CIGÁNY NÉPISMERET ÉS OKTATÁS

Témavezető: Dr. Jenei Teréz

Készítette: Hollósi Hajnalka 2.évf. PhD hallgató

Debrecen 2007. október 24.

Tartalomjegyzék

1. BEVEZETÉS............................................................................................................3

2. DEMOGRÁFIAI ADATOK.......................................................................................4

3. MŰVEK, ÍRÁSOK A MAGYARORSZÁGI CIGÁNY FOLKLÓRRÓL......................5

4. A DAL SZEREPE A CIGÁNY FOLKLÓRBAN........................................................8

5. A CIGÁNY MESÉK..................................................................................................9

6. A CIGÁNYZENE KUTATÁSÁRÓL.......................................................................12

ÖSSZEGZÉS.............................................................................................................14

Felhasznált irodalom..................................................................................................15

2

A Cigány folklór

1. Bevezetés

A cigányok nyelvének, néprajzának, folklórjának kutatásában fontos szerepe van a magyar

kutatóknak, ezek a munkásságok világviszonylatban is megállják a helyüket, sőt sokszor

úttörő munkát végeztek e téren. Gondolok itt azokra az elszánt, elhivatott elődeinkre, akik

fáradságot nem ismerve járták az országot, és egykori magyar településeket, hogy a cigány

nép történetét, kultúráját, mesevilágát megőrizzék az utókor számára. Erdős Kamill nevét

említeném, akinek munkássága világviszonylatban is előkelő helyet követel magának,

elsősorban a néprajzkutatásban, de hasonló kiemelkedő eredmények vannak a cigány

nyelvkutatásban, a cigány-népzene kutatásban, a néptánc kutatásban, a népmesekutatásban. A

cigány nyelvvel foglalkozó kutatóink is kiváló munkát végeztek, és az utóbbi évtizedekben a

szociológiai jellegű cigánykutatás is kiemelkedő eredményeket hozott. A cigány folklór iránti

érdeklődés a néprajztudomány megszületése óta van jelen hazánkban, az első kutatók

általában nyelvészek voltak, akik a cigány mesék tanulmányozásában vállaltak szerepet.

(Görög Veronika 1994) Ennek azért is van nagy jelentősége, mert a cigány nép körében nem

volt jellemző az írásos lejegyzés, inkább csak szóban őrizték meg, és adták tovább a meséket,

dalokat, mondákat, stb. Írásbeliség híján, a cigány nép nem jegyezhette fel történelmének

nevezetes eseményeit, a többi népre hagyta annak felkutatását. A cigányság története,

kultúrája csak az írástudó népek cigányokra vonatkozó feljegyzéseiből rekontstruálható.

(Diósi Ágnes 2002)

A lírai és prózai megnyilvánulások egyaránt, napjainkban is élő folklórként töltenek be

fontos funkciót a cigányok mindennapjaiban, hozzátartoznak életmódjukhoz. Hitviláguk,

archaikus világlátásuk egyaránt tükröződik benne, és a mai életük élményei is szerves részét

képezik.

3

2. Demográfiai adatok

Fontos röviden áttekintenünk a cigányság demográfiai mutatóit Magyarország

vonatkozásában, a 2003-as felmérés1 alapján mintegy 540 ezer fős cigány népességgel kell

számolnunk.( Ez természetesen nem pontos adat, hiszen a cigányság körében sem vallja

magát mindenki cigánynak, ez nehezíti számuk pontos meghatározását.) Ehhez a számhoz

még hozzá kell vennünk a Magyarországon kívül, de a Kárpát medencében élő cigány

népességet. Sajnos pontos adatok az itt élők számáról sincsenek, de ha idevesszük

Burgenland, Szlovákia, Horvátország, a Vajdaság, és a Bánát, Kárpátalja és Erdély cigány

népességét, akkor számuk biztosan eléri, sőt akár meg is haladhatja az egymillió főt.

Az pedig magától értetődik, hogy egy ekkora nép egészét nem lehet semmilyen

művelődéstörténeten kívül rekeszteni. A magyar kutatókra ez még inkább vonatkozik, hiszen

a cigányság kb. 1422 óta, gyakorlatilag 500 évig élt a Magyarországnak tekintett állam

területén, nos minden különbség ellenére is jog és műveltség, gazdálkodás és vallás e

keretekben jutott velünk kapcsolatba. (Voigt Vilmos 1993)

Visszatérve a mai Magyarország területéhez, ez a több mint félmilliós népesség nem

egyenletesen oszlik el az ország területén, bizonyos országrészek, megyék jóval nagyobb

koncentráltságot mutatnak a cigány lakosok tekintetében, ilyen megyék, Heves, Borsod,

Szabolcs, Nógrád. Szintén ki kell emelnem, hogy a cigányság megosztott az általa beszélt

nyelv tekintetében is, a 2003-as2 felmérés alapján, a Magyarországon élő cigányság mintegy

86,9%-a magyarul beszélő, 7,7%-uk lovárit beszélő, és 4,4%-uk beás nyelvet beszélő

népcsoport. Ezt a nagyon rövid összefoglalását a cigány népcsoportoknak mindenképpen meg

kellett tennem, hogy elkerüljük annak a veszélyét, hogy a cigányságot egy egységes népnek

tekintsük. Fontos tisztában lennünk a csoportok más nyelvhasználatával, különböző

kultúrájával, eltérő szokásaival.

1 Kemény István által jegyzett nagy roma kutatás.2 Ua.

4

3. Művek, írások a magyarországi cigány folklórról

A cigányok iránti érdeklődés jelentős múltra tekint vissza, a 18. század végén már

fontos közlemények láttak napvilágot a cigányság életéről. Sokan és sokféleképpen írtak már

a cigány hagyományokról, szokásaikról, kultúrájukról, de érdemes lenne ezeket a teóriákat

tisztázni, és rendszerbe foglalni. (Ujváry Zoltán 1994) A magyarországi cigány kutatások

történetét 1981-ig Vekerdi József tekintette át3, műve leginkább művelődéstörténeti adatokat

tartalmaz, melyek nyelv, folklór, történelem, szociológia és más témák szerint vannak

csoportosítva. Azt vallja, hogy névtani adatok arra vallanak, hogy Magyarországon már a 14.

század második felében megjelentek a cigányok.

Szegő László szerkesztésében 1983-ban jelent meg egy tanulmánykötet4, amelyben a

cigányok történetéről Tomka Miklós, zenéjéről Olsvai Imre, táncaikról Martin György adott

áttekintést. Szintén említést érdemel az 1986-ban Mezey Barna szerkesztésében megjelent

mű, melynek címe, „A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban 1422-1985”. Ez a mű

igen sokrétű dokumentumanyagot ad a magyarországi cigányokról. 1885-ben jelent meg

Szinnyei József tollából nevezetes írása5, amelyben a magyar történelem segédtudományaihoz

adatul szolgáló hírlapi cikkek 1731 és 1880 közti adatait gyűjtötte egybe. (Voigt Vilmos

1993) Voigt Vilmos szerint sajnálatos, hogy a cigányokra vonatkozólag csekély számú régi

írás található, ezért indokolt lenne, hogy ezeket egybegyűjtsék, sőt még inkább szükség lenne

egy teljes bibliográfiára, amely a magyarországi cigányokra vonatkozó még régibb közléseket

tartalmazná. Sándor István nevéhez fűződik a magyar néprajztudomány 1850-től számított két

évtized bibliográfiájának közzététele6, melyben több apróbb közleményen kívül külön is

említi a cigányok nyelvére és eredetére vonatkozó írásokat, és a hazai cigányokról tíz további

cikket. Említést érdemel Wlislocki Henrik neve, aki a múlt század végén erdélyi nomád

cigányok közötti többéves gyűjtését főleg német nyelven közli. Elsősorban a szokások, a

varázsló– és gyógyító tevékenységek leírását adja olyan hitelességgel, hogy a nemzetközi

ciganisztikai szakirodalomnak ma is egyik legtekintélyesebb forrásanyaga.

3 Vekerdi 1982.4 Szegő 1983.5 Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriuma.6 A magyar néprajztudomány bibliográfiája 1850-1870.

5

Közismert József főherceg neve, akinek a cigányok érdekében kifejtett munkássága néprajzi

szempontból is jelentős. Az ő segítségével kap nemességet Sztojka Ferenc, aki cigány-magyar

szótárt állított össze. Neves zeneszerzők, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán is

foglalkoznak a cigányzene kérdéseivel. Hermann Antal nagyszámú cigány dalszövegek

gyűjtője és közreadója. Fél évszázaddal később Hajdú András gyűjtött másfélezer cigány

népdalt. Kortársaink közül, Vígh Rudolf, Sárosi Bálint, Olsvai Imre, Kovalcsik Katalin

folytatnak jelentősebb cigányzenei kutatásokat. 1938-1942 között a Csenki– testvérpár végez

folyamatos és eredményes gyűjtést a cigányok körében. Imre dalokat, balladákat, Sándor

meséket rögzít. A század elején a cigány folklór kedvelt zsurnalisztikai téma volt. Nem

tagadhatjuk, hogy a kor divatja szerint ebben az időben a hagyományos cigánykultúrában a

néprajzkutatók is főként az egzotikumot, kuriózumot, a látványos elemeket keresik.

Az 1950-es évektől szólva, meg kell említenünk Bartos Tíbor „Sosem volt

Cigányország“ címmel 1958-ban megjelent, szegkovács történeteket bemutató kiadványát.

Gunda Béla a debreceni tudományegyetem tanszékvezető professzora a cigány népi

gyógyításokat kutatta és szintén meséket gyűjt. Erdész Sándor 1958-59-ben 262 mesét vett

magnetofonra a magyar cigány Ámi Lajostól – ami egy mesélőtől szinte világrekordnak

számít. (Eperjessy Ernő 1994)

A hatvanas években egy kevésbé látványos időszak következik, inkább csak

gyűjtőmunka folyik, publikáció alig lát napvilágot. Intézményi keretek közt a

cigánykutatásokat első ízben az MTA Néprajzi Kutató Csoportja vette fel feladatai közé

1983-ban. Ennek a programnak hatására Kriza Ildikó szerkesztésében ciganisztikai

tanulmánysorozatot indított útjára. A Magyar Néprajzi Társaság megalakulásakor

alapszabályában rögzítette, és célul tűzte ki az akkori Magyarország minden népe anyagi

kultúrájának, folklór hagyományának kutatását. A század elején külön Cigány Szakosztály is

működött, amely az I. Világháború alatt megszűnt. A lepergett száz év alatt folyóiratában, az

„Ethnographia“– ban több cigány tárgyú tanulmánynak adott helyet. Ezekben az évtizedekben

tekintélyes tárgyi anyag gyűlik össze a megyei és helytörténeti múzeumokban az anyagi

kultúra, főleg a cigány mesterségek köréből, adattáraik pedig gazdag fotódokumentációt

őriznek. A Magyar Néprajzi Múzeum 1989-ben reprezentatív kiállításban mutatta be a

magyarországi cigányok századelejei életmódját. (Eperjessy Ernő 1994)

6

Az MTA7 Zenetudományi Intézete szinte egyedülállóan értékes cigány népzenei

anyaggal rendelkezik, a cigány archívum gondozója és rendszerzője Kovalcsik Katalin, aki e

témakörben maga is sokat gyűjtött. Említést érdemel kiemelkedő népzenekutatói munkájáért;

Sárosi Bálint, Vígh Rudolf, Olsvai Imre. Az intézet néptánc archívuma is egyedülálló

Európában.

Kutatások soráról tudunk más egyetemek néprajzi tanszékén is. Budapesten az ELTE8 Folklór

Tanszékén Voight Vilmos, Debrecenben Gunda Béla professzor, majd Ujváry Zoltán, Pécsett

Várnagy Elemér volt az, akik cigány néprajzi és nyelvészeti feltárásokat végeztek.

Kiemelkedő cigánykutatóként kell megemlítenünk még Andrásfalvy Bertalant, Balassa Ivánt,

Bódi Zsuzsannát, Dankó Imrét, Bakó Ferencet, Kakuk Mátyást, Bencsik Tibort, Zsúpos

Zoltánt, Gémes Balázst.

Az 1970-80-as években egyre intenzívebb figyelem irányul a cigány etnikum felé néprajzi

vonatkozásban is. Az 1980-as évekig a cigányság kutatói ritka kivételtől eltekintve – nem

cigány származásúak, ennek oka a cigány értelmiség vékony rétege, és korábban szinte teljes

hiánya.(Eperjessy Ernő 1994)

A cigány néprajzi kutatók megjelenése a tudományos életben talán Lakatos Menyhért és Bari

Károly nevével fémjelezhető. Ezt követően egyre több cigány származású kutató tűnik fel, és

végeznek értékes munkát a saját szakterületükön. 1992-ben jelent meg Rostás-Farkas György

és Karsai Ervin „ A cigányok hiedelemvilága“ című kötete. Balázs Gusztáv nevét fontos

említenünk, hiszen egyike a kevésszámú képzett cigány folkloristáknak – „Lakodalmi

szokások és táncok a nagyecsedi cigányoknál“ címmel 1987– ben publikálta első művét. A

Griziphe Cigány Néprajzi és Nyelvmívelő Társaság megalakulása fontos esemény volt, amely

többek között a cigány származású néprajzosok összefogását tűzte ki célul.

Ez idáig sok minden történt, jelentős érték került a tudomány birtokába, mindez azonban csak

a jéghegy csúcsa. A hézagok, a fehér foltok nagyok, a gyűjtések esetlegesek, rendszerezésük

várat magára. Legjobb helyzetben még a népzene és a mesegyűjtés van, ezen a téren, már

nincs is sok tennivaló. Azonban hiányoznak a mélyrétegben megbúvó értékek, a

gyermekdalok, az altatók, a siratók, mondókák. Azt is tudjuk, hogy minden cigány

közösségnek megvannak a maguk kiváló mesemondói, dalosai, táncosai, akiknek még a

közelében sem járt néprajzi gyűjtő. (Eperjessy Ernő 1994)

7 Magyar Tudományos Akadémia8 Eötvös Loránd Tudomány Egyetem

7

4. A Dal szerepe a cigány folklórban

„Költészet, zene tánc szerves egységet alkotnak a cigányok énekmondásában.”- írja

Diósi Ágnes A cigány folklór című írásában. A cigányság körében nincs szükség különösebb

alkalomra, hogy az énekhez, tánchoz, de ha valamilyen jeles alkalom kapcsán gyűlnek össze,

akkor minden esetben az éneklésnek kötött szertartása van. A cigányok a dalt ún. igaz

beszédnek (csácsi vorba)9 nevezik, amely szervesen kötődik az előadóhoz, aki minden esetben

azért adja elő, mert valami mondanivalója van vele. Tehát leszögezhetjük, hogy ezeknek az

előadásoknak minden esetben fontos, aktuális mondanivalójuk van. Éppen ezért, az előadó

mindig egyfajta bevezetéssel kezdi az előadást, mintegy engedélyt kérve az őt hallgatóktól,

hogy elmondhassa „igaz beszédét”. Pl.:„Engedelmet kérek, cigányok, mondhatok egy igaz

beszédet?”(„Engelmo mangav, romanle, sáj phenav jek csácsi vorba?”10„Mondd a

beszédedet!” ( Phen tyi vorba!”)11 Az előadás után pedig áldást kell mondaniuk, pl.:

„Legyetek egészségesek és szerencsések!” („Táven szásztetaj bahhtále!”) 12 „Legyél te is!”

(„Távesz vi tu!”)13 Ha új vendég érkezik, így köszönti a már ott tartózkodókat: „ Istennel

talállak benneteket, cigányok!” „Legyetek szerencsések!” „Legyél te is, testvér, ülj le és igyál

velünk!” („ Dévlasza arakhav tumen romale!”) („Táven bahhtále!”) („ Távesz vi tu phrala, bes

téle taj pi amencal!”) 14

Búcsúzáskor minden esetben ún. istenhozzádoz mondanak egymásnak. A távozó ekképpen

szól: „Maradjatok istennel!” („Ásen Dévlásza!”)15Az ott maradók a távozóknak: „Menj

istennel!” („Zsá Dévlászá!”)16 (Diósi Ágnes 2002)

A cigány daloknak alapvetően két nagy csoportja van, a hallgató és a táncdal. Jellegzetes

motívum csoportos előadás esetén a dalokban a töltelékszavak használata, a pattintgatás,

tapsolás, szájbőgőzés. Szintén jellegzetes motívum a dalokban a sorvégi utolsó szótag előtti

szünet, majd a sor díszítőhanggal való befejése.

9 Cigány nyelven.10 Ua.11 Ua.12 Ua.13 Ua.14 Ua.15 Ua.16 Ua.

8

5. A cigány mesék

A cigány mesemondók két nagy csoportját lehet megkülönböztetni, a régóta magyar

nyelvterületen élő romungrókat, akik nyelvük elvesztése miatt magyarul mesélnek, és a

kétnyelvű cigányokat, akik hol cigányul, hol magyarul mesélnek, a hallgató közönség igénye

szerint. (Görög Veronika 1994) Sokáig a cigányok által előadott, de magyar nyelven szóló

meséket nem tekintette a tudomány külön álló kutatási területnek, a magyar mesevilághoz

sorolták. Azt feltételezték, hogy magyar meséket hallanak cigány előadóktól, ezért sokszor

nem is jelölték a mesélő cigány voltát. Erdész Sándor neve érdemel említést a mesegyűjtés

területén végzett kiemelkedő munkájáért, neki köszönhető a legnagyobb meserepertoár, ami

egyetlen mesélőtől származik. Saját elmondása szerint, a következő módon jutott e „kincs”

birtokába: A Szabolcs- Szatmár megyei múzeumok igazgatósága levélben fordult 400 iskola

igazgatójához, hogy jelezzék kik a legjobb hagyományőrző énekesek és mesemondók az adott

településen. E felmérés alapján sikerült tíz igen tehetséges mesemondót fellelni, ezek között

találtak rá Ámi Lajosra, aki egy írni- olvasni nem tudó cigány ember volt, az általa előadott

262 mesét rögzítette le és később publikálta azt. (Görög Veronika 1994) Később Erdész ezen

felbuzdulva más mesemondókat is felkutatott és megkeresett, ám anyaga még publikálásra

vár. Az erdélyi magyar folklórkutató Nagy Olga is jelentős képviselője a cigány

mesegyűjtésnek, 1973-88 között kiadott öt mesekötetet, ezek mindegyike

háromnyelvű17mesemondótól származnak.

Feltétlenül beszélnünk kell arról a magyar folkloristák körébe elterjedt elméletről,

hogy a magyarul elmondott mesék a magyar mesegyűjteményhez tartoznak, érvelésük arra

épül miszerint a magyarul mesélő cigányok a magyar mesék témavilágához hasonló

történeteket mondanak el. Alapvető különbségek csak az előadás módjában van, ezért magyar

mesékről van szó. Ezt az álláspontot képviseli többek között a már bemutatott Erdész Sándor

is. Így ír egyik gyűjteményes kötete bevezetőjében: „Ez a gyűjtemény szintén a korábbi

véleményünket igazolja, miszerint nem létezik érzékelhető különbség sem a karakterek

közötti kapcsolatokat, sem az epizódokat, sem az elbeszélő struktúrákat illetően a magyar

népmesék és a magyarországi cigányok meséi között……” (Görög Veronika 1994)

17 Magyar- román-cigány.

9

Természetesen más kutatók viszont nem értenek ebben egyet, Kovács Ágnes a magyar

elbeszélő folklór egyik jelentős képviselője így nyilatkozott ez ügyben: „…… nem találtam

bennük több hasonlóságot, mint amennyi két egymás mellett élő, de egymással alig keveredő

nép meséi között természetszerűleg kialakul. ”Továbbá hangsúlyozza a szövegek gyűjtésének,

a magyar nyelvű cigány mesemondók szellemiségének tanulmányozásának fontosságát, mivel

elengedhetetlennek tartja a precíz megközelítést és tanulmányozást, mivel csak ilyen módon

lehet kimutatni a magyar és a cigány mesemondók repertoárja közötti kapcsolatot. (Görög

Veronika 1994) Mindezen vélemények figyelembevételével azt mondhatjuk, hogy a cigány

folklóralkotások eredete, hitelessége még ma is felvet vitákra indító kérdéseket. Egyik jeles

képviselője a cigány mesegyűjtésnek Heinz Mode18, aki egy négykötetes cigány mese

antológia kiadója, ő úgy véli, hogy a cigányoknak is van saját kultúrájuk, amely elsősorban a

folklórban jelenik meg. Azt a nézetet képviseli, hogy a cigányságnak köszönhető az indiai

eredetű mesekincs Európában való elterjedése. Ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy a

cigány mesék vizsgálata eléggé mostohán kezelt területe a nemzetközi folklórkutatásnak,

illetve, hogy a cigány meseanyag hiányzik a nemzetközi mesekatalógusokból, és a világ

népeinek folklórját bemutató reprezentatív gyűjteményekből. Határozottan támadja azokat a

nézeteket, amelyek képviselői kétségbe vonják az önálló cigány kultúra és folklór létezését.

( Görög Veronika 1994) Ez utóbbi felfogás képviselője viszont Vekerdi József, akinek nevét

már a harmadik fejezetben említettem. Vekerdi ragaszkodik azon elméletéhez, amely szerint a

cigányok a környező népek mesekincsét veszik át, a vándorlásuk során magukkal viszik, akár

három- négy országon keresztül is, de ezeket a műveket két-három nemzedék alatt elfelejtik,

és újakra cserélik fel. Úgy véli, hogy a cigányság egyirányúlag kölcsönzi más népektől a

műveket, és passzívan befogadja azokat. Görög Veronika kétségbe vonja Vekerdi álláspontját,

szerinte nehéz elképzelni, hogy egy zárt közösségben, mint a cigányok esetében, ahol a

mesemondás mindennapos dolog, az ismert és kedvelt meseanyag egyszer csak kiesik a

tudatukból, és másikkal helyettesítődik be.

A cigány mesék történelmi elemzése Szegő László19 nevéhez köthető, megállapítja,

hogy a cigány folklórban az indiai eredet csak kevés nyomot hagyott, erősebbnek tartja a

cigány mesekincs beágyazottságát a délkelet-európai folklórba.

18 1983-as művében ír róla.19 Szegő 1983.

10

Állításában történelmi tényekre, és etnográfiai megfigyelésekre támaszkodik, az

összehasonlító tanulmányok elvégzését szorgalmazza, amelyek segítségével a kölcsönhatások

irányát fel lehetne deríteni, hangsúlyozva a közös jegyek jelenlétét a térség népeinek

folklórjában.

Érdemes a cigány mesék tartalmáról is beszélnünk, ezt illetően is számos álláspont van

jelen a tudományos életben. Általánosan elfogadott kép az a cigány meséket illetően, hogy a

cigány közösségek számára könnyen elfogadható a tündérmesék csodálatos világa, és ezek a

történetek jóval kevésbé kötik le a nem cigány felnőtt lakosságot. A cigány mesemondók és

közönségük számára a „paramicsi”, a tündérmese a legnépszerűbb műfaj, hőse leggyakrabban

egy alacsony származású, szegény fiú,- egy szegény cigány - ,aki megöli a sárkányt, és

kiszabadítja a királykisasszonyt. Gyakori mesehős a cigány történetekben az a főszereplő is,

akit varázseszközök vagy varázserejű személyek segítenek kalandjai során, és ezáltal tesznek

szert olyan képességekre, amelyek segítségével képes lesz megállni a helyét olyan

szituációkban is, amelyekben minden más próbálkozó elbukik. A tündérmeséket a humoros

mesék követik a népszerűségi listán, ezek cigány elnevezése a „törtineto”, a mesélő számára

ezen történetek mesélése során jó lehetőség nyílik gazdag fantáziaviláguk kibontakoztatására.

Ismert műfaj a cigány folklórban a ballada is, legismertebb az ún. Kígyó-ballada. Ennek

lényege, hogy a fiatalasszony, kérője kedvéért mérges kígyót főz, és megeteti vele a bátyját,

de a kérője nem veszi el, amiért ilyen tettre volt képes.

Nincsen túl sok ismeretünk a cigány néphitről, a vallásosságról, és a természeti világképükről.

Ugyanez mondható el a cigány szólásokról, közmondásokról és a találós kérdésekről is –írja

Eperjessy Ernő. A borsos, trágár anekdoták groteszk elemekkel fűszerezve szintén népszerűek

a cigány közösségekben. Szintén kedvelik az erotikus meséket is, amelyeket a mesélő

zavartalanul ad elő asszonyok és gyerekek jelenlétében is. Vekerdi József úgy véli, hogy az

ún. igaz történetek az egyik legnépszerűbb műfaj a cigány folklórban. A mesélők úgy adják

elő történetüket, mintha ő maga vagy egy hozzá közel álló személy lenne a történet

főszereplője. Ezekben a mesékben gyakran bukkannak fel visszajáró halottak, vagy olyan

álmokkal, melyek ezeket a találkozásokat idézik fel.

11

Szintén a cigány mesék ismert motívuma, hogy a királylány lenyel egy levelet és terhes lesz

tőle. Bari Károly gyűjtéséből is ismerünk ilyen mesét, egy Kántorjánosiban élő oláh cigány

repertoárjában „Körtefa János” címen szerepel.

Ami viszont ritka műfaj a cigány mesékben, az az állatmese, a vallásos témájú mese és a

formula mese. (Görög veronika 1994)

A cigány meseszövésre jellemző a mesék alkalmankénti változó hossza, a történet

mesélés közbeni változtatása, a kiinduló szereplők lecserélése, és az időnként oda nem illő

események bevonása. Szintén jellemző, hogy a közönségtől teszi a mesélő függővé a történet

pozitív vagy negatív befejezését, mert gyerekeknek előadott mese csak jól végződhet, de a

felnőtteknek szóló mesék sokszor nem végződnek jól. A mesélő tekintettel van a jelenlévő

asszonyokra is, ha valami illetlen dolog következik, akkor előre bocsánatot kér, „ Ó

asszonyok, bocsássatok meg nekem a ti szép becsületetekre”. A mesekezdő formulák is

különbözőek az egyes cigány csoportok között. Lovári nyelvjárásban: Szasz, kaj nasz.-Hol,

volt hol nem volt. Cerhári nyelvjárásban: Kaj szja, na szja. -Volt, honnan nem volt. Romungró

nyelvjárásban: Kaj szja, kaj na szja.- Hol volt, hol nem volt. A hallgatóság részéről elfogadott,

és elvárt rítus az ún. rituális szavak mondása az előadás alatt, mint pl: „Los, los!”- „Öröm,

öröm!”-ezzel megidézik az örömöt, és igyekeznek távol tartani a szomorúságot. (Diósi Ágnes

2002)

6. A cigányzene kutatásáról

Liszt Ferenc jelentette meg 1859-ben Párizsban a cigányokról szóló első könyvét, „A

cigányokról és a cigányzenéről Magyarországon” címmel. Ez a mű heves vitákat váltott ki,

elsősorban Magyarországon. A zeneszerzőket a romantika korában kezdte el érdekelni a

cigány zenei világ, ebben a korszakban számos cigány témát feldolgozó mű született, mint pl:

Johann Strauss: Cigánybáró, Lehár Ferenc: Cigányszerelem, Georges Bizett: Carmen. Cigány

zenei elemeket találunk még Liszt, Bartók, Kodály, Ravel és mások zenei műveiben is.

(Király Ernő 1993)

12

Látjuk tehát, hogy a cigány zenét felhasználó művek száma igen nagy, azonban az eredeti

cigány népzenéről az 1950-es évekig alig jelent meg kiadvány, gyűjtemény. Valamilyen

ismeretlen okból keveset írtak a zenéről, mintha eredeti cigányzene nem is létezne, ezzel

szemben számos mű látott napvilágot a cigány életről, művészetről ( a zenét kivéve). Ha

tettek is említést a cigány zenéről, mindig csak előadóként méltatták a tehetséges cigány

előadókat, de mintegy jelezve, hogy más népek kultúrájából átvett dalokat adnak elő, azt

variálják a cigány modor szabályai szerint. A cigány népzene tudományos kutatásának

kezdetét Bartók Béla és Kodály Zoltán nevéhez köthetjük, a 20. század első felében. 1937-től

napjainkig Csenki Imre, Csenki Sándor, Hajdú András, Víg Rudolf, Sárosi Bálint, Kovalcsik

Katalin végeztek gyűjtést, melynek eredménye több tízezer dallam és hangszeres zene.

(Király Ernő 1993) Király Ernő írja, hogy: a cigány népzenét 1955-ben kezdte gyűjteni a

Vajdasági Múzeum részére, ez volt az első cigány népzenegyűjtés a Vajdaságban. Bejárta a

cigány településeket, melynek eredménye 70 dallam lejegyzése lett, ebből 60 van

hangszalagon. A gyűjteményt a Vajdasági Múzeumba helyezte el, illetve egy részüket

feldolgozták, és átírt formában bemutatásra került több rádióállomás műsorában is.

A cigány népzene gyűjtése a második világháború után, az ötvenes években igen nehéz

feladatnak bizonyult, ugyanis a cigány közösségek bizalmatlanul fogadták az idegent.

A cigányvajda, vagy más befolyásos személy közvetítése nélkül gyakorlatilag lehetetlen volt

szóra bírni őket, a kapcsolatfelvételt viszont megkönnyítette, az hogy valamennyien tudtak

magyarul. Nem szívesen közöltek viszont adatokat, származásukról, születési helyükről,

korábbi tartózkodási helyükről, munkaviszonyukról és még arról sem, hogy kitől tanulták az

általuk bemutatott dalokat, a zenélést. A feltett kérdésre sokszor hallgatás volt a válasz,

egyesek még a nevüket, életkorukat sem akarták elárulni, gyakran megesett, hogy csak italért,

vagy pénzért voltak hajlandóak énekelni. Sokan azt feltételezték, hogy a zenéjükkel pénzt fog

keresni a gyűjtő, nehéz volt őket meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. A gyűjtemény

feldolgozása 1987-ben kezdődött el, a gyűjtemény rendszerezését Kovalcsik Katalin végezte

el, a zenei anyagot négy nagyobb csoportba sorolta be: oláh, szerb, magyar és a román

cigányság repertoárja szerint.

13

Másik kiemelkedő gyűjtő nevét már többször említettem, Kovalcsik Katalin volt az,

aki a magyarországi román anyanyelvű cigányok népzenei hagyományainak gyűjtésével

foglalkozott 1987-88-ban. A gyűjtés elsődleges célja az általános tájékozódás és a zenei

alapgyűjtemény megteremtése volt- írja Kovalcsik Katalin. Körülbelül ezer dallamot gyűjtött

össze , ezek román nyelvű dallamok voltak, de némelyeknek volt egy –két magyar versszaka

is, az előadók szerint ezek olyan dalok, amelyeket a magyarok is ismernek, csak ők magyarul.

Nos, ezeknek a daloknak a rendszerezése nem volt könnyű, mert a románul szóló dalok

sokszor keveredtek a román népzene elemeivel, másrészt egy olyan nyitott kultúráról van szó,

amely könnyen került kölcsönhatásba a környező népek kultúrájával, és szívesen vett át onnan

zenei anyagot. A hagyományos repertoár megítélésében szintén problematikus az is, hogy a

különböző generációk különböző stílusban, hangzásban adják elő ugyanazt a művet. A mai

beás zene tehát nagyon kötődik a jelenlegi környezethez, van ugyan egy többé-kevésbé

azonos népzenei eredetű repertoár, amelyet minden kutatott községben ismernek, de

ezenkívül igen nagy eltérések vannak a kis területi körben ismert daloktól, az egyedi

dallamokig. A beás dalok között nagyon elenyésző számban vannak azok a dallamok,

amelyek más magyarországi cigány csoportoknál is ismertek. „Megállapíthatjuk, hogy a

beások népzenekultúrája a cigány kultúrán belül egyedi, közös történeti kapcsolatot nem

mutat.” –írja Kovalcsik Katalin

Összegzés

A jelen dolgozatban felhasználtam az 1993-ban Budapesten megrendezett nemzetközi cigány

konferenciának20 az egyes anyagait, úgy gondolom, hogy ez a konferencia nagy előrelépést

jelentett a cigányság kultúrájának, nyelvének, szokásainak ismerete terén. Szabad György

szavait idézve „a legenda helyébe az ismeret lép”- ezért igen fontos a kutatók nemzetközi

összefogása. Csak bízhatunk abban, hogy a cigány folklór egyes fehér foltjai is lassan

megtelnek színekkel, és megismerjük e nép kultúráját, talán ezen az úton elindulva

könnyebben el tudjuk fogadni ennek a teljesen más kultúrával rendelkező népnek az életét.

20 I. Nemzetközi Cigány Néprajzi, Történeti,Nyelvészeti, és Kulturális Konferencia.

14

Felhasznált irodalom

DIÓSI ÁGNES : Szemtől szemben a magyarországi cigánysággal. Budapest, 2002, Pont Kiadó.

EPERJESSY ERNŐ: (1994) A cigány néprajzi kutatások időszerű feladatai. In: http://www.rnl.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=4832 Letöltés dátuma: 2007. 10. 13. 14.49h

GÖRÖG VERONIKA: (1994) A cigány folklór. In: BÓDI ZSUZSANNA (szerk.) Cigány Néprajzi Tanulmányok, Mikszáth Kiadó. 122-148.

KIRÁLY ERNŐ: Vajdasági cigány népdalok. In: BÓDI ZSUZSANNA (szerk.) Cigány Néprajzi

Tanulmányok, Salgótarján, 1993, Mikszáth Kiadó. 207-230.

KOVALCSIK KATALIN: A beás cigányok népzenei hagyományai. In: BÓDI ZSUZSANNA (szerk.)

Cigány Néprajzi Tanulmányok, Salgótarján, 1993, Mikszáth Kiadó. 231-245.

SZEGŐ LÁSZLÓ (szerk.): Cigányok, honnét jöttek-merre tartanak? Szombathely, 1983.

ÚJVÁRY ZOLTÁN: A cigányság néprajzi kutatásának néhány kérdéseiről. In: BÓDI ZSUZSANNA

(szerk.) Cigány Néprajzi Tanulmányok, Salgótarján, 1994, Mikszáth kiadó. 32-39.

VEKERDI JÓZSEF: A magyarországi cigány kutatások története. Folklór és etnográfia, 1982. 7.

sz.

VOIGT VILMOS: Legrégebbi adataink a magyarországi cigány folklórról – és ezek problémái.

In: BÓDI ZSUZSANNA (szerk.) Cigány Néprajzi Tanulmányok, Salgótarján, 1993, Mikszáth

Kiadó. 60-73.

15