arató istván: Útikönyvek. 24. kötet
Post on 27-Dec-2015
29 Views
Preview:
DESCRIPTION
TRANSCRIPT
Arató István Útikönyvek
1982. augusztus 31- szeptember 15.
Budapest — Várna — Neszebár — Budapest.
I.
Hogyan kerültünk Bulgáriába? - Mi mindent hallottunk róla előzőleg? - A pro és contra
érvek mérlegelése. - Nem fog rajtunk a lebeszélés. - Meglepetés a jegyváltáskor.
Hogy miért akartunk Bulgáriába elmenni? Csak. Nem jártunk még ott. Miért ne
mennénk el?
Elhatározásunk a családban és barátaink körében általános elképedést váltott ki.
— Bulgáriába mentek? Mi jutott eszetekbe? Nem tudtatok valami okosabbat kitalálni?
Ne menjetek oda. Nem lesz ennek jó vége. Majd megbánjátok. Micsoda képtelen ötlet.
Megmondták azt is, hogy miért. Először is azért, mert Bulgáriában nem lehet ennivalót
kapni, és aki odamegy, annak éheznie kell. Azután meg azért, mert a bolgárok az előre
lefoglalt szobát kiadják a baráti országokból érkező utasok helyett az értékesebb
dolláros embereknek, még ha azok ellenségek is. Aztán a magyar hoppon marad.
Alhat a váróteremben vagy a park-
4
ban. Meg hogy a bolgár tengerpart nem más, mint megsokszorozott Siófok, aminél a
mi számunkra egy fürdőhelyet jobban leszólni nem lehet. De ez még mind semmi.
Bulgáriában nincs európai embernek való WC, csak két talpnak való hely, közben
lyukkal. Hát szóval nem, nem és nem.
Néhány ismerősünk azonban másképpen beszélt. Elsősorban Guszti, aki nemcsak
egész Európát, sőt Afrikának egyrészét is bejárta egyedül, hátizsákkal. Szerinte
Bulgáriánál nincs jobb ország. Ő maga már hétszer járt ott és elmegy még egy párszor.
Ilonka is járt már Bulgáriában, és mégis odamegy idén is. Sőt mi több, három
ismerősét is rábeszélte, hogy vele menjen. Ott lesznek ők is két hétig.
Hát most mi mit szóljunk mindehhez?
Nem demokrácia ez, nem a szótöbbség dönti el, hogy mi az igazság. Annak kell hinni,
aki azt mondja, amit hallani akarunk tőle. Mivel pedig mi el akartunk menni, azoknak
hittünk inkább, akik azt mondták, hogy csak menjünk.
No de hová menjünk? Szófiába? A he-
5
gyekbe? A tengerre? Mindenhová? Bulgária nagy ország. Magyarországnál is
nagyobb. Hamarosan rájöttünk, hogy mindent nem lehet. Aki sokat markol, keveset
fog. Így elhatároztuk, hogy a tengerre fogunk elmenni, de ott igyekszünk minél több
helyre eljutni.
Hát akkor elmegyünk Várnába, megnézünk, amit csak lehet, és Burgaszból jövünk
vissza. A két városba szeptember közepéig Budapestről közvetlen vasúti
összeköttetés van.
A nyári gyerekőrzés miatt augusztus 31. volt az első nap, amikor indulhattunk, és
legkésőbb szeptember 15-én kellett visszajönni az utolsó vonatok egyikével. Ez az idő
elégnek is látszott.
Előkészületül igyekeztünk megtudni egyetmást Bulgáriáról, és ezenközben igen
érdekes dolgokra bukkantunk. Az ország területe 111 000 km2 , közel 18 000 km2 -rel
nagyobb Magyarországnál. Lakosainak száma azonban kevesebb, mintegy 9 millió.
Keleti határa a Fekete tenger, amelynek bolgár partvonala 378 km. Várna 220 000
lakosával Szófia és Plovdiv után az ország harmadik nagyvárosa.
Az ősidőkben az ország területén trákok, illírek, majd később görögök is laktak. Az
i.e.IV.
6
században a makedónok, majd az i.e. II. században a rómaiak hódították meg a mai
Bulgária területét, amely i.sz. 395-ben, a római birodalom felosztásakor Bizánc uralma
alá került. Később szláv törzsek kezdtek beszivárogni a bizánciak birodalmába, majd a
VII. században Aszparuh kán vezetésével megjelentek az ural-altáji eredetű bolgárok,
akik 681-ben alapították meg itt államukat.
Jó régen volt ez. A magyaroknak még híre sincs Európában. Európában két igazi
állam volt: a római és a bizánci birodalom. Mind a kettő eltűnt. Az egységes népű és
egy cár uralma alatt álló Bulgária Európa legrégibb állama.
A bolgárok összeolvadtak az országukban talált szlávokkal és maguk is
elszlávosodtak. Ma ilyen a bolgár nyelv:
7
Aki más szláv nyelvet tud, az ezt nagyobb nehézség nélkül megérti.
A kereszténységet a már nevében is szláv Borisz cár (852-889) idején vették fel a
bolgárok, és közülük került ki a szlávok két nagy apostola: Cirill és Metód, akik
ugyanebben az időben működtek.
Az országot azonban 1014-ben elfoglalták a bizánciak, akiknek uralma 1186-ig tartott.
Bulgária 1394-ig ismét önálló ország volt. Akkor elfoglalták a törökök, akiknek uralma
1878-ig, tehát csaknem ötszáz évig tartott. Az önállóságot a bolgároknak az
1877-1878. évi orosz-török háborút befejező San Stefano-i béke és a berlini
kongresszus hozta meg. Ezt a bolgárok kizárólag az oroszoknak köszönhették, és
máig sem felejtették el. Minden bolgár városban megvannak az akkori orosz tábor-
nokokról elnevezett utcák és különböző emlékművek. Még az akkori orosz cárt, II.
Sándort is tisztelik, aki pedig forradalmár merénylők áldozata lett.
Az oroszok tisztelete ma is hagyomány Bulgáriában. Igyekeznek az oroszokhoz
hasonlítani, amiben csak tudnak. A nyelvük, az írásuk, a pénzük, az egyenruháik, a
bélyegeik, a vonatjaik, a szokásaik és még sok mindenük olyan, mintha ők is oro-
8
szok lennének. Még a fehér-zöld-piros zászlójuk is a fehér-kék-piros cári orosz zászló
mintájára készült.
Az utazás semmiféle előkészületet nem igényelt. Útlevelünk megvolt.
Valutát igényelni nem kellett. Egyszerűen elmentünk a menetjegyirodába és
megváltottuk a jegyet, majd kiváltottunk 320 levát, amiről úgy gondoltuk, hogy elég
lesz, és elég is volt.
A vasúti jegy a fekvőhelyes kocsiban
9
két személynek oda-vissza 1820 Ft-ba került. Egy személy egy útjáért tehát 460 Ft-ot
fizettünk. Ennek értékeléséhez tudni kell, hogy Várna Budapesttől 1227 km, és az út
félóra híján 24 óráig tart. Ha azt vesszük, hogy Kőszegre egy út gyorsvonat második
osztályon egész jeggyel csaknem 200 Ft-ba kerül, akkor láthatjuk, hogy olcsón és
kényelmesen fogunk utazni.
10
A 320 leva 5700 Ft-ba került. A leva nagy pénz. Annyit ér, mint a rubel, mert hogy is
érhetne kevesebbet.
Megjegyzendő, hogy a levát helytelenül nevezzük levának, mert egyesszámban, amint
a fenti képen is látható, lev-nek kell mondani. Ez annyit jelent, mint oroszlán, mert az
érmeken az oroszlános bolgár címer látható. Mi tehát nem 320 levát, hanem 320 lev-et,
jobbanmondva 320 oroszlánt vettünk. No de ez tulajdonképpen mellékes.
II
VÁRNA
Románia a vonatablakból. - A bolgár taxizás rejtelmei. - Csodálatos háziasszonyunk. -
Egy kissé hóbortos királyné nyomában. - Ki volt az a Vladiszlav Varnancsik?
Augusztus 31. kedd
Vonatunk a Keleti Pályaudvarról 6,05-kor indulna. Nincs sok utas. A mi fülkénkben egy
fiatal várnai házaspár. A Tátrából jönnek, és néhány napra Budapesten is megálltak. A
kis gyereküket Várnában hagyták a nagymamánál.
A vonat prágai része késik, ezért mi is másfél órás késéssel indulunk. Ez alatt az idő
alatt rengeteg amerikai cigarettát, csokoládét, rágógumit és hasonló nyugati holmit
raknak be az étkezőkocsiba.
Fél 8 után végre elindulunk. Szép napsütéses
12
nyári idő van. Az előttünk álló út a következező:
13
A határon a szokásos ácsorgás, de nem néznek meg semmit. Hatalmas tábla fogad
bennünket, amelyre kiírták: Üdvözöljük Romániában. Ezt mindenféle nyelven lehet
olvasni, csak magyarul nem. Úgy látszik, magyarok nem járnak errefelé. Magyar felirat
sehol, pedig elég sok magyar szót lehet hallani. Vannak ellenben nagy vörös táblák,
egy bizonyos személyiség aranymondásaival. Ez a fontos, olvassák ezt, románul.
Egész nap Romániában fogunk utazni. A vidék képe egyelőre a határon túl sem
változik. Ugyanaz az Alföld, mint nálunk. Lapos az egész táj. Hatalmas kukoricaföldek.
Az első nagyobb állomás Arad. Még tart a síkság.
A határán túl megélénkült az étkezőkocsi forgalma. No nem mert érkeznek. A nyugati
holmikat vásárolják. Úgy látszik, ez a kis üzlet a magyar étkezőkocsi személyzetének a
kis maszek jövedelme. A kiolvasott magyar újságoknak is nagy keletje lenne. Ezt nem
tudtuk.
Útitársaink a hosszú út unalmát társasjátékkal igyekeznek előzni, amelyről elmondják,
hogy török eredetű. Egy általunk soha nem látott beosztású lapon kis fehér és fekete
köveket tologatnak,
14
felismerhetetlen szabályok szerint. Magyarázgatták, hogyan kell ezt a játékot játszani,
de ettől sem lettünk okosabbak. Képtelenek voltunk rájönni, mit is csinálnak.
Nekünk ilyesféle játék hiányában nem maradt más szórakozásunk, mint az, hogy
néztük, mi más, mint nálunk.
Ilyesmiket figyeltünk meg:
Minden falusi templom teteje ezüstösen csillogó bádoggal van fedve, a torony csúcsán
arany gombbal. A távíróvezetékek szigetelői nem porcelánból, hanem olyan zöld
üvegből vannak, mint nálunk a borospalack. Az országúton a kilométerkövek alul és
felül vörös színűek, és leolvasható róluk a nagyobb városok távolsága. Jó darabig a
7-es út mellett megy a vonat; ez az út a magyar határtól Nagyszebenen át Bukarestbe
vezet. Az út jó minőségű, de a kisebb utak elég gyengék.
A vonat nagyon hosszú, gyorsan megy és ritkán áll meg. A pályát villamosítják.
Egyidőben több helyen dolgoznak rajta. Néhol már megvan a felső vezeték, máshol
csak a tartóoszlopok állnak, megint máshol még azok sem. Az őrházak mellett
embermagasságú vasketrecek, ame-
15
lyekben állva egy ember fér el. Ebbe kell az őrnek kezében zászlóval vigyázzban
beállni, ha jön a vonat. Később ezek a vasketrecek megszűntek.
A pálya a Maros, majd az Olt völgyében halad. Mind a két völgy elég széles, a hegyek
a távolból kéklenek. A völgyekben kaszálók vagy erősen elöregedett gyümölcsösök,
alma és szilva. Sovány tehenek. Magas tetejű szalmakalapban dolgoznak a
szénagyűjtők, a széna állványokon szárad.
A falusi házak kékek vagy zöldek, fehér díszítéssel.
Déva következik, majd Gyulafehérvár. Mi eddig azt hittük, hogy ezek a városok
hegyvidéken vannak, de most láttuk, hogy a Maros széles völgyében fekszik mindkettő.
A gyulafehérvári állomáson csíkos ruhás rabok krampácsolnak. Látszik a város
alacsonyabb épületei mögül kimagasló székesegyház tagolatlan alakja. Következő
megállónk Balázsfalva. A román történelemből ismeretes hely. Van egy Cimpul
Libertatii azaz Szabadságmező nevű állomása is. Meggyes jön, majd Segesvár.
Tudjuk, hogy megnéznivaló helyek, de a vonatból nem sok látszik belőlük.
A hegyek közelednek. A patakokon itt-ott fe-
16
dett fahidak. Sötétedik. Mire Brassóba érünk, egészen beesteledett.
A vonat csak rövid ideig áll, majd befurakodunk a hegyek közé. Átmegyünk a törcsvári
szoroson és átlépjük Magyarország régi határát. A túlsó oldalon Románia egyik
leghíresebb üdülőhelye, Sinaia. Csak a sötét fenyők közül elővillanó lámpafényeket
látjuk belőle. Ezután felkelt a Hold, és valamit megláthattunk a Déli Kárpátokból is.
Készleteinkből megvacsoráztunk, ezután pedig eltettük magunkat holnapra.
Kényelmesek a fekvőhelyek, szorongani sem kell, mert csak négyen vagyunk a
hatszemélyes fülkében.
17
Szeptember 1., szerda
Jó későn ébredtünk fel. Vonatunk tágas síkságon halad. Süt a nap. Meglepődve látjuk,
hogy a felírások mind cirillbetűsek. Útitársainktól megtudjuk, hogy már régen átjöttünk
a határon, észre sem vettük, hogyan. Most már a végállomás, Várna következik.
Csakhamar meg is érkeztünk, a menetrend szerinti 5,35, azaz fél hat helyett valamikor
7 óra tájban. A késést nem bántuk, mert többet aludhattunk.
Útitársaink elláttak még bennünket néhány gyakorlati tudnivalóval, főleg ami a
beszerzésekre és a beszerzési helyekre vonatkozik. Ezután búcsút vettünk egymástól.
Kiszálltunk és először tettük lábunkat Bulgária földjére.
Az állomás a világ végén van. A vágányok nekimennek a tengernek. Néhány vágány
van csak, itt minden vonatnak végállomása van. A peronok nyitottak, sok a pálma,
virág. Minden nagyon emlékeztet Isztambul állomására. Maga az épület nem nagy.
Legkiemelkedőbb része az óratorony, amely azért kell, mert az orosz állomásokon is
van.
Az állomás mögött már a kikötő óriásdarui
18
meredeznek az égnek. Az épületből kilépve poros kis parkba jutunk; ez is lehetne
Isztambulban, ami egyébként már nincs is nagyon messze innen. Kis büfék, falatozók
mindenfelé. Nem biztos, hogy éhen fogunk veszni. Itt reggeliztünk, még pedig burekot.
Ha maszek módon utazunk, akkor minden új helyen azzal kezdjük, hogy Gizi az
állomás
19
közelében marad a kofferokkal, én meg elmegyek szállást keresni. Kivétel
Jugoszlávia; ott én ülök, és Gizi megy. Most a feladat kissé bonyolultabb, mert
nemcsak szállást kell keresni, hanem Ilonkáékat is meg kell találni, akik néhány nappal
előttünk érkeztek ide.
Nem egészen vaktában vágtam neki a városnak, mert tudtam, hogy a Muszala u. 3.
szám alatti Balkanturist irodába kell menni. Az állomástól az Avram Gacev utca
egyenesen odavezet. Könnyű volt megtalálni. Ilonkáék címét pillanatok alatt
megtalálták egy hatalmas könyvben: Július 27 utca 60. Mi is ebben az utcában
kaptunk szállást. Szállásadónk neve Borisz Arnaudov, címe Július 27. utca 39, II.
emelet. A szállásdíjat itt fizetjük. Három napra két személynek 19,80 leva, azaz kb.
320 Ft-nak megfelelő összeg, Ehhez jön 0,99 leva kiszolgálási díj és 0,60 leva bizto-
sítás. Kaptunk erről egy annak rendje és módja szerint kiállított nyugtát, és a városról
térképet, amelyből megtudtuk, hogy a belvárosban, a városközpontban fogunk lakni.
Az irodában beváltottam még egy csekket, és ezzel mindent elintéztem, ami itt
elintézhető volt.
21
22
Ezután megkerestem Ilonkáékat. Könnyen megtaláltam őket. Még a reggelinél ültek.
Ők ma Kamcsijába mennek és az egész napot ott töltik. Mi nem mentünk velük.
Most pedig vissza kellett menni Giziért a parkba, azután meg kellett keresni a
szállásunkat.
A kofferek miatt taxin kell menni. Az állomás előtti téren a taxiállomás.
A taxizás nem úgy megy, mint nálunk, mi ugyanis még fejletlenek vagyunk. Itt a
taxiállomáson van egy üvegfülke, abban ül a diszpécser. Ennél kell jelentkezni és az
úticélt bemondani. Ehhez persze sorbaállás szükségeltetik. A diszpécser beírja az
embert egy hosszú névsor végére. Amikor egy kocsi bejön, megmondja, ki a soros, és
az elmehet a kocsival.
Az emberek türelmesen várnak a hosszú sorban, mert ezzel is hasonlítani akarnak az
oroszokhoz. Mi nagyon kiríttunk a tömegből, külföldi pofánkkal. Egy asszony meg is
sajnált bennünket és azt mondta, hogy majd ő egyszerűbben szerez nekünk taxit. Mit
tett, mit nem, ezt nem tudjuk, de végül is előkanyarodott egy maszek autós, aki
hajlandó volt elvinni ben-
24
nünket a Bulgária születésnapjáról elnevezett utcában lévő szállásunkra.
Kiderült azonban, hogy ebben az utcában 39. szám nincs.
A hivatásos taxis talán otthagyott volna bennünket az utcán. Ez a maszek azonban na-
gyon a szívén viselte a sorsunkat. Azt mondta, ő majd megkeresi a házat. Beszólt
minden házba a környéken. Megszólított rengeteg járókelőt. Arnaudovékat senki nem
ismerte. A végén azután valahogyan mégis csak kiderült, hogy éppen az Amaudovék
háza előtt áll a kocsi, mivelhogy ők nem a 39., hanem a 36. számú házban laknak. A
bolgár nélkül nem tudom, hogyan találtuk volna meg. Jó emberünk a fuvarért és a
keresgélésért annyit kért, amennyit gondolunk adni neki. Adtam két levát, amit nagyon
szépen megköszönt.
Az egész utca és természetesen a ház is, ahol lakni fogunk, a múlt század hangulatát
idézi. Házigazdáink sem sokkal fiatalabbak. A nyugdíjas házaspárból csak az asszony
volt otthon, leánya társaságában, aki azonban máshol lakik és csak látogatóban járt itt.
No, milyen nyelven fogunk beszélni? Há-
25
ziasszonyunk megkérdezi, tudunk-e franciául, és nagyon megörült annak, hogy tudunk,
mert ő nagyon szeret franciául beszélni, csak hát nem igen van rá alkalma.. No majd
velünk lesz.
A lányától megtudtuk, hogy a néni hat nyelven beszél.. Ebből hármat már tudtunk is, a
bolgárt, a franciát, és természetesen az oroszt, amely nyelvet minden bolgár érti és
beszéli. A másik hármat azonban nem tudtuk volna kitalálni, ha a néni nem mondta
volna. Ez ugyanis a görög, a török és az örmény volt. A néni ugyanis Isztambulban
született, ott tanult meg törökül és görögül, no meg még örményül is, mert a
játszótársai örmény kislányok voltak.
Később is sokat beszélgettünk a nénivel. Elmondta, hogy a férjének 110 leva nyugdija
van, neki meg semmi. Ez forintra átszámítva nem látszik nagyon soknak, de a
vásárlóértéke nagyobb, mert itt az árak alacsonyabbak. A házaspárnak a leányukon
kívül, akivel találkoztunk, két fia is van, akik Szófiában élnek. Mind a hárman zenészek,
de nem együttesben játszanak, hanem zenekarban, és nem számokat adnak elő,
hanem műveket, sőt opuszokat, amiből már tudni lehet, hogy miféle zenészek. A leány
a várnai opera zenekara-
26
ban játszik, a fiúk közül pedig az egyik valamikor tagja volt a perzsa sah szimfonikus
zenekarának. A néni meg is látogatta Teheránban. Azt mondta, hogy Teherán akkor
kellemes szép város volt. Ma ezt aligha mondaná.
Miután elhelyezkedtünk, első sétánkra indultunk a városban. Utcánk csendes kis
vidéki utca, kétemeletes, részben kertes házakkal, fasorokkal. Keresztezi a város fő
utcáját, a Lenin utat. A keresztezésben a Szent Miklós templom áll, persze ortodox.
Mellette kis kávéház, a téren árnyas platánfák alatti kerthelyiséggel. A Lenin út széles
sétáló utca, a város üzleti életének központja, állandóan fel- alá hullámzó tömeggel.
Házainak nagy része a múlt században épült, de nem mindig hasonlít az ugyanabból
az időből való budapesti vagy más középeurópai házakra. Inkább keleties jellegű.
Várna főutcája ott vonul végig, ahol valamikor a trákok, majd az őket követő görögök
Odesszosz nevű települése állott. A görög várost a milétosziak az i.e. VI. században
alapították és az i.sz. I. században a rómaiak foglalták el. A bolgárok a VII. században
27
jutottak el idáig. A Lenin úton és az azt keresztező mellékutcák egyrészében is régi
trák és görög épületek maradványai rejtőznek a föld alatt. Feltárásuk nem könnyű, sőt
részben lehetetlen is, mert mai házak épültek föléjük. Amit azonban lehetett, azt
feltárták és bemutatják, többek közt a Lenin úton is. Az ókori épületmaradványok jó-
28
val az utca mai szintje alatt vannak. Ezeket a helyeket vas rácsokkal vették körül. A
mai sétálók itt letekintve láthatják azt, amit a régi Odesszoszból fel lehetett tárni. Olyan
az egész, mintha Aquincum és a Nagykörút összekeveredett volna.
A Lenin út a Szeptember 9. téren ér véget. Ez a tágas, fákkal, virágágyakkal és szö-
29
kőkúttal ékesített tér annak a napnak a nevét viseli, amelynek nálunk április 4. felel
meg. Itt áll a városi színház és opera épülete is, most sajnos még nyári szünetet tart.
Ha mellette elhaladunk, a Dimitar Blagoev útra érünk, ahol a város fő temploma, az
1880 és 1886 között neobizánci stílusban épült sokkupolás Uszpenie Bogorodicsno
(Mária halála) székesegyház emelkedik. Aluljárón át lehet megközelíteni. Belseje az
ortodox templomok szokásos képét mu -
30
tatja: szentképfal, bizánci stílusú arany-ezüst ikonok, ceruzavastagságú hosszú
gyertyák, magas kupola, Pantokrátor.
Közben dél lett. Nagyon meleg lévén, elmentünk a strandra. A Lenin úton
visszasétáltunk a Július 27. utcáig, de itt most nem balra fordultunk, amerre lakunk,
hanem jobbra. Átmentünk az Ekzarh Joszif téren, ahol kórház áll. A kórház falában
lévő forrásból állandóan gyógyvíz csorog, mellette kiírva, hogy milyen betegségek
ellen jó. Nekünk egyik betegségünk sem volt meg, de a víz ízlett, és valahányszor a
téren keresztülmentünk, mindig ittunk belőle.
A rövid Koloni utca egyik üzletében birkatejből készült joghurtot vettünk, és azt a városi
parkban megebédeltük. Az ebédet fagylalttal fejeztük be. Bulgáriában a fagylalt
mértékegysége nem a gombóc, mint nálunk, hanem a metrikus rendszerbe tartozó
gramm. 20 sztotinkáért nem két gombóc, hanem 100 gramm fagylaltot adnak, és azt
mérlegen, ostya nélkül pontosan kimérik egy kis lapáttal.
A park nagyon szép, gondozott, tiszta. Amikor ott üldögéltünk, akkor is söpörtek ben-
ne. Egyik oldalról a Vörös Hadsereg útja, a másik oldalról a tenger határolja. Itt van a
városi strand is. A part végig homokos, de a növényzet teljesen hiányzik. A szükséges
árnyékot színes ernyők szolgáltatják, amelyekért fizetni kell. A víz kellemesen meleg.
A nyár itt szeptember végéig tart, tehát még jól benne vagyunk. A strandon hangszó-
rókból zene szól, de nem bömbölő jeje-zene, hanem halk Mozart és Chopin. El lehetne
ezt képzelni nálunk? A vízben ártalmatlan fehér medúzák.
32
Itt töltöttük az egész délutánt, majd sétát tettünk a parkban. Közepén hősi emlékmű.
Főbejáratát, amelyen kimentünk, nagy félkörívben klasszikus oszlopsor veszi körül. Az
előtte lévő téren csak gyalogos forgalom van, a járművek aluljárón haladnak át a tér
alatt. A tér másik oldalát az Odesszosz szálloda modern épülete foglalja el.
Egy darabig itt szemlélődtünk, majd az óváros szövevényes kis utcácskáin át tértünk
haza. Az utcák érdekes neveket viselnek. A régi bolgár cárok közül Kalojan, Samuil és
Iván Sisman kapott itt utcát. A többi nevezetesség között van exarche, archinamndrita,
püspök, presbiter, sőt még egy orosz gróf is. A San Stefano-i békét is megörökítették
az egyik utca névtábláin. Ez a béke a régi fényében támasztotta volna fel Bulgáriát, de
az európai nagyhatalmak megfúrták, amit az oroszok olyan szépen elrendeztek volna.
Szeptember 2., csütörtök
Hajókirándulás Balcsikba.
Amit ott látni fogunk, az némi történelmi előismereteket igényel, annál is inkább, mert a
zűrzavaros balkáni események között nem
33
mindig ismeri ki magát könnyen a hozzánk hasonló középeurópai ember.
Balcsik Dél-Dobrudzsában van. Ez a terület a már említett San Stefano-i béke alapján
a bolgároké lett, de ebbe az Észak-Dobrudzsát birtokoló románok nem akartak
belenyugodni. A második Balkán-háborúban, amelyben Bulgária vereséget
szenvedett, el is vették a bolgároktól egész Dél-Dobrudzsát. Most persze a bolgárok
kezdték a fogukat fenni Románia ellen, és lesték az alkalmas pillanatot, amikor ezt a
vitás területet a románoktól visszavehetik. Erre 1940-ig kellett várni. Akkor
Romániának összes szomszédai nekimentek; nemcsak a bolgárok, hanem a Szovjet-
unió és természetesen mi is. Mindenki visszavette, amit tudott. A Szovjetunió
Besszarábiát, Magyarország Észak-Erdélyt, Bulgária pedig Dél-Dobrudzsát. A
második világháború után ezt csak Magyarországnak kellett visszacsinálnia, mert a
Szovjetunió megnyerte a háborút, Bulgária pedig jól viselkedett benne. Az a terület
tehát, ahová megyünk, a két világháború között Romániához tartozott.
Reggel autóbusszal kimentünk a kikötőbe, a-mely Bulgária legnagyobb tengeri kapuja.
Az Aszen
34
Jordanov nevű hajó végigvitt bennünket a Fekete tenger egész északi partja mentén,
ahol a Druzsba, Aranyhomok és Albena nevű üdülőhelyeken kötöt-
35
tünk ki. Egyébként az egész part végesvégig egyetlen nagy üdülőhely. Szépen sütött
a nap, és a nyitott fedélzeten üldögéltünk. Várnában még kevesen voltunk, de az
üdülőhelyeken szép számmal jöttek az utasok. Elsősorban úttörők a druzsbai út-
törőtáborból. Maga az út kb. másfél óráig tartott. Balcsik a végállomás, ahol mindenki
kiszállt.
A városka a tengerparton emelkedő fehér sziklák tetején terül el. A bolgár tengerpart
egyik legrégibb települése. I.e. VI. században görögök alapították. Első görög neve,
Krunoi, forrást jelent. Lakói azonban hamarosan áttérhettek a víz helyett egyéb italok
fogyasztására, mert városuk nevét később Dionüszopolisz-ra változtattuk, a jókedvű
görög boristen tiszteletére. A későbbi trák és török időkben nem történt a városkában
semmi neveze-
36
tes esemény. Annál inkább a románok alatt, amikor Mária román királyné
nyaralókastélyt építtetett a várostól kb. 2 km-re délre a tengerparton. Ez Balcsik
legnagyobb idegenforgalmi látványossága. Mi is emiatt jöttünk ide.
Előbb azonban betértünk a kikötőtől nem messze álló dzsámiba, amelyet ma is eredeti
rendeltetésének megfelelően használnak. A hajó rengeteg utasa közül csak mi voltunk
erre kíváncsiak. A dzsámi őre készségesen megmutatott min-
37
dent, amikor cipőnket levetve az imatér ütött-kopott szőnyegére léptünk. Az itteni
mohamedánok elég szegény emberek lehetnek, mert dzsámijuk igen siralmas
állapotban van. Udvarában turbános sírkövek alatt néhány igazhitű pihen.
A szegényes kis dzsámitól teljesen elüt a városka másik török stílusú építménye,
amely Mária királyné nyaralójának egyik dísze. Ennek kifogástalan állapotban lévő
tornya bármely török vagy arab város becsületére válhatnak. Itt azonban Allahot soha
nem dicsérték.
Hogy miért?
Erről a következőket tudtuk meg:
A kastély építtetője és egykori tulajdonosa Viktória angol királynő és II. Sándor orosz
cár unokája volt. Apja Alfréd edinburghi herceg. Mária tehát inkább angol volt, mint
akármi más, bár ezt királyi családok tagjairól nem mindig lehet pontosan tudni.
Mária 1892-ben férjhez ment Ferdinánd román trónörököshöz, aki 1914-ben lépett
trónra és 1927-ben halt meg. Férje halála után Mária elhatározta, hogy visszavonul. A
baj csak az volt, hogy nem volt hová visszavonulnia. Ekkor szemelte ki magának a
balcsiki tengerpartot, az erdő-
38
vel borított tengerpart magas sziklateraszát, ahol olasz építészének tervei szerint épült
fel a húszas évek vége felé a sokkertes, szétszórt pavilonokból és a román népi
építészet stílusát mutató főépületből álló királyi nyaralótelep.
Itt élt ezután a romantikus lelkületű királyné, miután a trónt Károly nevű fia foglalta el.
39
Itt írta meg emlékiratait, amelyek angol ás román nyelven olvashatók. De nem sokáig
élvezhette csendes nyaralóját. 1938-ban halt meg, különös körülmények között. Két fia,
Károly király és Miklós öccse ugyanis egy szép napon a vöröshajú Lupescuné miatt
alaposan összeveszett. Hogy ez a hölgy ki volt, azt annakidején mindenki tudta. A két
fiú nem akárhogyan, polgári egyének módjára veszekedett, hanem igazi úriemberhez
méltóan revolverből lövöldöztek egymásra, kedves mamájuk szeme láttára. Mária szét
akarta választani őket és közbevetette magát, amit elég rosszul tett, mert az egyik
golyó halálra sebezte. Ma sem tudni, melyik fia ölte meg. A fiúknak természetesen a
hajuk szála sem görbült meg.
Máriát a román királyok temetkezési helyén, Curtea de Agres-ben temették el, szívét
azonban kívánsága szerint testéből kivágták és egy kis ércládikóban Balcsikban külön
temették el. A ládikót a románok csak 1940-ben vitték el innen, amikor Balcsikot
átadták a bolgároknak.
Hát ilyen helyre megyünk.
Az autóbusz nem visz egészen a kastélyig. Le kell menni egy darabon a part felé
gyalog.
40
Az utat evőhelyek és turistahülyeségeket árusító bódék szegélyezik.
A kastély és kertje ma a művészeti dolgozók szakszervezeti üdülője, de csekély
belépődíj ellenében mindenki látogathatja.
A kastély kertje a felső bejáratnál egyből Granadára emlékeztet. Csermelyek,
vízesések, tavacskák, díszes medencék, amforák, források és mindenütt virág,
rengeteg virág, a szivárvány minden színében.
Van itt egy óriási kaktuszgyűjtemény is,
41
de nem ám kis cserepekbe ültetett díszkaktuszokból, hanem embermagasságnál
nagyobb, sűrű szövevényt alkotó, inkább őserdőre, mint díszparkra emlékeztető
hatalmas kaktuszokból, a világ minden tájáról. Aligha van Európában még egy ilyen
győjtemény ehhez fogható.
Innen lépcsősoron lehet leereszkedni a
42
partra, ahol a főépület áll, a királyné által tervezett stílusban, amely semmiféle ismert
más stílushoz nem hasonlít.
Előtte terül el az üdülő zárt strandja, amelyről az útikönyv azt írja, hogy ha a nem
beutaltak közül valaki netalán "zártkörű" fürdésre vetemednék itt, aligha hihető, hogy
ez ellen bárki komolyabb akadályt gördítene. Gizi
43
44
ezt kipróbálta, és valóban így is volt. Példáját én nem követtem, mert fényképeztem a
parkban.
Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy az angolnak született és románná lett Mária
királynénak mi az ördögbe kellett a nyaralója mellé még egy török torony is.
Ennek több magyarázata is van, ami a jelen esetben kevesebbet jelent, mintha csak
egy volna, és egyik sem hihetőbb, mint a többi.
Sem a királyné, sem semelyik családtagja nem volt mohamedán. Volt azonban, ahogy
mesélik, egy Hasszán nevű török kertésze, aki egyszer saját élete kockáztatásával
megmentette a királyné legkedvesebb lányát, Ileanát egy hatalmas tengeri viharból. A
királyné ezt azzal hálálta meg, hogy a kertészlegényt szeretőjévé tette, mecsetet
építtetett neki és az egész balcsiki nyaralót reá hagyományozta. Ebből mindössze az a
különös, hogy a kertészlegény miért nem Ileana szeretője lett a királyné helyett, aki
már 50 éven felül volt, mikor az eset megtörtént.
Nem is így volt, mondják mások. Hasszán nem török kertészlegény volt, hanem
gazdag
45
török kereskedő. A tengeri mentés története nem igaz, de az igaz, hogy Hasszán a
királyné szeretője volt. A nyaralót azonban nem örökölte, hanem a királyné halála után
szabályosan megvásárolta, és még ma is boldogan él Isztambulban, ha meg nem halt.
Megint mások szerint ez sem igaz. A különc természetű királyné a keleti misztikának
hódolt a török toronnyal. Ez is egyike volt különös szeszélyeinek, amolyekre nincs
értelmes magyarázat. Akárcsak a félholdas kőtrónusra, amely
46
a királyné kedvenc pihenő helye volt. Állítólag ma is varázsereje van, mert aki beleül,
az szerelmes lesz. Vagy a kis ortodox kápolna, amelyet a királyné szívének jövendő
őrzésére építtetett. A szentképfalat és a kápolna egész berendezését Ciprusból
hozatta. Az angolnak született és románná lett Mária vonzódott az ortodoxiához, és
47
ezt, ha tehette, kifejezésre is juttatta. A kápolna freskóin saját magát és leányát is meg-
festették. A kápolna mellett harangláb; a harangot Bukarestben öntötték és amint
feliratából megtudható, egy román tábornok ajándékozta a királynőnek. A románok ezt
ittfelejtették, amikor elvonultak Balcsikból.
A nyári hőségben igen kellemes volt a hűvös, árnyas parkban sétálgatni, de hát
egyszer ennek is vége lett. Ebédelni mentünk az autóbuszmegállóhoz felfelé vezető
árnyéktalan és poros út mentén álló egyik kis büfébe. Húspogácsát ebédeltünk, sörrel,
rengeteg légy társaságában, utána egy másik bódéban fagylaltoztunk.
Autóbusszal mentünk vissza Várnába, még pedig két részletben. Útközben
megnéztük Albenát is.
Sűrűn jár az autóbusz. Érdektelen országúton megyünk, nem a tengerparton,
útközben semmi látnivaló nincs.
Albenán letértünk az országútról és bekanyarodtunk az erdő szélén lévő nagy
autóbuszállomásra. A tengerből itt még nem látszik semmi.
48
Hogy a vízhez kijussunk, át kell menni egy poros, gondozatlan, rendetlen erdősávon.
Csak az utak vannak benne rendesen megépítve. Mind a tengerpartra vezetnek, ahol
ilyenféle helyre kerültünk:
Hát ez, mi tagadás, nagy Siófok, és semmi más. Éppen csak megnéztük. Fürdésre
nem volt idő. Éppen csak körülnéztünk, és már fordulhattunk is vissza. Ismét teljesen
érdektelen úton tértünk
49
vissza Várnába. Ott elmentünk a városi parkba, és először is megnéztük az akvárium
épülete előtti kis téren a Fekete tenger partvidékét ábrázoló domborművet. A rajta
látható helyek közül eddig Szocsiban jártunk.
-
Az akváriumot is megnéztük. Legjobban a tengeri csikó tetszett, amint teljesen
függőleges helyzetben mozog és kunkori farkával hajtja magát előre.
Itt beszéltük meg a találkozót Ilonkáékkal, és szerencsésen össze is találkoztunk.
Következett az esti program, amelyben ismét találkoztunk a tengeri csikóval. Morszko
Koncse ugyanis a neve annak az előkelő vendéglőnek, ahová vaosorázni mentünk.
Illendően felöltöztünk legmutatósabb öltözékünkbe, már főleg a hölgyek,
50
és ünnepélyesen bevonultunk a süppedő szőnyeges, damaszt abroszos, ezüst
evőeszközös virágos és pálmafás vacsorázóhelyre.
Hölgykoszorúban jelentem meg a vacsorán, akárcsak valami török basa, ha ugyan az
el meri vinni hölgyeit nyilvános vacsorázóhelyre (aminthogy nem meri) . A
hölgykoszorú tagjai a következők voltak:
GIZI (vele kezdjük, mert ő a feleség) ;
ILONKA (családunk barátja, ezért kapja a második helyet) ;
ANNI
ERZSI
MARI betűrendben, amely azonban nem jelent rangsort.
Kaptunk egy kis füzetnek beillő étlapot, amelyen az árak összetevőik szerint
részletezve voltak felsorolva. Pl. a kávé így: kávé ennyi, cukor ennyi, tejszín ennyi,
összesen ennyi meg ennyi.
Hatan kétféle ételt rendeltünk, amit pontosan felírtak, de azután mindenkinek ugyanazt
hozták: gombás marhaszeletet és sopszkát. A sopszka szeletelt paradicsomból,
uborkából, zöldpaprikából és hagymából áll, joghurttal le-
51
öntve és reszelt birkasajttal megszórva. Nem olyan jó, mint a görög saláta. Amikor
ünnepélyesen, ezüst tálcán, szalvétával letakarva meghozták a számlát, akkor láttuk,
hogy a hat egyforma ételért kétféle árat számítottak, úgy, ahogyan rendeltük.
A vacsora befejező részét, amely peche Melba volt, egy másik helyen ettük meg,
teljesen feleslegesen, mert már e nélkül is majdnem szétpukkadtunk.
Szeptember 3., péntek
Délelőtti programunk fő része a tengerészeti múzeum megtekintése volt. A múzeum a
parkban, az akvárium mellett van. Gyalog mentünk oda. Útközben is akadt látnivaló.
Először is a Krum kán utcában megnéztük a Szv. Bogorodica templomot. A török
időben, a XVII. században épült, és ez meg is látszik rajta. A törökök ugyanis pontosan
megszabták, hogy az ebhitű gyaurok épületei milyen magasak lehetnek, és hogy nem
lehetnek magasabbak az igazhivők épitményeinél. Rendes keresztény templom
ezekbe a méretekbe nem fért el. No de volt eszük az ebhitűeknek is. Ha már nem
építhettek felfelé, épí-
52
tettek lefelé. Ez a templom is félig a földbe van ásva. Így a kecske, vagyis a török is jól-
lakott, és a káposzta, vagyis a templom is megmaradt. A ma is használatban lévő
templomot régi ikonjai és szép faragványai miatt érdemes megtekinteni. Ma már
torony is áll mellette.
Nem messze innen hatalmas ásatások folynak.
53
Itt állt ugyanis a görög Odesszosz központja,ahol óriási római épületek maradványait
tárták fel. A sokáig földdel borított épületrészeket a legutób-
bi évek alatt tárták fel és konzerválták. Legjobban a II. században épült római fürdő
romjai maradtak meg. A fürdő teljes épségben meg-
55
maradt csatornarendszere 400 m hosszú. A fürdőcsarnokot és a tornatermeket
márvány borította, Az épületek a IV. században indultak pusztulás-
56
nak, amikor a gótok az egész várost feldúlták. Nekik nem volt szükségük a fürdőre,
amelyet tel-
jesen romba döntöttek. Ahogy azután ilyenkor történni szokott, a márványlapokat
építőanyag-
57
nak használták, a romok közé pedig a város későbbi lakói házakat építettek. A XIII-XIV.
században kis templom is épült a romok közé, de később elpusztult.
Alapfalai a feltárás során előkerültek. Ma a romterületen szabadtári színház működik.
Egyesek szerint a rómaiak idején itt nem für-
58
dő, hanem erődítmény és palota állt, amely 443-ban II. Theodosius császár és Attila
békekötésének színhelye volt.
A rommező területén egy régi bolgár stílusban emelt épület áll, amely jelenleg ikon-
múzeum. Állandóan zárva lévén, nem tudtuk megnézni, de szereztünk egy képet,
amely az itt őrzött egyik ikont ábrázolja. Szent Cirill és Metód látható rajta, Cirill
kezében a szláv betűket feltüntető tekerccsel.
Innen már nem messze van tulajdonképpeni célunk, a haditengerészeti múzeum.
Udvarán ágyúcsövek, tengeri aknák, vasmacskák. A sétány mellett egy szárazra
kivetett
59
60
régi torpedóhajó, amely az 1912. évi Balkán-háborúban elsüllyesztett egy török
hadihajót. Ezzel a megnézni valóknak körülbelül vége is van. Az emeletes épület
belsejében néhány kisebb hajómodellen kívül az orosz és szovjet tengernagyok és
ellentengernagyok életére és tevékenységére vonatkozó régi iratok fotókópiájában
gyönyörködhet az, aki ebben örömét leli.
Mivel mi nem nagyon leltük, itt hamar végeztünk.
Ezután kimentünk a várnai csata emlékparkjába, amely még a város területén, de
annak igencsak a szélén terül el.
Autóbusszal kell menni, meg kell tehát ismerkedni a városi tömegközlekedéssel.
Csak autóbusz van, és csak csuklós Ikarusz. A városi forgalmi központ a Varnenszka
komuna téren van. A jegyet előre meg kell váltani, de nem ám újságárusnál,
presszóban vagy lottóárusnál, hanem erre a célra
61
épített akkurátus üvegkalitkában, amelyre ki van írva : AUTOTRANSZPORT. A jegy
ára egységesen 6 sztotinka. Felszállás után lyukasztani kell, de nem olyan
szerkezettel, mint nálunk, hanem egy dobozalakú kis készülékkel, amely az ablak fö-
lött található. Nem azért, mert ott könnyebben elérhető (ugyanis nem érhető el
könnyebben), hanem azért, mert az oroszoknál is így van.
A 22-es busszal kell menni, amely végigmegy a nyílegyenes Karl Marx sugárúton,
majd jobbra fordul, Vladiszlavovo felé. Ez a hely a nevét a várnai csata egyik
főszereplőjéről, a mi Ulászló királyunkról kapta. Az út Várna egyik modern részén
vezet keresztül, azután kiér a prérire, ahol ki kell szállni. Nem mindjárt tudtuk, hogy hol.
Az emlékpark bejáratát csak némi ütődés után találtuk meg.
A hely neve:
azaz Fegyverbarátság park és múzeum, 1444. év, Várna.
62
A belépőjegyhez kaptunk agy magyar nyelvű ismertetőt az 1444. november 10-én
vívott nevezetes várnai csatáról. A török sereget II. Murád szultán, a magyarokból,
lengyelekből, csehekből, szlovákokból, horvátokból, szerbekből, románokból és
bolgárokból álló egyesített keresztény sereget pedig Hunyadi János vezette, de részt
vett a csatában Ulászló lengyel és magyar király is. Az ismertető a csata előzményeit
kissé szépítve adja elő, ezért amit abban olvashattunk, az néhány megjegyzésre
szorul.
A szépítésre azért volt szükség, mert a csata előzményei között két nagy disznóság
szerepel, és egyiket sem a törökök, hanem a keresztények követték el. Az egyik már
maga az volt, hogy egyáltalában elindultak a törökök ellen. 1443-ban ugyanis tíz éves
bé-
63
két kötöttek, amelyre Ulászló Is, Murád is esküt tett. Még egy év sem telt el, máris meg-
támadták a törököket.(Előfordult ilyesmi máskor is) . Még pedig azért, mert IV. Jenő
pápa, aki nagyban szervezte a keresztes hadjáratot a törökök ellen, meggyőzte
Ulászlót arról, hogy a pogánynak tett eskü semmire sem kötelez, és Ulászló ezt elhitte
neki. Miért is ne hitte volna, hiszen ilyen ügyekben a pápa volt a legfőbb szakértő.
A keresztény sereg nem volt nagy. Mindössze 20 000 emberből állt. De ezt elégnek
tartották, mert arra számítottak, hogy a velenceiek is résztvesznek majd a hadjáratban,
és hadiflottájukkal megakadályozzák a százezres török sereg átkelését a tengeren.
A másik nagy disznóság az volt, hogy a velenceielmek eszük ágában sem volt
háborúskodni a törökökkel, a genovaiak pedig jó pénzért átszállították a törököket a
tengeren.
Így került szembe Várnánál 20 000 keresztény 100 000 törökkel. A számok nem
egészen pontosak. Egyesek szerint a keresztények 16 000-en, a törökök 40 000-en
voltak. Ugyan ki számolta
64
meg őket? De ez nem is fontos. Az mindenesetre látható ezekből a számokból, hogy
Hunyadi ezt a csatát nem nyerhette meg. Az már csak a történészek szépítése, hogy
majdnem megnyerte, meg
65
66
hogy ha Ulászló el nem esik, megnyerhette volna, meg ilyesmik. Az igazság az, hogy
Ulászlónak még a holttestét sem találták meg a csata után, Hunyadi pedig csak nagy
üggyel-bajjal tudott hazamenekülni. Bulgária meg még évszázadokig török uralom
alatt maradt.
Ha belépünk az igen szépen gondozott, tisztán tartott, hatalmas fenyőkkel árnyékolt
parkba, az első két dolog, amit meglátunk, Ulászló és Hunyadi emlékét idézi.
Ulászlónak szép síremléke van. 1935-ben állították fel. Frangja, Szaparev és
Misewsky építészek közös alkotása. Persze csak jelképes síremlék. Ulászló
ismeretlen tömegsírban fekszik.
A latin felirat jelentése: Várnai Ulászló-
67
nak. A bolgárok ugyanis a lengyel Jagelló családból származó Ulászlót, aki csak
másodállásban volt magyar király, egyszerűen a magukénak tekintik és a maguk
nyelvén Vladiszlav Varnencsiknak nevezik. Pedig szegénynek csak annyi köze volt
Várnához, hogy itt fejezte be húszéves korában fiatal életét, hiába és
eredménytelenül.
A bejáratot a bolgár, a lengyel és a régi magyar címer díszíti. Folyosó vezet a belső
térbe, falán bolgár, magyar, lengyel és cseh nyelvű emléktáblák. Bent Ulászló
jelképes sírja, Anton Madejski lengyel szobrász alkotása. Innen balra lépcső vezet
még mélyebbre, egy valamikori trák főember sírjához, akinek nyugvóhelyét az emlék-
68
mű építésekor nem bolygatták meg. így a síremlék még sem egészen üres és nem
csak jelképes.
A síremlékhez vezető út másik oldalán Hunyadi János szobra áll. Petar Mihajlov, Kirill
Szevilov és Liljana Marinova bolgár szobrászok közös műve. Van itt Hunyadinak még
egy másik
69
szobra is, Marius Butoniu román szobrásztól. Ő bizonyosan úgy vélte, hogy saját
honfitársát mintázza meg, hiszen a románok szerint Hu-
nyadi román amber volt, és eredetileg a Jankula vajda nevet viselte.
A síremlék mögött megtaláljuk Ulászló halálának helyét, amelyet a már előbb is látott
három címerrel és emléktáblával jelöltek meg.
70
A bolgár nyelvű felirat magyarul igy szól: "1444. november 10-én itt esett el a keresz-
tény lovagokkal együtt a hitért és Bulgária szabadságáért Jagelló Ulászló lengyel és
magyar király".
A keresztény lovagok és egyszerű harcosok emlékét minden felirat és dísz nélküli,
csak az illető országok mai címerével megjelölt ha-
71
talmas kő szarkofágokkal örökítették meg. Annyi van belőlük, ahány nép harcolt a
várnai csatában. A szarkofágokat a várnai csata 520. évfordulóján, 1964-ben állították
fel.
E hely mögött kis dombon egyszerű emlékmű jelzi a szultán harci álláspontját.
Megmaradt itt a janicsárok által ásott egykori csataárok egyik darabja is.
Az 1964-ben épült múzeumban a várnai csata korát felidéző emléktárgyak és mai
műalkotások láthatók. A kiállított kardok, lándzsák, buzogányok, páncélok,
sodronyingek, zászlók, pajzsok és történelmi okmányok egyrésze a lengyel, ma-
72
gyar, csehszlovák, román és jugoszláv hadtörténeti múzeumok ajándéka. Sok tárgy a
feltárt harcmezőről került a múzeumba.
A múzeumban látható mai műalkotások közül kettőnek a képét sikerült megszerezni.
Az egyik, Georgi Bogdanov bolgár művész alkotása a várnai
73
csatában résztvett keresztény népek fegyverbarátságának allegóriája, a másik pedig
Michal
Boruczynski lengyel festő olajképe a csatáról.
74
Miután mindezt végignéztük, kissé még üldögéltünk a parkban, miközben sötét felhők
kezdtek gyülekezni a fejünk fölött. Mire az autóbuszmegállóhoz értünk, már csöpögött
az eső, a végállomáson pedig már nyári zápor szakadt ránk. Az aluljáróban vártuk meg
a vé-
gét, ezután a székesegyház melletti piacon felszereltük magunkat jobbnál jobb
gyümölcsösei, és a parkban mindezt megettük. Ez volt az ebéd.
Utána hazasétáltunk, majd megnéztük az
75
utcánkban lévő Vazrazsdane múzeumot. A múzeum neve azt jelenti: újjászületés, de
tévedés volna azt gondolni, hogy ez azt jelenti, mint a reneszánsz. Az európai
reneszánsz idején ugyanis a bolgárok a legsötétebb török elnyomás korszakát élték.
Ők a XIX. századot nevezik az újjászületés korszakának, amikor nemzeti öntudatra
ébredtek és függetlenségüket is elérték. A múzeum ennek a kornak az emlékét idézi.
Külföldiek nem nagyon látogatják, a bolgárok annál inkább.
Az épület kis kertben áll. 1860-ban épült, a város első bolgár iskolájának. Figyeljünk.
18 évvel az országnak a török uralom alól való felszabadulása előtt Bulgária harmadik
legnagyobb városában nem volt bolgár iskola. Az épület eredetileg földszintes volt.
Később emeletet húztak rá, és ott templomot rendeztek be. Itt fogadták 1878-ban
ünnepélyesen a bevonuló orosz csapatokat.
76
A múzeumban kiállított régi városképekről megtudtuk, hogy annakidején Várna is
olyan vidéki török város volt, mint a többi. Képéből messze kiemelkedett a sok
félholdas török torony. Ezt a török képet a felszabadulás után tökéletesen eltüntették.
Vannak a városban trák, görög, római, bizánci emlékek, a csaknem ötszáz éves török
időkre azonban, semmi, de semmi nem emlékeztet.
Láttuk a múzeumban az első bolgár iskola egyik tantermét is, amely nem sokban kü-
lönbözött attól, amelybe annakidején mi is jártunk. Láttunk múlt századbeli ruhákat,
fegyvereket, tankönyveket, újságokat és egy kicsi, de szép ikongyűjteményt, amely
részben kárpótolt bennünket azért, hogy az ikon-múzeumot nem láttuk. Ebből való a
túloldali kép, XIX. századbeli mester alkotása.
Ezzel várnai tartózkodásunkat befejeztük. Már csak a csomagolás maradt hátra.
Hajóval fogunk innen elmenni, és mivel a kikötő messze van, megkértük
házigazdáinkat, hogy rendeljenek nekünk reggelre taxit. Azt mondták, hogy ennek
semmi akadálya nincs.
77
78
Mi azonban nem voltunk egészen bizonyosak abban, hogy egy szigorú
tervgazdálkodást folytató országban ilyen egyszerűen lehet-e taxihoz jutni. Eddigi
tapasztalataink ugyanis éppen ennek ellenkezőjéről győztek meg bennünket. De hát
belenyugodtuk abba, amit mondtak nekünk, és jól megérdemelt álomra hajtottuk
fejünket.
III.
NESZEBAR
Műemlékvárosba kerülünk.- A fejlett szocialista kereskedelem előnyei. - Siófoknál
siófokabb helyen járunk. - Rettenetes kalózok karmai közé kerülünk, de megússzuk.
Szeptember 4., szombat
Bármennyire is kételkedünk benne, a taxi a rendelt időre pontosan megjött. 8 órakor
már kint voltunk a kikötőben, és csakhamar megjöttek útitársaink is.
A kikötő neve morszka gara. Hosszú móló nyúlik a tengerbe, északi oldalán
embermagasságnál magasabb védőfallal. Ez arra mutat, hogy a tenger nem mindig
olyan barátságos, mint most. Szépen süt ugyanis a nap és a tenger nyugodt. A móló
végén emeletes kikötőépület, a másik oldalon a yachtklub. Innen egymásután futnak ki
a fehér vitorlások.
A kikötőben egy hatalmas emelődaruval felszerelt mentőhajó és több kisebb
motorhajó áll.
80
A mienk nincs közöttük. Megmondták, hová fog beállni, de egyelőre híre hamva sincs.
De 9 óra előtt 5 perccel pontosan magjött, pillanatok alatt beszálltunk és már mentünk
is.
Jó messzire eltávolodtunk a parttól. Kint a tenger már nem olyan sima, mint
amilyennek a partról láttuk, szárazföldi patkányok módjára. Ragyogó a napsütés, de a
hullámok eléggé dobálnak bennünket. Eléggé, mondjuk mi. A tengerészeknek ez
bizonyára 0 szélerőt jelent.
Szárnyashajón utazunk. Utunk tehát nem igazi hajózás, inkább buszozáshoz hasonlít.
Hajónk szovjet gyártmány. Utas szép számmal van, de azért kis társaságunk jó
helyeket kapott.
A parton több falu látható, de sehol nem állunk meg. Elhagyjuk a tengerbe messze be-
81
nyúló meredek Emine fokot, amely az északi és a déli partszakaszt választja el
egymástól. Eddig az északi szakaszt jártuk, amelynek központja Várna. Most lépünk át
a déli szakaszba, ahol minden út Burgaszba vezet.
Fél 11-kor érkeztünk meg, rekkenő nyári hőségben a déli és talán az egész bolgár
tengerpart legérdekesebb városába, a teljes műemléki védelem alatt álló ódon
hangulatú Neszebárba, amely most egy hétig életünk központja lesz.
A kikötő itt is széles móló, emeletes épülettel. A móló lámpasorai között sétány, ahol
most a hőségben a kutya sem jár.
A mólótól balra terül el a halászkikötő, megszámlálhatatlan sok csónakjával és
bárkájával. A városba meredek lépcső vezet. Ennek te-
tején különös piros-fehér épületrom magasodik, ízelítőként a város különös
hangulatából.
82
Itt nem megyünk turistairodába, Ilonka már járt itt, és írt akkori házigazdáinak szállás
végett. Most Ilonka és én odamegyünk és megnézzük, mi a helyzet. A többiek addig a
kikötőben várnak.
Már az odamenés is érdekes volt, mert a jellegzetes, előreugró emeletű bolgár házak
83
között lépten-nyomon ilyen romokkal találkoztunk. Végigmentünk a városka főutcáján,
ahol az üzletek, a szálloda és a jobb éttermek sorakoznak. Leendő házigazdánk, Ilija
Daminliev a Sismanidova u. 28/a szám alatt lakik. A házat könnyen mag lehet találni,
mert Iván Markov gyógyszerész házával szemben van, és a patikus neve jó nagy
betűkkel ki van írva a házára.
A néni Ilonkát régi ismerősként fogadta.
84
Van hely. Így visszamentünk a társaság többi részéért, és csomagjainkkal bevonultunk
szállásunkra.
A ház a fenti képen láthatóhoz hasonló környezetben áll, de a faburkolatú bolgár házak
közül kirí. Emeletes kőház, amely kis maszek szállodának épült. Lent is, fönt is folyosó
megy végig rajta, és abból nyílnak jobbra és balra a szobák. Földszintes szobákat
kaptunk, mi egy kétágyasat, a hölgyek egy négyágyasat. Ők azonban ezt szűknek
találták.
85
Anna és Erzsi másnap másik szállást kerestek, és nem messze tőlünk hamar találtak
is. A háziak csak az idős házaspárból állnak. A bácsi valamikor maszek pék volt
Neszebárban, és a házán kivül volt egy szép szőlője is. A pékműhelyt és a szőlőt
persze elvették tőle, ő maga pedig pékmesterből előlépett sütőipari vállalati
dolgozónak. Nem biztos, hogy a kenyér ettől megjavult, sőt. De nem is azért
szüntették meg a maszek pékeket, hogy jobb legyen a kenyér, hanem azért, hogy ne
legyenek
86
maszek pékek. Házigazdánk saját állítása szerint valamikor Neszebárban igen
jómódú embernek számított. Ma sem lehet egészen templom egere, hogy ezt a szép
új házat fel tudta épiteni, és nem is kell félteni. Majd a szobakiadásból bejön, ami a
pékműhellyel elveszett, sőt talán még több is.
Elhelyezkedés után ebédelni mentünk egy kis vendéglő kerthelyiségébe, nem messze
tőlünk, ezen a kis téren, szemben a török időkből itt maradt csorgókúttal. Az egyetlen
étel,
amit kapni lehetett, a bulé nevet viselte, és három akkora húsgombocból állt, mint egy
ágyúgolyó. Nem ízlett, és a felét otthagytuk.
Ebéd után a. hölgyek elmentek a strandra. Én sokalltam a hőséget, inkább otthon
maradtam, és csak estefelé néztem körül a városban.
Neszebár régi része a Naposparttól délre, egy 300 m széles és 850 m hosszú,
közepén kissé kiszélesedő félszigeten terül el, amelyet régebben csupán egy keskeny
földnyelv, ma pe-
88
dig széles autóút köt össze az új városrészszel. Ez utóbbihoz csatlakozik a Napospart
üdülőkörzete.
Ezek a térképek a mai óvárost ábrázolják,
89
és megértésükhöz a következő magyarázat szükséges:
1. Görög erődfalak.
2. Az egykori görög erőd bejárata.
3. Bizánci erődfalak.
90
4. A Sztarata Mitropolija templom romjai.
5. Az Eleuszi Szőz Mária templom maradványai.
6. Keresztelő Szent János temploma.
7. A Novata Mitropolija (Szt.István) templom.
8. A Szent Tódor templom.
9. A Szent Paraszkeva templom.
10. Mihály és Gábor főangyalok temploma.
11. Pantokrátor templom.
12. Szent János felszenteletlen temploma.
13. Megváltó-templom.
14. Szélmalom az északi parton.
15. Bogdanov ház.
16. Pavel kapitány háza.
17. Muszkojani ház.
18. Iván Markov háza.
19. Jana Luskova háza.
20-24. Városképileg érdekes utcák és házak.
(A piros pont az Arató házaspár szállása.)
A templomok valamennyien romos állapotban vannak, a névvel megjelölt vagy anélkül
védett házakban pedig ma is laknak.
Ha az utas megnézi a térképet, vagy ha megáll az óváros közepén és széjjelnéz,
elkerülhetetlenül szemébe ötlik, hogy milyen sok volt Neszebárban a templom. A
középkorban Neszebárt a negyven templom városának nevezték. Ezekből romokból
ma is megvan tíz, a többinek teljesen nyoma veszett. A kicsi, de gazdag városban a
sok templomot nem lelki szükségből építették, hanem státusszimbólumnak, ahogy ma
mondanák. A
91
gazdag kereskedők tekintélyéhez hozzátartozott a templomépítés, akárcsak ma a
nyugati kocsi és a luxusnyaraló.
A török időkre csak egy elhanyagolt fürdő és néhány ma is működő csorgókút
emlékeztet. Érdekes, hogy a törökök itt egyetlen egy dzsámit nem építettek, egyetlen
egy bizánci templomot sem alakítottak át mecsetté. A keresztény templomok épitése
pedig akkor is folytatódott, csak a templomok méretei lettek kisebbek.
A templomok mind jellegzetesen vörös-fehér színűek, amit az égetett tégla és a fehér
kő ügyes váltakoztatásával értek el. Ebből igen szép díszítéseket hoztak létre,
amelyekhez később a zöld üveget is felhasználták. Igen leleményesek voltak; nincs a
templomokon két egyforma díszítés.
A múlt század második feléből eredő védett lakóházak száma meghaladja a százat.
Jellegzetes a stílusuk. Valamennyi egyemeletes és az emelet a földszint fölött kissé
kiugrik. A fa-
92
lak kőből épültek, de az emeleti falakat mindig fával burkolták. A
házak homlokzatát fa
oszlopokon nyugvó zárt erkélyek és ablakok teszik változatossá. A
földszinti helyiségekben üzleteket, műhelyeket rendeztek be, a
lakószobák pedig az emeleten kaptak helyet.
A város főterén áll a modern, de a
régi környezetbe jól beleillő
Meszembria szálloda és étterem.
Ennek környékén találhatók a főbb
üz-
93
letek is. A főútvonalon áll az áruház, amelynek a neve Szocsi, hogy ebben is
hasonlítsanak az oroszokhoz. Van itt tejbolt, élelmiszerbolt, cukrászda, több étterem,
zöldség- és gyümölcsbolt, vas- és edénybolt meg a piac. A hozzánk vezető egyik
utcában egy másik gyümölcsbolt.
A boltokat azért kell alaposan megfigyelni, mert étkezés szempontjából egész itteni
tartózkodásunk alatt önellátók leszünk.
A piacot külön is megnéztem. Nem nagy és árukínálata sem valami fényes.
Megfigyeltük, hogy a nap bármelyik időszakában, még késő este is kapható itt méz,
meg a csubrica nevű fűszer. Ez utóbbi őrölt paprika és előttünk ismeretlen egyéb
anyagok keveréke, amelyek különféle vörös, okker, barna és sárga színekben
pompáznak és
94
rétegesen üvegekbe rakva kerülnek a piacra. Jellegzetes szagot árasztanak. Árulnak
még krumplit, őszibarackot és görögdinnyét is, de nem mindig, és általában csak
kisebb mennyiségekben.
A piac mellett halvendéglő, amely azonban nincs mindig nyitva. Halsütők a parton is
vannak. Ezek is csak akkor vannak nyitva, ha van hal, hal pedig csak akkor van, ha
megjön valamelyik halászbárka. Hogy pedig mikor jön, azt csak az idevalósiak tudják.
A nyaralóknak ki kell figyelni. Ez azonban nekünk később is csak részben sikerült.
Mindezeket végignézve eljutottam a félszigetnek a szárazföld felé eső végéhez, ahol
az autóút vezet ki az óvárosból. Régebben itt csak keskeny földnyelv kötötte össze a
két partot, és annak közepét fallal elzárták. A falon kaput nyitottak, amelyet őrtorony
védett. Az erődítések a IX. században, Theopilosz bizánci császár idejében épültek.
Ma már maradványaikban sincsenek meg.
Erődítményekkel védték a várost a félszigetnek a földnyelvhez csatlakozó végén is. Itt
már az ókorban is hatalmas falak oltalmazták a
95
várost az ellenséges támadások ellen, amelyekből volt elég. A görögök által a IV.
században emelt erős falak maradványai még ma is megvannak.
A falak előtti téren van a Napospartra menő autóbuszok végállomása és a
halászbárkák kikötő helye. Innen a part mentén el lehet sétálni a csak néhány percre
lévő nagy kikötőbe, ahol megérkeztünk, onnan pedig a város közepébe és haza.
96
Mire hazaértem, a hölgykoszorú is megérkezett a strandról. A Naposparton voltak.
Erősben hullámzott a tenger, és fekete zászló volt felvonva, ami azt jelenti, hogy a
vízbe menni tilos, aki mégis bemegy, azt azonnal visszaterelik. Szép időben fehér
zászlót tűznek ki. Ilyenkor mindenki fürödhet és beúszhat a strand határát jelző bójákig,
gumimatracon úszkálhat, vizisízhet, vízibiciklizhet. A vörös zászló meg
97
azt jelenti, hogy a jó úszók bemehetnek a vízbe, de a vízisízés, vizibiciklizés,
gumimatracon úszás és minden efféle bohóckodás tilos.
Így hát Giziék sem mehettek a vízbe, és az egész napot a homokban fekve töltötték.
Estefelé még sétáltunk egyet. Beszereztük a nyaralás egyik nélkülözhetetlen kellékét,
az üveg vörösbort. Ezt szobánkban állandóan be-
98
hűtve tartottuk, és aki elment mellette, meghúzta. Amikor kiürült, megvettük az utódját,
majd annak is az utódját, mindaddig, míg itteni tartózkodásunk ideje el nem fogyott.
A fekete zászló ellenére egész nap nyári hőség tombolt. A városban hemzsegtek a
kirándulók. Az utcán mindenféle
szocialista nyelvet lehetett hallani.
Kapitalista nyelvet nem, mert a
nyugatiak ide nem igen jönnek. A nagy
99
nagy élénkség estére sem csillapodott.
Igaz, hogy a turistacsoportok
nagyrésze elment, de előbújtak a
helybeliek. Mindenfelé vidám tár-
saságok üldögéltek a szabadban
felállított asztalok mellett, a fák lombja
közül előcsillanó lámpafényben.
Szombat este volt.
100
Szeptember 5.. vasárnap
Jól aludtunk és verőfényes nyári napra ébredtünk.
Megkezdjük önálló életünket, ami azt jelenti, hogy először is reggelizni kell. Ez két-
féleképpen lehetséges. Van egy reggelizőhely, ahol nescaféból csinált pocsék kávét
lehet kapni. Mi a másik módot választottuk, és a tejboltban vettük meg a reggelit.
101
Az ügy bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogyan buta fejünkkel gondoltuk. A tejboltban
ugyanis csak tejet és kenyeret kaptunk, de vajat már nem. Azért el kell menni a Szocsi
áruház alagsorában lévő élelmiszerosztályra. Ott viszont csak vaj van, tej nincs.
Annakidején nekünk az egyetemen azt tanították, hogy minél fejlettebb a társadalom,
annál fejlettebb a munkamegosztás. Így hát megtudtuk, hogy a bolgár társadalom
fejlettebb, mint a mienk, ahol sok mindenfélét lehet egy boltban megvenni. Bár ami
igaz, az igaz, a bolgárok félévvel hamarább kezdték a szocializmust építeni, mint mi,
érthető tehát, hogy nálunknál előbbre jutottak.
De hát végre is megkaptunk mindent, amit akartunk. Otthon megreggeliztünk, azután
pedig mint rendes emberekhez illik, elmentünk templomba, lévén hogy vasárnap van.
Persze csak ortodox templom van, az is csak egy. A mai neszebariak jól megvannak a
negyven templom nélkül. A múlt század első feléből való barokk templomuk külsejét
tekintve akár nálunk is állhatna. Belülről persze az ortodox templomok már ismert
képét mutatja. Sem a templomban, sem a szertartásban semmi érdekeset nem
találtunk.
102
Ezután elmentünk a Napospartra. A forgalmat piros Ikarusz autóbuszok bonyolítják le.
A jegyet előre kell megváltani. 6 sztotinkába, azaz kb. 1 Ft-ba kerül. A járatok
sűrűek, mégis zsúfoltak, legalább is vasárnap délelőtt.
Indulás előtt még elláttuk magunkat mindenféle ennivalóval, nehogy éhenhaljunk a
strandon. A beszerzés nem volt nehéz, mert az élelmiszerboltok vasárnap is nyitva
vannak. Lehet, hogy azért, mert az embernek vasárnap is enni kell, de talán inkább
mert ez az oroszoknál is így van.
A földnyelven átmentünk a túlsó partra, ahol az új városrészen haladtunk át. Itt modem
földszintes, legfeljebb egyemeletes villák állnak, közülük elvétve itt-ott egy toronyház,
mert az a település előkelő rangjának kifejezésére mindenhol szükséges. E városrész
után lakatlan terület, préri következik. Ez azonban nem sokáig tart. Beérünk
103
az üdülőterületre. Előbb csak szórványos, majd egyre több szálloda mellett megyünk
el, majd kisvártatva beérünk a központba, ahol már más nincs is, csak szálloda ás
vendéglő. Itt tett le a busz bennünket.
Szemléltető oktatást kaptunk arról, hogy a Balatont mivé lehetett volna fejleszteni, ha
komolyan vesszük a szocializmust.
104
105
Mert hát mit is láttunk?
Egy 5 km hosszú, de mindössze kb. 500 m széles tengerparti sávot, ahol a negyvenes
évek végéig még semmi sem volt. Ma összefüggő üdülőtelep az egész, Bulgária egyik
legnagyobb tengeri fürdőhelye. 90 kisebb-nagyobb, különféle komfortfokozatú
szálloda sorakozik itt, közöttük olyan, mint a 17 emeletes Burgasz, de az erdő mélyén
faházak és kempingek is vannak azok számára, akik az ilyesmit jobban kedvelik. A
központban minden van, ami az ilyen helyen szükséges; utazási iroda, üzletház, posta,
jegyiroda, sportpályák, játszóterek, még minibusz is.
És mindehhez három megjegyzés.
Az első, hogy az egész területen egyetlen egy maszek épület nincs. Eszükbe sem
jutott, hogy a területet felparcellázzák, drága pénzen eladják és eltűrjék, hogy a
maszekok mindent beépítsenek fantáziátlan épületekkel és sufnikkal.
A másik, hogy egyetlen egy szálloda telke sem ér el a partig, mert a vízpart mindenkié.
Kerítés, meg mindenféle táblák, hogy magánterület, tilos az átjárás, csak beutaltaknak,
tilos a behajtás, ilyesmi nincs.
106
A harmadik megjegyzés, hogy a szállodaárakat nem a dolláros emberek és a nyugatra
disszidált honfitársak pénztárcájához, hanem a bolgár dolgozók zsebéhez mérten
állapították meg.
A vízhez akárhol le lehet menni és az 5 km hosszú parton mindenhol lehet fürödni,de
azért nem mindegy, hogy ki hol megy be a strandra. Van ugyanis olyan bejárat, ahol
fizetni kell, és olyan, ahol nem. A belépődíj 20 szto-
107
tinka, olyan 3 Ft körüli összeg. Ezért azonban a vendég semmi olyant nem kap, amit a
nem fizető is ne kapna meg. A strandon ugyanis a fizető és nem fizető emberek
összekeverednek, a fizetőknek külön fenntartott részük nincs.
Azért valami huncutság mégis van a dologban. Elképedve láttuk, hogy a tíz Siófokkal
is
108
felérő parton egy fia árnyék, annyi sincs. Az erdősávba be lehetne menni, de nem
érdemes, mivel az poros, piszkos, elhanyagolt és árnyék sem nagyon van benne.
Vannak ellenben szép katonás rendbe felállított színes napernyők, és aki az árnyékot
nem nélkülözheti, az ernyő alá fekhet, ámde csak pénzért. No nem sokat kell fizetni.
Ernyőnkint, és nem személyenkint 1 levát, akár az egész napra. Ezt is csak akkor, ha
jön a pénzbeszedő. Igaz, hogy az mindig jön.
A strandon mindenféle szórakoztató eszközök bérelhetők. Van csónak, vízibicikli, sőt
eleven teve is, amelynek a hátára fel lehet ülni. Akinek van a zsebében felesleges 15
leva, az sárkányon felvontathatja magát a levegőbe, motorcsónakkal, jó magasra. A
dolog vége persze mindig az, hogy a páciens a vízbe pottyan. Akkor a motorcsónak
felszedi a vízből és kiviszi a partra; a díjban ez is benne van.
Az ég felhőtlen volt, sütött a nap, de a piros zászló volt fennn. A vízben sok a medúza,
de az ártalmatlan fehér fajtából.
Itt töltöttük az egész napot.
Este pedig felültünk a mikrobuszra, amely-
109
ről azt gondoltuk, hogy majd végigvisz bennünket az egész üdülőtelepen, és a végén
oda visz vissza, ahonnan elindultunk.
Nem egészen így volt. Az üdülőterületnek csak az északi felén mentünk végig, és
útközben szállodán és éttermen kívül egyebet nem
110
láttunk. Mikor ezek mind elfogytak, akkor megállt a menet, és közölték velünk, hogy ki-
szállás.
Az üdülőtelep végén voltunk. Mellettünk kis domb, az út pedig vezet tovább északnak,
Várna felé.
Gyalog felsétáltunk a dombra, amelyen csenevész, ritkás
fenyves díszeleg. Az út eléggé ki volt járva, és mindenféle
hülyeségárus tanyázott benne. Ebből tudtuk, hogy nem az
Isten háta mögött járunk. Valóban úgy is volt. A kis domb
oldalában szélmalmot, mellette pedig vendéglőt találtunk, de
az út még feljebb vezetett. A domb tetején ezt az épületet talál-
tuk, amelynek nemcsak az alakja, hanem a neve is furcsa, mert azt jelenti: Krum kán
sátra. Földszintjén vendéglő, emeletén pedig kilátó van, ahonnan jó messze el lehet
látni a tengerre.
Innen visszasétáltunk a szélmalmos vendéglőhöz. Kis társaságunk két tagja hazatért,
a töb-
111
biek pedig, bennünket is beleértve, itt vacsoráztak.
Mikor a vendéglő teraszán helyet foglaltunk, válogathattunk az üres asztalok között.
Félóra múlva azonban már annyian lettünk, mint ezen a képen. Megjöttek a népi
viseletbe öltözött zenészek, és egészen olyan hangulat kezdett kia-
112
lakulni, mintha szép hazánkban, otthon lennénk, így hát nem is időztünk itt sokáig.
Miután megvacsoráztunk, elindultunk hazafelé.
Ekkor már ilyen volt fentről a kilátás:
Szeptember 6., hétfő
Reggel elsősorban élelmiszerbeszerző útra indultunk. Mindjárt, ahogy kitettük lábun-
kat a házból, láttuk, hogy ma görögdinnyenap van. Valahol a messze távolban egy
ismeretlen valaki elhatározta, hogy a neszebáriak ma gö-
113
rögdinnyét fognak enni, de mind ám, kivétel nélkül. Ezért óriási mennyiségű
görögdinnye érkezett a piacra és az üzletekbe, és az utcán mindenki dinnyét cipelve
sietett hazafelé. Itt láttuk a szocialista kereskedelem egyik csodálatos termékét: olyan
embert, aki egymaga nyolc dinnyét vitt haza a piacról, szatyrokban és mindkét hóna
alatt, akár a mesebeli dinnyefa. Eddig még nem láttunk olyan embert, aki kettőnél több
dinnyét vásárolt. Itt ilyen is van. Mi nem vettünk dinnyét. Majd megbánjátok ti ezt,
gondolta
114
Neszebár csúfolódó kis ördöge, de nem szólt semmit. Mi meg nem tudtuk, hogy itt nem
akkor eszi az ember a dinnyét, amikor akarja, hanem akkor, amikor ezt a róla
jóságosan, atyailag gondoskodó tervhivatali emberek elhatározzák. Jól meg is jártuk
emiatt. No de ezt majd a maga helyén.
Jó, hogy ilyen nagy a társaságunk, mert mindenki azt teheti, amit akar, és még sincs
egyedül. Mert mi lett volna, ha csak ketten vagyunk? Gizi strandra akart menni, én meg
a városban mászkálni. Egyedül maradtunk volna
115
mind a ketten. Így viszont Gizi, Ilonka és Anna elmentek a strandra, ahol nem történt
velük semmi nevezetes esemény, én pedig Marival a város látnivalóit jártam végig.
Így jutottunk el a Keresztelő Szent János templomba, amely aránylag épségben
maradt, és így el lehetett benne helyezni a város történetét bemutató kiállítást.
Amit itt láttunk meg a könyvekben hozzá olvastunk, az röviden így foglalható össze:
116
Neszebárt több mint 3000 évvel ezelőtt a bronzkorszak végén a trákok alapították. Hol
volt ekkor még Róma, Bizánc, Párizs, London meg a többi? A város alapítója Messza
trák vezér volt. Neszebár ókori neve, Messzambria trák nyelven azt jelenti: Messza
városa.
A trák nép eltűnt. Amit tudunk róluk, azt a régészeti leletekből és az ókori görög írók
műveiből tudjuk. Az előbbiek közé tartozik ez
117
az edény az i.e.VI. századból, a vaskorszak kezdetéről.
Xenophon írja, hogy a trákok kék szemű, göndör szakállú emberek voltak, tehát jelleg-
zetes indogermánok. Hérodotosz városokban és falvakban lakó, földművelő és
bányászkodó nagy népnek mondja őket, akik a leghatalmasabbak lehetnének
valamennyi nép között, ha összetartanának vagy jó vezetőjük volna, de nem azok,
mert jól értenek a henyéléshez és a bort sem vetik meg.
Az i.e. VI. században görögök telepedtek meg ezen a vidéken. Ekkor kezdődött a
város első fénykora, amely az i.sz. I. századig, a rómaiak megjelenéséig tartott. A
gazdasági fellendülést az váltotta ki, hogy Neszebár lett a görögök és a trákok közötti
kereskedelem közvetítője. A neszebáriak a trákoknak fegyvert, a görögöknek pedig
gabonát, bőröket és feltehetően rabszolgát is szállítottak, ez utóbbi árucikket
nyilvánvalóan kedvező árfekvése és a külkereskedelmi mérleget javító hatása miatt.
A görög várost a tanács és a népgyűlés igazgatta. A tanács határozatait márványba
vésték és Apolló templomában őrizték. Az egyik
118
ilyen táblán fennmaradt egy barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási
egyezmény szövege, amelyet a neszebariak Szadala trák törzsfővel kötöttek.
Biztosították egymás számára a szabad hajózást, és kimondták, hogy Szadalát a
város színházában állandó díszhely illeti mag. Tehát az i.e. III. században Nesze-
bárnak már színháza is volt. Most nincs. A várost már az i.e. V. században erős fallal
119
vették körül. Ennek az első virágkornak az építészeti emlékei közül csak ennek a
falnak egyes részletei maradtak fenn a félszigetnek a földnyelv felé eső részén.
A város gazdasági erejét mutatja, hogy Neszebár ebben az időben saját pénzt is vert.
Ezek egyikének elő- és hátlapját láthatjuk a következő oldal képein.
Ez a jó világ i.e. 72-ig tartott. Ekkor jelentek meg Marcus Lucullus vezetésével a római-
ak. Messzembria a római birodalom része lett.
121
A fordulatot jól megúszta, mert a rómaiak nem dúlták fel, szemben a szomszédos
Apollóniával, a mai Szozopollal, amely ellenállást tanúsított és ezért a rómaiak a
földdel tették egyenlővé. De végeredményben Meszembria sem járt jól. Egy hatalmas
világbirodalom keleti peremvárosává lett, ahol már nem volt szükség semmiféle
közvetítő kereskedelemre.
A város tehát hanyatlásnak indult, de azért egészen rosszul ekkor sem élhetett.
Legalább is
122
ezt bizonyítja egy itt készült kettős szobor. Dionysost és Silanust ábrázolja, akik
tudvalevőén nem az aszkéta szerzetesi élet hívei voltak.
Változás csak 330 után következett be, amikor a római birodalmat kettéosztották.
Meszembria a keleti résznek jutott. Az eddigi jelentéktelen határváros most a főváros
közvetlen közelébe került és Bizánc előretolt erődítménye lett a vele állandóan
harcban álló bolgárok ellen. A IX. századtól kezdve hol ide, hol oda tartozott, majd
812-ben Krum kán végleg meghódította Bulgária számára. Ekkor kapta mai nevét is.
Megkezdődött a város második fénykora. A bolgár birodalom legjelentősebb városai
közé tartozó Neszebar viszonylagos függetlenségben alakította ki élénk kereskedelmi
kapcsolatait a tőle északabbra fekvő vidékekkel. A XIII. és XIV. században feudális
urak és gazdag kereskedők városa lett, akik lelki üdvösségükre, de inkább vagyonuk
fitogtatására és a többiek lepipálására megépítik a város gyönyörű templomait,
amelyeknek romjait ma is csodálhatjuk. Ekkor fejlődött ki a város ipara is, elsősorban a
fazekasság. Jellegzetes termékei az
123
üvegmázzal bevont cserépedények. Ilyen edények töredékeit nagy számban láttuk a
neszebári múzeumban.
A XV. században Neszebárt Ismét a bizánciak, majd 1453-ban a törökök foglalják el. A
csaknem ötszáz éves török uralom alatt Neszebár bekapcsolódik az oszmán
birodalom gazgasági életébe, de ez már csak árnyéka a régi nagyságnak. Evliya
Celebi, aki mindenhol, tehát itt is járt, azt írja a XVII. századi Ne-
124
szebárról, hogy kis, de teljesen ép és megerősített város, főleg görögök lakják, és fő
termékei a szőlő, a bor, a só és a hal. A fejlett ipari és kereskedő város tehát a kis
agrártelepülések közé süllyedt.
A teljesen ép és megerősített várost azután az 1828-29. évi orosz-török háborúban az
oroszok a szárazföld és a tenger felől rommá lőtték. Ezt a város máig sem heverte ki.
125
126
A török uralom utolsó évtizedeiben a környék bolgár lakosai közül is sokan a városba
települtek, mert ott nagyobb biztonságban érezték magukat. Ekkor alakult ki a mai
Neszebar: összezsúfolt, girbegörbe utcákkal tagolt keleti kisváros. Az egész országgal
együtt 1885-ben szabadult fel a török uralom alól. Az ezt követő időkben gyarapodott a
városkép a bolgár újjászületés stílusjegyeit magukon viselő jellegzetes házakkal. A
meginduló iparosodás azonban Neszebárt elkerülte. Az egykor virágzó feketetengeri
kereskedővárosok szerepét az óriási ütemben fejlődő Várna és Burgasz vette át,
Neszebár pedig megmaradt múzeumvárosnak. A bolgár minisztertanács egész
területét 1956-ban védett műemléknek nyilvánította.
Mire a múzeumban mindezt végignéztük, elérkezett az ebéd és a délutáni kávézás,
majd a minden mediterrán városban kötelező pihenés ideje.
A társaság strandoló része estefelé érkezett haza.
Este ismét a helyi lakosság vette birtokába a várost. A velünk szemben lévő ház er-
127
kélyén fiatalok jelentek meg, akik ott olyan zenét csaptak, amelyre a mi korosztályunk
allergiás. Viszont dicséretükre legyen mondva, hogy este 9-kor véget vetettek a
bömbölésnek.
A helybeliek közül sokan konyhának használják az utcát. Kis házaikban nyilván nem
férnek el. Az utcákon viszont itt is, ott is vörös tüzek lángoltak fel, amelyeken különféle
ételek készültek. Az egyik asszony nagy kondérban paradicsomot főzött be, máshol
padlizsánt vagy halat sütöttek, megint máshol szilvabefőzés folyt. Egész környékünk
óriási sütő és főzőhellyé alakult.
Szeptember 7., kedd
Reggel láttuk, hogy ma szőlőnap van. Ahogy tegnap a görögdinnye, úgy ma a szőlő
árasztotta el az egész várost.
Ilonkáék ma Szozopolba mentek, mi pedig alaposabban megnéztük a város
templomait.
Isztambulon kívül nincs még egy olyan hely a világon, ahol a bizánci
templomépítészetet annyi emléken lehet tanulmányozni, mint itt. De Neszebár
annyiban még Isztambulon is túltesz, hogy itt minden egy gyalog félóra alatt bejár-
128
ható kis területen található. A város templomromjait többször is felkerestük. A most
következő ismertetésben nem azt nézzük, hogy milyen sorrendben kerestük fel őket,
hanem azt, hogy milyen idősek.
Nagyon idősek. A legrégebbi az V,, a legfiatalabb pedig a XVII. században épült. Ez
ezerkétszáz év. A magyar állam nincs ennyi idős. Amikor a legrégebbi neszebári
templomok épültek, a magyarok még valahol az Etelközben találgatták, hogy hova is
menjenek onnan.
A legfiatalabb templom körülbelül százéves lehetett, amikor Wenzel von Bronar
osztrák utazó 1788-ban Neszebárban járt. Ő még harminc, teljesen ép, jó állapotban
lévő templomot talált a városban. Mi történt velük, hogy kétszáz év alatt valamennyi
rombadőlt?
Sok mindenféle, és még csak nem is a legutóbbi kétszáz év alatt. Említettük már az
1828-29. évi orosz-török háborút. De nem lehet mindent ennek a számlájára írni.
Előfordul.t itt az is, hogy a templom alatt a föld beszakadt a tengerbe. No és a
földrengések is megtették a magukét. A legutóbbi 1913-ban volt.
129
Neszebár, azaz Meszembria az V. században lett püspöki székhely, ezért első
templomai ie ekkor épültek. A legrégebbi az Eleuszi Szűz Mária temploma, amely alatt
beszakadt a föld és az épület egyrésze a tengerbe zuhant, ami megmaradt, annak
csak alapfalai láthatók a félsziget északi csúcsán, egy régi szélmalom mellett. A
valamikor 28 m hosszú és 18 m széles bazilikának csak alaprajzát lehet a fal-
maradványokból rekonstruálni. Az egykori főhajó helyén gyom nő és kecskék
legelésznek.
Nem ez lett a sorsa az ugyanebből az időből való püspöki templomnak, amelyet ma
egyszerűen csak Sztarata Mitropolijá-nak, régi székesegyháznak neveznek, eredeti
neve azonban ugyanúgy Szveta Szofija volt, mint nagyobb testvérének Bizáncban.
Ebből ugyanis ma is hatalmas falmaradványok láthatók a város közepén, nem messze
a mi szállásunktól.
A háromhajós bazilika már méreteivel is felkelti a figyelmet. 25 m hosszú és 22 m
széles volt. Nagy méretei részben azzal magyarázhatók, hogy még közelállt az
ókeresztény világhoz, amikor a templom nemcsak istentisz-
130
teletre szolgált, hanem népgyűlésekre is. Eredeti alakjában háromhajós bazilika volt,
naosz-szal, narthexszel és egy félkörös apszissal. A hajókat boltívekkel összekötött
oszlopsorok vá-
131
lasztották el egymástól. Mindebből sok részlet még ma is látható. A főhajónak kettős,
az oldalhajókaak pedig egyszeres fa tetőzete volt.
Az apszis széles lépcsőzete az ókeresztény bazilikák jellemző sajátossága.
A templomot többször átépítették. Volt idő, amikor csak a főhajót használták
templomnak, az oldalhajókat pedig kriptának. A falak kőből és téglából épültek, de az
ezek fehér és vörös színéből kialakított mintázatok még igen egyszerűek. A templomot
ma alkalmi szabadtéri
132
133
színháznak használják. Körülötte több mozaik-padlós helyiség alapjait tárták fel. Ezek
a bazilikához csatlakozó püspöki épületek részei lehettek.
Az időrendben következő templom Keresztelő Szent János nevét viseli és a XI.
században épült. A terméskövekből összerakott dísztelen templom a bizánci
építészetnek azt az átmeneti korszakát képviseli, amikor a bazilikát a ke-
134
resztkupolás típus váltotta fel. A mindössze 14 m hosszú és 10 m széles épület
jellegzetessége a hengeres kupola és a háromkaréjú apszis. Egyszerű homlokzatát a
három ívvel fedett bejáraton kívül csak a középső kapu meghosszabbítását képező
karcsú vakboltív élénkíti. Alaprajzi megoldása megfelel a keresztkupolás szerkezet
követelményeinek. Narthex nincs; a belső teret négy oszlop tagolja három hajóra. A
szentély mindegyik részét szinte külön épületnek lehet tekinteni. Ez a templom maradt
leginkább épségben, ezért lehetett városi múzeumnak berendezni. Hogy a múzeum-
ban mi látható, arról már volt szó.
A korban következő templom a kikötőbe vezető utcában áll és a Novata Mitropolija
azaz Új székesegyház vagy Szent István templom nevet viseli. Újnak csak a régi
püspöki templomhoz viszonyítva lehet nevezni, mert nem későbben, mint a XII.
században épült.
Az útikönyv szerint, amelyben néha hülyeségek is foglaltatnak, a fallal övezett
templom az udvarra nyíló főbejáratával a világtól való elfordulás érdekes építészeti
megnyilvánulása. Ez ostobaság. Az ortodox egyházat — még egyet-
135
len szerzetesrendjét sem — soha nem jellemezte a világtól való elfordulás. Ezen a
helyen a templomot nem is lehetett másképpen tájolni, mert hiszen az ortodox
templom szentélyének mindig kelet felé kell állnia.
A 12 m hosszú és 9,50 m széles háromhajós bazilika két nagy átalakításon ment
keresztül. A XVI. században meghosszabbították a naoszt, a XVIII. században pedig
narthexet építettek
136
a nyugati bejárat elé. Az oszlopokkal elválasztott hajók keleti végükön félkörös
apszisokban záródnak. A középhajó az oldalhajóknál magasabb; keleti és nyugati
homlokzatát oromfalak zárják le. A templom átmenet az eddig ismertetett egyszerű és
a későbbi, szinte barokkos formagazdagságot mutató újabb templomok között.
A keleti homlokzaton először találkozunk a későbbi templomokat gyakran díszítő
üvegmázas sötétzöld csempével.
A templom ma múzeum. Fő nevezetessége, hogy belső falain mintegy 700 m területen
fres-
137
kók maradtak fenn. A legrégebbiek a XIV., a legújabbak a XIX. századból valók.
Közülük itt kettő látható. Az előbbi a csodálatos halfogást, az utóbbi pedig a húsvéti
lábmosást ábrázolja.
Igen szép ikonok is vannak a múzeumban. Az egyik, amelynek a képe a következő
oldalon látható, a templom szentképállványáról való és a XVI. század végéről
származik.
Órákig el lehet itt bámészkodni, és mi ezt meg is tettük. Nem úgy, mint az a szovjet
turistacsoport, amely nem sokkal utánunk özönlött be a múzeumba. Ezek a falak
mentén egyszer nagysietve végigmentek, ügyelve arra, hogy ne sokat nézegessék
138
a sok szentet meg apostolt, majs sürgősen távoztak. Lehet, hogy velük volt a
párttitkárjuk, és ezért nem merték a szentképeket jobban megnézni, de az is meglehet,
hogy nem is akarták.
Korban ezután a félsziget csúcsán álló Szent Tódor templom következik. A XIII. szá-
139
zadban épült. Alacsony, 11 x 4 m alapterületű egyhajós épület, amelynek csak a keleti
és nyugati fala maradt fenn eredeti állapotában. Még nem restaurálták; állandóan
zárva. van. Rajta látható először a későbbi korokra jellemző fehér-vörös mintázat.
A következő templom, a Szent Paraszkeva ismét a központban, a régi püspöki
templom közelé-
140
ben található. A XIII. és XIV. században épült. A 15 m hosszú és 6 m széles egyhajós
templomnak kupolája és harangtornya is volt, de ezek ma már nincsenek meg. A
kupola helyét négy oszlop jelzi. A falakat egyszerű nyeregtető fedi.
A naoszt a narthextől elválasztó falban csigalépcső vezetett a harangtoronyba. A külső
falakat sötétzöld kör- vagy keresztalakú csempéből kirakott minta és fehér-vörös
alakzatok díszítik.
E templom szomszédságában áll Mihály és Gábor főangyalok temploma, amely
ugyanebből az időből való. A 15 x 8 m alapterületű egyhajós templomnak csak a falai
maradtak meg. Ré-
141
gébben ennek is volt kupolája és harangtornya. Ez a templom van az összesek közül a
legrosszabb állapotban. Tetőzete teljesen tönkrement, falai szabadon meredeznek az
égnek, nincs elkerítve, bárki bemehet és firkálhat a falakra és az egész templomot
felveri a gyom.
A város főterén emelkedő Pantokrátor templom a fenti kettővel egyidős, de jóval
nagyobb, és sokkal jobb állapotban maradt meg.
142
A 15 m hosszú és 7 m széles nagy négyszögletes templom nemcsak Neszebárnak,
hanem az egész Balkán-félszigetnek egyik legnevezetesebb középkori emléke.
Csaknem teljes egészében fennmaradt, és szép példája a kupolás, harangtornyos
templomtípusnak. A négyszögletes harangtorony a narthex fölött emelkedik, a hajók
felett pedig nagy hatszögletes torony áll. A belső teret négy oszlop osztotta három
hajóra. Az apszis félköríves. Az épület statikai szilárdságát mi sem mutatja jobban,
mint az, hogy a négy oszlop már nincs meg, mégis áll az egész. Érdemes megfigyelni
a külső falfelületeket is. Egyhangúságukat különböző szélességű, színes kerá-
miadíszekkel szegélyezett vakboltívek és váltakozóan piros és fehér síkok törik meg.
Most pedig a neszebári, de talán az egész Balkán-félszigeti bizánci építészet
csúcsteljesítménye következik.
Templomnak alig nevezhető, mert istentiszteletet soha nem tartottak benne. Ha
tartottak volna, akkor a templomot Szent János templomának nevezték volna. De nem
szentelték fel, és ezért a neve Szent János felszenteletlen temploma.
143
Mér a fekvése is rendkívüli. Nem szűk kis utcákba dugták el, hogy lehetőleg senki ne
vegye észre alacsony, félig a földbe süllyesztett falait. A tengerbe benyúló egyik
hegyfok csúcsán, a tenger felé fordulva áll a napfényben, minden oldalról láthatóan.
Úgy néz a tengerre, mint a bizánciak őseinek, a klasszikus görögöknek a tengert
kutató, dombtetőn emelkedő templomai, mint a görög templomok késői utóda.
144
Titkolnia nem is kellett semmit, mert a XIV. században, Neszebár fénykorában épült.
Igen nagy, 18,50 x 10,25 m alapterületi. Az 1913. évi földrengés erősen megrongálta,
úgy, hogy csak a keleti homlokzata, az apszisok és a nyugati homlokzat egyik része
maradt meg. Teteje megsemmisült. De jelenlegi állapotában is elképzelhetjük, milyen
lehetett valaha, tornyával, kupolájával, teljes fényében és ragyogásában. Belső terét
négy márvány oszlop tagolta három hajóra, és ezek hordták a kupolát is. Különféle
színű anyagainak változatosságát, a kerámiadísszel keretezett kisebb-nagyobb
vakárkádok egymással váltakozó ritmusát, a bizánci építészet díszítő motívumainak
gazdagságát órákig el lehet nézegetni a nélkül, hogy megunná az ember. Érdekes,
hogy a templom díszítéséből a szobrászat is kivette a maga részét, ami pedig a keleti
egyházban ritkaság. A részben mindmáig megmaradt oszlopfőket palmetták,
akantuszlevelek, heraldikus testhelyzetben ábrázolt oroszlánok, griffmadarak és
hasonlók ékesítik. A vörös-fehér minták között pedig a napkorong, a
145
sakktábla, a halszálka, a meander, továbbá keresztek, csillagok és hasonlók
ismerhetők fel. A hagyomány szerint a templomot azért nem
szentelték fel, mert az építkezéskor az egyik mester lezuhant a magasból, összetörte
magát és vérrel szennyezte be a templomot. Ha ez igaz, akkor ez a mester nagyon
szerencsétlen ember lehetett, mert nemcsak hogy halálos üzemi baleset érte, de műve
is befejezetlen építőipari beruházás maradt. De hát megható történetét kétel-
146
kedve kell fogadni. Hiszen tudjuk, hogy a bizánci ortodox főfőtamplomban, a
konstantinápolyi Aja Szófiában micsoda vérengzések mentek végbe, és senki sem volt
ott olyan finnyás, hogy ebből a templom megszentségtelenítésére következtetett volna.
Pedig az a templom fel volt szentelve.
A sziklafok, amelyen Szent János felszenteletlen temploma áll, Neszebár legszebb
helye. Ide gyakran eljöttünk, különösen estefelé, csak azért, hogy itt üldögéljünk és
nézzük a tenger végtelen tükrét.
De most nem lehet megállni, mert egy, vagyis már csak egy templom még hátra van.
Ez pedig a Szent Megváltó temploma a XVII. századból.
Aki nem tudná, azt gondolhatná, hogy ez a kis, 12 x 5.70 m méretű alacsony,dísztelen,
szegényes technikával épült templomocska a legrégebbiek közül való, és nem
származhat a Pantokrátor vagy a Felszenteletlen utáni időből. Pedig a magyarázat
egyszerű. Ez a templom a török időben épült, és a törökök mindenféle korlátozásai
látszanak rajta.
Délután Gizi kiment a strandra. Engem nem
147
vitt rá a lélek, hogy vele menjek. Inkább csak sétálgattam a városban, nézegettem a
rengeteg kirándulócsoportot, - magyarok is voltak közöttük, - és beszereztem a további
iszogatásokhoz szükséges vörösbort, amely a Balkán tüze nevet viselte.
148
Gizi a strandon Annival találkozott, akinek társaival együtt Szozopolban kellett volna
lennie. Csak akartak elmenni, de nem tudtak, mert nem jártak a hajók, nem tudni, miért.
Ebben az országban a menetrend szerinti hajók néha minden magyarázat nélkül
elmaradnak. Nemcsak rossz időben. Ma például egész nap derült volt az idő, bár fújt
egy kis szél. No de nem akkora, hogy attól egy szárnyas hajónak meg kell ijednie.
A strandon a szél elég nagy hullámokat kavart. A fürdés nem lett volna élvezetes, így
hát visszajöttek, és délután a városban sétálgattunk.
Szeptember 8., szerda
Pihenőnap. Nam tudjuk ugyan, hogy mit pihenünk, mivel eddig sem tettünk mást.
149
Sétálgattunk a városban, délután fürödtünk a strandon, este pedig a Meszembria
bárban gyümölcslé mellett mulatoztunk.
A városban délután lázas készülődés folyt a holnapi ünnepre. Szeptember 9 itt
ugyanaz, mint nálunk április 4. Díszítik a házakat, mindent fellobogóznak, a főutca
díszhelyén fából tribünt ácsolnak, elhelyezik a kirakatokban Zsivkov és Dimitrov
életnagyságúnál nagyobb képeit, a kirakatokban pedig paprikából, paradicsomból és
görögdinnyéből kirakják, hogy éljen szeptember 9. Ezért nem lehet dinnyét kapni.
150
Minden üzleten megjelenik a felírás, hogy holnap zárva lesz.
Kicsit fura ünnepre készülnek, amelynek előzményei visszanyúlnak az első
Balkán-háborúig. 1912-13-ban Szerbia, Bulgária, Románia és Görögország már
független állam, de mindegyiknek van
151
még kielégítetlen területi igénye Törökországgal szemben. A megoldás egyszerű.
Törökország Európa beteg embere. Nekimennek, és elveszik tőle, amit akarnak. Az
osztozkodáson azután összevesznek. A románok, szerbek és görögök tehát
nekimennek Bulgáriának, amely szerintük túl sokat markolt a zsákmányból. A második
Balkán-háborút Bulgária elveszti. Természetes, hogy megnyirbálják egy kicsit. A
bolgárok ebbe persze nem nyugosznak bele. Beléptek az első világháborúba a
németek és a monarchia mellett, remélve, hogy ezek fogják a háborút megnyerni, a
többi balkáni ország pedig szövetségeseikkel együtt elveszteni.
A számítás nem vált be. Minden fordítva történt. A bolgárokat megint megverték és
megnyirbálták.
Úgy látták, hogy ezen majd a második világháborúban segíthetnek, ha megint a
németek mellé állnak. Most már talán egyszer nyerni fognak ők is. Ez a politika
részben be is vált; ennek köszönhetik, hogy Dél-Dobrudzsát visszakapták.
Igen ám, de a hagyományos oroszbarátság még nem halt ki Bulgáriában. Az
oroszokkal szemben nem voltak hajlandók harcolni. Így állt elő az a furcsa helyzet,
hogy csak a távoli angolokkal és amerikaiakkal álltak hadiállapotban. Szófiában az
egész háború alatt működött a szovjet követség, 70 km-re a németek balkáni
főhadiszállásától.
Amikor a Vörös Hadsereg megkezdte balkáni hadműveleteit, szüksége volt Bulgária
területére. Igen ám, de hogyan vonuljon be egy vele barátságos viszonyban álló
országba? Egyszerű. 1944. szeptember 5-én hadat izentek Bulgáriának. Ez a háború
négy napig tartott. Bulgáriában ugyanis baloldali fegyveres felkelés tört ki, amely
szeptember 9-ig teljes győzelmet aratott. Ezután a bolgárok beléptek a háborúba a
Szovjetunió oldalán. Ezt ünneplik szeptember 9-én. Felszabadultak.
Szeptember 9., csütörtök
A nagy ünnep miatt a városban nem lehet semmit csinálni. Minden zárva, az utcákon
felvonulások. Megkoszorúznak minden partizán emlékművet. Megtudtuk, hogy az a
Sismanidov, akiről a mi utcánkat elnevezték, szintén partizán volt és emléktáblája van
az egyik házon.
153
Elhatároztuk, hogy elmegyünk Szozopolba. Ugyanolyan az idő,
mint tegnap, de ma járnak a hajók. Reggel 9-kor indultunk szárnyas
hajóval, amely Várnából a déli partvidéken halad végig. Neszebár
után kiköt Burgaszban, és a következő megállója Szozopol.
Ezt a várost is a görögök alapították i.e. 610-ben. Görög neve
Apollónia volt. Egyes ókori szerzők szerint alapítói között volt
Anaximandrosz filozófus is.
Története Neszebáréhoz hasonló, csak kisebb méretekben. Ez a város is a trákok és
görögök közötti közvetítő kereskedelemnek köszönheti felvirágzását. Maga is alapított
távoli gyarmatokat, és háborúkat viselt más görög városállamokkal. Magát Periklészt
is fogadta egyszer, nagy pompával. A nagy athéni azért tette meg a fárasztó utat idáig,
hogy megnyerje Apollónia szövetségét a spártaiak ellen. Nem tudni, hogy
eredménnyel járt-e.
Ezt a görög Apollóniát i.e. 71-ben Marcus Lucullus római légiói a földdel tették
egyenlő-
154
vé, mert megpróbált ellenállni a hódítóknak. A pusztítás olyan jól sikerült, hogy
mindmáig egyetlen egy maradvány, régi lelet sem került elő a görög Apollóniából.
Pedig az ókori írók szerint igen nevezetes palotái, szobrai és más műalkotásai voltak.
Közel három évszázadba került, míg a hajdani fényes Apollónia helyén szerényebb kis
település keletkezett, amely az V. században a viharban jó menedéket nyújtó
biztonságos kikötőjéről a Menedék városa, görögül Szozopolisz nevet kapta. De
nevezhették volna a Száműzetés városának is, mert a bizánci időben a kegyvesztett
és kitelepített udvari méltóságok kényszerlakhelye lett.
A törökök alatt Szozopol végleg elvesztette hajdani ragyogását. Bulgária felszabadu-
lásakor már csak elfelejtett apró halászfalu volt. Festőművészek fedezték fel újra, és
vitték szét hírét képeiken. Olyan jól szétvitték, hogy a hatvanas években egy amerikai
filmvállalat az egész várost meg akarta venni dollárért. Nagyszabású történelmi filmet
forgattak volna, amely a város valódi leégésével fejeződött volna be. Helyébe azután
az amerikaiak olyan üdü-
155
lőtelepet építettek volna, amilyen csak Floridában van. Ám a bolgárok elutasították a
fényes ajánlatot. Az amerikaiak talán még ma is törik a fejüket azon, hogy miért. Így
maradt Szozopol hangulatos kis nyaralóhely.
Amikor a kikötőben lábunkat a város földjére tettük, az első, amit megláttunk, egy
FÉNYKÉPEZNI TILOS feliratú tábla volt. Ha ilyen táblát nem láttunk volna, eszünkbe
sem jutott volna, hogy az álmos kis kikötőben titkos katonai objektumot keressünk. De
mikor a táblát megláttuk, azonnal keresni kezdtük, mit titkolnak. Meg is találtuk. A
kikötővel szemben fekvő kis szigeten áll a haditengerészet tiszti főiskolája, a kikötő
pedig a bolgár hadiflotta bázisa. Az akadémia békés civil épületnek látszik. A
hadiflottát nem láttuk. Tegnap nagy felvonulást tartott a mai ünnep tiszteletére, most
pedig valahol máshol díszeleg. Ezért nem járt tegnap a hajó. Nehogy a kémek közelről
meglássák a hadiflottát. Pedig a Fekete tenger jó nagy, elfértek volna békességben
rajta. De ez csak buta civil beszéd.
A kikötőből emelkedő kis utca vezet a központba. Ezen megy végig minden turista, aki
hajóval érkezik a városba. Következésképpen ennek az utcának mind a két oldalát
csúf bódék szegélyezik, amelyek mindenféle vacakságogokat árulnak. Ezek
semmiféle gyakorlati célra nem használhatók, és csak arra valók, hogy jó pénzért a
turisták nyakába sózzák őket. A nagy ünnep miatt valamennyi bódé zárva volt.
Az egész város össznépi banzáj képét mutatta. A főtéren most ért véget az ünnepség.
A közönség éppen most kezdett elszéledni. Fúvós zenekar is volt, de annak is csak az
elvonulását láttuk.
Szozopol ugyanúgy egy kis félsziget csúcsát
157
foglalja el, mint Neszebár. Előtte két kis sziget; ezek egyikét a tengerészeti főiskola
foglalja el. A félsziget nyakánál nyílik a főtér, ahol az ünnepélyt tartották. Innen le-
het sétára indulni a városba. A séta célja nem lehet más, mint a félsziget csúcsa.
A városképet ugyanolyan stílusú házak jellemzik, mint amilyeneket Neszebárban már
megszoktunk. Műemlék Szozopolban a templomot leszámítva nincs. A templom is
csak félig-meddig templom. Legalább annyira régészeti múzeum is. A nagy ünnepre
való tekintettel zárva volt, de nem valószínű, hogy ezzel sokat vesz-
158
tettünk. A templom külseje után ítélve igen szerény, és aligha mondhat sokat annak,
aki a neszebári templombőségből érkezik ide.
A félsziget csúcsára két párhuzamos utca vezet. Az egyik Apollónia, a másik Cirill és
Metód nevét viseli. Érdekes, hogy ez a két nagy szláv szent nemcsak a valóságban
volt iker, hanem elválaszthatatlanok egymástól az elnevezések és ábrázolások
protokolljában is. A képeken mindig együtt szerepelnek, nincs soha utcájuk külön,
csak mindig egy a kettőnek, és
159
a szófiai egyetem is mindkettőjük nevét viseli.
Bár a város nem egy háza érzékelteti meggyőzően a régmúlt időket, azért Szozopol
mégsem Neszebár. Ezért azonban nem a bolgárok felelősek, hanem Marcus Lucullus.
Pedig a városról a görögök nagy ókori történetírója, Hérodotosz azt írta: Nem tudom,
melyik szebb, Athén vagy Apollónia. Hát ha ma élne és most jönne ide, tudná.
A fokot hamar elértük. Nincsenek itt nagy távolságok. A part sziklás, de fürdésre azért
alkalmas. Sokan fürödtek itt most is. Ezt mi
160
most elhagytuk, pedig rekkenő volt a jó nyári hőség.
Visszafelé más úton jöttünk, a part mentén, ahol kis családi házak sorakoznak egymás
mellett.
Mindegyik előtt szőlőlugas akkora fürtökkel, amelyet egy ember egymagában talán el
161
sem bír. Ha valamikor netalán visszakerülnénk ide, egy ilyen házban lehetne lakni.
Mindegyik ház úgy épült, hogy kiadó szoba is van benne. Ilonka tárgyalásokba is
bocsátkozott egyik-másik háziasszonnyal. Aki strandolni szeret, annak Szozopol jobb
hely, mint Neszebár, mert a strandok mind itt vannak a közelben. Nem kell
autóbuszozni, mint Neszebárban a Napospartra. De nem is lehet, autóbusz ugyanis
nincs.
A lakosság az idegenforgalmon kívül elsősorban halászatból él. Akármerre járunk,
162
163
mindenfelé láttuk kiteregetve száradni a nagy hálókat, és elmentünk egy csónaképitő
műhely előtt is. Ünnep ide, ünnep oda, most is szorgalmasan dolgoztak benne. Jól
meg lehetett figyelni, hogyan hajlítják a csónak oldalához való palánkokat. Az egy
darabból álló lécet pontosan a csónak oldalának megfelelő alakra kell haj-
164
litani. Ehhez a lécet egy hosszú fém csőben gőzölik. Így a léc könnyen hajlíthatóvá
lesz, és ha kihűl, alakját megtartva keményedik meg.
Most már a legjobb akarattal sem találtunk semmit, amit még meg
lehetett volna nézni. így hát visszahajóztunk Neszebárba, ahová a
kora délutáni órákban érkeztünk meg.
Akinek kedve volt, az délután kipótolhatta az elmaradt strandolást,
aki pedig pihenni akart inkább, azt is megtehette. Gizi és Ilonka
voltak a vállalkozó kedvű strandolók.
Este szokott helyünkön, a felszenteletlen templom lépcsőjén
üldögéltünk, és a kikötőben sétáltunk. Érkezett egy fényárban úszó szovjet üdülőhajó,
de a vámhatáron kívül kötött ki, és utasai nem szálltak partra. Legalább is most nem,
mert éppen vacsoráztak. Óriási hangszórók bömbölték német nyelven a programot.
Még mi is értettük, pedig jó messze voltunk a hajótól. Isztambulba mentek és
ugyanezen az úton jönnek majd vissza, feltehetően Jaltáig vagy Odesszáig.
165
Az össznépi mulatság, hehehuja, bömbölés, csinnadratta bumbumbum este sem állt el,
sőt akkor kezdődött igazán. A házunkkal szemben lévő erkélyen is megjelent az
ifjúság a zajládával. Igaz, hogy este 9-kor megint rendesen véget vetettek a
mulatságnak, de azért Ilonka nem tudott tőlük aludni. Mi igen.
Szeptember 10., péntek
Búcsúnap. Nem nekünk, mert mi még maradunk, hanem a többieknek, akik korábban
jöttek, és idejük ma letelt.
Útitársi, baráti, barátnői és hordári minőségben kikísértük a négy hölgyet a hajóállo-
másra. Ma megint jár a hajó. Pontosan magjött. Érzékeny búcsút vettünk egymástól.
Ilonkáék elhajóztak Burgaszba, ahonnan este indulnak haza.
Egyedül maradtunk tehát. A délelőttöt sétával töltöttük, délután pedig a sokféle szóra-
kozási lehetőség közül a naposparti strandot választottuk. Itt töltöttük a délutánt.
Az árnyas, teraszos Ruszalka cukrászdában uzsonnáztunk. A cukrászda neve csak
bolgárul ilyen csúnya. Magyarul tündérnek vagy sellőnek lehetne mondani, ami
mindjárt másképpen hangzik.
166
Ezután felültünk a neszebári buszra, de csak a Fregatt nevű megállóig mentünk. Még
itt is szállodák között járunk, de néhány lépés után kis erdőben találjuk magunkat,
amely a szállodákat a tengerparttól elválasztja. Mintegy negyedórát kell itt sétálni, míg
eljutunk a Napospart egyik közismert látnivalójához, a kalózhajóhoz.
167
168
Nem tudni, igazi kalózhajó volt-e valamikor, vagy csak vendéglátóipari célokra építet-
ték. Valószínű, hogy az utóbbi változat az igazi. A hajó nem a tenger habjain ring,
hanem a parton áll a homokban, bakokkal megtámasztva. A bolgárok nem
kalózhajónak, hanem fregattnak nevezik. De azért hamisítatlan kalózhajó ez, ha-
lálfejjel és keresztbefektetett lábszárcsontokkal, fekete zászlóval, piros kendővel be-
kötött fejű vad kalózpofákkal. Ez utóbbiakról kiderült, hogy vendéglátóipari dolgozók,
magyarul pincérek, akik rendszeres havi fizetést és prémiumot kapnak, és minden
bizonnyal szakszervezeti tagok is.
A hajót fejenkint 80 sztotinka leguberálásával lehet megnézni, egyébként pedig
vendéglő, este pedig bár is van benne. Az árak nem rablóárak, ami nem egészen
stílusos, de hasznos. Kicsit magasabbak, mint máshol, de nem vágják a földhöz az
embert. Kifizethetők és elviselhetők.
Mivel éppen egy nagy uzsonna volt mögöttünk, nem fogyasztottunk semmit, de az
egész hajót bejártuk. Meglepően nagy helyiségek vannak a belsejében. Most a belső
helyiségek nin-
169
csenek üzemben, de megtekinthetők. Este itt van a bár.
Alaposan megnéztünk mindent, majd a kalózok váltságdíj nélkül szabadon engedtek
bennünket.
Amikor a környéken körülnéztünk, láttuk, hogy a Napospartról egyszerűbben is
idejöhettünk volna, nevezetesen minibusszal, amelynek a végállomása éppen a
fregattnál van, de konflissal is. Konflisok szép számmal vannak. A lovak feneke alatt
pelenka van kifeszítve, és így a potyadék abba és nem a földre hull. Ennek kétféle
haszna is van. Az egyik, hogy az utca tiszta marad. Utcaseprés van ugyan, sőt
utcamosás is, de ezeknek a hatásköre, úgy látszik, nem terjed ki a lovakra. A másik
haszon, hogy a Iócitromok a tulajdonosnak megmaradnak, és tudvalévő, hogy többféle
célra is használhatók.
Más furcsa közlekedési eszközzel is találkoztunk, nevezetesen négykerekű családi
biciklivel. Két felnőtt és két gyerek utazhat rajta. A járgányt a hátulsó ülésen helyet
foglaló papa és mama hajtja, a kis kölykök pedig elől ülnek és vigyorognak. Ilyen
biciklit bérelni lehet. Gyerek hiányában nem próbáltuk ki.
170
Mire Neszebárba visszaértünk, öreg este lett. Még sétáltunk egyet. Most is hangos az
utca és nagy a nyüzsgés. Úgy látszik, több napig is ünnepelnek.
A kikötőből a parton, kissé távolabb és magasabban nagy kivilágítást láttunk. Ezt
felderítettük. Kis uzsonnázóhely van ott a part oldalába építve, a neve Vega. A partról
lépcsőkön lehet felmenni, a főutcából pedig ugyancsak lépcsőkön lemenni. A terasz a
tengerre néz. Az áruválaszték nekünk kissé szokatlan. Van kávé, kóla és mindenféle
rövid ital, de sör és bor nincs.
Szeptember 11., szombat
Reggel házigazdánkat nagy munkában találtuk. Tarhonyát csináltak, aminek a bolgár
neve is valahogy ugyanígy hangzik.
Az alapanyag 1 kg liszt, 1 liter tej, 4 tojás és 125 g vaj összegyúrásából készül. Ebből
kis lepénykéket formálnak, mint a lángosnak. Kissé megszikkasztják, rostán
átdörzsölik, végül pedig a napon megszárítják.
A délelőtti program változatosság kedvéért a Napospart volt, de most nem fürdés,
hanem az üzletek végignézése céljából. Vannak
171
172
üzletek és van bennük áru is, de semmi olyant nem találtunk, amit érdemes lett volna
megvenni.
Délután megnéztük Neszebár modern részét. Átsétáltunk a földnyelven, amelyen
eddig mindig csak autóbusszal robogtunk át.
A földnyelv közepén szélmalom áll,amely még a török időkben épült . Gondosan
helyreállították, és most a város nevezetességei közé tartozik. Alaposan megnéztük,
körüljártuk és lefényképeztük. Hasonló szélmalom áll a túlsó parton is, ahol a földnyelv
végződik. Kis dombon áll, körülötte vendéglő, amelyet
173
csak kívülről néztünk mag. Itt különben sok látnivaló nincs. Idegenforgalomra
berendezett épületek, többszintes lakóházak és családi kertes villák. Átjönni főleg
azért érdemes, mert szép kilátás nyílik innen a félszigetre és a város régi részére.
Amikor visszajöttünk, láttuk, hogy hosszú
174
sor áll a piac melletti zöldségesbolt előtt. A főkereskedelmi tervhatóság úgy határozott,
hogy a neszebáriaknak ma kemény őszibarackot kell enni. Mi is vettünk. A sorbanállás
nem volt kellemetlen, árnyékos fák alatt álltunk, nyugodtan, semmi izgalom,
türelmetlenség vagy tolakodás.
Megláttuk, hogy megérkezett egy halászbárka. Az összes bezárt halkocsmák, halsütő
bódék, halárusok standjai mind megelevenedtek.
Elsétáltunk a halasbódékhoz, ahol már
175
nagyban folyt a sütés. Mindent a vevők szemeláttára végeznek, és a sorbanállás alatt
meg lehet figyelni az egész műveletet. Az apró halakat először kibelezik, de a fejüket
nem vágják le, az ugyanis az evő dolga. Ezután a halakat lisztbe dobják, liszttel jól
meghintik és jól elkeverik, majd alaposan átszitálják, végül pedig forró olajban
megsütik. Ebből vettünk egy kilót. Van, aki hazaviszi, van, aki ott eszi meg a téren.
Enni úgy kell, hogy a fejét és a farkát letépik, a többit bekapják. Akiket mi láttunk a
téren halat enni, azok mind kenyér nélkül ették. A halkocsmában többnyire kenyeret is
esznek és bort is isznak, de ezt magukkal hozzák, mert kapni csak halat lehet. Később
megfigyeltük, hogy a halászbárka érkezését arról lehet legjobban előre megtudni,
hogy a halkocsmában kenyeres emberek gyülekeznek, boros üvegekkel.
A halhoz vörösbort is vettünk, amelynek a neve Medvevér. Vettünk még Trojanszka ra-
kija nevű pálinkát, azután otthon megvacsoráztunk, sült halat, kőkemény barackot és
medvevért. Végül pedig a napot a Vega teraszán fejeztük be.
tv.
Nézegettük a hullámos tengert és emlegettük társaságunk elutazott tagjait.
Hűvös, szeles idő volt. Fürödni ma nem lehetett.
177
Szeptember 12., vasárnap
Nagyon jót reggeliztünk: sült halat ás őszibarackot. Utána átmentünk a Napospartra,
de nem volt érdemes. Erős szél fújt, nagy hullámokat keltett, és a fekete zászló volt
fent. Így hát nem fürödtünk. Helyette inkább a szállodák között sétálgattunk.
Megtaláltuk a magyar Ibusz csoportok szállodáját, amit arról lehetett megismerni, hogy
tele volt magyar nyelvű hirdetményekkel. Az egyikből megtudtuk, hogy szerencsés
honfitársaink, kiknek minden szükségletéről mások gondoskodnak, befizethetnek egy
félnapos neszebári autóbuszkirándulásra is. Ez potom öt levába kerül. Ha
178
azt vesszük, hogy nekünk az autóbusz oda-vissza 12 sztotinka, és hogy a csoport
talán uzsonnát is kap Neszebárban, ami belekerülhet esetleg egy levába is,
mindéképpen láthatjuk, hogy az idegenforgalom az utazási irodának nem is olyan
rossz üzlet.
Az egész napot mediterrán ődöngéssel töltöttük, de nem unatkoztunk egy percig sem.
A kikötőből elment a szovjet üdülőhajó, de jött helyette egy nagy bolgár teherhajó,
amely a Burevesztnik, azaz Viharmadár nevet viselte. Aligha volt méltó a nevére, mert
nem a gyors viharmadárhoz, hanem a lassú teknősbékához hasonlított, annak is
inkább csak a teknőjéhez, amelyet a rozsda tart össze.
Üldögéltünk a Vega teraszán, otthon ebédeltünk kimeríthetetlen halkészletünkből,
megtartottuk a kötelező ebéd utáni pihenőt, majd ismét barangolásnak indultunk a
városban. Nagy örömünkre megláttunk a zöldségesboltban négy szép görögdinnyét.
No az egyiket megvesszük. Beálltunk a hosszú sorba, amelyben mindenki csak a
kőkemény őszibarackot vette. Izgalmas várakozás abban a reményben, hogy nem
fogják
179
elvinni az orrunk elől mind a négy dinnyét. Ha csak hármat, akkor már szerencsénk
van. Volt is. Az előttünk álló hosszú sorból senkinek nem fájt a foga a dinnyére. Mikor
sorra kerültünk, kértük is a legnagyobbat.
Mindent gondoltunk, csak azt nem , amit erre válaszul kaptunk:
— Az a négy dinnye nem eladó. Azok az én dinnyéim, — mondta az eladónő.
Szóval maszek dinnyék. Ezért álltunk a sorban egy jó félórát. Hogy ez a befektetés ne
menjen kárba, vettünk mi is a kemény barackból, pedig volt belőle otthon is jó elég.
Úgy látszik, halból kielégítették az igényeket, mert ott aránylag rövid sor állt, és az
egész part tele volt halevő emberekkel.
A Vega a délutáni pihenő alatt zárva volt, de ötkor kinyitották. Megint beültünk kólát
inni. Amikor azután fizetésre került sor, megint megismerkedtünk az itteni
kereskedelem egyik csodálatos vívmányával. Az addigi gyakorlattól eltérően a
pincérnő a fizetéskor kiállított számunkra egy addig soha nem látott magas szintű
dokumentet. Érdemes idetenni és lefordítani.
180
181
Magyarul: Neszebári Kereskedelmi Vállalat. Üzem: Vega. Kelt 1982. szeptember
12-én. A fogyasztott termék neve: kóla. Mennyisége: 2. Egységár: 0,40. Összesen: ....
betűkkel: .........
Kiállította a .... számú felszolgáló. Aláírás.
Eddig ilyen csodálatos.dokumentet még egyszer sem kaptunk, pedig már innen-onnan
törzsvendégnek számíthatunk a Vegában. Úgy látszik, a tapasztaltabb felszolgálók
egyszerűen mellőzik a bürokráciát, ez a mai pedig talán kezdő, aki ezt nem meri
megtenni. De azért egészen kezdő sem lehet, mert egy pár rovat kitöltését elegánsan
mellőzte, ami miatt az egész dokument érvényessége vitatható.
Ugy.gondoltuk, hogy vasárnap lévén,előkelően fogunk vacsorázni Neszebár legjobb
vendéglőjében, amelynek neve Meszembria. Szép kerthelyisége is van, aránylag
nincsenek is sokan.
Kaptunk egy hosszú étlapot, amelyről nagynehezen kiválasztottuk, hogy mit
szeretnénk enni.
Azután a pincér közölte velünk, hogy csak egyféle étel van. Nézzünk át a szomszéd
asztalhoz, ott már éppen azt eszik. Palacsintatésztában kisütött lapos fasírozott volt,
burgonyával és rizzsel. Ha megfelel, azonnal megkapjuk. Megfelelt. Akkora adagot
kaptunk, hogy alig bírtuk megenni. Kaptunk hozzá még demokratikus német sört.
Vacsora után kisétáltunk a kikötőbe.
182
A legutolsó hajó délután ötkor elmegy. A hatalmas kikötőépületre reggelig semmi
szükség. A nagy pénztár- és várócsarnokot bezárják, a fényeket kioltják és az épület
egész földszinti részét elteszik holnapra. Az emeleten van egy étterem, abban némi
mozgás. Nem sok, mert ki van írva: reggeli fél 8-tól fél 9-ig, ebéd 12-től 2-ig, vacsora
este 6-tól 7-ig. Ez már mind elmúlt. Most már csak szesz kapható; az persze van a nap
minden órájában, akár éjfélkor is. Amint nálunk.
Az épületnek az emeleten, ahol az étterem is található, van egy terasza, amely az
egész épületen körbefut. Itt záróra után is lehet üldögélni, meglepően kevesen veszik
ezt igénybe. Aki este kijön a kikötőbe, az inkább a fényesen kivilágított mólón korzózik.
Fent a teraszon sötét van, de így annál jobban lehet élvezni a távolabbi lámpák fényeit.
Nem csak a kikötőből, hanem a túlsó partról is, ahogy az új Neszebár néhány
toronyházának sziluettje komoran rajzolódik ki az alkonyati égre.
A teraszról, ahol üldögéltünk, ezt a kilátást láttuk:
183
Nagyon érdemes innen végignézni a napnyugtát.
A Nap velünk szemben nyugszik le. Először csak ezüstös csillogás látható a vízen.
Később a Nap színe aranysárgából narancsszínűre, majd sötétvörösre változik. Minél
alacsonyabban jár a Nap, annál vörösebb szint ölt, végül pedig a környező felhőkkel
együtt egészen sötétlila
184
lesz. Este 8 és fél 9 között nyugszik le teljesen. Ekkor már az egész ég és a víz is a vö-
rösnek és a lilának minden árnyalatában játszik. Amikor a Nap végleg lebukik a
látóhatár alá, akkor az egész színjáték hirtelen véget ér és pil-
185
lanatok alatt minden feketébe borul. Ezt néztük végig lefekvés előtt.
Szeptember 13, hétfő
Ma az ismeretlen távoli jótevők úgy határoztak, hogy a neszebáriak ehetnek
görögdinnyét. A városba ezért éjjel hatalmas kamionok és teherautók érkeztek,
dinnyével rogyásig megrakva. Mikor reggel jó későn beálltunk a sorba, már mindenki
vitte haza a dinnyét. Csakhamar mi is.
Ma a változatosság kedvéért kimentünk a Napospartra. Hővös szél fújt és a piros zász-
ló volt fenn. A parttól beljebb azonban most is nyári hőség van.
Ebédre hazajöttünk. Utána én azt csináltam, amit itt mindenki. Visszavonulnak a beár-
nyékolt szobába és a leeresztett redőnyök mögött a hűvösben alusznak. Gizi ezt nem
tudja megszokni, így hát kiment napozni a házunktól nem messze lévő stégre.
Ma különösen nagy volt az idegenforgalom, bár abból eddig sem volt hiány. Újabb és
újabb csoportok jöttek, bár csak néhány órát töltöttek itt. Finnek is jöttek, meg egy nagy
magyar csoport, abban egy nyolcvanéves néni, aki úgy gyalogolt a hőségben, mintha
még húszéves sem lett volna.
187
Este a parton megint nagy sütés-főzés folyt. Ott, ahol Gizi napozott, idevaló fiúk
parázson kagylót sütöttek. Gizit is megkínálták. Gizi szerint a sült kagyló jó étel, olyan,
mint a mandula.
Estefelé átmentünk a velünk szemben lévő Markov házba. Ilonka ugyanis már
tavalyról tudta, hogy ott friss füge kapható. A füge errefelé nem olyan elterjedt, mint
Jugoszláviában, a piacon nem árulják és üzletben sem lehet kapni. Úgy gondoltuk,
viszünk haza a gyerekeknek, azok nem tudják, milyen a friss füge.
A műemléknek számító Markov házba a füge hiányában is érdemes lett volna átmenni.
188
Van egy szőlővel és mindenféle más növényekkel befuttatott udvara, amely kerti
bútorokkal állandó tartózkodásra van berendezve. A hátrább álló ház tágas kapuja
tárva-nyitva áll, és utána mindjárt a lakószobák következnek. Az udvar és a szobák
szinte egybefolynak, közöttük észrevehető határvonal nincs, és a háziak hol az
udvaron, hol a házban tartózkodnak.
Markov bácsi gyógyszerész, a fia mérnök. A nagy rajzasztal a félig kész rajzzal ott állt
az udvaron. A füge-ügyben hamar megegyeztünk. Majd szednek nekünk holnap
reggel frissen.
Este a kikötőben megint végignéztük a napnyugta egész színjátékát.
Szeptember 14, kedd
Ma este indul a vonatunk Burgaszból haza. Este 9-kor kell az ottani állomáson lenni.
Úgy gondoltuk, hogy majd délután hajóval megyünk át.
Reggel megkaptuk a fügét. Elég borsos árat fizettünk érte. Később kiderült, hogy nem
bírja a szállítást, és Budapestre már csak befőzésre alkalmas, de friss fogyasztásra
alkalmatlan állapotban érkezett meg. Érdekes, hogy ezt Gizi is, Ilonka is úgy
magyarázta, hogy Markovék a fügével becsaptak minket. Az eszükbe sem jutott,
189
hogy talán a füge nem bírja ezt a hosszú szállítást a hőségben. Pedig ez már csak
azért is eszükbe juthatott volna, mert nálunk friss füge soha nem kapható.
Ezután Gizinek a stégen napozás, nekem séta a városban következett. Elvetődtem a
kikötőbe és egészen véletlenül bementem a jegypénztárakhoz. Minden zárva, ami
még nem lett volna feltűnő, mert csak minden hajó érkezése előtt fél órával nyitnak. Az
egyik pénztár ablakába azonban ki volt téve egy parányi papirfecni, azon valami bolgár
firkálmány, írott és deformált cirill betűkkel. Az állt rajta, hogy ma sehová semmiféle
hajó nem megy. Pedig szép volt az idő.
Szerencse, hogy sikerült ezt a firkálmányt megfejteni, mert ha például nem sikerült
volna, akkor bizony kiballagtunk volna a kofferokkal a kikötőbe, teljesen feleslegesen.
De így átprogramoztuk magunkat, hiszen Burgaszba minden fél órában megy
autóbusz a Napospartról.
A török kút melletti vendéglőben sült halat ebédeltünk, azután pedig már csak a
délutáni pihenés és a háziaktól való elbúcsúzás következett. Kicseréltük
értéktárgyainkat. A házinéni megkapta mosóporunk maradványát, ami nagy érték,
mert itt hiánycikk. Mi tőle egy saját eltevésű savanyúságot kaptunk, amely
paradicsomból, darált paprikából és különféle főszerekből állt.
Délután 4 óra tájban indultunk az autóbuszhoz, csomagokkal megrakva.
Még egy utolsót pihentünk a főtéren, ezeken a padokon. A főutca most is tele volt
ődöngő nyaralókkal. Azután átmentünk a görög városfalba vágott kijáraton, és ezzel
végleg elhagytuk Neszebárt, amely tíz napig igen kellemes otthonunk volt.
IV
HAZAFELÉ
Úgy utazunk, mint a bolgár köznép, azután úgy, mint az előkelő külföldiek. - Megtudjuk,
miért nem járt a hajó. - Érdekességek a MÁV belügyeiből.
A helyi busszal átmentünk a Napospartra, de most nem a végállomásig, hanem csak
az Eszperantó megállóig. Azt mondták, hogy ott kell átszállni a burgaszi autóbuszra.
Ezt nem egészen jól mondták. Lehet ugyan ott átszállni, de nem kell. Akinek a
miénknél több esze van, az elmegy a neszebári autóbusszal a végállomásig, és ott
száll át. A burgaszi távolsági járatnak is ott van a végállomása, és akinek szerencséje
van, az ott talán még ülőhelyet is kaphat.
Mi ezt nem tudtuk. Átszálltunk az Eszperantónál. Ott is van üvegketrece az
autóbuszvállalatnak, ahol megváltottuk a jegyet Burgaszba.
192
Kisvártatva megjött a busz, annyira zsúfoltan,hogy szerintünk már egy szardíniát sem
tudott volna felvenni. De tévedtünk. Még jónéhányan felkapaszkodtunk, és
mindenkinek sikerült betömedékelni magát a járgányba. Nekünk még az a
kellemesség is kijutott, hgy a kofferokkal. Hogy a csomagteret a közbeeső
állomásokon is ki lehet nyitni, az eszükbe sem jut.
Gyömöckölődve és fél lábon állva hagytuk el kellemes nyaralásunk színhelyét. A
helyzetből adódott, hogy nem nagyon tudtunk a vidékben gyönyörködni. Igaz, hogy
nem is volt min. Az út a tengerparttal párhuzamosan vezet, csak néha távolodik onnan
kissé el. A vidék lapos. A part felé itt is homokdűnék, sás és nád, de itt fürdésre
alkalmas helyek már nincsenek. Az út másik oldalán mezőgazdaság folyik. Többnyire
szőlőket láttunk, de szántóföldeket is. A falvak rendesek, de szegényesek. Az egyetlen
város, amelyen átmentünk, Pomorje, a buszból nézve jel-
193
legtelen kisvárosnak látszott. Sokan leszálltak ott, de még többen fel.
A messzeségből ezután csakhamar feltűntek Burgasz körvonalai, eleinte még csak a
nagy kikötői toronydaruk árnyképével. A városba kis házak és modern lakótelepek
között vezet az út. Azután a házak egyre jobban sűrűsödnek, végigmegyünk egy
partmenti nagy utcán, és megérkeztünk.
Az autóbuszállomás, a vasútállomás és a kikötő igen praktikusan egymás mellett van.
A kikötőt a toronydarukról, az állomás épületét padig az elmaradhatatlan óratoronyról
lehet megismerni. Az állomás előtti kis tér Vaszil Kolarov nevét viseli. Kis park,
csenevész fű, poros fák, rengeteg csúf bódé, ahol mindenfélét, még ennivalót is lehet
kapni.
Burgasz nem olyan nagy múltú város, mint Várna. Igaz, hogy ezt is a trákok alapították,
és ennek a városnak is volt görög, római, bizánci és török korszaka. Abban az időben
azonban a maláriától is gyakran sújtott Burgasz nyomorúságos kis hely volt. Amikor
1885-ben Bulgáriához került, lakosainak száma csak 6500 volt, ami egy fél Kőszegnek
felel meg. Ma 130 000 lakosa
194
van Burgasznak, ami elsősorban a város kedvező közlekedési helyzetének
köszönhető. A viszonylag fiatal város elsősorban mint átutazási vagy elosztóhely
nevezetes, bár egyesek szerint mindene megvan ahhoz, hogy önálló úticél lehessen.
Csak műemlékei nincsenek. Ezért is határoztunk ágy, hogy itt csak átutazunk, és
magát a várost csak futólag nézzük meg.
Ehhez elsősorban el kellett helyezni valahol a csomagokat, ami nem is volt egyszerű
dolog. Az állomás épületében, amely éppen olyan, csak kisebb, mint Várnáé,
csomagmegőrző nincs. Van azért ilyesmi is, amint arra csakhamar rájöttünk, csakhogy
nem az állomáson, hanem mellette egy másik házban. Úgy látszik, ez bolgár szokás.
Várnában is így volt. Kifigyeltük,hogy a csomagmegőrzőnek csak egy ablaka van, de
két külön sor áll hozzá, az egyik oldalon a betevők, a másikon a kivevők. Beálltunk a
betevőkébe. Ahogy ott álldogálunk, észrevesszük ám, hogy csak a másik sor mozog
előre, a mienk egy helyben áll. Hát ez mi? Megvan ám a magyarázata, csak olvasni
kell tudni. Ki van firkálva, hogy fél 4 és fél 6 között, amikor nagy az elutazó forgalom,
csak kiadás van, de beadás nincs. Akik ott áll-
195
nak a betevő sorban, azok ezt vagy nem tudják, vagy mindegy nekik, kivárják, úgyis
megszokták már a sorbaállást, akárcsak a szeretett oroszok.
Mi inkább kiültünk az állomás kis kertjébe, pálmafák árnyékába, és megvártuk, mikor
jön el a mi időnk. Addig saját készleteinkből megvacsoráztunk, bár vendéglő is van az
állomáson. Amikor megjött az ideje, minden sorbaállás nélkül megszabadultunk a
csomagoktól, és rövid sétára indultunk a városban.
Mindjárt az állomástól indul a város nagy reprezentatív főutcája, a Parvi Maj, sok üzlet-
tel, vendéglővel, kávéházzal. Ennek a Dimitrov térig terjedő szakaszán mentünk végig.
Kicsit üldögéltünk a Parizsszka komuna téren, majd a főutcával párhuzamos kisebb
utcákon keresztül visszamentünk a Kolarov térre. Innen a Liljana Dimitrova utcán,
szép vadgesztenyefasorok között vezet az út a városi parkba és a strandra.
A parkba vezető úton itt is áll egy olyan kalózhajó-féle, mint a Naposparton, de nem lát-
tunk benne semmi forgalmat, talán zárva is volt, Maga a park elég gondozott, de nem
olyan szép,
196
és sokkal kisebb, mint a várnai. A park és a strand elhelyezkedése ugyanolyan, mint
Várnában. Benéztünk a strandra is, de késő volt már, csak ilyen képet láttunk:
Már csak a legkitartóbb fürdőzők szivárogtak be a városba. Mi is ezt tettük. Az állomás
előtti kis parkban megettünk még egy virslit, azután kivettük csomagjainkat a
ruhatárból, bevonultunk az állomásra, és megkerestük a vonatunkat.
196
Este 8 óra felé járt ekkor az idő. A vonat indulásáig még van több mint egy óra.
A vonat azonban már bent van, és be is lehet szállni.
Két hosszú gyorsvonat áll az állomáson. Előttünk fél órával indul az egyik Varsóba.
Mellette a mienk, amely kettő kivételével csehszlovák háló- és fekhelyes kocsikból áll.
199
Végállomása Prága. A vonat elején van egy magyar és egy bolgár fekvőhelyes kocsi,
ezeknek a végállomása Budapest. Ezt a két kocsit beviszik Budapesten a Keleti
pályaudvarra. A hosszú vonat többi része Budapesten csak Zugló és Kőbánya-felső
állomásokon áll meg.
A prágai kocsik már csaknem teljesen megteltek hazafelé utazó cseh és szlovák
nyaralókkal, akik két vagy három hét alatt itt jól lebarnulva mennek vissza
hegyes-völgyes és jó
söréről híres hazájukba. A mi jegyünk a Budapest végállomású bolgár kocsiba szól. Ez
a kocsi még zárva van és sötét. Mellette a magyar; ebbe már be lehetne szállni, de
utasa még egy sincs.
— Nem is nagyon lesz, - mondja a kocsi magyar kalauza, akivel beszédbe
elegyedtünk. Hiszen vége van a szezonnak. Ez idén az utolsó előtti vonat Burgaszból
Budapestre és Prágába. Holnap megy az utolsó. Magyar utasok ilyenkor már nem
nagyon szoktak lenni.
Úgy látszik, a csehek vállalkozóbb kedvűek. De ilyenek a lengyelek is, az ő vonatjuk is
ugyancsak megtelt már. Megtudtuk a magyar kalauztól, hogy ő tulajdonképpen nem is
kalauz, hanem valamilyen magasabb rangú vasutas, osztályvezetői beosztásban a
Keleti pályaudvaron. Ilyenkor nyáron maszek alapon beosztást kérhetnek külföldre
járó magyar közvetlen kocsikba. Így került ide a mi magyar emberünk is, aki azért kérte
magát Bulgáriába, mert szereti a birkahúst, amiből itt ugyancsak kiveheti a részét.
Azután meg nyaral a tengerparton, és ezért még fizetnek is neki.
— Mert nem olyan nagy ám a mi fizetésünk, magyarázza. — Nekem például, aki
mégiscsak ve-
201
zető állásban vagyok, havi ötezer. A takarítónőknek meg hatezer. De ezért csak a
kocsikat kötelesek takarítani, ámde a WC-ket már nem, mert azért 600 Ft
egészségügyi pótlék járna, de ezt a pénzszűkében lévő MÁV megfizetni nem tudja.
Ezért olyanok a WC-k a magyar vonatokon, amilyenek.
— Nemcsak azok, mondjuk mi.
— Persze hogy nem. Mert takarító személyzet sincs. A MÁV már csak azokat a
kocsikat tudja rendesen takarítani, amelyek nyugatra mennek.
Lám, lám, gondoljuk. A nyugati kapitalista ellenségnek, annak igen. Annak jár a tiszta
kocsi. A keleti barátainknak már nem. Visszaemlékezünk arra, hogy mikor 20 évvel
ezelőtt Csehszlovákiában jártunk, már akkor feltűnt, hogy ott a vonatok milyen
koszosak. A mieink akkor még a belföldön is tiszták voltak. Mostanáig sikerült ezt az
elmaradásunkat behozni.
— Munkaerő kérdése az egész, — mondja beszélgető partnerünk. — Az pedig ennyi
pénzért nincs. A keleteurópai szocialista országok között már csak kettő van, ahol még
tisztességesen takarítják a vonatokat. Romániában és Lengyelországban. Ott még
kapnak erre embert.
202
Hát ez bizony furcsa agy kicsit. Minél szegényebb az ország, annál tisztábbak a
vonatjai? Beszélgető partnerünk folytatja:
— Lengyelországban egyszer elmentem megnézni, hogyan takarítják a mi kocsijainkat.
El kellett menni a varsói rendező pályaudvarra. Ott álltak a mi kocsijaink a 130.
vágányon, és ez még nem is volt az utolsó.
— No de most majd jobban tud fizetni a MÁV, hiszen alaposan felemelték a
viteldíjakat.
- No igen. Felemelni felemelték, de ebből a MÁV egy fillér hasznot nem lát. Amennyivel
most az utasok többet fizetnek, azt a MAV dotációban eddig is megkapta. A
drágulásnak az lesz az egyetlen eredménye, hogy ezentúl kevesebb lesz az utas.
— Számít erre a MÁV?
— Természetesen. A következő menetrendben már kb. 70 vonatpárral kevesebb
közlekedik majd, mint eddig.
Hát furcsa egy vállalat a MÁV, annyi bizonyos. Nem arra törekszik, hogy a forgalma
minél nagyobb, hanem arra, hogy minél kisebb legyen. Annak örül, ha kevesebb az
utas. Akkor gyorsan fel lehet szedni a síneket is, mint ahogy
203
a MÁV ezt nagy örömmel megteszi, ha csak a legkisebb alkalma is van rá.
Közben megjött a mi kocsink bolgár kalauza is. Kinyitja a kocsit, kivilágítja, és elhelyez
bennünket.
Egyedül vagyunk ketten nemcsak a fülkében, hanem az egész kocsiban is. A kalauztól
megtudjuk, hogy ez egész végig így lesz.
A lengyel vonat közben elment.
Indulás előtt negyedórával azután bezuhan a kocsinkba egy lengyel házaspár.
Varsóba mennek. No de akkor miért ezzel a vonattal és miért nem a valóival?
— Mert arról lemaradtunk, - mondják. Még pedig saját hibánkon kívül, a bolgárok miatt.
— Hogyhogy? — kérdezzük.
— Szozopolban üdültünk. Ma van üdülésünk utolsó napja. Autóbusszal akartunk
Burgaszba jönni, de hát az utolsó percben megtudtuk, hogy az autóbusz ma nem jár.
Ismerős a dolog. No de az autóbusz sem?
Nem bizony. Még pedig azért, mert ma a tengeren hadgyakorlatok folynak. Láttuk is
délelőtt igen messze, kint a tengeren a látóhatár közelében elvonulni az egész bolgár
hadiflottát. Lehetett az valami nyolc hadihajó is. Az apró kis
204
hajók ezüstösen csillogtak kint a messzeségben. Nem látszottak nagyobbnak az én
hajóimnál (Europabeste Schiffmodellsammlung, mint ahogyan Vaclav mondja). A
hadgyakorlat miatt a hadiflotta központjában, Szozopolban ma minden civil szárazföldi
és tengeri forgalmat megszüntettek. Ezért nem tudtunk mi sem hajóval jönni, és azért
tudtak lengyel útitársaink is csak egy későbbi autóbusszal jönni. Persze hogy lekésték
a vonatjukat. Még szerencséjük volt, hogy a jegyükkel ezen a vonaton is elmehettek,
és kaptak fekvőhelyet is. Ők persze nem tudták, hogy miért is ne kaphattak volna még
az utolsó percben is, hiszen üres az egész kocsi.
Közben teljesen besötétedett. Meggyújtották az állomás fényeit, azután vonatunk
másodpercnyi pontossággal elindult.
Harmadszor is megvacsoráztunk, majd eltettük magunkat holnapra.
Szeptember 15., szerda
Jól aludtunk, és mikor felébredtünk, már magasan állt a nap.
— Mi van? - kérdeztük. A menetrend szerint ugyanis már régesrégen Romániában
kellene járni.
205
Talán most is ugyanúgy csúsztunk át a határon, mint mikor jöttünk, úgy, hogy észre
sem vettük?
Majd elválik, gondoltuk. Mindjárt megtudjuk, milyen országban vagyunk, csak
valamiféle feliratot kellene valamin észrevenni. Nem is gondoltuk, hogy ez milyen
nehéz. Figyelni kezdtünk. Az állomások mellett olyan gyorsan robogtunk el, hogy
úgyszólván semmit nem láttuk belőlük. A házakon meg semmiféle felírást nem sikerült
felfedezni. Semmiféle utcatábla, reklám, cégtábla, hirdetmény, semmi.
Azután végre valamelyik villanypóznán megláttunk egy pillanatra egy táblát, valamiféle
számokkal és egy betűvel, de az a betű cirill betű volt.
Szóval még Bulgáriában vagyunk. A határon reggel ötkor kellett volna átmenni, most
meg fél 9 van.
Csak ezután futottunk be a bolgár határállomás, Rusze üvegtetős nagy pályaudvarára.
Jó négyórás késéssel. Pedig este pontosan indultunk. Hogy a vonat eddig mit csinált,
az rejtély.
Pedig a késés nem is volt elég nekik. Még megtetézték jó másfél órával. Ennyi ideig
206
ácsorogtunk ugyanis a bolgár határállomáson. Ez alatt a hosszú idő alatt semmi más
nem történt, mint hogy egy másik vágányra beérkezett ellenvonatunk Budapestről.
Magyar kalauzunk átment oda Budapestről jött kollégáival beszélgetni. Megtudtuk mi
is, hogy Budapesten nagy hőség van, és az is volt az egész idő alatt, amíg mi
Bulgáriában voltunk.
Azután az ellenvonat elment. Mi még nem. Az útleveleket közben lepecsételték, de
minden maradt a régiben. Nem tudtuk az időt másképpen eltölteni, mint hogy a nagy
állomást nézegettük. A feliratokból itt is nagyon nehéz lett volna megtudni, hol vagyunk.
Az állomás nevét ugyan kiírták, de mást már nem. Ilyesmi, hogy
FORGALMI IRODA
VÁRÓTEREM
ÉTTEREM
KIJÁRAT
A VÁGÁNYOKON ÁTJÁRNI TILOS
meg még az a sok minden, ami egy állomáson ki szokott írva lenni, az itt mind hiányzik.
Lehet, hogy a bolgárok kiírás nélkül is tudják mindezt, de az is lehet, hogy nem
érdemes nekik kiírni semmit, mert nem tudnak olvasni.
207
Végre elindultunk, még pedig abban az irányban, ahonnan jöttünk. Keresztülmentünk
Rusze külterületén, azután egy óriási vashídon. A Duna itt már jóval szélesebb, mint
nálunk. Ez a határ. A túlsó parton egy darabig elhanyagolt kukoricaföldek és
szemétdombok között megyünk, drótkerítés , magasfigyelő, nyomsáv, kutyás
határőrök és tiltó táblák társaságában. Románia nem jól mutatkozik be azok előtt, akik
innen lépnek a területére, de ezt szemmelláthatólag nem is tartja szükségesnek.
A gondozatlan prérin azután feltűnik egy igen csicsás határállomás, Giurgiu Nord.
Egymagában szomorkodik a kietlen tájon. A hófehér épület cifra ablakaival, csipkés
tornyaival inkább Csipkerózsika várkastélyára, nem pedig vasútállomásra emlékeztet.
A város főpályaudvarára nem megyünk be.
Nem azon az útvonalon megyünk, amelyen jöttünk. Bukarestet elkerüljük. Egy Videle
nevű érdektelen kis állomáson mellékvágányra tolva a menetrend szerint is egy óránál
többet veszteglünk, ki tudja, miért. De a nagy késésből valamit itt behoztunk.
A tájkép most órákhosszat csak kukoricaföldekből
208
áll és teljesen lapos. Craiova állomásán megállunk. Nagy állomás, ahol nem történik
semmi. Utána megint kukoricaföldek. Később közeledni kezdenek a hegyek. Követ-
kezik egy olyan állomás, amelynek magyar neve is van, pedig soha nem tartozott
Magyarországhoz. Szörénytornya a neve, románul Turnu Severin. Itt is sokáig
álldogálunk.
Most az út legszebb része következik. Átmegyünk a Vaskapun. Elérjük a Duna partját.
A folyó eleinte még jó széles, de később egyre jobban összeszűkül, beszorul a hegyek
közé és szaporodni kezdenek az erőmű távvezetékeinek tartó oszlopai. A hegyek
párában, a víz ezüstösen csillog. Ellenfényben látjuk, mert délután van már. A vasúti
pálya mélyen a hegy oldalába van vágva, a Duna mélyen alattunk folyik, megpillantjuk
a hatalmas duzzasztógátat, amelynek koronáján út vezet a túlsó partja, Jugoszláviába.
Ott a határőrök bódéja, és a nagy román címer. Forgalom úgyszólván semmi. Ezután
Orsova következik, amely valamikor a legdélibb magyar város volt. Megállunk, de a
városból nem látunk semmit. További utunk is hegyek között vezet.
A következő ismertebb hely Herkulesfürdő,
209
210
de ott nem álltunk meg. Szépek a hegyek, de maga a fürdőhely nem látszik.
Azután lassan elfogynak a hegyek. Kiérünk az Alföldre, amely már a mi alföldünk is.
Temesvár, Arad és a határ következik.
Már nagyon sokat behoztunk a késésből. Zugló állomáson a nagy vonatról
lekapcsolják a két budapesti kocsit és beviszik a Keleti pályaudvarra, így érkeztünk
haza.
Ez az utazás kettőnknek az összes közlekedési költségekkel, fagylaltokkal, kólákkal,
kávékkal, dinnye- és halevésekkel együtt belekerült nekünk napi 330 Ft-ba, és így
legolcsóbb utazásaink közé tartozik.
TARTALOMJEGYZÉK
I. Hogyan kerültünk Bulgáriába? ...... 3
Il.Várna.............................................11
Balcsik...................................32
III. Neszebar.....................................79
Szozopol..............................152
IV. Hazafelé....................................193
(1982)
top related