1 / 10

Albánszamár a végállomás by Zozó – 2018.06.11-17.

A nősök is lehetnek hősök valamilyen téren…! Épp ezért nagy várakozásokkal és tankkal tele találkoztunk a Hősök terén hétfő reggel 8:00-kor teljes menetfelszerelésben. Korábban már pár izgalmas pontot összekötöttünk a gugliban így készen is állt a heti terv azon a szinten, ami épp elég ahhoz, hogy ne zavarjon minket, amikor az élet majd felülírja azt. Eszünk mikor megéhezünk, alszunk ahol megérkezünk, indulunk miután felébredünk. Faterock motoron!

1. nap: Szarajevó (560km) Mohács felé léptük át a határt egy végtelenül hosszúnak tűnő pár órás monoton autópályázás után, amit már Dunaújvárosnál megbántunk. Előre sajnáltuk magunkat, hogy itt kell visszafelé is jönnünk egy hét múlva. Az út alatt volt időnk gondolkodni, és alternatívaként az jöhetett szóba, hogy autó + utánfutó + 4 motor jó megoldás lehet minimum Szarajevóig, vagy akár messzebb is. Újabb két óra múlva már a horvát vidéki utakon is túl voltunk, és a bosnyák M17esen csalingáztunk Doboj, Maglaj felé. Megálltunk egy útmenti büfé-étteremnél ebédelni. A pincér finoman fogalmazva sem volt lelkes, így aggodalommal vártuk a kaját, ami viszont meglepően jó volt. Megbántam, hogy nem csevapcsit rendeltem isteni pitával, de azért a pizzám is egész jó volt, és nagyon olcsó.

Folytatva utunkat Brankovicinél leágaztunk az R467-es szerpentinekre Olovo felé, ami a megelőző utakhoz képest helyre billentette a lelki békénket – így is futottunk be aznapi célunkhoz Szarajevóba.

Még nem jártam itt, és nagyon meglepett az a vallási sokszínűség, amely békés, toleráns és szoros együttélésnek ad otthont a római katolikus, az ortodox kereszténység, a muszlim és a zsidó vallású, na meg az ateista emberek számára. Ez a jelenség egyébként szinte minden további városra is jellemző volt túránk során. A katolikus és ortodox templomok, a mecsetek és zsinagógák szinte egymásba érnek. Ramadam idején az éttermek törekednek arra, hogy csak belső termükben szolgáljanak fel. És sört se csapolnak minden mecset alatti kocsmában – de azért erre is volt példa. Útvonal-link: https://www.google.com/maps/dir/Budapest/Olovo/Szarajev%C3%B3,+Bosznia-

Hercegovina/@44.8521222,18.0212921,8.34z/data=!4m25!4m24!1m10!1m1!1s0x4741c334d1d4cfc9:0x400c4290c1e1160!2m2!1d19.040235!2d47.497912!3m4!1m2!1d18.3200962!2d44

.3956431!3s0x475ec772ac64a615:0x17358e6ca1731a50!1m5!1m1!1s0x475928c584b7a847:0x9325ecf76fbcf3d4!2m2!1d18.5826846!2d44.1265438!1m5!1m1!1s0x4758cbb1ed719bd1:0x

562ecda6de87b33e!2m2!1d18.4130763!2d43.8562586!3e0?hl=hu

2 / 10

2. nap: Shkoder (440km) Szarajevóban nem volt reggelink, ezért első utunk egy pár km-re lévő pékséghez vezetett, ahol frissen sült burekot bur(e)koltunk. Pazar módon, asztalhoz ülve, késsel villával – még korai frissességgel egy kánikulás reggelen! Pont erre vágytunk!

És újra úton voltunk, az M18-ason. Ez a motoros álom. Az út kanyarról kanyarra vált, gyönyörű tájakon, hűs fák között a hegyoldalban. Majd hirtelen kibukkanva a sűrű erőből, előttünk a meredek hegyoldalban lebeg egy kis rozoga híd a Tara-folyó felett, néhány bódéval – ez lenne a Montenegró határ a dzsungel közepén – elbűvöli az embert.

Az utak szinte üresek, de mégis, innentől pezseg a turizmus: rafting-táborok sorakoznak hosszan az út melletti völgyben láthatatlanul. Aztán alacsonyabbra ereszkedik az út a hegyoldalon és a Piva tó, illetve a Piva-kanyon partján tekereg tovább 15km hosszan alagútból alagútba. Ezen a környéken (Szerbia, Montenegró, Albánia) ahol lehet a folyókat tavakká duzzasztják és vízturbinákat hajtanak velük, ami így összességében az energiaszükséglet nagy részét képes biztosítani. Épp ezért nem kell csodálkozni mikor egy folyóból tó, majd ismét folyó lesz.

És hirtelen, még mielőtt átkelnénk a Piva-hídon, balra egy kis üregbe bevágódtunk Trsa irányába, ami valójában egy alagút, benne szűk, meredek szerpentinnel, és rögtön egy – ismét észrevehetetlen – balos visszafordító elágazással, folytatva az utat az alagútban. Így kezdődik a P14, de a folytatás se semmi: a P14 egy jó aszfalttal készült 1x1 sávos motoros álomút, gyér forgalommal 40km-en keresztül.

Valójában ez már az a 2.000m fölé emelkedő, nyár közepén is gyakran havas Durmitor (Durmitor Nemzeti Park), amit együtt emlegetnek pl. a Gross-Glocknerrel, Stelvióval, vagy épp a Transzfogarassal.

Kötelező motoros zarándokhely! A Durmitort a kevésbé ismert útvonalon, észak felől, Trsán keresztül kerültük. A magasan fekvő sík területeken ún. szórványfalvak vannak, ami annyit tesz, hogy a házak nagy területen egyenletesen elosztva helyezkednek el.

3 / 10

A P5-ösön egy kisebb hágót követően elértük a Tara-Kanyont, a Tara híddal, melynek mindkét oldalán canopy-pálya megy át a kanyon felett. 500m hosszan csigán lógva egy hevederbe szíjazva száguldhatsz át. Ki kellett próbálni! Nagyon izgi, de az előzmények okán annyira már nem hozott lázba minket. A kellemes ívekkel tűzdelt P4, M9-en tekeregtünk végtelen hosszan tovább a Tara-folyó hűs oldalán, míg a Tresnjevik-hágón egy hibás elágazás miatt 40km után el nem fogyott a csúcsminőségű aszfalt, és át nem váltott agyagos mocsárrá, térdig érő pocsolyákkal. 20km volt hátra.

A hegycsúcsról is egy kerékpár-ösvényen jöttünk le. Egy szabályhoz próbáltuk tartani magunkat egész túránk alatt: nem fordulunk vissza!!! – ez majdnem sikerült is, mert amikor egy a zerge-ösvényből végül egy benőtt egér-ösvény lett, felmerült bennünk a gyanú, hogy 100m-rel korábban rossz csapást választottunk. Végül, 2 órával később esés nélkül, de térdig sarasan újra aszfalton voltunk …szédültünk is rajta.

A P9-esen Gusinje mellett átléptük az albán határt! A sokadik határ után már rutinosan nyújtottuk a személyit, a forgalmit, meg a kötelező zöld-kártyát. A marcona határőr mindenért morgott, és bár előttünk nem is nagyon voltak, mégis fél órába telt, míg átléphettünk.

A határ után azonnal minden megváltozott. Az addig halálra únt sima aszfaltnak hirtelen végeszakadt, hosszú kilométereken át kavicsúton haladtunk tovább, mire ismét aszfaltot foghattunk. Ennek oka Albánia történelmében keresendő, ugyanis az Albániát 1944-ben kommunista partizánként felszabadító Enver Hodzsa – haláláig, – 1985-ig tartó diktatúrája alatt elbontatott minden utat, nehogy újra megszállás alá kerüljön az ország. És ezt követően is csak lassan változtak a dolgok… A köztársaságot is csak 1991-ben kiáltották ki. És a 20 év lemaradás számos területen azóta sem igazán csökkent. Azért ennek a lemaradásnak legtöbb oldalát mi nosztalgikus örömmel fogadtuk – mint például az emberi jóindulatot, segítőkészséget,

nagyvonalúságot.

A jó hír viszont az volt, hogy az SH20-as utat csak pár éve építették, és még egész jó állapotban van. Ez sajnos nem lesz így, mert az erózióval láthatóan nem számoltak az útépítés során, ezért pár év múlva a kavicsok el fogják borítani a szerpentineket – akkor ismét elveszti motoros értékét… Mert most az SH20-as hágó – Grabom mellett – egy motoros fogalom!

4 / 10

Azokra a területekre, ahol a törvény tiltó hatályait nem tudják érvényesíteni (mint nehezen megközelíthető hegyvidékeken, a központi hatalom által nem elérhető törzsi területeken, tipikusan Thet környékén), ma is jellemző a kanun, ami egy bűbájos hagyományőrző társasjáték, ősi útmutatás alapján a következő egyszerű játékszabályokkal:

1. Ér a ház – azaz a házban nem ér a nevem. 2. Fogat fogért – egy áldozatért a tettes családjából egy fiú vérével kell fizetni. 3. Apádüte ér. 4. Az nyer, aki nem hal ki. Döntetlen is lehetséges, azonban ehhez a hagyomány szerint az érintett családok minden felnőtt

férfitagja egyetértése szükséges – ami röpke 10 évig is tarthat, mivel egy-egy játékban gyakran 50-60 ember is részt vesz. Ilyenkor újra lehet dobni. A játék menete: a felesleges szabadidők és ivócimborák agyonütését, vagy csak egy szokásos véletlen emberölést követően a másik fél lép. De előtte a potenciális áldozatok célszerűen egy elhagyatott erődöt keresnek, vagy épp építenek maguknak életük hátralévő részére, és annak falai között tengetik teljes életüket – se iskola, se munka, se kirándulás, se buli… A következő lépést követően a felek cserélnek és kezdődik az egész elölről. Albániában még ma is több százan élnek a négy fal között, de nem értem mit sírnak: nálunk is épp így él rengeteg fiatal – az internetnek köszönhetően!

És innen már csak egy köpés volt aznapi célunk, az ország ötödik legnépesebb városa: Shkodra (régi magyar nevén Kadar), ahova a Skodrai tó mellett futottunk be. A központban védett, parkolós Kaduku Hotelben kaptunk szállást jó áron, reggelivel együtt. Vacsoráztunk, majd bejártuk a belváros hangulatos bazárait éttermeit, kövezett sétálóutcáit. A környéken mindenhol Rozafa nevével lehet találkozni és mindent erről neveznek el (hotel, étterem, komp, stb.). Ez egy asszony neve, három kőműves fivér legkisebbikének felesége, valamint Kőműves Kelemenné és Hugyos Józsi bácsi spirituális rokona, ugyanis őt is befalazták, hogy váruk ne dőljön össze éjjel. Útvonal-link: https://www.google.hu/maps/dir/Szarajev%C3%B3,+Bosznia-hercegovinai+F%C3%B6der%C3%A1ci%C3%B3,+Bosznia-Hercegovina/43.1699921,18.8565867/%C5%BDabljak,+Montenegr%C3%B3/43.1504582,19.2919199/Mate%C5%A1evo,+Montenegr%C3%B3/Gusinje,+Montenegr%C3%B3/Shkod%C3%ABr,+Albania/@42.9656812,18.3751428,8.75z/data=!4m39!4m38!1m5!1m1!1s0x4758cbb1ed719bd1:0x562ecda6de87b33e!2m2!1d18.4130763!2d43.8562586!1m5!3m4!1m2!1d19.0335495!2d43.1990419!3s0x134d3b0702b955a1:0xf67018a79527109a!1m5!1m1!1s0x134d3933f3d5704f:0xb01f40bfcbb85495!2m2!1d19.1226018!2d43.1555152!1m0!1m5!1m1!1s0x134d7e048cdbac4f:0xfab0583b84305f3e!2m2!1d19.5542055!2d42.7613758!1m5!1m1!1s0x1352641b62e88e31:0x8088f45f58d80e9f!2m2!1d19.8320935!2d42.5619739!1m5!1m1!1s0x134e005bf998212f:0x7c0d3fbd64d1804e!2m2!1d19.5032559!2d42.0692985!3e0?hl=hu

3. nap: Komani tó, Durres (270km) Reggelinkről előző este rendelkezvén csomagban megkaptuk a recepción, és 7 óra előtt már úton is voltunk, hogy az SH25-ösön elérjük a kompot Komannál. De még mielőtt odaértünk volna, meg kellett tennünk közel 50km-t. Dinamikus tempóban nyomva is 3 óra volt az út sűrű kanyarokkal és földút-szakaszokkal, amelyen összesen 3 autóval találkoztunk. Ebből egyik a komp – természetesen Rozafa nevű – társaságának kisbusza volt utasokkal. Elvileg lehet előre helyet foglalni, gyakorlatilag viszont sose veszik fel a telefont, ezért picit aggódtunk, hogy odaérünk-e időben és főleg, hogy lesz-e helyünk. Földúton érkeztünk a Drin folyó partjához, ahol egyenruhás emberek engedtek át sorompón a kompdíj megfizetését követően. Pár km-es tükörsima aszfaltos, meredek szerpentinen és szűk alagúton áthaladva párszáz méterrel feljebb találtuk magunkat a hatalmas duzzasztógát túloldalán a Komani tónál. Előtte azonban egy hivatalosnak tűnő személy még legombolt rólunk néhány eurót indoklás nélkül – nyilván lenyúlt minket, de nem tehettünk semmit. Rengeteg autó, busz, tömeg várakozott, köztük pl. egy patyolat-tiszta merci-terepjáró… – azon morfondíroztunk, hogy ez a tömeg mikor és főleg hogyan került ide, amikor csak egyetlen kihalt poros út vezet ide!?

5 / 10

De a lényeg: még éppen lett helyünk. Éppen, mert az utánunk érkező kisbusznak már csak a lehajtva hagyott rámpán jutott hely. Majd 40km-es, több-órás hajóút várt ránk, melynek minden perce ámulatba ejtett minket a kanyon hatalmas sziklával és természeti szépségeivel. Csak az volt kiábrándító, hogy a vízen rengeteg szemét úszott. Autóval nem érdemes itt kompozni, mert a szűkre állított autók között átpasszírozó utasok 3 óra alatt karcosra koptatják a kasznit. A motoromra is rákönyököltek, le is törték volna a plexit, ha nem szólok…

Hatalmas területek bújtak meg egymás mögött, ahol az ember kivételesen tiszteletben tartotta a természet léptékeit. A házak elszórtan ~5km-ekre épültek egymástól utak nélkül. A házak körül kis

zöldségeskert, egy-egy kecske és semmi más. Csak egy-egy kis ösvényt láttunk még, amelyet szamarak tapostak ki a tóparti halász-csónakhoz – mint egyetlen járműhöz. Láttuk lelki szemeink előtt, hogy hogy fog dübörögni itt a turizmus 20 év múlva: egymásba érő canopy-pályák, jet-ski- és vizisí központok, kajak-kenu-táborok, hegymászó-parkok, ahol csónakból kell kezdeni a mászást, és aki ide eljön az mindet egymás után, egy befizetéssel próbálhatja majd ki. Lehet, hogy akkor sajnálni fogjuk azt a harmóniát, ami most még itt van, de akkor majd eltűnik.

Fierzén szálltunk partra, és újabb álom-utak következtek az 1x1 sávos szépen aszfaltozott, minden irányba tekergő elhagyatott hegyi SH22-esen.

A szuperlatívuszokat korábban elkoptatva, sajnos kifogyott a repertoárom – és a kanyarokat sorra levadászva is végig így éreztük magunkat. A keresztben sorakozó hegyek mintha fjordok lettek volna: a szemközti hegyoldalak szinte egymásnak dőltek, úgyhogy bőven

volt időnk gyönyörködni bennük. Aztán negyedóra múlva épp ott motoroztunk, ismét negyedóra múlva átjutottunk a túloldalára és kezdődött az egész elölről, elölről, és elölről, miközben légvonalban alig haladtunk. Vagy féltucat ilyen „fjord” volt, mire nyugat felé kijutottunk az SH5-re. Az SH5-ről dél felé kellett fordulnunk az SH30-asra. Ezt a szakaszt nemrég aszfaltozták újra, és az út mellett is szinte mindent újjáépítettek. Az elhagyatott úton megéhezve lestük a kaja lehetőségét, mikor megláttunk pár széket asztalt egy háznak tűnő fogadó előtt: Arber's House Gjegjan (Gjegjannál). Bent a helyi öregek ütötték el végtelen szabadidejüket. Közös nyelvünk nem lévén kézzel-lábbal kommunikáltunk. Gyengék voltak aktivitiből, mert az „enni szeretnénk”-et „tankolni akarunk”-ként fejtették meg. Szóval kezdtük elölről tüneményes társasjátékunkat.

6 / 10

Mikor meglett a nyertes megfejtés, az öregek saját tányérukból adtak kostólót, ellentmondást nem tűrő kedves erőszakkal. Fél óra múlva asztalunkon gőzölgött a helyi autentikus specialitás: sült-bárány friss házisajttal és édes-kenyérrel. Lehet, hogy az éhségünk is közre játszott, de nagyon ízlett mindenkinek. Indulás előtt ölelkezés, közös fotózás … – nagyon kedves és közvetlen emberek! 1967-ben, azaz több mint 50 évvel ezelőtt volt itt az úgynevezett „pénzügyi reform”, melynek során a régi Lek helyett új Lek-et vezettek be, 10 régi Lek ért 1 új Leket, azaz elhagytak egy nullát. Az elmúlt fél évszázad ellenére sokan a mai napig is régi Lek-ben számolnak, jellemzően a piacon, de néha még a TV-ben is a reklámokban vagy a vetélkedőknél. Persze az árusok 99%-ban becsületesek, és nem fogadják el a tízszeres árat.

Ahogy közeledtünk Tirana felé, az utak egyre simábbak, egyenesebbek, szélesebbek és zsúfoltabbak lettek. Tirana egy túlzsúfolt, dugós, jellegtelen főváros, amit nem lehet eléggé elkerülni még motorral is, pedig Albániában a motorosoknak egyébként joguk van átmenni a piroson, ha nem jön senki a másik irányból. Az Albán közlekedés mediterrán-kaotikus – első látásra. Aztán szép lassan megtanuljuk az íratlan szabályokat: 1. Az írott szabályok csak útmutatás, nem kell betartani. 2. Legfontosabb, hogy haladjon a forgalom és figyeljünk egymásra. 3. Az elsőbbségnél sokkal fontosabb az udvariasság: pl. a körforgalomban megállnak az autók, hogy beengedjék az új

játékosokat. 4. Ha egy autó megáll az út közepén, az azt jelenti, hogy le akar kanyarodni, vagy parkolni szeretne, tehát nem is kell

indexelnie.

Ismertünk már korábbi tapasztalatokat, hogy hiába unalmas az autópálya, nem szabad letérni, mert a mellékutakat sok helyen lezárják, elterelik. Nem hittük, reménykedtünk, letértünk, és valóban! Alig győztünk visszaszédelegni. De mire visszatértünk, Vore-nál az autópályát is lezárták és terelték vissza arra a mellékútra, ahonnan jöttünk! Teljes káosz! A szűken 2x1 sávos mellékutat einstandolták az autósok és 3 sávossá alakították, és mindegyikben egy irányba mentek! Persze jöttek szemből is autók, azok lehúzódtak a bokrok közé. Képtelenség! Számunkra ez azért volt kifejezetten kellemetlen, mert motorral nekünk se jutott egérút. Sok időt vesztegettünk a felforrt motorokon az autók bűzében. Egy valamirevaló albánnak dízel-mercije van! Ha szegény, akkor szakadt merci papírok nélkül (mert sok autót „megörököltek”), ha jómódú, akkor csili-vili páréves – amúgy meglepő, hogy ez utóbbiból van több. Abban viszont nincs különbség, hogy mindegyik okádja a füstöt, mint a gyárkémény. A benzin nem olyan rossz minőségű, ezért tippünk sincs, hogy miért füstölnek ennyire még az új autók is.

Keserű szájízzel érkeztünk estére a tengerpartra Durresben. A külvárosi Hotel Ferrara olcsó, nyugodt, tengerre néző szobáival várt bennünket. Lemálházva kis sétával már a tengerparti korzó köveit koptattuk. Mint mindenhol, itt is erőszakosak a kéregető cigányok, így nem érdemes pl. az út melletti asztalokhoz ülni. Egy kéregető cigányasszony szó szerint meg is kergetett minket. Összességében azért kellemes este volt – amelyben persze a csapolt sörnek is nagy szerep jutott. Albániában mindenhol rengeteg a szemét. Enver Hodzsa elvtárs tisztaság-mániákus volt, ezért az ő idejében a szombat a takarítás napja volt, mindenkinek mennie kellett a környéket takarítani, afféle kommunista szombatként. Egyszeri szemételdobáson kapva az illetőt két nap elzárás volt a jutalom, visszaesőként az ónbányában is kiköthetett. Aztán amikor „felszabadultak”, függetlenségük első tetteként elkezdtek szemetelni, ez afféle szabadságszimbólum lett náluk, hogy „lám szabadság van, jogom van még a szemetet is eldobni oda, ahova akarom” – mint az amerikaiaknál a káromkodás. És ez sokuknál még ma is tart. Útvonal-link: https://www.google.hu/maps/dir/Shkodër,+Albania/Koman,+Albania/@42.03874,19.5829953,12z/data=!3m1!4b1!4m14!4m13!1m5!1m1!1s0x134e005bf998212f:0x7c0d3fbd64d1804e!2m2!1d19.5032559!2d42.0692985!1m5!1m1!1s0x13521c4fd8574195:0x8f238705f8bf2032!2m2!1d19.8142332!2d42.0938083!3e0?hl=hu&authuser=0

https://www.google.hu/maps/dir/Sheshi+i+Trageteve/Shkoz%C3%AB/Hotel+Ferrara/@41.8223281,19.3785319,9.5z/data=!4m20!4m19!1m5!1m1!1s0x13523eee046099e7:0x6bff4ae93de

1517d!2m2!1d20.009697!2d42.2644026!1m5!1m1!1s0x13518a8bd5e03525:0x44fa2f005140e859!2m2!1d19.9943469!2d42.0030559!1m5!1m1!1s0x134fda59f65554ad:0x4aa396e387e18

87e!2m2!1d19.4316759!2d41.319475!3e0?hl=hu&authuser=0

7 / 10

4. nap: Saranda (250km) Már korábban úgy döntöttünk, hogy felülírjuk eredeti tervünket és a tartalék-napunkat beáldozva célba vesszük Sarandát, de az égiek se hagytak nekünk más választást, mert reggel jöttek a front-felhők észak felől. Durresre már reggelre esőt mondtak (bár még éppen nem esett), Sarandára meg napsütést egész napra. Ezért úgy döntöttünk, a reggelit elhalasztjuk, inkább menekülünk az eső elöl dél felé. Kivételesen nem bántuk az egyenes, tempós SH4-est. Így pár óra múlva, Fiernél értünk ki ismét a frontfelhőzet alól, de nem kaptunk nagy előnyt. Annyira elég volt, hogy az állatkert mellett elhaladva, 500m múlva betérjünk a már előre betervezett burek-boltba, ama híres Byrektore Anxhelo (Angelo’s Pie), ahol ismét egy mennyeit burekoltunk. Itt már lehetett kapni az ájront (ayron), ami egy kefir-féle és a törököknél is nemzeti ital, de ők szódával hígítva isszák. Kánikulában nincs is jobb ennél! Kiérve Fierből nagyon figyelni kell a táblákat, mert Levan után Vlora felé kell fordulni egy disznóól melletti 1x1 sávos bekötőútra, ami egy kanyar után autópályává változik! Hitetlenkedve nevettünk ezen a képtelenségen. Az autópálya csak közlekedés szempontjából unalmas Albániában, mert folyamatosan le-föl kanyarodnak róla a mellékutcákba, út szélén dinnyeárusok, lakóházak, amiket máshonnan nem lehet megközelíteni, itt jönnek szembe is kerékpárral, robogóval (jó esetben jobb oldalt); és időnként akár 10km/h-ra is (!!!) korlátozzák a sebességet, amit természetesen senki se tart be.

Vloratól a tengerparton ismét jöttek a szerpentinek az SH8-ason. A Cika-hegy gerincén belemotoroztunk a felhők vattacukrába, amit a szél hömpölyített karnyújtásnyira a fejünk felett. Majd a gerincen átfordulva hirtelen ki is értünk belőle és a Llogara-kilátónál elénk tárult a napsütötte türkiz tenger lélegzetelállító látványa, mellette meg az a szerpentin, ami csak ránk várt. Ismét jó helyen voltunk, jó időben!

Az SH8-as mediterrán szerpentine 80km hosszan egészen Sarandáig tartott. Saranda az egyik legismertebb nyaralóhely a külföldieknek és a helyieknek egyaránt. Egy gond van vele, hogy súlyos hibák vannak a fejlesztési tervében. Csak 2x1 sávos utak vannak, rengeteg szállóval, parkoló nélkül és zsúfolásig beépített tengerparttal. Tehát szezonban itt mindig teljesen beáll a forgalom, a parkoló autók ellepik a várost, a parton pedig nincs egy tenyérnyi hely.

Nekünk szerencsénk volt, hogy még épp szezon előtt voltunk, ezért csak keveset kellett dugózni a városban. Szállásunk egy kis eldugott görögös hangulatú Hotelben volt. Szobafoglalást követően még gyorsan le akartunk menni Ksamilra, de ekkor az egész nap üldöző eső hirtelen utolért minket, így inkább a hotel strandján fürödtünk, miközben gyönyörködtünk a szemközt, alig 10km-re fekvő Korfu legmagasabb csúcsán, a Pantokratorban. A front utolért, és éreztük, hogy nem fog hamar elengedni minket. Este kaptuk a jókívánságokat, hogy „Barnuljatok!” – de a jólmegérdemelt sörözésünk közepedte már nem volt kellő lelkierőnk ecsetelni kilátásainkat az időjárás vonatkozásában, így a „Barmulunk!”-válaszban tudtuk az ellentéteket közös nevezőre hozni.

Útvonal-link: https://www.google.hu/maps/dir/Hotel+Ferrara/Vlora/Dream+Hotel+Saranda/@40.5012702,19.3957712,9z/data=!4m20!4m19!1m5!1m1!1s0x134fda59f65554ad:0x4aa396e387e1887e!2m

2!1d19.4316759!2d41.319475!1m5!1m1!1s0x134533f1e8cc1895:0xd31099af13e0e86!2m2!1d19.491356!2d40.4660668!1m5!1m1!1s0x135b14fd61e059e3:0x7b45d8f7e3a34ccd!2m2!1d1

9.994095!2d39.871497!3e0?hl=hu&authuser=0

8 / 10

5. nap: Ksamil, Skodra (380km) Reggelizés közben beképzelt önbizalommal igyekeztem megfejteni a felhő-radarképekben elrejtettnek vélt menekülési utakat. Ha tovább megyünk délnek a tegnap elmaradt Ksamilra, akkor még nem ázunk meg, utána meg már csak reménykedni tudunk…

Ksamil Albánia egyik legszebb strandja, ezért ha nem is fürdünk, de ezt látnunk kell. Az érkező esőnek köszönhetően kihalt volt az egész. Ez volt túránk legtávolabbi pontja: innen légvonalban csak 8km-re van a Görög határ. Fotózkodtunk, majd északnak vettük az irányt.

Jöttek a sötétnél sötétebb fellegek, hogy a villámokat jobban láthassuk, és hamarosan nagyon örültünk annak, hogy nem mostuk le a motorjainkat. Az utat már ismertük, de most szépsége helyett viszontagságai ejtettek ámulatba minket. Időjárás van! Ennek eredményeként a legtöbb helyen nem volt áram és a heves eső miatt az aggregátorok sem indultak be. Ez számunkra azért okozott fejfájást, mert a legtöbb benzinkút zárva volt. Innentől szinte végig esett az eső, néha alig, gyakran viszont azt hittük jégeső. Az autópályán az autók aqua-plant kaptak és pár másodperccel előttünk törték össze magukat és egymást. Nem száguldoztunk, de így is akkorákat csaptak az esőcseppek, hogy leütötték az esőruháink belső felén lévő gumirozását, így azok megszűntek vízhatlannak lenni. Tökig eláztunk. Épp ezért Durresnél azon a ponton voltunk, hogy most már TÖK-mindegy! Nyomtunk egy dupla-bureket és húztunk egy kövér gázt.

Akkora eső volt, hogy a motorkitámasztóm is eltörött. Épp tankoltam, csuktam vissza a tanksapkát, mikor paripám kimerültségében az ölembe alélt. Ezt követően nekem

mindig kellett egy fal/fa ha megálltunk, de igazából sosem volt nagyobb gondom emiatt. Majd’ 400km után estére Skodrába értünk. Megkaptuk korábbi szobánkat is, és beadtuk ruháinkat mosatni – mindannyiunkét, összesen 5 euróért! Ingyen volt. Esti városi vacsorázós-sétánkra szerencsére ismét szünetelt az eső. Késő este kellemesen zsibbadva dőltünk az ágyunkba ismét.

Útvonal-link:

https://www.google.hu/maps/dir/Dream+Hotel+Saranda/Rilindja+Beach+and/Vlora/Hotel+Kaduku/@40.903469,18.9935581,8.5z/data=!4m26!4m25!1m5!1m1!1s0x135b14fd61e059e3:0x

7b45d8f7e3a34ccd!2m2!1d19.994095!2d39.871497!1m5!1m1!1s0x135b6bccd11593bd:0x4fb602df48f0b9c8!2m2!1d19.9978061!2d39.773345!1m5!1m1!1s0x134533f1e8cc1895:0xd310

99af13e0e86!2m2!1d19.491356!2d40.4660668!1m5!1m1!1s0x134e00fc8da033dd:0xf81a45b6351bcbde!2m2!1d19.5118572!2d42.0672827!3e0?hl=hu&authuser=0

9 / 10

6. nap: Kotor, Mostar (600km) Másnap már csak időnként kapott el minket a zuhé. Kerülhettük volna a Skodrai tavat nyugat felől az 1x1 sávos P16-oson is, azonban egyrészt sietnünk kellett, mert már csak két napunk maradt, másrészt pedig már úgyis szerpentin-mérgezésünk volt, ezért maradtunk a már ismert SH1-esen. Innen is szép volt. A tó derekán elhagyva Albániát visszaléptünk Montenegróba. Budván haladtunk át. Lélegzetelállító látvány volt mikor a hágó utolsó alagutján kilépve a hegy túloldalán fejünk felett lejtőszelező siklóernyősök rikoltozva integettek nekünk.

A szomszéd öböl már Montenegró legszebb tengerpartja, a Kotori-öböl. Kotor vára sok turistát vonz. Az erődítmény falain fel lehet kirándulni a hegy tetejéig egy félnapos program keretében, amire már nem volt időnk. Helyette – megadva a módját – beültünk egy móló-étterembe Ljuta előtt.

Egész eddig menekültünk az eső elől, és úgy nézett ki most bekerít minket. Így hát döntésünk képviseltje volt a lepényhal először, a remény-hal meg utoljára! Ettől függetlenül egy záport jóllakottan kivártunk, de a következő előtt azért útnak indultunk, és Lipcinél feltekertünk az első kilátóig, hogy búcsúpillantást vessünk az öbölre és megtervezzük szökési útvonalunkat az eső elöl.

Stratégiánk az lett, hogy amennyire lehet maradjunk közel a tengerparthoz, mert oda nem nyomulnak be a felhők, épp ezért nyugat felé törtünk ki az öbölből egy kisebb záporon keresztül. Jól döntöttünk, mert ezután végig a felhők szélén tekeregtünk folyamatosan imádkozva, hogy az út ismét nyugat felé íveljen. M6, Trebinje, Blagaj, és estére a bosnyák Mostarba értünk. Bementünk amennyire csak lehetett az Öreg hídhoz, és ott egy felújított malomházban rögtön találtunk is kiadó szobát. Magát

a malomházat újították át egy egyszobás apartmanná, nagyon hangulatos volt. Gyors rutinnal lepakoltunk, és már indultunk is fedezni a kalóriaveszteséget és felfedezni a várost. Egész éjjel ennek a mese-városnak kis utcáin barangoltuk, nagyon magával ragadt mindannyiunkat. A város nevét a – sok közül az egyik hídjáról, – az UNESCO kulturális örökségéhez tartozó „Öreg hídról” kapta (szerbhorvátul Most stari; most = híd, stari = öreg). A polgárháborúban lerombolt, majd a magyar honvédség közreműködésével újból felépített hidat 2004. július 23-án avatták fel és azóta ismét régi alakjában látható. A délszláv háború alatt Mostar számított a horvát kisebbség által kikiáltott, de hivatalosan soha el nem ismert Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság de jure fővárosának. A város etnikailag még mindig megosztott. A bosnyákoknak és a horvátoknak külön egyetemük és labdarúgó csapatuk is van.

Este mindenki a foci-VB-t nézte, legtöbben a horvátoknak szurkolva, de azt már kevesen tudták, hogy az első boszniai labdát 1903-ban Budapestről kapták.

Útvonal-link: https://www.google.hu/maps/dir/Hotel+Kaduku/Perast,+Montenegr%C3%B3/Herceg+Novi,+Montenegr%C3%B3/43.337616,17.8133062/@42.6921816,18.1528273,8.98z/data=!4m31!4m30!1m10!1m1!1s0x134e00fc8da033dd:0xf81a45b6351bcbde!2m2!1d19.5118572!2d42.0672827!3m4!1m2!1d19.2756055!2d42.417984!3s0x134deb7b5bfdb2af:0xc7a1dec31a07eeb6!1m5!1m1!1s0x134c36999058117f:0x72ea5e23bcf8d5a9!2m2!1d18.7185184!2d42.4899244!1m10!1m1!1s0x134c3b7bad29fa7d:0xd05def2065636e1a!2m2!1d18.5314753!2d42.4572478!3m4!1m2!1d17.81095!2d43.3392569!3s0x134b43a82b1d9977:0x4c1f28c996abc89a!1m0!3e0?hl=hu

10 / 10

7. nap: Bp. (670km) Utolsó napunkon már nem vacakoltunk, menet közben, közbenső megálló nélkül terveztük az utat – hála az eddig is nagy hasznát vett átbeszélő-headset-ünknek. Habár többet már nem esett, de a hőmérséklet hűvös maradt és az út is lehangolóan egyre unalmasabb lett, amit a magyar-autópályán már egymás szórakoztatásával próbáltunk elviselhetővé tenni, úgymint futni a motoron, tankon hasalva tépni százzal (nem többel), Titanikosat játszani, menet közben főtengelyt cserélni (a másik motoron), stb.

Útvonal-link: https://www.google.hu/maps/dir/Mostar/Maglaj/Budapest/@45.4873937,16.6474879,7.25z/data=!4m20!4m19!1m5!1m1!1s0x134b43a43b6340a9:0x14f32b2d4e37c5a!2m2!1d17.8077578!2d43.3437748!1m5!1m1!1s0x475e919eb6e2bd8f:0x980dd91ebf7a48e2!2m2!1d18.1033619!2d44.5454847!1m5!1m1!1s0x4741c334d1d4cfc9:0x400c4290c1e1160!2m2!1d19.040235!2d47.497912!3e0?hl=hu

Visszanézve… Hogy Hófehérkét idézzem: „Ez a hét is hamar elment!” Legszívesebben azonnal visszafordultunk volna, ha lett volna még szabink. Egyrészt még számtalan felfedezetlen út van, másrészt viszont alig álltunk meg – 2.500km-t úgy nyomtunk le, hogy észre se vettük. Motoros szempontból ki kell emelni, hogy számos út épült az elmúlt években, amelyek így kiváló minőségűek, elhagyatottak és varázslatos tájakon vezetnek olyan mesebeli falukba, városokba, ahol este barátságosan fogadnak kiváló ételekkel, finom sörökkel, és olcsó szállásokkal.

Ez Albánia. by Zozó

Albániáról még számos érdekesség: http://hataratkelo.com/albania-europa_utolso_titka/ Útvonalunk egyben: https://www.rbiker.com/hu/view-profile/15071/trip-78728/