SPECIFIKUS VONZERŐ REGISZTER KÉSZÍTÉSE, TÁJCENTRUMI FELMÉRÉSEK,

TURISZTIKAI VONZERŐ LELTÁR ÖSSZEÁLLÍTÁSA

1. SZÁMÚ MUNKARÉSZ: 2. TISZAMENTI ÉS CSERHÁT VIDÉKI VIZES ÉLŐHELYEK

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINEK – ZOOLÓGIAI, BOTANIKAI – LEÍRÁSA, KÉPTÁRA

KÉSZÍTETTE A NAGYALFÖLDI KÖRNYEZETVÉDŐ ÉS TÉRSÉGFEJLESZTŐ EGYESÜLET MEGBÍZÁSÁBÓL A FERVIA MÉRNÖKI IRODA KFT.

SZOLNOK 2014

2

ELŐSZÓ Az SH 6/6 azonosító számú „Táji értékeken alapuló fenntartható turizmus fejlesztése”

című projekt 131. számú feladata a „Specifikus Vonzerő Regiszter Készítése,

Tájcentrumi Felmérések, Turisztikai Vonzerő Leltár Összeállítása” című munkarészek

elkészítését tartalmazza. A 131. számú feladat soron került kimunkálásra a „Tisza

Menti és Cserhát Vidéki Vizes Élőhelyek Természeti Értékeinek – zoológiai, botanikai –

Leírása, Képtára” mint 1. számú munkarész. A feladat megoldásához rendkívül nagy

számú forrásanyag, természetfotók, leírások álltak rendelkezésre saját szakértőinktől és

a térségi kollegáktól felajánlott anyagként, de megoldhatatlan problémák forrása is lett

egyben ez a lehetőség. A nagyszámú forrásanyag felhasználása mentén jelentkező szerzői

jogok kezelése, valamint a rendkívül különböző minőségben és eltérő technikával készült

képek, továbbá a más-más irodalmi ihletésű írott forrásanyagok összeillesztése,

feldolgozása kiegyensúlyozott minőségben nem volt megoldható. Ebben a helyzetben

célszerű megoldásnak látszott alapvetően a Wikipédia forrásanyagára támaszkodni és

átvenni képi valamint szöveges részeket. Jellemző, hogy a fenti forrás anyagokból

történő leválogatás a szükséges korrekciók végrehajtása és szerkezetbe illesztése több

mint 300 munkaórát vett igénybe, az egyéb járulékos asszisztensi, nyomdai szerkesztési

munkákat nem számítva. A képtárat lapozgatva minden generációnak üdítő élményt

jelent a gazdag képanyag és az élővilág tagjairól készült igényes, tömör, szemléletes

leírás.

Szathmári Ferenc környezeti menedzser, témafelelős

3

Tartalomjegyzék A Közép-Tisza hullámtéri holtágainak és vizes élőhelyeinek, valamint közvetlen környezetük élővilága: Növények Páfrányok: Rucaöröm ................................................................................................ 6 Kétszikűek: Tündérrózsa, Sulyom ............................................................................. 6 Tiszaparti margitvirág, Debreceni torma, .............................................. 7 Réti iszalag, Vesszős füzény, Közönséges lizinka ................................ 8 Fafajok: Fehér nyár, Fekete nyár, Szürke nyár ..................................................... 9 Fehér fűz, Törékeny fűz ....................................................................... 10 Invazív fajok: Gyalog akác .......................................................................................... 10 Amerikai kőris, Zöld juhar ................................................................... 11 Egyszikűek: Széleslevelű nőszőfű, Nyári tőzike ...................................................... 12 Sárga nőszirom, Virág káka, Nyílfű .................................................... 13 Gerinctelenek: Bogarak: Mezei futrinka, Pompás virágbogár, Diófa cincér ................................ 14 Pézsma cincér, Szárnyas futrinka ........................................................ 15 Leplék: Kis színjátszó lepke ............................................................................. 15 Nappali pávaszem, Nagy tűzlepke, Atalanta lepke .............................. 16 Bogáncs lepke, Farkasalma lepke ........................................................ 17 Gerincesek: Halak: Réti csík, Vágó csík .............................................................................. 18 Kétéltűek: Barna varangy ...................................................................................... 18 Barna ásóbéka, Mocsári béka .............................................................. 19 Leveli béka, Vöröshasú unka, Pettyes gőte ......................................... 20 Tarajos gőte, Kecskebéka .................................................................... 21 Hüllők: Vízi sikló .............................................................................................. 22 Emlősök: Mocsári teknős, Vadmacska ................................................................ 23 Törpe cickány, Erdei cickány .............................................................. 24 Közönséges vízicickány, Keleti sün .................................................... 25 Tavi denevér, ........................................................................................ 26 Vízi denevér, Durvavitorlájú törpedenevér, ......................................... 27 Közönséges törpedenevér, Rőt koraidenevér, Közönséges vidra ......... 28 Eurázsiai hód ........................................................................................ 29 Vadászati szempontból jelentős fajok: Dolmányos varjú, Szajkó ...................................................................... 30 Örvös galamb, Szárcsa .......................................................................... 31 Erdei szalonka, Tőkés réce .................................................................. 32 Nyest, Borz ........................................................................................... 33 Vörös róka ............................................................................................ 34 Pézsma pocok, Európai őz .................................................................... 35 Vaddisznó ............................................................................................ 36

4

A folyó és partjának élővilága: Puhatestűek: Lapos tavikagyló, Tompa folyamikagyló ............................................ 37 Ízeltlábúak: Folyami rák .......................................................................................... 38 Kecskerák, Sárgalábú szitakötő Tiszavirág ......................................... 39 Halak: Magyar bucó ........................................................................................ 40 Halványfoltú küllő, Fenékjáró küllő, Selymes durbincs ....................... 41 Széles durbincs, Szivárványos ökle ..................................................... 42 Horgászati szempontból jelentős halfajok: Sügér, Nyurgaponty .............................................................................. 43 Süllő, Balin ........................................................................................... 44 Harcsa .................................................................................................. 45 Kecsege, Jászkeszeg, Paduc .................................................................. 46 Bagolykeszeg, Laposkeszeg, Karikakeszeg ......................................... 47 Dévérkeszeg ......................................................................................... 48 Madarak: Partifecske ............................................................................................ 48 Gyurgyalag, Sárgalábú sirály, Dankasirály .......................................... 49 Kis lile, Foltos nádiposzáta ................................................................... 50 Cserregő nádiposzáta, Énekes nádiposzáta, Nádirigó .......................... 51 Nádisármány, Citromsármány, Sordély ............................................... 52 Réti sas .................................................................................................. 53 Parlagi sas, Barna rétihéja .................................................................... 54 Kerecsen, Barna kánya ........................................................................ 55 Egerészölyv, Héja ................................................................................ 56 Karvaly, Vörös vércse .......................................................................... 57 Kaba, Darázsölyv ................................................................................. 58 Bölömbika, Szürkegém ........................................................................ 59 Bakcsó, Üstökös gém ........................................................................... 60 Kiskócsag, Nagykócsag, Kanalasgém ................................................. 61 Feketególya .......................................................................................... 62 Nagy kárókatona, Haris ....................................................................... 63 Sárszalonka, Búbosbanka, Halvány geze ............................................. 64 Berki tücsökmadár, Feketeharkály ....................................................... 65 Zöld küllő, Nagy tarkaharkály ............................................................. 66 Kis tarkaharkály, Nyaktekercs ............................................................. 67 Macskabagoly, Erdei fülesbagoly ........................................................ 68 Réti fülesbagoly, Kis vöcsök ............................................................... 69 Búbos vöcsök, Vízi tyúk ...................................................................... 70 Kontyos réce, Cigány réce ................................................................... 71 Böjti réce, Jégmadár, Guvat ................................................................. 72 Billegető cankó, Réti cankó, Erdei cankó ............................................ 73 Kormos cankó, Piroslábú cankó, Gólyatöcs ........................................ 74 Bibic, Küszvágó csér ........................................................................... 75 Vadgerle, Kakukk, Erdei pityer ........................................................... 76 Barázda billegető, Sárga billegető ....................................................... 77 Ökörszem, Vörösbegy ......................................................................... 78 Fülemüle, Kerti rozsdafarkú, Rozsdás csaláncsúcs ............................. 79 Fekete rigó, Énekes rigó, Barátka ......................................................... 80 Kis poszáta, Csipcsalp füzike, Sisegő füzike ....................................... 81 Szürke légykapó, Holló ........................................................................ 82

5

Töviszúró gébics, Nagy őrgébics, Erdei szürkebegy ............................ 83 Kerti geze, Őszapó, Széncinege ........................................................... 84 Kékcinege, Függőcinege ...................................................................... 85 Csuszka, Rövidkarmú fakusz ............................................................... 86 Seregély, Sárgarigó .............................................................................. 87 Erdei pinty, Zöldike, Tengelic ............................................................. 88 Ártéri rétek, vizes élőhelyek növényvilága: Mocsári tisztesfű, Buborcsboglárka, Kúszóboglárka .......................... 89 Rétiboglárka, Tavikáka, Csombormenta, Gilisztaűző varádics ........... 90 Zsombéksás, Ágas békabuzogány, Vízi harmatkása ........................... 91 Borzas füzike, Vízimenta, Mezei zsurló .............................................. 92 Szálkás palyzsika, Nagy csalán, Csikora ............................................. 93 Keserű édesgyökér, Farkasalma, Orvosi ziliz, Fekete nadálytő ........... 94 Vadkomló, Libapimpó, Indás pimpó ................................................... 95 Parti szőlő, Süntök, Bojtorján szerbtövis ............................................. 96

6

A Közép-Tisza hullámtéri holtágainak és vizes élőhelyeinek, valamint közvetlen környezetük élővilága

Növények Valódi páfrányok

Rucaöröm (Salvia natans) A rucaöröm a víz felszínén úszó, páfrány faj. Nem vagy gyengén elágazó rövid szárán két sorban átellenesen helyezkednek el úszólevelei. Egyéves faj. Tavasszal az iszapban áttelelt spóráiból fejlődnek ki az új növények. Álló vizeinkben mindenütt közönséges. Képes olyan tömegben elszaporodni, hogy a teljes vízfelületet beborítja. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 5000.- Ft

Kétszikűek Tündérrózsa (Nymphaea alba) Minden bizonnyal a legszebb, legdekoratívabb vízinövényünk. A hófehér szirmok által körülölelt, virágportól duzzadó aranysárga porzók látványa mindenkit elvarázsol. A vízminőségre igen érzékeny növény. Csak ott tenyészik igazán, ahol a tiszta víz, legalább 120 cm-es vízmélységgel párosul. Ahol jól érzi magát, olyan tömegben képes elszaporodni, hogy szinte egy eleven hófehér virágszőnyeget képez a víz felszínén. A virágok a megporzástól függően 3-5 napig nyílnak, majd elhervadva a víz alá buknak, és helyükbe újak fejlődnek. Évelő növény. . Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 5000.- Ft

Sulyom (Trapa natans) Semmivel össze nem téveszthető vízinövényünk. Érdekes módon, nem a virága, hanem a jellegzetesen tányér alakban szétterülő rombusz alakú, durván fogas szélű levelei hívják fel magukra a figyelmet. A levelek szárán, levegővel telt, hólyagszerű duzzanat található, mely a vízen való lebegést hivatott biztosítani. Apró, piciny fehér virágai a levél tányér közepén, szerényen húzódnak meg. Amennyire jellegtelen apró virágai vannak, annál jellegzetesebb a termése, mely keményítőkben igen gazdag, de formáját tekintve viszont igen goromba. A szürkésfekete, 2–4 cm

7

hosszú kemény burkolat 2-4 darab nagyon hegyes szarvacskát visel, mely, ha a meggondolatlan fürdőző talpa alá kerül, csúnya sérüléseket képes okozni. Ráadásul mindig úgy fekszik a talajon, hogy egy tüskéje felfele álljon. Kevesen tudják, hogy a levéltányér alján elhelyezkedő termések ehetők. Az ősszel gyűjtött terméseket megpörkölve fogyasztották. Íze leginkább a gesztenyére emlékeztet. A török időkben, az ellenség elől a mocsárba menekült lakosság, fontos népélelmezési cikke volt. Egy ócska subát karóra kötöttek és csónakból ezzel kavarták a sulyommal borított vizet. A suba szőrébe belegabalyodott tüskés terméseket aztán összegyűjtötték. Állítólag még kenyeret is sütöttek belőle. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 5000.- Ft

Tiszaparti margitvirág (Leucanthemella serotina) Erről az ősszel nyíló, igen dekoratív növényről nem lehet azt állítani, hogy vízinövény, de azt viszont igen, hogy nagyon szereti a vizek és a vízparti erdők közelségét. Ennek megfelelően, leginkább ott találkozhatunk vele, ahol a holtágakat körülölelik a fűz-nyár ligeterdők. A 80-100 cm magasra is megnövő növény évelő. Ahol egyszer már rátaláltunk, ott számíthatunk rá a következő években is. A virágszedők részéről gyakran merül fel a kérdés, hogy miben különbözik a nem védett réti margitvirágtól, mert nemcsak ránézésre, de viszonylag tüzetes vizsgálat során sem lehet megállapítani a különbséget. Nos, a megoldás igen egyszerű. A réti margitvirág tavasszal virágzik, míg a tiszaparti ősszel. Ott ah kaszálásnak van kitéve, sokkal rövidebb, akár 20-30 cm-es szárat is növeszthet, de mivel jól tűri a kaszálást, ősszel változatlanul virágzik. A termőhelyek szűkülése következtében mérsékelten veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft

Debreceni torma (Armoracia macrocarpa) A vízközeli erdők és mocsárétek legritkább növénye. Valamikor, a Tisza szabályozása előtt hatalmas mennyiségben tenyészett. Mivel gyökere egyenértékű a kerti tormáéval, széltében, hosszában gyűjtötték szerte az Alföldön. Valószínű ez okozhatta a vesztét is, mert a gyűjtésével azután sem hagytak fel, amikor a hajdani mocsárvilág a töredékeire zsugorodott. Megjelenésében rendkívül hasonlít a kerti tormához, attól csak termésének mérete és formája, valamint levelének csipkézettsége különíti el. Botanikusnak kell lenni ahhoz, ha biztosan meg akarjuk különböztetni ezt a ritka növényt, az esetleg kertekből kivadult példányoktól. Általában azt a zónát kedveli, mint a tiszaparti margitvirág. Nevével ellentétben semmilyen kötődése nincs Debrecenhez, mert szerte kis hazánkban, sőt a Kárpát medencén kívül is előfordul. Veszélyeztetett fokozottan védett faj. Természetvédelmi értéke 100000.- Ft

8

Réti iszalag (Clematis integrifolia) Lehetetlen mellette úgy elmenni, hogy ne vennénk észre. Bókoló, kéktől a sötétliláig változó színű, négy szirmu kelyhének mélyén, a kis sárga bibék puha vattacsomóba tömörülnek. A növény ritkán éri el a 80 cm-es magasságot. Egy tőn akár 7-8 ilyen kék csengettyűcskét is rázogathat a pajkos szél májustól szeptemberig. A mocsárrétek szélről gyakran kihúzódik a Tisza gátjainak oldalába is, de rendszerint csak a vízfelőli oldalon telepszik meg. A rendszeres kaszálás miatt, itt 30 cm-nél nagyobbra nem igen szokott megnőni. Ha találkozunk vele, inkább fotózzuk, mint csokorba szedjük, mert a virág hamar, de fotó soha nem hervad el. Ráadásul, ha ilyen virágcsokorral a kezünkben találkozunk a természetvédelmi őrrel, azt bizony nagyon megbánhatja pénztárcánk, mert egyetlen szál virágnak is a természetvédelmi értéke 5000.- Ft.

Vesszős füzény (Lythrum virgatum) Réti füzény (Lythrum salicaria) Érdemes ezt a két növényfajt együtt tárgyalni, mert igen sok közös vonásuk van. Igaz, egymással keveredve csak ritkán szoktak előfordulni, mert míg a réti füzény a mélyebb fekvésű vizesebb területeket kedveli, addig a vesszős rokona a magasabb fekvésű, kissé szárazabb térszinteket részesíti előnyben. A két termőhely határán természetesen keverednek egymással. A két faj megjelenése között mindössze annyi a szembetűnő különbség, hogy a vesszős fözény virágzata ritka és laza, míg a réti füzényé sűrű és tömött. Halványlila virágaik egyenként nem túl mutatósak, de mivel általában tömegesen virágzanak, hihetetlen virágszőnyeget képesek alkotni. Ez a halványlila virágtenger csodálatos színharmóniát képez a rét harsogó zöldjével. Általánosan elterjed növényfajok. Egyelőre nem veszélyezteti létüket semmi. Természetvédelem alatt nem állnak.

Közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris) Pénzlevelű lizinka (Lysimachia ummularia) Ezt a két növényfajt is érdemes együtt tárgyalni, mivel gyakorta fordulnak elő egymás mellett, miközben nem is hasonlítanak egymásra. Ami közös bennük az az egyes virágok alakja és sárga színe. A közönséges lizinka, karcsú, magas termetű, (kb.120 cm),hosszúkás levelű, viszonylag tömött virágbugájú növény, mely soha nem alkot összefüggő állományt, mint például a füzények. Ezzel szemben a pénzlevelű lizinka szinte mindenben az ellentétje. Igazi „földszintes” növény, mely a talajon elterülve szorosan egymás mellett kiterjedt állományt alkot. Virágai nem alkotnak virágzatot, hanem egyesével fejlődnek, levelei pedig nem hosszúkásak hanem kerekdedek. Nevét is a kerek levelei után kapta. A pénzlevelű lizinka a szó valódi ételmében virágszőnyeget borit a talpunk alá. Ha egy mód van rá, ne tiporjuk össze. Egyébként mindkettő általánosan elterjedt gyakori növény.

9

Fafajok

Fehér nyár (Populus alba) Az ártéri puhafás ligeterdők egyik igen karakteres, akár 35 m magasra is megnövő, őshonos fafaja. Kérge sima, fehéresszürke, sárgás, később repedezett szörkésbarna. A levelei felül sötétzöldek, fényesek, fonákuk fehéren nemezes. Igen megkapó a látvány, amikor a szél megborzolja a lombot és mint megannyi flitter villognak a levelek hófehér fonákjai. Fája nyersen jól faragható, de ha kiszárad könnyen vetemedik, illetve nagyon szívóssá válik. Teknővájó cigányoknak néhol még napjainkban is fontos alapanyag.

Fekete nyár (Populus nigra) Igazi ártéri óriás. A 20–30, ritkán 40 méter magasra növő, tekintélyes méretű, szélesen felálló koronájú őshonos fa. Az öregebb példányok törzsátmérője mellmagasságban az 1.5 métert is meghaladhatja. Különösen idős korában többtörzsűvé is válhat. Kérge ekkortájt már feketésszürke és mélyen berepedezik. Rombusz alakú leveleinek a fonákja is zöld. Fája valamivel értékesebb, mint a fehér nyáré. A bútorkészítők és a fafaragók körében nagyon keresett az un. csomoros fekete nyár. A csomorok úgy képződnek, hogy a fa a növekedése során a törzs oldalán állandóan kicsiny oldalhajtásokat hoz, melyek időről időre elpusztulnak, illetve újak nőnek helyettük. Minden egyes ilyen hajtás tövében egy kicsinyke görcs keletkezik, mely hihetetlenül szép és változatos rajzolatot ad a fa hosszanti metszetének. A nemesített fafajták előretörésével, ezek a gyönyörű famatuzsálemek egyre ritkábbá válnak. Megérdemelné, hogy a természetvédelem oltalmába vegye, vagy tudatos telepítéssel megóvni a kipusztulástól.

Szürke nyár (Populus canesens) Első hallásra bárki azt hihetné, hogy a fehér és fekete nyár kereszteződése révén jött létre. A helyzet azonban közelről sem ilyen egyszerű. A szürke nyár a fehér- és a rezgőnyár természetes kereszteződésből létrejött hibridfaj, úgynevezett spontán hibrid. Termetes fa, 15–50 méteresre is megnő, törzsének átmérője elérheti a 2,5 métert. A kérge abban különbözik a fehér nyárétól, hogy a halvány zöldesfehér sima kérgen számtalan apró rombusz alakú paraszemölcs van. Legkönnyebben a leveléről lehet felismerni, mert míg a fehér nyár levelének a fonákja molyhos és hófehér, addig a szürke nyáré selymesfényű szürkészöld. Fája nem túl jó minőségű puhafa, amiből használati eszközöket, raklapokat, dobozokat, gyufát, papírt készítenek. A Magyarországon található legidősebb szürke nyár korát 150-300 évesre becsülik, magassága 18 méter, törzskerülete 910 cm. Magyarországon őshonos.

10

Fehér fűz (Salix alba) Magas termetű, szabálytalan terebélyes koronájú őshonos fa. Vastag törzse általában már alacsonyan több vázágra oszlik. Szürke kérgét hosszanti árkok hálózata borítja. Levelei általában 10 cm-nél rövidebb, keskeny lándzsás, ép szélűek rövid nyelűek, a levéllemez mindkét végén kihegyesedő, fonákját ezüstfehér, rányomott szőrök borítják. Jellemző rá, hogy a fája nem gesztesedik, azaz a törzs belső évgyűrűi elkorhadnak és csak a legkülső évgyűrűkben zajlik az tápanyag szállítás. A füzek az idő előrehaladtával egyre jobban odvasodnak, ezáltal számos erdei állatnak szolgálhatnak „lakásul”. Fája könnyen faragható és ha kiszárad, színe hasonlatossá válik a mahagónihoz. A fafaragók ezért nagyon szeretik.

Törékeny fűz (Salix fragilis) Nagyon hasonlít a fehér fűzhöz. Szintén magas termetű (20-25 m), szétterülő, nyitott koronát fejlesztő fafaj. Kérge törzsén és vastagabb ágain kérge repedezett. Szakképzett botanikusnak kell ahhoz lenni, hogy a morfológiai bélyegek alapján el tudjuk különíteni az előző fajtól. Van azonban egy nagyon egyszerű és bárki által elvégezhető próba, mellyel egyértelművé lehet tenni a faji hovatartozást. Fehér fűznél az egyéves hajtáságak annyira hajlékonyak, hogy akár csomót is köthetünk rá, míg a törékeny fűz – innen a neve is – hajlításra könnyen elpattan. Minden más tulajdonságában megegyezik a fehér fűzzel. Természetes körülmények között homogén állományban nem fordul elő, hanem elegyes állományt alkot a fehér és fekete nyárral valamint a többi fűzfa fajjal.

Behurcolt (invazív) fajok Gyalogakác (Amorpha fruticosa) Az Alföld vizes élőhelyeinek legterhesebb gyomnövénye. Eredeti hazája Észak-Amerika mérsékelt és szubtrópusi tájai, ahonnan 1724-ben hozták be Angliába dísznövénynek. Agresszív terjeszkedésére jellemző, hogy 1750-ben már elérte a kontinenst, 1907-ben pedig hazánkat. Elterjedését a méhészek még segítették azzal, hogy ötre-puffra telepítették szerte az országban, mivel a virága igen jó méhlegelőnek bizonyult. Mézét ámorakácméz néven hozzák forgalomba. Szaporaságára jellemző, egyaránt képes szaporodni ivaros és vegetatív úton is. Egy tíz hajtással rendelkező, átlagos növény évente tizenkétezernél is több magot képes termelni. Ezek a magok akár három-öt évig s megőrizhetik csíraképességüket. A magok a víz hátán úszva bárhová eljuthatnak. A letört ágaik képesek legyökerezni és új növényt fejleszteni, illetve tőből erőteljes sarjadzásra is képesek. Rohamos terjedését az ártéri gazdálkodás visszaszorulása is elősegítette. Napjainkra a Közép- és Alsó-Tiszán az őshonos cserjéket (pl. kányabangita) már teljesen kiszorította. Mértéktelen terjeszkedésének, eddig már sok módon próbáltak gátat vetni, sajnos többnyire

11

sikertelenül. Pillanatnyilag a legígéretesebb módszer, az ártéri rétek megtisztítására, a szürke marhákkal való legeltetés. A legeltetés előtt csak annyi beavatkozás szükséges, hogy szárzúzóval le kell takarítani a területről a fás szárú állományt. A friss hajtások, valamint az átfekvő magvakból kikelő újulat, a folyamatos legeltetés következtében „kifárad” és kipusztul.

Amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) Ez a gyomfa is Észak-Amerikából került a kontinensre még az 1700-as években. Hazánkban az 1900-as évek elején jelent meg, de tudatosan az 1950-es években kezdték telepíteni azzal a szándékkal, hogy a puhafás ligeterdőket ezzel alakítják át keményfás állománnyá. A meggondolatlan telepítések azonban nem hozták a várt eredményt. Ezen az éghajlati övön, illetve termőhelyi adottságon nem képes azt a fatömeget és -minőséget biztosítani, amit elvártak tőle. 25m-nél magasabbra nem képes megnőni, törzse rendszerint görbe és csavarodott. Faminősége valahol a puha és a gyengébb keményfák között helyezkedik el. Csontfehér fája jól faragható, de az időjárással szemben igen esendő. Okos ember még szőlőkarónak sem használja. Tűzifának sem a legjobbak közé tartozik.

Ezzel szemben viszont rettentő szapora. Természetes ellensége nincs, még a vadak is utálják. Már 8-10 cm-es átmérőjű korában kezd termést hozni, s innentől hihetetlen mennyiségben ontja a szárnyas magjait, melyet már nemcsak a víz, de szél is képes messze földre elszállítani. De még ez sem elég, mert ha kivágják, tömegével hozza a tősarjakat. Ha kivágsz egyet, húszat kapsz helyette. Még tűzzel sem lehet pusztítani, mert a tüzet igen jól tolerálja. Képes a tűzhöz adaptálódni és utána regenerálódni. Magyarán, ha a tűzben tövig leég, akkor is képes tőről újra kihajtani. Szóval rettenetes egy szerzet. A legnagyobb problémát azzal okozza, hogy az agresszív terjedése következtében „elfertőzi” az őshonos ligeterdőket, majd fokozatosan kiszorítja az ottani fafajokat. Védett területeken csak a mechanikai védelem jelent valami ellenszert. Magyarán, folyamatos irtással kell kifárasztani és megszabadulni tőle. Zöld juhar (Acer negundo) Hívják még kőrislevelű juharnak is. Ez a fafaj is Észak-Amerikából származik, az Amerikai Egyesült Államok és a szomszédos országok folyóparti és mocsári élőhelyein széles körben elterjedt Dél-Kanadától Észak-Mexikóig. Európába a 17. században került, az első ismert dátum 1688, amikor több más amerikai növénnyel együtt Angliába hozták be. Első hazai adatai 1872-ből valók. Mivel igénytelen szívós növény Magyarországon elsősorban a homoki, sziki és ártéri erdősítésre szánták. Szabálytalan alakú fa. Magassága többnyire 12–15 méter, ritkán (őshazájában) elérheti a 21 métert is. Sudaras koronát fejleszt, de ha sérülés éri, tőből újra sarjad, és többtörzsű bokorfává fejlődik. Törzsének átmérője 30–60, ritkán 90 cm. Növekedési üteme gyors, élettartama rövid. A 75 évnél idősebb már matuzsálemnek számít. Ezt is nehéz kiirtani, mert kivágva, a tőről úgynevezett bokorfát képes létrehozni, sőt a földre hajló ágai meg is gyökeresedhetnek. Egyetlen természetes ellensége a fehér medvelepke, amit szintén Amerikából „importáltunk”. Sajnos

12

ennek a lepkének, illetve hernyójának nem ez az egyetlen csemegéje. Néha hihetetlen károkat tud okozni bárhol. Fájának nincs műszaki értéke. Könnyű, puha és gyenge teherbírású. Tűzifának is elég hitvány, de még jó bab- szőlő- és paradicsomkarónak. Ez a fafaj pionír jellegénél fogva, elsősorban természetvédelmi probléma, mert elsősorban az ártéri puhafaligetekben jelenik meg, ahonnan kiszorítja a szintén pionír jellegű őshonos fafajokat. Csak mechanikailag lehet ellene védekezni. Egyszikűek

Széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine) Nem egy könnyen megtalálható növény. Általában ott érdemes keresni, ahol a tiszaparti margitvirág is előfordul, de míg a margitvirág az erdőszéleken virágzik, addig a széleslevelű nőszőfű az erdőben. Legnagyobb eséllyel, júniustól augusztusig lelhetünk rá ott, ahol az erdő lombja annyira záródott, hogy aljnövényzet már alig van alatta. Ugyanis egyrészt szereti az árnyékot, másrészt nem szereti más növények társaságát. Ha mindezeket tudjuk, akkor sem könnyű rábukkanni, mert azonkívül, hogy elég ritkán fordul elő, ráadásul még nem is feltűnő. Nagyon gyakorlott szeműnek kell lenni ahhoz, hogy jellegzetese levelét és apró kis zöldes virágát fel tudjuk fedezni. Megtalálását még az is nehezíti, hogy képes évekre eltűnni. Hiába tudjuk róla, hogy évelő növény, ha a mikroklimatikus viszonyokat nem találja kedvezőnek, akár évtizedekre is eltűnhet, majd a kedvező viszonyok beálltával, akár tömegesen is előfordulhat. A termőhelyek szűkülése következtében mérsékelten veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft

Nyári tőzike (Leucojum aestivum) Az ártéri mocsárrétek egyik legszebb nyárelejei virága. A fürtökben lógó, pici zölddel tarkított hófehér virágai, mint apró csengők hirdetik mindenki számára, hogy ímhol jön mindjárt a dúskeblű nyár. Jellemző rá, hogy szálanként nagyon ritkán fordul elő. Ahol egyszer megtelepszik, ott hamarosan szinte szőnyegként borítja a rétet, s ha már ott sem fér el, akkor gyakorta behúzódik az erdőbe is. Mivel évelő hagymás növény, évről évre mindig megtalálhatjuk ugyanott. Egyetlen ellensége az eke. Ha termőhelyének talaját bármilyen célból megbolygatják, akkor akár örökre is eltűnhet. Ott, ahol az őshonos hazai nyár erdőket, felváltották nemesnyárasokkal, ott hiába is keresnénk. Mérsékelten veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft

13

Sárga nőszirom (Iris pseudacorus) A vízpartok és mocsárrétek leggyakoribb elegáns virága. Előfordulhat szálanként is, de ott nyújt legjobban lenyűgöző látványt, ahol tömegesen virágzik. A sárga virágok tengerétől olyan a táj, mintha a napsugár költözött volna a szirmokba. Gyakorisága és igénytelensége miatt egyelőre nem veszélyezteti semmi, ezért nem is áll természetvédelem alatt. A természetet szerető embernek nagyon hálás fotó téma. Ne szedjük csokorba! Úgyse bírja ki hazáig. Májustól júniusig gyönyörködhetünk bennük. Gyökeréből régen hashajtót is készítettek. Évelő növény.

Virág káka (Butoms umbellatus) A sárga nőszirom után, az egyik leggyakoribb dekoratív virágos növényünk. Általában együtt is szoktak előfordulni. Évelő növény. Levelei tőállóak, háromélűek, 60-120 cm hosszúak, kihegyesedők. Az ernyőszerű virágzat a tőkocsány végében fejlődik, a virágkocsány 5-10 cm hosszú. Pirosasfehér, sötétrózsaszín erezetű virágzatában június augusztus hónapokban gyönyörködhetünk. A sárga nősziromhoz hasonlóan egyelőre nem veszélyezteti semmi. Természetvédelem alatt nem áll.

Nyílfű (Sagittaria sagittifolia) Az állandó vízborítású helyeken egyesével is, de laza állományt alkotva is előfordul. Fehér, egyivarú virágainál csak erőteljesen nyílhegyre hasonlító levelei a feltűnőbbek. Ez egy igazi harcias növény, mert a „nyílhegyek” mellett lándzsa alakú leveleket is visel. Igaz ezek nem meredeznek az ég felé, hanem rásimulnak a víz felszínére. A kisebb, rövid kocsányú termős virágok a sárga porzós virágok alatt állnak. A fehér sziromlevelek alapján kis piros folt látható. Alapjában véve csinos kis virága van. Június elejétől augusztus végéig virágzik. Ősszel a tarackok végén áttelelő gumó képződik. Tehát évelő. Általánosan elterjedt, gyakori növény. Természetvédelem alatt nem áll.

14

Gerinctelenek

Bogarak

Mezei futrinka (Carabus granulatus) Magyarországon az egyik legelterjedtebb futrinkafaj. Leggyakoribb előfordulási helye elsősorban az ártéri ligetredők, valamint a nedves rétek. A futrinkákat elsősorban jellemzi, hogy a talajon élnek és gyors mozgással kutatják át zsákmány után a felszínt. Hosszú lábaik a gyors mozgásban segítik, míg erős rágóikkal, válogatás nélkül ragadnak meg minden olyan élőlényt, amivel meg tudnak birkózni. Mivel a futrinkák, a talajlakó életmódra specializálódva, már elvesztették röpképességüket, a mezei futrinkák némelyike mégis

megtartotta. Mivel éjszakai állat, nappal ritkán kerül szem elé. Napközben csak akkor találkozhatunk vele, ha véletlenül felrúgjuk azt az avarcsomót, vagy követ, ami alá nappalra behúzódott. Védett állat. A természetvédelmi értéke 5000.- Ft Pompás virágbogár (Protaetia aeruginosa) Magyarországon is sok helyen előfordul, de nem gyakori. Legnagyobb valószínűséggel, májustól szeptemberig, az ártéri ligeterdőkben találkozhatunk vele. A pompás virágbogár 25-30 mm nagyságú, zömök testű bogár. Az alcsaládjának legnagyobb magyarországi faja. Teste mindkét oldalán fényes, fémfényű smaragdzöld, sokszor aranyos csillogással. Az imágó ritkán látogat virágokat, főleg fák kifolyó nedvén, erjedő gyümölcsön és a tenyészhelyéül szolgáló idős fákon található meg. Kis egyedszámban ugyan, de sokfelé előfordul, ahol az egyedfejlődéséhez szükséges öreg, lábon korhadó fák megtalálhatóak. Lárvája idős, korhadó fák nedves odvaiban fejlődik. A „modern” erdőgazdálkodás, amely nehezen akarja megtűrni az erdőben a korhadó fákat, nagyban akadályozza elterjedését. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 5000.- Ft

Diófa cincér (Megopis scabricornis) Magyarországon a legtöbb erdőterületen, így az ártéri ligeterdőkben is, otthonra talál. Tápnövényeinek sora igen hosszú, a diófák bizonyára azért lettek névadói, mert ezt kevés más nagy bogár fogyasztja. Ráadásul a diófacincér éjjeli rajzású imágói, amelyek a nyár végén jelennek meg a városokban, falvakban sokszor e fán láthatók. Fontos tápnövényei még fűz- (Salix spp.) és nyárfajok (Populus sp.), így az ártéri erdők is jelentős populációit éltetik. Nappal fakéreg alatt vagy odvakban bújik meg rendszerint a bogár. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelem alatt nem áll.

15

Pézsma cincér (Aromia moschata) A pézsmacincér 1,3-4,3 centiméter hosszú. A bogár többnyire fémes zöld, ritkábban kékes árnyalatú. Több színváltozata is előfordul, közülük az ibolyás-bronzos vagy a feketés a ritkábbak közé tartozik. Szárnyfedőin finom hosszanti bordázat látható. A bogár sajátos, fanyar illatot áraszt, innen kapta a nevét. Előtorának oldalán éles tüske van. Szinte kizárólag öreg fűzfákon lehet megfigyelni, a bogár szivárgó fanedvekkel táplálkozik. Teljes fejlődése a fűzfákhoz kötött, miután lárvái is ezek törzsében élnek. A bábozódás rendszerint szintén a fűzfák törzsében történik. A lárvák csak kivételesen fejlődnek nyárfák vagy égerfák törzsében. A bogarat júniustól augusztus végéig láthatjuk. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelem alatt nem áll.

Szárnyas furtinka (Carabus clathratus) Főként ártéri ligeterdők, mocsarak lakója. Magyarországon a balkáni szárnyas futrinka (Carabus clathratus auraniensis) nevű alfaja él, főként az alföldi vizes élőhelyeken. A korhadt fákba húzódva telelnek imágói. Ragadozó, ám nála jóval kisebb telelő társait, a jóval gyakoribb ragyás futrinkát (Carabus cancellatus) és mezei futrinkát (C. granulatus) vagy az ugyanott gyakori bordás csigarablót (Phosphuga atrata) nem bántja. Táplálékát a vizek szélén keresi, faágakon, gyökereken, vízinövényeken gyakran bemászik a víz alá is. Ezt a tulajdonságát a halbiológusok is megerősítik, mivel egyes halfajok gyomortartalmából is előkerültek maradványai. Jól fejlett hártyás szárnyával repülni is képes. Mérsékelten veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft

Lepkék

Kis színjátszó lepke (Apatura ilia) Ott, ahol az ártéri ligeterdő és a vizes élőhely találkozik, gyakran kerülhet szemünk elé ez az érdekes lepke. Attól függően, hogy miként esik rá a fény, vagy mi milyen szögből nézzük, a két szárnyának színezete nagyon eltérő lehet. Mondjuk, ha a baloldali szárnypár barnás alapszínű, addig a jobboldaliak kékes interferenciaszínnel csillognak. De jöjjön csak egy aprócska felhő a Nap elé, az addigi kék szín azonnal barnává válik. A lepke hernyója a fűz- és nyárfák levelein él, de a kifejlett lepke főleg nyárfák kicsorgó nedveit szívogatja. Legtöbbször akkor kerül szemünk elé, amikor inni kirepül az erdőből a vízpartra. Mivel az Alföldön két nemzedéke él, így egész nyáron gyönyörködhetünk benne. Mérsékelten veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft

16

Nappali pávaszem (Inachis io) Talán az egyik legszebb nappali lepkénk. A hím elülső szárnya mintegy 3 centiméter hosszú, a nőstényé többnyire valamivel nagyobb. Szárnyainak alapszíne különleges, vörösbarna árnyalatú bársonyos sötétbordó, némi irizálással és egy-egy nagy, színes szemfolttal, aminek magva kék színű. Emiatt más fajokkal összetéveszthetetlen. Szárnyainak széle csipkés-fogas. A szárnyak fonákja egyszínű fekete. Csaknem egész évben találkozhatunk vele, mivel két nemzedéke él és a telet, valami fagytól védett helyen, kifejlett formában (lepke alakban) tölti. Elterjedését tekintve a magas hegyvidéktől (2500 m-ig) az Alföldig mindenütt előfordul. A nőstény petéit általában csalánra rakja, s mivel az ártéri erdőkben és mocsarak partján rengeteg csalán van, így itt szinte közönségesnek számít. A hernyók társasan élnek, gyakran a csúcslevelekre szőtt közös szövedékben. Kb. 150 hernyó él együtt a bábozódásig, de egy-egy nagy csalánosban akár 100 fészekre is bukkanhatunk. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelem alatt nem áll.

Nagy tűzlepke (Lycaena dispar) Nevével ellentétben nem túl nagy lepke. Nedves rétek és lápok lakója. Viszonylag ritkán kerül szemünk elé. Elülső szárnya 1,8-2,4 centiméter hosszú. A hátulsó szárnyakra fekete szegély jellemző, fonákjuk világos kékesszürke. A nőstény lényegesen sötétebb színű, elülső szárnyain számos fekete pont, hátulsó szárnyain egy-egy sötét mező található. Mérsékelten veszélyeztetett. Természetvédelmi értéke 50000.-Ft

Atalanta lepke (Vanessa atalanta) Ki ne ismerné ezt a vörössel és fehérrel tarkított bársonyosan fekete lepkét. Május és október között két nemzedéke repül; ritkán még novemberben is látható egy-egy példány. A nyílt területeket kedveli. Vándorlepke: a második nemzedék imágói Dél-Európában telelnek át. Ritkán egy-egy példánya a Kárpát-medencében is áttelelhet. Mivel a hernyó fő tápnövénye a csalán és a bogáncs, így a ligeterdők és mocsárrétek környékén gyakran láthatjuk. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelem alatt nem áll.

17

Bogáncslepke (Vanessa cardui) A pillangók tavasszal kelnek ki Marokkóban, és onnan hódítják meg minden évben Európát. Erdő kivételével mindenütt előfordul. Némely évben olyan tömegben vonulnak, hogy lehetetlen nem észre venni. Sok ezer lepke vonul szakadatlan azonos irányba. Mintha egy hajszálpontos iránytű, vagy GPS lenne a fejükben. Nyílegyenesen repülnek délről északra. Az éhesek időnkét leszállnak a virágokra nektárt szívogatni, aztán vagy itt maradnak, vagy tovább repülnek a többiekkel. Legjobban az atalanta lepkére hasonlít, de színei fakóbbak és sok benne a barnásvörös. Nem védett faj. Természetvédelem alatt nem áll.

Farkasalma lepke (Zerynthia polyxena) Nem túl gyakori lepkefaj. De nemcsak ezért kerül ritkán a szem elé, hanem azért is, mert csak egyetlen generációja repül tavasszal. Jóllehet, a szakirodalom a száraz vidékek lepkefajaként írja le, az ártéri ligeterdők környékén azonban minden tavasszal meg lehet figyelni. Ennek titka pedig az, hogy a ligeterdők környékén rengeteg farkasalma tenyészik. A lepke hernyójának pedig ez, az egyébként veszélyesen mérgező növény, az egyetlen tápnövénye. A hímek szárnyhossza 2,6 cm, a nőstényeké valamivel nagyobb, egyébként teljesen egyformák. Teste fekete, potroha szelvényein narancssárga oldalpöttyök láthatók. Jellegzetes rajzolata és szárnyformája alapján könnyű felismerni, más hazai fajjal nem téveszthető össze. Alapszíne sárga, fekete rajzolattal, a hátulsó szárnyakon piros szegélypontokkal. A leírás alapján is meg lehet állapítani, hogy igen csinos lepkével van dolgunk. Ha tényleg meg akarjuk figyelni, akkor kora reggeli órát kell választanunk, mert melegkedvelő állat lévén, ilyenkor még meglehetősen bágyadtan viselkedik. De ha melegszik az idő, fél délelőtt rohangálhat utána az ember, mert sebes cikázó röpte közben csak nagy ritkán száll le egy-egy pillanatra. Mérsékelten veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

18

Gerincesek Halak

Réti csík (Misgurnus fossilis) A nagy folyószabályozások és a mocsarak lecsapolása miatt megfogyatkozott a Magyarországon található állománya. Korábban tömegesen fordult elő, fontos böjti tápláléknak számított, és fogását, a csíkászatot a 19. századig mint a halászat külön ágazatát tartották számon.

Teste megnyúlt, izmos többé kevésbé hengeres. Oldalán hosszanti világosabb és sötétebb sávok váltogatják egymást. Mérete elérheti a 30 cm-t. Első ránézésre, de a sokadikra is, azt gondolná az ember, hogy nincs pikkelye. Pedig van. Nem is kevés. Csak olyan aprók, hogy szabad szemmel alig láthatók. Oxigén szegény környezetben is jól el van. Rendelkezik ugyanis a béllégzés furfangjával, ami azt jelenti, hogy képes a légköri levegőt lenyelni, s azt keresztülhajtja a vérerekkel gazdagon álszőtt bélrendszerén, amely így szinte tüdőként működik. Akkor sem esik kétségbe, ha kiszárad a mocsár, mert akkor befúrja magát a laza iszapba és itt próbálja átvészelni a számára kedvezőtlen időt. Mérsékelten veszélyeztetett. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft Vágó csík (Cobitis elongatoides) Alakját tekintve nagyon hasonlít a réti csíkra, de annál jóval kisebb (10-15 cm) és teste oldalról lapítottabb. Oldalának mintázata nem csíkokból áll, hanem nagyobb és apróbb pontok rendeződnek rajta sorokba. Pikkelyei ennek sem érzékelhetők.A réti csíkkal ellentétben, kisebb folyókban is előfordul, de az iszapos medrű vizekben a leggyakoribb. Ez a csík is rendelkezik béllégzéssel, tehát a víz oxigén tartalmára nem érzékeny. Annak ellenére, hogy gyakori halunk, gazdasági jelentősége nincs. Mérsékelten veszélyeztetett. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft Kétéltűek

Barna varangy (Bufo bufo) Hazánkban mindenütt előfordul, ahol a szaporodási időszakában olyan vízállás található, melyben a lárvái biztonsággal kifejlődhetnek. Egyedfejlődését a szélsőséges értékek jellemzik. A nőstények március áprilisban, akár 10-12000 petét is rakhatnak, de ebből a hatalmas mennyiségből, jó ha féltucatnyi éri meg az ivarérett kort. A petékből kikelő ebihalakak és a belőlük kifejlődő béka igen kicsiny. Egy ilyen frissen átalakult béka alig valamivel nagyobb, mint a hüvelykujjunkon a köröm. Mire azonban eléri az

19

ivarérett kort, már az óriások közé lehet számítani. Főleg a nőstényeket, melyek elérhetik a 13 cm-es nagyságot és a 15 dekás súlyt is. A hímek mérte ennek csak felét közelítik meg. Ha fenyegetve érzi magát, figyelmeztető helyzetet vesz fel, merev lábain felemelkedik, testét felfújja, fejét előrehajtja és előre-hátra himbálja magát. Ezzel az ijesztő trükkel gyakran megmenekül, mert ellenségei nem merik megtámadni. A barna varangy 30–40 évig is élhet. Tápláléka különböző gerinctelen állatokból áll: férgeket, csigákat, pókokat. Vadászterületét lassan járja be, áldozatához óvatosan közeledik. Hosszú, tapadós nyelvét nyílsebesen kilövellve ragadja meg zsákmányát. Nem veszélyetetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft Barna ásóbéka (Pelobates fuscus) Rendkívül könnyű felismerni, mert egyetlen békafajunk, amelyiknek függőleges a pupillája. A hím testhossza 6,5 centiméter, a nőstényé 10 centiméter. Zömök testalkatú, végtagjai rövidek és erősek. Nevét onnan kapta, hogy ásás közben éles sarokgumójával a földet kifelé szórja és közben testét hátrafelé tolja, így rövid idő alatt majdnem teljesen függőleges helyzetben tűnik el a földben, mely azután teljesen bezáródik fölötte. A valóságba ez úgy néz ki, hogy szabályosan „betolat” a földbe. Rejtekhelyéről csak sötétedés után merészkedik elő. Táplálékául rovarok, pókok, meztelen csigák és férgek szolgálnak. Saját testhosszánál jóval hosszabb gilisztákat is képes elfogyasztani, ilyenkor zsákmánya legyűréséhez mellső végtagjainak segítségét is igénybe veszi. Veszélyhelyzetben testét felfújja, ijesztő hangot ad, bőrén át fokhagymaszagú, kellemetlen váladékot bocsát ki. A barna ásóbéka március végén, április elején vonul a vizekhez, ilyenkor néha napközben is megfigyelhető. Előnyben részesíti az olyan náddal, gyékénnyel szegélyezett, dús vízinövényzettel rendelkező állóvizeket, melyekből hiányoznak a ragadozó halak. A hímek a víz alatt hallatják halk „klok-klok" kotyogó hangjukat, melyre a nőstények röfögésszerű „tok-tok" szóval felelnek. Amilyen kicsi a kifejlett béka, annyira nagy az ebihala. Ezzel tökéletes ellentéte a barna varangynak. Nem veszélyetetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft

Mocsári béka (Rana arvalis) Erdei béka (Rana dalmatina) Ismét két olyan faj, ami rendkívül hasonlít egymáshoz. A különbség mindössze annyi, hogy a mocsári békák hímjei tavasszal (március-április) azúrkék színben pompáznak, az erdei békáknak pedig jóval hosszabb hátsó lábaik vannak. Ebből következik, hogy az erdei békák majd kétszer akkorát tudnak ugrani, mint a mocsári rokonaik. A mocsári béka egy másik érdekessége, hogy a nőstények gyakran kisebbek a hímeknél, míg ez a békáknál általában fordítva szokott lenni. Közös vonásuk, hogy mindkettő szeme mögött kiterjedt

barna folt található, de az egész testük színezete is a barna legkülönfélébb árnyalataiból áll, az egészen világostól (majdnem fehér) a sötét barnáig. Elkülönítő bélyegként szolgálhat még, hogy a mocsári béka oldala márványozottan mintás, míg az erdeié egyszínű sárgásfehér,

20

néhány elszórt, apró barna pöttyel. Mindketten férgekkel, ízeltlábúakkal, csigákkal, gilisztákkal táplálkoznak. A hangjuk is különbözik, melyet csak nászidőszakban hallatnak. Mindketten csak a vízalatt hajlandók megszólalni. A mocsári béka úgy szól, mintha a víz bugyborékolna (egyesek távoli kutyaugatáshoz is hasonlítják), míg az erdeié emelkedő skálájú, csendes quak-quak. Ami az élőhelyet illeti, a nevükkel ellentétben nincs éles különbség. Kifejlett állapotukban, mindkét faj az ártéri erdőket részesíti előnyben. Bár egyik sem veszélyeztetett faj, a mocsári béka természetvédelmi éstéke 50000.- Ft, míg az erdei 10000.- Ft. Leveli béka (Hyla arborea) Ligetes folyóvölgyek, víz közeli bokrosok, erdőszélek, nádasok, ezekkel határos füves területeken él. Kis termetű béka, színe: fűzöld, sárgás, barnás, vagy feketésszürke, igen ritkán akár kék is lehet. Színét meglehetősen pontosan tudja a környezet színéhez igazítani. Lábujjain tapadókorongok vannak, melyek elsősorban a növényzet levelein való biztos megtapadást szolgálják, de bármilyen függőleges, tükörsima felületen is képesek biztonsággal mozogni. Főként éjszaka tevékeny, napközben előszeretettel sütkérezik a leveleken, nádszálakon. Késő tavaszi, nyár eleji estéken, a hímek a vízközeli területeken, kissé recsegő „ke-ke-ke-ke” hangon, hatalmas békakoncertet képesek adni. A népi időjárásjóslás szerint ilyenkor esőt jeleznek, de erre azért nem szabad mérget venni. Táplálékát főleg repülő rovarok képezik. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft

Vöröshasú unka (Bombina bombina) A hegyvidék kivételével, a növényzettel sűrűn benőtt, gyorsan felmelegedő vízfoltok lakója. Ez a kisméretű békafajunk 4-5 cm-nél nagyobbra nem nő meg. Teste zömök, feje kicsi és lapos. Pupillája szív, csepp, vagy háromszög alakú. Hasán általában, vörösbe hajló narancssárga foltokat visel, de ezek a foltok néha lehetnek olyan sárgák is, mint hegyvidéki rokonáé a sárgahasú unkáé, de míg azoknak a sárga foltja a két hátsó láb között összeér, addig a

vöröshasúknál soha. Mérgező mirigyváladéka is van, de a mérge annyira gyenge, hogy több ragadozónak is rendszeresen szerepel az étlapján. Tápláléka rovarokból, pókokból és meztelen csigákból áll. A lárvái vízibolhával, vízi rovarokkal táplálkoznak. Hangja monoton „unk-unk”. Az alföldi vizes élőhelyek elmaradhatatlan békafaja. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft Pettyes gőte (Triturus vulgaris) Leggyakoribb gőtefajunk. Élőhely tekintetében nem túl igényes. A tiszta vizű mocsaraktól, az enyhén szennyezett vizeken keresztül, az erdei utak mentén fellelhető pocsolyákig mindenütt találkozhatunk vele. A kifejlett állat hossza 10, esetleg 11 cm. Karcsú, törékeny gőte. A hímek fejét sötét és világos hosszanti csíkok tarkítják. Háta és oldala világosbarna vagy olivazöld alapon fekete foltos. A hímek csipkés vagy hullámos taraja a szemek között vagy mögött kezdődik és a farok végén hegyesen végződik. A tarajos gőtével ellentétben, a pettyes gőte

21

hímek háti taraja folyamatosan, barázda nélkül megy át a faroktarajba. Toroktájéka és hasoldala sárgás alapon fekete pöttyös. A farok színe a törzshöz hasonló, azonban alsó éle narancsvörös és kék. A nőstényeknek nincs háttarajuk Hasuk közepe sárgás vagy vöröses, fekete pöttyökkel. Általában márciusban, enyhébb teleken már február végén előjön téli rejtekéből, és felkeresi peterakás céljából a legközelebbi vizes élőhelyet. A nőstény kb. 300 petét rak, elsősorban vízinövények leveleire, vagy - ezek hiányában – kövekre. A lárvák augusztus elejére-végére alakulnak át, és ekkor elhagyják a vizet, ahová csak 3 év múlva, már ivaréretten térnek vissza. A felnőtt állat a peterakás után áttér szárazföldi életmódra. A felnőtt állat nappal kövek, gyökerek alatt vagy földi lyukakban tanyázik, ahonnan szürkületkor bújik elő, hogy vadászni induljon. A felnőtt állat a szárazföldön, kisebb gilisztákkal, meztelen csigákkal és puhatestű rovarokkal táplálkozik, míg a vízben rovarlárvákat, apró rákokat, békapetéket, kisebb ebihalakat stb. zsákmányol. Az élőhelyek fokozatos szűkülése miatt, mérsékelten veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft

Tarajos gőte (Triturus cristatus) A vízminőségre sokkal érzékenyebb, mint a pettyes rokona. A nőstény hossza 18 centiméter, a hím hossza 14 centiméter.. A farok körülbelül olyan hosszú, mint a test, oldalt összenyomott, alsó éle a nőstényen sárgás vagy narancsszínű. A hím élénk színű, a hátán a párzási időszakban tarajt növeszt. A nászruhás hím háta és oldalai sötét olajbarnák, szétszórtan nagyobb, feketés foltokkal. Arctájékát, nyakát és teste alsó oldalait krétafehér, apró pontok tarkítják. Hasi oldala sárga, tojássárga vagy

narancsszínű, nagy, feketés foltokkal. A nőstény nagyobb testű, mint a hím, viszont nincs taraja. Általában magányosan él, de ez nem zárja ki, hogy egy adott víztestben számos példány éljen. Tápláléka rovarok, férgek, meztelen csigák, csigák, ászkarákok, ebihalak és ikra. Az ivarérettséget 3-4 éves korban éri el. A párzási időszak március-április között van. A nőstény minden egyes petét külön-külön becsomagol egy vízinövénybe. Kikeléskor a lárvának még nincs lába és nagy kopoltyúi vannak. Növekedése során, kinőnek a lábai és összezsugorodnak a kopoltyúi. Mikor már elég nagy ahhoz, hogy kimerészkedjék a vízből, a kopoltyúk már teljesen eltűntek. Mérsékelten veszélyeztetett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft Kecskebéka (Rana esculenta) Tavi béka (Rana ridibunda) Ezt a két fajt érdemes ismét együtt tárgyalni. Egyrészt azért, mert a kecskebéka mind a tavi, mind a kis tavi békák jellegzetességeivel rendelkezik, és rendkívül nagy változatosságot mutat színezetét és mintázatát tekintve. A kromoszóma mutációk következtébe szakembernek is nehéz eldönteni, hogy a kézbevett példány melyik fajhoz tartozik. A különbségtétel nem a színezet alapján, hanem inkább egyéb külső jegyek (így a test/lábszár, vagy a hátsó lábon az első ujj/sarokgumó arányai) alapján történik. A kecskebéka 6-12 centiméteres nagyságú, sarokgumója közepes méretű. E két faj életvitelében nincs számottevő különbség. Egyik sem

22

szeret a víztől messzire elcsavarogni, s ha veszélyt éreznek, akár méteres ugrásokkal igyekszenek vissza a biztonságot jelentő vízbe. Táplálékukat a víz környékén repülő rovarokból nyerik, melyeket hosszúra kilökhető, ragadós nyelvükkel zsákmányolnak. A telet általában a vizek iszapjában hibernálva tölti, de néha a sarokgumója segítségével a talajba is képes magát beásni. A tavaszi előbújást követően megkezdődik a párzási időszak, ilyenkor esténként a hímek kuruttyolásától hangos a vízpart. Hibridsége ellenére a kecskebéka mind tavi, mind kis tavi, sőt más kecskebékákkal is képes szaporodni. Ennek következtében a hibrid csak az egyik szülői kromoszómakészletet juttatja az ivarsejtjeibe, és azok így már nem hibrid jellegűek. Állományuk nagyságát csak a vizes élőhelyek szűkülése és a fokozódó vízszennyezés befolyásolhatja. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft Hüllők

Vízisikló (Natrix natrix) Kétsávos sikló (Natrix natrix persa) A vizes élőhelyeken általánosan elterjedt, sőt attól néha jelentős távolságra is előfordul. Nem számít ritkaságnak, hogy olykor, olykor lakott területekre is bemerészkedik, nem kis riadalmat keltve a „kígyótól” rettegő emberek körében. Testfelépítése erőteljes, a nőstények rendszerint nagyobbak a hímeknél: ez utóbbiak hossza ritkán éri el az 1 métert, míg a nőstények gyakran 120 centiméteresek, sőt háborítatlan vidéken akár 1,5 méteres hosszt is elérhetik. A legbiztosabb ismertetőjegye a tarkóján látható két

sárga folt. Hátoldalának színe zöldes vagy kékesszürke. A kétsávos sikló minden tulajdonságában egyezik a vízisiklóval, csupán a gerince mentén kétoldalt található egy-egy világos hosszanti csík. Emiatt az öröklődő eltérése miatt a tudomány a vízisikló alfajának tekinti. Vízben és szárazon egyaránt ügyesen és fürgén mozog, sőt fára is képes felmászni. Tápláléka kisebb gerincesekből kerül ki. Bár ügyesen kapja el a vízben ficánkoló halat, de mégis fő táplálékát a békák alkotják. Zsákmányát élve nyeli el. Megfogni nem érdemes, mert bár mérget nem termel, de van egy kloakába ürülő bűzmirigye, melynek váladékát támadójára spricceli. Nos, ez a váladék olyan fergetegesen büdös, hogy nincs az az illatos szappan, amely el tudná nyomni. Az áldozat legalább 24 órát kénytelen szagolgatni. Szerencsére ezt a „bűzbombát” csak ultima racióként alkalmazza. Ha egy módja van rá, a fejvesztett menekülést választja. Lágyhéjú tojásokkal szaporodik melyeket július-augusztusban rak le, s melyből október folyamán kelnek ki a kb. 15 cm-es kicsinyek. A telet fagymentes helyen hibernálva tölti, ahonnan márciusban bújik elő. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft

23

Mocsári teknős (Emys orbicularis) A Közép-Tiszán elsősorban a ligeterdőkkel szegélyezett napsütötte és növényekkel benőtt holtágakat kedveli. Csak víz közelében él meg, de ha a víz kiszárad, képes jelentős távolságra is elvándorolni újabb állóvizet, vagy folyócskát keresve. A faj ovális, hátrafelé szélesedő, legfeljebb 20 centiméter hosszú hátpáncélja és bőre zöldes- vagy barnásfekete, amit sárga vagy sárgásfehér pettyek és/vagy csíkok tarkítanak. A világosbarna haspáncélt gyakran sötét foltok tarkítják – a hímeké homorú, a nőstényeké lapos. Ez a páncél hihetetlen nyomásnak képes ellenállni. Már egy féltenyérnyinél is kisebb teknős, minden komolyabb sérülés nélkül képes kibírni, ha egy közepes méretű személygépkocsi áthajt rajta. Márciustól októberig-novemberig főleg a reggeli és az esti órákban aktív. Telelni az iszapba vagy a parti fövenybe ássa be magát – ha erre nincs mód, a jégpáncél alatt kerül nyugalmi állapotba. Ilyenkor az életfenntartáshoz szükséges oxigént szája és garatja nyálkahártyáján, illetve a végbélzacskók hajszálerein szívja fel. Általában március-áprilisban ébred fel téli álmából. A párzás májusban történik. Lágyhéjú tojásait júniusban, illetve július elején rakja le a maga ásta gödörbe. A fiatalok szeptember elején, de legkésőbb a következő tavasszal kelnek ki és azonnal megindulnak a víz felé. Amilyen esetlenül mozog a szárazon, annyira fürge és gyors a vízben. Zsákmányát villámgyors mozdulattal ragadja meg. Táplálékuk is vízi eredetű: különféle ízeltlábúak és férgek kifejlett és lárvaállapotú egyedeit, dögöket is fogyaszt. A halak közül csak a beteg példányokat képes elfogni. Magyarországi állománya stabil. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Emlősök

Vadmacska (Felis silvestris) Az ártéri ligeterdők rejtett életet élő ragadozója. Éjszakai állat, a nappalt faodvakban, farakások alatt, magas fák ágain vagy róka elhagyott kotorékában tölti. Nappal csak végszükség esetén vadászik, főleg akkor, ha az éhes kölykeinek éjszaka nem tudott elegendő zsákmányt szerezni. Felismerése nem könnyű, mert nem nehéz összetéveszteni a cirmos mintázatú házi macskával. Legfeltűnőbb ismertetőjegyei, hogy a házi rokonánál jóval erőteljesebb és zömökebb termetű, amit bundájának a vastagsága még tovább fokoz. Míg a házi macska farka egyenletesen vékonyodik, addig a vadmacskáé,

végig egyenletesen vastag és a vége hirtelen legömbölyödik. A faj fennmaradását az a kb. 1 000 000 kivadult, gazdátlan házimacska veszélyezteti, amelyek hazánkban szerte-széjjel kóborolnak, s amelyekkel a vadmacska gyakorta keresztezőik. Az így létrejött hibridek között aztán biológus legyen a talpán, aki biztonsággal el tud igazodni, mert a hibridek is tovább hibridizálódhatnak egymás között. Ez a jelenség - a gének keveredése és felhígulása miatt - a tiszta vérű vadmacskák teljes eltűnését is eredményezheti. Az egyes szakemberek szerint a

24

tisztavérűség legbiztosabb jele, ha a vadmacska farkán öt fekete gyűrű található. Ha ennél kevesebb van, akkor már felmerül a gyanú, hogy a felmenők közt már házimacska is előfordult. Életmódját tekintve magányos állat. A nőstények csak a párosodás időszakában tűrik meg a kandúrok jelenlétét. Vadászterületükhöz ragaszkodnak, ami az eltartó képességétől függően akár 500 ha is lehet. Szaporodási időszaka januártól márciusig tart. A kölykök májusban csak azért nem látják meg a napvilágot, mert vakon születnek, de 10-12 hetesen már önállóan vadásznak. Kitűnően mászik fára, ezért nincs tőle biztonságban sem madár, sem emlős. Villámgyors mozdulattal a repülő madarat is képes elkapni, de szívesen fogyaszt nagyobb testű bogarakat, sőt békát is. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 250000.- Ft. Törpe cickány (Sorex minutus) Hazánk legkisebb és általánosan elterjedt emlősállata, de különösen kedveli a nedves helyeket. Testhossza 4,3 - 6,4 centiméter, farokhossza 3,1 - 4,6 centiméter, magassága 0,9 - 1,2 centiméter, testtömege 2,5 - 7,5 gramm. Nagyon hasonlít az erdei cickányhoz, de egészében véve kisebb, világosabb és színezete gyakran szürkés; sosem háromszínű; farka általában hosszabb, és sűrűbb szőrzet borítja. Alkatukat tekintve, cickányokat sokan téveszti össze az egerekkel, pedig még távolról sem rokonok. Az egerek ugyanis rágcsálók, így jól fejlett és folyamatosan növő alsó és felső metszőfog párral és nem túl hosszú arcorral rendelkeznek A cickányoknak ezzel szemben igen hosszú és megnyúlt arcorruk van, szájukban pedig tűhegyes un. rovarevő fogak sokasága található. A fogak színe lehet fehér vagy vörös. Ez azonban csak az egyes csoportok meghatározásánál bír jelentőséggel. A törpe cickány rendszerint az erdő talaján, az avar felszínén mozog. Többnyire bogarakat, pókokat, lepkéket és rovarlárvákat fogyaszt. Mivel igen gyors az anyagcseréje, rendkívül falánk ragadozó. A koplalást csak rövid ideig bírja. Az erdei ösvények mentén nem ritkán lehet találkozni teljesen sértetlen, elpusztul egyedeikkel. Ezek bizony az időjárási viszonyok következtében beállt, rossz táplálék viszonyok miatt elpusztult példányok. Szaporodási időszaka április és október közé esik. Egy évben akár három generációja is napvilágot láthat. Nem veszélyeztetett fa. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Erdei cickány (Sorex araneus) Elterjedése, megjelenése és életmódja is igen hasonlít a törpe cickányhoz. A legfeltűnőbb különbség köztük a méret. Feje és teste együttesen 5,8 - 8,7 centiméter, farka 3,2 - 5,6 centiméter, magassága 1 - 1,5 centiméter és súlya 4 - 16 gramm. A meghatározást nehezíti, hogy méretbeli átfedések lehetnek a két faj között. Hátoldala sötét- vagy feketésbarna, hasoldala világosabb. Közepesen nagy, rövid farkú cickány. Fülkagylóját a bundája nagyrészt eltakarja. Fogainak hegye

25

élénk sötétvörös. Az erdei cickány nedvesebb talajú erdők, mocsaras, sásos területek lakója. Leggyakoribb cickányfajunk. Tápláléka giliszták, csigák, rovarok és férgek. De elfogyasztja az állati tetemeket, csapdába esett állatokat, sőt saját fajtársait is. Naponta testsúlyának háromnegyed részét, szoptatás idején másfélszeresét kitevő mennyiségű táplálékot vesz magához. Gyakorlatilag éjjel-nappal ennie kell, másképpen éhen halna. Éhségük csillapítása miatt, csaknem minden napszakban tevékenyek. Téli álmot nem alszanak. Rendszerint ősszel egy-másfél évesen végelgyengülésben múlnak ki. Szaporodási időszakuk tavasztól őszig tart. Ezalatt akár négyszer is kölykeznek. Ellenségei elriasztására, a teste két oldalán lévő mirigyekből bűzös váladékot présel ki amiért a legtöbb állat kiköpi. Ez alól kivételt képeznek a baglyok, ugyanis a madaraknak nincsen szaglásuk. Nem veszélyeztetett fa. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Közönséges vízicickány (Neomys fodiens) Magyarországon a vizek mentén gyakori, de ezektől távolabb is előfordul, amikor új vadászterületet keres. Az állat hossza farokkal együtt 14-17.3 centiméter, magassága 1.6-2 centiméter és testtömege 10-23 gramm. Ha a vízicickány a víz alatt úszik, bundája a beletapadt levegőtől ezüstösnek látszik. A kormányozásban a farkán lévő csónakgerinc-szerű szőrszegély segíti. A fenekén lábra állva közlekedik, amikor táplálék után kutat. A vízicickány szőrzete víztaszító, emiatt úgy lebeg a vízen, mint egy parafa dugó. Szőrzete teljesen elrejti fülkagylóját. Fogainak hegye borvörös. Hátsó lába viszonylag hosszú, a külső felén lévő sörteszegély az úszást könnyíti meg. Színezete igen változó, a barnától a szürkén keresztül egészen a feketéig. Hasa általában világosabb. Farkán a sörtetaraj mindig ezüstszürke. Az állat többnyire társas lény. Partfalakban járatokat ás, de más állatok tágasabb üregeit is szívesen elfoglalja; belül egy nagy, erős, gömb alakú fészket készít fűszálakból, gyökerekből, háncsból és mohából. Hangját gyakran hallatja. Tápláléka csigák, vízi rovarok, giliszták, békák és kis halak. A zsákmányt, amit elsősorban kitűnő szaglása segítségével ejt el, néha a vízben, legtöbbször azonban a szárazföldön fogyasztja el. Az ivarérettséget az első életévben éri el. A párzási időszak áprilistól szeptemberig tart. Ekkor territórium tartó és emiatt, sokszor keveredik verekedésbe a szomszédokkal. Évente 2-3-szor ellik. Élethossza 14-19 hónap. Nem veszélyeztetett fa. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Keleti sün (Erinaceus concolor) Ezt a fajt sem kell részletesen bemutatni, hisz’ nincs olyan ember, aki ne ismerné, ha máshonnan nem is, a mesekönyvek kedves figurájaként. Éjszakai életmódot folytat, és magányos. Látása gyenge, de hallása és szaglása kitűnő. Ha veszélyt érez, összegömbölyödve mereszti tüskéit a támadója felé. A legtöbb esetben ez hatásos védekezés, de például az uhu, egy-kettőre ki tudja fordítani goromba bundájából, a vaddisznók minden teketória nélkül szétroppantják és a róka

26

étlapján is szokott szerepelni. Állítólag a róka úgy fog ki rajta, hogy valami közeli vízhez görgeti, s a vízben kiegyenesedő és úszva menekülni próbáló süni orrát elkapja. Legnagyobb ellensége azonban a közúti forgalom. Nem ritka jelenség, amikor egész családokat látni elgázolva az utakon. Tápláléka hernyók, bogarak, földigiliszták és csigák. De megtámadja az egérfészket, és fogyaszt döghúst és növényi eredetű táplálékot is. Tűhegyes rovarevő fogazata van. A sünök éjjelente 2 - 4 kilométert gyalogolnak táplálékkeresés közben. Ősszel beássa magát és téli álomba merül. Testének hőmérséklete felveszi a környezet hőmérsékletét. Ha a külső hőmérséklet tartósan 6 C° alá süllyed, bekapcsolódik egy "hőmérséklet-szabályozó". Az izmokban levő cukor elég, így növekszik a testhőmérséklet, s az élet lángja újból kigyullad. Az európai sün 5 - 6 évig él. A párzási időszak áprilisban vagy augusztusban van. Az újszülött sünök tüskéi lágyak és fehérek, bőrük rózsaszín. A kölykök két hétig vakok maradnak. Mintegy négy hét múlva anyjuk magával viszi őket életük első táplálékszerző körútjára. További 10 nap múlva felbomlik a család. Az ősszel születettek ritkán érik meg a tavaszt. Amikor a környezet hőmérséklete tartósan 8 ºC alá esik, elvonulnak téli álomra, melyet a vastag avarban, gyökerek közt vagy rőzserakásban, összegömbölyödve töltenek. Akkor kezdenek ébredezni, amikor a hőmérséklet eléri a 15 ºC –ot. Nem veszélyeztetett fa. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Tavi denevér (Myotis dasycneme) Nemcsak az ártéri erdők öreg fáinak odvaiban, de a vízparti települések háborítatlan épület részeiben is megtelepszenek. Mint ahogy neve is mutatja, erősen vízhez kötődő faj. 0,5 és 5 méter közötti magasságban a víz felett repülve vadászik, leggyakrabban szúnyogokat, kérészeket és tegzeseket zsákmányol. A víz közeléből csak ritkán távolodik el. Közepes termetű faj, megjelenésében leginkább egy nagy vízi denevérre hasonlít. Füle közepesen nagy; a fülfedő viszonylag rövid, a hátulsó éle domború, ami alapján jól elkülöníthető a többi Myotis-fajtól. Lábfeje határozottan nagy. A bunda színe a háton barna, a hasi oldalon szürkés. A vitorlafelületek szürkésbarnák. Röpte gyors és egyenes, néha kissé hullámvonalas, de nem olyan zegzugos, mint a vízi denevéré. Repülés sebessége elérheti a 35 km/órát. Téli és nyári szálláshelyei, valamint a párzóbarlangok sokszor messze esnek egymástól, így vándorlásai során akár 150-250 kilométert is megtesz. Az eddig bizonyított legnagyobb vándorlási távolsága 350 kilométer volt. A vonulás a párzóbarlangok felé augusztus első felében indul meg. A párzás után valószínűleg sok példány visszatér az ártereken lévő nyári szálláshelyre, ahol faodvakban, vagy épületekben vészeli át a telet. A nőstény csak késleltetve, a tavaszi ébredés után termékenyül meg, addig a méhben vagy a petevezetékben tározódnak a hímivarsejtek. A kölykök általában június első felében jönnek a világra. A közhiedelemben ellentétben a denevérek jó látnak, az pedig hogy belerepülnek az emberek hajába az a buta rémmesék tartományába tartozik. Arra viszont ügyelni kell, hogyha bárhol téli álmot alvó denevérrel találkozunk, ne bolygassuk. Igaz néhány pillanat alatt képes magát a hibernált állapotból felfűteni és menekülésre fogni, de ez a művelet annyi energiaveszteséget okoz neki, hogy a maradék már nem biztos, hogy ki fog tartani tavaszig és még előtte éhenpusztul. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 100000.- Ft.

27

Vízi denevér (Myotis daubentoni) Magyarországon vizek mentén gyakori. Viszonylag kis faj, lába hosszú. A farok hegye túlér a farokvitorlán. Füleit négy redő keresztezi. A fülfedő a fülhossz fele. A vízi denevér igen gyorsan repül; mintegy félórával naplemente után indul, és a kora reggeli órákig vadászik. Téli álmát barlangokban, vízszintes helyzetben alussza, ritkábban függeszkedve, magánosan vagy kis csoportokban. Tápláléka rovarok; csak röptében táplálkozik. A megtermékenyülés

tavasszal történik. A kölykezőszálláson több száz nőstény tartózkodik. A fiatalok 6-7 hét után önállóak. Nyári szálláshelye faodvakban, esetleg padlásokon is lehet. Augusztusban indulnak meg a szaporodóhelyek irányba. Az eddig mért legnagyobb vonulási távolsága 304 kilométer volt. A párzás után sok példány visszatér az ártereken lévő nyári szálláshelyre, ahol faodvakban vészelik át a telet. A téli álom általában március végéig tart. Vadászni a sötétség beálltával indul. Jellemzően a víz felett 20-30 cm magasan röpköd. Ügyesen repül köröket, nyolcasokat leírva. Rendszerint az erdőbe is bejár vadászni, ahol kb. 5 méter magasan szerzi a zsákmányát. Táplálékának jelentős részét a szúnyogok teszik ki. Egy éjszaka testtömegének akár 40 %-át kitevő rovarmennyiséget is fogyaszthat. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft. Durvavitorlájú törpedenevér (Pipistrellus nathusii) Bár domb- és hegyvidéken is előfordul, valójában sík vidéki faj. Előnyben részesíti az ártéri ligeterdőket, a mocsaras, nedves élőhelyeket. Szálláshelyeit, szülőkolóniáit leggyakrabban odúkban alakítja ki, de épületek zugaiban is rájuk bukkanhatunk. Téli szállásként kizárólag faodúkat használ. A kolóniák nagysága a néhány tíz egyedtől a 300-400 példányig terjedhet. Kis termetű faj, de mivel hasonlít a törpedenevérre, határozása néha problémás. Arcorra széles; füle széles, nem túl hosszú, fülfedője keskeny. Fontos bélyeg, hogy a felső első metszőfog kéthegyű, és a második metszőfog nagyobb, mint az első mellékcsúcsa. A bunda tömött, színe a háton barna, a hasi oldalon szürkésbarna. A szárnyvitorla és a többi bőrfelület is barnásfekete. A szárny keskeny, hátsó szegélyén vékony sárgás szegély húzódik. A sarkantyú és a sarkantyúkaréj is jól fejlett. Szürkület beálltával indul vadászni. Legjellemzőbb táplálkozó területei az erdők, nádasok vagy más növényzettel borított területek vízfelőli oldala. Táplálékának zömét a szúnyogok alkotják. Röpte gyors, fordulékony. Párzási aktivitásuk augusztustól októberig is eltarthat. A kölykök június közepe táján születnek. Vonuló faj. Távrepülési rekordja 1905 km volt. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft.

28

Közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus) Hazánkban az egyik leggyakoribb denevérfaj. Vizes élőhelyeken, folyó- és tópartokon, erdőszéleken szokott vadászni. Röpte pillangószerűen könnyed. A lombkorona szintjében, szapora szárnycsapásokkal vadászik. Az állat teste kicsi és hasonlít az egéréhez. Bundája sötétbarna. Sötétedéskor és éjszaka aktív, késő ősszel nappal is repül. Szívesen él a települések közelében is. Nyáron faodvakban és sziklahasadékokban tanyázik, utóbbiakban, illetve épületekben, repedésekbe bújva telel. Táplálékát kis repülő rovarok alkotják (szúnyogok, szárnyas levéltetvek, muslincák, kérészek, holyvák) Párzási időszaka a többi denevérhez hasonlóan ősszel van. A kölykök júniusban szültnek. A nőstények gyakran egy nagyobb odúban összegyűlve szülik meg kölykeiket. Novembertől márciusig téli álmot alszik. Általában a nyári szállása közelében telel, de alkalmanként nagy távolságokat is megtehet. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft.

Rőt koraidenevér (Nyctalus noctula) Hegy-, domb- és sík vidéken egyaránt előfordul. Kedveli az idősebb ártéri erdőket, de nem feltétlenül kötődik hozzájuk. Európa egyik legnagyobb termetű denevérfaja. Arcorra széles. Füle rövid, az alapja széles; a fülfedő vese alakú. Főként a nyár végi időszakban pofamirigyei feltűnően megduzzadnak, emellett átható szagot is árasztanak. A bunda rövid, testhez simuló, színe a háton vörhenyes, a hasi oldalon árnyalatnyit világosabb. A szárnyvitorla és a többi bőrfelület is füstös fekete. A szárny keskeny, fecskeszárnyra emlékeztet. A

sarkantyúkaréj jól fejlett. Ligetes, nyílt területek, folyók, tavak, nádasok felett, erdőszegélyek mentén vagy erdei nyiladékokban szerzi zsákmányát. Röpte gyors, fordulékony. Néha 50-100 méter magasan, de általában a lombkoronaszintben vadászik. Levéltetvektől a cserebogárig mindent elfogyaszt. Még világosban elindul, s néha a fecskékkel együtt vadászik. Egy odúban többen is összezsúfolódnak, s ilyenkor csikorgó hangon, jó hangosan, folyamatosan civakodnak egymással. Az erdőlakók télen is odúkba húzódnak. Téli és nyári szálláshelyei sokszor nagy távolságra vannak egymástól, a megtett út akár 1000 kilométernél is hosszabb lehet. A jelölés helyétől legmesszebb 1600 kilométerre észlelték. Egyes állományai valószínűleg helyben maradnak. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft. Közönséges vidra (Lutra lutra) Fekete István író jóvoltából elég nagy körben ismert és kedvelt állat. Bármilyen halban gazdag vízfelület környékén találkozhatunk vele, bár éjszakai életmódja miatt ritkán kerül szem elé. Az európai országokhoz viszonyítva, hazánk vidra nagyhatalom, mivel számos országból már kipusztult. Buksi fején hosszú és ritkás szőrszálakból álló bajuszt visel. Háta középbarna, torka és hasa világosabb. Apró kerek fülei vannak. Lábujjai közt úszóhártya

29

feszül. Testhossza 70-80 cm, farokhossz 40 cm, a kifejlett hím súlya a 15 kilogrammot is elérheti. Bundája tömött, vízhatlan. Magányosan él. A párzási időszak és a kölykeit vezető nőstény kivételével. Nem alszik téli álmot. Vackát víz fölé hajló fák tövében, maga ásta kotorékban készíti, de olykor megtelepszik vízparthoz közeli borzvárban, nádasban is. A kotorék bejárata a víz alatt is nyílhat, de ez a nem általános. Tápláléka változatos lehet, de döntően halakból, emellett kétéltűekből, rákokból, esetleg

pézsmapocokból és egyéb rágcsálókból, olykor gerinctelen állatokból - kagyló, nagyobb, vízben élő rovarok, rovarlárvák - áll. Az elfogyasztott halak mérete, faja adott vízterülettől függ, de általában a kisebb, úszás közben könnyen elfogyasztható, tömeges fajokat zsákmányolja. Esetenként jóllakottan, játékból is halászik. Mivel a törzsfejlődés folyamán viszonylag nem régen tértek át a vízi életmódra, a vidra kölykök, miután elhagyták a kotorékot, két dolgot utálnak, de nagyon: a vizet és a halat. Az anyjuknak nem kis fáradságába kerül, mire megszeretteti velük, létezésüknek ez a két elengedhetetlen elemét. Egyébként játékos állatok. Többször megfigyeltek télen egész vidracsaládokat, amint a vízparton "szánkóztak". Jó magasra felmásztak a parton, aztán a hasukon csúsztak le a lejtőn. Halászat alkalmával akár 10 méter mélységben és 1-2 percig is képes vízalatt maradni. Veszélyetetettséghez közeli, fokozottan védett faj. Természetvédelmi értéke 250000.- Ft Eurázsiai hód (Castor fiber) Ez a faj a 19. század közepére egyszer már teljesen kipusztult Magyarországról. Neve csak a településnevekben maradt fenn (pl. Hódmezővásárhely). Hogy ismét beszélhetünk róla az az ausztriai és a magyar WWF együttműködésének eredményeképpen létrejött visszatelepítésnek köszönhető. A visszatelepítése a Duna ausztriai szakaszán kezdődött. 1996 óta a Duna-Dráva és a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén, illetve a Tisza középső és felső folyásánál, folytatódott. Ezt követően még számos helyre történtek visszatelepítések. A hazai állomány kb. 600 példányból állhat. A spontán vándorlás következtében, már olyan helyen is megjelentek, ahová nem lettek telepítve. Eurázsia legnagyobb rágcsálójának testtömege 20–33 kilogramm, testhossza 75 centimétertől egy méterig terjedhet, amihez 30–40 centiméteres, lapos, pikkelyes farok csatlakozik. Barna bundája tömött, selymes és vízhatlan, szemei és fülei kicsik, orrát és fülét bőrlebennyel el tudja zárni a víz alatt. Hátsó lábain úszóhártya köti össze ujjait. Az európai hód kanadai rokonával ellentétben nem épít hódvárakat és gátakat is csak ritkán emel, vackát inkább a partfalban ássa ki. Az akár tizenegy méteres hosszúságot is elérő folyosórendszer bejárata a vízből nyílik. A lakóüreg átmérője 50–80 centiméteres, itt 5–8 állat (egy szülőpár, a tavalyi és az idei alom) él. A család kisebb állandó territóriumot tart fenn a vízpart mentén, melynek határait szagjelzésekkel jelölik ki. Vándorlásra táplálékszűke esetén kerülhet sor.

30

A hódok kiválóan úsznak. Bundájukat a végbélnyílás körül elhelyezkedő két szagmirigy váladékával teszik vízállóvá, farkukkal kormányoznak, úszóhártyás lábaikkal pedig előrelökik magukat a vízben. Hátsó lábaik második karma speciális bundatisztító karommá módosult. Egymással füttyögéssel, szagjelzésekkel és farokcsapkodással kommunikálnak, ez utóbbival a veszélyre hívják fel a figyelmet. Táplálék specialisták. Kizárólag fakéreggel és lobbal táplálkoznak. Éles fogaikkal, testméretükhöz képest, viszonylag nagy fákat is képesek kidönteni úgy, hogy éles metszőfogaikkal, jellegzetesen kúp alakúra rágják a fa tövét. A hódok metszőfoga a fokozott igénybevétel miatt, folyamatosan nőnek. A hód számára a tél nem a téli álom, hanem a szaporodás időszaka. A monogám szülők 105–107 napos vemhességet követően együtt gondozzák és táplálják egy-két utódukat. Elválasztásra kb. háromhetes korban kerül sor. A kölykök az ivarérettség eléréséig, azaz mintegy két-két és fél évig szüleikkel maradnak. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Vadászati szempontból jelentős fajok

Dolmányos varjú (Corvus corone cornix) Az ártéri erdők egyik leggyakoribb és legnagyobb testű varjúféléje. A háta és a testalja hamvasszürke, feje, szárnya és farka fekete. Erős, vaskos csőre és lába fekete. . A hím egy kicsivel nagyobb a tojónál. Túlnyomórészt állati táplálékot fogyaszt, ezért is hívják sok helyütt népiesen kálomista varjúnak. Étrendjében első helyen ugyan a rovarok szerepelnek, de fészekrabló tulajdonsága köz-ismert. Tavasszal a napos nyúlfiakat is elkapja. Táplálkozási sokoldalúságát jellemzi, hogy a sekélyebb vizekből a halivadékot is képes összekapkodni, de a dögöt sem veti meg. Fészkét a koronaszint felső harmadába, lehetőleg minél magasabbra építi. Nem védett. Vadászható faj.

Szajkó (Garrulus glandarius) Sík- és dombvidéki erdők gyakori lakója. A Magyarországon élő varjúfélék között a legkisebb. Tollazata rózsaszínes világos-barna. Farka fekete, míg farkcsíkja és alsó farkfedői fehérek. Feketés szárnyán a széles fehér folton kívül szembetűnő bélyeg a fekete vonalas égszínkék szárnytükör. Izgalmi állapotban gyakran felmereszti fekete-fehér vonalkázású fejtollait. Szeme világoskék. Hangja messze hangzó, éles „sksék”. Éneke nagyon változatos, érdes, nyávogó, fütyülő hangok keveréke. Kitűnő hangutánzó, élethűen utánozza az egerészölyv nyávogás-szerű kiáltását, a holló mély korrogását, a varjak károgását és a fácánkakas kakatolását is. Nemcsak más madarak hangját,

31

hanem például a szekérnyikorgást, a kutyaugatást is híven utánozza („szajkózza”). Éles, riasztó hangjára az erdő minden vadja figyel. Ezért a tulajdonságáé a cserkelő vadászok különösen utálják. Ilyenkor ugyanis az erdő őreként az összes vad figyelmét felhívja a közeledő veszélyre. Gyakorlatilag mindenevő. Nyáron inkább rovarokkal táplálkozik, de a fészekrablástól sem riad vissza. Elkapja a gyíkokat, a békákat, az apró rágcsálókat és a csőrével agyonveri őket. Ősszel áttér a növényi táplálékra. Télen táplálkozásában a növényi eredetű anyagok dominálnak. Ilyenkor „előveszi éléskamráiból” az ősszel szorgalmasan begyűjtött és eldugdosott, főleg makkból álló csemegéit. Ám a rejtekhelyeket nem mindig találja meg, s ezzel mintegy erdőgazdasági tevékenységet folytat, biztosítva a magok kikelését, ily módon elősegítve a természetes erdőfelújítást. Elsősorban lomberdőkben költ, különösen kedveli a tölgyeseket, de fészkel az ártéri ligeterőkben is. Gallyfészkét gyökerekkel, növényi szálakkal béleli Vadgazdálkodási szempontból kártétele elenyésző, állományának apasztása elsősorban az énekesmadarak védelme érdekében szükséges. Védettséget nem élvez, állományának gyérítése egész évben lehetséges.

Örvös galamb (Columba palumbus) A legnagyobb testű vadgalamb fajunk. Az ártéri erdők egyik jellegzetes madara. Jókora házi-galamb nagyságú. Könnyen felismerhető a nyakán kétoldalt elhelyezkedő fehér nyakfoltjáról. Röptében ez is valamit a szárnyain felül, keresztbe húzódó fehér karéj alakú csíkja is jól látható. Ártereken fákra vagy bokrokra készíti fészkét. A fészek kis gallyakból, vékony gyökerekből, és vékony fűszálakból vagy szárakból készül. Fészekalja két, tiszta fehér tojásból áll. Az első

táplálék, amit a fiókák kapnak kikelésükkor, az a begytej, amit a szülők termelnek. Egy évben többször is fészkelhet. A hangja nyögdécselő búgás. A néphit szerint ilyenkor azt nyögdécseli, hogy „megölték szegényt”. A fákról felriasztva robajló szárnycsapásokkal menekül. Az utóbbi évtizedben, vad és félénk természetét feladva, egyre nagyobb számban költözik be lakott területre. Nemcsak a falvakba, de a nagyvárosok parkjaiban is. Vonuló madár. November folyamán nagy csapatokba verődve indul útra és márciusban ugyanígy érkezik. A telet a Fölközi tenger medencéjében tölti. Nem védett, vadászható faj. Szárcsa (Fulica atra) Ennél közönségesebb és ismertebb vízi-madarunk nincs. Aki valaha is csak néhány órát töltött valami állóvíz partján, annak okvetlen találkoznia kellett vele. Lehetetlen nem észrevenni ezt a koromfekete réce nagyságú madarat, mely a homlokán egy ovális, jól látható és feltűnő fehér homlok-pajzsot visel. Zöld színű lábán úszóhártya helyett úszókaréjokat visel. Kitűnően bukik, de repülni nem szeret. Ha mégis, akkor is inkább félig repülve, félig a vizet taposva teszi meg a kisebb távolságokat. Röptében jól látszik az első evezőtollának külső fehér széle. Az úszó szárcsát kis feje és kerek háta különbözteti meg

32

messziről a vadrécéktől. Vízi rovarokkal, halakkal, férgekkel és puhatestűekkel táplálkozik, de szereti a víz színén lebegő békalencsét is. A vízre, nádasba nádból épített fészkében költi ki fiókáit. A fiókák fészekhagyók és kikelésük után nem sokkal követik anyjukat a vízbe. Télen nagy csapatokba verődik. Magyarországon nem védett faj, sőt vadászható. Húsát erős halíze- és szaga miatt sokan nem szeretik, pedig ha frissen megnyúzzák elveszti a kellemetlen ízét és szagát. Ilyenkor nagyon finom, omlós zamatos húsa van. Vonuló, de néha áttelel. A telet a Fölközi tenger északi felében tölti.

Erdei szalonka (Scolopax rusticola) A vadászati lobbi és a természet-védők hosszú évek óta birkóznak, hogy maradjon-e meg vadászható fajnak, vagy a rohamos állománycsökkenése miatt nyilvá-nítsák védetté. Mivel vonulási időszakban a Közép-Tisza árterében is elő szokott fordulni, érdemes erről a rejtett életmódú madárról szót ejteni. Barnás, sárgás foltos tollruhája kiváló rejtőszínt biztosít környezetében. Az erdei

szalonka szeme a feje tetején és oldalt helyezkedik el, ezáltal látómezeje 360 fokos. Ezért nem könnyű meglepni a földön tartózkodó szalonkát. Miközben járkál és kis rovarokat szed fel a földről, vagy csőrével a földet túrja férgek után, hátrafelé és előre egyaránt lát. Az erdei szalonka csőre alkalmas arra, hogy megfogja vele a férgeket a földben. A csőrében levő tapintótestecskék segítenek megtalálni a zsákmányt. Amikor a jelzés eljutott az agyba, kinyílik a csőr hegyi része, körbefogja a férget és bekapja anélkül, hogy kivenné a csőrét a földből. Hosszú csőrével este kezdi el a talajon keresni gilisztákból, lárvákból és rovarokból álló táplálékát, de ősszel és télen bogyókat is fogyaszt Nem védett faj. Magyarországon 2004 óta nincs vadászidénye. Vadászata monitoring jelleggel, szabályozott környezetben zajlik tavaszi vonuláskor hajnalban és este. Tőkés réce (Anas platyrhynchos) A leggyakoribb és legelterjedtebb récefaj. Bárhol előfordulhat a nagykiterjedésű tavaktól, a folyókon keresztül a legeldugottabb tocsogókig. Társaság kedvelő faj. Gyakran több százas csapatokba verődnek. Csak a nászidőszakban lehet párosával látni. A párzás megtörténte és fészeképítés után, a hímek csapatokba verődve élik világukat, az utódnevelés minden gondját a tojókra bízva. A gácsér csőre zöldessárga, feje fémesen csillogó zöld, nyakán fehér gallér van, melle gesztenye-barna, oldala és hasa világosszürke. Testének felső része, a nyak tövétől a hát közepéig, valamint a szárnyai külső felülete, barnásszürke, a hát közepétől kezdődően kékesfekete, egészen a farokig, melynek oldalsó szegélyét a fehér színű kormánytollak alkotják. A farok közepén 3-4 szál fekete, visszahajló, ún. gácsértollat visel. Szárnyai belső oldalai sárgásfehérek. A fent leírtak csak a hím násztollazatára vonatkoznak, amelyet nagyjából szeptembertől májusig visel. Nyár elején az állat leveti díszes tollait, és a tojóéhoz hasonló, szerény ruhát ölt. Szárnya és farktollai nagyjából megtartják eredeti színüket, a test többi

33

része azonban szürkésbarna, enyhén rőt alapszínt ölt, amelyet kisebb-nagyobb foltok díszítenek. Fehér gallérjuk eltűnik, viszont a fejen megjelenik a tojóéhoz hasonló szemcsík és a fekete fejtető. Avatatlan szemlélő ilyenkor összetévesztheti őket a tojókkal, pedig az itt-ott kiütköző szürke, hasi tollaik, fekete farkuk, feltűnő, fehér farokszegélyük, a nyak és a test színétől (a nászruházathoz hasonlóan) jól láthatóan elkülönülő mellszínezet, de főleg a színét nem változtató, zöldessárga csőr azonnal elárulja őket. Fészkelhet földön, öreg fűzek odvában, nádkúpban, nagyobb madarak elhagyott fészkében, sőt épületek tetején is. A magasban levő fészekből a fiókák kiugrálnak, vagy a tojó csőrében hordja le őket. Tápláléka változatos, főleg magvakat, növényi részeket, gerincteleneket, apró halakat és ebihalakat fogyaszt. Nem tud teljesen a víz alá bukni, ezért a madár hátsó része kiemelkedik a vízből. Hangja a baromfiudvarból is jól ismert hápogás. Egyrészük állandó madár. Ezek mindaddig itt maradnak míg találnak jégmentes vizet. Nagyobb részük a Földközi tenger medencéjében telel, de egyes csapatai, akár Közép-Afrikáig is eljutnak. Nem védett madár. Vadászatát jogszabályok szabályozzák.

Nyest (Martes foina) Élőhely szempontjából egyáltalán nem válogatós. A nagyvárosoktól kezdve az ártéri erdők sűrűjéig mindenütt előfordul és gyakori. Elszaporodásában, a rendkívüli alkalmazkodó képessége mellett, jelentős szerepe volt annak, hogy hosszú évekig védetté volt nyilvánítva. Szőrzete barnás színű. Jellegzetessége a nagy fehér mellfolt, mely egyben a legfőbb megkülönböztető jegye a nyuszttól, melynek mellfoltja narancssárgás színű és nem terjed rá

a mellső lábak tövére. Orra világos színű, talppárnái szőrtelenek. Ügyesen mászik, de ritkán megy fel magas fákra. Főleg szürkületkor és éjszaka mozog. Hatékony vadász, tápláléka gerinctelenekből, rágcsálókból, madarakból, tojásokból áll, de szereti a gyümölcsöt is. Imádja a tojást, annak tartalmát kiszívja, csak az üres héjat hagyja hátra. Esetenként háziállatokat is megtámad. Bár éjszakai állat, a párzási időszakban nappal is láthatók. Mivel a megtermékenyült peték késleltetetten ágyazódnak be az anyaméhbe, az ellés nem következik be a következő tavasz előtt. A hímek poligámok, ami azt jelenti, hogy egy hím territóriuma több nőstény territóriumával is átfedésben van. Egy hím territóriuma, akár 200-500 hektár is lehet. Általában prémjéért vadásszák. Szeptember 1. és február 28. között vadászható. Borz (Meles meles) Mivel hosszú éveken keresztül természetvédelem alatt állt, az 1980-as évektől olyan állomány-növekedése következett be, amely már nem indokolta a védettség további fenntartását. A domb- és hegyvidéki lombhullató és lomb-fenyő elegyes erdőktől a folyók ártéri területéig, mindenütt jelen van, sőt a vízparti településeken is tanyát verhet. A borz nagyjából 90 centiméter hosszú (ebből 15 centiméter a farok hossza) és 15-20 kilogramm súlyú

34

állat. A hímek valamivel nagyobbak, mint a nőstények. Szőrzete igen jellegzetes mintázatú, hasa fekete, háta viszont ezüstszürke. Pofája fehér, rajta az orrától a szemén át a füléig húzódó fekete sávval. Mozgása jellegzetes. Kicsit esetlenül fut, miközben vastag bundája hullámzik a hátán. Az erdőben hangos csörtetéséről messziről felismerhető, bár óvatossága miatt ritkán látható. Alkonyat után aktivizálódik, a nappalt üregében tölti. A kotoréka (borzvár) több méter mélységig lehatoló, többszintes, több kijárattal is rendelkező labirintus rendszer, melyet generációkon keresztül használ. A kotorék bejárata rendszerint vízszintes irányban ovális, szemben a rókáéval, mely függőleges irányban ovális. Ezenkívül a borzvár bejáratának környéke pedánsan tiszta, míg a rókáé a szétszórt táplálék maradványoktól bűzlik. A kotorékban élhet magányosan is vagy nagy családban (klánban). Táplálékát elsősorban nyíltabb területeken keresi. Mindenevő, gerincteleneket, kisebb gerinces állatokat (madarak, rágcsálók, hüllők), magokat, erdei gyümölcsöket, gyökereket és gombát fogyaszt, híresen torkos állat. Trófeának a koponyája számít, de a bundája sem megvetendő. Június 1. és február 28. között vadászható.

Vörös róka (Vulpes vulpes) A legközismertebb és a legelterjedtebb ragadozónk, Még a gyerekek is ismerik. A hegy és síkvidéken egyaránt előfordul. A vörös róka hossza eléri az 1,4 m-t, ebből 50 cm a farok. Magassága 38 cm, súlya közepesen 6–10 kg, kivételesen akár 13 kg is lehet. Feje széles, homloka lapos, hirtelen keskenyedő arcorra hosszú és keskeny. Szemei ferdén nőnek; felálló füleinek a töve széles, felül kihegyesednek. Törzse karcsú, végtagjai rövidek és vékonyak. Farka hosszú és bozontos. Általában vöröses-sárgás barna a színe,

felülnézetben inkább rozsdavörös a bundája, a hasa és a végtagok belső oldala pedig fehéres. Sárgásvörös szőrméje sűrű és puha. Homlokán, vállain és háta hátulján a farok tövéig fehéren foltos; ajka, pofája és torka ugyancsak fehér. A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek a mancsokhoz hasonlóan feketék. Esetenként a farok hegyén fehér szálak nőhetnek vagy éppen teljesen fehér a farka. Nagy az egyedi változatosság. Nagyon ritkán, de Magyarországon is előfordul teljesen fekete egyede, ezt a vadászati szaknyelv „szenes rókának” hívja. Rendkívüli alkalmazkodó képességét példázza, hogy kotoréknak nevezett lakóhelyét elővigyázatosan választja meg. Kedvező körülmények között nem maga ássa, hanem borzok elhagyott kotorékaiban telepedik meg. Időnként lakott borzkotorékban is felüti tanyáját, és nem ritkán ki is szorítja onnan a borzot. Gyakran költözik barlangokba és más természetes üregekbe, de romokba, omladékokba, kőrakásba is; gyakran korhadt fák üregével, sűrű bozóttal vagy elhagyott homokbányák üregével is megelégszik. Van, hogy kazlakban talál magának téli lakást. Főleg éjjel, de csendes, elhagyatott helyeken fényes nappal is vadászik. A hosszú nyári napokon több órával napnyugta előtt indul vadászni kölykeivel. Ami a táplálkozását illeti, nem túl válogatós. A fiatal őztől a bogarakig minden állatra vadászik, de szívesen fogyaszt dögöt is. Fő táplálékai az egerek és pockok, de megfogja a mezei és üregi nyulat, az őzgidát is. Nemcsak a földön fészkelő madarak tojásait fogyasztja és fiókáit eszi meg, de a repülni tudó madarakat is képes becserkészi. Ha a szükség ráviszi, jól úszik, ezért a vízimadarak fészkei sincsenek tőle biztonságban: még a kotló hattyúkat is megfojtja., de megeszi az érett gyümölcsöt is.

35

Többnyire február közepén párzik (ez a koslatás). Ez idő alatt, a farka közepetáján lévő, ibolyának nevezett mirigye nagyon erős ibolya illatot áraszt. A vemhes róka kitépi hasáról a szőrt, hogy kölykei könnyen hozzáférhessenek emlőihez, és ebből a szőrből készít vackot a kölyköknek. Egy–másfél hónapos korukban merészkednek először a szabadba, hogy a napon sütkérezzenek és játszadozzanak. Júliustól a kölykök az öreg vadászó rókát követik, majd egyedül is vadászni kezdenek. A rókát részben prémjéért, részben az apróvadak védelme érdekében vadásszák. Vadászata nem esik korlátozás alá. Egész évben vadászható Pézsmapocok (Ondatra zibethicus) Ezt a fajt 1905-ben telepítették be Észak-Amerikából Prága környé-kére. A megváltozott körülmé-nyekhez olyan jól tudott alkal-mazkodni, hogy 1915-ben már hazánkban is felbukkant. Ma már minden vízparton, a halastavaktól a mocsarakon keresztül, a folyópartokig mindenütt elő-fordul. Az állat fej-törzs-hossza 25-36 centiméter, farkán nincs szőr, oldalról valamelyest lapított, pikkelyes és majdnem olyan hosszú, mint a teste, 20-27 centiméter. Testtömege 900-1800 gramm. Bundája szürkés-barna, vöröses árnyalattal, hasi része világosabb. Erős koronaszőrei miatt kócosnak tűnik bundája. Hátulsó lábán az ujjak között kis úszóhártyát visel. Ha úszik, teste kiemelkedik a vízből, erőteljes farkát közben ide-oda mozgatja. A pézsmapocok szárazon esetlennek tűnik, de elülső lábát nagyon ügyesen használja táplálkozás közben. Bundája vízálló. Testnagysága miatt az állatot talán a fiatal hóddal lehet összetéveszteni. A pézsmapocok nappal és éjszaka egyaránt tevékeny, de ahol erősen üldözik, csak a sötétség beállta után mozog. Nem alszik téli álmot, de a hideg évszakban hosszú pihenőre visszavonul a parti töltésbe épített várába. A pézsmapocok a töltések mentén a sekély vizekben építi odúját. Ehhez kákát, sást és nádat harap le és halmoz fel. Az építmény akár 1,1 méter magas, átmérője 1,8 méter széles is lehet. A lakóodú (katlan) a lakóvárban félmagasságban helyezkedik el. A pézsmapocok általában víz alatti kijáratokat épít. A fészek télen meleg. Ha kevés az élelem, egyszerűen a belső falakból falatozik, és tavasszal kijavítja a károkat. Nyáron pedig a lakóvár tetején napozik. Tápláléka szinte kizárólag vízinövények; esetleg kagylók, békák és halak; ha lehetőség van rá, állati dögöket is fogyaszt. Különösen a nagy tavikagylók és festőkagylók játszanak döntő szerepet a tél átvészelésében. A fiataloknak az öregek határozott territóriumtartása miatt, az elválasztás után azonnal el kell vándorolniuk, és új revírt kell keresniük. A pézsmapocok hímjének hasán a nemi szervek szomszédságában egy apró, körte formájú, kifelé nyíló mirigy van, ami fehér, olajos nedvet választ ki. Ennek szaga erősen hasonlít a pézsmaszarvas hasonló mirigyében kiválasztott pézsmára, innen nevének első fele, a pézsma. Nem védett. Egész évben vadászható. Európai őz (Capreolus capreolus) Vadászati szempontból az egyik legkedveltebb nagyvad fajunk. Nincs olyan hely Magyarországon, ahol ne fordulna elő. Nincs Magyarországon olyan ember, aki ne ismerné, hisz’ a mesekönyveknek is kedvelt szereplője. Az európai őz testhossza 95-140 centiméter, farka nagyon rövid, mindössze néhány centiméter, tömege Közép-Európában 15-30 kilogramm. A bakokat kis agancsuk alapján egyértelműen fel lehet ismerni. Meredeken

36

emelkedik ki a homlokból, és az igazi szarvasokénál kevésbé irányul hátra, inkább felfelé. Nagyon finom alkatú, kecses testével, vékony, hosszú lábával és hosszú, karcsú nyakával az őz a szarvasfélék legkisebb európai képviselője. Fara felé enyhén nehezedő teste lehetővé teszi, hogy könnyedén bujkáljon a bozótban és az aljnövényzetben. Amikor az őz megkapja téli

bundáját, színezete szembetűnően megváltozik, a vörhenyesbarna nyári bundát szürkésbarnára cseréli fel. Ilyenkor a combok hátulsó felén lévő „tükör” csaknem egészen fehérnek tűnik, míg nyáron sárgásfehér alapszínű. Látásuk nem valami jó, de szaglásuk és hallásuk kitűnő. Veszély esetén a suta a gidáját elfekteti és igyekszik magára vonni a figyelmet. Ha az ilyen elfektetett gidát megtaláljuk, anélkül, hogy hozzáérnénk, ott kell hagyni, mert ha az emberszagot megérzi a gidáján, éppen úgy fog tőle félni, mint az embertől. A legkisebb finom simogatás is végzetes következménnyel jár a gida számára. A kis gidát nem kell félteni, mert a suta, bármennyire is messze vágtatott el félelmében, tévedhetetlen pontossággal fogja megtalálni. A bakok agancsot növesztenek, melyet évente váltanak. Az agancs egy puha, szőrös képletben az un. barkában alakul ki, melyet az őz a kialakulást követően ledörzsöl az agancsáról. Az őz nyáron jellemzően magányosan, vagy kis családi csoportokban él, például suta az őzgidáival ősztől tavaszig azonban kisebb nagyobb csapatokat formálnak. Fásszárú és lágyszárú növényeket egyaránt fogyasztanak. Vadászati szempontból a legértékesebb trófeája a hímek agancsa. Sutát általában csak akkor lőnek, ha valami betegségben szenved. Vadászatát jogszabályok szabályozzák. Vaddisznó (Sus scrofa) Eredetileg a kiterjedt mocsarak lakója volt, de jó alkalmazkodó képessége miatt, ma már bárhol előfordulhat, még a városokban is. Csak a teljesen nyílt, füves pusztákat és a hóval borított sík területeket kerüli. Ezt a fajt sem kell részletesen bemutatni, mert talán még az is felismeri, aki soha nem találkozott még vele. A kanok súlya jelentősen felülmúlja a kocákét, de elsősorban mégis az évről évre jobban kiálló szemfogaik (agyaraik) tűnnek fel. Az alsók gyenge ívben felfelé nőnek, míg a felsők felfelé hajlanak, és így ezekkel párhuzamosan helyezkednek el. Félelmetes fegyvert jelentenek, mert az agyarpárok koptatják, fenik egymást, és így egyre élesebbé és hegyesebbé válnak. A kanok erősen fejlett agyarai nemcsak arra valók, hogy a riválisokkal harcoljanak hanem agyaraikkal védekeznek a ragadozók ellen is. Keményen tudnak küzdeni, és sarokba szorítva rendkívül támadékonyak. A legveszélyesebbek azonban a

37

malacos kocák, amelyek már nemegyszer megtámadták és meg is sebesítették a békés kirándulókat vagy bogyószedőket. Általában rejtetten és ahol sokat zaklatják ott csak éjszaka mozog nyílt területen. Túrásaik azonban elárulják a jelenlétüket, sőt még az állomány nagyságára is lehet belőle következtetni. Táplálékát tekintve mindenevő. Mindent elfal, amit a földön talál, a földből kitúr vagy amit felágaskodva elér. A vaddisznó családi közösségekben, csapatokban jár, ezt kondának nevezzük. A csapat magját az öreg koca jelenti, a süldőkkel és a malacokkal. A kondához lazán vagy szorosabban kötődve további állatok is csatlakozhatnak. Gyakran az előző évi fiatalok is a közösségben maradnak, amíg ivarérettekké nem válnak. A kanok csak alkalmilag keresik fel a kondát, anélkül hogy a fiatal állatokkal törődnének. Csak a szaporodási időszak kezdetekor csatlakoznak a kocákhoz. A vaddisznók párzási, búgási ideje november és január közé esik. Többnyire lassú ügetéssel szaladnak, de ha menekülnek, bukdácsoló galoppba csapnak át. Ezt azonban csak rövid távon, többnyire csupán néhány száz méteren tudják tartani. Jól úsznak, ezért nagy folyók vagy tavak szigetein is megtelepedhetnek. Vadászati szempontból trófeának a kan agyarpára számít. Minél hosszabb, annál értékesebb. A koca kivételével egész évben vadászható. A kocák vadászatát jogszabályok szabályozzák.

38

A folyó és partjának élővilága Puhatestűek Lapos tavikagyló (Pseudanodonia complanata) Teknője tojásdad alakú igen lapos, ebből ered a neve is. Héja vékony, törékeny, sötétbarna színű. Ritka kagyló, lassabb folyású vizek ill. állóvizek lakója. Szélesség [mm]: 80 – 125 Hossz [mm]: 120 – 200. Nagyon hasonlít a nem védett tavi kagylóhoz. Petékkel szaporodik. A petékből kikelő módosult lárvaalakjuk a kajmacsos lárva a halak kopoltyúján élősködik. A vízszennyezésre igen érzékeny. Veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 5000.- Ft.

Tompa folyami kagyló (Unio crassus) A tompa folyamkagyló korábban gyakori volt Európában, de a vízszennyeződés következtében erősen megfogyatkozott. A tompa folyamkagyló teknője elliptikus vagy tojás alakú, hosszúsága 5 - 9 centiméter, szélessége 3 - 4,5 centiméter. A teknő mindkét végén csaknem egyformán lekerekített. A búb alig emelkedik ki, gyakran erősen lepusztult felületű. A teknő héja vastag, feketésbarna vagy fekete. Belső felületét

csillogó gyöngyházréteg borítja. A tompa folyamkagyló tiszta, többnyire keskeny, homokos medrű folyók, patakok lakója. Lárvái élősködők, melyek szilárdan a halak bőréhez, főleg azok kopoltyúihoz rögzülnek, és egy ideig a hal testszövetével táplálkoznak. Később leválnak, és önálló életre képes, apró kagylókká alakulnak. Veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft Ízeltlábúak Folyami rák (Astacus stacus) Egyszer már majdnem kipusztult vizeikből. Szerencsére az utóbbi években örvendetesen növekszik az állománya. A folyami rák tiszta folyóvizek és tavak lakója, ahol a parti üregekben és kövek alatt él. A fejtort egységes hátpajzs borítja. Két összetett szeme mozgatható, henger alakú nyélen helyezkedik el. Az elülső csáppár csaknem olyan hosszú, mint az állat teste. 5 pár járólába van, közülük az első pár-főleg a hímnél-igen erőteljes ollókban végződik. A második és harmadik pár járólábon is kis ollók vannak. Az állat vörösbarna, szürke vagy sárgás, az ollók alsó oldala vörös. Az anyaállat tavaszig a potrohlábain hordozza a a megtermékenyített petéket. A lábak mozgatása biztosítja a peteburkon belül fejlődő embriók megfelelő oxigénellátását, de a 200-300 petéből így is csak 20 kisrák kel ki. A frissen kikelt rákok szelvényszáma teljes, minden testrészük kialakult, külalakjuk csaknem azonos a felnőtt állatokéval. Élete során növekedési

39

és vedlési periódusok váltják egymást. A 4. évre válnak ivaréretté, innentől kezdve a nőstények évente kétszer, a hímek egyszer vedlenek. Táplálékát főleg férgek, csigák és kagylók alkotják, de egyéb állatokat, sőt dögöt is fogyaszt. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Kecskerák (Astacus leptodactylus) Nagyon hasonlít a folyami rákhoz, de a legfeltűnőbb különbség, hogy az első két ollója jóval karcsúbb és hosszabb, mint a folyami ráké. Az állat halvány sárgásszürke színű. A kecskerák mindenevő, tápláléka azonos a folyami rákéval. Amikor a folyami rákok meggyérültek, a kecske rákok foglalták el helyüket. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Sárgalábú szitakötő (Gomphus flavipes) A többi szitakötővel ellenétben lárvája csak folyóvízben tud kifejlődni. Hívják strand szitakötőnek is, mert a lárvák nagyon sokszor a tiszai szabad strandok homokján vedlenek át imágóvá. Sajnos ilyenkor nagyon sok elpusztul, mert az önfeledten strandolók észre sem veszik, a víz szélén, a homokon megkapaszkodó lárvákat és eltapossák. Általában június-júliusban, de ritkán szeptemberben is lehet megfigyelni a lárvák átalakulását. A Tiszában igen erős populációja él. Teste sárga alapon feketével mintázott.

Lába is sárgás. Ezzel különböztethető meg a másik folyami rokonától a feketelábú szitakötőtől. Ez utóbbi fajt eddig még nem sikerült a Közép-Tiszáról kimutatni. Napközben az ivarérett hímek a víz felszínéhez közel, messze a parttól, a folyó közepén mozognak, kutatnak nőstény után. Ha sikerül megragadni a vízhez közeledő nőstényt, párosodni a parti füzesekbe szállnak Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Tiszavirág (Palingenia longicaudata) Az egykor Európa szerte elterjedt faj napjainkra a kontinens legnagyobb részéről eltűnt. A Tiszának azonban máig is a leghíresebb rovarfaja. A június közepe táján bekövetkező rajzása, messze környékről vonzza a látogatókat. Szabályos hírlánc alakul ki a helyben lakók és erre a felejthetetlen látványosságra vágyó között. A rajzás függ a vízállástól, az időjárástól és a vízhőmérséklettől. Ennek következtében a rajzás időpontja kiszámíthatatlan. Van, amikor már június elején elkezdődik, de volt már olyan is, hogy június vége felé következett be. A rajzásnak három fázisa van. Az előrajzás, a főrajzás és az utórajzás. Ez a három szakasz, nagy általánosságban 2-2 napig tart. Természetesen vannak ettől eltérések. A lényeg az, hogy egy héten belől lezajlik. A főrajzás látványa nehezen leírható. Ennek is van eleje, csúcspontja és lecsengése. Az első példányok valamikor 18 óra után jelennek meg és 20 órára eléri a csúcspontot. Ilyenkor olyan tömegben hömpölyögnek a levegőben, hogy a túlsó partot csak

40

úgy lehet látni, mintha valami köd ülné meg a vizet. Először a folyásirányba repülnek és a levegőben történik meg a kb. egy másodpercig tartó párzás. A megtermékenyített nőstények ekkor megfordulnak és elkezdik az un. kompenzációs repülést. Ilyenkor szabályos kétirányú forgalom alakul ki a víz fölött. A kompenzációs repülésre azért van szükség, hogy nőstények ott hullassák a vízbe petéiket, ahol valamikor ők is felnövekedtek. A peték lesüllyednek a mederfenékre, majd a kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába, és a víz felé nyitott vájatban élnek a következő 3-4 esetleg 5 évben, tíz-százezres egyedszámú telepeken. Ha a vízszint ingadozások miatt ezek a járatok a vízfelszín fölé kerül, a lárvák kimásznak belőle és a vízszint alatt alakítanak ki maguknak újabb járatokat. A rajzás ideje alatt először a hím lárvák úsznak fel a felszínre és itt vedlenek át szubimágóvá, majd a partra repülnek, ahol vedléssel alakulnak párzóképes imágókká. A nőstények a lárvabőrből kibújva azonnal párzóképesek. A rajzás utolsó fázisa már sötétben zajlik és kb. 21.30 óra körül szűnik meg . Ekkorra a víz felszínét már az elpusztult imágók milliói borítják. A rovar egyébként elég nagy. Mérete, hosszú villás farkával együtt, eléri a 12 cm-t is. A nőstényeknek rövidebb a farka. Szárnya áttetsző, teste sárgás, a fején két nagy fekete szemmel. Száj és emésztő szervei már nincsenek. Fejlődésük azért tart a víz alatt évekig, mert nagyon alacsony energiatartalmú szervesanyag törmelékkel táplálkoznak, melyet kopoltyúbolyhaik hullámzó mozgása keltette vízáram sodor be a járataikba. A Tiszavirág, nevével ellentétben a Dunán is előfordul, de ott látványos rajzásai nincsenek. A Tisza mellékfolyóin, a Bodrogon és a Hármas-Körösön, viszont igen. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft. Halak

Magyar bucó (Zingel zingel) Magyarország vizeiben nemcsak őshonos, hanem a faj kialakulása és elterjedése is a Duna-medencében ment végbe. Méretét tekintve 20–30 cm és nagyon ritkán 50 centiméter hosszúságot is elérő fenéklakó hal. Orsószerűen megnyúlt a teste, melynek keresztmetszete csaknem henger alakú és a farok felé folyamatosan

vékonyodik. Keskeny faroknyele rövidebb, mint a második hátúszó tövi részén mért távolság. Felülről lapított hosszúkás a feje, mely háromszög alakot formáz. Szeme nagy, egymástól függetlenül tudja mozgatni és orrához viszonyítva átmérője fele olyan nagyságú. Szája testéhez viszonyítva nem nagy és a nyílása alsó állású. Közepes méretű, kopoltyúfedő hátsó peremén erős tüske található, az elő kopoltyúfedő hátsó része fogazott. Pikkelyei apróak, érdesek és erősen tapadnak A folyóvizekben az erősebb és gyengébb áramlásban fordul elő, mivel az áramlásmentes területekről elhúzódik. Magas oxigénigényű halfaj, példányai a folyók medrében, a parttól viszonylag távol keresik táplálékukat. A vízszennyezésekre kevésbé érzékeny mégis jelentősen lecsökkent az állománya. A folyókon megépülő vízlépcsők lassú áramlási viszonyokat hoznak létre és ez miatt veszélyeztetik az állományát. Szaporodása március végétől májusig tart. Előre elkészített fészekgödörbe a folyók erősebben áramló homokos és sóderes szakaszain ívik. Veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett Természetvédelmi értéke 100000.- Ft.

41

Halványfoltú küllő (Gobio albipunnatus) Az elmúlt évtizedekben az egyik gyakori és egyre jobban elszaporodó hala a Tiszának. A hal testhossza 8-10 centiméter, maximum 15 centiméter. 39-43 nagy pikkelye van az oldalvonala mentén. A feje kúpos, orra lekerekített, a szemei nagyok és fölfelé tekintenek. Alsó állású szája szögletében 1-1 hosszabb bajuszszál található. Végbélnyílása közelebb esik a hasúszók tövéhez, mint a farkalatti úszó kezdetéhez. Az oldalvonal és a hasúszók tövi része között 4 pikkelysor található. A felső állkapocs hátulsó peremén mindkét oldalon egy-egy bajuszszál van. Nemcsak nagyobb folyókban, de állóvizekben is megél, sőt a hegyvidéki patakokba is felhatol. Tápláléka fenéklakó állatok és algák, de növényi anyagot és szerves törmeléket is fogyaszt, melyet csapatokban járva keresgél. Csoportosan május-júniusban ívik, ikráját a homokos mederfenékre rakja. Ivarérettségét 2-3 éves korban éri el. Az ikraszám általában 500 és 2000 körül mozog. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett Természetvédelmi értéke 10000.- Ft.

Fenékjáró küllő (Gobio gobio) A Közép-Tiszából eddig csak egyszer került elő, de ez nem zárj ki, hogy kisebb állományai nem élnek a folyóban. Minden más küllőtől megkülönbözteti hát- és farokúszójának erős pettyezettsége. A folyók gyors és lassú folyású részeit kedveli. Rajban élő fenékhal, a nyári hónapokban a sekély vizekbe, télen a mélyebb részekbe húzódik. Tápláléka férgek, rákok, rovarlárvák, alkalmilag halikra is. Ivarérettségét 2-3 éves korában éri el. Ívási időszaka április-júniusra

esik, ilyenkor a hímek fején és testük elülső részén nászkiütések jelennek meg. A nőstény ragadós, körülbelül 1.5 milliméter átmérőjű ikráit a sekély, elöntött részeken kövekre vagy növényekre rakja. Egy nőstény 1000-3000 ikrát rak. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett Természetvédelmi értéke 10000.- Ft Selymes durbincs (Acerina schaetser) Kifejezetten sodráskedvelő magas oxigénigényű folyóvízi halfaj. Állományait a duzzasztók építése veszélyezteti, de a vízszennyezésekre nem kifejezetten érzékeny. Magyarországon több folyószakaszon már kipusztult. Alapszíne zöldessárga, hátán és oldalán 3-4 sötétbarna, helyenként megszakadó, keskeny hosszanti csíkkal, mely az összes, alakban hozzá nagyon hasonló durbincstól megkülönbözteti. A fej alsó felén hosszú, sekély nyálkagödröcskék vannak. Kopoltyúfedői hosszú tüskével rendelkeznek. Az elő-kopoltyúfedőkön több rövid tüske található, a mellúszó felett is erős tüske ül. A selymes durbincs ritka fenékhal. A közepes méretű és a nagyobb folyók áramláskedvelő halaként ismert. Valójában azonban nem annyira az áramlás erőssége, mint inkább annak állandósága és a víztömeg nagysága a fontos számára és ezt igényli. Tápláléka az iszapban élő szervezetek apróbb fenéklakó állatok, férgek, apró rákok, rovarlárvák, halivadék és a víz által sodort szerves törmelék. Hároméves korára lesz ivarérett és április - májusban ívik. Az ikrások

42

íváskor a folyók sóderes szakaszain a mederfenékre szórják 5-9 ezer darab körülbelül 1 milliméter nagyságú ikráját, amely a kavicsokhoz vagy a mederfenékhez jól tapad. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Széles durbincs (Gymnocephalus baloni) Teste zömök és magas, oldalról lapított. Kistermetű, mert kifejlett példányai csak 10-20 centiméteres hosszúságot érnek el, de nagyobbra nőnek, mint a vágó durbincsok. Feje és a szeme is nagy az orra enyhén lekerekített és hosszúkás. Háta a fej mögött meredeken emelkedik a hátúszó kezdetéig, majd onnan fokozatosan ereszkedik a faroknyél közepéig. A hátán lévő meredek emelkedés egy jellegzetes púppal kezdődik, amely az idősebb példányokon

különösen szembetűnő. Színe halvány olajbarna, melyen igen sok apró, sötétbarna folt néhány szabálytalan alakú harántsávban rendeződik. Táplálékát kezdetben planktonszervezetek, férgek, apró rákok, rovarlárvák és puhatestűek alkotják. A folyók viszonylag gyors áramlású, oxigénben gazdagabb részein, kövek között él. A köveket búvóhelyként használja és csak szürkületkor hagyja el, nappal általában inaktív. Nem alkot rajokat és feltételezhető róla a territórium tartás is. Holtágakban és állóvizű csatornákban is megtalálható. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 5000.- Ft. Szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) Kedveli a homokos vagy iszapos fenekű, lassú folyású vizeket, tavakat, különösen gyakori a folyók holtágaiban. Előfordulása természe-tesen kötődik a festőkagyló jelenlétéhez. Alakja kárászszerű, maximális mérete kb. 6-9 cm. Homloka széles, domború, szeme viszonylag nagy. Szája kicsi, csúcsba nyíló. Mell- és a hasúszói rövidek. Hátúszója hosszú, magas, domború szegélyű, kicsivel hátrább kezdődik a hasúszó tövéhez képest. Oldalvonala nem teljes, a kopoltyúfedő mögött általában csak 4-6 pikkelyre terjed ki. Háta szürkészöld, oldala ezüstös, hasa ezüstfehér. Jellegzetessége a test közepén, a hátúszó kezdetének vonalától a faroknyél végéig húzódó fényes, kékes-türkizzöldes sáv. Úszói enyhén sárgás árnyalatúak, vagy rózsaszínűek, a hátúszó fekete, a többi pedig a tövénél apró fekete pettyezésű. A hím az ívás idején a szivárvány minden színében tündöklő nászruhát ölt, melyet nehéz élethűen leírni. Az ikrások a hímeknél kevésbé szembetűnő külsejűek, ám jól felismerhetőek az ívás idején kifejlődő hosszú tojócsövükről. Ez öregebb példányoknál elérheti a 40-45 mm-es hosszúságot is, és szabadon függ a testből az alsóúszó előtt. A cső vége úszás közben túlér a farokúszó végén. Ívása hosszan, áprilistól június végéig is eltart. Ivarérettségét már a második életévében eléri. Szaporodása, mely sokáig ismeretlen volt a tudomány számára a festőkagyló, vagy tavikagyló jelenlétéhez kötött. Az ikrás a tojócső „beostorozása” által egyesével bocsátja nagyméretű ikráit a kagyló kopoltyúinak tövén elhúzódó járatba, amelyek a kagyló összehúzódása következtében azután a kopoltyúba kerülnek. Amint a kagyló észreveszi, hogy „idegen tárgy” került a nyílásba, összezárja lemezeit. Így az öklének nem csak ahhoz van szüksége rendkívüli ügyességre, hogy ikráit a szűk nyílásba juttassa, hanem ahhoz is, hogy ezt követően azonnal kirántsa tojócsövét, még mielőtt a kagyló lemezei összezáródnának. A tejes minden ikrát

43

egyenként termékenyít meg. Az ikrás távozása után a kagyló fölé úszik, majd kibocsátja tejét, melyet a kagyló légzőmozgása keltette vízáramlat juttat el az ikrához. A kikelt ivadékok a kagyló kopoltyúlemezei között maradnak a szikzacskó felszívódásáig, ezáltal teljes védelmet élvezve. A kagyló által folyamatosan cirkuláltatott víz egyben bőséges oxigénellátást is biztosít számukra. Miután 9-10 mm hosszú kis lárvaként elhagyják a kagylót, gyorsan növekednek. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 5000.- Ft.

Horgászati szempontból jelentős halfajok

Sügér (Perca fluviatilis) Magyarország folyóiban és számos állóvizében, általánosan elterjedt halfaj. Elsősorban az apró halfajokban gazdag, álló és lassú folyású vizeket szeretik. Feje nagy, szája csúcsba nyíló, mindkét állkapcsában apró, ún. sörtefogak ülnek. Hátúszója osztott. A két hátúszó közel van egymáshoz, de nem nő össze a hát közepén. Az első hátúszó jóval hosszabb, mint a második. A farok alatti úszó rövid, a széle lekerekített. Faroknyele hosszú, a farokúszó mélyen bemetszett. Testét és a kopoltyúfedőt érdes tapintású, apró pikkelyek borítják.

Egy egyenes oldalvonala van. Tipikus ragadozó hal. Főként farokúszójának köszönhetően, hosszabb távon is kitartó, jó úszó, amolyan vizek farkasa. Testének függőleges csíkos mintája, álcázó színe jól elrejti a nádasban, a vízinövények között. A sügér sokféle állatra vadászik. A fiatal egyedek elsősorban puhatestűekkel, apró ízeltlábúakkal táplálkoznak, az idősebbek étlapján főként rovarok és lárváik, szúnyog-, szitakötő-, kérészlárvák szerepelnek. Ha apró halak kerülnek a közelükbe, azokra is rátámadhatnak, de nem vetik meg az ikrákat sem. A vízinövények között elrejtőzve apró halakra, elsősorban kicsiny bodorkára és küszökre lesnek, de gyakran elvegyülnek a kis vörösszárnyú keszegek népes csapatában is. Ha egy kishal óvatlanul megközelíti rejtekhelyüket, a sügérraj utána veti magát, és addig üldözi, míg az a fáradtságtól meg nem adja magát. A sügérek támadáskor leggyakrabban az áldozat farokúszóját harapdálják. Jellemző vonásuk, hogy mindig a farka felől kezdik felfalni zsákmányukat; a kisebb halak viszont gond nélkül csúsznak le akár keresztben is a torkukon. Gyakran falják fel saját fajtájuk ivadékát és apró példányait. A hímek a hatodik és tizenkettedik hónap között érik el az ivarérettséget, bár ekkor még csak 5-8 centiméter hosszúak. A nőstények csak harmadik évükben készek a szaporodásra, és általában nagyobbak a hímeknél. Az ívás az időjárási viszonyoktól függően márciusban-áprilisban zajlik Nem védett. Horgászatát jogszabályok szabályozzák. Nyurgaponty (Cyprinus carpio) A Kárpát-medence vizeinek ősi vadon élő pontytípusa, amely csak itt fordul elő. Elsősorban a jól felmelegedő, iszapos aljzatú, álló és lassan folyó vizeket kedveli. Jól alkalmazkodik a nagy egyedszámhoz, a hőmérséklet- illetve oxigén-tartalombeli ingadozásokhoz, vízszennyezésekre nem érzékeny, Teste orsó alakú, megnyúlt, háta a tenyésztett változatokénál jóval alacsonyabb,

44

aranyos pikkelyzetű, uszonyai vörösek. A nyurga ponty a veszélyeztetett állatfajok közé tartozik, a 20. században csaknem teljesen kipusztult. Megnyúlt testű, oldalról lapított, nem túl magas hátú hal. Színezetéről általánosan elmondható, hogy háta zöldes vagy barna, a has irányában világosodó, oldalt sárga, hasa fehér. Szája körül 2 pár bajuszszálat visel, az egyiket a felső ajakon, a másikat a szájszegletben. Szájának bőrredői teleszkópszerűen kinyújthatóak, ami az állat táplálkozását segíti a fenéken lévő táplálék felszedegetésekor. Uszonyaik közül a háti-, mell- és a farokalatti úszók első sugarai megvastagodtak, kemények, hátsó felületük fogazott. A ponty életmódjára (és rendszerint a többi pontyfélére is) az állandóan vándorló, folyamatos táplálékkereső életmód a legjellemzőbb. Jelenlétére nádasoknál a nádszálak lökésszerű mozgásaiból, nyílt vizeken a vízfelszínen megjelenő buboréksorból (túrás) következtethetünk. Kedveli a vízinövények fiatal hajtásait, az árvaszúnyog-lárvákat, víziászkákat, evezőlábú rákokat. Nem védett faj, de fogása egyrészt méretkorlátozás alá esik, valamint tilalmi időhöz kötött.

Süllő (Sander lucioperca) A nem túlságosan gyors folyószakaszokon, a jó oxigénellátottságú, szennyezésektől mentes állóvizekben érzi jól magát, ezért a Közép-Tiszán általánosan elterjedt. Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott, aránylag alacsony hátú hal. Feje nagy, szintén oldalról lapított, orrhossza jóval meghaladja a szem átmérőjét. Csúcsba

nyíló szája is nagy, fölső állkapcsának vége eléri a szem hátsó vonalát, esetleg azon is túlér. Szájában erős fogak ülnek, melyek között nagyobb, a többi közül kiemelkedő ebfogak is találhatók. Zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb harántsávok mintázzák. A nagyobb példányok 50–60 centiméter hosszúak, de egy méternél nagyobb is lehet. Legfeljebb 20 kilogramm súlyúak. Oxigénigényes hal, ezért a folyó vizekben elsősorban a kavargó és örvénylő részeken fordul elő. A mederben nagyobb kő vagy tuskó mellett szívesen tanyázik, szereti a búvóhelyeket, ahol csoportosan előfordulhat (süllő tanya). Az adott vízterületen gyakori halak közül válogatja táplálékát, nem annyira faj, mint inkább méret alapján szelektálva közöttük, a kisebb méretűeket részesítve előnyben. Rablására jellemző, hogy előle a kishalak legyezőszerűen menekülnek. Ha elvéti áldozatát, visszavonul és nem üldözi tovább a prédát. Ivarérettséget 3-4 éves korban éri el, március-áprilisban szaporodik. Tavasszal a hímek a fél méternél mélyebb, kemény aljzatú vizeket keresik fel, ahol a fészeknek alkalmas növényzetet - folyóknál az elöntött hullámtéri vegetációt vagy a parti fűzfák kimosott gyökérzetét - letisztogatják. A nőstények erre rakják ikrájukat, amelyet a megtermékenyülés után egészen a kikelésig őriznek. Nem védett faj, de fogása egyrészt méretkorlátozás alá esik, valamint tilalmi időhöz kötött. Balin (Aspius aspius) A Közép-Tisza egyik leggyakoribb ragadozó életmódú hala. Nyílt vizekben csapatosan él. Valamennyi nagyobb folyó, illetve állóvizünkben megtalálható Ragadozó életmódja ellenére, a szájában nincsenek fogak, mert a törzsfejlődés során a pontyféle békés halak közül, másodlagosan tért át a ragadozásra. Nyílt vízi ragadozó hal, zsákmányát a felszín közelében ragadja meg. Folyókban kedveli az erősebb áramlású részeket, kőruganyok, kőgátak sodrását, illetve duzzasztóművek oxigénben dús alvizét. Tavakban elsősorban a nyílt vízen tartózkodik, innen rabol a nádtisztásokon

45

bandázó kishalakra. Sokszor csapatokban vadászik, egy nagyobb balincsapat bekerítve ront rá a kishalakra. Teste torpedó alakú, áramvonalas. Színe, hátoldalon grafitszürke, oldalán ezüstösen csillogó, hasa fehér. Teste kissé síkos, bőrét apró pikkelyek fedik. Úszói erőteljesek, nagyok, főleg a farok úszó, amely e vízben a gyors haladást teszi lehetővé színük palaszürke. Szeme nagy szemgyűrűje citromsárga. A hátúszója nagy első sugara kemény, ha a balin a felszín közelében úszik, gyakran kilátszik a hátúszó hegye a vízből, mintegy barázdát húzva. Innen lehet tudni, hogy a balin a felszín közelében vadászik. Feje nagy, szájnyílása csúcsba nyíló, mélyen bevágott, alsó ajka kampósan végződik. Mivel fogai nincsenek, áldozatát egyetlen szippantással nyeli el, sőt előfordul, hogy a balin az orrával kiüti a vízből a kishalat, s mikor az bódultan visszaesik, akkor kapja el. 3-4 éves korában válik ivaréretté. Márciusban kezdi az ívást. Nem védett faj, de fogása egyrészt méretkorlátozás alá esik, valamint tilalmi időhöz kötött.

Harcsa (Silurus glanis) Hívják még leső harcsának és szürke harcsának is. Magyarország folyóiban s állóvizeiben általánosan elterjedt, gyakorinak mondható halfaj. Teste a többi hazai halunktól meglehetősen különbözik. Feje nagy, hát-hasi irányban erősen lapított. Száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajuszszálat találunk. Szélesre nyíló szájában felül és alul rendkívül sok

apró, kissé visszahajló, tűhegyes ránőtt fog helyezkedik el. Szemei kicsik, mégis a tapasztalatok szerint jól lát velük. Törzse rövid, hengeres, izmos farka hosszú és teste pikkelytelen. Színe alkalmazkodik a fenékhez, többnyire fekete, szürke, agyagos áradáskor akár sárga is lehet. Az öreg példányok hatalmasra is megnőhetnek. Az eddigi rekord Magyarországon 113 kg és 230 cm. Oxigénigénye alacsony és a vizek szennyezését aránylag jól elviseli. Többnyire társasan, a fenék közelében él, 5-20 fős csoportokban. Mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül falánk ragadozó. Kisebb példányai főként hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobbak vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak. Rablásai rendszerint nem láthatóak, szürkületkor azonban sokszor hatalmas vízörvényeket keltő forgásaival kelti fel a szemlélődő figyelmét. Ilyenkor, sokszor szinte lassított felvételként mozogva jön a felszínre, gyakran látható a lassan mozgó állat hatalmas feje és teste is. Az ívással kapcsolatos magatartása érdekes, az ívóhelyen a hím testével körülfonja a nőstény hastájékát és kipréseli belőle az ikrákat, amelyeket nyomban megtermékenyít. Ivadékgondozó faj, az ikrák lerakása után a hím a vízinövényekből álló fészket körülbelül 3 hétig, az ivadék kikeléséig őrzi. Nem védett faj, de fogása egyrészt méretkorlátozás alá esik, valamint tilalmi időhöz kötött.

46

Kecsege (Acipenser ruthenus) A Közép-Tisza jellegzetes, de egyre ritkuló halfaja. Kicsit hasonlít a cápákra, de hát nem csoda, hisz’ szegről-végről rokonok. Testhossza az 1 métert is elérheti, testtömege 6-7 kilogramm közötti. 11-17 hátvértje megnyúlt, hátrafelé irányuló hegyben végződik. A 60-70 apró oldalvért tetőcserép módjára fedi egymást; a hasvértek száma 10-18. Teste karcsú, orra keskeny, hosszú, gyengén felfelé hajló. Négy rojtozott bajuszszála viszonylag hosszú, lesimítva eléri a felső ajkat. Mellúszója nagy és erős, a hátúszó a farokhoz közel, a farok alatti úszó fölött helyezkedik el. A testének nagyobb része sötétbarna, szürkésbarna vagy feketésbarna, esetleg zöldes vagy kékes árnyalattal. A hasa sárga vagy vörhenyes fehér színű. Vértjei elefántcsont színűek. A homokban, iszapban élő rovarlárvákkal, apró csigákkal, kishalakkal és növényi törmelékkel táplálkozik. Télre a kecsegék nagy csapatokban a meder mélyebb gödreibe húzódnak. Az ivarérettséget a hímek 4-5, a nőstények csak 5-6 éves korban érik el. Május-júniusban az áramló vízben kavicspadokon ívik. Egy-egy ikrás életkorától függően 5000-100 000 darab szürkésfehér színű ikrát rak. Nem védett faj, de fogása egyrészt méretkorlátozás alá esik, valamint tilalmi időhöz kötött.

Jászkeszeg (Leuciscus idus) A Tiszában gyakorinak mondható keszegfaj. Mérete elérheti a 80 cm-t is. A hazai rekord 3.86 kg. A mell, a has és a farok alatti úszói vörösek, az idős példányoké sötétvörös. Hát és farokúszója pedig barnás. Többnyire magányosan járja a mélyebb és nem túl gyors vizeket, ősszel viszont nagy csapatokba gyűlik a telelésre alkalmas helyeken. A fiatal példányok

állati és növényi planktonnal táplálkoznak, míg a felnőttek férgeket, apró rákokat, rovarlárvákat és kisebb puhatestűeket esznek. 3-4 évesen válik ivaréretté. Április - június között ívik. A homokos vagy kavicsos partszakaszokon rakja le ikráit. Horgászata nem esik korlátozás alá. Paduc (Chondrostoma nasus) A Közép-Tiszán bárhol előfordulhat. Áramláskedvelő faj és az oxigén dús vizeket kedveli. Teste hosszú és hengeres, oldalról kissé lapos. Tömpe orra messzire előrenyúlik. Szája alsó állású haránthasíték; szarunemű alsó ajkának szegélye éles. Az idősebbek alsó úszói piroslók. Hashártyája fekete. Színe a hátoldalon sötétzöld-barnászöld és lefelé világosodik. Hasa ívás idején vörhenyes csillogású. A paduc rajhal, rendszerint a fenék közelében, a gyengén elöntött kavicszátonyok felett tartózkodik; csak télen húzódik a folyó mélyebb részeibe. Lárvákkal, férgekkel, alsórendű rákokkal és algákkal táplálkozik. Március-májusban ívik; ekkor a hím is és a nőstény is nászkiütéses. Az ívni készülő halak csapatosan vonulnak felfelé a folyóban Horgászata nem esik korlátozás alá. A hazai horgászrekord 2.86 kg.

47

Bagolykeszeg (Abramis sapa) A Közép-Tiszán bárhol előfordulhat. Áramlás-kedvelő keszegfaj, állóvízben csak elvétve fordul elő. Társas természetű, elsősorban a folyók mély, part menti vizeiben él. A bagolykeszeg a lapos keszeg legközelebbi rokona. Alakra megegyezik vele, megkülönbözteti azonban tömpe, szájra boruló orra, alsó állású szája. A hátéle a fejtől a hátúszóig, a has a hasúszó mögött a végbélnyílásig

pikkelytelen. Úszói szürkék, enyhén sárgás árnyalatúak. Páratlan úszói fekete szegéllyel díszítettek. Háta szürkésbarna, sötétszürke, oldala erősen ezüstös csillogású, a hasa fehér. A legnagyobb testhossz 30 cm lehet, amihez 60-70 dkg tömeg párosul. A hazai horgászrekord 1.90 kg. Április-májusban ívik és jellegzetessége, hogy hím egyedei ilyenkor nászkiütéseket viselhetnek. Horgászata nem esik korlátozás alá. Lapos keszeg (Abramis ballerus) Folyó és állóvizekben egyaránt előfordul. Teste megnyúlt, oldalról erősen lapított. Feje kicsi, orra rövid és hegyes. Farokalatti úszója nagyon hosszú. Szája félig felső állású. Pikkelyei ezüstfényűek, szegélyük sötétebbek. Apró állatokkal és plank-tonokkal táplálkozik. Április és május között, 20-70 000 ikrát rak le. A kifejlett példányok hossza 35 cm körül van. A hazai horgászrekord 1.48 kg. Horgászata nem esik korlátozás alá.

Karika keszeg (Abramis bjoerkna) Mivel a nagyobb, lassú folyású folyókat és holtágakat kedveli, a Közép-Tiszán bárhol előfordulhat. A karika keszeg neve is találó, hiszen jól megkülönböztethető a többi keszegtől azáltal, hogy az alakja a legkerekebb a többi keszeghez képest. A hal testhossza 20-30 centiméter, maximum 35 centiméter. Teste magas, oldalról erősen lapított. Szemei a fejéhez képest nagyok, a száj csúcsba nyíló. Szemének retináján egy fényvisszaverő réteg található, amely jelentősen megnöveli a szem érzékenységét a kissé zavaros vízben. A háta sötétbarna ritkábban kékes színezetű.

A hát-, farok- és farokalatti úszó szürke, szürkéskék, a páros úszók töve gyakran vörhenyes. Könnyen összetéveszthető a dévérkeszeggel, de annak oldalvonala és hátúszója között 12-13 hosszanti pikkelysor húzódik, és az oldalvonaltól a hát íve felé haladva a pikkelyek mérete körülbelül a felére csökken. Rajhal, amely a fenék közelében tartózkodik. Gyakran közös csapatokat alkotnak a dévérkeszegekkel. Tápláléka apró fenéklakók és növényi anyagok. Május-júniusban ívik. A hímek ilyenkor nászkiütést viselnek a fejükön. Horgászata nem esik korlátozás alá. A hazai horgászrekord 1.90 kg.

48

Dévérkeszeg (Abramis brama) Magyarországon minden álló- és folyóvízben megtalálható. A legnagyobb keszegfajunk. Teste lapos és igen magas. Színe a hátán zöldesszürke, oldala csillogóan ezüstös, hasa fehér. Hátvonalának íve nem egyenletes, félúton a faj és a hátúszó között egy kissé megtörik. Feje kicsi, orra rövid és tompán lekerekített. Oldalvonala és hátúszója között 12-13 hosszanti pikkelysor húzódik, és az oldalvonaltól a hát íve felé haladva a pikkelyek mérete körülbelül a felére csökken. Páros úszói rendszerint szürkék. A meder mélyebb részein keresgéli szúnyoglárvákból, kagylókból, csigákból és csővájóférgekből álló táplálékát. 3-4 éves korában válik ivaréretté. Április végétől június végéig a csendesebb vizű, sekélyebb öblökben vagy elárasztott réteken ívik. A már szabadon úszó ivadékok a növényzettől mentes szakaszokon a fenék közelében tartózkodnak. Táplálékuk zooplanktonból áll. Horgászata nem esik korlátozás alá. A hazai horgászrekord 5.70 kg.

Madarak

Partifecske (Riparia riparia) Tulajdonképpen nem a folyóhoz kötődik, hanem folyópart nyújtotta fészkelési lehetőséghez. Ha úgy veszzük, a hazai partifecske telepek túlnyomó része, meredek löszfalakon vagy homokbányákba található, melyek többségére nem jellemző a víz közelsége. A Tisza partján is csak ott találkozhatunk vele, ahol a víz romboló hatása következtében un. szakadó partok jöttek létre, de csak is ott, ahol a talaj nem túl kötött és lehetővé teszi hogy a madarak kiáshassák költő üregeiket. A mintegy 10–12 centiméter hosszú madár hátoldala és szárnyai barnák, fehér alsóoldalát csak a mellén szakítja meg egy barna keresztszalag. Csőre rövid, fekete, széles alapú. Farka - mint a molnárfecskéé - enyhén villás. Feje

teteje, arcának két oldala, nyaka és hasa fehér. Szárnya hosszú és hegyes. Lába gyenge. A legkisebb fecskefaj. A repülési módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti– vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. Hangja száraz "csrip", riasztóhangja "pritt"-nek hallatszik, éneke pedig halk, dallamos csicsergés. Költőüregét a csaknem függőleges lazább szerkezetű (lösz, homok) talajba ássa, melynek hossza általában 50-80 cm. Az üreg végében lévő kiöblösödésbe fűszálakból és kevés tollból építi fészkét. Magányosan soha nem fészkel. Nem számít ritkaságnak a több száz párból álló telepe. Kisméretű rovarokat, levéltetveket, hangyákat, vízi rovarokat és kérészeket zsákmányol. Ezeket általában nem túl magasan vadássza össze. Vonuló madár. Márciusban érkezik és októberben vonul el. A telet Közép-Afrikában tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

49

Gyurgyalag (Merops apiaster) Hasonlóan a partifecskéhez, ez is csak a folyópart nyújtotta fészkelési lehetőséghez ragaszkodik. Igénye annyira megegyezik a partifecskével, hogy igen gyakran közös telepben fészkelnek. A gyurgyalag, a partifecskéhez hasonlóan, szintén költőüreget váj a laza talajban, de testméreteinél fogva az üreg bejárata jóval nagyobb, mert hisz’ a partifecske a legkisebb fecske, a gyurgyalag viszont rigó nagyágú. Megjelenését tekintve, a legszínpompásabb madarunk. Nem véletlenül, mert az összes rokonát a trópusokon és az afrikai szavannákon találjuk. Hogy miként kerülhetett ez az egyetlen faj Európába? Erről még vitatkoznak az ornitológusok. Tény az, hogy az év legnagyobb részét Afrikában tölti, hozzánk csak költeni jár. Az egyik legkésőbben érkező és legkorábban elvonuló madarunk. Tollazata a napfényben ragyogó színeket szór: hasa kékeszöld, dolmánya, feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga. Szemsávja, torokszalagja fekete. Hosszú, fekete csőre hegyes és enyhén hajlított. Mindezt elolvasva, nem sokat mond. Ezt a madarat látni kell! Hangja, gyakran ismételt „gyugy-gyugy” vagy”pur-purr”. Táplálékának a zömét darazsak, méhek, lepkék és szitakötők teszik ki. A méhészek vadul gyűlölik, mert a háziméheket is elkapja. Általában igen magasan vadászik. Jellemző, hogy a hangját már régóta halljuk, de csak hosszas nyakmeresztgetés után tudjuk megpillantani, mint apró fekete pontokat az égen. Augusztusban kisebb, nagyobb csapatokba verődve vonul. Ilyenkor bárhol találkozhatunk vele. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 100000.- Ft.

Sárgalábú sirály (Larus michahellis) Nagytermetű tengeri sirály de képes mélyen elkóborolni a kontinens belsejébe, így a Tisza fölött is találkozhatunk vele. Nagyon hasonlít az ezüst sirályhoz, de annak hússzínű a lába. Testhossza 55-64 centiméter, szárnyfesztávolsága 140-150 centiméter. A hímek némileg nagyobbak a tojóknál, egyébként a nemek egyformák. A nőstény egyedek tömege 690-1100 gramm, míg a hímeké a 740-1450 grammig terjedhet. Tollruhája fehér, háta ezüstszürke, a szárnya vége fekete. Sárga csőre kampós végű. Lába sárga.

Mint a legtöbb sirály, ez a faj is mindenevő. Főként halakat fogyaszt. A parton és a hulladékok között is keresgél, a talált dögöt is megeszi. Más madarak fészkét is kirabolja. Olykor kijár a mezőgazdasági területekre is, ahol kisebb rágcsálókra vadászik. Magyarországon nem költ. Hangja harsány rikoltozás és rövidebb mély hangok. Nem védett faj, de nem is vadásszák. Dankasirály (Larus ridibundus) Hazánkban általánosan elterjed és a leggyakoribb sirály fajunk. Aki járt már vízparton, biztos találkozott vele. Háta szürke, nyaka, begye és egész alsó fele fehér. Nyáron a feje csokoládébarna de ez a folt nem terjed ki a tarkójára. Télen az egész feje fehér, feketés folttal a fültájékon. A Közép-Tiszán sehol sem fészkel, de a folyó felett és az összes vizes élőhelyen

50

szinte állandóan megfigyelhető. Rovarokkal, halakkal, gyümölcsökkel és dögökkel táplálkozik. Kiválóan repül, jól úszik. Táplálkozni szívesen kijár a mezőgazdasági területekre. Nem ritka látvány, mint a szántó eke mögött csapatosan keresgélik a kiforgatott férgeket, pajorokat, bábokat és pockokat. Vonuló madár. A mieink a telet a Földközi tenger térségében töltik. Télen az északról érkezők és a nálunk telelők láthatók. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Kis lile (Charadrius dubius) Ha a Tisza zátonyain, vagy lapos, homokos partján látunk egy alig öklömnyinél kisebb madarat, amelyik olyan gyorsan szedi a lábát, hogy úgy tűnik mintha gurulna, nos, az a kis lile. Bár hazánkban is fészkel, de a Közép-Tiszán inkább csak költési időn kívül, a nyári kóborlási és az őszi vonulási időszakban lehet megfigyelni. Átlagos testhossza 14-15 centiméter, szárnyfesztávolsága 42-48 centiméteres, testtömege 32-48 grammot nyom. A nemek egyformák.

Háta világosbarna, hasa fehér. Felismeréséhez a fej- és nyakmintázat a fontos. A feje teteje a hát színével azonos, de attól egy fehér nyakörv választja el. A nyakörv begy felöli oldalán egy keskeny patkó alakú fekete sáv húzódik. Homloka és szemöldöksávja fehér. A csőrtöve fehér, majd egy keskeny fekete homloksáv következik, mely kétoldalt, a szemeken keresztül, a pofácskákra is kiterjed. Szemgyűrűje sárga. A talajon vagy sekély vízben keresgéli ízeltlábúakból, csigákból és magokból álló táplálékát. Hangja magas „hiü, hiü, hiü”. Hosszútávú vonuló. Márciusban érkezi és szeptemberben indul. A telet a Szaharától délre tölti Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus) A vizes élőhelyek leggyakoribb madara. Pionír fajnak is lehet tekinteni, mert ahol kialakul egy olyan vizes élőhely, melynek partján a növényzet is megtelepszik, az énekes madarak közül elsőnek a foltos nádiposzáta jelenik meg. Különös ismertetőjegye a hosszúkás, kecses testfelépítés. Hosszú, vékony csőre minden átmenet nélkül simul bele a fej kontúrjába. Farkát szokatlanul hosszú fedőtollak takarják. A hát sötétbarna színű, határozott csíkozással. A kormánytollak barnák, a faroktő halványbarna. A fej csíkozott, a szem fölött feltűnő fehér sáv húzódik (szemöldöksáv). A hím és a tojó hasonlít egymásra, a fiatalok sárgásabb árnyalatúak. A költési szezonban a hím egy magaslati ponton dalol vagy rövid felröppenése közben énekel, mely érdes és dallamos hangokból álló csacsogás. Ha megriasztják pergően csetteg. Tápláléka rovarokból áll. Összetákolt fészkét a sűrű növényzetbe rakja. Tápláléka víz közelében élő mindenféle apró rovar, lepke és pók. Hosszútávú vonuló. Márciusban érkezik és novemberben vonul el. A telet a Szaharától délre tölti. Nem veszélyetetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft

51

Cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus) Nagyobb nádasok, gyékényesek madara. Egyforma gyakorisággal fordul elő a vízben álló és a száraz aljzatú nádasokban. Testhossza 12-13 centiméter, szárnyfesztávolsága 17-21 centiméter. A tollazat mindkét nemnél egyforma. Nehéz megkülönböztetni az énekes nádiposzátától, de háta többnyire inkább vörösesbarna, hasa pedig világos. Feje csúcsos, a madár torka fehér. Csőre valamivel finomabb, mint az énekes nádiposzátáé. Hangról lehet őket jobban

megkülönböztetni. Hangja a nádirigóra emlékeztet („kar-kar-kar, hir-hir-hir-ker-ker”), de annál lágyabb és dallamosabb „tiri-tiri-tiri, tir-ter-ter”. Félénk rejtőzködő életet él. Tápláléka rovarok és pókok. Fészkét leggyakrabban nádra rakja, de olyan furfangosan, hogy csak egyetlen nádszálhoz rögzíti szorosan, a többihez meg úgy, hogy a kötés csúszkálhasson rajta. Így aztán a szél akárhogy cibálhatja a nádat, a fészek mindig vízszintesen marad és nem borul ki. Táplálékát vízhez kötődő apró rovarok és pókok alkoják. Hosszútávú vonuló. Áprilisban érkezik és szeptemberben vonul el. A telet Guineai öböl környékén és a Nílus középső folyásától a Zambézi torkolatáig terjedő területen tölti. Nem veszélyetetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris) Inkább a mocsárrétekkel határos, bokros, növényzettel sűrűn benőtt területek lakója, de a száraz aljú nádasokat kerüli, viszont a csalánosokat kedveli. Küllemében megtévesztésig hasonlít a cserregő nádiposzátára. Ami megkülönbözteti tőle, az az élőhely, a viselkedés és nem utolsó sorban a hangja. Az élőhelyről már esett szó. A legbiztosabb ismertető jegye a hangja. Nem véletlenül hívják énekesnek. Éneke a kanárira emlékeztető trillák, melybe más madarak strófáit, művészi „érzékkel” vegyíti. Ne próbáljuk megfejteni, hogy milyen madarak énekét utánozza, mert sokat tanul Afrikában is. Ami pedig a viselkedését illeti, azon kevesek közé tartozik, melyek éjszaka is énekelnek. Összetákolt fészkét leggyakrabban kétszikű kórószárú növényekre építi (sédkender, csalán, fekete üröm, gyalogbodza stb.). Tápláléka vízicsigákból, búvárpókokból, legyekből, árvaszúnyogokból és skorpiólegyekből áll. Hosszútávú vonuló. Májusban érkezik és szeptemberben vonul el. A telet Közép-Afrikában tölti A Ghánától a Kalahári medence északi széléi terjedő területen. Nem veszélyetetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) Mocsarakban, nádasokban általánosan elterjed és gyakori faj. A legnagyobb termetű nádiposzáta. Színe különösebbe nem feltűnő, sőt jól illeszkedik az avas nád színéhez. Hátoldala egyszínű barna, némi rozsdás árnyalattal. Alsó fele fehéres, oldala kissé vörhenyes. Szemsávja sárga, sőre erős. Messzehangzó karicsoló éneke a nádasok legjellegzetesebb madárhangja. „kar-kar-kar, hir-hir-hir-ker-ker” strófáit éjszak is hallatja. Nagyobb nádasok szélén vagy nádas tisztások közelében, keskeny nádszegélyeken költ. Fészkét hasonlóan építi, mint a cserregő nádiposzáta. Talán ez az oka annak,

52

hogy a kakukknak az egyik leggyakoribb dajkamadara. Rovarokkal, pókokkal, békák ebihalaival és bogyókkal táplálkozik. Hosszútávú vonuló. Áprilisban érkezik és októberben vonul el. A telet Közép-Afrikában, Ghánától Tanzániáig terjedő szakaszon tölti Nem veszélyetetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Nádi sármány (Emberiza schoeniclus) Nádasok, mocsarak, nádszegélyek, kisebb nádfoltok lakója. A hím feje és melle fekete, bajuszsávja és gallérja fehér. Hátoldala sötétbarna, fekete sávozással. Farcsíkja szürkés, szélső farktollai fehérek. Testalja szürkésfehér, oldalán keskeny fekete sávok. A tojó feje barna, szemöldöksávja sárgás. Csőrétől sárgás és fekete bajuszsáv húzódik hátra. Farcsíkja barnás, torka és testalja barnássárga. Mellén és oldalán keskeny, sötét sávok. Hangja hangos „tsziik vagy fémes csink”. Éneke lassan indul és hirtelen végződik. Legtöbbször nádszálak végén énekel. Tápláléka lepkékből és hernyóikból, bogarakból, pókokból, csigákból és magvakból áll. Fészkét a sűrű növényzetbe, sármány módra öreg füvek alá, a talajra építi, többnyire szárazabb helyre, mocsaras környezetben. Ha a fészken ülő tojót felriasztjuk, szárnyait furcsán, lassan rezegtetve repül tova. Vonuló madár. Márciusban érkezik és októberben vonul el. A telet a Földközi tenger menti országokban tölti. Helyüket az északról érkezők és telet nálunk töltők foglalják el. Nem veszélyetetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Citromsármány (Emberiza citrinella) Magyarországon szinte mindenütt előfordul, de a középhegységekben valamivel gyakrabban, mint az Alföldön. Kedveli a folyókat kísérő ligeterdőket, erdei tisztásokat, ritkás erdőket, bokros, fás legelőket. A hím feje és testének alsó része rikító sárga, sárgásbarna felső részén hosszanti irányban sötétbarna sávok láthatók. Fartöve és háta fahéjbarna. A tojó tollazata kevésbé feltűnő és nem olyan élénk sárga, mint a hímé; feje és torka erőteljesebben sávozott.

Repülés közben láthatóvá válik farka fehér széle. Csőre rövid, erős és kúp alakú. Hangja „ci-ci-ci-ci-ci-ci-déééé”. Az első hat tagot gyorsan egymásután hallatja, míg az utolsót elnyújtja. Fészkét a sűrű növényzetben elrejtve a földre építi. Párosodás előtt mindkét madár fűszálakat vesz a csőrébe, majd leejti azokat. Ezzel kölcsönösen biztosítják egymást szándékukról, de a fészket végül is csak a tojó építi meg. Tápláléka elsősorban magok, zöld növényi részek, bogyók és rovarok. Állandó madár. Télen csapatokba verődik és össze-vissza kóborol. Nem veszélyetetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Sordély (Emberiza calandra) Nyílt területek, fákkal, bokrokkal tarkított legelők lakója. Ha a költési ideje előtt levonul a zöldár, akkor a hullámtérben is megtelepszik. Költése azért függ az árvíztől, mert földön fészkelő faj. Méretét tekintve, akkora, mint egy veréb, sőt barnás színezete is hozzá teszi

53

hasonlóvá. Háti oldalán az alapszíne földszínű barna, feketésbarna szárfoltokkal. Szemsávja és a halántékán keresztül húzódó alig látszó csík piszkosfehér; pofája és füle tájékán barnás alapszínen hosszanti sötétebb vonalak vannak, melyeket alulról ugyancsak sötéten vonalazott szennyesfehér sáv határol. Evező- és kormánytollai sötétbarnák, a tollak külső zászlóján keskeny világos szegéllyel. Hangja rövid éles „csip” vagy hosszabb „ziip”. Éneke gyors „cik,cik, cik, trililillili” ami úgy hangzik mintha egy kulcscsomót csörgetnénk. Énekét rendszerint valami kiemelkedő pontról hallatja. Ha megzavarják, szárnyait rezegtetve, lábait lógatva repül tova. Évente kétszer költ. Az első költés április második felében kezdődik, a második júniusra esik. Fészkét a sűrű növényzetbe, olykor bokor alá rejtve építi. Nyáron részben rovarevõk, máskor különféle gyomok, gabonafélék (búza, zab), és más gazdasági növények (köles, fénymag, mák) magvaival táplálkozik, valamint zöld növényi részeket (tyúkhúr, fiatal gabona) is elfogyaszt. Magyarországon állandó madár. Télen nagyobb csapatokba verődve kóborol. Nem veszélyetetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Réti sas (Haliaeetus albicilla) Ha tavak, mocsarak vagy mocsárrétek mentén csavargunk, ma már nem számít olyan ritkaságnak, ha megpillantjuk, amint hatalmas széles szárnyain vitorlázva köröz a vizes élőhelyek csúcsragadozója, a réti sas. Annak ellenére, hogy nem számít igazi sasnak, mert rendszertanilag átmenetet képez a sasok és a keselyűk között, mi mégis a legnagyobb sasok között tartjuk számon. Nála már csak a keselyűk nagyobbak. A latin neve ugyan fehérfarkú halászót jelent, a magyar elnevezése sokkal találóbb, mert igazi hazája mégis csak az alföldi táj. Persze egyáltalán

nem baj, ha a vadászterületéhez vizes élőhelyek, természetes és mesterséges tavak is tartoznak, mert latin nevének megfelelően igen ügyesen halászik. Sőt, ott ahol teheti, szinte csak hallal táplálkozik és a fiókáit is azzal eteteti. A keselyűkkel való rokonságára utal, hogy az ínséges téli időben, amikor a vizek felszínét vastag jégpáncél borítja, a mezőkön elhullott állatok tetemeit is elfogyasztja. Ez a tulajdonsága egyszer már a kipusztulás szélére is sodorta, mivel az extenzív állattartás megszűntével, és az állategészségügyi intézkedések sokasodásával eltűntek a legelőkről a különböző betegségekben elhullott állatok. A téli táplálékínség, pedig alaposan megtizedelte az állományt. A múlt század második felére, már egyetlen költő pár sem maradt az Alföldön. 1976-ban e sorok írója teremtette meg Magyarországon először a réti sasok téli etetését, mely rövid idő alatt országos mozgalommá fejlődött. Ettől kezdődően az állomány és egyben a költő párok száma rohamosan nőtt. A bekamerázott etetőhelyeket, ma már az interneten keresztül is „látogathatjuk”. Félénk, óvatos madár. Különösen érzékeny, ha költés közben fészkénél zaklatják. Elég egyetlen meggondolatlan kíváncsiskodás és abban az évben már nem tér többet vissza a fészkéhez. Igaz, hogy igyekszik is az öreg ártéri erdők nehezen megközelíthető, háborítatlan mélyére fészkelni. Fokozottan védett faj. Természetvédelmi értéke 1 000 000.- Ft

54

Parlagi sas (Aquila heliaca) Magyarországi állománya az 1980-as évekre néhány párra zsugorodott össze. Az intezív védelem következtében ez az állomány 55-60 párra gyarapodott. Ma már bátran kijelenthetjük, hogy Európában az egyetlen jelentős populáció a Kárpát-medencében található Szomorú tény azonban, hogy az illegális mérgezések következtében, mely mögött vadászati érdekek sejthetők, évről évre érzékeny veszteségeknek vagyunk tanúi. Alakját tekintve, nagy termetű, zömök testű madár. Tollazata feketésbarna, a fejtető és a tarkó világos, az öregeké majdnem fehér. Válltollai közül néhány tiszta fehér. Röptében ez a legbiztosabb határozó bélyeg. A fiatalok sárgásbarnák, sötétbarna evezőtollakkal. Kisebb emlősöket, ritkán madarat is zsákmányol. Nálunk fő tápláléka az ürge és a hörcsög. A költési időszak után is együtt tartózkodó öregek párban vadásznak. Az elejtett prédából először mindig a tojó eszik. Hideg, kemény teleken alkalmilag a legkülönfélébb dögre is rájár. Hangja mély „kau-kau” kiáltás. A parlagi sas madárvilágunk egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó faja,a nyugati, sőt a tengerentúli országok madarászturizmusának egyik elsődleges célpontja. A fészek közelében mindennemű emberi tevékenység súlyos zavarással járhat, ezért az ilyen igények kielégítését a táplálkozóterületeken kell biztosítani. Félénk óvatos madár. Fészkét egyaránt rakhatja magányosan álló, kiemelkedő méretű fára, de az öreg ártéri erdőkbe is beköltözi, mivel kedveli a mocsaras helyek közelségét. Vonuló madár, de ritkán áttelel. A telet Dél-Európában, illetve Egyiptomban tölti. Veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 1000000.- Ft. Barna rétihéja (Circus aeruginosus)

A többi rétihéjától nagyobb és erőteljesebb alkata különbözteti meg. Röpte alacsony, imbolygó, néhány szárnycsapás után hosszan siklik. Siklás közben szárnyát enyhe „V” alakban tartja. Nászidőszakban igen magasra is felrepül, ahol akrobatikus repülő mutatványokat végez, miközben gyakran hallatja „kli-kli-kli” vijjogását. Általában imbolyogva vadászik. Zsákmányát megpillantva enyhe csavarvonalban ejti rá magát. Főleg gyengébb madarakat és madárfiókákat fog. Színe változatos. A Hímek tollazata a szürke és a barna kombinációja Melle sárgásbarnán sávozott. A tojó és a fiatalok egyszínű sötétbarnák, Fejük és válluk élénksárga. Óvatos, gyanakvó madár. Csak távcsővel lehet jól megfigyelni.

Leggyakrabban nádasokban költ, de ha a számára vonzó mocsárréten, vagy holtágon nincs nádas, akkor a szomszédos gabona földeken is megtelepszik, csupán vadászni jár a vizes élőhelyekre. Nádasba közvetlen a víz fölött, gabonában a földön fészkel. Vonuló madár, de néha áttelel. A magyar állomány valószínűleg a Közel-Keleten telel. Nem veszélyeztetett védett faj. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft

55

Kerecsen (Falco cherrug) Mivel elterjedése keleten egész Mongóliáig tart, őseink minden bizonnyal a turul madarat róla mintázták. Ezt a megállapítást abból lehet visszakövetkeztetni, hogy a legstilizáltabb ábrázolásokon is a turul madár csőrén mindig kivehető a csak sólymokra jellemző úgynevezett csőrfog. 1970-es évek közepére a fészkelő párok száma 30 alá csökkent. Az évtized végén megkezdett fészekőrzéseknek és egyéb védelmi intézkedé-seknek köszönhetően jelentősen emelkedett a költő párok és a kirepült fiókák száma. Jelenleg Európában a legnagyobb állomány hazánkban él. A fészkelőpárok száma, 2001-ben már 140 volt. Tojó majdnem ölyvnagyságú, erőteljes madár. A hím kisebb. Háta, szárnya vörösesbarna, feje és tarkója fehéres vékony sötétbarna sávozással. A sólymokra jellemző úgynevezett barkó (a pofa két oldalán a csőrzugtól kiinduló függőleges rajzolat) keskeny. Világos alapszínű mellén barna hosszanti vonalak és cseppfoltok vannak. Vakmerő ragadozó. Levegőben és a talajon egyforma ügyességgel fogja el zsákmányát. Legfontosabb tápláléka az ürge. Sík vidéken kedveli az ártéri, illetve a ritkás, tisztásokkal tagolt erdőket. Fészket nem épít, hanem más nagytestű madarak (egerészölyv, holló, héja stb.) fészkét foglalja el. Ezt a fészket addig használja, míg az le nem pusztul. Ezután újat keres. Ott ahol az ilyen fészkelési lehetőségek szűkösek, ott a természetvédők műfészkek kihelyezésével próbálják helyben tartani a költő párokat. Vonuló madár. A telet Észak-Afrikában tölti. Veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 1 000 000.- Ft.

Barna kánya (Milvus migrans) A közép-tiszai ártéri erdőkbe szórványosan fészkel. Nagyméretű, sötét színű, világos fejű, gyengén villás farkú ragadozó. Röpte erőteljesebb, mint az egerészölyvé. Szárnyvégei kicsit a kopott seprőhöz hasonlók. Az egerészölyvhöz hasonlóan, gyakran köröz mozdulatlan szárnyakkal, de hosszabb és keskenyebb szárnya, valamint enyhén villás farka megkülönbözteti tőle. Fészkét magas fákra rakja. Jellemző a fészkére, hogy mindenféle kacattal (rongydarab, műanyag zacskó stb.) „díszíti”. Költési időben elég zajos. Vékony, szaggatott rikoltását gyakran csicsergő hangok követik. Táplálékát kisebb gerincesek alkotják, de megeszi a dögöt is, főleg ha az hal. A halat annyira szereti, hogy olykor sikerrel próbálkozik a halászattal is.

Vonuló madár, a telet Afrikában tölti. Szeptemberben indul és egészen a trópusi Afrikáig is eljut, ahonnan március-áprilisban tér meg. Társaságkedvelő, gyakran verődik kisebb csoportokba, főleg a költési szezon végén és vonulás előtt. Mérsékelten veszélyeztetett. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 500000.- Ft

56

Egerészölyv (Buteo buteo) Bátran állítható, hogy a leggyakoribb ragadozó madarunk. Bármerre járunk, mindenütt találkozhatunk velük, amint az útszéli fákon egyesével, vagy nagyon laza csoportokban üldögélnek. A fákon való üldögélésüknek két oka is van. Az egyik, hogy nemi igazán szeret röptében vadászni. Inkább egy kimagasló pontról tekinti át a tájat és csak akkor lendül támadásba, ha már megpillantotta a kívánatos zsákmányt. Fátlan vidéken azonban kénytelen szapora szárnycsapásokkal „szitálva” egyhelyben függeszkedve felmérni a zsákmány pontos elhelyezkedését. A másik ok, amiért kedvelik az útszéli fákat, az a potya zsákmány reménye. A megnövekedett forgalom következtében, sok az úttesten elütött állat, s egy éhez egerészölyv a dögöt sem veti meg. Ami a kinézetét illeti, mindjárt az elején le kell szögezni, hogy két teljesen egyforma példány nem létezik. A túlnyomóan fehér tollazatútól az egész sötét barnáig minden változat előfordulhat, attól függően, hogy Európa melyik részéről vetődtek erre. Nagy általánosságban azonban megállapítható, hogy nálunk a sötét, agyagszínű vagy feketésbarna színváltozat a gyakori. A fiatalok hasoldalán látható csíkok a begyig futhatnak, a kifejlett madarak hasi oldala keresztben csíkozott, egészen az egyszínű begyig. Ezek a tollak a mellen keresztbe futó világos csíkká rendeződnek. A kézevezők vége mindig sötét, a farok sűrűn szalagozott. A sötét színváltozat hasa is sötétbarna. A gyakran világos hascsík fiatalokon hosszában csíkozott, felnőtteken keresztszalagos. A legbiztosabb ismertetőjegy a farok, ami az egerészölyv névadó változatát megkülönbözteti a többi alfajtól és a gatyás ölyvtől. Ennél a változatnál a faroktollak szürkék, barnák vagy rozsdavörösek nyolc-tizenkét sötét keresztszalaggal. A további színezet és rajzolat változékony. Hangja viszont nagyon jellegzetes. Röptében gyakran hallatja az éles, vijjogó „kijőőő” kiáltását. Tápláléka minden földön szaladgáló gerinces, de szívesen rámozdul a nagyobb testű rovarokra is. Költőhelyére nem túl igényes. A pusztában álló magányos fától az ártéri erdők sűrűjéig, mindenhol talál magnak fészkelésre alkalmas fát. A magyarországi állomány nem vonuló, viszont az észak-európai állomány egy része hozzánk jár telelni, s ilyenkor jelentősen feldúsul a hazai populáció. Nem veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Héja (Accipiter gentilis) Nem nehéz felismerni. Mivel erdei ragadozó, alakját a rövid szárny és a hosszú farok jellemzi. A rövid szárnyával könnyen tud bujkálni az ágak között, míg hosszú farka a hirtelen irányváltoztatásban segíti. Csak rövid távon tud gyorsan repülni, ezért a kiszemelt áldozatát rövid és villámgyors lerohanással próbálja elkapni. Ha ennek ellenére az áldozatnak sikerül egérutat nyerni, a héja már nem üldözi tovább, hanem másik zsákmány után néz. Általában alacsonyan portyázik, jól kihasználva terep nyújtotta fedezékeket.

A tojó jóval nagyobb a hímnél. Hátoldala sötétszürke, szemük felett széles, fehéres szemöldöksáv. Az öregek melle szürkésfehér, apró hullámos keresztsávozással. A fiatalok melle és hasa sárga, csepp alakú sötétbarna foltokkal. Hangja ölyvszerű vijjogás és gyorsan ismétlődő”gi-gi-gi”

57

Fészkét zárt és háborítatlan erdőkbe rakja, de néha idegen ragadozó fészkeket is elfoglal. Zsákmánya bármi lehet, amit le tud gyűrni, a baromfitól a mókusig. Állandó madarunk. Nem veszélyeztetett védett faj. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Karvaly (Accipiter nisus) Azt szokták rá mondani, hogy a héja kicsinyített változata. Színében is csak annyi a változás, hogy a hímek mellének szürkésfehér alapszínén vörösbarna hullámvonalak láthatók. A hím itt is jóval kisebb a tojónál, de a tojó viszont csak ritkán éri el a hím héja nagyságát. Vadászmodorukban is sok a hasonlóság. Ami megegyezik, a villámgyors lerohanás. A karvaly általában magasan körözve nézi ki a zsákmányt, majd eloldalog, mintha nem látott volna semmit. A zsákmány, mivel úgy érzi, a közvetlen veszély elmúlt, már nem figyel annyira. Ezalatt a karvaly, hasával

szinte a földet súrolva, minden takarást kihasználva csap le az áldozatára. Prédáját ritkán szalasztja el, de ha igen, akkor már nem üldözi. Főleg madarakat zsákmányol a verébtől a rigóig esetleg gerléig. Fészkét, ha lehet fenyvesbe rakja, de a Közép-Tiszán az ártéri erdőkkel is beéri. Nem gyakori fészkelő. Állandó madár, de az állományuk a téli kóborlókkal feldúsul. Ilyenkor lakott területen is gyakorta megfordulnak. Nem veszélyeztetett védett faj. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Vörös vércse (Falco tinnunculus) A neve senkit ne tévesszen meg, a vércse is sólyomfaj. Még pedig a leggyakoribb. Magyarországon már csak a kék vércse kisebb nála. Általában ott találkozhatunk vele, ahol az ártéri ligeterdő a nedves réttel találkozik. Az erdőszélek nyújtanak neki fészkelőhelyet, míg a sík részek vadászterületet. A hím hátoldala gesztenyevörös, sötét cseppfoltokkal, hasoldala sárgás, elszórt fekete pettyekkel, feje és farka hamuszürke, a farok vége fekete. A tojó háta és farka rozsdabarna, sötét keresztsávokkal, hasa olyan, mint a hímnek, farka végén fekete keresztszalag. Otthonosan mozog a levegőben. Gyakran egy helyben lebeg (szitál) zsákmányt kémlelve. Szárnycsapásai gyorsak, gyakran néhány szárnycsapás-sorozat siklórepüléssel váltakozik. Alkata, az üldözéses vadászatra nem alkalmas, ezért ritkán kapja el levegőben az áldozatát. Általában sebes zuhanás után a földön fogja meg a zsákmányát. Rágcsálókkal, kisebb madarakkal, gyíkokkal, valamint nagyméretű rovarokkal, főként bogarakkal és egyenesszárnyúakkal táplálkozik. Gyakran látható, amint egy kiemelkedő magányos fa hegyéről tartja szemel a vidéket. Többnyire szarkáknak, varjaknak a fák tetején lévő, gallyakból álló fészkét foglalja el; s amíg a fészek használható, nem keres másikat. Előszeretettel fészkel más madárfajok közelében. Ha nem fán fészkel, akkor gyakran választja a fák odvait. Napjainkban egyre gyakrabban költözik be a városokba. Hangja éles ismétlődő „ki-ki-ki” melyet főként költési időben hallat. Enyhébb teleken gyakran áttelel. Ha mégis vonulásra kényszerül, a mediterrán medence déli partjainál messzebbre nem merészkedik. Nem veszélyeztetett védett faj. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

58

Kaba (Falco subbuteo) Ez a kis termetű sólyom az 1970-es évek közepén még gyakorinak számított a Közép-Tisza vidékén. A Tisza parti városoknak még a parkjaiba és utcai fasoraiba is bejártak verebészni. Ez az idő sajnos elmúlt. Ma már jó, ha 50-60 kilométerenkét találunk egy-egy lakott revírt. Kevesen tudják, hogy a hobbi szavunk ettől a madártól származik. Angol neve ugyanis Hobby. Az angol solymászok hajdan, annyira szerették ezt a rendkívül rámenős és meglepő légi mutatványokra képes, villámgyors madarat, hogy a többi vadászsólyom mellett ezt a kicsit kedvtelésből tartották, mert hisz’ komoly zsákmányt nem lehetett vele ejteni. Csak gyönyörködni lehetett a légi bravúrjaiban.

De nemcsak ügyes és rámenős vadász, de rendkívül elegáns is. Hátoldala sötét barnásszürke. Világos melle és hasa feketés hosszanti foltokkal sűrűn mintázott. Gatyája és alsó farkfedői vörösek. Röpte rendkívül gyors és erőteljes. Ha támad, szinte sistereg körülötte a levegő. A hím egyharmaddal kisebb, mint a tojó. Repülő énekesmadarakra, rovarokra (különösen szitakötőkre) és olykor denevérekre is vadászik. Nyáron gyakran zsákmányolja a, a fecskék fészekből frissen kirepült példányait. Egyes tiszaparti partifecske telepekre, mintha márkás Doxa órája lenne, óramű pontossággal jár reggelizni, vacsorázni. Nagy vadászterületet tart. Önálló fészket nem épít. Más madarak elhagyott fészkét addig használja, míg szét nem esik. Utána keres másikat. Vonuló madár. Afrikában és a Közel-Keleten telel. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Darázsölyv (Pernis apivorus) A Közép-Tiszai ártér egyik legritkább ragadozója. A biztos felismerését nehezíti, hogy nagyon könnye össze lehet téveszteni az egerészölyvvel. A jó felismeréshez nagyon alaposan kell ismerni az egerészölyv színét és főleg testarányait. Ha az egerészölyve már alaposan ismerjük, akkor próbálkozhatunk a darázsölyv felismerésével. Ugyanis a darázsölyvnek hosszabb és keskenyebb szárnya van, mint az egerészölyvnek. Ráadásul az egerészölyv felkarja hosszú és az alkarja rövid. Ez a darázsölyvnél pont fordítva van. Ezért tűnik a szárnya keskenyebbnek is meg hosszabbnak is. Az egerészölyv farktollai keresztben sűrűn sávozottak, míg a darázsölyvén , a faroktőtől számítva van két keskeny és a végén egy széles sötét szalag. Ez azonban csak jó távcsővel s mégjobb fényviszonyok közepette látható. Ha viszont valamilyen oknál fogva közelebb kerülünk hozzá, igen egyszerű felismerni. Bár görbe csőre van, de a fejformája inkább egy tyúkra, mint egy ragadozóra hasonlít. Darazsakkal, méhekkel, ezek lárváival és bábjaival táplálkozik. Követi a hazatérő rovarokat, majd szétdúlja a fészküket, úgy fogyasztja el a mézet, lárvákat, kifejlett méheket. Fiókáit is ezzel eteti. A szeme körüli szürke tollak, szinte pikkelyként védik a pofáját a feldühödött fullánkosoktól. Táplálék keresés, vagy táplálkozás közben, gyakran lehet látni a földön. Érdekes megfigyelés, hogy a madár sohasem mulasztja el a fulánkos rovarok, tehát a lódarazsak, darazsak, poszméhek és méhek fulánkját nyelés előtt leharapni.

59

Ezeket az állatokat olyan ügyesen tudja fogni, hogy elkapáskor oldalról keresztben kerülnek csőrébe és állkapcsainak gyors összenyomásával a potroh csúcsát néhány miliméter szélességben a fulánkkal együtt leharapja, ezt a darabkát leejti és nem nyeli le a többivel, mert különben a fulánk a száját, garatját stb. halálosan megsérthetné Vonuló madár. Későn érkezik, április végén és már augusztusban kezd elvonulni, amikor Afrika belsejéig, sőt déli részéig is levándorol.

Bölömbika (Botaurus stellaris) Az összefüggő nádasok titokzatos lakója. Nagyon ritkán kerül szem elé, mert szívesebben közlekedik gyalogszerrel, mint légi úton. Ha mégis repülésre kényszerül, csak rövid távon teszi, alig emelkedve a nádbugák fölé, majd hirtelen fordulattal ismét eltűnik a nádas sűrűjében. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne jó repülő, hiszen vonuló madár. Októberben indul útnak és február végére már itthon is van. Tény és való, hogy vonulása során sem dönget távrekordokat. Beéri a mediterrán medence északi és középső részeivel. Szicíliánál messzebbre nem merészkedik. Majdnem minden télen egy kisebb állomány megpróbál áttelelni. Ilyenkor táplálék után kutatva gyakran hagyja el a

sűrű nádast. Legtöbbször ilyenkor kerülnek szem elé, amint a befagyott tavakon az úgynevezett pontynyalások szélén álldogálva várják az oxigén dúsabb vízre vágyó óvatlan halakat. Jelenlétére leginkább a hangjáról lehet következtetni, melyet legtalálóbban távoli ködkürthöz lehetne hasonlítani. A több kilométerre is elhallatszó kéttagú „khú-khú” hangból az első tag magasabb, míg a második mélyebb. Megjelenésére jellemző a környezetbe szinte tökéletesen beolvadó terepszín. Tollazata sötétebb barna és fekete csíkokkal mintázott. A feje teteje fekete, a szájzuga kékeszöld. Hossza mintegy 70-80 centiméter, szárnyfesztávolsága a 125-135 centimétert is eléri. Rejtő színében annyira bízik, hogy veszély esetén sem kezd fejvesztett menekülésbe, hanem csőrét az égnek szegezve megmerevedve a végsőkig bízik abban, hogy semmivel sem különbözik a szomszédos nádtorzsáknál. És ez így is van. Az ember csak akkor retten meg, amikor már majdnem rálépve felrebben előtte egy ártalmatlannak vélt nádkupac. Vonuló faj. Kelet-Afrikában telel. Magyarországon fokozottan védett faj. Természetvédelmi értéke 100000.- Ft. Szürke gém (Ardea cinerea) A leggyakoribb és legismertebb gémfajunk. Ennek ellenére röptében sokan tévesztik össze a fehér gólyával. Pedig a gémek és a gólyák között alapvető különbség, hogy míg a gémek behúzott nyakkal repülnek, addig a gólyák kinyújtott nyakkal szelik a levegőt. A szürke gémek mindenütt előfordulnak, ahol olyan vizet találnak, melyben halat remélhetnek. Bár táplálékának több mint 90 %-a hal, de olykor-olykor megfigyelhetjük őket a lucernásban is, amint mezei pockokra vadásznak. Ez utóbbi főleg télen szokott bekövetkezni, amikor a vizek jégkérge miatt problémás számukra a halászat. Ebből következik,

60

hogy vonulási szokásaiban nagyon hasonló a bölömbikához. Az elvonuló példányok a telet szintén a mediterrán medencében töltik, de ezek már téli csavargásaik során a Nilus-deltáig is eljutnak. Nevéhez méltóan , alapszíne a szürke. Nyaka és feje fehéres, bóbitája, mely a szeme mögül indul, fekete. A bóbitával még nem rendelkező fiatal egyedek feje sötétszürke. Evezőtollai feketék, szárnyfedői sötétszürkék. Csőre színe sárgás. Szárnyfesztávolsága 175–195 centiméter között mozog. Súlya megközelítheti 2 kilogrammot. Tekintélyes méretű fészkét rendszerint az ártéri erdők öreg fáira, vagy ha ilyen nincs a közelben, akkor a nádasba rakja. Csak telepesen szeret, rendszerint más gémfajokkal együtt (pl. bakcsó, kis kócsag)vegyesen fészkelni. Nem veszélyeztetett védett faj. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft

Bakcsó (Nycticorax nyictiorax) Nagyon csinos, mondhatnók elegáns gémfajunk, melynek tollazatát a fekete-fehér jellemzi. Az öregek szemének rubintvörös színe, csak fokozza szépségét. A fiatalok, a barna különböző árnyalataival csíkozott tollazata nagyon hasonlít a bölömbikára, de míg a bölömbika nagyon kerüli a nyilvánosságot, addig a fiatal bakcsók – de az öregek is – nem nagyon zavartatják magukat a nyílt terepen. Bár nappal sem ritkaság találkozni velük, szívesen mozognak éjszaka. Messzehangzó „kvak-kvak” kiáltásukal felejthetetlen hangulatot tudnak varázsolni a vízparti éjszakának.

Nem szokott áttelelni. A téli hónapokat ez a faj is a mediterrán medencében tölti. Telepesen fészkelő faj, de szívesen társul be más gémfajok kolóniáiba. Táplálékát kisebb-nagyobb vízi gerinctelenek és gerincesek alkotják Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 100000.- Ft Üstökös gém (Ardeola ralloides) A nászruhás hím, „olyan, mint egy szélfútta selyemfátyol” – írta róla egyik művében Tildy Zoltán, a nagy természetfotós. Talán emiatt is hívják sok helyütt selyemgémnek. Tollazata halványsárga, szárnya tiszta fehér. Tarkójáról hosszú, sűrű dísztollbóbita nyúlik hátra. A földön vagy a vízparton gubbasztva, zömöknek és egyszínű sárgásbarnának látszik. Mikor szárnyra kap, tűnik fel hófehér szárnya, farktöve és farka. Messziről ezért könnyen összetéveszthető a kis kócsaggal. Rekedtes korrogó hangját csak költés közben a fészek közelében hallatja. Egyébként hallgatag madár. Fészkét egyaránt rakhatja nádasba és ártéri erdőbe. Ha be is társul más gémtelepbe, soha nem keveredik velük, hanem annak szélén, vagy kissé távolabb alkot homogén telepet. Tápláléka nagyjából megegyezik a bakcsóéval. Vonuló madár. A telet a mediterrán medencében, Észak-Afrikában, illetve a Közel-Keleten tölti. Októberen indul és áprilisban érkezik. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 500000.- Ft

61

Kis kócsag (Egretta garzetta) Makulátlanul hófehér madár. Valamivel nagyobb az üstökös gémnél, de jóval karcsúbb. Tarkójáról két-három hosszú fehér dísztollat lenget a szél. Hátán a foszlott, csipkeszerű dísztollak kevéssel túl érnek a testen és végük enyhén felfelé hajlik. Csőre lába fekete, de a lábujjai sárgák. Mivel a méret nem mindig ad pontos támpontot a nagy kócsagtól való elkülönítéshez, fontos az összes különbséget számba venni. A nagy kócsagnak nincs a tarkóján dísztoll. Csak az öregek csőre fekete, a fiataloké élénksárga. A nagy kócsag lába végig fekete. Röptében kimért szárnycsapásokkal repül, mint a

szürke gém, míg a kis kócsag gyorsabban verdes. Halászat közben a nagy kócsagok, mint mozdulatlan szobrok álldogálnak, míg a kis kócsagok ide-oda rohangálva kapkodják össze az élelmüket. Persze, ha együtt fordulnak elő, akkor jól látszik a méretbeli különbség is. Fészkét egyaránt rakhatja nádasba és erdőbe is. Általában szürke gémekkel és bakcsókkal alkot vegyes telepet. A Közép-Tiszán a múlt század közepe táján, még jelentős telepeik voltak, melyek napjainkra eltűntek. Ettől függetlenül a költési szezon elmúltával gyakorta tűnnek fel a holtágaknál és mocsárréteken. Vonuló madár. Telelőhelye majdnem azonos a bakcsóéval. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 250000.- Ft Nagy kócsag (Egretta alba) A Közép-Tiszán (Kisköre és Csongrád között) csak egyetlen fészkelési adata ismert. Ennek ellenére fontos megemlíteni mert bármikor és bárhol, néha a vizektől is távol, találkozhatunk vele. Ez a madár azért lett a természetvédelem címermadara, mert a múlt század közepére, már majdnem kipusztult hazánkból. Egyedül a Kis Balatonon és a Velencei tavon fészkelt, sehol másutt az országban. A szigorú védettség feltételeinek megteremtésével, állományuk rohamosan gyarapodott, s ma már szerte az Alföldön bármikor találkozhatunk vele. Sőt az utóbbi években télen is, mivel nem a teljes állomány vonul el. Az itt maradók, a be nem fagyott vizek környékén gyülekeznek, vagy kimennek a szántókra, gyepekre egerészni, pockozni. Az elvonulók a Földközi tenger medencéjénél messzebbre nem igen mennek. Fészkét sűrű öreg nádasokba, vagy ritkábban ártéri erdők öreg fáira rakja. Telepesen költ. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 250000.- Ft Kanalas gém (Platalea leucorodia) A nagy kócsaghoz hasonlóan a Közép-Tiszáról csak egyetlen fészkelési adata ismert. Ettől függetlenül a költési szezon végén, a még sipákoló hangon eleséget kunyeráló fiókáikkal együtt gyakran jelennek meg kisebb, nagyobb csapatokban a holtágak és mocsárrétek vizein. Kanálszerű csőrükkel, kaszáló mozdulatokat végezve, futva keresik a táplálékukat képező csigákat, kagylókat és egyéb iszaplakókat.

62

Nevével ellentétben nem gémfaj, mert a gólyákkal tart rokonságot. Ennek látható jelét is adja azáltal, hogy nem gém módjára behúzott nyakkal repül, hanem gólya módra kinyújtott nyakkal. Méreteiben is a gólyához közelít. Tollazata tulajdonképpen tiszta fehér, de az öregek begyén széles, rozsdasárga folt látható. Csőre hosszú és kanálszerű. Nyáron a tarkójáról bokrétaszerű, felmereszthető üstök nyúlik hátra. Röpte egyenletes és kitartó, csapatban gyorsan felveszik a ferde vonalú

alakzatot. Szárnyalását gyakran szakítja meg silórepüléssel. Fészkét legszívesebben sűrű nádasba rakja, de néha ártéri erdők gémtelepeibe is betársul (a Közép-Tiszán is ez történt). Vonuló madár. Szeptemberben indul a Földközi tenger medencéjébe telelni, ahonnan áprilisban érkezik vissza. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 500000.- Ft. Fekete gólya (Ciconia nigra) Ez a madár nemcsak színében, de viselkedésében is homlokegyenest ellenkezője fehér rokonának. Míg a fehér gólya emberhez bizalmas, úgynevezett civilizációt követő faj, addig a fekete gólya rendkívül félénk, gyanakvó és zárkózott madár. Majdnem teljesen fekete, hasa fehér, csőre, lába és szeme környéke vörös. A fiatalok színe fakóbb, tollazatuknak nincs bronzos fénye és a csőrük is barna. Sekély vízben kutat élelem után, előszeretettel vadászik kisebb gerincesekre, vízirovarokra. Olykor a fészkelőhelye közelében elterülő mezőgazdasági területen egerészik gémekkel, fehér gólyákkal egy csapatban. Fészkét a településektől távoli ártéri erdők legzavartalanabb zugába rakja, melyet azzal is próbál rejteni, hogy soha nem száll rá közvetlenül, hanem a koronaszint alatt lavírozva közelíti meg. A fekete gólya fészkeket költési időben szinte lehetetlen felderíteni. Meg kell várni, míg ősszel lehull a lomb és akkor kell módszeresen átfésülni azt az erdőt, melynek környékén, költési időben a legtöbbször megfigyelték. Ha kifog valahol egy zavartalan helyet, ott akár 10 évig is használja ugyanazt a fészket. Ez azonban nem jellemző. A legtöbb pár szinte évenként váltogatja fészkelőhelyét, ami nagyon nehezíti a védelmét. Gallyakból álló fészkét a lombkorona alsó részébe ágcsészébe vagy igen gyakran egy kihajló vastag ágra rakja. A fiókák július közepén hagyják el a fészket és megtanulnak önállóan táplálkozni. A Közép-Tisza ártéri erdeiben, az Alföld egyik legerősebb állománya él. Vonuló madár. Indulás előtt nagy csapatokban gyülekeznek valami jó táplálkozóhely közelében. Valamivel később indul útnak, mint a fehér gólya és később is érkezik. A telet a Közel-Keleten tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 500000.- Ft

63

Nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) A halászok és horgászok szemében a legutálatosabb madár. Eme nemtelen indulat abból fakad, hogy a kárókatona egymagában is ügyesebb halász, mint az összes horgász és halász együttvéve. Tehát nagy a kenyéririgység. A halfogó emberek azért sírnak, mert nincs már hal a vízben, mert hát a kárókatonák felfalják mindet. Ugyanakkor, ugyanazon a vizem néha több tucat madár is halászik. A kárókatona pedig nem olyan hülye madár, hogy olyan vízre járjon halászni, amiben nincs hal. Ilyenkor derül ki, hogy van abban a vízben hal bőven, csak nem mindenki

tudja kifogni. A halfogó ember olyan, mint a kertész kutyája: ha ő nem ehet belőle, akkor más se egye. Ennyi bevezetés után, lássuk hogyan is néz ki ez a szörnyű madár. Az alapszíne tényleg gyászosra sikerült, mert fekete, csupán a torka és a pofái fehérek. Költési időben pedig a lágyékfoltja is. Úszás közben teste elég mélyen merül a vízbe, viszonylag hosszú és erősen kapós végű csőrét ilyenkor ferdén felfelé tartja. Gyakori látvány, hogy parton, vagy a fák ágain ülve, kiterjesztett szárnyaikat lengetik. Ilyenkor átázott tollaikat szárítgatják, mert nincs faggyúmirigyük, amivel vízállóvá tudnák tenni. Általában csapatosan mozognak. Ilyenkor egyenes ferde vonalban, vagy „V” alakban repülnek. Fészektelepeiket fákra, ritkábban bokrokra építik. A telepek helyét időnként váltogatni kénytelenek, mert a meszes, savas ürülékük megöli a fákat, melyek aztán már nem tudják fenntartani a rárakott fészkeket. Rövidtávú vonuló. Gyakran áttelel. Nem védett faj. Gyéríteni azonban csak a természetvédelmi hatóság engedélyével lehet. Haris (Crex crex) Talán a legrejtettebb életű madarunk. Nem sokan dicsekedhetnek azzal, hogy közvetlenül sikerült megfigyelniük élettevékenységüket. Ennek ellenére nem kell hozzá nagy gyakorlat, hogy jelenlétükről megbizonyosodhassunk. Elég ha tavasszal egy este kiülünk egy nedves ártéri rét szélére és jól kinyitjuk a fülünket. Ilyenkor a hímek gyakran hallatják kéttagú, harsogó, recsegő hangjukat, melyet a latin neve is igyekszik visszaadni: „krex-krex”. Találóan nevezik a németek kétkés madárnak, mert a hangja hasonlít ahhoz, amikor két kést erősen egymáshoz fenünk. Ha rámegyünk a hangra, akkor is nagyon nehéz felriasztani. Ha mégis sikerül, röpte lassú és esetlen, s rövid szárnyalás után szinte visszazuhan a fűbe. Színezete sárgás, a hátoldalán feketén mintázott, feje és melle szürkés. Evezőtollai rozsdavörösek, mely repülés közben feltűnő. Pelyhes fiókái koromfeketék. Tápláléka különböző magokból és kis gerinctelenekből áll. Fészkét a földre rakja. A közép-tiszai hullámtérben ritka fészkelő. Vonuló faj. Októberben kél útra és áprilisban tér vissza. A telet Észak-Afrikában és a Közel-Keleten tölti. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 500000.- Ft.

64

Sárszalonka (Gallinago gallinago) Gyakorisága ellenére ritkán kerül szem elé. Hosszú csőrű, barnás, sárgás foltos tollruhája kiváló rejtőszínt biztosít fűvel és sással borított környezetében. Nászidőszakban a legfeltűnőbb, mert ilyenkor a levegőben végzi násztáncát, repülés közben zuhanni kezd, miközben szétterpesztett szélső farktollaival érdekes mekegő hangokat ad.. Párosodás után a sűrű fűbe rakja fészkét. Ha felriasztjuk, cikázó, zegzugos röptéről és rekedtes hangjáról lehet felismerni, ami valahogy így hangzik: „csreek”. Hosszú csőrét röptében lefelé tartja.

Gerinctelen állatokkal, gilisztákkal és csigákkal táplálkoznak, melyet a földön, vagy a sekély vízben keresgélnek. Régebben rendszeresen vadászták. Hazánkban szórványos költő fajnak számít. Vonuló madár, márciustól-novemberig tartózkodik a fészkelőhelyén. Fő vonulási iránya a Közel-Kelet. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 100000.- Ft. Búbosbanka (Upupa epops) A nyílt állományú, rétekkel, legelőkkel szomszédos öreg erdők lakója, ahol a fészkeléshez odvas fákat talál. Ezt az igényét tökéletesen kielégíti a Tisza hullámterét szegélyző kubikerdők. Mivel semmi más madárhoz nem hasonlít (a legközelebbi hozzá nagyon hasonló is Dél-Afrikában él). Tarka tollazatáról és hosszú tollbóbitájáról könnyen felismerhető. Bizonyos esetekben ezt a tollbóbitát legyezőszerűen tudja széttárni. A bób ita tollainak alapszíne világos rozsdabarna, a végükön fekete folttal. Ezek a fekete foltok nyugalmi állapotban, fekete keresztcsíkokat alkotnak a fejtetőn. Hosszú csőre ívelt és lefelé hajlik. Rendszerint nyílt helyeken (pl. gátoldalakon), a földön keresi lótetűkből, szöcskékből álló táplálékát. Többnyire alacsonyan és enyhe hullámos vonalban repül. Röptében jól látszik szárnyának fekete-fehér sávozása. Hangja jellegzetes „up-up-up”. Öreg fák odvaiban fészkel. Állománya az elmúlt évtizedekben meggyérült. Vonuló madár. A telet Afrikában és a Közel-Keleten tölti. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Halvány geze (Hippolais pallida) Ezzel az aprócska, ráadásul meglehetősen jellegtelen színezetű madárral is csak ritkán lehet találkozni. Ha véletlenül találkozunk is vele, aligha hagyja magát alaposan szemügyre venni, mert állandóan izeg-mozog a sűrű növényzetben. Legjobban május második felétől június első feléig lehet megállapítani a jelenlétét, a hímek csacsogó énekéről. Hangja igen hasonló a cserregő nádiposzátáéhoz, csak az élőhely nem stimmel. Ha foltos nádiposzátát hallunk énekelni hullámtéri bokorfüzesben, nos, az a halvány geze. A nádiposztának ugyanis soha nem jutna eszébe ilyen helyen megjelenni. Ami a színezetét illeti igen szegényes. Háta

65

szürkésbarna, alsó fele szürkésfehér. Oldala és alsó fakfedő tollai sárgásak. Torka fehéres. Az általunk szürkének minősítet veréb, hozzá képest egy trópusi színekben tündöklő csoda. Ez a faj a múlt század elején kezdett a Balkán felöl észak felé terjeszkedni. Jelenleg az elterjedési területének legészakibb határa a Tisza ártere. Nyárfapihével alaposan kibélelt fészkét bokorfüzesekbe vagy gyalogakác bozótba rakja Vonuló madár. Telelni augusztusban indul a Közel-Keletre. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis) Ezt a madarat is hamarabb lehet hallani, mint látni, de azért a hang irányába haladva, nem reménytelen vállalkozás a megpillantása. Egy jó távcső azért nem árt ha van kéznél, mert bizalmatlan, rejtőzködő madár. Általában valami fa vagy bokor oldalágán fújja teli torokból monoton, de annál messzehangzóbb énekét. Hatalmas tüdeje lehet ennek a madárnak, mert két tagú „csi-csi-csi” piregését akár fél percig is képes megállás nélkül fújni. Hangja majdnem olyan, mint az énekes kabócáé, de a nagyteljesítményű varrógép sem rossz hasonlat.

Színét tekintve felsőteste egyöntetű sötét szürkésbarna színű, alsó teste piszkos fehér, testoldala olív árnyalatú barnás szürke. Tápláléka kisebb gerinctelenekből, rovarokból, pókokból áll. Évente egyszer, május végén-július elején költ. A tojó fészkét sűrű csalánosokba, indák közé, talajhoz közel építi. Vonuló madár. Májusban érkezik és szeptember távozik. Valószínű a Közel-Keleten telel. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Fekete harkály (Dryocopos martius) Európa legnagyobb testű harkálya. Majdnem akkora, mint egy vetési varjú. Rendkívül elegáns madár. Feje teteje vörös, tollruhája fekete. Csőre és szemgyűrűje halványsárga, nyaka karcsú. A hím fején a tűzpiros sapka kicsiny üstökben végződik, míg a tojónak csak a tarkója piros. Ha nem látjuk, a hangjáról akkor is meg tudjuk állapítani, hogy röpül-e vagy csak pihen valamelyik fatörzs oldalán. Nyugalmi helyzetben ugyanis az elnyújtott éles „kliii-jö” kiáltást, röptében viszont a gyorsan ismételt „kri-kri-kri”-t hallatja. Röpte, a többi harkálytól eltérően, nem hullámos vonalú, hanem egyenes. Kimért de erőteljes szárnycsapásokkal repül. Testméretéből is fakadó erejére jellemző, hogy miközben a farontó férgeket faragja ki a fából, képes akkora kopácsolást rendezni, mintha egy egész favágó brigád dolgozna az erdőben. Faragását arról lehet megismerni, hogy a fa alatt halomban állnak az ujjnyi széles és arasznyi forgácsok.

66

Fészekodúját is maga faragja. Általában nem szokott egy fészekodút kétszer használni, ezért fontos szálláscsinálója azoknak az odúlakó madaraknak, amelyek nem képesek maguknak odút faragni (pl. seregély, búbosbanka), vagy ha képesek is, szívesen foglalják el a készet. A régebbi szakirodalom, még mint a bükkösök egyik jellegzetes madaraként írta le. Napjainkban azonban már nemcsak az ártéri erdőkre jellemző, hanem a Kiskunságban is széltében elterjedt. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Zöld küllő (Picus viridis) Termetét tekintve a második legnagyobb és legszínesebb harkályunk. Az ártéri erdőkben, de azon kívül is meglehetősen gyakori. Erről tavasszal bizonyosodhatunk meg a legjobban, amikor a hímek, szerelmi vallomás gyanánt, egy-egy facsúcsára kiülve, csengő hangon, teli torokból fújják, „klü-klü-klü” kiáltásukat. A költési időszak áprilistól augusztusig tart. Fészekodúját maga vájja, de gyakran váltogatja, s ezzel a szokásával ez a faj is az erdei szálláscsinálók sorát gyarapítja. Tollazatának színe a hátán olajzöld, hasoldala zöldesszürke. A hát alsó fele és a farcsíkja zöldessága. Sapkája kárminpiros, fejoldala és barkója fekete. A

hímek barkója középen szintén kárminpiros. Röpte surrogó, erősen hullámvonalas. Mozgékony éber madár. A többi harkálytól eltérően, gyakran lehet látni, amint a földön ugrálva valamit keresgél a fűben. Ha van türelmünk kivárni a végeredményt, akkor mi is rábukkanhatunk egy szétdúlt hangyabolyra. A „hangyatojás” (helyesen hangyabáb) ugyanis delikátesz csemegének számít zöld küllő körökben. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Nagy tarkaharkály (Dendrocopos major) Ez a faj leginkább a gyümölcsösök, kertek, parkok valamint zöldövezeti lakott települések madara, de azért az ártéri erdőkben is szép számmal vannak jelen. Termetét tekintve jóval kisebb a zöld küllőnél. Tollazata fekete-fehéren tarkázott. Nagy vállfoltja fehér. Sapkája fekete. Fehér arcoldalán fekete sáv nyúlik a tarkójáig. Hasoldala fehér, az alsó farkfedő tollak élénk pirosak. A hímet a tojótó a tarkóján lévő piros folt különbözteti meg.. A fiataloknak pedig az egész fejetetejük piros. Hangja éles „tcsikk” vagy „tükk” , melyet gyakran kúszás közben, minden szökkenéskor hallatja. Tavasszal a hím és a tojó egyaránt dobol a visszhangzó száraz ágakon, ezzel könnyítve meg az egymásra találást. Azok közé a harkályok közé tartozik, melyeket a fák kopácsolásával rendszeresen magunkhoz csalogathatunk. Tavasszal persze mindig „beugrik”, mihelyt a dobolásához vagy kopácsolásához hasonló kopogást hall, mert ilyenkor egykettőre felébred benne a féltékenység. De ősszel, meg télen egészen az orra elé száll az őt bolondító embernek s minden ágat végigkutat, hogy ellenfelét vagy vetélytársát felfedezhesse.

67

Fészke kiácsolásában viszont kevés benne a kitartás. Igen sokat elkezd, amíg egyet befejez s ha csak teheti, olyan odút keres fel, ahol vagy ő maga, vagy más rokona már költött. Természete összeférhetetlen, civakodó. A fióka nevelés során például, igyekeznek úgy etetni, hogy ne érkezzenek egyszerre a fészekodúhoz, mert abból iszonyatos csihi-puhi szokott származni. A két szülő keményen összeverekszik az etetés elsőbbségéért. Állandó madár Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Kis tarkaharkály (Dendrocopos minor) A legkisebb európai harkály, akkora, mint egy veréb. Tollazata fekete-fehér, sapkája a hímnek piros, a tojónak fehéres. Méreténél fogva nem lehet más fajjal összetéveszteni. Aprócska csőre nem igen alkalmas a fafaragásra, ezért táplálékának zömét a kéregrepedésekben meghúzódó lepkebábok valamint levéltetvek képezik. Szívesen látogatja a nádasokat is, mert a nádszál szétverésével könnyen hozzá tud férni az üreges szárban meghúzódó rovarokhoz. Fészekodúját ezért képes kifaragni, melyben 5-6 fiókát nevel. Hangja ismétlődő, magas „ki-ki-ki”, mely hasonlít a nyaktekercs hangjához, de annál halkabb és lágyabb. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Nyaktekercs (Jynx torquilla) Senki nem gondolná erről a verébnél alig nagyobb madárról, hogy a harkályok közeli rokona. Külseje és viselkedése alapján inkább az énekesmadarakra emlékeztet. Finoman mintázott tolla, távolabbról egyszínű szürkésbarnának látszik. Egyébként csőre kúp alakú, farka lekerekített. Háta szürke, barna-fekete foltokkal, torka sárgásfehér, melle és hasa szürkés, vörösbarna evezőtollain feketés harántsávokkal, farkán öt sötétebb harántsávval. Egyszóval olyan terepszínű, hogy ember legyen a talpán, aki felfedezi. Ha valami úton-módon kézre kerül, akkor értjük csak meg igazán a nevét. Veszélyt érezve nyakát hosszúra kinyújtva, a fejé kimért lassúsággal elkezdi tekergetni. Hangyákból, hangyabábokból áll a fő tápláléka, alkalmilag hernyókat és apró rovarokat is fog. Nyelvét – amelynek végén apró horgok vannak – mint lépvesszőt használja a táplálékszerzéshez. Bedugja a hasadékokba, bolyhokba, a rámászó rovarokkal visszahúzza és lenyeli azokat. Fészkét faodvakba rakja. Hangja éles, vércseszerű „ji-ji-ji” Hosszútávú vonuló. A telet Afrikában tölti és a Közel-Keleten tölti. Szeptemberben indul útra és áprilisban érkezik Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

68

Macskabagoly (Strix aluco) Az ártéri erdők leggyakoribb bagolyfaja. Erről tél végén bárki meggyőződhet, ha van kedve néhány órás sétát tenni a Tisza gátjának egy olyan szakaszán, melynek közelében még megtalálhatók az őshonos ligeterdők. Ilyenkor lévén nászidőszaka, sejtelmes huhogással adnak hírt egymásnak jelenlétükről. A hangját biztosan sokan ismerik, mert horror és egyéb rémfilmekben ennek a bagolynak a hangjával szokták rémítgetni a nagyérdeműt, ami imigyen hangzik: „hu-hu-hu-huuuu”. Párzási időn kívül is szokott még egy nyávogás szerű hangot adni, amiről egyébként a nevét is kapta. Ezt a hangot elég nehéz betűkkel leírni, de valahogy így hangozhat: „küü-itt”. A sejtelemes, sokak számára hátborzongató, hang tulajdonosa egy nagyon kedves kinézetű buksifejű bagoly, mely nagy, kerek barna gombszemeivel, igen szelíden tekinget a világba.. Álcázó színét

kihasználva, nappalt valami fa oldalágának tövén a törzshöz simulva tölti. Röptére a hosszú siklórepülés jellemző, kevés szárnycsapással. Az összes eurázsiai bagolyfaj közül a macskabagoly ver a legkevesebbet a szárnyával, és repül a legmagasabban. Szárnya kerek és széles. Röpte nehézkes és lassú. Mint a többi bagolyfajé is, röpte nesztelen, mivel tollazata puha és dús. A sötétben való vadászatban nagy segítségére van az akkor is kitűnően látó szeme, valamint az igen finom hallása. Mivel röptében nem bocsát ki rövidhullámú, ultrahangokig terjedő zajt, jöttét a zsákmányállatok csak későn észlelik. Szokott vadászni a levegőben cirkálva is, de legtöbbször csak ül egy fa oldalágán és figyeli mi történik alatta. Zsákmánya legtöbbször denevér, egér, cickány vagy fiatal nyúl, de lehet kisebb bagolyfaj is. A zsákmányt egészben nyeli le, a megemészthetetlen részeket, mint amilyen a tollazat, a szőrzet, a csontok és karmok, köpet formájában öklendezi vissza. Odvas fákban, nagyobb madarak (varjak, ölyvek) elhagyott fészkeiben költ. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Erdei fülesbagoly (Asio otus) Az ártéri erdők második leggyakoribb bagolyfaja. A macskabagolynál valamivel kisebb. Legfeltűnőbb rajta a két hosszú tollfüle, aminek a valóságban semmi köze sincs a halláshoz. Amit a hallásáról, látásáról, nesztelen, puha röptéről tudni kell, az már le lett írva a macskabagolynál. A táplálkozása is csak annyiban tér el, hogy egérnél, pocoknál nagyobb jószágot ritkán zsákmányol. Zsákmányát – mint minden bagolyfaj – egészben nyeli le, s az emészthetetlen részeket kis gombóc formájában később kiöklendezi. Lesből ritkán vadászik. Rejtő színét a rozsdássárga alapszínen, sötét hosszanti sávozás és finom keresztvonalak alkotják. A kerekfejű macskabagolytól szögletesebb fejformája, hosszú tollfülei, karcsúbb teste és narancssárga szeme különbözteti meg. Röptében keskenyebb és hosszabb szárnya és hosszabb farka, valamint egyenletes szárnycsapásai különíti el. Tojásait öreg fák odvába, vagy elhagyott madárfészkekbe (szarka, varjú, ölyv) rakja. A hímek párzási időben a nappalt a fészek közelében töltik fákon vagy bokrokon, ahonnan szemmel tudják tartani a fészket is. Néha csupán embermagasságban ül, és ha úgy haladunk el mellette,

69

hogy azt hiszi, nem vettük észre nem repül el, csak nagy szemeivel kíséri minden mozdulatunkat. Különös szokása, hogy a tél beálltára, valami jó táplálkozóhely közelében kisebb nagyobb csapatokba verődve töltik a nappalt. Ilyenkor igyekeznek minél jobban eltűnni a szem elől, ezért előnyben részesítik a fenyőket és a tujákat. Emiatt télire szívesen beköltöznek a városok és falvak parkjaiba és kertjeibe. Ha nem zavarják őket, évről évre felkeresik a jól bevált helyeket. Nászidőszaka egybeesik a macskabagolyéval. Hangja halk, sóhajtásszerű egytagú „hu”. Állandó madár, te telente messzire is elkóborol. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Réti fülesbagoly (Asio flammeus) Hazánkban sehol nem mondható gyakori fajnak, így a Közép-Tiszán sem. Egyes években inváziószerűen jelenik meg és nagyobb számban fészkel, máskor pedig több évig is elmarad. Nagyon hasonlít az erdei rokonához, de arca jóval fehéresebb, mint a teste többi része, valamint a tollfülei jóval kisebbek. Míg az erdei fülesbagolynak mindig látszanak a fülei, a rétinek akkor is csak két kicsi tollpamacs látszik, ha ingerült állapotában felmereszti. Fészkét az időszakos vízborítású, de hamar kiszáradó vagy éppen csak vizenyős talajú helyekre, elsősorban sásrétekre rakja. Egyetlen fészeképítő bagolyfajunk. Laza, néhány fűszálból álló fészkét a talajra rakja. Hangja magas „kiau”. Köröző nászrepülése közben ismétlődő mély kiáltást hallat, miközben néha a szárnyával is csattog. Tápláléka mindenféle rágcsálóból áll, hazai viszonyok között legjellemzőbb tápláléka a mezei pocok, de emellett számos más rágcsáló-fajt is fogyaszt.

Inkább kóborló, mint vonuló madár. Az erdei fülesbagolyhoz hasonlóan, egérjárásos helyeken kisebb-nagyobb csapatokban is verődhet. Nappali pihenőre a zsombékok, illetve a magas fű közé húzódik. Fára ritkán telepszik. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 250000.- Ft. Kis vöcsök (Podiceps ruficollis) Legkisebb vöcsökfajunk. Legnagyobb valószínű-séggel holtágakon találkozhatunk vele. Gombóc-szerűen tömzsi, rövid nyakú madár. Csőre is rövidebb, mint többi vöcsökfajé. Nyári tollazatban háta sötétbarna, hasa fehéres, az arc és torok gesztenyebarna. A csőrtövén messziről is jól látható, a tollkörnyezetből élesen kiváló sárgászöld folt van. Vízen úszó alakjáról is könnyű felismerni, mert minden vöcsök háta egyenletesen lejt a víz felszínéhez , kivéve a kis vöcsökét, amelynek háta gömbölyű formában végződik. Hangja magas nyerítésszerű, ami először erősödik, aztán fokozatosan elhalkul. Könnyen kap szárnyra, alacsonyan, gyorsan repül. A vöcsökfajok közül ez a faj tud a legkisebb felületű vizeken megtelepedni és táplálkozni. Ez azonban nem kis mérete miatt van,

70

hanem mert a többi vöcsökkel ellentétben nem csak halakkal táplálkozik. A víz alatt rovarlárvákra, puhatestűekre, rákokra és egyéb vízi gerinctelenekre vadászik. Fészkét a víz felszínén vízinövényekből nádból és vékony ágakból építi, ami leginkább egy úszó tutajhoz hasonlít, többé-kevésbé rögzítve a partról benyúló ágakhoz. Ha elhagyja a fészket, tojásait gondosan betakargatja. Nálunk vonuló madár. A telet a Fekete tengeren és a mediterrán medencében tölti Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Búbos vöcsök (Podiceps cristatus) A viszonylag mély és nyílt vizek kedvelője. Ebből eredően, leggyakrabban csak a mélyvizű holtágakon találkozhatunk vele. Téli tollruhájában a faj hasa, nyakának elülső fele és arcrésze fehér, szeme vörös, csőre rózsaszín, feje teteje, nyakának hátsó része, háta és szárnyai pedig sötétbarnák. A nyári, párzási időszakban mindez látványos, vörösesbarna tollgallérral és két, szarvacskára emlékeztető bóbitával egészül ki. A fiókák rejtőszínűek, különféle barna színárnyalatok keverednek tollazatukban fehér foltokkal. A fiatal kifejlett egyedek ebből a ruházatból egy

ideig megőrzik a sötét feji és nyaki csíkokat A nemek egyformák, a hímek némileg testesebbek. A búbos vöcsök elsősorban kisebb halakkal, ízeltlábúakkal, kétéltűekekkel táplálkozik, olykor étrendjét növényi részek egészítik ki. Táplálékát a víz alá bukva szerzi meg, ahol levegővétel nélkül akár 30-60 másodpercet is eltölthet. Kiváló úszó és bukó. Lábán karéjos úszólebenyek vannak. Általában alacsonyan repül, ilyenkor a karevezők fehér színe jól látható. Repülés közben a nyakát kicsit behajlítja. Nagy élmény, ha valakinek sikerül a szigorú koreográfiájú nász-szertartásukat megfigyelni. A hím a víz felszínén felmeresztett gallérral és bóbitákkal, testét magasra emeli a víz színe fölé már a tojótól messziről. A tojó úgy válaszol, hogy lekuporodik és "macskahelyzetet" vesz föl, megmutatva szárnyainak fehér csíkját. Ezzel jelzi a hímnek, hogy érdekli a dolog. A hím ekkor a víz alá bukik és pár perc múlva a tojó mellett bukik fel, mintha a vízből nőne ki. Majd mindketten extázisban rázzák a fejüket. Mindketten lebuknak a víz alá, növénydarabokkal a csőrükben jönnek fel és egymáshoz úsznak. Hirtelen kiemelkednek a vízből és melleiket szinte egymásnak feszítik.. A hím egy halat ajándékoz a tojónak. Ezt követően a pár takaros úszó fészket épít a sűrű növényzetben valamely holtág, mocsár vagy más állóvíz felszínén nádból, gyékényből, hínárból és más vízinövényekből. Táplálékát főleg apró halak és vízi gerinctelenek alkotják. Ha a tojó elhagyja fészket, a tojásokat gondosan betakargatja. Vonuló madár, de néha áttelel. Márciusban érkezik és októberben vonul el. Általában a Földközi tenger medencéjében és a Fekete tengeren telel. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Vízityúk (Gallinula chloropus) A holtágaknak kicsit rejtőzködő életmódú madara. Bárhol előfordulhat, de nem túl gyakori. Kicsit hasonlít a szárcsához, de attól jól elkülöníthető. Ez is zömök, sötét színű madár. Tollazata felül olajbarna, alul kékesfekete. Oldalán fehér sáv húzódik végig, alsó farkfedői fehérek. Lába zöld, a csűdízület fölött piros. Csőrvége zöldessárga, csőrtöve és homlokpajzsa piros. Úszás közben fejével bólogat, farkát mereven feltartja. Ilyenkor jól látszanak a fehér farkfedő tollai. Nehezen kap szárnyra. Alacsonyan száll, lábát lelógatja és hamarosan ismét

71

leereszkedik. Ügyesen úszik és bukik. Ha veszélyt érez, a sűrű növényzetbe menekül vagy a vízalá bukik. A költési időszak áprilistól augusztusig tart, ebben az időben 2-3 fészekaljat nevel fel a pár. A fészket a part menti növényzetben vagy egy úszó szigeten helyezik el a madarak; vázát nádból és más vízinövényből készítik, belsejét puha növényekkel bélelik, és mindkét madár részt vesz a fészeképítésben. A csibék tollazata fekete, csőrük és szemük környéke piros, fejük teljesen kopasz. Csak 6 hónapos korukban lesz élénkpiros a csőrük, addig narancssárga vagy citromsárga színűek. Tápláléka növények, bogyók, rovarok és egyéb kis termetű gerinctelenek. Jellegzetes hangja a hangos „krutty”. Rövidtávú vonuló madár. A telet a Fölközi tenger északi felében tölti Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Kontyos réce (Aythya fuligula) Észak-európai faj. A Közép-Tisza hullámtéri vizein inkább csak a tavaszi-őszi vonulások alkalmával bukkan fel néhány példányban, de néha át is telel. Vonuláskor a nagy, nyílt vízfelületeket kedveli. Nagyon hasonlít a hegyi récéhez. Ebből a térségből egyetlen fészkelési adata ismert, de az is egy hullámtéren kívüli kubikgödörben volt. A tojó kicsit kisebb, mint a hím. A hímnek fejhez simuló kontya van, ami nyugalmi időszakban szinte nem is látszik. A tollruhájában a fekete és a fehér szín dominál, a tojó

sötétbarna. Mindkét nem csőre világoskék, a csőrvég pedig fekete. Apró halakkal táplálkozik, melyekért 6-7 méter mélyre is lemerül, de elfogyasztja a puhatestűeket, rovarokat és növényi részeket is. Talajra növényi anyagokból építi és pehelytollakkal béleli a fészkét. A fiókák már egynapos korukban tudnak úszni, de táplálékukat még kizárólagosan a felszínen gyűjtögetik. Nem veszélyeztetett faj, de Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Cigányréce (Aythya niroca) A Közép-Tisza hullámtéri mocsaraiban ma már csak ritkán fészkel. Az egyik legkönnyebben felismerhető réce, úgy a levegőben, mint a vízen. A gácsér és tojó feje, nyaka, melle és testoldala vörösbarna. Hasuk és szárnycsíkjuk fehér. Az úszó madarat egyenletesen sötétbarnának látjuk, csupán az alsó farkfedő tollak virítanak fehéren. Röptében pedig a legfeltűnőbb az egész szárnyon végighúzódó széles, fehér szárnycsík. A tojó kicsit kisebb, mint a hím. Gyommagvakkal, növényi részekkel, rovarokkal, csigákkal, békákkal és apró halakkal táplálkozik. Talajra növényi anyagokból építi és pehelytollakkal béleli a fészkét. A fiókák fészekhagyók. Rövidtávú vonuló, de néha áttelel. Mérsékelten veszélyeztetett faj, de Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 500000.- Ft.

72

Böjti réce (Anas querquedula) A Közép-Tisza vízközeli füves, gazos területeinek nem túl gyakori fészkelő faja. A hímet viszonylag könnyű, ívelt hófehér szemöldöksávjáról felismerni. A tojó felismeréséhez, illetve más fajok tojóitól való megkülönböztetéséhez már komoly távcsövek és komoly szakértelem szükségeltetik. Laikus ne próbálkozzon vele. Érje be annyival, hogyha a jól beazonosítható gácsér mellett egy hasonló méretű, de jellegtelen barna színezetű kis tojó úszkál, az szinte biztos, hogy a párja. Persze ez is csak nászidőszakban igaz. A réce gácsérok ugyanis a párzást követően, teljesen magukra hagyják a kotlás és a fiókanevelés összes gondjával a tojókat. Hangjuk meglepően hasonlít a horgászorsó kerregéséhez. A költési idő április végétől kezdődik. Talajra építi fészkét, melyet növényi anyagokkal és a saját testéből kitépkedett pihetollakkal béleli ki. Ha a tojó táplálkozni indul, a tojásokat gondosan betakarja a tollakkal. Veszély esetén a végsőkig kitart. Akkor ugrik csak le a fészekről, ha már majdnem rálépnek. Tápláléka vízirovarok és növényi magvak. Vonuló faj, a telet a Földközi tenger medencéjében és Afrikában tölti. Mérsékelten veszélyeztetett faj, de Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 500000.- Ft.

Jégmadár(Alcedo atthis) Egyik legszínesebb madarunk. Olyan, mint egy repülő ékszer. Zömök testalkatú madár, rövid farokkal és egyenes, hegyes csőrrel. Fejbúbja, tarkója, háta és farka csillogó kék. A szemétől a fülnyílásáig rozsdaszínű folt húzódik, ettől lefelé a nyakán egy kis fehér folt látható. A torkán ugyancsak fehér folt van. A hasa rozsdaszínű. Lába vörös, rövid, ujjai tövükön összenőttek. Csökevényes lába járásra teljesen alkalmatlan. Csak arra szolgál, hogy a víz fölé hajló ágakon üldögélni tudjon. Szaknyelven úgy is hívják, hogy üldögélő láb. Táplálékát szinte kizárólag apró halak alkotják, melyeket lesből kap el. A leshelyül szolgáló ágról, villámgyorsan

vágódik a vízalá, majd néhány másodperc múlva egy kis ezüstösen csillog halacskával a csőrében bukkan a felszínre és ül vissza a kiinduló pontjára, ahol elfogyasztja a zsákmányt, vagy elviszi fiókáinak. Meredek árok vagy folyópartok oldalában vájt üregben fészkel. Nem feltétlenül ugyanott fészkel minden évben, de gyakran évek múlva ismét megjelenik korábbi költőhelyén. Hangja „tiit-tiit”-szerű éles sikkantás. Felriasztva, alacsonyan a víz fölött, annak kanyargását követve repül tova. Hanem talál alkalmas üldögélő helyet, a víztükör felett egy helyben szitál, és kissé ferde vonalban bukik a vízbe a zsákmány után. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Guvat (Rallus aquaticus) Sűrű vízinövényzettel borított, nádas fűzes tavak, mocsarak lakója. A harishoz hasonlóan, nagyon nehezen megfigyelhető madár, mivel rejtőzködő, óvatos életet él. Ügyesen bujkál a sűrűben, de úszni és szükség esetén bukni is tud. Csőre hosszú és piros. Hátoldala zöldesbarna, sűrű fekete foltozással. Feje melle kékesszürke, oldalán fekete-fehér haránsávozással.

73

Jelenlétét legjobban malacvisításhoz hasonló hangjával árulja el. Fészkét sűrű, háborítatlan nádasba, gyékényesbe, sásosba rakja, főleg széles sáslevelekből. Vonuló madár, de az állomány egy része át is telel. A telet a Földközi tenger mellékén tölti Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Billegető cankó (Actitis hypoleuca) Igazi kozmopolita madár. Európa északi tájaitól az egyenlítői esőerdők folyóinak partjáig, a tengerparttól a kontinens belsejéig mindenütt előfordul és gyakori. Ez alól a hazai vizes élőhelyek sem kivételek. Kb. rigó nagyságú madár. Hátoldala zöldesbarna, alsó oldala fehér. Nyaka és melle finoman sávozott. Legjobban a mozgásáról lehet felismerni. A víz fölött alacsonyan repül. Néhány rövid szárnycsapás után sarlósan tartott szárnyakon siklik. Ilyenkor jól látszik fehér szárnycsíkja. Élelmét futva keresgéli. Iramodásai közben meg-megáll és farkát, de egész testét is billegeti (innen a neve). Felriasztva vékony „ti-szi-szi” füttyentést hallat. Magyarországon nagyon ritka fészkelő faj. Bár a Közép-Tisza vizes élőhelyeinek egyik leggyakoribb cankó faja. Fészkelése még nem bizonyított. Egész évben találkozhatunk vele, de a legnagyobb tömegben az őszi, tavaszi vonuláskor fordul elő. A telet Afrikában és Indiában tölti Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Réti cankó (Tringa glareola) Erdei cankó (Tringa ochropus) Ezt a két fajt együtt érdemes tárgyalni, mert formájukban és színükben nem sok különbség van, míg viselkedésükben annál több. Jószerével terepen csak viselkedésük alapján lehet biztonsággal felismerni. Mindkét madár hátoldala zöldesbarna apró fehéres pontokkal, farcsíkjuk fehér. Ami csekélyke eltérés van a két faj között (lábhossz, farcsík fehérsége és kiterjedése, a hátszín árnyalata, pettyezettség mértéke stb), azt terepen még igen jó teleszkóppal is nehéz megállapítani. Lássuk hát miként viselkednek.

Réti cankó Erdei cankó Erdei vízállásokat is látogat Mindig nyílt területen fordul elő Mindig csapatosan jár Mindig gyedül jár Ha felriasztják, sokáig hallatja csilingelő hangját Ha felriasztják csak egyet szól, majd némán repül tova. Közös vonásuk: Egyik sem fészkel nálunk, hanem a távoli északon. De még itt is ellentétei egymásnak, mert míg a réti nyílt terepen a földön, addig az erdei erdőben és fán. Az erdei cankó tavasszal március-áprilisban, majd júliustól novemberig vonul át rajtunk. Az réti cankót viszont áprilistól novemberig mindig láthatjuk. A tavaszi vonulása ugyanis elhúzódhat júliusig, míg az őszi már elkezdődhet júliusban. Egyik sem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értékük 25000.- Ft

74

Kormos cankó (Tringa erythropus) Tavasszal, ősszel nagy tömegekbe vonul át rajtunk. Ilyenkor természetesen a tiszai árterek vizes élőhelyein is megfordulnak. Ha nászruhás példányokat látnánk ige egyszerű lenne a dolgunk, mert ilyen koromfekete cankó faj még a tágabb környéken sem létezik. Igen ám, de nálunk rendszerint tavasszal a téli nyugalmi tollruháját már félig levetve, a nászruháját pedig félig felöltve, ősszel pedig fordítva lehet látni. Ebben az állapotában azonban könnyen összetéveszthető a

piroslábú cankóval, amitől hosszabb csőre és hosszabb lába, hosszabb nyaka és merőlegesebb testtartása különbözteti meg, valamint a szárnyában nincs fehér szárnycsík. Szerencsére ilyenkor elég gyakran lehet őket egymás mellett látni és a hasonlítgatást el lehet végezni. Fontos bélyeg még az is – és ez független az évszaktól – a kormos cankónak csak az alsó csőrkávájában van piros szín, míg a piroslábú cankónak mindkét csőrkávája piros. Partokon, zátonyokon, tómedrekben szurkálással szedegeti apró csigákból, kagylókból és férgekből álló táplálékát, de gyomrában már kis halakat is találtak. Vonulási ideje március-májusra, illetve szeptember-októberre esik. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értékük 25000.- Ft Piroslábú cankó (Tringa totanus) Nem igazán a tiszai ártér vizes élőhelyeinek fészkelő madara, de őszi-tavaszi vonuláskor lépten-nyomon találkozhatunk vele sekély vizű holtágakon, mocsárréteken. . Könnyű felismerni röptében a szárny hátsó éléig érő széles, fehér szárnycsíkjáról és a hát közepéig érő fehér farcsíkjáról. A földön piros lába és feketén végződő piros csőre a legjobb ismertetőjele. Figyelmes, éber madár Riasztó hangjára, a rétség többi madara is reagál. Tavaszi füttye trillázó „dlidl-dlidl-dlidl”. Riasztó hangja gyorsan ismételt „djik, djik, djik” A költést már április elején elkezdi, de ha valami oknál fogva elpusztul a fészekalja, akár több pótköltéssel is próbálkozhat. Fészkét a sűrű növényzetbe rejti. Rovarokból és azok lárváiból, valamint rákokból és férgekből álló táplálékát a sekély vízben keresgéli. Vonuló madár. Márciusban érkezik és szeptemberben vonul el, melynek során Észak-Afrikáig eljut. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értékük 25000.- Ft

Gólyatöcs (Himantopus himantopus) A nagy árvizek után visszamaradó pangó vizek partján szokott nagy ritkán költeni. Nagyon könnyű felismerni az aránytalanul hosszú és vékony piros lábairól. Fészkén ülve, olyan, mint egy nagytestű szöcske. A színe sem túl bonyolult. A hátoldala fényes kékesfekete, az alsó fele tiszta fehér. Vékony tűszerű csőre van. Járása kimért, kecses. Lépegetve fejével biccent. Röpte nem túl gyors, egyenes vonalú. Csak a nászrepülése alkalmából mutat be légiakrobata mutatványokat. Ekkor is feltűnő a

75

farkán messze túlnyúló, hosszú lába. A sekély vízben lépegetve keresi rovarokból, rákokból és lárvákból álló táplálékát. Vigyázó éber madár. Riasztó hangjára a rét többi madara is figyel. Hangja éles „ket, ket, kit, ket” A vízből kiemelkedő zsombékos fűcsomóba, vagy kisebb fölkupacra, telepesen, a talajra készíti fészkét. A Közép-Tisza vizes élőhelyein vonuláskor lehet vele rendszeresen találkozni. Vonuló madár. Májusban érezik és októberben vonul el. A telet Afrikában tölti Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természevédelmi értéke 250000.- Ft.

Bíbic (Vanellus vanellus) A nyíl vizes élőhelyek leggyakoribb, legismertebb és legelegánsabb madara. Hátoldala fémesen csillogó zöld, bíboros zománccal. Fejeteteje, arcsávja, torka és melle fekete. Tarkóján hosszú, felfelé hajló fekete bóbita. Hasa tiszta fehér, alsó farkfedői gesztenyevörösek. Farka fehér, széles fekete végszalaggal. Szárnya széles, lekerekített. Tavaszi röpte vadul csapongó, éles fordulatokkal és irányváltásokkal. Sokszor szinte a földig zuhan, hogy a következő pillanatban szinte merőlegesen szálljon az ég felé. Éber vigyázó madár. Fészke közeléből minden nagyobb madarat, de az embert is igyekszik elriasztani.

Bukórepüléssel vág a vélt ellenségre és csak az utolsó pillanatban vág fel a magasba. Éles, panaszos kiáltásával a környék összes madarát felriasztja. Rendes repülés egyenes vonalú, lassú egyenletes szárnycsapások. Hangja éles panaszos „kiévit, viéit”. A földön olyan gyorsan szedegeti a lábát, hogy az szinte gurulásnak tűnik. Hirtelen iramodásai közben meg-megállva kapkodja össze táplálékát: kisebb rovarokat, álcákat, szöcskéket, sáskákat, lótetűket. Fészkét kis mélyedésbe a fű közé rakja. Vonuló madár. Tavasszal már februárban megérkezik és novemberben vonul el. A legkeményebb teleken sem vonul Észak-Afrika partjainál tovább. Védett madár. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értékük 50000.- Ft Küszvágó csér (Sterna hirundo) A Közép-Tisza árteréből nincs fészkelési adata, de a holtágak vizeit rendszeresen látogatja. Teste rigó nagyság, de hosszú keskeny szárnya és farka nagyobbnak mutatja. Tese és villás farka tiszta fehér, csak a sapkája fekete. Csőre nyáron narancsvörös, télen fekete, csak a tövén piros. Hosszú, keskeny szárnyát könnyedén lengetve száll a víz felett. Csőrét lefelé tartva kutat élelem után. Néha egyhelyben szitál a levegőben. Zsákmány után, kő módjára zuhan a vízbe. Tápláléka főleg apró hal, de mellette vízirovarokat, sőt a szárazon szöcskére is vadászik. Hangja éles „krijé” vagy gyorsan ismételt „kre-kre-kre”. Vonuló madár. Áprilisban érkezik és szeptemberben vonul el. Ennek során Dél-Afrikáig is eljut. Védett madár. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft.

76

Vadgerle (Streptopelia turtur) Jóval kisebb, mint az örvös galamb. Az utóbbi években ennek a fajnak is megfogyatkozott az állománya, de még most sem számít ritkának. Tavaszi lágy elnyújtott „tru-tru-tru” hangjával, sajátos hangulatot tud kölcsönözni a zöldülő erdőnek. Csinos elegáns madár. Hátoldala vörösbarna, fekete pettyekkel. Nyakán kétoldalt fekete, fehér vonalak. Nyaka és melle rózsaszínnel árnyalt. Farka lekerekített, a szélső farktollai külső éle és a egye fehér. Röpte gyors nyilaló, szárnycsapásai erőteljesek. Táplálékát lágyszárú növények és fűfélék magvai,

valamint gyümölcsök teszik ki, míg a fiókákat „begytejjel” eteti; ez zsír- és fehérjedús folyadék, melyet begyéből, a nyelőcső zacskószerű tágulatából öklendezik ki. A költési időszak április végétől szeptemberig tart. Évente kétszer költ Vonuló madár. A telet Afrikában tölti. Az olaszok ezért afrikai gerlének is hívják. Európa számos országában (főleg a mediterrán népek) tömegesen vadásszák. A nálunk tapasztalt állománycsökkenésének ez a valószínű oka. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Kakukk (Cuculus canorus) Aki tavasszal és nyár elején gyakran megfordul erdőben és nádasok partján, az meggyőződhet róla, hogy nem egy ritka madárról van szó. Ilyenkor kakukkszótól hangos a határ. Az énekes madarak körében nincs valami jó híre, mert tojásait ezeknek a fészkébe rakja. Ráadásul olyan furfangosan, hogy a tojása nagyon hasonlít ezeknek a madaraknak a tojásaihoz. Igaz, hogy a madarak nem tudnak számolni, de azért biztos, ami biztos, a sajátjának úgy csinál helyet, hogy egyet a máséból kihajít. A többi tojást a fiókájára bízza, amely egy nappal mindig korábban kel ki, mint a mostoha testvérei. Így aztán van ideje az összes mostoha tojást kidobálni a fészekből. Az ételkonkurenciát azért nem tűrheti meg, mert a kakukkfióka egyedül is képes annyit megenni, mint az egész eredeti fészekalj. Igaz ezalatt az idő alatt nő is akkorát, hogy a dajkaszülő szinte eltörpül mellette. Kedvenc gazdamadarai a nádirigó, a réti pityer és a vörösbegy. Főként rovarokkal, különösen nagy testű szőrös hernyókkal táplálkozik. Költési időben magányos madár, de a telelőhelyeken állítólag olykor csapatokban figyelhető meg. A telet Afrikában és a Közel-Keleten tölti. Októberben indul és áprilisban érkezik. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Erdei pityer (Anthus trivialis) Az ártéri erdők egyik jellegzetes, de nem feltűnő énekesmadara. Mivel talajon fészkel a színe is rejtőszín. Hátoldala barna, feketés sávozással. Testalja sárga, begye és oldala sötéten sávozott. Szemöldöksávja sárgás, bajuszsávja feketés. Szélső farktollai fehérek. Gyakran ül fák felső ágain. Hangja érdes „pszüp”. Felriasztva kitartóan ismételt „pszip”. Éneke hangos és dallamos trillákból áll. A faágról felemelkedve, majd az ágra visszaereszkedve röptében énekel.

77

Főleg erdőszéleken szeret tanyázni. Vonuló faj. Szeptemberben indul útra és áprilisban érkezik. A telet Észak-Afrikában és a Közel-Keleten tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 10000.- Ft. Barázda billegető (Motacilla alba) Bár a neve azt sugallja, hogy ez a madár szántóföldeken és környékén fordul elő, ez azonban csak részben igaz. Legalább úgy vonzódik a vízpartokhoz. Felsőtestének színe szürke, torka, begye mellének felső részéig fekete, nyakának hátsó része és tarkója bársonyos feketék, szemsávja, a fej és a nyak oldala, valamint alsóteste fehér, miáltal a szárnyon két világos csík keletkezik. A középső farktollak feketék, a többiek fehérek. A tojó hasonló színezetű, de torokfoltja kisebb, fejrajzolata pedig szürkébb. A két ivar őszi tollazata abban különbözik a tavaszitól, hogy fekete torokfoltjuk jórészt eltűnik, azaz torkuk, begyük egy patkó alakú fekete sávtól eltekintve fehér. A fiatalokra a szürke és a barna szín a jellemző. Fészkét nagy előszeretettel rakja építmények réseibe, vízügyi műtárgyakba, kőrakásokba, de ennek híján természetes üregekbe is. Tápláléka rovarokból, pókokból, apró rákokból, férgekből áll, melyeket a talajon és a vízpartokon, sűrű farkbillegetés közben szaladgálva keresgél (a neve is innen ered). Csicsergő énekét, rendszerint valami kiemelkedő ponton, vagy röptében hallatja. Rövidtávú vonuló, de néha áttelel. Vonuláskor kisebb-nagyobb csapatokba verődik. Általában február végén érkezik és novemberben távozik. A Földközi tengermedencéjében telel. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Sárga billegető (Motacilla flava) Alkatát tekintve, csak rövidebb farkával különbözik a barázdabillegetőtől. Farkát ritkábban és kevésbé billegeti. Tollazatának színezete, azonban gyökeresen más, mint fekete-fehér rokonáé és a víz közelségéhez is jobban ragaszkodik. A vízi élőhelyek közül a sekély, időszakos vízborítású zsombékosok, sásrétek jellegzetes madara. Feje búbja, szemsávja és fültájéka, tarkója s nyakának hátsó része hamvasszürke. Szemöldöksávja fehér. Háta olajzöld. Álla fehéres, alsóteste élénk-sárga. A szeme sötétbarna, a csőre és a lába feketék.

Fészkét általában zsombékoló növények között találjuk. Táplálékát elsősorban sáskák, apró lepkék és hernyók, valamint bogarak alkotják. Fészkét a talaj kis mélyedésébe, fűcsomó vagy más növényzet alá rakja. Hangja dallamos „ficüp-ficüp”. Hosszútávú vonuló. A telet Afrikában tölti. A barázdabillegetőhöz hasonlóan, hajlamos csapatokba verődni. Áprilisban érkezik és szeptemberben távozik. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

78

Ökörszem (Troglodytes troglodytes) A köztudatban úgy szerepel, mint a legkisebb madár. Hazánkban azonban két olyan madárfaj is előfordul, amely még nálánál is kisebb (a sárga- és tüzesfejű királyka). Csak összehasonlítás képpen: az ökörszem súlya 7-12 gramm, a királykáké pedig mindössze 5-6 gramm. Utóbbiak azonban az alföldi tájakon csak vonuláskor bukkannak fel. Az ökörszem alakját tekintve, kis gömbölyded gombóc, de rövidke farkát állandóas peckesen felfelé tartja. Tollazata sűrű keresztsávozású fahéjbarna. Rendkívül mozgékony. Egér módjára surran ide-oda a sűrű bozótban. Hangja erős „tit-tit-tit”. Ha megriasztjuk élesen csetteg. Éneke kicsit érdes, de dallamos és változatos. Ami figyelemre méltó benne az a hangereje. Ez a pici madár olyan hangerővel képes énekelni, mint egy rigó. Aki hang után akar rábukkanni a hang gazdájára, az bizony gyakran esik abba a hibába, hogy a hang irányában valami nagyobb testű madarat keres, mert nem akarja elhinni, hogy ez a csöppség ekkora fortissimóra is képes. Sík és dombvidéken egyaránt ragaszkodik a víz közelségéhez. Gömb alakú, puhán kibélelt fészkét rendszerint lecsüngő gyökérzetbe, sűrű bokorba, rőzsecsomóba vagy fák oldalsarjai közé építi. Rovarokkal, pókokkal, bábokkal és petékkel táplálkozik. Télen fűmagvakat is fogyaszt. Nem vonuló madár de télen nagy területet is képes bekóborolni. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Vörösbegy (Erithacus rubecula) Hazánkban általánosan elterjedt, gyakori énekesmadár, így az ártéri erdőknek is megszokott és gyakori lakója. Alkata tömzsi, gombócszerű, a homlokra, begyre, fejoldalra és a mellre is kiterjedt és feltűnő vörös folttal. A fiatalokon nincs vörös szín. Barnán és sárgásbarnán pettyezettek és sávozottak. Az öreg vörösbegyet a felületes szemlélő hajlamos összetéveszteni a kis légykapóval, de annak csak a toroktája vöröses, ráadásul ez utóbbi tipikusan hegyvidéki faj. Éneke dallamos cincogás. Élelem keresgélés közben gyakran hallatja „tik”-szerű hangját. Fészkét gyökerek közé, bokrok alá rejti, de találták már eldobott üres bádogkannában is. Békés természetű madár, de a revírjébe tévedő fajtársaival szemben agresszíven viselkedhet. A költési időszakon kívül többnyire magányosan él.

Táplálékát leginkább a talajon keresi. Vékony, hegyes, tipikus rovarevő csőre van. Ezzel fog rovarokat, férgeket. Különösen a tavaszi és az őszi vonulás idején azonban sok bogyót is eszik. Vonuló madár, de néha áttelel. Télen csak bogyókat fogyaszt. A telet a Földközi tenger medencéjében tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

79

Fülemüle (Luscinia megarhynchos) Az ártéri erdők legszebb hangú énekesmadara. Régies néven csalogánynak is hívták. Hangjait szavakkal leírni szinte lehetetlen. Aki azonban egyszer hallotta, az soha többé nem felejti és mással sem téveszti össze. A legzeneibben éneklő énekesmadár, a dal királyának is nevezik, az udvarló hímek hangja májusi éjszakákon is zeng. Gégéje négy hangot képes egyidejűleg kiadni, zeneileg tökéletes akkordokat is énekel. Éneklés közben, rendszerint alacsony fák vagy a sűrű bokrok valamelyik oldalágán üldögél. Nem könnyű megpillantani, mert amilyen gyönyörű a hangja, annyira egyszerű a madár. Hasa, háta szürke, farka vörösesbarna. Torka világosszürke. A revírhatára közelében, gyakran keveredik verekedésbe a szomszédos hímekkel. Fészkét rendszerint a talajra, cserjék tövébe, bokrok alá, esetleg rőzserakásba építi. Ha viszont a tavaszi zöldár elönti a megszokott fészkelőhelyeit, nem tétováznak beköltözni a Tisza partján lévő falvak kertjeibe és parkjaiba. A földön vagy bokrok tövén található rovarokkal, férgekkel, pondrókkal táplálkozik. Vonuló madár. Áprilisban érkezik és októberben távozik. A telet Afrikában tölti, ahol eljut az Egyenlítő közelébe is. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus) A múlt század közepe táján még igen gyakorinak számított az ártéri erdőkben, azonban a század végére azonban az egyik legritkább fajnak számított a Közép-Tisza vidékén. Nagyon csinos madár. Az öreg hím homloka, fejoldala és torka fekete, míg többi felsőrészei hamuszürkék; melle, oldalai és farka, a két középső barna farktoll kivételével, élénk rozsdavörösek; fejének a homlok fölötti előrésze, valamint a test alsó részének közepe fehér. A tojó külseje eltérő. Hátoldala szürkésbarna, alsó oldala barnássárga. Hívó hangja „hüid-hüid, tik-tik-tik”. Rövid, dallamos éneke némileg a vörösbegyére emlékeztet. Faodvakban vagy vízhez közeli épületek fedett réseiben, vízügyi műtárgyakban fészkel. Apró hernyókkal rovarokkal táplálkozik. Ősszel szívesen fogyasztja a fekete bodza termését. Vonuló madár. Belső-Afrikáig és Dél-Perzsiáig vándorol. Áprilisban érkezik és szeptemberben távozik. Mérsékelten veszélyeztetett faj. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Rozsdás csaláncsúcs (Saxicola rubetra) Az ártéri nedves rétek jellemző madara. Különösen kedveli azokat a részeket, ahol néhány alacsony fűzbokor és kisebb fa áll. Kis termetű rövidfarkú madár. A hímek ezek csúcsán vagy magasabb kórók hegyén énekelnek. A hím torka és begye rozsdaszínű, feje és hátoldala rozsdabarna, sötér sávozással, fehér szemöldőksávja van. Szárnyán fehér szárnyfolt. A tojó halványabb színű. Rovarokkal, pókokkal és bogyókkal táplálkozik. Lesből vadászik. Leshelyül valami kiemelkedő bokrot, ágat vagy kórót használ. Fészkét kis talajmélyedésbe – melyet a tojó gyakran kaparással is mélyít –

80

növényi szálakból, szőrszálakból és mohából építi, melybe néha leveleket is belesző. Éneke rövid, fémes csengésű, de kellemes csicsergés. Ezenkívül többféle csettegő és cserregő hangja is van. Vonuló madár. Áprilisban érkezik és szeptemberben távozik. Az hazai állomány a telet valószínű Kelet-Afrikában tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Fekete rigó (Turdus merula) Ahogyan a városi parkokban, kertekben általánosan elterjed, hasonló módon az ártéri erdőkben is. A hím egyenletesen matt fekete, sárga csőrrel, a tojónak és a fiataloknak pedig a csőre és tollazata is barna. Táplálékát a földön keresi. Jellegzetes táplálkozási módja, hogy csőrével széthányja az avart és az alatta meghúzódó férgeket és rovarokat fogyasztja. Ősszel rájár a bogyókra. Megriasztva hangosan csettegő hangot ad. Éneke dallamos fuvolázás, melyet mindig valami kiemelkedő pontról hallat. Fészkét ágvillába, bokorra, tüskés cserjére vagy szederbozótba építi.

A lakott területen és annak közelében élők nem vonulnak. A lakott területtől távol esők viszont a telet a Földközi tenger medencéjében töltik. Február végén már újra a hazai erdőkben vetélkednek, verekednek a hímek a legjobb fészkelőhelyért. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Énekes rigó (Turdus philomelos) Ez a rigófaj nem vált városlakóvá. Bár, ha a tavaszi zöldár elönti a szokásos fészkelőhelyeit, a Tiszához közeli falvak kertjeibe, parkjaiba is beköltözik. Hátoldala egyszínű olajbarna, melle agyagsárga, hasa fehéres. Melle és oldalai sűrűn pettyezettek. Szárnybélése sárga. Táplálékát gyakran keresi nyílt területen. Táplálékát rövid nekiiramodások után hirtelen megtorpanva szedegeti. Főleg Hernyókat, csigákat, gilisztákat zsákmányol, de elfogyasztja a bogyókat és gyümölcsöket is. Hangja megriasztva hangos „csak”, illetve folyamatos csettegés. Tiszta csengésű, dallamos éneke változatosabb, mint a fekete rigóé. Fészkét főleg törzs melletti ágakra, ágvillába vagy bokrokba (galagonya, vadrózsa) rakja, de jóval magasabbra, mint a fekete rigó. Fészkét arról lehet jól megismerni, hogy belsejét sárral tapasztja ki oly módon, mintha korongozva lenne. Revírjében csak a fajtársait üldözi, a fekete rigókat jól megtűri. Vonuló madár, de néha áttelel. Márciusban érkezik és októberben távozik. A telet a Földközi tenger medencéjében tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Barátka (Sylvia atricapilla) Az ártéri, gazdag aljnövényzetű ligeterdők egyik legszebben éneklő madara.. Különösen eső után énekel. Dolmánya olajosszürke, alsó fele fehéres, fején s a szemig érve fekete kucsma, ezért is hívják barátkának, illetve népiesen néhány helyütt papfülemülének.. A tojó és a fiak fején a kucsma barna. Farka, szárnya barnás-fekete. Csőre finoman árforma, lába erős. Szeme sötétbarna és eleven fényű. Hangja a poszátákra jellemző csettegés. Éneke fuvolázó, s mégis erőteljesen csengő.

81

Fészke, mint bokorlakó madárhoz illik, mindig sűrű bokrosokban és közel a földhöz áll, készül pedig finom fűszálakból és gyökerekből, összeszőve rovarok fonadékával, néha szőrrel és mindég csak kevés tollal. Rovarok, pókok, apró csigák teszik a táplálékát. Ősszel szinte kizárólag bogyókkal él. Kedvenc csemegéje a fekete bodza termése.Hajlamos lakott területeken kertekbe és parkokba is beköltözni. Vonuló madár. Áprilisban érkezik és októberben távozik. A hazai állomány a telet Kelet-Afrikában tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Kis poszáta (Sylvia curruca) Folyóárterek, erdők mellett lévő bokrok és sövények gyakori lakója. Ugyanolyan eleven, mit a barátka, de ritkábban mozog nyílt helyen. Tollruhája nagyon egyszerű. A legfeltűnőbb benne, hogy a fej oldalai és fülfedői sötétek, olyan mintha álarcot viselne. Hátoldala szürke. Éneke jellegzetes „dlüdlüdlüd” gördülő egyhangú ismétlése. Hernyókat, pókokat és levéltetveket gyűjtöget az ágakon és leveleken. A Tisza ártéri erdeiben megfigyelt párok előszeretettel

tartózkodnak a részben növényzettel benőtt rőzsehalmok közelében. Fészkét rendszerint igen alacsonyan, gyakran a föld fölött, szederindákra rakja. Hosszútávú vonuló. Áprilisban érkezik és októberben távozik. A hazai állomány a telet Kelet-Afrikában tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita) Apró termetű mozgékony madár, melyet közelről nehéz megfigyelni. Egyrészt mert zöld tollruhájában teljesen beleolvad a fák lombozatába, másrészt állandóan ize-mozog, s ezért a fajra jellemző apró részleteket nehéz megfigyelni.A hozzá megtévesztésig hasonló fitisz füzikétől a terepen szinte lehetetlen megkülönböztetni. Rádásul rendszerint a lombkorona felső régióiban mozog. Legkönnyebben énekéről lehet felismerni ami a „csilp-csalp, csilp-csalp” hangok szorgalmas ismétléséből áll. Táplálékát apró rovarok és pókok alkotják, de ősszel bogyókat is fogyaszt. Fészkét közel a földhöz, bokrokra, de még inkább a földre, szederindák, vagy más sűrű aljnövényzet közé rakja. Vonuló madár. Márciusban érkezi és októberben indul el. A hazai állomány a telet Kelet-Afrikában illetve a Szaharától délre tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Sisegő füzike (Phyloscopus sibilatrix) Tipikusan hegyvidéki madár de néha a hullámtéri ligeterdőkben is előfordul. Közelről ezt is nehéz megfigyelni, mert apró méretével és színével tüneményesen be tud olvadni környezetébe. Jelenlétét jellegzetes hangja árulja el. Tollazata a hátán élénk sárgászöld. Torka és begye kénsárga, a hasa pedig

82

fehér. Jellegzetes éneke a „szip-szip-szip” trilla, mely a befejezésnél felgyorsul. Hívó hangja lágy „uit-ui-uit”. Táplálékát a lombok között röpködő rovarság és a leveleken mászkáló hernyók alkotják. Fészkét a földre rakja. Vonuló madár. Áprilisban érkezi és szeptemberben vonul el. A telet Közép-Afrikában tlti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Szürke légykapó (Muscicapa striata) A Tisza árterében az úgynevezett kubikerdők gyakori madárfaja. Különösen ott, ahol öreg csonkolt füzek vannak. Nevéhez méltóan igencsak szürke madár. Jellemző rá, hogy mindig egyenes testtartással üldögél az ágak hegyén. Szárnyát és farkát gyakran meglebbenti. Leshelyéről gyors libbenéssel vág a repülő rovarra, majd visszaszáll a pihenőhelyére. A levegőben repülő rovarokra, kétszárnyúakra, szúnyogokra, darazsakra, apró bogarakra vadászik. Hátoldala szürkésbarna, fejeteteje sötéten pontozott. Fehéres mellén vékony, hosszanti sávozás látható. Hangja vékony, kissé érdes „szi-szi”. Éneke gyorsan hangzó, magas „szip-szip-szii-szitti-sziszi”. Általában faodvakban fészkel. Vonuló madár. Áprilisban érkezik és szeptemberben vonul el. A telet Kelet-Afrikában tölti, de állítólag eljut egész Dél-Afrikáig is. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

Holló (Corvus corax) Mátyás királyunk címermadara egyszer már majdnem a kipusztulás szélére került Magyarországon. Érdekes módon, miközben északi és keleti határainkon túl, nem számított ritka madárnak, addig nálunk az Észa-Alföld egy kicsiny csücskében, az Északi-középhegységben, valamint a Dunántúlon lézengett néhány pár. Nem kedvezett az elszaporodásának az a tény sem, hogy a vadászok számára, a dúvadnak számító

varjúfélék pusztítására kifejlesztett F-1-es szelektív méreg a hollókat is pusztította. A nyakló nélküli mérgezések szigorú korlátozása, valamint egyéb védelmi intézkedések következtében, az állomány lassú növekedésnek indul. A múlt század kilencvenes éveire, már olyan helyeken is megjelent, ahol már nem is emlékeztek rá. A Közép-Tiszán először Kisköre térségében telepedett meg, majd fokozatosan húzódott a Tiszát követve délre. Termetét tekintve Európa legnagyobb varjúféléje, kb. akkora, mint egy egerészölyv. Tollazata kékesen fénylő fekete, torkán bozontos, szakállszerű tollakat visel. Farka ék alakú. Röpte erőteljes, egyenes vonalú. Felső csőrkávája erősen ívelt. Hangja mély, torokból jövő „klong, klong”. Régen, amikor még lehetett fogságban tartani, a gyakran ismételt szavakat, vagy tőmondatokat képes volt megtanulni. A gazdájának még a hangszínét is tökéletesen tudta utánozni. A Tisza mellékén általában zárt erdőkben fészkel, általában 15-20 méter magasan. Fészkelő helyéhez általában ragaszkodik. Táplálékát talajon élő állatok, rovarok, emlősök, gyíkok alkotják, de szívesen rájár a dögre is. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft.

83

Tövisszúró gébics (Lanius collurio) Leggyakoribb gébicsfajunk. Főleg a nyílt területekkel határos, bokros erdőszéleket kedveli. A hím nagyon mutatós, elegáns madár, melyet hamuszürke fejtető, a szemén áthúzódó széles fekete csík és gesztenyebarna háta jellemzi. A tojó és a fiatalok hátoldala rozsdásbarna. Sárgás alsó oldalán hullámos barna keresztsávozás. Zsákmány után járva néha egyhelyben szitál, de többnyire valami kiemelkedő ágról tartja szemmel a környéket. Táplálékában nem válogatós. Egyaránt megfog rovarokat, békát, gyíkot egeret, cickányt vagy kisebb madarakat. Jellegzetes tulajdonsága, hogy „spájzol”. Amit nem tud már elfogyasztani, azt tövisekre ágvégekre felszúrja (innen a neve). Néha egész éléstárat gyűjt össze. Bokrokban, vagy alacsony fákon fészkel. A bokrok közül is főleg a tüskéseket szereti (kökény, vadrózsa). Hangja érdes „csek, csett”. Éneke halk dallamos csicsergés, melybe csettegő hangját és más madarak énekét is beleszövi. Vonuló madár. Áprilisban érkezik és októberben vonul el. Téli szállása Afrika középső részein van. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Nagy őrgébics (Lanius excubitor) Északi faj. Hazánkban nem fészkel, de a telet nálunk tölti. Ilyenkor gyakran lehet vele találkozni bármilyen nyílt területen, így a Tisza árterében is. A gébicsek közül ez a legtermetesebb. Fejeteteje és háta szürke, melle világosabb, majdnem fehér. Szárnya és farka fekete, de szélső farktollai fehérek.. Szeme körül álarcszerű széles fekete folt van. A többi gébicshez hasonlóan kiemelkedő pontokról figyeli környezetét és innen csap le zsákmányára. Általában egérre, pocokra vadásztik, de kisebb

madarat képes röptében is elkapni. Hangja éles „srek, srek”, vagy szarkaszerű cserregés. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Erdei szürkebegy (Prunella modularis) Elsősorban a hegyvidéki erdők madara, de kedveli az ártéri erdőket, bokrosokat is. Nem feltűnő madár. Tollazatára a szürke és a barna szín a jellemző, sötétebb foltokkal. Fészekrakás közben érdekesen viselkednek. A fészket a teljes egészében a tojó építi, miközben a hím őrködik fölötte egy ágon és szárnyát úgy emelgeti, mintha ő is le akarna szállni segíteni, csak az utolsó pillanatban gondolná meg magát. Teljesen úgy tűnik, hogy a hím is lázasan szeretne segíteni, csak az a huncut tojó mindig megelőzi. Fészkét az ártérben legszívesebben a csalánnal benőtt bokrokra építi. Tápláléka kisebb-nagyobb rovarok, pókok. Hangja éles „szri-szrij”. Éneke kellemes gyors csicsergés. Vonuló madár. Az északabbra fészkelők áttelelhetnek nálunk is de a mi állományunk a Földközi tenger mellékén telel. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

84

Kerti geze (Hippolais icterina) A hullámtéri ligeterdők egyik jellegzetes madara. Nem feltűnő madár. Jelenlétére leginkább feltűnő hangjáról lehet következtetni. Hátoldala olajzöldes szürke, hasoldala halványsárga, szárnya és farka barnás. Lábai kékesszürkék. Egyszóval jól el tud tűnni a zöld növényzetben. Fészkét elég magasra (2-6 m) a fák és bokrok ágvillájába rakja. Táplálékát is a lombszintben élő hernyók, lepkék, legyek és pókok alkotják. Éneke csengő, dallamos és rendkívül változatos. Művészien utánozza más madarak énekét.

Dalába rikácsoló, kacagásszerű hangokat is vegyít. Vonuló madár. Elég későn, májusban érkezik és szeptemberbe folyamán el is vonul. A telet a Földközi tenger környékén tölti. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Őszapó (Aegithalos caudatus) Aki egy parányi, csirregő, hosszúfarkú tollgombóckát lát, az az őszapóval találkozott. Ez a végtelenül kedves és jópofa madár, jellegzetes lakója a ligeterdőknek. Fekete-fehér rózsaszínes tollazata, hosszú farka, piciny kúpos csőre, minden más európai madártól megkülönbözeti. Táplálékszerzés közben apó testét hosszú farkával egyensúlyozva, légtornász módjára kutatja végig a legvékonyabb ágacskákat is.. Művészi fészke hasonlít a függőcinege fészkére, de nem az ág hegyére, hanem a törzs mellé, vagy sűrű indák közé építi. Fészke alakja ovális, zacskószerű és zárt, ami azt jelenti, hogy csak egy akkora nyílás van rajta, amin a madár befér. A fészek külsejét mohával és zuzmókkal álcázza. E burkolat alá finom szálak szövedékét építi be, majd apró puha tollakkal vastagon béleli. A bejárthoz gyakran egy nagyobb tollat olyan ügyen illeszt be, hogy az a ki- bejárkáláskor mindig elzárja a bejáratot. Ezzel őrzi meg a fészek melegét a tavaszi hidegektől. Fiókáinak száma, gyakran a tizet is meghaladja. A gyakori fészekkárosodás miatt, többször is kísérletet tesz új fészek építésre, de ha ez is tönkremegy, akkor csatlakozik más, fiókáit etető párhoz, ezért nem ritka jelenség, amikor két, sőt három pár nevel fel egy fészekaljat. Fő táplálékát rovarpeték, apró hernyók, lepkék ormányosbogarak, pókok és hártyásszárnyúak alkotják. Hangja halk csirregés, vagy vékony szittegés. Állandó madár. Költési időn kívül csapatokba verődve fésüli át, táplálék után kutatva az erdőt. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Széncinege (Parus major) Az ártéri puhafás ligeterdők egyik leggyakoribb lakója. Ő jelzi elsőnek harsány „nyitnikék” énekével a tavasz érkezését. Az igen színpompás kis madár csőre, feje teteje és ezzel összeköttetésben levő torokfoltja fekete, és egy-egy fehér arcfoltot vesznek körbe. A torok feketéje a sárga has közepén egészen a farokig folytatódik, a lábak között a hímek esetében jelentősen kiszélesedik. A hát zöldes színű, a szárnyak és a farok némileg sötétebb. A szárnyakon fehér sáv fut végig.

85

Fészkét természetes, vagy a harkályok által vájt és már elhagyott odúba rakja, de szívesen elfoglalja a mesterséges fészekodút is. Az odút mohával alapozza és finom szőrszálakkal béleli. Tojásainak száma gyakran a tizet is meghaladja. Évente rendszerint kétszer költ, de a második fészekalja már nem éri el a tíz tojást. Fő táplálékát a különféle hernyók és pókok képezik. Időnként képesek téli álmot alvó denevéreket, más, kisebb énekesmadarakat is elejteni sőt, elhullott állatok maradványait is előszeretettel fogyasztják. A nagyobb vagy keményebb falatokat karmos lábukkal a fákhoz szorítják, erős, hegyes csőrükkel feldarabolják és lenyelik (akár a fákból is kiszedik a hernyókat, petéket). Télen főképp az olajos magvakat fogyasztják. A téli madáretetők rendszeres látogatója. Tavasz énekére számtalan magyar hangutánzó kifejezés van. Ilyen a már említett „nyitnikék”, ami a szőlősgazdának szól, vagy a „kicsitér”, ami a megtalált táplálékot minősíti. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Kék cinege (Parus caeruleus) Élőhelye megegyezik a széncinegéével. Termetre valamivel kisebb, de agresszívebb. Táplálkozás közben, nálánál nagyobb madarakat is képes megfutamodásra bírni. A színpompás kis madár nevét kék fejtetőjéről és kékes szárny- és farokvégéről kapta. Csőre, torka, valamint fehér arcfoltjait közrefogó szem- és nyakszalagja fekete, hasa sárga, háta és szárnyai zöldes színűek. A széncinegéhez hasonlóan ez is természetes, vagy a harkályok által vájt és már elhagyott odúba rakja, de szívesen elfoglalja a mesterséges fészekodút is. Az elfoglalt odvakban gyökerekből és fűszálakból építi fel fiókái jövendő lakhelyét, amit mohával és szőrszálakkal puhán kibélel. Évente kétszer költ. Tojásainak száma rendszerint tz fölött van. Évente kétszer költ. Igen hasznos kis rovarpusztító, kedvelt táplálékát lepkehernyók, pókok, poloskalárvák, lószúnyogok, bársonylegyek képezik. Állandó madár, telente kényszerűségből magvakat fogyaszt; ilyenkor rendszeresen felkeresi a madáretetőket, akár más madárfajok társaságában is. Állandó madár, de téli időszakban messzire is elkóborolhat. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Függőcinege (Aegithalos caudatus) Nagyon ragaszkodik a víz közelségéhez. A vele való találkozásra is csak itt számíthatunk. Gyakorisága ellenére ritkán kerül szem elé, mert egyrészt igen aprócska, másrészt színével jó bele tud simulni környezetébe. Háta alapvetően vörösesbarna színű, a hasi rész pedig világosabb krémszínű. A legfeltűnőbb rajta az az álarcszerű széles fekete folt mely a homlokot és a szemek környékét övezi. A lehajló ág végén, a szél által ringatott, a vihar által dobált, legendásan művészi fészkét, valószínű mindenki ismeri, melyet szinte kizárólag vízpartok mentén

álló fűzfák ágvilláiban építi fel – pontosabban szövi meg –, mely lelógó zacskóra emlékeztet, a tetején csőszerű bejárattal. Alapanyagul nádbuga és gyékénybuzogány pelyheit, illetve barkapelyheket használ. Mindezt olyan sűrűre szövi, hogy állítólag régen, a Duna menti

86

rácok, télen az elhagyott fészkeket összeszedték, felhasogatták és kapcának használták. Tehették nyugodtan, mert a függőcinege a fészkét csak egyetlen alkalommal használja. A fészeképítés ugyanis a párválasztásnak egy igen fontos mozzanata. A fészket a hím kezdi el építeni, majd amikor már megfelelőnek találja, elindul menyecskét keresni. A menyecske alaposan szemügyre veszi a jövendőbelijének kívánkozó művét, s ha azt megfelelőnek találja, a hátralévő munkát már ő maga végzi el. Ha nem, rövid úton faképnél hagyja. Ha tojó úgy dönt, hogy elkezdi a költést, a hím a sikeren felbuzdulva azonnal új fészek építésébe kezd, s ez megy mindaddig, míg el nem fogynak a környék facér menyecskéi. Mindebből következik, hogy a fiókák gondozása a megcsalt menyecskékre marad. Táplálékát hangyák, bodobácsok, csomósdarazsak, hernyók és pókot alkotják. Télen nád és gyékénymagokat is fogyaszt. Hangja panaszos „ciüü, ciéé” valamint a „szi-szi-szii”, melyet naphosszat hallat. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 50000.- Ft. Csuszka (Sitta europea) Az alföldi ártéri ligeterdőktől a hegyvidéki lombos erőkig mindenütt előfordul. Érdekes módon, amennyire lármás madárnak számít a hegyek között, az Alföldön annyira hallgatag. Ebben a régióban szinte hamarabb lehet meglátni, mint meghallani. A csuszka könnyen felismerhető, jellegzetes madár. Feje teteje, háta és szárnyai szürkéskékek, az arcrész mindig fehér, a hegyes csőr és a szemsáv pedig fekete. Hasa és oldalai rozsdasárgák. Jellegzetessége, hogy általában fejjel lefelé „csúszkál” a fatörzsön. Repülni is inkább csak egyik fától a másikig szokott. Az erdők fáinak odvaiban rendezik be fészküket, amelyet levelekkel és fakéreggel bélelnek ki. Gyakran elfoglalják a mesterséges fészekodúkat is. Ha az odú nyílása tág számára, sártapasztással addig szűkíti, míg az nem lesz 30 mm átmérőjű . Táplálékát nyáron a kérgen élő ízeltlábúak, lárváik és petéik képezik (elsősorban pókok, lepkepeték, mezeipoloska-lárvák, bársonylegyek, iszapszúnyogok, fátyolkák), téli étrendjét viszont magvakkal kénytelen kibővíteni. Sokszor keresi fel a madáretetőket, gyakran különféle cinkékkel egy csapatba verődve. Hangja fémesen csengő „csutty-csutty”. Hívó hangja finom szittegés. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Rövidkarmú fakusz (Certhia barachydactyla) Bár tipikusan hegyvidéki madár, a ligeterdőkben is rendszeresen fészkel. Igen nehéz észre venni, mert egyrészt nagyon kicsi, másrészt barna alapon sárgával csíkozott háta tökéletesen egybeolvad a fák kérgének színébe. Csőre vékony, lefelé hajló. Rejtő színe miatt csak akkor lehet észrevenni, ha megmozdul. A fákon harkály módjára jellegzetes csavarvonalban kúszik és a kéregrepedésekben keresgéli kaszáspókok, fűpókok, kétszárnyúak, levéltetvek és hernyókból álló táplálékát. Fészkét kéregrepedésekbe, kéreg alá, ritkábban odúba rakja. Éneke halk, magas „sztri, szrü, szri” hangok ismétlése. Élelemkeresés közben halkan és vékonyan szitteg. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

87

Seregély (Sturnus vulgaris) Az ártéri ligeterdők egyik gyakori madara. Finoman pontozott tollazata zöldes, bronzos és bíboros fémfényű. Szárnya hegyes, farka rövid. Egyenes csőre hegyes. Őszi tollazata sűrűn pettyezett. Élénk, mozgékony és hangos madár. Röpte gyors, gyakran siklik kifeszített szárnyakon. Ősszel és télen hatalmas csapatatokba gyülekeznek. Őszi csapatai főleg a nádasokban gyülekeznek éjszakázni. Ilyenkor a gomolygó felhőként a pihenőhelyre érkező csapat kő módjára zuhannak a kiszemelt helyre, s csak a nádas fölött fékezik le röptüket. Ilyenkor a sok ezernyi madár csivitelése hangos zúgássá erősödik. Általában elhagyott harkályodúkban, de épületek repedéseiben is megtelepszik. Ha az általa kiszemelt odú már foglalt cinegétől, vagy más kisebb odúlakótól, kíméletlenül elveri onnan és képes a még élő fiókákra rárakni a saját fészkét. A kívánatos fészek birtoklásáért, még az igen goromba nagy tarkaharkállyal is megvív és a jóval testesebb kék galambot is képes elüldözni. Főként rovarokkal és bogyókkal táplálkozik. Ez utóbbit főleg ősszel fogyasztja, amikor felhőnyi csapatokban lepik el a szőlő ültetvényeket, mivel rengeteg bosszúságot és kárt okoznak a szőlősgazdáknak. Védekezni ellenük nagyon nehéz, mert intelligens madár lévén, hamar felismeri a védelem hiányosságait és azt kíméletlenül ki is használja. Csak egy példa a sok közül: Ez a rendkívül rafinált állat néha annyira trükkös, hogy a sereg úgy tesz, mintha lecsapna az ültetvény egyik végén, a gazda odarohan, a csapat pedig hirtelen, jól szervezetten irányt vált, és olyan helyen landol, ahova az ember már biztos nem tud odaérni. Vonuló madár, de néha áttelel. A mi seregélyeink az olasz szőlősgazdák idegeit borzolják, míg a mieinkét, a tőlünk jóval északabbról érkezők. Nem védett madár. Gyérítéséhez a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.

Sárgarigó (Oriolus oriolus) Nem lehet semmivel se összetéveszteni, mert az összes hozzá hasonló rokona Afrikában él. Hogy miként került a sok afrikai fajtársa közül ez az egy Európába, arról megoszlanak a vélemények. Egy biztos az európai rigókhoz semmi köze. Hívták ezt a madarat egy időben aranymálinkónak is, de ez a név valahogy nem akart átmenni a köztudatba. Így maradt sárgarigó. Csőre vörös, szárnya, farka vége fekete, a hím testének többi része aranysárga, a tojók és a fiatalok sárgászöldek, alul halványan sávozottak. Élénk

színezetük ellenére a lombkoronában nem könnyű észrevenni őket. Óvatos, vad és nyugtalan madár. Fajtársaival állandóan marakodik és kergetődzik, de más madarakkal is. Kosárszerű fészkét mesterien szövi lombos fák ágvillájába. Csak a peremet erősíti az ágvillába, a fészek egésze az ág alatt található. Fészkét fűből építi, de gyakran felhasználja a szőlőkötözéshez használt műanyag rafiát (tejeszacskó-csíkot) is. Rovarokat, főleg hernyókat, lepkéket fogyaszt, gyümölcsérés idején a cseresznyét és a bogyókat pusztítja. A rovarok fogyasztásával hasznot hajt, de a gyümölcsösökben néha kárt is okozhat. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

88

Erdei pinty (Fringilla coelebs) A ligeterdők harsány torkú, díszes tollú énekese. A hím olyan, mintha kékesszürke sapkát viselne: a homloka koromfekete, fejteteje, nyakszirtje kékes palaszürke. Szeme környéke, pofája világos rozsdabarna, begye és melle vörhenyes. Dolmánya vörhenyesbarna, felső háta és farcsíkja élénk sárgazöld. A test alsó része borpiros. Szárnyán a színek csíkokban váltakoznak: a középső szárnyfedőtollak fehérek, a két szélső kormánytoll csaknem fehér, a többi szürke. A tojó jóval egyszerűbb. Hátoldala világos olajbarna, alsó oldala fakóbarna. Röptük hullámos. Fészkét rendszerint a koronaszintbe ágvillába vagy ágcsészébe rakja. Magokkal, gyümölcsökkel, hernyókkal, rovarokkal és pókokkal táplálkozik. Fiókái számára leginkább a földön gyűjt rovarokat; a magvakra főleg télen fanyalodik. Szavakkal le nem írható messze hangzó, ezüstösen csengő éneke a kortavaszi erdő legjellegzetesebb hangja. Hívó hangja messze hangzó fémes csengésű „pink”. Az éneklés művészetét egymástól tanulják, de csak a sajátos faji énekéhez illeszkedő dallamokat tanulja el. A fogságban tartott másoktól elszigetelt, felcseperedett hímek, igen hitvány strófákat adnak elő éneklés gyanánt. Állandó madár, de a hazai állomány egy jelentős része Olaszországba húzódik télire, ahol életüket gyakran az éttermek tányérjain végzik. Az elvándoroltak helyét télen az északról érkezők foglalják el. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Zöldike (Carduelis chloris) Az ártéri ligeterdőkben majdnem olyan gyakori faj, mint az erdei pinty. Tollruhájának színe nem túl bonyolult. A magevőkre jellemző kúpos csőre halvány hússzínű. A kifejlett hím színe élénkzöld (erről kapta nevét is), a tojó színe tompább, szürkébb. Mindkét nemre jellemző az élénksárga szárnytükör és faroktő. A fára épített fészke fűszálakból, mohából, gyökérszálakból készül, és a szülők tollpihékkel bélelik. Erős csőrével a fák és növények magvait fogyasztja, igaz, a hernyókat és ormányosbogarakat is pusztít. Fiókáit kizárólag rovarokkal eteti. Hangadása változatos, repülés közben pergő „tyü-tyü-tyü”, a költési időszakban pedig a madarászok által „zsírozás”-nak nevezett hangot ad, amely

tényleg úgy hangzik, hogy „dzsiiii”. Állandó fajnak sz A repülése hullámzó, stabil és sárga szárnya figyelemre méltó.ámít, bár telente alkalomadtán kóborol Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft. Tengelic (Carduelis carduelis) Egyik legszínesebb pintyfélénk. Inkább a fákkal tarkított nyíltabb területek lakója. Erdőben csak a szélső fákat kedveli. Jellemző rá a feltűnően piros-fehér-fekete sávos fej, ez a fiatalokról még hiányzik. Nyaktöve, válla és háta sárgás, begye, melle oldalai élénk vörhenyesbarnák. Torka, farcsíkja és a hasi oldal többi, eddig meg nem említett része fehér. Szárnya fekete, széles aranysárga szalaggal, mely hullámzó repülése közben igen feltűnő. Csőre hosszú és hegyes. A párzási időszakban viszont fehér. A nemek nem igazán különböznek egymástól.

89

Fészkét fára, az ágvégek közelében lévő villákra építi vagy a fára felkúszó indák közé rakja. Fészke tömött, félgömb alakú. Táplálékának zömét apró magvak (disznóparéj, üröm, bogáncs, gyalogakác, pitypang stb) alkotják, melyeket hegyes csőrével könnyedén szed össze. Fiókáit azonban rovarokkal és hernyókkal eteti. Hívó hangja „tig-lic, tigelic”. Innen van a németből elmagyarított népis neve is: stiglinc. Éneke lágyan hangzó, dallamos csicsergés. Állandó madár. Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25000.- Ft.

Ártéri rétek, vizes élőhelyek növényvilága: Mocsári tisztesfű (Stachys palustris) Mocsárrétek szálamként előforduló, nem hivalkodó, de mégis nagyon szép, de apró virágú növénye. Akár 80 cm-es magasságot is elérhet. Szögletes, serteszőrös szára felálló. Levelei lándzsásak, szélesek, durván fűrészes szélűek, szőrökkel borítottak, hosszú nyelűek. Élénk lila virágai több örvben nyílnak a levelek hónaljában. Feltűnő, fehér mintázat díszíti a párta alsó ajkát. Június-szeptember között virágzik, mocsaras, nedves területeken. Nem védett.

Buborcs boglárka (Ranunculus sardous) Elsősorban a bolygatott talajú (felhagyott szántó, taposott legelő) ártéri területek gyakori növénye. Egyéves, bojtos gyökerű növény. A csészelevelek virágzáskor éppúgy hátratörtek, de a növény gyakran kopasz, vagy ritka elálló szőrökkel fedett. Alsó levelei nyelesek, hármasan szeldeltek, a nagyobb és nyeles középső szelet további hármas tagolást mutat. Felső levelei ülők, keskeny szeletekre szeldeltek. Zölden mérgező, szárítva nem ártalmas. Nem védett.

Kúszó boglárka (Ranunculus repens) Mocsárréteken, kaszálóréteken, nedves legelőkön gyakori. 5–50 cm magas, hosszú, legyökerező, kacsos indákat hajtó évelő. Szőrös levele széles, hármas szeletekre osztott, a levélkék ismét hármasan osztottak vagy szabálytalanul fogasak, a középső levélke nyele hosszabb, mint a szélsőké. A tőlevél hosszú nyelű, a felsők szálasak, ülők. A virágok átmérője 20–30 mm, a csésze tojásdad, szőrös, a párta aranysárga. A csészelevelek körülölelik a sziromleveleket, a virágkocsány barázdált. Május-augusztusban virágzik. Föld felett kúszó, legyökerező indáin sarjrügyek képződnek. Az egész növény mérgező. Nem védett.

90

Réti boglárka (Ranunculus acris) Magyarország egész területén elterjedt boglárkafaj egyike. A réti boglárka 30–100 centiméter magas, kopasz vagy rásimuló szőrű növény. Levelei tenyeresen többé-kevésbé tövig szeldeltek, 3–5 szelettel. A levélszeletek újból szeldeltek, szálas vagy lándzsás cimpákkal. Az alsó levelek nyele hosszú, a levélnyél felfelé egyre rövidül, úgyhogy a felsők már ülők.18–25 milliméter átmérőjű, aranysárga virágai laza bugába rendeződtek, kocsányuk hengeres, nem barázdált. A sárgás, rásimuló szőrű csészelevelek körülfogják a virágot. A növény májustól júliusig, részben egészen novemberig virágzik. Ragyogó aranysárga virágai május közepén uralkodnak a nedves réteken. Mérgező növény, megszárítva azonban hatóanyaga lebomlik. Méreganyagának köszönheti, hogy friss virágát a legelő jószág elkerüli, így jönnek létre az egyébként lelegelt rétek feltűnő „boglárkaszigetei”. A méreganyaga csípős ízű. Nem védett.

Tavi káka (Schoenoplectus lacustris) Mocsarakban, nádasakban, magassásosokban, iszaptársulá-sokban általánosan elterjedt. Igénytelen, gyorsan terjedő, erős gyökerű növény. 80-300 cm magas, hosszú, kúszó gyöktörzset fejleszt. A szár sötétzöld, hengeres, vastagsága a tövénél 15 mm is lehet. Levéllemez csak a a szárazra kerülő tőlevélhüvelyeken fejlődik. A pelyva csúcsa kicsípett középpen szálkahegyű, pirosasbarna, a csúcsán és a középér felső része mentén vörösen pontozott. A virágfüzérkék 10 mm-nél rövidebbek, különböző hosszúságú kocsányokon ecsetvirágzatban egyesülnek. Május-augusztusban virágzik. Nem védett.

Csombor menta (Mentha pulegium) Árterületek, mocsarak, árokpartok, illetve nedves rétek jellemző növénye. Évelő virágzása júniustól őszig tart. 15-40 centiméter magas felemelkedő szára van, amely általában egyszerű, de lehet elágazó is. Levelei 1-2 centiméter hosszúságúak, alakjuk tojásdad és finoman fogazottak. Virágai aprók bíborlila színűek és úgynevezett örvökben állnak a levélhónaljban. Illata nagyon emlékeztet a borsmenta és a kakukkfű illatára. Gyógynövény. Teája szélhajtó, görcsoldó, bélféregűző, epekiválasztást serkenti. Illó olaja inhalálva asztma ellen, bedörzsölve reuma ellen hatásos. A növény olaja túladagolás esetén mérgezést is okozhat. Nem védett. Gilisztaűző varádics (Chrysanthemum vulgare) Az élőhelye az ártéri magaskórós társulások és mocsárrétek. Felálló, felső részén elágazó szárú, 80–120 cm magas, megdörzsölve fűszeres illatú évelő. Nagyságán kívül számos aranysárga virágzatával is feltűnik. A fészkek csak csöves virágúak, dús sátorvirágzatot alkotnak. Levelei majdnem kétszerese, szárnyasan szeldeltek. Június-szeptember között virágzik. Gyógynövény. Nevéhez híven napjainkig gyakorta használták az ember és a háziállatok bélférgeinek elpusztítására, kiűzésére, külsőleg ízületi fájdalmak enyhítésére.

91

Főként szárított virágból főzött teája tartalmazza a férgek, rovarok által nem kedvelt illóolajokat, gyantát és keserűanyagot. Mérgező hatása miatt azonban háziszerként ma már nem ajánlott. A biokertészek elsősorban a hangyák távol tartására alkalmazzák. A szárított növény nemcsak az ágyásokból, hanem a tárolóhelyekről is elűzi a hangyákat és más rovarokat, így a molyokat is. Nem védett.

Zsombék sás (Carex elata) Magassásos mocsárrétek karakterfaja, de nádasokban is előfordul. A sások meghatározása, illetve terepen való pontos felismerése, komoly szakmai felkészültséget igényel. Egy ki ízelítő belőle: évelő, szürkészöld, 20-100 cm magas, nagy zsombékot képező faj. Felálló szára élesen háromélű, felső részében erősen érdes. Tőálló, lemez nélküli tőlevélhüvelyei sárgásbarnák, fényesek, nagyok és éles ormójúak. A lemezes hüvelyek is sárgásbarnák. A levéllemez 2-5 mm széles, ormóshátú, szürkészöld, a virágzatnál rendszerint rövidebbek. Virágzata 4-6 hengeres, 2-6 cm hosszú, felálló füzérkéből áll, amelyek közül az alsók ülők vagy rövid nyelűek, termősek, a felső 1-3 ülő és csak porzós virágokból áll. Az alsó murváskodó levél lomblevélszerű, a virágzatnál rövidebb. A pelyvalevelek tompák

vagy hegyesek, kb. 3 mm hosszúak, feketék v. pirosbarnák, világos középerűek, háromnegyed v. olyan hosszúak, mint az érett tömlő. A tömlő 3-4 mm hosszú, kerülékes vagy középen a legszélesebb, mindkét oldalán homorú, gyengén 2-6 erű, igen rövid csőrös, kopasz. Bibe száma 2. Nem védett. Ágas békabuzogány (Sparganium erectum) Magyarországon mindenütt elterjedt mocsári növény. A vízi harmatkásának jellegzetes kísérő növénye. Az ágas békabuzogány felálló szárú, 30-60, néha 120 centiméter magas, évelő növény, kúszó gyöktörzzsel. Merev szára ide-oda hajlik. Tőlevelei ferdén felállnak, alul 3 élűek, mintegy 30 milliméter szélesek és lényegesen hosszabbak, mint a szár. Legjellemzőbb a buzogányhoz hasonló termése. Jelentéktelen, szélbeporzású virágai gömb alakba tömörülnek. Júniustól augusztusig virágzik. Nem védett.

Vízi harmatkása (Glyceria maxima) A nád után az egyik legelterjedtebb vízi pázsitfűféle, 1-2 méter magas, erőteljes növény. Terebélyes, dús virágbugája elágazó. Barnás vagy kékes színű, mákszemnél alig nagyobb szemtermését régen fogyasztották. Mivel gyöktörzse képes messzire is elkúszni, rendszerint összefüggő, homogén állományt alkot, melynek legjellemzőbb kísérőfaja az ágas békabuzogány. Nem védett.

92

Borzas füzike (Epilobium hirsutum) A mocsárrétek egyik jellegzetes és igen gyakori növénye. A borzas füzike erősen elágazó szárú, 50 - 150 centiméter magas, elálló, hosszú, lágy szőröktől bozontos és rövid mirigyszőrös évelő növény. Levelei hosszúkásak vagy keskeny lándzsásak, szárölelők vagy kissé szárra futók, élesen fűrészes szélűek. Az alsó levelek átellenes, a felsők szórt állásúak. A 15 - 25 milliméter átmérőjű virágok élénk bíborszínűek, méhek vagy zengőlegyek porozzák. A sziromlevelek száma 4, a csészeleveleknél kétszer-háromszor hosszabbak. A bibe 4 hasábú, csillag alakban szétterülő cimpákkal. A virágzási ideje júniustól szeptember végéig tart. A virágzási ideje júniustól szeptember végéig tart. Nem védett.

Vízi menta (Mentha aquatica) A vízi menta mocsarak, nedves rétek, vízpartok, árkok, magas sásosok, liget- és láperdők lakója. Az ivaros szaporodás mellett kúszó gyöktörzsével és hosszú, föld feletti, leveles indáival is terjeszkedik. A virágzási ideje júliustól szeptember, esetleg október végéig tart. A vízi menta többnyire felálló, egyszerű vagy elágazó szárú, 20-80 centiméter magas, évelő növény. Megdörzsölve erős borsmentaillatot áraszt. Levelei nyelesek, többé-kevésbé szőrösek, kerek vagy keskenyedő vállból tojásdad vagy hosszúkás alakúak, szélük csipkés, fűrészes, hosszúk 2-6 centiméter. A rózsaszín vagy lila virágok árörvökben állnak, melyek a hajtás csúcsán összezsúfolódva gömb formájú fejecskét alkotnak. Gyógynövény. Forrázatát belsőleg szélhajtónak, gyomor- és epebántalmak ellen, bélféregűzőnek, külsőleg pedig reumás bántalmak ellen használják. Nem védett.

Mezei zsurló (Equisetum arvense) Nedves, nyirkos erdők, mezőkön található meg. Ismert gyógynövényünk. Hazánkban nagyon elterjedt. Szinte mindenféle talajon megél, akár az agyagos talajt is jól viseli. Kora tavasszal barna, spóratermő hajtása nő, csak később jelennek meg a zöld meddőhajtásai. Elágazó gyöktörzse van, szára tagolt, levelei a fenyőéhez hasonlítanak. A spóratermője toboz alakú, csúcsain kürtőszerű hüvelyek keletkeznek. Május elején jelennek meg az első meddőhajtások, amelyek örvösen ágaznak el. Lelőhelytől függ, hogy mennyi gyógyhatású anyagot tartalmaz. Vesetisztító hatása miatt vesekő és vesehomok hajtására alkalmazzák. Rengeteg szilíciummal és szerves ásvánnyal rendelkezik, így rendkívül jó tonizálószer készíthető belőle. A következő betegségekre és problémákra gyakorol még jó hatást: csontritkulás, orrvérzés, túlzott havi vérzés, tüdőbaj, köszvény, reuma, fogszuvasodás. Ezek mellett csont- és körömerősítő, vérzéscsillapító, segít a lerakódott zsírok oldódásában, így fogyasztóként is helytáll. Nem védett.

93

Szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana) A Közép-Tisza ártéri erdeinek egyik igen ritka növénye. Általában korhadt fatörzseken szokott megtelepedni. A levelek kétszeresen szárnyaltak, mereven felfelé állóak, 50–70 cm hosszúak, hosszúkás-tojásdadok, a levélnyél rendszerint olyan hosszú, mint a lemez. Az alsó elsőrendű szárnyak háromszögletesek, 5–15 cm hosszúak, a másodrendűek szárnyasan osztottak, a csúcsuk szálkás-hegyes, felfelé álló fogas. Júliustól-szeptemberig szórja spóráit. Védett növény. Természetvédelmi értéke 5000.- Ft.

Nagy csalán (Urtica dioica) Vizes élőhelyek szélén, ártéri erdők tisztásain tömegesen tenyészik. Csípése ellen, vékonyabb ruházat sem véd meg. Magas termetű (kb. 50–150 cm magas), csalánszőrökkel borított, szögletes hajtású, indás évelő növény. Minden szervén megtalálható csalánszőrök, érintése fájdalmas, égető, viszkető érzést okoz, apró kiütésekkel. Ennek oka, hogy a csalánszőrök hangyasavat tartalmaznak. A csalánszőrrel a bőrszövet alá kerül a hangyasav, mely maró hatású, szúrós szagú, színtelen folyadék. Függőleges gyöktörzse szerteágazó gyökérben folytatódik, melyhez oldalra messze kúszó tarackokat is hajt. A levelek szíves-tojásdadok vagy lándzsásak, hosszan hegyesedők, durván fűrészes szélűek. A szár csoportosan nő, felálló vagy felemelkedő, üreges, négyszögletű. A porzós virágok lecsüngő füzéreket, a termősek kis csomókat alkotnak. A növény kétlaki, a porzós és a termős virágok külön-külön egyedeken fejlődnek. Régebben a növény friss hajtásával ütögették a reumásokat. Teáját évszázadok óta fogyasztják ízületi betegségek ellen. Erősítő, vizelethajtó, vértisztító, tejelválasztást serkentő teakeverékek alkotórésze. Gyökerének alkoholos kivonatát samponokba, tonikokba, egyéb hajápoló termékekbe teszik hajhullást csökkentő, hajerősítő hatása miatt. Nem védett.

Csikora (Gratiola officinalis) Már a latin neve is jelzi, hogy gyógynövényről van szó, mely az ártéri nedves rétek egyik nem túl ritka növénye. Tőkéje terjedő, ágas; szára fölálló, rendszerint ágtalan, felső részében négyélű. Levelei lándzsásak, nyeletlenek, fűrészesek, esetleg - kivált az alsók- ép élűek. Virágai a levelek hónaljában vannak; a párta csöve élénk sárga, hátsó oldalán barnás karimája, fehér vagy vörös-lila. E fű leveleit és zsenge ágait virágzás előtt, június vége felé, vagy július elején kell szedni. Erősen kesernyés ízük van;

hatásuk hajtó, sőt hánytató. Ezen tulajdonságánál fogva e füvet a mérgesek közé sorolják. Az óvatosság tanácsos, mert nagyobb adagban élvezve, teának főzve s így bevéve, fájdalmas hasmenést okoz. Háziszerként ne használjuk! Nem védett.

94

Keserű édesgyökér (Glycyrrhiza echinata) Az ártéri nedves rétek, mocsarak és ligetek egyik jellemző növénye. Olykor sűrű állományt is alkot. Egy méter magasra is megnövő kórószárú pillangós virágú növény. Virágzata gömbös, a szirmok lilásak. Hüvely termése rövid, felszínét vöröslő tüskék borítják. Levelei lándzsás-eliptikusak, szálkahegyűek. A gyöktörzse nem tarackos, édes ízű. Május-júniusban virágzik. Nem védett.

Farkasalma (Aristolochia clematitis) Ártereken, ligeterdőkben, szegélynövényzetben, magaskórósokban fordul elő. 50-100 cm magas, tarackos évelő. Szára felálló, kopasz, sárgászöld. A levelek 6-15 cm hosszúak, 5-12 cm szélesek, hosszú nyelűek, kopaszak, háromszög-tojásdadok, szíves vállúak, ép szélűek, lekerekített csúcsúak. A virágok a levelek hónaljában 3-6-osával fejlődnek, kocsányosak, 2-3 cm hosszúak. A virágtakaró forrt, csöves, alján kihasasodó, egyajkú karimával. A lepel torkát lefelé álló szőrök borítják. Termése lefelé csüngő, körte alakú tok, alulról 6 kopáccsal hasad. Magvai háromszögűek, barnák. Május-júniusban virágzik. Erősen mérgező, kellemetlen szagú növény. Nem védett.

Orvosi ziliz (Althaea officinalis) Ártereken, ligeterdőkben, szegélynövényzetben, magaskóró-sokban fordul elő Évelő növény. Gyökértörzséből fejlődnek az egyszerű vagy elágazó, 10-30 cm hosszú, kívül szürkés, belül fehér, 2-3 cm vastag gyökerek. Szára 80-120 cm magas, tövénél fásodó. A levelek szórt állásúak, 3-5 karéjosak, bársonyosan szőrösek. A virágok júliustól szeptemberig nyílnak, színük fehér vagy halvány rózsaszín Gyógynövény. A gyógyászatban leveleit, virágait és gyökerét használják. A nyákoldó, vízhajtó, és bőrnyugtató tulajdonságú leveleket nyáron gyűjtik. Főzetüket húgycsőgyulladás és vesekövek kezelésére használják. A késő ősszel gyűjtött gyökér bélbevonó, vízhajtó, bőrnyugtató és sebgyógyító hatású. Nem védett.

Fekete nadálytő (Symphytum officinale) Ártereken, szegélynövényzetben, mocsárréteken gyakori. Gyökerei 2,5–3 cm átmérőjűek, mélyen helyezkednek el a talajban, színük sötétbarna, vagy fekete, felvágva belül fehér, esetleg sárga, nyálkás tapintású. A szár alul dúsan elágazó, a szárlevelek nyélrefutók. Levele széles, érdes, hegyes csúcsokban végződik, bogernyős virágzata bíbor vagy rózsaszín, esetleg sárgásfehér. Egész nyáron virágzik. Friss levelét levélborogatásként, szárítottan, illetve ülőfürdő készítéséhez, gyökerét frissen és szárítva, de porrá őrölve is használhatjuk borogatásnak, tinktúra, esszencia, vagy kenőcs is készülhet belőle. Belsőleg (pl. teaként) nem ajánlott, mivel a májra toxikus (mérgező) hatású pirrolizidin-alkaloidot tartalmaz. A

borogatás nyílt sebre nem használható. Alkalmazása terhesség alatt ellenjavalt. Borogatásként segíti az eltört csontok összeforradását. Nem védett.

95

Vad komló (Humulus upulus) Az ártéri ligeterdők fátyoltársulásainak egyik alkotója. Nedvesebb helyeken, ártéri és ligeterdőkben olykor áthatolhatatlan bozótot képez. Vízpartokon, nyirkosabb cserjésekben élő, jobbra csavarodó, hosszú, lágyszárú, horgas szőrökkel fákra, cserjékre felkapaszkodó kétlaki növény. Indáin keresztben átellenesen elhelyezkedő, hosszú nyelű, 3-5 karéjú, durva tapintású leveleket találunk. Termős virágzata sűrű virágú álfüzér. Minden virág egy pálhalevél tövében nő. Éréskor a pálhák kb. 2 cm hosszúra megnőnek és „komlótoboz”-nak nevezett álfüzért alkotnak. Legismertebb felhasználása a sörgyártáshoz kapcsolódik, bár ehhez inkább a nemesített fajtáit használják. Egyébként sokak általkedvelt gyógynövény is. Teája idegnyugtató, enyhe altató hatású. Kimutatták, hogy csökkenti a koleszterin-szintet is. Nem védett.

Libapimpó (Potentilla anserina) Nagyon vízkedvelő növény ezért legelterjedtebb nedves területeken folyók, tavak mellett, árterek, utak mentén, legelőkön is termő, évelő növény. Nevét onnan kapta, hogy főleg libalegelőkön gyakori, és a libák nagyon kedvelik. 10–15 cm magas, földön kúszó, vékony hosszú indájú növény. Rövid nyelű tőlevelei szárnyasak, felállóak, alsó felükön ezüstös, a felső sötétzöld színűek és fűrészes szélűek. Hosszú kocsányú virágai fénylő aranysárga színűek. Májustól-szeptemberig virágzik. Gyógynövény. Főzetét belsőleg gyomor- és bélvérzés, hasmenés, bélhurut, gyomor- és bélfekély ellen használják. Aranyeres bántalmak kezelésére ülőfürdőket is készítenek belőle. Nem védett.

Indás pimpó (Potentilla reptans) A libapimpóhoz hasonló helyeket kedvel. Heverő, tarackos szárú, a szárcsomóknál legyökerező. 30–100 cm-esre nő meg. Levelei hosszú kocsányon nőnek, 5 (néha 7) visszásan tojásdad, fűrészes, mindkét oldalán zöld levélkéből tenyeresen összetettek. Aranysárga virágai hosszú kocsányokon fejlődnek a levélhónaljból, június-augusztus között nyílnak, termését hangyák terjesztik. A libapimpóhoz hasonlóan ez is gyógynövény, hatásuk is megegyezik Nem védett.

96

Parti szőlő (Vitis riparia) Ártéri ligeterdők vízközeli részein mindenütt előfordul. 20 m-es magasságba is fel tud kapaszkodni. A kacsok kétágúak. Tenyeresen karéjos levelei 8–18 cm hosszúak, többnyire 3 kisebb karéjúak, felül fényes élénkzöldek, fonákuk világoszöld. A növény őszi lombszíne sárga. Ezzel lehet a legjobban megkülönböztetni a védett és őshonos ligeti szőlőtől, mert annak a levelei ősszel megpirosodnak. A parti szőlőt a nagy filoxéra járvány után hozták be Észak-Amerikából, mivel ez a faj a filoxérával

szemben igen ellenálló. Alanyként még ma is használják. Sajnos a szőlőkultúrákból kiszabadult és az ártéri erőkbe vette be magát, ahonnan az őshonos ligeti szőlőt már majdnem kiszorította. A ligeti szőlőnek már csak egy kis állománya maradt fenn a Felső-Tiszán (pl. Bodrog-zug). Jelenleg a Közép-Tiszán a fátyoltársulások egyik meghatározó eleme. Termése apró szemű laza fürt. A bogyók savanykás, fanyar ízűek. Süntök ((Echinocystis lobata) Ez az „áldás” is Észak-Amerikából szakadt a nyakunkba. Eredetileg dísznövényként termesztették Európában, de igen hamar kivadult a kertekből, s napjainkra az ártéri ligeterdők egyik nagyon terhes gyomnövényévé vált. Első európai adata 1904-ből való, hazánk területén pedig először Debrecenben 1913-ban jegyezték le A süntök többágú kacsaival felkapaszkodó, akár 7-8 méter magasra felfutó, vékony szárú, legfeljebb a nóduszokban szőrös, egyéves növény. Levelei hosszú levélnyelűek, karéjosan osztottak, az 5 karéj ép szélű, szálkás csúcsú, érdes. A termős virágok magánosak vagy a kacsok hónaljában rövid kocsányon ülnek többedmagukkal. A porzósak aprók, fehérek, összetett fürtöt alkotnak, a porzószálak összenőttek. A termés 3-4 centiméter hosszú, hengeres, puha, tüskés, belsejét, a négy mag körül rostos szövet tölti ki. Sűrű szövedéke a hullámtéri erdősítésnek sok helyütt igen nagy akadályozója, mert a növendék fákra felfutva, elzárja a csemetéket a naptól. Néhol, akár hektáros kiterjedésű sűrű állományai is vannak.

Bojtorján szerbtövis (Xanthium strumarium) Úton-útfélen alkalmatlankodó gyom. Dél-Amerikából titokban jutott hajószállítmánnyal Portugáliába, innen 1681-1786. észak-keletnek (Montpellier, Trieszt), Európa déli részén pedig Krimbe, s valamely állat szőrével az orosz pusztákra jutott. Minthogy később veszedelmesen innen terjedt szét Európa délkeleti és közép részein, ezért oroszföldinek gondolták. Innen 1819. Besszarábiába, 1828. Havasalföldre, azután Szerbiába került. Így lett aztán nálunk a neve szerbtövis, de régen hívták muszkatövisnek is.

97

Hazánkban minden folyó hullámterében gyakori, de igazán tömegesen a Közép-Tiszát sújtja. A fészkesek között sok érdekes faj található, de a szerbtövis fajok kiemelkednek. Termésük nem a megszokott szőrbóbitás kaszat, hanem meglehetősen ragaszkodó potyautas. Szára erőteljes, felálló, elágazó. A zöld száron sötétvörös vagy barna hosszúkás foltok, csíkok vannak. Hosszú nyelű levelei molyhosan szőrösek karéjosak, fűrészes szélűek, kissé a fehér nyárhoz vagy a nyírhez hasonlítanak. Fészkes virágai kicsik, zöldes színűek, csoportosan nyílnak. A jelentéktelen virágoknál sokkal feltűnőbbek termése-főleg, ha valakinek szerencséje van átgyalogolni egy szerbtövissel benőtt réten. Kb. egy- másfél cm nagyok, tojásdadok, felületükön számtalan visszahajló horgas tüskével, ezzel kapaszkodnak bele az ember ruhájába vagy állatok szőrébe.

98

Irodalomjegyzék Internet - WIKIPEDIA Hermann Heinzel, Richárd Fitter, John Parslow: Európa madarai. Gondolat Bp. 1977. R.T. Peterson, G Mountfort, P.A.D. Hollom: Európa madarai. Hungarian Edition Panem Könyvkiadó Kft. és Grabo Kft. 2000 Ian Sinclair, Peter Ryan: Birds of Afrika south of the Sahara. STRUIK. Kenneth Newman: Birds of Southern Afrika. STRUIK Harka Ákos, Sallai Zoltán: Magyarország halfaunája. Nymfea Természetvédelmi Egyesület. Szarvas 2004 Simon Tibor: Az edénycs flóra határozója. Tankönyvkiadó Bp. 1992 Rápóti Jenő, Romváiy Vilmos: Gyógyító növények. Medicina Könyvkiadó Bp. 1980 Dr. Móczár László: Állathatározó I. kötet. Tankönyvkiadó Bp. 1984 Özönnövények Szerkesztette: Mihály Botond, dr. Botta-Dukát Zoltán TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó Bp. 2004 Horst Altmann: Mérgező növények, mérgező állatok. LÍCIUM-Art 1993 Magyarország fészkelő madarai Szerkesztene Haraszthy László Natura 1984 Magyarország madárvendégei Szerkesztette Haraszthy László Natura 1988 Magyarország emlőseinek atlasza Szerkesztette: Bihari Zoltán, Csorba Gábor, Heltai Miklós Kossuth Kiadó Bp. 2007

99

100