Három hét Japánban

Előszó

2006 januárjában 3 hetet töltöttem Japánban. Az első pár nap egy konferencián való részvétellel telt, ez jelentette a „dolgozom” részt. ☺ A többi időt Japán megismerésének szenteltem, na és persze buli, szaké, szusi. A következő pár oldalban szeretném megosztani élményeimet, amelyeket ez idő alatt szereztem. Senkit ne ijesszen meg a terjedelem, az írott szöveg csak 9 oldal, a többi kép. Ezt az élménybeszámolót a tág baráti körömnek írtam, ezért a nyelvezet meglehetősen szókimondó és őszinte. Ha ön úgy gondolja, nem tartozik ebbe a társaságba, kérem ne olvassa el. ☺

Stubán Norbert stubi@ett.bme.hu

1. A 22 órás út

2006.1.9 Amszterdamon keresztül repültem Tokióba. Budapesten 8:20-ra jött értem a Mikrobusz a

koli elé. Check-in, kb 10p sorban állás, nem vészes. A pultos csaj elveszi a jegyem, megvizslatja, gondterhelten rámnéz, majd telefonál. Kisvártatva közli, hogy már csak a Business osztályon van hely. Felcsillant a szemem, de csak egy halk és kimért „nem probélma”-t vetettem oda, enyhe mosoly kíséretében. Az élvezetek habzsolása jegyében az ablak mellé kértem magam. Maradt >1 órám indulásig. A váróban majd leesett a fejem, a 6 óra alvás nem szokott elég lenni. ☺ A gép már bent állt, egy Boeing 737-600, a MALÉV legkisebb 737-ese, mindössze 102 személyes. Nézegetem, nézegetem, hol a rákban férhet el ebben a gépben egy külön Business osztály? Előző repüléseim alkalmával nem láttam egyetlen 737-esben sem Business osztályt. MALÉV gép volt, amelyek híresek az átlagon felüli szolgáltatásaikról, így beszálláskor kellemesen csalódtam. A Business osztály összesen 9 székből állt. Mit székből? Bőrfotelből! Egy sorban csak 2*2 ülés volt. A lábamnak kb. kétszer annyi hely volt, mint a turista osztályon. Egy szőke, 33 körüli bombázó ült mellettem, akivel kellemesen végigbeszélgettem az út nagy részét, miközben a Stuardesek kinyalták a seggünket. Többek között szóba került, hogy melyik Coffee Shopot érdemes meglátogatni Amsterdamban. Látszott a csajon, hogy tud élni. ☺ (A MALÉV Business Class szolgáltásairól: felszállás előtt üdítő, 5 féle újság, felszállás után kaja, kávé, majd üdítő ÉS sör vagy bor. (Én Heinekent ittam of course.) Leszállás előtt újra üdítő. Mindez egy 1,5 órás út alatt!)

Amszterdamban egy órám volt megtalálni a csatlakozást, ami úgy gondoltam bőven elég. Amikor leszálltam, még nem sejtettem, hogy mekkora is ez a reptér. A D terminál egyik kapujára érkeztem és az F terminál 8-as kapjáról indult a gép Tokióba. Ez a két betű közel van egymáshoz az ABC-ben, gondoltam fizikailag sem lesz távol a két terminál. Miután a szőke csajszival érzékeny búcsút vettünk egymástól ;) , elindultam egy kényelmes tempóban az F kapu felé. Rengeteg mozgójárda gyorsította haladást, de 5 perc múlva még mindig a D terminálban voltam. Kicsit belehúztam. Nem hülyeség ez a mozgó járda vazze! Ez a reptér tényleg iszonyúan hatalmas. Közel negyed óra volt átérni. Még Ferihegyen szokás szerint beriasztott a fémkereső, aztán egy enyhe motozás után a srác nem túl kedves stílusban közölte, hogy a rágó fémpapírja riasztotta be a zsebembe. Remek. Amszterdamban már elővigyázatos voltam és kivettem a rágót is. Mit ad isten ennek ellenére csipogni kezdett az átkozott masina, pedig sem öv nem volt rajtam, sem ékszert nem hordok. Egyedül a bakancsom cipőfűző tartó kapcsai voltak fémből. Pár másodperccel ezután átestem életem

legintimebb motozásán. Még oda is hozzáért, ahova férfi eddig soha. Persze kézi fémkereső sehol…

Ezzel repültem Amsterdamba (Boeing 737-600)

Még fél óra volt indulásig, ami délután 2-re esett. A hatalmas 747-es a maga 416 fős szállító kapacitásával már bent állt. Emellett a gép mellett eltörpülnek a kis 737-esek. Izgalommal sétáltam végig a folyosón és levakarhatatlan vigyorral az arcomon vettem bele magam ülőhelyem megkeresésébe a gép hatalmas törzsében.

Egy ilyennel meg Tokióba (Boeing 747-400ER)

Fényképező, telefon, fülhallgató elő, többi fel a poggyásztartóba. Mivel még Ferihegyen ezt is elintéztem, az ablak mellett ültem. ☺ A gépen kb 80%-ban Japánok voltak. Egy Japán család két tagja ült mellém, a 20 év körüli csajszi, meg a fater. Anyuka is ott volt a sétáló köz másik oldalán. Örömömre a leányzó egész jól tudott angolul, úgyhogy a 11.5 órás út jórészét végig beszélgettük. A másik felében pedig olvastam. Háromszor kaptunk enni, plusz vagy 6szor inni, ami ismét meglepett. Kipróbáltam szusit és leányzó javaslatára a Japán teát is. A szusi mellé adtak egy csomó mindent, többek között egy kis sárga tészta-darabka szerű izét. Ezt mindjárt az elején egy mozdulattal bepálcikáztam a számba, mire a leányzó mellettem

felsikkantott, és a rémület kiült az arcára. Az első harapásnál az én arcomra is kiült valami egész más. Kb olyan pofát vághattam, mint amikor valakit tökön rúgnak miközben erőspaprikás ecetet iszik. A sárga izének leírhatatlanul erélyes íze volt, de nem tudnám mihez hasonlítani. Mindenesetre egy pohár narancslé segítségével sikerül elkerülni, hogy kiköpjem. Látva szenvedéseimet a kisasszony a hátralévő étkezések alkalmával készségesen elmagyarázta, hogy mit mivel egyek és hogyan. Sajnos az angol tudása kevés volt ahhoz, hogy megtudjam, mit is eszek valójában. ☺ Az utolsó két étkezés alkalmával már kizárólag pálcikát hoztak a kajához, semmi villa vagy kanál. Ez azért volt felettébb aggasztó, mert a leszállás előtti reggeli kb 3dl leves volt, rengeteg tésztával. A leányzó fáradhatatlan segítőkészsége és jóindulata ellenére sem tudtam úgy megfogni azokat a rohadt pálcikákat, hogy ne görcsöljön be valamelyik kézfej izmom 2 percenként. Ez volt az egyetlen fogás az út alatt, amit lassabban ettem meg mint ő. Jóval lassabban. Pedig jóindulatúan megkínáltam vele a pulcsimat, az asztalkát és a plédet is. A kézfejemben még most is érzek némi görcsöt. ☺ Kb 3 óránként felálltam és sétáltam pár kört a gép belsejében. Akár 50 méteres sprintet is lehetne futni ebben a gépben vazze. Ha jól számoltam, csak a turista osztályon 6 budi volt. Felmentem az emeletre, megnéztem a Business osztályt. Beszarás! Hatalmas bőrfotelek egymástól oldalirányban fél méter távolságban, 1m hely a lábnak, 2*2 fotel / sor. A csini sztyuárdeszek meg egyfolytában nyalják a segged. Vajon mennyi lehet ide egy repjegy? ;) Visszatérve a turista osztály 10szék/sor-os valóságába, azon tűnődtem, hogy milyen nagyszerű dologban van részem. 10.000km-re vagyok az otthonomtól, és egy 10km magasan, 900km/órával repülő hatalmas bádogdobozban sétálgatok kényelmesen fel-alá, miközben odakint -62C° van. Persze tanul az ember a fizikai törvényszerűségekről, meg technológiai fortélyokról, amik ezt lehetővé teszi, de számomra akkor is lenyűgöző. Pár óra alatt átrepültünk az éjszakán, és otthoni idő szerint kb éjfélkor, mikor felhúztam egy picit az ablakrolót, megpillantottam a napfelkeltét Japán felett. Megérkeztem a felkelő nap országába. 2. Első benyomások Tokióban

Tokióban enyhén szitált az eső, de ez nem zavart különösen mivel nem kellett kimennem. A vonatok, metrók a reptér alól indulnak. A vámvizsgálatot megúsztam, ki sem nyittatták velem a bőröndöm. Így a két rúd PICK szalámi szerencsésen megúszta. (Japánba nem szabad húst vinni.) Innen még mintegy 2-2.5 óra vonatozás, metrózás következett Barna barátom szállásáig, így jött ki a 22 órás út door-to-door. Közben útba ejtettünk egy McDonald’s-t. Két sajtburger 360Ft, egész olcsó. A krumpli ára viszont az eget veri, mert import cucc. (Japának kevés a földje, amit mezőgazdaságra pazarolhatna, ezért a kaja alapanyagok jórészét importálják.) Kár, hogy rizs nincs a Mekiben. ☺ Barna szerint a legolcsóbb kaja Tokióban. Megérkezésem után belezuhantam az ágyba, és aludtam 4 órát. Japán idő szerint délután fél hét körül az ébresztőm negyedszeri csörgésére hatalmas erőfeszítések árán kikászálódtam az ágyból. Zolival, Korondi Tanárúrral és Barnával vacsorázni mentünk egy echtes Japán étterembe (milyen meglepő). Az árlap kizárólag Japánul, japán írással volt fellelhető, de Barnáék készségesen fordítottak. Egész pontosan rendeltek helyettem is, jómagam különösebb beavatása nélkül. Ezt végül nem bántam meg. ☺ Kihoztak egy csomó cuccot egymás után, kis apró izéket, amiknek a feléről sem tudtam, hogy mi. Ettem bálna húst, nyersen. Persze mindent pálcikával. Meglehetősen nyílt vagyok szinte minden féle egzotikus ételre, így ezek is ízlettek. Barna a csótányt is kipróbálta már az itt töltött pár hónapja alatt, ezt azért átgondolnám mielőtt bekapom (ilyet nem hoztak). A kaja 4200Ft/főre jött ki és éhes maradtam. Ez húzós. Közel 3 hetet leszek itt, és van egy olyan érzésem, hogy meg fogom utálni a Mekis kaját. ☺

Társadalom 1 2006.1.11

A második napom Japánban. A tizedike a 8 órás időeltolódás miatt egybefolyt a 9-ével. Reggel 8 óra van, otthoni idő szerint éjfél. Nemrég keltem fel, szinte kidobott az ágy reggel 7- kor, 5 óra alvás után. Van egy olyan érzésem, hogy el fogok aludni az egész napos konferencián, ahova ma megyek. Az időeltolódás rossz. Ééértem? Lunch break. Tettem egy 20 perces sétát a városban. Japánban 100V a névleges feszültség konnektorban, ezért a kábeleik feltűnően vastagok a póznákon, amit tovább tetéz, hogy a légkábel is szigetelve van. Vagy ez csak nekem feltűnő? Próbálom azzal nyugtatni magam, hogy ez nem lehet elvakult szakbarbárság, hiszen nem is erősáramon végeztem. ☺ Az emberek viselkedése és megjelenése az utcán persze sokkal jobban érdekel, mint a kábelek. Egyértelműen a férfi a domináns a társadalomban, a nő egy alárendelt lény. De itt ez a normális. A lányok nem különösebben szépek a magyar lányokhoz képest, viszont extravagánsan öltözködnek. Gyakran van olyan érzése az embernek, hogy azt veszik fel, ami először a kezükbe akad reggel. Barna említette, hogy szokni kell őket. A nők nagy részének a lábfeje igencsak egymás fele néz, ami meglehetősen vicces látvány, miközben sétálnak. ☺ Mindezek ellenére akad egy-két gyöngyszem. A fiatal férfiak szinte nőiesen öltözködnek, én a metroszexuális jelzővel illetném őket. ☺ Barna és Zoli szerint a Japánok nem bulizós nemzet. A péntek esti ereszd-el-a-hajam rendszerint abból áll, hogy 7-kor összeülnek, elmennek kajálni aztán inni, jó esetben berúgnak, 10-kor elmennek valami kareoke bárba, aztán az utolsó vonattal éjfél körül haza. A hajnali 5-ig tartó ivászat, meg bulizás itt nem menő. Ezt csak a külföldiek tolják a Roppongi negyedben. (Amit pár nap múlva végre meglátogatunk. ☺ ) Mindez persze valahol érthető egy ilyen munka orientált és rendkívül fegyelmezett társadalomban. A konferencia

Pár szó a konferenciáról. Szokásomhoz híven a leghátsó sorban ülök. Persze nem azért, mert itt a legkevésbé feltűnő, ha alszom, vagy mert itt nyugodtan mutogathatom Barnának az előző héten Angliában készített képeimet, hanem azért, mert innen jól látni. ;) Egy kb 150 fős teremben vagyunk, és egy hatalmas vetítővászon függ a pódium mellett-fölött. Ezt egy hatalmas projektor világítja meg kb 20m távolságból. A kép mérete mintegy 5*4m körül lehet. Brutális. Az első két előadás meglehetősen érdekes volt. Megtudtam, hogy a legerősebb lézer napjainkban 25kW energiát képes egy sugárba fókuszálni és CW üzemmódú, azaz mindezt folyamatosan teszi. 2008-ra 100kW teljesítményű lézerek is lesznek. Ugyan nem volt szó arról, hogy ezt mire használják, de Barnával megsejtettük, hogy ebből valószínűleg Jedi kardot fognak csinálni. Viszont ha a Jedik helyett a hadsereg kaparintaná meg, akár egy vadászrepülőt is könnyedén le lehetne szedni vele az égről. ☺ A második előadás az általános és speciális relativitás elmélet gyakorlati alkalmazásáról szólt. A GPS műholdjai mintegy 25km-el a földfelszín fölött keringenek 12 órás keringési idővel, és ebből adódóan meglehetősen nagy sebességgel. Einstein relativitás elméletből kiindulva számukra a tér és idő némileg mást jelent, mint nekünk a földön állva. Ez alap esetben persze nem jelent problémát, de a GPS rendszer működéséből adódóan nsec pontossággal méri az időt, és ilyen nagyságrendben az idő dilatáció jelensége koránt sem elhanyagolható. Ezért a GPS rendszerbe a relativitás elméleten alapuló korrekciós eljárások vannak beépítve. Ha ez nem lenne, a GPS mintegy 10m-es földrajzi felbontása egyetlen nap alatt 300m-re romlana. Most délután 3 van, és még 3 óra van hátra a konferencia hivatalos programjából. Utána fogadás következik este nyolcig. Kicsit befáradtam. A világért sem akarnám a rendezőket azzal megsérteni, hogy nem megyek el a fogadásra, úgyhogy most elpilledek kicsit ebben a fotelben. Zzz…

Az állófogadás fajin volt. Életemben nem ettem ennyi nyers halat. A cuccok feléről persze megint nem vágtam, hogy mi. Napom mélypontja a hazafelé úton következett be. Barna már nem volt velem, egyedül kellet eligazodnom a tokiói metrórengetegben. A konferencia melletti állomáson (Iidabashi) mindössze egyetlen ember kellett megkérdeznem, és megtaláltam a megfelelő vonalat. Eddig sima liba. Shinjuku állomáson kellett átszállnom. Tudni kell, hogy ez Tokió legnagyobb állomása, 3 szintes és rengeteg vonal találkozik itt. Nemcsak metró, hanem gyorsvasút is. Továbbá Tokióban 5 különböző metró vállalat van, amelynek különféle járataira különféle jegyeket kell venni. Szóval nem BKV. Plusz adalék, hogy –mint később kiderült– a térképemen nem volt rajta az a vonal, amit kerestem. (JR line helyett a térképen Odeo line volt csak.) Mindezek, valamint a totális kialvatlanságom következtében több mint fél órát bolyongtam azon a tetves állomáson, összesen 6 embert kérdeztem meg, ebből 3 egyáltalán nem beszélt angolul, viszont jól mutogatott. Kétszer vettem jegyet, mint kiderült mindkétszer rosszat. Az állomás méretét illusztrálja, hogy fél órás bolyongásom alatt egyszer sem jöttem fel a felszínre. Ennyit ér a mérnöki diploma a tokiói metróval szemben. Plusz adalék, hogy bemenni a városba ezzel az egy átszállással 800Ft-ba kerül (visszafelé megint 800Ft.) Évek kellenének, hogy ezt a fuckin’ metró rendszert átlássa az ember.

Koliszoba Japán módra

A kolesz

2006.1.12. Reggel fél nyolc van, 5 óra óta egy szemernyit sem aludtam. Kezdem átérezni, mit

érezhetett a Harcosok Klubja két (egy) főhőse félig tébonyult, inszomniás állapotában. 5 óra múlva –hál’ istennek egy meglehetősen rövid– előadást kell tartanom, és a konferencián a

kávé igen szar. Szóval nem túl bíztató kilátások. Barna szobájában lakom, ő meg a barátnőjénél alszik. Rendes tőle, hogy átengedte az ágyát. Köszi Barna a szállást! ☺ Itt így néz ki egy koliszoba: alapterület kb egy Schönherzes szoba fele-harmada, azaz 10-15m2. Minden szoba 1 ágyas, minden szobában van mosdó, WC, ágy, íróasztal, telefon, kábel TV aljzat, net, hűtő, légkondi, erkély, meg egy csomó polc. A fürdő meglepő módon közös a szinten. Szóval fajin nagyon. Van hova fejlődnünk. Az otthoni kolidíj háromszorosát is megadnám egy ilyen szobáért. Hátrányaként annyit említenék, hogy a szobában nincs melegvíz. A japánok és az angol

Este fél 9 van, nemrég estem haza. Végre előadtam amit elő kellett. Meglepően sokan, 9-en jöttek oda a poszteremhez 2 óra alatt, hogy meséljek még az oximetriáról. Ahhoz képest, hogy alapvetően villamosmérnöki dolgokról írtam és ez egy fotonikai konferencia volt, nem is rossz! I’m happy! ☺ Volt köztük két japán prof, akik egyfolytában hajlongtak egymásnak is, meg nekem is. Én meg persze visszahajlongtam. Több emberrel is találkoztam, akik tudták, hogy Budapest Magyarország fővárosa. Ez a két prof még volt is Pesten konferencián. A konferencia résztvevői 90%-ban vágottszeműek (ami azt jelenti nem feltétlenül japán, de én nem bírom megkülönböztetni őket). A többség iszonyúan beszél angolul, 10 centiről hallgatom és nem értem. Beszélgettem egy hostessel is, kb minden második szavára visszakérdeztem. Kérdezem tőle, mit csinál, mikor nem a Tokio Conference Centerben hostesskedik. Mire ő: angolt tanítok az általános iskolában. Na itt leesett a tantusz! Itt cseszik el a dolgot. Az angol tanárok sem bírnak rendesen beszélni, szegény japó kiscsávó meg megtanulja a rossz kiejtést. Ha Japán egyszer elveszti a hatalmát a világban, az nagy valószínűség szerint a pocsék angoljuk, és a megtanulhatatlan, kandzsi alapú írásuk miatt lesz. ☺ A reggeli metrón

Ma reggel, lévén nem bírtam aludni, korán elindultam a koliból (8 körül). Barna mondta, hogy ez csúcsforgalmat jelent a metrón. Vannak ilyen peronőr szerű emberkék, akiknek az a dolga, hogy a tömeget szó szerint betuszkolja a szerelvénybe. Iszonyú tömeg volt! Itt a tömegközlekedés tényleg hatalmas tömegek közlekedését jelenti. A peronőr csávó kétkézzel, izomból tuszkolta befele az embereket a metróba, köztük minket is. 4 oldalról simultak hozzám az emberek, meg sem bírtam mozdulni. (Ebből hál’ istennek 3 csaj volt, a negyedik meg Zoli☺) No de ilyet is látni kell, különben nem hinném el. Az „intim zóna” náluk szerintem nem létezik. Most élményként éltem meg a dolgot, de ha ezt éveken keresztül kellene játszanom, valószínűleg megutálnám. Tokió metróhálózata nagyon durva. http://www.tokyometro.jp/rosen/rosenzu/pdf/rosen_eng.pdf Húsz millió ember él itt egy zsebkendőnyi területen. Ma már nagyon tele van a tökök az időeltolódással, pontosan azzal, hogy a szervezetem 3 nap alatt sem képes átállni. Két órát aludtam a konferencián kisebb részletekben. Ha így meg tovább, hamarosan amputálni kell valamelyik végtagomat lokális vérhiány miatt. (Egy óra ülve alvás alatt több testrészem is képes a totális érzéketlenségig zsibbadni.) Mindemellett az ember napközben nem éhes, mert otthon olyankor éjszaka van, és ezt megszokta a szervezet. A konferencián a fantasztikusan kinéző kajákat úgy kell magamba tuszkolni.

Konferencia vacsora Stubi a poszter mellett

Úgy veszem észre a fáradtságom miatt ez a kis beszámoló is kezd elég negatív hangvételű lenni, és ez nem jó, úgyhogy holnapra most már tuti kialszom magam. Társadalom 2

Csámpi Tegnap sétálgattam pár órát a városban. Az első 1-2 órában Barna is velem tartott.

Érdekes megfigyeléseket tettünk. A japán nők két csoportba oszthatóak: vannak a csámpás nők és a nagyon csámpás nők. A túlzott lábfej összetartásnak Barna szerint az az oka, hogy nebuló korukban rengeteget ültetik őket a lábfejükre (sarkukra), ezáltal az évek során eltorzul a csontszerkezet, vagy kilazulnak az inaik vagy valami ilyesmi. Igen vicces, ahogy magassarkú lábbelikben járnak! ☺ Mintha a jóisten nem is járásra teremtette volna a japán nők lábait.

Szoknya A japán diákok egyenruhában járnak. Ha jó tévedek minden sulinak van egy fajta

öltözete. (De az is lehet, hogy korosztály szerint változik, nemtom.) A lányoknál ez minden esetben cipő, szoknya, és valami több rétegű felső. Télen nyáron ez van. Ezt előírják nekik, és például harisnyát sem vehetnek a szoknya alá. Most január van, és az elmúlt napokban 0-5 fok között mozgott a hőmérséklet. Látszik rajtuk, hogy nincs melegük, de ezt kell hordani. Ennek vannak hátrányai és előnyei is. Előny az, hogy idősebb korukban is megmaradnak a szoknya mellett, és ez nagyon szexi. A japán nők igen nagy része télen is szoknyában jár. Ilyet sehol sem láttam még Európában, de nagyon tetszik. ☺ Hátrány az, hogy például Hokkaido szigetén (Japán 4 szigete közül a legészakabbi) most kb 1 méter hó van és -10 fok. Barna és Zoli elbeszélése szerint jópár lány lábán látni foltokat, amelyek állítólag fagyásnyomok. Turha

Ha egy japán meg van fázva, egy orvosi maszkhoz hasonló cuccot rak az arcára az utcán, hogy a többi ember ne kapja el tőle. Rendkívül praktikus, bár az elején szokatlan volt a látvány. Azon gondolkodtam, hogy egy ilyen maszkon keresztül hogyan fújják ki az orrukat. Aztán észrevettem –és ebben Barna is megerősített–, hogy nem fújják ki. Soha, senki, sehol.

A zsebkendő, mint olyan ritkán használatos Japánban, és többnyire nem orrfújási célra használják. Ehelyett szipognak és turháznak. Mindenki. Gátlástalanul. Egy jókis garatról induló turházás második lépése lehet a cucc lenyelése, vagy kiköpése egy nagy-zöld-szamuráj formájában pl a metró sínjei közé. Tegnap ültünk a metrón Barnával. Épp a japán nőket elemeztük, de mi másról is lehetett volna szó egy japán metrón két fehér között. Észrevettem, hogy pár perce egy csinos, magas, miniszoknyás japán leányzó ült mellém. Különösebben nem törődtem vele, Barnával folytatott beszélgetésem lekötött. Aztán kisvártatva a csaj elkezdett hangosan turházni, és második lépésként a lenyelés taktikáját vetette be. Kiábrándító élmény volt. ☺

Ahány ország, annyi szokás – mondja a szólás. A takony orrüregből való eltávolítására láttam már különböző módszereket a világban való kalandozásaim során. Eddig a románok viszik a gusztustalansági pálmát, de ezt most nem részletezem. Persze ne felejtsük el, hogy véleményem erősen szubjektív! Valószínűleg egy japánnak ugyanolyan gusztustalannak tűnik, mikor előkapom a papírzsepit, belefújom az orrom és ezt a taknyos papírmasszát még vissza is rakom a zsebembe. A kulturális különbségeket igen jól alátámasztja továbbá, hogy nekem gyerekkoromban azt tanították, a turházás egészségtelen, mert homloküreg gyulladásom lesz tőle. Itt 126 millió ember csinálja, és kutya bajuk. Közbiztonság

Japán igen biztonságos hely. A kereskedelem a bizalomra alapul. Az emberek nem lopnak, fel sem merül bennük a gondolat. Az árusok portékái az utcára is ki vannak rakva, simán le lehetne nyúlni bármit. De senki nem teszi. A közbiztonság igen jó. Ha történetesen lány vagy, és egyedül, részegen támolyogsz hajnalban haza, akkor sem kell attól félni, hogy elkap valaki egy gyors numerára.

Műszaki cikk piac Akihabarán

Szemét Tokióban nincsenek kukák a közterületen. Az utcák mégis tiszták. A szemetet az emberek

magukkal viszik, és otthon dobják ki. A dohányzás tilos az utcán, így csikkek sincsenek. Személy szerint az utcán hagynám az embereket dohányozni, a szórakozóhelyeken viszont –Norvégiához hasonlóan– nem. Barna mindig lelkesen mesélte, hogy amíg Norvégiában volt, fele annyit kellett mosnia, mert nem lett büdös a ruhája egy átmulatott éjszaka után.

Földrengés Köztudott, hogy Japánban gyakoriak a földrengések. Barna megemlítette, hogy az itt

töltendő 3 hetem alatt nagy valószínűséggel át fogok élni legalább egyet, ezért ne rakjak semmi értékeset vagy törékenyet az asztal szélére. Nem kellett rá sokat várni. Az 5. napon épp az ágyon ültem, amikor éreztem, hogy az ágy enyhén ringatózni kezd alattam, majd az asztalra pillantottam, ahol egy félig teli üvegben a Gin lassan hullámzott. Kevesebb, mint egy percig tartott az egész. Nem éreztem erősnek a rengést, de a másnapi híradóból kiderült, hogy 4-es erősségű volt. Minden esetre élmény volt, az tuti. ☺

Digitális WC ülőke Mikor megérkeztem Tokióba, Barna bemutatta a koleszt. Az első dolgok között szerepelt

a nyilvános WC-ben található WC ülőke, fűtött ülőrésszel, beállítható hőmérsékletű segg és punci mosó vízsugárral, digitális kijelzővel, meg még 2 potméterrel és 3 gombbal, mikről nem derült ki számomra, hogy mi célt szolgálnak. Mindez egy WC ülőkébe építve, tök függetlenül a kagylótól. És ez még csak az alapkiépítés. A városban –100e Ft körül– láttam olyanokat is, mikhez még távirányító is járt. Lehidaltam.

Ez még itthon nem terjedt el ☺

Cigi, metró, turha Japánban tilos az utcán dohányozni. A McDonald’s-ban, étteremben, szórakozóhelyen

viszont lehet. Egy teljesen átlagos McDonald’s-os kajálás a következőképp néz ki: megveszed a 180Ft-os sajtburgert, kényelmesen leülsz valahova, elkezded magadba tömni, miközben örülsz, hogy milyen olcsón sikerül enned. Idilli. Aztán a melletted ülő faszi hirtelen rágyújt, és a pofádba fújja a füstöt. Nemsokára feltűnik, hogy a másik oldaladon ülő szép, kikent, miniszoknyás csajszi egyfolytában szipog. Aztán ha már nem bírja benntartani a taknyot, turházik egy nagyot és lenyeli. Kedves európai barátom, isten hozott Japánban! Jó étvágyat!

Ugyanez metró felvonásban. Este utazok hazafelé a metrón, leülök középre. Mit ad isten, mindkét oldalamra fiatal lány ült, aztán felszállt egy pár és megállt előttem. Tudni kell, hogy a

japán metrón nem szabad a mobiltelefont beszélgetésre használni, mert állítólag zavarja a többi utast. Ahogy a jobb oldalamra is leül a csaj, iszonyú aceton szag csapja meg az orrom. Nézem, hát épp kifestette a körmeit a peronon és most szárítgatja. Az előttem álló pár női tagja nekiáll sminkelni (állva), bár ennek hál istennek nincs szaga. Kisvártatva a bal oldalon ülő csaj szipogni kezd, kb 10 másodpercenkét, majd 2 perc múlva turházik egyet. Ekkorra a jobb oldalon ülő csaj észrevette, hogy 2 körmén nem úgy szárad a körömlakk, ahogy ő azt szeretné, előkapja a fiolát, és elkezdi kifesteni újra a körmeit. Mire az előttem álló csaj befejezte a sminkelést (alapozó, szempillaspirál, arcpír, ajakfény, meg 2 olyan cucc, amiről nem tudtam mi) kezdem egész betépni az acetetontól, amit már negyed órája szívtam. De telefonálni, azt nem lehet. ☺ Éjszakai élet

2006-01-13 Barna mongol barátnője elhívott minket egy mongol étterembe, ahol dolgozik. Ez –

csakúgy, mint Budapesten– úgy működik, hogy bedobsz 3600Ft-ot és annyit eszel iszol, amennyit bírsz. Különbség, hogy itt a földön ülsz egy 25cm magas asztal mellett és a töményet sem sajnálják tőled, nem úgy mint Budán.

Vacsora egy mongol étteremben

Ittam Kumiszt, Dzsinkiszkán vodkát, de főleg Milk Vodkát, amit tejből készítenek és igen finom. Mondanom sem kell, hogy az egész banda mocskosul berúgott. Ezután elmentünk

Kareokézni, ahol tovább fokozódott a hangulat. Eddig nem értettem, hogy a japánok mit élveznek az effajta bulizásban, de most át bírtam érezni. ☺ Bár hozzá kell tenni, hogy ez a fajta party nem kifejezetten az ismerkedésről szól, mivel magatok vagytok. Ez tényleg a „bulizzunk és ne csajozzunk/pasizzunk” kategória. Hazafelé beültünk egy taxiba heten. (Normális, 4 személyes taxi volt.) A sofőr nem tiltakozott különösebben. ☺ 4 óra felé értünk haza. Az este költségvetése mintegy 6300Ft/fő. Lássuk be, ennyi otthon is lemegy néha, még taxi nélkül is. ☺

Egy mongol csaj, Zoli, Joy, Stubi, Barna és barátnője

Japán fürdő 2006-01-14

A kolitól 10 perc sétára van egy Japán nyilvános fürdő. Tegnap partizni voltunk, délután 4-kor keltem fel (keltett fel Barna). Egész nap szakadt az eső, így Barnával és Zolival úgy gondoltuk este meglátogatjuk a fürdőt. Magyarországon még nem voltam ilyen jellegű fürdőben, gondolok itt arra, hogy mindenki meztelen. A nők és férfiak persze szeparálva vannak. (Bár Barna szerint van olyan fürdő is, ahol összeengedik őket.) 1100Ft a beugró, nem sok. Ezért kapsz mindenféle medencéket, meg szaunát. Ennek a fürdőzés dolognak sok száz évre visszanyúló hagyományi vannak Japánban. Régen azért jártak az emberek fürdőkbe, mert a házakban nem volt fürdőszoba. A tisztálkodás jellege a mai napig megmaradt a dolognak. Mielőtt a medencékbe mész, le kell fürdened. Adnak tusit, sampont, jó alaposan le kell csutakolnod magad. Ez is közösen zajlik, egymástól kb 1 méterre lévő ülőkéken, zuhannyal, oldalfal nélkül. Mint említettem a japánoknak nem-igen van intim zónájuk. ☺ Ezután bemehetsz a medencékbe, amik inkább Jakuddzira hasonlítanak. Kicsik, bugyborékolnak és nagyon melegek (39-42C°). Van egy csomó masszázs vízsugár a medencékben, amivel különböző testrészeidet lehet masszíroztatni. Na nagyon áthevültél, átmehetsz egy 16 fokos medencébe, amit személy szerint igen hidegnek éreztem. Kimehetsz egy fedetlen részre is, ahol vannak fekvőhelyek, meg újabb Jakuddzik. Fantasztikus érzés volt egy 40 fokos, gőzölgő, tejfehér vizű medencében ülni a félhomályban, miközben eset az eső a fejemre. ☺ A víz a szénsavtól fehér. Igen jót tesz a bőrnek. Volt vörös vizű medence is, ebben gondolom

vas lehetett. A szaunába 20-25 ember fért kényelmesen be, és egy nagy TV volt a falba építve. Érdekesség, hogy nem használhattál papucsot. Mindenki mezítláb volt, a higiéniával mégsem voltak gondok. Erről persze nincs képem. ;) Egyéb látnivalók

Hogy ne untassalak titeket a részletekkel, felsorolás szerűen megemlítem, hogy merre jártam Tokióban a napokban. Persze képeket mellékelek mindenhova.

Akihabara Képzelj el egy hatalmas piacot, ahol csak műszaki cikkeket és elektronikai cuccokat kapni (a kék LED-től elkezdve az mp3 lejátszóig). Ha szemfüles vagy, az magyar ár feléért is vehetsz cuccokat. De van más érdekesség is itt. Akihabara egy városrész. A főutcáján (a piac mellett) 10 percenként látsz egy-egy szép japán lányt, aki pl egy miniruhában pózol 10 profi fotós előtt. Ezek ilyen félig befutott popsztárok vagy mi, és így próbálják népszerűsíteni a CD-jüket, vagy éppen csak egy éttermet reklámoznak. De azt is el bírom képzelni, hogy csupán exhibicionista énjüket élik itt ki. Durva cuccokat bírnak felvenni! ☺

Tokio - Akihabara

Tokio Tower 333m magas acéltorony. 150m-en meg 250m-en vagy egy-egy kilátó. Az olcsóbbat választottam, de az is igen jó kilátást biztosít a városra. Szép időben látni (lehetett volna) a Fujit. Üvegpadlóra is állhatsz 150m magasan. Erre érdekes módon van aki nem mer ráállni. ☺

Tokyo Tower

Császári Palota 3km2 kert meg mindenféle szép cuccok. Hétfőn épp zárva volt, de az egészet körbevevő vizesárokban meg a színes halakban gyönyörködtem egy órát. Tokio Dome Ez valójában egy vidámpark. Kicsi, de durva dolgok vannak. Kb olyan, mintha a Westend tetejére vidámparkot építenének. Barnával felültünk a hullámvasútra. Ez volt a legdurvább hullámvasút, amin valaha ültem! ☺ (1800Ft-ba került egy menet, de ez nálam a „must try” kategóriába tartozik.) Ld a videókat róla az FTP szerveren.

Hullámvasút

Képek Tokióról

Tokyo rengeteg szökőkútjának egyike

A tokiói császári palotát övező vizesárok

Kilátás a Tokyo Towerből

Tokyo University egyik kapuja

Rainbow bridge 1.5km hosszú szép fehér híd, közepén 50m-el a tenger felett. Odafelé vasúton mentem (olyan vasúton, aminek nem voltak sínjei és vezetője sem), visszafelé meg gyalog. A Csendes óceán ugyanolyan sós, mint a Földközi tenger, bár a rágóm némileg eltorzította az ízét.

Rainbow Bridge és a Csendes Óceán

3. A körutazás

2006.1.23-27 Vettem itthon JR Pass-t, mielőtt kimentem. Ezzel 1 héten keresztül közel az összes Japan

Rail vonalat használhatom „ingyen”, beleértve a Shinkansen vonalakat is. Az utolsó hetem nagyrésze utazással telt a következők szerint: Tokyo Hiroshima (2 éj) Kobe (1 éj) Kyoto (1 éj) Tokyo. Rengeteg szép és érdekes vidéket, templomot és dolgot láttam, és lusta vagyok minden részletet leírni, ezért inkább bevágom a legjobban sikerült képeket némi kommenttel. Ezeket a dolgokat látni kell, a fénykép meg az írás nem adja vissza, milyen érzés

Myajima Island 600m magas csúcsáról lenézni a szigetekkel tarkított Óceánra, miközben 10 pávián ugrál körülötted a szabadban.

Myajima Island

Myajima szigete Hiroshima mellett emelkedik ki az óceánból. Megsimogatható vadállatokkal, fantasztikus kilátással és szép templomokkal kecsegtetni az odalátogatókat.

Szarvatlan szarvas

Templomok Myajima Islandon

Mivel a japánok nem beszélnek angolul, új barátok után néztem, hátha velük könyebb kommunikálni:

Pávián a Myajima Island csúcsán

A háttérben Hiroshima

A sziget csúcsára kétféleképpen lehetett feljutni: gyalog, vagy felvonóval. A felvonóra a retúrjegy közel kétszerannyi, így lefelé gyalogoltam. A gyalogút 2km meredek lejtő az erdőben, rengeteg lépcsővel. Úgy tűnik kevesen vállalják be, senkivel nem találkoztam, amíg leértem. ☺

Kilátás a Myajima Island csúcsáról

Kobe éjszaka

Kobéról érdemes tudni, hogy mintegy 10 évvel ezelőtt a város nagy részét a földdel tette egyenlővé egy földrengést. Minden összedőlt. Azóta teljesen újjáépítették, és nem is látszanak a természeti csapás nyomai. Ági, kösz a szállást!

Akashi Kaikyo Bridge

4 km hosszú függőhíd, melynek pillérei majdnem olyan magasak, mint a Tokyo Tower.

Shinkansen (japán szuperexpress) Átlagos sebessége a megállókat is beleszámítva 240km/h

Alsóörs-Budapest 50 perc alatt? ;) Egyetlen hátránya, hogy 300km/h körül nem lehet túl jó képeket csinálni belőle. ☺

Fuji

Azért ez viszonylag szépre sikeredett. ☺

Himeji Kastély

Ezt tartják Japán legszebb kastélyának. Tényleg gyönyörű volt, mint ahogy a kilátás is a csúcsából Himeji városára. Cipővel ide sem lehet bemenni. Adnak nejlon zacskót, ebben hurcolhatod a bakancsod, miközben egy 39-es papucsban megmászod az 500 falépcsőt.

A kiotói császári palota egyik kapuja

Kyotóban is van császári palota, hatalmas kerttel. Shogunok lakhelyén jártam, hol a falak papírból vannak…

Tintahal roston

Az osztriga, tintahal, polip, ezer féle nyers hal, meg egyéb tengeri herkentyűk átlagos japán ételek. Áruk a csirkével van egy magasságban. Mivel nyitott vagyok mindenféle egzotikus konyhára, rengeteget ettem ezekből a bizarr cuccokból.

Hiroshima a bomba ledobása után

Ennyi maradt a városból az atombomba ledobása után. A képen látható épületet meghagyták, ma műemlék Atomic Bomb Dome néven.

A ma is álló A-bomb dome

Innen 400m-re található az Atomic Bomb Museum (vagy valami ilyesmi), ahol egy 2-3

órás nézelődés során megismerhetjük a részleteket arról, hogyan fejeződött be Japán számára a 2. világháború.

Egy atombomba pusztító ereje a következő 3 tényezőből áll: hősugárzás, nyomáshullám, radioaktív sugárzás (a teljes pusztítás mintegy 15%-a). A bomba 600m-rel a város felett robbant fel, a radioaktív sugárzás pillanatokon belül elérte a földfelszínt roncsolva minden élő szövet DNS állományát. Az igazi pusztítás azonban az ezt követő másodpercekben következett be, amikor az urán hasadásából felszabaduló hatalmas energiának egy része hősugárzás formájában elégetett mindent, ami nem volt árnyékolva például egy ház, fal, fa, ember stb. által. Láttam képeket emberekről, akiknek az egyik fele szenesedésig megégett, míg a másik oldalukon nem látszottak égésnyomok, mert az a felük éppen árnyékban volt. Ez után következett a nyomáshullám, amely végigsöpört a városon, 2-3km-es körzetben lerombolva minden épületet. Fél óra múlva esni kezdett az eső, amely a színe után fekete eső néven vált hírhedtté. A lehulló csapadék jócskán tartalmazott radioaktív anyagot, tovább szennyezve ezzel nem csak a várost, hanem még a várostól 10km-re északra eső területeket is. 1945 végéig 140.000 ember halt meg a bomba közvetlen és közvetett hatásainak köszönhetően. A sugárfertőzés következtében évekkel, évtizedekkel később is kimagaslóan sok torzszülött jött világra Hiroshimában. Már 1 héttel a bomba ledobása után a sugárzási szint a milliomod részére csökkent, napjainkban jóval a megengedett érték alatt van. 4. A 32 órás nap

2006. 1. 30. Az amsterdami reptéren ülök. Életem leghosszabb napját élem éppen át, ugyanis a 8 óra

időeltolódás miatt január 29-e nekem 32 órából áll. Van még 4.5 órám a csatlakozásig Budapestre, meg 2 órányi töltés az akkumulátorban, szóval gondoltam írok egy fejezetet erről is. Enyhén másnapos vagyok, és az elmúlt 40 órában összesen 4 órát sikerült aludnom a repcsin idefele, de kezdjük szépen az elején. Tegnap este Zolival és Péterrel gondoltunk egy

nagyot, és délután beugrottunk a városba, egész pontosan Shibuya negyedbe, ahol esténként a város fiatalságának tökösebbik része lődörög. Egymás hegyén-hátán vannak a love hotelok, ahol kb 6-7000 Ft-ért tudsz szobát bérelni egy numerára, de ha reggelig akarsz duhajkodni aktuális szerelmeddel, az is megoldható kb 15000 Ft-ért. Másodszor jártam ezen a környéken, és nagyon tetszett. Először Barnával sétáltunk és szusiztunk itt pár órát. Ez idő alatt egy madame és egy strici is szóba elegyedett velünk, bizonygatva, hogy neki vannak a legszebb lányai a környéken. Mi persze ellenálltunk a csábításnak. ☺ (No meg a csóró magyar doktorandusz pénztárcája nem a japán kurvák árszínvonalához van méretezve.) Tegnap este 7 körül mikor ideértünk Zolival, még nem voltak nénik, ők csak 11 körül jönnek elő. Voltunk Magyar klubban, ahol megismerkedem kb 10 magyarral, akik már jópár éve kint húzzák az igát. Van aki már 15 éve él Japánban. Volt ott egy 36 éves magyar srác (kinézett kb 28-nak), hozott magával egy helyi csajszit. Igen szép lány volt, és valamelyest angolul is tudott, ami nagy ritkaság Japánban. (Később kiderült róla, hogy piszok gazdag a családja, és a japán mércével mérve nagynak számító mellei is csak ennek köszönhetőek.☺) A magyar klubból egy HAB nevű helyre mentünk tovább. Itt került sor a negyedik ital magamba döntésére is a 32 órás napomnak első perceiben, ami után csalódottan nyugtáztam, hogy a japánon kispórolják az alkoholt az italaikból. Zoli ezt azzal magyarázta, hogy nem bírják a piát. Idehaza legalább érzem a Vodka narancs ízén a vodkát, vagy a Gin tonic ízén a gint. Ott nem.

Szép japán suna és Zoli csajok Roppongiban az utcán (1°C volt)

Roppongi – a bulinegyed

Zolival nemsokára Roppongiban találtuk magunkat. Ez a híres bulizós negyed. A januári

hideg ellenére tele van izgatóan alulöltözött lányokkal, és rengeteg –belépő nélküli– szórakozóhellyel, pubbal. Az első helyen a csapos magyar volt, Zoli ismerte, így a gin tonik ingyen volt. ☺ Egy pillanatra eszembe ötlött, hogy 5 óra múlva (reggel 6 felé) el kellene indulnom a reptérre, különben lekésem a gépet, aztán gyorsan elhessegettem az e fajta gondolatokat, és kértem még egy Gin tonikot. Itt találkoztunk Dórával, aki a pultos srác jófej felesége és Zoli ismerőse. Az éjszaka hátralévő részét vele buliztuk át. Átmentünk egy olyan

helyre, ahogy 7200Ft volt a beugró, de korlátlan italfogyasztás járt cserébe. Gin tonik nem volt, így ismét italfajta váltásra kényszerültem, Vodka naranccsal folytattuk. A fényképezőm végig nálam volt, és serényen kattintgattam is, ami igen hasznosnak bizonyult, mikor másnap megpróbáltam összerakni az éjszakát. Nagyszerűen éreztük magunkat! ☺

Roppongi partik

A taxi hazafelé 5000Ft/főre jött ki. Az est költségvetése mintegy 15.000Ft/fő volt. Azzal nyugtatom magam, hogy egyszer mindent ki kell próbálni az életben. Nem szívesen jöttem volna haza úgy Japánból, hogy nem mulattam át egy éjszakát Roppongiban.

Reggel 5-re értem vissza a koliba, ahol még össze kellett pakolnom. Ez a művelet nem sikerült 100%-os sikerrel, de remélem valaki utánam hozza a kint felejtett cuccokat. Hat órakor, 0 perc alvás után indultam a reptérre 32kg cuccal. A 20 perces séta a metróállomásig meglehetősen kijózanított. Egy igen jól felszerelt Boeing 777-essel jöttem Amsterdamig. Nagyon tetszett! Minden ülés előtt volt kis LCD display (kb 6”-os), távirányítóval. A távirányítóba telefon is volt szerelve, amit a szintén a távirányítóba integrált bankkártya olvasóval lehetett használni. Kb 20 film közül választhattam, hallgathattam zenét, játszhattam játékokkal, meg még egy csomó funkció volt a kis cuccban. Szóval beszarás. 4 órát aludni is tudtam, így mondhatni hamar eltelt a 12 órás út. Itt Amsterdamban viszont rohadt lassan telik az idő. Lassan lemerül az akkumulátorom, úgyhogy egyenlőre ennyi. Összetolok két padot és alszok egyet. Fél 11 körül szálltunk le Budapesten. Hazafelé nem volt akkor mákom, hogy a business class-on utazzak, viszont a vészkijárat mellé ültettek, ahol sokkal nagyobb a hely, mint máshol. ☺ A 32 órás napomból már csak pár perc volt hátra, mikor megérkeztem a koliba, ahol boldogan nyugtáztam, hogy ma is érdemes volt felkelni. Epilógus

Nagyfokú toleranciára van szükség egy ilyen távoli kultúra szokásainak elfogadásához. (Ha meg nem is értjük őket.) Az elmúlt 3 hétben rengeteg szokással és társadalmi beidegződéssel találkoztam, amik az európai ember számára logikátlannak, idegesítőnek, gyakran undorítónak tűnnek. Mindezeket leszámítva nagyon tetszett az ország, a gyönyörű helyek, a történelem által átjárt emlékművek. Nem utolsó sorban a japán lányok is nagyon kedvesek. ☺ Városnéző túráim és utazgatásaim alatt nagyrészt egyedül voltam, ezt senkinek nem ajánlom. Ezeket az élményeket mindenképpen valakivel együtt érdemes megélni, legyen az akár egy barát vagy jobb esetben a párod. Szóval menjetek Japánba, mert az jó!

Budapest, 2006-02-10