helyi tanterv -...

74
1 HELYI TANTERV Szakképzési program SZAKMAI PROGRAM Az oktatott szakmacsoportok OKJ alapfokú szakképzésével (szakmunkásképzés) a rugalmas szakmastruktúrára törekvésünkkel igazodni igyekszünk a munkaerő-piaci igényekhez. Szakmai képzésünket központi szakmai tantervekre, a kimeneti követelményekre építjük, figyelembe véve partnereink szakmai igényeit is. Képzési szakaszok A kerettantervek alapján megvalósuló pedagógiai folyamat köti össze a tanulók teljesítményében tükröződő általános iskolai nevelést és oktatást, illetve az érettségi és felvételi követelményekben, továbbá az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott igényeket. A kerettanterv rendszerbe foglalja mindazon készségek, képességek fejlesztését biztosító további tantárgyi lehetőségeket, amelyek megalapozzák a szakképzésben, illetve a felsőoktatásban való eredményes részvétel mellett a későbbi munkába állást és a munkában való tartós megfelelés komplex követelményeinek teljesítését. ELÉRENDŐ CÉLOK MEGVALÓSULÁSA AZ EGYES KÉPZÉSI SZAKASZOKBAN Az iskolába kerülő tanulók nagy részénél elsődleges pedagógiai cél és feladat a tanulás tanítása; csak ennek elsajátíttatása után kezdődhet meg a tudás szintjén a különböző pedagógiai célok megvalósítása; folyamatosan, egymásra épülve. Minden képzési szakaszban fontos a fizikum fejlesztése. Szakmai alapozás. A tanulók alapismereteket szereznek a munka világáról. Megalapozza, előkészíti a középfokú képzést, illetve a szakképzést. Személyiségfejlesztés, az önismeret fejlesztése. Tanulási technikák kialakítása. A tanulók ismerjék meg a demokratikus társadalom értékeit, az állampolgári jogokat és kötelességeket. Az egyetemes emberi értékek megismertetése és tiszteletben tartására nevelés. A másság elfogadására, toleranciára nevelés. Egészséges életmódra nevelés. A harmonikus életvitelt megalapozó szokások kialakítása. Kommunikációs készségek kialakítása. A mindennapi érintkezéssel kapcsolatos értékek és a kulturált viselkedési normák kialakítása (udvariasság, figyelmesség, köszönés). A más iskolákból érkezők felzárkóztatása a szakmai előkészítő ismeretekből (tanóra, egyéni foglalkozás, fakultatív óra keretében korrepetálás). A tanuló elsajátítja a választott (alapfokú végzettséghez kötött) szakma központi programja szerinti elméleti és gyakorlati ismereteket, felkészül a szakmai vizsgára. A helyi szakmai, gazdasági, munkaerő-piaci igények figyelembe vevő kiegészítő képzésben részesülnek. Olyan szakmai alapismeretek kialakítása, amellyel képes a tanuló a szakmai helytállásra és további vagy magasabb szintű szakképesítés megszerzésére. A szakemberektől elvárt emberi tulajdonságok kialakítása: munkafegyelem, megbízhatóság, felelősségtudat, önállóság, kreativitás, nyitottság, fogékonyság a változásokra, az önképzés igénye.

Upload: others

Post on 17-Jan-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

1

HELYI TANTERV

Szakképzési program

SZAKMAI PROGRAM Az oktatott szakmacsoportok OKJ alapfokú szakképzésével (szakmunkásképzés) a

rugalmas szakmastruktúrára törekvésünkkel igazodni igyekszünk a munkaerő-piaci igényekhez. Szakmai képzésünket központi szakmai tantervekre, a kimeneti követelményekre

építjük, figyelembe véve partnereink szakmai igényeit is. Képzési szakaszok A kerettantervek alapján megvalósuló pedagógiai folyamat köti össze a tanulók

teljesítményében tükröződő általános iskolai nevelést és oktatást, illetve az érettségi és

felvételi követelményekben, továbbá az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott

igényeket. A kerettanterv rendszerbe foglalja mindazon készségek, képességek fejlesztését

biztosító további tantárgyi lehetőségeket, amelyek megalapozzák a szakképzésben, illetve a

felsőoktatásban való eredményes részvétel mellett a későbbi munkába állást és a munkában

való tartós megfelelés komplex követelményeinek teljesítését.

ELÉRENDŐ CÉLOK MEGVALÓSULÁSA AZ EGYES KÉPZÉSI SZAKASZOKBAN Az iskolába kerülő tanulók nagy részénél elsődleges pedagógiai cél és feladat a tanulás tanítása; csak ennek elsajátíttatása után kezdődhet meg a tudás szintjén a különböző

pedagógiai célok megvalósítása; folyamatosan, egymásra épülve. Minden képzési szakaszban fontos a fizikum fejlesztése. Szakmai alapozás. A tanulók alapismereteket szereznek a munka világáról. Megalapozza, előkészíti a középfokú képzést, illetve a szakképzést. Személyiségfejlesztés, az önismeret fejlesztése.

Tanulási technikák kialakítása. A tanulók ismerjék meg a demokratikus társadalom értékeit, az állampolgári jogokat és kötelességeket. Az egyetemes emberi értékek megismertetése és tiszteletben tartására nevelés. A másság elfogadására, toleranciára nevelés. Egészséges életmódra nevelés. A harmonikus életvitelt megalapozó szokások kialakítása. Kommunikációs készségek kialakítása. A mindennapi érintkezéssel kapcsolatos értékek és a kulturált viselkedési normák kialakítása (udvariasság, figyelmesség, köszönés). A más iskolákból érkezők felzárkóztatása a szakmai előkészítő ismeretekből (tanóra, egyéni foglalkozás, fakultatív óra keretében korrepetálás). A tanuló elsajátítja a választott (alapfokú végzettséghez kötött) szakma központi programja szerinti elméleti és gyakorlati ismereteket, felkészül a szakmai vizsgára. A helyi szakmai, gazdasági, munkaerő-piaci igények figyelembe vevő kiegészítő képzésben részesülnek. Olyan szakmai alapismeretek kialakítása, amellyel képes a tanuló a szakmai helytállásra és további vagy magasabb szintű szakképesítés megszerzésére. A szakemberektől elvárt emberi tulajdonságok kialakítása: munkafegyelem, megbízhatóság, felelősségtudat, önállóság, kreativitás, nyitottság, fogékonyság a változásokra, az önképzés igénye.

Page 2: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

2

A szakképesítések szakmai és vizsgáztatási követelményei (SZVK)

Amennyiben a vizsgát megelőző tanulmányok alatt a szintvizsga megszervezésére sor került, úgy a vizsgára bocsátás feltétele az eredményes szintvizsga.

A vizsgázó tanév végi osztályzatának meghatározásakor a szintvizsga osztályzatát súlyozottan kell figyelembe venni – az évközi érdemjegy és a szintvizsga érdemjegy átlagosával, tört szám esetén a szintvizsga eredménye felé kerekítve.

A pedagógiai program végrehajtásához szükséges nevelő-oktató munkát segítő iskolai

és vállalati tanműhelyek: Intézményünk egy viszonylag jelentős nagyságú, összefüggő, jól parkosított ingatlanon helyezkedik el, de szakképzés területén, még sem mondhatjuk el, hogy az oktatás tárgyi feltételei igazán ideálisak lennének Az iskolaépület két részből áll, a szakképző iskola tanulmányi épülete a szabász tanműhellyel és a fémipari tanműhely épülete az Ady Endre u. 6. sz. alatt.

A 10-11. évfolyamos hallgatók gyakorlati képzése többségében ennél a két vállalatnál történik.

1) Csaba Metal ZRt. Szeghalmi telephelye,

2) Felina Hungária Kft. Szeghalmi gyáregysége.

Ezenkívül vannak még környékbeli kisebb vállalatok amelyek néhány fő (2-3 ) tanuló

gyakorlati képzésében nyújtanak segítséget.

Ezek: Feed M. Bt, Szeghalom, KUKA Robotics, Füzesgyarmat, Euro Comercial KFT, Vésztő,

Steel Design KFT, Dévaványa, Edunor KFT, Dévaványa..stb.

A szakmai és szakmacsoportos alapozó oktatás tárgyi és eszközfeltételeit iskolai kereteken belül tudjuk biztosítani. A szakképzés megvalósítása tanműhelyeinkben, gazdálkodó

szervezeteknél, vállalatoknál történik- tanulószerződéssel, illetve együttműködési megállapodással. Az iskola fémipari tanműhelyében végezhető munkák: Egyszerű lakatos munkák: darabolás, fűrészelés, reszelés, hajlítás stb. (pl. csatornavasak

gyártása) Lemezek, idomvasak, idomrudak hegesztése.

Vékony lemezek hegesztése CO-val, lánghegesztő berendezéssel. Lemezek, vasszerkezetek előkészítése festésre, csiszolás mechanikus korrózió védelem Lemezszerkezetek szegecselése, egyszerű lemezes munkadarabok elkészítése pl.

szerszámos doboz Egyszerű forgácsolási munkák elvégzése: fúrás, síkfelületek marása Egyszerű esztergályozási munkák elvégzése: pl. perselyek, alátétek, távtartók, csavarok,

csapszegek, kisebb tengelyek esztergálása Egyszerűbb vasszerkezetek összeállítása: pl polcok, satu, műhelyasztalok váza, virágtartó

stb. Kisebb javítási, szerelési munkák elvégzése, (pl csapágy csere) karbantartási feladatok

Page 3: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

3

Az iskola ruhaipari tanműhelyében végezhető munkák: Apró áruk szabása, kézi hímzés, terítő, kendő készítés, konyhai textíliák, dekorációk Varrástípusok készítése, egyszerű varrási munkák (pl.: függönyszegés, terítő

körbeszegése) Jelmezek készítése, egyszerűbb termékek (szoknya, blúz) megvarrása

Ballagási ruha elkészítése, szakmai vizsga anyagának előkészítése és megvarrása

Szakmacsoportok-ágazatok A szakképzésre való előkészítés, a szakképesítések sokszínűsége bemutatásának célja,

hogy a tanulók megismerkedjenek a szakmacsoport(ok) tevékenységformáival, melyek által megalapozott pályaválasztási döntést tudnak hozni.

A szakmacsoport a munkamegosztástól és a technikai fejlettségtől függő, azonos technológiai folyamatokon, tevékenységeken alapuló szakképesítések összessége. A

szakmacsoporton belüli szakképesítések képzési idejének meghatározott részében azonos a

képzés, ezért közös alapozásúak. A szakképesítések szakmacsoportokba történő besorolása összhangban van az OKJ

rendszerével, felépítésével. A szakmacsoportos alapozó oktatás lehetőséget nyújt a

kiválasztott szakmacsoport közös szakmai elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítására, a

készségek, képességek fejlesztésére, az érettségire való felkészülésre, a pályaválasztási

döntés, illetve a szakirányú felsőfokú továbbtanulás előkészítésére és az érettségi utáni

szakképzés megalapozására

Szakközépiskolai képzésben oktatott szakmacsoportok-ágazatok: Informatika szakmacsoport-ágazat: A szakmai képzés során megalapozzuk az informatika

szakmacsoportba tartozó informatikai szakmákat, illetve felkészítjük diákjainkat az

informatika és informatikai alapismeretek tárgy közép- és emelt szintű érettségi vizsgájára. Az

érettségi vizsga után folytathatják tanulóink a szakképzési évfolyamot, szerezhetnek OKJ

szakképesítést. Kiemelt hangsúlyt kap a műszaki irányú felsőoktatásra való felkészítés is.

Jelenleg három korszerű, állandó Internet kapcsolattal rendelkező géptermünk áll a tanulók

rendelkezésére tanórai és tanórán kívüli informatikai tevékenységek elvégzésére, irodai és

grafikai programok használatára és a hardverek kezelésének elsajátítására. Diákjaink az irodai

szoftvercsomagok az adatbázis kezelés a weblapszerkesztés a hálózati ismeretek és a

programozás legfontosabb fogásait tanulják. Szakképzési évfolyamon választható szakmák azonosító száma és megnevezése:

54 481 03 Informatikai rendszergazda (kifutó)

54 481 06 Informatikai rendszerüzemeltető

Gépészet szakmacsoport-ágazat: A szakmai képzés során megalapozzuk a gépészet szakmacsoportba tartozó fémipari szakmákat, illetve felkészítjük gépészeti alapozó feladatok

tárgy közép- és emelt szintű érettségi vizsgájára. Az érettségi vizsga után folytathatják

tanulóink a szakképzési évfolyamot, szerezhetnek OKJ szakképesítést. Kiemelt hangsúlyt kap a műszaki irányú felsőoktatásra való felkészítés is. Szakképzési évfolyamon választható szakmák azonosító száma és megnevezése:

54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus

34 521 03 Gépi forgácsoló

34 521 04 Ipari gépész

34 521 06 Hegesztő

Könnyűipar szakmacsoport-ágazat: A szakmai képzés során megalapozzuk a könnyűipar

Page 4: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

4

A szakmacsoportba tartozó ruhaipari szakmákat, illetve felkészítjük könnyűipari alapismeretek tárgy közép- és emelt szintű érettségi vizsgájára. Az érettségi vizsga után

folytathatják tanulóink a szakképzési évfolyamot, szerezhetnek OKJ szakképesítést. Kiemelt hangsúlyt kap a műszaki irányú felsőoktatásra való felkészítés is. Szakképzési évfolyamon választható szakmák azonosító száma és megnevezése:

34 542 06 Női szabó

54 542 02 Ruhaipari technikus

54 542 03 Textilipari technikus (tervezet)

A szakmacsoportos gyakorlati képzés rendje: Intézményünk képzési rendszerében, nappali rendszerű iskolai oktatás keretében a 9-11.

évfolyamon szakmacsoportos alapozó oktatás folyik. A helyi tanterv és tanmenet tartalmazza az elméleti és gyakorlati oktatás elemeit. A gyakorlati oktatás maximum 12 fős csoportokban

zajlik.

Egymásra épülő képzési formáink és az iskolatípusok közötti átjárhatóság segíti

diákjainkat, a képességeiknek leginkább megfelelő képzési formában való tanulásban,

végzettség megszerezésében. A szakközépiskolai képzéscélja a kerettantervi ajánlásoknak

megfelelően az általános és szakmai műveltséget megalapozó, és a további műveltség

megszerzését elősegítő nevelő-oktató munka. A tanulók a képzés folyamán közép- vagy emelt

szintű érettségi vizsgákra jelentkezhetnek. A kötelező érettségi tárgyak mellett választható az

informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel tanulóinknak a 13–14. évfolyamon OKJ-s szakmai képesítés megszerzésére nyílik lehetőségük. Ezeken az évfolyamokon folyik a szakmai elméleti, gyakorlati és elméletigényes gyakorlati képzés.

Page 5: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

5

Az iskolánkban oktatott szakmák:

Az érvényes OKJ szerint oktatott és tervezett szakképesítések

34 521 03 Gépi forgácsoló 3 év

34 521 04 Ipari gépész 3 év

34 521 06 Hegesztő 3 év

34 542 06 Női szabó 3 év

54 481 03 Informatikai rendszergazda (kifutó) 2 év

54 481 06 Informatikai rendszerüzemeltető 2 év

Szakmai gyakorlatok helyszínei:

Gyulai SZC Szigeti Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Szeghalom Ady Endre

utca 3. és 6.

(informatika, gépészet, könnyűipar)

Csaba Metál ZRt. Fémszerkezet Gyára, Szeghalom Kinizsi utca 76.

(gépészet)

Felina Hungária Kft., Szeghalom Kinizsi utca 2.

(könnyűipar)

Page 6: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

6

Középfokú nevelés-oktatás szakasza

szakgimnáziumi képzés, 9-12. évfolyam,

technikus képzés 13-14. évfolyam

Célok, feladatok

A középiskola általános célja, hogy érvényesítse a humánus értékeket, közvetítse az

egyetemes és nemzeti kultúra alapértékeit, testi és lelki egészségre törekvő, az emberi kapcsolatokban igényes felnőtteket, demokratikus elveket követő állampolgárokat neveljen,

akik képesek a társadalmi, gazdasági, technikai változások követésére és az ezekhez alkalmazkodó cselekvésre.

A szakközépiskolának szakmai érettségi végzettséget adó érettségire, szakirányú felsőfokú

iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra felkészítő, valamint általános

műveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyama van, ahol az ágazathoz tartozó,

érettségihez kötött szakképesítések közös elemeinek tartalmát magában foglaló szakmai

elméleti és gyakorlati oktatás is folyik az egységes kerettanterv szerinti közismereti képzés

mellett. A szakközépiskolában folyó nevelés, a képességek fejlesztése, a közismereti oktatás

és a szakmai előkészítő oktatás szerves egységet alkot.

Az életfeltételek kialakítása és a társadalomba való beilleszkedés sokoldalú tájékozódási

képességet és tájékozottságot kívánó feladatát a középiskola azzal támogatja, hogy felkészíti tanulóit a társadalmi jelenségek, kapcsolatrendszerek megértésére, alakítására, az alkalmazni

képes tudás megszerzéséhez nélkülözhetetlen munka felvállalására. Mindehhez

nélkülözhetetlen a tanulók tudatos, önkéntes, aktív, segítőkész együttműködése az iskolával.

A középiskola feladata, hogy előmozdítsa a tanulás belső motivációinak, önszabályozó mechanizmusainak kialakítását, fejlesztését; a nevelési-oktatási folyamat segítse elő a tanulók

előzetes ismereteinek, tudásának, nézeteinek feltárását, adjon módot tudásuk átrendezésére, továbbépítésére, integrálására.

Fejlesztési területek – nevelési célok

Az erkölcsi nevelés A tanulóban kialakul a kötelességtudat, érti egyéni és közösségi (társadalmi) felelősségének

jelentőségét. Felismeri, hogy az egyes törvények és társadalmi egyezségek általában azért

érvényesek, mert saját magunk által választott etikai elvek követésén alapszanak. Megérti és

belátja a normakövetés társadalmi jelentőségét és a normaszegés következményeit. Ismer

közösségi egyezségeket és normákat, képes egy-egy közösség etikai elveinek felismerésére és

a különböző kultúrák etikai elveinek összevetésére. Érti az etikai elvek, a normák és a

törvények kapcsolódását. Képes értékkonfliktusok felismerésére, ismer eseteket, példákat

értékkonfliktusok kezelésére.

Nemzeti öntudat, hazafias nevelés Megnevez és felismer magyar történelmi személyiségeket, feltalálókat, tudósokat,

művészeket, sportolókat, tudatosul benne munkásságuk (egyetemes) jelentősége. Ismeri a szakmája fejlődésével kapcsolatos fontosabb magyar találmányokat, a szakmájában ismert

kiemelkedő magyar személyiségeket. Tisztában van nemzeti ünnepeink jelentőségével, kontextusával, hagyományaival. Részt vesz a nemzettel, a hazával való érzelmi azonosulást

Page 7: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

7

erősítő tevékenységekben. Ismeri a népi hagyományokon és vallási gyökereken alapuló éves

ünnepkört, van tapasztalata ezekhez kötődő szokásokról. Ismeri lakóhelye és iskolája

környékének természeti és kulturális örökségét, tisztában van a helytörténeti események főbb

állomásaival. Ismer az UNESCO kulturális örökség kincséhez és a magyar örökséghez tartozó

kiemelkedő jelentőségű hazai természeti és kulturális értékeket. Tájegységekhez kötve is

ismer hungarikumokat. A hagyományos (népi) életmód, szokások megismerésén keresztül

értékeli ezek fenntarthatósággal kapcsolatos szerepét. Ismeri a nemzeti kultúrák jelentőségét,

tiszteli a különböző népek és kultúrák hagyományait.

Állampolgárságra, demokráciára nevelés A tanuló érti az egyén felelősségét a közösség fenntartásában és a normakövetésben. Ismeri

alapvető állampolgári jogait és kötelességeit. Ismeri a normaszegések társadalmi jelentőségét,

képes az antidemokratikus eljárások, a korrupció és a hatalmi visszaélések veszélyével

kapcsolatban érvelni. Ismer a demokratikus jogok fenntartásáért küzdő szervezeteket, és tud

példát hozni az ENSZ és az Európai Unió ezzel kapcsolatos tevékenységére. Gyakorolja

jogait és kötelességeit szűkebb környezetében, ismeri és tiszteli szűkebb közösségei tagjait,

törekszik a jó együttműködésre az együttélésben. Képes a helyi közösségekkel való

együttműködésre, ismeri a civil szervezetek működési formáit és lehetőségeit.

Önismeret és a társas kapcsolati kultúra fejlesztése A tanulóban tudatosul, hogy számos olyan mindennapi élethelyzet van, ahol az ember

személyisége alapvető befolyással bír céljai elérésére, a társas kapcsolatai alakítására,

feladatai elvégzésére. Tisztában van a társas kapcsolatok építésének lényegével, és az emberi

együttműködés lehetőségeivel. Rendelkezik a harmonikus (társas) kapcsolatok kialakításához

megfelelő ismeretekkel, készségekkel, empátiával; ez jellemzi a tőle különböző

embertársaival való kapcsolatát is. Tud különbséget tenni az ideális és a reális énkép között és

tisztában van azzal, hogyan befolyásolhatja a társas környezet az önmagáról alkotott képet.

Felismeri a normakövetés szerepét, fontosságát.

A családi életre nevelés A tanuló tudatosan készül az örömteli, felelősségteljes párkapcsolatra, a családi életre. Jártas a

munkaeszközök célszerű, gazdaságos használatában, kialakítja egyéni, eredményes

munkamódszereit. Megismeri a háztartásban, közvetlen környezetében alkalmazott,

felhasznált anyagokat (különös tekintettel az egészségkárosító anyagokra). Képes önálló

életvitelét, önmaga ellátását megszervezni. Képes szükségletei tudatos rendszerezésére,

rangsorolására, megismeri a takarékosság-takarékoskodás alapvető technikáit. Ismeri a

családtervezési módszerek alkalmazásának módját, ezek előnyeit és kockázatait, tud ezzel

kapcsolatban információkat keresni és azokat döntéseiben felhasználni. Tud információkat

szerezni a szexuális problémákkal kapcsolatban, ugyanakkor képes felismerni egyes

információforrások veszélyeit. Tudja, hová fordulhat krízishelyzetekben. Képes tájékozódni a

gyermekszülést és az örökbefogadást érintő kérdésekről. Érti a családnak a társadalomban

betöltött szerepét. Érti a családtagok felelősségét a család egységének megtartásában, belátja a

szerepek és feladatok megosztásának módjait, jelentőségét. Értelmezi a szülői és gyermeki

felelősség fogalmát, tiszteli a különböző generációk tagjait.

A testi és lelki egészségre nevelés A tanuló tudja, hogy környezetünk is hatással van testi és lelki egészségünkre, ezért igényévé válik környezetének tisztán tartása, szépítése és a személyes higiéné. Képes egészséges étrend

összeállítására, ismeri a mennyiségi és minőségi éhezés, valamint az elhízás kockázatait. Tájékozott az e témakörben meglévő elemi lakossági szolgáltatásokról, azok használatáról.

Page 8: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

8

Ismeri a kultúra szerepét a lelki egészség megőrzésében. Képes stresszoldó módszereket

alkalmazni, választani. Tudatában van annak, hogy életvitelét számos minta alapján, saját

döntéseinek sorozataként alakítja ki, és hogy ez a folyamat hatással van testi és lelki

egészségére. Ismeri az egészségre káros, szenvedélybetegségek kialakulásához vezető élvezeti

szerek használatának kockázatait, tudatosan tartózkodik ezektől. Ismeri a rizikófaktor

fogalmát, képes értelmezni erre vonatkozó információkat. Tudja, milyen szakemberek

segítenek testi és lelki egészségünk megőrzésében és helyreállításában. Tud a gyász

szakaszairól és az ilyenkor alkalmazható segítő technikákról, ismeri a hospice-szolgáltatás

fogalmát. Képes értelmezni a gyógyszerekhez tartozó betegtájékoztatót. Ismeri az

egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés módját, képes tájékozódni a betegjogokról és az

orvosválasztás lehetőségeiről. Tisztában van a védőoltások szerepével, ismeri ezek alapvető

hatásmechanizmusát, tud példákat sorolni védőoltásokra.

Felelősségvállalás másokért, önkéntesség A tanuló felismeri, ha szűkebb vagy tágabb környezetében egyes emberek vagy csoportok

segítségre szorulnak. Az adott helyzethez és lehetőségeihez mérten kötelességének érzi a

segítségnyújtást és próbálja ebbe társait is bevonni. Egyes helyzetekben képes felelősséget

vállalni másokért (társaiért, a környezetében élő rászorultakért), és vállalásaiért helyt is áll.

Felismeri, hogy a beteg, sérült, fogyatékkal élő embereken egyes helyzetekben kötelessége

segíteni. Tisztában van az önkéntesség értékével, jelentőségével, formáival.

Fenntarthatóság, környezettudatosság A tanuló érti a fenntarthatóság, illetve a fenntartható fejlődés különbözőségeit. Konkrét

példákon keresztül érti, hogyan függ össze a fenntarthatóság három vetülete (a

gazdaságossági, a környezeti és a szociális fenntarthatóság) globális problémákkal. Belátja,

hogyan vezetett az emberiség tevékenysége környezeti problémák kialakulásához, érti ezek

kockázatát és látja ezzel kapcsolatos felelősségét. Képes fokozatosan megérteni és értelmezni

egyes globális problémák és a lokális cselevések, valamint az egyéni életvitel közötti

összefüggéseket. A tanulóban felelősség ébred abban, hogy saját életvitelével legyen

tekintettel a fenntarthatóság kritériumaira. Képes a fenntarthatósággal kapcsolatban

információkat keresni és értelmezni. Érti a nemzetközi összefogás jelentőségét a

fenntarthatósággal kapcsolatban.

Pályaorientáció Tudatosul a tanulóban, hogy élete során többször pályamódosításra kerülhet sor, ezért is van

jelentősége a folyamatos tanulásnak, önképzésnek. Megfelelő ismeretekkel rendelkezik

tervezett szakmájával, hivatásával kapcsolatban, munkaerő-piaci lehetőségeiről,

munkavállalói szerepéről. Felkészült az álláskeresésre, tisztában van azzal, milyen személyes

tulajdonságokkal, ismeretekkel, gyakorlatokkal és képességekkel rendelkezik. Érti, hogy ezek

közül melyek piacképesek, és melyek állnak kapcsolatban az általa kitűzött céllal, illetve,

hogy a munkáltató érdeklődését melyek keltik fel igazán. Képes önéletrajzot készíteni, vagyis

képes írásban összegezni céljait, képességeit, végzettségét, felkészültségét és mindazt, amit az

alkalmazónak egy konkrét állással kapcsolatban nyújtani tud

Gazdasági és pénzügyi nevelés A tanuló rendelkezik ismeretekkel az Euro-övezetről, a valutaforgalomról, a tőzsdeindexről, a

GDP-ről és ezek hatásairól az ő személyes életében. Törekszik arra, hogy a fejlődési, megélhetési, biztonsági, önérvényesítési, társas szükségleteit minél magasabb szinten,

tartalmasabb életvitelben elégítse ki. Érzékeli az anyagi és a kapcsolati tőke értékét és szerepét a társadalomban. Képes eligazodni pénzügyi és közgazdasági fogalmak között.

Page 9: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

9

Képes információkat keresni és értelmezni különböző egyéni pénzügyi döntésekkel (pl. befektetések, hitelek) kapcsolatban. Kellő ismerettel rendelkezik ahhoz, hogy számlát nyisson és azt használja,

Médiatudatosságra nevelés A tanuló tudatosan választ a tanulását, művelődését és szórakozását segítő médiumok között. Képes a média által alkalmazott figyelemfelkeltő eszközöket, képi és hangzó

kifejezőeszközöket értelmezni, médiatartalmakat használni, megfelelő kommunikációs

stratégiával rendelkezik a nem kívánatos tartalmak elhárítására.

A tanulás tanítása A tanuló megtanul jegyzetelni, képes kiemelni a lényeget a hallott vagy az olvasott szövegből.

Képes saját tanulási stílusának, erősségeinek és gyengeségeinek megfelelő tanulási stratégiák

kialakításával önálló tanulásra. A tanuló ismeri az időmenedzsment jelentőségét, alkalmaz ezt

segítő technikákat. Képes a különböző információkat különböző formában feldolgozni és

rendszerezni, használ tudásmegosztó és tudásépítő platformokat. A tanulás folyamatában

gyakorolja a szóbeli, az írásbeli és a képi kifejezés különböző formáit. Tud különböző

természeti és társadalmi jelenségeket megkülönböztetni, összehasonlítani; alkalmazza a

különböző tantárgyakban szerzett ismereteit ezek értelmezésében.

Kulcskompetenciák, kompetenciafejlesztés

Anyanyelvi kommunikáció A tanuló alkalmazza hétköznapi kommunikációs helyzetekben a különféle beszédműfajok

kommunikációs technikáit. Beszélgetés, vita során képes mások álláspontjának értelmezésére,

saját véleménye megosztására, megvédésére vagy korrekciójára. Önállóan olvas és megért

nyomtatott és elektronikus formájú irodalmi, ismeretterjesztő, publicisztikai szövegeket.

Képes különböző műfajú és rendeltetésű szóbeli és írásbeli szövegek szerkezetének,

jelentésrétegeinek feltárására és értelmezésére. Szabatosan használja a választott

szakmacsoport tanult szakszókincsét. Kritikus és kreatív módon vesz részt az

infokommunikációs társadalom műfajainak megfelelő információszerzésben és

információátadásban. Képes szövegalkotásra a társadalmi (közösségi) élet minden fontos

területén a papíralapú és az elektronikus műfajokban. Törekszik a nagyobb anyaggyűjtést,

önálló munkát igénylő szövegek alkotására. Törekszik a normakövető helyesírásra, képes az

önálló kézikönyv-használatra. Képes nem verbális természetű információk adekvát verbális

leírására, értelmezésére.

Idegen nyelvi kommunikáció A tanuló képes tudatos nyelvtanulóként tanulni a nyelvet. Képes nyelvtudását önállóan

fenntartani és fejleszteni. Képes az idegen nyelvet saját céljaira is felhasználni utazásai,

tanulmányai során. Megérti a fontosabb információkat a világos, mindennapi szövegekben.

Önállóan elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a nyelvterületre történő utazás során

adódik. Egyszerű, összefüggő szöveget tud alkotni ismert vagy az érdeklődési körébe tartozó

témában. Le tudja írni az élményeit, a különböző eseményeket, az érzéseit, reményeit és

törekvéseit, továbbá röviden meg tudja indokolni a különböző álláspontokat és terveket.

Matematikai kompetencia A tanuló követni és értékelni tudja az érvek láncolatát, matematikai úton képes indokolni az eredményeket. Kialakul az absztrakciós, analizáló és szintetizáló képessége. Megérti a

Page 10: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

10

matematikai bizonyítást, képes a matematikai szakkifejezéseket szabatosan használni,

biztonsággal alkalmazza a megfelelő segédeszközöket. Képes megérteni egyes természeti és

társadalmi-gazdasági folyamatokra alkalmazott matematikai modelleket, és ezt tudja

alkalmazni a jelenségek megértésében, a problémák megoldásában a mindennapi élet

különböző területein is. Felismeri a matematikai műveltség szerepét és fontosságát a valós

tények feltárásában, más tudományokban és a mindennapi gyakorlatban is.

Természettudományos és technikai kompetencia A tanuló ismereteinek segítségével, a megfelelő módszerek felhasználásával képes leírni és

magyarázni a természet jelenségeit és folyamatait. A technikai fejlődés fontosságának

felismerése mellett belátja az alkalmazott technikák és technológiák előnyeit, korlátait és

kockázatait. Képes meghatározott szempontoknak megfelelően megtervezni és végrehajtani

megfigyeléseket, kísérleteket, és azok eredményeiből reális és helyes következtetéseket

levonni. A tanuló képes mozgósítani és alkalmazni természettudományos és műszaki

műveltségét a tanulásban a választott szakma elsajátítása során és a hétköznapi életben

felmerülő problémák megoldásában. Belátja a fenntarthatóságot középpontba állító környezeti

szemlélet fontosságát, képes és akar cselekedni ennek megvalósulása érdekében. Egyre

jobban megérti a lokális folyamatok és döntések egyes regionális és globális

következményeit.

Digitális kompetencia A szakközépiskolában a tanuló képes a számítógép nyújtotta lehetőségek (pl.

szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentációkészítés) igényes, esztétikus, önálló

alkalmazására a tanulásban és a mindennapi életben. Nyitott és motivált az IKT nyújtotta

lehetőségek kihasználásában. Gyakorlottan kapcsolódik be az információ megosztásba, képes

részt venni az érdeklődési körének, választott szakterületének megfelelő együttműködő

hálózatokban. Felismeri és ki is használja az IKT nyújtotta lehetőségeket a kreativitást és

innovációt igénylő feladatok, problémák megoldásában saját szakterületéhez kapcsolódóan. A

tanulóban kialakul az IKT alkalmazásához kapcsolódó helyes magtartatás, elfogadja a

kommunikáció és az információ felhasználás etikai elveit. Felismeri az IKT interaktív

használatához kapcsolódó veszélyeket, tudatosan törekszik ezek mérséklésére. Ismeri a

szerzői jogból és a szoftvertulajdonjogból a felhasználókra vonatkozó jogi elveket,

figyelembe veszi ezeket a digitális tartalmak felhasználása során.

Szociális és állampolgári kompetencia A tanuló nyitott a személyek és kultúrák közötti párbeszédre. Él a véleménynyilvánítás

lehetőségével a közösségét, a társadalmat érintő kérdésekben. Képes érveit megfogalmazni és

vitahelyzetben is kulturáltan kifejezni, meghallgatni és elfogadni mások véleményét.

Figyelembe veszi és megérti a különböző nézőpontokat, tárgyalópartnereiben bizalmat kelt,

és empátiával fordul feléjük. Képes helyes döntéseket hozni, illetve segítséget elfogadni

konfliktushelyzetekben. Képes a stressz és a frusztráció megfelelő kezelésére. Tudatosan

készül a munka világához kapcsolódó döntéshelyzetek megismerésére. Igyekszik a társadalmi

folyamatokról, struktúrákról és a demokráciáról kialakult tudását felhasználva aktívan részt

venni az őt érintő közügyekben. Nyitott és érdeklődő a helyi és a tágabb közösségeket érintő

problémák iránt, képes a különböző szinteken hozott döntések kritikus és kreatív elemzésére.

Pozitív attitűdje alakul ki az emberi jogok teljes körű tisztelete, ideértve az egyenlőség, a

demokrácia, a vallási és etnikai sokszínűség tiszteletben tartása iránt, törekszik a személyes

előítéletek leküzdésére, képes a kompromisszumra. Kialakul a reális alapokon és ismereteken

nyugvó nemzeti identitástudata, a hazához, illetve az Európához való kötődése.

Page 11: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

11

Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia A tanuló képes csoportos munkavégzésben részt venni, a közös feladatok, az iskolai élethez

kapcsolódó problémák megoldása során képes a munka megtervezésére és irányítására, társai

vezetésére. Együttműködik társaival, igényli és képes a feladatmegoldást segítő információk

megosztására. Vannak elképzelései az egyén társadalmi-gazdasági feladataival,

boldogulásával kapcsolatban. Nyitott a gazdaság működéséhez, az egyén gazdasági

szerepéhez (pl. vállalkozás) kapcsolódó témák iránt, egyre reálisabb elképzelései vannak saját

jövőjét illetően. Érdeklődik a választott szakterületéhez kapcsolódó gazdasági kérdések iránt,

és képes ezzel kapcsolatos elképzeléseket megfogalmazni. A pénz, a gazdaság, a

vállalkozások világához kapcsolódó témákról szóló vitákban képes ismereteit felhasználva

érvelni. Nyitott és érdeklődő a mindennapi életét és választott szakterületét érintő pénzügyi és

jogi kérdések iránt. Mind reálisabban méri fel tevékenysége kockázatait, adott esetben képes

ezek vállalására. Problémamegoldó tevékenységét egyre inkább a függetlenség, a kreativitás

és az innováció jellemzi.

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A tanuló felismeri, hogy a művészetek érzelmi, gondolati, erkölcsi, esztétikai élmények, a

tapasztalatszerzés forrásai. Tudatosul benne a helyi, a nemzeti, az európai és az egyetemes

kulturális örökség jelentősége. Megérti az európai országok, nemzetek és a kisebbségek

kulturális sokféleségét, valamint az esztétikum mindennapokban betöltött szerepét. Nyitott

műalkotások befogadására, képes a koncertélmények, színházi előadások, filmek és

képzőművészeti események életkorának megfelelő szintű értelmezésére. Képes makettek,

modellek konstruálására, belső terek különböző funkciókra történő önálló átrendezésére.

Hajlandó kísérletezni új technikákkal, módszerekkel és anyagokkal.

A hatékony, önálló tanulás A tanuló rendelkezik a hatékony tanuláshoz szükséges alapvető készségekkel, azaz

eszközhasználat szintjén tud írni, olvasni, számolni, továbbá a tanulási folyamatban

sokoldalúan tudja használni az IKT-eszközöket. Képes kitartóan tanulni, a figyelmét

összpontosítani, képes saját tanulását megszervezni egyénileg és csoportban egyaránt,

ideértve az idővel és az információval való hatékony gazdálkodást is. Képes a figyelem és a

motiváció folyamatos fenntartására, elég magabiztos az önálló tanuláshoz. A tanulás iránti

attitűdje pozitív, ismeri és érti saját tanulási stratégiáit, felismeri szükségleteit és lehetőségeit,

készségeinek erős és gyenge pontjait, valamint képes megtalálni a számára elérhető oktatási

és képzési lehetőségeket, útmutatásokat, támogatásokat. Képes arra, hogy saját munkáját

tárgyilagosan értékelje, és szükség esetén tanácsot, információt, támogatást kérjen.

Egységesség és differenciálás

A nevelési-oktatási folyamat egyszerre egységes és differenciált: megvalósítja az egyéni sajátosságokra tekintettel levő differenciálást és az egyéni sajátosságok ismeretében az egységes oktatást.

Az egyéni különbségek figyelembe vételének fontos területe a tehetséggondozás,

amelynek feladata, hogy felismerje a kiemelkedő teljesítményre képes tanulókat, segítse őket,

hogy képességeiknek megfelelő szintű eredményeket érjenek el és alkotó egyénekké váljanak.

A tanuló csak akkor képes erre, ha lehetőséget és bátorítást kap. A megfelelő oktatási

módszerek, munka- és tanulásszervezési formák serkenthetik az egyéni különbségek

kibontakozását. Az egyéni fejlesztési programok, a differenciálás különböző lehetőségei során

a pedagógusok megfelelő feladatokkal fejlesztik a tehetséges tanulókat, figyelik fejlődésüket,

és az adott szakasznak megfelelő kihívások elé állítják őket.

Page 12: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

12

A differenciált – egyéni és csoportos – eljárások biztosítják az egyes területeken alulteljesítő tanulók felzárkóztatását, a lemaradás egyéni okainak felderítésén alapuló csökkentését, megszüntetését.

A sajátos nevelési igényű tanulók eredményes szocializációját, iskolai pályafutását

elősegítheti a nem sajátos nevelési igényű tanulókkal együtt történő – integrált – oktatásuk.

Esetükben a tartalmi szabályozás és a gyermeki sajátosságok összhangja ugyanolyan fontos, mint

más gyermekeknél. Iskolai nevelés-oktatásuknak alapvető célja a felnőtt élet sikerességét

megalapozó kulcskompetenciák fejlesztése, az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés. A sajátos nevelési igényű tanulók nevelés-oktatása során a Nat-ban meghatározott és a

kerettantervben részletezett kiemelt fejlesztési feladatok megvalósítása javarészt lehetséges,

de mindenkor figyelembe kell venni az Irányelv fogyatékossági kategóriákra vonatkozó

ajánlásait. Ezért a fejlesztés a számukra megfelelő tartalmak közvetítése során valósul meg és

segíti a minél teljesebb önállóság elérését. A fejlesztési követelmények igazodnak a fejlődés

egyéni üteméhez. A tartalmak kijelölésekor lehetőség van egyes területek módosítására,

elhagyására vagy egyszerűsítésére, illetve új területek bevonására. A sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelésében, oktatásában, fejlesztésében részt

vevő pedagógus megközelítése az elfogadás, tolerancia, empátia, és az együttneveléshez

szükséges kompetenciák megléte. A pedagógus a differenciálás során figyelembe veszi a

tantárgyi tartalmak – egyes sajátos nevelési igényű tanulók csoportjaira jellemző –

módosulásait. Szükség esetén egyéni fejlesztési tervet készít, ennek alapján egyéni haladási

ütemet biztosít. A differenciált nevelés, oktatás céljából individuális módszereket, technikákat

alkalmaz; egy-egy tanulási, nevelési helyzet, probléma megoldásához alternatívákat keres.

Együttműködik különböző szakemberekkel, a gyógypedagógus iránymutatásait, javaslatait

beépíti a pedagógiai folyamatokba. A sajátos nevelési igényű tanulók számára szükséges

többletszolgáltatásokhoz tartozik a speciális tankönyvekhez és tanulási segédletekhez,

továbbá a speciális gyógyászati, valamint tanulást, életvitelt segítő eszközökhöz való

hozzáférés. A fentiekre vonatkozó konkrét javaslatokat minden fogyatékossági területre

vonatkozóan A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve (2011. évi CXC.

törvény a nemzeti köznevelésről 21. § (11) bekezdés) tartalmazza. Az Irányelv egyaránt

vonatkozik a sajátos nevelési igényű tanulóknak a nem sajátos nevelési igényű tanulókkal

együtt (integráltan) és a tőlük elkülönítetten (gyógypedagógiai intézményekben) történő

nevelésére, oktatására.

Page 13: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

13

Kerettanterv a tantárgyak követelményének teljesítéséhez rendelkezésre álló időkeret

felhasználására

Szakközépiskolai tantárgyi rendszer és óraszámok (kifutó)

Óraterv a kerettantervekhez – szakközépiskola

Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf.

Magyar nyelv és irodalom - 4 4 5

Idegen nyelvek - 3 4 4 -

Matematika - 3 4 4

Történelem, társadalmi és - 3 4 4

állampolgári ismeretek

Etika - 1

Biológia – egészségtan - 2 2 1

Fizika - 2 1

Kémia - 2

Földrajz - 2

Művészetek* - 1

Informatika -

1 1

(gépész) (gépész)

Testnevelés és sport - 5 5 5

Osztályfőnöki - 1 1 1

Szakmai tárgyak órakerete, -

amelyből 1óra (szakmai irányú - 7 8 11

képzésre) szabadon tervezhető** -

Szabadon tervezhető órakeret - 4 4 4

Rendelkezésre álló órakeret - 36 35 35

*A négy művészeti tárgy (Ének-zene, Vizuális kultúra, Dráma és tánc, Mozgóképkultúra és médiaismeret) kerettanterveiből szabadon választhatóan tölthető fel a Művészetek órakerete. **A szakképzési kerettantervek alapján, ágazatonként különböző tartalommal.

Page 14: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

14

Szakgimnáziumi kerettanterv óraszámai (új)

III.

Egészségügyi technika II, Épületgépészet VIII., Gépészet IX., Villamosipar és elektronika XI., Távközlés

XII., Informatika XIII., Építőipar XVI., Könnyűipar XVII., Faipar XVIII.,

Közlekedésgépészet XXII., Agrár gépész XXXI.,

Közlekedés, szállítmányozás és logisztika XL., Vízügy XLI. ágazatok esetében

Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. 9-12.

óraszám

összesen 13. évf.

13. évf.

óraszám

összesen

Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4 556 - -

Idegen nyelv 4 4 4 4 556 4 124

Matematika 3 3 3 3 417 - -

Történelem 2 2 3 3 345 - -

Etika - - - 1 31 - -

Informatika 2 2 - - 144 - -

Művészetek - - 1 - 36 - -

Testnevelés 5 5 5 5 695 - -

Osztályfőnöki 1 1 1 1 139 - -

Kötelező komplex

természettudományos tantárgy 3 - - - 108 - -

Ágazathoz kapcsolódó tantárgy:

Fizika - 2 2 2 206 - -

Kötelezően választható

tantárgy: Érettségi tantárgy,

vagy Idegen nyelv, vagy

Kémia*, vagy Informatika,

vagy Szakmai tantárgy**

- - 2 2 134 - -

Pénzügyi és vállalkozói

ismeretek - 1 - - 36 - -

Érettségire épülő (fő)

szakképesítés 8 8 7 7

(1045+453)

1498

31 961

Érettségi vizsga keretében

megszerezhető szakképesítés 3 4 3 3 - -

Rendelkezésre álló órakeret/hét 35 36 35 35 35

Tanítási hetek száma 36 36 36 31 31

Éves összes óraszám 1260 1296 1260 1085 4901 1085 1085

* Amennyiben az iskola a Kémia tantárgyat választja, a szakgimnáziumi kerettantervben megtalálható 144 órás

(két évfolyamos) tantárgyi kerettantervet kell használnia.

** Az órakeret a Katonai alapismeretek tantárgy oktatására is fordítható.

Page 15: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

15

Informatika szakmacsoport: A szakmai órák eloszlása:

Informatika rendszergazda szakgimnázium közismereti oktatás nélkül / *kifutó

Tant{rgyak

9. 10. 11. 12.

heti

órasz{m

ögy heti

órasz{m

ögy heti

órasz{m

ögy heti

órasz{m

e gy e gy e gy e gy

Munkahelyi egészség és

biztons{g

1

Foglalkoztat{s II.

Foglalkoztat{s I.

Inform{ciótechnológiai alapok 1

Inform{ciótechnológiai gyakorlat 2

Munkaszervezési ismeretek 1

Munkaszervezés gyakorlat 2

Adatb{zis- és szoftverfejlesztés 1 1 2 1

Adatb{zis- és szoftverfejlesztés

gyakorlat

1 2 2 2

H{lózati ismeretek I. 1 1 2

H{lózati ismeretek I. gyakorlat 2 2 2

H{lózati oper{ciós rendszerek

H{lózati oper{ciós rendszerek

gyakorlat

H{lózati ismeretek II.

H{lózati ismeretek II. gyakorlat

IT h{lózat biztons{g

IT h{lózat biztons{g gyakorlat

összes óra 2 3 70 2 4 105 3 4 140 4 6

összes óra 5 6 7 10

Page 16: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

16

Informatika rendszerüzemeltető szakgimnázium, közismereti oktatás nélkül

Tant{rgyak

9. 10. 11. 12. 13.máj 13.jan 14.febr

heti

óraszám

heti

óraszám

ögy

heti

óraszám

ögy

heti

óraszám

heti

óraszám

heti

óraszám

ögy

heti

óraszám

e gy e gy e gy e gy e gy e gy e gy

Összesen 5 6 6 6

0

3 7

0

3 6 10 21 13 18

0

10 21

Összesen 11 12 10 9 31 31 31

Foglalkoztatás II. 0,5 0,5

Foglalkoztatás I. 2 2

IT alapok 1 1 2

IT alapok

gyakorlat 2 1 3

Hálózatok I. 1 1 1 3

Hálózatok I.

gyakorlat 2 3 2 7

Programozás 1 1 1 1 4

Programozás

gyakorlat 2 2 2 2 8

IT szakmai angol

nyelv 2 2 4

Linux alapok 1

Linux alapok

gyakorlat 2

Irodai szoftverek 1

Irodai szoftverek

gyakorlat 2

IT szakorientáció 1 1

IT szakorientáció

gyakorlat 2 1

Hálózatok II. 3 3

Hálózatok II.

gyakorlat 9 9

IT

hálózatbiztonság 1,5 1,5

IT

hálózatbiztonság

gyakorlat 3 3

Szerverek és

felhőszolgáltatások 3 3

Szerverek és

felhőszolgáltatások

gyakorlat 9 9

Page 17: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

17

Gépészet szakmacsoport: A szakmai órák eloszlása:

Gépgyártás technológiai technikus szakgimnázium, közismereti oktatás nélkül / *kifutó

Tantárgyak 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam 12. évfolyam

Munkahelyi egészség

és biztonság 0,5 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Foglakoztatás I.

0 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Foglakoztatás II.

0 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Munkavédelem 0 óra 0 óra 0 óra 1 óra

Elsősegélynyújtás

gyakorlata 0 óra 0 óra 0 óra

1 óra

Gépészeti alapozó

feladatok 2,5 óra 3 óra 4 óra

4 óra

Gépészetin alapozó

feladatok gyakorlata 2 óra 3 óra 3 óra

0 óra

Műszaki mérés 0 óra 0 óra 0 óra 2 óra

Műszaki mérés

gyakorlata 0 óra 0 óra 0 óra

2 óra

Kötött órák összesen 5 óra 6 óra 7 óra 10 óra

Szabad órakeret**

Műszaki ábrázolás 1 óra 0 óra 0 óra 0 óra

Anyagismeret 0 óra 1 óra 0 óra 0 óra

Műszaki mechanika 0 óra 0 óra 1 óra 0 óra

Gépelemek 0 óra 0 óra 0 óra 1 óra

Összesen: 6 óra 7 óra 8 óra 11 óra

Page 18: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

18

Gépgyártás technológiai technikus szakgimnázium közismereti oktatás nélkül

Tantárgyak 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam 12. évfolyam

Foglalkoztatás II. 0 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Foglalkoztatás I. 0 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Munkavédelem 0,5 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Elsősegélynyújtás

gyakorlat 0,5 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Vezérléstechnikai

alapismeretek 2 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Gépegységek

szerelése és

karbantartása 0 óra 2 óra 2 óra

0 óra

Pneumatikus és

hidraulikus szerelési

gyakorlat 0 óra 0 óra 3 óra

0 óra

A gyártásszervezés

alapjai 0 óra 0 óra 0 óra

2 óra

Beállítási, szerelési

és karbantartási

gyakorlat 0 óra 0 óra 0 óra

2 óra

Gépészeti alapozó

feladatok 4,5 óra 4 óra 3 óra

0 óra

Gépészeti alapozó

feladatok gyakorlata 5,5 óra 4 óra 2 óra

0 óra

Műszaki mérés 0 óra 0 óra 0 óra

3 óra

Műszaki mérés

gyakorlat 0 óra 0 óra 0 óra

3 óra

Forgácsolási

ismeretek 0 óra 0 óra 0 óra

2 óra

Forgácsolás

gyakorlat 0 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Gyártástervezés és

gyártásirányítás 0 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Gyártástervezés

gyakorlat 0 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Szerszámgépek

karbantartása 0 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Karbantartás

gyakorlat 0 óra 0 óra 0 óra

0 óra

Összesen: 11 óra 12 óra 10 óra

10 óra

*Hatályba lép a 2016 / 17-es tanévben, felmenő rendszerben.

Page 19: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

19

Gépgyártás technológiai technikus közismereti oktatás nélkül

Tantárgyak 13. évfolyam 14. évfolyam

Munkahelyi egészség és

biztonság 0,5 óra 0 óra

Foglakoztatás I.

0 óra 2 óra

Foglakoztatás II.

0 óra 0,5 óra

Munkavédelem 1 óra 0 óra

Elsősegélynyújtás

gyakorlat 1 óra 0 óra

Gépészeti alapozó

feladatok 13,5 óra 0 óra

Gépészetin alapozó

feladatok gyakorlata 11 óra 0 óra

Műszaki mérés 2 óra 0 óra

Műszaki mérés

gyakorlata 2 óra 0 óra

Forgácsolási

alapismeretek 0 óra 4 óra

Forgácsolási

alapismeretek gyakorlat 0 óra 8 óra

Gyártástervezés és

gyártásirányítás 0 óra 6,5óra

Gyártástervezés és

gyártásirányítás

gyakorlat 0 óra 2 óra

Szerszámgépek

karbantartása 0 óra 4 óra

Szerszámgépek

karbantartása gyakorlat 0 óra 4 óra

Kötött órák összesen 31 óra 31 óra

Page 20: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

20

Szakközépiskola, duális képzés 9-11. évfolyam

Célok, feladatok

A szakiskolai képzés különös hangsúlyt helyez arra, hogy a tanítási-tanulási folyamat megalapozza és továbbfejlessze a tanulók képességeit, motivációit az egész életen át tartó

tanuláshoz; beépítse a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott tudásértelmezést, és ennek

megfelelően az egész tanítási-tanulási folyamatot a szakmatanuláshoz nélkülözhetetlen kompetenciák fejlesztésének szolgálatába állítsa.

A szakiskola további célja, hogy az egyes integrált tartalmakat hordozó

műveltségterületek segítségével érvényesítse a közismereti és szakmai tananyagok

interdiszciplináris és problémaközpontú szemléletét és szervezését; valamint a tartalmak

feldolgozása, elsajátítása során a köznevelési törvényben előírtaknak megfelelően

érvényesüljön a Nemzeti alaptantervnek a tanulásról és a tanulásszervezésről kialakított

felfogása. Az egyes műveltségterületek témakörei, témái a valóság problémáit és az azok

felismeréséhez, megértéséhez, kezeléséhez szükséges tudásokat, képességeket is a mindennapi élet kontextusába helyezik, kiemelve ezzel a társadalmilag releváns,

alkalmazható tudás fontosságát.

Fejlesztési területek – nevelési célok

Az erkölcsi nevelés A tanulóban kialakul a kötelességtudat, érti egyéni és közösségi (társadalmi) felelősségének

jelentőségét. Felismeri, hogy az egyes törvények és társadalmi egyezségek általában azért

érvényesek, mert saját magunk által választott etikai elvek követésén alapszanak. Megérti és

belátja a normakövetés társadalmi jelentőségét és a normaszegés következményeit. Ismer

közösségi egyezségeket és normákat, képes egy-egy közösség etikai elveinek felismerésére és

a különböző kultúrák etikai elveinek összevetésére. Képes bizonyos értékkonfliktusok

felismerésére, ismer eseteket, példákat ezek kezelésére.

Nemzeti öntudat, hazafias nevelés Megnevez és felismer magyar történelmi személyiségeket, feltalálókat, tudósokat,

művészeket, sportolókat, tudatosul benne munkásságuk jelentősége. Ismer a szakmája

fejlődésével kapcsolatos fontosabb magyar találmányokat, szakmájában ismert kiemelkedő

magyar személyiségeket. Tisztában van nemzeti ünnepeink jelentőségével, hagyományaival.

Ismeri lakóhelye és iskolája környékének természeti és kulturális örökségét. Ismeri a nemzeti

kultúrák jelentőségét, tiszteli a különböző népek és kultúrák hagyományait.

Állampolgárságra, demokráciára nevelés A tanuló érti az egyén felelősségét a közösség fenntartásában és a normakövetésben. Ismeri

alapvető állampolgári jogait és kötelességeit. Ismeri a normaszegések társadalmi jelentőségét,

belátja az antidemokratikus eljárások, a korrupció és a hatalmi visszaélések veszélyét.

Gyakorolja jogait és kötelességeit környezetében, ismeri és tiszteli szűkebb közösségei

tagjait, törekszik a helyi közösségekkel való jó együttműködésre. Ismeri a civil szervezetek

működési formáit és lehetőségeit.

Page 21: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

21

Önismeret és a társas kapcsolati kultúra fejlesztése A tanulóban tudatosul, hogy számos olyan mindennapi élethelyzet van, ahol az ember

személyisége alapvető befolyással bír céljai elérésére, a társas kapcsolatai alakítására,

feladatai elvégzésére. Tisztában van a társas kapcsolatok építésének lényegével, és az emberi

együttműködés lehetőségeivel. Tud különbséget tenni az ideális és a reális énkép között, és

tisztában van azzal, hogyan befolyásolhatja a társas környezet az önmagukról alkotott képet.

Felismeri a normakövetés szerepét, fontosságát.

A családi életre nevelés A tanuló jártas a munkaeszközök célszerű, gazdaságos használatában, kialakítja egyéni,

eredményes munkamódszereit. Megismeri a háztartásban, közvetlen környezetében

alkalmazott, felhasznált anyagokat (különös tekintettel az egészségkárosító anyagokra). Képes

önálló életvitelét, önmaga ellátását megszervezni. Képes szükségletei tudatos rendszerezésére,

rangsorolására, megismeri a takarékosság, takarékoskodás alapvető technikáit. Készül az

örömteli, felelősségteljes párkapcsolatra, a családi életre. Ismeri a családtervezési módszerek

alkalmazásának módját, ezek előnyeit és kockázatait, tud ezzel kapcsolatban információkat

keresni és azokat döntéseiben felhasználni. Tud információkat szerezni a szexuális

problémákkal kapcsolatban, ugyanakkor képes felismerni egyes információforrások

veszélyeit. Tudja, hová fordulhat krízishelyzetekben. Képes tájékozódni a gyermekszülést és

az örökbefogadást érintő kérdésekről. Érti a családnak a társadalomban betöltött szerepét. Érti

a családtagok felelősségét a család egységének megtartásában, belátja a szerepek és faladatok

megosztásának módjait, jelentőségét. A tanuló értelmezi a szülői és gyermeki felelősség

fogalmát, tiszteli a különböző generációk tagjait.

A testi és lelki egészségre nevelés A tanuló tudja, hogy környezetünk is hatással van testi és lelki egészségünkre, ezért igényévé

válik környezetének tisztán tartása, szépítése és a személyes higiéné. Tájékozott az e

témakörben meglévő elemi lakossági szolgáltatásokról, azok használatáról. Ismeri a kultúra

szerepét a lelki egészség megőrzésében. Tudatában van annak, hogy életvitelét számos minta

alapján, saját döntéseinek sorozataként alakítja ki, és hogy ez a folyamat hatással van testi és

lelki egészségére. Ismeri az egészségre káros, szenvedélybetegségek kialakulásához vezető

élvezeti szerek használatának kockázatait, tudatosan tartózkodik ezektől. Ismeri a rizikófaktor

fogalmát, képes értelmezni erre vonatkozó információkat. Tudja, milyen szakemberek

segítenek testi és lelki egészségünk megőrzésében és helyreállításában. Tud a gyász

szakaszairól és az ilyenkor alkalmazható segítő technikákról, ismeri a hospice-szolgáltatás

fogalmát. Képes értelmezni a gyógyszerekhez tartozó betegtájékoztatót. Ismeri az

egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés módját, képes tájékozódni a betegjogokról és az

orvosválasztás lehetőségeiről. Tisztában van a védőoltások szerepével, tud példákat sorolni

védőoltásokra.

Felelősségvállalás másokért, önkéntesség A tanuló felismeri, ha szűkebb vagy tágabb környezetében egyes emberek vagy csoportok

segítségre szorulnak. Az adott helyzethez és lehetőségeihez mérten kötelességének érzi a

segítségnyújtást, és próbálja ebbe társait is bevonni. Egyes helyzetekben képes felelősséget

vállalni másokért (társaiért, a környezetében élő rászorultakért), és vállalásaiért helyt is áll.

Felismeri, hogy a beteg, sérült, fogyatékkal élő embereken egyes helyzetekben kötelessége

segíteni. Tisztában van az önkéntesség értékével, jelentőségével, formáival.

Page 22: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

22

Fenntarthatóság, környezettudatosság A tanuló érti a fenntartható fejlődés jelentőségét. Belátja, hogyan vezetett az emberiség

tevékenysége környezeti problémák kialakulásához, érti ezek kockázatát, és látja ezzel

kapcsolatos felelősségét. Ismer egyes globális problémák és a lokális cselevések, valamint az

egyéni életvitel közötti összefüggéseket. A tanulóban felelősség ébred abban, hogy saját

életvitelével legyen tekintettel a fenntarthatóság kritériumaira. Képes a fenntarthatósággal

kapcsolatban információkat keresni és értelmezni. Érti a nemzetközi összefogás jelentőségét a

fenntarthatósággal kapcsolatban.

Pályaorientáció A tanuló tisztában van azzal, milyen személyes tulajdonságokkal, ismeretekkel,

gyakorlatokkal és képességekkel rendelkezik. Érti, hogy ezek közül melyek piacképesek, és

melyek állnak kapcsolatban az általa kitűzött céllal, illetve, hogy a munkáltató érdeklődését

melyek keltik fel igazán. Megfelelő ismeretekkel rendelkezik tervezett szakmájával

kapcsolatban, munkaerő-piaci lehetőségeiről, munkavállalói szerepéről. Rendelkezik

ismeretekkel, és tapasztalatot szerez a felkészült álláskereséshez. Képes önéletrajzot készíteni,

vagyis képes írásban összegezni céljait, képességeit, végzettségét, felkészültségét és mindazt,

amit az alkalmazónak egy konkrét állással kapcsolatban nyújtani tud.

Gazdasági és pénzügyi nevelés A tanuló törekszik arra, hogy a fejlődési, megélhetési, biztonsági, önérvényesítési, társas

szükségleteit minél magasabb szinten, tartalmasabb életvitelben elégítse ki. Érzékeli az anyagi és a kapcsolati tőke értékét és szerepét a társadalomban. Képes információkat keresni

és értelmezni különböző egyéni pénzügyi döntésekkel (pl. befektetések, hitelek) kapcsolatban. Kellő ismerettel rendelkezik ahhoz, hogy számlát nyisson, és azt használja.

Médiatudatosságra nevelés A tanuló tudatosan választ a tanulását, művelődését és szórakozását segítő médiumok között.

Képes a média által alkalmazott figyelemfelkeltő eszközöket, képi és hangzó kifejezőeszközöket értelmezni, médiatartalmakat használni, megfelelő kommunikációs

stratégiával rendelkezik a nem kívánatos tartalmak elhárítására.

A tanulás tanítása A tanuló megismer olyan alapvető tanulást segítő technikákat, amelyek segítségével

hatékonyabbá teszi az önálló felkészülését, pl. a tanuláshoz szükséges külső (rend, fény,

csend) és belső (munkakedv, jutalom, kíváncsiság, elérendő cél) feltételeket. Tud a tanult

témák kapcsán tájékozódni a könyvtárban (pl. egyszerűbb kézikönyvekben) és a világhálón.

Ismer tudásmegosztó és tudásépítő platformokat. Képes gondolatait, megállapításait kifejezni,

nyelvileg szabatosan indokolni. Megismeri saját tanulási stílusát, ezzel hatékonyabb

információfeldolgozásra képes, tudatában van, mely területeket kell fejlesztenie. Elegendő

önismerettel, önértékeléssel, önbizalommal rendelkezik ahhoz, hogy megfelelő teljesítményt

nyújtson, de tisztában van vele, hogy ehhez megfelelő fizikai állapotban kell lennie. Ismer

olyan módszereket, amelyekkel ezt megteremtheti.

Page 23: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

23

Kulcskompetenciák, kompetenciafejlesztés

Anyanyelvi kommunikáció A tanuló hétköznapi kommunikációs helyzetekben alkalmazza a különféle beszédműfajok

kommunikációs technikáit. Beszélgetés, vita során képes mások álláspontjának értelmezésére,

saját véleménye megosztására, megvédésére vagy korrekciójára. Önállóan olvas és megért

nyomtatott és elektronikus formájú irodalmi, ismeretterjesztő szövegeket. Szabatosan

használja a választott szakmacsoport tanult szakszókincsét. Kritikus módon vesz részt az

infokommunikációs társadalom műfajainak megfelelő információszerzésben és

információátadásban. Képes szövegalkotásra a társadalmi (közösségi) élet legfontosabb

területein a papíralapú és az elektronikus műfajokban. Törekszik a normakövető helyesírásra,

képes az önálló kézikönyvhasználatra. Képes egyes nem verbális természetű információk

verbális leírására, értelmezésére.

Idegen nyelvi kommunikáció Megérti és használja a gyakoribb mindennapi kifejezéseket és a nagyon alapvető fordulatokat, amelyek célja a mindennapi szükségletek konkrét kielégítése. Képes egyszerű interakcióra, ha a másik személy lassan, világosan beszél és segítőkész.

Matematikai kompetencia A tanuló képes matematikai problémák megoldása során és mindennapi helyzetekben

egyszerű modellek alkotására, illetve használatára. Felismer egyszerű ok-okozati

összefüggéseket, logikai kapcsolatokat, és törekszik ezek pontos megfogalmazására.

Gyakorlott a mindennapi életben is használt mennyiségek becslésében, a mennyiségek

összehasonlításában. Képes következtetésre épülő problémamegoldás során egyszerű

algoritmusok kialakítására, követésére. Képessé válik konkrét tapasztalatok alapján az

általánosításra, matematikai problémák megvitatása esetén is érvek, cáfolatok

megfogalmazására, egyes állításainak bizonyítására.

Természettudományos és technikai kompetencia A tanuló ismereteinek segítségével, a megfelelő módszerek felhasználásával képes leírni és

magyarázni a természet egyszerűbb jelenségeit és folyamatait. A technikai fejlődés

fontosságának felismerése mellett belátja az alkalmazott technikák és technológiák előnyeit,

korlátait és kockázatait. Képes mozgósítani és alkalmazni természettudományos és műszaki

műveltségét a tanulásban, a választott szakma elsajátítása során és a hétköznapi életben

felmerülő problémák megoldásában. Belátja a fenntarthatóságot középpontba állító környezeti

szemlélet fontosságát, képes és akar cselekedni ennek megvalósulása érdekében.

Digitális kompetencia A tanuló képes a számítógép használatára, lehetőségeinek önálló alkalmazására a tanulásban

és a mindennapi életben, nyitott és motivált az IKT nyújtotta lehetőségek kihasználásában.

Gyakorlottan kapcsolódik be az információmegosztásba, képes részt venni az érdeklődési

körének, választott szakterületének megfelelő együttműködő hálózatokban. Felismeri és ki is

használja az IKT nyújtotta lehetőségeket a feladatok, problémák megoldásában saját

szakterületén. A tanulóban kialakul az IKT alkalmazásának megfelelő helyes magatartás,

elfogadja a kommunikáció és az információfelhasználás etikai elveit. Felismeri az IKT

interaktív használatából adódó veszélyeket, tudatosan törekszik ezek mérséklésére.

Page 24: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

24

Szociális és állampolgári kompetencia A tanuló nyitott más kultúrák, más népek hagyományainak, szokásainak megismerésére,

megérti és elfogadja a kulturális sokszínűséget. Ismeri és helyesen használja az

állampolgársághoz kapcsolódó alapvető fogalmakat. Képes együttműködni a társaival az

iskolai és az iskolán kívüli életben egyaránt, vállal feladatokat különböző, általa választott

közösségekben. Képes társai számára segítséget nyújtani ismert élethelyzetekben felbukkanó

problémák megoldásában. Megérti és elfogadja, hogy a közösség tagjai felelősek egymásért,

ennek figyelmen kívül hagyása pedig akár súlyos következményekkel is járhat. Képes

megfogalmazni véleményét a közösséget érintő kérdésekben, meghallgatja és képes elfogadni

mások érvelését. A magyar és az európai kultúra, illetve hagyományok megismerésével

kialakul a tanulóban az országhoz, a nemzethez, az EU-hoz és általában az Európához való

tartozás tudata.

Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia A tanuló képes csoportos munkavégzésben részt venni, továbbá a közös feladatok, az iskolai

élethez kapcsolódó problémák megoldása során a munka megtervezésére. Képes

együttműködni társaival, igényli és képes a feladatmegoldást segítő információk

megosztására. Vannak elképzelései az egyén társadalmi gazdasági feladataival,

boldogulásával kapcsolatban. Nyitott a gazdaság működéséhez, az egyén gazdasági

szerepéhez (pl. vállalkozás) kapcsolódó témák iránt, egyre reálisabb elképzelései vannak saját

jövőjét illetően. Érdeklődik a választott szakterületéhez kapcsolódó gazdasági kérdések iránt,

és képes ezzel kapcsolatos elképzeléseket megfogalmazni. Nyitott és érdeklődő a mindennapi

életét és választott szakterületét érintő pénzügyi és jogi kérdések iránt. Mind reálisabban méri

fel tevékenysége kockázatait, adott esetben képes ezek vállalására.

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A tanuló felismeri, hogy a művészetek érzelmi, gondolati, erkölcsi, esztétikai élmények, a

tapasztalatszerzés forrásai. Nyitott műalkotások befogadására, képes a koncertélmények, színházi előadások, filmek és képzőművészeti események irányítással történő feldolgozására.

Képes makettek, modellek konstruálására, belső terek különböző funkciókra történő önálló átrendezésére. Hajlandó kísérletezni új technikákkal, módszerekkel és anyagokkal.

A hatékony, önálló tanulás A tanuló rendelkezik a hatékony tanuláshoz szükséges alapvető készségekkel, azaz tud írni,

olvasni, számolni, továbbá nem idegenek számára az IKT-eszközök. A tanuló képes kitartóan

tanulni, a figyelmét összpontosítani, törekszik arra, hogy saját tanulását megszervezze. Képes

a figyelem és a motiváció folyamatos fenntartására, elég magabiztos az önálló tanuláshoz. A

tanulás iránti attitűdje pozitív. Egyre gyakorlottabb abban, hogy felismerje készségeinek erős

és gyenge pontjait, és hogy saját munkáját tárgyilagosan értékelje. Képes arra, hogy szükség

esetén tanácsot, információt, támogatást kérjen.

Egységesség és differenciálás

A nevelési-oktatási folyamat egyszerre egységes és differenciált: megvalósítja az egyéni sajátosságokra tekintettel levő differenciálást és az egyéni sajátosságok ismeretében az egységes oktatást.

Az egyéni különbségek figyelembevételének fontos területe a tehetséggondozás, amelynek feladata, hogy felismerje a kiemelkedő közismereti vagy szakmai teljesítményre

képes tanulókat, segítse őket, hogy képességeiknek megfelelő szintű eredményeket érjenek el

Page 25: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

25

szakmájuk gyakorlása közben, és alkotó egyénekké váljanak. A tanuló csak akkor képes erre,

ha lehetőséget és bátorítást kap. A megfelelő oktatási módszerek, munka- és tanulásszervezési

formák serkenthetik az egyéni különbségek kibontakozását. Az egyéni fejlesztési programok,

a differenciálás különböző lehetőségei során a közismereti és szakmai tárgyakat tanító

pedagógusok megfelelő feladatokkal fejlesztik a tehetséges tanulókat, figyelik fejlődésüket, és

az adott szakasznak megfelelő kihívások elé állítják őket. A differenciált – egyéni és csoportos – eljárások biztosítják az egyes területeken

alulteljesítő tanulók felzárkóztatását, a lemaradás egyéni okainak felderítésén alapuló csökkentését, megszüntetését.

Az egyénre szabott fejlesztési eljárások a tanuló szükségleteinek, képességeinek, teljesítményének megfelelően – mind a tehetséggondozás, mind a felzárkóztatás keretében – eredményezhetik más tanulási utak kijelölését is (pl. szakközépiskola, HÍD-programok).

A sajátos nevelési igényű tanulók eredményes szocializációját, iskolai pályafutását

elősegítheti a nem sajátos nevelési igényű tanulókkal lehetőség szerint együtt történő –

integrált – oktatásuk. Esetükben a tartalmi szabályozás és a gyermeki sajátosságok összhangja

ugyanolyan fontos, mint más gyermekeknél. Iskolai nevelés-oktatásuknak alapvető célja a

felnőtt élet sikerességét megalapozó kulcskompetenciák fejlesztése, az egész életen át tartó

tanulásra és a munkába állásra való felkészítés. A sajátos nevelési igényű tanulók nevelés-oktatása során a Nat-ban meghatározott és a

kerettantervben részletezett kiemelt fejlesztési feladatok megvalósítása javarészt lehetséges,

de mindenkor figyelembe kell venni az Irányelv fogyatékossági kategóriákra vonatkozó

ajánlásait. Ezért a fejlesztés a számukra megfelelő tartalmak közvetítése során valósul meg, és

segíti a minél teljesebb önállóság elérését. A fejlesztési követelmények igazodnak a fejlődés

egyéni üteméhez. A tartalmak kijelölésekor lehetőség van egyes területek módosítására,

elhagyására vagy egyszerűsítésére, illetve új területek bevonására, továbbá a fejlesztés a

szokásosnál nagyobb mértékű időbeli kiterjesztésére. A sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelésében, oktatásában, fejlesztésében részt

vevő pedagógus megközelítése az elfogadás, tolerancia, empátia, és az együttneveléshez

szükséges kompetenciák megléte. A pedagógus a differenciálás során figyelembe veszi a

tantárgyi tartalmak – egyes sajátos nevelési igényű tanulók csoportjaira jellemző –

módosulásait. Szükség esetén egyéni fejlesztési tervet készít, ennek alapján egyéni haladási

ütemet biztosít. A differenciált nevelés, oktatás céljából individuális módszereket, technikákat

alkalmaz; egy-egy tanulási, nevelési helyzet, probléma megoldásához alternatívákat keres.

Együttműködik különböző szakemberekkel, a gyógypedagógus iránymutatásait, javaslatait

beépíti a pedagógiai folyamatokba. A sajátos nevelési igényű tanulók számára szükséges

többletszolgáltatásokhoz tartozik a speciális tankönyvekhez és tanulási segédletekhez,

továbbá a speciális gyógyászati, valamint tanulást, életvitelt segítő eszközökhöz való

hozzáférés. A fentiekre vonatkozó konkrét javaslatokat minden fogyatékossági területre A sajátos

nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve [2011. évi CXC. törvény a nemzeti

köznevelésről 21. § (11) bekezdés] tartalmazza. Az Irányelv egyaránt vonatkozik a sajátos nevelési igényű tanulóknak a nem sajátos nevelési igényű tanulókkal együtt (integráltan) és a

tőlük elkülönítetten (gyógypedagógiai intézményekben) történő nevelésére, oktatására.

Page 26: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

26

Szakközépiskolai tantárgyi rendszer és óraszámok

A közismereti képzés heti óraszámai

A közismereti és szakmai órák aránya

Területek 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam

Közismeret Kötött órák 15 óra 9 óra 6 óra

Szabadon 3 óra 2 óra 3,5 óra felhasználható órakeret

Összesen 18 óra 11 óra 9,5 óra

Szakmai Kötött órák 14,5 óra 23 óra 23 óra

elmélet és

Szabadon 2,5 óra 2 óra 2,5 óra

gyakorlat felhasználható órakeret

Összesen 17 óra 25 óra 25,5 óra

Heti összes óraszám 35 óra 36 óra 35 óra

A közismereti órák eloszlása

Tantárgyak 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam

Magyar –

2 óra 1 óra – Kommunikáció

Idegen nyelv 2 óra 2 óra 2 óra

Matematika 2 óra 1 óra –

Társadalomismeret 2 óra 1 óra –

Természetismeret 3 óra – –

Testnevelés* 5 óra 5 óra 5 óra***

Osztályközösség-

1 óra 1 óra 1 óra építő Program

Szabad órakeret** 1 óra (inf.) 0 óra 1,5 óra

Összesen: 18 óra 11 óra 9,5 óra

* A nemzeti köznevelési törvény értelmében az iskoláknak az adott osztályokban csak azokon a tanítási

napokon kell megszervezniük a mindennapos oktatást (legalább napi egy testnevelés óra keretében),

amelyeken közismereti vagy szakmai elméleti oktatás is folyik. Ha ennek eredményeként a heti öt

testnevelés óra nem teljesíthető, a fennmaradó órák a szabad órakeret részévé válnak, így annak

felhasználásáról az intézmények dönthetnek.

** Szabad órakeret felhasználásáról az iskola dönt, így például az informatika oktatását is beemelheti a helyi

tantervébe (ehhez a kerettanterv külön informatika tantárgyi kerettantervet is ajánl.)

*** A szakiskola 11. évfolyamán a középfok számára készült testnevelés és sport kerettanterv 11-12. évfolyamának tartalmából lehet választani, a rendelkezésre álló óraszámoknak megfelelően. (Ez nem

érvényes a három órásra tervezett testnevelés és sport kerettantervre, amely már csak három évfolyamra [9– 11.] készült.)

Page 27: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

27

A szakmai órák eloszlása

Ipari gépész / 3 éves közismereti oktatással

Tantárgyak 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam

Munkahelyi egészség

és biztonság 0,5 óra 0 óra 0 óra

Foglakoztatás I.

0 óra 0 óra 2 óra

Foglakoztatás II.

0 óra 0 óra 0,5 óra

Gépészeti alapozó

feladatok 2 óra 0 óra 0 óra

Gépészetin alapozó

feladatok gyakorlata 4 óra 0 óra 0 óra

Munkavédelem 1óra 0 óra 0 óra

Elsősegélynyújtás

gyakorlata 1 óra 0 óra 0 óra

Gépészeti kötések

alapjai 0 óra 3 óra 0 óra

Gépészeti kötések

gyakorlata 0 óra 2 óra 0 óra

Szakmai anyagismeret

és anyagvizsgálat 1 óra 3 óra 0 óra

Anyagvizsgálati

mérések gyakorlata 5 óra 3 óra 0 óra

Gépelemek beállítása 0 óra 3 óra 3 óra

Mérések és beállítások

gyakorlata 0 óra 9 óra 7 óra

Fémmegmunkálások /

elmélet 0 óra 0 óra 2,5 óra

Üzembe helyezés

gyakorlata 0 óra 0 óra 8 óra

Kötött órák összesen 14,5 óra 23 óra 23 óra

Szabad órakeret**

Műszaki ábrázolás 2,5 óra 0 óra 0 óra

Műszaki rajz 0 óra 2 óra 0 óra

Műszaki rajz 0 óra 0 óra 2,5 óra

Összesen: 17 óra 25 óra 25,5 óra

Page 28: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

28

Ipari gépész /2 éves közismereti oktatás nélkül

Tantárgyak 1. évfolyam 2. évfolyam

Munkahelyi egészség és

biztonság 0,5 óra 0 óra

Foglakoztatás I.

0 óra 2 óra

Foglakoztatás II.

0 óra 0,5 óra

Gépészeti alapozó

feladatok 2 óra 0 óra

Gépészetin alapozó

feladatok gyakorlata 4 óra 0 óra

Munkavédelem 1óra 0 óra

Elsősegélynyújtás

gyakorlata 1 óra 0 óra

Gépészeti kötések alapjai 3 óra 1 óra

Gépészeti kötések

készítésének gyakorlata 0 óra 2 óra

Szakmai anyagismeret és

anyagvizsgálat 3 óra 1 óra

Anyagvizsgálat és

gépészeti mérések

gyakorlata 8 óra 1 óra

Gépelemek beállítása 3 óra 2 óra

Mérések és beállítások

gyakorlata 6 óra 10 óra

Fémmegmunkálások /

elmélet 0 óra 2 óra

Üzembe helyezés

gyakorlata 0 óra 10 óra

Kötött órák összesen 31,5 óra 31,5 óra

Page 29: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

29

Hegesztő / 3 éves közismereti oktatással

Tantárgyak 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam

Gépészeti alapozó

feladatok 2 óra 0 óra 0 óra

Gépészeti alapozó

feladatok gyakorlata 4 óra 0 óra 0 óra

Munkavédelem 1 óra 0 óra 0 óra

Elsősegély nyújtás

gyakorlata 1 óra 0 óra 0 óra

Hegesztési

alapismeretek 1 óra 2 óra 0 óra

Hegesztési

alapgyakorlatok 2 óra 3 óra 1,5óra

Foglakoztatás I.

0 óra 0 óra 2 óra

Foglakoztatás II.

0 óra 0 óra 0,5 óra

Munkahelyi egészség

és biztonság 0,5 óra 0 óra 0 óra

Hegesztési ismeretek

I./ Elmélet 0 óra 4 óra 0 óra

Hegesztési

gyakorlatok I. 3 óra 4 óra 0 óra

Hegesztési ismeretek

II./ Elmélet 0 óra 3 óra 0 óra

Hegesztési

gyakorlatok II. 0óra 7 óra 0 óra

Hegesztési ismeretek

III./ Elmélet 0 óra 0 óra 3 óra

Hegesztési

gyakorlatok III. 0óra 0 óra 7 óra

Hegesztési ismeretek

IV./ Elmélet 0 óra 0 óra 2 óra

Hegesztési

gyakorlatok IV. 0óra 0 óra 7 óra

Kötött órák összesen 14,5 óra 23 óra 23 óra

Szabad órakeret**

Műszaki ábrázolás 2,5 óra 0 óra 0 óra

Anyagismeret 0 óra 2 óra 0 óra

Műszaki rajz 0 óra 0 óra 2,5 óra

Összesen: 17 óra 25 óra 25,5 óra

Page 30: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

30

Hegesztő /2 éves közismereti oktatás nélkül

Tantárgyak 1. évfolyam 2. évfolyam

Gépészeti alapozó

feladatok 2 óra 0 óra

Gépészeti alapozó

feladatok gyakorlata 4 óra 0 óra

Munkavédelem 1 óra 0 óra

Elsősegély nyújtás

gyakorlata 1 óra 0 óra

Hegesztési alapismeretek 2 óra 1 óra

Hegesztési

alapgyakorlatok 3 óra 3 óra

Foglakoztatás I. 0 óra 2 óra

Foglalkozás II. 0 óra 0,5 óra

Munkahelyi egészség és

biztonság 0,5 óra 0 óra

Hegesztési ismeretek I./

Elmélet 3,5 óra 0 óra

Hegesztési gyakorlatok I. 6 óra 2 óra

Hegesztési ismeretek II./

Elmélet 3 óra 0 óra

Hegesztési gyakorlatok II. 5,5 óra 2 óra

Hegesztési ismeretek III./

Elmélet 0 óra 3 óra

Hegesztési gyakorlatok

III. 0 óra 8 óra

Hegesztési ismeretek IV./

Elmélet 0 óra 2 óra

Hegesztési gyakorlatok

IV. 0 óra 8 óra

Kötött órák összesen 31,5 óra 31,5 óra

Page 31: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

31

Gépi forgácsoló / 3 éves közismereti oktatással

Tantárgyak 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam

Munkahelyi egészség

és biztonság 0,5 óra 0 óra 0 óra

Foglakoztatás I.

0 óra 0 óra 2 óra

Foglakoztatás II.

0 óra 0 óra 0,5 óra

Munkavédelem 1 óra 0 óra 0 óra

Elsősegélynyújtás

gyakorlata 1 óra 0 óra 0 óra

Gépészeti alapozó

feladatok 2 óra 0 óra 0 óra

Gépészetin alapozó

feladatok gyakorlata 4 óra 0 óra 0 óra

Szakmai anyagismeret

és anyagvizsgálat 1 óra 2 óra 0 óra

Anyagvizsgálat és

gépészeti mérések

gyakorlata 5 óra 0 óra 0 óra

Esztergálás 0 óra 2 óra 3 óra

Esztergálás gyakorlata 0 óra 7 óra 4 óra

Marás 0 óra 3 óra 0 óra

Marás gyakorlata 0 óra 5 óra 5 óra

Köszörülés 0 óra 2 óra 2,5 óra

Köszörülés gyakorlata 0 óra 2 óra 6 óra

Kötött órák összesen 14,5 óra 23 óra 23 óra

Szabad órakeret**

Műszaki ábrázolás 2,5 óra 0 óra 0 óra

Műszaki rajz 0 óra 2 óra 0 óra

Műszaki rajz 0 óra 0 óra 2,5 óra

Összesen: 17 óra 25 óra 25,5 óra

Page 32: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

32

Gépi forgácsoló /2 éves közismereti oktatás nélkül

Tantárgyak 1. évfolyam 2. évfolyam

Munkahelyi egészség és

biztonság 0,5 óra 0 óra

Foglakoztatás I.

0 óra 2 óra

Foglakoztatás II.

0 óra 0,5 óra

Munkavédelem 1 óra 0 óra

Elsősegélynyújtás

gyakorlata 1 óra 0 óra

Gépészeti alapozó

feladatok 2 óra 0 óra

Gépészeti alapozó

feladatok gyakorlata 4 óra 0 óra

Szakmai anyagismeret és

anyagvizsgálat 3 óra 0 óra

Anyagvizsgálat és

gépészeti mérések

gyakorlata 6 óra 0 óra

Esztergálás 3 óra 2 óra

Esztergálás gyakorlata 8 óra 4 óra

Marás 0 óra 3 óra

Marás gyakorlata 0 óra 11 óra

Köszörülés 3 óra 1 óra

Köszörülés gyakorlata 0 óra 8 óra

Kötött órák összesen 31,5 óra 31,5 óra

Page 33: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

33

Szakmai tartalmak a szabad sávos órákhoz

Ipari gépész szakma

9. évfolyam: Műszaki ábrázolás 2,5 óra / hét

A műszaki rajz feladata, célja. Szabványosítás, szabványos rajzlap méretek, feliratmezők és

követelményeik.

Gépészeti technológiai dokumentációk, mint információhordozók, azok formai és tartalmi

követelményei.

Rajztechnikai alapszabványok, előírások, megoldások.

Szabványos méretarányok, szabvány A,B,C-szabványírás.

Síkmértani szerkesztések, négyszögek, sokszögek szerkesztése.

Szabályos oldalú, n oldalú sokszög szerkesztése.

Érintők szerkesztése, kilincs-, kosárgörbe és heveder szerkesztése.

Műszaki görbék. Körevolvens, ciklois szerkesztése.

Lemeztárgy szerkesztése.

Egyszerű lemeztárgyak szerkesztése és méretezése.

Bonyolult lemeztárgyak szerkesztése és méretezése.

Hajlítással előállított lemeztárgyak szerkesztése és méretezése.

A vetületi ábrázolás szabályai, hasábok ábrázolása vetületben.

A vetületi ábrázolás szabályai, ferde lappal határolt testek ábrázolása vetületben.

A vetületi ábrázolás szabályai, görbelappal határolt testek ábrázolása vetületben.

Vetületi rajzok készítése, gyakorlás.

Hasábok síkmetszése.

Forgástestek síkmetszése.

Axonometria.

Az axonometrikus ábrázolás szabályai, hasáb ábrázolása kétméretű axonometriában.

Az axonometrikus ábrázolás szabályai, ferde lappal határolt testek ábrázolása kétméretű

axonometriában. Gúla ábrázolása.

Forgástestek ábrázolása axonometriában.

Henger, forgáskúp ábrázolások gyakorlása.

Egyszerű gépészeti műszaki rajzok. Egyszerű alkatrész ábrázolása vetületben, nézeti

képekkel.

Tömör testek ábrázolása.

Egyszerű gépészeti műszaki rajzok.

Az egyszerű metszet keletkezése, teljes metszet. Alkatrész ábrázolása metszetben.

Félmetszet, félnézet. Alkatrész ábrázolása félmetszetben.

Alkatrész méretezése, méretezési szabályok, követelmények a mérethálóval szemben.

Műhelyrajz készítésének szabályai, keretezés, szövegmező, méretezés.

Felvételi vázlat készítésének szabályai, felvételi vázlat készítése, gyakorlás.

10. évfolyam: Műszaki rajz 2 óra / hét

A metszeti ábrázolás.

Ábrázolás egyszerű metszetekkel.

A lépcsős metszet.

A befordított metszet.

A kitörés.

Szelvény.

A kiterített metszet.

A metszeti ábrázolás sajátos szabályai.

A felületminőség megadása műszaki rajzon.

Page 34: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

34

Alapfogalmak.

Egyenetlenségek.

Felületi érdesség.

Felületi hullámosság.

Mérettűrések.

Tűrés technikai alapfogalmak.

Tűrésmező, tűrés nagyság és a tűrés mező elhelyezkedése.

Hosszméretek tűrése.

Szögméretek tűrése.

Lejtés és kúposság tűrése.

Tűrés alapsorozatok.

Tűrésezetlen méretek pontossága.

Tűrés technikai gyakorló feladatok.

Illesztések.

Az illesztés alapfogalmai.

Az egységes tűrés-, és illesztési rendszer felépítése.

Alapeltérések.

Illesztési rendszerek.

Az illesztések jelölése.

Tűrésezett méretek és a felületi érdesség összefüggése.

Csap-, és lyuktűrések táblázata.

Táblázat kezelések gyakorlása.

Illesztés technikai számítások, gyakorló feladatok.

Alak-, és helyzettűrések.

Általános előírások és fogalmak.

Az alak eltérések és alaktűrések értelmezése.

Egyenesség-, hengeresség-, síklapúság-, köralakeltérés és tűrések.

Helyzet eltérések és helyzettűrések.

Összetett alak-, és helyzettűrések értelmezése.

Alak és helyzettűrések rajzi megadásai.

Alak és helyzettűrések szám értékei.

Gépelemek ábrázolása.

Tengelyek ábrázolása.

Tárcsák ábrázolása.

Csapágyak ábrázolása.

Gördülő csapágyak ábrázolása.

11. évfolyam: Műszaki rajz 2,5 óra / hét

Gépelemek ábrázolása.

Csavarmenet ábrázolása.

Orsó-, és anyamenetek ábrázolása.

Méretek megadása menetes alkatrészeken.

Menetes alkatrészek ábrázolása, gyakorlás.

Hatlapfejű csavar és hatlapú anya ábrázolása.

Kapcsolódó menetes alkatrészek ábrázolása.

Ékkötés ábrázolása. Reteszkötés ábrázolása.

Bordás tengely és bordás furat ábrázolása.

Fogazott alkatrészek ábrázolása.

Hengeres homlok fogaskerék rajza.

Belső fogazású koszorúkerék rajza.

Hengeres fogaskerékpár ábrázolása.

Szegecskötés ábrázolása.

Page 35: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

35

Szegecskötés, szegecselt csomópont, összeállítási rajz.

Az összeállítási rajz készítésének szabályai. Darab és tétel jegyzék.

Menetes szerkezetek összeállítása.

Csuklós szerkezetek összeállítási rajza.

Egyszerű fogaskerekes hajtómű összeállítása.

Hegesztések megadása műszaki rajzon, hegesztés rajzjelei.

Hegesztett alkatrész ábrázolása.

Hegesztett szerkezetek összeállítása és rajzi előírásai.

Számítógépes rajzkészítés.

Általános tudnivalók.

AutoCAD 2005 program ismertetése.

Rajzszerkesztő program gépkezelői ismeretei.

A rajzszerkesztő működtetése.

Egyszerű vonalas rajzok, lemeztárgyak megrajzolása CAD programmal.

Rajzelemek, parancskiadási lehetőségek a CAD-ben.

Gyakorló rajzok készítése.

Hegesztő szakma

9. évfolyam: Műszaki ábrázolás 2,5 óra / hét

A műszaki rajz feladata, célja.

Szabványosítás, szabványos rajzlap méretek, feliratmezők és követelményeik.

Gépészeti technológiai dokumentációk, mint információhordozók,

azok formai és tartalmi követelményei.

Rajztechnikai alapszabványok, előírások, megoldások.

Szabványos méretarányok, szabvány A,B,C-szabványírás.

Síkmértani szerkesztések, négyszögek, sokszögek szerkesztése.

Szabályos oldalú, n oldalú sokszög szerkesztése.

Érintők szerkesztése, kilincs-, kosárgörbe és heveder szerkesztése.

Műszaki görbék. Körevolvens, ciklois szerkesztése.

Lemeztárgy szerkesztése.

Egyszerű lemeztárgyak szerkesztése és méretezése.

Bonyolult lemeztárgyak szerkesztése és méretezése.

Hajlítással előállított lemeztárgyak szerkesztése és méretezése.

A vetületi ábrázolás szabályai, hasábok ábrázolása vetületben.

A vetületi ábrázolás szabályai, ferde lappal határolt testek ábrázolása vetületben.

A vetületi ábrázolás szabályai, görbelappal határolt testek ábrázolása vetületben.

Vetületi rajzok készítése, gyakorlás.

Hasábok síkmetszése.

Forgástestek síkmetszése.

Axonometria.

Az axonometrikus ábrázolás szabályai, hasáb ábrázolása kétméretű axonometriában.

Az axonometrikus ábrázolás szabályai, ferde lappal határolt testek ábrázolása kétméretű

axonometriában. Gúla ábrázolása.

Forgástestek ábrázolása axonometriában.

Henger, forgáskúp ábrázolások gyakorlása.

Egyszerű gépészeti műszaki rajzok. Egyszerű alkatrész ábrázolása vetületben, nézeti

képekkel.

Tömör testek ábrázolása.

Egyszerű gépészeti műszaki rajzok.

Az egyszerű metszet keletkezése, teljes metszet. Alkatrész ábrázolása metszetben.

Page 36: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

36

Félmetszet, félnézet. Alkatrész ábrázolása félmetszetben.

Alkatrész méretezése, méretezési szabályok, követelmények a mérethálóval szemben.

Műhelyrajz készítésének szabályai, keretezés, szövegmező, méretezés.

Felvételi vázlat készítésének szabályai, felvételi vázlat készítése, gyakorlás.

10. évfolyam: Anyagismeret 2 óra / hét

Anyag-szerkezettani alapismeretek.

Színfémek tulajdonságai.

Színfémek előfordulása.

A színfém előállítása.

A színfém kristályosodása.

Az ötvözetek fogalma, ötvözetek kristályosodása.

Egyensúlyi diagramok, ötvözetek állapot ábrái azok leolvasása.

Ipari vasötvözetek.

Az Fe –C iker diagram értemezése, és leolvasása.

A vas fő ötvözői, vasötvözetek előállítása.

Az ötvöző elemek hatása az acélok szövet szerkezetére.

A hűtés sebességének hatása az acélok szövet szerkezetére.

Az ötvözők és szennyezők hatása az acélok tulajdonságaira.

A legfontosabb acélfajták alkalmazási területei.

Az acélok osztályozása és jelölései a MSZ és EN szerint.

A vas- és acélöntvények osztályozása, tulajdonságai és jelölései a MSZ és EN szerint.

Nem vasalapú fémes szerkezeti anyagok.

Könnyűfémek és ötvözeteik.

Az alumínium ötvöző anyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint.

Színesfémek és ötvözeteik. A sárgaréz.

Bronzok összetétele és alkalmazása.

A réz ötvöző anyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint.

Az ón, ólom és a horgany ötvözőanyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és

EN szerint.

A hőkezelések fogalma, célja, hőkezelések elméleti alapjai.

Az átkristályosodás folyamata.

Az átkristályosodási hőmérséklet, összefüggés az átkristályosodás, szemcse szerkezet és az

anyag külső tulajdonságai között

A hőkezelések szakaszai, hevítés és hűtési technikák.

Hőkezelések csoportosítása

Lágyító hőkezelések

Megeresztés, feszültség csökkentés.

Keménységfokozó hőkezelések, a közönséges edzés.

Lépcsős és izotermikus edzés.

Különleges edzések. Kérgesítő eljárások.

Felületi edzések.

Szívósságnövelő hőkezelések, a nemesítés.

Az öntészeti vasak hőkezelése

Színesfémek és ötvözeteik hőkezelése.

Színalumínium hőkezelése.

Alumínium ötvözetek hőkezelése.

Egyéb könnyűfém ötvözetek hőkezelése

Az anyagvizsgálati eljárások.

Az anyagvizsgálat célja, feladata.

Page 37: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

37

Az anyaghibákat feltáró vizsgálatok.

Jellegzetes anyaghibák.

A hiba kimutatás lehetőségei.

Roncsolás-mentes anyagvizsgálatok (folytonossági vizsgálatok).

Endoszkópos vizsgálat. Folyadékbehatolásos repedésvizsgálat.

Mágnesezhető poros repedésvizsgálat.

Ultrahangos repedésvizsgálat.

Radiográfiai vizsgálatok

Roncsolásos anyagvizsgálatok, szakítóvizsgálat, keménység vizsgálat.

Technológiai próbák.

Hajlító- és hajtogató vizsgálat.

Lemezek és szalagok hajtogatása.

Mélyhúzhatósági vizsgálat célja, berendezése

Anyagtulajdonságok vizsgálata. Fizikai tulajdonságok vizsgálata.

Kémiai tulajdonságok vizsgálata.

Mechanikai tulajdonságok vizsgálata.

Technológiai vizsgálatok.

Törésvizsgálat. Forgácsolhatósági vizsgálat

Szakítóvizsgálat.

A szakítógép felépítése, kezelése.

Próbatestek, kialakításuk

A szakítóvizsgálat kiértékelése.

Hegesztett kötések hajlító vizsgálata

Szívósság vizsgálat, a fajlagos ütőmunka meghatározása

Fárasztóvizsgálatok.

A keménységmérés célja, eljárásai, berendezései.

11. évfolyam: Műszaki rajz 2,5 óra / hét

A metszeti ábrázolás.

Ábrázolás egyszerű metszetekkel.

A lépcsős metszet.

A befordított metszet.

A kitörés. Szelvény.

A kiterített metszet.

A metszeti ábrázolás sajátos szabályai.

A felületminőség megadása műszaki rajzon.

Alapfogalmak. Egyenetlenségek.

Felületi érdesség.

Felületi hullámosság.

Mérettűrések.

Tűrés technikai alapfogalmak.

Tűrésmező, tűrés nagyság és a tűrés mező elhelyezkedése.

Hosszméretek tűrése.

Szögméretek tűrése.

Illesztések.

Az illesztés alapfogalmai.

Az egységes tűrés-, és illesztési rendszer felépítése.

Alapeltérések. Illesztési rendszerek.

Az illesztések jelölése.

Tűrésezett méretek és a felületi érdesség összefüggése.

Page 38: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

38

Csap-, és lyuktűrések táblázata.

Táblázat kezelések gyakorlása.

Alak-, és helyzettűrések.

Általános előírások és fogalmak.

Az alak eltérések és alaktűrések értelmezése.

Egyenesség-, hengeresség-, síklapúság-, köralakeltérés és tűrések.

Helyzet eltérések és helyzettűrések.

Gépelemek ábrázolása.

Csavarmenet ábrázolása.

Orsó-, és anyamenetek ábrázolása.

Méretek megadása menetes alkatrészeken.

Menetes alkatrészek ábrázolása, gyakorlás.

Hatlapfejű csavar és hatlapú anya ábrázolása.

Kapcsolódó menetes alkatrészek ábrázolása.

Ékkötés ábrázolása. Reteszkötés ábrázolása.

Bordás tengely és bordás furat ábrázolása.

Fogazott alkatrészek ábrázolása.

Hengeres homlok fogaskerék rajza.

Belső fogazású koszorúkerék rajza.

Hengeres fogaskerékpár ábrázolása.

Szegecskötés ábrázolása.

Szegecskötés, szegecselt csomópont, összeállítási rajz.

Az összeállítási rajz készítésének szabályai. Darab és tétel jegyzék.

Menetes szerkezetek összeállítása.

Hegesztések megadása műszaki rajzon, hegesztés rajzjelei.

Hegesztett alkatrész ábrázolása.

Hegesztett szerkezetek összeállítása és rajzi előírásai.

Gépi forgácsoló szakma

9. évfolyam: Műszaki ábrázolás 2,5 óra / hét

A műszaki rajz feladata, célja. Szabványosítás, szabványos rajzlap méretek, feliratmezők és

követelményeik.

Gépészeti technológiai dokumentációk, mint információhordozók, azok formai és tartalmi

követelményei.

Rajztechnikai alapszabványok, előírások, megoldások.

Szabványos méretarányok, szabvány A,B,C-szabványírás.

Síkmértani szerkesztések, négyszögek, sokszögek szerkesztése.

Szabályos oldalú, n oldalú sokszög szerkesztése.

Érintők szerkesztése, kilincs-, kosárgörbe és heveder szerkesztése.

Műszaki görbék. Körevolvens, ciklois szerkesztése.

Lemeztárgy szerkesztése.

Egyszerű lemeztárgyak szerkesztése és méretezése.

Bonyolult lemeztárgyak szerkesztése és méretezése.

Hajlítással előállított lemeztárgyak szerkesztése és méretezése.

A vetületi ábrázolás szabályai, hasábok ábrázolása vetületben.

A vetületi ábrázolás szabályai, ferde lappal határolt testek ábrázolása vetületben.

A vetületi ábrázolás szabályai, görbelappal határolt testek ábrázolása vetületben.

Vetületi rajzok készítése, gyakorlás.

Hasábok síkmetszése.

Forgástestek síkmetszése.

Axonometria.

Page 39: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

39

Az axonometrikus ábrázolás szabályai, hasáb ábrázolása kétméretű axonometriában.

Az axonometrikus ábrázolás szabályai, ferde lappal határolt testek ábrázolása kétméretű

axonometriában. Gúla ábrázolása.

Forgástestek ábrázolása axonometriában.

Henger, forgáskúp ábrázolások gyakorlása.

Egyszerű gépészeti műszaki rajzok. Egyszerű alkatrész ábrázolása vetületben, nézeti

képekkel.

Tömör testek ábrázolása.

Egyszerű gépészeti műszaki rajzok.

Az egyszerű metszet keletkezése, teljes metszet. Alkatrész ábrázolása metszetben.

Félmetszet, félnézet. Alkatrész ábrázolása félmetszetben.

Alkatrész méretezése, méretezési szabályok, követelmények a mérethálóval szemben.

Műhelyrajz készítésének szabályai, keretezés, szövegmező, méretezés.

Felvételi vázlat készítésének szabályai, felvételi vázlat készítése, gyakorlás.

10. évfolyam: Műszaki rajz 2 óra / hét

A metszeti ábrázolás.

Ábrázolás egyszerű metszetekkel.

A lépcsős metszet.

A befordított metszet.

A kitörés.

Szelvény.

A kiterített metszet.

A metszeti ábrázolás sajátos szabályai.

A felületminőség megadása műszaki rajzon.

Alapfogalmak.

Egyenetlenségek.

Felületi érdesség.

Felületi hullámosság.

Mérettűrések.

Tűrés technikai alapfogalmak.

Tűrésmező, tűrés nagyság és a tűrés mező elhelyezkedése.

Hosszméretek tűrése.

Szögméretek tűrése.

Lejtés és kúposság tűrése.

Tűrés alapsorozatok.

Tűrésezetlen méretek pontossága.

Tűrés technikai gyakorló feladatok.

Illesztések.

Az illesztés alapfogalmai.

Az egységes tűrés-, és illesztési rendszer felépítése.

Alapeltérések.

Illesztési rendszerek.

Az illesztések jelölése.

Tűrésezett méretek és a felületi érdesség összefüggése.

Csap-, és lyuktűrések táblázata.

Táblázat kezelések gyakorlása.

Illesztés technikai számítások, gyakorló feladatok.

Alak-, és helyzettűrések.

Általános előírások és fogalmak.

Az alak eltérések és alaktűrések értelmezése.

Egyenesség-, hengeresség-, síklapúság-, köralakeltérés és tűrések.

Page 40: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

40

Helyzet eltérések és helyzettűrések.

Összetett alak-, és helyzettűrések értelmezése.

Alak és helyzettűrések rajzi megadásai.

Alak és helyzettűrések szám értékei.

Gépelemek ábrázolása.

Tengelyek ábrázolása.

Tárcsák ábrázolása.

Csapágyak ábrázolása.

Gördülő csapágyak ábrázolása.

11. évfolyam: Műszaki rajz 2,5 óra / hét

Gépelemek ábrázolása.

Csavarmenet ábrázolása.

Orsó-, és anyamenetek ábrázolása.

Méretek megadása menetes alkatrészeken.

Menetes alkatrészek ábrázolása, gyakorlás.

Hatlapfejű csavar és hatlapú anya ábrázolása.

Kapcsolódó menetes alkatrészek ábrázolása.

Ékkötés ábrázolása. Reteszkötés ábrázolása.

Bordás tengely és bordás furat ábrázolása.

Fogazott alkatrészek ábrázolása.

Hengeres homlok fogaskerék rajza.

Belső fogazású koszorúkerék rajza.

Hengeres fogaskerékpár ábrázolása.

Szegecskötés ábrázolása.

Szegecskötés, szegecselt csomópont, összeállítási rajz.

Az összeállítási rajz készítésének szabályai. Darab és tétel jegyzék.

Menetes szerkezetek összeállítása.

Csuklós szerkezetek összeállítási rajza.

Egyszerű fogaskerekes hajtómű összeállítása.

Hegesztések megadása műszaki rajzon, hegesztés rajzjelei.

Hegesztett alkatrész ábrázolása.

Hegesztett szerkezetek összeállítása és rajzi előírásai.

Számítógépes rajzkészítés.

Általános tudnivalók.

AutoCAD 2005 program ismertetése.

Rajzszerkesztő program gépkezelői ismeretei.

A rajzszerkesztő működtetése.

Egyszerű vonalas rajzok, lemeztárgyak megrajzolása CAD programmal.

Rajzelemek, parancskiadási lehetőségek a CAD-ben.

Gyakorló rajzok készítése.

Page 41: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

41

Női szabó szakközépiskolai képzésben a heti és éves szakmai óraszámok:

Évfolyam

Heti óraszám

szabadsáv

nélkül

Éves óraszám

szabadsáv

nélkül

Heti óraszám

szabadsávval

Éves óraszám

szabadsávval

9. évfolyam 14,5 óra/hét 522 óra/év 17 óra/hét 612 óra/év

Ögy 140 140

10. évfolyam 23 óra/hét 828 óra/év 25 óra/hét 900 óra/év

Ögy 140 140

11. évfolyam 23 óra/hét 713 óra/év 25,5 óra/hét 791 óra/év

Összesen: 2343 óra 2853 óra

Évfolyam

Heti óraszám

szabadsáv

nélkül

Éves óraszám

szabadsáv

nélkül

Heti óraszám

szabadsávval

Éves óraszám

szabadsávval

1. évfolyam 31,5 óra/hét 1134 óra/év 35 óra/hét 1260 óra/év

Ögy. 160 óra 160 óra

2. évfolyam 31,5 óra/hét 977 óra/év 35 óra/hét 1085 óra/év

Összesen: 2271 óra 2505 óra

Jelmagyarázat: ögy/összefüggő szakmai gyakorlat

Page 42: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

42

A kifutó Női szabó képzés / 3 éves közismereti oktatással

Tantárgyak 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam

Munkahelyi egészség

és biztonság 0,5 óra 0 óra 0 óra

Foglakoztatás I.

0 óra 0 óra 2 óra

Foglakoztatás II.

0 óra 0 óra 0,5 óra

Ruhaipari anyag-, és

áruismeret 1 óra 1 óra 1 óra

Anyagvizsgálatok

gyakorlata 0 óra 0 óra 1 óra

Ruhaipari gyártás-

előkészítés 1 óra 0 óra 0 óra

Szakrajz 0 óra 1 óra 2 óra

Szakrajz gyakorlat 0 óra 1 óra 0 óra

Textil termékek

előkészítése 2 óra 0 óra 0 óra

Textil termékek

készítése gyakorlat 7 óra 0 óra 0 óra

Lakástextíliák

készítése / elmélet 1 óra 0 óra 0 óra

Lakástextíliák

készítése gyakorlat 2 óra 0 óra 0 óra

Női ruhák készítése /

elmélet 0 óra 4 óra 3,5 óra

Női ruhák készítése

gyakorlat 0 óra 16 óra 13 óra

Kötött órák összesen 14,5 óra 23 óra 23 óra

Szabad órakeret**

2,5 óra 0 óra 0 óra

Szakmai gyakorlat 0 óra 2 órából (1 óra) 0 óra

Szakmai gyakorlat 0 óra 0 óra 2,5 órából (1 óra)

Összesen: 17 óra 25 óra 25,5 óra

Page 43: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

43

Női szabó /2 éves közismereti oktatás nélkül

Tantárgyak 1. évfolyam 2. évfolyam

Munkahelyi egészség és

biztonság 0,5 óra 0 óra

Foglakoztatás I.

0 óra 2 óra

Foglakoztatás II.

0 óra 0,5 óra

Ruhaipari anyag-, és

áruismeret 2 óra 1 óra

Anyagvizsgálatok

gyakorlata 0 óra 1 óra

Ruhaipari gyártás-

előkészítés 1 óra 2 óra

Szakrajz 1 óra 2 óra

Szakrajz gyakorlat 0 óra 1 óra

Textil termékek

előkészítése 3 óra 0 óra

Textil termékek készítése

gyakorlat 4 óra 0 óra

Lakástextíliák készítése /

elmélet 1 óra 0 óra

Lakástextíliák készítése

gyakorlat 2 óra 0 óra

Női ruhák készítése /

elmélet 2 óra 4 óra

Női ruhák készítése

gyakorlat 15 óra 20 óra

Kötött órák összesen 31,5 óra 31,5 óra

Page 44: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

44

Köznevelési Hídprogramok

Az a tanköteles korú tanuló, aki alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, de

középfokú iskolába nem nyert felvételt, tanulmányait az általános iskola kezdeményezésére a

Híd I. programban folytatja. A Híd I. programban szervezett nevelés-oktatás az egyéni

képességekre és szükségletekre épülő differenciált fejlődési utak biztosításával pótolja a

továbbtanuláshoz szükséges, de hiányzó alapvető ismereteket, kompetenciákat. A Híd I.

programban szervezett nevelés-oktatás felkészíti a tanulókat az egyéni képességeikhez

igazodó tanulási módszerek elsajátítására, illetve pályaorientációs tevékenység keretében

megismerteti a tanulókat a munkaerőpiacra történő belépéshez szükséges ismeretekkel. A Híd

I. program keretében a tanuló középfokú iskolába történő felvételi vizsgát tesz. A program

végén a tanulmányi követelmények teljesítéséről a szervező iskola tanúsítványt állít ki. A Híd

I. programot úgy kell megszervezni, hogy az érintett tanulók számára – igény esetén –

biztosítható legyen a kollégiumi elhelyezés. Ha a tanköteles tanuló alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezik, de legalább

hat általános iskolai évfolyamot sikeresen elvégzett, azt a tanévet követően, amelyben

tizenötödik életévét betölti, az általános iskola kezdeményezi felvételét a Híd II. programba. E

határidő egy évvel meghosszabbítható abban az esetben, ha a tanuló az általános iskola első

évfolyamán a tanulmányait a hetedik életévében kezdte meg, továbbá ha a tanulmányi

követelményeket azért nem tudták teljesíteni, mert a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt vagy

tanulmányait külföldön folytatta. A Híd II. programban nyújtott nevelés-oktatás tanulásra

motivál, fejleszti a jogszabályban meghatározott egyes szakmák sikeres elsajátításához

szükséges készségeket, szakmacsoporton belüli pályaorientációs feladatokat lát el, rész-

szakképesítés megszerzésére készít fel. A Híd II. program záróvizsgával, ennek részeként

komplex szakmai vizsgával zárul. A Híd II. program elvégzéséről a szervező iskola alapfokú

végzettséget igazoló tanúsítványt, sikeres komplex szakmai vizsgáról pedig rész-

szakképesítést igazoló szakmai bizonyítványt állít ki. A tanuló a Híd II. program keretében

elsajátítja azokat az ismereteket, amelyek a szakképzés megkezdéséhez szükségesek, továbbá

megszerzi a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati

tudáselemeket. A tanuló a Híd II. program sikeres befejezése után a szakiskolai szakképzési

évfolyamon, évfolyamokon készülhet fel a szakmai vizsga letételére. A Köznevelési Hídprogramok keretében a tanulók komplex fejlesztését szolgáló

tevékenységek, foglalkozások és programok a délelőtti és délutáni időszakban arányosan

elosztva kerülnek megszervezésre. A Köznevelési Hídprogramokban az érintett tanulók

egyéni képességeihez igazodó pedagógiai tevékenységrendszer megvalósításában résztvevő

pedagógusok illetmény-kiegészítésre jogosultak abban az esetben, ha az adott tanévben a

pedagógiai tevékenységükkel érintett tanulóik legalább hetven százaléka eredményes

középfokú írásbeli felvételi vizsgát tesz, vagy Híd II. program esetében a második

évfolyamba lépett. A Köznevelési Hídprogramok keretein belül szervezhető olyan osztály is, amely az

Országos Képzési Jegyzékről szóló kormányrendeletben meghatározott szakképesítések

körében folytatott szakiskolai képzés megkezdésére készíti fel azokat a tanulókat, akik általános iskolai tanulmányaikat a tankötelezettségük végéig nem tudták teljesíteni és hat

általános iskolai évfolyamnál kevesebbet fejeztek be sikeresen. A Köznevelési Hídprogramok nevelési-oktatási programjait az oktatásért felelős

miniszter rendeletben adja ki, amely magában foglalja a csoportszervezési elveket, a fejlesztés

eszközrendszerét, a tanulók, illetve az alkalmazott pedagógiai tevékenység mérésére-értékelésére, ellenőrzésére vonatkozó keretszabályokat is.

Page 45: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

45

A Híd I. program célcsoportja, a csoportszervezés elvei Az Európai Bizottság 2010-ben készült, a korai iskolaelhagyás mérséklését célzó dokumentuma alapján azok a fiatalok válnak jóval nagyobb eséllyel a rendszer elhagyóivá, akik

– szegény, szociálisan hátrányos helyzetű, alacsony iskolázottságú családi háttérrel rendelkeznek;

– hátrányos helyzetű kisebbségekhez tartoznak (roma származás); – a sérülékenyebb csoportokba tartozók, így az állami gondozottak, tinédzser korban

szülővé válók, a sajátos nevelési igényű fiatalok;

– családtagjaikról kell anyagi vagy más értelemben gondoskodniuk; – alig kötődnek az iskolához – pl. iskolakerülők, bomlasztó magatartásúk, magántanulóvá

váltak; – nincsenek iskolai sikereik, évismétlők.

Az itt felsorolt veszélyeztető tényezők egy része olyan, amely már viszonylag korai

életkorban felismerhető, ezért kezelésükre hatékony megoldást jelenthet a mielőbbi preventív

és támogató beavatkozások sora. Így már az iskolába kerülés előtt, vagy légkésőbb az

általános iskola megkezdésekor előre tervezhető, a fejlesztést és a többséghez való

felzárkózást segítő intézkedések hozhatók, eredményes programok indíthatóak a szociálisan

hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű (roma) családokból érkező, illetőleg a

felismerten sajátos nevelési igényű gyermekek számára. Egy másik problémakört jelent, amikor a változás az iskolai pályafutás során áll be, egy

látszólag sima, sikeres iskolakezdést látványos teljesítményromlás, alulteljesítés, iskolakerülő,

bomlasztó magatartás követ. A kimaradó gyerekek többsége az általános iskola felső

tagozatára válik „gyenge” tanulóvá, azaz természetessé lesz számukra, hogy legjobb

osztályzataik kettes, hármas körül mozognak, és az a tanév számít sikeresnek, amelyikben

nem buknak meg. A gyenge eredményeket a szüleik is tudomásul veszik, lényegében otthon

senki sem készteti őket arra, hogy erről a szintről feljebb kerüljenek. A tanulmányi

eredmények romlásában sokuknál az otthoni körülmények alakulása játszik fontos szerepet,

mert pl. az ép családok a gyerekek tizenéves korára felbomlanak, vagy a kisgyerekkorban

még életerős szülők fokozatosan elesetté (munkanélkülivé, alkoholistává, mentálisan sérültté,

rokkanttá stb.) válnak. Mivel ezek a gyerekek nem számíthatnak otthoni segítségre,

támogatásra, sokkal inkább függenek tanáraiktól. Közülük sokan agresszív viselkedéssel,

normaszegéssel, az iskolai munka elhanyagolásával próbálják felhívni magukra a figyelmet,

azaz nem jól kommunikálják személyes problémáikat, gondjaikat. Ha nincs olyan

szerencséjük, hogy pedagógusaik között akad legalább egy, aki megérti ezt a fajta

segélykérést is, aki szüleik, családjuk helyett melléjük tud állni, könnyen belekerülnek a korai

iskolaelhagyás lefelé vezető spiráljába. Az iskolában kialakuló státusok, szerepek is hatással

vannak a gyerekek, fiatalok további útjára. A kortársak könnyen kirekesztik a másfajta módon

viselkedő, előnytelen külsejű, ügyetlen, társaitól eltérő szokású gyerekeket. Ez

nagymértékben hat a fiatal önképének alakulására, önismeretére. Ugyanígy énkép-rombolóak

az egyes pedagógusok által alkalmazott megszégyenítő módszerek, a felszínen megmutatkozó

hibák, gyengeségek, problémák folyamatos és önmagukban való hangsúlyozása. Amennyiben

a fiatal egységesen úgy érzi környezete reakcióiból, hogy kitaszított, elutasított és nem

kívánatos, elveszti reményét abban, hogy teljes értékű tagja lehet az őt körülvevő

közösségnek. Esélytelennek és értelmetlennek érez bármi erőfeszítést annak érdekében, hogy

beilleszkedjen, vagy a vele szemben támasztott követelményeknek igyekezzen megfelelni,

tehát ez is elindíthatja a társadalmi normákkal való szembehelyezkedést és kiilleszkedést.

Főként ez utóbbi csoportba tartozó fiatalok körében lehet eredményre vezető az egy tanévnyi

fejlesztő-kompenzáló év a középszintű képzés megkezdésekor.

Page 46: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

46

Híd program tanulási környezete Az előbb bemutatott, az iskolában elutasított, az oktatás világától elidegenedett, önmagukban

nem bízó, magukat alulértékelő fiatalokat a korábbi tapasztalataikhoz képest gyökeresen

megváltoztatott tanulási környezet tudja egy tanévnyi idő alatt sikeresen visszavezetni az

oktatás-képzés világába, ez segíti őket ahhoz, hogy saját értékeiket felismerve a későbbiekben

meg tudják állni helyüket a munka világában. A teljesen megváltozott tanulási környezet

magában foglalja a következőket. a) A fizikai környezet Ízléses, vonzó, mobil bútorokkal berendezett tér, ami lehetőséget kínál a társas együttlét, a

szabadidőtöltés és a tanulás-információszerzés gazdag formáira, a formális, informális és nem

formális tanulási alkalmakra. A törvényben szereplő komplex, tanulmányi, szociális,

kulturális, képességbeli és személyiségfejlesztését támogató pedagógiai tevékenység is ilyen

fizikai környezetet feltételez, ami nem hagyományos osztálytermi berendezésével segít az

önálló életkezdéshez szükséges ismeretek megszerzéséhez is. b) A tanulás szervezési keretei A törvény által előírt alacsony csoportlétszám (8-10 fő), ahol a diákokkal maximum 4-5 főből

álló pedagógus team dolgozik. A napokat a tanulásra ráhangoló és minden napot lezáró

elemek és nagyobb időegységekbe szervezett tanulási blokkokba rendeződő napi ritmus

jellemzi; heti rendszerességgel iskolán kívüli tanulási lehetőséget is biztosítva, és lehetőség

szerint az időkeret 40 százalékában páros foglalkozásvezetéssel, amelyet a törvény által a

csoport számára biztosított heti 56 órás időkeret tesz lehetővé. A rugalmas szervezési keretek

szükségszerűen kínálnak lehetőséget a fiatal kismamáknak, hogy (akár csecsemőiket is

magukkal hozva) ismét visszataláljanak az oktatás-képzés világába; a középfokot többször

megkezdőknek, hogy egy második (újabb) esélyt kapjanak; és a tanév közben máshonnan

kimaradóknak pedig, hogy valahol még utolsó esélyként megkapaszkodhassanak. c) A tanterv Tartalmában érdekes és releváns, gyakorlatias, az egyéni igényekhez és szükségletekhez rugalmasan igazítható program, ami re-integrációhoz és re-szocializációhoz szükséges

alapkompetenciák fejlesztése mellett a reális életpálya-tervezéshez és szakmaismerethez ad fontos alapokat. d) A tanulásszervezés módszerei Előtérben az egyéni fejlesztés, differenciálás, a fejlesztő értékelés hangsúlyos alkalmazása, az egyéni felelősségvállalás lehetőségeinek biztosítása, s emellett az együttműködés, egymástól és egymással tanulás, a kooperáció módszereinek gyakorlása, projektek megoldása. e) Személyközpontú pedagógiai szemlélet és gyakorlat Minden egyes személy egyéni fejlődését középpontba állító, bizalmon alapuló légkörben támogatja az elkötelezett pedagógus team a diákokat, minden diáknak segítő (pedagógus)

párja van, rendszeres beszélgetések az egyén fejlődéséről, ebbe (lehetőség szerint) a szülők,

szükség esetén külső segítő szervezetek bevonása, megállapodások a diák és a támogató környezet vállalásaival.

A HÍD I. PROGRAM SAJÁTOSSÁGAI, JELLEMZŐI A nemzeti köznevelésről szóló törvényben megfogalmazott Köznevelési Hídprogramok akkor érik el valós céljukat, ha megvalósításuk során bizonyos pedagógiai feltételeknek eleget tesznek. Ezek a következők:

Személyekhez igazodó pedagógiai gyakorlat.

Életpálya-építés.

Kompetencia alapú program.

Modulrendszerű tananyag sok választható elemmel.

Page 47: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

47

Személyekhez igazodó pedagógiai gyakorlat A személyekhez igazodó (személyközpontú) pedagógiai gyakorlat a következő jellemzőkkel írható le: a) A diákok felelősségvállalása A diákok aktív, felelős résztvevői saját tanulásuknak, fejlődésüknek. Nem csak reagálnak,

válaszolnak a tanulás során, de aktív és ösztönző tényezői is a különféle szituációknak.

Egyéni tanulási útjaikat nem csak a tanárok jelölik ki, lehetőségük nyílik önálló döntésekre is.

Egyéni sajátosságaiktól függően bevonódnak az értékelésbe, az önértékelésbe, saját fejlődési

tervük készítésébe. A tanulás szempontjából előnyben részesülnek az aktív, cselekedtető

tanulási eljárások, a frontális munkával szemben az egyéni, párban és csoportban végzett

tanulás. b) Egyéni fejlődési terv A személyiség fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy a tanuló az éppen aktuális egyéni

fejlettségi szintjének megfelelő tevékenységeket végezhesse az iskolában, tehát a külső

hatások a megfelelő belső fejlettségi szakaszban érjék. Ezzel nemcsak a tanulási folyamatban

lesz sikeresebb, hanem munkakedve is nő. Az egyéni fejlesztés olyan tevékenység, amelynek

során úgy avatkozunk be a fiatal fejlődési menetébe, hogy a külső környezeti feltételek a

tanuló egyéni sajátosságaihoz, fejlődési folyamatához igazítottak legyenek. A fejlesztés

tervszerű, következetes megvalósításához a vezérfonalat a háromhavonta újragondolt,

értékelést és újratervezést tartalmazó egyéni fejlődési terv adja. c) Differenciált követelmények A program célja, hogy minden diák a saját képességei szerinti legtöbbet hozza ki magából. A

személyre szabott célokat a tanulás tekintetében is rögzíti az egyéni fejlődési terv (EFT),

melyben a fő célokat lehet és kell konkretizálni rövidebb periódusokra, ill. apróbb

feladatokra, tevékenységekre bontani és ennek alapján megfogalmazni a vállalásokat mind a

diák, mind a tanár részéről. A fejlesztő munka akkor eredményes és sikeres, ha a tanár

megkeresi azokat a tanulásirányítási módokat, amelyek alkalmazása biztosítja, hogy diákjai

képességeiknek, egyéni fejlődési ütemüknek és érdeklődésüknek egyaránt megfelelő

tevékenységeket végezzenek. Ebben nyújtanak segítséget az egyéni haladási ütemet segítő

differenciált tanulásszervezés, és az egyéni fejlesztés. A legtökéletesebben megvalósuló

differenciálás valójában az egyénre szabott fejlesztés, ami nagy odafigyelést és

következetesen felépített koncepciózus pedagógiai tevékenységet feltételez. d) Valós élethelyzetekhez és a személyes élményekhez kapcsolódó tanulás A diákoknak az iskolával, a tanulással kapcsolatos motiváltságát a valós élethelyzetekhez és a

személyes élményekhez kapcsolódó tanulás teremti meg. A pozitív motiváció kialakulásában, fenntartásában támaszkodik a program a diákok érdeklődésére, és az új, a tanulók által

kedvelt információhordozókra. e) Egyéni tanulási utak A tanulás-tanítás megszervezésének legfontosabb alapelve az egyéni szükségletekhez,

fejlődési igényekhez való igazodás. Ez alapvetően azt feltételezi, hogy a pedagógiai gyakorlat

reális esélyt teremtsen az eltérő fejlesztési szükségletek kezelésére egyéni fejlődési utak

biztosításával. Így a személyre szabottság érinti a tantervi kereteken belül a célokat, a

tartalmakat, azok mélységét, mennyiségét, a tanítás, tanulás szervezési módjait, az oktatás

módszereit, a tanulási időt, az értékelést, a teljes tanulási környezetet. f) Előzetes tudás, meglévő kompetenciák megismerése A tanulás, az egyéni fejlődés támogatásában kiemelt jelentősége van az előzetes tudás és a

meglévő kompetenciák megismerésének, figyelembevételének, ehhez alkalmazkodó fejlesztési célok kijelölésének, tanulási/fejlesztési stratégiák alkalmazásának és sokféle

tanulási módszer és forrás biztosításának.

Page 48: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

48

g) Egyéni, személyre szabott fejlesztő értékelés A tanulás támogatására szolgáló fejlesztő értékelés központi gondolata az egyéni fejlődés

támogatásában fejezhető ki a leginkább. Vagyis elsődleges célja nem külső normáknak,

követelményeknek való megfeleltetés, az azokkal való összemérés, hanem az adott diák

továbblépését igyekszik támogatni oly módon, hogy kiindulva a diák hozott tudásából,

képességeiből, attitűdjeiből (helyzetelemzés) határozza meg a fejlesztési célokat, ehhez

rendeli a módszereket és eszközöket, majd időszakonként újra értékelve és tervezve támogatja

a diák egyéni fejlődését és rögzíti önmagához képest elért eredményeit. h) Egyéni kimeneti utak Az egyéni fejlesztés eredményeként a diákok megismerik saját képességeiket és

lehetőségeiket és egy reális jövőkép alapján léphetnek tovább a Híd programból.

Folytathatják tanulmányaikat szakiskolai 9. vagy 10. évfolyamon általános képzés keretei

között, bekapcsolódhatnak közvetlenül szakképzésbe, iskolarendszerű valamint felnőttképzési

formában egyaránt, illetve elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon közvetlenül a program

elvégzése után. (A tanulási motiváció erősítése és a tanulási képességek tervszerű fejlesztése

révén program segítséget nyújt a 8 osztályos általános iskolai végzettséggel nem rendelkező

fiataloknak ahhoz, hogy sikeresen fel tudjanak készülni a végzettséget igazoló vizsga

követelményei teljesítésére.)

Életpálya-építés A Híd I. programba bekapcsolódó fiatalok között jelentős azoknak a száma, akik vagy nem

igazán tudják, hogy milyen irányba induljanak, vagy már elkezdték (akár többször is)

valamelyik iskola kilencedik évfolyamát, amelyet nem tudtak sikerrel befejezni, azaz nem

megfelelően választottak iskolát. A korszerű, tudatosan végzett iskolán belüli életpálya-építési

tevékenység hozzásegíti a tanulókat számukra megfelelő irányú képzés megkezdéséhez, a

felnőtt létre való felkészüléshez, hosszú távú foglalkoztathatóságuk megalapozásához, illetve

a tanulásból a munkába való lehetőség szerinti zökkenőmentes átmenethez. A munkára, felnőtt létre a gyerekek és fiatalok a történelem során mindig is felkészültek,

mégpedig hosszú-hosszú időn keresztül természetes módon tanultak bele a változó

szerepekbe. Az élet, a felnőtt lét eseményei, és a munkával kapcsolatos történések sokáig

meglehetősen kiszámíthatóak voltak. A mögöttünk álló évtizedekben azonban gyökeresen

megváltozott a helyzet. A technológia viharos gyorsaságú fejlődése, a munka világának

állandó változása, valamint az újabb és újabb kihívásoknak való megfelelési kényszer

mindennapi életünk részeivé váltak. A felnőtt élet munkához kötődő szerepei már sokkal

kevésbé kiszámíthatóak, mint korábban, és a fiatalok számára jóval kevésbé kiszámítható az

életpályájuk várható alakulása is. Szakmák tűnnek el és jelennek meg gyors egymásutánban.

A most aktív korban lévő szülői generációk soha nem tanulták a jelenleg szükséges, illetve

szükségesként azonosítható életpálya-építéssel kapcsolatos kompetenciákat, és ez a tény

különösen indokolja, hogy az iskola felvállalja azok fejlesztését. További nehézséget jelent az

a tény, hogy a fiatal generációk képviselői gyakran úgy nőnek fel, hogy egyáltalán nincs a

szűkebb, de akár a tágabban értelmezett családjukban sem munkavállalói minta. Sok

gyermeknek és fiatalnak alkalma sincs arra, hogy megtapasztalja maga körül a munkával

töltött felnőtt életszerep sajátosságait. A hiányzó modellek részbeni pótlására az életpálya-

építés keretében szervezett munkahelyi megfigyelés, illetve munkatapasztalat szerzés

tevékenységek alkalmasak. Az életpálya-építés feladata, hogy a tanulókat olyan kompetenciák megszerzésében támogassa, amelyek életük során segítik őket döntések sorozatának meghozatalában. A

számtalan döntés és választás ahhoz szükséges, hogy egészséges életvezetésű, önmagukban

bízó, az állandó változásban lévő munkaerő-piachoz alkalmazkodni képes felnőtt váljék belőlük, aki képes egészséges egyensúlyt tartani a munkája és magánélete között.

Page 49: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

49

Az életpálya-építés, azon belül a pályaorientáció kiemelt szerepét az is indokolja, hogy a

kutatások szerint a lemorzsolódásban jelentős tényező gyakran a nem vagy nem kellően

megalapozott szakmaválasztás. A Híd I. programba kerülhetnek olyan fiatalok, akik akár már

többször belefogtak valamilyen szakma megtanulásába, de sikertelenül. A kudarc(ok) nyomán

arra kell számítani, hogy igen alacsony motivációs szinttel érkeznek a programba, így

lényeges, hogy számukra kihívást jelentő, életkoruknak és érdeklődésüknek megfelelő

tevékenységekre legyen lehetőség. Ehhez is hozzájárulnak az iskolán kívüli tevékenységek,

mint a munkahelyi megfigyelés, illetve munkatapasztalat szerzés. Fentieknek megfelelően, és figyelembe véve, hogy az átvezetési folyamat során fontos, hogy

a diákok kellő önismerettel és pozitív énképpel, a szakmák világával kapcsolatban kellő tájékozottsággal, valamint a munkavállalói léthez kapcsolódó nélkülözhetetlen ismeretekkel

rendelkezzenek, a következő tartalmak szerepelnek az életpálya-építéssel kapcsolatosan: – alapvető munkavállalói ismeretek: Mindazon ismeretek, amelyeket egy

munkavállalónak a sikeres munkakereséshez s munkavállaláshoz alapszinten ismernie kell.

– életpálya-építési ismeretek: A foglalkoztathatóságot növelő, a munkaadói elvárásoknak

történő megfelelést és a sikeres munkahelyi beilleszkedést támogató kompetenciák, beleértve ebbe az életpálya során felmerülő szerepek azonosítását.

– alapvető ismeretek a szakmacsoportokkal kapcsolatban: Alapvető tájékozottság a szakmák világában a szakmacsoportok megismerésén keresztül.

– tényleges élmények a munka világával kapcsolatban: Ennek két formája is beépül a programba a munkahelyi megfigyelés és a munkahelyi tapasztalatszerzés (összefüggő gyakorlat).

Kompetencia alapú program A sokféle, változó és gazdagodó értelmezések közül a programban a kompetenciát a következőképpen értelmezzük: képesség komplex feladatok adott kontextusban való

megoldására. A kompetencia a tudás, készségek és attitűdök egysége, amellyel mindenkinek rendelkeznie kell ahhoz, hogy személyiségét kiteljesítse és fejleszthesse. A fejlesztési logika terén komoly változást jelent a kompetencia alapú fejlesztés, hiszen a

hagyományos oktatási tartalomról, a tananyagról a hangsúly a „személyes” és a szociális

kompetenciába beágyazódó tudásra helyeződik. Természetesen ez nem jelenti a tartalom, az

ismeretek pedagógiai funkciójának elsúlytalanodását, de átstrukturálását igen. A kompetencia

alapú fejlesztés során a diákok az iskolában használható, érvényes, a legváltozatosabb

helyzetekben működő tudást kell, hogy elsajátítsanak. Azaz nem a tudástartalom az, ami a

képességek és attitűdök fejlesztésének szervező elve, hanem a kompetenciák képesség és

attitűd elemei köré szerveződik a tartalom, ismeret. A kompetenciák kiválasztásánál

figyelembe vesszük, hogy a középfokú oktatásba való belépéshez, vagy a középfokú

intézményrendszerből lemorzsolódó fiataloknak a „visszailleszkedésre” milyen kompetencia-

területeken van szükségük fejlesztésre.

Modulrendszerű tartalom, sok egyéni feladattal A modulokban építkező, alternatívákban is kínált oktatási tartalom változatos felhasználási

lehetőségeket rejt, rugalmasan alkalmazható annak érdekében, hogy a felhasználók igazodni

tudjanak a körülményekhez, illetve az egyéni tanulói igényekhez. A modulszerkezetű

programcsomag legfőbb jellemzője, hogy moduljai, részmoduljai relatíve önálló egységek,

sokszínű feladatok tárházát nyújtva. Az oktatási programcsomag szerkezeti egységei

változatos sorrendben szerepelhetnek a tanulás folyamatában (kivéve a 8 alapvető

munkavállalói és életpálya-építési modult), megváltoztathatók, az egyik elemben alkalmazott

ötlet, megoldás áttehető más szerkezeti elemekbe is, gazdagítva azokat. A modulok tartalma,

Page 50: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

50

módszerei, eszközei változtathatók, bővíthetők a tanulócsoport sajátos igényeinek megfelelően – a pedagógus kreativitásának érvényesülésével úgy, hogy a modul alapvető céljai, a kiemelt kompetenciák fejlesztése továbbra is fókuszban maradnak. A Híd I. programhoz nyújtandó modulrendszer (47 modul) a hagyományosabb, jogi

szabályozó feladatot ellátó tantervekhez, tankönyvekhez viszonyítva lényegesen

részletesebbek és konkrétabbak. Megadják a pedagógus számára, hogy adott kompetencia-

fejlesztéshez milyen konkrét feladatokat, módszereket, eszközöket alkalmazhat egy-egy

tanítási részfeladat során, ehhez megadja a lépéseket, s ha szükséges, ezeket meg is

magyarázza, illetve megadja hozzájuk az összes szükséges eszközt, beleértve a differenciálást

segítő konkrét javaslatokat is. Integrálja a tartalom és a ténylegesen megoldandó feladatok

leírását is, sőt a programcsomag részeként az alkalmazó pedagógusok számára rendelkezésre

bocsátja magukat az eszközöket (tanári és diák munkalapok, önértékelési, értékelési sablonok,

portfólióba kerülő anyagokra vonatkozó javaslatok, stb.), mégpedig gazdagabb kínálatot

biztosítva, amelyből a pedagógusok az adott csoport és annak egyes diákjai fejlődési

szükségleteihez igazodva tudnak választani.

A MEGVALÓSÍTHATÓSÁGHOZ SZÜKSÉGES FELTÉTELEK Az első részben bemutatott, a Híd I. programba várhatóan bekapcsolódó diákok számára

eredményes fejlődésük biztosításához nem elegendő önmagában a tanulási környezet

komplex megváltoztatása. Legalább annyira fontos az is, hogy a velük együttműködő

pedagógusok biztonságban érezzék magukat, otthonosan tudjanak mozogni ebben a

környezetben. Minimálisan a következő feltételek szükségesek a program megvalósításához,

a nemzeti köznevelésről szóló törvényben a Köznevelési Hídprogramoknak a törvényalkotó

szerinti célok elérése érdekében. a) A feladat tudatos és elkötelezett vállalása az intézmény részéről A Híd I. programban résztvevő iskoláknak olyan pedagógiai kultúrát szükséges kialakítaniuk, illetve megerősíteniük az intézményükben, mely képes a korábbi tanulmányaik során

kudarcos diákokat a középfokú nevelés-oktatásba, szakképzésbe való bekapcsolódáshoz, vagy a munkába álláshoz, egy eredményesebb életpálya-építéshez. b) Az új kihívás integrálása az intézmény egészébe, a megvalósító pedagógusok szervezeti

támogatása Az intézmény vezetői a szakmai munka erkölcsi és anyagi elismerésével, a program megvalósításához szükséges feltételek biztosításával, a szükséges szervezeti és szervezési

keretek kialakításával, valamint a Híd I. program iskolán belüli elfogadtatásával és

eredményeinek terjesztésével szükséges, hogy támogassák a változó pedagógusokat. c) Kevés pedagógussal megvalósítani, a teamműködés biztosítása A Híd I. program sikerének legfőbb kulcsa a pedagógus, aki tud dolgozni csapatban

[teamben], és a teamben eredményesebbé tudja tenni a pedagógiai munkáját. A Híd I.

csoportban tanuló diákokkal tervezetten csak 3 – 4 pedagógus dolgozzon állandóan, akik

lehetőség szerint különböző szakmai területet képviseljenek. A sikeres intézményesítés

érdekében érdemes a kezdetektől fogva 2-3 team működéséhez elegendő (10-12 fő)

pedagógust felkészíteni erre a feladatra, ami egyrészt – igény és lehetőség esetén – több

párhuzamos Híd csoport indítását teszi lehetővé, másrészt megkönnyíti az intézményen belüli

egyenletesebb óraterheléseket, továbbá módot ad az egymástól tanulásra egy mentor

támogatása mellett. A hosszútávon fennmaradó intézményes változás, fejlődés szempontjából

az a kívánatos, hogy az iskola minél több érintett munkatársa vegyen részt ebben a munkában.

d) Elkötelezett, vállalkozó, nyitott pedagógusok Különösen fontosnak tekintendő a megfelelő pedagógusok kiválasztása, felkészítése és együttműködésük kereteinek tantestületi kialakítása. A csoporttal foglalkozó pedagógussal

szemben kívánalom, hogy:

Page 51: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

51

– Elfogadja a tanulási kudarccal, az iskolai tanulással szemben motiválatlansággal rendelkező diákokat, megértse egyediségüket és sokszínűségüket. Higgyen abban, hogy a heterogén tanulócsoportok optimális, az egyéni fejlődést is elősegítő környezetet jelentenek a diákok számára.

– Kész a tanulás, nevelés szociális közegének megismerésére; képes hatásának értelmezésére és a szociális, pedagógiai befolyásolási lehetőségek kiaknázására.

– Jól felkészült saját tantárgyában, műveltségterületén. Képes nem tantárgyakban gondolkodni, s látni a célok, a tartalom és a tanulásszervezés, valamint eredmények közötti összefüggéseket.

– Érti, elfogadja a program pedagógiai prioritásait: ismeri és érti a személyre szabott nevelési szemléletmódot, vagy megismeri, elfogadja azt.

– Folyamatosan reflektál saját pedagógiai tevékenységére, együttműködik a pedagógus team többi tagjával, kész pedagógus társával közös óravezetésre (páros munkára).

– Személyre szabott nevelés gyakorlatát alkalmazza a nevelés tervezésében, megvalósításában, fejlesztésében. Képes a tanulók egyéni fejlődési igényeire építve a diákokat önálló, felelős fejlesztő tevékenységekre, tudáskonstruálásra ösztönözni. A fejlesztő, támogató értékelést alkalmazza.

– Pedagógiai kihívásként értelmezi a programban való részvételt. Érdeklődik a pedagógus szakmában felmerülő új megközelítések, új módszerek iránt.

e) Fizikai környezet

Az iskolában minimálisan olyan osztályterem kialakítására van szükség, ahol: – A tanterem kellő nagyságú ahhoz, hogy a tanulók egyéni munkájához, a

csoportmunkákhoz, és a pihenéshez is megfelelő legyen.

– A teremben mobilizálható asztalok találhatók.

– A teremben kézikönyvtár van a tanulás segítésére. – A tanterem fel van szerelve minimálisan 3 Internet kapcsolattal rendelkező

számítógéppel, nyomtatóval; a tanulásszervezési folyamat során hozzáférhető digitális fényképezőgép, projektor, televízió, DVD és CD lejátszó, videó.

– A teremben rendelkezésre állnak a részmunkálatok eredményeinek elhelyezésére alkalmas felületek, a taneszközök elhelyezésére alkalmas tároló eszközök; a diákok rendelkezésére állnak egyszerű konyhai eszközök folyóvíz nyerési lehetőséggel, valamint a sportolás, szabadidő eltöltés helyben biztosítható eszközei és feltételei is biztosítottak.

f) Kiterjedt (bővülő) külső kapcsolatrendszer A diákok egyéni fejlődésének eredményes támogatása érdekében a Híd programba

bekapcsolódó tanároknak, team tagoknak sereg partnerrel kell kölcsönös párbeszédre épülő, folyamatos szakmai kapcsolatot tartania, ezzel az intézmény szintjén egy komplex támogató

szolgáltatási rendszert kiépítenie a legkülönbözőbb segítő szervezetekkel (szociális, család- és ifjúságsegítő szervezetek, ilyen tevékenységet végző egyházi- és civil szervezetek, stb.)

– állandó kapcsolat: iskolapszichológus, gyermekvédelmi felelős, gyógypedagógus, pedagógus; valamint az iskolán kívüli partnerek közül a szülők, valós munkahelyek képviselői stb.

– időszakos kapcsolat: családgondozó, pályaválasztási tanácsadó, munkaügyi központ, nevelési tanácsadó, diákokat támogató civil szervezetek, az iskolán kívüli kulturálódás, sportolás, szabadidőtöltés színterei stb.

g) A pedagógusok és a vezetés szakmai támogatása A Híd I. programba bekapcsolódó iskolák kiválasztott pedagógusait a munka megkezdése

előtti felkészítéssel, továbbképzésekkel és folyamatos mentorálással szükséges támogatni.

Ugyancsak szükséges a Híd I. programban résztvevő iskolák vezetőit is folyamatosan támogatni (pl. továbbképzéssel, szakértő ill. coach biztosításával). Ezekkel az eszközökkel

Page 52: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

52

lehet elérni a program szervezeten belüli intézményesülését. A program egy új (legalábbis a hazai oktatás keretei között rendkívül ritkán megvalósuló) együttműködési kultúrát teremt

meg az ugyanazokkal a tanulókkal foglalkozó pedagógusok között (pl. regionális találkozók, hálózati tanulás, tudástranszfer útján).

TANULÁSI FOLYAMAT A HÍD I. PROGRAMBAN

A tanulás szervezési keretei A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint a tanulók kötelező óraszáma: heti 25 óra + 5 óra testnevelés, a Híd évfolyamra fordítható, törvényben engedélyezett óraszám heti 56 óra. A

program egy tanévre tervezett, és ajánlott tananyagot biztosít az első, bevezető hétre, illetve

az utolsó, záró hétre is. A tanév további részében az ajánlott heti beosztás a következő: Az idő 40%-a, vagyis heti 2 nap a munka világára való közvetlen felkészítésre fordítandó,

olyan módon, hogy egyik napot az iskolában töltik a tanulók. Ezen a napon az Alapvető

munkavállalói és életpálya-építő modulok által ajánlott anyag feldolgozására, illetve a Munka

világa modulok szakmacsoportjaival való ismerkedésre kerül sor. A második napon a

munkahelyi megfigyeléssel, később munkatapasztalat szerzés előkészítésével, majd a szerzett

élmények feldolgozásával foglalkoznak. A hét fennmaradó 3 napja a nemzeti alaptanterv

műveltségterületeihez kapcsolódó modulokkal való tevékenységre fordítandó. A tanítási-tanulási folyamat szervezhető a hagyományos, 45 perces időbeosztásban, de ettől inkább javasolt eltérni: az időbeosztás kövesse az aktuális tanulási tevékenység igényeit, akár

tanulónként, vagy kiscsoportonként is, a tanulás differenciáltságának megfelelően. A napi munka tervezése során – együttműködve a tanulókkal – a pedagógus figyelembe veszi a

következő feladatokat:

– a nap kezdetén szervezendő, a napi feladatokra, együttműködésre ráhangolást; – az akár nagyobb egységekben szervezendő, a kiválasztott tananyaggal, projektmunkával

való foglalkozást; – mindennapos kötelező testnevelést; – a fáradtság leküzdését, a pihenést, más jellegű kompetenciák fejlesztését, a társas

aktivitást szolgáló, kötetlenebb foglalkozási részt (pl. közös tánc, sport, drámajáték, beszélgetés);

– a nemzeti köznevelésről szóló törvény 14. § 4. bekezdése alapján azt, hogy a tanulók komplex fejlesztését szolgáló tevékenységek, foglalkozások és programok a délelőtti és délutáni időszakban arányosan elosztva kerüljenek megszervezésre;

– a nap zárását szolgáló megbeszélést, értékelést.

Ajánlás a napok tervezéséhez

Szakasz Szervezés Cél

1. rész: Indítás Csoportban. Ráhangolódás. Tervezés.

Egyéni és

2.- 3. rész: Modulmunka csoportsajátosságokhoz

Kompetenciafejlesztés. illeszkedő

tanulásszervezés.

4. rész: Sport: testnevelés Testnevelés, egészséges napi egy tanítási óra

Csoportban.

életmódra nevelés, a

időtartamban, szabadidős tanulás feltételeinek

sportjátékok, relaxáció javítása.

5. rész: Modulmunka Egyéni és

Kompetenciafejlesztés. csoportsajátosságokhoz

Page 53: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

53

illeszkedő

tanulásszervezés.

6. rész: A nap zárása Csoportban Reflexió a nap történéseire,

értékelés A feldolgozásra szánt tananyagok kiválasztása, a foglalkozások tervezése az egyéni fejlődési

tervek, illetve az egész osztály tevékenységének megtervezése alapján történik. A tervezést az

osztály, illetve az egyes tanulók bevonásával, velük együtt ajánlott elvégezni. A pedagógus

szerepe a program alkalmazása során szakértői, mentori, facilitátori segítő szerep. A program

feladatainak végrehajtásába más szakemberek, így elsősorban gyógypedagógusok,

pszichológusok, szabadidő-szervezők, családsegítők, és más pedagógiai segítő feladatokat

ellátó szakemberek bekapcsolódása számára indokolt megteremteni a feltételeket.

A Híd I. program tartalmi keretei A Híd I. program nem szab meg minden tanuló esetében kötelezően érvényesítendő, minden

diák számára „prezentálandó” tananyagot. Az egyes tanulók egyéni fejlődési terveihez

igazodik, ennek tükrében történik az egyéni és csoportos tanulási tevékenységeknek a

meghatározása. A Híd I. kerettanterve a pedagógusok által használható modulok tartalmát

adja meg. Ez a tartalom egyfajta keretet jelent a konkrét iskolai tervezőmunka számára. A

pedagógus rugalmasan kezeli a modulokban lévő tartalmakat, az ajánlott módszereket,

eszközöket, kiegészítheti az általa fontosnak tartott, a csoport összetételét, az egyének

optimális fejlesztését segítő tartalmakkal, módszerekkel, eszközökkel. A kerettanterv nemzeti alaptantervet és a tanulók sajátos fejlesztési szükségleteit figyelembe véve öt kompetenciaterületet emel ki úgy, hogy az ezekre épülő modulok a Nat valamennyi fejlesztési feladatára tekintettel vannak.

A Híd I. programban előtérbe állított kompetenciák és a NAT kiemelt fejlesztési

területeinek kapcsolata

HÍD I. kiemelt kompetenciái A NAT fejlesztési területei

A) Kommunikációs kompetenciák

1. A kommunikáció mint társadalmi Médiatudatosságra nevelés Nemzeti és európai azonosságtudat –

érintkezési forma

egyetemes kultúra

2. Beszédkészség, szóbeli szövegek Nemzeti és európai azonosságtudat –

megértése, értelmezése és alkotása egyetemes kultúra

3. Olvasás, írott szöveg megértése Nemzeti és európai azonosságtudat –

egyetemes kultúra

4. Írás, szövegalkotás Nemzeti és európai azonosságtudat –

egyetemes kultúra

5. Vizuális, képi kommunikáció Nemzeti és európai azonosságtudat –

egyetemes kultúra

6. Elektronikus média útján történő Médiatudatosságra nevelés kommunikáció

7. Művészeti tevékenységekben Nemzeti és európai azonosságtudat –

megnyilvánuló kommunikáció egyetemes kultúra

8. A kommunikáció értékelése A tanulás tanítása

B) Tanulási kompetenciák

1. Önmagáról mint tanulóról alkotott Önismeret, társas kapcsolati kultúra

elképzelések

Page 54: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

54

2. A tanulásról alkotott elképzelések A tanulás tanítása

3. A tanulási folyamat tervezése és A tanulás tanítása

szervezése

4. Tanulási források keresése Médiatudatosságra nevelés

A tanulás tanítása

5. Tanulási források feldolgozása A tanulás tanítása

6. Tanulási források felhasználása Médiatudatosságra nevelés

7. Tanulási módszerek ismerete, A tanulás tanítása alkalmazása, értékelése

8. A tanulási folyamat értékelése A tanulás tanítása

C) Szociális kompetenciák

1. Pozitív énkép kialakítása és fenntartása Önismeret, társas kapcsolati kultúra

Testi és lelki egészség

2. Másokkal történő pozitív és eredményes Önismeret, társas kapcsolati kultúra

interakció A hátránnyal élők segítése, önkéntesség

Erkölcsi nevelés, szolidaritás Testi és lelki egészség

3. Az egész életen át tartó fejlődés és Aktív állampolgárságra, demokráciára,

változás honvédelemre nevelés

Fenntarthatóságra – környezettudatosságra

nevelés

D) Alapvető munkavállalói és életpálya-

építési kompetenciák

1. A munkalehetőség keresésével, Gazdasági nevelés megtartásával és megteremtésével

kapcsolatos kompetenciák

2. Az életpálya fejlődését támogató Pályaorientáció, munkára nevelés

Aktív állampolgárságra, demokráciára, döntéshozatal

honvédelemre nevelés

3. A magánélet és a munka közötti egyensúly Testi és lelki egészség fenntartása Családi életre nevelés

4. A magánéletben és a munka világában Erkölcsi nevelés, szolidaritás betöltött szerepek változó jellegének Gazdasági nevelés

megértése

5. Saját életpálya-építési folyamatok Pályaorientáció, munkára nevelés

megértése, változtatások kezdeményezése

E) A munkavégzéssel kapcsolatos

kompetenciák

1. Az életpálya-építést és munkavállalói Pályaorientáció, munkára nevelés

célokat támogató egész életen át tartó tanulás

2. Az életpályával és a munkavállalással, az Gazdasági nevelés adott munka végzésével kapcsolatos Pályaorientáció, munkára nevelés

információk feltérképezése és hatékony

alkalmazása

3. A munka, a társadalom és a gazdaság Gazdasági nevelés

Fenntarthatóságra – környezettudatosságra kapcsolatának megértése

nevelés E kompetenciák fejlesztése érdekében a Híd I. program kerettanterve a következő műveltségterületekbe rendezett modulok köré szerveződik:

Page 55: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

55

– Kommunikáció és anyanyelv

– Élő idegen nyelv (angol, német)

– Matematika

– Társadalom és jelenkor ismeret

– Természetismeret

– Alapvető munkavállalói és életpálya-építési modulok

– Szakmaismeret

– Testnevelés és sport

Értékelés a Híd I. programban A Híd programban fejlesztő értékelés, vagy tanulást támogató értékelés alkalmazása történik.

A tanulás támogatására szolgáló fejlesztő értékelés központi gondolata az egyéni fejlődés

támogatásában fejezhető ki a leginkább. Vagyis elsődleges célja az adott diák

továbblépésének a támogatása. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek célok, elérendő

követelmények, de mint ahogy a diákok is mind – mind mások, így a fejlődésük üteme,

tartalma is sajátos. Vagy épp más úton érnek el ugyanazon célhoz, mint társaik.

A Híd I. évfolyamot elvégzett diákok a tanév végén bizonyítvánnyal egyenértékű tanúsítványt kapnak, nem vizsgáznak. A diákok a személyes portfóliójukkal tudják igazolni, hogy az adott tanévben az egyéni fejlődési tervükben (EFT) meghatározott követelményeket teljesítették. Az értékelés elemei:

a) Egyéni fejlődési terv (EFT): A Híd I. csoportokba járó tanulók esetében a személyre szabott nevelés, a rugalmasan

alakítható egyéni utak érdekében egyéni fejlődési tervek készülnek. Ennek a tervnek az

elkészítését információgyűjtés előzi meg. Ide tartoznak a tanulóval folytatott megbeszélések,

a diákok megértésében, megismerésében fontos szerepet játszó tanulói életút megismerés, és

az esetenként megkerülhetetlen, de csak a szükséges mértékben alkalmazott diagnosztikus

mérések. Ezt követően kerül sor az Egyéni Fejlődési Terv elkészítésére, melynek célja, hogy

egy-egy periódusra konkrét célokat, kis fejlődési lépéseket határozzanak meg, melyet írásban

is rögzítenek. A terv részeként szükséges esetben az egyéni tanulási utak kialakítására,

menedzselésére egyéni tanulási szerződések megkötésére is sor kerülhet. b) Portfólió A fejlesztő értékelésben fontos szerepe van a diákok számára is könnyen kezelhető,

értelmezhető portfóliónak, amely a diákok munkáiból, feljegyzéseiből, önreflexióiból és a

pedagógusok reflexióiból, visszajelzéseiből áll. Készítése során a tanuló aktív, dokumentálja

saját tanulási folyamatát, megadott szempontok szerint értékeli önmaga és társai produktumait

és a tanári reflexiók tükrében saját célokat fogalmaz meg. A diákok egyéni portfóliójában

lehet a nyomon követni a fejlődést, a lefűzött „bizonyítékokkal” lehet igazolni az aktuális

fejlődési lépcsőfokot, vagy a kitűzött fejlődési cél elérését. Egy tanulási szakasz lezárása előtt

a diákok rendezik a portfóliójukat az EFT alapján. E rendezés és összegzés segítséget adhat az

életpálya tervezésében is. c) Egyénizés Minden diáknak van egy segítő párja, az a személy, akiben a team tagok közül a leginkább

megbízik, akivel meg tudja osztani gondjait. E segítő kapcsolat formális megjelenése a heti

rendben/órarendben az „egyénizés”, segítő és diákpárja heti rendszerességű beszélgetése. Ez

lehet a hét „rituális” lezárása, de betervezhető bármely napra, a lényeg a rendszeresség, és

állandó időpont. E beszélgetés tartalmazza a diák heti munkájának értékelését, a portfólió

kialakítását, és persze bármely sikerről, nehézségről, problémáról is lehet őszintén,

négyszemközt beszélgetni. A párbeszéd konklúziójának rövid összefoglalása tudatosító

hatású, segíti a későbbi visszaemlékezést, értelmezést, az EFT időszakos újraértékelését.

Page 56: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

56

d) Modul értékelő lapok A Híd I. program tanulásértelmezésében fontos szerepe van a tanulók kompetencia alapú

fejlesztésének. Ennek értelmében az EFT-ben is kompetenciákhoz kötötten fogalmazódnak

meg fejlesztési feladatok. Annak érdekében, hogy a diák és a pedagógus számára követhető

legyen a diákok fejlődése, az értékelésben is döntő szerepet kapnak a kompetencia alapú

fejlesztő értékelések, melyek részben kapcsolhatók az elvégzett feladatsorokhoz,

modulokhoz. Nagyon sok modul lezárásánál található a visszacsatolást elősegítő önértékelő és

társértékelő lapok, melyek a diákot abban, hogy önmaga is értékelni tudja a saját fejlődését.

Ezt az önértékelő folyamatot, az értékelések értelmezését a diákok számára érthető formába

elérhető kompetencialisták segítik. e) Nyitó és záró kör A diákok közösen, együtt tanulnak, annak ellenére, hogy sok esetben egyénileg vagy párban

dolgoznak különböző nehézségű, eltérő típusú feladatokon. A közösség élményének megélésén túl, a napi vagy heti rendszerességgel tartott nyitó és záró körök lehetőséget adnak

a csoport, a társak visszajelzéseire, és ebben a helyzetben a tanár is kérhet és kaphat visszajelzést a diákoktól.

A KERETTANTERV SZERKEZETE, MŰVELTSÉGTERÜLETEI

A program egy évre tervezett, az alábbi időkeret javaslattal: A tanév 36 hétből áll, ebből az első hét az ismerkedés és a tervezés hete, s a tanév végén egy

hét a visszacsatoló és jövőre tekintő hét. Folyamatos munkára 34 hét/napi 6 órával számolva

1020 óra jut, amelynek 60 százalékát – az összehangolás igényét figyelembe véve – az ún.

műveltségterületekhez, 40 százalékát az életpálya tervezéshez, a szakmaismerethez

kapcsolódó kompetenciafejlesztések töltik ki. Egy-egy hetet rugalmasan is be lehet osztani, de

a célszerűség jegyében javasolt felosztás: 4 nap az iskolában, 1 nap különböző

munkahelyeken. 4 nap az iskolában, amelyből 1 nap az életpálya-építéshez kapcsolódó

kompetenciafejlesztésre, illetve az 5. nap iskolán kívüli tevékenységéhez tartozó

felkészülésre, majd az azt követő feldolgozásra fordítandó. A modulokban ajánlott óraszámok kissé bővíthetők az alábbi óraszámokig (ld. 2011. évi CXC. Köznevelési törvény 6. melléklete: Gyermekek, tanulók finanszírozott heti foglalkozási időkerete – Híd évfolyamok).

A tanév javasolt beosztása

Tartalom Időkeretek

Bevezető hét: ismerkedés, támogató 1 hét (30 óra)

ajánlások

Búcsúzó hét: visszacsatolás, támogató 1 hét (30 óra)

ajánlások

Folyamatos munka 34 hét

Óra/hét 30 óra

Felhasználható óraszám a tanévben 1020

Életpálya-tervezés, szakmaismeret 40% (cca.400 óra)

Műveltségterületekhez köthető 60 % (cca.600 óra)

fejlesztési idő

Felhasználható óra/modul 20-25 óra

Page 57: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

57

Műveltségterületek és ajánlott óraszámok a Híd I. programban

Műveltségi területek Éves óraszám

34 héttel számolva

Kommunikáció és anyanyelv 180

Élő idegen nyelv (angol, német) 50-50

Matematika 60

Társadalom és jelenkor-ismeret 50

Természetismeret 100

Alapvető munkavállalói és életpálya-építési

200 modulok

Szakmaismeret 200

Testnevelés és sport 180

Az egyes műveltségterületek rövid bemutatása

Kommunikáció és anyanyelv (5 modul) A Kommunikáció és anyanyelv modulok célja fejleszteni a meghatározott kommunikációs

kompetenciákat, és ezzel együtt hangsúlyt helyezni a személyiségfejlesztésre, az önismeretre,

valamint a tanuláshoz szükséges motivációk erősítésére. Mindezek mellett célul tűzik ki, hogy

a kommunikációs kompetenciák fejlesztését szolgáló tartalmak egyszersmind segítsék a

diákokat körül vevő valóság jobb megismerését, az abban való biztosabb eligazodást. A

modulok mindegyike feladatul tűzi ki a kommunikációhoz nélkülözhetetlen szövegértési és

szövegalkotási képességek fejlesztését hagyományos (papíralapú) tevékenységekhez kötötten

és a digitális írásbeliség közegeiben egyaránt. Élő idegen nyelv (angol, német)- (2-2 modul)

Az idegen nyelvi modulok célja: könnyű, lehetőség szerint élvezhető tanulás annak

érdekében, hogy a tanuló nyelvi környezetben megértse az alapvető, egyszerű mondatokat,

kifejezéseket. A nyelvi kompetenciák megszerzése folyamatos gyakorlás által lehetséges.

Ugyanakkor szinte a legnagyobb kihívást jelenti hangosan megszólalni, küzdeni a

bizonytalansággal. Ezért elsődleges cél: ha keveset is, de azt magabiztosan alkalmazza adott

helyzetben. Azon felül, hogy „kedvet találjon” a nyelvtanulásban, fontos a „hasznosítható”

kifejezések bevésése. Cél továbbá a digitális kompetencia fejlesztése, ennek is eszköze lehet

az idegen nyelven történő kommunikáció. Matematika (2 modul)

A matematika modulok célja jól alkalmazható, a mindennapi élethez kapcsolódó alapvető

matematikai ismeretek alkalmazása. Megtalálni, kiválogatni a felhasználandó adatokat,

eszközöket ahhoz, hogy egy-egy problémát meg tudjanak oldani a tanulók. Cél továbbá, hogy

a tanulók merjenek és tudjanak véleményt alkotni egy probléma különböző megoldásairól, azt

megfelelően tudják kifejezni. Megtalálni annak módját, hogy az alapvető matematikai

ismereteket játékos formában, egymástól tanulva, egymást meggyőzve, egymást segítve

szerezzék meg a tanulók. Társadalom és jelenkor-ismeret (2 modul)

A modul tanításának az a célja, hogy a tanulókban kifejlessze és megerősítse a történelmi

szemléletet, valamint azokat a képességeket, amelyek alkalmassá teszik az egyént arra, hogy

megértse a történelmi múlttól a jelenig tartó folyamatokat, a változások és konfliktusok természetét. Ezekkel összefüggésben megismerje a nemzeti és különféle kisebbségi (hazai)

Page 58: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

58

kultúrák történetét, sajátosságait és azokat a jellemző vonásokat, amelyek másoktól megkülönböztetik őket.

Természetismeret (4 modul) A modulok célja hogy a tanulókban formálódjanak a természeti-, valamint az embernek a

természetben játszott szerepével kapcsolatos folyamatokra vonatkozó elképzeléseik, azok az

átfogó struktúrák, amelyek a természethez való viszonyukat, de a későbbi

természettudományos, technikai, szakmai tartalmú tanulásukat is meghatározzák. A témák

kiválasztásában a következő szempontok vezérelték a programrészlet megalkotóit: (1)

lehetőleg érdekes, motiváló témakörök szerepeljenek, (2) a természet folyamataiban

megnyilvánuló alapösszefüggésekben a lehetséges megértésig juthassanak el a tanulók. Alapvető munkavállalói és életpálya-építési modulok (8 modul)

Az alapvető munkavállalói és életpálya-építési modulok a sikeres munkavállaló számára

nélkülözhetetlen szociális kompetenciák fejlesztését, valamint a munkakereséssel és

munkavállalással kapcsolatos ismeretek elsajátítását biztosítják. Az alapvető munkavállalói és

életpálya-építési tartalmi terület nyolc modulja közül az 1. és 8. modul a tanév első, illetve

utolsó hetének programját tartalmazza. A második modul a munkahelyi megfigyeléseket és a

tanév folyamán megismerendő szakmacsoportok közös kiválasztását, meghatározását készíti

elő. A 3–7. modulok a releváns munkavállalói ismeretek megszerzésének és a

nélkülözhetetlen szociális kompetenciák fejlesztésének biztosítanak keretet. Szakmaismeret (22 modul)

A munka világa modulok a sikeres életpálya tervezéshez és –építéshez nélkülözhetetlen

tájékozottságot nyújtják a szakmacsoportok világában és alapvető ismereteket biztosítanak

annak érdekében, hogy megalapozott legyen a tervezés, a további célok felállítása. A

szakmacsoportokkal való ismerkedés a hét egy napján közvetlen és valós munkahelyi

tapasztalatszerzést jelent. A munka világával való közvetlen személyes találkozásra két

formában valósul meg: strukturált szempontok mentén történő munkahelyi megfigyelés (job-

shadowing) útján, valamint az utolsó nyolc héten át azonos munkahelyen „folyamatos”

munkavégzés, ún. munkahelyi tapasztalatszerzés formájában. A programban elvárás, hogy a

tanulók számára biztosított legyen legalább hat, maximum kilenc szakmacsoporttal való

megismerkedés. A modulok feldolgozása nem igényel az adott szakmacsoportban képzett

oktatót, nyitott, érdeklődő és vállalkozó szellemű pedagógus a modul részletes útmutatásai

alapján képes a foglalkozások levezetésére. A legalább hat szakmacsoport feldolgozása azért

indokolt, mert így nagyobb az esély arra, hogy a tanuló az érdeklődésének megfelelő területtel

ismerkedhet meg, és nem csupán az adott oktatási intézmény által kínált képzési palettából

választhat. A tartalmi terület összesen 22 modulból áll. Az 1-21. modulok mindegyike egy-

egy szakmacsoportot mutat be. A 22. modul felépítése és tartalma eltér a többitől, mert

funkciója a folyamatos munkatapasztalatra történő felkészítés illetve az ott szerzett

élményekre történő reflektálás elősegítése. Testnevelés és sport

A testnevelés és sport műveltségterületre módszertani ajánlás készül, nem kötöttebb

szerkezetű modulok. A napi időtervben szerepel 1-1 óra mozgásra, melyet az iskola lehetőségeinek megfelelően vagy más csoporttal közös testnevelés órák keretében, vagy

egyéb szabadidős sport rendszeres művelésével lehet kitölteni. (Labdajátékok, asztalitenisz,

sakk, aerobic, kerékpározás, futás, mozgásos egyéb játékok stb.)

A modulok szerkezete A modulok témakörönként készülnek, melyek egyrészt a NAT műveltségterületeihez köthető

(anyanyelv és kommunikáció, matematika, természetismeret, társadalom- és jelenismeret, idegen nyelv), másrészt az életpálya-építéshez (beleértve a pályaorientációt), a munkára való

felkészüléshez, illetve az iskolából a munkába való átvezetéshez kötődnek.

Page 59: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

59

A modulok egységes szerkezetet követnek, ez pedig a következő: A modulok bevezetőjében jelenik meg:

– a modul általános célja – kiemelten fejlesztendő kompetenciák

– az érintett témák

– a részmodulok közötti összefüggések – a modulban megjelenő fejlesztő értékelés és a tanulói portfólió alkalmazásának

sajátosságai Ezt követi a modul összefoglaló táblázata:

– Részmodulok címe

– Részmodulonkénti óraszám – A részmodulokhoz tartozó segédletek (munkalapok, feladatlapok, stb.)

A részmodulok szerkezete

– Bevezető

– Kiemelten fejlesztendő kompetenciák

– Igényelt idő

– Mely célok eléréséhez járul hozzá?

– Szaktudományi és pedagógiai háttér

– Ajánlott feldolgozási mód

– A foglalkozások részletes leírása

– Források

– Mellékletek

MŰVELTSÉGTERÜLETEK ÉS AJÁNLOTT ÓRASZÁMOK A FELNŐTTOKTATÁS ESETÉN

Nappali munkarend szerint – heti óraszám 30 óra

Műveltségi területek Éves óraszám

34 héttel számolva

Kommunikáció és anyanyelv 180

Élő idegen nyelv (angol, német) 50

Matematika 60

Társadalom és jelenkor-ismeret 50

Természetismeret 100

Alapvető munkavállalói és életpálya-építési

200 modulok

Szakmaismeret 200

Testnevelés és sport 180

Heti óraszám 30

Összesen (éves óraszám) 1020 óra

Page 60: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

60

Esti tagozatos munkarend szerint – heti óraszám 15 óra

Műveltségi területek Heti óraszám Éves óraszám

34 héttel számolva

Kommunikáció és anyanyelv 3 102

Élő idegen nyelv (angol, német) 3 102

Matematika 3 102

Társadalom és jelenkor-ismeret 1 34

Természetismeret 1 34

Alapvető munkavállalói és életpálya-építési 1 34

modulok

Szakmaismeret 3 102

Testnevelés és sport -

Heti óraszám 15 15

Összesen (éves óraszám) 510 óra 510 óra

Levelező tagozatos munkarend szerint – heti óraszám 10 óra

Műveltségi területek Heti óraszám Éves óraszám

34 héttel számolva

Kommunikáció és anyanyelv 2 68

Élő idegen nyelv (angol, német) 2 68

Matematika 2 68

Társadalom és jelenkor-ismeret 1 34

Természetismeret 1 34

Alapvető munkavállalói és életpálya-építési 1 34

modulok

Szakmaismeret 1 34

Testnevelés és sport -

Heti óraszám 10 10

Összesen (éves óraszám) 340 óra 340 óra

A SZEMÉLYRE SZABOTT, DIÁKKÖZPONTÚ PEDAGÓGIAI GYAKORLAT

Diákközpontúságon olyan segítő pedagógiai gondolkodás- és szemléletmódot értünk, mely nem a diák teljesítményét helyezi előtérbe, hanem személyét, mint alakítható egészet kívánja megközelíteni, megérteni és komplex megközelítésben fejleszteni. A diákközpontú fejlesztés egy olyan légkör, tanulási környezet megteremtése, amely támogatja az érintett fiatal személyiségének kibontakozását. Ebben a megértő környezetben a

tanárok teambe szerveződve bizalommal, empátiával támogatják a fiatalok döntéseit, szerep próbálkozásait.

Page 61: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

61

A diákközpontú pedagógiai gyakorlat kulcsa a tanár-diák kapcsolat. Olyan kapcsolat ez, melyben a tanárok segítő-pedagógusként dolgoznak. Ők azok, akiknek:

– Fel kell ismerniük a diákok egyéni szükségleteit; – Szervezniük kell az egyéni fejlesztési folyamatot;

– Segíteniük kell az önálló és felelősségteljes tevékenység (életvezetés) kialakítását.

A személyközpontú diáktámogatás rendszere A személyközpontú diáktámogatás működtetése több elem rendszerszerű, vagyis egymásra épülő, ill. egymást kiegészítő alkalmazásával valósítható meg: a) A rendszer középpontjában a diák áll egyéni szükségleteivel, akit segítő-pedagógusok

teamje fejleszt; A segítő-pedagógus elnevezéssel azt a gondolati és egyben tevékenységbeli váltást jelezzük,

amikor a tanár nem „csak” tanít, hanem diákjaira figyelve, az ő egyediségük, szükségleteik,

igényeik szerint és alapján segíti, támogatja, tervezi és követi egyéni haladásukat minden

értelemben. Teszi ezt olyan partneri kapcsolatban, melyben a diák ismerete, a bizalom és a

szeretet e támogató, fejlesztő kapcsolat alapja. Az oktatói tevékenységében is a diákokból

indul ki, rendszeresen alkalmazza a fejlesztő értékelést. Legfontosabb feladata egy olyan

környezet, légkör megteremtése, melyben a diák feszültségmentesen él, működik, dolgozik. A

diákközpontú pedagógus személyközpontú tanácsadó, facilitátor, akit alapvetően az jellemez,

hogy képes – elsősorban indirekten – megteremteni a fejlődés lehetőségét, pozitív attitűddel

és bizalommal fordul a diákok (és kollégák) felé annak érdekében, hogy partneri viszonyt

tudjon fenntartani munkájában. A segítő-pedagógus hozzásegíti a diákot ahhoz, hogy életének

aktív irányítója legyen, felfedezze saját erősségeit és megtanulja erőforrásait használni. A

diákkal való kapcsolatra, e kapcsolat minőségére, a diák személyiségére, érzéseire fókuszál.

Abban különbözik a hagyományos pedagógiai megközelítéstől, hogy nem a hiányos

képességekre, az elvégzendő feladatokra, a folyamatos korrekcióra koncentrál, hanem a diák

meglévő tudásából, képességeiből segíti „újraépíteni” magát. A team az a munkacsoport, amely az adott diákkal kapcsolatban lévő pedagógusokból áll, akik a diákot egyéni igényei és szükségletei szerint támogatják. A Team feladata, hogy:

– alakítja a segítő munka (melynek része a tanítás is!) – változó igényekhez folytonosan igazodó – koncepcióját;

– együttműködik a fiatalok közös kezelésének – gondozásának, tanításának – érdekében (esetmegbeszélő csoportfunkciót lát el);

– közös gondolkodáson alapuló munkamódot alkalmaz. b) Segítő pár-rendszer biztosítja a maximális egyéni figyelmet, melynek keretében egyéni

beszélgetések, esetkezelések történnek; A Híd I. programban dolgozó tanárok feladata, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjék és

közösen feldolgozzák az osztályba járó fiatalok egyéni életútját, "életbajaikra" velük közösen

keressék a megoldásokat, kiutakat. Ennek érdekében érdemes kialakítani a segítő-pár

rendszert. Minden, az osztályba járó fiatallal a tanár-team egy tagja segítő kapcsolatot alakít

és tart fenn. Tehát minden diáknak van egy segítő párja, az a személy, akiben a team tagok

közül a leginkább megbízik, akivel a legjobban tud együttműködni, akivel meg tudja osztani

gondjait. E segítő kapcsolat formális megjelenése a heti rendben/órarendben az "egyénizés",

segítő és diákpárja heti rendszerességű beszélgetése. Ez lehet a hét "rituális" lezárása, de

betervezhető bármely napra, a lényeg a rendszeresség és az állandó időpont. E beszélgetés

tartalmazza:

– a diák heti munkájának értékelését, – a vele történt események (bármilyen jellegű) megbeszélését, következő heti feladatainak

kidolgozását, – és amennyiben erre a diáknak igénye van egyéb, iskolán kívüli problémáinak

megbeszélését.

Page 62: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

62

A segítő-párrendszer tehát többféle feladatot lát el: – a diák életvezetésének követése, problémáinak kezelése, fejlődésének, változásának

tudatos támogatása;

– biztos támasz a krízisekben;

– információ áramoltatása;

– a teamen elhangzottak közvetítése; – a diák tanulmányi munkájának és személyiségfejlődésének folyamatos, közös

értékelése;

– a diák konkrét, egyedi szükségleteinek ás érdekeinek képviselete a team előtt.

Ez a bizalmi, segítő kapcsolat, teszi lehetővé a diák megismerését, megértését és folyamatosan változó gondozási, támogatási módjának tudatos tervezését. c) A csoport/osztály alapszabályai teremtik meg a közös munka kereteit; Minden csoport működéséhez szükségesek olyan szabályok, melyek az alapvető együttélés,

együtt munkálkodás mindenki által elfogadott és elfogadható kereteit adják meg. A HÍD

csoport alapszabályai adják azt a biztonságos keretet, amelyen belül az egyénre figyelés

megvalósítható, és amelyek biztonságot adnak úgy diáknak, mint tanárnak. A közös munka

alapjait teremtik meg ezek a keretek, s általuk sok játszma és bizonytalankodás kerülhető el. E

szabályokat a team tagjai és a diák csoport állítják össze a tanév elején, majd időnként bárki

javaslatára újragondolhatják azokat. d) Szerződéses rendszer támogatja az egyéni haladást, gondozást, értékelést és erősíti a

partneri viszonyt; Az egyénre figyelés fontos eleme a szerződéses rendszer. A segítő-pár kiválasztása után

minden diák szerződést köt éves munkájára és a kölcsönös elvárásokra vonatozóan. A

szerződéseknek két formája van: az alapszerződés és az eseti szerződés. E szerződések konkrét tartalmát a diák segítő-tanárával közösen alakítja ki és fogalmazza meg. A szerződéses rendszer célja és tartalma:

– támasz az egyéni problémákban és munkában;

– segíti a folyamatos egyéni pármunkát, esetkezelést; – nyílt, közösen kialakított és egyénre szabott elvárások (senkivel szemben nem

fogalmazódnak meg számára teljesíthetetlen elvárások, ill. azok nem teljesítése esetén a következmények a diák és a segítő [s így a team] számára is egyaránt előre tudhatók);

– folyamatos önkontroll tanulmányi munkában és viselkedési módokban egyaránt. e) A tanulási folyamat is a segítő munka része, a személyek közti kapcsolattartás és

kölcsönhatások összessége; A Híd I. program munkatársai a tanítás tekintetében is elsődlegesen segítő személyek.

Legfontosabb dolguk a tanulási kedv felkeltése és fenntartása, személyre szóló feladatok és

tanulási módszerek megfogalmazása, kidolgozása és kipróbálása. Ilyen folyamatos motiváció

mellett - amikor a tudás megszerezhető és fontos értékké, s elsősorban belső üggyé válik - a

hatékonyságot növeli, hogy az ismeretek nemcsak a tanártól, hanem egymástól (diák-diáktól)

és önképzéssel is megszerezhetők. A személyközpontú pedagógia éppen azt jelenti, hogy figyelembe vesszük, hogy az egyének

különféle bánásmódot, érzelmi, intellektuális kapcsolatot, bizalmi- és törődés-szintet

igényelnek. A segítő-pedagógus igazi és nagyon nehéz feladata éppen ez: megérteni,

felfedezni, ki mennyit tud teljesíteni. A tanulási folyamat a segítő, személyiségfejlesztő

munka fontos eszköze: kemény munka, mely fegyelemre, koncepciózus tevékenységre

szoktat, fejleszti a koncentrációs- és kommunikációs készséget, oldja a szorongást, erősíti az

egyén önmagába vetett hitét. A tanulásban elért sikerek növelik az önbizalmat, erősítik a

személyt, és olyan képességeket fejlesztenek, amelyek birtokában könnyebben lehet majd

boldogulni a mindennapi életben.

Page 63: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

63

A tanóra mint a segítő munka terepe akkor értelmezhető világosan a tanári feladatok körében,

ha egyértelművé tesszük, hogy napjainkban megváltozott a pedagógus szerepköre. Gyorsan

változó világunkban az információs-kommunikációs technikák óriási fejlődése láthatóvá tette,

hogy az iskola már nem az elsődleges forrása a tudásszerzésnek. Ebből adódóan a pedagógus

fő feladata az ismeretek átadása helyett a tanulás segítése lett, és ezen keresztül a konstruktív

életvezetés kialakításának támogatása. Tehát a tanítás-tanulás folyamatában áttevődött a

hangsúly a tanulásra. Ezért a lehető legrugalmasabb és heterogénabb tanulásszervezés

alkalmazása ajánlatos. Mivel a tanulásban is különböző szinteken, helyzetekben vannak a

tanulók, így az sem feltétlen szükséges, hogy életkorilag homogén csoportot alkossanak. Az

viszont igen, hogy tudjanak egymással kommunikálni, kooperálni, közösséget vállalni. f) A diák támogatásában résztvevő minden szereplő együttműködésével készül az egyéni

fejlődési terv, mely rögzíti és értékeli a fejlesztés folyamatát. A személyiség fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy a tanuló az éppen aktuális egyéni

fejlettségi szintjének megfelelő tevékenységeket végezhesse az iskolában, tehát a külső

hatások a megfelelő belső fejlettségi szakaszban érjék a diákot. Ezzel nemcsak a tanulási

folyamatban lesz sikeresebb, hanem munkakedve is nő. Az egyéni fejlesztés olyan

tevékenység, amelynek során úgy avatkozunk be a fiatal fejlődési menetébe, hogy a külső

környezeti feltételek a tanuló egyéni sajátosságaihoz, fejlődési folyamatához igazítottak

legyenek. A fejlesztés tervszerű, következetes megvalósításához a vezérfonalat a

háromhavonta újragondolt, értékelést és újratervezést tartalmazó egyéni fejlődési terv adja. Az egyéni fejlődési terv (EFT) készítésének három markáns pontja van:

I. A diák komplex megismerése - adatgyűjtés II. A segítségnyújtás lehetőségeinek megfogalmazása

III. Az eltelt időszak értékelése Az EFT a diáktámogatás rendszerében a katalizátor, a monitoring, hiszen tartalmazza azt a

kiindulópontot, ahonnan elindulunk és azt a célt, ahová el szeretnénk jutni hozzárendelve

felelőssel, határidővel együtt azokat a tevékenységeket, melyek segíthetik a diákot (és a

rendszer minden elemét) a cél elérésében. Az EFT elkészítését információgyűjtés előzi meg.

Ide tartoznak a tanulóval folytatott megbeszélések, a diákok megértésében, megismerésében

fontos szerepet játszó tanulói életút megismerés, és az esetenként megkerülhetetlen, de csak a

szükséges mértékben alkalmazott diagnosztikus mérések. Az EFT célja, hogy egy-egy

periódusra konkrét célokat, kis fejlődési lépéseket határozzanak meg, melyet írásban is

rögzítenek. Az EFT központi eleme a monitorozás, mely a segítő folyamat állandóságát,

rugalmasságát, a helyzetnek megfelelő voltát kívánja biztosítani. A hatékonyan működő diáktámogatási rendszer eredményeként a diák egyéni fejlődését tudjuk megvalósítani. Az egyéni fejlődést a fejlesztő értékelés kidolgozott eszközeivel

támogatjuk, hogy az egyéni fejlődés minden téren látható, értelmezhető és érvényes módon

értékelhető lehessen. Az EFT készítése egy tudatos tervezési folyamat, ami egyrészt jelentheti azt, hogy fejlesztjük,

fejlesztik a szakemberek a diákot átgondolt tervek szerint, másrészt ebben a folyamatban a

diák is érdekeltté van téve – ez a sikeres fejlesztés, segítés egyik alapelve –, hiszen nagyon

sok múlik rajta. Nagyobb eséllyel várható eredményes tanulás akkor, ha a diák tudja, mi fog

történni vele, mit várnak el tőle és ő mit várhat el a körülötte lévőktől. A segítés, fejlődés

értékelésének folyamatjellegű tervezése és annak a tanulókkal, szülőkkel való megosztása,

átgondolása elengedhetetlen, hiszen így a diák felelősséget vállaló részese lesz saját tanulási,

segítési, fejlődési, fejlesztési folyamatának. A fejlesztendő területek megfogalmazása,

összefoglalása, lejegyzetelése, aláírása tudatosító hatású.

Page 64: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

64

ESZKÖZFEJLESZTÉSI TERV 2015-2019

Matematika A megfelelő színvonalú matematika oktatásához szükséges feltételek, tantermi, szaktantermi eszközök, felszerelések:

Testek (kocka, henger, gúla, kúp, csonkagúla, csonkakúp) Írásvetítő

Oktató CD-k

Feladatgyűjtemények (könyv, CD)

Táblai körző, vonalzó, szögmérő

Transzparensek

Szaktanterem kialakítása Négyzetrácsos tábla

Év

2015. Oktató CD

Geomag (+panel)

Feladatgyűjtemények

Négyzetrácsos tábla

2016. Térbeli alakzatok (henger, kúp, gúla, …)

Bemutató táblák

Geomag

Oktató CD

Feladatgyűjtemény

2017. Oktató CD

Bemutató táblák

Feladatgyűjtemények

2018. Négyzetrácsos tábla

Térbeli alakzatok

Oktató CD

Bemutató táblák

2019. Oktató CD

Szakirodalom

CD, feladatgyűjtemények

Page 65: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

65

Kémia A megfelelő színvonalú biológia oktatásához szükséges feltételek, tantermi, szaktantermi eszközök, felszerelések:

Év Vegyszerek

2014. videokazetták DVD-k Tanuló kísérlethez eszközök szakirodalom Vegyszertároló

kocsi 2016. Bemutató táblák Műanyag, fém, üvegeszközök Vegyszerek

Szakirodalom Digitális mérleg

2017. Molekula modellek

videokazetták DVD-k

Vegyszerek

Műanyag, fém és üvegeszközök Méregszekrény

2018. Vegyszerek

Tanulókísérlethez eszközök

Bemutató táblák, modellek

Szakirodalom Műanyag, fém és üvegeszközök

2019. Vegyszerek

Szakirodalom

Bemutató táblák

Digitális tábla

Visocolor eco analizátor

Page 66: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

66

Földrajz

A megfelelő színvonalú földrajzoktatáshoz szükséges feltételek, tantermi, szaktantermi eszközök, felszerelések:

Elsötétíthető tanterem, (szaktanterem) Térképtároló, hordozható térképtartó

Hordozható vetítőállvány, vetítőernyő

Terepasztal

Írásvetítő

Diavetítő

Televízió, videolejátszó vagy laptop, projektor Számítógép internetes hozzáféréssel

Év Demonstrációs Tevékenykedtető

2016. -Afrika országai, gazdasága falitérkép. - Térképtartó állvány minden osztályba -Digitális (CD, DVD) tananyag

- Térképtartó állvány minden osztályba

- Brit- szigetek falitérkép.

- Ausztrália és Óceánia falitérkép.

-Közép-Európa falitérkép.

-Németország gazdasága falitérkép.

2016. -Felhőatlasz. -Ásvány-és kőzethatározó. - Észak- Európa falitérkép. -Tanulói ásvány- és kőzetgyűjtemény,

-Balkán államok falitérkép kézi nagyító.

- Nyugat- Európa falitérkép.

- Oroszország (Ázsia) falitérkép.

2017. -A Föld ásványkincsei falitérkép. -Hazánk talajtípusainak -Másolható tanulói kontúrtérkép- összehasonlítására alkalmas

gyűjtemény a kontinensekről és a transzparens.

tantervben kiemelt országokról. - Földtörténeti oktatótábla (bővített, a

- A Nap felépítése, jellemzői falitábla. középiskolások számára).

- A településtípusok történeti

fejlődésének, szerkezetének

összehasonlítására alkalmas

településtérképek, lakóhelytérképek.

2018. -A Föld szétszedhető szerkezeti -A gyűrődés modellje.

modellje. -A vetődés modellje.

- Földünk jellegzetes talajtípusai -A vulkán modellje.

(talajszelvények).

- Időjárási térképek.

2019. - Domborföldgömb. -A környezet minőségének vizsgálatára - Tematikusan összeállított, kivetíthető alkalmas egyszerű laborkészlet.

eszköz a bolygónkat ért környezeti -Iskolai meteorológiai állomás

károsodásról, a megoldás mérőműszerekkel.

lehetőségeiről, a Föld védett természeti - Sztereomikroszkóp.

és kulturális értékeiről (videó, CD, - Kivetíthető információhordozó a

DVD…) Naprendszerről (dia, videó, CD..)

- Számítógépes programok a

topográfiai ismeretek elmélyítésére.

Page 67: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

67

Biológia A megfelelő színvonalú biológia oktatásához szükséges feltételek, tantermi, szaktantermi eszközök, felszerelések:

Év Mikroszkóp

2015. Mikroszkópi metszetek Műanyag, fém, üvegeszközök Vegyszerek

DVD-k, TAN-CD-k

2016. Digitális mérleg Modellek, bemutató táblák Digitális tábla + programok Vegyszerek

Szakirodalom, könyv

DVD-k, TAN-CD-k

2017. Műanyag, fém eszközök

Vegyszerek Bemutató táblák

Oktató programok

Preparátumok

DVD-k, TAN-CD-k

2018. Mikroszkópi metszetek

Szakirodalom könyv,

DVD-k, TAN-CD-k

2019. Vegyszerek

Szakirodalom Bemutató táblák

preparátumok

DVD-k, TAN-CD-k

Page 68: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

68

Testnevelés

Év

- gumilabda : 20db 2015. - medicinlabdák: 10db 1/2kg-os, 10db 1 kg-os

- váltóbot: 4db

- gátak: 10db

- zsámoly: 10db

- ugrálókötél: 20db

2016. - kézilabda: 10 db

- kosárlabda: 10db

- magasugró leérkezőszivacs: 1db

- szögescipő: 6 pár

- tornabot: 30 db

- bólyák: kicsi: 20db, nagy: 20 db

2017. - tornaszőnyeg: 4 db

- poliform matrac: 40 db

- tollasütők,-labda: 6 pár

- pingpongütők,-labda,-háló : 6 pár

- görkorcsolya: 20 pár

2018. - foci: 10 db

- atlétikai kislabda: 10db

- koordinációs létra: 4 db

- hullahopp karika: 10db

2019. - jelzőtrikó: 3×12db

- fiú-leány kézilabda mezek+nadrág: 1-1 garnitúra

- DVD lejátszó

Page 69: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

69

Idegen nyelv

Év

Kétnyelvű középszótárak (minden tanított nyelvből) 2015. Egynyelvű középszótárak (minden tanított nyelvből)

Érettségire, nyelvvizsgákra felkészítő tanári kézikönyvek illetve

gyakorlókönyvek diákok számára – több szintben.

Cd-s, kazettás magnók – folyamatos csere, javítás

2016. Érettségire, nyelvvizsgákra felkészítő tanári kézikönyvek illetve

gyakorlókönyvek diákok számára – több szintben.

Cd-s, kazettás magnók – folyamatos csere, javítás

2017. Érettségire, nyelvvizsgákra felkészítő tanári kézikönyvek illetve

gyakorlókönyvek diákok számára – több szintben.

2018. Bemutató táblák

Labor hanganyagok

Érettségire, nyelvvizsgákra felkészítő tanári kézikönyvek illetve

gyakorlókönyvek diákok számára – több szintben.

2019. Szituációs gyakorlatok – könyvek

CD, DVD anyagok – témakörök kidolgozásához

Page 70: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

70

Humán tárgyak

Év Magyar nyelv és irodalom

2015. Hordozható CD-lejátszó Szótárak, atlaszok

Történelem Videófilmek, DVD-filmek Térképek Térképtartó állvány

Mozgókép- és médiaismeret

Digitális fényképezőgép

Média: filmek (jogtiszta), laptop, projektor Magyar nyelv és irodalom

2016. CD-hanganyag (Szép versek) Kötelező olvasmányok Történelem Térképek

Térképtartó állvány Mozgókép- és médiaismeret: írható CD, DVD Digitális kamera Magyar nyelv és irodalom

2017. Kötelező olvasmányok Szakkönyvek Írható DVD-k és CD-lemezek Történelem Szakkönyvek

Írható DVD-k és CD-lemezek Videófilmek, DVD-filmek Térképtartó állvány

Mozgókép- és médiaismeret Írható DVD-k és CD-

lemezek Szakkönyvek Magyar nyelv és irodalom

2018. CD-hanganyag ( Szép versek) Kötelező olvasmányok

Szakkönyvek

diasorozatok

Történelem

Szakkönyvek Írható DVD-k és CD-lemezek Térképek Térképtartó állvány Mozgókép- és médiaismeret

Írható DVD-k és CD-lemezek Szakkönyvek Lexikonok Magyar nyelv és irodalom

2019. CD-hanganyag ( Szép versek) Kötelező olvasmányok

Page 71: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

71

Szakkönyvek Írható DVD-k és CD-lemezek Történelem Térképek

Térképtartó állvány Mozgókép- és médiaismeret Szakkönyvek Videófilmek, DVD-filmek

Page 72: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

72

Tanműhelyeink eszközfejlesztési terve:

Fémipari szakma oktatási eszközei:

Megjegyzés: Db.

Beszerzésre tervezett oktatási eszközök:

projektor 1

laptop 1

Kis értékű gépek, készülékek:

/fémipari tanműhelybe/

Kis flex /118 mm/ 1

Nagy flex /178 mm / 1

Csőhajlító készülék 1

150 mm-es satu, satuasztallal 5

Kompresszor 1

3-4 év múlva a gépi forgácsoló

Későbbi időpontra tervezett fejlesztés:

szakmára épülő CNC FORGÁCSOLÁS oktatásának

bevezetéséhez.

SMART 32, kis helyigényű CNC *nagy értékű!

esztergagép

Szabó szakma oktatási eszközei: Db.: Megjegyzés:

Gőzölős vasaló 1

Egyéb eszközök:

Szabászolló 2

Szálazó olló 5

Mérőszalag 10

Csipesz 5

Tűkészlet 10

Vasaló állvány 1

Page 73: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

73

Elméleti képzést segítő eszközök 1 Dual mikroszkóp

5 Motic mikroszkóp

10 Borszeszégő

5 Nagyítók

10 Óraüveg

20 Kémcső

2 Kémcső állvány

2 Kémcső mosó

10 Kémcső fogó csipesz

10 Szövőkeret

1 Flex Vision vizualizáló

Fogyóeszköz:

Szövött és kötött kelme

Vetex

Selyembélés

Gombok

Szegőszalagok, gumik,

Varrócérnák, gépi hímzőcérna

Beszerzésre tervezett oktatási eszközök:

Számítógépes könnyűipari programok 1 MORGAN CAD

Fogyó eszközök, kellékek, segédanyagok, folyamatos fejlesztése

Későbbi időpontra tervezett fejlesztés:

Szabást segítő eszközök beszerzése Terítőasztal, lefejtő állvány, véglefogók Csipeszek, tüskék Munkaruhák alapanyagainak beszerzése Tároló eszközök, dobozok, ládák (kisalkatrészeknek)

Page 74: HELYI TANTERV - szeszi.netszeszi.net/wp-content/uploads/2015/09/Helyi_tanterv_szakmai_program.pdf · informatikai (gépészeti) alapismeretek szakmai érettségi. Középiskolai végzettséggel

74

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

1. Pedagógiai Programunk nyilvánosságra hozása

A Pedagógiai Program egy példánya megtalálható és megtekinthető:

az igazgatói irodában az iskolai könyvtárban

az intézmény elektronikus oldalán www.szeszi.net Archiválás:

Iskolai irattár

Fenntartói irattár

2. Érvényesség

Jelen Pedagógiai Program érvényes a Gyulai Szakképzési Centrum Szigeti Endre Szakképző

Iskolája további tevékenységére - minden tanulójára, tanárára és más dolgozójára a fenntartói

jóváhagyás napjától mindaddig, míg a program előírásait jogszabályi változás, vagy a

Pedagógiai Program módosításában leírtak szerint a fenntartó meg nem változtatja. A Péter

András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola 2013. márciusában elfogadott pedagógiai

Program jelen dokumentum hatályba lépésével érvényét veszti.

3. A program végrehajtásának ellenőrzése

A Pedagógiai Program végrehajtását a Szigeti Endre Szakképző Iskola nevelőtestülete

évente a tanév értékelése során értékeli, majd meghatározza az esetleges teendőket. A fenntartó az ellenőrzés jogát és feladatát, kétévente, ill. a jogszabályi előírások

szerint végezi el.

4. A Pedagógiai Program módosítása

A pedagógiai program módosítását - a nevelőtestületi határozat után - a fenntartó hagyja jóvá.

Szeghalom, 2016. szeptember 10.