ha kerezsztÉánysÉgn És kÖkzÉlet Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút...

32
Hazánk KERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET A KDNP, az MKDSZ és a BIA lapja 2010. május–június Egyedi kérelemre, gyorsított, kedvez- ményezett eljárással minden magyar megkaphatja a magyar állampolgárságot, akinek ôsei a történelmi Magyarországról származnak, és – valamilyen szinten – beszéli nyelvünket. Nem megcsonkított, korlátozott állampolgárságot – ahogy azt a szocialisták akarták – hanem a teljes jogú állampolgárságot, mert nincs elsô, és másodosztályú magyar állampolgár. Egy magyar nemzet van és egy magyar állampolgárság –- jelentette ki Semjén Zsolt. Égbekiáltó botrány volt, hogy a Vaj- daságban az ott élô szlovák nemze- tiségieknek lehetett szlovák állampol- gársága, a románoknak román, a hor- vátoknak horvát állampolgársága, csak az ôshonos, államalapító magyarságnak nem lehetett magyar állampolgársága. Most ezt jóvátettük – hangsúlyozta a pártelnök. Mi nem tekintjük veszélynek, ha egy Pilisben élô szlovák honfitársunk felveszi a szlovák állampolgárságot – Isten éltesse! – mint hogy nem tekintjük rossznak, ha egy Gyulán élô román nemzetiségû honfi- társunk román, vagy egy nyíregyházi ukrán nemzetiségû honfitársunk felveszi az ukrán állampolgárságot. Elvárjuk, hogy a határainkon kívül élô magyarságnak is lehessen magyar állampolgársága – mondta Semjén Zsolt. Folytatás a 2.oldalon Honfitársaim, magyarok! Megjöttünk! Új korszak kezdődött „A magyar társadalom, a ma- gyar emberek többsége a leg- nehezebb idôkben is, amikor nem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz- tetté, bebizonyítva, hogy a leg- kilátástalanabb helyzetekben is milyen óriási erôt jelent a remény. Azzal, hogy az embe- rek többsége elment szavazni, és több mint 80 százalékuk a változásra szavazott, a jövôbe vetett hitét, az ország jelen helyzetének megváltoztatha- tóságába vetett reményét tette egyértelmûvé – fogalmazott a KDNP frakcióvezetôje.” 4. oldal Európa Krisztusért „Surján László európai par- lamenti képviselô 2010. jú- nius 9-én látogatást tett a bécsi székhelyû Európa Krisz- tusért nevet viselô mozga- lomnál. A mozgalom fô in- díttatása, hogy Európa ke- resztényei a közéletben is aktívan hallassák hangjukat, s ne csak kívülrôl szemléljék – esetleg elégedetlenkedje- nek a politikai folyamatok- kal – de aktívan bekapcso- lódjanak, s tegyenek azért, hogy a keresztény értékrend is visszatükrözôdjön a min- dennapjainkat befolyásoló döntésekben. A mozgalom havonta küldi szét 11 nyel- ven – köztük magyarul is – hírlevelét, melyekben ak- tuális témákat és gyakorlati tanácsokat adnak a ke- resztény gondolkodású ér- deklôdôknek.” 27. oldal Honfitársaim, magyarok! Megjöttünk! Mi nem kértünk száz napot, tíz napot, egy napot, sôt egy órát sem kértünk, mégis, már a kormány megalakulása elôtt megteremtettük, hogy a magyar nemzet közjogi értelemben egyesült – e szavakkal kezdte a kormány eskütételét követôen, a Kossuth téren egybegyûlt sok tízezer ember elôtt elmondott ünnepi beszédét Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Az a nem- zet, ami eddig is egy volt nyelvében, kultúrájában, történelmében, most végre közjogi értelemben is egy nemzet lehet – utalt az állampolgársági törvény módosítására a KDNP elnöke. Bevezetô mondait több percen át tartó tapsvi- harral, és „szép volt fiúk” felkiáltással fogadta a tömeg.

Upload: others

Post on 23-Sep-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

HazánkK E R E S Z T É N Y S É G É S K Ö Z É L E T

A KDNP, az MKDSZ és a BIA lapja 2010. május–június

Egyedi kérelemre, gyorsított, kedvez -ményezett eljárással minden magyarmegkaphatja a magyar állampolgárságot,akinek ôsei a történelmi Magyar or szágrólszármaznak, és – valamilyen szinten –beszéli nyelvünket. Nem meg csonkított,korlátozott állampolgárságot – ahogy azta szocialisták akarták – hanem a teljesjogú állampolgárságot, mert nincs elsô,és másodosztályú ma gyar állampolgár.Egy magyar nemzet van és egy magyarállampolgárság –- jelentette ki SemjénZsolt.

Égbekiáltó botrány volt, hogy a Vaj -da ságban az ott élô szlovák nem ze -tiségi eknek lehetett szlovák állampol-gársága, a románoknak román, a hor-

vátoknak horvát állampolgársága, csakaz ôshonos, államalapító magyarságnaknem lehe tett magyar állampolgársága.Most ezt jóvá tettük – hangsúlyozta apártelnök.

Mi nem tekintjük veszélynek, ha egyPilisben élô szlovák honfitársunk felve szia szlovák állampolgárságot – Isten éltesse!– mint hogy nem tekintjük rossznak, haegy Gyulán élô román nem zetiségû honfi-társunk román, vagy egy nyíregyháziukrán nemzetiségû honfitársunk felvesziaz ukrán állampolgárságot. Elvárjuk, hogya határain kon kívül élô magyarságnak islehessen magyar ál lampolgársága –mondta Sem jén Zsolt.

Folytatás a 2.ol da lon

Honfitársaim, magyarok!Megjöttünk!

Új korszak kezdődött„A magyar társadalom, a ma - gyar emberek többsége a leg-nehezebb idôkben is, amikornem látszott „a fény az alagútvégén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb helyzetekbenis milyen óriási erôt jelent aremény. Azzal, hogy az embe-rek többsége elment szavazni,és több mint 80 százalékuk aváltozásra szavazott, a jövôbevetett hitét, az ország jelenhely zetének megváltoztatha-tóságába vetett reményét tetteegyé rtelmûvé – fogalmazott aKDNP frakcióvezetôje.”

4. oldal

Európa Krisztusért„Surján László európai par-lamenti képviselô 2010. jú -nius 9-én látogatást tett abécsi székhelyû Európa Krisz - tusért nevet viselô moz ga -lomnál. A mozgalom fô in -díttatása, hogy Európa ke -resztényei a közéletben isaktívan hallassák hangjukat,s ne csak kívülrôl szemléljék– esetleg elégedetlenkedje-nek a politikai folyamatok-kal – de aktívan bekapcso-lódjanak, s te gyenek azért,hogy a keresztény értékrendis visszatükrözôdjön a min-dennapjainkat befolyásolódöntésekben. A mozgalomhavonta küldi szét 11 nyel-ven – köztük ma gyarul is –hírlevelét, me lyekben ak -tuális témákat és gyakorlatitanácsokat adnak a ke -resztény gondolkodású ér -deklôdôknek.”

27. oldal

Honfitársaim, magyarok! Megjöttünk! Mi nem kértünk száz napot, tíz napot,egy napot, sôt egy órát sem kértünk, mégis, már a kormány megalakulásaelôtt megteremtettük, hogy a magyar nemzet közjogi értelemben egyesült –e szavakkal kezdte a kormány eskütételét követôen, a Kossuth térenegybegyûlt sok tízezer ember elôtt elmondott ünnepi beszédét Semjén Zsolt,mi niszterelnök-helyettes a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Az a nem-zet, ami eddig is egy volt nyelvében, kultúrájában, történelmében, most végreközjogi értelemben is egy nemzet lehet – utalt az állampolgársági törvénymódosítására a KDNP elnöke. Bevezetô mondait több percen át tartó tapsvi-harral, és „szép volt fiúk” felkiáltással fogadta a tömeg.

Page 2: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

2010. május–június

Honfitársaim, magyarok! Megjöttünk!Folytatás az 1.ol da lról

Ha Romániának lehet, lehet nekünk is,ha Szerbiának lehet, lehet nekünk is,ha Szlovákiának lehet, lehet nekünk is,ha Horvátországnak lehet, lehetnekünk is – „üzente” a kettôs ál -lampolgárság meg adása ellen tiltako -zóknak Magyarország miniszter elnök-helyettese. Nem zettár saink im máronpolgártársaink lehetnek. Isten hozottközénk erdélyiek, felvidékiek, kárpátal-jaiak, délvidékiek. Mindezt a ti segít-ségetekkel értük el – fûzte hozzá.

Soha nem látott nemzeti egység nyil-vánult meg a Parlamentben, amikor azországgyûlés 97, 7 százaléka megadtaaz állampolgárságot határainkon túlivé re inknek, csak Gyurcsány és két tet -testársa nem átallott a magyarság, ama gyar nemzet ellen szavazni. Ugyan -ezt tették 2004-ben, amikor is párttár-saikkal együtt hazugságokkal riogatvaaz em bereket a kettôs állampolgárságmeg adása ellen kampányoltak – hangsú -lyozta a politikus Hozzátette: agyurcsá nyizmus ezzel végleg a történe-lem sze mét dombjára került.

Ahogy az országban voltak néhá -nyan, akik a magyar nemzet ellen sza-vaztak, látnunk kell azt is, hogy a min-ket körülvevô hét ország kormányaiközül egy van, amelyik a magyar nem-zet ellen lép fel, mégpedig a MagyarSzocialista Párt testvérpártja, a Fico féleszocialisták koalícióban a Jan Slotavezette fasisztoid párt – hívta fel afigyelmet a KDNP elnöke.Emlékeztetett rá, hogy a szlovák törvé-nyek között ma is ott találhatók aBenes-dekrétumok, amelyek szembenállnak az alapvetô emberi jogokkal,amelyek alapján ártatlan magyarok ésnémetek százezreit fosztották meg sza-badságuktól, tulajdonuktól, üldöztek elszülôföldjükrôl, vagy sok esetben gyil-koltak meg.

Semjén Zsolt arra figyelmeztetett,hogy a Fico-Slota magyarellenes kor-mánypolitikát soha ne keverjük össze aszlovák néppel. „A szlovák nép felé akezünk ki van nyújtva.” Történelmisorsközösségben élünk a szlováksággal,történelmi sorsközösségre vagyunk ítél-ve – mutatott rá.

Mindenkivel megpróbálunk szótérteni, akivel csak lehet, de soha többé

nem fogjuk feladni nemzeti és emberijogainkat. A második Orbán-kormányminden magyar közösséget és mindenmagyar embert meg fog védeni, bárholis éljenek a világon – jelentette ki aKDNP elsô embere.

Az új magyar kormány, és a magyarOrszággyûlés kétharmados többségepontosan tudja, hogy csak és kizárólagaz egyetemes magyar nemzetnek fe -lelôs. Térben és idôben. Térben, mertnemcsak az anyaország magyarságafelé, hanem a határon túl élô magyarokfelé is elszámolással tartozik. Idôben,mert nemcsak a most élô magyarság-nak, de az ôseinknek, és az utánunkjövô nemzedéknek egyaránt számadás-sal tartozik tetteiért – mondta a mi -niszterelnök-helyettes. Ez teszi lehe -tôvé, hogy jövô ilyenkor nemzettársa-ink polgártársainkká lehessenek –egészí tette ki az elmondottakat.

Isten hozott benneteket kilencvenkeserves év után! Magyar állampolgár-ként Isten hozott haza mindannyioto-kat! – intézte szavait Semjén Zsolt azerdélyi, felvidéki, a délvidéki, a kár-pátaljai, és a más országokba, másföldrészekre menekült magyar sághoz.

A tapsorkán közepette a választó-polgárok többségét képviselô téren

állóknak megköszönte, hogy a segítsé-gükkel, egyértelmûen kinyilvánítottpolitikai akaratukkal mindez megtör -ténhetett.

Mint mondta: látnunk kell azt is,hogy hazánk romokban van, orszá-gunkat kirabolták, kifosztották. Ke -mény, és nagyon nehéz idôszak elôttállunk. Az új kormánynak a szocialis-ták rájuk testált örökséggel kell szem-benéznie, a szekrényekbôl „csont -vázak” hullanak, az utakat teleraktáktaposóaknákkal.

Mi nem a meghátrálás embereivagyunk – jelentette ki a KDNP elnöke.Semjén Zsolt történelmi példával feleltarra a gyakran elhangzó kérdésre, hogymit lehet kezdeni ennyi nehézséggel.„Mi lett volna, ha amikor jött a töröksereg Eger vára ellen vonult, s a védôktudták, ha Eger elesik nyitva az út a fel-vidékre, s ha Eger elesik, Magyar -országot beírják a halottak könyvébe.Dobó azonban nem azt mondta, hogynincs pénz, kicsi a vár, sok a török,hanem hitet adott a vitézeknek, és vi -lág ra szóló diadalt aratott” – mondta.Hitet téve amellett, hogy összefogva is -mét sikerül majd talpra állítani az or -szágot.

Úgy fogalmazott: ma tüzes szívre,holnaptól pedig hideg fejre van szükség,életünket arra szenteljük, hogy újraé-pítsük hazánkat. Ehhez kérte a rájukszavazókat, hogy a kormányzás nehézidôszakaiban is tartsanak ki, álljanakmögöttük. Megígérte, hogy ebben a par-lamenti ciklusban új alkotmánya leszaz országnak.

A mindennapok ezer-és ezer kihívá-sa közepette ne feledjük, hogy egy szel-lemi védôpajzs véd minket, az örökmagya rok szellemi védôpajzsa: hôsök,és is meretlen emberek, királyok és két-kezi parasztok örök magyarsága. SzentIst ván, Szent László, Mátyás király,Kos suth és Széchenyi, 1848, és 1956hô seinek csillagai utat mutatnak a ma -gyarságnak.

Megdöntöttük a nemzetellenes gyur -csányizmust, megalakítottunk a nemzetiegyüttmûködés rendszerét, felépítjükMagyarországot a romokból. Isten segít-ségével, a ti segítségetekkel, úgy legyen –zárta beszédét Semjén Zsolt.

Forrás: kdnp.hu

Page 3: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

„Nem a tisztem, hanem a szívem ho -zott ide” – ezekkel a szavakkal köszön-tötte Orbán Viktor hallgatóságát a mi -niszterelnöki eskütétel napján, a Par la -ment elôtt, a Fidesz–KDNP nagygyû -lésén. Mint mondta, van, ami mindenposztnál, tisztségnél fontosabb. „Itt, aKossuth téren, Önök elôtt, elôttetek egyvagyok azok közül, akik mindig hittekabban, hogy mi, magyarok képesekleszünk végérvényesen szakítani akommunista múlttal és annak örök-ségével.”

A miniszterelnök elmondta: mindighittek abban, hogy képesek lesznek egyúj, a nemzeti egységre épülô rendszertlétrehozni, amelyben a magyarok alegfon tosabbak, a nemzeti érdekekmeg elôznek minden más érdeket, és ahazaszeretet az Alkotmány elsô pontja.

Orbán Viktor beszédében köszönetetmondott a megjelenteknek a kitar -tásért, az elszántságért, a bátorságért,mert azok nélkül, akik ma eljöttek aKossuth térre nem történhetett volnameg a kétharmados forradalom. Innenindultunk nyolc évvel ezelôtt, és szeret-tem volna, ha a hosszú és keserves útvégén együtt érkezünk be a célba – tettehozzá.

A miniszterelnök úgy látja a Kos -suth tér jelképes helye a nemzet ösz -szetartozásának, szabadságának, anem zeti együttmûködésnek. Nem vé -letlen vették körbe kordonokkal sem.Azon ban „mi elbontottuk a kordono-kat” – hangsúlyozta Orbán Vik tor.Magyar ország legyôz te a remény -telenséget, a gyûlöletkeltést, és ameg osztottságot.

Véleménye szerint a kudarcok, a csa -lódások nem voltak hiábavalók, mertsokat tanultak belôlük. 2002-ben megkellett erôsödni, 2006-ban bölcsebbékellett válni. Az elmúlt húsz év tanul-sága az volt, hogy rendszert váltani nemlehet, a rossz rendszert meg kell dönte-

ni, és helyette újat alapítani. Mostan ra– mondta Orbán Viktor – „oko sak éserôsek” lettek ahhoz, hogy az át me netkorszakát lezárják, és új irányba fordít-sák az országot.

Hangsúlyozta, hogy nagy munka várrájuk, de ôk ismerik azt a Magyar -országot, amely boldogulni akar, hajtjaaz életereje. Hazánknak tehetsége vana sikerhez – mondta, ezért azon lesz-nek, hogy ezt a Magyarországot elôhív-ják, és errôl másokat is meggyôzzenek.Dol gozni fognak azért, hogy minden -kinek jobb legyen itt élni, azoknak is,akik nem a Fideszre, a KDNP-re sza-vaztak, vagy el sem mentek szavazni.Hozzá tette, nemcsak a nemzeti együtt -mûködés rendszerének megvédésénkell még dolgozniuk, de azon is, hogy„aki egymásra uszította az embereket,aki visszaélve a hatalommal kárt oko-zott az országnak, az kapja meg méltóbüntetését.”

A miniszterelnök felidézte, bár nem-rég alapították meg a nemzeti együtt -mûködés rendszerét, máris komoly si -

kereket értek el. Megemlítette, hogyegyebek között, kiküszöbölték a 2004.december 5-i népszavazás csorbáját.Orbán Viktor ezzel a kettôs állampol-gárságról szóló törvény elfogadásárautalt, amelyet a képviselôk több mintkilencvenhét százaléka megszavazott.

Miként fogalmazott – „nem baba -zsúr ra” készülnek, hanem küzdelemreés munkára. Le kell gyôzni az elmúltnyolc év szocialista örökségét, a mun -kanélküliséget, a korrupciót, a szélsô-ségek, és a bûnönzés terjedését, azelszegényedést. Meglátása szerint, amagyarok nyugodt és békés fejlôdéstakarnak, amelyre a nemzeti egységlehetôséget ad. A feladat egy olyan kor-szak megteremtése, amelyet a történe-lemben „modern békeidôként jegyez-hetnek fel.” Ehhez „szilárd gránittalap-zatra” van szüksége az országnak. Akormány feladata, hogy megszervezze agránitalapot létrehozó közös mun kát.

Az elmúlt nyolc év falakat emelt alapnélkül. Falakat emelt idôsek és fiatalok,városiak és vidékiek, munkaadók ésmunkavállaló, határon innen és túlélôk közé, és az emberek köré is. Ezérta jövôben „alapot kell építeni falak nél-kül” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A gránitalap építôkövei a munka, acsalád, az otthon, az egészség és a rend.Mindezt pedig a tisztelet kultúrájáraépülô nemzeti együttmûködés rendsze-re fogja össze. „Most arra van szükség,hogy minél több magyar hajtsa végremagában azt a gyökeres változást,amellyel végérvényesen a becsület, aszorgalom mellé állhat” – mondta.Hoz zátette, tudja azt is, hogy a munká-jukat végzô, egymásért felelôsséget vál-laló magyarok mellettük lesznek.

Orbán Viktor beszédének zárszavá-ban aláhúzta, azért jöttek ma össze aKossuth téren, hogy megerôsítsék aszövetségüket, és azt, amit négy évemondtak: „én maradok, fent vagy lent,de mindig maradok, mert ez nem juta-lom, hanem hûség kérdése. Engemmindig meg fogtok találni a sikerben, abajban, az örömben, a munkában. Ésén az elkövetkezô négy évben is harcol-ni fogok veletek, értetek, a hazámért.”

Forrás: orbanviktor.hu

3HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

2010. május–június

Veletek, értetek, a hazámért fogok harcolni

Azért jöttünk ma össze, hogy megerôsítsük szövetségünket, és azt, amit négyéve mondtunk: „én maradok, fent vagy lent, de mindig maradok, mert eznem jutalom, hanem hűség kérdése. Engem mindig meg fogtok találni asikerben, a bajban, az örömben, a munkában. És én az elkövetkezô négyévben is harcolni fogok veletek, értetek, a hazámért - fogalmazott OrbánViktor miniszterelnök a Kossuth téren.

Page 4: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

Új korszak kezdôdik. Az új korszaknak van-nak rövid, közép- és hosszú távú feladatai:minél elôbb talpra kell állítani a gazdaságot,fokozatosan vissza kell szerezni nemzetiönbecsülésünket, és hosszú távú fela-datként építeni kell az egészséges társadal-mat – jelentette ki Harrach Péter.

Sokan mondják, hogy a magyar társa-dalom beteg, s betegségének egy sajátostünete a reményvesztettség – mondta akereszténydemokrata politikus. Megje -gyezte: a maga részérôl árnyalná e vé le -ményt, álláspontja szerint a magyaremberek többsége a legnehezebb idôkbensem vesztette el a reményét, errôl tanús -kodnak a választási eredmények. Az vi -szont tény, hogy a magyar ember, fôlegakkor, ha közös dolgaink rosszul állnak,hajlik arra, hogy sötét szemüveget tegyenfel. Arra is hajlik, hogy elbizonytalanod-jon, ha nem látja a fényt az alagút végén –tette hozzá. Pedig a remény az emberilétezés része. Talán kevés mondat fejezi kiezt olyan szépen, mint Pro hászka Ottokárjelmondata: dum spiro, spero – ameddigélek, remélek.

Az ember életéhez magánemberkéntis és társas lényként is hozzátartozik aremény, erre akár a történelembôl, akáraz irodalomból számos példát ismerünk– hangsúlyozta a frakcióvezetô. HarrachPéter, Ábrahám történetét idézte fel, akiidôs ember lévén feleségével együtt márnem reménykedett utódban, és akkorkapott egy ígéretet, amiben hitt, és ez ahit megnyitotta számára a jövôbe vetettreményt és bizalmat. És lám, sok népatyjává vált.

Harrach Péter szavai szerint: „az embernemcsak a magánéletében képtelenremény nélkül élni, hanem igaz ez a társa-dalom életére is. Az egészséges társadalomjele az, hogy van reménye, és ez a jövôbevetett bizalmat mutatja, ébren tartja azéleterôt.”

A magyar társadalom, a magyaremberek többsége a legnehezebb idôkbenis, amikor nem látszott „a fény az alagútvégén” sem vált reményt vesztetté, bebi-zonyítva, hogy a legkilátástalanabb hely-zetekben is milyen óriási erôt jelent aremény. Azzal, hogy az emberek többsé-

ge elment szavazni, és több mint 80 szá-zalékuk a változásra szavazott, a jövôbevetett hitét, az ország jelen hely zeténekmegváltoztathatóságába vetett reményéttette egyértelmûvé – fogalmazott aKDNP frakcióvezetôje.

„Ma azoknak a honfitársainknak is aztüzenjük, akik elvesztették jövôbe vetetthitüket, hogy van esélyünk, vanjövônk.(…) Én azt kívánom a most hiva-talba lépô kormánynak, hogy közös ügye-inket jó kezekben tartva az egész magyartársadalomban erôsítse meg az emberiélethez és a közösség életéhez nélkülöz-hetetlen reményt” – mondta végezetülHarrach Péter.

A képviselôk 344 igen, 3 nem sza -vazat és 5 tartózkodás mellett hoztákmeg a döntésüket, amelyet nagy tapsfogadott az ülésteremben. Nemmelvoksolt az elôterjesztésre a szocial-ista Gyurcsány Ferenc, MolnárCsaba és Szanyi Tibor. Az igenszavazatokat 224 fideszes, 34 KDNP-s, 32 szocia lista, 43 jobbikos és 11LMP-s képvi selô adta le.Tartózkodott három MSZP-s –Baracskai József, Oláh Lajos, VitányiIván – és két LMP-s – Dorosz Dávidés Szabó Tímea – képviselô. Nemvoksolt 21 szocialista frakciótag,

köztük Lendvai Ildikó leköszönôpártelnök. Támogatta sza vazatával ajavaslatot az MSZP frakcióvezetôje,Mesterházy Attila és a volt házelnök,Szili Katalin.

Az elfogadott törvény szerint nem csakszületésénél fogva, hanem leszármazássalis magyar állampolgárrá válik a ma gyarállampolgár gyermeke. A magyar állam-polgárság megszerzésével kapcsolatos újszabályok szerint akkor ho no sítható ked-vezményesen az a nem ma gyar állampol-gár, akinek felmenôje ma gyar állampolgárvolt, vagy valószí nûsíti magyarországiszármazását, és magyar nyelvtudását iga-

zolja, ha büntetlen elôéletû, és honosításanem sérti Ma gyarország közbiztonságát ésnem zetbiztonságát. Mindez egyéni kére-lemre, nem pedig kollektíven, auto -matikusan történhet.

Az elôterjesztô fideszes és KDNP-spolitikusok, Orbán Viktor, Semjén Zsolt,Kövér László és Németh Zsolt azt java-solták, hogy a „kettôs állampolgár ság ról”szóló jogszabály az augusztus 20-i nem-zeti ünnepen lépjen hatályba, és 2011.január 1-jétôl alkalmazásba. A tör -vényjavaslatot eredeti formájában fogad-ta el az Országgyûlés. A szöveghez csak azellenzék nyújtott be módosító indítvá-nyokat, ezek közül azonban egyet semtámogatott a többség.

Az Országgyûlés döntött arról is, hogya törvény sürgôs kihirdetését kérik a köz-társasági elnöktôl.

Elfogadta az Országgyûlés a kettôs állampolgárságról szóló törvénytMájus 26-án, a kormány megalakulása elôtt elfogadta az Or szág gyûlés amagyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, amely biztosítja a hatá-ron túli ma gya rok számára, hogy egyszerûbben és kedvezményesen szerez-hessék meg a magyar állampolgárságot.

Új korszak kezdôdöttÚj korszak kezdôdött, amelynek feladata a gazdaság talpra állítása, a nem-zeti önbecsülés visszaszerzése, valamint az egészséges társadalom építése –mondta a második Orbán-kormány megalakulását kö vetô elsô parlamentiülésnapon napirend elôtti felszólalásában Harrach Péter, aKereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetôje.

4 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

2010. május–június

Page 5: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június

Harrach Péter, a frakció egyhangúlagmegválasztott vezetôje egy nyilatkozatá-ban kifejtette: a Keresztényde mokrataNéppárt egy önálló, saját arculattal,szer vezettel rendelkezô párt. Hangsú -lyozta: a KDNP azért állította a szövet-ségi rendszer mögé a szavazóit, mert aválasztások elôtt egyértelmûvé vált,hogy ez az összefogás hozhatja meg azország felemelkedéséért küzdô erôk gyô-zelmét, s nyújt lehetôséget arra, hogy apárt megvalósíthassa keresztény szociálisprogramját.

A KDNP programjából a családokvédelmében a családi adózás és a családicsôdvédelemrôl szóló, a Fidesz támoga-tását élvezô javaslatot emelte ki, hozzá-téve, hogy a KDNP és szakértôi általkidolgozott nyugdíjrendszer is egy olyanszakmailag megalapozott munka, amelyjól láttatja, hogy a KDNP a társa dalom,az emberek problémáira érzékeny párt -ként tevékenykedik.

A Kereszténydemokrata Néppártországgyûlési képviselôcsoportja

Harrach Péter frakcióvezetô1947-ben született Budapesten. 1966-ban a Szent István Gimnáziumban érett-ségizett, még abban az évben megkezdteteológiai tanulmányait, melyet 1973-banfejezett be. Közben egy évet katonásko-dott. Késôbb menthálhigiénés posztgra-duális képzésben vett részt, majd kánon-jogi diplomát szerzett.

1973-ban kötött házasságot. Feleségehittanár. Három fiuk van, és ma márhárom unokájuk is.

Egyházi munkatársként dolgozott, kez-detben önkéntesként, késôbb fôállásban.1998-ig a Püspökkari Titkárság mun -katársa volt, mint a világi ügyek referense.

Politikai tevékenységét 1990-ben aKDNP-ben kezdte. A pártban végigjárta aranglétrát, egyházi szakértôként, kerüle-

ti majd budapesti elnökként, végül a pártalelnökeként tevékeny kedett. Amikor akereszténydemokraták a Fidesznél keres-tek politikai mene déket, a megalakulóMKDSZ alelnöke, késôbb társelnöke,majd elnöke lett. Ezt a feladatot jelenleg,a Szövetség átalakulása után is végzi. Azújjászervezett KDNP-ben alelnökkéntdolgozik.

1990–98-ban a zuglói képvise lô tes -tület, 1994–98-ban a fôvárosi közgyűléstagjaként, 1998-tól parlamenti képvise -lôként tevékenykedik.

1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben a Pest megyei 1. számú választóke-rületben szerzett egyéni kép viselôi man-dátumot.

1998-2002-ig a polgári kormány szo-ciális és családügyi minisztere, 2002-tôl2010-ig a parlament alelnöke, 2010-tôl aKereszténydemokrata Néppártországgyûlési frakciójának vezetôje.

Dr. Aradszki András1956-ban született Békéscsabán. Nôs,két gyermek édesapja.

Végzettség: Általános és középiskolaitanulmányait Békéscsabán végezte. A

József Attila Tudományegyetem Jogi Ka -rának nappali tagozatán 1982-ben szer -zett diplomát.

Munkahely: 1988-tól a MOL Rt-néldogozik jogi menedzserként.

Politikai életút: 1990-tôl tagja a Ke -reszténydemokrata Néppártnak, a száz -halombattai szervezet alapító tagjaként.2003 novemberében lépett be a Fidesz –Magyar Polgári Szövetségbe, 2004 már-ciusában választották a Pest megye 8.számú választókerületi tanács elnöké -nek. 1998-ban KDNP, 2006-ban Fidesz–KDNP jelöltjeként indult azországgyûlési választáson. 2006. októ-ber elsejétôl az érdi 8. egyéni választó-kerület önkormányzati képviselôje,valamint Érd társadalmi alpolgármeste-re. 2010-ben Pest megye 8-as választó-kerületében az elsô fordulóban 54,10százalékos többséggel szerzett egyénimandátumot.

Tagja a KÉSZ érdi szervezet elnöksé-gének, az Érdligeti Római KatolikusEgyházközség képviselô-testületének.

Sportolt, kosárlabdázott, Szeged és aKecskemét NB-I. osztályú csapataibanjátszott.

Dr. Bagdy Gábor József1957. november 5-én született Budapes -ten. Nôs, öt gyermek, két lány és háromfiú édesapja.

Folytatás a 6. ol da lon

A rendszerváltozás óta a legnagyobb KDNP-frakció alakult meg

A Kereszténydemokrata Néppárt történetében a rendszerváltozás óta alegnagyobb frakció alakulhatott meg. A korábbi – 2006-2010 közötti –ciklusban 23 fôs kereszténydemokrata frakció létszáma az új összetételûországgyûlésben 36 fôre növekedett. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke úgynyilatkozott az új kereszténydemokrata képviselôcsoportot illetôen, hogyaz egyik legkiválóbb frakció kezdte meg négy esztendôs munkáját.

5HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Page 6: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június

Folytatás a 5. ol da lról

A Budapesti Piarista Gimnáziumbanérettségizett. 1982-ben a BudapestiKözgazdaságtudományi Egyetem közgaz-dász és 2004-ben a Nottingham TrentUniversity okleveles ingatlanszakértôdiplomáját szerezte meg. Egyetemi dok-tori címét 1986-ban kapta.

Szakmai pályáját az MTA Közgaz -daságtudomány Intézetének tudomá-nyos kutatójaként kezdte. A rendszervál-tás után a Népjóléti Minisztériumbandolgozott kabinetfônökként, majd he -lyettes államtitkárként. A késôbbiekbenbanki, majd ingatlanfejlesztôi területentevékenykedett vezetôként nemzetközicégeknél. Angol és német felsôfokúnyelvvizsgával rendelkezik, a RICS, azazaz Okleveles Ingatlanszakértôk KirályiTársasága (The Royal Institution ofChartered Surveyors) tagja.

2002 óta fôvárosi képviselô. Jelenlega Kereszténydemokrata Néppárt fôvá-rosi frakcióvezetôje, a Fidesz-KDNPfrakciószövetség társelnöke. A NagyÉrtékû Beruházások Elôkészítésének ésMeg valósításának Vizsgálatára létre-hozott Ideiglenes Vizsgálóbizottságelnöke, a Gazdasági Bizottság és aKiemelt Fejlesztések Bizottságánaktagja. 2010-ben a budapesti területi lis-tán szerzett országgyûlési képviselôimandátumot.

Básthy Tamás1943. december 17-én született Szom -bat helyen. Nôs, négy gyermek édesapja.

Végzettség: 1962-ben szülôvárosában,a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségi-zett. 1964-ben növénytermesztô techni-

kusi vizsgát tett a körmendi FelsôfokúMezôgazdasági Technikumban. 1971-ben agrármérnöki diplomát szerzett azAgrártudományi Egyetem mosonma -gyaróvári fôiskolai karán. 1983-banugyanitt vállalatgazdasági szakmérnökioklevelet szerzett.

Munkahely: 1964-tôl egy évig Horvát -zsidányban a Jurisics Mgtsz-ben gyakor-nok, 1965-tôl 1988-ig a Kôszeg Hegyalja

Mgtsz-ben agronómus. 1988-tól 1990-iga szombathelyi Agrobank irodavezetôje.1992-tôl a Kôszegi Sport Egyesület el -nöke, 1995-tôl az Agrárkamara tagja.

Politikai életút: 1990. júliusban belé-pett a KDNP-be, majd 1994-1997 közötta párt Vas megyei szervezetének elnökevolt. 1997. július 11-én kizárták a KDNPtagjai közül. 1997. augusztus 30-tól azMKDSZ Vas megyei elnöke. Az 1990. éviországgyûlési választásokon még aHazafias Választási Koalíció jelöltjekéntindult. 1990-ben Kôszeg város polgár-mesterévé választották, tisztségébenháromszor is megerôsítették. A kôszegiés a Vas megyei közgyûlésnek 12 évetagja. Az 1994-es választásokon ismétindult, de a törvényhozásba csak 1998-ban, a Fidesz jelöltjeként jutott be (Vas 3.vk., Kôszeg).

2002. április 7-én a választás elsô for-dulójában Kôszegen a szavazatok 57,04százalékának megszerzésével szerezettegyéni mandátumot, tagja a Rendészetiállandó bizottságnak. 2002. október 20-án negyedszer is elindult a városi polgár-mesteri tisztségért, de ezúttal nem tudottnyerni. A Vas megyei közgyûlés alelnöke,az Ügyrendi és jogi bizottság elnöke,valamint a Közbeszerzési bizott ság alel-

nöke. A 2006-os országgyûlési választá-sokon Vas megye 3. számú vá lasztó kerü -letében szerzett mandátumot. 2006.május 30-tól a Honvédelmi és rendésze-ti bizottság tagja. 2010-ben Vas megye 3-as számú (kôszegi) választó kerületében65,52 százalékos elsöprô erejû gyôze-lemmel szerzett egyéni man dátumot.

Bús Balázs1966. január 29-én született Budapesten.Nôs, felesége Vég Edina psychopeda -gógus, az Otthon Segítünk Alapítványmunkatársa. Házasságukban egy gyer-mekük született: Bús Benedek Álmos(1997)

Végzettség: A szentendrei FerencesGimnáziumban érettségizett 1984-ben.1984-tôl 1985-ig, majd 1988-tól 1989-ig a békásmegyeri Zipernowsky útiÁlta lános Iskolában, mint képesítésnélküli nevelô dolgozott. 1985–87 sor-katonaként Cegléden szolgált.1987–88-ban az esztergomi Érseki

Hittudományi Fôis kola hallgatója volt.1989–90-ig a SOTE Psychiátriai Kli -nikán könyvtárosként dolgozott. 1995-ben a Bárczi Gusztáv Gyógy pedagógiaiTanárképzô Fôiskola szociális munkásszakán diplomázott.

Munkahely: A fôiskola alatt elkezdettdolgozni, így 1991-ben az Újpesti Család -segítô Központ (ÚJCSAKÔ) megbízásábóla budapesti feketemunkáról készülttanulmánya, mely elsôsorban a Moszkvatéri „rabszolgapiacról” szólt. 1992-ben aSzegényeket Támogató Alap (SZETA)ösztöndíjas munkatársaként családsegí-tô munkakörben kezdett dolgozni.1993-tól a Ferencvárosi Családsegítô

6 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Page 7: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június

Szolgálatnál folytatta munkáját. 1994-ben a Népjóléti Minisztérium Módszer -tani Csoportjának (Pro Domo) munka -társa volt. 1995-tôl a Léthatáron Alapít -vány által támogatott koldus és hajlékta-lan kutatásban vett részt. 1998-tól aSzociális és Családügyi Miniszter kabi-netjében miniszteri tanácsadóként dolgo-zott. 2002-tôl Óbuda-Békásmegyer Ön -kor mányzatának (szociális és lakásü-gyekért, kultúráért, ifjúság,-sport,-civilszerveze tekért felelôs) alpolgármes te -re.2006-tól Óbuda-Békásmegyer pol-gármestere.

Politikai tisztség: 1988-óta tagja,alapítója a XI. kerületi Fidesz csoportnak.

A Fidesz Szociálpolitikai Kabinet tag-jaként részt vett az 1998-as családpoli-tikai program kidolgozásában, majd asikeres választás után részt vett a kor-mányprogram szociális fejezetének akidolgozásában is.

1993–2003-ig a Fôvárosi Fidesz frakciószakértôje, valamint 1993-tól 2003-ig aFôvárosi Önkormányzat Szociál politikaiés Lakásügyi Bizottságának és a CivilSzervezetek Albizottságának volt a tagja.1998 óta Óbuda-Békásmegyer Ön kor -mányzat képviselôje. 1999 óta a III.kerületi Fidesz elnöke (2005-ig), vala minta Budapesti Választmány tagja. 1998–2000-ig az Óbudai-Békásmegyeri Önkor-mányzat Szociális és Lakásgazdál kodásiBizottságának elnöke. 2000– 2002-ig aFôvárosi Önkormányzat kép viselôje,2001-tôl a Fidesz Országos Vá laszt má -nyának tagja. 2004 óta a Buda pesti 4-esországos egyéni választókerület (OEVK)elnöke. 2005-tôl tagja a KDNP-nek.

2010-ben Fidesz–KDNP-szövetség egyé -ni képviselôjelöltjeként Budapest III. ke -rület 4-es országgyûlési választók-erületében a második fordulóban óriási–63,07 százalékos – gyôzelmet aratott. ASport és turizmusbizottság tagja.

Díjak, elismerések: 2007 Trianon em -lékérem; 2008 A Lengyel Köztár sa ságértÉrdemrend Lovagkeresztje; 2009 ACorvin közi hôsök érdemrendje ababérkoszorúval; 2010 Eötvös Józsefemlékérem arany fokozata

Civil szervezeti tagság: Energia haté -kony Önkormányzatok Szövetsé gének(EHÖSZ) „társelnöke”, M0 Érdekvédel-mi Egyesület „alelnöke”

Firtl MátyásSopron és környéke választott egyéniországgyûlési képviselôje (Fidesz-KDNP)

a Gyôr-Moson-Sopron Megyei Közgyûlésalelnöke

2005 és 2010 között: a MagyarOrszág gyûlés Európai ügyek bizottságá-nak alelnöke, a Fidesz–KDNP frakció -szövetség külügyi kabinetjének társel-nöke, a Magyar Országgyûlés Skandináv-Magyar Baráti Társaságának elnöke, aMagyar Országgyûlés Svéd–Magyar Bará -ti Társaságának elnöke, a Magyar Or -szág gyûlés EU-elnökségi munkacso-portjának állásfoglalásra jogosult tagja, aMagyar Országgyûlés Nabucco-bizott -ságának tagja

A 2005. évi idôközi országgyûlési képvi -selôi választást követôen, 2006-ban, majd2010-ben immár harmadik alkalommalszerzett egyéni országgyûlési képviselôimandátumot Gyôr-Moson-Sopron Megye7. számú választókerületben.

2010.: A 2010. évi országgyûlésiképviselôi választáson a Gyôr-Moson-Sopron Megye 7. számú (Sopron éskörnyéke) választókerületben április11-én, a választókerület rendszervál-tozás utáni történetében elôször, elsôfordulóban szerez mandátumot aFidesz-KDNP szövetség színeiben, 20465 szavazattal, a szavazatok 57,01 %-ával.

2010-tôl a Magyar OrszággyûlésEurópai ügyek bizottságának alelnöke,Az Országgyûlés Magyar-Horváth BarátiTársaságának elnöke.

Család: 1949. október 30-án születettSopronban. Két gyermek édesapja,Katalin Barbara (1975) tanár, köz -gazdász, Európa szakértô, 2006-tólKópháza település alpolgármestere,Mátyás Sándor (1978) klarinétmûvész.

Iskolai végzettség: 1968 KempelenFarkas Technikum, okleveles gépésztech-nikus, Felsôfokú Postai ÁramellátóRendszerek Tanfolyam, PostamûszakiTiszti Iskola rádió és televízió szakirány-on villamos képesítés.

Nyelvismeret: német, horvát Munkahely: 1968-98 között Posta

Rádió és Televízió Soproni Mûszaki Igaz -gatóság, Antenna Hungária Rt SoproniÜzemigazgatóság .

1999-tôl a Gyôr-Moson-Sopron Me -gyei Önkormányzat

Politikai munka: A politikai mun -kában való részvétele 1989-tôl kezdôdik.

1990-ben a Gyôr-Moson-Sopron Me -gye 7-es sz. választókerületében a Ke resz -ténydemokrata Néppárt országgyûlésiképviselôjelöltje.

A KDNP kópházi és soproni szer -vezeteinek alapító tagja, 1990-94 közötta KDNP megyei alelnöke és az OrszágosIntézô Bizottság tagja, majd 1997-ig azOrszágos Elnökség tagja.

1990–94 között Kópháza testületikép viselôje, 1994-ben részt vesz a Kon -rad Adenauer Alapítvány képzésén Bonn -ban.

1994–98 között a Gyôr-Moson-Sop -ron Megyei Közgyûlés tagja, az Oktatási,a Kulturális, és a Vagyonkezelô Bizottságtagja.

1997-tôl a Fidesz – Magyar PolgáriPárt tagja, az 1998. évi országgyülési vá -lasz tásokon a Fidesz – Magyar PolgáriPárt megyei listáján a 8. helyen szerepel,a választásokat követôen ismét a MegyeiKözgyûlés tagja, 1999-tôl alelnöke, 2001-tôl általános alelnöke.

2001-ben Kópházán önálló Fidesz-csoportot alakított, amelynek 2006-igelnöke is volt. 2002-tôl ismét a Gyôr-Mo son-Sopron Megyei Közgyûlés álta -lános alelnöke, a Kópházi Önkormányzatképviselôje, a Fidesz – Magyar PolgáriSzövetség Gyôr-Moson-Sopron MegyeiVálasztmányának alelnöke.

2004-2005.: Az európai parlamentiképvi selôvé választott Szájer József meg -üresedett helyéért kiírt idôközi választá-son Fidesz-KDNP támogatással indult.

2005. május 8-i idôközi választáson aszavazatok 71,8 százalékát szerezte meg.

Képviselôi esküjét 2005. május 23-ántette le.

A 2006. évi országgyûlési választá-sokat szintén megnyerte választóke -rületében.

Folytatás a 8. ol da lon

7HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Page 8: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június

Folytatás a 7. ol da lról

2006. májustól Gyôr-Moson-SopronMe gye 7-es sz. választókerületének, Sop -ron és környéke választott egyéni ország-gyûlési képviselôje, az OrszággyûlésEurópai ügyek bizottságának alelnöke, aFidesz–KDNP frakciószövetség külügyibizottságának társelnöke. 2007-tôl aKDNP Országos választmányának el -nök ségi tagja, a KDNP Gyôr-Moson-Sop -ron Megyei Szervezetének elnöke, aMagyar Országgyûlés Skandináv– Ma -gyar Baráti Társaságának elnöke, aMagyar Országgyûlés Svéd-Magyar Bará -ti Társa ságának elnöke, a Magyar Or -szág gyûlés Osztrák-Magyar Baráti Társa -ságának alelnöke, a Magyar Ország -gyûlés EU-elnökségi munkacsoportjánakállásfoglalásra jogosult tagja, a MagyarOr szággyûlés Nabucco-bizottságánaktagja.

Közéleti tevékenységért kapott kitün-tetések: Osztrák Corvinus Kör kitüntetésa magyar-osztrák kapcsolatokban kife-jtett tevékenységéért.

2002 Honvédelemért Ezüst Fokozat. 2003 ÉFOÉSZ Gyôr-Moson-Sopron

Megyei Szervezete Ezüstlánca az értelmifogyatékossággal élô emberek érdekébenvégzett kimagasló munkájáért,

2004 Értelmi Fogyatékosok ésSegítôik Országos Érdekvédelmi Szövet -ségétôl Frim Jakab Emlékérem AranyFokozata.

2005. I. osztályú Honvédelemért Ki -tün tetô Cím

Földi László1952. szeptember 7-én Abonyban szü le -tett. Nôs, négy gyermek édesapja

Végzettség: Általános iskolai tanul-mányait Abonyban, a Szelei úti – maSomogyi Imre – iskolában végezte. AKinizsi Pál Gimnáziumban szerezteérettségi bizonyítványát. A nyíregyháziBessenyei György Tanárképzô Fôiskolánbiológia-földrajz szakos tanári okleveletkapott.

Munkahely: 1979-tôl a TápiószeleiÁltalános Iskola beosztott nevelôjeként,1993-tól pedig a ceglédi Mészáros LôrincKatolikus Általános Iskola igazgatóhe-lyetteseként dolgozott, majd az iskola igaz-gatója volt 1995-tôl 2006. október 1-jéig.

Politikai életút: 1990–1998-ig tagjavolt Pest megye Önkormányzatának,hét éven át vezette az Ifjúsági és SportBizottságot. 1998-tól 2002-ig külsôstagja volt a ceglédi Sport Bizottságnak.

2002-2006 között külsôs tagja volt aceglédi Mûvelôdési és Oktatási Bizott -ságnak. 2005 márciusától a Fidesz –Magyar Polgári Szövetség Pest megye15. sz. választókerületének elnökévé ne -vez ték ki. 2006 tavaszán a Fidesz-KDNP országgyûlési képviselôjelöltjevolt, Pest Megye 15. sz. választóke -rületében.

A 2006-os ôszi Önkormányzati Vá -lasztások óta Cegléd Város polgár mes -tere. 2006 novembere óta elnöke aCeglédi Többcélú Kistérségi Társu lás -nak, amely 15 településbôl áll és Pestmegye legnagyobb területû kistérségitársulása. A Pest megyei KistérségiEgyez tetô Fórum elnökévé is megvá -lasztották. Pest Megye Közgyûlésébenaz Önkormányzati Bizottságban is dol-gozik.

A Fidesz–KDNP jelöltjeként 2010.április 11-én Pest Megye 15. számú vá -lasztókerületében – 53.83.százalékos,meghatározó gyôzelemmel – ország-gyûlési képviselôvé választották.

Habis László1952. június 20-án született Egerben.Nôs, felesége Mezei Mária közgazdász,fôkönyvelôként dolgozik egy magyartulajdonú gépipari vállalatnál. Házas -ságukból két gyermek született: László(1980) vendéglátóipari szakember ésHelga (1983) közgazdász, egyetemimikroökonómia oktató.

Végzettség: Középiskolai tanulmá -nyait 1966–1970 között az egriGárdonyi Géza Gimnáziumban végezte.A bu dapesti Kereskedelmi és Vendég -látóipari Fôiskolán (1970-1973) vendég -látóipari üzemgazdász diplomát szer -

zett. 1974-1977 a budapesti Marx Ká -roly Közgaz daságtudományi Egyete -men: belkeres kedelmi szak-oklevelesközgazda, 1986–1988 idegenforgalmiszakközgazdász, 1997–1999 a Buda -pesti Közgazdaságtu dományi EgyetemEurópa tanulmányok-Európa szakértôvégzettséget szerzett.

Munkahely: 1973–1979 Heves Me -gyei Tanács Kereskedelmi OsztályánVen déglátó-idegenforgalmi fôelôadó,1979–1981 Heves Megyei Tanács Keres -kedelmi Osztályán Megyei KereskedelmiFelügyelôség-vezetô, 1981–1990 HevesMegyei Tanács Kereskedelmi Osztá -lyának osztályvezetô-helyettese, 1990–1994 Eger Megyei Jogú Város Önkor-mányzatának gazdasági alpolgármestere,1994–1998 Eger Megyei Jogú Város Ön -

kormányzatának általános alpolgár mes -tere, 1998–2003 Raiffeisen Bank Rt.fiókvezetô, 2003–2005 Raiffeisen BankRt. Észak-magyarországi régió régió -vezetô-helyettes, 2005–2006 RaiffeisenBank Rt. Önkormányzati Üzletág Kelet-magyarországi – értékesítési vezetô, 2006– Eger Megyei Jogú Város Önkormány -zatának polgármestere.

Politikai életút: 1996-tól az Egri Lo -kálpatrióta Egylet elnöke. 2010-benHeves megye 1. választókerületében a –szavazatok 50,56 százalékával – szerzettmandátumot.

Közéleti tevékenység: 1997: Szá zad -vég Politikai Iskola-tanár, 2002: Fe r -tálymesteri Testületi tagság, 2009: Ma -gyar Közgazdasági Társasági tagság.

Nyelvtudás: német középfokú „C”állami nyelvvizsga, angol tárgyalási szint,orosz alapfokú állami nyelvvizsga.

8 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Page 9: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 9HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Dr. Hargitai János1958. április 24-én született Mohácson.Nôs. Egy gyermek édesapja.

Végzettség: Középiskolai tanulmá -nyait Mohácson, a Marek József Mezô -gazdasági Szakközépiskolában végezte.1976-ban mezôgazdasági gépész szaké -rettségit tett. 1979-ben a Kaposvári Taní -tóképzô Fôiskolán tanítói diplomátszerzett. 1984-ben a pécsi JPTE Tanár -képzô Fôiskolai Karán elvégezte a tör -ténelem szakot. A JPTE jogi karán 1991-ben avatták jogi doktorrá, majd Európajogi szakjogász diplomát szerzett.

Munkahely: A Baranya megyei köz-gyûlés elnöke, a mohácsi választókörzet(Baranya 5. vk.), negyedszer újraválasz-tott egyéni képviselôje.

Politikai életút: Alapító tagja a Bara -nya Megyei Faluszövetségnek (1989), aKözségi Önkormányzatok OrszágosSzövetségének (1990) és a MohácsTérségi Tanácsnak.

Az 1985-ös tanácsi választásokonNagy nyárád község tanácselnökévé vá -lasztották. 1990–1994-ig Nagynyárádközség polgármestere. 1990 óta a Ba -ranya Megyei Önkormányzat Közgyû -lésének tagja, 1994-tôl a Keresztény -demokrata Néppárt jelöltjeként, alel-nöke. 1994 és 1998 között részt vett azAlpok-Adria Munkaközösség munká -jában. Belépett az 1997-ben alapítottMagyar Kereszténydemokrata Szövet -ségbe. Az 1998-as és a 2002-es 2006-osországgyûlési választásokon, Mohácson(Baranya 5. vk.) egyéni mandátumotszerzett; tagja a Költségvetési és pénzügyiállandó bizottságnak, valamint az Em -beri jogi, kisebbségi, és vallásügyi bi -

zottságnak. A 2002. évi önkormányzativálasztásokon Nagynyárád polgár mes -terévé, és a Baranya megyei közgyûléstagjává választották. 2003 ôszétôl – a Fi -desz-Magyar Polgári Szövetség – szer -vezeti átalakításától a mohácsi vá lasz -tókerület, s a falusi tagozat elnöke. 2006-tól a Baranya megyei közgyûlés elnöke.2010-ben a választások elsô fordulójábanelsöprô erejû gyôzelemmel – a leadottszavazatok 63,98 százalékával – szerzettmandátumot. A Számvevôszéki és költ-ségvetési bizottság alelnöke.

Hoffman Pál 1948. október 27-én született Tökölön.Szülei: Hoffman Frigyes és Fimigel Ka -talin. Két gyermek – Hoffman Pál ésHoffman Bernadett – édesapja. Nôs.

Végzettség: 1967-ben érettségizett ésszerszámkészítô szakmai vizsgát tett aFáy András Szakközépiskolában.

1982 Népmûvelô és Pedagógiai Sza -kos tanári diplomát szerzett Egerben.

1992-ben vállalkozás és marketingszak-üzemgazdász másoddiplomát szer -zett Szolnokon.

Munkahelyek: 1967–90 elsô osztályúkézilabdázó, sportvezetô az FTC-ben, azÚjpesti Dózsa és a Spartacus csap-ataiban. Négy alkalommal szerepelt amagyar kézilabda válogatottban. 1990–2010 Tököl tanácselnöke, majd pol-gármestere. Polgármesterként 20 éve atelepülés- és térségfejlesztést, valamint aközösségek erôsítését tartja a leg-fontosabbnak.

Kitüntetések, díjak: 1994 A MagyarKöztársaság Arany Érdemkeresztje, 1997

Hazáért kitüntetés, 2001 Hazáért kitün-tetés

2000 Maléter Pál emlékérem és aPOFOSZ Nagykeresztje kitüntetés, 2009Polgármesteri Ezüstlánc Díj

Politikai életút:1998-ban az MDF–Fi -desz, 2002-ben a Fidesz–MDF–MKDSZ,2006-ban, Fidesz–KDNP képviselô-jelölt-je. 2010. országgyûlési képviselôvá lasztásmásodik fordulójában Pest megye 12.választókerületében (Dunaharaszti, Ha -lásztelek, Szigethalom, Szigetszent miklós,Taksony, Tököl) 20.342 szava zattal, 63,32százalékos szavazati aránnyal szerzettmandátumot. Országgyû lési képvise lô -ként a Nemzeti Ügyek Programjának sik-eréért kíván dolgozni, s a településekigényeire épülô térség fejlesztési programotkívánja megvalósítani.

Dr. Hoffmann Rózsa1948. január 22-én született Balaton -füreden. Férjezett, két gyermek édesany-ja, és két unokának örvend.

Végzettség: 1966-ban érettségizett abudapesti Kossuth Zsuzsa Gimná zi um -ban, 1971-ben francia-orosz szakos kö -zépiskolai tanárként végzett a budapestiEötvös Lóránt Tudomány egyetemen.1985-ben szerzett Dr. Univ. fokozatot aneveléstudomány terén. 1996-ban neve -léstudományból doktorált (PhD.)

Munkahely: 1972 és 1981 között aMûvelôdési Minisztériumban fôelôadó.1981 és 1986 között a budapesti Kaff -ka Margit Gimnáziumban igazgatóhe-lyettesként dolgozott. 1986 és 1997

Folytatás a 10. ol da lon

Page 10: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június10 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Folytatás a 9. ol da lról

között a Németh László Gimnáziumigazgatója volt. 1995-tôl folyamatosantevékenykedik a Pázmány Péter Kato -likus Egyetem Bölcsészettudományi KarTanárképzô Intézetnél: tanár, inté zet -vezetô egyetemi docens, folyóirat-fôsz-erkesztô. 1999–2000-ig az OrszágosKözoktatási Értékelési és Vizsgaközpontigazgatója volt. 2010. június 2-tôl aNemzeti Erôforrás Minisztérium okta -tásért felelôs államtitkára.

Politikai életút: 2006. július óta aKereszténydemokrata Néppárt tagja.2003. május 10-tôl a Fidesz-MagyarPol gári Szövetség tagja volt, 2009. no -vember 21-tôl pedig a Kulturális Tago -zat országos elnöke. 2006-tól ország-gyûlési képviselô. 2010-ben a Fidesz-KDNP-szövetség Gyôr-Moson-Sopronmegye területi listáján szerzett mandá-tumot.

Egyéb: Különbözô közéleti tevé -kenységeket látott el. 1993 és 2006 közöttaz Országos Köznevelési Ta nácsban, 2000és 2006 között az Országos ÉrettségiVizsgabizottságban tevékenykedett. 1990-tôl a Független Pedagógus Fórum, 2009-tôl a Magyar Tudományos AkadémiaPedagógusképzô Albizottságának elnöke.1991-tôl a Németh László Társaságelnökségi tagja. 2009-tôl a Magyar RektoriKonferencia Pedagógusképzési albizottságelnökségi tagja.

Kitüntetései, díjai: 1992. Kiváló Peda -gógus, 1995. Apáczai Csere János-díj,1996. Budapestért díj, 2001. TrefortÁgoston-díj, 2001. Széchenyi ösztöndíj,2009. Francia Köztársaság Becsületrendlovagi fokozat.

Kalmár Ferenc1955-ben született Brassóban, Nôs, kétgyermek édesapja.

Végzettség: 1980-ban okleveles fizi -kus, diplomát szerez Bukarestben. Majd1989-ben villamosmérnökként végez aBudapesti Mûszaki Egyetem,

Mûszer és Irányítástechnikai szakon.További tanulmányokat folytat a buda -pesti Eurocontact Open Business Schoolmarketing szakán, ahol 1994-ben végez.Továbbá 1999-ben megszerzi a BudapestiPénzügyi és Számviteli Fôiskola mérnök-közgazdász diplomáját.

Munkahely: Korábbi munkahelyeinfejlesztômérnöki és más vezetôi mun -kaköröket töltött be. Dél-magyaror szágiÁramszolgáltató Rt. munkatársa. 1998-

tól a Délma gyarországi ÁramszolgáltatóRt, Stra tégiai Igazgatóságán, mûszakiszakértô, Vezérigazgatói tanácsadó ésBeszerzési csoportvezetô (KIF, KÖF ésnemzetközi beszerzések)

Politikai életút: 1991 óta tag, majd1995 óta a KDNP Szegedi Szervezeténekelnöke. 1997-tôl az MKDSZ szegediszervezetének elnöke. 2003-tól a KDNPCsongrád megyei elnöke. 2003. decem-ber 6.-tól a KDNP országos alelnöke.2004. decembertôl, Orbán Viktor elnökúr kinevezése alapján Csongrád m. 3. vk.választókerületi elnöke.

2006-ban Országgyûlési képviselôjelölt. 2008-tól a Fidesz Szegedi szerve -zetének is tagja. 2010-ben a Fidesz-KDNP-szövetség Csongrád megyei lis -táján szerzett országgyûlési képviselôimandátumot.

Karvalics Ottó János1947-ben született Pécsett. Nôs, kétgyermek édesapja

Végzettség: 1965-ben a Pécsi NagyLajos Gimnáziumban érettségizett. Szak -mai végzettséget jármû technikuskéntszerzett.

Munkahely: 1992-ben feleségévelközös vállalkozást indított, amelyet amai napig együtt vezetnek.

Politikai életút: 1990 óta a barcsi tes -tület munkájában, mint önkormányzatiképviselô vesz részt. 1998 óta a SomogyMegyei Közgyûlés tagja. A 2006. éviválasztásokat követôen Barcs város alpol-gármestere. A Somogy Megyei KözgyûlésEU Integrációs Bizottságának elnöke.2010. február 15-tôl országgyûlési kép -viselô. 2010- tavaszán Somogy megye 6-

os választókerületében magabiztos –52,11százalékos – eredménnyel szerzettegyéni mandátumot.

Dr. Lanczendorfer Erzsébet1942. január 20-án született Romándon.Három gyermeke és két unokája van.

Végzettség: 1960-ban érettségizett apápai Petôfi Sándor Állami ÁltalánosGimnáziumban.

1966-ban a Budapesti Orvostudo -mányi Egyetem Általános Orvosi Karánszerzett diplomát. 1971-ben belgyó-gyászatból szakvizsgát tett.

Munkahely: A diploma megszerzéseután, 1966-1975 között a Gyôr-SopronMegyei Tanács Kórház - RendelôintézetI-es, majd IV-es Belgyógyászati Osztá -lyán belgyógyász segédorvosként, majdalorvosként dolgozott.

1975–1988 között a Városi Rende -lôintézet 14-es számú belvárosi körze

Page 11: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 11HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

tében körzeti orvosként tevé keny -kedett.

1988-ban a Gyôr-Sopron Megyei Ta -nács Kórház – Rendelôintézet csoport -vezetô belgyógyász fôorvosává neveztékki, ezt a munkakört 1992-ig látta el.

1992–2006 között a Gyôr MegyeiJogú Város Egészségügyi Alapellátásháziorvosaként tevékenykedett.

Politikai életút:1992–2009 között aKeresztény Értelmiségiek Szövetsége(KÉSZ) Gyôri Szervezete elnöke volt.Közéleti szerepvállalása 1997-tôl váltismertté az országjáró KÉSZ kerekasztal-beszélgetések szervezése kapcsán. ASzolgálat – KÉSZ Alapítvány és a GyôriNemzeti Színházért – KÉSZ Alapítványkuratóriuma elnöki tisztségét 2008januárjáig látta el, azóta a két alapítványkuratóriumának tagja.

A 2006. évi országgyûlési választá-sokon Gyôr-Moson-Sopron megyei terü -leti listán szerzett mandátumot; 2006.május 16-tól országgyûlési képviselô, aKereszténydemokrata Néppárt parla-menti frakciójának tagja, 2006. május30-tól az Ifjúsági, szociális és családügyibizottság tagjaként dolgozott. A 2010. éviországgyûlési választásokon ugyancsak aGyôr-Moson-Sopron megyei területilistán szerzett mandátumot.

2007 októberétôl a Keresztény demok -rata Néppárt tagja.

Kitüntetései: Gyôr Város JubileumiEmlékérme (1996), Ezüst Emlékérem aMagyar Kultúra Napja alkalmából(1998), Magyar Köztársasági ÉrdemrendKiskeresztje (1998).

Dr. Latorcai János1944. május 9-én született Békésen.

Végzettség: Mezôtúron érettségizett.1965-ben elvégezte az Esztergomi Felsô -fokú Vegyipari Gépészeti Technikumot.1971-ben gépészmérnöki diplomát,1976-ban mûszaki doktori címet szerzetta miskolci Nehézipari Mûszaki Egye -temen.

Munkahely: 1965–1971-ig a Textil -ipari Kutatóintézet tudományos munka -társa volt. 1971-tôl az ÉlelmiszeripariFôiskolán tanársegéd. 1975-tôl a Mun -kaügyi Minisztérium Szakoktatási Peda -gó giai Intézetében elôbb tudományosmunkatárs, majd osztályvezetô-helyet -tes, 1976–1992-ig a Budapesti MûszakiEgyetem adjunktusa. 1989-tôl a FÉGszolgáltató leányvállalatánál fômérnök,majd a FÉG gyártásfejlesztési fômérnöke,

vezérigazgató-helyettes, majd vezérigaz-gató. 1991-tôl az Ipari és KereskedelmiMinisztérium ipargazdasági, majd 1992-tôl iparpolitikai fôosztályvezetôje. 1991-tôl tagja a Rába Rt. vállalati tanácsának,majd igazgatósági elnök. Több civilegyesület tagja.

Politikai életút: 1993. februártól1994. júliusig ipari és kereskedelmi min-iszter az Antall-, illetve a Boross-kor-mányban. 1993-ban belépett a KDNP-be, 1994–1995-ig alelnök, 1995-1997-igaz országos választmány elnöke. 1997.augusztusban részt vett az MKDSZlétrehozásában, jelenleg is a szervezetalelnöke. 2002-tôl az újjászervezettKDNP alelnöke, 2003-tól az országosválasztmány elnöke. 1994 óta ország-gyûlési képviselô (1994: országos lista,1998: Komárom-Esztergom 5. vk.,Esztergom). A polgári pártok jelöltjeként1994-ben és 1998-ban is indult a fôpol-gármesteri tisztségért. 1997 szeptem-berében csatlakozott a Fidesz-frak-cióhoz, 2002. májusig frakcióvezetô-helyettes. 1994-1998-ban a Gazdaságibizottság alelnöke, 1998-2002-ben aGazdasági bizottság elnöke. 2002. ápril-isban megyei listáról került a törvény-hozásba, május 15-én a Gazdaságiállandó bizottság alelnöke lett. A 2006.évi országgyûlési választásokon, orszá-gos listán szerzett mandátumot. 2006.május 30-tól a Gazdasági és infor-matikai bizottság alelnöke. 2010-ben aFidesz–KDNP-szövetség Békés megyeiterületi listáján szerzett mandátumot. AKDNP frakcióigazgatója. 2010. május14-én az Országgyûlés alelnökévéválasztották, az IPU alelnöke.

Dr. Lukács Tamás1950. március 29-én született Egerben.Édesapja Lukács (Konek) Sándor, a há -ború elôtt katonatiszt, gyermeke szüle -tésekor napszámos, 1956. után bün-tetését a márianosztrai börtönben töl -tötte. Édesanyja Lukács Sarolta értel -miségi családból származott, admin-isztrátorként dolgozott. Szülei öt gyer-meket neveltek fel, két nôvére és kétöccse van. Édesapja 1988-ban, édesanyja1999-ben elhunyt.

Felesége Tóth Margit, akivel 1978-ban kötött házasságot. 5 gyermekükszületett. Eszter (1979), Tamás (1980),Dóra (1986), Ferenc (1988), András(1993).

Végzettség: Iskoláit szülôvárosábanvégezte, 1968-ban érettségizett a Gár -donyi Géza Gimnáziumban. Az érett -ségit követôen dolgozott, katonai szol-gálatát töltötte, majd felvételt nyert azELTE Állam- és Jogtudományi Karára,ahol 1976-ban szerzett diplomát.

Munkahely: 1976-tól mind a mainapig az egri Ügyvédi munkaközösség-ben dolgozik elôször ügyvédjelöltként,majd ügyvédként.

Politikai életút: Országgyûlési képvi se -lôsége alatt (1990-1994) ügyvédi tevé -kenységét szüneteltette. 1989-ben aKDNP alapító tagja volt, késôbb (1990-91) a párt alelnöke, Intézô-bizottságánakilletôleg Országos Elnökségének tagja.1997-ben a pártból elsôk között zárták ki,majd a rehabilitációt követôen részt vetta párt újraszervezésében. 1990-ben ország -gyûlési képviselôi mandátumot szer -zett, az országgyûlésben a Költség vetési

Folytatás a 12. ol da lon

Page 12: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június12 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Folytatás a 11. ol da lról

bizottság tagja, az Emberi jogi, kisebbségiés vallásügyi bizottság alelnöke volt.1996-ban a Magyar Rádió Rt. elnökségé -nek tagjává választották, késôbb a FEBelnöke lett. Óraadóként a PPKE Jogtudo -mányi Karán médiaetikát oktat.

A 2006. évi országgyûlési választá-sokon, országos listán szerzett mandátu-mot. 2006. május 30-tól a Kulturális éssajtóbizottság tagja. A 2010-es választá-sokon a Fidesz-KDNP-szövetség Hevesmegyei területi listáján szerzett mandá-tumot. 2010. május 14-tôl, az Ország -gyûlés emberi jogi, kisebbségi, civil- ésvallásügyi bizottságának elnöke.

Michl József1960-ban született, tízéves koráig Mezô -falván élt. Nôs, öt gyermek édesapja.

Végzettség: Tatán az Eötvös JózsefGimnáziumban érettségizett. A GyôriHittudományi Fôiskolán teológus; a Bár -czy Gusztáv Gyógypedagógiai Fôis kolánszociális szervezô diplomát szerzett.

Munkahely: Az Értelmi FogyatékosokNapközi Otthonának volt vezetôje,késôbb az Idôsek Otthonában mentál-higiénés csoportvezetô. 1994-tôl az AporVilmos Katolikus Fôiskolán fôiskolaifôtitkár és tanulmányi osztályvezetôvolt. Alapítóként részt vett az AporVilmos Katolikus Fôiskola AdjutóriumAlapítványának munkájában. Tagja aTóvárosi egyházközség képviselôtestületének.

Politikai életút: 2002-ben Tatán létre-hozta az MKDSZ tatai szervezetét,melynek elnökévé választották. A KDNPtatai szervezetének újjáalakítása óta a

KDNP-nek is tagja. 2004-tôl a tataiFidesz-csoport és a Komárom-Esztergommegye 2. sz. választókerületének elnöke.2006 októbere óta Tata város pol-gármestere és a megyei közgyûlés tag-jaként dolgozik.

2010. április 11-én az elsô fordulóban,a tatai választókerületben meggyôzô –55,74 százalékos – fölénnyel egyéniországgyûlési képviselôvé választották.

Móring József Attila1968-ban született Kaposváron. Nôs,felesége Mihály Margit gyógypedagógus.Házasságukban két gyermekük született:Máté Koppány (1999), Álmos Botond(2005).

Végzettség: 1987-ben érettségizett aLadi János Gimnáziumban, Marcaliban.1987-1988-ban egy évig tanácsi igaz-gatási gyakornok volt Lengyeltótiban .1988-tól 1990-ig a Somogyvári ÁltalánosIskolában képesítés nélküli tanító, majdnégy évig gyermekfelügyelô volt a helyiáltalános és speciális szakiskolában .Közben 1993-ban a kaposvári CsokonaiVitéz Mihály Tanítóképzô Fôiskolánáltalános iskolai tanító szakon diplomátszerezett.

Munkahely: 1994-tôl 1998-ig a So -mogy vári speciális általános iskola ta -náraként dolgozott. 1998-ban oligofrén -pe dagógai szakos gyógypedagógiai tanármásoddiplomát szerezett a budapestiBárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Tanár -képzô Fôiskolán.

1998. október 18-án Somogyvár pol-gármesterévé választották; önkormány -

zati tisztségében 2002-ben és 2006-banis megerôsítettek. A Somogy MegyeiÖnkormányzat Közgyûlésében mandá-tumot szerezett 1998-ban és 2002-ben,de a második ciklusban a parlamentiképviselôség miatt lemondott.

Politikai életút: 1992. december 22-én lépett be a Fidesz-be, 2002-ig a somo-gyvári csoport elnöke volt. 1999-2003között a Somogy megyei szervezet alel-nökeként dolgozott. 1994 óta mindenországgyûlési választáson képviselô-jelöltként indult a Fidesz megyei listáján.1994 decemberében szülôfalujában aligkéttucatnyi szavazattal maradt le a pol-gármester választáson.

2002. december 23-án Szita Károly,Kaposvár polgármesterének lemondásátkövetôen, a megyei lista 4. helyérôlországgyûlési képviselô lett. 2003. febru -ár óta részt vett az Emberi jogi, kisebbsé-gi civil- és vallásügyi bizottságánakmunkájában, tagja majd elnöke lett azoktatási szegregációt vizsgáló eseti albi-zottságnak.

A 2006. évi országgyûlési választá-sokon Somogy megye 4. választókerüle -tében egyéni mandátumot szerezett, aKDNP frakció tagja lett. 2005 óta aKereszténydemokrata Néppárt tagja. AzOrszággyûlés alakuló ülésén, 2006.május 16-án a törvényhozás jegyzôjévéválasztották. 2006. május 30-tól a Men -telmi, összeférhetetlenségi és mandá-tumvizsgáló bizottság tagja volt. 2008-tól részt vett a Kábítószerügyi eseti albi-zottság munkájában is. A 2010-es vá -lasz táson Somogy megye 4-számú vá -lasztókerületében, Balatonbogláron azelsô fordulóban elsöprô erejû – 58,97százalékos – gyôzelemmel szerzett man -dátumot. 2010. május 14-én az Ország -gyûlés jegyzôjének választották.

Kevés szabadidejét két dolog tölti ki: azene és a foci. A somogyvári templomkán toraként orgonál és billentyûzik a„Vaklárma” nevû zenekarban, focizik aVakcsibék amatôr csapatban. Tagja aSzená-torok kórusnak és a parlamentilabdarúgó-csapatnak is.

Mottója: „Tökéletesíteni és tökéle -tesülni”. (gróf Széchenyi Imre)

Dr. Nagy Andor1963-ban született Csornán. Nôs, kétgyermek édesapja.

Végzettség: Középiskolai tanulmá -nyait Gyôrben végezte, 1981-ben érettsé-gizett a Révai Miklós Gimnáziumban.

Page 13: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 13HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

1982-tôl az Eötvös Loránd Tudomány -egyetem Állam- és Jogtudományi Karárajárt, ahol 1987-ben szerezte meg jogászdiplomáját. Az egyetem elvégzése utánSoros ösztöndíjban részesült. 1989-tôlnégy éven keresztül a berlini FreieUniversität-en folytatott jogi és szocioló-giai tanulmányokat. 1994-1995-benügyvédjelölt, majd 1997-ben szakvizsgáttett. 2004-ben a Harvard BusinessSchool-on Bostonban tanult. Németül,angolul felsôfokon beszél.

Munkahely: 1988-ban a Present Kis -szövetkezet jogi elôadója. Majd mégebben az évben Budapest Fôvárosi Tanácslakáscsere osztályán helyezkedett el,mint jogi elôadó.

Politikai életút: 1983-tól a Bibó IstvánSzakkollégium hallgatója. 1988-ban aFidesz alapítói között volt, jelenleg a XII.kerületi szervezet tagja. 1994-ben egyéniönkormányzati képviselôjelölt Teréz -városban. 2000-tôl két éven keresztül aJoint Venture Szövetség társelnöke. 2001-tôl a Magyar-Baden-Württembergi VegyesBizottság társelnöke. 2002-ben BadenWürttemberg miniszterelnökétôlStaufermedaille kitüntetést kapott. 1993-tól ügyvédjelölti gyakorlatánakmegkezdéséig német referensként a pártel-nöki kabinet tagja. 1995-tôl az 1998-asországgyûlési választásokig a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökének kabinet-fônöke. Az 1998-as kormány alakítástkövetô négy évben Orbán Viktor kor-mányfô kabinetfônöke miniszterelnöksé-gi politikai államtitkári rangban. 2004-tôla szécsényi kerület képviselôje, 2005.február 20-ig az Országgyûlés jegyzôje volt.A 2006. évi országgyûlési választásokon

Nógrád megye 3. választó kerületébenegyéni mandátumot szer zett. 2006-tól aKDNP frakció tagja, 2007-tôl a Külügyi éshatáron túli magyarok bizottságának tagja.2008 októbe rétôl a Nemzeti FenntarthatóFejlôdési Tanács tagja, 2009 márciusától atanács társelnöke. 2009 márciusától azNFFT-MTA Víz Munkabizottságánaktárselnöke. 2009 májusától a Környezetvé -delmi bizottság elnöke.

A 2010. évi országgyûlési választá-sokon Nógrád megye 3. választó körze -tében fölényes – 58,73 százalékos – gyô -ze lemmel szerzett egyéni mandátumot.Az Országgyûlés Fenntartható fejlôdésbizottságának alelnöke.

Kitüntetés: 2001 Francia Becsületrend(Commandeur de la Légion D'Honneur)

Dr. Nagy Kálmán1946. augusztus 27-én született a Szat -már megyei Nagydoboson.

Végzettség: 1971-ben summa cumlaude minôsítéssel diplomázott az orvosiegyetemen. 1987-ben az orvostudomá -nyok kandidátusa lett. Hematológus,immunológus és gyermekgyógyász sza-korvos. Franciaországban két alkalom-mal, és Németországban dolgozottösztöndíjasként. Rövid ösztöndíjakkaltudományos képzésen vett részt a Hous -ton Cancer Centerben és a Milánói Egye -temen. A temesvári Egyetem díszdokto-ra. Felkérésre, Romániában az õ vezeté -

sével végezték az elsô csontvelô-átül-tetést. A világon elôször transzplantáltidegen csontvelôi sejtekkel gyermekkoriimmunbeteget.

Munkahely, tudományos munkásság:1982-2000 között az Orvostovábbképzô

Egyetem, majd a Semmelweis EgyetemII. Gyermekgyógyászati Tanszékénektanszékvezetôje volt. Jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egye -temi Oktató Kórház Gyermek onkológiaiés Csontvelôtranszplantációs Osztályá -nak osztályvezetô fôorvosa. A MagyarGyermekcsontvelô-transzplantációsBizottság elnöke.

1991-ben munkatársaival létrehozta adaganatos betegek kezelését támogatóBonta Zoltán Alapítványt. 28 könyvfe-jezetben írt, megközelítôleg 100 angol, ésmagyar nyelvû orvosi közlemény mellett,mintegy 30 társadalmi problémákkalkapcsolatos közleményt publikált napi-és hetilapokban. Tudományos munkás -ságáról számos alkalommal adott elô leg-magasabb minôsítésû orvos-kongresszu-sokon, például Oxfordban, Rio de Janei -róban, Párizsban.

Politikai életút: Politikai pályája 2oo4-ben kezdôdött, amikor a Fidesz Kultu rálisTagozata országos elnökségének tagjáváválasztották. A KDNP tagjaként akeresztény szemléletû orvoslás elköte -lezett híve. Munkássága a Fidesz–KDNPfrakciószövetségben a legkorszerûbbmódszereket etikusan alkalmazó orvos lásérvényesítésére irányult. A 2006. éviországgyûlési választásokon a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei területi listánszerzett mandátumot. A Keresztény -demokrata Néppárt Országgyûlési frak-ciójának tagja, 2006. május 3o-ától azOrszággyûlés Egészségügyi Bizottságábana KDNP-t képviseli. Az Országgyûlésben70 önálló indítványt nyújtott be, és 192-szer szólalt fel. Beszélt napirend elôtt,interpellált, azonnali kérdést tett fel,illetve az egészségügyi törvények beter-jesztésekor a KDNP vezérszónoka volt. AFidesz Kulturális Tagozatának elnökségitagja, a Megyei Kulturális Tagozat elnöke.

A 2010-es országgyûlési választá-sokon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyeimiskolci 3. számú választókerületbenszerzett egyéni országgyûlési képviselôimandátumot.

Kitüntetések, díjak: Több szakmai ésállami kitüntetés birtokosa (MagyarKöztársasági Érdemrend Lovagkeresztje,Az év kiemelkedô orvosi teljesítménye,Honthy Hanna-díja, Alkotói díj, az Egész -ség ügyi Minisztérium Nagy Margit-díja).

Munkásságáról 2010-ben B TóthErika, a Magyar Rádió szerkesztôje könyv -ben számolt be.

Folytatás a 14. ol da lon

Page 14: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június14 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Folytatás a 13. ol da lról

Pálffy IstvánPálffy István (1959) író, Pethô Sándordíjas újságíró. Szülôvárosában, Debre cen -ben, majd Londonban és Budapesten tan-ult. Okleveles építészmérnök. Évekig ere-deti szakmájában dolgozott, majd elra-gadták a családi dinasztikus hagy-

ományok: sajtó, rádió, televízió. Elsôkönyve, a Pálffyction 2003-ban jelentmeg, amelyet a 222 szó az illemrôl és a222 szó az utazásról címû kötetek követ-tek. 2005-ben – Konyha-Kultúra-Kalauz– címmel útikönyvsorozatba fogott: Hor -vátországról, Erdélyrôl majd Csehország -ról és Szlovákiáról írt bedekkereket.2006-ban kiérdemelte a külföldi íróknakjáró legmagasabb horvát elismerést, azArany Toll díjat. Egy kis hazai címû mag-yarországi útikönyvsorozatában 2009-ben három kötet készült el, amelyeket azidén további négy követ. Nemzetielkötelezettségérôl és hitérôl vallomásttett a Magyar lenni és a Miért hiszekcímû sorozatokban is. Különbözô portá -lokon és folyóiratokban publikál. AzMTV volt mûsorvezetôje a SzázadvégAkadémián és több felsôoktatási intéz -ményben médiaismeretet és tömegkom-munikációt tanít. Diplomás Európa sza-kértô, a Facultas Alapítvány kurátora kéntoktatási programokon is dolgozik.Társadalmi tevékenysége szerte ágazó,többek között az MKDSZ és a KÉSZtámogatója, az Országos Polgárôr Szövet -ség elnökségi tagja. 2010-ben a Fidesz-KDNP Hajdú-Bihar megyei listájáróljutott be az Országgyûlésbe. A Kulturálisés sajtó bizottság alelnöke, a KDNP médi-amunkáját koordinálja.

Dr. Puskás Tivadar1952. augusztus 16-án Veszprémbenpedagógus családban született. Nôs,felesége Dr. Mikó Katalin háziorvos, sza-kfelügyelô fôorvos. Két gyermekük van:Judit gyógytornász, Péter orvos-közgaz -dász. Unokájuk, Levente (Judit fia) 2010.június 16-án született.

Tatabányán az Árpád Gimnáziumfrancia tagozatos osztályában érettségi-zett. 1977-ben általános orvosi, majd 3szak orvosi diplomát szerezett Budapes -ten, a Semmelweis OrvostudományiEgye tem Általános Orvosi Karán.

1982-ben került – családjával együtt –Szombathelyre. Szülei Vas megyébôl, Pin -kamindszentrôl származnak, így 1982-ben tehát „hazatelepültek”.

1976-tól az Országos Mentôszolgá -latnál dolgozik.

Kivonuló mentôorvos, majd 1992-tôla Vas megyei-, 2003-tól pedig még aGyôr-Moson-Sopron megyei Mentôszer -vezet vezetô fôorvosi teendôit is ellátta.2005-tôl a Nyugat-Dunántúli Régióvezetôje lett. Miután 2006 áprilisában aFidesz-KDNP- szövetség Vas megyeiterületi listájáról mandátumot szerzett,és országgyûlési képviselô lett, vezetôimegbízását 2006. május 15-én törvény -telenül visszavonták. A jogszerûtlenség

miatt munkaügyi pert indított, amit megis nyert, visszahelyezték eredeti állásába.Az ítélet indoklásában „a politikai véle -mény miatti hátrányos megkülönböz -tetést is megállapító jogellenesség” isszerepelt.

A napi mentôorvosi tevékenység mel-lett a lélegeztetés, a helyszíni altatás kérdé-seivel foglalkozott, a szívinfarktusban

szenvedô betegek alvadékoldó keze lését –vidéken elsôként – alkalmazta helyszínikörülmények között Szombat helyen.

1991-ben és 1992-ben az EurópaTanács támogatásával külföldi tanul-mányúton vett részt. Az itteni tanulsá-gok után kezdték hirdetni a 15 percenbelüli kiérkezést lehetôvé tevô mentôál-lomás hálózat kiépítésének fontosságát.

A Nyugat-Dunántúli régióban 10 újmentôállomást avattak, közülük 6-otVas megyében.

1996 óta Körmenden, 2003 óta Szom -bathelyen is a mentôk mûködtetik a há -ziorvosi ügyeletet.

Hét könyv, 85 közlemény, 205 elô -adás szerzôjeként szerepelt 2009-ig.

1991 óta az Oxyologiai Szakmai Ko l -légium tagja.

Az oktatásban is részt vesz, 2004-tôla Pécsi Tudományegyetem fôiskolaidocense.

Szakmai társaságok tagja, a MagyarOxyologiai Társaságnak vezetôségi tagja.

1994-tôl 17 országos szakmai konfer-enciát rendeztek munkatársaival Vasmegyében. Tagja a Magyar Orvosi Kama -ra Felügyelô Bizottságának, a Vas MegyeiMentésügyi Alapítvány Kuratóriumá -nak, 2002-ben a Vas megyei Vöröske -reszt elnökévé is választották.

A Szombathelyi Székesegyház Egy -házközségének képviselôje.

1989-ben és 2002-ben Miniszteri dic-séretet kapott. 1998-ban Dr. OroveczBéla Emlékérem-, 2000-ben „Vas Megyé -ért Emlékérem, Egészségügyi Tagozat”-,2004-ben Magyar Mentésügyért Érdem -érem kitüntetésben részesítettek.

2004. december 7-én Vas Megye ésSzom bathely Megyei Jogú Város Marku -sovszky Kórháza Egyetemi Oktatókórházaz intézmény fennállásának 75 évesévfordulója alkalmából „Jubileumi Em -lékplakett”-et adományozott. 2005-benVas megyében az „Év embere” elismerés-ben részesítettek.

2007-ben az a megtiszteltetés érte,hogy az oxyologia névadójáról elnevezettelismerésben, a Dr. Gábor Aurél Díjbanrészesítették.

Két cikluson át a Szombathelyi Önko-rmányzat Egészségügyi Bizottságánaktagja (1994-1998, 1998-2002). 2002-tôl2006-ig a Vas Megyei Közgyûlés Bûn -meg elôzési Bizottságának tagja.

2006-tól országgyûlési képviselô. AKDNP frakció tagjaként 401 alkalommalszólalt fel a Parlamentben, ezzel a ciklus

Page 15: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 15HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

5. legtöbbször szóló képviselôje volt. A2010-es választásokon Vas megye 1.számú választókerületében, Szombat -helyen nagy fölénnyel – több mint 57%-kal –szerzett mandátumot. A KDNPfrakció és az Egészségügyi Bizottság tagja.

Dr. Rétvári Bence1979-ben született Budapesten. Nôs.

Végzettség: A Budapesti PiaristaGimnáziumban érettségizett, majd ötévig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemjogi karán tanult és itt is szerzett jogidiplomát.

Munkahely: Az egyetem elvégzéseután ügyvédjelöltként és jogi referen-sként dolgozott. Elnöke az IfjúságiKereszténydemokrata Szövetségnek. AXIII. Kerület Testnevelésért és SportjáértKözalapítvány kurátora. Külsô tagkéntrész vesz a Fôvárosi Szociálpolitikai ésLakásügyi Bizottság munkájában.

Politikai életút: 2006 óta a FôvárosiKözgyûlés tagja. A Kulturális Bizottság,valamint az Esélyegyenlôségi, Foglalkoz -tatáspolitikai és Kisebbségi Bizottságmunkájában vesz részt. A Keresz -ténydemokrata Néppárt 2008 február-jában, Deák András, KDNP-s ország-gyûlési képviselô halála miatt megüre -sedett parlamenti képviselôi helyéért Dr.Rétvári Bencét indította Budapest XI.kerületében az idôközi választásokon,melyet fölényesen, 71 százalékos ered-ménnyel nyert meg. 2008. február 25-tôlparlamenti képviselô, a Környezet -védelmi bizottság tagja. 2010-ben a Fi -desz–KDNP-szövetség jelöltjeként Buda -pest 15. számú egyéni választókerüle -tében meggyôzô – 54,68 százalékos –gyôzelemmel szerzett mandátumot. Jú -

ni us 2-tôl a Közigazgatási és IgazságügyiMinisztérium államtitkára.

Dr. Rubovszky György1944. február 1-jén született Budapesten.Édesapja ügyvéd, édesanyja pedagógusvolt. Özvegy, felesége ügyvéd volt. Két fel-nôtt gyermeke – leánya ügyvéd, fia pia -rista szerzetes – és egy általános iskolásleány unokája van.

1962-ben érettségizett az EötvösJózsef Gimnáziumban, jogi diplomáját1970. évben az Eötvös Lóránd Tudo -mány egyetem Állam- és JogtudományiKarán szerezte. Ezt követôen ügyvéd-jelölt, 1972-ben lett ügyvéd. 1977-tôl1991-ig a Budapesti 14. sz. Ügyvédi Mun -kaközösség vezetôje. 1991. óta egyéniügyvéd.

1989. júniusában a Keresztényde mok -rata Néppárt alapító tagjaként léte sítetteelsô párttagságát. Ettôl kezdve a KDNPBp. II. ker. Szervezet alelnöke, l991-tôl aKDNP Budapesti Szerveze tének elnöke.1992. novemberétôl a KDNP Országoselnökségének tagja, mint ügyvezetô titkár.1997. nyarán törvénytelenül kizárták aKDNP-bôl. 1998. szeptemberében belé -pett a Fidesz Magyar Polgári Pártba, ahol2000. márciustól az Országos Választ -mány elnökségének tagja. Párttagsága2002. novemberében kilépéssel szûntmeg, mert a KDNP-ben helyreállt törvé -nyességre figyelemmel törvénytelen kizá -

rását megsemmisítették. 2002. novem-bere óta a Keresztény de mokrata Néppártpártügyésze.

1990. tavaszán képviselôjelölt. Azôszi önkormányzati választáson mandá-

tumot szerzett a Fôvárosi Közgyûlésben.Alelnöke lett a Szociális és lakásügyi bi -zottságnak négy további bizottsági tagsá-ga mellett. 1994. évben a KDNP országoslistájáról szerzett képviselôi mandátu-mot. Az Alkotmány- és igazságügyiállandó bizottságon kívül delegálták azAlkotmány-elôkészítô bizottságba is. AKDNP frakció jogi és önkormányzatimunkacsoport vezetôje, egyúttal frak-cióvezetô-helyettes. 1998-ban a Fideszbudapesti területi listájáról szerzett man -dátumot. 1999-tôl 2002-ig az OrszágosIgazságszolgáltatási Tanács tagja. 2002-ben képviselôjelölt, 2003. június 16-án –az elhunyt Dr. Varga László elnökhelyére – behívták az Országgyûlésbe,ahol tagja lett az Alkotmány- és igazságü-gyi bizottságnak, 2004. március 8-tóltárselnöke a holocaust roma áldoza tai -nak nemzetközi és hazai kárpótlásátvizsgáló bizottságnak. 2006-ban közösjelöltként a Fidesz–KDNP országos lis -táról jutott mandátumhoz. A KDNPfrakció alakuló ülésén megválasztottafrakcióvezetô-helyettesnek. 2006. május30-tól az Alkotmányügyi, igazságügyi ésügyrendi bizottság tagja.

2010-ben szintén a Fidesz–KDNPközös jelöltjeként, a Somogy megyei lis -tájáról szerzett mandátumot. 2010. má -jus 5. napján a KDNP képviselôcsoport-ja megválasztotta frakcióvezetô helyet -tesének, majd az Országgyûlés 2010.május 14. napján megtartott alakulóülésén megválasztotta a Mentelmi,összeférhetetlenségi és mandátumvizs-gáló bizottság elnökének, valamint azAlkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendibizottság tagjának. Az Alkotmányügyi,igazságügyi és ügyrendi bizottság 2010.május 27. napján beválasztotta az Orszá -gos Igazságszolgáltatási Tanácsba.

Dr. Salamon László1947. december 25-én született Budape -sten. Nôs, felesége kozmetikus, egy gyer-mekük van.

Végzettség: Az I. László Gimnázium -ban érettségizett 1966-ban. A BudapestiEötvös Loránd Tudományegyetemen1967-72 között jogot hallgatott és ittszerzett diplomát 1972-ben. Tanulmá -nyaival párhuzamosan kilenc éven átzenei oktatásban is részesült.

Munkahely: 1972–1974 között ügy -védjelölt, 1974-tôl 1990-ig ügyvédi prax-ist folytatott. 1995-tôl a Pázmány Péter

Folytatás a 16. ol da lon

Page 16: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június16 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Folytatás a 15. ol da lról

Katolikus Egyetem jogi karán azAlkotmányjogi Tanszék oktatója, 1997júniusától címzetes docens.

Politikai életút: A rendszerváltozásidôszakában kapcsolódott be a közéletbe,a nemzeti, demokratikus, konzervatív éskeresztény értékek jegyében. 1989-benaz MDF tagja lett, 1989 nyarán részt vett

a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon. AzMDF kereszténydemokrata körénekalapító tagja. 1990-tôl országgyûlésiképviselô. 1990-ben és 1994-ben azMDF országos listájáról jutott be a parla-mentbe. 1990–94 között az Országgyûlésalkotmányügyi bizottságának elnöke,1994-96 között az Országgyûlés alel-nöke. Az MDF 1996-os pártszakadásaután kilenc hónapon át függetlenképviselô, majd 1996 decemberébencsatlakozik a Fidesz frakciójához. 1997-tôl a Fidesz tagja. 1998-ban a Pest megyei3. számú dunakeszi választókerületben,2002-ben a Fidesz, 2006-ban a Fidesz-KDNP-szövetség Pest megyei listájárólszerzett mandátumot. 1998-2002-ben azOrszággyûlés ügyrendi bizottságánakelnöke, 2002–2006-ban alelnöke, azutolsó három ciklusban az OrszággyûlésAlkotmányügyi bizottságának tagja.

2005-ben – élve a kettôs párttagságlehetôségével – belépett a KDNP-be is.2010-ben a Fidesz–KDNP-szövetség Pestmegyei listáján szerez mandátumot.Jelenleg az Alkotmányügyi bizottságbantevékenykedik.

Közéleti tevékenység: Tagja több egye -sületnek, köztük a Keresztény Értelmi -ségiek Szövetségének, a Szent László

Társulatnak, az MKDSZ-nek, és az An -tall József Emlékbizottság és BarátiTársaságnak.

Sáringer-Kenyeres Tamás1961-ben Keszthelyen született a családharmadik gyermekeként. Édesanyja Ke -nyeres Mária növényvédelmi üzemmér -nök, nyugdíjas, édesapja elhunyt prof dr.Sáringer Gyula akadémikus. Két nôvérevan; Mária és Magdolna, akik az USA-ban élnek.

1986-ban nôsült, felesége Sáringer-Ke nyeres Tamásné (Mayer Katalin), há -rom gyermekük van, Dóra (1987), Mar -cell (1990), és Péter (1997). Családjávaljelenleg is Keszthelyen él.

Az alapfokú iskolát, gimnáziumothelyben végezte el, és az AgrártudományiEgyetemet, majd a Növényvédelmi ésAgro kémiai Szakmérnöki második dip -lomát is Keszthelyen szerezte.

Közvetlenül a mezôgazdaságban 1986-tól hat évet dolgozott, elôször a HôgyésziAG-ban, majd 1988-tól 1992-ig a Nagy -bajomi Mg-i Term. Szövetkezetben nö -vény védelmi és kalászos ágazatvezetô -ként. Ezt követôen a DuPont de Ne -mours Ltd. mezôgazdasági termékeküzletágánál a Dél-Dunántúl területiképviseletét látta el nyolc évig.

1999-tôl saját vállalkozásokat alapí-tott, melyeket ma is sikerrel vezet. Ezekfô profiljai a környezetvédelmi kutatás-fejlesztés és biológiai szakértés, különöstekintettel a szúnyoggyérítésre, növény -védôszer-kereskedelem, illetve agrár- ésIT oktatás.

Egyéb végzettségei: Európai UniósPá lyázati Szakértô, Információs Társa -dalmi Tanácsadó (IT Mentor), Keres -

kedelmi és Marketing Manager, cégve -zetô és csoportmunka szervezés, Új ter-mék bevezetése célpiacokra (Brand)ma nager, Vállalkozás-fejlesztési tanác-sadó, Nemzeti vidékfejlesztési terv ta -nácsadó.

A politikához aktívan 2002-ben csat-lakozott, mint az akkori Fideszt istömörítô jobboldal polgármester-jelöltje.A választások után a keszthelyi önkor-mányzat külsô bizottsági tagjakénttevékenykedik. Ebben az évben tagja letta Fidesznek, ahol a Kulturális Tagozatalapítója, máig munkájának aktív részt -vevôje. Jelenleg a Zala megyei alelnök.Mint tag Keszthelyen számos mûvészeti,zenei, festészeti, elôadómûvészi ren-dezvényt szervezett feleségével, nap-jainkig szakmai tudásukkal segítik abudapesti oktatási és neveléstudományiszekció munkáját.

A KDNP keszthelyi szervezetének2005-tôl tagja, illetve 2006-tól választottelnöke. Ezt követôen a KÖT Zala Megyeielnökének is megválasztották. Kiemeltenfoglalkozik a környezetükben élô rás-zorulók segítésével, karitatív munkával,idôsotthonok támogatásával.

A Zala Megyei Közgyûlés tagja 2006ôszén lett, ahol környezetvédelmi tanác-snok, az oktatási bizottság tagja, aFidesz–KDNP frakcióvezetô-helyettese.

2010-ben országgyûlési képviselôvévá lasztották, a Zala-megyei listára aKDNP jelölte.

Fontosabb társadalmi tevékenységei:Marton-Seed RT igazgatósági tagja(1999–2002), a Magyar NövényvédôMérnöki és Növényorvosi Kamara ZalaMegyei Elnöke (2000–2006), annakországos etikai bizottsági tagja jelenleg is.

Dr. Semjén Zsolt 1962-ben született Budapesten. Nôs,felesége Menus Erzsébet Gabriella zene-tanár, egyházzenész. Három gyermekükszületett, Emese Borbála (1991), BotondBenedek (1994) és Álmos Ágoston(1996) tanulnak.

Végzettség: Felsôfokú tanulmányait aPázmány Péter Római KatolikusHittudományi Akadémián végezte, ahol1991-ben teológusként doktorált. 1992-ben az ELTE-n szociológus diplomát isszerzett, tagja a Magyar SzociológiaiTársaságnak. A Pázmány Péter KatolikusEgyetemen 1996-ban címzetes egyetemidocensi kinevezést kapott, 1997-benPhD tudományos fokozatot szerzett.

Page 17: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 17HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Politikai életút: 1989-ben alapítója aKereszténydemokrata Néppártnak 1994-ben bekerül az Országgyûlésbe. 1998 és2002 között a Nemzeti Kulturális ÖrökségMinisztériumának egyházi ügyekért fele -lôs helyettes államtitkára volt. 2002-benországos listáról került a Házba. 2003-banlett pártelnök 2006-ban újjáválasztották.2006. január 12-én együttmûködési szer -zôdést kötött a Fidesz elnökével, Or bánViktorral. 2006-ban Kalocsán egyéni man -dátumot szer zett, ahol a választások elsôforduló jában, 2010. április 11-én el söprôerejû – 57,93 százalékos – többséggelújravá lasztották. 2006 és 2010 között a Fi -desz–KDNP frakciószövetség társelnöke ésa KDNP frakcióvezetôje volt. 2010. május29-tôl Orbán Viktor elsô számú min-iszterelnök-helyettese.

Fôbb kitüntetések, díjak: 1998 óta aSzuverén Máltai Lovagrend nagyke resz -tes lovagja.

1994-ben a Magyar Katolikus PüspökiKar Pro Ecclesia Hungariae kitüntetésétvehette át.

1997-ben Pázmány Péter Emlékérmetkapott a Katolikus Egyetem tanácsától.

1998-ban II. János Pál pápa a NagySzent Gergely Rend lovag-parancsnokike resztjével, 2002-ben pedig a Szent Szil -veszter Rend nagykeresztjével tüntetteki. 2000-ben Konstantinápoly egyetemespatriarchája neki adományozta az ortho-doxia egyik legmagasabb kitüntetését, aPammakarisztoszi Legszentebb Isten -szülô Szent Keresztjét.

Dr. Seszták Miklós1968-ban született. Nôs, két gyermekédesapja.

Végzettség: Középiskolai tanulmá -nyait az Esztergomi Ferences Gimná -ziumban végezte, majd a Budapesti ELTEÁllam-és Jogtudományi Karán szerzettjogi diplomát.

Munkahely: Jelenleg ügyvédként dol-gozik saját ügyvédi irodájában.

Politikai életút: Ügyvédi tevékenységemellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg MegyeiKözgyûlés tagja és a Gazdasági és Va -gyonbizottság elnöke, valamint KisvárdaVáros Képviselôtestületének tagja és azÜgyrendi Bizottság elnöke. Aktívan résztvesz a Fidesz – Magyar Polgári SzövetségInformatikai és TelekommunikációsMunkacsoportjának tevékenységében. AFidesz országos választmányának tagja.2010-ben a Fidesz–KDNP-szövetség je -lölt jeként Szabolcs-Szatmár-Bereg megye7. számú egyéni választókerületében,Kisvárdán szerzett magabiztos – 52,23százalékos – többséggel mandátumot.

Seszták Oszkár1965-ben született Rakacán. Nôs, háromgyermek édesapja.

Végzettség: 1983-ban Gyôrben, aBencés Gimnáziumban érettségizett. ANyíregyházi Fôiskola történelem - nép-mûvelés szakán szerezte elsô diplomáját.1989-1992 között elvégezte a PázmányPéter Hittudományi Akadémiát, 1997-ben a Pénzügyi és Számviteli Fôiskolaszámviteli szakirányán szerzett újabbdiplomát.

Politikai életút: 1990-tôl a Nyír egy -házi Önkormányzat munkájában vettrészt frakcióvezetô helyettesként, bizott -sági elnökként, majd bizottsági tagként

képviselve Nyíregyháza város pol-gárainak érdekeit. 1990–2004 között aFi desz megyei irodavezetôje, kampány -fônök. 1999-tôl több ciklusban a Fideszmegyei, illetve Nyíregyháza városi alel-nöke, Országos Választmányi tag. Tagjaa Nagycsaládosok Országos Egye sü -

letének. 1998-tól a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzatban képvi -selô, 1998-2002 frakcióvezetô, bizottsá-gi elnök. 2002–2006 tanácsnok. 2006–2008 Megyei Közgyûlés alelnöke, 2008.április 3-tól a Közgyûlés Elnöke. 2010-ben a Fidesz-KDNP-szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listájánszerzett országgyûlési képviselôi mandá-tumot.

Dr. Simicskó István PhdIskolák és szakmai pályafutás: 1985-bena budapesti Kereskedelmi és Vendéglá -tóipari Fôiskolán kereskedelmi üzemgaz -dász diplomát szerzett.

1996-ban jogi szakokleveles közgaz -dász ként végzett az ELTE Jogi Tovább -képzô Intézetében.

2002-ben jogász diplomát szerzett azELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

2009-ben a ZMNE HadtudományiDok tori Iskoláját elvégezve, a hadtu-dományok PhD fokozatosa címet szerez -te meg Summa Cum Laude minôsítéssel.

1993-tól a Magyar HadtudományiTársaság Biztonságpolitikai Szakosztályatagja.

2001-tôl a Magyar TartalékosokSzövetsége (MATASZ) tagja (tartalékosôrnagy).

Folytatás a 18. ol da lon

Page 18: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június18 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Folytatás a 17. ol da lról

Politikai tevékenység és pártpozíciók:1991-ben belépett a KDNP-be.

1994–1996 között a kispesti KDNPelnöke és az Országos Elnökség tagja.

1996 (végén) belépett a Fideszbe.1998-tól országgyûlési képviselô. 1998-tól a NATO Parlamenti Köz gyû -

lése Védelmi Bizottságának tagja.

1998–2000 között a Honvédelmi Bi -zottság alelnöke, a Külügyi Bizottságtagja;

1998–2000 között a Fidesz frakcióKül- és Biztonságpolitikai Kabinet ve -zetôje;

1999–2004 között a XIX. kerületi Fi -desz elnöke.

2000–2002 között a MiniszterelnökiHivatal nemzetbiztonsági államtitkára;

2001-tôl a Fidesz Országos Választ -mánya alelnöke.

2002–2006 között a Mentelmi, ösz -sze férhetetlenségi és mandátumvizsgálóBizottság tagja és a Honvédelmibizottság alelnöke;

2006-tól a KDNP alelnöke.2006–2010 között a Nemzetbiz -

tonsági bizottság elnöke.2008-tól a Parlamenti Sport Egye sü let

alelnöke.2010-tôl Budapest 16. OEV (Kelen -

föld–Albertfalva) országgyûlési képvise -lôje, a Honvédelmi Minisztérium parla-menti államtitkára.

Politikusi tevékenység mellett – fôis -kolai docensként – a Károli Gáspár Re for -mátus Egyetem ÁJK Közigazgatási és JogiTanszékén és Rendôrtiszti FôiskolaKözigazgatási és Jogi Tanszékénrendészeti ésűa védelmi igazgatást oktat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiTiszalökön született.

48 éves, nôs – felesége óvónô –, kétgyermek – Eszter és Hunor – édesapja.

Szabad idejében aktívan sportol: akara tés évek után 17 éve kung-fuzik – aWing Tsun harcmûvészeti szakág 3 fo ko -zattal rendelkezô mestere.

Soltész Miklós1963. július 23-án született Buda pesten.

Végzettség: 1981-ben a budapesti Pia -rista Gimnáziumban érettségizett. 1988-ban az Ybl Miklós Építôipari Mû szakiFôiskolán városgazdász üzemmérnökidiplomát szerzett.

Munkahely: 1994-tôl 2000-ig aWastl Kft. kereskedelmi vezetôje. 1994-tôl a Cisztás Fibrózisban Szenvedô Be -te gek Országos Egyesületének fôtitkára.Mérnöki munkája mellett 1996 és1998 között az V. kerület alpolgármes -te rének személyi titkára. 2000. június -tól 2002. májusig a Közlekedési és Víz -ügyi Mi nisztérium miniszteri kabinet-fônöke.

Politikai életút: 1997-ben a MagyarKereszténydemokrata Szövetség buda -pesti alelnökévé, majd 2000-ben orszá-gos ügyvezetô titkárává választották.1998-tól a Fôvárosi Közgyûlés Fidesz-

MKDSZ–MDF képviselôcsoportjánaktagja; 1998-ban Budajenôn is önkor-mányzati képviselôvé választották. Mi -niszteri kabinetfônöki kinevezésekor,2000-ben mindkét önkormányzati man -dátumáról lemondott. A 2002. éviországgyûlési választásokon a Fidesz–MDF közös országos listáról szerezte

mandátumát. 2002. október 20-án Bu -da jenô polgármesterévé választották. A2006. évi országgyûlési választásokonPest megyei területi listán szerzett man -dátumot. 2006. május 30-tól az ifjúsá-gi, szociális és családügyi bi zottság alel-nöke, a Fidesz–KDNP frakciószövetségNépjóléti Kabinetjének vezetôje. 2010-ben a Fidesz-KDNP-szövetség Pest me -gyei területi listájáról szerzett mandá-tumot. 2010. június 2-tól a NemzetiErô forrás Minisztérium szociális, csa -lád-, és ifjúságügyekért felelôs állam -titkára.

Spaller EndreNagyváradon született 1977-ben

Végzettség: Az Eötvös Loránd Tudo -mányegyetem szociológia szakán vég zett.

Munkahely: Még egyetemistakéntkezdett dolgozni a Rendôrtiszti Fôiskolavezetôképzô intézetében szociológuskutatóként, majd a Károli GáspárReformátus Egyetem karrier irodájábanvégzett kutató, oktató tevékenységet.

Politikai életút: Húsz éve él Angyal -földön, itt nôtt fel. 2002 óta kerületi kép vi -selô, 2006 óta a Fidesz–KDNP frak cióját isvezeti. Munkája során mindig az élhetôvárosi környezet megteremtése ve zette.

2010-ben a Fidesz–KDNP-szövetségbuda pesti területi listáján szerzett man -dátumot.

Szászfalvi László1961. január 11-én született Makón.Nôs, három gyermek édesapja.

Végzettség: 1979-ben a Debreceni Re -formátus Kollégium Gimnáziu má ban

Page 19: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 19HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

érettségizett. 1981–1986 között a Bu da -pesti Református Teológiai Akadémiahallgatója.

Munkahely: 1986-tól segédlelkészCsur gó-Alsokon, 1987-tôl választott lel -kész ugyanott. 1995 tavaszától az Alpok-Adria Munkaközösség kisebbségek mun -ka csoportját vezeti megyéje képvise-letében. Csurgó és Térsége Önkormány -zati Területfejlesztési Társulás elnöke.

Politikai életút: 1988-ban belépett azMDF csurgói szervezetébe. 1990 októbe -rében Csurgó polgármesterévé választot-ták. 1993-1995 között az MDF OrszágosVálasztmányának tagja volt, 1995 után aSomogy megyei választmányban dolgo-zott. 1994. decemberben MDF–KDNP-NDSZ közös támogatással ismét pol-gármester lett; egyidejûleg MDF-listánbekerült a megyegyûlésbe, a kisebbségi ésvallásügyi bizottság elnöke lett. 1998.októberben MDF–Fidesz–FKGP támo-gatással harmadszorra is polgármesterréválasztották. Október 20-án ismét Csur -gó város polgármestere lett, de tiszt-ségérôl 2003 tavaszán lemondott.

1994 tavaszán országgyûlési képvise -lôjelölt. Az 1998-as országgyûlési válasz -tá sokon MDF–Fidesz közös jelöltként(Somogy 5. vk., Marcali) mandátumotszerzett. 1998–2002-ben frakcióvezetô-helyettes. 2002. áprilisban megvédteegyé ni mandátumát Marcaliban. 2003.január 17-én a Keresztény DemokrataFó rum elnökévé választották Budapes -ten. 2004. június 21-én csatlakozott aLakitelek-munkacsoporthoz. Szep tem -ber 6-i kizárásától bizottsági elnöki tiszt-ségét megtartva független képviselôkéntfolytatta munkáját. 2005. május 15-tôl a

Fidesz-frakció tagja. A 2006. évi ország-gyûlési választásokon Somogy megye 5.választókerületében szerzett egyéni man -dátumot. 2006. május 30-tól az Emberijogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizott -ság alelnöke. 2010-ben Somogy megye 5.számú választókerületében óriási fölén-nyel – a szavazatok 60,89 százalékával –szerzett országgyûlési képviselôi mandá-tumot. 2010. június 2-tól a Közigazgatásiés Igazságügyi Minisztérium egyházügyi,nemzetiségi és civil kapcsolatokértfelelôs államtitkára.

Dr. Tarnai Richárd1972. november 3-án született Buda pes -ten. Nôs, öt gyermek édesapja.

Végzettség: A wekerlei 3. számú álta -lános iskolába (ma: Kós Károly) járt,majd 4 év gimnázium következett a pestipiaristáknál. 2007-ben szerezte meg azELTE állam- és jogtudományi diplomáját(cum laude)

Munkahely: 1991-1992-ben önkéntesa Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál.1997-tôl fogalmazó a Fôvárosi Fôügyész -ségen. Közel másfél évnyi polgári szol-gálat a Katolikus Ifjúsági Mozgalomkeretein belül, valamint a Gyermek ésIfjúsági Alapprogram Országos tanác-sában a történelmi egyházak delegált-jaként 1999 és 2005 között végzettmunkát. 2007 óta a szociális jog alapjaicímű tárgy oktatója a PPKE Állam és Jog -tu dományi Karán.

Politikai életút: Az utolsó egyetemiévében Barsiné Pataky Etelka személyititkára volt. 2000-ben lett munkaerô -

piaci szakreferens a szociális és családü-gyi miniszter kabinetjében, majd kabi-netfônök ugyanott. 2002 februárja ésjúniusa között kormányzati fôtisztviselô.2002–2006 között a Fidesz parlamentifrakciója Szociális és Családügyi Kabi -netjének kabinettitkára volt. 2006 óta akispesti önkormányzat képviselôtes -tületének, ezen belül is a társadalmikapcsolatok bizottságának tagja, vala -mint a Fidesz–KDNP frakció vezetôje.2006–2010 között az Országgyûlés alel-nökének, Harrach Péternek kabinet-fônöke volt. 2010-ben Budapest 28. szá -mú egyéni választókerületében, Kispes -ten fölényes – 55,67 százalékos – gyôze -lemmel szerzett országgyûlési képviselôimandátumot. 2010. május 14-tôl azOrszággyûlés jegyzôje.

Varga László Imre1936. április 19-én született Kecske -méten. Nôs, négy gyermek édesapja.

Végzettség: A Kecskeméti ReformátusTanítónôképzô Gyakorló iskolájábankezdte a tanulást, a 3. és 4. osztály a II.Világháború viharos éveire esett. Mintkisdiák iratkozott be a Kecskeméti Re -formátus Gimnázium I. osztályába,majd amikor 2. osztályos lett volna, hir -

telen VI. általánosnak nevezték, de mégegyházi általános iskola volt, majd 7-8-atmár ugyanott, ugyanazokkal a taná -rokkal, de már mint állami iskolábanvégezte. A középiskolát a KecskemétiKözgazdasági Középiskolában 1950-54között végezte, ez a dátum sok mindentelmond az értô és magyarországihelyzetet ismerô embernek.

Folytatás a 20. ol da lról

Page 20: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június20 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Folytatás a 19. ol da lról

1954. szeptember 25-én iratkozott be aBudapesti Református Teológiára, aholátélve az 1956-os forradalmat, 1959-benszerzett református lelkészi oklevelet.

Munkahely: 1959-tôl, Monoron,Seregélyesen, Izsákon, Kunszentmik -lóson segédlelkészként szolgált. 1962-1965-ig Kecskeméten a BácskiskunságiEgyházmegye esperese mellett szolgál.

1965 decemberétôl 1976 márciusáigTiszakécskén, 1976. márciustól 2006-igKecskeméten. Tevékenyen részt vett 1990-tôl régi iskolája a Kecskeméti Re formátusKollégium újraindításában és újraépí -tésében. 2006-tól 2009 decemberéigennek az iskola együttesnek, a KecskemétiReformátus Kollégiumnak fôigazgató-lelkésze. 2008. december l-tôl már mintnyugdíjas szolgál tovább. 1976-tól 2003-igesperes helyettes a Bács kiskunságiReformátus egyházmegyében. 2003 és2008 között a Duna melléki ReformátusEgyházkerület püspök-helyettese. 2009-tôla Dunamel léki Református EgyházkerületSzékhá zá nak és Konferencia Központjá -nak fôigazgatója.

Kitüntetések, díjak: 2007-ben a Ma -gyar Köztársaság Lovagkeresztje ki tün -tetettje, 2008-ban Kecskemét város Pro-Urbe díját kapta meg. 2009-ben Bács-Kiskun Megyéért díjban részesült.

Politikai életút: 1980–90 közöttKecs ke mét város tanácsának tagja,

majd 1990–98 között a város önkor-mányzati képviselôje, a Szociális Bi -zottság elnö ke.

2010-ben a Fidesz-KDNP-szövetségBács-Kiskun megyei listájáról szerzettországgyûlési képviselôi mandátumot.

Dr. Vejkey Imre 1964. január 15-én született Budapesten.

Végzettség: Jogi diplomáját 1989-benaz Eötvös Lóránd Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi Karán szerezte.Ezt követôen ügyvédjelölt volt, majd azügyvédi szakvizsgák sikeres letételétkövetôen, Másoddiplomásként 1994.évben a Budapesti Közgazdaság tudo -

mányi Egyetem Posztgraduális Kar Gaz -dálkodási Szakán MSc diplomát szerzett.Jelenleg kánonjogi doktori PhD-ét készíta Pázmány Péter Katolikus EgyetemKánonjogi Posztgraduális Intézetében.

Munkahely: 1991-ben a BudapestiÜgyvédi Kamara tagjaként ügyvéd lett,azóta folyamatosan ügyvédként dolgo-zik.

Politikai életút: A Keresztényde -mokrata Néppártnak 2003. évtôl, a pártOrszágos Választmányának pedig 2006ôszétôl tagja. Politikai szakértôi tevé -keny sége keretében 2006. évtôl a Keresz -ténydemokrata Néppárt Országos JogiSzakbizottságnak az elnöke, és ugyanc-sak 2006. évtôl a Szakértôi Tanács fô -titkára.

Alkotmányjogászi tapasztalatai alap ján2007. évben az Országos Választási Bi -zottság KDNP által delegált tagja lett, meg-bízatását 2010. februárig, az OVB mandá-tumának törvényi megszûnéséig látta el.

2006. év óta aktívan, szakértôként résztvesz a parlamenti jogalkotó munká ban,tanulmányok, tervezetek készíté sével.

2007. év óta a Fidesz–KDNP Jogi- ésVálasztásbiztonsági Irányító Testüle -tének tagja, egyik munkacsoportjánakvezetôje.

2010-ben közös jelöltként, a Fidesz–KDNP-szövetség Tolna megyei listájánszerzett országgyûlési képviselôi mandá-tumot.

Page 21: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 21HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Szövetségesi szerzôdésben erôsítette meg együttmûködését aFidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt. Orbán Vik tor, aFidesz elnöke hangsúlyozta: a szerzôdés célja, hogy példátmutassanak az együttmûködésbôl. Az új kabinet nem koalíci-ós kormány lesz, hanem egynemû, hiszen a két leendô kor-mánypárt, a Fidesz és a KDNP már a választások elôtt pártszö-vetséget hozott létre. Ezt úgy kell elképzelni, mintha Német -országban a Német Keresztény demokrata Unió (CDU) és aKeresz tény szociális Unió (CSU) megkapná a parlamenti man-dátumok felét vagy kétharmadát. Semjén Zsolt, a KDNP elnö-ke a szerzôdésrôl szólva úgy fogalmazott: ez egy szellemi termé -szetû dokumentum, amely történelmi távlatokban elemzi aFidesz és a KDNP együttmûködését. Semjén Zsolt kijelentet-te: a Keresztény de mokrata Néppártnak az a feladata, hogy azimmár 66 éves hagyományai alapján egyfajta szellemi forrás-vidéket jelentsen, amely az egész szövetséget gazdagítja.

Orbán Viktor azt mondta, elsôsorban azt várja a keresztény-demokratáktól, hogy az öt nemzeti ügy közül a család ügyébennyújtsanak segítséget a kormánynak. Különösen számít akereszténydemokrata képviselôk munkájára a család intézmé-nyének megerôsítésében. Az elmúlt nyolc évben ugyanis súlyostámadások érték a családokat. A család az együttmûködés leg-fontosabb terepe, ezért le kell gyôzni a családellenes politika kor-szakát.

Semjén Zsolt kifejtette, hogy a két párt politikai együtt mû -ködése nem pusztán stratégiai, annál sokkal mélyebb szelle-mi alapja van. A konstrukció lényege az, hogy a Fidesz egy nép-párti ka rakterû, széles, nagy gyûjtôpárt, a KDNP pedig kifeje-zetten világnézeti karakterû párt. A kettô harmonikus

együttmûkö dése tette lehetôvé azt a fantasztikus támogatást,amelyet elértek a parlamenti választáson.

A családokkal kapcsolatban rámutatott: egyrészt a szüksé-ges jogszabályi és állami segítséget kell a családok mögé tenni,hogy a gyermekvállalás ne legyen azonos a szegénység vállalá-sával, másrészt pedig biztosítani kell ennek szellemi hátterét isa társadalomban.

A dokumentumban rögzítik, hogy a Fidesz és a KDNP,átérezvén az országgyûlési választáson kinyilvánított népaka-ratból eredô történelmi felelôsségüket, a demokrácia, a nemzetés a Magyar Köztársaság megújításának érdekében megállapo-dással megerôsítik évek óta eredményesen folytatott szövetsé-gi politikájukat.

Megerôsítette együttmûködését a Fidesz és a KDNP

A kereszténydemokrata gondolat az egy-mással harcot vívó, csoportokra töredezetttársadalom meghaladásának igényévelszületett a XIX. század végén. A féktelengazdasági liberalizmus a tradicionális tár-sadalom korábbi szövedékét szétbomlasz-totta, és ezzel életre hívta a maga ellenpó-lusát, a forradalmi munkásszervezôdése-ket. Ezt a mély társadalmi megosztottsá-got, amely két világháború borzalmaihozvezetett, volt hivatva meghaladni a ke -reszténydemokrata mozgalom. Az elmúltmásfél század megmutatta, hogy csakértékelkötelezett, a közjót elômozdítópolitika képes valódi kiutat találni a tár-sadalmak belsô válságából és az egymás-nak feszülô nemzetek konfliktusából.Hazánk kereszténydemokrata mozgal-mának egy és egynegyed százados, vala-mint a Kereszténydemokrata Néppárt 66éves története is ezt példázza. A jobb- és

baloldali szélsôségeket, a vörös és barnarémuralmat csak az örök értékekhez hor-gonyzott politikával lehet meghaladni.Barankovics István a Demokrata Néppártellenzéki programjának lényegét 1947-ben így fogalmazta meg: „a cél a legbizto-sabb és legszélesebb emberi jog, a legna-gyobb szociális biztonság és a legnagyobbszabadság biztosítása – a természetfölöt-tiség többletével.” Az akkori országgyûlésiválasztáson a Demokrata Néppárt kaptaa legtöbb hiteles szavazatot.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetségazért alakult, hogy megtartsa és fejlesszemindazt, ami igazán fontos mindenmagyar és az egész nemzet számára: azemberi méltóságot, kultúránkat és nyel-vünket, családjaink jövôjét, fiataljainktehetségét, az idôskor tisztességét, ahatáron túlra vetett magyarságot, anya-földünket és a közvagyont.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetségés a Kereszténydemokrata Néppárt egy-formán vallja, hogy a világnak van belsôrendje. E belsô rend mindnyájunk szá-mára felismerhetô és követendô. E belsôrendet követve lehetséges a közjó meg-valósítása, egyidejûleg szolgálva azegyén, a család, a nemzet és az emberiségjavát. Az egyén nem önmagában létezik,hanem szûkebb családjában és tágabb,nemzeti közösségében. Így világos, hogya közjót csak olyan politika mozdíthatjaelô, mely a természetes közösségeket, acsaládot és a nemzetet erôsíti. Az embe-ri társadalom a jog, a jogokkal járó fele-lôsség és a kötelességek egyensúlyánnyugszik. A szabad akarattal rendelkezô,értékelkötelezett ember képes ezt azegyensúlyt megteremteni, e szerint azegyensúly szerint élni.

Folytatás a 22. ol da lon

Történelmi szövetségben nemzetünk felemelkedéséértA Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerzôdése

Page 22: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június22 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Folytatás a 21. ol da lról

A természet, a Föld kincsei bôségesek, devégesek. Ez mindenki számára nagy lehe-tôség, egyszersmind felelôsség. Úgy kellélnünk a természettel és a természetben,hogy a jövendô generációknak is élhetôkörnyezetet hagyjunk örökül. Semmilyenfejlôdés sem lehetséges az élet tiszteletenélkül. A szociális etika és a környezetietika kölcsönösen feltételezi egymást.Valódi emberi fejlôdésrôl sem beszélhe-tünk, ha nem tiszteljük az emberi életet amaga teljességében. Aki nem tiszteli azemberi életet, az nem tisztelheti a termé-szeti környezetet sem.

A nô és a férfi egyaránt részesei azemberi méltóságnak. A nôk sajátos szere-pe nélkülözhetetlen az emberi méltóságérvényesítésében, a család védelmében, akulturális, vallási értékek és a világ ember-ségességének megôrzésében. A családok-ban betöltött pótolhatatlan szerepük miattaz édesanyákat minden lehetséges módontámogatni kell.

Minden emberhez méltó kapcsolatalapja a szeretet, amely magában foglaljaaz igazságosságot, de több is annál. A sze-retet megnyilvánulása a testvériesegyüttmûködés, a szubszidiaritás, a fele-lôsséggel élô egyéneknek, valamint közös-ségeiknek nyújtott segítség. Így tehát aszubszidiaritás és a szolidaritás is kölcsö-nösen feltételezik egymást. A tôke-munkaviszonyban a kölcsönös igazságosságotkell tekinteni, a gazdasági hatalmat alákell rendelni a közjónak.

Napjaink Magyarországán a társadal-mi szolidaritás gyakorta hiányzik a hét-köznapokban. Sokan szenvednek testi ésszellemi ínségben. Hazánk felvirágzásá-hoz szükséges a társadalom szövedéké-nek megerôsítése. A testi és szelleminyomor botrányát nem tûrhetjük.Valljuk, hogy fölösleges ember még nemszületett.

A megújulás gazdasági feltétele az ele-gendô munkalehetôség. Az emberi méltó-ság része a munka, támogatjuk, hogy min-denki saját munkájával tarthassa el csa-ládját.

A társadalmi megújulásnak feltétele alelki megújulás. A mai világ problémáinakgyökere erkölcsi jellegû. A gazdasági vál-ságot az erkölcsi megújulás útján tudjukmeghaladni, a piacgazdaság csak helyeserkölcsi rendbe illesztve szolgálhatja aközjót. A gazdaság feladata a társadalomszolgálata, a közösség céljaihoz erôforrás-ok elôállítása.

Az elmúlt idôszak többféle válságot oko-zott hazánkban: sokan elszegényedtek, hét-köznapivá vált a nyomor. Hazánk népessé-ge gyorsuló ütemben fogy, csökken a gyer-mekáldás. Drámaian romlott a családokhelyzete, csökken a házasodási kedv, a fia-talok nem látnak biztos jövôt maguk elôtt.A közbiztonság romlása széles körben napitapasztalat. A közelmúltbeli pénzügyi vál-ság az elmúlt idôszak elhibázott gazdaság-politikájának következtében hazánkatmélyebb örvénybe taszította, mint a kör-nyezô államokat. A magyar mezôgazdaságárnyéka önmagának. Az állam és intézmé-nyei a szétesés peremén állnak, sem a köz-hatalom, sem a közszolgáltatások nemfelelnek meg a közösség elvárásainak.Oktatási rendszerünk, amelyre egykoronméltán voltunk büszkék, drámaian leépült.A tömegkommunikációs eszközök gyakor-ta nem a társadalom épülését, a magyarkultúra közvetítését szolgálják.

Társadalmunk bizalommal fordul ajövô felé. E bizalom hatalmas felelôsségetró mindazokra, akik a közéletet irányítják.A XXI. század kezdetén a magyarság anemzet, a gazdaság, a társadalom újjáépí-tését, a józan ész, a hétköznapi, egyszerûigazságok, a természeti törvények tiszte-letben tartását és érvényesítését várja elpolitikusaitól.

Az elmúlt idôszak egyértelmûen bebi-zonyította, hogy a transzcendens értékeketsemmibe véve nincs tartósan sikeres poli-tika. Magyarországon is csak a kereszténytanítást tiszteletben tartó politika szolgál-hatja a közjót, a nemzeti érdek megvaló-sulását, hazánk újjáépítését, felemelkedé-sét. Ez a politika – az állampolgárok világ-nézetét tiszteletben tartva – mindenmagyar érdekét kívánja szolgálni.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség ésa Kereszténydemokrata Néppárt kiemel-kedô választási sikert eredményezô szö-vetségének lényege, hogy a Fidesz néppár-ti karakterû gyûjtôpárt, a szellemi forrás-vidéket – világnézeti pártként – a KDNPbiztosítja. Magyarország hajóját viharostengereken vezeti a Fidesz, amelynekkeresztény szellemi- erkölcsi iránytûje,amely az örök értékekre mutat, a Keresz -tény demokrata Néppárt.

Szövetségben vállalt kormányzati felelôsség

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és aKereszténydemokrata Néppárt, átérezvénaz országgyûlési választáson kinyilvánított

népakaratból eredô történelmi felelôs -ségüket, a demokrácia, a nemzet és aMagyar Köztársaság megújításának érde -kében jelen megállapodásban megerôsítikévek óta eredményesen folytatott szövet-ségi politikájukat.

E szövetség elvi alapja a résztvevôkdemokratikus meggyôzôdése, a magyarságnemzeti egységének vállalása és elkötele-zett szolgálata, Magyarország érdekeinekhatározott képviselete az európai népeknagy közösségében. A szövetség történel-mi elôképe az a XX. századi emberelleneseszmék és diktatórikus politikai rendsze-rek ellen határozottan föllépô politikaihagyomány, amelyet különösen az 1947.évi országgyûlési választásokon rendkívülsikeresen szerepelt Demokrata Néppártképviselt. Ezt az örökséget viszik tovább ésteljesítik ki, megfelelve a XXI. század kihí-vásainak.

A Fidesz és a KDNP – saját alapdoku-mentumaikban megfogalmazott értékren-di elkötelezettségeik hangsúlyozásával –eddigi szövetségét megerôsítve a parlamen-ti munkában és azon kívül a nemzetiegyüttmûködés rendszerének megalapítá-sát határozta el. Jövôbeni feladatul tûzik ki,hogy a nemzeti együttmûködés rendszeréttörvényekbe foglalják, fölépítsék, folyama-tosan erôsítsék és védelmezzék mindenkülsô és belsô hatással szemben, amely eztaz új demokratikus rendszert veszélyezteti.

A két párt szövetsége meg fogja teremte-ni az új magyar demokráciát. A magáncé-lokat, magánérdekeket kiszolgáló, ma gán -hatalmat gyarapító politikának véget vetveegyüttmûködésük megvédi az emberi jogo-kat, az emberi személyiség méltóságát, erô-sítik a szociális biztonságot, elôsegítve amunkalehetôségeket és a gazdasági hala-dást. A jövôben Magyarországon sikernekcsak az számít, ami az egész magyar közös-ség számára siker. Célunk továbbra is –mint kezdettôl fogva – a nemzeti önépítés.A szövetség az évek alatt kiforrott módonmûködik, és a jövôben is napi gyakorlatmarad a közjogi élet minden szintjén.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetségés a Kereszténydemokrata Néppártegyüttmûködésébôl következik, hogyközösen indulnak az önkormányzati,országgyûlési és európai parlamentiválasztásokon, és ezen testületekben isszövetségben dolgoznak.

Orbán Viktor

elnök, Fidesz – Magyar Polgári SzövetségSemjén Zsolt

elnök, Kereszténydemokrata Néppárt

Page 23: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 23HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

A nemzeti összetartozás napjává nyil-vánította a trianoni békeszerzôdésaláírásának napját az Országgyûlés.A törvényjavaslatot Semjén Zsolt, aKereszténydemokrata Néppárt elnö -ke,és Kövér László, a Fidesz választ-mányának elnöke nyújtotta be. 

„Mi, a Magyar Köztársaság Ország gyû - lésének tagjai, azok, akik hiszünk abban,hogy Isten a történelem ura, s azok, akika történelem menetét más forrásokbóligyekszünk megérteni, hazánkért és amagyar nemzet egészéért, az Alkot -mányban rögzített felelôsségünk jegyé-ben, a magyarság egyik legnagyobb törté-nelmi tragédiájára, a történelmi Magyar -országot szétdaraboló, s a magyar nemze-tet több állam fennhatósága alá szorító,1920. június 4-én aláírt békediktátumraemlékezve, számot vetve e békediktátumáltal okozott politikai, gazdasági, jogi éslélektani problémák máig tartó megol-datlanságával, egyaránt tiszteletben tart-va a magyar nemzet érdekeit és más nem-zetek jogát arra, hogy a magyarság szá-mára fontos kérdésekrôl másként gon-dolkodjanak, attól a céltól vezettetve,

hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kár -pát-medencében együtt élô népek ésnemzetek kölcsönös megértésen ésegyütt mûködésen alapuló békés jövôjé-hez, s egyúttal a XX. század tragédiái általszétdarabolt Európa újraegyesítéséhez” –olvasható a törvény preambulumában.

Az Országgyûlés megerôsítette Ma -gyar ország elkötelezettségét a magyarnemzet tagjainak és közösségeinek egy-mással való kapcsolatuk fenntartására ésápolására, és az Európában elfogadottgyakorlatot alapul vevô közösségi auto-nómia különbözô formáira irányuló ter-mészetes igényének támogatására.

A törvény kitér arra is, hogy a triano-ni békediktátum által felvetett kérdésektörténelembôl ismert eddigi megoldásikísérletei – mind az idegen hatalmaksegítségével végrehajtott újabb határmó-dosítások, mind a nemzeti önazonosság-nak a nemzetköziség ideológiája jegyébentörtént felszámolására irányuló törekvé-sek – kudarcot vallottak. Ebbôl kiindulvaaz Országgyûlés kinyilvánítja, hogy afenti problémák megoldását csak a nem-zetközi jogi szabályok által kijelölt kere-tek között, demokratikus berendez -

kedésû országok kölcsönös tiszteletenalapuló együttmûködése eredményezhe-ti, amelynek kiindulópontja csak az egyé-nek – a nemzeti önazonosság megválasz-tását is magában foglaló – szabadsága s anemzeti közösségek belsô önrendelke-zéshez való joga lehet.

Az Országgyûlés ugyanakkor elítélminden olyan törekvést, amely az adottállam területén kisebbségben élô nem-zetrészek asszimilációjára irányul.

A törvény szerint az Országgyûlés tisz-telettel adózik mindazon emberek, közös-ségeik és azok vezetôi, illetve emlékükelôtt, akik 1920. június 4-e, a magyarnemzet külsô hatalmak által elôidézettigazságtalan és méltánytalan szétszaggat-tatása után áldozatvállalásukkal és telje-sítményükkel lehetôvé tették, hogy e tra-gédiát követôen a magyarság mind szelle-mi, mind gazdasági értelemben képes voltújra megerôsödni, s képes volt túlélni azezt követô újabb történelmi tragédiákat is.

A törvény a békediktátum aláírásának90. évfordulóján, 2010. június 4-én lé -pett hatályba.

kdnp.hu,

Forrás: MTI

A nemzeti összetartozás napjává lett június 4-e

Trianon emléknapja a gyász, de egybena reménység ünnepe is. A trianonimagyar küldöttség vezetôje Gróf Appo -nyi Albert hiába mondta el beszédét, ajogtalanság megtörtént. A Beth lenikonszolidáció azonban egy dicsôségeskor szakot teremtett, ahol az országtalpra állítása érdekében, a politikaiellenfelek között is megvalósult a nem-zeti egység – mondta Harrach Péter be -szédében a Trianoni békediktátum 90.évfordulóján tartott megemlékezésen,Szigethalmon.

„Felmerülhet a kérdés, a keresztényértékek között, hol a helye a reménytel-jes hazaszeretetnek? A keresztény társa-dalomképben fontos szerepe van aközösségeknek, a családtól, egészen anemzetig. Nem csak a nemzethez,hanem a szülôföldünkhöz is kötôdünk.Akkor is, ha azt a történelem szétdara-bolta” – hangsúlyozta a KDNP frakció-vezetôje.

„Ma is érezzük még a következmé-nyeit a kilencven évvel ezelôtt történ-teknek, sok család szétszakadt, és

évtizedekig nehéz volt a kapcsolattar-tás a határon túliakkal. De most egyúj korszak kezdôdött. Az új kormánypolitikájának a célja, hogy visszaállít-sa a nemzeti önbecsülést, egészségestársadalmat teremtsen, és a gazdaságifejlôdést elindítsa. Elsôként két olyantörvényt hozott, amely ismét segítmegteremteni a nemzet egységét.Kiküszöbölte a 2004. december 5-einépszavazás által elszenvedett csor-bát, a Trianon emléknappal pedig eny-hítette a történelmi igazságtalanságérzetét” – jelentette ki a KDNP alel-nöke.

„Azoknak a politikusoknak, akik nemszavazták meg ezeket a törvényeket, ésannak idején a nemzeti széthúzás olda-lára álltak, nincs helyük a magyar köz-életben. Isten áldja a nemzetet és Ma -gyarországot!” – zárta beszédét HarrachPéter.

Forrás: harrachpeter.hu

Trianon emléknapja a gyász, de egyben a reménység ünnepe is

Page 24: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június24 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Orbán Viktor június 1-jei hatállyal jelölte ki két miniszterelnökhelyettesét. A kormányfô helyettesítésére elsô helyen SemjénZsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke jogosult. A MagyarKözlöny keddi számában kihirdetett rendelet szerint a minisz-terelnök miniszterelnök-helyettesként Semjén Zsolt tárca nél-küli minisztert, és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyiminisztert és jelölte ki. A miniszterelnök helyettesítésére elsôhelyen Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter jogosult.

A miniszterelnök-helyettesi kinevezésre az alkotmány – afideszes Navracsics Tibor és Répássy Róbert, valamint a KDNP-

s Rétvári Bence elôterjesztésében kormánypárti és jobbikos sza-vazatokkal és egy LMP-s képviselô támogatásával elfogadott – újrendelkezése ad lehetôséget.

Az alaptörvény rögzíti, hogy a miniszterelnök a miniszterekközül miniszterelnök-helyettest jelöl ki. Ha a miniszterelnökmegbízatása a halála, választójogának az elvesztése, illetveösszeférhetetlenségének a megállapítása miatt szûnik meg, azúj kormányfô megválasztásáig a miniszterelnök hatáskörét aminiszterelnök-helyettes gyakorolja, több helyettes eseténpedig az elsô helyen kijelölt. Forrás: MTI

Nem szûnik meg a szöveges értékelésaz iskolákban, csupán a szerepe vál-tozik a jövôben – közölte HoffmannRózsa, a Nemzeti Erôfor rásMinisztériuma oktatásért felelôsállamtitkára a közoktatási törvénymódosításáról a Duna TelevízióKözbeszéd címû mûso rában. A poli-tikus szerint Magyar Bálint voltoktatási miniszter sosem értette,hogyan dolgoznak a pedagógusok.

Nem önmagával a szöveges értékelésselvolt gond, hanem az a forma volt rossz,ahogyan bevezették. Ezért az osztály-zást ismét generálissá kell tenni, a szö-veges értékelést pedig rábízni az isko-lákra, hogy a pedagógia folyamat egé-szében ott legyen; amelyik iskola eztsikeresen alkalmazta, a jövôben is foly-tathatja, ám emellett osztályoznia iskell, mert az egyértelmû és érthetô –mondta a Duna Televízióban az okta-tási államtitkár.

Magyar Bálint volt oktatási miniszterszavaira, miszerint a közoktatási törvénymostani módosítása a szektorra mért„három csapás” lenne, Hoffmann Rózsaúgy reagált: Magyar Bálint soha nem értet-te sem a pedagógia mûködését, sem azt,hogy hogyan dolgoznak a pedagógusok.

Szerinte a „három csapást” éppen azelmúlt nyolc év oktatáspolitikája mérteaz iskolaügyre: radikálisan romlottak azeredmények, az országos tanítói éstanári kar pedig iszonyú lelkiállapotbanvan. „Ezt a három csapást, ha úgy tet-szik, most egy újabb három csapássalvisszájára fordítjuk” – szögezte le aszakpolitikus.

Az évismétlés rendszerének átalakítá-sát – azaz, hogy az általános iskola máso-dik évfolyamától ismét lesz lehetôség azévismétlésre, amihez már nem kell kérnia szülô beleegyezését – Hoffmann Rózsaúgy értékelte: az évismétlés nembüntetés-jellegû.

Az a kisgyerek, aki a második év végé-ig nem tanulta meg az írás-olvasás és aszámolás alapjait – azaz nem rakta le azalapot a késôbbi tanulmányaihoz –,annak jobb, ha megismétli az évet. Apedagógus ezt a döntést megfelelô türel-mi idô és sokféle felzárkóztató törekvéssikertelensége után hozza majd meg aszakember szerint.

Ha nem lehet az évet megismételni,annak van egy nagyon rossz üzenete:nem kell a kötelességet teljesíteni – ez

volt a fô probléma a korábbi évek rend-szerével – érvelt Hoffman Rózsa.Hozzátette: pedagógusként a véleményea témában sziklaszilárd, amit a tanító-társadalom kilencvenöt százaléka oszt– az évismétlés nem büntetési és nempolitikai, hanem pedagógia-értékelésikérdés.

Szándékuk szerint a törvény változá-sával azt szeretnék üzenni az iskolavilágának, a gyermekeknek: teljesítsd afeladatodat, mert képes vagy rá, ám hanem sikerült, kapsz egy újabb lehetôsé-get. A kötelesség nem teljesítése viszontnem lehet következmények nélküli. Akritikai észrevételekre, miszerint a fej-lett országok az évismétlés helyettinkább integrálják az eltérô ütembenfejlôdô diákokat, a leendô államtitkárúgy reagált: a kritikát megfogalmazóoktatáskutató elfelejtette megemlíteni,hogy az említett országokban egészenmások az oktatási körülmények, mintMagyarországon.

Összegzésként leszögezte: ami beválta magyar pedagógiai gyakorlatban ésneveléstörténetben, azt visszaemelik amaga rangjára, de feldúsítják mindazonúj lehetôségekkel, amelyek idôközbenadódtak, például a szöveges értékeléssel.Utóbbi terjedését támogatni is akarják,lassan, türelemmel. „Egy évtized alattmegérhet arra a pedagógiai gyakorlat,hogy a pedagógusok többsége azt mond-ja, lám, ez milyen jó és ezt is kell csinál-ni. De törvény útján mindezt elôírninagy hiba volt, ezért is töröljük el” –mondta végezetül az oktatási államtit-kára.

Forrás: dunatv.hu

A miniszterelnök helyettesítésére elsôhelyen Semjén Zsolt jogosult

A bevált módszereket visszahozzuk a közoktatásba

Page 25: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 25HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

A szociális, család- és ifjúságügyi állam-titkárság egyik fontos feladata a családtá-mogatási rendszer megerôsítése és kü -lönválasztása a szociális segélyezési rend-szertôl – mondta Soltész Miklós szociál-politikai államtitkár. A keresztényde-mokrata politikus kifejtette: a kormányintézkedései között szerepel majd a gyeshárom évre való visszaállítása 2012-tôl,valamint az is, hogy a gyermeket nevelôházaspároknak keresetük egy bizonyosrésze után nem kell majd adózniuk.

Értékelése szerint az elmúlt idôszak-ban teljesen összekeverték a szociálissegélyezést a családtámogatási rendszer-rel, olyannyira, hogy a szociális segélybôlszerezhetô jövedelem elérte a munkábólszerezhetô jövedelem szintjét. Éppenezért a szociális támogatást rászorultságalapján kell, hogy kapják az emberek.Megjegyezte: ehhez szorosan kapcsolódikaz a célkitûzése, hogy produktív szociál-politikát kíván megvalósítani, ami annyittesz, hogy ha a közösség ad valakineksegélyt, támogatást, akkor a rászorulttólis elvárható valamilyen munka, vagy fel-adat teljesítése, amit el tud végezni.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a csa-ládtámogatási rendszernek ösztönzônekkell lennie, egyaránt ösztönözni kell acsaládokat a gyermekvállalásra és a gyer-mek felnevelésére is. Ennek része a csa-ládi pótlékon belüli változtatás, a deviza-hitelesek és a hitelkárosultak védelme éssegítése, valamint a fiatalok otthonte-remtési támogatása is. Kitért arra, hogy acsaládtámogatási rendszer ösztönzô

részét képezi az úgynevezett családi jog is(eddig családi adókedvezmény), ami sze-rint, ha egy házaspár vállalja azt, hogyfelnevel egy gyermeket, akkor keresetükegy bizonyos részét nem kell, hogyleadózzák. A családtámogatási rendszerrészét képezi még az édesanyák rész-munkaidôs foglalkozatásának segítése,valamint a gyes három évre való vissza-állítása.

A családok támogatásáról szóló,szeptember elsején hatályba lépô tör-

vényjavaslat kapcsán elmondta: nevelésitámogatás a gyermek iskolaköteles korá-ig járna a családoknak; a jegyzônek eddigis volt beavatkozási lehetôsége, ha a szü-lôk nem a gyerekre költötték a támoga-tást. A mostani javaslat szerint a jegyzôelveheti a nevelési támogatást és félévenkeresztül természetbeni juttatáskéntkapná meg a gyerek. Az iskoláztatásitámogatásnál sokkal szigorúbb lesz akormány, ugyanis be akarják tartani azalkotmány azon passzusát, ami szerint aszülônek, a nevelônek kötelessége isko-lába járatni a gyereket. Elmondta, azötvenedik óra igazolatlan hiányzás utána családtól elveszik az iskoláztatásitámogatást és védelembe veszik a gyer-meket. Megjegyezte: egy, még a nyáronelkészülô kormányrendelet szabályozzamajd azt, hogy az elvett iskoláztatásitámogatás milyen módon jut vissza azilletékes önkormányzathoz, amelyik egyelkülönített számlán kezeli majd a pénzt.Soltész Miklós közölte: a gyermek véde-lembe helyezése nem azt jelenti, hogy a

gyereket kiemelik a családból, hanemazt, hogy a család kap egy segítséget,egyebek közt a gyermekjóléti szolgálattólegy másik életforma kialakítására.

Elmondta még, hogy államtitkárságafeladatkörébe tartozik a miniszterelnökáltal bejelentett akciótervek közül az ado-mányozás áfamentessé tétele, valamintaz a javaslat is, hogy a kormány 2010.december 31-ig meghosszabbítaná a kila-koltatási moratóriumot. A kormány egy-úttal tárgyalásokat kezdeményez az adó-sok és a hitelezôk között a bajba jutottlakáshitelesek jövôjének rendezéséért.Fontos szociális és családokat érintôintézkedésnek nevezte azt a javaslatot is,ami a közüzemi díjak emelésének mora-tóriumára és az új árképzés szabályainakkidolgozására irányul.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormánytervei szerint bevezetnék a bankadót, aztmondta: a bankok és más pénzügyi tár-saságok is felelôsek a kialakult hitel-,valamint lakhatási válságért, így e kör-nek is részt kell vállalni a helyzet megol-dásában. Közölte: az államtitkárság segítkidolgozni egy törvényjavaslatot a hitel-károsultak és a bajba jutott családokproblémáinak jövôbeni megoldására.

Államtitkárként azt tudja ígérni, hogya nyugdíjakat a jelenlegi gazdasági hely-zetben megtartják reálértéken. Beszéltarról a tervérôl is, hogy elindítanák azúgynevezett önkéntes munka rendszerét,melyet leginkább az idôsek védelmébendolgozna ki a kormány. Példaként aztmondta: a nyugdíjas tanító, bár már nemdolgozik, de a fejében még ott van atudás, a tapasztalat, amit át tudna adni afiatalabbaknak.

Soltész Miklós közölte: az oktatásiállamtitkársággal közösen dolgoznakazon a javaslaton, mely szerint a mégérettségi elôtt álló, 16-17 éves diákokvegyenek részt 4-5 napos, esetleg kéthetes misszióban, melynek az a lényege,hogy idôsotthonban, fogyatékosotthon-ban, gyermekotthonban végeznének tár-sadalmi munkát. Soltész Miklós szerintennek hatása lehet majd arra, hogy a diá-kok, mikor munkaadóvá válnak, nemriadnak majd el attól, hogy megváltozottmunkaképességû, fogyatékossággal élôembert foglalkoztassanak.

A kormány megerôsíti a családtámogatási rendszert

Page 26: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június26 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Véget ér az egyházi intézményeknyolcéves böjti idôszaka. Mostantólaz együtt mûködés a kormány leg -fôbb szempontja az egyházi isko -lákkal, kórházakkal, szociális intéz -ményekkel kapcsolatban, és nem amûködés megnehezítése – mondtaRétvári Bence, a Köz igazgatási ésIgazságügyi Minisz térium parlamen-ti államtitkára a fôvárosi SzentMargit Gimnázium tanévzáró ün -nep ségén.

A kereszténydemokrata politikus fel -idézte: az elôzô években arra is volt példa,ha egy püspök arról nyilatkozott, hogyátveszi a nehéz helyzetbe került önkor-mányzatoktól az iskoláikat, akkortörvénymódosítást fogadott el a parla-ment, amelyben horribilis fizetésikötelezettséget írtak elô a fenntartót váltóintézményeknek. Ezeket a gátakat az új

kormány már az elsô hetekben lebontot-ta – mutatott rá az államtitkár, utalva aközoktatási törvény vonatkozómódosítására. Szintén az elmúlt ciklusok

adóssága az a több milliárd forintnyijárandóság az egyházak felé, mely az ÁSZjelentése alapján az átvállalt közszolgál-tatásokért járt volna. Ezt évek alatt tudjacsak az új kormány törleszteni, de aszándék egyértelmûen megvan rá – ígérteaz államtitkár.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy többmint fél évszázad óta elôször fordult elô,hogy Isten neve megjelenjen a törvé-nyekben, mint például a nemzeti össze-tartozásról szóló jogszabályban, amely azIsten segítségül hívásával (vocatio Dei)kezdôdik, ami a lengyel alkotmánybólátvett formula – jelezte a KDNP-s politi-kus. Utalva az elmúlt idôszak katasztro-fális idôjárására és a hatalmas károkrakiemelte: a nyári szünetben sem lehetmegfeledkezni arról, hogy a keresztényfiataloknak az árvíz utáni újjáépítéshezfokozottan kell csatlakozni, ezzel tévetanúságot hitükrôl.

Véget ér az egyházi intézmények nyolcéves böjti idôszaka

A nyilatkozatban leszögezik, hogy Eu -rópa éppen kereszténysége révén erôsí-tette meg a lelki és evilági dolgok auto-nómiáját, és vált nyitottá a vallási plura-lizmusra, tiszteletben tartva a hívôk ésnem hívôk jogait egyaránt. Ez napjaink-ban segíti más vallások terjedését, éselônyt jelent számukra e sokkultúrájúvilágban. A keresztény hagyományú tár-sadalmaknak ezért nem lenne szabadvisszautasítaniuk vallási szimbólumaiknyilvános helyeken való megjelenítését,különösen azokon a helyeken, ahol gyer-mekeket oktatnak. Máskülönben ezek atársadalmak nem tudják továbbadnisaját identitásukat és értékeiket a jövônemzedékeinek. A vallások és különbözôvéleményû emberek közötti párbeszédegy olyan Európában tud fejlôdni, aholmindenki számára létezik vallásszabad-ság, és minden ember és nemzet hagyo-mányait tiszteletben tartják.

A nyilatkozatot Erdô Péter bíboros,prímás esztergom–budapesti érsek, aMa gyar Katolikus Püspöki Konferenciaés a CCEE (Európai Püspöki Konferen -ciák Bizottsága) elnöke is aláírta.

Az albániai püspökök Angelo Massafraérsek, az albániai püspöki konferenciahelyettes elnöke aláírásával nyilatkozat-ban fejtették ki álláspontjukat a keresztnyilvános kifüggesztését illetô vitáravonatkozóan. A téma megbeszélésérerendkívüli ülést hívtak össze, és a konfe-rencia elnökének távolléte ellenére nyilat-kozatukat továbbították az Emberi JogokEurópai Bírósá gának. A fôpásztorok meg-állapítják: a történelem bizonyítja Európakeresztény gyökereit. A keresztény vallásijelképek jelenléte, különös tekintettel akeresztre, nem akar senkit sem kizárnisaját vallási tapasztalatából, sôt, a párbe-széd és a véleménycsere elômozdításáratörekszik annak a tudatában, hogy az egy-

mással megosztott tapasztalatok segíteneka szenvedés és nélkülözés leküzdésében,függetlenül a hittôl, az etnikai vagy nem-zeti hovatartozástól.

A bolgár fôpásztorok is nyilatkozatbanfejtették ki véleményüket a vallási jelké-pek nyilvános kifüggesztését illetôen.Megálla pítják, hogy éppen a keresztény-ség tette lehetôvé a vallási pluralizmust,valamint az evilági és a spirituális szférakülönválasztását, amely a demokráciaegyik alappillére. A keresztény hagyo-mányban a feszület mindig is Krisz tusszenvedésének jelképe volt. Azé a szenve-désé, amelyet Krisztus szabadon magáravállalt az egész emberiség üdvösségéért ésszabadságáért. A bolgár püspökök mindenkeresztény eredetû és hagyományú álla-mot arra szólítanak fel, hogy ne tagadjákmeg az olyan hagyományos keresztényjelképek nyilvános kifüggesztését, mint akereszt vagy az ikonok. Ez vonatkozikfôleg az iskolákra, ahol az európai gyere-keket oktatják, nevelik. A kifüggesztésttiltó határozat megszakítaná azt a hagyo-mányt, amely az európai identitást ésértékeket kialakította.

Forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

A kereszt nem kirekesztô, hanem a szabadság és a szolidaritás jelképeA közeljövôben várható az Európai Bíróság határozata a kereszt államioktatási intézményekben való kihelyezése ügyében. Az Olasz PüspökiKonferencia nyilatkozatot adott ki az üggyel kapcsolatban, akárcsak a bol-gár és az albán. Mindegyik testület felhívja a figyelmet Európa kereszténygyökereire és a vallásszabadság hagyományára.

Page 27: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 27HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Surján László európai parlamenti képvi-selô 2010. június 9-én látogatást tett abécsi székhelyû Európa Krisztusért nevetviselô mozgalomnál. A mozgalom fôindíttatása, hogy Európa keresztényei aközéletben is aktívan hallassák hangju-kat, s ne csak kívülrôl szemléljék – eset-leg elégedetlenkedjenek a politikai folya-matokkal – de aktívan bekapcsolódjanak,s tegyenek azért, hogy a keresztény érték-rend is visszatükrözôdjön a mindennap-jainkat befolyásoló döntésekben.

A mozgalom havonta küldi szét 11nyelven – köztük magyarul is – hírleve-lét, melyekben aktuális témákat és gya-korlati tanácsokat adnak a kereszténygondolkodású érdeklôdôknek. A cél,hogy a mi oldalunkat se lehessen köny-nyen zsákutcába szorítani az oly gyak-ran a keresztények diszkriminálására,illetve mesevilágba számûzésére törek-vô „modern” vitapartnerek felkészültsé-ge által, de észérveken alapuló, megfon-tolt, s hiteles kommunikációra készíte-

ni fel magunkat, s a velünk gondolko-dókat.

A Martin Kuglerrel folytatott megbe-szélésen az Európai Unióban, s az uniósintézmények rendszerében rejlô lehetô-ségekrôl is szó volt. A lisszaboni szerzô-dés alapján az Európai Parlament rend-szeres kommunikációt folytat Európatörténelmi vallásaival. Fontos, hogy ez akommunikáció valós csatornákat nyis-son, s hogy alapvetô emberi értékekrealapozva találjuk meg a hangot és az ezenértékek elismerésén alapuló szövetsége-ket. A megjelenési felület, a keresztényekhangjának hallatását segítô terep mind-ehhez rendkívül fontos. Ilyen terepetadhat az Európai Parla mentben megren-dezett könyvbemutató, kiállítás vagy éppa keresztény szempontokat is bemutatószakmai konferencia. Új csatornákatnyithat meg, egy az uniós elnökségetellátó tagállam is azzal, hogy politikájá-val, befolyásával az értékközpontúságnakteret ad a legfelsôbb döntéshozásban.

Az igazi keresztény hit ugyanis min-dig személyes, de sohasem magánügy.Minden keresztény meghívást kap arra,hogy ossza meg embertársaival JézusKrisztus örömhírét: az igazságot, azirgalmasságot, az igazságosságot és aszeretetet. Ezeknek a küldetés-szavak-nak pedig befolyással kell lenniük gon-dolkodásmódunkra, beszédünkre, dön-téseinkre otthonainkban és a közéletbenegyaránt.

Az Európa Krisztusért mozgalomnem régiben angol nyelven webes felüle-tet indított, mely uniós polgárokkal ke -resztény mivoltuk alapján történt diszk-riminációkról számolnak be. Az értékekmenti kommunikációról, a keresztény-ség számára kulcsfontosságú politikaikérdésekrôl hamarosan több európaiszerzô tollából íródó könyv jelenik meg.Bízunk benne, hogy a közvetített üzenetminél több emberben meghallgatásra ésmegértésre talál.

Mikóczy Ilona

Európa Krisztusért

A kereszténység háttérbe szorításaEurópában hozzájárulna a földrészalapvetô forrásának meg cson kí -tásához – mondta a pápa az Eu -rópa Tanács Fejlesztési Bank já nakképviselôihez intézett beszé dében.

XVI. Benedek pápa emlékeztetett rá,hogy a Szentszék 1973 óta tagja az Eu -rópa Tanács Fejlesztési Bankjának, ame-lyet 1956-ban hoztak létre. A pénzinté-zet, a kezdetekben a menekültek problé-máival foglalkozott, majd kiterjesztetteilletékességét a társadalmi összefogásminden területére.

A Szentszék érdeklôdéssel fordul min-den olyan struktúra felé, amely hitelköl-csönei révén támogatja a fejlôdést célzószociális projekteket, válaszol a vészhely-zetekre és hozzájárul a szükséget szenvedôemberek életkörülményeinek javításához– hangsúlyozta beszédében a Szent atya.

A múlt század végén Európában tör-tént események lehetôvé tették, hogy a

földrész végre „mindkét tüdejével” léle-gezzen – idézte elôdje, II. János Pál sza-vait a pápa. Még hosszú utat kell meg-tenni ahhoz, hogy ez teljesen meg is tör-ténjen. A kelet és nyugat közötti gazda-sági és politikai kapcsolatok mindenbizonnyal fejlôdtek, de felmerül a kér-dés, hogy valóban beszélhetünk-e embe-ri haladásról – osztotta meg gondlataithallgatóságával XVI. Be nedek.

A Szentatya utalt a válságra, amelyma az egész világot sújtja. Megje gyez -te, hogy ezt a helyzetet nem lehet pusz-tán pénzügyi szempontok szerint ele-mezni.

Emlékeztetett Caritas in veritate kez -detû enciklikájára. Rámutatott: az egy-ház, Krisztust követve, Isten és a testvérekiránti szeretetben olyan mozgatóerôt lát,amely képes valódi energiát nyújtani a tár-sadalmi, jogi, kulturális, politikai és gaz-dasági környezet megújításához.

A pápa enciklikájában ráirányította afigyelmet a szeretet és az igazság közötti

kötelékre, amely, ha hiteles, dinamikuserôt jelent, és megújítja a személyekközötti kapcsolatokat, új irányt ad a gaz-dasági és pénzügyi életnek. Ezek ugyan-is nem önmagukért léteznek, pusztáneszközt jelentenek. Egyetlen céljuk a sze-mély teljes, emberhez méltó önmegvaló-sítása. Ez az egyetlen tôke, amelyet érde-mes megmenteni. Ebben a tôkében talál-ható az ember lelki dimenziója.

A kereszténység lehetôvé tetteEurópa számára, hogy megértse, mi aszabadság, a felelôsség és az etika, ame-lyek áthatják törvényeit és társadalmistruktúráit. A kereszténység háttérbeszorítása hozzájárulna ahhoz, hogymegfosszák földrészünket alapvetô for-rásától, amely lankadatlanul táplálja éshozzájárul valódi önazonosságához –figyelmeztetett XVI. Benedek. – A ke -reszténység az európai népek számáraközös spirituális és erkölcsi értékek for-rásánál lelhetô fel.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

XVI. Benedek: a kereszténység nélkülEurópa elveszti önazonosságát

Page 28: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június28 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

A kereszténydemokrata politikus szerintugyanakkor az is fontos, hogy az államfelelôsen viselkedjen, ezért – mintmondta – az új kormány „kiegyenlítettea szám lát”, s immár ugyanúgy bünteti akommunizmus bûneinek tagadását,mint a holokausztét. A politikusoknakkét fontos feladata van a hortobágyi kite-lepítésekkel, a kommunista rendszerrelkapcsolatban: egyrészt az igazság kide -rítése, a bûnösök megnevezése, más-részt ezen ismeretek átadása a fiatalok-nak – hangsúlyozta Rétvári Bence, akifontosnak nevezte a demokrácia védel-mét, a figyelemfelhívást arra, kik veszé-

lyeztetik a jogállami normákat Magyar -országon.

Eötvös Péter, a Hortobágyi Kitelepí -tettek és Elhurcoltak Egyesületének elnö-ke arról beszélt, hogy „hatvan éve mutattaki elôször intézményes formában a szovjettípusú diktatúra a foga fehérjét”. Meg -emlékezett arról, hogy a hortobágyi mun-katáborokba kényszerített polgári családokellehetetlenítése, sok esetben fizikai meg-semmisítése volt az elnyomó hatalomszándéka. Egyesületüket 2000-ben a tábo-rok túlélôi hozták létre azzal a céllal, hogyfelderítsék és tudatosítsák a társadalom-ban a hatvan évvel ezelôtt történteket.

Beszámolt arról, hogy a mintegy tíz-ezer kitelepített közül hétezer-ötszázember nevét sikerült azonosítani. Ne -vüket szombattól emléktábla ôrzi a hor-tobágyi ökumenikus templomban; a táb-lát megáldották, illetve megszentelték areformátus és a római katolikus egyházképviselôi.

Eötvös Péter az MTI tudósítójánakérdeklôdésére elmondta: nincs esélyarra, hogy valamennyi egykori kitelepí-tett nevére fény derüljön. Sok esetben azôrök azonnal elvették és elégették atáborba érkezôk személyi dokumentu-mait – tette hozzá magyarázatul.

A templomi megemlékezés és azemléktábla felavatása után a résztvevôkmegkoszorúzták a 33-as fôút mellettlévô, vasúti sínbôl készült keresztet,amelyet az egykori kitelepítettek emlé-kére a rendszerváltást követôen állítot-tak fel.

Forrás: MTI

Hatvan éve kezdôdtek a hortobágyi kitelepítések

Lélektani 10 millióshatár közelében

Az elôzetes adatok szerint 2010 elsônégy hónapjában 30 926 gyermek szüle-tett, 1,2 százalékkal kevesebb, mint egyévvel korábban. A halálozások száma 43802 volt, ami 5,4 százalékos csökkenéstjelent a 2009. január–áprilisihoz képest.A természetes fogyás 12 876 fô volt,2111-gyel kevesebb az egy évvel korábbi-nál. A nemzetközi vándorlás figyelem-bevételével becsült népességszám az idô-szak végén 10 millió 7 ezer fô volt.

Az elôzetes adatok alapján 2010 elsônégy hónapjában kevesebb gyermek szü-letett, de a halálozások száma is alacso-nyabb volt, mint az elôzô év azonos idô-szakában. A születések száma február-ban és márciusban meghaladta az elôzôévit, januárban és áprilisban viszontjelentôsen elmaradt attól. Az év elsônégy hónapjában végül is 388-cal (1,2százalékkal) kevesebb gyermek jött világ-ra, mint az elôzô év azonos idôszakában.A halálozások száma mind a négyhónapban alacsonyabb volt az elôzô évi-nél, összességében 5,4 százalékkal mér-séklôdött, ami a 2009 elsô négy hónap-jához viszonyítva mintegy 2500-zalkevesebb halálozást jelentett.

A kisebbségi törvény felülvizsgálata és újra-gondolása lesz az Országgyûlés és a kor-mány 13 nemzeti és etnikai közösségetérintô egyik legfontosabb feladata a követ-kezô években – mondta Szászfalvi Lászlóegyházügyi, civilügyi és nemzetiségi állam-titkár, Kállai Ernô kisebbségi ombudsman-nal folytatott megbeszélése után.

A kisebbségi kérdés jelenérôl és jövôjé-rôl tartott konzultáción Szászfalvi Lászlóközölte, az alkotmány módosításával2014-tôl, az Országgyûlés kisebb létszá-ma mellett, biztosítják a kisebbségek par-lamenti képviseletét, ezzel véget vetetteka hosszú évekig tartó totojázásnak.

A nemzetiségi államtitkár túlságosanelôrehaladottnak nevezte azt az újságíróikérdést, hogy a 13 kisebbségi közösséghogyan osztozna a kisebbségeknek fenn-tartott képviselôi helyen, mert mintmondta, erre aprólékos munkával kellmegoldást találni, és számítanak azországgyûlési biztos közremûködésére is.A legfontosabb feladatok között említet-te a kisebbségi törvény újragondolását,valamint a civil szervezetek és kisebbsé-gi önkormányzatok hatékonyságának,jövôjének vizsgálatát.

A roma érdekképviseletnél tapasztal-ható visszásságokra utaló újságírói kér-désre Kállai Ernô kisebbségi ombudsmanúgy reagált: az országos önkormányzatok-nak kiállításokkal, iskolákkal, színházzal,vagyis a kultúrával és nem politikával kel-lene foglalkozniuk. Az oktatási szegregáci-óra utalva azt mondta: alapvetôen nem aza baj, hogy a roma gyerekek elkülönítvetanulnak, hanem hogy ezekben az intéz-ményekben gyengébb az oktatás színvo-nala, és emiatt újratermelôdik a munka-nélküliek rétege. Forrás: MTI

A kisebbségi törvény módosítását tervezi a kormány

A hortobágyi kényszermunka-táborok hatvan évvel ezelôtti megnyitása alkal -mából megemlékezést tartottak az egykori kitelepítettek és családtagjaik ahortobágyi ökumenikus templomban. Rétvári Bence, a Közigazgatási ésIgazságügyi Minisztérium államtitkára beszédében arra figyelmeztetett, hogymég mindig kevesen tudnak az egykori kényszermunka-táborokról, ezértfontos, hogy az oktatás, a filmkészítés mellett a volt kitelepítettek közvetlenülis átadják megrázó emlékeiket a mai fiataloknak.

Page 29: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 29HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

A magyar nemzetpolitikának az az alap-gondolata, hogy történelmi okok miatthárom pilléren nyugszik a magyar nem-zet, az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigráci-óban élô magyarság alkotja – mondtalátogatása elsô napján Sepsiszent -györgyön Semjén Zsolt. A miniszterel-nök-helyettes bukaresti megbeszéléseiután itt folytatta hivatalos romániaiprogramját, a Székely Nemzeti Mú -zeumban találkozott a helyi magyarok-kal. Beszédében, illetve az azt követô saj-tótájékoztatón elmondta: mindhárompillérre szükség van, hiszen azok csakegyütt biztosíthatják a magyar nemzetstabilitását.

Emlékeztetett a magyar állampolgár-ság megadásáról szóló törvény elfogadá-sára, amelynek értelmében a jövôbenegyedi kérelemre, gyorsított eljárássalmindenki megkaphatja ezt az állampol-gárságot, akinek valamelyik felmenôjemagyar állampolgár volt, avagy vélhetô-en az volt, és valamilyen szinten tudmagyarul. Az a magyarság, amely eddigis egy volt szellemében, kultúrájában,történelmi sorsközösségében, most köz-jogi értelemben is egyesülhet.

Elmondta: ezt a törvényt január else-jétôl fogják alkalmazni, addig felállítják alebonyolító hivatalokat, így akár nagykö-vetségeken, konzulátusokon vagy bár-mely magyar önkormányzatnál be lehetadni a kérelmet, és három hónapon belülaz illetô kezében lesz a magyar állampol-gárságot igazoló okirat és a magyar útle-vél. Ez természetes kötelességünk volt,nem véletlen, hogy ez volt az a törvény,amelyet még a kormány megalakulásaelôtt keresztülvittünk.

Ismételten megköszönte a romániaimagyarságnak azt a segítséget, amelyetaz árvíz sújtotta magyarországi települé-seknek nyújtott. Ez lelkileg is nagyonsokat jelentett, hiszen a magyarországimagyarság megtapasztalhatta, hogy abajban számíthat a határon túli nemzet-társakra.

Semjén Zsolt látogatása másodiknapján Kolozsváron részt vett az Erdélyi

Ma gyar Egyeztetô Fórum (EMEF) ülé-sén. Az EMEF-et a Romániai Magyar De - mokrata Szövetség (RMDSZ) és azErdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)közösen alapította, így a két társelnöképpen e két szervezet vezetôje, MarkóBéla és Tôkés László. Semjén Zsolt hiva-talos romániai látogatását jó alkalom-nak találták arra, hogy a kincses város-ban meghívják ôt a testület szombatiülésére. Annak idején azért hívta életrea két szervezet az EMEF-et, hogy kidol-gozza és gyakorlatba ültesse az erdélyimagyar közösség sorsának jobbításátszolgáló stratégiákat.

A tanácskozást követôen Markó ésTôkés közös sajtóértekezlet keretébenüdvözölte a magyar miniszterelnök-helyettest a magyarországi költségvetés-bôl létrehozott Sapientia Egyetem épüle-tében. Markó Béla elmondta: arra kértéka magyar kormányt, hogy kiemelt figyel-met fordítson ennek az oktatási intéz-mények a támogatására, továbbra issegítse a Partiumi Keresztény Egyetem(PKE) mûködését, a magyar nyelvû felsô-oktatás, illetve a romániai magyarságszellemi fejlôdését biztosító mûvelôdésiintézmények ügyét.

Semjén Zsolt tájékoztatta a romániaimagyarság képviselôit a magyar kormány

támogatáspolitikai elképzeléseirôl. Fon -tosnak tartotta a magyarság összefogását.Ezzel összefüggésben jelezte, hogy hama-rosan újból összehívják a 2004 novem-bere óta nem ülésezô Magyar ÁllandóÉrtekezletet (MÁÉRT). Markó Béla ésSemjén Zsolt egyaránt gratulált TôkésLászlónak, hogy az Európai Parlamentalelnökévé választották. A magyarminiszterelnök-helyettes szerint ez nemcsupán a magyarság, hanemRomániának is nagy jelentôségû ese-mény. „Számunkra Tôkés László sze -mélye iránytûként szolgál.”

A kereszténydemokrata politikus ro -mániai megbeszélésein központi helyetkapott a Magyarország és Romániaközötti együttmûködés kérdése. Az ülésrésztvevôi kedvezônek nevezték, hogyTraian Basescu államfô és Emil Bocminiszterelnök pozitívan viszonyult amagyar állampolgárság megadásáról szó -ló törvényhez.

Tôkés László a román-magyar kap-csolatok javításának fontosságát törté-nelmi visszatekintéssel is hangsúlyozta.Emlékeztetett: kilencven évvel ezelôttírták alá a trianoni békeszerzôdést, het-ven évvel ezelôtt pedig Észak-Erdélytvisszacsatolták Magyarországhoz, majdismét változott a helyzet. „Milyen jó,hogy most, hetven év után nem kellhatárokat cserélgetni, mert a határok azEurópai Unióban – a schengeni rend-szerben – képletessé válnak” – mondta.

Szerinte most inkább azon kell gon-dolkodni, hogyan lehet begyógyítani aTrianon okozta sebeket, hogyan lehetorvosolni azokat a sérelmeket, amelyeketkésôbb a kommunista diktatúra okozotta romániai magyarságnak, gyökeresenátalakítva például Erdély etnikai térkép-ét. Az európai parlamenti alelnök szerinte sebek begyógyítására alkalmas lehet aMagyarország és Románia közötti köze-ledés.

Semjén Zsolt romániai hivatalos láto-gatásának harmadik napján Gyulafe hér -váron szentmisén vett részt. Meg -beszéléseket folytatott Jakubinyi Györgygyulafehérvári római katolikus érsekkel,egyebek között a romániai felekezetioktatásról, a magyarországi egyházpoliti-ka tervezett változásairól, és a keresztényértékek európai képviseletérôl.

Forrás: mno.hu, MTI

Most az összefogás ideje jött elSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hivatalos látogatást tett Romániában.A politikus a két országot érintô kérdésekrôl tárgyalt a román politikai és egy-házi élet vezetôivel Bukarestben, majd Erdélyben az RMDSZ politikusaivalilletve a helyi egyházak püspökeivel találkozott.

Page 30: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június30 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Elengedhetetlenül szükség van a tartalé-kos állomány létrehozására, amelynek fel-adatait, irányítási rendjét, mû kö dését,csakúgy, mint a többi fegyveres erôkhözvaló viszonyát törvény határozza meg,továbbá amely természetesen a NATOkötelezettségekkel összhangban végzitevékenységét – jelentette ki napirendelôtti felszólalásában Firtl Mátyás, aKeresztény demokrata Néppárt politikusa.

Hangsúlyozta: az elmúlt, embert pró-báló árvízi katasztrófahelyzet idôszakaalatt a civilekkel együtt személyi ésanyagi tartalékait tekintve erôn felülküzdött és teljesített a gátakon a magyarhonvédség.

A minôsített idôszakokra való megfe-lelô felkészülés és a helytállás szükséges-sége ismételten rávilágított annak a kér-désnek a fontosságára, amelyrôl a közel-múltban, egy azonnali kérdésben márszóltam. Ennek keretein túl fontosnaktartom az emberek biztonsága érdekébenszükséges honvédelmi erôk tartalékosrendszerének létrehozását- fûzte hozzá.

Firtl Mátyás kijelentette: a tartalékosrendszer, a nemzet érdekét messzeme-nôen szolgálja. Alapvetô biztonságpoliti-kai egyben nemzetpolitikai kérdés.Magyarország biztonságának, a magyaremberek biztonságának, a magyar csalá-dok biztonságának ügye, mindennapiéletük biztonságát is szolgálja, ezértnemzeti ügy is. Sajnos a bekövetkezettsúlyos elemi csapásnak kellett ismétel-

ten igazolnia és jogosítania azt az igénytés folyamatos törekvést, amit a Fidesz ésa KDNP, továbbá személy szerintSimicskó képviselô úr immár 10 éve,2000 óta folyamatosan szorgalmaz –mondta a politikus.

„Elengedhetetlenül szükség van a tar-talékos állomány létrehozására, amely-nek feladatait, irányítási rendjét,mûködését, csakúgy, mint a többi fegy-veres erôkhöz való viszonyát törvényhatározza meg, továbbá amely természe-tesen a NATO kötelezettségekkel össz-hangban végzi tevékenységét.

Az emberek békében, biztonságbanszeretnének élni, boldogulni szeretné-nek, gyarapodni szellemiekben és anya-giakban, gyermekeket nevelni.

A KDNP frakció szövetségben aFidesz-szel, mindig politikai felelôsségé-nek tartotta, hogy ezen körülményekmegteremtéséhez hozzátegye azt, amiértékrendünkbôl és erônkbôl adódik. Aközelmúltban és az elmúlt évek során aKDNP frakció mindig is támogattaannak a tartalékos erônek a létrehozá-sát, amely a törvény keretein belül, nemöncélúan, hanem a közösség biztonságátszolgálva, a magyar családok, a magyarkisemberek biztonságának fo kozásátjelenti” – hangsúlyozta a képviselô.

„A honvédelem területén, ugyanúgy,mint minden más területen az elmúlt 8év kormányzása lenullázott mindenérdemi szándékot és célt, így azt is, hogyszükség van a tartalékos rendszerre.Ezen változtatnunk kell.

Hiszen a 17 fôs állomány, bármilyenfelkészült és tiszteletreméltó honfitársa-ink is alkotják, mégiscsak önmagáértbeszélô szám – jegyezte meg.

Mint mondta: a honvédelemnek ez aterülete azért fontos, mert a nemzet biz-tonságán túl azt az egészséges és szük-séges nemzeti öntudatot is erôsíti,amely olyan szellemi és lelki erôt adközösségeinknek, amely ahhoz kell,hogy az embert próbáló nehéz idôkbenküzdelmeinket bátran és határozottelszántsággal megvívjuk, a jövôt építôfeladatainkat pedig közösen sikerrevihessük.”

Forrás: firtl.sopron.hu

Tartalékos honvédekre van szükség

A hazafiság, a biztonság és a védelemkultúrájának egyetemi szintû mûve -lésére a Szent István Egyetem Gazdaságiés Társadalomtudományi Kara a közel-múltban egy új, különleges küldetésselrendelkezô tanszéket hozott létre. A tan-szék elnevezése: Civil Biztonság- ésVédelemtudományi Tanszék, melynekalapvetô feladta a hazafiság, a biztonságés a védelem kultúrájának közvetítése afelnôtt társadalom számára. Prof. Dr.Villányi László dékán meghívására 2010.május 13-án látogatást tett az egye temenSimicskó István országgyûlési képviselô,aki tájékozódott a Kar általános helyze-térôl, különös figyelemmel kísérte azújonnan megalakuló Tanszékmûködésérôl kialakított koncepciót.

A Civil Biztonság- és Védelemtu do -mányi Tanszék vezetésével a Kar dékánjaSzilágyi Tivadar egyetemi tanárt bíztameg, aki éveken keresztül szakértôkéntvesz részt a KDNP Országos Honvédelmiés Nemzetbiztonsági Szekció munkájá-ban. Az újonnan kinevezett tanszékveze-tô tájékoztatójában rámutatott többekközött arra, hogy: a tanszék egy olyanújszerû, virtuális, multimédiás módsze-ren alapuló, egyetemi szintû oktatási éstudományszervezési szervezeti egység,amely a magyar társadalmi élet egyik fon-tos területének ismeret-, és tudásanyagátrendszerezi és továbbítja: az állami, köz-igazgatási intézmények vezetôi és mun-katársai, a közoktatási, felsôoktatásiintézmények vezetôi és munkatársai,

valamint az adott témák iránt érdeklôdôfelnôtt társadalom számára.

A tanszék munkájában kizárólag amagyar honvédelem nemzetközileg iselismert szakemberei, a biztonság és avédelemtudomány kiemelkedô mûvelôi,egyetemi oktatók, kutatók és doktoran-duszok vesznek részt.

Szilágyi Tivadar elôadását követô esz-mecserén Simicskó István örömmelüdvözölte azt a civil kezdeményezést,amely a Szent István nevét viselô egyete-men indul útjára, hiszen a program ahazafias, az erkölcsi nevelés fejlesztéséttûzte ki célul, amely képviselôi munká-jának alapértékét is jelenti.

Pintér Attila

nyá. alezredes, a KDNP OHNSZ elnöke

A hazafiság, a biztonság és a védelem kultúrája

Page 31: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június 31HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

Surján lászló közlése szerint, a kormány-zati átadás-átvétel során a Bajnai-kor-mány kénytelen volt beismerni a korábbiellenzéki kritikák jogosságát, hiszen aPénzügyminisztérium honlapján nyilvá-nossá tette az uniós kohéziós források fel-használásának 2010. április 30-i eredmé-nyeit, melyek azt mutatják, hogy a 2007és 2013 között rendelkezésre álló kere-teknek mindössze 15,19 százalékát sike-rült Magyarországnak lehívnia. Korábbana Bajnai-kormány hazudott az uniós for-rások felhasználására vonatkozó adatok-ról. A Pénzügyminisztérium NemzetiProgramengedélyezô Irodája az átadás-átvétel kapcsán beszámolt az általakezelt uniós támogatások pénzügyi ada-tairól. Eszerint Magyarországnak a 2007-13-as idôszakban rendelkezésére álló24,9 milliárd eurós támogatási keretébôl2010. április 30-ig az Európai Bizottságmindössze 3,8 milliárd eurót utalt át.Ráadásul ennek a rendkívül alacsonyösszegnek is mintegy kétharmada, 2,4milliárd euró a korábbi magyar kormányteljesítményétôl független elôleg volt.Ezek az adatok összhangban vannak azáltalunk korábban bemutatott európaibizottsági adatokkal, amelyek szerintMagyarország az összes tagállam rangso-

rában a kohéziós pénzek felhasználásá-ban csak a 17. ami négy hellyel rosszabb,mint a 2009. év végi besorolásunk. A2004 után csatlakozott tagállamok kö -zött pedig hazánk a 7. helyre szorult.

Surján László, a KereszténydemokrataNéppárt európai parlamenti képviselôjerámutatott: a Minisztérium által mostközzétett adatok köszönô viszonybansincsenek Bajnai Gordonnak a választá-sok elôtt tett kijelentésével. Akkor a voltkormányfô azt mondta: uniós fejleszté-sek ügyében pénzfelhasználásban azelmúlt három évben Magyarország min-

dig az elsô harmadban volt a huszonhét-bôl, és dobogós helyen az új tagországokközött. A kiírt pályázatok, a megnyert,vagy odaítélt támogatások, és a pénzkifi-zetések tekintetében egyaránt.

Most bebizonyosodott, a volt kormány-fô szóhasználatával, hogy a nagy átlagottekintve Magyarország gyengén teljesített.Az uniós források sikeres felhasználásávalaz elmúlt években számtalan fejlesztés lettvolna megvalósítható Magyarorszá gon,munkahelyek ezreit hozva létre.

Magyar Néppárti Képviselôcsoport, Európai Parlament

Fény derült a hazugságokra

Ifjúsági jogsegélyszolgálatot indított az IKSZ

Jogsegélyszolgálatot indított az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség(IKSZ). A szervezethez a diákok a nyári munkavégzésük során esetlegesentapasztalt munkáltatói visszaélések miatt fordulhatnak. Stágel Bence, az IKSZelnökhelyettese elmondta: gyakran megfigyelhetô, hogy különösen a 15-18 évközötti középiskolások kiszolgáltatott helyzetben vállalnak nyári munkát,rájuk nézve hátrányos feltételekkel. A diákokkal gyakran nem kötnek mun-kaszerzôdést a munkáltatók, de olyan is sûrûn elôfordul, hogy a szóban meg-beszélt feltételeket, utólag, egyoldalúan, a diák munkavállalóra nézve hátrá-nyosan módosítja a munkáltató, különösen a bérezés vonatkozásában.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség ezért arra kéri a munkaügyifelügyelôségeket és az érintett hatóságokat, önkormányzatokat, hogy a nyáriidôszakban fokozottan ellenôrizzék a fiatal munkavállalók foglalkoztatásikörülményeit, hogy ezzel elkerülhetôek legyenek a munkáltatói visszaélések.

Ennek érdekében az IKSZ idén elsô alkalommal külön jogsegélyszolgálatot ismûködtet. A bejelentéseket, kérdéseket az [email protected] e-mail címre várják.

Stágel Bence azt javasolja, hogy ha a nyári munka mellett dönt egy fia-tal, lehetôség szerint diákszövetkezeten keresztül keressen munkát. Aziskolaszövetkezeteken keresztül történô nyári diákmunka jobban védi a diá-kok érdekeit, mert a diákok közvetlenül nem a munkáltatóval, hanem adiákszövetkezettel állnak jogviszonyban, munkájuk díjazását is a diákszö-vetkezettôl kapják.

Forrás: MTI

A kormány támogatni fogjaa végeken küzdôket is

Szociális alapszolgáltatási központot avatott felSoltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyiállamtitkár a Hajdú-Bihar megyei Bihar nagy -bajomban. A kereszténydemokrata politikus azavatáson azt mondta, ez az esemény már a har-madik állomása azon sorozatnak, amelynekcélja, hogy felhívja a figyelmet arra: azok a kiste-lepülések, amelyek megpróbálnak tenni az idôsemberek, a családok védelmében, számíthatnaka kormány segítségére. Nem csak nagyvárosi létlétezik, a kormány támogatni fogja a végekenküzdôket is – fogalmazott a politikus.

Soltész Miklós felhívta a figyelmet arra, hogya biharnagybajomi szociális alapszolgáltatási köz-pont létrehozásában még a Szociális és Mun -kaügyi Minisz térium nyújtott segítséget, ez a köz-pont azonban nem valósulhatott volna meg ahelyiek segítsége, szorgalma nélkül. Kijelentette:a szociális, család-, és ifjúságügyi államtitkárságnem papírhalmazok növelésére költi majd el apénzt, hanem a rászorulók támogatására.

Forrás: MTI

Page 32: Ha KEREzSZTÉáNYSÉGn ÉS KÖkZÉLET Új korszak kezdődöttnem látszott „a fény az alagút végén” sem vált reményt vesz-tetté, bebizonyítva, hogy a leg-kilátástalanabb

2010. május–június

Kiadja:Magyar Kereszténydemokrata Szövetség

Felelõs kiadó: Harrach Péter

A lap kiadását támogatjaa Kereszténydemokrata Néppárt és

a Polgári Magyarországért Alapítvány

Szerkeszti a szerkesztõbizottság.

A szerkesztõbizottság elnöke: Dobi Ágnes

Telefon: 06-30/523-02-56

Elõkészítés:Ubipressz Bt., Brém-Nagy Ferenc

Nyomda: Szenzor Kft.

1134 Budapest, Dévai u. 14.

ISSN 1788-7690

HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

32 HazánkKERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÉLET

A Kereszténydemokrata Néppárt frakci-ójának polgármesterei mozgalmat indí-tottak az árvízkárosult családok megse-gítésére, egy település egy árvízkárosultcsaládnak kíván segíteni – jelentette beHarrach Péter, a KDNP frakcióvezetôje,a Hoffman Pállal és Móring JózsefAttilával közösen tartott sajtótájékozta-tón. Hozzátette: a frakció is részt vesz azakcióban, minden frakciótag anyagilag ishozzájárult a kezdeményezéshez, vala-mint a Barankovics Alapítvány is fel-ajánlott ötmillió forintot az árvízkárosultgyermekek táboroztatására.

Hoffman Pál, a KDNP országgyûlésiképviselôje, Tököl polgármestere, akezdeményezés ötletgazdája elmondta:az emberekben igen is van felelôsségtu-dat és törekvés arra, hogy a bajba jutottcsaládok ne maradjanak magukra ésközben a munkában a támogató közös-ség, település is erôsödik. Mint mond-ta: az ötlet lényege, hogy a város össze-fogásával egy árvízkárosult család házátteljes mértékben helyrehozzák. Tökölönkormányzata a kezdéshez egy ötmil-lió forintos keretet biztosít, de emellettmár most több vállalkozás is jelentke-

zett, van olyan, amelyik építôanyagotajánlott fel, míg mások munkaerôveltudnak hozzájárulni az újjáépítéshez.Elmondta azt is, hogy a település pol-gárôrei, a helyi gazdakörök, és maguk aképviselôk is részt vesznek majd amunkában. A tájékoztatón elhangzott,hogy a többi frakció polgármester-kép-viselôit is kérik, hogy támogassák akezdeményezést. Hoff mann Pál közöl-te, hogy Száz halombatta polgármeste-re már jelezte is az akcióhoz való csat-lakozásukat.

Móring József Attila, a KDNP or -szággyûlési képviselôje, Somogyvár pol-gármestere elmondta: Pamuk és So -mogyvámos polgármesterével és egy 15fôs csapattal együtt épp úton vannakFelsôzsolca felé, ahová 15 ezer palackásványvizet visznek. Mint mondta: BúsBalázs (Óbuda-Békásmegyer), Földi László(Cegléd), Habis László (Eger), Michl József(Tata) és Szászfalvi László (Csurgó) polgár-mesterei mellett immáron Tóth Csaba(Pamuk) és Böröcz János (Somogyvámos)polgármesterei is csatlakoztak az akció-hoz, és ez a tábor napról-napra nô.

kdnp.hu, Forrás: MTI

Egy település egy családért

Simicskó István a Fidesz-KDNP-szövetség polgármesterjelöltje Újbudán

Simicskó István kereszténydemokrata politikus lesz a Fidesz-KDNP szövetség polgár-mesterjelöltje az ôszi önkormányzati választásokon a fôváros XI. kerületében.

A kereszténydemokrata politikus jelenleg a honvédelmi tárca parlamenti állam-titkára, ha polgármesterré választják, akkor a törvény szerint le kell mondania kor-mányzati posztjáról. A helyi önkormányzatokról szóló 1990-es törvény kimondja: apolgármester többek között nem lehet a kormány tagja, államtitkár, szakállamtitkár,valamint központi államigazgatási szerv köztisztviselôje. A polgármester az összefér-hetetlenségi okot a megválasztásától, illetve az összeférhetetlenségi ok felmerülésétôlszámított harminc napon belül köteles megszüntetni – olvasható a jogszabályban.

Puskás Tivadar a polgármesterjelölt

SzombathelyenPuskás Tivadar men tô-fôorvost, Vasmegye 1-es számú választókerületénekkereszténydemokrata or szág gyûlésiképviselôjét javasolja a Fidesz-KDNP-szövetség, a Fidelitas és a Pro SavariaEgye sület Szombathely következô pol-gármesterének. A Fidesz szombathelyiszervezetének jelöltállító taggyûléseután Hende Csaba honvédelmi minisz-ter, Vas megye 2-es számú választóke-rületének fideszes országgyûlési képvi-selôje jelentette be, hogy közös jelöltjükPuskás Tivadar. A fôorvos szavai sze-rint Szombathelynek „újraélesztésre”van szüksége, erre a feladatra vállalko-zott „megilletôdve, de tettre készen.”

Segítsünkaz árvízkárosultakon

A Magyar Keresztényde mok -rata Szö vet ség számlát nyitottaz árvízkárosultak számára.Kér jük, lehetôségük szerinttámogassák a bajba jutott em -bereket. Számlaszám: CIB Bank: 10700024- 02424903-52000001