dráva,murától a rinyáig

8

GYŐRI VILMOS

DRÁVA – A MURÁTÓL A RINYÁIG ∗

Dráva Asszony!

Éltetadó-halálthozó, Békés-vad,

Te gyönyörű és csúf, Ki összekötsz és elválasztasz,

Ez, és még sok minden Te vagy!

Üdvözlégy! (Gy. V.)

Egy Dráva közeli faluban születtem, és ez egész életemre rányomta

bélyegét. Sok időt töltöttem pajtásaimmal a folyóban és mellékágaiban fürödve, pecázva, játszva. Horgászszerelékünk egyszerű volt, mogyoró-vesszőből és otthonról csórt cukorspárgából állt. Elkerülve a középiskolába, mindig lestem az alkalmat, hogy a közelben lévő folyót vagy patakot felkeressem, ha másért nem is, de bámulni a vizet és gyönyörködni a természetben. 1944-ben szüleimmel Barcsra költöztünk. A világban és a családomban bekövetkezett szomorú események ellenére örültem, hogy újra a Dráva közelében élhettem.

Egykettőre itt is lettek haverok, akikkel lejártunk a folyóra. Nyáron sokszor egy szál gatyában, mezítláb trappoltunk le a vasúti hídhoz, és úsztunk le a közúti hídnál lévő strandig. A fűrésztelepnél egy fából készült – „kosárnak” – nevezett medence volt a vízen, kikötve a parthoz. A medence méter mély lehetett és a résein átfolyt a víz. Ez volt akkor az igazi vízcserélő. A szélén széles napozórész volt. Itt kiszállva a vízből megpihentünk. Egyszer innen indulva ketten átúsztuk a folyót. Aznap még két fiú átúszta, de őket már lesték a jugó katonák, és bekísérték a trézeni (Terezino Polje-i) laktanyába. Csak másnap délelőtt kísérték át őket a hídon. Szegények mesélték, hogy ráadásként megkapták az apai „áldást” is.

∗ Jelen írás egy képzeletbeli vízitúra Őrtilostól Barcsig, Győri Vilmos (sz.: 1928. Stari Gradac) fotóművésznek, a Dráva szerelmesének kötetlen hangvételű elbeszélésében.

Győri Vilmos: Dráva – a Murától a Rinyáig

9

Néhány évig tartott ez a szabadság, mert kiépítették a határsávot. Minden faluban laktanyát építettek, és tilos volt a folyónak, illetve a határnak még a közelébe is menni. Akkor már Csokonyavisontán laktam. Lakócsán és a környékbeli horvát községek-ben a faluvillamosításon dolgoztam. A tél elmúltával a nagykabátomat otthon hagytam, benne az igazol-ványt is. A vonaton igazoltattak, és minálam semmi papír, leszállítottak, és bekísértek a határőr laktanyába, ami akkor a volt. Egész nap ott tartottak, amíg „telefonon a visontai tanácsnál ellenőlakom-e, és a kaposvári vállalatomndolgozójuk, stb. Csúnya vitartott. Mindig hiányzott a folyó!

Ez a szigorú határőrzés azért nem át tudott jutni a még oly erősen őrzött hatá am volt olvasni egy belügyminisztériumi irattári jegyző gott határsértő kihallgatásán vettek fel. Ez a magyar szá Barcson élt a nagybátyja, ebben mondta el, hogy éjszaka csónakon áthozták a magyar oldalra. Nagybátyjánál töltött el egy napot, majd a rábízott feladatot elvégezvén a következő éjszaka visszatért „Jugóba”. Ezt néhányszor megismételte, és végül a nagybátyja buktatta le, mert féltette saját bőrét.

A rendszerváltás után végre „felszabadult” Drávánk és mind többen jártak le a folyópartra, köztük én is, fényképezve. De ez nem volt elég, mert rájöttem, hogy a partról sokkal kevesebbet látni a folyóból és a partjából. Ezért a kilencvenes évek derekán építettem egy fa ladikot, és engedélyt kapva – csak evezővel, motor nélkül – lecsorogtam Őrtilostól Barcsig. Jó néhányszor egyedül, élvezve a napsütést, a vizet, annak csillogását, rajta a napfény játékát, zátonyokat, természetet, teljesen szabadnak érezve magam. Sokszor „nudistára” vetkőzve, hisz’ egy lelket sem lehetett látni sehol, akit megbotrán-koztattam volna. Azóta – már motorcsónakkal – sokszor végighajóztam a folyót egészen Drávaszabolcsig, kísérve a vízitúrázókat, fényképezve a tájat és az ott élő embereket.

2000-ben néhány lelkes ember összefogott, és sok beszélgetés meg vita után a BVSC-én belül megalakították a vízitúra szakosztályt, igazi „alulról jött civil kezdeményezéssel”. Ehhez anyagi segítséget nyújtott az Önkormányzat és támogatta a BVSC is.

Megtörtént a szakosztályi elnök, pénztáros stb. jelölése, választása. A mindenkori elnöknek sok tennivalója akad, a Duna-Dráva Nemzeti Parktól

vel nem volt

belcsai kastélyban kurblis”

rizték, hogy ott ál van-e ilyen

lág volt, és nagyon sokáig

volt tökéletes, mert aki akart, ron is. Alkalm

könyvet, amit egy elformazású jugoszláv, akinek


10

(DDNP), a Határőrségtől az engedélyek beszerzése és egyéb adminisztratív feladatok elvégzése. A DDNP a folyó védelmében szabályozza az induló vízitúrák számát. Mivel az egész országból sok az érdeklődő, ügyelni kell rá, nehogy torlódjanak a csoportok.

A lelkes szakosztálysok-sok munkaórát tölt„Karikó” melletti terület rsével, fatörzsek folykiszedésével.

A Kemikál egykonténert, a gázosok a sóbeton útelemeket adtak. Késmég egy kisebb konténert is kaptunk az Önkormánykonténerek a csónakok, evezők, mentőmellények és egyéb szükséges holmik tárolására szolgálnak. Évente több túrát is szervezünk. Tavasszal az első a „Dráva köszöntése” elnevezésű, egynapos, Vízvártól-Barcsig tartó, amit már alig várunk. Ennek a „párja” ősszel van, ez a „Búcsú a Drávától”. Nyáron tartjuk a „hosszú” túrát, Muraszemenyétől Drávaszabolcsig, ez hét napig tart. Egész nyári idényre (minden napra) szóló engedélyünk van Szentborbásig túrázni. Ebben az időszakban kisebb túrákat szervezünk baráti társaságok számára, akiket egy

vizsgázott túravezető szakosztályi tagunk kísér.

Az őrtilosi vasútállomás a Dráva partján, a Látó- ill. Szent-mihályhegy alatt található. A vasúti pálya és a folyó között, a 236. folyamkilométernél2 szép, ősfákkal övezett, tágas területen alakította ki a DDNP a vízitúrázók táborozó helyét. A partról móló nyúlik a folyóba, tőle jobbra van a Mura torkolata, szemben a Dráva.

i tagok öttek a endezé-

óból való

nagy lyához1

őbb

zattól. A

1 Sólyának nevezik a hajók könnyebb vízre rakásához készült, a folyó felé lejtősen lefaragott, helyenként lebetonozott partrészt. 2 A folyamkilométert a Dráva Dunába való torkolatától, a Duna sodorvonalától számítják, ez a nulla kilométer.


11

Innen jó kilátás nyoldali Légrád község strandjára, ahol jó időbenak. Távol a fák felett kik

együtt ünnepelnek az itteniekkel. A légrádiak kicsit nosztalgiázni is jönnek, mivel sokuk család-jának egykor a magyar oldalon szőlőbirtokuk volt.

A kezdő túrázóknak a túravezető rövid eligazítást tart a vízen való magatartásról, veszélyekről és kijelölik a kormányosokat, mert legalább egy tapasztaltabbnak lennie kell minden csónakban, aki a hajó farában ülve kormányoz. Miután minden hajó „legénysége” összeállt, felöltve a mentő-mellényeket, az itt kialakított sólyánál vízre bocsátják a hajókat. A folyó

nyugodtabb ré-szén bevárják egymást, hogy lehetőleg együtt induljon a csapat, mert a gyors sod-rás miatt kilomé-terekre széthú-zódnának, és hogy baj esetén segíteni tudjanak egymásnak.

ílik a horvát

n sokan tartózkod-andikál

a légrádi templomtorony, de évről-évre kevésbé látni, mert ahogy a fák nőnek, úgy mind-jobban eltakarják. A Mura vize általában sárgás-barna színű a benne feloldódott agyagtól, ami-vel „megfesti” a Dráva tisztább vizét. Az őrtilosiak a légrádi-akkal közösen évente megrende-zik az ünnepélyes ideiglenes határnyitást, amikor hajóval át-jönnek a légrádi vendégek, és


12

A móló mögött örvények és állandóan nagy limány3 van, ami a két folyó találkozásakor összetorlódó nagy vízmennyiség és a móló fékező hatása miatt keletkezik.

Ha már minden hajó vízen van, „nincs más hátra, mint előre” elindulnak.

Nem eveznek erősen, mert a víz sebessége óránként – a vízállástól függően – 5-7 km/h, inkább csak kormányozni kell, kerülgetni az uszadékot és a meder-ben levő fatörzseket. Képzeletben mi is induljunk utánuk, a folyás irányában, vagy hajósnyelven szólva: völgymenetben.

Egy kilométer haladás után a magasban látni lehet a szentmihályhegyi

templomot, nemsokára pedig „átlépjük” a határt, és Bélavárig horvát vízen hajózunk kb. 34 kilométert. Barcsig 20-szor keresztezzük az országhatárt. A 234. kilométernél nagy homokzátonyok vannak a bal parton, ahol gyakran kormo-ránok tanyáznak, szétterjesztett szárnyaikat szárítgatva. Közeledtünkre nagy csobogással futnak a felszínen felszállás előtt, úgyhogy szinte habzik a víz. 3 Limány az, mikor valamilyen akadály mögött megpördül és visszafelé áramlik a víz.


13

Nagy balkanyar után be lehet hajózni egy mellékágba, melynek vize lassúbb és egészen megközelíti a vasútvonalat. A jobb parton néhány sarkantyú4 van, mögöttük nagy örvények és limány. Ezeket a helyívben kikerühaladnak kenusaink. Felbalra látni az őhétvégi házakkal.

ékényesi híd,

Berzencére tt a bal patron

ó része óág volt, de

átvágással, két kilométerrel lerövidí-tették a folyó útját. A folyamkilo-méter táblát az eredeti meder partján hagyták, másképpen a felsőbb szaka-

volna. Ez a mellékág benyúlik egészen Zákány faluban két állomás van, az

látni szürke gémeket, kócsagokat és hattyúkat is. Barátságos integetést vál-tunk a pecázó horvátokkal. Egyik túrá-mon, amikor Makai Feri barátommal, a szakosztály egyik alapítójával hajóz-tunk, messziről füstöt vettünk észre a jobb parton. Mondtam, na, mindjárt vacsorázunk. És így is volt, mert amikor a társaság észrevett bennünket, „Dzsere ide madzsar!” kiáltással hívtak magukhoz. Kikötöttünk, és egy buliba

eket nagy lik, és óvatosan

nézve rtilosi hegyet a

Nemsokára elénk tárul a gyvasúti híd, és mellette a közúti melyen át Gólára illetve lehet jutni. A hidak előegy széles mellékág kifolyvan, amely az eredeti foly

szon az összes táblát módosítani kellett a zákányi vasútállomásig. Furcsa, hogyegyiket Gyékényesnek nevezik, holott Gyékényes község innen három kilo-méterre van. A hidak után kevesebb az éles kanyar, sok a zátony, és gyakran

4 Sarkantyúnak nevezik a folyó szabályozása és a part védelme érdekében – a partra általában merőlegesen – kőből rakott rövidebb-hosszabb gátat.


14

csöppentünk. Meglepődtek, hogy én, a „madzsar”, hogy-hogy tudok horvátul. Kínáltak pálinkával, sörrel, borral, frissen sült hússal, hallal, amit csak kívántunk. Marasztaltak, hogy éjszakázzunk ott, de mi tovább szándékoztunk menni, és megköszönve a vendéglátást, vízre szálltunk.

A 223-as kilométertől sík vidéken ik a Dráva, alacsony vízállásnál

pihenést kínáló sok szép zátonnyal. Ezeken a homok- és kavicszáto-

on sok változatos színű és alakú kavics látható. Ebben hasonlítanak az

berekhez, nincs köztük két egy-forma. A lentebbi zátonyokon mind kisebbek ezek a kövek, Vízvárnál

alig találni, addig „elkoptak”, mokká váltak. Ha sekélyebb

részen csendesen sodródunk, surrogó-csörgő hangot lehet hallani, ami a fenéken guruló, egymást koptató kavicsok hangja. A Varasd melletti, dubravai vízierőmű miatt gyakran változik a folyó szintje. Amikor kevesebb a vízhozam, a vízzel takarékoskodva lezárják a zsilipet, és csak a szűkebb üzemcsatornán át jut víz az alsóbb szakaszra. Ezért néhány óra alatt több mint egy métert süllyed, vagy emelkedik. Ez néha kellemetlen, mint ahogy engem is megtréfált. Szokás szerint csónakban aludtam, és arra ébredtem éjszaka, hogy csúszok le a gumimatracról. Zseblámpával kinéztem, láttam, szárazon van a csónak, a meder fenekén. Néhány óra alatt leapadt majd’ másfél métert. A folyó alsó szakaszán nem változik a szint ennyire gyorsan és ilyen mértékben, mert amikor emelkedik a víz, a mellékágak mint egy akkumulátor feltöltődnek, s apadáskor visszatáplálják a főmederbe a vizet. Ez furcsán hat: egyszer befelé, máskor kifelé áramlik a víz. Káros hatásuk van a vízszintváltozásoknak, mert magas vízálláskor átázik a part, aztán, amikor lemegy a víz, a laza part könnyen leszakad. Emiatt sok part menti fa a mederbe dől, a víz el-sodorja, valahol elakad, némelyik a víz alatt. Az ilyenek nagyon veszélyesek a túrázókra. Miattuk már több borulás is történt, és ekkor jól jön a motor-csónakos segítség.

foly

nyok

em

már már ho


15

A megragadó, szép táj mellett sok az elszomorító látvány is. Mindenféle hulladék, számtalan műanyag palack úszik a vízben, sok olyan, amelyik mér-get, olajat tartalmazott. Az egyik mellékágban láttam egy ”önürítő” hul-ladéktelepet. Annak nevezem, mert a partra kihordott hulladékot előbb-utóbb elsodorja a megemelkedő víz. Egy másik mellékágban ötletes „horgászállást” találtam, kiszolgált „ficsó” (125-ös Polski Fiat) autó karosszériája a vízben.

Egyszer láttamtetemét a vízen sodródni. Vte, hogy ha megbetegmár nem gyógyítható, egtaszítják, ezzel mevosi és egyéb költségeegyik túrán pihenés köz zen. Közelebb érve láttuk, hogy sok ke b, hanem több kilométer hosszan hoz honnan került ilyen nagy mennyiségben a fo szerint valamelyik kenyérgyár szabadult meg ily módon a selejttől, feleslegtől.

A fentieket elfelejtve érdemes behajózni, a mellékágakba, mert a vizük nyugodt, a táj vadregényes, néha az ember a filmeken látott trópusi erdőbe képzeli magát. A folyóba dőlt fatör-zsek, napozó teknőcök, ijesztő hangot hallató felröppenő szürke gém, vad-kacsák, a vízen átúszó szarvas, mind álmodozóvá teszik az embert. Amikor Csaba fiam először vett részt az egyik túrán, hazajőve felsóhajtott: „Hogy én eddig miért nem jöttem!”

egy felfúvódott te

ys

tben feltűnt, hogy sok fehér folt úszik a ví

nyér, nagy bucik, kiflik. De nemcsak néhány darata a víz. Fel sem foghattuk, hogy lyóba. Egy horvát ismerősöm

hén alaki mesél-

szik egy állat, és zerűen vízbe

gtakarítva az állator-. Két éve az


16

Az oldalágak közelében – különösen áradáskor, amikor nagyobb a sodrás éve Horváth Lajos vendégünk csónakját,

l beszippantotta a sodrás,ő

ijuk elveszett, az

ő ünk a Répás

ő elhala-

mellékág befolyása mel-

mely alacsony vízál-láskor nem hajózható. A

mederben haladva meg-pillantjuk a hidat. A hídról

őmedret, jobbról a mellékágat. Ezen a hídon is át el lehet jutni Gólára,

ére. Valahol a híd utáni folyórészre tervezték a Novo Virje-i erőművet. Teljesen megváltozna a táj, eltnének a zátonyosínylené az állat

kot az ember ellen, az egújulni,

esszők, atörzsön

e.

befelé – óvatosnak kell lenni. Néhánybenne kisfiával és barátjávafelett keresztben egy fatörzs volt bedvíz kisodorta alóluk. Sok holmijedtségen, szúnyogcsípésen és karcoláson kí

ráadásul pechükre a víz lve. Odaérve belekapaszkodtak, a kenut a

de ami a legfontosabb, hogyvül nem lett bajuk.

Még egy pihenután, közeledközség közelében levhídhoz. Előtte még dunk a széles répási

lett, a

fő

látni a f

Berzenc

űn-k, meg-

világ is.

Bármilyen erőszakövessen el a természet igyekszik mmint az elhagyottkompkikötő oszlopain kisarjadt fűzvvagy az úszó félő növényk


17

a folyó, Több meszigetekkel és hangulatos kel tarkítva. A 202. km-nél „köteles” komvátoknak, az ilyemotor, hanem állásától függőviszi egyik parttól a másifolyó felettdrótkötél mekedve közelítik meg a földjeiket, mert kellene kerülniük. Két kilométer után elérjük a Sulároknak hívják. Ez a kifolyója a Domb

Som

országhatár, így most újra „itthon” vagyunk, de nem sokáig, mert két kilométer után újra „Horvátban” leszünk. Ezután Vízvárig még három-szor evezünk át a határon.

Egy fa házikó áll a parton, ahol az itt halászó emelőhálósok tartják az eszközeiket. Egyik túrámon ezen a

helyen táboroztunk Béci fiammal. Egyszercsak megjelent a Bélaváron lakó Vitelics János, a „Szakállas”. Így mutatkozott be, mert mint mondta, őt mindenki Szakállas Janinak szólítja a faluban, ezen a nagyapjától örökölt ragadványnéven. Azóta Jani már meg-halt, elköltözött az örök halászvizekre. Kiderült, hogy övé a bungi, ő is itt „emelőzik”. Sütöttünk szalonnát és a fiam fogását, egy csukát, amikkel Janit is megkínáltuk. Ő meg minket bélavári Noah borral. Másnap reggel folytattuk utunkat.

Tovább haladva szélesebb

llékággal, kis öblök-

pjuk van a hor-neken nincs

a kormánylapát en a víz sodrása

kra, a átfeszített vastag ntén. Ezen közle-

különben, a répási hídon át, nagyot yi árkot, a bélaváriak Suli-

ó-csatorna vizének, amely Berzence és ogyudvarhely alatt a Csambina

tavon keresztül itt ömlik a Drávába. Az árok jobb partja mellett húzódik az


18

Innentől szétterül a folyó. Sekélyebb, és csaknem 300 méter széles. Vigyázni kell a motor-ral, könnyen megakad, és rongálódhat a hajó-csavar. Ezen a szakaszon több befolyás található a bélavári kavicsbányához és a vízvári „vízházhoz”

ő mellékágakhoz. Az ide vezető ág nagy ívet ír le fordított „V” betű alakban három kilométer hosszan. Az ív csücskénél látható a vízház,

en a vasúti töltés alatt. Itt is a régi helyén ták a folyamkilométer táblát (195-ös), távol a

medertől, mint Zákánynál. A „vízház” vala-mikor a Vízügyi Igazgatóság gátőrháza volt, most a DDNP kutatóháza. Plecskó Miska bácsi gátőr (a képen) évekig dolgozott itt, figyelve a vizet, gátat, gondozva a területet, halász-gatva – sokszor dobóhálóAmikor a kárpótlási jegyeket osztották, fiával együtt remél-

bácsi

goly obáskor az egyiket a fogak közé kell ik firkász szólt, ő kipróbálná a

dobást, de rosszul sikerült: két foga bánta. A vízházi folyórész kifolyásánál, a főágon kívül egy vadregényes,

kanyargós mellékágon is el lehet érni a vízvári táborhelyet. Ezen a részen ismét átléptük a határt, mely egészen a falu alatt vezet fel, az utca vasút felőli végéig. A társaság 44 km evezés után fáradtan, de vígan látott hozzá a sátorveréshez és a vacsorához. Itt is rendezett táborhely várja a túrázókat, asztalokkal, pumpás kúttal (nem ivóvíz!) és WC-vel.

vezet

mélyhagyfő

val.

gszerez-m

már Miska

egyszer tatta a

om

ték, hogy értékén mehetik ezt a területet. Nesikerült, s emiatt sokat bánkó-dott és neheztelt. Sajnos mindketten meghaltak.

mesélte, hogyújságíróknak bemudobóhálózást. A háló kis ól

ókkal van szegélyezve, súlynak. Dvenni, és a kellő pillanatban elengedni. Az egy


19

Valamikor a halászaton kívül aranyfoglalkoztak a Dráván, és ahogy hallottamis űzték. Egyik túrámon találkoztam egymosóval, aki Miskolcról többször jött már idfeleségével nyaralni és közben aranyat hogy milyen eredménnyel jártak, nem kéakartam tapintatlan lenni.

Néhány éve májusban, Vízvárról kísértetúrát, amelyre elkísért Dóra unokám.gyülekezett, mi a motorofeléjük. Az egyik kenuban hárman ültek. EgCsapó Laci klubtársunk: „Milyen csinibabát hoztál, Vili bácsi?” – szavakkal, hadonászva üdvözölt, aminek borulás lett a vége. Ruhástól belefordultak a májusi reggelen még hűvös vízbe, aztán szedhettük össze a holmijukat. Szerencséjükre, csak vállig ért a víz. Azóta Lacit „Csinibabának” hívom. Egy jó példa arra, hogy, bármilyen biztonságosnak is érezzük a hajót, mindig óvatosnak kell lenni.

A táborhelynél van a vízváriak fürdőzőhelye. Igaz, hogy a szabály szerint csak kijelölt helyen szabad strandolni, ilyen pedig az egész magyar oldalon, egyedül Barcson találunk. Sokunk szerint ez túlzás, de hát a magyar hatóságok

inden Dráva menti falunak volt egy rház mögött folyik egy mellékág, de

ág. Az ötvenes években ebben még én is .

elt, méretes, fekete uszály mellett, egy sólyát látni, amit a határőrök

lékű nekem ez a hely, estem itt a vízbe. Volt ezen a tájon más

Amikor kiérünk a főmederbe, egy, a folyó hosszában fekvő sziget mellett hajózunk, amelyen ala-csony vízálláskor a kint lévő kavicszátonyon kiscsérek költe-nek. Egyszerűen a kavicsok közé rakják tojásaikat, ezek színük miatt alig észrevehetőek, beleol-vadnak a környezetükbe. Ezért

mosással is , a vízváriak

arany-e

mosni. Azt, rdeztem, nem

m egy A csapat már

ssal lassan közeledtünk yikük,

sok mindent túlszabályoznak. Valamikor mstrandja. A falu központjában, a kultúlehet, hogy régen ez volt a főfürödtem. Azóta elvadult ez a rész, alig van benne víz

Elhaladunk egy Sinjorina névre keresztami egy vízvári lakosé. Ettől nem messze építettek, mellette kőgát, mögötte kisebb öböl. Rossz emmert egyik év novemberében ruhástól kalandom is, de erről később.


20

nagyon kell figyelni, nehogy rájuk lépjen az ember. A sziget jobb oldala mellett szűkebb a meder, így erősebb a sodrás.

Egyik évben motorcsónakkal kísértem egy túrát, melyre elhívtam Banicz Laci barátomat, aki a vízitúrázásban teljesen tapasztalatlan volt. Nem sokkal indulás után odaértünk egy – a horvát oldalon –, a vízből kiálló vastag acélcsőhöz. Valamikori olajkutatás maradványa. Nem sokkal az indulás után ennél a csőnél egy kétszemélyes kajak felborult. Az egyik evezős a holmijuk tárolására használt hordóval átúszott a jobb partra, a másik a csőbe kapasz-kodott. Össze kellett őket szedni, biztonságban szárazra vinni, s utána a kajakot visszahozni, amit közben a víz elsodort. Lacinak ez volt a „tűzkeresztsége”, s mert elég fárasztó volt, féltem, hogy elveszi kedvét a túrázástól. Ám tévedtem, azóta többször is visszatért a vízre, még kenuval is, evezve.

A sziget utáni kanmár látni lehet a mahomok-falat, ahol üregegyurgyalagok és pafészkelnek. Megfigyhogy ezt a partot változó magassággal és lejtésslehet követni. Felfelé Vízváron is túl, lefelé a barcsi Vörös-partnál a Bókig, és méÉszlelni Drávaszentebeérni a faluba, Barcson aRinya-parti kertek alatt, a Petőfi, a Damjanich, a utcákban és a Bajcsyalatt is.

A magyar területen levő magasparttal szemben találtak mamutagyarat és csontokat, úgyszintén Heresznyénél is. Néhányat a vízvári iskolában őriznek. Magam is leltem már itt agyardarabot.

A löszfal alatt és hosszan a part mellett mindig sok a fatörzs a mederben, nagy összevisszaságban. Van köztük ismerős, „akit” már évek óta ott látni. A fal vége felé egy mély szurdok tűnik elő, melyen keresztül esőzéskor a mezőkről folyik el a csapadék. Valamikor a magasban volt egy dögkút. Ahogy omlott le a part, mind jobban látni lehetett az egymásra rakott kútgyűrűket, amelyekből készült a kút. Végül eltűntek, belezuhantak a folyóba. Elhaladunk egy vízszivattyú mellett, a mezők öntözéséhez innen emelik ki a vizet.

yarból gas lösz-

ikben rtifecskék

eltem,

el végig

g tovább. sen, ahogy

Nagyhíd -Zs. utca


21

Két kanyar után Heresznye alá érünk. Itt egy lapos félsziget mellett hajózunk. Ez tíz-valahány évvel ezelőtt csak a legelővégi tehénitatóig ért, mostanra felrakódott. Benőtte a növényzet, leginkább fűz és majd’ kétszáz méterrel is hosszabb lett. Amikor Avar Péter szuloki gyógyszerész barátommal túráztunk, itt húztuk fel a sátrunkat. A határőrök figyelmeztettek bennünket, nehogy a sátor mögé menjünk néhány méterrel a bokrok közé, mert az már horvát terület. Ezen a folyórészen is magas a part, de a vízvárinál alacsonyabb, és fekete színű a benne lévő tőzegtől. Bolhón valamikor bányásztak tőzeget, annak a rétege nyúlik idáig. Ekkor keletkeztek a faluhoz közeli bányagödrök, melyek most tele vannak vízzel, és jó horgászhelyek.

Még mielőtt a Drávára települt a kavicsbánya, látni lehetett leszakadt, méteres méretű tőzegtömböket. A kavicskotró cégnek itt van a telephelye. Több uszály, motoros hajó, hatalmas homokdepó vonzza a tekin-tetet. A kotróhajó változó helyeken dolgozik, a part-hoz vastag drótkötelekkel kikötve. Nagyon kell figyel-

ni a kötelek helyzetét, hogy ki lehessen kerülni, illetve alattuk elhaladni. Itt már több borulás történt. A kotrón dolgozók előzékenyek, gyakran előre figyelmeztetik a túrázókat a veszélyre. Egyszer víz alatt volt a kötél, több kenu átment fölötte. Egy házaspár a nagyobbacska lányukkal éppen akkor ért oda, amikor a kotróhoz ért a vontatóhajó. Hozzáütődve, megbillentette a kotrót, mire a kötél derék magasságúra kiemelkedett a vízből őket, s lesodorta őket a kenuról.

A Heresznye és Bolhó közötti területet, ahol a kavicsbánya telepe van, Balokánnak hívják. Oldalait országhatár övezi, és felhúzódik mindkét község déli utcái alá. Bolhón az utcavégi lakosok mondták, hogy tyúkjaik „feketéz-nek”, átjárnak Horvátországba tojni.

A 184. folyamkilométertől mindkét oldal horvát terület – Husinje –, ezért komp is van, ezzel járnak át a földjeikre dolgozni. Csak 2 km hosszan járunk „külföldön” és aztán újra hazai vízen vagyunk, megint 2 km-t hajózunk itthon. Jó, hogy nem kell útlevelet kezeltetni, eddig megtelt volna stemplivel!

A magyar terület végénél kezdődik a „Kekszes” sziget. Ez egy széles és hosszú homokos partszakasz, melynek a folyó felőli része magas vízállásnál


22

yan forró a szép csillogó A „Kekszes” elnevezést

egyirá, m

körbe kí

lyok,homok- és sóderhalmok látErrefelé a horvátok kotmedret.

Itt egy gyakor kenuja felborult. Hárman voltak a kenuban. A férfi és a lánya el tudtak úszni az uszály mellől, de a feleségét a sodrás az uszály alá vitte. Szerencsére jól tudott úszni, és a víz alatt oldalt látva a fényt, arra kiúszott.

Messziről, baloldalon egy nyílást látni a parti fák között. Ezen behajózva nagyon szép látványban van részünk. Széles, tükörsima vízfelület, rajta vízinövények, partját hatalmas fatörzsek övezik. A Babócsához közeli Göcz és Erzsébet szigeteknél vagyunk, a babócsai pecások kedvelt horgászhelyénél. Valamikor csónakból is horgászhattak, de a DDNP a természetvédelemre hivatkozva – nem kis zúgolódást keltve – kitiltotta a csónakosokat. Gyakran látni itt kócsagot, halászsast, jégmadarat, szürke gémet. A halászsas

zuhanórepüléssel lecsap, éppen csak érintve a vizet. Máris fele-melkedik, karmaiban a zsák-mánnyal, komikusan lerázva magáról a vizet. A Göcz és Erzsébet közötti rész egy nagy ívet ír le, először észak, aztán nyugat felé terül el két-három kilométer hosszan. Ide a víz váltakozva hol be-, hol kiáramlik attól függően, hogy a főágban éppen emelkedik vagy apad.

sziget. Minden túrán ez az egyik pihenőhelyünk. Olfehér homok, hogy mezítláb nem lehet állni rajta.

k túra alkalmával ragasztottuk ert amikor Árvai Gyuri

túravezetőnk egy nagy zacskóbólnált bennünket ke

zacskó kiszakadt, a kilónymeg elúszott. Áradás gödrökben maradt víz tavakat képez.

A jobb parton nagy hajók, valami

ksszel, a i keksz után a

szép kis

uszá-nt hatalmas

szanak. orják a

latlan kenusunk túl közel ment az uszályhoz, és a


23

Egy rövid magyar szakasz, a Jelkus következik magas parttal, több kialakított horgászhellyel. Nem messze, a horvátoknak itt is van kompjuk, amit a közeli Šašnato Polje lakosai használnak. Šašnato Polje magyarul Bolond Mezőt jelent.

Egy kilométer hajózás után – már sokadszor – magyar vízen csorgunk a Bresztics nevű terület mellett, de csak 1 km hosszan. Egy nagy ívű kanyar után, a fák mögött látni valami toronyfélét. Közelebb érve kiderül, hogy a Dráva felett átívelő függőhíd egyik tartópillére. Ezen a hídon át gyalo-gosok és kerékpárosok jutnak Krizsnica és Prinke puszta nevű településekre. Az egész területet Krizsnicának nevezik, ami való-jában egy félsziget, melyet északról és keletről a mi Ó-Drávánk, délről a „nagy” Dráva fog közre. Gépkocsik, traktorok köteles kompon közlekednek, a gyalogosok keskeny függőhídon kelhetnek át. A folyót komptól nem messze gará zzal mennek tovább haza. Aszf k új hétvégi ház van. Ezek a vízr táján olyan keskeny a földnyelv balról egész közelről az Ó-Drávát lát inya táplál – partja nagyon kany ette a volt nyomsávon, és furcsa volt, hog e, máskor oldalról, aztán

nap. A nyom-mentén gondo-

tt, tárcsázott, gereblyézett

sáv volt, hogy az esetleges határsértő nyomait lehessen látni.

A barcsi horgászok kedvelt helyét, az Ó-Drávát egy Fekete-ároknak neve-zett, váltakozó szélességű ér köti össze a Drávával.

ól csaknem 4 km-re van a település, ezért a zsokat építettek. Az itteniek itt tartják autóikat, a

altos út vezet a faluig, ahol bolt, kocsma és soől látszanak. Az úton haladva, a falu közepe, hogy az útról jobb kéz felől a Drávát,

ni. Az Ó-Dráva – melyet a Babócsai Rargós. Egyszer végigkerékpároztam mell

y egy ideig szembhátulról sütöttsáv a határ san felszántomajdhogynem


24

Az árokkal szemben a folyó közepén egy kis sziget húzódik, melynek az alsó csücske néhány méter hosszan magyar terület.

őhídtól nem messze egy volt vízimalom sajátos ízlés szerint át-alakított épületében lakik és dolgo-zik Josip Šimić festő- és szobrász-

vész ismerősöm. Mellesleg lovat tart, vadkacsát szelídít, és óriási, nagyon öreg fatörzseket

ászott elő a régi mocsaras ől. A deszkája kidolgozva

n, mintha ébenfa lenne. aranta képzőművész alkotó-

telepet szervez a Dráva partjára. A függőhíd után a jobb

egy mellékág nyílik, mely 3 kújra csatlakozik a folyóhoz, egyszigetet ölelve körül. EzOtok, magyarul Szélességi-sziget. Egy alkalommal, amikor Rózsás Marci barátommal hajóztunk, láttuk,hogy befelé erős a sodrás. bemegyünk. Beljebb aztán a kiszélesedett, sekély lett, a cmegfeneklett, és combig érőkellett azt vonszolni, amígmélyebb részt.

Szilonics mellett járunk – de már unom írni, hogy újra horvát vízen –, itt a bal part száz méter körüli keskeny sáv, horvát terület. Egy másik alkalommal, amikor Rózsás Marcival erre jártunk, a motor valamiben elakadt. Marciban felébredt a régész, megnézte, és megállapította, hogy egy „bödönhajó” törzse. A bödönhajó egy nagy átmérőjű, hosszú fatörzsből kivájt csónakszerű úszó test, ponton, melyből az utóbbi időben a búvárrégészek többet is találtak. Széles, nyugodt vízen lehet tovább haladni, és két nagy ívű kanyar után a volt drávaerdei strandhoz érünk. Vele szemben a jobbparton a Jamina, ami az erdészet vadászterülete, természetesen magyar.

A függ

mű

bánymederbolyaNy

parton m után

a Širinski

Gondoltuk,

meder sónak

iszapban elértük a


25

Itt tartják a túrázók Barcs elutolsó pihenőjűják a maradék elemmondván nem mert máskor kevesebbet Itt szokott elfogyital is, ameltúlzott fogyasztása – ilyenre is volt példa – nekem egyáltalán nem telyes. Az ördög soha nemA következő szakasz a Drávaerdő alatt van, és egy rövid folyórészen horvát terület: háromszögű alakjának csúcsa benyúlik majdnem az istállókig. Emiatt Barcsról engedély nélkül nem szabad felhajózni a régi strandig. Sokan kíváncsiak vagyunk, hogy amikor a horvátok is belépnek az EU-ba, vajon

hogy, s mint lesz. A jobbpart a Sánc. Itt van

akran jönnek

ók a sétahajóval. jjebb baloldalon egy

t dolgozó

fáradtak, a motor-mint

élgetve csorgunk lefelé.

Kisívű kanyar után szembetűnik a valamikori „Téliálló”, a hajójavító helyén egy fűrészüzem, meg a Vízügyi Igazgatóság irodaháza, előtte a vízen pihenő hajókkal. Valamikor itt volt a vasúti híd. Olykor, alacsony vízállásnál még látni a hídláb vízből kiálló maradványait, rajta a pihenő vadkacsák-kal. Távolról fehérlik a gabonasiló hatalmas betontömbje, kissé feljebb hajósólya, uszályok, kis motoros hajó, nagy szállítószalag és sóderhegy.

őtti ket. Elfogyaszt-

ózsiát – szabad hazavinni,

kapunk. ni a maradék

ynek a túra alatti mert sajnos

tszik, veszé- alszik!

magyar terület, ez a Dráva Tours sétahajójánakkikötőpontonja. Gyide kirándulKissé lemajdnem mindig itkisebb kotróhajót látni. Amikor a túrázók márcsónakba kapaszkodnak, és egy úszó sziget, besz


26

Elhaladunk a barcsi vasútállomás és a hajókikötő mellett. A kikötőt Fa Nándor – a földet megkerülő vitorlás – cége építette. A régi sóraktár felújított épületében működik a Dráva Tours irodája, alatta a vízen a „büféshajó”, a sétahajó és egy jól kiépített sólya.

A szebb napokat látott „Našici” fűrészüzemet, a későbbi SEFAG parket-tagyárat is elhagyva, a Rinya-torokba benézve láthatjuk meg a Dráva korzó és kerékpárút Rinya felett átívelő szép kis új hídját. A nyugati hídfőn Nepomuki Szent János szobra áll. A torkolathoz közel, keresztben a mederben egy beágyazódott bödönhajó törzse fekszik, mely a hídról jól kivehetően látszik. A Rinya torkolatánál található egy sóder-kitermelő cég telephelye az uszályokkal, vontatóhajóval és a parton nagy homok-hegyekkel. A sétaút csak idáig van kiépítve, majd amikor megszűnik a sóderkotrás, folytatják építését.


27

e

hazatérőket. Nehogy az legy velem

nem történik semmi „ elmesélem: Vízvárnál a mellékág vízfelülettel, körülötte nagy fákkal. Itt szoktam éjszakázni. Motorcsónakkal be akartam menni, de a zavaros víz miatt nem lehetett látni, milyen mély, és a motor fennakadt. Gyorsan felemeltem a motort, és nekiálltam evezni, de a nagy sodrás miatt nem volt időm megfordítani a hajót, és eltávolodni a parttól. A sodrás odaszorított egy termetes, víz fölé nyúló fűzfa lelógó vastag ágaihoz. A

Kenusaink a túra végéhez közeledve evezős módra, lapátjaikat felemelvtisztelegnek. Elhaladunk a közúti hidunk alatt, ahol felnézve sok-sok fecskefészket látni, „felragasztva” a híd aljára. Amikor még kicsi „jányka” volt Dóránk, erre hajózva azt kérdezte: „Papa, itt nem kell útlevél?” A meglepő gyerekszáj-kérdésére, a válaszom ez volt: „Itt nem, csak fent.”

A hídlábak mögött nagy örvények várják a kenusokat. Ezeket leküzdve, már csak be kell kanyarodni bázisunk kikötőjéhez, ahol a hozzátartozók köszöntik a

en a látszat, hogy milyen ügyes vagyok, és hogyhavaria”5! Fentebb ígértem egy történetet, most

mellett van egy szép öböl, tükörsima

5 Vízi baleset, hajókár.


28

csónak megdőlt, és egy szempillantás alatt megtelt vízzel. A most már elsüllyedt csónak velem együtt kisodródott a fűzfa alól. A vállig érő vízben sikerült a hajót kivonszolni a part mellé, és kikötni egy bedőlt fatörzshöz, azután lebukva a motort lecsavarozni és felakasztani egy gyökérhez. A túratársak már a pihenőhelynél vártak, de észrevették, hogy Vili bácsi bajban van. Néhányan kenuval feleveztek segíteni. Kimertük a vizet a csónakból, és evezővel mentünk le a kikötőig, mert a motort a belejutott víztől már nem lehetett berántani. Ezzel ez a túra számomra véget is ért, mert az összes holmim átázott. Esteledett, ezért haza kellett mennem. Asszonykám kérdezte, miért nem telefonáltam egyszer sem, ahogy szoktam. Azért – mondtam –, mert Őrtilosnál nem volt térerő, Vízvárnál pedig már nem volt telefon. Hogyhogy? Úgy, hogy beleesett a vízbe, de a kistáskám is, amiben a telefonom volt, aztán a csónak, meg én is elsüllyedtünk. Így, lassan adagolva meséltem el a kalandomat.

Ezért a kellemetlenségért bőségesen kárpótolt az, hogy a szakosztály tagjai nyolcvanadik születésnapomra meglepetésszerűen felköszöntöttek. Eső lévén, betódultak a lakásunkba. Nuszpl Árpád köszöntött, mondván: „Abból látszik, milyen ember valaki, hogy mennyi a barátja. Neked, Vili bácsi, vagy kicsi a lakásod, vagy sok a barátod.” Nagyon meghatódtam, összeszorult torok-kal mondtam köszönetet.

Idősen már fárasztó a túrázás, de remélem, még sokszor fogom élvezni

GYŐRI VILM

THE DRAVA – FROM M

SUMMARY

The Drava – with smaller evasions-rHungary. The border river not only separatethe left and right river banks. The author of this river. This writing is a fictional tour oBarcs.The author is a photographer and nat

we can almost „see” the untouched beautiness of nature.

folyónk és környéke szépségét.

OS

URA TO RINYA

uns at the borderof Croatia and s but also coonnects the people of this writing spent 80 years near to n the Drava river from Legrad to ure-lover, who leads us along the

romantic landscapeof the Lower and Upper part of Pannonia, so that we can feel on our imaginary canoue the swinging of river, we can hear the singing of birds and

dráva,murától a rinyáig

Documents