KíGYÓK KIRÁLYA

ALBERT ANDRÁS

meséje

Hol volt, hol nem volt, még a régi világban történt, mikor még a csipkebokor ibolyát virágzott, mikor hurkaeső volt, mikor tejpatak volt - ez es még akkor történt volt.

Volt egyszer egy szegény ember, annak egy felesége és egy kutyája. A kutyának volt kilenc kölyke. Volt még egy kis tanyája egy erdőszélben, ahol juhokat teleltetett és nyaraltatott.

Egyszer a kutyája megbetegedett,és

elbújdosott kölykezni. Eleget hívta a

kutyát, de nem jött elé. Valami sírás-

rívást hallott. Hagyta a juhokat, futott

hátrafelé. Hát meglátja, hogy egy kígyó

sír egy fenyőfa tetején, aminek ég a

töve. Az ember megsajnálta és segített

neki.

Az ember a kígyótól kapott egy háromszínű

sípot és megtudta, hogy ő a kígyók királyának a

fia. Meghívta hozzuk, hogy édesapja

megjutalmazza a jótettéért.

Ment is a szegény ember. Belefújt a sípjába és a

kígyó király fia máris ott volt. Édesapja elejébe

vezette, és bemutatta neki. A király bármit kínált a

megmentőnek, ő csak azt akarta, hogy tanítsa meg

az állatok nyelvén.

A szegény ember három napot kellett ahhoz

szolgáljon, hogy a kígyókirály megtanítsa az állatok

nyelvén. Neki is fogott, de a vállunak a feneke

lyukas volt, a szegény ember nem vette észre. A

kígyók haragudtak a szegény emberre. Bele fúvintott

sípjába és a kígyó máris ott volt. Észrevette, hogy a

vállu feneke lyukas és szólt az embernek. Hamar

bédugta a vállunak a fenekét.

Hamar eltelt az esztendő. Mikor eljött az új

esztendő minden állat nyelvén értett. Feltarisnyálták

a szegény embert és elindult haza felé. A felesége

seprűnyéllel várta. Egyszer bementek a feleségével a

faluba vásárolni. A kanca ló mondott valamit a

párjának, a szegény ember olyat kacagott, hogy

leesett a ló hátáról. Az asszony kérdezgette mit

kacagott, de az ember nem mondta el.

Megérkeztek a tanyára. Az asszony már kezdte

elfelejteni a kacagságot. Egyszer a juhok közé bébukázott, az

ura akkor is olyat kacagott. Az asszony már nagyon

felmérgelődött, hogy a férje nem mondja el, hogy miért

kacagott akkorát kétszer: mikor bevásárolni voltak, és

amikor a juhok közé béesett. Ágyba fekvő ember lett addig

mérgelődött. Látta az asszony, hogy nem törődik vele az ura,

akár milyen beteg legyen. Egy hétig nem evett semmit, hogy

haljon meg.

Megijedt az ember, hogy tényleg meghal.

Reggel enni vitt a szárnyasoknak, azok vígan

lakmároztak a búzán. Éppen ott állt egy nyerges

szamár es. Látja, hogy milyen örömmel lakmároznak

a tyúkok. Oda szól nekik, hogy nem szégyelik

magukat, hogy ilyen vígan lakmároznak, amikor az

asszonyuk haldoklik. Még ő sem evett s ivott két

napja úgy sajnálja asszonyát.

Ekkor a kakas is vissza kiáltott, hogy neki

tizenkét felesége van s ha sasjárás van a levegőbe,

egyet kerint s az egész figyel, ha enni adnak, egyet-

kettőt tottyint, és az egész mellette van. Ő tud

parancsolni tizenkét feleségének, a gazdájának csak

egy van s ő nem tud parancsolni. Ha a gazdája

helyébe lenne akkor faggyas kötéllel verte volna ki

belőle a fortélyt.

Ekkor esszecsapkodta szárnyait, egyet nagyott

kerintett, és az összes tyúk feje az ég felé nézett. Újra

megszólalt a kakas. Leszökött a tyúkok közé s

tovább lakmározott. Ezt hallotta a gazda a

tornáncból, hogy mit beszélt a kakas a szamárral.

Megszégyelte magát azonnal bément a házba, és

vizes edénybe készített szappanos vizet. Beleáztatott

egy új istrángot és azzal verte meg asszonyát.

Akkor a férje megkérdezte tőle:

- Megmondjam-e, hogy miért kacagtam

volt.?

- Az asszony azt felelte, hogy meg.

Akkor az ember mindég tízszer vert rá

addig, amíg az asszony azt felelte, hogy

soha többet nem kérdezi meg, csak

hagyja meg az életjét.

Akkor megesküdtötte a feleségét, hogy

Soha többet semmi dolgába belé ne

szóljon, mert ő az úr a háznál. Aztán

meg es értették egymást. És éltek a

legnagyobb boldogságban, és még

most es élnek ha meg nem haltak.

Készítette: Kedves Ágota

V.A. osztályos tanuló