Tétel:Puskin: Anyegin

„Boldog, ki ifjan ifjúkort él, s érésidőben érni kezd!”Alexandr Szergejevics Puskin

Ez a megállapítás az Anyegin egyik tételmondata. Puskin remekműve az orosz társasági életben játszódik. Puskin saját kora és élete problémáira is keresi a választ regényében. Az ember nagyon ritkán érzi úgy, hogy elégedett a világgal. Elvágyódunk a múltba vagy a szebbnek vélt jövőbe, esetleg olyan szerepet játszunk a jelenben, ami nem őszinte.

A romantika az őt megelőző klasszicizmussal szembefordulva az érzelmekre helyezi a hangsúlyt és elvágyódik egy szebb világba, ahol az érzelmek vezethetnék az életet. A romantika kiábrándul a polgári társadalomból.

Alexandr Szergejevics Puskin (1799-1837) az orosz romantika legismertebb képviselője. Moszkvában született a XIX. század beköszöntekor főnemesi családban, ereiben etióp vér is csörgedezett. Fiatalként I. Sándor cár tisztviselő intézetében tanulhatott, itt tett szert műveltsége nagy százalékára. Száműzetésben járt Dél-Oroszországban, majd a dekabrista felkelés után I. Miklós udvari költővé akarta tenni. A szentpétervári társaság tagja lett, majd vesztét is ez okozta, amikor 1837-ben egy párbajban szerzett sérüléseibe belehalt.

Az Anyegint 7 évig írta, és saját élettapasztalataiból merített hozzá ihletet. A műfaja verses regény, ez a romantika jellemző műfaja. A romantika az epikát is lírává akarta formálni. Az Anyegin líra, mert érzelmekre épül, de egyben epika is, mert egy eseménysorozatot mesél el. Sajátos rímképletben, Anyegin-strófában íródott.

Puskin 4 főhőse az orosz, előkelő társadalmi élet tagja, 4 különböző jellem. A történetnek azonban van egy 5. főszereplője is, maga az író. A műnek újszerű szerkezete van. Nem úgy, mint a középkori szerzők esetében, Puskin úgy vél, hogy nem akar láthatatlan alkotó maradni, rendszeresen kiszól a történetből és megosztja személyes véleményét az olvasóval. Ismeri Lenszkij rajongó lelkesedését, Olga bájos ürességét, csodálja Tatjanát és kedveli a sokszor hozzá hasonló Anyegint.

Az események mozgatórugója a hősök pillanatnyi érzelmei és élethez való viszonya. A regény in medias res kezdéssel indul, Jevgenyij egy lovaskocsin zötyög a beteg nagybácsihoz „bájcsevegni, gyógyszert kínálni, szánva nézni.” Anyegin spleentől szenved, tudása felületes, a társasági élet megbecsült tagja, hajszolja az élvezeteket, de már kiégett és belefáradt a külsőségekbe.

„Már kihűlt s pihenni vágyik,megunta a világ zaját,A nők sem bűvölték sokáig,Udvarlásban már célt se lát.”

Ez evokál Byronra, aki a verses regény műfaját is megteremtette. Akárcsak Byron hősei, Anyegin is ebben a bágyadt és közömbös mélabúban szenved.

Puskin élesen bírálja az orosz társadalmat is, szerinte az felületes és az emberek csak a külsőségekre adnak. Belinszkij szerint az Anyegin az orosz élet enciklopédiája. Bár a mű középpontjában a szereplők önkeresése áll, a XIX. századi orosz életről is hiteles képet kaphatunk a verses regény olvasása közben. Puskin közbeszólásaiban benne vannak a mű megírásának 7 évében történt események és élettapasztalatok is. Ez teszi realisztikussá az amúgy romantikus alkotást.

A 4 főszereplő jellemén keresztül különböző embertípusokat ismertet meg velünk Puskin. Tatjana és Lenszkij igazi romantikus személyiségek. Tatjana az orosz irodalom első igazi élő női alakja Puskin saját szerelmének a tulajdonságaival felruházva. Művelt, érzékeny és nem fojtja el magában az érzelmeit. Amikor Anyegin Lenszkijjel belép a társaságába rögtön mély benyomást tesz a lányra. Tatjana tiszta, gyermeki szívvel szereti Anyeginba vetett álomképét, és felrúgva a társadalmi normákat, levelet ír az imádott férfinak.

„Én írok levelet magának -Kell több? Nem mond ez eleget?”

Történelmi pillanat ez. Anyegint, a felesleges ember típusát is kizökkenti az érzelmek nélküli spleenből.

„s szelíd lett lelke és meleg,S ártatlan álom lepte meg,”

Anyegin meglepődik, hogy még képes az érzelmekre. Most taktikázás nélkül, valóban úriemberként áll Tatjana elé. Anyegin legjobban a kötöttségtől és az unalomtól retteg, erre hivatkozik, amikor visszautasítja a lányt. Meg akarja védeni őt saját magától.

„Kínt hozna ránk a házasélet.Szerelmem bárhogy égne ma,Szokás kijózanítana.”

A műben két tragédia zajlik le. Az egyik fizikai értelemben vett esemény, Lenszkij és Anyegin párbaja, ami az emberi ostobaságból fakadt és gyilkossággal végződött. Lenszkij romantikusan szereti a felületes, sekélyes Olgát, akiből hiányoznak az igazi, mély érzések. Tatjana névnapi ünnepségén Anyegin flörtölni kezd Olgával, és Lenszkij férfiúi büszkesége legyőzi a józan eszét. Anyegin akarata ellenére lelövi barátját.

„Anyegin szívét kín hasítja,Csak nézi Lenszkijt gyászosanS a pisztolyt görcsösen szorítja.Zareckij szól: „No, vége van!”Vége! Megreng a szörnyű szóra.”

Ez evokál Bánk bánra: „Vége!...De ne tapsolj, hazám! Íme, reszket a bosszúálló.”

Az események felgyorsulnak, Anyegin elutazik. Amíg ő távol van, Tatjana Anyegin írásait olvasva még inkább szerelmes lesz. A kezdeti fellángolás valódi szerelemmé alakul, mert az álomkép Anyegin személyiségéről kezd testet ölteni, beigazolódik.

A társadalom érzelem ellenes törvényei Tatjanát érdekházasságba kényszerítik. A férj nevét nem tudjuk meg a műből. Tatjana most már maszkot visel és szerepet játszik, a pétervári társaság ünnepelt csillaga lesz, de szívében hű marad első szerelméhez.

A második tragédia ezek után következik be. Ez a szereplőkön belül játszódik, érzelmekről szól. Tatjana Szentpéterváron váratlanul újból találkozik Anyeginnal.

„Jevgenyij egyet lát; Tatjanát,Nem azt a kis bátortalant, Vidékük egyszerű leányát,Szegény, szerelmes szótalant,A hűvös hercegnőt csodálja.”

A férfit ekkorra már teljesen hatalmába kerítették az érzelmei, ő maga sem ismer magára, amikor egy férjes asszonynak ír könyörgő szerelmes levelet. A levélírás egy visszatérő motívum a regényben, a korlátok áttörését szimbolizálja. (Csongor és Tünde: Lelépés a 4., „nem létező” útra)

„Szívemmel szállni szembeNincs több erőm már, lankadok!”

Megfordulnak az erőviszonyok, Anyegin elvesztette férfiúi büszkeségét és méltóságteljes nyugalmát, amivel elnyerte Tatjana szerelmét. Céltalanul fut a nő után, felkeresi őt otthonában. Most ő az, aki felrúgja a társadalmi normákat. Amikor kettesben találkoznak, Tatjana kibújik „hűvös bálkirálynői” szerepéből és elmondja Anyeginnek a fájó igazságot:

„Inkább tűrném érzéshiányát,Szavát, mely érdes volt s rideg,Kioktató hangjának élét,Mint ezt a sértő szenvedélyét,A leveleket s könnyeket.”

Tatjana nem esik bele Anna Karenina hibájába, a pillanatnyi érzelmeit már nem hajkurássza ostobán.

A regénynek ebben a feszültséggel teli pillanatban lesz vége. Puskin írja a befejezést és levonja a végkövetkeztetést. Igazi drámát írt, mégsem nevezném a zárást tragikusnak, mert az utolsó sorokban ott rajlik az újrakezdés gondolata. A remény nem halt meg, az élet, a könyörtelen malom kereke forog tovább.

„Boldog ki serlegét fenékigNem hajtja fel élet-torán,Otthagyja ünnepét korán,Regényét nem forgatja végig,S megválik tőle könnyedén,Mint Anyegintól válok én.”

Evokál: „Kéjt veszt ki sok kéjt szórakozva kerget,Csak szerénynek nem hoz vágya kínt.” Vörösmarty: Merengőhöz

Puskin valódi, maradandó értéket alkotott formailag és tartalmilag is az Anyeginnel, mert olyan kérdésekre és konfliktusokra keresi a választ, amik sok emberben kimondatlanul ott rejtőznek.