ArchívNet 2015/05

Statisztikus a harcmezőnElekes Dezső első világháborús katonaévei

A Napló

Brassó, 1914. aug. 5.Kitört a háború, s behívtak a brassói kettősökhöz. Az élet ily fordulópontján illik számot vetni a múlttal. Jegyezzük fel legalább a főbb életrajzi adatokat. Nincs bennük semmi rendkívüli.

1889. nov. 11-én születtem Kézdivásárhelyt.1906. közepéig ugyanott éltem, elvégezve a 7 gimnáziumot.1908 végéig Sepsiszentgyörgyön. Uo. 8. gimn. 1907/8 és 1908 első félévében Kolozsvárott hallgattam jogot.1910 végéig Kvhely. Abszolutórium Kvár.1

1911. aug. 13-ig Brassóban ügyvédjelölt.1911. dec. 7-ig Kvhely. 2. szigorlat Kvár.1912. júl. 13-ig Brassóban ü[gyvéd] jel[ölt].1912. okt. elejéig Kvhely. Jogi doktorátus Kvár.1913. okt. elejéig Wien, 82-es önkéntes.2 Ápr. 19. – jún. 14. Királyhida.1914. márciusig Kvhelyt ü. jel.1914. áprilisig Brassóban, 2. gy. e.3 fegyvergyakorlat.1914. aug. 2-ig Kvhely. Készülés ü[ügyvédi] vizsgára.

25 éves fejjel, ép az utolsó vizsga előtt érte utol kadettunkat4 a behívási parancs. Első terv szerint már októberben szerettem volna vizsgára állni, de a tanulás lassan haladt. A háborús hírekre pedig végkép abbamaradt. A tennisz ellenben még a részleges mozgósítás után is vígan folyt. 1-én megjelentek a plakátok az általános mozgósításról, s elbúcsúzkodtunk. Vonatom vagy ezer embert vitt Brassóba: katonákat. Az úton elég kedélyes volt a hangulat. Pótszázadhoz osztottak be, hol a póttartalékosokkal gyakorlatoztunk. Óriási rendetlenség, jelentkezhettem volna 10 nappal később is. Sok ismerősöm van közlegényeim közt.

Brassó, szept. 13.Pár nap múlva Abmarsch.5 Apáthia rózsás hangulattal váltakozik. Úton-útfélen hazafias zene, ének. A nők ragaszkodók: Lili (?) elárulja évek óta titkolt szerelmét; Wa. nővérekkel, Fejessel kölcsönös idill. Gyónás. A 2. mbaont6 kikísértük a vonathoz. A tüzér népfelkelőknek én köszöntem meg a zászlót.Milyen kaland Széllel! A család bejött búcsúzni. Nagyon rémes híreket hallunk.

1 Kézdivásárhely, Kolozsvár.2 Azok számára, akiket akadályozott volna polgári karrierjükben a többéves kötelező katonai szolgálat, 1882-től – bizonyos feltételek mellett – lehetővé tették, hogy középiskolai tanulmányuk végeztével megválthassák magukat egyévnyi önkéntes szolgálattal. Elekes Dezső 1912 és 1913 között az akkor Bécsben állomásozó császári és királyi 82. székely gyalogezredben töltötte önkéntes szolgálatát.3 Brassói császári és királyi 2. gyalogezred.4 Hadapród.5 Indulás.6 Marschbataillon = menetzászlóalj.

1

Nagymihály, okt. 1.Szept. 24-én indultunk el Brassóból. Az állomásra kijött lányismerősök valóságos virágerdővel árasztottak el. Apám is kikísért a vonathoz. Őrnagyunk sejtette, hogy valami „szoros-biztosítás” lesz a feladatunk. A harmadik éjjelt is átutazva, Homonnán vagoníroztak ki. Hírlik, hogy kolerában is száz ember pusztul el naponta. Mindjárt Helmecke, kis tót faluba irányítottak. Tegnap délutánig kellemesen telt az idő a néhány házból álló faluban, hol általános avanzsoma7 volt, engem zászlóssá léptettek elő. Délután alarmíroztak,8 s visszajöttünk mintegy 20 km-t. Éjjel fél 1-kor Nagymihályon álltunk meg, miután óriási sártengeren gázoltunk végig. Házigazdáink szívesen fogadtak, de a közös dunyha, mely alatt harmadmagammal aludtam, csak testünk közepét takarta el. Itt első ízben vetkeztük le ruhánkat. Reggel 7-kor riadó volt, de csak sorakozást jelentett. Most itt ülünk az Arany-bikában.

Beregszentmiklós, okt. 2.Tegnap délután hirtelen vonatra raktak, s úgyszólván megállás nélkül hoztak ide. Oly nyomasztó érzésem ritkán volt, mint a kiszálláskor: sötét bizonytalanság körös-körül. Este a 9. század már tüzér-fedezet volt. Déli irányban marsoltunk, először állva komoly hangulat hatása alatt. Reggel már véget is ért e megbízatás. Mesélik, hogy a Vereczkei-szorosnál átjött az orosz, s a népfelkelő és csendőr határőrséget szétverte. Érdekes, hogy zászlóaljunk részére soha sincs parancs.

Szolyva, okt. 3.Tegnap este elindultunk, s éjfél után 1-kor ide értünk. Útközben hírül adták, hogy a tegnap dobszóval kihirdették a lakosságnak, hogy még aznap este hagyja el a falut. Bár az eső is vert, a szabadban kellett aludnunk. Élelem most már nem szerezhető be. Az ellenség 30 kilométerre van.

Tatárka-hegy, okt. 5.3-án hajnalban felkerekedtünk, s nehéz mars után Kisannára jöttünk. Mintegy 17 km-es út volt. Pakkom már a bitangban fogott ló hozta. Ez egy pár házból álló ronda ruthén falu, hegyoldalban. Bementünk egy vityillóba, sötét, bűzös lyuk volt. Éjjel künn aludtunk szénában. 4-én rettenetes úton, a Latorcza partján, a Tatárka aljára értünk. Este felmentünk e magas hegyre, alig akart vége lenni a meredek, erdős hegyoldalnak. Egy celtlap9 alatt gubbasztva, próbáltam valamit szunyókálni, de nem ment, mert az eső csurgott a nyakamba. Egész közelből egyszerre nagy puskaropogás hangzott, de mi bizonyos, „csak a mával törődő” optimizmussal, a megközelíthetetlen magasban, egész biztonságban éreztük magunkat. Másnap hallottuk, hogy a sötétben két zászlóaljunk – 57-esek és 76-osok – lőtt egymásra, ami nem csoda, mert a helyzet általában a tisztek előtt is ismeretlen, s a tájékozatlanságot a tapasztalatlanság s az első tűz okozta lámpaláz is növelhették. Reggel lefelé indultunk. Kissé elhamarkodva csináltuk a dolgot, hisz’ eddig még nem volt bajunk az ellenséggel. Libasorban mendegéltünk pár száz lépést, amikor Alsó-bereczke felől, a Dylok hegyen beásott ellenségtől tüzet kaptunk. A Tatárka oldalát gyalogsági tűz alá fogta, s vagy két ágyúval is lőtt ránk. Nem tudtuk, miről van szó, eleinte azt se, hogy az ellenség lő-e, s jóformán az egész zászlóalj

7 Előléptetés.8 Riadóztatás.9 Sátorlap.

2

felbomlott. A vezetés, csaknem az egész vonalon csődöt mondott. Cserei századparancsnokom saját kezűleg nyitotta meg részünkről a tüzet. Az emberek nagy része a fák mögé bújt, anélkül, hogy tüzelésre gondolt volna. Felszerelésüket, főleg a hátizsákot, sokan mindjárt eldobálták. Eleinte kiabáltam, de nem volt foganatja, embereim elszéledtek. Ekkor az őrnagy stábjához10 húzódtam. Fedve se voltam, mert sokfelől csapkodtak be körültem a golyók. Furcsa volt, hogy milyen erővel vágódnak oda. Mischinger őrnagy se tudta, hányadán állunk. Az ütközet után hallottam, hogy a szolgája jajveszékelve hirdette, hogy aki megmenekült, bevonulhat Brassóba, mert elpusztult a zászlóalj. Doktorunk nincs – beteget jelentett –, a szanitécek se mutatkoztak az ütközet alatt, pedig volt vagy 15 sebesült. A tisztek egy része az éjjelezéstől beteg lett, páran visszamaradoztak. 1–2 óra múltán elvonult az orosz, állásukat más oldalról is körülvették a mi zászlóaljaink. Egy szakasszal a hegyoldal kikutatására küldtek sebesülteket keresni, s a holmikat összeszedni. A zászlóalj a Tatárka tetején ismét összegyülekezett valahogy. Egyes szakaszok, mint utólag hallottam vezetőiktől, az ellenséghez elég közel jutottak, s sikerrel tüzeltek. Most indulunk a Stiv magaslatra. Ha ma éjjel is strapában, meg esőben lesz részünk, nem tudom, hogy bírjuk ki.

Vrchovina, magyar határ, okt. 6.A Stiven az éjjel rossz idő volt, mint mindenütt e magas hegyeken. Feldwachékat11

állítottunk fel. Alig aludtunk valamit. Hajnalban tovább masíroztunk, most itt vagyunk a magas határon, a Beszkidek egyik csúcsán. A munka fut, nincs nyoma. A községeket kifosztotta. Lábam feltört. Napok óta most mosakodhattam először. Szakállam még brassói.

Korna-magaslat, okt. 7.Megálltunk a Kornán. Kész állásokat szálltunk meg. Úgy látszik, az orosz kitakarodott az országból. Az éjjel Timsorban aludtunk. Tőlünk jobbra és balra is a betörő ellenség ellen ásott vonalak vonulnak el.

Korna, okt. 8.A földalatti menedékben aludtunk, a legénység künn. Őrizzük a határt. Havaz. Kezdünk gyenge lábon állni. Fogytán az élelem, de még hozzájutunk. Roppant szakállt eresztettem.

***

Kézdivásárhely, [1915.] március 16.Február 25-én balkezem fején megsebesültem. Körülbelül a 61. napunk volt ez, amelyben tűzben voltunk. Olyan rumliban voltam, hogy szinte kapóra jött sebesülésem – amint akkor gondoltam. De minden összevetve: ez a seb mégis alighanem életmentőm. Parancsot kaptunk, hogy a századom előtt gyülekező oroszokat lőjem, akadályozzam, hogy közelünkben befészkeljék magukat, s lehetőleg vigyem előre a fedezéket.Felmegyek a tetőre s látom, hogy, a mintegy 150–200 lépésnyire alább lévő árkunkban, a mieink közt, mozognak a muszkák is. Eleinte azt hittem, hogy elfogtuk őket, de aztán 10 Stab, törzs.11 Tábori őrs, őrség.

3

észrevettem, hogy a mieink lebújnak s az oroszok egyes sorban, már indulnak felém. Ilyen őrültség: szerbjeim talán egyetlen lövéssel megakadályozhatták volna, hogy a muszkák, lentről, a mély hóban, bejöjjenek az árokba. Valószínűleg aludtak, vagy a hideg bágyasztotta el őket, illetve azt az 1–2 embert, akiben még bízni lehetett. Talán rosszul is helyezkedtek el az árokban. A mieink 20–25[-]ön, az oroszok háromannyian lehettek. Mikor láttam, hogy jönnek, haboztam még, hogy lőjek-e rájuk a magamhoz intett pár emberrel. Hátha meg akarják adni magukat. Torkom szakadtából ordítozni kezdtem rájuk a szokásos csalogatót: „Hidaj ruzsjó, chleba, moloka, vudki, pálinka, nye boj se, ruka gore!”12 Vagy 4 meg is adta magát, s ijedt képpel szaladt fel hozzánk. Ekkor már pár lövést le is adtunk, mert láttam, hogy a muszkák úgy határoznak, hogy nem adják meg magukat. Pedig lehetett a mieinkkel valami alkudozás-féle ez irányban; de végül is ők voltak többségben. Visszamentek az árokba, részben talán jobbra is s felvették a tüzet, nem hederítve az én további kiabálásomra, melyre még a messzébb székelő Korbel is előjött. A zavarban azonban a mi, foglyul ejtett embereink is bántatlanul visszajöhettek; köztük a szász szakaszvezető Poor, 3 bajonettszúrással. Próbáltam a szomszéd kettes század néhány emberét, köztük a bátor Szentgyörgyi szakaszvezetőt, előreküldeni, mert bíztunk, hogy a muszkákra ráijeszthetünk, s megadják magukat.Nem ment a dolog. Vagy két derék kettős, lenn a hóban, sokáig állhatatosan viszonozta a tüzet. Kaptam 3 ukrajnistát13 is, ezek előrelopództak, s mint jelentették, megbízásuk értelmében fel is szólították az oroszokat megadásra; ezek azt felelték volna, hogy inkább mi adjuk meg magunkat. Egy különös dolog is történik közben, valami a térdhajlásomba ütődik. Nézem: lyuk a nadrágon, seb, golyó, sehol. A főhadnagyot bosszantotta a szerbek gyávasága s azt mondta, hogy ugyanezekkel az emberekkel kell visszavennem a lövészárkot. Adott még egy cseh szakaszt is. Mire ismét felmentem a tetőre, az öreg vénasszonyok már el is párologtak a régi, felhagyott árokból, melyből az elülsőbe, alkalmilag, rohamoznunk kellett volna. A csehek is gyászosan viselkedtek. Puskatussal kellett őket, lépésről-lépésre, előre biztatni; visszamaradoztak még a gerincen innen, az erdőben. Fenn már a csehek közül is csak 2-3 ember volt körültem. Mondtam, hogy ássák be magukat s majd a régi árokba vittem be párat, amelyet, csak térdig érő, s hóval betemetett lévén, ki kellett volna mélyíteni. Mikor láttam, hogy itt minden hiába, rájuk is lőttem vagy kétszer, de úgy, hogy ne találjak. Egy Mannlichert14

vettem már előbb magamhoz, s szerbeimet megtömtem patronnal. A muszkákat s a helyet ismerve, tudtam, hogy magam egy század muszkát is feltarthatok, egyetlen szál fegyverrel. Így szaladgáltam egyiktől a másikhoz, egyenként kijelölve a helyet, hogy hol kell ásniok. Gondoltam: ilyen rosszul még ritkán festett a jövendő; itt meg lehet fagynod. A muszkák szórványos lövésein kívül szalvékat15 is kaptunk az alsó árokból. Hallottam a kommandóját is: Hó–ó!” Így hangzott a távolból. A második ütemnél kellett lebújnom, mert erre jött a sortűz. Itt történt, a legsivárabb helyzetek egyikében, mindössze egy-két lapuló, a földbe bújni akaró cseh társaságában. Ütést érzek balkezemen. Odanézek: roncs a kezem, mutatóujjam csaknem leszakadva fittyen előre.

12 Elekes Dezső feljegyezte naplójában, hogy milyen – nyelvismeret híján eltorzított – ukrán–orosz–lengyel keveréknyelven szólították fel az oroszokat megadásra. Cirill betűs átírásban: Придай ружьё, хлеба, молока, воики, палинки, не бойся, руки горе (oroszul: верх)! Magyar fordításban: Tedd le a fegyvert, kenyér, tej, vodka, pálinka, ne félj, kezeket fel!13 Az I. világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia oldalán harcoló rutén nemzetiségű felkelők és az Ukrán Légió tagjai.14 Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregeiben rendszeresített Mannlicher M95 puska.15 Szalvó, sortűz.

4

A vérem csakúgy ömlött. Ha nem is dum-dum:16 geller érhette féljobbról; valószínűleg gyomromon feküdt ekkor a kezem. Átszelte tenyerem is a golyó. Megvillant bennem a gondolat: fogsz-e te még zongorázni valaha? Aztán, eldobva fegyveremet, szaladtam vissza, frontunkhoz képest félbal irányban, a stábhoz. Azzal is kellett törődnöm, hogy, visszaszaladás közben, el ne találjanak; lehúzódva, meg-megbújva rohantam. Alaposan fel is buktam egyszer. Végre elértem az orvost. Volt pár bajtárs is a közelben. Lefektettek. Rettentő szomjas voltam, rengeteg innivalót nyeltem el. Vacogtam, igen elgyengültnek éreztem magam. Sok vért vesztettem. Aztán éles fájdalmat kezdtem érezni. Bekötözött az orvos. Volt még pár sebesültünk, vagy 2 épen balkéz-sebbel. Csodálkoztam, hogy ezek oly nyugodtan viselik el a fájdalmat; holott én alig tudtam hová lenni; csak nyögtem, pedig kiáltozni szerettem volna. Bevártam a pucceremet; vele, a néhány sebesülttel, egy szanitéc altiszt kíséretében kellett lemennünk a hegyről. Olyan gyenge voltam, hogy nem voltam biztos benne, letudok-e menni saját lábamon. A doktor felül valami erős gumikötést tett a karomra. Szorított nagyon, s mikor kérdeztem, hogy nem hal-e el a karom, azt mondta, hogy a szorító-kötés nem veszélytelen, de enélkül az elvérzés, – s talán a vérmérgezés – is fenyeget. Inkább a karom, mint az életem: ezt vettem ki szavaiból. Én azonban levétettem a szoros köteléket. Elbúcsúztam oly részvéttel viselkedő pajtásaimtól. Bacsó, a derék jólelkű és nagybátorságú tanár, – akit jellemez, hogy mindennap legalább egy kártyát küldött feleségének – baráti csókkal vált el tőlem. Beköszöntünk még Korbelékhez, aki adjutánsával együtt, sajnálkozva bocsátott el. Lenn az úton ügyelnünk kellett, mert egy útkeresztezőt, valami vasúti hidat, tűz alatt szokott tartani a muszka. Leszik, mikor a trénnél Slawskoban áthaladtam, adott egy tüzérköpenyt, mert az én extraköpenyem már ijesztően nézett ki: véres volt, karja felvágva, alul egy darabot a tábortűz égetett ki belőle. Ellátott egyéb jókkal is: a postámban volt egy levél, melyben költőnő nemtőm, valamilyen telepatikus sejtelemmel, épen arról írt, hogy rosszat sejt, fél, hogy valami bajom történt. A brigádnál szintén tettem tiszteletemet, s elmondtam a fenn történteket. Így hagytam el a zászlóaljat, melynek velem elindult tisztállománya az 5 hó alatt ¼-re, legénysége 1/10-re olvadt már le. A naplóm eleje is szerencsésen megkerült. Visszajövet mindenféle alkalmatossággal utaztam: Slawskoig gyalog, Oporzecig a trén kocsiján, Beszkidekig sebesült-kocsin, Volóczig vasúton, marhakupéban, Püspökladányig 3., Brassóig 2. osztályon. Chereches – ez már sok – nyomban utánam, átvéve a századot, ugyancsak támadás közben, megsebesült; balkeze csuklója felett a csontot eltörte a golyó. Másnap már utolért, s együtt mentünk Brassóba. A sebesülésem utáni éjjel ápoló altisztemben, egy brassói tanárt ismertem fel. Az első kórházban a tisztek azzal fogadtak, hogy roppant szigorral kezelik a betegeket, s valószínűleg minket nem eresztenek vissza. Az orvos mégis kimondta, hogy 4-5 (!) hét kell sebem begyógyulására. Az Anstaltokban17

és kórházakban bizonyos kényelmességgel s érzéktelenséggel kezelik a betegeket. Oporzecben 2 napig várattak. A vonaton sem voltunk ünnepelt hősök; homályos fülkénkbe időnként belöktek valami löttyöt. Milyen más volt az első sebesültek érkezése; parádéval várták az állomásokon! Kezem már szagos volt, mikor Brassóban, civil orvosnál, Kovácsnál, kibontattam. Apám elrémült a tenyeremen

16 A dumdum vagy dum-dum lőszert először Indiában használta az angol gyarmati katonaság. (Calcutta környékén több település található, melyek nevében benne van a Dum-Dum szó.) Véletlenül fedezték fel, hogy a lecsípett hegyű lőszer borzalmas pusztítást végez becsapódáskor. Belőle fejlődtek ki a modern expanziós lőszerek (hollow-point, soft-point, stb.) A köznyelv robbanólövedéknek hívja őket, de valójában nem tartalmaznak robbanóanyagot. Napjainkban tiltják katonai alkalmazásukat, csak rendőri/terrorelhárítói feladatkörben alkalmazhatók.17 Intézmény.

5

összegubancolódott roncsolástól; azt hitte, hogy vatta. Brassóban, nagybátyám és egyben volt principálisom, pillanatokig nem akart felismerni, mikor elébe álltam. Komiszköpeny, felkötött kar, szakáll, benőtt haj: rémesen festhettem. Költőnőnk is elrémült. A borbély aztán emberi formát adott bozontos fejemnek. Kiprotezsáltuk, hogy engem hazaengedjenek Kvelyre,18 holott az anyám által is előmozdított Kvhelyi üdülőben csak legénységet gondoztak. Vágytam már haza, pedig jobb lett volna Pestre jönni, szakszerűbb kezelésre. Pár napig tartott, míg Brassóból elszabadultam. Emlékszem, hogy egy mozielőadás megkönnyeztetett; ez is a háború hatása? Még egy megfigyelés: ha hegyet látok, szemem még most is önkénytelenül kutat a terepen, nem mozog-e fenn valami, latolgatja, hol volna alkalmas a hely dekkungcsinálásra.19 Itthon vagyok végre! Annyit lehetne mesélnem, de nincs kedvem rá; úgy se lehetne megértetni mind, amit átéltem. Eleget anzágolnak a harcteret járt katonák s még többet, akik csak odaszagoltak: a sok beszéd közönséges dolognak tetszik előttem. Talán rosszul is áll nekem, vagy nem hiszik el: hiszen – nincsen kitüntetésem. Chereches szerint a főhadnagy ugyan azt mondta, hogy be vagyok adva; de már tudjuk, hogy ez nem sokat jelent. Nem fontos. A kezemről még mindig hámlik valami, amint fürösztik. A lyukon a doktor gézt húz át. A mutatóujjal baj lesz. Hogy az ujjak egyenesen szokjanak, deszkára van alkarom kötözve. Éjjel alig tudom, hová tenni. A fájdalom azért olyan nagy, mert sok ér, ideg szakadt szét. Különösen fájdalmas a tenyerem közepe, a seb nyílásánál. A kézfő meg van duzzadva.

***

Prága, [1915.] jun. 28.F. hó 1-én Brassóban jelentkeztem a Generalarztnál,20 aki csodálkozott, hogy Kvhelyen voltam, ahol tiszteket nem kezelnek. Anélkül, hogy közben hazamehettem volna, útnak indított Prágába. Káderünk már itt székelt, Brassóban a 46-os szegediek foglalták el helyét. A cseh ezredek nagy részét az Alföldre helyezték át. Ez szükséges is volt, mert sok árulás derült ki; ebben a 28-asok vezettek. Prágában az Imperial szállóban laktam, tiszti bekvártélyozásban. Fényes hotel. A prágai nők nagyon kedvelik a magyar fiukat. A szláv szenvedélyesség, fővárosi romlottsággal párosulva s háborús erkölcslazító felfogással tetőzve, valósággal tombolt. A magyar különben is exotikumot jelentett itt. Mondják, hogy eleinte, a korzón, egy-egy fess tisztünk feltűnése, sétájában megállította a korzózó nők seregét: körülállták, megbámulták. Az első magyar káder megérkezésekor azt várták, hogy valamilyen fekete, vad katonaság vonul be. A táncosnők, kórházi ápolónők, különös körülrajongóink voltak. Esténként dominózunk a Parlament-kávéház emeletén, s rendesen megvárjuk a Prager Tagblatt21 ½ 2 órakor megjelenő reggeli kiadását.

Prága, jún. 30.Híre jött, hogy a múlt hó 30-án az oroszok elfogták a 130. brigádot, melyhez zászlóaljunk megmaradt töredéke is tartozott volna.

18 Kézdivásárhelyre.19 Fedezet (búvóhely) készítésre.20 Orvos tábornok. Jelen szövegrészben a sebesült katonák felülvizsgálatát végző orvos.21 Legjelentősebb német nyelvű prágai hírlap, amely 1876 és 1939 között jelent meg.

6

Prága, júl. 18.Chereches ismét befutott. A Dobronskij-sakkörben a falon lóg egy térkép, melyen Magyarország erős ceruza-vonásokkal fel van darabolva a csehek, románok és szerbek közt. A térkép olyan tüntetés a nyilvánosság előtt, hogy alig akartam hinni szemeimnek. Lobkovitz hercegnő az egyik kórházi kezelőnőm. Rendes masszírozóm igen és ragaszkodó teremtés. Feltűnő női szépség a krakkói cirkuszi lovaglónő is. „Ott voltam én is” címen, pár-soros versben, leírtam sebesülésem epizódját. Idealizált hangulat-kép.

Prága, júl. 26.Hadnagyi kinevezésem előre nem látott késése miatt már aranyos kardszíjjal (kuppel) jártam. Meglátja ezt valami Stationsvisiten22 egy generális, s rapportra küld. Likareccel meg a kezelésem miatt – hogy nem rukkolok ki rendszeresen – volt incidensem. Ki hitte volna, hogy az öreg, rokkant harcosokat is így lehessen szekírozni! Révész zászlóst a puccerével kiszerkesztettem a Képes Újságba. Az anekdotát Révész mesélte el; állítólag megtörtént dolog. Apprehendál – persze nem komolyan –, hogy még rajzban is megörökíttette!

Prága, aug. 12.2 napig Reichenbergben voltunk, 44-es bakákért.

Prága, szept. 30.Két furunkulus féle, fájdalmas sebem képződött; pár napig az egyik miatt menni, a másik miatt ülni nem tudtam. A scabiest23 meg valószinűleg a kaszárnyainspekción kapjuk, mely itt 4-5 naponként ismétlődik. A József kaszárnyai központi ügyelet még változatos, de főleg a telefon miatt terhesebb is; a másik két kaszárnyáé unalmas. Néha annyira hiány van az ilyenszerű szolgálatokat ellátó tisztben, hogy pl. a múltkor, még délben, mindjárt a kaszárnya-ügyeletről történt leváltásom után, átvettem egy asszisztenciára menő félzászlóalj parancsnokságát. Legsűrűbben az Invalidenplatzon24

és Inundationsgebieten25 gyakorlatozunk.

Bjelovar, okt. 22.A prágai gyöngyélet után Horvátország e kis városkájába helyeztek át. A 2. és 16. gy. e.26 4 tisztjét cserélték ki. Nálunk azokat válogatták, akik nem tudnak románul, s harctérre nem küldhetők. Én nem voltam az elsősorban választottak közt, de az egyik kiszemelt kibújt, azzal, hogy tud románul. Az adjutáns, akinek megmondtam, hogy nem szívesen megyek, azt a tanácsot adta, hogy keressek magam helyett valakit, s akkor itt hagynak. Azonnal beugrani hajlandó kamerád azonban nem akadt. Rosszkedvűen indultunk útnak. Desperáltságunk fokozódott, amikor az elhagyatott, kulturálatlan vidékhez közeledtünk. Prága, Bécs, Budapest után már a zágrábi benyomás is lehangoló volt. Pedig Zágrábot horvát Párisnak is mondják. Hát még mikor az őszi, borús délután a sáros városkába megérkeztünk! Az első informátorok elmondták, hogy a szolgálat igen szigorú. Marić, egy öreg granicsár,27 valósággal rettegett parancsnok. Magyargyűlöletét sem titkolta. Emiatt még a magyar parlamentben is interpelláltak.

22 Ellenőrzés.23 Rühesség elleni oltás.24 Invalidusok terén.25 Ártéren.26 Belovári császári és királyi 16. gyalogezred.27 A Határőrvidék katonáskodással foglalkozó lakosai.

7

Kux ügyvéd, az egyik, helyettünk Prágába ment tiszt volt az ügy mozgatója, aki a szerb granicsárral hadilábon állott. Bjelovár tipikus katonaváros. Mária Terézia idejében keletkezhetett. Paralell utcák; a főtéren a kaszárnya, zászlóaljparancsnokság, tiszti étkezde – s a Narodna Kavana.28 E pár lépésen belül fekvő pontokon morzsolódik le napi programunk. A szolgálat igen igénybe vesz. Prágához képest sivár ólombányába jöttünk. Marić mindent lát: a főtéren tartjuk a Gelenksübungot.29 Délután a főtér sarkairól figyeli éles szemmel, belátva a város külsőbb részeibe is, hogy nem bliccelnek-e a tisztek. A 16-osok egyébként a leghíresebb horvát ezred: a Warasdiner-regiment.30 Nem csoda, hisz az embereknek a határőrvidék idején, nemzedékeken át katonaság volt a hivatásuk. Néhány kemény vitéz magyar gyerek van a tisztek közt. A tisztikar különben nagyon vegyes, cseh, osztrák is sok van. A magyarok is főleg a szláv vidékekről valók; talán egyedül vagyok nem efféle; minthogy a székely Fábiánt, egyik kettes társamat, kire a kettesekkel tartott rapporton Marić választása esett, máris a Grenzjägerekhez31 továbbítják.

Bjelovar, nov. 6.Beosztottak a 17. menetzászlóaljba, pedig mint frontszolgálatra alkalmatlant, küldtek ide Prágából. Az ezredorvos is alkalmasnak tart.

***

Bjelovar, [1918.] máj. 2.Áprilisban Cholmból 200 hazatérő volt foglyot vittem Újvidékre. E hó elején Grazból hoztam felszerelést. Kenyér és cukorhiány a városban. Az utánam küldött vaggont útközben feltörték s meg is dézsmálták 35 pár bakkancs erejéig. A szállítmány 9 napig jött. 3 napos gyűjtés és mulatság a háború áldozatai javára. „Zašto ste čarapu naopako obukli?”32 Kérdésem, mellyel a horvát nyelvben való jártasságomnak akartam meglepő(!) bizonyságát adni, szállóigévé vált. Mint „Šadchen”33 is nagy népszerűségnek örvendek. Komédiás szerep H-val, mely nem is olyan könnyű. 2 tenniszpálya. Jó itt: a hadügyminisztérium se kell.

Bjelovar, jul. 3.Jún. 21-én újból 6 hónapot kaptam. Magyar összejövetelek Bergeréknél.

Sisak, júl. 16.Mint arató-századparancsnok34 vagyok itt 12-e óta. Hőség. Délutánonként fürdünk a Kulpában. A víz a város közepén folyik át, úgyhogy sokan fürdőruhában jönnek el hazulról fürödni. Kitűnő koszt a kórházban. Embereim 3 közeli faluban vannak, néha kicsit megnézem őket, különben semmi dolgom.

28 Nemzeti Kávéház.29 Csuklógyakorlat. Jelenthetett reggeli tornát, vagy a katonákkal való kitolást célzó megterhelő feladatokat.30 Varasdi ezred. Ma város Horvátországban (Varaždin).31 Határvadász.32 Nagyjából annyit tesz: „Miért kifordítva vettétek fel a harisnyát?”33 Üzletkötő.34 A honvédelmi miniszter rendelete szerint 1918 nyarától az aratást végzőket századokba szervezték, és felügyeletüket katonatisztekre bízták.

8

Sisak, aug. 11.Selába menet majd agyonvert a jég. Tegnap Zágrábban volt. Múltkor ellopták a kufferem Čupentől a zágrábi állomáson. A közbiztonság, különösen a vasúton, nagyon gyenge. Mindenki sibereskedik; innen Steinbrückön át csempésznek ki sok élelmet Ausztriába.

Bjelovar, szept. 6.3-án bevonultam Sisekről. A 2. századnál vagyok.

Bjelovar, okt. 8.Szept. 18.-tól okt. 7.-ig otthon voltam szabadságon. Egy napra Marcaliban is kiszálltam. Otthon a hagyományos Perkő-mászást nem mulasztottuk el. Divatos táncok. A hadsereg fegyelme egyre lazább. Az erőkben „zeleni káderek”35 alakulnak. A menetzászlóaljakból szöknek az emberek. A tisztek is el vannak keseredve, agitálnak.

Kézdivásárhely, okt. 26.Bjelovárról, 12 heti szabadságra, 19-én indultam el. Siettem, mert már megjött a felmentésem is; mint statisztikai felülvizsgálót [!], a nem tényleges állományba helyeztek egy 18-án érkezett távirattal. Az adjutánssal megbeszéltem, hogy addig ne adják parancsba, míg az ügyvédi vizsga letétele címén meg nem kapom a szabadságot. Nem is bírtam kellőkép elbúcsúzni a sok ismerőstől, pedig tudtam, hogy viszontlátásra aligha kerül már a sor. Nagyon szerettem volna különösen H.-nak egyet s mást kimagyarázni. Az holmijaim utánam küldését Čupenre bíztam. Épen az utazási zár előtt szöktem meg. Itthon megint menekülésre készülnek az emberek.

Budapest, dec. 28.December elején érkeztem Budapestre, jövet meglátogatva Nagyváradra menekült szüleimet. Kézdivásárhelyen az utolsó napokat a forradalom és ijedség hangulata töltötte el. A rendetlenül visszaszökő katonaság a lövöldözésen kívül nem sok bajt csinált; a fosztogatások azonban napirenden voltak. A karhatalom – önkéntes őrségek – sokat segített a rend fenntartásában. A forgalom szerencsére nem akadt el, bár a vasút rettenetes helyzetben volt. A románok bevonulását csaknem naponta jelezték. Maros-Tordában már benn voltak, de hozzánk, úgy látszik a Mackensen-seregtől36 tartva, elutazásomig nem jöttek be. Házőrző szerepemet – egy ideig Béla is Szentgyörgyön tartózkodott – kissé kedélyesen fogva fel, vártam, hogy mi lesz. Puskárin hadnaggyal, akit bekvártélyoztunk házunkba, reggeltől-estig alsóztunk. Mikor Béla elhatározta a maradást, én pedig megkaptam Pestről az értesítést, hogy állás és lakás biztosítva van, végre felkerekedtem. 8-án hivatalba álltam. Leszereltem.

Jelzet: V B 1453. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár kézirattára. Elekes Dezső hagyatéka.

35 Zeleni kadar: az osztrák–magyar hadseregből dezertáló katonák csoportja.36 August von Mackensen német tábornok vezetésével német és osztrák–magyar csapatok 1917 februárjára megszállták Románia területét, amelynek a háború végéig katonai kormányzója is maradt.

9