korbácsot sárfűzből vagy sárga fűzből szokták fonni. A fonás többféle lehet. Kettes, hármas, hatos és kilences fonást ismernek.

Ugyanígy készítenek szittyóból is korbácsot. Szittyóból ostort is szoktak kötni. A szittyó szálát megtekerik, megbüty­kölik, mint a rendes szíj ostort, s mogyorófabotra rákötik. — A szittyóostor egyik kelléke a lovazásnak. Ezt a játékot két gyermek játssza. Az egyik a ló, másik a hajtó. A ló nyakán és hónalján van átvetve a guzsból készült gyeplű, melynek végét a másik gyermek a kezében tartva megfuttatja „lovát“.

A gyermekek tintát is készítenek maguknak. Mikor jól megérett a fagyócska bogyója s egészen feketés színű, leszedik a gyermekek, kézzel kinyomkodják. Ez a lé a tintájuk, mely­nek csak az az egy hibája, hogy írni nem lehet vele.

Ragasztót is csinálnak a gyermekek, hogy játékukat, könyvüket megragasszák vele. Főleg cseresznyefáról, de néha kajszi- vagy szilvafáról szedik le a macskamézet vagy macska¬ csirizt (mézgát). Ahogy körmükkel a fáról lekaparták, külső keményebb részét eldobják s puha belsejével már is lehet ra­gasztani. Még jobban ragaszt a macskaméz, ha a következő­képpen készítik el : egy szélesszájú üvegbe gyömöszölik be a fáról leszedett macskamézet. Egy kevés meleg vizet öntenek hozzá s fél napig több ízben jól fel rázzák. Ezután másfél napig rendesen állni hagyják, azalatt még jobban megkocsonyásodik. Ragasztót készítenek a gyermekek búza- vagy rozslisztből is. A lisztet melegvízzel összekeverik vagy forró vízben meg is főzik s már lehet is vele ragasztani.

Nagyobb fiúgyermekek azért készítenek ragasztót, hogy madarat fogjanak vele. Míg fehérszínű, éretlen a fagyócska (fagyai) bogyója, addig alkalmas ragasztó anyag készítésére. A leszedett bogyókat kevés vízben megfőzik, s mintegy negyed­órai fövés után rákenik a megkocsonyásodott fagyócskát egy darab fára. Néhány szem kukoricát szórnak rá, hogy a madarat odacsalják. A fát víz partján vagy más alkalmas helyen helyezik el, s a rászálló madár ottragad. Ugyanúgy használják a fagyönygy bogyójából készült ragasztót is.

298

Ezen a helyen említem még meg a madárfogásnak azokat a módjait, melyekhez növényi csalétket használnak. Valamikor ezek az eszközök a vadászathoz tartoztak, ma azonban csak a nagyobbacska fiúk szórakozásának tárgyai. Kukoricaszemeken madzagot húznak keresztül s kiteszik az udvarra. A madzagot valami rögzített tárgyhoz kötik, köré kukoricaszemeket szórnak, hogy a madarakat odá csalogassák. A madár a kukoricát kap­kodva a madzagra húzottat is lenyeli s nem tud többet tőle szabadulni. Ügyelni kell, hogy jó erős legyen a madzag, nehogy elszakadjon. Kukoricát használnak a madárfogás egy másik módjánál is. Egy kukoricacsövet kifúrnak szénben megtüzesí­tett vékony vassal. Karót, botot húznak bele. Lófarokból hurkokat készítenek, melyeket kenderrel egymáshoz s a kuko­ricacsőre kötnek. A karót leszúrják a földre. Ha rászáll a madár, hogy a kukoricaszemeket csipegesse, lába a hurokba akad. Szarka, kánya, mátyásmadár, galamb kerül rendszerint hurokra (l. 20. kép).

Kisebb gyermekek megelégszenek azzal is, ha megdobál­ják a madarakat. Rugalmas, hosszú pálca, rendszerint mogyoró¬ fabot végére apró krumplit szúrnak. A botot kezükbe fogva hátra tartják a váll mögé, majd meglódítják előre, s a krumpli elrepül róla. Ha ügyesek, eltalálják vele a verebet. Ha nincs kéznél krumpli, egy darab sárral is lehet helyettesíteni.

Végül megemlítem azokat a társasjátékokat, melyeknek játszásánál növények is szerepelnek. A fiúk babszemmel szok­tak gombozni. Arra törekednek a játszók, hogy saját babját kiki úgy ugrassza el, hogy a másikéra ráugorjék, vagy legalább is érintse. Ha sikerül, a babszemet elnyeri társától.

Nemcsak a gyermekek szeretik a játékot, a felnőttek is szívesen játszanak egy-egy ünnepnapon társasjátékot. Kará­csony este vagy Szilveszterkor egy-egy háznál összegyűlnek a családtagok és jó ismerősök. Ilyenkor szokták játszani a „páros-ë vaty páratlan“-t. Az asztal közepére mogyorót tesznek s az egyik játszó kezébe vesz néhány szemet s megkérdezi valakitől, hogy páros-e vagy páratlan? Ha a kérdezett eltalálta, ő kapja meg a mogyorót, ha nem, a kérdezőé lesz. A kérdezés sorra megy s akinek végül legtöbb mogyorója van, az a nyertes.

A malomjáték sem ismeretlen Nagyvátyon. Tábláját doboz­födélre vagy füzetlapra rajzolják. Van, aki az asztalra vési be. A kétszínű karika helyett egyik játékos kukorica- a másik bab­szemet használ.

Két játékos szükséges a nyulazáshoz is. Az előrajzolt táb­lára (l. 21. kép) az egyik játszó leteszi a nyulat jelentő babsze­met, a másik elhelyezi a három kutyát jelző három szem kuko­ricát. Felváltva húznak. A kutyák igyekeznek a nyulat úgy bekeríteni, hogy ne mozdulhasson. Az ábra egy ilyen helyzetet mutat, amikor a nyúl 0 pontra jut, a kutyák pedig ABC pon­tokat foglalják el.

299

IV. Növényekhez fűződő babonák.

V e t é s s e l k a p c s o l a t o s b a b o n á k , h i e d e l ­m e k . A növényekhez fűződő babonák jórésze a termesztett növények vetésének, ültetésének idejére, körülményeire vonat­kozik. Különös fontosságot tulajdonítanak a hold állásának Általános szabályként kimondhatjuk, hogy újságba (újholdkor; éppen akkor, mikor kezd újulni) nem jó semmi növényt vetni. Az a kérdés, meddig tart az újság ? Mikor a hold nőni kezd, az utána következő pénteket újút péntöknek nevezik. Ez után jövő héten hétfőtől kezdve lehet már vetni. De ha pl. péntekre esik a hold újulásának a napja, akkor csak a következő péntek az újút péntök és csak az azt követő héten kezdődhet a vetés. Ha sürgős a munka, azon a napon, mikor nőni kezd a hold, még szabad vetni. Mék hótkösszámma (holdköz-számmal) evetök, szokták mondani ilyenkor, mert ez a nap még sem újának, sem fottának (fogytának) nem számít.

Ezt az általános szabályt nem minden növényre alkalmaz­zák egyformán szigorúan. A gabonaféléknél fontos megtartani, mert különben szemetes lesz a vetés. A vöröshajmát, fokhajmát csak fottával jó ültetni, akkor nem rohad el. Újával azért is nem jó dughagymát ültetni, mert felmagzik. Különösen a maghagyma kitevése fontos, hogy fogytával történjék. Nemcsak a vetést, ültetést kell ilyenkor intézni, hanem a hagymaféléknek a föld­ből való kiszedését is. A többi kerti veteményt, zőccségmagot, borsót is legjobb hold fogyásakor vetni.

Uborkavetésnél nemcsak a hold állását, hanem az állatöv jegyeit is figyelembe veszik némelyek ; legjobb haljegy alatti napon vetni az ugorkamagot.

A hétnek nem minden napja alkalmas a vetésre. A gabona­félék vetésére általában nincs tilalmas nap, csak azt szabják meg, hogy kedden és pénteken eső munkába nem kezdenek ; vagyis a vetés kezdete nem eshet keddi és pénteki napra. Ez a tilalom azonban nemcsak a vetésre, hanem a többi munká­latra is vonatkozik.

Némely kerti vetemény vetése számára meg van állapítva, a hét melyik napján tanácsos vagy nem tanácsos a vetés. Tököt (némelyek ugorkát is) csak töknapon vetnek ; olyan napon, melynek nevében a tök szó benne van, tehát péntökön, csötör¬ tökön. A maghagymát fottacsötörtökön a legjobb kitenni, külön­ben a hagymaültetés számára azért nem alkalmas nap a csütör­tök, mert ezen a napon ültetett hagyma szára lekutgorodik (lehajlik). Minthogy az nem lényeges baj, ezt a tilalmat tulaj­donképpen nem is tartják meg. Fontosabb, hogy kedden ne vessenek hagymát, mert keserű lesz az íze. A zöldségféléket : sárgarépát, petrzsirmot, pásztërnácot szombaton kell ültetni, hogy ëggges tüje lëggön (ne ágazzék szét a gyökérzete), mert például ha hétfőn vetik, hét tüje lössz.

300

A nap minden szaka sem egyformán alkalmas vetésre. Délben a nap is megáll az égen, az ember is hagyja abba a munkát, mert nem lesz rajta áldás. Ha a mezőn vető ember meghallja a déli harangszót, legalább addig pihenjen, míg a harangszó tart. Ezt leginkább gabonavetésnél kell megszív­lelni. Az ugorka vetésénél ellenkezőleg azt tartják kedvezőnek, ha délben történik. Azzal magyarázzák, hogy ilyenkor delel­nek a marhák s ahány marha fekszik egymás mellett a delelőn, annyi ugorka terem majd nekik is.

Az ú. n. jelös napok is befolyásolhatják a vetés idejét. — Május elsején, Leveles Fülöp-napján jó buborkát vetni ; borsót (babot) és kukoricát viszont nem tanácsos, mert csak levelére dógzi ki (csak levelet hajt, de nem terem jól). Flóriján-napja tűz ellen való nap, amit a kovácsok munkaszünettel ünnepel­nek meg. Aki ilyenkor vet borsót, az nem lesz vele szerencsés, mert Flórián megégeti s kisül a növény. Hajdint a falusiak szerint Szent Pétör hetén (jún. 30) kell vetni.

Vannak növények, fák, melyeknek virágzása kedvező a vetés számára. Mikor a vető-vërág (őszi kikerics) kinyílik, el lehet kezdeni az őszi vetést.

Aki kökönyevërágzáskor vet borsót, bő termést várhat. Galaginyavërágzáskor meg azért jó borsót vetni, mert ilyenkor nemcsak virágzik, hanem hüeközik (hüvelyt hoz) is.

Azon a napon, mikor a környékben valahol vásár van, kívánatos a kerti veteményeket elvetni. A paprika vetését valamikor március 15-én, a szegyenizsi (szentdienesi) vásár napján szokták elintézni azzal a meggondolással, hogy annyi paprika terem majd náluk, ahány ember gyűlt össze a vásáron.

Ha halott van a faluban, zöldségfélét, hagymát nem szok­tak vetni, attól félvén, hogy kipállik (elrohad).

Ezek a babonák a vetés idejének megállapítására vonat­koznak. Vannak olyan hiedelmek, melyek a vetés módját sza­bályozzák ; mit szabad, mit nem szabad a vető embernek vetés előtt vagy vetés közben csinálni. — Vető embernek nem sza­bad tejet inni, mert tejezsgaz nő a vetésben. Tilalmas cselekmény a vető férfira nézve vetés előtti éjszaka a coitus. Ha búzavetés van egy családnál, aznap nem tanácsos kenyeret sütni. Ha mégis elkerülhetetlen, a sütő asszonynak nem szabad a búza pácolásakor vagy a mag kihordásakor segédkeznie, mert szurkos (üszkös) lesz a búza.

Tilalmas dolog az őszi búzavetés befejeztéig kenyeret pirí­tani. Gabonavetés közben nem szabad pipálni, mert a miatt is üszkös lehet a gabona.

Azt tartják, hogy ha a búzát sáros, lágy földbe vetik, sok vadborsó és konkoly lesz benne. Buzát porba, rozsot sárba : ez a jelszó. A rozsnak nem árt a sáros föld.

Mákvetés közben nem jó beszélni, mert kukacos lesz a mák.

301

A tök vetésének módjára is van babona. Minden elvetett sor után leülnek a sor végére, hogy akkora tök teremjen, mint az ülepük.

A káposztapalántát ültetés után borral locsolják meg. Az elvetett palánta megőrzésére vagy termékennyé téte­

lére is feljegyeztem néhány szokást. Húshagyókedden ölt tyúk lábacsontját veteményes kertben leszúrják, hogy a baromfiak ne túrják ki a palántát. A tyúkok ellen másféleképpen is védel­mezi a gazdasszony a veteményes kertet. Azt a kukoricacsut­kát, amivel disznóöléskor a disznó leszúrásának helyét betöm­ték, hogy ne folyjon ki a vér, kiteszik a kertbe s ez megőrzi a palántákat a tyúkoktól.

Az ugorka termékennyé tételének más módja is van. — Búzatarlón nagy csokorban növő virágot, bárámfarku-füjet, másik nevén uborka-baszót használnak erre a célra. Mikor az ugorka virágzik, a tövestől kitépett bárányfarkú füvet az ugorka tövéhez teszik, hogy minél több ugorka teremjen. Van, aki bárányfarkú fű helyett ugyancsak tarlóföldön található borzas-katát tesz ugorkája közé. Aki azt akarja, hogy jó termése legyen ugorkából, herélje ki az ugorkát (csípje le a fiatal hajtás végét) s mikor reggel a kanász hajt, a leszedett hajtásokat dobja a disznók elé.

Az aratáskor kivitt ivóvíz maradékát nem öntik ki. Haza­viszik s a kerti veteményeket, különösen pedig az ugorkát locsolják meg vele, hogy bőven teremjen.

G y ü m ö l c s f á h o z k a p c s o l ó d ó b a b o n á k . Ha azt akarják, hogy az ojtován (beoltott, fiatal gyümölcsfa) megeredjen, mészre öntött lóhúgylével mázolják be a kis fát.

Az a gyümölcsfa, melynek első termését ellopták, sosem lesz jó termő.

Elszárad az a gyümölcsfa, melyre valaki fölakasztotta magát. Ezért tréfából szokták mondani : Csak ojam fára akasz tő magad, aki nem teröm.

Ha menstruáló nő gyümölcsfára mászik, elszárasztja a fát. A n ö v é n y é s a z i d ő j á r á s . T e r m é s j ó s l á s .

A termés milyenségére elsősorban az időjárásból lehet következ­tetni. Ha korán tavasszal dörög, sok gyümölcs és általában bő termés várható. Ezzel viszont a termés olcsósága szokott együtt­járni. Van ennek a mondásnak egy változata, mely szerint a korai dörgés olcsó búzaárat jelent. Úgy is szokták mondani, hogy ahány héttel Szent György-nap előtt dörög először az évben, annyi forint, illetőleg pengő lesz a búza ára.

Ha télen a zuzmara vastagon belepi a fákat, az utána következő nyáron sok gyümölcs lesz. Ennek egyik változata : Ha adventben zuzmarásak a fák, jó gyümölcstermés lesz.

A Vince-napi (január 24) enyhe idő jó bortermést jelent. „Fénylik a Vince, Tellik a pince“ — mondják.

302

Ha nagypénteken esik az eső, férges gyümölcs várható. Különösen meggyre, cseresznyére jelent veszélyt a nagypénteki eső. A búzatermés sem szokott ilyen évben jól sikerülni, míg kukorica bőven terem.

Ha Gergő-napján a nap kijít (kisüt), ha csak annyi időre is, míg egy lovasember a határt körülfutja, sok bor, búza, kevés kukorica lesz. (Hogy miért kell a határt körüllovagolni, adat­közlőm nem tudta.)

A szivárvány színeiből is tudnak a termés milyenségére következtetni. Ha a szivárványban a zöld csík a föltűnően széles, jó búza-, ha a sárga, jó kukorica-, ha a piros, jó bortermés várható.

Vannak olyan növények is, melyek formájukkal, színükkel, bőségükkel a termés gazdagságára vagy gyengeségére engednek következtetni. Ilyen a jósfí, mely éppen erről a tulajdonságáról kapta a nevét. Tavasszal lehet találni az erdő szélén. Ha hosszú­kásalakú bimbóját szétnyitjuk, négyféle kis részecskét találunk benne. A legalsó rész hasonló alakjánál fogva a búzát, a követ­kező a kukoricát, az utána jövő az árpát s a legfelső piros rész a szőllőt jelképezi. Amelyik rész különöskép nagy, fejlett, az annak megfelelő növényből jó termés ígérkezik. Jó bortermést jósolnak akkor, ha az egérfarku-fű színe piros. A kökönye bősége is a szőllőtermés gazdagságával van kapcsolatban. Amelyik évben sok a kökény, sok a bor is.

Az állatok bőségéből is szoktak a termésre vonatkozó jós­latokat tenni. Azt tartják, hogy amelyik évben sok a szúnyog, gazdag lesz a hajdinatermés. Ha sok a légy, az utána következő esztendőben sok gabona lesz.

Föntebb láttuk, hogy az időjárás a termésre enged következ­tetni ; fordítva is érvényes ez a tétel. Vannak növények, melyek­ből az időjárásra vonatkozó jóslásokat lehet tenni.

Ha valamelyik gyümölcsfa másodszor virágzik, hosszú ősz és gyönge tél várható. Amelyik ősszel a kukoricának nagy bundája van, erős, kemény telet jósolnak utána. A kökönyéről azt tartják, hogy ha egy évben sok terem belőle, nagy szükség és hideg tél következik utána. A kökénnyel kapcsolatban azt is hiszik, hogy míg virágzik, szeles idő van. Ha a nyárfa levele kifordul, nem fog a szél (nem barnul meg az arc tőle).

M á s b a b o n á k . Vannak olyan növények, melyeket hírhozónak lehet tekinteni. Ilyen a vetéssel kapcsolatban emlí­tett vetővirág is. A szuják kinyílása arról ad hírt, hogy lehet már az erdőre menni gombáért. Különösen a köserü-gomba jó szuják virágzáskor. A meggy pirulása is a keserű-gomba meg­jelenését jelzi.

A növényekhez fűződő babonák egy része a tyúkok tojásá­val, a csirkék kelésével függ össze. Rendszerint a tojáshoz ha­sonló színű és alakú növényeket nem szabad tavasszal bevinni a

303

házba, mert ha meglátja a tyúk, nem tojik, vagy a csirkék nem kelnek jól. Nem szabad hazavinni a gyermekeknek a sárga kásavërágot és a hóvërágot, mert a csirkék belefulladnak a tojásba. Tilos a boszorkángaz virágját a házba bevinni, mert nem kelnek jól a csirkék. A tőfa (tölgyfa) gubacsát sem jó hazahordani, mert vagy nem tojnak a tyúkok, vagy ha tojnak is, nem lesz fias a tojás. A tojásból kibújt pelyhes kislibákra emlékeztet a cicafa bárkája, a cicamaca. Amíg a libák kelnek, ezt sem jó a házba bevinni, mert nem sikerül a libák keltetése.

A tej biztosítására is jegyeztem föl egy eljárást. Húsvét szombatján vagy Szent György napja előtt szénamujvában főzik ki a fazekakat, hogy sok tej legyen, illetőleg, hogy fölö¬ sebb legyen a tej.

Esztendő utolsó napján babot, lencsét szoktak elegyesen főzni. Azt tartják, a következő évben sok pénz lesz a háznál.

Szent György-nap előtt nem szabad iboját szagolni, mert kisebesedik az ember orra. Az először talált tavaszi ibolyát meg szokták enni. Hasonlóképpen jó, ha az ember az első kukug¬ vërágot, másik nevén szenygyör-vërágot megeszi. Hogy miért jó, nem tudták.

A legény meghódításának egyik babonás módja az, hogy a leány keresetlen talált négylevelű vatfenyeret (vadlóhere) tesz észrevétlen a legény nyakába. Ha ez sikerül, bizonyára elveszi feleségül.

Nem nagyvátyi születésű, de a faluban lakó öregasszony­tól hallottam a következő szerelmi babonát : Amelyik leány azt akarja, hogy férjhez menjen, sok kérő között válogathasson, menjen oda, ahol tavasszal először lát füvet kaszálni. Abból a fűből vegyen minden ujja közé, de vigyázzon, hogy a jobb­kezével a balkezéhez addig ne nyúljon, míg minden ujja között nincs fű. Ezt vigye haza és tegye el. Mikor az aratás meg­kezdődik, az először meglátott gabonarakáshoz kell a leánynak odamennie és három kévéből három-három szál búzát kihúznia. Szedjen bakhátfüvet s ezt főzze meg az eltett szénával és búzá­val újhold szombatján. Vasárnap hajnalban ebben a főzetben kell megmosdóznia, s a mosdóvizet a templom bejárata előtt kiöntenie. Ha ezt hiba nélkül véghezviszi, még abban az évben szerencsésen férjhez megy.

Érdekes hagyomány kapcsolódik a szégyömvërághoz (szömé¬ römvërágnak is mondják). Igen gyakori, fehér ernyős virág, közepén pici piros folttal. Ez a középen lévő kis piros folt a leányok szemérmét jelképezi. Azt tartja a hagyomány, hogy ez a piros folt valamikor sokkal nagyobb volt s amint kisebbé és kisebbé vált, a leányokból is úgy veszett ki mind jobban a szemérem. Félős, hogy egészen el fog tűnni. Ez a kis hagyo­mány azért is érdemel nagyobb figyelmet, mert a magyar nyelvterület olyan távoleső részén is ismerik, mint a mold-

304

vai csángók között.1 Ott szeméremvirág nevét jegyezték fel. Él ez a hagyomány a kolozsmegyei Kidén és az Ormányságban2 is.

Boszorkányok távoltartására szolgál a boszorkántüsök vagy ördöktüsök. Ez a szokás többnyire csak a falu német, katolikus lakossága között ismeretes. Gyűdről, a környék híres búcsújáró¬ helyéről hozzák haza a boszorkánytüskét és állandóan a házban tartják, hogy a rossz szellemek ne háborgassák őket. A tősgyöke­res nagyvátyiak ezt a szokást nem tartják, s ezt a növényt vetéllövőgynek hívják, mert a vetélőbe alkalmazzák ; rajta forog a cső.

A szövegben előforduló növénynevek a népi és a tudományos név feltüntetésével.3

akác agáca, agárca, ágác, ákác 'Robinia pseud-acacia'.

alma óma 'Malus pumila'. apró-bojtorján apró-bujtorgyán,

1. 'Xanthium strumarium', 2. 'Agrimonia eupatoria'.

apró-pipitér 'Matricaria chamo¬ milla'.

árpa 'Hordeum'. árvacsalán árvacsallány, 1.

'Ballota nigra', 2. Urtica urens'.

árvalány-füle árvalám-füle. 'Bodzafán növő kis piros gomba'.

bábickó 'Rumex conglomera¬ tus'.

bakhátfű 'Cichorium intybus'. bakszakáll bakszakál 'Clematis

vitalba'. bárányfarkú-fű bárámfarku-fí4

'Trifolium arvense'. barkócafa 'Sorbus torminalis'. bazsalikom bazsalika 'Ocymum

basilicum'.

bazsarózsa 'Paeonia officinalis'. békarokka 'Equisetum ar­

vense'. bérök l. bürök. bicske bicske, bücske 'Rosa

canina'. bicskegubacs 'Rhodites rosae'. birsalma birsóma 'Cydonia

vulgaris'. bodzafa bozdafa 'Sambucus

nigra'. bojtorján bujtorgyán 'Arctium

minus'. bolhagaz bóhagaz 'Polygonum

mite'. borostyán borostyán 'Hedera

helix'. borovicska l. 'Juniperus com­

munis termése', 2. 'a belőle készült pálinka'.

borsfű 'Saturea hortensis'. borsó 'Phaseolus vulgaris'. borzaskata 1. 'Nigella arven¬

sis', 2. 'Nigella damascona'. boszorkánygaz boszorkángaz

'Helleborus dumetorum'. 1 C s ű r y B á l i n t : Növénynevek Bogdánfalváról. MNy. XXIX, 320. 2 K i s G é z a : Ormányság. Bp., 330. 3 A növények tudományos nevének meghatározásában való érté­

kes segítségéért N y á r á d y E. Gyula múzeumi igazgató-őr úrnak ez­úton mondok hálás köszönetet. 4 A fű és virág szónak fí és vërág alakja is él. Összetételekben ezeknek csak egyik változatát tüntettem fel. — Ahol a címszó után nincs dűlten szedett alak, ez azt jelenti, hogy a népnyelvi forma megegyezik a címszóban közlöttel.

305

boszorkánytüske boszorkán­tüsök 'Ruscus aculeatus'.

bölén 'beléndek, Hyosciamus niger'.

búza buza 'Triticum vulgare'. búzasaláta buzasaláta 'Ranun­

culus ficaria'. büdös-somfa bidös-somfa 'Cor­

nus sanguinea'. bükkfa bikfa 'Fagus silvatica'. bürök bürök, bérök 'Conium

maculatum'. cicafa 'Salix caprea'. cicafarkú-fű cicafarku-fí

'Achillea pannonica'. cicamaca 'cicafa barkája'. cigányzab cigázab 'Eragrostis

minor'. cípör Tussilago farfara'. cirok cirók 'Sorchum vulgare'. csalán csallány, csajány, csol¬

lány 'Urtica dioica'. csattogó-eper csattogó-epörgye

'Fragaria collina'. cseresznye cserösnye 'Prunus

avium'. cserfa 'Quercus ceris'. csete 'Sambucus ebulus ter­

mése'. csikótalpú-fű csikótapu-fí

'Caltha palustris'. csömöszszagú-szőllő csömösz¬

szagu-szőllő 'illatos szőllő¬ fajta'.

darázsvirág 'Prunella vulgaris'. dió dija 'Juglans regia'. disznóparéj disznóporé 'Ama¬

rantus retroflexus'. dohány 'Nicotiana tabacum'. ebszőllő ëpszőllő 'Solanum ni­

grum'. édeske édöske 'Gleditschia

triacanthos'. égerfa egörfa 'Alnus glutinosa'. egérfarkú-fű egérfarku-fí lásd

cickafarkú-fű. eperfa epörgyefa 1. 'Morus

nigra', 2. 'Morus alba'.

ezerjőfű ezörjófí 'Centhaurium pulchellum'.

fagyócska 'Ligustrum vulgare'. fagyöngy fagyönygy 'Viscum

album'. farkasalma farkasóma 'Ari¬

stolochia clematitis'. fás-szeder l. szeder. fehér-mályva fehér-máva

'Althea officinalis'. fehér-paréj fehér-poré 'Atri¬

pkx oblongifolium'. fehér-üröm 'Artemisia ab­

sinthium'. fekete-gábosz 'Symphitum of­

ficinale'. fokhagyma fokhajma 'Allium

usitatissivum'. fosóka 'vadcseresznye fajta'. fostos-paréj fostos-poré 'Che¬

nopodium hybridum'. földi-bodza fődi-bozda 'Sambu­

cus ebulus'. földi-eper fődi-epörgye 'Fraga­

ria'. földi-mogyoró fődi-magyaró

'Lathyrus tuberosus'. földi-szeder fődi-szödörnye l.

szeder. földi-tök fődi-tök 'Bryonia

alba'. fűzfa físzfa 'Salix viminalis'. galagonya galaginya 'Crataegus

monogyna'. gólyahír gójahir l. csikótalpú-

fű. gúzs guzs l. bakszakáll. gyümölcsalja-fű gyümücsajja-fí

'Glechoma hederacea'. gyűrűfű gyürüfí 'Malva ne¬

glecta'. gyűrűsgaz gyürüzsgaz l. gyűrű-

fű. hajagmogyoró l. mogyoró. hajdina hajdin 'Fragopyrum

esculentum'. hajigáló-kóró hajgáló-kóró

'Dipsacus silvestris'.

306

hársfa 'Tilia ulmifolia'. hóvirág 'Galanthus nivalis'. ibolya iboja 'Viola odorata'. igézett-mályva igézöt-máva l.

fehér-mályva. istenfa istemfa 'Artemisia

austriaca'. istenke kenyérkéje istenke kö¬

nyérkéje l. gyűrűfű. izsóp izsóf 'Hyssopus officina­

lis'. kányabubucs-fa l. fagyócska. káposzta káposzta, kapiszta

'Brassica'. kásavirág 'Primula vulgaris'. kakukvirág kukugvërág 'Con¬

vallaria majalis'. kaszilva 'Echinochloa crus¬

galli'. kender kendör 'Cannabis sativa' keskeny-útifű kesköny-utifí

'Plantago lanceolata'. kígyóhagyma kígyóhajma

'Orchis purpureus'. kisasszony-mogyoró l. mo­

gyoró. kocsányos-cserfa kocsántos¬

cserfa 'Quercus robur'. kolompér 'Solanum tuberosum' komló 'Humulus lupulus'. konkoly konkó 'Agrostemma

githago'. kökény kökönye, köké 'Prunus

spinosa'. kőrisfa 'Fraxinus excelsior'. kőrózsa kűrózsa 'Sempervivum

tectorum'. kukorica 'Zea mays'. kutyanyelvű-fű kutyanyevü-fí

'Plantago major'. kutyatej 'Euphorbia cyparis¬

sias'. kutyoló-fű kulyolló-fí l. földi­

mogyoró. láncfű 'Taraxacum officinale'. lapu 'Arctium lappa'. leánder lëjandër 'Oleander sp.'. levendula 'Lavandula vera'.

liliom lilijom 'Lilium candi-dum'.

lómenta lómënta 'Mentha sil¬ vestris'.

lucsifa 'Pinus nigra'. madárcseresznye madárcserös¬

nye 'Prunus silvestris'. madáreper madárepörgye 'Fra¬

garia vesca'. madárkák váluja madárkák vá¬

lujik l. hajigáló kóró. madárköles 'Lythospermum

officinale'. majoránna 'Origanum vul­

gare'. mák 'Papaver somniferum'. mályva máva l. fehér-mályva. Mária-haja M árija-haja l.

bicskegubacs. mecseki-tea mecseki-tëja 'Me¬

littis melissophyllum'. meggyfa mötyfa 'Prunus cera¬

sus'. méhvirág mévërág 'Stachys

annua'. mogyoró monyaru, monyaró,

magyaró 'Corylus avellana'. Fajai : nagyasszom-, kisasz¬ szom-, hajagmonyaró.

moha 'Bryophita'. muhar 'Setaria viridis'. nagyasszonymogyoró l. mo­

gyoró. nagytökfű natytökfí l. földi­

tök. nefelejts nëfelejcs 'Myosotus

palustris'. nyárfa 'Populus alba'. nyírfa nyirfa 'Betula pendula'. nyúlkóró nyulkóró 'Cytisus

leucotrichus'. oltó-gaz ojtó-gaz l. gyűrűfű. óravirág l. láncfű. ökörfarkú-fű ökörfarku-fí

'Verbascum nigrum'. ökörfarkú-teakóró ökörfarku¬

tëjakóró l. ökörfarkú-fű.

307

ördögtüske ördöktüsök l. bo­szorkánytüske.

papics 'Papaver rhoeas'. paprika 'Capsicum annuum'. paprika-gaz l. bolhagaz. paradicsom paradicsony 'Sola­

num lycopersicum'. párhagyma párhajma 'Allium

scarodoprasum'. pászternác pásztërnác 'Pasti¬

naca officinalis'. patics l. papics. pattogzó-fű, 1. 'Silene vulgaris',

2. 'Helleborus dumetorum'. perje pörgye 'Poa'. petrezselyem petrezsirom 'Pe¬

troselinum hortense'. pipacs pippancs l. papics. piros-vessző pirozs-vessző l.

büdös-somfa. pirosító-gyökér pirosétó-gyökér

'Tamus communis'. poca 'Datura stramonium'. pocagaz l. poca. porcogós-fű 'Polygonum avi¬

culare'. pöszérce pöszörce 'Marrubium

vulgare'. pücsök-koma 'Colchicum

autumnale tavaszi formájá­ban'.1

pünkösti-rózsa pünközsdi¬ rózsa l. bazsarózsa.

ragadáncs l. bojtorján. répa 'Beta vulgaris'. réti-sóska 'Rumex acetosa'. rezeda rëzëda 'Reseda odorata'. rozmaring 'Rosmarinus offi­

cinalis'. sárgarépa 'Daucus carota'. sárkerekes-fű sárkerekös-fí

'Lotus cornicolatus'. 1 Azt tartja róla a nép, hogy

előbb hoz magot, mint virágot. Ugyanis tavasszal az előző évi termést hozott alakja látható a fűben. Ilyenkor hívják pücsökko¬ mának vagy zörgő-gaznak.

sárkerék-fű l. sárkerekes-fű. scmfűsemfa sömfisömfa 'Ly¬

cium barbarum'. sorhagyma sorhajma 'Allium

ursinum'. süllő sillő 'Juniperus commu­

nis'. szamóca l. madáreper. szaporagaz 'Verbena offici­

nalis'. szarkaláb 'Delphinium conso­

lida'. szeder szödörnye 'Rubus cae¬

sius'. Fajai : fás-szödörnye és fődi-szödörnye.

szégyenvirág szégyömvërág 'Daucus carota'.

széles-útifű szélös-utifíl. kutya­nyelvű-fű.

szomorú-fűz szomoru-fíz 'Salix babilonica'.

szembeigéző-mályva szömbe¬ igéző-máva l. fehér-mályva.

szeméremvirág szömérömvërág l. szégyenvirág.

szentgyörgy-virág szenygyör¬ vërág l. kakukvirág.

szentjános-kenyérfa szejjános¬ könyérfa l. édeske.

szépasszony-szőllője szépasszo¬ szőllője, szépasszo-szőlleje l. ebszőllő.

szerbtüske szertüsök 'Xanthium spinosum'.

szilfa 'Ulmus glabre'. szilvafa szívafa 'Prunus do­

mestica'. szízfa szíszfa l. fűzfa. szittyó 'Juncus glaucus'. szulyák szuják, 1. 'Calystegia

sepium', 2. 'Convolonsus ar¬ vensis'.

tarlóvirág taróvërág l. méh¬ virág.

tányérvirág 'Helianthus an¬ nuus'.

táskagaz 'Capsella bursa pa¬ storis'.

308

tejesgaz tejezsgaz, 1. 'Sonchus arvensis', 2. Sonchus ole¬ raceus', 3. 'Taraxacum of­ficinale'.

tejeske l. tejesgaz. torma 'Amoracia lapatifolia'. tök 'Cucurbita pepo'. tölgyfa tölfa, tőfa 'Quercus

lanuginosa'. tyúkhúr tikhur 'Stellaria media' ugorka uborka, buborka 'Cucu­

mis sativus'. ugorka-baszó uborka-baszó l.

bárányfarkú-fű. vadalma vadóma 'Malus sil¬

vestris'. vadcseresznye vaccserösnye l.

madárcseresznye. vadfenyér vatfenyér 'Trifolium

ochroleucum'. vadgesztenye vadgesztönye

'Aesculus hippocastanum'.

Kolozsvár.

vadkörte vatkörte 'Pirus com­munis'.

vadpünkösti vatpünközsdi l. boszorkány-gaz.

vadsaláta vatsaláta 'Valeria¬ nella olitoria'.

vadszőllő vatszőllő 'Parterocis¬ sus tricuspidata'.

vadtátogató vattátogató 'Lina¬ ria vulgaris'.

vasfű l. szaporagaz. vetélő-völgy vetéllő-vögy l.

boszorkánytüske. vetővirág 'Colchicum autum­

nale'. vöröshagyma vöröshajma 'Al­

lium cepa'. zab 'Avena sativa'. zörgő-gaz l. pücsök-koma. zsálya zsája 'Salvia officina­

lis'.

Nagy Rózsa.