az 1. budakalászi találkozó anyaga 2000 - magyar kollégium · ták az egyházak társadalmi...

*

1

1. Füzet Az I. Budakalászi Fórumra jelentkezett civil szervezetek adatai (2000.) 2. Füzet A Fórumon elhangzottak szerkesztett, rövidített jegyzőkönyve (2001.)

2. Füzet

*

2

Szerkesztette: Guther M. Ilona

Lektorálta: Romhányi András

Halász Péter

Magyar Művelődési Intézet

2001.

*

3

I. BUDAKALÁSZI TALÁLKOZÓ

A Fórumon elhangzottak szerkesztett, rövidített jegyzőkönyve

*

5

Bevezetés

Kedves Olvasó!

Dokumentumot tart a kezében. Egy nagy lehetőségeket magában rejtő tanácskozás anyagát.

A magyar államiság millenniumának évében leült tanács-kozni Budakalászon mintegy nyolcvan magyar ember. Olyan szakemberek, akik kisebbségben élnek, s fontosnak tartják a nemzeti kultúra megőrzését és ezért motorjai valamely civil szer-vezetnek.

Két napon keresztül arról beszélgettek, vitatkoztak, hogy mik a közös problémák és ezek megoldására hogyan tudnának szövetkezni. Tanultak egymás hibáiból és eredményeiből. Ötlet ötletet szült s a résztvevők lelkileg-szellemileg feltöltődve mentek haza – folytatni a küzdelmet. De ígéretet tettek egymásnak: jövőre ismét találkozunk!

A szervezők: a Magyar Kollégium, a Magyar Művelődési In-tézet valamint a Pest Megyei Közművelődési és Információs Köz-pont munkatársai úgy tervezik, hogy ezután minden évben meg-rendezik a Budakalászi Találkozót, mindaddig, amíg szükség van rá (és ameddig pénzt tudnak szerezni hozzá). Egyre jobban elpoli-tizálódó világunkban, különösen a kisebbségben élők számára a civil szervezetek jelentik a kapaszkodót, a cselekvési lehetőséget, – s a reményt. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy a nemzet napszámosai találkozzanak egymással, és erőt merítsenek egy-másból.

Köszönet azoknak, akik felismerték ennek jelentőségét és erkölcsileg, anyagilag támogatták a rendezvényt.

Köszönet azoknak, akik nap, mint nap állnak a vártán és helytállnak.

*

6

Tompa László ezt írja Lófürösztés című versében:

„S én nem tudom a sorsot, mit tartogat még ezutánra? E végzetes ég alatt lesz-e még öröm? De tudok annyit, hogy ha öröm helyett Tüzes mennykövek szakadnak is itt le, - Míg gyászosan évek százai húznak el - Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan: Itt fognak élni örökké, - hogy Imre szorítja, Áron pedig… Áron pedig nem hagyja magát!”

A Budakalászi Találkozó azoknak segít, akik „szorítják”, és

akik „nem hagyják magukat”. Hát, ne hagyjuk!

Romhányi András

A tanácskozás résztvevői

*

7

A Fórum szervezői � Magyar Kollégium � Magyar Művelődési Intézet � Pest Megyei Közművelődési Információs Központ

Az I. Budakalászi Fórum támogatói ❍ Budakalászi Faluház ❍ Budapest XIX. Kerületi Önkormányzata (Kispest) ❍ Határon Túli Magyarok Hivatala ❍ Magyar Kollégium Alapítvány ❍ Nemzeti Kulturális Alapprogram ❍ Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ❍ Pest Megyei Közgyűlés

A Fórumon képviselt civil szervezetek SZLOVÁKIA (Felvidék) 1. Majláth Kör – Királyhelmec 2. Palóc Társaság – Ipolyvarbó 3. Polgári Kezdeményezések Klubja – Királyhelmec 4. Rosarium – Rozsnyói Magyar Közművelődési Intézet – Rozsnyó 5. Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csema-

dok) Érsekújvár Területi Választmánya – Érsekújvár 6. Csemadok Kassa környéke Területi Választmánya – Szepsi

*

8

UKRAJNA (Kárpátalja) 1. Hollósy Simon Kör – Técső 2. Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete - Beregszász 3. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszász Járási Szervezete 4. Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma – Beregszász HORVÁTORSZÁG 1. Népkör Magyar Kultúr Egyesület – Eszék VAJDASÁG (Délvidék) 1. Délibáb Hagyományápoló és Természetbarát Kör – Szaján 2. Dózsa György Magyar Művelődési Központ – Bajmok 3. Felsőhegyi Olvasókör – Felsőhegy 4. Petőfi Művelődési Egyesület – Nagybecskerek 5. Petőfi Sándor Magyar Kulturális Kör – Óbecse 6. Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület – Temerin 7. Vadvirág Hagyományápoló Kör – Ada 8. Vajdasági Magyar Folklórközpont – Szabadka ROMÁNIA (Erdély) 1. Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért – Kolozsvár 2. András Alapítvány – Csíkszereda 3. Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület – Brassó 4. Arany János Művelődési Egyesület – Nagyszalonta 5. Báthory István Alapítvány – Szilágysomlyó 6. Benedek Elek Tanítóképző – Székelyudvarhely 7. Beszterce Művelődési Alapítvány – Beszterce 8. Bethlen Kollégium Baráti Társaság – Nagyenyed 9. Bibliofil Alapítvány Művelődési Egyesület – Székelyudvarhely 10. Bocskai István Művelődési Egyesület – Nyárádszereda 11. Bolyai Társaság – Kolozsvár 12. Domokos Pál Péter Alapítvány – Csíkszereda 13. Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár 14. Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Dési Fiókja – Dés 15. Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei Szervezete –

Marosvásárhely 16. Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Vajdahunyadi Szervezete –

Vajdahunyad 17. Fakultatív Magyar Nyelvű Oktatás – Óradna 18. Firtos Művelődési Egylet – Korond 19. Gaudeamus Alapítvány – Segesvár 20. Gábor Áron Kulturális Alapítvány – Bereck 21. Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület – Sepsiszent-

györgy

*

9

22. Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány – Kolozsvár 23. Hollósy Simon Művelődési Egylet – Máramarossziget 24. Human Reform Alapítvány – Székelyudvarhely 25. Jakab Antal Tanulmányi Ház – Csíkszereda 26. Kemény Zsigmond Társaság – Marosvásárhely 27. Kémerért Alapítvány - Kémer 28. Kölcsey Egyesület – Arad 29. Kölcsey Kör - Szatmárnémeti 30. Krasznáért Alapítvány – Kraszna 31. Kriza János Néprajzi Társaság – Kolozsvár 32. Lyceum Alapítvány – Kolozsvár 33. Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) 34. Medgyesi Református Egyház Gyülekezeti és Szórvány Központ –

Medgyes 35. Minimum Party Társaság (Kolozsvári MADISZ) – Kolozsvár 36. Ormos Zsigmond Közművelődési Társaság – Temesvár 37. Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság – Nagyvá-

rad 38. Petőfi Művelődési Társaság – Bukarest 39. Petőfi Társaság – Torda 40. Petrőczy Kata Szidónia Közművelődési Egyesület – Marosludas 41. Pro Libris Könyvtári Egyesület – Csíkszereda 42. Pro Philosophia Alapítvány – Kolozsvár 43. Romániai Magyar Népművészeti Szövetség – Székelyudvarhely 44. Romániai Magyar Táncszövetség – Csíkszereda 45. Sáromberki Ifjúsági Keresztyén Egyesület – Sáromberke 46. Seprődi János Művelődési Egyesület – Kibéd 47. Sikerkulcs Alapítvány – Székelyudvarhely 48. Sipos Domokos Művelődési Egyesület – Dicsőszentmárton 49. Szórvány Alapítvány – Temesvár 50. Téka Művelődési Alapítvány – Szamosújvár 51. Teleki Oktatási Központ (Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége) –

Szováta 52. Temesvári Magyar Nőszövetség – Temesvár 53. Teodidaktos Humanitárius Alapítvány – Kolozsvár 54. Wesselényi Művelődési Egylet – Makfalva

��

*

10

�� A Fórum anyagát hangszalagra vettük, kiadványunk ennek alap-ján készült. Nem nevezhető a szó szoros értelmében vett jegyző-könyvnek, mert a hozzászólásokat nem szó szerint, nem teljes ter-jedelmükben és három-négy esetben nem elhangzásuk sorrendjé-ben idézi. Célunk az volt, hogy a szerkesztett kötet hűen adja vissza a ta-nácskozás gondolatait, hangulatát, de jól olvasható is legyen. En-nek érdekében helyenként benne hagytuk az élőbeszéd apróbb hibáit, ugyanakkor a gördülékenység érdekében - bár kis mérték-ben, de - belejavítottunk a szövegbe. A tárgyalt témák szempontjából érdektelen hanganyagot, a szerve-zési és technikai kérdésekre vonatkozókat, a közbeszólásokat, valamint a Felhívás vitáját kihagytuk. Azok a hozzászólások sem kerültek be a kötetbe, melyek esetében nem tudtuk azonosítani a felszólalót, mert nem mondta be a nevét és a szövegből sem derült ki az identitása. A problémakörök tárgyalása során nem mindenki tartotta magát szigorúan az épp terítéken lévő témához. A hozzászólások néha csapongóak, mint maga az élet. Mindenki azt mondta el, ami a legnagyobb gondja vagy öröme, illetve ami a másikéról neki eszébe jutott. Nem a megfogalmazások pontossága, árnyaltsága a jellem-ző, a szavak sokszor nehezen tűnnek fel, darabosan, súlyosan, mint maga a gond, mely felszínre hozta őket.

��

*

11

Köszöntők Tisztelt tanácskozás, kedves barátaim!

A konferenciáknak is - akárcsak a könyveknek és általá-ban minden műnek - megvan a maguk sorsa. Különösen alakult a sorsa ennek a tanácskozásnak is. Balsors és jószerencse között szerveztük meg. Balsors kísért minket olyan értelemben, hogy akárhová tettük az időpontját, mindenhol jelentős kárpát-medencei magyar rendezvények, tanácskozások voltak és vannak. Kiderült, itt olyan zsúfolt az élet, hogy igazából nagyon nehéz megfelelő időpontot találni. Emiatt van az, hogy most 74 szervezet képviseletében vannak itt önök, de lehetnénk jóval többen is. Hi-szen van bőven olyan szervezet a Kárpát-medencében, amely eredményt tud felmutatni, és amelynek - munkájára alapozva - itt volna a helye.

Jószerencse az volt, hogy hárman szervezők úgy találtunk egymásra, amit előre megfontolt és kigondolt szándékkal sem lehetett volna ilyen jól összehozni. Mert az, hogy egy országos intézmény: a Magyar Művelődési Intézet; egy kárpát-medencei feladatot felvállaló civil szervezet: a Magyar Kollégium; és egy, az ország központi megyéjének önkormányzata: Közművelődési In-formációs Központja ilyen eredményesen együttműködjön - jelké-pezi is azt, hogy a civil szférának mi lehet az a három lába, sze-rencsés esetben három oszlopa, amelyre megnyugtató módon építkezhet. Állam, önkormányzat és civil szervezet. Ez jelképezi azt, hogy a civil szféra hogyan tud eredményesen működni.

Halász Péter a Magyar Művelődési Intézet munkatársa,

Budapest

Köszöntők

12

Bakos István a Bethlen Gábor Alapítvány elnö-ke, a Nemzeti Könyvkiadó főosz-tályvezetője – Budapest A civil szervezetek, civil szerveződé-sek működésének egyik legfontosabb alapja, biztosítéka a folyamatos kap-csolatteremtés és egymás erősítése, hiszen ebben a térségben, a volt szocialista országok területén rend-kívül gyenge és esendő még a civil társadalom.

Köszönet a szervezőknek a tanácskozás megrendezéséért, és azért, hogy három napon át módot és alkalmat nyújt arra, hogy közösen hányjuk-vessük meg sorsunkat: mit értünk el eddig és milyen lehetősé-gek kínálkoznak a jövőben.

Meggyőződésem, hogy civil szervezetek nélkül, ezek gyarapodá-sa, erősödése, közéleti befolyása nélkül sem Magyarországon nem hódíthat tért a polgári demokrácia, sem a magyar nemzetiségi törekvé-sek a határon túl. Nem véletlen, hogy a diktatúrák, az önkényuralmi rendszerek nem tűrték el a civil szervezeteket, a pártokat és korlátoz-ták az egyházak társadalmi szerep-vállalását.

Magyarországon 1948 után fölszámolták a civil szervezeteket, de az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kibontakozásához, a magyar ifjúság és a magyar társadalom újraszerveződéséhez a civil tár-sadalom, a civil mozgalmak teremtettek alapot. A környező országokban súlyosabb volt a helyzet, hiszen a civil szervezetek megszüntetése, az egyházak korlátozása gyakorlatilag a magyar közösségek létét veszélyez-tette. Nem véletlen, hogy az egyházak környékén születhettek újra a ha-táron túli civil szerveződések.

Kezdetben, 15-20 évvel ezelőtt vala a sötétség, ahogyan a Könyv-ben is írva vagyon. És Aczél György szelleme lebegett a vizek felett. Akkor, amikor a civil szféra - Magyarország, az egész Kárpát-medence és Közép-Európa keleti részének civil szférája - be volt tiltva, romokban hevert. Mégis, a nyolcvanas évek elején, nagyon nehéz körülmények között, a magyar szellemi élet vezetőinek kemény munkája eredményeként létrejött a Bethlen Gábor Alapít-vány, mely megpróbálta felvállalni mindazt, amit ma a Határon Túli Magyarok Hivatala, a minisztériu-mok Határon Túli Magyarok Főosztályai, az Illyés Közalapít-vány, az Új Kézfogás Közalapít-vány, a Mocsáry Lajos Közalapít-vány, az Erdélyi Szövetség, a Rá-kóczi Szövetség és sok más intéz-mény és szervezet tesz. Minden-nek az ős-csírája, ős-sejtje a Beth-len Gábor Alapítvány volt, mely-nek egyik létrehozója Bakos Ist-ván, aki 1999 novembere óta az Alapítvány elnöke. Kicsit jelképes is, hogy őt kértük meg a mai kon-ferencia megnyitására.

Halász Péter

Köszöntők

13

A Bethlen Gábor Alapítványt annak idején a magyar társadalom színe-java kezdeményezte, 65 aláírással indítottuk. Rendkívül nehéz volt megszerezni az aláírásokat, hiszen arra törekedtünk, hogy a hatalom által elismert, több esetben Kossuth-díjjal, Állami Díjakkal kitüntetett személyiséget állítsunk a Bethlen Gábor Alapítvány mellé, melynek el-sődleges célja a határon túli magyarok érdekeinek képviselete a magyar-országi hivatalos szervek előtt, továbbá támogatásuk, segélyezésük, va-lamint képviselőik érdemeinek felmutatása.

Az Alapítvány hozta fel, szinte a feledés homályából Márton Áron püspök úr emlékezetét azzal, hogy Márton Áron Emlékérmet létesítet-tünk, mellyel azokat az erkölcsi nagyságokat, és olyan kulturális érdek-védelmi szolgálatokat kívántunk jutalmazni, akik a külhoni magyarság érdekében - akár Magyarországon, akár a nagyvilágban - sokat tettek. Ezzel a kitüntetéssel elsődlegesen azt kívántuk honorálni, hogy a nyugati magyarság annakidején több erőt, energiát, pénzt áldozott a határokon túli magyarságra, mint a magyar kormányzat. Szégyelltük magunkat, hogy Magyarországnak ilyen kormánya van, de büszkék voltunk arra, hogy Nyugaton működik a magyar szolidaritás, és ez táplálni tudja, pó-tolni igyekszik azt is, amit a magyar állam elmulasztott.

A Világszövetségben annak idején rászántuk magunkat, hogy a Kárpát-medence társadalmi, kulturális, egyházi szervezeteinek feltérké-pezése után, 1995-ben a nyugati magyarság szervezeteit is feltérképez-zük. Az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem képviseletében itt jelen lévő Kovács Andor állított össze az európai magyar szervezetekről két kötetet.

A civil szervezetek létének és működésének alapja az, hogy le-gyen megfogható célkitűzésük. Lehetőleg olyan programok, amelyek hiá-nyokat is pótolnak. Ezekhez a programokhoz ötletadó, szervező szemé-lyek, támogatók közreműködők kellenek, fórum kell. Olyan vitafórum, mint ez a konferencia. És természetesen, kell az is, hogy az eredmények-nek nyilvánossága legyen.

A határon túli személyiségek és szervezetek számára ezt a nyil-vánosságot a Bethlen Gábor Alapítvány kitüntetésekkel igyekszik biztosí-tani: Bethlen Gábor Díjjal, Márton Áron Emlékéremmel, Tamási Áron Díjjal, vagy más formában. Olyan személyiségeket díjazunk, akik értéket teremtettek, ezzel újra táptalajt adva az általuk kezdeményezett törekvé-seknek, ösztönözve azokat, akik a határon túli magyarság érdekében cselekszenek, élnek és munkálkodnak.

��

Köszöntők

14

Krizsovenszky Lajos Pest Megye Önkormányzatának alelnöke

Meleg szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket abból az alka-lomból, hogy Pest Megye Önkormányzata és Képviselő Testülete abban a megtisztelő helyzetben van, hogy támogathat egy olyan fontos eseményt, mint ez a mostani. A szakmai fórumok a megye önkormányzatának azért is fontosak, mert az átalakulások, a közigazgatási reform kezdetén keresi azokat a feladatokat, csomópontokat, amelyek révén koordinatív szere-peket tölthet be. A feladatvállalások sokasága mellett nagyon fontos, hogy olyanfajta összhangot teremtsen meg az önkormányzat, azokat a lehetőségeket is biztosítsa, amelyek révén ilyen és ehhez hasonló esemé-nyek jöjjenek létre.

A megyei önkormányzat felismerte: a nyitás az egyetlen mód, hogy a határon túli magyarság jelenlegi helyzetében megtalálja a lehető-ségeket a különböző kapcsolatok megteremtésére. Tudatos vállalással és programkészítéssel - a megyei információs központ és a külügyi bizottság segítségével - a megyék közötti szervezeteknek igazgatási és tartalmi feladatokkal átitatott együttműködési megállapodásait hoztuk és hozzuk létre a miénkkel a közeljövőben is. Prioritást a határon túli magyarság élvez, de ugyanúgy foglalkozunk kapcsolatokkal a nyugat-európai orszá-gok irányában is. Tesszük ezt abból a meggondolásból is, hogy Magyar-ország hamarosan az Európai Unióhoz csatlakozik.

Fel kell vetnünk azt a kérdést, hogy a csatlakozás révén mit vár el tőlünk az Európai Unió? Halkan, de hangsúlyosan szeretném megje-gyezni, hogy a magyar néptől mindig elvártak valamit. Ezért azt mondom, az elvárások helyett nekünk kész, határozott, a magyar művelődés gyö-kereit mindenképpen megőrző és a gyökerekre építkező, hagyománytisz-telő és a mai kornak megfelelő közművelődési, közoktatási, kulturális és művelődési életet kell bevinnünk Európába. A magyar nép be tud fogadni más kultúrákat, de elvárjuk, hogy egyenrangú módon, sajátos magyar-ságunknak megfelelő kultúránkkal együtt fogadjon be Európa, még ak-kor is, ha a posztmodern és a posztavantgárd divata a magyarság számá-ra, összességében, a művelődési életben nem igazán kedvező.

Magyarországon a közelmúlt történetében volt olyan időszak, amikor a valóságot nem lehetett leírni. Az igazi rendszerváltás pontosan akkor következett be, amikor az egyesületi törvényt létrehozták. Erről már elfeledkezünk. De most, amikor közel vagyunk a rendszerváltás tízéves évfordulójához, méltóképpen meg kell emlékeznünk azokról, akik még az elmúlt időszakban vették ezt a bátorságot. Azokról, akikben győ-zött a tisztességesebb emberség és a magyarság iránti féltés az internaci-onalista eszmékkel szemben. Akik merték vállalni annak kockázatát,

Köszöntők

15

hogy törvényes alapon teremtsék meg a lehetőséget azon civil szerveződé-sek számára, amelyek révén ma önök - és remélhetőleg egyre több civil, egyházi és társadalmi szervezet - hatékonyan tud működni és együttmű-ködni fórumok és szakmai keretek között.

A közelmúltban rendeztünk Pest megyében egy nagy fórumot, melyre meghívtuk az Országgyűlés társadalmi szervezeteket támogató parlamenti bizottságát. Éppen azért, hogy a civil szerveződéseknek hang-súlyozottabb, jogbiztosabb, financiális feltételeket is biztosító jogrendisé-get és olyan jogszabályi kereteket hozó parlamenti döntés előkészítését kérjük, amelynek révén ezek a fórumok a közeljövőben határozottan fel tudják mérni és megjeleníteni, hogy milyen feladatokat és milyen mér-tékben vállalnak át az államtól.

Akkor, amikor az önkormányzatok felismerik, hogy a közigazga-tás átszervezésével igazából teret kell nyitni a különböző szerveződések-nek, akkor mindenképpen fontos hangoztatni és hangsúlyozni azt a mó-dot is, amely révén a megyei önkormányzat segítheti ezeket a nagyon kívánt társadalmi folyamatokat. Ezt elsősorban a közművelődési, közok-tatási koncepciónak egy egész megyére kiható rendszerében tudja meg-valósítani, hozzárendelve a megyei területfejlesztési tanácsok által bizto-sított olyan anyagi eszközöket, amelyek révén a területek kulturális és művelődési fölemelkedését tudja segíteni. Természetesen, vannak más eszközök és más módok is. Az, hogy a mi irodánk ebben a folyamatban részt vett, ez is egyik eszköze annak, hogy önök együtt lehessenek és tanácskozhassanak valamennyi magyar érdekében.

A magyarság nagyon sok és nagyon nagy élményeket megért nép. Voltak benne tragikus élmények, és voltak benne jó élmények. Szellemi gyökereink nem ma keletkeztek, a magyar művelődésnek évezredes gyö-kerei vannak. E gondolatok jegyében köszöntöm önöket. Köszöntöm a házigazda polgármester urat, aki ebben a nagyon szép faluházban helyet adott az önök munkájának. És engedjék meg, hogy az elnökség nevében alkotó, erős, jó munkát kívánjak azért, hogy elvihessék a határon kívüli népeknek és a határon túli magyarságnak az egy nemzethez való tartozás és az egy közös kultúrához való tartozás élményét.

��

Köszöntők

16

Földiák András a Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Budapest

Kedves barátaim! Örömmel és tisztelettel köszöntök mindenkit. Megkülönböztetett örömmel azokat, akikkel volt már közös munkánk, mint például négy nappal ezelőtt Nagybecskereken, ahol népművészeti kiállításunk nyílt. Az örömön kívül bánatomnak is hadd adjak hangot: sajnos, a hazai sajtó nem minden esetben áll a helyzet magaslatán. A mai tanácskozásunkról az jelent meg, hogy első alkalommal van ilyen fórum. Nem első alkalommal van, ahogy ezt Halász Péter már mondta az imént. Azért utalok a sajtó hibáira, mert némileg a sajtó is tehet arról, hogy nem tudjuk, milyen hallatlan érték van a kezünkben. Közösen, a mi tulajdonunkban hallatlan értékei vannak a magyar művelődésnek, ami nem nagyon derül ki, ha a televíziót nézzük, ha az újságot olvassuk. Most nem sorolnék hosszú statisztikai adatokat állításom bizonyítására, csak néhány adalékot mondanék.

Magyarországon 300 olyan néptánccsoportunk van, amelyek bármilyen nemzetközi összehasonlításban megállják a helyüket, bármely nemzetközi fesztiválon méltón képviselhetik kultúránkat. Ebből összesen négy a profi, azaz hivatásos együttes, a többi amatőr! Ugyanez a helyzet a kórusoknál is, melyekből körülbelül 200 van. Sajnos, azt senki nem tud-ja, még hozzávetőlegesen sem, hogy a Kárpát-medencében hány magyar néptáncegyüttes vagy kórus van. Ilyen adatot én sem tudok mondani. Pedig mennyire jó lenne, ha tudnánk!

Most a Millennium egyik jeles eseményeként zajlik a Kultúrával a Nyugat Kapujában című nagyméretű rendezvénysorozat. Senki nem hiszi el, politikus és felelős ember, maguk a meghirdetők se gondolták, hogy ilyen sokan jelentkeznek, ennyi csodálatos műsort lehet látni a bemuta-tókon. Csak az ifjúsági néptánc-verseny reggeltől estig tartott. Van olyan énekkari versenyünk, melynek lebonyolításához csak a fővárosban, csak egyetlen szakágban két napra volt szükség. Hallatlanul sok érték jön felszínre. Ennek a nagylélegzetű rendezvénysorozatnak a csúcsa, a gálája 2001. augusztus 20-án lesz a Várban, az Intézetünk szervezésében.

Ezekről az értékeinkről, sajnos, nem tudunk eleget, nem va-gyunk rá eléggé büszkék. Annyit beszélünk manapság az európai csatla-kozásról, arról, hogy haladunk Európa felé, fölzárkózunk és ehhez hason-lókat… Eközben mindig csak arra figyelünk, amiben nyugaton hozzánk képest fejlettebbek. Természetesen, sok mindenben fejlettebbek, mint mi, de azért vannak olyan dolgok, amikben mi is vagyunk hozzájuk mérhető szinten vagy adott esetben fejlettebbek is. Az egyik ilyen terület a kultú-ra, és ezen belül a közművelődés, az a sokszínű, értékhordozó tevékeny-ség, ami Magyarországon, a Kárpát-medencében zajlik. Azt gondolom, hogy ebben nem sokan kelhetnek versenyre velünk.

Köszöntők

17

A Magyar Művelődési Intézet alapító okiratában lévő feladatok közül az első és a legfontosabb feladat az, hogy tudjuk, mi történik a magyar művelődésben. Jelenti ez az eredmények, értékek ismeretét, ke-zelését, áttekintését, veszélyeztetettségének jelzését. Tisztában kell len-nünk egyrészt az egész közművelődés helyzetével, általában véve, más-részt pedig ezen belül az ágazatok állapotával. Nagyon sok ágazat van, ezek számát nehéz megmondani, mert egy-egy főbb ágazat legyezőszerű-en bomlik több más ágazatra, és nézőpont kérdése, hogy miként csopor-tosítjuk. A lényeg, hogy tudjuk, mi történik ezek jogi, gazdasági, statisz-tikai és mindenféle összefüggésével együtt.

Másik leghangsúlyosabb feladatunk a szakemberképzés - az ága-zatokon belül - a közművelődés egészében. Ide tartoznak az amatőr mű-vészetek is. Ezen a fórumon szó fog esni képzési ügyekről is. Egyik leg-fontosabb közös feladatunk lenne az, hogy egy-egy képzésünket a hatá-ron túlra is kiterjesszük, lehetőleg bizonyítvánnyal együtt. De ha csak szakismeretet adhatunk, érvényesíthető bizonyítvány nélkül, az is jó.

Következő feladatunk szakmai kiadványok megjelentetése. Hál’ Istennek! - erre az utóbbi időben volt pénzünk, több rangos szakköny-vünk jelent meg az elmúlt hónapokban. Ezek jegyzékét közzé szoktuk tenni a Szín folyóiratunkban, bibliográfiában és ajánló lapokon, melyek könyvtárunkban mindig vannak. Ezekből meg lehet tudni, hogy mi vásá-rolható tőlünk. Ez is olyan terület, mint a képzés, amiben jó lehetőség van az együttműködésre. Van rá mód, hogy néhány kiadványt közössé tegyük, persze, ez megint anyagi kérdés is.

Legújabb tevékenységi területünk a közművelődési információs rendszer létrehozása, gondozása, kezelése. Határainkon belül épül ez az információs hálózat, a neve MMHÍR (Magyar Művelődési Hálózat Infor-mációs Rendszere). Ez kicsiben olyan, mint az Internet nagyban. Mintegy száz művelődési intézmény már most rajta van. Ha benn van valaki a hálózatban ezek között könnyű az átjárás, az intézetről klikkel az Al-mássy térre vagy a Nagykanizsai Művelődési Házra, arra, ami érdekli. Információs kapcsolataink révén sok mindent tudunk a határon kívüli közművelődési eseményekről is. Tudom, hogy Erdélyben is működik információs rendszer.

Jó lenne olyan tájékoztatási hálózatot felépíteni, hogy előbb-utóbb naprakészen tudni lehessen, mi történik magyar közművelődési vonatkozásban az egész Kárpát-medencében, azaz hol, milyen szavaló-versenyek, fesztiválok, találkozók lesznek. Aztán jó lenne ezt a hálózatot nemzetközileg bővíteni, hogy azt is meg tudjuk nézni, mikor és hol van magyar rendezvény Franciaországban vagy bárhol a világon. Technikai-lag ez ma már könnyen megoldható feladat lenne. Sajnos, megint a pénzbe ütközünk, mert az információs szervezés nagyon sok pénzt igé-nyel, a géptől elkezdve a szakemberekig.

Köszöntők

18

Ötödik és utolsó tevékenységi területünk a rendezvények szerve-zése. Talán erről vagyunk leginkább ismertek. Jobban örülnék, ha a jövőben nem a rendezvény kapná a főszerepet az Intézet munkájában. Mert nem az a fontos, hogy mi legyünk a Kárpát-medence legnagyobb művelődési háza. Már csak azért sem lehetünk művelődési ház, mert legalább egy nagytermünk sincs, még akkora sem, mint például ez, itt a Budakalászi Faluházban. A többi területre kell nagyobb hangsúlyt fek-tetnünk, az adatok elemzésétől az igényes kutatásokig.

Rendezvényt csak akkor érdemes bonyolítanunk, ha az olyan, amivel mások nem foglalkoznak, aminek hiánypótló szerepe van. Ha egy adott szakterület fontos fórumát egy szakmai civil szervezet megrendezi, akkor nekünk nem szükséges abban szervezőként részt vennünk. Tud-junk róla, segítsük, legyünk ott, ajánljuk az érdeklődőknek, a többi nem a mi dolgunk. Egyre inkább csak országos és nemzetközi jelentőségű nagy dolgokat igyekszünk megvalósítani, ha arra valóban szükség van, és nem szervezi meg más.

Megemlítem példaként két olyan rendezvényünket, melyekhez hasonlót tényleg nem szervez más. A Néprajzi Múzeumban most látható Az élő népművészet kiállítás. Ma készült népművészeti alkotásokra hir-dettünk pályázatot, melynek megyei elődöntői, sok helyen kiállításai is voltak. Az országosra közel négyezer tárgy érkezett, ezekből 2200 van kiállítva. Szerény mértékben határon túli anyag is szerepel közöttük. Felépítésében és céljában hasonló a másik nagy rendezvényünk, az Amator Artium, melyen festők, szobrászok szerepelnek. Viszont a Mester-ségek Ünnepének mi csak társrendezői vagyunk, főrendezője a Népművé-szeti Egyesületek Szövetsége.

Az elmondottakkal egyrészt rövid ismertetést próbáltam adni az intézetünkről, másrészt utalni az együttműködési lehetőségekre, mert mi nem úgy gondoljuk, hogy ez csak Magyarország intézete, hanem a ma-gyar kultúra és művelődés intézete. Mindazokat a funkciókat, amelyeket említettem, szeretnénk úgy felfogni, hogy ez mindnyájunkat érintő közös ügyünk, közös dolgunk legyen.

Számunkra ez a fórum ilyen szempontból is fontos, mert csak akkor tudjuk elvégezni ezt a feladatunkat, ha Önök elmondják: mire van szükség, és mit tudunk tenni. Nem úgy gondoljuk, hogy az irányokat nekünk kellene meghatározni. Hanem úgy gondoljuk, hogy inkább orga-nizátorai vagyunk itt, központi helyen, Budapesten, annak, ami történik a Kárpát-medencében. Hogy mi történik, azt közösen döntsük el. Intéze-tünk csak ilyen módon válhat az egész Kárpát-medence magyar művelő-dési központjává.

��

Köszöntők

19

Harcsa Lajos Budakalász polgármestere Nagy szeretettel köszöntöm önöket itt, Budakalászon. Kihangsúlyoznám, hogy Budakalász nem város, hanem falu. Reményeim szerint jó értelemben falu is marad, és mindazokat a pozitív jel-lemzőket, amelyeket egy falu nyújtani tud, azt továbbra is nyújtani fogja az itt élőknek. Természetesen, a mai kor technikáját és minden vívmányát is tudnia kell ennek a jó értelemben vett falunak. Ilyen értelemben városnak kell lennünk, de alapvetően falu szeretnénk maradni. Legalábbis nekem ez elhatá-rozott szándékom.

Nagyon örülök, hogy erre a fó-rumra Budakalászon került sor. Külö-nös tekintettel arra, hogy 15 évvel ez-előtt, 1985-ben úgy gondoltam, hogy Budakalásznak szüksége lenne egy lokálpatrióta egyesületre, és ez 1986 februárjában meg is alakult. Ennek a civil szervezetnek 1992-ig elnöke vol-tam. Szerveztük a helyi kulturális ese-ményeket, majálisokat, szüreti mulat-ságokat, jótékonysági koncerteket. Több civil szervezet létrejöttének kez-deményezői voltunk, amelyek azóta önállóan működnek. Nagyon hiszek a civil szervezetekben, ma is számos egyesületnek vagyok tagja.

Községemet, szülőfalumat 1992 óta polgármesterként igyekszem szolgálni. Ez alkalmat kínált arra, hogy egy másik nézőpontból is megis-merjem a világot. Biztosíthatom önöket, hogy legalább két oldala van a dolgoknak. Habermas úgy fogalmazta meg, hogy van a rendszer része és az életvilág része a dolgoknak, és ennek a kettőnek alapvetően egyen-súlyban kell lennie. Ezt annak apropóján említettem, hogy önöknek, mint civil szervezeteknek mindig figyelemmel kell lenniük a társadalmi rendszer azon részére, ahol a gazdaság biztosítja az életvilágnak a feltéte-leket. A mai magyar társadalomban az életvilág sok esetben nem igazán akar tekintettel lenni a rendszere. Ez csak azért rossz, mert ha a gazda-ság nem fejlődik, akkor nem fejlődik az életvilág, nem fejlődik a civil tár-sadalom sem.

Amikor elkezdtük szervezni a tanácskozást, Nagy Júlia - a Pest Megyei Művelődési és Informá-ciós Központ igazgatója - java-solta, hogy Budakalász legyen a helyszín. Kiderült, hogy ennél jobban nem is választhattunk volna, hiszen ez olyan település itt, Budapest tövénél, amely példamutató abban, hogy mi-lyen fejlett, differenciált civil élet folyik itt. Nemrég tudtam meg, hogy harmincnál több civil szervezet működik Budakalá-szon. Ezeknek a szervezeteknek még arra is van gondjuk - a helybeli problémák megoldásán túl, hogy a határon túli magya-roknak segítséget adjanak. Nem földi javakat, hanem mindazt a tapasztalatot, amelyet civil szer-vezeteikben a maguk szempont-jából és a maguk segítésére már kitaláltak és bejárattak.

Halász Péter

Köszöntők

20

Ajánlásként - amennyiben elfogadják - két dologra szeretném felhívni a figyelmüket. Az egyik az, ami nekem hitem: a lokálpatriotiz-mus. Mindenki a saját helyén! Ezt nagyon lényegesnek és fontosnak tartom. A másik pedig az, hogy ennek a rendszernek és az életvilágnak az egyensúlyát önök is segítsék az életvilág-rész oldaláról.

��

Kedves barátaim! Talán nem véletlen, bár erre sem gondoltunk tudatosan, hogy a Fórumra a Trianoni Békediktátum 80. évfordulója előtt két nappal került sor, és a befejezése pontosan június 4-én lesz, az évforduló napján. Amióta ezt a békét ránk erőltették, és határokkal szabdalták szét a magyarságot, az-óta a nemzet legjobbjai mindig arra törekedtek, amit most éppen minisz-terelnökünk hirdet meg: a nemzet határmódosítások nélküli újraegyesí-tésének megvalósítását. Volt időszak, amikor határmódosításokban is tudtunk gondolkodni: a Wellsi- és a Bécsi Döntés alkalmából. Erre a politikai realitások miatt ma nincs lehetőség, de megvalósítható az Illyés Gyula féle - haza a magasban - gondolat. Ez volt tanácskozásunk létre-hozásának elsődleges koncepciója.

Halász Péter A hatékonyabb munka érdekében adtuk ki a résztvevő szervezete-ket bemutató Füzetet, mellyel az volt a célunk, hogy itt most ne azzal töltsük az időt, hogy mindenki elmondja a saját szervezeté-ről: mi a tevékenysége, mikor alakult, hány tagja van, van-e szék-háza, van-e kiadványa stb., hiszen az megvan a kötetben. Kérem, hogy minden erőnkkel az elért eredmények, a különféle tapasztala-tok átadására-átvételére összpontosítsunk, a kétségtelenül min-denhol meglévő kudarcok és sikerek elemzésére, az újabb kudar-cok elkerülésének és az újabb sikerek elérésének a lehetőségére fordítsuk a figyelmünket. Romhányi András vállalkozott a vitaindí-tó előadás megtartására, hogy megmozgassuk a gondolatokat és rávezessük a jelenlévőket arra az útra, amelyen a Fórum két nap-ján haladni szeretnénk. (Halász Péter)

21

Vitaindító

Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke, az MMI Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője

Az alábbi anyag az elhangzott előadás vázlata, szükségszerűen sűrít, a lényeg kimondására törekszik. A valóság ennél árnyaltabb, a kiegészítő gondolatokat

csak a teljes előadás során lehet kifejteni.

A CIVIL SZFÉRA HELYE ÉS LEHETŐSÉGEI A VÁLTOZÓ VILÁGBAN

Milyen most a világ?

Rohanó, pénzközpontú, kegyetlen stb. Milyen világban szeretnénk élni?

Nyugodt, békés, emberi stb. A világ tehát pont ellentétes azzal, mint amilyet szeret-

nénk! Logikus következtetés: ez nem jó senkinek, tehát a világ vissza fog állni a „normális kerékvágásba”. S kinek-kinek vérmér-séklete illetve cselekvőképessége szerint van is rá programja: az egyik kivárja, a másik tesz érte.

Csakhogy semmi sem indokolja ezt az optimizmust! Ez a feje tetejére állított világ igen sokáig fenn fog maradni!

Milyen program kell tehát?! Megtanulni alkalmazkodni hozzá!

Vitaindító

22

Az európai és a keleti modell

Seneca: Annak a hajónak, amelyik nem tudja, hogy melyik kikötőbe akar menni, nincs jó szél. Ez az európai gondolkodás-mód.

Lao-Ce: Nem tudom, hogy hol vagyok, de azt tudom, hogy a saját utamat járom. Ez a keleti gondolkodásmód.

De, hogyan járhatom a saját utamat? A tradicionális kultúrában a szülők eszmerendszereket, vezérel-veket - egységes, önmagában zárt kultúrát adtak gyermekeiknek, hogy azok a világ minden dolgában el tudjanak igazodni (Iránytű). A modern korban sokféle tudással vértezik fel őket és hagyják kirepülni: boldogulj, ahogy tudsz (Radar)! (Földiák András: A kul-túra kis krónikája)

Eddig azt mondtuk: a múltból fakad a jelenem, jelenemből a jövőm.

A világ kihívására most a megoldás: a jövőmből fakadjon a jelenem!

Feladat: a jelent a lehető legjobban közelíteni a jövőhöz. A jövő kultúrájáról

Vitányi Iván a társadalom három halmazállapotáról (akár az anyag esetében a molekulák egymáshoz való kötődése, itt az emberek kapcsolatai): 1. korszak

Kevés kultúra. A közvetítő nyelv a szó. Mindenki totálisan birtokolja a kultúrát. Térben és időben egy.

2. korszak Sok kultúra. A közvetítő nyelv az írás. Tér és idő kiterjed. Specializáció, de még mindig egységes.

3. korszak Rengeteg kultúra, rengeteg információ. Feldolgozhatatlan. (Újra) felértékelődik a kevés, a más, a helyi kultúra. Ezek ápolásában nagy szerepe van a civil szférának.

Vitaindító

23

Politikai szféra (érdek)

Civil szféra (érték)

Vállalkozói szféra (haszon)

A civil szféra helye a társadalomban

Az egyes szektorokat ezek az érdekek mozgatják. Ne ve-gyük tőlük zokon, ha ezek ennek megfelelően viselkednek. Csak a civil szféra a totális. (Mert csak ennek azonos az értékrendje 24 órán keresztül.)

Nem jó, ha az érdek és az érték ütközik. A szférák általá-ban nem értik egymás nyelvét, ezért jó, ha van közvetítő.

Egy finn közmondás azt mondja: ha nem tehetem azt, amit akarok, akkor azt akarom, amit tehetek. A CIVIL SZERVEZETEK: � Nem függnek a hivatalos állami politikától, azaz minden kö-

rülmények között működnek; sőt éppen egy esetleges politika-ilag „hideg” időszakban nő meg a jelentőségük.

� Gyorsak, rugalmasak. � Konkrét problémát tudnak megoldani, nem vesznek el a glo-

balitásban. Képviselőik - szemben a másik két szektoréval - a nap 24 órájá-ban azonos módon gondolkoznak, vállalt feladatuk az értékközve-títés.

Állami szektor

Vitaindító

24

A civil szféra szerepe a társadalomban

A térségfejlesztő szakemberek - tapasztalataik alapján - egy ún. „hiánypiramist” definiáltak. Legfölül van az, aminek a hiánya - a megkérdezettek szerint - leginkább nehezíti a helyi közélet fejlődését. Íme ez a „hiánypiramis”:

A politikai és a vállalkozói szféra - különböző mértékben, de - legfeljebb a felső két hiány enyhítéséhez tud hozzájárulni. E segítség mértéke azonban nyilvánvalóan véges. Tudniillik köny-nyen belátható, hogy a „piramis” fentről nem építhető. Nincs az a pénz, amiből megteremthető lenne a helyi társadalom finom szö-vevénye, ha az nem nyitott arra. Éppen ellenkezőleg! Ha meg le-het teremteni a bizalom légkörét, létrejöhet az együttműködés a helyi társadalomban, mely a helyi tudás megszerzésének alapja. Közösen már könnyebben szerezhető információ és ez végtére pénzt is jelent. Ez az alulról építkezés pedig a civil szervezetek sajátja.

PÉNZ INFORMÁCIÓ HELYI TUDÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉS BIZALOM

Vitaindító

25

A civil szféra és az ember

Az embereket alapvető szükségleteik kielégítése késztetik a cselekvésre. Ezek a szükségletek hierarchikus rendbe állíthatók. Először az alacsonyabban elhelyezkedő szükségleteket kell - leg-alább részben - kielégíteni, hogy a feljebb lévők valóban szükség-letként jelenjenek meg. A Maslow-féle szükséglet-hierarchia:

Az önmegvalósítás szükséglete Az önbecsülés motívumai

Szociális szükségletek Biztonsági szükségletek Fiziológiai szükségletek

A civil szervezetben való munkálkodás a legfelső szint. Eltérés a kisebbségi civil szervezetek esetében

Ha kisebbségben élők létrehoznak egy civil szervezetet, akkor az elsősorban a többségi nemzettől való - politikai - elkülö-nülés érdekében történik, s csak másodsorban van szakmai oka. A szervezetet tehát elsődlegesen azért hozzák létre, hogy tagjai a puszta létük megvédése érdekében intézménnyel védjék magukat. (A Maslow-piramis második szintje: a biztonsági szükséglet kielé-gítése.)

A társadalom fenti, hármas, szférákra történő felosztása is torzul. A kisebbségi civil szervezet eleve - tehát politikai szem-pontból is - érdekvédő funkciót lát el.

��

Beszélgetés a HTMH elnökével

26

Beszélgetés Szabó Tiborral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának

elnökével Kedves barátaim!

Amikor elterveztük ezt az összejövetelt, egyik fő célunk az volt, hogy olyan alkalmat teremtsünk, ahol a határon túlról érkező magyar közművelődési szervezetek beszámolhatnak munkájukról, nehézségeiről, problémáikról a Magyarországon működő intézmények, alapítványok és más olyan civil szervezetek előtt, amelyek a határon túli magyarokkal foglalkoznak.

Ezért meghívtuk erre a tanácskozásra az Illyés Közalapítványt, a Nemzeti Kulturális Alapprogramot, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisz-tériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályát, a Határon Túli Ma-gyarok Hivatalát. Meghívót küldtünk az Erdélyi Szövetségek, a Kárpátal-jai Szövetségnek, a Rákóczi Szövetségnek, a Székely Köröknek, az Erdélyi Körök Egyesületének.

Sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy ezektől a szervezetektől, in-tézményektől csak mutatóban jöttek el képviselők. Volt, aki kimentette magát, mint az Illyés Közalapítvány. Volt, aki nem is válaszolt a hívá-sunkra. Ez bizonyos kudarcot jelent. Nem a mi kudarcunk, mert úgy érzem, megtettünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy eljöj-jenek. Inkább az ügynek és az együttműködésnek a kudarca.

Ezért megkülönböztetett megbecsüléssel köszöntöm kö-rünkben dr. Szabó Tibort, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét, aki eljött a meghívásunkra.

Halász Péter


27

Szabó Tibor a Határon Túli Magyarok

Hivatalának elnöke

Örömmel tettem eleget ennek a meghívásnak, annál is inkább, mert a szervezők folyamatosan tájékoztat-tak a tanácskozás előkészítéséről, és ez a tájékoztatás meggyőzött ennek fontosságáról. Maga az előkészítés, a kiadvány, ahogyan összegyűjtötték az információkat a Kárpát-medencében működő civil szervezetekről, számom-ra egyértelművé tette azt, hogy ide fontos eljönni.

Kissé meglepődtem azon a bevezetőn, amelyet Halász Péter elmondott, hogy a magyarországi szerve-zetek, kormányzati szervek, alapítványok nem túl nagy létszámban kép-viseltették magukat. Elnézést kérek az ő nevükben is. Ha olyan kérdés merül fel, amelyre nem tudok válaszolni, akkor azt nagyon szívesen köz-vetítem feléjük. Megígérhetem, hogy kollégámmal, C. Tóth Jánossal meg fogjuk keresni azokat a szervezeteket, akár kormányzati szerveket is, amelyek felé önök kérdést, javaslatot vagy kérést fogalmaznak meg.

Néhány gondolatot mondanék el arról, hogy a magyar kormány-nak melyek a szándékai, ezen belül a Határon Túli Magyarok Hivatalá-nak milyen szándékai, lehetőségei vannak a határon túli magyar civil szervezetekkel kapcsolatban. Milyen elgondolásunk van arra vonatkozó-an, ami már nagyon sokszor elhangzott, hogy a XX. század végén, amikor új helyzet van Közép-Európában, amikor új lehetőség adódik számunkra, hogyan próbálunk ezzel a lehetőséggel élni.

Most, amikor sokszor szóba kerül a millennium, az államalapítás évfordulója, érdekes és talán kicsit profán analógiát is megfogalmazha-tunk az ezer év előtti állapot és a jelen helyzet között. Ezer évvel ezelőtt, a magyar állam szervezésekor, az akkori nemzet ugyanúgy nem volt egysé-ges - törzsi határok, szerveződések által megosztott volt, mint ahogy most sem egységes politikai vagy államszervezési értelemben. Akkor különböző rokon törzseket kellett egyesíteni, most pedig az a feladat hárul ránk, hogy a Kárpát-medencében különböző államok területén és a nagyvilág-


28

ban szétszórva élő, magukat magyarnak valló testvéreinket miként tud-juk egyesíteni úgy, hogy az a kor követelményeinek megfeleljen.

Szent István az akkori kor kihívására meg tudta adni a választ a keresztény állam létrehozásával. Vajon mi, az egyesülő Európa kereté-ben, meg tudjuk-e adni a választ a szétszakított nemzettestek egyesülé-sére? Van mód erre, és a kormány programjában erre vonatkozóan van-nak elképzelések. Az elmúlt tíz évben sok olyan lépés történt, amely a békés, határmódosítás nélküli nemzetegyesítésnek az útján fontosnak tekinthető. Most érkeztünk el egy olyan fordulóponthoz, amikor arra is van mód, hogy ennek az egységesülő nemzetnek keretet, hátteret, ha úgy tetszik, valamiféle szerződéses rendszert is tudjunk adni.

Az elmúlt évben megalakult a Magyar Állandó Értekezlet, Tria-non óta az első olyan szervezet, amely hivatalos keretek között egyezteté-si fórumként működik, megalakulását a Magyar Országgyűlés tudomásul vette és üdvözölte. Ez az a fórum, ahol a határon túli érdekképviseleti szervezetek, a magyarországi politikai pártok és a mindenkori magyar kormány egyenlő partnerként tud tárgyalóasztalhoz ülni, a nemzet egé-széről, problémáiról, kihívásairól és lehetőségeiről eszmecserét folytatni. A Magyar Állandó Értekezletnek megvan az a jogosítványa, hogy a min-denkori magyar parlamentnek és kormánynak javaslatokat tegyen.

Megtörtént ezzel az első lépés, amely megadja a magyar-magyar együttműködés szervezeti formáját. Önök számára nem mondok újdon-ságot azzal, hogy ez a keret - a Magyar Állandó Értekezlet létrehozása - inkább következmény. Annak a civil társdalomban kialakult szerves kap-csolati rendszernek a következménye, amely már korábban is létezett, és amelyre építeni lehet a jövőben is. Az önök szervezetei és a magyarorszá-gi szervezetek - beleértve az egyházakat is - jelentik azokat a természetes és szerves kapcsolódási pontokat, amelyek az egységes nemzet kialakítá-sának pillérei. Hiszen nem lehet egységesülésről beszélni úgy, hogy an-nak alapjairól elfeledkezünk. Aligha lehetne kormányhatározatokkal, parlamenti határozattal létrehozni, visszaállítani az egységet, ha az nem létezne a lelkekben, nem fogalmazódna meg a társadalomban.

Ennek az egységnek a helyreállításában a civil szervezeteknek kiemelkedő szerepük, lehetőségük és feladatuk van. Önök már eddig is éltek ezzel a lehetőséggel, különösen a ’90-es évek eleje óta, de többen már előtte is. Önök között sokan ülnek itt olyanok, akik vállalták a kül-detést, és a kihívásokkal szembe tudtak nézni abban az időben is, ami-kor ennek még nem volt kormányzati vagy európai támogatottsága. Lé-teznek tehát azok a szerves kapcsolati csírák, amelyre most a kormány, a parlament építeni tud.

A Magyar Állandó Értekezlet megalakulása egy lépés ezen az úton. Ennek keretében elkezdődött egy olyan szakmai munka, amely hosszabb távon és áttételeken keresztül visszahat a civil társadalom kapcsolatépítésére. A Magyar Állandó Értekezlet hat szakmai bizottságot


29

működtet: egyik a kultúra, másik az oktatás kérdéseivel foglalkozik, to-vábbi négy bizottság a gazdaság, az egészségügy és más területeket fog át. A szakmai bizottságokban az elmúlt fél évben sok olyan javaslat fo-galmazódott meg, amelyek egy irányba mutatnak.

Ez az irány pedig az, hogy törvényi szabályozás és felhatalmazás által is rendezni kell a határon túli magyarság, mint egyének közössége és Magyarország kapcsolatát. Ez az a bizonyos „kedvezmény-törvény”, amiről az utóbbi hónapokban sokat hallhattunk. A készülő törvény lé-nyegi eleme, hogy oly módon rendezze a határon túli magyarok és Ma-gyarország kapcsolatát, hogy az a szülőföldön maradást, méghozzá a magyar közösségként való megmaradást segítse elő.

Bevezetőként ennyit mondanék szándékainkról, és azt tartanám jónak, ahogy ez a normális civil társadalomban szokás, hogy beszélges-sünk egymással.

��

Muzsnay Árpád a Kölcsey Kör elnöke, Szatmárnémeti (Erdély)

Többünk nevében megfogalmaznám: jó lenne, ha a Határon Túli Magyarok Hivatala befolyásolni tudná a kormány által ellenőrzött köz-

alapítványokat, illetve a minisztériumok részéről a ha-táron túli magyar kultúrára szánt támogatásokat, hogy pályázatainkra a megítélt anyagi segítséget - amit iga-

zán köszönünk - időben kapjuk meg. Szomorú dolog, ami az idén is megtörtént, hogy eltelt egy fél év

szinte, és az első félévi rendezvényeinkre beadott pályázatokra választ sem kaptunk. Nem tudjuk, hogy támogatni fogják-e vagy sem. Ilyenfor-mán talán jobb másfél évvel előbb szólni és kérni valamit, mert egyéb-ként az ember nem tudja, hogy tervezhet, vagy nem tervezhet. Például az Illyés Közalapítványhoz beadott pályázatunkra most kaptam meg a na-pokban a levelet, hogy majd június végén fognak dönteni. Tehát még a döntés sem született meg az idei évre! A Nemzeti Kulturális Örökség Mi-nisztériumától sincs még válasz az idei évre beadott pályázatokra.

Fel kellene gyorsítani a dolgot, mert megtörténhet, hogy első fél-évre nem fog senki semmit tervezni, ha csak az év második felétől van támogatás. Az a kellemetlen helyzet adódik, hogy a hitelezőknek egyre mondanunk kell: gyerekek várjatok még, lehetséges, hogy megkapjátok három hónap múlva, négy hónap múlva. Abban az inflációban, ami Ro-mániában van, elképzelhetetlen, hogy az embernek hitelezzenek öt-hat

Pályázatok


30

hónapon keresztül. Esetleg folyamatossá kellene tenni a pályáztatást, s nem az év elejére tenni a beadásukat.

Szatmárnémetiben élek, ott tevékenykedem. Kettős minőségben szólok. A Kölcsey Kör elnökeként kaptam ide meghívást, de nem vonat-

koztathatok el attól, hogy az Erdélyi Magyar Köz-művelődési Egyesület egyik alelnöke vagyok. Fel-adatom a régiós, azaz térségi kapcsolatok ápolása, fejlesztése. Mindenki számára felajánlom azt a se-

gítséget, amelyet földrajzi helyzetünkből adódóan nyújtani tudunk, hogy Erdély, Kárpátalja, Felvidék és Magyarország hozzánk közel eső térségé-vel a kapcsolatot erősítsük, esetleg közös rendezvényekben gondolkodva pályázzunk támogatásért.

Felhívnám elsősorban a kárpátaljai, felvidéki és délvidéki kollé-gák figyelmét az EMKE évente kiadott esemény-naptárára. Tájékoztatás-

képpen benne vannak az erdélyi kulturális ren-dezvények, vagyis azok, amelyekről a szervezetek beküldték az értesítést. Ha tudnak ezekről, akkor

tetszés szerint bekapcsolódhatnak erdélyi rendezvényekbe. Szatmárné-metiben például olyan rendezvényeket szervezek, amelyek a térségi gon-dolkodást építik. Abban az esetben, ha tanácskozásokról van szó, ezek-nek anyagát nyomtatásban - könyv vagy füzet formájában - is megjelen-tetjük. Arra kérném az Erdélyen kívülieket, ha ezekből az esemény-naptárakból a jövőben kapni akarnak, hogy adják meg a címüket. Szíve-sen postázom, hogy a kapcsolat szorosabb, élőbb legyen. Szerintem, ahogy gazdasági szempontból sem lehetséges, kulturális szempontból is elképzelhetetlen, hogy ne térségekben gondolkozzunk, és ne higgyünk a térségek Európájában.

Szabó Tibor Tartalmilag és határon túli szemmel, meg pályázó szemmel teljesen jogos a kritika. A magyarországi alapítványok és a minisztériumok révén kb. három és fél milliárd forintnyi összeg szolgálja a határon túli magyarság - elsősorban kulturális életének - támogatását.

Miért van az, hogy sokszor késve jönnek a támogatások? A ma-gyar költségvetési törvény szerint az alapítványok is, a minisztériumok és minden közigazgatási szerv havi bontásban kapja meg az évi költségveté-si támogatást. Tehát minden hónapban csak egy tizenketted rész áll ren-delkezésre, és csak azt tudják kiküldeni. Nem úgy működnek az alapít-ványok, hogy januárban megérkezik a költségvetési támogatás, és utána azzal gazdálkodnak, hanem még decemberben is érkezik. Nyilván, aki júniusban tart rendezvényt, és decemberben kapja meg a támogatást, az nem túl jó, de így teszi lehetővé a törvény.

Régiós

együttműködés

Eseménynaptár


31

Kovács Andor az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem képviselője (Svájc)

Mondanivalóm kilóg a témakörből, mert Svájcban élek, nem a Kárpát-medencében. Azért szólok most, mert a HTMH az, amelynek a

nyugaton élő magyar fiatalokra is gondolnia kell. Nyugat-Európában szétszórva, 18 országban 350 ezer magyar él. Ennek a 350 ezerre becsült közös-ségnek nincs egyetlen elemi iskolája sem. A gyere-kek számára működtetett hétvégi egyórás iskolá-

kat megszámolhatom egyik kezemen. A második, harmadik generáció kritikus helyzetben van. A 350 ezerből tíz év múlva egy se lesz, aki ma-gyarul tudjon beszélni, aki megértse, mit írt Petőfi.

Több oldalról jött felhívás, hogy tízegynéhány magyar fiatal jöjjön a nyári szünidőben népfőiskolára, táborba. A napidíj 40-50 dollár, ami a nyugati magyarságnak túl sok. Mi tudjuk, hogy pénzünk nekünk sohase volt. Mi először célt tűztünk ki, aztán kerestük a pénzt. A pénzt mindenki nehezen adja ki, és ennyit nem hajlandó egy szülő se kiadni, mert a gye-reke 20 dollárért elmehet Amerika bármelyik részére, vagy abba az or-szágba, ahol él. A szülőnek mindig sok, ami magasabb az ottani szoká-sosnál. A magyar kormánynak lenne a kötelessége, hogy ezeket a máso-dik-harmadik generációs nyugati magyarokat valamiképpen idehozza Magyarországra, és azoknak a nyaraltatását finanszírozza.

Szabó Tibor A magyar költségvetés jelenleg három és fél milliárd forintot fordít a ha-táron túli magyarság támogatására. Ha valahova tenni akarunk, akkor valahonnan el kell vonni. Ha Ön meg tudja győzni a Kárpát-medencéből érkezett testvéreinket arról, hogy ez is ugyanolyan fontos, akkor én nem tiltakozom ellene. Csak amikor arról van szó, hogy például Kárpátalján éppen egy iskola fedelét kellene megjavítani, erre küldjünk pénzt, vagy a nyugati magyar gyerekek magyarországi üdülésére, bizony komoly di-lemma előtt állunk. Elismerem, ez is nagyon fontos dolog, de a lehetősé-gek korlátjai között.

Bakos István Annyit tennék hozzá, hogy Kárpátalján éppen a svájciak építettek fel három magyar iskolát, hozták rendbe a fedelét, s ez az összeg sokkal több, mint amennyi esetleg a nyugati magyar gyerekek támogatását szol-gálná. Erre tudtak pénzt szerezni a svájciak. Arra viszont nem tudnak, hogy a magyar gyerekeket nyaralni küldjék Magyarországra. Itt valami viszonosságnak is kellene működnie.

Nyugat-európai magyar fiatalok


32

Borbély Emma a Seprődi János Művelődési Egyesület elnöke, Kibéd (Erdély)

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen hálával tartozunk mindnyájan azért, hogy a szervezők biztosították ezt a lehetőséget, hogy

együtt lehetünk. Megköszönöm mindnyájunk nevé-ben. A továbbiakban szeretnék a magam nevében beszélni, amikor azt mondom, hogy egy kicsit szár-

nyaszegettnek látom ezt az egész együttlétet. Éspedig azért, mert egyete-mes magyarságunk érdeke az, hogy összmagyarságban gondolkodjunk. De amint látjuk, a számunkra nagyon fontos anyaországi szervezetek legtöbbje nincs itt. Feltettem a kérdést a szervezőknek, hogy miért nin-csenek jelen a velünk egyenrangú magyarországi civil szervezetek képvi-selői? Ez jó alkalom lett volna anyaországi és határon túli magyar civil szervezetek közötti kapcsolatok létrejöttéhez. Úgy érezzük, hogy mi ebből ki vagyunk zárva. Nem szemrehányást akarok, csupán megvillantani egy lehetőséget az elkövetkezendőkre.

Az is fontos lenne számunkra, hogy ott helyben, ahol élünk, Er-délyben és a többi részeken, lehetőség nyílna ilyen találkozókra. A fő

szervezők ugyancsak Önök lennének, mert fel sem tételezzük, hogy anyagilag mi ezt meg tudnánk bírni. Segítségükkel minden szervezet hozzájárul-

na a lehetőségeihez mért anyagiakkal. Hogy meglegyen a háttérzene! Mert itt, ahogy Romhányi András ecsetelte, a Bach-muzsika nekem fel is csendült, de tisztán, háttérzene nélkül. Otthon meglenne ez a háttérzene. Gondolom, értik, hogy én most mit mondok. Ilyenformán kialakulhatna egy irányvonal, amelyet a tanácskozások felszínre hozhatnának.

Erdélyben és általában a Kárpát-medencében a munkanélküliség folytán annyi szakember szabadul fel, hogy ez a munkaerő nagyon fel-

használható volna továbbképzések, tanfolyamok megszer-vezésére. Ahogy itt egymással szóba álltunk, kiderült, a civil szervezetek mind ebben talpalnak, könyörögnek, ku-

nyerálnak mindenfelé, hogy egy kicsi pénzt tudjanak erre valahonnan szerezni. Ha a HTMH, sőt, a Magyar Művelődési Intézet - mindazok, akik ezt a tanácskozást létrehozták - besegítenének, sok embert felhasznál-hatnánk, nagyon minimális, jelképes összegért, akik közreműködnének például számítógépes tanfolyam vagy nyelvtanfolyamok elindításában.

Az általam vezetett művelődési egyesületnek számos problémával kell szembenéznie. Például létrehoztunk egy népdal-néptánc együttest. Tevékenységünknek nem ez a bázisa, de ez is nagyon fontos. Olyan

fiatalokat sikerült toboroznunk, akik dolgoznak, tehát a mindennapi, a kemény mindennapi megélhetésért küzdenek. Mindemellett éjjeleket próbálnak azért, hogy egy szép műsort összeállítsanak, és büszkék erre.

Hiányzókról

Kapcsolatépítés

Képzés

Hagyományápolás


33

Sajnos, anyagiak miatt nem tudunk ebből a szűk körből kilépni. Itt azzal a kéréssel szerettem volna fordulni a magyarországi civil szervezetekhez vagy kompetens személyekhez, hogy egy meghívást, ha el tudnának in-tézni számukra, 18-20 személynek valamilyen magyarországi rendez-vényre. Ez az álma ezeknek a fiataloknak, akik szülőföldjükön mindent beleadva olyan hűségesen ápolják a régi hagyományokat.

Fontos dolog a kiadványok támogatása is. Kiadtunk egy füzetet a tavalyi Kibédi Napokra, amely a település szellemi örökségét tartalmazza.

Kibéd első írásos említésének 500. és egyesületünk névadója születésének 125. évfordulóját ünnepeltük 1999-ben. A kiadványok nagyon fontosak az életünk-

ben, mert annyira el vagyunk zárva a külvilágtól, hogy Internet meg ilyesmi szóba se jöhet. Biztosan állítom, hogy ezeknek a szervezeteknek 95%-a nem jut Internet-közelbe. Egyedül a kiadványok azok, amelyek segítenének az információcserében. Sajnos, erre sincs anyagi alapunk. A füzetet vállalkozók és civil emberek hozzájárulásával sikerült kiadni.

Még egy problémám van, a politika, amely - sajnos - nem kerül-hető meg. Csúnyán beszövi a civil életünket, és nagyon sokszor megkeseríti. Sajnos! Úgy gondolom, ezzel sokan küszködünk, legalábbis nálunk. Magyarországon, úgy

látom, hogy a politika kezdi támogatni a civil szervezetek munkáját. Ná-lunk nagyon-nagyon sok nehézséggel kell megküzdenünk.

Szabó-Szabados Ilona a Vadvirág Hagyományápoló Kör küldötte, Ada (Délvidék)

A Duna Televíziót állandóan nézem, Szabó Tibor úr beszélgetéseit is nyomon követem. Örülök, hogy itt lehetőség nyílik arra, hogy rákér-

dezzek a kettős állampolgárság problémájára. Szerbia megadta a boszniai szerbeknek a kettős állampolgárságot, a szavazati joggal együtt, anél-kül, hogy egyáltalán valakit megkérdeztek volna. Ugyanez történt a horvátokkal. A környező népek

nem problémáznak ezzel annyit, mint mi, magyarok. Minket, megmon-dom őszintén, egyszerűen sért ez a nagy polémia, ami ekörül van. Minket nem illet meg az, ami a szerbeket vagy a horvátokat megilleti?

Szabó Tibor A példák jók is, rosszak is. Ne értsen félre, de a volt Nagy-Jugoszlávia területéről elég nehéz példákat hozni, mert a boszniai horvátok vagy szerbek körül háború volt, és még háború van. Amikor a horvát állam, illetve a szerb állam meghozta ezeket a döntéseket, akkor ezek indokai

Kiadványok

Politika

Kettős állampolgárság


34

között háborús indokok is voltak. Nem szeretnék túlzottan belemenni ebbe a témába, de az állampolgársággal kapcsolatban azt észre kell ven-ni, hogy adott esetben minden ilyen döntést súlyos konfliktus előzött meg, és súlyos konfliktus követ a Balkánon.

Bár példákat lehet találni Európában is, a nagyvilágban is, de olyan példát nem lehet találni, ahol a nemzet egyharmada a határokon kívül él. Ilyen nemzet nincs több Európában. Olyan sincs, amelynek három és fél millió nemzettársa közvetlenül a szomszédos országokban él. Tehát akkor, amikor például a horvátok megadják az Erdélyben élő 2-3 ezer horvátnak az állampolgárságot, az más dolog, mintha 2 millió erdélyi magyarnak adunk állampolgárságot. Kettős állampolgárságról nincs szó, mert ilyen kategória nincs. Tehát vagy ad a magyar állam ál-lampolgárságot vagy nem ad. Az más kérdés, hogy még milyen állampol-gárság van. Gondolkodjunk el azon is, hogy milyen következménye lehet annak, ha a határon túli magyarok megkapnák az állampolgárságot.

Milyen következménye lenne például a szülőföldön maradás te-kintetében? Mennyire segítené elő, például a Vajdaságban a szülőföldön maradást az állampolgárság megadása? Ha abból indulunk ki, hogy az utóbbi 8-9 évben 70-80 ezer magyar jött el a Vajdaságból, anélkül, hogy állampolgárságot kapott volna Magyarországon, vajon mennyien marad-nának otthon? A kárpátaljai magyar, ha nem munkanélküli, akkor óriási szerencséje van, mert ott 60%-os a munkanélküliség. Ha nem munka-nélküli, akkor a havi jövedelme úgy 35 dollár. Ilyen körülmények között vajon mivel lehet ösztönözni, például a kárpátaljai orvost, tanárt, peda-gógust, hogy otthon maradjon, és a gyerekeket tanítsa, ha a zsebében van a magyar útlevél? Cinikusnak is tűnhet részemről, innen Magyaror-szágról a kérdést így felvetni, de fel kell vetni.

Azt kell eldöntenünk, hogy hozott-e ez a nemzet olyan döntést, hogy Magyarország mostani határai között fogjuk leélni a következő évez-redet? Mindenki jöhet, mindenki megkapja a magyar állampolgárságot, mert alapjában véve ez volna a következménye. Vagy pedig azt mondjuk, hogy 1000 év óta a Kárpát-medencében lakunk, most sanyarú sorsa van a határon túli magyaroknak ott, ahol éppen laknak, de közösen úgy dön-tünk, hogy ennek ellenére a nemzet azt a lakóteret töltse be, amit ezer éven keresztül betöltött. Ha ebben a kérdésben egyetértés van köztünk, akkor ez összefügg az állampolgárság megadásával is.

Egyéb problémák is vannak. Ukrajnában például a törvények nem teszik lehetővé azt, hogy ukrán állampolgár más államnak a polgára is legyen. Mi megtehetjük, hogy megadjuk az ottani magyaroknak az állampolgárságot, aminek következtében az ukránok meg azt mondják, hogy ők akkor nem adják meg az állampolgárságot. Akkor mit mondunk az ottani magyaroknak? Romániában köztisztviselői beosztást nem vál-lalhat csak román állampolgár. Ezzel gyakorlatilag az ottani magyarokat kizárnánk abból, hogy saját ügyeiket intézzék, mert nem lehet polgár-


35

mester, parlamenti képviselő vagy köztisztviselő. Akkor hogyan fog ott az a közösség létezni, ha azok a tagjai, akiknek leginkább az a feladatuk, hogy a közösség érdekeit megjelenítsék - az értelmiség, a pedagógusok, a mérnökök, az orvosok - folyamodnak legkönnyebben magyar állampol-gárságért? Hiszen ők mobilabbak, ők tudnak leginkább élni ezzel a lehe-tőséggel. Az egyén szintjén élnek is vele, ki tilthatja meg nekik.

Aki nagyon akar, valóban elmegy. De ha ezt megkönnyítjük úgy, hogy kezébe adjuk a magyar állampolgárságot, akkor még inkább el-megy. Egyébként az úgynevezett státustörvény, amelyről most gondolko-dunk, pontosan azt a célt szolgálná, hogy végeredményeként olyan iga-zolványt kapjon a határon túli magyar, amely az általam fölvázolt jogosít-ványokat, kedvezményeket számára biztosítja, és egyben jelent egyfajta kötődést is Magyarországhoz, és egyfajta garanciát is arra, hogy a ma-gyarságával előnyöket élvez Magyarországon. Ezek az előnyök, amiket a törvény tartalmazni fog, hogy most éppen melyek, az a dolog egyik része. A másik pedig az, hogy a történelem miként alakul a jövőben, és erről most nem tudunk véleményt mondani. Az többé-kevésbé világos, hogy a határon túli magyar igazolvány most mire lesz jó. Az egy másik kérdés, hogy 5-10 év múlva mire lehet használni.

Zahoránszky Ibolya a Hollósy Simon Művelődési Egylet elnöke, Máramarossziget (Erdély)

A történelmi Máramaros területén a Hollósy Simon Művelődési Egylet vállalta a magyar kultúra felélesztését. Munkánk során megismer-

tük a térségben élő magyarok helyzetét. Van, hol erősebb közösséget alkotnak, például Hosszúmezőn, de sok helyen kis csoportokban élnek, és ezek hely-

zete nagyon kritikus. Nem elég, hogy nincs iskola, de még a magyarul való tanulás lehetősége sincs megadva, mert az értelmiség teljesen hi-ányzik. Még egy nyugdíjas tanítónő sincs, aki legalább vasárnaponként írni-olvasni tanítaná anyanyelvükön a gyerekeket. Magyar pap sincs, jó, ha kéthetente a szomszédos helységből átutazik egy és istentiszteletet tart, de hittanórát már nem. Ilyen településeket jócskán sorolhatnék. Ahol valamivel jobb a helyzet, ott is számos probléma vetődik fel, ott is segítségre szorulnak. Ki segítsen ezeken a magyar csoportokon?

A Máramarosi-medencében egyedüli magyar kulturális szervezet a Hollósy Simon Művelődési Egylet. Erre a szervezetre hárul ez a feladat is. Megpróbáltuk, de ez a munka meghaladja a nonprofit jellegű szervezet anyagi fedezetét. Viszont a magyar nemzet részéről túl nagy luxus meg-engedni, hogy minden helységből évenként 10-15 ember olvadjon be. Ezt összeadva nagy szám jön ki, és sajnos ez a valóság. Ez olyan érvágás,

Megmaradás


36

amit nem sokáig bírunk elviselni. A fekete foltok, az elhalás jelei már jelentkeznek. Ezért azt ajánlanám, hogy központilag irányítva, ha lehet-ne, ezeket a szervezeteket jobban kellene támogatni.

A volt határ mentén vannak ezek a szórványvidékek, és itt - ahogy a középkorban volt egy védelmi várrendszer - a civil szervezeteket,

amelyek földrajzilag meghatározott területekre ki tudják terjeszteni hatáskörüket, a kultúra végváraivá kéne alakí-tani. Oly módon, hogy ahol nincs, ott székházat és egy-két

fizetett alkalmazottat, fenntartási költséget kéne adni. Először 3-4 helyen kísérletképpen, mondjuk Máramarosban, Beszterce, Szeben vagy más szórványban. Lehet, hogy még a jelenlegi keretből is futna a pénz, ha átcsoportosítanák. Keserű szájízzel nézem sokszor olyan rendezvények támogatását, amelyeknek még kulturális jellegük sincsen, kimondottan a szórakozást szolgálják, és egyáltalán nem tehetők mérlegre a lenni, vagy nem lenni kérdésével.

Felajánlást is szeretnék tenni. A Hollósy Simon Művelődési Egy-let olyan székházzal rendelkezik, amelynek elég nagy gyümölcsöskertje van ahhoz, hogy ott sátortábort lehes-sen ütni. Akik Máramarost akarják megismerni, és eset-

leg gyerekekkel, sátrakkal akarnak jönni, azokat szívesen fogadjuk. A székházban is elalhat legtöbb tíz személy. Nem a legluxusabb körülmé-nyek között, de mindenkit szívesen látunk.

A Romániai Magyar Szóban javasolta Kalmár Zoltán, hogy a szórványban a magyarság megmaradásáért való küzdelemben kitűnt emberek, akik egész éltük során azért dolgoztak és szenvedtek el nagyon sok

mindent, ezek a fáklyák, akik a legnehezebb időben a legmostohább kö-rülmények között fenntartották a magyarságot, valami formában elisme-rést nyerjenek. Nem mondom, hogy kitüntessék őket valamilyen érdem-renddel, de névtelenek ne maradjanak.

Horváth Sándor a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének társelnöke

Az egyik kérdésem a HTMH elnökéhez, hogy a közalapítványok tervezik-e tevékenységük struktúrájának némi átalakítását? Véleményem szerint az, ami tíz esz-tendővel ezelőtt jó volt, nem biztos, hogy most is a

legtökéletesebben működik. Csupán egy példát mondok. Örvendetes, hogy a könyvkiadásnak

van külön kuratóriuma, de - véleményem szerint - kisebbségi helyzetben a sajtó nem kevésbé fontos. Annak vajon miért nincs önálló kuratóriu-

Székház

Turizmus

Szórványmunka

Közalapítványok


37

ma, miért a nagy kalapból kell nehezen elszedni néhány grivnyát, forintot vagy dollárt?

A másik pedig, bár az Illyés Közalapítvány kárpátaljai alkuratóriumának magam is tagja vagyok, egy picit furcsállom, hogy az alkuratóriumban - habár, hál’Istennek nincsenek döntéshozó, csak vé-leményező helyzetben - általában azoknak a képviselői ülnek, akik egy-ben a pályázók is.

Szabó Tibor A második kérdéssel kezdeném. Valóban így van, és ez nekünk is alapve-tő gondunk, függetlenül attól, hogy Erdélyben és Felvidéken már szak-testületek is vannak, nemcsak alkuratóriumok. Ha az ember megnézi az ajánlásokat, és ha jól ismeri a határon túli magyarságot, akkor meg tud-ja mondani, hogy melyik pályázatot melyik szaktestületi tag nyomja. Nem jó a rendszer, ez kétségtelen, de még mindig ez a legdemokratiku-sabb, nem tudunk jobbat kitalálni. Ha bárki jobbat tud ennél, szívesen meghallgatjuk.

A kuratórium akkor működik igazából, ha nagytekintélyű, füg-getlen emberek ülnek benne, és ezek döntenek. Igen ám, csak a határon túl, bármilyen nagytekintélyű és független valaki, azért az alapítványi támogatásra rá van szorulva. Nem lehet a határon túl olyan embereket találni, akiknek meg lehet tiltani, hogy pályázzanak.

Egyébként 1994-ig nem működtek ezek a testületek, a döntések Budapesten születtek. Akkor viszont az a gond, hogy beérkezik például az Illyés Közalapítványhoz 3000 pályázat, olyan helyekről is, amikről senki nem tud semmit, és akkor Budapesten 5-6 embernek - leülve ha-vonta fél napra - kell eldöntenie 3000 pályázat sorsát.

Megoldás volna, ha a határon túli magyarság mindenhol létre tudná hozni a saját önkormányzatát, demokratikus úton megválasztott testületeket. Ebben az esetben nyugodt lelkiismerettel, nyugodt lélekkel javasolnám azt, hogy a magyar kormány egyszerűen tegye át a pénzeket ezekhez az önkormányzatokhoz, azok döntsenek. De nincsenek ilyen önkormányzatok.

Ami a közalapítványok szerkezeti átalakítását illeti, gondolko-dunk rajta, de várjuk a javaslatokat is, hogy ez milyen módon történjen. Esetleg azon is el lehet gondolkodni: nem biztos, hogy mindig a közala-pítványi forma működtetése a legcélszerűbb. Valami közvetlenebb dönté-si mechanizmust kellene kialakítani. Ha bárki jön jó javaslattal, azt na-gyon szívesen vesszük.


38

Kiss Jenő a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület titkára, Sepsiszentgyörgy (Erdély)

A testvér-települési rendszer rendkívül fontos lenne a magyar nemzet egysége szempontjából. Javasolnám, hogy akár a Magyar Művelődési Intézet, akár a Határon Túli Magyarok Hivatala pályázatot írjon

ki egy ilyen vonatkozású nagyobb szaktanulmány elkészítésére. Nagyon sok tanulságos vonzata van az utóbbi 8-10 évben kialakult testvér-települési kapcsolatoknak. Jó lenne ezeket ismerni, és megnézni, mit lehetne belőle kihozni. Ebben a kérdésben mindenkinek van benyomása, de ajánlatos volna áttekinteni. Ez egy olyan kérés, amely valamennyi határon túli magyar közösséget érint, ezért gondolom, hogy ezzel érde-mes lenne foglalkozni.

Szabó Tibor Meg fogjuk fontolni a javaslatot. A kérdés, hogy ki tudná elvégezni ezt a munkát, fölmérni a testvér-települési rendszert, katasztert készíteni? A Hivatal erre nincs fölkészülve. A finanszírozást még csak tudnánk hozzá biztosítani.

Kiss Jenő – Én megpróbálhatom az elkészítését.

Halász Péter – Igen sok európai, nemzetközi pályázat is létezik, s a határon túli civil szervezeteknek előbb-utóbb el kell sajátítaniuk azt a technikát és gon-dolkodásmódot, amivel ezekre is eredményesen pályázhatnak. Persze, Magyarországon sem képes minden szervezet ilyen nemzetközi pályáza-tok készítésére, de mindnyájunknak törekednünk kell rá. A „profibb” hazai szervezetek segítséget nyújthatnak akár pályázatkészítő „edzőtá-borok” szervezéséve is, a téma iránt érdeklődő közösségek számára, de közös pályázatok készítésére is sor kerülhet.

Szabó Tibor Ez igaz, de ha például a Hollósy Simon Művelődési Egyletnek eurokonform pályázatot kellene megírni, azt hiszem, ott hagynák abba, ahol megkapnák. Egy kis közösségtől, 10-15 embertől, nem várható el, hogy olyan költségvetést nyújtsanak be, amely eurkonform kritériumok alapján is elfogadható.

Testvértelepülések


39

Közbeszólás a teremből: – Méghozzá angolul!

Halász Péter – A cél, ami felé haladunk, hogy ilyen pályázatok elkészítése se okozzon gondot.

Seprődi József a Sipos Domokos Művelődési Egyesület elnöke, Dicsőszentmárton (Erdély)

Elhangzott a HTMH elnökének felszólalásában, hogy korlátozni próbálják a határon túli magyarok Magyarországon való tanulását. Felteszem a kérdést, hogy nekünk és a magyar nemzetnek mi a fontos? Hogy az erdélyi, illetve a leszakadt

magyar tudjon, vagy otthon maradjon? Úgy is feltehetjük a kérdést, hogy a faragatlan fát nehezebben tudják összetörni, mint a faragottat?

Szabó Tibor Tudjon, vagy otthon maradjon? Tudjon, és otthon maradjon!

Erdély esetében pontosan erre a célra különítettünk el 2 milliárd forintot. Ezért hoztuk létre, nemcsak Erdélyben, a kihelyezett tagozatok rendszerét. A készülő törvénynek az is szándéka, hogy a magyar állam által, de a határon túl működtetett felsőoktatási intézményekben alanyi jogon biztosítsa a tanulást. Erdélyben például 4-5 ilyen van. A magyar állam finanszírozza, de nem Magyarországon, hanem otthon, a szülőföld-ön. De ha így tevődik fel a kérdés, akkor egyszerűen el kell dönteni, hogy mit akarunk. Ha a politikai érdekképviseletek úgy döntenek, az a fonto-sabb, hogy jól képzett legyen, de Magyarországon, az új helyzetet teremt. Nem ez a döntés született meg, ezzel ellentétes döntés született, az pedig a szülőföldön való maradás. Ez ellentétben van sok esetben az egyén érdekével, de a közösség mindig ezt fogalmazza meg.

Gazda József a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület elnöke, Kovászna (Erdély)

Két dolgot említenék. Az egyik pozitív megjegyzés. Mi, határon tú-liak úgy érezzük, szükséges számunkra az anyaország tekintete ahhoz, hogy munkánkat jól tudjuk végezni. Ilyen szempontból köszönetet sze-retnék mondani a két jelen lévő fórumnak: a Határon Túli Magyarok

Képzés


40

Hivatalának, valamint a Magyar Művelődési Intézetnek azért, hogy való-ban rajtunk tartják a szemüket. Rendezvényeinken személyesen is kép-viselik magukat, megadják a tőlük telhető segítséget, hogy az a munka, amelyet végzünk, sikerüljön.

A másik stratégiai jellegű gondolat. A Határon Túli Magyarok Hi-vatala léténél fogva az az intézmény, amely rátekint az egész kárpát-

medencei helyzetre. Ez a Hivatal bizonyára tudja azt, hogy a határon túli magyarság - azt lehet mondani - vészhelyzetben van. Olyan szempont-

ból van vészhelyzetben - és ezt most, Trianon 80. évfordulóján el kell mondanunk -, hogy azok a következmények, amelyeket Trianon maga után vont, beérőben vannak, különösképpen a szórványvidékeken.

Az utóbbi esztendőben bejártam az utódállamok szórványait, ahol megszűntek az iskolák. Összehangolt utód-államokbeli stratégia szüntette meg őket, amelyet felvázolok: elvenni az oktatási intézménye-ket, tagozatokká tenni az iskolákat, majd a tagozatokat fokozatosan sor-vasztani; adminisztratív intézkedésekkel, sugallatokkal eltávolítani a magyar fiatalokat ezektől a tagozatoktól; bedobni azt a jelszót, hogy nem érvényesül a gyerek csak akkor, ha a többségi nemzet nyelvén tanul; kialakítani a magyarságban a hajlamot arra, hogy maga segítse elő saját iskoláinak a felszámolását.

Tudok a Vajdaságból is számtalan példát, hogy ahol még mű-ködhetett volna az iskola, ott maga a magyar közösség számolta fel, mondván, hogy nem kell nekünk. Erdélyben is, mindenütt vannak ilye-nek. Az iskolák megszüntetésének következménye a nemzettudat meg-szűnése. Óriási nemzetvesztési folyamat van a Kárpát-medencében. Ez abban is megnyilatkozik, hogy nem igényeljük mindenhol az anyanyelvű oktatást, mind nagyobb mértékben adjuk fel saját iskoláinkat. Abban is megmutatkozik, hogy kishitűek lettünk, nem tudunk harcolni. Abban is, hogy a vegyes házasságokban a magyar fél nem tartja szükségesnek megtanítani magyarul az utódokat, mert nemzettudata meggyengült, számára nem érték az anyanyelv. Azért nem érték, mert nincs semmi mögötte. Nem tudja, hogy ki fia borja. Nem tudja, hogy van történel-münk, amire büszkék lehetünk. Talajtalanná vált. A HTMH-nak olyan nemzetstratégia kialakításában kellene közreműködnie, amely azt is figyelembe veszi, hogy miként lehet ezt a nemzettudatot megerősíteni.

A Magyarország határain kívüli tanítóképzőkben, tanárképző in-tézetekben, teológiákon nem tanítják azt, hogy magyarul tanítani külde-tés: neked egy nemzetet kell ébren tartanod, a te egyéni érdeked másod-rangú kell, hogy legyen. Kimennek nemzeti öntudat nélkül a képzők, teológiák végzettjei. Ez azért fájdalmas, mert ahol az iskola megszűnt, ott marad a pap, aki a közösség élén áll. Az utóbbi időben hallottam a Mező-ségen, hogy fiatal papjaink jórészt csak Igét, bibliát hirdetnek, nem áll-nak oda pásztorolni a nyáj élére. Nyilván, mindenütt van kivétel.

Magyarságtudat


41

Nemzetstratégiát kell kidolgozni arra, hogy iskoláinkban mit kell tanítani. Itt jön be, például az autonómia. Mi hiába akarunk valamit tanítani, ha intézményeink nem autonóm jellegűek. Ha az erdélyi ma-gyarság az RMDSZ révén nem lép fel a kulturális autonómiáért, akkor nem szólhatunk bele az iskolai programokba. Ezek összefüggnek. Mi a végvárakban vagyunk. Különösen azokra gondolok, akik szórványvidéke-ken vannak, de - valójában - a tömbökben is végvárakban vagyunk.

Arra kérném, egyrészt azokat, akik itt vagyunk, fogjunk össze, szervezzünk olyan programokat, amelyek ébren tartják a nemzettudatot. Próbáljuk bevonni minél nagyobb mértékben a fiatalságot. Például, ahol táncház-mozgalom van, ott ébren tartják a népzene szeretetét. A kulturá-lis egyesületek színjátszó csoportokat hozzanak létre, látogassák egy-mást, mert ezzel alkalmat teremtenek a magyar fiataloknak a találkozás-ra, így csökken a vegyes házasságok száma. Rengeteg helyen panaszkod-tak, hogy nincs semmilyen közösségi élet. Érdekes jelenség, hogy a szór-ványokban rengeteg a vénlegény. Nagy probléma, hogy akinek nemzeti tudata van, és nem akar elvenni más nemzetiségű vagy nem tudom mi-lyen leányt, az vénlegény marad, mert leányainkat elviszik az idegenek. Azt mondják, ez azért van így, mert régebb volt magyar tánc, ahol talál-kozhattak, most pedig ez megszűnt.

Közös erővel olyan stratégiát kellene elképzelni és megvalósítani, amely kiterjed a fiatalok megszervezésére, találkozási lehetőségre, kultú-raterjesztésre, anyanyelvápolásra, oktatóképzésre, pedagógusok, papok képzésére és így tovább. Miként lehet feltámasztani azt az érzést, amelyet úgy fogalmazhatok meg: büszke vagyok, hogy magyar vagyok, hogy ma-gyarnak születtem. Ha ezt nem vallják a fiatalok, ha ezt nem tudjuk át-adni utódainknak, akkor a magyarság óriási mértékben pusztul, sorvad. Ugyanez van Felvidéken, Vajdaságban, Horvátországban.

Horváth László - aki tagja a horvátországi nemzetiségek tanácsá-nak - mondta nemrég, hogy 1991-ben még húszezren felül voltak, most pedig kevesebben vannak. Megkérdezte rutén kollégáját, akik háromez-ren vannak, hogy ők miként gondolják, meddig fognak fennmaradni? Legalább 200 évig, mondta a rutén. Hát, mire alapozod ezt? Hát arra, hogy mi egymással összejárunk, találkozunk, a gyermekeinket megtanít-juk az anyanyelvünkre stb. Horváth László meg azt mondta: szégyelltem magam, mert mi, bár 25 ezer körül vagyunk, úgy hiszem, hogy 50 éven belül innen eltűnünk.

Ez a helyzet. Elveszett az önmagunkba vetett hit.

Szabó Tibor Úgy is fel lehet vetni ezt a kérdést, hogy érdemes-e magyarnak lenni? Eddig, ugye, 80 évig, nem volt érdemes, mert abból csak hátrány szár-mazott. De most - azért - változik ez a helyzet. Közép-európai viszonylat-


42

ban van egy erős Magyarország. A határon túl járva érzékelem, hogy már föl lehet nézni Magyarországra: NATO tag, Európai Uniós tagállam lesz. Ha valaki eljön ide, érez egyfajta erőt ebben az országban, és ez tartást adhat a határon túli magyaroknak is. Amit Magyarország meg tud tenni különösebb stratégia nélkül: erőt mutatni.

Ennek érdekes következményei vannak. Például a múlt héten, a kárpátaljai Rahón, abszolút szórványterületen, olyan magyar kollégiumot nyitottak, ahova ruszin gyerekek járnak. Horváth Sándor meg tudja erő-síteni, hogy Kárpátalján, például a városokban ukrán, ruszin gyerekek jelentkeznek a magyar iskolákba. Érdemes megtanulniuk magyarul. Kárpátalja és Magyarország viszonylatában az erőkontraszt aránylag nagy. Ha ez az erő megjelenik Erdélyben, a Felvidéken is, akkor az asz-szimilációval ellentétes folyamat is elindulhat.

Sokan fölteszik nekem azt a kérdést - a határon túli magyarok-nak jogosítványokat adó törvény kapcsán - határon túli magyarok és magyarországiak is, hogy jó-jó, de mi lesz, ha azok is élni fognak majd vele, akik nem jó magyarok, vagy nem magyarok, vagy az elmúlt 80-50-20 évben nem voltak magyarok? Hát, akkor most lesznek, mert esetleg érdemes lesz. Nem ennyire profán a dolog, de másképp előbb-utóbb nem megy, csak az érdek mentén. Kell, hogy érdemes legyen magyarnak len-ni, magyar iskolába járni.

Amikor az a kérdés vetődik fel, miként határozzuk meg azt, hogy kire fog vonatkozni ez a törvény, egyik kritérium lehet éppenséggel az, hogy aki a magyar iskolába járatja a gyerekét, az magyar. És kész. Ilyen egyszerű, máris érdemes magyar iskolába járatni a gyerekeket.

Gazda József – Azt is tapasztaltam utazgatásaim során, hogy a Kárpát-medence ma-gyarsága nagy várakozással van a státustörvény iránt. Várakozik, és

emlegetik azt, mint elhangzott, hogy fel fog ugrani a számunk, ha pozitív döntés születik. Nekem is az a véleményem, hogy az, aki már majdnem elhagyta a

magyarságát, de visszatér, az utódaiban már szilárd tagja lehet a nem-zetnek. Nem kell azt mondani, hogy aki rongy magyar volt, az nekünk nem kell, hiszen utódai attól még lehetnek kiváló magyarok. Az a bizo-nyos kettős állampolgárság, vagy legalább a magyar útlevél rengeteget visszahozna, mert érdekének látná, hogy magyar legyen. – Az iskolákkal kapcsolatban nem egyértelműen veszem erénynek, ha a

magyar iskolát ukránok tartják fenn. Burgenlandban hallot-tam, amikor ott jártam, hogy két magyar iskolát hoztak létre, és három évvel ezelőtt az egyikben a 18 gyerekből 3 volt ma-

gyar és a többi 15 osztrák. Ugyanakkor lehetett volna 30 magyar, de a magyarokban nincs meg a nemzeti tudat. Az osztrák viszont fölismeri,

Státustörvény

Iskola


43

hogy a határ mellett neki fontos magyarul tudnia. A magyar megelégszik azzal, hogy az apám magyar volt, de már esze nincs annyi, hogy lássa azt, amit a határmenti osztrák.

Horváth Sándor (Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége) – Bocsánat, tegyük tisztába a rahói iskoladolgot, mert így sokan nem értik, miről van szó. Távolról sem arról, hogy ukránokból magyarok lesz-nek, vagy ukránok tartják el a magyar iskolát. Hanem arról, hogy a ma-gyar nyelv felértékelődött az ukránság körében, nekik Budapest a Bécs. Ezért az elemi iskolákba ukrán gyerekek is járnak. Helyenként például úgy oldják meg, hogy számukra külön osztályt nyitnak, hogy ne rontsák le a magyar gyerekek előmenetelét. Hiszen azokat magyarul beszélni kell megtanítanunk, ezeket meg írni-olvasni. Amitől félteni kell a kárpátaljai magyar iskolákat, és félek, hogy Magyarországon is, az inkább falvaink iskoláinak elnéptelenedése. Bizony el kell menni a roma telepre, és be kell ráncigálni a gyerekeket, mert különben a magyar szülők gyereke kevés, nem lehetne osztályt nyitni.

Férfihang (35-40 év körüli, szálas, kefefrizurás fiatalember)

Kérdésem lenne, konkrétan a Határon Túli Magyarok Hivatalá-nak elnökéhez. Abban mindannyian megegyeztünk, hogy ez a fórum

nagyon hasznos. És nyilván abban is mindannyian meg-egyezünk, hogy ezt a fórumot folytatni kell. A kérdés az, hogy elképzelhetőnek tartja-e Szabó Tibor úr, hogy a követ-

kező Fórumnál a Határon Túli Magyarok Hivatala is szervező legyen, itt legyen a logója, hogy a HTMH ne csak pár órát, hanem egy napon át a határon túli magyarok civil szervezeteivel foglalkozna?

Szabó Tibor Elképzelhetőek tartom. Egyébként a Hivatal képviseltében kollégám, C. Tóth János végig jelen lesz a Fórumon.

Fórum


44

Ambrus Ferenc a Rozsnyói Magyar Közművelődési Intézet igazgatója (Felvidék)

Kérésem van Szabó Tibor elnök úrhoz. A Hivatalnak, amelynek köszönettel tartozunk mi is, kapcsolatai vannak a felvidéki magyar párt-

tal. Szeretném megkérni az elnök urat, ha a pártvezetőink-kel találkozik, legyen szíves elmondani nekik, hogy a poli-tikának szüksége van a civil szervezetekre, azokra az em-

berekre, arra a nemzetrészre, akik révén ők pozícióba kerültek, akik a népben még a lelket tartják. A Felvidékről beszélek, ahol a párt a magyar ügytől eltávolodott. Nincsenek illúzióim, és nem hiszek a felülről jövő kezdeményezésben, de a kérésemet, legyen szíves, mondja el nekik.

Szabó Tibor El fogom mondani, bár az igazság az, hogy inkább nekik mondanád meg. Szívesen közvetítek, de hát…

Balogh Zoltán az EMKE Dési Fiókjának alelnöke (Erdély)

Az Illyés Közalapítvány segítségével megalakultak úgynevezett EMKE- vagy Magyar Házak. Tudjuk, hogy akié a föld, azé a haszon. Akié

a gazdasági erő, szintén. Kérdésem a HTMH elnö-kéhez, hogy van-e valamilyen központi elképzelés a Magyar Házak továbbfejlesztésének menedzselésé-

re? Létezik-e valamilyen nemzeti stratégia ezekre vonatkozóan, vagy egy-szerűen az jut közalapítványi támogatáshoz, az tud fejlődni, aki profi módon tud pályázni?

A szórványokban már ott kezdődik a gond, hogy egyszerűen nem tudjuk megfelelő módon összeállítani a pályázatot, mert a mérnöki ter-veknek a kifizetése meghaladja az anyagi erőnket. Javasolnám, hogy ne csak a fejlesztés kivitelezésére, hanem megtervezésére is írjanak ki pá-lyázatot, mert ez a kivitelezés 10-20 százalékába kerül. A tervezőmérnö-köt nem tudjuk megfizetni, vagy évekbe telik, amíg össze tudjuk gyűjteni rá a pénzt. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy akadjon szakértő, aki ingyen vagy szimbolikus összegért felvállalja. A szórványokban nem áll rendel-kezésre szakember, mint Kolozsváron, Vásárhelyen vagy Szatmáron. Így a Házra vonatkozó pályázataink, megfelelő szakértői tervek hiányában általában nem nyernek, vagy nagyon kevés támogatást kapnak.

Annak érdekében, hogy a szórványban optimálisan fejlődni tud-junk, valamilyen módon meg kellene oldani a szakértői tervek kivitele-zésének támogatását. Akár úgy is, hogy kérésre Magyarországról küldje-

Politika

Magyar Házak


45

nek szakembert, aki ezeket elkészítené, mert a szórványokban egyszerű-en elakadunk a mérnöki terveknél. Ez is egyik oka annak, hogy míg a tömbben élőknél általában jól működnek a Házak, megfelelő támogatást is kapnak, addig a szórványban épp, hogy fenn tudjuk tartani, és a na-gyon szükséges javításokat - azokat is csak részletekben - megoldani. Pedig itt is vannak jó ötletek, hogy mi mindent lehetne kezdeni, ami pénzt hozhatna a közösségfejlesztő tevékenységek finanszírozására, de ehhez a helyet is alkalmassá kellene tenni, infrastruktúrát kiépíteni.

Szabó Tibor Sajnos, azt kell mondanom, ezt egyszerűen nem tudjuk vállalni. Van, mondjuk ezer egynéhány olyan település a Kárpát-medencében, ahonnan pályázatok érkeznek. Ha mindenhol akarnak építeni valamit, és ötlet szintjén jön be, akkor erre Magyarországon külön hivatalt kellene mű-ködtetni, amely ezeket kidolgozza. Vagy kitalálják, hogy mit és hogyan akarnak építeni, és mi mit segítsünk, vagy nem működik a rendszer. De ha olyan ötletük van, amelyhez nem tőlünk akarnak pénzt szerezni, ha-nem például az Európai Uniótól vagy más külső forráshoz akarnak hoz-zájutni, akkor abban tudunk segíteni, hogy ehhez a projektet meg tudják írni. Tehát, ha olyan ötletük van, amivel több pénzt lehet szerezni kintről, meg tudjuk finanszírozni a projekt elkészítését.

Közbeszólás a teremből – A román hatóságok nem is fogadják el más országbelieknek a tervét!

Balogh Zoltán – Azt hiszem, nem értett meg az elnök úr.

Balla Zoltán a Humán Reform Alapítvány elnöke, Székelyudvarhely (Erdély)

Hajlandóság mutatkozna-e, partnere tudna-e lenni a Határon Túli Magyarok Hivatala a megerősödött civil szervezeteknek is? Elfogadni azt, amit ők fogal-

maznak meg? Mi az, amit támogatni kéne, esetleg új csatornákat nyitni feléjük, a politikumról leválasztani?

Szabó Tibor Szeretném leszögezni és tisztázni, hogy a Határon Túli Magyarok Hivata-la a magyar kormány közigazgatási hivatala, tehát mi a magyar közigaz-

Partnerség


46

gatásnak vagyunk a része. Alapvető feladatunk a magyar közigazgatás koordinálása a határon túli magyarok vonatkozásában, a szaktárcák munkájának befolyásolása oly módon, hogy ők is tudjanak segíteni a határon túliaknak. A civil szervezetekkel való kapcsolattartásra nem ez a Hivatal szolgál. Koncepció dolgában, meg egyebekben szívesen közremű-ködünk, és nagyon örülök, hogy itt lehetek, mert egy csomó jó ötletet kapunk. De azzal tisztában kell lenni, hogy mi kormányzati szerv va-gyunk, nem a civil társaságokat összefogó civil intézmény.

Van egy olyan szervezet, amelynek pontosan az volna a feladata, hogy a határon túli civil szférát összefogja. Ez a Magyarok Világszövetsé-ge. Be kell oda vonulni és elmondani nekik, mit szeretnének.

Fazekas István a Beszterce Művelődési Alapítvány kuratóriumi tagja (Erdély)

Mindenki pénzt szeretne kapni. Felvetődött az a kérdés is, hogy az alkuratóriumok hogyan, milyen kritériumok alapján oszthatják el a

meglévő pénzt. Volna egy járható út, ami egyszerű volna. Tudjuk, hogy a polgári társadalom erősödik Kárpát-medence szerte. Még ha lassan is, de erősö-

dik. Ezért, ahol nagyobb számban, többségben él a magyarság, az alkuratórium ösztönözze a kérelmezőket, hogy szervezzenek be alapítvá-nyuk vagy egyesületük vezetőségébe olyan tehetős polgárokat, akik nem lehettek szenátorok, képviselők vagy polgármesterek, de szívesen áldoz-nának tetemesebb összegeket egy olyan alapítvány számára, amelynek elnöke vagy vezetőségi tagjai lehetnének.

Azok, akik alapítványt hoznak létre, ne akarjanak mind elnökök lenni, a családtagok pedig titkárok vagy pénztárosok, hanem tolják elő-térbe az áldozatkész tehetősebb polgárokat, és maguk elégedjenek meg a szürke eminenciás szerepével. Ahol sok magyar vállalkozó van, ott ez az út egyre járhatóbb lesz. Így nagyobb összegek maradnának az alkuratóriumok rendelkezésére, amelyeket egy kis jóakarattal olyan he-lyekre juttatnának, ahol a szál már szakad. Akkor a Beszterce Művelődé-si Alapítvány nem csupán 50-100 ezer forintot kapna, amikor 2-3 iskola-buszt próbál üzemeltetni, hogy a szigorú szórványban élő magyar gyer-mekeknek lehetővé tehessük a magyar nyelven való tanulást.

Valójában kit érdekel, hogy hol szakad a szál? A kolozsvári, vá-sárhelyi vagy bármely nagyobb központból érkező kérések hathatósab-ban orvosolhatók, mert ott vannak a lobbizók, érdekeltségek. Besztercé-nek vagy más végeknek marad a százezer forint: Na, ez a tiétek! Ebből tartsatok iskolabuszt, adjatok ösztöndíjat, támogassátok a diákokat!

Alapítványok


47

Dániel Erzsébet a Csemadok Érsekújvár Területi Választmányának titkára (Felvidék)

Az előttem felszólaló kolléga elmondta, amit én szerettem volna, hogy a régiókban működő civil szervezeteket tekintsék partnernek. Ezek-

ből a kiadványokból is kitűnik, hogy milyen nagy szerepük van a civil szerveződéseknek. Arra kérjük Szabó Tibor urat, továbbítsa a kormány felé, hogy nekünk erre szükségünk

van. Vagy nem jó a neve a Hivatalnak, hogy Határon Túli Magyarok Hiva-tala. Magyarországon, egyes szinteken többször visszahallottuk azt, hogy mi, a Csemadok-szervezetek nem vagyunk partnerek. Holott a régiókban, bár nincs központi vezetés, működnek a területi választmányok. Ez ör-dögi körnek tűnik, ezért jó lenne, ha téma maradna.

Szabó Tibor Félreértés ne essék! Nem azt mondtam, hogy nem szeretnénk közremű-ködni. Azt mondtam, hogy a Hivatal nemcsak ezért van, viszont van olyan képződmény, ami csak ezért van. Úgy fogalmaznék, hogy minden jó ügyben partnerek vagyunk. Ha van jó ötletük, javaslatuk, kérésük, akkor jöjjenek nyugodtan a Hivatalba, kollégáim meg fogják hallgatni, és segí-teni fognak. Csak azt nem szeretném felvállalni, ami nem a kormány feladata, hogy a civil szférát mozgassa és segítse. Nekünk nem az a dol-gunk, hogy megmondjuk a civil szférának: mit kell tennie. Fordítva mű-ködik. A civil szféra találja ki, és kérjen segítséget hozzá.

Kedves barátaim! A konferenciánk megszervezéséről a Határon Túli Magyarok Hiva-

tala kezdettől fogva tudott. Mindvégig jóindulatú támogatásáról biztosított bennünket, és ez nemcsak erkölcsiekben, de anyagiakban is megjelent. Az, hogy, maga az Elnök Úr is ennyi időt töltött itt, jellemző arra, hogy mennyire tartotta fontosnak ezt a Fórumot a Hivatal. Ennek ellenére egye-seknek bizonyára hiányérzetük van. Ezért fontos, hogy tudjuk: mit enged, és mit nem enged meg a HTMH belső rendje. Az Elnök Úr biztosított ben-nünket, hogy amennyiben a konferenciánknak lesz olyan javaslata, amit ő fölkarolhat, akkor azt föl fogja karolni. Arra is tett ígéretet, hogy egy teljes napot is lehet a HTMH-nak és a határon túli civil szférának találkoznia. Rajtunk múlik, hogy milyen ötletekkel állunk elő. Megköszönjük dr. Szabó Tibor elnök úrnak és C. Tóth János osztályvezető úrnak, hogy eljöttek, meghallgattak, kérdéseinkre választ adtak, és ügyünket fölkarolják.

Romhányi András

��

Politika

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz

48


Bolváry Gyula az Erdélyi Szövetség alelnöke, Budapest

Az állampolgársággal kapcsolatban nem igazán tisztázódott, hogy tulajdonképpen miről van szó. Jómagam jogász és közgazda is vagyok, több oldalról megvizsgáltam ezt a kérdést. Nem állampolgárságról, nem kettős állampolgárságról van szó.

Amikor a kettős állampolgárság felvetődött, az elsők között mondtam azt, hogy a Romániában lévő szerbek, horvátok megkapták a kettős állampolgárságot, az egy dolog. A magyar állam és a román állam között nincs olyan viszony, hogy ezt a magyar állam megkockáztassa. Az állampolgárság minden államnak diszkrecionális joga, amelyet soha semmilyen formában indokolni nem kell. Megadom. A saját családomból is adhatok példát: osztrák állampolgár volt, annak született, de Temesvá-ron élt, és volt román állampolgársága is. Az 1950-es években felszólítot-ták, hogy tessék választani. Ez a „tessék választani” bármikor előjöhet román és magyar viszonylatban.

Szabó Tibor említette a státustörvényt, de egész konkrétan kül-honi állampolgárságról van szó, amely nem magyar találmány. Amikor a Brit Gyarmatbirodalomhoz tartozó államok egymás után önállóak lettek, az angolok nem akarták azt, hogy ugyanazokat az állampolgári jogokat kapják meg a gyarmatbirodalomnak azon polgárai, akik kérik, és ezért találták ki ezt a külhoni állampolgárságot. Tehát, amiről ma a magyar kormány, a Magyarok Világszövetsége, az Erdélyi Szövetség és így tovább tárgyalunk, az a külhoni állampolgárság.

Még igazából nem alakult ki, hogy ez mit foglaljon magába. Lé-nyeges szempont, hogy a közeljövőben a magyar állam az Európai Unió tagja lesz, és például Románia nem. Az egyik tényező lenne megkönnyí-teni a Kárpát-medencében élő magyaroknak az anyaországba való beuta-zását. Tehát ez a külhoni állampolgárság, de ehhez még további jelentős dolgok is kapcsolódhatnak. Például, nagy valószínűséggel, aki külhoni


49

állampolgárságot kap, útlevelet, ez egyben Magyarországon munkaválla-lási engedély is lesz. Egy másik dolog lenne, hogy akinek ez megvan, kedvező egészségügyi ellátásban részesülhet, ami nem jelenti a teljes ingyenességet. Tehát a külhoni állampolgárság nem azért van, hogy min-denki idejöjjön. A magyar államnak ez nem célja. És nyilván, kevés az a réteg, amely elhagyná a szülőföldjét.

Ide kapcsolódik az, hogy nagyon sok fiatal tanul a Kárpát-medencéből itt, Magyarországon, és komoly számarányban nem térnek vissza saját hazájukba, a szülőföldjükre. Ez sem lehet a célja a magyar államnak, és ebben az évben jelentős változások történnek. A magyar állam továbbra is támogatni fogja a tanulást, a továbbtanulást, hogy a magyar értelmiséget ne érje hátrány, de nem azzal, hogy itt tanulnak, aztán itt maradnak. Hanem például azzal, hogy a Székelyföldön kollégi-umot alapít, és oda deponálja az ösztöndíjat, tessék ott elvégezni az egye-temet, családot alapítani, és a magyarságot megtartani.

Farkas Miklós a Gaudeamus Alapítvány elnöke, Segesvár (Erdély)

Elvi problémát szeretnék felvetni. Valóban, ahogy Gazda József is mondta, rendkívül fontos a szórványosodásnak a megelőzése. Tehát nem a tüneti kezelés, ne várjuk meg azt, amíg egy faluban 5-6 magyar család vagy 4-5 gyerek marad, hanem próbáljuk megelőzni. Ennek az alappillére három dolog: az anyanyelvű oktatás, a magyar anyanyelvű művelődés és a gazdasági segítség az otthon maradáshoz. Sajnos, ebben az utolsóban alapítványunk nem tud sokat segíteni, tehát az első kettőt vállalta fel.

Óriási előny, ha egy nem önálló, hanem tagozatként működő magyar tannyelvű iskolának van saját alapítványa, mert ezt ebben az esetben intézménynek is mondhatjuk. Ha pályázni akarunk, vagy vala-mit szervezni, akkor nem kell az iskola igazgatójának aláírását várni, nem kell a megyei tanügyi osztály jóváhagyása, mert megvan az alapít-vány, amely révén rengeteg dolgot el tudunk intézni.

Visszatérnék ahhoz, hogy a szórványosodást meg kell előzni. Amikor egy szórványtanácskozáson azt mondtam, hogy nekünk két pár-huzamos osztályunk van, csodálkoztak. Hát, ez az ember mit keres itt? Segítséget kér szórványügyben? Igen, mert azt akarjuk elérni, hogy ez a két osztály fennmaradjon, és nem akkor segítségért fordulni, amikor már egyik sincs meg. Szórványkollégiumot működtetünk, ahol pillanatnyilag 40 gyerek tanul. Felvállaltuk azt is, hogy azokból a környező falvakból, ahol már megszűntek a magyar iskolák, ötödik osztálytól Segesvárra jöhessenek. Bent lakhat a kollégiumban, és magyar iskolában tanulhat. Ily módon a minőséget is fenn tudjuk tartani a középiskolában, mert


50

nem az a célunk, hogy mindenáron legyen két osztályunk, hanem az, hogy egyenlő esélyeket teremtsünk a gyerekeknek a továbbtanuláshoz. Abban a pillanatban, ahogy nem tudunk minőséget adni, felelőtlenség lenne fenntartani az iskolát. Tehát ez is alapvető cél.

Az Illyés Közalapítványtól nagyon szép összeget kaptunk az épü-letvásárlásra. Ellenben a fenntartáshoz, illetve a tatarozáshoz, az infra-struktúra kialakításához végső soron semmit. Kíváncsiak voltak, hogy önerőből mit tudunk megvalósítani. Sikerült megmutatnunk, hogy ezt is megoldottuk. Nyilván, csak részben. A gyerekekkel 17 előadást szervez-tünk, összegyűjtöttünk 20 millió lejt. Gaudeamus Jegyeket, téglajegyfélét adtunk ki. Ebből is sikerült összehozni némi pénzt. Mozgósítottuk a szü-lőket. Minden saját erőforrást bevetettünk. Ezen kívül a világon élő ösz-szes tanítványunkat megkerestük, Svájctól, Németországtól kezdve Ame-rikáig, és lényeges anyagi segítséget kaptunk tőlük is. A segesvári ma-gyar líceumi oktatás negyven éves évfordulójára könyvecskét adtunk ki. Érdekes ötletként megemlíteném, hogy a szponzorokat nem ebbe írtuk, hanem egy külön füzetecskét mellékeltünk a támogatókkal, nagyon szép kivitelben, metszetekkel.

Nyilván, vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudunk saját erő-forrásból megoldani. A végső cél az, hogy önfenntartók legyünk, ide kell eljutni. De ehhez meg kell valósítani az infrastruktúrát. Például most azért tányérozunk mindenfelé, hogy éttermet tudjunk építeni. Ugyanak-kor ez művelődési ház szerepét is betöltené. Így érnénk el második cé-lunkat, hogy a kollégium magyar bentlakássá, a magyar bentlakás ma-gyar házzá nőné ki magát, ahol könyvtár van, mindenfajta művelődési lehetőség és így tovább. Ehhez komoly pénzekre van szükségünk, és próbáljuk előteremteni.

Gazda kolléga itt felvetette a vegyes házasságok, az asszimiláció, a nyelv romlásának kérdését. A múltkoriban egy 12. magyar humán osztályban megkérdeztem a lányokat, hogy közületek hányan vállalnátok a vegyes házasságot. Ott nálunk inkább román a férj, mert szász már nemigen akad. Érdekes módon kettő kivételével mindenki vállalná. A két kivétel szenterzsébeti volt, magyar környezetben nőtt fel. Kérdeztem az-tán a lányokat, tudják-e milyen gondok tevődnek fel egy vegyes házas-ságban? Hát, ezzel nem voltak tisztában.

Rendkívül fontos dolog megbeszélni, hogy ezeket a gondokat tud-ják kezelni vagy nem. Végső soron nem a vegyes házasság ellen beszé-lünk, hanem arról, hogy ilyen helyzetben ne adja fel önmagát. Általában mindegy, ha a feleség vagy a férj a román, mert a gyerek általában román lesz, és nem tanulja meg az anyanyelvét. Ha az a más nemzetiségű elfo-gadja azt, hogy beszélje a másik nyelvét, a gyereket megtanítsák mindkét szülő anyanyelvére, megismerje mindkét kultúrát, akkor végső soron senkinek nincs kifogása. De sajnos, ez nem így működik.


51

Balogh Zoltán az EMKE Dési Fiókjának alelnöke (Erdély)

Kiegészíteném azt, amit a Magyar Házakra vonatkozóan Szabó Tibor úr jelenlétében felvetettem, mert látom, hogy erre a kollégák is reagálnak. Még egyszer hangsúlyozom, a Magyar Házak hálózata nagyon fontos lenne nekünk. Kialakítaná vagy erősítené az önbizalmunkat, és így, a civil szervezeteken keresztül a fizikai létünket is erősítené. Azért kérdeztem, milyen stratégiájuk van, ha van, mert honfitársaimnak meg-van a stratégiája. Székelyföldön felépült 20 ortodox kolostor, s ezzel meg van oldva a stratégia. Mi építsünk fel 50 magyar házat, és megvan a mi stratégiánk. De nem elég felépíteni, hanem ezeket továbbfejleszteni kell. Mi működtetjük őket. Ott van Désen az EMKE-házban az Incze János Könyvtár. Van 8000 kötetünk, fizetjük a könyvtárost. Aranyeső nevű kis- és nagycsoportos táncegyüttesünk van. Egyórás programot állítottak össze, ha hívnak és van megfelelő keret, szívesen megyünk.

Nemcsak az EMKE Dési Szervezetében tevékenykedem, RMDSZ részről városi tanácsos is vagyok. Társaimmal benyújtottunk egy határo-zattervezetet az évente megszervezett Petőfi Sándor Versmondó Vetélkedő támogatására. Ennek révén a városi tanács komoly összeggel támogatta, az idén például 20 millió lejjel a vetélkedő megszervezését. A 17 tagú tanácsban csak négyen vagyunk magyarok, a többi román. A vetélkedőn nemcsak a helybeliek vesznek részt, hanem az egész környékről Szamos-újvárig és Besztercéig, és meghívottaink a balassagyarmati, illetve az ipolyvarbói Petőfi kör. Sok Petőfi körről nem tudunk, de azok, akik benne vannak a Fórumra kiadott füzetben, számítsanak rá, hogy meghívjuk őket jövő március 12 és 19 között, a vetélkedő negyedik kiadásra. Külö-nösen akkor, ha az önkormányzattól továbbra is sikerül támogatást kap-ni. És ez nemcsak egyszerűen szavalóverseny, mert egyben megemléke-zés a szabadságharcra is. Március 15-én városunk Oroszlános Emlék-művénél ünnepelünk, emlékezünk azokra, akik a szabadságharc idején elestek a dési ütközetben.

A Háznak köszönhetően a mi EMKE fiókunk elég jól működik, három, négy éve betölti rendeltetését. Persze, ez a mi véleményünk, le-het, hogy az országos EMKÉ-nek vagy más erős civil szervezetnek talán nem ez a véleménye. Viszont a mi civil szervezetünket elismeri a dési önkormányzat. Nemcsak a Petőfi vetélkedőt támogatta, hanem az Arany-eső néptánc együttesünket is, tavaly kilenc és fél millió lejt utalt ki szá-mukra a helyi kulturális pénzből, s el tudtuk küldeni őket tánctáborba. hogy új táncrendeket tanuljanak, mert csak így tudunk fejlődni. Tovább tudnánk fejlődni, ha a városi tanács kulturális bizottsága vagy más for-rás révén tudnánk fizetni a könyvtárosunkat.

Mi román honfitársaink partnereként lépünk és próbálunk fel-lépni. Ez elég nehéz dolog, nagyon jól tudjuk mindannyian. Nálunk nem


52

nagyon lehet elválasztani a politikai szférát a civil szférától, együtt kell dolgoznunk. És a gazdasági szférával is, mert másképp a civil szervezetek nem tudnak meglenni. Látom az EMKE fiókunk működésében is, hogy csak úgy működhetünk, ha megvan a gazdasági és a politikai háttér.

Nagyon jó volna, ha Teleházat is működtethetnénk. De ha a Há-zat nem tudjuk fejleszteni, bővíteni, akkor nem engedhetjük meg ma-gunknak, hogy több kisebb termet alakítsunk ki műhelymunkákra, alko-tó, tájékozódási, információs tevékenységekre, mert fontosabb egy na-gyobb teret fenntartani táncteremnek, gyülekezési helynek. Ugyanis a város többi magyar civil szervezete is a mi ernyőnk alatt működik. Pél-dául a Videoklub, a Nyugdíjasok Klubja, a Tokaj-Dés Baráti Társaság és így tovább. Mindezek pedig azért tudnak tevékenykedni egy olyan szór-ványnak számító helyen, mint Dés, mert megvan a Házunk. És fejlődni csak úgy tudunk, ha az infrastruktúrát fejleszteni is tudjuk.

Horváth Sándor a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének társelnöke

Szervezetünk - a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége - taglétszámát tekintve ugyan nem a legnagyobb kárpátaljai szervezet, jóval nagyobb is van kettő, viszont magasan mi szervezzük a magyarság körében a legtöbb kulturális rendezvényt Kárpátalján.

Évente több mint 100 rendezvényt bonyolítunk le. Van közte több ezres tömeget megmozgató, ilyen például a megemlékezés közössé-günk egyik legszomorúbb pillanatára, a robotra elhurcoltakra. Többek között a mi szervezetünk nevéhez fűződik az, hogy sikerült Szolyván em-lékparkot építeni, ahol minden év november első vasárnapján emléke-zünk. Ez hatalmas és felemelő, egyben igen-igen szomorú rendezvény. Minden második évben mi szervezzük a Turulos ünnepséget Újlaknál, az első győztes kuruc ütközet ünneplésére. Ez is több ezer embert megmoz-gató rendezvény. Nagyon fontos, a magyarságot összefogó rendezvénye-ink között vannak az író-olvasótalálkozók, melyek során elvisszük az iskolákba a kárpátaljai magyar írókat, de nem csupán őket, hanem erdé-lyieket, anyaországiakat is.

Engedjék meg, hogy hadd beszéljek én is a pénzről. Hiába, még egyszer magam ellen beszélhetek, mert én is alkurátor vagyok az Illyés-nél. Énnekem is meggyőződésem, hogy ez a rendszer nagyon-nagyon komoly reformokra szorul. Elsősorban azért, mert a nagy szervezetek annyi kurátort meg alkurátort ültethetnek be a kuratóriumba, hogy egy-szerűen a kicsiket leszavazzák. Ez nem logikus. És nem biztos, hogy tisztességes. Nem tudom, hogyan lehet áthidalni. Nem vagyok én politi-kus, keressék meg a politikusok a megoldást.


53

Viszont a pénzzel kapcsolatban mindig csak az anyaországból jö-vő pénzről beszélünk, pedig hát, legalábbis a mi szervezetünk, igen ko-moly munkát fejt ki, amit különben az adott ország költségvetési pénzé-ből kellene fedezni. Az ukrán állam hozott ugyan egy törvényerejű rende-letet arra, hogy támogatni kell, nem a szakmai és nem a civil, hanem a kisebbségi szervezeteket. Ezt a szót használják, nem pedig azt, hogy nemzetiségi szervezetek. Ez ott van az ukrán-magyar vegyes bizottság ajánlásaiban is. Ennek ellenére sem kijevi, sem kárpátaljai, megyei szin-ten, sem helyi szinten gyakorlatilag egyetlen egy társadalmi szervezet, és nemcsak a magyar, hanem a román, az ukrán sem kap támogatást. Uk-rajna nagyon szegény ország, de ennek ellenére egészen biztos vagyok abban, hogy a legszegényebb ország költségvetésében is akadhatna annyi pénz, hogy legalább azt kifizesse, amit az ember helyette megtesz.

Még egy gondolatot szeretnék megosztani önökkel. Nem vagyok benne biztos, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala vagy akár a Magya-rok Világszövetsége oly fontos nekünk abban, ha mi együtt akarunk működni. Itt vagyunk mi, magunk. Nagyon fontosnak tartanám, ha a kárpátaljai civil szervezetek nem csupán anyaországi szervezetekkel mű-ködnének együtt, mert ez csak oda-vissza játék. Legyen közreműködés erdélyivel, vajdaságival, kárpátaljaival, burgenlandival, clevelandivel… Javasolnám, hogy fogalmazzunk meg egy olyan nyilatkozatot, amelyben ez a 70 vagy 80 szervezet képviselője vállalná azt, hogy folyamatos tájé-koztatást próbál nyújtani a többinek. El tudom képzelni, például, hogy ki lehetne adni évente vagy félévente egy tájékoztatót, amelyben nem csu-pán a címlista lenne benne, hanem esemény-naptárak is. Így ott lehet-nénk minél gyakrabban egymás rendezvényein.

Engedjék meg, hogy a státustörvény vagy az állampolgárság kér-désével kapcsolatban hadd hívjam saját magam segítségül, hadd olvas-sak el egy nagyon hosszú verset:

Az én hazám csendes, pentaton ének. Ha szívemhez hajolsz, eléneklem néked.


Rövid leszek, nem szeretnék sokat mondani. Némileg csatlako-zom Horváth Sándorhoz, némileg ellentmondok neki. Ő azt mondja, hogy nem a Magyarok Világszövetsége vagy a HTMH a fontos, hanem mi va-gyunk a fontosak. Szerintem is mi vagyunk a fontosak. De az, amit utá-na kér, hogy találkozzunk, esetleg kiadványban megjelenjünk, ezt vala-kinek meg kell szerveznie, valakinek el kell végeznie.


54

És itt érek vissza ahhoz, amit próbáltam Szabó Tibor elnök úr-nak mondani, illetve Dániel Erzsi próbált mondani. Azt, hogy legyen a HTMH egyfajta partnere a civil szervezeteknek, illetve a regionális civil szervezeteknek. Ez nem mond ellent annak, hogy nem mi vagyunk a fontosak. De az nagyon fontos, hogy legyen Magyarországon egy olyan szerv, szervezet, ami a mi ügyünkkel foglalkozik. Már csak azért is, hogy a későbbiekben mi összejöhessünk. Azért is, hogy közös kiadványban megjelenhessük, és több más dolgot végezhessünk el közösen.

Ezért nem értek egyet Szabó Tiborral, amikor a Világszövetségre hivatkozik. A Magyarok Világszövetsége más jellegű intézmény, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala. Most még inkább erősödik bennem az a gondolat, hogy éppen a HTMH lehetne - viszonylag szigorú működési és felépítési rendje mellett - az, ami hatékonyabban foglalkozhatna azzal, ami a nevében van. A Magyarok Világszövetségére ugyanis nem lehet hárítani olyan feladatokat, amelyeknek az elvégzése, gondozása a Világ-szövetség nehézkessége miatt nem oldható meg. Biztos, sokaknak van ilyen téren tapasztalata.

Ennek ellenében éppen a HTMH az, amelyhez tartoznak az ala-pítványok, ahogyan az elnök úr itt az előbb bevallotta, csak senki nem kapaszkodott a gondolatba. Ha itt pénzről beszélünk, akkor csak hozzá-juk mehetünk, hogy legyenek szívesek egy-egy alapítványnál esetleg struktúraváltásra gondolni, vagy felülvizsgálni egy alkuratórium dönté-sét. Például most a Felvidék felé visszaadtak egy csomagot, rossz döntés-re hivatkozva. Minden jel arra mutat, az elnök úr finom ódzkodása elle-nére, hogy mégis a HTMH lenne az a hivatal, amely a határon túli ma-gyarok civil szférájának ügyét kezelhetné.

Elhangzott itt az elején, hogy a Magyar Kollégium mit tud adni. Hát, éppen az anyagiakban nem tud segíteni. A pénz a HTMH-nál van, mi vagyunk a másik végén. Rengeteg dolog az ő kezükben folyik össze, rengeteg kapcsolatuk van. A minisztériumok felé is. Én csak azt szor-galmaznám, - természetesen, ha a többség úgy látja, - hogy legyen a határon túli magyarok civil szervezeteinek is budapesti központja. A Világszövetséget nem érzem jónak. Nemcsak azért, mert jelenleg az van, ami van, hanem más okok miatt is.

Azon a gömöri tájon, ahonnan származom, és ahol élek, éppen egy magyar közművelődési intézetet építünk. Megerősíteném, amit az előttem szóló kolléga mondott a stratégiáról. Ami nagyon fontos, és ami felé haladnunk kell, az az autonómia, az önrendelkezés. Akkor tudunk megerősödni, ha lesznek Házaink. Rozsnyón, szerencsére ezzel nincs igazából gond. Belső viszályok vannak, de az a mi dolgunk.

Akkor tudjuk jól végezni munkánkat a közművelődés, kultúra te-rén, ha gazdaságilag is vannak olyan eredményeink, amelyek erősítik civil munkánkat. Efelé kell irányítani Magyarországról a pályázatokat, a pénzeket, támogatásokat is. Nagyon nehéz, mert nagyon hosszadalmas


55

és nagyon bosszantó a jelenlegi pályáztatási mód, nagyon kikészíti az embereket. Ez itt már többször is elhangzott. Az autonómia, az önrendel-kezés lent kezdődik. Arra kell támaszkodnunk, amit mi megfogalmazunk, amit mi fölépítünk.

A HTMH elnökének felvetettem egy kérdést a politika és a civil szféra viszonyáról, amire igazából nem kaptam választ, pedig elvártam volna tőle. Még egyszer el fogom neki mondani, hogy mi van Felvidéken. Nem ismerem a többi régió gondjait-bajait e téren, nem tudom, mi van Erdélyben, mi van Délvidéken, Kárpátalján. Fel volt írva, hogy a politika az érdek, és mi vagyunk az érték. Így van, én is így érzem.

Ha mi most ezt elhallgatjuk, és csendben leszünk ilyen téren, ha nem beszélünk politikáról, nem fogjuk érinteni, csúnya szóval nem pisz-káljuk meg, még csúnyább szóval meg sem rugdossuk ezt a politikát, akkor egyre nagyobb lesz a szakadék, egyre jobban elfelejti az a politikai elit, amely nagyon sok esetben a mi hátunkon kapaszkodott föl oda, ahol van, hogy honnan került föl, és kit kell szolgálnia. Kit szolgálunk mi, és kit kellene nekik támogatniuk és segíteniük.

Ezért kértem, persze, illúzióim nincsenek, hogy legyen szíves Szabó Tibor úr elmondani Bugár Béla és társainak, a szlovákiai magyar politikusoknak, hogy itt összejöttek emberek, akik a nemzetrészt szolgál-ják egy adott területen, és nekik is ezt kellene tenni. Mert nagyon sok esetben nem ezt teszik. Mi többet nem tudunk megtenni, esetleg meg tudjuk őket erre kérni. Az elnök úr próbált rám mosolyogni, hogy mond-jam el nekik én. Mondom én nekik, de nem hallják. Ez a tapasztalatom, tapasztalatunk sokunknak.

Még egy utolsó zárójeles gondolat. Intézetünk, melynek Rozsnyó középkori főterén van a székháza, nemsokára befejezi a vendégházát. Az ősi krasznahorkai várra gyönyörű kilátás nyílik, 20-25 embert el tudunk helyezni, programot biztosítani a környéken. Nagyon szép barlangok vannak, túralehetőség. Szívesen látunk és várunk jelentkezőket az Inté-zetünkkel való kapcsolatfelvételre, illetve a vidékre is.

C. Tóth János a HTMH munkatársa, Budapest

Kedves kollégák, köszöntök mindenkit! Azért mondom, hogy kol-légák, mert végső soron azok vagyunk. Néhány évvel ezelőtt még népmű-velőként szolgáltam ebben a megyében, nem is messze, itt Szentendrén. Nyolc éve pedig már a Határon Túli Magyarok Hivatalában, ahol többek között a civil szervezetek problémáival is foglalkozom.

Elnök úr világosan elmondta, hogy a HTMH a magyar központi közigazgatás egyik hivatala, amely a Külügyminisztérium alá tartozik.


56

Működését illetően hivatal, de ellentétben más közigazgatási hivatalokkal - gondolok a helyi önkormányzati hivatalokra, központi hivatalokra, mi-nisztériumokra - hatósági jogköre nincs. Tehát a működési mechaniz-musa olyan, mint egy klasszikus hivatalé, de ezen jogkörök nélkül.

Azt is említette elnök úr, hogy hivatalunk koordináló szerepet tölt be. Mit jelent a koordináció? A szaktárcáknál van a hatósági jogkör, illet-ve lejjebb, a különböző önkormányzatoknál vagy más szervezeteknél, központi, regionális és helyi szinteken, ahol gyakorta megjelennek a ha-táron túli magyarságot érintő kérdések: pl. vámügyek, állampolgársági ügyek, a menekültügytől kezdve az iskolaügyekig a legkülönfélébb dolgok előfordulhatnak. Ezen ügyek intézésének koordinálásában gyakran sze-repe van a HTMH-nak. A kormányprogram a határon túli nemzetrészekre vonatkozó feladatokat is tartalmazza, amelyek a kormányzati ciklusban konkrét formában és határidõkkel jelennek meg. Ezek végrehajtásának koordinálása ugyancsak feladata a HTMH-nak.

Az alapítványokkal kapcsolatban, kétségtelen, hogy ráhatása le-het a hivatalnak az alapítványok tevékenységére, de nem a hivatal hozta létre őket. Az alapító a parlament, illetve a kormány, vagy valamely szak-tárca. A parlament hagyja jóvá az éves költségvetést. A központi költség-vetésben külön pontban megjelennek a közalapítványok. Ennél fogva a közalapítványok kuratóriumát nem a HTMH elnöke, hanem a parlamenti párterőviszonyok alapján a parlament szabja meg, illetve a kormány. A HTMH elnöke csak egy résztvevő a kuratóriumban. A játékszabályok pedig ismertek az alapító okiratokból. Hogy ez jó vagy rossz, nem felada-tom ennek minősítése. Köztisztviselőként teszem a dolgom, amivel meg-bíztak, azt kell végrehajtanom, és a lehető legjobban.

A képviseletről is hadd szóljak, mármint arról, hogy képviseli, képviselheti-e a civil szervezeteket a Határon Túli Magyarok Hivatala vagy sem. A HTMH-nak nem az a feladata, hogy ezt fölvállalja, hiszen nem civil szervezetek intézményéről van szó. Mint mondtam, hivatal. Hogy meghallja a civil szférának a hangját a határon túlról, az teljesen természetes. Hogy azt közvetítse a címzettekhez, az is természetes. De hogy a párbeszédet a civil szervezetek helyett lefolytassa az érintett régi-ók politikai szervezeteivel, azt hiszem, az nem lehet a hivatal feladata, mert az már az adott régió közösségének sajátos belügye, amelyben a döntőbíró szerepét nem vállalhatjuk fel. A problémát természetesen érzé-keljük - amint elnök úr is mondta - meghalljuk, s ami rajtunk múlik, azt tesszük is.

Az alapprobléma másban keresendő. Magyarországon jelenleg a bejegyzett civil szervezetek száma körülbelül 50-60 ezer között van. Pon-tosan nem lehet tudni, mert ez naponta változik. Ugyanez, pl. Erdély tekintetében olyan ezer körül mozog. Azonban a kétmilliós erdélyi ma-gyarságra vetítve a magyarországi arányokat, Erdélyben legalább tízezer civil szervezetnek kellene működnie. Ugyanakkor a magyarországi is


57

elmarad a fejlett polgári államokban lévő civil szerveződések számától és hatásfokától. Talán egyharmadát, ha képviseljük annak, ami igazán ha-tékony civil szférának tekinthető. A probléma ebben keresendő. És akkor még nem beszéltem az adott országok civil szférájáról - a magyarok nél-kül - mert az az arány még rosszabb. Ez egyben a demokráciának és a polgári rendszernek valamifajta fokmérője is.

Magyarországon a polgár meghatározhatja, hogy adója 1%-át mely civil szervezetnek adományozza. Az adóbevallása mellett külön borí-tékban jelzi, hogy mely szervezetnek kéri a számlájára utalni az összeget, feltéve, ha a szervezet a törvényben meghatározott módon van bejegyez-ve. Az adó másik százalékát valamely egyháznak adhatja oda. Ezen túl még tehet egyéb felajánlásokat is, de ez a két százalék valójában már a civil szervezeteket szolgálja. Úgy tudom, hogy ehhez hasonló rendszer egyetlen szomszédos országban sincs.

Ott, ahol magyarnak lenni nemcsak etnikai, nemcsak nemzeti kérdés, hanem politikai kérdés is, ott nem szerencsés a civil kontra poli-tika a magyarságon belül, mert visszaüthet. Tehát ezért is nagyon nehéz a kérdésre válaszolni.

Mi tehát a teendő? Az adott országokban a civil szférát fejleszte-ni. Ehhez vannak nemzetközi minták. Ebben, úgy vélem, hogy a magyar-országi civil szféra tud segíteni. Elsősorban a hogyanban. De abban, hogy mi a teendő konkrétan, azt ott kell megfogalmazni. Én nem tudom, hogy hol szorít a cipő, csak akkor, ha felhúzom. Fölhúzni pedig csak akkor tudnám, ha ott élnék. Ámbár lehetek én akár a világ legjobb szak-embere is, hogy pontosan mi a teendő, aligha tudom megmondani. Ab-ban tudok közreműködni, segíteni, hogy hogyan lehetséges, vagy hogyan csinálták ezt hasonló helyzetben máshol.

Vannak bizonyos fajta központi törekvések is, például a telehá-zak kérdése. Tudtommal a Miniszterelnöki Hivatalban a Civil Kapcsola-tok Főosztálya foglalkozik a kérdéssel. Fejlesztendő terület, esetleg regio-nális keretek között, akár közép-kelet-európai térségben gondolkodva is. Nyilván nem a kormány fogja ezt egyedül megoldani. Azonban olyan pro-jekt támogatásáról van szó, ami korszerű, s különösen fontos lehet ott, ahol semmiféle kulturális intézmény nincs. Ebben lehet a civil szféra partner. Jelenleg még Magyarországon sem teljes egészében kiforrott intézményrendszer ez, hiszen csak pár éves múltja van. De azért a szá-muk már jóval 100 fölött van, és itt a térségben Magyarországon a legfej-lettebb ez a hálózat. Biztató, hogy a határon túli régiókban elsők közt a magyar részeken jöttek létre ezek a kezdemények. Tudomásom szerint 3-4 teleház már létrejött Erdélyben. Egynek az alakulásán magam is jelen voltam. Hiszem, hogy nemcsak erről van szó, hanem más egyéb kezde-ményezésekben is, közös erővel tudunk lépni. Ebben én magánember-ként is partner vagyok.


58

Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke, Budapest

Egy dologra ismételten fölhívnám a figyelmet. Hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala ilyen szinten volt jelen, - illetve ilyen szinten van jelen, hiszen C. Tóth János osztályvezető végig itt lesz velünk, - nagyon fontos dolog, de nem ez az egyetlen lehetőség. Az egyik hozzászóló arról beszélt, hogy nekünk, civil szervezeteknek magunk előtt kellene tolni a HTMH-t. Esetleg kérjük meg, hogy vegyen minket pártfogásába. Ettől, mint civil ember, én nagyon óvakodnék. Két ok miatt.

Az elnök úr egész határozottan elmondta, hogy a Hivatal hatás-köre csak bizonyos határig terjed, azon túl nem. Ez az egyik. Ám, amit ennél sokkal fontosabbnak tartok, az a civil magatartás. József Attila azt mondja: „Rab vagy, amíg a szíved lázad. / Úgy szabadulsz, ha kényedül / nem raksz magadnak olyan házat, / melybe háziúr települ.” Vagyis, ne rakjunk mi magunknak olyan házat, ahova más háziurat választunk. Mi, civilek a saját magunk urai vagyunk, senkitől nem kérünk engedélyt ahhoz, hogy ingyen dolgozhassunk, ezért bennünket ne is irányítson senki.

A Határon Túli Magyarok Hivatalának képviselője most hallja, amit mi mondunk. Biztos vagyok benne, nagyon fogja segíteni azt, hogy véleményünk eljusson a megfelelő helyre. Ha az Általatok javasolt nyilat-kozat jól sikerül majd, s ha ti olyan döntést hoztok, azt is el tudom kép-zelni, hogy akár magát a Miniszterelnök Urat fogjuk megszólítani. És el tudom képzelni, hogy az Elnök úr, amikor erre sor kerül, akkor pártfo-gásba fog bennünket venni. De azért mi a saját magunk urai legyünk továbbra is!

Halász Péter a Magyar Művelődési Intézet munkatársa, Budapest

Jó dolog a civil világ, de a határon túli magyarok minden dolga nem utalható kizárólag a civil szférába. Véleményem szerint a nemzet egyharmadát kitevő, a mai határon túlra szorult résznek megismerését, gondjainak felvállalását, a velük való törődést elsősorban három pillérre kell építeni. Ezek - fontossági sorrend nélkül - a következők:

1) A kormányzati terület: a Határon Túli Magyarok Hivatala, va-lamint a Külügyminisztérium és a különböző szakminisztériumok hatá-ron túli magyarokkal foglalkozó osztályai. 2) A civil szféra: elsősorban a Magyarok Világszövetsége, továbbá valamennyi, határon túli magyarok-kal foglalkozó társadalmi szervezet. 3) A tudományos intézmények: a Teleki Intézet és minden más tudományos intézmény, ahol önálló kuta-tás folyik ebben a témában.


59

Meggyőződésem, hogy ennek a három területnek, különösen pe-dig reprezentatív intézményeinek és szervezeteinek átgondolt és célszerű-en kidolgozott együttműködése hatalmas szellemi és anyagi erőt képvi-selhetne, és igen hatékonyan szolgálhatná a határon túli magyarok rö-vid- és hosszú távú érdekeit.


Két mondat erejéig, mert úgy érzem, hogy Romhányi András ró-lam is beszélt. Legtávolabb áll tőlem, hogy erre a társaságra vagy bármi-féle civil kezdeményezésre a HTMH-t ráhúzzam. Azt szeretném, ha part-ner lenne, ha Magyarországon lenne olyan szervezet, amelyhez jöhetné-nek a határon túli magyar civil szervezetekben tevékenykedők, hogy ne kelljen mindig mindenkit végigfutni. Meglátásom szerint a HTMH, annak ellenére, hogy az elnök úr és C. Tóth János is próbálják egy kicsit eltolni maguktól ezt a szerepet, alkalmasak lennének, megvan bennük a lehető-ség, a szándék is. Nem azt akarom, hogy a civil szférára rátelepedjenek, hanem csak annyit, hogy meghallgassanak, és legalább szóban koordi-náljanak, segítsenek és a többi.

Bauer Ilona az Óradnai Fakultatív Magyar Nyelvű Oktatás vezetője (Erdély)

Közösségi tevékenységre nem kényszerítette az itt lévő tisztelt társaságot senki. Mindenki önállóan, saját akaratából kezdett el valamit. Senkit nem kényszerítettek, hogy tegyen ezt vagy azt. Amikor megkezd-tük a munkát ezelőtt tíz évvel, nem kellett hozzá a HTMH. Ha dolgozni akarok, és helytállni akarok ott, ahol vagyok, akkor megmutatom, hogy tudok dolgozni, és nem feltétlenül kell nekem a HTMH vagy akármi más. Én örülök, hogy tudok dolgozni. Harcolok és helytállok, ameddig tudok, ezt misszióként fogom fel. Adjunk hálát az Istennek, hogy tudtunk vala-mit tenni!

��

60

MMáássooddiikk nnaapp

Vita közben

Találkozókról, pályázatokról

61


Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke, Budapest Tegnapi napunk meglehetősen jól sikerült, így okunk van arra, hogy a maitól még többet várjunk. Ma sem a nálunk „nagyobbak”, sem a még náluk is „nagyobbak” nem lesznek itt, tehát közvetlenül egymásnak tud-juk tapasztalatainkat átadni.

Mielőtt a hozzászólásokra kerülne sor, tegnapi adósságaimat kell törlesztenem. A válaszadást a kibédi kolléganő, Borbély Emma felvetései-vel kezdem. Egyrészt megkérdezte, hogy miért nincsenek itt magyaror-szági civil szervezetek, másrészt pedig azt, hogy lehetne-e Erdélyben ta-lálkozni azoknak, akik ott közvetlenül eszmét tudnának cserélni.

Azért nincsenek itt magyarországi civil szervezetek, mert ennek a tanácskozásnak az a célja, hogy a kisebbségben élő magyarság civil szer-vezeteinek problémáiról kapjunk képet, illetve, hogy az ezzel kapcsolatos véleményeket, tapasztalatokat, javaslatokat, ötleteket egymás között cseréljük ki. Természetesen, egy magyarországi civil szervezetnek a ta-pasztalatai sok esetben hasonlóak lehetnek, mint egy kisebbségben élő szervezeté. Bár, nekünk eredetileg még izgalmasabb dolog jutott eszünk-be, nevezetesen az, hogy a Magyarországon élő kisebbségek civil szerve-zeteit hívnánk meg erre a találkozóra. Ezt anyagi okok miatt vetettük el.

Ennek ellenére van lehetőség arra, hogy akit érdekel, betekintést kapjon arról, hogy a magyarországi civil szervezetek hogyan működnek. Tavaly szeptemberben volt egy tanácskozás Kunbábonyban, aminek az volt a neve, hogy Civil Akadémia. Mi ezt folytatni szeretnénk. Az idénre tervezett Civil Akadémiának kifejezetten az lesz a programja, hogy a résztvevők működő magyarországi civil szervezetekkel találkozzanak. Egyrészt meg lehet majd ezeket a problémákat beszélni, de ami talán ennél is fontosabb, hogy ezek a civil szervezetek mind olyanok, amelyek-től tanulni is lehet. Ugyanis, amivel foglalkoznak, az olyan, amit közvet-lenül föl lehet használni. Mondok egy példát. Az egyik ilyen szervezet a Közösségfejlesztők Egyesülete lesz. Tapasztalataink szerint a kisebbsé-


62

gekben élő magyarságot nagyon érdekli a közösségfejlesztés. A másik ilyen civil szervezet a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány lesz, ame-lyik amerikai pénzen kezdett el működni, de ma már nagyon sok pénzt saját maguk gyűjtenek be képzésekkel, tanfolyamokkal, egyebekkel. Természetesen benne lesz a Magyar Kollégium is, mint civil szervezet. De mások is számításba jöttek.

Arra is gondoltuk, hogy így kettős haszna lesz a dolognak. Az egyik az, - mint már mondtam, - hogy már a megismert munkának a tartalma is közvetlenül hasznosítható. De ugyanakkor magának a szer-vezetnek a működésébe is bele lehet látni, és ezt egymás között meg is lehet beszélni. Amennyiben a pénzt össze tudjuk rá gyűjteni, akkor az idén ezt a képzést is meg szeretnénk rendezni.

Van még egy ötletünk, amely nem mindenkit érint, például a székelyföldieket nem érinti. Olyan konferenciára gondoltunk, amelyik kifejezetten a szórvánnyal foglalkozik, a szórványmagyarság speciális problémáival. Azért tartjuk ezt nagyon fontosnak, mert ahogy az idő ha-lad, egyre nagyobb lesz a szórványmagyarság. Sajnos, ténykérdés, hogy sok helyütt, ahol eddig nem voltunk szórványban, most már ott is lassan szórványba kerülünk.

Arra a kérdésre, hogy Erdélyben miért nem találkoznak a civil szervezetek, két dolgot szeretnék mondani. Az egyik: éppen most, május elején volt az Erdélyi Civil Fórum. Erről a jelenlévő Egri István többet tud mondani, mert Ő volt az egyik főszervező. A másik pedig: július elején lesz egy másik képzés, speciális témakörrel, aminek Székelyföldi Civil Fórum a neve. Ezt Balla Zoltán Székelyudvarhelyről, a Humán Reform Alapítvány részéről szervezi. Gondolom, hogy erről majd Ő is el fog me-sélni néhány dolgot. Fontos volna, hogy itt, ennek a társaságnak legye-nek jó ötletei. Olyan ötletei, amelyek megfogadhatók. Közös erővel na-gyon sok mindenben előre tudunk majd lépni. Az előbb említett kunbábonyi Civil Fórumnak például nemcsak a közösségfejlesztés volt a témája, hanem többek között a pályázatokkal kapcsolatos kérdések is, mert tudjuk, hogy ez a terület többeknek nagyon sok gondot okoz.

Volt egy olyan kérdés is, hogy Phare programokról szeretnétek hallani. Közöttünk - úgy tudom - nincs olyan ember, aki erről hiteles információt tudna adni. Lehet, hogy Balla Zoltán tud erről mondani va-lamit. Most nem ilyennel készültünk, mert valójában nem tájékoztatókat akartunk adni. Nem azt szerettük volna, hogy ide jönnek okos emberek, és ők elmondják, hogy ezt így meg úgy kell. Tudom, persze, hogy alkal-masint erre is szükség van. De mi azt szándékoztuk ezzel a mostani ta-nácskozással elérni, hogy egymás között beszéljük meg a problémáinkat. Természetesen, ez nem zárja ki azt, hogy, ha igény mutatkozik rá, szer-vezzünk ilyen képzést.

„Hogyan pályázzunk?” képzés egyébként több is volt. Felvidéken a Palóc Társaság szervezte meg két évvel ezelőtt, Erdélyben pedig volt


63

Kolozsváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Délvidéken az egyik ilyen képzésünk Tótfaluban volt, a másik Zentán. Kárpátalján ezen az őszön, talán októberben kerül sor ilyen képzésre. Továbbra is van lehető-ség arra, hogy újabbakat szervezzünk, kimenjünk egy kis magyarországi csapattal és a helyiekkel összefogva - nagyon fontos, hogy helyi előadók részt vegyenek benne - lebonyolítsunk egy kétnapos képzést. Nyitottak vagyunk arra, hogy amennyiben ezt valaki megszervezi, akkor magyaror-szági szakemberekkel kimegyünk és a pályázati tudnivalókról képzés formájában információkat adunk. Ez a következőképp működik: engem valaki elér, és elmondja, hogy van például 30-40 jelentkező, aki ez iránt érdeklődik. Akkor összegyűjtöm a csapatot, akikkel ki szoktam menni, megbeszélem a helyiekkel, hogy milyen helyi előadóra van szükség. Na-gyon fontos, hogy valaki a helyi információkat is hitelesen el tudja mon-dani. Megállapodunk az időpontban, és a képzést el tudjuk indítani.

A Phare Programhoz nem értek. Azért nem vágtam bele, mert a nyugaton meghirdetetett pályázati kiírásoknak olyan feltételei vannak, amelyeket a Magyar Kollégium a saját nagyon kicsi apparátusával, - én vagyok az apparátus, - nem tud teljesíteni. A Phare Programoknál, ha jól tudom, eleve legalább két, uniós országnak kell közreműködnie, de két nem uniós országnak is benne kell lenni. Ez nagyon riasztónak tűnik az első pillanatban, de a valóságban nem ez a nehezen teljesíthető feltétel, hanem a Phare Programok elszámolásának a szigorúsága.

Azért nem olyan teljesíthetetlen feltétel a kötelező partnerség, mert az egyik nem uniós ország lehet valamelyik régió: Szlovákia, Ukraj-na, Románia, Jugoszlávia, Horvátország és a másik meg Magyarország. Ez tehát összejön. Felajánlhatom részben a Magyar Művelődési Intézet, részben a Magyar Kollégium partneri kapcsolatát. A másik kettő pedig alkalmasint megszerezhető, mert a Közösségfejlesztők Egyesületének kiváló, elsősorban francia és angol kapcsolataik vannak, és rajtuk, mint uniós országokon keresztül a feltétel teljesíthető.

Akkor mi a nehézség a Phare pályázatokban? Én még nem vet-tem részt ilyenben, de némi tapasztalatnak birtokában vagyok. A nehéz-ség a következő: olyan az elszámolási rendszer, amihez mi egyszerűen nem szoktunk hozzá. Például egy ilyen rendezvénynél, mint amilyen ez, olyan szintre kell lebontani a programot, hogy ki hány tál ételt eszik, vagy hány pohár hűsítőt iszik. Pontosan le kell mindent bontani. Azt például, hogy hat hónap múlva ki mennyit fog enni és inni, ezt előre megjósolni számunkra egyszerűen lehetetlenség. Ugyanilyen aprólékosan kell elszámolni is.

De jól van, mindent megtervezünk. Igen ám, de ők a pénzt nem előre adják, hanem utólag, még ha ütemezve is. Ha az embernek van például egy kétmillió forintos programja, akkor először megvalósít egy - mondjuk - 700 ezer forintos értékű részprogramot. Ezt ki kell fizetni saját zsebből, majd az elszámolás után a Phare kifizeti neki a 700-at.


64

Akkor megint meg kell előlegezni a következő 600 ezer forintot, azt megint csak utólag fizetik ki. Aztán a maradék 700-at, amit megint csak utólag fizet ki a Phare. Ráadásul a Phare igen ügyesen csinálja, - mert ugye, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Ad ugyan X összeget, de ugyanakkor előírja azt is, hogy az ő embere szakértőként, vagy miként, ide kell, hogy jöjjön. És miközben szívja a fogát, hogy milyen borzasztó magas ár például egy magyarországi ebédért a 700 forint, - nevetséges ár egyébként, - ugyanakkor az ő saját emberét ötcsillagos szállodában, pezsgővel, kaviárral kívánja elláttatni. És csak ezekkel a feltételekkel adja a pénzt. Tehát a Phare által folyósított pénznek egy része eleve a Phare által kiküldött embernek az ellátására fordítódik.

A Magyar Kollégium ehhez túlságosan kicsi szervezet, ezért nem bonyolódtam bele a Phare pályázatokba. Bízom benne, hogy mindenki-nek elvettem a kedvét! Ha mégsem, akkor újból jelzem, hogy mind a Ma-gyar Kollégium, mind a Magyar Művelődési Intézet nyitott a partnerségre. A Magyar Művelődési Intézetnek, persze nagyobb apparátusa van. Ko-moly projekttel, lehet, hogy érdemes pályázni. A Civil Akadémián, ha igény van rá, a Phare Programokról is szót lehet majd ejteni.

Elmondom azt is, hogy mi okozza a legnagyobb gondot egy ilyen konferencia, tanácskozás vagy képzés megszervezésénél. A Civil Akadé-miára 25 küldöttet tudtunk volna fogadni, meghívtunk 30 szakembert, végül csak 15-en jöttek el, de közülük is voltak, akik menet közben el-mentek. Mások pedig nagyon szívesen jöttek volna. De azt mi előre nem tudjuk, hogy ki az igazi érdeklődő. Nekünk szervezőknek borzasztó nagy nehézséget okoz, hogy hol húzzuk meg a határt. Mert mi van akkor, ha például - mint most is - 150 szervezetet hívunk, és mind a 150 el is jön? Nem tudjuk ellátni őket, mert a tapasztalat alapján - jogosan - csak 100-ra számítottunk. De mi van akkor, ha 150-et értesítünk, de csak 50 jön el, és így a másik 50-nek pedig még a lehetőségét sem használjuk ki?

Az ezzel kapcsolatos biztonságunk tehát nagyon kicsi, mert nem tudjuk, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek megbízhatóak, ame-lyek, ha időben értesítjük őket, akkor el is jönnek. Esetünkben is több olyan konkrét szervezet van, amelynek képviselője három nappal ezelőtt - tehát minden jelentkezési határidőt felrúgva - hívott föl engem, hogy ő akkor mégiscsak jönne. Ez komoly szervezési nehézséget okozott, de mégis azt mondtam: jöjjön. És végül nem jött el. Ez azért lehangoló, mert ha egy adott létszámú csoportra megszervezünk egy képzést, akkor cél-szerű azt a lehetőséget minél jobban kihasználni. Egyelőre nem tudok választ adni arra, hogy mi lenne a jó megoldás.

��

65

Romhányi András A tegnapi napon számos kérdés felvetődött: régiós együttműködés, pályázatok, közalapítványok, kapcsolatépítés, információszerzés- és átadás, kiadványok, képzések, hagyományápolás, a politika és a civil szféra viszonya, megmaradás, magyar házak kérdése, szór-ványmunka, testvértelepülések, kulturális turizmus, propaganda, ifjúsággal való foglalkozás, közösségfejlesztés, térségfejlesztés, magyarságtudat kérdése és egyebek. Sok olyan információ is elhangzott, amelyeknek eredetileg az előze-tesen kiadott füzetben kellett volna megjelenniük. (A bemutatko-zásról van szó: ezt tettük, azt tettük, ilyen örömeink vannak, olyan gondjaink vannak.) A mai tanácskozásnak az lenne a célja, hogy arról számoljon be mindenki, - az általatok megbeszélésre javasolt témakörök kereté-ben, - hogy az, amit tesz, amit sikerrel megvalósított, annak mi volt az oka. Milyen problémák tornyosulnak előtte, és erre milyen meg-oldása van, vagy milyen segítségre lenne szüksége a megoldás-hoz? Ő maga alkalmasint milyen ötleteket tud mondani, milyen kapcsolatot, segítséget tud fölajánlani másoknak? Milyen ötlete van a hozzászólónak arra, hogy a kárpát-medencei kisebbségi magyar civil szervezetek jobban együtt tudjanak működni? Mit javasol, hogy belekerüljön abba a bizonyos felhívásba, amit meg-fogalmaztok a találkozó végén?

Ezekre mind választ lehetne adni.

66

Vélemények a nyilatkozat ügyében

Borbély Emma – A nyilatkozattal kapcsolatban javasolom: mindenki írja rá egy lapra, hogy meglátása szerint mit kellene tartalmaznia a dokumentumnak, jelezve pár mondatban a szerinte legfontosabb témákat. Válasszunk há-rom vagy négy személyt, akik vállalják, hogy átnézik ezeket a véleménye-ket, kiemelik a közös elemeket, és megfogalmazzák a nyilatkozatot. Így mindenkinek az óhaja belekerülhet.

Romhányi András – Van-e közöttünk olyan, aki ezt vállalná? Látom, már jelentkeznek is: Dukrét Géza, Borbély Emma és Füleki Zoltán. Ha valaki csatlakozni akar még hozzájuk, akkor ezt megteheti.

Halász Péter – Ajánlanám, hogy az összegzés után szánjunk rá egy órát arra, hogy a felvetett javaslatoknak nyilvánosságot adjunk, és megvitassuk őket. És ne csak azokat, amelyek többször is szerepelnek, hanem minden felme-rült javaslatot, mert lehet, hogy egy magányos ötlet is fontos lehet.

Farkas Miklós – Ezt az egyéni javaslatbenyújtást formálisnak tartom. A véleményem az, hogy előbb beszélgetnünk kéne róla. Így biztos ki fog alakulni az, amit majd beviszünk a kommünikébe.

Romhányi András – A kettő párhuzamosan is mehet. Arra is nektek kell választ adnotok, hogy mi legyen ennek a kommünikének a neve, és kihez, kikhez címez-zük. A prioritásokat nem én határozom meg, hanem ti döntitek el.

��

A politikai szféra és a civil szféra viszonya

67


Pál Tibor a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület alelnöke, Temerin (Délvidék)

Temerinről annyit szeretnék mondani, a helységről, ahol tevé-kenykedik az egyesület, hogy a tartományi székvárostól, pontosabban központi városától nem messze van. A 25 ezer lakosú községben - az elvándorlásokat is figyelembe véve - kb. 9000 lelket számlál a magyar közösség, tehát egyharmadát teszi ki a lakosságnak. Bácska legdélebbi települése, ahol még tömbben, nagyobb közösségben él a magyarság.

Temerin 1944-ig szinte színmagyar település volt, 1945 után kezdődtek a betelepítések. Az egyesületi élet a múlt században indult, majd 1955 óta folyamatosan, különféle szakosztályokban tevékenyke-dünk. Délvidéken sem egyforma a helyzet. Nekünk, temerinieknek legna-gyobb problémánk a kapcsolatfelvevés, kapcsolattartás Magyarországgal, hasonló egyesületekkel vagy más határon túli egyesületekkel, amelyek hasonló tevékenységet fejtenek ki. Ahol magyar önkormányzat van Délvi-déken, ott ez nagyszerűen folyik, az önkormányzat által valósul meg a kapcsolat. De Temerinben szerb önkormányzat van, Seselj vajda emberei vannak hatalmon, itt ez nem működik. Én ebben kérném a segítséget.

A tegnapi felszólalások kapcsán van egy kérdésem az erdélyi és felvidéki kollégákhoz. Megütötte a fülemet az a többször elhangzott kére-lem, érdeklődés e szervezetek képviselőitől, hogy magyarországi pályázati lehetőségek épületekre, beruházásokra, infrastruktúrára, fejlesztésekre, működtetésre. Engem konkrétan érdekelne, hogy Szlovákiában és Ro-mániában, az ottani magyar politikai szervezetek vagy pártok miben, hogyan segítik e tevékenységet. Mert ha valaki kormányon van, ha ön-kormányzatok vannak, akkor egy épület fenntartása, tervek elkészítése vagy egyebek terén számomra valahogy természetes volna, hogy ez a támogatás az adott országban is meglegyen. Hisz a magyarság adót fizet, és az érdekképviselete hatalmon van.


68

Ez érdekelne, mert hát akkor mihez kezdjünk mi a Délvidéken, ahol nem számíthatunk akár megyei szintű, akár országos támogatásra. Délvidéken ez másként működik, ott nincs vajdasági magyar szervezet kormányon. Van néhány önkormányzat, amely viszont nem olyan, mint Magyarországon, nem rendelkeznek olyan széles jogkörrel. Van egy szál-lóige, hogy a jugoszláviai önkormányzatok kutyaoltásban illetékesek. Ez sarkított vélemény, de lényegében tényleg erről van szó.

E leszűkített helyzet ellenére is mondanék két példát. A két nagy délvidéki egyesületet, Szabadkán és Újvidéken, még az a nagyon kis ha-tókörrel és kis anyagi forrással rendelkező önkormányzat is támogatja. A szabadkait székhellyel és infrastruktúrával, fizeti az alkalmazottjait, igaz, az alapításban is benne van az önkormányzat. De az újvidéki magyar egyesület teljesen civil szervezet, abban a 300 ezer lakosú városban, ahol körülbelül 15 ezer magyar él szétszórva. Viszont a szerb önkormányzat fizeti négy alkalmazottját, meszeli, karbantartja az épületét, ellátja.

Ezért hangzik nekem érdekesnek, hogy mi csak Magyarországról várjuk az ilyen infrastrukturális segítségeket. Egyáltalán nem ad a ro-mán vagy a szlovák kormány ilyen működésre? Mert én fontosabbnak tartom magát a tevékenységet, hogy ennek támogatásáért kellene inkább az alapítványokhoz folyamodni, és kevésbé az épületekre.

Romhányi András Izgalmas a kérdés, hogy a kisebbségi magyarság hogyan működik a kor-mány tagjaként Szlovákiában, illetve Romániában. Az a felvetés is, hogy a politikus milyen érdeket képvisel. Azt hiszem, hogy nagyon gyakran elsősorban a saját zsebének az érdekét képviseli, függetlenül attól, hogy magyar vagy nem. De erre a kérdésre végül is ne én válaszoljak.


Röviden elmondom, mi volt a helyzet, amikor 1996-ban a Cse-madok 90 tagú apparátusát menesztette a kormány. Ez azt jelentette, hogy a pozsonyi irodától kezdve, a 15 járás minden alkalmazottját elbo-csátották.

Az új rendszerben új lehetőség volt, hogy létrejöhettek civil szer-vezetek; viszont a Csemadoknak - mint létező szervezetnek - a megmara-dás volt a nagyon fontos. Akkor is így éreztük, és ma is úgy érezzük, mert ez az 50 éves szervezet felvidéki viszonylatban vállalta fel a kultú-rát, egyetlen őrzője volt s érdekvédelem is egyben. Pozsonyban, sajnos, nem tudták megmenteni az apparátust, még kormányhelyzetből sem.


69

A következőkben a személyes véleményemet mondom a terüle-tekről, hogy miként maradtak meg és hogyan dolgoznak. Az egyik titok a dac volt, hogy csak azért is. A másikról pedig, hadd mondjak el egy sze-mélyes vallomást. Az utolsó percig nem hittük, hogy a teljes elbocsátás megtörténhet, nem voltunk erre fölkészülve. S akkor éppen Romhányi András volt az, aki mellénk állt abban a válságos helyzetben. A Magyar Kollégium volt az, amely összeszedve a területi titkárokat, lehetőséget adott egy olyan tréningre, továbbképzésre, amelyen eldöntöttük, hogy igenis, ezt tovább kell vinni.

Aztán a nyitottság, elsősorban az önkormányzatok felé irányuló nyitottság volt az, amely segített a megmaradásban. A magyar önkor-mányzatok voltak azok, amelyek azt mondták, hogy igenis, meg kell tar-tani minden járásban legalább egy embert. Ma ez úgy néz ki, hogy 17 járásunk van, ezekben úgy 8 ember dolgozik főállásban, a többi munka-nélküli, és így végzi a Csemadok munkáját. A civil szervezetekhez hason-ló módon, amelyek közül kettőnek vagy háromnak itt vannak a képvise-lői.

A mi járásunk területi választmányának megmaradt a profilja. Ez elsősorban a népművészet, a hagyományok őrzése, hiszen olyan tájban élünk - a Garam-mente, az Ipoly-mente -, amely nagyon gazdag hagyo-mányokban. A járásban 37 alapszervezetünk van, 5100 tagunk. A ren-dezvényeken 2000 ember mozog állandóan, mindannyian önkéntesen és teljesen ingyenesen. Az alapítványoktól nem igen kapunk támogatást, mert csak most indul be nálunk itt-ott az, hogy az alapszervezeteink is elkezdtek pályázni Magyarországra, az Illyés Közalapítványhoz, de na-gyon kevés sikerrel.

Hiányosságaink vannak abból adódóan is, hogy ahol egyáltalán van alkalmazott, ott is csak egy személy maradt. Jómagam még abban a további hátrányos helyzetben is vagyok, hogy a járási székhelyről, Ér-sekújvárból ki kellett hurcolkodni. Kétlaki, háromlaki módon élek, van egy irodám vidéken, egy kis irodám Párkányban, én magam meg másutt lakom. Így dolgozom, egy személyben mindenes vagyok. Ez óriási hát-rány, rányomja a bélyegét arra is, hogy információs rendszerünk nem úgy működik, ahogyan kellene. Csupán egy belső kiadványunk van, amelyet a szervezetek között szórunk, és bizonyos összejövetelekre in-formációként küldünk. Ez az óriási hiányunk, amiben nem tudom, hogy miben tudtok segíteni a jövőben.

Kérésünk, igényünk a kapcsolatteremtés, ami itt sokszor elhang-zott. Nagyméretű fesztiváljaink vannak. Például egy regionális gyerek-fesztivál, melyet most az érsekújvári járásban rendeztünk, ugyanis or-szágos méretben ezek megszűntek. Köbölkúton csodálatos - Makovecz Imre tervezte - szabadtéri színpadunk van. Olyan járást örököltem, amelynek a szocialista rendszerben még az anyaországgal se volt kapcso-


70

lata. Most próbálunk kapcsolatot teremteni a Rákóczi Szövetség, a Ma-gyarok Világszövetsége, a Magyar Művelődési Intézet által.

De ha Erdélyből vagy a Vajdaságból egy csoportot el akarnánk hozni, az nekünk is, s azt hiszem, a partnernek is gond lenne. Pedig ez nagyon kellene. A tegnap is itt már egyezkedtünk, hogy az őszi konferen-ciánkra Erdélyből hogyan jöhetnének emberek. De az utazási lehetősé-gekkel gond van, a pénzszerzésnél volna segítségre szükségünk. Megpró-bálunk pályázni, de hát egyre nehezebb.

A vajdasági kolléga kérdezte, hogyan van nálunk, hogy a Magyar Koalíció Pártja kormányon van. Ambrus Feri tegnap üzent nekik innen. Személyesen az én kapcsolatom nagyon jó a szlovákiai magyar politiku-sokkal, rendezvényeimen minden alkalommal ott vannak. Sikerült orszá-gos méretben kiharcolni a kormánynál, - Csáky Pál és a többiek szor-galmazására, - hogy a Pozsonyban lévő Csemadok-ház javítására 2 millió koronát adtak. A ház megvan, de nincs benne apparátus. Sajnos, a se-gítséget mi ott lenn, és sehol a kultúrában nem érezzük. Az államtól még egy fillért nem kaptunk.

Tavaly volt az első lehetőség arra, hogy rendezvényeinkre a mi-nisztériumnál pályázhattunk. Ebben az évben működésre. Ez nekünk rendkívül fontos lenne, mert én 1996-tól egy fillért nem kapok az állam-tól. Alapítványoknál pályázunk, koldulunk, ismerik ezt. Így van meg a fizetésem, ha megvan. Ha nincs meg, akkor nincs meg.

Visszatérve arra, hogy az idén lehetőséget kaptunk arra, hogy a kulturális minisztériumtól kérhetünk támogatást működésre, kidolgoz-tuk az évi költségvetési tervet, és beadtuk. Annyit kaptunk hírül most júniusban, szóban, mert írásban még nem kaptunk semmit, hogy 60 ezer korona jön egy évben egy Csemadok járásnak a működésre. A sem-minél ez is több. De hát sajnos, azért valóban azt kell mondanom, hogy kulturális téren semmilyen módon nem érezzük azt, hogy a Magyar Koa-líció Pártja hatalmon van. Rendezvényeinkre anyagi támogatást nem kapunk. Ezt - szerintem - meg kellene kapnunk akkor is, ha nem lenné-nek a kormányban.

A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság elnöke is vagyok, amely-nél ugyanez a helyzet. Két éve teljesen elvetette még az Illyés Alapítvány is a működésre kért pénzt. Ezért mindössze pályázatokat írunk ki nép-rajzgyűjtésre. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságnál főcélunk az, hogy mozgósítsuk az amatőr néprajzosokat, gyűjtőket, mert van mit ten-nünk ezen a területen is. A tudományos munka folyik, van egy etnológiai központunk, amelyet a Fórum Intézet hozott létre. Ennek igazgatója Liszka József néprajzkutató. Ez évben gyerek és felnőtt kategóriában hirdettünk ki pályázatot, és kézműves tábort Köbölkúton, magyarországi kézművesekkel, mert ebben is óriási hiány van nálunk.


71

Fazekas István a Beszterce Művelődési Alapítvány kuratóriumi tagja (Erdély)

Hogyan áll a dolog a politikummal Erdélyben, Romániában? Az RMDSZ kormányban van, hatalmon nincs. Ez köztudott és közérthető. Alapítványi szempontból 1994-ben sem éltünk jobban, nem voltunk bol-dogabbak vagy boldogtalanabbak, mint most, 2000-ben. Hogy az RMDSZ bejutott a kormányba, az se nem osztott, se nem szorzott az alapítvány, de még a magánemberek életében sem. Ez nálunk nem vevődik észre, sem anyagi, sem erkölcsi támogatás szempontjából. Úgy küszködünk, mint 1992-94-ben, csupán a szegénység lett nagyobb, és egyre többen szorulnak támogatásra, egyre több diáknak kell segítséget nyújtani.

Itt van a kolléganőm, Bauer Ilona Beszterce-Naszód megyéből, Óradnáról. Csak Óradnán van nyolc olyan diák, aki ösztöndíjat kap az alapítványtól, de őszre újabb nyolc diákkal szaporodik a kérelmezők száma, csupán egyetlen helységből. Fő a fejünk, hogy mindezt honnan? Az, ami összejön, nagyrészt robotmunka és koldulás. Egyike vagyok azoknak, akik ezt a pénzt megpróbálják előteremteni, tehát hazabeszé-lek, a saját udvarunkon seprek.

Itt sok minden elhangzott, mindenhol kellene még valami. A Mű-velődési Intézet lapjában, a Színben olvastam Romhányi András egyik írását a megyénkben lévő Vicében megtartott Mezőségi Fesztivál kap-csán. Szép, színes, megható írás. Azon csodálkozom csupán, hogy vá-lasztottjaink, vezetőink, alkurátoraink nem hatódnak meg. Még csak el sem gondolkoznak azon, hogy Beszterce megye székvárosában 21 ezer magyarnak - sokszor megszámoltuk már - nemhogy saját ház, de egyet-len szoba sem áll rendelkezésére, ahol találkozhatnának, és ahol ne pa-rancsolna más. Minden civil szervezet egyetlen szobába zsúfolódik. Sza-vunk, kérésünk süket fülekre talált. Házvásárlásra nem juthat, mivel nehezen megszerzett pénzünk ösztöndíjakra, iskolabuszokra, diákok bel- és külföldi utaztatására, kirándulások támogatására, országos szavaló-versenyekre megy el. El sem mondtam minden kiadást, mert fel van gyűlve bennem az egész. Ezeket a pénzeket kell, kellene összekoldulni.

Az RMDSZ országos vezetősége, a kisebbségi miniszter próbálna már hatni arra a bizonyos alkuratóriumra, hogy tekintsenek végre az ország azon csücskébe is, ahol egy végvár, Beszterce van. A környéken a magyarság már nagymértékben le van morzsolódva. Sokan egyszerűen magyarnak vallják magukat, de magyarul már nem beszélnek. Kolléga-nőm, Bauer Ilona elmondhatná, hogy hány olyan magyar él Óradnán, aki már nem tud magyarul, pedig magyar nevük van és római katolikusok. Hogyan mentsük őket? Hova gyűjtsük össze, a saját lakásunkba? Ott gyűljünk össze, ott próbáljunk hatni rájuk? Ez lehetetlen! Nem kellene túl sok pénz, de ki tudna tanácsot adni, hogy kihez forduljunk segítsé-gért egy Magyar Ház megvásárlására?


72

Nekünk nem kellene pénz a Ház működtetésére, mint annyi másnak, amint itt hallottam. Mi képesek leszünk azt karbantartani és működtetni, csak meg tudnánk valahogyan szerezni. Volt egy ilyen kéré-sünk 1995-ben az Illyés Közalapítványhoz, de még csak válaszra sem méltattak, pedig csupán 264 millió lejről lett volna szó. Ezt a pénzt egy fél év alatt kellett volna összekaparni, mert az eladó ennyit várt volna. Most már érthető az is, hogy miért történhetett így. Szabó Tibor úr el-mondta, hogy az alapítványoknak leosztott pénz 12 részletben jut el hoz-zájuk. Állunk egy helyben, mert nem tudunk moccanni. Ez a helyzet. Nos, ha valaki tanácsot tudna adni, hogy kihez forduljunk segítségért, nagyon szívesen vennénk, és rögtön meg is kezdenénk az eljárást az ala-pítvány kuratóriumában.


A politikát le kéne kapcsolni a civil szervezetekről. Úgy nézem, nálunk úgy működik, és ahogy hallottuk, más vidékeken is, hogy hát bizony, nálunk például az RMDSZ bele-bele szólogat. Akkor a pénzosz-tásnál megint befolyása van. És ott az EMKE, ugye, aminek mi tagjai vagyunk. Én ezt nem érzem, például pályázati űrlap nem jut el hozzám, egyszerűen ilyen a dolog. És hát, most sincs itt. Mivel foglalkozik? Politi-kával? Nem ez a fő funkciója, ugye? Hogy választás van, mit tudom én! Ha itt vagyunk 60-an, vagy nem tudom hányan Erdélyből, illene, hogy minket valamire értékeljen, valamire tartson.

Bauer Ilona az Óradnai Fakultatív Magyar Nyelvű Oktatás vezetője (Erdély)

Távol álljon tőlem a gondolat, nem akarom az RMDSZ-t dicsérni, de az RMDSZ segítsége nélkül, higgyék el, nem tudtunk volna lépni. Óradnán általános iskolai oktatás, első osztálytól nyolcadikig csak ro-mánul van. Óradna - a magyar lakosságot tekintve, bár számuk megha-ladja a félezer lelket - szórvány a szórványban is. A 120 tanulóval műkö-dő magyar nyelvű iskolát 1965-ben erőszakosan megszüntették. A gyere-keknek román iskolába kellett járniuk, és a magyar családokban fokoza-tosan átfordult a szó románra, olyannyira, hogy az 1989-es rendszervál-táskor a 35-40 év alattiak, kevés kivételtől eltekintve alig vagy egyáltalán nem beszélték anyanyelvüket. Az itt élő magyaroknak a moldvai csángó-


73

kéhoz hasonló sors jutott. Vallásukban megmaradtak ugyan római kato-likusoknak, de anyanyelvüket lassanként elveszítették.

A rendszerváltást követően, már 1990-ben megfogalmazódott az igény a magyar nyelvű oktatásra, az anyanyelv megtanulására. Bár ne-hezen, kétségekkel és félelmekkel, sok küzdelemmel, de a folyamat - iskolán kívüli fakultatív nyelvtanítással, kulturális tevékenységekkel - beindult, azóta folyamatosan tart és egyre erősödik. Igyekeztem bekap-csolni Óradnát a magyar vérkeringésbe, így született meg a Reményik Sándor Kulturális és Művelődési Ház, közös összefogással és különféle támogatásoknak köszönhetően.

De az iskolai oktatás még mindig nincs megoldva, pedig egyre több szülő igényli gyereke támogatását, hogy magyar környezetbe küldve anyanyelvén tanulhasson. Viszont a középiskolai felvételt képességfelmé-rő vizsga előzi meg. A mi gyerekeinknek, akik magyar tannyelvű középis-kolába szeretnének menni, így semmi esélyük nincs. És itt lépett közbe az RMDSZ, személy szerint Kötő József államtitkár, hogy a mi esetünk-ben kivételt tettek. Minisztériumi engedéllyel megadták azt a lehetőséget, hogy e nélkül a vizsga nélkül mehetnek tiszta magyar líceumba. Ez óriási dolog. Tavaly is két gyerek, most pedig nyolc fog úgy tovább menni ma-gyar középiskolába, hogy ez a képességfelmérő vizsgájuk nem lesz meg. A román tagozaton nincs ilyen vizsga. Tehát konkrétan léptek.

Némi anyagi támogatást is kaptunk az RMDSZ-től, igaz, nagyon keveset. Az Illyés Alapítványtól kapott összeg nem volt elég, mert a hely-zet az, hogy ezek mind nagycsaládosak, vállalják magyarságukat, identi-tásukat, mindent, de anyagi segítség nélkül nem tudnának kollégiumba menni ezek a gyerekek. Manapság mind gyakrabban beszélünk, beszél-nek a szórványról és annak gondjairól. Ez jó, mert 1989 előtt még emlí-teni sem lehetett. De nem elég csak beszélni, hanem cselekedni, sürgő-sen orvosolni kell. Nekünk meg kell küzdenünk külön minden szóért. Éppen ezért konkrét segítségekre van szüksége a szórványnak, nemcsak erkölcsi támogatásra és fennkölt, szép szavakra, mert a szórvány prob-lémáit a demagógia nem oldja meg.

Gazda József a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület elnöke, Kovászna (Erdély)

A magyar érdekvédelmi szervezet kormányzati részvétele nem je-lenti azt, hogy ezek a mi civil szervezeteink helyükre kerüljenek, ponto-sabban valamiféle támogatást kapjanak. Romániában is, példának oká-ért, az alulról jövő kezdeményezés létének biztosítása nagyobbára egyéni áldozatokon alapul. Konkrétan, működési költséget senki nem ad sem-milyen civil szervezetnek. Úgy, hogy az egyesület dolgait az én telefono-


74

mon rendezem, az én költségemre. Erre támogatás nincs. Létesítettek ugyan pályázati lehetőséget. Kaphatunk, de csak elenyészően kevés pénzt a kisebbségi minisztérium alapjából. Vagy vannak olyan pénzalap-ok, - nagyon kicsik, - amelyeket az EMKE koordinál. Juttat, ahova tud, egy-egy keveset. A nagyságrendre vonatkozóan példaként felhozhatom, hogy legnagyobb rendezvényünk, a Kőrösi Csoma Sándor Napok, román pénzben kifejezve 100 milliót közelítő nagyságrendű költségeket kívánna, és az EMKÉ-től kapunk 5 milliót, a kisebbségi minisztériumtól 5 milliót. Ezek elenyészően kevés pénzek.

Szlovákiai tapasztalatom is van. Az államnak valamit mindig kel-lett csurgatnia a kisebbséghez. Szlovákiában régebben - tessék megcá-folni, ha nincs így! - a Csemadokon keresztül csorgatta le a kisebbség-nek. A Csemadok felülről szervezett, és mondjuk az állam kötelességét teljesítő, nagy mamutszervezet volt. Nekem ott mondták, hogy amióta a magyar politikai párt létrejött, a magyaroknak szánt pénzeket nagyrészt elviszi a politikai párt. Emiatt a kultúrának sokkal kevesebb jut. Így van-e? Valószínű, hogy az RMDSZ is felemészti a maga apparátusával azokat a pénzeket, és Erdélyben úgyszintén kevés jut.

Nagyon fontos dolog, hogy a végeken meglegyenek a kezdemé-nyezők. Bauer Ilona tanárnőnek óriási munkája van. Ő dicséri azokat, akik segítik. De ott nem volna kit segíteni, ha ő nem volna, mert a Kárpát-medencében azt hiszem sehol nincs olyasmi, mint Óradnán. Er-ről a közelmúltban értesültem, amikor ott jártam. Egy asszony, aki ma-gyar iskolát nem járt gyermekeket - a saját ambíciójából, a saját nemzet-szeretetéből kiindulva - szabad idejében tanít írni-olvasni, és oda fejleszti az ő tudásukat, hogy azok magyar IX. osztályba menjenek, vagy még azon túl, egyetemre magyar nyelven felvételizzenek. Hogy aztán valaki ad egy kicsi pénzt, hogy az a gyerek ösztöndíjat kapjon? Hál’ Istennek, az alapítvány itt nagyon jól dolgozik. De ezer vagy kétezer más kárpát-medencei helységben nincs egy valaki, aki feláldozza magát, és rabszol-gájává legyen hitének, akaratának! Bauer Ilona, az ő nagyszerű, egyszerű példaadásából visszament a nemzethez, elveszett emberekhez.

Dukrét Lajos az Erdélyi Kárpát Egyesület országos alelnöke, Kolozsvár (Erdély)

Feltevődött az, hogy székház, pénz, javítás. Higgyék el, hogy ezek ott is problémák, ahol az önkormányzatban magyar többség van. De általában az is tapasztalat, hogy a legtöbb civil szervezet nem ismerteti meg magát úgy, ahogy kellene. Vannak például az úgynevezett választási kampányok, mint nálunk most. A jelöltek megpróbálnak mindenhova kimenni, szavazatokat gyűjteni. Érdemes volna az illetőkkel tudatosítani bizonyos dolgokat. Ha ők azokra számítanak, akik körében kampányoz-


75

nak, akkor a visszakérés is működjön. Mert mindenki megígér mindent, de azt soha nem kéri számon senki. De ha valakinek szavazatot adtunk, megbíztunk benne, akkor próbáljuk meg azt visszatenni is.

A másik probléma a helyi önkormányzat. A helyi önkormányzat-nak mindennel el kell számolnia ott, ahol vegyes a lakosság. Alig várja az állami közeg, hogy elszámoltassa a helyi önkormányzatot, és valahol valami léket találjon, hogy na! - megfúrja. Ilyenkor meg kell keresni azo-kat a személyeket, akiken keresztül lobbizni lehet. Nehogy azt higgyük, hogy csak magyarokon keresztül lehet lobbizni. Nem azt mondom, hogy egy magyar izét akarok, hanem összkulturálisnak nevezem, s a jóindula-tú segítségét megkapom. Mint lehetőséget. A dolgokat ki is forgathatjuk, meg is forgathatjuk.

Egy harmadik dolog, hogy most vannak bizonyos restitúciók. Az államosított, nem államosított vagy köztulajdonban, vagy városi - vagy mit tudom én milyen - tulajdonban lévő ház, telek vagy bármi, amelyek-nek most itt az ideje, hogy visszaadják. Erre is kell figyelni, mert ami a városi vagy a helyi önkormányzaté, vagy más szféráé, ott lehet lobbizni. A közjónak szánva megkaphatjuk azt a bizonyos helyiséget, telket, amiről szó van. Nézzünk utána, mert nagyon sok helyen kérdőjellel maradt az a bizonyos tulajdon! Például olyan egyházi terület is van a szórványokban, ahol már pap sincs, de az egyháznak valami tulajdona van. Lehet, hogy megkaphatjuk, természetesen az egyháztól, ha az egyház megtartotta. Miért adja át másnak? Vagy a kitelepülők esetében, akik lehetnek más nemzetiségűek is, nemcsak magyarok. Lobbizással vagy bármilyen mó-don, tulajdonátadással, ilyen ingatlanokhoz is hozzájuthatunk. Mind Erdélyben, mind Délvidéken a kivándorlás óriási, több épület marad gazdátlanul, vagy egyszerűen nincs tisztázva a tulajdonjogi viszonya. Tehát, többféle módozata van, főleg az önkormányzatokon keresztül, ha bejutunk olyan területre, ahol jogviszonyokhoz tudunk hozzányúlni, tisztázni dolgokat. Ilyenformán sok mindent meg tudunk oldani.

Korodi Szabolcs Kolozsvári Magyar Diákszövetség keretében működő Minimum Party Társaság (Erdély)

Jellemezném, miként működnek a civil szervezetek olyan körül-mények között, hogy az RMDSZ kormányon van. Véleményem szerint ez alapvetően nem változtatott semmit a dolgokon. A civil szervezeteknek ugyanúgy önmagukat kell szervezzék. Ami viszont változott, hogy most már igenis, sokszor elmondjuk, hogy mi is fizetjük az adót, tehát nekünk is jogunk van a kormányzati pénzekre. Az RMDSZ ezt ügyesen oldotta meg akkor, amikor nem azt mondta, hogy neki kell négy miniszteri funk-ció, hanem azt mondta, hogy kell neki nyolc államtitkári funkció. Nem


76

mondok pontos számokat, valami hasonló játék folyt. Higgyék el nekem, hogy ezek az államtitkárok olyan emberek, akiket a mobiltelefonjukon személyesen föl lehet hívni. El lehet menni Bukarestbe, vagy meg lehet találni otthon a lakásukon. Személyes tapasztalatom azt mutatja, hogy segítenek. Amiben előre kellett volna nekünk lépni, hogy ezeket a gör-csöket levetkőzzük magunkról. Mint ahogy Jugoszláviában ezelőtt 6-7 évvel tapasztaltam: a Milosevic vezetés alatt Kanizsán úgy szerveztek magyarok magyaroknak dzsesszfesztivált, hogy azt központi pénzekből valósították meg.

Persze, ebben benne van az a bizonyos lefekvés valamilyen szin-ten. De visszatérnék arra, amit vázolt tegnap Romhányi András, egy do-log az, hogy milyen szép célokat vagy szép körülményeket képzelünk el magunknak és más a realitás. Nekünk a realitásban kell élnünk. Minden szakterületen meg kell tudni, ki az az ember, ki az az államtitkár, akit meg lehet keresni, akin keresztül egy pályázatot le lehet bonyolítani. A lefekvés itt gyakorlatilag arról szól, hogy majd azt mondják: hát igen, akkor a pályázat legyen úgy megírva, hogy ez nem kizárólag magyarok-nak szól. Erre hívnám fel a figyelmet, hogy a görcsöket ilyen szempontból le kell magunkról vetkőznünk, mert ha nem, akkor tovább görcsölünk, és csak a magunk idegeit öljük.

Szakál Gizella a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség alelnöke, Székelyudvarhely (Erdély)

Hasonló fórumon vettem részt 1996-ban Kecskeméten. Összeha-sonlítva a mostani fórumot az akkorival, furcsa, hogy akkor nem emle-gettük az RMDSZ-t, nem piszkáltuk annyit a Csemadokot. Most gondol-kodom, hogy mi is történt a négy év alatt? Az történt, hogy úgy látszik, megkeseredett bennünk is valami. Akkor még nem tudtuk azt, még ma-gunknak sem ismertük el, hogy minket nem úgy képviselnek, ahogy elvárnánk. Mostanra érett meg bennünk az, hogy ki is merjük mondani. Ha mi ezt otthon elmondjuk, akkor betörik a fejünk miatta, megbélyeg-zetteknek érezzük magunkat, azt mondják, hogy egységbontók vagyunk. Talán ezért ömlünk most itt ki, ezért ömlenek ki a keservek belőlünk.

Például hogyan segíthették volna, és segíthetik az alapítványok bejegyeztetését vezetőink, RMDSZ tisztségviselőink, arról sokat tudnánk mesélni. Ezelőtt egy évbe is beletelt, amíg egy alapítványt be lehetett jegyeztetni. Ez attól függött, hogy ki mennyire tudott dörzsölődni. Volt, akinek egy hónap alatt elintéződött ez a dolog, volt, ahol egy évbe is bele-telt. Ezt most csak azért mondtam el, hogy azt a négy évet itt most én is felleltároztam. Akkor az RMDSZ-t nem szidtunk, és most bizony elkezd-


77

tük szidni. Elnézést kérünk azoktól, akik nem ebben élnek, és azoktól, akik nekünk ezt a fórumot megszervezték, amiatt, hogy itt kijöttek belő-lünk a keserveink. Mert most itt nem az RMDSZ munkáját kell értékel-nünk, hanem a civil szervezetek munkáját kell tovább vinnünk.

Romhányi András Négy év alatt az történt, hogy szembesültünk a politika igazi arcával. És azért vagyunk itt, hogy egymásnak erőt adjunk.


Tisztázni szeretnék valamit. Előbb talán nem fejtettem ki elég vi-lágosan, hogy tulajdonképpen a Magyar Koalíció Pártja kormányra kerü-lésének köszönhető az, hogy ebben az évben megkapjuk, ha megkapjuk azt a 60 ezer koronát működésre. A kulturális minisztérium nemzetiségi osztályára magyar ember került igazgatónak, illetve a kuratóriumba is kerültek magyarok, ezek érdeme, hogy most működésre is pályázhatunk a minisztériumnál. Az pedig, hogy azelőtt kapott a Csemadok, most pedig nem kap, nem magyarázható azzal, hogy most a párt elviszi. Elviszi egy részét, ez tény, de ez nem mehet a magyar kultúra rovására. Meciarnak volt a terve, hogy csírájában megfojtani, a gyökereit elvágni, tehát meg-vonni a működésre adott pénzeket. Itt jöttek a problémák.


Egyesületünk működésének nehézségei visszavezethetők a szoci-alista társadalom közösségromboló, civil szervezeteket megszüntető tevé-kenységére. A ’90-es évek kezdeti lendületéhez képest, a kisebbségi lét traumájából nehezen gyógyuló erdélyi magyar társadalom önszerveződé-sének hanyatlása tapasztalható. Az RMDSZ elveszítette tömegbázisát, egy szűk körű közösség tartja kezében az érdekképviseletet, nem alakul-tak újra a két világháború között működő magyar pártok. A kommunista párt egyeduralmának negatív tünetei mutathatók ki az RMDSZ-en. Egye-sületünk részéről az együttműködés szándéka megvolt és megvan. Ennek ellenére, kapcsolatunk rossznak mondható.

��

78

Romhányi András Halász Péter az előbb azt mondta, hogy Magyarországon magyar kormány van uralmon, aztán az se segít a civil szervezeteken. Ez így van. Nyilvánvaló tehát, hogy nem kisebbség-specifikus dologról van szó.

Kedves Kollegák! Lehet, hogy ez volt a legfontosabb témánk, nevezetesen, hogy a politikának milyen hatása van a civil társadalomra, hogy a politika mennyire segíti, vagy gátolja a civil társadalom működését, meny-nyiben veszi el a pénzt a civil társadalom elől. S persze az is, hogy nekünk milyen ötleteink, javaslataink vannak. Azt is mondtam, hogy a civil társadalom kezében nincs erő, ezért nagyon nehéz ezzel operálni. Valójában azt hiszem, hogy talán a sajtó nyilvános-sága az egyetlen lehetőségünk, amivel tudunk valamit kezdeni. De én most nem akarok külön écákat adni. Javasolom, hogy zárjuk le ezt a témát. Többen is jeleztétek, hogy számotokra fontos téma a magyarság-tudat, a nemzettudat, ennek fejlesztése, az ezzel kapcsolatos teen-dők, feladatok megbeszélése.

Akkor vágjunk bele!

A magyarságtudat

79

A magyarságtudat

Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Nagyvárad (Erdély)

Abból indulnék ki, amit tegnap Gazda József kollégám itt elmon-dott, hogy a magyarságtudattal nagy problémák vannak. Ezek a szerve-zetek, amelyeknek képviselői itt összegyűltek, tulajdonképpen azért van-nak, hogy magyarságunkat fenntartsuk Erdélyben, Szlovákiában meg különböző helyeken. Fő célkitűzésünk elsősorban a magyarságtudat megőrzése, az ifjúságnál a kialakítása és a hagyományőrzés. Gondolom, ez a legfőbb téma minden egyesület keretén belül. Igen ám, de azt kellene először is tisztáznunk, hogy mi is akar lenni ez a magyarságtudat, mi az alapja. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de nagyon sok egyesületnél azt vettem észre, hogy a kollégákkal meg az iskolában beszélünk a magyar-ságtudatról, mindenki tud mindent, és amikor rákérdezek konkrétan, akkor rázzák a fejüket; mi is akar az lenni.

Elsősorban nemcsak az, hogy én magyar vagyok. Az könnyű. Hanem visszamenni a gyökerekhez, a történelmi örökségünket ismerjük meg! Mi tartozik a történelmi örökséghez? Történelmünk, műemlékeink és népi hagyományaink ismerete. Ez is olyan dolog, hogy általában is-merjük. De akkor, amikor nevelni akarom a diákjaimat vagy a környeze-temet, hiába beszélek arról, hogy például mi volt Mohácsnál, vagy mi volt Aradon. Őt inkább az érdekelné, hogy mi volt itt helyben. Ebben a köz-ségben, ebben a faluban, a környezetemben ki volt az az ember, akire én büszkén tudok visszagondolni vagy felnézni. A magyarságtudatra neve-lést innen kell kezdeni.

Hogyan? Oly módon, hogy minden egyes településen el kell indí-tani a helytörténeti kutatómunkát. A magyarság szempontjából ismerjük meg saját falunkat, városunkat, környezetünket, ismerjük meg saját hagyományainkat, gyűjtsük azokat össze. Tapasztalatból tudom, hogy minden faluban, községben, városban van egy-két ember, idős tanító vagy másvalaki, aki valamikor összegyűjtötte a helytörténeti anyagokat, és az legtöbbször ott van a fiókban. Ezeket kell megkeresni, felkutatni. Ezt bármilyen egyesület felvállalhatja, mindegy az, hogy milyen a profilja.

A magyarságtudat

80

Ha ezt az embert megkerestük, a következő lépés, hogy vigyük a közön-ség elé, hallgassuk meg, amit mond. Lehet, nem tudja megfelelőképpen előadni, de segítünk neki, akár stilizálni is a dolgokat. A harmadik dolog, hogy ezt az anyagot próbáljuk meg kiadni.

A Világszövetségnél pont ezt vetettem fel a múlt héten: próbáljuk szponzorálni minden helytörténeti, néprajzi anyag kiadását minél több példányban, és kezébe kell adni minden történelemtanárnak, magyar szakos tanárnak, tanítónak, eljuttatni minden egyes iskolába, elsősorban a tanítóképzőkhöz, az egyetemekre, a teológiára. Mert ahogy a tegnap itt elhangzott, rengetegen jönnek ki ezekből az intézményekből úgy, hogy semmilyen magyarságtudatuk nincs. Nem ők a hibásak, hanem azok, akik ezekben az intézményekben nevelik őket, mert azoknak sincs ma-gyarságtudatuk. Ezt tapasztalatból tudom. Tapasztalom Váradon, a ke-resztény egyetemen, amely nemrég létesült, hogy az ott tanító kollégák, - akik között vannak velem egykorúak, vannak fiatalabbak vagy időseb-bek, - mikor erről beszélek némelyikkel, azt mondják: hát erre neki nincs ideje, hagyjam békén.

A helyismeretből kell kiindulni, mert akkor az a gyermek, az az ifjú büszke tud lenni arra, hogy ebben a faluban ez történt, ezek a sze-mélyiségek voltak, ilyen emléktáblák, olyan szobrok vagy kegyhelyek vannak, amelyeket ott megszerettettem, megismertettem vele, és tudja, hogy mi akar az lenni. Nem egy faluba elmentem, és a pap tudta, az igazgató tudta, de a tanárok közül már a fele nem tudta. Egy-két diák is tudta, a többinek fogalma sincs. Hát, ott az emlékoszlop. Hát, magyar oszlop, kész. De konkrétan mi? miért, mikor állították fel? kik? stb. Nem tudják! Minden magyar egyesületnek ez lenne az elsőrendű kötelessége, ezek ismertetése, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik.

Mondok egy konkrét példát az 1848-as forradalommal kapcso-latban, amit mindenki ismer, de persze csak a nagy dolgokat. De azt, hogy például egy kicsi faluban történt-e valami; átment-e ott a háború; kik voltak, akik ott tettek valamit; találunk-e ott emléktáblát vagy egye-bet, azt már nem tudják. Két és fél éves munkával összehoztunk egy kötetet, melyben 45 tanulmány van, apró kicsi településekből, falvakból: annak leírása, hogy mi történt ott 1848/49-ben. Ilyesmiket adjunk a gyerekeink kezébe, s akkor a gyerek büszke lehet arra, hogy igen, ma-gyar vagyok; az én falumban ez és ez történt. E nélkül nem megy.

Romhányi András Amit Géza mondott, arról nekem eszembe jutott az, hogy volt egy kollé-gám, aki egyszer azt mondta: ha ő valakit felköszönt, ha ajándékot ad valakinek, mindig ad valami olyasmit is, amit meg lehet enni. Konyak-meggyet, bármit, egy pici dolgot. Az ember szereti azt, amit közvetlenül a magáévá tud tenni… Azt is szoktuk mondani: úgy szeretlek, majd meg-

A magyarságtudat

81

eszlek. Ugyanez van ebben az esetben is, lehet Petőfit szeretni általában, de az lehet csak igazán fontos, attól tudom erősíteni a magyarságtuda-tomat, amihez konkrétan tudok kötődni, amit közvetlenül „meg is tudok enni”.

Egri István az Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetért ügyvezető igaz-gatója, Kolozsvár (Erdély)

Dukrét Géza bátyám magyarságtudatról beszélt, és főleg az okta-tásra fektette a hangsúlyt. Tudni, oktatni. Én azt hiszem, hogy itt másról is szó van, nem csupán tudásról, hagyományok megismeréséről, hanem nevelésről is. Nemcsak magyarságtudat, hanem magyarságérzés is van. S akkor ez már minőségében nagyon más. Talán magunkban kell, hogy keressük a hibát. A szülő miért nem nevelte úgy a gyerekét, hogy abban kifejlődjön a magyarságérzés, amit iskolákban már nem lehet igazán adni? Nagyon jó, érző tanítónak vagy tanárnak kell lenni, hogy az ilyen hiányt pótolni lehessen. Helyrehozhatatlan hibák követhetők el. Ez na-gyon hosszú folyamat.

Katona Miklós a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány munkatársa, Kolozsvár (Erdély)

A Heltai Alapítványnál Kolozsváron pillanatnyilag 40 ezer kötetes könyvtár áll az olvasók rendelkezésére. Egy szórólánc egyik tagjaként hozzájárultunk kisebb könyvtárak létesítéséhez. C. Tóth Jánossal beszél-gettem az este, innen fakad egy olyan ötlet, hogy mivel Erdélyben nincs olyan könyvtár, amelyben az összes magyar nyelven megjelent, nyomta-tott, olvasható anyagot tárolnánk, szükség lenne ilyenre. Gondolkod-nunk kellene ennek a kialakítási módozatain!

A magyarságtudat alakítása információ bevitelével lehetséges. Az információ-bevitel egyik eszköze pedig a könyv. Erősíteni kell a már léte-ző könyvtárainkat, és ahol nincs, ott minden lehetőséget ki kell használ-ni annak létesítésére. Nagyon fontos, hogy mi is van abban a könyvtár-ban, mit kínál olvasásra. Nyilván, azt a tematikát kell bevinni, ami a cél elérését szolgálja. Megkezdeni a válogatást azon a ponton, ahonnan a könyvadományok indulnak. Nálunk folyik könyvtáros-képzés. Ha valahol könyvtárosra van szükség, akkor minket meg lehet kérdezni. Ezt ajánla-tos úgy erősíteni, hogy a könyvtárosok olvasókör-menedzselést is tudja-

A magyarságtudat

82

nak végezni. Az alapítvány mellett olvasókör is működött. Ezeket igyekez-tünk a környező és a rá igényt tartó helységekben is beindítani.

A magyarságtudat fejlesztéséhez kapcsolódva eszetekbe juttat-nám, hogy vannak nőszövetségek. Ezek egyházi keretekben működnek, és nem feltétlenül ez a céljuk, hanem egyszerűen, hogy elfoglalják magu-kat, vagy az egyházat segítsék. Viszont nekem van egy gyerekkori tapasz-talatom, abból fakadván, hogy falun éltem, ahol egy fedél alatt három generáció élt: nagyszülők, szülők és gyerekek. Gyerekként óriásinak lát-tam a nagyszülők nevelésben felvállalt szerepét. A nőszövetség tagjain keresztül ilyen unoka, kisiskolás korú gyerekeket megcélzó nevelő tevé-kenységet is be lehetne indítani. Segítene a népművelő-képzés beindítása is. A népművelő lehet tanító, lehet pap, lehet egy tehetséges valaki. Vi-szont a népművelés kérdése is szakembert kívánna, ahogy például a politika kívánja a politológus képzést. Esetleg gondolkozzunk ezen is, ha a népművelőre szükség van, akkor az legyen képzett, szakosított.

A nemzettudat fejlesztésének vannak műszaki feltételei is, ami pénzbe kerül. Mint érintőleges területként, beszélnünk kellene a civil szervezetek gazdasági menedzsmentjéről. Nyilván, ez nemcsak a nemzet-tudat fejlesztésének a tematikáját foglalja magába, hanem egyebeket is. Például, én személyesen tapasztalom nálunk, Erdélyben, hogy sok eset-ben a gazdasági helyzet romlása miatt az egyén eltávolodik a közösségtől. De nemcsak eltávolodik, hanem sok esetben szembe is fordul vele, és a közösségre nézve károssá válik. Itt nemcsak magyarságtudatról van szó, hanem ennek hiányáról és a közösséggel való szembefordulásról, ami egyre nagyobb teret kap. Ez a jelenség komplex, nemcsak a magyarság-tudat vetületét kell tárgyaljuk. Mint említettem, azt is, hogy mi történik velünk a gazdasági helyzet további romlása mellett? Hogy lehet a gazda-sági helyzet további romlását, persze, nem egy ilyen fórum résztvevőinek, hanem az erre hivatott szerveknek megakadályozni? Ki, mit, hogyan és miként kell, hogy érdekeket képviseljen.

Lajber György a Petőfi Sándor Magyar Kulturális Kör alelnöke, Óbecse (Délvidék)

Kultúrkörünk egyik melléktevékenységét szeretném kidomborí-tani, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét, amely, ha nem is egye-dülálló a Kárpát-medencében, de sajátos. Ismertetése révén arra szeret-ném buzdítani önöket, hogy ilyen vetélkedőt, iskolán kívüli tevékenység-ként más régióban is lehet szervezni. De ezt megelőzően hadd szóljak mindannyiunk gondjairól, bajairól. A tegnapi nap és mai is tulajdonkép-pen a szervezési, pénzelési és kapcsolatteremtési problémák sűrített

A magyarságtudat

83

ismertetésével telt el. Ezeket lehet tovább taglalni, részletezni, de választ is kellene rájuk kapni, ha nem is valamennyi kérdésre. Remélem, hogy ez a tanácskozás segítséget nyújt a kapcsolatteremtésben, és a jövőre nézve a szóba került intézmények is segítségünkre lesznek ebben.

Mert mi, azzal, hogy itt lehetünk, kiemelt helyzetben vagyunk. Én most vagyok először ilyen tanácskozáson, de ahogy hallom, egyesek innen már többször is voltak hasonló fórumokon. Viszont rengeteg olyan kis szervezetünk van a Vajdaságban és a többi régióban is, amelyektől eddig nem tudtak eljutni ilyen találkozókra. Tengődnek és nagyon sok problémával küszködnek. Ezért jónak tartanám, hogy a jelenlegi szerve-zők régiónként, ott a helyszínen is tartanának ilyen beszélgetéseket. Kü-lönösképpen azért, mert mi, a Délvidéken igencsak hátrányos helyzetben vagyunk most. Tudom, korábban azt mondták, hogy mi vagyunk a kis Amerika, de most mi vagyunk a kis Banglades, vagy nem tudom, kihez hasonlítsuk magunkat. Öröm az ürömben, hogy minél nagyobb a nyo-mor, annál jobban kifejezésre jut a nemzeti öntudat, és az, hogy nekünk magyaroknak össze kell tartanunk, tennünk kell valamit a megmaradá-sunk érdekében.

Áttérnék a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére, amely 34 éves múltra tekint vissza, s csak tavaly maradt el a bombázások miatt. Ez a vetélkedő államilag sehol nincs bejegyezve: ezért maradt meg. Újab-ban a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör karolta fel. Körülbelül ötszáz olyan fiatalt ölel fel évente a Vajdaságból, akik különböző művészeti ága-zatokban kiválóak, érvényesülni kívánnak, alkotnak irodalomtól kezdve a képzőművészeten át egészen a népművészetig. Létjogosultságát az is bizonyítja, hogy az elmúlt 33 év alatt a vetélkedőből kikerülő győztesek vagy az ott felbukkanó tehetségek közül ma már igen sokan újságírók, írók, színészek, egyéb gondolkodó emberek, akik - úgymond - a vetélke-dőnek köszönhetik, az első felfutást.

Ajánlanám mindannyiuknak ilyen vetélkedő meghonosítását, mert nemcsak nálunk, hanem másutt is olyan az iskolarendszer, hogy a magyar gyerekek iskolán kívüli érvényesülését nemigen biztosítja. Van-nak országos szintű versenyek, ahol gyerekeink időnként felbukkannak, megveregetik a vállukat, vállunkat, hogy lám-lám, hát ezek között is van egy-két tehetség, matematikából vagy egyebekből. De nincs lehetőség olyan művészeti ágazatokban, melyek az identitástudat formálását szol-gálnák. Egyszerűen, nem értenek bennünket. Mi nagyon szívesen látunk mindenkit a Kárpát-medencéből, habár anyagi eszközeink nagyon szű-kösek, de azért zsíros kenyéren kívül tudunk még valamit nyújtani.

A szekszárdi I. Béla Gimnázium, ahonnan rendszeresen kijárnak hozzánk vendégként erre a vetélkedőre, két évvel ezelőtt ennek mintájára megszervezte a Kárpát-medencei Középiskolák Művészeti Találkozóját. Ez szeptemberben van, reméljük, idén harmadszorra is megrendezik. Ott már voltak Felvidékről, Erdélyből is. Ezek a dolgok azért jók, mert emberi

A magyarságtudat

84

értékeinket, a tehetségeinket felkarolják, és mintegy élesztői annak, hogy az a fiatal később még jobban ki tudja bontakoztatni a tehetségét. Sajná-latos, hogy mi ehhez kérünk segítséget, de eddig a magyarországi alapít-ványoktól csak hellyel-közzel tudtunk pénzt szerezni, különböző indoklá-sokkal. Lehet, a hazai alkuratóriumokon múlik. Lehet, hogy mi nem vagyunk rátermettek és ügyesek, hogy kellő pénzt tudjunk kunyerálni ezekhez a dolgokhoz. Zömmel a saját erőből szerveztük meg eddig oly módon, ahogy itt már elhangzott, koldultunk.

És dicsérjem meg a becsei önkormányzatot, amely az utóbbi há-rom évben oroszlánrészt vállalt ennek a vajdasági szintű vetélkedőnek a finanszírozásában. No de, - ne felejtsük! - ez az önkormányzat csak pil-lanatnyilag ilyen, hiszen nálunk, nagyon sok függ a napi politikai hely-zettől. Ma az önkormányzatban a magyarság képviselői vannak zömmel és az úgynevezett demokratikus szerb erők, de holnap jöhet változás, egy egészen más helyzet, s akkor az önkormányzati pénz is elsikkad.

Itt értesültem, illetve hallgattam a Magyar Házak létesítésére in-dult akciót. Nem tudom, kitől lehetne ezzel kapcsolatban bővebb infor-mációt szerezni, hogyan lehet oda bekapcsolódni. Ez a téma minket is érdekel. Ugyanis a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkört az ottani magyarság, a becsei magyarság építette 1946-47-ben, s az azóta olyan romos álla-potba jutott, hogy felújításra szorul. Mi nem vártunk senkit, hozzálát-tunk lakossági összefogással, részben egy kis önkormányzati pénzzel. Eljutottunk addig, hogy a 750 ezer márkás tételből eddig 100 ezer már-kányit sikerült a magunk erejéből hozzátenni. Lassan haladunk. Egyéb-ként 10 éves programot határoztunk meg. Szeretnénk felújítani, mert ahogy a temerini kolléga is mondta, akiktől húszegynéhány kilométernyi-re vagyunk, délen most már mi a magyarság végbástyái vagyunk. Becsén még, bizonyos értelemben, tömbben él a magyarság. A község összlakos-ságának talán fele még magyar. Azzal is számolnunk kell, hogy a leg-utóbbi népszámlálás óta rengeteg fiatal jött el Magyarországra vagy ki tudja merre a nagyvilágba. Becsén pillanatnyilag 2700 nem magyar ajkú menekült is van, akiket ugyancsak el kell látnia a városnak.

Személy szerint köszönöm, hogy eljuthattam ide, és lényegében szót tudunk érteni.

Romhányi András Egy dologra szeretnék reagálni. Azt mondtad, hogy felkérnéd a jelen fó-rum szervezőit, hogy menjünk el és tartsunk Vajdaságban is beszélgeté-seket. Nagyon fontos, hogy megértsétek: mi kint ilyet miért nem szerve-zünk. Mert az a Ti dolgotok! Ha meghívtok bennünket, akkor természete-sen elmegyünk. Nagyon-nagyon fontosnak tartjuk azt az elvet, hogy „Ti tudjátok, hogy mi kell Nektek!” A helyi erőkre kell támaszkodni. Mind Halász Péter, mind én, folyamatosan járjuk a Kárpát-medencét. És van-

A magyarságtudat

85

nak barátaink, társaink, kollegáink is, akiket magukkal tudunk vinni. Tehát az ilyen rendezvényekbe mi mindig be tudunk szállni. Megkerestek a konkrét problémával, ötlettel, javaslattal. Mi magunk is megpróbálunk segíteni, de szervezni mindig csak Magyarországra szervezünk valamit. Ha javaslattal, kéréssel jöttök, hozzásegítünk benneteket annak megva-lósításához, akár pénzt is próbálunk szerezni, hogy mondjuk, a Magyar-országról érkező kollegák költségeit mi finanszírozzuk. De nagyon fon-tosnak tartjuk azt, hogy a helyi ügyekbe semmi módon nem kívánunk beavatkozni. Összefoglalva: Nektek kell kitalálnotok, hogy mit akartok, mi pedig segítünk a kivitelezésben.

Khell Ödön a Gábor Áron Kulturális Alapítvány elnöke, Bereck (Erdély)

Háromszék vármegyének legkeletibb részéről, az Ojtozi-szoros mellől vagyok. Röviden a megvalósításainkról szeretnék pár szót szólani, és a támogatásokról. Valamint Gazda József úr hozzászólásról, amiben tényleg mi is ilyenformán tapodunk, hogy így mondjam.

Megalakulásunk célja az volt, hogy Gábor Áronnak maradandó emléket állítsunk. Másfél ember nagyságú bronzszobrot sikerült létre-hoznunk. Utána alapítványunk felvállalta a falu széliben lévő Erzsébet királynő Emlékoszlop rendbetételét, amely elhanyagolódott még 1896-tól, akkor építették. Ezt rendbe szedtük. Erzsébet királynő halálának 100. évfordulójára avattuk föl. Márványtáblát tettünk rá, és visszaírtuk azt a szöveget, ami eredetileg volt rajta.

Ennek az obeliszknek tetején volt egy kőpárna királynői koroná-val, amit 1917-ben, a bevonuló román hadsereg levert róla. A feliratot az első, illetve a második világháborúban kilövöldözték, úgyhogy alig lehe-tett látni, hogy mi van felírva. Na, mi egy szép márványtáblára felírtuk az eredeti szöveget Erzsébet királynő emlékére. Sajnos, két hónapig volt ez a márványtábla, avatatlan kezek leverték. A rendőrségnek jelentettük, a mai napig keresik a tetteseket. Azután úgy döntöttünk, hogy többet ne tudják leverni, hát belevésettük a kőbe a Sissi nevet. Így, aki arra jár, az tudja, hogy ki volt Sissi. Reméljük, hogy ezt már nem fogják leverni.

A tavalyi évben volt a szabadságharcnak, valamint Gábor Áron halálának 150. évfordulója. Ennek méltó megünneplésére pályázatot terjesztettünk elé, ide Budapestre, a Magyar Örökség kuratóriumához. Biztattak, hogy pályázzunk, mert a 150. évforduló tiszteletére kaphatunk támogatást. Sajnos, visszaválaszoltak rá, hogy anyagi forrás szűkében vannak, de remélik, helyi erőből meg tudjuk oldani, munkánkhoz sok sikert kívánunk. Ennyi volt a válasz. Azért sikerült megoldanunk méltó-képpen, és megünnepeltük ezt a nevezetes évfordulót.

A magyarságtudat

86

Szintén tavaly, a mosonmagyaróvári öntöde alapítványunknak kiöntette Gábor Áron ágyújának hasonmását, egy az egyben. A 380 kilós ágyúcsövet, a Hadtörténeti Múzeum munkatársai és a Zrínyi Könyvkiadó segítségével sikerült leszállítani Bereckbe. Amikor lehozták ezt az ágyú-csövet, azzal a kocsival felhoztunk ide Budapestre három fenyőcsemetét. Egyet elütetünk az öntöde múzeumának udvarán, Gábor Áron szobrának háta mögé. Július 1-én volt ez az ünnepség, itt Budapesten. Hasonló-képpen a Szilágyi Erzsébet soron lévő Gábor Áron emlékműnél. Dr. Györkei Jenő hadtörténész és megbízottunk, a nyugdíjas dr. Gábor Lász-ló volt törvényszéki bíró jelenlétében zajlott le ez az ünnepség.

Az Illyés Alapítványtól sikerült pályázat útján megnyerni egy ösz-szeget, amivel alapítványunk emlékházat vásárolt Bereckben, egy falusi házat, amelyet kitataroztunk. Szépen berendezett három szoba áll a tu-risták rendelkezésére. Az egyikben Gábor Áron tevékenységét mutatjuk be, a másikban az 1848-49-es szabadságharcos eseményeket, valamint azokat a kis gipsz maketteket, amelyeket a sepsiszentgyörgyi főtérre ter-vezetek 1943-ban. Ezek a pályamunkák kerültek ott kiállításra. Sajnos, a háború közbeszólt, és ezért nem sikerült ezeket a szobrokat elbírálni, hogy melyiket állítsák fel Sepsiszentgyörgyön. A harmadik szobában pedig Magyarország 1000 éve című képkiállítás van.

Következő lépésünk az volna, és most arra szeretnénk pályázatot előterjeszteni, hogy ezt az emlékházat bővíteni tudjuk, azzal a céllal, hogy a vakációzó fiatalságot, ifjúságot, cserkészeket, úgy belföldi, mint külföldi gyerekeket, úgy 19-20 személyt el tudjunk szállásolni. Kulturális, törté-nelmi központ lenne, ahonnan ki lehetne járni az ezeréves határhoz, megnézni a Gelencei Múzeumot, kirándulni Kovásznára, Zágonba, a Szent-Anna tóhoz. A vakációk idején szeretnénk tanfolyamszerűen, elő-adássorozatokkal megismertetni velük a történelmi Magyarországot.

Mojzes Antal a Dózsa György Magyar Művelődési Központ elnöke, Bajmok (Délvidék)

Nagyon helyes, hogy a magyarságtudat téma felvetődött. Nekem is van Bajmokról nyolc helytörténeti könyvem, ami megjelent. Ilyen érte-lemben is nagyon fontos a lakossággal és a gyerekekkel megismertetni a falu történetét. Bajmoknak most egyharmad része magyar, egyharmada szerb, egyharmada horvát. De amikor azt mondom, hogy 1462. február 16-án Mátyás király édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek adományozta Bajmokot a környező településekkel együtt, ez szétmegy a faluban. Ez ott marad, ez a miénk lesz, erre mindig fognak emlékezni a gyerekek. És ha valaki el is felejti, ott van a könyv előtte és elolvashatja.

A magyarságtudat

87

A Vajdaságban az elmúlt időben voltak nagyon szép számban műemlékeink és emlékműveink, de sajnos, az idők folyamán ezeket le-rombolták, tönkretették. Kishegyesen az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulójára épült emlékművet áthelyezték a temetőbe. Szabadkán visszaállítottuk az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékművét. Kétszer rombolták le, harmadszor is visz-szaállítottuk. Tömegesen mentünk ki, tömegesen ünnepeltük meg a le-leplezést, az idén is ott voltunk. Úgy hiszem, hogy ezek azok a dolgok azok, amikre föl kell figyelni.

Sajnálattal kell megállapítanom, hogy vannak elfeledett sírjaink. Ezekről is kell beszélni. Lehet, hogy a gyerekeknek most nem annyira fontosak, de később, amikor fel fognak nőni, akkor igen. Az éraváltozás idején, 1944-ben mintegy 35-40 ezer becsületes, kétkezi munkást, ma-gyar embert végeztek ki a Vajdaságban. Ezeknek a hantjai jeltelenek. Néhány vajdasági magyar embernek volt mersze tollat venni a kezébe, és ezekről a jeltelen sírokról írni. Néhány települést sorolok: Temerin, Csó-ka, Zenta, Kanizsa, Bezdán, Szivác és Bajmok. Bajmokon 200 embert végeztek ki. Ezeken a helyeken emléktemetőket, emlékkerteket, kereszte-ket kellene elhelyezni, könyveket írni. Ez is hozzájárulna magyar öntuda-tunk fejlesztéséhez.

Mi a Dózsában minden magyarságból eredő ünnepet előadással kísért odaillő programmal megtartunk. A Szabadkai Pedagógus Szövetség harmadszorra szervezett helytörténetből és magyar történelemből vetél-kedőt, ami nagyon szépen sikerült. Mindezeket támogatja a szabadkai önkormányzat, Kasza József úrral az élen. Az idén indult be Szabadkán is az általános iskolások vajdasági vetélkedője. Igen színvonalas és tar-talmas volt, nagyon sok gyerek vett rajta részt.

Romhányi András Aki hallgatta Mojzes Antalt, az tudhatja, hogy Bajmokon nincsenek nagy bajok a nemzettudatra való neveléssel. Mondandójából példaként ki-emelnék egy dolgot. Van tehát egy emlékmű, amiről sokat beszélünk a fiataloknak. Ez nagyon fontos. Az emberek - esetleg - tudják azt is, hogy mit is jelent ez az emlékmű. Eddig az általánosság szintjén mozogtunk. A lényeg azonban most jön! Ezt az emlékművet valakik lerombolják. Majd kimennek az emberek és újjáépítik. Megint lerombolják, és megint újjáé-pítik, és harmadszor is lerombolják, és harmadszor is újjáépítik. Ez az, ami a gyerek számára iszonyatosan tanulságos. Szöget üt a fejébe, hogy mi lehet ebben olyan fontos, hogy felnőttek oda kimennek és újra, és újra szembeszállnak a rombolókkal. Szerintem, valahol itt van a titok.

A magyarságtudat

88


A magyarságtudat fejlesztése szempontjából nekünk jó módsze-rünk alakult ki. Évek óta hagyományőrző-hagyományápoló, magyarság-tudat fejlesztő tábort szervezünk. Tudom, hogy máshol is szerveznek hasonló táborokat. Mi a táncoktatás és a népdaltanulás mellett törté-nelmi előadásokat is tartunk. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főis-kolával nagyon jó kapcsoltunk van, az innen évek óta kijáró professzor nagyon ért a gyerekek nyelvén, szép és érdekes módon adja elő történel-münk egy meghatározott szakaszát, utána pedig vetélkedőket szervez.

Visszajáró gyerekeink vannak, akik kezdetben is eljöttek, azóta középiskolások, de még mindig jönnek. A tanár úrral együtt kialakult egy történelmi csoport, amely már vajdasági szintű vetélkedőn is nyert. Ro-mániába, Erdélybe mentek táborba és így tovább. Ezt az eredményt ilyen lépésről-lépésre való munkával tudtuk elérni. Erre büszkék vagyunk. Ezt a fajta módszert választottuk, mert a Vajdaságban az iskolai történelem-könyveken a magyarságtudatra nevelés egyáltalán nincs jelen, sőt, tiltva is van. Onnan nem szerezhetnek ilyen ismereteket.

Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokat 30 éve szervezzük, ott is a fiatalokkal foglalkozunk. Vetélkedőket, beszédversenyt szerve-zünk általános iskolásoknak, középiskolásoknak. Ide is visszajárnak, sőt, igyekeznek, hogy a következő alkalommal még szebben mondják el a kiválasztott szöveget. Ez is egyik formája annak, amit eddig elértünk. Mi ezt a gyakorlatot folytatni szeretnénk, mert a fiatalok körében van jövő.

Romhányi András Ehhez hozzátenném még, hogy a 30 év alatt olyan időszak is volt a Délvi-déken, amikor nem lehetett megtartani ezt a központi rendezvényt. De a szervezők szétosztották eseményekre, s több helyen, egy időben tartották meg külön-külön, és így mégis egységes lett az egész.

Nagy István a Vajdasági Magyar Folklór Központ szakmai tanácsadója, Szabadka (Délvidék)

Összegezve a másfél napot, én meg vagyok győződve, hogy - Szakál Gizella említett az előbb Kecskemétbeli dolgokat - a három nap elmúltával is úgy fogunk távozni, hogy ha négy év múlva megint találko-zunk, ugyanarról fogunk beszélgetni. Én semmi szépet és jót nem fogok mondani, mert énnekem ez természetes, normális dolog. Csupa rossz és negatív dolgot fogok emlegetni. Akinek esetleg ez kevésbé tetszetős, an-

A magyarságtudat

89

nak nem muszáj engem meghallgatnia. Zavaró először is, a három nap-ból az első másfél napnak az elmúlása után az, hogy semmi kézzel fogha-tó dolgot igazából nem kaptam, és azt hiszem, hogy gyakorlati szempont-ból a többiek sem. Továbbra is múlik az idő, általában hosszúak a hoz-zászólások, a levélben 5 perc volt föltüntetve. Senki, még a szervezők se tartják magukat ehhez az időhöz.

A magyarságtudattal kapcsolatban Egri István jól jegyezte meg Dukrét Géza bátyánk hozzászólásához, hogy a volt és a jelenlegi pedagó-gusok oktatnak, viszont jó volna, ha a civil szervezetek nevelnének. Mi-nekünk, határon túli magyaroknak nemcsak az a nagyon fontos dolog, ami itt most központi téma, a magyarságtudat. Hanem az, hogy a ma-gyarságtudat mellett ezt a nagy magyarságtudatunkat hol fogjuk leélni: az anyaországba vagy Amerikába kivándorolva, vagy pedig határon túli kisebbségi magyarként?

A Vajdaságban - nem mondom, hogy máshol is így van, de fölté-telezem - általában azok a vezető emberek, az intézmények, szervezetek vezetői, akik az elmúlt kommunista érában nőttek föl, szereztek diplo-mát, keresték a kenyerüket, biztosították életükhöz a megfelelő feltétele-ket. Ezek azok az emberek, akik tehettek volna valamikor valamit, most ismét tűzközelben vannak. Az eredmény pedig az, hogy a Vajdaságból elvándorolnak a fiatalok. Úgy hiszem, Erdélyben ez szintén tapasztalha-tó. Elvándoroltak, főleg azok, akiket ezek a pedagógusok oktattak, és akiket a nem létező szervezetek nem tudtak nevelni. Az oktatásnak ez lett az eredménye. Kitüntetnek a Vajdaságban is olyan nyugdíjba vonult úriembereket, tanárembereket, akiket nagyon nagyra tart a közösség, közben előbb-utóbb, egy-két puskadurranás után egyszerűen lelépnek, és otthagynak bennünket, mert ők olyan szép nagy magyarok, hogy el-mennek legalább Magyarországra, rosszabbik esetben tovább.

Arról viszont ne is beszéljünk, hogy ezek az emberek olyan jó munkát végeznek, hogy a saját gyerekeik ezekben a munkákban nem tudnak részt venni, mert mindegyik Magyarországon van, legalább to-vábbképzésen, iskolában. És utána persze, hogy itt maradnak, mert már kinn vannak 6-10 éve legalább. Ha ez a téma föl van vetve, ezt némileg másként szeretném, ha hallanánk. Miként lehet úgy magyarságtudatra nevelni a meglévő határon túli közösségekben, hogy azok, akik hallgat-ják, három év múlva ne kerüljenek át Magyarországra vagy a nagyvilág-ba, hanem maradjanak ott, ahol születtek, és ott ténykedjenek.

A magyarságtudatra nevelés nem ennyire egyszerű, mint ahogy itt eddig tárgyalva volt, ez sokkal összetettebb. Erről csak elmélkedni tudunk, és amint mondtam, itt nem tudunk semmi kézzel fogható ered-ményt produkálni. De azért remélem, hogy a három napos időszak má-sodik felében valami kézzel fogható dolgot is meg tudunk fogalmazni.

A magyarságtudat

90

Lőrincz László a Nagyenyedi Bethlen Gábor Baráti Társaság elnöke (Erdély)

A magyarságtudat első számú eszköze a beszéd, maga a nyelv. És vannak az idegen nyelvek. Mindkettő szolgálja az információ-közvetítést, a fejlődést stb. Ezt nagyon sok fórumon megtárgyaljuk, ki-sebb-nagyobb körökben, vagy leírjuk és megjelenik. De mindez nem ele-gendő ahhoz, hogy ki tudjunk küszöbölni bizonyos akadályokat, ha az információ közvetítés szempontjából nincs nemzetközileg elismert, törvé-nyes, jogi formában megfogalmazva, és szakmailag is meghatározva.

A nyelvgyakorlás területén van két irányzat. Egyik az ösztönzés a nyelvtanulásokra: az anyanyelv és az idegen nyelvek. A másik pedig a tiltások. A tiltásokkal kapcsolatban, Romániában ismerjük a problémát, hogy mióta kínlódunk az anyanyelven való oktatás jogával minden vona-lon. De ezt a dolgot így, kicsi harctéren elintézni nem lehet. Csakis a nagyhatalmak tudnak valamit tenni, hogy ne lehessen azt mondani, hát igen, de hát kikerül az orvos az egyetemről, és az állam hivatalos nyelvét nem tudja… Ez - persze - nem igaz, de ezeket mi hiába mondjuk el ezer-szer magunk között és érzelmeskedünk vele, ha az anyanyelv használata nincs nemzetközileg elismerve és jogilag törvénybe elhelyezve.

Visszaemlékszem, hogy a forradalom napjaiban találkozást szer-veztek Kolozsváron a Bolyai Egyetem visszaállításáért. Akkor a bukaresti TV felhívta a figyelmet, hogy vigyázzunk, mert provokáció, robbantás lesz. Ha majd eljön az ideje, akkor az állam mindent megold törvényesen. Íme, ennek azóta sem jött el az ideje! Nincsenek a kezünkben hivatalos, nemzetközi eszközök, amikkel harcolni tudjunk. Esetleg kicsi csatákat nyerhetünk, de hiába, ez nem elegendő. Mindnyájan azt hangsúlyozzuk, hogy nagyon fontos az, hogy helyesen beszéljünk. Ennél csak egy fonto-sabb, az, hogy mit beszélünk.

Romhányi András A civil szervezetek a jelenlegi helyzetben valóban legfeljebb csatákat nyerhetnek. Ha komoly civil társadalmat létre tudnánk hozni, akkor már háborúkba is bele tudnánk szólni.

Balla Zoltán a Humán Reform Alapítvány elnöke, Székelyudvarhely (Erdély)

A Dukrét Géza által javasolt témát járjuk körbe, és én csatlakoz-nék azokhoz, akik felhívták a figyelmet, hogy próbáljunk meg konkrétab-bak lenni. Véleménye van mindenkinek bőven, hozzászól, kifejti, de az még semmi. Ha műhelyt alkotunk, akkor esetleg meg tudunk konkrét

A magyarságtudat

91

problémákat fogalmazni, projekteket megtervezni, amelyek ötletként például alapját képezhetik olyan - szakemberek által történő - kerettan-tervek kifejlesztéséhez, amelyek iskolán kívül, népfőiskola keretében meghatározzák az általánosan fontos tudnivalókat arról, hogy milyen az a polgár, milyennek kell lennie az embernek ebben a kontextusban.

Nem az a kérdés, hogy mi a magyarságtudat most és a múltban. A feladat az, hogy világ fejlődése alapján meghatározzuk, hogy körülbelül milyen lesz ezután, s a jövőben elhelyezni, megfontolva azt, hogy merre halad a világ. A polgárt kell nézni. A polgárnak kell megélnie, neki kell a társadalmat építenie, neki kell az egész civil társadalmat mozgatnia. Ennek egyik része a magyarságtudat. Ha egy ilyen, általános, népfőisko-lai, alternatív, nem iskolában használatos, permanens oktatásra alkal-mas kerettantervet elkészítésében esetleg érdekelt valaki, én keresem a partnereket, szívesen részt veszek benne.

Romhányi András Többen a konkrétumot sürgetik. Azt kell mondanom, hogy ez nagyon nehéz dolog. Több országból jöttünk, nem mindenki ismeri egymást. Kérem, ne legyetek türelmetlenek! Itt most a bizalom megteremtése tör-ténik, a hiánypiramis legalsó fokán vagyunk. Csak utána jön az együtt-működés, és az összes többi.


Nagyon fontos a magyarságtudatot ápolni, fenntartani olyan szórványhelyzetben, ahol a gyereknek negatív magyarságélményei van-nak. Ahol rászólnak, hogy ne beszéljen magyarul, vagy a szüleit elbocsát-ják az üzemből, mert magyar. Másként merül fel a kérdés Székelyudvar-helyen vagy ott, ahol a gyerek számára az, hogy ő magyar, az teljesen természetes létállapot. Szórványhelyzetben, például Segesváron, mikkel próbálkozunk? Ott van Fehéregyháza, a Petőfi-kultusz, ezt ápoljuk állan-dóan. Az 1848/49-es emlékünnepségek alkalmából, négy sorozatból álló előadást mutattunk be 15 helységben. Nagyon kedves élményünk, hogy amikor az egyik szórványhelyen a Kossuth-nótákat elénekeltük, a végén odajön egy öreg bácsi, s azt mondja: tanár úr, ebből nagy baj lesz, ha Önök innen kimennek, magukat várni fogják. Mondom neki, semmi baj, eljött az ideje, hogy ezeket már el lehet énekelni.

A gyereknek éreznie kell, hogy nemcsak hátrányok járnak azzal, hogy ő magyar. Hanem az is, hogy büszke lehet a történelmére. Osztály-főnöki órákon az erdélyi magyarság történetét bemutató sorozatot vezet-tünk be, a sepsiszentgyörgyi anyag felhasználásával. A Duna Televízió

A magyarságtudat

92

által meghirdetett Haza a magasban vetélkedőre 15 gyerek jelentkezett, 25 verssel, nagyon komolyan vették, ezzel még egy lépést tettünk. Példá-ul az egyik gyerek 30 szakaszos verset mondott el és tökéletesen. A ro-

�mán kolléga is megdicsérte a gyereket, mondván, én nem gondoltam rólad, hogy ilyen szépen tudsz szavalni. Ezek olyan élmények, amelyek azt mutatják, hogy a gyerek büszke arra, hogy ő magyar. Lényeges ilyen élményt adni a gyereknek ott, ahol túl sok a negatív élmény.

Szakál Gizella a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség alelnöke, Székelyudvarhely (Erdély)

A magyarságtudatra nevelést nemcsak civil szervezeti tevékeny-ségem során végzem, hanem tanítóként beépítem tulajdonképpeni mun-kámba, felhasználom az iskolában. Romániában második éve az oktatási kerettanterv megengedi választott tantárgy tanítását. Ez lehet bármi, amit a tanerő jónak lát. Tehát szabad kezet adnak nekünk arra, hogy egy választott tantárgyat taníthassunk.

Én ezt arra használom fel, hogy a magyarságtudatot alapozom meg I-IV. osztályban. Négy évre dolgoztam ki ütemtervet, ezt követem. E tanórák keretében népünk szellemi és tárgyi értékeit ismertetem a gyere-keknek. Ezt a fajta oktatást, foglalkoztatást a gyerek is szereti, a szülő is értékeli. Az igazgatóság is elismeri a munkám. Ezáltal nekem is sikerél-ményem van, s ez elégtétel is valahol. És úgy érzem, hogy teszek is a magyarságtudat kialakításáért. Ahhoz, hogy ebben eredményt lehessen elérni, legelőször is a pedagógus maga legyen példakép. Felnézzenek rá a gyerekek meg szülők is.

Az elsős gyereknél az alapokkal kezdem: népi gyermekjátékokkal, népi mondókákkal, népdalokkal, népmesével. Játékosan, nem a tanórák szigorú rendje szerint. Másodikban a népi tárgyi gyermekjátékokkal is-merkedünk. Múzeumba megyünk, faluról kell behozni népi gyermekjáté-kokat. Ezekkel elbíbelődünk, játszunk, és ha tudunk, készítünk is. Ját-szóházat szervezek. Helyi rendezvényekre viszem el a gyerekeket, tájhá-zakat mutatok be. Elmegyünk népművészekhez műhelylátogatásra. A civil szervezeteken keresztül bútorfestést, korongozást, csontfaragást, szövést meg egyebeket mutatunk be a gyerekeknek.

Harmadik osztályban az ünnepek köré csoportosuló szokásokkal ismerkedünk: Mikulás, karácsony, farsang, húsvét, pünkösd, búza ün-nepe. Családi ünnepek köré csoportosuló ünnepekkel foglalkozunk: la-kodalom, katonabúcsúztató, tollfosztó. Úgy állítom össze a programot, hogy évzáróra egy-egy katonabúcsúztatót, lakodalmast tanítok be. Tehát amit a gyerek évközben megtanult, elsajátított, azokat el is szerepelje. Így

A magyarságtudat

93

a szülő is látja a munkánk eredményét, és elégtétel a gyermekeknek is, hogy színpadra visszük.

A negyedik osztályban népmese-feldolgozásokkal foglalkozunk, anyanyelvi vetélkedőt szervezünk. Bekapcsolódunk a Kőrösi Csoma Sán-dor anyanyelvi vetélkedőbe. A családfával foglalkozunk. Textíliafestést tanulunk növényekkel, kenderfeldolgozást, szapulást. Egyéb témáink: fűben-fában egészség, népi gasztronómia, boncolgatjuk a disznóvágást. A gyerekek ahány faluból jönnek, elmondják, hogy ott milyen szokások vannak.

A kirándulásainkat is tudatosan állítjuk össze a négy év során. Első osztályban Korondra viszem, aztán a Szentléleki Múzeumot muta-tom be. Második osztályban a Benedek Elek Emlékházhoz látogatunk, megnézzük Vargyason a festett bútorokat, meglátogatjuk a faragókat. Kirándulunk a Szent-Anna tóhoz, itt a legendákat is bekapcsoljuk. Har-madikban a Lázár-kastélyt nézzük meg, és a dánfalvi kerámiát ismerjük meg. Utána már össze is tudjuk hasonlítani a dánfalvi kerámiát a koron-dival. Nagyjainkról tanulunk, olyanokról, akikkel a tankönyvek nem foglalkoznak: Orbán Balázsról, Kőrösi Csoma Sándorról, Gábor Áronról. Élmény ez a gyerekeknek.

A tavaly nyáron például sikerült elvinnem a gyerekeket egy kárpát-medencei magyar gyerektalálkozóra. Felléptünk népi gyermekjá-tékokkal, és itt érezte a gyermek azt, hogy mennyire nagy érték, amit ő megtanult. Az, hogy nekünk tapsolnak, hogy a Duna Televízió mutatja. Képes volt egész nap próbálni. Észrevette, hogy oda kell figyelnie arra, amit előad, érték az, amit bemutat. Azt is látta, hogy ezáltal eljutott egy más országba, megnézte a parlamentet, és nem sorolom.

Egy másik dolog, ami szintén a magyarságtudattal kapcsolatos, a vegyes házasságok. A tegnap már felvetődött a kérdés és beszélgettünk is róla, hogy mit lehetne tenni a vegyes házasságok megelőzésére. Úgy gon-dolom, hogy a gyerekre, fiatalra hatással van az irodalmi élmény. A régi tanítványaim is visszajárnak, elbeszélgetünk, könyveket cserélünk. Saját gyerekemnél úgy látom, hatott. Nem is gondoltam, hogy például egy Wass Albert könyv mennyire meg tudja változtatni a fiatalok gondolko-dásmódját. Véletlenül került a gyermekem kezébe a Kard és kasza, szin-te azt kell mondanom, a legelső könyve volt. Utána már kérte az Adjátok vissza a hegyeimet, a Kastély árnyékában stb. Nagyon sokan ismerik ezeknek a könyveknek a tartalmát, lényegét.

Pedagógusokra hárulna ez a feladat, akik a 9-12. osztályban ta-nítanak, nem tanítókra. Remélem, hogy a pedagógus kollégák, magyar szakosok rávezetik erre a gyerekeket, s a fiatalokban kialakul a magyar-ságtudat. A fiam, azóta kezdett kutatni a családfánk iránt, azóta érdek-lődik történelmünk iránt, amióta olvasta ezeket a könyveket. Pedig neki másfajta a késztetése, történelmi vetélkedőkön csillogtatta a tudását. Visszajáró tanítványaimban is megmozgattak valamit a Wass Albert

A magyarságtudat

94

könyvek. Ezek a gyerekek nem rázzák magukat holmi fülbevalókkal, nem öltözködnek maskarába. Ezeknek a gyermekek a szívében melegség él, és lelkileg gazdagok, éppen attól, hogy ilyen könyveket olvasnak.

Romhányi András Sebő Feri a következőt mondta egyszer: nehogy azt gondoljuk, hogy azok a szép népdalok, amiket mi megtanultunk, ismerünk, azok mindig úgy hangzottak el, ahogy mi azokat ismerjük. Hanem mindig azok a népdalok maradtak meg, - és általában a magyar nemzeti kultúrából is mindig azok az elemek maradtak meg, - amelyeket a fiatalság hajlandó volt át-venni, - persze - abban a formában, ami éppen akkor volt divat. Tehát, amennyiben nemzeti kultúránkat valami vélt vagy tényleges archaikus formában szeretnénk továbbörökíteni, akkor az várhatóan nem fog sike-rülni, mert a fiatalság azt, olyan formában - nagy valószínűséggel - csak kicsi részben (vagy sehogy sem) lesz hajlandó átvenni. Tudomásul kell venni, hogy a mindenkori divathoz kell igazítani a dolgot, s akkor meg fog maradni ez a kultúra. Az és csak az marad meg, amit a fiatalság átvesz. A többi - persze - konzervben: hangzóanyagon, filmen megmaradhat. De a nemzet élő kultúrájává, a kultúra élő részévé nem fog válni.

Horkay Sámuel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszász Járási Szerve-zetének általános alelnöke

A nemzettudathoz szeretnék hozzászólni. Itt - gondolom - jórészt tanáremberek vannak jelen. Én civilben gépészmérnök vagyok. A nyelv tisztaságáról is volt itt szó. Hadd tegyem hozzá, a magyar műszaki nyelv-nek, - ami különben igen kifejező, hála Pattantyús Ábrahámnak és a többieknek, - is tisztának kellene lennie, különösen kisebbségi vidéke-ken, mert bizony nálunk az állam nyelvén használják a szakkifejezése-ket. Most nem Józsi bácsiról beszélek, ha lerobbant a kocsija, hanem a szakemberekről. Ez a probléma megvan nemcsak Kárpátalján, hanem Erdélyben is, Szlovákiában is.

Óraadó tanár is vagyok a gimnáziumban, műszaki rajzot tanítok. Hogy jön ide a nemzettudat? Úgy, ha az ember megmondja a gyerekek-nek, hogy Puskás Tivadar is ért annyit, mint Edison. Mindenféle szak-mában, tevékenység terén be lehet a gyerekbe csepegtetni a nemzettuda-tot. A kisgyerek nagyon fogékony, olyan az agya, mint a szivacs, nem mindegy, hogy mit szí magába. Most nagyon nagy a kísértés, hogy neki-menjek az anyaországi tömegmédiának!

És itt van a szülőföldhöz való kötődés is. Csakugyan helyi példá-kon kellene ezt gyakorolni, mert az már érdekelni fogja a gyermeket. A

A magyarságtudat

95

pedagógusszövetség kiad egy Irka nevű gyermeklapot. Kárpátalja köz-pontjában, Beregszászon Irka-tábort szerveznek az olyan szórványokban élő gyerekeknek, ahol nincsenek magyar tannyelű iskolák. Itt már vala-mivel magasabb életszínvonalat van alkalma megtapasztalni, mint ahon-nan jött. Aki pedig esetleg már átjön Magyarországra, az találkozik itt egy viszonylagos anyagi jóléttel, és kulturáltabb viselkedési formával. Ha huzamosabb ideig, két-három hétig sikerült lennie egy szervezettebb, rendezettebb köznapi életben, ő ezt, mondjuk így, első olvasatban ma-gyar sajátosságnak fogja fel, erősödik a kötődése, az identitástudata.

A Tiszaháton, Tiszapéterfalván minden évben népzene-, néptánc- és népművészeti tábort működtetnek. Igen népszerű, nem győzik az igé-nyeket kielégíteni. Itt utalnék vissza a helyi hagyományok ismertetésének a jelentőségére. Ugye, Kárpátalja Szovjetunió volt, azt ne részletezzük. Az ilyen táborokban a gyerek meg fogja élni nemcsak azt, hogy azért nyom-nak el, azért vagyok hátrányos helyzetben, mert magyar vagyok, hanem találkozik a magyar kultúrával, ezen belül a népi kultúrával. És ez meg fog benne maradni. És nem lesz kisebbségi érzése, tudatosulni fog ben-ne, hogy a magyar kultúra, ha nem is több vagy jobb, mint bármelyik, de minden esetre helye van a többi között, és büszke lehet rá.

Házy Bakó Eszter az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke, Brassó (Erdély)

Brassó szórványvidék, végvár az is. Habár 35 ezer magyar él a városban szétszórtan, ez a lakosságnak mindössze 8%-a. Egyszerre nem is lehet úgy összehozni ezt a tömeget, hogy mind együtt legyünk. Brassó hagyományosan toleráns város, a magyarság mindig fenntartotta magát, mindig is büszkék voltunk arra, hogy magyarok vagyunk. Mindig megáll-tuk a helyünket, bár ez sokszor kétszeres munkába került, mert mindig többet kellett dolgozni azért, hogy elismerjék az embert. De ez megérte, és jó volt így cselekedni. Elég jó viszonyban vagyunk a román szerveze-tekkel is.

Elmondom, mit teszünk a magyarságtudatért azon kívül, hogy megünnepeljük nemzeti ünnepünket. Habár az utóbbi időben a március 15-i ünnepségek némileg kezdtek elhajolni, mert a politikusok kihasznál-ják arra, hogy magukat mutogassák. De azért csak megtartjuk. Ezen kívül rendhagyó történelmi sorozatot indítottunk az iskolákban. A ma-gyar történelmet párhuzamosan mutatjuk be annak valóságvetületével. Multimédiás előadássorozat, bekapcsolódott a brassói Transilvania TV magyar szerkesztősége és a Brassói Lapok. Közösen szervezzük, és per-sze, az Áprily Lajos Középiskola.

A magyarságtudat

96

Azért, hogy a mai diák el tudja fogadni, jobban magáévá tenni azt, hogy mit jelent magyarnak lenni, és mi volt régebben, egy fiatal ta-nárnőt - aki öt-hat éve még az Áprilyban tanult - hívtunk meg erre az előadássorozatra, s nem egy nyugdíjas történelemtanárt. Elvállalta, és nagyon sokat dolgozik ezért. A diákok nyelvén, néha öniróniával mutatja be a magyar történelmet. Az első órákra nem volt megszabva, hogy ki vegyen részt. Teljesen szabad volt, lehetőségként kínálva az érdeklődők-nek. De már a harmadik órára nagy tömeg gyűlt össze, éppen ezért, mert a tanárnő nem mellveregetéssel és kokárdával vonult oda. Előadásmódja, stílusa közel állt a diákokhoz. Minden órát, szombat délelőttönként be-mutatja a helyi TV-társaság, román feliratozással. A visszajelzések alap-ján sokan nézik.

Az ezeréves államiság kapcsán videokazettát szeretnénk megje-lentetni. A Brassó megyei várakat, várromokat vagy azok hűlt helyét akarjuk bemutatni, a műemlékeket. Hangaláfestésként irodalmi szövege-ket, verseket és odaillő zenét is összeválogatunk.

András Mihály a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, Csíkszereda (Erdély)

Sok minden hozzátartozik a magyarságtudatunkhoz, elsősorban anyanyelvünk, de van egy táncolt, énekelt, zenélt anya- meg apanyel-vünk is. A részletekben, a minőségi részletekben bújik meg a magyarság-tudat. Felhívták már néhányan a figyelmet arra, hogy próbáljunk valami konkrétat is tenni közösen. A Magyar Kollégiummal van egy közös elkép-zelésünk, amihez az önök segítségét kérjük.

A Hargita Együttessel meg szeretnénk látogatni a Kárpát-medence mindazon magyarlakta vidékét, ahol közönségünk lesz, és ahol együtt tudunk működni a helyiekkel. Műsorunk elsősorban a székelység kultúráját viszi színpadra, de a teljes Kárpát-medencét is megjeleníti. Ezeken az előadásokon felléphetnek velünk együtt a helyiek is. Ez nem-csak az összetartozás érzését fogja erősíteni mindannyiunkban, hanem arra is jó lesz, hogy a mi székely legényeink, lányaink megtapasztalják, hogy Magyarország körül mindenhol élnek magyarok: Kárpátalján, Dél-vidéken, Felvidéken, bárhol. És arra is jó lesz, hogy az ott lévők találkoz-zanak velünk.

Van miről beszélnünk egymással, mert hasonlók a gondjaink, hasonló a jelenünk és a jövőnk. Sokkal jobban talál a szó egymás között, mint az anyaországiakkal. Ezt nem sértésnek szánom, de úgy néz ki, hogy ez tény. Kérem önöket, ha úgy gondolják, hogy ehhez a kárpát-medencei turnéhoz csatlakoznának, melynek neve Hargita 2000 és

A magyarságtudat

97

szeptemberre tervezzük, akkor szóljanak. Ez konkrét lépés lenne az együttműködésben, a személyes és kulturális kapcsolattartásban.

Elekes András a Jakab Antal Tanulmányi Ház rektora, Csíkszereda (Erdély)

A magyarságtudat elsősorban azzal az érzéssel kezdődik, hogy ki vagyok én. Ez érvényes olyan szempontból, hogy milyen belső, lelki és szellemi kvalitásaim, adottságaim vannak, milyen a testalkatom, milyen magas vagyok, mekkora az orrom stb. Ehhez hozzátartozik az a tény is, hogy magyar vagyok. Tekinthetjük ajándéknak, adottságnak, ebbe bele-születtem, erről nem tehetek. Ebben a felgyorsult időben rengeteg kihí-vásnak van kitéve a személyiségem. Ezeknek a kihívásoknak szeretnék megfelelni. Ezért szellemileg, lelkileg bizonyos viselkedésmódokhoz iga-zodom, ami önmagában nem rossz. A baj akkor adódik, amikor úgy pró-bálunk megnyilvánulni, ami nem felel meg a természetünknek. Ez olyan, mint amikor nem tudom elfogadni, hogy milyen a hajam színe, vagy nem tetszik az orrom, és plasztikai műtétnek vetem alá magam.

Sokszor ilyen kihívás - nem annyira a magyarságunk, hanem - éppen az, amikor nem egészen jó pozíció, ha magyarok vagyunk. Ennek a következményeit láthatjuk, nemcsak a szórványban, nemcsak ott, ahol a közösségnek tényleg nincs meg a megtartó ereje, hanem ott is, ahol tömbben élnek a magyarok. Ha egy-kettő ilyen-olyan módon kiszakad, akkor sajnálatos módon már sehol sincs a magyarsága. Elsősorban a családban lenne nagyon fontos a személyiség fejlesztése, személyisé-günknek, önmagunknak a vállalása, akik vagyunk. Ezzel együtt pedig vállalni azt is, hogy magyarok vagyunk. Akkor is, ha pillanatnyilag ebből nem sok előnyünk származik. A másik dolog, hogy a személyiségemet valakivel együtt, vagy valakivel szemben élem meg, de semmiképpen sem valaki ellen. Ez érvényes az önmeghatározásomra, hogy ki vagyok.

Magyarságtudatunkat nem valaki vagy valakik ellen kell megél-nünk, hanem valakikkel szemben, valakikkel együtt. Ennek egyik fontos összetevője az, hogy abban a jelenlegi áldatlan állapotban, amiben va-gyunk, tudatosítanunk kell azt is, hogy ez történelmileg is valaminek a következménye, és nemcsak annak a trianoni szerződésnek. Személyisé-günk elfogadásából, önmagunknak megéléséből kiindulva - természete-sen abból a szempontból, hogy nem a másik ellen, hanem a másikkal együtt, közösen - talán valamit segíthetünk.

A magyarságtudat

98

Doboly Beatrix az EMKE Vajdahunyadi Szervezetének elnöke (Erdély)

Dél-Erdélyből, Vajdahunyadról jöttem, szórványvidékről, ahol a lakosságnak 6,5%-a magyar. Az, hogy hányan vállalnak ma nálunk kö-zösségi munkát, erre jellemző, hogy egyben RMDSZ megyei alelnök is vagyok, valamint a Hunyadi János Humanitárius Társaság kuratóriumi tagja stb., nem sorolom az összest. És ez nem azért van, mert funkciókat szeretek halmozni.

Ha a zenei nevelés Kodály szerint születésünk előtt kilenc hó-nappal kezdődik, akkor miért ne lenne ez érvényes a magyarságtudatra, magyarságérzésre is. Az ilyen irányú nevelés bizonyítottan a tanítók fel-adata is. De már csecsemőkorban el kellene kezdeni, az óvodának is erre kellene nevelnie, ezt az érzést kellene felébresztenie. Középiskolás tanár ezt a hiányt már nem pótolhatja.

Úgy érzem, nagyon sokat tanulunk itt egymástól. Sokszor el-hangzott, hogy szabad akaratból vagyunk itt. Ez nem egészen igaz, mert egyfajta belső kényszer késztet bennünket arra, hogy civil szervezeteket hozzunk létre, melyeknek fő célja éppen a magyarság megtartása. Művelt embert sokkal nehezebb eltiporni. Otthon az érezheti magát a hazában, aki gyökereit, hagyományait, műemlékeit, helytörténetét, a hozzájuk fűződő emlékeket, kulturális örökségünket ismeri. Belőlük erőt, önbizal-mat merít, tovább élteti őket, és teret érez önmaga megvalósítására is. Nem anakronisztikus a hűség egy tájhoz, ha ráébredünk, hogy a táj, a közösség milyen értékeket adott kultúránknak.

Vajdahunyad, Déva, hatalmas történelemalakító neveket, szemé-lyiségeket adott nemcsak a magyarságnak, de egész Európának: Hunyadi János, Mátyás király. Ha más nem, Vajdahunyad, Déva dicső múltja a megmaradásra és megtartásra kötelez. Kötelez Petőfi Sándor Vajdahu-nyadon termett verse, melyet 1849. április 14-én, vajdahunyadi látogatá-sakor írt. S a megye 1848/49-es emlékhelyei. Történelmünk és irodal-munk nagy szellemei. Szilágyi Erzsébet, Hunyadi László, Török Bálint, Török János, Tinódi Lantos Sebestyén, Bethlen Gábor, Bethlen Kata, II. Apafi Mihály, Thököly Imre és Zrínyi Ilona, Szécsi Mária, a Murányi Vé-nusz, Izabella királynő, a Déván egykor őrzött korona, Dávid Ferenc, Bem apó stb. Ki lehet-e hagyni e neveket múltunkba nézve, vagy feledni őket jövőnkbe tekintve? Hunyad és Déva várának kövei sokat beszélnek, ha hozzáértő és szeretettel feléje hajló ember vallatja őket.

Nem a honismereti népfőiskolánkról, nem a rendezvényeinkről, hanem egy kisebb projektünkről szeretnék beszélni, a Szomszéd várak nevű helytörténeti, kulturális és honismereti jellegű, háromfordulós nemzetközi vetélkedősorozatról, amelyet 1997/98-ban szerveztünk. Ha-sonló méretű és jellegű rendezvényre, sem más magyar, de többségi ro-mán szervezet sem vállalkozott ez idáig megyénkben.

A magyarságtudat

99

Tudtuk, hogy nem könnyű feladatra vállalkozunk, de erkölcsi kö-telességünknek, szívügyünknek éreztük, hogy a magyar vonatkozású történelmi, irodalmi emlékhelyeinkre, műemlékekre felhívjuk szórvány-magyarságunk figyelmét. Tudatosítsuk másokban is, hogy évszázadok kigyöngyözött értékeinek hordozói, az örökösei vagyunk. A magyarság kulturális központjaitól távol, kritikus szórványvidéken, itt és most foko-zatosan fontos, elodázhatatlan feladatunk ez. Minden késlekedés végze-tes lehet.

Nem könnyű megmaradni ma Hunyad megyében magyarnak. A gazdasági válság, a létbizonytalanság, munkanélküliség nem kedveznek az anyanyelv, a hagyományok, a nemzeti kultúra ápolásának. Különösen ilyen vidéken, ahol a magyarság egy része el van románosodva, más ré-szének magyarságtudata olyan, mint a gyertyaláng a szélben. Szerencsé-re, van azért, aki szabad idejének nagy részét a közösség újraépítésére, értékeinek ápolására, továbbadásra áldozza.

A Szomszéd várak vetélkedő, előzetes megbeszélések után, Hu-nyad és Baranya megye várairól szólt: Vajdahunyad, Déva, Siklós, Szi-getvár… A csapatok 10-14 éves korú diákokból és a felkészítőkből álltak. Nagyszámú gyermek és felnőtt kapcsolódott be valamilyen formában: szülők, szervezők, zsűritagok, az élő versenyek nézőközönsége.

Az első fordulóban a diákok a felkészítők segítségével adatokat szereztek be, megírták a dolgozatokat. A dolgozatok bizonyítják, hogy saját helytörténetük alapos megismerésére törekedtek, a helyszínen is-merkedtek a várakkal, idős embereket faggattak, dokumentálódtak. Ko-lozsvári ismerősöket is kérdeztek, nemcsak helyben kutakodtak.

A második fordulóban összegző dolgozatokat cseréltünk ki Bara-nya és Hunyad megye között, és megyei szinten zajlott le a vetélkedő. Videokazetták is készültek. Az már más kérdés, hogy a szigetvári kazetta minősége számunkra olyan megirigylendő volt, hiszen nekik a helybeli TV készítette, mi meg csak amatőr eszközeinket használhattuk.

A harmadik forduló, egyfajta utazó-döntő volt, ahol a mi Hunyad megyei csapataink Baranya megyében, a Baranya megyeiek pedig nálunk vetélkedtek. Óhatatlanul láttuk a különbséget a Baranya megyei és a Hunyad megyei helyzet között. Amit Baranyában az önkormányzatok, az iskolák, a Szivárvány gyermekház szervezett, intézményes keretek között, a diákok szabadidejének tartalmas és nevelő, személyiségfejlesztő kitölté-sére, mi itt, teljesen önkéntességi alapon, szabad időben, munkaidőn kívül, sőt, talán valamennyire ár ellen is végeztük.

Az anyagi lehetőségeket, a rendelkezésünkre álló pénzt sok lele-ményességgel, személyes kapcsolatok kihasználásával, és sok önkéntes munkával igyekeztünk pótolni. Nagyon sok mellékterméke lett ennek a versenynek. Gazdag - írás, kép, rajz, fotó és videó - anyag gyűlt össze megyénk magyar emlékhelyeiről, emlékműveiről, a településekről és ma-gáról a vetélkedőről. Oklevelek, emléklap készült a résztvevőknek. Siker-

A magyarságtudat

100

élményt nyújtott a gyermekeknek. A szórványban élők egy részének erő-södött a magyarságtudata, úgyszintén érzelmi kötődése a közösséghez. Azon kívül iskolai kapcsolatok jöttek létre, melyek a mai napig is létez-nek. Kölcsönös táborozási lehetőségek, amelyeket kihasználnak. Ez sze-mélyes tapasztalat, egy, azon rendezvények tapasztalatai közül, ame-lyekkel a szórványban próbáljuk erősíteni a magyarságtudatot.

Nagy István a Krasznáért Alapítvány elnöke, Kraszna (Erdély)

Úgy érezem, hogy elsősorban mindenki saját magát szeretné be-mutatni, nem pedig közös érdekeinkről beszélni. Ha mindenki elmonda-ná azt, amit az elmúlt tíz évben, vagy amit az elmúlt 5-6 évben tett, az legkevesebb egy-két napba telne, de ennek most semmi értelme. A be-szédeket le kéne rövidíteni 2-3 percesekre, hogy kicsit operatívabban menjen. Én úgy fogom fel a Fórumot, hogy ez egy ötletbörze. Mindenki mondjon el néhány ötletet, és ki, miként tudja ezt megvalósítani, az már saját magára tartozik.

A témához hozzászólva: amit én nagyon hiányolok, - elsősorban a Szilágyságban, mivel ott élek, - az az iskolai szellemnek a hiánya. A magyarságtudatot elsősorban az iskolában lehet ténylegesen bevinni a gyerekek lelkébe. Otthonról már sajnos nem. Az elmúlt 40-50 esztendő legtöbb családból kiölte a magyarságtudatot. Viszont nagyrészt hiányoz-nak azok a nevelők is, akik elkötelezettségből tanítanak, nem pedig mes-terségként fogják fel a nevelői pályát. Egyelőre csak ennyit szerettem volna mondani.

Borbély Emma a Seprődi János Művelődési Egyesület elnöke, Kibéd (Erdély)

Nemcsak a gyerekeket kell magyarságtudatra nevelni, hanem a felnőtteket is. Higgyék el, nagyon nagy szükség van erre, tapasztalatból mondom. A télen elindítottam Kibéden a nők számára egy 17 témából álló sorozatot. Az első ülésekre megjelentek 10-15-en, de utoljára 60 személy is összegyűlt. Előadókat hívtam meg, akik értették a témát. Ál-lamalapító Szent István, a Szent Korona, Széchényi a nagy magyar és sorolhatnám a témákat. A végén már nem fértünk be a terembe, és min-denki lelkesedett.

Itt szeretném felhívni a figyelmet a nők szerepére. Különben ki-számítottam, körülbelül 35% most a hölgyek jelenléte. Higgyék el, na-

A magyarságtudat

101

gyon nagy szerep hárul az anyákra. Sokan nem tudják, hogy mit jelent ez. De ha foglalkozunk velük, akkor továbbadják a következő generáció-nak. Hiszem, ha ezt megpróbálják, akkor hasonló sikerélményben lesz részük, mint nekem volt a télen.

A Mátyusok segítségével felkutattam Kibéd nemes családjainak címereit. Azt a tudatot próbáltam átadni, hogy ha a más nemzetiségűek a bolhából is elefántot csinálnak, akkor, ha mi itt voltunk, és akiknek ne-mesi címere is volt, hát azt büszkén mutogassák, tegyék ki berámázva a falra. Tudja az a gyerek is, hogy ez a család itt élt már 1499-től vagy 1412-től, amikor nemesi oklevelet kapott X és Y a vitézségéért.

Khell Ödön a Gábor Áron Kulturális Alapítvány elnöke, Bereck (Erdély)

A kolléganő hozzászólását egészítem ki azzal, hogy a vakációkban - szabadegyetem keretében - a gyerekeknek is lehet hasonló történelmi vagy egyéb nevelő célzatú előadássorozatot beindítani. Ahol emlékházak vannak, és turisták jönnek látogatóba, ott az idegenvezető, a város, a falu történelmi nevezetességeit, a határában történteket olyan formában adja elő, hogy ez által táplálja a látogató magyarságtudatát.

Borbély Emma kolléganővel beszéltünk itt arról, hogy hátha si-kerül a nyár folyamán egy Gábor Áron Túrát megszervezni az udvarhelyiekkel, Kököstől Bereckig. Vagy Berecktől, ahol Gábor Áron született, végig Kökösig, ahol elesett. Megtekinteni ezeket a történelmi helyeket, hogy ez által is tudja az a gyerek, hogy Háromszék volt az 1848/49-es szabadságharcnak az a végvára, amely kitartott egészen a végsőkig.

Romhányi András Ehhez hadd tegyek annyit hozzá, hogy Csomakőrösön van egy Kőrösi Csoma Emlékház. Nem az újra gondolok, hanem a régire. Ott mindig van egy iskolás gyerek, aki felügyel arra, hogy a turisták ne vigyék el a házat. De ez a fiatal nem egyszerű múzeumőr. Köze van a házhoz. Nem arról van tehát szó, hogy ott van, és unottan végigvárja, amíg a vendég végig-nézi a kiállítást. Ellenkezőleg: tudja, hogy mi az a ház, amelyben dolgo-zik, tudja, hogy miért van ott, és innentől kezdve nagyon fontos neki a dolog.

A magyarságtudat

102

Zahoránszky Ibolya a Hollósy Simon Művelődési Egylet elnöke, Máramarossziget (Erdély)

A mi területünk olyan erősen szórványvidék, hogy sajnos nem tudunk dicsekedni a tanítónőkkel, ugyanis jó részük vegyes házasságban él, otthon románul beszélnek. Másrészt pedig nem kevesen vannak olya-nok, akik román tanítóképzőt végeztek, s még az elemi magyar kultúrá-val sem rendelkeznek, s így nem is tudják azt átadni a gyerekeknek. A falvakon meg, a vidékeken vagy van, vagy egyáltalán nincs semmi. A Hollósy Simon Művelődési Egylet elindította a Ki, mit tud? művészeti vetélkedőt, annak érdekében, hogy vidéken is, minden olyan helységben, ahol már semmi sincs, legalább a szülőket tudjuk mozgósítani: tanítsák a gyerekeiket szavalni, énekelni, táncolni, vagy akármire, arra, amit tud-nak, csak jöjjenek, és azt mutassák be a színpadon. Ez olyan sikeres mozgalommá vált, hogy most már mindenki ezzel foglalkozik.

Felmerült azonban a kérdés, hogy mit tanítsanak, mert nincs megfelelő anyag. Szükségünk volna olyan könyvekre, amiket régebben a néptanítók kezébe adtak. Voltak bennük időhöz és eseményhez kötve kicsi színdarabok, versek, egyebek. Nem kellene ingyen, megvennénk pénzért, ha megfelelő szöveggyűjtemény volna. Ezt ki tudnánk vinni olyan helységekbe is, ahol még egy nyugdíjas tanítónő sincs, mint példá-ul Bocskón, s egy anyukának vagy apukának a kezébe adni, aki elvállal-ná, hogy egy kicsi magyar csoporttal előadást szervezzen. Mi kimegyünk a Hollósy részéről, valami támogatást tudunk adni, de nekünk sincs a kezünkben ilyen jellegű könyv. Lehetne ilyent szerkeszteni, gondolom, ennek a pénzen kívül nincs nagy akadálya. De hát, annyi mindent nyo-munk ki, aminek semmi haszna nincs, vagy csak nagyon szűk kör olvas-sa! Viszont egy ilyen jellegű könyvre nagy példányszámban lenne szük-ség. Ez olyan fontos, mint egy darab kenyér.

Korodi Szabolcs Kolozsvári Magyar Diákszövetség keretében működő Minimum Party Társaság (Erdély)

Beszélünk történelemről, műemlékekről, népi hagyományról, nyelvről. Építész vagyok, végigjártam egyfajta iskoláját annak, hogy mi az; fölfedezni a saját műemlékeidet, néphagyományaidat, történelmedet, nyelvedre ráfigyelni. De a probléma úgy is feltevődik, és ezt így is fel kel-lene tennie mindenkinek, hogy ez a múltunk, hogy ez még nem a mi élő, mostani kultúránk. Gondolok itt azokra a fiatalokra, akik holtbiztosan nem elégszenek meg ezzel. Ilyen konzervatív megközelítésre holtbiztosan azt mondják, hogy hát igen, tényleg, de eljön Magyarországra, mert itt

A magyarságtudat

103

kap valami mást is, olyan kultúrát pluszban, ami nemcsak a múltra vonatkozik, ami a jelen.

Nagyon jó, hogy ráfigyelünk a múltunkra, ez mind kell, de nem lehet kizárólagos feladatunk a konzerválás. Mit jelent az, hogy alkotó ember, alkotó személyiséget előhozni valakiből? Ez külön feladat. Erre olyan vállalkozások kellenek, amilyenekkel például a mi társaságunk is foglalkozik: alkotótáborok, műhelytevékenységek, vetélkedők stb.

Sokszor összemosunk problémákat. Gyakran beszéltek tűzoltás-ról, problémák nagyon sürgős orvoslásáról. De ez nem egyenértékű a műveléssel, és a művelés nem egyenértékű a művészettel. Konkrét példa, hogy Erdélyben semmiféle magyar alapítványi, vagyis Magyarországról betelepített vagy lehozott alapítványi rendszerben a művészet, mint olyan, nem jelenik meg önálló fogalomként. A művészet be van mosva a művelődésbe.

A művészet külön kategóriaként való kiemelésén elsősorban azt a kifinomultabb problémafelvetést, azt a kvalitást értem, amire lassan mindenkinek rá kellene figyelnie azon túl, hogy ezekkel a tűzoltási, ezek-kel az általános népművelői problémákkal foglalkozik. Mert ha nem, akkor az ifjú, - aki végigjárta az iskolát, és foglalkozott történelemmel, műemlékekkel, néphagyománnyal stb., - biztosan azt mondja hogy a közeg nem megfelelő, újat nem kap, a sajátját nem tudja kibontakoztat-ni. És akkor elhúz.

Konkrét javaslat az, ami még nem valósult meg Erdélyben, hogy például az Illyés Közalapítvány keretében külön művészeti szaktestületet létrehozni. Két vagy három éve sor került egy általunk összehívott meg-beszélésre, ahol igen konzervatív szemléletbe ütköztünk, elbeszéltünk egymás mellett. Akkor azt mondtuk, hogy itt még ki kell várni. Fiatal vagyok, érzem azt a hiányt, amit én másoktól nem kapok meg, ezért tár-saimmal próbálunk megoldásokat keresni, tenni valamit.

Ismételten felhívnám a figyelmet arra, hogy ezekre a finomítások-ra jó lenne odafigyelni, szem előtt tartani, mert máskülönben tényleg csak valami konzerválási szinten fogunk megmaradni. És itt megcsúsz-hatnak a dolgok, itt jöhet az a szakadás, amikor a fiatal azt mondja, hogy hopp! - itt csak konzerválunk, ez nekem nem elég.

Romhányi András Rábai Miklós, a Magyar Állami Népi Együttes egykori legendás vezetője azt mondja erről, hogy a néphagyományt nem úgy kell őrizni, mint poszt a lőportornyot, hanem úgy, ahogy a Vesta-szüzek őrzik a tüzet, állandó-an táplálva, újraélesztve.

A magyarságtudat

104

Kádár Gyöngyi a Bocskai István Művelődési Egyesület elnöke, Nyárádszereda (Erdély)

Nyelvében él a nemzet. Azt mondanám a pedagógusoknak, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett arra is tanítsák meg a gyerekeket, hogy mi nem vagyunk kevesebbek azért, mert magyarok vagyunk. Nem érdemünk, de nem is bűnünk, hogy magyarnak születtünk. S azon kívül mindenki ismeri az ország hivatalos nyelvét, a világnyelvek közül is, úgy ahogy némelyikkel elboldogulunk, meg tudjuk értetni magunkat a ven-dégekkel, elmagyarázni a hagyományainkat, itteni létünket. Ez hozzánk tartozik, és büszkélkedhetünk vele. Úgyhogy ne érezzük magukat keve-sebbnek, ne húzódjunk rögtön vissza, és ne legyünk elvesztődve amiatt, hogy mi magyarok vagyunk.

Györfi Sándor a Szent Korona Szövetségtől, Budapest

Szó volt az alapítványokról meg a támogatásról. Valamikor a föld adta meg a szervezetek gazdasági alapját. Miért engedjük, hogy mester-ségesen szétválasszák a kultúrát a termeléstől? Ott van például a biokul-túra, terjed a mozgalom, amit a kiskertekkel indítottunk. Amikor fizető-képes kereslet lett a végtermékre, akkor különvált a pénzbevételi rész attól a résztől, ami az eszmét melengeti. Nem kellene elválasztani a ket-tőt, mert csak akkor tudok magyar lenni, ha talpon állok. És nagyon sok olyan magyar agy szülte gyakorlati megoldás van, amivel tudom segíteni a közösséget nemcsak szóban, hanem gazdasági megoldásokkal is. Ilyen irányba kellene haladni. Ne jelvényekről, zászlókról, de tekintetünkről ismerjük fel egymást és védjük értékeinket, emberségünket, magyarsá-gunkat. Jelszavak és feliratok nélkül is tudjuk, mit akarunk.

Hozzám nagyon sok kérés, ajánlkozás érkezik. A levelekre a Ma-gyar Vidék újságban válaszolok, a Postabontás rovatban. Az egyik bará-tom Százhalombattáról magyar gyerekeknek rendez tábort, magánala-pon. A Szent Korona Szövetségben minden évben tartunk előadásokat. Nyolc éven keresztül volt egy tanfolyamom a biogazdálkodásról. Aki az ökológiai, gazdálkodás iránt érdeklődik, annak egyesületünkön keresztül a határon túl is megszervezzük. A tényleges könyöklőmunkától visszavo-nultunk, de itt vagyunk tanácsainkkal, kapcsolatrendszerünkkel, és felkínáljuk a lehetőséget. A Kárpát-medencében nagyon sok lehetőség volna az ökológiai gazdálkodásra. Ha értelmesen összefogunk, fizetőké-pes piacot találunk rá.

A magyarságtudat

105

Dukrét Lajos az Erdélyi Kárpát Egyesület országos alelnöke, Kolozsvár (Erdély)

A kérdés az, hogy tulajdonképpen kik vagyunk, és mit akarunk. Arra a sémára húzom fel, amit Romhányi András mutatott a tegnap. Magyarok vagyunk, szülőföldünket szerető magyarok, és ez lényegesen különbözik a jelzett sémától. A leglényegesebb az, hogy szülőföldünkön akarunk maradni. A kérdés: hogyan lehet megmaradni? Ismerd meg a környezeted, és akkor megszereted azt! És amit megszeretsz, azt tudod tisztelni. Tudjad, hogy mitől vagyunk mi magyarok, kik voltak az előde-ink, kik születtek és haltak meg az adott helységben, mit hoztak létre, mit adtak a nemzetnek, a világnak, a történelem során milyen fontos események színhelye volt ez itt, és így tovább. Más néven, ez lokálpatrio-tizmus. A lokálpatriótáról pedig tudjuk, hogy ő az, aki nem megy el.

Erdély területén 16 szervezetünk van, teljesen nyitottak minden-ki számára, az óvodásoktól a nyugdíjasokig. Mindenkiből egy kis lokál-patriótát szeretnénk kinevelni. Hogyan? Mert ez a kérdés. Legelőször is minden korcsoportnak meg kell adni azt a segítséget, amellyel azzá vál-hat. A neveléshez pedig nem kell feltétlenül tanárnak lenni, például én építész vagyok. A serdülő fiatalokat tanítsuk meg nyitott szemmel járni. Ez rajtunk múlik. Járják be a környezetüket szűkebb, majd mind tágabb körben. Ha nyitott szemmel jár, akkor azt be is tudja fogadni, főleg, ha segítjük, kialakítjuk nála ezt a befogadó készséget.

Szervezünk városnéző túrákat, falujárást, megmutatjuk a temp-lomokat, várakat, kastélyokat, udvarházakat, műemlékeket, múzeumo-kat, szobrokat, a romokat is, mindazt, ami emlékeztet. Ne csak arra hív-juk fel a figyelmüket, ami van, amit látunk, hanem azt is próbáljuk tuda-tosítani bennük, ami romladozó vagy eltűnő-félben van. Itt jön be a kö-vetkező lépés, hogy ezt meg is kell védeni, hogy a maguk során tovább tudják majd adni. Hasonló módon, próbáljuk megismertetni, minden vidéken, ahol járunk, a hagyományokat is. A különféle rendezvények, túrák mellett minden évben vannak vándortáboraink. A lehetőség meg van adva azoknak, akik ezzel élni akarnak.

Nem mindenki olvas. Nagyon sokan nem olvasnak. Viszont ki-rándulni, táborozni nagyon sokan szeretnek. Ha ilyesmibe vonjuk be a fiatalt, felkeltjük az érdeklődését, kinyitjuk a szemét, akkor több az esé-lye annak, hogy kíváncsiságból a könyvet is a kezébe veszi. Például ren-deztünk egy kirándulást a Kárpátok tetején, megnézni, hogy hol is volt az a határ. Tényleg? Itt volt? Mint volt? Gyerünk könyvek, egyből neki kezd-tek olvasni! A tőtösi 1848-as emlékműről most, 1990 után, - addig nem volt probléma - háromszor is leverték a feliratot. Háromszor tették vissza. És azok a fiatalok, akik visszatették, ha negyedére is leveri valaki, negye-dére is visszateszik. Ez megmarad bennük, és tovább is viszik.

A magyarságtudat

106

Így, a honismeret által jutunk el a nemzeti tudathoz. De nem-csak a fiatalokkal, hanem mindenféle korosztállyal foglalkozni kellene, mert van olyan korosztály, amely már teljesen elveszítette ezt a tudatot. Ezt vissza lehet hozni, és rajtuk keresztül a fiatalokra is hatni. Kellené-nek megfelelő eszközök is, amelyek sokszor nem állnak rendelkezésünk-re. Például előadások alkalmával diavetítő vagy videó. Különféle kiad-ványokhoz pénz, hogy legyen mire alapozni a következő nemzedéknek. Minél több monográfia-jellegű munkát kellene kiadni, minél több helyen. Az EKE kiadja az Erdélyi Gyopár folyóiratot, ebbe lehet írni bármilyen honismereti dologról.


Konkrétan arról szeretnék beszélni, miként lehet megoldani azo-kat az elméleti dolgokat, amelyekről itt szó volt. Azt mondtuk, feltétlenül szükség van a helytörténeti, néprajzi kutatásra, műemlékvédelemre. Hogyan oldódik meg ez egy isten háta mögötti kis faluban, akár Márama-rosban vagy a Szilágyságban, hogyan tud eljutni az anyag hozzánk, ho-gyan ismerik meg?

Létrehoztunk egy szervezetet, amely 12 emberrel indult, most 85 tagunk van, Máramarosszigettől Temesvárig, hat megyében. Minden megyének van egy vezető csoportja. Igyekeznek végigjárni minden hely-séget, és felkutatni azokat az embereket, akik ismerik az illető település történetét, lefényképezik a műemlékeket, és az anyagot elküldik hozzám. Ha kisebb lélegzetű, akkor a Partium folyóiratunkban jelentetjük meg, ha nagyobb, akkor a könyvsorozatunkban. Két és fél év alatt 13 kötetet hoztunk ki. És itt jön a visszacsatolás. Ahonnan jött az anyag, oda küld-jük vissza a folyóiratnak vagy a könyveknek a zömét, 100-200 darabot, hogy ott helyben ismerkedjenek meg vele alaposabban, az ottani iskolá-ban, gyülekezetben. Így lehet ezt olyan helységekben is megvalósítani, ahol másképp egyszerűen lehetetlen lenne. Az ára ezeknek a köteteknek 10 ezer lej, (Kevesebb, mint egy üveg sör. A szerk.) aránylag nagyon olcsó. A könyveknek jó része ingyen megy vissza az illető faluba.

A másik dolog, hogy felméréseket végzünk. Ez nagyon fontos, mert hiába van az, hogy különböző falvakban vannak műemlékek, em-léktáblák vagy egyéb, ha nincs, aki velük foglalkozzon. Ezért az egyház-kerülethez fordultam. Egyszerűen elmentem oda, amikor az egyházkerü-letnél összeültek az esperesek papi gyűlésre, és konkrétan beszéltem velük. Legyenek szívesek, segítsenek a mi embereinknek, vagyunk hatan, nyolcan. Biztosítsanak például kocsit, hogy járhassunk egyik faluból a

A magyarságtudat

107

másikba. A pénzt megszerezzük hozzá. De az illető települések önkor-mányzata is segít, vagy az egyház, például filmet venni fényképezéshez. Milyen felméréseket végzünk? Először is a magyar temetőket mentjük, főleg ott, ahol már szórványban vannak, mert csak pusztulnak el. A te-metőprogramunknak eddig két kötetét sikerült összehoznunk. A Sírok domborulnak címűben 24 partiumi temetőt mutatunk be. A Sírok, sírjelek a Várad-olaszi temetőben címűben pedig azt a váradi temetőt, amelyet bezárták már, össze van rombolva. Ebben 120 kép van, részletes leírás-sal. Tényleg csak romhalmaz, de legalább így meg lehetett menteni.

A másik, amit elindítottunk, a műemlékleltár az egész Partium és a Bánság területén. Nagyon komoly műemlékfelmérés folyik. Összefogjuk a helytörténészek mellett a műemlékvédőket is, akikkel közösen dolgo-zunk. A harmadik a népi építészeti kincseink felleltározása, a magyaror-szági Országos Műemlékvédelmi Hivatal égisze alatt. Ezt közösen indítjuk most el a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal és a kolozsvári Transilvania Trusttal. Egy negyedik a tavasszal indult be: emléktáblák, síremlékek, emlékhelyek, kegyhelyek, szobrok lefényképezése, részletes leírása, felleltározása. Össze is gyűlt már nálam egy nagy halom.

Mondanék egy konkrét példát. Gálospetri Bihar megye eldugott, kis faluja. Mikor elmentünk oda, senki az égvilágon nem tudott semmit. Felfedeztünk a templomban és a templom falán egy csomó emléktáblát. Felfedeztük a híres Práter család és a Draveczky család sírhelyeit, ame-lyek nem a temetőben voltak. Egy szántóföldön láttunk egy gazos terüle-tet, kérdeztük, hogy mi van ott. A hajdani temető volt ott. Azért hagyták meg a gazt, mert bújtatta ezeknek a nagy családoknak az obeliszkjeit. Nagyon sok néprajzi anyagot gyűjtöttünk össze az Érmellékről is. Ebben a faluban tájházat fogunk létrehozni. Egy isten háta mögötti kis falut kiragadtunk, és már kezd közismert lenni egész Bihar megyében.

Egy másik példa Hegyközzel kapcsolatos. Huszonhárom évet ta-nítottam Hegyközben, jól ismerem. Sorozatban kezdtem megírni az új-ságban, 1990-ben a hegyközi falvak történetét. Az előnevük mind az, de senki nem gondolta, hogy külön tájegységről van szó. Megírtam 1994-ben a Hegyköz vidék Árpád-kori településhálózatának a kialakulását. Ezzel bedobtuk a köztudatba, és 1993-ban Hegyköz megjelent az erdélyi térképen, amit itt nyomtatnak Magyarországon. Ma már ott mindenki úgy mondja, hogy hegyközi vagyok, hegyközi kultúrmunka van. A közép-korban volt ez a név, majd eltűnt. Pár száz évig nem használták.

Másik dolog, a konferenciák. Három konferenciát szervezek egy évben. Ebből a legfontosabb az őszi három napos, kihelyezett konferen-cia. Az idei Belényesben lesz. Belényes már majdnem színromán falu, nagyon kevés magyar él még itt. A református egyházzal közösen szervez-zük. Odaviszek 60-70 helytörténeti kutatót, néprajzost és műemlékvédőt. A környéken még van egy-két kis magyar falu, ezeket is bevonjuk, meg-hívjuk a fiatalokat, a tanárokat, mindenkit a környékről, hogy vegyenek

A magyarságtudat

108

részt a konferencián. Hogyan fogják fogadni, még nem tudjuk, mert telje-sen román környezetben van, de ez nem érdekes. Minden alkalommal más helyen tartjuk, tavaly például Felsőbányán volt, ott is bevontuk a környéket. Azelőtt Sarmaságon, azelőtt Diószegen.

A honismereti tábort most szervezem az idén a kilencedik alka-lommal, ötven fiatal részvételével, 13 évestől 30 évesekig. Bihar megyé-ben és környékén eddig megtakarítottuk az összes várromot, templom-romot és dendrológiai parkot. Délelőtt állagmegőrző munkálatok vannak, délután honismereti előadások. Ezenkívül a fiatalokat még úgy is bevon-juk ezekbe a tevékenységekbe, hogy pályázatokat hirdetünk. Helytörté-nettel, esetleg néprajzzal kapcsolatos dolgozatokat küldenek, ezekből pedig beválogatunk gyűjteményes kiadványainkba, hogy megismertessük a gyerekek munkáját is. Lehet, hogy nem érik el azt a színvonalat, mint a benne lévő többi tudományos munka, de nem ez a lényeg. A lényeg: ezál-tal sarkallni őket, hogy tessék továbbra is foglalkozni ezzel és, hogy dol-gozzanak. Még annyit, ha ilyen dolgokban bárkinek nehézsége van, na-gyon szívesen segítek tanáccsal, útmutatással.

Magyaródy Szabolcs a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség vezetőségi tagja

Nagyon sok kósza hír hallatszik Magyarországon a nyugati ma-gyarságról. Rendszerint rossz. Munkánkkal kapcsolatban szeretném némi pozitívummal kibővíteni az önök ismertanyagát. A Külföldi Magyar Cserkész Szövetség vezetőségi tagja vagyok, és mint ilyen, az idősebbek részére munkaterületeket kerestünk. A mi csoportunk Hamiltonban (Ontario, Kanada) az idegen nyelvű magyar felvilágosítást választotta.

Először felmértük az amerikai, kanadai egyetemek magyar könyvanyagát, ami úgy értendő, hogy magyar tárgyú, angol nyelvű törté-nelemkönyvek anyagát, és kétségbe estünk. Ha a könyvtárosok polcmé-terben számítják a könyvek mennyiségét, akkor a Csehszlovák anyagot nézve kb. 3 méter polchosszúságú anyag volt, a románokat nézve kb. 2 méter, a magyarokat nézve kb. 20 cm. Az egyik nagyobb egyetem magyar könyvanyagát - az amerikai CIA könyvén túl - összesen egy könyv alkot-ta, amely Kádár János válogatott beszédeit tartalmazta. Szép, vastag díszpéldányban.

A felmérést követően körülnéztünk, hogy milyen anyag áll ren-delkezésünkre. Ezeket összevásároltuk gyűjtésből, mert gyűjtenünk kel-lett rá. És elkezdtük szétküldeni az amerikai egyetemi könyvtáraknak, majd az időközben jelentkező amerikai kutatóknak, politológusoknak, történészeknek, újságíróknak és az amerikai kormányzati központoknak. Azt is megnéztük, hogy mit érdemes utánnyomtatni. Ahogy a pénzünk jött össze, folyamatosan vásároltunk, nyomtattunk könyveket. Most már

A magyarságtudat

109

ott tartunk, hogy értelmesebb dolgokat lefordíttatunk magyarról angolra. És magunk íratunk angolul kint dolgokat, amit kiadunk.

Óriási vihart keltett a Magyarok Világszövetségénél elhangzott, Trianonnal kapcsolatos indítvány, és annak az elfogadása. Mondjuk úgy, hogy a magyar kormány keze egy kissé meg van kötve, részben saját béklyói által, részben a külföld által, de a mi kezünk nincs megkötve. Mi azt írunk, amit akarunk, és azt publikálunk, amit akarunk. Mi tudjuk azt, ha az amerikaiaktól kér valaki valamit, akkor háromszor annyit kér, mint amennyire számít, mert az amerikaiak szeretnek alkudozni. Aki odaállít valamivel, hogy ezt kérem, azt kiröhögik, s addig piszkálják, hogy a végén már a béka feneke alatt van a követelés, és azt kielégítik. A ma-gyar kormány abba a hibába esett, hogy az emberi jogokat emlegették hosszú időn keresztül, és csak most, az elmúlt másfél évben jutottak el odáig, hogy hajlandók megpendíteni az autonómiák kérdését is.

Mi ezen túlmentünk, és azt is megpendítettük, hogy tessék visz-szacsatolni azokat a területeket, amelyek 1910-ben magyar többségűek voltak. Az nem a mi dolgunk, hogy azóta betelepítettek oda egy csomó embert. Mi tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni. De ha eleget hangsú-lyozzuk és követeljük ezt, akkor esetleg szóba állnak velünk, és elkezde-nek tárgyalni az autonómiákról. Erre előkészülvén ezen a tavaszon két, nagyon érdekes könyvet nyomattunk ki. Az egyik Császár Ede régebbi könyvének kibővítése, amely a kisebbségek nemzetközi problematikáját taglalja. Benne van az összes olyan rekomandáció és dokumentum, amely a kisebbségek jogairól szól. Meg vannak említve az Európában működő autonómiák is, például a skót, az ír, a wellsi, a dél-tiroli stb. Ez nagyszerű referencia-könyv mindazok számára, akik nem kormányzati egyesületeket vagy tömörüléseket vezetnek, vagy azok szószólói az idegen fórumokon. A könyv azt is bebizonyítja, hogy a nemzetközi jog alapján minden népnek, bárhol is van, joga van az önrendelkezéshez.

Szétosztásuk most van folyamatban, 2500-2600 db. készült ezekből. Most már nemcsak az amerikai egyetemi könyvtáraknak küld-jük meg a könyveket, hanem a budapesti diplomatáknak, a Washington-ba akkreditált diplomatáknak, az amerikai, kanadai, euro-ázsiai, dél-afrikai, dél-amerikai egyetemi és nemzeti könyvtáraknak is. Hatvannyolc könyvünket meg lehet találni teljes terjedelmükben az Interneten is, kivétel nélkül Magyarországgal, illetve az utódállamokkal foglalkoznak. Rendkívüli jó forrásanyag, nagyon sokan nézik, használják. Az elmúlt három évben több mint 60 ezren nézték meg, ami egy ilyen történelmi honlapnál fantasztikus mennyiség. Nem számítottunk ennek a tizedére sem. Ezen túlmenően, most már hazafelé is nézegetünk. Elhatároztuk, hogy nemzeti történelmi zsebkönyveket adunk ki: szlovákul, ruszinul, románul és szerbül. A szerb már elkészült. Ezeket ingyen osztogatjuk. Ha valaki igényt tart rájuk, jelentkezzen nálam.

A magyarságtudat

110

A Magyarságtudat témakör összefoglalója Gazda József

Megismétlem, amit a tegnap is elmondtam, hogy szükség van a nemzeti öntudat erősítésére, mert óriási a veszély. Egy szó se esett arról, hogy ez a vesztési folyamat összefügg a nemzeti öntudat, a nemzeti érzés gyengülésével. Ennek a folyamata Magyarországon, az anyaországban is óriási mértékben felgyorsult, felgyorsította a globalizáció, a haszonlesés, a kozmopolitizmus eluralkodó szokása, az idegenek előtt való hajbókolás és így tovább.

Nálunk ez a vesztési folyamat benne van a tömbben, s benne van a szórványokban. Feladjuk iskoláinkat, nyelvünket, kultúránkat, lemon-dunk értékeinkről, elvész ezeknek a jelentősége, nem tartjuk ezeket fon-tosnak. A nemzetvesztéshez ez is hozzájárul, nemcsak az egykézés, a szaporulat csökkenése. Az erdélyi református püspök szava szerint 400 km-en keresztül minden 10 km-re van egy 1000 lakosságú magyar falu, és 400 km hosszúságban minden évben egy 1000 lakosságú falu meg-semmisül az apadó szaporulat miatt.

Azt is alkalmam adódott látni, például Németországban, ahol szinte pozitív diszkriminációval különböztetik meg a magyarokat, hogy a színmagyar családok nagy százaléka is feladja a nyelvet, mert úgy vélik, így érvényesülnek jobban. Nem tudom, ez butaság-e, öntudathiány-e? És szinte törvényszerű a vegyes házasság, amik után elvész a nemzet.

Mindezek következményeként megfogalmazhatjuk, hogy igenis, fontos a magyarságtudat megerősítése. Egri Istvánnak válaszolva - aki elsősorban a képzésre alapoz - azt mondom, hogy az érzés talajtalanná válik, ha a tudat nem erősíti. Ahol elvesztek az iskolák, ahol a családból is kiveszett a hajlam, hogy a gyerekeknek továbbadják a nemzeti érzést, bizonyos hátországot, ott a gyerekek semmit nem tudnak a nemzetükről.

Önmagában az, hogy magyar vagyok, ez szegény és kevés, ha nem tudunk magunkról semmit. Tessék elképzelni, ha egy magyar teljes nihilben van, és feltekint a szlovákokra, feltekint a románokra, hogy nekik Eminescujuk van, nekik Creangăjuk van, nekünk meg senkink sincs, akkor kialakul egy alacsonyrendűségi érzés, és egy adott pillanat-ban kezdi szégyellni a magyarságát. Sajnos, ez is van.

Mit kell tennünk? Véleményem szerint be kell hatolni az okta-tásba. Elsősorban a tanerőkkel van a baj, a tanerőképzéssel. Továbbkép-zőkön, tantervek megállapításában, programokban, a szakórákban, min-denütt tudatosítani, hogy nemcsak szakmát, hogy nemcsak anyanyelven, hanem érzést is kell tanítanunk.

Be kell hatolni a sajtóba. Mondhatjuk, hogy az anyaországi sajtó 80%-a nemzetellenes. Az elektronikus sajtó. Nincsen olyan az írott és elektronikus sajtóban, ami ezt a tudatot erősítené. Inkább gyengíti, mintsem erősíti.

A magyarságtudat

111

Be kell hatolni az egyházi intézményekbe oly módon, hogy ösztö-nözni kell a nemzeti érzés erősítésének a folyamatát a presbitériumokon, nőszövetségeken belül.

Közvetve be kell hatolni a családokba, tudatosítani, hogy a te fel-adatod a gyermekedet magyarnak nevelni. Nagyon szép gondolat volt, aki mondta, hogy születése előtt kilenc hónappal kell kezdeni a gyereknek a nemzeti érzésre való nevelését.

Be kell hatolni a vállalkozói szférába, tudatosítani a vállalkozók-kal, hogy falkán belül, közösségen belül az egyén is jobban érvényesül. Ez is nemzeti gyöngeségünk, hogy mindenki egyénileg akarja érvényre juttatni a maga érdekét.

Be kell hatolni a civil szférába, ezt terjeszteni, önmagunk között terjeszteni. A civil szférának óriási feladata van ott, ahol az egyház sem magyar, ahol nincs magyar iskola sem. A civil szféra, az egyesületek azok, ahol anyanyelvet is lehet tanítani, nemzeti érzést továbbadni, oda-csábítani a fiatalokat.

Az egyesületeknek, az iskoláknak - az anyanyelv szentségének elhintése mellett - ezen túl feladatuk, hogy alkalmat adjanak ennek gya-korlására. Például táborokat, kirándulásokat szervezni. Sajnálatosan hallottam, panaszként, hogy a szórványtáborok ezelőtt öt évvel kezdtek működni, aztán meg is szűntek. Nem tudom, hogy miért.

Szóba került a műemlékápolás, a helytörténeti kutatómunka. Ha a közösségben benne lett volna ezeknek az emlékeknek a tisztelete, ak-kor nem pusztultak volna el olyan tömegesen.

Egy példát mondok. Vistán, ahol palotákat építenek, a színjátszó csoportommal a ’80-as évek közepe táján voltam ott, s a Kós Károly által tervezett kultúrotthont az összedőlés fenyegette. Megnéztük, vagy öt-hat cserép volt elmozdulva. Nem akadt egy magyar abban a több mint ezer lakosú faluban, aki egy létrát odatámasszon, felmásszon, és az öt csere-pet helyre tegye. A gerendák korhadtak be, és majdnem szakadt le a mennyezet. Ha ápolná a közösség a saját értékeit, akkor az országnak hiába az a célja, hogy ezek semmisüljenek meg. Ez is a feladatunk, tény-legesen őrizni, védeni az értékeinket, a közösségi hagyományokat.

Itt sok jó gondolat hangzott el. A hajszálereken, a végeken lévő kis egyesületeken át kell éltetni, ápolni az értékeinket. Ápolni áldozattal, önmegtagadással, odaadással, éjszakába nyúló munkával, ingyen és bér nélkül, mert csak így lehet valamit elérni.

��

Vita a nyilatkozat céljáról

112

Romhányi András Még négy, általatok felvetett problémakört - képzés, információszerzés, kapcsolatépítés és pénzszerzés - kellene megvitatnunk, és az eddigi ta-pasztalat azt mutatta, hogy nagyon kevesen tudták magukat 5 percre és kizárólag a tárgyalt témakörre korlátozni. Gyakorlatilag négy órán át csu-pán két témakört jártunk körül. Állapodjunk meg abban, hogy a további-akban egy-egy problémakörre 40 percet szánunk, utána mindenképpen abbahagyjuk, és áttérünk a következőre, hogy még a nyilatkozat megvita-tására is maradjon időnk.


Egri István – A nyilatkozattal kapcsolatban feltenném a kérdést, hogy nyilatkozatnak nevezhetjük-e? Ameddig én nem látom a célját ennek a nyilatkozatnak, nem tudom megfogalmazni a javaslatomat sem. Beszéljünk talán előbb arról, hogy mi legyen ennek a célja. Amíg nem tudjuk, hogy mit akarunk, addig nem tudunk cselekedni. Legalábbis, nekem addig úgy nehéz mon-dani valamit, amíg nem tudom, hogy mi a célom vele. Előzetesen azt is tisztázni kéne, hogy kinek címezzük.

Férfihang a teremből – A politikai hatalomnak kell küldeni, és azoknak, akik a támogatásokat adják.

Borbély Emma – Röviden csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon helyesnek tar-tom azt az utat, hogy először megfogalmazzuk az írást, és utána döntünk a sorsáról. Szerintem nemcsak a pénzembereknek és a politikusoknak kell elküldeni, hanem az újságoknak is. Valamilyen módon rá kell venni őket, hogy legyenek olyan kedvesek és tegyék közzé.


113

Egri István – Amit most mond, az nem jut célba. Továbbra sem tudok bármit is mondani, amíg nem látom a célját. Meg szeretnék világosodni ahhoz, hogy tudjak valamit mondani.

Romhányi András – Azt gondolom, István, hogy ennyire nem szabadna tájékozatlannak mutatnod magad, mert ennél azért jobban megfogalmazódtak a dolgok. Tudniillik, végig, az egész tanácskozás idején alapvető fontosságú prob-léma volt, hogy a kis szervezetekhez, a hajszálerekhez sem információ, sem pénz, sem kapcsolat nem jut el. A nagy szervezetek ráteszik a kezü-ket. Náluk pedig elhalnak az információk, elhal a pénz. A pénzelosztással közismerten nagy problémák vannak. A tanácskozáson nagyon sokszor, ilyen-olyan formában fölmerült, hogy ezen változtatni kell. Erre, azt gon-dolom, fel lehet hívni a figyelmet.

Megegyeztünk előzetesen abban, hogy a nyilatkozat tartalmazza majd azokat a tanácskozás során felmerült fontos dolgokat, amelyekről a társaság úgy gondolja, hogy mindenkit érint, és mindenkinél visszhangra talál. Lehet a nagy szervezeteknek a figyelmét felhívni ezekre, lehet poli-tikusoknak a figyelmét felhívni. És teljesen igaz, hogy, ha ezt a sajtóhoz el tudjuk juttatni, akkor itt nem a sajtó figyelme a fontos, hanem az, hogy a közvélemény mozgósítása által hatást tudunk gyakorolni, nyo-mást tudunk gyakorolni a politikusokra.

Tegnap Szabó Tibor elnök úr nagyon kedvezően nyilatkozott a mi társaságunkról. Ha megszületik ez az okmány, az ő kezébe is adnánk lehetőséget, hogy a megfelelő helyeken lépjen. Hatásosabban tud a civil szervezetek érdekében tenni valamit, ha meg tud lobogtatni egy nyilatko-zatot, hogy ennek a társaságnak itt ez volt a véleménye.

Férfihang a teremből – Egyébként ez a nyilatkozat, vagy bárminek hívjuk, a többi civil szerve-zethez is fordul. Valójában tehát tájékoztató is, annak a sok száz civil szervezetnek, amelyeknek a képviselői nem lehettek itt. Tudjanak ők is arról, hogy itt miről diskuráltunk, milyen vélemény alakult ki.

��

Képzések

114

Képzések


Kétféle képzésről lehet beszélni. Az egyik az állami képzés, ami hivatalos. A másik a civil képzés. Számotokra ez az egyszerűbben elérhe-tő forma. Ilyen például a Civil Akadémia, a különféle civil fórumok, vagy a „Hogyan pályázzunk?” képzés. Ezek révén különféle információkat le-het szerezni, és így a civil munkához segítséget kaphattok. Ezek elérésé-nek alapvetően az a módja, hogy szóltok nekem: erre meg erre van igény. Témát, időpontot egyeztetünk, és a képzést megszervezzük, akár itt Ma-gyarországon, összefogva néhány más régióval, akár úgy, hogy kime-gyünk valamelyik régióba. Ennyit a civil képzésről.

A hivatalos népművelő-képzéssel kapcsolatban elmondok egy történetet. Idén elkezdtem dolgozni valamin, és - szokásom szerint - be-leszaladtam a politikába. Magyarországon kiterjedt rendszere van a népművelő-képzésnek, államilag elismert papírokat ad. Meglehetősen bonyolult és komoly dologról van szó, a szakmai képzési rendszerben különféle szintű, bemeneti és kimeneti formák vannak. Ugyanakkor a környező országokban nincs semmiféle hasonló képzés.

Az volt az alapötletem, hogy próbáljuk meg a népművelő képzést valamilyen formában elindítani Szlovákiában és Romániában, abban a két országban, amelyeknek a legnagyobb esélye van az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, és amelyekkel olyan szintű az anyaország együtt-működése, hogy erre mód is van. Mindkét országban fölvettük a kapcso-latot a megfelelő szakemberekkel, és a kollegák mindkét országból azon-nal politikai szintre emelték a kérdést. Mert, hogy ott úgy tudnak igazán jól előre lépni, ha az államtitkárokat is bevonják. Mi, a Magyar Művelő-dési Intézet munkatársai, természetesen, nyitottak voltunk minden ja-vaslatra. Meg akartuk keresni az államtitkárokat, a magunk szolgálati útján. A minisztérium illetékes főosztályához folyamodtunk, akiktől más-fél hónap múlva kaptunk választ. Azt írták, hogy az államtitkárokat ak-kor kell majd bekapcsolni, amikor ez komolyan ki van dolgozva, és nem-csak ötlet szintjén akarunk valamit.

A mi minisztériumunk kérése számunkra természetesen pa-rancs, kihagyjuk az államtitkárokat, és továbbra is megpróbálunk a meg-

Képzések

115

felelő szakemberekkel tárgyalni. Nyilvánvaló, hogy azt a képzési rend-szert, ami kialakult Magyarországon, egyik pillanatról a másikra nem lehet bevezetni más országokban. Először valószínűleg azokat a képzése-ket lehet beindítani, amelyekre fizetőképes kereslet van. Ezt minden további nélkül el lehet intézni. Természetesen jó volna, ha ezek adnának valamilyen papírt. Mégpedig olyat, amelyiket a többségi nemzet is elis-mer. De ha nem, akkor is. Ha ugyanis a képzés olyan tudást ad, amit az illető azonnal kamatoztatni tud, akkor még fizetni is hajlandó érte, papír nélkül is kell neki, hiszen tud vele valamit kezdeni.

Ezek a kezdeti lépések egyben lehetőséget teremtenek arra is, hogy magukat a fogalmakat, - mint közművelődés, népművelő-képzés, kulturális szakember, művelődésszervező képzés - be lehessen vinni a köztudatba. Tudjuk ugyanis, hogy ezekben az országokban ezeket a fo-galmakat nem ismerik, így nem is használják stb. Itt tartunk ma. Szlo-vákiában a kapcsolatom elsősorban dr. B. Kovács István, Romániában pedig Pillich László és dr. Nagy Attila, aki sepsiszentgyörgyi ugyan, de a Babeş-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatán tanít. Ennyit a képzésekről, mert bőven lejárt a három percem. Ha szünetben, meg va-csora közben még valaki akar hallani erről, akkor elmondom neki.

Balla Zoltán (Erdély) – A képzések kérdése megoldható magánvonalon, technikumi szinten. Mi szervezünk posztgraduális képzéseket magánúton, tudom, hogyan mű-ködik. Semmiféle államtitkár nem kell, csak némi aprópénz. Mindössze potom két és félmillió per esztendőről van szó, forintban. Középfokú kép-zést lehetne szervezni. A végzettség pedig: népművelő, románul nevezhet-jük kultúramenedzsernek vagy kultúraszervezőnek. Papírt lehet adni rá, semmi gond ezzel. Csak némi aprópénz kell, mivel nem fizetőképes ke-resletről van szó. A kérdés: hajlandó-e vagy nem hajlandó valaki ezt tá-mogatni. Illetve honnan lehet erre forrást szerezni. Hatalmas lépéseket lehetne megtenni ezzel.

Női hang a teremből – Nem lehetne-e a népművelő-képzést is úgy megszervezni, ahogy a pe-dagógusszövetség pedagógusok számára nyári továbbképzőt szervez? Nem papírokról van szó. Szombathelyen létezik ilyen kurzus, Nyíregyhá-zán is. Nem lehetne valahogy az Oktatási Minisztériummal megtárgyalni, hogy számunkra népművelő képzést is biztosítson? Tanáremberként olyan helyzetben vagyok, hogy szakmai továbbképzőkön veszek részt, de népművelő-képzés, amivel szabadidőmben foglalkozom, sehol sincs.

Romhányi András – A kérdésre azért nem tudok jó választ adni, mert a népművelő-képzés nem az Oktatási Minisztériumhoz tartozik, pontosabban nemcsak oda.

Képzések

116

Ez Magyarországon összetett dolog. Bizonyos kérdések az Oktatási Mi-nisztériumhoz, mások az Ipari Minisztériumhoz tartoznak, de a legtöbb a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához. Alkalmasint csak egy továbbképzést kellene szervezni, ez járható út, erre Magyarországon még forrásokat is lehet teremteni. Kérésem, hogy próbáljon mindenki a saját területén utánajárni annak, hogy milyen irányú, milyen jellegű képzésre volna szükség, kik azok a konkrét emberek, akik ez iránt érdeklődnek. Ha én ilyen információkat kapok, akkor ezzel el tudok menni házalni. A dolog fordítva nem működik, hogy mi innen hirdetünk meg valamit. Tőle-tek kell, hogy jöjjön az igény, és akkor megpróbálok ez ügyben lépni.

Borbély Emma (Erdély) – Nálunk konkrétan 31 jelentkező van ilyen képzésre. Nem kellene-e jelezni, hogy mivel tudna hozzájárulni a képzéshez az adott helység, vagy régió, amelyik kéri, és azt, amit ő kér.

Romhányi András – Itt most két különböző dologról beszélünk. Az egyik: lehet, hogy Ma-gyarországon meg lehetne szervezni egy ilyen továbbképzést, és erre mindegyik régióból eljöhetnének ide. Nagyon fontos volna, hogy erre nek-tek kell kiválogatni a megbízható embereket. A ti javaslatotok lenne ga-rancia arra, hogy az illető nemcsak eljön ide, hanem amit hazavisz, azt tovább is adja. Mert ez a dolog lényege. De csak ti tudhatjátok, hogy kik a megbízható emberek. A másik dolog: ha olyan képzés lehetősége merül föl, amire helyi érdeklődés van, akkor azt semmiképpen nem szabad Budapesten vagy Magyarországon rendezni, azt ott kell megszervezni. A foglalkozások vezetésének legalább 60%-át helyi - tehát az illető ország-beli - előadókkal kell megoldani, a többit lehet Magyarországról is vinni. Mind a két ügyben fordulhattok hozzám, és amit tudok, megteszek.

Seprődi József (Erdély) – Nem lehetne-e találni szakembereket, és felkérni őket, hogy készítsenek kurzust, képzési tervet bizonyos ágazatokban? Beosztva, lebontva hóna-pokra és azt oktatni az egyetemeken. Vagy megvan már valakinek egy kurzusa, és azt átadni. Ha van ilyen, akkor megkeresem például Dicsőszentmártonban azt a megfelelő embert, aki a kurzust meg tudja emészteni, és át tudja adni a helybelieknek. Ez az út nem lenne járható?

Romhányi András – Megfordítod a dolgot. Nem az a jó, hogy mi ajánlunk valamit. Én abban hiszek, hogy nektek van igényetek, és ha azt valósítjuk meg, akkor arra biztos harapni fogtok. Szerintem, ez működik.

��

A pénzkérdés

117

A pénzkérdés

Soós József a Medgyesi Református Egyház Gyülekezeti és Szórvány Központ vezetője (Erdély)

A változások után elkezdtünk gondolkozni azon, hogy a peremen, a szórványmagyarságnak mire van szüksége. Felelős, komoly emberek a szórványban arra a megállapításra jutottunk, hogy közművelődési intéz-mény kell, iskola kell. Olyan szórványotthon kell, ami át tudja ölelni ezt a peremvidéket, és megakadályozni, nem a szórványosodást, az már meg-van, hanem az elcsángósodást. Azt akarom elmondani, hogy ehhez mi-ként lehet pénzhez jutni.

Azzal kezdtük a munkát, hogy elkezdtünk imádkozni. Az imád-ság termette meg azt a gyümölcsöt, amellyel református egyházunk kere-tében, öt éve már, 16 szórványgyermekünknek otthont biztosítunk, óvo-dánk működik, jövőben már 20-25-en lesznek. A szórványgyermekek nem hátrányos helyzetűek, hanem esélyt termő gyermekek, mert szülőfa-lujukban, kis szórványtelepüléseken már rég nincs magyar iskola. Úgy tudnak magyarul tanulni, hogy utánuk megyünk a kisbusszal, amelyet német testvérgyülekezettől kaptuk. Házat építettünk számukra, nevelő-nőt biztosítottunk. Ha akarunk valamit, nem a pénz az elsődleges, ha-nem a szándék. Az, hogy vegyük komolyan magunkat. És az megtermi a gyümölcsét. Nem lenne jó, ha a civil szervezetek kikapcsolnák a tekinte-tekből azt, hogy imádság, bizalom, kötődésünk Istenhez és egymáshoz.

Tordé László a Petőfi Művelődési Egyesület elnöke, Nagybecskerek (Délvidék) a Vajdasági Művelődési Szövetség alelnöke

A Vajdasági Művelődési Szövetség ernyőszervezet. Pillanatnyilag 78 tagszervezetünk van. Ezek széleskörű munkáját igyekszik ez az er-nyőszervezet koordinálni. Természetesen, a pénzkérdés az a probléma, amely nagyrészt hátraveti az ügyeket. Ennek a Vajdaság-szintű szerve-

A pénzkérdés

118

zetnek egyetlenegy fizetett alkalmazottja van a tartományban, a főtitkár. Tulajdonképpen ideiglenes és időleges tiszteletdíj fejében irányítja a szer-vezetet, nincs rajta a hivatalos fizetési listán. Ennyit a pénzelésről és a tartomány segítségéről. Természetesen, a magyar önkormányzatok ere-jükhöz és lehetőségükhöz mérten igyekeznek támogatni ezt a munkát, de a számottevőbb támogatás Magyarországról érkezik, az alapítványoktól. Amit a Művelődési Szövetség saját jövedelmi forrásaként, rendezvények-ből megkereshetne, az gyakorlatilag semmis összeg.

Nagybecskerek, a valamikori Torontál vármegye székhelye kb. 100 ezer lakosú város, ebből magyar pillanatnyilag 15-16 ezer. Ha csak 50 évre nyúlunk vissza, akkor a lakosság összetétele egyharmados volt: egyharmad magyar, egyharmad szerb, egyharmad német és 10% más. Ma a magyarság nem teszi ki a térség lakosságának 20%-át. Az 1994-es népszámlálás szerint német nincs, a többi pedig szerb. Ilyen szórványban kell nekünk működni.

Nagybecskerek a kilencvenezernyi bánsági magyar adminisztratív központja. A meglévő, kb. 8 magyar érdekeltségű civil szervezet mellett egyesületünk az, amelyik a legnagyobb számú tagsággal büszkélkedhet. Állandó tagságunk 200-300 ember. Ez alatt azokat értem, akik nemcsak a listán szerepelnek, hanem ténylegesen részt vesznek a munkában. Egyrészt vádlón, másrészt azért büszkén és örömmel is mondhatom, hogy mi az önkormányzattól egy dinár támogatást sem kaptunk. Önerő-ből teremtjük meg a szükséges pénzforrásokat a működéshez, amely tizenkét szakosztályon belül történik.

Szerencsés körülmény az, hogy saját tulajdonunkban lévő szék-házunk a Piactéren van, és ily módon vendéglátó-ipari tevékenységeink-ből négy fizetett alkalmazottunk van: a titkár, a két pincér és a házmes-ter. A személyzet fizetése a forgalom szerint van szabályozva, százalékra dolgoznak. A titkár a 8%-át kapja, a többiek 6-5-4%-át. A százalék-arányban kötött fizetés serkenti őket, hogy minél jobb munkát végezze-nek. Szerencsés körülmény, hogy helyünknek köszönhetően lehetősé-günk nyílik ilyesmire. De azért tessék elhinni, hogy ez a pénz közel sem elég, tehát ugyanúgy kell kilincselni, koldulni, alapítványhoz fordulni, mint a többieknek.

Az alapítványrendszer működése ellen, természetesen, minden-kinek lehetnek kifogásai. Módosító, kiegészítő javaslatokat mindannyian tehetünk, de annyit mondhatok, ha jelentősebb dolgokra nyújtottunk be pályázati igényt, a támogatás, ha nem abban az évben, de a következő évben csak megvolt. Az egyedüli észrevételem, hogy amikor az ember pályázik, különösen az Illyés Alapítványnál, sokkal előbb kap bármilyen programra támogatást, mint működésre. Nem a saját szempontomból mondom, hanem a többi bánsági művelődési egyesület támogatásaként, amelyeknek nem állanak rendelkezésre pénzforrások. Viszont a működé-si célra is kellene biztosítani egy külön keretet az alapítványnál, mondjuk

A pénzkérdés

119

az összkeretnek egy bizonyos százalékát. Mert ha nincs működés, akkor kitalálhatunk gyönyörű programokat, de ezek alapműködés nélkül nem valósulhatnak meg.

Romhányi András Magyarországon az a gyakorlat, hogy működési támogatásért a kulturális szervezetek legalább két helyre fordulhatnak. Az egyik az Országgyűlés, melynek pályázatán minden magyarországi civil szervezet részt vehet, és kaphat pénzt a működésére. A másik a Nemzeti Kulturális Örökség Mi-nisztériuma, melynek Közművelődési Főosztályától lehet pénzt szerezni működési költségekre. Burkoltan megfogalmazza a Nemzeti Kulturális Alapprogram is, hogy adhat támogatást a működés során felmerülő költ-ségekre. Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram a határon túli pályázatokat előnyben részesíti.


Már szóltam arról, hogy vettünk egy épületet. Az ár kétharmadát az Illyés Közalapítvány adta, a többit mi gazdálkodtuk ki. A gazdálkodás idézőjelben. Felkutattuk a világban élő tanítványainkat. Egy példát mon-dok. Az Ohio-beli Kolumbus Egyetemen egy volt tanítványunk matemati-ka professzor. Internetre tette egész Amerikában, és nagyon szép össze-get sikerült összegyűjtenie. Van, aki azt mondta, hogy folyamatosan havi 50 dollárral fogja 5 éven keresztül támogatni. Holland barátokat szerez-tünk. Az egyházhoz jöttek, megismerkedtünk véletlenül. Bevittük, meg-mutattuk: ez a szórvány kollégium, mivel tudnának segíteni. Nagyon érdekes támogatási rendszert mondtak. Alapítvány. Összegyűjtöttek 3000 guldent egy kis faluban. Az önkormányzat azt mondta, nagyon ügyesek vagytok, megduplázzuk. Ezzel elmentek, mit tudom melyik mi-nisztériumba, azt mondták, nagyon ügyesek vagytok, megduplázzuk. És így kaptunk 12 ezer guldent, például fajanszozásra.

Tehát vannak ilyen lehetőségek. Saját munkánkkal, gyűjtéssel, előadásokkal stb. nagyon kis pénzt lehet összeszedni. Amit ki szeretnék hangsúlyozni: az önellátás, önfinanszírozás. Abban a pillanatban, ahogy nekünk megvan az infrastruktúránk, amihez még némi segítségre van szükségünk, akkor számítógépes tanfolyamokkal, nyelvtanfolyamokkal, turisztikával fenn tudjuk tartani magunkat. Abban a pillanatban, ahogy sikerült ezt megvalósítanunk, többet senkitől nem kérünk semmit. Ez a járható út. Nem tarthatjuk állandóan a markunkat.

A pénzkérdés

120


Egyesületünk fenntartására nincs meg az anyagi fedezet. Sem a tanácstól, sem az RMDSZ-től az utóbbi időben nem kaptunk támogatást. Egyedül a történelmi egyházak járulnak hozzá a működésünkhöz.

Irodalmi kávézót, klubot nyitottunk, egész napos nyitva tartás-sal. Ha sikerül a kezdeti nehézségeken túljutunk, önállóvá válunk. Ha a klub fenn tudja tartani magát. Klubigazolvány, klubtagsági díj, egy kávé, egy tea, szolgáltatások… A kiadók jóvoltából több mint 12 sajtótermék olvasható klubunkban. Leveleztünk, ingyen elküldték. Jelöltettem ma-gam municípiumi tanácsosnak, a több mint 1 millió havi tanácsosi java-dalmazást felajánlottam kulturális célokra, azaz fenntartásra. Sajnos, ezt sem az RMDSZ, sem más pártok jelöltjei nem tartották követendő példá-nak. Nehézséget okoz, hogy a három történelmi egyház képviselői egyelő-re nem hajlandók rendelkezésünkre bocsátani híveik névsorát. Egy több mint 30 ezres városban 668 magyart megtalálni, bekapcsolni a közműve-lődési életbe, ez nagyon nehéz megfelelő nyilvántartás nélkül. Vélemé-nyem szerint nem elég időszakos rendezvényeket szervezni, egy hónap-ban egyszer, hanem a mindennapokba kell bevinni a kultúrát.

Romhányi András Hogyan lehet egy városban 668 magyart megtalálni? Erről eszembe jut egy történet, egy 25 évvel ezelőtti terrorista-akció. Eltérítettek egy izraeli gépet, leszálltak az ugandai Entebbe-ben, és ott a helyi hatóságok segít-ségével fogva tartották az utasokat, mint túszokat. Az izraeliek három repülőgéppel, kommandósokkal elrepültek, visszafoglalták az egész gépet és megmentették a társaságot. Ha jól tudom, egy izraeli halt meg össze-sen. A következőt tették: a kommandósok bementek a terembe, ahol a terroristák és a túszok voltak, és héberül azt mondták: mindenki feküd-jön le. Aki nem feküdt le, azt lelőtték. Ilyen egyszerűen csinálták. Tehát hogyan lehet megtalálni a 668 magyart? Magyarul kell kiírni és aki je-lentkezik, az magyar. Lehet, hogy ilyen egyszerű a dolog.

Seprődi József – De nem működik, ha nem jutok el hozzá a szórólappal, a meghívóval…

Romhányi András – Egy falra kell kirakni a hirdetést, ami magyarul van.

Seprődi József – Nem elég.

A pénzkérdés

121


Említettem, hogy nem civil szervezet vagyunk. Beszéljünk nyíltan és röviden. Az ernyőszervezetek elviszik a pénzt. Az Illyéstől Kárpátalja tokkal-vonóval 19-20 millió forintot kapott. Kiszámolta valaki, nem olyan régen, hogy egy Tocsiknyi összeg 43 évre lenne elég.

Az első probléma az, hogy a pénz, ami jön, kevés. Nem olyan sok ez a magyar adófizető polgárnak. Tudom, nem egészen etikus. De az a helyzet, hogy például a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház - nemzetközi sikerekkel a háta mögött, több fesztivál győzteseként, díja-zottjaként, hadd ne soroljam - alig él meg. Például tíz hónapig nem kap-tak fizetést. Fellépnek külföldön is, nyugaton, ha nem is hakni-díjakból, de a tiszteletdíjakból valahogy élnek. S úgy reagál a hatalom, hogy rájuk küldi a gazdasági rendészetet. Hogy ugyan már, rázzátok meg őket, mert panaszkodnak, hogy nem kapnak fizetést! Nem akarom érzelmi vonalra elvinni, ezt csak a helyzet érzékeltetésére mondtam.

A 11 tagú alkuratóriumban benne vannak a történelmi egyhá-zak, benne van az ernyőszervezet 3 képviselővel, a civil szervezetek - a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumában tömörülve - 2 képviselővel, a pedagógusszövetség, a cserkészszövetség és így tovább. Ilyenformán ezt a pénzt nem lehet úgy elosztani, hogy mindenkinek jusson. A KMKSZ-nek 27 ezer tagja van. Ez azt jelenti, hogy tagja minden hetedik kárpátaljai magyar. Működési nehézségekkel küzdünk. Panaszkodok már én is, ugye. Ebben a helyzetben a hatalom erre rájátszik, és igyekszik éket verni közénk. Mondjuk ki, úgy, ahogy van, az elnyomó hatalom.

A KMKSZ-nek igen sok kudarca van, és ebből adódóan igen sok tapasztalata. Ha alulról építkezünk, mondjuk így, bár ez egy kicsit elcsé-pelt szólam, akkor működni fog, vagy bedöglik már az elején. Ha akár regionális szinten, ez a működési elv beválik, akkor esetleg előjöhetnek új elvek, és valamilyen szinten az információáramlás megoldódik, persze, ez messze nem az Internet hatékonysága.

Elhangzottak reflexiók az RMDSZ-szel kapcsolatban. Tévednek, mert ha nem tetszik a megválasztott RMDSZ képviselő, akkor legköze-lebb ne válasszák meg. Hasonló gondok vannak nálunk is. Én először vagyok ilyen rendezvényen, kimondom, nagyon tetszik. De politika az is, hogy író-olvasótalálkozó. Mert nálunk minden politika, még a levegő is. Úgy veszem észre, hogy a jelen lévő civil szervezetek direktbe nem politi-záltak. Nem minősíteni akarok, ne tessenek félreérteni. Kárpátalján, sajnos, nem ez a helyzet. Ott direktbe is politizálnak a magukat civil szervezeteknek deklaráló egyesületek, és erre a hatalom mindig rájátszik. Ami senkinek se jó.

A pénzkérdés

122


Az önkormányzattól kezdetben kaptunk, mostanában, amióta megváltozott ez a mi világunk, azóta nem kapunk pénzt. Ellenben meg-kaptunk egy épületet, amelyet úgy próbálunk hasznosítani, hogy kiadjuk a termet családi ünnepségekre, lakodalmakra, találkozókra. Ehhez be-fektettünk úgy, hogy megvettük az edényeket, meg ami szükséges ilyen összejövetelek megszervezéséhez. Akik kiveszik, bizonyos juttatást fizet-nek ezért. Ily módon tudunk némi pénzt szerezni. Másrészt pedig az ala-pítványoktól.

Ki kell emelnem azt, hogy az utóbbi hét-nyolc évben sokat kö-szönhetünk a magyarországi kapcsolatoknak. Kezdetben ott tartottunk a Délvidéken, hogy senki nem törődött velünk. Úgy érzem, hogy az utóbbi időben, főleg regionális megfogalmazásban, Szeged környékére támasz-kodva mi elég sok segítséget kaptunk. Előadókat küldenek, olyan embe-reket, akik minket segítenek, részt vesznek a táborszervezésben. Ezeket a segítségeket közvetlen emberi kapcsolattal próbáljuk megköszönni.

A következő pedig az otthoni, polgári segítség. Megyünk polgártól polgárig, megkeressük azokat, akiről úgy gondoljuk, hogy tudnak segítni, hogy akarnak segíteni. Például székgondjainkat úgy oldottuk meg, hogy mindenkinek ráírtuk a nevét arra a székre, amit megvett. Összeszedtünk 120 széket. Így a Vadvirág Hagyományápoló Körben mindenkinek van egy széke vagy egy asztala. Van, akinek ez jelent valamit, van, akinek nem jelent semmit.

Lajber György a Petőfi Sándor Magyar Kulturális Kör alelnöke, Óbecse (Délvidék)

A becsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör most, a háborús évek-ben egy olyan dologba kezdett, ami békében eszébe sem jutott. Felújítani épületét a nincsből. Sikerült, részben, ebben a nehéz helyzetben polgára-inkat erre elkötelezni. Szórólapokat osztottunk ki Becse 16 ezer magyar polgárának. Nagyon sokan vállalták, hogy évente 30 márkás fejpénzt fizetnek a Kultúrkör felújítására, ami ebben a helyzetben nem is olyan kicsi dolog.

Emellett igyekszünk meghódítani magánvállalkozókat. Viszont el kell mondanom egy fonák helyzetet, valószínű, hogy önök is találkoznak vele. A magyar vállalkozók ódzkodnak, a más nemzetiségű vállalkozók pedig adják a pénzt. Akik ódzkodnak, arra hivatkoznak, hogy mi lesz, ha én magyar ügyre adok, akkor elpártolnak tőlünk a szerb vásárlók. A szerbek azt mondják, miért ne, hát segítünk benneteket, ti is épp olyan vevők vagytok, mint a többiek, jöttetek, itt van.

A pénzkérdés

123

Egyébként, mindennapos koldulásból áll a fennmaradásunk. Ha abba a helyzetbe jutok, hogy egy karéj kenyerem se lesz, valószínű, nem tudok majd a templom elé kiállni és koldulni, de most naponta teszem ezt az ügy érdekében. És nemcsak én teszem, tesszük mindannyian, akik bizonyos értelemben úgy értékeljük, hogy ezt cselekedni kell. Ahogy a kollégám mondta, beszéd helyett tenni.

Romhányi András A kolduláshoz egy dolgot szeretnék hozzátenni. Minden civil koldul, én is koldulok. De nem szégyenérzettel. Nem mi tehetünk róla, hogy koldusok vagyunk! Önbecsüléssel, önérzettel kell koldulni. Nekünk jár az alamizs-na! Az adományozó meg ezáltal könnyíthet a lelkiismeretén.

B. Kis Béla az Erdélyi Magyarok Egyesületének elnöke, Budapest Az Erdélyi Magyarok Egyesülete Budapesten több mint 12 éve működik, évente legalább 150 rendezvényünk van. Nemcsak erdélyi problémákkal foglalkozunk, tartjuk a kapcsolatot a határon túli magyarokkal minden régióból. Nagyon szívesen együttműködünk, ha van rá lehetőség.

Úgy érzem, hogy az erdélyi magyar, a határon túli magyar kultú-rának Magyarországon is helye lenne. Ezt semmiféle módon nem veszik itt Magyarországon figyelembe. Erre a dologra támogatást itt nem adnak. Ha valami támogatás jut a határon túli magyaroknak, az szinte kizárólag határon túlra kerül. A Magyarországon működő körülbelül félszáz erdélyi szervezet gyakorlatilag tengődik. Ez a disszonancia érzékelhető, ha pél-dául elmondom, hogy az V. kerületben, ahol mi működünk, a románok 2 millió 200 ezer forintot kaptak az idén támogatásként, mi pedig 550 ez-ret. Mi a tavaly 156 rendezvényt szerveztünk, a románok talán kettőt. Azt hiszem, ezek érzékletes adatok. Számos ilyen példa van. Tavaly a parla-menti költségvetésből a magyarországi román civil szervezetek közel dup-láját kapták, mint a Magyarországon működő erdélyi szervezetek. Ugyankkor az erdélyi szervezeteknek nincs lehetőségük önkormányzatot létrehozni, nincs hivataluk, ombudsmanjuk, parlamenti képviseletük. A románok pedig az egyesületek mellett az önkormányzatokon keresztül is több millió forinthoz jutnak. És nemcsak a románok, hanem a többi Magyarországon élő nemzeti kisebbség is. Például két évvel ezelőtt, szin-tén az V. kerületben, az örmények 16 millió forintot kaptak, amikor mi 50 ezer forintot. És még sorolhatnám ezeket az adatokat. Ezzel fel sze-retném hívni a figyelmet arra, hogy ez óriási igazságtalanság, óriási aránytalanság. Ha azt akarjuk, hogy Magyarországon valamelyest gyöke-

A pénzkérdés

124

ret verjen a határon túli magyar kultúra, akkor azokat a szervezeteket, amelyek ezt a kultúrát népszerűsítik, másként kellene támogatni.

Romhányi András Teljesen igazat tudok adni. Az Erdélyi Magyarok Egyesülete, vagy a Ma-gyar Kollégium is, háromszorosan hátrányos helyzetben van itthon. Merthogy civil, és merthogy kultúrával foglalkozik, és - bármilyen furcsa - azért is, mert határon túliakkal, kisebbségben élőkkel foglalkozik. Tény-legesen ez a helyzet. A Magyar Kollégium a legtöbb magyarországi kiírás-ra nem tud pályázatot benyújtani, mert itt azt mondják, hogy ez a téma a határon túliakra tartozik. Ha pedig határon túlra nyújtanék be, akkor ugyanazokba a szervezetekbe és emberekbe ütközöm, akikbe ti is beleüt-köztök. Akik azt mondják, na ne, ezt a tortát tovább már ne szeleteljük. És azt is mondják, hogy kérem szépen, itt, ebben a régióban, én tudom a legjobban, hogy mire van szükség, és te - mondják nekem, - te meg nem tudod. Ezzel nem tudok mit kezdeni.


Egy nagyon fontos kérdés is felvetődött, hogy miért nem fordu-lunk az önkormányzathoz, az állami pénzekhez stb. Az önkormányzat, puhatolózó megbeszélésen bizonyos feltételeket szabott, ami nekünk nem felelt meg. Azt mondák, jó, adunk valamennyi, nagyon kevés támogatást, ha román gyerekek is jönnek a bentlakásba. Ez a román mentalitás. Nincs semmi kifogásunk, hogy román gyerekek jöjjenek. De mi azért építettük a bentlakást, és hoztuk ki egy román szakközépiskola bentla-kásából, mert ott fegyelmezetlenség volt, és kezdtek zülleni a diákjaink. A másik, hogy közalapítvánnyá változhatunk. Romániában is ez a lehető-ség már törvényesen adva van, de bizonyos feltételek mellett. Romániá-ban nem úgy működnek a dolgok, hogy kapunk támogatást, és akkor nincs beleszólás, mert a támogatás mellé bizonyos feltételeket szabnak. És akkor feltevődik a kérdés: érdemes önkormányzathoz fordulni? Érde-mes közalapítvánnyá válni? Tehát létkérdés, hogy önállóak legyünk.

Romhányi András Mindenütt a világon úgy van, hogy aki a pénzt adja, az valamilyen mó-don beleszól az elköltésébe. Hogy érdemes-e pályázni, azt mindenkinek a mindenkori feltételek alapján kell eldöntenie.

Férfihang a teremből

A pénzkérdés

125

– Ez nemcsak Romániában, ez mindenhol így van. Aki fizet, az kér is valamit. Ettől függetlenül próbálkozzunk, ne álljunk el a lehetőségtől, hogy akár az államtól vagy az önkormányzattól is kérjünk támogatást. Ha egyszer visszautasítjuk, akkor nehezebb lesz újra kapni.

Farkas Miklós – Hanem, mi a feltétel? Érdemes-e vagy nem érdemes?

Romhányi András – Egyébként nyilvánvaló, hogy teljesen más a helyzet akkor, ha a támo-gató közpénzekből támogat; és más, ha saját pénzből. Például nyugaton, ahol sok magánpénz is előkerül, ott azt mondják: kérem szépen, mi kizá-rólag a kék szemű, szőke hajú lányokat fogjuk támogatni. Szabad. Így gondolja, ő azt akarja, azt támogatja, senkinek semmi kifogása nem lehet ellene. Közpénzek esetén, persze, más a helyzet. Ott a közérdeknek kell érvényesülnie.

Egri István az Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért ügyvezető igazgatója, Kolozsvár

Javasolnám, hogy a pályázatok elbírálása legyen nyilvános. Egyébként nem nyúlnék a jelenlegi pályáztatási rendszerhez. Bárki ke-rüljön be az alkuratóriumokba, ugyanúgy kialakulnak az érdekcsopor-tok, kapcsolatrendszerek. Rengeteg pályázat van, de mindenki csak a magáét ismeri, a többi pályázatról nem tudunk. A nyilvánosságot nem-csak a sajtó útján lehet megvalósítani. Más megoldást is lehet találni. Ha visszautasítanak vagy keveselljük a megítélt összeget, az ember a nyilvá-nosság hiányában sokszor igazságtalannak érzi az őt érintő döntést. Mert ugye, milyen fontos az, amit akarok, és mégse kaptam rá pénzt. Ezek az elégedetlenségek azért vannak, mert nem tudja, hogy az ő fontos dolgán kívül, hány még fontosabb dolog volt. A rendszer nem lesz soha tökéle-tes, de ha meg lehetne teremteni a nyilvánosságot, akkor ez növelné a hatékonyságot, mert így a legjobb pályázatok kelnének el. A nyilvánosság előtt már kötelezettséget jelent a megfelelő döntéseket meghozni.

Romhányi András A nyilvánosság nyilván mindenütt segít. Az a kérdés, hogy eddig miért nem volt nyilvánossága? És mitől lesz? Hogy én kérem, attól nem lesz. Mert a pénzosztónak a nyilvánosság nem áll érdekében.

A pénzkérdés

126


Nagyon jó ötlet a döntések nyilvánosságra hozatala. Nem is olyan kényes téma ez. Az ukrán törvényeknek megfelelően a támogatott a kül-földi támogatás 42-43%-át köteles az államnak befizetni. Az alkuratóriumon belül például meg lehet úgy oldani az elosztást, hogy nem sértjük meg a törvényt. Viszont ennek az a hátulütője, hogy ez nem lehet publikus, a sajtó nem hozhatja nyilvánosságra. Na most, ha a sajtó nem hozza le, lóg a levegőben a kérdés, hogy a fiúk a pénzt lenyúlják. Nem mondom, hogy ideális a megoldás, de nem tudtunk Kárpátalján jobbat kitalálni, hogy lehetőleg konszenzusos legyen a döntés.

Az alkuratóriumban benne vannak a legitim szervezetek képvise-lői és a három történelmi egyház. Az érdekek ütköznek, mindenki a maga hóna alá nyúlna. Először lefektetik, hogy erre meg amarra a területre hány százalék menjen, ezt megszavazzák, utána veszik elő a pályázat-paksamétákat. Tömegével érkeznek a pályázatok, ezeket mindig igyekez-nek fontossági sorrendbe állítani. Természetesen, mindenkinek nem jut, innen jönnek a kellemetlen visszhangok, hogy már megint nem, hogy már megint azok kaptak.

Pillich László a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány elnöke, Kolozsvár (Erdély)

A pénzügyi problémákkal kapcsolatban két alapvető dolgot emlí-tenék. Az egyik gond az, hogy az elmúlt tíz esztendőben a szabadságot és a lehetőséget kihasználva, a kezdeményezés jogán, lelkesedésből nagyon sok helyen létrejöttek bizonyos kezdeményei különféle intézményi for-máknak. Helyi, kisrégiós, nagyobb régiók pártfogó keretei a kultúra épí-tésének, a közösségi tudat ápolásának.

A másik oldalon viszont nagyon hamar rá kellett jönni, hogy csak a lelkesedés nem elég ahhoz, hogy ezeket a rendszereket működtetni tudjuk. Azok az emberek, akik első pillanatban ezeket létrehozták, nem nagyon gondoltak arra, hogy ez nagyon kemény gazdasági tevékenység, szinte egy vállalkozás. Egy nonprofit, egy önköltséges vállalkozás, amely-nek biztosítani kell a bevételi oldalát is. Azok az első, lelkesítő pályázati pénzek hamar elfogytak.

Utána viszont sem az infrastruktúra, a működési keret fejleszté-sére, sem pedig a kialakított keret fenntartására már nem lehetett pénzt kapni. Mert arra, hogy én vagy a titkárnőm jól éljen, vagy a munkatársa-im jól éljenek, az a magyar közösség jól éljen, - vagy mit tudom én, min-den napra egy ingyen tojás címen - arra senki nem fog befizetni. Csak

A pénzkérdés

127

önfenntartásra igazából senki nem fog alapvetően pénzeket biztosítani. Ezt tudomásul kell venni. Más garanciák azok, amelyek a pályázati pén-zeket mozgatják.

Marad a másik oldal, hogy mindig olyan fejlesztési, tevékenységi stratégiákat kell kidolgozni, amelyek áttételesen biztosítják az önfenntar-tást. Tehát a mindennapos, folyamatos tevékenységet és a fejlesztést valamilyen formában arányhelyzetbe kell hozni. Hogy úgy mondjam egyensúlyozó, drótkötéltáncos formában kell intézni azért, hogy az egyik a másikat mindig kiegészítse.

Azok a szervezetek vannak mindig a legnagyobb bajban, amelye-ket lelkesen létrehoztak, de valójában a harmadik hónapban már nem is igazán tudják, hogy miért jöttek létre. Önjáró rendszerekké válnak, ösz-szegyűlnek, tanakodnak, rágják egymásról a csontot, de igazából nincse-nek olyan folyamatos céljaik, amelyek motiválnák őket is, meg azokat is, akik fenntarthatják a rendszert. Nem tudják munkával igazolni a rend-szer hitelképességét vagy működésének fontosságát. Nincsenek eredmé-nyeik, akkor meg nem kapnak pályázati pénzt.

És még mindig bajban vannak azok a rendszerek, amelyek csak egy pászmában képzelik el a tevékenységüket. Az ilyen, egy lábon álló rendszerek azért vannak rossz helyzetben, mert az alapítványok, az egye-sületi, civil szervezeti célokat támogató alapok fölött rendelkező szervek vagy szervezetek változtatják, módosítják a prioritásokat. Lehetséges, hogy nagy vonalakban évről évre mások lesznek, mondjuk a nemzetstra-tégia szempontjából fontos célok. Ezekbe viszont mindig bele kell vala-hogy férniük a mi kis egyesületi, a mi kis régiós céljainknak.

Tehát különböző pászmákat kell megtalálni, több lábon kell áll-nia a rendszerünknek. Több különböző fő tevékenységi területet kell megjelölni, és azokon el kell indulni, mert soha nem lehet tudni, hogy pontosan a négy területből melyik lesz az, amelyik valamelyik esztendő-ben prioritás szempontjából előtérbe kerül. És akkor az viszi a másik kettőt, hármat a hátán. Következő alkalommal meg egy másik. Egyéb-ként ezt a Heltai Könyvtári Alapítvány példájából tudom.

Egy olyan profilú tevékenység, hogy könyvtár, nem hoz pénzt az önfenntartásra. Ha a könyvet eladjuk például a telefonköltség fedezésére, akkor nem lesz könyvtár. Elkezdtünk gondolkodni, hogy milyen szolgál-tatás-típusú dologba lehet kezdeni, ami belefér a közművelődés keretébe, de ugyanakkor önfenntartó is. Így indítottuk el a nyelviskolát. Egy adott ponton a nyelviskola túlnőtte a könyvtári funkciót. Akkor elkezdtünk gondolkodni. Ha a nyelviskolát fejlesztjük, akkor nem lesz helye a köny-veknek. Ha a könyvtárat fejlesztjük, nem lesz helye a nyelviskolának. Most már két lábon áll a rendszer. Mindig lehet találni sajátos, helyi lehetőségeket. Például etnokulturális ismeretterjesztő körutak, ez is jó pénzszerző dolog. Meg mindenféle mást ki lehet találni, ami pénzt hoz.

A pénzkérdés

128

A sajnálkozásra, meg a koldulásra visszatérve, higgyék el, min-den civil szervezet koldul. Addig, amíg nem jutottam el a nagyvilágba, mindig azt mondtam, hogy a nyugati polgári egyesületeknek milyen jól megy. Mert ugye, ott a nyugati polgároknak sok nyugati pénze van, és ebből az egyesületek jól élnek. De amikor ilyen típusú civil szervezeti találkozón vettünk részt külföldön, hasonló témában dolgozó nyugat-európai szervezetekről kiderült, hogy ugyanúgy kell nekik is koldulni. Ugyanúgy nem adja oda a pénzét a polgár, mert ő is garanciákat vár arra, hogy az ő sokkal fejlettebb polgári öntudatának a szintjén valaki ne az ő pénzéből éljen vagy húzzon hasznot. Gyakorlatilag ott is nagyon nehéz megszerezni a pénzt. Legalább olyan nehéz, mint nálunk.

Figyelmükbe szeretném ajánlani a polgári öntudat, a polgári gondolkodás szintjének kérdését is. Minden szervezet akkor fog nyerni, ha tevékenységének egyik, forrásképző pászmája az lehet, hogy környeze-tében, szimpatizánsai körében polgári gondolkodást fejlesztő munkát is elindítson. Nem úgy, hogy leültetjük a kis hülye magyarunkat, és akkor elkezdjük neki magyarázni, hogy most te mitől leszel polgár. Nehogy így értsék ezt. Hanem ilyen célú tevékenységeket kell bevezetni, köröket létrehozni, előadássorozatokat beindítani, olyan meghívottakkal, akik el tudják mondani, hogy mi a polgári öntudat, mi a polgári felelősség, az egyes embereknek az önbecsülése. Ha ilyen dolgokat mondunk ki, észre se fogják venni, és egyre közelebb hozzák az embereket saját civil szerve-zetükhöz. Ez által adózó, adományozó polgárokat tudnak kinevelni saját maguk számára. Ez hosszú, nehéz munka. Az nem hoz eredményt, ha ülünk az üres teremben és gondolkodunk, hogy miből lesz pénz. Abba az üres terembe be lehet hívni polgárokat, és el lehet velük beszélgetni.

Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor az egyik könyvtár-látogató néni bejött egy régi cukorkásdobozzal, amit ki tudja, a nyugatra vagy Magyarországra elfutamodott gyerekétől mikor kapta, mikor ürült ki, és hozott tésztát. Sütött a mi könyvtárosainknak. És egy másik hozott egy virágpalántát a könyvtárunknak. A harmadik mit tudom milyen adományt. Vagy megkérdezte, hogy mivel segítheti a könyvtárat. Bejött az első mesterember is, és azt mondta, hogy nem lehetne-e kijavítania a falat, mert észrevette a foltokat. Vagy azt, hogy nyikorog az ajtó. Így neve-lődnek a polgárok. Ilyen banális dolgokkal, higgyék el.

És azzal is, hogy azt mondja az önök egyesülete, uraim, most meg szeretnénk szervezni egy ilyen-olyan programot, gondolom, partne-rek lennétek abban, hogy együtt csináljuk. Így a beavatottság, a közös birtoklás tudata alakul ki az emberekben. És akkor nem önök lesznek a díszpintyek a saját közösségükben, mert önöknek van egy alapítványa, és önök másabbak a többi polgárnál. Hanem maguk mellé fölemelik a polgárokat, és meggyőzik őket, hogy az a rendszer, amit önök találtak ki, az mindenkié, aki melléáll.

A pénzkérdés

129

Tehát a közös birtoklás tudata lesz az, ami az emberekben kiala-kítja a bizalmat a civil szervezetek, intézmények iránt. És akkor nem azon fognak gondolkozni, hogy Jancsinak, Pistinek vagy Ferikének azért adjak én most 20 ezer lejt, hogy megint eligya a kocsmában, vagy elvigye a szeretőjét nyaralni! Hogy egy francot! Miért nem megy dolgozni? Ül egy alapítványban, tőlünk meg lefeji a pénzt. Csak ott ül, és a fizetését raj-tam akarja bevasalni. Hát nem adunk neki! Ha kívülről látja, és nem tudja, mi történik benne, akkor mindig ez van. De hogyha már partner benne, ő is kap bizonyos részfeladatokat, akkor másként látja. Ha le tudjuk osztani minél szélesebb körben a feladatokat, akkor ezzel gyakor-latilag elindítjuk közösségünkben azt a folyamatot is, amely az adakozó-készséget fejleszti.


Egy pályázat sikeréhez nagyon fontos, hogy alaposan meg kell tanulni, miként kell jó pályázatot készíteni. Ebben sokan tudunk segíte-ni. Másodszor, akkor adjon be valaki pályázatot, ha eredményeket tud felmutatni. Ha e nélkül próbál pályázni, kevés esélye van. A harmadik dolog, hogy próbáljunk hagyományt kialakítani. Például, mi most szer-vezzük a kilencedik honismereti táborunkat, most szervezzük az ötödik honismereti konferenciánkat, most fog a könyvsorozatunkból megjelenni a 14. és a 15. kötet, már szerkesztjük a 16. kötetet is. Ilyen hagyomá-nyokat kell kialakítani, s ezek közismertek lesznek. A kuratóriumban is tudják, hogy igen, ez évről-évre megy, ennek van eredménye, s akkor elfogadják a pályázatot és megszavazzák a támogatást.

A könyvkiadást úgy indítottuk el, hogy három évvel ezelőtt, új-ságíró kollégámmal együtt megírtuk Nagyvárad történetét, műemlékeit. Ezt megelőzően igaz, megjelent egy kötet románul, de az nem tetszett. Akkor azt mondtuk, megírjuk mi magyarul. Igen, de honnan a pénz? Három héten át, a tavaszi szünidőt arra használtam fel, hogy jártam egyik helyről a másikra, megkerestem a vállalkozókat. Elmagyaráztam, hogy te, mint mecénás pénzt adsz egy olyan kiadványra, amely megis-merteti a városod, a saját faludat. És ha te hozzájárulsz ehhez, ott lesz benne a neved, a reklámod, azt is megismerik, hogy te mivel foglalkoztál. Ezt megszerveztük más faluban is.

A református nyomdában hozzuk ki a könyveket. Én szerkesz-tem, egyik barátom a korrektúrát végzi. Beülök oda a számítógép elé, én nem értek hozzá, de a nyomdánál odajön, aki tördeli, s én mondom, na, ez idejön, az oda, ezt így és úgy és amúgy szeretném. Ezekért külön nem

A pénzkérdés

130

kell fizetni, mondjam úgy, hazafias munka. Ami bejött először, kb. 10 millió lej, nem osztottuk szét, hanem visszaforgattuk a következő köte-tekbe. Például a második kötetünk, ezer példány 5 millió lejbe került. A következő 4 millió lej volt. Darabonként eladtuk 10 ezer lejért. Nem tud-tunk többet eladni, mint 7-800-at, de az már 8 millió lej. Befektettünk 4 millió lejt, visszajött 8 millió lej. És ezt állandóan forgatjuk vissza, és ügyelünk a pénzre, tesszük élére és így próbáljuk a könyveinket kiadni.

Kihoztuk például az egyik községnek, Sarmaságnak a monográfi-áját. Megbeszéltük, hogy a helyiek - az önkormányzat, de főleg a helybeli pap, mivel a református egyháznak volt a legtöbb dolga benne - támogas-sák. Az egyház kifizette, mi kihoztuk, és az ezer példányból visszatartot-tunk 200 darabot, 800-at pedig odaadtunk az egyházközségnek. Befek-tettek 4 millió lejt, bejött nekik 8 millió lej, a duplája. Megérte. Így kell megpróbálni. Megkeresni a településeken az egyházat, az önkormányza-tot, a vállalkozókat. Azt az egy-két helybeli embert, akik maguk írják meg. Ne mi menjünk oda, és mi írjuk meg nekik. És ott a faluban lehet kapni a könyvet, s amikor vendég jön Magyarországról, vagy máshonnan, lehet mondani: nézzed, itt a könyv erről a faluról. Büszkék rá, van mit mutogatni, ajándékba adni.

Az sem mellékes, hogy amikor a pályázat mellé Budapesten le tudtam tenni ezekből a különféle könyvekből 20 darabot, láthatta a ku-ratórium az eredményt, és további munkánk támogatására 500 ezer forintot kaptunk. Ez már komoly pénz, manapság 36-40 millió lej. Leg-újabb kötetünk bele is került ennyibe, ennek darabját 40 ezer lejért ad-juk, gyakorlatilag az önköltségi árra 4000 lejt tettünk, ami nem sok. Úgy számítjuk, hogy olyan 30 millió lej visszajön, s ebből ki tudunk nyomtat-ni 2-3 könyvet a kisebbekből.

A másik, a táborszervezés. Mi nemcsak a diákokat, egyetemistá-kat, hanem általában a fiatalokat vonjuk be. Ezt megkönnyíti az, hogy az Erdélyi Kárpát Egyesület váradi osztálynak én vagyok az elnöke, ez sok fiatalt tömörít. Kimegyünk a táborokba, délelőtt állagmegőrző munkákat végzünk, délután honismereti előadások vannak. Ezért szintén lehet pályázni és adnak rá pénzt. De ez nem fedezi teljesen a költségeket. Ezért a táborozás előtt kimegyünk, többször is, a kiválasztott településre, be-szélünk az önkormányzattal, de elsősorban a pappal. Összehívják a presbitériumot, a helybeli RMDSZ vezetőket, és megbeszéljük, hogy a falu lakói, esetenként a környező két-három faluból is, adományozzanak a tábornak krumplit, zöldséget, hagymát, szóval élelmiszert. Mi magunk készítjük el a meleg ételt, beszereztük hozzá a teljes felszerelést. Így ne-künk a pénz csak az útiköltségre kell, kirándulásra, meg a kenyeret kell megvenni, a többit a falu és a környékbeli falvak adják össze.

Ugyanígy szervezzük meg a honismereti konferenciákat is.

A pénzkérdés

131


A posztkommunista országokban minden civil szervezet átmegy azokon a stációkon, amin a Magyar Kollégium is átment. A Magyar Kol-légium 1991-ben alakult meg, tehát akkor, amikor MDF-kormány volt hatalmon. Azt gondoltam magamban, hogy ez olyan ügy, amit kutya kötelessége ennek a nép-nemzeti kormánynak támogatni. Nem mesélem el az összes kudarcot. Antall Józsefnél éppen nem jártam, de - komolyan mondom - Csoóri Sándortól kezdve dr. Horváth Balázsig bezárólag min-denkinek az előszobájában voltam. Az eredmény: nulla.

A lényeg a következő: senki ne számítson arra, hogy a pénzek fö-lött rendelkezők ugyanazt érzik, amit ő. Téves az alábbi gondolatmenet: „én borzasztó fontos dolgot csinálok, ez deklaráltan fontos ebben az or-szágban, vagy deklaráltan fontos a nemzetnek stb., és ha engem nem támogatnak, akkor ez el fog pusztulni, és akkor megnézhetik magukat.” Hát, az illetők szépen megnézik magukat, és nem történik semmi!

Arra senki ne építsen, hogy azért, mert én nagyon sokat és jól dolgozom és sok mindent jól csinálok, ezért majd engem támogatni fog-nak. Valóban nagyon fontos, hogy jól csinálja, nagyon fontos, hogy büsz-ke legyen rá. De ezen kívül a pénzt is ki kell hajtani. Semmit sem ér a zsarolás, hogy „legfeljebb megszűnök, és az majd nekik lesz rossz.” Nem, az, nekem lesz rossz, ha én meg fogok szűnni. Ez az egyik dolog.

A másik, hogy működésre nem adnak pénzt, csak konkrét tevé-kenységre. Ez ellentmondásos dolog és szerintem igazságtalan. Azt szok-tam mondani, hogy egy civil szervezet olyan, mint egy hűtőszekrény, amit állandóan bekapcsolva kell tartani, bár csak néha rakok bele húst, és csak néha veszek ki belőle sajtot. De állandóan működtetnem kell, és ez a működtetés pénzbe kerül. És nemcsak a sajt hűtését kell megfizetnem, hanem azt is, hogy a hűtőszekrény be van kapcsolva. Igenis, egy szerve-zetnek működtetési költségei vannak, és ha ezt ő tartósan nem tudja fedezni, akkor a szervezet meg fog szűnni. Hogy erre lehet-e pénzt sze-rezni vagy nem, az lényegbevágóan fontos kérdés.

Ezzel azonban mindenképpen számot kell vetni, hogy ilyenfajta működtetési költségek vannak, és ha erre nem lehet tartós bázist terem-teni, akkor számolni kell a szervezet megszűnésével. Lehet, hogy ez ne-künk nem kerül túlságosan sokba, de mindenképpen van ilyen költség. Kétségkívül igaz az, hogy elsősorban programokra adnak. Viszont az is igaz, hogy ezekbe a programokba néha bele lehet lopni olyat, hogy szer-vezési költség, és ez tulajdonképpen a mi működési költségünk. De én most nem akarok pályázási technikákról beszélni, mert az más terület.

��

Információszerzés, kapcsolatépítés

132

Romhányi András Erdélyi barátaink közül nagyon sokan a holnapi helyhatósági választások miatt ma este a Sebő Kocsmából, vacsora után egyenesen Kolozsvár irá-nyába indulnak el. Holnapra emiatt lényegesen meg fog csappanni az itteni létszám, ami nem olyan nagy baj, mert nagyon jókat lehet beszélget-ni továbbra is, de így a nyilatkozatot még ennek a napnak a végén el kell fogadnunk. Ezért arra kérem azokat, akik vállalkoztak a megszerkeszté-sére, hogy fogjanak neki a munkának. A többiekkel pedig ugorjunk neki az utolsó témának. Javasolom, hogy próbáljuk egyszerre tárgyalni az információszerzés, kapcsolatteremtés, kapcsolatépítés témákat, és lehető-leg ne ismételjük, ami az eddigi hozzászólásokban a tegnapi és a mai nap folyamán ezekről elhangzott.

Információszerzés Kapcsolatépítés

Pál Tibor a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület alelnöke, Temerin (Délvidék)

A Fórumra kiadott füzet nagyon jó útmutató. Javasolnám az ilyen kiadványokat időszakossá tételét, többször jelenjenek meg bővíté-sekkel. Adatbázis kellene, információs központ létrehozása, akár a Ma-gyar Művelődési Intézet keretén belül. Tegnap nagyon sokszor elhangzott ilyen kérelem a kormányhivatal felé. Tehát a civil szervezeteknek önma-guknak is meg kell találniuk a helyüket. Életképesnek kell lenni, egy-mást keresni. Jó a segítség, de önmagunkat is ez irányban kell fejleszte-ni. Tartós adatbázisközpont kellene, ahol elérhetők volnának számunkra a címek, adatok, akár postai küldemények révén, hogy a kapcsolatokat fel tudjuk venni.


133

Romhányi András Rögtön jó hírt tudok mondani. Idén kezdett el foglalkozni a Magyar Mű-velődési Intézet két adatbázis létrehozásával, melyeket Halász Péterrel közösen építünk. Az egyik a kisebbségi magyar kulturális szervezetek adatait gyűjti össze. A mostani tanácskozásra kiadott füzet előhangja ennek a munkának. Ez igazi adatbázis lesz, ami azt jelenti, hogy sokféle-képpen lehet majd benne keresni. Egy példa erre. Van, mondjuk, egy egyesület. Ki is annak az elnöke? Megnézem, odakattintok, XY. Ezt az embert hol lehet még megtalálni? Ja, ő egy másik szervezetnél egy köny-vet szerkesztett. Egyébként pedig még ennek a másik szervezetnek a titkára is. Egy másik példa: mely kárpát-medencei szervezetek foglalkoz-nak gyermek-néptánccal? Ez is csak néhány kattintás lesz.

A másik adatbázis azoknak a szervezeteknek az adatait gyűjti össze, amelyek magyarországi bejegyzésűek, de határon túlra vagy hatá-ron túlra is végeznek kulturális munkát.

Ezen adatbázisok létrehozása nagy munka, nem beszélve az adattár karbantartásáról. Fogtok majd kapni tőlünk egy kérdőívet, ame-lyik ennek az adatbázisnak a feltöltéséhez kér adatokat. Kérjük azt is, hogy lehetőség szerint ne csak saját magatoknak töltsétek ki, hanem adjátok oda más szervezeteknek is. A Határon Túli Magyarok Hivatalát a Magyar Művelődési Intézet összes munkájából leginkább ez a két adatbá-zis érdekli. Ugyanakkor, például a Miniszterelnöki Hivatalnak is van egy Civil Kapcsolatok Főosztálya. Természetesen őket is meghívtuk ide.

Egri István az Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért ügyvezető igazgatója, Kolozsvár (Erdély)

Kérdésem, hogy ami itt elhangzott, felkerült-e hangszalagra? Ha igen, akkor papírra lesz-e vetve, vagy egyáltalán számítógépbe lesz-e pötyögve? Azt hiszem, mindannyiunknak, legalábbis nekem szükségem volna erre. De akár másnak is, hisz ezzel lehetne a rendezvényt még nyil-vánosabbá tenni, a kiadványt eljuttatni azokhoz a civil szervezetekhez is, akik nem lehettek jelen. Ily módon ezeket az adatokat, ezeket az infor-mációkat, amelyeknek most mi birtokában vagyunk, biztosítani lehetne több száz szervezet számára.

A kapcsolattartásnak, most már nem teremtésnek, mert a kap-csolat talán megvan, nagyon jó eszköze volna egy e-mailes címlista. Igaz, nincs mindenkinek, de már nagyon soknak van kilépési lehetősége az Internetre. Abból, ami már eddig összegyűlt a Fórumra kiadott füzetben meg lehetne alapozni a kárpát-medencei közművelődési civil szervezetek e-mailes levelezőlistáját, amelyhez akárki csatlakozhat. Ha oda elküld az


134

ember egy levelet, azt több száz kárpát-medencei civil szervezet megkap-ja, s tudni fogunk egymásról, egymás rendezvényeiről. A kapcsolattar-tásnak ez nagyon hatékony lehetősége.

Ezt a listát akár a Magyar Kollégium, akár a Magyar Művelődési Intézet, vagy bárki elkészítheti. Ha nem, akkor én ezt vállalom. A Civil Fórum nevű civil társadalmi havilapunk is lehetőség arra, hogy informá-ciókat közöljünk egymással. Főleg Erdélyben szórjuk, de nemcsak ott. Mostantól önök is meg fogják kapni. Felajánlom, hogy használják biza-lommal, ez is lehet információs csatorna, lehetőség a kapcsolattartásra.

Javasolnám, hogy a jövő évi rendezvény célirányosabb legyen. A jelentkezési űrlapban lehetett volna olyan pont, hogy itt miről beszéljünk. Ha például a száz közül tízen mondják azt, hogy pénzről akarunk beszél-ni, akkor azzal foglalkozni kell. Ha húszan mondják, hogy identitástudat-ról, akkor azzal kell foglalkoznunk. És akkor ki lehetett volna választani három vagy négy témát, ami legtöbbünket leginkább érdekel, és előre készülhettünk volna. Lehet, hogy így az időnk sokkal hasznosabban telt volna el és több eredménnyel, több ötlet tudott volna elsülni.

Romhányi András Válaszom arra a felvetésedre, hogy lesz-e a fórum anyagából mindenki számára hozzáférhető kiadvány, röviden: igen. Mint mondtam, adatbázis is lesz. Az e-mailes levelezőlistával kapcsolatban megjegyezném, hogy valóban, az e-mail Szlovákiában, Romániában és Vajdaságban meglehe-tősen jól működik, viszont Kárpátalján és Horvátországban gyakorlatilag nem működik, teljesen megbízhatatlan a kapcsolat.

Azoktól, akik most itt vannak, mindenkitől megkértük az e-mail elérhetőségüket is. Újabb listát most nem akarunk, hiszen a nagy-lista feltöltésén fáradozunk. Ez azt jelenti, hogy amennyiben te felválla-lod, hogy ezen elkezdesz dolgozni, akkor ezt örömmel veszem, akár együtt is dolgozhatunk, de mi elsősorban azzal fogunk foglalkozni, hogy az egész adatbázis a rendelkezésünkre álljon.

Egri István - A feltöltésében szívesen közreműködöm, mert az erdélyi civil szerveze-tekről egész szép adatbázisom van, azt pontosítom.

Romhányi András - Nagyon köszönjük, ebben abszolút együtt tudunk működni.


135

Fodor István a Felsőhegyi Olvasókör elnöke (Délvidék)

Az elmúlt időszakban három szinten volt módomban részese len-ni, szervezni az eseményeket. Lent a Délvidéken, a Tisza partján, egy 1600 lélekszámú színmagyar falusi közösségben a Monográfia Társulat elnökeként az utóbbi 17 évben hozzájárultam ahhoz, hogy legalább 40 kiadványunk napvilágot lásson. Dicsérjem magam, mert a levéltárosakat nem dicséri senki, elnézést kérek érte. Az egész bácskai Tisza mente a levéltárhoz tartozik, melynek igazgatója vagyok. Meglehetősen nehéz a három szintről összeegyeztetni ezt a dolgot. De nagyon szerencsés helyzet is, mivel három ember munkáját követeli meg.

Hiányoltam, hogy a nemzettudat kapcsán nagyon keveset foglal-koztunk itt ennek technikájával, megvalósítási módozataival. Nagyon szép dolgokat hallottunk, akadémiai beszédeket. Befejeztem én is két egyetemet, néhány nyelvvizsgát leraktam, de bevallom, soha nem foglal-koztam külön azzal, hogy nemzettudat, nemzetérzés. Tettem a dolgom!

Én sem vagyok mai gyerek, de úgy nézem, hogy több székben vannak itt nálamnál idősebbek. Én is nagyon idegenkedtem a modern technikáktól, de jó volna megfontolni, hogy valóban milyen lehetőségeket nyújt az Internet, a számítógépek, egyebek bevonása munkánkba. Egy példát mondok. A gyereknek kellett otthon egy verselemzés. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az Interneten keresztül be tudtam menni a Széchényi Könyvtárba és hozzájutni a verselemzéshez, holott a határainkat lezárta a hatalom, lezárta Európa is. Tehát nem kell idegen-kedni a technikától. Elvesztődik, aki nem használja. Az információt meg kell szerezni, az információt nem hozza helybe senki.

Nagy István a Vajdasági Magyar Folklór Központ szakmai tanácsadója, Szabadka (Délvidék)

Már magyaráztam tegnap a televíziósoknak, ma néhány kollégá-nak, hogy nagyon fontos dolog volna, ha valaki felvállalná technikailag a civil szervezetek számítógépes adattárának kezelését, a rendszergazda szerepét. Ezt nemcsak elkészítse, hanem folyamatosan napirenden is tartsa. Írtam már több e-mailt, és egyik se pattant vissza, mindenik vála-szolt. Működik már ez valamilyen szinten.

Itt többen mondották, a kis szervezetek égető problémáiként, hogy azokhoz nem jut el az információ, és nem jut el a pénz. Ezeknél tényleg fennáll a veszély, hogy nincsen lehetőségük az e-mail használatá-ra. De, tetszik ez, nem tetszik, holnapután kezdődik a XXI. század, és a XXI. században az információ fog érni valamit. Aki ehhez nem tud hozzá-


136

jutni, aki nem tud magának információt szerezni, ahogyan a kolléga is mondta, az el fog veszni, meg fog szűnni. Akár tetszik ez nekünk, akár nem tetszik.

Ezért nagyon fontosnak tartom azt, hogy szervezzük meg a ma-gunk számítógépes információs hálózatát. Ez nem jelenti azt, hogy az írott, nyomtatott kiadványokról mondjunk le. De aki csinálta, az tudja, mennyibe kerül előállítani, szétküldeni, mit jelent időben és pénzben. Ez nagyon lassú, és nagyon sok pénzbe kerül. Az e-mail, egyelőre nem ér el mindenhová, de kétségtelenül ez a jövő. Nagyon rövid időn belül, nagyon sok címet el lehet érni. Tehát, ahol telefon van, ott találjunk számítógépet is. Magyarországról is lehet kapni kiselejtezett gépeket. Potom pénzekért beletesz egy modemet, és máris kapja az e-maileket.

Amit Egri István mondott, a levelezőlista, ez fantasztikus dolog. Én nagyon remélem, hogy beindul. De ez csak akkor fog működni, ha mindenki, aki információt vár, az ad is információt. Nagyon fontos egy ilyen listánál, hogy ne válogassunk az információkban, ne szelektáljunk. Ne mi döntsük el, hogy mi a jó információ, mi hasznos és mi nem. Az égvilágon mindent el kell küldeni egy ilyen listára. Ha nem érdekel, az annyiból áll, hogy fogom a számítógépből, és átdobom fél másodperc alatt a szemetesbe. És várom a következőt. Higgyék el, ez így működik.

Ha informálni fogunk magunkról, akkor működni fog az infor-mációcsere, tudni fogunk egymásról, a rendezvényekről, és időben. Ha nem adunk magunkról információt, akkor ne csodálkozzanak akár a kicsi, akár a nagy szervezetek, hogy róluk senki nem vesz tudomást.

Romhányi András Egy dolgot hadd tegyek hozzá: az Internetes információáramoltatás nem-csak az akaraton múlik. Nem jó szándék kérdése az, hogy Kárpátalján van-e Internet-szolgáltató vagy nincs. Mert ha nincs, akkor mit sem tudsz kezdeni a jó szándékkal. A másik gond, hogy van, akinek egysze-rűen nincs számítógépe, vagy ha van is, történetesen nem tudja kifizetni a pénzt a hálózaton való tartózkodásért. Gondoljunk a kis szervezetekre!

Pillich László a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány elnöke, Kolozsvár (Erdély)

Egy picit túlbeszéltük ezt a témát, de olyan dolgokról beszélünk, pont az információ hiányából, amelyek részben megoldódtak, vagy egé-szen más formában mutatkozik a megoldás. A tíz év alatt valahogy úgy nézünk ki, mint a maratoni futóversenyen a rajt után és start előtt a részvevők. Mindenki egy szintről vagy egy vonalról indult, de utána diffe-renciálódott a helyzetünk, pozíciónk, nagyságunk, méretünk, sikerünk,


137

sikertelenségünk. A civil szférában is vannak jobb, nagyobb, kisebb, közepes szervezetek.

Igazából, ha információról van szó, nagyon helyes a kolléga meg-állapítása, hogy aki információhoz szeretne jutni, az próbáljon abból kiindulni, hogy ő minél több információt bocsásson ki mások felé. Mert ez a szféra is úgy indult el, hogy mindenki közülünk, aki itt ül, vagy nem ül itt, annál inkább, az egyetlen lehetséges és legnagyobb és legügyesebb és legokosabb szervezetet akarta részben létrehozni. És ezt olyan formá-ban, hogy mindenféle információt beharácsol, mindenki helyett ő próbál információt lenyúlni, mások információit, de másoknak nem fog semmit adni belőle, mert az konkurens számára, akkor nem lesz a nagy, igazi, magyar szervezet, hanem akkor többen lesznek. Ez nem vezet jóra, mert aki így elszigetelődik, az nem kap mástól segítséget. Csak az várhat más-tól segítséget, aki megosztja másokkal saját munkája eredményét.

Pénzdumává fajult most is ez a dolog. Minden e körül forog, viny-nyogunk, hogy nincs pénzünk. Én most a másik oldalról szeretnék szól-ni. A pénz felhasználása is lényeges. Ha énnekem van 7 millió vagy 1 millió vagy 500 ezer forintom, lejem, akármim, és elgondolkodom a prog-ram, projekt megszervezésén, akkor azon is gondolkodom, - s az egyik prioritás ez, - hány magyar civil szervezetet tudok bevonni ennek a prog-ramnak a működtetésébe, lebonyolításba. Nem megyek el az ötcsillagos szállodába, ami nincs, vagy az egycsillagos, ramaty, szolgáltatóhoz, vagy különféle kocsmába megfizettetni az étkeztetést, hanem egy civil szerve-zetnek ezt a szolgáltatását fogom igénybe venni. Ez által én többlépcső-sen tudom biztosítani a pénz elhasználását. Abból a forrásból, amiből az én projektem táplálkozik, kisebb mértékben még sok más szervezet fog a saját önfenntartásában, működésében, saját önhitelesítésében pénzhez jutni. Ez is egyik oldala a mások felé való nyitottságnak.

Ami az információt illeti, azért nyújtózkodtam itt nagyon, mert tudni kell, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma immár ne-gyedik esztendeje támogat kiemelten egy olyan projektet, amelynek lé-nyege közművelődési és könyvtári központok, információs központok kialakítása a Kárpát-medencében. Erdélyben és Felvidéken két-két ilyen központtal, Kárpátalján, Horvátországban, Szlovéniában és a Vajdaság-ban egy-egy központtal működik. Elindult egy közművelődési és könyvtá-ri információs rendszer kialakulása. Ez a rendszer egy héttel ezelőtt írta alá az együttműködési megállapodást, tehát már létrehozták saját struk-túrájukat, honlapos, adatbázisos rendszerüket. Ezzel most már az infor-máció kárpát-medencei áramoltatásában is vállaltak szerepet. Ez másik partnerség lehet, nem konkurenciáról van szó. Ebben az adatbázisban - Erdélyben például a Heltai Alapítvány és azt hiszem, a Mikó Társaság működtet ilyen információs rendszert - nagyon sok, több száz intézmény-re való információ van.


138

Amit a maratoni versennyel kapcsolatban akartam mondani, az-zal zárnám, tudomásul kell venni a tényeket, és nem irigykedve nézni azokra a szervezetekre, melyek másoknál előbbre vannak. Itt egy szerve-zeti szövetség jelent meg. Három vagy négy szervezet kitalálta, elhatároz-ta, hogy szövetkeznek. És akkor ők egy civil szervezeti szövetség. A másik információs központi funkcióra pályázott pénzt, és fejleszti azt a funkciót, kutyakötelessége azt a funkcióját működtetni. Tehát, ami információhoz én hozzájutok, akkor azt nem zsebre vágom, vagy beteszem a polcra, mert nekem nem úgy jó. Hanem függetlenül attól, hogy nekem jó vagy nem jó, további száz vagy kétszáz szervezet felé közvetítem azt.

Nagyobb szervezet vagyok, ezért kerültem képbe ilyen funkció ellátására. Felkérésre pályázhattam egy ilyen projekt kivitelezéséért. Ak-kor erre van pénzem: van a borítékolásra, van az e-mail közvetítésre, van a telefonra, bármilyen gyaloginformációra. Címinformáció átadásra is. Nekem, információs központnak nem az kell, hogy legyen a gondom, hogy sok szegény szervezetnek nincs e-mailje. Annak van címe, az első világháború előtt is címre leveleztek, így is elment a levél, most is elmegy. Telefonálni lehet, beszélgetni.

Férfihang a teremből - Álljunk meg emberek! Ez nem működik! Az emberek éhesek az infor-mációra, nincsenek információk!

Másik férfihang a teremből - Erdélyben ott van az EMKE, aminek funkciója ez az egész dolog. Ne haragudjanak, az EMKE képviselője hol van?

Romhányi András - Meghívtuk az EMKÉ-t.

Pillich László - Az információáramoltatásban kiemelt funkciót kell felvállalniuk olyan civil szervezeteknek, amelyek már elértek egy bizonyos szintet. Gyakorla-tilag ezt így kellene felfogni. Persze vannak, aki nem akar ennek a funk-ciónak eleget tenni, mert az információ birtoklása számára hitelesítő funkció, a szervezet központ jellegét, fontosságát hitelesíti. De én minél több szervezettel vagyok kapcsolatban, én annál jobb vagyok. Ez az úgy-mond, civil axióma.


139

Seprődi József (Dicsőszentmárton) – Az elgondolás a régiós együttműködésre vonatkozóan jó. Persze, meg kell szervezni a régiókat. Úgy képzelem el, hogy a kisrégióban, például a Küküllő mentén, Korondtól Dicsőszentmártonig öt közművelődési egye-sület kialakítja az információs központját, van egy fax, tudunk faxolni. És tudjuk, hogy van egy kiállításra alkalmas helyiség, például Korondon. S akkor megkérem, - mondjuk - Ambrus kollégát, hozzunk ott össze egy vándorkiállítást, vagy író-olvasó találkozót. Eljön hozzám Magyarország-ról valaki, akkor tud rólam a makfalvi, a kibédi. Né, ez van, fogadod? Kevesebb pénzbe fog kerülni, ha együtt szervezzük. És akkor ott, három-négy napon át író-olvasó találkozó vagy vándorkiállítás működik. Akinek már van telefonja, van faxkészüléke, ne adj Isten! van Internet-lehetősége, az bekapcsolja a többieket, a kicsiket. Ez már egy informáci-ós központ! Valahogy így kellene felépíteni az egészet.

És sajnos, itt kell ezeket összehozni, pedig otthon kellene ezt megbeszélni minden tájegységnek, és ebből kellene kinőnie egy hálózat-nak. Ezt az EMKE nem tudta megszervezni.

Pillich László – Lehet, hogy az előbb nem voltam elég érthető. Csak egy nagyon rövid kiegészítés. Ugyanazt mondod, amit én. Örülök neki, mert a központi funkció hangsúlyozásán ezt értettem. Hogy például a Heltai Alapítvány ilyen típusú információs központ. Van saját honlapja, amelyen rajta van 30 magyar kis szervezet, amelynek nincs saját honlapja. A világ eléri őt, de azt az információt, amivel megcélozza, hozzám juttatja el, mert nem tudja hozzá e-mailen elküldeni. Én viszont gyalog, levélben, telefonon elküldöm neki. Képviselem a kisebbeket, ez a központ funkció. Ezt akar-tam mondani, ugyanazt értjük.

Balogh Zoltán (EMKE - Dés) – A kisebb civil szervezeteknek, amilyenek mi vagyunk, még faxunk sincs, de levelet állandóan kapunk. Elsősorban a nagyobb szervezet, a Heltai Alapítvány juttat minket információkhoz. Bejárunk hozzájuk a titkárságra is, és megkérdezzük Pillich Lacit, megjött-e ez meg amaz. Elmegyünk az EMKÉ-hez, ott is érdeklődünk. Tehát a kicsi civil szerve-zet, ha csak otthon ül, és nem próbál tájékozódni, menni jobbra-balra, nem jut információhoz. Mert például a bekapcsolódás az e-mail rend-szerbe nemcsak rajtunk múlik. Nálunk például még a régi fajta telefon-központ van. Az ember rákapcsolja magát, és csak bosszankodik, mérge-lődik, ne mondjam, hogy még mit mond. Hát addig nem lehet elterjeszte-ni az E-mailt, amíg nem lesznek Erdélyben mindenfelé digitális közpon-


140

tok. Most a telefonálással is az van, hogy inkább felülök a vonatra, és elmegyek Pillich Lacihoz beszélgetni.

Pillich László – Én nem akarom túlbeszélni a dolgot. Csak azért mondtam el mindeze-ket, mert tapasztalatból tudom. Értsük ezt meg, legalább szemléletileg, mi, akik a civil szférában vagyunk. Ez a központhistória, ez már nem úgy működik, hogy én kiállok, és azt mondom: Emberek, én leszek a köz-pont, és kész! - ahogy Hofi mondaná. Hanem ez kialakul, ez folyamat. Egymást keresik a szervezetek, és kialakulnak a gócpontok, mint a kö-zépkorban a vásáros helyek, mert ott lett központ. És nem azért, mert valaki, mert a Jóisten vagy a király azt mondta, hogy ott lesz, hanem egyszerűen kialakult.

Ne higgyék, hogy a Heltai Alapítvány központ akart lenni. Ez így alakult. Annyi gondunk van, már 110 ezer dolláros éves költségvetésünk van, amelynek 80%-át ki kell találni, hogy miből lesz. Nem mi akartunk központ lenni. Nem hívtuk a kibédieket, az óradnaiakat, senkit nem hív-tunk, megtaláltak. Miután 5-6 helyen nem találtak megnyugtató infor-mációkat a problémáikra, lehet, hogy információik alapján azt gondolták rólunk, hogy keressük meg ezt is, talán épp ez az a szervezet, amelyet keresünk. Nálunk találtak eligazítást, segítséget, és akkor partnerek lettek. Attól válik egy szervezet központtá, hogy több szervezet partnere. Központként azonban kötelessége van azokkal szemben, akiknek taná-csot adott. Ez valahogy így néz ki, ez abszolút informális szerveződés. Egymás segítségére kell berendezkednünk.

Nagy István (VMFK - Szabadka) – Az információhiányra mondanék egy példát. Amikor elmentem Nagyvá-radra, akkor kiderült, hogy sok olyan kiadványuk van, amit különösen szívesen megvásárolnánk. Az is gond, hogy nem jut el hozzánk az infor-máció arról, ami nyomtatásban megjelenik.

Pillich László – De mi honnan tudjuk, hogy téged pont ez érdekel?

Nagy István – Éppen erről van szó, hogy ezeket a dolgokat közkinccsé kell tenni. Ké-rek mindenkit, akinek van egy kicsi kis bizalma bennünk, az jelezze, mert bizományba bármiféle kiadványt átvállalok, hogy a Vajdaságban terjesszük.


141

Pillich László – Mindenki számára előfizethető két ilyen kiadvány. Ha megrendeli, ak-kor ezt az igényt be lehet nyújtani a Heltai címén. Megrendeljük a lapot, cserealapon, bármi módon.

Nagy István – Jó, ha ez működik. De mondjuk a Dukrét Géza bácsi kiadványai benne lesznek-e abban? Feltételezem, hogy más helyeken is vannak hasonlók.

Pillich László – A Heltai címlistán már két hónap múlva biztos rajta lesz az összes idei erdélyi, felvidéki, vajdasági kiadvány.

Nagy István – Ha két hónap múlva nem lesz meg, akkor, amikor a legközelebb talál-kozunk, ugyanerről panaszkodhatunk.

Fodor István (Felsőhegy) – A vajdasági magyar könyvtárosok honlapjáról is lehet tájékozódni könyvügyekben.

Nagy István – Per pillanatig legalább ötször megnéztem, és ami engem érdekel - nép-művészettel foglalkozom, s az ilyen kiadványok terjesztését vállalnám - nincsenek rajta.

B. Kis Béla (Budapest) – Ajánlatot szeretnék tenni. Budapesten a Molnár utca 5. szám alatt van a székházunk, kiadványokat rendszeresen árusítunk. Bármilyen határon túli kiadványt átveszünk bizományba, sőt, arra is van lehetőség, hogy érték szerint cserét bonyolítsunk le. Például erdélyi kiadványra a nálunk lévő kárpátaljait vagy délvidékit ki lehet cserélni.

Könyvbemutatókat szervezünk, szerkesztőségeknek bemutatkozó eseteket, író-olvasótalálkozókat, ezekre is nyitottak vagyunk bármilyen irányból. Itt felmerültek rendezvények szervezésének a lehetőségei. Eb-ben is nagyon szívesen közreműködünk, megbeszélhetünk nálunk lezajló rendezvényeket. Az általunk tudott kész rendezvényeket közvetítjük Er-délybe, Kárpátaljára, Délvidékre, sőt keresztbe is tudjuk közvetíteni. Turisztikai dolgokkal is foglalkozunk. Ha vannak például szállásajánlata-ik, turisztikai útvonalak, akkor ezeket nagyon szívesen továbbítjuk.


142

Van egy könyvtárunk, amely - mondhatnám - egyedülálló Ma-gyarországon: kimondottan a határon túli magyar kiadványokat gyűjti. Ezért is fordulok az olyan szerkesztőségekhez, amelyeknek még nincs kapcsolata velünk, hogy próbáljunk valamilyen együttműködést kialakí-tani, legyenek megtalálhatók az ő kiadványaik is a könyvtárunkban.

Itt az 1% is szóba jött. Mi alkalmasak vagyunk a felajánlásra, ta-valy 400 ezer forintot kaptunk az 1%-ból. Ez, persze, a tevékenységünk-höz képest, ami az évi költségvetésünket illeti elhanyagolható összeg. De ha valaki megemlíti az egyesületünket olyanoknak, akik még nem tudtak dönteni, annak nagyon örülnénk, és köszönjük előre is.

Nagy István – Pár éve díjmentesen végezzük, több-kevesebb sikerrel a népművészeti jellegű rendezvények, együttesek és a többi menedzselését határon túlra. Például vándorkiállítást szerveztünk a Vajdaságban egy-két határon túli kollégának. Bárkinek segítünk, aki ilyen téren be szeretne mutatkozni nálunk. Ha szívesen fogadnának a Vajdaságból akár személyeket, akár csoportokat, akik népművészettel foglalkoznak, állunk rendelkezésükre. Ajánlanám, hogy ilyen téren minket keressenek, mert a Néptánc Szövet-séggel négy éve működtetjük Újvidéken ugyanazt az országos minősítési rendszert, mint Magyarországon. Tehát, ha tőlünk, rajtunk keresztül kér valaki a Vajdaságból néptánc együttest, akkor biztos, hogy értékes dolgot kap abból a harmincból, amennyi körülbelül működik, és nem olyant, aminek fajsúlya eléggé kétes és kicsi.

Romhányi András Zárjuk le ezt a témát is. Állapodjunk meg abban, hogy igyekszünk egymást tájékoztatni, és egymásról tájékozódni. Ha minden régió-ból eljuttatjátok hozzám, a Magyar Művelődési Intézetbe az infor-mációs, gyűjteményes kiadványokat, a híreket a különféle rendez-vényekről, eseményekről, akkor megígérhetem, hogy a lehető leg-több helyen terjesztem, népszerűsítem ezeket. Tőlem is kérnek al-kalmasint olyan információkat, melyeket csak ilyen forrásból lehet beszerezni. Meg nektek is jó, ha ezek az adatok forognak nálam.

��

Civil intézményekről, teleházakról

143

Harmadik nap Vasárnap délelőttre számottevően megcsappant a résztvevők száma, mert az erdélyiek szombaton éjszaka zömmel hazautaztak a romániai helyha-tósági választások miatt. A Fórumon maradt résztvevők - a Budakalászi Faluház kertjében - civil intézmények létrehozásáról, működtetéséről, illet-ve teleházak telepítésének lehetőségeiről folytattak eszmecserét. Itt nem készült hangfelvétel, csupán a vitát lezáró tájékoztató jellegű összefoglalót rögzítettük, melyet C. Tóth János, a HTMH munkatársa tartott.

C. Tóth János a Határon Túli Magyarok Hivatalának munkatársa, Budapest

A HTMH elnöke, Szabó Tibor a Fórum első napján beszélt a Ma-gyar Állandó Értekezletről, a keretében működtetett hat szakmai bizott-ságról és a státustörvényről. A bizottságok feladata nemcsak a státustör-vény megalkotása. Folyamatban gondolkodunk. A másik nagyon fontos lépés lesz az a feladat, amely a határon túl élő közösségekre vonatkozó fejlesztéseket veszi górcső alá, a támogatási rendszert és egyebeket.

Elképzelhetőnek tartom, hogy a civil szervezetek is napirendre kerüljenek a MÁÉRT kulturális bizottságánál. Az idén erre nem kerül sor, mert a törvény előkészítése leköti az energiákat, de jövő esztendőben ez elképzelhető. Tudomásom van arról, hogy a minisztérium kulturális kataszter elkészíttetését tervezi a régiókban lévő intézményrendszerekről, intézményhálózatokról. Ennek része a civil szerveződések felmérése is.

Magyarország analógiájára nehéz lenne megalkotni a régiók in-tézményrendszerét. Itt egy széles állami-önkormányzati intézményrend-szer működik, aligha hiszem, hogy a szomszédos államok hasonló rend-szer kialakítását erőteljesen támogatnák. Viszont az államtól kérni lehet azt, hogy megadja, ami jár. Ehhez nélkülözhetetlenek az ottani magyar politikai pártok, szervezetek, parlamenti erők, hogy kiköveteljék, amit lehet. Ez, persze, megint nem a jelen civil társaságnak az asztala. Bár gondolatokat megfogalmazhatunk, a válasz úgyis Pozsonyban, Bukarest-ben, vagy máshol születik meg.

Hol lehet lépni? Az önkormányzatok esetében már jobbak a pozí-ciók, bár az önkormányzatok másként működnek Felvidéken, Kárpátal-ján, Délvidéken, Erdélyben, mint Magyarországon. Önkormányzatoknak mondják, de valójában még messze vannak attól. Ha azonban önkor-mányzati fenntartású intézményhálózatokat lehetne létrehozni, már könnyebben lehetne innen tippeket adni, elsősorban módszertani kérdé-sekben, főleg a Magyar Művelődési Intézet és más magyarországi közpon-ti intézmények által.


144

Más a helyzet a magánintézményekkel, az egyesületek, civil szer-vezetek, egyházak által fönntartott intézményekkel. Törvény nem tiltja a szomszédos országokban sem, hogy magánintézmények jöjjenek létre. Ezt kellene nekünk jobban megnézni, hogy ennek a fejlesztése mi módon történhet. Ezt talán az a bizonyos kulturális bizottság is meg tudná tár-gyalni, és ajánlásokat tudna megfogalmazni a Magyar Állandó Értekez-letnek, az értekezlet pedig a mindenkori kormánynak. Az pedig már bi-zonyos garanciát is jelenthetne a megvalósulásra nézve.

Lényeges kérdés, hogy hosszú távra születik-e kulturális koncep-ció, kulturális stratégia vagy sem, amelynek szolgálatára kell, hogy föl-épüljön egy intézményrendszer. Nyilván, a kormányzat figyelme az elmúlt két évben elsősorban az oktatásra terelődött, és ez képezi a fő szempon-tot. Gondolok az erdélyi magánegyetem fejlesztésére, a felvidéki felsőok-tatás, a beregszászi főiskola kérdésére. Ez rengeteg pénzt és energiát visz el. Emiatt azonban nem szabad zsörtölődnie a civil szférának, hiszen az értelmiségképzéséről van szó, az utánpótlás neveléséről.

A számadatok azt bizonyítják, hogy a kisebbségben élő értelmi-ségiek aránya, kivétel nélkül minden szomszédos országban, alig éri el a többséginek az 50%-át, egyes kulcs-szakágakban pedig szinte egyáltalán nincs reprezentálva. Ez sürgősen pótolandó. Egyrészt magyarországi képzéssel, ahogy elnök úr mondta, másrészt ott kell megteremteni a fel-tételeket a továbbtanulásra. Második lépcsőben jön a művelődéshez való jog érvényesítése, azaz a szülőföldön biztosítani a művelődés további lehetőségeit. Hogy ez milyen típusú intézményekkel történhet? Ezen el lehetne nekünk, Magyarországon gondolkodni, és az ottani szakembe-rekkel összeülve megtárgyalni, melyek azok az intézmények, amelyek az adott régióban számításba jöhetnek. Hogy ez aztán művelődési háznak, információs központnak, teleháznak neveztetik-e, vagy mindegyiknek létjogosultsága van? Aligha vállalkoznék arra, hogy meg merjem monda-ni, melyik a leginkább kívánatos intézménytípus.

Felmerült a teleházak kérdése. Magyarországon évek óta műkö-dik a Teleház Szövetség. A teleházaknak is vannak különböző típusai, altípusai, a lényeg, hogy információs központként is szolgálnak. Erdély-ben például Tasnádon működik teleház, magam is ott voltam a megnyi-tásán. Ez a partiumi részt el tudná látni. Székelyudvarhelyen ugyancsak működik teleház. Adott a lehetőség, hogy a magyarországi szövetséggel tárgyaljuk meg, hogy az alrégiók szintjén miként jöjjenek létre ezek a fejlesztések. Tudomásom szerint a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsola-tok Főosztályával a Teleház Szövetségnek megvan a kapcsolata. Mivel a teleház szerepel a fejlesztendő programok sorában, talán támogatást is lehetne kapni a hálózat fejlesztésre. Úgy, hogy néhány bázishely jöjjön létre, fejlesszék tovább a tasnádit, a székelyudvarhelyit, kapcsolják be a Bánságot, ha Erdélyben gondolkodunk. Ugyanakkor a Felvidéken, Délvi-déken, Kárpátalján is létrejöhet teleház.


145

Úgy már érdemes olyan megállapodásra jutni a Teleház Szövet-séggel, hogy rakja rá az információs anyagot a saját rendszerére, így leg-alább ezekbe a teleház központokba beérkezne az információ, és akkor fel lehet hívni őket telefonon, le lehet kérni faxon, vagy mit tudom én… Nem értek hozzá, bevallom, ha technikai ember lennék, akkor monda-nám a részleteket. Én csak azt érzem, hogy ez jó, és segíthet. Lehet, hogy a szándék is megvan mind a két félben, csak talán nem találkozott még úgy össze, ahogy kellene. Úgy vélem, hogy ennek utána lehet járni. Ezt jónak tartanám, de nem recept, amit mondtam, hanem lehetőség.

Az idén tavaszra tervezték egy Közép-Európai Teleház Szövetség létrehozását, amelyben a régiók is benne lennének, illetve megpróbálták megcélozni a többségi civil szférát is az adott országokban. Az egész régi-ónak érdeke, hogy fejlődjön, függetlenül a nemzetiségi hovatartozásától, mert a civilek könnyebben kommunikálnak egymással, mint a diplomá-cia vagy a hatalom. Sőt, át tudnak hidalni problémákat. Illúzióim ugyan nincsenek, de egy lépéssel közelebb kerülhetünk a célhoz.

Mivel a Teleház Szövetség a nemzetközi teleház szövetséggel kap-csolatban áll és tagja, a nemzetközi csatornák is megnyílhatnak. Nyilván ehhez nyelvtudás kell. Így esetleg Európai Uniós pályázatok is számítás-ba jöhetnek. Nyílván, ott már régiókban, országhatárokon átnyúló régi-ókban kell gondolkodni. Amit nem tud esetleg megteremteni a hivatalos politikai kapcsolat, ott a civil szféra még mindig tud lépni az Unió irá-nyába. Azt hiszem, hogy érdemes ezen a nyomon majd tovább indulni.

A teleház lehet intézmény, de lehet csak egy bázis, lehet csak egy technikai környezet, ahol számítógép van, lakossági szolgáltatást végez, de végezhet közösségszervező munkát is, ez attól függ, hogy milyen típu-sa jön létre. Működhet egy művelődési házban, egy könyvtáron belül, ott, ahol éppen berendezkedett. De lehet önálló szervezet is. Úgy fogalmaztam a teleház konferencián, hogy a teleház lehet önálló intézmény, egy szer-vezet, akár mozgalom, de lehet csupán egy módszer is.

Nem kizárt, hogy más funkciójú intézmény módszerként alkal-mazza a teleházak által kialakított gyakorlatot. Fel tudja vinni az adatbá-zisára akár a munkaerő piaci helyzetet is. A munkanélküliség enyhítése érdekében információval láthatja el az érintetteket. Ugyanakkor tanfo-lyamot is szervezhet, ha akar, mert megvan ez a jogosítványa is. Foglal-kozhat szociális gondozással, továbbtanulással, utazással, gazdasági vállalkozással, idegenforgalommal, bármivel kapcsolatban, mert nincs korlátozva a tevékenysége, ezért tudom ajánlani.

��

Felhívás

146

Felhívás

Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közmű-velődési Civil Szervezetek

Fórumának felhívása A budakalászi millenni-umi fórumon résztvevő szlovákiai, ukrajnai, hor-

vátországi, romániai és jugoszláviai közművelődési civil szervezetek képviselői, a három napos közös tanácskozás eredményeként a következő felhívást teszik közzé:

� Szükségesnek tartjuk a magyarságtudat megőrzését, fej-lesztését, a nemzeti önazonosság megerősítését:

a) történelmi örökségünk - nemzeti történelmünk, irodalmunk műemlékeink, népi hagyományaink - megisme-rését, megőrzését, ápolását;

b) a magyarságtudat szellemének ápolását a csalá-dokban, oktatásban, az egyházi intézményekben, a vállal-kozói szférában;

c) az anyanyelv tudatos megőrzését és használatát.

� Szükségesnek tartjuk a magyarság állandó képzését népfő-iskolák, teleházak, magyar házak létesítésével, tanfolyam-ok, táborok, előadások szervezésével, az ifjúság bevonásá-val.

Felhívás

147

� Szükségesnek tartjuk információs központok létrehozását civil szervezeteink kapcsolattartásának érdekében. � Fontosnak tartjuk függetlenségünk megőrzése mellett, a civil szervezetek tevékenységének politikai és társadalmi fórumok általi támogatását. � Rendkívül fontosnak tartjuk a civil szervezetek gazdasági függetlenségének megteremtését, folyamatos pályáztatás, saját gazdasági tevékenység létrehozásával, valamint a me-cenatúra és más anyagi források kiaknázásával. � Javasoljuk a Kárpát-medencei Közművelődési Civil Szerve-zetek Fórumának évenkénti összehívását. � Kérjük az írott és elektronikus sajtó állandó támogatását céljaink, törekvéseink megvalósítása érdekében.

Budakalász, 2000. 06. 03

��

Helységnévtár

148

Helységnévtár A Arad /Arad [RO] 9, 79 Ada /Ada [YU] 8, 33, 88, 122 B Bajmok /Bajmok [YU] 8, 86, 87 Belényes /Beiuş [RO] 107 Bereck /Breţcu [RO] 8, 85, 86, 101 Beregszász /Berehove [UA] 8, 94, 95, 121, 126, 144 Beszterce /Bistriţa [RO] 8, 36, 46, 51, 71 Bezdán /Bezdan [YU] 87 Bocskó /Bocicău [RO] 102 Brassó /Braşov [RO] 8, 95, 96 Bukarest /Bucureşti [RO] 9, 76, 90, 143 Cs Csíkszereda/Miercurea-Ciuc [RO] 8, 9, 63, 96, 97 Csóka /Čoka [YU] 87 Csomakőrös /Chiuruş [RO] 101 D Dánfalva /Dăneşti [RO] 93 Dés /Dej [RO] 8, 44, 51, 52, 139 Déva /Deva [RO] 98, 99 Dicsőszentmárton/Târnăveni [RO] 9, 39, 72, 77, 116, 120, 139 Diószeg /Diosig [RO] 108 E Eszék /Osijek [HR] 8 É Érsekújvár /Nové Zámky [SK] 7, 47, 68, 69, 77 F Fehéregyháza /Albeşti [RO] 91

Felsőbánya /Baia Sprie [RO] 108 Felsőhegy /Gornji Breg [YU] 8, 135, 141 G Gálospetri /Galoşpetreu [RO] 107 Gelence /Ghelinţa [RO] 86 H Hegyköz /Muncel [RO] 107 Hosszúmező /Câmpulung la Tisa [RO] 35 I Ipolyvarbó /Vrbovka [SK] 7, 51 K Kanizsa /Kanjiža [YU] 76, 87 Kassa /Košice [SK] 7 Kémer /Camăr [RO] 9 Kibéd /Chibed [RO] 9, 32, 33, 61, 100, 101, 139, 140 Kijev /Kijev [UA] 53 Királyhelmec /Kráľovský Chlmec [SK] 7 Kishegyes /Mali Iđoš [YU] 87 Kolozsvár /Cluj-Napoca [RO] 8, 9, 44, 46, 63, 74, 75, 81, 90, 99, 102, 105, 107, 125, 126, 132, 133, 136 Korond /Corund [RO] 8, 93, 139 Köbölkút /Gbelce [SK] 69, 70 Kökös /Chichiş [RO] 101 Kraszna /Crasna [RO] 9, 101 Krasznahorka/Krásna Hôrka [SK] 55 M Makfalva /Ghindari [RO] 9, 139 Máramarossziget/Sighetu Marmaţiei [RO] 9, 35, 102, 106

Helységnévtár

149

Marosludas /Luduş [RO] 9 Marosvásárhely/Târgu-Mureş [RO] 8, 9, 44, 46 Medgyes /Mediaş [RO] 9, 117 N Nagybecskerek /Zrenjanin [YU] 8, 16, 117, 118 Nagyenyed /Aiud [RO] 8, 90 Nagyszalonta /Salonta [RO] 8 Nagyvárad /Oradea [RO] 9, 79, 80, 106, 107, 129, 130, 140 Nyárádszereda /Miercurea- Nirajului [RO] 8, 104 Ó Óbecse /Bečej [YU] 8, 82, 84, 122 Óradna /Rodna [RO] 8, 59, 71, 72, 73, 74, 140 P Párkány /Štúrovo [SK] 69 Pozsony /Bratislava [SK] 68, 70, 143 R Rahó /Rahiv [UA] 42, 43 Rozsnyó /Rožňava [SK] 7, 44, 53, 54, 55, 59 S Sarmaság /Şărmăşag [RO] 108, 130 Sáromberke /Dumbrăvioara [RO] 9 Segesvár /Sighişoara [RO] 8, 49, 50, 91, 119, 124 Sepsiszentgyörgy /Sfântu- Gheorghe [RO] 8, 38, 63, 86, 92, 115 Sz Szabadka /Subotica [YU] 8, 68, 87, 88, 135, 140 Szaján /Sajan [YU] 8

Szamosújvár /Gherla [RO] 9, 51 Szatmárnémeti /Satu-Mare [RO] 9, 29, 30, 44 Szeben /Sibiu [RO] 36 Székelyudvarhely /Odorheiu- Seciuesc [RO] 8, 9, 45, 62, 76, 90, 91, 92, 101, 144 Szenterzsébet /Guşteriţă [RO] 50 Szentlélek /Bisericani [RO] 93 Szepsi /Moldava nad Bodvou [SK] 7 Szilágysomlyó /Şimleu-Silvaniei [RO] 8 Szivác /Sivac [YU] 87 Szolyva /Szvaljava [UA] 52 Szováta /Sovata [RO] 9 T Tasnád /Tăşnad [RO] 144 Técső /Tyacsiv [UA] 8 Temerin /Temerin [YU] 8, 67, 84, 87, 132 Temesvár /Timişoara [RO] 9, 48, 106 Tiszapéterfalva /Petrove [UA] 95 Torda /Turda [RO] 9 Tótfalu /Totovo Selo [YU] 63 Tömös /Groşi [RO] 105 Ú Újvidék /Novi Sad [YU] 68, 142 V Vajdahunyad /Hunedoara [RO] 8, 98, 99 Vargyas /Vârghiş [RO] 93 Vice /Viţa [RO] 71 Vista /Vişta [RO] 111 Z Zágon /Zágon [RO] 86 Zenta /Senta [YU] 63, 87

��

151

Tartalomjegyzék

Bevezetés ……………………………………………………….. 5 A Fórum szervezői ……………………………………………. 7 Az I. Budakalászi Fórum támogatói ………………………. 7 A Fórumon képviselt civil szervezetek ……………………. 7 Köszöntők ………………………………………………………. 11 A civil szféra helye és lehetőségei a változó világban …. 21 Beszélgetés a HTMH elnökével …………………………….. 26 Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz …. 48 Találkozókról, pályázatokról ……………………………….. 61 Vélemények a nyilatkozat ügyében ……………………….. 66 A politikai szféra és a civil szféra viszonya ……………… 67 A magyarságtudat …………………………………………….. 79 Vita a nyilatkozat céljáról …………………………………… 112 Képzések ………………………………………………………… 114 A pénzkérdés …………………………………………………… 117 Információszerzés, kapcsolatépítés ……………………….. 132 Civil intézményekről, teleházakról ………………………… 143 Felhívás …………………………………………………………. 146 Helységnévtár ………………………………………………….. 148

az 1. budakalászi találkozó anyaga 2000 - magyar kollégium · ták az egyházak társadalmi...

Documents