1

HollandiaHollandiaHollandiaHollandia

Fogászati asszisztens

tanuló

Vidovics Adrienn Kitti

2

A 2011-es tanévem rendkívül jól indult, mikor az évnyitóról hazatérvén osztályfınökömtıl kapott e-mailemet elolvasván megtudtam, hogy bekerültem a holland csapatba és hogy 2 hónap múlva repülünk ki Hollandiába egy hónapos szakmai gyakorlatra. Felfoghatatlan volt számomra, el se hittem; mondtam „Ugye most csak álmodom? Csípjetek meg!” Tehát 2011 novemberében iskolánk 14 diákja, köztük én is, kijutottunk a hollandok földjére, hogy egy 4 hetes szakmai gyakorlaton és kulturális programokon vegyünk részt. Megismerkedjünk a holland szokásokkal, és betekintést nyerjünk az oktatási rendszerükbe. A tanulmányutunkat Európai Uniós pályázat tette lehetıvé.

Utazásunkat megelızıen, különbözı szakmai, kulturális és pszichológiai felkészítı órákon vettünk részt, amit elıször feleslegesnek tartottunk. Hisz miért kell „eljátszani a mimikánkkal pl. egy adott szituációt?” merült fel bennünk a kérdés. Most már tudom. Ha egy másik országba megyünk, más emberekkel találkozunk, akik más nyelven beszélnek, és igen, van egy irányadó közös nyelv, az angol, na de mi van akkor, ha nem értjük meg egymást? Erre voltak jók a szituációs játékok, hogy „ha nem így, akkor majd úgy kifejezzem magam!” Most már belátom, hogy nagyon is hasznosak voltak ezek az idık, hisz nem csak erre kaptunk megoldást, hanem lehetıséget arra is, hogy jobban megismerhessük egymást és a különbözı helyzeteket, konfliktusokat is megtanuljuk kezelni.

Miután tudatosult bennem, hogy megyek Hollandiába, rengeteg kérdés merült fel: Hova is megyünk pontosan? Milyen ott az idıjárás? Milyen lesz a szállás? Milyen lesz a gyakorlati helyünk? Vajon ott milyenek az emberek? Mik a szokásaik? Mások mint mi? És még sorolhatnám… És akkor irány Hollandia!

3

November 5-én hajnalok hajnalán útra keltünk Fríz földre. Nemhogy ez az egy hónap, de a repülés (oda-vissza) hihetetlen élményt nyújtott számomra. Tudni illik, kb. 3 éves koromban ültem repülın, tehát halvány emlékeim sincsenek arról, hogy milyen is az, mikor egy hatalmas gépezet a magasba repít. Elmondhatom, a világ egyik legjobb érzése volt, mikor az esıfelhık fölé repülve, a szikrázó napsütésbe érve hagytuk el Magyarországot. És a mondás is beigazolódott számomra, miszerint: „A felhık fölött mindig süt a nap!”. Majd 2 óra repülés után megérkeztünk a világ egyik legnagyobb repülıterére, Amszterdamba. Itt volt egy szabad óránk, amíg jöttek értünk, hogy a végeláthatatlan repülıteret bejárjuk. Elmondhatom, hogy ez nem igazán sikerült. Nem sokkal ez után megérkezett értünk Rob és Meine, s elvittek minket kis buszokkal sneeki „otthonunkba”, ami Észak-Hollandiában, Fríziában volt, a városközponttól nem messze. Megtudtuk, hogy Hollandia területének egynegyede a tenger szintje alatt fekszik. A hollandok azonban nem hátráltak meg a természet erıi elıtt, és a modern technikát bevetve egy hatalmas gátrendszert emeltek országuk védelmére. Amikor Sneekbe tartottunk, mondták, hogy 10 méterrel leszünk majd a tenger szintje alatt. Ez hihetetlenül furcsa volt, mivel víz volt a szállásunk mellett és minden második utcában is „kanális” található. Idáig még olyan sok különbséget nem véltem felfedezni hazánk és Hollandia között, a rengeteg vizet leszámítva. Na de mikor megérkeztünk… Szeles, zord, esıs idı volt. Még nem tudtuk elfoglalni a szállásunkat, ezért elvittek minket ebédelni és kicsit megismerkedni a környékkel. Megmutatták, hol fogjuk az elkövetkezendı 4 hetünket tölteni. Ekkor találkoztunk szembe az elsı meglepı dologgal, hogy vasárnap minden zárva van Hollandiában. Ez az ı pihenı napjuk. Ahogy sétálgattunk a szők macskaköves utcákon

feltőnt, hogy mindenki, azaz mindenki biciklivel közlekedik. Véleményem szerint ez rendkívül egészséges és tudatos. Az egyetlen probléma ezzel, hogy veszélyesebbek, mint az autósok. Száguldoznak a zord szeles hidegben a kerékpárjukon pirospozsgás arccal, akár km-eket vagy csak a sarki kis közértbe. Nekem ez nagyon meglepı volt. Itthon a tavaszon és nyáron kívül embernek eszébe nem jutna kerékpárra pattanni, míg a Hollandokról ez egyáltalán nem mondható el.

4

Egy kis sétálgatás, városnézés, táplálkozás után már el tudtuk foglalni a szállásunkat - Het Toppunt -, ami egy nagyon kis csinos, több szobás, nappalis, saját konyhás, étkezıs, függöny nélküli házacska, ami közvetlen a víz mellett volt egy öbölben. Igen, a hollandoknak nincsen takargatnivalójuk, így a függönyökre sincs nagyon szükség, csak maximum úgy, mint dísz! A következı nem igazán kellemes élményünk a főtéssel volt. Nappal nem főtenek, hisz erre valók a nagy-nagy ablakok, hogy felmelegítsék a házat és a falak kialakítása is olyan, ami segíti a hı megtartását. Este pedig a 18 fok a „kellemes” a hollandoknál. Mi rettenetesen fáztunk, hisz hozzá vagyunk szokva a melegebb lakáshoz és idıjáráshoz. Persze volt olyan, hogy Helma, a „házinéni” feljebb vette egy két fokkal a főtést, ha megkértük, de nem nagyon tetszett neki. Környezettudatosságuknak köszönhetıen a hollandok spórolnak. Fontos számukra a szelektív hulladékgyőjtés, az energiatakarékosság és a megújuló energiaforrások kihasználása, többek közt szélerımővek és szélturbinák kihasználása.

Érkezésünk után egy kis kupaktanács volt az újonnan nemrég bevezetett chipcard rendszerrıl = a tömegközlekedésrıl. Majd egy két hasznos információval is elláttak minket. Ezután szabadprogram volt. Elfoglalta mindenki a neki szimpatikus szobát és megkezdıdött a „beköltözés”, rendezgetés, ágyfoglalás. Azt követıen körbejártuk a házat, és csináltunk egy finom meleg vacsorát, majd egy kis internetezés és „igen, igen anyu, jól vagyok, sikeresen megérkeztünk.” után nyugovóra tértünk és

rendkívüli izgatottsággal álltunk elébe az elkövetkezendı heteknek. Az elsı hetünket kulturális programok töltötték ki. Amerre jártunk, barátságos házak és emberek vettek körül. Mindenki kedvesen mosolygott, integetett és köszönt nekünk. Itthon kedvesen mosolygó arcokat nem igazán látni, úgyhogy ez olyan igazi jó érzés volt. Az elsı héten betekintést nyertünk Leeuwarden város történelmi hátterébe, nevezetességeibe, majd többek között meglátogattuk a legnagyobb és legmodernebb kórházat, az MCL-t. Mikor leszálltunk a buszról, a következı mondattal találtuk szembe magunkat: „ I want to

tell you all the things I haven’t told you before…”Ahogy beléptünk a kórházba, elállt a lélegzetünk. Minden megtalálható volt ebben a hatalmas létesítményben. Gyógyszertár, fodrászat, ruhabolt, éttermek, virágbolt, zöldséges, gyümölcsös, ajándékbolt, kávézó, gyógyászati segédeszközök boltja és még sorolhatnám. Mintha minden szükséglet egy helyre csoportosult volna. Nagyon szimpatikus és lenyőgözı volt. Egy kis „nyitott szájú bámészkodás” után prezentáció következett, amit a kórház kommunikációs igazgatója adott elı.

5

Megtudtuk, hogy 100 évvel ezelıtt 3 különálló kórház volt a városban és hogy a 70-es évektıl egészen 2004-ig építették ezt az új modern, jól felszerelt épületet. És most már ez az egy hatalmas kórház van a városban. A hangulat és a környezet cseppet sem árulkodott arról,

hogy egy kórházban vagyunk, ahol betegek vesznek körül. A prezentálás után 2 csapatra osztottak minket és felváltva megnéztük a gyerekosztályt és a fogászatot. A fogászat egy speciálisan kialakított részleg volt, fekvıbetegeknek, tolószékeseknek és a nehezen kezelhetı vagy mentálisan sérült gyerekeknek. Inkább szájsebészet, mintsem konzerváló fogászat. A váró rendkívül nyugodt és tiszta volt. Külön sterilizáló szoba van, ami nagyon tetszett, hisz így nincs fertızésveszély a kezelıszobában. A gyerekrészleget is nagyszerően valósították meg. Apró pici csillagszerő lámpák és bolygók díszítették a falakat, a gyerekek figyelmét teljesen elterelve arról, hogy egy kórházban vannak. Az elkövetkezendı napokban a ROC Friese Poort leeuwardeni, drachteni iskoláit látogattuk meg és betekintést nyertünk az oktatási rendszerükbe, az egészségügybe, ami teljesen eltér a miénktıl. Már maga az iskola épülete is különbözött (pedig ha szép és modern iskoláról van szó, akkor a miénk márpedig benne van a top 10-ben), meghallgattunk egy prezentációt az ápolónıkrıl, az otthonszülésrıl és gondozásról. Mint kiderült, itt mindenki otthon szül, kivéve, ha nincs olyan egészségügyi komplikáció anyai vagy magzati részrıl, ami kellıképpen indokolná, hogy kórházban történjen a szülés. Vannak kint olyan emberek, inkább nık, akik az otthonszülésre specializálódtak és annak minden pillanatára. 12 hetes terhesen kell bejelentkezni a terhes gondozóban, hogy a kismamának legyen egy otthon ápolója. Na, ez igazán meghökkentı volt. „Otthon szülni? Nem is olyan rossz…” gondoltam.

Másnap a leeuwardeni Roc Friese Poort suliba mentünk, ahol különbözı órákat látogattunk és különbözı programokat készítettek nekünk. Ismerkedıs, interaktív játékokat játszottunk, sıt megismerkedtünk Deniesel, aki márciusban jön hozzánk Magyarországra a szakmai gyakorlatát eltölteni, az iskolák közötti csereprogramnak köszönhetıen. Az órák után meghívtak minket ebédelni, majd visszamentünk az utolsó óráinkra,

6

amit egy rendkívül tehetséges színész tartott kommunikáció óra néven. Az iskolákban töltött napjaink hasonlóképp jól teltek, és sok új dologgal ismerkedtünk meg. Sıt a diákok megtanítottak minket a „pepernut” elkészítésére és egy holland leves elkészítésére is a „sütés-fızés” óra keretében. A leves nem ízlett, de ez az óra nagyon tetszett. Szerintem rendkívül hasznos, ha fiú és lány egyaránt kiismeri magát a konyhában már fiatal korától kezdve. Ez a leves tulajdonképpen a lencsefızelék és a hagymaleves közti átmenet volt. A hollandok ízvilágával annyira nem voltam kibékülve, mivel a són, borson, na meg a currys ketchupon kívül más főszereket nem használtak az ételekhez. És ha már az ételekrıl van szó… Tapasztalataim szerint a hollandok reggelizni nem igen reggeliznek, ebédre levest és/vagy szendvicset esznek, és mellé TEJET isznak (ez nálam sehogy sem fért össze).Vacsorára pedig fıtételt esznek. Tehát náluk inkább az a fı étkezés. Csodálkozva, furcsa szemekkel néztek rám a gyakorlati helyemen ebéd közben, hogy meleg ételt eszem (tejszínes csirkét tésztával), meg is kérdezték: „te meleget ebédelsz?” a válaszom erre „természetesen igen, mert nálunk ez a normális”. Elkövetkezendı napoktól kezdve már nem szólták meg ezt a számukra „fura szokást” És akkor jöjjön Sinterklaas -a holland Mikulás! Télapó itt van. Bár a subája nem hó, cipıje nem jég, a szakálla leng ugyan, és a zsákja is teli, bár nem almával és aranyággal, hanem pepernuttal. Nem szánnal érkezik, és a rénszarvas sem húzza ıt. Na de akkor ki is ı?

Általában november közepén érkezik hajóval sok-sok apró fekete, furcsa élénk színekben pompázó egyenruhás segítıivel egyenesen Spanyolországból. Itt a csatornákon hajókázik, vagy ahol erre nincs lehetısége, ott szürke lován, Amerigon teszi ezt meg. Segítıi pedig tetırıl tetıre ugrálva finomságokat dobálnak a kéményekbe. Itt pedig ilyenkor sok ezer éneklı, beöltözött gyerek várja érkezését, jutalmuk a titokzatos zsák tartalma (különbözı

aprócska gyömbéres sütemények-„pepernut”) és maga a karnevál. Igen, egy hónapon keresztül tartó karnevál. Egészen a névnapjáig, december 6-ig marad, addig kórházakat, iskolákat, bevásárló központokat látogat meg, hogy a jó gyerekeket megjutalmazza. A rossz gyerekeket a régi mese szerint a „Zwarte Piet” beledobja a zsákjába, és egészen Spanyolországig viszi. A kicsik december 5-én este kirakják a csizmájukat a kandallóhoz, vagy a radiátorokhoz. Az ajándékokat másnap reggel találják meg, bontják ki. Tradicionális ajándék a csokoládé betők, amikbıl az ajándékozottak nevét rakják ki. Marcipán figurák,

7

forró csoki, narancs, mandarin, csoki pénzek, mandulás, gyömbéres édességek, amik ugyan a fogaknak nem tesznek jót, de nagyon finomak.

Hollandiában, a karácsonyi idıszakban, ilyenkor van a legnagyobb ajándékozás. Iszonyatosan nagy ünnep ez náluk. A kinn töltött egy hónapunk során kismilliószor találkoztunk Sinterklaassal és rengeteg Zwarte Piettel. Amerre jártunk-keltünk, mindenhol ott voltak, sıt nálunk a rendelıben nem egy gyerek fordult meg Zwarte Pietnek öltözve.

Mi igazán kiváltságosnak érezhettük magunkat, hiszen egy egész napot tölthettünk Sinterklaas hajóján a Zwarte Pietekkel, sıt a színfalak mögé is benézhettünk és megtudhattuk, hogyan is lesznek feketék a Péterek. Szerencsések voltunk, mert az ajándékokat szállító hajón utaztunk a Fekete Péterekkel, és innen integettünk a parton álló gyermekeknek és szüleiknek. A hajóról közben zenéltek a dobosok, énekeltek a Fekete Péterek és velük együtt mi is. Levakarhatatlan volt a mosoly az arcunkról, kicsit olyan volt, mintha visszaugrottunk volna az idıben és újra gyerekek lennénk. Életre szóló élmény volt, imádtam!

A GYAKORLAT És eljött a mindenki által várva várt pillanat, megkezdıdött a gyakorlat! Az elsı munkanapom után le voltam nyőgözve. Mint fogászati asszisztens, egy sneeki magánrendelıbe kerültem a „Kraan and Partners” rendelıbe.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel a szállástól 40 percre volt a gyakorlóhelyünk, így kényelmesen mindig oda tudtunk érni a 8 órás kezdésre. Erikával együtt érkeztünk, mert ı is ebben a magánrendelıben dolgozott. Mikor beléptünk, elállt a lélegzetünk, egy igazi tiszta, rendezett, kellemes környezető, barátságos, mosolygós emberekkel teli rendelıben találtuk magunkat. Odamentünk a recepcióshoz és elmondtuk, kik vagyunk, honnan és miért jöttünk.

Hatalmas mosollyal fogadtak bennünket, azonnal körbevezettek, benyitottak minden rendelıbe és bemutattak minket az orvosoknak és asszisztenseknek is, hogy „megjöttek a magyar kislányok!” - örvendezett mindenki. Utána felvezettek minket az öltözıbe és kaptunk egy szekrényt és egy egyenpólót, majd utána megmutatták, ki kivel fog dolgozni. Voltam olyan szerencsés, hogy a rendelı igazgatójához - aki nem mellesleg implantológus - kerültem.

8

Rettenetesen izgultam, de gondoltam magamban, ha a fogadtatás ilyen kedves volt, akkor a továbbiakban sem lesz probléma. És nem tévedtem. Az elkövetkezendı 3 hét mind emberileg, mind szakmailag hatott rám és olyan embereket ismerhettem, meg, akiket soha nem fogok elfelejteni. Mind a munkamorál, mind a légkör, a betegekkel való bánásmód rendkívül szimpatikus volt számomra. Pozitív élmények sokaságával gyarapodtam. Elsı tapasztalataim: náluk nincs munkanapló és csak a számítógépben rögzítik az adatokat, ami véleményem szerint jobb, mint nálunk, mivel nem kell egyszerre 2 helyre adminisztrálni és a számítógépben jobban megmaradnak az adatok, mintsem papíron. És ami érdekes, hogy ezt nem az asszisztens, hanem az orvos vitelezte ki. Nálunk ez pont fordítva van. Minden egyes páciens idıpontra jön. Percre pontosan be van osztva az orvosnak a napi munkamenete. De ez nem volt probléma, hisz a hollandok rendkívül pontosak és nem szeretik a késést; mindenki ehhez tartotta magát. Nem kis meglepetésemre náluk már digitális röntgen van, ami azt jelenti, hogy nem kell a sötétkamrában elıhívni a képet, hanem egy gépezet viszi be és rögzíti, a számítógépben majd küldi át azonnal az adott orvosnak a röntgenfelvételt. Ez nagyon praktikus, gyors és egyszerőbb, mint nálunk. Ezt teszi a modernizáció. Az itthoni gyakorlati helyemhez képest számomra igenis modernebb, felszereltebb volt az egész rendelı. Sıt, olyan dolgokat láthattam kint, amit itthon ezelıtt még soha, pl: implantálás. Elsı naptól kezdve rendkívül segítıkészek voltak az asszisztensek. Mindent elmondtak, mit merre találok, és hogy mire figyeljek, mert lehet, hogy egy kicsit mások a munkafolyamatok, mint otthon, az anyagok és a gépek, de biztos hogy hamar belejövök. És igen, példának okáért, volt guttapercha felmelegítı, alginát keverı gép és ezek mind az asszisztencia munkáját könnyítették meg. És volt is rá szükség, mivel kint az asszisztensek elég multifunkcionális szerepet töltenek be. Mivel behívják a beteget, elıkészülnek az adott kezeléshez, és a 4 kezes munka már kezdıdhet is. Ezután jött a pácienssel való foglalkozás, tanácsadás, fertıtlenítés, plakk festés, polírozás az adott betegeknek és a gyerekeknek pedig 6 éves kortól a fluoridos apikálás. Itt meg kell, hogy említsem, itthon az asszisztensek nem dolgozhatnak szájban, viszont kint a fogászat, mint olyan ténylegesen 4 kezes munka és igenis az asszisztens az

orvos tényleges jobb keze! Már a második naptól kezdve asszisztálhattam rendesen én is,, hisz „a gyakorlat teszi a mestert” elven mőködnek. Nagyon is tetszett ez a hozzáállás és vigyorgó arccal pattantam az orvos mellé, és vártam az utasításait. Napról napra egyre több mindenben kaptam szabad kezet, és ez nagyon tetszett. Sokszor volt

9

olyan is, hogy csak ketten voltunk az orvossal, és ott mertek hagyni, rám merték bízni, ez felemelıen jó érzés volt. Ami nagyon szimpatikus még számomra, az asszisztens és a fınök kapcsolata (pedig 2 naponta cserélıdtek az asszisztensek, hogy mindenki dolgozzon a fınökkel). Mivel hogy inkább baráti, mintsem alá és fölérendelt viszony van köztük. Sokkal jobb jókedvben dolgozni, mintsem egy feszült viszonyban, szerény véleményem szerint. Tehát elıször Henkkel, az igazgatóval dolgoztam, majd folyamatosan megismerkedhettem a többi orvossal, szokásaikkal, munkamódszereikkel. Rengeteget beszélgettünk Henkkel, elmondta, hogy számára a magyar nyelv gyönyörő, dallamos és hogy mennyire tetszik neki, majd minden áldott nap megkért, hogy valamit csak úgy beszéljek neki magyarul. E mellett engem pedig megtanított pár alap holland szóra, köszönésre, kezelésnek a nevére stb. Napi 8-9órát dolgoztunk. Itt nem volt olyan, hogy „hoppá dél van, szünet!” Ha az orvos befejezte a munkát, tartson az akár a szünete/ünk közepéig, akkor is megcsinálta, mert a beteg az elsı! Hoppá szünet! 12:00-13:00ig volt ebédszünetünk. Ebben az idı intervallumban mindenki azt csinált, amit akart. Akik a közelben laktak, haza mentek enni, vagy ki a közértbe egy szendvicsért. De két szabály volt: Amíg a munkaidı tart, nincs dohányzás! És ebéd után kötelezı fogat mosni, utána mehetsz csak vissza a helyedre! Rendkívül jó motivációnak tartottam ezeket. És ami a legeslegjobb élményem volt, hogy a hollandoknál családi program fogászatra jönni!

SZABADIDİ Hétvégenként természetesen nem dolgoztunk! Hogy ne unatkozzunk, és tényleg hasznosan töltsük el a szabad idınket is, különféle érdekesebbnél érdekesebb programokat szerveztek nekünk. Közte volt a Sinterklaas-szal való hajókázás, Ameland szigete, egy kis biciklitúrával megspékelve (ami igazán kedvemre való), és amsterdami városnézés.

Fekete Péterek a csatornán Egy tipikus holland szélmalomnál

10

Az Északi- tenger partján Ameland szigetén csoportkép és egy kis tandemozás.

Madame Tessau panoptikuma Az én hısöm: Spiderman Tehát nagyon gyorsan eltelt ez a csodálatos egy hónap. Tele programokkal, munkával, fáradtsággal, vidámsággal, rengeteg új élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam az itt eltöltött idı alatt. Összességében elmondhatom, hogy olyan hónapot zártunk, ami az itthoni megszokott életemtıl igencsak eltér, de egyben nagyon is tetszett, mert megmutatta egy másik arcát is ennek a szép szakmának. IMÁDTAM! Sokat tanultam a gyakorlati helyemen és sokat tanultam a hollandoktól/ról. Úgyhogy ez úton is szeretném megköszönni ezt a hatalmas, kihagyhatatlan lehetıséget, amivel élhettem, mert egy életre szóló élményt nyújtottak számomra! Köszönettel: Vidovics Kitti