döbrököz háttéranyag

3
HÁTTÉRANYAG DÖBRÖKÖZ IKSZT átadása (2012. március 25.) Döbrököz Község Polgármesteri Hivatala 7228 Döbrököz, Páhy u. 45. Tel.: 74 / 435 – 144; 74 / 435 – 343 E-mail: [email protected] Polgármester: Szili Lajosné Döbrököz o Elhelyezkedése: Dél-Dunántúl, Tolna megye, Dombóvári kistérség o Lakóinak száma: Kb. 2047 fő o Múltja: A honfoglalással kezdődött a falu magyar múltja. Az első földvárat az Apor, vagy a Szák nemzetség építette, amit egy 1309-ben kelt oklevél is bizonyít. Százharminc évvel később a vár a Szerecsen-família birtokába került. A legutolsó családfő – János – halála után annak özvegye, Szekcsői Herceg Katalin Werbőczy Istvánhoz ment feleségül. Az esküvőt Döbröközön tartotta a pár és a népes vendégsereg. A Magyarország nádorává megválasztott, ám a vagyonától később megfosztott Werbőczyt a budai várat 1541-ben elfoglaló törökök a magyarok főbírájává nevezték ki. Halála után fia, Imre komoly sereget toborzott, mellyel 1542-ben Kászon basa csapata ellen vonult és le is győzte azt a kozári csatamezőn. Néhány esztendővel később azonban már ő és katonái sem tudtak ellenállni a túlerőnek, akik elfoglalták a döbröközi várat, ami aztán 142 éven keresztül a törökök kezén is maradt. A „félholdas” had kiűzése után a terület Esterházy Pál 1

Upload: facsianita

Post on 23-Dec-2015

218 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

Döbrököz háttéranyag

TRANSCRIPT

Page 1: Döbrököz háttéranyag

HÁTTÉRANYAG

DÖBRÖKÖZIKSZT átadása

(2012. március 25.)

Döbrököz Község Polgármesteri Hivatala7228 Döbrököz, Páhy u. 45.Tel.: 74 / 435 – 144; 74 / 435 – 343E-mail: [email protected]ármester: Szili Lajosné

Döbröközo Elhelyezkedése:

Dél-Dunántúl, Tolna megye, Dombóvári kistérségo Lakóinak száma:

Kb. 2047 főo Múltja:

A honfoglalással kezdődött a falu magyar múltja. Az első földvárat az Apor, vagy a

Szák nemzetség építette, amit egy 1309-ben kelt oklevél is bizonyít. Százharminc évvel később a vár a Szerecsen-família birtokába került.

A legutolsó családfő – János – halála után annak özvegye, Szekcsői Herceg Katalin Werbőczy Istvánhoz ment feleségül. Az esküvőt Döbröközön tartotta a pár és a népes vendégsereg. A Magyarország nádorává megválasztott, ám a vagyonától később megfosztott Werbőczyt a budai várat 1541-ben elfoglaló törökök a magyarok főbírájává nevezték ki.

Halála után fia, Imre komoly sereget toborzott, mellyel 1542-ben Kászon basa csapata ellen vonult és le is győzte azt a kozári csatamezőn. Néhány esztendővel később azonban már ő és katonái sem tudtak ellenállni a túlerőnek, akik elfoglalták a döbröközi várat, ami aztán 142 éven keresztül a törökök kezén is maradt.

A „félholdas” had kiűzése után a terület Esterházy Pál tulajdonába került, aki 1712-ben Cserénfai Istvánt bízta meg a rácdúlás miatt elnéptelenedett falu újbóli betelepítésével. Döbrököz fejlődésnek indult, ám a vár elvesztette védelmi szerepét és falainak nagy részét az 1820-as években lebontották. Ebben az időben a községet katolikus vallású magyarok lakták, akiknek a többsége szőlő- és dohánytermesztéssel foglalkozott, a különböző mesteremberek pedig céhekbe tömörültek.

Néhány évtizeddel később a jobbágyok felszabadításának és a községet is érintő Budapest-Pécs vasútvonal megépítésének köszönhetően felvirágzott a falu, melynek lakói továbbra is a mezőgazdaságból éltek, vagy vasutasként dolgoztak Dombóváron. Döbrököz utolsó tulajdonosa – Esterházy Pál herceg – 1938-ban a

1

Page 2: Döbrököz háttéranyag

településnek adományozta a várromot és annak környékét.o Nevezetességei:

Katolikus templom Döbrököz első templomáról csak a XVIII. század derekáról maradtak fenn

adatok. Ezt a templomot, amikor a mait építeni kezdték, 1900-ban úgy bontották el, hogy nem maradt róla se egy rajz, se egy fénykép az utókorra. Az új templomra is úgy lett pénz, hogy a község korábbi plébánosa, Páhy István, 1868-ban végrendelet nélkül meghalt, és hagyatékának egyharmada a templomra maradt. Az új neoromán, döbröközi templomot Kirschstein Ágoston, bécsi műépítész tervezte, akinek tervei szerint épült a Pécsi Székesegyház is.

Zsidó temető A községben a XIX-század közepétől a holokausztig élt egy kis zsidó

közösség, amelynek temetője máig létezik. A közösség tagjait a nácik 1944-ben elhurcolták és meggyilkolták.

o A beruházás: Az épület: A döbröközi Művelődési Ház, amelyet utoljára 2006-ban újítottak fel.

Az épület teljesen felújított része (mely az IKSZT nagytermének ad majd helyet) egy több mint 10 éve használhatatlan, romos épület volt, amely régen klubhelyiségként, könyvtárként funkcionált. A pályázat keretében az épület komplex felújítására és bővítésére nyílt lehetőség.

Döbrököz Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására és működtetésére. Pályázatuk sikeres volt, az önkormányzat IKSZT címbirtokos lett. A pályázat második fordulójában részletes tervekkel pályáztak a konkrét támogatási összegre.

Az IKSZT kialakítására és működtetésére együtt 51.268.345 Ft támogatást kaptak. Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér a településen az alábbi szolgáltatásokat

nyújtja: helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

tájékoztatási pont működtetéséhez ifjúsági közösségi programok szervezése, ifjúságfejlesztési folyamatok

generálása és a folyamatok nyomon követése, ifjúsági információs pont működtetése, fiatalok közösségi szerveződésének és részvételének támogatása, ifjúsági információs pult működtetése

közművelődési programok szervezése a lakosság és a vállalkozások információhoz való hozzájutásának

elősegítése mozgókönyvtári ellátás biztosítása közösségi internet hozzáférés biztosítása az e-Magyarország ponton

(közösségi információs hozzáférési pont) közösségfejlesztési folyamatok generálása, folyamatkövetése helyszín biztosítása civil szervezetek számára egészségfejlesztési programok megvalósítása

2

Page 3: Döbrököz háttéranyag

Állami Foglalkoztatási Szolgáltatások (ÁFSZ) információs pont kialakítása.

3