DEBRECENI EGYETEM

NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

HOLLÓSI HAJNALKA

Felnőttképzés Romániában

A szeminárium vezetője: Dr. Juhász Erika

2008. június 10.

Bevezetés

Kutatási témám: A kisebbségi (magyar) felsőoktatás kialakulása Szatmárnémetiben.

Jelen dolgozatban szeretném bemutatni a román felnőttképzési rendszer jellemzőit, a magyar

kisebbségre vonatkoztatva is. Az 1989-ben lezajlott romániai rendszerváltás jelentős

társadalmi-gazdasági változásokat indított el, amelynek jellemzői a magas szintű és tartós

infláció, az ipari termelés visszaesése, a munkanélküliség gyors növekedése. A bevezetett

gazdasági reformok a lakosság jelentős részének az elszegényedéséhez vezettek, a gazdasági

átalakulás pozitív következményeit csak egy vékony réteg élvezhette, miközben széles

társadalmi rétegek vesztették el az előző rendszer által nyújtott gazdasági előnyöket. A

rendszerváltás utáni román kormányok egyik első kezdeményezése volt a vállalatok

elsősorban financiális ösztönzése a technológiai transzfer és az infrastruktúra fejlesztés

irányában a gazdasági növekedés reményében. Sokkal kevesebb figyelmet fordítottak a

gazdasági versenyképesség és fejlődés olyan más tényezőire, mint a szakképzett munkaerő

alap, a régiók közötti munkaerő vándorlás vagy a humánpolitika. (Kozma - Rébay 2006) Az

ország gazdasági szerkezetének megváltozása nagy mértékű munkanélküliséget

eredményezett, ugyanakkor új gazdasági szereplők megjelenését is: a munkaadókat, a

vállalkozókat. Visszatekintve az 1990-es évek elejére azt mondhatjuk, hogy szinte azonnal

nyilvánvalóvá vált, hogy a munkavállalók (a munkások, az alkalmazottak) korábbi

képzettségei, képességei, kompetenciái ebben az új gazdasági rendszerben gyakorlatilag

használhatatlanná váltak. Milliós nagyságrendű tömegeknek kellett szembesülniük azzal a

ténnyel, hogy addigi szakmai tudásuk megkérdőjeleződik, azaz „piaci értékük” minimálisra

csökken. Ilyen átmeneti helyzetekben van, akinek sikerül „átmentenie” magát, és megtalálja

saját helyét vállalkozóként a gazdasági szférában, de a tömegeknek alkalmazkodniuk kell az

új követelményekhez. Juhász Erika (2005) megállapítja, hogy a fejlett ipari országokban a

felnőtt lakosságnak több mint ötven százaléka vesz részt valamilyen képzésben, ez a szám

meghaladja az általános és középiskolába járók számát. Elérkezett az oktatástörténet azon

szakasza, amikor a súlypont a közoktatásról áthelyeződött a továbbképzésre. (Juhász 2005)

2

1. A felnőttképzés fogalma

A felnőttképzés/oktatás fogalma nem egyértelműen behatárolható, mert földrajzi-

kulturális hagyományok és társadalomtörténeti és társadalompolitikai okok is nehezítik.

Magyarul a felnőttnevelés, felnőttoktatás és felnőttképzés kifejezéseket használjuk, bár az

előbbi már többé-kevésbé kiszorult a közhasználatból, és jobbára csak elméleti összefüggések

taglalásakor használatos, illetve egyéb olyan kifejezésekkel együtt, mint önnevelés, önoktatás,

önképzés az andragógia tárgykörét képezi, addig az utóbbi kettőnek bizonyos szempontokból

könnyen lehatárolható területei vannak. (Mayer 2004) Igazából hazai nyelvhasználatban e két

fogalom céltételezés és intézményi kritérium szerint élesen elkülönül. Eszerint:

1. Felnőttoktatás : azokat a közoktatási rendszerbe illeszkedő iskolarendszerű

programokat jelöli, amelyek célja az általános művelődés, nevelés és oktatás;

2. Felnőttképzés : azokra a speciális, piaci alapú szakmai oktatásra-képzésre vonatkozik,

amelyeket iskolarendszerben vagy azon kívül folytatnak.

A két fogalom egyrészt az oktatás célja tekintetében különül el (általános ismeretek, illetve

szakismeretek), másrészt pedig az intézményi keretek mentén is: felnőttoktatás csak

iskolarendszerben zajlik (pl. esti, levelező tagozatokon), felnőttképzés pedig piaci alapon

szerveződik akár iskolarendszerben, akár azon kívül. Az iskolarendszerű felnőttoktatást a

második esély iskolájának is szokták nevezni, hiszen a felnőtt tanuló újabb lehetőséget kap

arra, hogy a hagyományos formális oktatásból való kimaradását pótolja.

A román szakterminológia részben francia mintára épül, de újabban az európai uniós

dokumentumok alapján az angol kifejezések adaptálását is megtalálhatjuk.

Educaţia, adulţilor: a legáltalánosabb értelemben vett oktatási/nevelési tevékenység,

de országonként változik használata; magyarul felnőttoktatást és felnőttképzést

egyaránt jelenthet.

Educaţia populară: népfőiskolák világa, a szabadidő kiteljesítését célzó képző/oktató

tevékenységben való részvétel; magyarul leginkább népnevelés lehetne vagy bizonyos

értelemben felnőttképzés.

Educaţia permanentă: folyamatos képzés – személyre szabott képzés, amelynek célja

nem egy előre meghatározott ismeretszint elérése vagy valamilyen információ

mennyiség átadása, hanem egyénre szabottan, az egyéni tapasztalatokra építő, az

3

egyéni saját vágyakat kiteljesítő képzés; célcsoportja nem is kell feltétlenül, hogy

(csak) a felnőttek legyenek.

Élethossziglani tanulás – nem az alapképzés hiányosságait egészíti ki, hanem lehetővé

teszi mindenki számára, hogy egész életében tanulhasson.

Educaţia de bază: írás, olvasás, számolás, problémamegoldás képességének

elsajátítása, magyarul alapképzés.

Formarea profesională continuă – folyamatos szakképzés: képzés, átképzés,

továbbképzések területe.

Ezen szakmai kifejezések (terminológiák), rávilágítanak arra a tényre, hogy mennyire

szerteágazó is lehet a felnőttképzés világa, illetve, hogy mennyire nem egyszerű a különböző

nyelvekben ugyanazt a fogalmat használni. És ez nem csak filológiai probléma, hanem a

nemzetközi összehasonlításokat megnehezítő tényező is. Az újabb OECD jelentések kísérletet

esznek arra, hogy ezen anomáliákon túllépjenek. Elsőként arra vonatkozólag alakult ki

egyezmény, hogy mindenféle felnőttképzést az élethossziglani tanulás részének tekintenek.

Második lépésben elfogadták, hogy a sokféle definíció ellenére néhány alapvető kérdés

mentén összehasonlíthatóvá válnak az egyes országok felnőttképzési rendszerei. (Imre 2003) Ezek a következők:

• Mit tanul a felnőtt?

• Miért (milyen indíttatásból) tanul?

• Hogyan (teljes vagy részidőben, milyen intézményi keretek között) tanul? (Mihályi 2003)

Következő érdekes fogalom az lehet, hogy ki a felnőtt? Feltétlenül figyelembe kell vennünk a

kort, és az egyén képzési státuszát. Az életkori behatárolás országonként, és képzési

típusonként változik, az alsó korhatárt rendszerint a törvény is szabályozza. Általában felnőtt

tanulónak tekintik azokat, akik teljesítették a tankötelezettséget és/vagy betöltötték a munkába

álláshoz szükséges korhatárt. Ez Romániában 16 év, Magyarországon pedig a 2001-ben

elfogadott felnőttképzési törvény szerint 18 év. Kérdés azonban, hogy mit kezdhetünk azokkal

a fiatal felnőttekkel, akik a felsőoktatásban vesznek részt? Magyarországon és más OECD

országban ez a korosztály kiesik a felnőttképzés célcsoportja közül. Az OECD szakértői ezért

felnőtt tanuló alatt olyan 25-64 év közötti személyeket értenek, akik már túljutottak a kötelező

oktatás és képzés periódusán. (Mihályi 2003)

4

2. Az állam szerepe a román felnőttképzésben

Kozma (2000) megfogalmazásában, „a felnőttoktatás jelenkori fölfedezése valójában az

aktuális oktatáspolitikai válasz arra a körülményre, hogy a Föld legiskolázottabb

kontinensének tekinthető Európában a lakossági igények növekedése folytatódik az oktatás

terén.” (Kozma 2000, 12. p.)

Az állam a világ minden országában támogatja valamilyen formában az oktatást,

legalábbis egy részét mindenhol állami forrásból tartják fenn. Az állam oktatási

szerepvállalására azt az érvet szokták felhozni, hogy az oktatás „kvázi közjószág”, externális

hozamokkal jár. További érv az állam szerepvállalása mellett az is, hogy a társadalomnak

lehetnek preferenciái a kívánatos jövedelemelosztásról. Ha cél a szegénység mérséklése,

akkor az emberi tőkébe történő beruházások támogatása olcsóbb eszköz lehet a kívánt hatás

eléréséhez, mint más megoldások, hiszen csak egyszeri beruházásról van szó, amely viszont

hosszútávra megváltoztatja a jövedelemelosztást. Fontos tény, hogy az oktatásból nemcsak a

közvetlen felhasználónak származik haszna, mert akkor nem lenne indokolt az állam oktatási

szerepvállalása, mivel az egyének számukra megfelelő mennyiséget vásárolhatnának a

magánpiacon. (Polónyi 2002) De miután az oktatást közjószágnak tekintik (vagy legalábbis

vegyes jószágnak), mivel externális hozamokat kapcsolnak hozzá, így érthető az állam

szerepvállalása. Az oktatás finanszírozása az állam részéről olyan externális haszonnal jár,

melyet a társadalom minden tagja – de az oktatásban közvetlenül részt nem vevő- csoportjai is

élveznek. Ezen csoport tagjai bizonyos előnyökre tehetnek szert abból, hogy vannak a

társadalomnak jól képzett emberei.

A gazdasági fejlődés és a regionális versenyképesség megvalósítása Kozma - Rébay

(2006) szerint igen jól képzett munkaerőt igényel, ezért az oktatáspolitika és a szakmai

képességek fejlesztése elsődleges fontosságú kell, hogy legyen egy átalakuló gazdasági

rendszerű ország tekintetében. (Kozma - Rébay 2006) Az új gazdasági szerkezet, amelyet az

ipari termelés visszaszorulása és a szolgáltató szektor beindulása jellemez, olyan

kompetenciák meglétét követeli meg a potenciális munkavállalóktól, amelyek elsajátításáról a

meglévő oktatási rendszernek kellene gondoskodnia. Csakhogy erre a feladatra a román

oktatási rendszer nem volt képes. Kísérletek persze történtek, hiszen elindultak az úgynevezett

posztliceális képzések, amelyek fő célcsoportja éppen a felnőttek voltak, de a szakképzés

sajnos a mai napig sem tudott az új kihívásoknak megfelelően megújulni. A felnőttképzés

5

jelentette a megváltozott gazdasági szerkezet problémáira a megoldást. Azonban azzal kellett

szembesülni, hogy ez egy olyannyira új rendszer volt, amelynek a jogi szabályozása

kezdetleges volt, tehát számos probléma merült fel a rendszer működtetése során. Nem

beszélve arról a tényről, hogy ez a rendszer elsősorban a munkanélküliek képzését, átképzését

jelentette. Papp Z. Attila (2005) véleménye szerint, globális érvényű az a tény, miszerint a

munkaerő-piaci igények és a munkaadók kompetenciái között állandó módon létezik egyfajta

szakadék. Az újfajta igények sokkal gyorsabban jelentkeznek, mint ahogy azt az oktatási,

képzési kínálat ki tudná elégíteni. E serkentő feszültség hozta életre azt, amit manapság az

élethossziglani tanulás paradigmájával szoktak jelölni. (Papp Z. Attila 2005) Romániában a

rendszerváltást (1989) követő időszakot Márton (2005) különböző szakaszokra osztja a

felnőttképzés szempontjából:

1990- 1994 - a felnőtt-szakképzés, mint a munkanélküliek szakképzési formája.

Ebben a korszakban a felnőttképzés, mint olyan nincs megnevezve egyetlen

jogszabályban sem. A felnőttek szakképzése elsőként szociális kérdésként

jelentkezik, a munkanélküliség enyhítésére vonatkozó politikák részeként. Két

alapjogszabályt kell kiemelnünk ebből a korszakból: az 1991/1-es

munkanélküliségi törvény, valamint az 1991/288-as, a munkanélküliek képzésére

és átképzésére vonatkozó kormányhatározat. Ezekben a szakképzés a

munkanélküliség visszaszorításának egyik eszközeként jelentkezik, ami a

jogszabályokban használt megnevezésből is kitűnik: a „munkanélküliek képzése és

átképzése”. Emellett megjelentek azok a rendelkezések is, hogy költségtérítés

ellenében a nem munkanélküli személyek is részt vehetnek képző és átképző

tanfolyamokon. A képzési tevékenység elsősorban a Munkaügyi és Szociális

Védelmi Minisztérium által létrehozott, a munkaügyi és szociális védelmi

igazgatóságok alárendeltségében működő képző/átképző központokban zajlik.

1995–2001 - a felnőttoktatás/képzés és élethosszig tartó oktatás megjelenése,

párhuzamosan a munkanélküliek szakképzésével. A romániai felnőtt-szakképzésre,

felnőttoktatásra és élethossziglani tanulásra vonatkozóan ez a legtermékenyebb

időszak a jogszabályok szintjén. Ekkor jönnek létre a képzési tevékenységet

működtető és összehangoló intézmények, illetve tovább bővül a kör más

intézményekkel is. Lefektetik a felnőttképzés alapjait, definiálják az egyes

fogalmakat és az európai normáknak megfelelően, és próbálják alakítani a

felnőttképzési rendszert. A nagyobb eredmények 1998 - 2001 között születnek,

amikor teljesen új intézmények jelennek meg, a fogalmi kereteket egyre jobban az

6

európai előírásoknak megfelelően alkalmazzák, illetve kidolgozzák az alapvető

jogszabálykereteket. A képzés tehát már nem csupán a munkanélküliekre

vonatkozó prioritás, hanem az egész felnőtt lakosságot érinti. Nemcsak a

munkaügyi és szociális védelmi igazgatóságok alárendeltségében és velük

kapcsolatban működő intézmények, hanem oktatási intézmények is részt vehetnek

a képzési tevékenységben. Ugyanakkor belépnek a körbe a képzési tevékenységet

szolgáltatásként biztosító intézmények – cégek, civil szervezetek és állami

intézmények, mint pl. művészeti népiskolák, népfőiskolák, művelődési házak,

művelődési otthonok, kulturális központok, könyvtárak, múzeumok, ifjúsági vagy

szakszervezeti házak és klubok – is. Több mint valószínű, hogy e jogszabályok

legnagyobb része a reformfolyamat részeként, az Európai Uniós integráció

követelményeinek való megfelelés céljából került elfogadásra, kevés gyakorlati

vonatkozással.

2002–2004 - a munkanélküliek szakképzésének módosulása és a felnőttképzési

jogszabályok gyakorlatban való alkalmazása. Ez az az időszak, amikor kevés új

dolog jelent meg a témában. Az új dolgok egyike, hogy a formális oktatás mellett

megjelenik a nemformális és az informális oktatási formák szabályrendszere is. Az

egyik leglényegesebb dolog a munkanélküliek jogállását szabályozó törvényi keret

teljes átalakítása, a korábbi meghatározó jogszabályokat hatályon kívül helyezték

és megteremtettek egy új szabályozási keretet a témában. Ezáltal nagyrészt

megszűnt a munkanélküliek szakképzése és a felnőttképzés korábbi évekre

jellemző összefonódása, mindkettő megtalálta a helyét és szerepét a rendszerben, a

maga sajátos intézményeivel egyetemben. (Márton 2005)

3. A román felnőttképzés finanszírozása

A romániai felnőttképzést több forrásból is finanszírozzák:

Állami költségvetésből - ebből finanszírozzák az összes közintézményt,

amelyek részt vesznek a felnőttképzésben (oktatási, szakképzési, kulturális,

egészségügyi, sport stb.). Idetartozik a Felnőtt-szakképzés Országos

Tanácsának a finanszírozása is, amelyet a Munkaügyi, Társadalmi Szolidaritási

és Családügyi Minisztériumon keresztül valósítanak meg, valamint a megyei

7

engedélyezési/akkreditációs bizottságok finanszírozása is, amely a megyei

munkaügyi és társadalmi szolidaritási igazgatóságokon keresztül történik.

Munkanélküliségi segélyalapból - ebből finanszírozzák, az Országos

Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség révén, az álláskereső/munkanélküli

személyek szakképzési programjait, beleértve a regionális és megyei

szakképzős központok működését is. A következő rétegek számára biztosított

az ingyenes szakképzés: munkanélküliek, nincs jövedelmük vagy a saját

vállalkozásból származó jövedelmük kisebb, mint a törvény szerint nekik járó

munkanélküliségi járadék; nem találtak munkahelyet valamely oktatási

intézmény elvégzése vagy a katonai szolgálat letöltése után; menekült státust

kaptak vagy másfajta nemzetközi védelemben részesülnek, a törvénynek

megfelelően; azok, akik nem találtak munkahelyet újrahonosítás vagy a

börtönőrizetből való szabadulásuk után. A munkanélküliségi járadékban

részesülő személyek kötelesek részt venni a megyei munkaerő-foglalkoztatási

ügynökségek által szervezett ingyenes szakképzési programokban.

Külföldi támogatásból - elsősorban civil szervezetek számára, gyakran

valamely nemzetközi szervezetben való tagságuk következtében.

Pályázatokból – Európai Uniós források, jelenleg leginkább az Európai

Szociális Alap Socrates programjának Grundtvig alprogramja támogatja

kifejezetten a felnőttképző/oktatás tematikáit.

Helyi önkormányzatok költségvetéséből - a népfőiskolák, művelődési házak,

kultúrotthonok és más közintézmények, amelyek sajátos tevékenységeket

folytatnak, és ezekhez a Művelődési és Vallásügyi Minisztériumalapjaiból

finanszírozást kaphatnak.

A gazdasági egységek (munkaadók) forrásaiból - a munkaadóknak

kötelességük biztosítani alkalmazottaik részvételét a folyamatos szakképzési

programokban.

Munkaadói szervezetek és szakszervezetek hozzájárulásából - a képzési

programok támogatásához megállapodás köthető úgy országos, mint helyi

viszonylatban ezekkel a szervezetekkel.

Országos szakképzési alapból - az oktatási rendszeren keresztül megvalósuló

folyamatos szakképzés támogatására.

Szponzortámogatásokból- egyes felnőttképző intézmény vagy program részére.

8

A résztvevő személyek saját forrásaiból - azok a személyek által fizetett

tandíjak, akik valamely felnőttképzési programon szeretnének részt venni.

Az egyéni hozzájárulások jelentik a felnőttképzési tevékenységek fő finanszírozási forrásait.

Országos viszonylatban, a munkanélküliségi segélyalapot leszámítva, nem léteznek olyan

alapok, amelyek a felnőttképzés állandó támogatását biztosítanák. (Márton 2005)

4. A kisebbségi (magyar) felnőttképzés

„Alkotmánya szerint Románia „egységes nemzetállam”, melyben a hivatalos nyelv a

román.”(Kozma, 2005, 132. p.) Az 1992-es népszavazáson elfogadott törvény egyik

legvitatottabb része volt ez a cikkely, hiszen a Romániában élő nemzeti kisebbségek aránya

meghaladja a 10 százalékot, a többségi románság mellett több mint 20 nemzeti kisebbség él,

közülük a legnagyobb a magyar. Az alkotmány elismeri és garantálja a nemzeti identitás

megőrzését és kifejezését, de kizárja a kisebbségekkel szembeni pozitív diszkriminációt. Ez

azt jelenti, hogy minden olyan törekvés, amely csak a kisebbségek érdekeit szolgálja (például

egy magyar nyelvű iskola létrehozása) nem valósítható meg, mert pozitív diszkriminációnak

minősül és ez alkotmányellenes cselekedet lenne. Ez az egyenlőséghez való görcsös

ragaszkodás néha igen furcsa helyzeteket hoz létre a nagyobbrészt magyarok lakta

településeken, és jól tükrözi azt a politikai szándékot, amely négy évtized alatt (1949-1989)

megszüntette a magyar nyelvű oktatás önálló intézményrendszerét. (Murvai 2000)

„32. cikkely: (3) Az állam garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek azon

jogát, hogy megtanulják anyanyelvüket, és hogy anyanyelvükön képezzék őket. Ezen jogok

gyakorlásának módozatait törvények írják elő.(Románia alkotmánya, 2002:61)Az alkotmány

tehát garantálja az anyanyelv megtanulásának és az anyanyelven történő oktatásnak a jogát,

de a gyakorlati megvalósítást a törvény mondja ki. Ennek következtében 1995-ben a román

parlament egy olyan tanügyi törvényt fogadott el, amely a kisebbségek oktatásának

tekintetében visszalépést jelentett még az 1948/49-es iskolareformhoz képest is. Az állami

oktatás ingyenességét kimondó cikkely burkoltan fejezi ki azt a ma is érvényesülő elvet, hogy

az állam nem támogatja nem állai oktatást /felekezeti, alapítványi, magán oktatást/. (Kozma

2005)

9

Mi a helyzet a kisebbségi (magyar) felnőttképzés terén, erre keressük a választ. A

felnőttképzés terén a képzések nyelvére, illetve az ezt elősegítendő képzési anyagokra

vonatkozóan nincsenek olyan szigorú előírások, mint az iskolarendszerű oktatásban.

Magyarán, minden képző cég olyan nyelvű szakkönyveket, segédanyagokat használhat,

amilyeneket jónak tart a képzés (és későbbi hasznosultsága) szempontjából. Ebből a „nyelvi

szabadságból” érdekes következmények alakulnak ki, mert Románia különböző térségeiben

másként ítélik meg a felnőttképzés rendszerében használt nyelv milyenségét. Egyes

területeken (pl. Hargita megyében) egyértelműen a magyar nyelv mellett teszik le voksukat a

képzés szervezésében részt vevők, másutt (pl. Szatmár megyében) inkább a román nyelvet

favorizálják, mondván, hogy a felnőttképzésben részt vevők úgyis román nyelvterületen

fognak dolgozni.

A felnőttképzés mindenhol az üzleti világ része. A képző intézmények zöme vállalkozás,

magánvállalkozás, avagy olyan állami cég (közintézmény), amely profitot akar termelni.

Kisebbségi környezetben viszont gyakran találkozhatunk olyan megnyilvánulásokkal,

amelyek ezt az üzleti dimenziót el szeretnék takarni, azaz miközben a működés profitorientált,

a cég küldetése, ideológiai önmeghatározása mintha non-profit jellegű lenne. Sajátos

ellentmondás bontakozik így ki, ugyanis ha egy cég “civil”, akkor részesülhetne olyan

támogatásokban, amelyeket a civil szervezetek pályázatok útján elnyerhetnek, csakhogy az

elsősorban magyar nyelven képző intézmények is csak elenyésző mértékben részesülnek ilyen

támogatásokban. Ha viszont a képző intézmény deklaráltan üzletinek tünteti fel magát, akkor

a közvélemény számára megszűnne “csak magyarnak” lenni. Mintha valami kisebbségi

magyar ellentmondás feszülne a vállalkozás és az etnikai identitás között. Éppen ezért a

nyilvánosságban, közbeszédben és a szakmai köztudatban is a felnőttképzés háttérbe szorul.

Ezen okok folytán e szféra a kilencvenes években csak kis mértékben válhatott láthatóvá,

pedig éppen ebben az időszakban volt a legnagyobb a munkanélküliség, és pont ezekben az

években döbbent rá a potenciális munkavállalók (azaz a felnőtt lakosság) nagy része, hogy a

korábbi évtizedekben szerzett képesítései, szakmai képességei új kihívások elé vannak állítva.

Mindezek a tények ellenére is a kilencvenes évek elején beindult a felnőttképzés kisebbségi

szinten is, még ha olykor félig – meddig „illegális” keretek közt is. A kilencvenes évek elején

a képzések terén prioritást élveztek a nyelvi, a számítástechnikai és a könyvelési ismeretek,

majd az évtized közepétől, a különböző szakképzések is kezdtek beindulni, köszönve ezt

annak a ténynek, hogy növekedett a munkaerő – piaci kereslet, illetve, hogy a nagy ipari

létesítmények felszámolása vagy privatizálása nyomán teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az

iskolarendszerű szakképzés nem tud eleget tenni az új igényeknek. Az évtized vége felé

10

haladva új típusú képzésekkel is találkozhatunk, mint például vállalkozásfejlesztési

ismereteket biztosító képzéseket, vezetőképzőt és egyéb humánerőforrás fejlesztéséhez

kapcsolódó képzéseket. Papp Z. Attila (2005) szerint „a kisebbségi oktatás tekintetében az

iskolarendszerű képzés általánosabb funkciói még inkább előtérbe kerültek, mivel az egész

anyanyelvi oktatás a politikai küzdelmek mezőjébe kerül, a kisebbségi oktatás szimbolikus

funkciója megerősödik, illetve a politika által támogatottá is válik. Míg az anyanyelvű

iskolarendszerű oktatás előtérbe kerül, a „csak” szakképzésre, felnőttképzésre koncentráló

intézmények, cégek mintegy kimaradnak a politika által bekebelezni kívánt kisebbségi

nyilvánosságból. És ha csak a kisebbségi nyilvánosságból maradna ki ez az életképes, piaci

képzési forma, nem is lenne oly nagyon baj. A nagyobbik gond, inkább az, hogy a

felnőttképzés, mint az élethossziglani tanulás eszköze vagy velejárója kimarad a kisebbségi

oktatáspolitika napirendi pontjai közül, amely maga után vonja kellő mértékű (anyagi,

politikai) alultámogatottságát is.” (Papp Z. Attila 2005, 200. p.) Kisebbségi vonatkozásban

fontos elem a képzés nyelvének megválasztása is. Amíg a képzés nyelve az iskolarendszerű

oktatásban folyamatosan a politikai harcoknak van kitéve, addig a kibontakozó felnőttképzési

rendszerben teljes mértékben piaci logika érvényesül, ez egyaránt érvényes a magyarokra,

akik, kellő igény esetén román nyelvű képzéseket is szerveznek, illetve a románokra is, akik

kellő toleranciával közelítettek azokhoz a részvevőkhöz, akiknél azt tapasztalták, hogy nyelvi,

kifejezésbeli akadályokkal küszködnek a román nyelv használata során.

5. Következtetések

A román felnőttképzési rendszer az elmúlt másfél évtizedben nagy fejlődésen esett át, a

kezdeti, csak a munkanélküliek képzésére vagy átképzésére koncentráló „vállalkozásokból”

mára kialakultak a szféra piaci alapú működtetéséhez szükséges jogi feltételek. A

felnőttképzés nagy lehetőségeket rejt magába, hiszen olyan rugalmassággal rendelkezik,

amely a kisebbségi politika látóterében lévő iskolarendszerben nincsen meg. Ez az

élethossziglani tanulás paradigmájába kerülve nagyon lényeges, hiszen mindazokat a

szakismereteket, kulcskompetenciákat, amelyek szükségesek a munkaerő - piaci pozíciók

megerősítéséhez, és amelyeket az iskolarendszerű oktatás nem tudhat vagy nem képes

kialakítani, a képzéseknek és továbbképzéseknek ebben a szférájában lehetne átadni. Jelenleg

az oktatás négy szektora közül ez a szektor fejlődik a legdinamikusabban, hiszen az oktatási

rendszerek merítési bázisa folyamatosan átalakul, az iskolaköteles korúak száma csökken,

11

míg a „felnőtteké” folyamatosan nő. Ez természetesen az Európát érintő demográfiai

változásokkal függ össze, miután a népességszám stagnál, így a hagyományos iskolatípusok

lassan „kiürülnek”, a felnőttoktatás pedig mind nagyobb hangsúlyt kap.

Hivatkozások

IMRE ANNA (szerk.): Jelzések az oktatásról. Oktatásunk helyzete az OECD adatainak

tükrében. Budapest, 2003, Országos Közoktatási Intézet.

JUHÁSZ ERIKA : Az egész életen át tartó tanulás intézménye Hajdú- Bihar megyében.

In PUSZTAI GABRIELLA (szerk.): Régió és oktatás. Debrecen, 2005, Doktoranduszok

Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete. 252-262. p

KOZMA TAMÁS: Regionális együttműködések a harmadfokú képzésben. Budapest,

2000. Oktatáskutató Intézet. / Educatio Füzetek 227./

KOZMA TAMÁS: Kisebbségi oktatáskutatás. In uő: Kisebbségi Oktatás Közép-

Európában. Budapest, 2005, Új Mandátum Könyvkiadó. 7-36. p.

KOZMA TAMÁS – RÉBAY MAGDOLNA: Felsőoktatási Akkreditáció Közép –

Európában. Budapest, 2006, Felsőoktatási Kutatóintézet, Új Mandátum Könyvkiadó.

MÁRTON JÁNOS: A felnőttoktatás/képzés jogi kerete a rendszerváltás utáni

Romániában (1990–2004). In PAPP Z. ATTILA (szerk.) A romániai (magyar)

felnőttképzés rendszere. 2005. Letöltés helye:

http://adatbank.transindex.ro/vendeg/htmlk 2008.06.05. 15.00. h

MAYER JÓZSEF: A felnőttek iskolái. Budapest, 2004, Országos Közoktatási Intézet.

MIHÁLYI ILDIKÓ: Felnőttek tanulása – elméleti és gyakorlati tapasztalatok. Új

Pedagógiai Szemle, 2003. október. 121-132. p.

12

MURVAI LÁSZLÓ: A számok hermeneutikája. Budapest, 2000, Magyar Nyelv és

Kultúra Nemzetközi Társasága.

PAPP Z. ATTILA: Felnőttképzés és iskolarendszerű szakképzés viszonya (kisebbségi

közegben). In uő (szerk.) A romániai (magyar) felnőttképzés rendszere. 2005. Letöltés

helye: http://adatbank.transindex.ro/vendeg/htmlk 2008.06.05. 15.00. h

POLÓNYI ISTVÁN: Az Oktatás Gazdaságtana. Budapest, 2002, Osiris Kiadó.

Románia Alkotmánya. In Országos népszavazás Románia alkotmánya módosításáról.

2003. október 19. Bukarest: R. A. Monitorul Oficial, 51-104.

Tanügyi Törvény. In Románia Hivatalos Közlönye – I. rész: Törvények, dekrétumok,

határozatok és más aktusok. VII. évf.(1995) 105. szám 1-31. p.

13