5 Kedd, 1976. október 5.

Ékezet Szegeden, a Sárkány Szál-

lóban forgatja az Objektív Stúdió 60 fős stábja az Éke- • 7.et című színes nagy játék-film néhány jelenetét. Mun-kások május elsejei ünnep-ségét rögzíti filmszalagra Kende János operatőr, Kar-dos István író munkáját testvére, Kardos Ferenc ren-dezi. A filmet jövőre mu-ta t ják be, melynek fősz-

replője Halmágyi Sándor. A íontosabb szerepeket Sinko-vits Imre, Szirtes Ádám, a jugoszláv Éva Ras, őze La-jos, Monori Lili. Hőgye Zsu-zsa és a Szegedi Nemzeti Színház művésze, Kovács János alakítja. Felvételün-ket Kende János szegedi „műhelyében" készítettük.

Acs S. S á n d o r f e l v é t e l e

Csajkovszkij eredeti fináléjával

Román vendégrendező állítja színpadra az Anyegint Hét végén bemutatót tart az opera is. Hosszabb idő

után két szereposztásban költözik vissza a szegedi színház-ba Csajkovszkij Anyeginje, melyről a jeles honfitárs, Aszafjev, a komponista és zenetudós, válósággal áradozott: „zenéje olyan üde, mint az évente megújhodást hozó ta-vasz". Az első szereposztásban Szalatsy István vezényleté-vel látjuk szombaton, de a román vendégrendező, Sigis-mund Massini, már mindkét gárdával dolgozik javában. Precizitásáról, a parányi részleteket is beszabályozó szigo-ráról lassan legendák keringenek a színház tájékán.

Műtörténettől a máig Kiállítási napló

A múzeumi hónap művé-szettörténeti ritkaságokat be-mutató tárlata a Móra Fe-renc Múzeum Horváth Mi-hály utcai Képtárában a Szépművészeti Múzeum anya-gából rendezett Németalföldi festészet című kiállítás. E tárlatnak több kimagasló ér-téke-élménye van. Eredeti-ben élvezhetjük a művészet-történet nagyszerű alkotásait; a jó válogatás keresztmetsze-tét adja a XVI—XVIII. szá-zad németalföldi piktúrájá-nak, tehát oktatási célokat is szolgál; végül elgondolkoztat társadalom és művészet kap-csolatáról.

A flamand és holland mű-vészetet szinte „kivesézte" már a műtörténet. Nem is művészettörténeti értékelésre vállalkozunk, csupán néhány

érdekes és figyelemre méltó jelenségre szeretnénk felhív-ni a figyelmet. Nagyszerűen megfigyelhető például, hogy a németalföldi szabadságtö-rekvések, a flamand keres-kedővárosok és holland ha-jósközpontok kialakulásával és erősödésével miként fej-lődik az ellenreformáció erő-sen egyházi töltésű festmé-nyeiből először a házi áj ta-tosságot szolgáló, sajátos vi-rágfüzérrel díszített képtípus, majd ebből hogyan válik ket-té a németalföldi művészet-re oly jellemző csendélet-festészet életképközpontú piktúra, melyből ismét egye-

1 nes következmény részint a tájábrázolás, részint pedig az oly magas művészi fokon művelt portréfestészet.

Szintén érdemes megfigyel-

Emlékezés egy nagyasszonyra

Másfél évtizedig a pesti Kerepesi úti temetőben az egykori Nemzeti Színház kö-veiből rakott egyszerű sírkő állt. Ez volt olvasható raj ta: Jászai Mari, meghalt 19 . . . A számsor 1926. október 5-én — ma ötven éve — egészült ki, amikor is 76 éves korában elhunyt a magyar színpad nagyasszonya.

Egy ászári uradalmi cse-ládlakásban született 1850. február 24-én. Hároméves, amikor Győrbe költöznek, ahol apja ácsmesterkedik'. Anyja másfél évre rá meg-hal, s a család felbomlik. Ma-ri íejkötőpucoló ángyához ke-rül Pannonhalmára. Itt éri élete nagy élménye: megta-nul olvasni. Aztán Visszake-rül a családhoz, a mostohá-hoz. Milyen szomorú olvasni sorait: „ . . . kevesebb szere-tettel nem neveltek föl gye-reket, mert én emberi kezet nem éreztem hozzám érni, csak ha ütött".

Mi minden volt? Nehéz el-sorolni is: pesztonka Győrött, kiscseléd Bécsben és Pesten, markotányosnő a königrátzi csatatéren. Aztán: egy éjjel megszökik egy színtársulat után Székesfehérvárra. A társulat két tagjára mosott-súrolt, mígnem statisztálha-tott a Peleskei nótáriusban. Pestre jutásáig — 1872 — so-kat éhezett. „Kolozsváron —• í r ja — az utcán összeszedtem a saj t- és kenyérhéjakat, tű-re szúrtam otthon, körül-égettem és megettem, mert vacsorám nem volt. Sem reg-gelim . .

Pesten, mint a Nemzeti Színház tagja kezd emberi életet élni, és válik rövide-sen a színpad feledhetetlen Iragíkájává — megtestesítője

a romantikus túlzásnak', a hősi pátosznak. „Ha beszélt: mennydörgött. Mozdulatai villámlottak" — írja róla Kárpáti Aurél. A színháztör-ténet 200 szerepalakítását tart ja nyilván — aligha volt a színjátszásnak olyan jelen-tős szerepe, melyet ne ját-szott volna. És . . . és végül nagysága teljében őt is utol-éri a sors: lealkonyul a Já-szai képviselte „szavalóstí-lus"-nak, a fiatalság ember-ábrázolása, természetessége, átélési készsége meghódítja a színpadot.

Ez a tragika tragédiája! Jászai Mari nemcsak szí-

nésznek — írónak is kitűnő volt. „Emlékezések"-je, „Nap-lójegyzetek"-je, cikkei és sze-repelemzései kimeríthetetlen bányái az akkori színházi életnek. A magyar sajtó örömmel közölte írásait — így jelent meg a Délmagyar-országi Közlönyben „Mi és szerepeink" (1900), a Délma-gyarországban „Tömörkény István" (1917), „Színész és közönség" (1918) című írása.

Hangját nem őrzi hang-, alakítását filmszalag. Emléke mégis él a kortársi írások-ban, kritikákban színészi nagysága révén. Az ember Jászai? Ez már kérdőjeles. „Elnézés, megértés, megbo-csátás, ami nélkü] nincs sze-retet, az ő szivétől idegenek vo l t ak . . . Ezért nem lehetett boldog, sem mint asszony, sem mint ember: tragika volt az életben is" — ír ja Csa-thó Kálmán. Jászai saját éle-téről másként vélekedik:

„Szép volt, azt csináltam, amit szerettem és tudtam csinálni."

Nem árt néha emélkezni e nagyasszonyra!

- Sz. E.

ni a németalföldi művészek valóságközeliségét, a termé-szet és az ember tiszteletét, aprólékos realizmusukat, fes-tői technikájuk pompás anyagszerűségét, finom la-zurjaikat, részletező pontos-ságukat. Portréikon, életké-peiken a kor jellemző típu-sai sorakoznak, táj ábrázolá-saikon pedig a németalföldi tá j és a tenger csodálatos részletei vonulnak föl. Né-hány e nagyszerű művek kö-zött is kiemelkedő alkotást is láthatunk a tárlaton, pél-dául Frans Hals Férjikép-mását, Rembrandt Mészár-székét, Jákob Jordaens Fér-fiképmását. A szegedi mú-zeum eléggé nem dicsérhető törekvése, hogy időnként a legnagyobb budapesti gyűj-teményekből rendez nemcsak szép és értékes, de ismeret-terjesztő-közművelő célzatú tárlatokat is.

*

A Képtár alsó szintjén Czóbel Béla nagyközönség előtt még ismeretlen alkotá-saiból nyílt gyönyörű kiállí-tás. A jórészt magángyűjtők tulajdonában, másrészt a ha-gyatékban maradt alkotások a XX. századi magyar festé-szet egyik legkiemelkedőbb művészének immár művé-szettörténeti értékű alkotá-sai. A képek nagy része 1974 —76-os szignójú, tehát az idős mester halála előtti két évben készültek. A jórészt portrékat, csendéleteket és néhány kertrészletet és in-terieurt felvonultató kiállítás egy ízig-vérig tevékeny, ere-deti művész mestermunkái.

*

Somos Miklós kortársunk. A mai magyar festészet kö-zépgenerációjának egyik ki-magasló mestere. Festmé-nyeiből a November 7. Mű-velődési Központ rendezett szép kiállítást.

Somos a lírai hangulatok, a visszafogott színek, a hu-manizált tárgyak, a szép rend, az üveges áttünések festője. Kiállításának több darabja tárgyakból összeállí-tott és átírt csendélet.

Mégis, számomra figurális alkotásai a legemelékezete-sebbek. Ezek hordozzák a leg-összetettebb, legkomplexebb művészi üzenetet, ezeken szintetizálja csendéleteinek tanulságait (A tékozló férfi hazatérése, A vendég, Eskü-vői kép fürdőszobatükörben, Legenda).

Tandi Lajos

A romániai koncertiroda impresszáriója rendezőként 1962 óta jár ja a külföldet: a magyarországi Interkon-cert meghívására először van nálunk, s korábban tíz évig dolgozott a Szovjetunióban Jereván, Baku, Harkov, Ka-zan, Kisinyov, Szmolenszk operatársulatainál, sőt Alma Atában drámát is rendezett, a Rómeót. Művésznevén csak úgy szólítják: Bob. (Fiatalon válogatott birkózó volt, innen a becenév.) Ami közvetlenül a családi örökséghez tarto-zik, nem indult üres kézzel a pályán.. Édesanyja neves díva, 21 évvel ezelőtt Szege-den is énekelte Toscát, Ponchielli pedig nagyanyjá-nak ajánlotta a Giocondát. Édesapja karmesterként tet-te ismertté világszerte a család nevét: 1930-ban tele-pedett le Romániában, s mint a Bukaresti Állami Opera alapító tagja, mell-szobra ott áll a romániai operaházban.

— Csajkovszkij művének megjelölésekor óvatosan ke-rülte az opera kifejezést — azt írta a partitúrára: lírai jelenetek. Hogyan értelmezi Sigismund Massini ezt a sze-gedi előadásban?

— Anyegin személyiségé-ből, valamint Puskin és Csajkovszkij alkotásainak együttes elemzéséből indul-tam ki. A hagyományos ér-telmezés szerint Anyegin összetöri Tatjana szivét, te-hát negatív figura. Ám, ala-posabban tanulmányozva

Puskin verses regényét, ki-derül, Anyegin voltaképpen haladó gondolkodású, dekab-rista szellemiségű: megszün-tette birtokán a jobbágysá-got, ami földesúri társainak ellenszenvét váltotta ki. Csajkovszkij is megírja: Anyegin tulajdonképpen szé-pen viselkedett Tatjánával, azért utasította vissza sze-relmét, hogy megkímélje a maga viszontagságos és zak-latott életétől. A társadalom-mal szemben ironikus Anye-gin politikailag haladóbb né-zetű, mint a többi szereplő. Mást ne mondjak, Larina például — leírta Puskin — maga is verte a parasztjait, a feudális önkényúr típusa. Meg kell magyaráznom az opera fináléját, ami a szege-di előadásban döntően kü-lönbözik minden mástól, va-lójában pedig Csajkovszkij első variációja. A szerelemre lobbant Anyegint még min-dig szereti Tatjana, el kell mennie vele, amit észre vesz az asszony férje, Gremin herceg is. Észreveszi és meg-érti, nem csupán kalandról van szó, hanem két ember egymásra találásáról, meg-alapozott szerelméről, ezért szabad utat enged nekik. Hogy mégsem távoznak együtt, annak oka Tatjana önfeláldozása: méltányolva Gremin emberi nagyságát, lemond érzelmeinek szabad-ságáról, a házastársi hűség javára. Tehát mindhárom hős tisztán, emberien, huma-nistán fejezi be a törté-netet. Ezt a változatot letil-

totta a cári kormányzat an-nak idején, most viszont be-bizonyíthatjuk, nincs benne semmi öncélúság — az ope-rának ez a befejezése indo-kolt és megérthető — a mai ember helyzetéből. Olgát is szeretnénk úgy beállítani, mint, aki sohasem volt sze-relmes Lenszkijbe, csupán gyermekkori játszótársának tekintette, flörtje Anyeginnel tehát nem egy romlott nő kalandja, hanem egy fiatal nőt először megérintő érzésé — ebből fakaszt Lenszkij tragédiát.

— A színpadi próbák ta-núsítják, nem lesz könnyű dolga az együttesnek, hiszen a megszokott, karmester-centrikus mozgások helyett teljesen önálló színpad ki-alakításán fáradozik a ren-dező. Mi a véleménye a tár-sulatról?

— Egy színpadon és pró-bateremmel harmadik pre-mierjét készíti elő a színház, rendkívül rövid idő alatt, ami önmagáért beszél. Bi-zony sok tennivaló , akad. kiváltképp a kórussal. Rend-kívül aktív viszont a balett, dr. Baróthy Zoltánné na-gyon sokat segít abban, hogy a rutintalan kórus el-lenére éppen a táncosokkal tudjuk megoldani a színpad tervezett mozgásképét. A ket szereposztás minőségé-ről mondjon véleményt a közönség. Magam csak any-nyit tennék hozzá, nagy ál-talánosságban a premieren látjuk a rutinosabb, a má-sodik szereposztásban pedig a kevesebb operai gyakor-lattal rendelkező énekeseket. Ügy érzem, ahol nincs az opera követelményeihez iga-zodó szólistatípus, ott a ze-nei megvalósítást próbáljuk igazítani az énekes adottsá-gaihoz.

Nikolényi István

Atápai búcsú Gyermekkoromtól fogva

évenként megújuló izgalom-mal várom a tápai búcsút. „A nép, az istenadta nép" már hetekkel előtte takarí-tott: tapasztott, meszelt, mázolt. A gyerekek ott se-gítettek, ahol csak tehették, hiszen készült az ú j bár-sony ruha. A szülők az egész évi szorgalmas mun-kát jutalmazták gyerme-keiknek a búcsúra vett, vagy csináltatott ruhával, a hozzávaló lábbelivel, meg a kiskalappal.

Olyan tiszták voltak az-idő tájt a házak kívül-belől, — mert egyben az őszi nagytakarítást is elvégezték —. hogy akár mindegyik házra kiszegezhették volna „Tiszta udvar, rendes ház" táblácskát. A lányok a ház-ban tettek rendet, a hófe-hérre meszelt nagyházban teljes díszében pompázott a sublót, a főlveíős ágy, a pit-varban is ünnepi nyuga-lommal lógtak a fölakasztós tányérok, tálak. Az udvar, a gazdasági épület, meg minden odatartozó rendben tartása a gyerekek, a legé-nyek dolga volt. A gazda-sági udvarban katonás rend-ben állott a szalmakazal, a szénaboglya. a szárkúpok mellett a trágyadomb is. Egy ottfelejtett gazszál sem hevert a fölsöpört telken. A

Kikötő — 2 ezer csónaknak A velencei ifjúsági üdülőközpont közelében létesítik a

Velencei-tó legnagyobb csónakkikötőjét. Több mint két-ezer horgászladiknak biztosítanak majd itt „szálláshe-lyet^ (MTI)

búcsú szombatja már ün-nepi hangulatot árasztott minden házra, az egész fa-lura.

Vasárnap, a búcsú nap-ján, a nap már talpon ta-lálta a falu népét. Igyekez-tek mielőbb „elvégezkönniy" a jószágok körül, hogy mi-nél több időt tölthessenek a búcsúban. Főként a gyere-kek iparkodtak, akik a szü-lőkön túl a náluk megszálló vidékiektől, a nagyszülők-től, meg a keresztszülőktől kapott búcsúfiára valóval hamar kiugrottak szétnézni, mit érdemes megvenni dél-után. Ha máskor nem is. de búcsúkor összeszaporodott szépen a lénung. Mi, gyere-kek szombat este azért ki-biztosítottuk magunkat: né-hány tojást, 10—20 cső ku-koricát, esetleg egy két ké-ve herét elcsentünk a for-gósnénak. Ezért másnap „ingyenforgózásban, ladik-hintázásban" részesültünk. Az igazi búcsú délután kez-dődött. A forgósok rezes-bandái, a céllövöldék puffo-gásai keveredtek a rikkan-csos szerencsehúzó papagá-lyok sikítozásával. Közben leakasztották a legszebb „tükörös mézaskalácsszive-ket" a sétyéráknak. A lány-cimborák virágos, sublótra való bögrékkel, poharakkal, fésű és kefetartóval lepték meg egymást. A legények ,az alkalmilag fölállított sá-toroskocsma borospúltja mellől nézték ki a lányo-kat. akiket a vecsörnye utá-ni bálra majd elkérnek tisz-telettel a szülőktől. Néhány katonaviselt koma a céllö-völdésnél ellenőrizte, jól hord e a puska. Másik része meg a nagy kalapáccsal vert

„ki többre" kilót az üllőre. Az idősebbek csak késő es-te sétáltak ki széjjel nézni. Aztán elmentek komázni, rokont látogatni, ahol haj-nalig kártyáztak, daloltak. A fiatalok meg bálázták.

A búcsú nagy esemény Tápén ma is. De a meghitt, tágabb értelmű családi ün-nepet fölváltotta a vendég-várás : birkapörkölt, fröccs mellett nézik a tévét. Ebéd utáni sétaképpen kigyalo. gólnak a búcsúra. A gyere-kek — százasokkal a zseb-ben — ődöngnek a sátrak között, vennének valamit. Ám a müanyagjáték nem-igen kell m á r senkinek se. Mintha éreznék, hogy nem ez az igazi búcsúfia. A pi-ci gyerek, tudatlan még az igényben, elfogadja. A na-gyobbak meg csak céltala-nul mennek egyik sátortól a másikig, forgózni sincs ked-vük. Unalmasan, rágógumit csámcsogva bemennek Sze-gedre szórakozni. Én meg azon gondolkodom, mennyi-vel jobb a buzsákiaknak, ahol a búcsú régi szokásai kezdnek visszatérni soktíz-évvel ezelőtti, igazabb való-

jukhoz. Talán nemsokára eljön Táoén is az idő, ami-kor a giccses sátrakat, a filléres holmikat súlyos fo-rintokért árusító exbazáro-sokat fölváltja az eredeti termékeket — játékokat, használati eszközöket — kí-náló kisiparosok és szövet-kezetek sátra, és rangos népiegyüttes találkozóját, népművészeti kiállításokat szervezhetünk!

I f i Leifi József