az erdÉlyi reformÁtus egyhÁzkerÜlet...

8
AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA XXIV. évfolyam 10. szám. 2013. május 15. Ára 0,80 lej Áldott pünkösdi ünnepet kívánunk minden kedves olvasónknak! Békefy Lajos (Folytatása az 5. oldalon) Kosztolányi Dezső Pünkösd Lángszárnyakon röpül felénk a nyár, az éj meleg s már perzselő a reggel, bolygunk az éjbe álmodó szemekkel, s ritkán találunk hűvös árnyra már. Az ég fakó, az éjjel is rövid, alig bújik el a nap egy bokorba, aztán ragyogva, új erőbe forrva kiszáll s az égre lánguszályt röpít. A róna várja a hűsfényű holdat, leng a kalász, vérszínű rózsa lángol, leszáll a boldogság a másvilágból. A néma csillagok reánk hajolnak, és álmodó, fáradt fejünk körül színes, aranyló lepkeraj röpül. A kézrátétel a Szentlélek közlésének mozdulata volt az újszövetségi időkben (ApCsel 8,17). Pál apostol a kézrá- tétellel kegyelmi ajándékot közölt kedves tanítványával, Timóteussal. Ebből az derül ki, hogy Szentlelket kapni, és kegyelmi ajándékban részesülni: egyugyanazon dolognak két oldala. Közérthetőbben: Szentlelkét mindig meghatáro- zott cél érdekében adja övéinek Isten! Nem azért adja tehát, hogy ámulatba ejtsen vele, vagy csak hogy ilyen is legyen. Hanem általa olyan újdonság je- lenik meg az ember életében, ami Szentlélek nélkül egyál- talán nem lenne jelen. Timóteusnak ez az új „tartalmilag” volt új: lelkipásztori szolgálat az efézusi gyülekezetben. Régi munkáját kellett otthagynia ezért az új szolgálatért. De a legtöbb ember életében ez a Lélek által ajándéko- zott új a „hogyan”-nál mutatkozik meg, azaz: hogyan él- jünk Istennek tetsző módon? Ilyenekre indít Isten Lelke: „Ne keresse ki-ki a maga hasznát, hanem a másikét is”, vagy: „Egymás terhét hordozzátok”, vagy: „Mindenekben hálákat adjatok”, vagy: „Viseljetek gondot családotokra”, vagy: „Minden emberrel békességben éljetek”! Mennyi utasítás, megbízás, kérés, ihletés arra: hogyan éljük éle- tünket. Isten neked milyen kegyelmi ajándékot adott? Mi végre kaptad a Szentlelket? Gerjeszd fel a Lelket! 2Tim 1,6 Pungur József (Folytatása a 3. oldalon) Giotto di Bondone: Pünkösd Pünkösd a lélektelenség elleni nagy isteni „hadművelet” és az emberi protestálás része A keresztyénség és a világ „Lélek-felejtés- ben” él – írta a holland református teológus, Hendrikus Berkhof. Azért sok a gyűlölet, a háborúság a népek és a családok között, mert mindazok a nagyszerű lelki gyümölcsök, amelyekről Pál apostol írt egykoron a galáciai gyülekezetnek, alig vannak jelen az európai emberekben, népekben. A szeretet, öröm, bé- kesség, jóság, hűség, mértékletesség jó tettei helyett van bálványimádás, ellenségeskedés, versengés, gyűlölködés, harag, pártütés, irigy- ség, gyilkosság, részegség, házasságtörés, pa- Kelyhed szeretnék lenni, Szentlélek! A világ keresztyénsége május közepén pünkösdöt ünnepel. Arra az első egyház- és világtörténeti pillanatra emlékezünk, ami 50 nappal húsvét után a Lélek kitöltését hozta el. A „lángoló tűz”, a zúgó, kiszámíthatatlan szél és a szelídséget kifejező galamb bibliai jelképeivel illusztrált ünnep a legkülönösebb az egyházi ünnepkörben. Egy gyermekszáj így fogalmazott: „Karácsonykor Jézus aján- dékot tesz a karácsonyfa alá. Húsvétkor a nyuszi is hoz mindig valamit. Pünkösdkor a Szentlélek viszont nem hoz nekem semmit. Vagy mégis…?” A gyermek ráhibázott a lé- nyegre, mégis kapott valamit az emberiség pünkösdkor. Anya-szent-egyházat, hiszen ez az ünnep az egyház születésnapja is.

Upload: others

Post on 07-Sep-2019

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET …reformatus.ro/admin/data/file/20130731/2013-majus-15-lapszam.pdf · 2 Barangolások bibliai tájakon Bibliaolvasó kalauz Június 1. Szo

AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJAXXIV. évfolyam 10. szám. 2013. május 15. Ára 0,80 lej

Áldott pünkösdi ünnepet kívánunk minden kedves olvasónknak!

Békefy Lajos

(Folytatása az 5. oldalon)

Kosztolányi Dezső

Pünkösd

Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,az éj meleg s már perzselő a reggel,bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,s ritkán találunk hűvös árnyra már. Az ég fakó, az éjjel is rövid,alig bújik el a nap egy bokorba,aztán ragyogva, új erőbe forrvakiszáll s az égre lánguszályt röpít.

A róna várja a hűsfényű holdat,leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,leszáll a boldogság a másvilágból.

A néma csillagok reánk hajolnak,és álmodó, fáradt fejünk körülszínes, aranyló lepkeraj röpül.

A kézrátétel a Szentlélek közlésének mozdulata volt az újszövetségi időkben (ApCsel 8,17). Pál apostol a kézrá-tétellel kegyelmi ajándékot közölt kedves tanítványával, Timóteussal. Ebből az derül ki, hogy Szentlelket kapni, és kegyelmi ajándékban részesülni: egyugyanazon dolognak két oldala. Közérthetőbben: Szentlelkét mindig meghatáro-zott cél érdekében adja övéinek Isten!

Nem azért adja tehát, hogy ámulatba ejtsen vele, vagy csak hogy ilyen is legyen. Hanem általa olyan újdonság je-lenik meg az ember életében, ami Szentlélek nélkül egyál-talán nem lenne jelen. Timóteusnak ez az új „tartalmilag” volt új: lelkipásztori szolgálat az efézusi gyülekezetben. Régi munkáját kellett otthagynia ezért az új szolgálatért. De a legtöbb ember életében ez a Lélek által ajándéko-zott új a „hogyan”-nál mutatkozik meg, azaz: hogyan él-jünk Istennek tetsző módon? Ilyenekre indít Isten Lelke: „Ne keresse ki-ki a maga hasznát, hanem a másikét is”, vagy: „Egymás terhét hordozzátok”, vagy: „Mindenekben hálákat ad jatok”, vagy: „Viseljetek gondot családotokra”, vagy: „Minden emberrel békességben élje tek”! Mennyi utasítás, megbízás, kérés, ihletés arra: hogyan éljük éle-tünket. Isten neked mi lyen kegyelmi ajándékot adott? Mi végre kaptad a Szentlelket?

Gerjeszd fel a Lelket!2Tim 1,6

Pungur József

(Folytatása a 3. oldalon) Giotto di Bondone: Pünkösd

Pünkösd a lélektelenség elleni nagy isteni „hadművelet” és az emberi protestálás része

A keresztyénség és a világ „Lélek-felejtés-ben” él – írta a holland református teológus, Hendrikus Berkhof. Azért sok a gyűlölet, a háborúság a népek és a családok között, mert mindazok a nagyszerű lelki gyümölcsök, amelyekről Pál apostol írt egykoron a galáciai

gyülekezetnek, alig vannak jelen az európai emberekben, népekben. A szeretet, öröm, bé-kesség, jóság, hűség, mértékletesség jó tettei helyett van bálványimádás, ellenségeskedés, versengés, gyűlölködés, harag, pártütés, irigy-ség, gyilkosság, részegség, házasságtörés, pa-

Kelyhed szeretnék lenni, Szentlélek!

A világ keresztyénsége május közepén pünkösdöt ünnepel. Arra az első egyház- és világtörténeti pillanatra emlékezünk, ami 50 nappal húsvét után a Lélek kitöltését hozta el. A „lángoló tűz”, a zúgó, kiszámíthatatlan szél és a szelídséget kifejező galamb bibliai jelképeivel illusztrált ünnep a legkülönösebb az egyházi ünnepkörben. Egy gyermekszáj

így fogalmazott: „Karácsonykor Jézus aján-dékot tesz a karácsonyfa alá. Húsvétkor a nyuszi is hoz mindig valamit. Pünkösdkor a Szentlélek viszont nem hoz nekem semmit. Vagy mégis…?” A gyermek ráhibázott a lé-nyegre, mégis kapott valamit az emberiség pünkösdkor. Anya-szent-egyházat, hiszen ez az ünnep az egyház születésnapja is.

Page 2: AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET …reformatus.ro/admin/data/file/20130731/2013-majus-15-lapszam.pdf · 2 Barangolások bibliai tájakon Bibliaolvasó kalauz Június 1. Szo

2

Barangolások bibliai tájakon

Bibliaolvasó kalauz

Június 1. Szo Ézs 34 ApCsel 20,1–6 2. V Ézs 35 ApCsel 20,7–12 3. H Ézs 36 ApCsel 20,13–16 4. K Ézs 37,1–20 ApCsel 20,17–38 5. Sze Ézs 37,21–38 ApCsel 21,1–11 6. Cs Ézs 38 ApCsel 21,12–26 7. P Ézs 39 ApCsel 21,27–40 8. Szo Ézs 40,1–11 ApCsel 22,1–16 9. V Ézs 40,12–31 ApCsel 22,17–21 10. H Ézs 41,1–20 ApCsel 22,22–30 11. K Ézs 41,21–29 ApCsel 23,1–11 12. Sze Ézs 42,1–13 ApCsel 23,12–22 13. Cs Ézs 42,14–25 ApCsel 23,23–35 14. P Ézs 43,1–21 ApCsel 24,1–9 15. Szo Ézs 43,22–28 ApCsel 24,10–21 16. V Ézs 44,1–20 ApCsel 24,22–27 17. H Ézs 44,21–28 ApCsel 25,1–5 18. K Ézs 45,1–8 ApCsel 25,6–12 19. Sze Ézs 45,9–25 ApCsel 25,13–27 20. Cs Ézs 46 ApCsel 26,1–18 21. P Ézs 47 ApCsel 26,19–32 22. Szo Ézs 48,1–11 ApCsel 27,1–8 23. V Ézs 48,12–22 ApCsel 27,9–26 24. H Ézs 49,1–13 ApCsel 27,27–44 25. K Ézs 49,14–26 ApCsel 28,1–10 26. Sze Ézs 50 ApCsel 28,11–31 27. Cs Ézs 51,1–16 Mk 1,1–8 28. P Ézs 51,17–23 Mk 1,9–28 29. Szo Ézs 52 Mk 1,29–45 30. V Ézs 53 Mk 2,1–12

Kolossé I.Pünkösd a gyülekezet születésének a napja.

Az első században egymás után alakulnak meg a közösségek Pál és más emberek missziói munkája nyomán.

Kolossé Ázsia tartományban volt, a Lykos folyó partján mintegy 200 km-re Efézustól. Kis-Ázsia (ma Törökország) egyik leghíresebb és leggazdagabb városa volt. A termékeny völgy, amiben a város feküdt, híres volt a szövőiparáról, főleg az itt előállított fekete gyapjúból készült ter-mékek messzi vidékeken is igen keresetteknek bi-zonyultak. E vidéken gyakoriak voltak a földren-gések. A legszörnyűbb földrengés Néró császár idejében érte a várost Kr. u. 60 körül, ami nem-csak Kolossét, hanem Laodiceát és Hierapolist is romokba döntötte. Ezt a nagy csapást a város soha nem tudta kiheverni, és egyre inkább eltűnt a tör-ténelemből.

Pál missziói útjai során soha nem kereste fel e várost. A gyülekezetet Pál egyik munkatársa, Epafrás alapította, akit Pál téríthetett keresztyén hitre Efézusban. Pál római fogsága idején szintén Epafrás volt az, aki híreket hoz neki e vidékről. Arról is beszámolt, hogy a gyülekezetet tévtanítók is veszélyeztették.

Különös, hogy bár Pál nem ismerte személye-sen a Kolosséban élő gyülekezetet, mégis levelet írt nekik Rómából. A levél megírására a zsidó eredetű tévtanítók megjelenése szolgáltatott okot,

akik a szombatnak és a más étkezési szabálynak a megtartására próbálják rávenni az embereket.

Kolosséban egy többezres zsidó közösség is élt, amely ezeknek a tévtanítóknak a munkáját szintén elősegítette. E tévtanítók azt hirdették, hogy a szombat, az étkezési szabályok, a tisztál-kodási előírások megtartása, a körülmetélkedés egy jobb és minőségibb keresztyén élethez ve-zet. Ezeken kívül gnosztikus tévtanítók is jöttek, akik arról beszéltek, hogy Krisztus követését egy magasabb ismeret is tökéletesíti. Ezek sürgették az önmegtartóztatást, önsanyargatást. A Krisztus-ban való megváltás helyett egyfajta önmegváltást hirdettek, illetve azt is, hogy Jézus váltsághalálát még különféle dolgokkal ki kell egészíteni, vagy-is a Krisztus engesztelő halála nem elégséges az üdvösségre. Nem mondták, hogy szakítani kell Krisztussal, hanem azt próbálták hirdetni, hogy e mellett hinni kell különféle mennyei elemekben, angyalokat is isteni tiszteletben kell részesíteni.

Fontos látnunk Pál apostolnak e tév taní tókhoz intézett válaszát: Krisztus csodálatos személy, aki-ben minden megtalálható, ami üdvösségünkhöz szükséges. Ő felette áll minden más teremtmény-nek, még az angyaloknak és mennyei elemeknek is. Az Istennek teljessége Jézusban lakik. Ő a mi egyetlen és tökéletes Megváltónk, semmilyen más közbenjáróra nincs szükségünk. Krisztus a Feje a gyülekezetnek. Az egész levél azt helyezi szí-vünkre: nézzünk a hatalmas és csodálatos Krisz-tusra. Ha Ő felragyog előttünk, akkor nekünk már senki másra nincs szükségünk.

Ez a város, és a benne lakó gyülekezet erre fi gyelmeztessen minket is. Mert a keresztyén egyház történetét mind a mai napig végigkíséri a tévtanítás. Noha ezek az idők folyamán váltakoz-nak, a lényegük ma is ez: Krisztus és az Ő halá-la nem elég, még valami másra is szükség van. Egyesek jönnek és azt mondják, hogy nem elég a gyermekkeresztség, mert a felnőtt korban történő hitrejutás utáni keresztség az igazi. Mások sze-rint meg kell tartani a szombatot és tartózkodni kell bizonyos eledelektől. Ismét mások a Lélek keresztségét tartják a legfontosabbnak, és az ezt követő nyelveken szólást. Vannak, akik egy szer-vezethez való tartozást kiáltják ki üdvözítőnek, s aki nem tartozik oda, az el fog kárhozni.

E tévtanítások sok embert megzavarhatnak és csapdába ejthetnek ma is. Nagyon vigyázzunk

ezekre. A kolossébeli gyülekezet példája legyen fi gyelmeztetés számunkra. Maradjunk meg az egyszerű evangéliumnál, mert ez nekünk elég, hisz számunkra egyedül Jézus Krisztusra és az általa szerzett váltságra van szükségünk. Ettől mi soha ne tántorodjunk el!

Olvasandó igék: Kol 1,2.7.14, 2,11.16.21, 3,5.14, 4,10.12.

Lőrincz István

KönyvajánlóA Megváltó nyomában

„A kanadai lelkészek egy nagy csoportja, vallásfelekezeti különb-ségre való tekintet nélkül, elhatá-rozta, hogy testvéri egyetértésben kiadjon egy olyan munkát, amely e hatalmas ország legtávolabbi zu-gába és a világ bármely részén élő magyar testvéreinkhez is eljuttassa munkánk apró gyümölcseit.”

Ezekkel a szavakkal indul a könyv, amelyet Horváth Loránd szerkesztett, s címe A Megváltó nyomában, alcíme szerint a torontói lelkészek bizonyságtétele. Először az idézett, bevezető mondatokba ka-paszkodom bele: kanadai lelkészek nagy csoportja. Erdélyben, Maros-vásárhelyen élő ember számára ez a

hatalmas és ismeretlen ország egyik híradása: van ott magyar egyházi élet, ha lelkipásztorok nagy csoport-ja tud együtt egy művet kiadni. Val-lásfelekezetre való tekintet nélkül már összekapcsolja egy kicsit Kana-dát és Erdélyt. Itt, a Kárpátok közötti országrészben mindez már ötödfél évszázada megélt valóság, s Kana-dában élő magyarok számára is egy kézzelfogható túlélési lehetőség, hi-szen az odaérkezett magyarok az ún. történelmi egyházak bármelyikéből indulhattak, s ezt a toleranciát vitték magukkal az új hazába.

Érdekes könyv szerkezetében, úgy is jellemezhetném: 18 „úrnapjában” átfogja az év liturgiáját, s így a kará-csony és az anyák napja, az egyetemes imahét és a húsvét kanadai magyar vi-lága is megelevenedik benne. Múlt és akkori jelen váltakozik benne, hiszen

Ady Endre, József Attila és Ravasz László mellett Hegedűs Loránd, vagy a Toronto vidékén szolgáló magyar lelkipásztorok nevei sorjáznak egy-más után. Időnként egy vasárnapi is-tentisztelet liturgiai felépítése jelenik meg, majd az arra időzített hirdetések, amelyek így valóban képet adnak egy színes világ lelki életéről.

A jó 200 oldalas könyv gerincét az igei elmélkedések, imádságok és versek alkotják, így lesz teljessé az alcímben megfogalmazott ígéret – lelkészek bizonyságtétele. Nem egy hagyományos teológiai tanulmány-kötet, se nem prédikációk tárháza, hanem Toronto és vidéke vallásos életének mozaikkockáiból áll össze, eggyé az egész.

Egy erdélyi, marosvásárhelyi ember számára az elmélkedéseket írók neveinek nagy része ismeretlen,

hiszen távoli világ az. Mégis érde-kes és aktuális, mert az örök szeretet forrása, vagy – Gárdonyival élve – a Könyvek Könyvének üzenete szólal meg, s így ültet egymás mellé. A versek viszont ismerősen csengenek, hiszen a kanadai magyaroknak és az erdélyieknek is kedves Ady End-re vagy Bódás János, Áprily Lajos vagy Túrmezei Erzsébet neve.

Templomképek és fényképek, arcok és grafi kák teszik gazdagabbá a Horváth Loránd által szerkesztett kiadványt. Azok számára, akik kö-zelebbről ismerik a kanadai magyar hívek életét, egyfajta összegezés számunkra, akik csak nagyon távol-ról tudjuk, hogy létezik egy érdekes

„felvétel” az összmagyar református életről. Talán, ez a legnagyobb ér-deme.

Ötvös József

Page 3: AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET …reformatus.ro/admin/data/file/20130731/2013-majus-15-lapszam.pdf · 2 Barangolások bibliai tájakon Bibliaolvasó kalauz Június 1. Szo

3

Évtizedekkel korábban ünnepek előtt nemcsak főztek, bevásároltak és takarítottak az emberek, hanem ismerőseiknek, szerette-iknek levelet írtak. Emlékszem, egyes csa-ládokban külön rituálé volt leülni, elővenni a postacímeket, beszerezni a képeslapokat, megírni a jókívánságokat, különböző gyen-ge ragasztókkal felbélyegezni a leveleket, utána pedig hosszú sorban állás után felten-ni őket a postára.

Az e-mail vagy drótposta megjelenésé-vel azonban lassan ez a szokás a múlté lett. Egyre többen a számítógépek segítségével kívántak áldott ünnepet a távollevőknek. Először még mindenkinek személyre szólót. Aztán ez is elmaradt. Mert egyszerűbb volt megírni néhány üdvözlő sort, személytelen stílusban fogalmazva és néhány kattintással elküldeni. Egyszerre mindenkinek.

Ma már az embereknek még kevesebb idejük marad a kapcsolattartásra. A világ-háló kínálta lehetőségek, a közösségi ol-dalak megjelenése a drótpostát is háttérbe szorította. Mi pedig még kevesebbet írunk. Inkább „lájkolunk”, megosztunk. Decem-berben egy karácsonyfát, húsvét előtt egy nyuszit. Jobb esetben egy jászolt, és feltá-madott Jézust ábrázoló képet. Vagy átmáso-lunk copy-paste (másol-beilleszt) stílusban. Ahogy egyesek a doktori dolgozatukat írják. Vagy ahogy manapság az egyetemisták dol-goznak. Lassacskán pedig már a kisiskolá-sok is. Akiket a tanárok nem feleltetnek.

– Kiment ez már divatból – mondta nemrég egy tanár. – Az elemi osztályosok is inkább munkafüzeteket fi rkálnak tele vagy – a régi rögtönzés helyett – feladat-lapokat töltenek ki. Amelyekben nem kell mondatokat vagy fogalmazást írni, hanem kipipálni helyes vagy helytelen állításokat. Esetleg egy i vagy egy h betűt odakörmölni (az igaz vagy hamis szavak leírása már idő-pocsékolás lenne).

Mindinkább körvonalazódik a tenden-cia: fölösleges az írást megtanulni. Bár a kézírás elsajátításának számos előnye van (kézügyesség, összpontosítás, gondolkodás stb.), ezt egyre kevésbé veszik komolyan. Az amerikai államok többségében már nem kötelező az iskolásoknak a hagyományos fo-lyóírást megtanulniuk, helyette a gépeléssel kell megismerkedniük. Az ott élő szakembe-rek szerint a jövőben úgyis mindent valami-lyen gépen írunk majd, így felesleges ilyen „elavult tudományokra” oktatni a kicsiket. Minek is? Már a kérvényeket sem kézzel ír-juk, hanem sok esetben SMS-t kell küldeni. Minden digitalizálódik, és egyúttal degene-rálódik. Így lépünk be a digitális demencia korszakába, ahol nemsokára ugyanúgy hü-velykujjal fogunk „ellátni kézjegyünkkel” egy-egy papírt, mint dédanyáink az elmúlt századokban.

Somogyi Botond

Copy-paste társadalom avagy digitális demencia

Pál azt tanácsolja Timóteusnak: gerjessze fel az Isten kegyelmi ajándé-kát, az azt adó Szentlelket. Azért hang-zik felénk is az Igének ez a parancsa, mert Isten tudja, hogy mi in kább el-altatnánk, mint felgerjesztenénk az Ő Lelkét. Hányszor oltjuk meg, űzzük ki ma gunkból a Szentlelket. És hányszor gerjesztünk fel magunkban egészen másfajta lelkeket. Harag gerjed fel bennünk, pedig megbocsátani kellene. Bosszúra gyúl szívünk, amikor jót kel-lene tennünk. Keserűség önt el inkább, semhogy Istenre támaszkodnánk. Lus-taság fékez, pedig éppen serénynek kellene lennünk.

Hogyan lehet a Lelket felgerjeszte-ni? A fi zika világában érdekes jelenség az, hogy ha mágneses térben tekercset mozgatunk, abban áram gerjed. Ennek a jelenségnek köszönhet jük, hogy van villanyáram, ami világít és gépeket hajt. Nos, valahogy így történik a Lé-lek felgerjesztése is: oda kell tartanunk életünket Isten „erőterébe”: ha közel megyünk hozzá, felgerjed szívünkben a Szentlélek; ha eltávolodunk Tőle, el-hal bennünk. Járj orcája előtt, ke resd az Igében, menj elé imádságaiddal, és felgerjed benned az Ő Lelke.

Milyen lélek lobog benned, mi éget, kiért égsz? El lehet égni káros szenvedélyben, de nagy akaratban, vagy nagy érzésben is. Lehet

Gerjeszd fel a Lelket!

Szikáriusok* kora

* szikáriusok: fanatikus zsidó szekta, melynek tagjai ruhájuk alatt kis tőrt hordtak magukkal. Attól sem riadtak vissza, hogy személyes zsidó ellenségeiket orgyilkosság elkövetésével eltegyék láb alól.

Egyházi sajtóban dolgozó kollégával be-szélgetünk médiaetikai torzulásainkról. Jelen-kori tapasztalatainkat soroljuk, és azt, milyen is volt ez még nem is oly régen; akárcsak egy vagy másfél évtizede.

Akadtak politikusok, akiknek sikerült rálép-nem a tyúkszemére. Sokszor egyetlen szó is elég volt ehhez. Ilyenkor ők mindig a számukra logi-kusnak tűnő eszközhöz folyamodtak: megpróbál-ták kirúgatni a számukra nem tetsző sajtómunkást.

Jóleső érzés volt, hogy konzervatív elköte-lezettségű újságíróként a baloldali médiumok is kiálltak ilyenkor mellettem, illetve az általam elvégzett munka mellett.

Mondjam, ne mondjam? Engem is feljelen-tett az a „hölgy”, aki nemrégiben egy kolozs-vári református lelkipásztort bélyegzett antisze-mitának, ország-világ előtt. Nekem nem ez volt a bűnöm. Az nem tetszett neki, hogy Erdélyből egy jobboldali újságíró tudósítja az anyaország két ismert rádióját.

Már akkor is próbálkozott. Mert a frusztrált emberek értékek felmutatása helyett, munka és

elkötelezettség helyett mindig a mások helyére törnek. Az egyszerűbb módszert választva fúr-nak és faragnak.

A buta feljelentők világát éljük. A tehetet-lenség korát, mikor érvek és értékek helyett bemószeroljuk a nekünk nem tetszőt. Azt, aki útban van.

Ugrás a jelenbe. Az egyik magabiztos pá-lyakezdő fi atalember jut eszembe, aki isme-retségeiből nyert magabiztossága tudatában jelentette ki: kirúgatja a neki nem tetszőt. (Egy két- és egy hatgyermekes lelkipásztor család-apát nevezett meg; ő, aki maga is az...) Mert úgy vélte, megteheti, és mert érvek helyett az érdekek beszélnek.

Az elején említett kolléga hosszú évekig dolgozott egy médiumnak, akik munkáját most azzal honorálják, hogy már tiszteletpéldányt sem kap, és egyik napról a másikra cikkei sem kellenek. Nem szakmai érvekkel, „csak” jobb kapcsolati tőkével tolták vakvágányra. Ott, ahol ezt nem várnánk. Ahol nem ezt várnánk.

A feljelentők korában a szikáriusok pengéje a nyerő.

Fábián Tibor

égni-élni Isten Szentlelkének lángjával. Kál vin jelmondata volt: „Szívemet, mint égő áldozatot, Istennek ajánlom!” Igen, ez a fajta élet szolgál-ja Isten dicsőségét és embertársaink javát, mert segítséggé, szeretetté, jótéteménnyé válik szá-mukra.

(Folytatás az 1. oldalról)

Tiziano Vecelli: Pünkösd

Page 4: AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET …reformatus.ro/admin/data/file/20130731/2013-majus-15-lapszam.pdf · 2 Barangolások bibliai tájakon Bibliaolvasó kalauz Június 1. Szo

4

A Malozsa-völgyi Istvánházára gyűlt ösz-sze a szokásos tavaszi presbiteri konferenciá-ra az Alsó-Maros mente körzetének presbiteri és lelkipásztori közössége. Simon Levente buzásbesenyői lelkipásztor prédikációját hall-gatva arra kerestük a választ, mit jelent közös-ségben lenni egymással, illetve hogyan tudunk bizonyságot tenni hitünkkel, életünkkel a fel-támadott Jézus Krisztusról. A házigazda lelki-pásztor, Sipos-Vizaknai Balázs köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertette az egyházköz-ség történetét. Ezt követően Horváth Miklós, a Marosi Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke számba vette az egybegyűlteket, majd Vetési László A presbiterek sajátos feladatai a szórványban című előadását hallgattuk meg.

– Ez a régió élni akar, nemcsak a túlélésre akarunk berendezkedni, hanem stratégiát aka-runk, terveket akarunk szőni, dolgozni akarunk, vetni akarunk, hiszen tavasz van s a jó gazda tudja, hogy vetés nélkül nincs aratás. Ma fél-retettük a mezei munkát és a lelkünk szántó-földjét jöttünk eke alá hajtani: Uram, a te en-gedelmes szántófölded vagyunk, jöjj és hullasd az ige drága magvát a lelkünkbe! Taníts minket akaratod cselekvésére! Add, hogy minden gon-dolatot egyes számú, első személyű, felszólító módban írjunk be szívünkbe: hassak, alkossak, gyarapítsak! – hangzott el a konferencián.

Az együttlét alkalmával több pontban fo-galmazódott meg, hogy mit lehet és kell tenni a közösségek megmaradásáért. Fontos egy-mást imádságban hordozni. Sok konfl iktus magától megoldódna, ha a lelkipásztor tudna könyörögni a gyülekezetért s a gyülekezet kö-nyörögne a lelkipásztoráért. Fiataljainkat be

Hass, alkoss, gyarapíts!Presbiteri konferencia Istvánházán

kell kapcsolnunk a gyülekezet vérkeringésébe. Ifjaink közmunkába való bevonásával meg-őrizhetjük értékeinket. Az anyanyelvi oktatás fontosságát állandóan hangsúlyoznunk kell, elsősorban a szülőknek. Meg kell keresnünk a módját annak, hogy kicsi gyülekezeteink a külföldi segélycsomagok nélkül is talpon tudjanak maradni (pl. a visszaszolgáltatott in-gatlanok bérbe adása, ésszerű gazdálkodás). Nyitottnak kell lennünk a vegyes házasságból született híveink befogadására, integrálására. Figyeljünk oda az egyház és a politika viszo-nyára. Ugyanakkor ne próbáljunk bekapcso-lódni a politikai csatározásokba, ezek ugyanis a gyülekezet lelki fejlődése szempontjából ká-ros hatásúak. Olyan presbitereket, gondnoko-kat állítsunk gyülekezeteink élére, akik hitben élő, hitvalló személyek.

Tudjuk, nem válthatjuk meg a világot, de nekünk itt és most helyt kell állnunk, azokért vagyunk felelősek, akikkel megosztjuk szü-lőföldünket. Gyermekeinket hitben, remény-ségben és becsületben kell felnevelnünk. Ami tőlünk telik, megtesszük, a többit pedig Isten kezébe helyezzük!

Búcsúzóul Domahidi Péter gyönyörű hege-dűjátékát hallgathattuk. Bennem az istvánházi templom falain felkúszó hegedű hangja azt erősítette meg, hogy az élet győzedelmeske-dik. Lehet, most egyedül van e hang, de van valahol egy zenekar, ami hozzátartozik. És én egy zenekarról álmodom! Biztos vagyok ben-ne, hogy meg fogjuk találni egymást! Együtt-létünket terített asztal melletti beszélgetéssel zártuk. Legyen a hála Istené, a köszönet pedig az istvánházi gyülekezeté!

Kali Tünde

A ludastelepi nőszövetség asz-szonyait nemrég kettős esemény gyűjtötte egybe. Egyrészt az And-rássy-telepi Lázár Eszter nőszö-vetségi elnöknőt búcsúztattuk el a

szolgálattól, másrészt új tisztségvi-selőt választottunk.

Lázár Eszter 14 esztendeig hor-dozta e szolgálat gyönyörűséges terhét, örömét, ráadásul presbitere

is a gyülekezetnek. Hetedik esz-tendeje, hogy a ludastelepi gyü-lekezetben szolgálunk, Eszti néni mindig jelen volt. Emlékszem – amikor költöztünk – férjével, Gerő bácsival, mindketten segítettek, és minden egyes alkalommal eljött: ha kellett, töltött káposztát főzött, ha kellett, kalácsot sütött, ha kel-lett, diót pucoltak, imahétre vacso-rát hoztak, a szolgáló lelkipászto-rok számára kézimunkát készített, az úrasztalt megterítették, ada-koztak, közmunkáztak. Eszti néni egyetlen alkalmat sem hagyott ki: munkatársképzőn vett részt Jód-Ratosnyán, a körzeti és területi nőszövetségi konferenciákon jelen volt, hasonlóan az egyházmegyei közgyűlésen is. Soha nem keres-te a feltűnést, soha nem mondta, hogy ne menjünk, nem érek rá. Emlékszem, egyszer a legkisebbik leányunk egy karácsony este sír-va fakadt: hozzánk senki sem jön vendégségbe? És Eszti néni ezt is bevállalta: a szokásos presbiteri kántálás után itt maradtak Gerő bá-

csival vacsorázni: legyen nekünk is vendégünk.

Lázár Eszter egész életével prédikált… és ez nem akármilyen tanítás. A sok szép emlék közös felelevenítése után az asszonyok virággal és az erre az alkalomra faragott verssel köszöntötték. A gyülekezet nevében egy Kiss Ibo-lya-akvarellt adtunk át, ezúton is kifejezve megbecsülésünket és szeretetünket iránta. Köszönjük a szolgálatot, áldozatot, Isten fi -zessen vissza mindent az ő áldá-saival!

Együttlétünk második részé-ben megválasztottuk gyülekeze-tünk új nőszövetségi elnökét: az eckentelepi Pap Izabellát. Őt az 1Tim 6,11-gyel köszöntöttük: „tö-rekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre”. Isten áldása le-gyen életén, munkáján és mindig a zászlónk jelmondata vezérelje: Fidelitate et fortitudine, azaz Hű-séggel és bátorsággal!

KT

Hűséggel és bátorsággal: nőszövetségi közgyűlés Ludastelepen

A presbiterekre nagy felelősség hárul a gyülekezeti munka során

Page 5: AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET …reformatus.ro/admin/data/file/20130731/2013-majus-15-lapszam.pdf · 2 Barangolások bibliai tájakon Bibliaolvasó kalauz Június 1. Szo

5

Kelyhed szeretnék lenni, Szentlélek!(Folytatás az 1. oldalról)

Túrmezei Erzsébet

Pünkösd után

Pünkösd előtt – sóvárgás titkos mélye. Pünkösd előtt – ígéretek zenéje. Pünkösd előtt – esedezés, esengés. Pünkösd előtt – halk hajnali derengés. Pünkösd előtt – szent vágyak mozdulása. Pünkösd előtt – koldusszív tárulása. Csendesen várni – várni, hinni, kérni! Aztán – boldog pünkösd utánba érni! S pünkösd után – szent égi erőt-vetten, pünkösd után – Lélekkel telítetten. Pünkösd után – bátor tanúvá lenni, pünkösd után – régit kárnak ítélni. Krisztusnak élni és másoknak élni, minden mennyei kincset elfogadni, és pünkösd után – adni, adni, adni!

ráznaság, bujálkodás. (Gal 5,19 skk.) Drámai kép ez az „európai bűnökről”, arról, hogy a pozitív, lelki értékek és emberséges erények kilencszeres védelmi vonalával szemben áll a negatív, lelketlen, embertelen bűnök tizenhét-szeres túlereje. Ezt a harcot és támadást csak a Szentlélek túlerejével lehet állni, megvívni, el-viselni, feldolgozni. 17 : 9 az egykori galáciai arány, de úgy, hogy Pál szinte minden negatí-vumot többes számban ír le, azaz mindegyik-nek sok változata van önmagában is. Igen, Eu-rópa rászorul a Lélekre, Isten Szent Lelkére, mert különben lelketlen kontinens lesz, marad. Ezért szólalt meg Berkhof, ezért indultak el a pünkösdi és karizmatikus mozgalmak a 20. századi háborús és hidegháborús poklokban, a gyűlöletre ideologizált és megszerve-zett világban. Ezért szólalt meg egyre több epikleszisz, Lélek-hívás versben, énekben, imában, mert az emberek egy része megelégelte a brutális hatalmi és magánlelketlenséget. És megelégelik ma is sokan. Pünkösd a lélektelenség elleni nagy isteni „hadművelet” és em-beri protestálás része.

A szeretet hatalmáról

Ezt a Lélek-hívást fogalmazták meg inspirált, felizzott szellemmel kiváló keresztyén gondolkodók Berkhof után is, el egészen napjainkig. Így például a dán evangélikus teológus, Anna Maria Aagaard a Lélek legfontosabb gyümöl-cseként a szeretetet jelölte meg. Ez az, amiben a Lélek jelenléte felismerhető („gyümölcseikről ismeritek meg őket” – mondta Jézus Mt 7,20-ban, s másutt hozzátette: „Amennyiben megcseleked-tétek eggyel az én legkisebb atyámfi ai közül, énvelem cselekedtétek meg” – Mt 25,40). A Lélekről írt röpiratában így fo-galmazott: „Isten Országának a Lelkével nem találkozunk mindenféle tapasztalat-ban… Csak azokban, melyekben valami váratlan, egészen új történik a szegé-nyek, kicsinyek, éhezők, megalázottak és bűnhődő bűnösök életében – a szeretet által.”

A csend spiritualitása a fojtogató konspirációk korában

A háborúk és halálhörgések borzalmas hang-zavarát hozó 20. században, meg a fojtogató né-maságot, részvétlenséget árasztó 21. században igen fontos szerep jut a csendnek. A csend lelki-ségét, az Istennel beszélgetés imádságos csend-jét tartja Európa lelki-szellemi gyógyulása kiin-dulópontjának az anglikán John V. Taylor. De Isten Lelke nemcsak a csendes imákban száll alá szívünkre, hanem ott van minden őszinte, szótlan ölelésben is. A Szentlélek-Isten ölelése, az élet Istenének szent csókja lelkünkön, az iz-mok ereje is, hiszen a test a Szentlélek templo-ma (1Kor 6,19). A halk, nem lármázó, „néma” szeretet a legnagyobb lelki ajándék (1Kor 13). A csend spiritualitása nagyon fontos az ordító terror, a fojtogató háttér-konspirációk, vagy a fecsegő, semmit nem mondó politizálás korá-ban. Elemi létszükséglet ez a szavak infl áció-ját, hiteltelenné válását hozó mindennapokban,

még az egyházakban is! A legnagyobb dolgok nem a leghangosabb óráinkban, hanem a leg-csendesebb pillanatainkban születnek! Észre-vesszük-e még a hegyek párálló csúcsait, egy fa különös formáját, a virágok sziromrajzolata-it, az alvó gyermek arcjátékát, mint futó szellő fodrozta tengerfelszínt, vagy egy-egy ellensé-ges, sötét pillantásban a lélek belső örvényeit? A világi és az egyházi szómágia képezi ma a legfőbb akadályát az ilyen észlelésnek, ami-re pedig Isten Lelke akar megtanítani minket! Taylor egyik legnagyobb érdeme, hogy a min-dennapokban megélhető lelkiség fontosságára hívta fel Európa fi gyelmét.

A hamis, hazug lélek megkülönböztetése az igazi Lélektől

Négy jellegzetességet nevez meg Hans Urs v. Balthasar teológus, melyek segítségével megkülönböztethetjük a ha-mis emberi lelket az igazi isteni Lélektől: 1) a hamis lélek, a hamisság lelkének tu-lajdonsága, hogy szétszaggat, megront, fanatizmusba kerget. A gondolkodást támadóvá teszi. A Szentlélek ezzel a szentségtelen lélekkel szemben kerüli a „felhajtást”, az agresszivitást, csendben munkálkodik. 2) A hamis lélek, a ha-misság lelke a banalitás, a lejáratás, az eljelentéktelenítés, az elszürkítés lelke. Ez nemcsak a keresztyénség „kispolgári vallássá” tételét jelenti, a se hév, se hi-deg állapotot, hanem a szórakoztatóipar-nak, a konzumtársadalomnak való tel-jes és kritikátlan kiszolgáltatottságot, a közönségesség diktatúráját, a lélektelen szellemi igénytelenséget. A Lélek ezzel szemben vértezi fel gondolkodásunkat, lelkünket, egész valónkat. 3) A hamis lelket, a hamisság lelkét felismerhetjük arról is, hogy az eredményt, a sikert te-kinti fő dolognak. Jézus viszont „sikerte-lenül élt”. A sikerszomjas hatalomvágy-tól megfogott ember kiváltképpen akkor veszedelmes, ha a lelki vagy teológiai köntösbe búvik. A Lélek felszabadít az igazi, embernevelő, gazdagító szolgálat-

ra. 4) A hamis lelket arról is felismerhetjük, hogy vonzódik a könnyelműséghez. A keresz-tyéneknek, az igazi Lélek szerinti dolgoknak azonban súlyuk van, valóságos nehézkedési erejük, amin a korszellem színes, csábító, oly-kor ámulatba ejtő légbuborékai semmivé fosz-lanak.

Ahhoz, hogy Isten Szent Lelkét a szent-ségtelen lélektől megkülönböztessük, egyet-len eszközre van szükségünk: a Bibliára, s a naponkénti bibliaolvasásra, pünkösd előtt és után is!

Juan de Flandes: Pünkösd (Museo Nacional del Prado)

A Szentlélek kitöltetéseMikor elérkezett a pünkösd napja, mind-

nyájan együtt voltak ugyanazon a helyen. Hirtelen, mintha csak heves szélvész köze-ledett volna, zaj támadt az égből és egészen betöltötte a házat, ahol összegyűltek. Majd pedig szétoszló, t üzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikük-re. Valamennyien elteltek Szentlélek kel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket. (ApCsel 2,1–4)

Page 6: AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET …reformatus.ro/admin/data/file/20130731/2013-majus-15-lapszam.pdf · 2 Barangolások bibliai tájakon Bibliaolvasó kalauz Június 1. Szo

6

Ki gondolta volna, hogy valamikor a Kükül-lői Egyházmegye csapata TEPSI-kupát (Testileg Eltunyult Papok Sport Imitációja) fog nyerni? Valószínűleg senki. Krisztusunk szava találóan érzékelteti a IV. TEPSI-kupán történteket: a Kü-küllői Egyházmegye csapata óriási meglepetésre (de nem érdemtelenül) elhódította a marosiak által már-már „lefoglalt” kupát. A meglepetés és szen-záció abból adódik, hogy a „küküllőiek” mindig a legutolsó hely „bérletesei” voltak. A lelkes szur-kolótábor, a hazai pálya, a sok edzés és a küzdeni akarás meghozta gyümölcsét: a bordó mezbe öl-tözött „hazaiak” 2 : 1 arányú győzelme a Sepsi–Kézdi–Orbai–Brassói csapat ellen azt jelentette, hogy bajnok a Küküllő.

A részt vevő nyolc csapatnak lehetősége nyílt a megmérettetésre: játszott minden csapat egymás ellen. Izgalmas, színvonalas mérkőzések tanúi lehet-tünk, ha április 9–10. között a nyárádszeredai sport-csarnokba „tévedtünk”. A házigazda nyárádszeredai nőszövetségen, gyülekezeten semmi sem múlt (megérdemelten részesültek a „legjobb nőszövetség és legjobb házigazda” különdíjban): kedves fogad-tatás, zsíros kenyér hagymával, ízes kenyér, csörö-ge, főtt kukorica, s minden mi szem-szájnak ingere terítékre került. Ezért (is) érdemes jönni „tepsizni”. Így fogalmazott Kató Béla püspök is, amikor a díj-átadásra érkezve elbeszélgetett a lelkipásztorokkal, illetve saját szemével győződött meg e rendezvény létjogosultságáról, szükségességéről.

74 lelkipásztor, 13 egyházmegye képvise-letében, 32 lejátszott meccs, szakképzett bírók:

Utolsókból lesznek az elsők mind-mind azt jelzik, hogy a Tepsi-kupának nem csak jelene van, hanem reméljük, jövője is. Íme az eredmények. Bajnok: Küküllői eme, ezüstérmes: Sepsi–Kézdi–Orbai–Brassói eme, bronzérmes: Marosi eme. A gólkirály Csenteri Levente lett Nyárádszentbenedekről, a legjobb kapus Kovács-Szabó Levente Mezőméhesről. A torna felfede-zettjének Kászoni Szilárdot választották meg Nagysolymosról, a leghangosabb szurkolónak pedig Gábor Áron Árpádot Márkodról.

Izomláz, kiseb-nagyob sérülések (Mészáros Lehelnek mihamarabbi gyógyulást kívánunk, aki súlyos lábtörést szenvedett), úgy tűnik, elkerül-hetetlen tényezők. A legfontosabb viszont a talál-kozás, együttlét, beszélgetés. Tartsuk meg e „jó szokást”. Jövőre ugyanott!

Fazakas Csaba

Alzheimer-kórban és demen ciá-ban szenvedő személyek reziden-ciális gondozói otthonának felépí-tését tervezi a Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fi-ókja olyan idős személyek számá-ra, akik önellátásukról már nem tudnak gondoskodni. A Medgyesi Református Gyülekezet tagjai 2118 lejes adományt gyűjtöttek erre a cél-ra, az alapítvány munkatársai által kiosztott egyéni adománybögrékbe.

A háromszintes, 50 személyre tervezett épületben palliatív ellátást igénylő, terminális fázisban levő da-ganatos betegek gondozására hospice-rész is helyet kap majd. Alapítványunk munkatársai immár tíz éve végeznek házigondozói szolgálatot. Tapaszta-lataink alapján állítjuk, hogy a me-gyében nagyon hiányos az egyedül maradt, ágyban fekvő, demens, maga-tehetetlen betegek ellátása, az állandó szakszerű felügyelet pedig hiányzik.

Az idei évben szeretnénk az épít-kezéshez szükséges önrészt összegyűj-teni. Az illyefalvi LAM Alapítvány támogatásával elkészítettünk 5000 da-rab adománygyűjtő bögrét. Egy ilyen bögrét bárki megkaphat, hazavihet és miután megtelt, beküldheti adományát az alapítványhoz, vagy befi zetheti

bankszámlánkra. A szükséges adatok megtalálhatók a bögrén.

Sok közeli és távoli lelkipásztortól és gyülekezettől kaptunk meghívást, bemutattuk terveinket, a templomban lévők adománybögréket vittek haza és közös megegyezés alapján, általában a soron következő nagyobb ünnepig gyűjtögettek, majd a megtelt bögréket visszahozták a lelkészi hivatalba.

A közelmúltban Tóth Anna lel-kipásztor, az idős és beteggondozó szolgálatok vezetője, a medgyesi gyü-lekezetben szolgált, majd ismertette az alapítvány Kovászna megyei munká-ját és az ápolóotthon megépítésének tervét. A medgyesi gyülekezet idén húsvétig gyűjtötte tele az akkor szét-osztott adománybögréket, amelyeket nemrég vettünk át. Ezúton szeretnénk megköszönni önzetleségüket és az ösz-szességében 2118 lejes adományukat. Isten gazdag áldása legyen az adako-zók életén!

A Diakónia ápolóotthonának fel-építésére folytatjuk a megkezdett gyűjtést, meghívásra szívesen bemu-tatjuk terveinket más gyülekezeteknek is, mert bízunk abban, hogy sok rászo-ruló számára jelent majd méltó öreg-kori gondoskodást és hajlékot.

Tóth Anna

Medgyesiek a diakóniáértGyülekezeti tagjaink is támogatják a Diakónia Alapítvány kezeményezését

Régiós nőszövetségi kon-ferenciára gyűltek össze négy egyházmegye asszonyai április 20-án Maroskeresztúron. A zsú-folásig megtelt a templomban a mintegy 500 részvevő Csáky Tünde lelkipásztornak, a Közép-Erdély Régió Nőszövetségi elnö-kének igehirdetését hallgatta.

Rácz Sándor helybeli lel-kipásztor Lk 10,42 alapján köszöntötte a jelenlevőket és ismertette a település és az egy-házközség, valamint a temp-lom történetét.

Az ünnepélyről a maros-keresz túri ifjúsági csoport gon-doskodott, bizonyságtételükkel Istent dicsérve és az egybe-gyűlteket köszöntve. Az éne-kek közben Aszalos Szidónia Reményik Sándor Kegyelem,

Bodnár Tünde Wass Albert Üzenet haza és Nagy Leila A te helyed című verset szavalta.

Az eseményen Borsos Me-linda egyházkerületi elnök-nő szólt az egybegyűltekhez, majd bemutatta a bonyhai kas-télyt, amelyet a nőszövetség az Egyházkerülettől használatba kapott. Előadást tartott Berke Sándorné, tenkei tiszteletes asszony. Imakeretbe foglalt elő-adása megragadó volt, sokszor magunkra ismerhettünk a bibli-ai asszonyképek bemutatásában.

Az együttlét szeretetven-dégséggel zárult. Reméljük, mindenki lelkileg meggazda-godva, hitben megerősödve tért vissza gyülekezetébe.

Rácz Zsuzsa

Nőszövetségi gyűlés Maroskeresztúron

Page 7: AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET …reformatus.ro/admin/data/file/20130731/2013-majus-15-lapszam.pdf · 2 Barangolások bibliai tájakon Bibliaolvasó kalauz Június 1. Szo

7

Összeállította: Könczei Katinka

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

Ha megnézitek a naptárt, a május 19, 20, 21 pirossal van írva, hiszen ek-kor ünnepeljük a pünkösdöt. De vajon tudjátok-e azt, hogy mit és miért ün-neplünk?!

A pünkösd az egyházi év harmadik fő ünnepe. A húsvétot követő ötvenedik napon ünnepel-jük. Az Úr Jézus még mielőtt visszatért volna a mennybe az Atyához, megígérte tanít-ványainak, hogy nem hagy-ja őket árván, hanem elküldi majd Isten Szentlelkét!

Jézus betartotta ígéretét, ezáltal pünkösdkor három fontos esemény történt:

1. Nyilvánvalóvá lett Jézus Krisz-tus megváltó tette és beteljesedése a Szentlélek kitöltetése által.

2. Az Egyház alapítása.

3. Kezdetét vette az egész világra kiterjedő missziós munka.

A pünkösd csodájáról az Apos-tolok cselekedeteiről írott könyv 2. részében olvashatunk. Nagy sokaság gyűlt a hálaünnepre Jeruzsálembe. Hirtelen hang hallatszott, hatalmas

szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely be-

töltötte az egész házat, ahol a tanítványok voltak. Majd tüzes lángnyelvek száll-tak le rájuk és mindnyá-

jan megteltek Szentlélek-kel, és más-más nyelveken

kezdtek el szólni, ahogyan a Szentlélek adta nekik. Meg-

értették Péter apostol beszédét, minek következtében mintegy

háromezren keresztelkedtek meg. Így alakult meg az első keresztény gyüle-kezet Jeruzsálemben.

Kedves Gyerekek!

Labirintus Segítsetek a tanítványoknak, hogy a pünkösdi evangélium

a Jeruzsálemen kívüli területekre is eljuthasson!

Áldott pünkösdi ünnepet!

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete

és a Szentlélek közössége legyen

mindnyájatokkal!”

(2Kor 13,13)Keresztrejtvény1. Az Úr napja.2. „Aki azonban segítségül hívja

az Úr nevét, . . . . . . . ” (ApCsel 2,21)3. A Jézushoz tartozó, Benne hívő,

Őt követő emberek összességét jelenti.4. A Szentlélek kitöltetésének ün-

nepe.5. Sorsvetéssel választották meg

apostolnak, Júdás helyett.6. „Akik pedig hittek a beszédének,

megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer . . . . . csatlakozott hozzájuk.” (ApCsel 2,41)

7. „Térjetek meg, és keresztelked-jetek meg valamennyien . . . . . Krisz-tus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38)

8. Pünkösdi beszédében Péter ezt az ószövetségi prófétát idézi. (ApCsel 2,16)

9. Apostol, aki a pünkösdi beszédet mondta. (ApCsel 2,14)

10. „Mindnyájan megteltek Szent-lélekkel, és különféle nyelveken ....... beszélni.” (ApCsel 2,4)

Page 8: AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET …reformatus.ro/admin/data/file/20130731/2013-majus-15-lapszam.pdf · 2 Barangolások bibliai tájakon Bibliaolvasó kalauz Június 1. Szo

Hírek – Események

ISSN–1223–8848

ÜZENETAz Erdélyi Református Egyházkerületgyülekezeti lapjaA szerkesztőség címe: 400079 KolozsvárKirály utca (str. I. C. Brătianu) 51. sz.Telefon: 0264/599 800Fax: 0264/595 104Drótposta: [email protected]: http://uzenet.reformatus.roFőszerkesztő: Somogyi BotondKéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik.

Készült az Erdélyi Református Egyházkerület

Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában.

Felelős vezető: Dávid Zoltán Olvasószerkesztő: Sztranyiczki Mihály Műszaki szerkesztő: Bálint Lajos Tördelés: Czirmay Ágnes

● Kézdi-Orbai kórustalálkozó. A Kézdi-vásárhelyi Egyházközség hét énekkar részvé-telével szervezte meg a Kézdi-Orbai Egyház-megye kórusainak kilencedik találkozóját. A Beder Imre helybeli lelkipásztor által tartott istentiszteletet követően a kézdivásárhelyi Há-laadás dalárda (vezényelt Demény József és Balázs István), a kézdivásárhelyi Boldog Özséb kórus (Gergely Gábor), a pákéi férfi kar (Szán-tó István), a kézdivásárhelyi Maassluis Nyug-díjasklub Rozmaring énekkara (Héjja István), a felsőcsernátni énekkar (Ruszka Sándor), az alsócsernátoni kórus (Jakab Árpád) és a kantai Szentháromság-templomi kórus (Fórika Ba-lázs) énekelt. A közös énektanulás után a szer-

vezők a kórusvezetőknek emléklapokat nyúj-tottak át.

● Közösségi ház Aldobolyban. Ünne-pi hálaadó istentisztelettel nyitották meg az egyházközség egykori felekezeti iskolájának épületéből felújított közösségi házat, amely-ben a gyülekezeti terem mellett helyet kap a családorvosi rendelő váróteremmel. Az isten-tiszteleten Kántor Csaba püspökhelyettes hir-detett igét. A gyülekezet ünnepén részt vett az egyházközséget és az épület felújítását anyagi-lag támogató Flims svájci gyülekezet tizenkét tagú küldöttsége, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Fodor Imre Illyefalva község polgármestere, valamint a munkálatokat kivitelező cégek képviselői.

Az Üzenet április elsejei számában első oldalas cikkben számoltunk be a Kolozsvári Egyházmegye Presbiteri Szövetségé-nek tisztújító gyűléséről. Az írás címe (Bólintórium: bort isznak és pénzt számolnak?) egyesek szemében ve-gyes érzéseket váltott ki. Tóth Árpád vajdakamarási lelkipásztor szerint újságjaink hasábjain elsősorban a pozitív példákat kellene megjelení-teni, leírni, hogy ezek által mások is tanuljanak, példát vegyenek. Ezért írta a következő cikket, amelyben saját gyülekezetének presbitériumát mutatja be.

A Kolozsvárhoz közeli Vajdaka-marás presbitériumának átlagéletko-ra igen alacsony, mindössze 43 év (a legidő-sebb 63 éves, a legfi atalabb 37). A presbiterek az istentiszteleteket példamutatóan látogatják, az úrvacsoraosztás alkalmával is mindig jelen vannak.

Elöl járnak a diakóniai célokra való adako-zásban (legutóbb például a szászfenesi temp-

lomépítésre gyűjtöttünk), valamint a közmun-kában való részvételben.

Képesítésük szerint segítenek a különféle javításokban (villanyszerelés, bádogolás, stb.),

iratterjesztést végeznek a körzetükben (újságok, kalendárium, falinaptár).

Évente látogatják a családokat, körze-tükből jelzik a lelkipásztornak a betege-ket vagy a családok egyéb gondjait.

Családjaikkal együtt segítenek a ven-dégfogadásban, a személyszállításban (a tizenkét presbiter közül tíznek van autója).

Igyekeznek megvédeni hitünket, val-lásunkat az adventisták térhódításával szemben, eljárnak a családokhoz az egy-házfenntartói adományok begyűjtése cél-jából. Ugyanakkor aktívan vesznek részt az évi költségvetés elkészítésében.

Mindenkinek legalább ilyen presbi-tériumot kívánok, és emlékezzünk Pál apostolnak a korinthusiakhoz írott le-

velére, amelyben Krisztus szolgáiról ír: „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mind-egyikük hűségesnek bizonyuljon.” (1Kor 4,1–2)

A Somkeréki Egyházközség – templomá-nak 680 éves fennállása alkalmából – június 1–2-án hálaadó ünnepséget rendez.

A szombat délelőtti ünnepi istentiszteleten igét hirdet Kató Béla püspök. Varga Judit, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásköz-pont vezetője bemutatja a somkeréki református templomról készült kiadványt, amely Hargita Megye Tanácsának támogatásával készült.

Szombat délután Machiel Oppenhuizen, apeldoorni holland lelkipásztor hirdet igét, majd Egymás hite által megerősödni (Magyar–holland kapcsolataink gyümölcsei) címmel elő-adást tart Székely József, kolozsvár-alsóvárosi lelkipásztor. Az ünnepségen fellép a budapest-pasaréti gyülekezet kórusa Cseri Zsófi a ve-zénylésével.

A vasárnap délelőtti istentisztelet alkalmá-val Földvári Tibor, budapest-pasaréti lelki-pásztor szolgál, ezt követően előadás hangzik el Mit használ neked? címmel, amelyben Juhász Tamás teológiai tanár arról beszél, mit jelent a Heidelbergi Káté egyházunk és a magyar refor-mátus ember életében.

A program szerint vasárnap délután Var-ga László, a gyülekezet korábbi lelkipásztora hirdet igét, majd Lászlóné Varga Judit Mi-től magyarabb az 55. zsoltár? Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának aktualitása címmel tart előadást. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.

Somkerék 680

Fájdalommal tudatjuk, hogy

Szallós Kis Ferencnyugalmazott református lelkipásztor, éle-tének 83. évében, visszaadta lelkét teremtő Urának. Utolsó útjára április 25-én kísértük a magyarvistai református templomból.

Olvasóink írjákHűséges nagyborosnyói olvasónk, Pakucs

Etelka küldött beszámolót szerkesztőségünk-nek arról, hogy a közelmúltban a szacsvai gyü-lekezet vendége volt. Régi idők húsvéti szo-kásairól tartott előadást. Írásában beszámol a kazettás mennyezetű templomról, leírja, hogy a 121 lelkes gyülekezetben Bod Péter egerpataki lelkipásztor tart istentiszteletet havonta két al-kalommal, évente többször szervez a kicsiknek is ünnepi műsort. „Már a kicsi óvodások is tud-ták, mit ünnepelünk húsvétkor. Elcsodálkozva mesélték, hogy a tévéműsorban látták, a buda-pesti felnőttek nem tudtak a riporter húsvéttal kapcsolatos kérdésére válaszolni. Békében, szeretetben élnek egy vadregényes, erdők és völgyek szegélyezte tájon, ahova még nem ért el a mai kor keze, mely az ifjúságot a széles út felé vezeti” – zárja beszámolóját Pakucs Etelka.

Vajdakamarási elöljárók – Erdély egyik legfiatalabb presbitériuma?