Cieger András

A B E R E G M E G Y E I P O L I T I K A I E L I T A DUALIZMUS IDŐSZAKÁBAN

I. Bevezetés

1.1. A vizsgálat célja, jellemzői és forrásai

A dualizmus rendszerének általános működéséről, kormányszerveiről, közigazgatásáról és az országgyűlésről már több összefoglaló munka született, ezért az országos események helyett a helyi történéseket, az intézmény helyett pe­dig az egyént, a személyes életutat helyeztem elemzésem középpontjába. Vizsgá­latom a társadalomtörténet-kutatás egy új módszere, a kollektív életrajzi elemzés prozopográfia) segítségével a megyei közélet irányítóira, alakítóira koncentrál. Félszáz helyi személyiség (beregi főispánok, alispánok, országgyűlési képviselők stb.) egyéni életútját, karrierjét, politikai magatartását kísérli meg nyomon követ­ni a levéltári és kézirattári források, a megyei sajtó, hely- és családtörténeti mun­kák, visszaemlékezések, adattárak (lexikonok, almanachok, címtárak stb.) és a szakirodalom feldolgozásával. Továbbá vizsgálom a megyét is érintő nagyobb politikai események helyi visszhangját, illetve a kutatásba bevont személyek ezen eseményekkel kapcsolatos állásfoglalását.

Elemzésem célja tehát, hogy egy teljesebb képet adjon a megyei politikai elit összetételéről, társadalmi hátteréről (pl. születés, rang, családi kapcsolatok, mobilitás), életmódjáról és politikai nézeteiről. Természetesen önkényes ez a le­szűkítés, hisz a megye társadalomtörténetével kapcsolatban részletesen lehetne beszélni a helyi gazdasági, valamint kulturális-társadalmi elitről is. Ezen elitcso­portok pedig nem feltétlenül esnek egybe.1

Sok fő- és alispán, illetve képviselő nem tartozott a megye gazdasági elit­jéhez (de ide sorolhatók pl. Bereg zsidó nagybirtokosai, vállalkozói vagy akár a Podmaniczkyak, akiknek tekintélyes nagyságú földterületeik voltak itt, bár nem a megyében politizáltak), s nem mindegyikük volt tagja a megye kulturális-társa­dalmi vezetőrétegének sem (ebbe a csoportba tartozott azonban több, a közigaz­gatás alacsonyabb posztjain álló vagy más foglalkozást űző személy, aki viszont a politikai elitnek nem volt tagja: aljegyzők, orvosok, bírók, közjegyzők, mérnö­kök stb.). így a beregi politikai elit vizsgálatakor több, egyébként a megye közé­letében fontos szerepet játszó személy magatartására nem térhettem ki . Másrészt vitatható a helyi politikai elit általam meghatározott nagysága is, hisz rokoni kap­csolataik, hivatali funkcióik révén mások is befolyással lehettek a politikai dön-

tések meghozatalára (pl. főjegyzők, főszolgabírók, vagy a feleségek szerepe). A legszilárdabb pozíciókkal és a legnagyobb befolyással azonban kétségkívül az ál­talam vizsgált csoport tagjai rendelkeztek a megye politikai életében: a helyi po­litikai irányítást közvetlenül és állandóan a kezükben tartották. Ezen a csoporton kívüli személyek csak másodlagosan (közvetetten, informális úton) vehettek részt a döntéshozatali mechanizmusban, vagy csupán egyes - a megyét is érintő - or­szágos jelentőségű politikai események (pl. választások, szociálpolitikai akciók, kormányzati válság) idején aktivizálódtak és hallatták hangjukat. A vizsgálatba bevontak körének meghatározását befolyásolta az a nem elhanyagolható szem­pont is, hogy ez az a csoport, melyről még viszonylag bővebb információkkal rendelkezünk.

Munkám a csak a megyére, régióra jellemző etnikai, gazdasági és politi­kai sajátosságok bemutatásán túl, szándékom szerint, hasznos lehet a korszak ál­talános társadalmi és politikai viszonyaival foglakozó más kutatások részére is. Új adatokkal gazdagíthatja a dualizmus kori magyar társadalom politikai szerve­ződéséről és az elitek szerepéről csak most formálódó képet. Valamint összeha­sonlítási alapul szolgálhat az ország más vidékeiről, megyéiről készülő, az egyént középpontba állító történeti munkák számára.

Kutatásaim során azonban számos problémával kellett megküzdenem, ezért mindenekelőtt ezekről kívánok néhány szót ejteni.

I . 2. Módszertani kitérő: problémák a kutatásban

1. A politikában, a közéletben és a közigazgatásban betöltött tisztségek vizsgálatához elengedhetetlenül fontos tiszticímtárak csak 1885/86-tól állnak fo­lyamatosan, évről évre rendelkezésünkre,2 bár a hiányt esetemben enyhíti Lehoczky többkötetes munkája (1881). Hasonló, sőt rosszabb a helyzet a földbir­tokok nagyságáról, elhelyezkedéséről és tulajdonjogáról tájékoztató gazdacímtá­rakkal is. Az első ilyen jellegű kiadvány csak 1893-ban készült el, és jó névmu­tató hiányában használata meglehetősen nehézkes. Használható kimutatás a tár­gyalt időszakban 1897-ben és 1911-ben került kiadásra.3

2. Sajnos azonban még e két legutóbb említett birtokösszeírás is eredmé­nyezhet pontatlanságokat a kutatás során. Ugyanis ezen gazdacímtárak csak a 100 kataszteri holdnál nagyobb, egy tagban lévő birtokok tulajdonosainak nevét tün­teti fel. Azaz nem szerepelnek bennük például azok, akik ugyan csak kisebb, több tagban lévő birtokokkal rendelkeztek, de összességében földjeik területe megha­ladja a 100 holdat. Fontos tehát hangsúlyozni, hogy adatgyűjtésemben egyes sze­mélyek földvagyoni helyzetére vonatkozóan teljesen pontos adatokkal nem szá­molhattam. (Három lehetőség áll fent: a vizsgált személynek nincs földje; van, de 100 holdnál kisebb; van és összesen 100 holdnál nagyobb.)

3. Szintén nehézségekbe ütközik a különböző életpályák részletes nyo­mon követése és bemutatása. Számos esetben az adott tisztségviselő karrierjének csak egy-egy állomását lehet tetten érni, így az általam összeállított fő- és alispá­ni életrajzok esetenként hiányosak. (Talán mentségemül szolgálhat az az érdekes tény is, hogy még a megye történetének kutatóját, Lehoczky Tivadart is jogos bí­rálat érte a Századok lapjain azért, mert az általa közölt főispáni névsor több pon­tatlanságot tartalmaz, valamint mert nem csatolta a listához a főispánok rövid éle­trajzát.4 Ezt a hiányt a későbbi munkák csak részben tudták pótolni.)

Az életrajzok elkészítésénél a legtöbb gondot a névkövetés okozta szá­momra. Több azonos nevű és kortárs személy esetében csak az egyértelmű vagy az általam keresett emberrel kapcsolatban leginkább valószínűsíthető adatokat vettem fel dolgozatomba (pl. több Schönborn-Bucheim Ervin, Horváth István, Horváth Károly, Perényi Zsigmond, Lónyay Sándor, Patay András, Uray Miklós bukkant fel; de különösen nagy volt az életrajzi hasonlóság a Szabolcsban illetve Beregben élő Boy Ferenc esetében). Természetesen azonban nem zárhatók ki bi­zonyos pontatlanságok, sőt tévedések sem. Még inkább igaz ez a megállapítás a fő- és alispánok születési helyét illetően. Itt számos alkalommal csak közvetett adatok álltak rendelkezésemre, ezért ezen táblázati oszlop kitöltésekor részben saját mérlegelésemre kellett hagyatkoznom. (Az adatok teljes hiánya esetén pe­dig csak ezen tény közlésére szorítkoztam.)

4. A felsoroltakon kívül érdekes probléma még a tiszticímtárak által kö­zölt adatok érvényességi ideje. Az egy adott évre kiadott címtár ugyanis mindig az előző év november elején került kinyomtatásra, tehát legjobb esetben is csak a megelőző év őszének állapotait képes tükrözni. Ebből következik, hogy egy-egy tisztségviselő hivatali idejének pontos megállapítása a címtár alapján körülmé­nyes feladat, ezért elképzelhető, hogy elemzésemben - az adatok ellenőrzése után is - egyes évszámok helytelenül szerepelnek. [A könnyebb érthetőség kedvéért egy példa: Beöthy Pált a tiszticímtár először 1905-ben tünteti fel főispánként, utoljára pedig 1906-ban, életrajzában tehát így szerepelhetne: főispán (1905-1906). De életrajzaiból és a helyi újságokból tudjuk, hogy már 1904 januárjában beiktatták főispáni tisztségébe, majd pedig 1905. november 10-én végleg elhagy­ta a megyét, ám ez a nyomdai átfutás miatt a tiszticímtárból nem derülhet ki. He­lyesen tehát: beregi főispán (1904-1905). Ebben az esetben még jelentős problé­mát nem okozna, ha e néhány hónapot nem vennénk figyelembe személyével kapcsolatban. Rendkívül nagy lesz viszont a jelentősége a pontosságnak, ha az 1905-1906-os megyei ellenállás időszakát vizsgáljuk, de erről majd később.]

5. Kifejezetten az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatos probléma megválasztásuk és lemondásuk időpontja. Sajnos a pontos dátumok meghatáro­zásában nem igen segítenek a különféle almanachok, vármegyei monográfiák, képviselői lakcímjegyzékek sem, mert egymásnak sokszor ellentmondó adataik

tovább nehezítik a kutatói munkát (pl. Lónyay Menyhért esetében). Szintén rosz-szul dokumentáltak a pótválasztások is, így ezekről több esetben csak közvetett vagy hiányos információkkal rendelkezünk, ezért pontatlanságok a beregi képvi­selők névsorában is elképzelhetők. (Remélem azonban, hogy egy időközi válasz­tást sem hagytam figyelmen kívül, bár ez sem teljesen kizárt.)

II . Bereg megye fő- és alispánjainak életrajzi vizsgálata

Munkámban Bereg megye 1867 és 1918 között kinevezett és megválasz­tott főispánjainak és alispánjainak közszereplését kívánom nyomon követni, kü­lönös tekintettel arra, hogy míg a főispánt a kormány nevezete ki a megyék élé­re, addig az alispánokat az adott megyei közgyűlés választotta meg. Alapvetően más érdekek játszottak szerepet a két pozíció odaítélésekor. Vizsgáltam ezért a korábbi, valamint a fő- és alispáni funkció betöltése utáni közéleti-politikai sze­replésüket, földvagyoni helyzetüket, születési helyüket és családi származásukat. Mindegyik szempont arra irányult, hogy az adott személyről kiderüljön, mennyi­re kötődik Bereg megyéhez vagy annak régiójához (Ung, Ugocsa, Máramaros, Szabolcs, Szatmár) vagyona, származása, karrierje, összeköttetései stb. révén. Hisz ezáltal kiszűrhetők a főispáni és az alispáni pozícióba kerülés egymástól el­térő jellemzői, a két funkciót betöltő személyek későbbi pályája közötti különb­ségek, valamint a megyére jellemző sajátosságok. Továbbá megfigyelhetők a du­alizmus időszaka alatt a karrier típusában, a kinevezés gyakorlatában, a tisztség­viselők vagyoni helyzetében bekövetkező esetleges változások is.

Az elemzés az 1867-1918 közötti időszakban 10 főispánra és 6 alispánra, összesen 15 emberre terjedt k i (egy személy ugyanis mindkét funkciót betöltőt-te).

Munkám ezen részében az országos vizsgálattal ellentétben én Bereg me­gye esetében évente figyeltem az illető személyek pályájának alakulását5, így a magyar politikatörténet változásait (pl. az 1905-1910 közötti évek eseményeit) jobban tükröző kép felrajzolására vállalkozhattam.

E fejezetben először a fő- és alispáni funkció általános jogi szabályozásá­ról és a korszakban a középszintű közigazgatás terén érvényesülő gyakorlatról szólok röviden, majd a megye vezetőiről összegyűjtött adatok alapján elkészített táblázatokat, az országos eredményekkel is összevethető kimutatásokat közlöm, ezek után pedig az általam legérdekesebbnek, legjellemzőbbnek tartott életpá­lyákkal részletesebben is foglalkozom. A fejezetet végül egy, a 15 személy életé­ről készített, vázlatos életrajzgyűjtemény is kiegészíti (/. melléklet).

I I . 1. A dualizmus kori közigazgatás törvényi szabályozása

Aközigazgatás működésében az első jelentősebb változást az 1869: IV. tc. bevezetése eredményezte. A törvény az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szétválasztásáról rendelkezett. A bírói és a végrehajtó hatalmat megyei szinten az alispáni funkció egyesítette, ezért a XVII I . századtól kezdődően e kettős feladat ellátására a közgyűlés két alispánt választott. 1869-től viszont az alispánok bírói funkciója megszűnt, így a későbbiekben a megyékben már csak egy alispán beik­tatására került sor (ezzel párhuzamosan a végrehajtástól független megyei tör­vényszékek felállításáról is intézkedtek; pl. Guthy Ferenc).6

Aközigazgatás szervezetének átfogó rendezésére az 1870: X L I I . tc. elfo­gadásával nyílt lehetőség. A törvény számos egyéb probléma mellett foglalkozik a megyei tisztségviselők választásával, jogkörével és feladataival.

A rendelkezés 52.§-a kimondja, hogy minden főispánt "a belügyminiszter előterjesztésére, tekintet nélkül az örökös főispánokra, a király nevez ki és mozdít el. "i Ám míg az 1498: 44. tc. szerint a főispánt az adott megye előkelői közül kel­lett kinevezni, addig ez a megszorítás itt már nem szerepel. Az alispán esetében az 1870-es törvény - az 1548: 70. tc.-nek megfelelően - az alispán megyei válasz­tásáról szól. Kimondja, hogy az alispáni jelöltek névsorát az ún. kijelölő választ­mány állítja össze, melynek tagja a főispán (elnök), valamint 3 választott és 3 fő­ispáni küldött. (A főispán ugyan csak szavazategyenlőség esetén szavaz, vitás kérdésekben azonban végül így az ő álláspontja érvényesült.) Az alispánt mindig legalább 3 jelölt közül (ha van annyi), a megye közgyűlése általános szótöbbség­gel 6 év időtartamra választotta. A főispán funkcióját viszont határozatlan ideig (visszavonásig) tölthette be, bár az örökös főispáni tisztséget a törvény megszün­tette (illetve azt csupán névleges címmé változtatta, pl. Schönborn-Bucheim Er­vin).

Az 1870: XLI I . tc. legfontosabb jellemzője a főispáni jogkör kiszélesíté­se, megerősítése volt. A törvény így határozta meg a főispán feladatait: "A főis­pán a végrehajtó hatalom képviselője; mint ilyen ellenőrzi a törvényhatósági ön­kormányzatot és őrködik a törvényhatóság által közvetített állami közigazgatás érdekei felett. " 8 A főispán joga volt például a megyei tisztviselők kinevezése és felfüggesztése (Ő nevezte ki a tiszteletbeli tisztviselőket is, sokszor saját rokonai köréből, akik a főispánok legszilárdabb támaszát alkották a megyében, s részben közülük került ki a tisztviselői kar utánpótlása is. A beregi főispánok közül Lónyay Sándor, Hagara Viktor és Beöthy Pál töltöttek be tiszteletbeli állásokat.9). De a belügyminiszter hozzájárulásával felfüggeszthette magát az alispánt is és gondoskodhatott annak helyettesítéséről, sőt fegyelmi eljárást is kezdeményezhe­tett ellene (pl. Gulácsy István). így lényegében a megye összes tisztviselője füg­gő helyzetbe került a főispántól.

Megnövekedett hatalma a kormány rendeleteinek végrehajtatásakor is megfigyelhető volt. Ha a megyei törvényhatóság feliratát (kifogását) a belügymi­niszter elutasította, a főispán az adott rendeletet végrehajtathatta, akár a megyé­vel szemben is, s ehhez minden tisztviselővel közvetlenül rendelkezhetett. Az alispán kezében a tényleges intézkedési jog összpontosult. A megye napi ügyeinek intézését, közbiztonságát és pénzügyeit közvetlenül ő felügyelte (a fő­ispánok sokszor hosszabb ideig nem is tartózkodtak megyéjükben).

Az eddig elmondottak alapján megállapítható, hogy az alispán rá volt utal­va a főispán támogatására, a főispánnal (és a kormánnyal) szemben hosszabb tá­von nem politizálhatott. De a megye irányíthatósága érdekében a főispánnak is szüksége volt az alispán szakértelmére és összeköttetéseire.10

Itt kell azonban hangsúlyoznunk, hogy 1883-ig a törvények semmilyen végzettséghez nem kötötték az alispáni funkciók betöltését. Az 1883:1. tc. az ál­talános követelményeken kívül (büntetlenség, megfelelő életkor, stb.) egy négy­éves jogakadémiai tanfolyam elvégzését, majd egy államtudományi államvizsga és egy gyakorlati vizsga letételét szabta feltételül (a főispánokra azonban ez a sza­bályozás még ezután sem vonatkozott). A vizsgák megszervezése a kormány fel­adata volt, ám teljes körű bevezetésükre 1933-ig nem került sor.11

A közigazgatás szakszerű irányítását, valamint a közigazgatási feladatokat ellátó különböző törvényhatósági és állami szervek munkájának koordinációját az 1876-ban felállított közigazgatási bizottságok voltak hivatva biztosítani. Az 1876:VI. tc. értelmében felálló testületek vegyes összetételűek voltak: 21 tagjá­ból 5 fő állami hivatalnok (pl. kir. adófelügyelő, kir. ügyész), 5 fő megyei tisztvi­selő volt (alispán, főjegyző, tiszti ügyész, árvaszéki elnök, főorvos), míg 10 tagot az adott törvényhatósági bizottság (közgyűlés) választott titkosan, az új testület elnöke pedig az állam által kinevezett főispán lett. A közigazgatási bizottság ha­vonta legalább egyszer ülésezett, félévente pedig a kormány részére jelentést ké­szített a megye általános közigazgatási helyzetéről. A bizottság széles és a tör­vényben pontosan nem rendezett hatáskörrel bírt (adóügyek, közmunkák, népok­tatás felügyelete, fegyelmi ügyek stb.), mely lehetővé tette a vármegyei közgyű­lés megkerülését is egy-egy kényesebbnek vélt miniszteri rendelet végrehajtása­kor. A közigazgatási bizottságon belül pedig a főispán jutott kitüntetett szerephez. Ugyanis halaszthatatlan ügyekben saját felelősségére is intézkedhetett és dönté­sét, valamint a sürgősség okát csak a bizottság következő ülésén kellett indokol­nia. Más esetekben viszont joga volt a bizottság határozatát felülvizsgálat céljá­ból az illetékes miniszterhez felterjeszteni. A legjelentősebb befolyást a főispán azonban a fegyelmi ügyekben gyakorolhatta. A közigazgatási bizottság fegyelmi jogköre a közigazgatási feladatokat ellátó összes tisztviselőre kiterjedt (így meg­szűnt a független bírói eljárás ezekben az ügyekben!), az érdemi döntéseket az öt­fős fegyelmi választmány hozta, melynek elnöke szintén a főispán volt (tagjai: 2-2 állami és megyei tisztviselő).1 2

A főrendiház reformjával foglalkozó 1885: V I I . tc. viszont a főispánokat kizárta az újjá szervezett felsőház tagjai közül (mondván, hogy fizetésük révén a kormánytól függővé váltak, valamint idejük sincs az országos dolgokra; bár más minőségükben továbbra is részt vehettek a felsőház munkájában).1 3

Az 1886: XXI . tc. is a kormány jelentős centralizációs törekvéseiről árul­kodik. A törvény az 1870: XLII . tc. számos paragrafusának megismétlésén túl, a főispáni jogkör további jelentős arányú kiterjesztéséről rendelkezett (most már a közigazgatási bizottságtól függetlenül). A főispán ugyanis törvényileg nem sza­bályozott kivételes helyzetekben a megyei hivatalok megkerülésével, önállóan is intézkedhetett: "Oly esetekben azonban, midőn az állam érdeke halaszthatatlan intézkedéseket követel, a főispán rendeleteinek végrehajtását követelheti, s ha az alispán vagy nincs a helyszínén, vagy a rendeletet kiadni nem akarja, közvetlenül is intézhet rendeleteket a törvényhatósági és községi közegekhez. "14

Szintén a központi igazgatás fokozása érdekében sor került a főispáni tit­károk tisztségének megalkotására, akiket a belügyminiszter nevezett ki általában a minisztérium fogalmazói közül, kétéves gyakorlat után a főispánok mellé. E hi­vatal felállítása tovább korlátozta az alispánok jogkörét. Ugyancsak jellemző, hogy a főispán vezette kijelölő választmány ezentúl nem volt köteles határozata­it indokolni (pl. azt, hogy kit és miért vett vagy nem vett fel a jelöltek névjegyzé­kébe). De a törvény bővítette a főispánok kinevezési jogkörét is (1886-tól ő ne­vezte ki a rendőrkapitányt, a főorvost, a számvevőket stb.), így pozíciója, a me­gyei élet minden területére kiterjedő kapcsolatai révén, tovább erősödött. (De me­gyei pozíciójának erősödésével egy időben politikai önállósága csökkent, tisztsé­gének közéleti megítélése általánosan romlott.)

Érdekes, hogy a törvény 87 törvényhatóságot hozott létre, viszont csak 70 főispáni állást engedélyezett, ezért több főispánnak egyszerre két vezető tisztsé­get kellett betöltenie, ami 50%-os fizetés-kiegészítéssel járt együtt. (Bereg megye főispánja 1876 és 1896 között egyben Ugocsa megye főispánja is volt.) 1 5

Az 1904: X. tc. rendelkezései értelmében pedig - a korábbi helyzettől el­térően - a megyei és az állami tisztviselők azonos fizetési besorolásba kerültek, mely így a helyi közigazgatásban szerepet vállalók anyagi helyzetének mérsékelt javulását idézte elő: "S ha a vármegyei alkalmazottak illetményei annak idején talán megfeleltek is a kor követelményeinek, ma már nemcsak megfelelőnek nem mondhatók, de a megélhetést is alig biztosítják. Ez a tarthatatlan helyzet mindin­kább előtérbe állította annak szükségességét, hogy a vármegyei alkalmazottak ja­vadalmazása egységes alapon rendeztessék. " 1 6 (Természetesen az állami és a közigazgatási tisztviselők juttatásainak egységes rendszerbe foglalása és a fizeté­sek mértékének központi meghatározása mögött egy centralizációs törekvés is meghúzódott, a megye ugyanis elvesztette azon jogát, hogy saját tisztviselőinek fizetését önmaga határozza meg.)

Az állam és a megyék viszonyának alakulása szempontjából a következő fontos eseménysorozat, amelyről beszélnünk kell, az az 1905-1906-os vármegyei ellenállás története. Az események rövid ismertetése mind Bereg megye magatar­tásának bemutatása, mind pedig a kutatási nehézségek szemléltetése miatt tanul­ságos lehet.

Az 1905 januári választások következtében a Tisza István vezette kor­mánypárt, a Szabadelvű Párt vereséget szenvedett, így a törvények értelmében a választásokon győztes, koalícióba tömörült (volt) ellenzéki pártok alakíthattak volna kormányt. Ám az uralkodó a koalíció politikai követeléseit (pl. katonai kér­dések, önálló vámterület) elfogadhatatlannak tartotta, ezért a kialakult politikai szokásjogot megsértve egy szabadelvű párti politikust, Fejérváry Gézát bízta meg a kormányalakítással. Az 1905. június 18-án megalakult "darabont kormány" tör­vényességét azonban sem a képviselőház, sem a főrendiház nem ismerte el. Az országgyűlés elnapolása miatt a politikai küzdelem a vármegyék szintjére helye­ződött át.

A megyék nagy része az újoncozás megakadályozásával, az állami adók be nem szedésével és a kormány rendeleteinek végre nem hajtásával tiltakozott a törvénysértő állapotok ellen (a 63 magyarországi megyéből 46 valamilyen formá­ban részt vett a megyei ellenállásban). A Fejérváry-kormány az engedetlen tiszt­viselők felfüggesztésével és elmozdításával, a karhatalom bevetésével, valamint több megyében a tisztviselői illetmények megvonásával válaszolt. A kormánynak egyes esetekben sikerült királyi biztost, kormánybiztost vagy új fő- és alispáno­kat is kineveznie a megyék élére.

A válság az uralkodó és a koalíciós pártok megegyezése, illetve a Wekerle-kormány 1906 áprilisi kinevezése után hamarosan megoldódott. A küz­delem lezárulásával azonban sem a kormány, sem az anyagi problémákkal küzdő megye nem érezhette magát igazán győztesnek. A szakirodalom szerint a valódi győztesek azok voltak, akik az ellentéteket kihasználva, az egyik vagy a másik ol­dalon ekkor alapozták meg további hivatali karrierjüket (pl. Gulácsy István).17

1905 júliusában Bereg vármegye is az ellenállás útjára lépett, bár csak mérsékelt határozatokat hozott a kormánnyal szemben (pl. az önkéntes adófize­tést és az önkéntes bevonulást a hadseregbe nem akadályozta meg). Gulácsy Ist­ván alispán és egy 35 tagú megyei alkotmány védő bizottság állt a tiltakozás élé­re. A kormány kihasználva, hogy a főispáni szék ekkor a megyében betöltetlen volt, Soós Zoltán belügyminisztériumi hivatalnokot nevezte ki főispánná. A me­gyei törvényhatóság azonban nem iktatta be őt funkciójába, bár az alispán végül végrehajtotta Soós rendelkezéseit (ezzel egy időben pedig tiltakozását is bejelen­tette). Talán ennek a taktikázó magatartásnak volt köszönhető, hogy a kormány Bereg megye esetében soha nem vonta meg az állami javadalmazást.1 8 Soóst vé­gül 1906 februárjában adósságai miatt a kormány kénytelen volt felmenteni állásából.1 9

A tiszticímtárakból azonban ezen eseményekkel kapcsolatban semmi sem derül ki. Az 1906-os még Beöthy Pált, míg az 1907-es címtár már Patay Andrást jelölte meg Bereg főispánjaként. Soós Zoltán főispánságáról (1905. dec. 21. -1906. feb. 19.) viszont nem tesznek említést (pl. a nyomdai átfutás, a megválto­zott politikai helyzet és Soós törvénytelen működése miatt).

Az 1913: L I I . tc. a kormány további központosító törekvéseit valósította meg, mely gyakorlatilag a megyei közigazgatás államosítását eredményezte (kü­lönösen a törvény miniszteri indoklásából tűnik ki ez világosan). Az első világhá­ború kitörése és elhúzódása pedig a vármegyei tisztviselők megbízatásának újabb meghosszabbítását (1914: XXIX. tc) , valamint a háborús közigazgatás teljes be­vezetését (1916: XXXII I . tc.) tette szükségessé.2 0

Az első világháború - és az azt követő néhány év - eseményei Bereg me­gyét különös mértékben sújtották. A frontvonal közelsége, idegen csapatok betö­rései, a megyében állomásozó és azon átvonuló nagyszámú katonaság, a mene­kültek, valamint a kolerajárvány tovább rontotta az amúgy is igen szegény lakos­ság helyzetét. így a szétzilált helyi közigazgatás ekkori vezetőinek lényegében csak a kialakult állapotok enyhítésére volt ereje.21 Végül a közellátási és járvány­ügyi problémák összekapcsolódva az országos politika hatalmi ellentéteivel a fő­ispán és az alispán együttes eltávolítását eredményezték. Ezzel az országos jelen­tőségűvé dagadt botránnyal zárult le 1918-ban a dualizmus kori közigazgatás tör­ténete Bereg megyében. 2 2

I I . 2. A törvények gyakorlati megvalósítói: Bereg megye közigazgatási veze­tőinek életútja

A megye közigazgatási vezetőinek életútjaival kapcsolatban elsősorban közéleti pályájukat vizsgáltam. Elemzésem ezen részében a rekonstruált fő- és al­ispáni életrajzok segítségével arra a kérdésre kívánok választ kapni, hogy a fő- és alispáni funkcióba kerülésnek melyek voltak a legtipikusabb módjai, illetve mi­lyen ezektől eltérő egyéni karrierutak léteztek Bereg megyében (továbbá a főis­pánok esetében arra a kérdésre is megpróbálok fényt deríteni, hogy milyen ténye­zők játszottak szerepet az adott főispán kinevezésében és leváltásában). A helyi szinthez köthető politikai és közigazgatási pozíciókat külön ábrán is feltüntettem (2. melléklet).2*

Ha először a főispánok karrierútjait tekintjük, akkor megállapítható, hogy a tíz beregi főispán közül előzetesen csupán öt töltött el hosszabb-rövidebb időt a vármegyei közigazgatásban.2 4 Ám közülük is csak egy személy futott be klasszi­kus törvényhatósági karriert. Horváth István 1849-ben és 1861-ben főjegyző, majd a kiegyezés után rövid ideig másodalispán, ezután elsőalispán, végül közel tíz évig Bereg megye főispánja volt. Egyedül az ő esetében fordult az elő, hogy

az alispáni tisztségből lehetőség nyílt átülni a főispáni székbe, mely tisztség szá­mára pályája csúcsát jelentette: "...hivatalos közpályámat 1839-ben, mint tiszte­letbeli országgyűlési írnok megkezdvén és az óta, - a megyei önkormányzat szü­netelést idejének kivételével, - folytonos szolgálatban vagyok és, dicsekvés nélkül legyen mondva, példányszerűnek híresztelt és kivételesnek elösmert munkássá­gom és becsületességem folytán a megyei közigazgatásnál elérhető legfőbb pol-czra emelkedtem " - méltatta saját hivatali pályáját Horváth.2 5 Egy másik alkalom­mal pedig "példás szorgalommal 41 évig szolgáló közigazgatási tisztviselő "-ként jellemezte önmagát 2 6 (tehát egész karrierjét maga is törvényhatóságinak tekintet­te). Ennek ellenére kinevezéséhez szakértelmén kívül a Lónyay-családdal való jó viszonya és az 1872-es választásokon tanúsított magatartása is erősen hozzájárult.

A vármegyei "szamárlétrát" leginkább bejáró további két személy pályá­ja egy lényeges ponton eltér Horváthétól. Beöthy Pál és Mezőssy László nem an­nak a megyének lettek a vezetői, amelynek tisztikarában korábban is szerepet vál­laltak: Beöthy Bihar megyei karrierje a (tb.)aljegyző-szolgabíró-főjegyző-főszol-gabíró vonalat követve, míg Mezőssy meredeken emelkedő szabolcsi pályája pe­dig az aljegyzői és főszolgabírói funkciókon át haladva jutott el a beregi főispán­ságig. 2 7 Közös tehát kettejükben az is, hogy főszolgabíróból lettek főispánok, amely viszont nem számított hagyományos közigazgatási karriernek: "...a fős­zolgabírók előmenetele igen bizonytalan, sőt a főszolgabírói állás rendszerint a pálya befejezése szokott lenni " 2 8 de elismeri ezt maga Beöthy is főispáni beikta­tásán: "Mert hisz a főszolgabírói hivatal eddig nem tekintetett a főispáni méltó­ság lépcsőéül'\29

Mindkét esetben az adott személy politikai kapcsolatai indokolják ezt a hirtelen ugrást. Beöthy Pál kinevezése szinte egybeesik az ugyancsak bihari szár­mazású Tisza István kormányra kerülésével, sőt pályájának későbbi állomásai is Tiszához kötődnek: 1905-ben egyszerre távoznak posztjukról,30 majd Tisza kép­viselőházi elnöksége alatt Beöthy alelnök, Tisza második miniszterelnökségének idején pedig Tisza utóda a képviselőház elnöki székében, végül 1917-ben ismét egyszerre mondanak le tisztségükről. (Beöthy karrierjének egyengetésében szere­pet játszhatott rokona, Beöthy László is. László bihari főispánsága alatt indul Pál közigazgatási pályája és lesz főispán, kereskedelemügyi minisztersége alatt pedig Pál nagypolitikai karrierje is elkezdődik.31

Mezőssy László pályáját ugyancsak a politikai kapcsolatok formálták. Kezdetben negyedik aljegyző Szabolcsban, majd néhány év után már főszolgabí­ró, végül tíz év múlva Bereg megye főispánja lesz (kilenc hónapig). 3 2 A főispán karrierjére a helyi és az országos politika érezhetően végig hatással volt. Testvér­ének közéleti-politikai pályája jelentős szerepet játszott Mezőssy László karrier­jének alakulásában is. Mezőssy Béla - aki mindig egy-két lépéssel testvére előtt járt - országgyűlési képviselő, a szabolcsi vármegyei ellenállás megszervezője

(melyhez László is csatlakozott) és a Nyírvíz-szabályozó társulat elnöke (László itt csak felügyelő), végül földművelési miniszter (1917-1918) volt. 3 3 Mezőssy László, aki székfoglaló beszédében nyugodt és politikamentes igazgatást ígért, nem tudta betartani azt. Kinevezése és leváltása egyaránt az aktuálpolitikának kö­szönhető. Mezőssy Béla miniszteri beiktatása után (1917. jún. 15.) maga kezdett tárgyalásokat a beregi főispáni szék betöltéséről, s másfél hónap múlva részt vett testvére beiktatásán is (júl. 31.). Mezőssy László beregi politizálását a kortárs így összegezte: "...ha visszagondolok Mezőssy László rövid, de izgalmakban annál gazdagabb főispáni működésére, enyhültén tudom azt megítélni. Amit ő csinált Beregben, több volt a bűnnél, - hiba volt. [...] Az a kormány, amelynek ő exponen­se volt, azt a meggyőződést vallotta, hogy a forradalmat csak gyökeres rendszer­változással kerülhetjük el, Mezőssy tehát azt hihette, hogy hazafias dolgot művel, ha a régi rendszer beregi híveit, akár erőszakkal is letöri. "34

Mezőssy főispán aktív támogatásával a Wekerle-kormány vizsgálatot in­dított a Tisza-párti beregi alispán, Gulácsy István ellen (indok: rossz közellátás, nyerészkedés stb.).35 Az eljárás azonban jelentős szabálytalanságot nem tudott felmutatni, eközben viszont a főispán és a megyei közgyűlés viszonya végleg el­mérgesedett (Mezőssy a közgyűlést feloszlatta, egyes tisztviselőket felfüggesz­tett). Mezőssy helyzete a megyében tarthatatlanná vált, ezért beadta lemondását, amelyet a kormány elfogadott. A kormány a főispán távozása után hamarosan az alispánt is elmozdította állásából. A megyei közvélemény szerint a politikai veze­tés tartozott ennyivel a főispánt támogató befolyásos kormánypárti köröknek (pl. Mezőssy Béla, Andrássy Gyula).36

Hagara Viktor ugyancsak rendelkezett közigazgatási múlttal (közel tíz évig volt tiszteletbeli, majd valódi főjegyző Ugocsában), de ezt követően megyé­jének országgyűlési képviselője lesz, majd pedig néhány év múlva a szomszédos Bereg főispánja (1897-1903), így hagyományos közigazgatási karrierről esetében sem beszélhetünk. Főispáni tisztségéből való felmentésének egyik okát a köz­igazgatás és a helyi politika terén tanúsított túlzottan elnéző és passzív magatar­tásában kereshetjük (feltehetően inkább a kulturális és az oktatási ügyekben érez­te otthon magát). 1903 júniusában a vármegyei közigazgatás működéséről így tá­jékoztatta a miniszterelnököt: "A tisztikar jelenben kivétel nélkül képzett és ala­pos törvényismerő egyénekből áll, kik hivatásuknak teljes buzgalommal igyekez­nek megfelelni " 3 7 Utóda, a bihari állapotokhoz szokott Beöthy Pál™ egy évvel ké­sőbb már ezzel teljesen ellentétes véleményéről számolt bejelentésében: "A vár­megye közigazgatása általában meglehetősen elhanyagolt állapotban van... pél­dátlanul gyenge és elmaradott. Ezen kedvezőtlen állapotokat leginkább annak tu­lajdonítom, hogy az intéző körök a múltban nem gyakoroltak kellő ellenőrzést és felügyeletet, másrészről a tisztikar általában igen gyenge s e mellett elegendő ügybuzgóságot és szorgalmat sem tanúsított. {Hagara Viktornak az 190l-es választásokkal kapcsolatos magatartásáról pedig később lesz szó.)

Végül némi közigazgatási múlt Lónyay Sándornál is kimutatható, bár ez inkább csak formális (tisztsége tényleges munkavégzéssel feltehetően nem járt): Horváth főispán, a Lónyay-család híve tiszteletbeli jegyzővé nevezte ki Lónyay János volt beregi és jelenlegi máramarosi főispán fiát, Lónyay Sándort, aki épp hogy elérte nagykorúságát. Pályájának állomásai sokkal inkább az országos poli­tikához kötötték őt. 1884-ben már a képviselőházban találjuk (27 évesen az or­szággyűlés legfiatalabb tagja), 1887-ben ismét, majd még mindig igen fiatalon, életének 33. esztendejében beregi főispánná nevezték ki: "...új Főispánunknak még nem volt alkalma s ideje a férfias tettek mezején, a közügyek harczában ba­bérokat szerezni; hiszen eddigi élete még az ifjúság kellemes időszaka volt s nem rég lépett át a férfikora küszöbén... ". 4 0 Lemondását követően még három alka­lommal választották képviselővé, végül pedig a főrendiház kinevezett tagjaként fejezte be életét. Politikai kapcsolatait jól jellemzi, hogy a megyei köztudat az ő befolyásának tulajdonította egy későbbi beregi főispán leváltását és egy másiknak a kinevezését4 1 "Tisza Istvánnak volt rendíthetetlen híve s belső baráti környeze­téhez tartozott".*2

A további öt főispán esetében viszont még ilyen mérvű közigazgatási sze­repvállalásról sem beszélhetünk. Sőt négyen főispáni tisztségüket megelőzően vagy semmilyen, vagy csak különféle társadalmi-közéleti tisztségeket töltöttek be, egy fő pedig a képviselői széket cserélte fel a főispánira.

A sorban az első Schönborn-Bucheim Ervin, aki az örökletes főispáni tisztséget nagykorúságának elérésekor, 24 éves korában vette át. Korábban, s pá­lyájának későbbi szakaszában sem érdeklődött különösebben a megye ügyei iránt (bár több adománnyal támogatta a megye művelődésének fejlesztését). A Pallas Nagy Lexikona így írt erről: "A gróf csak annyiban vesz részt a politikai életben, hogy a munkácsi kerületben mindig kormánypárti képviselőt választat. " 4 3 1903-ban Schönborn halálakor az egyik beregi újságban megjelent nekrológban pedig ez állt: "...ő legnagyobb földbirtokos léte dacára sem volt igazán a miénk, s ér­zelmei, gondolatai egész életében inkább az osztrák szülőhaza felé vonzották. "^ A család, mely a Habsburgokkal is rokonságban állt, Magyarországon belül csak Beregben rendelkezett birtokokkal, beregi földjeik területe viszont a 230 ezer ka­taszteri holdat is elérte.

Utóda a megye élén szintén ebbe a csoportba tartozik. Lónyay János ka­tonai pályája után Schönborn-Bucheim Ervin főispánsága alatt főispáni helytartó (a megye ügyeinek tényleges irányítója), majd 1871-ben már hivatalosan is ő a főispán. Egy évvel később azonban képviselővé választják, így kénytelen távoz­ni korábbi pozíciójából, 1877-ben viszont az uralkodó ismét főispánná nevezte ki a szomszédos Máramaros vármegyébe. Végül élete utolsó éveiben - fiához hason­lóan - a főrendiház kinevezett tagja volt.

Patay András karrierje sem kötődik a középszintű közigazgatáshoz (bár esetében országos közéleti funkcióról sincs tudomásom). Budapesten született, iskoláit is a régiótól távol végezte, de Ugocsában és Ungban is vásárolt földet, va­lamint Ungban részese volt a megyei ellenállásnak is (bár korábban a helyi sza­badelvű párt alelnöke4 5), ezek után a Wekerle-kormány hatalomra kerülésével 1906-ban Bereg főispánja lett. Közigazgatási múltja tehát nem volt, kinevezése egyértelműen az új vezetés politikai döntésének volt köszönhető. Menesztésére 1913 őszén került sor, a fővárosi lapok szerint azért, mert Patay be kíván lépni az újjászerveződő Andrássy-pártba.46 A találgatásokat a helyi lap viszont ekképp cá­folta: "...a beregi főispán kicserélésének a politikához semmi köze. "47

Buttykay Ferenc életrajzában szintén nem fedezhető fel egyetlen olyan szál sem, mely őt a helyi közigazgatáshoz kötné, de Patayhoz hasonlóan az ő kar­rierje sem haladt tovább országos tisztségek felé, e kinevezés hivatali pályájának csúcspontja volt. Magatartása, életmódja, társadalmi és gazdasági tisztségei egy­aránt a megyei élethez kötötték: "Buttykay Ferenc elsősorban gazda volt s ha éle­tének legnagyobb sikerét keressük, ezen a téren találjuk meg azt. [...] A gazdálko­dást 1913-ban cserélte fel a főispánsággal s a megyeházára magával hozta a ré­gi vágású falusi magyar úr minden kedvességét és hagyományos vendégsz­eretetét. " 4 8 Kinevezése és lemondása Tisza István politikájával kapcsolódik ösz-sze. A második Tisza-kormány megalakulása után nem sokkal került a beregi fő­ispáni székbe (viszonylag idősen), 1917-ben pedig, a kormány bukásakor ő is tá­vozott posztjáról. Politikai elkötelezettségét soha nem titkolta, főispáni székfog­laló beszédében például így fogalmazott: "Tisza István gróf politikáját követem, hozzá töretlen hűséggel ragaszkodom... ".491917-ben a megyei lap méltató szava­iból pedig már nem csak nézetei, hanem politikai magatartása is kirajzolódik: "Bereg vármegyében a megbukott kormány politikáját Buttykay Ferenc főispán képviselte, még pedig úgy, ahogy minden főispánnak kellene politizálnia, t.i. egyáltalában nem politizált. "50

Végül br. Perényi Zsigmond is ebbe a csoportba sorolható. Az Ugocsában született Perényi, már 22 évesen (!) megyéjének országgyűlési képviselője lett51, s ezen tisztségét egészen 1882-ig, főispáni kinevezéséig megtartotta. A főispáni posztról való távozására hét év után, 1889-ben került sor. A leköszönő főispán lát­szólag pozitív szerepet játszott a helyi közéletben: "A hosszú pártviszály, bizal­matlanság és egyenetlenség tapintatos vezérlete alatt elnémult, a küzdő elemek­nek egymás véleménye iránti toleranciája, a kölcsönös bizalom és a különböző véleményen levő elemeknek a megyei közérdekek támogatására irányzott egyön­tetű működése váltotta fel az addigi viszályt és meddő küzdelmet. " 5 2 A Perényit búcsúztató vezércikk mellett azonban a Bereg egy másik írást is lehozott "Köz­igazgatásunk állapota " címmel, melyben többek között ez áll: "...megyénkben a közigazgatás kezelése körül nemcsak nagy mérvű hiányok vannak, hanem azok

létezése már hivatalosan is be van ismerve. " 5 3 A cikk írója ezen helyzet kialaku­lásáért a helyi sajtót és a megyei ellenzéki pártot is hibáztatja, mert az csak az or­szágos ügyekkel törődik a helyi problémákra pedig nem hívja fel a figyelmet. Egy másik vidéki lap pedig a fővárosi újságok kritikáit ismerteti a megyében tapasz­talható korrupcióról és arról, hogy Perényi lepaktált a beregi ellenzékkel (a lap természetesen visszautasítja ezeket).54 Perényi leváltásának másik okát a belügy­miniszter felterjesztésében olvashatjuk, aki "azon meggyőződésből indulva ki, hogy egyes törvényhatóságok politikai viszonyaira és a közigazgatás érdekeire nagyon hátrányos: ha a vezetésben erélytelenség nyilvánul, avagy ha - miként bá­ró Perényinél - a főispán tekintélye annak zilált anyagi s egyéb magán viszonya­inál fogva jelentékenyen meg van csorbítva...", javasolta az uralkodónak a főis­pán felmentését.55 A távozás végső soron azonban az 1889-re kialakult általános belpolitikai helyzettel állt összefüggésben. A véderővita következtében meggyen­gült Tisza-kabinet hogy tekintélyét helyreállítsa kormányátalakítást és főispán­cseréket hajtott végre, valamint Ígéretet tett a közigazgatás tisztaságának helyreállítására.56 Ez a feszült politikai légkör érlelte meg az elhatározást Perényi leváltásáról (hisz a források tanúsága szerint Perényi már több éve jelentős adós­ságokkal küszködött).

Perényi Zsigmond "beágyazódottsága" a beregi politikai és társadalmi életbe egyébként is kérdéses: pl. a kaszinó vezetőségébe nem kerül be, az időkö­zi képviselőválasztáson vereséget szenved (ezeket az eseményeket később tár­gyalom részletesebben).

Ha ezek után az alispánok karrierjét vizsgáljuk, akkor sok tekintetben el­lentétes következtetésekre juthatunk. Az ábráról jól leolvasható, hogy a hat sze­mély közül öt a megyei közigazgatás alsóbb szintjeiről került az alispáni székbe (méghozzá ugyanabban a megyében). A leggyakrabb az volt, hogy a főjegyzőt választották meg alispánnak (négy esetben). Klasszikus közigazgatási karriert be­járó és a megyei hivatalrendszerben a legtöbb időt eltöltő (39 évet) személy Jobszty Gyula volt, aki a kiegyezéskor aljegyző lett, később pedig szolgabíró, fő­jegyző és végül 24 évig alispán volt (1905-ben vonult nyugdíjba); feltehetően ál­dozatos munkájáért 1894-ben megkapta a királyi tanácsosi címet. Sőt még alispá­ni székéből való távozása után is részt vett a megye közéletében: "örökös ellen­zékiként" a vármegyei ellenállás egyik résztvevője lett.57 Ezután pedig különbö­ző gazdasági tisztségeket vállalt.

Utóda az alispáni poszton saját unokaöccse, Gulácsy István volt, aki Jobsztyhoz hasonlóan főjegyzőből lett alispán. Tisztségét közel harminc évig si­került egyfolytában megőriznie5 8, sőt a tanácsköztársaság leverése után 1923-ig ismét megválasztották, majd népszerűsége révén Szatmár-Ugocsa-Bereg képvi­selője lett a felsőházban.59 Gulácsy István erős jellemmel megáldott alispánja volt megyéjének. A fennmaradt dokumentumokból egy fanatikusan kötelességteljesí-

tő, megvesztegethetetlen és következetes, de kemény és nem éppen barátságos ember képe rajzolódik ki : "...ez az alispán igen sokszor igen rideg hivatalnok, de mindenki tudja, hogy soha, semmiféle körülmények között nem bürokrata".60 Je­lentős - részben politikai - ellentétekbe került a megye több főispánjával, ország­gyűlési képviselőjével (Patay András, Mezőssy László, Barta Ödön), több ellen­séget szerzett magának a beregi kaszinóban és az országos politikában is. Csalá­dot soha nem alapított. Szaktudását, szervezőképességét azonban mindig elis­merték.6 1

Már jóval kevesebb szolgálati idővel a háta mögött, de szintén a főjegy­zői hivatalt cserélte fel az alispánira Horváth István (róla már korábban ejtettünk szót) és Péchy Tamás (vele pedig majd az 1872-es választások kapcsán foglalko­zom), közös bennük továbbá az is, hogy közigazgatási pályájuk rögtön a főjegy­zői pozícióval kezdődött.

Freyseysen Gyula ellenben (al)szolgabíróból lett alispán. Karrierje nem nevezhető kifejezetten közigazgatásinak. Három évi szolgabírói működés után aktívan részt vett a szabadságharc eseményeiben (1849-ben, 27 évesen honvéd őrnagy lett), mellyel végleg kivívta megyéje megbecsülését: 1861-ben és 1867-ben alispánná választották, majd 1867 őszén Eötvös Tamás halálát követően a munkácsi választókerület tüntette ki bizalmával. Freyseysen azonban az országos politikában sem töltött el sok időt, 1877-ben bekövetkezett haláláig már csak gaz­dasági tisztségeket vállalt. Rövid ideig betöltött közigazgatási és politikai funkci­óit feltehetően személyes magatartásának és a helyi közéletben játszott szerepé­nek köszönhette.

A beregi alispánok közül egyedül Guthy Ferenc nem rendelkezett semmi­féle közigazgatási múlttal. Jogi tanulmányait befejezve Debrecenben lett ügyvéd, majd a szabadságharcban százados, ezt követően beregi birtokaira vonult vissza gazdálkodni. A kiegyezés után egy évvel elvállalta Bereg megye másodalispáni tisztségét (munkája a jogi feladatok ellátása volt). Végül a megyei közigazgatás és az igazságszolgáltatás törvényi szétválasztása után nyugdíjba vonulásáig az újonnan felállított önálló beregszászi királyi törvényszék első elnöke lett (életé­nek hátralévő több mint harminc évét a közélettől visszavonultan élte le). Guthy pályája tehát alapvetően az igazságszolgáltatáshoz kötődött.

A karrierutak elemzése után ugyancsak érdekes megvizsgálni a fő- és al­ispáni életrajzok további elemeit is (életkor, hivatali idő stb.), illetve azt, hogy a közigazgatás vezetői az életrajzokból kiolvasható adatok (pl. a hivatali pálya ál­lomáshelyei, a földbirtok elhelyezkedése, születési hely, családi kapcsolatok) alapján mennyire kötődnek az általuk irányított Bereg megyéhez vagy annak a ré­giójához (azaz: Ung, Ugocsa, Máramaros, Szabolcs és Szatmár megyékhez).

A rendelkezésemre álló adatok szerint a beregi főispánok átlagosan 42 éves korukban kerültek főispáni székükbe (Schönborn: 24 éves; Lónyay János:

44; Horváth: 55; Perényi: 38; Lónyay Sándor: 33; Hagara: 49; Beöthy: 38; Patay: 45; Buttykay: 50; Mezőssy pedig: 44 éves), és 5,3 évet töltöttek ott. A hi­vatalba lépési korátlag megfelel az országos eredményeknek, míg a hivatalban el­töltött idő a felmérések szerint átlagosan 6 év volt. 6 2 Fontos azonban megjegyez­ni, hogy az országos összesítés adatai feltehetően a valósnál magasabb értékeket mutatnak, hisz a vizsgálat például az 1905 és 1906 között bekövetkezett lemon­dásokat és főispán-cseréket figyelmen kívül hagyja. (A vármegyei ellenállás ide­jén a 63 megyéből csak 23-ban őrizte meg a korábbi főispán az állását.63) Az alispánok életkora alispáni tisztségük betöltésének kezdetén szintén a 42. év körül mozgott (Freyseysen: 39 éves; Horváth: 49; Guthy: 46; Péchy 38; Jobszty 42; Gulácsy: 40 éves). A megyei közigazgatásban előzetesen eltöltött hivatali ide­jük azonban már meghaladja a főispáni összesítés eredményeit: 7,8 év, míg a fő­ispánok esetében ez csak 5,8 év volt. Ezenkívül az alispánok átlagosan 8,7 évet töltöttek el alispáni pozíciójukban.

Látnunk kell azt is, hogy az egyes személyek életkora, szolgálati ideje stb. között a főispáni és az alispáni csoporton belül is jelentős különbségek vannak: pl. Schönborn már 24 évesen főispán lesz, Buttykay pedig csak viszonylag későn, a megyének és a szabadelvű pártnak tett különböző szolgálatokat követően, 50 éves korában nyeri el ugyanezen pozíciót; Perényi előzetes vármegyei tisztségek nélkül kerül a főispáni székbe, Horváth viszont ezekből többet is betöltve jut el a főispánságig; míg Guthy összesen három, addig Jobszty huszonhárom évig volt alispán. Az eltérések okaira a választ az egyéni életutak elemzése - reményeim szerint - már megadta.

Végül a fő- és alispánoknak a megyéhez, illetve annak régiójához fűződő viszonyát (és a kötődés mértékét) kifejező életrajzi adatokat foglaltam táblázatok­ba. (Táblázataimban a Bereg megyéhez való kötődést az "igen" válaszokon kívül külön nem jeleztem.):

Bereg megye főispánjainak regionális kötődése a dualizmus időszakában

F ő i s p á n o k neve é s hivatali

ideje

K o r á b b i pá lyá ja

r e g i o n á l i s ?

K é s ő b b i pá lyá ja

r e g i o n á l i s ?

B ir toka r e g i o n á l i s ? 100 h. felett

S z ü l e t é s i helye

r e g i o n á l i s ?

C s a l á d i s z á r m a z á s a r e g i o n á l i s ?

M i n ő s í t é s

S c h ö n b o m -B u c h e i m E r v i n gr.

1866-1871

nem (nincs)

nem igen nem ( B é c s )

nem (Ausztr ia)

r é g i ó h o z nem

k ö t ő d i k L ó n y a y * J á n o s

1871-1872

nem (nincs)

igen ( M á r a m a r . ) igen

igen (Szabolcs ) igen

r é g i ó h o z e r ő s e n

k ö t ő d i k H o r v á t h

I s t v á n 1873-1882

igen v isszavonul igen igen igen (?)» r é g i ó h o z

e r ő s e n k ö t ő d i k

br. P e r é n y i Z s i g m o n d 1882-1889

igen (Ugocsa)

igen (Ugocsa)

igen (Ugocsa) igen(?)

igen (Ugocsa)

r é g i ó h o z e r ő s e n

k ö t ő d i k L ó n y a y S á n d o r

1889-1896 igen

igen ( U n g is) igen igen igen

r é g i ó h o z e r ő s e n

k ö t ő d i k Fi agara V i k t o r

1897-1903

igen (Ugocsa)

nem (Bp . )

igen (Ugocsa ,

M á r a m a r . )

igen (Ugocsa)

igen (Szabolcs ,

Ugocsa)

nem csak a r é g i ó h o z k ö t ő d i k

B e ö t h y Pá l

1904-1905

nem (Bihar) nem

n e m 2

( K o m á r o m ) nem

(B ihar ) nem

(B ihar ) r é g i ó h o z

nem k ö t ő d i k

Patay A n d r á s

M906-1913 igen (nincs adat)

igen ( U n g is)

nem ( B p . )

igen (Szabolcs

is)

nem csak a r é g i ó h o z kötődik"

Buttykay Ferenc

1913-1917 igen igen

igen (Ugocsa is)

igen (Ugocsa)

igen (Ugocsa, Szatmár)5

r é g i ó h o z e r ő s e n

k ö t ő d i k M e z ő s s y

L á s z l ó 1917-1918 6

igen (Szabolcs) (nincs adat)

-(nincs adat)

igen (Szabolcs

is)

r é g i ó h o z e r ő s e n

k ö t ő d i k 7

Megjegyzések: 1. a névazonosság miatt a család pontos származása kideríthetetlen; de

Lehoczky említ Horváth nevű családot Bereg megye nemesi családjai között (1. köt. 393. p.).

2. Beöthy birtoka nem szerepel a gazdacímtárakban, de életrajzaiból tud­juk, hogy Komárom megyében volt földje.

3. Soós Zoltán adatait nem vettem fel táblázatomba, mert főispáni esküjét a közgyűlés nem ismerte el törvényesnek (1905. dec. - 1906. febr.).

4. elegendő adat hiányában pontos besorolása meglehetősen nehéz (név­rokona élt ekkor Szabolcsban is).

5. a Buttykay család eredete pontosan nem határozható meg, ágai éltek Máramarosban, Szatmárban és Ugocsában is (Nagy Iván, 2. köt. 276. p.).

6. Bereg megye főispáni teendőit a dualizmus utolsó hónapjaiban Csuha István ungi főispán látta el (1918. ápr. - okt). (Kozma, 1938. 102., 112. p.)

7. elegendő adat hiányában pontos besorolása meglehetősen nehéz.

Bereg megye alispánjainak regionális kötődése a dualizmus időszakában

Alispánok neve és hivatali

ideje

Korábbi pályája

regionális?

Későbbi pályája

regionális?

Birtoka regionális? 100 h. felett

Születési helye

regionális?

Családi származása regionális?

Minősítés

Freyseysen Gyula 1867.

igen igen igen igen igen régióhoz

erősen kötődik

Horváth István

1867-1873 igen igen igen igen igen(?)

régióhoz erősen

kötődik Guthy Ferenc

1868-1871

nem (Hajdú) igen (igen)1 (nincs adat) igen

nem csak a régióhoz kötődik

Péchy Tamás

1873-1881 igen (meghal)

- igen (Szabolcs) igen

régióhoz erősen

kötődik Jobszty Gyula

1882-1905 igen igen

-(nincs adat) igen

régióhoz erősen

kötődik Gulácsy István

1905-1918 igen igen (igen)2 igen igen

régióhoz erősen

kötődik

Megjegyzések: 1 . Guthy birtoka a gazdacímtárakban nem szerepel, de életrajza szerint

Beregben volt földje. 2. Gulácsy birtoka a gazdacímtárakban nem szerepel, de életrajza szerint

Beregben volt földje.

Az itt összegyűjtött adatok alapján megállapítható, hogy a megye alispán­jai életük szinte minden szálával a régióhoz, sőt Bereghez kötődtek (egyedül Guthy az, akit korábbi pályája a régióval határos megyeszékhelyhez, Debrecen­hez kapcsolt). A főispánok esetében már más a helyzet. Saját besorolásom szerint csak 6 személy kötődött erősen ehhez a vidékhez, további két főispán életútját pe­dig, ha nem is teljesen, de azért meghatározó módon a régió alakította. Végül két főispán viszont alig rendelkezett regionális szálakkal. Az országos eredmények­hez képest a beregi főispáni minősítések ilyen megoszlása kedvezőbb képet mu­tat (a beregi alispánoké pedig a statisztikákkal megegyezőt).6 4 De érdekes meg­említeni, hogy a vizsgált szempontok alapján a hat erős kötődéssel rendelkező fő­ispán közül is csak egy személy pályája kapcsolható össze kizárólag Bereg me­gyével (Horváth István). A főispáni és alispáni csoport között a kötődés mértéké-

ben tapasztalható eltérés legfőbb oka a főispáni tisztség politikai jellegében kere­sendő. A megye élére a kormány által kinevezendő személlyel kapcsolatban a megbízhatóság , a kormány iránti hűség, a korábbi érdemek voltak az elsődlege­sek, valamint nagy szerepet játszottak még a jelölt politikai kapcsolatai is, a he­lyi közéletben való ismertség és a szakértelem csak ezek után következtek. Sze­rencsés esetben a kinevezésre váró személyben ezek együttesen voltak megtalál­hatóak: Bereg megyében ezt tízből nyolc esetben többé-kevésbé sikerült is meg­valósítani.

Természetesen a főispánok távozásuk után, későbbi pályájuk során is na­gyobb eséllyel nyerhettek el olyan tisztségeket, mellyel már túllépték a megye és a régió határait.6* Ismeretségüket, befolyásukat felhasználva legalább az ország­gyűlésbe igyekeztek bejutni: vagy a megye szavazópolgárai révén a képviselő­házba, vagy kapcsolataik révén a főrendiházába (2. melléklet). Az eddig vizsgált 15 személy közül a megye élén betöltött vezető pozíciót követően 5 került be a dualizmuskori országgyűlés képviselőházába (valaki többször is, ha nem is csak kizárólag a beregi választókerületekből), további egy fő pedig még főispánsága előtt volt képviselő.6 6

Akár egymás ellenében is bejuthattak. Hagara Viktor ugocsai tisztségek után 1887-92 között országgyűlési képviselő, de 1892-ben a volt beregi főispán, az ugyancsak ugocsai kötődésű Perényi Zsigmond legyőzi őt a választásokon. Hagara ezután rövid kulturális-közéleti tevékenység után maga lesz Bereg főis­pánja, (így tulajdonképpen némi túlzással, csupán a pozíciók cseréjére került sor.)

Lónyay János viszont - mint már láttuk - többször is bejárta ezt a képze­letbeli útvonalat: először beregi főispán, majd beregi képviselő, ezután mára-marosi főispán, végül a főrendiház kinevezett tagja volt. A két pozíció között te­hát nagy "átjárás" tapasztalható, folytassuk ezért elemzésünket a megye képvise­lőinek életrajzi vizsgálatával.

I I I . Bereg megye országgyűlési képviselőinek életrajzi vizsgálata

Munkám ezen fejezetében a közigazgatási vezetők karrierjével, megyei politizálásával kapcsolatban elvégzett vizsgálatokat egy újabb és népesebb cso­portra is kiterjesztettem, mely az 1865 és 1918 között megválasztott beregi or­szággyűlési képviselőket foglalja magában. A vizsgálati szempontok a már ismer­tetettekhez hasonlóak (vagyoni helyzet, családi származás, születési hely, életkor stb.), bár természetesen kiegészítettem azokat csak a képviselőkre jellemző sajá­tos szempontokkal is (pl. megválasztásuk körülményei; helyi pártviszonyok). így a kapott eredmények összehasonlíthatóvá válnak a fő- és alispáni életrajzok elem­zése során összegyűjtött adatokkal. Az összehasonlítás segítségével választ pró­bálunk keresni arra a kérdésre, hogy van-e egyáltalán különbség a két eltérő po-

zíciót betöltő személyek származása, életviszonyai stb. között, vagyis arra, hogy ezek a tényezők adhatnak-e ésszerű választ ezen emberek politikai karrierjének eltérő fejlődésére.

A közigazgatási vezetőrétegen túl választottam egy másik viszonyítási csoportot is. A szomszédos Szabolcs megye országgyűlési képviselőinek legfon­tosabb személyi adatait is kénytelen voltam kigyűjteni (zömmel a képviselői al­manachok, lakáskönyvek és lexikonok alapján), hisz az adatok teljes körű össze­vetésére csak akkor lehet vállalkozni, ha egy másik megye képviselőinek ugyan­ebből a korból származó mintája is rendelkezésünkre áll. 6 7 Hangsúlyozni kell te­hát, hogy elemzésem ezen része csak két szomszédos megye eredményeinek ösz-szehasonlításán alapul, ugyanis ilyen jellegű országos felmérés - ellentétben a kö­zépszintű közigazgatás személyi állományára vonatkozó vizsgálattal - még nem készült. A helyi politikai viszonyokkal, választási eredményekkel foglalkozó út­törő jellegű tanulmányok6 8 is csak elszórt adatokkal tudtak hozzájárulni kutatása­imhoz. Az országgyűlési képviselők szociológiai összetételével foglalkozó általá­nos munkák pedig részben elavultak és pontatlanok.69

Választásom Szabolcsra földrajzi közelsége miatt esett, valamint azért, mert a két szomszédos megye politikai és családi kapcsolatai (pl. a Mezőssy, a Bay és a Patay családok révén) élénknek mondhatók. Ezenkívül Szabolcs, a nagy szomszéd megye - a hasonlóságok mellett - több szempontból is eltérő politikai és szociológiai képet mutat, így különösen érdekes lehet összehasonlításuk.

Munkámba a részletes elemzés céljából az 1865 és 1918 között megvá­lasztott 35 beregi képviselő adatait vettem fel (a viszonyítási csoportban pedig 45 szabolcsi képviselő életrajzi dokumentumaival dolgoztam), azonban ez a szám esetenként kibővül a képviselők rokonainak és a választásokon sikertelenül indult ellenjelölteknek az adataival is (bár ezeket az életrajzokat csak kiegészítésként vizsgáltam).

E fejezetben a megye politikai magatartásának, társadalmi viszonyainak rövid bemutatása után a beregi országgyűlési képviselőkről készített szociológiai elemzést közlöm (összehasonlítva a kapott eredményeket a viszonyítási csopor­tok adataival), majd egy választást részletesen is megvizsgálok, valamint külön kitérek a közigazgatási vezetők választásokon játszott szerepére, végül az egyes képviselői magatartástípusokról szólok. (Az 1865 és 1918 között megválasztott beregi képviselők választókerületenkénti névsora megtalálható: 3. melléklet.)

I I I . 1. Bereg megye általános társadalmi és politikai viszonyai

Bereg vármegye a dualizmus korában a magyar országgyűlés képviselő­házába négy képviselőt választott. A négy beregi választókerület (vk.) beosztása a következőképp alakult: tiszaháti vk. (központja Beregszász volt), mezőkaszonyi

vk. (kp. Mezőkaszony), munkácsi vk. (kp. Munkács) és felvidéki vk. (kp. Nagy-Bereg). A választókerületek rossz kialakítása következtében a településeknek majdnem a fele a választás helyszínétől 30-40 kilóméterre feküdt, de nem volt rit­ka a 70 km-t meghaladó távolság sem.70 A rutén nemzetiség képviselői még 1861 -ben kérték a kerületi beosztás megváltoztatását a rossz útviszonyokra és arra hi­vatkozva, hogy az összes választási székhely magyarlakta területen és aránytala­nul elosztva lett kijelölve, beadványukat azonban elutasították.71

A megye összlakossága a korszak elején (1870-ben) kb. 159 ezer, 1893-ban kb. 179 ezer, a korszak vége felé (1910-ben) 236 ezer fő körül mozgott. A megyében a nemzetiségiek aránya a dualizmus időszakában meghaladta az 57%-ot, ebből a rutének kb. 48-46%-ot (csökkenő létszám) tettek ki . A vallásfelekeze­tek közül a görög katolikus (1910-ben 49%), a református (26%) és az izraelita (14%) volt a legjelentősebb Beregben.72-

Az 1865és 1918 között lezajlott 14 képviselőválasztás (és több pótválasz­tás) menetét, a kerületek számát, valamint a választásra jogosultak körét az 1848: V. tc. és az ezt módosító 1874: XXXII I . tc. szabályozta. A törvények értelmében 1872-ben a beregi lakosság 7,7%-a (12330 fő), 1881-ben pedig már csak 5,6%-a (8600 fő) rendelkezett választójoggal (az 1874-es szabályozás ugyanis több szempontból szűkítést jelentett: nőtt a vagyoni és a jövedelmi cenzus mértéke is). A választók száma a megyében 1896-ban érte el a mélypontot, ekkor csak kb. 5,1%-uk szavazhatott. Az 1899: XV. tc. némileg enyhített a szabályokon (az adó­hátralékosok ismét gyakorolhatták választójogukat), így például 1905-ben Beregben is a lakosság kb. 6,1%-a szavazhatott. A beregi választói számadatok teljesen megfelelnek az országos összesítésben megfigyelhető változásoknak is (országosan 1869-ben a népesség 6,7%-a, 1881-ben 6%-a, 1896-ban 5,6%-a, 1905-ben pedig ismét 6%-a választhatott).73

A választásokon ténylegesen résztvevők létszámáról csak hiányos infor­mációkkal rendelkezünk. Csak néhány választás alkalmával - és ott sem minden választókerület esetében - tüntették fel a távolmaradó szavazók számát. Az 1872-ből, 1896-ból és 1905-ből fennmaradt számok arról tanúskodnak, hogy - az or­szágos felmérés átlagának megfelelően74 - Beregben a választók kb. 19%-a tartóz­kodott a szavazástól. A beregi - de a máshol is ugyanígy folyó - választások álta­lános jellemzőit és az ilyenkor eluralkodó (negatív) közhangulatot érzékletesen festi le egy helyi lap újságírója: "Megindultak egész erővel a képviselőválasztási előmozgalmak Zászlókat lobogtat a szél, a házakon különböző színű plakátok óriási betűkkel hirdetik a jelöltek neveit... kortes nóták teremnek nyakra főre, fogy az ital, hangzik az 'éljen '...Csak az a jó, hogy e mozgalmas napok ideje mindösz-sze két hét, mert a lázas izgatottság és tevékenység sokaknak még nagy bajt is okozhatna. Két hetet azonban csak kibírunk valahogyan! "15 Fontos azonban meg­jegyezni, hogy vannak olyan Beregből származó adataink is, melyek teljes rész­vétel mellett folyó kerületi választásokról tudósítanak.

A beregi választókerületek létszáma, az ingadozások ellenére, az egész korszakban 2-3000 fő között mozgott (sőt 1905-re ezt meg is haladta), mely or­szágosan átlagosnak mondható, eltér viszont egyes, döntően nemzetiségek lakta erdélyi és felvidéki megyére, városra jellemző kevés választót magában foglaló kerületi beosztástól.7 6 Más nem magyar többségű területekhez képest szintén né­mi eltérés mutatkozik a megye választóinak politikai magatartását illetően is. Az 1880-as évektől kezdődően ugyanis a négy kerület közül egyben vagy kettőben szinte mindig ellenzéki jelöltet választottak képviselőül. A pártok nagyobb verse­nyével magyarázható az is, hogy rendszerint sor került ellenjelöltek állítására is, azaz viszonylag kevés volt az "egyhangú" választás.

Fontos még megjegyezni, hogy az egyes választókerületek politikai arcu­latátjelentősen befolyásolhatták az ott induló személyek, családok magatartása és nézetei is. Leegyszerűsítve megállapítható, hogy míg a munkácsi kerületre a Schönborn-uradalom, addig a kaszonyi és a tiszaháti kerületre a Lónyay-család gyakorolt meghatározó hatást. A felvidéki kerületnél viszont nem ilyen egyértel­mű a helyzet, bár itt is beszélhetünk egy közel 15 éves ciklusról, amikor egymás­sal rokonságban álló helyi családok tartották kezükben a kerületet.77 (Az ellenzé­ki képviselők talán akkor és ott tudtak nagyobb eséllyel mandátumhoz jutni, ami­kor és ahol a befolyásolás átmenetileg lecsökkent.78)

I I I . 2. A beregi képviselők társadalmi háttere

Az 1865 és 1918 között megválasztott 35 beregi képviselő életrajza közül 26 áll teljes egészében rendelkezésemre, további 9 pedig töredékesen.

Az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatban is azt vizsgáltam először, hogy mennyire kötődnek megválasztásuk helyszínéhez, Bereg megyéhez. A leg­egyszerűbben ez a képviselők születési helyének kigyűjtésén keresztül mérhető le. A 26 itt használható életrajz adatai szerint 13 képviselő volt beregi születésű (50%), 6 fő születési helye regionális (azaz 23% származott a szomszédos me­gyékből: 3 Szabolcsból és l - l fő Szatmárból, Ugocsából illetve Máramarosból) és további 7 személy született a régión kívül (27%: l - l képviselő jött Zemplén, Gömör, Bihar és Abaúj megyékből, valamint Bécsből, 2 honatya pedig Budapest­ről). Ugyanezek az adatok a Szabolcsban megválasztott képviselők esetében a kö­vetkezők (a 45-ből 25 életrajzra támaszkodhattam ebben az összesítésben): 17 fő szabolcsi (68%), 1 személy régión belüli (4%) és 7 képviselő (28%) pedig régión kívüli születésű.7 9 Ha tehát összehasonlítjuk a két megyét, akkor megállapítható, hogy a beregi képviselők fele más megye szülötte, míg Szabolcsban csak a kép­viselők harmada származik máshonnan. Aránybeli eltérés van ezen belül a me­gyék "vonzáskörzeteit" illetően is. Bereg esetében csaknem ugyanannyian szár­maznak a megye szomszédságából, mint a távolabbi területekről, viszont Sza-

bölcs a távolabbi megyék szülöttei számára jóval vonzóbbnak bizonyult. Azaz egy nagy és népes megye sokkal inkább képes a saját maga választói közül kép­viselőt találni, egyúttal azonban történelmi múltja, politikában játszott szerepe folytán országosan is népszerűbb egy-egy itt megüresedett képviselői hely. Ezzel szemben Bereg, egy kis és távolabbi - valamint szegényebb - megye nagyobb arányban kénytelen saját régiójából választani (és nem a megyéből), viszont Sza­bolcshoz képest csak kevesebb embert vonz az ország más vidékeiről.

Árnyaltabbá válik a kép, ha megvizsgáljuk, hogy a Bereg megye határain túl születettek (13 fő) korábbi pályájukat tekintve kötődnek-e valamiképp meg­választásuk helyszínéhez. A kapott eredmény azt mutatja, hogy további 6 személy foglalkozása révén erősebben kötődik a megyéhez, tehát a 26 képviselőből 19 élt vagy dolgozott korábban Beregben (73%). Ez az arány pedig megegyezik a bere­gi főispánok esetében tapasztalt értékekkel (ott az erős és a meghatározó kötődés­sel rendelkezők együtt 80%-ot tettek ki).

Szintén fontos lehet a korábban űzött foglalkozás elemzése abból a szem­pontból, hogy megtudjuk, mely pozíciókból a leggyakoribb az átjárás a képvise­lői tisztség felé. 27 beregi képviselő esetében volt megállapítható, hogy megvá­lasztása előtt milyen funkciót töltött be. A pontos kategóriákba sorolást nehezíti az, hogy valaki pályája során egymás után - vagy akár párhuzamosan - többféle foglalkozást is űzhetett, ezért ilyenkor a választást közvetlenül megelőző vagy a legjellemzőbb pozíciót vettem alapul.

A leggyakrabban a képviselők valamilyen a megyei közigazgatáshoz köt­hető funkciót töltöttek be előzetesen. Ebbe a csoportba 12 személy (a beregi hon­atyák egy harmada) tartozott, a tisztségek megoszlása pedig: 3 főispán, 2 alispán, 3 főjegyző, 2 aljegyző, 1 főszolgabíró és 1 szolgabíró (nem mindegyik Beregben!). Szabolcsban 27 karrierből 7 indult a megyei közigazgatás területéről, amely a képviselők kb. 26%-át jelenti. Országosan a megyei funkcionáriusok a dualista parlamenti képviselők kb. 12%-át alkották a korszak egészében8 0, amely - ha hinni lehet a statisztikának - mindkét megye esetében jelentős eltérés. Továb­bi 3-4 beregi képviselő dolgozott korábban különböző minisztériumoknál (Sza­bolcsban csak egy ilyen embert találtam), ugyanennyi ügyvédként (kb. 11-15%; ez Szabolcsban is hasonló) és szintén 3-4 fő a jogi pálya más területein (bíró, köz­jegyző, tiszti ügyész stb.; Szabolcsban is), 2-3 személy pedig pénzintézeti tevé­kenységet folytatott (Szabolcsból erre vonatkozóan nincs adatom). Végül az élet­raj zgyűjtemények néhány esetben nem tüntették fel a foglalkozást (3 beregi és 7 szabolcsi képviselőnél), ezen személyek egy része feltehetően saját birtokain gaz­dálkodott.

Ha az országos adatokkal összehasonlítjuk a kapott eredményeket, akkor megállapíthatjuk, hogy a két megye esetében az ügyvédek viszonylag kisebb arányban váltak képviselővé, hisz a képviselőház padjainak 18, más források sze-

rint 23%-ában hivatásukat gyakorló ügyvédek ültek.8 1 Ennek az eltérésnek na­gyobb jelentőséget azonban nem kell tulajdonítani, mert mindkét megyében nagy a jogvégzett képviselők száma, sőt többen ehhez az ügyvédi diplomát is megsze­rezték, bár végül ügyvédi irodát nem nyitottak. Összesítésem szerint a 35 beregi képviselő közül 20 biztosan jogi végzettséget szerzett, mely tehát a vizsgálat alá vont személyek 57%-át tette ki (Szabolcsban ez a szám még magasabb: 27-ből 20 jogvégzett képviselő, azaz 74%).

Érdekes megfigyelni, hogy a képviselők hol szerezték jogi diplomájukat. A Beregben megválasztott képviselők törekedtek arra, hogy jogi tanulmányaikat teljesen vagy legalább részben Budapesten folytassák: a 20 főből 4 csak vidéken (Eperjes, Sárospatak), 8 a fővárosban vagy a fővárosban és más vidéki városban (Debrecen, Eperjes) tanult, míg Szabolcsban 4 személy csak vidéken hallgatta a jogot és 5 pedig kizárólag vagy részben Budapesten. Előkelőbb módja a diploma­szerzésnek az, ha valaki Budapesten és Bécsben folytathatott jogi tanulmányokat, ilyen Szabolcsban 2, Beregben viszont 3 alkalommal fordult elő. Azt pedig, hogy valaki részben a monarchián kívül járjon jogi egyetemre (pl. Londonban, Camb­ridge-ben) már csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak: a beregi kép­viselők közül egy, a szabolcsiak közül kettő ilyen akadt.82 Fontos megjegyezni, hogy Bereg esetében a költségesebb (bécsi vagy angliai) tanulmányokat csak a megye határain kívül születettek voltak képesek finanszírozni.

A közigazgatási tisztviselők adataival végzett elemzésemhez hasonlóan itt is vizsgáltam a pozícióba kerülés időpontját és az abban eltöltött idő hosszúságát. A beregi képviselők kb. 44 éves - a szabolcsiak pedig 46 éves - korukban kapcso­lódtak be először a dualista (pontosabban az 1865-től kezdődően tanácskozó) or­szággyűlés munkájába. Tehát átlagosan 2 évvel később, mint ahogy a beregi fő­ispánok és alispánok elfoglalhatták új funkciójukat. Az elsőízben megválasztott képviselők életkora között azonban jelentős különbségek is megfigyelhetőek: Lónyay Sándor 28 éves korában lett képviselő, míg Eötvös Tamás 66. esztende­jében járt 1865-ös megválasztásakor (Szabolcsban ez a két szélsőérték 26 és 68 év). A képviselők majdnem kétharmada azonban nem sokáig örülhetett újonnan elnyert pozíciójának, ugyanis másodszor már nem választották meg, vagy még a ciklus lejárta előtt meghalt illetve visszaadta mandátumát. Csak a képviselők kb. 17%-át választották még másodszorra is: Beregben 6 főt, Szabolcsban pedig nyolcat. Beregben még egy további ciklusra 5 embert választottak meg, míg ne­gyedszerre már csak két képviselőnek sikerült bejutni az országgyűlésbe. (Sza­bolcsban azonban két személynek hatodszorra is megadatott, hogy képviselőként bekerüljön az országgyűlés ismerős falai közé.) A beregi képviselőknek nem volt túl könnyű dolguk: 10 fő akadt köztük olyan, aki életében legalább egyszer alul­maradt egy beregi választáson és így nem tudott bekerülni az országgyűlésbe, hárman pedig másodszorra sem jutottak be.83 Érdekes viszont megemlíteni, hogy

8 volt vagy leendő beregi honatya más megyében is sikerrel járt, sőt valaki több ízben is (Szatmár, Ung, Ugocsa, Zemplén, Pozsony és Bács-Bodrog voltak koráb­bi vagy későbbi győzelmeik színhelyei).

Egy országgyűlési ciklus 1887-ig három éven át, utána pedig öt évig tar­tott, bár rendkívüli esetben nyolc esztendőt is magában foglalhatott (1910-et kö­vetően ugyanis a háborús helyzet miatt már több választásra a dualizmus idősza­kában nem került sor). Ezen adatok alapján kiszámítható, hogy mind Bereg, mind Szabolcs megye országgyűlési képviselői átlagosan 6-7 évet töltöttek el törvény­hozói tisztségükben (bár természetesen a leggyakrabb a három vagy öt éves idő­szak volt). Sajnos ilyen jellegű országos adatok nem állnak rendelkezésünkre, így nem tudjuk megítélni, hogy mennyire tekinthető ez az eredmény tipikusnak. Ha azonban a fő- és alispánok szolgálati idejével hasonlítjuk össze, akkor megálla­pítható, hogy a beregi főispánoknál több, az alispánoknál viszont kevesebb ideig maradtak pozíciójukban (emlékeztetőül: a főispánok esetében ez 5,3 év, az alis­pánoknál pedig ez 8,7 év volt).

Ha a beregi képviselők társadalmi összetételét vizsgáljuk meg, akkor ki ­jelenthetjük, hogy a megye képviselői néhány fő kivételével (pl. Fried Lajos, Hirtenstein Lajos) nemesi származásúak voltak.84 A megválasztottak közül 4 fő (több mint 11%) volt arisztokrata (Szabolcsban pedig három). 8 5 A főnemesség aránya az országgyűlésben a korszak egészét tekintve szintén 12-13% körül moz­gott, bár az egyre gyakoribbá váló címadományozások következtében a dualiz­mus utolsó évtizedére számuk meghaladta a 16%-ot is. 8 6 A beregi arisztokraták főnemesi címei sem igen tekinthetnek ősi múltra vissza. A legrégebben, 1729-ben a gróf Schönborn-család honosíttatta főnemességet, ezután a báró Kaas-család következett az 1800-as évek elején (a család egyébként rokonságban állt a Lónyayakkal is: Kaas Albert anyja Lónyay Ilona volt). Lónyay Menyhért szolgá­lataiért az uralkodótól 1871 augusztusában nyerte el a grófi rangot. A legkésőbb pedig báró Madarassy-Beck Gyula bankár részesült a rangemelésben: a család ezen ága az 1895-ös nemesítés után 1908-ban kapta meg a bárói címet.

Végül érdekes még egyszer visszatérni a beregi választások eredményei­re és azok kerületi megoszlására. Ugyanis a szabolcsi állapotokhoz képest a be­regi választókerületekben egy élénkebb belső mozgás figyelhető meg. Azaz, míg Szabolcsban a képviselők mindig ugyanabban a kerületben lettek később is meg­választva, ahol először elnyerték mandátumukat, addig Beregben többször - ösz-szesen hat esetben - előfordult, hogy az adott képviselő kerületet váltott. Továb­bá az újraválasztott szabolcsi képviselők általában megszakítás nélkül, folyama­tosan töltötték be tisztségüket (kivétel csupán két személy), viszont Beregben gyakrabban fordult az elő, hogy az illető csak egy vagy több ciklus kihagyása után tudott illetve akart ismét ebből a megyéből bekerülni az országgyűlésbe. Ugyancsak más a két szomszédos megye politikai karaktere. Szabolcs hagyomá-

nyosan ellenzéki érzelmű volt (hat kerületéből több alkalommal kizárólag ellen­zékiek jutottak be a képviselőházba), Beregben azonban már nem ilyen egyértel­mű a helyzet. Többségében ugyan kormánypárti jelölteket választott meg a me­gye, de egy - ritkán két - kerületben szinte törvényszerűen ellenzéki győzelem született, ezért nem zárható ki valamiféle hallgatólagos választási megegyezés sem a helyi ellenzék és a kormánypárt között.8 7

Mindezek a tények (valamint a számos ellenjelölt személye) tehát a pár­tok élénkebb politikai küzdelmére vagy legalábbis nagyobb taktikai harcára (és alkudozására) utalnak a - szabolcsiakkal ellentétben - szilárd elvi nézetekkel nem rendelkező beregi választók szavazataiért.

I I I . 3. Egy választás Beregben (1872)

A dualizmus kori választások közül az 1872-es mind az ország, mind Bereg megye szempontjából jelentős volt. Az 1872-ben megrendezett képviselő­választás volt az első, mely már a dualizmus kori választásokra jellemző összes tulajdonsággal rendelkezett. ALónyay Menyhért által vezetett kormány mindent elkövetett a Deák-párt teljes győzelme érdekében. A korabeli források és a vissza­emlékezések választási törvénysértésekről, korrupcióról és a kormány közvetlen beavatkozásáról szólnak. Az 1872-es választás eredménye fontos hatást gyakorolt a magyar belpolitikára és a pártviszonyokra is, hangneme pedig sokáig a legdur-vábbnak számított: "A választási mozgalom hazánkban rendszerint a fölhevülés és szenvedélyek oly fokozatával járnak, mely egy gyáriparos országban elég vol­na arra, hogy millió lóerejű gőzgépeket hozzon mozgásba. De oly szenvedélyes, dühös harcát a pártoknak, mint 1872-ben, alig látott az ország sem 1848 előtt, sem azóta."** (Az 1896-os Bánffy-féle választások azonban még ennél is erősza­kosabbnak bizonyultak.89)

De ugyancsak meghatározó volt ez a választás Bereg életében is, hisz a miniszterelnök itt született a megyében és sokáig annak képviselője is volt, a Lónyay-család országos befolyásának a megnövekedése pedig - részben a beregi képviselői helyek segítségével - a megye számára is előnyökkel kecsegtetett. Ér­dekes lehet ezért jobban megvizsgálni, hogyan zajlottak le ezen hírhedt választá­sok a megyében, hogyan érvényesült a Lónyayak személyi politikája, hogyan működött a család tudatos választási stratégiája.

Az 1872-es választások kapcsán leginkább a megválasztott képviselők személyi összetételét illetően érte éles kritika a miniszterelnököt: "A kormányje­löltek nagy része ugyanis Lónyay jelöltjei voltak. Összes családi rokonain kívül csupa creaturái, vagy szegény ifjú urak s mágnáskák, vagy kétes jellemű üzérek s politikai nullitások... "^ vagy máshol: "...ezeken kívül voltakLónyaynak rokonai, régi barátai és meglehetős nagy számmal olyanok, kiknek képviselővé való meg-

választása Lónyay miniszterelnök határozott közreműködésének eredménye volt. " 9 1 Ezen megállapításokat lényegében a beregi választások is alátámasztják. A vármegye mindig is a legszilárdabb támaszát jelentette a Lónyay-családnak. Az 1865-től 1910-ig terjedő időszak 14 képviselőválasztásából 12 alkalommal a csa­lád legalább egy tagja mandátumhoz jutott a megyében, sőt három ízben két Lónyay is elnyerte a beregi választók bizalmát (Szabolcsban talán a Kállay-család rendelkezett hasonló pozíciókkal). A négy választókerület közül különösen a mezőkaszonyi és a tiszaháti kerület polgárai szavaztak előszeretettel a Lónyayakra, ez részben azzal magyarázható, hogy a család központi birtokai is ezeken a területeken helyezkedtek el.

Az 1872-es választásokon a beregi választók jóvoltából Buday Sándor, Horváth Károly, Lónyay József és Lónyay János került be a magyar képviselőház­ba. Érdekes azonban megfigyelnünk, hogy az előző ciklusban itt mandátumot szerző Lónyay Menyhértet és Lónyay Gábort már nem találjuk az újraválasztott beregi képviselők között. Ennek oka pedig a család tudatos személyi politizálásá­ban kereshető. Lónyay Menyhért miniszterelnökként bízva saját tekintélyében egy nagyobb és "előkelőbb" megye képviselői helyéért szállt harcba. Célja felte­hetően az volt, hogy a biztosra vehető beregi mandátumot feladva egy ellenzéki pozsonyi kerületben erősítse a kormánypárt pozícióját, egyúttal Beregben helyet hagyjon a család más tagjainak. Tulajdonképpen ezzel magyarázható Lónyay Gá­bor döntése is, aki 1869-es beregi megválasztása (pótválasztáson) ellenére még­sem indult ismét a megyében. Inkább visszatért Zemplén megyébe, ahová életé­nek számos szála kötötte: Zemplénben született, itt volt aljegyző és szolgabíró, majd 1835 és 1875 között egy ciklust kivéve megyéjét képviselte a törvény­hozásban.9 2 Lónyay Gábor tehát zempléni mandátumával növelte a család ország­gyűlési befolyását, beregi helyét pedig - Menyhérthez hasonlóan - szintén roko­nainak engedte át. Helyettük a tiszaháti kerületben a megye jól ismert nagyhatal­mú személyisége, Lónyay János beregi főispán vállalta a választási küzdelmet. Megválasztatása tekintélye, családi kapcsolatai és a vármegyei apparátus segítsé­ge folytán egyértelműnek tűnt. Lónyay János főispáni tisztségéről sem sietett le­mondani ezzel is kikényszerítve saját győzelmét. "Több választó polgár" aláírás­sal az egyik beregi ellenzéki lap egy a főispánnak címzett nyílt levelet közölt, mely jól érzékelteti a választás hangnemét és részletesen beszámol a főispánt tá­mogató csoport által alkalmazott törvénytelen eszközökről: "Honnan van az, hogy méltóságod megyei főispán létére felléptette magát kormánypárti képviselő jelöltnek? s honnan az, hogy le sem téve főispáni hivatalos állását hivat-aloskodása alatt az alsóbb tisztviselői közegek... letett hivatalos esküjök és a tör­vény szentsége ellenére hivatalból korteskednek részére?... Honnan veszik az alatta álló tisztviselők a megyeházából kikerült 'Lónyay János '-féle zászlókat és párti jelvényeket s honnan azon roppant pénzösszeget, mely házról-házra, falu-

ról-falura méltóságod szakála s rovására, etetés-itatás és vesztegetésekre saját neve alatt szerte szóratik? "9i A levél több megyei tisztviselőt név szerint is meg­említ. A főispán mellett korteskedők közül Horváth István alispán és Jobszty Gyula szolgabíró neve cseng ismerősen. A sikeres választási hadjárat számukra is jelentős eredménnyel végződött. Horváth István hamarosan a tisztségéről végül is lemondó Lónyay János helyére lépett és egy évtizedre Bereg megye főispánja lett, Jobszty Gyula pedig először főjegyző, majd néhány év múlva már alispán volt.

Lónyay János győzelme azonban nem volt fölényesnek nevezhető. Ellen­fele Uray Miklós - apja az 1840-es években alispán és országgyűlési követ, ő ma­ga pedig egy rövid ideig beregi főszolgabíró - csak kevesebb mint kétszáz szava­zattal maradt alul (1875-ben azonban újra indul és ekkor már sikeresen szere­pel).^

A mezőkaszonyi kerületben a Lónyay-család Menyhért és János öccsét, Lónyay Józsefet küldte harcba a képviselői mandátumért. A sokat betegeskedő és végül családot sem alapító testvér már 1869-ben (pótválasztáson) bekerült a kép­viselőházba, most pedig Füzesséry Géza ellenében is megismételte győzelmét.9 5

(Érdekes azonban megemlíteni, hogy majdnem ötszáz választó tartózkodott a sza­vazástól.) Sőt 1875-ben szintén helyet foglalhatott a törvényhozás épületében. Az ellenzék jelöltjeként induló Füzesséry Gézának viszont erre a megtiszteltetésre egészen 1881-ig várnia kellett.

A felvidéki kerületben győzelmet arató Buday Sándor ugyancsak a Lónyay-család hívének számított. Buday, aki 1863-1866 között a megye ideigle­nes főispáni helytartója volt, a kiegyezés után a Lónyay Menyhért által vezetett pénzügyminisztérium miniszteri tanácsosa lett (azaz Lónyay egyik közvetlen munkatársa), lányainak egyike pedig később majd Lónyay Gézához megy felesé­gül, aki maga is beregi képviselő lesz. Ismertsége ellenére csak szoros küzdelem­ben tudta kiharcolni képviselői helyét, viszont azt a következő ciklusban is sike­rül megtartania.

Egyedül Horváth Károly személyével kapcsolatban nem sikerült olyan adatra bukkannunk, mely összefüggésbe hozható a Lónyay-családdal. A névazo­nosság és a források szűkszavúsága miatt azonban életrajza egyáltalán nem volt rekonstruálható, így nem is zárható ki egy a Lónyayakhoz fűződő szorosabb vi­szony lehetősége. Megválasztása mindenesetre külső segítséget igényelt, az el­lenjelölt ugyanis az ellenzék részéről Péchy Tamás főjegyző volt (tehát a megyei tisztikar kisebb része nem a kormánypárt oldalán állt): "...a munkácsi választóke­rület mint balpárti jelöltet felléptetve oly lelkesedéssel sorakozott melléje, hogy az azon kerület hatalmával uraló összes uradalmi tisztség erőszakoskodásai s a kormánypárt és közegeinek minden rendelkezésre álló pressióinak alkalmazásba hozatala s teljes erőfeszítése kellett ahhoz, hogy ellenében néhány szavazattöbb-

seggel [...] kormánypárti jelölt megválasztását kierőszakolja. " 9 6 Az idézett újság­cikk azért némileg eltorzítja a valóságot: a választók lelkesedése nem volt túl he­ves (629 fő távolmaradt a szavazástól, azaz a kerület választó polgárainak kb. 19%-a) és Horváth szavazattöbbsége sem becsülhető le (több mint ötszáz szava­zattal kapott többet ellenfelénél, kb. 17%). Péchy Tamás azonban rövidesen meg­vigasztalódhatott, mert Bereg megye közgyűlése 1873-ban alispánná választotta. A választások országos végeredménye csak részben váltotta be a hozzáfűzött re­ményeket. A kormánypárt ugyan megszerezte a parlamenti többséget, de a várt­nál csak kisebb mértékben volt képes növelni képviselői számát: az előző ciklus­hoz képest mindössze tíz-húsz fővel.97 Sokkal jelentősebb eredménnyel járt vi­szont a választás Lónyay Menyhértre nézve. A visszaemlékezések szerint ugyan­is az újonnan összeülő képviselőházban 79 olyan kormánypárti honatya foglalt helyet (a Deák-párt kb. harmada), aki vagy szoros barátságban, rokonságban állt a Lónyayakkal, vagy a miniszterelnök és a család támogatásának köszönhetően jutott mandátumához (a családtagokon kívül a csoport tagjai voltak pl.: Kemény Gábor, Teleki Sándor, Rádai Gedeon, Kaas Ivor). 9 8 A Deák-párton belül egyre in­kább elkülönülő Lónyay-csoport azonban a miniszterelnök lemondása miatt és a fúziós tárgyalások következtében fokozatosan súlytalanná vált, majd csendesen megszűnt (bár Lónyay Menyhért még egy ideig megőrizte különállását).9 9

A teljességhez még hozzátartozik, hogy Lónyay Menyhért ha nehezen is, de saját fiát, Lónyay Bélát is képviselővé választatta egy időközi választáson (1873 folyamán nyerte el Hátszeg város mandátumát). 1 0 0 De nem szabad elfeled­keznünk a választásokkal kapcsolatban Lónyay Menyhért harmadik testvéréről, Lónyay Albertről sem, aki a szomszédos Ugocsa főispánjaként szintén jelentősen befolyásolhatta saját megyéje választási küzdelmeit.1 0 1

A kevés rendelkezésre álló adat és munkám terjedelmi korlátai miatt itt csak egy választás eseményeivel foglalkozhattam részletesebben, de a most kö­vetkező fejezetekben igyekeztem azért más választások legjellemzőbb és legér­dekesebb mozzanatait is bemutatni.

I I I . 4. A vármegyei tisztikar és a választások

A vármegyei közigazgatás és az országgyűlési képviselőválasztások köl­csönhatásának vizsgálatakor a kapcsolat két típusát különböztethetjük meg. Az első a megyei tisztviselők közvetlen választási részvétele, azaz amikor saját ma­guk is jelöltként szállnak harcba a mandátum megszerzéséért. Ennek gyakorisá­gát az elemzés több adatsora is már jól érzékeltette. Hisz a fő- és alispánok közül 6 fő (40%) élete során - már több éves közigazgatási múlttal a háta mögött - kép­viselőséget is vállalt (bár nem mind Beregben). Másrészről pedig a beregi hon­atyák egy harmada is (12 személy) közvetlenül vagy egy rövid kihagyás után köz-

igazgatási tisztségekből került a képviselőházba. (Az 1872-es választás alkalmá­val - amint láthattuk - Péchy Tamás tett erre sikertelen kísérletet.)

A második - még az előzőnél is gyakoribb - lehetőség az, hogy a megyei tisztikar közvetett módon avatkozik a választási küzdelmekbe. Helyismeretüket felhasználva adminisztratív, hatalmi és anyagi eszközök segítségével kortesked­tek a kormánypárt jelöltje mellett (ennek jellemző példája Lónyay János megvá­lasztása 1872-ben, akinél azonban érdekes módon a közvetlen és a közvetett rész­vétel összemosódik, hisz főispánként lényegében önmagát támogatva jutott a mandátumhoz). 1 0 2 A megyei választások megszervezéséért és a kormánypárt győ­zelméért a politikai felelősséget azonban alapvetően a főispán viselte.103 Felada­tainak megoldásához viszont hathatós gyakorlati segítséget kapott a megyei tisz­tikartól, jogi eszközöket pedig a kormány biztosított számára. Az 1872-es válasz­tás előkészítése például már két évvel előbb megkezdődött. Az 1870: X L I I . tc. ál­tal kiterjesztett főispáni jogkör, valamint a törvényhatósági bizottságok összeté­telének megváltoztatása (a virilizmus bevezetése) 1 0 4 a megyék nagyobb részében kormánypárti tisztikar megválasztását eredményezte. Beregből 1871 végén a fő­ispán ezt jelenthette: "2 tisztviselőt kivéve az egész tisztikar Deák párti"'.105

Ezek után most már valóban a képviselőválasztások lebonyolítása követ­kezhetett, mely során a főispán aktív közreműködésére, körültekintő irányítására volt szükség. A nyomaték kedvéért a belügyminiszter külön is figyelmeztette a főispánokat küszöbön álló feladataikra és a kormány elvárásaira: "Elérkezett te­hát az idő, melyben a hazafias törekvéseknek tágas tér nyílik. [...] Nem habozom tehát kimondani, miként ily viszonyok közt a jövő választások kimenetele is legin­kább a főispánok tevékenysége és beható működésétől van feltételezve. [...]...a vá­lasztási ügyek elintézésére hivatott központi választmányok, valamint az összehí­vó küldöttségek tagjai, ugy a választási elnökök előlegesen kiszemeltessenek. hogy ezen egyének kiszemelésénél mellőzve egyéb tekinteteket, egyedül a Deák­ párt érdeke, s e mellett a buzgalom és a tevékenységi képesség vétessék irányadóul... "106

Mint már láttuk Bereg megye maradéktalanul képes volt megfelelni az el­várásoknak, de nem minden főispán bizonyult ilyen sikeresnek, a kudarc pedig az adott főispán állásába is kerülhetett.1 0 7

Más esetekben viszont maga a leendő főispán is egy-egy képviselőválasz­tásnak köszönhette új pozícióját, a feljebb kerülés lehetősége tehát szintén fokoz­ta a megyei tisztviselők választási aktivitását. Ennek alátámasztására Horváth Ist­ván kinevezésén kívül Buttykay Ferenc esetét említhetjük meg. Buttykay még földbirtokosként rendszeresen kivette részét a korteskedésből: a Lónyayak meg­bízható támasza volt. Szervezte a választókat, vacsorákat rendezett és tanácsokat adott. 1905-ben pedig a mezőkaszonyi kerület választási elnökeként a kivezényelt katonaságot úgy állíttatta fel, hogy az Lónyay Gézának kedvezett (így a kormány-

pártiaknak sikerült az ellentábor szavazóinak részleges átcsábítása).1 0 8 Az 1906-1910-es kormánykoalíciós időszak elmúltával (és Patay András leváltásával) Buttykay Ferenc kitartása és hűsége is elnyerte jutalmát: 1913-ban főispánná ne­vezték ki.

Az 1917-es pótválasztás esete ugyancsak tanulságos. AMezó'ssy László főispán és Gulácsy István alispán között kialakult ellenséges viszony a választá­si küzdelmekre is kihatott. Mezőssy főispán báró Kaas Albert alkotmánypárti je­lölt érdekében öt vagon gabonát osztatott szét, az ellentábor - melyet Gulácsy hallgatólagosan támogatott - élelmiszereit viszont a csendőrséggel elkoboztatta. Erre Gulácsy alispán eljárást kezdeményezett a főispánnal szemben. Kaas Albert azonban ettől függetlenül győzelmet aratott.109

Szerencsére a megyei választások történetét vizsgálva ellenpéldára is akadhatunk. 1901-ben a megye történetében először két kerület is ellenzéki kép­viselőt juttatott a képviselőházba. A kormánypárt kudarcáért a főispánt is hibáz­tatták: a választási harcok során tanúsított erélytelen és passzív magatartást rótták fel neki. Az egyik helyi lap újságírója ironikus cikkében viszont kiállt Hagara Viktor főispán mellett: "Sőt még pártja korteseként való vezetését sem vette át, úgy gondolkodván, hogy a kormányt a nemzet támogatja, tehát a nemzetet nem szabad befolyásolnia a kormány embereinek! Ez szép, nagyon szép gondolkodás; de engedje meg Méltóságod, hogy kimondjam azt, ami a szívemen fekszik: az ilyen gondolkodás nem főispánnak való! Hiszen Méltóságod - alig tudom leírni a felháborodástól ezt a gyanúsítást - komolyan vette a jog'-ot, 'törvény '-t és 'igazság'-ot!"no

Beregi sajátosság, hogy a választásokon iduló jelölteknek a megyei tiszti­kar támogatásán túl, legalábbis két kerületben a Schönbom-uradalom jóváhagyá­sát is érdemes volt megszerezniük, ha biztosan győzni akartak. Az uradalom vá­lasztási politikájával kapcsolatban - feltehetően 1888-ból - gróf Scönborn-Bucheim Ervinről a következő rövid történetet jegyezték fel: "A birtok befolyása két választó kerületre terjed ki. Beszélik, hogy Tisza alatt a végrehajtó bizottság elnöke ilyen levelet írt a főmagasságú úrnak: Kérem méltóztassék megjelölni, hogy kit akar képviselőnek? Ha más jelöltje nincs, hajlandó-e György Endrét el­fogadni?

Ennek a nagy úrnak tehát a Házban is van két votuma. Voltaképen négy; mert a kormányzója és az ügyésze szintén képviselők. " i n

György Endre végül elnyerte az uradalom bizalmát, így a munkácsi kerü­letben tartott pótválasztáson sikerrel szerepelt. A következő választáson azonban már nem részesült ebben a kegyben. A később rövid ideig miniszterséget is vál­laló György Endre ugyanis 1892-ben kilépett a kormánypártból, pártonkívüliként pedig nem élvezhette tovább az uradalom támogatását, ezért bejelentette vissza­lépését: "...tegnap végleg meggyőződtem arról, miként az uradalom határozott

állást foglalt ellenem, amire valóban nem számítottam. Tényleg ez így történt, s ily viszonyok közt az uradalom iránti tekintetek mellett nagyon súlyos indokok folytán látnám igazoltnak a kerület választói és az uradalom között ellentétet köl­teni fel. " 1 1 2 (1872-ben részben ugyanezért nem lehetett képviselő a munkácsi ke­rületben az ellenzék által jelölt Péchy Tamás sem.)

Ezek után György Endre helyén azt a Nedeczey Jánost választották meg (három ciklusra is), aki néhány év múlva országgyűlési képviselőként az urada­lom birtokigazgatója is lett. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a kerület Jászay An­tal személyében - ugyancsak három ciklusra - már korábban is megválasztott olyan jelöltet, aki az uradalom igazgatója volt, valamint azt, hogy Schönborn-Bucheim Károly is a munkácsi kerületből jutott be a képviselőházba, akkor túlzás nélkül állítható, hogy az uradalom szinte sajátjaként kezelte a választókerületet.

I I I . 5. Képviselőportrék a megyéből

A konkrét választási események elemzése után szót kell ejteni a választá­sok során megfigyelhető - általam legjellemzőbbnek tartott - képviselői magatar­tástípusokról, viselkedési formákról is.

A megyében született, ott szövevényes rokoni kapcsolatokkal rendelkező, a helyi viszonyokat ismerő és ahhoz alkalmazkodni tudó honatyák alkotják a be­regi képviselők első csoportját. Ide tartozik Lónyay Menyhért is, bár országos tisztségei és összeköttetései révén magatartása több eltérő vonást is hordoz. Ese­tében azt érdemes megvizsgálni, hogy önmaga hogyan szerepelt a dualista válasz­tásokon, milyen eszközöket volt képes felvonultatni saját győzelme érdekében, i l ­letve hogyan érvényesült a családi stratégia személyével kapcsolatban.

Bereg megye hűségesen kitartott Lónyay Menyhért mellett: az 1843 és 1868 közötti időszakban összesen hatszor választotta őt képviselőjéül (követéül). Lónyay azonban a dualizmus kori választások alkalmával már nem bizonyult ilyen hűségesnek és a Bereg által felkínált biztos mandátumot több ízben távoli megyék képviselői helyeivel cserélte fel (csak élete utolsó mandátumát szerezte ismét Beregben).

Tulajdonképpen már 1861-ben is habozott elfogadni a beregi felkérést, ugyanis Bács (vagy Békés 1 1 3) városa távollétében egyhangúlag képviselővé vá­lasztotta. Csupán testvérei, Lónyay János és Lónyay József rábeszélésére utasítot­ta ezt vissza és indult szülőföldjén.114 1865-ben hasonló döntés elé került. Közéle­ti szereplése országosan is egyre elismertebbé tette, így "nyugtalan ambitiója"U5

- ahogy egy kortársa írta róla - egy előkelőbb képviselői helyet kívánt. Buda má­sodik választókerületétől meg is érkezett a felkérés, de Lónyay Menyhért taktiku­san úgy döntött, hogy csak akkor lesz hűtlen hűséges megyéjéhez, ha fővárosi megválasztása teljesen egyöntetű lenne: "...mind a mellett méltóztassanak meg­bocsátani, ha látva azt, miszerint vannak a budai választók között tekintélyes

egyének, kik csakugyan mást kivannak megválasztani, másrészt azon megye, mely már huszonkét éve osztatlan és egyhangú bizalmával ajándékozott meg s most és annak első választó kerülete, a megye székhelyén, ismét, mégpedig ötödször egy­hangúlag követnek kíván megválasztani: a reám nézve megtisztelő budai válasz­tást csak egy esetben fognám elfogadhatni, ha... engem követnek óhajtanának minden erkölcsi kényszerítés nélkül és így megválasztatásom általános felkiáltás által menne véghez. Ez estben határozottan nyilvánítom hogy egész örömmel készvagyok a budai második választó kerület képviseletét elfogadni. " 1 1 6 Feltehe­tően Lónyay kívánsága nem teljesült, mert három évre ismét beregi képviselő lett. 1867-ben aztán Lónyay pénzügyminiszterséget vállalt, ezért újra kérte mandátu­ma megerősítését. Horváth István (a későbbi főispán) indítványára a kerület ezt meg is adta a megye híres szülöttének.1 1 7 Az 1869-es választásokon viszont már mind Beregben, mind Pozsonyban képviselőnek jelölték hívei. Azonban míg szü­lőföldjén egyhangú volt megválasztása, addig Pozsony második választókerület­ében csak nagy harcban sikerült legyőznie ellenfelét, Ivánka Imrét: mindössze 29 szavazattal bizonyult jobbnak.118 Lónyay ezután lemondott beregi mandátumáról és elhagyta megyéjét a tekintélyesebb, de egyben nehezebben megszerezhető po­zsonyi helyért. A város azonban nem nagy hasznát vehette Lónyay megválasztá­sának, hisz azt hamarosan közös pénzügyminiszterré nevezték ki, így 1871-ig nem vállalhatott képviselőséget.

Lónyay Menyért már mint miniszterelnök tért vissza az országos politiká­ba és a dualizmus kori választások világába. Ismét egy pótválasztást kihasználva jutott mandátumhoz - érdekes módon - megint Ivánka Imrével szemben Versec szabad királyi városban (Temes megye) 1871. december 26-án (bár most több mint ötszáz szavazattal előzte meg ellenfelét).1 1 9 Két nappal később azonban egy másik időközi választás kapcsán is felbukkant Lónyay neve. December 28-án Sá­toraljaújhelyen (Zemplén megye) gr. Andrássy Gyula megüresedet helyén (közös külügyminiszter lett) indult vagy indították, itt viszont vereséget szenvedett. He­lyette ugyanis az ellenzék jelöltjét, a helyi másodalispánt választották meg 37 szavazatnyi különbséggel. A fővárosi ellenzéki lapok örömmel üdvözölték (és je­lentősen felnagyították) Lónyay vereségét: "S-A. Újhely városa letörölte Zemplénmegyéről a szégyenfoltot. Ha eltűrte is a verebeket, de a vércsékkel nem akarja magát szolidaritásba helyezi...Epar excelence Andrássymegye azzá lesz a mi volt, - a Rákóczyak és Kossuthok hazája. "12°

Ezután következett a hírhedt 1872-es választási év, mely Lónyay számára a tavalyihoz hasonló eseményeket hozott. Lónyay először egy korábbi győzelme színhelyén, Pozsonyban szállt harcba a képviselőségért. Ellenfelét, az ellenzéki Horn Edét 259 szavazattal sikerült legyőznie.1 2 1

Egy hónappal később viszont nyíregyházi (Szabolcs megye) vereségéről számolt be a sajtó: itt 169 szavazattal maradt le az ellenzék helyi jelöltje

mögött. 1 2 2 Ebben az esetben azonban a magyarázat is megadható. A nyíregyházi Deák-párt 1869-ben olyan gyenge volt, hogy a város egyhangúlag választott meg egy ellenzéki képviselőt, ám most már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy az ellenzéktől visszahódítsa ezt a mandátumot. Mivel azonban elvárásaiknak meg­felelő alkalmas kormánypárti jelöltre nem akadtak a helyi pártvezetők, akarata el­lenére Lónyay Menyhértet indították.1 2 3 Úgy vélték, hogy Lónyay a szabolcsi ár-mentesítő társulat vezetőjeként, a városi takarékpénztár egyik alapítójaként, a vá­ros díszpolgáraként és miniszterelnökként jó eséllyel veheti fel a küzdelmet, en­nek ellenére a mandátum az ellenzéké lett.124

Lónyay számára a következő hónapok, évek sem hoztak túl sok sikert. Sa­ját pártja és az ellenzék részéről személyét és politikáját érő kritikák és támadá­sok miatt még 1872 végén kénytelen volt lemondani miniszterelnöki tisztségéről, az 1875-re körvonalazódó új parlamenti pártstruktúrában pedig nem igazán talál­ta helyét. (Lónyay Menyhért lemondásának okaival és az 1870-es évek politikai életében játszott szerepével itt nem kívánok részletesen foglalkozni.125) Átmeneti fásultságát jól jelzi, hogy az 1875-ös választásokon nem kívánta jelöltetni magát, bár hajlandó volt elfogadni egy esetleges választókerületi felkérést. Ezúttal Buda első kerületének választói keresték meg őt, Lónyay azonban visszautasította a je­lölést, hisz a kerület kormánypárti képviselője, Pauler Tivadar - Lónyay barátja és korábbi minisztertársa - újra itt szándékozott indulni. 1 2 6 Lónyay Menyhért így nem is lett tagja az újonnan összeülő országgyűlésnek. Legalábbis rögtön nem. 1876-ban viszont Zenta városa (Bács megye) pótválasztást tartott és a szabadel­vű párt országos vezetése Lónyayt javasolta a városnak.

A helyi szabadelvű párt egy befolyásos csoportja ellenben más jelöltet akart. Pontosabban Zenta polgármesterét kívánták eltávolítani a város éléről, ezért őt jelölték képviselőnek, saját emberüket pedig a polgármesteri székbe sze­rették volna juttatni. Ugyancsak ezt a megoldást támogatta a több mint kétszáz szerb választó is. Lónyay tehát nem volt könnyű helyzetben. Szerencséjére a pol­gármester nem fogadta el a jelölést, sőt Lónyay megválasztása érdekében kezdett korteskedni: "...illy művelet rögtöni s erélyes intézkedéseket szokott igényelni, nem késlekedhetünk a helyzet kezdetével járó dolgokat folyamba, s továbbra is a napi eseményekkel a jövő tevékenységet mozgásba hozni. " 1 2 7 Lónyay győzelme végül ezeknek a gyors és határozott választási lépéseknek volt köszönhető, hisz az előkészítésre összesen csak három hét állt rendelkezésre. A siker pedig egyér­telműen a város vezetőinek érdeme volt, Lónyay ugyanis személyesen nem is je­lent meg a választáson.

Talán belefáradva a kétes kimenetelű választási küzdelmekbe, 1878-ban élete utolsó választásán ismét szülőföldjén indult. Azonban megválasztása már itt sem volt egyhangú. Ellenfele a tiszaháti kerület előző képviselője, a fúzió követ-

keztében ellenzékiből kormánypártivá lett Uray Miklós volt. Családi kötődése, is­mertsége, érdemei itt Beregben nem hagyták cserben Lónyayt: majdnem 700 sza­vazattal győzte le Urayt. Ezután 1884-ben bekövetkezett haláláig már csak a fő­rendiház fontosabb üléseire járt el. 1 2 8

Lónyay Menyhért képviselői életútjának áttekintése után néhány jellemző tulajdonság megállapítható:

1. Lónyay Menyhért győzelmeit kizárólag nemzetiségek által sűrűn lakott, a mai Magyarország területén kívül fekvő megyékben aratta (bár esetleges béké­si mandátuma kivétel lehet),

2. szülőföldjét leszámítva, kivétel nélkül városi kerületekben indult (bár a tiszaháti választókerület sem lóg ki nagyon a sorból, hisz Beregszász és környé­ke tartozott hozzá),

3. miniszteri tisztségei miatt viszonylag kevés alkalommal töltötte ki tel­jesen mandátumát és feltűnően sokszor szerepelt pótválasztásokon (talán ezzel is magyarázható, hogy egymástól távoli megyék választásain volt kénytelen indul­ni),

4. végül kijelenthetjük, hogy Lónyay számára a beregi képviselőség csak a végső megoldást jelentette, hisz több olyan kerületben is harcba szállt egy-egy előkelőbbnek tűnő mandátumért, ahová semmi sem kötötte (ennek oka feltehető­en a családi stratégia és a kormánypárt érdekei voltak: helyet hagyni a családtag­oknak; ellenzéki mandátumot elhódítani, de csak ott ahol van rá esély stb.).

Lónyay Menyhért egyedi példáját követően válasszunk most már egy ízig-vérig beregi embert. Gulácsy Dezső, a megye közkedvelt és megbecsült alakja élete minden szálával ehhez a vidékhez kötődött. Az évszázadok során a Gulácsy család sok szolgálatot tett Beregnek: a család egyik tagját még a X V I I . században választották alispánnak, Gulácsy Dezső pedig először aljegyző, majd képviselő­vé választásáig a megye tiszti főügyésze volt (13 évig), fia, Gulácsy István vi­szont ismét az alispáni pozícióig jutott. Gulácsy Dezső a megyei közéletnek so­káig meghatározó egyénisége volt. Lapot szerkesztett, majd 18 évig képviselő és a helyi szabadelvű párt titkára volt, illetve egy ideig a beregi kaszinó elnöki tisz­tét is betöltötte. Jó humoráért és tüntetően hazafias magatartásáért még az ellen­zékiek közül is sokan szerették.1 2 9 1875-ben a megyei kaszinó az ő javaslatára ha­tározta el az 1848. március 15-én lezajlott események évenkénti megünneplését, bár Gulácsy már egy fiatalabb generáció tagja volt (1839-ben született). '48-as-sága később az országgyűlésben is megnyilvánult: a képviselőház ülésein állan­dóan magyaros ruhát viselt. Egy anekdota szerint azonban kénytelen volt felhagy­ni ezen szokásával, ugyanis a kávéházi pincér mindig ellenzéki lapokat hozott ki neki, beszélgetőtársai pedig örökké a kormányt szidták jelenlétében: "Választa­nom kellett tehát a magyar nadrág és az elvhűség között; hát én az elvhűséget választottam ".m (Hozzá hasonlóan számos más kormánypárti honatya küzdött ilyen identitási problémával.1 3 1)

Végül a századforduló egyre inkább eldurvuló politikai hangnemét meg­elégelve visszavonul az országos és a helyi közéletből, így élete hátralévő majd­nem húsz évében már csak almatermesztéssel foglalkozott. A beregi képviselők második csoportjába olyan személyek tartoznak, akik ugyan nem a megyében vagy annak régiójában születtek, de képesek voltak legalább részben beilleszkedni a helyi társadalmi életbe és ott szilárdnak tűnő kapcsolato­kat kiépíteni. A legjellemzőbb tagja e csoportnak Barta Ödön volt.

Barta Ödön egy bihari zsidó családban született (1882-ben magyarosít Friedmannról). Az ügyvédi diploma megszerzése után azonban már Beregben nyitott irodát, ahol hamarosan a függetlenségi párt alelnöke is lett. Az 1880-as évektől kezdve több helyi pénzintézet alapítótagja és belép a beregi kaszinóba is, 1896-tól pedig - éppen Gulácsy Dezső helyén - három cikluson keresztül ország­gyűlési képviselő. Kb. 15 év alatt tehát a megyei közélet egyik legbefolyásosabb alakjává vált, de a helyi társadalmi és politikai elit sosem fogadta be őt igazán, bár ügyvédi és képviselői képességeit mindenki elismerte. Vagyonára, kapcsola­taira vonatkozóan - mind a megyében, mind országosan - burkolt célzások és nyílt támadások hangzottak el. (Ezek mögött mindig ott bujkált egyfajta ellenér­zés zsidó származása miatt.) 1896-os megválasztásával kapcsolatban a megyei sajtóban ez a rövid párbeszéd jelent meg:

"- Barta Ödön ismét megnyert egy nagy pört. - Az már neki szokása. - De itt a perköltséget is neki kellett ám fizetnie! - Lári-fári! A mit veszített a réven, megtérül a vámon. Van neki ahoz va­

ló esze. Ez oly hasznos beruházás volt, mely busásan meghozza majd a ka­matait. Ne féltsd te őtet.J"™ Barta Ödön politikai hatalma 1906-ban az ellenzéki koalíció kormányra

kerülésével tovább növekedett, lekötelezettéinek száma a megyében jelentősen megemelkedett. Tekintélyét kihasználva még saját 25 éves fiát is beregi fő­ügyésszé választatta. A vármegyei tisztikar egy része azonban Gulácsy István al­ispán vezetésével egyre ellenségesebben viszonyult Barta személyéhez. Az ellen­tétek, melyek először a kaszinó életében éreztették hatásukat, a vármegye 1907-es tisztújításán végképp kiéleződtek. Heves viták után a választás végül a Gulácsy által támogatott jelölt döntő győzelmét eredményezte, Barta Ödön fia pedig meg­bukott. «33

Bartával szemben saját pártján belül is sokan tápláltak ellenszenvet (pl. a képviselőházban Tisza Istvánnal folytatott szóváltásakor nem igen álltak ki mel­lette). Magyarország politikatörténetéről, dualizmus kori pártjairól készült össze­foglaló munka ezt így fogalmazza meg: "Az ellenzék bizonyos rétegeiben Barta Ödön függetlenségi párti képviselőnek, a parlament egyik tartalmas, nagyképes­ségű és komoly tagjának politikai magatartása nem éppen szimpatikus. Tartózko-

dó és szenvedelemmentes viselkedésében szerettek volna a meggyőződésen kívül egyéb indító okokat találni... "134

Barta Ödön végül 1910-ben úgy döntött, hogy a személye körül kialakult feszült légkör miatt és a megye nyugalma érdekében többé nem indul Beregben135, sőt még a megyéből is elköltözött (1910-től a szomszédos Ugocsát képviselte az országgyűlésben).

Tulajdonképpen ugyanebbe a csoportba tartozik - bár eltérő okok miatt -Schönborn-Bucheim Károly is. Apjához, Schönborn-Bucheim Ervinhez hasonló­an ő is Bécsben született és csak vadászni járt beregi birtokaira (apja halála után 1903-ban vette át az uradalom irányítását). Az első világháború kitörésekor azon­ban leköltözött a megyébe, hogy szervezze a fronton harcoló katonák ellátását és hogy a kormányt folyamatosan tájékoztassa az ellenséges csapatmozgásokról. Mindezzel nagy népszerűségre tett szert a megyében, melynek társadalmi életé­ben egyre aktívabban vett részt (felesége, egy olasz hercegnő még énekelt is egy műkedvelő előadáson). 1918 januárjában a munkácsi kerület megüresedett kép­viselői helyét természetesen neki ajánlották fel, aki osztrák előjogairól lemondva elfogadta azt. Végül egyhangúlag beregi képviselővé választották (az ellenzék je­löltje még a szavazás előtt visszalépett).1 3 6

A harmadik csoportot azon képviselők alkotják, akik szinte semmilyen beregi kötődéssel nem rendelkeztek és mandátumuk megszerzése után a megye ügyeivel egyáltalán nem törődtek. Fried Lajos zempléni születésű ügyvéd 1906-ban a függetlenségi párt színeiben aratott győzelmet a megyében. Az 1910-es vá­lasztások alkalmával az egyik helyi lap azonban már ekképp emlékszik vissza rá: "Fried Lajos, akinek geográfiai tárházából a mi vidékünk alighanem kicseppent - öt esztendő alatt egyetlenegy órát sem töltött választói körében! "137

Viszont épp az 1910-es választáson győzött további két olyan jelölt, aki hasonlóan viszonyult választóihoz. Érdekes megfigyelni Jármy István munkapár­ti jelölt megválasztását. A megyében jelentősebb kapcsolatokkal nem rendelkező szabolcsi ügyvéd győzelmét - a kormánypárt támogatásán túl - leginkább fess megjelenésének és udvarias viselkedésének köszönhette, mely a beregi hölgyek­re nagy hatást gyakorolt: "Jármy leglelkesebb kortesei a beregszászi nők voltak. Egy férj addig nem kapott ebédet, míg le nem szavazott Jármyra. Egy másik szép asszony válással fenyegetőzött, ha az ma Jármyra le nem szavaz... Egy másik asz-szony azt mondta a férjének, addig haza ne merészeljen menni, míg Jármy nem győz. Nem is volt otthon, még másnap délben sem, mert a kaszinóban mulatott... Hölgyek az utcán fogdosták el a választókat. A legtöbb választót az ágyból húz­ták ki. A főrabbi, aki még mióta Beregszászon van, egyetlen egyszer sem szava­zott, éjnek idején felkelt ágyából és fiával együtt eljött szavazni. " 1 3 8 A hölgyeknek és a kerület választó polgárainak azonban csalódniuk kellett. Jármyt 1917-ben az ügyvédi kamara felfüggesztette, ezen felháborodva a korábban oly lelkes beregi

újság lemondásra szólította fel őt: "...a képviselő úr olyan közönbösséggel visel­tetett választókerülete iránt a választás óta eltelt hosszú időn keresztül, amelyre nincs klasszikusabb példa a magyar parlamentarizmus történetében... mint előke­lőnek látszó idegen kopogtatott annak idején a választópolgárok ajtaján. "139

A legtanulságosabb a szintén 1910-ben megválasztott br. Madarassy-Beck Gyula esete, akit fővárosi bankárként (számtalan pénzintézet és kereskedelmi cég igazgatósági tagja volt) semmilyen szál nem kötött a távoli Bereghez, így győzel­mét csakis a megyei tisztikar segítségétől és saját vagyonától remélhette: "A ke­rület teljes egészében mezőgazdasági jellegű, a pénzmágnás tehát semmi kapcso­latot sem találhatott a néppel, amellett teljesen idegen és ismeretlen volt. De nem is alapították a választás sikerét másra, mint a pénzre. " 1 4° Madarassynak azonban ellenjelöltje is akadt a függetlenségi Hirtenstein Lajos személyében, aki ennek a kerületnek az előző ciklusban volt képviselője. A pénz viszont jobb belátásra késztette őt is. Madarassy állítólag 50 ezer koronát ajánlott fel Hirtensteinnek, ha az a választás előtti utolsó napon visszalép, megakadályozva ezzel más ellenjelölt fellépését. Madarassy azért nem úszta meg ilyen "olcsón", mert a megállapodás kitudódott és egy új ellenfél is jelentkezett. Győzelme végül közel 150 ezer koro­nájába került, a kerület ügyeivel pedig soha többé nem foglalkozott: "...mikor vá­lasztói egyszer küldöttségben mentek hozzá, elutasította őket azzal, hogy nincs mit nála keresniök, mert ő nem választás révén, hanem pénzért szerezte mandá­tumát. "141

Ebbe a csoportba tartozik, mégis egyedinek tekinthető Luby Géza esete. A szinte kizárólag szatmári kötődéssel rendelkező ellenzéki jelölt a Lónyay Sán­dor főispáni kinevezését követően megüresedett kaszonyi képviselőségért szállt harcba 1889-ben. A helyi szabadelvű párt ellenjelöltje, akit a Schönborn urada­lom is támogatott, br. Perényi Zsigmond ekkor leköszönt beregi főispán volt. Perényi azonban ismertsége, tekintélye és az uradalom beleegyezése ellenére 222 szavazattal kevesebbet kapott ellenfelénél (csak 1892-ben Ugocsában lett ismét képviselő.) 1 4 21892-ben viszont ugyanez a kerület Lubyt is megbuktatta és helyet­te ismét egy kormánypártit és ismét egy Lónyayt választott. Lónyay Géza három alkalommal is innen került be a képviselőházba. Az események feltehetően a véd­erő törvény körüli küzdelmekkel, valamint Perényi (és nem Luby) személyével állhatnak kapcsolatban.

A legjellemzőbb és legérdekesebb képviselői magatartástípusok áttekinté­se után röviden szólnunk kell azokról is, akiknek a választások nem hozták meg a várt sikert. A korszakban induló számos ellenjelölt közül most csak néhánnyal kívánok foglalkozni. Az 1887-es választás ilyen szempontból több érdekességgel is szolgált. A felvidéki kerületben Gulácsy Dezső megválasztása teljesen biztos­nak tűnt, hisz a szavazás előtt négy nappal még ellenjelölt nélkül állt. A választók

egy része azonban jobban örült volna egy evés-ivással egybekötött és némi pénz­zel járó (fuvardíj, szavazatpénz) korteshadjaratnak (választások sok esetben szo­ciális funkciót is elláttak): "A munkácsi választó kerületben minden csendes, a felvidékiben szintén nincs pártküzdelem. Váltig sajnálják ezt a beregiek, s hogy a választás szárazon 'meg ne essék, mindenfelé kutatják és hajhásszák az ellenje­löltet, de még eddig nem sikerült ilyet fogniok " 1 4 3 Végül Ullmann Pál kiterjedt fővárosi kapcsolatokkal rendelkező, zsidó származású ügyvéd személyében akadt ellenjelölt. Az ugyancsak kormánypárti színekben induló Ullmann a helyi zsidó­ság támogatásában bízott, bár már az 1879-es pótválasztáson is sikertelenül pró­bálkozott. A megyében teljesen ismeretlen jelölt mellé nyolc év után sem szegő­dött a szerencse, mert összesen 97 szavazatot kapott. Az ellenzéki szavazók egy kisebb csoportja viszont, mivel a helyi függetlenségi párt ebben a kerületben hi­vatalos ellenjelöltet nem állított, egy paraszt embert jelölt Gulácsyval szemben: "A nagy-beregi választók egy része azonban ellenzékiségét hangoztatva se egyik, se másik párthoz nem szegődött, hanem miután jelöltet sehol nem kaptak, a ma­gok sorából léptettek fel egy egyszerű gatyás földmíves embert, Sós Füzesi Andrást. " 1 4 4 Ez a megyében egyedülálló próbálkozás szintén nem járhatott siker­rel: Sósra 22 fő szavazott csupán (Gulácsy ellenben 654 szavazattal lett képvise-iő).

Az 1906-os választás kapcsán pedig a Fedák család szereplése, magatar­tása érdemel figyelmet. Idősebb Fedák István több évtizeden át volt Bereg megye tiszti főorvosa, lánya pedig a beregszászi születésű híres színésznő, Fedák Sári volt. így Fedák István a megyében nagy ismertségnek és szeretetnek örvend­hetett.145 Ezt kihasználva saját - azonos nevű - fia érdekében kezdett korteskedés-be, aki a mezőkaszonyi kerületben jelöltként lépett fel (ifjabb Fedák István a me­gye aljegyzője volt). A választási küzdelmeken azonban annyira fellelkesült, hogy a tiszaháti kerületben magát is képviselőnek jelöltette Uray Imrével, a helyi függetlenségi párt vezérével szemben. A választáson végül apa és fia egyaránt el­bukott: idősebb Fedák István látva Uray jelentős táborát a szavazás közben visz-szalépett, fia viszont alig több mint kétszáz szavazattal maradt le a győztes mögött. 1 4 6

IV. A helyi politikai elit és a kaszinó

A megyei közéletben való elismertség, a társadalmi elitben betöltött sze­rep legfőbb fokmérőjének az számított, hogy valaki tagja volt-e (és ha igen, mi­kortól) a Bereg megyei Kaszinónak. Az 1841 -ben Eötvös Tamás későbbi képvise­lő által alapított kaszinó fogta össze és szervezte a megye társadalmi életét, biz­tosított szórakozási és művelődési lehetőséget a tagsággal rendelkező férfiaknak (1887-ben a kaszinó 132, a korszak végén 1919-ben pedig már 257 tagot szám-

Iáit 1 4 7). Az általam vizsgált 15 fő- és alispán közül - a hiányosan fennmaradt vá­lasztmányi jegyzőkönyvek tanúsága szerint - csak 9 fő (5 főispán és 4 alispán) volt tagja a kaszinó vezetésének. Azt, hogy a politikai és közigazgatási vezetőré­teghez való tartozás nem jár feltétlenül együtt a helyi társadalmi életben játszott vezető szereppel, egy érdekes történet is bizonyítja: "...a közgyűlésen egy tag in­dítványozza, hogy Bereg vármegye általánosan szeretett, érdemdús főispánját, br. Perényi Zsigmondot válasszák meg a Kaszinó tb. elnökévé, az indítványt azonban egyhangúan elutasították azzal az indoklással, hogy a Kaszinónak tiszteletbeli tisztviselői nincsenek s a főispán amúgy is rendes tagja a Kaszinónak [...] A be­regi közönség tekintélytisztelő, de nem bizantinus szellemű. Csak azért, mert va­laki a főispáni székben ül, a beregi fölfogás szerint még nem szolgált rá az ilyen kitüntetésre. "148

Tulajdonképpen Perényi Zsigmond esete is azt mutatja, hogy az adott sze­mély kaszinóbeli pozícióját döntően megyei kötődésének erőssége határozta meg. Nem véletlen, hogy a Bereghez kevésbé kötődő főispánokat nem találjuk a kaszinó vezetői között (ténylegesen nem tag: Schönborn-Bucheim Ervin, Hagara Viktor, Beöthy Pál, Mezőssy László. Bár kivételek is akadnak: feltehetően Lónyay János sem volt tag, pedig erős kötődéssel rendelkezett, Patay András viszont ve­zető tag volt gyengébb kapcsolata ellenére.) Ezzel magyarázható az a szembe tű­nő tény is, hogy az alispánok közül ellenben csak egy személyről feltételezhető, hogy nem játszott vezető szerepet a kaszinóban (Péchy Tamás).

Ha alaposabban megvizsgáljuk a kaszinó tagjai között található 9 ember életrajzát, akkor azért az is megállapítható, hogy többük esetében szoros össze­függés van főispáni vagy alispáni kinevezésük és kaszinói vezetőtagságuk idő­pontja között (a kaszinónak jól felfogott érdeke volt, hogy a legtöbb esetben ne tartsa magát a fenti idézetben foglalt elvhez). A "bizantinus szellem" érvényesü­lése Lónyay Sándor (főispán 1889-től, a kaszinó 19 fős választmányának pedig 1890-től lesz tagja), Patay András (főispán 1906-tól, a választmány elnöke 1907-től), Buttykay Ferenc (főispán 1913-tól, 1914-től választmányi tag), Jobszty Gyu­la (alispán 1882-től, vál. tag 1883-tól) és Gulácsy István (1905-től alispán és vál. tag) megválasztásában könnyen tetten érhető. További három személy pedig még az 1840-es években alapítóként lépett be a kaszinóba: Horváth István, Freyseysen Gyula, Guthy Ferenc. (Sőt, három főispán a választmány elnöke, illetve egy alis­pán a választmány alelnöke is volt közigazgatási működése idején!) 1 4 9

Az országgyűlési képviselők esetében az eredmények még érdekesebben alakulnak. A 35 megválasztott beregi honatya közül mindössze 8 személyről ál­lítható biztosan, hogy a kaszinó választmányának is tagja volt (Pontosabb talán 6 főről beszélnünk, hisz Lónyay Sándor főispán és Freyseysen Gyula alispán az elő­ző összesítésben már szerepeltek.) Tehát még az erős beregi kötődéssel rendelke­ző képviselők is csak viszonylag kis számban vettek részt a kaszinó vezetésében

(Eötvös Tamás, Bay Ferenc, Buday Sándor, Gulácsy Dezső és Hunyady Béla). Szemben a megye közigazgatási vezetőinél tapasztalt eredménnyel, a képviselők­nél semmilyen összefüggés nem fedezhető fel a választmányi tagság kezdete és képviselővé választásuk időpontja között (választási győzelmük előtt már 10-15 évvel vezető tagsággal rendelkeztek a kaszinóban). Egyedül Barta Ödön volt az, aki úgy tudott a kaszinóban vezető szerepet kivívni magának, hogy a beregi régi­ón kívüli megyéből származott. Bár az is igaz, hogy a kaszinó krónikája szemé­lyével kapcsolatban őrizte meg a legtöbb kellemetlen történetet. Barta 1894-ben egy másik kaszinótaggal éles szóváltásba keveredett, mely párbajjal végződött (Barta súlyosan megsérült). 1 5 0 Majd 1902-ben néhány tagtársa próbálta őt kibuk­tatni a kaszinó választmányából, de sikertelenül. Végül 1906-ban fia főügyésszé választatása miatt Gulácsy István alispánnal került szembe. 1907 elején Gulácsy a kaszinó alelnöke lett, Bartának viszont csak a választmányi póttagság jutott. Fia bukása után pedig végleg otthagyta a beregi közéletet.1 5 1 A kaszinóban a század­fordulóra teljesen elmérgesedő hangulatot és a magyar politikai közéletben orszá­gosan is meglévő sajátos gondolkodásmódot jól érzékelteti a következő idézet: "Sokan távol tartják magukat a Kaszinótól, a választmányi és közgyűlések meg­lehetősen néptelenek... Vallásfelekezeti súrlódások is napirenden vannak, aminek magyarázatát meg lehet találni abban, hogy a közéleti harcban az egyik párt ve­zére, Barta Ödön, a zsidóságból került ki, de egyébként is számosan voltak, akik már sokallani kezdték a zsidó kaszinótagok számának túlságos elszaporodását. Távolról sem volt ez valami antiszemita akció, csak éppen olyan súrlódás a ke­resztény és zsidó tagok között, amilyen a liberális korszakban is mindenütt és minduntalan előfordult. "152

Ezenkívül 7 országgyűlési képviselő és 2 főispán esetében találtam olyan adatokat, melyek egyéb társadalmi és kulturális szervezeteknél vállalt vezető tisztségekre utalnak (bár nemcsak a megyében). A legtöbben, összesen öten a pro­testáns egyházak ügyeinek irányításában játszottak szerepet (Lónyay Menyhért, Uray Imre, György Endre, Bay Ferenc, Várady Gyula), ketten voltak a Magyar Tudományos Akadémia tagjai {György Endre; Lónyay Menyhért elnöke is) és ugyancsak két-két személy töltött be funkciót különböző pedagógiai és kulturá­lis, valamint egészségügyi intézményeknél (Hunyady Béla, Hagara Viktor, illet­ve Nedeczey János és Perényi Zsigmond).

V. A helyi politikai elit vagyoni helyzete

Ha Bereg megye politikai elitjének a közéletben és a helyi társadalom éle­tében játszott szerepe után, a vizsgált személyek vagyoni helyzetéről kívánunk képet alkotni, már nehezebb a dolgunk. Az elszórt és részben pontatlan adatok

alapján csak feltételezni tudjuk, hogy az egyes személyek hogyan és milyen anya­gi körülmények között éltek.

Az egyetlen jövedelem, melyről meglehetősen biztos adatokkal rendelke­zünk, a fő- és alispánok valamint az országgyűlési képviselők fizetése. A belügy­minisztérium évente elkészített költségvetéséből megállapítható, hogy a főispáni állás (3-5. fizetési osztály) 4-5000 forint állandó jövedelmet biztosított.1 5 3 Az al­ispánok (és a többi megyei tisztviselő) javadalmazását viszont 1904-ig maga a megye határozta meg. Beregben 1872-ben ez az összeg 2000 forint, 1903-ban pe­dig már 6400 korona (3200 fit.) volt, mely számos megyéhez képest magasnak számított. 1904-től az alispáni fizetések egységesítése után (6. osztály) jövedel­mük 6400 és 7200 korona között mozgott.154 A megyei vezetők fizetésük mellé még különböző pótlékokat is kaphattak (lakpénz, ruhapénz, útiátalány stb. max. 1000 fit. körül), bár Beregben a lakpénz helyett legtöbbször fő- és alispáni lakást utaltak k i . 1 5 5

Az országgyűlési képviselők fizetéséről még az 1848: V. tc. rendelkezett. A törvény napidíjat (5 forint 25 krajcár) és lakbértámogatást (400 írt., 1870-től pedig 800 frt.) állapított meg a honatyák számára. Az általában kilenc hónapig tartó üléseket figyelembe véve ez az összeg kb. 2100-2200 forintot jelentett éven­te. Az 1893: V I . tc. azonban megemelte a képviselői fizetéseket, így a honatyák tiszteletdíja a lakbértámogatással együtt elérte az évi 6400 koronát (azaz nagyjá­ból az alispáni fizetésekhez hasonlóan alakult a képviselők díjazása is).' 5 6

A helyi politikai elit 2000 és 5000 forint között mozgó fizetései a döntően mező­gazdaságból élő beregi lakosság számára mesésnek tűnhettek. Bereg megyében 1905-ben a férfi napszámosok átlagos évi bére 488 korona (244 fit.) volt. A mun­kabérek azonban járásonként és évszakonként is változtak (a téli időszakban so­kan maradtak munka nélkül), fizetésük egy részét pedig nem pénzben, hanem élelmiszerben kapták. A kevésbé megbecsült, alkalmi munkát vállaló mezőgazda­sági munkások, valamint a nők még ennél is kevesebbet kerestek.157 A beregi fő­ispánok tehát 15-20-szor, az alispánok és a parlamenti képviselők pedig 10-13-szor nagyobb fizetést mondhattak magukénak, mint a megye mezőgazdaságból élő - de nem saját földjén gazdálkodó - népességének egyik aránylag jobban fize­tett rétege.

A megye illetve az állam által biztosított fizetés azonban a helyi politikai elit vagyonának csak az egyik összetevőjét alkotta. További bevételi forrást jelen­tett a földbirtok is. A legtöbb és viszonylag a legpontosabb adatok a földbirtokvi­szonyokkal kapcsolatban állnak rendelkezésünkre. A gazdacímtárak szerint Bereg megye fő- és alispánjai közül csupán 8 fő (7 főispán, 1 alispán) rendelke­zett egy tagban 100 kataszteri holdnál nagyobb földbirtokkal, 7 főnek pedig nem vagy csak kisebb birtoka volt. Országosan a főispánok 73,2%-a, míg az alispán­ok 55%-a rendelkezett földbirtokkal.158 A beregi főispánok 70%-nak volt birtoka

a gazdacímtárak szerint, ami tehát megfelel Balázs Magdolna kutatási eredmé­nyeinek, az alispánok közül viszont csak egynek (20%) volt földtulajdona Beregben. A Schönborn-birtokokat leszámítva a földbirtokkal rendelkezők átla­gosan 1500-1600 hold tulajdonosai, bérlői voltak (ennél jóval kisebb birtokkal csak ketten rendelkeztek).159

A 35 beregi képviselő közül 21 személlyel kapcsolatban lehetett biztosan megállapítani a földbirtoklás tényét. A többi 14 honatyának vagy nem volt birto­ka, vagy ha igen, akkor pedig a névazonosság, illetve a képviselők "korai" halá­la miatt a statisztikákból (1893-ban adták ki az elsőt) ez nem volt egyértelműen kideríthető. 1893 és 1918 között mindössze 2-3 képviselőről feltételezhető, hogy nem volt földje. A birtokkal rendelkező 19 képviselő két jól elkülöníthető kategó­riába sorolható. 8 főnek volt 500 holdnál kisebb (de 100 holdnál nagyobb) és 9 főnek volt az 1000 holdat is meghaladó birtoka. Az 500 és 1000 hold közötti bir­toknagyság viszont csupán 3 személyre voltjellemző. Az ezer holdnál több föld­del rendelkezők körét Schönborn-Bucheim Károly, a Lónyayak és még néhány vagyonos képviselő (pl. Barta Ödön, Uray Imre) alkotta, ők birtokaik révén a me­gye gazdasági elitjének is tagjai voltak.160 Ha ezt a megoszlást a beregi közigaz­gatási vezetők földbirtok-adataival összevetjük, akkor elmondható, hogy a birtok­kal rendelkező főispánok döntően az "ezerholdasok" csoportjába tartoznak, míg az alispánok vagy egyáltalán nem rendelkeznek földdel vagy csak 500 holdnál kevesebbel. A beregi képviselők tehát földvagyoni helyzetüket tekintve a főispán­ok alatt, de az alispánok felett helyezkednek el. Azt azonban, hogy ezen birtokok ténylegesen mekkora jövedelmet is hoztak földesuraiknak, csak részben tudjuk felbecsülni. Erre vonatkozó adatokat ugyanis csupán az 191 l-es gazdacímtár tar­talmaz: pl. Patay András főispán birtokai 1997, Buttykay Ferenc leendő főispán földjei pedig 1679 korona tiszta jövedelmet eredményeztek az elmúlt év során; a képviselők közül Barta Ödön 2555, Hirtenstein Lajos 1128, Várady Gyula v i ­szont 3242 korona bevételt könyvelhetett el képviselői tiszteletdíja mellé.

Ugyancsak jelentős jövedelemmel szolgálhattak a gazdasági életben be­töltött különböző funkciók is, ám ezen pozíciók anyagi vonzatai csak nehezen tér-képezhetőek fel. Egy éles hangú kritika szerint a választásokat és a képviselők v i ­selkedését teljesen a haszonszerzés vágya és a pénz határozta meg: "Ha a tanár valamikép hivatalos jelölt lesz, biztosra veszi, hogy ezen a létrán 'igenjeiért' fölebb hág; a bíró azzal a tudattal cseréli fel állását a képviselőivel, hogy kellő szolgálat után előléptetik... Vasúti koncesszió után kapkod az egyik...vízszabály­ozási biztos lesz a másik... Építenek, kisajátítanak, szállítanak, vállalkoznak a képviselő urak. "161

A beregi képviselők és a megyei tisztikar irányítóinak nagy többsége is vállalt vezető vagy legalább felügyelő-bizottsági szerepet különféle gazdasági in­tézményeknél, bár inkább csak a megye, illetve a régió határain belül. A

Lónyayak különösen a mezőgazdasággal összefüggő szervezetekben jeleskedtek, de Lónyay János és Lónyay Menyhért a pénzintézeteket sem vetette meg. A me­gye négy legnagyobb pénzintézetének1 6 2 vezető testületeiben egyaránt találunk volt, jelenlegi vagy leendő fő- és alispánokat és országgyűlési képviselőket (a legtöbbször előforduló nevek: Horváth István, Freyseysen Gyula, Jobszty Gyula és Buttykay Ferenc, valamint Hunyady Béla, Jászay Antal, Barta Ödön és Várady Gyula). A vizsgált személyek körében szintén népszerű volt a különböző vasút­társaságoknál és vízszabályozó társulatoknál betöltött előkelő pozíció (pl. Lónyay János, Horváth István, Freyseysen Gyula, Beöthy Pál, Buttykay Ferenc; a képvi­selők közül Lónyay Menyhért, Hunyady Béla, György Endre stb.). A megyében több funkciót is betöltő személyek a helyi gazdasági elitnek is tagjai voltak.

Országos gazdasági tisztséget azonban már kevesen vállaltak (vállalhat­tak). Közülük első helyen Lónyay Menyhért említendő, aki helyi funkcióin túl az Első Magyar Biztosítótársulat és a Magyar Földhitelintézet egyik alapítója és so­káig elnöke is volt. Miniszterelnökké való kinevezése után kihasználva meg­növekedett tekintélyét és befolyását gyors birtokvásárlásba kezdett. A saját irá­nyítása alatt álló Magyar Földhitelintézettől nagy kölcsönöket felvéve a Lónyay-család vagyoni helyzetét kívánta rendbe hozni (fia, Lónyay Béla például elég költséges életet folytatott, pénzének jelentős részét a lovakra és a lóversenyekre fordította1 6 3): "Lónyaynak két fátuma volt. Az egyik a szenvedélyes vagyonszerzés, a másik az a körülmény, hogy a hozzá legközelebb álló családtagjai nagyon rosz-szul, vagy mondjuk szerencsétlenül gazdálkodtak s vagyonukat túlterhelve az anyagi romlás szélére jutottak. "164 Lónyay Menyhért ezért felvásárolta a család el­adósodott birtokait, melynek következtében rövid időn belül az ő kezében össz­pontosultak a Lónyayak Bihar, Pest, Bereg és Hunyad megyei birtokai és főváro­si ingatlanai. Ezeket a pénzügyi akciókat azonban sem a kormánypárt, sem az el­lenzék nem nézte jó szemmel. Az ellenzéki Csernátony Lajos a miniszterelnök­kel szemben kialakuló általános bizalmatlanságot felhasználva, 1872 novemberé­ben a képviselőházban nyíltan is megtámadta Lónyay Menyhértet: "...azzal nem elégszik meg az ország, hogy önök ministerek legyenek és házakat építsenek és uradalmakat vásároljanak, az nem létjog... Én kérdem gróf Lónyay Menyhért kor­mányelnök urat: nem épített-e házat, nem vett-e uradalmakat akkor, mikor az or­szág deficitben van... Én egyszerűen azt tartom, hogy ezen országban mindenki­nek van joga gyarapodni, vagyonosodni, gazdagodni; de a ministereknek nincs ehhez joguk, még a legbecsületesebb módon sem akkor, midőn az ország deficit­ben van, Gróf Lónyay Menyhért, hogy ha nem kormányelnök, milliókat milliókra halmozhat. " 1 6 5 Lónyay, mivel a Deák-párt sem állt ki mellette, hamarosan lemon­dott miniszterelnöki tisztségéről. A következő években pedig saját hirtelen meg­romló anyagi helyzetével kellett törődnie (csak feleségének a vagyona segítségé­vel volt képes visszafizetni a kölcsönöket1 6 6).

A gazdasági pozíciók halmozásában azonban br. Madarassy-Beck Gyula áll az első helyen. Az életrajzgyűjtemények egy tucat helyi és országos pénzinté­zet és kereskedelmi cég, szervezet nevét sorolják fel vele kapcsolatban (Magyar Jelzálog Hitelbank vezérigazgató helyettese, Magyar-Olasz Bank alelnöke, Adria Tengerhajózási Rt. igazgatóságának tagja, Magyar Kereskedelmi Csarnok elnöke stb.). A beregi közigazgatás vezetői közül pedig Beöthy Pál főispán tartozik ebbe a csoportba. Beöthy számos vasúttársaság igazgatóságában foglalt helyet, vala­mint igazgatósági tagja volt a Magyar Élelmiszerszállító Rt-nek és felügyelő-bi­zottsági tagja az igen nagy hasznot termelő Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-nek ÍS.'67

A különböző vasúttársaságoknál, pénzintézeteknél, iparvállalatoknál és vízszabályozó társulatoknál elvállalt vezető vagy felügyelő-bizottsági szerep te­hát jelentős bevételi forrásul szolgálhatott (még helyi szinten is), bár tudunk olyan esetről is, amikor az adott személynek nem különösebben vált hasznára egy ilyen pozíció. A Budapesten működő Magyar Olajipari Rt. például szinte 190 l-es megalakulásától kezdve veszteséget termelt (1907-ben fel is számolták), így Hagara Viktornak a felügyelő-bizottság tagjának, majd elnökének nem sok örö­me telhetett tisztségében.1 6 8

A gazdaság és a politika - mint látható volt - már a dualizmus korában is erősen összefonódott. Ezt nem tudta megakadályozni az sem, hogy az országgyű­lés két alkalommal is törvényt alkotott a képviselői összeférhetetlenségről (1875: I . te, 1901: XXIV. te). A törvények ugyanis alapvetően a hivatali összeférhete-lenségre helyezték a hangsúlyt, a gazdasági összeférhetelenséget szabályozó pa­ragrafusok pedig számos kibúvót engedélyeztek (a törvények betartására, érvé­nyesítésére még így is ritkán került sor).169 Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az általam vizsgált személyek esetében szoros egybeesés a gazdasági tisztségek megszerzésének időpontja és a fő- és alispáni illetve képviselői pozícióban eltöl­tött időszak között nem fedezhető fel ( a tisztségeknek kevesebb mint a feléről mondható az el, hogy az adott személy fő - és alispánként vagy képviselőként töl­tötte be azokat).

Szintén a jövedelmi viszonyokra következtethetünk a megyék által éven­te összeállított, a megye legtöbb egyenes adót fizető lakosainak (a viriliseknok) a nevét és adóját feltüntető listákból is. Természetesen ez a forrástípus is számos problémát rejt magában. Akimutatások elkészítésekor és kinyomtatásakor előfor­duló kisebb pontatlanságokon kívül a századfordulótól kezdve az adóeltitkolás is egyre gyakoribbá válik (bár ez feltehetően a vizsgált személyek esetében nem je­lentkezett). De a legfontosabb nehézség, hogy ezen listák csak az egyén által f i ­zetett állami egyenes adók összegét tüntette fel (így nem tartalmazta a fogyasztá­si és forgalmi adókat, illetve a részvények után fizetendő adókat), nem foglalta magában továbbá a megye területén kívül lévő ingatlanok, birtokok adóját. Végül

sajnos még az így megállapított adóösszeg sem alkalmas arra, hogy megtudjuk belőle, hogy mennyi is az a jövedelem, amely után a feltüntetett adót fizették. Az egyenes adó végösszege ugyanis több mint tíz, rendszerint eltérő adókulcsokkal számított adóból tevődött össze, ezért ezek a listák is csupán utalhatnak az illető anyagi helyzetére, jelezhetik a megyében elfoglalt vagyoni pozícióját.1 7 0 A vizs­gálatba bevont 45 beregi közigazgatási vezető és országgyűlési képviselő közül 25 szerepelt legalább egyszer az országosan vagy a megyében összeállított adó­jegyzékekben. A ténylegesen befizetett egyenes adó nagysága szerint azonban ez a csoport is további kategóriákba sorolható. A durva közelítéssel meghatározott adósávokat és a hozzájuk rendelhető személyek számát egy táblázatba foglaltam:

A vizsgált személyek megoszlása az általuk befizetett egyenes adó nagysága szerint

(a kétszeres adóbeszámítás nélkül; forintra átszámolva)

Vizsgált 200 forint alatti 201-500 forint 501-1000 forint 1001 forint feletti személyek adóösszeg közötti adóösszeg közötti adóösszeg adóösszeg

Főispánok rekonstruált: 8/10

- l f ó l f ő 6fó

Alispánok rekonstruált: 4/5

2 fő l f ó - l f ő

ogy. képviselők (fő- és alispánok

nélkül) l f ó 9fő 8 fő 3 fő rekonstruált:

21/32

A durva közelítéssel megállapított adókategóriák ellenére bizonyos kü­lönbségek a főispánok, az alispánok és a képviselők által befizetett adóösszegek között jól láthatóak. A főispánok nagy része az általam felállított legmagasabb adókategóriába került, azaz évi adójuk meghaladta az 1000 forintot. Vagyonuk nagyságát azonban az is érzékelteti, hogy Schönborn-Bucheim Ervinen kívül se­melyikük sem fizetett 4000 forintnál több egyenes adót (Schönborn viszont en­nek tízszeresét). Ezzel ellentétben a beregi alispánok háromnegyedének az adója az 500 forintot, sőt felének az adója még a 200 forintot sem érte el. Az ország­gyűlési képviselők az adózást tekintve is köztes pozíciót foglalnak el. Annak el­lenére, hogy tiszteletdíjuk az alispáni fizetésekkel nagyjából megegyezett, na­gyobb földvagyonuk, a gazdasági életben való aktívabb részvételük és kiterjed­tebb kapcsolataik révén nagyobb jövedelemre tehettek szert. Feltehetően ezzel magyarázható, hogy az alispánokkal szemben a képviselők döntően a 200-tól

1000 forintig terjedő kategóriákba kerültek. A honatyák adózását tovább vizsgál­va, a földvagyon szerinti rétegződés itt is megfigyelhető. Majdnem ugyanannyi képviselő tartozik a 200 és 500, valamint az 500 és 1000 forint közötti adókate­góriába (kb. a birtoknagyságnak megfelelően). A képviselők két csoportja között ténylegesen meglévő vagyoni különbség okát tehát - legalább részben - a hon­atyák kezén lévő földbirtokok eltérő nagyságában kereshetjük.171

Érdekes megfigyelnünk, hogy az 1892-ben kiadott beregi virilisjegyzék 160 fős névsorában 4 volt jelenlegi vagy leendő főispán és 8 képviselő, de egyet­len valamikori alispán sem található. Fontos még ezen személyek listán elfoglalt helye is. A listát Schönborn-Bucheim Ervin vezette (44 303 forinttal), a második helyen pedig szintén egy volt főispán, Horváth István (3147 frt.) állt. Az 1892-ben hivatalban lévő beregi főispán, Lónyay Sándor a hetedik volt (1009 frt.). A vizsgált személyek közül az ő nevük olvasható a legelőkelőbb helyeken. Az 1892/97-es országgyűlési ciklusra megválasztott képviselők a listán csak utánuk következnek: Lónyay Géza a 9., Nedeczey János a 13., Uray Imre a 26. és Gulácsy Dezső a 35. volt. Továbbá az 1892-es országos összesítés segítségével megfigyeltem, hogy a beregi virilisjegyzékben először felbukkanó három vizsgált személy saját adója alapján hányadik helyre kerülne a régió többi megyéjében, i l ­letve az általam az ország más tájairól szubjektíven kiválasztott megyékben (Győr, Csongrád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun). Schönborn mind a nyolc megyében megőrizte elsőségét, Horváth István és Lónyay Sándor csupán csak két megyé­ben (Máramaros, Ugocsa) tudta megtartani helyezését, illetve javítani pozícióján. Viszont például Szabolcsban Horváth a 9., Lónyay a 38., a régiótól távol fekvő Pest megyében pedig Horváth a 31. és Lónyay a 155. (!) lett volna. Természete­sen a beregi képviselők még ennél is hátrébb végeztek volna. Figyelembe véve még a virilisek által befizetett összes adó egy főre jutó átlagát, megállapítható, hogy a régió gazdasági pozíciói az ország más területeihez képest rosszabbak, Bereg megye pedig még a régión belül is csak a negyedik helyen található. A me­gye tehát nem különösebben kínált kedvező vagyonosodási lehetőségeket a helyi politikai elit számára. 1 7 2

Az eddig elmondottakat összefoglalva néhány jövedelmi szint megállapít­ható (bár ezek szintek élesen nem választhatók el egymástól). A vizsgált szemé­lyek közül vagyonát tekintve messze kiemelkedik Schönborn-Bucheim Ervin, aki egyértelműen az ország leggazdagabb emberei közé tartozott. Vizsgálataim sze­rint 1892-ben az ország tizenegyedik legnagyobb adózója volt. 1903-tól fía, Schönborn-Bucheim Károly növelte tovább a családi vagyont: 1914-ben már 107 663 korona (53 831 frt.) egyenes adót fizetett. A család két tagjának évi jövedel­me több százezer forintra volt tehető.

A következő vagyoni szinten a számos jól jövedelmező országos tisztsé­get betöltő, szerteágazó kapcsolatokkal rendelkező személyek állnak. Esetükben

a patinás családnév és (vagy) a tekintélyes családi vagyon szintén meghatározó. Ide sorolható Lónyay Menyhért™, Beöthy Pál és Madárassy-Beck Gyula is. Jöve­delmük évente több tízezer forint lehetett.

A harmadik csoportba a helyi politikai elit vagyonosabb rétege tartozik: a főispánok és néhány képviselő (pl. Barta Ödön, Hirtenstein Lajos, Várady Gyu­la). Évi jövedelmük ötezer és tízezer forint között mozoghatott. A főispáni és a képviselői fizetés esetükben már jövedelmük jelentős részét tette ki. Őket már az ősi nemesi múlt és a családi vagyon sem mindig segítette (bár a birtokszerzés még náluk is fontos volt), többük saját erejéből küzdötte fel magát erre a vagyoni szintre.

A legnépesebb, negyedik csoportot pedig azok az alispánok és képviselők alkotják, akik anyagi boldogulásukat kizárólag helyi szinten keresték. Döntően az állami, illetve megyei fizetésen és az esetlegesen meglévő birtokok bevételén ala­puló jövedelmük 4000-7000 forint körül alakult (bár inkább csak képviselői és al­ispáni tisztségük idején).1 7 4

* * *

Az itt olvasható elemzés, amely a vizsgált elit csoportot több szempontú összehasonlításnak vetette alá, rámutatott az egész politikai vezető rétegre egy­aránt jellemző tulajdonságokra, miközben ezt az egységes képet árnyalni, finomí­tani igyekezett még az azonos funkciókat betöltő személyek között is különbsé­get tevő, nem tisztséghez kötődő tényezők (pl. származás, vagyon, népszerűség) együttes hatásának bemutatásával. így a kategóriák, általános megállapítások, kö­vetkeztetések mellett nagy hangsúly helyeződött az egyes családokra, emberekre, életutakra és egyéni magatartásokra is.

A helyi politikai vezető réteg vizsgálata azonban csak a társadalom egy szűk, bár fontos szeletét érinti. További kutatásaimban arra kívánok választ keres­ni, hogy a beregi társadalom más rétegei milyen mértékben tudtak, illetve akar­tak befolyást gyakorolni az őket érintő ügyek alakulására (pl. a megye lakosságá­nak többségét kitevő rutének és a zsidóság politikai magatartása, a helyi politikai elithez fűződő kapcsolatai).

Jegyzetek

1. Az elitekről például: GERŐ, 1996. 136-146. p.; Péter László: Az arisztokrácia, a dzsentri és a parlamentáris tradíció a XIX. századi Magyarországon. = Túlélők. Elitek és társadalmi változás az újkori Európában. Bp., 1993.; Mills, C. W.: Az uralkodó elit. Bp., 1972.; Hanák Péter: Polgárosodás és asszimiláció Magyarországon a XIX. században. = Történelmi Szem­le, \914I4. 513-536. p.; Lengyel György: A multipozícionális gazdasági elit a két világhá­ború között. Bp., 1993. 7-32. p. (Történeti elitkutatások)

2. Munkámban a korábban kiadott tiszti címtárak közül az 1875-ben, 1879-ben és az 1884-ben megjelent kötetekre támaszkodhattam.

3. Az 191 l-es gazdacímtár forrásértékéről: Puskás Júlia - Scott, Eddie - Lánc Margit: Adatbá­zis az 1911. évi Gazdacímtár adataiból a gazdaság- és társadalomtörténeti kutatások számá­ra. = Történelmi Szemle, 1977. 2. sz. 315-328. p.

4. Századok, 1871. 649. p. (a főispánok névsora 1871-ig), 719-722. p. (bírálat). 5. BALÁZS Magdolna: A középszintű közigazgatási apparátus személyi állományának vizs­

gálata a dualizmus időszakában. In. Történelmi Szemle, 1986. 1. sz. 116-124. p. Sajnos Ba­lázs felmérésében a korszak politika- és közigazgatás-történetét csak kevéssé vette figye­lembe, mikor összesen öt mintaévet választott (1873., 1875., 1879., 1891., 1900., 1911.) A kormányváltások közül számos, mely a közigazgatás személyi összetételére is jelentősen ki­hatott, kimaradt (pl. 1903-ban, 1905-1906-ban, illetve 1913-ban és 1917-ben). Erről: BA­LÁZS, 117. p.

6. Corpus Juris Hungarici (1869). Bp., 1896. 4-8. p.; CSIZMADIA, 105-106. p.; SARLÓS, 23. p.

7. Corpus Juris Hungarici (1870). Bp., 1896. 211-221. p. 8. Corpus Juris Hungarici (1870). Bp., 1896. 53. §. 9. A főispánok által osztogatott tiszteletbeli állásokkal kapcsolatban egy érdekes beregi esetről

is olvashatunk. Az egyik beregi főispán saját - egyébként tehetséges - rokonát tiszteletbeli szolgabíróvá nevezte ki, ám Gulácsy István alispán a főispáni rokon gyakorlati ténykedését megakadályozta: " ...A főispán kinevezte őt tb. szolgabíróvá, amit Gulácsy nem helyeselt, mert ő általában nem volt barátja a tiszteletbeli kinevezéseknek s ebben a kinevezésben már nepotizmust látott. Erre megtiltotta a főszolgabírónak, hogy szolgabírói ügykört adjon ne­ki. ", KOZMA, 1938. 27. p. Annak ellenére, hogy a tiszteletbeli állásban eltöltött szolgálati idő a magasabb fizetési osztályba lépés szempontjából nem számított, valamint rendszeres javadalmazás sem járt érte (hisz legtöbbször valóságos munkavégzést nem jelentett), a tb. funkció a helyi politikai életben jelentős szerepet játszhatott, illetve előkészíthette az adott személy megválasztását a rendes vármegyei tisztújításon. A teljességhez hozzátartozik, hogy a tb. tisztviselők napidíjban azért részesülhettek. Az itt leírtak néhány eleméről: Corpus Juris Hungarici (1904). Bp., 1905. 48., 55-56. p.

10. Atörvényről részletesebben: CSIZMADIA, 119-124. p.; SARLÓS, 85-93. p.; STIPTA, 125-172. p.

11. CSIZMADIA, 169-175. p. 12. CSIZMADIA, 153-160. p.; a törvény részletes értékeléséről, alkotmányjogi jelentőségéről:

SARLÓS, 117-141. p.; a törvény megtalálható: Corpus Juris Hungarici (1875-1876). Bp., 1896. 320-336. p.

13. A főrendiház átszervezésekor a kormány közigazgatási politikájáról az ellenzéki Mocsáry Lajos találóan így beszélt az országgyűlésben: "A miniszterelnök ur adott a főispánoknak hatalmat arra, hogy a megye autonómiájára reá nehezedjenek, de tekintélyüket lerombolta annyira, hogy nem tartotta őket egyebeknek, mint korteseszközöknek, kiket mihelyt nem tel­jesítik e szolgálatot, minden hosszabb procedúra nélkül eltávolít. [...] a főispánokat mint va­lóságos kormányhivatalnokokat akarja szervezni. Ennek nem lehet egyéb értelme, mint az, hogy a főispánokra akarja jövőre bízni a megyék kormányzatát, minek folytán az alispán ál­lása nullificálva lesz, megszűnik az ...,hogy a megyének legyen választott első tisztviselője. " = Országgyűlés nyomtatványai (1884-1887). Képviselőház - Napló. 4. köt. febr. 18., 236. p.

14. Corpus Juris Hungarici (1886). Bp., 1897. 367-404. p. 57. §. i. pont. 15. Atörvényről részletesebben: SARLÓS, 154-164. p. 16. A törvény miniszteri indoklása Corpus Juris Hungarici (1904). Bp., 1905. 45. p.

17. Az eseményekről részletesebben: HORVÁTH, 1-76. p. (a szerző a megyei ellenállás egyik országos vezetője volt, ezért részben elfogult); a vármegyei tisztviselők magatartását elem­zi: SZABÓ D., 1991. 23-31. p.

18. Bereg megye visszafogott magatartását, a megyéjével kapcsolatban érthetően elfogult Koz­ma György így magyarázta: "Bereg éppen úgy ellenállott, mint a többi, de oly szigorúan ál­lottak meg a törvényes alapon, hogy Kristóffy belügyminiszter sem az alispánba, sem a töb­bi tisztviselőkbe belekötni nem tudott.", KOZMA, 1941. 121. p.

19. A Beregben történtekről: HORVÁTH, 150-153. p.; Érdekes megemlíteni, hogy Kozma munkájában már így jellemezte Soóst: "tisztességes és jóhiszemű magyar ember volt.", KOZMA, 1938. 6. p.

20. Corpus Juris Hungarici (1913). Bp., 1914. 564-565. p.; CSIZMADIA, 300-302. p.; SAR­LÓS, 234-247. p.

21. Bereg megye háborús szenvedéseiről, a közigazgatás akkori feladatairól és a megye későb­bi sorsáról érzékletes képet ad Kozma György Egy vármegye harca és haldoklása című munkája, melyet feltehetően 1938-ban írt. A szerző az 1910-es és 1920-as években beregi aljegyző, majd főjegyző volt, később pedig zempléni, illetve csongrádi főispán (1938-ig).

22. Itt kell megemlítenem, hogy a megye rossz közellátása és a lakosság nagyfokú szegénysé­ge már a század elején is országos problémát jelentett (és botrányt okozott). A megye túl­nyomó többségét alkotó rutének és galíciai származású zsidó lakosság körében ezért a ma­gyar kormányzat egy szociálpolitikai akcióba kezdett (pl. hitelszövetkezetek, áruraktárak, gépesítés, új állat- és növényfajták meghonosítása). Az akció azonban különböző okok mi­att politikai ellentétekhez és az akció irányításával megbízott kormánybiztos (Egan Ede) ön­gyilkosságához - mások szerint meggyilkolásához - is vezetett. A "hegyvidéki akció" rész­letes elemzése további kutatásaim feladata. Az eddig feldolgozott munkák: Egan Ede, A hegyvidéki földművelő nép közgazdasági helyzetének javítását czélzó állami akció ügyében Munkácson, 1900. febr. 12-én tartott értekezletről szóló jelentés. Bp., 1900.; Kazy József: Az északkeletkárpátmenti hegyvidéki nép gazdasági helyzetének javítására irányuló állami segítő akczió hat évi működésének ismertetése. Bp., 1904. (hasonló címen egészen 1908-ig); Bártfai Szabó László hagyatéka: OSZK Kt. Fond 32.; Kemény G. Gábor: Iratok a nemzeti­ségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. 2. köt. (1892-1900) Bp. 1956. Nr. 86.,Nr. 135.; Bihari Jenő: Egan Edét meggyilkolták. Bp., 1901. (röpirat); Paris Fri­gyes: Tájékoztató a ruthén actiónál való működésem felől. Bp., 1904.; BARTHA Miklós: Kazár földön. Kolozsvár, 1901.; Az eseményeket bővebb összefüggéseiben elemzi: SZABÓ M., 148-150. p.; MAYER, 99-110. p.

23. Az elemzés szempontjából (és csupán a pozíció jellegéből következően) politikai funkció­nak tekintettem a főispáni és az országgyűlési képviselői tisztséget, közigazgatásinak pedig az alispáni, a fő- és aljegyzői (központi közigazgatási tisztviselők), az árvaszéki elnöki, ül­nöki és jegyzői (árvaszéki tisztviselők), valamint a főszolgabírói és szolgabírói (járási tiszt­viselők) pozíciókat.

24. Ez megfelel az országos eredményeknek is: a főispánok 44,8 %-a nem töltött be törvényha­tósági hivatalt: BALÁZS, 123. p.

25. Horváth István levele Jekelfalussy Lajos miniszteri tanácsosnak 1880. nov. 26. MOL. K-148. 1887-III-1919. 115. csomó.

26. Horváth István levele Tisza Kálmánhoz 1882. febr. 4. MOL. K-148. 1889-111-1375. 129. cs. 27. A vármegyei tisztviselők karrierlehetőségeiről: SZABÓ D., 1991. 25-27. p. 28. Az 1904: X. tc-hez fűzött magyarázatból: Corpus Juris Hungarici (1904). Bp., 1905. 54. p. 29. Bereg, 1904. jan. 31. (5. sz.) 30. "...inkább megvált főispáni állásától, mintsem egy alkotmányellenes kormány mellett mél-

tóságát megtartsa" - írta Beöthyről a helyi lap: Bereg vármegye hivatalos lapja, 1905. dec. 7. (54. sz.) 442. p.

31. Beöthy Lászlóról: SOMOGYI, 50-52. p.; T. BOROS, 43. p. 32. "Tetterős és erélyes közigazgatási tisztviselő volt a velünk szomszédos vármegyében...",

"...életének legnagyobb részét vidéken töltötte, még a tanulmányait is vidéken végezte, mint főszolgabíró is a vidéki élet tényezője volt.... " = Bereg, 1917. júl. 17., szept. 9.

33. Mezőssy Béláról: T. BOROS, 286-287. p. Mezőssy Béla és László összefonódó karrierjéről: "Ennek a kormánynak tagja az a Mezőssy Béla, akinek neve, puszta neve hozott létre min­dent, amiből felépült Mezőssy László főispánsága." Bereg, 1917. dec. 16. (50. sz.)

34. KOZMA, 1938. 101-102. p. 35. A15 pontból álló vád és annak cáfolata: KOZMA, 1938. 94-101. p. 36. A kormány lépéseiről pl.: Bereg, 1918. márc. 11.; KOZMA, 1938. 102. p. 37. Hagara Viktor főispáni jelentése Khuen-Héderváry Károly miniszterelnöknek, 1903. június

30. MOL. K-26. 1903-1679. csomó (Bereg Vármegye Közigazgatási Bizottságának jelenté­sei 1901-1908).

38. Beiktatásakor a helyi lap ezt írta róla: [a kormány] "...Bereg vármegye élére oly férfiút állí­tott, ki az itteni viszonyok, emberek és társadalmi tényezőkkel szemben egy előkelő ide­gen... " - Bereg, 1904. jan. 31. (5. sz.)

39. Beöthy Pál főispáni jelentése Tisza István miniszterelnöknek, 1904. június 15. MOL. K-26. 1904-1079. csomó.

40. Bereg, 1889. máj. 19. (20. sz.) 41. "Patay András azon bukott el, - legalább is ez volt a köztudat - hogy egy meggondolatlan

szóval magára vonta Lónyay Sándor volt beregi főispán neheztelését, aki Tisza István bará­ti környezetéhez tartozott, ő informálta a miniszterelnököt...Emellett szól az a tény is, hogy Patay utódja, Buttykay Ferenc mezőkaszonyi földbirtokos Lónyay Sándorék baráti köréhez tartozott. " KOZMA, 1938. 23. p. Természetesen ez a feltételezés csak közvetetten lehet igaz (inkább csak a helyi erőviszonyokat és kapcsolatokat jelzi), de ebben a formában semmi­képp, hisz Lónyay Sándor Patay leváltásakor már két éve halott.

42. KOZMA, 1941. 108. p. A Lónyay-család történetéről: Doby Antal, A Lónyay-család. Bp., 1895. {Lónyay Jánosról és Sándorról: 88-91. p.). Itt kell még megemlítenünk Lónyay János édesanyjának visszaemlékezéseit, mely leginkább a család és a megye 1850-60-as években tanúsított magatartását mutatja be: Lónyay Florentina, Töredékek. 1. köt. Visszaemlékezések. Bp., 1891. (unokájáról, Sándorról: 110. p.).

43. A Pallas Nagy Lexikona, 14. köt. Bp., 1897. 975. p. 44. Bereg vármegye, 1903. jan. 25. (4. sz.); szintén erről ír: BARTHA, 44. p. 45. Érdekes megfigyelni, hogy az ellenállási mozgalmakban meghatározó szerepet játszó Patay

András későbbi főispán és Gulácsy István alispán egyaránt (korábban vagy jelenleg is) a szabadelvű párt híve volt. Erre szolgál magyarázattal Kozma egy megjegyzése: "A nemze­ti ellenállásban nemcsak a Koalíció pártjai vettek részt, hanem a szabadelvű párt is, de ter­mészetes, hogy a győztes többségi pártok vitték abban a vezető szerepet s nem viseltettek túl­ságos bizalommal Tisza István híveivel szemben. ", KOZMA, 1941. 120. p. Tisza Istvánnak és híveinek az ellenállási mozgalomban való magatartásáról beszámol: Kristóffy József: Magyarország kálváriája. Az összeomlás útja 1890-1926. Bp., 1927. 132-133., 136-139., 262-271. p.

46. Az ifj. Andrássy Gyula által alapított és ekkor újjászerveződő Alkotmánypártról van szó (1913. szept. - 1918. nov.). Elképzelhető az is, még ha a fenti hír nem is bizonyítható, hogy Patay András már 1905-1906-ban is az Andrássy-féle politikával szimpatizált (sajnos pon­tosan nem sikerült kideríteni, hogy meddig volt a helyi szabadelvű párt alelnöke).

47. A fővárosi lapok véleménye: Bereg, 1913. aug. 10. (32. sz.); a cáfolat: Bereg, 1913. szept. 21.(38. sz.)

48. KOZMA, 1941. 150. p. 49. Bereg, 1913. okt. 19. (42. sz.) 50. Bereg, 1917. jún. 3. (22. sz.) 1919-ben a Tanácsköztársaság ideje alatt, az egyik éjszaka a

vöröskatonák Buttykay Ferencet saját házában megpróbálták elfogni, ő azonban főbelőtte magát. Erről: KOZMA, 1941. 149-150. p.

51. Perényi törvénytelen megválasztásáról, mandátumának megtámadásáról és az ügy elsimítá­sáról: MAYER, 42-48. p.; RUSZOLY, 79., 122-123. p.

52. Bereg, 1889. ápr. 28. (17. sz.) 53. Uo. 54. Ugocsa, 1889. ápr. 28. (17. sz.). Alap Perényi távozását váratlannak minősíti. 55. Ocsászári s Apostoli királyi Felségéhez hódolatteljes felterjesztése Baross Gábor m. kir. bel­

ügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott közmunka és közlekedési miniszternek... 1889. ápr. 14. MOL. K-148. 1889-111-1375. 129. cs.

56. A személycserék politikai okairól: Pesti Napló, 1889. ápr. 25. 113. sz. (Elégtételek) és ápr. 27. 115. sz. (Bukott főispánok). A cikkek a részleges személycseréket Tisza Kálmán látszat­intézkedésének tekintették csak.

57. KOZMA, 1938. 6. p. Aszerző visszaemlékezésében Apponyi Albert örökös híveként jellem­zi JobsztyX. Egyébként a család, mely Jobszty Gyula halálával kihalt, a XVIII. századtól kezdve egy főjegyzőt és három alispánt adott Bereg megyének: "Ennek a családnak beregi élete egészen különleges: két századon át csak négy férfitagja volt, de mind a négy egész éle­tén át a megyét szolgálta.", KOZMA, 1941. 164-165. p.

58. Bár ellenfelei Gulácsy módszereit erősen kritizálták: "Főszolgabírók, szolgabírók, jegyzők, járási számvevők járták be a vármegyét és íveket hordoztak körül, melynek szövege szerint az aláírók becsület szavuk lekötése mellett feltétlenül [az eredeti szövegben dőlt betűkkel] arra kötelezik magukat, hogy a tisztújító közgyűlésen dr. Gulácsy István urat alispánná újra megválasztják" = A Beregvármegyei tisztújítás és előzményei. Bp., 1908. 16. p.

59. Az 1926. XXII . tc. a megyei törvényhatóságokat is felsőházi képviselethez juttatta. Szatmár-Ugocsa-Bereg 2 választott tagot küldhetett. In. Corpus Juris Hungarici (1926). Bp., 1927. 233-267. p.

60. Bereg, 1913. okt. 19. (42. sz.) 61. Kozma György Egy vármegye harca és haldoklása c. könyvében az ő munkásságának állít

emléket. 62. BALÁZS, 124. p. 63. HORVÁTH, 75-76. p. 64. BALÁZS, 118. p. 1. táblázat. Országosan a "régióhoz erősen kötődő" (poz. kongruens) és

"nem csak a régióhoz kötődő" (poz. konvergens) főispáni minősítések együttes aránya 67,7%, míg Beregben ez 80% (8 fő).

65. Országosan a főispánok 10,4%-a, az alispánoknak pedig csak 5,8%-a tudott valamilyen mi­niszteriális funkcióba tovább lépni: BALÁZS, 123. p.

66. Nem tartalmazza ez a szám Schönborn-Bucheim Ervint, aki a főrendiház örökös tagja volt; Horváth Istvánt, aki főispáni funkciójából következően volt tagja a főrendiháznak (még 1885 előtt) és Gulácsy Istvánt sem, aki pedig 1927-től képviselte megyéjét a felsőházban.

67. A szabolcsi képviselőkkel kapcsolatban végzett kutatásaim azonban értelemszerűen nem terjedhettek túl a legfontosabb életrajzi adatok megállapításán.

68. Pl. MARGÓCSY József: Nyíregyháza Nemzet- ül. Országgyűlési képviselői 1848-1944 kö­zött. = Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltárának kiadványai, I.

Leváltári Évkönyv 11. Nyíregyháza, 1995.; KOVÁCS Dénesné: Zemplén megyei országgyű­lési követválasztások (1861-1910). Miskolc, 1989.

69. RUDAY Rezső: A politikai ideológia, pártszerkezet, hivatás és életkor szerepe a magyar képviselőház és a pártok életében (1861-1935). Bp., 1936.; LAKATOS Ernő: A magyar po­litikai vezetőréteg 1848-1918. Bp., 1942.

70. A beregi községeknek a választókerületek központjától való távolságát tartalmazó kimuta­tás megtalálható Szivák Imre Országgyűlési képviselőválasztás és curiai bíráskodás codexe című munkájában: Bp., 1901. 653-659. p.

71. RUSZOLY, 216-217. p. 72. LEHOCZKY, 3. köt. 856-857. p.; Magyar Statisztikai Közlemények, 1910. 48. köt., 1912.

42. köt. 73. A választójogi törvények olvashatók: Corpus Juris Hungarici (1836-1868). Bp., 1896. 223-

230. p., (1873-1874). Bp., 1896. 314-332. p.; a törvények értékelése: GERŐ, 1988. 13-68. p., a választók számáról országos adatokat közöl uo. 58. p. (táblázat); a beregi választók szá­máról: LEHOCZKY, 1. köt. 374-375. p. és a Bereg című lap választási tudósításai.

74. GERŐ, 1988. 20. p. (táblázat) 75. Bereg, 1896. okt. 18. (42. sz.) Bár meg kell jegyezni, hogy az 1896-os választás több szem­

pontból is egyedinek mondható. 76. GERŐ, 1988. 17-18., 66-67. p. 1896-ban pl. Alsó-Fehérben 532, Brassóban 839,

Trencsénben 1086 választó esett egy mandátumra. 77. Buday Sándor (képviselő: 1869-75) testvére, Amália Abonyi Emil (képviselő: 1879-1887)

anyja volt, Abonyi leánytestvére pedig Morvay Pálhoz (képviselő: 1878-79) ment férjhez. KEMPELEN 1. köt. 10. p., 2. köt. 457-458. p.

78. Ez a probléma számos, részben megválaszolhatatlan kérdést vet fel: mennyire szavaztak a polgárok politikai meggyőződésből? Milyen szerepe volt az adott képviselő személyiségé­nek a választásban? Mi az oka a kerületek pártállásában bekövetkező változásoknak? stb.; erről: SZABÓ D., 1992. 205. p.

79. Természetesen ezek az arányok újabb életrajzok bevonásakor módosulhatnak. 80. RUDAY, 32. p. (táblázat) 81. LAKATOS, 83-84. p.; RUDAY, 32. p. 82. 4 beregi és 7 szabolcsi képviselő esetében az almanachok nem tüntették fel a jogi diploma

megszerzésének a helyszínét, így a fent leírt arányok módosulhatnak. 83. A sikertelen képviselők névsora és a kudarc évszáma: Boy Ferenc (1865), Uray Miklós

(1872, 1878), Füzesséry Géza (1872), Hunyady Béla (1878), Abonyi Emil (1878), Uray Im­re (1881, 1896), Luby Géza (1892), Fried Lajos (l905),Várady Gyula (1906) és Máthé László (1906, 1910).

84. A nyíregyházi képviselők nemességére vonatkozóan: MARGÓCSY, 222. p. c. pont. 85. A 10 beregi főispán között pedig 2 főnemes volt. Országosan viszont a főispánok 32,8%-a

volt arisztokrata: BALÁZS, 124. p. 86. LAKATOS, 29-36. p. 87. A kormánypárt és a függetlenségi párt együttműködését bizonyítja az 1896-os választás. A

megyében újonnan fellépő Katolikus Néppárttal szemben - mely határozott programjával számos helyi választót megnyert - a két párt összefogott egymással. Hallgatólagosan egy­más jelöltjeit támogatták a Néppárt ellenében: a függetlenségi Uray Imre helyén, a tiszahá­ti kerületből a kormánypárti beregi főispán, Lónyay Sándor került a képviselőházba, cseré­be viszont az eddig kormánypárti hűségéről ismert felvidéki kerület függetlenségi jelöltet választott képviselővé Barta Ödön személyében. A mezőkaszonyi kerületből pedig, ahon­nan előzetesen a legtöbb néppárti szavazatra lehetett számítani, ismét Lónyay Géza kor-

mánypárti honatya került a parlamentbe. Az hogy végül egy néppárti jelölt sem járt sikerrel, a munkácsi görög katolikus püspökkel létrejött megállapodásnak is köszönhető volt. Az ese­ményeket részletesen ismerteti: MAYER, 92-99., 109-110. p.; a századforduló új politikai mozgalmairól pedig: SZABÓ M., 110-120. p.

88. KÁKAY ARANYOS, 203. p. 89. Bár beregi választási törvénytelenséget Bónitz Ferenc Tatárjárás Magyarországon 1896-

ban című könyvében (Bp., 1897.) nem említ. 90. KÁKAY ARANYOS, 224. p. 91. OLÁH, 90-91. p. 92. KOVÁCS, 156. p. 93. TÓVÖLGYI, 2. köt. 30-31. p.; a választási költségekről és azok forrásairól: MÁRIÁSSY,

256. p. 94. Az 1872-es választás szavazati arányai megtalálhatóak: Országgyűlés Képviselőháza tagja­

inak betűsoros név- és lakjegyzéke. Szerk. Bojthor Endre. Pest, 1873. 95. Lónyay Józsefről: DOBY, 92. p. 96. Péchy Tamás nekrológja: Bereg, 1882. jan. 1.(1. sz.). A visszaemlékező írás azonban Péchy

ellenfeleként Lónyay Józsefet tüntette fel. De mint majd látjuk, nem ez volt a cikk egyedü­li pontatlansága.

97. Akormánypárt létszámának növekedéséről eltérő adatok olvashatóak: M. KONDOR, 89. p.; GERŐ, 1988. 18. p. stb. A Pesti Napló reggeli kiadása 24 fős növekedésről számolt be az 1869-es állapotokhoz képest, mely több mint száz fős többséget jelentett az ellenzékkel szemben (1872. júl. 28. 173. sz.).

98. A szerveződő csoport kézzel írt névsora megtalálható: MTAKt. MS 5307/28. (itt még csak 49 ember neve olvasható).

99. ALónyay-pártról: OLÁH, 297-339. p.; MÁRIÁSSY, 264. p.; Lónyay Menyhért lemondása után a Deák-párt vezetői attól tartottak, hogy a csoport kiválik a kormánypártból, ezért pél­dául tárgyalásokat kezdtek Lónyay Jánossal, hogy vállalja el a honvédelmi tárcát, de ő ezt visszautasította: OLÁH, 100-101. p.; HALÁSZ, 440. p.

100. Lónyay Béla ugyanis már 1872-ben indult itt, de egy nemzetiségi képviselővel szemben ki­kapott, néhány nappal később pedig Versecen lépett vissza: Reform, 1872. júl. 15.(191. sz.), 1872. júl. 23.(199. sz.)

101. SOMOGYI, 221. p. 102. A megyei közigazgatás kortes szerepéről: GERŐ, 1988. 103-121. p. 103. Az ellenzék részéről érthetően a legnagyobb támadás a főispáni funkciót érte. A megyei tör­

vényhatóság vezetőjét és ellenőrzőjét egy jelentős túlzásokkal tarkított, erős hangú kritika így mutatja be: "A főispán a sugó, a kordinahúzó, a rendező a vármegyében, a miniszter a szerző és igazgató az országban... A főispán olyan, mint nagy háztartásban a cselédfelügye­lő, s a hivatalnokok szegények olyanok, mint a cselédek.... A kortesérdek ültetvén őt polcá­ra, a kortesérdeket kell szolgálnia, ennek szemüvegén néznie, bírálnia, ítélnie... az életben a legsúlyosabb és legkomiszabb szolgálatokat végezik a főispánok a kormány háztartásában. Erkölcsileg oly aljas egyszer-másszor a munkájuk, mintha a becsületből kivetkőzött, legel­vetemültebb fegyencet ültetnék a főispáni székbe, akinek mestersége a hamisítás, kenyere a csalás." VERHOVAY, 1890. 177. p.

104. A törvényhatósági bizottságok, melyekben a vármegyei tisztújítások is zajlottak, a megyék többségében kormánypártiak voltak, különösen a bizottságok felét kitevő virilisek csoport­jára igaz ez (bár Beregben 1872-ben a választott tagok között több volt a kormánypárti). Beregben ez a testület 160-160 tagból állt, pártállás szerint pedig a következőképp oszlott meg 1872-ben: virilisek: 117 jobbpárti, 43 balpárti; választott tagok: 136 jobb, 24 bal; ösz-

szesen. 253 jobb- és 67 balpárti tagja volt. A megyékről az uralkodó számára készített táb­lázat megtalálható: MOL. K-148. 1872-III-1083. Eln. számú iratok között (25. csomó). To­vábbá a bizottság nemzetiségi megoszlása 1873-ban így nézett ki: a 320 fős testületből 243 személy volt magyar, 44 német és 33 rutén. Erről és az 1870-72-ben végrehajtott törvény­hatósági változásokról részletesen: STIPTA, 159-172., 180. p. Végül a virilizmus intézmé­nyének politikai fontosságához még egy adalék. Tóth Vilmos belügyminiszter főispánok­hoz írt egyik levelének rövid részlete így hangzik: "...törekvésétfőleg arra irányozza, mi­szerint a virilis intézmény által nyert előnyök pártunk javára teljesen felhasználtassanak... " MOL. K-148. 1872-III-317. Eln. sz. (25. cs.), 1872. júl. 9.

105. MOL. K-148. 1872-III-1083. Eln. sz. (25. cs.) táblázata. Ez a hír nyomtatásban is megjelent: Reform, 1871. dec. 31. (360. sz.). Alap szerint a két ellenzéki tisztviselő: a megyei főjegy­ző és a főügyész. Ekkor valóban az ellenzéki Péchy Tamás volt a főjegyző.

106. Tóth Vilmos bizalmas körlevele valamennyi főispánhoz: MOL K-150. 1872-11-10-6074. 1080. Eln. sz. (158. cs.) 1872. ápr. 4. (aláhúzás az eredetiben); a dualizmus kori pártrend­szerről: SZABÓ D., 1992. 199-212. p.

107. Az ellenzéki Szabolcs megye néhány hónappal korábban kinevezett új főispánja már a me­gyei tisztújítás kudarca után kötelességének érezte beadni lemondását: "Azon szomorú meg­győződésre jutván, hogy az Őfelsége az én Legkegyelmesebb Uram legmagasabb bizalma által kormányzatomra bízott megyében - legbuzgóbb törekvésem daczára sem sikerülhetett a kisebbség legjelesebb és alkalmasabb tehetségeit megmentenem a Haza szolgálatának; to­vább itteni működésem sikertelensége érzetében e megye főispáni Méltóságáról lemondván, a reám ruházott bizalmat a Trón zsámolyához alázatos hódolattal leteszem. " gr. Vay Ádám levele a belügyminiszterhez 1872. máj. 3. MOL. K-148. 1872-III-1849. (25. cs.) Tóth Vil­mos végül mégis maradásra bírta a főispánt.

108. RUSZOLY, 356-357. p. 109. KOZMA, 1938. 82-83. p. 110. Bereg, 1901. okt. 6. (40. sz.) 111. BARTHA, 38. p.; az arisztokrácia parlamenti politizálásáról: LAKATOS, 26. p.; az urada­

lom véleményének kikérését György Endre megválasztásával kapcsolatban a helyi lap ko­rabeli tudósítása is megemlítette: Munkács, 1887. dec. 25. (52. sz.). Fontos még megemlíte­ni, hogy az uradalom és Munkács városának viszonya meglehetősen feszült volt, különö­sen az elhúzódó birtokjogi viták miatt: "Munkács az uradalomtól áldozatokat nem kapott eddig, mert az a sok zaklatás, melyben az uradalom részesíté mire jogosíthatta másra fel. [...] Városi polgárok! Résen legyetek, a ti lakóhelyeteket még most is úrbéres községnek akarja tartani az az uradalom, mely egy magyar szabadsághős elbukása után jutott e bir­tokhoz. " Munkács, 1887. jan. 6. (1. sz.), de máshol is: 1887. nov. 27. (48. sz.), dec. 4. (49. sz.) stb. Az uradalom ezek ellenére a legtöbb esetben érvényesítette akaratát a választáso­kon, a város polgárai az ő jelöltjeit választották meg. Az uradalom és a város korábban is rossz viszonyáról: SAS, 29-36., 95-102.,118. p.; az uradalmi tisztviselők politizálásáról pe­dig: uö. 43-49. p.

112. Bereg, 1892. jan. 24. (4. sz.) 113. A bizonytalanságot az okozza, hogy Lónyay Florentina naplójában két helyen is Bács váro­

sát említi fia egyhangú megválasztása kapcsán (Lónyay Florentina: Töredékek. 1. köt. Visszaemlékezések. Bp., 1891. 125-126. p.), Lónyay Menyhért azonban 1869-ben a képvise­lőházban Békés városi megválasztására emlékezett vissza. = Országgyűlés nyomtatványai (1869-1872). Képviselőház - Napló, 1. köt. 43. p. 1869. ápr. 7.

114. Édesanyja viszont ellenezte beregi indulását: Lónyay Florentina, Töredékek. 1. köt. Vissza­emlékezések. Bp., 1891. 124-126. p.

115. KÁKAY ARANYOS, 185. p. 116. Lónyay Menyhért levele ismeretlenhez. OSZK Kt., Levelestár 1865. okt. 11. 117. A választás jegyzőkönyve megtalálható: MTA Kt. MS 5312/39-49. 118. A választás jegyzőkönyve megtalálható: uo. 119. A választás jegyzőkönyve megtalálható: MTA Kt. MS 5312/39-49. 120. A Hon, 1872. jan. 1.(1. sz.). Feltehetően az ellenzéki újságoknak köszönhetően a kortársak

és az utókor is feljegyezte ezt a vereséget (de a verseci győzelmet nem): KÁKAY ARA­NYOS, 188. p.; Politikai Magyarország. 2. köt. 324., 327. p.; KOVÁCS Dénesné viszont -egyébként alapos munkájában - nem tesz róla említést. Még kérdéses, hogy ki kezdemé­nyezte Lónyay indulását és mi volt vereségének az oka. A választáson mindenesetre a mi­niszterelnök mellett korteskedett a helyieken kívül Besze János és Lónyay Ödön (Lónyay Gábor fia) is. Az ellenzéki lapok a vereség egyetlen okát egy "katolikus párt" tevékenyke-désének tulajdonították (Lónyay Menyhért református volt): "A katholikus párt Lónyay Menyhért miniszterelnök megválasztása ellen igen erélyes akcziót fejtett ki, a baloldal győ­zelme ennek tulajdoníttatik" = Reform, 1871. dec. 31. (360. sz.). A választás pontos körül­ményei még tisztázásra várnak.

121. A választás jegyzőkönyve megtalálható: MTAKt. MS 5312/39-49. 122. MARGÓCSY, 208-209. p.; Lónyay jelöléséről és a választási küzdelmekről beszámol to­

vábbá: Lukács Ödön, Nyíregyháza szabad, kiváltságolt város története. Nyíregyháza, 1887. 326-329. p. Érdekes megemlíteni, hogy a Lónyayakkal szemben Beregben alulmaradt ellen­zéki Fúzesséry Géza is részt vett a nyíregyházi korteskedésben: természetesen Lónyay Menyhérttel szemben a helyi jelöltet támogatta. (326. p.)

123. "Azóta a Deák-párt annyira megerősödött, hogy Lónyay grófot léptette fel jelöltnek, habár a miniszterelnök a pártnak nyíltan kijelentette, miszerint a jelöltséget el nem fogadhatja, s tényleg el is fogadta a pozsonyi mandátumot. A nyíregyházi Deák-párt azonban ragaszko­dott elhatározásához, s Lónyay tiltakozása dacára jelenleg az ő nevére foly a szavazás " - je­lentette a Pesti Napló reggeli kiadása (1872. júl. 17. 163. sz.)

124. A választási küzdelmet természetesen jelentősen befolyásolhatta az, hogy az országos lapok már korábban közzétették Lónyay pozsonyi győzelmét és az ottani mandátum elfogadását. A kormánypárti szavazók egy része például otthon is maradhatott, mások (a habozok) pedig könnyebben dönthettek az ellenzéki jelölt mellett. A helyi Deák párt azonban győzelemként fogta fel az eredményt, hisz az ellenzéki Szabolcsban a korábbi egyhangú választás után most sikerült megszorítani a szélbali jelöltet, végül pedig köszönetet mondott Lónyaynak önfeláldozásáért: "És mert gróf Lónyay Menyhért úr e magasztos czélú törekvést neve által támogatni nemes resignatióval engedte: épen ezzel ismét ujabb hálára kötelezett le nemcsak bennünket, de egyszersmind ujabbi fényes boglárt tűzött hazafiúi bokros érdemeinek koszo­rújába is!" A nyíregyházi Deák-párt levele: Pesti Napló reggeli kiadás 1872. júl. 23. (168. sz.)

125. Erről részletesen: M. KONDOR, 82-101. p.; OLÁH, 82-116. p.; HALÁSZ, 418-421., 437-438. p.

126. OLÁH, 338-339. p. 127. Szárics Bertalan levele Lónyay Menyhértnek. MTAKt. MS 5312/39-49. 1876. júl. 22.

Szárics Bertalan ügyvéd, akinek a leveléből részletesen értesülhetünk - és maga Lónyay Menyhért is értesült - a helyi viszonyokról, a zentai polgármester "jobb keze" volt.

128. Lónyay Florentina: Töredékek. 1. köt. Visszaemlékezések. Bp., 1891. 173. p. 129. KOZMA, 1941. 72-75. p. 130. Idézi: KOZMA, 1941. 74. p. 131. Erről részletesen: GERŐ, 1988. 249-253. p.

132. Bereg, 1896. nov. 1. (44. szám) 133. KOZMA, 1941. 110-111., 125-130. p.; a tisztújítási küzdelmekről: A Beregvármegyei tiszt­

újítás és előzményei. Bp., 1908. 134. Politikai Magyarország. 4. köt. (1914), 267-268. p. 135. Bereg, 1910. márc. 13. (11. sz.) 136. KOZMA, 1938. 64-65., 83-84. p. 137. Bereg, 1910. márc. 6. (10. sz.) 138. Bereg, 1910. jún. 5. (23. sz.) A beregi zsidóság politikai magatartásával a későbbiekben még

foglalkozni kívánok. 139. Bereg, 1917. febr. 4. (6. sz.) 140. KOZMA, 1938. 9. p. 141. KOZMA, 1938. 11. p.; Madarassy mandátuma ellen beadott keresetről: RUSZOLY, 330. p. 142. A választásokról: Bereg, máj. 26. (21. sz.), jún. 16. (24. sz.). Az Ugocsa című lap viszont

hallgat az eseményekről. Luby pedig 1892-ben Szatmárban lesz képviselő, 1918-ig folya­matosan.

143. Bereg, 1887. jún. 13. (24. sz.); erről a választói magatartásról még: VERHOVAY, 1890. 164. p. 144. Bereg, 1887. jún. 19. (25. sz.) 145. KOZMA, 1941. 79-82. p. 146. Választási szereplésükről beszámol: Bereg, 1906. ápr. 22. (16. sz.), ápr. 29. (17. sz.), máj. 6.

(18. sz.) 147. KOZMA, 1941. 91., 146. p. Több száz könyv, valamint biliárd- és kártyaasztalok álltak a ta­

gok rendelkezésére. A korszak társadalmi és politikai egyesületeiről: SZABÓ D., 1992. 217-226. p.

148. KOZMA, 1941. 83. p. 149. A Bereg megyei Kaszinó életéről, szokásairól, belső ellentéteiről érzékletes képet fest Koz­

ma György A Beregmegyei Kaszinó százéves története c. munkájában. Könyve a kaszinó anyagi gondjaival kapcsolatban a tagok áldozatkész munkájáról is beszámol. 1891-ben pél­dául három műkedvelő előadást és bált szerveznek a kaszinó megsegítésére. A nemes ügy érdekében az előadások főbb szerepeit a vármegye későbbi főtisztviselői alakították (pl. al­ispán, főszolgabíró, főjegyző, főügyész), sőt a fiatal Gulácsy István pusztán kötelességérzet­ből még a lányok megtáncoltatására is vállalkozott: "Aszkéta életet élt első fiatalságától kezdve, de mint gondolkozó elme tudta, hogy a fiatalembernek kötelességei is vannak, ezért részt vett lehetőleg minden mulatságon s fáradhatatlanul végig táncolta azokat, gondot vi­selvén rá, hogy minden leányt megtáncoltasson ...[...] Az első előadást január 29-ikén tar­tották meg az Oroszlán dísztermében. Színre került 'Az ajánlott levél 'című vígjáték, mely­nek főszerepét maga Gulácsy játszotta.", KOZMA, 1941. 103-104. p.

150. KOZMA, 1941. 85-86. p.; egy másik párbajáról pedig: CLAIR, 171. p. 151. Részletesebben: A Beregvármegyei tisztújítás és előzményei. Bp., 1908. 152. KOZMA, 1941. 127. p. 153. Beregben a főispáni fizetések így alakultak: pl. 1881: 3500 fit.; 1889: 4000 fit.; 1893: 5000

fit. (Ugocsával együtt); 1904: 8000 korona (már Ugocsa nélkül); 1911: 10 000 korona. Bő­vebben: Állami költségvetés a magyar korona országai részére. Belügyminisztérium. Bp.

154. A beregi és az országos alispáni fizetésekről adatok találhatóak: LEHOCZKY, 1. köt. 369. p.; Bereg vármegye hivatalos lapja, 1903. 3. sz. 18-21. p.; Corpus Juris Hungarici (1904). Bp., 1905. az 1904: X. tc. táblázatai; a közigazgatási tisztviselők jövedelmi viszonyairól: SZABÓ D„ 1991.23-24. p.

155. Az 1912: XXXV. tc. értelmében a főispánok szolgálati idejük alatt adómentes családi pót­lékra is jogosultak lettek (feltétel: 24 év alatti önálló keresettel nem rendelkező, még meg

nem házasodott gyermek). Lásd pl. Buttykay Ferenc családipótlék-kérelmét: MOL. K-148. 1913-11-8504. Eln. (411. cs.) Esetében két gyermek után ez évi 400 koronát jelentett. A tör­vény megtalálható: Corpus Juris Hungarici (1912). Bp., 1913. 497-511. p.

156. GERŐ, 1988. 161-164. p. Corpus Juris Hungarici (1892-1893). Bp., 1897. 409-410. p. 157. Mezőgazdasági munkabérek Magyarországon az 1905. évben. Bp., 1906. 14-15., 181. p.;

Egy férfi mezőgazdasági munkás évi átlagkeresete Beregben 322 és 425 korona között moz­gott, 501-502. p.

158. BALÁZS, 119.,120. oldal táblázatai. 159. Perényi Zsigmond birtokainak nagysága egyértelműen nem állapítható meg. 1893-ban

Ugocsában és Beregben összesen 6863, 1897-ben már csak 198 kat. hold volt feltüntetve Perényi Zsigmond neve mellett. A jelentős eltérésekre magyarázatot nem találtam. (Az ér­telmezést nehezíti az is, hogy 1870-ben született fiát is Perényi Zsigmondnak nevezte el).

160. Anemesség földbirtoklásáról és földvagyon szerinti rétegződéséről: GERŐ, 1996. 138-139. p. 161. VERHOVAY, 1889. 127. p. 162. Bereg-Munkácsi Takarékpénztár (alapítva 1863-ban), Beregszászi Hitelintézet (1871),

Beregmegyei Központi Takarékpénztár Rt. (1887), Közgazdasági Bank Rt. (1906) 163. DOBY, 83. p.; SZINNYEI, 7. köt. 1375-1376. p. 164. OLÁH, 107-108. p.; erről még: MÁRIÁSSY, 246. p. (a szerző is tagadja, hogy Lónyay köz­

vetlen haszonszerzésre használta volna fel pozícióját) 165. Csemátony Lajos felszólalása, = Országgyűlés nyomtatványai (1872-1875). Képviselőház -

Napló, 2. köt. 1872. nov. 18. 30. p. 166. Lónyay Florentina: Töredékek. 1. köt. Visszaemlékezések. Bp., 1891. 162. p. Felesége

Kappel Emili, Kappel Frigyes bankár lánya volt. 167. Beöthy Pál jövedelmező állásairól: Varga Jenő, A magyar kartellek. Bp., 1912. 23-24., 88. p. 168. Pl. Mihók-féle Compass. Bp., 1908. XXXV. 2. köt. 584. p. 169. A törvények részletesebb értékeléséről: GERŐ, 1988. 165-179. p.; Pölöskei Ferenc: A kép­

viselői összeférhetetlenség történetisége és mai dilemmái. = Társadalmi Szemle, 1996/5. 36-40. p.

170. Avirilisjegyzékek forrásértékéről, használhatóságáról és a virilizmus intézményéről: Vörös Károly, Budapest legnagyobb adófizetői 1873-1917. Bp., 1979. 7-12. p.; M. Tóvári Judit: A miskolci társadalom gazdasági vezető csoportjainak átrétegződése (1872-).

171. Természetesen az eddig nem rekonstruált személyek adózásával kapcsolatban előkerülő adatok az arányokat módosíthatják (ezen személyek egy részének nevét azonban nem is Beregben, hanem az ország más megyéinek virilisjegyzékeiben kell keresnünk).

172. A megye, a régió és az ország legfőbb adófizetőiről adatokat közöl: LEHOCZKY, 1. köt. 336. p. (1875-ből és 1880-ból); Magyar Almanach. Szerk.: Máthé J. Lajos. Bp., (1888-ból és 1892-ből); Fővárosi Almanach, Lexikon és Útmutató. Szerk.: Guthi Ferenc. (1904-től); 1884-től 1918-ig pedig Bereg vármegye hivatalos lapja is közli a listákat.

173. Lónyay Menyhért vagyoni helyzetének pontosabb és részletesebb feltárása további kutatá­saim egyik feladata.

174. Az itt meghatározott jövedelmi szintek a különböző ingatlanok értékét nem tartalmazzák.

Életraj ztöredékek

Főispánok:

gr. Schönborn-Bucheim Ervin (Frigyes Károly): sz. 1842-ben Bécsben. Cs. és kir. kamarás (1865-től), majd nagykorúságának elérésekor Bereg főispánja lesz (1866-1871),1 a Lipót-rend középkeresztese (1873-tól), valóságos belső titkos tanácsos, a svéd és a belga Lipót-rend tagja (1881-től), Alsó-Ausztria örökös főasztalnoka, a magyar főrendiház tagja, valamint a Bereg megyei Kaszinó dísz­tagja. Kb. 200 ezer kat. hold birtokosa Beregben; 7000 forintot adományoz az MTA javára, az 1885-ös országos kiállítás alkalmával önálló, a munkácsi uradal­mat bemutató pavilont állíttat. Meghalt 1903. jan. 20-án. 1875-ben 30 865 forint egyenes adót, 1880-ban 48 833 forintot, 1888-ban 44 967 forintot és 1892-ben 44 303 forintot fizetett, az 1903. évre pedig egyenes adója 52 843 korona volt. (II . Rákóczi Ferenc elkobzott beregi birtokait a Schönborn-család 1726-ban kapta meg, a család első tagja 1715-ben nyert honfiúsítást, 1741 óta a család a magyar főrendiházban is képviseltetheti magát, valamint ugyanebben az évben megkapta Bereg megye örökös főispáni tisztségét is. A családnak Ausztriában voltak továb­bi birtokai.)2

Lónyay János: sz. 1828-ban Tuzséron (Szabolcs vm.), Lónyay Menyhért testvére. Hadnagy (1846), százados (1850), majd visszavonul a közélettől. 1867-1871-ig beregi főispáni helytartó, majd főispán (1871-1872), o.gy. képviselő (1872-75., Bereg), a Beregszászi Hitelintézet igazgatóságának elnöke (1872-től), Máramaros főispánja (1877-1894), az Észak-Keleti Vasúttársaság alelnöke (már 1875-ben is), majd elnöke (1886-1888), a Szent István-rend kiskeresztese (1887-től), 1891-től kinevezett főrendiházi tag. Meghalt 1897. ápr. 22-én. (A család központja Beregben van: Nagylónya, Vásárosnamény.), 1884-ben 1028 forint egyenes adót fizetett.3

Horváth István: sz. 1819-ben Hetén (Bereg). 1846-ban jurátus az országgyűlés­ben és a Bereg megyei Kaszinó választmányának tagja; beregi főjegyző (1849 és 1861), 1867-ben másodalispán (Freyseysen Gy. mellett), majd elsőalispán (1868-tól 1873-ig), a tiszaszabályozási tisztikar elnöke (1870-1879), kir. tanácsos (1871-től), Bereg és Ugocsa főispánja (1873/76-1882) és főrendiházi tag, a Bereg megyei központi Takarékpénztár Rt. elnöke, majd visszavonul birtokára (kb. 3000 kat. hold), 8 gyermek apja. Meghalt 1891. nov. 17-én. 1875-ben 1712 forint, 1888-ban 3342 forint, 1892-re pedig 3147 forint egyenes adót fizetett.4

br. Perényi Zsigmond: sz. 1843-ban, az 1849-ben kivégzett Perényi Zsigmond fia. Jogi végzettségét Pesten szerezte; o.gy. képviselő (1865-1882., Ugocsa), majd Ugocsa és Bereg főispánja (1882-1889.), a Vörös-Kereszt Egylet fiókjának vezetője, a Bereg megyei Kaszinó tagja, több ezer hold birtokosa (1893); 1892 és 1897 között ismét ugocsai képviselő (Hagara Viktorral szemben). 1898-tól a nagyszőllősi "Perényi" Kórház kórházi (vármegyei) bizottságának elnöke (Ugocsa). Meghalt: ?. 1888-ban 3130 forint, 1892-ben 3901 forint egyenes adót fizetett (Ugocsa).5

Lónyay Sándor: sz. 1857-ben Nagylónyán (Bereg), Lónyay János fia. Hadnagy, de betegsége miatt leszerel, majd Olaszországban, Svájcban stb. tesz utazást. 1881-től tiszteletbeli jegyző Beregben, később o.gy. képviselő és korjegyző (1884-1889., Bereg), Bereg és Ugocsa főispánja (1889-1896), a Bereg megyei Kaszinó választmányának tagja (1890-től), később annak elnöke (1895-1897), majd többször o.gy képviselő (1896-1901., Bereg; 1907-1905., 1905., Ung), kb. 1500 kat. hold birtokosa, cs. és kir. kamarás (1892-től), johannita lovag; a főrendiház kinevezett tagja (1910-11). Az Erdélyi Erdőipari Rt. igazgatósági tagja, valamint az Országos Gazdatanács tagja. Meghalt: 1911. aug. 19. 1888-ban 776 forint, 1892-ben 1009 forint egyenes adót fizetett.6

dr. Hagara Viktor: sz. 1848-ban Nagyszőllősön (Ugocsa). Ügyvéd, 1875-77 között Ugocsa tiszteletbeli főjegyzője, majd valódi főjegyzője (1877-1886), o.gy. képviselő (1887-1892., Ugocsa); 1889-ben hivatalosan részt vesz a párizsi világkiállításon, 1896-ban pedig a millenniumi kiállítás gazdasági osztályának kollektív elnöke és a közoktatási osztály miniszteri megbízottja, továbbá a regionális szőlőfelújítási kölcsönbizottság tagja, az Országos Kisdedóvó Egyesület igazgatóságának jegyzője (elnöke: gr. Tisza Kálmánné), a Kisdednevelők Országos Egyesületének elnöke, a Magyar Olajipari Rt. felügyelő biz. tagja (1901-től), majd a bizottság elnöke (1905-től). Bereg főispánja (1897-1903), kb. 2000 kat. hold birtokosa; a francia Pour les mérites d' agriculture kitüntetés tulajdonosa (1899-től). 1903-ban Budapestre költözik és később nyugdíjasként dolgozik tovább. Meghalt 1922-ben. 1892-ben 1086 forint egyenes adót fizetett (Ugocsa).7

dr. Beöthy Pál: sz. 1866-ban Nagymarján (Bihar). Főhadnagy, később jogi dok­tor, 1888-tól tiszteletbeli aljegyző Biharban, majd bihari szolgabíró (1889), fője­gyző (1892), főszolgabíró (1895), Bereg főispánja (1903-1905), de Tisza Istvánnal együtt lemond. A Zsitvavölgyi H. Érdekű Vasút Rt. és a Nagyszeben -Vöröstoronyi Vasút Rt. igazgatóságának tagja (1906-tól), 1909-től pedig a Budapest - Tiszai H. Érdekű Vasút Rt. ig. tagja is, a Magyar Élelmiszerszállító Rt.

ig. tagja (1906-tól), a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. felügyelő biz. tagja (1908-tól). 1910-től munkapárti képviselő (Jász-Nagykun-Szolnok vm.), az o.gy. alel­nöke (1911-13), majd elnöke (1913-1917. jún. 18-ig), kamarás és belső titkos tanácsos; birtoka Komárom megyében volt. Meghalt 1921-ben.8

Patay András: sz. 1862-ben Budapesten. Jogi és gazdasági végzettséget szerez (Bp., Pozsony, Magyaróvár), az Ung megyei Gazdasági Egyesület igazgató alel­nöke. Egy ideig az ungi szabadelvű párt alelnöke, majd a 35 tagú alkotmányvédő bizottság tagja Ungban (1905-1906), a Wekerle-kormány kinevezésétől kezdve pedig beregi főispán (1906-1913). A Bereg megyei kaszinó tagja, majd rövid ideig a kaszinó közgyűlésének elnöke (1907-1908). Meghalt ?. 1888-ban 406 forint, 1892-ben 355 forint (Ugocsa), 1912-ben 655 korona egyenes adót fizetett. 1897-ben 767 kat. hold (Tolna), 1911-ben pedig 415 kat. hold birtokosa (Bereg) volt. 9

Buttykay Ferenc: sz. 1863(?)-ban Kökényesden (Ugocsa). A pénzügyminisztéri­um földadószabályozási járási becslőbiztosa (már 1883/84-ben is), majd 1885/86-tól Bereg és Ugocsa földadó nyilvántartásának nyilvántartó biztosa (1893-ig), néhány év múlva a Tiszavölgyi Társulat központi biz. választott pót­tagja és a Bereg megyei Vízszabályozó és Árvízmentesítő Társulat alelnöke (1902-től), később elnöke (1909?-től), a Bereg megyei központi Takarékpénztár Rt. felügyelő-bizottsági tagja, majd a 35 tagú beregi alkotmányvédő bizottság tagja (1905-1906-os ellenállás); Bereg főispánja (1913-1917), a Lipót-rend tagja (1916-tól). A Bereg megyei Kaszinó tagja, 1917-től a kaszinó közgyűlésének elnöke, kb. 1600 kat. holddal rendelkezett. Meghalt 1919-ben (öngyilkos lesz). 1892-ben 404 forint, 1909-ben 557, 1913-ban 1833 korona egyenes adót fizetett.10

Mezőssy László: sz. 1873-ban; református. Mezőssy Béla földművelési miniszter (1917-1918) testvére. 1898-tól szabolcsi aljegyző, majd főszolgabíró (1906-1917), Bereg megye főispánja (1917-1918). 1904-től a Nyírvíz-szabályozó Társulat egyik felügyelője; az 1905/06-os vármegyei ellenállás résztvevője Szabolcsban (1000 koronát fizet be az ellenállási alapba). Meghalt: ?.n

Alispánok:

Freyseysen Gyula: sz. 1822-ben Munkácson. Jogi végzettséget szerez, ezután Bereg megye alszolgabírója (1845-1848), 1849-ben honvéd őrnagy, majd alispán (1861. és 1867.), 1867-ben o.gy. képviselő (Bereg); a Bereg-Munkácsi Takarékpénztár elnöke 1863-tól, 1875-től pedig földkataszteri igazgató és a

Bereg Megyei Gazdasági Egyesület alelnöke. Részt vesz a Magyar Észak-Keleti Vasút helyi építkezéseinek megszervezésében is (1870-74). ABereg megyei kasz­inó egyik alapítótagja. 362 kat. holddal rendelkezett Beregben (1893). 1875-ben 1004 forint egyenes adót fizetett. Meghalt 1877 decemberében Munkácson. 1 2

Guthy Ferenc: sz. 1822-ben. Jogi végzettséget szerez, majd Debrecenben ügyvéd, 1849-ben honvéd százados, később Beregi másodalispán (1868-1871; Horváth I . mellett), majd 1871-től a királyi törvényszék elnöke Beregben (1875-ig), ezután haláláig visszavonultan él. A Bereg megyei kaszinó egyik alapítótag­ja. Meghalt 1909. jan. 10-én. 1884-ben 230, 1897-ben 218 forint egyenes adót fizetett.13

Péchy Tamás: sz. 1836-ban Madán (Szabolcs). Beregi főjegyző (1867-1873), majd alispán (1873-1881), 1872-től a Beregszászi Hitelintézet igazgatóságának alelnöke. Részt vesz a Magyar Észak-Keleti Vasút helyi építkezéseinek megsz­ervezésében is (1870-74). Meghalt 1881. dec. 24-én. 1 4

Jobszty Gyula: sz. 1841(7). 1867-től aljegyző Beregben, 1871-től közigazgatási szolgabíró, 1875-től főjegyző, majd nyugdíjazásáig alispán (1882-1905), a 35 tagú beregi alkotmányvédő bizottság tagja (1905-1906-os ellenállás); királyi tanácsos (1894-től). A Bereg megyei Központi Takarékpénztár felügyelő bizottságának tagja, majd elnöke; a Bereg megyei Kaolingyár Rt igazgatóságának elnöke (1912-től) és a Bereg megyei Kaszinó választmányának tagja (1883-tól). Meghalt 1927. jan. 24-én. 1909-ben 464, 1912-ben 485 korona egyenes adót fizetett.15

Gulácsy István: sz. 1866-ban Beregszászon (Bereg). 1890-től beregi szolgabíró, később al- és főjegyző, majd alispán (1905-1918), a megyei ellenállás vezetője; a Vaskorona és a Ferenc József-rend tagja. A Bereg megyei kaszinó tagja, majd rövid ideig a kaszinó közgyűlésének alelnöke (1907-1908); a Bereg megyei központi Takarékpénztár Rt. igazgatósági tagja. A tanácsköztársaság időszaka alatt bebörtönzik (1919), de azután ismét beregi alispán (1919-1923), 1927-től pedig Szatmár-Bereg-Ugocsa törvényhatóságainak küldötte a felsőházban. Meghalt 1941-ben. 1909-ben 648, 1913-ban 894 korona egyenes adót fizetett (kétszeres számítás). 1 6

Jegyzetek az 1. melléklethez

'Schönborn-Bucheim Ervin feltehetően tényleges beregi főispánnak csupán 1866 és 1871 között volt kinevezve - bár ekkor sem ő irányította a megye közigazgatását, hanem Lónyay János főis­páni helytartó - és később csak az rökös főispáni címet viselte. Személyéről és a Schönborn-családról: LEHOCZKY, I. köt. 336., 356., 374.o., III. köt. 594-604., 613-616.0.; A Pallas Nagy Lexikona XIV. köt. 975.o.; Magyar Országgyűlés képben és írásban (1892-1897): 133-134.0.; VÁSÁRHELYI, 79.o.; KEMPELEN, IX. köt. 284-285.0.; KOZMA, 1941. 99.o.; BARTHA, 38., 44.o.;valamint gazdacímtár (1897) és tiszticímtárak. Életrajzának összeállításakor csak az egyértelmű adatokat vettem figyelembe (a tiszticímtárak több külügyi pozíciót is felsorolnak, ám a névazonosság miatt ez a szál bizonytalan, más források pedig nem utalnak diplomáciai szolgálatra). Személyéről és a Lónyay-családról: LEHOCZKY, I. köt. 356., 374.0., II. köt. 128.0., III. köt. 388-396.,627-638.o.; DOBY, 88-90.o.;SZINNYEI, VII. köt. 1382.o.; SOMOGYI, 127.0.; Magyar Országgyűlés képben és írásban (1892-1897)1%!.o.; valamint tiszticímtárak. Személyéről: LEHOCZKY, I. köt. 336., 359., 367., 393.o., III. köt. 854.0.; SOMOGYI, 38-39.o.;KOZMA, 1941. 48.o.; valamint gazdacímtár (1893) és tiszticímtárak, 'személyéről: LEHOCZKY, I. köt. 394.0., III. köt. 855.o.; SZINNYEI, X. köt. 768-769.o.; SO­MOGYI, 221-222.0.; A Pallas Nagy Lexikona XIII. köt. 932.0.; KEMPELEN, VIII. köt. 260.O.; Magyar Országgyűlés képben és írásban (1892-1897) 387.0.; gazdacímtár (1893) és tiszticímtárak. Személyéről: A Pallas Nagy Lexikona XI. köt.649-650.o.; Révai Nagy Lexikona XII. köt. 846.0.; SOMOGYI, 39-40.O.; DOBY, 90-91.O.; KOZMA, 1941. 96., 107-109.O.; gazdacímtár (1893) és tiszticímtárak (egyéb pozíciói nem egyértelműen deríthetők ki a tiszticímtár alapján). Személyéről: SZINNYEI, IV. köt. 237-238.0.; SOMOGYI, 41.o.; KEMPELEN, IV. köt. 442.0.; gazdacímtár (1897) és tiszticímtárak Személyéről: T. BOROS, 43.o.; VÁSÁRHELYI, 160.O.; tiszticímtárak. Párbajáról: CLAIR, 152.0. Személyéről: HORVÁTH, 414.o.; BALASSA, 19.o.; LEHOCZKY, I. köt. 394.0.; KEMPELEN, VIII. köt. 207.O.; KOZMA, 1941. 127-128., 130.O.; [a családnak zempléni és szabolcsi (báji) ágai voltak, Lehoczky pedig a beregi nemesi családok között is említi]; gazdacímtárak (1897, 1911) és tiszticímtárak. A tiszticímtár 1917/18-ban nevét már nem közli. •Személyéről és a családról: NAGY, II. köt. 276.0.; HORVÁTH, 150.O.; KOZMA, 1941. 143., 149-150.O.; gazdacímtár (1911) és tiszticímtárak, valamint MOLK-148. 1913-11-8504. (411. cs.) »személyéről és a családról: NAGY, VII. köt. 460.O.; KEMPELEN, VII. köt. 187.0. (a családnak zempléni ága is volt); tiszticímtárak, valamint MOL. K-148. 1917-11-22060. (573. cs.) 'Személyéről: LEHOCZKY, I. köt. 336., 359., 364., 374.0., II. köt. 122., 124., 293.0.; BÓNA, 1987. 151.0.; NAGY, IV. köt. 234-235.o.; KEMPELEN, IV. köt. 187.0.; KOZMA, 1941. 52.o.;gazdacímtár (1893). ^személyéről: LEHOCZKY, I. köt. 359., 393.o., III. köt. 852.0.; KOZMA, 1941. 53.o.; CSATÁRY, 1995. 168.o.; BÓNA, 1988. 240.O. 'Személyéről: LEHOCZKY, I. köt. 359., 367-368.0., II. köt. 128., 294.0.; KEMPELEN, VIII. köt. 237.0. 'Személyéről: LEHOCZKY, I. köt. 365., 367-368.0., III. köt. 855.o.; KEMPELEN, V. köt. 275.o.; HORVÁTH, 150.O.; KOZMA, 1941. 82.o.;tiszticímtárak. 'Személyéről: LEHOCZKY, I. köt. 393.o.; T. BOROS, 143.o.; HORVÁTH, 150-153.O.; KOZMA, 1941. 127-130.O.; tiszticímtárak.

Bereg megve fő- és alispánjainak helvi szintű politikai és közigazgatási karrierútja

Bereg vármegye dualizmus kori országgyűlési képviselőinek névsora

1 8 6 5 - 1 8 6 9 :

1. Lónyay Menyhért 2. Bay György

1 8 6 9 - 1 8 7 2 :

1. Lónyay Menyhért Lónyay Gábor (1869. dec-től)

2. Bay Ferenc

1 8 7 2 - 1 8 7 5 :

1. Lónyay János 2. Lónyay József

1 8 7 5 - 1 8 7 8 :

1. Uray Miklós 2. Lónyay József

1 8 7 8 - 1 8 8 1 :

1. gr. Lónyay Menyhért 2. Horváth Károly

1 8 8 1 - 1 8 8 4 :

1. Füzesséry Géza* 2. Literáty Ödön

1 8 8 4 - 1 8 8 7 :

1. Gulácsy Dezső 2. Lónyay Sándor

1 8 8 7 - 1 8 9 2 :

1. Uray Imre* 2. Lónyay Sándor

Luby Géza* (1889. jún-tól)

3. Eötvös Tamás Freyseysen Gyula (1867-től)

4. Sipos Ferenc

3. Pásztélyi János Lónyay József (1869. dec-től)

4. Buday Sándor

3. Horváth Károly 4. Buday Sándor

3. Jászay Antal 4. Hunyady Béla

3. Jászay Antal 4. Morvay Pál

Abonyi Emil (1879-től)

3. Jászay Antal 4. Abonyi Emil

3. Literáty Ödön 4. Abonyi Emil

3. Literáty Ödön György Endre (1888. jan-tól)

4. Gulácsy Dezső

1 8 9 2 - 1 8 9 7 :

1. Uray Imre* 2. Lónyay Géza

1 8 9 6 - 1 9 0 1 :

1. Lónyay Sándor 2. Lónyay Géza

1 9 0 1 - 1 9 0 6 :

1. Uray Imre* 2. Lónyay Géza

1 9 0 5 . j a n u á r i v á l a s z t á s o k :

1. Uray Imre* 2. Lónyay Géza

1 9 0 6 - 1 9 1 1 :

1. Uray Imre Máthé László (1908. márc-tól)

2. Hirtenstein Lajos

1 9 1 0 - 1 9 1 8 :

1. Jármy István* 2. br. Madarassy-Beck Gyula

jelmagyarázat:

1. : tiszaháti kerület 2. : kaszonyi kerület 3. : munkácsi kerület 4. : felvidéki kerület *: ellenzéki képviselő

3. Nedeczey János 4. Gulácsy Dezső

3. Nedeczey János 4. Barta Ödön*

3. Nedeczey János 4. Barta Ödön*

3. Nedeczey János 4. Barta Ödön*

3. Fried Lajos 4. Barta Ödön

3. Várady Gyula gr. Schönborn-Bucheim Károly

(1918.jan-tól) 4. Lónyay Géza

br. Kaas Albert (1917. dec-től)

Bibliografía

1. Források, kortársi elemzések:

a. Magyar Országos Levéltár, Bp., (MOL) Miniszterelnökségi iratok (K-2) és

Belügyminisztérium Elnöki Iratok (K-148) Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára, Bp., (MTAKt.) Lónyay-hagyaték

(kiadatlan) Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (OSZK Kt.) Lónyay-levelezés (kiadatlan) Országgyűlés nyomtatványai. Képviselőház - Napló (1865-1918). Bp., Corpus Juris Hungarici (1848-1916). Szerk.: Márkus Dezső, majd Térfi Gyula. Bp.,

1896-1917. Bereg című hetilap (1881-1918)

Bereg vármegye hivatalos lapja című hetilap (1903-1917)

b. BARTHA Miklós: Kazár földön. Kolozsvár, 1901. A Beregvármegyei tisztújítás és előzményei. Bp., 1908. DOB YAntal: A Lónyay-család. Bp., 1895. HALÁSZ Imre: Egy letűnt nemzedék. Emlékezések a magyar állam kialakulásának

újabb korszakából. Bp., 1911. HORVÁTH József: Az 1905-6. évi vármegyei ellenállás története. Bp., 1906. KÁKAY Aranyos [Kecskeméthy Aurél]: Nagy férfiaink. Legújabb fény- és árnyképek.

Bp., 1874. KOZMA György: Egy vármegye harca és haldoklása, h., é. n. [1938.] KOZMA György: A beregmegyei kaszinó százéves története. Bp., 1941. LEHOCZKY Tivadar: Beregvármegye monographiája. 1-3. köt. Ungvár, 1881. LÓNYAY Florentina: Töredékek. Visszaemlékezések. 1. köt. Bp., 1891. MÁRIÁSSY Béla: A szabadelvűség múltja, jelene és jövője. Győr, 1896. OLÁH Gyula: Az 1875-ik évi fúzió története. Bp., 1908. Politikai Magyarország. 2. és 4. köt. Szerk.: Szász József. Bp., 1913-1914. TÓVÖLGYI Titusz: A magyar ellenzék véres küzdelme vagyis gyásznapok a magyar

nemzet életéből. 1-2. köt. Pest, 1872. VERHOVAY Gyula: Az álarc korszaka. Bp., 1889. VERHOVAY Gyula: Az ország urai. Bp., 1890. 2. Szakirodalom:

BALÁZS Magdolna: A középszintű közigazgatási apparátus vizsgálata a dualizmus időszakában. = Történelmi Szemle, 1986. 1. sz. 116-124. p.

BÓNA Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-1849. Bp., 1987. BÓNA Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Bp., 1988. CSATÁRY György: Levéltári kalászatok. Ungvár-Bp., 1993.

CSATÁRY György: Múltunk írott ereklyéi. Ungvár-Bp., 1995. CSIZMADIA Andor: A közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer

létrejöttéig. Bp., 1976. GERŐ András: Az elsöprő kisebbség. Bp., 1988. GERŐ András: Polgárosodás és elitek a Monarchia Magyarországán. = uö, Utódok kora.

Bp., 1996. 136-146. p. KOVÁCS Dénesné: Zemplén megyei országgyűlési követválasztások (1861-1910).

Miskolc, 1989. /Borsod-Abaúj-Zemplén megyei levéltári füzetek, 27./ LAKATOS Ernő: A magyar politikai vezetőréteg 1848-1918. Bp., 1942. MARGÓCSY József: Nyíregyháza Nemzet- il l . Országgyűlési képviselői 1848-1944

között. = Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, 11. Szerk.: Nagy Ferenc. Nyíregyháza, 1995. 205-225. p. /Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiad­ványai./

MAYER Mária: Kárpátukrán (ruszin) politikai és társadalmi törekvések 1860-1910. Bp., 1977.

M. KONDOR Viktória: Az 1875-ös pártfúzió. Bp., 1959. RUDAY Rezső: A politikai ideológia, pártszerkezet, hivatás és életkor szerepe a magyar

képviselőház és a pártok életében (1861-1935). Bp., 1936. RUSZOLY József: A választási bíráskodás Magyarországon 1848-1948. Bp., 1980. SARLÓS Béla: Közigazgazgatás és hatalompolitika a dualizmus rendszerében. Bp.,

1976. SAS Andor: Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán. Bratislava, 1955. STIPTA István: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására. Bp., 1995. SZABÓ Dániel: Századfordulós azonosulásformák. = Valóság, 1991. 11. sz. 23-31. p. SZABÓ Dániel: A magyar társadalom politikai szerveződése a dualizmus korában. =

Történelmi Szemle, 1992. 3-4. sz. 199-230. p. SZABÓ Miklós: Új vonások a századforduló magyar konzervatív politikai gondo­

lkodásában. = uö., Politikai kultúra Magyarországon 1896-1986. Bp., 1986. 109-176. p.

TÓTH, Adalbert; Partéién und Reichstagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, 1973.

3. Életrajzgyűjtemények, adattárak, lexikonok:

a. BALASSA Sándor szerk.: Magyarország főispánjai. Évkönyv. Bp., 1911. KEMPELEN Béla: Magyar nemes családok. 1-10. köt. Bp., 1911-1931. Magyar nemzetségi zsebkönyv. 2. köt. Nemes családok. Bp., 1905. NAGY Iván: Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1-12. köt.

Bp., 1857-1865. SOMOGYI Zsigmond szerk.: Magyarország főispánjainak története 1000-1903. Bp.,

1902. SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. 1-14. köt. Bp., 1891-1914. Országgyűlési Almanach. Szerk.: Halász Sándor, majd Sturm Albert Bp., 1884-1906.

A képviselőház a múlt és jelen ülésszakban. Szerk.: Kugler Géza, Kiszely Geiza 1892-1910.

Magyar Országgyűlés képben és írásban (1892-1897). Bp., 1896. TASSY Károly: Az országgyűlés képviselőinek sematizmusa. 1-5. köt. Bp., 1892-1911. VÁSÁRHELYI Ferenc szerk.: A magyar országgyűlés (1910-15). Bp., 1910.

b. CLAIR Vilmos: Magyar párbajok Attila hun király idejétől az 1923. év végéig. 2. köt.

(1867-1923). 2. kiad. Bp., 1930. Magyar Almanach. Szerk.: Máthé J. Lajos. Bp., 1888., 1892. Magyarország földbirtokosai. Szerk.: Baross Károly. Bp., 1893. A Magyar Korona Országainak Gazdaczímtára. Bp., 1897. Magyarországi Gazdaczímtár. Szerk.: Rubinek Gyula. Bp., 1911. Mezőgazdasági munkabérek Magyarországon az 1905. évben. Bp., 1906. Magyarország Tiszti Czím és Névtára. Bp., 1875., 1879., 1884., 1886-1918.

c. T. BOROS László szerk. Magyar Politikai Lexikon 1914-1929. Bp., 1930. A Pallas Nagy Lexikona. 1-16. köt. Bp., 1893-1897. Révai Nagy Lexikona. 1-19. köt. Bp., 1911-1926.