dészjelölt az egyetemi tanulmányokat, gyakorlati kiképezésének minő időszaka alatt kivánná elsajátítani, — az saját belátásától függ, egyébi­ránt e czélra legalkalmasabbnak mondható a tudományos- és az állam­vizsga közti idő, ámbár az illetőnek elég ideje marad az egyetemet az államvizsga letétele után is meglátogatni.

Hogy valaki erdészeti előadói minőségben egy igazgatósághoz be­juthasson, elébb szintén vizsgát kell letennie, melyre magát az illető igazgatóság elnökénél jelenteni tartozik.

Ebbeli folyamodványához csatolandók: 1. sajátkezüleg irott óletfolyama, 2. a gymnásialis érettségi bizonyítvány, 3. az egyetemi két évről szóló bizonyítvány, 4. valamelyik erdészeti intézetről szóló két évi bizonyítvány, és végre 5. ugyanaz az államvizsgálatról. A vizsgát, s az előadók további foglalkozását illetőleg, a már e

czélra fönálló utasítás mérvadó. 35. §. Jelen határozatok azonnal életbe lépnek az eddig fönállot-

takat pótolván.

Szalonka vadászat. Irta N y u l a s s y F a r k a s .

Itt a tavasz! A hó olvadozik; verőfényes, napnak fekvő oldalakról el

is ment egészen. Itt ott már előkandikál a cserje aljából a sze­rény i b o l y a , vagy a gyepes helyeken a s z á z s z o r s z é p (Bellisperennis). A f a r k a s b o r o s z l á n (Daphnemezereum) átható illata tölti be a léget, s rózsaszín virágai messziről meglátszanak. A m o g y o r ó himbarkái elszórták már termé­kenyítő sárga porukat, s a som épen most tárta fel sárga er­nyős virágzatát.

A ligetekben, erdőkben vigan fütyöl a sok rigó; csicse­reg, cseveg az éneklő madarak serege.

Itt a tavasz! Az esték már melegebbek, csak reggel felé fagy meg

a föld. Már régen hallgattuk sétáink alkalmával a tavasz érkeztét

hirdető pacsirták (Alauda arvensis) kedves dalát; a vadgalamb, seregély, parti billegény (Motacilla alba) már február végén, vagy márczius elején megérkeztek.

Az éneklő rigó (Turdus musicus) is itt van már; első elő­hírnöke ez a szalonkának, s a vadász keble most kezd örömre gyúlni; előkeresi a nyúlvadászat bevégezte óta beporosodott puskát, és tisztogatásához fog.

E kedves madár 4—6 nappal előzi meg a szalonkát, s a húzás kezdetével az erdő viszhangzik dalától.

Végre megérkezett a szalonka itt létének biztos hirdetője is, a h á z i v ö r ö s f a r k (Ruticüla tithys, Scop.). Igaz ugyan, hogy az első szalonka elejtésének dicsősége után áhító vadász nem várja be e hírnököt, mert tudja jól, hogy ha meleg volt a februárius, déli vagy nyugoti széllel, egyes, a lágy időjárás­ban bizó szalonkák megelőzik azt.

A v ö r ö s b e g y (Erithacus rubecula, L.) gyakran szintén egyszerre érkezik a szalonkával, s ismert dolog: hogy ha a szalonka húzás javában foly, számos vörösbegy is van már jelen.

Szalonka húzás alkalmával élénkítik még az erdőt az éjszaki hazájuk felé siető s z ő l l ő r i g ó (Turdus iliacus, L.) és f e n y ő r i g ó k (Turdus pilaris, L.) , kik az éneklő s fekete rigó hang­versenyéét lármás énekkel kisérik.

Midőn az első szalonkák megérkeznek, kezd zöldülni az egres; legbiztosabb jelző azonban a növényországból a som, mert míg az ernyő egyes virágbimbói zárvák, nem igen lehet hinni a szalonkák jelenlétében.

A jelek azonban kedvezők: itt a házi vörösfark, javában énekelnek a vándor rigó s vörösbegy, zöldül az egres, virít a

som. A délután csendes, borús; kedvezőtlen éjszaki vagy ke­leti szél nem zúg a légen át, hanem langy déli vagy délnyugoti szellő lengedez; este talán permetezni fog. Ma jól fognak húzni a szalonkák; ma ki megyünk!

Vadászok! melyikteknek nem derül ki arcza e szóra. Nem egyike-e a legkedvesebb vadászatoknak a szalonkales? Még az öregebbek is részt vehetnek benne; sőt néha családos­tól rukkol ki a társaság.

Ébred a természet, fakadnak a fák; a növényzet virágban, a madarak dalban dicsőitik varázs hatalmát. A hosszú tél zor­don napjai alatt szobájába zárt ember örömtől repeső kebellel üdvözli az első fakadó rügyet, az első nyíló virágot, az első madárdalt; csak ki, ki a szabadba ellenállhatlan erővel vonja valami; csak k i , ki a szabad természetbe! Ujongva vegyíti hangját a madárdal közé.

Maga a vadász — ki télen nyáron künn járván a szabad­ban bámulni tanulta a természetet virágban ugy, mint a fagyott víz változatos jegeczalakjaiban, melyek gvémántdiszként borítnak erdőt mezőt, — maga a vadász sem képes ellenállni a varázsnak.

Itt a tavasz! De nemcsak a tavasz, •— a szalonkák is. Már hírt is kaptunk: ez vagy amaz, itt vagy amott sza­

lonkát lőtt, a kerülők is jelentik: hogy hallották húzni. Kezdetben csak a szenvedélyesebb és fiatalabb vadászok

mennek ki esténként, elnyerni óhajtván az első ejtés dicsősé­gét: végre azonban már nem csak itt ott, egy egy szalonka, de több is húz: megkezdődik a vadászat, fegyvert fog a ki csak bírja; a többi jön szalonnát sütni.

- Üde talajú csenderes, mely a napnak fekszik, a hely ho­va először kirándul a társaság vidám beszélgetés között; a-vizslák örvendve ugrálják körül uraikat, hisz ez az első vadá­szat a tavaszon. Víg madárdaltól viszhangzik a liget; a nap épen

áldozóban. Szelíd lejtii oldalon sürii fiatalos között haladva, a hol egyes az útba függő ágak néha a hátul menőt, ha nem vigyáz arczul vágják, mert háboritni meri a liget magányát: kicsi tisztásra érünk, a legöregebb, tapasztaltabb vadász meg­áll, s ekép szól: , ,Ti itt tüzet raktok és sütitek szalonnátokat, de előbb ide a kulacscsal, hadd erősitsük meg szivünket. Te oda, te meg amoda mész, tudod a hol tavaly egy estve 4-et lőttél? En majd felállítom a többit, arra az út mentében."

A nap már lement; kiki igyekszik helyére. — A nyugoti égen mindinkább eltűnik a fény, lassanként halványuló vörös színnek engedve. Az éji nyughelyeiket felkereső madarak esti imájukat zengik a teremtőhöz, áldva őt, hogy küldi a tavaszt. A madárdal mindinkább csendesül, majd újra éled de csak perezre. Csacsogva száll fel egy rigó, hálóhelyet kereső elké­sett társa által zavarva. Egyszerre megcserdül a lomb, nyu­lacska jő baktatva a sürjesből: kifelé tart a vetésre. A vadász meg sem emeli fegyverét; öröm telt szemekkel nézi jó remé­nyében az őszi vadászatnak.

Az égen felragyog az esti csillag; a távolból lövés dö­reje hangzik át. — „Ott már húz." Fülel mindenfelé, „pszik, pszik" hangzik; már fegyverét emeli: de csak egy rigó félál­mos csevegése csalta meg.

Egyszerre azonban kedves hang üti meg füleit: kro — kro — kro — kro — kropszik, és lassú bagolyszerü repüléssel húz felé a várva várt madár: „pszik — pszik — kropszik — pszik." Pillanat alatt arcznál a fegyver; villan a cső, a lövés dördül s zuhanva hull a madár a sűrűbe: „Hektor aport." Itt a szalonka.

Az e r d e i sz a l o nk a (Scolopax rusticola, L.) egyike er­deink legcsinosabb s legkedveltebb madarainak. Európai gáz­lóink közül ő lakja egyedül az erdőt, s ezt annyira szereti, hogy csak rendkívüli esetekben vág le a mezőbe. Az erdőből hajtók által kiszorítva, ha a mezőn cserjét nem lát, hová el

rejthetné magát, hosszú ívben visszakanyarodik e kedves lakába.

A vadászok kétféle szalonka fajt akarnak megkülönböz­tetni, s a kisebbet (Scolopax rusticola parva) sötétebb tollaza-táról, hasalja halványabb, sárgás vagy fehéresebb színéről és a feketébb hullámvonalakról, végre kék vagy aczólszinü lábai­ról akarják megkülönböztetni. Ez hamarább érkezik, vadabb és gyorsabb röptű; középeuropában nem költ.

Dr. Július Hoffmann azonban kimutatta*), hogy e kisebb szalonkák nem képeznek külön fajt, hanem r é s z i n t a l eg­f e l s ő b b éj s z a k i v i d é k e k e n f e l n ő t t e g y e d e k , r é ­s z i n t és f ő l e g f i a t a l egy é v e s h í m e k . A kit a dolog érdekel e munkára utaljuk, melyben az erdei szalonka minden tekintetben jelesen van leirva. Büszkék vagyunk azonban arra, hogy ezt már 1863-ban a Vadász és Versenylapban egy hazai szalonka vadászunk vitatta, ha nem is bizonyította be oly ala­posan, mint azt most Hofímannál találjuk. Hoffmann hivatko­zik is reá.

Nevezetes a szalonka arról, hogy tollazata és külseje után nem lehet a kakast megkülönböztetni a tojótól. Némely vadá­szok ugyan azt állítják, hogy a külső evezőtoll szélső csipké-zete a tojónál világosabb fehér és szélesebb. De ez sem áll. Csak bonczolás utján lehet az igazat megtudni. A ki nem hi­szi kisértse meg; tekintélyek által ne hagyja magát zavartatni.

A nem meghatározására szolgáló bonczolás nem igen jár nehézséggel, és kivihető a nélkül, hogy a vad külseje az által megrongálhatnék. Ugyanis a madarat jobb felével lefelé, asz­talra helyezvén, baloldalán a czomb fölött a bordákat párhu­zamosan a gerinczczel fölvágjuk. Ha már most a beleket félre toltuk, előkerül a tojónál a fürt alakú petefészek, a kakasnál pedik a balsó mony. Vigyázni kell, hogy a fejlődő tojást hím-

•) D i e "VValdschnepfe. E i n monographischer Beitrag zur Jagdzoologie. Stuttgart,

K . Thienemann.

nemzőrésznek ne vegyük, azért biztosság okáért utánna kell nézni, nincs-e mellette apró fejletlen tojás. Nyáron e hímnem­zőrész igen kicsi, de tavaszszal bab nagyságú.

A húzáskor lőtt szalonka majdnem mind kakas, legalább az a melyik krokogva húz. Ugy látszik, hogy a tojó a földön várja a hímet, és ha pszikkegve maga fölött elszállni hallja, jelenlétéről pszikkegve tudósítja; csakhogy hangja valamivel különbözik a hímétől.

Korát a szalonkának lábairól lehet megismerni, mert mig az egy éves lába egyszínű, a két évesnél a csuklók körül bar­nább. Hús- vagy kékszínű lábak fiataloknál és véneknél is jő-nek elő. Viaszsárga lábak vénséget jelentenek.

Nevezetes a szalonkának csőre. Ha t. i . fejét a szemek alatt ujaink között megszorítjuk, csőre vége felé majd félig feltárul, míg felső vége zárva marad. Ezt Nitzsch már 1816. terjedelmesen leirta. Ugy látszik, hogy a különben zárt csőr végének ezen felnyitása arra szolgál, hogy a földben fel tudja csípni a talált rovart. Mert a szalonka tápláléka rovarokból áll.

Jó szolgálatot fog tenni a tudománymak az, kinek sikerül szalonkát meglesni, midőn földbe szurkálva csőrét, rovart s különösen gilisztát keres. Ha prédáját kihúzta, a hátrahagyott lyukat hosszában át kell metszeni; alakja, a csőr végek felnyi-lásának gyanitott czéljáról biztosítani fog, vagy ellenkezőleg.

Hogy a szalonka gyomrában nem igen lehet rovart találni (különösen a ki nem kereste), onnét van, mert igen gyorsan emészt, eledelét pedig nagyrészt éjjel keresi, estig tehát már megemésztette.

Hol keresgélt a szalonka rovarokat, megismerhetjük az er­dőn a megforgatott lombon. Rigók s más madarak szerte ka­parják azt, a szalonka hosszú csőrét emeltyűnek használva fel­forgatja nagyobb lemezekben.

A szalonka ugy látszik kétszer költ: áprilisban és június­ban, legalább egy vidéken lehet mind' e két hónapban szalon-

kát találni tojáson. Rendesen 4 tojást tojik s csak ritkán 3-at. Vita tárgya azonban a költés tartama. Ezt némelyek 17, má­sok 21 napra teszik. Kivánatos lenne ezt megállapítani. Erre nézve szükséges volna, hogy valaki oly szalonka fészket talál­na, a melyben még nincs meg mind a tojás. Azon naptól fog­va, midőn a tojások teljes számnak lettek, 14 napig háborít-lanul kell azt hagyni, de ezután minden nap meg kell látogatni, úgy azonban, hogy a költő anyát ne zavarjuk, hanem csak messziről győződjünk meg jelenlétéről. Miután a fiókszalonka mindjárt futni képes, az üres fészek s a körül fekvő tojáshéjak a költés bevégeztet jelentik. A tojásain többször háborgatott anya, fészkét veszni hagyná.

Fészkét a szalonka magányos vágásokba kissé nedves he­lyeken szereti rakni. A lábas erdőt kerüli*), surjánosban azon­ban ha cserőcze van alján — található. Az igen egyszerű mes­terkéletlen szerkezetű fészek, föld mélyedésbe van száraz lombból rakva, csak ritkán mohával béliéivé, legtöbbnyire valamely fa tövénél. Igen nehéz feltalálni, s a legügyesebb fé­szektolvaj is rajta veszt; a véletlen segíthet csak rajtuk.

Tojása nagy, sokkal nagyobb a fogolyénál. Alakja zö­mök és véknyabb vége nincs kihúzva, hanem jól kikerekedve. A két átmérő közti különbség 2—5.'" A héj alapszine rózsás hússzínű, s átlátszik rajta a tojás sárgája. Ez alapszínen ham­vas vagy viola színbe játszó szürke és rozsdás foltok vannak szabálytalanul elszórva. —

De már messze eltértünk a vadászat leírásától; a szives olvasó azonban meg fog bocsátani, hisz minket nem csak az élvezet miatt érdekel a vadászat, hanem ugy is mint a termé­szettudomány kedvelőit.

Azonban térjünk vissza vadászainkhoz.

*) A benyusi pagony Pl ieski n e v ü e r d ó ' r é s z é b e n , mintegy 120 é v e s l ú c z f e n y v e s -

>en, melynek t a l a j á t fekete á f o n y a b o r í t o t t a , e k ö z t magam is t a l á l t a m s z a l o n k a f é s z k e t

n é g y t o j á s s a l . S z o r k .

Az idő mindinkább sötétedik, durrog a fegyver minden­felé, de már végre nem látni a puskán a legyet, „hop, hopp" hangzik felülről, s a vadászok a tűz köré gyűlnek s dicseked­ve mutogatja mindenki prédáját. A szalonnázók megsütötték készleteiket s most vadászainkat kinálgatni kezdik a kulacsból, a sültből. Ezek jót húznak ugyan Csokonai kedvenczéből, ha­rapnak is egyet, de főleg lövéseik sikeréről beszélnek, vagy hibáikat mentegetik, takargatják.

„Hja öcsém" mondja az öreg vadász, végig simítván de­res bajszán, egy kezdőhöz ki sokat durrogatott, de semmit sem lőtt, „tudni kell a szalonkára lőni." „Ha szembe jő rád, ne lőjj a fejed fölött rá, mert azt bizony elhibázod, második lö­vésre pedig nem marad időd; feje elé czélozz, — ha pedig át kell eresztened, a hasa alá. Azután meg az állásra is kell vi­gyáznod : ne állj ugyan fa alá, nehogy az a lövésben akadá­lyozzon, hanem még is igyekezz magadat födözni, nehogy meglásson.

Végre kifogy a bor, elkelt a sült; megtömik tehát a pi­pákat, rá gyújtanak s haza felé botorkálnak a sötétben. Néha feléjök húzó szalonka krokogása, pszikkegése némítja el a be­szélgetést, fegyvereikhez kapnak, de lőni már nem lehet a sö­tét miatt. Valamelyik oda durrant ugyan vaktában, de a távo­zó pszikkegő hang gúnyolva inti a nagy üresre, a mely a sza­lonka körül, lövésének czéljául szolgált.

Igy megy ez már most napról napra, csakhogy a húzás helyei vagy a vadászállások nem mindig ugyanazok.

Tapasztalásból tudjuk, hogy hűvös derült estéken a sza­lonkák inkább a bérezek körül húznak; s miután ilyenkor ugy is magasabban szállanak, fennebb fekvő helyeken könnyebben lehet lövéshez jutni. Nedves, esős és borult időben azonban inkább a hegyoldal mentében, mélyedések vagy szakadások fölött tartják rendes húzásukat. A jó állást következetesen megtartani többet ér, mint oda húzódni folytonosan a merre

húzni láttunk vagy hallottunk, mert a nyugtalan helyet cserél­gető vadász tarisznyája rendesen üres marad.

Hideg, szeles nap után ha csendes is az est, a húzás ren­desen silány.

Ügyes lövőnek jó vizslával igen kedves vadászat a cser­készet, különösen apróbb szótszórt ligetekben nagyobb és biz­tosabb is az eredmény; de a ki itt kitűnni akar gyakorlott lö­vész legyen és lélekóber, mert a minő nyugodt a húzó szalon­ka röpte, oly gyors és változékony sürjesben csalit között. — Maga a vadászat neme is fáradalmasabb, s nem oly regényes mint a húzás.

Kérjük vadásztársainkat e lapok szerkesztőségét az idei húzás eredményeiről, vagy a fönnebbiekben jelzett észleletek­ről adandó alkalommal tudósitani.

T o l n á b ó l . Az „Erdészeti Lapok" tavalyi X. füzetében egy felhívás közöltetik az

erdőbirtokosok és kezelő tisztekhez „a törvényhozóknak az erdőkre vo­natkozó működését czélszerű javaslatok által előkészíteni és könnyíteni, a hatóságokat a netaláni hiányokra vagy mulasztásokra figyelmeztetni, és szakértő tanácscsal támogatni."

Hogy a Magyarbirodalom erdészeti viszonyai Európában a legrosz-szabb lábon állanak (?), azt itt vitatnom sem kell: az erdők szemláto­mást fogynak; a hol egy pár év előtt még rengeteg őserdőket láttunk, ott ma kopár, kisült legelőt, vagy vízszaggatott, terméketlen szántóföl­det találunk. Az erdő elkülönítéseknél már roppant erdőségek irtattak k i ; azon erdők pedig, melyek községi tulajdonba mentek át, többnyire devastálva vannak, utánültetésről szó sincs, — így természetesen a fa-szükség napról napra nagyobb; — ez pedig a nemzetgazdaságra igen káros és szomorú befolyással leend.

Az erdőbirtokosok, kik többnyire törvényhozók is, az ország és a közjó érdekében hasznos és czélszerű erdőtörvényeket alkotni talán más

sürgősb teendők végett rá nem érnek, — az erdők kezelő tisztei pedig többnyire gazdatisztek, kik az irtást jobban értik mint az ültetést: így a priváterdők is nagyban irtatnak s túlvágatnak, a vágások pedig le­geltetéssel tétetnek tönkre. Ez az igazi magyar erdökultura, melynek gyümölcsét már is keserűn érezzük.

Ha Magyarország erdőstatistikájába tekintünk, ott még roppant erdőségeket látunk, de csak a papiroson van ez a sok erdő, természetben máskép áll a dolog. Tekintsünk szét Tolnában, vessünk egy pillantást Eszterházy herczeg hírneves erdőségeire, azoknak most pénzvágyó bérlők adják az utolsó kenetet, azok rövid idő alatt elenyésznek. Hol van a vi­lághírű Bakony, Farkaserdő, Mecsek s a t ? azok most már csak hírmondók hajdani nagyságuk- és nevezetességükről. — Tekintsünk a szomszéd Somogyba, ott egész erdőket fogunk látni összevissza kuszált állapotban levágva, — néhány haszonbérlő garázdálkodik ott. A bérlők potom árt fizetnek az erdőért, ott tetszésük szerént a legszebb tölgyek­ből egyegy darabot dongának kivágnak, a többi fát pedig ott hagyják, melynek felmunkáltatása és kitakarítása éveket igényel, s az újraerdő­sítést felette nehezíti. Kezelő erdőtiszt — a hol van — az erdőpusztitá-sok miatt szót nem emelhet, mert keze és nyelve kötve van (mint ma­gamnak is), s az által szolgálatját is koczkáztatná — azért hallgat.

A hatóságokat mulasztásaik- vagy tévedéseikre figyelmeztetni nem tanácsos, mert a hol az erő, ott a hatalom is . . . . Vannak igen szép és czélszerü erdőtörvényeink a régi időkből, de azokat senki sem foganato­sítja*). — Ha az erdész vagy alárendeltje egy erdőromboló faórzót (mert tolvajnak nem szabad őt nevezni, ez becsületsértés volna) a járásbíró­ságnál feljelent, őt többször egy pár órai távolságról beidézik, és ha ele­gendő tanuja nincs, követelésétől elutasítják. A főbirák ilyes kicsinysé­gekkel nem vesződnek, ilyen sovány ügyet esküdtek vagy tiszteletbeli esküdtek kezelnek, kik a törvényt az ABC-könyvből tanulták. Ezek ál­talánosan bevett, tolvajok iránti kíméletes bánásmódjuk által a káro-

*) F á j d a l o m igy van ez nem csak T o l n á b a n , hanem k e v é s k i v é t e l l e l az o g é s z

Magyarbirodalomban. Szerk.

suttat többnyire háttérbe szorítják; — a tolvaj felmentésére elég, ha az kereken tagadja tettét. Sőt az is megtörtént, hogy az erdőőr a tetten ért, erőszakoskodó tolvajjal vitába jött, s azzal nem czirógatva, a leg­kíméletesebb módon bánt el, az őr maga záratott el. Ilyes nehézségek elkerülése végett nagyobb részét a falopások- és erdőrombolásoknak fel sem jelentik.

Azért hogy a Magyarbirodalom erdészeti viszonyain némileg se­gítve legyen, szükséges, hogy mielőbb czélszerű, alkalmas és érthető er­dőtörvényeink legyenek; szükséges az azokat nem foganatosító hatósági közegeket felelőségre vonni s illően megfenyíteni; — végre minden me­gyében egy önálló és csak a megyei főnöktől függő, illő fizetéssel ellá­tott, kiképzett erdőtisztet felállítani, kinek egyedüli feladata volna a megyében lévő összes erdőkre felügyelni, és a hol törvényellenes kihá­gásokat venne észre, azt azonnal a megye főnökének, vagy ha a szükség úgy kívánná, egyenesen a ministeriumnak orvoslás végett felterjeszteni. Csak így lehetne annyira elhanyagolt és szomorú következményeknek elébe néző erdészeti viszonyainkat ismét némileg helyre hozni. K. J.

B o r á s z a t i füzetek. 1869. I. évfolyam.

S z e r k e s z t i k é s k i a d j á k

Somsich Pál és Dr. Entz Ferencz.

Szakunk oly kevéssé rokon a borászattal, s minket mint erdészeket oly kevéssé érdekel e tárgy, hogy t. olvasóink mél­tán kíváncsi szemmel fürkészhetik jelen soraink czélját, mely iránt egy perczig sem akarjuk kétségben tartani, elmondván, hogy egyedül erkölcsi kötelességünknek akarunk eleget tenni az által, hogy olvasó közönségünket a fent irt czímü folyóirat­ra mint egy a magyar szakirodalom terén feltűnt rendkívüli je­lenségre különösen figyelmeztetjük.

Már az előfizetési fölhívásban adott programm, valamint a hazafias áldozatkész vállalkozók országszerte tisztelt nevei ke-