birak

5/12/2018 Birak - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/birak 1/155

Matthew Henry(1662-1714):

A BÍRÁK KÖNYVÉNEKMAGYARÁZATA

- nyersfordítás -

Héberül e könyv neve Shepher Shophtim, a Bírák Könyve, mit a szíriai és arabfordítások kibővítve így adnak vissza: „ Az Izráel fiai bíráinak könyve“; e nép ítéleteisajátosak voltak, úgy bírái is, kiknek tisztsége merőben eltért más népek bíráitól. A LXX.egyszerűen Bírák-nak címezi e könyvet. Izráel nemzetközösségének történelme ez, melymagába foglalja mindazon följegyzéseket a bírák bíráskodásáról, Otnieltől kezdve egész Éliig,melyeket Isten jónak látott közölni velünk. 299 évet ölel fel (Lighfoot számítása szerint),

beszámítva a judabeli Otniel bíráskodásának 40 évét, a benjáminita Ehud 8 évét, a naftalibeliBárák 40 évét, a manassébeli Gedeon 40 évét, ennek fia - Abimélek 3 évét, az isakhárbeliTóla 23 évét, a manassebeli Jair 22 évét, a manassebeli Jefte 6 évét, a judabeli Ibsán 7 évét, azebulonbeli Elon 10 évét, az efraimbeli Abdon 8 évét és a dánbeli Sámson bíráskodásának 20 esztendejét, - összesen 299. Ami a szolgaságban töltött éveket illeti, - mint olvassuk, hogyEglon 18 évig nyomorgatta őket, Jábin meg 20 évig, s mások is - ezeket úgy kell venni, hogy

beleeshettek valamely bíró bíráskodásába. E bírákról kitűnik, hogy nyolc különböző törzshöztartoztak; ekként volt szétosztva az uralkodás dicsősége, mielőtt a Juda törzsében véglegösszpontosult volna. Éli és Sámuel, kiknek bíráskodásáról más könyvben olvasunk Lévitörzséből valók voltak. Úgy látszik, nem voltak bírák Ruben, Simeon, Gád és Áser törzséből.E bírák története van leírva sorrendben a 16. rész végéig. Aztán a könyv utolsó öt részébenfeljegyzéseket találunk néhány különleges emlékezetes eseményről, melyek Rúth könyvéhez

hasonlóan abból az időből valók, amikor a bírák bíráskodtak a földön, de nem tudni pontosan,melyik bíró ideje alatt. Azért vannak a könyv végén összefoglalva, hogy elbeszélésükkel azáltalános történelmi fonál ne szakadjon meg. Mármost, Izráel nemzetközösségének állapotárólez időszakban megjegyezhetjük: I. Nem bizonyultak sem oly nagynak, sem oly jónak mintahogy egy ily különleges nép jellegéhez illett volna, mely ily kiváló törvények által voltirányítva és ily isteni ígéretekkel gazdagítva. Romlottaknak, gonoszoknak találjuk őket, sgonoszul uralkodtak rajtuk szomszédaik, és a könyv folyamán sehol sem látjuk, hogy aKánaánba való dicsőséges bejövetelhez méltóan jártak volna el, akár harcban, akár népgyűlésen. Mit szóljunk ehhez? Isten ezáltal akarta számunkra kimutatni minden személyés dolog siralmas tökéletlenségét e nap alatt, hogy tökéletes szentséget és boldogságot a másik világban várjunk, s ne ebben. Mégis, II. Hihetjük azt, hogy bár a történelem írója főképpen

gonoszságukat és nyomorúságukat tárja fel, mégis, az istentiszteletnek fénye sem halványultteljesen el az országban; annak ellenére, hogy voltak köztük, kik bálványimádásra hajlottak,mégis, a bizonyság sátora, a Mózes törvénye szerint fennállt, és sokan voltak, kik látogatták azt. A történetírók nem jegyzik fel a nemzet életének általános folyását (igazságszolgáltalást,kereskedelmet), ezeket maguktól értetődőknek tekintik, hanem csupán a háborúkról s arendkívüli eseményekről tesznek említést. De az olvasónak figyelembe kell vennie a másik oldalt is, hogy kiegyensúlyozza a leírtak sötét színét. III. Úgy tűnik, hogy ezidőtájt mindentörzsnek megvolt a saját közigazgatása és függetlensége, nem volt egy fő az egész felett, semegyéb vezető testület, és emiatt sok meghasonlás támadt; semmilyen nemes, jelentős dolgotnem tudtak megvalósítani. IV. A bírák bíráskodása nem folyamatos volt, hanem esetleges,alkalomszerű; amikor azt olvassuk, hogy Ehud győzelme után a föld megnyugodott tizennyolc

esztendeig, illetve Bárák után negyven esztendeig, nem biztos, hogy ők ez idő alatt még éltek,s még kevésbé biztos, hogy ily sokáig bíráskodtak; hanem ők és a többiek Isten Lelke által



lettek támasztva és képesítve, hogy különleges szolgálatot tegyenek a nép érdekében, amikor erre alkalom kínálkozott, hogy megszabadítsák Izráelt ellenségeitől, és megtisztítsák Izráelt a

bálványimádástól, és e két dolgot kell értenünk főképpen azalatt, hogy „ítélték Izráelt“.Viszont Debora, mint prófétanő, az egész Izráel feletti bíráskodásra volt rendelve, még mielőttharcba kezdtek volna, 4, 4. V. A bírák bíráskodása alatt Isten volt különlegesképpen Izrael

királya; így mondta nekik Sámuel, amikor le akarták rázni magukról e kormányzási formát, 1Sám 12,12. Isten próbára akarta tenni őket, vajon az Ő törvénye és annak alkotmányamegőrzi-e a rendet köztük, és bebizonyosodott, hogy amikor nem volt király Izráelben,mindenki azt tette, amit jónak látott saját szemei előtt; ezért Isten e korszak vége felé egyrefolyamatosabbá és átfogóbbá tette a bíráskodást, mint volt először, míg végül Dávidot, a szíveszerint való királyt adta nekik. Csakis akkor, s nem azelőtt kezdődött el Izráel virágzó kora,amely dolog nagyon hálásakká kell tegyen minket is a hatalmasságokért, úgy a legfőbbekért,mint ennek alárendeltjeiért, mert ők Isten szolgái, a mi javunkra. Izráel bírái közül négyet ahithősök sorában látunk (Zsid 11,32), Gedeont, Bárákot, Sámsont és Jeftét. A nagytudományúPatrick püspök úgy véli, hogy e könyv írója Sámuel volt.

1. RÉSZ.

E fejezet egy aprólékos beszámolót nyújt arról, milyen előrehaladást tettek Izráel törzseiJózsué halála után a kananeusok kipusztításában. Józsué a nagy munkának alapjaitmegvetette, s oly státuszban adta azt át nekik, hogy ők könnyűszerrel bevégezhették volnaazt a megfelelő időben, hacsak nem vonakodtak volna a véghezviteltől. Mit tettek ők emunka érdekében, s mi az, amit nem tettek meg - ez van itt elbeszélve. I. A Juda törzseSimeonnal karöltve hősiesen cselekedett. 1. Isten Júdát jelölte ki a harc megkezdésére, 1-2v. 2. Juda Simeont veszi maga mellé, hogy egyesülten harcoljanak. 3 v. 3. Siker koronázzavállalkozásukat Bézek (4-7v), Jeruzsálem (8v.), Hebron és Debir (9-15 v.), Hormah, Gáza, ésmás helyek ellen (17-18v). 4. Azonban voltak ott vas-szekerek, melyek láttára szívük elbátortalanodott (19.v). Említés történik a keneusok letelepedéséről közöttük, 16. v. II. Atöbbi törzsek ezekhez viszonyítva gyáva módon viselkedtek. 1. Benjámin kudarcot vallott,21.v. József háza sikerrel járt el Béthel ellen (22-26 v.), de más helyeken nem használták kiaz adott lehetőségeket, sem Manassé (27-28), sem Efraim (29v.). 3. Zebulon megkímélte akananeust, 30.v. 4. Áser minden törzsnél inkább lealjasította magát a kanaániták előtt, 31-32 v. 5. Naftali kiszoríttatott egyes városok teljes birtoklásától, 33 v. 6. Dánszorongattatott az Emoreusok miatt, 34 v. Nincs semmi említés téve Isakhárról, vagy aJordán túlsó részén levő két és fél törzsről.

1,1-8

Itt, I. Izráel fiai kikérik Isten vezetését, hogy a törzsek közül melyik legyen az első akananeusok kitisztításában örökségének területéről, lelkesítve és bátorítva ezzel a többieketis. Ez Józsué halála után történt. Amíg ő élt, vezette őket, s mindegyik törzs engedelmes voltiránta, ám mikor meghalt, nem hagyott utódot maga után, aki vele egyenlő tekintéllyel bírtvolna. Hanem a népnek az ítélet hósenéhez kellett járulniuk, magát Istent kellettmegkérdezniük, hisz Ő volt az ő királyuk, Ő volt Izráel seregeinek fejedelme. A kérdés,melyet feltettek ez volt: Ki menjen közülünk legelőször a kananeusra? Ez időtájt,feltételezhetjük, annyira megsokasodtak, hogy a hely, melyen laktak, kezdett szűknek

bizonyulni számukra és ki kellett űzniük az ellenséget ahhoz, hogy helyhez jussanak; most aztkérdezik, ki szálljon fegyverbe először? Vajon mindegyik törzs szeretett volna első lenni, s



ennek dicsősége után áhítozott, vagy inkább mindegyik vonakodott elsőnek lenni, s igyekezettkibújni a harc alól - nincs feljegyezve. De közös egyetértésben a dolog eldöntését Istenre

bízták, akit leginkább megillet úgy a dicsőség kiosztása, mint az elvégzendő feladatmegszabása.

II. Isten Judát jelölte ki arra, hogy elsőnek menjen fel, és sikert ígért számára (2.v.):

„Ímé az ő kezébe adtam azt a földet , hogy birtokba vegye, s ezért az ellenséget kezébe adom,hogy kiűzze birtokából, s elpusztítsa azt.“ És miért kellett éppen Júdának elsőnek lennie edologban? 1. Juda volt a legnépesebb és legerősebb törzs, s ezért, hadd menjen Júda először.Jegyezzük meg, Isten a szolgálat terhét az ahhoz való erőhöz mérten adja. Akik sokraképesek, azoktól sokat várnak. 2. Juda volt az első a méltóságban, hadd legyen hát első aszolgálatban is. Ő az, kit magasztalnak atyjafiai, s ezért ő kell legyen az, ki megkezdi aveszélyes vállalkozásokat. Hadd járjon együtt a dicsőség fénye és a munka terhe. 3. Júda lettelsőként kiszolgálva; a föld kiosztásakor, a sorsvetésnél, Judára esett az első rész, s ezért aharcban is Juda kell legyen az első. 4. Juda volt az a törzs, melyből a mi Urunknak testszerint kellett származnia: ezért Krisztus a judabeli Oroszlán ment mindnyájuk előtt. Krisztusvolt az, ki először legyőzte a sötétség erőit, s megsemmisítette őket, mely által lelkesít és erőt

ad nekünk is harcainkban; s felettébb diadalmaskodunk Őáltala, ki minket szeretett. Figyeljük meg, A feladat és a siker egybe vannak kapcsolva: „Juda menjen fel; tegye meg az ő részét,és akkor megtapasztalja, hogy kezébe adom azt a földet.“ Munkája mit sem ért volna, ha Istennem adja hozzá a sikert; de Isten nem fogja adni a sikert, csak akkor, ha serényen ráadjamagát a rá bízott szolgálatra.

III. Ezek után Juda készül a fölmenetelre, de megkéri testvérét, Simeon törzsét, kiegyben szomszédja is (ennek osztályrésze Júda területén belül esett; a Júda részéből jelölték ki azt), hogy karöltve harcoljon vele, 3.v. Figyeljük meg itt, 1. Hogy az erősnek nem szabadmegvesse, hanem kell kívánja a nálánál gyengébbek segítségét. Júda volt a legtekintélyesebba törzsek közt, Simeon viszont a legjelentéktelenebb, és mégis, Júda Simeon támogatását kéri,és segítségéért esdekel; a fej nem mondhatja a lábnak, nincs rád szükségem, hiszenegymásnak tagjai vagyunk. 2. Akik segítséget kérnek, készek kell legyenek a segítség adásrais: Jöjj el velem a nékem sors által jutott örökségbe, és akkor én is elmegyek veled a tiedbe.Az izraelitákhoz az illik, hogy egymás segítségére legyenek a kananeusok elleni harcban; ésminden keresztyénnek, mégha különböző törzsekhez tartoznak is, erősíteniük kell testvéreik kezét a Sátán elleni közös érdekű harcban. Akik ekként szeretetben segítik egymást, okkalreménykedhetnek, hogy Isten segítségükre lesz.

IV. Juda és Simeon szövetséges hadserege bevette a földet: És felméne Júda (4.v.) ésSimeon is vele. Valószínű, hogy Káleb volt a hadsereg parancsnoka e hódítás során, hiszen kilehetett volna alkalmasabb erre, mint ő, ki éppúgy bírt az öreg ember bölcsességével mint azifjú kéz erejével, kiben egybeforrt az idős tapasztalat s a ifjúi elevenség? Józsué 14,10-11.

Úgyszintén kitűnik a következő versekből (10-11 v.), hogy még nem volt birtokában sajátörökségének. Boldogok lehettek alattvalói, hogy ily parancsnok vezetése alatt harcolhattak,aki nevéhez híven csupa szív, önzetlen szeretet volt. Némelyek úgy vélik, hogy a kananeusok egybegyűlve voltak egy óriási haderőbe, amikor Izráel azt tudakolta az Úrtól, hogy ki menjen

fel először ellenük harcolni, és hogy amikor e pogányok Józsué haláláról értesültek, - kiszámukra, míg élt, rettenetes volt, - kezdtek ismét feltámadni; ám ha ez így igaz, úgy

bizonyára saját vesztükbe rohantak.V. Isten nagy sikert adott nekik. Akár ők rohanták meg az ellenséget, akár az ellenség

kihívására támadtak, az Úr kezükbe adta őket, 4.v. Bár Júda serege hatalmas és bátor volt,mégis, a győzelem egyedül Istennek van tulajdonítva: Ő volt, aki a kanaánitákat kezükbeadta; lévén, hogy hatalmat adott nekik, most itt képesíti őket az elpusztításukra -- hatalmukba

adja őket, és így teszi próbára őket, ha engedelemeskednek-e parancsának, mely abban állt,hogy teljességgel írtsák ki őket. Patrick püspök megjegyzi itt, hogy ily vallásos kifejezést



sehol sem találunk a pogány íróknál, ami a hadsereg győzelmére vonatkozna, mint itt ésegyébütt e szent történelemkönyvben. Bárcsak ne menne feledésbe az isteni gondviselésnek ily teljes elismerése ma sem, sok úgynevezett keresztyénnél. Mármost, 1. Elbeszéli az Ige,miként győzték le a kananeusokat Bézekben, vagy ennek közelében, mely helyen később Sauláltalános gyülekezést rendezett (1 Sám 11,8); levágtak 10 000 embert, mely óriási vereséget

jelenthetett azoknak, kik már eddig is le voltak igázva. 2. Miként lett királyuk megfogva ésmegölve. Adonibézeknek hívták, ami azt jelenti, Bézek ura. Voltak, akik földjüket sajátnevükről nevezték el, Zsolt 49,12. De itt egy olyat látunk (és sokan mások is voltak ilyenek),aki magát nevezte földjéről el. A harc után fogolyként vitték el, s elmondja az ige, miként

bántak el vele: levágták hüvelykujjait, hogy ezáltal harcképtelenné tegyék, és lábainak hüvelykujjait is, hogy ne tudjon futni. Barbár módnak tűnik így elbánni egy nyomorultemberrel, ki irgalomra várt; de lévén, hogy ő maga elfajult kanaánita volt, s olyan ember, kihasonló módon alázott meg másokat, amiről talán tudomásuk is lehetett az izráelitáknak.Josephus azt mondja, „Levágták kezeit és lábait“ bizonyára azért, mert úgy gondolta, ígyhalálosabb sebeket ejthettek rajta, mintha csak hüvelykujjait vágják le. De ez a megalázás, mitrajta elkövettek, arra kényszerítette őt, hogy elismerje Istennek igazságos ítéletét vele

szemben, 7. v. Figyeljük meg itt, (1.) Mily nagy ember volt ez az Adonibézek, mily nagy aző földjében, hol hadsereg futott előtte, mily nagy otthonában, hol királyok szedegettek asztalaalatt; és mégis, most itt áll tehetetlenül, fogolyként, kitéve a megalázás legnagyobb fokának.Mily változékony a világ, s mily sikamlósak ennek magas állásai. Ne fuvalkodjék fel a magastisztségben levő, ne bízza el magát a legerősebb, mert nem tudhatják, milyen sorsra jutnak haláluk előtt. (2.) Mily pusztítást végzett szomszédai közt: hetven királyt igázott le, teljesen,oly mértéken, hogy foglyaivá tette őket; aki abban az időben legfőbb személy volt egyvárosban, királynak neveztetett, és címüknek nagysága csak súlyosbította megaláztatásukat, sfeltüzelte leigázójuk büszkeségét. Nem feltételezhetjük, hogy Adonibézek e 70 kis hercegetegyszerre tette rabszolgáivá, hanem kezdettől végig, uralkodása során ekként igázott le ésalázott meg ily sok embert, kik közül sokan talán egyazon városnak egymást követő királyaivoltak, kiket legyőzött, s kedvét lelte barbár képzeletvilágának kielégítésében, terrorizálvaezzel másokat. Úgy látszik, a kananeusok már addig is egymás közti harcokba voltak

bonyolódva, egymás vérét ontották, ami nagyban hozzájárult Izráel győzelméhez. „Juda,Adonibézek legyőzésével tulajdonképpen hetven királyt győzött le“ - mondja Dr. Lightfoot.(3.) Mily igazságos büntetésben részesült, hiszen ő épp úgy cselekedett másokkal. Ekkéntsokszor az igazságos Isten mindent uraló gondviselésében a büntetést a bűnhöz mérten adja, smár e földön megfigyelhető a méltányosság az ő ítéleteiben; van úgy, hogy a rabló kifosztatik,s aki csalárdságot sző, csalárdul vész el, Ésaiás 33,1. Az ítélet irgalmatlan aziránt, aki nemcselekszik irgalmasságot. (Jakab 2,13). Lásd Jel.13,10; 18,6. (4.) Mily becsületesen ismeri elIsten igazságos kezét abban, ami vele történt: „Amint én cselekedtem, úgy fizetetett nékem az

Isten“. Lásd meg itt a lelkiismeret erejét, amikor Isten az Ő ítéletei által életre kelti azt,miként emlékezteti az embert bűneire, s ismeri el Isten igazságosságát. Ő, aki büszkeségébendacolt Istennel, most megadja magát neki, és nyilván sajnálattal emlékezik az asztala alattszedegető királyokra, kikre sohasem tekintett irgalommal annak idején. Úgy látszik, elismeri,hogy ő jobb bánásmódban részesült, mint foglyai; mert bár az izraeliták megalázták őt (amegtorlás törvénye szerint, szemet szemért, s így ujjat ujjért), mégis, nem vetették őt az asztalalá, hogy morzsákkal éljen; mert az előbbi helyes dolog a méltányosság szempontjából, ezutóbbi viszont nagyobb büszkeséget és gőgöt táplált volna, mint ami illik egy izráelitához.

VI. Külön említés történik Jeruzsálem bevételéről, 8.v. Egyes magyarázók úgy vélik,az van itt megismételve, ami korábban Józsué idejében történt, s azért van ismét megemlítve,mivel Adonibézek itt halt meg, és ezért olvassuk „Jeruzsálem ellen hadakoztak“, s mintegy

zárójelbe teszik ez igeverset. De az eredeti szöveg, mint új dolgot említi ezt, és ez tűnik alegvalószínűbbnek, mert Júdáról van mondva, hogy bevette Jeruzsálemet és nem az egész



Izráelről, általánosan, melyet Józsué vezetett. Józsué valóban legyőzte és megölteAdonisédeket, Jeruzsálem királyát (Józsué 10), de arról nem olvasunk, hogy a várost bevettevolna. Valószínű, hogy mialatt ők tovább folytatták az ország meghódítását, az itt említettAdonibézek - egy szomszéd fejedelem - , birtokába vette a várost, kit Juda most legyőzőtt, s aváros az ő kezükbe jutott, s levágták annak lakóit, kivéve azokat, kik a várba menekültek, s

kitartottak ott utódaikkal egészen Dávid koráig; és tűzbe borították a várost, a bálványimádásförtelme iránt érzett utálatuk jeleként, mellyel mélyen be volt szennyezve az egész város;mégis, valószínű, hogy a tűz nem emésztett meg mindent teljesen, hanem sok lakásramegfelelő hely maradt, melyeket aztán birtokba vettek.

9-20.

További leírását találjuk itt a Júda és Simeon által vezetett dicsőséges és sikereshadjáratnak. 1. Juda osztályrésze szépen megtisztíttatott a kananeusoktól, de mégsemteljesen. A hegység lakói (kik a Jeruzsálem körüli hegyeken laktak) ki lettek űzve (9, 19 v),de a völgy lakói erősen védték földjüket, lévén, hogy vas szekereik voltak, amilyenekről Józs

17, 16-ban olvastunk. Itt a Júda emberei kudarcot vallottak, s ezáltal beszennyezték azt a befolyást, melyet máskülönben példaadásuk mind ezideig gyakorolt a többi törzsekre, kik aztán inkább követték őket a gyávaságnak e példájában, mintsem bátorságuknak sok másmegnyilvánulásában. Ezeknek vas-szekerük volt, s ezért nem volt tanácsos megtámadni őket -így elkezdtek testtel és vérrel tanácskozni. De nem volt-e Izráel Istene az ő pártjukon, kinek

szekere huszezer, ezer meg ezer (Zsolt 68,17), ki előtt e vas-szekerek olyanok, mint a pozdorjaa tűznek? Nem ígérte-e meg Isten határozottan, hogy győzelmet ad nekik a kanaániták felett ehadjárat során, még ha vas-szekereik vannak is? De ők engedték, hogy félelmeik erőtvegyenek hitükön; nem tudtak hinni Istenben az elkeserítő körülmények alatt, s ezért nemmertek szembeszállni a vasszekerekkel, hanem gyáván visszavonultak, amikor egyetlen bátor csapással tökéletessé tehették volna győzelmüket; és ennek ártalmas következményei lettek.Jól futottak, kicsoda gátolta meg őket? Gal 5,7. 2. Káleb birtokába jutott Hebronnak, mely,

bár néki adatott 10-12 évvel ezelőtt (Dr. Lightfoot számítása szerint), mégis, mivel a közösségérdekében tett szolgálatokkal volt elfoglalva, a törzsek letelepedéséért fáradozott, mitönérdeke elé helyezett, - úgy látszik, mindezidáig nem vette birtokába azt; ennyire vágyott e

jó ember másokat szolgálni, s közben hagyta, hogy őt csak utoljára szolgálják ki; kevesenvannak hozzá hasonló lelkületűek, mert mindenki a maga hasznát keresi, Fil. 2,20-21. De aJuda férfiai mind segítségére vannak most Hebron bevételében (v.10), levágják Anák fiait, s

birtokába adják azt, v.20. Kálebnek adták Hebront. És most Káleb, hogy viszonozzahonfitársai kedvességét, szeretné Debirt minél előbb meghódítva látni, s mihamarabb Judanépének kezébe juttatni, s ennek előmozdítására felajánlja lányát annak a személynek ki

magára vállalja e jelentős város ostromának vezetését, 11,12 v. Otniél bátran vállalkozik, ésmegnyeri a várost és a lányt (13.v.), s felesége által, ennek apjánál való közbenjárásával egynagyszerű örökséget szerez magának és családjának, 14-15 v. Józsué 15,16-19-nél már találkoztunk ezzel a történettel, hol bőven magyaráztuk, s hasznos tanulságokat merítettünk

belőle. 3. Simeon szembeszállt a kananeussal határa mentén, 17,18 v. Simeon örökségének északi részén elpusztították a Czéfátban levő kananeusokat, és a várost Hormának (pusztításnak) nevezték el, hozzácsatolva e várost azon városokhoz, mit a Mózes idejébeneskű alatt az Úrnak szenteltek nem messze e helytől, melyeket annak idején méltán neveztek el ezzel a névvel, 4 Móz 21,2-3. És talán ezáltal teljesítették tökéletesen azt az eskűt, mitakkor tettek, hogy teljesen kipusztítják a déli kananeusok városait. A nyugati részen bevették Gázát, Askelont és Ekront, a filiszteusok városait; pillanatnyilag birtokba vették e városokat,

de mivel nem pusztították ki annak lakosait, a filiszteusok idő multával visszaszerezték evárosokat, és a legmegrögzöttebb ellenségeivé lettek Isten népének; s nem is lehetett ez



másképp, ha egyszer félmunkát végeztek. 4. A keneusok letelepedést nyertek Juda törzsében,lévén, hogy e törzset választották az összes közül, mivel ez volt az erősebb, és remélték, hogyitt biztonságban és nyugalomban élhetnek majd, 16.v. Ezek Jetró leszármazottai voltak, kiakár akkor felment Izráellel, amikor Mózes hívta (4 Móz 10,29), akár később, a pusztai

bolyongás 38 éve után csatlakozott hozzájuk, és érkezett Kanaánba, hisz Mózes megígérte

számukra, hogy ami jót cselekszik velük az Úr, abban őket is részesítik, 4 Móz 10,32. Előbba pálmafák városában - azaz Jerikóban - telepedtek le, amit Izráel sohasem szándékozottújjáépíteni, és ezért leginkább megfelelt azok számára, kik sátorban lakók voltak, s nemakartak építkezni. De azután Juda pusztájába költöztek, talán azért, mert vonzódtak ehhez ahelyhez, mivel csendes, magányos volt, vagy mert Juda törzse iránt különleges szeretetetéreztek. Azonban úgy látjuk, hogy Jáhel sátora, ki ugyanehhez a nagy családhoz tartozott,messze északon, a Naftali törzsének örökségében állt, mikor Sisera menedéket keresett nála , 4rész 17 v. Izráel azt a tisztelet tanusította irántuk, hogy ott engedte őket letelepedni, ahol nékik tetszett, lévén, hogy békés nép voltak, s akárhol is éltek, kevéssel megelégedtek. Mivel senkitsem bántalmaztak, háborítatlanul éhettek. Boldogok a szelídek, mert így ők örökségül bírják a

földet.

21-36

Feltárja itt az ige számunkra, miként viszonyultak a többi törzsek a megmaradtkananeusokhoz.

I. Benjámin elhanyagolta a Jebuzeusok kiűzését, kik Jeruzsálem azon részében laktak,mely városrész az ő örökségükbe esett, 21 v. Juda jó példát mutatott előttük, és nagy előnyt

biztosított számukra az általa kivívott győzelmekben (9.v.), de ők nem folytatták a harcot,mert hiányzott belőlük az eltökéltség.

II. A József háza,1. Nekibátorodott kissé, hogy hatalmába kerítse Béthelt, 22.v. E város Benjámin

városai közt van említve, Józs 18,22. Azonban úgy van róla szó, mint határszéli városról, ésvalószínű, hogy a határvonal rajta ment át, úgy hogy egyik fele Benjáminnak, a másik felemeg Efraimnak jutott. És meglehet, hogy az efraimitáknak e városért folytatott harcitevékenysége kieszközölte, hogy később teljesen az ő birtokukba kerüljön, vagy legalábbis aváros nagyobb része, mert később úgy találjuk, hogy annyira a különszakadt 10 törzs

birtokában volt e város (s Benjámin nem tartozott közéjük), hogy Jeroboám benne állíttatta felegyik aranyborjúját. Az efraimiták e Béthel elleni hadjáratának elbeszélésében figyeljük meg:

(1.) Miként részesedtek Isten jóindulatában: „Az Úr volt ővele“, és bizonyára a többitörzsekkel is velük lett volna, ha erejök szerint harcoltak volna. A káldeai szöveg e mondatotígy adja (miként sok más helyen is): „Az Úr Igéje volt megsegítőjük“, vagyis maga Krisztus,

az Úr seregeinek fejedelme, most, amikor külön törzsként harcoltak éppúgy, mint mikor azegész nép testületében voltak.(2.) Az okos fogásokat, melyeket tettek a város megszerzésére. Követeket küldtek ki,

hogy ismerjék meg a város gyengébb részeit, illetve azt a módot, melyen keresztül alegcélszerűbb támadást indítani, 23.v. E kémek hasznos információkhoz jutottak egy ember révén, kivel gondviselésszerűen találkoztak, ki egy titkos bejáratot mutatott meg nekik, melyőrizetlenül maradt, mivel az emberek nem tudtak róla, s nem tartottak semmilyen veszélytőlazon a helyen. És itt, [1.] Ez ember nem hibáztatható, amiért ez információkat közöltevelük, ha azzal a hitbeli meggyőződéssel tette, hogy az Úr velük volt, és hogy e város Istentőlkapott jog szerint őket illeti meg; miként Ráháb sem cselekedett hűtlenül, amikor házábafogadta azokat, kikről tudta, hogy hazájának ellenségei, de viszont Istennek barátai! [2.]

Azok sem cselekedtek elmarasztaló módon, akik irgalmasságot cselekedtek vele, kik nemcsak életben hagyták őt és családját, hanem szabadságot is biztosítottak számára, hogy oda menjen,



ahová néki tetszik; mert jót jóval kell viszonozni. De úgy látszik, ő nem akart Izráel népéhezcsatlakozni, inkább félt tőlük, mintsem szerette őket, és ezért a Khitteusok földjére költözött(kik úgy tűnik Arábiában telepedtek le, miután Józsué megszállta az országot); ezekkel akartegyütt élni, és köztük épített egy várost, egy kis települést - feltételezhetjük - amilyeneketáltalában a telepesek építenek, s ezt szülővárosának ősi nevéről Luznak (mandulafának)

nevezte el; inkább ezt az a nevet választotta, mintsem a vallásos csengésű új elnevezést, Béthel (Isten Háza). (3.) Sikerüket. A kémek eljutatták a sereghez a szerzett információkat, melyeket azok

megfelelően hasznosítottak, s meglepetésszerűen a városra támadtak és kardélre hányták azt,25.v. De,

2. Úgy látszik, e vállalkozáson kívül a József fiai semmi jelentős dolgot nemcselekedtek. (1.) Manassé elmulasztotta kiűzni a kananeusokat örökségének néhány igen

jelentős városából, és semmilyen kísérletet nem tett erre nézve. De a kananeusok, mivel birtokukban megmaradtak, elszántak voltak, hogy azt nem adják fel; továbbra is ott kívántak lakni, s Manassé nem volt elég határozott, hogy szembeszálljon velük; mintha egyebet semmitsem lehetett volna tenni, mint várni, hogy majd egyszer maguktól meghódolnak - ami biztos,

sohasem következett volna be. Csak annyit értek el, hogy amikor Izráel megerősödött,szolgálatra fogták, illetve adófizetőkké tették őket, 28. 35. v. (2.) Efraim úgyszintén, bár erőteljes, harcraképes törzs volt, meghagyta Gézert (nem vette komolyan, elhanyagolta), egy

jelentős várost, és megtűrte, hogy a kananeusok köztük lakjanak (29.v.), ami azt jelenti -némelyek szerint - hogy csendes letelepedést biztosítottak számukra, s kedvükben jártak, még

jogot is biztosítottak számukra, mint meg nem hódított népnek, ahelyett, hogy legalábbadófizetőkké tették volna őket.

III. Zebulon valószínűleg mivel a tengeri kereskedelemre összpontosított, hisz előremeg volt jövendölve felőle, hogy hajók kikötője lesz, - nem űzte el Kitron és Nahalól lakóit,csupán adófizetőkké tette őket.

IV. Áser sokkal rosszabbul elhagyta magát, mint bármely más törzs; nemcsak azért,mert sokkal több várost hagyott meg a kananeusok kezében mint a többi törzsek, hanem mivelinkább önként alávetette magát a kananeusoknak, ahelyett, hogy őket tette volnaadófizetőkké; mert az ige oly kifejezést használ, hogy „ott lakott Áser a ... föld lakói között“,mely azt adja értésünkre, hogy a kananeusok voltak számra és erőre nézve túlsúlyban, s ők maradtak az ország urai, s az Izráeliták elvegyültek köztük, s így megtűrték őket.

V. Naftali szintén megengedte a kananeusoknak, hogy közöttük lakjanak (33.v),csupán azt érte el idővel, hogy maga alá vetette s adófizetőkké tette őket.

VI. Dán oly távol volt attól, hogy harcoljon örökségéért, annyira hiányzott belőle a bátorság az emoreussal való szembeszállásra, hogy végül kényszerítve volt ezektőlfélrevonulni a hegységekbe, s kénytelen volt az ottani városokban lakni, de nem mert a

völgybe lemenni, ahol, valószínű, hogy vasszekerek voltak. Sőt még a hegyi városok közül isvoltak, kik ellenálltak nekik, 35.v. Ekként szorongattva saját örökségükben, kényszeríttetvevoltak tágasabb helyet keresni maguknak Láisban, egy távol eső helyen, 18 rész 1 v.&. Jákóbáldásában Júda oroszlánhoz van hasonlítva, Dán pedig kígyóhoz; most figyeljük meg Júdát,oroszlán-bátorsággal miként haladt előre és győzedelmeskedett, ezzel szemben pedig Dánt,amint tekervényes ravaszsággal sem volt képes megalapozódni; a ravaszság és színleltalakoskodások nem érik el az általuk remélt csodákat. Amit Dán elmulasztott megtenni, úgylátszik, szomszédja, az Efraimiták részben megtették érte: az emoreusokat adófizetőkké tették,35. v.

Az egész leírásból kitűnik, hogy Izráel népe általában véve nagyon gondatlan volt úgykötelessége mint saját érdekeltsége iránt ez egész ügyben; nem tették meg mindazt, amit

megtehettek volna a kananeusok kiűzéséért, s önmaguk örökségének birtoklásáért. És, 1. Ezaz ő restségüknek és gyávaságuknak tulajdonítható. Kényelemszeretetből lemondtak a harc



továbbviteléről; a resthez hasonlóan, azt álmodták, hogy oroszlán van az úton, legyőzhetetlennehézségekről képzelődtek, s a széltől és felhőtől való féltükben nem vetettek s nem arattak.2. Ez az ő kapzsiságuknak is tulajdonítható; a kananeusok munkaereje és pénze több hasznothoz majd nekik - gondolták, - mint vérük, és ezért készek voltak életben hagyni őket, hogy„jobb kezükké“ váljanak. 3. Hiányzott belőlük az a félelem és utálat a bálványimádás iránt,

mely illett volna hogy meglegyen; sajnálták a kananeusokat kardélre hányni, nohagonoszságuk mértéke betellett; úgy vélték, semmi veszély sem származik rájuk abból, haköztük élnek; nem kell félniük tőlük. 4. Ugyanaz a bűn, mely atyáikat negyven évig kizártaKanaán földjéről, kizárta most őket is annak teljes birtoklásából: s ez a bűn a hitetlenség volt.Az Isten erejében és ígéretében való hitetlenségük megfosztotta őket kiváltságaiktól, sezerféle bajba vitte őket.

2. RÉSZ.

E fejezetben előttünk áll, I. Isten különleges üzenete Izráelhez, melyet egy angyal által

küldött, és az a hatás, melyet ez bennük kiváltott 1-5.v. II. Izráel állapotának általános jellemzése a bírák uralkodása alatt, melyben megfigyelhetjük, 1. Ragaszkodásukat azÚrhoz, míg Józsué és a vének éltek, 6-20.v. 2. Bálványimádásra való vetemedésüketezután, 11-13.v. 3. Isten ellenük való haragját emiatt, s a rájuk küldött ítéleteit , 14-15.v. 4.Irgalmát irántuk, melyet abban nyilvánított ki, hogy szabadítókat támasztott számukra, 16-18.v. 5. Bálványimádásba való visszaesésüket, miután az ítélet eltávolíttatott, 17-19. 6.Isten az ő jogos haragjában teljességgel pontot tesz az ő sikereikre, 20-23. Ezek képezik nem csupán e résznek, hanem vázlatosan az egész könyvnek a tartalmát.

2, 1- 5

Izráel kiváltsága volt, hogy nemcsak egy általános törvénnyel rendelkeztek, mely amennyből küldetett egyszer s mindenkorra, hogy vezesse és megtartsa őket a boldogság útján,hanem ezen kívül különleges üzeneteket is kaptak a mennyből, amikor arra szükség volt,intésül, megjobbításul és az igazságban való nevelés céljából, valahányszor csak eltértek amahelyes útról. Az írott ige mellett - mely előttük állt, hogy olvassák -, gyakran hallottak egykiáltó szót mögöttük: ez az út, ezen járjatok, És 30, 21. Itt kezdődik Isten bánásmódjának útjavelük. Ha nem akarják Mózest hallani, próbára tétetnek, vajon hallgatnak-e a prófétákra.Ezekben a versekben egy erőteljes ébresztő prédikáció áll előttünk, mely akkor hangzott el,amikor a szent vallásban kezdtek elhidegülni.

I. Az igehirdető az Úrnak egy angyala volt (1.v), nem egy próféta, nem Fineás, ahogy

a zsidók képzelik; igaz, hogy az evangélium szolgái a gyülekezet angyalainak neveztetnek,de az ótestamentumi prófétákat sohasem mondja az Ige az Úr angyalainak; kétségnélkül, ezegy mennyből jött hírnök volt. Ily rendkívüli hírnökökkel gyakran találkozunk e könyvben,kik Istentől alkalmazva vannak, hogy Izráel megszabadítására bírákat támasszanak, mintGedeon és Sámson esetében; és most, hogy kitűnjék, mily különféle jó szolgálatokatteljesítenek ők Isten Izráele részére, itt egy azért küldetett, hogy prédikáljon nekik, hogy elejétvegye bűnbe és nyomorúságba jutásuknak. E rendkívüli hírnök azért küldetett, hogy lehetőlegmég nagyobb tekintélye legyen az üzenetnek, és megérintse a nép szívét, kikre úgy látszik,semmi sem hatott már, csak az, ami érzéki volt. A tudós Patrick püspök azon a véleményenvan, hogy ez nem teremtett angyal volt, hanem a Szövetség Angyala, ugyanaz, aki megjelentJózsuénak, mint az Úr seregeinek fejedelme, ki maga Isten volt. Krisztus maga jelent meg -

állítja Lightfoot; ki más, mint Isten és Krisztus mondhatta el, Én hoztalak fel titeket Egyiptomból ? Józsué halála előtt intette őket, hogy vigyázzanak, ne egyesüljenek a



kananeusokkal, de ők nem hallgattak egy halandó ember szavára; ugyanazt a figyelmeztetéstmost az élő Isten maga hozza, az Isten Fia, ki angyalként jelenik meg. Ha semmibe vették szolgáit, bizonyára Fiát meg fogják becsülni. Az ige azt mondja, hogy az Úr angyalaGilgálból jött; talán nem is a földön lépdelve, hanem sebesen repülve, miként Gábriel angyal

jött Dánielhez, a megnyílt égen át; de akár gyalog, akár repülve, nyilvánvaló, hogy Gilgálból

egy sajátos okból jött. Gilgál volt hosszú ideig hadiszállásuk Kanaánba jövetelük után. Istenkegyelmének számos jelét tapasztalták ott, és ott lett a körülmetélkedés szövetsége megújítva,Mik 6,5. Mindezekre emlékezniük kellett, látva, hogy Gilgálból jött fel. Ha emlékezünk arra,amit vettünk és hallottunk, ez felkészít minket a vigyázásra, hogy erősen tartsuk meg azokat,Jel 3,2-3.

II. A hallgatóságot, akiknek e prédikáció hirdettetett Izráel összes gyermekei képezték,4.v. Egy hatalmas gyülekezet egy hatalmas igehirdető számára! Talán harcra voltak egybegyűlve, minden törzs elküldte haderőit valami nagy hadjárat érdekében, vagy taláninkább istentiszteleti összejövetelük lehetett, s így Siló kellett legyen a gyülekezési hely, aholvolt a szent sátor, amelyhez mindannyian háromszor évente összegyülekeztek. Amikor résztveszünk a gyülelekezeti istentiszteleten, várhatjuk, hogy szóljon hozzánk az Úr, hogy

áldásának ajándékaiban részesüljünk az Ő kapuiban. A hely Bókimnak van nevezve (1.v.),mert ezt az elnevezést nyerte ez alkalommal. Az egész Izráelnek szüksége volt az itt adottfeddésekre s figyelmeztetésekre, s ezért mindnyájukhoz szólt.

III. Az igehírdetés maga rövid, de nagyon tartalmas. Isten itt világosan elmondjanekik, 1. Mit tett Ő értük , 1.v. Ő hozta ki őket Egyiptomból, a szolgaság és fáradságosmunka földjéről, Kánaánba, a nyugalom, szabadság és bőség honába. Az egyik állapotnyomorúsága kiemeli a másik kiválóságát. Isten ezáltal rendkívül kedvesen bánt velük, azatyáiknak tett eskünek megfelelően, oly bizonyítékait adta hatalmának, hogy semmimentséget sem hozhattak fel, ha mégse bíznak benne; olyan vallással kötötte őket önmagához,hogy semmivel sem menthetik magukat, ha elpártoltak Tőle. 2. Mi volt, amit megígért nekik:

Nem bontom fel az én szövetségemet veletek soha örökké. Amikor felvette őket, hogy az Őkiváltképpen való népe legyenek, egyáltalán nem volt oly hátsó gondolat szívében, hogy majdismét elvesse őket, vagy kedve szerint más népet válasszon helyettük: csupán legyenek hűek Őhozzá, s tapasztalni fogják, hogy Ő ugyanolyan változhatatlan irányukban. Világosankijelentette, hogy a szövetség, melyet velük kötött, sohasem bontatik fel, hacsak az őrészükről nem. 3. Melyek voltak az Ő jogos és méltányos elvárásai velük szemben(2.v):hogy mivel az Istennel való szövetségbe felvétettek, nem szabad semmilyen frigyet kössenek a Kananeusokkal, kik úgy Istennek mint nekik ellenségeik voltak; - hogy mivel felállították azŐ oltárát, ezért le kell dönteniük az ő pogány oltáraikat, nehogy bálványimádásra csalogassák őket. Lehetett-e ennél könnyebb dolgot kérni? 4. Miként lettek épp ebben a dologban, melyetlegfőképpen lelkükre kötött, engedetlenek iránta: „Egy ilyen kis dologban sem hallgattatok az

én szómra.“ Az Istennel kötött szövetségük ellenére, s dacára az egymással való kölcsönöselkötelezettségüknek e szövetség megtartására nézve, frigyet és barátságot kötöttek a bálványimádásukról hírhedt kananeusokkal, szemet hunytak oltáraiknak, bár vetélytárskéntmagaslottak Isten oltárával szemben. „Miért cselekedtétek ezt? Hogyan tudtok számot adniez elfajultságotokért a józan ész ítéletének fényében? Mit tudtok felhozni a magatok védelmére?“ Azok, akik eltértnek az Istennel való közösségtől, s közösséget vállalnak asötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, nem tudják, mit cselekesznek, s nem találnak majd szavakat önmaguk mentségére az ítélet napján. 5. Mily keserű következményeit fogják aratni nemsokára esztelenségüknek, 3.v. A kanaániták iránt tanusított kíméletük, (1.) Végetvet sikereiknek: „Ti nem űztétek ki őket“, mondja Isten, „és ezért Én sem fogom kiűzni“;ekként lett bűnük büntetésükké téve. Így mindazok, akik bűnös kívánságaiknak és

romlottságaiknak tetszelegnek, melyeket meg kellene öldökölniük, ezzel eljátsszák Istenkegyelmét, és igazságosan vonatik az vissza tőlük. Ha mi nem állunk ellene az ördögnek, nem



remélhetjük, hogy Isten megrontja őt lábaink alatt. (2.) Ezáltal további folytonosnyomorúságokat vontak magukra. „Tövisek lesznek oldalaitokban, hogy szúrjanak titeket,

bármerre fordultok, szüntelen sérteni fognak titeket. Saját magukat csapják be azok, kik előnyt várnak Isten ellenségeivel kötött barátságukból. (3.) Ezáltal (és ez volt a legrosszabbmindenek felett) folytonos kísértéseknek tették ki magukat, mely bűnbe sodorta őket. „Az ő

isteneik“ („utálatosságaik“ így adja a káldeai szöveg) „csapda lesz számotokra; tapasztalnifogjátok, hogy nyomorult módon kívánságaitok rájuk tapadnak, s ez lesz a ti romlásotok“ -egyesek így értelmezik. Kik a bűnhöz előszeretettel közelednek, méltán hagyatnak magukra,hogy bűnbe essenek s elvesszenek abban. Isten gyakorta az emberek bűneit egyben

büntetésükké is teszi; tövisek és tőrök találhatók az ellenszegülő útján, ki Isten törvényétmegveti.

IV. E prédikáció sikere, jó eredménye igen megjegyzésre méltó: A nép felemelé az ő szavát, és síra, 4.v. 1. Az angyal eléjük tárta bűneiket, melyek miatt így fejezték ki bánkódásukat: felemelték szavukat a bűnvallásban, saját esztelenségük és hálátlanságuk ellenkiáltva, és sírtak, mint akik szégyenlik magukat, és haragszanak magukra, mivel ennyire a

józan ész és saját érdekük ellen cselekedtek. 2. Az angyal Isten ítéletével rettentette meg

őket, ami miatt ekként fejezik ki rettegésüket: felemelik szavukat imában Istenhez, hogyfordítsa el haragját róluk, és e harag miatti félelmükben sírtak. Szívük engedett afenyegetésre, nyakasságuk megtört, s reszketve gondoltak Isten igéjére, s nyilván nem ok nélkül. Ez jó dolog volt, és annak a jele volt, hogy a hallott ige mély hatást tett rájuk: nagydolog az, amikor bűnös emberek bibliájukat könnytelen szemmel képesek olvasni. De ez nemvolt elég; sírtak, de arról viszont nem olvasunk, hogy megváltoztak volna, hogy hazamenveelpusztították volna a köztük levő összes bálványokat, és bálványimádókat. Sokanmeglágyulnak az Ige hatására, kik aztán ismét megkeményítik magukat, még mielőtt újformába öntetnének. Azonban ez általános sírás (1.) új nevet adott annak a helynek (5.v.):

Bókimnak (Síróknak) nevezték el; jó lenne, ha e névnek felelnének meg a mi vallásosösszejöveteleink is. Ha szorosan ragaszkodtak volna az Úrhoz, és a tőle kapott feladatukhoz,úgy, a dicséret hangján kívül semmi más nem hangzott volna gyülekezetükben; de bűneik ésesztelenségük által eltértek az Úrtól, s most a síráson kívül semmi más sem hallszik. (2.)Ünnepi áldozatra adott okot: áldozának ott az Úrnak (5.v.), mert (amint feltételezik) Silóbanvolt e találkozás, hol az Úr oltára állt. Áldozatot mutattak be az Úrnak, hogy elfordítsaharagját róluk, kegyelmet találjanak nála, s egyben annak jeleként, hogy önmagukat nékiszentelik, kizárólag csak Neki, szövetséget kötve Vele az áldozat által. Mivel a bajt idejébenleleplezték, és az adott gyógyszer hatásosnak bizonyult, az ember azt hinné, hogy a gyógyulástartós fog lenni. De az elbeszélés további részéből kitűnik, hogy sokkal mélyebben voltmeggyökerezve bennük a baj, mintsem könnyen ki lehetett volna sírni.

2,6-23

E szakasz első bekezdése csak ismétlése annak a beszámolónak, mit már előbb láttunk a nép jó magaviseletéről Józsué kormányzása alatt, illetve Józsué haláláról és temetéséréről(Józs.24,29-30), ami ismét meg van itt említve, csak azért, hogy utat készítsen a következő

beszámolónak, amit ez a fejezet elénk tár a nép romlottságáról és hitszegéséről. Az Úr angyala előre megmondotta, hogy a kanaániták és bálványaik tőrré válnak Izráel számára;most a történetíró elkezdi kimutatni, hogy ez valóban így történt, s hogy még világosabbankifejezze, visszamegy egy kissé és említést tesz, 1. Kanaánba való letelepedésükről. Józsué,miután elosztotta a földet közöttük, békességben elbocsátotta őket, hogy élvezzék gazdagörökségüket (6.v.): Elbocsátá őket Józsué nem csupán törzsekként, hanem minden egyes

embert az ő örökségébe, s kétség nélkül áldását adta rájuk. 2. Hogy továbbra is félték azÚrnak nevét mindaddig, míg Józsué élt. Miként örökségükbe azzal a szent elhatározással



tértek haza, hogy ragaszkodni fognak az Úrhoz, úgy szilárdan ki is tartottak egy ideig e jódologban, amíg csak jó vezetőik voltak, kik jó példával jártak elől, s tanították őket a helyesútra, megfeddték és fékezték a közéjük befurakodott romlottságot; s mindaddig, amíg frissenéltek emlékezetükben az Úr nagy tettei, melyeket értük végbevitt, amikor bevezette őketKanaánba: mindazok, kik látták e csodákat bírtak annyi jó érzéssel, hogy higgyenek a saját

szemüknek, és annyi józan ésszel, hogy szolgálják azt az Istent, ki ily dicsőségesnek tűnt felaz ő érdekükben; de akik utánuk jöttek, mivel nem látták, nem hittek. 3. Józsué haláláról éstemetéséről, mely óriási ütésként érte a vallás ügyét a nép között, 8-9.v. De annyira mégistudatában voltak kötelességeiknek, hogy tisztességgel illették halálakor, és eltemették őtTimnát Héreszben; így van itt nevezve, s nem Timnát Szérának, mint Józsué könyvében.

Héresz „nap“-ot jelent, melynek ábrázolása némelyek szerint a sírkövén állt, s erről kapta azelnevezést, annak emlékére, hogy az ő szavára megállott a nap. Ez egyes zsidó írók véleménye; de számomra kérdéses dolognak tűnik, hogy a nap ábrázolása megengedett voltJózsué tiszteletére, abban a korban, amikor a népnek a nap imádására való hajlamossága miattaz a veszély állt fenn, hogy visszaélnek ezzel Isten gyalázatára. 4. Egy új nemzedék támadásáról 10.v. Az előbbi egész nemzedék néhány év alatt eltűnt, jóra való tanításuk s

példaadásuk velük együtt eltemettetett, és egy más generáció támadt Izráelben; annyira nemélt vallásos érzés Isten iránt a szívben, s annyira nem törődtek vele minden jó nevelés dacárasem, hogy az ember joggal mondhatja róluk, hogy nem ismerték az Urat, nem ismerték őtigazán, helyesen, nem ismerték úgy, amint kijelentette magát, hisz másként nem pártoltak volna el tőle. Oly teljesen a világnak adták magukat, annyira lefoglalták magukat annak dolgaival, s annyira belemerültek a testi kényelembe és fényűzésbe, hogy sohasem gondoltak az igaz Istenre, és az ő szent tiszteletére, s ekként könnyen félre vonattak a hamis istenekhez sezeknek utálatos babonaságaikhoz.

Ezt követően aztán elkezd egy általános képet adni azokról az összefüggő dolgokról,melyek Izráelben történtek a bírák alatt, melyek aztán újra és újra megismétlődtek,egyanebben a sorrendben.

I. Izráel népe elhagyta Izráel Istenét, és a kananeusok szemét-isteneinek adták azt atiszteletet, mely egyedül csak Őt illette meg. Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! Volt-eehhez hasonló eset, hogy egy nemzet, egy ily jól táplált, s jól nevelt nemzet felcseréljeistenét, egy ilyen Istent, ki végtelen hatalmú, tökéletesen szent, kifogyhatatlan jóságú és olyrettenetesen féltékeny Isten, hogy semmilyen vetélytársat nem tűr meg; hogy felcserélje Őt

fákkal és kövekkel, melyek sem jót, sem rosszat nem képesek tenni? Jer 2,11-12. Soha nemvolt még példa a világon ilyen esztelenségre, hálátlanságra és hűtlenségre. Figyeljük meg,hogyan van ez leírva itt, 11-13.v. Általános értelemben kifejezve, gonoszul cselekedtek;semmi sem lehetett ennél gonoszabb, semmi sem hívhatta ki jobban Isten haragját, és semmisem lehetett ártalmasabb önmagukra nézve, mint ez; és mindezt az Úr színe előtt cselekedték;

minden gonoszságunk leplezetlenül előtte van, de különösen felfigyel arra a bűnre, ha másistent választunk magunknak. Részletesen elmondva, 1. Elhagyták az Urat (12v és ismét 13.v.). Ez volt az egyik ama két nagy gonoszságból, melyekben vétkesek voltak, Jer 2,13.Szövetség által léptek frigyre az Úrral, de most elhagyták Őt, miként egy asszony hűtlenül elpártol férjétől . „Elhagyták az Isten tiszteletét“ - mondja a káldeai szöveg; mert akik elhagyják az Isten igaz tiszteletét, imádatát, lényegében Istent hagyják el. Súlyosbítja ezt az atény, hogy Ő volt atyáik Istene, s így az Ő házában születtek , s ezért kötelességből tartoztak szolgálni Őt; és hogy Ő hozta ki őket Egyiptomból, Ő szaggatta le köteleiket, s mindezérttartoztak volna néki szolgálni. 2. Amikor elhagyták az egyedül igaz Istent, nem váltak ateistákká, nem voltak annyira bolondok, hogy így szóljanak szívükben, Nincs Isten!, hanemmás istenek után jártak; annyi megmaradt a tiszta természetből az emberekben, hogy

elismerik az egy Istent, de annyira kinyilvánul gonosz természetük, hogy megsokasítják isteneiket, minden bálványhoz odaszegődnek, és a magukválasztotta istentiszteletet követik, s



nem az Istentől adott szabályt a vallás dolgában. Izráel abban a dicsőségben részesült, hogyminden nép felett kitüntetett, kiváltképpen való nép lehetett, s mégis, oly hűtlenek voltak sajátkiváltságaikhoz, hogy csalárdul a körültük élő népek isteneihez pártoltak. Baál és Astarot: aférfi-istenek, s a nő-istenek; udvarolni kezdtek a napnak és holdnak, Jupiternek és Junónak,

Baalim annyit tesz mint: urak; Astarót pedig: akik boldogok; mindkettő többes számban,

mert ha egyszer elhagyták Jehovát, aki egy Úr, úgy sok istenük és uruk lett, amint aszertelenül csapongó képzeletnek tetszik szaporítani őket. Amit istenekké tettek, aztszolgálták, azelőtt hajoltak meg, annak adták a tiszteletet, s attól reméltek segítséget a bajban.

II. Izráel Istene emiatt haragra gerjedt, és ellenségeiknek kezébe adta őket, 14-15v.Megharagudott rájuk, mert Ő egy féltékeny Isten, és dicsőségét nem adja másnak; és azt amódot választotta hitszegésük megbüntetésére, hogy nyomorgatóikká tette azokat, kiknek kísértésére oly könnyen megadták magukat. Oly nagyon alávalókká és nyomorultakká tették magukat Isten elhagyása által, mint amilyen naggyá és boldoggá válhattak volna, hahűségesek maradtak volna Hozzá. 1. A győzelem mérlege ellenük fordult. Minekutánaelhagyták Istent, valahányszor csak kardot fogtak, éppoly biztosak lehettek vereségük felől,mint amilyen biztosak voltak előbb a győzelem felől, míg Isten velük volt. Korábban

ellenségeik nem állhattak meg előttük, hanem bárhová mentek az Úr keze harcolt értük;amikor aztán kezdtek közönyösekké válni a vallásban, az Úr felfüggesztette ez áldását, pontottett győzelmi sikereikre, s többé nem volt hajlandó kiűzni ellenségeiket előlük (3.v.), csupánazt engedte meg hogy földjeiken megmaradjanak; ámde most, amikor teljességgel a

bálványimádásra adták magukat, mely nyílt lázadás volt ő ellene, a harc teljesen ellenük fordult, és mégcsak megállani sem bírtak ellenségeik előtt. Isten kész volt inkább azoknak adni a győzelem sikerét, kik sohasem ismerték, sem nem szolgálták Őt, mintsem azoknak, kik mindkettőt gyakorolták, de most elpártoltak Tőle. Bárhová mentek, tapasztalniuk kellett, hogyIsten maga ellenségükké lőn, és hadakozott ellenük (És 63,10). 2. Természetesen a hatalommérlege is ellenük fordult. Akárki fosztogathatta őket, akárki nyomorgathatta őket. Isteneladta őket ellenségeik kezébe, azzal a gondos megfontolással, hogy dicsőséget szerezzenönmagának, mint féltékeny Isten, ki nem kíméli még saját kiválasztott népét sem, hamegharagították Őt. Eladta őket, mint eladják a fizetésképtelen adósokat (Mt 18,25), hogyszenvedéseik által némileg helyreállítsák a hitszegésük miatt esett sértést az Ő dicsőségén.Figyeljük meg, hogy büntetésük (1.) miként felelt meg annak, amit ők tettek. A körülöttük élő népek isteneit szolgálták , akár a legkisebb népét is; és Isten úgy intézte, hogy szolgálják akörülöttük lévő népek fejedelmeit, akár a legkisebbet is. Aki minden bolondhoz társulszegődik, joggal válik minden társaság bolondjává. (2.) Miként felelt meg mindez Isten előrekijelentett beszédének. Az ég karja ellenük fordult, amint megmondotta az Úr, és amint megesküdött volt az Úr nékik (15.v.), emlékeztetve őket az átokra és halálra, melyeket aszövetségben eléjük helyezett az áldással és élettel együtt. Akik megtapasztalták, mily igaz

Isten az Ő ígéreteiben, ebből következtethetnek, hogy Ő éppoly igaz lesz fenyegetéseiben is.III. A végtelen irgalmú Isten könyörült rajtuk nyomorúságukban, habár ők okozták azokat maguknak bűneikkel és esztelen magatartásukkal, és megszabadította őket abból.Annak ellenére, hogy nyomorúságuk bűnük büntetése és Isten beszédének beteljesülése volt,mégis, idővel kimentette őket nyomorúságukból, 16-18.v. Figyeljük meg itt: 1. Szabadulásuk indítóokát. Egyedül és tisztán Isten irgalmasságából és kegyes együttérzéséből fakadt; az okotönmagából merítette. Nem azt mondja az ige, hogy: „A nyomorúság alatt megtértek vétkeikből“ (mert nyilvánvaló 17.v., hogy sokan közülük tovább folytatták bűnöséletmódjukat), hanem „megindult az Úr az ő panaszaikon“; habár nem annyira a bűn terhe,hanem a nyomorúság súlya alatt nyögtek. Igaz, joggal megérdemelték, hogy örökreelvesszenek Isten átka alatt, mégis, mivel még az Ő türelmének és a mi próbaidőnknek napját

éljük, még nem önti ki teljes haragját. Igazsága szerint elvethette őket, de nem tehette megirgalma miatt. 2. Szabadításuk eszközeit. Isten nem küldött angyalt a mennyből



megszabadításukra, sem valamely idegen erőt nem hozott megsegítésükre, hanem bírákattámasztott közülük, amikor arra szükség volt, akiket Isten rendkívüli képességekkel ruházottföl, és elhívta őket arra a különleges szolgálatra, melyre elrendelte őket; e szolgálat abból állt,hogy megreformálják és megszabadítsák Izráelt; s e bírák nagy vállalkozásait csodálatossikerekkel koronázta meg: Az Úr maga volt a bírákkal amikor feltámasztotta őket, s így lettek

szabadítókká. Jegyezzük meg: (1.) Isten népe és egyháza romlottságának és nyomorúságának legsúlyosabb napjaiban mindig lesznek némelyek, akiket Isten alkalmasoknak talál, vagyalkalmasokká tesz a sérelmek orvoslására és a dolgok rendbehozatalára. (2.) Elismeréssel éshálával tartozunk Istennek hogy alkalmanként megfelelő embereket támaszt a társadalomszolgálatára. Ő az, aki bölcsességgel és bátorsággal ruházza fel a vezető embereket, aki erőtad a teherbírásra s kockázatvállalásra. Mindenre, ami áldásnak bizonyul országunkban, úgykell néznünk, mint Istentől jövő ajándéknak. (3.) Akiket Isten hív el, azokat magához fogadja(elismeri, igazolja őket), és az Ő jelenlétével ajándékozza meg; akit ő támaszt fel, azzal vele islesz. (4.) A föld bírái annak szabadítói.

IV. A megromlott izraeliták nem változtak meg igazán még a bírák alatt sem, 17-19.v.1. Míg bíráik velük voltak s a megújhodás munkáján fáradoztak, ők nem akartak bíráikra

hallgatni, hanem még akkor is más istenek után paráználkodtak, annyira belebolondultak bálványaikba, s oly csökönyös módon újra visszaestek. Istennek voltak eljegyezve, demegszegték a házasság-frigyét, és e bálványokkal való paráználkodásra adták magukat. A

bálványimádás lelki házasságtörés, oly gonosz és utálatos, aljas és szégyenletes, fertelmes egydolog; s éppoly nehéz azoknak helyreállni, kik egyszer arra adták magukat. 2. Voltak, kik areformációk idején elkezdtek javulni, de aztán hamar visszatértek ismét, s még gonoszabbakkáváltak, mint valaha voltak. Az út, melyről letértek, az atyáik által járt istenfélelem útja volt,melyen őket is elindították; de ők hamar elhagyták úgy az ősök példaadását, mint a nékik adott jó nevelést. A hívő szülők gonosz gyermekei ma is így tesznek, s mindezért nagyelszámolnivalójuk lesz Istennél. Azonban mihelyt a bíró meghalt, s észrevették, hogy a gát,mely bálványimádásuk szabad folyását visszatartotta, immár eltávolíttatott, ismét

bálványimádásra adták magukat, sokkal inkább, mint előbb, s a következő időben, - areformációra tett kísérletek dacára -, még romlottabbak lettek, 19.v. Jobban megromlottak,mint atyáik, igyekeztek túltenni rajtok a bűn szaporításában, szentségtelen, utálatos

bálványimádási szertartásaik kialakításában, - teljes ellentétben reformátoraik tanításával. Föl nem hagytak cselekedeteikkel és makacs magaviseletükkel, nem kezdtek el szégyenkezni

bálványimádó istentiszteleteik miatt, melyek annyira utálatosak voltak, sem nem fáradtak belee legbarbárabb viselkedésmódba, nem voltak hajlandók visszatérni gonosz, makacs útjukról.Ezenképpen, akik elhagyják Istennek jó utjait, mit valamikor ismertek és vallottak,rendszerint még vakmerőbb és elszántabb bűnösökké válnak, s még jobbanmegkeményednek, mint azelőtt.

V. Isten jogos döntése ezek után az volt, hogy továbbra is a fenyítés vesszeje aláhelyezi őket. 1. Bűnük a kananeusok megkímélése volt, mely az Istennek velük kötöttszövetségének s nekik adott parancsolatainak megvetését és megszegését jelentette. 2.Büntetésük az lett, hogy a kananeusok megmaradtak, s így saját vesszejükkel csapdosta őket.E pogányokat nem győzte le mind Józsué, míg élt. A mi Urunk Jézus, bár lefegyverezte a

fejedelemségeket és hatalmasságokat, mégsem vitte teljességre győzelmét először. Még nemlátjuk, hogy néki minden alá vettetett. Még megtalálhatók a Sátán befolyásának jelei agyülekezetben, miként voltak még kananeusok a földön. De a mi Józsuénk örökké él, és amanagy napon tökéletességre juttatja majd győzelmét. Izráel fiai Józsué halála után hosszú ideigkeveset tettek a kananeusok ellen; megkímélték, meghagyták őket, bizalmasak lettek irántuk:s ezért Isten nem akarta többé kiűzni őket, 21.v. Ha ily bentlakókat hagytak meg maguk közt,

most vegyék s lássák ennek következményeit. Isten az ő megcsúfoltatásukat választotta, Ésaiás 66,4. Így dédelgetik s védelmezik az emberek romlottságaikat, tisztátalan vágyaikat,



szenvedélyeiket; ahelyett, hogy megöldökölnék őket, inkább táplálják azokat, és ezért Isten jogosan cselekszik velük, amikor magukra hagyja őket bűneik hatalma alatt, ami pusztulásbadönti őket. Ők így választották, lelkük utálatosságban gyönyörködött. Ez lesz az ő ítéletük. Amegmaradt kaneneusok által Isten próbára tette Izráelt (22.v.) vajon megtartják-e az Úrnak útát, vagy nem; nem mintha Isten nem tudta volna ezt előre, hanem azért, hogy ők

megismerhessék önmagukat. Azért történt, hogy kipróbálja őket, (1.) Vajon ellene tudnak-eállni a bálványimádás kísértésének, melyeket a kananeusok folyton elébük helyeztek? Istenmegmondotta jó előre, hogy nem lesznek képesek erre, 5 Móz 7,4. De ők úgy vélték, hogyképesek lesznek rá. „Nos, jól van“ - mondta Isten - , „próbára teszlek“; s a próba utánkiderült, hogy a kisértések varázsa túl erős volt számukra. Isten kijelentette Igéjében nekünk,hogy csalárd és rendkívül gonosz a szívünk, de mi nem vagyunk készek elhinni ezt, mígnemmerészségünk a kísértésekkel szemben megtörik, s nagyon is igaznak tapasztaljuk állítását.(2.) Vajon hasznot merítenek-e a bentlakók zaklatásaiból, s a sok nyomorúságból, mit azok okoznak nekik, s még mélyebb bűnbánatra jutnak-e ezáltal, megalázkodnak-e, megtérnek-e a

próba alatt, s egyre közelebb vonja-e őket Istenhez s kötelességeik teljesítéséhez; vajon azáltaluk adott folytonos figyelmeztetés szent félelemben fogja-e őket tartani Isten iránt, hogy

nehogy megsértsék Őt?!

3. RÉSZ.

E fejezet, I. Egy általános beszámolóval kezdődik Izráel ellenségeiről, s az ártalomról, mitezek okoztak nekik 1-7.v. II. Egy részletes beszámoló következik az első három bíró általvégbevitt hőstettekről. Éspedig szó van 1. Otniélről, kit Isten támasztott, hogy harcoljonIzráelért, s megvédje ügyüket Mésopotámia királya ellenében. 8-11.v. 2. Ehudról, kitfelhasznált Izráelnek a moábiták kezéből való megszabadítására, mégpedig Moábkirályának leszúrása által tette ezt 12-30.v. 3. Sámgárról, ki a filiszteusokkal valóösszecsapásban vált híressé 23.v.

3, 1-7

Értesülünk itt a megmaradt ősi kanaánita lakosokról. 1. Voltak köztük, kik megmaradtak töretlen egységben, 3.v.: A filiszteusok öt városa: Asdód, Gáza, Askelon, Gáth,és Ekron, 1 Sám 6,17. E városok közül három részben le lett már igázva, de úgy látszik, hogya filiszteusok (valószínűleg a másik két város segítségével - s ettől fogva még erősebbszövetségben éltek egymással) visszaszerezték a városok feletti uralmukat. Ezek okozták aztán Izráelnek a legnagyobb problémát az őslakosok közül, kiváltképpen a bírák korának

vége felé; és sohasem sikerült teljesen leigázni őket, csak majd a Dávid idejében. Volt egysajátos nép, kiket kananeusoknak neveztek, kik a sidoniakkal együtt a nagy tenger partjánvetették meg lábukat. S aztán északon a khitteusok, kik többnyire a Libánon hegyét

birtokolták, mivel ez a távoli határszélen volt, s valószínűleg a szomszéd államok támogatásátélvezték. De ezek mellett, 2. Az ország bármely részén megtalálhatók voltak a pogányok maradékai (5.v.), khitteusok, emoreusok, stb., kik Izráel esztelen elnézése s megkímélésemiatt oly sokra szaporodtak, oly erősek lettek, s oly arcátlanok voltak, hogy az Izráel fiairólazt olvassuk, hogy köztük laktak, mintha a földhöz való jog még mindig a kananeusoké lettvolna, s az izráeliták csakis az ő beleegyezésükkel élhettek volna ott, mint az ő béreseik.

Mármost e megmaradt pogányokkal kapcsolatban figyeljük meg:I. Mily bölcsen engedte meg Isten az ő megmaradásukat. Az előző fejezet végén úgy

van említve, hogy Isten igazságos cselekedete volt ez, hogy meghagyta őket Izráelfegyelmezése céljából. De itt egy másik értelmezés van hozzá fűzve, s ebből kitűnik, hogy



Isten bölcsessége nyilvánult meg ebben; azzal, hogy meghagyta őket, Izráel valódi hasznátszolgálta, hogy kik nem ismerték a Kanaán harcait, harcolni tanuljanak, 1.2. v. Isten akarataaz volt, hogy népe harchoz edzett legyen, 1. Mivel országuk rendkívül gazdag, s

gyümölcstermő volt , s mindenféle csemegékben s nyalánkságokban bővölködtek, fennállt aveszély, hogy a fényűzésnek, elpuhultságnak legmélyebb fokára süllyednek. Olykor vérben is

kellett gázolniuk, nemcsak tejben és mézben, nehogy a hadakozó férfiaik, mivel hosszú időnát nem nyúlnak fegyverhez, oly lággyá és elpuhulttá váljanak, mint a finnyás és kedvérenevekedett asszony, aki meg se próbálta talpát a földre bocsátani az elkényesedés miatt; - saz ilyen állapot rombolólag hat mindarra, ami jó és nemes, sohasem visz végbe nagy, méltótetteket, ezért Isten egész Izráelének vigyázva őrködie kell ezzel szemben. 2. Mivel országuk ellenségeik közt terült el, akiknek támadásaira folyton készen kellett legyenek; mert az Úr öröksége olyan mint, egy tarka madár, - madarak gyűlnek ellene mindenfelől (Jer.12,9).Szükséges volt hát őket jól kiképezni, hogy megvédhessék országuk határát, ha ellenségtámadja, sőt, hogy kiszélesíthessék határukat, miként Isten megígérte nékik. A harcászatművészetét legjobban tapasztalat által lehet elsajátítani; ez nem csupán katonai fegyelmreszoktatja embereit, hanem (ami éppolyan fontos) harcias bátorsággal tölti be őket. Izráelnek

érdekében volt, hogy katonákat neveljen, miként a szigetlakóknak érdekében áll tengerészeketnevelni s ezért Isten meghagyta köztük a kananeusokat, hogy a részükről támadt kisebbnehézségekkel és harci helyzetekkel való szembeszállás során előkészülhessenek a mégnehezebbre, hogy gyalogokkal futva megtanuljanak versenyezni a lovakkal (Jer. 12,5). Izráela küzdő egyház előképe volt, melynek folyton harcolnia kell a megdicsőülés állapota felévezető úton. Krisztus vitézének nehézségekkel kell szembenéznie, 2 Tim 2,3. Ezért maradtmég a hívő keresztyének szívében is romlottság, hogy tanuljanak harcolni, hogy magukraöltsék az Istennek minden fegyverzetét, és szüntelen őrködve vigyázzanak. A tudós Patrick

püspök egy másik értelmezést ajánl a 2.vershez.: hogy tanítsa őket hadakozásra, vagyis, megkellett tanulják mit jelent az, ha magukra hagyatnak. Atyáik isteni erő által harcoltak. Istentanította kezüket a harcra, s ujjaikat a viadalra; de most eljátszották kegyelmét, hadd tanulják hát meg, mit jelent csupán emberi erővel harcolni.

II. Mily gonoszul összeelegyedett Izráel azokkal, akik megmaradtak. Az egyik dologIsten szándékában azzal, hogy élni hagyta köztük őket, az volt, hogy próbára tegye Izráelt (4.v.), hogy akik hűségesek voltak szívükben Izráel Istenéhez tiszteletben részesüljenek azáltal, hogy ellenállnak a kananeusok bálványimádó csábításainak; akik pedig hamisak voltak s képmutatók, lelepleztessenek, s szégyenben legyen részük azért, mert megadták magukat a kísértéseknek. Ezenképpen a keresztyén gyülekezetekben is szükség, hogylegyenek szakadások, eretnekségek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek, 1 Kor.11,19. A próba után Izráel rossznak bizonyult. 1. Házasságot kötöttek a kaneusokkal (6.v.),

bár ez nem szolgált sem dicsőségükre, sem gazdagságukra, semmiféle előny nem származott a

velük kötött házasságból. Ilyen frigykötéssel csak megfertőzték vérüket, nemhogynemesítették volna azt; társadalmi méltóságukat inkább aljasította, mintsem emelte ez. 2.Ekként egyé váltak velük vallásukban is; az ő isteneiknek szolgáltak, (6.v.) a Baáloknak és az

Aseráknak (berkeknek), vagyis, azoknak a bálványoknak, melyeket sűrű fák berkeibenimádtak, mely hely egyfajta természeti szentélyként szolgált. Ily felemás igában több ok van afélelemre, hogy a rossz tönkre teszi a jót, mint a reményre, hogy a jó megváltoztatja a rosszat,éppúgy mint amikor egy rothadt és egy ép körtét egymás mellé helyezünk. Amikor másistenek imádatára kezdtek elhajolni, elhagyták az Urat, az ő Istenüket. Új rokonaik irántielőzékenységből semmi másról nem beszéltek már, csak a Baálról s Aseráról meg a berkekről,úgy, hogy lassanként az igaz Isten emlékezetét is elvesztették, s elfelejtették azt is, hogylétezik egy ilyen Lény, s milyen kötelességekkel tartoznak ők Őiránta. Semmi másban sem

bizonyul oly hűtlennek az ember emlékezete, mint ebben, hogy képes ennyire elfeledkezniIstenről; mivel látásán kívül esik, kiveti elméjéből is; s innen származik minden gonoszság,



ami a világban található: megrontották útaikat, mivel elhagyták az Urat, s elfedkeztek az ő Istenükről.

3,8-11

Az egyes bírákról szóló följegyzésekhez érkezünk most, melyek közül az elsőOthniélről szól, kinek személyében e könyv története szorosan kapcsolódik a Józsuékönyvéhez, mert már a Józsué korában Othniél kezdett híressé válni; s ebből is kitűnik, hogynem sokkal azután, hogy Izráel Kanaánban letelepedett, tisztaságuk máris romlásnak indult, sennek következményeként a földön élvezett békéjük is megzavartatott. És akik vették afáradságot, hogy a szent történelmet áttanulmányozzák, általában megegyeznek abban, hogy adániták bálványimádása, és a benjáminitákkal folytatott harc a lévita ágyasával valóvisszaélés miatt - bár a könyv végén van elbeszélve -, ebben az időben történtek, Otniél

bíráskodása idején, vagy még ezelőtt; Otniél, bár bíró volt, de nem volt oly király Izráelben,hogy visszatarthatta volna a népet annak cselekvésétől, amit ki-ki jónak látott az ő szemeielőtt. Otniél bíráskodásának e rövid elbeszélésében előttünk van:

I. A nagy nyomorúság, mely Izráelre szakadt bűneik miatt, 8.v. Isten jogosanharagudott meg rájuk, mivel feladták szentségüket, mint Isten számára elkülönített nép; smagukat a pogányokkal egyesítették és kitépték az isteni védelem kerítését, s magukatkitárták a pogányok felé - ezért Isten eladta őket, mint oly dolgokat melyektől megválni akar;s az első, ki kezet vetett rájuk Kusán-Risathaim volt, ama Síria királya, mely a két nagy folyó- a Tigris és az Eufrátes - között terült el, ezért van Mezopotámiának nevezve, melynek

jelentése: a két folyó közötti terület. Valószínűleg ez egy háborúban gyönyörködő királylehetett, és birodalmát szélesíteni akarva megszállta a Jordánon túli két törzset, melyekkelhatáros volt, s aztán fokozatosan behatolt az ország szívébe, s amerre csak eljutott adót vetettki rájuk, kegyetlenül sanyargatva őket, s bizonyára katonai felügyeletet rendelt az országra.Lábán, ki Jákóbot nehéz szolgálattal sarcolta, ebből az országból való volt. De oly messzirefeküdt Izráeltől, hogy az ember nem is gondolná, hogy ily távoli országból jönne a csapás; sez még inkább mutatja, hogy Isten keze volt benne.

II. Istenhez való visszatérésük a nyomorúságban: Amikor rajtuk volt ostora, keresték Őt, kit korábban semmibe vettek. Izráel fiai - általában véve együttesen - az Úrhoz kiáltottak.Először csekélységnek tekintették nyomorúságukat, s úgy vélték, könnyen lerázhatják magukról egy ily távoli ország igáját; de amikor nyolc évig tartott, kezdték érezni annak keserűségét, s akkor, kik korábban nevettek rajta, annak súlya alatt kiáltozni kezdtek. Kik vigalmuk napjaiban Baálhoz és Astaróthoz kiáltottak, most, hogy nyomorúságba jutottak, azÚrhoz kiáltanak, ki ellen fellázadtak, kinek ítélete e nyomorúságba döntötte őket, s akinek hatalma és kegyelme egyedül képes kisegíteni őket ebből a bajból. A nyomorúság azt

eredményezi, hogy kitartással kiáltsanak az Úrhoz azok, kik azelőtt nagy ritkán álltak veleszóba.III. Isten, az ő irgalmában feléjük fordul, hogy megszabadítsa őket. Habár a szükség

nyomora alatt közeledtek Hozzá, azért nem vetette el imáikat, hanem jóságosan szabadítóttámasztott számukra, vagy „megmentőt“ (szószerint fordítva). Figyeljük meg, 1. Ki volt ez aszabadító? - Otniél, ki Káleb lányát vette feleségül; oly ember, ki ama régi néphez tartozott,kik látták az Úrnak tetteit, s önmagát kétségnélkül feddhetetlenül megőrizte, és titkon sírtnépe hűtlensége felett; de kivárta, míg az isteni hívás órája ütött, hogy nyilvánosanmegjelenjen a nyomorúság igájának leoldására. Feltételezzük, hogy már elég előhaladott korúlehetett mikor Isten e dicső tisztségre elhívta; de a hajlott kor nem volt akadály abban, hogyIsten használhassa őt a munkában, melyre őt elrendelte. 2. Honnan való volt e megbízatás? -

nem emberektől, sem nem ember által, hanem az Úrnak Lelke lőn rajta, (10.v.), a bölcsességés bátorság Lelke, mely képesítette őt a szolgálatra, s az erőnek Lelke, mely lelkesítette



hivatásában s az indítást adta, s így teljes bizonyosságot nyújtott úgy az ő számára, mintmásoknak affelől, hogy Isten akarata állította őt e tisztségbe. A káldeai szöveg így adja: A

prófétaság Lelke rajta maradt. 3. Milyen módszert alkalmazott? - Először ítélte Izráelt: feddteőket, számadásra vonta őket bűneikért, s reformálta őket, s csak azután kezdett harcolni. Ezvolt a helyes módszer. Legyen a bűn, e leggonoszabb ellenség először otthon legyőzve, s

aztán a kivűlálló ellenséggel annál könnyebb lesz az elbánás. Így legyen Krisztus bíránk éstörvényadónk, s akkor meg fog menteni minket, de másként nem, Ésaiás 33,22. 4. Mily nagysikert ért el! Győztesen leszaggatta az elnyomás igáját, s úgy látszik kitörte az elnyomónyakát is. Mert azt mondja az ige: az Úr kezébe adta Kúsán Risathaimot. Mármost Júda,kinek törzséből Otniél származott, mint zsákmányt ejtett oroszlánkölyök ment fel. 5. Otniélszolgálatának áldásos következményeit: a föld - bár nem tisztult meg teljesen, demegnyugodott, s a megújulás némi gyümölcseit megteremte, 40 évig. S ez áldás még továbbis tartott volna, ha szorosan ragaszkodnak Istenhez, s nem térnek le az ő útjáról.

3,12-30.

Ehud a következő bíró, kinek hőstettei leírattak e történetben; cselekedeteinek elbeszélését találjuk itt.

I. Amikor Izráel ismét vétkezett, Isten egy új nyomorgatót támasztott, 12-14.v.Gonoszságuk fokozódását tükrözte, hogy minekutána oly fájdalmasan megszenvedtek korábbi

bűneik miatt, oly szép ígéreteket tettek Otniél bíráskodása alatt, s oly sok kegyelmet nyertek Istentől az ő szabadításában, - s mindezek után ismét megszegték az Ő parancsolatait!Csakugyan, létezik, hogy betegségük annyira megrögzött volt, hogy se maró se enyhítő hatásúgyógymóddal nem lehetett már kikezelni? Igen, a jelek ezt mutatják. Talán úgy vélték,

bátorságot vehetnek régi bűneikhez való visszatérésre, hisz régi nyomorgatójuktól nem kellettfélniük; az a királyság meggyengült, s megaláztatott. De Isten tudomásukra adta, hogy nekisokféle vesszeje van az ő megfenyítésükre. Megerősítette az Úr Eglont, Moáb királyát Izráel ellen. E nyomorgató közelebb volt hozzájuk, mint az előbbi, s ezért sokkal ártalmasabbnak ígérkezett. Ekképpen Isten ítéletei fokozatos erővel érték őket, azért, hogy megtérésrevezessék őket. Amikor Izráel még sátorban lakozott, ám szíve egyenes volt Isten iránt, Bálák,Moáb királya erővel ellenük akart állni, de Isten megszégyenítette őt. De most, hogyelhagyták Istent, s a körültük élő pogány népek isteneit imádták (s valószínű, hogy ezek köztott voltak a moábíták istenei is), itt van egy másik király, kit Isten megerősített ellenük,hatalmat adott neki - noha gonosz, pogány volt - , hogy korbács legyen Izráel számára. Avessző, melyet kezében tartott, Isten búsulása volt, noha ő nem így vélekedett, és szíve nemígy gondolkozott. Ésaiás 10,5-7. Az izráeliták gonoszul cselekedtek, s feltételezhetjük, hogy amoábíták még gonoszabbúl éltek; mégis, mivel Isten általában az ő tulajdon népe vétkeit

bűnteti e világon, hogy a test elpusztíttassék, de a lélek megtartassék, ezért Izráelelgyengíttetett, Moáb pedig megerősíttetett ellenük. Isten nem engedte meg Izráelnek, mikor ővolt az erősebb, hogy Moábot nyomorgassa, vagy bármi bajt okozzon neki, habár ők

bálványimádók voltak (5 Móz 2,9), most mégis eltűri, hogy a moábíták nyomorgassák Izráelt,sőt, megerősíti őket erre nézve, hogy ezt tehessék. A te ítéleteid, Uram, nagy mélységek!Moáb királya maga mellé vette az ammonitákat és az amálekitákat (13.v.), ezek erősítették őt.Elbeszéli az ige, miként hatalmasodtak el Izráelen: 1. Megverték őket , nem csak azokat atörzseket, melyek szomszédjukban voltak a Jordán túlsó oldalán, melyek elsőként telepedtek le, s határszéli törzsek lévén leginkább nyomorgatattak, - hanem a Jordánon belül levőtörzseket is; mert elfoglalták a pálmafák városát, mely valószínűleg Jerikó közelében létesítetterődítmény lehetett, mert Jerikót nevezték így (5 Móz 34, 3), ahová aztán a moábíták

helyőrséget állítottak, hogy megalázzák Izráelt, s biztosítsák a Jordánon való szabad átkelést,s fenntarthassák így a kapcsolatot saját hazájukkal. A kenizeusok boldogok voltak, hogy e



városban hagyták őket élni, mielőtt az ellenség kezébe került volna. Nézd, mily hamar elvesztették az izreliták azt, mit isteni kegyelem csodái által nyertek meg! 2. A szolgaságigájába kényszerítették őket, hogy nékik szolgáljanak (14.v.); azaz, adót állapítottak megszámukra, akár terményben, akár pénzben. Mivel elhanyagolták az Isten szolgálatát, és nemadták meg azt, ami az Övé, ezért Isten visszakérte tőlük a bort és az olajat, az ezüstöt és az

aranyat, mit ők a Baálnak szántak (Hós 2,8). Amit Isten kegyelméért kellett volna hálábólodaszánjanak, de nem tették, most lefoglaltatik, s kifizettetik az isteni ítéletnek. A korábbiszolgasors (8.v.) nyolc évig tartott, ám ez tizennyolcig, mert ha a kisebb csapások nemhozzák meg a kívánt eredményt, Isten nagyobbakat küld.

II. Amikor Izráel Istenhez kiáltott, Isten újból egy új szabadítót támasztott (15.v.) Ehud személyében. Tudtunkra adatik itt,

1. Hogy benjáminita volt. A pálmafák városa ennek a törzsnek örökségéhez tartozott, sezért valószínű, hogy ők szenvedtek leginkább az elnyomás alatt; ezért ők lettek elsőkéntfelindítva az iga lerázására. A bibliakutatók időszámítása szerint az izráelitáknak a

benjáminitákkal való harca Gibea gonoszsága miatt, minek folytán az egész törzs csupán 600főnyi férfira lett lecsökkentve, ezelőtt történt. Úgyhogy, helyesen állíthatjuk, hogy bár ez a

törzs most minden törzsnél kisebb volt, Isten mégis ebből támasztott szabadítót, annak megpecsételésére, hogy tökéletesen megbékélt velük, s hogy erejét erőtelenség általnyílvánítsa ki, az alávaló tagnak nagyobb tisztességet adván (1 Kor 12,24).

2. Hogy suta volt, azaz balkezeses, miként sokan mások ebből a törzsből, (20,16). A Benjámin név jelentése: jobbkéz fia; és mégis, sokan közülük balkezesek voltak; mert azemberek természete nem mindig felel meg nevüknek. A LXX. azt mondja, hogy mindkétkézzel egyformán ügyes volt, s mindkét kezét egyformán tudta használni, s nyilván ez előnylehetett számára abban a munkában, melyre elhívatott; ám a héber kifejezés, hogy „jobbkezére zárt volt“, azt jelzi, hogy akár betegség, akár használat hiánya miatt kevés, vagysemmi hasznát sem vette annak, csupán a bal kezével harcolt; s ezért a legkevésbbé voltalkalmas a harcra, hisz kardját csak ügyetlenül forgathatta. Azonban Isten kiválasztja e

balkezes embert, hogy az Ő jobb kezének embere legyen, hogy megerősítse magának (v.ö. Zsolt 80,18). Isten jobb keze volt az, mely megszerezte Izráel számára a győzelmet (Zsolt 44,3-4), nem pedig az általa használt eszköz jobb keze.

3. Közölve van itt, amit Ehud tett Izráelnek a moábiták kezéből valómegszabadításáért. Szabadlábra állította az elnyomottakat azáltal, hogy elpusztította azelnyomókat, amikor ezeknek gonoszsága betelt, s Izráel számára ütött az isteni szabadításórája.

(1.) Végrehajtotta Eglonon, Moáb királyán a halálbüntetést. Azt mondom, „halálraadta őt“, s nem pedig azt, hogy meggyilkolta, vagy merényletet követett el ellene; miként egy

bíró, vagy az isteni igazságszolgáltatás szolgája Isten ítéletét hajtotta végre rajta, mint Isten

és Izráel kérlelhetetlen ellenségén. A történet részletesen elénk van tárva.[1.] Rendkívüli alkalom adódott a királyhoz jutni. Mivel értelmes, rátermett férfi volt,- alkalmas arra, hogy királyok előtt álljon - , népe fiai őt választották ki arra, hogy felajánljaaz egész Izráel nevében az ajándékot, mit a kirótt adón felül adtak nagy uruknak, Moábkirályának, hogy kedvet találhassanak szemei előtt, 15.v. Az ajándék mincha-nak van nevezvea héber szövegben, és a törvényben ezt a szót találjuk az Isten számára bemutatott áldozatok

jelölésére, melyek az ő kiengesztelésére szolgáltak; ezeket Izráel fiai nem mutatták be a magaidejében Istennek, ki szerető Isten volt irántuk; s most, hanyagságuk miatti büntetésként, ilyállapotba jutottak, hogy kényszerülve vannak ajándékot vinni egy pogány uralkodónak, kigyűlöli őket, és zsarnokoskodik rajtuk. Nos, Ehud eljutott küldetésében Eglonhoz, átnyújtottaneki az ajándékot a szokásos ceremóniával, és hűségnyilvánítással, hogy minél inkább

elpalástolja szándékát és elejét vegye minden gyanúnak.



[2.] Úgy látszik, első lépésétől kezdve célja az volt, hogy megölje Eglont. Istenhelyezte ezt szívébe, s úgyszintén tudatosította benne azt is, hogy ez az indítás Tőle van,azáltal, hogy a Lélek betöltötte és felruházta őt, s indításai magukon hordozták saját

bizonyságukat, s így teljes megnyugvást adtak számára úgy e merész vállalkozásnak törvényes voltára nézve, mint sikerére vonatkozólag; hisz másként mindkét dologra nézve

elég oka lett volna kételkedni. De ha biztos abban, hogy Isten rendeli őt e dologmegtétételére, úgy biztos lehet egyrészt abban is, hogy meg szabad tennie azt, másrészt, hogysikeres kimenetellel képes lesz véghez is vinni; mert egy Istentől jövő parancs elégséges arra,hogy fenntartson minket, s megerősítsen úgy a magunk lelkiismerete, mint az egész világgalszemben. Hogy ő előre kigondolta e zsarnok halálát nyilván kitűnik az e célra előkészítettfegyverből: szerzett magának egy kétélű kardot, fél singnyi hosszút, egy tőrhöz hasonlót, mitkönnyen elrejthetett ruhája alatt (16.v), talán mert senkinek sem volt megengedett, hogykarddal az oldalán közelítsen a királyhoz. Ezt jobb oldalán rejtette el, hogy kéznél legyen balkeze számára, s a legcsekélyebb feltűnést is elkerülje.

[3.] Kigondolta, miként lehessen egyedül a királlyal, mit könnyen kivitelezhetett,mivel nem csupán megismertette magát vele, hanem meg is kedveltette magát az ajándék

által, s a díszbeszéddel, mit valószínűleg e különleges alkalommal hozzá intézett. Figyeljük meg, miként dolgozta ki merényleti tervét: Először is, szándékát eltitkolta saját kísérőitől is,kiktől elvált az úton, s meghagyta nekik, hogy menjenek előtte haza, míg ő, mintha valamitelfelejtett volna, visszament Moáb királyának udvarába, 18,v. Nem volt szükség, hogy sokanvisszatérjenek, egy kéz is elég volt a dolog végrehajtásához; ha többen be lettek volna avatva,a dolog nem lett volna oly biztonságos a tanácskozás, s könnyű a menekülés. Másodszor,Visszafordult a Gilgál közelében levő kőbányáktól (19.v), egyes fordítások szerint faragott képektől, melyeket valószínűleg a Moábíták állítottak fel a Józsué által felállított tizenkétemlékkő mellé. Egyesek úgy vélik, hogy e bálványok látványa által gerjedt annyira haragraMoáb királya ellen, hogy azonnal kész volt végrehajtani azt a tervet, mit máskülönben úgygondolt, hogy egy kissé elhalasztja. Vagy, meglehet, azért jött el egész e faragott kövekig,hogy majd, ha elbeszéli Moáb királyának a helyet, honnan visszafordult, annál inkábbhajlandó legyen elhinni, hogy Istentől jövő üzenetet közvetít. Harmadszor, titkos kihallgatástkérelmezett, s megkapta azt, egy félreeső teremben, mi itt hűsölő felháznak van nevezve. Aztmondta a királynak, hogy titkos küldetéssel jön hozzá, s ezért ez megparancsolta mindenszolgájának, hogy visszavonulva hagyják őket egyedül, 19.v. Akár azt gondolta, hogy valamitikos felvilágosítást kap egy prófétai kijelentésből, akár titkos információkat az Izráelben levő

jelenlegi állapotról, mintha Ehud elárulná országát: nagyon bölcstelen dolog volt részéről,hogy teljesen egyedül maradt egy idegennel, éspedig egy ilyen személlyel, kire elég oka voltúgy nézni, mint ellenségre; ámde azok, kik pusztulásra vannak szánva, elvesztik eszüket; Istenmegfosztja őket a bölcsességtől.

[4.] Amikor kettesben maradtak, hamar végzett vele. Nyári hűsölő szobája, holkényelemben, fényűzésben kényeztette magát, kivégzésének színterévé vált. Először felhívtafigyelmét, hogy Istentől való beszéd közvetít számára (20.v.), s ez az üzenet a tőrszúrás volt.Isten üzen hozzánk kezének ítéletei által éppúgy, mint szájának ítéleteivel. Másodszor, Eglontiszteletet tanúsított az Istentől jövő üzenet iránt. Noha király volt, mégpedig pogány király, snoha gazdag és hatalmas, noha jelenleg Isten népén zsarnokoskodott, s bár esetlenül kövér ember volt, annyira, hogy nehezen tudott felkelni és sokáig lábon állni, s noha elvont helyen,egyedül volt, hogy nem látta más senki, mégis, amikor a mennyből jövő üzenetre várt felkeltszékéből; akár alacsony s kényelmes szék volt, akár magas és tekintélyes, elhagyta azt, ésfelállt amikor Isten szólni akart hozzá, elismerve ezzel, hogy Isten felette áll. Ezmegszégyeníti sok ember tiszteletlenségét, kik bár a keresztyén nevet viselik, de amikor Isten

üzenete hirdettetik számukra, igyekeznek kifejezre juttatni a közönyösség minden formájával,mily kevésre becsülik azt. Ehud azáltal, hogy Isten beszédének nevezte amit tenni fog, nyilván



kijelentette hogy Istentől kapott küldetésben jár; és Isten azáltal hogy Eglont arra indította,hogy felálljon, ezzel egyrészt megerősítette Ehudot küldetésében, másrészt megkönnyítetteannak végrehajtását. Harmadszor, Az üzenet át lett adva, de nem a füléhez lett intézve,hanem közvetlenül és szószerint a szívéhez, melybe a halálos tőr behatolt s ott is maradt, 21-22.v. Rendkívűl kövér volta képtelenné tette őt az ellenállásra, vagy hogy magán segítsen;

valószínű, hogy kövérsége a fényűzés és túlzott kényelem következménye volt; s amikor a fegyver behatolt annak hasába s berekeszté a háj a fegyver vasát, ezzel Isten azt jelentette ki,hogy akik a testet kényeztetik, nem tesznek egyebet, mint saját pusztulásukat készítik elő.Emellett kövér volta külső jele volt testi elbízakodottságának és érzéketlenségének. Szíve iskövér és elhájasodott volt, s magát így teljes biztonságban vélte. Lásd Zsolt 119,70; 17,10.Eglon neve borjút jelent, s úgy is esett le, mint egy hízott borjú, a kés által, feláldozva azisteni igazságszolgáltatásnak. Megjegyzés történik arról, hogy a kés kijött annak vékonyán,hogy e büszke zsarnok halála annál gyalázatosabbnak és szégyenletesebbnek tűnjék fel. Őt,akinek annyira túlzottan gondja volt testét táplálni s kényeztetni, hogy kényelemben s tisztántartsa azt, most ott fogják találni saját vérében s ürülékében fetrengve. Így helyez Istengyalázatot sokszor az istentelen fejedelmekre. Mármost, Ehudnak e cselekedete méltán

igazolható, mivel rendkívüli megbízatással rendelkezett Istentől rá, s megfelelt annak aszokásos módszernek, mely által abban az időben Isten bosszút állt népéért ennek ellenségein,s kinyilvánította a világ előtt saját igazságát. De semmiképpen nem igazolhat senkit ma, egyhasonló eljárásban. Nem adatik ma ilyen megbízatás, s ilyet állítani istenkáromlás, s annyi,mint Istent tenni meg a legaljasabb bűncselekmény pártfogójának. Krisztus megparancsoltaPéternek, hogy tegye szablyáját a hüvelyébe, és sehol sem találjuk hogy parancsot adott volnaneki arra, hogy ismét kivegye azt.

[5.] Isten gondviselése csodálatosan elősegítette menekülését, minekutána bejezteküldetését. Először, A zsarnok csendben esett össze, anélkül, hogy egy kiáltást, vagy nyögésthallatott volna, mit szolgái kintről meghallhattak volna. Mily csendben ment alá a mélységbe,talán fennakadva saját kövérsége miatt, mely elfojtotta elhaló sóhajait, noha oly nagy zajtcsapott e világban, s a hatalmasoknak is rettentésére volt az élőknek földén! Másodszor, E

bosszúállás végrehajtója oly nagy lélekjelenléttel bírt, hogy nem csupán semmilelkiismeretfurdalást vagy tette fölötti félelmet nem érzett, hanem az isteni oltalomba vetetterős bizalomban bezárta maga mögött az ajtót, magához vette a kulcsokat, s oly ártatlan, bátor s kedélyes színben ment keresztül az őrségeken, hogy semmi gyanút nem keltett fel affelől,hogy valami vétket követett volna el. Harmadszor, A szolgák, kik az előszobában várakoztak,a hűsölő szoba ajtajához jőve Ehud távozása után, hogy megtudják uruk kívánságát, s látva,hogy az ajtó be van zárva, minden csendes, arra következtettek, hogy lefeküdt aludni,kinyújtózva a heverőn, hogy a párnával tanácskozzék a kapott üzenet felől, s hogy álmodjonróla szépeket (24.v.), s ezért nem akarták kinyitni az ajtót. Így, mivel túl gondosak voltak, s

nem akarták megzavarni álmát, elvesztették halála megbosszulásának alkalmát. Lásd meg itt,mi a következménye annak, ha az emberek állásukkal túl nagyra vannak, s a körülöttük levőket távol tartják maguktól; előbb-utóbb emiatt szenvedni fognak, ez ellenükre fordul,sokkalta inkább, mint gondolnák. Negyedszer, A szolgák végül kinyitották az ajtót, s urukatvalóban úgy találták, hogy mély álmát, halálos álmát aludta. 25.v. E tragikus jelenség felettiirtózat, s a zavar, melybe ennek folytán jutottak, belegondolva, mily megfontolatlanok voltak,hogy nem nyitották ki az ajtót hamarabb, elterelte gondolataikat arról, hogy üldözőketmenesszenek az után, ki ezt cselekedte, akit mostmár nem is érhettek utol. Végül, Így Ehudelmenekült Szeiráhba, egy sűrű erdőbe (egyesek szerint) 26.v. Nincs említve sehol atörténetben, hol volt most Eglonnak tartózkodási helye; de mivel nincs említés téve arról,hogy Ehud átkelt, illetve visszatért volna a Jordánon, én úgy gondolom, hogy Eglon elhagyta

saját hazáját, Moábot a Jordán túlsó oldalán, s ezidőtájt fő rezidenciáját a pálmafák városábanállította fel, Kánaán földjének belterületén, mely ország sokkal gazdagabb volt az övénél, s itt



lett levágva, s így Gilgál kőbányái nem messze voltak tőle. Ide ágyazta be magát, s úgy vélte,eléggé erős ahhoz, hogy zsarnokoskodjon Izráel népe felett, s itt lett levágva, miután hízlalvalett a levágásra, mint bárány a köver legelőn.

(2.) Ehud, miután végzett Moáb királyával, erős csapást mért az Izráel földjén levőmoábítákra, s legyőzte őket, teljesen lerázva így az elnyomás igáját az ország nyakáról. [1.]

Hadsereget toborzott rögtön az Efraim hegyén, bizonyos távolságra a moábíták hadiszállásától, s ő maga irányította őket, 27.v. A kürt, melyet megfújt, valóban jubileumikürtzengést adott, szabadságot hírdetett, s örömtől sugárzó arccal hallgatták az elnyomottizraeliták, kik már jó ideje nem hallottak más kürtzengést az ellenségén kívűl. [2.] Mintkegyes, istenfélő ember, s mint aki mindezt, amit tett hit által cselekedte, bátorságot merített, s

bátorságot nyújtott katonáinak is Isten erejéből, mert értük munkában állt (28.v): „Jertek utánam, mert kezetekbe adta az Úr a ti ellenségeteket; Mi biztosak vagyunk abban, hogy Istenvelünk van, s ezért bátran törhetünk előre, s győztes lesz harcunk kimenetele“. [3.] Mintügyes, előrelátó hadvezér, először őrizet alá vette a Jordán gázlóit, erős őrséget állítva azátkelőhelyekre, hogy elzárja így a kapcsolat az Izráel földjén levő moábíták (mert csak ezek ellen akart harcolni) s a Jordán túlsó oldalán, hazájukban levő moábíták között, hogy ha a

vészjelre menekülni próbálnak, ne szökhessenek oda, s ha harcolni fognak, ne kaphassanak onnan semmi segítséget. Ekképpen bezárta őket, mintegy börtönbe, azon a földön, holkorábban mint egy paradicsomban, kedvükre éltek. [4.] Aztán rájuk ütött, s kardélre hánytaőket, tízezer embert; nyilván ez volt az Izráel alávetettségben tartására megállapított hadsereglétszáma (29.v.): egy sem menekült meg közülük. Ezek voltak válogatott legjobbjai Moábkirály haderejének, mind erős és vitéz férfiak , nemcsak izmosak, hanem bátrak is, harcedzettvitézek, 29.v. Ám sem erejük, sem bátorságuk nem tarthatta meg őket, amikor azmegállapított idő elérkezett, hogy Isten az Izráel kezébe adja őket. [5.] E győzelemkövetkezménye az lett, hogy Moáb hatalma teljesen megtört Izráel földjén. Az országmegtísztíttatott az elnyomóktól, és a föld megnyugovék nyolcvan esztendeig, 30.v.; de mi ez aszenteknek a mennyei Kánaánban, örökkévaló nyugodalmához képest!?

3,31.

„A föld megnyugovék nyolcvan esztendeig“ - ezt némelyek a Jordán keleti partján levőországrészre vonatkoztatják, mit a moábíták előbb nagyon leigáztak. De az igéből úgyszinténaz is kitűnik, hogy a folyó másik partján levő országrészt, mely attól dél-nyugatra feküdtezidőtájt a filiszteusok háborgatták, kikkel Sámgár szállt szembe. 1. Nyilván Izráelnek szabadulásra volt szüksége, mert megszabadította Izráelt; hogy mily nagy volt a nyomorúság,feltárta később Debora az ő énekében (5,6): „az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek...“.A filiszteusokkal határos országrészt annyira ellepték a fosztogatók, hogy az emberek nem

utazhattak biztonságosan az utakon, mert fennállt a veszély, hogy megtámadják és kirabolják őket; nem mertek tartózkodni a kerítetlen helységekben sem, hanem kényszerülve voltak azerősített városokban védelmet keresni. 2. Isten Sámgárt támasztotta, hogy megszabadítsaőket; s úgy tűnik, egy abban az időben történt, míg Ehud még élt, de igen kiöregedhetett.Számra nézve jelentéktelen volt az ellenség, úgy hogy 600 ember megölése Izráelmegszabadításának számított; s ily sok férfit ölt ő meg egy ökörösztökével, vagy ahogynémelyek fordítják egy eke-alkatrésszel. Valószínű, hogy épp szántott, az eke után lépdelve,amikor a filiszteusok lerohanták a földet, hogy kifosszák azt, s Isten indította szivét, hogyellenük álljon; mivel az indítás oly erős és hirtelen módon történt, s nem volt kardja semdárdája a véghezvitelre, azt ragadta kézhez, ami éppen keze ügyében volt, valamit az ekeszerszámai közül, s azzal ölt meg oly sok embert, miközben ő maga sértetlen maradt. Lásd

meg itt, hogy (1.) Isten képes kiváló szolgálatokra képesíteni, az ő dicségére s egyháza javáraazokat, kiknek származása, neveltetése, felkészültsége s foglalkozása nagyon alacsony és



elenyésző. Ő, aki a Lelket adja, képes arra, ha neki úgy tetszik, hogy szántóvető emberekbőlhadvezéreket, s halászokból apostolokat formáljon. (2.) Nem számít, mily gyenge a fegyver,ha Isten az, aki irányítja azt, s ha ő erősíti meg a kart, mely azt forgatja. Egy ökör-ösztöke haIsten úgy akarja, többet tehet, mint Góliát kardja! S néha ily visszataszító eszközök általmunkálkodik Isten, hogy az erőnek nagy voltáról kitűnjék, hogy Istentől való.

4. RÉSZ.

Debora és Bárák - e fejezet hősei - történetének elbeszélése épp olyan mintára történik, mintelőbb. Látjuk I. Izráel elpártolását Istentől (1.v.); II. Sanyargattatását Jábin által (2-3.v); III.Debora bíráskodását Izráelben (4-5.v.); IV. Izráel szabadulását Jábin keze alól. 1.Szabadításuk felől tárgyalás történik Debora és Bárák között (6-9.v). 2. Megvalósul kettejük összefogása által: Bárák hadsereget toboroz (10.v.), Sisera, Jábin hadvezére felvonul ellene(11-12.v.), Debora bátorítja Bárákot (14.v.) és Isten teljes győzedelmet ad neki az ellenség

felett. Az ellenséget üldözőbe veszik és szétverik (15-16.v). A hadvezér futásra kényszerül(17.v.), s ahol oltalmat remélt, ott veszti életét Jáhel által, alvás közben (18-21.v.), s ez tesziteljessé Bárák győzelmét és Izráel szabadulását (23-24.v).

4,1-3.

Előttünk van, Izráel elpártolása Istentől; ismét gonoszul cselekedének az Úr szemeielőtt , elhagyták az Ő szolgálatát, s bálványokat imádtak; mert a bálványimádás voltmegrögzött bűnük, 1.v. Figyeljük meg itt, 1. A romlottságnak különös erejét, hatalmát, melya bűnre hajtja az embereket, annak ellenére, hogy sokszor tapasztalták már annak végzeteskövetkezményeit. A visszesésre való hajlamot nehezen lehet megfékezni. 2. A hosszantartó

békének általános rossz hatásait. A föld megnyugodott 80 esztendeig, s ez hitéletük megszilárdulását kellett volna szolgálja, de ehelyett épp ellenkezőleg elbizakodottakká éskönnyelműekké váltak, s helyet engedtek a hamis istenek tisztelete felé törő vágyaiknak.Ekként, a bolondoknak jóléte pusztulásukra szolgál. Meghízott Jessurun, és rugódozott. 3.Mily nagy veszteség ér egy népet, ha jó uralkodói meghalnak. Gonoszul cselekedtek, mivel

Ehud meghalt - egyesek így fordítják a mondatot. Ő, míg élt, szigorúan szemmel tartott őket,fékezett és büntetett minden elhajlást, amiről úgy látszott, hogy bálványimádáshoz vezet, ésszorosan Isten szolgálatához kötötte őket. De mihelyt meghalt, elpártoltak, mert inkább tőleféltek, mint Istentől.

II. Izráelnek ellenségeitől való sanyargattatása. Amint elhagyták Istent, Isten is

elhagyta őket; s így aztán könnyű prédáivá váltak a támadóknak. Elidegenítették magukatIstentől, mintha nem Ő lenne az Uruk; s aztán Isten is elhatárolta magát tőlük, mint akik nemaz övéi. Akik kivonják magukat Isten szolgálatából, egyúttal oltalma alól is kivonják magukat. Mi köze az én kedveltemnek az én házamhoz, ha ily paráznaként viselkedik? Jer 11,15. Odaadta őket az Úr Jábin kezébe, 2.v. Ez a Jábin Hásorban uralkodott, mint amamásik, kit ugyanígy hívtak, s valószínűleg ennek őse lehetett, kit Józsué legyőzött, s megölt, svárosát felgyújtotta, Józs 11,1.10. De úgy látszik, idő múltával a város újra épült, ismét erőslett, elvesztett kincseit visszaszerezte, és lassan-lassan Hásor királya zsarnokoskodni kezdettIzráel felett, mert Izráel bűnei miatt minden kiváltságát elveszette a kanaánitákkal szemben.Ez a szolgaság minden eddiginél hosszabb volt, és sokkal nyomorúságosabb is volt azelőbbieknél. Jábin és hadvezére, Sisera rettenetesen sanyargatták Izráelt. Az elnyomást még

súlyosabbá tette az, hogy 1. Ez ellenség közelebb volt hozzá, mint az előbbiek; Izráelhatárában, mondhatni: szívében volt, s ennélfogva sokkal nagyobb alkalmatossága volt az



ártásra. 2. Az ország szülöttei, egykori őslakosok voltak, kik engesztelhetetlenellenségeskedést hordoztak magukban Izráel iránt, mivel ezek megszállták és megfosztották földjüktől őket, s amikor hatalmat vehettek rajtuk, sokkal kegyetlenebbek és gonoszabbak voltak irántuk, a régi harc megbosszulásában. 3. Ezek a kananeusok korábban már legyőzettek és leigáztattak Izráel által, és régtől fogva kimondatott felettük az ítélet, hogy az ő szolgáik

fognak lenni (1Móz 9,25), s most uralkodhattak volna rajtuk és semmit sem árthattak volnanékik, ha renyheségük, gyávaságuk és hitetlenségük folytán föléjük nem hagyják kerekedniőket. Azok által elnyomatva lenni, kiket atyáik egykor meghódítottak, s akiket ők esztelenülmegkíméltek, bizonyára nagyon nyomorúságos lehetett.

III. Izráel visszatérése Istenéhez: Az Úrhoz kiáltának , mert a nyomorúság Felé vontaőket, és nem láttak más utat a szabadulásra. Akik mellőzik Istent jólétükben, majdnyomorúságukban arra kényszerülnek, hogy keressék Őt.

4,4-9.

A megváltás esztendeje végre eljött, amikor Izráel megszabadíttatott Jábin kezéből, s

visszaállíttatott előbbi szabadságába, amiért az északi törzsek, kik legközelebb éltek azelnyomókhoz, s leginkább érezték gonoszságuk hevességét, feltételezhetjük, különösképpenkiáltottak Istenhez. Már most itt van:

I. A nép előkészítése a szabadulásra Debora prófétai vezetése és bíráskodása alatt,4.5.v. Debora neve méhet jelent, és meg is felelt nevének szorgalma, eszesessége és aközösség számára való nagy hasznossága által, valamint abban, hogy édes volt barátai iránt,de szúrós ellenségei felé. Azt mondja róla az ige, hogy a Lappidoth felesége volt; de mivel enévvel sehol sem találkozunk másutt, egyesek helység névként veszik e kifejezést:

Lappidothból való asszony volt. Mások megnevezésként veszik: mivel Lappidoth lámpást jelent. A rabbinusok szerint a szent sátorban való világításra szolgáló lámpák készítésévelfoglalkozott; de mivel e rejtett, kis szolgálatban hűségesen munkálkodott az Úrért, későbbelőléptetésben részesült. Vagy: a világosság vagy ragyogás asszonya volt, kinek rendkívűliismerete és bölcsessége volt, s így kiváló lett, s tündökölt. Elmondja itt az ige velekapcsolatosan, hogy, 1. Szoros kapcsolatban élt Istennel. Prófétanő volt, olyan személy, kiIsten ismeretére közvetlenül a Lélek ihletése által jutott, és a bölcsesség ajándékaival bírt,melyekhez nem közönséges úton jutott: aki hallotta Istennek beszédét, s valószínű, hogy láttais a Mindenhatónak látomásait . 2. Teljesen odaszánta magát Isten szolgálatára. Ítélte Izráelt,miközben Jábin nyomorgatta őket; s valószínű, hogy mivel asszony volt, nagyobbengedménnyel is tehette ezt a elnyomó hatalom részéről. Nem úgy ítélkezett, mint egykirálynő, nem civil tekintély által bízatott meg e szolgálatra, hanem mint prófétanő, mint Istenszószólója irányukban, orvosolva az elhajlásokat, enyhítve a fájdalmakat, különösen azokat,

melyek Isten tiszteletével álltak kapcsolatban. Izráel fiai jöttek hozzá mindenünnen, nemannyira az ember-és-ember közti viták eldöntése miatt, hanem inkább tanácskérésre az Istenretartozó dolgok megreformálására nézve. Azok, kik korábban titkon sírtak szomszédaik istentelensége és bálványimádása miatt, de nem tudták, hogy hova forduljanak azok megfékezésére, most Deborához jöttek panaszukkal, ki a Lélek kardja által feltárta előttük Isten ítéleteit, sokakat megtérített s helyreállított, és sürgetve késztette a különbözőtartományok előjáróit, hogy érvényesítsék a törvényeket. Pálmafa alatt lakott vagy másfordítás szerint ült; mely pálmafa ettől kezdve a Debora-pálmájának neveztetett. Akár ottvolt lakása a fa alatt, egy egyszerű hajlék, mit a fa alá szerkesztett, - vagy pedig ítélőszékét otta szabad ég alatt állította fel, e fa árnyékában, az általa szolgált igazság jelképe volt, melyvirágzik és növekszik, minden ellenállás dacára, mint a teher alatt levő pálma. Josephus

szerint Izráel fiai azzal a kívánsággal jöttek Deborához, hogy imádkozzon Istenhez értük,hogy megszabaduljanak Jábin kezéből. Sámuelről is azt mondja az ige, hogy ítélte Izráelt



Mispában, vagyis, hogy visszatérítse őket az Úrhoz, mikor a nép hasonló körülmények közöttugyanezzel a vággyal fordult hozzá, 1 Sám 7,6-8.

II. A szabadításukat szolgáló terv. Midőn Izráel fiai törvényre jöttek fel hozzá,szabadításra találtak nála. Mert akik kegyelemért folyamodnak Istenhez, részesedni fognak kegyelemben és békességben, kegyelemben és vigasztalásban, kegyelemben és dicsőségben.

Ő, önmagában nem volt alkalmas egy hadsereg vezetésére; de kinevezett valakit, akimegfelelő volt, a Naftali törzséből való Bárákot, ki valószínű, hogy már korábban kitűntvitézségével a zsarnok erőkkel szembeni összecsapásban, mivel közel lakott (lévén hogyHásor és Haroseth Naftali osztályrészébe esett), s ezáltal tekintélyre és becsületre tett szert anép előtt. Feltételezhetjük, hogy e bátor ember néhány csatát már eddig is vivott az igalerázásáért, de nem tudta megvalósítani, míglen nem nyerte el a küldetést és megbízatástDeborától. Semmit sem tehetett Debora feje nélkül; viszont Debora sem, az ő keze nélkül; deígy ketten együtt, tökéletes szabadítót tettek ki, s teljes szabadítást vittek végbe. A legerősebbs a legjobb sem elégséges önmagában, hanem mindig szükség van a másikra.

1. Isten utasítására azt parancsolja Báráknak, hogy állítson fel egy hadsereget, sütközzön meg Jábin seregével, mely Sisera parancsnoksága alatt állt, 6-7.v. Bárák, meglehet,

sokat gondolkozott, miként lehetnek egy nagy támadást mérni a közös ellenség ellen; azáldozatkészség tüzének kis lángja ott lobogott keblében, és örömest tett volna valamit Istennépéért s az ő városaiért. De két dolog keserítette őt: (1.) Hiányzott a felülről valómegbízatása, s így serege ingatag volt. Ezt nyújtja most át neki Dobora, széles mennyei

pecséttel hitelesítve, amit ő, mint prófétanő, jogerősen hozzáadhatott: „Avagy nem parancsolta meg az Úr, Izráel Istene? Bizonyára, igen! Szavamat adom rá!“ Egyesek úgyvélik, hogy itt Bárák saját szívére céloz: „Nemde, Isten, Lelkének titkos hangjával füledbesúgta, s jelét adta, kijelentette számodra hogy tervének kivitelezésében téged eszközül akar,Izráel megmentésére?“ Ha így van, akkor a Deborában levő prófétaság lelke megerősítte aBárákban levő harcias lelkületet: Menj, és vonulj fel a Tábor hegyére! Utasítja őt, [1.] hánytagból álljon serege - 10000 főből; s ne féljen, hogy ennyi túl kevés lesz, hisz Istenmegmondta, hogy ő maga lesz mellette Izráel megszabadítására. [2.] Honnan toborozzakatonáit: csak az ő törzséből, s a szomszédos Zebulon törzséből. E két törzs elegséges haderőtfog biztosítani számára. [3.] Hol állítsa fel táborát: a Tábor hegyén, saját szomszédságában.

(2.) Amikor készen állt a hadsereg, nem tudta, hogy vegyen alkalmat az ellenséggelvaló szembeszállásra, mert valószínűleg ennek elment a kedve a harctól, mivel hallotta, hogyIzráel valahányszor csak bátorságot vett az ellenségével való megütközésre, ritkán vallottkudarcot. „Nos, - szólt Debora - te ellened kihozom a Kison patakjához Siserát és seregét“.Biztosítja őt, hogy az egész dolog rövid időn belül eldől, a csata nem fog hosszan tartani. [1.]Azzal, hogy említést tesz az ellenség erejéről, Siseráról, a híres hadvezérről, kinek bátorságaés tapasztalt volta minden vitán felül állt, valamint szekereiről - vas szekereiről - : ezzel arra

kötelezte Bárákot, hogy maximális elszántsággal induljon a harcba; mert az ellenség, mellyelmeg kell küzdenie, rendkívűl erős. Jó tudni, milyen rosszra számíthatunk, milyen nagy azellenség ereje, hogy megfelelőképpen felkészüljünk. [2.] Azzal, hogy pontosan megnevezi ahelyet, ahová Sisera kihozza seregeit, ezzek oly jelet adott neki, mely nagy erősítést jelentetthitének, midőn ütközet előtt állt. Hisz ez egy esetleges dolog volt, és Sisera saját akaratánmúlott. De midőn később Bárák látta, hogy az események úgy történnek, amint neki Deborakijelentette, ebből arra következtethetett, hogy bizonyára a többi dolog is, amit mondott, istenivezetés alatt lett mondva, s ez nagy bátorság forrása lehetett számára, különösen azért, mert[3.] Deobora egy félreérthetetlen ígéretet adott a győzelemről. „Én - vagyis Isten, akinek anevében szólok - kezedbe adom őket“; így, midőn seregleni látta őket, készülve a vele valómegütközésre, Debora szava szerint, biztos lehetett abban, hogy hamarosan lábai alá esve

fogja látni őket. Figyeld meg: Isten kihozta őket eléje, csak azért, hogy kezébe adja őket.Amikor Sisera összegyüjtötte seregét, ezzel ő Izráel pusztulását célozta; azonban Isten



összegyűjtötte őket, mint kévét a szérűre, saját pusztulásukra, (Mik 4,11-12). Fenekedjetek csak népek, készüljetek, és megrontattok. (És 8,9). Lásd Jel 19,17-18.

2. Bárák kérésére Debora megígéri, hogy vele együtt ő is elmegy a harcmezőre. (1.)Bárák nagyon fontosnak tartotta az ő jelenlétét, mely többet ért neki egy egész hadi tanácsnál(8.v.): „Ha velem jössz, hogy vezess és tanácsolj engem, s minden nehéz helyzetben tudasd

velem Isten akaratát, úgy elmegyek, bizalomteljes szivvel, s nem félek a vasszekerektől sem;de másképp nem megyek.“ Egyesek úgy vélik, hogy a gyenge hit szava volt ez: nem volt elégneki a kijelentett Ige, hacsak Debora is mellette nem lesz, a győzelem zálogaként. Azonbanszámomra úgy tűnik, hogy kérése abból a belső meggyőződésből fakadt, hogy Isten

jelenlétére és folytonos vezetésére van szüksége, melynek jeleként, pecséteként tartottaDebora jelenlétét, és ezért esdekelt oly forrón ezért. Ha nem jössz el velem, annak jeléül, hogymaga Isten jár velem, ne vígy ki engem e helyről“. Semmi sem adott nagyobb megnyugvástszámára, mint hogy maga mellett tudja a prófétanőt, a katonák bátorítására, s bármelyalkalommal hozzá fordulhasson Isten tanácsáért. (2.) Debora megígéri, hogy elmegy vele, 9.v.Semmi fáradság vagy veszély el nem tántorította őt attól, hogy tőle telhetőleg legtöbbetmegtegyen népéért. Nem küldte volna Bárákot oda, hová nem lett volna kész ő is elmenni.

Akik Isten nevében szólítanak fel másokat kötelességeik teljesítésére, készen kell álljanak,hogy segítsék is őket. Debora volt a gyengébb edény, mégis neki volt erősebb hite. Bár

belegyezett, hogy elmegy Bárákkal, mivel oly komolyan kérte, de olyasmit mond, ami bizonyára bármely katonát meggondolkoztatott volna, hogy visszavonja kérését: Az útban,amerre mégy (oly biztos volt a győzelem felől, hogy az egész hadi vállalkozást csak egyutazásnak nevezi), nem a tied lesz a dicsőség; nem fogja szolgálni annyira dicsőségedet,mintha egyedül mentél volna el; mert asszony kezébe adja az Úr Siserát (most megváltozik ahelyzet: Sisera adatik Izráel kezébe, büntetésképpen, miként korábban Izráelről olvastuk ugyenezt); s ez azt jelenti hogy [1.] a világ a Dobora kezének fogja tulajdonítani a győzelmet:ezt maga is könnyen beláthatta. [2.] Isten, (hogy kijavítsa a Bárák gyengeségét) a győzelmetJáhel kezével fogja betetőzni, ami úgyszintén homályt vet az ő dicsőségére. De Bárák többretartotta az ő szívének megnyugvását, s vállalkozásának jó kimenetelét, mint saját magadicsőségét. Ezért semmiért sem állt el kérésétől. Nem merészelt harcba indulni másként, csak úgy, ha Debora vele lesz, hogy tanácsolja s imádkozzék érte. Ezért Debora megállt szavamellett férfias bátorsággal; e tiszteletre méltó hősnő felkelt és elment Bárákkal.

4,10-16.

Itt látjuk, amint I. Bárák betoborozza önkénteseit, s hamarosan teljes lesz a szám, 10.v.Debora a hadsereg számát 10000.-re állapította meg, és nyomban ily sokan szegődtek nyomába, gyűltek lábaihoz (angol ford.) s rendelték alá magukat az ő parancsának.

Valószínűleg e seregben mind gyalogosok voltak, s általában ilyen volt mindig a zsidók hadserege, és e miatt nagy volt az erőkülönbözet köztük s az ellenség között (kik lovasokkal sszekerekkel rendelkeztek); de úgyszintén épp ez tette aztán annál fényesebbé a győzelmet. Deaz Úrnak és prófétanőjének jelenléte bőven elég volt ez egyenlőtlenség kiegyenlítésére. Bárák emberei lábainál voltak (angol ford.), ami arra az örömteljes készséget fejezi ki, hogy készek voltak követni őt, akárhová megy, Jelenések 14,4. Bár főleg Naftali és Zebulon törzséből állta sereg, Debora énekéből mégis kitűnik, hogy némelyek eljöttek más törzsekből is (Manasseés Issakhár), s még többeket is vártak volna, kik nem jöttek el Ruben, Dán és Áser törzseiből,

Bir 5,14-17. De ezekről itt nincs említés téve; csupán az van kijelentve, hogy e tízezer ember erejének hatékonnyá tételére Debora is elment Bárákkal. A 11. vers Héber költözésévelkapcsolatosan, - ki a Kenizeusoknoz tartozott, s kijött a Juda pusztájából, délről, hová egykor

családjaik letelepedtek (1,16.v.) s északi országrészbe költözött - a elbeszélés fejleményemiatt van itt beiktatva, Jáhel hőstettével kapcsolatban, ki ehhez a törzshöz tartozott.



II. Sisera, mihelyt észrevette Bárák mozgolódását, megszállta a földet egy redkívülnagy számú és erős hadsereggel (12-13.v): Hírűl vivék Siserának. Némelyek szerint ez állítása fentemlített kenizeusokra vonatkozik, 11.v. Ők értesítették Siserát Bárák harciszervezkedéséről, mivel köztük béke volt abban az időben, 17.v. Akár kedveskedni akartak ezzel neki, akár nem, ez által azt szolgálták, hogy beteljesedjen, amit Isten szólt Deborán

keresztül: (7.v.) „Kihozom ellened Siserát“. Sisera bizodalma főképp szekereiben állott;ezért külön említés történik arról, hogy 900 vasszekere volt, melyeknek tengelyeire kések voltak rögzítve, amelyek, ha begázoltak egy gyalogos hadseregbe, írtózatos mészárlást vittek végbe. Íly éleseszűek voltak az emberek egymás pusztítását előidéző módszerek kigondolására, eleget téve azon vágyaknak, melyekből háborúk és harcok származnak (Jakab4,1).

III. Debora parancsot ad az ellenséggel való szembeszállásra, 14.v. Josephus aztmondja, hogy amikor Bárák Sisera hadseregét, s miként veszik körül a hegyet, melynek csúcsán ő és hadserege táborozott, szíve elhagyta, s szeretett volna egy biztonságosabb helyreelvonulni. De Debora bátorságot öntött belé, s késztette, hogy szálljon alá, s csapjon ráSiserára, biztosítva őt arról, hogy ez a nap az, melyet Isten az Ő tanácsában kijelölt az ő

vereségükre. „Most, amikor legfenyegetőbbnek tűnnek fel, teljesen megértek a pusztulásra. Adolog kimenetele éppoly biztos, mintha már megtörtént volna: Kezedbe adta az Úr Siserát!“

Nézd, miként lett felosztva e nagy cselekmény dicsősége Debora és Bárák közt. Debora, mintfej, adja az irányítást; Bárák, mint kéz, végzi a munkát. Ekként, ily különbözőképpenosztogatja Isten az ő ajándékait, 1 Kor 12,4 stb. Mégha általános rend szerint az asszony fejea férfiú (1Kor 11,3), Istennek, aki a Lelket szolgáltatja, úgy tetszett, hogy keresztbe tett kézzeladja itt áldását (mint Jákób), s a fejet a nő vállaira tegye, a világ erőteleneit választva ki, hogyne dicsekedjék előtte egy test sem. Jólesett Báráknak, hogy Debora vele volt, mertkiegészítette azon hiányosságokat, melyek voltak 1. viselkedésében, azáltal, hogy felhívtafigyelmét: „ Ez az a nap!“. 2. Bátorságában, - bíztosítva őt arról, hogy Isten vele van: „Hiszmaga az Úr vezet téged! Hát nem merészelsz előre menni, amikor maga Isten jár előtted,vezetődként?“ Jegyezzük meg: (1.) Minden vállalkozásunkban jó tudni azt, hogy Istenelőttünk jár, hogy azon az úton vagyunk, melyen járnunk kell, az ő vezetése alatt. (2.) Haalapunk van arra, hogy higgyük: Isten velünk van, úgy bátran és örömmel illik előrehaladnunk. Ne keserítsenek el az akadályok, melyekkel találkozol a Sátánnal valóellenállásban, Isten szolgálatában, vagy az érte való szenvedésben, hisz maga az Úr vezet téged! Kövesd hát őt tökéletes szívvel.

IV. Isten maga futamította meg az ellenség seregét, 15.v. Bárák, Debora parancsának engedelmeskedve, lement a hegyről, habár lenn a síkvidéken a vasszekerek sokkal nagyobbelőnyben voltak ellene; de megszűnt bízni a helyekben, s bizodalmát egyedül Isten erejébehelyezte; mert bizony, hiábavaló a halmoktól s hegyektől várni a segítséget; egyedül az

Úrban, Istenben van Izráelnek megmaradása (Jer 3,23). S nem csalatkozott hitében: Az Úr megrettentette Siserát. Nem annyira az hangos és gyors rajtaütés, mellyel Bárák táborukra törtvolt az, mely megfélemlítette és szétszórta őket, hanem Istentől való rettegés vett erőtlelkükön, és mérhetetlen zavarba hozta őket. Az Igéből kitűnik, hogy a csillagok is harcoltak ellenük ( Bír 5,20.). Josephus azt mondja, hogy erős vihar támadt, s nagy jégeső lett, smegfutamította őket, visszavonulásra kényszerültek; s ekként könnyű prédává lettek Izráelszámára, s Debora szava beteljesült: „Az Úr kezébe adta Siserát“ - mostmár a te kezedbenvannak, hogy azt tégy velük, amit akarsz.

V. Bárák hősiesen élt a felkínált alkalommal, s tántoríthatatlan határozottsággal sfáradhatatlan szorgalommal folytatta a harcot a győzelemig, üldözte és szétszórta azellenséget, egész a haseróti főhadiszállásig, és senkit sem hagyott meg azok közül, kiket

pusztulás végett Isten a kezébe adott: még csak egy sem maradt meg. Amikor Isten előttünk jár lelki harcainkban, ennek lelkesítenie kell bennünket; s amikor kegyelem által némi



győzelmet nyújt nekünk lelki ellenségünk felett, akkor (ahelyett, hogy megpihennénk)győzelmünket hasznosítanunk kell még nagyobb vigyázással és elszántsággal, s a szentháborút buzgón kell folytatnunk.

4,17-24.

Láttuk a kananeusok hadseregét teljesen megfutamítva. Azt mondja az Ige (Zsolt 83,9-10, s ezen a helyen e hadsereg vereségét példaként állítja fel a zsoltáros, s kéri Istent, hogyhasonlóképpen cselekedjék), hogy a föld szemétjévé lettek. Mármost itt előttünk van:

I. Siserának, a sereg parancsnokának elesése, akiben - bizonyára - Jábin, királya, teljes bizodalmát vetette, s ezért nem is ment el maga a harcba. Kövessük lépésről lépésre e nagyember elestét.

1. Elhagyja szekerét, s gyalog fut, 15 és 17.v. Szekerei képezték legfőbb büszkeségét s bizodalmát, és feltételezhetjük, hogy azért vetette meg, csúfolta és gyalázta az élő Istenseregét, mert ők mind gyalogosak voltak, s nem volt sem szekerük, sem lovuk, miként nekik volt. Méltán lett tehát ekként megszégyenítve, s vallott szégyent bizodalmában, s kényszerült

elhagyni azt, azt gondolva, akkor van inkább nagyobb biztonságban, ha megválik szekerétől; bár elképzelhetjük, hogy szekere az összes közt a legszebb lehetett, s a legkényelmesebbenhajtott. Ekként csalatkoznak azok, kik bizodalmukkal teremtményekre támaszkodnak,melyek megrepedt nádszálhoz hasonlóan, nem csak eltörnek alattuk, hanem kezeiket isátlyukasztják, s általszegezik magukat sok fájdalommal. A bálvány hamar teherré válhat ( És46,1), s ami után annyira sóvárgunk, Isten megteheti, hogy nemsokára elegünk legyen belőle.Mily nyomorultul nézhetett ki Sisera, szekeréből kivetetten, gyalog futva! Nem könnyűmegállapítani, melyik volt erősebb: szégyene vagy félelme. Ne vesd bizodalmadat afejedelmekbe, mert hirtelen ilyen sorsra juthatnak, mert nézd, ő, aki oly nagyon bízottseregeiben, most éppoly kevéssé bízhat talpaiban.

2. Oltalmat keresni a kenizeusok sátoraihoz futott, nem lévén semmiféle erődítmény aközelben, sem más hely az ő tulajdonában, mit könnyen elérhetett volna. A kenizeusok igénytelen s elkülönült életmódja talán korábban a megvetés és gúny tárgyát képezte számára,különösen azért a vallás miatt, mely fennállt közöttük; de most örült, ha egy ily sátor oltalmaalá helyezheti magát; és egy asszony lakását választotta inkább, akár azért, mert itt kevésfeltűnést okozott, vagy mert ez volt a legközelebb hozzá, s ide érkezett a leghamarabb, 17.v. Saz bátorította őt idejönni, hogy ezidőben béke volt az ő ura s a Héber háznépe közt. Nemmintha valami különleges békeszerződés lett volna köztük, hanem egyszerűen jelenleg nemvolt háborúskodásuk egymással. Jábin nem ártott nekik, nem sanyargatta őket, mikéntIzráellel tette; az ő egyszerű, csendes, ártalmatlan életmódjuk nem okozott feltűnést, félelmetsem keltett - nem kellett tőlük tartania. S Isten talán épp azért rendezte így e dolgokat, hogy

jutalomban részesítse kitartó hűségüket az igaz vallás iránt. Sisera úgy gondolta, biztonságbanlehet közük; nem fontolva meg azt, hogy noha nem szenvedtek Jábin keze alatt, szívűk mégisegyüttérzett Isten Izráelével, mely nyomorúságban volt.

3. Jáhel behívta őt, s nagyon kedvesen fogadta. Valószínű, hogy a sátor ajtajában állt, sérdekelte, mi hír jön a harctérről, milyen kimenetele lesz a harcnak, mely ott zajlott nemmessze tőlük. (1.) Behívta őt. Talán azért állt ott, mert várta az alkalmat, hogy segítsenvalamely kimerült, sebesült izráelitának, mihelyt szükség lesz rá. De meglátva Siserát, amintsietve jött, lihegve és kimerülve, behívta, hogy megpihenjen kissé sátorában, ahol, miközbenúgy tűnt, hogy fáradságának enyhítésén fáradozott, valószínűleg főcélja az volt, hogyvisszatartsa őt futásában, hogy a Bárák kezére jusson, ki heves üldözésben volt a nyomában(18.v.), s úgyszintén az is megkérdőjelezhető, ha legelőször felmerült-e gondolatában, hogy

életét kioltsa, hanem inkább maga Isten volt az, ki ezt a gondolatot szívébe helyezte. (2.)Igyekezett kedvében járni, s úgy tűnt, nagyon gondos vendégszeretetben részesíti. Fáradt



volt? - talált egy nagyon alkalmas fekhelyet, hová ledőljön, s erőt gyűjtsön. Szomjas volt? -nyilván igen. Egy kis vizet kért, nyelve lehűtésére? - A sátorában található legjobb itallalkínálta meg, s ez tej volt (19.v.), amit, feltételezhetjük, mohón megivott, s általa helyre jőveaztán annál jobban tudott aludni. Fázott talán, vagy meghűléstől tartott? Vagy azt kívánta,hogy rejtve legyen üldözőitől, ha felkutatják a sátrat? - jól betakarta egy palásttal, 18.v.

Mindent megtett biztonságáért. Csak amikor arra kérte, hogy hazudjon érette, a mondja azt,hogy nincs ott, erre vonakodott ígéretet tenni, 20.v. Nem szabad Isten ellen vétkeznünk, semmásokat nem szabad erre kérnünk, hogy ezáltal kedvünkben járjanak. Végül, Feltételezhetjük,hogy sátrát tőle telhetőleg sátrában a lehető legnagyobb csendet biztosított, minden zajtólmegőrizte, hogy minél hamarabb, s mélyebben aludjon el. És mégis, épp most volt Sisera alegkevésbé biztonságban, amikor a legnagyobb védettségnek örvendett! Mily bizonytalan éskétes az ember élete! s mily kevéssé lehetünk bizonyosak felőle, ha ily könnyen elárulhatóazok által, kikben leginkább megbízunk; s azok bizonyulnak életünk elpusztítóinak, kikre úgynéztünk, mint védelmezőinkre! A legjobb, ha Istennel lépünk barátságra, mert ő soha nemcsal meg minket.

4. Amikor elaludt, egy hosszú szeggel keresztülverte homlokát, s így földhözszegezte

fejét, s megölte őt. Hogy ezzel a céllal hívta-e be magához, vagy sem, nem tűnik ki világosan;valószínű, hogy a gondolat akkor ötlött elméjébe, midőn ott látta aludni szeme előtt,megfelelő helyzetben a halálos ütésre; és kétség nélkül bizonyos, hogy e gondolat elégséges

bizonyságot viselt magán afelől, hogy nem a Sátántól származik, mint emberölőtől és pusztítótól, hanem Istentől, mint igazságos bírótól és bosszúállótól, oly erős fényességet ésmennyei világosságot érzett e gondolat mögött, melyek Isten dicsőségét és Izráel szabadításátmunkálták, s nem a gonoszság sötétsége, a személyes bosszúállás vagy gyűlölet vezette. (1.)Isteni erő volt, mely képesítette őt e dolog megtételére, s betöltötte emberfeletti bátorsággallelkét. Mi történt volna, hogy megtántorodva eltévesztette volna az ütést? Mi lett volna, haSisera a merénylet megkísérlésekor felébredt volna? Vagy tegyük fel, az ő kísérői, kik követték őt, tetten kapták, - mily könnyen életével fizetett volna ő, és egész házanépe!Azonban Istentől segítséget nyerve, sikeresen véghezvitte. (2.) Istentől való felhatalmazásigazolta őt e cselekedetben; s mivel ma ily rendkívüli megbízatást nem lehet várni, semmilyenhelyzetben sem szabad őt utánozni! A barátság és vendégfogadás törvényeit istenfélelemmel

be kell tartani, és utálnunk kell a gondolatot is, hogy valakit eláruljunk, kit befogadtunk, s bátorítottuk, hogy bizalommal legyen hozzánk. És, miként Jáhelnek e cselekedetéről(hasonlóan az Ehudéhoz, az előbbi fejezetben) alapos okunk van azt gondolni, hogy őtudatában volt annak, hogy isteni indítás vezette, s ez tökéletesen megnyugtatta őt, úgyteljesen meg kell nyugtasson minket is afelől, hogy Isten szerint, helyesen cselekedett. Istenítéletei nagy mélységek. E kivégzés eszköze egy sátorszög volt; egyike azon szegeknek,melyekkel a sátor, vagy ennek oszlopai ki voltak feszítve. Mivel sátoraikat gyakran hordozták

ide-oda, ő már hozzászokott e szegek veréséhez, s tudta, hogyan kezelje legügyesebben enagy alkalommal. Sisera, aki úgy gondolta, hogy számos vasszekereivel elpusztítja Izráelt,most elpusztíttatott maga egy vas szeg által. Ekképpen e világ erőteleneit választotta ki azIsten, hogy megszégyenítse az erőseket. Lásd meg itt Jáhel dicsőségét és Sisera szégyenét. Anagy hadvezér [1.] álmában halt meg, miközben fáradtan, kimerülten mély álmát aludta. Aszeg úgy fúródott a fejébe, mint a gondolat, s ezért képtelen volt ellenállni. Annyira le volt

bilincselve az álom láncaival, hogy képtelen volt kezeit használni. Ekként kifosztatott azerősszívűek, minden hős kezének ereje veszett, a te dorgálásodtól, ó, Jákób Istene! Mélyálomba merültek, örökre elaludtak. Zsolt 76,6. Ne dicsekedjék az erős az ő erejével, mert haelalszik, mi történik? Gyengévé válik és semmit sem tehet; egy gyermek is árthat neki, éskiolthatja életét; s ha nem is alszik el, akkor is oly hamar kimerültté, fáradttá válik, és semmit

sem tehet. [2.] Földhöz szegezett fejjel halt meg, s ez kifejezte földhöz-ragadottságát (kimindig csak a földiekkel törődött). Hall püspök mondja: Füle oly szorosan a fölhöz tapadt,



mintha teste azon hallgatózott volna, vajon mi történik lelkével. [3.] Egy asszony keze általhalt meg. Ez csak tetézte halálának szégyenét az emberek előtt; s ha csak tudomása lett volnaerről, - miként Abimélek esetében történt (9,54) - elképzelhetjük, mily nagy mértékbenfokozta volna szíve gyötrődését.

II. Izráel dicsősége és öröme e dolog felett. 1. Bárák, Izráel vezére, ellenségét holtan

találta, (22.v.), és bizonyára nagyon örült munkája bevégzésekor, hogy Isten áldása folytanily jól sikerült az ő keze által, s hogy általa ily nagymértékben felragyogott Isten dicsősége, sily nagy pusztítást okozott ellenségeinek. Ha a maga dicsőségét kereste volna, úgy nehezteltvolna amiatt, hogy a hadvezér nem az ő kezei ejtették el. De most visszaemlékezett, hogydicsőségének e lefokozása Istentől származott, s hogy előre megmondatott, mivelhogykitartott amellett, hogy Debora vele menjen („asszony kezébe adja az Úr Siserát“), bár akkor valószínű, nem gondolta, hogy épp így fog beteljesedni. 2. Izráel teljesen megszabadult Jábin,Kanaán királya kezéből, 23-24.v. E győzelmi napon nem csupán lerázták az igát nyakukról,hanem addig folytatták a harcot ellenük, míg teljesen ki nem pusztították, lévén, hogy e

pogány nép vezérével együtt Isten rendeléséből pusztulásra volt szánva, s nem volt szabadirgalmazniuk nekik. Az izráeliták miután alaposan megszenvedtek korábbi ostoba

engedékenységükért, hogy megkímélték e pogányokat, most teljes elszántsággal vetették rájuk magukat, határozottan eltökélték, hogy nem kímélik őket többet, hanem teljesenmegszabadulnak tőlük, mint oly néptől, akik iránt kegyelmet tanúsítani éppoly ellene voltsaját érdeküknek, mint Isten parancsának; és bizonyára ez ellenségre kirótt ítéletre valótekintettel történt, hogy ez ellenség ez utolsó versekben háromszor is említtetik, s „ Kanaán

Királyának“ neveztetik; mert mint ilyent ki kellett irtani; s oly alaposan kiirtatott, hogy nememlékszem, hogy ezután olvasunk-e még Kánaán királyairól. Izrael fiai elejét vehették volna esok bajnak, ha hamarabb kipusztították volna a kánaániakat, akkor, amikor Isten egyrészt

parancsot adott rá, másrészt képesítette is őket arra; de még mindig jobb későn észretérni, s bölcsességet nyerni keserű tapasztalatok által is, mint soha.

5. RÉSZ.

E fejezet tartalmazza azt a győzelmi dalt, mely e dicsőséges alkalomra lett írva és énekelve,Izráelnek Jábin felett aratott diadala örömére, valamint e diadal áldott következményeit.Valószínű, - akárcsak most - akkor is szokás volt költeményt írni ily alkalmakkor, de csak egyedül ez maradt fenn a sok közül, a bírák korából, mivel Debora, a prófétanő volt aszerzője, s Istent dicsőítő céllal történt, s mintegy mintául szolgált a következő időkben is azIsten dicsőítésére, s mivel sok fényt vet az akkori idők történelmére. I. Isten dicséretévelkezdődik 2-3.v. II. Az ének tartalma a nagy győzelem emlékezetét őrzi, 1. ÖsszehasonlítvaIstennek értük való kiállását ez alakalommal azzal, ahogy Isten egykor népe számára a

Sinai hegyen megjelent, 4.5.v . 2. Magasztalva szabadulásukat, megfontolva anyomorúságos állapotot melyben előbb voltak, 6-8.v. 3. Felszólítva a dicséretremindazokat, kik részesedtek a győzelem áldásaiban, 9-13.v. 4. Dicsérve mindazon törzseketkik elől jártak s aktívan kivették részüket a harcból, s elmarasztalva azokat, kik nem voltak készek a szolgálatra , 14-19.v. 5. Elbeszélve, miként harcolt Isten értük, 20-22.v. 6.Különösen ünnepelve, s dicsérve Jáhelt, ki megölte Siserát, s ez a leghosszabb szakasza azéneknek, 24-30.v. Istenhez való fohászkodással fejeződik be.

5, 1-5.

Az előbbi fejezet tudtunkra adta, mily nagy dolgokat cselekedett Isten Izráelért; e

fejezetben találjuk a háladalt Isten felé, hogy minden Istennek minden korszakbeli népemegtanulja e mennyei foglalkozást: Isten dicsőítését.



I. Istent ének által dicsőítik, ami 1. Természetes kifejezése az örvendezésnek. Örömevan-e valakinek? Dicséretet énekeljen!; és a szent öröm képezi a hálaadás és dicsőítésgyökerét és lelkét. Isten örömmel veszi, ha benne és csodás munkáiban örvendezünk s ezáltaldicsőítjük Őt. Szolgáinak öröme az ő gyönyörűsége, s énekeik édes melódiaként érintik fülét.2. Egy nagyon megfelelő mód az ő nagy tetteinek megismerésére s emlékezetben való

fenntartására. A szomszédok megtanulják egymástól s a gyermekek szüleiktől; s ezáltal azok is, kiknek nincs könyvük, vagy nem tudnak olvasni megismerkedhetnek Isten nagy tetteivel; Nemzedék nemzedéknek dicséri műveidet, s jelentgeti a te hatalmasságodat. Zsolt. 145,4.

II. Debora maga írta ez éneket, amint kiderül a 7.vers ből: Mígnem én, Debora felkelék... 1. Használta a neki adott talentumot, mint prófétanő, énekírásra, s az ének hangzásamindenütt nagyon finom s fenséges, a képek életteljesek és megragadóak, a kifejezések művésziesek - csodálatosan egybevegyül ez énekben a szépség a fenséggel. Semmilyenköltészet sem hasonlítható a szent lírához. És 2. Feltételezhetjük, felhasználta hatalmát, mintfejedelmi nő, megparancsolva Izráel seregeinek, hogy tanulják meg s énekeljék ez éneket.

Nem várta azt, hogy dicsőítő költeményekben őt magasztalják és ünnepeljék, hanem aztakarta, hogy ez ének által egyesüljenek vele Isten dicsőítésében és magasztalásában. Ő volt az

„első kerék“ e dologban, s ma is így indul el a hálaadás.III. „Azon a napon“ volt énekelve; nem épp a harcnak napján, de annak alkalmával, s

rövidesen azután, mihelyt a hálaadás napját kitűzték. Amikor áldást nyerünk Istentől, illik,hogy gyorsan forduljunk hálaadással felé, amíg a kapott kegyelem hatásai még frissek. Nemszabad elnapolni.

1. Egy általános hallelujával kezdi énekét: „ Áldjátok (vagy dicsérjétek ) az Urat, 2.v.Az ének főcélja: dicsőséget adni Istennek; ezért ez van téve első helyre, hogy megmagyarázzas egyengesse mindazt, ami következik, miként az Úrtól tanult imádságban is az első kérés -„Szenteltessék meg a te neved“ - alaphangját képezi az egésznek. Két dologért dicséri Istent:- (1.) Az Izráel ellenségein tett megtorlásért, hogy bosszút állt a büszke és kegyetlennyomorgatókon, visszafizetve keblükbe mindazt a bántást, mit ők okoztak az ő népének. AzÚr úgy ismertette meg magát minden ítéletei által , mint igazságos Isten, akié a bosszúállás.(2.) Az Izráel fiaiban munkálkodó kegyelemért, hogy a nép önként kelt fel, és sorakozott fel aharcra. Istennek kell adnunk minden dicsőséget mindazért a jó szolgálatokért, melyeket

bármikor is véghezviszünk; s minél készségesebben tesszük azokat, annál inkább hálásak kelllegyünk a kegyelemért, mely munkálja bennünk úgy az akarást, mint a véghezvitelt. E kétdolog emlékezetére kívánt éneket adni, az örökkévaló Isten dicsőségére (3.v.): Én, én azÚrnak éneket mondok, dicséretet zengek az Úrnak, Jehovának, a megdönthetetlenszuverenitással és ellenállhatatlan hatalommal bíró Istennek, az Izrael Istenének és Urának. kiegyháza javára irányít mindent.

2. Felszólítja a világ nagyjait, kik magas tisztségben állnak, hogy figyeljenek énekére

és vegyék eszükbe annak mondanivalóját: Halljátok meg, királyok! figyeljetek, fejedelmek!(1.) Tudtukra kívánja adni, hogy bármily nagyok és magasak legyenek is, van Valaki fölöttük,akivel harcba szállni esztelenség lenne, és saját érdekükre nézve is legjobb, ha alávetik magukat Neki, mert Vele szemben a lovak és szekerek mit sem érnek, semmi biztonságot nemnyújtanak. (2.) Szeretné, ha társulnának hozzá Izrael Istenének dicsőítésében, s többé nedicsérjék a hamis isteneket, mint Belsazár tette, Dán 5,4 . Dicsérék az arany és ezüst isteneket. (3.) Figyelmeztetni kívánja őket, hogy okuljanak Sisera pusztulásán s nemerészeljék bántalmazni Isten népét, melynek megvédéséért Isten előbb-utóbb rettenetesen kifog állni.

3. Visszatekint Isten korábbi megjelenéseire, s összehasonlítja e mostanit azokkal,hogy annál jobban tudja magasztalni e nagy szabadulás szerzőjét. Amit Isten tesz, eszünkbe

idézi azt, amit már tett; mert Ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Ez érthető akár (1.)Isten hatalmának és igazságának megnyilvánulásaira az Izrael ellenségei ellen való harcban s



azok legyőzésében; s ezzel párhuzamos ige Hab 3,3-4, hol az egyház ellenségeinek pusztulásaugyanígy van leírva. Midőn Isten elvezette népét Edom országától, lábuk alá vetette Szihontés Gógot, oly félelmet és rettegést bocsátva szívükbe, hogy azt vélték, a menny és föld eggyélett ellenük. Szívük elolvadt bennük, mintha az egész világ megolvadt volna körülöttük.Vagy, e leírás az isteni fenség dicső kifejezésére szolgál, s az isteni erőnek rendkívül meglepő

hatásaira, mely elégséges volt arra, hogy a földet megrendítse, hogy az egek csepegjenek, v.ö. Zsolt 18,7. Isten tanácsvégzéseit semmiképpen sem akadályozhatja meg egy teremtménysem, sőt, amikor azok megvalósításának ideje elérkezett, az ami úgy látszott, hogy akadálytképez, nemcsak hogy eláll az útból, hanem az ő tervének megvalósulására szolgál. Lásd És.64,1-2. Vagy (2.) Isten dicsőségének és fényességének a Sinai hegyen, a törvény adásakor való megnyilvánulására utal. Akkor ez szószerint így történt: megrendült a föld, csepegett azég,... Vesd össze 5Móz 33,2; Zsolt 33,7-8. Hadd tudják meg mind a királyok és fejedelmek,hogy mily nagy ez az Isten, kit Debora dicsőít, s nem amolyan hitvány és tehetetlen bálvány,mint amilyenek előtt ők hódoltak. A káldeai szöveg a törvényadásra vonatkoztatja ezt, deezenkívül a következő furcsa járulékot fűzi hozzá: a hegyek megolvadtak. A Tábor, Hermonés a Kármel egymás közt vitatkoztak; az egyik így szólt: énrám szálljon az Isten dicsősége!; a

másik meg: nem, hanem énrajtam lakozzék!; de Isten a Sinai hegyet választotta ki, aleghitványabbat s megvetettebbet az összes hegyek között. Úgy gondolom, arra céloz, hogy alegkevesebb értékkel bír, mivel puszta és szikla az egész.

5,6-11

Itt, I. Debora leírja Izráel nyomorúságos állapotát Jábin zsarnoksága alatt, hogynyomorúságuk nagysága még fényesebb színben tűntesse fel szabadításukat (6.v.):Sámgárnak napjaitól kedve , ki valamit tett Izráelnek a filiszteusoktól való megszabadításáért,egészen Jáhel idejéig, a jelenkorig, midőn Jáhel ily kimagaslóan feltűnt - az ország valósággal

puszta volt. 1. Kihalt a kereskedelem. Mivel nem voltak rendőrök, kik védelmezték volna azüzletembereket munkájukban, az ellenség portyázásával szemben, s hiányoztak afelsőbbségek, hogy megfékezzék s megbüntessék a köztük levő tolvajokat és rablókat (azelvadult lelkű és kétségbeesett embereket, kik, munkanélküliek lévén, fosztogatásra adták magukat), s így minden kereskedés megszűnt az országban; az országutak járatlanok voltak,nem jártak a kereskedők karavánjai, mint korábban. 2. Nem volt utazás. Abban az időben,mikor még némi biztonság és kormányzás létezett, az utasok biztonságban haladhattak a nyíltutakon, a rablók kényszerítve voltak, hogy a mellékutakra húzódjanak vissza: de mostellenkezőleg, a rablók a nyílt úton, fényes nappal támadták meg az utasokat, senki sem vontafelelősségre őket, s a becsületes utazó a mellékutakon bujkálni kényszerült, állandó rettegésközött. 3. Nem volt földművelés. A földek parlagon hevertek, mert a falvak lakói, az ország

földművelői abbahagyták foglalkozásukat, bezárták házaikat, melyek folyton ki voltak téve afosztogatók s gonosztevők támadósainak, s kénytelenek voltak menedéket keresni önmaguk scsaládjaik számára a kerített városokban. 4. Nem volt igazság szolgáltatás. A városok kapuiban, hol a törvényszékek kellett volna álljanak, harcok dúltak, 8.v. Úgy, hogy míg eszabadítást nem adta az Úr, a nép nem merészelt a kapukhoz vonulni. Az ellenség folytonoszaklatásai megfosztották a felsőbbségeket és kormányzókat méltóságuktól, s a népet ennek hasznától. 5. Nem volt békessége sem kimenőnek, sem a bejövőnek. A kapuk, melyen ki s be

jártak, az ellenség megszállása alatt voltak; sőt, a vízforrásokat is célba vették az íjászok,rettenetes rettegésben tartva a vízhordókat. 6. Nem volt hadseregük, sem bátorságuk a harcra,

pajzs és dárda nem láttatott a negyvenezreknél, 8.v. Talán nyomorgatóik fosztották meg őketfegyvereiktől, vagy ők maguk hanyagolták el a harc művelését, s így bár voltak lándzsák és

pajzsok, de nem lehetett látni azokat, mert eldobva hevertek, s rozsdásodtak, mivel nem voltsem képességük, sem készségük azok használatára.



II. Feltárja egyetlen szóban, mi volt az, ami mindezt a nyomorúságot rájuk hozta: újisteneket választott a nép, 8,v, Bálványimádásuk volt az, mely haragra indította Istent, s arrakésztette, hogy ekként ellenségeinek kezébe adja őket. Az ő Uruk, Istenük egy Úr volt, ám eznem volt elég nekik: ők több istent akartak, még többet, egyre többet. Az ő Istenük amazÖregkorú volt, ki örökké ugyanaz, s ezért megelégelték, s új istenek után vágytak, melyekben

annyira beleszerettek, s úgy ragaszkodtak hozzájuk, mint gyerekek játékaikhoz; új nevekettaláltak ki, új isteneket szenteltek maguknak. Atyáik egykor, mikor választaniuk kellett, azUrat választották Istenüknek, (Józs 24,21), de ők nem voltak hajlandók megmaradni eválasztás mellett, hanem maguk választotta isteneknek akartak szolgálni.

III. Megemlékezik Istennek Izráel iránti nagy jóságáról, miként támasztott olyanszemélyeket, kik orvosolják e nyomorúságos helyzetet. Önmagát először (7.v.): Míg én,

Debora, felkelék, megfékezni s megbüntetni azokat, kik zavarták a társadalmi békét ésvédelmezni az emberek ügyét, aztán a dolgok arculata hamarosan jobbra fordult; amaragadozó vadállatok visszavonultak mihelyt az áldott világosság előtört s az emberek ismét kimentek munkáikra, mind estig (Zsolt 104, 21). Ekként Izrael anyjává lett ő, s mint egyszoptató anya, nagy szeretetet tanúsított népe iránt, s nagy fáradsággal s gonddal törekedett a

közösség jólétére. Alatta volta más bírák is Izraelben (9.v), kik hozzá hasonlóan kivették részüket a nép irányításában s reformálásában, s ezt követőleg - akárcsak ő - odaszánták magukat készségesen a harci szolgálatra is, nem hozva fel hivatali méltóságukat ürügyként azattól való mentségre, amikor oly nagyszerű lehetőségük volt felkelni hazájuk érdekében; skétség nélkül, a vezetők példája hasonlóképpen befolyásolta a népet is, hogy önként szánják magukat a harcra, 2.v. E kormányzókról mondja: „Szívem azoké, kik parancsolnak

Izráelben“, vagyis „szívből szeretem és becsülöm őket, megnyerték szívem örömét, sohasemfogom elfeledni őket“. Jegyezzük meg: Kettős tiszteletre méltók azok, kik önként lemondanak dicsőségükről azért, hogy Isten és egyháza szolgálatára legyenek.

IV. Felszólítja mindazokat, kik személyesen részesedtek e nagy szabadítás áldásaiban,hogy különösképpen adjanak hálát érte Istennek, 10-11v. Minden ember úgy szóljon, amintmegtapasztalta Isten jóságát a társadalmi életnek ez örvendetes változásában. 1. Kik ültök

fehér szamarakon, vagyis a nemesség és előkelő személyek. Lovakat kevésbé használtak azországban. De bizonyára jobban táplált s erősebb szamaraik voltak, mint nekünk. De azelőkelő személyek, úgy látszik, megkülönböztethetők voltak a többiektől szamaraik színemiatt, melyeken jártak; mivel a fehér szamár sokkal ritkább volt, ezért annál értékesebb isvolt. Abdon fiairól és unokáiról megjegyzi az ige, hogy szamárcsikókon nyargaltak, jelezveezzel, hogy főemberek voltak, Bir.12,14. Mindazok, kik e szabadulás után méltóságukbavisszahelyeztettek, dicsérjék Istent, nem csupán szabadságért - mint a többi izraeliták - ,hanem méltóságukért is. 2. Azok, kik az ítélőszékekben ülnek, jól szívleljék meg, és legyenek hálásak azért, mint nagy jótéteményért, hogy biztonságban ülhetnek ott, hogy az

igazságszolgáltatás kardját nem verte ki kezükből a háború fegyvere. 3.Mindazok, kik azutakon járnak, s most tapasztalják, hogy senki sem tör rájuk, hogy megrettentse őket,csendesedjenek el, s beszélgessenek útitársaikkal hívő társalgásban Isten jóságáról, hogymegszabadította az utakat a rablóktól, kik oly sokáig megszállva tartották azokat. 4. Akik félrevonulva élnek, s javaiktól senki sem fosztja immár meg őket, s nem kell tartaniuk azellenség támadásaitól: látva, hogy korábbi állapotukhoz képest mily biztonságban vannak,hadd beszéljék el az Úr nagy tetteit, nem a Deboráét, sem a Bárákét, hanem az Úréit,emlékezve arra, hogy Ő teremtett békét határukban, s minden dicsőséget csodálatosanfelülmúló védelmet szerzett. Ezek az Úrnak cselekedetei. Figyeld meg tetteiben: (1.)Igazságos büntetését, mit végrehajtott bőszült ellenségein. Ezek az Úrnak igazságoscselekedetei. Lásd meg őt, amint az igaz ügyet védelmezi, s ítélőszékében méltányosan ítél, s

adj néki dicsőséget, mint az egész föld bírájának. (2.) Kegyes jóindulatát, mit rettegő népeiránt tanúsított, a falvakban lakók iránt, kik leginkább ki voltak téve az ellenség



támadásának, s a legtöbbet szenvedtek miattuk, Ezékiel 36,11. Istennek dicsőségére szolgálmegvédeni azokat, kik a legnagyobb veszélyben vannak, s megsegítni a leggyengébbeket.Vegyük hát mindnyájan számba személyes részesedésünket a társadalmi békében ésnyugalomban, de különösen a falvak népe, s adják Istennek érte a dicsőséget.

5,12-23

Itt, I. Debora lelkesíti önmagát és Bárákot a győzelem legillendőbb megünneplésére,Isten dicsőségére s Izrael méltóságára, testvéreinek bátorítására s ellenségei még nagyobbzavarbahozására, 12.v. Debora, mint prófétanő, ének által kellett ezt tegye; azáltal, hogymegírja s énekelje azt, ami számára lelkesítésül szolgál. Kelj fel, kelj fel! s ismét, serkenj fel,

serkenj fel, s ezzel feltárja, mennyire átérezte e munka nagyságát s nehézségét;megvalósításához szükség volt a lélek maximális életenergiájára, buzgóságára, s joggal meg isérdemelte azt; a lélek minden erőit és tehetségeit a legnagyobb összpontosítással ésalkalmazással ígénybe kellett venni. Egyúttal kifejezésre juttatja saját gyengeségének átérzését, hogy mennyire hajlamos a lankadásra, hogy buzgalma mily hamar alábbhagy e

munkában. Jegyezzük meg: Isten dicsőítése olyan munka, mely fel kell serkennünk, s melyreserkentenünk kell magunkat. Zsolt 108,2. 2. Bárák, mint hadvezér, diadalmi felvonulásbankell ezt tegye: fogva vigyed foglyaidat. Bár Sisera seregét kardélre hányta a csatatéren, éssemmi kegyelmet nem tanúsított irántuk, mégis, feltételezhetjük, hogy a győzelemkivívásában, midőn a harc az ellenség földjén folytatódott, sokan, kik fegyertelenek voltak,hadifoglyokként elhurcoltattak. Ezeket kívánja Debora, hogy láncraverve vezettessenek Bárák után, midőn nyilvánosan bevonul városába, hogy diadalmának fokozására szolgáljon; nemmintha kedvét lelte volna embertársai leigázásában, hanem ekképp kellett dicsőséget adniaIstennek, s ezzel is bíráskodásának nagy célját szolgálnia, ami abban állt, hogy észrevegye akevélyeket, s megalázza őket.

II. Jó okokat ad e dicséretre, s megindokolja a győzelem megünneplését, 13.v. Edicsőséges győzelem által Izrael maradéka s különösen Debora rendkívül nagynak tűnt fel,amit ő teljesen Istennek tulajdonít. 1. Az izraeliták nagyon kevesen voltak, jelentéktelenek voltak, s mégis, Isten diadalmat adott nekik a nagy, nemes sereg fölött. Sokan a nép közülelpusztultak az ellenség miatt, mások gyászban haltak meg, s valószínű, hogy egyesek családostul elköltöztek idegen vidékre; mégis, azok a kevesek, kik megmaradtak, istenisegítség által, egy bátor s nagy erőfeszítéssel nem csupán lerázták a zsarnok igát nyakukról,hanem hatalmuk alá kerítették az ellenséget. Amíg Isten Izraelének egy kis maradéka létezik (s Istennek mindig lesz egy maradéka, a leggonoszabb időkben is), van remény; legyen

bármilyen kicsi is a maradék; mert Isten képes arra, hogy e maradékot, mégha egyetlenszemélyből állna is, győztessé tegye a legbüszkébb és legerősebb ellenfél felett is. 2. Debora

a gyengébb nemhez tartozott, ahhoz a nemhez, mely a bűnesettől kezdve alárendeltségrerendeltetett, s mégis, az Úr, aki minden tekintélyt felülmúl, felhatalmazta őt, hogy uralkodjonIsten nagyjain, férfiain, s ezek készségesen alárendelték magukat az ő vezetésének; s Istenképesítette őt arra, hogy győzedelmeskedjék Kanaán legerősebbjei fölött, kik elhullottak azáltala vezetett hadsereg előtt; ily csodálatosan rátekintett az ő szolgálóleányának alázatosállapotára, s előléptette őt. „Az Úr engem, egy asszonyt, úrrá tett a hatalmasok felett“. Amegvetett kő szegletkővé lett. Ez valóban az Úrtól lett, és csodálatos szemeink előtt.

III. Külön említést tesz azon embercsoportokról, kik hozzáállásukkal kifejezték viszonyulásukat e nagy munka iránt; megemlékezik azokról, kik ellenük harcoltak, kik értük (velük karöltve) harcoltak valamint azokról, kik semlegesek maradtak.

1. Akik ellenük harcoltak. Az ellenség erejét jó figyelembe venni, hogy a győzelem

annál dicsőbb fényben ragyoghasson. Jábinról és Siseráról már szóltunk a történet folyamán,de kitűnik itt továbbá, hogy (1.) Amálek szövetségben állt Jábinnal, és segítségére sietett,



vagy legalább is ezt tenni igyekezett. Efraimról az van itt mondva, hogy Amálek ellen harcolt(14.v.), valószínűleg szembetalálkozva velük, s kiirtotta az amálekiták seregét, mely Siseráhozigyekezett, hogy vele egyesüljenek. Amálek segítségére volt Moábnak Izráelnyomorgatásában (Bir 3,13), most pedig Jábint támogatta; megrögzött ellenségei voltak ők Isten népének, kezük szüntelen az Úr trónja ellen volt (2Móz 17,16); s ezért nagyon

veszélyesek voltak. (2.) Hogy mások is Kánaán királyai közül, kik némiképp helyreálltak (miután Józsuétól vereséget szenvedtek), egyesültek Jábinnal s erősítették hadseregét, mivelugyanaz az engesztelhetetlen ellenségeskedés lángolt szívükben Izrael iránt, mint őbenne, sazok a királyságok, midőn erejük teljében voltak Házornak alárendeltjei voltak, ( Józs 11,10).E királyok eljöttek és harcoltak, 19.v. Izraelnek nem volt királya; ellenségei számosak voltak,kiknek hatalma és befolyása - különösen mikor szövetségben harcoltak - rendkívülrettenetessé tette őket; és mégis Izráel, mivel az Úr volt a királyuk, erősebb voltmindnyájuknál. Az van mondva e királyokról, hogy egy darab ezüstöt sem vettenek, nem

bérre leszerződött seregekként voltak Jábin szolgálatában, hanem önkéntesen harcoltak, mivelszívügyük volt Izrael ellen menni: nem kívántak ezüstöt sem aranyat , mondja a káldeaiszöveg, csak azt az egyetlen örömöt, hogy hozzájáruljanak Izráel romlásához. Mivel ilyen

hozzáállással harcoltak, sokkal félelmesebbek és kegyetlenebbek voltak, mint bármilyenhadsereg.

2. Kik harcoltak értük/velük (kik társultak hozzájuk). Azok a törzsek, kik segítségükrevoltak e nagy hadjáratban, tisztelettel megneveztetnek itt, dicsőségükre; mert noha egyedülIsten az, kit főképp dicsőíteni kell, de az eszközöknek is meg kell adni az őket megilletődicséretet, hogy bátorításul szolgáljanak másoknak: de mindenek felett a menny volt az, melydöntő súlyt nyomott a mérlegen.

(1.) Efraim és Benjámin, azon törzsek, kik között maga Debora élt, lelkesítették egymást, felbuzdultak, s hősiesen jártak el; Debora nagy hatást tett rájuk, mert az ő pálmafájaaz Efraim törzsében volt, és nagyon közel Benjámin határához (14.v.). Efraimban volt egy

gyökér és élet volt e gyökérben, Amálek ellen. Volt Efraimban egy hegység, melyet Amálek hegyének neveztek, Bir 12,15, s egyesek értelmezése szerint erre történik itt utalás, s afordító így adja vissza: kiknek gyökere Amálekben, vagyis abban a hegységben, egy erőselhatározás született a nép szívében, hogy felvonuljanak a nyomorgatók ellen, s ez képezte adolog gyökerét. Benjámin jó példával járt előttük: „Efraim megindult utánad, Benjámin“;habár Benjámin volt a fiatalabb törzs, s ezidőtájt sokkal kisebb volt Efraimnál, úgy számban,mint gazdaságilag, mégis, amikor ők elindultak, Efraim követte őket a közös ügyért valókiállásban. Ha nem vagyunk elég bátrak a vezetésre, nem szabad annyira büszkék s makacsok legyünk, hogy ne kövessük a nálunknál kisebbeket a jó munkában. Efraim távol volt e harcszínhelyétől, s ezért nem küldhetett sok „hajtást“ e szolgálatra; de Debora, ki közülük valóvolt, tudta, hogy van egy áldott „gyökér“, kik szívből üdvözölték ez ügyet. Dr. Lightfoot

teljesen más értelmezést ad ennek. Az efraimbeli Józsué volt a gyökere az amálekiták felettigyőzelemnek (2Móz 17), illetve a benjáminita Ehud volt legutóbb az Amálekiták és Moábiták felett kivívott győzelem eszköze.

(2.) Miután Efraim és Benjámin megtörték a jeget, Mákir (a Jordánon túli Manassé félnemzettsége) és Zebulon elküldték embereiket, kik jelentősen hozzájárultak e nagy céleléréséhez. Amikor hadsereget szoktak toborozni - különösen ily nehéz körülmények között,mint ahogy Bárák most tapasztalta, hogy hosszú ideje elszoktak a fegyvertől, s kialudt amerészség a népben - , döntő fontossággal bír, hogy oly embereket toborozzanak, kik [1.] elég

bátrak vezető szerepek betöltésére is, s épp ilyen férfiakat adott a harcba Mákir, mert innenbírák jöttek alá. Mákír fiai rendkívül híresek voltak Mózes idejében vitézségükért (4Móz32,39), s úgy látszik, e vonás megmaradt nemzedékeken át családjaikban, kiváltképpen azért,

mivel a határszélen éltek. [2.] Kik írást ismerő, tudós, leleményes emberek voltak, kik titkárokként szolgáltak a háborúban - ilyenek jöttek Zebulonból, írnokok, kik parancsokat



adtak ki, körleveleket írtak, üzeneteket közvetítettek, csapatszemlét végeztek és jelentéstvezettek. Ekként minden ember, a neki adott ajándék mértéke szerint, egy céllal kellszolgáljon, a közösség javára (1 Pét. 4, 10); a szem lát, a fül hall, de minden az egész testérdekében történik. Tudom, hogy általában e törzs értelmiségének buzgóságát szokták mégkihangsúlyozni ez igével kapcsolatosan, hogy ők, kik a törvényt tanulmányozták s azt

magyarázták, ez alkalommal fegyvert ragadtak, noha inkább a könyvek forgatásában voltak jártasabbak, mint a háború dolgaiban. Így jellemzi őket Sir Richard Blackmore:

Zebulon férfiai, s tanult ifjai,hogy a kardot forgathassák,letették kezükből a pennát!

(3.) Izsakhár is jó szolgálatot tett; habár látta, hogy jó a nyugalom, s ezért igábahajtotta nyakát, (így jellemzi e törzset 1Móz 49,15), mégis végre megelégelte Jábin nehézadó-jármának viselését, s most inkább választotta a háborúval járó fáradalmakat, mintsem aszolgai nyugalmat. Noha úgy látszik, nem sok közkatona lett besorozva e törzsből, mégis a

Izsakhár fejedelmei Deborával és Bárákkal tartottak, valószínűleg egy hadi nagytanácshozhasonlóan megtárgyalták az eshetőségeket. És úgy tűnik, hogy Izsakhárnak e fejedelmeiszemélyes kísérői voltak Báráknak a harcmezőn is. Ha gyalog ment, vele mentek ők is, nemtanácskozva öndicsőségükkel és kényelmükkel. Ha a völgybe ment alá, a legveszélyesebbhelyre, ők is vele együtt kockáztatták magukat, s mindig jobb kezénél álltak, hogy tanácsolják őt; mert Izsakhár férfiai azok voltak, kik felismerték az idő alkalmatos voltát (1Krón. 12,32).

(4.) Zebulon és Naftali volt a legbátrabb és legaktívabb az összes törzsek között, nemcsupán a Bárák iránt érzett személyes vonzalomért, mivel földjük szülöttje volt, hanemfőképpen azért, mert ők éltek legközelebb Jábinhoz, s a nyomorúság igája az ő nyakukatsúlyosabban érte, mint bármely más törzsét. Jobb meghalni dicső halállal, mint szolgáságbanélni: s ezért Istenért és hazájukért égő, kegyes buzgósággal elszánt lélekkel kockáztatták életüket a mezőség magaslatain (angol ford. 18.v.). Mily hősies bátorsággal övezték felmagukat, hogy készek voltak rárohanni még a vasszekerekre is, a halállal dacolva, a jó céleléréséért!

(5.) A csillagok az égben feltűntek, vagy legalábbis Izráel oldalán álltak (20.v.): Acsillagok az ő helyükről vívtak, ama parancs és irányítás szerint, mely Attól származik ki az őseregeiknek Ura, harcoltak Siserával, ártalmas befolyásaikkal, vagy azáltal, hogy vihart és

jégesőt, villámlást idéztek elő, megy nagyban hozzájárult Sisera seregeinek megfutamításához. A káldeai szöveg szerint: az égből, onnan, hol a csillagok járnak, seregek voltak bérbefogadva, hogy harcoljanak Sisera ellen, azaz a menny Istenének hatalmahatározottan ellene volt, és szolgálatába állította az ég angyalait. Valamiképp az égi testek

(nem megállásuk által, mint mikor Józsué szavára megállt a nap, hanem pályájukontovábbhaladva) harcoltak Sisera ellen. Akiknek Isten ellenségük, azok az egész teremtettvilággal harcban állnak. Valószínű, hogy a harcoló csillagok fénysziporkázásai okozták alovak ijedelmét, s addig ágaskodtak, míg patáik széttörtek (22.v.), s nyilván felborították avasszekereket melyeket vontak, vagy visszafordították tulajdonosaikra.

(6.) A Kison patakja is harcolt ellenségeik ellen. Magával sodort sokakat, kik menekülni vágyva, átkelni akartak rajta, 21.v. Általában sekély vizű folyó volt, s mivel sajáthazájukhoz tartozott, feltételezhetjük, hogy jól ismerték gázlóit s biztonságosabb helyeit, demégis, most, valószínűleg a nagy eső miatt, annyira megáradt, folyása oly mély és erőteljesvolt, hogy akik megkísérelték az átkelést, belefulladtak, mivel gyengék és erőtlenek voltak, sképtelenek voltak átszelni azt. S akkor történt, hogy a lovak körmei csattogtak, töredeztek,

lovagjaik futása miatt. 22.v. A Kison patakja „ős pataknak “ neveztetik, mivel régi írók ésköltők emlegették s ünnepelték, vagy inkább azért, mert régtől fogva el volt rendelve Isten



tanácsában, hogy ezt a célt szolgálja Sisera ellen ezen alkalommal, s úgy tett, mintha csakis ecélból lett volna teremtve; ugyanilyen értelemben mondja az ige a régi tó vizéről, hogy Istenalkotta régtől fogva, arra a célra, melyre végül alkalmazva lett (És 22,11).

(7.) Debora lelke harcolt ellenük; szent elragadtatással szól erről (21.v): Végy erőt,lelkem! Ezt téve másokat is lelkesített a harcra, segítve őket, teljes szívvel beleadva magát.

Úgyszintén imái által; miként Mózes kezének felemelésével győzte le Amáleket, úgy Deborais diadalt vett Sisera fölött szívének felemelése által. S mikor a lélek szent gyakorlatokkalfoglalja le magát, Isten kegyelme folytán lelki ellenségeik ereje megtörik, s elesnek előttük.

3. Megjegyzi azokat, kik e nagy vállalkozáshoz semlegesen álltak , s nem társultak Izráelhez úgy, mint ahogy elvárták volna. Meglepő, hogy mily sokan, kik izraelitáknak neveztettek, aljasan félrevonultak e dicsőséges ügytől, s nem voltak hajlandók részt venni aharcban. Nincs említés téve a törzsek közt Judáról és Simeonról, talán azért, mivel ők olytávol voltak a cselekvés színhelyétől, hogy nem volt lehetőségük megjelenni, s ezért tőlük nem is várták el ezt. De azokra, kik közel laktak, s mégsem akartak semmit sem kockáztatni,most kitörölhetetlen szégyenfoltokat rak, amint megérdemlik.

(1.) Ruben alantasan elvonta magát a szolgálattól 15-16.v. Méltán fosztatott ő meg már

régen az elsőszülöttség kiváltságaitól, s haldokló apjának átka még mindig rajta van: Állhatatlan, mint a víz! Nem leszel első! Két dolog gátolta őt a részvételben. [1.]Megosztottságuk. E szomorú húrt kétszer is megpendíti Debora e törzs szégyenére: „Rubenhadosztályai közt nagyok voltak a tanakodások“(angol ford.), tárgyalások, vélekedések. Nem

pusztán azért, mert Kánaán földjétől a Jordán választotta el őket, hisz ez nem kellett volnaakadályt jelentsen, ha szívük szerint magukévá teszik az ügyet, hiszen Gileád úgyszintén aJordánon túl terült el, s mégis a gileádbeli Mákirból lejöttek a vezérek; hanem vagy azt jelenti,hogy a.) meghasonlás volt köztük, s nem tudtak megegyezni afelől, hogy ki menjen a harcba,vagy ki legyen a vezető, mindegyik dicső helyet kívánt nyerni magának, de menekülni akart aveszélyes helytől, s így szégyenletes viták miatt elveszett a törzs egysége, s nemegyesülhettek testvéreikkel a közjó érdekében; vagy b.) megosztottak voltak e háború felőlivélekedésükben, a többi törzsektől eltérően e vállalkozást nem tartották méltányosnak semmegfelelőnek, s ezért hibáztatták azokat, kik részt vettek a harcban, s ők maguk elfordultak tőlük. Ez nagy fájdalmat okozott a többi törzseknek, különösen amikor okuk volt gyanúsrafogni Ruben állásfoglalását, hisz bármikor vélekedjék is, az a tény, hogy nyugton ül, arróltanúskodik, hogy testvérei iránti szeretete kihűlt, s szíve elpártolt tőlük, s ez sok szomorúgondolatot keltett bennük. Szomorúvá tesz bennünket, ha látjuk, hogy édes testvéreink haragszanak ránk, azért, mert kötelességünket tesszük, s szúrósan néznek ránk, amikor

barátságukra és segítségükre lenne szükségünk. [2.] Világi elfoglaltságuk. Ruben ahodályban maradt, nyája mellett, mely melegebb és biztonságosabb hely volt, mint aharcmező; azzal érveltek, hogy nem könnyű megválniuk a nyájtól, melyre vigyáztak; szerette

nyájai bégetését hallani, vagy más fordítás szerint a pásztorsíp hangját, s pásztor-dalokat;Ruben inkább szerette ezeket, mint a harci zajt, riadót, dobpergést és kürtszót. Ekképpen, mais sokan elmaradnak kötelességük teljesítésétől a nyomorúságtól való félelem miatt,kényelemszeretet miatt s világi ügyek s előnyeik iránti rendellenes szeretetük miatt. Aszűkkeblű és önző lelkek nem törődnek azzal, ami Isten gyülekezetének érdekét szolgálja,céljuk csak az, hogy minél több pénzt szerezzenek. Mindenki a maga javát keresi, Fil 2,21.

(2.) Dán és Áser ugyanezt tették, 17.v. Mindketten a tengerparton éltek, és [1.] Dánazzal mentegetőzött, hogy nem hagyhatja magára hajóit, veszélynek tenné ki őket, ezértkérlek téged, ments ki engem. E törzsbeliek talán arra hivatkoztak, hogy tengerész-foglalkozásuk miatt alkalmatlanok a szárazföldi harci szolgálatra, teljesen elszoktak attól;ámde Zebulonnak úgyszintén voltak kikötői, ők is tengeren járó törsz voltak, de előljártak és

aktívak voltak e harcban. Nincs olyan mentség, amit felhozhatnánk köztelességünk lerázásavégett, amit mások le nem győztek volna s félre nem tettek volna, kiknek bátorsága és



elszántsága ellenünk fog állni s meg fog szégyeníteni egykor. [2.] Áser arra hivatkozott, hogyotthon kell maradnia, s helyrehoznia azokat a töréseket, mit a tenger okozott partvidékének egyes részein, s hogy megerősítse erősségeit a tengerrel beáramlásával szemben; vagyöblöcskéiben maradt, kis kikötőiben, hol kereskedelmi hajói horgonyoztak, s azokravigyázott. Egy kicsiny dolog is ürügyül szolgál azoknak az otthonmaradásra, kik nem akarnak

a legfontosabb szolgálatokban résztvenni, mivel nehézségekkel s veszélyekkel kellszembenézniük.(3.) De mindenek felett Méroz van kárhoztatva, s lakosai megátkoztatnak, mivel nem

jöttek az Úrnak segítségére, 23.v. Valószínű, hogy ez a harctérhez közel fekvő város volt, sígy lakosainak kedvező lehetőségük lett volna kinyilvánítani Isten iránti engedelmességüket, sIzráel iránti szeretetüket, hogy a közjó érdekében jó szolgálatot tegyenek; de aljas módonelfordultak, Jábin vasszekereitől való félelmükben, s a közöny álmát aludták. Az Úrnak nemvolt szüksége segítségükre; kinyilvánította, hogy munkáját nélkülük is meg tudja tenni; deőket semmi hála nem illeti, mert tudomásul kell venniük, hogy állásfoglalásuk miatt,segítségük hiányában a harc kudarcot vallhatott volna, s ezért átkozva vannak, amiért nem

jöttek az Úrnak segélyére, midőn világosan ki volt jelentve: Ki van az Úr oldalán? Isten és e

világ fejedelme (a sötétség birodalmának hatalmasságai és erői) között fennálló harc nem tűr semlegességet. Isten azokra, kik nincsenek vele, úgy tekint, mint akik ellene vannak. Ez átkotaz Úr angyala mondta ki, Urunk Jézus Krisztus, az Úr seregeinek fejedelme, (és akiket ő megátkoz, azok valóban átkozottak is), s ezek után parancsunk és megbízatásunk van tőle,hogy mi ne átkozódjunk. Ő, ki gazdagon megjutalmazza jó vitézeit, bizonyára szigorúan megfogja büntetni mindazokat, ki gyáváknak s szökevényeknek bizonyulnak. E város, Méroz, úgylátszik, valamikor jelentős helység lehetett, mert valami nagy dolgot vártak tőle; de bizonyára,miután az Úr angyala kimondta felette ez átkot, összezsugorodott, visszafejlődött, mint az afügefa, mit Isten megátkozott, s azonnal elszáradt; ezért nem olvasunk róla többé azSzentírásban.

5,24-31

Győzelmi dalának befejezésénél Dobora mostI . Dícséri Jáhelt, ki társa volt a hősiességben, kinek bátor tette teljessé tette és

megkoronázta a győzelmet. Említést tett róla korábban (6.v), mint olyanról, aki szeretett volnaa hon szolgálatára lenni, de nem volt alkalma rá. Most dícséri őt, mint aki rendkívűliszolgálatot tett, amikor erre alkalom kínálkozott. Debora költői stílusa itt a legszebb,legdíszesebb, a dal befejező részénél. Mily elismeréssel beszél Jáhelről (24.v.), aki IzráelIstenével való békéjét többre becsülte, mint Kánaán királyával való békeszövetségét, s bár nem volt Izráel szülöttje, mégis, szívből felkarolta Izráel ügyét e kritikus helyzetben, úgy

kockáztatva életét, mintha az ország legfelelősségteljesebb tisztségében lett volna, s vitézülharcolt azokért, kikről tudta, hogy Isten harcol értük! Áldott legyen ő, a sátorban lakóasszonyok felett! Jegyezzük meg: Akiknek az a sors jutott, hogy életüket sátorban éljék le,alacsony életszintvonalban és szűk tevékenységi körben, ha tehetségükhöz mérten fogják szolgálni ott Istent, semmiképpen nem fogják elveszíteni jutalmukat. A sátorban élő Jáheléppoly gazdag áldást nyert, mint a harcmezőn küzdő Bárák. Semmi sem kétségbeejtőbb,fájdalmasabb, szégyenletesebb, mint a kudarcélmény; s Debora költői szépséggel két kudarcotír le itt, melyek előképként tükrözik a bűnösök örökkévaló szégyenét.

1. Sisera halálos ellenségre talált ott, hol hűséges és biztos barátra számított. (1.) Jáhel baráti kedvességet tanusított iránta, s valószínű, hogy akkor, pillanatnyilag nem is volt másszándéka, mint kedvében járni, amíg Isten, közvetlen sugalmazása (mely ihletés erejét észre

kellett vennie, s ez indítás annyira magán hordozta hitelességét, hogy bátran hagyatkozhatottrája, ámde ma ilyesmire nem lehet hivatkozni), másfajta cselekedetre irányította őt 25.v. Csak



hideg vizet kért, hogy szomját csillapíthassa, de ő - nemcsak jó háziasszonyi mivoltának bizonyságaként, hanem iránta való tiszteletének kifejezéseképpen - tejet adott, éspedigtejszínét, ami egyes magyarázók szerint olyan tej lehetett, melyből a vajat kivették; mások ellenkezőleg, azt mondják, hogy oly tej lehetett, melyben benne volt a vajtartalom. Tejszínnek nevezi az ige. Akármi is volt, bizonyára azt nyújtotta, amit házában a legkitűnőbb italként

felkínálhatott. S hogy minél megtisztelőbb legyen, fejedelmi csészében nyújtotta át, - ígynevezte ő - , a lehető legszebb csészét használva, amivel csak rendelkezett, mely sokkalkülönb volt közönséges asztali edényeinél. Ez teljesen meggyőzte Siserát Jáhel barátságáról, sezért biztonságban érezve magát, mély álomba merült. De (2.) Jáhel halálos ellenségnek

bizonyult, halálos ütést mért rá. Szemléletesen el van írva, 26-27.v.[1.] mily nagynak tűntJáhel, midőn pöröllyel a kezében súlykolta azt, kitől oly sok ideig fejedelmek rettegtek, saláküldte őt vétkéivel az ő csontjain! Ezék.32,27. Úgy látszik, Jáhelen nem vett erőt nagyobbizgalom, se gond, úgy végezte dolgát, mintha sátor kifeszítésnél a cölöpőt verné le - annyira

bízott Isten segítségében s védelmében. Fordításunkban (az angol fordításban) úgy találjuk,hogy levágta fejét, valószínűleg az ő kardjával, melyet most, miután halántékát átfúrta,merészelt elvenni tőle, de nem merte tenni előbb, nehogy felébressze. De mivel nem volt

értelme a fej levágásának, s nincs is erről említés tévé a történet elbeszélése során, sokan úgyvélik, helyesen fordítható így: átszegezte fejét. Abba a fejbe, melyet gőgösen felemelt Isten ésIzráel ellen, amelyben terveket forralt Isten népének elpusztítására, Jáhel tiszta lelkiismerettel

beütötte szögét. [2.] Mily megalázott nyomorultként nézhetett ki Sisera Jáhel lábainál! 27.v.Egy asszony lett a kivégzője, annak lábainál meghajolt, s elesett; az életért való összesküzdelme haszontalan volt, Jáhel kérlelhetetlenül ütötte a szöget, mígnem kimúlt. Ott voltelterülve, elhagyatottan e büszke ember teste, nem dicsőséges fejedelmi ágyban, nem valamirendkívüli fenséges helyen, nem volt rajta semmi dicsfényes sebhely, mely a kardforgatásküzdelmeire emlékeztethetett volna, vagy acélhegyű nyílvesszőre, - hanem egy sátor sarkában, egy asszony lábainál, egy nyomorult szöggel átlyukasztott fejjel. Ilyen a büszkeemberek végzetének szégyene. S ez nagyon megfelel azon bűnösök pusztulásának illusztrálására, kiknek jólétük haláluk okozója lesz: fejedelmi csészében kínált tejszínnelkényezteti, cirógatja őket, mintha ez által boldoggá és elégültté tenné őket, de épp ezáltalszegezi földhöz fejüket s szívüket is, a földiekkel való törődésükben, s által szegezi őket sok fájdalommal; hízelkedései halálhozóak, s végül romlásba és veszedelembe dönti őket, 1Tim6,9-10.

2. Sisera anyjához épp akkor érkezett fia halálának, pusztulásának híre, miközbenlegnagyobb reményekkel várta dicsőséges, diadalmas visszatérését, 28-30.v., s itt látjuk: (1.)

Naiv vágyódását, hogy lássa fiát győztesen visszatérni: „Miért késik megjőni szekere?“ Nemazért mondja ezt, mert biztonsága miatt aggódik, vagy attól fél, hogy vereséget szenved(egyáltalán nem gondol erre, teljesen biztos a győzelem sikerében), hanem dicsősége utáni

vágyódásból, mit asszonyi mivolta gyengeségéből szenvedélyesen és türelmetlenül látni akart,korholva a kocsis lassúságát, s helytelenítve annak késését, nem gondolva, hogy szerencsétlenfia kénytelen volt már ezelőtt elhagyni azt a szekeret, melyre annyira büszkék voltak, smelyről úgy vélte, nagyon lassan közeledik. Oda lesznek dicsőséged szekerei, te, urad házának gyalázata! (És 22, 18). Vigyázzunk, ne tápláljunk efféle vágyakat semmi múlandóföldi jó dolog iránt, különösen olyan dolgok iránt, melyek a hiú dicsőséget táplálják, mert ezvolt az, amibe ő itt rendkívül beleszeretett. A mohóság és türelmetlenség vágyaikbanelfogulttá tesz és elviselhetetlenné teszi azok keresztül húzását. De Jézus Krisztus második eljövetelére nézve, s ama napnak dicsőségére való vágyódásunkban kell, hogy ily buzgónsóvárogjunk (Jövel, Uram Jézus! Jöjj hamar!), mert ebben nem fogunk megszégyenülni. (2.)Ostoba reményét s bizakodását, hogy végül annál nagyobb dicsőséggel és pompával kell majd

megérkezzen. Hercegnőinek legokosabbjai válaszolnak neki, s úgy gondolják nagyon jó okátadják e késlekedésnek: sőt ő maga (az ő bölcsességében, - mondja a káldeai szöveg -)



gunyorosan felel meg magának: „ Hát nem sietnek-e? Bizonyára igen, s ami mégis késleltetiőket, az nem más, mint az a tény, hogy osztozkodnak a zsákmányon, mely oly sok, hogy időtigénylő dolog azok elosztása.“ A zsákmányra előszeretettel gondol. Figyeljük meg, [1.] milyszemérmetlenül dicsekszenek e herceg- kisasszonyok - saját női mivoltuk gyalázatára! - afogoly lánykák sokaságával, kikkel a katonák csúfot üzenetnek. [2.] Mily gyerekes módon

gyönyörködtették magukat, reménykedve, hogy látni fogják Siserát egy színes kelmékből készült díszes öltönyben; mily hódítóan fog kinézni! „... tarka szövetek zsákmányát, tarkánhímzett öltözeteket“ óhajtanak, melyeket az izraelita nők ruhatárából rabolnak el, s újbólismétlik a gondolatot, mint ami mindenekfelett tetszett képzeletüknek, „egy színes kendőt,két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt!“; gazdag zsákmányról álmodoznak; remélték,hogy Sisera ily ruhacikkekkel megrakodva fog hazajönni, s ajándékot hoz anyjának s a velelevő fejedelmi nőknek. Ennyire hajlamosak vagyunk testi természetünkben megcsalnimagunkat dicsőségre és kényelemre való váradalmainkban, s oly sokszor reményteljes

bizodalomban vagyunk e világ gazdagsága iránt, ami által csak a kudarc szégyenét és bánatátkészítjük elő magunknak. És ezért gyakran bocsát Isten romlást ellenségeire, épp akkor,amikor elragadó váradalmaikban vannak.

II. Énekét egy Istenhez bocsátott fohásszal zárja. 1. Kéri Isten össze ellenségeinek pusztulását. Így vesszenek el minden Te ellenségeid, Uram!; ily szégyenteljesen ésnyomorultul; hadd legyen ekképpen megsemmisítve és legyőzve mindenki, ki Izráelmegsemmisítésének és romlásának ünneplésére vágyik. „Úgy bánj velük, mint Siserával“

Zsolt 83,9. Bár nekünk imádkoznunk kell ellenségeinkért, ámde Isten ellenségeinek pusztulását kell kérnünk. S valahányszor látjuk, hogy Isten ellenségei rendkívül megaláztatva,s leverve vannak, ez bátorítson minket, hogy tovább imádkozzunk az összes többi ellenségleveréséért. Debora prófétanő volt, s ez imájában előre meghirdette, hogy a megfelelő időbenIsten minden ellensége elvész, Zsolt 92,9. Még senki sem volt, ki szívét megkeményítetteIzráel Istenével szemben, s ezt követően virágzó élete lett volna. 2. Imádkozik Isten minden

barátjának felmagasztalásáért és vigasztalásáért. „De azok, kik Téged szeretnek, s szívbőlkívánják országod terjedését az emberek közt, hadd legyenek olyanok, mint a kelő nap az ő erejében; add, hogy ragyogjanak oly fényesen, tündököljenek oly dicsőségesen a világ előtt,üdvös hatásokat terjesztve szerteszét, s legyenek kívül ellenségeiknek hatáskörén, kik átkozzák a felkelő napot annak perzselő ereje miatt; örvendjenek, mint egy hős, ki futhatja

pályáját (Zsolt 19,5). Hadd világítsanak mint égő és fénylő szövétnekek az ő helyükön, űzzék el az éjszaka sötét ködét, s egyre fényesebb erővel ragyogjanak. a teljes délig, Péld4,18. Ilyenlesz azok dicsősége és öröme, kik őszintén szeretik Istent, fényleni fognak örökkön örökké aző Atyjuknak országában.

Ez énekben ünnepélyesen megörökíttetett győzelem rendkívül áldottkövetkezményekkel járt Izráelre nézve, utat nyitott egy békés korszakba: a föld megnyugodott

negyven esztendeig. Ennyi idő telt el e győzelemtől Gedeon elhívásáig. És de jó lett volna, haa akkor amikor a gyülekezeteknek s törzseknek békességük volt, épültek volna, járván az Úr félelmében (v.ö. Csel 9,31)!

6. RÉSZ.

Semmi sincs feljegyezve abból, ami a békés, nyugodalmas időben történt Izráelben; a Jábinfölött aratott győzelem utáni 40 éves nyugalom fölött hallgatólag átmegy az író; és itt egy újtörténet kezdődik egy másik nyomorúságról és más szabadításról, mit Isten Gedeon által vitt

végbe, ki sorrendben a negyedik volt a bírák között. Itt van, I. Izráel nyomorúságos helyzetea moábiták betörése következtében, 1-6.v. II. Isten üzenete, mit egy próféta által közölt,



meggyőzve őket bűneikről, s egyben ezáltal előkészítve őket a szabadulásra, 7-10.v. III.Gedeon elhívása megszabadításukra. 1. Egy megbízatás, mit Isten egy angyal által küld, segy jel által megrősít, 11-24.v. 2. Bíráskodásának első gyümölcsei atyja házának megreformálásában 25-32.v. 3. Előkészületei a midianitákkal való harcra, s Isten

bátorítása, mit egy jel által adott számára, 33-40.v.

6,1-6.

Előttünk áll ittI. Izráel bűnének megújulása: Ismét gonoszul cselekedének az Úr szemei előtt. A

gyermek, ki megégette magát, fél a tűztől; de e fajtalan értelmetlen nemzet, kik oly sokszor keservesen megfenyítettek már bálványimádásukért, Isten ítéletének egy ki sszünetelése alattismét visszatérnek a bűnhöz. Lázadó, makacs szívű nép volt ez, nem rettegtek Isten ítéleteitől,nem szolgálták őt hódolattal és hálával ama nagy dolgokat számbavéve, melyeket értük tett;nem maradtak meg az ő szeretetében. Látjuk, hogy Isten gondviselő munkája nyomán nemváltozik meg a bűnösök szíve s magatartása.

II. Izráel nyomorúsága is megismétlődik. Ez természetes következménye a bűnnek.Akik vétkeznek, legyenek felkészülve a bűntetés szenvedéseire.; kik visszatérnek a ostobahiábavalóságaikhoz, várhatják, hogy rájuk szakad a nyomorúság. A visszáshoz visszás vagy(Zsolt 18,27). „ Ha ellenemre jártok, én is, bizony ellenetekre járok... “ (3Móz 26,21.24.). Nos,ez a nyomorúság egy nagyon alávaló elleségtől támadt. Isten Midián kezébe adta őket (1.v.),nem a déli részen lakó midianiták kezébe, hol Jetró élt, hanem a keleti midianitáknak, kik Moábbal egyesültek (4Móz 22,4), egy olyan népnek, melyet minden ember megvetett, mintműveletleneket s elmaradottakat; ezért nem olvassunk itt semmilyen királyról, fejedelemről,ki fölöttük állt volna, hanem a haderő, mellyel pusztították Izráelt egy rendezetlen csőcselék volt; s ami még siralmasabbá tette a dolgot, az volt, hogy oly nép voltak, kiket Izráel korábbanleigázott, s részben kipusztított (lásd 4Móz 31,7), s mégis, ez alkalommal - közel 200 évvelazután - a jelentéktelen maradék úgy elszaporodott, s annyira hatalmasak lettek, hogy képesek voltak kemény korbácsként súlytani Izráelt. Ekképpen Isten egy bolond nemzettel boszzantotta őket, 5Móz 32,21. A legalábbvaló teremtmény bűntetésképpen szolgál azoknak,kik eljárásukkal a nagy Teremtőt saját ellenségükké tették. S amikor azok, kik fölötthatalommal ruháztattunk fel, hogy kormányozzuk őket, ellenéségeinknek s lázadóknak

bizonyulnak irántunk, meg kell vizsgálnunk magunkat, vajon nem tettünk-e mi is ígyteljhatalmú Uralkodónkkal szemben? 2. Nyomorúságuk rendkívüli tetőfokra hágott (2.v.):

Hatalmat vőn a midianiták keze Izráelen, egyszerűen sokaságuk miatt. Isten megígérte, hogymegsokasítja Izráelt, mint a tenger partján levő fövényt; de vétkeik gátat vetettek növekedésüknek, sőt lefokozták őket, s akkor ellenségeik - noha máskülönben minden

tekintetben alattuk álltak - számarányban föléjük kerekedtek. Csapatosan jöttek rájuk, mint a sáskák (5.v.), nem szervezett hadsereggel, kikkel megütközhettek volna a harcmezőn, hanemmint szedett-vetett népség, hogy kifosszák az országot, rávessék magukat amire csak lehet, sgazdagítsák magukat a rablott zsákmánnyal; nem egyéb, mint rabló-horda volt ez. S a vétkesIzráel, mivel bűneik elválasztották őket Istentől, nem rendelkezett annyi bátorsággal, hogyellentálljon. Figyeljük meg a gonosz pusztítást, mit e midianiták végbevittek fosztogatócsapataikkal Izráelben. Látjuk (1.) Az izraelitákat mintegy börtönbe zárva, vagy helyesebbenszólva, amint ők maguk börtönözték be magukat a barlangokba, rejtekhelyekbe, 2.v. Ezcsupán az ő gyávaságuknak s félénségüknek volt tulajdonítható, hogy inkább a meneküléstválasztották a harc helyett; a vétkes lelkiismeretnek jele volt ez, melynek következtébenreszkettek még egy szállongó falevél zörrenésére is; s Istentől való elpártolásuknak méltó

bűntetése volt, ki ekként harcolt ellenük, épp ezáltal, hogy ily rettegő lelkülettel töltötte előket, amit máskülönben ellenségekre bocsátott volna, értük harcolva. Ha nem így állt volna a



helyzet, Izráelt méltó ellenfélnek tartanánk a midianitákkal szemben, mint akik képesek lettek volna szembe állni velük; de az a szív, mely eltávozik Istentől, megfosztatik nemcsak a jótól,hanem az erőtől is. A bűn legyengíti az embereket, s azt eredményezi, hogy barlangokban ésrejtekhelyekben bujkáljanak. El fog jönni a nap, amikor a földnek királyai és fejedelmei, avezérek, a gazdagok és hatalmasok rettegve fognak kiáltani a szikláknak s a hegyeknek, hogy

rejtsék el őket, de hiába (Jel 6,16). (2.) Az izraeliták megterheltettek, nagy nyomorúságbanvoltak, 6.v. A midianiták s Keletnek többi fiai, kik velük egyesültek, hogy zsákmánybóléljenek (mint sokkal ezelőtt a Jóbot kifosztó Sabeusok és Káldeusok tették) gyakran betörtek Izráel földjére. E gazdag vidék nagy kísértés volt számukra, s a kényelem és elpuhultságfolytán, melybe a negyven évi nyugalom alatt az izraeliták elmerültek, vagyonuk könnyű

prédát jelentett számukra. Feljöttek ellenük (3.v), felállították sátraikat közöttük, magukkalhozták barmaikat is, különösen megszámlálhatatlan tevéiket (5.v.); nem csak úgy jöttek, hogyrájuk törjenek, s aztán hirtelen eltűnjenek, hanem elözönlötték az országot, sőt áttörtek azország túlsó határáig, egész Gázáig, a nyugati oldalon, 4.v. Csak addig hagyták magáraIzraelt, míg a vetés és érlelés ideje volt; aztán a betakarításkor eljöttek, s mindent elragadtak,felétettek, elpusztítottak, úgy a füvet, mint a gabonát, s mikor eltávoztak, magukkal vitték

nyájakat, ökröket, úgy, hogy Izraelnek semmi sem maradt, csak amit a jogos tulajdonosok elrejthettek a barlangokba s rejtekhelyekbe. Nos, itt láthatjuk, [1.] Isten igazságos ítéletét

bűneik megbüntetésében. Elmulasztották Istent tisztelni vagyonukból, jövedelmük zsengéiből,a tizeddel és áldozatokkal, s a Baálnak adták azt, amivel Istent kellett volna szolgálniuk, sezért Isten most joggal küldi rájuk ez ellenséget, hogy visszavegye ami az övé, a magaidejében, (Hóseás 2, 8-9). [2.] Láthatjuk, milyen következményekkel jár, ha Isten eltávozik egy néptől; ha Ő elmegy, minden jónak vége, s minden gonosznak ki vagyunk szolgáltatva.Amikor Izrael szorosan ragaszkodott Istenhez, ők aratták, amit másik vetettek, (Józsué24,13; Zsolt. 105,44); de most, hogy Isten elhagyta őket, mások aratják az ő vetésüket. Haddértsük meg ebből, hogy áldanunk kell Istent országunk békéjéért, a csendes és nyugodalmaséletért, hogy kezeink munkáiból élhetünk.

III. Isten keze alatt Izrael végül is eszmélni kezdett. Hét éven át, évről-évre rájuk törtek a midianiták, s e betörések - elgondolhatjuk - , egyre rettenetesebbek voltak (1.v.), mígvégül, mikor minden támasz csődöt mondott, az Úrhoz kiáltott Izrael, (6.v.), mert rájöttek,hogy a Baálhoz való kiáltozásuk miatt menetek tönkre, s az nem segített rajtuk. Amikor Istenítél, eléri célját, s a bűnösök vagy megtörnek, vagy megtérnek keze alatt.

6,7-10.

Figyeljük meg itt, I. Isten odafigyelt Izrael kiáltására, mikor végül is feléje fordultak.Habár jólétükben elhanyagolták Őt, s Isten ellenfeleinek udvaroltak, s noha nem keresték Őt

amíg végső szorultságba nem jutottak, mégis, sírásukra és imájukra enyhülést kívánt nekik adni. Ekként akarta megmutatni, mily készséges a megbocsátásra, mily jóságos az ő szíve azirgalom-tanusításra, s mily készek az Ő fülei az imák meghallására, hogy a bűnösök

bátorságot nyerhessenek a Hozzá való visszatérésre, s bűnbánatot tartsanak.II. Az Isten által használt módszert szabadításuk kimunkálására.1. Mielőtt angyalt küldött volna, hogy szabadítót támasszon számukra, egy prófétát

küldött hozzájuk, hogy megfeddje vétkeikért, s bűnbánatra indítsa őket, (8.v). E próféta nevenincs megemlítve, de világos, hogy ember volt, nem angyal, mint Bir. 2,1-ben. Nem tudjuk

biztosan, milyen alkalmat ragadott meg e próféta, hogy üzenetét átadhassa Izrael fiainak, hogytalán egy általános nemzeti gyülekezés alkalmával, valamely nagy ünnepkor, vagy másrendkívüli alkalommal, vagy egyszerűen járt városról-városra, egyik törzstől a másikhoz

prédikálva az igét; de küldetése abban állt, hogy meggyőzze őket a bűnről, hogy Istenhez valókiáltásukban vallást tehessenek szívbéli szomorúsággal és afölött való szégyenkezéssel, s ne



csak siránkozzanak nyomorúságaik miatt. Szabadítóért kiáltottak az Úrhoz, s Isten egy prófétát küld számukra, hogy tanítsa őket, s késszé tegye a szabadulásra. Jegyezzük meg: (1.)Okunk van remélni, hogy irgalmat tanúsít irántunk, ha úgy találjuk, hogy kegyelmi eszközeiáltal előkészít minket arra. Ha a betegségben levőkhöz magyarázó angyalt küld, aki általtudatja az emberrel az ő kötelességét, akkor Isten könyörül rajta, s meggyógyítja őt (Jób

33,23-24). (2.) Az a tény, hogy Isten prófétákat küld egy néphez s elárasztja a földet hűmunkásokkal, ez egy jó jel, annak a bizonysága, hogy irgalma készen áll számunkra. Ígyfordít minket magához, s aztán fölragyogtatja irgalmas arcát, Zsolt. 80,19.

2. Fel vannak tárva itt előttünk az üzenet fő pontjai, mit az Úr nevében a prófétaátadott a népnek.

(1.) Felmutatja előttük Isten nagy tetteit, melyeket érdekükben cselekedett (8-9.v.). A pogányok bálványait imádták, mintha nem lett volna saját istenük, akit imádjanak, s szabadválasztásukra lett volna bízva, kinek szolgáljanak; de itt emlékeztetve vannak Arra, akirőlelfelejtkeztek, aki Izrael Istene címén jelentette ki magát nekik, s Akihez vissza kell térniük.Más istenekhez folyamodtak, mintha az övék nem lett volna hajlandó, vagy képesmegoltalmazni őket, s ezért a próféta hirdeti nekik mindazt, amit Isten az ő atyáikért tett,

kiknek ágyékában voltak még akkor, mely áldás ereje hozzájuk is elért, sőt még mindigérezhető hálátlan nemzedékükben. [1.] Kihozta őket Egyiptomból, ahol máskülönbenfolytonos rabszolgaságban, nagy nyomorúságban folyt volna életük. [2.] Én mentettelek meg minden nyomorgatótoknak kezéből; ez azért van itt megemlítve, hogy rámutasson arra, hogyannak oka, amiért most nem szabadok elnyomóiktól, a midianiták nyomorgatásától, nem Istenhatalmának vagy jóakaratának hiányának tulajdonítható, hanem annak, hogy vétkességük folytán eladták magukat, és Isten nem hajlandó addig megszabadítani őket, míg bűnbánat általfel nem bontják a vásárt. [3.] Birtoklásukba adta a jó földet, hogy békében éljenek rajta; eznem csupán súlyosbítja vétkeiket, s a szégyenletes hálátlanság bélyegét süti rájut, hanemigazolja Istent, s felmenti Őt a vád alól, nehogy őt hibáztassák a nyomorúság miatt, melybenmost vannak. Nem mondhatják, hogy kegyetlen volt irántuk, mert minden lehető bizonyságátfelmutatta irántuk való jóakaratának. Ha mégis rossz sorsra jutottak ennek ellenére, eztönmaguknak köszönjék.

(2.) Felmutatja Isten parancsainak, és velük szemben való elvárásainak könnyű ésméltányos voltát. „ Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki iránt a legnagyobb engedelmességgeltartoztok, ne féljétek az emoreusok isteneit, azaz: ne imádjátok azokat, semmi tiszteletet netanúsítsatok irántuk; ne imádjátok attól való félelmetekben, hogy valamit árthatnak nektek,hisz mi kárt tehetnek nektek, ameddig én vagyok a ti Istenetek?! Féljétek Istent, s nincs miértféljetek tőlük.

(3.) Isten elleni lázadással vádolja őket, ki ezt a parancsot meghagyta nékik: De ti nemhallgattatok az én szómra! A vád rövid, de nagyon súlyos: ez volt az összes bűnük

gonoszsága, lényege - az Isten iránti engedetlenség; s ezért ez hozta rájuk ezeket anyomorúságokat, melyek alatt most nyögnek, melyek beteljesülései a parancshoz csatoltfenyegetéseknek. A próféta célja, hogy ezáltal megtérésre, bűnbánatra vezesse őket; smegtérésünk akkor valódi és helyes, amikor a bűnök bűne az - mint amilyen az Isten irántiengedetlenség -, ami miatt főképpen bánkódunk.

6, 11-24.

Nincs elbeszélve, milyen hatással volt a próféta igehirdetése a népre, deelgondolhatjuk, hogy jó hatást váltott ki, s legalábbis közülük egyesek megtértek smegjavultak általa, mert itt, közvetlen ezután látjuk a szabadulás napjának pirkadását, amint

Isten hatékonyan elhívja Gedeont, s reá bízza a hadsereg irányítását a midianiták ellen valóharcban.



I. E szolgálatra kirendelt személy Gedeon volt, a Joás fia, 14.v. Atyja élt, de mellőzvelett, s e dicsőség fiára lett helyezve, mert atyja saját házában Baál tiszteletet tartott fenn(25.v.), aminek - feltételezhetjük - ez ifjú amennyiben csak rajta állt, teljes erejéből ellenállt.Manassénak a Kánaán földén letelepedett fél-nemzettségéből való volt, az Abiézer családjából, mely legidősebb volt a törzs háznépei között, Józs. 17,2. Mind ez ideig a bírák

azok törzsekből lettek támasztva, melyek leginkább szenvedtek az elnyomás miatt; svalószínű, hogy itt is így állt a helyzet.II. A személy, ki Gedeonnak a küldetést adta az Úrnak angyala volt. Fontos

észrevennünk, hogy nem egy közönséges teremtett angyal volt, hanem maga az Isten Fia, azörök Ige, az angyalok seregeinek Ura, aki annakidején megjelent bizonyos nagy alkalmakkor emberi alakban, mintegy előjátékaként annak (Patrick püspök szavaival élve), amit az idők teljességében szándékozott megtenni, amikor magára akarta venni a mi természetünketteljesen és igazán. Ez angyal itt Jehovának van nevezve, Isten közölhetetlen s át nemruházható nevén (14. 16.v.) és azt mondja: „én leszek veled“.

1. Ez isteni személy megjelent itt Gedeonnak, s érdemes megfigyelni, milyenállapotban, miként találta őt. (1.) Félrevonulva - teljesen egyedül. Isten gyakran akkor jelenti

ki magát népének, amikor e háborgó világ zajától félrevonulnak. A csendesség ésmagányosság barátai az Istennel való közösségnek. (2.) A búzacséplés munkájávalelfoglalva, amint egy vesszővel, vagy bottal verdeste azt (amint az eredeti szó kifejezi), amitaz illatos és fekete kömény kiverésére használtak (És. 28,27), de most búzánál vették igénybe,talán azért, mert oly kevés csépelni való volt, hogy nem volt szükség ökrökre, hogykitapossák. Nem tartotta egyáltalán megalázónak önmagára nézve - noha jelentős személyiségvolt, és erős(vitéz) férfiú, - hogy kezét a földművelés munkájára vesse. Sok szolgája volt(27.v.), de azért nem akart tétlenségben élni. Az isteni útját készítjük elő, amikor magunkat a

becsületes munkával foglaljuk el. A Krisztus születésének híre is aközben küldetett a pásztorokhoz, míg vigyáztak nyájaik mellett. A jelenlegi munka, mit most végzett, egynagyobb munkának az előképe volt, melyre most nyer elhívatást, miként ezt a halászattólelhívott tanítványok esetében is látjuk. A búzacsépléstől hívatott el, hogy a midianitákatcsépelje, És. 41,15. (3.) Csüggedt, elkeseredett állapotban; saját búzáját nem a szérűncsépelte, ahol rendszerint szokták, hanem a pajtában (présházban), valamely félreesőgyanútlan sarokban, a midianitáktól való félelem miatt. Őmaga is osztozott a közösnyomorúságban, s most jön az angyal, hogy lelkesítse őt a midianiták ellen, amikor őmaga aziga súlyát oly átérzőn tudott beszélni. A nyomorúság legnehezebb napja képezi Isten idejét,hogy megjelenjék népe szabadítására.

2. Vegyük most szemügyre, mi ment végbe az angyal és Gedeon közt, ki nem tudta bizonyosan - míg az el nem távozott - hogy angyal volt, hanem azt vélte, hogy próféta.

(1.) Az angyal tisztelettel megszólítja, s biztosítja őt arról, hogy Isten vele van, 12.v.

Erős férfiúnak nevezi, talán azért, mert teljes erővel csépelte búzáját; és láttál-e dolgábanszorgalmasan foglalatos embert? bármilyen munka legyen is az, a királyok előtt fog állni azilyen. Aki a kevésen hűséges, sok felett fog uralkodni. Gedeon egy bátor lelkű, tettrekészember volt, s mégis eltemetve él az ismeretlenség homályában, a kor vétkességének köszönhetően; ám itt bátorítva van, hogy valami nagyba kezdjen, mi önmagához méltó, eszavak által: Az Úr veled van! vagy, miként a káldeai szöveg adja: Az Úr Igéje a te

segítséged! Teljesen bizonyos, hogy az Úr vele volt, amikor ez angyal mellette állt. Ekijelentés által [1.] Megbízatást ad számára (küldetéssel, hatalommal ruházza fel őt). Ha Istenvelünk van, ez igazolni fog minket és megerősít vállalkozásainkban, kitartást ad munkánkban.[2.] Felruházza a szükséges tehetséggel, alkalmatossággal küldetésének végrehajtására. „AzÚr veled van, hogy vezessen és megerősítsen téged, hogy lelkesítsen, bátorítson s fenntartson

téged“. [3.] Biztosítja őt a siker felől; hisz ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Ha ő velünk lesz,semmi sem fog hiányozni. Ha Isten velünk van, az Ő jelenléte minden dolgunkat jó



szerencséssé teszi, bármihez fogjunk. Gedeon erős férfiú volt, de mégsem tudott semmit semkivitelezni Isten jelenléte nélkül, s Istennek e jelenléte az, mely bárkit is erős vitézzé tehet, s

bátorságot nyújthat bármely körülmények között.(2.) Gedeon egy nagyon lehangoló választ ad ez örömteljes köszöntésre(13.v.): „Ó,

Uram! Kérlek, ha velünk van az Úr, miért ért minket mindez? mindez a sok nyomorúság, baj,

keserűség a midianiták betörései folytán, mely arra kényszerít engem, hogy itt a prés-házban búzát csépeljek; mindez a sok veszteség, gyász és félelem, és hol vannak minden ő csodadolgai, amelyekről beszéltek nekünk atyáink?“ Figyeljük meg Gedeon válaszában nincstekintettel erejének előbbi dicséretére, nem idéz ez benne elő egy csepp lelkesedést sem, sem

bátorságot, noha valószínű, hogy az angyal Gedeon jelenlegi gondolatához szabtamondanivalóját; miközben szorgos keze a munkával volt elfoglalva, töprengő elméje s bátor szíve Izráel szabadításán és a miadianiták pusztításán elmélkedett, s e gondolatokat ismerteAz, aki a szívek indulatait irányítja, s „erős férfiúnak“ célzással nevezi őt, merész terveirevaló tekintettel, s kaput nyit azok megvalósítására; azonban Gedeon, mint aki nem biztosönmagában, illetve semmilyen nagy és bátorító dologban saját lelkében, csak azt a kijelentéstragadja meg, mit az angyal az Úr jelenlétéről adott számára, mint olyant, amiből minden

vigasztalásukat várták. Figyeljük meg: Az angyal személyesen neki szólt, „Az Úr veled...“,de ő kiigazítólag mindnyájukra, az egész népre vonatkoztatja: „Ha velünk van az Úr...“,magát Izráel ezreihez sorolva, s nem fogad el más vigasztalást, csak azt, melybenmindannyian osztozhatnak; ennyire távol van az Isten jelenléte áldásának kisajátításától, habár ily rendkívüli alkalom adatott neki. Jegyezzük meg: A közösség javán fáradozó lelkek csak azt tekintik tiszteletnek és örömnek önmagukra nézve, ami képessé teszi őket Istenegyházának közös érdekét szolgálni. Gedeon erős férfiú volt, de hitben még gyenge, s emiattnehezen tudta összeegyeztetni Isten jelenlétének bizonyosságáról szóló kijelentést [1.] Azzal anyomorúságos, elesett állapottal, melyben Izrael jelenleg találtatott. „Miért ér bennünket mindez (s mindez sokat foglal magába!)“? Jegyezzük meg: Néha nehéz, de sohasem lehetetlenösszeegyeztetni Istennek kereszttel sújtó bánásmódját az Ő jelenlétével és jóindulatával,kegyelmével. [2.] Megszabadításuk halogatásával: „hol vannak minden ő csodadolgai,amelyekről beszéltek nekünk atyáink? Miért nem szabadít meg minket is a midianiták kezébőlugyanaz az erő, mely atyáinkat megszabadította az egyiptomi szolgaságból?“ Mintha, mivelIsten nem munkált azonnal jeleket és csodákat megszabadításukra - holott ők bűneikkel

játszották el jóindulatát és segítségét - , ezért kétségbe vonható lenne azon csodák hitelessége,melyekről atyáik számoltak be nekik; vagy pedig ha azokat valóban véghezvitte, miért nemtanúsítja ugyanazt a bölcsességet, hatalmat és jóakaratot népe iránt, mint ahogy korábbantette. Ez volt az ő gyengesége. Mi már nem várhatjuk, hogy azok a csodák, melyeket Isten agyülekezet létrehozásakor adott, - amikor az kezdeti, alakuló korszakában volt, s melyek általnémely nagy, frissen lefektetett igazságokat akart megerősíteni - hogy ezek szüntelen

folytatódjanak, s ismétlődjenek, akkor is, amikor az egyház megalapítása, megszilárdítása befejeződött: ó, nem, sem azt nem igényelhetjük, hogy azon kegyelmes tetteit, melyeketatyáink iránt mutatott, kik őt szolgálták s Hozzá szorosan ragaszkodtak, számunkra ismétkijelentse, ha mi megromlottunk, s fellázadtunk ellene. Gedeon nem kellett volna mondjaelőször is azt, hogy „Az Úr adta őket a midianiták kezébe“, mert bűneikkel ők maguk adták elnekik magukat; másodszor pedig azt, hogy most, amikor az ellenség kezében találtatnak, Őelhagyta őket, hisz legutóbb láttuk, hogy prófétát küldött számukra (8,v), ami biztos jele voltannak, hogy nem hagyta el őket.

(3.) Az angyal egy nagyon hatásos választ ad ellenvetéseire, azáltal, hogy hatalommalelküldi őt Izráelnek megszabadítására. Most az angyal „ Jehovának“ van nevezve, mert úgy

beszél, mint akinek hatalma van, s nem csak mint egy küldött. [1.] Volt valami rendkívüli a

tekintetében, ahogy most Gedeonra nézett; egy kegyelmes, jóindulatú tekintet volt, melyéletre keltette elcsüggedt lelkét, s lecsendesítette félelmeit; oly tekintet, mellyel az Úr



szemmel tartja az igazakat (Zsolt.11,7). Rátekintett, s elmosolyodott a Gedeon által tettellenvetéseken, melyekre nem adott közvetlen feleletet, hanem felövezte, felruházta őt olyerővel, hogy rövidesen képes volt saját maga is megfelelni azokra, s azt eredményezte, hogyszégyenkezzen amiatt, hogy egyáltalán ilyesmit kérdezett. Beszélő tekintet volt ez, mintamilyen a Krisztusé volt, mellyel Péterre tekintett (Luk 22,61), erőteljes tekintet, oly tekintet,

mely szokatlan módon új fényt s életet lövellt Gedeon lelkébe, s a kegyelem melegéveltöltötte el, melyhez hasonlót sohasem érzett azelőtt. [2.] De még sokkal több volt abban, amitszavaival mondott neki. Először, felhatalmazta őt, hogy elmenjen, s úgy jelenjen meg, tűnjönfel a nép előtt, mint Izrael megszabadítója. Olyan szabadító, amilyenre a nép közül kevesengondoltak - sőt Gedeon maga sem - hogy Isten támasztani fog, korábbi tetteihez képest,válaszként Izráel segély kiáltásaira; és most Gedeonnak azt mondja az angyal: „Te vagy amegfelelő ember; menj el ezzel a te erőddel, mellyel most a búzát csépeled; menj, s használdfel azt egy nemesebb célra; emberek cséplőjévé teszlek téged“; Vagy inkább, „ezzel az erővel,mellyel e tekintet révén felruháztattál“. Isten a megbízatást az annak véghezviteléreszükséges minden képességgel együtt adta neki, ami több annál, mint amit a leghatalmasabbföldi fejedelem vagy személyiség tud tenni azért az emberért, akire feladatot bíz. Az a tény,

hogy Isten alkalmassá teszi az embereket egy munkára, bizonyos és állandó jele annak, hogyelhívta őket arra. „Menj, ne a te erőddel, mely természeti, testi, s tőled ered, ne sajátképességedre építs, ne ettől függjön a te erőd; hanem ezzel az erőddel, melyet most kaptál,menj az Úrnak erejében, azaz azzal az erővel, mellyel erősítened kell magadat. Másodszor,

biztosítja őt a győzelem felől. Ez elég volt arra, hogy bátorságot öntsön lelkébe; bizonyoslehet abban, hogy próbálkozásában nem fog kudarcot vallani; az nem fog sem az ő szégyenérefordulni, sem népének tönkretevésére (mint ahogy fejetlen vállalkozások esetén szokotttörténni), hanem az ő dicsőségére és a nép jólétére, boldogságára fog válni: „Megszabadítod

Izraelt a midianiták kezéből, s nem csupán egy szemtanúja leszel ennek, hanem dicsőeszközzé válsz oly csodák véghezvitelében, mint amilyenekről atyáid beszéltek neked.Gedeon, feltételezhetjük, ámulattal állt, s nem jött, hogy higgyen abban a furcsa és meglepőerőben, mely megszállta őt, s megkérdőjelezte magában, hogy vajon alapozhat-e arra, amithallott: erre az angyal megerősíti küldetését a saját tekintélyére való hivatkozással: ennéltöbbre nem volt szükség: „ Nemde én küldelek téged? , enyém minden hatalom mennyen ésföldön, s külön hatalmam van itt, mint Izrael Királyának hogy rögtönzött parancsokat adjak -Én, aki vagyok, aki vagyok, - ugyanaz, ki Mózest is küldte?“ 2Móz. 3,14.

(4.) Gedeon egy nagyon szerény ellenvetést tesz e megbízatással szemben (15.v.):„Kérlek, Uram, miképpen szabadítsam én meg Izráelt?“ E kérdés elárulja, hogy vagy [1.]Kételkedett Istenben és az Ő erejében, mintha megtörténhetne, hogy bár Isten vele lesz,mégis, lehetetlen, hogy ő megszabadítsa Izraelt. Az igaz hit gyakran gyenge, azonban Istennem veti el, hanem bátorítja és erősíti. Vagy [2.] Érdeklődött az Isten által használandó

módszerek iránt, miként lehetséges ez: „Uram, oly hátrányos körülményekben küszködöm,hogy minden tekintetben alkalmatlan vagyok e munkára; ha mégis meg kell tennem, tevezéreld az én utamat.“ Jegyezzük meg: Akik megbízatást és küldetést kapnak Istentől, azok Tőle kell várják, Nála kell keressék az útmutatásokat is. Vagy inkább [3.] Kiderül, milyalázatos, szerény s önmegtagadó volt. Az angyal megtisztelte őt, de nézd, mily alázatosan

beszél önmagáról: „Az én nemzettségem az legszegényebb Manasséban“ (sokkal többetszenvedett a midianitáktól, mint bármely más háznép), „és én vagyok a legkisebb, kinek alegcsekélyebb dicsősége, joga van atyám házában; mit tehetek én?! Teljesen alkalmatlanvagyok e munkára, s méltatlan a dicsőségre“. Jegyezzük meg: Isten gyakran dönt úgy, hogynagy dolgokat végez kicsik által, különösen azokon keresztül, kik magukat kicsiknek látják saját szemükben. Isten gyönyörködik az alázatosak előléptetésében, fölmagasztalásában.

(5.) Ez ellenvetésre az angyal gyorsan megfelelt, megismételve az ígéretet, hogy Istenvele lesz, 16,v. „Ne hivatkozz szegénységedre és jelentéktelen voltodra; igaz, az ilyen dolgok



gyakran megakadályoztak embereket nagy vállalkozásokban, ámde mit sem tehetnek egyolyan emberrel, kivel vele van az Isten, hisz ez minden dicsőségbeli és állásbeli hiányosságotkipótol. Bizonyára, én veled leszek, hogy vezesselek s erősítselek, s oly hírnévvel ruházlak fel,hogy bármi gyönge s csekély legyen is személyi mivoltod, lesz elég katonád, kik követnifognak, s légy biztos abban, hogy megvered Midiánt, mint egy embert , mintha csak egy

emberről lenne szó, oly hatékonyan. Midián seregének ezrei olyanok lesznek, mintha csak egyetlen nyakuk lenne, s te fogod elvágni azt“.(6.) Gedeon arra vágyott, hogy hite megerősítessék e küldetést illetően; mert nem akart

túl hiszékeny lenni a saját dicsőségére vonatkozó dolgokban, nem akart ily vállalkozástmegkockáztatni, mely ennyire fölötte állt, s amelybe még sok-sok embert be kellett vonnia, -csak akkor, ha teljesen megbizonyosodik szívében e személy tekintélyéről, s így képes leszmajd megnyugtatólag bizonyságot tenni másoknak is arról, hogy ki adta neki e hatalmat. Ezértalázatosan kéri ez isteni személyt, bárki legyen is az, hogy [1.] Adjon neki egy jelt, 17.v. Éslévén, hogy a megbízatás a gondviselés közönséges pálcájával volt adva, joggal várhatta,hogy Istennek valamely rendkívüli, természetfeletti cselekedete által fog megerősíttetni.„Mutass nekem egy jelt, hogy megerősíts engem annak igaz volta felől, amit szóltál nekem;

valamit, amit zálognak tekinthetek“. Most, a Szentlélek korszakában nem kell szemmellátható csodát várnunk, mint amilyet Gedeon kívánt itt, hanem buzgón kell kérjük Istent, hogyha kegyelmet találtunk az Ő színe előtt, adjon nekünk jelt a mi szívünkben, hatalmasanmunkálkodjon Lelke által abban, tökéletesítve a hit munkáját, betöltve annak hiányosságait.[2.] Hogy ennek érdekében fogadjon el egy ajánlatot, s így adjon számára még egy további éshosszabb lehetőséget a vele való beszélgetésre, 18.v. Akik tudják, mi az Istennel valóközösség, kívánnak elmélyülni abban, semmiképpen sem akarnak megfosztatni attól;Gedeonnal együtt így imádkoznak: El ne menj, kérlek, innen! Gedeon célja e marasztalásáltal az volt, hogy valami ételt hozhasson ez idegennek. Nem vitte őt a házba, hogy ott lássavendégül, talán azért, mert atyja háza nem volt oly kedvelt hely számára s barátainak; vagy,mivel tovább kívánt egyedül lenni ez idegennel, s kettesben elbeszélgetni (ezért nem szólítegy szolgát, hogy hozzon ételt, hanem maga megy érte); vagy, mivel ekként tett Atyja,Ábrahám is, ki tudtán kívül angyalokat vendégelt meg, nem bent a sátorban, hanem a fa alatt,1Móz. 18,8. Miután az angyal megígérte, hogy vele marad ebédelni, sietett kihozni egyelkészített kecskegödölyét, ami valószínű, az ő számára volt főzve ebédre, úgyhogy csak kosárba kellett tegye, (mert nem mártással volt az készítve, sem dísztányéron tálalva) és ahúslevest egy edénybe, s így ajánlotta azt fel neki, 19.v. Szándéka ezzel az volt, Először, hogytiszteletteljes és hálás szeretetét kifejezze ez idegen iránt, s rajta keresztül Istennek, ki küldteőt, mint olyan, aki tudta, mi az illendőség. Az előbb hivatkozott családjának szegény voltára(15.v.), hogy magát kimentse a fővezéri állás alól, de most semmiképpen sem akar ilyennelmentegetőzni a vendégszeretet rovására. Abból a kevésből, amit a midianiták meghagytak

számára, örömmel kínált fel bármit egy barát vendégül látására, kiváltképpen e különlegesszemélynek, ki mennyei hírnök volt. Másodszor, Hogy próbára tegye férfiút, s megtudja,milyen rendkívüli személy lehet. Amit kihozott „ajándék“-nak van nevezve, 18.v. Ugyanaz aszó, amit az ételáldozat jelölésére használtak, s talán azért van e szóval nevezve, melymindkettőt jelentette, mivel Gedeon szándéka az volt, hogy elé tegye, s meglássa, mi történik az étellel: ünnepi étkezés, vagy ételáldozat; - s ennek megfelelően véleményt alkothat róla: haelfogyasztja, mint közönséges ételt, úgy bizonyára ember, egy egyszerű próféta; viszont, hamásképp fog történni, - miként be is bizonyult - erről fel fogja ismerni, hogy angyallal voltdolga.

(7.) Az angyal egy csodajelet ad számára, a neki gondosan felajánlott ajándék által.Mert amit Isten dicsőségére felajánlunk, iránta való hálánk jeleként, Isten kegyelme folytán

saját örömünkre és hasznunkra fordul. Az angyal utasította, hogy vegye a húst a kosárból, shelyezze egy kemény s hűvös sziklára, s öntse rá a levest, ami ha forrón is lett kihozva, hamar



lehűlt a sziklán; s Gedeon úgy cselekedett (20.v.), mivel szívből hitte, hogy amit az angyalmond, nem szívességének megvetéseként mondja, hanem azért, hogy egy jelt adjon néki, amitmeg is tett, minden elképzelését felülmúlva. Mert [1.] Az ételt tűzáldozattá változtatta, kedvesillatú áldozattá önmaga számára, feltárva ezáltal, hogy ő nem ember, kinek ételre lenneszüksége, hanem Isten Fia, kit az áldozatok által szolgálni és imádni kellett, s aki az idők

teljességében önmagát áldozatul adta. [2.] Tüzet fakasztott a sziklából, hogy megeméssze azáldozatot, s nem a szikla széttörésével idézte azt elő, mint ahogy mi szikrát csiholunk tűzkővel, hanem pálcájának gyöngéd érintésével, 21.v. Ezzel jelét adta annak, hogy Gedeonkedvet talált szemei előtt, mert Isten azzal bizonyította az áldozatok elfogadását, hogy lángralobbantotta azokat, akár nyilvánosan, mennyből jövő tűzzel, mint Mózes és Illés esetében,akár magányosan, mint itt, a földből támadt tűzzel, ami lényegében ugyanaz: minden esetbenIsten hatalmának megnyilvánulásaként történt. S ez áldozat elfogadása kifejezte az őszemélyének elfogadását is, megerősítette megbízatását, s talán azzal a céllal volt adva, hogy

jelezze a sikert, mely koronázni fogja küldetését, hogy ő és hadserege hirtelen való rettenet ésmegemésztődés gyanánt fogja érni a midianitákat, hasonlóan e sziklából fakasztott tűzhöz.[3.] Azonnal eltűnt szeme elől; nem sétálva, mint egy ember, hanem láthatatlanná válva, mint

egy lélek. Itt oly nagy csodajelet látott, amelynél nagyobbat nem kívánhatott.(8.) Gedeon, noha kétség nélkül megbizonyosodott hitében a jelek által a vele beszélő

személy isteni volta felől, mégis, pillanatnyilag nagy félelem vett erőt rajta, mígnem Istenkegyelmesen le nem csendesítette szívét s el nem vette félelmeit. [1.] Gedeon önmagátrettenetes veszélyben érezve kiált fel (22.v.): Látván, hogy az Úrnak angyala volt az (amitnem vett észre, csak miután eltávozott, miként a két emmausi tanítvány sem tudta, hogyJézussal beszélgettek, míg el nem tűnt előlük, Luk. 24,31), felkiáltott: Jaj nékem, Uram,

Istenem! légy irgalmas hozzám, elvesztem, mert az Úrnak angyalát láttam színről-színre;mint Jákób, aki ámult azon, hogy életben maradt, noha az Istent látta színről-színre,1Móz.32,30. Mióta az ember vétkezett, s bűne által Isten haragjának és átkának tette ki magát,azóta minden közvetlen mennyei kinyilatkoztatás rettenetet keltő lett számára, mivel nehezenmer jó híreket (örömhírt) várni onnan; legalábbis ez érzéki világban nagyon félelmetes dolog

bármilyen érzékelhető társalgást átélni a lelkek birodalmával, akiktől oly idegenek vagyunk.Gedeont elhagyta most a bátorsága. [2.] Isten békességet hirdet neki. Végzetes lehetett volnaszámára, ámde megnyugtatja őt, hogy nem válik azzá, 23.v. Az Úr angyala eltűnt szemei elől,(21.v). Többé nem kellett látásban járnia, de járhatott hit által, mely hit a hallás által van;Mert (Patrick püspök szerint) az Úr hallható hangon szólta neki e bátorító igéket: „ Békesség néked! minden rendben van; légy teljesen nyugodt efelől. Ne félj: ő, aki azért jött, hogymunkájába állítson, nem szándékszik megölni téged; ne félj, nem halsz meg! “ Nézd, milykész Isten azon szívek felemelésére, kik az Ige és Isten jelenlétének súlya alatt remegnek, sazonnal nyújtja a kegyelem bizonyosságát azoknak, kik rettegve állnak fenséges színe előtt.

3. E látomás emlékköve, mit Gedeon felállított, egy oltárforma emelvény volt, annál isinkább, mivel ez az áldozat puszta sziklán lett bemutatva, az oltár ünnepélyessége nélkül, s azangyal elfogadta azt tőle; nem volt szükség oltárra (az angyal pálcája elégséges volt az áldozatmegszentelésére, oltár nélkül is), de most ez emlékoszlop arra szolgált, hogy megőrizze elátomás emlékezetét, éspedig a Gedeon által adott elnevezés révén: Jehova Shalom - Az Úr abéke (24.v.). Ez (1.) Az Úr elnevezése volt, ki vele beszélt. V.ö. 1Móz. 16,13. Ugyanaz az Úr,aki a mi igazságunk, ő a mi békességünk is (Eféz. 2,14). Vagy: [2.] Annak az üzenetnek lényege, foglalata, amit mondott neki. „ Az Úr békességet szólt, s megteremtette annak gyümölcsét is ajkamon; békességet nyújtott nekem, midőn nagy rettenetben voltam.“ Vagy:[3.] Egy imádság, mely elhangzott kijelentésre épül: „Az Úr békességet küldött, vagyismegszabadított a jelen nyomorúságból, - mert a közösség (a nép) jóléte még közelebb állt

szívéhez.



6, 25-32.

Itt, I. Parancsot kap Gedeon, hogy atyja házának megreformálásával kezdje meg

bíráskodását, 25.v. A szent kapcsolat, mely létrejött Isten és Gedeon között az angyalmegjelenése által, továbbra is fenn lett tartva, immár más módon; aznap éjjel, miután Istentlátta, miközben elméje tele volt a történtekkel kapcsolatos gondolatokkal, amit valószínű,hogy senkivel szem közölt az Úr megjelent néki álomban, s utasította: ezt és ezt tedd.Jegyezzük meg: Istennek látogatásai, ha hálásan vannak fogadva, kegyelmesenmegismétlődnek. Fogadd, s köszöntsd örömmel Istent, s akkor újra el fog jönni hozzád!Gedeonnak meghagyja, 1. Hogy rontsa le a Baál oltárát, ami - úgy látszik - az atyjáé volt,vagy saját háza érdekében, vagy talán az egész városért. Lásd meg itt Isten kegyelmének erejét, hogy Ő képes reformátort támasztani - , s kegyelmének lehajlását, hogy szabadítótkívánt támasztani egy olyan családból, mely vezető szinten volt a bálványimádásban. DeGedeonnak nem volt szabad most úgy gondolkoznia, hogy elég az ő részéről, ha nem mutat be

bálványáldozatot annál az oltárnál, - amit szívűnkből feltételezünk, hogy eddig sem tett, -hanem most le kellett azt rombolnia; nem arról volt szó, hogy Istennek szentelje azt az oltárt(Hall megjegyzése szerint), hanem teljességgel le kellett rombolnia. Isten előbb parancsávalledönteti a babonaság emléktárgyait, s csak azután fogadja el az ő tiszteletének szolgálatait.Úgyszintén ki kellett vágnia a berket , a fiatal fák ültetvényét, melyek a hely díszítésére voltak

plántálva. A nagytudományú Patrick püspök a berek alatt a fába vésett képet érti,valószínűleg Astarot képét (mert a berek szóra használt kifejezés héberül Ashereh), mely azoltáron, vagy ahhoz közel állott. 2. Hogy emeljen oltárt Istennek, Jehovának, amitvalószínűleg e célból címfelirattal látott el - Jehovának, Gedeon Istenének vagy Izrael

Istenének. Illetéktelen dolog lett volna oltárt emelni Izrael Istenének, különösen égőáldozatioltárt, mert a silóbeli oltár meggyalázására épült volna, ha Isten maga - ki nem kötötte magátsaját törvényéhez - nem utasította volna őt ennek megtételére. De így, az ő kötelessége ésdicsősége volt, hogy Istentől kapott munkáját végezhette. Isten megmutatja neki a helyet,hová építse, a megerősített helynek tetején, valószínűleg ugyanazon helyre, ahol az angyalmegjelent neki, ahhoz az oltárhoz közel, melyen ajándékát bemutatta Neki; és nemelhamarkodottan kellett ezt tegye, hanem oly komolysággal, mely illik ilyen istentiszteleticselekményhez (megfelelő módon - olvassuk a széljegyzetben), az ősi törvény szerint, mely asajátos alkalmakra emelt oltárokra vonatkozott - földből kellett azokat építeni, nem faragottkövekből. A sziklára utaló kifejezés, melyre az oltárt építeni kellett, erődítményt, vagy várat

jelent, melyet - egyesek szerint - a midianitákkal szemben oltalomnak emeltek; ha így van,akkor nyilván semmi oltalmat és biztonságot nem nyújthatott, míg a Baál oltára oly közel állt

hozzá; de hatékonyan megerősíttetett, amikor az Úr oltára lett felépítve tetején, mert ez alegjobb védelem, dicsőségünkre nézve. Ezen az oltáron (1.) Kellett bemutassa az áldozatot.Két tulkot kellet megáldoznia: egy fiatal tulkot atyja részéről, és egy másik, hét éves tulkot (ahelyes fordítás szerint). Az elsőt, feltételezzük, önmagáért kellett bemutatnia, a másodikat

pedig a nép bűnéért, melynek szabadítására rendeltetett. Szükséges volt, hogy ekként békességre lépjen Istennel, mielőtt harcba szállott volna a midianitákkal. Amíg a bűn nincselintézve a nagy áldozat által, semmi sem jót sem lehet várni. E tulkok nyilván áldozatravoltak szánva korábban is, de a Baál oltárára; ámde most egy jobb használatra fordíttattak.Ekként, amikor az erős fegyveres legyőzettetik, és a nálánál erősebb kifosztja őt, s elosztja azsákmányt, magához veszi azt, mi korábban a Baálnak volt szentelve. Jöjjön az, akit megillet,s adassék néki oda. (2.) A Baál berkét, vagy képét (vagy bármi volt is az), ami oltárának

szentségét és szépségét képezte; nem csak egyszerűen el kellett égesse, hanem Isten oltáratüzének táplálására kellett használja, nemcsak azt fejezve ki ezzel, hogy mindazt, ami Istennel



szembehelyezi magát, el fog pusztulni, hanem egyben jelezve, hogy Isten megdicsőül azok elpusztításában. Isten parancsolta ezt Gedeonnak, [1.] Hogy próbára tegye érte való

buzgóságát, mert elengedhetetlenül fontos volt, hogy ebben kitűnjön, mielőtt a harcmezőrelép. [2.] Hogy ezáltal lépéseket tegyen Izráel lelki megreformálása felé, s ez készítse elő azutat a szabadulásra. A bűnt, mindennek gyökerét el kellett távolítani, hisz másként a

nyomorúság - mely csupán gyümölcse volt a bűnnek - miként érhet véget. És joggalgondolhatjuk, hogy Gedeonnak e példáját - ki rövidesen országszerte nagy emberként tűnt fel- követték a többi városok és törzsek, s e bálványoltár lerontása számos oltár pusztulásátidézte elő.

II. Gedeon engedelmes volt a mennyei látás iránt, 27.v. Ő, aki Isten Izraelének parancsnokságára hivatott el, engedelmes alattvalója kellett legyen Izrael Istenének, testtel ésvérrel nem volt szabad tanácskoznia, és Krisztus előképeként előbb bűneiből kellett megszabadítsa népét, s csak azután ellenségeiktől. 1. Voltak saját szolgái, kik -feltételezhetjük -, hozzá hasonlóan tisztán tartották magukat, s nem hajtottak térdet a Baálnak ,s ezért készek voltak segítségére lenni a Baál oltárának lerombolásában. 2. Nem habozottelvenni atyja tulkait, s megáldozni azokat Istennek, atyja beleegyezése nélkül, mert Istennek,

aki világos parancsot adott neki e dolog megtételére, nagyobb joga volt hozzá, mint atyjának,s valójában a lehető legnagyobb kedvességet tanúsított atyja irányában, midőnmegakadályozta őt a bűnben. 3. Számított arra, hogy e tette által magára vonja atyjaházanépének haragját, a szomszédok rosszakaratát, de mégis megtette, emlékezve arra, milynagy dicséretben részesült Lévi, mert hűséges volt Isten ügyében, azt mondta az ő atyjáról ésanyjáról: Nem láttam őt, (5Móz. 33,9). S miközben biztos volt benne, hogy Isten előtt kedvesdolgot cselekszik, nem félt az emberek haragjától; Ő, Aki parancsot adott e dologra, majdvállalja a felelősséget érte. Azonban, 4. Noha nem félt a háborúságos következményektől,melyek e munka elvégzése után támadhatnak, - hogy elejét vegye ellenállásuknak, mellyelkönnyen meggátolhatták volna a dolog véghezvitelében, bölcsen úgy döntött, hogy éjszakaviszi véghez, hogy senki se akadályozhassa meg e szent munkában. És egyesek úgy vélik,hogy ugyanazon éjjel tette ezt, melyen Isten szólt hozzá, vagyis, mihelyt megkapta a

parancsot, azonnal hozzálátott annak végrehajtásához, s befejezte reggelre.III. Élete veszélybe került e tette miatt, 28-30.v. 1. Hamar észrevették amit

cselekedett. Gedeon amikor a dolgot befejezte, nem kívánta eltitkolni azt, nem is lehetettvolna elrejteni, mert a város emberei korán reggel keltek , mint eddig, hogy reggeliistentiszteletet tartsanak a Baál oltáránál, s így kezdjék a napot - istenükkel közösségben - ,ami a legnagyobb szégyen volt rájuk nézve, kik az igaz Istent vallották Istenüknek, demégsem Hozzá folyamodtak reggeli imádságban, fel sem tekintettek rá. 2 Hamar kiderült, kicselekedte ezt. Szigorú nyomozást indítottak. Gedeonról tudták, hogy nem ért egyet a Baál-tisztelettel, s ez gyanúba ejtette őt, és azonnal bizonyítékokat is találtak ellene: Kétség nélkül

Gedeon, a Joás fia cselekedte e dolgot. 3. Gedeont vétkesnek találva, e hitszegő izraeliták azistentelenségnek oly lejtőjére jutottak, hogy törvényként vették, hogy meg kell halnia tettéért,s kérték az apját (ki pártfogója lévén bálványimádásuknak, túl sok okot szolgáltatott arra,hogy most elvárják tőle feltétlen beleegyezését), hogy adja ki őt: Add ki fiadat, mert meg kell halnia! Ámuljatok egek ezen, s te föld, remegj! Isten törvénye alapján a Baált tisztelőizraeliták kellett halállal lakoljanak; de e gonosz, istentelen bálványimádók a büntetést IzraelIstenének imádóira fordítják. Mily óriási esztelenséggel rajongtak bálványukért! Hát nemvolt-e elegendő, hogy legszebb tulkaikat a Baálnak áldozták, hanem városuk legbátrabb fia isáldozatul essen e szemét-bálványnak, mert szerintük megsértette azt? Íme, mily hamar válnak üldözőkké a bálványimádók!

IV. Apja megszabadította őt kezükből, 31.v.

1. Voltak, akik ellenségei voltak Gedeonnak, kik nem csak kérelmezték hanemerőszakosan sürgették halálraadását. Amellett, hogy bálványimádásuk miatt Isten ítéletének



nehéz súlya terhelte őket, nem akartak megtérni, s nem szűntek Isten ellen járni akkor sem,midőn világosan látták, hogy Ő ellenük van.

2. Azonban Joás kiállt érte. Ő egyik vezető egyénisége volt a városnak. Azok kiknek hatalmuk van, sokat tehetnek egy ártatlan ember megvédésére, s a jó ügyért; s amikor errehasználják hatalmukat Isten szolgáinak bizonyulnak a közösség javára.

(1.) E Joás patrónusa volt a Baál oltárának, de most annak lerontóját veszi védelmébe[1.] Fia iránti természetes atyai szeretetből, s egy különleges megbecsülésből fia iránt, mivelerényes, bátor, nagyrabecsült, jó megjelenésű ifjú volt, és semmiképpen sem megvetendőazért, mert nem társult hozzá a Baál tiszteletében. Sokan vannak, kiknek bár nincs elég lelki

bátorságuk magukat a bűn szennyétől visszatartani, de mégis maradt annyi érték lelkiismeretükben, hogy tisztelik és szeretik azokat, kik úgy tesznek. Ha Joás tiszteletettanúsított is Baál iránt, mégis fiát többre értékelte nála. Vagy, [2.] A köz-béke irántiaggodalomból. A tömeg kiáltozása erősödött, s attól félt, hogy még jobban fog fokozódni, sezért elhatározta, hogy elfojtja a zavargást: „Hagyjátok ezt a bírókra; nem rátok tartozik ítéletet mondani bárki felett; aki erre vetemedik, ölettessék meg “ - nem mint bálványimádó,hanem mint a köz-béke megrontója és zavargás-keltő. Ugyanilyen módon menekült meg Pál

is Efézusban, azoktól, kik éppígy rajongtak Diánájukért, mint ezek Baáljukért, Csel. 19,40.Vagy, [3.] Afölötti meggyőződéséből, hogy Gedeon helyesen cselekedett. Fia talán

bizonyságot tett neki; vagy maga Isten, kinek kezében van mindenember szíve, csodálatosanés hatékonyan indította szívét, hogy ekként kiálljon a Baál pártfogói ellen, noha korábban egyvolt velük a báványimádásban. Jegyezzük meg: Jó dolog kiállni Istenért amikor erre hív azalkalom, még ha kevesen vannak, vagy épp senki sincs, aki minket támogatna; mert Istenképes felénk hajlítani azok szívét, akikről ezt a legkevésbé feltételezzük. Mi csak tegyük kötelességünket, aztán bízzuk Istenre biztonságunk kérdését.

(2.) Két dolgot nyomatékosan erősít Joás: - [1.] Hogy ostobaság részükről Baálért perelni. „Hát ti, akik izraeliták vagytok, az egy élő és igaz Isten imádói, ti pereltek Baálért, e pogány hamis istenért? Ennyire bolondok és esztelenek vagytok? Azok, kik Baált tartották atyjuknak és Istenüknek, és soha nem ismertek mást, kevésbé vétkesek, ha érette perelnek,mint ti, kik szövetségben vagytok Jehovával, s az Ő ismeretében nőttetek fel. Ti, akik annyitszenvedtetek már a Baál tisztelete miatt, s mindezt a romlást és nyomorúságot önmagatokravontátok miatta, mégis pereltek érte?“ Jegyezzük meg: Nagy gonoszság elkövetni a bűnt, desokkal nagyobb gonoszság védeni azt; különösen nagy bűn Baálért perelni, egy bálványért,

bármi legyen is az, mi elfoglalja az egy Istent megillető helyet. [2.] Hogy szükségtelen dologrészükről Baálért perelni. Mert ha nem oly igaz Isten, mint amilyennek tartják, úgy semmitsem tehetnek érte; ha pedig Isten, akkor képes lesz megvédeni magát, miként Izráel Istenegyakorta tette, amikor tüzet hozott alá az égből, vagy más ítélettel sújtotta azokat, kik gyalázták őt. Íme, itt egy kihívás a Baál számára, hogy tegyen vagy jót, vagy rosszat, s az

eredmény meggyőzte imádóit afelől, hogy mily ostobaság olyanhoz folyamodni imábansegítségért, ki magát sem képes megvédelmezni, s ezáltal kitűnt, mily tehetetlen volt Baálsaját tiszteletének fenntartására.

(3.) Gedeonnak új nevet adott atyja (32.v.); Jerubbaálnak nevezte el: „Pereljen őveleBaál; pereljen vele, ha képes rá; ha van valami mondanivalója önmaga érdekében az ellen, akilerontotta képét, hát csak szóljon“. E név egy erős, dac-teljes kihívás volt Baál felé: „Most,hogy Gedeon hadsereget gyűjt a Baált imádó midianiták ellen, hát védelmezze meg imádóit,ha teheti“. Úgyszintén dicsőségére vált Gedeonnak (ki esküdt ellensége volt e zsarnokihatalomnak, s ki alkalmat keresett a velük való összecsapásra); s bátorításul szolgáltkatonáinak tudni azt, hogy oly vezér alatt harcolnak, ki Istenért harcolt e nagy ellenfél ellen,ki Isten helyére tört.

6,33-40



Előttünk áll itt I. Izráelnek az ellenségtől való megszállása, megtámadása, (33.v). Amidianiták, amálekiták és a napkeletiek seregei egyesültek, és megszállták a Jordánkörnyékét, mivel senki sem gondolt arra, s nem volt bátorságuk megvédeni velük szemben e

jelentős, számukra nagy előnyt jelentő átkelőhelyeket; s főhadiszállásukat a Jezréel

völgyében, Manassé törzsében állították fel, nem messze Gedeon városától. Egyesek szerintaz hozta őket ide, hogy hírét hallották Gedeon tettének, hogy lerontotta a Baál oltárát, s jöttek Baálért perelni, s ez ürügy folytán Izráellel harcolni; de sokkal valószínűbb, hogy mivel mostaratás ideje volt, ilyenkor rendszerint felkeresték őket (3.v.), s láttuk érkezésük félelme már előbb erőt vett rajtuk, (11.v.) Isten azért hívta el Gedeont, hogy készen álljon ez irtózatostámadással szemben. Mivel a korábbi években portyázásaik során oly kevés ellenállásbaütköztek, s nagy zsákmányra tettek szert, most is nagyon mohók s elbizakodottak voltak. De

bebizonyosodott, hogy gonoszságuknak pohara betelt, s megfizetésük esztendeje elérkezett;zsákmányszedésüknek vége szakadt, s most ők esnek zsákmányul, s összegyűjtetnek, mint kévék a szérűre (Mik. 4,12).

II. A Gedeon által tett élőkészület, hogy rajtaütésszerűen támadja meg őket

táborukban, 34.35.v. 1. Isten Lelke megszállotta (felruházta) Gedeont; felruházta, mintegy palásttal körülvette, dicsőséget adva rá; s mintegy páncéllal, mellvassal vette körül, hogysérthetetlenné tegye őt. „Az Úr színe elől jövő erőnek Lelke ruházta fel“ - mondja a káldeaiszöveg. Ő önmagában is erős férfiú volt; de mégis, saját ereje és bátorsága, még ha kiváló voltis, nem volt elégséges e nagy munkához; szükséges volt felvennie az Isten fegyverzetét s errekellett építenie: Istennek Lelke rendkívüli módon felruházta őt. Akit Isten elhív a munkára,azt alkalmassá is teszi arra, bátorságot és erőt is ad hozzá. 2. Kürtje által Gedeon életet lehelthonfitársaiba is, lévén, hogy az Úr munkálkodott általa; megfújta a harsonákat, hogyönkénteseket hívjon, s talán többen is jöttek, mint amennyire számított. (1.) Abiézer háza,noha nemrég még dühösen ellene állt, amiért lerontotta a Baál oltárát, s noha halálra ítélték,most megbánva tévedésüket, bátran jöttek segítségére, s mint parancsnokuknak, alája vetették magukat. „Köréje gyűlt az Abiézer háza“ (34.v. angol ford.). Ily hirtelen meg tudja változtatniIsten a bálványimádók és üldözők szívét is. (2.) Távoli törzsek, még Áser és Naftali is, kik legmesszebb voltak, bár nem ismerték őt személyesen, komolyan vették a felhívást, éslegerősebb embereiket küldték hadseregébe, 35.v. Bár ők legtávolabb éltek a veszélyszínhelyétől, mégis, arra gondoltak, hogy, ha testvéreiket leigázzák a midianiták, azután az ővárosaik következnek; s készek voltak együtt harcolni a közös ellenség ellen.

III. A jelek, melyeket Isten kegyelmesen adott számára, úgy az ő, mint követői hitének megerősítésére; s talán inkább őértük kívánta e jeleket, mint saját magáért. Vagy, valószínű,hogy ezáltal kívánt meggyőződni arról, hogy elérkezett-e a szembeszállás ideje, vagy mégvárnia kell valamely kedvezőbb alkalomra. Figyeljük meg, 1. Kérését egy jel után (36.37.v.):

„Engedd, hogy ezáltal tudjam meg biztosan, hogy az én kezem által fogod megszabadítani Izráelt, hadd tegyem e gyapjúköteget ki a szabadba, s add, hogy harmattól ázott legyen, s add,hogy körülötte az egész föld legyen száraz. Ennek értelme lényegében ez volt: „Hiszek Uram,légy segítségül az én hitetlenségemnek!“. Úgy érezte, hogy hite gyenge és ingadozó, s ezértkönyörgött Istenhez e jelért, hogy tökéletesítse azt. Feltételezhetjük, hogy Isten, aki e jeleketkívánta neki adni az ő erejének és jóvoltának dicsőségére, őmaga indította szívét e kérésre.Azonban, amikor megismételte kérését, egy második jel után kívánkozva, az előbbifordítottját kérte, nagyon alázatos folyamodással tette ezt, könyörögve, nehogymegharagudjék az Úr, amiért annyira gyerekesnek, humorosnak tűnt kérésével, mint aki nem

bízik eléggé Istenben, s nincs megelégedve a sok számos bizonyságtétellel, mit már eddignyert Istentől (39.v.): Ne gerjedjen fel a te haragod én ellenem. Habár bátorságot vett még

egy jelért imádkozni, de oly félelemmel és rettegéssel tette ezt, hogy kinyilvánult, hogy az a bizalmasság, mit Isten kegyesen megengedett Vele szemben, nem vezetett könnyelmű



bizalmaskodáshoz, nem hozott gyalázatot Isten nevére, sem nem táplált felfuvalkodottságotIsten jóságával szemben. Ábrahám példa gyanánt állt ebben előtte, amikor Isten szabadságotadott neki, hogy bizalmasan szóljon vele (1Móz. 18,30.32), Ne haragudjon meg az én Uram,ha még ez egyszer szólok.. Isten jóindulatát a legnagyobb tisztelettel kell keresnünk,megfelelően átérezve mily távol vagyunk mi tőle, és haragjától való kegyes félelemmel

eltelve. 2. Isten kegyelmes válaszát kérésére. Nézd meg, mily gyöngéden bánik Isten a valódihívőkkel, bármilyen gyengék legyenek is, s mennyire kész lehajolni erőtlenségeikhez, hogy amegrepedezett nád el ne törjék, s a pislogó gyertyabél ki ne oltassék. Gedeon azt kívánta,hogy a gyapjú legyen nedves, s az egész föld száraz, de aztán, nehogy valaki azt mondhassa,hogy „természetes dolog, hogy a gyapjú, ha bármilyen kis csapadékot is hull, azt magábaszívja, s megtartja azt, miközben a föld hamar felszárad; ezért nincs semmi természetfeletti

benne“ - bár a kifacsart víz mennyisége elegendő volt egy ily ellenérv elhárítására, ő mégisazt kérte, hogy a következő éjjel a föld legyen nedves és a gyapjú száraz, s úgy lett; ennyirekész Isten kiváló bizonyosságot nyújtani az ígéret örököseinek (Zsid. 6,17-18), még kétváltozhatatlan dolog által is. Eltűri, nemcsak azt, hogy ily alkalmatlankodásokkal zaklassák Őt, hanem ekként erősíti kétellyel vegyes hitüket. E jelek (1.) valóban csodálatosak voltak,

ezért teljesen megerősítették küldetésében. Azt mondja az Ige a harmatról más helyen, hogyaz Úrtól van, s nem emberek akarata szerint hull, sem nem vár az emberek fiaira (Mik 5,7.angol f.),; mégis, Isten ez esetben ember szavára hallgatott; miként Józsuénál, a nap

pályájának irányításában , úgy Gedeonnál is a harmatszállás vezetésében , melyből kiviláglik,hogy nem véletlenszerűen hull az, hanem Isten gondviselése által. A második jel az elsőnk visszáját képezte, és Isten, hogy kedvezzen Gedeonnak, feltárta e jelet minkét oldaláról -előlről is, hátulról is - , s ezzel kapcsolatban Dr. Fuller megjegyzi: a menny csodái valódicsodák, úgy hogy bármely oldalára fordítjuk - színére, vagy fonájára - , ugyanazok. (2.) Nagy

jelentőséggel bírtak. Ő és emberei most indulnak szembeszállni a midianitákkal; vajon képes-e Isten különbséget tenni a kis gyapjúköteghez hasonló Izráel és a nagy síkságon elterülőszámlálhatatlan midianiták között? Igen, e jelek által ő megmutatta, hogy képes erre. Arravágyik Gedeon, hogy az Isten kegyelmének harmatja csak őrá és kis csapatára szálljon? Magaelőtt látja majd a harmattól harmattól nedves gyapjút, s bizonyosságot nyer. Az a vágya, hogyIsten olyan legyen Izráel számára, mint a harmat? Íme, az egész föld nedves! Egyesek agyapjút a zsidó nép jelképének veszik, mely az elmúlt időkben nedves volt Isten igéjének éskijelentésének harmatától, miközben a világ többi részén nagy szárazság volt; de mivelelvetették Krisztust és az Ő evangéliumát, most szárazak lettek, mint a sivatag homokja,miközben a körültük levő nemzetek olyanok, mint a megöntözött kert.

7. RÉSZ.

E fejezet megajándékoz minket Gedeon képével, s látjuk, amint a harcmezőn harcol Izráelseregének parancsnokaként, megfutamítva a midianiták hadát - mely nagy hőstettre az előzőfejezetben láttuk, miként készíttetett fel az Istennel való közösség s a Baál feletti győzelemáltal. Elmondja itt az ige I. Milyen irányításokat adott Isten Gedeonnak a hadseregformálására, melyek által annak létszáma 300-ra csökkent (1-8). II. Mily bátorítást nyújtottIsten Gedeonnak az ellenség megtámadására vonatkozólag, azáltal, hogy elküldte őt titkonaz ő táborukba, hogy meghallhassa egy midiánita álmának elbeszélését (9-15). III. Mikéntszervezte meg a 300 főből álló csapatával a midianiták táborára való rajtaütést, nemharcolva, hanem csupán megijesztve őket, (16-20.v). IV. E támadás sikere; megfutamítottaőket, s teljes vereséget mért feloszlott seregeikre, s többi honfitársai által, kik segítségére

jöttek (21-25.v). Oly történet ez, mely tündöklő fényben ragyog az Úr harcainak könyvében.



7,1-8.

Itt I. Gedeon a lehető legnagyobb gondossággal és szorgalommal végzi, jóhadvezérként feladatát, Izráel seregeit vezényelve a midianiták elleni harcban (1.v.): Jóreggel felkelt , mint aki egész szívvel végzi munkáját, mint akinek nincs vesztegetni való ideje.

Most, hogy már biztos abban, hogy az Úr vele van, nem tűr halasztást. Egy ősi kút mellet verttábort, hogy serege vízhiány miatt nehogy kimerüljün, és elfoglalták a felső vidékeket, amivalószínűleg bizonyos előnyt bíztosított számára, mert a midianiták lenn a völgyben voltak.Jegyezzük meg: Az Isten ígéreteiben vetett hit nem tehet elpuhulttá minket, hanemellenkezőleg, eleveníti, serkenti törekvéseinket. Amikor bíztosak vagyunk abban, hogy az Úr előttünk megy, annál jobban kell buzdítsuk magunkat, 2 Sám. 5,24.

II. Isten godoskodik arról, hogy a bekövetkezendő győzelem dicsősége teljesen nekitartassék fenn, azáltal, csupán hogy 300 embert jelöl ki e szolgálatban való részvételre.

1. A hadsereg 32000 főből állott, - kis szám ahhoz képest, amennyi Izráelbőlelőállhatott volna egy ily nagy alkalommal; s nagyon kis sereg a midianitákhoz hasonlítva,kik most ellepték a földet. Gedeon talán úgy gonodolkozott, hogy túl kevesen vannak; de

Isten mellé áll, s azt mondja neki: „Túl sok e nép“. Nem azt jelenti ez, hogy helytelenülcselekedtek, kik önkéntesen jelentkeztek e csatára, hanem arra utal, hogy Isten úgy látta

jónak, hogy ne vegyen igénybe mindenkit, kik eljöttek. Gyakran látjuk, hogy Isten nagydolgokat valósít meg kevés kezek által, de ez volt az egyetlen alkalom, amikor szándékosan,célszerűen tette őket kevéssé. Hát nem korholta Debora nemrég azokat, kik nem jöttek azÚrnak segítségére, s mégis e következő nagy harcban visszataríttetnek azok, kik eljöttek?!Igen. (1.) Isten ezáltal meg akarta mutatni, hogy valahányszor alkalmas eszközöket használszogálgatában, neki nincs rájuk szüksége, hanem munkáját véghez tudja vinni nélkülük is,tehát ő nem tartozik elismeréssel nekik szolgálatjukért, hanem ők tartoznak hálával azért, mertalkalmazta, használta őket. (2.) Ezáltal akarta megszégyeníteni gyávaságuk miatt azokat, kik

passzív módon alávetették magukat a midianitáknak, s nem mertek ellenük állni, mert alászólagos szám-kölömbözetre néztek. Most megláthatták, hogy ha bíztak volna Istenben, egyközülük ezeret is elűzött volna. (3.) Ezáltal akart elnémítani és kizárni minden dicsekvést. Ezaz alapvető ok, melyet ő maga tár föl, ki ismeri az emberek szívében rejlő büszkeséget: Izráel még dicsekednék velem szemben. Méltán lett megtagadva a szogálat dicsősége azoktól, kik nem akarták Istennek adni a siker dicsőéségét. „Az én kezem szerzett szabadúlást nékem“ - ezolyan beszéd, melynek sohasem szabad kijönnie az üdvözülendők szájából. Aki dicsekszik, azÚrban dicsekedjék, és hallgasson minden test az ÚR előtt.

2. Isten kétféleképpen csökkentette számukat: - (1.) Megparancsolta, hogy mindenki,aki fél és retteg, visszavonuljon, 3.v. Egy hegy tetején táboroztak most, közel az ellenséghez,a Gileád hegyén, melyet Gileádról, Manassé háznépének közös őséről neveztek el, ki a

Jordánnak ezen az oldalán telepedett le (4Móz. 26,30), s ezért valószínű, látták az ellenségmegszámlálhatatlan seregét; azok tehát, kiknek szíve megolvadt e látványra, szabadon bocsáttattak, hadd térjenek vissza, ha nekik úgy tetszik. Volt egy törvény, mely világosanmegszabta, háború alkalmával egy ilyen hirdetmény közzétételét, (5Móz. 20,8). De Gedeontalán úgy gondolta, hogy ez csak olyan háborúkra vonatkozik, melyekt határaik bővítésérefolytatnak, s nem ilyen esetben, amikor szükségszerűen védekeznek egy betolakodóellenséggel szemben. Ezért Gedeon nem hírdette volna ki ezt, ha Isten, ki eőre tudta, milykevésre fog csökkeni ezálta serege, nem parancsolta volna neki. A gyávák a győzelem utánépp olyannak tűntek volna mint bárki más, amikor a győzelem dicsőségéről lett volna szó, sezért Isten nem akarta megadni nekik a szolgálatban való részvétel dicsőségét. Az ember aztgonolná, hogy alig akadna oly izráelita, ki egy ily ellenséggel szemben, mint a midianiták s

egy ilyen vezér alatt, mint Gedeon, gyávának érezné magát; de mégis, a sereg kétharmada élta lehetőséggel, s leléptek, látva az ellenség erejét s a saját csekélységüket, s nem számoltak



Isten jelenlétének bizonyosságával, mit vezérük az imént kapott az Úrtól, s ami úgyszintén aző részükre is adatott. Egyesek azt tartják, hogy a hosszú ideig tartó elnyomás megtörte

bátorságukat; mások sokkal valószínűbben, azt állítják, hogy bűntudattal terhes lelkiismeretük fosztotta meg őket a bátorságtól. A bűn megígézte őket, s ezért nem volt erejük szembenézni ahalállal. Jegyezzük meg: a gyáva emberek nem alkalmasak Isten számára, hogy munkájában

résztvegyenek; s a Krisztus zászlaja alá felsorakozottak között sokkal többen vannak ilyenek,mint gondolnánk. (2.) Elrendelte az egész sereg elbocsátását, 300 kivételével, és pedig egy jeláltal tette ezt: Még ez a nép is sok, nem kívánom alkalmazni őket, 4.v. Nézd, mennyire feletteállnak Isten gondolatai és útjai a miénknek! Meglehet, maga Gedeon is mérlegelte aszámukat, s bizonyára ő úgy gondolta, túl kevesen maradtak, noha még mindig voltak annyian, amennyivel Bárák legyőzte Siserát (4,14); s ha nem erősítette volna meg magát a hitáltal e csüggedésben, úgy ő maga is visszavonult volna egy ily kockázatosnak tűnővállalkozástól, s legjobb megodásnak azt tartotta volna ha hazatér. De Isten azt mondta: e néptúl sok ; s midőn számuk harmadrészre csökkent, még mindig így szól: még ez a nép is sok - ezsegít megértenünk Isten gondviselésének különös megnyilvánulásait, melyek folytán Istenegyháza látszólag egyre gyengül; túl sok baráttal rendelkezik, túl sok támogatóval, túl

hatalmasok, túl bölcsek ahhoz, hogy Isten szabadulást munkáljon általuk; Isten tehátcsökkenteni igyekszik őket, hogy felmagasztaltassék az Ő erejében. Gedeon azt a parancsotkapta, hogy vezesse le katonáit a vízhez, inni, valószínüleg a Harod kútjához (1.v.), s az abbólfolyó csemelyhez; ő, s az általa megbízottak meg kellett figyeljék, ki hogyan iszik.Feltételezhetjük, hogy mindannyian szomjasak voltak, s inni akartak; valószínű, hogykijelentette nekik, hogy nemsokára az ütközet következik, s ezért jó, ha megfelően felfrissítik magukat, mert ezek után már nem számíthatnak más italra ellenségeik vérén kívül. Nos,egyesek, - s kétség nélkül nagyobb részük - térdre esve akart inni, szájukkal érintve a vizet,hogy mohón olthassák szomjúságukat. Mások talán nem csináltak illyen nagy ügyet belőle,hanem, miként az eb nyelvével nyaldossa a vizet, s aztán tovább megy, úgy ők is sietve vettek egy kis vizet kezükbe ajkuk meghűsítésére, aztán továbbmentek. 300 és nem több volt ezutóbbiak száma, kik ily sietve ittak, s Isten azt mondja Gedeonnak, hogy őáltaluk akarjamegfutamítani a midianitákat. Az első csökkentési próba után csakis bátor harcosok maradtak vissza, kik maximális elszántsággal készen álltak Izráel szabadságának kivívására; ám ezutóbbi szelektálás abból a célból történt, hogy a harcban csak azok vehessenek részt, kik [1.]erős fizikai alkatuak, kik keményen bírják a hosszú fáradalmakat, nem síránkozva aszomjúság s kimerültség miatt, kikben nem található meg a kényelmességnek vagyfényűzésnek semmiféle veszélyes maradványa. [2.] Gyorsak; kik alig várják, hogyszembeszálljanak az ellenséggel, előnyben részesítve Istennek és hazájuknak szolgálatát mégszükségszerű felfrissülésükkel szemben is; ilyeneket választ Isten az Ő munkájára. Kik nemcsak egyszerűen készek, hanem buzgón igyekeznek is a jó cselekedetekre. Úgyszintén azért is

esett őrájuk a választás, mert ők voltak kisebb számban, tehát látszólag a legkevésbbé voltak alkalmasak e nagy cél elérésére, hogy Isten általuk szabadítsa meg Izráelt. Nagy próbát jelentett Gedeon hitére és bátorságára nézve, midőn Isten megparancsolta, hogy az egész nép,e 300 kivételével menjen haza, kiki az ő helyére; vagyis menjen, ahová akar, távozzék el ahelyszínről s az ő parancsnoksága alól; de mégis, feltételezhetjük, hogy akik szívükön viselték az ügyet, bár most félrevonultak, ám hallótávon belül maradtak, rögtön készen állva azüldözésre, mihelyt a 300 megtöri a jeget - bár ez nincs világosan feltűntetve a szövegben. Ilykülönös módon lett Gedeon hadserege tisztogatva, formálva, csökkentve, ahelyett, hogy asereg növelve lett volna, ahogy emberileg elgondolva szükségesnek tűnik egy ilyen nagyhadművelethez. Nos,

3. Hadd lássuk most, hogy e kis semminek tűnő csapat, melyre az ütközet terhe

nehezült, miként lett felszerelve s felfegyverezve. Ha e háromszáz ember szolgákkal éssegítőkkel lett volna ellátva, s kétszeresen felszerelve karddal meg lándzsával, úgy talán



remélnénk, hogy valamit véghez visznek. De ahelyett, hogy megfelelően felfegyverezve aharci szolgálatra alkalmasakká tennék őket, emberileg szólva inkább alkalmatlanná teszik őket. Mert (1.) Mindegyik katona kantinos lett: kezükbe vevék azért a népnek útravalóit;hátizsákjukat csomagjaikat letették, s mindegyik annyi élelmet vett magához amennyitszükségesnek vélt - ami egyben hitük próbatételét is képezte: bíznak-e Istenben, amikor nincs

több készletük annál, mint amit magukkal visznek; valamint engedelmességük próbáját is:hajlandók-e így követni Gedeont, mindaddig, míg ő mondja? Ez valóban hitben való járást jelentett. (2.) Mindegyik katona trombitássá változott. Az elbocsátott sereg hátrahagytakürtjeit e 300 ember számára, kik ezekkel lettek ellátva harci fegyverek helyett, mintha játékrakészülnének s nem harcra.

7,9-15

Gedeon számára, miután serege ekként le lett csökkentve, két lehetőség maradt: vagy harcolhit által, vagy sehogy. Ezért Isten itt Gedeon hitéhez toboroz katonákat, mintsem haderejéhez.

I. Isten ellátja őt szilárd alappal, melyre hitét építheti. Ez pedig nem lehet más, mint

Istentől jövő Ige; csak ezen állhat erősen a hit. Ezt az igét adja neki az Úr, oly teljes és világosmódon, mint ahogy lelke éppen kívánja, 9.v. 1. Egy parancs-igét, mely cselekedetétigazolja, mely enélkül meggondolatlan esztelenség lett volna, ami nem méltó egy bölcshadvezérhez: Kelj fel, menj alá e maroknyi emberrel a táborba, mert kezedbe adtam őket. 2.Az ígéret ígéjével biztosítja őt a siker(győzelem) felől, ami másként nagyon valószínűtlennek látszott: kezedbe adtam őket, mind a tieid. Istennek ez ígéje épp azon az éjszakán lett hozzáintézve, amikor - elgondolhatjuk - rendkívül nyugtalan és zaklatott lehetett, s afölötttöprengett: vajon mi lesz most? Számos csüggesztő gondolatai közt e vigasztaló ígék gyönyörködtették lelkét. Az isteni vigasztalások nemcsak erővel hatnak a hívőkre, hanem akellő időben adatnak.

II. Egy jó támaszt nyújt neki hite megerősítésére. 1. Megparancsolja, hogy ő magalegyen saját kémje, s most, az éjszaka leple alatt menjen el titokban a midianiták seregéhez éslássa meg, milyen információkat fog ott nyerni. „ Ha félsz lemenni, harcolni, úgy menj elelőször szolgáddal (10.v), s hallgasd meg, mit beszélnek.“ (11.v.); s e kijelentésbenérezhetőleg benne van az is, hogy amit majd hallani fogsz, az rendkívüli erősítő lesz hitedszámára. Isten ismeri gyermekeinek gyengeségeit, s tudja, mily nagy bátorságot meríthetnek néha egy kis dolog által; s ezért előre tudva, mint fog történni Gedeonnal, az ellenségestábornak épp azon a részén, ahol ő leereszkedik, - utasítja őt, hogy menjen alá, s hallgassameg, mit beszélnek, hogy annál erősebben higgye, amit Isten mondott. Magához kellettvennie Púrát, az ő szolgáját, akiben teljesen megbízhatott, ki valószínűleg egy volt ama tízközül, kik segítségére voltak a Baál oltárának lerombolásában. Őt kellett mellé vegye, és

senki mást rajta kívül; őt kellett magával vinnie, hogy tanúja legyen annak, amit amidianitáktól hall, hogy e két tanú szája által amikor a dolog megjelentetik Izráelnek, akijelentés megerősítessék. Magával kellett vigye e szolgát, mert jobb kettőnek, mint egynek, se kis segítség is jobb, mint semmi. 2. Egyúttal olyan látványt tárt eléje, mely emberilegelcsüggesztő volt. Bizony elég volt számára, hogy megijedjen, észrevéve - talán aholdvilágnál - az ellenség számlálhatatlan seregét (12.v.), a sáskahadhoz hasonlóembersokaságot, miként nem is bizonyultak jobbaknak a sáskáknál erőre és bátorságra nézve;tevéik száma megszámlálhatatlan volt, mint a tenger fövénye. De Isten 3. Úgy intézte, hogyhalljon valamit, ami számára jó előjel volt, s mihelyt meghallotta ezt, azonnal visszatért,megértve, hogy ezért küldetett oda. Kihallgatott két katonát az ellenség táborából, kik egysátorban voltak, s valószínűleg nem tudtak aludni, virrasztottak az éjszakában. (1.) Egyik

közülük elmondja amit álmodott; s mivel álmaink olyanok, amilyenek, s nem érdemeselmondani - ez álom is egy bolondos álom. Álmában egy árpakenyeret látott legurulni a hegy



oldalán a midianiták táborára, s „úgy láttam“, mondja, „e guruló kenyér nekiment egynek sátoraink közül (valószínűleg a legszebb sátornak), - s bizonyára nem jön, hogy higgyed -, olyerővel nekiment, hogy kitépte a sátorfát, elszakította egyből köteleit, úgy, hogy a sátor ledőlt,s maga alá temette annak lakóit , 13.v. A sok álomban a hiábavalóság, a beszéd is sok, mondjaSalamon, Préd. 5,7. Az ember csodálkozik sokszor, mily furcsa, összefüggéstelen dogokat

szed össze álmainkban a nevetséges képzelet. (2.) A másik, talán félálomban elkezdimagyarázni ez álmot; s a magyarázatot nagyon messziről veszi: „Nem egyéb ez, mint Gedeon fegyvere“ 14.v. Az írásmagyarázók elbeszélik, mily találó volt e hasonlat, hogy Gedeon, kigabonát csépelt háznépének, s kenyeret sütött barátjának (6,11-19), mily találóan van cipóhozhasonlítva, - hogy ő és egész hadserege oly csekélynek tűnt fel, mint egy kis lisztből készültkenyér; s oly megvetendő, mint egy árpakenyér; oly hirtelen álltak össze, mint ahogy a péknélhamar megsül a kenyér; s annyira volt valószínű emberileg, hogy ők legyőzik e nagy sereget,mint amennyire lehetséges, hogy egy kenyér ledöntsön egy sátrat. De végül is, a megfejtésnem Isten dolga-é? Ő adta az egyik elméjébe az álmot, s ő adta a másik szájába amagyarázatot; ha Gedeon csak az álmot hallotta volna, s ha ő maga kellett volna megfejtseazt, úgy kevés hasznuk lett volna belőle. De mivel az ellenség szájából hallották a

magyarázatot, nem csak az lett világos előttük, hogy Istentől származik, ki minden ember szívét és nyelvét kezében tartja, hanem úgyszintén annak is bizonysága lett, hogy az ellenségteljesen erejét vesztette, elbátortalanodott, s hogy Gedeon neve oly rettenetes lett számukra,hogy miatta aludni sem tudtak már. A győzelmet könnyű volt megszerezni, melyről olygyáván ők már le is tettek: Kezedbe adtam Midiánt. Kik Istent látják maguk ellen harcolni,azoknak elmegy kedvük a harctól.

Végül, Gedeon felismerje Isten ujját, ki épp e helyre vezette őt, épp ebben az órában,hogy meghallhassa ez álmot s ennek magyarázatát; rendkívül felbátorodott általa abból acsüggedtségből, mely a hadsereg-csökkentés miatt erőt vett rajta. Nagyon jólesett hallania,amint árpakenyérhez hasonlítják, melyről bebizonyosodott, hogy ily nagy dolgokra képes.Ezáltal fellelkesülve, - elmondja az Ige (15.v), 1. Miként adott dicsőséget Istennek; azonnalimádva Őt, fejét meghajtva, - vagy talán felemelt kezekkel és szemekkel - rövid, őszinteimában hálát adott Istennek a győzelemért, mely felől most már teljesen meg volt győződve, sezért a bátorításért, mit Tőle nyert. Akárhol vagyunk, szólhatunk Istenhez, s imádhatjuk Őt, snyitott utat találunk a menny felé. Istent illeti a dicséret mindenért, ami bátorítólag hathitünkre; s gondviselését fel kell ismernünk azokban a dolgokban is, melyek - bár kicsik éslátszólag véletlenek -, hasznosaknak bizonyulnak számunkra. 2. Miként osztotta meg társaivalis a bátorságot s bizonyosságot, mit Istentől kapott: Keljetek fel, készüljetek az azonnaliindulásra , mert kezetekbe adta az Úr Midián táborát.

7,16-22

Itt találjuk I. A vészjelző riadót, mit Gedeon az éjszaka sötétjében a midianiták seregeinek adott. Mert Isten szándéka az volt, hogy ők, kik sokáig félelemben tartották Izráelt,s oly sokszor rettentették őket, megfutamodjanak, s elpusztuljanak pusztán a félelem miatt.

1. Az itt leírt támadás sok tekintetben hasonlít az Ábraháméhoz, melyet ő a Lótotfoglyul vivő ellenfélre mért. Az emberek száma majdnem ugyanaz: Ábrahámnak 318 legényevolt, Gedeonnak 300; mindketten csapatokra osztották seregeiket, mindkét esetben éjszakatörtént a támadás, s mindketten győztesen kerültek ki, noha látszólag nagyon hátrányoshelyzetben voltak (1Móz. 14,14-15); és Gedeon nem csupán Ábrahám egy fia (hiszen amidianiták is azok voltak, Keturától), hanem Ábrahám hitének örököse is volt. Gedeon (1.)Seregét - bármily kicsiny volt is az -, három csapatra osztotta(16.v), melyek közül egyet ő

maga vezetett (19.v), mivel a nagy hadseregek (s ő is ilyennek akarta fetűntetni magát azellenség előtt) általában jobbszárnyra, balszárnyra és hadtestre voltak osztva. (2.)



Megparancsolta nekik, hogy hozzá hasonlóan cselekedjenek (azt tegyék, amit ő (17.v).Valószínű, hogy megmondta nekik, már most, mit kell tenniük, hisz a dolog annyira különösvolt, hogy nehezen tudták volna egyből megérteni; de akarta, hogy szemük láttáravéghezvigye ő először, jelt adván nekik, mikor tegyék, amint tisztek szokták képeznikatonáikat, parancsszóval, vagy dobpergéssel: Rám figyeljetek, s tegyetek úgy, mint én. Ilyen

az a parancs is, mit a mi Urunk Jézus, üdvösségünk fejedelme ad alattvalóinak: mert ő példát hagyott nekünk, melyhez ezt a felhívást csatolta: amiképpen én cselekedtem, ti úgycselekedjetek. (3.) Éjszaka csapott le rájuk, amikor biztonságban érezték magukat, s alegkevésbé várták, nagy zavarba hozva őket; s midőn seregeinek kicsiny volta nem voltészrevehető. Éjszaka minden félelem sokkal rettenetesebb, különösen a koromsötétéjszakában, kissé éjfél után, amikor a középső őrség kezdődik; s vészjelzés kelti fel őketálmukból. Olvasunk éjszakai ijesztésről, ami nagyon borzasztó ( Zsolt 91,5), s az éjszakának

félelméről (Én. 3,8). (4.) Gedeon célja az volt, hogy megfutamítsa ez óriási sereget; nemcsak hogy teljes megfutamodásra késztesse őket, hanem egy szégyenteljesre is egyszersmind.Minden katonájának egy-egy kürtöt adott jobb kezébe, egy korsót bal kezébe, s egy-egyfáklyát mindegyik korsóba. S ő sem tartotta megalázónak önmagára nézve, hogy ekként

felszerelve menjen előttük. Tréfa dolognak vette e nagy sereg legyőzését, s úgy ment ellenük,mintha gyermekek ellen harcolna, s nem vitézek sokaságával. „Megutál téged, gúnyt űzbelőled Sionnak szűz leánya, fejét rázza utánad Jeruzsálem leánya“ (És. 37,22). Seregeinek csekély létszáma kedvezően elősegítette célja elérésében; mivel kevesen voltak, titkon tudták megközelíteni a tábort, anélkül, hogy feltűnést keltettek volna, úgy, hogy nem vették őketészre, míg a táborhoz nem értek; s úgy tervezte, hogy a riadót épp őrségváltáskor adja (19.v.),hogy az őrállók éberek legyenek, s annál hamarabb riadót adhassanak a táborban, ami alegjobb szolgálat volt, mit érte csak tehettek. Három módon szándékozott rettegést hoznirájuk, s pánikba ejteni őket. [1.] Nagy zaj által. A háromszáz férfinek teljes erőből fújniakellett kürtjét; ugyanakkor össze kellett törnie a cserépkorsókat; valószínű, hogy mindegyik odaütötte korsóját a mellette levőéhez, egyik a másikét törte össze, ami nem csak nagycsörömpölést eredményezett, hanem jelképezte azt, amit a rettenet eredményezett, hogy amidianiták egymásra támadtak, egyik a másikat ölve le. [2.] Nagy fényesség előidézése által.Az égő fáklyák rejtve voltak a korsókban, mint véka alá rejtett gyertya, míg a táborhoz

jutottak; s egyszerre, oly hirtelen vették elő, hogy rendkívüli fényesség támadt az egész tábor körül. Valószínű, hogy e fáklyákkal egy táborszéli sátrat lángbaborítottak, ami még jobbannövelte a zűrzavart. [3.] Nagy kiáltással. Mindenkinek kiáltania kellett: Az Úrért ésGedeonért; így vélik némelyek helyesen fordítani a 18.vers fordítását; mert a „ fegyverre“ szó,nem található az eredeti szövegben, de viszont ott van a 20. versben: „Az Úrnak s Gedeonnak

fegyvere“. Úgy tűnik, a midianita álmából kölcsönözte e szót (14.v.): ez a Gedeon fegyvere.Megtudva, hogy neve rettenetet jelent számukra, ekként ellenük használja azt; de maga elé

helyezi Jehova nevét, kifejezve, hogy enélkül az Ő neve csak egy jelentéktelen nulla lenne. Ez bizonyára saját embereit is lelkesítette, kik joggal vettek bátorságot, amint hallották, hogy egyily Istenük van, mint az ÚR (Jehova), s egy ily vezérük, mint Gedeon, akikért érdemesharcolni, s akik értük harcolnak. Ugyanakkor bizonyára rettegést hozott az ellenfélre, kik régtől fogva hallottak Jehova nagy nevéről, s nemrég a Gedeonéról. Isten fegyvere egyedülaz, mely sikert ad Gedeon fegyverének; mindemellett, Gedeonnak használnia kell fegyverét.Az emberek az eszközök, de Isten a legfőbb tényező; mindegyiket a maga helyén kellfigyelembe venni. De az embereket, a legjobbakat is, mindig Isten szolgálatában s a Tőle valófüggésben, alárendeltségben kell látni. Ezt a hadsereget pusztán ijesztések által kellettmegfutamítani, ezek képezi különösképpen az Úr fegyvereit. E katonáknak, ha volt is fegyver oldalukra kötve, - csakis ott volt, s nem a kezükben - , a győzelmet e kiáltás által érték el:

„Fegyverre!“ S hasonlóképpen az egyház ellenségei is megölettetnek a lovon ülőnek kardjától, mely az ő szájából jő vala ki (Jel. 21,19).



2. Ez a módszer, melyet itt alkalmaztak a midianiták legyőzésére, magyarázható: (1.)Az ördög birodalmának lerontásának jelképeként e világban, az örökkévaló evangéliumhirdetése által, mely mint kürtzengés betölti a földet; s a cserépedényekből árasztottvilágosság által - mintegy ilyenek az evangélium szolgái, kikben a világosság kincse le vantéve , 2Kor. 4,6-7. Ekként választja ki Isten a világ bolondjait, hogy megszégyenítse a

bölcseket, egy árpakenyeret, hogy ledöntse a midianiták sátrait, hogy az erőnek nagy volta Istené legyen; az evangélium kard, de nem a kézben, hanem a szájban, az Úrnak ésGedeonnak fegyvere, Istené és Jézus Krisztusé, azé, aki a trónon ül, és a Bárányé. (2.) Azutolsó nagy nap rettenetének jelképeként. Ily értelemben magyarázza a kiváló Hall püspök:Ha e korsók, trombiták és fáklyák ily zavarba ejtették, s megháborították a midianiták ésamálekiták büszke seregeit, akkor ki fog megállni majd az utolsó nap rettentései előtt, midőnaz arkangyal trombitája zeng, az elemek égve felbomlanak, az egek eltűnnek, s az Úr magaleszáll nagy kiáltással!

II. E riadónak csodálatos sikere. A kiáltásra a midianitákból elszállt minden bátorság;miként Jerikó falai puszta kiáltásra omlottak le, úgy most is hasonló csoda tötént; úgy hogyGedeon láthatta, ami után nemrég sóvárogva vágyott , a csodákat, melyekről atyái beszéltek.

Gedeon katonái hűségesen teljesítették a kapott parancsokat, és mindegyik ott állott a magahelyén, a tábor körül (21.v), kürtölésükkel fokozva az egymás elleni harcot a táborban, sfenntartva fáklyájukat, hogy az ellenség hadd lássa saját romlását. Nem rohantak a midianiták táborára, sem vérszomjas, sem zsákmányra éhes lelkülettel, hanem türelemmel álltak ott,nézve az Úr szabadítását, mely tisztán az Ő munkája volt. Figyeljük meg, hogyan valósultmeg Gedeon terve: 1. Megijedek az izráelitáktól. Az egész tábor felriadt; ide-oda futkostak soraikban; mintha villám csapott volna soraikba, úgy futkostak, kiáltoztak, menekültek (21.v.).Volt valami természetes ijedelmükben. Feltételezhetjük, hogy nem értesültek még Gedeonhadseregének nagy csökkentéséről, sőt inkább arra gondolhattak, hogy az utolsó értesülések óta számuk egyre nagyobbra növekedett; s ezért okuk volt félni, tudva, mily utálatosakká, snyomorkeltőkké tették magukat irántuk, s mily bátor lépéseket tettek az izraeliták igájuk lerázása felé, - ennek következtében nagyon nagy sereg lehet az, melyet ily sok trombitás ésfáklyahordozó vezet be. De sokkal inkább Isten természetfeletti ereje hozta rettegésbe őket.Isten maga bocsátott rettegést rájuk, hogy megmutassa, miként teljesedett volna be amazígéret, ha nem játszották volna el: Egy közületek elűz ezeret. Figyeld meg a képzelő erőhatalmát, s hogy mily nagy mértékben válhat néha egyeseknek rettenet forrásává, ami máskor gyönyört jelent. 2. Elestek egymás fegyvere által: Fordítá az Úr kinek-kinek fegyverét az Ő

felebarátja ellen (22.v.). E zűrzavarban, látva, hogy a trombitások s fáklyahordozók továbbrais künn állnak a táboron kívül, ebből arra következtettek, hogy a hadtest már bejött, s közöttük vannak; s ezért mindegyik a mellette levőre támadt, s bár barátok voltak, de ellenségnek vélték egymást; ily tévedések számtalanok lehettek, mert aki a táborban embert ölt, azt

azonnal ellenségnek tartották, s gyorsan végeztek vele. Saját érdekünk, hogy fegyelmezettlélekjelenléttel megőrizzük nyugalmunkat, s ne rettenjünk meg minden kis zörrenésre, mertfelfogni sem tudjuk, mily rossz cselekedetekbe árthatjuk magunkat. Lásd meg azt is, mikéntteszi Isten gyakran egyháza ellenségeit egymás elpusztításának eszközeivé; s nagyonsajnálatos dolog, ha az egyház barátai is ennyire eszüket vesztik. 3. Életüket mentve, futásnak eredtek. Talán, midőn a nap feljött, tudatára ébredtek tévedésüknek, hogy maguk között,egymás ellen harcoltak, s úgy gondolták, e végzetes tévedés által annyira legyengítették seregeiket, hogy most már lehetetlen szembeszállniuk Izráellel; ezért a legrövidebb útonigyekeztek haza, hazájukba, - bár, amennyire kitűnik, a 300 ember helyén maradt. Mindenistentelen fut, ha senki sem kergeti is (Péld. 28,1). Mindenfelől félelmek rettentik őt, s üldözik őt lépten-nyomon (Jób 18,11).

7,23-25



Élőnkbe tárul itt a győzelem diadalmas folytatása. 1. Gedeon katonái, kik előbbelbocsáttattak, s talán már szétszéledtek, az ellenség megfutamodásának hírére ismétösszegyűltek, és serényen üldözőbe vették azokat, kikkel korábban szembeszállni nem volt

bátorságuk. A Naftali és Áser törzséből való izráeliták, kik ezt tették (23.v.) nem most

érkezettek voltak e távoli területekről, hanem ugyanazok, kik felsorakoztak már korábbanGedeon alá (6,35), de el lettek bocsátva. Akik gyávák és félénkek voltak harcolni (3.v.) mosterőt nyertek, miután a harc nehezebb része elmúlt; s elől álltak a zsákmányosztásnál, bár aszembeszálláskor hátul maradtak. Úgyszintén azok, kik bár szerettek volna harcolni, de nemvolt alkalmuk, mert Isten parancsára lettek mellőzve, nem úgy tettek, mint azok,2Krón.25,10-13, kik felgerjedt haraggal tértek vissza, hanem vártak a megfelelő alkalomra,amikor szolgálatot tehettek a győzelem teljessé tételében, mégha megtagadták is tőlük azélvonalban való küzdés dicsőségét. 2. Az efraimiták, Gedeon felszólítására egyakarattaleljöttek, s elfoglalták a Jordán átkelőhelyeit, elvágva így az ellenség előtt a saját hazájukbavaló visszavonulás lehetőségét, hogy teljesen elpusztíthassák őket, hogy ne okozhassanak hasonló gonosztetteket Izráelben a jövőben. Elfoglalták előttük a vizeket (24.v.), őrséget

állítottak a folyók partján végig, úgy hogy a midianiták, kik üldözőik elől menekültek, azok kezébe estek, kik ott vártak elfogatásukra. Itt valóban rettenetes verem, s tőr várt rájuk , (És.24,17). 3. A midianiták két fő vezérét elfogták s megölték az efraimiták, a Jordánnak ezen azoldalán, 25.v. Nevük nyilván jellemüket tükrözhette, Oreb hollót , Zéeb pedig farkast jelent.Ezek menekülésükkor oltalmat kerestek, egyik egy sziklahasadékban, ( És. 2,21; Jel 6,15), amásik pedig egy présházban, Gedeonhoz hasonlóan, ki tőlük való félelemben rejtette elgabonáját egy pajtában (6,11. „présházban“ - új. ford.). De rejtekhelyük kivégzőhelyükkéváltozott, s emlékük fennmaradt az utókornak a helyek elnevezése által, örökkétartógyalázatukra: itt estek el Midián vezérei.

8. RÉSZ.

E fejezet további tudósításokat nyújt Gedeonnak a midianiátk feletti győzelméről, életéről ésuralkodásáról fennmaradt történettel párosultan. I. Bölcsen lecsendesíti a háborgóefraimitákat, 1-3.v. II. Hősiesen üldözi a menekülő midianitákat, 4.v. és 10-12.v. III.Igazságosan megbünteti Szukkóth és Pénuel férfiait, kik aljasan csúfolták őt (5-9.v.), s eztszámon kérte rajtuk 13-17.v. IV. Vezérhez méltóan megöli Midián két királyát, 18-21.v. V.Mindezek után szerényen visszautasítja az Izráel feletti uralkodást, 22-23.v. VI. Esztelenmódon kedvez a nép babonás hajlamának; saját városában felállít egy efódot, ami nagytőrnek bizonyult Izráel számára 24-27.v. VII. Megőrizte az ország békéjét 40 éven

keresztül, 28.v. VIII. Dicsőségben halt meg, s népes családot hagyott maga után, 29-31.v.IX. Végül úgy őt, mint Istent hamar elfelejtette a hálátlan Izráel, 33-35.v.

8,1-3.

Még alig győzték le a midianitákat - az egész Izráel közös ellenségét -, s máris, némelyheves lelkű emberek erőszakossága miatt Izráel fiai készen álltak, hogy egymás ellenharcoljanak; egy vészteljes tűz ütött ki, mely ha nem oltatott volna el azonnal Gedeon Istentőlnyert bölcsessége és egyenes jelleme által, végzetes következményekkel járó tűzbe borítottavolna az egész nemzetet. Az efraimiták, midőn Gedeonhoz, mint fővezérhez elhozták Oreb ésZéeb fejeit, ahelyett, hogy gratulálva üdvözölték volna őt elért sikereiért, s megköszönték

volna neki az értük tett nagy szolgálatot - miként illett volna, hogy tegyenek -, elkezdtek velenagy felháborodással veszekedni.



I. Vádjuk nagyon gyerekes és értelmetlen volt: Miért nem hívtál minket, mikor aMidián ellen való harcolásra indultál? (1.v.). Efraim testvére volt Manassénak, Gedeontörzsének, s elsőséget élvezett vele szemben Jákób és Mózes áldásában, s ezért nagyonféltékeny volt Manasséra, nehogy e törzs elhomályosítsa az ő nemzeti dicsőségét. Innen van,hogy Efraim Manassét, s Manassé Efraimot emésztette (És. 9,21.). A felingerelt atyafiú erősb

az erős városnál, és az ilyenek versengések olyanok, mint a vár zárja (Péld. 18,19). De milyalaptalan volt Gedeonnal való vitájuk! Azért dühösködtek, mivel nem küldött értük amidianitákkal folytatott harc megkezdésére, hanem csak a folytatására. Mért nem hívta őket,hogy ők képezzék az élcsapatot! Úgy gondolták, a dicsőség polca őket illetné meg. De, 1.Gedeont Isten hívta el, s úgy kellett tegyen, ahogy ő utasította; ő sem vett el magának semmita dicsőségből, sem nem helyezte azt másokra, hanem Istenre hárított mindent. Tehát azefraimiták e vitájukban az isteni irányítás ellen támadtak, hisz ki volt Gedeon, hogy ellene

zúgolódtak? 2. Miért nem jelentkeztek az efraimiták önkéntesen a szolgálatra? Tudták, hogyaz ellenség határukban volt, s hallhattak azon seregekről, melyek egyakarattal összeálltak azellenséggel való szembeszállásra, s hozzájuk kellett volna csatlakozzanak ők is a közös ügyértvaló buzgóságból fakadóan, mégha nem is kaptak díszes formában, különleges meghívást.

Többre becsülik magukat Istennél azok, kik dicsőségükre hivatkozva kivonják magukat azIstennek és embertársaiknak végzett szolgálatból. Debora idejében létezett egy gyökér

Efraimban (5,14), mért nem tűnnek ki most is? A helyzet maga kihívást jelentett számukra,nem volt szükség Gedeontól való meghívásra várniuk. 3. Gedeon megbecsülte őket azzal,hogy nem küldött értük. Ha hívta volna őket, bizonyára sokan visszatértek volna afélénkszívűekkel vagy elbocsáttattak volna a lassú, kényelemszerető, mértéktelen sereggel;így hát, az által, hogy nem hívta őket, megkímélte őket a gyalázattól, mely érhette volna őket.A gyávák mindig hősöknek szeretnek feltűnni, miután a veszély elmúlik; s általában azok igyekeznek hírnevüket védelmezni, kik a veszély közepette gyáváknak bizonyultak.

II. Gedeon válasz nagyon nyugodt és békés volt; nem is annyira a maga igazolásáratörekedett, hanem arra, hogy nekik kedveskedjen, s kibékítse őket (2-3.v.). Megfelel nekik, 1.

Nagy szelídséggel és önuralommal. Nem neheztelt a sértésért, sem nem reagált indulattal azindulatosságra, hanem gyöngéden tárgyalta velük az ügyet; s éppoly igaz dicsőségre tett szertezáltal, hogy saját indulatait legyőzte, mint a midianiták fölött aratott győzelmével. Jobb ahosszútűrő az erősnél. 2. Nagy szerénységgel és alázattal; az ő tettüket nagyobbnak minősítve a sajátjáénál: Nem többet ér-e Efraim szőlőmezgérlése, kik az ellenségelmaradozottjait csípték el, s az elmenekült vezéreit irtották ki, mint Abiézer egész szüretje?

Nemde nagyobb dicsőséget szereztek, s nagyobb szolgálatot tettek az országnak ezáltal, mintGedeon az első ütközettel? Isten népe ellenségeinek elpusztítása szürethez van hasonlítva, Jel 14,18. Elismeri, hogy az ő mezgerlésük többet ér az ő szedésénél. A győzelem teljességre

juttatása sokszor nagyobb dicséretet érdemel, s nagyobb jelentőségű, mint annak kivívása; ők

ebben tűntették ki magukat, mutatták be bátorságukat s jellemüket, - vagy jobban mondvaIsten tűntette ki őket; mert bár Gedeon magasztalja hőstettüket, s kész háttérbe helyezniönmagát, azonban nem akar egy virágszálat sem elvenni Isten dicsőségének koszorújából,hogy azzal az övéket ékesítse: Kezetekbe adta az Isten Midiánnak fejedelmeit, s nagyöldöklést vittetek végbe az ellenségen nagyszámú seregetekkel; s mit cselekedhettem én olyat mint ti, az én 300 emberemmel, a ti nagyszerű hőstettetekhez képest? Gedeon azönmegtagadás nagy példájaként áll itt előttünk, s ez esetből megtanulhatjuk, hogy (1.) Azalázatos viselkedés a legjobb módszer az irigység eltávolítására. Igaz, hogy gyakran még a jódolgok is irigységet keltenek , Préd. 4,4. Ám nem ez nem történik meg, ha azok, kik jótcselekesznek nem büszkék erre. Azok valóban gonoszok, kik azon igyekeznek, hogy levessék méltóságukból azokat, kik magukat megalázva szerényen viselkednek. (2.) Hasonlóképpen ez

a legbiztosabb módja a viták megszüntetésének, hiszen csak a kevélységből származik aháborúság (Préd. 13,10). (3.) Az alázatosság a legnagyobb megvalósításoknál és



eredményeknél a legszeretetreméltóbb s legcsodálatosabb. Gedeon győzelmei nagybankiemelték megalázkodását. (4.) Az alázatosság sajátos jellemvonása, hogy másokat különbnek tart magánál, s a tiszteletadásban megelőzi a másikat.

Nos, mi lett a kimenetele a vitának? Az efraimiták erősen feddőzének vele (1.v.),elfeledkezve a vezérüknek járó tiszteletről, kit maga Isten megtisztelt, s szabad utat engedve

indulataiknak, szabad-szájjal, nagyon illetlen módon, - s ez biztos jele egy gyenge ésigazságtalan ügynek. Az értelem nehézkesen jár, miközben az indulatok magasra szöknek. DeGedeon engedékeny felelete elfordította haragukat, (Préd. 15,1). Lecsendesedett az ő háborgó lelkük, (3.v.). Kifejezi ez ige, hogy nyilván maradt még bennük némi ellenszenv, deGedeon bölcsen nem vette azt számba, s hagyta, hogy lassan kihűljön. A nagy emberek s jóvezetők szükséges, hogy türelmesek legyenek alattvalóik értetlensége s ostobasága iránt, snem kell ezeken felettébb megütközniük.

8,4-17

E versekben előttünk áll,

I. Gedeon, mint vitéz hadvezér, üldözve a megmaradt midianitákat, s kitartóanfolytatva a harcot. Óriási öldöklés történt már eddig az ellenségben: az elesettek száma120000 ember volt (10.v.). Ily borzasztó mészárlást végeztek ők maguk közt, s így könnyű

prédává váltak Izráel számára. De úgy látszik, Midián két királya, kik sokkal jobban ellátták magukat a menekülésre, mit a többiek, 15000 főnyi sereggel átkeltek a Jordánon még mielőttaz efraimiak lefoglalták volna a gázlókat és saját hazájuk felé tartottak. Gedeon úgy gondolja,Izráel megszabadítására szóló küldetését nem végzi tökéletesen, ha szökni hagyja őket. Nemelégszik meg azzal, ha kiűzi őket az országból, hanem a föld kerekségéről kívánta őt elűzni(Jób 18,18). Ez elhatározását igyekszik megvalósítani itt a legnagyobb elszántsággal, éstörekvését nagy siker koronázza.

1. Határozottsága nagyon kitűnő példa számunkra. Szándékát a legnagyobb akadályok,hátrányos körülmények közt vitte véghez. (1.) Nem vett maga senkit, 300 emberén kívül, kik most letéve a kürtöket és fáklyákat, kardot és dárdát ragadtak kezükbe. Isten kijelentése ígyszólt: e háromszáz emberrel szabadítlak meg titeket (7,7), s Gedeon ez ígéretben bízva, csak őket vette maga mellé, 4.v. Többet várt e 300 embertől, kiket a különleges ígéret támogatott,mint a többi sok ezer vitéztől, kiket csak saját erejük hajtott. (2.) Kimerültek voltak, demégsem hagyták abba az üldözést; sokat fáradoztak már eddigi harcukban, de készek voltak még többet is tenni ellenségeik ellen. Lelki harcunkat nekünk is így kell folytatnunk, azzal azerővel, mellyel bírunk, legyen az bármilyen csekély. Sok esetben ilyen az igazi keresztyénhelyzete is: kimerülten is, de mégis harcol. (3.) Habár saját népe részéről elcsüggesztőtényekkel szembesült, - kigúnyolták, csúfolták azért amit tenni igyekezett; úgy vélekedtek,

hogy olyasmi után törtet, mit sohasem lesz képes megvalósítani, - mégis, tántoríthatatlanulhaladt előre. Ha úgy találjuk, hogy azok is, kiknek segítőinknek kellene lenniük, akadálynak bizonyulnak utunkban, mégse térítsen el ez bennünket kötelességünktől. Nem tudják, mikéntkell értékelni Isten jótetszését azok, kik nem tanulták meg megvetni az emberek gyalázkodását s csúfolódásait. (4.) Hosszú utat tett meg a sátorban lakók útján (11.v.), talánazért, mert úgy remélte, hogy több kedvességet tapasztal részükről min Szukkóth és Péniellakosainál (néha több szeretet és jóindulat található a vidéki városokban, mint a városi

palotákban), vagy azért, mert ez volt az az út, hogy észrevétlenül haladhatott, s ez útontámadhatta meg az ellenséget a legnagyobb meglepetéssel. Nyilvánvaló, hogy nem kíméltsemmi fáradságot győzelme teljessé tételében. Most előny volt részére, hogy e 300 emberrelvolt, kik erős lélekkel bírták az éhséget, szomjúságot s fáradtságot. Úgy tűnik, éjjel támadt az

ellenségre, miként először is tette, mert a tábor biztonságban érezte magát. A bűnösök



biztonsága gyakran pusztulásuk bizonyítéka, s a veszélyek akkor bizonyulnak alegvégzetesebbeknek, amikor legkevésbé félünk tőlük.

2. Sikere nagyon bátorítólag hatott a jó ügyben való határozottságra és szorgalomra.Szétverte seregüket (11.v.), s foglyul ejtette a két királyt, 12.v. Jegyezzük meg: amitől félnek a gonoszok, az következik rájuk. Akik úgy hiszik, hogy futnak az Úr és Gedeon fegyvere elől,

nem tesznek egyebet, mint belerohannak abba. Ha el is fut a kard elől, mégis, a nyílvessző utóléri őt. Mintha valaki oroszlán elől szaladna, s medve bukkana rá; mert a büntetés utoléri a bűnösöket.

II. Itt látjuk Gedeont, mint igazságot bírót, amint megbünteti a közönyös izráelitákat -Szukkóth és Pénuél embereit - arcátlan viselkedésükért, kik Gád törzséből valók voltak, aJordán túlsó oldalán.

1. Vétkük súlyos volt. Gedeon egy maroknyi gyenge csapattal üldözte a közösellenséget, hogy Izráel szabadítását teljessé tegye. Útja előbb Szukkóth, majd Pénuél városánvezetett keresztül. Nem várta, hogy a város előjárói ünnepélyesen fogadják őt, gratulálvaeddig elért sikereiért, hogy felajánlják a város kulcsait, lakomát adjanak tiszteletére, mégkevésbé, hogy haderejükkel legyenek segítségére, noha mindezekhez joga lett volna; hanem

csupán eleséget kért katonái számára, kik a nélkülözés miatt már majdnem kidőltek. Kérésétnagyon alázatosan, könyörögve terjesztette elő: Adjatok, kérlek e népnek, mely engem követ,kenyeret, mert fáradtak (5.v.). E kérés akkor is megfontolandó lett volna, hogy szegény,ismeretlen, szükségben levő utasokról lett volna szó; de figyelembe véve, hogy katonák voltak, elhívottak, választottak, és hívek (Jel 17,14), oly emberek kiket Isten nagyonkitüntetett, s akiknek Izráel nagyon sokkal tartozott, kik nagy szolgálatot tettek népüknek, smost még többet is készülnek tenni, - hogy győztesek voltak, s hatalmukban állottszolgálatukba állítani őket, - és hogy Istennek és Izráelnek harcait harcolták: semmi sem lettvolna helyénvalóbb, mint testvéreiknek a legjobb ellátást biztosítani, amit csak városuk felajánlhatott. De Szukkóth vezetői Istent nem féltek és embert nem becsültek. Mert, (1.) Istentgyalázva megtagadták annak a férfiúnak jogos kérését, kik Isten támasztott szabadításukra,sértették és csúfolták őt, semminek állítva azt az eredményt, mellyel Isten eddig kitűntette őt;hitetlenül kételkedve a jelen vállalkozás sikerében - mindent megtettek, ami csak tehettek,hogy elkedvtelenítsék őket a harc folytatásától, s igen biztosra vették, hogy a midianiták megmaradt seregei, kiket nemrég láttak keresztülvonulni határukon, legyőzhetetlennek fognak

bizonyulni Gedeon számára: Zébának és Sálmúnáhnak öklét már kezedben tartod-é? „Nem,és soha nem is fogod!“ - így gondolkoztak, az óriás számbeli különbség alapján ítélve. (2.)Szívűk együttérzését is teljesen megtagadták testvéreiktől. Hiányzott belőlük a szeretetéppúgy, mint a hit; nem akartak adni a kenyér morzsalékaiból sem semmit azoknak, kik közelálltak a pusztuláshoz. Fejedelmek voltak ezek? Izráeliták? Méltatlanok bármely elismerőcímre; aljas és eltorzult emberek! Biztos, hogy a Baál imádói voltak, vagy Midiánnal álltak

érdekszövetségben. Pénuél emberei ugyanilyen választ adtak a kérésre, dacolva az Úrnak ésGedeonnak fegyverével, 8.v. 2. E bűnök miatti bűntetésnek előre való meghírdetése nagyon helyénvaló volt. (1.)

Nem bűntette meg őket azonnal, mert nem akart emiatt időt vesztegetni az ellenségüldözésében, kik előle menekültek; s mert nem akarta, hogy úgy tűnjék fel, mint aki azindulat hevességében, fej nélkül cselekszik; és tudta, hogy sokkal nagyobb szégyent fogokozni nekik az, ha készőbb bűnteti meg őket, miután vállalkozását, mit ők megvalósíthatatlannak véltek, sikeresen befejezi. De (2.) Tudatja velük, miként szándékszik megbűntetni őket (7-8.v.), kifejezve ezzel Isten erejébe vetett bizodalmát is, biztos lévén agyőzelemben; hogy ha egy szikrája is él még bennük a megfontolás és hit kegyelmiajándékának, majd újra átgondolva a dolgot, megtérhessenek ostobaságukból, megalázhassák

magukat, s jóvá tehessék vétküket, eleséget és készletet küldve utána; amit ha megtettek



volna, kétség nélkül Gedeon megbocsátott volna nekik. Isten előre figyelmeztet a veszélyre, sidőt ad a megtérésre, hogy a bűnösök megmenekülhessenek az eljövendő harag elől.

3. Mivel a figyelmeztetést semmibe vették, következett a bűntetés, mely bár nagyonkemény kemény volt, de ugyanakkor valóban nagyon igazságos is.

(1.) Előbb Szukkóth vezető embereinek megleckéztetése következett. Gedeon

megtudakolta számukat (hetvenheten voltak), neveiket, lakóhelyeiket, melyek mindlejegyeztettek számára. És legnagyobb meglepetésükre, amikor azt gondolták, hogy amidianiták biztosan legyőzték őket, ő győztesként tért vissza. Az ő 300 embere mostigazságszolgáltatásának szolgái voltak. Megfogták mindezeket az előjárókat, s Gedeon elévitték, ki megmutatta nekik a foglyul ejtett királyait, lánraverve. „Ezek azok az embererk,akikkel szembeszállni alkalmatlannak ítéltetetek engem, s nem voltatok hajlandók semmitámogatást adni az üldözésükben“ 15.v. Csalánnal s a puszta töviseivel bűntette meg őket, denyilván nem halálosan. Ezáltal [1.] Megkínozta testüket, akár csapdosva, vagy végighempergetve őket a csalánban s tövisben; akárhogy is, de megtépdeste, megcspelte testüket,(7.v.). Valószínű, hogy megfigyelte őket, hogy lágy és elkényeztetett emberek, kik megvetették őket nyers és kemény magatartásukért; ezért Gedeon ilymódon öldökölte meg

bennük testi elpuhultságukat. [2.] Tanítást adott értelmük számára: „megtanítá ezekkel Szukkóth férfiait“ (16.v). A fenyítés, melyet adni szándékozott, nem pusztulásukra irányult,hanem egészséges nevelő eszközként, hogy bölcsebekké és jobbakká tegye őket a jövőrenézve. Tudomásukra adta, (ez a szószerinti jelentés), hogy megismerjék magukat, sajátesztelenségüket, s megismerjék Istent, kötelességüket; tudtukra adta így, hogy ki Gedeon,mivel nem akarták őt felismerni arról a sikerről, mellyel Isten megkoronázta őt. Jegyezzük meg: sokan vannak, kik a szennvedés tövisével és csalánjával taníttatnak, kik másként nemhajlandók tanulni. Isten ad bölcsességet a vessző és fenyítés által, int és oktat, s ezáltalmegnyitja a fület az intés meghallására. Áldott Üdvözítőnk, noha Fiú volt, megtanultaazokból amiket szenvedett, az engedelmességet (Zsid. 5,8). Hadd legyen minden csípős csalánés szóró tövis, kivált mikor testünkbe adatik, ily módon értelmezve és hasznosítva. „Mit akar Isten ezáltal tanítani; milyen jó leckét kíván nekem adni?“

(2.) Pénuél ítélete kövekezik, s úgy látszik, sokkal kegyetlenebben bánt velük, mint azelőbbieknél; s erre biztosan megfelelő oka volt, 17.v. [1.] Lerontotta tornyukat , mellyeldicsekedte, melyben felettébb bizakodtak, s talán csúfondárosan azt tanácsolták Gedeonnak sembereinek, hogy inkább benne keressenek oltalmat, mintsem üdözzék a midianitákat. Amireaz emberek büszkék, Isten méltán fordítja azt romlásukra és szégyenükre. [2.] Megölte aváros férfiait, mem mindenkit, valószínűleg nem a véneket és vezetőket, hanem csak azokat,kik bántalmazták őt. Megölt egyeseket a város férfiai közül, kik a legarcátlanabbak sleggyalázatosabbak voltak, hogy ezáltal a többiekben félelmet keltsen; s így tanította meg

Pénuél embereit.

8, 18-21

Az ítélet Isten házán kezdődött el, Sukkót és Pénuél embereinek méltányosmegfenyítésében, kik izráeliták voltak; de ezzel nem ért véget. Midián királyai, miutánGedeon győzelmének és hősiességének pecsétjéül szolgáltak, most ítélet alá kerülnek. 1.Gedeon testvéreinek meggyilkolásának vádja alatt állnak, kiket nemrég a Tábor hegyén öltek meg. Annak idején, mikor Izráel fiai a midianitáktól való félelem miatt a hegyek barlangjaibarejtőztek el (6,2), azok az ifjak is menedéket kerestek a hegységben, hol rájuk akadt e kétkirály és a legaljasabb s barbárabb módon, hidegvérrel kivégezték őket. Amikor azt kérdezitőlük: Milyenek voltak azok a férfiak (18.v.), nem azért teszi, mivel nem lenne tudomása a

dolog felől, vagy bizonyíték hiányában volna; nem volt ő oly közönyös vérszerinti testvéreiiránt, hogy ne érdeklődött volna felőlük már ezelőtt, s nem is voltak e büszke zsarnokok oly



gondosak a dolog eltitkolásában. Hanem azért teszi fel nekik e kérdést, hogy azáltal, hogy ők maguk beismerik az általuk megölt ifjak rendkívüli szépségű ábrázatát, gyilkosságuk mégszörnyűbbnek, s következésképpen s büntetésük is még méltányosabbnak tűnjék fel. Bekellett ismerniük, hogy bár nyomorult és megalázott állapotban voltak, mégis szokatlanfenség és dicsőség övezte ábrázatukat, nem kevésbé, mint Gedeon arcát is ez alkalommal. 2.

Mivel saját bevallásuk szerint vétkeseknek találtattak e gyilkosságban, Gedeon, bár halálraadhatta volna őket mint Izráel bírája, általában a népen elkövetett garázdálkodásaikért, mikéntOrebbel és Zéebbel tette (7,25), mégis, inkább választja, hogy a vérbosszuló szerepét öltsemagára, mint a megölteknek legközelebbi rokona: Az én atyámfiai, az én anyámnak fiaivoltak ők, 19.v. Más egyéb gonoszságaikat mégcsak elengedte volna, legalább is nem öltevolna meg ő maga őket értük, hanem hagyta volna, hogy feleljenek azokért a nép előtt; detestvéreinek vére kiált, feléje kiált, s most hatalmában áll megbosszulni azt, s ezért nincs másmit tenni: - vérük általa kell kiontassék, mégha királyok is. Bizonyára kevésbé gondoltak erretettük elkövetése után, de a gyilkosság bűnét általában még ez életben követi a büntetés. 3. Akivégzést Gedeon saját kezűleg hajtja végre, mivel ő volt a vérbosszuló; felszólítja fiát, hogyölje meg őket, mivel ő közeli vérkapcsolatban volt a megölt személyekkel, s leginkább

megfelelt atyja képviselésére, helyettesítésére, s így szerette volna hozzászoktatni azigazságszolgáltatás és merészség tetteihez. De, (1.) Az ifjú vonakodott, félelem töltötte el, -noha nem volt mitől félnie, hisz meg voltak kötözve, s képtelenek voltak az ellenállásra -,mivelhogy még gyermek vala, és nem volt hozzászokva az ilyen munkához: a bátorságot nemlehet mindig vérszerint örökölni. (2.) A foglyok kívánsága az volt, hogy Gedeon magavégezze ki őket (21.v), s kérték, hogy ha már meg kell haljanak, saját kezével végezzen velük,mert ez nem tűnt annyira gyalázatos halálnak számukra, s egyben könnyebbnek is gondolták;hisz nagy ereje által rögtön végez velük, s megszabadulnak a fájdalom kínjaitól. Amilyen azember, olyan az ereje. Talán magukra vonatkoztatva mondták ezt (ők erős féfiak lévén,igényelték, hogy egy gyermeknél erősebb kéz bánjon le velük); vagy Gedeonra, „Te erődteljében vagy; ő még nem ér fel veled; ezért légy te a végrehajtó“. Azoktól, kik elérték afelnőttkort, elvárandó, hogy bármilyen szolgálatot erejükhöz mérten végezzenek. Gedeonhamarosan végzett velük, s elvevé a tevék nyakán levő ékességeket, a holdhoz hasonlóékességeket, (így olvassuk a széljegyzetben), melyek vagy királyságuk jelvényéül szolgáltak,vagy pedig bálványimádásuk jelei voltak, mert Astarót jelképe a nap volt, míg a Baálé a hold.Ezekről levett minden ékszert, amint kitűnik a 26.v.-ben, ahol látjuk, hogy nem használták azokat olyan jó célra, amilyen kívánatos lett volna. E két király halálára, valamint a másik kétfejedelemére (7,25), úgy hivatkoztak sok idővel később imádságban, mint példára, hogyhasonlóképpen vesszenek el Isten népének többi ellenségei is, Zsolt. 83,12. Tedd őket,

fejedelmüket olyanokká, mint Orebet s mint Zéebet, Zebahot és Szalmunát, hadd pusztuljanak el hasonló módon!

8,22-28.

Itt lájuk, I. Gedeon dicséretreméltó szerénységét, a nagy diadal után, melymegnyilvánult a nép által felkínált uralom visszauasításában. 1. Szép dolog volt a néprészéről, hogy felajánlották azt neki: Uralkodjál felettünk, mert megszabadítottál bennünket,22.v. Nagyon ésszerűen gondolkozta, hogy ő, aki oly sok fáradságon és veszélyen mentkeresztül megszabadításukért, megérdemli a felettük való uralkodás dicsőségét s a hatalom

jogát ezután; s nagyon kívánatos is volt, hogy ő, aki e nagy és kritikus fordulópontnál ilynyilvánvaló jelét tapasztalta Isten jelenlétének, ezentúl ő legyen ügyeikben döntőbíró. Haddalkalmazzuk ezt az Úr Jézusra: Ő mentett ki minket ellenségeink kezéből, a lelki ellenségtőlmegszabadított, a leggonoszobbabtól s legveszélyesebbtől, s ezért a illő, hogy Ő uralkodjék

rajtunk; hisz ki lehet jobb uralkodó annál, kiről kitűnt, hogy rendkívűli tekintéllyel bír amennyben, s mérhetetlen kedveséggel a földön? Megszabadított minket, hogy félelem nélkül



szolgáljunk néki, (Luk.1,74-75). 2. Tiszteletre méltó dolog volt részéről, hogy visszautasítottaaz uralkodást: Én nem uralkodom felettetek, 23.v. Amit tett, azt azzal a szándékkal tette, hogyszolgáljon nekik, s nem azért, hogy uralkodjon rajtuk - hogy biztonságba, jólétbe s

boldogságba helyezze őket, s nem azért, hogy saját magát felmagasztalja, vagy dicsőitse. Smiként nem törtetett a maga kitűntetésére, úgy nem kívánta családjára sem átruházni azt: sem

az én fiam nem fog uralkodni rajtatok , sem amíg élek, sem halálom után, hanem az Úr uralkodik továbbra is felettetek! Ő fog rendelni nektek bírákat, Lelkének különlegeskiválasztó munkája által, miként eddig is tette. Mindez kifejezi (1.) Az ő szerénységét; hogymily mily alázatos véleménnyel volt önmagáról és saját érdemeiről. Azt tartotta, hogy a jó tettvéghezvitelének dicsősége elegséges jutalom minden szolgálatért, s nem látta szükségesnek,hogy azok az uralkodói jogarral jutalmaztassanak. Aki nagyobb közületek, legyen a ti

szolgátok. (2.) Kegyességét, s azt a nagy tiszteletet mellyel vélekedett Isten uralmáról.Valószínű, észrevette, hogy a nép kezdi megvetni a teokráciát, azaz Isten uralmát, s királytkíván, a pogány népekhez hasonlóan; s átlátta, hogy azért hivatkoznak érdemeire, minttetszetős ürügyre, hogy megváltozzák a kormányzási formát. De Gedeon semmi áron nemvolt hajlandó nekik engedni ebben. Egy hívő ember sem tud örülni olyan iránta tanúsított

tiszteletnek, mely egyedül Istent illeti meg. Vajon a Pál nevére keresztelkedtetek-é meg?(1Kor. 1,13).

II. Gedeon törvénytelen buzgósága e győzelem emlékének fenntartására, azsákmányolt kincsekből készült efód által. 1. Megkérte Izráel fiait, hogy adják neki azsákmányolt fülönfüggőket; mert sok ilyen ékszert szedtek le a megölettekről. Ezeketigényelte, talán azért, mivel a legfinomabb aranyból készültek, s ennélfogva alegalkalmasabbak voltak vallási használatra, vagy, mivel valami babonás hiedelem fűződött efülbevalókhoz, melyet ő maga jól ismerhetett. Áron is fülönfüggőket kért az aranyborjúkészítéséhez (2Móz 32,2), s Gedeon is hasonlóképpen cselekedett. S biztos volt benne, hogyakik a koronát felajánlották számára, ha azt nem fogadta el, nem fogják megtagadni tőle afülönfüggőket, ha azokat kéri; s úgy is lett (25.v). 2. Ezekhez hozzáadta azokat az ékszereket,melyeket ő zsákmányolt Midián királyaitól, melyeket nyilván az ő zsákmányrészét képezték (26.v). A hadvezéreknek a zsákmány legkiválóbb része jutott, ( mint festett kelmék zsákmányaSiserának, 5,30). 3. Ezekből efódot készített, 27.v. Igen elfogadható, s helyes dolog lettvolna emléket állítani egy ilyen nagy, Istentől jövő győzelemnek, a bíró saját városában. Denagyon helytelen volt emléktágynak egy efódot készíteni, egy vallási szent öltözetet. Énörömest szeretném a legjobb szinben feltűntetni feltűntetni a jó emberek cselekedeteit, s

bizonyára Gedeon egy ilyen ember volt. De okunk van feltételezni, hogy ez efód mellé - a kor szokása szerint - egy teráfot is mellékelt (Hós. 3,4), és mivel Isten utsítására már fennállt egyoltár (6,16), melyről tévesen úgy gondolkozott, hogy rendszeres áldozattélre is használhatja;azzal a szándékkal tette ezt, hogy ezáltal kérjenek tanácsot Istentől, kétséges ügyekben. Így

gondolja Dr. Spencer írásmagyarázó. Most, amikor már a törzsek mindegyike nagyrészt sajátkormányzással rendelkezett, hajlamosak voltak utánozni egymás vallásos szokásait. A Bírák egész történetében keveset ovasunk Silóról, s az ott levő frigyládáról. Néha Isten rendelete, detöbbnyire az emberek törvényszegése folytán az a törvény, mely kizárólag csak a szentsátornál végzendő istentiszteletre kötelezte őket, úgy látszik, nem volt oly istenfélelemmel

betartva, mint ahogy kellett volna; még kevésbé később, amikor még ama kegyes királyok uralma alatt sem távolíttatak el a magaslatok, hol a nép áldozott; s ebből arrakövetkeztethetünk, hogy ennek a törvénynek egy távolabbi kiteljesedése van, Krisztus mutat,kinek egyedüli közbenjárása által fogadtatnak kedvesen minden mi szolgálataink. Gedeontehát tudatlanságból, vagy megfontolatlansából vétkezett ez efód készítésével, noha kétségnélkül jó szándék vezette. Siló, igaz, nem messze volt tőle, de Efraimban feküdt, s ez volt az a

törzs, mely legutóbb erősen feddőzött vele (2.v.), s valószínű, emiatt nem akart mindigodamenni, valahányszor Isten akaratát tudakozni kell különféle nehéz helyzetekben; s ezért



szerette volna, hogy otthonához közel kérdezhesse meg az Urat. De bármennyire becsületesszándék vezette is, s ha először nem is okozott nagy bajt, mégis, idő multával (1.) ott

paráználkodott azután az egész Izráel, vagyis elhagyták az Istentől rendelt oltárt és papságot,újítások után vágyva, bálványimádásra hajlamosan, s bizonyos mentséget találva abban, hogyezt az efódot, melyet tisztelnek, egy rendkívül jó ember, Gedeon állíttatta; s iránta való

tiszteletük kezdett egyre inkább babonasággá válni. Jegyezzük meg: Sok embert vezetett már téves útra valamely jó és szent embernek egyetlen téves lépése. A bűn kezdete, - s különösena bálványimádásnak s hamis istentiszteletnek csírája - olyan, mint vízáradat; ilyennek

bizonyult a római egyház végzetes romlottságaiban; ezért messze kerüljük el, hogy meg nefertőzzön minket. (2.) Tőrré vált Gedeonnak, saját magának is. Eltérítette őt öreg korábanIsten háza az Isten háza iránti buzgóságtól; s még inkább tőrbe ejtette házanépét, melyet magaután vont a bűnbe, s egész családja romlásának okozója lett.

III. Gedeon áldott szolgálata Izráel békessége érdekében. 28.v. A midianiták, kik olysok bajt okoztak nekik, többé nem háborgatták már őket. Bár Gedeon nem kívánta magáraölteni a királyi dicsőséget és hatalmat, de bíróként ítélte őket, s igyekezett mindenben javátszolgálni népének; ennek eredményeként az ország megnyugovék a föld negyven esztendeig.

Mindeddig, úgy látszik, Izráel nevezetesebb korszakai negyvenes évcsoportokban lettek számbavéve: Ottniél 40 évig bíráskodott; Ehud nyomán 80 évig (kétszer negyven évig) voltnyugalom; Bárák negyven, Gedeon is negyven évig bíráskodott; Isten gondviselése így akartaemlékezetükben vésni a pusztai vándorlás negyven évét, negyven esztendőnek idejéig tűrte aző erkölcsüket a pusztában; (s lásd Ezék. 4,6). Ezután is látjuk, hogy Éli negyven évet

bíráskodott (1Sám. 4,18), Sámuel és Saul negyven évig (Csel. 13,21), Dávid negyven,Salamon negyven évet uralkodott. Negyven év - egy korszakot képez.

8,29-35.

Itt találjuk Gedeon történetének befejezését. 1. Félrevonultan élt, 29.v. Nemfuvalkodott fel nagy dicsőségével, nem kívánt palotában, kastélyban élni, hanem félrevonultabba a házba, melyben elhívatása előtt élt. Éppen tett ama derék római is, kit egy hirtelenalkalommal a szükség egy hadsereg vezetésére hívott el, ám a csata végeztével aföldmíveléshez tért vissza. 2. Családja megszaporodott. Sok felesége volt (s ebben megszegtee a törvényt), kiktől hetven fia született (30.v.), sőt ezenkívül egy ágyasától még volt egy fia,kit Abiméleknek nevezett el (jelentése: atyám király), s e fiú okozta később családja

pusztulását (31.v.). 3. Dicsőségben halt meg, jó vénségben, s oly sokáig élt, ameddig csak képes volt szolgálni Istenét és népét; s ki kívánna ennél többet élni? 4. Halála után a népismét romlásra adta magát, a Baálokkal paráználkodának. Mihelyt meghalt Gedeon, ki őketIzráel Istenének tiszteletében tartotta, észrevették, hogy semmi sem fékezi már őket, s aztán

elkezdték ismét a Baált imádni, (33.v.). Előbb egy efóddal paráználkodtak (27.v.), melyvétekre maga Gedeon adott nekik túl nagy okot, s most egy más isten után mennek. A hamisistentisztelet készíti az utat a hamis istenek felé. Most új istent választottak maguknak, Baál-

beritet, egy új nevű istent (egyesek szerint istennő); Berith egyesek szerint Berytus volt, az ahely, ahol a főniciaiak e bálványt imádták. A név jelentése: a szövetség Ura. Talán azértnevezték így, mivel imádói szövetség által kötötték hozzá magukat, utánozva Izráel Istenévelvaló szövetségkötésüket; mert az ördög Isten majmolója. E bálványimádásba merülés általkifejezték (1.) Isten iránti nagy hálatlanságukat, (34.v.): nem emlékezének meg az Úrról,Arról, ki nem csupán ellenségeik kezébe adta őket, hogy megbüntesse bálványimádásukért,hanem meg is szabadította őket ellenségeik kezéből, hogy visszahívja őket az ő szolgálatába;úgy Isten fegyelmi ítéleteit, mint kegyelmi tetteit elfelejtették, s ezeknek hatása kitörlődött

lelkükből. (2.) Gedeon iránti nagy hálátlanságukat, 35.v. Oly sok jót tett Izráel iránt, minthazájának atyja, amiért illett volna megbecsülést tanúsítsanak háznépe iránt, miután ő



meghalt; mert ilyen módon illik kifejeznünk tiszteletünket barátaink és jótevőink iránt, s ígyviszonozhatjuk jóságukat, miután ők már a sírban vannak. De Izráel nem tanúsított ilyenkedvességet Gedeon háznépe iránt, amint látni fogjuk a következő részben. Nem is csoda,mert azok kik Istenről elfeledkeznek, elfelejtik barátaikat is.

9. RÉSZ.

Izráel Gedeon halála utáni elpártolása a hittől nem úgy bűntettetett meg, mit a korábbielpártolásaik - külső megszállás, vagy valamely szomszédos hatalom általi sanyargatás által-, hanem maguk közötti belső marakodások által, melyeknek elbeszélését nyújtja ez afejezet; és nehéz megállapítani, mi az, ami nagyobbnak tűnik e fejezetben: bűneik, vagynyomorúságaik? Abimélek zsarnokságának, önkényes uralkodásának elbeszélése ez, akiGedeon aljas utóda volt; így kell őt neveznünk, s nem természetes fiának: annyira nemhasonlított rá. Tudtunkra adja itt az Íge: I. Miként fúrta be magát ravaszsággal ésálnoksággal szülővárosának, Sikemnek kormányzásába, s főképpen testvéreinek

meggyilkolása által, 1-6.v. II. Miként olvastatott fejére az átok Gedeon legkisebb fia,Jóthám példabeszéde által, 7-21.v. III. Milyen háborúskodások támadtak Abimélek éssikemi barátai közt 22-41.v. IV. S miként végződött e harc úgy a sikemiek (42-49.v),mint az Abimélek pusztulásával, 50-57.v. E sötét csillagról, gyalázatos bamba uralkodóról,ki nem védelmezője, hanem pusztítója volt országának, elmondhatjuk, amit valahol egyzsarnokról mondtak: úgy jött, mit egy róka, úgy uralkodott, mit egy oroszlán s úgy halt meg,mint egy kutya. „Az ország bűne miatt sok annak a fejedelme“.

9,1-6.

Tudomást szerzünk itt arról az agyafúrt módszerről, melyet Abimélek használt, hogyhatalomhoz jusson, s magát felmagasztalja. Anyja bizonyára elméjébe csepegtetett valaminagyravágyó gondolatokat, s az atyjától kapott név - mely magában hordta a királysággondolatát - , valószínűleg segített e szikrák felszításához; s most, midőn atyját eltemette,semmi sem elégítette ki büszke lelkét, csak az, ha atyja utódaként Izráelt kormányozhatná.Homlokegyenest ellentétben állt ez atyja akaratával, aki kijelentette: fiaim nem fognak uralkodni rajtatok. Istentől sem nyert oly elhívást, mint atyja, s nem is állt fenn semmialkalmi állapot, mely miatt Izráelnek szabadítóra lett volna szüksége, miként atyjaelőléptetésekor volt a helyzet; csakis saját nagyravágyását akarta mindenáron kielégíteni. Nos,figyeljük meg itt

I. Milyen ravaszul nyerte meg anyja rokonait célja véghezvitelére. Sikem nagy város

volt Efraim törzsében, s nagy jelentőséggel bírt. Józsué itt tartotta utolsó országgyűlését. Ha eváros mellé áll, s támogatni fogja - gondolta - , ez nagy sújt fog nyomni a latban. Volt némi befolyása anyja családjában, s általuk befolyást szerzett a város vezetőinél is. Nem tűnik ki,hogy valamely előjáró felfigyelt volna rá, mint kiváló érdemmel bíró emberre, ki oly dolgokatvitt végbe, melyek miatt őt illetné meg a választás; hanem az egész törtetés tőle, saját magátólszármazott. S nézd meg itt, 1. Miként vette rá őket a választásra, 2-3.v. Alattomosan aztállítja, hogy Gedeon hetven fia, kik jó hírnévvel és befolyással rendelkeztek, atyjuk hatalmátkezükben kívánják tartani, s egyesített szövetségben uralkodni akarnak Izráelen. „No, már most“ - szólt - „nemde jobb néktek, ha egy király uralkodik rajtatok, mintsem sok, sőt 70király? Egy állam ügye legjobb, ha egyetlen személy kezében összpontosul.“ 2.v. Nincsokunk feltételezni, hogy Gedeon többi fiai, vagy bármelyik is közülük a legkevésbé is törtetett

volna az Izráel feletti uralomra (ők atyjuk gondolkozásmódját követték, azt kívánva, hogy azÚr uralkodjék rajtuk, s az Úr nem hívta el őket ilyen uralomra), mégis, Abimélek ezzel



vádolja őket, hogy ezáltal egyengethesse az utat saját céljához. Jegyezzük meg: akik rosszatterveznek, általában a leghajlamosabbak rosszat feltételezni másokról. Ami önmagát illeti,emlékezteti a sikemieket a velük való rokoni kapcsolatra, a szűkszavúság bölcsességével:„Emlékezzetek meg, hogy én a ti csontotok és testetek vagyok“ Cselvetése remekül sikerült.Sikem vezető emberei büszkén gondoltak arra, hogy most városuk királyi város lehet, Izráel

fővárosa, s ezért „felé hajlott az ő szívük, mert azt mondták: Atyánkfia ő!“ s az ő előnye amiénk is lesz! 2. Miként jutott pénzhez, terve kivitelezésére (4.v): adának néki hetven ezüst pénzt; nem tudjuk megállapítani mennyi lehetett ez összeg értéke; de azt tudjuk, hogy a BaálBerith házából adták, vagyis a köz-kincstárból, amit a bálvány iránti tiszteletből ott tartottak,hogy a legvédettebb helyen legyen; vagy a bálványnak felajánlott adományokból, amelyrőlazt remélték, hogy jó helyen lesz Abimélek kezében, mivel ő maga is a bálványnak szenteltemagát. Mily alkalmatlan volt ő az Izráel feletti uralkodásra, ki ahelyett, hogy az igaz vallástvédelmezve a bálványimádást fékezte és bűntette volna, legelőször ő maga kötött a

bálvánnyal szövetséget, a bálvány pénzével engedve magát lefizetni! 3. Milyen katonákatfogadott fel. Haszontalan és semmirevaló embereket fogadott szolgálatába, az országsöpredékét, szemétjét, könnyelmű, léha embereket, erkölcstelen magaviseletűeket. Csak

ilyenek társultak hozzá, csak ilyenek feleltek meg az ő aljas szándékainak. Amilyen a vezér,olyanok a követői.

II. Mily kegyetlenül tette félre útjából atyja fiait.1. Az első dolog, amit e rablósereg élén megvalósított, az volt, hogy megölte összes

testvéreit, egyszerre, nyilvánosan és hidegvérrel: 70 embert, egy kivételével, ki egyedülmenekült meg; a többieket mind meggyilkoltattak egy kövön. Figyeljük meg e tragédiában:(1.) A nagyravágyás mily fenevadakká változtatja az embereket, miként szakítja át atermészetes érzéseknek, s a lelkiismeretnek összes korlátait, s miként áldozza fel azt, amilegszebb, legdrágább, legértékesebb aljas céljainak eléréséért. Rettenetes ördögi lelkületférkőzhetett szívébe, hogy ennyire barbár tettre határozta el magát! (2.) A földi dicsőség ésmagas származás veszélyét. Mivel e fiúk egy nagy ember fiai voltak, e miatt szomorú sorsra

jutottak, Abimélek irigységének áldozatai lettek. Épp ilyen számban találjuk az Akháb fiait is,kik együtt ölettek meg Samáriában, 2Kir. 10,1-7. A nagy hírnevű, gazdag személyiségek ritkán érezték magukat biztonságban, míg testvéreiket el nem tették útjukból. Ezért senki seirigykedjék a magas származásúakra, se ne siránkozzék saját alacsonysága miatt. Minélalacsonyabb valaki, annál inkább biztonságban van (aki a földön ül, nem eshetik lejjebb).

2. Miután Sikem férfiai Abimélek számára az utat így megegyengették, továbbmennek, s királyukká választják őt, 6.v. Isten tanácsát nem kérték ki, vajon akarja-eegyáltalán, hogy királyuk legyen; még kevésbé, hogy ki legyen az; a főpaphoz semfolyamodtak tanácsért, nem tanácskoztak más törzsbeli, városbeli testvéreikkel sem, nohacéljuk az volt, hogy a király egész Izráel felett uralkodjék, 22.v. Hanem, (1.) A sikembeliek,

mintha egyedül ők képviselték volna a népet, s a bölcsesség csak egyedül náluk lett volnatalálható - ők tettek mindent; segítették s felbújtatták őt testvérei megölésére (24.v.), s aztánkirállyá tették. Sikem polgársága, s Millónak egész háza, vagyis a vezető tanács, a teljes ház,a teljesség háza (ahogy szószerint fordítható), mindazok, kik a vezető gyűléseken résztvettek (gyakran olvasunk Milló házáról, vagy ország-házáról Jeruzsálemben, a Dávid városában,2Sám. 5,9; 2Kir. 12,20); ezek egybegyűltek, - nem azért, hogy üldözzék s megbüntessék Abiméleket barbár gyilkosságáért, amint illett volna, hogy tegyenek, hiszen városuk polgáravolt; hanem - hogy királlyá tegyék őt. A gonoszságot koronával jutalmazták. Mit várhattak ők egy ilyen királytól, ki uralmának fundamentumát vérbe fektette le?! (2.) Az izraeliták többi része annyira kába volt, hogy passzívan, közönyösen viszonyultak ez egész ügyhöz.

Nem gondoltak arra, hogy megtorolják e gonoszságot, hogy megoltalmazzák Gedeon fiait,

vagy megbosszulják halálukat, hanem gyáván meghajtották magukat e vérengző zsarnok előtt,mint olyan emberek, akik vallásukkal (istenfélelmükkel) együtt józan eszüket is elvesztették,



valamint a becsületnek, szabadságnak, méltányosságnak, hálának minden érzését. Mily buzgón, s rögtön támadtak fel atyáik ama lévita ágyasa halálos meggyalázásának megbosszulására! S most ők, annyira elfajultak, hogy meg se kísérlik megtorolni Gedeonfiainak halálát; ezért vádoltatnak hálátlansággal (8,35): nem cselekedének irgalmasságot aJerubbaál Gedeon házával.

9,7-21.

Itt találjuk az egyetlen bizonyságtevést, mely Abimélek és Sikem emberei gonoszszövetétsége ellen irányult. Isten haragjának nyilvánvaló jele volt - kit cselekedetükkelannyira maguk ellen fordítottak -, hogy eltávozott tőlük s egy prófétát sem küldött hozzájuk;sem valamilyen figyelmeztető, fenyítő ítéletet nem bocsátott rájuk, hogy általuk felébressze ezostoba népet, s megállítsa e rettenetes gonoszságot. Egyedül Jóthám - Gedeon legkisebb fia,ki Isten csodálatos gondviselése folytán menekedett meg a család közös pusztulásából - , őmert szólni a sikemiekhez. S az ő beszéde, mely itt le van jegyezve, feltárja, mily

bölcsességgel és leleményességgel volt megáldva; mily bátor és szókimondó férfi lehetett. S

ezt látva, még inkább fájlaljuk Gedeon többi fiainak elestét. Jóthám nem indult seregetgyűjteni maga köré Izráel valamely más városából (amit, feltételezhetjük, könnyűszerrelmegtehetett volna, hisz atyjáért sokan készek lettek volna mellé állni), hogy megbosszuljatestvéreinek halálát; még kevésbé, hogy Abimélekkel versenyre keljen. Ebből láthatjuk, milyalaptalan volt ennek trónratörő állítása, mely szerint Gedeon fiai mind uralkodni szerettek volna (2.v.). Hanem megelégszik annyival, hogy nyíltan megfeddi a sikembelieket, s

becsületesen figyelmezteti őket a végzetes következményekre. Megragadta az alkalmat, hogya Garazim hegyéről szóljon hozzájuk, az „áldások hegyéről“, melynek lábánál valószínűlegott voltak a sikembeliek összegyülekezve (Josephus szerint ünnepet ültek), s úgy tűnik,kénytelenek voltak meghallani beszédét.

I. Bevezető szavai nagyon megfontolandók: „Hallgassatok reám, Sikem férfiai, hogyreátok is hallgasson az Isten! (7.v.) Ha valaha szeretnétek elnyerni Isten tetszését, úgy kérlek,hallgassatok meg engem türelmesen és előítélet nélkül“ Jegyezzük meg: Akik arra várnak,hogy Isten meghallgassa imáikat, hajlandók kell legyenek meghallani az intést, testvéridorgálást, józan érvelést, s készek kell legyenek meghallani az ártatlanok panaszait, anyomorultak segélykiáltásait. Ha valaki elfordítja fülét a törvény hallásától, annak könyörgéseis útálatos (Péld. 28,9).

II. Példabeszéde nagyon ötletes, bölcs felépítésű: - hogy midőn a fák királyt óhajtottak választani maguknak, az uralkodást a legnemesebb fáknak ajánlották fel: az olajfának,fügefának és a szőlőtőnek; de ezek visszautasították, inkább kívánva szolgálni másoknak,mintsem uralkodni rajtuk. De amikor ez ajánlat felkínáltatott a galagonyabokornak (földi

szedernek angol. ford.), ez öndicsőítő mámorban elfogadta. A példázatos beszéd által valótanítás egy ősi módszer, mely nagyon hasznos s megfelelő, különösen ha feddésről van szó.1. Ezáltal dicséri Gedeonnak jóságos szerénységét, s az előtte levő bírákét is, s nyilván

Gedeon fiait is, kik vonakodtak elfogadni a királyi hatalmat és tisztséget, amikor alkalmuk lettvolna rá; s hasonlóképpen kimutatja, hogy általában ez jellemez minden bölcs és jó embert,hogy kerüli az előléptetést, s inkább szeretne hasznos lenni, mintsem nagy. (1.) Egyáltalánnem volt helyénvaló, hogy a fák királyt válasszanak maguknak; ők mindannyian az Úrnak fái,melyeket ő plántált (Zsolt.104,16), s ezért ő védelmezni is fogja őket. Izráelnek sem volt oka,hogy királyt emeljen maga fölé, mert az ÚR volt az ő királyuk. (2.) Amikor királyválasztásragondoltak, nem a magas cédrusnak, vagy büszke fenyőnek kínálták fel a koronát, melyek csupán látványosságukkal és árnyékukkal szolgálnak, és semmi hasznuk sincs kivágatásukig;

hanem a gyümölcstermő olajfának, fügefának és szőlőnek. Akik a közösség részére jógyümölcsöket teremnek, joggal részesülnek tisztességben és dicsőségben minden értelmes



ember részéről; sokkal inkább, mint azok, akik csak feltűnni vágynak. Mert egy jó emberért,talán még meg is halna valaki. (3.) Az ok, amiért e gyümölcsfák visszautasító választ adtak,többnyire ugyanaz volt. Az olajfa így érvel: (9.v) Elhagyjam-e az én kövérségemet? A szőlő

pedig: (13.v.) Elhagyjam-é mustomat, mely által úgy Istent, mit az embereket szolgálom stisztelem? - mert az olajat és bort egyaránt használták Isten oltáránál, s az emberek asztalánál.

És elhagyjam-e édességemet, - szólt a fügefa - és jó gyümölcsömet (11.v.), s elmenjek, hogyingadozzam a fák felett? (hogy le és fel járkálják a fák érdekében, olvassuk a széljegyzetben ).Kifejezésre jut ebben, [1.] Hogy a kormányzás tisztsége sok fáradtsággal, gonddal jár; [2.]Hogy akik vezető tisztségre és hatalomra jutnak a nép bizalma folytán, eltökélten fel kelladniuk minden egyéni érdeket és előnyt, s fel kell áldozzák azokat a közösség jóléteérdekében. A fügefának le kell mondania édes nyugalmáról, édes kapcsolatairól,gyönyörűségeiről, ha el akar menni, hogy uralkodjon a fák felett, s folytonos fáradtságra,teherviselésre szánja el magát. [3.] Hogy azok, kiket dicsőségre és méltóságra emelnek, abbana veszélyben vannak, hogy elvesztik kövérségüket s gyümölcsöző mivoltukat. Az előléptetéshajlamossá teszi az embereket a felfuvalkodásra, elkényesedésre, s ekként megfosztja őket ahasznosságától, mellyel alacsonyabb szinten úgy Istent, mint az embereket tisztelettel

szolgálták; ezért van az, hogy akik jó cselekedetekben bővölködő életre vágynak, kívánnak kicsinynek maradni.

2. Ezáltal közszemlére állítja Abimélek szertelen nagyravágyását, akitgalagonyabokorhoz ( földi szeder vagy bogáncs - angol ford.) hasonlít 14,v. Úgy állítja, hogya fák jöttek udvarolni neki: Jöjj el te, és uralkodjál rajtunk!, valószínüleg azért, mert nem volttudomása arról, hogy az uralomra törés Abimélekből fakadt (miként láttuk, 2.v.), hanem úgyvélte, hogy a sikemiek ajánlották azt fel neki; de tegyük fel, hogy így történt: akkor is, az őostobasága annak elfogadásában fenyítést érdemel. A galagonyabokor teljesen haszontalan,nem számlálható a fák közé, értéktelen, gyümölcstelen, sőt, sértő és bosszantó, mert szórótövisei belénk akadnak, s elszakítják ruhánkat; kárt tesz; mindenestől átok jelképe, smegégetés a végső sorsa. Ilyen ember volt Abimélek; s mégis, őt választották királlyá a fák,a fák egész szövetsége; ez a választás úgy tűnik, sokkal egyöntetűbb volt minden eddiginél.

Ne tartsuk különösnek, ha a bolondság nagy méltóságra helyeztetik (Préd. 10,6), s azalávalóság felmagasztaltatik az emberek fiai közt (Zsolt. 12,9), s az emberek saját érdekükkelnem törődve vakon válasszák vezetőiket. A galagonyabokor, miután felajánlották neki azuralkodást, nem kért gondolkozási időt, hogy megfontolja, vajon elvállalhatja-e vagy sem,hanem azon nyomban, mintha csakis uralkodásra született és neveltetett volna, nagyképűen

biztosítja őket, hogy árnyékában védelemre találnak. Figyeljük meg, milyen ígéreteket tesz hűalattvalóinak: Jöjjetek el, és nyugodjatok az én árnyékomban, - milyen „jó“ árnyéka lehetett!Mennyire nem hasonlított a nagy kőszál árnyékához a szomjúhozó földön, melyhez a jófelsőbbségek vannak hasonlítva (És. 32,2). Nocsak, bízzanak az árnyékában! Ha közel

jönnek, majd megtépi őket; sérelmükre lesz, mintsem hasznukra. Így dicsekednek az emberek a hamis tehetségekkel. Azonban Jóthám éppoly bizonyossággal fenyegeti meg őket, mikéntaz ígéretről biztosította őket: Ha hűtlenek lesztek hozzá, jöjjön tűz ki a galagonyabokorból (ez nagyon valószínűtlen, hogy tüzet bocsásson ki), s eméssze meg a Libánon cédrusait -sokkal valószínűbb, hogy tüzet kap, s ő maga emésztődik meg.

III. Példabeszédének alkalmazásában nagyon világos és egyszerű. 1. Emlékezteti őketama sok jó szolgálatra, mit atyja tett értük, 17.v. Élete kockára tevésével harcolt értük, éskimondhatatlan áldás közvetítője volt. Szégyen, hogy emlékeztetni kell őket erre. 2.Szeretetlenségük vétkét hangsúlyozza atyja családja iránt. Nem cselekedtek vele úgy, amint megérdemelte, 16.v. A jó cselekedetes nagy érdemek gyakran találnak rossz viszonzásra,különösen az utódoknál, amikor a jótevőt elfelejtik, miként Józseffel tettek az egyiptomiak.

Gedeon sok fiat hagyott maga után, kik nevének és házanépének dicsőségére voltak, s ők ezeket barbár módra megölték; egyetlen fiút hagyott csupán maga után, ki nevének és



családjának szégyenére volt, mivel ágyasától született, akit mindazok, akik csak egy csepptisztelettel voltak Gedeon iránt, igyekeztek volna eltitkolni; s mégis ők ezt választották királyukká. Mindkét esetben az elképzelhető legnagyobb gyalázatot vetették Gedeonra. 3.Hagyja, hogy a következő események bizonyítsanak amellett, ha jól cselekedtek, s ezáltal adolgot az isteni gondviselésre bízza. (1.) Ha ez aljasságban sokáig fog jólétük virágozni, úgy

megengedi, hogy elmondhassák: jól cselekedtek, 19.v. Ha Gedeon házanépe iránti eljárásotok igazolható az igazságszolgáltatás, becsület, vagy lelkiismeret ítélőszékénél, úgy kívánom,hogy sokáig örvendezzetek királyotoknak! De (2.) Ha aljas és gonosz módra jártatok el edologban, s (bizonyosan látta, hogy ez a helyzet), úgy sohasem várjanak jó előmenetelt, 20.v.Abimélek és a sikembeliek, mivel egymás kezét erősítették e gonoszságban, bizonyáraegymás romlását fogják okozni; csapásként lesznek kölcsönösen egymás számára. Senki, akirosszat cselekszik, ne számítson jóra.

Jótám, miután intelmét előadta, elfutott, hogy mentse életét, 21.v. Valószínű, nemakadtak nyomára; vagy annyira meggyőzettek lelkiismeretükben, hogy nem akarták vétküketsúlyosbítani az ő vérének a kiontásával is. De Abimélektől való féltében száműzetésben élt,valamely félreeső, idegen helyen. Akik származásilag és neveltetés folytán most magas

szinten élnek, nem tudhatják, mily nehézségekkel és nyomorúságokkal kell szembenézniük a jövőben.

9, 22-49

Három évig uralkodott Abimélek egyfolytában, minden zavar nélkül; nem mondja azIge róla, hogy „ítélete Izráelt“, vagy egyáltalán valamilyen jó szolgálatot tett volna hazájának,hanem csupán hogy ennyi ideig élvezte a királyi címet és méltóságot; és nem csak a sikemiek,hanem az országnak sok más része is tisztelettel adózott neki. Bizonyára őrülten beleszerettek királyukba, hogy egy ilyen alávalónak képesek voltak tisztelegni. De a gonoszok uralma,virágzása rövid ideig tart. „Három esztendő alatt, melyek, mint a napszámos esztendői,megaláztatik dicsősége“ (És. 16,14). A gonoszságban szövetkezett emberek pusztulása azigazságos Isten kezétől származott, akié a bosszúállás. Egy gonosz lelket bocsátott Isten

Abimélek és Sikem fériai közé (23.v.), vagyis, elkezdtek irigykedni, féltékenykedni, ésrosszindulattal néztni egymásra. Abimélek kezdte megvetni azokat, kik őt királyságraemelték, s valószínű, más városokkal szimpatizált, melyek most érdekeit jobban szolgálták,mint Sikem városa; s aztán a sikembeliek is kezdték kényelmetlenül érezni magukat uralmaalatt, szidták viselkedéséért, s tiltakoztak követelései ellen. Ez Istentől volt. Ő engedte meg azördögnek, ama nagy bajkeverőnek, hogy az ellentét magvait vesse közéjük; és az ördögvalóban egy gonosz lélek , akit Isten nem csak felügyelet alatt tart, hanem olykor saját céljaitáltala hajtja végre. Az ő gonosz kívánságaik gonosz lelkek voltak. Ezek démonok az emberek

szívében. Belőlük származnak háborúságok és harcok. Ezeknek szolgáltatta ki Isten őket, sígy elmondható, hogy egy gonosz lelket küldött közéjük. Amikor az emberek bűnei egyben büntetésükké is válnak, noha maga Isten nem szerzője a bűnnek, a büntetés mégis, tőleszármazik. Isten pere Abimélekkel és a sikembeliekkel Gedeon fiainak meggyilkolása miattvolt (24.v.): Hogy eljöjjön Jerubbaál hetven fián elkövetett kegyetlenség büntetése, és szálljonaz ő vérük Abimélekre, testvérükre, aki megölte őket, és Sikem férfiaira, akik őt segítették ebben“. Jegyezzük meg: 1. Előbb vagy utóbb Isten megkeresi a kiontott vért, az ártatlan vért,és visszafordítja azt azok fejére, akik kiontották; akiknek vért ad inniuk, mert méltók arra. 2.A cinkostársak a főbűnössel együtt fognak megbüntettetni, miként ez esetben, úgy mindenmás bűnben is. E sikembeliek, kik pártfogolták Abimélek igényeit, segítették, támogatták őtvérengző tervének kivitelezésében, és helyeselték eljárását azáltal, hogy e tette után királlyá

tették: együtt kell elvesszenek vele, sőt, őket éri előbb a pusztulás. 3. Akik szövetséget kötnek



egymással a gonoszság elkövetésére, méltán zúzatnak össze, kölcsönösen egyik a másik kezeáltal. A vér nem cementál semmiféle érdekszövetséget.

I. A sikembeliek kezdtek neheztelni Abimélekre; valószínűleg kevesen tudták, miért,mi okból, de egyszerűen megelégelték, s változást akartak. 1. Pártot ütöttek ellene. (23.v.)

Nem az van mondva, hogy megbánták abbéli bűnüket, hogy őt királlyá választották. Ha így

tettek volna, úgy dicséretes dolog lett volna iránta való hűtlenségük. De ők egyszerűen némiellene forralt személyes neheztelés ürügyén tették ezt, büszkeségből és irigységből. Akik királyságra emelték őt, azok voltak elsők az elpártolásban, s próbálták megfosztani trónjától.

Nincs mit csodálkozzunk azon, hogy akik hűtlenek voltak Gedeon iránt, hűtlenekké válnak Abimélek iránt is; hisz mi képes összetartani azokat engedelmességben, kik Gedeonérdemeire való tekintettel sem voltak hűségesek?! Jegyezzük meg: Igazságos dolog Istennél,hogy akik másokat hűtlenségre csábítanak, később ők maguk is cserbenhagyassanak azoktól,akiket hűtlenségre tanítottak. 2. Elfogatását tervezték, midőn Arumában, uralkodói városábanvolt (41.v.). Remélve, hogy lejön városukba, lest vetének neki Sikem férfiai (25.v.), kik foglyul ejtsék azt, akit nem rég fejedelmükké tettek. Akik odaállíttattak, látva, hogy nemérkezik, megragadták az alkalmat az utasok fosztogatására, mely dolog miatt a nép egyre

jobban zúgolódott Abimélek ellen, hogy nem képes, vagy nem akarja védelmezni őket arablóktól. 3. Kitüntettek egy Gaál nevű férfit, s fejükké tették Abimélekkel szemben, 26.v. EGaálról azt mondja az ige, hogy Ebed fia volt, ami szolgát jelent, valószínűleg származásának alacsonyságát jelölve. Miként Abimélek anyai ágról, úgy ő is, apai ágról egy szolgának fiavolt. Íme itt veszekszik egymással két „galagonyabokor“. Okunk van feltételezni, hogy ez aGaál kanaánita őslakos volt, mivel a sikemieket arra akarta rávenni, hogy Hámor embereinek szolgáljanak, ki ősi ura volt e városnak, Jákób idejében. Vakmerő, kapható ember volt, skitűnően megfelelt céljaiknak, amikor Abimélekkel akartak harcba szállni, s ők is szinténszolgálták célja elérését; ezért nagy odaadással szította a tűzet bennük, s bízának ő hozzá aSikem férfiai. 4. Minden lehető módot megragadtak Abimélek nevének gyalázására, 27.v.

Nagyon jól mulattak az ő távollétében, mint akik boldogok, hogy nincs utjukban, és akik most - lévén más vezérük - remélték, hogy végleg megszabadulnak tőle; sőt, bementek az ő istenüknek házába, hogy ünnepélyesebbé tegyék együttlétüket, ettek, ittak, s szidalmazták

Abiméleket; nem csupán minden lehető rosszat elmondva róla asztali beszélgetésükben s borozó dalaikban, hanem minden lehető rosszat kívánva számára az áldozataik felajánlásakor,könyörögve bálványukhoz, hogy pusztítsa el őt. Ittak az ő egészséges pusztulására, éppolyhangosan, miként nemrég ittak ivadékai jólétére. Épp abban a templomban, ahonnan pénztszereztek királyságra emelésekor, most összegyülekeztek őt átkozni s pusztulásátmegtervezni. Ha elhagyták volna bálványistenüket is újdonsült királyukkal együtt, úgy méglett volna remény boldogulásukra; de ameddig az előbbihez ragaszkodnak, addig az utóbbi issarkukban lesz, hogy mardosva pusztítsa őket. Sátán miként tud Sátánt kiűzni?! 5. Tetszett

nekik, amint Gaál fölényesen dicsekedve becsmérelte Abiméleket, kinek vereségét biztosravette, 28,29.v. Szerették hallani ez arcátlan pimasz nagyszájút, amint csúfolkodva beszélt,(1.) Abimélekről, noha, gúnyosan Sekemnek nevezve őt, ezzel az ő saját városukat gyalázta.(2.) Gedeonról, az ő áldott édesapjáról, hasonlóképpen: Nem Jeubbaál fia-é ő? Így nevezi őt,valószínűleg pogány felháborodással, neve és emléke iránti utálattal, amiért lerontotta a Baáloltárát; gyalázva őt azzal a névvel, mely épp az ő dicsősége volt. (3.) Abimélek elsőminiszteréről, Zebúlról, a város kormányzójáról. „Mi szégyellnénk néki szolgálni, segyáltalán nincs okunk félni vele szembeszállni“. Lázongó lelkű emberek ekként vetik meg ahatalmasságokat, s a méltóságokat káromolni nem rettegik . Gaál nem a sikemiek szabadságának visszanyerésére törekedett, csupán zsarnok-cserét kívánt végrehajtani fölöttük.„Csak volna az én kezemben ez a nép! Mit tennék vele! Felszólítanám Abiméleket, hogy

mérje össze erejét velem a koronáért“. S úgy tűnik, azt óhajtotta, hogy barátatai hírül adják néki, hogy ő kész az összecsapásra, amikor neki tetszik: „Öregbítsd meg hát seregedet, és



jöjj ki! Saját romlásodra teszed! Hadd döntsön a kard e kérdésben!“ E beszéd tetszett asikembelieknek, akik már épp annyira torkig voltak Abimélekkel, amennyire korábbanrajongtak érte. A lelkiismeret nélküli emberek állhatatlanoknak szoktak bizonyulni.

II. Abimélek minden seregét ellenük fordította, s rövid időn belül teljesen kiirtottaőket. Figyeljük meg leigázásuk lépcsőfokait:

1. A sikemiek tanácskozását elárulta Abiméleknek Zebul, az ő bizalmas embere, aváros kormányzója, ki továbbra is szivélyesen ragaszkodott hozzá. Nagy haragra gyulladt (30.v.), annál is inkább, mivel Gaál lekicsinylően beszélt róla (28.v); mert ha Gaálmegkérlelte, s kiegyezett volna vele most, míg a dolgok forrásban voltak, úgy talán mégmegnyerhette volna őt a maga számára; de ő, sértve érezve magát, üzent és hírül adtaAbiméleknek mindazt, amit a sikemiek szóltak s tettek ellene, 31.v. Az árulók árulói gyakransaját maguk közül támadnak, s érdekes módon, néha meg az égi magár is elviszi a szót, havalaki a királyt átkozza. Zebul körültekintően tanácsolja Abiméleket, hogy minden haladék nélkül, azonnal jöjjön a város ellen, 32-33.v. Úgy vélte, legjobb, ha seregeit az éj leple alatt aváros közelébe hozza, s meglepetésszerüen támad reggel a városra, s a legnagyobb előnybenlesz így vele szemben. Miként remélhették a sikemiet, hogy sikkerre viszik tervüket, amikor

városuk kormányzója ellenségük érdekeit szolgálja?! Tudomásuk volt erről, s mégsemgondoltak a biztonsággal.

2. Gaál, az ő pártjuknak vezére, miután Zebul - Abimélek bizalmasa - által el lettárulva, szégyenletesen ki is gúnyoltatott általa. Abimélek, Zebul tanácsát követve, éjjel egészseregével lejött Sikemre, 34.v. Reggelre kelve, Gaál lement a város kapujához (35.v.), hogylássa a dolgok állapotát, s érdeklődjön, mi újság. Zebul, mint a város vezető embere, barátkéntüdvözölte őt. Abimélek és seregei kezdtek a város felé nyomulni, s Gaál észrevett valamit, smindjárt szólott róluk Zebulnak, ki mellette állott nem gondolva, hogy ő küldött értük, stulajdonképpen most várja őket: „Nézd“, szólt, „nemde embereknek seregeit látom felénk

jönni a hegyről? Íme, ott vannak!“, mutatott az ujjával feléjük. „Nem, nem“ , szólt Zebul,„csal a szemed; a hegyek árnyékát hadseregnek véled“. Ezzel (1.) Nevetségessé akarta őttenni, mint olyan embert, akinek nincs bátorsága, s ezért teljesen alkalmatlan a kormányzásra;mint olyan embert, akit könnyen meg lehet téveszteni, s bármit el lehet hitetni vele, hogy olyostoba és gyáva, hogy veszélyt sejt ott, hol semmi oka sincs rá, kész lévén harcolni azárnyakkal. (2.) Beszéd által visszatartani akarta őt, míg Abimélek seregei egészen közel

jönnek, s ezáltal előnyhöz juthatnak. De amikor Gaál félig-meddig megnyugodott azon, hogyakiket látott csupán a hegyek árnyékai (tálán Ebál és Garazim hegyeiről van szó, mert ezek közel voltak a városhoz), rémülten döbbent rá a felfedezés valóságára, midőn két másik sereget látott közeledni a városhoz, akkor Zebul másképpen csúfolta őt: emlékeztette arra,amit egynéhány nappal azelőtt mondott Abiméleket gyalázva (38.v.), „ Hol van most a szád,mellyel mondád: Kicsoda Abimélek?“ Jegyezzük meg: Büszke és felfuvalkodott emberek

gyakran rövid időn belül megváltoztatják álláspontjukat, s rettegnek azoktól, akiket előbbleginkább lebecsültek. Gaál képzelt erejében felszólította Abiméleket, hogy „öregbítse meg seregét és jöjjön ki!“; ám most Zebul, az Abimélek nevében szólítja fel őt, „No, most vonuljki ellene, és harcolj meg vele, ha van bátorságod!“ Méltán jutnak az arcátlanok ilyen

bánásmódra.3. Abimélek szétverte Gaál seregét, mely a városból elindult kifelé, 39-40.v. Gaál

bizonyára elbátortalanodva Zebul szavai hallatán, s észrevévén, hogy kisebb eséllyelrendelkezik mint ahogy gondolta, bár kivonult Abimélek ellen, de hamarosan pórul járt, skénytelen volt nagy sietséggel a városba visszafordulni. Ez összecsapásban a sikemiek vesztesége jelentős volt, sok sebesült elesett a kapu bejáratáig, ami általános eredményeszokott lenni a népi zavargásoknak, amikor nagyszájú ígéretekkel a szegény sorsú csőcseléket

végzetes csapdába vonják.



4. Zebúl s a vele tartó sikemiek, még azon éjszakán kiűzték Gaált, s a vele levőket avárosból (41.v.), visszaküldve őket oda, ahonnét jöttek. Mert bár a város nagyobbrészetovábbra is ellenszenvvel viseltetett Abimélek iránt, amint a történet részletéből kitűnik,mégis, könnyen készek voltak megválni Gaáltól. s nem álltak ellene elűzésének, mivel bár szája nagyokat szólt, de úgy bátorsága és rátermettsége cserbenhagyta őt, amikor szüksége lett

volna rájuk. A legtöbb ember az emberek rátermettségét sikereik alapján ítéli meg, s akik nemtudnak felmutatni sikert, azokról azt tartja, hogy nem jól járnak el. Nos, Gaál sikemi befolyásahamar véget ért, s hirtelen elűzetett, ő, aki Abimélek elűzését tervezte. Nem is olvasunk rólatöbbé.

5. A következő napon Abimélek rátámadt a városra, s teljesen elpusztította azt, a veleszemben tanúsított hűtlen viselkedésük miatt. Valószínű, hogy Abimélek tudomást szerzettarról, hogy Gaált, a lázadó párt vezérét elűzték, mely tettükkel remélték, hogy elégtételtszereznek neki; de a vétek túl nagy volt ahhoz, hogy ekként jóvá lehetett volna tenni, s az őharagja túl lángoló volt ahhoz, hogy a megalázkodásnak ily kis jelével lecsillapíttassék;emellett ez nem is az ő tettük volt, hanem a Zebulé. Látva, hogy ezáltal erejük megfogyatkozott, elhatározta, hogy újabb csapást mér rájuk, s alaposan megbünteti őket

hűtlenségükért. (1.) Hírül vitték neki, hogy Sikem népe kiment a mezőre, 42.v. Egyesek úgyvélik, hogy mezei munkára, szántani, vetni, (hisz nemrég fejezték be a betakarítást); vagytovábbi betakarítási munkákra, hisz csupán a szürettel végeztek még eddig (27.v.). Ez azt

jelzi, hogy biztonságban vélték magukat. S mivel Abimélek visszavonult (41.v.), semmiveszélyre sem számítottak; s a hirtelen veszedelem akkor csapott le rájuk, amikor aztkiáltozták: „Békesség és biztonság!“. Mások szerint a harcmezőre vonultak ki. Noha Gaálelűzetett, ők mégsem tették le fegyverüket, hanem készültek újból megütközni Abimélekkel, sremélték, hogy visszaszerzik az előző napon elvesztett esélyeket. (2.) Abimélek maga egyerős különítménnyel útját vágta minden kapcsolatteremtésnek a városbeliek s a mezőn levők között, megszállotta a város kapuját (44.v.), úgy hogy a városba nem tudtak visszatérni, éssemmiféle támogatást sem nyerhettek a várostól; aztán két csapatot küldött rájuk, kik túl nagyerővel bírtak hozzájuk képest, s ezek kardélre hányták mindnyájukat, megtámadták mind amezőn levőket, és megverték őket. Amikor munkánkra kimegyünk, nem tudjuk biztosan,vajon ismét haza fogunk-e térni; a halál ott leselkedik úgy a városban, mint a mezőn. (3.)Aztán a városra támadt, s egetverő bosszújával - noha saját szülővárosa volt - , lemészároltmindenkit, lerombolt minden épületet, s azt akarva, hogy örökös pusztaság maradjon, sóvalhintette be, hogy a hűtlenek büntetésének fennálló emlékét képezze örökre. AzonbanAbiméleknek nem sikerült tartóssá tenni a város pusztaságát; mert később újjáépült, s oly

jelentős hely lett, hogy az egész Izráel ide jött Roboámot királlyá tenni (1Kir. 12,1). S e helyrossz előjelnek bizonyult. Abimélek ezzel a sikemieket akarta megbüntetni az iránta tanúsítotthűtlenségért; azonban ezáltal Isten büntetése teljesedett be, amiért korábban Abimélek

cinkosai voltak Gedeon fiainak meggyilkolásában. Ekképpen, amikor Isten embereket használkezében eszközként munkájának végzésére, ők a maguk gonosz gondolatát gondolják, deIsten a saját szent akaratát viszi véghez általuk, És. 10,6-7. Ők saját dicsőségük fenntartásáratörekszenek, de Isten az Ő dicsőségét ragyogtatja fel általuk.

6. Akik bálvány-templomuknak egyik tornyában kerestek menedéket, mind ott pusztultak el. Ezek Sikem tornya férfiainak vannak nevezve (46-47.v), mely erődítménySikemhez tartozott, bár bizonyos távolságra lehetett tőle. Ezek értesülve a város pusztulásáról,a templom tornyába zárkóztak fel, talán nem is annyira annak erősségében bízva, mint inkábbszentségében; egy bálvány oltalma alá adták magukat; mert ekként minden nép a magaistenének nevében jár, s hát ne választanánk-e mi is az Úr házában való lakozást életünknek minden napján? Mert elrejt minket sátrának rejtekében a veszedelem napján (Zsolt 27,5).

Ám amitől ezek remélték biztonságukat, kelepcének és tőrnek bizonyult számukra, amitmindazok megtapasztalnak, akik bálványaikhoz futnak oltalmat keresni: csalfa menedéknek



fog az bizonyulni. Amikor Abimélek látta, hogy mindannyian egybegyűltek e toronyba, ennéltöbbet nem is kívánt. Azonnal az a barbár ötletet támadt, hogy tűzbe borítja az egész tornyot, súgyszólván a madarak egész tömegét égeti el a fészkükben. Szándékát senkivel sem közölte,de minden emberét munkába állította a véghezvitelében, 48.49.v. Megparancsolta, hogykövessék őt, s tegyék, amit ő tesz: miként apja mondta egykor embereinek (7,17), Én reám

figyeljetek, és úgy cselekededjetek; így szólt ő is most, amint illik egy hadvezérhez, ki kész alehető legvilágosabb parancsot s a leglelkesítőbb bátorítást adni katonáinak: „Amint láttatok,hogy cselekedtem, ti is azt tegyétek gyorsan, mint én.“ Nem küldte őket, hogy menjetek,hanem hívta őket a munkára: jöjjetek. Krisztus gyülekezetének vezetői is így kell tanítsanak,saját példaadásuk által, Fil. 4,9. Ágakat hoztak a közeli erdőből, s a gallyakat a torony tövébehelyezték, mely valószínűleg teljesen fából készült; meggyújtották az ágakat, s ígylágbaborította erődítményüket, s megégette mindazokat, kik benne voltak (egyrészt a lángtól,másrészt a füsttől fulladtak meg). Micsoda módszerekkel bír az ember embertársainak elpusztítására! S honnan származtak ezek a kegyetlen harcok és háborúk, ha nem az ő testivágyaikból? Egyesek úgy vélik, hogy Sikem tornyának férfiai azonosak voltak a Milóhazabeliekkel, s ha ez így igaz, úgy Jótám átka szószerint beteljesedett: jöjjön tűz ki

Abimélekből, s eméssze meg nemcsak Sikem féfiait általában, hanem különösen a Miló házát,20.v. Mintegy 1000 ember, férfiak és nők pusztultak el e tűzvészben, akik között - valószínű-, sokan voltak olyanok, kik nem voltak részesek az Abimélek és Sikemiek harcában, semnem társultak egyik félhez sem; mégis, e polgárháborúban e szerencsétlen vég lettosztályrészük; mert a lázadó, lázongó lelkű emberek nem egyedül vesznek el vétkükben,hanem sokakat magukkal vonnak ugyanabba a veszedelembe, kik együgyűen, mit sem sejtvekövetik őket.

9,50-57

Láttuk, miként lett teljessé a sikemiek pusztulása Abimélek keze által; s most a sor rákerül, hogy ő is megítéltessék, ki amazok vezére volt az aljasságban. Thébes kicsiny városvolt, valószínűleg nem messze Sikemtől, és teljesen Sikemtől függött, vele szövetségben állt.

Nos,I. Abimélek megkísérli e város elpusztítását (50.v.), az összes lakosokat egy toronyba,

vagy erődítménybe hajtva, 51.v. Amint ezt sikerült elérnie, biztosra vélte, hogy ugyanúgyvégez velük, mint a Baál-berith templom tornyában levőkkel tette legutóbb, nem gondolvaarra, hogy egy bálványtemplom tornya sokkal inkább célpontját képezi az isteni

bosszúállásnak, mint bármely más torony. Megpróbálta tűzbe borítani a tornyot, vagylegalább kapuját elégetni, s így utat törni a bejutáshoz, 52.v. Azok, akik egy veszélyesvállalkozásban megmenekültek és sikerrel jártak, hajlamosak azt hinni, hogy hasonló

merénylet egy másik alkalommal nem is olyan veszélyes. Ez esemény példája jóval későbbemlítve van annak szemléltetésére, mily veszélyes dolog egy ostromlott város falának közelébe merészkedni, 2 Sám. 11,20. De Isten elveszi azok eszét, akiket el akar veszteni.

II. Merényletében ő maga pusztult el; agyvelejét szétloccsantotta egy malomkő-darab,57.v. Nyilván gyilkos volt ez az ember, ki bár megszabadult a sikemiekkel folytatottháborúból, mégis a bosszúállás nem hagyta őt élni, (Csel. 28,4). A büntetés üldözi és utoléria bűnösöket, s néha akkor veri le őket, amikor nemcsak biztonságban, hanem győztesnek isérzik magukat. Thébes, felételezhetjük egy kicsiny, jelentéktelen város volt Sikemhez képest.Miután Abimélek győzött a nagyobb felett, biztosra vette, hogy úrrá lesz a kisebben is mindennehézség nélkül, kivált miután a várost már bevette, s csak egy toronnyal kell még elbánnia. Smégis, ott hagyta csontjait alatta, s egész dicsősége alája temettetett! Ekként történik sokszor,

hogy a világ erősei megszégyeníttetnek a gyengék által, s olyan dolgokkal, melyeketlenéznek. Lásd meg itt, mily méltó büntetéssel sújtatnak az isteni gondviselés folytán azok,



kik eszeveszetten, határt nem ismernek az őket ért sérelmek megtorlásában. Abiméleknek volt bizonyos oka megbüntetni a sikemieket, s - mondjuk -, joggal hajtotta azt végre. De amikor bosszúállásában továbbmegy, és semmi sem elég neki, ha Thébest is fel nem áldozza haragjaoltárán, akkor nem csak csalódni fog, hanem el is pusztul; mert bizonnyal van ítélő Isten a

földön. Három jelentős körülményt figyelhetünk meg Abimélek halálában: - 1. Hogy egy kő

okozta halálát, miként összes testvéreit ő is egy kövön ölte le. 2. Hogy koponyájaszétzúzatott. Az isteni bosszúállás azt a vétkes fejet vette itt célba, mely azigazságtalansággal szerzett koronát viselte. 3. E követ egy asszony dobta fejére, 53.v. Látta akövet közeledni; ezért furcsa dolog, hogy nem őrizkedett tőle; de bizonyára még inkábbhalálos fájdalommal töltötte el, látva, kinek a kezétől pusztul el. Sisera is egy asszony kezeáltal halt meg, de álmában, s nem tudott róla; de Abimélek nemcsak asszony kezétől esett el,hanem tudta is ezt, s amikor utolsó lehelleténél tartott, semmi sem zavara őt jobban, mint az,hogy ezt fogják róla mondani, Asszony ölte meg őt. Lásd meg itt, (1.) Balga büszkeségét, hogyannyira szivére veszi megaláztatatásának e melleslegesen csekély körülményeit. Egyáltalánnincs gondja hallhatatlan lelkére, nem gondol azzal, mit lesz vele a halál után, nem esdekelIstenhez irgalomért; csupán azon iparkodik, hogy megfoltozza sérült hírnevét, amikor már

koponyája sérülésén nem segíthet. „Ó, soha ne mondják felőlem: Asszony ölte meg őt!“ Azember halófélben van, de büszkesége nagyon is él, és erős, s ugyanaz a hiábavaló öndicsőitőlelkület, mely folyton uralta életét, kitűnik most, ismét, életének végső pillanatában. Amilyenvolt élete, olyan volt halála is. Amiként Isten megbüntette kegyeltenségét azáltal, hogy ilyenhalállal halt meg, úgy megbüntette büszkeségét is a halálát előidéző eszköz által. (2.) Esztelentervét e szégyen elhárítására; semmi sem lehetett volna ennél nevetségesebb; saját szolgájának

parancsolja, hogy átüsse őt, de nem azért, hogy ezáltal mihamarabb megszabaduljonfájdalmaitól, hanem hogy ne mondhassák: Asszony ölte meg őt. Azt gondolta, hogy ezzeleltitkolhatja, amit az asszony tett? Ellenkezőleg, ezzel még inkább közhírré tette! Sőt,halálának becstelen volta csak fokozódott ezáltal, hogy öngyilkossá vált. Jobb lett volnainkább, ha ezt mondják felőle, „asszony ölte meg őt“, mintsem ezt hireszteljék: szolgája öltemeg őt, az ő saját parancsára. Ezenfelül mostmár mindkettőt elmondják róla, örökkétartógyalázatára. És megjegyezendő, hogy épp ez a dolog, mit Abimélek oly nagy gonddaligyekezett eltitkolni, élettörténetének minden epizódjánál jobban emlékezetben maradt azutána következő nemzedékekben; mert Joáb ezt említi, mint olyat, aminek példájával Dávidesetleg hibáztatni fogja őket, amiért túl közel mentek a kőfalhoz, 2 Sám. 11,21. Amelyszégyent bűn által igyekszünk elkerülni, annak emlékezetét azzal csak méginkább fenntartjuk.

III. Mindennek végkimenetele az volt, hogy mivel Abimélek megöletett, 1. Izráel békessége visszaállíttatott, s véget ért e polgárháború; mert akik őt követték, visszatértek kikia maga helyére, 55.v. 2. Isten ítélete megdicsőitettetett (56-57.v.): Ekként Isten megbüntetteaz Abimélek gonoszságát, s a Sikem férfiaiét, s beteljesítette Jóthám átkát, mert nem ok

nélkül való átok volt az. Ekként megőrizte isteni kormányzásának tiszteletét, s intő pédát adottminden időre, hogy akik vérontást elkövetnek, vérontásra számítsanak. Az Úr az általavégbevitt ítéletekkel megismerteti magát, amikor a gonoszokat saját kezük munkájával ejti el.Bár a gonoszság sokszor erőt vesz egy ideig, de mégsem fog szüntelen uralkodni.

10. RÉSZ.

E fejezet elénk tárja, I. A békés időket, melyeknek Izráel két bíró - Tóla és Jáir - bíráskodásaalatt örvendett, 1-5.v. II. A nyomorúságos időket, melyek ezek után jöttek. 1. Izráel bűnét,mely a bajt okozta, 6.v. 2. Magát a nyomorúságot, melyben voltak, 7-9 v. III.

Megtérésüket, s bűneik miatti megalázkodásukat, imádságaikat s megváltozásukat, s azt a



kegyelmet, mit ezután Istennél találtak, 10- 16.v. IV. A nyomorgatóik kezéből valómegszabadulás érdekében tett előkészületeiket, 17-18.v.

10,1-5

A csendes és békés kormányzásokról - melyekben bár a legjobb élni - , a legrosszabbírni, mert nem szolgáltatnak eléggé változatos anyagot a történelemírónak az olvasógyönyörködtetésére; ilyen bíráskodása volt e két bírónak, Tólának és Jáírnak, kik e könyvbennem tűnnek fel nagyon ismert híres szereplőkként, személyiségük nagyon kis helyet foglal ela könyvben. De minden kétséget kizáróan igaz, hogy Isten által lettek ők támasztva, hogy azország javát szolgálják bírói tisztségükben; nem igényelték - úgy mint Abimélek - a királyinagyszerűséget, sem nem ragadták önkezükkel magukhoz a dicsőséget mellyel bírtak - mintAbimélek tette - , hanem Isten hívta el őket erre. 1. Tóláról az van mondva, hogy Abimélek után támadott, Izráel megszabadítására. Miután Abimélek gonoszsága által mélyre züllesztetteIzráelt, s békételenségeket, zavargásokat okozott az országban folytonos törtetései s a sok bajáltal melyeket fejükre hozott, kitéve őket a kívülről támadó ellenség veszélyének: Isten az Ő

Lelkével felruházta e szent embert, hogy megjelenjen a romlás helyreállítására, a zavargások lecsendesítésére, a sebek orvoslására, melyeket Abimélek zsarnoksága okozott az országnak.Ilymódon elsősorben megmentette őket önmaguktól, s aztán megvédelmezte őket ellenségeik ellen. Izsakhár törzséből való volt, mely törzs szolgálni szeretett, mert teher alá hajtotta fejét (1 Móz 49,14-15), mégis, valaki itt ebből a törzsből a kormányzás méltóságára emeltetik; mertakik megalázzák magukat, azok felmagasztaltatnak. Annak az ősének nevét viselte, ki elsővolt e törzs családjában; Izsakhár fiai közt Tóla volt az első, 1Móz 46,13; 4Móz 26,23. Enév jelentése „féreg“, de nem szégyellte, mivel ősének neve volt. Habár Izsakhárból valóvolt, minekutána a bíráskodásra elhívatott, az Efraim hegyére költözött, s ott élt, mely helyinkább az ország szívében volt; hogy a nép annál könnyebben folyamodhasson hozzá azítélettételre. 23 évig ítélte Izráelt (2v.), a dolgokat jó rendben megőrizte, de nem tett semmirendkívüli emlékezetes dolgot. 2. Jáír Gileádból való volt, miként közvetlen utódja, Jefte is;mindketten Manassénak ugyanabból a fél törzséből származtak, mely a Jordán túlsó részénkapott örökséget Mózes által; bár úgy látszott, hogy messze elszakadtak testvéreiktől, mégis,Istennek gondja volt rá, mialatt a kormányzás dicsősége törzsről törzsre szállt, mielőttJudában megalapozódott volna, hogy akik messze távol éltek, azok is részesedjenek abban, azalábbvalónak nagyobb dicsőséget adván (v.ö. 1Kor 12,24). Jáir volt a neve ugyanebből atörzsből egy nagyon híres embernek, ki a Mózes korában rendkívül tevékeny volt az ország

bevételében, 4Móz 32, 41; Józsué 13,30. Ami főképpen jelentős e Jairral (a bíróval)kapcsolatban az családjának növekedése és dicsősége: Harminc fia volt, 4.v. És fiai, (1.) Jóelőléptetésben részesültek, mert harminc szamárcsikón nyargaltak; vagyis vándorló bírák

voltak, kik atyjuk képviseletében helyről helyre rótták az utat különböző körzetekben, hogyigazságot szolgáltassanak. Majd később úgy találjuk, hogy Sámuel fiait tette bírákká, bár nemtehette őket egyszersmind jókká is 1Sám 7,1-3. (2.) Jó birtokkal rendelkeztek, mindegyiknek egy-egy város állt tulajdonában, azon városok közül, melyek ősük után atyjukkal együtt egynéven neveztettek, Havoth-jair -- Jair falui. De városoknak mondták, valószínűleg azért,mert ez ifjak, kiknek kezére lett adva, kiépítették, megerősítették azokat, s városokkátökéletesítették; vagy talán azért, mivel oly elégedettek voltak örökségükkel ezen vidékifalvakban, mintha kőfallal körülvett, zárakkal felszerellt megerősített városokban laktak volna,. Az egyszerű falvak várost jelentenek egy megelégedett lélek számára.

10,6-9



Mialatt Izráel dolgai e két bíró, Tóla és Jáir felügyelete alatt álltak, az ország életerendjén volt, de aztán

I. Izráel visszatért a bálványimádásba, mely bűn a legkönnyebben hatalmába tudtakeríteni őket (6.v.): Újra gonoszul cselekedtek az Úrnak szemei előtt, Akitől meg nemmagyarázható módon hajlandók voltak újra és újra elpártolni, mint egy bolond és értelmetlen

nemzet. 1. Számos bálványistent imádtak; nem csupán régi démonaikat, a Baált és Astarótot,melyek a kananeusok istenei voltak, hanem mintha ostobaságukat minden szomszédjuk felékikürtölni kívánták volna, szolgálták Síria, Sidon, Moáb, Ammon és a Filiszteusok isteneit.Úgy látszik, Izráel legfőbb kereskedelme a bálványok importálásában merült ki, mindenféleországból hozta ezeket. Nehéz megmondani, vajon a legistentelenebb vagy alegcélszerűtlenebb dolog volt-e ezt tenni. Ez idegen bálványok bevezetésével önmagukatlealjasították s megvetetésre méltóvá tették, hiszen egy nemzet sem cselekedett még ilyetsoha, akinek volt lelke, s valamennyiben tudatában volt dicsőségének, hogy felcseréljeisteneit. Feltételezhetjük, hogy Izráel gazdagságának nagyrésze elhurcoltatott, hogy akülönböző országok bálványtemplomaiban áldozatul szolgáljon, ahonnét származtak e

bálványok, melyek iránt, mint anya-egyházakhoz az Izráelben levő bálványimádó

gyülekezetek tartoztak kifejezni függőségüket; ezen hitvány istenségek papjai és hívei minden bizonnyal tömegesen tódultak Izráel földjére, s ha nem tudtak megélni saját országukban,kívántak gyökeret verni ott Izráelben, és így idegenek emésztették erejét. Ha a környezőnépek iránti bókból tették ezt, hogy ezáltal megkedveltessék magukat velük, úgy méltán lettek cserbenhagyva; mert azok a népek, kiknek gonosz praktikáikkal barátságot kötni igyekeztek Isten igazságos ítélete révén ellenségeikké és nyomorgatóikká váltak. 2. Nemcsak addigmentek el, hogy Izráel Istenét egy rangsorba helyezték a számtalan bálvánnyal melyeketimádtak, hanem teljességgel elvetették Őt. Elhagyták az Urat, s egyáltalán nem szolgáltak néki. Akik úgy hiszik, hogy tudnak szolgálni Istennek, s a Mamonnak is, hamarosan egészenelhagyják Istent, s egyedül csak a Mammonnak fognak szolgálni. Ha Isten nem Úr az egészszív felett, úgy hamarosan semmi sem lesz az Övé abból.

II. Isten megújította ítéleteit rajtuk, ellenségeik nyomorgató hatalma alá vonva őket.Ha közvetlenül az Úr kezébe estek volna, megtapasztalták volna, hogy nagy az Őirgalmassága; de Isten hagyta őket az emberek kezébe esni, kiknek nyájas jóindulatai iskegyetlenek. Eladta őket a Filiszteusok kezébe, kik Kanaán délnyugati részén laktak, és azAmmonitáknak, kik az északkeleti részen voltak, egy és ugyanazon időben. Ekképpen, e kétirtózatos malomkő között nyomorultul őrlődtek, zúzattak, - amint a „nyomorgatással “fordított eredeti szó kifejezi, 8,v. Isten a törvényben meghagyta, hogy ha valamely városIzráelben bálványimádásra vetemedik, a többiek harcoljanak ellene, és pusztítsák ki azt, 5Móz13,12 &. Amikor a két fél törzs oltárt emelt a Jordán partján, rendkívül féltékenyek lettek,szinte túlzásba vive a dolgot, ( Józsué 22); de most, oly gonoszokká váltak, hogy amikor az

egyik város bálványimádással fertőzött lett, a szomszéd város, ahelyett, hogy megbüntettevolna ezért, utánozta, sőt, felülmúlta azt a bálványimádásban; s ezért, mivel azok, kiknek kötelessége lett volna bosszút állaniuk, mint Isten szolgái, ki bosszúálló a haragra azon, aki

gonoszt cselekszik, ők maguk is vétkesekké váltak, vagy amiért hiába viselték a fegyvert, Istena szomszéd népeket hozta rájuk, hogy fenyítse őket hitszegésükért. Izráelnek az Ammoniták -Lót származottai - általi elnyomatása, 1. Nagyon hosszú volt: 18 évig tartott. Egyesek ezéveket a Jáir bíráskodásába számítják, ki nem tudott úgy uralkodni, mindent megreformálni,és megszabadítani Izráelt, ahogy szeretette volna. Mások Jáír halálától kezdődően számítják ez éveket, s ez így sokkal elfogadhatóbbnak tűnik, mert Izráelnek az ammoniták általleginkább háborgatott területe éppen Gileád volt, Jáir szülőföldje, és nem azt nemfeltételezhetjük, hogy életében országa épp ennyit szenvedett volna, hanem inkább azt kell

tartanunk, hogy legalább ez a részt reformálta s védelmezte. 2. Nagyon nyomorúságos volt:Háborgatták és nyomorgatták őket. Nagy bosszúságot jelenthetett ily hitvány nép által



elnyomatva lenni, mint amilyenek az Ammon fiai voltak. A nyomorgatást azokkal atörzsekkel kezdték, melyek velük határosak voltak a Jordán tulsó oldalán, mely terület itt az

Emoreusok földjének neveztetik (8.v.), mivel az izráeliták oly gonoszul lealjasították magukat,s annyira pogány módra éltek, hogy bizonyos értelemben ők maguk is teljesen Emoreusokkáváltak (Ezékiel 16,3); vagy mivel bűneik miatt megfosztattak a földhöz való jogtól, s így

méltán neveztetik az Emoreusok földjének, kiktől egykor elvették azt. De aztán egyre továbbnyomultak; átkeltek a Jordánon, s megszállták Judát, Benjámint meg Efraimot, - a legkiválóbbtörzseket Izráelben, kik mivel elhagyták Istent, most képtelenné tétettek a támadóval valószembeszállásra. Most beteljesedett rajtok ama fenyegetés, hogy elhullanak ellenségeik előtt,és nem lesz megállásuk előttük, (3Móz 26,17.37). Az ő saját útjok és cselekedetei szerezték ezeket nekik ; szomorú módon elfajultak, s ennek fájdalmasan aratták következményeit.

10,10-18

Itt van, I. Egy alázatos bűnvallomás, mit Izráel fiai tettek Istennek nyomorúságukban,10.v. Most, miként a kínpadon levő gonosztevő, beismerik vétkeiket, s a fenyítés vesszeje

alatt levő gyermekhez hasonlóan megjobbulást ígérnek. Nem csupán sírnak nyomorúságuk felett, hanem elismerik, hogy saját bűneik miatt jutottak a nyomorúságba; ezért Isten igaz; ésnincs okuk a zúgolódásra. Megvallják mulasztásaikat, hisz bűnük ebben vette kezdetét -„ Elhagytuk a mi Istenünket“, és elkövetett vétkeiket is - „Szolgáltunk a Baáloknak, s hogyebben ostobán, csalárdul és nagyon gonoszul cselekedtünk“.

II. Egy megalázó üzenet, mit Isten ezek után Izráelnek küldött, talán egy angyalközvetítésével (mint 2,1-ben), vagy egy prófétán keresztül (miként 6,8-ban), nincs pontosanmegjegyezve. Kedves dolog volt Isten részéről, hogy felfigyelt kiáltásukra, s nem talált süketfülekre nála, hisz megtehette volna, hogy egyáltalán feleletre sem méltassa; úgyszintén az Ő

jóindulatáról tanuskodik az is, hogy amikor a megtérés útján elindultak, egy ilyen üzenetetküldött nekik, mely a legmegfelelőbb volt megtérésük elővitelére, hogy ezáltal méltók legyenek és előkészíttessenek a szabadulásra. Nos, ebben az üzenetben, 1. Megdorgálja őketnagy hálátlanságukért, emlékeztetve őket ama nagy tettekre, melyeket érdekükben végbevitt -megszabadította őket egy sor ellenségtől. Először is az egyiptomiaktól, kiknek földjébőlmegváltattak, aztán az emoreusoktól, kiknek földjére behozta őket, s letelepedésük óta,amikor az ammoniták a moábitákkal egybe nyomorgatták őket (3,13), mikor a filiszteusok zaklatták őket Sámgár napjaiban, és azután is, valahányszor különféle ellenségek nyomorgatták őket, kérésükre Isten sok nagy szabadulást szerzett számukra, 11-12v. Asidonbeliek és maoniták általi nyomorgatásukról nem olvasunk másutt. Isten az ő igazságábólkifolyólag fenyítette őket, s kegyelméből és irgalmából fakadóan szabadulást adott nekik, ésezért méltán várta, hogy akár félelemből, vagy szeretetből ragaszkodjanak Hozzá, és az Ő

szolgálatában megmaradjanak. Helyénvaló volt hát ez a szívet keserítő igét fülükbe kiáltani13.v. „Ti mégis elhagytatok engem, aki nyomorúságotokból kimentettelek, és idegenisteneknek szolgáltatok , melyek okozták nyomorúságaitokat. Ekként elhagyták drágaértékeiket csalóka tüneményekért. 2. Megmutatja nekik, mily igazságosan magukrahagyhatná őket most, pusztulásukra, azáltal, hogy a zon istenekhez küldi őket, melyeket

szolgáltak. Hogy még mélyebb megtérést és megalázkodást keltsen bennük, eléjük tárja,hogy lássák, (1.) Mily esztelenség volt részükről a Baáloknak szolgálni. Oly sokat áldoztak,óriási költséget fektettek be azért hogy megnyerjék az ilyen istenek kegyét, kik nem tudnak segíteni rajtuk most, amikor legnagyobb szükségben vannak: „Menjetek és kiáltsatok azokhozaz istenekhez, akiket választottatok (14.v.), próbáljátok csak meg, mit tehetnek most azok értetek. Mint isteneket imádtátok őket, - tegyétek próbára hát őket, bírnak-e igazán isteni

hatalommal meg isteni jósággal, mit alkalmaznának érdeketekben. Úgy tiszteltétek,hódoltatok előttük, mint királyaitokat és uraitokat, - próbáljátok hát meg, ha meg tudnak



védelmezni most titeket. Hálaáldozataitokat az ő oltáraikra vittétek, azt képzelve, hogy ők adták nektek búzátokat, borotokat és olajotokat, - ámde egy igaz barát a szükség idején is azmarad - , milyen hasznot meríttek hát most az ő irántatok való jóindulatukból?!“ Jegyezzük meg: Az igaz megtérésben elengedhetetlenül fontos, hogy tökéletes meggyőződésre jussunk affelől, hogy mindazon dolgok, melyeket bálványoztunk, és Isten vetélytársaként szívünk

trónjára helyeztünk, teljesen haszontalanok, semmiféle segítséget sem nyújthatnak a szükségidején, semmit sem képesek tenni érdekünkben. Teljes meggyőződéssel, világosan kelllátnunk, hogy azok a testi gyönyörök, melyeken szívünk csüngött, nem nyújthatnak kielégülést számunkra; sem a világi gazdagság, mely után sóvárogtunk, nem nyújthat boldogkielégülést; hogy sehol sem nyerhetünk igaz boldogságot és nyugalmat, csak egyedül Istennél.(2.) Lássák meg, mily szerencsétlen és kilátástalanul veszélyes helyzetbe sodorták magukatIsten elhagyása által: „Lássátok meg, mily rettentő szorult helyzetbe vittétek magatokat; nemvárhattok most egyebet, mit hogy az mondjam: ‘Többé nem szabadítlak meg titeket ezután’ smi lesz akkor veletek?“ 13.v. Ezt nem csak olyan formában mondja, mint amit megtehetnevelük, hanem, mint amit valóban meg is tesz, ha bűnös cselekedeteikben megmaradnak, hanem vetik el bálványaikat, s nem javulnak meg a jövőre nézve.

III. Ezek után látjuk Izráelnek alázatos meghajlását Isten igaz ítélete alatt, párosulva aŐ kegyelméért való alázatos esedezéssel, 15.v. Összegyülekeztek az Izráel fiai, valószínűlegünnepélyes gyülekezetben a szent sátor előtt, az Istennek hozzájuk intézett üzenetének hatásaalatt, mely nem űzte őket a hitetlen kétségbeesésbe, noha rendkívül fenyegető volt, hanemelhatározták, hogy Isten lábához vetik magukat, s ha el kell vesszenek, hát ott vesszenek el.

Nem csupán megismétlik bűnvallásukat, - „Vétkeztünk“ - , hanem, 1. Alávetik magukat Istenigazságos ítéletének: „Cselekedjél úgy velünk, amint jónak látszik a te szemeid előtt“. Ezáltalelismerik, hogy megérdemelték Isten nemtetszésének legszigorúbb megnyilvánulásait, s

bizonyosak abban, hogy bármivel sújtja is őket, nem bánik velük gonoszul; megalázták magukat az Ő hatalmas és nehéz keze alatt, és bűneiknek büntetését békével szenvedték, - amitMózes Isten kegyelmes visszatérésének feltételeként szabott eléjük, 3Móz 26,41. Jegyezzük meg: Az igaz bűnbánók bátran és készségesen Istennek ajánlják magukat, hogy fenyítse őket,ha jónak látja, tudva, hogy bűnösségük oly rendkívül gonosz, s büntetést érdemel, és hogyIsten sohasem túl szigorú, sem nem túloz az ő irántunk való igényeiben. 2. Isten kegyelméértesedeznek: Csak most az egyszer szabadíts meg minket, kérünk, az ellenségtől. Tudomásulveszik, mit érdemelnek, s mégis, kérik Istent, hogy ne érdemük szerint bánjon velük.Jegyezzük meg, Isten igazságos ítéletének az Ő irgalmában való reménykedéssel kellalávessük magunkat.

IV. Egy áldott reformáció, megújulás jött létre ezután. Elkezdték teremni amegtéréshez illő gyümölcsöket (16.v.), elvetették az idegenek isteneit (ez az eredetikifejezés), melyek idegen istenek voltak, melyeket azok a nemzetek imádtak, kik az Izráel

közösségétől s a szövetség igéreteitől idegenek voltak, és szolgáltak az Úrnak. A szükségvonta őket Hozzá. Rájöttek, hogy hasztalan folyamodnak bálványisteneikhez, kiknek eddigszolgáltak, s ezért visszatértek Istenhez, kit eddig semmibe vettek. Ez az igazi megtérés,amikor nem csak megbánjuk a bűnt, hanem el is hagyjuk azt.

V. Isten kegyelmesen feléjük fordult, megkönyörült rajtuk, ami meghatóan van ittkifejezve: Megesett az Ő szíve az Izrael nyomorúságán (16.v). Nem mintha valamilyenszomorúság lenne Istenben (Ő végtelenül és tökéletesen boldog önmagában, s e boldogságátnem zavarhatja meg teremtményeinek vétke, vagy nyomorúsága), vagy valami változás lenneIstenben, - Őnála nincs változás; nem ember Ő, hogy valamit megbánjon; ha elhatározvalamit, ki térítheti Őt attól? Ámde az Ő jóvolta képezi az Ő dicsőségét. Ezáltal jelentette kiaz Ő nevét, s magasztalta fel azt minden név fölé; s miként tetszett neki, hogy atyai

viszonyban álljon népével, melyet szövetségébe vett, úgy jónak látta, hogy jóságát agyermekei iránt könyörületességre induló atya képében fejezze ki; mert amiképpen Ő a



világosságok Atyja, úgy Ő minden irgalmasságnak Atyja is. Amiképpen egy gyermek engedetlensége és nyomorúsága szomorúságot okoz egy jóságos apának, s nagyon érzékenyenérinti őt természetes indulataiban, ekként Isten népének vétkei bosszantják Őt, (Zsolt 95,10);nyomorúságuk felett szintén szomorkodik, s megindul szíve, - így látta jónak kifejezniemagát, amikor népe szabadítására készült megjelenni; eljárási módszert változtatva, miként,

együttérző szülők tesznek, mikor megengesztelődnek gyermekeik iránt, kik megszomorították őket. Ilyen irgalmas a mi Istenünk, és ennyire távol van tőle az, hogy gyönyörködjék a bűnöshalálában.

VI. A dolgok most már az ammoniták nyomorgatása alól való szabadulás irányábafordulnak, 17-18.v. Isten azt mondta, „Többé nem szabadítalak meg titeket“, ámde most már nem azok, akik voltak; más emberek lettek, új emberekké váltak, s így most már meg fogjaszabadítani őket. A fenyegetés ki lett hirdetve, hogy megtérítse s megalázza őket; s most,hogy elérte a kívánt hatást, visszavonatik, szabadulásuk érdekében. 1. Az ammoniták megkeményítettek saját pusztulásukra. Összegyülekeztek egy testületbe, hogy egyetlencsapással szétzúzassanak, Jel 16,16. 2. Az izráeliták lelkesítve, erősítve vannak sajátmegmentésükre. Ők is egybegyülekeztek, 17.v. A tizennyolc évi elnyomatás ideje alatt

korábbi rabságaikhoz hasonlóan könnyen leigázhatták őket ellenségeik, mert nem voltak összetartók; mindegyik család, város, törzs különálló akart lenni, s függetlenül akartcselekedni, s így könnyű prédáivá váltak elnyomóiknak, mert hiányzott a közös érdeknek megfelelő átérzése, hogy egyesítse őket. De valahányszor csak egybegyülekeztek éseggyéváltak, sikerrel jártak; így tettek most. Amikor Isten Izráele egy emberként lép fel, s egyszívvel-lélekkel törekszik a közös cél előmozdítására, s egységes erővel száll szembe a közösellenséggel, milyen akadály gátolhatná meg őket? Gileád népe és vénei minekutánaegybegyűltek, elsősorban arról tanácskoztak, ki legyen vezérük, ki vezesse őket az ammoniták elleni harcban. Ezidáig Izráel megszabadítói rendkívüli elhivatásban részesülve jutottak a

bírói tisztségbe; mint Ehud, Bárák és Gedeon; de a most következő sokkal közönségesebbmódon nyeri elhívatását, a tagállamok közös megegyezése alapján, kik előkerestek egymegfelelő embert a sereg parancsnokságára, valakit, akit képessége szerint alegalkalmasabbnak ítéltek erre a célra, és Isten helybenhagyta választásukat azáltal, hogy a ŐLelkével ruházta fel őt (11,29). Így e példa iránymutatóul s bátorításul szolgált az ezutániidőkre, amikor oly rendkívüli elhívatásokat már többé nem igényelhetünk. Legyenek hát avezetők részrehajlás nélkül kiválasztva a nép bizalma szerint, az Istentől nyert képesítésalapján, s akkor Isten kegyelmesen magához fogadja, elismeri azokat, kik így választatnak.

11. RÉSZ.

E fejezet egy újabb bíró, Jefte történetét tárja elénk, ki az Ótestamentumnak azon alakjai közévan sorolva, kik hit által nagy dolgokat vittek végbe (Zsid 11,32), noha nem részesült olyanrendkívüli elhívatásban, mint az eddigi bírák. Előttünk áll, I. Szármázásának hátránya, 1-3.v. II. A gileáditák választása, kik egyöntetűleg őt választják hadparancsnoknak azammoniták ellen; s a megegyezés, mit velük kötött, 4-11.v. III. Az ammoniták királyávalfolytatott tárgyalása a két nemzet jogos örökségével kapcsolatban, hogy amennyibenlehetséges, a dolgot vérontás nélkül oldja meg, 12-28.v. IV. Az ammonitákkal folyatottháborúja, melyet egy ünnepélyes esküvel kezdett, 29-31.v., vitézül folyatott, 32.v., és dicsőgyőzelemmel fejezett be, 33.v. V. Az a szorultság, melybe hazatértekor jutott esküje miatt,34-40.



11,1-3

Láttuk Gileád véneit az előbbi fejezet végén, amint egy vezér választása felett

tanácskoztak, eljutva arra a megegyezésre, hogy bárki legyen, aki sikerrel magára vállaljaseregeik vezetését az Ammon fiai ellen, az azután Gileád egész földjének fejévé lesz. Avállakozás nehéz lévén, szükség volt hogy ösztönzésül ily nagy ajánlatot tegyenek annak, kikockázatot vállal érte. Nos, mindnyájan egyetértettek abban, hogy a gileádbeli Jefte egyrendkívűl bátor ember, és nagyon megfelelő erre a célra; senki sincs oly alkalmas, mint ő;azonban három hátrányos dolog terheli: - 1. Egy parázna asszonynak volt a fia (2.v), egyidegen, más asszonynak (2.v.), ki nem volt sem feleség, sem ágyas; egyesek úgy vélik, hogyanyja pogány volt; így vélekedett Josephus, ki anyai oldalról idegennek nevezte őt. Egyizmáelita - mondják a zsidók. Hogy anyja parázna volt, ez nem az ő vétke volt, de a szégyeneaz övé lett. Az embereket nem szabad megvetnünk szüleik vagy származásuk miatt, amíglátjuk, hogy személyes erényeikkel törekszenek elfordítani a gyalázatot. Egy parázna asszony

fia is, ha újjászületik, ha felülről születik, elfogadott lesz Istennél, s éppúgy élvezheti Istenfiainak dicső kiváltságait, mint a család bármely tagja. Jefte képtelen volt olvasni azammoniták megbélyegzéséről szóló szakaszt a törvényben, - mely ellenséggel mostszembeszállni készült - , hogy „ne menjenek be az Úr községébe“, mert ugyanabban aszakaszban találta az őt lesújtó mondatot is, hogy „a fattyú se menjen be az Úrnak községébe“ (5. Móz 23,2-3). De ha e kitétel jelentése csak a fajtalanságból születettekrevonatkozott, s nem a paráznaságból származókra, - ami sokkal valószínűbb -, úgy ez őrá nemvolt érvényes. 2. Testvérei által elűzetett az országból. Atyja törvényes gyermekei a törvényszigorára hivatkozva kitagadták őt, nem részesítették őt semmilyen örökségben, nem voltak tekintettel rendkívüli képességeire, melyek miatt felmentést érdemelt volna, s melyek által acsalád erejévé és dicsőségévé válhatott volna, ha eltekintettek volna törvénytelenszármazásától s megadták volna számára a gyermeki jogot, 2.v. Senki sem gondolta volna,hogy e kivetett ifjú Izráel szabadítójává és bírájává lesz; de Isten gyakran előbb megalázzaazokat, kiket felmagasztalni készül, s azt műveli, hogy a kő, melyet az építők megvetnek,

szegletkővé legyen; így volt ez Józseffel, Mózessel és Dáviddal is, Izráelnek e háromlegkiválóbb pásztorával, - kivetettek voltak az emberektől, mielőtt Isten elhívta volna őketnagy tisztségükbe. 3. Száműzetésében bandavezér lett , 3.v. Lévén, hogy testvérei elűzték, a

benne levő nagy lélek nem szenvedhette, hogy kioltassék, hogy koldulásból éljen; hanemkardja által akart megélni; s mivel bátorsága révén hamarosan híressé lett, így mindazok, kik hozzá hasonlóan hátrányt szenvedtek, de kikben ugyanaz a bátor vér folyt, zászlaja alá álltak.

Henyélő embereknek vannak itt nevezve, azaz oly emberek, kiknek társadalmi rangjuk

derékba tört, s ily módon kényszerültek megélhetésükről gondoskodni. Ezek vele együtt portyáztak , nem az országot rabolták és fosztogatták, hanem vadállatokat vadászni jártak, stalán azon országokban portyáztak, melyekhez Izráelnek örökség szerint joga lett volna, demindezidáig nem jutottak birtokukba, vagy amelyek valamiképpen bántalmazták őket. Ez azaz ember, ki Izráel megszabadítására rendeltetett. A nép bálványimádása folytán paráznaságfiaivá tette magát, s idegenek és távolvalók lettek Istentől s az Ő szövetségétől, s ezért, bár Isten megtérésük nyomán megszabadítja őket, mégis, hogy megöldökölje testüket, s bűneikreemlékeztesse őket, jónak látta egy számkivetett által véghezvinni e szabadítást.

11,4-11

Itt van, I. Izráel fiainak szorultsága, annak következtében, hogy az ammoniták betörtek az országba, 4.v. Valószínű, hogy e megszállás ugyanaz, amelyről a 10,17-ben



olvastunk, hogy az Ammon fiai összegyülekeztek és táborba szálltak Gieládban. S e kifejezés,„sok nap múlva“, arra vonatkozik, ami közvetlenül ezelőtt van elbeszélve Jefte kitagadásáról;sok nap múlva, hogy gyalázatosan kitagadtatott, visszahozták dicsőségesen.

II. A meghívói látogatás, mit a vének tettek Jefténél ezek után, kérve őt, hogy jöjjön éssegítsen rajtuk. Nem írásban, sem követek által, hanem ők személyesen jöttek hozzá, hogy

visszahozzák őt, nem akarva, hogy visszautasíttában részesüljenek; s a dolog komolyságaigényelte, hogy késedelem nélkül intézzék. Kérelmük az volt, hogy, Jer el, és légy nékünk fejedelmünk. Ők maguk között senkit sem ismertek, ki képes lett volna e nagy feladatelvállalására; sőt, e tettükkel lényegében bevallották, hogy ők alkalmatlanok erre. Jeftérőltudták, hogy bátor ember, harcedzett férfi, jó kardforgató s ezért ő kell legyen az az ember.

Nézd, hogyan készíti elő Isten az embereket az általa kijelölt szolgálatra: azt cselekszi, hogynyomorúságaik előléptetésükre szolgáljanak. Ha Jefte nem űzetett volna el testvéreikegyetlensége által, nem jutott volna számára ilyen kiváló alkalom, hol gyakorolhassa stökéletesíthesse harcias jellemét, s hogy ennyire felfigyeljenek rá, híressé váljék, - Az evőből étek jött ki. Izráel fiai összegyülekeztek és táborba szálltak, 10,17. De egy parancsnok nélküli hadsereg olyan mint egy fej nélküli test; Ezért, - mondták neki - , jöjj, légy a mi

fejedelmünk, és harcoljunk az Ammon fiai ellen. Figyeld meg itt a vezetés szükségességét;noha ők teljes szívvel benne voltak a dologban, mégis, beismerik, hogy képtelenek harcolniegy vezér parancsnoksága nélkül. Ekképpen minden társadalmi közösségben szükséges, hogylegyenek némelyek kik vezessenek , kormányozzanak, s mások, kik engedelmeskedjenek; hogyminden közösség alázatosan kérje Istentől ezt a kegyelmet, hogy kormányozva legyen inkább,mintsem minden ember a maga feje szerint irányítsa magát. Legyen áldott Isten a kormányért,a jó kormányzásért.

III. Jefte tiltakozása ajánlatuk ellen: Avagy nem ti vagytok-é, akik engemmeggyűlöltetek, s kiűztetek? 7.v. Úgy látszik hogy e vének közül némelyek testvérei lehettek,vagy, hogy ők azáltal, hogy szemet hunytak testvérei gorombáskodásának, s nem nyújtottak számára segítséget, - amint illett volna, hogy tegyék (mert az ő dolguk, hogy védelmezzék a

szegényt, árvát, s az elnyomottnak szolgáltassanak igazságot, Zsolt 82, 3-4) - , ezáltalvétkesekké tették magukat az elűzetésében, s joggal vetette ezt most szemükre. Afelsőbbségek, kiknek hatalmában áll oltalmazni a bántalmazottakat, amennyibenelhanyagolják nyomorúságuk enyhítését, ők is ténylegesen vétkesekké válnak a nekik okozottsértésben. „Ti meggyűlöltetek és elűztetek engem, hogyan hihetném, hogy őszinték vagytok most ez indítványban, s miként várhatjátok, hogy valami szolgálatot tegyek érdeketekben?“Ezt nem azért mondta, mintha nem lett volna hajlandó hazája érdekében bármi szolgálatotmegtenni, hanem jónak látta előbb emlékeztetni őket vele szemben elkövetett korábbigonoszságukra, hogy megtérjenek bűneikből, hogy ily gonoszul bántak vele, s a jövőre nézvesokkal komolyabban vegyék kötelességeiket. Ekképpen József is megalázta testvéreit, mielőtt

magát megismertette volna velük. A gileáditák és Jefte közt levő sajátos helyzet arra azáltalános helyzetre emlékeztette őket, mely Izráel és Isten között fennállt abban az időben. Ők kivetették Istent bálványimádásukkal, de nyomorúságuk idején segítségét kérték; Istenmegmondta nekik, hogy jogosan elutasíthatná őket, és mégis kegyelmesen szabadulástszerzett nekik. Így tett Jefte is. Sokan megvetik Istent, s az Ő embereit, míg nyomorúságbanem esnek; akkor aztán kívánják Isten kegyelmét, s a hivők közbenjárását.

IV. Igyekeztek megnyerni őt, hogy fogadja el a felajánlott kormányzást, 8.v. „Éppezért, mivel korábban rosszul bántunk veled, szeretnénk kifejezni afölötti bánkódásunkat, shogy készek vagyunk azt jóvá tenni, azért fordulunk most hozzád, hogy oly dicsőségbenrészesítsünk, mely kiegyensúlyozza a korábbi megaláztatást. Hadd legyen e példa, 1. Egyfigyelmeztetés számunkra, hogy senkit se vessünk meg, vagy tapossunk le kicsiny, illetve

megvetendő voltáért. Se ne bántalmazzunk senkit, azért, hogy ezáltal valami előnyhöz jussunk, mert bármit gondolunk róluk most, eljöhet az idő, amikor szükségünk lehet rájuk, s



örülnénk, ha figyelemre méltatnának. Bölcsen tesszük, ha egy embert sem teszünk ellenségünkké, mert nem tudjuk, mily hamar jutunk mi is oly helyzetbe, melyben nagymegtiszteltetésnek tartanánk, ha barátságukat élvezhetnénk. 2. Egy bátorítás az olyanok számára, kik most mellőzve és bántva vannak. Viseljék sorsuk szelíd és vidám szívvel, s

bízzák magukat Istenre, hogy a maga idején felhozza a homályból az ő világosságukat, s

akkor még fényesebben fog tündökölni.V. A megegyezés, mit velük kötött. Említést tett már a bántalomról, mit korábbanokoztak neki, de észrevévén megtérésüket, lelke elég nagy és nemes volt ahhoz, hogy többemlítést ne tegyen arról. Isten megbocsátotta Izráelnek az ellene elkövetett vétkeket (10,16), sezért Jefte is hasonlóképpen cselekedett. Csupán arra gondolt, hogy okos dolog lesz bölcsenmegegyezni velük a jövőre nézve, mivel emberekkel van dolga, kikkel szemben joggal van ok a bizalmatlanságra. 1. Egy becsületes kérdést tesz fel nekik, 9.v. Nem beszél túlelbizakodottan jövőbeli győzelméről, tudva, mily igazságosan engedhetné Isten továbbra is,hogy az ammoniták nyomorgassák Izráelt, hogy tovább fenyítse őket; hanem a „ha“szócskával kezdi. Sem nem szól egyáltalán önmagába vetett bizalommal; ha győzni fog, úgyaz Úr az, aki őket a kezébe adja; emlékeztetni akarván ezáltal honfitársait, hogy nézzenek fel

Istenre, aki döntőbíró ebben az ügyben, a kik egyedül adja a győzelmet, mert valóban így van.„Nos, ha Isten áldása folytán győztesként térek vissza, mondjátok meg nyíltan, igazán

fejetekké leszek? Ha Isten uralma alá vezetlek titeket, az Ő keze alatt meg is reformálhatlak titeket?“ Ugyanez a kérdés van feltéve mindazoknak is, kik kívánják a Krisztus általiüdvösséget: „Ha Ő megment titeket, hajlandók vagytok-e elfogadni Őt, hogy uralkodjon isfelettetek? Mert másképpen nem fog megmenteni titeket. Ha boldogokká tesz, tehet-eszentekké is? Ha segítőtök lesz, lehet-e fejetek is?“ 2. Azonnal pozitív választ adnak (10.v.).„A te beszéded szerint fogunk cselekedni; vezess minket a harcban, s te fogsz vezetni majd a

békében is“. Nem kérnek gondolkodási időt. A dolog annyira világos volt, hogy minden vitánfelül állt, s a szükséghelyzet nem tűrt várakozást. Tudatában voltak annak, hogy hatalmukbanáll megegyezést kötniük azokért, akiket képviseltek, s ezért esküvel erősítették azt meg: AzÚr a tanunk! (Az Úr legyen bizonyság közöttünk). Isten mindentudására apellálnak, mint

jelen őszinteségük bírájára, és az Ő ítéletére, mint bosszúállóra, ha ezek után hamisaknak bizonyulnak. Az Úr hallja meg mindezeket! - így van szószerint. Bármit beszélünk, hasson átannak tudata, hogy Isten mindent hall, s ennek megfelelően szóljunk. Ekként erősítetett meg amegegyezés Jefte és a gileáditák között, mellyel nyilván az egész Izráel egyetértett, mert azvan mondva később (12.7), Ítélé pedig Jefte Izráelt. Ezután elment velük (11.v.) arra a helyre,hol az egész nép egybe volt gyűlve (10,17), és ott a nép egyakarattal a maga fejévé és

fejedelmévé tette őt, s így jóvá hagyták a képviselőik által tett alkut, hogy nem csak mostlegyen vezérük, hanem egész életében legyen Izráel feje. Jefte, e kis földi dicsőségmegszerzésére hajlandó volt kockára tenni életét értük (12,3), s mi ne lennénk-e hajlandók

keresztyén harcunkban minden nehézséggel szembenézni, amikor maga Krisztus ígérte megaz örök élet koronáját annak, aki győz?VI. Jefte kegyes köszönetnyilvánítása és vallástétele az ÚR előtt e nagy dolgot

illetőleg, (11.v): Elmondá minden beszédét az Úr előtt, Mispában, vagyis, felmagasztaltatásaután azonnal félrevonult magányosan imádkozni, s imában az Úr elé tárta az egész ügyet, úgye tisztségre való választását, mint e tisztség betöltésének részletkérdéseit, mint aki lelkiszemeivel csak Istenre néz, és semmit sem akar tenni nélküle, nem saját értelmére és erejéretámaszkodik, hanem egyedül csak Istenre és az Ő kegyelmére épít. Feltárta, kifejezte az Úr előtt minden gondolatát, gondját ez egész dologban; mert egyedül Isten képes békésséget ésnyugalmat adni, hogy minden gondtól és félelemtől szabadok lehessünk. 1. „Uram, a népengem fejévé választott; megerősíted-e a választást, és elfogadsz-e engem a nép fejéül, a Te

uralmad alatt, s a te nevedben?“ Isten később jogosan vetette Izráel szemére, (Hós 8,4): Királyt emeltek ők, de nem én általam. “Uram! - szólt Jefte, - én nem akarok semmilyen



főnök lenni a te beleegyezésed nélkül, csak ha te teszel azzá. Nem fogadom el a kormányzást,csak a te jóváhagyásoddal.“ Ha Abimélek is így tett volna, nem jutott volna oly siralmasvégre. 2. „Uram, e nép vezérévé tett engem, hogy előttük menjek, ez ammoniták elleniharcukban; Velünk leszel-e te is? Számíthatok-e a te jelenlétedre? Előttünk fogsz-e járni? Hanem, úgy ne vigy ki minket e helyről. Uram, adj nekem vezetést és tiszta látást e dologban.

Biztosítsz-e e vállalkozás jó kimenetele felől?“ - Ez egy ritka példa, de olyan, amelyetmindannyiunknak követnünk kell, de különösen a nagy embereknek; minden dolgunkbanismerjük meg Istent, keressük az Ő kegyelmét, kérjük kik az ő szájának tanácsát, s vegyük magunk mellé Őt; így fogunk boldogulni utunkban. Ekképpen Jefte imában kezdte meg acsatát. Azért végződött dicső győzelemmel, mert kegyes istenfélelemben kezdődött.

11,12-28.

Az a tárgyalás van itt előttünk, melyet Jefte, Izráel bírájaként folytatatott azammoniták királyával (kinek neve nincs feltüntetve), abból a célból, hogy ha lehetséges, a kétnemzet közti ellentétet vérontás nélkül oldja meg.

I. Jefte, mint akinek tekintélye van, követeket küld Ammon kiráyához, ki ez esetben atámadó fél a harcban, hogy megindoklást kérjen tőle, amiért megszállták Izráel földjét. „Midolgod van néked velem, hogy hozzám jöttél, hogy hadakozzál az én földem ellen? (12.v). Haén törtem volna be földedre, hogy háborgassalak örökségedben, úgy lenne okod, hogy harcoljellenem, hisz a támadást nem lehet elhárítani csak erőszakkal; de miért jöttél ily ellenségesenaz én földemre?“ - így nevezi a földet, egyrészt Isten, másrészt Izráel nevében. Már most e

becsületes kérdésből kitűnik, hogy, 1. Jefte nem gyönyörködött a háborúban, noha bátor vitézvolt, hanem inkább békés megegyezés által szerette volna elkerülni azt. Ha józan érvekkelképes lett volna rávenni támadóit a visszavonulásra, úgy nem kényszerítette volna őketfegyverrel ennek megtevésére. A háború az utolsónak szánt megoldás kell legyen; nem szabadhozzá folyamodnunk, csak abban az esetben, ha minden más célravezető eszköz hasztalannak

bizonyul. Ezt az alapelvet kell szem előtt tartanunk a perlekedéssel kapcsolatban is. Azigazságszolgáltatás karját - éppúgy, mint a háború fegyverét -, nem szabad felemelni addig,míg a szembenálló felek előbb nem tettek meg mindent békésebb eszközök által egyetértésre

jutni, elsimítani a fennálló ellentétet, (1Kor 6,1). 2. Jefte a méltányosságban gyönyörködött,és szándéka nem más volt, mint hogy igazságosan cselekedjék. Ha az Ammon fiai

bebizonyították volna, hogy Izráel megsértette őket, úgy kész lett volna az ammoniták jogainak helyreállítására. Ha viszont nem tudják ezt bebizonyítani, úgy világos, hogy ők bántják Izráelt, s ez esetben készen áll védelmezni Izráel jogait. A méltányosság lelke kellvezesse és uralja szívünket minden dologban.

II. Az ammoniták királya felel Jefte kérésére, bár az itt feltárt igényeit Izráel

lerohanása előtt kellett volna elmondja, 13.v. Ürügye így szólt: „Elvette Izráel az én földemet, mikor Egyiptomból feljött, most azért add azokat vissza békességgel“. Okunk vanazt hinni, hogy amikor az ammoniták betörtek Izráelbe, szándékuk nem más volt, mint azországot rabolni és fosztogatni, s a zsákmánnyal magukat gazdagítani, miként tették korábbanis Eglon alatt (3,13), amikor is semmi ilyen igénnyel nem léptek fel, noha a honfoglalás dolgaakkor még sokkal frissebb volt; de amikor Jefte támadásuk oka iránt érdeklődött, szégyellték

beismerni valódi indítékukat s szándékukat, s ehelyett valami elavult feljegyzések utánkutattak, s ősi hagyományokra hivatkoztak, melyből ezt az okot sütötték ki, hogy a jelenalkalomnak megfeleljen, s a méltányosság színében tüntesse fel támadásukat. Még akik aleggonoszabb dolgot követik el, azok lelkiismeretében is megvan a méltányosság ismerete, sigyekeznek vétkes cselekedetüket abba öltöztetni. Add vissza az én földemet. Nézd, mily

bizonytalan alapokon áll e világi tulajdonunk. Amiről azt gondoljuk, hogy legbiztosabb



értelemben a miénk, megkérdőjelezik azt, s kiragadják kezünkből. De akik jogot nyernek amennyei Kánaánhoz, nem kell féljenek, hogy eltulajdonítják tőlük e jogot.

III. Jefte egy igen alapos és kielégítő választ nyújt kérelmükre, feltárja annak mindenestől ésszerűtlen és igazságtalan voltát, hogy az ammonitáknak semmi joguk sincs ezországhoz, mely a két folyó - az Arnon és Jabbók - között terül el, mely most a Rúben és Gád

törzseinek birtokában van. Mint aki rendkívül jártas hazája történelmében, kimutatja: 1. HogyIzráel sohasem vett egy talpalatnyi földterületet, sem a moábitáktól, sem az Ammon fiaitól.Együvé teszi őket, mert testvérek voltak, Lótnak fiai, közeli szomszédok, s közös érdek fűzteőket össze, még istenük - Kámós - is közös volt, s olykor talán még királyuk is egy volt. Aszóban forgó földet Izráel nem a moábitáktól s az ammonitáktól vette el (akikre vonatkozólagkülön parancsot kaptak Istentől, hogy nem bántsák őket, semmihez se nyúljanak, ami az övék,5Móz 2,9-19, s komolyan betartották e parancsokat), hanem Szihonnak, az emoreusok királyának birtokában találták e földet, kinek kezéből igazságosan és becsületesen vették aztel, amint később rámutat. Ha az emoreusok Izráelnek Kánaánba való jövetele előtt amoábitáktól és az ammonitáktól vették el e földet, és nyilván így lehetett (4Móz 21,26; Józs13,25), úgy Izráel nem hibás ezért, s nem vonható felelősségre emiatt. Ha az ammoniták

elveszítették földjüket, s az ahhoz való jogukat, úgy az Izráel fiai nem tartoztak visszaszerezniaz ő örökségüket számukra. Az ő dolguk az volt, hogy önmagukért harcoljanak, s nemmásokért. Ez volt az első ellenvetése.

2. Hogy annyira távol voltak ők attól, hogy más népekre támadjanak - az átkozottKánaán elvetemedett utódain kívül -, hogy még csak átutazni sem akartak erőszakkal sem azedomitáknak, Ézsau utódainak földjén, sem a moábitáknak, Lót fiainak országán; hanem a

pusztai fárasztó menetelés után, siralmasan kimerülve (16.v.) miután Edom és Moáb királyaimegtagadták tőlük azt a jóindulatot, hogy utat engedjenek nekik országukon keresztül (17.v.),ahelyett hogy bármely bántalmat, vagy kárt okoztak volna nekik, fáradtan, amint voltak,további vándorlásra szánták rá magukat, megkerülték úgy Edom, mint Moáb földjét, segyiknek határát sem lépték át, 18.v. Jegyezzük meg: akik szelíd módon járnak el,vigasztalást meríthetnek abból, és hivatkozhatnak arra azokkal szemben, kik igazságtalansággal és rosszakarattal vádolják őket. Becsületességünk felelni fog értünk azelkövetkezendő időben (1Móz 30,33), és elnémítják a balgatag emberek tudatlanságát (1 Pét 2,15).

3. Hogy ama háborúban, melyben Szihonnak, az Emoreusok királyának kezébőlelvették e földet, ez utóbbi volt a támadó fél, és nem ők, (19,20.v). Izráel alázatosan kérte őt,hogy engedje átmenni őket országán, teljes garanciát ígérve az átmenő nép békésviselkedéséről: „ Hadd menjek át, kérlek, országodon az én helyemre, vagyis Kanaánba,melyet egyedül hívunk mi a miénknek, s ahová iparkodunk eljutni, nincs szándékunkban ittletelepedni.“ De Szihon nem csak hogy megtagadta tőlük ezt az udvariasságot (ha csak ezt

tette volna, ki tudja, Izráel más út után nézett volna), hanem kivezényelte haderőit, és Izráelretámadott, (20.v.), nem csak hogy saját földjéből zárta ki őt, hanem ki akarta őket irtani a földszínéről is (4.Móz 21,23-24), céljuk nem kevesebb, mint eltpuszításuk volt (29.v). Izráel tehát,a velük való háborúban jogos szükségszerű védekezést folytatott, és szétverve seregüket, asértés további megtorlásaként jogosan vette birtokba földjüket. Így jutott Izráel e terület

birtokába, s kétség nem férhet iránta való tulajdonjogukhoz; s teljesen ésszerűtlen azammoniták részéről megkérdőjelezni e jogot, hisz az emoreusok voltak akkor e földnek lakosai, s csak az ő földjüket és határukat vette birtokban Izráel, 21-22v.

4. A felülről adatott jogra hivatkozik, s ennek alapján érvel, 23-24.v. Nem a hosszúúttól kifáradt és harcképtelenné tett Izráel volt az, ki megszerezte e földet, hanem IzráelIstene, az Úr, aki a népek Királya, akié a föld és annak teljessége, - Ő volt az, aki birtokuktól

megfosztotta az emoreusokat s Izráelt plántálta helyükbe. Isten egy különleges és rendkívülimódon adta nekik e földet, ajándékként, s úgy ruházta rájuk a jogcímet, hogy az egész



világgal szemben fenntarthatják azt. 5Móz 2,24. Kezedbe adtam Szihont, és annak földjét; Őadta azt nekik, azáltal, hogy teljes győzelmet adott a föld akkori lakói fölött, dacára ahátrányos helyzetnek, melyben Izráel volt. „Hogy képzelitek? Isten azért adta nekünk ilytermészetfölötti módon e földet, hogy a moábitáknak, vagy ammonitáknak juttassuk aztvissza? Nem! Mi sokkal többre értékeljük Istenünknek nékünk adott ajándékait, mintsem ily

könnyen megválnánk azoktól!“ Hogy méginkább megerősítse ez állítását, az ő emberigondolkozásukból vett érvvel társítja azt: „ Nem úgy van-é, hogy amit adott bírnod adott néked Kámos, a te istened, azt bírod?“ Nem csak az emberekben levő közös eltökéltségrehivatkozik, hogy mindenki igyekszik védeni a sajátját, ha kell, az egész világgal szemben is,hanem a nemzetek által bevett közös vallási meggyőződésre is, mely szerint mindenki tartozik nagyra értékelni azt, - amit úgy vélték - isteneik adtak nekik. Nem mintha Jefte valódiistennek tartotta volna Kámóst, - csupán „a te istened“ ő -, s e bálványok tisztelői, ehiábavaló bálványokról, melyek sem jót, sem rosszat nem képesek tenni, azt tartották, hogymindaz, amivel bírnak, tőlük származik (Hóseás 2.11 „Ez az én bérem, amit az én szeretőimadtak nékem“; v.ö. Bír 16,24. ), és ebből okot merítettek annak erős védelmezésére, amitisteneik adtak nekik. „Te úgy véled, hogy ennek alapján jogod van földedhez; s mi nekünk ne

lenne okunk így vélekedni?“ Az ammoniták megfosztották birtokuktól azokat, kik előttük laktak földjükön; azt hitték, hogy istenük, Kámós segítségével tették ezt, de valójábanJehova, az Izráel Istene volt az, ki nékik adta azt, miként pontosan megmondatott: 5. Móz2,19-21. „Nos, - szólt Jefte - , mi épp olyan jogcímen bírjuk országunkat, mint ti a tiéteket.“Jegyezzük meg: Az Isten iránt való tiszteletnek és hódolatnak egyik példája, mellyel néki,mint a mi Istenünknek tartozunk, az, hogy méltányos módon birtokoljuk azt, amit ő adott

birtokunkban, az Ő kezéből fogadva azt, az Ő dicsőségére használva azt, az Ő érdekébenmegtartva azt, s készen állni megválni attól, amikor erre szólít. Azért adta nekünk, hogysáfárkodjunk vele, s nem azért, hogy szívünk rajta csüngjön. Egyedül Ő kell legyengyönyörködésünk tárgya.

5. Az elévülésre hivatkozik. (1.) A földhöz való joguk nem képezte vita tárgyát,amikor először bírtokba vették azt, 25,v. „Bálák, ki abban az időben Moáb királya volt, akitőle föld legnagyobb részét elvették az Emoreusok, s akinek a legnagyobb érdeke volt, sleginkább képes lett volna ellenünk állani, ha bármilyen kifogása lett volna itteniletelepedésünk ellen, nyugton maradt, s nem nem indult Izráel ellen harcolni.“ Elismerte,hogy a maga részéről elvesztette e földet, s jogosan lett az emoreuosk tulajdona, s nem voltereje a visszaszerzésére, s kénytelen volt elismerni, hogy Izráel becsületesen szerezte azt megaz emoreusoktól, s ezért legfőbb gondja az volt, hogy megvédje azt a földet, mely birtokábanmegmaradt; sohasem ígényelt jogot ahhoz, amit elveszített. Lásd 4. Móz. 22,2-3. „Ő akkor

beletörődött abba, ahogy Isten elosztotta a birodalmakat, s te most nyughatatlankodol?“ (2.)A földhöz való jogcímük sohasem volt eddig megkérdőjelezve, 26.v. Arra hivatkozik, hogy

300 esztendeje sajátjuknak vallják ez országot, s az ammoniták ez egész idő alatt sohasemkísérelték elvenni azt tőlük, nem, még akkor sem, amikor hatalmukban állt nyomorgatni őket,3,13-14. Úgy hát, feltéve, hogy Izráelnek a földhöz való joga nem volt világos legelőször (amit azonban már előbb bebizonyított, hogy igenis világos volt), mégis, mivel semmilyenigényt nem tartottak rá oly sok nemzedéken át, az Ammon fiai e területről kétség nélkülvégképp kizárattak. A jogcím, mit ily hosszú időn át nem vontak kétségbe, bizonyára mindenvitán felülinek tekinthető.

6. Ez érvek által Jefte igazolja magát és ügyét („Én nem vétettem ellened azáltal, hogyelvettem, vagy magamnál tartottam volna azt, amihez nincs jogom; ha tettem volna, azonnalvisszaszolgáltatnám.“) és elítéli az Ammon fiait: „Te cselekszel velem gonoszt, hogy harcolszellenem, és számítanod kell rá, hogy én is hasonlóképpen bánok veled.“ 27.v. Úgy tűnik

nekem, hogy Izráel fiai az ő jólétüknek és hatalmuknak idején (mert részük volt ilyennapokban is a bírák ideje alatt), bántó szándék nélkül, ártalmatlanul viselték magukat minden



nemzet iránt, és nem zaklatták vagy nyomorgatták őket (sem megtorlásként, sem a vallásterjesztésének színe alatt), úgy, hogy az ammoniták királya amikor okot keresett a velük valóharcra, kénytelen volt 300 évet visszamenni, hogy okot találjon. Isten népének így illik kifogástalanul és ártalmatlanul élni, nem adni okot a megróvásra.

7. A fennálló ellentét eldöntése végett Istenhez folyamodik, s az ő ítéletére bízza az

ügyét, s az Ammon kiráyát is Isten elé idézi. Az ügynek a menny és föld bírája elé valótárásával célja az volt, hogy vagy eltérítse az ammonitákat az előnyomulástól, svisszavonulásra kényszerítse őket, ha látják, hogy az igazság az ő oldalukon van, vagy -ellenkező esetben - igazolja önmagát a velük való összecsapásban. Jegyezzük meg: A háborúaz égre való apellálás, Istenhez, mindenek bírájához való fellebbezés, kitől a háborúkimenetele függ. Ha kérdéses jogok miatt folyik a vita, ezáltal ő van felkérve, hogy döntse elazokat. Ha nyilvánvaló jogok megsértetnek, vagy megtagadtatnak, úgy ezáltal hozzá történik folyamodás, az igazság védelmezése, helyreállítása és a gonosz megbüntetése végett. Mikénta felsőbbség fegyvere a törvénytelenekért és engedetlenekért létezik (1 Tim 1,9), úgy a háborúfegyvere a törvénytelen és engedetlen fejedelmekért és nemzetekért. A háborúban tehátszemünkkel Istenen kell csüngnünk, és mindig észben kell tartanunk, hogy rettenetes dolog

azt kívánni vagy várni Istentől, hogy az igazságtalanságot pártfogolja.Sem Jefte érvelései, sem az Istenre való hivatkozás nem hatottak az Ammon királyára.

A tizennyolc év alatt, míg Izráelt nyomorgatták (10,8), édesnek találták a tőlük elvettzsákmányt, s most arra áhitoznak, hogy hatalmukba kerítik a fát, melynek gyümölcsével olysokszor gazdagították magukat. Nem hallgatott az Isten szavára, mivel szívemegkeményíttetett saját pusztulására.

11,28-40

Előttünk áll itt Jefte, amint dicső diadallal győzedelmeskedik, ámde örömébe ürömvegyül, rendkívül megszomorodik és bánatos lesz egy meggondolatlan eskű miatt.

I. Jefte győzelme világos volt és fényesen ragyogott, úgy az ő, mint az Istendicsőségére, amennyiben ő védelmezett, Isten pedig igazolt egy igazságos ügyet. Isten egykiváló lelket adott neki, s vitézül élt azzal, 29.v. Amikor kitűnt hogy a nép egyöntetűválasztása révén világos elhívást nyert a szembeszállásra, s az Ammon királyának azelőterjesztett megegyezésre nem hajló makacs megátalkodottsága miatt méltányos oka van aszembeszállásra, akkor az Úrnak Lelke reá szállt, és sokszorosan felfokozta természetiképességeit, felruházva őt onnan felülről való erővel, és sokkal bölcsebbé és bátrabbá tette őt,mint valaha is volt, s méginkább eltöltötte a népe ellenségei ellen való buzgóság. Ezáltal Istenigazolta őt tisztségében és biztosította vállalkozásának sikere felől. Ekképp felkészítve, nemvesztegette az időt, hanem rettenhetetlen elszántsággal indult a harcnak. Külön említés van

téve az útról, melyen haladt az ellenség tábora felé, valószínűleg azért, mert ez útnak megválasztása arról a természetfölötti belátásról tanúskodott, amellyel a Lélek felruházta őt.Mert akik őszintén Lélek szerint járnak, a helyes úton vezettetnek. 2. Isten rendkívüli sikertadott neki, s ő úgyszintén bátran kihasználta azt (32.v.): Kezébe adá néki azokat az Úr, ésekként tett ítéletet a fellebezésre az igaz ügy érdekében; s azt cselekedte, hogy érezzék aháború félelmetes erejét akik nem engedtek a józan ész erejének; mert Ő a trónon ül, sigazságosan ítél. Jefte nem hagyta elillani a felkínált előnyöket, hanem általuk fokozta éstökéletessé tetté győzelmét. Miután a mezőn megfutamította seregeiket, üldözte őketvárosaikig, hol kardélre hányt minden fegyverfogható embert, úgy hogy teljesen képtelennétette őket, hogy Izráelt valamivel is bántalmazzák. Ekként aláztattak meg a az Ammon fiai az

Izráel fiai előtt, 33.v. De az nem tűnik ki, hogy teljesen elpusztította volna a népet, miként

Józsué az ítéletre megért bálványimádó pogányokkat, sem nem igyekezett önmagát annak aföldnek urává tenni, - noha az ammonitáknak az Izráel földjére tartott igénye szerint most ő is



hasonlóképpen cselekedhetett volna - , hanem csak arra volt gondja, hogy kellőképpenleigáztassanak. Bár mások rosszakarata igazolni fog minket a magunk védelmezésében, denem hatalmaz fel bennünket arra, hogy ártsunk nekik.

II. Jefte eskűjét sötét, és sűrű felhők veszik körül. Amikor otthonról indulni készült eveszélyes vállalkozásra, mialatt Istenhez fohászkodott, s kérte, hogy jelenléte kísérje őt, egy

titkos, de ünnepélyes esküt vagy fogadalmat tett Istennek, hogy ha Isten kegyelmesengyőztesként hozza vissza, úgy bárki, vagy bármi jön ki először házából a vele valótalálkozásra, az Istennek szenteltessék, éspedig tűzáldozatul az Ő oltárán elégetessék.Visszatérésekor a győzelem hírei már megelőzték őt, és az ő egyetlen leánya jött ki eléje agyőzelemhez illő öröm kifejezésével. Ez óriási lelki háborúságba vitte Jeftét; de nem tudott adolgon változtatni; miután a lány egy bizonyos időt kért szerencsétlensége siratására,örömmel alávetette magát atyja esküje beteljesítésének. Már most,

1. Van néhány jó tanulság, amit jó megjegyeznünk e történetből. (1.) Hogy a bizalmatlanságnak és kételkedésnek maradványai még az igazi és nagy hívők szívében ismegtalálhatók. Jeftének elégséges oka lehetett volna a siker felőli bizonyososságra, különösenamikor megtapasztalta, hogy rajta van az Úrnak Lelke, és mégis, most, amikor a

legszilárdabban kellene higgyen, kétkedőnek tűnik (30.v): Ha mindenestől kezembe adod az Ammon fiait, akkor így és így teszek. És lehet, hogy a csapda, melybe esküje vitte őt, arraszolgált, hogy kigyógyítsa őt e kicsinyhitűségéből, s abból a rossz képzelődésből, hogy csak akkor bízhat a győzelem ígéretében, ha valami jelentős dolgot ajánl fel cserébe érte Istennek.(2.) Hogy mégis, nagyon helyes dolog fogadalmat tennünk Istennek, amikor valamilyenkegyelmi ajándék elnyerésére törekszünk, vagy valamit várunk tőle, valamely szolgálatranézve, mely kedves Őelőtte; nem úgy, hogy ezáltal vásároljuk meg a kívánt kegyelmet,hanem hálánk kifejezése és kötelezettségünk mély átérzésének kinyilvánítása végett, hogyteljesítsük azokat a nékünk adott jótétemény szerint. Az ily rendkívüli eskü tárgya valami olydolog kell legyen, melynek világos és közvetlen befolyása van Isten dicsőségének előmozdítására és az Ő országa terjedésére az emberek között, vagy önmagunk számáraserkentésül szolgál az ő szolgálatában, illetve abban, ami már előzetesen is kötelességünk volt. (3.) Hogy nagyon fontos, hogy igen óvatosak és jól megfontoltak legyünk az ilyenfogadalmak tevésében, nehogy egy hirtelen fellobbanó érzelem kedvéért - mégha kegyes

buzgóságból fakad is az -, béklyót vessünk lelkiismeretünkre és rettenetes zavarba bonyolítvamagunkat végül kénytelenek legyünk azt mondani az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez(Préd 5,2-6); Veszélyes dolog mohón neki esve felfalni a szent dolgokat, anélkül, hogymegfelelőképpen mérlegelnénk, mi az, aminek megvalósítására képesek vagy képtelenek vagyunk, s anélkül, hogy a szükséges fenntartásokat és korlátokat nem ne állapítanánk,melyek elejét vehetik kuszáltságunknak; nehogy az eskü letétele után tegyünk fel keservesszívvel oly kérdéseket, melyeket előbb kellett volna megfontolnunk, Préd 20,25. Jefte

szertelensége s ennek káros következménye legyen komoly figyelmeztetés számunkra. (4.)Hogy amit Istennek ünnepélyesen fogadtunk azt lelkiismeretesen teljesítenünk kell, halehetséges és törvényszerinti, mégha végtelenül nehéz és fárasztó lenne is számunkra. Jefteerőteljes kötelességérzetét esküje iránt mi is át kell szüntelenül érezzük (35.v.): „Én fogadást tettem az Úrnak, és nem vonhatom vissza!“ azaz „nem vonhatom azt vissza magamtól, túlkéső; sem nem képes semmilyen földi hatalom hatálytalanítani azt, vagy felmentést adni azalól“. A dolog fölötti döntés az enyém volt, az én hatalmamban volt (Csel 5,4), de most már nincs. Tegyetek fogadást, és adjátok meg azokat az Úrnak! Zsolt 76,12. Magunkat csaljuk meg, ha úgy gondoljuk, hogy tréfálhatunk Istennel. Ha ezt arra az ígéretre értjük, mitünnepélyesen tettünk sákramentális fogadalmunkban az Úr előtt a kegyelem szövetsége iránt,mely velünk szegény bűnösökkel köttetett, mily erőteljes érv lesz ez mindazon bűnök ellen,

melyektől fogadalmunk által elszakítottuk magunkat, s mily erős ösztönzés mindazonszolgálatokra, melyekre elköteleztük magunkat fogadalmunk által, s mily kész választ jelent



minden kísértésre! „Én fogadalmat tettem az Úrnak, és nem vonhatom vissza!“ Ennek teljesítésére kell törekednem. Fogadást tettem, és be kell, és be fogom teljesíteni! Nemerészeljünk huzavonát játszani Istennel. (5.) Hogy a gyermekek részéről nagyon szép ésillő dolog, ha engedelmesen és örömmel alávetik szüleiknek magukat az Úrban, különösenkegyes szándékaik teljesítésében, Isten dicsőségére, és az istenfélelem fenntartásában, mégha

kemények és szigorúak is a rendszabályok; miként a rékábiták, kik sok nemzedéken átistenfélelemmel megtartották atyjuknak, Jónadábnak parancsolatait, hogy ne igyanak bort; smiként itt Jefte lánya, ki atyja lelkiismeretének megnyugtatására és Istennek és hazájának dicsőségére alázatosan odaszánja magát (36.v.): „Atyám, ha fogadást tettél az Úrnak, úgycselekedjél velem, amint fogadtad; Tudom, hogy kedves vagyok neked, de nagygyönyörűségemre szolgál, ha Isten nálamnál is kedvesebb számodra.“ Egy apának hatalmábanállt lányának bármely esküjét érvényteleníteni, 4Móz 30,5, de egy lány nem hatálytalaníthattaatyja esküjét, sem nem állhatott ellen annak, még egy ily eskünek sem, mint ez. Ez a törvényötödik parancsolatának dicsőségére szolgált. (6.) Hogy barátaink szomorúsága a miénk iskell legyen, osztoznunk kell abban. Amikor elment a hegyekbe sírni szüzessége és keménysorsa felett, leánybarátai hozzátársultak siralmában. Barátnői, kik vele egykorúak voltak,

kikkel szívesen volt együtt, s kik most - hogy apja hirtelen ily nagyra növekedett - kétségnélkül arra számítottak, hogy hazatérése után nemsokára együtt vigadhatnak vele amennyegzői ünnepségén; ámde keserűen csalódtak, mert arra kérte őket, hogy vonuljanak félre vele a hegyekbe, és osztozzanak szomorúságában. Nem méltók a barát névre azok, kik csak örülni akarnak velünk, de sírni nem. (7.) Hogy a hősies buzgóságra, méghagyengeséggel és tapintatlansággal vegyült is az, illő, hogy folyton emlékezzünk. Nagyon szépvolt Izráel leányai részéről, hogy évenkénti ünnep keretében őrízték Jefte leányának tiszteletreméltó emlékét, ki hősnőhöz hasonlóan, életével sem gondolt, amikor Isten bosszútállt Izráel ellenségein,36.v. Egy ily kiváló példát, ki a közösség érdekeit a saját élete eléhelyezi, sohasem szabad elfelejteni. Női volta miatt megtiltatott számára, hogy a harcveszélyeinek kitegye magát; ehelyett még nagyobb kockázatot vállalt (és valószínű, atyjamegértette, hogy ezt szándékosan tette, tudomása lévén az esküről; mert azt mondja neki:leányom, de megháborítottál engem!), hogy atya győzelmének dicsőségét fokozza. Annyira elvolt ragadtatva a győzelemmel - mint ami nagy áldás a közösségre nézve - , hogy kész voltönmagát hálaáldozatként felajánlani ezért; és úgy vélte, nem pazarolja el életét, ha leteszi egyily nagy esemény alkalmával. Dicsőségnek tartotta meghalni - nem engesztelő áldozatkéntnépe bűneiért (e dicsőség egyedül Krisztusnak volt fenntartva), hanem elismerő hálaáldozatként a népnek adott kegyelemért. (8.) Jefte szomorúságából és háborúságából megkell tanulnunk, hogy ne tartsuk meglepőnek, ha győzelmünk napjai sokszor - valamely ok miatt - szomorúságunk napjaivá válnak; s ezért reszketéssel kell örülnünk; de reménykedünk egy győzelmi napban, mely ezek után következik, melyet semmi sem fog elrontani.

2. Azonban felvetődik néhány nehéz kérdés e történet kapcsán, mely sokatfoglalkoztatta már a bibliakutatókat. Csak röviden szólok ezekről, mivel Poole bibliamagyarázatos könyvében részletesen tárgyalja őket.

(1.) Nehéz megmondani, hogy mit cselekedetett Jefte a leányával fogadása betöltéseértelmében. [1.] Egyesek úgy vélik, hogy csupán apácaként zárdába zárta őt; és mivelesküjének egyik fele nem volt törvényszerinti (mert ők részekre oszhatónak tartják az esküt),vagyis hogy őt égőáldozatként föláldozza, ekképpen, az eskü másik részének megfelelően, azÚrnak szentelte őt, vagyis, leányát odaadta az Úrnak, hogy teljességgel elkülönítse magát azélet dolgaitól és következésképpen a házasságtól is, s magát egész életére teljességgel akegyesség dolgaira szánja. Ami támogatni látszik e véleményt, az, hogy az van róla mondva,hogy siratta szüzességét, (37-38.v), és hogy sohasem ismert férfiút (39.v). De ha ő feláldozta

a lányát, eléggé érthető volt az ő siralma, nem a halála fölött, hiszen ezt Isten dicsőségéreakarta tenni, és kész örömmel alávetette magát, hanem a boldogtalan körülmények miatt,



melyek a dolgot mindennél fájdalmasabbá tette számára, mivel egyetlen gyermeke voltatyjának, akiben apja reménye szerint neve és családja fennmaradását látta, s mivel nem voltférjhez menve, s így nem hagyott utódot maga után, ki atyja dicsőségét és vagyonát örököltevolna. Ezért van külön említés téve arról, hogy (34.v.) nem volt néki kivülötte sem fia, semleánya. De ami engem annak hívésére késztet, hogy Jefte nem mellőzte esküje szószerinti

teljesítését, sem nem tért ki az alól, az, hogy nem találunk az egész Ótestamentumbansemmilyen törvényt, hagyományt, vagy szokást, mely a legkisebb utalással kifejezné, hogy amagányos házasság-nélküli életre nézve lett volna valamilyen határozat, rendelkezés, vagyhogy valamely személy - férfi vagy nő - szentebbnek tartatott volna, még inkább az Úré lettvolna, kegyesebb élettel bírt volna, mert nem élt házasságban: nem volt ilyen kikötés sem a

papokra sem a nazireusokra vonatkozó törvényben. Debora és Hulda, mindketten prófétanők voltak, és mindkettőről fel van jegyezve, hogy férjes asszonyok voltak. Emellett, ha csak magányos életre szoríttatott volna, úgy nem lett volna szüksége a két hónapi eltávozási időtkérni, mely idő alatt sírjon: előtte állt volna egész élete, hogy ezt tegye, valahányszor sorsátmérlegeli. Sem nem kellett volna oly szomorú búcsú által váljon el leánybarátaitól; mert akik ama véleményen vannak, úgy értik a 40.v.- ben mondottakat, hogy leánybarátai eljöttek hozzá

társalogni, évenként négy napon át. Tehát, [2.] Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy azesküjéhez hűen égőáldozatként ajánlotta fel őt, félreértve azt a törvényt, mely egyesszemélyeknek Isten átka általi odaszánásáról szól, mintha alkalmazni lehetett volna ezt azemberek esküi által odaszánt személyekre is, (3Móz 27,29 „Senki, aki teljesen az Úrnak

szenteltetett az emberek közül, meg ne váltassék, hanem halálra adassék bizonnyal“), s mivelhíjával volt ama hatalom ismeretének, melyet a törvény biztosított volna számára ilyenesetben, hogy megváltotta volna lányát. Ábrahám példája Izsák megáldozásában talán

bátorította őt, s nyilván ennek alapján úgy gondolta, ha Isten nem kívánja ezt az áldozatot,melyre felesküdött, úgy angyalt fog küldeni az égből, hogy visszatartsa kezét, mintÁbrahámmal tette. Ha a leány szántszándékkal jött eléje, hogy áldozat legyen, akkor - úgygondolta -, ez a dolgot még egyszerűbbé teszi. (Semmilyen sértést sem okoznak egyszemélynek azzal, amivel ő is egyetért). Úgy képzelte valószínűleg, hogy sem harag, semrosszakarat, sem gyilkos szándék nem vezeti, s jó szándéka szentesíteni fogja e rosszcselekedetetet; és mivel ilyen esküt tett, jobb megölnie leányát, mintsem megszegnie esküjét;s aztán érje a Gondviselést a felelősség, amiért őt hozta eléje.

(2.) De feltéve, hogy Jefte feláldozta leányát, a kérdés most már az, hogy helyesencselekedett-e? [1.] Egyesek igazolják ebben őt, s úgy vélik, helyesen cselekedett, mint olyan,aki Isten dicsőségét többre értékelte annál, ami legkedvesebb volt számára a világon. Alegkiválóbb hívők közt van megemlítve, kik hit által nagy dolgokat vittek végbe, Zsid 11,32.S e cselekedet is egyike lehetett ama nagy dolgoknak, melyeket cselekedett. Megfontoltan letttéve, két hónapi gondolkozás és mérlegelés után. Sehol sem találjuk, hogy hibáztatva lett

volna egy ihletett író által is. Noha e dolog rendkívül kiemeli az apai tekintélyt, mégsemigazolhat senkit hasonló cselekedetben. Ő egy rendkívüli személyiség volt. Az Úr Lelke volt rajta. Számos körülmény, melyek számunkra most már ismeretlenek, mindenestőlrendkívülivé tehetik e dolgot, és igazolhatják azt, azonban nem úgy, hogy helyeselhetnék azehhez hasonló cselekményt. Egyes mélylátású igemagyarázók ez áldozatban Krisztus nagyáldozatának előképét látták: Krisztus szeplőtelen tisztaság és ártatlanság volt, miként Jeftelánya tiszta szűz; halálra adatott az Atyja által, s így átokká lett miérettünk; alávetette magátönkéntesen - Jefte lányához hasonlóan -, az Atya akaratának, „Ne úgy legyen, ahogy énakarom, hanem ahogy Te!“. De [2.] A legtöbben elítélik Jefte cselekedetét; helytelenülcselekedett, mivel ily elhamarkodott esküt tett, és még rosszabbul tette, hogy beteljesítette azt.

Nem lett volna szabad magát esküvel olyasmire kötelezze, amit Isten a 6. parancsolat szerint

világosan megtiltott: Ne ölj! Isten megtiltotta az emberi áldozatokat, melyek (miként Dr.Lightfoot mondja) lényegében a Molochnak való áldozatok voltak. És meglehet, hogy az ok,



amelyért az ihletett író homályban hagyja ha feláldozta-e őt, vagy sem, az volt, hogy akik ezután feláldozták gyermekeiket, semmiféle bátorságot se vehessenek ebből a példából. Ezigehellyel és más ehhez hasonló történettel kapcsolatban, melyekről az íráskutatóknak nincsvilágos ismeretük, nem szükség magunkat emésszük; ami üdvösségünkre nézve szükséges, -hála Istennek! - eléggé világos.

12. RÉSZ.

Ebben a fejezetben előttünk áll: I. Jefte feddőzése az Efraimitákkal, s e szerencsétlenalkalom folytán bekövetkezett nagy vérontás, 1-6.v., valamint Jefte életének ésuralkodásának befejezése, 7.v. II. Egy rövid említés Izráel további más két bírájáról, 8-10.v., Élonról (11-12.v.), és Abdonról (13-16.v.).

12,1-7.

Itt van I. Az Efraim férfiainak esztelen neheztelése Jefte ellen, amiért nem hívta őketsegítségül őket az Ammoniták elleni harcban, hogy osztozhattak volna a győzelemben észsákmányban, 1.v. A büszkeség volt az összetűzés gyökere. Csak ebből származnak aháborúskodások. A büszke emberek minden dicsőséget, mely nem őket éri, mely mellettük megy el, elveszettnek vélnek, és ekkor ki állhat meg irigységük előtt? Ugyanilyenösszetűzésük volt az efraimitáknak Gedeonnal is (8,1), ki Manassé azon fél-törzséheztartozott, mely a Jordánnak azon oldalán volt, hol ők is éltek. Efraim és Manasse alegközelebbi rokonságban álltak egymással a törzsek között; mindketten József fiai lévén, smégis, jobban irigykedtek egymásra, mint bármelyik más törzs a tíz közül. Jákób, egykor,megáldásukkor keresztbe téve kezét fejükre, Efraimnak adta az elsőbbséget, messzire előretekintve a jövőbe, a tíz törzs királyságára, melynek Efraim volt a feje, minekutána fellázadtak a Dávid háza ellen. Nos ez a törzs nem elégedve meg az ígéretben biztosított dicsőséggel,

bosszankodott amiatt, hogy időközben Manassé is örvendhetett a dicsőség egy töredékének.Sajnálatos dolog, hogy közeli rokonságok és kapcsolatok, melyek a szeretetre és békességrekellene okot szolgáltassanak, sokszor harcok és ellenségeskedések szítására adnak alkalmat.

A felingerelt atyafiú erősb az erős városnál, és az ilyen versengések olyanok, mint a vár zárja.(Péld.18,19). Az efraimitáknak haragja Jefte ellen egy 1. Alaptalan és igazságtalan haragvolt. „Miért nem hívtál minket, hogy menjünk veled?“ Egy alapos ok miatt: mert Gileádférfiai voltak azok, kik vezérükké tették őt, s nem az efraimiták, tehát semmilyen tekintéllyelsem bírt arra, hogy őket hívja. Ha az efraimiták segítsége híján a harcban vereséget szenvedettvolna, úgy joggal hibáztathatták volna, amiért nem hívta őket segítségül. De miután a munka

megtörtént, és sikeres véget ért, - az ammoniták leigáztattak és Izráel megszabadult -,semmilyen kár nem történt, noha az ő kezük nem volt a dologban. 2. Kegyetlen ésgyalázatos volt. Zavargást keltve összegyülekeztek, átkeltek a Jordánon, egészen a gileádiMispáig mentek, hol Jefte lakott, és felbőszült haragjukat semmi más nem volt képeslecsillapítani, csak ha megégethetik Jeftét, egész háznépével egybe. Átkozott haragjuk, mert erőszakos! Azok a neheztelések, melyek a legkevésbé indokolhatók józan ésszel, általában alegnagyobb dühösséget hordozzák magukban. Jefte Izráel közös ellenségein diadalmaskodottmost, és úgy illett volna, hogy üdvözöljék őt, megköszönve azt sok jó szolgálatot, mit az őtörzsükért is tett; de meg kell tanulnunk, hogy ne tartsuk különös dolognak ha

bántalmazásokat kapunk jutalom gyanánt azoktól, akiktől jót érdemelnőnk. Jefte most leányaelvesztése - e családi szerencsétlenség - felett gyászolt, mely óriási csapást mért családjára, és

illett volna jönniük vigasztalni és bátorítani őt; de e barbár emberek abban lelték örömüket,



hogy még tetézzék nyomorúságát. Ebben a világban egyik nyomorúságnak vége gyakran bizonyul a másik kezdetének; sohasem dicsekedhetünk, úgy, mint akik letettük a fegyvert.

II. Jefte heves önvédelmezése. Nem törekedett lecsendesíteni őket úgy, miként Gedeontette hasonló körülmények között; az efraimiták most sokkal gyalázatosabban viselkedtek mint akkor, s Jeftében nem volt oly erős a szelíd és csendes lelkület, mint Gedeonban. Akár

lecsendesíthetők, akár nem, Jeftének gondja van, hogy1. Igazolja magát, 2-3.v. Világossá teszi, hogy semmilyen okuk sincs a vele valófeddőzésre, mert (1.) nem dicsőségvágyból történt, hogy erre a harcra indult, hanem hazájavédelmezésének szükségéből, mert az Ammon fiai nagyon szorongatták őket. (2.) Hívta azefraimitákat, hogy jöjjenek, és társuljanak hozzájuk, habár nem hiányolta őket, sem nemtartozott ily megtiszteltetésben részesíteni őket, ámde ők nem hajlottak a szolgálatra: Hívtalak titeket, de ti nem szabadítottatok meg engem az ő kezükből. Mégha igaz lett volna is, amivelvádolják őt, nem szolgáltathatott volna alapos okot a feddőzésre; de íme, kiderül, hogy vádjuk hamis; s amint a dolog most új fényben feltűnik, Jeftének lett volna inkább oka aszemrehányásra, mivel cserben hagyták Izráel közös érdekét a szükség idején. Nem új dolog,hogy akik a leginkább hibásak, a legnagyobb hangon vádolják az ártatlanokat. (3.) A harcra

való vállalkozás rendkívüli kockázattal járt, és több okuk lett volna sajnálni őt, mint haragudnirá. „Abban amit tettem, kockára tettem saját életemet, hisz oly kicsiny sereggelrendelkeztem.“ A dicsőség, melyre irigykedtek, nagyon drágán volt megszerezve; közülük kevesen kockáztattak volna ily sokat érte. (4.) Ő nem tulajdonítja magának a dicsőséget(mintha féltékeny volna rá), hanem teljességgel Istenre hárítja: „Az Úr volt az, aki kezembeadta őket“. Ha Istennek tetszett engem ily nagy mértékben használni az Ő dicsőségére, miértkell emiatt megütköznötök? Van-e bármilyen okotok velem harcolni? Nem úgy van-e inkább,hogy valójában Isten ellen harcoltok, kinek kezében én csak egy méltatlan eszköz voltam?

2. Amikor ez igazságos felelet (mely nem volt annyira lágy mint a Gedeoné) nemgyőzte meg őket, Jefte igyekezett egyrészt védelmezni magát dühösségüktől, másrészt megfegyverrel büntetni őket kihívó viselkedésükért, annál a hatalomnál fogva, mellyel Izráel

bírájaként rendelkezett. (1.) Az efraimiták nem csak Jeftével feddőztek, hanem amikor úgylátszott, hogy szomszédaik és barátaik az ő helyükre lépnek, alávaló beszéddel illetvegyalázták őket. Mert azt mondották gúnyolódva, megvetéssel: „Ti gileádbeliek, kik a Jordántúlsó részén laktok, nem vagytok egyebek, mint Efraim szökevényei, a József házának -melyben Efraim a fő - szemétje és söpredéke, a család kivetettjei, ennyi a ti értéketek Efraimés Manassé között. Ki vesz titeket számba? Minden szomszédotok tudja, hogy kik vagytok -szökevények, gazemberek és csavargók, kik elkülöníttettetek testvéreitektől, és sarokbalettetek szorítva.“ A gileáditák éppoly nemes izráeliták voltak, mint a többiek, és e jelenalkalommal Izráel minden törzse felett kitűntették magukat úgy a Jefte megválasztásában,mint az ammoniták elleni harcban; s mégis, a legaljasabb és legigazságtalanabb módon

szökevényeknek tartatnak. Gonosz dolog csúfneveket és jelzőket ragasztani személyekre vagyországokra, a közös szokás szerint, különösen azokra, akik amúgy is nyomorúság alattsínylődnek; ez gyakran vezet ellenségeskedéshez, melynek rossz következményei vannak, -mint itt is történt. Úgyszintén lássuk meg azt is, mily ártalmas dolog egy sértegető nyelv,mely csúfneveket mond, s gyalázatosan beszél. Lángba borítja életünk folyását, maga islángba boríttatván a gyehennától (Jak 3,6), és sok esetben torkát szegi azoknak, kik használják, amint itt is tette, Zsolt 64,9. Ha ez efraimiták megtagadták volna magukat, s nemlelték volna nyomorult kedvtelésüket abban, hogy „szökevényeknek“ nevezzék a gileáditákat,elejét vehették volna egy nagy vérontásnak; mert a megbántó beszéd feltámasztja a haragot,s ki tudja, mily nagy erdő felgyújtására képes egy kicsiny tűz?! (2.) E sértés feltüzelte agileáditákat; s a rajtuk esett méltánytalanságot, mely elsősorban vezérüket érte, meg kellett

torolni. [1.] Kiűzték őket a mezőre, 4.v. Megütköztek az Efraim férfaival; s lévén, hogy azefraimiták csak fejnélküli csőcselék voltak, megverték és megfutamították őket. [2.] Útjukat



szegték visszavonulásukban s így tették teljessé megtorlásukat rajtuk. A gileádíták, kik valószínűleg jobban ismerték a Jordán átkelőhelyeit az efraimitáknál, erős őrséget állíttattak az átkelőhelyekre, kiknek megparancsolták, hogy öljenek meg minden efraimit, ki a folyónátmenni igyekszik. Itt megjegyezhetjük, először, hogy elég nagy kegyetlenséget tanúsítottak az efraimiták kipusztításában. Eléggé súlyos büntetés volt már az, mellyel seregüket sújtották,

amikor megfutamították őket, nem volt szükség e további szigorúságra, hogy a menekülőketis kiírtsák. Hát szüntelen öldökölni kell-é a fegyvernek? Nem tudom, vajon dicsérnünk kell-eezért Jeftét; talán a szükséges igazságszoltátatás egy részeként vette ezt a dolgot. Másodszor,elég sok ravaszság rejtőzött a menekülők felderítésében. Úgy tűnik, hogy az efraimiták, bár egy nyelvet beszéltek a többi izráelitákkal, mégis egy jellegzetes tájszólásuk volt örökségük területén, a héber shin betűt samech-ként ejtették, s annyira hozzászoktak már ehhez, hogynem tudták másként mondani, mégha életükben került is. Utánzással tanulunk beszélni. Akik „s“-t használnak „sz“ helyett, azért teszik, mivel számukra így rövidebb vagy könnyebb; sgyermekeiket is hasonlóképpen tanítják; tehát erről megismerhetsz egy efraimitát, miként aszékelyek, vagy felvidékiek tájszólása jellegzetesen különbözik más magyarokétól. Galileaivagy, még a beszéded is elárul téged. Ezáltal kiderült, ki az efraimita. Ha találtak egy embert,

kiről feltételezték, hogy efraimita, ám ő tagadta ezt, parancsolták, hogy mondja „Siboleht“,de akár nem tudta kimondani, - amint fordításunk mondja -, akár nem volt mondta helyesen,hanem „Sziboleht“-et mondott, így elárulta magáról, hogy efraimita, s azonnal megölték.„Sziboleht“ folyót, vagy folyamot jelent. „Kérlek, engedd meg, hogy átmenjek a folyón“. Azily módon megölettek a az efraimiták közüli elesettek számát negyvenkétezerre növelték.Ekként fojtatott el e bősz törzsnek ez újabb zendülése.

3.Figyeljük meg Isten igazságosságát e büszke és heves efraimiták megbüntetésében,mely jó néhány dologban bűnüknek felel meg. (1.) Büszkék voltak törzsük dicsőségére,dicsekedetek azzal, hogy ők efraimiak; de mily hamar arra kényszerültek, hogy szégyelljék, ésvonakodjanak elismerni hazájukat! Efraimbeli vagy-é? Nem, most már inkább tartozomakármelyik törzshöz, csak ahhoz nem. (2.) Dühösségükben azért keltek át a Jordánon, hogyJeftét háznépével egybe tűzzel égessék meg; de most éppolyan félve, bujdosva jönnek visszaa Jordánhoz, mint amilyen vakmerően keltek át korábban azon, és mielőtt otthonukbahazaérhettek volna, végzetes halálukat lelték. (3.) Csúfolkodva gyalázták a gileáditákatországuk hátrányos helyzete miatt, mivel oly félreeső helyen, távol fekszik, s most ők az őhazájukra jellemző gyengeség miatt szenvednek, mivel nem képesek kimondani e szót:Siboleth. (4.) A gileáditákat igazságtalanul szökevényeknek nevezték, s most ők valóbanszökevényekké váltak; a héber nyelvben ugyanaz a szóval (5.v.) vannak jelölve a menekülőefraimiták, mint amit őt használtak csúfnévként a gileáditákra, szökevényeknek mondva őket.Aki igazságtalanul másra gördíti a csúfolkodás kövét, számítson arra, hogy igazságosan fogvisszahullni rá.

III. Itt találjuk Jefte bíráskodásának végét. Csak 6 évig ítélte Izráelt, s aztán meghalt,7.v. Valószínű, hogy lányának halála oly mélyen érintette, hogy sohasem tudottfelülemelkedni e dolgon azután, s a bánat idő előtt vitte a sírba.

12, 8-14.

Egy rövid tudósítást találunk itt Izráel további három bírójának viszonylag rövid bíráskodásáról, kik közül az első 7 évet, a második 10-et, a harmadik pedig 8 évet bíráskodott.Mert az ország bűne miatt sok annak a fejedelme, rövid idő alatt sokan következnek egymásután ( Péld.28,2), a jó emberek hasznosságuk kezdetén már leváltatnak, mielőttcéljukat megvalósíthatnák.

I. Ibsán Betlehemből származott, mégpedig nagyon valószínű, hogy JudaBetleheméből, Dávid városából, s nem a Zebulon földjén levő Betlehemből, melyről csak



egyszer történik említés a Bibliában ( Józsué 19,8) . Csak hét évig uralkodott, de számosgyermekéről, és azok kiházasításáról, melyet ő maga valósított meg, kitűnik, hogy hosszúéletet élt; és lehet, hogy naggyá növekedett családja és számos sokirányban kialakítottszövetséges kapcsolatai hozzájárultak személyes érdemeihez, s még megfelelőbbé tették arra,hogy a nép által megválasztassék - mint Jefte -, vagy közvetlenül Isten által legyen elhívva, -

Gedeonhoz hasonlóan -, hogy Izráel bírája legyen, hogy fenntartsa és továbbvigye Istenmunkáját közöttük. Ami különösképpen meg van említve felőle, az, hogy 1. Sok gyermekevolt: összesen 60. (v.ö. Zsolt 127,3-5). Ekként Betlehem régtől fogva híres voltszaporodásáról, az a város, hol Annak kellett megszületnie, kinek lelki gyermekei olyszámosak lesznek, mint az ég csillagai. 2. Hogy gyermekei közt mindkét nembeliek egyenlőszámmal voltak, harminc fiú és harminc lány, mely dolog ritkán fordul elő egy családban;azonban az emberiség nagy családjában Az, Aki először kettőt alkotott, férfiúvá és nővéteremtvén őket, az ő bölcs gondviselése által minkét nem folytonosságáról gondoskodik olyegyenlő arányban, mely épp megfelel az emberi nem fennmaradásához a földön. 3. Gondjavolt mindnyájuk kiházasítására. Leányait férjhez adta, férjeket szerzett számukra (így van szószerint), és - miként a jó vásárban történni szokott - minkét oldalról megerősítette személyes

érdekeit: behozott kívülről harminc lányt a fiainak. A zsidók azt tartják: Minden apa tartozik három dolgot megtenni fiaival: meg kell tanítsa őket a törvény olvasására; foglakozást kelladnia nekik (mesterségre kell tanítsa őket), és feleséget kell szerezzen számukra. Mily nagy akülönbség Ibsán és közvetlen elődje, Jefte családja közt. Ibsánnak hatvan gyermeke volt , smind megházasodott, Jeftének egyetlen lánya volt, ki házasság nélkül élt és halt meg.

Némelyek megszaporodnak, mások megfogyatkoznak; minkét dolog az Úr kezében van.II. A zebulonbeli (Kánaán északi részéből való) Élon volt a következő, akit Isten

támasztott a közügyek irányítására, igazságszolgáltatásra s a romlások orvoslására. Tíz évenát szolgált áldásul bíráskodásával Izráelnek, s aztán meghalt, 11-12.v. Dr. Lightfoot számításaszerint bíráskodása kezdetén kezdődött a filiszteusok általi 40 éves elnyomatás (melyről a 13,1-ben olvasunk), és ezidőtájt született Sámson. Valószínű, hogy mivel bírói széke messzeészakon állt, a filiszteusok pedig Kanaán déli részét zaklatták, ez nehezményezte a velük valóösszecsapást.

III. Ezután az Efraim törzséből való Abdon következett, s benne e kiváló törzs kezdtevisszanyerni hírnevét, lévén, hogy Józsué óta egyetlen jeles személyiségről sem történik említés e törzsben; mert a sikemi Abimélek inkább szégyenére volt, mintsem dicsőségére. Ezaz Abdon híres volt számos családjáról (14.v.): negyven fia volt és harminc unokája, smegadatott néki, hogy mindnyájukat lássa még éltében naggyá növekedni; s ezek hetvenszamárcsikón nyargaltak, talán mint megbízott bírák és hivalnokok, vagy mint úrfik skitűntetett személyiségek. Gyönyörűség lehetett számára ekként látni fiainak fiait, de félő,hogy nem látta Izráel békességét, mert ezidőtájt kezdtek a filiszteusok egyre nagyobb erővel

rájuk törni. E bíróról, s az előbbiekről is - bár kevés feljegyzést találunk rólunk -,mindegyiknél említés történik arról, hogy hol lettek eltemetve (7,10,12,15.v), valószínűlegazért, hogy a síremlékeiken levő felíratok (amilyeneket szokás volt Izráelben készíteni),

bizonyítékul és további kiegészítésül szolgáljanak, s hozzáférhetők legyenek azok számára,kik többet kívántak róluk tudni. Péter, amikor Dávídról szólt, ezt mondta: „az ő sírja mind emai napig mi nálunk van“ (Csel 2,29). Vagy talán e feljegyzések e helyek dicsőségének emelésére szolgálnak, hol e nemes vezérek csontjai pihennek; - de arra is szolgál, hogyemlékeztet minket, ne csüngjünk túlságosan e világ dicsőségén, melyet a halál és a sír előbb-utóbb meg fog rontani. E bírák, kik mintegy istenek voltak Izráel számára, meghaltak, mintminden más ember, s minden dicsőségük porrá lett.

Nagyon különös, hogy az összes bírák története során - kiknek cselekedetei részletesen

le vannak írva -, egyetlen egyszer sem történik említés a főpapról, vagy általában a papokrólés lévitákról, - Fineástól kezdve Éliig -, kik szolgálatukkal vagy tanácsadásukkal a társadalmi



életben kitűntek volna, noha ez időszak 250 évet is kitesz. Csupán az akkori időben éltfőpapok névsora maradt fenn, 1 Krón 6,4-7 és Ezsd 7,3-5. Hogyan lehet összeegyeztetni a

papságnak e hosszú időn át tartó háttérbe szorulását, már most, nem sokkal létrejövetele után -mely papság kezdetben oly fenséges dicsőséggel volt bevezetve, s a mózesi ceremóniák vezéralakja volt? Bizonyára azt jelzi ez, hogy ama papság rendtartása jelképes céllal volt

felállítva, s a nagy áldások melyek általa ígérve voltak, főképpen Jézus Krisztusnak igazi,örökkévaló papságára vonatkoztak, melynek dicsősége oly magasan fölötte áll a földi papságnak, hogy hozzá képest ennek semmi dicsősége sincs önmagában, 2 Kor 3,10.

13. RÉSZ.

E fejezettel kezdődik Sámson története, ki e könyvben feljegyzett bírák közt az utolsó volt, ésközvetlen Éli előtt élt. A vele kapcsolatosan följegyzett dolgok elejétől végig nagyon

meglepőek és szokatlanok. Alakja, mely e leírásokból kimagaslik, rendkívül nagy, és mégis,nagyban elüt mindegyik elődjétől. Sohasem találjuk őt országgyűlés, vagy hadsereg élénállni, sohasem látjuk ítélőszékben, vagy harcmezőn; azonban mégis, saját személyében nagyhazafi volt, áldás volt hazájának, és rettenetes ostort és csapást jelentett ellenségeinek, azelnyomóknak. Nagy hitű ember volt (Zsid 11,21), és dicsőséges előképe Annak, ki sajátkarjának erejével vívta ki üdvösségünket. A többi bírák története tisztségükbe lépésüktőlkezdődik, de a Sámsoné már születésével, sőt fogantatásával kezdődik, s nem más, mint egymennyei angyal vezette őt be a világba, mintegy mintaképeként annak, ami későbbKeresztelő Jánossal és Krisztussal is történt. Ez van feljegyezve e fejezetben. I. Azalkalom, mely a szabadító támasztására okot szolgáltatott, Izraelnek a filiszteusok általielnyomatása volt, 1.v. II. Születése megjövendöltetik anyjának egy angyal által, 2-5.v.III. Az asszony elmondja a jövendölést férjének, 6-7.v. IV. Mindketten együtt, ismétrészesültek a ígéret kijelentésében a mennyből megjelent angyaltól, 8-14.v., aki iránt mélytiszteletet tanúsítottak, 15-19v., és aki - nagy meglepetésükre - eltávozásakor felfedtefenségét előttük, 19-23v. V. Sámson megszületik, 24-25.v.

13, 1-7.

Az első vers egy rövid beszámolót nyújt - amilyennel gyakran találkoztunk már ekönyvben - arról a nagy nyomorúságról, melybe Izrael az ő bűnei miatt került, melynyomorúság alkalmat szolgáltatott egy szabadító támasztására. Gonoszul cselekedtek,

viselkedtek - amint oly sokszor láttuk már -, az Úr szemei előtt, és az Úr odaadta őket, mikéntsokszor tette már, ellenségeik kezébe. Ha nem lett volna semmi bűn, nem lenne szükség aSzabadítóra; de Isten megengedte, hogy a bűn eluralkodjék s megsokasodjon, hogy akegyelem annál inkább bővölködjék. Az ellenség, melynek Isten őket most eladta,legközelebbi szomszédjaik, a filiszteusok voltak, kik közöttük lakoztak, - az első éslegnagyobb nép azon nemzetek közül, kiket Isten kipusztításra ítélt, de mivel nem irtották kiőket, Isten meghagyta őket, hogy általuk próbálja Izráelt (3, 1.3) - a filiszteusok öt fejedelme;e nép jelentéktelen volt Izráelhez képest (csak öt jelentősebb várossal bírtak), de amikor Istenvesszőként használta őket kezében, rendkívül erőszakosakká és ártalmasakká váltak. És ez anyomorúság tovább tartott minden eddiginél: negyven évig, egyfolytában, bár nem egyformahevességgel. Amikor Izrael ez elesett állapotban találtatott, akkor született Sámson; s itt

találjuk születésének megjövendölését egy angyal által. Figyeljük meg,



I. Származását. Dán törzséből való volt. Dán „ítélőt“, vagy „ítéletet“ jelent. Ésvalószínű, hogy Sámsonra való tekintettel történt, hogy a haldokló Jákób megjövendölte: Dánítéli az ő népét, vagyis, „egy bírót szolgáltat majd népének, noha olyat, ki cselédek fiai közülvaló lesz, ki közönségesen fog élni, mint bármely más személy Izráel törzsei közül“ (1 Móz49,16). Dán törzsének öröksége a filiszteusokkal határos volt, s ezért ez a törzs volt a

legilletékesebb arra, hogy megzabolázza őket. Sámson szülei hosszú időn át gyermektelenek voltak. Számos kiváló egyéniségek születtek oly anyáktól, kik hosszú időn át meg voltak fosztva a gyermekáldástól, mint Izsák, József, Sámuel és Keresztelő János, hogy e kegyelemannál értékesebb legyen számukra, ha megérkezik. Ujjongva énekelj, te meddő, ki nem

szültél! (És 54,1). Jegyezzük meg, Azok az áldások, melyekben hosszú várakozás utánrészesülünk, méginkább felhívják figyelmünket a kegyelemre, és nyilvánvalóvá teszik, hogymegérte várni rá, s ezáltal mások is bátorítást nyernek az Isten kegyelmében valóreménykedésben.

II. Az örvendetes üzenetet, mely ez angyal által küldetett, hogy fia fog születni. Azüzenet közvetítője az Úrnak egy angyala volt (3.v.), de emberi megjelenésben: egy prófétaöltözetében, Isten embere kinézésében. És ez az angyal (miként a tudós Patrick püspök állítja)

maga az Úr volt, vagyis az Úr Igéje, kinek később Messiássá kellett lennie, mert neveCsodálatosnak (18.v), és Úrnak (Jehovának) neveztetik 19.v. A nagy Szabadító különösmódon közreműködött ez előképszerű szabadító támasztásában. Nem is annyira Manoah ésfelesége - e jelentéktelen dániták - érdekében történt, hogy e rendkívűli igéret küldetett,hanem inkább Izráel érdekében, hisz a nép szabadítójává kellett váljon, de nem is csupán ezért(hisz Izráelért végzett szolgálata úgy tűnik, nem felelt meg e nagyszerű bejentésnek), hanemfőképpen a Messiás érdekében történt ez, kinek előképe kellett legyen, s kinek születésétúgyszintén angyal fogja bejelenteni, mint a Sámsonét. Az angyal az adott üzenetben, 1.Említést tesz az asszony fájdalmáról: Ímé most magtalan vagy és nem szültél. Ebből Manoahfelesége megértette, hogy a vele beszélő személy próféta, ki bár idegen számára, s eddigsohasem látta, mégis ismeri szíve nyomorúságát. Szól neki erről, nem azért, hogy keserítseezzel, hanem mert talán épp akkor ő is nyomorúságos helyzetéről gondolkozott és sírt önmagafelett, mint aki meddőségre van ítélve. Gyakran tapasztaljuk, hogy Isten a legalkalmasabbidőben küldi vigasztalását népének, amikor leginkább le vannak sújtva nyomorúságukban.„Most magtalan vagy, de nem lesz mindig így“, miként rettegve gondolod, „többé nem leszelaz“. 2. Biztosítja őt affelől, hogy foganni fog méhében, és fiút fog szülni (3.v.) , ésmegismétli e bizonyos ígéretet, 5.v. Hogy kinyilvánuljon az isteni ige ereje, a legerősebbember, mely valaha élt a világon, az ígéret gyermeke volt, Izsákhoz hasonlóan, ki egy isteniígéret alapján és ennek erejénél fogva született, az ígéretben való hit által, Zsid.9,11; Gal 4,23. Sok asszony volt, kik hosszú meddőség után Isten gondviselése folytán gyermeketszültek, de Sámson az ígéret igéje által született, mivel a megígért Magnak volt az előképe,

mely után sóvárgó hittel oly soká vártak az Ószövetség szentjei. 3. Kijelenti, hogy a gyermek születésétől kezdve nazíreus kell legyen, és ennek érdekében anyja alá kell vesse magát anazíreusi törvénynek (noha nem nazíreusi eskü alatt), és nem szabad bort igyon, sem másrészegítő italt mindaddig, míg a gyermek tőle nyeri táplálékát, akár méhében, akár szoptatásáltal (4-5.v.). Figyeljük meg, Izráelnek e szabadítója a legkomolyabb értelemben Istennek szenteltetett kellett legyen, s a szentség példaképévé kellett válnia. Isten a nép iránti jóindulata

bizonyítására megmondotta, hogy nazírokat támasztott ifjaik közül, Ámós 2,11. Más bírák Istentől való elpártolásukból térítgették a népet, de Sámsonnak egyből Istennek szenteltetettnek kellett feltűnnie, sokkal inkább, mint a többieknek; és annak ellenére, amithibáiról olvasunk, okunk van azt gondolni, hogy Isten nazíreusaként, mint akit Isten tett azzá,életvitele során megtestesítette, nemcsak ceremóniálisan, hanem valóságban azt az Úrnak

való odaszenteltséget, melyből a nazíreusság állt, 4.Móz 6,2. Akik másokat megmentenivágynak, azoknak személyes kegyességükben ki kell tűnjenek a többiek közül. Sámuel, ki



tovább vitte Izráel megszabadítását a filiszteusoktól, nazíreus volt anyja eskűje révén (1Sám1,11), miként Sámson Isten határozata folytán. E szabadító anyjának tehát meg kell tagadniamagát, és nem szabad ennie semmi tisztátalan dolgot; ami máskor törvényesen megengedettvolt, most megtiltott lett. Miként az adott ígéret hitének kipróbálására szolgált, úgy e parancsengedelmességét tette próbára; mert Isten mindkettőt igényeli azoktól, akikre kiárassza

kegyelmét. A várandós asszonyoknak lelkiismeretesen tartózkodniuk kell mindattól, amirőltudják, hogy ártalmas és veszélyes magzatjukra nézve. És valószínű, hogy Sámson anyjának nemcsak azért kellett a bortól és szeszes italtól tartózkodnia, mivel a gyermek nazíreusságrarendeltetetett, hanem azért is, mert erős emberré kellett válnia fizikailag, amihez anyjának azalkoholtól való tartózkodása lényegesen hozzájárult. 4. Megjövendöli azt a szolgátatot,melyet e gyermek hazájáért tenni fog: Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a filiszteusok kezéből. Jegyezzük meg: Nagyon kívánatos, hogy gyermekeink ne csupán önmagukbanlegyenek tökéletesen Istennek szenteltek, hanem legyenek eszközök Isten kezében mások

javára, annak a nemzedéknek, melyben élnek - ne remeték legyenek (visszavonult s az élettőlelkülönült emberek), ne oly gyertyák , melyeket véka alá rejtettek, hanem olyanok, mint akik a

gyertyatartóban fénylenek. Figyeljük meg: Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt. Ez kifejezi,

hogy a filiszteusok általi elnyomás még hosszú ideig fog tartani, mert Izráelnek ez alólimegszabadítása addig nem kezdődik el, egy lépés sem történik addig a szabadulás felé, míg egyermek, ki még meg sem született, oly erőre nem növekszik, hogy megkezdje azt. És mégis,nem fogja teljességre vinni a szabadítást: csak elkezdi megszabadítani Izráelt, ami arra utal,hogy a nyomorúság még sokáig folytatódik. Isten úgy látta jónak, hogy munkáját fokozatosanvigye végbe, különféle kezek által. Az egyik fundamentumot vet, a másik épít rá, s talán aharmadik majd felteszi a szegletkövet. Már most, Sámson ebben Krisztus előképe volt, (1.)Mint Isten nazíreusa, anyja méhétől Istennek szentelt nazíreus. Mert bár Urunk Jézus maganem volt nazíreus, de ő volt példázva a nazíreusok által, mint aki tökéletesen tiszta minden

bűntől, még csak nem is fogantatott a bűnben, és teljesen Isten dicsőségére szenteltetett.Krisztus test szerint a kiválasztott zsidó nép ószövetségi egyházából származott, mert nékik adatott a Róla szóló ígéret, Róm 9,4-5. Ez ígéret erejénél fogva régóta ott volt ő már amazegyház méhében, mely sok századon át várandós volt vele, és ennélfogva, Sámson anyjáhozhasonlóan, terhességének ideje alatt szent nemzetté, és kiváltképpen való néppé tétetett, ésszigorúan megtiltatott számára, hogy bármi tisztátalant érintsen, Őérte, aki az idők teljességében értük eljövendő volt. (2.) Mint Izráel megszabadítója. Mert Ő Jézus, aSzabadító. De ezzel a különbséggel: Sámson csak elkezdte megszabadítani Izráelt, (Dávid lettkésőbb arra támasztva, hogy tökéletessé tegye e szabadítást), de a mi Urunk Jézus egyszemélyben Sámson és Dávid, úgy elkezdője, mint bevégezője hitünknek.

III. A híradást, mit Manoah felesége örömtől áthatottan sietett férjének elmondani ecsodálatos, meglepő üzenetről, 6-7.v. Az örömhírt az asszony akkor nyerte, mikor egyedül

volt, talán kegyes elfoglaltságban elmélkedett vagy imádkozott; de nem tehette és nem isakarta eltitkolni ezt férjétől, hanem beszámolt neki, 1. A hírnökről. Isten embere volt, 6.v.Ábrázatát képes volt leírni: nagyon tiszteletet gerjesztő volt: tekintete oly fenséges volt, olycsillogók voltak szemei, oly fénylő volt az arca, oly erőteljesen félelmet és tiszteletet

parancsoló, hogy nem tarthatta másnak mint angyalnak. De nevét nem tudta megmondaniférjének, sem azt, hogy Izráelnek melyik törzséhez, vagy városához tartozott, mert a hírnök

jónak látta elhallgatni nevét, s ami őt illeti, csak puszta látása is annyira rettenetes voltszámára, hogy nem merte megkérdezni azt tőle. Teljesen meg volt győződve arról, - s ez elégvolt számára - hogy Isten szolgája. Úgy látta, hogy személyisége és üzenete önmagukbanviselik hitelességüket, és nem kutatott kétkedőn tovább. 2. Az üzenetről. Pontosan beszámoltúgy az ígéretről, mint a parancsról (7.v), hogy ő is elhiggye az ígéretet, s figyelmeztetőként

álljon mellette szüntelen az előírások betartásában. Így kell a házastársaknak megosztaniuk



egymással az Istennel való közösség tapasztalatait és az Ő megismeréséből származóáldásokat, hogy egymásnak segítségül legyenek az úton, mely szentnek hívatik.

13, 8-14.

Itt találjuk Isten angyalának Manoáhnál és feleségénél tett második látogatásának leírását.I. Manoah buzgón imádkozott ezért, 8.v. Nem kételkedett a felesége által elbeszéltdolgokban; tudta, hogy erényes asszony, és ezért bízott hozzá az ő férjének lelke; tudta, hogynem abban jár, hogy megcsalja őt, még kevésbé volt féltékeny rá - ahogy Josephusigazságtalanul feltételezi - egy idegennel folytatott beszélgetése miatt, hanem, 1. Biztosravette, hogy az ígéret gyermeke a megfelelő időben megadatik, s ezért habozás nélkül a

születendő gyermekről beszél. Nem találunk sehol ily nagy hitet, nem, még Zakariásban papban sem, - aki az oltárnál állt és várt az Úrra, s akinek maga az angyal jelent meg - nemvolt benne ily nagy hit, mint ez egyszerű dánita emberben. Azon dolgok, melyek elrejtetnek a

bölcsek és értelmesek elől - kik magukat nagyra tartják elmés kérdezősködéseikkel -, gyakrankijelentetnek a kisdedeknek, kik tudják miként kell értékelni Isten ajándékait, s hogyan kell

fogadni Isten igéjét. Boldogok, akik nem látnak, és mégis, mint itt Manoah, - hisznek! 2.Minden gondja az volt, hogy mint kell majd cselekedjenek a születendő gyermekkel.Jegyezzük meg: Az istenfélő emberek sokkal inkább arra törekesznek s azt kívánják megtudni, ami kötelességük, mit tenniük kell, mintsem azon események után kutassanak,melyek velük történni fognak; mert az engedelmesség a mi dolgunk, a többi események pedigmind Isten kezében vannak. Salamon is az után tudakozódott, amit az embereknek cselekedniük kell, s nem az érdekelte, mily vagyonnal kell bírjanak, Préd. 2,4. 3. TehátManoah arra kéri Istent, küldje el hozzájuk ismét az áldott hírnököt, hogy további utasítástadjon, hogyan bánjanak e Nazíreussal, attól félve, nehogy felesége az ígéret felett valótúláradó örömében elfelejtette volna az előírt parancs valamely részét, melyet kívánt teljesenmegismerni, hogy tévedés nélkül teljesíthesse: „Ó, Uram, az Istennek amaz embere hadd

jöjjön el ismét hozzánk, mert vágyunk még jobban megismerkedni vele.“ Jegyezzük meg,Akik igét hallottak a mennyből, akik számára megnyílt az ég, nem tehetnek másként, egyretöbbet vágynak bírni abból, újra és újra kívánkoznak találkozni Isten emberével. Figyeljük meg, nem küldte szolgáit szerteszét, Isten emberének előkeresésére, hanem térdein kereste őt,Istenhez könyörögve, hogy küldje őt hozzá, és ekként keresve találjon rá. Kívánjuk-e Istenhírnökeit, az evangélium szolgáit, hogy nékünk szóló igét szóljanak, s neveljenek minket?

Esedezzünk az Úrhoz, hogy küldje őket hozzánk, a mi tanításunkra, Róm 15,30.32.II. Isten kegyelmesen megadta ezt: És meghallgatá az Úr Manoah kérését, 9.v.

Jegyezzük meg: Isten valamilyen módon mindig vezetni fogja azokat, kik őszínte szívvelkívánják megismerni feladatukat, s hozzá folyamodnak, hogy tanítsa őket, Zsolt 25,8-9.

1. Isten angyala másodszor is megjelent az asszonynak, amikor egyedül üldögélt,valószínűleg a nyáj legeltetésénél, vagy más csendes mezei elfoglaltságban. A magányossággyakran jó alkalom az Istennel való közösségre; a hívő emberek sohasem érzik magukatelhagyatva, még ha egyedül vannak is, ha velük van az Isten.

2. Sietve elmegy, hogy hívja férjét; előbb biztosan alázattal kérte a szent hírnököt,hogy maradjon ott addig, míg visszatér férjével, 10-11v. Nem kérte azt, hogy vele együttmenjen férjéhez, hanem férjét vitte hozzá. Akik Istennel vágynak találkozni, oda kellmenniük, hol Isten jónak látta kijelenteni magát. „Óh - szólt örömmel férjéhez -, édesszerelmem, imád meghallgatásra talált! amott van Isten embere, ismét meglátogatott minket, -az, aki a múltkor eljött hozzám!“, vagy, ahogy mások fordítják, e napon, mert„más“(múltkor) nincs az eredeti szövegben, és eléggé valószínű, hogy mindkét látogatása

ugyanazon a napon volt, ugyanazon a helyen, s a második alkalommal az asszony ott ült,várva őt. Isten embere nagyon is akarja, hogy hívja a férjét. Mindazok, kik Isten dolgai felől



személyes kijelentést nyertek, kell hívjanak másokat is az Úrral való találkozásra, János 1,45-46. Manoah nem kedvtelenedett el amiatt, hogy az angyal e második alkalommal sem neki

jelent meg, hanem készséggel ment felesége után az Isten emberéhez. Az első végzetes bűnellensúlyozása végett - amikor is Éva erősen befolyásolta Ádámot a rosszra, s ő oly könnyenengedett neki - , hadd serkentsék a házastársak egymást a Isten iránti szeretetre és jó

cselekedetekre; és ha a feleség jár ebben elől, a férj ne tartsa ezt egyáltalán megalázónak,hanem kövesse őt abban, ami erényes és dicséretreméltó.3. Manoah amint az angyalhoz ért, és az angyal teljes meggyőzést adott neki affelől,

hogy ő volt az, aki már megjelent feleségének, teljes alázattal (1.) Örömmel fogadja azígéretet (12.v.): Ha beteljesedik ígéreted; ez nem csupán vágyának kifejezése volt, hanem ahit beszéde, a szent Szűzhöz hasonlóan , Luk1,38, „Legyen nékem a te beszéded szerint, Uram,szilárdan építek arra, amit szóltál, elhiszem azt, és bízom abban; hadd történjék meg“. (2.)Kéri, hogy az adott utasításokat ismételje meg: Miként bánjunk a gyermekkel; Mit cselekedjék ő? Az útmutatások feleségének adattak, de ő úgy tekint magára, mint aki felelős feleségesegítésében ez ígért gyermekkel való gondos bánásmódban, a rendelkezés szerint; hiszenmindkét szülőnek legnagyobb törődése és folytonosan egyesített törekvése is elég kevés arra a

nagy munkára nézve, hogy az Istennek szentelt gyermeket az előírás szerint az Ő számárafelneveljék. Ne hárítsák hát egyik a másikra e felelősséget, hanem mindketten tegyék tőlük telhetőleg a legjobban. Jegyezzük meg Manoah kérdéséből, [1.] Általában, hogy amikor Istenkegyelméből valamilyen áldást nyújt számunkra, a mi nagy gondunk az kell legyen, mikénthasználjuk azt helyesen, amint illik; mert csakis akkor jelent igazán áldást, amikor helyesenélünk vele. Isten adott nekünk testet, lelket és javakat; miként bánunk azokkal, hogymegfelelhessenek az Adományozó szándékának, és jó sáfároknak bizonyuljunk? [2.]Különösképpen, azok, akiknek Isten gyermekeket adott, nagyon kell vigyázniuk, hogyan

bánnak azokkal, s mit cselekesznek velük, hogy eltérítsék a bolondságtól, mely az ő elméjükhöz köttetett, hogy formálják elméjüket, és viselkedésüket idejekorán, és neveljék őket arra az útra, amelyen járniuk kell. Ebben a dologban a kegyes szülők szüntelen kérik Istensegítségét: „Uram, taníts minket, miként bánjunk gyermekeinkkel, hogy nazíreusok, és nékedszentelt élő áldozatok legyenek.“

4. Az angyal megismétli a már adott utasításokat (13-14.v.): Mindattól, amitmegtiltottam, őrizkedjék; és mindazt, amit én parancsoltam neki, tartsa meg. Jegyezzük meg:

Nagy szükség van úgy a tartózkodásra (óvatosságra), mint a megtartásra gyermekeink éssaját magunk helyes irányításában. Őrizkedj, és tarts meg; ne csak azon légy, hogy ne igyálbort és más részegítő italt, hanem ne egyél semmit, ami a bortermő szőlőből származik. Akik magukat tisztán meg akarják őrizni, távol kell tartsák magukat mindattól, ami bűnnel határos,vagy bűnre vezet. Amikor ez az asszony terhes volt, s egy nazíreus formálódott méhében,nem volt szabad semmi tisztátalan dolgot ennie. Hasonlóképpen, akikben Krisztus testet ölt,

gondosan meg kell tisztítsák magukat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és semmit setegyenek, ami ártalmas lenne az új emberre nézve.

13,15-22

Előttünk áll itt egy híradásI. Arról, ami Manoah és az angyal között történt e párbeszéd során. Manoah iránti

jóindulatból történt, hogy míg az angyal vele volt, elrejtetett előle annak kiléte; mert, hatudomása lett volna róla, oly rettenetes lett volna számára, hogy nem merészelt volna úgy

beszélni vele, amint tette (16.v.): Nem tudta vala, hogy az Úrnak angyala volt az. Éppen ígyKrisztus is a világban volt, de a világ nem ismerte fel Őt. Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy!

Mi nem vagyunk képesek elviselni a isteni dicsőség szemléletét, annak teljes felfedettségében.Isten úgy döntött, hogy hozzánk hasonló ember által szól hozzánk, próféták és igehirdetőkön



keresztül; még amikor angyalai, vagy Fia által szólott is, ezek emberi hasonlatosságban jelentek meg, és csak Isten embereinek vélték őket. Már most,

1. Az angyal nem fogadta el Manoah ajánlatát, és meghagyta, hogy az Úrnak szenteltáldozattá fordítsa azt. Manoah, mivel szerette volna kifejezni szeretetét és háláját etiszteletreméltó idegen iránt, ki ez örvendetes üzenetet hozta számukra, s arra kérte őt, hogy

engedje, hadd vendégeljék meg (15.v.): Hadd készítsünk neked gyorsan egy kecskegödölyét .Mindazok, akik befogadják az evangéliumot, készek lesznek örömmel szolgálni azok javára,akik számukra az Igét közvetítették, 1 Tes 5,17 . De az angyal tudtára adja, hogy (16.v.) nemeszik kenyeréből, miként Gedeonnál sem evett, hanem amint ott, úgy itt is, arra utasítja őt,hogy az Úrnak áldozza azt, 6,29-21. Az angyaloknak nincs szükségük ételre és italra; hanemIsten dicsőítése képezi ételüket és italukat, s ez volt Krisztus eledele is, János 4,34. És mi,hozzájuk hasonlóan, Isten akaratát fogjuk cselekedni, ha - bár nem tudunk étel és ital nélkülélni, de - Isten dicsőségére eszünk és iszunk, s így közönséges étkezéseinket is Istennek tetszőáldozattá fordítjuk.

2. Az angyal nem volt hajlandó megmondani nevét, nem akarta kíváncsiságát ennyirekielégíteni. Manoah kívánta megismerni nevét (7.v), és hogy melyik törzsből való, - nem

mintha kételkedett volna az üzenet igaz voltában, hanem - hogy ők is meglátogathassák majdőt, és jobban megismerkedhessenek vele (jó dolog fenntartani és ápolni Isten embereivel s azIge szolgáival való kapcsolatainkat); s még egy további célja is volt: „ Hogy ha majd beteljesedik beszéded, tisztességgel illethessünk téged , mint igaz prófétát emlegessünk, smásokat is hozzád utasíthassunk Isten vezetéséért, - és hogy a születendő gyermeket nevedrőlnevezhessük el, a te tiszteletedre; - vagy, hogy ajándékot küldhessünk neked, így tisztelve azt,akit Isten megtisztelt.“ De az angyal visszautasította kérését, mintegy rendreutasítva ezzelkíváncsiságát (18.v.): Miért kérdezősködöl nevem után, amely olyan csodálatos? Jákób magasem nyerte ezt a kegyet, 1Móz 32,29. Jegyezzük meg: Nem nyerhetjük meg, amit kérünk, hanem tudjuk, mit kértünk. Manoah kérése alázatos volt, és mégis megtagadtatott. Isten közöltenevét Mózessel, (2Móz 3,13-14), mivel ott egy különleges alkalom volt annak megismertetésére, de itt nem állt fenn ilyen eset. Amit Manoah kötelessége felőlifelvilágosításként kért, azonnal kijentetett számára (12-13.v.), de amit kíváncsiságakielégítésére kért, az megtagadtatott tőle. Isten bőséges útmutatást adott nekünk igéjébenteendőinkkel kapcsolatosan, de sohasem volt szándékában választ adni Igéjében agyafúrtkérdéseinkre. Az angyal megindokolja Manoah kérésének visszautasítását: Titok. Azangyalok nevei ekkor még nem fedettek fel, nehogy bálványozzák őket. A babiloni fogságután, amikor Isten népe megtisztult a bálványimádástól, az angyalok nevüket bejelentveismertették meg magukat Dánielnek, - Mihály és Gábriel; és Zakariásnak az angyalmegmondta nevét anélkül, hogy kérdezte volna (Luk 1,19): Én Gábriel vagyok. De itt mégtitok volt, illetve csodálatos volt, túl csodás számunkra. Krisztus neveinek egyike ez:

Csodálatos, És 9,6 . Az Ő neve hosszú időn át titok volt, de az evangélium által világosságrahozatott: Jézus, a Szabadító. Manoáhnak nem kell kérdenie, mivel nem kell tudnia.Jegyezzük meg: (1.) Vannak titkok, melyek, míg e világban élünk, nem tartoznak ránk. (2.)

Nem szabad teret engednünk a haszontalan kíváncsiságnak e dolgok után való kutatásban, Kol 2,18. Készségesen tudatlannak lenni azon dolgok felől, melyekről nagy Mesterünk úgylátta jónak, hogy ne világosítson fel minket, egyszerre jelent áldott tudatlanságot és

bölcsességet is.3. Az angyal figyelemmel kísérte és helyeselte áldozatukat, s eltávozásakor értésükre

adta, hogy ki ő. Arra utasította őket, hogy égőáldozatukat az Úrnak áldozzák, 16.v. AzIstennek felajánlott dicséretek képezik a legkedvesebb vendéglátást az angyalok számára; lásd

Jel 22,9 - az Istent imádd . Manoah, - bár nem volt pap, s nem rendelkezett oltárral sem - de

mivel ily alapos felhatalmazást kapott, ráöntötte ételét az áldozati húsra, és megáldozá azt egysziklán az Úrnak (19.v), vagyis odavitte, s letette, hogy Istennek szentelt legyen. „Uram, itt



van, tégy vele, amit akarsz“. Így kell szívünket Istenhez vinnünk, és alávetnünk magunkat azŐ Lelke munkájának. Most már minden készen lévén, (1.) Az angyal csoda dolgot cselekedék, mert az Ő neve Csodálatos volt. Valószínű, hogy a csoda, amit véghezvitt,ugyanaz volt, mit Gedeonért is tett, azt mivelte, hogy tűz szállt alá az égből, vagy csapott ki akősziklából, hogy megeméssze az áldozatot. (2.) Felment az égbe, az oltár lángjában

felszállott az Úrnak angyala, 20.v. Ezáltal nyilvánvalóvá lett, hogy nem csupán egy ember volt, miként ők gondolták, hanem közvetlenül a mennyből jövő hírnök. Bizonyára onnanszállott alá, ahová most őt felemelkedni látták, Ján 3,13; 6,62. Ez jelezte, hogy Istenelfogadta az áldozatot, és kifejezi, mi az, aminek tulajdonítanunk kell áldozataink elfogadását,éspedig a szövetség Angyala közbenjárásának, ama másik Angyalnak, ki sok tömjént teszminden szentnek könyörgéséhez az arany oltárra, a királyiszék előtt, Jel 8,3. Az imádság: alélek felemelése Istenhez. De nem más, mint a hit által szívünkben lakozó Krisztus az, kiáldozatainkat kedves illatúvá teszi. Nélküle minden szolgálatunk Istent bosszantó füst, deŐbenne: kedves áldozat. Alkalmazhatjuk ez esetet Krisztusnak érettünk való áldozatára; Ősaját áldozatának lángjában emelkedett fel, hogy tulajdon vére által bemenjen egyszer mindenkorra a szentélybe, Zsid 9,12. Mialatt az angyal ezt cselekedte, kétszer van mondva

(19-20.v.), hogy mindez Manoah és felesége szeme láttára történt. Ez bizonyítja a csodahitelességét: a dolog ténylegesen igaz volt, mert két szemtanú bizonyságtétele által erősíttetettmeg. Az angyal vitte végbe mindazt, amit az áldozatban tenni kellett; ők csak nézték. De

bizonyára, amikor az angyal felemelkedett tőlük a mennybe, az ő szívűk is szárnyalt felfelé,hálaadással az ígéretért, mely onnan felülről származott, és szent várakozásban, tudva hogy a

beteljesedés is onnan felülről fog jönni. Azonban az angyal felszállásakor nem mertek az égrenézve állva maradni - miként Krisztus mennybemenetelének tanúi tették - , hanem szentfélelemmel és hódolattal a földre hajták orcáikat. És most, [1.] Megtudták, hogy az Úrnak angyala volt az, 21.v. Világos lett előttük, hogy nem emberi test volt, amit láttak, mert nemvolt földhöz kötve, sem a tűz ártalmának kitéve, hanem felemelkedett a földről, és felszállt atűzben, s ezért okuk volt arra következtetni, hogy egy angyallal volt találkozásuk; mert az Őangyalait szelekké teszi és az szolgáit tűznek lángjává. [2.] De többé nem jelent meg nekik;egy különleges alkalommal volt küldve, mely most elmúlt, és nem azért hogy folytonoskapcsolatot tartsanak fenn vele, miként a prófétákkal tehették. Emlékezniük kellett arra, ésmeg kellett tartaniuk, amit nékik az angyal mondott, s nem azt kellett kívánják, hogy mégegyszer hallják.

II. Le van jegyezve itt a hatás, mit e látomás gyakorolt Manoáhra és feleségére. Mialattaz angyal csoda dolgot cselekedett, ők nézték, és nem szóltak semmit (így illik figyelmesenszemlélnünk Isten munkáit, és csendben lennünk előtte); de mikor eltávozott, s munkájátelvégezte, idejük volt aztán arról elmélkedni. 1. Manoah lelkén nagy félelem vett erőt, 22.v.Oly nagy bizonyossággal szólt az imént a fiúról, kinek hamarosan boldog szüleivé válnak (8

és 12 v. ), s mégis, most oly nagy bizonytalanság és zavar vett erőt rajta épp azon dolgotilletőleg, melyek erősítenie és bátorítania kellett volna hitét, hogy semmi másra nem gondolt,csak arra, hogy mindketten azonnal elpusztulnak: Meghalván meghalunk! Általában bevettemberi hiedelem volt hajdan a zsidóknál, hogy Isten vagy angyal látása után azonnali halálkövetkezik; s ez a gondolat pillanatnyilag teljesen legyőzte Manoah hitét, miként a Gedeonétis, (7,22). 2. A feleségére gyakorolt hatásban nagy hit látható, 23.v. Itt a gyengébb edényvolt az erősebb hívő, s talán ez volt ok, amiért az angyal először is, másodszor is neki jelentmeg. Manoah szíve rettegett, de felesége, mint hozzá illő segítőtárs, bátorította őt. Jobbkettőnek, mint egynek, mert ha az egyik csüggedésbe és kétségbe esik, a másik segít afelemelésében. A házastársaknak kegyesen támogatniuk kell egymás hitét és örömét, amikor erre szükség van. Senki sem tudna jobban érvelni annál, ahogy Manoah felesége tette itt.

Meghalván meghalunk, mondta a férje; „Nem“, mondta ő, „ettől nem kell félnünk; sohasefordítsuk magunk ellen azt, ami érettünk történt. Mi nem halhatunk meg, csak akkor, ha



Istennek úgy tetszik, hogy megöljön minket: halálunknak az ő kezéből és akaratából kellszármaznia. Már most, jóindulatának jelei, melyeket kegyelmesen nékünk adott, megtiltják számunkra, hogy azt gondoljuk, hogy el akar pusztítani minket. Ha meg akart volna ölniminket, (1.) Nem fogadta volna el áldozatunkat,(v.ö. Zsolt 20,4). Az áldozat volt életünk váltságdíja, s a rajta lobogó tűz világos bizonyság arra nézve, hogy haragját elfordította

rólunk. A gonoszok áldozata utálatos Őelőtte, de lásd, a mienk nem volt az. (2.) Nem jelentette volna meg nekünk mindezen dolgokat, e csodás látomásokat,- épp ezidőtájt, amikor nem volt az Úrnak nyilvános kijelentése (1Sám 3,1) -, sem nem ajándékozott volna megminket e rendkívülien nagy és csodálatos ígéretekkel a gyermekről, ki nazireus és Istentőlküldött szabadító lesz, - nem mondott volna nekünk ily dolgokat, ha meg akart volna ölniminket. Nincs okunk félni, hogy kiszáradnak azok a gyökerek, melyekből máris ily széphajtás sarjadt fel.“ Jegyezzük meg: Ebből kiderül, hogy Isten nem akarja a bűnösök halálát,hanem elfogadta Krisztusnak ama nagy áldozatát, melyet bemutatott a bűnösök üdvösségére,és ezáltal kegyelmébe helyezte őket, és megtérésük által megerősíti őket ebben. Ha halálukatkívánta volna, nem cselekedett volna velük ekképpen. És mindazon hívő keresztyének, kik ige és imádság által közösségben élnek Istennel, kiknek ő kegyelmesen kijelentette magát,

kiknek okuk van azt hinni, hogy Isten előtt kedvesek cselekedeteik: vegyenek bátorságotebből valahányszor csak felhős és borús napokat élnek át. „Isten nem cselekedte volnamindazt, amit cseledetett lelkemért, ha elhagyni szándékozott volna engem, s végül elvesznihagyna; mert az Ő munkája teljes, s nem űz gúnyt népéből az ő kegyelmével.“ Tanuljunk meghittel érvelni, Manoah feleségéhez hasonlóan: „Ha Isten kárhozatra szánt volna engem, hogyelvesszek haragja alatt, úgy nem ajándékozott volna meg szeretetének ily megkülönböztető

jeleivel.“ Ó, asszony! nagy a te hited!

13,24-25

Itt van, 1. Sámson születése. Az oly sok idő óta magtalan asszony fiút hozott a világra,az ígéret szerint; mert Istennek egy szava sem hull a földre. Mondott-e valaha valamit, amit ne teljesítene? 2. A gyermek neve: Sámson, egyesek szerint a Shemes szóból származik, melynapot jelent, kicsinyített formában - a „Napocska“. Talán azért, mert, mint Mózes, hozzáhasonlóan rendkívül szép volt, arca ragyogott, mint egy kis napocska; vagy lehet, szülei Istenemberének fénylő tekintetére való emlékezettel nevezték így, ki hírül adta születését; bár nevét nem ismerték, de így kívántak tiszteletet tenni neki most, amikor beszéde beteljesedett.Egy kis napocska, hiszen nazíreusnak született (mert a nazíreusok olyanok voltak, mint akorall és zafír, - Sir 4,7; ) s nagy ereje miatt (a nap vitéz hőshöz van hasonlítva, - Zsolt 19,5;miért ne lehetne akkor egy erős embert a naphoz hasonlítani, midőn előre tör az ő erejében?Egy kis nap, - mivel Izráel dicsősége és fénye volt, s Krisztusnak, az igazság napjának volt az

előképe. 3. Gyermekkora. Szokatlanul gyorsan növekedett erőben és termetben, felülmúlta avele egykorú gyermekeket; de nem csupán e tekintetben, hanem minden vonatkozásbankitűnt, hogy az Úr megáldotta, s valami nagy és rendkívüli dologra képesítette őt, úgy testben,mint lélekben. Az ígéret gyermekei áldást örökölnek. 4. Ifjúkora. Amint már serdülőkorbaért, az Úrnak Lelke kezdte Őt indítani, 25.v. Ez annak bizonyságát képezte, hogy az Úr megáldotta őt. Amikor Isten áldását adja valakire, Lelkét is adja, ki alkalmassá tesz az áldásra.Azok igazán áldottak, akikben a Lélek korán elkezd munkálkodni, már gyermekkorukban. Haa Lélek kiárad csemetéinkre, azok nevekedni fognak, mint fűzfák a vizek folyásinál, És 44,3-4.Az Úrnak Lelke kezdte indítani Sámsont a Dán táborában, vagyis, e törzsnek seregképzőgyülekezésében, kik valószínűleg tábort alkottak Czóra és Estáol között, közel ahhoz ahelyhez, hol Sámson élt, hogy ellenálljanak a filiszteusok betöréseinek; itt Sámson, mint

serülő gyermek, megjelent közöttük, s felfigyeltek rá rendkívüli megnyilvánulásai, bátor tetteimiatt, nyilván felülmúlta mindnyájukat az erőpróbákban és harci gyakorlatokban: s valószínű,



hogy rendkívüli buzgóságot tanúsított hazája iránt, az ellenség ellen; kitűnt róla, hogynagyobb hazafiasság rejlik benne, mint ami általában elvárható egy gyermektől. A Lélek időnként indította őt, nem minden időben, hanem - miként a szél fú -, amint néki tetszett, hogykitűnjön, hogy amit tesz, az nem tőle való, mert másként bármikor megtehette volna. Az erősemberek úgy vélik magukról, hogy a bor bátorrá teszi, s hevíti őket ( Zsolt 78,65), de Sámson

nem ivott bort, s mégis rendkívüli erővel és bátorsággal bírt, mert vele volt Isten Lelke, kiindította őt; ezért, meg ne részegedjetek bortól, hanem teljesedjetek be Szentlélekkel, ki adatik mindazoknak, kik mértékletesek és józanok.

14.RÉSZ.

A kép, mit e fejezet Sámonról nyújt nekünk, nem olyan, amilyet elvárnánk egy olyanemberrel kapcsolatban, ki különleges mennyei terv alapján Isten nazireusává és Izráelszabadítójává rendeltetett; s mégis, valóban mindkettő volt ő. Előttünk áll: I. Sámsonudvarlása egy filiszteus lánynak, s vele kötött házassága, 1-5.v. és 7-8.v. II. Egy oroszlánnalvaló viadala és fölötte való győzelme; s a zsákmány, mit ennek tetemében talált, 5-6. v. és

8-9.v. III. Sámson rejtvénye, mit társainak tett fel, 10-14.v., mely feleségének árulása miattmegfejtetlen maradt, 15-16.v. IV. Az alkalom, mit ez eset szolgáltatott számára, 30filiszteus megölésére, 19.v., s újdonsült frigyének megtörésére, 20.v.

14,1-9.

Itt, I. Sámson a Gondviselésnek rendkívüli vezetése alatt alkalmat keres afiliszteusokkal való harcra, azáltal, hogy közeli rokonságba kerül velük. Furcsa módszer, deaz igazság az, hogy Sámson maga is egy rejtély volt, egy paradox ember, ki azt tette, amivalójában nagy és jó volt, látszólag hitvány és gonosz dolgok által; mert ő nem azért adatott,hogy példa legyen számunkra (nekünk szabály szerint kell járnunk, nem példakép szerint),hanem hogy Annak előképe legyen, ki bár bűnt nem ismert, bűnné lett érettünk, és bűntestének hasonlatosságában jelent meg, hogy kárhoztathassa a bűnt a testben, Róm 8,3.

1. Ha Sámson házasságának kialkuvását emberi oldalról nézzük, megjegyezhetjük, (1.)Hogy hitvány és alantas dolog volt részéről szerelmi érzelmeit egy filiszteus lányhoz kötni; adolog nagyon helytelennek tűnt. Hogyan óhajthat valaki ilyen dolgot - ki nem csupánizráelita, hanem az Úrnak szentelt nazíreus -, hogy eggyé váljon Dágonnak egy imádójával?!Házasságra léphet-e valaki, ki hazájának legjobb fia, azzal a lánnyal, ki hazájának esküdtellenségéhez tartozik? Meglátta ezt a nőt (1.v.), és annyira megszerette, hogy csak ő volt kedves szemei előtt, 3,v. Nem tűnik ki, hogy valamilyen oka lehetett volna okosnak vagyerényesnek vélni őt, vagy hogy bármi módon kitűnt, hogy megfelelő segítőtárs lenne számára;

hanem olyasmit látott arcán, ami megtetszett képzeletének, s ezért semmivel sem gondolt, alányt mindenáron feleségül akarta venni. Aki felesége megválasztásában csak a szeme utánmegy, s képzelete irányítását követi, később önmagának köszönje, ha egy filiszteust talál majdkarjai között. (2.) Azonban bölcsen és helyesen tette, hogy nem tett egy lépést sem addig, mígszülei beleegyezését meg nem nyerte. Elbeszélte nekik a dolgot, s kérte őket, hogy azt vegyék neki feleségül, 2.v. Ebben példa minden ifjú számára. Az ötödik parancsolatnak megfelelően,a fiataloknak nem szabad házasodjanak, egy lépést sem tegyenek a házasság felé szüleik tanácsa és beleegyezése nélkül; akik mégis megteszik ezt (miként Hall püspök megjegyzi ehelyen), készakarva megfosztják magukat gyermeki státuszuktól, s természeti érzelmeiket erőszakosakká változtatják. A szülőknek birtokjoguk van gyermekükhöz, mint tulajdontagjaikhoz. A házasságban ez a tulajdonjog átruháztatik, mert ilyen a házassági kapcsolat

törvénye: ehagyja az ember apját és anyját és ragaszkodik feleségéhez. Ezért nem csupántiszteletlenség és hálátlanság, hanem nagyon nagy igazságtalanság is elidegeníteni e



tulajdonjogot a szülők belegyezése nélkül; aki ekként megrabolja atyját és anyját, ellopvaönmagát tőlük, ki közelebbi és drágább számukra minden földi jónál, és azt mondja: nemvétek! társa a romboló embernek. Péld. 28,24. (3.) Szülei helyesen tették, hogy mindenáronlebeszélni igyekeztek őt arról, hogy hitetlennel felemás igába lépjen. Hadd hallják mindazok,kik színleg hitvalló keresztyének, de szentségtelen és istentelen kapcsolatot óhajtanak, s oly

családba kívánnak házasodni, hol nyilvánvaló, hogy nincs istenfélelem sem istenimádat, -hallják meg e szülők érvelését, és szívleljék meg, alkalmazzák magukra: Hát nincsen a teatyádfiai között egy nő, vagy ha senki sem tetszik néked a mi törzsünkből, hát nincsen a teegész népednek leányai között nő, egy izráelita lány sincs ki tetszene néked, kit szerelmedreméltónak tartanál, hogy egy filiszteussal kell neked megházasodnod?! A régi világban Istenfiai lealjasították és megrontották magukat, családjaikat, s azt az ősi egyházat, azáltal, hogy azemberek leányaival léptek házasságra, 1Móz 6,2. Isten megtiltotta Izráel népének hogyösszeházasodjon a kipusztításra szánt bálványimádó népekkel, kik közé a filiszteusok népe istartozott, 5Móz 7,3. (4.) Ha nem lett volna egy rendkívüli oka rá, bizonyára helytelen lettvolna Sámsonnak kitartani választása mellett, s szülei részéről is hogy végül beleegyeztek.Azonban szülei tapintatos engedékenysége Sámson érzelmei iránt példa lehet minden szülő

számára, hogy ne erőszakoskodjanak gyermekeik választása keresztezésében, se ne tagadják meg beleegyezésüket tőlük, különösen amikor alkalmas időben és gyermekhez illő tisztelettelkérik őket, hacsak valami nagyon megalapozott okuk van rá. Miként a gyermeknek engedelmeskednie kell szüleinek az Úrban, úgy a szülőknek sem szabad ingerelni

gyermeküket, hogy kétségbe ne essenek. E nazíreus szülei iránti alárendeltségében, beleegyezésük keresésében, - abban, hogy semmit sem tett, míg azt meg nem nyerte - , nemcsupán minden gyermek számára példa, hanem előképe a szent gyermek Jézusnak, kialáméne szüleivel Názáretbe és engedelmes volt nékik, Luk 2,51.

2. De e házassági egyezkedésről kifejezetten meg van jegyezve, hogy az Úrtól volt,4.v. Nem csak oly értelemben, hogy Isten később az egész dolgot felhasználta, hogy afiliszteusok elleni tervét szolgálja, hanem Ő helyezte Sámson szívébe e választást, hogyalkalmatosságot keressen a filiszteusok ellen. Önmagában véve nem volt gonosz dolog egyfiliszteussal összeházasodni. A bálványimádók káros befolyásának veszélye miatt tiltatott ezmeg; ahol nem csak hogy nem állt fenn ilyen veszély, hanem biztos lehetőség kínálkozott olyártást okozni nekik, mely Izráel javát szolgálja, ott a törvényt jogosan lehetett mellőzni. Megvan jegyezve (13,25), hogy az Úrnak Lelke kezdte Őt indítani, és okunk van azt hinni, hogyőmaga érezte, hogy Isten Lelke indította őt ez alkalommal, e párválasztáskor, s máskéntengedett volna szülei rábeszélésének, és szülei sem adták volna beleegyezésüket, ha nem

biztosította volna őket arról, hogy az Úrtól lett e dolog. Ezáltal közeli viszonyba ésismeretségbe került a filiszteusokkal, s oly lehetőségek adódtak számára az ő keserítésükre,amilyenekre másként nem tehetett volna szert. Kiderül, hogy a filiszteusok nyomorgatási

módszere Izráellel szemben nem a nagy hadsereg, hanem néhány óriás és kisebb fosztogatócsapatok illegális portyázása volt. Tehát Sámsonnak is hasonlóképpen kellett elbánnia velük;hadd kerüljön csak e házasság által közéjük, s így tövis lesz az oldalukban. Jézus Krisztushogy megválthasson minket e jelenvaló gonosz világból, s hogy kivethesse e világ fejedelmét,önmaga jött el e világba, bár szennyel és ellenségeskedéssel volt tele, s azáltal, hogy a testetöltött, bizonyos értelemben rokonságba lépett azzal, hogy így elpusztíthassa lelkiellenségünket, és saját karjával kivívja üdvösségünket.

II. Sámson különleges gondviselés által lelkesítve, bátorítva van a filiszteusokkal valószembeszállásra. Ez lévén az a feladat, melyre rendeltetett, Isten, amikor elhívta őt, fel iskészítette erre, két esemény által: -

1. Azáltal, hogy képesítette őt, Timnát felé való utazásakor egy oroszlán megölésére,

5-6.v. Sokan visszariadnak a szolgálattól, amit bár megtehetnének, csak azért, mert nemismerik saját erejüket. Isten azt akarta, hogy Sámson megismerje, mire képes az Úr Lelkének



erejével, hogy sohase riadjon vissza, bármilyen nagy nehézséggel szembesülne is. Dávidnak,ki a filiszteusoktól való megszabadítás bevégezésére hivatott, karjának erejét előbb e gyoroszlánon és egy medvén kellett kipróbálnia, hogy ebből biztosra következtessen arra -miként hisszük, hogy Sámson is tette - hogy „úgy lesz e körülmetéletlen filiszteus is, mint azok közül egy“, 1Sám 17,36. (1.) Sámsonnak az oroszlánnal való viadala veszélyes volt. Egy

fiatal oroszlánnal állt szembe, a legvérengzőbb fajtából valóval, mely megtámadta őt, prédaután ordítva, s vérengző szemeit pontosan reá szegezte; ordítva ment feléje (így vanszószerint). Sámson teljesen egyedül volt a szőlőben, hová elbarangolt apjától s anyjától (kik az országúton haladtak), valószínűleg, hogy szőlőt ehessen. A gyermekek nem fontolják meg,hogy ordító oroszlánnak teszik ki magukat - mely azt keresi, hogy elnyelje őket -, azáltal,hogy a vélt szabadság iránt való esztelen vágyódással eltávoznak a bölcs és kegyes szülők őrködő szeme és oltalmazó szárnya alól. Azt sem gondolják meg a fiatalok, milyenoroszlánok leselkednek a szőlőkben, a piros bor szőlőiben; oly veszélyesek ezek mint a zöldfű alatt bujkáló kígyók. Ha Sámson az úton találkozott volna ez oroszlánnal, nagyobb oka lettvolna segítséget várni Istentől, mint itt, a magányos szőlőben, a helyes úttól távol. Dekülönleges gondviselés volt ebben, s minél veszélyesebb volt az ütközet, (2.) annál fényesebb

lett a diadal. Probléma nélkül, akadálymentesen lett megszerezve: megfojtotta az oroszlánt, ésszétszakította annak torkát oly könnyedén, mintha gödölyével bánt volna el, de mindeneszköz híján. Nem csak hogy kard vagy íj nélkül, hanem még csak egy botot vagy kést semhasznált; semmi sem volt kezében. Krisztus is szembeszállt az ordító oroszlánnal, s legyőzteazt nyilvános szolgálata kezdetén (Mát 4,1..), és azután lefegyverzte a fejedelemségeket éshatalmasságokat, diadalt vévén rajtuk, önmagában, minden segítség nélkül. Ami méginkább Sámson dicsőségére szolgált ez oroszlán feletti győzelmében, az, hogy e hőstettvéghezvitele után senkinek sem dicsekedett el vele, még csak atyjának és anyjának semmondta el, amit cselekedett. Sokan az ő helyében, azonnal kihirdetnék országszerte. Aszerénység és alázat teszik legfényesebbé a nagy teljesítmények koronáját.

2. Azáltal, hogy a következő utazás során Isten mézzel táplálta őt az oroszlánteteméből, 8-9.v. Amikor nemsokára ismét lejött szüleivel együtt, a mennyegzőt megülni,kíváncsian betért a szőlőbe, arra a helyre, hol megölte az oroszlánt, talán azért, hogy ahelyszín hatására lelke Istenhez emelkedjen ama nagy szabadításban adott kegyelemreemlékezve, és szívből hálát adhasson érte Istennek. Jó dolog ekként emlékeztetni önmagunkat Istennek irányunkban tett korábbi jótéteményeire. Ott találta az oroszlán tetemét; a madarak és vadállatok valószínű, hogy már megették húsát, s a csontvázán egy raj méh csüngött,kaptárrá alakítva azt, s nem voltak tétlenek, hanem már egy jó adag mézet raktak le, amimáskülönben Kanaánnak legfőbb árucikkét képezte; oly bőségben volt méz az országban,hogy Kanaán földéről az volt mondva, hogy tejjel és mézzel folyó föld. Sámson, mivel több

joggal rendelkezett e méhkashoz, mint bárki más, kezével kimarkolta a mézet. Ezáltal a

méhekkel vívott harcot: de ő, ki nem rettegett az oroszlán mancsaitól, nem félt a méhek fullánkjaitól sem. Miként az oroszlán feletti győzelme által az óriás-filiszteusokkal valószembeszállásra bátoríttatott, amikor erre alkalom adódik, bármilyen vadak és erősek legyenek is, - úgy e méhek elűzése által Isten megtanította, hogy ne féljen a filiszteusok sokaságától; „körülvettek engem, mint méhek, de az ÚR nevében elvesztém őket“. Zsolt 118,12. Az itt talált mézből (1.) Evett őmaga, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret miatt;mert egy megholt tisztátalan állat csontjai a ceremoniális törvény szerint nem hordozták magukban azt tisztátalanságot, mint a megholt ember csontjai. Keresztelő János, azújszövetségi nazíreus erdei mézen élt. (2.) Adott szüleinek is belőle, s ők is ettek; nem ettemeg magában mindet. Ha mézet találsz, egyél, amennyi elég néked, s ne többet, Péld 25,16.Megosztotta szüleivel. A gyermekeknek hálásaknek kell lenniük szüleiknek, s ezt szorgalmuk

gyümölcseivel kell kifejezzék, és a maguk házanépe iránt istenfélők kell legyenek, 1Tim 5,4.Mindazok, kik a Krisztus vallásában megtalálták az édességet önmaguk számára, osszák meg



tapasztalataikat barátaikkal és rokonaikkal és hívják őket is az abban való részesedésre. Nemközölte szüleivel, honnan vette a mézet, nehogy botránkozással egyék azt. Hall püspök megjegyzi itt, hogy mindazok, akik haboznak Isten ajándékait elfogadni és azzal élni, csak azért, mert alkalmatlan edényekben találják azokat, kevésbbé bölcsek és sokkal aggályoskodóbbak Sámsonnál. A méz akkor is méz, ha halott oroszlánban található. Urunk

Jézus, mivel legyőzte a Sátánt, az ordító oroszlánt, a hívők most mézet találnak annak tetemében, bőséges erőt és gyönyörűséget merítenek ama győzelemből, mely elegendő úgymaguk, mint barátaik számára.

14,10-20.

Előttünk áll a Sámson mennyegzőjéről szóló híradás, és az alkalom, mit ezszolgáltatott számára a filiszteusokkal való összecsapásra.

I. Sámson alkalmazkodott az ország szokásához a mennyegző ünneplésében, mely hétnapig tartott, 10.v. Bár nazíreus volt, de nem volt különcködő e dologban, hanem úgy tett,ahogy szoktak cselekedni az ifjak egy ilyen alkalommal. Nem tartozik az igaz valláshoz, hogy

ellenkezzünk az ártatlan szokásokkal, melyek vidékünkre jellemzők. Sőt, gyalázatára van avallásnak, amikor azok, akik azt vallják, okot szolgáltatnak másoknak arra, hogy kapzsiaknak,alattomosoknak és mogorváknak nevezzék őket. Egy keresztyénnek törekednie kell mindenkörnyezetben jól viselkedni, és a legnemesebb értelemben „jó barát“-nak kell lennie.

II. Feleségének rokonai megadták neki az ilyen alkalomhoz illő tiszteletet, mely azon avidéken szokás volt: harminc ifjút hoztak hozzá, hogy társaságukban legyen az ünnep alatt, éslegénycimborái legyenek (11.v.): Mikor meglátták őt, mily szép megjelenésű férfi, s milyegyenes, barátságos tekintetű, odahozták ez ifjakat tiszteletére, hogy társaságának örvendjenek, míg köztük volt. Vagy, inkább, amikor látták, mily izmos, erős ember,odahozták ezeket, szinleg azért, hogy társaságát élvezzék, de valójában mintegy őrségként,hogy kémleljék és felvigyázzák őt. Eléggé féltékenyek voltak rá, de sokkal féltékenyebbek lettek volna ha tudomásuk lett volna az oroszlán felett aratott győzelméről, amit épp ezértgondosan eltitkolt előlük. A filiszteusok kegye általában valami gonoszságot, rossz szándékotrejt magában.

III. Sámson a társaság mulattatására egy találós mesét (kérdést) adott fel, és fogadottvelük, hogy a hét nap alatt nem tudják kitalálni, 12-14.v. Patrick püspök megjegyzi: úgylátszik abban az ősi korban az volt a szokás ilyen alkalmakkor, amikor barátok egybegyültek ártatlan vigasságra, hogy nem töltötték idejüket csupán mohó evéssel és ivással, vagy egyébérzéki kedvtelésekkel, mint zene, tánc s más mutatványok, hanem kérdéseket tettek fel,melyek által egymás értelmét és okosságát kipróbálták s gyarapították. Ez illik azemberekhez, bölcs emberekhez, kik magukat értelmük alapján értékelik. De mennyire elütnek

ettől a mai kor romlott, gonosz, szertelen szórakozásai, hol csak a pohárt hordják körbe, s csak ételről gondokodnak, miközben az értelem visszafejlődik, a bölcsesség teljesen elmerül.Mármost, 1. Sámson találós kérdése saját találmánya volt, mert saját hőstette szolgált alapulehhez: Az evőből étek jött ki, s az erősből édes jött ki. Fejtsétek meg rejtvényemet, mi lehetaz? A ragadozó vadállatok húsával nem él az ember, mégis: étek jött ki a ragadozóból; ésáltalában azon állatok, melyek rendkívűl erősek, miután elpusztulnak, undorítóan szagosak,miként a lovak is, és mégis, az erősből, ( vagy ahogy az arab és sziriai fordítás adja: akeserűből) édes jött ki. Ha lett volna annyi eszük, hogy megfontolják, melyik evő alegerősebb, s melyik étel a legédesebb, úgy kitalálhatátták volna e találós kérdést; sem azoroszlán, sem a méz nem volt annyira elvont dolog számukra, hogy nem jusson eszükbe; s akérdés megfejtése alkalmat nyujtott volna számára, az érdekes történet elmesélésére, hogy

miként talált a mézre. E rejtvény alkalmazható az isteni gondviselés és kegyelem számosútjaira. Amikor Isten az ő mindent uraló gondviselése révén jót hoz elő a rosszból



gyülekezete, népe számára, - amikor az őket fenyegető pusztulás hasznukra, előnyükre fordul,- amikor ellenségeik akaratlanul is javukat szolgálják, és az emberek haragja által Istendicsőittetik, - akkor valóban étek jön elő az evőből, és édes az erősből. Lásd Fil 1,12. 2. Afogadás tétje sokkal többet jelentett Sámson számára, mint nekik, mert ő egymagábanharminc emberrel állt szemben. E fogadás nem Isten gondviselésére, vagy valamely véletlen

halálra, vagy kártyára lett téve, hanem leleményességükre, ügyességükre; s a megállapított tétnem volt több, mint egy tiszteletbeli jutalom az eszesség számára, illetve szégyen a butaságnak.

IV. Sámson társai, amikor nem tudták megfejteni a rejtvényt magukban,kényszerítették mennyasszonyát, hogy tudakolja meg tőle a magyarázatát, 15.v. Akár butafelfogásúak voltak, akár különleges belehabarodás vett erőt rajtuk, érdekes, hogy harmincközül senki sem tudott az egész idő alatt rájönni egy ily egyszerű dologra, Mi édesebb, mint améz, s mi erősebb, mint az oroszlán? Kítűnik, hogy úgy elmésségben, mint viselkedésben

barbárok voltak - annyira, hogy azzal fenyegették a mennyasszonyt, hogy ha nem szerzi megszámukra a megfejtést vőlegényétől, megégetik őt, és atyja háznépét tűzzel. Elég hitványdolog volt részükről, hogy egy tréfából ily komoly ügyet csináltak; és akik ily bosszúállókká

válnak, ahelyett, hogy bevallanák tudatlanságukat és elveszítsenek egy ily kis fogadást, - azilyenek nem méltók a barátságra; az sem mentette meg becsületüket, ha megadták amegfejtést, minekutána más megmondta nekik. Még nagyobb aljasság volt Sámson feleségétarra rászedni, hogy tulajdon férjének árulója legyen, s azt követelni tőle, hogy inkábbhozzájuk ragaszkodjék, mint férjéhez. Most, hogy férjhez ment, el kell felejtse saját népét. Demindennél embertelenebb volt azzal fenyegetni, hogy ha nem tudja meggyőzni férjét, úgymegégetik őt és összes rokonait tűzzel; s mindezt attól való félelemből teszik, mert máskéntmindegyikük elveszít egy inget és egy kabátot: Azért hívtatok ide minket, hogy koldussátegyetek bennünket? Sohase tegyenek fogadásra tétet azok, kik nem képesek ezeknélengedékenyebben és könnyebben veszíteni.

V. Felesége esztelen alkalmatlankodással megszerezte tőle e rejtvény kulcsát. Ahetedik napon történt, a hétnek hetedik napján (dr. Lighfoot számítása szerint), de azünnepség negyedik napján, hogy azt kérték tőle, vegye rá férjét (15.v), s a nő megtette, 1.

Nagy színészkedéssel és hozzáértéssel, azt állítva, hogy nem hisz iránta való szeretétében, hanem hajlandó feltárni neki e dolgot. Tudta, hogy Sámson nem bírja elviselni szeretetének megkérdőjelezését, tehát, ha valalmivel ráveheti őt, akkor ez az: „ Bizony te gyűlölsz engem,és nem szeretsz, ha e dolgot megtagadod tőlem“; ezzel szemben Sámsonnak sokkal több okalehetett volna ezt mondani: „Bizony te gyűlölsz engem, és nem szeretsz, ha ennyire zaklatsz,és erőltetsz.“ És hogy ne vonja kétségbe szeretetét, azzal próbálja megnyugtatni, hogy mégszüleinek sem mondta el ezt, irántuk való bizalma dacára sem. Ha ezzel nem sikerültmeggyőznie, mennyasszonya a könnyek hatalmas ékesszólásával próbálkozik rávenni őt: sírt

előtte az ünnep további napjain át, inkább választva, hogy megkeseríti a mennyegző örömét(mert a mennyasszony sírása szükségszerűen ezt eredményezhette) mintsem hogy ne nyerjemeg amit akar, s honfitársainak kedvét szegje, 17.v. 2. Nagy sikerrel. Végül, miútán teljesenkimerítette őt folytonos zaklatásával, hát közölte vele vele a rejtvény jelentését, és nohafeltételezhetjük, hogy titoktartást ígért neki, hogy az ő engedélye nélkül senkinek sem fogjaelmondani, mégis, zonnal elmondte népe fiainak; nem is várhatott jobbat egy filiszteustól;Mik 7,5-6. A rejtvény végül is megoldatott: Mi édesebb mint a méz, vagy mi az ami jobbennél? Péld 24,13. Mi erősebb, mint az oroszlán? Sámson nagylelkűen elismeri, hogy ők nyerték meg a fogadást, habár jó oka lett volna vitatni ezt, hisz nem ők fejtették meg, hanem őmondta meg nekik. Csak annyi látott jónak mondani nekik: Ha nem az én üszőmön

szántottatok volna, igénybe véve feleségem közbenjárását, mesém soha ki nem találtátok

volna. A Sátán, az ő sok kísértéseivel nem tudna annyit ártani nekünk, mint amennyit árt, hanem a mi romlott természetünk üszőjén szántana.



VI. Sámson megadja a fogadást e filiszteusoknak, a honfitársaiktól elvettzsákmányból, 19.v. Ez alkalom ürügyet szolgáltatott számára a filiszteusokkal valószembeszállásra; lement Askelonba, mely egyike volt az ő nagy városaiknak s ahol -valószínüleg tudott róla - nagy ünnepet ültek ezidőtájt; kiszemelt közülök harmincat, megölteőket, elvette ruháikat, s adaadta azoknak, ki megmondták a rejtvény megfejtését. Ekként, a

dolgot mérlegelve, kitűnt, hogy a filiszteusok voltak a vesztesek, mert az elveszett életek közül egy is értékesebb volt az általuk nyert összes ruhánál: a test több, hogynem az öltözet. Felindítá őt az Úrnak Lelke, elsősorban, hogy felhatalmazza őt, továbbá, hogy képesítse őt aharcra.

VII. Ez egy jó alkalomnak bizonyult arra, hogy elszakítsa Sámsont új rokonaitól.Átlátta, miként éltek vissza vele társai, s hogyan árulta el felesége, s ezért haragra gerjedt,19.v. Jobb haragba lenni a filiszteusokkal, mint szerelembe esni irántuk, mert ha közösségbenvagyunk velük sokkal veszélyesebb módon tőrbe ejthetnek minket. És minekutána ily rossztapasztalatokra tett szert köztük elment az ő atyjának házához. Jó lenne, ha a sok megtapasztalt szeretetlenség, és a világban átélt csalódások ezt eredményeznénk bennünk,arra kényszerítenének minket, hogy hit és imádság által megtérjünk mennyei Atyánk házához,

s nyugalmat találjunk Nála. A kellemetlenségek, melyek utunkban érnek minket, arra kellszolgáljanak, hogy méginkább szeressük otthonunkat, és vággyunk haza. Mihelyt eltávozott,felesége azonnal máshoz szegődött, 20.v. Ahelyett, hogy bocsátot kért volna Sámsontólhamisságáért, mit iránta tanusított, nyomban férhezment a mennyegzői vendégek legjelesebbikéhez, ki a vőlegény barátjaként volt ott, akit valószínűleg eddig is nagyonszeretett, s a féfinek nagyon is könnyű volt őt elcsábítania, miútán rávette hogy elmondja nekia rejtvényt. Lásd meg itt, mennyire nem érdemes emberekben bízni, hisz rendszerint azok válnak legmegrögződöttebb ellenségeinkké, kiket barátainként kezeltünk.

15. RÉSZ.

Mikor Sámson frigyet kötni igyekezett egy filiszteussal, ezzel csak alkalmat keresett ellenük,14,4. Itt további tudósításokat találunk azokról az alkalmakról, melyeket felhasznált hogygyengítse őket, s bosszút álljon rajtok, - nem önmagáért -, hanem az Izráel ellen elkövetettgonoszságaikért. Minden dolog meglepő itt: ha valamit hihetetlennek tartanánk, mertemberileg lehetetlen, gondoljunk arra, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, és az Úr Lelke,ki Sámsonon nyugodott volt az, ki irányította és erősítette őt e szokatlan harcimódszerekben. I. Felesége és apósa álnokságából alkalmat merített arra, hogy felgyújtsagabonaföldjeiket, 1-5.v. II. A filiszteusoknak felesége és apósa háza iránt tanúsított barbár kegyetlenségéből alkalmat ragadott, hogy nagy öldökléssel sújtsa őket, 6-8.v. III.Honfitársaik árulásából, kik megkötözve kiszolgáltatták őt a filiszteusoknak, alkalmat vett

ezer filiszteus agyonütésére egyetlen szamár állcsonttal, 9-17.v. IV. A nyomorúságból,melybe szomjúsága miatt jutott, Isten alkalmat vett arra, hogy kegyét kinyílvánítsa iránta,alkalmas időben való segítségül, 18-20.v.

15,1-8

Itt találjuk, I. Sámsonnak feleségéhez való visszatérését, kit bosszúságában otthagyott;valószínűleg nem lévén tudomása arról, hogy máshoz adták, amikor az idő kissé lecsillapítottaharagját, visszatért hozzá, hogy meglátogassa, egy kecskegödölyét vivén néki, 1.v. Az ajándék értéke jelentéktelen volt, de a megbékélés jeleként kívánta ezt felmutatni, s talán abban azidőben ilyen volt a szokás, ha viszályban álló felek kibékültek; azért vitte, hogy együttvacsorázzon vele az ő szállásán, s felesége is ővele, az ő készletéből, s így ismét szent legyen



a béke. Nagylelkűség volt Sámson részéről így cselekedni, noha ő volt a megbántott fél, és amagasabbrangú fél, aki iránt felesége lett volna köteles a békét keresni, s a kibékülés felé azelső lépést megtenni. Amikor összekülönbözések történnek közeli rokonok között, azok tartassanak a legbölcsebbeknek, akik a legelőzékenyebbek a megbocsátásban s a sértések elfelejtésében, s a legkészségesebben meghajolnak s megadják magukat a béke érdekében.

II. Az elutasítás, melyben részesült. Apósa megtiltotta neki, hogy feleségéhezközeledjék; mert valóban máshoz adta férjhez, 2.v. Apósa törekszik, 1. Igazolni magát ehamisságában: Azt gondoltam, hogy gyűlölve gyűlölöd őt. Nagyon rossz véleményt alkotottSámsonról, ha e nazíreust az általános filiszteus jellem mércéjével mérte; gondolhatott-erosszabbat róla ennél, mint hogy azt feltételezze, hogy amiért igazságosan megharagudottfeleségére, már teljességgel gyűlöli is őt; s mivel jónak látta, hogy egy időre atyja házáhozvisszatérjen, ezért már végleg elvetette volna őt? De ez minden, amit felhozhatott sértő tettementségére. Ekként a legrosszabb féltékenységet a leggonoszabb rablás fedezésére akartahasználni. De sohasem igazolhatjuk magunkat a gonosz cselekedetben azzal, hogy „Úgygondoltuk, hogy mások rosszat terveznek“. 2. Törekszik Sámsont lecsillapítani azáltal, hogyfelajánlja neki ifjabbik leányát, akit - mivel csinosabb volt - úgy gondolta, Sámson elfogad

teljes elégtételképpen a sérelemért. Nézd, mily összevisszaságba és zavarba bonyolítják családjukat azok, kik nem vetik alá magukat Isten félelmében az ő törvényének, kik feleségüladják lányukat egy férfihez ezen a héten, majd egy másikhoz a következőn; készek odaadniegy férfihez most egyik lányukat, majd a másikat is. Sámson utálattal fordult el az ajánlattól;ő sokkal jobb dologra taníttatott, mintsem feleségül vegyen valakit az ő leánytestvére mellé,3Móz 18,18.

III. Sámson bosszúállását a filiszteusokon e sérelemért. Ha csak önmagáért harcoltvolna, úgy párbajra hívhatta volna ki riválisát, és megfenyíthette volna csak őt és apósát. Deúgy nézett magára, mint aki az egész nemzetet képviseli, s az őt ért sértésre, mint ami azegész Izráelt érinti, és valószínű is, hogy épp azért vették így semmibe őt, mivel Izráelnemzetéből való volt, és gyönyörűségüket lelték abban, ha így gyalázattal illethetnek egyizráelitát; s ezért elhatározta, hogy kárt okoz a filiszteusoknak, és kétség nélkül igazolni fogjaőt cselekedetében ez a bánásmód, melyben részesítették ,(3,v.). „Most sokkal ártatlanabbleszek, mint a filiszteusok“. Ő megtette ami rajta állott a feleségével való kibékülésért, demivel felesége visszautasította ajánlatát, most nem hibáztathatják őt, ha kifejezi jogosharagját. Jegyezzük meg: Ha összetűzések támadnak, nekünk mindent meg kell tennünk, amicsak rajtunk áll annak helyrehozatalára, és aztán, bármilyen rossz következmények támadjanak is, ártatlanok leszünk. Mármost, a megtorlási mód, amit Sámson választott, abbanállt, hogy tűzbe borítja gabonaföldjeiket, s ezzel a országuk gyengítését, elszegényedésétcélozta, 4-5.v. A választott módszer nagyon furcsa volt. Beengedett a gabonaföldekreháromszáz pár rókát, farkaiknál egybekötözve; minden pár róka farkai közé egy tűzcsóvát

állított, amitől megriadva, rohantak a búzába menedéket keresni, s így tűzbe borították azt.Ekként a tűz sok helyen támadott egyidőben, s nem lehetett eloltani, kivált, ha éjszaka történta dolog (ami nagyon valószínű). Alkalmazhatott volna embereket is e dolog megtételére, devalószínű, nem talált elegendő izraelitát, kik elég bátrak lettek volna rá; ő maga pedig egyedülegyedül csak egy helyen működhetett, s így nem érte volna el a kívánt hatást. Sohasemtaláljuk, hogy Sámson egyetlen hőstettében is, akár szolgát, vagy katonát vett volna igénybe; sezért, e tervében a rókakat választotta gyújtogatókként. A filiszteusok Sámsontravaszságukkal és gonoszságukkal sértették meg, s most a kártékony és ravasz rókák általfizeti vissza nekik a sérelmet. Az általa alkalmazott állatok hitványsága és gyengesége által azellenség kipellengérezését tűzte ki célul. E hadicselre gyakran találunk utalást, annak szemléltetéseként, miként történik, hogy az egyház ellenségei, kik egymás közt nem értenek

egyet, különböző érdekeik, céljaik vannak, ellentétes irányban dolgoznak sok más dologban, -mégis, gyakran egyesülnek a tűzcsóvában, ilyen vagy olyan átkozott tervben, hogy



tönkretegyék Isten gyülekezetét, felgyújtsák a pártoskodás tüzét abban. 2. A kár, amit ezáltalokozott a filiszteusoknak, rendkívül nagy volt. A búzaaratás idején történt (1.v), s így a szárazszalma miatt hamar leégtek a búzakeresztek, melyeket már learattak, de az álló búza is, meg aszőlők és olajfaerdők is. Hasznos dolgok pusztítása volt ez, de ahol a háborúskodás máscselekményei törvényesek, a takarmány elpusztítása is ilyen dolognak számít: s ha kiolthatta

életüket, úgy elpusztíthatta eleségüket is. És Isten igazságos cselekedetét látjuk ebben: a búza, a bor és az olaj, melyeket ők Dágon számára ételáldozatként készültek feláldozni,ezenképpen, a maga idejében égőáldozattá lett az Isten igaz ítéletének oltárán.

IV. A filiszteusok erőszakos haragja Sámson hűtlen felesége és apósa ellen. Megértve,hogy ő miattuk tette Sámson ezt a nagy kárt az országnak, a tömeg rájuk tört, és megégetteőket, talán saját házukkal együtt, 6.v. Sámsont magát nem merték megtámadni, és ezért -sokkal nagyobb igazságszolgáltatással, mint ami szándékukban volt - azokra öntötték ki

bosszújukat, kikkel szemben nem tehettek mást, minthogy elismerjék, hogy ők bőszítették felSámsont. Tehát, ahelyett, hogy Sámsonon álltak volna bosszút, bosszút álltak érte, miközbenő, az irántuk való kapcsolatat tiszteletben tartása végett önmagáért épp így nem akart elbánnivelük. Lásd meg itt Annak a kezét, akié a bosszúállás, akire végső soron a bosszúállás

tartozik. Akik árulókként hűtlenül viselkednek, megrontatnak, és azokkal hűtlenül bánnak, ésaz Úr megismertetik ítéletei által, melyeket végbevisz, különösen, miként itt is, népeellenségeit használja fel eszközökként, hogy egymásra törjenek, így bosszulva meg a népénelkövetett sérelmeket. Amikor a barbár filiszteusok tűzbeborították az árulót, az igazörvenhetett, látva a bosszúállást, Zsolt 58,11-12. Így dicsőíti az emberek haragja Istent , Zsolt 76,11. A filiszteusok azzal fenyegették Sámson feleségét, ha nem szerzi meg a rejtvénymegfejtését megégetik őt és atyja házát tűzzel, (14 r. 15.v), s ő, hogy kifejezze honfitársaiiránti kedvességét, elárulta férjét; és mi következett ebből? Épp az a dolog, amitől félt, s amit

bűn által igyekezett elkerülni - az érte utol! Ő és atyja háza tűzzel égettettek meg, éshonfitársai, - kiknek kedvébe kívánt járni férje iránti hűtlensége által - ezek hozták fejére aveszedelmet. Amikor valamely bajtól bűnös cselekedetek által kívánunk szabadulni, gyakranönkezünkkel vonjuk azt magunkra. Aki ekként akarja megtartani az ő életét, elveszti azt.

V. Sámson ebből egy még nagyobb pusztításra szolgáló alkalmat vett, hogy oly pusztítást okozott nekik, mely elevenükbe vágott, csontjaikban, testükben érezték, 6-7.v.„Bátor, hogy ezt cselekedtétek velük, ezáltal kifejeztétek, mit tettetek volna velem, haképesek lettetek volna rá; mégis, ez nem térít el engem attól, hogy tovább zaklassalak titeket.“Vagy, „bár úgy gondoljátok, hogy ezt cselekedve elégtételt szereztetek számomra a köztetek kapott sérelemért, azonban nekem Izráel ügyéért kell harcolnom, mint az egész népképviselője, és a rajtuk okozott bántalmakért bosszút állok rajtatok, és ha aztán felhagytok

bántalmatokkal, én is befejezem, mert célom nem más, mint Izráel megszabadítása“. Tehátmegverte őket keményen, válluktól fogva tomporukig, nagy csapással - így van szószerint.

Feltételezzük, hogy a sebek, melyeket okozott nekik halálosak voltak. Egyesek úgy vélik,hogy csupán megsebesítette, sántákká tette őket, képtelenné téve őket a munkára, miként alovakat megbénítják, ha térdinaikat elvágják. Úgy tűnik, e kifejezés egy rendkívüli támadásrautal; agyra-főre ölte őket, és teljes vereséggel futamította meg őket... És miután befejezte,visszavonult a természeti erődbe, az Etham sziklabarlangba, s ott várakozott, hadd lássa,meghunyászkodnak-e a filiszteusok az általa adott fenyítés alatt?

15,9-17

15,9-1 Itt, I. Sámsont nagy erővel keresik a f iliszteusok. Összegyülekeztek sokkal nagyobb

hadseregbe, mint előbb, amikor Sámson megverte őket „váluktól tomporukig“; és tábortütöttek Judában, széjjelözönlöttek az országban, hogy rátaláljanak Sámsonra, kiről tudták,



hogy ide jött, 9.v. Amikor Juda férfiai, kik gyáván meghajtották fejüket a filiszteus iga alatt,arra hivatkoztak, hogy ők kifizették a kirótt adókat, s törzsük közül senki sem okozott afiliszteusoknak semmi sérelmet, a filiszteusok őszintén bevallották, hogy e megszállássalsemmi más céljuk nincs, csak hogy elfogják Sámsont; nem akartak harcolni sem kicsinnyelsem naggyal, csak egyedül Izráel bírája ellen (10.v.), hogy úgy cselekedjünk vele, mint ő

cselekedett mi velünk - szemet szemért. Íme egy egész hadsereg lett küldve egyetlen ember ellen, mert ő valóban felért egy hadsereggel. Hasonlóképpen, egy egész sereg ember lettkiküldve amaz áldott Sámson, Urunk Jézus elfogatására is, habár tizedrészük is elég lettvolna, amikor elérkezett az ő órája, de tízszer annyian sem tehettek volna vele semmit, ha őnem adta volna magát a bűnösök kezébe.

II. Sámsont Juda férfiai aljas módon elárulják, és átadják a filiszteusoknak, 11,v. Judaleszármazottai voltak-e ezek? Elkorcsult ága amaz ősi, vitéz törzsnek! Teljesen méltatlanok arra, hogy a judabeli oroszlán jelmezét viseljék magukon. Valószínűleg azért idegenkedtek Sámsontól, mivel nem az ő törzsükből való volt. Eljátszott elsőbbségükhöz való ostobaragaszkodásukból fakadóan inkább akartak a filiszteusok elnyomása alatt lenni, mintsem egydánita által megszabadíttatni. Gyakran az egyház szabadulása is féltékenységek és

nagyravágyások miatt akadályoztatik. De lehet, hogy megrettentek a filiszteuosoktól, ésminden áron szerették volna, ha kivonulnának országukból. Ha lélekjelenlétük nem lett volnateljesen összetörve és megfélemlítve bűneik és nyomorúságaik által, s ha nem lettek volnaátadva a kábultság lelkének, úgy megragadták volna e nagyszerű lehetőséget a filiszteus igalerázására. Ha maradt volna bennük a nemes vitézségnek és bátorságnak csak egy kis szikrája,egy ily vezérrel az élen, mint Sámson, egyetlen bátor rajtaütéssel visszaszerezték volnaszabadságukat. De nem csoda, ha azok, akik a pokolig lealjasították magukat aleghiábavalóbb bálványok imádásában (És 57,9), most gyáván a porig meghajolnak az őketzaklató elnyomók iránti alávetettségben. A bűn elcsüggeszti az embereket, sőt elveszi eszüket,s elrejti szemük elől azokat a dolgokat, melyek békességükre valók. Meglehet, hogy Sámsonelment országuk határáig, hogy felajánlja nekik segítségét, s azt gondolta, hogy az ő atyjafiaimegértik, hogy az Isten az ő keze által ad nekik szabadulást, miként Mózes tette , Csel 7,25.Ámde ők elutasították maguktól, éspedig nagyon álnok módon, 1. Hibáztatták őt amiatt, amita filiszteusok ellen tett, mintha ezzel nagy sérelmet okozott volna nekik. Ilyen hálátlanviszonzásban volt részük azoknak, akik az elképzelhető legjobb szolgálatot tették országuknak. Ekképpen Urunk Jézus sok jó dolgot cselekedett, s ezekért készek voltak megkövezni őt. 2. Arra kérték Sámsont, engedje meg, hogy megkötözzék és átadják afiliszteusoknak. Gyáva és hálátlan, hitvány emberek! Gyönyörködnek bilincseikben sszerelmesek rabszolga sorsukba! Így adták a zsidók is át Üdvözítőnket, attól való féltükben,hogy majd eljönnek a rómaiak, s elveszik tőlük országukat, nemzeti mivoltukat. Mily aljasszolga-lelkülettel érvelnek: „Nem tudod-é, hogy a filiszteusok uralkodnak mirajtunk?“ No, és

ki a hibás ezért? Elismerik, hogy a filiszteusoknak nincs joguk felettük uralkodni; és nem isadattak volna kezükbe, ha ők már előbb nem adták volna el magukat a gonoszságcselekedésére.

III. Sámson szelíden megadja magát, engedi, hogy megkötözzék honfitársai, sátadassék a felbőszült ellenségnek, 12-13.v. Mily könnyen leverhette volna őket, smegvédhette volna honfitársait, s megvédhette volna sziklacsúcsát e 3000 emberrel szemben,és közülük senki sem lett volna képes, sem nem merészelt volna kezet vetni rá; de békésenalávetette magát nekik, 1. Hogy példát adjon a nagy szelídségre, melyben nagy erő és

bátorság ötvöződik; mint olyan akinek birodalma van saját lelkén, tudta, mikor kell nyugtonlenni, éppúgy mint harcolni. 2. Hogy átadatván a filiszteusoknak alkalma legyen leöldösniőket. 3. Hogy előképe legyen Krisztusnak, aki miután megmutatta, mire képes, azáltal, hogy

előtte földre estek azok, akik őt elfogni jöttek, engedte magát megkötöztetni, és elvezettetni,mint bárány, mely mészárszékre vitetik. Sámson igazolja magát abban, amit a filiszteusok



ellen tett: „Amiképpen cselekedtek ők velem, én is úgy cselekedtem velök ; a szükszégszerűigazságszolgáltatás volt, s nem kell ezért bosszút álljanak rajtam, mert ők kezdték“.Szövetséget köt a Júda férfiaival, hogy ha a filiszteusok kezébe adják is őt, ők maguk nemfognak rá támadni; mert máskülönben kénytelen lett volna őket is leverni, ami viszont nagyonnehezére esett. Ezt megígérték neki (13.v), s aztán megadta magát. Júda férfiai árulói

minőségükben lényegében gyilkosai is voltak; ők maguk nem akarták megölni, de azt tették,ami még rosszabb: átadták a körülmetéletlen filiszteusoknak, kikről tudták, hogy nagyobbgonoszságot mívelnek vele, nem csak megölik őt, hanem megfogják gyalázni, s halálrakínozzák őt. Valószínűleg úgy gondolták, - miként egyesek szerint Júdás is gondolkozott,mikor Krisztust elárulta -, hogy nagy ereje folytán megszabadítja majd magát kezükből; desemmi érdemük sincs nekik abban, ha megszabadította magát; és ha már úgy hitték, hogyképes erre, úgy magukra nézve kellett volna alkalmazzák, hogy képes és kész megszabadítaniőket is, ha hozzá szegődnek, és fejükké teszik őt. Igazságosan szakad továbbra is anyomorúság azokra, kik leggonoszabb ellenségeiknek kívánnak kedveskedni, ekként vetvemeg legjobb barátaikat. Sohasem voltak emberek ennyire esztelenek, azokat kivéve, kik éppígy bántak el áldott Üdvözítőnkkel.

IV. Sámsont tehát a júdabeliek átadták a filiszeusoknak, minekutána megkötözték őtkét új kötéllel. A filiszteusok látva érkezését, ujjongtak elébe (14.v.), előre örvendvesikerükben, kárörvendően Sámson felett. Ha Isten kezeiket nem kötözte volna meg mégerősebben, mint ahogy a judabeliek megkötözték Sámson kezeit, úgy rátámadtak volna, hogyazon nyomban agyonverjék - miként a íjászok tették Saullal - , mintsem hogy kiabáljanak, sezáltal időt adjanak számára, hogy magán segíthessen. De az ő örvendezésük csak vesztüknek volt az előjele. Amidőn ujjongtak felette, mint egy legyőzött emberen, teljesen bízva abban,hogy a győzelem az övék, akkor felindítá őt az Úrnak Lelke, erőteljesen megszállta őt,

betöltötte őt rendkívűlli erővel és határozottsággal. Ekként felhevülve az Úr erejétől, 1.Hirtelen szétszaggatta köteleit. A két új kötél az első rántásra elszakadt, elolvadt (így van azeredetiben), lemállottak a kötések kezeiről, minden bizonnyal az ellene kiáltózók nagycsodálkozására és rémületére, kiknek gúnykiáltása ezzel rémkiáltássá változott. Figyeljük meg: Amikor az Úr Lelke reá szállt, kötelei kioldódtak. Mert ahol az Úrnak Lelke, ott a

szabadság , és csak azok igazán szabadok, kik így szabadíttatnak meg. Ez Krisztusfeltámadását jelképezte, ki a Szentség Lelkének ereje által támadt fel. Feltámadásábanmegoldotta a halál béklyóit, köteleit; a keszkenők, s halottas lepedők leestek kezeiről, nemmaradhatott lekötve azok által - miként Lázár volt feltámadása után -, mert lehetetlen volt,hogy a dicső Megváltó visszatartassék azok által; és ekként diadalmaskodott a sötétséghatalma felett, mely ellene ujjongott, mintha már biztos módon hatalmába kerítette volna. 2.Egy óriási pusztítást végzett a filiszteusok közt, kik köréje gyülekeztek, hogy csúfot űzzenek vele,15.v. Nézd, mily gyengén volt felfegyverkezve: nem volt más fegyvere egy

szamárállcsonton kívül, s mégis, mily óriási teljesítményt vitt végbe vele! Nem tette lekezéből addig, míg 1000 filiszteust agyon nem vert vele, ott, azon helyen; és így beteljesedettamaz ígéret, „ Egy férfiú közületek elűz ezeret“ (Józs 23.10). Egy szamárállcsontotmegmarkolni kényelmetlen lehetett, s az ember azt hinné, hogy könnyen kicsavarodottkezéből, s néhány ütés után (amily erővel ő ütött) megrepedt, s eltörött, - de mégis, kitartottmindvégig. Ha oroszlán állcsont lett volna, különösen azé, melyet ő maga ölt meg, ez segítettevolna képzeletének szárnyalását, s önbizalmat kölcsönzött volna neki; de ily hitvány állatcsontját használni, annyi jelentett, mint csodát tenni a világ esztelen dolgai által, hogy azerőnek nagy volta nem emberé, hanem Istené legyen. Dávidnak egyik vitéze 300 filiszteustölt meg egyszerre, de kopjával tette, 1 Krón 11,11. Egy másik pedig addig öldöste őket, mígkeze elfáradt, és a kardhoz ragadt, 2 Sám 23,10. De ezek mint távol állnak Sámsontól. Mi az,

ami túl nehéznek, túl soknak számíthat annak, akit az Úr Lelke hatalmas erejével felruház! AzÚr által hatalmasan cselekszünk! Különös, hogy a Juda férfiai most sem jönnek segítségére: a



gyávák a legyőzött ellenségtől is félnek. Ám Sámson Annak az előképe kellett legyen aki a sajtót egyedül taposta.

V. Sámson ünnepel győzelme felett, mert Júda férfiai még ezt sem voltak hajlandók megtenni érte. Egy rövid éneket komponált, mit magában énekelt, mert Izráel leányai nem

jöttek ki eléje, - miként később Saul elé kijöttek - , hogy énekelték volna még nagyobb okkal:

„Megverte Sámson az ő ezerét“. Az ének refrénje így szólt: „Szamár állcsontjával sereget seregre; szamár állcsontjával ezer férfit vertem le!“, 16.v. Ez elegánsan rímlő sorokbankifejezésre jut, hogy a filiszteusok oly bárgyú módra hulltak el, mint a szamarak. Úgyszinténegy nevet is adott annak a helynek, hogy fennmaradjon a filiszteusok szégyenletesvereségének emléke, 17.v:- Ramath-Lehi, - az állcsont felemelése. Azonban nem vittemagával hiú öndicsőítéssel az állcsontot, hogy dicsekedve mutogassa, hanem eldobta aztmagától mihelyt dolgát elvégezte vele. Ilyen kevésre becsülték az ereklyéket akkor.

15,18-20.

Itt van, I. Sámson nyomorúsága, melybe e nagy teljesítmény után került (18.v.):

azután megszomjúhozék felette igen. Természetes következménye volt ez annak a hőségnek,melyben találtatott, és a nagy fáradság miatt, mely erőt vett rajta; buzgósága felemésztette őt,annyira, hogy teljesen elfelejtkezett önmagáról, míg csak aztán egy kis ideig szünetettarthatott, érezte, hogy végleg kimerült a víz hiánya miatt, s szinte összeesik. Bizonyára Istenkülönös keze volt ebben is, miként az egész ügyben, és Isten ezáltal akarta visszatartani őtnagy ereje és teljesítménye miatti felfuvalkodottságtól, s így akarta emlékeztetni őt, hogy őcsak egy ember, s alá van vetve a minden emberre jellemző gyengeségeknek. Josephus aztmondja: Fenyítésül szolgált ez számára amiatt, hogy nem tett bizonyságot Istenről, és az Őkezéről a győzelemről szóló énekében, hanem magának vette a dicséretet: ezer férfit vertemle. Most, mikor szinte meghal a szomjúság miatt, teljesen átérzi, hogy saját karjai nemszabadíthatták volna meg őt, Isten hatalmas karja, jobb keze nélkül. Sámson bőven ivott afiliszteusok véréből, de a vér sohasem oltotta még el egy ember szomjúságát sem. Istengondviselése úgy rendelte, hogy nem volt víz a közelben, s annyira kimerült volt, hogyteljesen képtelen volt forrást keresni. Júda férfiai eléje kellett volna menjenek most, amikor győztesként jött elő, kenyérrel és borral, miként Melkisédek kiment Ábrahám elé, hogy jóvátegyék a neki okozott sérelmeket; de oly kevés figyelemre méltatták megmentőjüket, hogyszinte elveszni engedték víz hiányában. Ekként részesülnek gyakran a legnagyobbmegvetésben azok, kik a legjobb szolgálatokat végzik. Krisztus a kereszten így szólt:„Szomjúhozom!“.

II. Istenhez való imádsága a nyomorúságban. Kik elfelejtenek Istenhez járulnidicsőítéssel, kényszerítve lesznek hozzá fordulni könyörgéssel. A nyomorúságok gyakran

azért küldetnek, hogy a hálátlan népet Istenhez vonják. Két dologra hivatkozik Isten előtt,imájában. 1. Istennek megtapasztalt erejére, jóságára az előbbi győzelmében: Te adtad szolgád kezébe ezt a nagy győzelmet. Magát Isten szolgájának vallja abban, amit tett. „Uram,nem ismersz-e engem, s nem könyörülsz rajtam, szegény szolgádon, ki magát szolgálatodbanemésztette fel?! Én a tied vagyok, ments meg engem!“ Győzelmét szabadításnak, nagy

szabadításnak nevezi. Mert ha Isten nem lett volna segítségére, nemcsak hogy nem győzöttvolna a filiszteusokon, hanem elnyeletett volna általuk. E szabadításról elismeri, hogy Istentőlszármazott, s ezzel kijavítja előbbi tévedését, amikor túl sokat tulajdonított magának; Ígyfordul Istenhez jelen szorultságában. Jegyezzük meg: Isten erejének és jóságának múltbelimegtapasztalásai a legjobb hivatkozási alapot képezhetik imáinknak a további kegyelemért.„Uram, Te oly sokszor megszabadítottál, hát nem szabadítsz-e meg most is? 2 Kor 1,10. Te

elkezdetted szabadításodat megmutatni, hát nem fogod-e folytatni? Te végbevitted a nagyobbdolgot értem, tedd meg hát e kisebbet is. Zsolt 56, 14. 2. Most ki van téve ellenségeinek:



Nehogy a kürülmetéletlenek kezébe jussak, s aztán diadalmasan elmondják Gáthban, shirdessék Askelon utcáin; hisz nem fog ez így Isten gyalázatára szolgálni, ha e hős ilykönnyen a körülmetéletlenek prédájává lesz? A legjobb érvek Isten előtt azok, melyeket az ődicsőségéből veszünk.

III. Az alkalmas időben való segítség, mit Isten küldött számára. Isten meghallgatta

imáját, s vizet nyújtott neki a csontból, vagy a földből, a csonton keresztül, 19.v. Azt acsontot, mit eszközül használt Isten szolgálatában, Isten, hogy megjutalmazza őt, eszközzétettet szomjának kielégítésére. De én inkább hajlok (angol)fordításunk széljegyzetének magyarázatára: Isten meghasítá a bemélyedést, mely Lehiben van. Azon a helyen hol azesemény történt, mely hely a szamárállcsontról Lehinek neveztetett el; még ez esemény előttis úgy találjuk, hogy így neveztetett, 9,14. És ott, azon a földön, vagy helyen, síkságon, vagy

bármi volt is, mely így neveztetett, Isten úgy intézte, hogy hirtelen és alkalmas időben egyforrás fakadjon, mit közvetlenül teremtő erejével ő hozott létre, és víz fakadjon belőle

bőségesen, mely aztán továbbra is, szüntelenül élő forrás legyen. Ebből a vízből ivott, s erejemegtért, lelke megújult. Sokkal hálásabbak leszünk a víz ajándékáért, ha meggondoljuk, milynyomorúságos lenne nélkülözni azt. És Sámson felűdítésének e példája kell bátorítson minket

is, hogy bízzunk Istenben, és keressük Őt, hiszen ha Ő úgy akarja, tetszése szerint képes akopasz hegyeken folyókat nyitni, s rónák közepén forrásokat. Lásd És 41,17-18.

IV. Ez esemény emléke, mely fennmaradt az elnevezésben, mit Sámson adott efelfakadt forrásnak: „a segítségül hívás forrása“, „a segélyért kiáltó kútja“, - ezáltalemlékezetben őrzi úgy saját nyomorúságát, mi Istenhez kiáltani késztette, mint Istennek irántatanúsított kegyelmét, kiáltására adott válaszában. Isten a vigasztalásnak számos kútforrásátnyitja meg népe számára, melyeket méltán nevezhetők e néven: annak kútja, aki segítségért kiáltott. Sámson a helyet oly néven nevezte el, mely őt nagynak és győzedelmesnek tűntettefel, - de itt egy más nevet ad, mely kifejezi Istenre való utaltságát, és tőle való függőségét.

V. Sámson bíráskodásának folytonosságát e teljesítmény után: Ítélé Sámson Izráelt a Filiszteusok idejében, húsz esztendeig. Végül Izráel alárendelte magát neki, akit előbbmegtagadott. Minden vitán felül állt, hogy Isten vele van, tehát ezentúl mindnyájan elismerték

bírájuknak, s irányítása alatt éltek. A kő, mit az építők megvetettek, szegeletkővé lett. Izráelelesett állapotára utal, hogy e bíráskodás a filiszteusok idejére van időzítve; de kegyelem voltIzráel számára, hogy noha kívülálló ellenségtől elnyomatva voltak, mégis volt bírájuk, kirendet tartott köztük, s megőrizte őket egymás tönkretevésétől. Húsz évig tartott bíráskodása,a bírák szokásos tisztségének megfelelően; de ennek részleteiről nincs említés téve, csupán

bíráskodásának kezdetéről találunk feljegyzést e fejezetben, s annak végéről a következőben.

16. rész.

Sámson neve - amint már előbb említettük - , kis napot, napocskát jelent; láttuk e napot erősfényben felkelni, tündöklő reggeli sugaraiban, s mivel semmi sem bizonyít ellene az Igében,mi bizonyosra vesszük, hogy napjának delén is megfelelő ragyogással bírt, míg Izráelt húszévig ítélte; de e fejezet szomorú története olyan feljegyzést nyújt élete alkonyáról, mely nemillik össze fényben tündöklő előbbi életével. E napocska felhő alá került, de mégis, épplenyugvása előtt, oly tündöklő fénnyel ragyogott elő, mely őt Krisztus előképévé tette ahalál legyőzésében. Előttünk van itt, I. Sámson, amint nagy veszélybe sodorja magát egy

parázna nővel való közössége által, melyből alig szabadul ki, 1-3.v. II. Sámson, teljesentönkretéve Delila, egy másik parázna nővel való kapcsolata által. Figyeljük meg: 1. Mikéntcsábíttatott el e nőhöz saját testi kívánsága által, 4.v.. 2. Miként lett elárulva s átadva e nő

által legesküdtebb ellenségeinek, a filiszteusoknak, kik (1.) e nő által végre megtudták nagyerejének titkát 5-17.v., (2.) aztán megfosztották őt erejétől, levéve fejéről nazíreusságának



koronáját, 18-20.v. (3.) Aztán megragadták, szemeit kiszúrva megvakították, börtönbevetették, megalázták, s nemzeti ünnepükkor játékszerükként használták, 21-25.v. De végül,

bosszút állt rajtuk, fejükre zúdítva színházukat, s így velük együtt ő is meghalt.

16,1-3.

Előttünk van itt: 1. Sámson bűne, 1.v. Az, hogy egy filiszteus nőt vett feleségül pályafutásának kezdetén, bizonyos értelemben menthető volt, - de hogy magát egy paráznávalvaló közösségre adja, kit csak úgy véletlenül meglátott a filiszteusok közt, oly gyalázat volt ránézve, akár egyszerűen izráelitaként, akár nazíreusként nézzük nézzük őt, hogy nem tehetünk mást, csak hogy pirulva olvassuk. Meg ne mondjátok Gáthban. Ez aljas tisztátalanság

fekettébbé tette a koromnál e nazíreus gyönyörű ábrázatát, JerSir 4,7-8. Nem találjuk, hogySámsonnak valamilyen ügye lett volna Gázában; ha azzal a szándékkal ment oda, hogy egy

paráznát keressen, az ember hajlandó lenne azt hinni, hogy - bármilyen rosszul álltak ismáskülönben a dolgok, mégis, - Izráelben nem voltak prostituált személyek. Egyesek szerintazért ment oda, hogy kikémlelje a filiszteusokat, azok körülményeit, hogy így előnyt

szerezzen a velük szembeni harcban; ha így volt, úgy elfeledkezett feladatáról, elhanyagoltamegbízatását, s ezért esett a tőrbe. Vétke a szemével kezdődött, mellyel szövetséget kellettvolna kötnie; meglátott egy parázna nőt, parázna öltözetben, s megfogamzott bűnös kívánság

bűnt szült: bement hozzá. 2. Sámson veszélyes helyzete. Értesítve lettek Gáza előjárói, talánépp az álnok parázna révén, hogy Sámson a városban van, 2.v. Talán álruhában érkezett,vagy az est homályában, s betért egy csárdába vagy vendégfogadó házba, mit épp e paráznatarthatott fenn. A város kapui azonnal bezárattak, őrség állíttatott; minden csendben mentvégbe, hogy Sámson semmi veszélyt se sejtsen. Most már úgy hitték, börtönbe zárták, skétség nélkül halál lesz osztályrésze a következő reggelen. Ó, bárcsak mindazok, kik testivágyaikban kéjelegnek, - részegségben, erkölcstelenségben, vagy bármely más testi bűnben -meglátnák magukat ekként körülvéve, orvul megtámadva, teljes pusztulásra szánva lelkiellenségüktől! Minél mélyebben alszanak s minél biztonságosabban érzik magukat, annálnagyobb veszélyben vannak. 3. Sámson szökése, 3.v. Éjféltájban felserken,- valószínű, hogyegy álom által lett felébresztve, miközben ágyában szendergett (Jób 33,15), őrző angyalaáltal, vagy inkább saját lelkiismeretének vádjai miatt. Felkelt bűnbánattal (feltételezzük), azimént elkövetett bűn iránti utálattal, önmaga iránti undorral bűne miatt, s egy szentelhatározással, hogy nem folytatja ezt tovább - felkelt, megértve a veszélyt, melybentaláltatott, hogy úgy aludt itt, mintha valaki az árbocfa tetején aludna -, felkelt ilyengondolatokkal: „Illik-e egy nazíreushoz ilyen ágyban aludni? Szabad-e az élő Isten templomátekként megrontani? Biztonságban lehetek-e ily nagy vétek súlya alatt?“ Nagyon helytelenvolt, hogy ezek megfontolása nélkül feküdt le, de még rosszabb lett volna ha továbbra is a

bűnben marad. Azonnal sietett a város kapuja felé; valószínű, hogy az őröket aludva találta,mert másként végleg álomba merítette volna őket; nem időzött a kapu kitárásával, hanemmegfogván a város kapujának szárnyait a kapufélfákkal és závárokkal együtt , kiszakítottaazokat mindenestől, s ez óriási súlyt hátára véve néhány mérföldet vitte magával, felivivén ahegy tetejére, megszégyenítve így a filiszteusokat, kik e kapukban bízva akarták őt elfogni; sekként kívánta magát még félelmetesebbé tenni a filiszteusokra nézve, illetve mégkedveltebbé a maga népe előtt, bizonyságát adva annak a nagy erőnek, mivel Isten felruháztaőt, s ezáltal Krisztusnak a halálon és síron aratott győzelmét előképként tárta fel. Krisztusnemcsak elfordította a követ a sírbolt szájáról, hogy így jöjjön ki belőle, hanem eltávolította asír kapuit, kapufélfáival együtt, mindenestől, örökre, s úgy hagyta azt maga után, mint nyitott

börtönt, mindazok számára, kik Hozzá tartoznak; nem fogja már az övéit örökre visszatartani,

mert nem képes erre. Halál, hol a te fullánkod? Hol vannak a te kapuid? Hála Néki, ki nemcsupán önmagának szerzett győzelmet, hanem diadalmat ad nekünk is!



16,4-17.

A gyermek, ki egyszer már megégette kezét, retteg a tűztől; de Sámson, kimáskülönben emberfeletti erővel bírt, e dologban nem volt annyi bölcsessége, mint egy

gyermeknek; mert noha már többször a nyomorúságnak és veszélynek tetőfokára jutott azidegen asszonyok iránti szerelme s utánuk való bűnös kívánsága miatt, mégsem vigyázott,hanem itt ismét megfogatik ugyanabban a csapdában, s e harmadik esetben mindenértmegfizet. Valószínű, Salamon különösen erre a történetre céloz, amikor az erkölcstelenségelleni intésében ezt a megjegyzést teszi a parázna asszonnyal kapcsolatban, (Péld 7,26.) hogy

sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, akik attól megölettek; és (Péld 6,26) hogy a paráznaasszony miatt jut az ember egy darab kenyérre, és más férfi felesége drága életet vadász. Erossz erkölcsű nő, ki Sámsont romlásba vitte a Delila nevet viseli; egy gyalázatos név ez, smegfelelően használják ma olyan személyek, vagy dolgok jelölésére, melyek csalárdság éshamisság által romlást és pusztulást hoznak mindazokra, kik iránt kedvességet színlelnek.Figyeld meg itt,

I. Sámsonnak Deliláért való szerelmét: megszerette őt, 4.v. Egyesek úgy tartják, hogyfelesége volt, de akkor a Sámson házánál kellett volna tartózkodjék; mások szerint azértudvarolt e nőnek, mert feleségül akarta venni; de túl sok okunk van azt hinni, hogy bűnösvonzódás volt, mit iránta érzett, és tisztátalanságban élt vele. Hogy izráeli, vagy filiszteus nővolt-e, nem tudjuk biztosan. Ha izráelita volt - ami nagyon valószínűtlen -, szíve mégisfiliszteusi volt.

II. A megegyezést, mit a filiszteusok kötöttek vele, hogy elárulja Sámsont, 5.v. 1.Delilának megmondták, hogy céljuk csak az, hogy megalázzák illetve megkínozzák Sámsont;megígérték, hogy nem fognak felettébb ártani neki, csupán harcképtelenné teszik, hogy többéő se árthasson nekik. S úgy látszik, annyira becsületesen betartották ígéretüket, hogy amikor előttük feküdt, s teljesen hatalmukban volt, nem akarták megölni; noha amikor haját levágták,könnyen nyakát is szeghették volna. 2. Ennek megvalósítása érdekében azt kívánták megtudni, miben rejlik az ő nagy ereje, és miképpen kötözhető meg. Talán úgy képzelték,valami varázserővel, varázsigével rendelkezik, s ezáltal viszi véghez e nagy dolgokat, s

bizonyára ha e titkot kipuhatolnák tőle, könnyen erőt vehetnek rajta; s mivel korábban már volt alkalmuk megismerni gyenge oldalát, remélték, hogy most másodszor is megszerzik tőlerejtvényének titkát, azáltal, hogy az ő üszőjén szántanak. Rábeszélték hát Delilát, hogytudakolja ezt meg tőle; s valószínű, hogy elmagyarázták neki, mily szívességet tesz ezzel azországnak, s bizonyára biztosították afelől, hogy semmi ártalmat nem okoznak egyikkőjüknek sem. 3. Ennek érdekében óriási összeget ajánlottak fel; megígérték, hogy mindegyikük adneki 1100 ezüstpénzt, összesen tehát 5500-at. Ily óriási összegnek juthatott birtokába, ha

elárulja azt, aki iránt szerelmet színlelt. Nézd, mily szörnyű gonoszságnak gyökere a pénzszerelme! Áldott Megváltónk is ekként árultatott el, oly ember által, kit barátjának nevezett,még pedig egy csókkal, rút nyerészkedésért. Nem csoda, hogy azok, kik erkölcstelenek, mintDelila, - igazságtalanok is; akik elvesztik becsületüket egy dologban, hamarosan elvesztik atöbbiben is.

III. Furfangos fogásait, melyek által újra és újra félrevezeti Delilát, s közben titkát egy jó ideig megőrizte. Delila azt kérdezte: „Miben rejlik az ő nagy ereje?“ s miként lehetne őtmegkötözni, és meggyötörni (6.v.), azt színlelve, hogy pusztán kíváncsiságát kívánjakielégíteni e dologban, s hogy ő máskülönben bizonyosra veszi, hogy semmi mással nemkötözhető meg az ő elbűvölő szerelmén kívül.

1. Sok zaklatás után azt mondta neki, hogy (1.) Megkötözhető hét nyers gúzzsal, 7.v. A

kísérlet megtörtént (8.v.), de nem sikerült: ő elszakasztá a gúzsokat, miképpen elszakad acsepüfonal, ha tűz éri (9.v.). (2.) Amikor tovább folytatta alkalmatlankodását (10.v.), azt



mondta neki, hogy két új kötéllel úgy megkötözhető s tehetetlenné tehető, hogy aztán bármelymás emberhez hasonlóan elbánhatnak vele, 11.v. (3.) Miután tovább zaklatta, egyre kérve,hogy fedje fel neki titkát, s szemére hányta, hogy nem szép tőle, hogy már két ízben becsaptaőt, akkor Sámson azt mondta neki, hogy ha hajának hét fonatékát egybeszövi a nyüstfonállal,ezzel rendkívűl meggyengíti őt, 13.v. Ezzel már közelebb jött a dologhoz, de még sem volt

igaz: ereje nagyon is helyén volt, s kitépte a zugolyszeget és a nyüstfonalat .2. E kísérletek végzésében nehéz megállapítani, mi az, ami inkább kitűnik: Sámsongyengesége, vagy Delila gonoszsága? (1.) Lehet-e ennél gonoszabb dolog, mint e nő szünetnélküli, ostoba zaklatása, hogy felfedje azt a titkot, melyről tudta, hogy veszélybe dönti e férfiéletét, ha titka saját szívén kivül másutt is helyet kap? Mi lehetne aljasabb és hitványabb,hamisabb és gyalázatosabb dolog, mint szerelmesének fejét ölében tartani, s ugyanakkor azttervezni, hogy elárulja őt azoknak, kik halálosan gyülölik őt?! (2.) Lehet-e elképzelni ennélnagyobb gyengeséget, mint tovább egyezkedni egy olyannal, kiről nyilván kitűnt, hogygonosz szándékkal van iránta, - hogy fülét az ember oly sokáig oda fordítja egy ily arcátlankérésre, hogy ezáltal e nő bajt okozhasson neki, - hogy amikor észreveszi a csalást, látva,hogy ott várakoznak rá a filiszteusok a hálókamrában, s készen állnak letartóztatni őt: mért

nem hagyja el azonnal a szobát, azzal a szilárd eltökéltséggel, hogy nem tér oda vissza többé;- sőt, hogy képes újra odahajtani fejét abba az ölbe, ahonnan már többször azzal avészkiáltással ébresztették föl, hogy „Rajtad a filiszteusok, Sámson!“? Az ember nehezenképes ennél nagyobb elbolondítást elképzelni, hogy valaki minden megfontoltság híjávallegyen, mint ahogy Sámson volt ez esetben. De a paráznaság egyike azon dolgoknak, melyek elveszik az észt. Nehéz megmondani, mit akart Sámson azzal, hogy annyiszor engedte, hogygyengíteni, kínozni próbálják; egyesek úgy vélik, hogy ő maga sem tudta biztosan, mibenrejlik az ő ereje, - de ez nem igaz, mert amikor végül elmondta, mi az, ami valóbanlegyengítheti őt, az van megjegyezve az igében, hogy „kitárta előtte egész szívét“. Úgylátszik, ugratni, heccelni akarta Delilát, s igyekezett, amennyire lehetett tréfává ütni a dolgot,s meghiúsítani a csalók várakozását, s bolonddá tenni őket. De nagyon bölcstelen dolog voltrészéről, hogy nem hagyta el azonnal azt a helyet, mihelyt észrevette, hogy nem képes talpátmegvetni rajta.

IV. Sámson végül is felfedi nagy titkát; s ha e titok elárulása végzetes lett számára, eztsaját magának köszönhette, mert nem bírt annyi lelki erővel, hogy rejtett titkát ne tárja felolyan szív előtt, ki nyilvánvalóan romlására tört. Bizonyára hiába vetik ki a hálót minden

szárnyas állat előtt, de látjuk, hogy Sámson szeme előtt is fel van állítva a háló, s mégis belemegy abba. Ha nem lett volna vak, még mielőtt a filiszteusok kiszúrták szemeit, úgymeglátta volna, hogy el van árulva, s vesztébe rohan. Delila nevének jelentése: felemésztő, svalóban ilyen volt ő Sámson számára. Figyeld meg: 1. Miként zaklatta őt, azt mondva, hogynem hisz iránta való szerelmében, ha csak eleget nem tesz neki e dologban (15.v.): Miképpen

mondhatod „szeretlek“, ha szíved nincs énvelem? Vagyis, „ha nem bízod rám szíved titkait,ha nem közlöd azokat velem?“ A szenvedélyes szerelmesek nem bírják elviselni szeretetük megkérdőjelezését; képesek bármi megtételére, csak hogy őszinteségüket gyanú alá nevonják. Itt tehát Delila előnyben volt e szegény bolonddal szemben (bocsássatok meg, hogyígy nevezem); e szemrehányás valóban egy nagy igazságra épül - hogy csak azok irántvagyunk igazán szeretettel, kik nem csupán szép szavainkat, vagy jókívánságainkat hallják,hanem akik előtt szívünket is kitárjuk. Ez a képmutatás nélküli szeretet; ám a legnagyobbhamisság és csalás azt állítani, hogy szeretjük azokat, akiktől távol van szívünk. Mikéntmondhatjuk, hogy szeretjük testvéreinket, kiket látunk, vagy Istent, akit nem látunk, haszívünk távol van tőle? Delila sok napon át folytonosan zaklatta őt, annyira, hogy megelégeltemár a vele való életet (16.v.); mért nem hagyta hát ott Delilát? Azért, mert rabjává vált a

szerelem által, vagy helyesebben szólva: rabjává lett testi kívánsága által. Ez teljesenelbűvölte és megmérgezte őt, s ennek ereje folytán nézd meg, 2. Hogyan győzte le őt Delila



(17.v.): Kitárta előtte egész szívét. Isten magára hagyta őt, hogy ez esztelen dolgot megtegye,ekként bűntetve meg őt tisztátalan vágyai iránt való engedékenysége miatt. Az angyal, kimegjövendölte születését, semmit sem szólt nagy erejéről, csak azt mondta, hogy nazíreuslesz, és külön megjegyezte, hogy borotva ne érintse az ő fejét soha, Bir 13,5. Istennek valószenteltségében kellett erejének rejtőznie, mert ama Léleknek dicsőséges ereje szerint kellett

megerősödnie, mely benne hatalmasan munkálkodott, hogy ereje, az ígéretnek megfelelőenne természetből fakadjon, s előképe, képmása legyen a hívők lelki erejének, Kolosé 1,11.29.Ezért Isten iránt való odaszenteltségének jelvénye egyben erejének záloga is volt; ha az elsőtelveszti, tudta, hogy elveszti az utóbbit is. „Ha fejemet leborotválják, nem leszek többénazíreus, s ezzel az erőm is elveszett“. Abból, hogy testi erejét ily nagyon hajától függnilátjuk, melynek semmiféle természetes befolyása nem volt erejére nézve, - tanuljuk meg,értékelni az isteni rendelkezéseket; és Isten kegyelmét és áldását csak azon kegyelmieszközök használatától várjuk, melyeket ő állapított meg számunkra a velük való élés végett,melyek: az Ige, a sákramentumok s az imádság. Ezekben a cserépedényekben van elrejtvekincsünk.

16,18-21

Itt találjuk Sámson esztelenségének végzetes következményeit: hogy elárulta erejének titkát, hamarosan nagyon drágán fizetett meg ezért. Mély verem a parázna asszony; akireharagszik az Úr, oda esik. E verembe süllyedt bele Sámson. Figyeljük meg, 1. Mily gondotfordított Delila arra, hogy a pénzt biztosan megszerezze magának. Észrevette, Sámson

beszédmódjáról, hogy kitárta előtte egész szívét, és elküldött a filiszteusok fejedelmei után,kikkel az aljas üzletet megkötötte; de hozniuk kellett a pénzt a kezükben, (18.v.). A hitvány

bér ekként lett megszerezve, Sámson tudta nélkül. Az ember szíve belefacsarodik, látva, hogya világ legerősebb emberét eladják, árulják, mint juhot viszik a vágóhídra; miként ejt foltot e

példa minden emberi dicsőségen, s int, hogy ne dicsekedjék az erős az ő erejével! 2. Mikéntadta át őt, az egyezségnek megfelelően. Vannak sokan e világon, kik a Delilának adott összegszázadrészéért is hajlandók eladni azokat, kik iránt a legnagyobb tiszteletet színlelnek. Nebízz hát a barátban, ne helyezd bizodalmad emberekbe! Nézd, mily álnok módszerhezfolyamodik (19.v): Elaltatta őt az ő térdein. Josephus szerint valami mérgezett italt adhatottneki, mely mély bódító álomba döntötte őt. Milyen kábítószert lophatott poharába, nemtudjuk, de nem feltételezzük, hogy tudatosan részegítő italt ivott, mert ez nazíreusságának elvesztéséhez vezetett volna, sokkal inkább, mint hajának levágása. Ez álnok nő a legnagyobbkedvességet színlelte épp amikor a legnagyobb ártalmat szándékozott tenni, amit nem tehetettmeg másként, csak ha elaltatja. Lásd meg itt a hamis biztonságnak átkos következményeit. ASátán álomba ringatva teszi tönkre az embereket, elámítva őket, hogy jó vélekedésben

legyenek saját biztonságuk felől, s így eléri azt, hogy semmit se vegyenek már komolyan, éssemmitől se féljenek, s aztán elrabolja tőlük erejüket és dicsőségüket, s akaratának foglyaiváteszi őket. Amikor mi alszunk, lelki ellenségünk nem alszik. Mihelyt elaludt, azonnal ott voltegy személy készen, hogy levágja hajfürtjeit, s ezt oly csendben és gyorsan vitte végbe, hogyközben nem ébresztette fel, de teljesen tönkretette. Úgy vélem, ha haját valami balesetnélvesztette volna el, akarata ellenére, nem járt volna ily végzetes következménnyel erejeelvesztésére nézve. De ez esetben saját bűne miatt érte a büntetés. Saját vétke miatt érte anyomorúság, mely másként nem ártott volna neki. 3. Mily közömbös volt ez iránt Sámson,20.v. Bizonyára észrevette, mihelyt felébredt, hogy haja levágatott, s mégis így szólt:„Megrázom magam, mint máskor tettem, alvás után“, vagy „mint más alkalmakkor tettem,amikor a filiszteusok rajtam voltak, s megbosszultam magam rajtuk“. Talán úgy gondolta,

sokkal könnyebben fog így forgolódni, hogy feje a haj terhétől megszabadult, nem gondolvaazzal, hogy vétkeinek súlya sokkal nehezebb, mint hajáé volt. Azonnal észrevett magában



valami változást - okunk van ezt feltételezni -, és mégis, nem tudta, hogy az Úr eltávozott tőle; nem gondolt arra, hogy emiatt van a változás. Jegyezzük meg: Sokan elvesztik Istenkegyelmes jelenlétét, de nem figyelnek fel rá; megbántják Istent annyira, hogy eltávozik tőlük, de nem érzik át veszteségüket, sem nem bánkódnak miatta. Lelkük eleped, s egyregyengül, Istentől való ajándékaik hervadoznak, minden dolog, mibe belefognak balul üt ki -

de mégsem fontolják meg ennek igazi okát: nincsenek tudatában annak, hogy Isten eltávozott tőlük, és semmit sem tesznek annak érdekében, hogy megbékéljenek vele, s visszanyerjék kegyét. Amikor Isten eltávozik tőlünk, nem tudunk úgy cselekedni, mint máskor. 4. Mikénthasználták ki azonnal a filiszteusok vele szembeni előnyüket, 21.v. A filiszteusok megragadták őt, amikor Isten eltávozott tőle. Akik kivonják magukat Isten védelme alól, azok könnyű prédáivá válnak ellenségüknek. Ha bűnös vágyaink ölén alszunk, úgy biztosak lehetünk abban, hogy a filiszteusok karjaiban fogunk felébredni. Valószínűleg megígérték Delilának, hogy nem fogják megölni, de hatásos módszerrel harcképtelenné tették. Az elsődolog amit végbevittek, midőn kezeik közé került, s azt tehették vele, amit akartak, az volt,hogy tüzes vassal kiszúrták szemeit (így közli az arám szöveg). Arra gondoltak, hogy ha hajaújra kinő is majd, szemei nem fognak kinőni, s így a legerősebb karok sem tehetnek nagy

dolgokat a szem vezérlete nélkül; s ezért, ha most megvakítják, úgy örökre vakká tehetik.Szemei képezték bűnének bejárati nyílását: ezzel látta meg a parázna nőt Gázában, s bementhozzá (1.v.), - s most a büntetés is itt kezdődött. Most, hogy a filiszteusok kiszúrták szemeit,volt ideje elgondolkozni azon, hogy miként vakították el testi vágyai lelki szemeit. A legjobbóvszer a szem megőrzésére az, ha elfordulunk a hiábavalóságok nézésétől. Levezették őt Gázába, hogy gyengeségében jelenjék meg ott, hol legutóbb oly nagy bizonyságát adtaerejének (3.v.), s játékszerévé váljék azoknak, kik eddig rettegtek tőle. Megkötözték két vaslánccal, kit saját vétkének köteléke már eddig is fogva tartott, s őrölnie kellett a

fogházban, egyrészt az ő hasznukra, másrészt büntetésképpen. Az ördög is így tesz a bűnösökkel, megvakítja a hitetlenek szemeit, s így szolgálatába hajtja őket, s kénytelenek aző ügyét szolgálni. Szegény Sámson! mily mélyre estél! Dicsőséged a porban hever! Mikéntvált Izráel dicsősége és védelmezője a filiszteusok rabszolgájává! Elesett fejének koronája!

Jaj most neki, mert vétkezett! Legyen ez figyelmeztető intés mindannyiunk számára, hogygondosan vigyázzunk, őrködjünk tisztaságunk felett, s harcoljunk testi kívánságaink ellen;mert minden dicsőségünk odavan, s minden védelmünk eltávozik tőlünk ha Istennek valóodaszenteltségünk szövetségét megszegjük.

16,22-31.

Noha, amint láttuk, Sámson életének utolsó jelenete dicstelen volt, s az ember szinte aztkívánná, hogy bárcsak homályban maradt volna, mégis, bár halálának itteni feljegyzése

életének gyalázatát nem távolítja teljesen el, de nagymértékben csökkenti. Mert halálábandicsőség nyilvánult meg. Kétség nélkül nagyon megbánta bűnét, hogy gyalázatot hozott Istennevére, s tönkre tette azt a dicsőséget, mit Isten életére helyezett; mert hogy Istenkegyelmesen megbékélt vele kitűnik abból, 1. Hogy nazireusságának jele ismét látható lett(22.v.), az ő fejének haja újra kezdett nőni, miután megnyíretett; vagyis haja éppoly sűrűn shosszúra kezdett nőni, mint azelőtt. Valószínű, hogy a Dágonnak szentelt hálaünnepet nemhalasztották sokáig, s már ez ünnep előtt Sámson haja ekként gyors növésnek indult, s ebből saz erről tett külön említésből kitűnik, hogy redkívűlien, természetfeletti módon növekedhetett,s Isten feléje forduló kegyelmének különös kifejezésére szolgált, mely megtérése után kiáradtrá. Mert hajának növekedése nem annyira ereje visszanyerésének oka vagy jele volt, mintinkább odaszenteltségének jelvénye, s annak pecsétje, hogy Isten elfogadta őt nazireusként

ismét, a fogadalom megszakítása után, ama ceremóniák nélkül, melyek máskülönben a kiesettnazíreus helyreállítására megállapíttattak, melyeknek megtételére most nem volt lehetősége, 4



Móz 6,9. Különös, hogy a filiszteusok, kiknek kezei között volt, nem lettek féltékenyek hajának növekedését látva, s nem vágták le azt; ám lehet, hogy épp akarták, hogy erejevisszatérjen, hogy annál többet dolgozzon nekik; s most, hogy vak volt, nem kellett féljenek attól, hogy valamit ártani fog nekik. 2. Isten felhasználta őt népe ellenségeinek elpusztítására, éspedig oly időben, amikor ez Isten dicsőségének helyreállítására leginkább

rászolgált, noha nem szolgálta közvetlenül Izráel védelmét s megszabadítását. Figyeljük meg,I. Mily arcátlanul gyalázták a filiszteusok Izráel Istenét 1. A Dágonnak felajánlottáldozatok által. E Dágont az ő istenüknek nevezik, kit saját maguk alkottak maguknak, sfaragott képben jelenítettek meg, melynek felső része emberi formával bírt, alsó része pedigegy halhoz hasonlított, - tisztára a képzelet szüleménye - , mégis arra szolgált nekik, hogy azigaz és élő Istennel szembeállítsák. Ennek a vélt istenségnek tulajdonítják sikerüket (23-24 v.): Kezünkbe adta a mi istenünk a mi ellenségünket, földünk pusztítóját, és a ki sokakat megölt mi közülünk. Ezt álmodozták felőle, noha sem jót sem gonoszt nem volt képes tenni. Tudták,hogy Delila árulta el őt, s megfizettek neki ezért, mégis, e dolgot istenüknek tulajdonítják, smeggyőződéssel vallják, hogy az ő ereje védelmezi őket. Ekként szeret minden nép az őistenének nevében járni, s dicséri istenét elért sikereiért. S ne rónánk-e le mi is hálánkat

Istennek, kinek uralkodása mindenre kihat, királysága mindent felölel? Azonban figyelembevéve, milyen gonosz üzelmeket használtak Sámson kézrekerítésében, el kell ismerni, hogycsak egy ily szemét-isten, mint Dágon, volt alkalmas egy ily alávalóság patronálására!Áldozatokat mutattak be és dicsérő énekeket énekeltek e rendkívüli ünnepélyen ez egyetlenember felett aratott győzelemben; nagy örvendezés, vigadozás volt ott, s mindez Dágontiszteletére. Mennyivel több okunk van nekünk minden elért sikerünkért a dicsőség Istenének hálát adni. Hála az Istennek, ki a diadalmat adja nékünk a Krisztus Jézus által! 2. Azáltal,hogy játékot űztek Sámsonból, Isten hőséből, s ezzel gyalázatukat magára Istenre vetítették.Amikor megvidámodtak a bortól, hogy még teljesebb legyen szórakozásuk, elővezettették Sámsont, hogy játsszék előttük (25. és 27. v.), hogy gúnyt űzzenek vele. Miután istenüknek áldoztak, s ettek és ittak az áldozatokból, felkeltek játszani, a bálványimádók szokása szerint(2 Kor 10,7), és Sámson kellett játssza nekik a bolondot. Egymást nevettették, látva Sámsont,amint vakon botorkál s ügyetlenül mindennek melléfog. Hasonlóképpen történt, amikor

pálcával verték arcul Izráel bíráját (Mik 5,1), s ezt mondták, „ Prófétáld meg nekünk, ki az,aki üt téged?“ Barbárságuknak jelét adták, hogy ekként tapostak egy nyomorúságban levőemberen, kinek puszta látása nemrég még rettegéssel töltötte el őket. Ez Sámsont anyomorúság mélyére merítette, s csúfolódásuk tőrként hatolt csontjaiba, midőn így szóltak hozzá: Hol van a te Istened? Semmi sem lehetett volna fájdalmasabb egy ily nagy lélek számára; de mivel bűnét bánó bűnös volt, istenfélelemmel teljes szomorúsága türelmessé tetteőt, és úgy fogadta a sértést, mint vétkéért kijáró büntetést. Bármily igazságtalanok voltak is afiliszteusok, nem tehetett mást, mint hogy elismerje mindenekfelett, hogy Isten igaz. Játszott a

bűnnel, és saját megtévesztőivel, s most igazságosan engedi meg Isten hogy a filiszteusok játékot űzzenek vele. A paráznaság oly bűn, mely lealjasítja az embereket és szégyenszemreállítja őket. Sebet s gyalázatot szerez magának, kinek szíve idegen asszony csábítására hajlik,és szégyene el ne nem töröltetik. Örökkétartó szégyen és gyalázat lesz osztályrészük azoknak,kiket testi vágyaik megvakítnak, s megkötöznek. Az ördög, ki előbb megcsalta őket, aztánállandóan gyötörni fogja őket.

II. Miként hozott Izráel Istene hirtelen pusztulást rájuk Sámson keze által. A filiszteusok ezrei voltak ott együtt, hogy szemmel kisérjék fejedelmeik áldozatát és együtt vigadjanak enapon, s nézői lehessenek e komédiának; ámde ez végül végzetes tragédiának bizonyultszámukra, mert mindnyájan meghaltak, s eltemettettek az épület romjai alatt: templom volt-e,vagy színház, vagy talán erre a célra felemelt ideiglenes építmény, - nem tudjuk biztosan.

Figyeljük meg,



1. Kik lettek elpusztítva: A filiszteusok összes fejedelmei (27.v.), kik megvesztegetésselrászedték Delilát, hogy árulja el Sámsont nekik. A gonosz utólérte e bűnösöket.Hasonlóképpen sokan a nép közül, mintegy háromezeren, s ezek között sok-sok nőszemély,köztük valószínűleg ott volt a fentemlített gázabeli parázna nő is (1.v.). Sámson filiszteus nők által lett bűnre vonva, s most nagy öldöklés történt köztük, miként Mózes parancsára a

midianiták között, mert ők voltak, kik Izráel fiait hűtlenségre bírták az Úr ellen a Peor dolgában, 4 Móz 31,16.2. Mikor pusztultak el: (1.) amikor javában örültek, vigadoztak, biztonságban érezték

magukat, s távolról sem feltételeztek semmi veszélyt. Amikor Sámson az oszlopoknak támaszkodott, feltételezhetjük, hogy ez azt eredményezte náluk, hogy csúfolkodjanak velegyalázzák őt, mondván: „Mit akar e gyenge zsidó tenni?“. - Miként jutnak pusztulásra a

bűnösök egy pillanat alatt! Felfuvalkodva, büszkén mulatozva, hogy esésük annál borzasztóbblegyen. Sohase irigyeljük a gonoszok vigalmát, hanem tanuljuk meg e példából, hogygyőzelmi vigalmuk rövid ideig tartó, s örömük pillanatnyi. (2.) Akkor történt, midőndicsérték Dágont, istenüket, és neki adták az egyedüli Istent megillető tiszteletet; s ez nemegyéb volt, mint felségsértés és árulás a királyok Királyával szemben, az ő koronája és

méltósága ellen. Ezért igazságosan történt, hogy ez árulók vére áldozatukkal elegyíttetett.Belsazár vége is akkor érkezett el, amikor dicsérte emberi kezek készítette isteneit, Dán 5,4.(3.) Akkor, amikor csúfot űztek egy izráelitával, egy nazíreussal, s bántalmazták őt, kínozvaazt, akik Isten csapása ért. A legnagyobb gonoszsághoz tartozik, amikor egy személy vagynép csúfot űz Isten szolgáiból, s bántalmazza őket, még ha tulajdon esztelenségük miattvannak is megalázva. Akik gúnyt űznek Istennek egy szent emberével, nem tudják, hogy mitcselekesznek, sem azt, hogy kinek ártanak.

3. Miként pusztítattak el. Sámson rájuk döntötte a házat; de minden bizonnyal Isten voltaz, ki őt erre ösztönözte, mint általa megbízott személyt, hogy ekként álljon bosszút Istenért,Izráelért s önmagáért. (1.) Imádság által erőt nyert e dolog megtételére, 28. v. Azt az erőt,melyet bűnei miatt elvesztett, mint igaz megtérő, imádság által visszaszerezte; miként Dávid,ki miután megbántotta a kegyelem Lelkét, és szinte eltávozásra késztette, így imádkozott:

Add vissza nekem a te szabadításod örömét, és a te Lelkeddel támogass engem (Zsolt 51,14.).Feltételezhető, hogy ez csak gondolatban elmondott ima volt, s szava nem volt hallható (hisza filiszteusok zajongása közben imádkozott); de ha imáját nem is hallották emberek, Istenmeghallotta, s kegyelmesen válaszolt rá, s bár ő nem érte meg, hogy vallomást tegyen ezimáról, - miként Nehémiás tette - , Isten mégis, nem csupán elfogadta azt a mennyben, hanemfelfedte azt az ihletett írónak, gondoskodott arról, hogy megörökíttessék az ő egyházaszámára. Arra kérte Istent, hogy emlékezzék meg róla, és erősítse meg őt még ez egyszer, - sezáltal elismerte, hogy ereje, mellyel eddig már nagy dolgokat cselekedett Istentől származott,s azért esdekelt, hogy még egyszer adassék vissza néki, hogy egy utolsó csapást zúdítson

rájuk. Hogy ez nem egy személyes bosszúállás szeszélyéből történt, hanem Isten és Izráeldicsőségéért égő szent buzgóságból, kitűnik abból, hogy Isten kedvesen fogadta, és válaszoltimájára. Sámson imádkozva halt meg, s így tett a mi áldott Üdvözítőnk is. Sámson

bosszúállásért imádkozott, Krisztus pedig bocsánatért. (2.) Alkalmat nyert a dolog megtételéreazáltal, hogy két oszlophoz támaszkodott, melyek fenntartották az egész épületet. Úgy látszik,oly közel voltak egymáshoz, hogy egyszerre át tudta karolni mindkettőt. 26. 29.v. Beléjük kapaszkodva teljes erővel megrándította őket, miközben hangosan kiáltott: Hadd vesszek el én is a filiszteusokkal!, 30. v. Miközben halálos sebet okozott, ő maga is meghalt. Az óriásinéptömeg is, mely a tetőzeten volt, s onnan nézte Sámson játékát, feltételezhetjük, hogyhozzájárult az összeomláshoz. Egy ily óriási súly, mely valószínűleg sokkal meghaladta azépület teherbírását talán magától is előidézte volna az összeomlást, s a bentlevőkre végzetes

halált hozott volna; és valóban, kevesen menekülhettek meg a halálra zúzatás elől. Mindeznem Sámsonnak valamilyen természeti ereje által történt, hanem Istennek mindenható ereje



által, és nem csupán fenséges, hanem csodálatos is a mi szemeinkben. Mármost e dolog [1.] afiliszteusok számára óriási csapás volt. Fejedelmeik és nagy embereik mind megölettek, s anép közül is rengetegen; s mindez aközben történt mialatt diadalittasan győzelmi ünnepüketülték. Dágon temploma (mert sokan ezzel azonosítják az épületet) leromboltatott, s Dágoneltemettetett. Ez gátat vetett a túlélők gőgjének, s ha Izráel nem lett volna ennyire híján a

bátorság lelkének, most kihasználhatta volna a kedvező alkalmat, hogy végképp lerázzamagáról a filiszteus igát. [2.] E dologban Sámson teljesen igazolható, nem vádolható vétkesgyilkossággal, sem önmaga, sem a filiszteusok iránt. Ő Izráel népének képviselője volt,esküdt ellensége a filiszteusoknak, akik ellen ezért minden alkalmat felhasznált. Alegbarbárabb módon viselkedtek vele szemben; a jelenlevők mindnyájan bűntársak voltak ésegymást uszították ellene, s ezért méltán haltak meg vele. Sámson nem tekinthetőöngyilkosnak sem e dologban; mert nem a saját életét kívánta elpusztítani - noha elég oka volt

belefáradni abba - , hanem Izráel ellenségeinek életét, mely cél elérése érdekében hősiesenlemondott saját életéről, nem gondolva azzal, csakhogy elvégezhesse futását dicsőséggel. [3.]Isten neve tökéletesen megdicsőítettetett Sámson nagy vétkeinek megbocsátásában: ennek

bizonyságát látjuk itt. Azt mondják, hogy ha egy király amnesztiát ad egy rabnak, az egyenlő

a bocsánattal. De noha Ő kegyelmes volt hozzájuk; de bosszúálló is az ő hiábavalóságaik miatt (Zsolt 99,8). S ezáltal, hogy megengedte, hogy az Ő hőse bilincsekben haljon meg,mindnyájunkat figyelmeztet, hogy őrizkedjünk a testi kívánságoktól, melyek a lélek ellenvitézkednek. Mindazáltal alapos okunk van azt hinni, hogy bár Sámson együtt halt meg afiliszteusokkal, az ő örökkévaló osztályrésze nem az lett, mint az övék. Az Úr ismeri az övéit.[4.] E dolog által Krisztus világosan kiábrázoltatott. Ő lerontotta a Sátán országát, mintSámson Dágon templomát, és halálával sokkal dicsőbb győzelmet szerzett a sötétség erőifelett. Midőn karjai keresztrefeszítettek, mint Sámson karjai megragadták az oszlopokat,végzetes csapást mért a pokol kapuira, és halála által elpusztította azt, kinek hatalma van ahalálon, tudniillik az ördögöt (Zsid 2,14), és ebben fölül is múlta Sámsont, mert nem csupánmeghalt a filiszteusokkal, hanem győztesen feltámadt, diadalt véve rajtok.

Végül, Sámson története befejeződik, 1. A temetéséről szóló följegyzéssel. Rokonai, bátorságot nyerve a halála révén elért győzelem által, eljöttek, megtalálták holttestét amegölettek között, tisztességesen hazavitték szülőföldjére, s eltemették atyja sírboltjába; afiliszteusok ily megdöbbenésükben nem mertek nekik ellenállni. 2. Bíráskodása éveinek újbóli megemlítésével. Húsz esztendeig ítélte Izráelt; s ha nem lettek volna annyira alávalóangyávák, azzal ellentétben amennyire merész és bátor volt ő, úgy bíráskodása során afiliszteusok igájától teljesen megszabadíthatta volna őket. Kényelemben, biztonságban és

boldogságban élhettek volna, ha engedték volna Istennek s bíráiknak, hogy ily életre vezesseőket.

17.RÉSZ.

Az írásmagyarázók mind egyhangúlag megegyeznek abban, hogy a most következőfejezetben és a könyv hátralevő részében leírt dolgok nem a Sámson utáni kor történelmieseményeit képezik, hanem sokkal korábban, már nyomban Józsué halála után, Fineás -Eleázár fia - napjaiban történtek, (lásd. 20,28). De itt vannak összegyűjtve, a könyv végén,azon oknál fogva, mivel a szent író nem akarta közbeiktatott eseményekkel megszakítani a

bírákról írt krónikát. Hogy kitűnjék, mily nagy áldás volt egy bíró Izráelnek, mint

nemzetnek, feltárja itt az író, mennyire szerencsétlen, áldatlan állapotban voltak ennek híján, amikor nem volt bíró az országban. I. Ekkor a bálványimádás talajra kapott,



elkezdődött a Mika házában, 17.rész. II. Ekkor a bálványimádás tért hódított az egész Dántörzsében, 18.rész. III. Ebben az időben gyalázatos, aljas tetteket követtek el BenjáminGibeájában, 19. rész. IV. Ekkor a Benjámin egész törzse szinte teljességgel kiirtatott,mivel szimpatizált a gonoszsággal, 20. rész. V. Ekkor furcsa, fura módszereketalkalmaztak e törzs fennmaradására, 21. rész. Mindezeket figyelembe véve, ezért hát áldjuk

Istent az állami kormányzásért, mely alatt élhetünk! Ebben a fejezetben tudtunkra adja azige, miként tett szert Mika - egy efraimita férfi -: 1. Egy bálványra, mit istenként tisztelt, 1-6.v. 2. Egy lévitára, ki hozzá hasonló módon hitszegő volt, akit papjává fogadott. 7-13.v.

17,1-6.

Előttünk áll itt, I. Mika és édesanyja veszekedése. 1. A fiú meglopja anyját. Az öregasszony sok iparkodással és takarékossággal összegyűjtött egy nagy pénzösszeget, ezerszázezüstöt. Valószínű, hogy halála után fiára szándékozott hagyni: addig azonban örömét lelte

benn abban, hogy meg-megnézegette, s újra és újra megszámolta. A fiatalembernek többgyermekes családja volt, kiket fenn kellett tartania, fel kellett nevelnie; hisz gyermekei

között volt egy, aki abban a korban volt, hogy pappá avathatták, 5.v. Tudta, hol tartja anyja a pénzét, s arra gondolt, neki nagyobb szüksége van arra, mint anyjának, s nem várhat addig,míg ez meghal; ezért elveszi titkon a pénzt, saját használatára. Noha vétek a szülők részéről,ha visszatartják gyermekeiktől azt, ami őket megilleti, s olyan kísértésbe hozzák őket, hogymáris a sírba kívánják szüleiket, mégis, még egy ilyen helyzet sem szolgálhat mentségül azolyan gyermekek gonoszságára, kik meglopják szüleiket, s mindazt sajátjuknak tekintik, amittőlük elvehetnek, mégha a legcsalárdabb eszközökkel is. 2. Az anya megátkozza fiát, azaz azta bizonyos személyt, aki pénzét elrabolta. Nyilván úgy látszik, gyanakodott fiára; mert amikor átkozódott, fia füle hallatára tette, olyan hangosan, hogy ennek minkét füle megcsendült bele.Lásd meg itt, mily nagy gonoszságokat szül a pénz szerelme: miként teszi tönkre alegközelebbi rokoni kapcsolatokat is, megfosztva az embereket e kapcsolatból fakadókötelességeik teljesítésétől, s e kapcsolat áldásaitól, örömeitől. A pénz szerelme miatt lettMika annyira kegyetlen anyja iránt, hogy kirabolta őt, s a pénz szerelme miatt lett anyjaannyira kőszívű, s minden természetes érzés híján való fia iránt, hogy megátkozta őt,amennyiben a pénz nála van, s eltitkolja azt. A külső veszteségek a hívő embert még buzgóbbimára indítják, de a gonoszokat átkozódásokra késztetik. Ez öreg asszony ezüstje az ő istenevolt, már mielőtt öntött vagy faragott bálvány készíttetett volna belőle, hisz másként annak elvesztése nem hozta volna őt ilyen indulatba, hogy teljesen elfelejtsen és megszegjen mintillendőségi és kegyességi törvényt. Nagyon nagy esztelenségre vall, ha valaki annyirafelháborodik, hogy úgy szórja átkozódásait, mit egy bolond, hisz nem tudja, nem-e érint olyanszemélyt, aki a legdrágább számára.

II. Mika és anyja kibékülnek. 1. A fiú annyira megrettent anyja átkát hallva, hogyvisszaadta a pénzt. Bár olyannyira híjával volt az erénynek, hogy ellopta azt, mégis maradt benne annyi becsület, hogy nem merte tovább magánál tartani, amikor anyja átkot küldöttutána. Érezte, hogy anyja pénze nem hozhat semmi jót számára anyja áldása nélkül, s nem ismerészelte letagadni tolvajlását midőn azzal vádolva volt, sem visszatartani a pénzt, amikor a

jogos tulajdonosa igényelte azt vissza. Legjobb, ha nem teszünk gonoszságot, de a következőlegjobb dolog, ha már egyszer a gonoszságot elkövettük, az, ha jóvá tesszük azt megtérés,

bűnvallás, és visszaszolgáltatás által. Hadd tartsanak a gyermekek szüleik imáitól: nehogyazok ellenük forduljanak; mert bár az ok nélkül való átok nem következik be, azonbanamelyet méltán megérdemel az ember, attól joggal félhet, mégha istentelenül és rosszindulattal volt is kimondva. 2. Az anya annyira megörült fia bűnbánatának, hogy visszavonta

átkát, sőt fia jólétéért való imádsággá fordította azt: Légy megáldva, fiam, az Úrtól! Amikor a



bűnösök készek önként és komolyan bevallani gonoszságukat, értékelni kell megtérésüket, snem illik továbbra is feddeni és hibáztatni őket vétkükért.

III. Mika és anyja egyakarattal pénzükből egy bálványt öntenek, s felállítja azt Mika asaját házában; Úgy tűnik, ez volt az első eset, első lázadás Istennel szemben miutánKanaánban letelepedtek, hogy egy izráelita elpártolt Istentől s az általa előírt istentiszteleti

rendtől Józsué és az utánuk következő vének halála után; s ezért van itt ily aprólékosanlejegyezve. És bár Mika csak az igaz Istent kívánta tisztelni e bálványkép által, megszegveezzel a második parancsolatot, mégis, ezáltal nyitott kaput az idegen istenek - Baál és a többi

bálványok - tisztelete felé, az első és nagy parancsolat megszegésére. Figyeljük meg,1. Az anya tervét, elgondolását e dologban. Amikor az ezüst visszakerült kezéhez, azt

állította, hogy ő ezt a pénzt az Úrnak szentelte (angol ford.), talán még mielőtt fia elloptavolna tőle, s így emiatt bánkódott annyira elvesztésén, s kért átkot arra, aki elvette azt -mivelhogy az Úrnak szenteltetett, s ezért elátkozott dolognak tekintetett; vagy, miutánellopták tőle, akkor tett egy fogadalmat, hogy, ha visszanyeri azt, úgy Istennek fogjaszentelni, s azt követőleg úgy tekintette az isteni gondviselés alakulását, mely annyirakedvezett neki, hogy visszanyerte a pénzt, mint ami hitelesítőleg megpecsételte fogadástételét.

„Jöjj“ - mondta fiának - „e pénz az enyém, de neked is közöd van hozzá; hát ne legyen se azenyém, se tied, hanem egyezzünk meg mindketten abban, hogy egy öntött bálványt készítünk

belőle vallási használatra“. Ha valóban Isten szolgálatára és tiszteletére szánta volna e pénzt,ez jó elsimítója lett volna a kettejük közti dolognak; de, amint történt, a terv gonosz volt.Valószínű, hogy ez az öreg asszony egyike volt azoknak, kik Egyiptomból jöttek ki, és olyan

bálványképet szeretett volna, amilyet ott látott; most, amikor már második gyermekkorát élte,visszaemlékezett hajadonkori hiábavalóságaira, s talán azt állította fiának, hogy az ő hiteszerint az a bálványképek általi istentisztelet volt az ősi igaz vallás.

2. A fiú egyetértett anyjával. Úgy tűnik, anyja első javaslatára a fiú megütközött adolgon, mivel ismerte a 2. parancsolatot. Mert amikor anyja azt mondta (3.v.), hogy szándékae pénzzel az, hogy fia belőle egy öntött bálványt készíttessen, a fiú visszaadta a pénztanyjának (mivel húzódozott kezet adni a bálványkészítésre), és anyja adta azt oda azötvösnek, s terve megvalósult; s talán hibáztatta is fiát aggályai miatt, 4.v. De amikor a

bálvány elkészült, Mika, anyja rábeszélésére, nem csak ráadta magát, hanem nagyon ismegtetszett neki és erősen megszerette; ilyen különös igéző ereje van a bálványimádásnak, ésennyire erősen támogatva volt „atyáiktól örökölt hiábavaló hagyományaik“ által (1Pét. 1,18;

Jer. 14,17 ). De figyeljük meg, miként győzi le az öreg asszony fösvénysége a babonaságát.Előbb az ezüstöt mindenestől arra szentelte, hogy egy faragott és öntött bálvány készíttessék,(3.v.), az egész 1100 siklust, de amikor a dolog véghezvitele elérkezett, az összegnek csak azötödrészét adta oda, csupán 200 siklust, (4.v.). Úgy gondolta, ennyi is elég, s valójában túl sok is volt egy haszontalan bálványra, mely csak hazugságokat tanít. Ha igazán Isten tiszteletére

lett volna szánva, úgy nem tehetett volna félre az összegből anélkül, hogy ne tapasztalta volnameg Isten büntetését, miként Ananiással és Safirával is történt. Figyeljük meg,(1.) Milyen nagy romlottság vette itt kezdetét. Ennek a Mikának háza bálványok háza

lett, „egy Isten-háza“ (mondja a LXX.), mert ő azt gondolta, épp olyan megfelelő ez, mintamaz Silóban, sőt szerinte még jobb volt, mert ez sajátja, az ő találmánya és az ő sajátrendelkezésére áll; mert az emberek szeretik, ha vallásukat kezükben foghatják, s tetszésük szerint bánhatnak vele. A tévelygés háza (a Káldeai szöveg szerint), mert valóban az volt, egyeltévelyedés az igazságtól útjától, s minden megtévesztésnek gyökere. A bálványimádás egynagy csaló, és az egyik leggonoszabb tévelygés. Amit szándékozott elérni bálványimádásafolytán, akár célja volt először akár nem, az volt, hogy utánozója sőt riválisa legyen Istenszent kijelentéseinek és az ő szertartási rendeleteinek. [1.] Az ő kijelentéseinek; mert

teráfimot készített, kicsiny képeket, melyektől alkalomadtán tanácsot, kijelentést és vezetéstkért, s a jövő után kutatott. Amilyen volt az urim és a tummim a nép fejedelme és a nép



számára, olyan jelentőségteljes lett e teráfim a család részére; azonban nem gondolhatta, hogyaz igaz Isten ezeket elismeri, s ezek által magát ki fogja jelenteni; s ezért valójában olyandémonokhoz folyamodott, azoktól függött, amilyeneket a pogányok imádtak s velük kapcsolatot létesítettek: ezekhez fordult ő segítségért. Így, miközben ezek az izraeliták azttartották, hogy Jehovát tisztelik, (3.v.), mégis, mivel az ő rendeléseit elvetették,

elkerülhetetlenül a bálványimádás és démon-kultusz mélységébe zuhantak. [2.] Istenistentiszteleti rendeleteinek. Mika házának egyik szobája, vagy valamely része templommá,„Isten házává“ lett kijelölve; egy efód, vagy szent palást lett készítve a pap részére, melybenszolgálatát végezze, utánozva (majmolva) az Isten szent sátorának berendezését, és egyik fiát(valószínűleg a legidősebbet) fölszentelte, hogy papja legyen. És, miután egy faragott vagyöntött bálványt állított fel imádata tárgyául, nem csoda, hogy magaválasztotta papot ésmagaválasztotta istentiszteletet állított be vallásának működtetésére. Nincs említés tévesemmilyen oltárról, áldozatról, vagy illattételről ez ezüstbálvány tiszteletére, de mivel papotállított be, elgondolható, hogy mindezek is hozzájárultak, hacsak nem feltételezzük, hogyelőször csupán tanácsért folyamodott istenéhez, miként Lábán is tett házi bálványaival; de a

bálványimádás kezdete más bűnökhöz hasonlóan olyan, mint a nagy vizek elszabadulása:

szakítsd át a gátat, és magadra vonod az özönvízet! Itt kezdődött el a bálványimádás, s mint afertőző lepra, terjedt mindenfelé. Dr. Lighfoot felhívja figyelmünket, hogy amint itt 1100ezüstöt szántak e bálvány öntésére, mely az igaz vallás romlását okozta különösen a Dántörzsében (amint hamarosan látni fogjuk) amely a Sámson törzse volt, ugyanígy 1100 siklustadtak a filiszteusok fejedelmei is Sámson tönkretevésére.

(2.) Mi volt e romlott állapot oka, (6.v.): Nem volt király Izráelben, sem bíró, vagyuralkodó fejedelem, ki tudomást vett volna e bálványkép felállításáról (melyhez a föld népehamarosan elpártolt), és parancsot adott volna azok elpusztítására; nem volt senki, kimeggyőzze Mikát tévedéséért; ki megfékezte volna, s megbüntette volna; hogy idejébenfelfedezte volna e betegséget, ami által a fertőzés elterjedésének sikeresen elejét vehettevolna. Minden ember azt tette, amit jónak látott szemei előtt , és ebből hamarosan az lett, ami

gonosz, utálatos az Úr szemei előtt . Amikor király nélkül voltak, s hiányzott a jó rendközöttük, Isten háza elhagyatott lett, papjai mellőzve voltak s minden a romlás felé haladt.Lásd meg itt, mily nagy kegyelmi áldás a felsőbbségi kormányzás, s mily nagy okunk vanarra, hogy nem csak könyörgések és esedezések , hanem hálaadások is tartassanak akirályokért és minden felsőbbségért, méltóságban levőkért, (1 Tim. 2,1-2). Semmi sem járul

jobban, hatékonyabban hozzá - Isten keze alatt - az igaz vallás fenntartásához a világban, minte két nagy tisztségnek - az állami kormányzásnak és az igehirdetés szolgálatának a betöltése.

17,7-13.

Annak elbeszélését találjuk itt, miként szerződtetett Mika egy lévitát magához, hogy papja legyen, akár azért, mert fiát - ki vagyonának örököse volt - túl jónak tartotta e hivatalra;akár azért, mivel fia nem papi törzshöz tartozott, s ezért nem tartotta elég jónak. Figyeljük meg,

I. Mi hozta e lévitát Mikához. Anyja oldaláról Júda családjához tartozott, és ott, anyjarokonai között, Betlehemben lakott (ez nem volt lévita-város); de meglehet, hogy más ok miatt, mint idegen, vagy fegyenc tartózkodott ott, 7.v. Innen aztán elindult vándorútra, hogyott tartózkodjék, ahol helyet talál, s barangolása során jutott el Mika házához, 8.v. Nos,mármost, 1. Egyesek úgy vélik, szerencsétlen életkörülményei miatt kényszerült avándorlásra, akár azért, mert üldözve és gyalázva volt, vagy mellőzve volt, és nélkülözést

szenvedett Betlehemben. Isten bőséges eltartásról gondoskodott a Léviták részére, de a népvisszatartotta az ő részüket, és nem segítette őket, hogy élvezzék a számukra kijelölt városok



birtoklását; ezért jutottak nyomorba, és senki se törődött velük. Izráelnek Istentől valóelpártolása ott kezdődött, amikor elhagyták a lévitákat, mely dolog ellen jó előrefigyelmeztetve voltak, 5 Móz. 12,19. Biztos ismertetőjele ma is a vallás hanyatlásának az,amikor az ige hű szolgái mellőzve vannak, s megélhetési dolgokat nélkülöznek. De, 2.Inkább úgy tűnik, hogy saját hibája és ostobasága miatt történt ez, mivel csavargó volt, és

sehol sem állta meg a helyét, mindenütt eljátszotta becsületét barátjai előtt; és mivelkalandvágyó volt, elment - úgymond - szerencsét próbálni. Nem tudjuk elképzelni, hogy adolgok máris annyira rosszul mentek köztük, hogy egy lévita szegénnyé legyen, hacsak nemaz ő saját hibájából kifolyólag. Amint sajnálatraméltók azok, kik megállnák helyüket, de nincsállásuk, úgy büntetést érdemelnek azok, kik helytállhatnának, de nem akarnak. A hontalanságfolytonos nyugtalansággal jár, ezért különös, ha bármely izraelita - éppen egy lévita - ilyenéletmódot szeret!

II. Miként kötött alkut vele Mika. Ha nem volt eléggé megelégedett fiával, mint pappal, el kellett volna menjen és kérdezősködjön egy lévita után; de most egyszerűenmegfog egyet, mely markába esett, amiből kitűnik, mily gyenge buzgóság volt szívében adolog iránt. Valószínű, hogy e kóborló lévita hallott az országban Mika „istenes-házáról“,

faragott és öntött bálványáról, amely dolog, ha egy szikra igazi lévita-lelkülettel bírt volna,azonnal arra késztette volna őt, hogy odamenve megfeddje Mikát bálványimádásáért, studassa vele, mennyire homlokegyenest ellenkezik ez Isten törvényével, s mily rettenetesmódon magára vonja ezzel Isten ítéletét; de ehelyett, ama szent törzsnek egy aljas és elfajultutódaként odaállít, hogy beajálja magát a szolgálatra, ilyenképpen: „Van valami munka itt egy lévita számára? mert munkanélküli vagyok, s ide-oda járok, hol találhatnék helyet“;főcélja mindenképpen a kenyérkereset volt, és nem az, hogy valami jó munkát végezzen. 9.v.Mika családjába fogadja, és igér számára 1. Jó előléptetést: Légy nékem atyám és papom.Bár még túl fiatalon és mintegy az utcáról vette fel, mégis, ha papjává fogadja, úgy atyjákénttiszteli - egyáltalán nem a szolgák közt lesz helye. Nem kér tőle ajánlólevelet, bizonyítványt,nem vesz időt arra, hogy kikérdezze, miként viselte magát utolsó tartózkodási helyén; nemfontolja meg, hogy mégha lévita is, lehet oly rossz jellemű ez ifjú, hogy gyötrelmet s botránytokoz családjában; hanem úgy véli, hogy legyen bár akármilyen nagy csavargó, mégha

bűncselekmények vannak is háta mögött, akkor is megfelel az ő számára, hogy papkéntszolgáljon bálványképénél, Jeroboám papjaihoz hasonlóan, kik a nép aljából valók voltak (1

Kir. 12,31). Nem csoda, hogy akik bármiből készek bálványt csinálni, úgyszintén hajlandók bármilyen aljas személyt pappá fogadni. 2. Egy tűrhető megélhetést. Biztosít számára ételt,italt és ruházatot: két öltönyt is, (olvassuk a széljegyzetben, ang.) egy jobbat, meg egyviseltebbet, egyet viselőnek, egyet ünneplőnek; és tíz ezüstpénzt, egy évi költőpénznek - melynagyon gyenge fizetést ahhoz képest, amelyet Isten adott a hűséges lévitáknak; ámde, akik hátat fordítanak Isten szolgálatának, sohasem jutnak jobb életre, s nem találnak nálánál jobb

gazdát. Az igehirdetői szolgálat a legjobb hivatás, de ugyanakkor a legrosszabb üzlet ezen avilágon.III. A lévita letelepedését nála (11.v.): és tetszék a lévitának, hogy megmaradjon annál

a férfiúnál; bár munkája babonás, fizetése meg szegényes volt, nem tiltakozott egyik ellensem, hanem boldognak tartotta magát, hogy egy ilyen nagyszerű házba került. Mika, magátszentebbnek vélve minden szomszédjánál, felfuvalkodottan fölszentelte e lévitát, 12.v. Minthanagyszerűen épült háza, annak berendezése, s kápolnai felszerelése felhatalmazták volna őtnem csupán arra, hogy egy személyt állítson be ottani szolgálatra, hanem hogy olyanintézkedést adjon a papságra, amilyent nem volt joga megparancsolni, sem a másiknak elfogadni. És ezek után oly tiszteletet tanúsít iránta, mintha atyja lenne, s oly gyöngédséget,mintha fia volna, s ekként igyekszik kárpótolni a pénzbeli fizetés hiányosságait.

IV. Mika elégedettsége a dologgal (13.v.): Most tudom, hogy jót fog tenni velem azÚr (vagyis abban bízott, hogy ez az új papi csere hírnevet fog szerezni számára honfitársai



között, mivel az oltár neki fog jövedelmezni; vagy inkább, azt remélte, hogy ezért Isten jóakarattal felé fordul, s megáldja őt kezeinek minden munkájában) mert e lévita lett papom.1. Úgy gondolta, hogy Istennek iránta és az ő magaválasztotta istentisztelete irántihelyeslésének, jóváhagyásának jele volt az, hogy ily alkalmatos időben küldte hozzá e lévitát.Éppígy, akik saját tévelygéseikben tetszelegnek, amikor a Gondviselés váratlanul bármit a

javukra látszik fordítani, mely előresegíti őket bűnös útjukban, azonnal készek arrakövetkeztetni ebből, hogy Istennek tetszik, amit tesznek. 2. Úgy gondolta, hogy a papsággalkapcsolatos eddigi tévedése nagyon jól rendbehozatott, bár a faragott és öntött bálványképettovábbra is megtartotta. Jegyezzük meg: Sokan megcsalják magukat, amikor jó reménnyelvannak lelkiállapotuk felől, holott csak félig-meddig tértek meg. Úgy vélik, hogy olyan jók már, amilyeneknek lenniük kell, mivel egy bizonyos dologban nem annyira romlottak, mintvoltak korábban; mintha egyik hibának kiigazítása elégtételül szolgálhatna az összes többivétekre, melyekben továbbra is kitartanak! 3. Úgy vélte, hogy azáltal, hogy egy lévitátfogadott fel papnak, egy nagyon méltányos dolgot cselekedett, pedig ez valójában nem voltegyéb egy önfejű vakmerőségnél, s nagyon bosszantó dolog volt Isten előtt. Az emberi

büszkeség, tudatlanság meg öntetszelgés igyekeznek nem csak igazolni, hanem felmagasztalni

és szentesíteni is a legvakmerőbb istentelenséget és Isten előírásainak nyílt megszegését.Sokkal inkább oka lett volna Mikának így szólni: „Mostmár félek, hogy Isten átka utolér engem, mivel teljesen eltévelyítettem egy embert az ő kiválasztott törzséből, s

bálványimádásba vontam őt“; mégis, ennek ellenére, azt reméli, hogy Isten jót fog vele tenni.4. Azt gondolta, hogy mivel lévitát szerzett a házához, ez egyszerűen Isten kegyébe jogosítjaés helyezi őt. A testies emberek hajlandók túl sokat építeni külső kiváltságaikra, s ezekből aztkövetkeztetni, hogy Isten bizonyosan megáldja őket, jót tesz velük, mivel istenfélő szülőktőlszülettek, hívő családban élnek, valóban kegyes emberekkel vannak összeköttetésben, s élőigeszolgálatot hallgatnak szüntelen; pedig mindezek csak annyit érnek, mintha egy lévitalenne a papjuk, mely egyáltalán nem jelent garanciát arra, hogy Isten jót tesz velük, hacsak ők maguk meg nem térnek és nem válnak jókká, s jó célra nem fordítják e kiváltságokat.

18. RÉSZ.

Hogy miként férkőzött be a bálványimádás Mika családjába, olvashattuk az előző fejezetben;hogy miként lett innen átutalva a Dán törzsébe, e fejezetben találjuk leírva; s hogy mikéntlett általános vallássá egy hírneves városban - mert valóban, mily nagy kárt tehet egykicsiny tűz! A Dán törzse utoljára kapott örökséget a törzsek között, s mivel túl szorosnak

bizonyult számukra, egy jelentős város lett hozzácsatolva Kanaán földének legészakibbrészén. „Nyerjék meg, és vegyék birtokukba!“; e várost korábban Láisnak, vagy Leshemnek

nevezték, Józsué 19,47. Nos, tudtunkra adja itt az ige, I. Miként küldtek ki kémeket, hogyhírt hozzanak a hely felől, s ezek útközben megismerkedtek Mika papjával, 1-6.v. II. Mily bátorító hírrel jöttek vissza e kémek. 7-10.v. III. Milyen haderő lett kiküldve Láiselfoglalására, 11-12.v. IV. Miként rabolták el útközben Mikától az ő bálványait, 14-26.v.V. Mily könnyen elfoglalták Láist, 27-29.v., s miután birtokukba vették, felállították ott alopott bálványt., 30-31.v.

18, 1-6.

Itt van, I. Egy célbavevő tekintet Láisra irányozva a Dániták részéről; nem az egésztörzsé, hanem csupán csak egyik családé közöttük, kiknek osztályrészül Kanaán kiosztásakor

ez a város esett. Mindezideig ez a család törzsbeli testvéreivel együtt élt, akik már birtokukbavették osztályrészüket, mely Júda és a Filiszteusok közt terült el; nem siettek fölmenni saját



városukba, mivel nem volt király Izráelben, aki irányította volna őket. E város messze feküdt,elkülönülten a többi törzstől, s teljesen az ellenség kezén volt, s ezért inkább élősködtek testvéreiken, mintsem messzire elmenjenek, s magukról gondoskodjanak. De végül is, aszükség rákényszerítette őket, hogy felkeltsék egymást tunyaságukból, s elkezdtek gondolkozni az ő örökségükről, melyben lakjanak. Jobb, ha az ember egy szerény kis

tulajdonnal rendelkezik, mintsem folyton másoktól függjön. 2. A tudakozódás, melyet edánita család végzett Lákist illetőleg: Elküldtek öt embert hogy kémleljék ki és nézzek meg a földet (2.v.), hogy meglássák, milyen az; érdemes-e érte oly messze elmenni?; s hogymegismerjék a nép állapotát, ha könnyen meghódíthatók-e?; milyen haderőre lenne szükségennek érdekében, s melyik lenne a legjobb út a támadás elindítására? A kiküldött kémek vitéz

férfiak voltak, akik, ha az ellenség kezébe kerültek volna is, tudták, miként kellszembenézniük a veszéllyel. Bölcs dolog lábunk elé nézni, mielőtt lépnénk. Dán az út mellett rejtőzködő kígyó bölcsességével rendelkezett (1 Móz. 49,17), valamint egy Básánból kiszökő oroszlánkölyök bátorságával, (5 Móz. 33,22). 3. A Mika papjával való találkozásuk,ismeretségük, s miként hasznosították ezt. Úgy tűnik, már korábbi időből ismerték e lévitát,mivel kóborlásai során az ő vidékükön is megfordult; s bár ábrázata bizonyára megváltozott

azóta, mégis felismerték a hangjáról, 3.v. Meglepődtek, hogy ily messze találják őt, sérdeklődtek, mi hozta őt ide, s ő elmondta nekik (4.v.), milyen állása van ott, milyen munkátvégez. A kémek, hallva, hogy isteni kijelentés után is kutathat, óhajtották, hogy megmondjanekik, vajon szerencsés lesz-e a jelen vállalkozásuk, 5.v. Figyeld meg, mily könnyelműek ésgondatlanok voltak Isten gondviselése, vezetése iránt; egyáltalán, sohasem kérdezték volnameg az Urat, ha e lévita nem tett volna említést a teráfimról, mely nála van, mely által a dologazonnal eszükbe ötlött. Sokan vannak, kik sohasem gondolnak a vallással, csak amikor útjukba esik, s képtelenek kikerülni, akárcsak az alkalmi vásárlók. Figyeld megtudatlanságukat Isten törvénye iránt, hogy úgy vélekednek Istenről, aki határozottanmegtiltotta a vallási célra készített képek használatát, hogy mégis, megengedi, hogymegkérdezzék Őt egy bálványkép által, s békés választ fog nekik adni. Vajjon engedjem-é,hogy megkérdezzenek engem? Ezék. 14,2. Úgy látszik, nagyobb tisztelettel viseltettek Mikateráfimja iránt, mint Isten urimjával szemben; hisz ott mentek el Siló mellett idejövetelük során, s miként kitűnik, nem kérdezték meg ott az Úr főfapját, hanem úgy vélik Mikának eszélhámos lévitája fog nekik igazán hiteles kijelentést közvetíteni. A lévita elkezdi szokásosmódszerével kikérdezni teráfimját; és akár hitte őmaga, akár nem, oly kedvezően állítottaössze e dolgot, hogy elhitette velük, hogy bátorító választ nyert Istentől a továbbmenetelre, s

biztosítja őket vállalkozásuk jó sikere felől (6.v.): „Menjetek el békével, nem lesz bántódástok, könnyűszerrel legyőzitek őket, mert a ti utatok, amelyen jártok, az Úr előtt van“azaz Ő helyesli, helybenhagyja a ti utatokat (miként másutt mondja az ige, hogy „ismeri az Úr az igazak útját“, elismerőleg) és ezért jó kimenetelűvé teszi azt, szemei rajtatok lesznek, hogy

vezessen utatokban, s hogy megőrizze a ti ki- és bemeneteleteket. Jegyezzük meg: legfőbbgondunk az kell legyen mindig, hogy utaink legyenek olyanok, hogy az Úr jótetszésétmegnyerjék, s ha így lesz, valóban békében menetünk. Ha Isten gondoskodik rólunk, úgyvesssük Rá terheinket, s nyugodjunk meg abban, hogy nem tévedhetünk el, míg Ő jár előttünk.

18,7-13

Itt találjuk : I. A jelentést, amit a kémek hoztak Láis városáról, s a város lakosainak helyzetét, 7.v. Sohasem volt még egy város ennyire rosszul kormányozva, s ennyire rosszulvédelmezve, hogy ily könnyű prédának bizonyuljon a betolakodóknak.

1. Rosszul volt kormányozva. Mert az ember ott oly gonoszul élhetett, ahogyan akart,s nem voltak felsőbbségek, kik szégyenszemre állították volnak őket a gonosztetteik miatt,



még kevésbbé, akik halállal büntették volna a gonoszokat; úgyhogy a leggonoszabberkölcstelenségekkel vonták magukra Isten haragját, s kölcsönös gonoszságokkal gyengítették és emésztették egymást. Figyeld meg itt, (1.) mi a felsőbbség feladata. Arra rendeltettek, hogyfenntartsák a hatalmat és a rendet azon a helyen, ahová állíttattak; hogy megfékezzék agonoszságot. Ők birják a gonoszság megbüntetésére szükséges hatalmat; erre a célra vannak

felruházva a hatalommal, hogy kivizsgáljanak és megtoroljanak minden gaztettet, s agonosztevők rettegésére legyenek. Csak Isten képes megújítani az emberek megromlottelméjét, csak Ő képes megtérésre bírni szívüket; de a felsőbbség ereje féket vethet rosszviselkedésüknek, s megkötheti kezeiket, hogy a gonoszok gonoszságuk ne legyen annyiraveszedelmes, sem annyira ártalmas mint amilyen lenne a felsőbbség beavatkozása nélkül. Bár az igazságszolgáltatás fegyvere nem képes kiirtani a romlottság keserű gyökerét, mégis,leszegheti annak terebélyes ágait, s megakadályozhatja annak növekedését, terjedését, hogy agonoszság ne harapozódjon el a végtelenségig, hisz enélkül egyre vakmerőbbé ésveszedelmesebbé válna, és a társadalom maga is teljes egészében részestárssá válnék a

bűnben. (2.) Lásd meg, milyen eszközöket kell használni a gonoszság megfékezésére. A bűnösöket bűntetéssel meg kell szégyeníteni, hogy mindazok, akik nem fékeztetnek meg a

bűn szégyenletes volta miatt, megfékeztessenek a bűntetés szégyene miatt az emberek előtt.Minden módot meg kell próbálni, hogy a bűnt leleleződjék, hogy az emberek megszégyenüljenek lustaságuk, részegségük, tolvájlásaik, hazugságaik és egyéb bűneik miatt,azáltal, hogy a megbecsülés mindig az erények oldalán legyen. (3.) Lásd meg, mennyirenyomorúságos, s a romlás szélén áll azon városok állapota, kik egyáltalán nem rendelkeznek felsőbbségekkel, senkivel aki ily okkal viselné a fegyvert; Köröskörül járnak a gonoszok,mihelyt az alávalóság felmagasztaltatik a földön. (Zsolt. 12, 9.) Mily boldogok lehetünk mi,kik jó törvények és jó kormányzás alatt élhetünk.

2. Rosszul volt védelmezve. A Láis népe gondtalan, csendes, magát biztonságban érzőnép volt; kapuikat nyitva tartották, kőfalaikat nem javítgatták, mert nem tartottak semmilyenveszélytől - noha gonoszságuk oly nagy volt, hogy okuk lett volna az isteni ítélettől félniminden nap! Egyrészt annak jele volt ez, hogy az izraeliták tunyaságuk és gyávaságuk miattmár nem hatottak oly rettenettel a kananeusokra, mint legelőször, amikor közéjük kerültek;hisz máskülönben Láis városa, mely valószínű, hogy értesült arról, hogy Izráelnek lettkijelölve, nem érezte volna magát ennyire biztonságban. Bár nyitott és az ország belterületénfekvő város volt, mégis biztonságban éltek mint a sidoniak ( kiket a tenger vett körül, s ígymind természeti mind mesterséges erődítményekkel is rendelkeztek), de távol voltak a

sidoniaktól, kik emiatt nem jöhettek segítségükre, sem nem nyújthattak nekik semmilyensegítséget a hirtelen támadt veszéllyel szembeni védekezésre; mely veszélybe ők segítették őket, azzal, hogy példájukkal a romlottságba rántották Láis lakóit, a bűnök útjára vonták őket.S végül : Nem volt senkivel semmi dolguk, ami elárulja, mennyire restek voltak (nem

folytattak kereskedelmet; tunyává és kényelmesekké váltak, s teljesen képtelenek lettek önmaguk megvédésére); valamint, mennyire kérkedtek függetlenségükkel: utálták, hogyvalakinek is alárendeljék magukat, vagy szövetsgében legyenek bármely szomszéddal. S ígysenki sem volt aki megvédhette volna őket, vagy bármilyen segítséget nyújtott volna nekik.

Nem törődtek senkivel, ezért velük sem törődött senki. Ilyenek voltak Lákis lakosai.II. A bátorítás, mit a kémek honfitársaiknak adtak, kik kiküldték őket a város

megvizsgálására, 8-10.v. Valószínűleg a dániták korábban úgy képzelték, lehetetlen bevenniük Lásit, s ezért nem indultak hosszú ideig annak birtokbavételére; talán mind aztmondogatták egymásnak hitetlenségükben, hogy nem érdemes azért a földért oly messzireelmenni, és oly nagy veszélynek kitenni magukat; s ez felháborította a kémeket (kik ezalkalommal nem voltak gonosz, gyáva hitetlen kémek), s ez tükröződik jelentésükben. 1.

Kívánatosnak tűntetik fel azt a földet: „Ha megbíztok a mi ítélőképességünkben, hát miláttuk a földet és egyértelműen vélekedünk a látottakról, hogy, lám, nagyon jó föld az! (9.v),



sokkal jobb, mint ez a hegyes vidék, ahová felszorítottak minket a filiszteusok. Bizonyárakényelmesen, mindenben bővölködve élhetünk majd ott, mert ott semmiben sincs hiány“(10.v). Figyeld meg, mily jó föld volt a Kanaán földje, ha ez a vidék, az ország legészakibbrészén, a legtávolabbi város is ily termékeny hely volt. 2. Elérhetőnek, megszerezhetőnek tüntetik fel a várost. Egyáltalán nem vonják kétségbe, hogy Isten áldott segítsége által hamar

birtokba vehetik azt, mert a nép biztonságban van, 10.v. S minél inkább biztonságban érzik magukat, valójában annál kevésbbé vannak biztonságban. „ Isten kezetekbe adta azt a helyet, s birtokba vehetitek azt“. Buzdítják őket a dolog azonnali megvalósítására: „Keljetek fel, ésmenjünk fel ellenük, menjünk gyorsan és élszántan!“ Feddik őket késedelmezésükért,tunyaságukért: „Ti veszteg ültök?! Hát ne legyetek restek a menetelre!“ Az embereket ekkéntkell buzdítani saját üdvösségük érdekében, hogy fontolják meg saját érdeküket. A menny egynagyon jó hely, „ jó föld, hol semmiben sincs hiány; Isten ígérete folytán nekünk adta; nelegyünk hát restek annak birtokbavételére, s az örök élet megragadására hanem törekedjünk bemenni.

III. A dánitáknak Láis elleni expediciója. A törzsnek az az ága, melynek osztályrészéül esett e város, végre elindul öröksége felé, 11-13.v. A harcra felkészült férfiak

mintegy hatszázan voltak összesen, - mégcsak századrészét sem tették ki a törzs egészének,mert úgy olvassuk, hogy amikor Kánaán födjére bejöttek a dániták 64000-en felül voltak, 4Móz. 26,43. Különös, hogy senki sem jött segítségükre törzsbeli testvéreik közül, mégkevésbbé valamely más törzs közül; ám sok időnek kellett eltelnie Izráelnek Kanaánban valóletelepedése után, mielőtt a közösségi szellem, a közös társadalmi érdekek értéke világosanfeltűnt előttük; emiatt történt, hogy oly ritkán egyesültek egy közös fő alatt, s ezért sokáigalacsony, jelentéktelen szinten maradtak. Kitűnik (21.v.), hogy e 600 ember családjaikkal sminden szerzeményükkel vonultak, gyermekeikkel és barmaikkal együtt, annyira biztosak voltak vállalkozásuk sikere felől. A többi törzsek szabad utat biztosítottak nekik az országonkeresztül. Első napi útjuk végén Kirjáth Jeárimba érkeztek, 12.v., s oly ritkaság-számba mentmár Izráelben a hadi táborozás, hogy a helyet, hol azon éjszakán megpihentek elnevezték utánuk Dán táborának. S valószínű, hogy az a hely is, ahonnan elindultak Czóra és Estháolközött szintén így neveztetetett, amint kitűnik, 13,25. Második napi útjuk után az Efraimhegyére értek, közel Mika házához (13.v.), s itt kissé nekünk is meg kell állnunk.

18,14-26

A dániták kiküldték kémeiket a föld feltárására, s ők rövid idő alatt jól végezték feladatukat; de itt, most, hogy e helyhez közel értek (eszükbe ötlött, amit mindeddigmagukban hordtak; amennyire kitűnik, nem szóltak róla honfitársaiknak), s egy újabbdologról informálták őket - elmondhatják, hogy hol találhatók itt báványistenek: „Itt, ebben a

házban efód és teráf és számos olyan istentiszteleti tárgy van, amilyenhez hasonlót nemláttunk a mi országunkban; hát elgondolhatjátok, hogy mit cselekedjetek, 14.v. Mi már gondolkoztunk felőle, s van egy jó ötletünk: megéri, hogy megszerezzük őket, sőt megéri,hogy ellopjuk (vagyis bármi módon, akár a legaljasabb módon is - szert tegyünk rá), és ha ezistenképek a mi tulajdonunkba kerülnek, úgy jobb reménységgel indulhatunk tovább Láis

birtokbavételére“. Amennyiben Isten jelenlétét kívánták, hogy kísérje őket, helyesengondolkoztak; de gonoszul tévedtek, s istentelenül viselkedtek, amikor e bálványokat vették magukhoz Isten jelenlétének jeleként (melyek inkább gyermekek számára játékbabáknak megfeleltek volna meg). Úgy gondolták, egy isteni tanácsadó épp kapóra jön most, snagyszerű kísérőjük lesz e vállalkozásban; felér egy haditanáccsal; s minden eshetőségre jómegkérdezni. S mivel e hely, hová le fognak telepedni, nagyon távol fekszik Silótól, úgy

gondolták, sokkal nagyobb szükségük van nekik e szentélyre, mint Mikának, ki közelebblakik Silóhoz. Ők maguk is készíthettek volna ilyen efódot és teráfimot maguknak; épp úgy



megfeleltek volna azok is céljaiknak, mint ezek; de látva, mily nagy hírnévnek örvendenek kik azt birtokolták (noha nem sok ideje hogy felállították), ez különösen rabul ejtettek őket e

bálvány-szentély iránt, melyből könnyen kijózanodhattak volna, ha lett volna annyi bölcsességük, hogy annak eredete iránt kérdezősködjenek, s megvizsgálják, vajon van-evalami isteni dolog ez egész szertartásban. Miután elhatározták, hogy e bálványokat

magukhoz veszik, annak elbeszélését találjuk itt, miként lopták el e képeket, miként csalták ela papot, s miként rettentették el Mikát bálványainak visszaszerzésétől.1. Az öt férfi, kik ismerték a házat s különösen a kápolnát, odamentek s elhozták a

bálványképeket, az efóddal és teráfimmal együtt, teljes felszereléssel, miközben a 600 ember szóval tartotta a papot a kapuban, 16-18.v. Nézd, mily kevésbbé törődött ez idétlen pap az őisteneivel. Miközben a kapuban őgyelgett, s bámulta az idegeneket, kincseit elvesztette. Nézd,mily tehetetlenek ez istenek, hogy engedik magukat ellopni. És. 46,2 -ben a bálványokatcsúfolva az van mondva, hogy ők maguk is fogságba mennek. Ó, mennyire ostobák voltak edániták! Hogyan képzelhették, hogy ez istenek majd meg fogják őket védelmezni, amikor magukat sem tudták megoltalmazni elrablóiktól! Mégis, mivel ők a maguk hamis isteneiknek nevében jártak, mintha nem lett volna elég számukra a láthatatlan Isten jelenléte, sem az a

kiváltság, hogy a Szent Sátorral állhattak kapcsolatban, ahol látható jelei voltak az Ő jelenlétének; mindez nem elégítette ki őket, nem használt nekik, hacsak e bálványok nem járnak előttük , melyeket bár nem ők készítettek, de - ami éppolyan gonosz volt - ők lopták el.Bálványimádásuk lopással kezdődött, mintegy megfelelő előjátékként egy ilyen műhöz.Ahhoz, hogy megtörjék a második parancsolat, elkezdték a nyolcadik megszegésével;elveszik felebarátjuk javait, s istenükké teszik azt. A szent Isten útálja az égőáldozatként

felajánlott lopott jószágot, de az ördög gyönyörködi benne. Ha e dániták azért ragadták volnael e bálványokat, hogy összetörjék és megsemmisítsék, a papot pedig hogy megbüntessék,úgy valódi izraelitákhoz méltóan viselkedtek volna, s úgy tűntették volna ki magukat,atyáikhoz hasonlóan, mint akik Istenért féltékenyen buzgólkodnak (Józs. 20,16); de hogysaját használatukra vették el, ez oly bonyolult gonosztett volt, mely által kimutatták, hogynem félnek sem Istent, sem embert, hanem teljességgel elvetették úgy az istenfélelmet, mint a

becsületességet.II. Rábeszélték a papot, rávették szép szóval, - nem csak arra, hogy engedje isteneit

elvinni - , hanem, hogy maga is elmenjen velük; mert nélküle nem tudták volna, mikéntvegyék hasznát e bálványisteneknek. Figyeljük meg, 1. Miként kísértették meg őt, 19.v. Jobbmegélhetést ajánlottak fel neki, mint amilyent eddig élvezett. Nagyobb tisztességet ésnyereséget jelent egy egész regimentnek papja lenni (mert bár törzsnek nevezték magukat, deez túlzás volt részükről) mintsem családi lelkésze legyen egy embernek háznépének. Menjencsak el velük, s több híve lesz, több áldozat fog oltárára kerülni, többen fognak tanácsérthozzá fordulni, vezetést kérni a teráfim által, mint ahányan itt eddig tették. 2. Miként nyerték

meg őt. A rábeszélés használt: Örvendezett ezen a papnak szíve, 20.v. Az ajánlat nagyonmegfelelt kalandvágyó, csapongó képzeletének, mely sohasem hagyta őt sok ideig egy helyenmaradni, valamint nagyravágyó, pénzsóvár természetének. Nem volt semmi a panaszra eddigitartózkodási helyére nézve. Mika nem csalta meg őt, sem nem változtatta meg bérét. Nemszemélyes lelkiismeretfurdalás késztette a távozásra (hogy bánta volna, hogy e faragott képnélszolgált): ha Silóba ment volna, lévita-kötelessége szerint az Úr papjainak segíteni, bizonyáraörömmel fogadták volna ott (5 Móz. 18,6), s ez esetben Mikától való távozása dicséretetérdemelt volna; de ehelyett elmegy e bálványokkal s egy egész várost megfertőz a

bálványimádás fertőjével. Nagyon igazságtalan és hálátlan lett volna Mika iránt az is, ha csak maga egyedül hagyta volna cserben; de sokkal nagyobb gonoszság volt, hogy magával vitte a

bálványisteneket, melyekről tudta, hogy Mikának legdrágább kincsei, melyeket teljes szívvel

szeret. Ámde mi jót lehet várni egy áruló, hitszegő lévitától?! Melyik ház lehetne nyugodtan, biztonságban, hogy ne félne az olyan embertől, ki már az Úr házát is megcsalta!? Vagy miféle



hű barát lehet az, aki elpártolt Istenétől? Nem mondhatta, hogy kényszer alatt cselekedett,mert örült a szíve rajta. Ha tíz sekellel meg lehetett nyerni (mondja Hall püspök), úgytizenegy sekellel ismét el lehet csábítani; hisz mi tarthatja szilárdan azokat, kik a jólelkiismeret dolgában már hajótörést szenvedtek? A béres azért fut el, mert béres. A pap és

bálványképei a nép közé (a tábor közepére) került. Itt biztosítottak nékik helyet, hogy elejét

vegyék esetleges visszamenetelüknek, ha netalán meggondolná magát; vagy, hogy ekkéntvisszatartsák Mikát, elvegyék a kedvét a bálványok visszaszerzésétől; vagy, mivel ezt a helyetrendelték számára, mintegy utánozva Izráel táborozási rendjét a pusztai vándorláskor, ahol afrigyláda és a papok helye a tábor közepén volt.

III. Elrettentették Mikát, midőn üldözőbe vette őket, hogy isteneit visszaszerezzetőlük. Mihelyt észrevette, hogy szentélyét kirabolták, s hogy papja megszökött, azonnalmozgósította minden emberét, akit csak lehetett, s a rablók nyomába eredt, 22.v.Szomszédai, meg talán béresei is, kik közösségben voltak vele a bálványtiszteletben, elsőkéntsiethettek most segítségére; egybesereglettek, s üldözték a rablókat, kik - mivel gyermekekkelés barmokkal együtt vonultak - csak lassú tempóban haladhattak, s így hamar utólérték őket.Amikor látták, hogy a két sereg számbeli különbsége oly nagy, hogy képtelenek velük

szembeszállni, remélték, hogy érvelés erejével visszaszerezhetik az ellopott tárgyakat.Utánuk kiabáltak, óhajtva velük beszélni. A hátvéd harcosai (kik bizonyára erős,vadtermészetű emberek voltak a seregben - mivel ott akármikor támadásra számíthattak)megfordultak, s kérdezték Mikát, mi baja, hogy így kiáltozik, 23.v. Ő próbálja érvekkelrávenni őket, s hivatkozik jogaira, gondolva, hogy így meggyőzi őket; de ehelyett, ezek válaszképpen fegyveres haderejükkel fenyegetik, mely valóban elrettentő volt; s mintáltalában történni szokott, a fegyveres erő letiporja a jogot.

1. Erősen hangsúlyozza azt a bántást, gonoszságot és kárt mit néki okoztak, (24.v.):„isteneimet elvettétek, Istenről alkotott képeimet, melyekhez vitathatatlan jogom van, mert énmagam készítettem, s hozzájuk oly szeretettel ragaszkodom, hogy tönkrement ember vagyok,ha azokat elveszítem; hisz mi adhatna nekem bármi örömet, ha ezektől megfosztatom?!Mármost, (1.) ez felfedi előttünk, a bálványimádók esztelenségét, s azt, hogy mennyire aSátán hatalmában vannak. Mily ostobaság volt részéről isteneknek nevezni azokat, miket őkészített, amikor egyedül Az, aki minket alkotott, Ő a mi Istenünk, s csak Ő méltó a miimádatunkra! Valóban, bolondság volt szívét ilyen tehetetlen, hiábavaló dolgokhoz kötni, sezek elvesztésén magát is tönkrement embernek tartani! (2.) Ez hűen illusztrálja számunkra,milyen a lelki bálványimádás. Bármely teremtmény, bármilyen dolog e világon, mit felettébbszeretünk, melynek rendkívül örülünk, melyért szerfelett rajongunk és szívünk rajta csüng, -melytől szívünk semmi áron sem akar megválni, amiről azt mondjuk: „Mi van mégegyebem?“: azt bálványunkká tettük. Az Isten helyére került, s az Ő trónját bitorolja, amirőlúgy vélekedünk, hogy életünk és boldogságunk teljesen tőle függ, s minden reményünk és

vigaszunk teljesen ahhoz van kötve. De (3.) Ha ekként minden ember a maga istenének nevében jár, hát ne járnánk-e mi is ugyanígy ragaszkodva a mi Istenünkhöz, az Igaz Istenhez?Legyen számunkra az Istennel való közösség mindennél értékesebb, s a Benne valórészesedésünk mindent felülmúló, gazdag osztályrészünk, s az Isten elvesztése a legkeserűbbveszteséget jelentse számunkra. Jaj nekünk, ha Ő eltávozik, hisz mink marad egyéb? AzIstentől elhagyott lelkek, kik az Úr után sírnak, joggal csodálkoznak, Mikához hasonlóan, haazt kérded tőlük: mi bajod van? Mert ha Isten megvonja arcának világosságát, s visszatartjaLelkének vigasztalását, - akkor mi marad számunkra?

2. Határozottan kijelentik, mily gonoszul fognak bánni vele, ha továbbra is hajtogatjaigényét. Nem akarták hallani jogos érveléseit, sem igazságot szolgáltatni nem voltak hajlandók, hogy legalább kifizessék a bálványképek csináltatásának árát; sem azt ígérik, hogy

nyomban visszaadják, mihelyt jelenlegi expedíciójukat sikerrel elvégzik, s másolatotkészítnek róluk maguknak; még kevésbé volt bennük egy csepp együttérzés e veszteségét



keserűen sirató ember iránt. Nem voltak hajlandók egy jó szót szólni hozzá, hanem gonoszelszántsággal készek rablásukat gyilkossággal igazolni, ha azonnal fel nem hagyköveteléseivel, 25.v.: Ne hallasd többé hangodat, hogy rátok ne rontsanak e felbőszített emberek, s a magad életét, s feleséged életét el ne veszítsed, ami isteneid elvesztésénél isrosszabb. A gonosz és megátalkodott emberek nagyon felháborodnak, ha arra kérik őket, hogy

igazságosan cselekedjenek, s erőszakosan ellenállnak minden jognak s józan gondolkozásnak.Mika azért vétkes szerintük, amiért saját tulajdonát kéri, sőt, ezért még abba a veszélybe iskerül, hogy a maga és házanépe életét is elveszti. Mikának nincs elég bátorsága, hogy életétkockáztassa isteneinek visszaszerzéséért; ennyire gyenge hite volt affelől, hogy bálványaiképesek őt megvédelmezni, s ezért, félénken feladja őket (26.v.): megfordult és visszatért házához. S ha bálványainak elvesztése meggyőzte őt (mit szívből szeretnénk hinni) azok haszontalanságáról, tehetetlenségéről és saját ostobaságáról, hogy szívével annyira rajtuk csüngött, s e veszteség visszaterelte őt az igaz Istenhez, akitől elpártolt, akkor ő, ki elvesztettee bálványokat sokkal többet nyert, jobb üzletet csinált, mint azok, kik erővel elvitték tőle. Ha

bálványaink elvesztése folytán megtisztulunk az irántuk való szeretettől s készek vagyunk ígyszólni: Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?, úgy e veszteség kibeszélhetetlen nyereséggé

válik számunkra.

18, 27-31.

Itt találjuk I. Láis bevételét a dániták által. Tovább folytatták útjukat, s mivel semmi bántódásban nem volt részük, arra következtettek, hogy semmi rosszat nem tettek Mikakirablásával. Sokan virágzó sikereikkel igazolják magukat istentelen magatartásukban.Figyeljük meg, 1. Milyen állapotban találták Láis népét, úgy a város mint a környező falvak lakóit: Nyugodtan és biztonságban. Egyáltalán nem zavarta meg őket az az öt férfi, kik amúltkor köztük jártak a föld kikémlelésére; nem vettek tudomást a közelgő ellenségről: s ezértkönnyű prédává lettek e maroknyi sereg előtt, kik megtámadták őket, 27.v. Jegyezzük meg:sokan, biztonságban bízva jutnak pusztulásra. A Sátán előnyt nyer és fölénk kerekedik,amikor gondtalanok vagyunk s nem vigyázunk. Ezért „boldog ember az, aki szüntelen retteg“.2. Mily teljes győzelmet vettek felettük: Leölték őket fegyvernek élivel, s a várost felégették tűzzel, amennyiben szükségesnek látták újjáépíteni (27-28.v.) s amint kitűnik, semmilyenellenállásba nem ütköztek; mert a kanaániták gonoszsága immár teljesen betelt, melygonoszság a dánitákban csak most kezdődött el. 3. Miként telepedtek le az ő helyükbe ahódítók, 28-29.v. Felépítették a várost, vagy legalábbis annak nagyobbrészét újból (mivel arégi épületek roskatagok voltak), s elnevezték nevét Dánnak, atyjuknak, Dánnak nevéről,mintegy bizonyságképpen, hogy bár messze elszakadtak testvéreiktől, ők mégis dániták származásuk szerint, amit talán később - a nagy távolság miatt - egyesek kétségbevontak.

Nekünk is erősen gondunk kell legyen arra, hogy ne veszítsük el Isten Izráelével valókapcsolatunkat, s ezért minden alkalmat meg kell ragadnunk ennek megvallására,elismerésére s emlékének megőrzésére utódaink számára.

II. A bálványimádás azonnali megerősítését. Isten kegyelmesen beváltotta ígéretétazáltal, hogy a nekik jutott osztályrész birtokosaivá tette őket, s e jótétemény által mégadósabbakká tette őket önmaga iránt, az iránta való hűségre nézve. Nékik adá a pogányok

földét, és öröklék a népek fáradságos szerzeményét, azért, hogy megtartsák az ő rendeleteit,és törvényeit megőrizzék, Zsolt. 105:44-45. Ezzel szemben az első dolog, mihelyt a földönletelepedtek, az volt, hogy megszegték az ő rendeleteit. Miután birtokba vették a földet,

felállították ott magoknak a faragott képet (30.v.), istentelenül a bálványnak tulajdonítva asikert, mely ha Isten nem lett volna hozzájuk végtelenül türelmes, a végleges pusztulást máris

fejükre hozta volna. Ekképpen a sikert élvező bálványimádók egyre tovább bosszantották Istent, bálványuknak tulajdonítva az őket megsegítő hatalmat (Hab. 1.11 - angol ford.).



Lévitájuknak, ki papként szolgált köztük, itt végül neve is meg van említve: Jónathán, aManasse fiának, Gersomnak fia. Egyes zsidó rabbik szerint az eredeti szövegben a Manassészóban a héber betűk különös elhelyezése arra enged következtetni, hogy e név Mózesnek isolvasható, s szerintük e lévita, a nagy hírnevű Mózes dédunokája volt, kinek tényleg volt egyGerson fia; de - mondják - a történetíró Mózes iránti tiszteletből a betűk összecserélése által a

nevet Manassére fordította. A Vulgáta fordítás Mózesnek fordítja. S ha valóban Mózesnek volt egy ilyen utódja, ki a bálványimádás meghonosításában ily élen járt, - nem ez az egyetleneset (bárcsak ne lenne párja!), amikor ily szomorú módon elfajulnak a nemes és jó emberek utódai. A fiak fiai nem mindig képeznek koronát a öreg emberek fején. De a tudós Patrick

püspök alaptalan vélekedésnek tarja a rabbik ezen állítását, és úgy feltételezi, hogy e Jónatánvalamely más lévita családból származott. Záradékul, elmondja az ige, milyen hosszú ideigfennállt ez a romlottság. 1. Hogy e Jónathán utódai folytatólagosan papokként szolgáltak eLáisban letelepedett dániták közösségében, egész a fogságig, 30.v. Mika bálványának elkobzása után e család papi jellege megmaradt, az egész város tisztelettel adózott nekik, snagyon valószínű, hogy Jeroboám később ezek utódait tette papokká az aranyborjúihoz,miután felállította azokat Dánban (mit örömmel üdvözöltek e hitehagyott léviták, miközben

az Úr igaz papjai egyáltalán nem vállaltak közösséget velük), s e lévita családjából választottamagának papjait. 2. Hogy e bálványképek fennállt a Sámuel koráig, - mert az Úr ládájaezideig volt Silóban -; s valószínű, hogy az ő idejében hatékony intézkedés lett foganatosítvae bálványimádás leigázására. Lásd meg itt, mily veszélyes dolog egyetlen fertőzés eltűrése;mert a lelki rendellenességek nem kezelhetők oly könnyen, mint a testi betegségek.

19. RÉSZ.

A könyv hátralevő három fejezete a legtragikusabb történetet tartalmazza, a gibeabeliférfiaiak gonoszságáról, kiket a bűnben egész Benjámin törzse pártfogolt, amiért aztán etörzs keményen megbüntettetett, szinte teljesen ki lett pusztítva a többi törzsek közül.Mindez, úgy látszik, nem sokkal Józsué halála után történt, hisz ezidőben nem volt kírály,sem bíró Izráelben (1.v. és 21. rész 25.v.), s Fineás volt ekkor a főpap, (20. rész 28. vers). E

jellegzetes vétkek - a dániták bálványimádása és a benjáminiták erkölcstelensége - általános,nemzeti színtű elpártoláshoz vezetett (3. rész 7. vers). Egy lévita ágyasa meggyalázásának története van itt aprólékosan leírva. I. Az asszony házasságtörő szökése férjétől, 1,2.v. II.Férjének iránta való megbékélése, s utazása, hogy őt visszavigye magához, 4-9.v. III.Apósának iránta tanúsított nagylelkű vendégszeretete, 4-9.v. IV. A gyalázatos bánásmód,melyben Gibeonban részesült, hová betértek, mivel beesteledett s megállásra kényszerültek.1. A gibeoniták közül egy sem tanúsított iránta vendégszeretetet (10-15.v.), s egy efraimita

fogadta be őket, ki jövevényként élt a városban, (16-21.v.). 2. Megtámadták őt, körülvették a házat, miként a sodomabeliek tették Lót vendégeivel, (22-24.v.). 3. Aljas módon halálosanmegerőszakolták ágyasát, (25-28.v.). V. Miként küldött értesítést egész Izráelbe e

bűncslelekményről, (29-30.v.).

19,1-15

Egy lévitának családi magánügyei csak azért jegyeztettek fel ilyen részletesen, mivelutat készítettek a neki okozott sérelmekből fakadó további történethez, melyben az egésznemzet állást foglalt. Hall püspök első megjegyzése e történet kapcsán az, hogy valahányszor a társadalmi rend hiányáról szól az ige, mindig egy lévita áll a dolog központjában, aki akár

eszközként, akár szenvedő alanyként vett részt a dologban. A Mika bálványimádásában egylévita aktív szerepet játszott, s a Gibeabeliek gonoszságánál egy lévitának passzív szerepe



volt; egyetlen törzs sem érzi meg oly hamar a kormányzás hiányát, mint a Lévié; és a Bírák könyvében egyetlen egyszer sem történik említés e törzsről, e két esetet kivéve. Ez a lévita azEfraim hegyéről való volt, 1.v. Júda Betleheméből vett feleséget. A nő ágyasának vannevezve, talán azért, mivel nem voltak eljegyzve, lévén hogy semmije sem volt amiveleljegyezze, hisz ő maga is jövevény volt s nem volt letelepedve; de nem tűnik ki az igéből,

hogy rajta kívűl még más felesége is lett volna, s a széljegyzetben feleségnek, élettársnak vannevezve (angol ford.). Az asszony ugyanabból a városból származott, mint a Mika lévitája,mintha Júda Betleheme kétszeresen is rosszat szolgáltatott volna Efraim hegyének, mert ezasszony éppoly rossz volt lévita-feleségnek, mint amennyire a másik méltatlan volt a lévitanévre.

I. A lévita ágyasa paráználkozott s elszökött férjétől. A káldeai szöveg csak úgyfordítja, hogy szemtelenül viselkedett férjével szemben, vagy megvetette őt, s mivel férjemegharagudott rá, eltávozott tőle, és (ami nem volt helyes dolog) apja örömmel ismétvisszafogadta őt házába. Ha férje igazságtalanul tette volna ki őt házából, úgy apja részérőlhelyénvaló lett volna megszánni őt nyomorúságában, ám amikor hűtlenül ott hagyta férjét, segy idegen keblére borult, akkor apjának nem lett volna szabad támogatnia őt a bűnben.

Valószínű, az is hozzájárult férje iránti hűtlenségéhez, hogy előre tudta, és számított rá, hogyapja majd úgyis visszafogadja őt. A gyermekek romlása gyakran a szülők elnézőmagatartásának tulajdonítható.

II. A lévita maga ment el, hogy feleségét rávegye a visszatérésre. Ez is bizonysága voltannak, hogy nem volt sem király sem bíró Izráelben, különben üldözték és halállal bűntették volna mint paráznát; de ehelyett megsértett férje kedvesen közeledik hozzá, hosszú utatmegtesz azért, hogy rábeszélje a megbékélésre, 3.v. Ha ő bocsátotta volna el magától,gyalázatos bűn lett volna a hozzá való visszatérése, Jer. 3,1. De mivel az asszony hagyta előt, erény volt részéről, hogy a sérelmet megbocsátotta, és noha ő volt a sértett fél, mégiskezdeményezte a kibékülést. A felülről való bölcsesség jellegéhez tartozik, hogy gyöngéd,

békeszerető, irgalmassággal teljes. Lelkére beszélt, vagy vigasztalólag szólt hozzá, (mertáltalában ezt jelenti a héber „ szívhez szólni“ kifejezés), ami jelzi, hogy az asszony bánatosvolt, bánta bűnét, - amiről bizonyára a lévita értesült, midőn elindult, hogy visszahozza őt.Ekként ígéri Isten az elpártolt Izráelnek (Hós. 2,14): Elviszem őt a pusztába, s a szívérebeszélek.

III. Apósa nagy örömmel fogadta, s iránta tanúsított rendkívüli kedvessége általtörekedett jóvá tenni vétkét, hogy pártfogásába vette lányát, ki elszökött tőle; s mintegymegerősítésként tette veje iránt, azzal a szándékkal, hogy bátorítsa őt a lányával valókibékülésben. 1. Kedvesen fogadja, örvendve eléje ment (3.v.), s nagylelkűen vendégül láttahárom napon át, 4.v. S a lévita, hogy kifejezze teljes kibékülését, elfogadta kedvességét, snem olvassuk, hogy megfeddte volna őt, vagy leányát helytelen viselkedéséért, hanem éppoly

gyöngéd s kedves volt irántuk, mint házasságkötésük ünnepén. Illik, hogy mindenki, dekülönösen a léviták, legyenek készek megbocsátani, miként Isten is megbocsát. Mindenköztük lejátszódó dolog reményteljes kilátást adott a jövőbeli boldog együttélésre; de ha előrelátták volna, mi fog történni egy-két napon belül, bizonyára minden vigalmuk keserűsiralommá vált volna! Amikor családi ügyeink legjobb állapotban vannak is, reszketveörüljünk, mivel nem tudjuk, milyen nyomorúság támadhat ránk a következő napon. Nemláthatjuk előre, milyen baj közelít felénk, de mindenre számítanunk kell, s nem szabad hamis

biztonságban élnünk, mintha a holnap is szükségszerűen olyan lesz, mint a ma, sőt nagy ésdicsőbb felettébb! (És.56,12). 2. Apósa erősen marasztalja, további bizonyítékát adva ezzeliránta való szeretetének; mély tiszteletet érzett iránta, s örvendett társaságának. S ez az érzés(1) egy emberséges értékelésből fakadt, hisz úgy nézett rá, mint vejére, s mint aki az ő saját

házanépéhez tartozik. Jegyezzük meg: szeretettel és megbecsüléssel tartozunk mindazoknak,akik rokonaink, akár házzasságkötésünk révén, akár akik vérszerinti rokonaink testileg. És



akik jóindulatot tanúsítanak, mint e lévita, számíthatnak arra, hogy kedvességben részesülnek,mint ahogy ővele is történt. És (2) kegyes megbecsülésből is fakadt, hisz úgy nézett rá, mintegy Lévitára, aki az Úr házának szolgája. És ha ő csakugyan olyan lévita volt, amilyennek lennie kellett, - és semmi sem tűnik fel, ami ellentmondana ennek - akkor apósa marasztalásadicséretet érdemel. Hisz a vele való társalgást hasznosnak találta, és megragadta az alkalmat,

hogy tanulja tőle az Úrnak igaz ismeretét. Egyben remélte, hogy az Úr jót tesz vele, mivellévitát kapott a házhoz, vejeként, s Isten megfogja áldani őt őérette. [1] A negyedik napon iserősen marasztalja, és ez is kedves dolog volt részéről. Nem tudta, mikor lesznek ismétegyütt, ezért igyekezett marasztalni annyi ideig, ameddig csak lehetett. A lévita, bár jó

bánásmódban részesült, sürgősen menni készül. Egy komoly embernek szíve az ő hivatásánálvan. Mert amilyen a fészekétől elbujdosott madár, olyan az ember aki messze került az ő

szülőföldjétől. Amikor egy ember hosszú ideig jól érzi magát otthonától távol, hol semmitennivalója nincs, ez arról árulkodik, hogy az illetőnek nem sok dolga van otthon, vagy nemszívügye az, mit tennie kellene odahaza. Rendkívül jól esik látni egy lévitát, aki komolyankívánkozik hazamenni kicsiny nyájához a pusztába. Azonban a lévita engedett a kedvesrábeszélésnek, hogy tovább maradjon, mint ameddig szándékozott (5-7.v.). Vigyáznunk kell,

hogy elkerüljük egyrészt a gerinctelenség, határozatlanság szélsőségét, kötelességünk mellőzését, s másrészt az akaratosság s szívtelen durva magatartás szélsőségét, hogymegvessük barátainkat és az ő kedvességüket. Üdvözítőnk feltámadása után kényszerítvevolt, hogy maradjon barátaival több ideig, mint ahogy előbb gondolta, (Luk. 24, 28-29). [2]Erővel rábeszélte, hogy maradjon ott az ötödik nap délutánjáig, s ez, amint bebizonyosodott,helytelen volt részéről (8-9.v.). Semmiképp sem akarta elengedni étkezés nélkül, s ígérte,hogy korán étkeznek, s ezáltal azt tervezte, hogy amint tett az elmúlt napon, ott marasztaljamég egy éjszakára. De a Lévita Silóba, az Úr házához igyekezett menni, (18.v), s mivelminél hamarabb oda kívánt jutni, nem akart tovább maradni. Ha kora reggel útra keltek volna,úgy valamilyen jobb szálláshelyre juthattak volna, mint az volt, ahol most kénytelenek voltak megállni. Sőt, talán eljuthattak volna épp Silóba is. Jegyezzük meg: a barátaink általtanúsított kedvességek olykor valójában ártalmaknak bizonyulnak; amit javunkraszándékoznak tenni, csapdának válik számunkra. Ki tudhatja, mi jó az embernek az ő életében? A lévita bölcstelenül cselekedett, hogy ilyen későn indult útnak. Bizonyára

jobban tette volna, ha ott marad még egy éjszakára, és kora hajnalban útrakel.IV. Hazafelé mentükben kényszerülve voltak Gibeában megszállni. E város Benjámin

törzséhez tartozott, és később Saul Gibeájának neveztetett, és útjukba esett, amint Silóba s azEfraim Hegyére igyekeztek. Amint beesteledett, s az éjszaka árnyai meglepték őket,elkezdtek gondolkozni azon, (amint illik, hogy mi is tegyünk, mikor látjuk, hogy életünk napja leáldozóban van), hogy hol szálljanak meg? Amikor beállt az éjszaka, nem folytathatták útjukat. Aki éjjel jár, nem tudja hová megy. Nem tehettek mást, nyugalom után kívánkoztak,

hisz az éjszaka erre rendeltetett, miként a nappal a munkára. 1. A szolga azt javasolta, hogyszálljanak meg Jebusban, a későbbi Jeruzsálemben, mely most még a Jebuzeusok birtokábanvolt. "Jöjj, szólt a szolga, hálljunk meg a jebuzeusoknak e városában" (11.v.) S valószínű,hogy ha így tettek volna, jobb bánásmódban részesülnek, mint a Benjámin Gibeájában. Azelfajult s megromlott izraeliták sokkal gonoszabbak s veszélyesebbek a pogánykananeusoknál. De gazdája, miként illik egy Isten népéhez tartozó emberhez, semmi áronsem akart még egy éjszaka sem időzni az idegeneknek e városában (12.v.) . Nem azért, mertkérdésesnek tartotta biztonságát köztük, hanem azért, mert nem volt hajlandó, s amennyibencsak rajta állt kívánta elkerülni, hogy velük oly meghitt és családias közösségre lépjen, hogyegy éjszakára náluk szálljon meg. Nem kívánta vendégfogadásukat, a velük való találkozást.Azáltal, hogy kerülte ezt a helyet, bizonyságot kívánt tenni azoknak a gonoszsága ellen akik

már barátságot és házasságot kötöttek ezekkel az elátkozott nemzetekkel. Hadd társuljanak azizráeliták, különösképpen a léviták azokkal, kik Isten Izráeléhez tartoznak, és nem az



idegenek fiaival. 2. Amint elmentek Jebus mellett, mely öt vagy hat mérföldre voltBetlehemtől, ahonnét jöttek, s mivel nem juthattak el a napvilágnál Rámába, megálltak Gibeában (13-15.v.). Ott aztán leültek az utcán, mivel senki sem ajált fel nekik szállást.Ezekben az országokban abban az időben nem voltak vendégfogadók, vagy közösségi házak,melyekben pénzért az utasok szállást kaphattak volna, hanem magukkal cipelték az éjszakai

ellátásra tartozó dogaikat is, miként e lévita is tette (19.v.), s a lakosok jóindulatára,vendégszeretetére voltak utalva a szállást illetőleg. Merítsünk ebből alkalmat a hálára Isteniránt, amikor utazunk, az utazás egyéb kedvező tényezői mellett, hogy vannak vendégfogadóink az idegenek befogadására, melyekben szívesen vannak látva, s kényelembenvannak helyezve pénznek fejében. Bizonyára nincs még egy olyan ország a világon,amelyben az ember nagyobb megelégedéssel élhetne otthon, vagy kényelmesebben utazhatnael hazulról, mint ahogy a mi államunkban történik. Ez utas, noha lévita volt, s e törzs felőlIsten különlegesen megparancsolta népének, hogy kedves legyen irántunk mindenalkalommal, nagyon hideg fogadtatásban részesült Gibeában. Egy ember sem fogadta be őketházába. Ha volt valamilyen okuk feltételezni, hogy ő lévita, ez e gonosz embereket méginkább arra késztette, hogy elforduljanak tőle. Ezek azok között lesznek majd az ítélet napján,

kik ezt a vádat fogják hallani: Jövevény voltam, s nem fogadtatok be engem.

19,16-21.

Noha senki sem akadt Gibea szülöttjei között, mégis volt valaki jövevénykéntGibeában, aki illendő emberséget tanúsított e szükségben levő lévita iránt, s ez örömmelvette, hogy valaki végül felfigyelt rá. Különös, hogy azok a gonosz emberek, kik az éjszakasötétjében oly aljas gonoszságot terveztek ellene és ágyasa ellen, nem hívták meg őt akedvesség színe alatt, hogy kedvezőbb alkalmuk legyen gonoszságuk véghezvitelére. Detalán nem voltak elég agyafúrtak ilyesmit kigondolni, vagy nem voltak elég gonoszak ahhoz,hogy a Sátán ráávehesse őket erre. Vagy talán egyénenként közülök senki sem gondolt ilyengonoszságra, mig csak az éjszaka sötétjének leple alatt egybegyülekeztek, és együttkigondolták, kitervezték, hogy milyen gonoszságot hajtsanak végre. A gonosz emberek,amikor szövetkeznek, egyik a másikat bátorítja a gonoszságban, és még gonoszabbakkáválnak, mint amilyenek egyenként lennének. Amikor a lévita, ágyasa és szolgája már attólkezdtek rettegni, hogy az utcán kell hálniuk egész éjszaka, ahol úgy érezték magukat, minthaoroszlánok vermében lennének, végül meghívást kaptak egy házhoz. S itt elmondja az ige,

I. Ki volt ez az ember, aki meghívta őket. 1. Egy Efraim hegyéről származó ember volt, aki csak jövevényként tartózkodott Gibeában (16.v.). Izráel törzsei közt a

benjáminitáknak lett volna a legnagyobb okuk irgalmasságot tanúsítani a szegény utazók iránt. Hisz az ő ősük, Benjámin, úton született; édesanyja utazás közben szülte meg őt,

éspedig ehhez a helyhez közel. (1 Móz. 35,16-17). Azonban ők keményszívűek voltak egyszükségben levő utazó iránt, míg egy becsületes efraimita megkönyörült rajta, s kétségtelen,hogy még inkább kedves volt hozzá, amikor kérdezősködése során megtudta, hogy az őszülőföldjéről származik, hogy ő is az Efraim hegyére igyekszik. Ő, aki maga is jövevény voltGibeában, sokkal jobban együttérzett egy hajléktalan emberrel, hisz ismerte a jövevénynek életét, szívét. (2 Móz. 23,9; 5 Móz. 10,9). Isten gyermekei, kik tudják magukról, s úgy néznek magukra, mint akik idegenek, s csak átutazók ezen a világon, ezen oknál fogva kell, hogygyöngédséget tanúsítsanak mások iránt, hisz mindnyájan egy jobb hazához tartoznak, és nincsidelenn otthonuk. 2. Ez egy öreg, vén ember volt, akiben még megtalálható volt az immár ritkaságszámba menő izraelita erény. Az új nemzedék teljesen romlott lett. Ha maradt is

bennük valami jó még, ez csak azoknál volt található, kik már előrehaladott, öreg korban

voltak. 3. Épp mezei munkájáról jött haza, estefelé. Az este hazahívja a munkásokat. Zsolt.104,23. De úgy tűnik, hogy ez az ember volt az egyetlen munkás, ki az este beálltával



munkából tért haza Gibeában. A többiek nem dogoztak a mezőn, hanem restségre éskényelemre adták magukat, és nem csoda, ha közöttük, miként Sodomában eláradt atisztátalanság, eluralkodott a tétlenség, gondatlan komolytalanság. ( Ezék. 16,49). De az, aki

becsületesen dolgozott munkájában egész napon át, kész volt szívélyesen vendégül látni eszegény idegeneket éjszakára. Isten arra int, hogy dolgozzunk, hogy legyen mit adjunk a

szűkölködőknek. Eféz. 4,28. A 20. v.-ből kitűnik, hogy egy jómódú ember volt, volt bővenmindene, és mégis, ő maga kint dolgozott a mezőn. Egy ember jóléte sem jogosítja fel őt atétlenségre.

II. Mily bőkezű és jólelkű volt ez az ember a meghívás tételében. Nem várt addig,amíg ez idegenek hozzá folyamodtak, hogy éjjeli szállást kérjenek, hanem mihelyt megláttaőket (17.v) érdeklődött körülményeik felől, s előzékeny volt irántuk kedvességével. Éppen ígytesz a mi jó Istenünk is: felel nekünk s válaszol, még mielőtt mi hívnánk Őt. Jegyezzük meg:egy szeretetteljes magatartás csupán az alkalomra vár, s nem a rábeszélésre, ahhoz hogy jóttegyen. S mihelyt látja a szükséget, azonnal kész segíteni, anélkül, hogy erre különösebbenkérve legyen. Ezért olvasunk irgalmas szemről (Péld. 22,9). Ha e Gibea Sodomáhozhasonlított, akkor ez öreg ember olyan volt, mint Lót Sodomában, ki a város kapujában ült, s

vendégül hívta az idegeneket (1 Móz. 19,1). Hasonlóképpen Jób is megnyitotta ajtaját azutasok előtt, s nem engedte, hogy az utcán háljanak. (Jób 31,32). Figyeljük meg: 1. Mily készvolt hitelt adni a lévita beszámolójának mit magáról mondott, amikor semmi semmi okot semlátott arra, hogy megkérdőjelezze ennek igazságát. A szeretet nem bizalmatlankodó, hanemmindent hiszen (1 Kor. 13,7), s nem él a Nábál kibúvójával, ki Dávid iránti gonoszságát így

próbálta igazolni: "Manapság sok szolga elszökik az ő urától" (1 Sám. 25,10). A lévitamagáról való bizonyságtételében megvallja, hogy most az Úr házához megy (18.v.), mert ottáldozatot kíván bemutatni; talán engesztelő áldozatot, az ő és családja bűneiért, vagyhálaáldozatot Isten jótéteményeiért, melyben családja részesült; vagy mindkét áldozattalkívánt Isten elé járulni, mielőtt saját otthonába hazaér. S ha Gibea férfiai megsejtették, hogyhová igyekszik, valószínűleg épp ezért fordultak el tőle, s tagadták meg tőle a szállást. Asamaritánusok sem fogadták be Krisztust, mivelhogy Jeruzsálembe tartott (Luk. 9,53). De éppezért az útért, - mivel Lévita volt, s most épp az Úr házához igyekezett, ez istenfélőöregember még kedvesebb lett iránta. Ekképpen befogadott egy tanítványt tanítványnevében; Istennek egy szolgáját az ő Urának nevéért. 2. Milyen kész volt ellátni őtmindennel! A lévita rendelkezett mindazzal, amire szüksége volt (19.), csupán szálláshiányzott neki. De jólelkű vendéglátója maga kívánta mindennel ellátni őt (20.v.): Mindarra,ami nélkül csak szűkölködöl, nekem lesz gondom. S így elvezette őt az ő házához. 21.v.Ekként látjuk, hogy Isten így vagy úgy, valamilyen módon barátokat támaszt az ő népe sszolgái számára, amikor azok teljesen elhagyott állapotban vannak.

19, 22-30.

Itt találjuk, I. A gibeai emberek nagy gonoszságát. Az ember el se képzelné, hogyvalaha is értelmes ésszel megáldott emberek lelkébe, sőt, az isteni kijelentést nyert izraeliták szívébe ilyen gonoszság költözzön, hogy ily aljasságra vetemedjenek. "Uram, micsoda azember?" kérdezte Dávid, "mily kicsiny s jelentéktelen teremtmény ő." "Uram, micsoda azember, mondhatjuk mi is olvasva e történetet, "milyen gonosz, alávaló lénnyé válik, mihelytsaját szívének tisztátalan vágyaira van hagyva. E bűnösök itt Béliál fiainak neveztetnek,vagyis kormányozhatatlan embereknek, oly férfiaknak, kik nem tűrik az igát, az ördöggyermekeinek (mert ő a Béliál), kik rája hasonlítanak, s vele szövetkeznek Isten ellen, s az Őuralma elleni lázadásban. Benjámin fiai, akiről Mózes azt mondta, hogy az Úrnak kedveltje

bátorságban lakozik mellette (5. Móz. 33,12) ily gonosz Béliál fiaivá változtak, hogy egy becsületes ember nem szállhat meg biztonságban közöttük. A szenvedő alanyok a lévita s a



felesége, s az az ember ki nekik szállást adott. Idegenek vagyunk a földön, s furcsa bánásmódra kell itt számítsunk. Azt mondja az ige, hogy a veszély akkor jött rájuk, amikor vígan laktak (22.v.). Ha vigadozásuk ártatlan volt, arra tanít ez bennünket, hogy minden

jólétünk és örömünk, amit a teremtmények folytán élvezünk, bizonytalanok és állhatatlanok itt lent. Amikor barátaink kedvességét élvezzük, nem tudjuk, mily közel vannak hozzánk

ellenségeink, és azt sem, hogy az a jólét, mit ebben az órában élvezünk, vajon folytatódni fog-e a következőben. Ha vigadozásuk bűnös volt s mértéktelen, figyelmeztessen ez bennünketarra, hogy vessünk szigorú mértékletességet magunkra, hogy ne legyünk kicsapongók amegengedett dolgok használatában, s ne ragadjanak illetlen dolgokra minket mulatozásaink.Mert a mulatozó ember nehéz sorsra jut. Isten hirtelen megváltoztatja azok sorsát, kik szívüket vigalomba helyezik, s nevetésüket sírássá fordítja, örömüket keserűséggé. Lássuk hát, miben állt e benjáminiták gonoszsága:

1. Erőszakos és gyalázatos támadást intéztek éjszakának idején egy becsületes ember hajléka ellen, ki nemcsak hogy békességesen élt köztük, hanem oly példás módon vezette,irányította házát, hogy áldásul és ékességül volt városuk részére. Körülfogták a házat, és a

bent levők nagy rémületére, amilyen erősen csak tudtak, verni kezdték az ajtót, 22. v. Egy

embernek háza az ő várkastélya, melyben illő hogy biztonságban és békességben legyen, sahol csak méltányos törvények vannak különös gondot fordítanak az otthon védelmére; deIzráelben nem volt király, ki a tisztességes emberek békéjét s biztonságát megvédte volna azerőszakosság fiaival szemben.

2. Rendkívüli rosszakarattal voltak az idegenek iránt, kik városukba érkeztek, kik csupán csak egy éjszakát kívántak köztük tölteni; a vendég szeretet természetes törvényeiellen cselekedtek, melyeket minden emberséges nemzet szentnek tekintett, s melyre aházigazda is hivatkozott előttük (23. v.): „látjátok, hogy e férfiú az én házamhoz jött: Valóbanlealjasodott, gonosz lelkek azok, kik letaposni vágyják a segélytelent s gonoszul bánnak egyemberrel, csak azért, mert idegen halott semmi rossz tulajdonsággal nem tudják őt vádolni.

3. A legmocskosabb és legutálatosabb módon szándékozták meggyalázni a Lévitát(melynek a gondolatára is irtózat és utálat tölt el bennünket), akit valószínűleg megfigyeltek slátták, hogy ifjú és jó kinézésű: Hozd ki azt a férfiút, hogy ismerjük meg őtet. Bizonyáraszavaikból mi csak arra következtetnénk, hogy érdeklődni akartak felőle: honnan jött; ésmegismerni: milyen a jelleme; de e jó érzelmű házigazda, ki nagyon jól értette szavaik

jelentését , értelmét feleletével tudtunkra adja, hogy szándékuk nem más volt, minttermészetellenes és az állatiasnál is gonoszabb, tisztátalan testi vágyuk kielégítése; melydolog kimondottan tiltva volt a Mózes törvénye által, és utálatosságnak volt nevezve. 3 Móz.18, 22. Akik ilyen bűnben vétkesek, azok az Új Testamentumban a leggonoszabb éslegaljasabb bűnösök közé vannak sorolva, (2 Tim. 1, 10), és „az ilyenek, mondja az ige, nemörökölik Isten Országát.” 1 Kor. 6, 9. Már most, (1). Ez volt egykor Sodoma vétke, s ezért az

ilyenek sodomitáknak neveztetnek. A Holt Tenger, mely kézzelfogható emléke és bizonyságavolt Isten Sodomát sújtó ítéletének, utálatos tisztátalanságai miatt, Kanaán határvonalánfeküdt, s nem messze volt Gibeától. Feltételezhetjük, hogy Gibea férfiai számtalanszor látták,s mégsem okultak az elrettentő figyelmeztetésen, hanem Sodománál is gonoszabbulcselekedtek (Ezék. 16, 48), és az ő utálatosságaik szerint vétkeztek. Ki gondolta volna, (jegyzimeg Hall püspök), hogy Jákób ágyékából ilyen utódok származnak?! Még a leggonoszabb

pogányok is szentek hozzájuk képest! Mit használt nekik, hogy ott volt náluk az Isten LádájaSilóban, amikor utcáikon Sodoma volt; hogy Isten törvénye ott volt homlokkötőjükön, de azördög uralkodott szívükben!? Nincs gonoszabb egy megromlott izráelitánál! A pokol magateremhet csak hozzá hasonlót. (2) Ez a bűn az ő bálványimádásuk bűntetése volt, mely

bűnben – mindenek felett – a legmegrögzöttebbek voltak. Mivel nem szerették Isten

emlékezetét megtartani elméjükben, ezért oda adta őket Isten alávaló vágyaiknak, melyek által megszentségtelenítették önmagukat, miként bálványimádásukkal megszentségtelenítették



Őt s az Ő dicsőségét gyalázattá változtatták, Róm. 1, 24. 28. Lásd meg, és ámulj el e példátszemlélve, az Isten türelmén. Mért nem sújtotta Béliálnak ezen fiait vaksággal, miként asodomabelieket? Mért nem hullott tüzes és kínköves eső az égből az ő városukra is? Azért,mert Isten az izráeliták fegyverével akarta megbüntetni őket, s az ő személyes büntetését a

jövőre akarta fenntartani részükre, amelyben azok, akik más test után jártak, az örök tűznek

büntetését fogják szenvedni, Jud. 7.4. Süket fülekre talált náluk ez istenfélő házigazda feddése és érvelése, aki, mivel(feltélezhetően) nagyon jól ismerte Lótnak és a sodomabelieknek történetét, Lót példájaszerint próbált eljárni, 23-24 v. (V. ö. 1 Móz 19, 6-8.) Kiment hozzájuk, mint Lót is tette,emberségesen beszélt velük, atyjafiainak nevezi őket, próbálja őket lebeszélni, hivatkozvaházának oltalmára, melybe vendégeit befogadta, s szemük elé tárva azt a nagy gonoszságot,melyet véghez vinni szándékoznak: „Ne tegyétek vele azt az alávaló dolgot.” Gonoszságnak,és alávaló, aljas dolognak nevezi e vétket. De egy dologban túlságosan is azonosult a Lót

példájával (miként mi is hajlamosok vagyunk arra, hogy az istenfélő embereknek félrelépéseiket is utánozzuk), azzal, hogy leányát felajánlja nekik, hogy azt cselekedjenek vele, amit akarnak. Nem volt hatalmában és nem lett volna szabad így kiszolgáltatnia a

paráznaságra leányát; nem kellett volna ezt a rosszat tegye, azért, hogy jó származzék belőle.De e vétkes ajánlata részben menthető azzal a nagy meglepetéssel és rettenettel melyben volt,továbbá vendégei miatt érzett gondjából kifolyólag, valamint mivel túlzott szorossággalkövette Lót példáját, azt cselekedve, amit ő is tett hasonló helyzetben, különösképpen, mivelnem figyelt fel arra, hogy az angyalok, kik akkor Lót mellett álltak, megfedték őt ezért adologért. És valószínű, hogy azt remélte ezáltal, hogy, ha említést tesz tisztátalan vágyaiknak e természetesebb kielégítéséről, ezáltal visszaküldheti őket közönséges paráznanőikhez. „Ők azonban nem akartak reá sem hallgatni” , 25 v. A felkorbácsolt testi vágyak olyanok, mint asüket vipera, mely fülét bedugja; a lelkiismeretet megbűvölik, és érzéktelenné teszik.

5 Magukhoz vették a lévita feleségét, ágyasát, és halálra gyalázták őt, 25 v. Az öregember ajánlatát megvetették, ki saját lányát akarta neki odaadni, talán azért , mert nem voltoly szép és csinos, vagy, mivel tudták róla, hogy nagyon komoly és szerény; ám mihelyt aLévita kihozta hozzájuk az ő ágyasát, megragadták erőszakkal s vitték a tisztátalanságuk számára kijelölt helyre. Josephus e történet elbeszélésében e nő személyét helyezi előtérbe,mint akiért kimondottan történt a ház megostromlása, és semmit sem szól magára a Lévitárairányuló gyalázatos szándékukról. Látták az asszonyt, - mondja -, az utcán, amikor a városbaérkeztek, s elbűvölte őket annak szépsége; s valószínű, mégha kibékült is férjével, tekintetébőlnem az tűnt ki, hogy szerény és a legtisztább életű nő lenne. Sokan hoznak saját fejükreveszedelmet ilyen módon laza erkölcsű viselkedésük és eljárásuk által. Az ember azt hinné,hogy a lévita is kiment és aggódva követte őket, hogy lássa, mi lesz a feleségével, devalószínű, nem merészelt kimenni, nehogy vele is gonoszul bánjanak.

Ez asszonynak szerencsétlen végzetében láthatjuk Isten igazságos kezét, amintmegbünteti őt korábbi tisztátalan viselkedéseiért, amikor paráználkodott a férje mellett. 2 v.Habár az apja kedvében járt, férje megbocsátott neki, Isten ítélete azonban ellene fordult,amikor megengedte, hogy e gonosz emberek ilyen gyalázatosan bánjanak vele; bármennyireigazságtalanok voltak is ők e nővel szembeni viselkedésükben, az Úr abban, hogymegengedte ezt, nagyon igazságos volt. Ez asszony büntetése bűnének felelt meg. Paráznaságvolt a bűne, parázna vággyal lett büntetve is. A Mózes törvénye szerint halállal kellett volna

büntetni őt házasságtöréséért. A polgári bűntetest elkerülte, de az isteni ítélet nyomában voltés üldözte őt; mert bár nem volt király Izráelben, de volt Isten Izráelben, olyan Isten, kiítéletet gyakorol a föld felett. Nem szabad azt gondolnunk, hogy elégséges ha az emberekkelkibékülünk, kiket vétkeinkkel megsértettünk, hanem legfőbb gondunk az kell legyen, hogy

megtérés és hit által békességre lépjünk Istennel, ki nem úgy néz, mint az emberek, s nemveszi oly könnyen a bűnt, mint ahogy az emberek gyakran teszik. Isten ítélete ebben a



dologban egyáltalán nem enyhíti vagy menti e gibeabeliek rettenetes gonoszságát, melynél, barbárabb és embertelenebb viselkedést el sem lehet képzelni.

II. E gonoszságról szóló híradás, mely Izráel minden törzséhez eljutott. A szegénymeggyalázott nő sietett férje szállására, mihelyt a hajnal pirkadása arra kényszerítette a Béliál-fiait, hogy tőle eltávozzanak (mert a sötétségnek ezen cselekedetei gyűlölik és rettegik a

világosságot) 25. v. Leesett az ajtónál, kezeivel a küszöbre, mintegy bocsánatért esdvekorábbi törvényszegéseiért s ebben a vezeklő testtartásban, szájával a porban, kimúlt. Otttalált rá férje(26: 27 v.) azt gondolva, hogy alszik, vagy ennyire erőt vett rajta a szégyen és alelki zavar mindazért mi vele történt, de hamar rádöbbenve hogy halott (28. v.) Fölvette kihűlttestét, mely, feltételezhetjük, tele lehetett ütésekkel, s a gyalázat egyéb nyomaival melyeketkapott. E szomorú eset következtében elhalasztotta Silóba való menetelét, és egyenesenhazatért. Ő, aki abban a reményben indult el hazulról, hogy örömmel fog visszatérni,elkeseredve és vigasztalanul tért be hajlékába, leült, és azon gondolkozott: „Lehet-e egy ilyensértést, bűncselekményt ennyibe hagyni?” Nem volt képes tüzet hozni alá az égből, hogymegeméssze e gibeabelieket miként azok az angyalok tették, kiket hasonló módonmegtámadtak a sodomabeliek.

Nem volt király Izráelben, s (amennyire kitűnik) szanhedrin sem volt, sem valamilyennagytanács, amelyhez folyamodni lehetett volna igazságszolgáltatásért. Fineás volt a főpap,de ő el volt foglalva a szent sátor ügyeivel, s nem akart Izráelben bíró vagy osztó lenni. Nemmaradt tehát más út számára, minthogy a néphez folyamodjék: hadd döntsön és ítéljen anépközösség. Bár nem létezett az összes törzseket képviselő általánosan megválasztotttestület, mégis, valószínű, hogy mindegyik törzsben rendszeresen összejöttek a vezérek.Mindegyik törzshöz, a törzs vezéreinek gyűlésére, saját követei által elküldött egy

panaszlevelet az őt ért gonoszságról, mindenestől feltárva a súlyosbító körülményeket, s ezek mellé feleségének tetemének egy-egy tagrészét mellékelte. (29. v) egyrészt a történethitelességének megerősítésére, valamint azért, hogy ezáltal annál inkább jobban megindítsaőket. Tizenkét darabra vágta a testet, s mindegyik törzshöz elküldték; még Benjáminhoz isküldött belőle, azzal a reménnyel, hogy némelyek megindulnak és késztetve lesznek társulni enagy aljasság megbüntetéséhez, annál is inkább, mivel törzsükhöz tartozók követték el azt.

Nagyon barbár cselekedetnek tűnhetett ekképp bánni egy holttesttel, melyet, miután ilygonoszul meggyaláztak, illett volna tisztességesen eltemetni; de a lévita ezáltal nemcsak azt a

barbár bánásmódot akarta kifejezni mit feleségével elkövettek, akit jobb lett volna ekkéntdarabokra vágniuk, mintsem úgy bánjanak vele, ahogy tették; hanem úgyszintén kifejezésreakarta juttatni saját felháborodottságát, megütközését a dolog felett, s ezáltal hasonló indulatotakart kíváltani belőlük is. És elérte a kívánt hatást. Mindazokban, akik csak látták a holttestdarabjait, s értesültek a történtek felől, hasonló megütközést és indulatokat keltett. Belátták,

1. Hogy Gibea férfiai egy rettenetesen súlyos gonoszságban vétkesek, melyhez hasonlót

sohasem hallottak ezelőtt Izráelben, 30,4. Egy bonyolult módon összeszőtt bűncselekményvolt, minden lehető súlyosbítással terhelve és sötétítve.2. Hogy egy általános gyűlés kell összehívni vezetőket az egész Izráelből, hogy

megtárgyalják, mit kelljen tenni e gonoszság megbüntetésére, hogy gátat vessenek egyalázatos erkölcstelenség fenyegető áradatának, s hogy Istennek haragja ki ne öntessék azegész nemzetre emiatt. Nem közönséges bűncselekményről van szó, s ezért egymást serkentve

buzdítják, hogy gyűljenek össze ez alkalomra, ilyen szavakkal: szóljatok erről éstanácskozzatok felőle. Itt találjuk azt a három nagy alapszabályt, mely által mindazok, akik tanácsszékben ülnek, kell, hogy vezetve legyenek valahányszor csak súlyos ügy szorongatjaőket. (1) Szálljon minden ember magába, s mérlegelje alaposan az ügyet saját gondolataiban,s komolyan, higgadtan hányja-vesse meg azt, anélkül, hogy bármely oldalra előítélettel lenne,

s csak azután szóljon róla. (2) Tárgyalják meg azt szabadon, tudassák egymással tanácsaikat,ismertessék véleményeiket és érveiket, s mérlegeljék azokat. (3) Aztán minden egyes ember



fejezze ki álláspontját, s adja szavazatát lelkiismerete szerint. A tanácsosoknak ilyensokaságában van a biztonság.

20.. RÉSZ.

Az Úr harcainak könyvébe e fejezet történetét be kellett venni, de minden följegyzettháborúnál szomorúbbnak és vigasztalanabbnak tűnik; mert semmi sincs benne, ami csak egykis fényt vagy derűt árasztana, Izráel kegyes buzgóságán kívül, mit a Gibea embereinek gonoszságával szemben tanúsítottak, ami e háborút Izráel részéről igazságossá és szenttétette; de máskülönben, a benjáminiták makacssága gazembereinek védelmezésében, ami aháború alapját képezte; valamint az az óriási veszteség, mely Izráelt érte e háborúviselésében, és (bár az igaz ügy végül győzedelmeskedett) a háború végeztével a Benjámintörzsének szinte teljes kiirtása, elejétől végig melankolikusan szomorúvá teszi az egésztörténetet. S ami még inkább elgondolkoztató: mindez nyomban Izráelnek az ígéret földjén

való dicsőséges letelepedése után történt, amikor az ember azt gondolná; hogy mindentekintetben virágzó és csendes volt az élet. Ebben a fejezetben előttünk áll I. Az egységesvisszhang melyre a lévita ügye talált a törzseknél (1-7v) II. Az egyöntetű határozat agibeaiak gonoszságának megbosszúlására (8-11v.) III. A benjáminiták megjelenése agonosztevők védelmezésére, (12-17. v) IV. Izráel veresége az első és a második napicsatában, (18-25v.) V. Izráel fgyőzelme a harmadik összecsapáskor , (26-28v) VI. A

benjáminitákra mért teljes és végleges csapás a harmadik összeütközésnél, egy hadicseláltal, melynek következtében ez a törzs 600 ember kivételével teljesen kipusztíttatott. (29-48.v.) S mindez egy szegény lévitát s az ő feleségét ért gyalázatos bánásmód miatt történt:ennyire kevésbé gondolnak bele a gonoszság cselekedők, hogy mi is lesz a vége vétküknek.

20,1-11

Itt találjuk I. Izráel egész gyülekezetének közgyűlését azzal a céllal, hogymegvizsgálják a Lévita ágyasának esetét, s eldöntsék, mi a teendő e dologgal kapcsolatban, 1-2. v. Nem tűnik ki az igéből, hogy valamely közös fő tekintélyek felhívására gyülekeztek volna össze, hanem egy szívvel-lélekkel, Isten és Izráel dicsőségéért égő szent buzgóságtólhevülve. ’. Összegyülekezésük helye Miczpa volt; Az Úrhoz gyülekeztek ott össze mertMiczpa oly közel volt Silóhoz, hogy táboruk-nagy valószínűséggel feltételezhetjük – egészSilóig ért. Siló egy kis város volt, s ezért, valahányszor csak a nép az Úr színe előttegyetemesen összegyülekezett, Miczpát választották táborozásuk székhelyéül, mely a

legközelebbi jelentős város volt, talán azért, mert nem akarták Silót megterhelni egy ilyennagy néptömeg ellátásával járó gondokkal, lévén hogy Siló a szent sátorban szolgáló papok lakóhelye. 2. Az összegyülekezett személyek mind Izráelből valók voltak, Dántól fogva (ezt anevet e város nem is olyan régen kapta 18 4ész 29v.), északtól egész Beérsebáig, délig, Gileádföldével együtt (vagyis a Jordán túlsó partján levő törzsek is). Összegyűltek mind, mint egyember, ennyire egyek voltak ők a társadalom javát illetőleg. Isten népének gyülekezete voltez, nem a lévitáknak és a papoknak összejövetele csupán, bár egy lévitának a személye voltfőképpen érintett az ügyben, hanem a népnek közgyűlése, melyhez a lévita folyamodott, mintlegfőbb népi fórumhoz. Isten népe 400.00 fegyverfogható gyalogos volt, vagyisfelfegyverkezettek és fegyelmezettek voltak, alkalmasok a hadi szolgálatra, és valószínűlegvoltak olyanok is közöttük, kik ismerték a Kanaán harcait, 3 rész. 1. v. Az egész Izráelnek

ezen gyülekezetében a nép fejei (vagy szegletei) mert a főemberek a sarok-kövei a népnek,



Kik összetartják az egészet) úgy jelentek mg, mint a többieknek képviselői. Ők voltak acsapatok fejei az ezredeknek, századoknak, ötvenes, tízes csoportoknak vezérei; mertfeltételezhetjük, hogy enni legalább rend és fegyelem létezett az igazgatásban közöttük,mégha nem is volt fővezér vagy hadparancsnok velük. Tehát volt itt (1) Egy általános államszíntű tanácskozás, melyben a nép fejei jelentek meg mint irányítók és ügyintézők. (2) Egy

egységes hadtestületbe való szerveződése Egy egységes nemzeti szinten, cselekvésre készenmindazoknak, akik fegyverfoghatók és harcedzett emberek voltak.(17. v.) nem felbéreltszemélyek, sem kényszerrel kihozott emberek, hanem a legjobb vitézek..., kik önkéntesengyülekeztek össze. Izráel népe 600. 000 feletti férfit számlált, amikor Kanaánba jöttek, sokunk van azt gondolni, hogy időközben inkább növekedtek, mintsem csökkentek létszámban; de akkor a 20 és 60 év közöttiek mind fegyverfoghatók voltak; mostfeltételezhetjük, hogy a fegyverfoghatók felé a földművelésnél maradt, fölmentve a katonaiszolgálattól; tehát az itt összegyűltek képezték a képzett hadsereget. A Jordánon túli két és félnemzettség hadserege 40. 000 bőből állt (Józs. 4, 13), de a törzsek sokkal több férfiből álltak.

II. Benjámin értesülését e gyűlés felől. 3v.: Meghallották a Benjámin fiai is, hogy felmentek az Izráel fiai Mispába. Valószínű hogy ők is kaptak törvényes felhívást, hogy

jelenjenek meg testvéreiknél, hogy a dolgot nyíltan megtárgyalhassák, mielőtt bármilyenhatározatot hoznának felette, s így a bekövetkezett háborús szerencsétlenségeket sikeresenelkerülhették volna; de e találkozóról szóló értesülés még jobban megkeményítette ésfelbőszítette őket semhogy azon dolgoknak józan meggondolásra ébresztette volna őket,melyek az ő békességükre és tisztességükre tartoztak.

III. A Gibea férfiait érintő vád és bűncselekmény megvizsgálása. A küldöttek által, kik e gyűlésre egybehívták őket egy irtózatos feltárását hallották már a dolgoknak, de szükségesvolt még alaposabban utánajárni, mert az ilyen dolgokat gyakran még gonoszabb színbentűntetik fel, mint ahogy azok valóban megtörténtek; egy bizottság volt tehát kijelölve a tanúk kihallgatására, felülvizsgálására (kétség nélkül: eskű alatt), s az eseményeknek

jegyzőkönyvbe vételére, csak a lévita tanúsága van itt följegyezve, de valószínű, hogyszolgáját és az öreg embert is kikérdezték, és azok is tanúvallomást adtak, mert többesszámban vannak említve: „ Mondjátok meg...” ; (3.v.) és a törvény szerint senkit sem voltszabad halálra adni – még kevésbé egy sereg embert- csak egyetlen tanú bizonyságtételealapján. A lévita részletesen előadja a dolgot; hogy Gibeába érkezett, csak egyszerűen, mintutas, hogy ott megszálljon, a legcsekélyebb okot sem szolgáltatva velük szemben, hogy velegonoszul bánjanak (4.v.); és, hogy Gibea emberei, épp azok kik köztük főemberek voltak,kiknek kötelességük lett volna megvédni az idegent, ki városuk kapuján betért, riadalmatkeltve rajtaütöttek a házra, ahol megszállt, és meg akarták őt ölni; képtelen volt, szégyenemiatt, elmondani azt a követelést, amit ők szégyentelenül tettek, (19. rész 22. v.) Ők bűnüketSodoma módjára híresztelték, épp a sodomizmus vétkét, de a lévita szemérmetes szerénysége

nem engedte, hogy azt ismét szóban kifejezze; elegendőnek tartotta annyit mondani, hogymeg akarták őt ölni, mert inkább kész lett volna arra hogy megöljék, mintsem magát ilyenalyasságnak alávesse; s tudta, hogy ha kezeik közé került volna, halálra gyötörték volna őt, -

bizonyság erre az, amit ágyasával tettek: addig nyomorgatták őt, míg meghalt. 5.v. S azért,hogy honfitársiban titkozást... keltsen ki e gonoszság iránt, fogta a meggyalázott testet,darabokra vágta, s elküldte Izráel minden törzseihez, melynek hatására összegyülekeztek most, hogy tiltakozzanak ez utálatosság és aljasság ellen, mit Izráelben elkövettek. 6. v.Minden parázna utálatosság esztelen aljasság, de különösképpen esztelen dolog az Izráelbenelkövetett fajtalankodás. Mert akik sápadtkezűek meggyalázzák saját testüket, holott aszövetségnek tiszteletreméltó pecsétjét hordozzák magukon; mert akik dacolnak az isteniítélettel, mely ki van nyilatkoztatva ellenük világosan az égből – az ilyeneknek Nábál a

nevük, és bolondság van bennük. Vallomását az igazságszolgáltatás székéhez intézettfelhívással zárja: (7. v.) „ Imé, mindnyájan, kik itt vagytok, Izráel fiai vagytok és ennélfogva



ismeritek a jogot és törvényt, (Eszt. 1, 13.) ,,Ti Isten szent népe vagytok, s irtóztok mindattól,ami meggyalázná Istent és beszennyezné a földet; ti mindannyian egy közösséget alkottok,egy test tagjai vagytok, s ezért illő, hogy együtt érezzetek annak sérelmeivel; Izráelgyermekei vagytok, s különös gonddal kell viseltessetek Isten törzse a léviták iránt, kik közöttetek élnek, tanácsolnak és vezetnek titeket tennivalóitokban.

IV. A határozat, amelyet hoztak; ami abból állt, hogy mivel most együtt vannak, nemoszolnak szét addig, míg bosszút nem állnak e gonosz városon, mely szégyene és gyalázatavolt az egész nemzetnek. Figyeljük meg. 1. Buzgóságukat az elkövetett erkölcstelenség ellen.

Nem akartak visszatérni otthonaikba, bármennyire is sürgették őket családi és gazdaságiügyeik, amíg helyre nem állítják Isten dicsőségét és Izráelét, s vissza nem szerzik – fegyver által, ha másként nem, lehet – ez aljas bűncselekményért azt az elégtételt, mit a nemzetigazságszolgáltatása megkövetett, 8. v. Ezáltal valóban Izráel fiainak bizonyították magukat,hogy a közjó érdekeit előbbre helyezték saját gondjaiknál. 2. Okosságukat, abban, hogy ahadsereg jelentős részét elküldték tartalék élelmet hozni a többieknek, 9-10 v. Egy a tíz közül,és sors által kijelölve, összesen 40.000 el kellett menjen abba az országrészbe, ahonnét jött,hogy hozzon kenyeret, és egyéb létfontosságú dolgokat az egész hadseregnek; mert amikor

eljöttek hazulról csak a Mispáig való útra hoztak elemózsiát magukkal, s nem egy Gibea előttitáborozásra (ami valószínűleg hosszabb ideig fog tartani). Ezt azért tették, hogymegakadályozzák a nép szétszóródását, élelmet szerezni maguknak, mert ha ez megtörténtvolna, nehéz lett volna őket ismét egybegyűjteni, különösen azt elérni, hogy ily egy akarattalés egy értelemmel legyenek együtt. Jegyezzük meg: amikor a népben feltűnik egy kegyes

buzgóság bármilyen jó dolog iránt, legjobb addig ütni a vasat, amíg meleg, mert az ilyen buzgóság hamar kihűl, ha a munka véghezvitele késleltetik. Soha ne mondjuk, hogy holnaprahalasztjuk annak a jó dolognak a véghezvitelét, amit éppúgy megtehetnénk ma is. 3. Egységeshozzáállásukat e tanácsokban, és döntéseik véghezvitelében. A határozatot megszavazták:egyetlen ellenszavazat, vagy tartózkodás sem volt, 8v; egyöntetüleg szavaztak, s amikor cselekvésről volt szó: egy emberként egyesülten reagálták, 11. v. Ez volt dicsőségük és erejük,hogy az egyes törzseknek nem voltak különálló érdekeik, amikor a nemzet közjaváról voltszó.

20,12-17

Itt találjuk I. Azt az igazságos és helyénvaló követelést mit Izráel törzsei, kik immár táborba szálltak, Benjámin törzséhez intéztek, hogy adják ki Gibea gonosztevőit, hogymegbüntessenek, 12-13 v. Ha Benjámin törzse, amit illendő lett volna, fel jött volna azegységes országgyűlésre, s egyetértett volna a határozattal, úgy csak egyedül Gibea férfiaivallett volna ügyük, de hiányzásuk által a gonosztevők szövetségeseinek, tanúsították magukat, s

így az ítélet rájuk is ki lellett hasson. Az izráeliták buzgón készek voltak megtorolni azelkövetett gonoszságot, azonban bölcsességet tanúsítottak buzgóságukban, s nem látták helyénvalónak a Benjámint törzsének lerohanását, csak abban az esetben, ha ők megtagadják a gonosztevők kiadatását, s az igazságszolgáltatás ellen védelmezve őket magukat is

bűnösekké nem teszik – mint részestársak a bűnben. Azt kívánták tőlük, hogy gondolják meg,mily nagy gonoszság történt; (12. v.) és hogy ez közöttük ment végbe; s mily szükséges teháthogy ők büntessék halállal a gonosztevőket, a Mózes törvénye szerint hát adják ki ez nemzetigyülekezetnek hogy még nyilvánosabban és ünnepélyesebben büntettessenek meg, hogy agonoszt kivessék Izráelből, a nemzetről a vétket eltávolítsák, a fertőzést megállítsák, kivágvaa romlott testrészt, s elejét vegyék az egész nemzetet sújtó isteni ítéletnek; mert ez a bűnannyira hasonlított a sodomabeliekéhez, hogy joggal féltek attól, hogy ha nem büntetik meg,

Isten tüzet hullat rájuk az égből miként tette a múltban, nemcsak Sodomára, hanem akörnyező városokra is. Ha az Izráeliták nem terjesztették volna elő ily értelmesen e követelést



a benjáminiták felé, úgy sokkal több okuk lett volna később siratni a Benjáminon bekövetkezett pusztulást. Minden egyezkedési módszert igénybe kell vegyünk mielőttháborúba kezdenénk, vagy törvényes pereskedésre, indúlnánk. A kérés hasonlított a Joábéhoz,mit Abelához intézett, 2 Sám. 20, 20-21. „Csak adjátok kézbe egyedül az árulót s mi letesszük a fegyvert.” Csakis ilyen értelemben, és nem másként lép Isten Isten békességre velünk, - ha

mi megválunk bűneinktől, ha mi megöldököljük és megfeszítjük testi vágyainkat, aztánminden rendben lesz, haragját elfordítja tőlünk.II. A Benjámin fiainak gonosz megátalkodottságát és kitartását a bűnben, kik úgy

látszik éppoly egységesek és buzgók voltak elszántságukban, hogy kiállnak a gyilkosok mellett, mint amennyire elszántak voltak a többi törzsek azok megbüntetésére, ennyire kevésérzékük volt az ő dicsőségük, kötelességük és érdekeltségük iránt. 1. Annyira elvetemedettek voltak, hogy pártfogolták a közöttük elkövetett gonoszságot: „ Nem akartak hallgatnitestvéreiknek szavára (13. v.) egyrészt talán azért, mert ez a törzs sokkal romlottabb és bűnbesüllyedtebb volt ez idő tájt, mint a többi törzsek, s ennélfogva nem engedték megbüntetnimásokban azt, amikben tudták, hogy ők maguk is vétkesek (Kanaán földének legszebbrészéből kaptak örökséget; földjük , Sodoma földjéhez hasonlóan olyan volt, mint az Úr

kertje, ami valószínűleg még inkább hozzájárult ahhoz, hogy a föld lakói – Sodoma népéhezhasonlóan – felettébb gonoszabb és bűnösök legyenek az Úr előtt (1 Móz. 13, 10, 13.)Másrészt, talán azért (ahogy Patrick püspök véli), mert rossz néven vették, hogy más törzsek avatkozzanak az ő dolgaikba; nem akarták megtenni azt, amiről tudták, hogy az őkötelességük, mert testvéreik emlékeztették őket rá, akik részéről utálták, hogy tanítvalegyenek, vagy vezettessenek. Ha lettek volna is köztük bölcs emberek kik egyetértettek volnaa feltett követeléssel, a többség mégis elnyomta volna őket, kik Gibea férfiainak bűnévelközösséget vállaltak. Ilyen módon vagyunk közösségben a sötétségnek gyümölcstelencselekedeteivel, ha egyek vagyunk azok társaságával kiknek közösségük van velük; svétkesekké tesszük magunkat mások bűneiben, amennyiben támogatjuk és védelmezzük őket.Úgy látszik, nincs olyan gonosz ügy, amely ne találna pártfogókra, védelmezőkre(ügyvédekre), akik kiálljanak mellette; de jaj azoknak, akik részéről ilyen botránkozás esik.Ezeknek nagy számadást kell majd adniuk az igazság szolgáltatás elferdítéséért, s a gonoszok kezeinek erősítéséért, ezt mondva a bűnösöknek: „ Bizony nem haltok meg!”

2. Oly aljasan haszontalanok és felfuvalkodottak voltak, hogy készek voltak szembeszállni az egész Izráel egyesített haderejével. Bizonyára sohasem voltak még emberek ily gonoszul megátalkodva, mint ezek, akik fegyvert ragadva szembeszálltak (1) Egy ilyen jóüggyel, mint amilyet Izráel képviselt. Hogyan gondolhatták, hogy sikerrel járnak, amikor készakarva az igazság ellen harcoltak, és következésképpen az igazságos Isten ellen fogtak fegyvert?!; azokkal álltak szemben, akik oldalán ott állt a főpap s az isteni kijelentések, s ígynyílt lázadással támadtak a nemzet felett álló legszentebb és legfensőbb tekintély ellen. (2)

Egy ilyen nagy hadsereggel szemben, mint amilyennel Izráel rendelkezett. Az aránytalanság aszámok közt sokkal nagyobb volt mint amit Luk. 14, 31-32 említ, ahol a 10.000 emberrelrendelkező király nem merészel megütközni azzal, aki ellene 20. 000-rel jött, és ezért kéri a

békefeltételeket. Ott az ellenség csak kettő volt az egyhez, viszont tizenötnél is több azegyhez; és mégis megvetették a békefeltételeket. Az egész sereg, mellyel a csatatérre ki tudtak vonulni, csak 26. 000 emberből állott, a Gibea lakóin kívül, kik 700-an voltak. (15. v.); mégismerészeltek ennyien szembeszállni Izráel 400.000 emberével, 17. v. Ekként vesztik el azeszüket a bűnösök saját veszedelmükre, s ingerlik haragra azt, aki végtelenül erősebbnáluknál, 1 Kor 10, 22. De úgy látszik, hogy ők a szemkülönbséget embereik ügyességévelvélték áthidalni, különösen egy parittyás 700 főből álló regimenttel, akik bár bal-kezesek voltak, oly pontosan tudták repíteni a köveket, hogy hajszálnyira biztosan találtak és nem

hibázták el, 16. v. De ezek a jó célzók nagyon is elvétették a célt, amikor magukat ilyen



gonosz ügyre jegyezték el. Benjámin neve jobb kéz fiát jelent, mégis, úgy látjuk, hogy utódai bal-kezesek lettek.

20, 18-25

E szakaszban látjuk, amint Izráel vereséget szenved a benjáminitáktól az első ésmásodik csatában.I. Első összeütközésük előtt tanácsot kértek az Úrtól harcuk irányítását illetőleg, és

vezetést kaptak, s mégis súlyos vereséget szenvedtek. Nem tartották helyen valónak aztkérdezni az Úrtól, hogy fel kell-e menjenek egyáltalán Benjámin ellen ( a dolog annyiravilágos volt, Gibea férfiait meg kellett büntetni gonoszságukért, és Izráelnek kell kirónia a

büntetést, hisz másként nem lesz megbüntetve) de „Ki menjen fel először?” (18. v.) vagyis; Kilegyen a hadseregünk parancsnoka”, mert bármelyik törzset megnevezik, hogy elsőnek menjen fel, annak vezérét automatikusan úgy kell tekinteni mint az egész hadseregfőparancsnokát. Mert, ha a kivonulásuk sorrendjére értették volna csupán, úgy tovább kellettvolna kérdezni; Ki legyen a következő” s aztán „Ki menjen az után?” De amint megtudták,

hogy Júda kell elsőnek menjen, megtudták azt is, hogy mindannyian e törzs fejedelmének parancsára kell hallgassanak. Ez a megtiszteltetés azért volt Júdának adva, mivel Urunk Jézusebből a törzsből kellett származzon, aki minden dologban első kellett legyen. A törzs, melyelsőnek ment fel, a legtiszteletreméltóbb helyet élvezett, de egyben a legveszélyesebb helyenis állt, s valószínűleg a legtöbb embert vesztett ebben a vállalkozásban. Ki törekedne azelsőségre, ha látja az azzal járó veszélyeket? Azonban, bár Júdának erős és vitéz törzse mentfel először, s Izráel többi törzsei követték őt, a kis Benjámin (ahogy a Zsolt. 68, 28-ban vannevezve) mégis erősebb volt mindnyájunknál. Az egész sereg csatasorba álltak Gibeánál, 19.v. A benjáminiták kijöttek, hogy megütközzenek velük, az izráel seregei pedig készültek,hogy melegen fogadják őket (20. v), nekik fordultak, és harcolni kezdtek. 20. v. Deközrefogva a szembenálló benjáminitáktól, kik elképesztő dühösséggel támadtak rájuk, ésGibea …………, kik …. kövekkel dobálták őket, az izráeliták zavarba jöttek, és elvesztettek 22.000 embert, 21. v. Foglyokat ne vettek, mert nem vettek be semmilyen erődítményt, hanemmind az összest kardélre hányták.

II. Második összeütközésük előtt ismét kikérték az Úr tanácsát, és még komolyabbanmint először; mert ott sírtak az Úr előtt egész estig (23. v.) gyászolva a sok vitéz vesztét,különösképpen, mivel az eset Isten haragja jeléül tűnhetett, s okot adott a benjáminitáknak diadalittasan örvendezni gonoszságuk sikerében. Ez alkalommal nem kérdezték, ki menjen felelőször, hanem azt, hogy egyáltalán felmenjenek-e harcolni? Úgy tűnik, okát adják vonakodásuknak, különösen most, amikor Isten gondviselése szigorú szemmel néz rájuk,mivel Benjámin testvérük volt, s készek letenni a fegyvert, ha Isten azt parancsolja. Isten azt

mondja, hogy menjenek fel. Ő helyesli a támadást, mert noha Benjámin testvérük volt, de egyromlott tagrész volt a testükön, amit ki kellett vágni. Ennek hallatán megbátorították magukat,valószínűleg inkább saját erejükre építve, mintsem az isteni küldetésre és egy második támadást intéztek a lázadók seregére, azon a helyen, hol az előbbi csatát vívták. (22. v), azzala reménnyel, hogy épp ott nyerik vissza győzelmüket, ahol elvesztették azt; amit nem akartak

babonás módon megváltoztatni, mintha valamilyen szerencsétlenséget hozó dolog lenne azona helyen. De másodszor is csatát vesztettek, 18. 000 ember vesztével, 25. v. Az előbbi és amostani nap veresége összesen 40.000-re rúgott, ami épp a tízed részét jelentette az egészseregnek, és egyenlő azoknak számával, akiket elküldtek eleségért, 10 v. Ők akkor megtizedelték magukat az ellátásért, Isten pedig most megtizedelte őket a mészárlásra. De mitmondjunk mi ezekre, hogy egy ilyen, ilyen igazságos és dicsőséges ügy ekként kudarcba

fulladjon először is, másodszor is? Hát nem Isten csatáit harcolták-e a bűn ellen? Nem Isten parancsára tették-e ezt? És mégis, ennyire kudarcot vallani! Hogyan lehetséges ez?!



1. Isten ítéletei nagy mélységek, és a tengerben van az Ő útja. Sötétség éshomályosság van gyakran körülötte, de igazság és ítélet övezi szüntelen az ő királyi székét.Biztosak lehetünk Isten útjainak igazságossága felől, amikor nem láthatjuk is annak

bizonyítékait2. Isten ezáltal tudtukra akarta adni, s nekünk is egyúttal, hogy nem a gyorsaké a futás,

és nem erőseké a győzelem, hogy nem szabad az emberi számokban bíznunk, amire Izráelvalószínűleg túl nagy bizalommal támaszkodott. Sohasem szabad a dolgok kimenetelét testierőre építenünk, amit egyedül csak az örök Kőszikla képes megbírni. 3. Isten ezáltal tisztítaniakarta Izráelt az ő bűneiből. Jól tették, hogy ilyen nagy buzgóságot tanúsítottak Gibeagonoszsága ellen; de nem volt-e ő közöttünk is, még a legjobbak közt is elég bűn az Úr, az ő

Istenük ellen? Akik elítélik másokban a bűnt, meg kell ismerjék saját bűnösségüket mégmélyebben. Egyesek szerint Isten fenyítése és feddése volt ez rajtuk azért, amiért nem szálltak szembe Mika és a Dániták bálványimádásával, mely által istentiszteltük vallásuk lettmegrontva, mint ahogy most tették a Gibeaiak és a benjáminiták erkölcstelensége ellen, melydolog által a társadalmi béke lett megzavarva, holott Isten különösen megparancsolta, hogyharcoljanak a bálványimádás ellen, 5 Móz. 13, 12 stb. 4. Isten ezáltal arra akar tanítani

bennünket, hogy ne tartsuk rendkívüli dolognak, ha egy jó ügy egy bizonyos ideig kudarcotszenved, se ne ítéljük annak érdemét a tekeréhez mérten. A kegyelem ereje a szívben s az igazvallásé a világban meginoghat, sőt nagy kudarcokat szenvedhet, s látszólag teljesen romokbanlehet de az igazság végül előtör diadalmasan – Lehet, hogy elvesztünk egy csatát, de nem azegész harcot. Az igaz, ha hétszer elesik is, felkel. (v. ő. Mik. 7, 8)

20, 26- 48

Itt találjuk az izráelitáknak a benjáminiták felett aratott győzelmének teljes leírását,amit a harmadik összeütközéskor nyertek meg: az igaz ügy végül győzedelmeskedett, amikor annak véghezvivői kijavították azt, ami helytelen volt; mert amikor egy jó ügy kudarcotszenved ennek oka a jó véghezvitel hiányában rejlik. Figyeljük meg, miként szerezték meg agyőzelmet, s miként vitték azt teljességre.

I. Miként szerezték meg a győzelmet. Két dologban bíztak túlságosan korábbiösszecsapásaikkor: - ügyük helyes voltában és számbeli főlényükben. Való igaz, hogy úgy azigazság mint az erő az ő oldalukon állt, s ez nagy előnyt jelentett; de túl sokat építettek ezekre,és elhanyagolták azokat, azokat a teendőket, melyeket most, harmadik alkalommal, belátvahibáikat, komolyan vettek.

1. Annyira bíztak korábban ügyüknek jó és helyes voltában, hogy szükségtelendolognak tartották azt Istenhez folyamodjanak az Ő jelenlétéért és áldásáért. Biztosra vették (természetesnek vették) hogy Isten megáldja őket, sőt talán azt következtették, hogy Isten

tartozik jóakaratát kiárasztani rájuk, s nem vonhatja vissza igazságában azt, hiszen az erényvédelmezésére vonultak ki és fogtak fegyvert. De miután Isten megmutatta nekik hogy Ő nemvolt lekötve irántuk és nem tartozott nekik vállalkozásukat sikerre juttatatni, hogy Ő nincsrájuk utalva, s nem is adás nekik, hanem sokkal inkább ők tartoznak neki, azért amegtiszteltetésért, hogy az Ő igazságszolgáltatásának szolgái lehetnek, mintsem Isten nekik az érte tett szolgálatért : most elkezdenek alázatosan könyörögni a sikerért. Korábban Istenhezcsak azért folyamodtak, hogy megtudják: „Ki menjen fel először?”, meg „ Felmenjünk-eegyáltalán?” De ost irántuk való jóindulatáért esdekelnek, böjtölnek és imádkoznak éségőáldozatokat meg békeáldozatokat ajánlanak fel (26. v. ) hogy engesztelést nyerjenek

bűneikért, és kifejezzék Istentől való függőségüket, s jelét adják iránta való vágyódásuknak.Mi sem várhatjuk, hogy az Úr velünk legyen, csak ha így keressük Őt, az Általa előírt módon.

S amikor ilyen állapotban voltak és így keresték az Urat, akkor nem csak azt parancsolta



nekik, hogy harmadszor is ütközzenek meg a benjáminitákkal, hanem győzelem ígéretével ismegajándékozta őket: „Menj, mert holnap kezedbe adom őket” 28. v.

2. Korábban annyira bíztak seregük sokaságában és saját esélyükben, hogyszükségtelennek vélték leseket vetni, vagy bármilyen más hadistratégiát alkalmazni biztosravették, hogy egyszerűen erős kézzel, (túlerővel) győzni fognak. De most belátták, hogy

szükséges valamilyen hadi cselhez folyamodniuk, s komolyan kell kezeljék az ellenséget,mintha túlerővel állnának szemben: következésképpen leseket állítottak fel (29. v.) smegnyerték a csatát, miként őseik régen, Ainál (Józs. 8); ez a stratégia volt a leghatékonyabbaz előbbi vereségek után, mert megtévesztette az ellenséget, akik a színlelt futást gyanútlanulvalósnak hitték. Ennek a manővernek lefolyása nagyon részletesen le van itt írva. Az a

bizonyosság mit Isten a siker felől adott nekik erre a csatára nézve, ahelyett, hogykönnyelműekké és felfuvalkodottakká tette volna őket, ellenkezőleg minden fejet és kezetmunkába állított annak megvalósítása érdekében, mit Isten megígért.

(1) Figyeljük meg a módszert, melyet alkalmaztak. (a harc lefolyási módját). Ahadtest, mit korábban szembeszállt Gibeával, egész a kapukig nyomulva, 30.v ABenjáminiták, a Gibeát védők serege, hirtelen bátran rájuk támadott s vadul öldösni kezdé

őket. Az ostromlók látszólag meghátráltak, s nagy zavarukban visszavonultak, mintha szívük elhagyta volna őket a benjáminiták láttára – amit ezek készségesen elhittek, beképzelten aztgondolva, hogy korábbi sikereik folytán győzhetetleneknek bizonyultak az Izráeliek előtt. Azizráelitáknak némi veszteséggel járt e tettetett harc, vagy harminc ember életét vesztette31,39v. De midőn a benjáminitákat elvonták már a várostól, a lesben állók előjöttek selfoglalták a várost (37. v.), jelt adva a hadtestnek (38. 40.v.), kik azonnal visszafordultak azellenségre, (41,v) s úgy tűnik, még egy jelentős sereg volt beállítva Baál – Thamárnál, melyugyanakkor szintén az ellenségre csapott (33.v.) ; úgyhogy a benjáminiták teljesen körüllettek véve, s ez a lehető legnagyobb zavarba hozta őket. A bűnteher, (vétkesség tudat)lelkiismeretükre nehezedhetett, s ez elgyengítette őket, s amilyen magasra csaptak remények az imént, annyival keservesebb lett most zavarodottságuk. A harc kemény volt. Izráel nekibúsult a harcnak, Gibea pedig felbőszülten védte magát. Ám amikor rádöbbentek, hogy tőrbevannak ejtve, lábukat a tenyerükbe szedve, ahogy csak tudtak, menekültek a puszta felé (42.v.) de hiába: a harc ott is utolérte őket, és teljes kétségbeesésükre, azok akik Izráel városaibólelőjöttek a harc kimenetelét szemlélni, most az üldözőkhöz társultak, és segítettek nekik az őlevágásukban. Minden ember keze ellenük volt.

(2) Figyeljük meg e történetben, [1] hogy a benjáminiták a harc kezdetén biztosak voltak benne, hogy övék a győzelem: „Bizony, megverettetnek előttünk, mint az elsőütközetben.” 32. 39. v. Isten néha megengedi, hogy a gonosz emberek felfuvalkodjanak sikereikben, reményeikben, hogy bukásuk annál fájdalmasabb legyen. Nézd, milyen rövidideig tart örömük, s diadaluk csak pillanatnyi. Ne dicsekedjék, aki fegyverbe öltözik, csak

akkor, ha oka van az Úrban dicsekedni. [2] A veszedelem közel volt hozzájuk, s ők nemtudták, 34. v. De (41.v.) meglátták, amikor már túl késő volt elhárítani; „ most látták csak,hogy rajtuk a veszedelem”. Hogy mennyi veszély vesz minket körül szüntelen, nem tudjuk megmondani, de minél kevésbé számítunk rájuk, annál keményebben sújtanak le ránk. A

bűnösök nem akarják, hogy meggyőzzük őket, hogy lássák a nyomukban levő veszedelmet,de mely rettenetes lesz majd, amikor hirtelen rájuk tőr, és meg nem menekülnek! 1 Thess. 5,3. [3]. Bár az Izráel fiai oly bőven kivették részüket e háborús vállalkozásban, mégis, agyőzelem Isten számlájára van írva (35.v.) „ Így verte le az Úr Izráel előtt Benjámint.” Azharc az övé volt, s ezért a győzelem is. [4]. Letiporták a benjámin fiait, könyűszerrel, amikor Isten ellenük harcolt, 43. v. Könnyűdolog letiporni azokat, ki Istent saját ellenségükké tették.Lásd Mal. 4, 3.

II. Miként lett a diadal teljesebben kivívva és tökéletesítve e bűnösöket kiirtóhadművelet által. 1. Gibea városa, a gonoszságnak eme fészke lett legelőszőr. A lesz



meglepetésszerűen elősietett, előtört, és bevonult a városba, vagyis annak minden részébeeloszlott, amit könnyű volt megtenniük most, hisz minden fegyverfogható férfi kirohant snagyon meggondolatlanul, elbizakodottan védtelenül hagyták a várost; kardélre hánytak mindenkit, akit csak találtak, még a nőket és gyermekeket is (37.v), és tűzbe borították avárost, 40 v. A bűn pusztulást hoz a városokra. 2. A mezőn levő sereg teljességgel szétveretett

és kipusztíttatott: 18.000 vitéz férfi feküdt holtan a harctéren, 44. v. 3. Akik elmenekültek aharctérről, üldözve lettek s szaladás közben lettek levágva mintegy 7.000-en 45. v. Az isteniítélet elől hasztalan próbál elszaladni az ember. A büntetés üldözi a bűnösöket, s elragadjaőket. 4. Még akik odahaza maradtak, azok is lemészároltattak. Hagyták a fegyvert, hogyörökké öldököljön, s nem gondolták meg, hogy keserves lesz ennek a vége, miként Abner érvelt jóval ezután, amikor ő volt a benjáminiták vezére, s talán miközben e szavakat mondtaépp erre az esetre gondolt, 2 Sám 2, 25-26. Kardélre hánytak minden élő lelket, s mindenvárost tűzbe borítottak, 48. v. Úgy hogy Benjámin egész törzséből amint kitűnik nem maradtéletben csak 600 ember, kik elmenekültek s elrejtőztek a Rimmon kősziklájánál, selszigetelten ott maradtak négy hónapig. 47. v. Már most (1) hehéz dolog igazolni ezt aszigorúságot, mely Izráel tettét jellemezte. Igaz, Benjáminnak egész törzse hibás vétken volt;

ám mégis, úgy kellett-e velük elbánni, mint az átkozott kaneneusokkal? Az, hogy mindez aharc hevében történt, s ez volt a győzelem kivívásának módja, melyhez Izráel már hozzászokott, s az a tény, hogy az izráeliták rendkívül felbőszültek a benjáminitákra a korábbikét csatában elszenvedett vereségért – mindez kevés mentséget jelent e szívtelen mészárlástilletően. Igaz, hogy eskü alatt megfogadták, hogy valaki csak nem jön fel Mispába meghalvánmeghaljon az. De ez eskü, még ha igazságos volt is, csak a fegyverfogható férfiakravonatkozott; a többieket nem kötelezték a felmenetelre. Azonban (2) könnyű dolog Isten kezétigazolni a dologban. Benjámin vétkezett Ellene, s Isten jó előre figyelmeztette s azzalfenyegette őket, hogy ha Őróla elfelejtkezik, el fognak veszni, azokhoz a pogányokhozhasonlóan, kik előttük kipusztíttattak. (5 Móz 8, 20). (3) Hasonlóképpen könnyűszerrelhasznosíthatjuk, e történetet a bűn-kezdete elleni figyelmeztetésnek: olyan az, mint a

felszabadult vízáradat, ezért idejében menekülj előle, s ne vállalj közösséget vele, mert nemtudod, mi lesz a vége. A lelkek örökké tartó kárhozata sokkal rosszabb és rettenetesebb leszmint e törzsnek romlása. Gibeának ez esetét kétszer is említi Hóseás próféta, mint Izráelromlásának kezdetét, s a következmények tükörképét. (Hós. 9,9): „Mélyen elfajultak, mint Gibea napjaiban; és (Hós 10,9), Gibea napjaitól fogva vétkezél, ó Izráel! És hozzáteszi, nemérte őket Gibeában a harc a gonoszság fiai ellen.” (azaz nem előszőr érte őket ott a harc snem győzte le őket teljesen)

21 rész

Az előző fejezetben Benjámin törzsének pusztulásáról olvastunk; itt most előttünk áll: I. Asírás, mellyel Izráel kesergett e romlás felett, (1-4 v. 6 v. 15. v.). II. A törzs helyreállításátszolgáló megoldás részükről, az elmenekült 600 ember által, akiknek mind feleségetszereztek, 1. Jábes Gileád szüzei közül, amikor lerombolták városukat, amiért nem küldték el fegyveres erőiket az általános nemzeti összejövetelre; (5v. 7-14 v.) 2. Siló leányai közül(16-20. v.) És így véget ér e szomorú történet.

21,1-15



Megfigyelhetjük ezekben a versekben:I. Izrael fiainak heves buzgóságát a Gibea férfiai gonoszságával szemben, minthogy e

gonoszságnak egész Benjámin törzse pártját fogta. Ennek kapcsán buzgóságuknak két példáját találjuk itt, melyekről eddig nem olvastunk: - 1. Miközben a törzsek gyülekeztek, ésarra vártak, hogy a nemzet teljes erejében együtt legyen, mielőtt további lépéseket tettek

volna: nagy eskü és átok alatt kötelezték magukat, (mit Cherumnak neveztek), hogy teljesenkipusztítják azokat a városokat, melyek nem küldték el képviselőiket s a megfelelő számúfegyveres erőiket erre az alkalomra; vagy átokra ítélik azokat kik így vonakodtak eljönni (5.v.); mert úgy tekintettek ezekre a vonakodókra, mint akik meg sem botránkoznak azelkövetett gonosztett miatt, kik egy cseppet sem törődnek azzal, hogy méltányosigazságszolgáltatás által a nemzetet megvédjék Isten büntetésétől, s mint akik megvetik azegységes nemzeti határozat tekintélyét, melynek alapján idézetet kaptak a találkozásra. 2.Amikor egybegyűltek, és felvázolták a helyzetet, még egy ünnepélyes esküt tettek, hogy senkiIzráelnek jelenlevő ezrei közül - amennyire csak rajtuk áll -, sem azok közül akiketképviselnek (nem akarván utódaikat is megkötni) nem fogja lányát benjáminitához adnifeleségül, 1. v. Ez lényeges kitételét képezte a háborúnak, nem azzal a céllal, hogy ezt a

törzset mindenképpen kiirtsák, hanem mert általában véve úgy akartak elbánni ezekkel, akik elkövetői és védelmezői voltak ez aljas bűncselekménynek, mint amiképpen cselekedtek a

pusztulásra szánt kánaáníta népekkel, akiket kötelesek voltak nem csak elpusztítani, hanemvelük tilos volt házasságot is kötni; továbbá azért, mert úgy ítélték, hogy nem méltók arra,hogy egy izráelita lánnyal kössenek házasságot, akik ilyen barbár és aljas módon viselkedtek a gyengébb nem iránt, - hogy ennél gyalázatosabb és gonoszabb dolog el sem képzelhető, sennél világosabb jelét nem is adhatták volna annak, hogy elméjük minden tisztességnek éserénynek híján van. Feltételezhetjük, hogy a lévita a felesége testrészeinek a különbözőtörzsekhez való szétküldése által, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ily felháborodást keltsen

bennük, sokkal hatásosabban, mintha egyszerűen elbeszélte volna a történteket, bármennyirehitelesen tette volna is; ily nagy hatással van a szem a szívre.

II. Az őszinte aggódást, mély gondoskodást, mit az Izraeliták kifejeztek a Benjámintörzsének pusztulása miatt a dolog megtörténte után. Figyeljük meg:

1. A benjáminiták gonoszsága miatt érzett haragjuk nem csapott oly magasra s nemvolt oly erős korábban, mint amilyen nagy volt később szomorúságuk e törzs kipusztításamiatt: "megszánák Benjámint az Ő atyjokfiát, és bánkódék a nép Benjámin miatt" (6.v. 15.v.)

A nép felemelve szavát nagy sírással sírt. Nem a bűn elleni buzgóságuk felett bánkódtak;létezik egy szent bosszúállás a bűnnel szemben, mely az Isten szerinti szomorúság gyümölcse,mely üdvösségre való és soha nem kell mgbánni. 2 Kor. 7,10-11. De bánkódtak cselekedeteiknek szomorú következményén, hogy a dolgot tulzásba vitték, sokkal messzebb,mint ahogy méltányos és szükséges lett volna. Elégséges lett volna csak azokat megölni, akik

fegyverben voltak; nem kellett volna a szántóvetőket, pásztorokat, a nőket és gyermekeket iskiirtani. Jegyezzük meg, (1.) Még a jó dolgot is túlzásba lehet vinni. Nagy gondot kellfordítsunk buzgóságunk kormányzására, nehogy az, ami természetfölöttinek tűnik benne,természetellenesnek bizonyuljon következményeiben. Nem igazi kegyesség az, mely feladjaaz emberiességet. Számos háború végződött helytelenül, noha igazságosan kezdődött. Még aszükséges igazságszolgáltatást is irgalmassággal és együttérzéssel kell tenni. Isten nem leligyönyörűségét a büntetésben, s nekünk, embereknek sem szabad ebben gyönyörködjünk.……..(3.) A heves indulatok után megtéréshez kell vezessen az utunk. Amit felhevültenmondunk, vagy teszünk, később higgadt elmével ítélve nem kívánnánk újra megismételni,szeretnénk, ha meg nem történt volna. (4) Egy polgárháborúban (a rómaiak szokása szerint)egyik felet sem lehet győztesként ünnepelni, mert bármely fél győzzön is, a közösség vesztére

megy, mint ahogy itt is történt: egy törzs kivágatott Izráelből. Mi jót nyer a test az által, haegyik tagjával tönkreteszi a másikat? Aztán,



2. Hogyan fejezték ki aggodalmukat, együttérzésüket? (1.) A létrejött törés miatti bánkódás által. Isten házához mentek, mert ide hozták minden kételyeiket, gondjaikat s bánatukat, s innen merítették minden tanácsukat. Örömnek és dicséretnek szava nem voltszabad hogy hallassék ez alkalomma, hanem csak a siralomé, a gyászé és jajgatásé:

Fölemelték szavukat és keservesen sírtak, (2.v.); nem annyira a 40000-ért, akiket ők

elvesztettek (ennyien hullatka el a tizenegy törzsből), hanem egy egész törzsnek teljes pusztulása miatt miatt; mert e fölött való bánatukat öntötték ki az Úr előtt (3.v.). Ma Izráelből egy nemzettség hiányzik. Istennek minden törzsre gondja volt: a tizenkettes szám alapjánvoltak ismeretesek; minden egyes törzsnek meghatározott helye volt a táborban, s mindentörzsnek külön kövecskéje ott csillogott a főpap szíve felett. Minden törzs külön áldást nyertúgy Jákóbtól, mint Mózestől. S egy elviselhetetlen gyász gyalázat lett volna számukra, ha egytagot is kihagytak volna e dicsőséges zsűriből, ha egyet is elvesztettek volna a tizenkettőből;különösen Benjámint, a legkisebbet, ki kiváltképpen drága volt Jákóbnak, közös atyjuknak, saki iránt az összes többiek páratlan gyöngédséggel illett volna hogy viselkedjenek. Benjáminnincsen; mi lesz akkor Jákóbbal? Benjámin Benónivá lett: a "jobb kéz fia" "szomorúságfiává" változott. E nyomorúságban oltárt építettek, nem vetélytársul, hanem közösségben

azzal az oltárral, mely a szent sátor ajtaja előtt állt, mely nem volt elég nagy ahhoz, hogyfelfogja mindazt az áldozatot, melyeket szándékoztak hozni az Úrnak; mert áldoztak égőáldozatokkal és hálaáldozatokkal; hálát adva győzelmükért, s ugyanakkor engesztelésértesdve saját esztelenségük miatt, mit a győzelem kivívásában tanúsítottak, s Isten irgalmátkérték jelen szorultságukban. Minden dolgot, ami szomorúságot okoz nekünk, az Úrhoz kellhoznunk. (2.) Barátságos bánásmódjuk által, mit a szegény kétségbeesett menekültek felétanusítottak, kik elrejtőzve voltak a Rimmon kősziklájánál, akikhez egy békelevelet küldtek,

biztosítva őket a közösség bizalmának jegyében, hogy többé nem fogják őket ellenségkéntkezelni, hanem mint testvéreiket fogadják vissza őket. 13.v. Barátaink elvesztése ekként kellutat nyisson a barátság felújításához. Még azokat is, akik vétkeztek, ha végül megtérnek,megbocsátó szívvel vissza kell fogadnunk, s vigasztalnunk kell őket. 2 Kor 2,7. (3.) Agondoskodás által, melyet tanusítottak feléjük, abban, hogy feleségeket szereztek számukra,hogy törzsük ismét felépítessék és annak romlása helyreállíttassék. Ha az Izráel fiai önzőmódon csak magukat szerették volna, úgy most titokban örültek volna Benjámin családfőinek kioltásán, mert így a nékik kisorsolt föld most - örökös híján - az ő tulajdonukba kerül, skönnyen megkaparintható, mert senki se tartózkodik rajta; de nincs azokban igazi izráelitalelkület, akik testvéreik romlása árán vívánják magukat felépíteni! Távol attól, hogy ilyenszándék vezette volna őket, a nép vezetői azon fáradoztak, hogy valamilyen úton-módonhelyreállítsák ezt a törzset. A Benjáminhoz tartozó összes asszonyok és gyermekek megölettek; Izráel többi törzsei megesküdtek az Úr előtt, hogy egyikük sem adja lányát

benjáminitához feleségül; hogy pedig kanaánitákkal kössenek házasságot - ez Isten

törvényével ellenkezett; ha erre kényszerítették volna őket, ez lényegében annyit jelentettvolna, mintha azt mondták volna nekik: "Menjetek, szolgáljatok idegen isteneknek!" Mittegyenek hát, hogy feleségeket szerezzenek számukra? Miközben a szerencsétlen

benjáminiták a kőszikla hasadékaiban rejtőzködve, kétségbeesve azt gondolták, hogytestvéreik teljes kipusztításukat tervezik, azok ez idő alatt megtartásuk módját dolgozták ki.Ez pedig a következő volt: - [1.] Volt egy szükségszerű igazságszolgáltatási ügy, amit elkellett végezzenek Jábes-Gileád városa felett, mely város a Gád törzséhez tartozott a Jordántúlsó oldalán. Mialatt a sereget számbavették (ami már megtörtént; 20, 2) úgy találták, hogysenki sem jelent meg abból a városból e nemzeti összejövetelen. (8-9v.); és akkor elhatározták, még mielőtt kitűnt volna a hiányzók kiléte, hogy ha Izráelnek bármely városavétkesnek találtatik a nemzeti tekintélynek és társadalmi közérdeknek ily semmibevételével,

az ilyen város legyen átkozott; Jábes-Gileád e szigorú ítélet alá esett, mely ítéletetsemmiképpen sem akarták elhalasztani. Akik oly sok helyen megkímélték a kananeusokat,



akik isteni parancsolat által voltak pusztulásra szánva, nem akartak szívükben engedékenyek lenni testvéreik iránt, kiket ők ítéltek átokra. Hát miért nem küldtek most férfiakat, inkább,hogy kiirtsák a Jebuzeusokat Jeruzsálemből, akik miatt a szegény lévita kénytelen voltGibeáig menni? 19, 11-12 Az emberek általában sokkal buzgóbbak saját határozataiknak fenntartásában, mintsem Isten tekintélyének megőrzésében. Egy 12 000 harcosból álló

sereget küldtek ki tehát, hogy végrehajtsák az ítéletet. Miután úgy tapasztalták, hogy amikor Gibea ellen az egész hadsereggel mentek, a nép túl sok volt Isten számára, hogy kezükbe adjaőket - ez alkalommal tehát csak kedveset küldtek ki, 10v. Megbízatásuk az volt, hogymindenkit megöljenek, férfiakat, nőket és gyermekeket egyaránt (11. v. ) ama törvény szerint(3 Móz 27, 29): Aki teljesen az Úrnak szenteltetett az emberek közül, halálra adassék bizonnyal, azok által kiknek hatalmuk van ezt megtenni. [2]. Egy megoldást találtak ezáltal,hogy a benjáminiták számára feleségeket szerezzenek. Amikor Mózes ugyanilyen számúhadsereget küldöttek, hogy bosszút álljanak az Úrért a midianitákon, ugyanilyen parancsotadott, mint itt is, hogy minden férjes asszonyt megöljenek férjeikkel együtt, mint akik egyek velük, de a szüzeket életben kellett hagyniuk. 4 Móz 31, 17-18. Ennek példájára tettek ők ittkülönbséget férjes asszony és szűz között, 11-12 v. 400 szűz hajadon lányt találtak Jábes

Gileádban, s ezeket férjhez adták a megmaradt benjáminiták közül 400 férfinak, 14. v. Atyáik nem voltak jelen az eskűtételnél, nem esküdtek meg, hogy nem házasodnak Benjáminitákkal;őket semmi szín alatt sem kötelezte az eskű: s emelett, mivel hadi zsákmányt képeztek, agyőztesek rendelkezésére álltak, mint az ő tulajdonaik. Talán a most kialakult szoroskapcsolat a benjáminiták és Jábes Gileád lakói között késztette később Sault, ki benjáminitavolt, hogy annyira gondját viselje ennek a helységnek (1 Sám9,4) Habár akkor már újcsaládokkal volt benépesítve.

Bir. 21, 16-25

Itt találjuk a további eljárást, ahogyan a többi 200 benjáminitának is feleségetszereztek. És érdemes megjegyezni, hogy noha a törzs kevés létszámra csökkent, mégsemszereztek egy férfinak egynél több feleséget, azon oknál fogva, hogy gyorsabbanszaporodjanak. Ők nem adhatták leányaikat nekik; de hogy esküjüket is megőrizzék, s mégisleányaik közül valakiket nékik juttassanak, olyan helyzetnek tették őket ki, hogy feleségetlopjanak maguknak, s házasságra lépjenek velük, amit aztán utólagosan erősítettek megáltalában a szülők beleegyezésével. Minél kevesebb megfontoltsággal történik egy eskűtétel,annál több gondot okoz annak megtartása később.

I. Ami alkalmat szolgáltatott e dolog megtételére, az egy nemzeti ünnep volt Silóban, a

mezőn, ahová a városbeli hajadon lányok, meg a környékbeliek is összegyülekeztek olyörömben, hogy táncra perdültek az Úr ünnepének tiszteletére, melyet akkor ültek. Ez ünnepvalószínűleg a Sátoros ünnep lehetett (19 v.); mert (ahogy Patrick püspök megjegyezi) ez azünnep volt az egyetlen alkalom, amelyen a zsidó szűzeknek megengedtetett a tánc; s nem isannyira az ő szórakoztatásukra, hanem szent örömük kifejezésére, miként Dávid is örült,amikor az Úr ládája előtt táncolt; máskülönben a társadalmi helyzetnek szomorúságos jelenállapota alkalmatlan dologként kizárta volna a táncot; mint És 22, 12-13. Ez a tánc nagyonszemérmes és tiszta volt. Nem páros tánc volt; egyetlen férfi sem táncolt e Silói lányokkal; segy férjes asszony sem feledkezett el annyira magáról, hogy komolytalanul közéjük álljon.Azonban mégis ezen nyilvános táncuk miatt könnyű prédáivá lettek azoknak kik rájuk leselkedtek; s ezért Hall püspök találóan jegyzi meg, hogy a gonosz lelkek elszabadulnak és

számos lelket a táncból rettenetes veszedelembe döntenek.



II. Izráel fejei felhatalmazták a benjáminitákat e dolog megtételére, hogy elrejtőzzenek a szőlőbe mely a táncolók zöld rétjét körülvette, s miközben ők legjavában örvendeztek, rájuk törjenek s minden férfi elragadjon egy lányt feleségül magának, és sietve igyekezzen is velesaját hazájába, 20-21 v. Tudták, hogy az ő leányaik nem lesznek ott, úgy hogy e szüzek szüleiről nem mondható el, hogy ők adták oda leányaikat, hisz ők semmit sem tudtak a

dologról. Egy sajnálatos megoldás is jobb a semminél, hogy visszatartson az eskűszegéstől:Sokkal jobb lett volna óvatosnak lenni az eskűtételben, hogy ne adódjék alkalom később arra,mint itt örtént, :azt mondani az angyal előtt: tévedésből esett ez (Préd. 5,6). Itt egy nagyonhirtelen s furcsa házasságkötési módnak vagyunk tanúi, amikor úgy a fiatalok kölcsönösszerelme, mint a szülők beleegyezése később volt bekövetkezendő; az eset rendkívűli volt, éssemmiképp sem vehető példának. Az elhirtelenkedett házasságkötések gyakran életre szólómegbánást okoznak; s mi jó várható olyan házasságból mely erőszakkal vagy csalássalköttetik? A Jábes-Gileád szűzei a vérontás és öldöklés közül lettek kiragadva, e silóbeliek viszont az öröm és vígalom közül; az előbbieknek okuk a hálára, hogy életük nem lett

prédává; az utóbbiak pedig remélhetőleg nem panaszkodtak, nem volt erre okuk, amikor nemsokára rájöttek, hogy nem csavargókhoz és nincstelenekhez mentek férjhez,

amilyeneknek kinéztek, kik nemrég bújtak elő a sziklabarlangból, hanem az egész nemzetbena legjobb és legnagyobb vagyonnal bíró emberekhez, amint való igaz is volt, hisz a Benjámintörzsének egész osztályrésze mely törzs 45 600 embert tett ki (4 Móz 26, 41), most e 600 férfiközött osztatott el, kik mint egyedüli túlélők az egész törzset képviselték.

III. Igyekeztek lecsendesíteni s kibékíteni e szüzek szüleit. Ami az atyai tekintélyükönesett csorbát illeti, bizonyára könnyen megengesztelődtek, amikor meggondolták milynagyszerű örökséghez jutottak leányaik és mily nemes anyákká lesznek Izráelben; ám az eskű,amelyhez kötve voltak, hogy nem adják leányaikat benjáminitákhoz, valószínű, hogy sokakat

bántott közülük, kiknek lelkiismerete gyengébb volt, azonban ami ezt illeti, a következőmegfontolások megnyugtatólag hathattak rájuk: - 1. Hogy a szükség azonnali cselekvésrekésztette őket (22. v.): " Nem hozhattunk mindenkiknek feleséget ama hadból" - beismervemost, hogy rosszat tettek, amikor minden asszonyt elpusztítottak; s amikor túl szígorúesküjüket, mely elpusztításukról szólt, a leghelyesebbnek látszó eskűjük által kívánták

jóvátenni, hogy nem házasodnak velük. " Ezért hát, könyörüljetek rajtunk, miérettünk, kik túlszigorúak voltunk velük szemben, hadd tartsák meg feleségeiket." Mert, 2. a dolgot komolyanítélve, ezáltal ők nem szegték meg eskűjüket. Arra esküdtek, meg, hogy nem adják leányaikathozzájuk; ám arra nem esküdtek meg, hogy visszaveszik tőlük, ha erőszakosan elragadják lányaikat tőlük, úgy, hogy ha valaki felelős a dologban, akkor nem az szülők azok, hanem anép vezetői. Most pedig ez a szabály érvényesül: amit nem kellett volna megtenni, mégismegáll, ha már egyszer megtörtént. A dolog után vagyunk s ennek megerősítése egyszerűenhallgatással történik a törvény szerint, 4 Móz 30, 4.

Végül mindennek befejezéseként itt találjuk, 1. A benjámin törzsének újbólimegalapozását. Ez a kevés maradék visszatért a Benjámin törzsének örökségébe, 23 v. Sazután, nemsokára közülök támadt Ehud, ki híres volt az ő nemzedékében, Izráelnek második

bírája, 3 rész, 15. 2. Izráel seregeinek szétoszlása s hazatérése, 24v. nem tartottak fönn egyállandó hadsereget, sem nem szándékoztak valamilyen változást bevezetni a nemzetkormányzásában; hanem, amikor a dolgot, amelyért egybegyűltek, elvégezték, csendbenelváltak egymástól; Isten békességébe ajánlva egymást, hazatért minden egyes férfiú az őcsaládjához. A közügyi szolgálatok között nem szabad elfeledkeznünk egyénifelelősségünkről, saját ügyeinkről s a magunk házanépéről való gondoskodásról. 3. Ezűrzavaros állapot okáról való ismételt említéstétel, 25.v. Bár Isten volt az ő igazi királyuk mégis, minden ember a maga ura kívánt lenni, mintha nem lett volna király fölötte. Áldott

legyen Isten a hatóságokért.



- Vége a Bírák Könyve magyarázatának! -

birak

Documents