i. a korszak sajtÓja, És olvasÓkÖzÖnsÉge · ismeretterjesztõ újság a penny magazine, amely...

43
I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE „Az újság egyike azoknak a nagy mûveltség közvetítõknek, amely által mi európaiak, európaiakká lettünk.” Schlözer, 1777. 1.1. EURÓPAI KITEKINTÉS „Az újság egyike azoknak a nagy mûveltség közvetítõknek, amely által mi európaiak, európaiakká lettünk,” 1 tanította Schlözer az 1770-es évek második felében, híres göttingai újságkollégiumain, Európa számos országából összesereglett hallgatóinak. Arra is megtanította õket, hogy a sajtó, azzal, hogy határokat átlépve híreket, ismereteket közvetít, nemcsak tájékoztat, hanem formálja az olvasók nézeteit, tehát befolyásol is. A tömegek befolyásolása pedig hatalom. Pár évvel késõbb a hazánkban is ismert és olvasott Berlinische Monatschrift címû lap a következõ kérdést tette fel olvasóinak: Was ist Aufklärung? Mi a felvilágosodás? A kérdésre nem kisebb ember, hanem az akkor már Európa-szerte ismert filozófus, Immanuel Kant adott választ a lap 1784. decemberi számában. 2 Mondanivalóját két latin szóval foglalta össze: Sapere aude! Merj tudni! Szélesebb értelemben: merd felhasználni az észt, a tapasztalatot és a tudományt az ember, a természet és a társadalom megismerésére. Kant megfogalmazásában tehát a felvilágosodás a szellemi felszabadulás, a gondolkodás nagykorúságának szimbóluma. 3 Ezt a szellemi felszabadulást, a gondolkodás szabadságát igényelte a 18. századi Európában, az egyre erõsebbé és jelentõsebbé váló társadalmi réteg, a polgárság, mely ekkor már jogot formált arra, hogy a világ dolgairól pontos információkat szerezzen, sõt nem csak tudni akart az eseményekrõl, hanem azokra befolyást is kívánt gyakorolni. A francia forradalom, a napóleoni háborúk, a Szent Szövetség, és a korszakot lezáró 1848-as európai forradalmak kora volt az az idõszak, amikor a szemlélet és életmódváltozás, a gyorsuló urbanizáció, a korszak „technikai csodái” átformálták az 1 Entwurf eines Zeitungs Collegii. In : Entwurf zu einem Reise-Collegio von A.L. SCHLÖZER. Göttingen, 1777. 21-30. 2 KANT, Immanuel: Beantwortung dre Frage: Was ist Aufklärung? = Berlinische Monatschrift 1784. 481-494. 3 Vö. MORTIER, Roland: Az európai felvilágosodás fényei és árnyai. Bp. 1983. 88.

Upload: vothien

Post on 24-Jan-2019

215 views

Category:

Documents

0 download

TRANSCRIPT

Page 1: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

I A KORSZAK SAJTOacuteJA EacuteS OLVASOacuteKOumlZOumlNSEacuteGE

bdquoAz uacutejsaacuteg egyike azoknak a nagy mucircveltseacuteg koumlzvetiacutetotildeknekamely aacuteltal mi euroacutepaiak euroacutepaiakkaacute lettuumlnkrdquo

Schloumlzer 1777

11 EUROacutePAI KITEKINTEacuteS

bdquoAz uacutejsaacuteg egyike azoknak a nagy mucircveltseacuteg koumlzvetiacutetotildeknek amely aacuteltal mi euroacutepaiak

euroacutepaiakkaacute lettuumlnkrdquo1 taniacutetotta Schloumlzer az 1770-es eacutevek maacutesodik feleacuteben hiacuteres goumlttingai

uacutejsaacutegkolleacutegiumain Euroacutepa szaacutemos orszaacutegaacuteboacutel oumlsszesereglett hallgatoacuteinak Arra is

megtaniacutetotta otildeket hogy a sajtoacute azzal hogy hataacuterokat aacutetleacutepve hiacutereket ismereteket koumlzvetiacutet

nemcsak taacutejeacutekoztat hanem formaacutelja az olvasoacutek neacutezeteit tehaacutet befolyaacutesol is A toumlmegek

befolyaacutesolaacutesa pedig hatalom

Paacuter eacutevvel keacutesotildebb a hazaacutenkban is ismert eacutes olvasott Berlinische Monatschrift ciacutemucirc lap a

koumlvetkezotilde keacuterdeacutest tette fel olvasoacuteinak Was ist Aufklaumlrung Mi a felvilaacutegosodaacutes A

keacuterdeacutesre nem kisebb ember hanem az akkor maacuter Euroacutepa-szerte ismert filozoacutefus Immanuel

Kant adott vaacutelaszt a lap 1784 decemberi szaacutemaacuteban2 Mondanivaloacutejaacutet keacutet latin szoacuteval

foglalta oumlssze Sapere aude Merj tudni Szeacutelesebb eacutertelemben merd felhasznaacutelni az eacuteszt a

tapasztalatot eacutes a tudomaacutenyt az ember a termeacuteszet eacutes a taacutersadalom megismereacuteseacutere Kant

megfogalmazaacutesaacuteban tehaacutet a felvilaacutegosodaacutes a szellemi felszabadulaacutes a gondolkodaacutes

nagykoruacutesaacutegaacutenak szimboacuteluma3 Ezt a szellemi felszabadulaacutest a gondolkodaacutes szabadsaacutegaacutet

igeacutenyelte a 18 szaacutezadi Euroacutepaacuteban az egyre erotildesebbeacute eacutes jelentotildesebbeacute vaacuteloacute taacutersadalmi reacuteteg

a polgaacutersaacuteg mely ekkor maacuter jogot formaacutelt arra hogy a vilaacuteg dolgairoacutel pontos informaacutecioacutekat

szerezzen sotildet nem csak tudni akart az esemeacutenyekrotildel hanem azokra befolyaacutest is kiacutevaacutent

gyakorolni A francia forradalom a napoacuteleoni haacuteboruacutek a Szent Szoumlvetseacuteg eacutes a korszakot

lezaacuteroacute 1848-as euroacutepai forradalmak kora volt az az idotildeszak amikor a szemleacutelet eacutes

eacuteletmoacutedvaacuteltozaacutes a gyorsuloacute urbanizaacutecioacute a korszak bdquotechnikai csodaacuteirdquo aacutetformaacuteltaacutek az

1 Entwurf eines Zeitungs Collegii In Entwurf zu einem Reise-Collegio von AL SCHLOumlZER Goumlttingen 177721-302 KANT Immanuel Beantwortung dre Frage Was ist Aufklaumlrung = Berlinische Monatschrift 1784 481-4943 Vouml MORTIER Roland Az euroacutepai felvilaacutegosodaacutes feacutenyei eacutes aacuternyai Bp 1983 88

emberek mindennapjait Az iacuteraacutestudoacutek araacutenya Euroacutepa nyugati feleacuten rohamosan notildett Ezekben

az eacutevtizedekben az egyre szeacutelesebbeacute vaacuteloacute olvasoacutekoumlzoumlnseacuteg maacuter nyitott volt a vilaacutegra

eacuterdeklotildedoumltt a politika a gazdasaacuteg a kultuacutera a tudomaacutenyos eacutelet esemeacutenyei iraacutent fontosak

voltak szaacutemukra hazaacutejuk eacutes a vilaacuteg hiacuterei Ezt az igeacutenyt eleacutegtette ki a sajtoacute a taacutejeacutekozoacutedaacutes a

taacutejeacutekoztataacutes eacutes befolyaacutesolaacutes eszkoumlze A folyamatosan megjelenotilde uacutej eszmeacutek elvek az

egymaacutest gyorsan koumlvetotilde esemeacutenyek uacutej szempontuacute magyaraacutezataacutera kommentaacutelaacutesaacutera a

periodikus megjeleneacutesucirc azonnal reagaacutelni tudoacute sajtoacute volt csak keacutepes

Hogyan alakult a sajtoacute fejlotildedeacutese a 18 szaacutezad folyamaacuten eacutes a 19 szaacutezad elsotilde feleacuteben

Milyen uacutej laptiacutepusok jelentek meg eacutes ezek hogyan szolgaacuteltaacutek az uacutej igeacutenyeket A megelotildezotilde

idotildeszak pusztaacuten hiacutereket koumlzlotilde referaacuteloacute uacutejsaacutegjai melyek kommentaacuterok neacutelkuumll koumlzoumllteacutek az

esemeacutenyeket maacuter nem voltak alkalmasak arra hogy a felvilaacutegosodaacutes eszmeacuteit koumlzvetiacutetseacutek

az uacutej gondolatok eredmeacutenyek iraacutent erotildeteljesen eacuterdeklotildedotilde szeacutelesebb polgaacuteri olvasoacutekoumlzoumlnseacuteg

szaacutemaacutera4 A koraacutebban uralkodoacute laptiacutepus a referaacuteloacute lapok mellett megjelentek a folyoacuteiratok

Euroacutepa fejlettebb nyugati teruumlletein Egymaacutessal paacuterhuzamosan keacutet uacutej folyoacuteirattiacutepus alakult

ki Toumlbbnyire a tudoacutes taacutersasaacutegok kiadaacutesaacuteban laacutettak napvilaacutegot a fejlotildedeacutesnek indult uacutej

tudomaacutenyok fotildekeacutent a termeacuteszettudomaacutenyok eredmeacutenyeit koumlzlotilde szucirckebb felvilaacutegosult

szellemi elitnek szoacuteloacute tudomaacutenyos igeacutenyucirc folyoacuteiratok eacutes a koumlnnyedebb kulturaacutelis eacutes

taacutersasaacutegi teacutemaacutekkal foglalkozoacute a szeacutelesebb olvasoacutekoumlzoumlnseacuteg igeacutenyeit kieleacutegiacutetotilde szoacuterakoztatoacute

magazinok5 Ezek meacuteg nem kiszolgaacuteloacutei de maacuter elotildefutaacuterai voltak a felvilaacutegosult szellemucirc

polgaacuteri sajtoacutenak

A 18 szaacutezad kuumlszoumlbeacuten Angliaacuteban majd szaacutemos euroacutepai orszaacutegban is leacutetrejoumltt egy uacutejabb

laptiacutepus a moraacutelis hetilap mely maacuter egyeacutertelmucircen polgaacuteri igeacutenyeket eleacutegiacutetett ki de

ugyanakkor fontos szerepet jaacutetszott az aacutetalakulaacutesi folyamat szellemi megalapozaacutesaacuteban is A

moraacutelis hetilapok olyan etikai eacutes taacutersadalmi keacuterdeacuteseket hasznos ismeretterjesztotilde teacutemaacutekat

4 A korszak kuumllfoumlldi sajtoacutejaacuteroacutel szaacutemos idegen nyelvucirc oumlsszefoglalaacutes szuumlletett Egy a leguacutejabbak koumlzuumll melynekszaacutemos adataacutet felhasznaacuteltam BARKER Hannah - BURROWS Simon Press Politics and the Public Sphere inEurope and North America 1760-1820 Cambridge 2001 352 p5 Franciaorszaacutegban indult az elsotilde tudomaacutenyos folyoacuteirat 1665-ben Journal des Savants ciacutemmel melytudomaacutenyos hiacutereket eacutes koumlnyvismerteteacuteseket koumlzoumllt Szinteacuten 1665-ben jelent meg Londonban PhilosophicalTransactions ciacutemmel a Royal Society folyoacuteirata melyet 1675-ben Frankfurtban latinul is kiadtaacutek 1672-benLipcseacuteben Acta Eruditorum ciacutemmel megindiacutetottaacutek az elsotilde neacutemetorszaacutegi tudomaacutenyos folyoacuteiratot is melyfotildekeacutent termeacuteszettudomaacutenyi fizikai matematikai orvosi taacutergyuacute iacuteraacutesokat koumlzoumllt Ezekben az eacutevekben alakult kiegy maacutesik folyoacuteirattiacutepus is a mai magazinok szoacuterakoztatoacute keacutepes hetilapok otildese Az elsotilde ilyen lap a Paacuterizsbanmegjelenotilde Mercure Galant volt melyet 1672-ben indiacutetott Donneau de Viseacute Havonta jelent meg egy-egyszaacutema legalaacutebb 200 oldalboacutel aacutellt Elsotildesorban az elotildekelotilde paacuterizsi taacutersasaacuteg a fotildenemesek eacuteleteacutebotildel vett hiacutereketkoumlzoumllt de voltak benne olyan teacutemaacutejuacute cikkek melyek az egykoruacute szalonok kedvelt beszeacutedteacutemaacutei voltak pl aszerelem a baraacutetsaacuteg a neveleacutes

taacutergyaltak olvasmaacutenyos modorban amelyek nem feacutertek be a referaacuteloacute lapok eacutes a tudomaacutenyos

igeacutenyucirc folyoacuteiratok keretei koumlzeacute de amelyek szaacutemiacutethattak a koumlzeacutepreacutetegek a szeacutelesebb

koumlzoumlnseacuteg eacuterdeklotildedeacuteseacutere Az elsotilde moraacutelis hetilap szerkesztotildeje Daniel Defoe 1704-ben

indiacutetotta meg a Reviewt melyben szakiacutetva a referaacuteloacute lapok hagyomaacutenyaival olyan sokakat

foglalkoztatoacute teacutemaacutekroacutel (politikaacuteroacutel kereskedelemrotildel szociaacutelis keacuterdeacutesekrotildel munkaacuteroacutel

uumlzletrotildel boumlrtoumlnrotildel neveleacutesrotildel) iacutert toumlbbnyire oktatoacute maacuteskor treacutefaacutes vagy csuacutefoloacutedoacute hangon

amely mind tartalmilag mind stiacutelusaacutet tekintve megfelelt az olvasoacutek igeacutenyeinek Amit a

whig-paacuterti Defoe megkezdett a Reviewban azt folytatta a korszak maacutesik nagy iacuteroacuteja a tory

Swift a Gulliver szerzotildeje az Examinerben Szatirikus-polemikus hangon szoacutelt a paacutertok

politikaacutejaacuteroacutel vallaacutesi kulturaacutelis eacutes neveleacutesi keacuterdeacutesekrotildel Richard Steele eacutes Joseph Addison

haacuterom erkoumllcsi hetilapot indiacutetottak a The Tatler 1709-ben a The Spectator 1711-ben a The

Guardian 1713-ban indult Folyoacuteirataik tartalma inkaacutebb taacutersadalmi keacuterdeacuteseket feszegetett a

polgaacutersaacuteg toumlrekveacuteseit szolgaacutelta a koraacutebbiaknaacutel elevenebb olvasmaacutenyosabb hataacutesosabb

zsurnalisztikai stiacutelusban Az angliai elsotilde moraacutelis hetilapok mintaacuteja nyomaacuten 1714 eacutes 1800

koumlzoumltt 786 hasonloacute jellegucirc moraacutelis folyoacuteirat jelent meg szerte Euroacutepaacuteban Neacutemetorszaacutegban

511 Franciaorszaacutegban 31 Lengyelorszaacutegban 12 Hollandiaacuteban 3 Olaszorszaacutegban 2 Az

elsotilde francia moraacutelis hetilap a Spectateur Francis 1722-ben indult szerkesztotildeje Marivaux a

neves viacutegjaacuteteacutekiacuteroacute Ezt koumlvette Preacutevost abbeacute Le Pour et le Contre ciacutemucirc folyoacuteirata (1733-

1740) Neacutemetorszaacutegban az angol moraacutelis folyoacuteiratok oumlsztoumlnzeacuteseacutere 1713-ban Hamburgban

jelent meg az elsotilde neacutemet erkoumllcsi hetilap Der Vernuumlnfftler ciacutemmel Keacutesotildebb Gottsched

oumlnaacutelloacute lapokkal de Steele eacutes Addison hiacuteres Spectatoreacutenek neacutemet kiadaacutesaacuteval is (Zuschauer

1739-1744) megproacutebaacutelkozott Az otilde toumlrekveacutesei nyomaacuten a Habsburg-monarchiaacuteban Beacutecsben

szuumlletett meg az elsotilde keacutet osztraacutek moraacutelis hetilap a Die Welt (1761) Christian Gottlob

Klemm eacutes a Der Mann ohne Vorurtheil (1765) Sonnenfels szerkeszteacuteseacuteben Ezeket aztaacuten

fotildeleg II Joacutezsef uralkodaacutesa alatt tovaacutebbiak koumlvetteacutek Lengyelorszaacutegban is jelentek meg

moraacutelis hetilapok latin neacutemet francia eacutes lengyel nyelven egyaraacutent A varsoacutei Monitort

amelyet a Spectator mintaacutejaacutera adtak ki a lengyel felvilaacutegosult iacuteroacutek legkivaacuteloacutebbjai iacutertaacutek A

cseh felvilaacutegosodaacutes jeles szemeacutelyiseacutege Vaacuteclav Mateacutej Kramerius 1770-ben adta ki az elsotilde

praacutegai moraacutelis hetilapot Die Unsichtbare ciacutemmel Besztercebaacutenyaacuten adtaacutek ki az elsotilde szlovaacutek

folyoacuteiratot a Stareacute Noviny Literniho Umenit

A moraacutelis hetilap volt tehaacutet a felvilaacutegosodaacutes koraacutenak legjellemzotildebb laptiacutepusa Ez felelt

meg leginkaacutebb a polgaacuteri igeacutenyeknek Az uacutej laptiacutepus alkalmasnak bizonyult a politikai

veacutelemeacutenyek a taacutersadalmi iacutezleacutes a kulturaacutelis eacutelet iraacutenyiacutetaacutesaacutera szeacuteles reacutetegek felfogaacutesaacutenak

befolyaacutesolaacutesaacutera Sokat tettek ezek a lapok a felvilaacutegosodaacutes egyik legfontosabb keacuterdeacuteseacutenek a

neveleacutessel kapcsolatos uacutej eszmeacuteknek elveknek veacutelemeacutenyeknek a szeacutelesebb olvasoacutekoumlzoumlnseacuteg

koumlreacuteben toumlrteacutenotilde megismerteteacuteseacuteeacutert Nagyreacuteszt ezeknek koumlszoumlnhetotilde hogy ezek az eszmeacutek

Euroacutepa-szerte ismertteacute vaacuteltak eacutes elterjedtek

A 18 szaacutezad veacutegeacutere Euroacutepaacuteban maacuter aacuteltalaacutenossaacute vaacutelt a sajtoacute differenciaacuteloacutedaacutesa eacutes ez a

folyamat a 19 szaacutezad elsotilde feleacuteben tovaacutebb folytatoacutedott Rendszeresen jelentek meg a

kuumlloumlnboumlzotilde orszaacutegokban nemzeti nyelveken politikai napilapok6 irodalmi eacutes ismeretterjesztotilde

folyoacuteiratok7 szoacuterakoztatoacute hetilapok eacutes szaklapok

A polgaacuteri fejlotildedeacutesben eacutelenjaacuteroacute Angliaacuteban a 19 szaacutezad elsotilde feleacuteben a felgyorsult ipari-

technikai fejlotildedeacutes koumlvetkezmeacutenyekeacutent megnotildett a termeacuteszet-eacutes mucircszaki tudomaacutenyok

jelentotildeseacutege Szuumlkseacutegesseacute vaacutelt hogy az iparban dolgozoacutek mineacutel toumlbb eacutes korszerucircbb ismeretre

tegyenek szert Aacutetalakiacutetottaacutek tehaacutet a koumlzoktataacutest amelyben a termeacuteszettudomaacutenyok nagyobb

szerepet kaptak megnotildett a rendszeresen olvasoacutek szaacutema A toumlmegek mucircvelotildedeacutesi igeacutenyeit

azonban maacuter nem lehetett a reacutegi moacutedszerekkel a mucircveltebb reacutetegekhez szoacuteloacute tudomaacutenyos

folyoacuteiratokkal kieleacutegiacuteteni Olyan koumlzeacuterthetotilde eacutes ugyanakkor a szegeacutenyebb reacutetegek szaacutemaacutera is

eleacuterhetotilde aacuteruacute sajtoacuteorgaacutenumokat kellett leacutetrehozni amelyek hasznos eacutes sokakat eacuterdeklotilde

ismereteket koumlzoumlltek 1832-ben jelent meg az elsotilde toumlmegigeacutenyeket kieleacutegiacutetotilde olcsoacute

ismeretterjesztotilde uacutejsaacuteg a Penny Magazine amely uacutej korszakot nyitott az euroacutepai sajtoacute

fejlotildedeacuteseacuteben Hamarosan elaacuterasztottaacutek Euroacutepaacutet a filleacuteres uacutejsaacutegok Franciaorszaacutegban a keacutet

legjelentotildesebb filleacuteres lap a Magasin Pittoresque eacutes a Magasin Universel volt mindkettotilde

1833-ban indult A Pfennig Magazin lipcsei megjeleneacuteseacutevel neacutemet nyelvteruumlleten is elterjedt

ez a laptiacutepus A filleacuteres lapok szombatonkeacutent aacuteltalaacuteban nyolc oldalon jelentek meg

Beszaacutemoltak a leguacutejabb felfedezeacutesekrotildel talaacutelmaacutenyokroacutel uacutej koumlzlekedeacutesi eszkoumlzoumlkrotildel

laacutetvaacutenyos keacutepek kiacuteseacutereteacuteben rendszeresen koumlzoumlltek hasznos ismereteket A toumlbb szaacutezezres

peacuteldaacutenyszaacutemban megjelenotilde vilaacutegos eacutes egyszerucircseacutegre toumlrekvotilde stiacutelusuacute uacutej lapok a szeacuteleskoumlrucirc

taacutejeacutekoztataacutest tekintetteacutek fotilde ceacuteljuknak

1830 utaacuten az Euroacutepa szerte meginduloacute nagyaraacutenyuacute iparosodaacutes az iskolaacutezott reacutetegek

noumlvekedeacutese az olvasaacutes aacuteltalaacutenossaacute vaacutelaacutesa a vilaacuteg dolgai iraacutenti fokozottabb eacuterdeklotildedeacutes az

6 A legismertebbek koumlzuumlluumlk az angol Times mely 1785-ben indult a francia Moniteur a forradalom hivataloslapja (mely meacuteg Napoleon uralma utaacuten is a francia aacutellam hivatalos lapja maradt) keacutesotildebb a Temps eacutes aNational Neacutemetorszaacuteg leghiacuteresebb napilapja az augsburgi Allgemeine Zeitung volt mely a napoleoni haacuteboruacutekidejeacuten indult eacutes Neacutemetorszaacuteg hataacuterain kiacutevuumll (iacutegy Magyarorszaacutegon) is sokan olvastaacutek A korszak legjelentotildesebbosztraacutek napilapja a Wiener Zeitung majd az Oumlsterreicher Beobachter volt7 Angliaacuteban peacuteldaacuteul az 1802-ben alapiacutetott hiacuteres Edinburgh Review a Monthly Mirror a Blacwood Magazine

oumlnaacutelloacute veacutelemeacutenyformaacutelaacutes megvaacuteltoztatta az emberek gondolkodaacutesmoacutedjaacutet eacutes ezt nem kis

reacuteszben a sajtoacutenak lehet tulajdoniacutetani

bdquoNemcsak az egyeacuteb vilaacuteggal hanem sajaacutet hazaacutenkkal isolly szertelen esmeacuteretlenseacutegben eacuteluumlnk mint feacutereg a dioacuteban

azt sem tudvaacuten ami koumlruumlloumlttuumlnk toumlrteacuteniks minket legkoumlzelebbrotildel illetrdquo

Magyar Hiacutermondoacute Elotildere valoacute Tudakozaacutes 1779

1 2 A HAZAI SAJTOacute EacuteS OLVASOacuteKOumlZOumlNSEacuteGE

Hasonloacute folyamat ment veacutegbe a helyi felteacutetelekhez igazodva komoly faacuteziskeacuteseacutessel

Magyarorszaacutegon is8 ahol az emberek meacuteg a 18 szaacutezad veacutege feleacute is meacutelyseacuteges

taacutejeacutekozatlansaacutegban eacuteltek Errotildel fest szomoruacute keacutepet 1779-ben Raacutet Maacutetyaacutes az elsotilde magyar

nyelvucirc uacutejsaacuteg megindiacutetoacuteja amikor azt iacuterja hogy bdquoNemcsak az egyeacuteb vilaacuteggal hanem sajaacutet

hazaacutenkkal is olly szertelen esmeacuteretlenseacutegben eacuteluumlnk mint feacutereg a dioacuteban azt sem tudvaacuten

ami koumlruumlloumlttuumlnk toumlrteacutenik s minket legkoumlzelebbrotildel illetrdquo9 E taacutejeacutekozatlansaacuteg legfotildebb

ellenszereacutenek az uacutejsaacutegolvasaacutest tartja elsotilde magyar lapunk szerkesztotildeje eacutes az otilde veacutelemeacutenyeacutet a

keacutesotildebbi szerkesztotildek is magukeacutevaacute tetteacutek Reacutevai Mikloacutes a Magyar Hiacutermondoacute keacutesotildebbi

szerkesztotildeje Cicerot ideacutezve iacutegy fejezte ki a taacutejeacutekoztataacutes fontossaacutegaacutet bdquoNem tudni amik

koumlruumlloumlttuumlnk toumlrteacutennek annyi mint szuumlntelenuumll ideacutetlen gyermeknek maradnirdquo10 Kazinczy

pedig egy megjegyzeacuteseacuteben arra utal hogy az uacutejsaacutegok megjeleneacuteseacutevel mennyire taacutegult a

magyar taacutersadalom koraacutebban szucirck laacutetoacutekoumlre bdquoMik valaacutenak addig oumlsszejoumlveacuteseink falukon

mint arroacutel ucirczoumltt discussioacutek hogy a saacuterga kopoacute-e jobb vagy a fekete s hanyadikunk tudaacute az

Atlanticus-tenger keletre fekszik-e totildeluumlnk vagy nyugatrardquo11

A 18 szaacutezad maacutesodik feleacuteben a taacutejeacutekozoacutedaacutes iraacuteni igeacuteny Magyarorszaacutegon is erotildeteljesen

jelentkezett Akik tehetteacutek kuumllfoumlldi lapokat jaacuterattak Arisztokrataacuteink koumlnyvtaacuteraiban

fellehetotildeek voltak a korabeli Euroacutepa lapjai fotildekeacutent neacutemet eacutes francia uacutejsaacutegok eacutes folyoacuteiratok

De a nemesseacuteg szegeacutenyebb reacutetegei is jaacuterattak kuumllfoumlldi lapokat Kazinczy iacuterja nagyatyjaacuteroacutel

Bossaacutenyi Ferencrotildel hogy rendszeresen olvasta az erlangeni neacutemet eacutes a lipcsei latin

8 A hazai sajtoacute 18-19 szaacutezadi fejlotildedeacutestoumlrteacuteneteacuterotildel keacuteszuumllt oumlsszefoglalaacutesok koumlzuumll tudomaacutenyos igeacutenyucirc Amagyar sajtoacute toumlrteacutenete I Szerk KOacuteKAY Gyoumlrgy Bp 19799 Magyar Hiacutermondoacute Elotildere valoacute tudakozaacutes 1779 juacutelius 1 Az elotildefizeteacutesi felhiacutevaacutes eredeti peacuteldaacutenyaiboacutel egy semmaradt fenn de Raacutet az elsotilde eacutevfolyam tartalommutatoacuteja keacutesziacuteteacutesekor 1781-ben bdquoaz emleacutekezetnek okaacuteeacutertrdquo uacutejrakiadta Vouml KOacuteKAY Gyoumlrgy A magyar hiacuterlap- eacutes folyoacuteiratirodalom kezdetei Bp 1970 8710 Ideacutezi KOacuteKAY Gyoumlrgy im 18111 KAZINCZY Ferenc Paacutelyaacutem emleacutekezete Bp 1879 52

uacutejsaacutegot12 A felvideacuteki Szirmay csalaacuted hagyateacutekaacuteboacutel szaacutemos 18 szaacutezadi neacutemet eacutes francia lap

keruumllt az eperjesi koumlnyvtaacuterba Mindezek azt jelzik hogy a politika a gazdasaacuteg a kultuacutera a

tudomaacuteny esemeacutenyei iraacutenti eacuterdeklotildedeacutes hazaacutenkban is jelentkezett ezt eleacutegiacutetetteacutek ki a kuumllfoumlldi

uacutejsaacutegok

Magyarorszaacutegon a sajaacutetos fejlotildedeacutes eredmeacutenyekeacutent elotildebb a referaacuteloacute uacutejsaacutegokon beluumll

kezdett a hiacuterek mellett az irodalmi ismeretterjesztotilde anyag megjelenni Utoacutebb ez az uacutejsaacutegok

melleacuteklapjaiban kapott sajaacutet foacuterumot Veacuteguumll pedig oumlnaacutelloacute kuumlloumln folyoacuteiratok laacutettak

napvilaacutegot reacuteszint aacuteltalaacutenosabb ismeretterjesztotilde jellegucircek reacuteszint pedig maacuter kifejezetten

irodalmi-koumlzeacuteleti lapok mikoumlzben kiacuteseacuterletek toumlrteacutentek speciaacutelis tudomaacutenyos orgaacutenumok eacutes

szaklapok leacutetrehozaacutesaacutera is Ez a mucircfaji szeacutetaacutegazaacutes azonban - az adott hazai viszonyok

koumlvetkezteacuteben - toumlbb nyelven indult meg egymaacutessal paacuterhuzamosan

A 18 szaacutezad elsotilde feleacuteben latin nyelvucirc lapok jelentek meg Magyarorszaacutegon magyar

olvasoacutekoumlzoumlnseacutegre szaacutemiacutetva13 A korabeli Euroacutepaacuteban a latin nyelvucirc lap ritkasaacuteg volt hiszen

ott maacuter nemzeti nyelveken jelentek meg a lapok Beacutel Maacutetyaacutes lapja az 1721-1722-ben

megjelenotilde Nova Posonienisa eacutes keacutesotildebb a Beacutecsben hetenkeacutent keacutetszer kiadott Ephemerides

Vindobonenses a taacutejeacutekoztataacutes mellett oktataacutesi ceacutelokat is szolgaacutelt14

A korszak neacutemet nyelvucirc lapjai a vaacuterosok nagyreacuteszt neacutemet anyanyelvucirc polgaacuterainak

taacutejeacutekoztataacutesaacutera szolgaacuteltak 1730-toacutel Budaacuten hetenkeacutent keacutetszer jelent meg a Wochentlich

zweymal neuankommender Mercurius amely kuumllsejeacuteben csakuacutegy mint stiacutelusaacuteban a beacutecsi

hivatalos lapot a Wienerisches Diariumot utaacutenozta hiacuteranyaga nagy reacuteszeacutet is a beacutecsi lapboacutel

vette aacutet A pozsonyi neacutemet nyelvucirc uacutejsaacuteg a Pressburger Zeitung az orszaacuteggyucircleacutes eacuteveacuteben

1764 nyaraacuten indult az orszaacuteggyucircleacutes szeacutekhelyeacuten az egykoruacute koumlzeacutelet centrumaacuteban Kiadoacuteja eacutes

tulajdonosa a nyomdaacutesz Landerer Jaacutenos Mihaacutely elsotilde szerkesztotildeje Karl Gottlieb Windisch

volt A lap baacuter koumlvette a beacutecsi feacutelhivatalos lapot meacutegsem tekinthetotilde egyszerucirc

fioacutekkiadaacutesnak hiszen sajaacutet levelezotildekkel helyi hiacuteranyaggal eacutes viszonylag korszerucirc irodalmi

eacutes tudomaacutenyos rovattal rendelkezett Ebbotildel a rovatboacutel notildett ki a referaacuteloacute uacutejsaacuteg keretein

tuacutelmutatoacute melleacuteklet az 1767-totildel megjelenotilde Der Freund der Tugend melyben szeacutepirodalmi

koumlzlemeacutenyek tanulsaacutegos moralizaacuteloacute elbeszeacuteleacutesek laacutettak napvilaacutegot az ereacutenyes eacuteletrotildel a

12 Uo 1213 A korszak olvasoacutekoumlzoumlnseacutegeacuterotildel FUumlLOumlP Geacuteza A magyar olvasoacutekoumlzoumlnseacuteg a felvilaacutegosodaacutes idejeacuten eacutes areformkorban Bp 1978 E mucircbotildel azonban inkaacutebb a koumlnyvek olvasoacuteiroacutel kapunk taacutejeacutekoztataacutest keveacutes szoacute esik alapok olvasoacuteiroacutel SEIDLER Andrea Frauen als Lesepublikum unterhaltender Periodika im achtzehntenJahrhundert Szeged 1999 ciacutemucirc munka pedig csak a notildei olvasoacutekoumlzoumlnseacuteggel foglakozik14 Ezekrotildel reacuteszletesen L A neveleacutesuumlgy szolgaacutelataacuteban aacutelloacute lapok c fejezetet

csalaacutedroacutel az ismeretszerzeacutes a tanulaacutes hasznaacuteroacutel a neveleacutes fontossaacutegaacuteroacutel Windisch 1770

elejeacuten Der vernuumlnftige Zeitvertreiber majd 1771-totildel kezdve Pressburgisches Wochenblatt

zur Ausbreitung der Wissenschaften und Kuumlnste ciacutemen indiacutetott uacutej ismeretterjesztotilde heti

melleacuteklapot melyekben maacuter fotildeleg honismereti gazdasaacutegi eacutes termeacuteszettudomaacutenyi teacutemaacutek

keruumlltek elotildeteacuterbe

A magyar nyelvucirc hiacuterlapirodalom a Magyar Hiacutermondoacuteval kezdotildedoumltt mely szinteacuten

Pozsonyban jelent meg Elsotilde eacutevfolyamaacutera 320 elotildefizetotilde jelentkezett tuacutelnyomoacute toumlbbseacuteguumlk a

nagyobb vaacuterosokboacutel A keacutesotildebbi eacutevekben ez a szaacutem 4-500-ra emelkedett Az 1780-as eacutevek

veacutege feleacute Beacutecs vaacutelt a magyar nyelvucirc hiacuterlapkiadaacutes koumlzpontjaacutevaacute Itt jelent meg a Magyar

Kuriacuter 1786-toacutel Szacsvay Saacutendor szerkeszteacuteseacuteben akinek eacuteleacutenk eacutes szellemes tudoacutesiacutetaacutesai

glosszaacutei mucircfaji uacutejdonsaacutegot is jelentettek A lapot 800-1200 elotildefizetotilde jaacuteratta A maacutesik beacutecsi

magyar lap a Hadi eacutes Maacutes Nevezetes Toumlrteacutenetek ciacutemmel 1789-ben jelent meg eacutes keacutet eacutevvel

keacutesotildebb ciacutemeacutet Magyar Hiacutermondoacutera vaacuteltoztatta A lapnak megszucircneacuteseacuteig 1803-ig 1200-1300

elotildefizetotildeje volt Erdeacutelyben Hochmeister Maacuterton nagyszebeni nyomdaacutesz 1790-1791-ben

jelentetett meg magyar nyelvucirc lapot az Erdeacutelyi Magyar Hiacuter-Vivotilde-t

Maacuter az elsotilde magyar uacutejsaacutegok aacutettoumlrteacutek a referaacuteloacute stiacutelus kereteit nem eleacutegedtek meg hiacuterek

egyszerucirc felsorolaacutesaacuteval hanem az aktuaacutelis esemeacutenyekkel kapcsolatos megjegyzeacuteseikkel

aacutellaacutesfoglalaacutesaikkal kommentaacuterjaikkal kiacuteseacuterteacutek azokat A szerkesztotildek tudatosan igyekeztek a

csak a nyolcvanas eacutevek veacutegeacuten meginduloacute magyar folyoacuteiratok hiaacutenyaacutet is poacutetolni Ezeacutert adtak

helyt lapjaikban olyan publicisztikai mucircfajoknak is mint pl a koumlnyvkritika amelyeknek

helye a korabeli felfogaacutes szerint a folyoacuteiratokban lett volna Mindez hozzaacutejaacuterult ahhoz

hogy az elsotilde magyar uacutejsaacutegok fokozott meacuterteacutekben be tudtak kapcsoloacutedni a magyar

felvilaacutegosodaacutes koraacuteban kibontakozoacute szellemi eacuteletbe toumlrekveacuteseikkel elotildesegiacutetetteacutek a

felvilaacutegosult koumlztuumlk a neveleacutesi eszmeacutek neacutepszerucircsiacuteteacuteseacutet a magyar olvasoacutek koumlreacuteben

Az 1780-as eacutevek veacutegeacuten indult meg a hazai folyoacuteiratirodalom A kassai Magyar Museum

(1788-93) eacutes az Orpheus (1789-92) magas irodalmi filozoacutefiai igeacutenyucirc folyoacuteiratok voltak

Veluumlk egy idotildeben indult meg Komaacuteromban Peacuteczeli Joacutezsef reformaacutetus lelkeacutesz

tudomaacutenyneacutepszerucircsiacutetotilde ismeretterjesztotilde folyoacuteirata a Mindenes Gyucircjtemeacuteny (1789-1792)

melyben szaacutemos neveleacutesuumlgyi teacutemaacutejuacute iacuteraacutes is napvilaacutegot laacutetott Mindoumlssze haacuterom fuumlzetben

jelent meg Kaacutermaacuten Joacutezsef pesti folyoacuteirata az Uraacutenia (1794-1795) melynek baacuter

kiemelkedotildeen fontos irodalmi szerepe volt alig voltak elotildefizetotildei

Baacuter az elotildefizetotildek szaacutema csekeacutely volt a korszak hiacuterlapjai folyoacuteiratai sokakhoz eljutottak

A reacuteszben nemesi reacuteszben polgaacuteri szaacutermazaacutesuacute uacutej eacutertelmiseacutegi reacuteteg igeacutenyelte a friss hiacutereket

a szeacutelesebb koumlrucirc taacutejeacutekozottsaacutegot Otildek alkottaacutek a korabeli olvasoacutekoumlzoumlnseacuteg legmucircveltebb

reacuteszeacutet Koumlzuumlluumlk sokan eredetiben olvastaacutek a francia eacutes angol felvilaacutegosodaacutes mucircveit Az otilde

igeacutenyeik hoztaacutek leacutetre az 1780-as eacutevek veacutegeacuten az orszaacuteg vaacuterosaiban sorra alakuloacute

olvasoacutekoumlroumlket Pesten Budaacuten Kassaacuten Keacutesmaacuterkon Lotildecseacuten Nagyvaacuteradon eacutes Kotildeszegen

Legnevezetesebb koumlzuumlluumlk a Budai Olvasoacutekoumlr amely 1792-ben alakult Berzeviczy Gergely

kezdemeacutenyezeacuteseacutere Tagjai iacuteroacutek egyetemi tanaacuterok helytartoacutetanaacutecsi eacutes kamarai uumlgyveacutedek eacutes

egyetemi hallgatoacutek A videacuteki koumlroumlk tagjai is fotildekeacutent vilaacutegi eacutertelmiseacutegiek de Kotildeszegen

peacuteldaacuteul klubtag volt a piarista gimnaacutezium igazgatoacuteja is Kassaacuten pedig a kiraacutelyi akadeacutemia

tanaacuterain orvosokon eacutes uumlgyveacutedeken kiacutevuumll kereskedotildek is reacuteszt vettek az oumlsszejoumlveteleken Az

olvasoacutekoumlroumlkben a koumlnyvek mellett sokan olvastaacutek a korabeli hazai eacutes kuumllfoumlldi lapokat

melyeket rendszeresen jaacuterattak A tagok olvasmaacutenyaikat mindenuumltt koumlzoumlsen vitattaacutek meg eacutes

ilyen moacutedon magas szintucirc irodalmi taacutersadalmi ismeretekre eacutes politikai taacutejeacutekozottsaacutegra

tettek szert

Nemcsak az olvasoacutekoumlroumlkben lehetett hozzaacutejutni a hazai eacutes a kuumllfoumlldi sajtoacute termeacutekeihez

hanem a kaacuteveacutehaacutezakban eacutes koumlnyvkereskedeacutesekben valamint az ebben az idotildeben sorra

alakuloacute olvasoacutekabinetekben is A kaacuteveacutehaacutezak legtoumlbbje a keacutesotildebbiek soraacuten is jelenteacutekeny

mucircvelotildedeacutesi szerepet toumlltoumltt be vaacuterosaink eacuteleteacuteben Az eacutertelmiseacuteg tagjai iacuteroacutek uacutejsaacutegiacuteroacutek

tanaacuterok eacutes tudoacutesok gyakran eacutes rendszeresen talaacutelkoztak a kaacuteveacutehaacutezakban15 ahol olvashattaacutek

a hazai eacutes kuumllfoumlldi lapokat A 18 szaacutezad utolsoacute eacutevtizedeacuteben - kuumllfoumlldi mintaacutek alapjaacuten -

koumllcsoumlnkoumlnyvtaacuterak eacutes bdquoolvasoacutekabineacutetekrdquo joumlttek leacutetre nagyobb vaacuterosainkban melyek csekeacutely

koumllcsoumlnzeacutesi diacutej (aacuteltalaacuteban napi 1 vagy havi 30 krajcaacuter) elleneacuteben baacuterkinek rendelkezeacuteseacutere

bocsaacutetottaacutek aacutellomaacutenyukat melyekben a koumlnyvek mellett szeacutep szaacutemmal talaacutelhatoacuteak

sajtoacutetermeacutekek is16

A francia forradalomtoacutel megriadt kormaacutenyzat a cenzuacutera megszigoriacutetaacutesaacuteval egy idotildeben

betiltotta az bdquoolvasoacutekabineacuteteketrdquo eacutes a koumllcsoumlnkoumlnyvtaacuterakat eacutes az uralkodoacute csak 1811-ben

engedeacutelyezte uacutejboacutel leacutetesiacuteteacutesuumlket szigoruacutean megszabva szaacutemukat mucirckoumldeacutesi teruumlletuumlket

aacutellomaacutenyukat eacutes jelleguumlket

A Martinovics-pert koumlvetotilde eacutevtized I Ferenc abszolutizmusaacutenak kezdete sivaacuter

kilaacutetaacutestalan korszak volt szellemi tekintetben A magyar uacutejsaacutegok vegetaacuteltak eacutes 1805-re

15 A 19 szaacutezad elsotilde feleacutenek egyik legismertebb budai kaacuteveacutehaacuteza a Fortuna az 1820-as eacutevekben jaacuteratta aVereinigte Ofner und Pester Zeitungot a Hazai eacutes Kuumllfoumlldi Tudoacutesiacutetaacutesokat a Hasznos Mulatsaacutegokat16 A Batsaacutenyi ellen a Magyar Museum 1789 eacutevi 2 fuumlzete miatt (ebben jelent meg A franciaorszaacutegivaacuteltozaacutesokra ciacutemucirc koumlltemeacuteny) indiacutetott eljaacuteraacutes soraacuten 1793-ban szoacute esik egy kassai olvasoacutekabineacutetrotildel amelytiltott koumlnyveket eacutes a Magyar Museum perbe fogott peacuteldaacutenyait is hozzaacutefeacuterhetotildeveacute tette a nyilvaacutenossaacuteg szaacutemaacutera

csupaacuten egy hiacuterlap a Magyar Kuriacuter maradt meg a folyoacuteiratok mind megszucircntek Az

anyanyelvucirc olvasmaacutenyokat igeacutenylotilde az aacutellandoacute taacutejeacutekozoacutedaacutesra igeacutenyt tartoacute polgaacuteri reacuteteg

ekkor hazaacutenkban meacuteg igen szucirck volt A korszak neacutemet nyelvucirc lapjai koumlzuumll Schedius Lajos

pesti neacutemet folyoacuteiratainak (Literaumlrischer Anzeiger fuumlr Ungern 1798-1799 Zeitschrift von

und fuumlr Ungern 1802-1804) volt kuumlloumlnoumls jelentotildeseacutege hiszen ceacuteljuk az volt hogy a

kuumllfoumlldet megismertesseacutek a magyar szellemi eacutes irodalmi eacutelet alkotaacutesaival koumlztuumlk a neveleacutesi

vonatkozaacutesuacute uacutej koumlnyvekkel az uacutej oktataacutesi inteacutezmeacutenyekkel

1806-ban Pesten indult meg a Hazai Tudoacutesiacutetaacutesok ciacutemucirc uacutejsaacuteg Kultsaacuter Istvaacuten

szerkeszteacuteseacuteben mely az elsotilde keacutet eacutevben csak hazai hiacutereket koumlzoumllhetett 1808-toacutel a lap ciacuteme

Hazai eacutes Kuumllfoumlldi Tudoacutesiacutetaacutesok-ra vaacuteltozott majd 1840-totildel a forradalomig Nemzeti Uacutejsaacuteg

ciacutemen jelent meg Elotildefizetotildeinek szaacutema 800 koumlruumll volt A lap fontos szerepet jaacutetszott a

szaacutezad eleji nyelvmucircvelotilde mozgalmakban hasaacutebjain helyet kaptak a nyelvuacutejiacutetaacutesi vitaacutek a

neacutepdalok neacutepmeseacutek gyucircjteacuteseacutere kiiacutert paacutelyaacutezatok Kultsaacuter toumlbb melleacuteklapot is kiadott a kor

elterjedt neacutemet uacutejsaacutegaacutenak a Neuwieder Zeitungnak magyar fordiacutetaacutesaacutet majd a Gazdasaacutegbeacuteli

Gyucircjtemeacuteny ciacutemucirc melleacutekletet 1817-totildel pedig megindiacutetotta a Hasznos Mulatsaacutegok ciacutemucirc

irodalmi eacutes ismeretterjesztotilde melleacuteklapot mely gyakran koumlzoumllt neveleacutesi taacutergyuacute iacuteraacutesokat is

A 19 szaacutezad elsotilde eacutevtizedeinek politikai viszonyai nem kedveztek a politikai lapok

indiacutetaacutesaacutenak iacutegy ekkor folyoacuteiratok indultak 1814-ben Doumlbrentei Gaacutebor szerkeszteacuteseacuteben

indult meg az Erdeacutelyi Museacuteum ciacutemucirc folyoacuteirat Friedrich Schlegel 1812-ben Beacutecsben

indiacutetott Deutsches Museumaacutenak mintaacutejaacutera Kolozsvaacuteron 1817-ben indult eacutes huszonneacutegy

eacuteven aacutet Pesten megjelenotilde Tudomaacutenyos Gyucircjtemeacuteny a korszak leghosszabb eacuteletucirc eacutes

legjelentotildesebb folyoacuteirata Mintaacutejaacuteul egy beacutecsi (Erneuerte Vaterlaumlndische Blaumltter fuumlr den

oumlsterreichisen Kaiserstaat) eacutes egy olasz lap (Biblioteca Italiana) szolgaacutelt17 Az

enciklopeacutedikus jellegucirc folyoacuteirat szeacutepirodalmat nem koumlzoumllt de a matematikaacutetoacutel az

irodalomtoumlrteacutenetig a toumlrteacutenettudomaacutenytoacutel a koumlzgazdasaacutegig szaacutemos tudomaacutenyteruumllettel

foglakozoacute eacutertekezeacutesek koumlztuumlk pedagoacutegiaiak is18 helyet kaptak benne A havonta megjelenotilde

folyoacuteirat hazai eacutes kuumllfoumlldi koumlnyvismerteteacuteseket is koumlzoumllt Irodalmi melleacuteklapjai Szeacutep

Literatuacuterai Ajaacutendeacutek eacutes Koszoruacute ciacutemen jelentek meg

1825 eacutes 1836 koumlzoumltt Kassaacuten laacutetott napvilaacutegot a Felsotilde Magyar Orszaacutegi Minerva mely

tudomaacutenyos (koumlzte pedagoacutegiai) eacutes szeacutepirodalmi anyagot egyaraacutent tartalmazott

17 Az olasz eacutes a beacutecsi folyoacuteirat valamint a Tudomaacutenyos Gyucircjtemeacuteny kapcsolataacuteroacutel reacuteszletesebben T ERDEacuteLYIIlona Politikai restauraacutecioacute eacutes irodalmi uacutejjaacuteszuumlleteacutes Bp 199818 A Tudomaacutenyos Gyucircjtemeacutenyben koumlzel szaacutez neveleacutesuumlgyi keacuterdeacutesekkel foglalkozoacute tanulmaacuteny talaacutelhatoacute

A magyar sajtoacute toumlrteacuteneteacuteben az 1830-as eacutevek minotildeseacutegi eacutes mennyiseacutegi aacutetalakulaacutest is

hoztak A legfontosabb vaacuteltozaacutes az volt hogy a sajtoacute szerves reacutesze lett a magyar szellemi

eacuteletnek Miacuteg 1801 eacutes 1830 koumlzoumltt 51 hiacuterlap eacutes folyoacuteirat jelent meg hazaacutenkban addig az

1831-et koumlvetotilde eacutevtizedben maacuter 98 A negyvenes eacutevekben pedig maacuter eacuteleacutenk az euroacutepai

viszonyokat megkoumlzeliacutetotilde hazai sajtoacuteeacuteletrotildel beszeacutelhetuumlnk19

A reformkor hajnalaacuten 1827-ben Kolozsvaacuteron Erdeacutelyi Hiacuteradoacute 1832-ben pedig Pesten

Jelenkor ciacutemmel indult politikai hiacuterlap20 1837-ben indult meg az Athenaeum Bajza Joacutezsef

Toldy Ferenc eacutes Voumlroumlsmarty Mihaacutely hetenkeacutent keacutetszer megjelenotilde lapja mely hamarosan a

reformok hiacuteveinek foacuterumaacutevaacute vaacutelt eacutes hozzaacutejaacuterult ahhoz hogy az elszigetelten kezelt

probleacutemaacutek oumlssztaacutersadalmi uumlggyeacute vaacuteljanak Az Athenaeum szerkesztotildei a gazdasaacutegi

taacutersadalmi keacuterdeacutesek mellett nagy figyelmet szenteltek a magyar oktataacutesuumlgy keacuterdeacuteseinek is

A harmincas eacutevekben jelentek meg az elsotilde magyar nyelvucirc divatlapok melyek a notildei

olvasoacutekoumlzoumlnseacuteghez szoacuteltak21 ekkor indultak meg hazaacutenkban az Euroacutepa nyugati feleacuten

olyannyira elterjedt a szeacutelesebb koumlzoumlnseacuteghez szoacuteloacute filleacuteres lapok22 eacutes ebben az eacutevtizedben

indultak meg az elsotilde modern eacutertelemben vett tudomaacutenyos- eacutes szaklapok23

Az 1840-es eacutevek legjelentotildesebb eacutes legnagyobb hataacutesuacute politikai lapja az 1841 eacutes 1844

koumlzoumltt Kossuth (keacutesotildebb a centralistaacutek) aacuteltal szerkesztett Pesti Hiacuterlap Kossuth agitatiacutev

szenvedeacutelyes hanguacute vezeacutercikkei belpolitikai taacutersadalmi teacuteren sosem laacutetott meacuterteacutekben tetteacutek

nyilvaacutenossaacute az uumlgyeket koumlztuumlk a neveleacutes keacuterdeacuteseit is az olvasoacutekoumlzoumlnseacuteg koumlreacuteben Ez volt a

korszak legneacutepszerucircbb lapja 1844 elejeacuten koumlzel 5200 elotildefizetotildevel A konzervatiacutevok lapjai a

Vilaacuteg eacutes a Budapesti Hiacuteradoacute olvasoacuteinak szaacutema meg sem koumlzeliacutetette ezt A negyvenes

eacutevekben az Erdeacutelyi Hiacuteradoacute eacutes melleacuteklapja a Nemzeti Taacutersalkodoacute a reformellenzeacutek

19 1840-ben peacuteldaacuteul a bel- eacutes kuumllfoumlldi lapokboacutel oumlsszesen tizenkeacutetezret szaacutelliacutetott a posta20 A Jelenkor Szeacutechenyi Istvaacuten lapja volt melyre 1835-ben maacuter toumlbb mint 3000-en fizettek elotilde Az uacutejsaacutegTaacutersalkodoacute ciacutemucirc melleacuteklapja gyakran foglakozott hazai eacutes kuumllfoumlldi gazdasaacutegi taacutersadalmi keacuterdeacutesekkel melyekkoumlzoumltt gyakran talaacutelhatunk a hazai neveleacutesuumlgyre vonatkozoacute iacuteraacutesokat is21 Szeacutepirodalmat eacutes a notildeket eacuterdeklotilde teacutemaacutekat taacutergyaloacute iacuteraacutesokat koumlzoumlltek sziacutenes kotildenyomatos keacutepekkiacuteseacutereteacuteben Peacuteldaacutenyszaacutemaik 500-700 koumlruumll mozogtak de alkalmankeacutent eleacuterteacutek az 1200-1500 elotildefizetotildetJelenteacutekenyebb elsotilde magyar divatlapjaink a Regeacutelotilde eacutes melleacuteklapja a Honmucircveacutesz a Szemleacutelotilde a Rajzolatok aTaacutersaseacutelet- eacutes Divatvilaacutegboacutel22 Pozsonyban 1834-ben indult meg a nyugati penny magazinok mintaacutejaacutera a Filleacutertaacuter ciacutemucirc ismeretterjesztotildelap mely kotildenyomatos keacutepeket is tartalmazott Szinteacuten 1834-ben jelent meg Vajda Peacuteter szerkeszteacuteseacuteben aroumlvid eacuteletucirc Garasos Taacuter mely fametszetekkel kiacuteseacuterte ismeretterjesztotilde cikkeit Ugyanebben az eacutevben indult megKolozsvaacuterott az Erdeacutelyi Hiacuteradoacute melleacuteklapjakeacutent egy uacutej fotildekeacutent ismeretterjeszteacutesre toumlrekvotilde lap a VasaacuternapiUacutejsaacuteg (1834-1848) Brassai Saacutemuel szerkeszteacuteseacuteben23 Ezek koumlzuumll legfontosabbak az 1830-ban induloacute Orvosi Taacuter elsotilde orvostudomaacutenyi szaklapunk a MagyarTudoacutes Taacutersasaacuteg elsotilde folyoacuteirata a Tudomaacutenytaacuter a Magyar Gazdasaacutegi Egyesuumllet folyoacuteiratai a GazdasaacutegiTudoacutesiacutetaacutesok a Magyar Gazda a Mucircipar

orgaacutenumaacutevaacute vaacutelt eacutes ndash kuumlloumlnoumlsen Kemeacuteny Zsigmond uacutejsaacutegiacuteroacutei munkaacutessaacutegaacutenak

koumlszoumlnhetotildeen ndash viszonylag magas koumlzel ezres peacuteldaacutenyszaacutemot eacutert el

A politikai eacutelet eacuteleacutenkuumlleacutese eacutes a hiacuterlapok gyors teacuternyereacutese a folyoacuteiratok haacutetteacuterbe szorulaacutesaacutet

eredmeacutenyezte A politikai-publicisztikai irodalom olvasottsaacutega kiemelkedotilde a politikai lapok

olvasoacutekoumlzoumlnseacutege kiterjed a taacutersadalom csaknem minden reacutetegeacutere A konzervatiacutev lapoknak

ugyanuacutegy megvan a maguk olvasoacutekoumlzoumlnseacuteguumlk mint a reformokat hirdetotildeknek A politikai

lapok eacuteppen aktualitaacutesuk reacuteveacuten olyan koumlzoumlnseacuteghez is eljutnak amely az irodalom a

tudomaacuteny befogadaacutesaacutera meacuteg nem eleacuteg eacuterett de e reacutetegek gyakran a lapok olvasaacutesaacuten

keresztuumll fejlotildednek koumlnyvolvasoacutekkaacute is

Megvolt azonban a szucirckebb olvasoacutekoumlzoumlnseacutege a tudomaacutenyos irodalomnak a szakmai eacutes

ismeretterjesztotilde munkaacuteknak is Leacutetrejoumltt egy olyan eacutertelmiseacutegi szakemberreacuteteg melynek

tagjai megrendelteacutek eacutes olvastaacutek a magyar nyelvucirc tudomaacutenyos szaksajtoacutet

Az 1840-es eacutevek irodalmi divatlapjai melyek igen neacutepszerucircek voltak nemcsak az

irodalomnak neveltek olvasoacutekat hanem belekapcsoloacutedtak a politikai mozgalmakba is A

Kossuth politikaacutejaacutet taacutemogatoacute Pesti Divatlap olvasoacutei elsotildesorban a liberaacutelis-demokrata

koumlznemesseacuteg soraiboacutel keruumlltek ki a Honderucirct a konzervatiacutev fotildenemesseacuteg eacutes koumlznemesseacuteg

olvasta az Eacuteletkeacutepeket pedig a radikaacutelis-demokrata nemesi eacutertelmiseacutegi eacutes polgaacuteri reacutetegek

feacuterfiak eacutes notildek egyaraacutent Neacutepszerucircseacuteguumlkre jellemzotilde hogy meacuteg az 1840-es eacutevekben is -

amikor a kieacutelezotildedotilde politikai helyzet a koumlzeacuteleti keacuterdeacuteseket taacutergyaloacute publicisztikaacutet eacutes a

hiacuterlapirodalmat aacutelliacutetotta az eacuterdeklotildedeacutes koumlzeacuteppontjaacuteba - tudtaacutek emelni olvasoacuteik szaacutemaacutet24

A reformkor lapjait azonban nem csak az elotildefizetotildek olvastaacutek A vaacuterosokban sorra nyiacuteloacute

kaszinoacutek olvasoacuteegyesuumlletek koumllcsoumlnkoumlnyvtaacuterak mivel a tagok toumlbbseacutege elsotildesorban a

koumlzeacutelet aktuaacutelis esemeacutenyei eacutes az irodalmi tudomaacutenyos eacutes gazdasaacutegi eacutelet uacutej eredmeacutenyei iraacutent

eacuterdeklotildedoumltt szaacutemos idotildeszaki sajtoacutetermeacuteket rendeltek meg25 A kaszinoacutei eacutes egyleti tagok

olvasoacuteinak egy reacutesze nyilvaacuten nem olvasta rendszeresen az ott talaacutelhatoacute lapokat de a koumlzoumls

beszeacutelgeteacuteseken otildek is reacuteszt vettek iacutegy tudomaacutesuk volt azokroacutel a keacuterdeacutesekrotildel melyekrotildel a

lapok iacutertak26 Szaacutemos taacutersalkodoacuteegylet olvasoacuteegyesuumllet koumllcsoumlnkoumlnyvtaacuter joumltt leacutetre

Magyarorszaacuteg eacutes Erdeacutely vaacuterosaiban sotildet falvaiban is A kuumlloumlnboumlzotilde egyesuumlletek szaacutema az

24 A Pesti Divatlap haacuteromezer az Eacuteletkeacutepek 1400 peacuteldaacutenyban laacutetott napvilaacutegot25 Az 1832 eacutev veacutegeacuten alakult Marosvaacutesaacuterhelyi Kaszinoacute pl 1833-ban 17 1834-ben maacuter 22 uacutejsaacutegot eacutes folyoacuteiratotjaacuteratott Minden korabeli jelenteacutekeny magyar idotildeszaki sajtoacutetermeacutek olvashatoacute volt a kaszinoacuteban az ErdeacutelyiHiacuteradoacute a Hazai eacutes Kuumllfoumlldi Tudoacutesiacutetaacutesok a Jelenkor a Regeacutelotilde a Tudomaacutenyos Gyucircjtemeacuteny a Kritikai Lapok26 Az 1827-ben megnyiacutelt pesti kaszinoacuteban maacuter kezdetben 6 hazai eacutes 12 kuumllfoumlldi uacutejsaacutegot eacutes folyoacuteiratotolvashattak a tagok

1840-es eacutevekben tovaacutebb notildett Az orszaacuteg egeacutesz teruumlleteacutet behaacuteloacuteztaacutek ezek az egyletek

amelyek mint a fuumlggetlenseacutegeacutert eacutes polgaacuterosodaacuteseacutert folyoacute reformkori kuumlzdelem fontos

szervezetei a mucircveltseacuteg terjesztotildei jelenteacutekeny szerepet toumlltoumlttek be a reformeszmeacutek

neacutepszerucircsiacuteteacuteseacuteben az olvasoacutekoumlzoumlnseacuteg gyarapiacutetaacutesaacuteban eacutes neveleacuteseacuteben is

A reformkorban a kaszinoacutek taacutersalkodoacute- eacutes olvasoacuteegyletek koumllcsoumlnkoumlnyvtaacuterak reacuteveacuten az

idotildeszaki sajtoacute legfontosabb hazai termeacutekei (de szaacutemos helyre ahol igeacuteny volt raacute a

kuumllfoumlldiek is) eljutottak az orszaacuteg minden reacuteszeacutebe27 Baacuter az orszaacuteg lakossaacutegaacutenak kb

keacutetharmada meacuteg a reformkor elejeacuten is analfabeacuteta volt az olvasni tudoacuteknak is csak kisebb

reacutesze vaacutelt mucircvelt igeacutenyes eacutes rendszeres olvasoacutevaacute megnotildett az olvasoacutek szaacutema eacutes iacutegy a

politikai hiacuterlapok az irodalmi eacutes ismeretterjesztotilde folyoacuteiratok eacutes szaklapok nagyban

hozzaacutejaacuterultak a hazai lakossaacuteg ismereteinek ezen beluumll a neveleacutes keacuterdeacuteseire vonatkozoacute

taacutejeacutekozottsaacutegaacutenak botildeviacuteteacuteseacutehez

27 A koumllcsoumlnkoumlnyvtaacuterak mindenki szaacutemaacutera nyitva aacutelltak a toumlbbi inteacutezmeacuteny egy szucirckebb reacuteteg szaacutemaacutera nyuacutejtottolvasaacutesi mucircvelotildedeacutesi lehetotildeseacuteget

Taacutergyai lesznek a lapnak mindazoniskolauumlgyet eacutes neveleacutest illetotilde hivatalos eacutes magaacuten tudoacutesiacutetaacutesokhellip

amennyiben ezek a taniacutetoacuteknak figyelmezteteacutesuumlla szuumlleacutek- s nevelotildeknek pedig otthoni

koumlzremunkaacutelaacutesuk tekinteteacutebotildel hasznos tanulsaacutegul szolgaacutelhatnakrdquoA Katholikus Iskolai Lap bekoumlszoumlntotildeje 1848

13 A NEVELEacuteSUumlGY SZOLGAacuteLATAacuteBAN AacuteLLOacute LAPOK

Euroacutepaacuteban a referaacuteloacute lapok a moraacutelis hetilapok eacutes keacutesotildebb az enciklopeacutedikus tartalmuacute

folyoacuteiratok is foglakoztak pedagoacutegiai teacutemaacutekkal A 18 szaacutezad veacutegeacutere azonban maacuter

bekoumlvetkezett az euroacutepai sajtoacute differenciaacuteloacutedaacutesa eacutes kialakultak az egyes teruumlletek

szaklapjai iacutegy a pedagoacutegiai lapok is Geopolitikai helyzetuumlnk miatt naacutelunk leginkaacutebb a

neacutemetorszaacutegi pedagoacutegiai lapok vaacuteltak ismertteacute28 eacutes szolgaacuteltak mintaacuteul a hazaiak szaacutemaacutera

Baacuter felvilaacutegosodaacutes- eacutes reformkori lapjaink szinte mindegyikeacuteben talaacutelunk a korabeli

neveleacutesuumlgy elmeacuteleti eacutes gyakorlati keacuterdeacuteseit taacutergyaloacute hosszabb-roumlvidebb iacuteraacutesokat kizaacuteroacutelag

ezzel a teacutemakoumlrrel fogalakozoacute sajtoacuteorgaacutenum csak idotildeszakunk legveacutegeacuten 1849-ben jelent

meg A taacutergyalt korszakban azonban volt neacutehaacuteny olyan lap melyek nem tekinthetotildek ugyan

tisztaacuten pedagoacutegiai orgaacutenumoknak de amelyek anyagaacuteban jelentotildes helyet foglaltak el a

neveleacutesuumlgy keacuterdeacutesei Ezekkel a lapokkal neveleacutestoumlrteacuteneti irodalmunk alig foglakozott a

sajtoacutetoumlrteacutenet pedig csak a sajaacutet szempontjaacuteboacutel elemezte otildeket

A neveleacutesuumlgyi keacuterdeacutesekkel kiemelten foglalkozoacute hazai lapokat mucircfajokba lehet sorolni

Az elsotilde tiacutepushoz azok a lapok tartoznak melyek a neveleacutesuumlgyet helyzeteacutet a hazai

tudomaacutenyfejlotildedeacutes fontos reacuteszeacutenek tekintetteacutek a tudomaacuteny eacutes a neveleacutesuumlgy keacuterdeacuteseit

oumlsszekapcsoltaacutek eacutes a keacutet teruumllet korabeli hiacutereit egyuumltt koumlzoumllteacutek A lap szerkesztotildeje maga is a

tudomaacuteny valamely teruumlleteacutenek mucircvelotildeje volt eacutes a munkataacutersak koumlzoumltt is sok tudoacutest eacutes

28 A neacutemet nyelvucirc pedagoacutegiai lapok koumlzuumll Magyarorszaacutegon ismert volt peacuteldaacuteul az 1785 eacutes 1792 koumlzoumlttBeacutecsben megjelenotilde Allgemeine Revision des gesammten Schul ndashund Erziehungsvesens a lipcsei Beitrage zurErziehungskunst (1803-1805) a pedagoacutegiai mucircveket ismertetotilde Bibliothek der paumldagogischen Literatur melyGothaban jelent meg 1800 eacutes 1805 koumlzoumltt a keacutesotildebbiek koumlzuumll pedig a Zuumlrichben megjelenotilde PaumldagogischeRevue (1840-1858) vagy az ausburgi Quartalschrift fuumlr praktisches Schulwesen (1837-1844)

tanaacutert talaacutelunk Ilyen folyoacuteirat volt a felvilaacutegosodaacutes koraacuteban a Merkur von Ungarn eacutes

bizonyos meacuterteacutekig az Ephemerides Budenses Vegyes tiacutepusuacute lap volt a Novi Ecclesiastico ndash

Scholastici Annalaes a Religio eacutes Neveleacutes eacutes a Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap Ezek a

lapok nagyjaacuteboacutel fele-fele araacutenyban tartalmaztak vallaacutesi-egyhaacutezi eacutes neveleacutesuumlgyi teacutemaacutekkal

foglakozoacute cikkeket A lapok szerkesztotildei olyan egyhaacutezi emberek voltak akik a neveleacutesuumlgyet

is joacutel ismerteacutek A cikkek szerzotildei toumlbbnyire papok eacutes tanaacuterok A koumlvetkezotilde csoportba a

kuumlloumlnfeacutele neveleacutesuumlggyel kapcsolatos esemeacutenyekrotildel beszaacutemoloacutekat eacutes dokumentumokat

koumlzreadoacute sajaacutetos szerkezetucirc lapokat sorolhatjuk Ilyen volt a Koumlzlemeacutenyek a Kisdedoacutevaacutes eacutes

az Elemi Neveleacutes Koumlreacutebotildel ciacutemucirc Kacskovics Lajos aacuteltal szerkesztett eacutes csak egyetlen

szaacutemot megeacutert lap eacutes Tavasi Lajos periodikaacuteja az 1846-1849 koumlzoumltt megjelent Neveleacutesi

Emleacuteklapok A negyedik mucircfaj a mai eacutertelemben vett pedagoacutegiai szaklap melynek ceacutelja

egyeacutertelmucircen eacutes kizaacuteroacutelagosan a neveleacutes elmeacuteleti eacutes gyakorlati keacuterdeacuteseivel kapcsolatos

taacutejeacutekoztataacutes Ide sorolhatoacute a Katholikus Iskolai Lap

Merkur von Ungarn

Az egyetem Budaacutera helyezeacuteseacutevel a koraacutebbiaknaacutel eacuteleacutenkebb szellemi eacutelet kezdett

kibontakozni Pest-Budaacuten ennek koumlszoumlnhetotilde az a folyoacuteirat mely 1786-ban indult Kovachich

Maacuterton Gyoumlrgy29 szerkeszteacuteseacuteben A Merkur von Ungarn ciacutemucirc lapot Kovachich elotildeszoumlr

hivatalos taacutemogataacutessal akarta kiadni Az egyetemhez nyuacutejtotta be tervezeteacutet fejtegetve

benne az idotildeszaki sajtoacute nagy jelentotildeseacutegeacutet a taacutersadalom eacutes a mucircvelotildedeacutes szempontjaacuteboacutel30

Hangsuacutelyozta hogy a felvilaacutegosodaacutes terjeszteacuteseacutere a folyoacuteiratok sokkal alkalmasabbak mint

a koumlnyvek emellett a tervezett folyoacuteirat arra is alkalmas lenne hogy a magyar szellemi

eacuteletet a kuumllfoumllddel megismertesse Az aacutellami taacutemogataacutest nem sikeruumllt megszereznie iacutegy

Kovachich sajaacutet koumlltseacutegeacuten indiacutetotta meg folyoacuteirataacutet mely 1786 januaacuterjaacutetoacutel 1787

decembereacuteig jelent meg havonta

A szerkesztotilde a lap elsotilde szaacutema elejeacuten fejtette ki reacuteszletes programjaacutet (Entwurf zu einer

Litterazeitung fuumlr das Koumlnigreich Ungarn und dessen Kronlaumlnder) A program azt jelzi

29 Kovachich Maacuterton Gyoumlrgy (1744-1821) a hazai jogtoumlrteacuteneti forraacuteskutataacutes eacutes tudomaacutenyszervezeacutes kiemelkedotildealakja Nagyszombatban Olaszorszaacutegban eacutes Beacutecsben tanul Hazateacutereacutese utaacuten az egyetemi koumlnyvtaacuteralkalmazaacutesaacuteba keruumll elotildebb iacuternoki majd segeacutedotilderi minotildeseacutegben Tiacutezeacutevi szolgaacutelat utaacuten 1784-ben a kamaraileveacuteltaacuter tisztviselotildejekeacutent dolgozott halaacutelaacuteig Tervezetet keacutesziacutetett a toumlrteacuteneti kutataacutes inteacutezmeacutenyesmegszervezeacuteseacutere egy toumlrteacutenelmi tudoacutes taacutersasaacuteg megalapiacutetaacutesaacutera Mucircvei forraacuteskiadvaacutenyok Munkaacutessaacutegaacuteroacutel aleguacutejabb oumlsszefoglalaacutes V WINDISCH Eacuteva Kovachich Maacuterton Gyoumlrgy a forraacuteskutatoacute Bp 1998

hogy Kovachich behatoacutean foglakozott az idotildeszaki sajtoacutenak a tudomaacutenyos eacuteletben betoumlltoumltt

szerepeacutevel A bevezetotilde reacuteszben a felvilaacutegosodaacutes szellemeacuteben aacutellapiacutetja meg hogy otildeseink a

dicsotildeseacuteget inkaacutebb karddal mint tollal kiacutevaacutentaacutek kiviacutevni de szembeszaacutell azokkal akik szerint

hazaacutenk muacuteltja eacutes jelene annyira soumlteacutet lenne a szellemi eacutelet szempontjaacuteboacutel mint ahogyan

egyesek aacutelliacutetjaacutek Hangsuacutelyozza hogy voltak toumlrteacutenelmuumlnkben olyan korszakok amikor

kultuacuteraacutenk egy szinten aacutellt a vezetotilde euroacutepai aacutellamokeacuteval Hogy kuumllfoumlldoumln kedvezotildetlen keacutep

alakult ki a magyarokroacutel ennek oka abban rejlik hogy hazai iacuteroacuteink tudoacutesaink munkaacutessaacutega

kuumllfoumlldoumln alig ismert Olaszorszaacutegot Franciaorszaacutegot Angliaacutet eacutes fotildekeacutent Neacutemetorszaacutegot

aacutelliacutetja peacuteldakeacutent a magyarok eleacute ahol tudomaacutenyos szemleacutek folyoacuteiratok heti- eacutes havi lapok

uacutejsaacutegok eacutes koumlnyvtaacuterak egeacutesz sora gondoskodik a gondolatok terjeszteacuteseacuterotildel Szembe aacutelliacutetja

ezzel a sajaacutet viszonyainkat ahol hiaacuteba iacuter vagy fedez fel valaki baacutermit is ezt mindig csak

csoumlnd koumlveti Hiaacutenyoznak naacutelunk azok az eszkoumlzoumlk amelyek aacuteltal a szellemi eacutelet

eredmeacutenyeit ismertteacute lehetne tenni a hazai eacutes a kuumllfoumlldi koumlzveacutelemeacuteny elotildett Ezek koumlzuumll az

eszkoumlzoumlk koumlzuumll Kovachich az uacutejsaacutegot nevezi a legbiztosabb eacutes leghasznosabb eszkoumlznek a

felvilaacutegosultsaacuteg terjeszteacutese szempontjaacuteboacutel Foglalkozik azzal a sokreacutetucirc koumlzvetiacutetotilde szereppel

amit a folyoacuteiratok jaacutetszanak a hazai eacutes a nemzetkoumlzi politikai eacutes tudomaacutenyos eacuteletben

Egyeduumllaacutelloacute eacutes hateacutekony eszkoumlzoumlknek nevezi otildeket melyek aacuteltal az uralkodoacutei rendeletek eacutes

a hasznos ismeretek sotildet maguk a felvilaacutegosodaacutes eszmeacutei gyorsan eacutes szeacuteles koumlrben

elterjedhetnek eacutes ismertteacute vaacutelhatnak Felismeri az idotildeszaki sajtoacutenak azt a nagy elotildenyeacutet is -

ellenteacutetben a neheacutezkesebben eacutes szucirckebb koumlrben hatoacute koumlnyvekkel ndash hogy segiacutetseacutegeacutevel egy

egeacutesz orszaacutegot sotildet egy egeacutesz vilaacutegreacuteszt lehet ugyanazon elvek szerint iraacutenyiacutetani

Hangsuacutelyozza hogy az eredmeacutenyek eacutes az ismeretek koumllcsoumlnoumls kicsereacuteleacuteseacutere valoacute toumlrekveacutes a

felvilaacutegosult neacutepek ismertetotildejegye Hazai tudomaacutenyossaacutegunk eacutes sajtoacutenk elmaradottsaacutegaacutet

toumlrteacuteneti eacutes politikai okokkal magyaraacutezza Ezek soraacuteban raacutemutat a nyelvi probleacutemaacutekra is Az

orszaacutegban sokfeacutele nyelvet beszeacutelnek Milyen nyelven eacuterdemes tehaacutet egy tudoacutes uacutejsaacutegot

kiadni A latin a tudomaacuteny nyelve de ezt csak egy szucirck reacuteteg beszeacuteli Euroacutepaacuteban maacuter

nemzeti nyelveken keacuteszuumllnek az uacutejsaacutegok A magyar nyelv azonban meacuteg nem eleacuteggeacute

kimucircvelt eacutes a toumlbbseacuteg aki beszeacuteli nem igeacutenyli a tudoacutes uacutejsaacutegok olvasaacutesaacutet Eleacuterkezettnek eacutes

alkalmasnak talaacutelja az idotildet arra hogy veacutegre sajaacutet hazai tudoacutes uacutejsaacutegot adjunk ki eacutes aacuteltala

felhiacutevjuk a kuumllfoumlldiek figyelmeacutet is a hazai tudomaacuteny eacutes kultuacutera eredmeacutenyeire Ezeacutert gondolt

a Merkur von Ungarn megjelenteteacuteseacutere Vaacutelasztaacutesa a latin helyett a neacutemet nyelvre esett

30 Vouml ZUBER Marianne A hazai neacutemetnyelvucirc folyoacuteiratok toumlrteacutenete 1810-ig Bp 1915 59

mert latinul maacuter nem fejezhetotilde ki szaacutemos uacutej fogalom a neacutemet nyelv viszont alkalmas erre a

ceacutelra nemcsak politikai hanem tudomaacutenyos okokboacutel is Olvasoacutei eacutes leendotilde levelezotildei

taacutejeacutekoztataacutesa ceacuteljaacuteboacutel felvaacutezolja meacuteg azokat a teacutemaacutekat amelyekkel folyoacuteirata foglalkozni

szaacutendeacutekozik Ismertetni kiacutevaacutenja az egyes magyar tudoacutesok munkaacutessaacutegaacutet eleacutert eredmeacutenyeit

emellett hangsuacutelyosan szeretne foglakozni az oktataacutesuumlgy keacuterdeacuteseivel ezen beluumll az

iskolarendszer feleacutepiacuteteacuteseacutevel a tananyaggal a tanuumlgyi rendeletekkel Helyet kap a lapban az

uacutej koumlnyvek ismerteteacutese megemleacutekezeacutes a hazai tudomaacutenyos eacutes mucircveacuteszeti alkotaacutesroacutel eacutes

reacuteszletes biacuteraacutelat az arra eacuterdemesekrotildel Iacutegeacuteri hogy koumlzoumll irodalmi eacutes mucircveacuteszeti hiacutereket

valamint reacutegi koumlnyveket keacuteziratokat ismertet A felvilaacutegosodaacutes uumlgyeacutet is szolgaacutelni szeretneacute a

lap ennek eacuterdekeacuteben minden eszkoumlzzel nevetseacutegesseacute teszi az elotildeiacuteteacuteleteket bigottsaacutegot

fanatizmust Ugyanakkor tuumlrelmet szeliacutedseacuteget emberszeretetet hirdet

A Merkur von Ungarn elsotilde szaacutemaacuten az olvashatoacute hogy a lapot egy patrioacuteta

tudomaacutenykedvelotilde taacutersasaacuteg adja ki Kovachich Maacuterton Gyoumlrgy vezeteacuteseacutevel31 A taacutersasaacuteg csak

fikcioacute Kovachich nyilvaacuten iacutegy kiacutevaacutent lapjaacutenak nagyobb tekinteacutelyt koumllcsoumlnoumlzni Az igazsaacuteg

az hogy Kovachich egyeduumll szerkesztette a lapot baacuter Tertina Mihaacutely32 ebben a segiacutetseacutegeacutere

volt Baraacutetok ismerotildesoumlk cikkeket kuumlldtek be maacutesok a terjeszteacutesben segeacutedkeztek Elotildefizetotildek

gyucircjteacuteseacutere toumlbbek koumlzoumltt Benyaacutek Bernaacutet33 Horaacutenyi Elek34 Wagner Kaacuteroly35 eacutes Miller Jakab

Ferdinaacutend36 vaacutellalkoznak Horaacutenyi azon faacuteradozott hogy a Merkurt kuumllfoumlldre Goumlttingaacuteba

Lipcseacutebe Casselba is eljuttassa A lap munkataacutersai koumlzoumltt talaacuteljuk Mollik Toacutebiaacutes teoloacutegiai

tanaacutert Engel Jaacutenos Kereszteacutely toumlrteacuteneacuteszt37 Martinovics Ignaacutecot aki ekkor a lembergi

egyetem tanaacutera Toumlbbszoumlr kuumlldoumltt cikkeket a lapnak Kazinczy is

A Merkur elotildefizetotildei koumlzoumltt 25 magas ranguacute szemeacutely szerepel puumlspoumlkoumlk arisztokrataacutek II

Joacutezsef hivatali apparaacutetusaacutenak tagjai A toumlbbseacuteg azonban pap tanaacuter orvos eacutes hivatalnok a

nemesi-eacutertelmiseacutegi reacuteteg tagjai Sok piarista fizetett elotilde a lapra Emellett 73 iskolaacutet is

felsorol Kovachich akiknek ingyen kuumlldte meg a Merkurt

A Merkur bekoumlszoumlntotilde cikke azonban sokkal szeacutelesebb tartalmat iacutegeacutert mint ami veacuteguumll

megvaloacutesult Eacuteppen ezeacutert mondja Kosaacutery Domokos hogy a Merkur von Ungarn kifejezetten

31 Herausgegeben von einer Gesselcchaft patriotischer Liebhaber der Litteratur geordnet und besorgt vonMartin Georg Kovachich32 Tertina Mihaacutely (-1808) tanaacuter iacuteroacute toumlbb kuumllfoumlldi tudomaacutenyos taacutersasaacuteg tagja33 Benyaacutek Bernaacutet (1745-1829) piarista pap tanaacuter iacuteroacute filozoacutefiai teoloacutegiai mucircvek szerzotildeje34 Horaacutenyi Elek (1736-1809) piarista pap tanaacuter irodalomtoumlrteacutenet-iacuteroacute35 Wagner Kaacuteroly (1732-1790) jezsuita szerzetes-tanaacuter toumlrteacuteneacutesz36 Miller Jakab Ferdinaacutend (1749-1823) jogakadeacutemiai tanaacuter 1808-toacutel a Szeacutecheacutenyi Koumlnyvtaacuter igazgatoacutejaforraacuteskiadoacute

jozefin iskolapolitika taacutemogataacutesaacutera indult38 eacutes ez volt bdquoaz elsotilde hazai neveleacutesuumlgyi

folyoacuteiratrdquo39

Maacuter az elsotilde eacutevfolyamban az oktataacutesuumlgyre vonatkozoacute cikkek keruumlltek tuacutelsuacutelyba Koumlzli eacutes

esetenkeacutent kommentaacutelja a lap az iskolauumlgyet eacuterintotilde uralkodoacutei rendeleteket40 olvashatunk

ismerteteacuteseket a kuumlloumlnboumlzotilde hazai iskolaacutekroacutel eacutes sor keruumll azok tanrendjeacutenek ismerteteacuteseacutere

Bizonyos egyoldaluacutesaacuteg azonban megfigyelhetotilde hiszen a Merkur csak a katolikus

gimnaacuteziumokra41 eacutes kiraacutelyi akadeacutemiaacutekra vonatkozoacutean koumlzoumll adatokat aacutem a protestaacutens

iskolaacutekroacutel eacutes azok tanuloacuteifjuacutesaacutegaacuteroacutel csak esetenkeacutent eacutes nem teljesseacutegre toumlrekedve

emleacutekezik meg

Reacuteszletesen foglalkozott a Merkur von Ungarn a tankoumlnyvek keacuterdeacuteseacutevel is Sok a

korszakban szeacuteles koumlrben hasznaacutelt tankoumlnyvet ismertetett eacutes esetenkeacutent kemeacutenyen biacuteraacutelt42

Eacuterdekes veacutelemeacutenyt fogalmazott meg II Joacutezsef egy 1784-ben megjelent rendeleteacutevel

kapcsolatban mely a tanaacuteroknak elotildeiacuterta mely tankoumlnyvbotildel koumltelesek taniacutetani A szerkesztotilde

uacutegy gondolja szuumlkseacuteg van a szabad tankoumlnyvvaacutelasztaacutesra hiszen iacutegy a tanaacuter nincs egyetlen

koumlnyvhoumlz koumltve sajaacutet neacutezeteit is koumlnnyebben koumlzvetiacutetheti a fiataloknak ha nem szabja meg

a tankoumlnyv elotildeadaacutesainak iraacutenyaacutet43

Jozefinista szellemben nyilatkozott Kovachich lapjaacuteban az iskolai vallaacutesoktataacutes

keacuterdeacuteseacuterotildel44 Neacutezete szerint az iskolaacutek a tudomaacuteny templomai ahol tudomaacutenyokat kell

oktatni az ifjaknak tekintet neacutelkuumll felekezeti hovatartozaacutesukra A vallaacutestan oktataacutesaacutenak

helye a templom ott kell megtanulniuk a gyermekeknek vallaacutesuk alapvetotilde tanait

Kovachich harcolt a latin nyelv iskolai hasznaacutelata ellen s eleacutegedetlenseacutegeacutet fejezte ki a

termeacuteszettudomaacutenyos keacutepzeacutes hiaacutenyossaacutegai miatt45

37 Engel Jaacutenos Kereszteacutely (1770-1814) toumlrteacutenetiacuteroacute Goumlttingaacuteban Schloumlzer taniacutetvaacutenya38 KOSAacuteRY Domokos Mucircvelotildedeacutes a XVIII szaacutezadi Magyarorszaacutegon Bp 1983 43839 Vouml KOSAacuteRY Domokos im 44540 Az 1786 oktoacuteber 3-i rendelet szoumlvegeacutehez kommentaacutert fucircz a szerkesztotilde Hataacuterozottan leszoumlgezi hogy azt azalapelvet miszerint minden nemzet a sajaacutet anyanyelveacuten tanulhat a neacutepiskolaacutekban helytelen megseacuterteniMerkur von Ungarn 1786 42741 Nem teljesek eacutes nem egeacuteszen pontosak a katolikus iskolaacutekra vonatkozoacutean koumlzreadott adatok sem Haoumlsszevetjuumlk otildeket az iskolauumlgy legfelsotilde foacuterumaacutet jelentotilde Helytartoacutetanaacutecshoz tartozoacute Tanulmaacutenyi Bizottsaacutegleveacuteltaacuteraacuteban otilderzoumltt iratokkal kitucircnik hogy pl a peacutecsi tankeruumlletben Kovachich lapja 7 gimnaacuteziumot tartszaacutemon a jelenteacutesekben viszont 9 szerepel Kisebb nagyobb elteacutereacuteseket tapasztalhatunk a Merkur eacutes ajelenteacutesek adatait oumlsszevetve a diaacutekok leacutetszaacutemaacuteban is42 Merkur von Ungarn 1786 626-698 820-85243 Merkur von Ungarn 1786 5144 Merkur von Ungarn 1786 652-65345 A Ratio termeacuteszetrajz oktataacutesra vonatkozoacute elotildeiacuteraacutesait azeacutert biacuteraacutelja Kovachich mert erre a taacutergyra neacutezve is alatint iacuterja elotilde oktataacutesi nyelvkeacutent eacutes latin nyelvucirc tankoumlnyvet iacuter elotilde holott ezt neacutezete szerint mindenkeacuteppenanyanyelven kellene taniacutetani Merkur von Ungarn 1786 675

Sok eacuterteacutekes adatot is tartalmaz a lap Koumlzli az egyetem vezetotildeseacutegeacutenek eacutes tanaacuteri karaacutenak

neacutevsoraacutet a kuumlloumlnboumlzotilde karokon doktori fokozatot szerzett szemeacutelyek neveit a filozoacutefiai

fakultaacutes tananyagaacutet Olvashatunk a lapban a magyarorszaacutegi oumlsztoumlndiacutejak alapiacutetaacutesaacuteroacutel eacutes az

adomaacutenyozaacutes rendjeacuterotildel46

Az igazgatoacutek eacutes a tanaacuterok taacutejeacutekoztataacutesaacutet szolgaacutelta az a cikk mely a tanaacuterok minotildesiacuteteacutesi

taacuteblaacutezataacutet tartalmazta II Joacutezsef pontosan megszabta milyen formaacuteban kell beszaacutemolnia az

igazgatoacuteknak a tanaacuterokroacutel A taacuteblaacutezat ezeket a keacuterdeacuteseket tartalmazza Milyen

tanulmaacutenyokat veacutegzett a tanaacuter eacutes milyen eredmeacutennyel Mely osztaacutelyban taniacutet Milyen

nyelveket ismer Milyen a viszonya az igazgatoacutejaacutehoz tanaacutertaacutersaihoz a tanuloacutekhoz

Lelkiismeretes-e tanaacuteri munkaacuteja soraacuten Hogyan minotildesiacutethetotilde munkaacuteja Haacuteny eacuteve taniacutet az

iskolaacuteban47

Reacuteszletesen ismertette a folyoacuteirat a pesti piarista tanaacuter Schaffrath Lipoacutet termeacuteszetrajzi eacutes

fizikai gyucircjtemeacutenyeacutet is48 A Merkur ceacutelkitucirczeacutesei koumlzeacute tartozott az is hogy neves feacuterfiak

eacuteleteacutet mucircveit megismertesse az olvasoacutekkal Az elsotilde eacutevfolyam ismerteti Mollik Toacutebiaacutes49

benceacutes egyetemi tanaacuter dogmatikai mucircveacutet Raacutecz Saacutemuel50 orvosi iacuteraacutesait dicseacuterve

kezdemeacutenyezeacutesit a magyar orvosi nyelv eacutes a magyar orvosi tankoumlnyviacuteraacutes tereacuten

Olvashatunk a lapban Horaacutenyi Elek munkaacutessaacutegaacuteroacutel a magyar irodalom mucircvelotildeirotildel

(Gyoumlngyoumlsi Istvaacutenroacutel eacutes Dugonics Andraacutesroacutel)

Az elsotilde eacutevfolyam 11 szaacutemaacuteban jelet meg Kovachich felvilaacutegosodott-moralizaacuteloacute cikke

az Ernstliche aber wohlgemeinte Warnung am die begierigen Leser der Modeschriften

melyben a szerzotilde a vallaacutes kiguacutenyolaacutesaacutenak kaacuteros koumlvetkezmeacutenyeire figyelmeztet eacutes arra

hogy aki a katolikusokat seacutertegeti tulajdonkeacuteppen intoleraacutens magatartaacutest tanuacuteit Rosszallja

46 1786-ban koumlzoumllte a lap az oumlsztoumlndiacutejban reacuteszesuumllt tanuloacutek teljes neacutevsoraacutet Merkur von Ungarn 1786 394-42847 A minotildesiacuteteacutesi taacuteblaacutezatot koumlzli a Merkur von Ungarn 1786 42948 Schaffrath Lipoacutet (1734-1808) piarista szerzetes 1763-toacutel a pesti piarista gimnaacutezium filozoacutefiai kurzusaacutenaktanaacutera Ebben a kurzusban taniacutetottaacutek akkor a modern fizikai eacutes termeacuteszettudomaacutenyos ismereteket is 1784-1785-ben az pesti egyetem boumllcseacuteszet karaacutenak deacutekaacutenja 1776-toacutel az iskola igazgatoacuteja 1807-ig annak elleneacuterehogy 1788-ban kileacutepett a piarista rendbotildel eacutes vaacuteci egyhaacutezmegyeacutes pap lett Termeacuteszettudomaacutenyos mucircveltseacutegeacutetroacutemai eacutes pisai egyetemi tanulmaacutenyai idejeacuten szerezte Eacuterteacutekes eacutes a korszakban igen ritka gyucircjtemeacutenyekuumlloumlnfeacutele eacuteg-eacutes foumlldgoumlmboumlket teleszkoacutepokat baromeacutetereket leacutegszivattyuacutekat termomeacutetereket mikroszkoacutepotoptikai tuumlkroumlt elektromos geacutepeket stb tehaacutet korszerucirc termeacuteszettudomaacutenyi eszkoumlzoumlket tartalmazott A leacutegkoumlrielektromossaacutegroacutel iacutert eacutertekezeacutest (De electricitate coelesti Pestini 1778) Merkur von Ungarn 1786 600-60249 Mollik Toacutebiaacutes (1751-1824) teoloacutegiai doktor benceacutes szerzetes 1786-toacutel 1790-ig a pesti egyetem tanaacuteraIsmertetett mucircve Dissertationes dogmaticae de thesibus hocce specialius aevo disceptatis Pars prior desacramentis posterior de iustificatione et cultu sanctorumhellip Agriae 178550 Raacutecz Saacutemuel (1744-1807) orvos az egyetem eacutelettan professzora a magyar nyelvucirc orvosi tankoumlnyviacuteraacutesmegalapiacutetoacuteja

hogy sokan vallaacutesgyalaacutezoacute iratokat vagy divatos eacuterzelmes regeacutenyeket olvasnak ahelyett

hogy a hasznos eacutes tanulsaacutegos dolgok iraacutent eacuterdeklotildedneacutenek

A maacutesodik eacutevfolyamban kapott helyet a magyar oktataacutesuumlgyi reform rendszeres

toumlrteacuteneteacutenek reacuteszletes taacutergyalaacutesa Aacuteltalaacutenos toumlrteacuteneti aacutettekinteacutes utaacuten melyben a jezsuita eacutes a

piarista oktataacutest veti egybe az utoacutebbi javaacutera az iskolareform okait boncolgatja Azt iacuterja

hogy Maacuteria Tereacutezia felismerte hogy halaszthatatlanul szuumlkseacuteges az oktataacutesuumlgy aacutellami

iraacutenyiacutetaacutesa Beszaacutemol az 1770-ben sorozatos inteacutezkedeacutesekkel meginduloacute reformroacutel A

Merkur idotilderendben koumlzoumllt rendeletekkel eacutes egyeacuteb adatokkal ismerteti az iskolaacutek eacutes az

egyetem reformjaacutet reacuteszletesen szoacutel az orszaacuteg szaacutemos katolikus eacutes protestaacutens iskolaacutejaacutenak

tanulmaacutenyi rendjeacuterotildel

Koumlnyvismerteteacutesekre hiacuterekre ebben az eacutevfolyamban csak a fuumlggeleacutekekben eacutes a

boriacutetoacutelapokon marad hely Itt olvashatunk idotildenkeacutent egy-egy koumlnyvrecenzioacutet eacutes koumlzlemeacutenyt

a hazai irodalmi-tudomaacutenyos kezdemeacutenyezeacutesekrotildel Peacuteldaacuteul e helyen taacutejeacutekoztatta Kovachich

olvasoacuteit a kassai magyar taacutersasaacuteg megalakulaacutesaacuteroacutel eacutes terveirotildel

A Merkur baacuter nem leacutepte tuacutel a jozefinista felvilaacutegosodaacutes aacuteltal megszabott kereteket

meacutegis kihiacutevta maga ellen a felvilaacutegosodaacutes ellenseacutegeinek taacutemadaacutesaacutet51 A lap nem vaacutelt a

kuumllfoumlldi tudomaacutenyos uacutejsaacutegokhoz hasonloacute orgaacutenummaacute mert az oktataacutesuumlgy koumlzpontba

helyezeacuteseacutevel sokak szerint tuacutelsaacutegosan egyoldaluacutevaacute vaacutelt Az olvasoacutek nem ezt vaacutertaacutek a pesti

tudoacutes uacutejsaacutegtoacutel ezeacutert baraacutetai ismerotildesei igyekeztek raacutebiacuterni Kovachichot arra hogy maacutes

szellemben szerkessze tovaacutebb a Merkurt csoumlkkentse vagy egeacuteszen mellotildezze az

oktataacutesuumlgyet eacutes a tudomaacutenyt helyezze elotildeteacuterbe Mindez azonban maacuter keacutesotilde volt a lap

kiadaacutesa hatalmas oumlsszegucirc adoacutessaacutegot szerzett Kovachichnak aki - miutaacuten a kancellaacuteria

elutasiacutetotta az anyagi taacutemogataacutesra iraacutenyuloacute keacuterelmeacutet keacutenytelen volt beszuumlntetni a

megjelenteteacutest Lapja megszucircneacuteseacuteben lehetett ugyan reacutesze a nemesi mozgalom

erotildesoumldeacuteseacutenek eacutes a neacutemetnyelvucircseacuteg elleni hangulat noumlvekedeacuteseacutenek is de bizonyos hogy az

51 Kovachich ellen keacutet roumlpirat is megjelent Az egyik aacutelneacutev alatt megjelent roumlpirat Katona Istvaacuten teoloacutegiaiiacuteraacutesait biacuteraacuteloacute Merkur cikk ellen iraacutenyult PRABNER J G Unpartheische Gedanken uumlber das erste und zweiteHeft des im Jahre 1786von einer Gesellschaft patriotischer Liebhaber der Littleratur herausgegebenenMerkurs von Hungarn Prabnert a reacutegebbi irodalom Pray Gyoumlrgy szemeacutelyeacutevel azonosiacutetotta de ezvaloacutesziacutenucirctlen A maacutesik roumlpiratot Szaitz Leoacute iacuterta Kovachich ellen taacutemadva benne a felvilaacutegosodaacutes magyar eacuteskuumllfoumlldi keacutepviselotildeit egyaraacutent Nevetseacuteges sziacutenben igyekezett feltuumlntetni Kovachich szemeacutelyeacutet toumlrekveacuteseitMaacutes-is igaz magyar Mohiloacute [] 1789 Kalapaacutetsits Gyoumlrgy aacutelneacuteven Kovachichon kiacutevuumll a roumlpirat taacutemadja azosztraacutek eacutes magyar felvilaacutegosodaacutes eacutes jozefinizmus szaacutemos keacutepviselotildejeacutet Wittolaacutet Nicolait HoffmantSzacsvayt Wallaszkyt Fesslert Szvoreacutenyit Taacutemadja Kovachichot a lap neacutemet nyelveacuteeacutert is azzal vaacutedolvahogy maga sem tud hibaacutetlanul neacutemetuumll Neacutevtelenuumll koumlzoumll egy hozzaacute inteacutezett levelet is mely rosszindulatuacuteaacutettekinteacuteseacutet adja Kovachich paacutelyaacutejaacutenak

anyagi gondok is koumlzrejaacutetszottak a Merkur von Ungarn 1787 veacutegeacuten bekoumlvetkezett

elhallgataacutesaacuteban

Ha neveleacutestoumlrteacuteneti szempontboacutel szeretneacutenk eacuterteacutekelni a folyoacuteiratot akkor azt

mondhatjuk hogy a lap mely elsotildekeacutent adott aacutettekinteacutest a magyarorszaacutegi iskolauumlgyrotildel a sok

ma maacuter maacutes forraacutesboacutel nehezen hozzaacutefeacuterhetotilde adat koumlzleacuteseacutevel nemcsak hozzaacutejaacuterult a korszak

hazai neveleacutesuumlgyeacutenek reacuteszletesebb eacutes pontosabb megismereacuteseacutehez de uacutettoumlrotilde eacutes szaacutemunkra

forraacuteseacuterteacutekucirc munkaacutet veacutegzett52

Ephemerides Budenses

1790 aacuteprilisaacuteban indult az Ephemerides PoliticondashLitterariae ciacutemucirc keacutesotildebb Ephemerides

Budenses53 neacuteven megjelent uacutejsaacuteg melyrotildel kutatoacutek54 megaacutellapiacutetottaacutek hogy baacuter szaacutemiacutetott a

tanuloacuteifjuacutesaacutegra mint olvasoacutekoumlzoumlnseacutegre nem iskolai olvasaacutesra keacuteszuumllt laproacutel van szoacute

Egyeacutertelmucircen bizonyiacutetottaacutek hogy nem ez volt a Ratio 177 sect-a aacuteltal emlegetett budai latin

uacutejsaacuteg A lap meacutegis megeacuterdemli figyelmuumlnket mert bizonyos szempontboacutel ez is szolgaacutelta a

hazai neveleacutesuumlgyet A lap elsotilde szerkesztotildeje Tertina Mihaacutely55 (aki az uacutejsaacuteg szerkeszteacuteseacutet

csak tanaacuteri munkaacuteja mellet veacutegezte 1790 oktoacutebereacuteig) a maacutesodik a lap megszucircneacuteseacuteig 1793-

ig Spilenberg Paacutel56 volt

Eacuterdemes megvizsgaacutelni a Merkur von Ungarn eacutes az Ephemerides Budenses koumlzoumltti

kapcsolatot Az Ephemerides Budenses nem tekinthetotilde a Merkur egyenes folytataacutesaacutenak

hiszen a koumlztuumlk leacutevotilde elteacutereacutesek leacutenyegesek Azonos volt azonban az a koumlr melybotildel a keacutet lap

kiindult hasonloacuteak a ceacutelkitucirczeacuteseik eacutes az Ephemerides Litteraria-rovata kuumlloumlnoumlsen

emleacutekeztet a Merkurra

A keacutet lap bekoumlszoumlntotildeje is sok tekintetben hasonloacute Az Ephemerides Nunciuma szerint ez

a lap is politikai eacutes kulturaacutelis keacuterdeacutesekkel kiacutevaacuten foglakozni de miacuteg a Merkur a kultuacutera eacutes az

oktataacutesuumlgy keacuterdeacuteseit helyezi a koumlzeacuteppontban az Ephemerides a politikai hiacuterek eacutes

esemeacutenyek koumlzleacuteseacutere helyezi a hangsuacutelyt Fotilde feladataacutenak a gazdasaacutegi taacutersadalmi politikai

eacutelet keacuterdeacuteseinek taacutergyalaacutesaacutet tekinti eacutes azt iacutegeacuteri hogy koumlzoumll majd cikkeket kuumlloumlnleges eacutes

52 Cikkeire a dolgozat megfelelotilde fejezetiben visszateacuteruumlnk53 Ezzel a lappal is csak emliacuteteacutesszerucircen foglakozott neveleacutestoumlrteacuteneti szakirodalmunk54 Vouml WINDISCH Eacuteva Adaleacutekok az Ephemerides Budenses keletkezeacuteseacutenek keacuterdeacuteseacutehez = Magyar Koumlnyvszemle1955 312-31955 Tertina Mihaacutely (- 1808) tanaacuter koumlltotilde toumlbb kuumllfoumlldi tudomaacutenyos taacutersasaacuteg tagja56 Spilenberg Paacutel (-) uumlgyveacuted lapszerkesztotilde

sokakat eacuterdeklotilde esemeacutenyekrotildel is57 A Litteraria-rovatban a hazai iskolaacutekra kulturaacutelis

inteacutezmeacutenyekre koumlnyvtaacuterakra vonatkozoacute anyagokat koumlnyvismerteteacuteseket fog koumlzoumllni ndash iacuterja a

szerkesztotilde ndash eacutes nagy suacutelyt helyez a magyarorszaacutegi tudoacutesok eredmeacutenyeinek eacutes mucircveinek

taacutergyalaacutesaacutera lapjaacuteban

Minket kuumlloumlnoumlsen a Litterariandashrovat eacuterdekel melyben tuacutelnyomoacutereacuteszt iskolai vonatkozaacutesuacute

rendeletek hiacuterek eacutes adatok kaptak helyet hasonloacutean a Merkurhoz Ez nem meglepotilde Tertina

Mihaacutely Kovachich koumlreacutehez tartozott 1787-totildel reacuteszt vett a Merkur szerkeszteacuteseacuteben Otilde

gyucircjtoumltte az iskolaacutekra vonatkozoacute adatokat otilde korrigaacutelt otilde keacutesziacutetette a neacutev eacutes taacutergymutatoacutet58

Windisch Eacuteva megkockaacuteztatja azt a felteacutetelezeacutest is hogy az Ephemerides Budenses

Litteraria rovataacuteban a Merkur szaacutemaacutera gyucircjtoumltt eacutes fel nem hasznaacutelt fotildekeacutent iskolai

vonatkozaacutesuacute anyag laacutetott napvilaacutegot59

Milyen jellegucirc az Ephemerides Budensesnek az iskolauumlgyre vonatkozoacute anyaga eacutes milyen

tanulsaacutegokkal szolgaacutelhatott a korabeli iskolaacutek szaacutemaacutera

Az 1790 aacuteprilis 20-i szaacutem koumlzoumllte II Lipoacutet az eacutev aacuteprilis 7-eacuten kelt rendeleteacutet melyben

visszaaacutelliacutetja a tanulmaacutenyi alapot melyet II Joacutezsef szuumlntetett meg illetve utalt a birodalmi

peacutenztaacuterba Eltoumlrli a tandiacutejat eacutes az abban az eacutevben maacuter befolyt peacutenzrotildel uacutegy rendelkezik hogy

azt szeacutet kell osztani az arra eacuterdemes szegeacuteny ifjak koumlzoumltt A rendelet legjelentotildesebb pontja

azonban az hogy a neacutemet helyett visszaaacutelliacutetja a latin taniacutetaacutesi nyelvet az iskolaacutekban eacutes

kimondja hogy azokat a tanaacuterokat akiket a neacutemet nyelvtudaacutes hiaacutenya miatt bocsaacutetottak el

visszakapjaacutek aacutellaacutesaikat

1790 augusztus 21-eacuten adta ki a helytartoacutetanaacutecs a gimnaacuteziumok hivatalos tanterveacutet eacutes

hasznaacutelandoacute tankoumlnyvek jegyzeacutekeacutet Ezt a rendeletet is koumlzoumllte az Ephemerides Budenses60

Hiacutert adott a lap az oktataacutesuumlgyben bekoumlvetkezotilde szemeacutelyi vaacuteltozaacutesokroacutel a kinevezett eacutes

elbocsaacutetott tanaacuterok neacutevsoraacuteval 1790 decembereacuteben az egri puumlspoumlki liacuteceum uumlgyeivel

foglakozik a lap eacutes a cikkben reacuteszletesen iacuter a tanulmaacutenyi rend II Joacutezsef aacuteltal toumlrteacutent

reformjaacutenak haacutetraacutenyairoacutel az eredeti aacutellapotok visszaaacutelliacutetaacutesaacuteroacutel az uacutej tanaacuterok kinevezeacuteseacuterotildel

A keacutesotildebbi szaacutemokboacutel is sok eacuterdekes reacuteszletet tudhatunk meg az orszaacuteg kuumlloumlnboumlzotilde

iskolaacuteiban a II Joacutezsef halaacutelaacutet koumlvetotilde hoacutenapok soraacuten toumlrteacutent vaacuteltozaacutesokroacutel a megjelent

57 A lap politikai irodalmi vonatkozaacutesaival nem foglakozunk errotildel reacuteszletesen szoacutel WALDAPFEL Joacutezsef Ahazai hiacuterlap- eacutes folyoacuteiratirodalom toumlrteacuteneteacutehez = Magyar Koumlnyvszemle 1930 73-88 eacutes V WINDISCH Eacutevaideacutezett tanulmaacutenya58 Vouml V WINDISCH Eacuteva ih 31459 Vouml V WINDISCH Eacuteva ih 315 Ilyen lehet peacuteldaacuteul a koraacutebbi eacutevekben meacuteg a Merkur kiadaacutesaacutenak idejeacutenmegjelent koumlnyvekrotildel szoacuteloacute szaacutemos ismerteteacutes

koumlnyvekrotildel koumlztuumlk a magyar nyelv uumlgyeacuteeacutert siacutekra szaacutelloacute mucircvekrotildel is61 Hasonloacutekeacuteppen

gyakran adott hiacutert a lap a frissen megjelent tankoumlnyvekrotildel Nemcsak a ciacutemeket sorolta fel

mint azt a legtoumlbb korabeli uacutejsaacuteg tette hanem joacute neacutehaacutenyroacutel behatoacute eacutes szakszerucirc kritikaacutet is

koumlzoumllt kiteacuterve a szerzotilde egyeacuteb oktataacutesi eacutes tudomaacutenyos eacuterdemeire is Iacutegy toumlbbek koumlzoumltt

olvashatunk peacuteldaacuteul Horvaacuteth Jaacutenosnak62 az egyetem fizika professzoraacutenak eredetileg 1770-

ben Nagyszombatban eacutes most uacutej aacutetdolgozott kiadaacutesban megjelent fizika tankoumlnyveacuterotildel63

Egy maacutesik szaacutemban hosszuacute cikket szentel a szerkesztotilde Mitterpacher Lajos64 egyetemi

professzor munkaacutessaacutegaacutenak egy 1788-ban megjelent mucircveacutenek ismerteteacutese kapcsaacuten65 Ebbotildel

megtudhatjuk II Joacutezsef uralkodaacutesaacutenak idejeacuten tanszeacutekeacutet az oeconomica ruralis tanszeacuteket

megszuumlntetteacutek A Helytartoacutetanaacutecs 1785 otildeszeacuten hozott hataacuterozata kimondta hogy a

megszuumlntetendotilde tanszeacutek tananyagaacutet a joumlvotildeben az aacuteltalaacutenos termeacuteszetrajz eacutes a technoloacutegiai

oktataacutes keretei koumlzeacute kell beaacutelliacutetani A tanszeacutek neacutelkuumll maradt tantaacutergy eacutes az utoacutebbi

stuacutediumok oktataacutesaacutet Mitterpacher Lajos veacutegezte A mezotildegazdasaacutegtan ettotildel kezdve a

koumlzponti papnevelde eacutes a Meacuternoumlki Inteacutezet utolsoacute eacuteves hallgatoacuteinak koumltelezotilde a boumllcseacuteszkari

hallgatoacuteknak pedig fakultatiacutev tantaacutergya lett

1790 oktoacutebereacuteben mikor Tertina Mihaacutelyt Kassaacutera helyezteacutek Spilenberg Paacutel uumlgyveacuted

vette aacutet a lap szerkeszteacuteseacutet Programnyilatkozataacuteban a Tertina aacuteltal kijeloumllt uacutet folytataacutesaacutet

iacutegeacuteri A Litteraria rovatban az egyetemmel a gimnaacuteziumokkal a koumlnyvtaacuterakkal a

nyomdaacutekkal a koumlnyvkereskedeacutesekkel eacutes a tudomaacutenyos eacutelettel kapcsolatos cikkeket uacutej

koumlnyvek recenzioacuteit hiacuteres emberek eacuteleteacuterotildel szoacuteloacute tudoacutesiacutetaacutesokat kiacutevaacuten koumlzoumllni A nemesi

mozgalom hiacutevekeacutent lapjaacuteban taacutemogatta a nemzeti nyelv eacutes irodalom uumlgyeacutet Szaacutemtalan

pedagoacutegiai oktataacutesuumlgyi cikket tankoumlnyvismerteteacutest koumlzoumllt a lap aacuteltala szerkesztett

60 Ephemerides Budenses 1790 444-446 460-461 477-47861 Toumlbbek koumlzoumltt Arsquo Nemes Magyar Nemzethez roumlvid emleacutekeztetotilde Beszeacuted mellyben meg mutattatik hogyMagyarorszaacutegban lehet s kell-is a Magyar nyelvet eacutes a Magyar tanitaacutesokat fel aacutellitani eacutes hogy azUniversitaacutesnak Pest leg jobb hely 1790 Ephemerides Budenses 1790 szeptember 24 45362 Horvaacuteth Jaacutenos (1732-1799) jezsuita a boumllcselet eacutes a fizika tanaacutera a pesti egyetemen Szaacutemos latintankoumlnyvet iacutert melyek Magyarorszaacutegon kiacutevuumll kuumllfoumlldoumln is megjelentek Nagyszombatban 1770-totildel kezdve aboumllcseacuteszet kereteacuteben csak fizikaacutet adott elotilde eacutes nemcsak aacuteltalaacutenos hanem kiacuteseacuterleti fizikaacutet is taniacutetott A Rendfeloszlataacutesa utaacuten az egyetemen maradt mint fizika- eacutes mechanikatanaacuter 1782-ben otilde is tagja volt annak acsoportnak amely a Budaacutera koumlltoumlzoumltt egyetemen megalapiacutetotta a geometriai inteacutezet-et melyben rendszeresmeacuternoumlkkeacutepzeacutes folyt Newton eacutes a kortaacuters jezsuita Boskovich voltak raacute nagy hataacutessal Idotildes koraacuteban meacuteg vitaacutebaszaacutellt Kant hiacuteres koumlnyveacutevel a Tiszta eacutesz kritikaacutejaacuteval Vouml SZILAS Laacuteszloacute SJ Magyar jezsuitaacutek a 18 szaacutezadmagyar tudomaacutenyos eacuteleteacuteben www Jezsuitahuadattar18sztudomanyhtm63HORVATH Ioannis B Elementa Phisycae Budae 179064 Mitterpacher Lajos (1734-1814) jezsuita termeacuteszettudoacutes a mezotildegazdasaacutegtan elsotilde magyarorszaacutegi egyetemitanaacutera65 Abhandlung vom Leinbau Wien 1788 Magyarul A len eacutes a kender mucircveleacuteseacuterotildel valoacute oktataacutes a mezeiembernek hasznaacutera Beacutecs 1789 Ephemerides Budenses 1790 augusztus 13 333-335

szaacutemaiban I Ferenc troacutenra leacutepeacutese utaacuten 1792 maacuterciusaacutetoacutel az uacutejsaacuteg eacuterezhetotildeen egyre

sziacutentelenebb lett terjedelme is a feleacutere csoumlkkent Spilenberg sokszor keruumllt oumlsszeuumltkoumlzeacutesbe

a cenzorokkal a lapban sok kicenzuacuteraacutezott helyet talaacutelhatunk meacuteg a tankoumlnyvek

ismerteteacuteseiben is 1793-ban oumlsszesen csak 13 szaacutem jelent meg eacutes az uralkodoacute 1793 aacuteprilis

23-i szigoruacute cenzuacuterarendelete utaacuten a lap megszucircnt

Novi Ecclesiastico ndashScholastici Annalaes

Az Ephemerides Budenses megszucircneacuteseacutenek eacuteveacuteben 1793-ban latin nyelven jelent meg

egy az evangeacutelikus iskolauumlgyet szolgaacuteloacute folyoacuteirat Selmecbaacutenyaacuten Ambroacutezy Saacutemuel66

evangeacutelikus lelkeacutesz szerkeszteacuteseacuteben Novi Ecclesiastico ndash Scholastici Annales

Evangelicorum August et Helvet Confessionis in Austriaca Monarchia ciacutemmel A lap

kiadoacuteja Franciscus Joannes Sulzer volt Kezdetben negyedeacutevenkeacutent majd 1794-totildel csak

feacuteleacutevenkeacutent jelent meg 1796 eacutes 1802 koumlzoumltt pedig szuumlneteltette megjeleneacuteseacutet67 A

folyoacuteirattal kapcsolatos eddigi ismereteink fotildeleg lexikonok eacutes a gyeacuter szakirodalom roumlvid

hivatkozaacutesaiboacutel szaacutermaztak eacutes ezek csupaacuten a legszuumlkseacutegesebb adatokra korlaacutetozoacutedtak

Pedig a lap nemcsak azeacutert eacuterdemli meg figyelmuumlnket mert ez volt az elsotilde hazai egyhaacutezi eacutes

egyben iskolai keacuterdeacutesekkel is foglakozoacute folyoacuteirat hanem azeacutert is mert becses

neveleacutestoumlrteacuteneti adaleacutekokat tartalmaz a magyar evangeacutelikus iskolauumlgyre vonatkozoacutean

A folyoacuteirat bekoumlszoumlntotilde cikkeacuteben a szerkesztotilde arroacutel iacuter hogy egyhaacutezi eacutes iskolai

keacuterdeacutesekkel egyaraacutent foglakozoacute lapot (bdquoecclesiasticos et scholasticos annalesrdquo) fog kiadni

Azt is hangsuacutelyozta hogy az aktualitaacutesok mellett helyet kiacutevaacuten adni az evangeacutelikus egyhaacutez

eacutes iskolaacutezaacutes toumlrteacuteneteacutevel kapcsolatos koumlzlemeacutenyeknek is

Ha veacutegigtekintuumlnk a folyoacuteirat megjelent szaacutemain azt laacutetjuk hogy nagyjaacuteboacutel azonos

suacutellyal szerepelnek az egyhaacutezi eacutes iskolai uumlgyekkel foglakozoacute cikkek de ezek mellett koumlzoumllt

a lap koumlnyvismerteteacuteseket eacutes eacuteletrajzokat is Beszaacutemolt az egeacutesz monarchia evangeacutelikus

egyhaacutezainak szemeacutelyi viszonyairoacutel a lelkeacuteszekrotildel tanaacuterokroacutel taniacutetoacutekroacutel eacutes a jelentotildesebb

egyhaacutezi oumlsszejoumlvetelekrotildel valamint az evangeacutelikus szerzotildek aacuteltal iacutert koumlnyvekrotildel

66 Ambroacutezy Saacutemuel (1748-1806) Pozsonyban eacutes Jeacutenaacuteban veacutegezte tanulmaacutenyait Selmecen mucirckoumldoumltt mintevangeacutelikus preacutedikaacutetor ugyanitt nevelotildeinteacutezetet tartott fenn fiuacutek eacutes leaacutenyok szaacutemaacutera67 JOOacute Tibor A magyar protestaacutens idotildeszaki sajtoacute = Protestaacutens Szemle 1935 145 DEZSEacuteNYI Beacutela Legreacutegibbhiacuterlapjaink eacuteletrajzaacutehoz = Magyar Koumlnyvszemle 1940 353ndash361

A folyoacuteirat neveleacutesuumlgyi szempontboacutel fontos cikkei koumlzuumll eacuterdemes kiemelni az

evangeacutelikus iskolaacutek a pozsonyi a soproni az eacutersekuacutejvaacuteri a losonci a breznoacutebaacutenyai eacutes az

eperjesi taninteacutezetekrotildel szoacuteloacute tudoacutesiacutetaacutesokat hiszen ezek betekinteacutest nyuacutejtanak a 18 szaacutezad

veacutegeacuten ott folyoacute taniacutetaacutes rendjeacutebe eacutes taacutejeacutekoztatnak az oktataacutes moacutedszereirotildel is Koumlzli a lap a

veacutegzett tanuloacutek neacutevsoraacutet a tanaacuterok neveit a vizsgaacutek lefolyaacutesaacutet Sok szaacutemban olvashatunk

iacuteraacutesokat Tessedik Saacutemuel szarvasi iskolaacutejaacuteroacutel a taniacutetaacutesi rendszerrotildel a vizsgaacutekroacutel a tanuloacutek

szaacutemaacuteroacutel a tanaacuterokroacutel A szerkesztotilde a maacutesodik szaacutemban arroacutel a terveacuterotildel szaacutemolt be hogy

tankoumlnyvet keacuteszuumll iacuterni a nagyobb gazdasaacutegi iskolaacutek szaacutemaacutera68 1794-ben reacuteszletes tudoacutesiacutetaacutest

koumlzoumllt a folyoacuteirat a debreceni reformaacutetus kolleacutegiumroacutel eacutes Sennovitz Maacutetyaacutes69 eperjesi

inteacutezeteacuterotildel 1803-ban olvashatunk a keacutesmaacuterki evangeacutelikus liacuteceum taniacutetaacutesi rendjeacuterotildel az

oktataacutes moacutedszereirotildel a rendelkezeacutesre aacutelloacute taneszkoumlzoumlkrotildel Eacuteletrajzokat is koumlzoumllt a lap

toumlbbek koumlzoumltt Johannes Severini selmecbaacutenyai tanaacuter eacutes Chaacutezaacuter Andraacutes70 eacuteletrajzaacutet

Minden szaacutemban talaacutelunk koumlnyvismerteteacuteseket nemcsak a kuumllfoumlldoumln eacutes hazaacutenkban

megjelent de a keacuteszuumllotilde koumlnyvekrotildel is A teoloacutegiai filozoacutefiai gazdasaacutegi orvosi fizikai

taacutergyuacute koumlnyvek ismerteteacutesei koumlzoumltt hozott a lap pedagoacutegiai mucircvekrotildel szoacuteloacute reacuteszletes

recenzioacutekat is 1793-ban ismertette peacuteldaacuteul Szakonyi Joacutezsef paacutepai evangeacutelikus preacutedikaacutetor

mucircveacutet (Oskolai Vezeacuter vagy az okos eacutes hasznos Oskolai Taniacutetaacutesra vezetotilde koumlnyvecske

Pozsony 1792) A szerkesztotilde fotildekeacutent azeacutert ajaacutenlja a mucircvet a taniacutetoacutek figyelmeacutebe mert

hasznos gyakorlati-moacutedszertani uacutetmutataacutesokat tartalmaz De ismertet a lap toumlbb frissen

megjelent Campe eacutes Rosenmuumlller mucircvet tankoumlnyveket eacutes ifjuacutesaacutegi koumlnyveket is

Ezutaacuten baacuter szaacutemos uacutejsaacuteg eacutes folyoacuteirat koumlzoumllt pedagoacutegiai vonatkozaacutesuacute cikkeket hosszuacute

ideig nem jelent meg hazaacutenkban olyan lap amely ceacuteljaacutenak tekintette volna a neveleacutesuumlggyel

toumlrteacutenotilde kiemelt foglalkozaacutest

68 Eine Hauptursache der bisherigen elender Verfassung unserer Landschulen ist der Mangel eineszweckmaumlssigen Lehrbuchs fuumlr Kinder der Landleuterdquo = Novi Ecclesiastico-Scholastici Annales 1793 IITrimestre 135 (Egy iskolakoumlnyvre vonatkozoacute elkeacutepzeleacutesem nagyobb gyakorloacute - gazdasaacutegi iskolaacutek szaacutemaacutera)69 Sennovitz Maacutetyaacutes (1763-1823) Keacutesmaacuterkon majd neacutemetorszaacutegi egyetemeken tanult Az eperjesi evangeacutelikusleaacutenyiskolaacutet vezette majd a vaacuterosban notildenevelotilde inteacutezetet alapiacutetott eacutes itt mucirckoumldoumltt halaacutelaacuteig70 Chaacutezaacuter Andraacutes (1745-1816) uumlgyveacuted Eperjesen Keacutesmaacuterkon Pozsonyban tanult majd uumlgyveacutedkeacutentmucirckoumldoumltt Pesten eacutes Rozsnyoacuten 1799-ben az otilde kezdemeacutenyezeacuteseacutere joumltt leacutere a vaacuteci siketneacutema inteacutezet

Neveleacutesi Lapok

1839 augusztus 27-eacuten egy teacutemaacutenk szempontjaacuteboacutel eacuterdekes tudoacutesiacutetaacutes jelent meg a

Figyelmezotilde ciacutemucirc lapban71 Szerzotildeje Warga Jaacutenos nagykotilderoumlsi professzor az akadeacutemia

levelezotilde tagja ekkor maacuter ismert tankoumlnyvszerzotilde eacutes neveleacutesuumlgyi szakember Felhiacutevaacutesaacuteban

abboacutel indul ki hogy bdquoneveleacutesi eacutes taniacutetaacutesi literatuacuteraacutenkrdquo maacuter eleacuteg fejlett ahhoz hogy a

bdquomindenes literatura koumlreacutebotildelrdquo kivaacutelva oumlnaacutelloacutesaacuteghoz jusson E ceacutel eacuterdekeacuteben egy 8-9 iacutevnyi

terjedelemben megjelenotilde neveleacutesuumlgyi szakfolyoacuteirat kiadaacutesaacutet hataacuterozta el Neveleacutesi Lapok

ciacutemmel A tudoacutesiacutetaacutes szerint az elsotilde fuumlzet roumlvid idotilden beluumll megjelenik

A cikkbotildel az is kideruumll hogy milyen jellegucirc folyoacuteiratot tervezett Warga Hangsuacutelyozza

hogy ceacutelja a neveleacutes koumlreacutebe tartozoacute mindenfeacutele tudomaacutenyos igeacutenyucirc iacuteraacutes koumlzzeacuteteacutetele de

kiemelten kiacutevaacuten foglakozni a bdquokoumlzneacutep eacutertelmi erkoumllcsi eacutes vallaacutesos kifejteacuteseacutererdquo iraacutenyuloacute

keacuterdeacutesekkel vagyis bdquoaz elemi neveleacutes eacutes taniacutetaacutessalrdquo Felsorolja a megjelentetni kiacutevaacutent lap

rovatait is A tervek szerint az bdquoEacutertekezeacutesekrdquo rovatban pedagoacutegiaelmeacuteleti tanulmaacutenyokat

koumlzoumllne a szerkesztotilde A maacutesodik rovat koumlnyvismerteteacuteseket tartalmazna a neveleacutes

taacutergykoumlreacutebotildel kiterjeszkedve a tankoumlnyvekre is A harmadik rovat vegyes hiacutereket rendeletek

szoumlvegeit eacutes tanuumlgyi hirdeteacuteseket foglalna magaacuteba

Warga Jaacutenos koumlzremucirckoumldeacutesre szoacuteliacutetja fel tanaacuter eacutes lelkeacutesztaacutersait de a magyar tudoacutesokat

sotildet a szuumllotildeket is mindazokat akik a bdquoneveleacutesrotildel szeretnek gondolkodnirdquo Szoacutel arroacutel is hogy

fizetne is a szerzotildeknek kinyomott iacutevenkeacutent 8 forintot

A Hiacuternoumlk ciacutemucirc lap 1839 szeptember 2-aacuten ismeacutet hiacutert adott a megindiacutetandoacute laproacutel ami

veacuteguumll nem tudni mi okboacutel nem jelent meg

Religio eacutes Neveleacutes

A 19 szaacutezad negyvenes eacuteveiben a reformkor derekaacuten a katolikus egyhaacutez felismerte

hogy a politikai szerepvaacutellalaacutesa elengedhetetlenuumll szuumlkseacuteges Ez az igeacuteny az 1843-44 eacutevi

orszaacuteggyucircleacutes alatt vaacutelt kiemelkedotilde fontossaacuteguacutevaacute eacutes halaszthatatlannaacute A dieacuteta alatt az

egyhaacutez keacutepviselotildei szembesuumlltek a reformellenzeacutek egyhaacutezpolitikai elkeacutepzeleacuteseivel a

megvaloacutesiacutetaacutes iraacutenti elszaacutentsaacutegukkal hiszen az orszaacuteggyucircleacutes taacutergyalaacutesait a papsaacuteggal

71 WARGA Jaacutenos Felszoacuteliacutetaacutes a Neveleacutesi Lapok taacutergyaacuteban = Figyelmezotilde 1839 34 sz 563 p

szemben megfogalmazoacutedoacute nyiacutelt kritikaacutek eacutes orszaacuteggyucircleacutesi reacuteszveacuteteluumlk megszuumlnteteacuteseacutere

vonatkozoacute felveteacutesek kiacuteseacuterteacutek

A Pozsonyban tanaacutecskozoacute kanonokok illetve egy-keacutet puumlspoumlk arra a felismereacutesre jutott

hogy az egyhaacuteznak a reformfolyamattal szembeni merev ellenaacutellaacutes helyett uacutej aacutellaacutespontra kell

helyezkednie Uacutegy veacutelteacutek a katolikus egyhaacutez taacutersadalmi-politikai eacuterdekeinek

eacuterveacutenyesiacuteteacuteseacutehez a hagyomaacutenyos magatartaacutes maacuter nem elegendotilde Nyilvaacutenos politikai

megszoacutelalaacutesra van szuumlkseacuteg Mind az alsoacute mind a felsotildepapsaacutegot igyekeztek mozgoacutesiacutetani

abboacutel a ceacutelboacutel hogy a politikai eacutelet iraacutent ne koumlzoumlnnyel hanem az abba valoacute bekapcsoloacutedaacutes

igeacutenyeacutevel viseltessenek Legalaacutebb ennyire fontosnak tartottaacutek hogy a konzervatiacutev

fotilderendeket illetve nemesseacuteget tovaacutebbaacute az udvari szervek magas ranguacute hivatalnok-

apparaacutetusaacutet az egyhaacutez ceacuteljai iraacutent megnyerjeacutek

Az egyhaacutez hagyomaacutenyos-nak nevezhetotilde ceacutelkitucirczeacutesei - peacuteldaacuteul az iskolai neveleacutes

katolikus jellegeacutenek megtartaacutesa eacutes fokozaacutesa hitbuzgalmi teveacutekenyseacuteg noumlveleacutese stb - mellett

szorgalmaztaacutek hogy az egyhaacuteziak ne csak szorosan vett vallaacutespolitikai keacuterdeacutesekben hanem

valamennyi taacutersadalmi politikai gazdasaacutegi probleacutemaacutet illetotildeen fogalmazzaacutek meg eacutes a

nyilvaacutenossaacuteg elotildett is keacutepviseljeacutek aacutellaacutespontjukat A sajtoacute jelentotildeseacutegeacutet a katolikusok tehaacutet

felismerteacutek72 Raacutejoumlttek hogy a katolikus egyhaacutez aacuteltal keacutepviselt taacutersadalmi-politikai program

neacutepszerucircsiacuteteacutese eacuterdekeacuteben sajaacutet lapra van szuumlkseacuteg Iacutegy keruumllt a katolikus egyhaacutez kezeacutebe

1840-ben a Nemzeti Uacutejsaacuteg eacutes e ceacutel taacutemogataacutesaacutera joumltt leacutetre a Religio eacutes Neveleacutes73 ciacutemucirc lap

mely igen jelentotildes szerepet jaacutetszott az 1840-es eacutevek kuumlzdelmeiben

72 SOumlROumlS Pongraacutec A katolikus kleacuterus toumlrekveacutesei az 1843-44 orszaacuteggyucircleacutes egyhaacutezi uumlgyeinek taacutergyalaacutesa alatt =Katolikus Szemle 1901 865-890 DEZSEacuteNYI Beacutela Nemzeti Uacutejsaacuteg = Regnum 1940-41 313-35673 A laproacutel MEacuteSZAacuteROS Istvaacuten Elsotilde pedagoacutegiai hetilapunk a Religio eacutes Neveleacutes = Vigiacutelia 1982 6 sz 444-447 FEHEacuteR Katalin Egy reformkori katolikus hetilap a Religio eacutes Neveleacutes = Magyar Koumlnyvszemle 20041sz 14-28

A lap 1841 januaacuter l-eacuten indult meg Pesten 1843 juacutenius 30-ig Szaniszloacute Ferenc74 1843

juacutelius 1-totildel Somogyi Kaacuteroly75 1848 juacutelius l-totildel megszucircneacuteseacuteig 1849 veacutegeacuteig Danielik

Jaacutenos76 szerkesztette Az 1840 oktoacuteber l-eacuten kelt elotildefizeteacutesi felhiacutevaacutesban a leendotilde szerkesztotilde

kifejtette a megindiacutetandoacute lap ceacutelja a vallaacutesi eacutes a neveleacutesi ismeretek terjeszteacutese mert ez a

kettotilde bdquoa polgaacuteri joacuteleacutetnek legbiztosabb eacutes legerotildesebb taacutemaszardquo eacutes elmeacutelyiacuteteacutesuumlk aacuteltal kiacutevaacuten a

lap bdquoa haza polgaacuterainak mind ezen mind maacutesvilaacutegi boldogsaacuteguk munkaacutelaacutesaacuteban eacutes

elnyereacuteseacuteben segiacutetseacuteguumll lennirdquoUgyancsak a kor szokaacutesa szerint ebben az elotildezetes

eacutertesiacuteteacutesben jelezte a szerkesztotilde hogy milyen cikkeket kiacutevaacuten koumlzoumllni Elsotilde helyen

termeacuteszetesen azt emliacutetette hogy az iacuteraacutesok legyenek katolikus szellemucircek azutaacuten pedig bdquoa

vilaacutegos iacuteraacutesmoacuted meacutegpedig neacutepszerucirc de tiszta keresetlen eacutes sziacutevre hatoacute veacuteguumll a velotildes

kidolgozaacutes eacutes roumlvidseacutegrdquo kiacutevaacutenatos a koumlzleacutesre szaacutent iacuteraacutesokban

A lap elsotilde szaacutema meacuteg meg sem jelent mikor a Figyelmezotilde 1840 eacutevi utolsoacute szaacutemaacuteban77 a

szerkesztotildek Toldy Ferenc Voumlroumlsmarty eacutes Bajza maacuter oumlroumlmmel uumldvoumlzoumllteacutek a tervezett lap

programjaacutet bdquoReligio eacutes Neveleacutes egy a cath vallaacutes eacutes egyhaacutez s vallaacutesos neveleacutes eacuterdekeacuteben

szeliacuted a vakbuzgoacutesaacutegtoacutel eacutes uumlldoumlzeacutesvaacutegytoacutel oacutevakodoacute szellemben munkaacutelkodandoacute neacutepszerucirc

lap a hozzaacute melleacutekelendotilde Egyhaacutezi Tudoacutesiacutetaacutesok taacutergyai a religio anyaszentegyhaacutez eacutes

neveleacutes bel-eacutes kuumllfoumlldi aacutellapotja elotildeleacutepteteacutesek hagyomaacutenyok alapiacutetvaacutenyok biacuteraacutelatok s a

netalaacuten szuumlkseacutegesseacute leendotilde egyhaacutezi poleacutemia Oumlroumlmmel talaacuteltuk fel programjaacuteban a biacuteraacutelatot

is mert ki csak feluumlletes ismereteacutevel biacuter is hittani irodalmunknak azoknak eacuteletszuumlkseacutegeacutet

elismerni keacutenytelenrdquo

A folyoacuteirat neacutegylapos nyolc oldalas volt Eleinte hetenkeacutent egyszer vasaacuternaponkeacutent

1843 nyaraacutetoacutel kezdve hetenkeacutent keacutetszer ndash csuumltoumlrtoumlkoumln eacutes vasaacuternap - jelent meg 1848

74 Szaniszloacute Ferenc (1792-1869) katolikus pap Pesten eacutes Beacutecsben folytatott teoloacutegiai tanulmaacutenyokat 1809 eacutes1815 koumlzoumltt 1815-ben pappaacute szentelteacutek Elotildebb szombathelyi papnevelotilde inteacutezeti tanaacuterkeacutent 1830-toacutel a pestiegyetem hittanaacuterakeacutent 1839-totildel a pesti koumlzponti papnevelotilde inteacutezet kormaacutenyzoacutejakeacutent mucirckoumldoumltt 1844-benhelytartoacutetanaacutecshoz kapott kinevezeacutest mint az egyhaacutezi uumlgyek elotildeadoacuteja 1850-ben nagyvaacuteradi puumlspoumlkkeacutenevezteacutek ki75 Somogyi Kaacuteroly (1811-1888) katolikus pap az MTA tagja Tanulmaacutenyait a pesti piarista gimnaacuteziumbanNagyszombatban eacutes Pesten veacutegezte 1834-ben szentelteacutek pappaacute Toumlbb helyen mucirckoumldoumltt kaacuteplaacutenkeacutent majdnevelotildekeacutent 1841-totildel Pesten Szaniszloacute Ferenc mellett segeacutedszerkesztotildei feladatokat laacutetott el majd 1843ndash48-ig otildevolt a Religio eacutes Neveleacutes szerkesztotildeje 1849 januaacuter 2-aacuten megindiacutetotta a Katholikus Iskolai Lapot Aszabadsaacutegharc bukaacutesa utaacuten bujdosaacutesra keacutenyszeruumllt 1851-totildel a bdquoJoacute- eacutes olcsoacute Koumlnyvkiadoacute Taacutersulatrdquo (SzentIstvaacuten-Taacutersulat) igazgatoacuteja volt 1880-ban Szeged vaacuterosaacutenak ajaacutendeacutekozta mintegy 40 000 koumltetbotildel aacutelloacute nagyeacuterteacutekucirc koumlnyvtaacuteraacutet76 Danielik Jaacutenos (1817-1888) katolikus pap Tanulmaacutenyait Rozsnyoacuten eacutes a pesti koumlzponti szeminaacuteriumbanveacutegezte ahol 1836-ban boumllcseleti doktoraacutetust szerzett 1840-ben szentelteacutek pappaacute 1842-totildel Rozsnyoacuten taniacutetott1848 maacuterciusaacuteban Somogyi Kaacuteroly meghiacutevaacutesaacutera Pestre keruumllt a Religio eacutes Neveleacutes szerkesztotildeseacutegeacutebeJuacuteliusban aacutetvette a szerkeszteacutest 1849-ben tulajdonosa lett a lapnak melyet szeptembertotildel Religio ciacutemmelfolytatott 1865-ben Egerbe vonult vissza ott is halt meg

aacuteprilis 20-toacutel a szaacutemok terjedelme hat lapra noumlvekedett 1848 juacutelius l-totildel viszont maacuter

hetenkeacutent haacuteromszor jelent meg - kedden csuumltoumlrtoumlkoumln eacutes vasaacuternap - az egyes szaacutemok

egeacuteszen a megszucircneacutesig neacutegylaposak voltak

A szerzotildek koumlzoumltt megtalaacutelhatjuk a korszak neves katolikus pedagoacutegusait Szaacutemos

tanulmaacutenyt cikket koumlzoumllt a lap Majer Istvaacutentoacutel78az esztergomi katolikus taniacutetoacutekeacutepzotilde

tanaacuteraacutetoacutel Briedl (Beeacutely) Fideacuteltotildel79 a bakonybeacuteli benceacutes rendhaacutezban ezidotildetaacutejt mucirckoumldotilde

tanaacuterkeacutepzotilde tanfolyam tanaacuteraacutetoacutel Publikaacutelt a lapban Szaboacuteky Adolf80 Rendek Joacutezsef81 Beke

Kristoacutef82 Pauer Jaacutenos83 Nagy Lipoacutet84 eacutes Bugaacutet Paacutel85 is

A Religio eacutes Neveleacutes hasonloacutean a toumlbbi reformkori folyoacuteirathoz sokfeacutele teacutemaacuteval

foglakozott A pedagoacutegiai eacutes egyhaacutezi-vallaacutesi taacutergyuacute folytataacutesokban koumlzoumllt eacutertekezeacutesek

mellett novellaacutek peacuteldaacutezatok eacutes versek jelentek meg benne Gyakran koumlzoumllte a lap neves

katolikus egyhaacutezi feacuterfiak eacuteletrajzait Talaacutelhatoacuteak benne bdquoNeveleacutesi maximaacutekrdquo ciacutemmel

pedagoacutegiai ideacutezetek Kroacutenika ciacutemucirc rovata a hazai eacutes kuumllfoumlldi oktataacutesuumlgy esemeacutenyeirotildel

77 Figyelmezotilde 1840 december 29 85678 Majer Istvaacuten (1813- 1893) teoloacutegiai doktor puumlspoumlk Esztergomban Nagyszombatban tanult 1836-banszentelteacutek pappaacute 1842-totildel az esztergomi eacuterseki mesterkeacutepzotilde-inteacutezet tanaacuterakeacutent mucirckoumldoumltt 1849-ben a pestiegyetemen a felsotildebb pedagoacutegia helyettes tanaacuteraacutevaacute 1850-ben pedig Pest vaacuteros nyilvaacutenos elemi eacutesmagaacuteniskolaacuteinak igazgatoacuteja vaacutelasztottaacutek Egyik tervezotildeje eacutes leacutetrehozoacuteja volt az elsotilde pesti boumllcsotildedeacutenek Sokatpublikaacutelt ndash fotildekeacutent neacutepneveleacutesi keacuterdeacutesekrotildel ndash a korabeli lapokban Toumlbb mint oumltven oumlnaacutelloacute koumltete jelent megvallaacutesi eacutes neveleacutesi keacuterdeacutesekrotildel Az ifjuacutesaacuteg szaacutemaacutera iacutert munkaacutei rendkiacutevuumll neacutepszerucircek voltak79 Beeacutely (Briedl) Fideacutel (1807-1863) benceacutes szerzetes Szeacutekesfeheacutervaacuteron Pannonhalmaacuten eacutes Bakonybeacutelbentanult A rendi tanaacuterkeacutepzotildeben Bakonybeacutelben okleveacuteltant az eszteacutetikaacutet valamint neveleacutes- eacutes oktataacutestanttaniacutetott Elmeacuteleti pedagoacutegiai munkaacutessaacutegaacutenak elismereacuteseacuteuumll 1839 november 22-eacuten az akadeacutemia levelezotildetagjaacutevaacute vaacutelasztotta Fotildemucircve az Alapneacutezetek a neveleacutesrotildel 1848 maacuterciusaacuteban jelent meg A szabadsaacutegharcbukaacutesa utaacuten megszucircnt Bakonybeacutelben a tanaacuterkeacutepzeacutes Beeacutely hat eacuteven aacutet az apaacutetsaacuteg botanikus kertjeacutet gondozta1855-totildel a rend kotildeszegi gimnaacuteziumaacutenak igazgatoacutejakeacutent mucirckoumldoumltt 1863 juacutenius 30-aacuten bekoumlvetkezett halaacutelaacuteig80 Szaboacuteky (Schneider) Adolf (1821-1880) piarista paptanaacuter 16 eacuteves koraacuteban leacutepett a piarista rendbeTanulmaacutenyait Budaacuten Vaacutecon eacutes Nyitraacuten veacutegezte A rend szegedi eacutes kolozsvaacuteri 1850-totildel pedig - harminc eacutevenaacutet - pesti gimnaacuteziumaacuteban taniacutetott Szaacutemos tankoumlnyvet eacutes vallaacutesi munkaacutet publikaacutelt81 Rendek Joacutezsef (1810-1875) katolikus pap tanaacuter Esztergomban eacutes Nagyszombatban tanult A teoloacutegiaacutetPesten a koumlzponti papnevelotildeben veacutegezte 1842-ben keacutepzotildeinteacutezeti tanaacuternak nevezteacutek ki Esztergomba Szaacutemoscikke jelent meg a korabeli lapokban Fotildekeacutent egyhaacutezi beszeacutedeket eacutes tankoumlnyveket publikaacutelt82 Beke Kristoacutef (1785-1862) A gimnaacuteziumot eacutes a boumllcseletet Gyotilderben a teoloacutegiaacutet Veszpreacutemben eacutes Pestenveacutegezte Pappaacute szenteleacutese utaacuten Veszpreacutemben mucirckoumldoumltt lelkeacuteszkeacutent Keacutesotildebb a Kopaacutecsy hercegprimaacutes aacuteltalfoumllaacutelliacutetott mesterkeacutepzotilde tanaacuterakeacutent majd igazgatoacutejakeacutent teveacutekenykedett Pedagoacutegiai teacutemaacutejuacute keacutezikoumlnyveket eacutesvallaacutesi mucircveket publikaacutelt83 Pauer Jaacutenos (1814-1889) Alsoacutebb iskolaacuteit Szeacutekesfeheacutervaacuteron a gimnaacuteziumot Pesten a piaristaacuteknaacutel teoloacutegiaitanulmaacutenyait Roacutemaacuteban a Collegium Germanico-Hungaricumban veacutegezte Itt szerzett hit- eacutes egyhaacutezjogidoktori ciacutemet 1838-ban szentelteacutek pappaacute Segeacutedszerkesztotildekeacutent mucirckoumldoumltt Szaniszloacute Ferenc FasciculiEcclesiastico Litterarii ciacutemucirc latin folyoacuteirataacutenaacutel 1844-ben tanaacuterraacute nevezteacutek ki a szeacutekesfeheacutervaacuteri papnevelotildeinteacutezetbe ahol 1867-ig mucirckoumldoumltt kisebb megszakiacutetaacutessal 1873-toacutel nagypreacutepost 1878-toacutel szeacutekesfeheacutervaacuteripuumlspoumlk84 Nagy Lipoacutet (1773-1861) piarista pap A rend toumlbb iskolaacutejaacuteban taniacutetott majd a vaacuteci rendhaacutez fotildenoumlkekeacutent agimnaacutezium igazgatoacutejakeacutent eacutes a suumlketneacutemaacutek inteacutezeteacutenek tanaacuterakeacutent mucirckoumldoumltt

tudoacutesiacutetott Fontos szerepet szaacutentak a szerkesztotildek a hazai eacutes kuumllfoumlldi koumlnyvek

ismerteteacuteseknek is

A pedagoacutegiai vonatkozaacutesuacute koumlzlemeacutenyek zoumlme a korabeli neacutepoktataacutessal foglalkozott Az

1840-es eacutevek hazai katolikus neacutepoktataacutesuumlgyeacutenek szinte teljes problematikaacuteja megtalaacutelhatoacute

ezekben az iacuteraacutesokban A neacutepneveleacutes elvi keacuterdeacutesein tuacutel a tananyag az oktataacutesi moacutedszerek a

fegyelmezeacutes voltak a leggyakrabban elotildeforduloacute teacutemaacutek Sokszor esett szoacute a lapban a

gimnaacuteziumokkal kapcsolatos tervekrotildel eacutes a szakrendszerrotildel86 A cikkek szerzotildei (kileacutetuumlk

nem ismert) egyeteacutertenek azzal hogy a neacutepoktataacutes rendezeacutese halaszthatatlan feladat de

annak a veacutelemeacutenyuumlknek adnak hangot hogy ugyanilyen fontos a gimnaacuteziumok mielotildebbi

reformja is Helyet kaptak a lapban a neveleacutestoumlrteacuteneti teacutemaacutek is Hazai szerzotildektotildel szaacutermazoacute

aacutetfogoacute neveleacutestoumlrteacuteneti oumlsszefoglalaacutesok elsotilde iacutezben eacuteppen e lap hasaacutebjain jelentek meg87 A

lap cikkei koumlzoumltt talaacutelunk neacutehaacutenyat melyek speciaacutelis neveleacutesi teruumlleteket eacuterintenek Ilyen

volt peacuteldaacuteul Nagy Lipoacutet piarista tanaacuter cikksorozata bdquoMikeacuteppen kell a szuumlleacuteknek eacutes

nevelotildeknek a siketneacutema gyermekkel kitsiny koraacuteban baacutennirdquo vagy egy maacutesik piarista

Szaboacuteky Adolf cikke bdquoErkoumllcsileg elhagyott gyermekeket nevelotilde eacutes oktatoacute inteacutezetekrotildelrdquo

Kuumlloumlnoumlsen eacuterdekesek a lap szaacutemai 1848-ban A maacutercius 19-i szaacutemaacuteban a szerkesztotilde

lelkesen uumldvoumlzoumllte a sajtoacuteszabadsaacutegot eacutes a koumlvetkezotildekben hiacutert adott az orszaacutegszerte

megtartott szabadsaacuteg-uumlnnepeacutelyekrotildel koumlzreadta Taacuterkaacutenyi Beacutela (a keacutesotildebbi apaacutet kanonok)

uumlnnepi alkalomra iacutert szabadsaacuteg-eacutenekszoumlvegeacutet A nyaacuteri eacutes otildeszi hoacutenapokban sorra koumlzoumllte a

lap a vallaacutes- eacutes koumlzoktataacutesuumlgyi miniszteacuterium rendelkezeacuteseit eacutes helyt adott az Eoumltvoumls Joacutezsef

kultuszminiszter felhiacutevaacutesa nyomaacuten bekuumlldoumltt szaacutemos iskolai reformtervjavaslatnak is A

nyaacuteri szaacutemokban Majer Istvaacuten szaacutemolt be a Pesten tartott nagy jelentotildeseacutegucirc bdquoegyetemes

taniacutetoacutei gyucircleacutesrdquo-rotildel88 Koumlzreadtaacutek Eoumltvoumls neacutepoktataacutesi toumlrveacutenyjavaslataacutenak szoumlvegeacutet eacutes teljes

egeacuteszeacuteben a roacutela folytatott orszaacuteggyucircleacutesi vita jegyzotildekoumlnyveacutet89

85 Bugaacutet Paacutel (1793-1865) orvos egyetemi tanaacuter az akadeacutemia tagja A pesti egyetemen 1818-an szerzett orvosidiplomaacutet1824-totildel huszonneacutegy eacuteven aacutet mucirckoumldoumltt a pesti egyetemen az elmeacuteleti orvostudomaacutenyok tanszeacutekeacutenSzaacutemos orvosi tankoumlnyvet eacutes nyelveacuteszeti tanulmaacutenyt publikaacutelt Szerkesztette az Orvosi Taacuter ciacutemucirc folyoacuteiratot86 Gymnasiumaink = Religio eacutes Neveleacutes 1846 249-252 A szakrendszer gymnasiumainkban = Religio eacutesNeveleacutes 1846 257-261 265-271 277-28087 Pauer Jaacutenos tizenkeacutet folytataacutesban koumlzoumllte a katolikus iskolaacutezaacutes hazai toumlrteacuteneteacutet a kezdetektotildel a sajaacutet koraacuteig(Nevelotilde s tudomaacutenyos inteacutezeteink toumlrteacutenete) Briedl (Beeacutely Fideacutel) benceacutes tanaacuter pedig egyetemes toumlrteacutenetioumlsszefoglalaacutesokat publikaacutelt (A koumlzeacutepkor magasabb renducirc taniacutetoacute inteacutezetei A neveleacutestan toumlrteacuteneti vaacutezlata akereszteacutenyekneacutel)88 1848 juacutelius 20 eacutes 24 koumlzoumltt uumlleacutesezett Pesten bdquoa magyar taniacutetoacutek elsotilde egyetemes gyucircleacuteserdquo melyszakosztaacutelyokban taacutergyalta meg a hazai oktataacutesuumlgy probleacutemaacuteit89 A toumlrveacutenyjavaslat vitaacuteja 1848 augusztus 3-12 koumlzoumltt zajlott igen viharos koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt

A Religio eacutes Neveleacutes szerkesztotildejeacutenek felfogaacutesa a hazai tanuumlgyi esemeacutenyek alakulaacutesaacutet

illetotildeen vilaacutegosan kirajzoloacutedott a nyaacuter eacutes az otildesz folyamaacuten koumlzoumllt cikkekbotildel Veacutelemeacutenye

szerint mindenki aacutelliacutethat s aacutelliacutetson is iskolaacutekat akinek erre lehetotildeseacutege van az aacutellam is az

egyhaacutezak is Ne harc legyen az egyes iskolafenntartoacutek koumlzoumltt hanem beacutekeacutes egymaacutes mellett

eacuteleacutes Minden felekezet tanuljon egymaacutestoacutel sotildet versenyezzen egymaacutessal Ne egyformasaacuteg

uralkodjon az iskolaacutekban hanem a koumlzoumls ceacutel fucirczze oumlssze otildeket a haza polgaacuterainak neveleacutese

bdquoMi nem akarjuk magunkat a status (aacutellam) iskolaacuteival ellenteacutetbe helyezni - iacuterta Somogyi

Kaacuteroly - de a taniacutetaacutesbani szabadsaacuteg elveacutenek megotilderzeacuteseacutevel fuumlggetlenek kiacutevaacutenvaacuten maradni

a magunk iskolaacuteit veluumlk azonosiacutetani nem akarjukrdquo

Somogyi Kaacuteroly aki oumlt eacutevig aacutellt a lap eacuteleacuten 1848 juacuteniusaacuteban aacutetadta a szerkeszteacutest a

keveacutessel koraacutebban maga melleacute vett segeacutedszerkesztotildenek Danielik Jaacutenosnak 1849 januaacuter 5-

eacuten Windischgraumltz bevonult a fotildevaacuterosba Somogyi reacutegi szerkesztotildetaacutersa Danielik Jaacutenos aki

idotildekoumlzben megszerezte a Religio eacutes Neveleacutes ciacutemucirc lap tulajdonjogaacutet is szembefordult a

szabadsaacutegharccal Az 1849 januaacuter 23-i szaacutemban megjelentette Windischgraumltz 1848

december 14-eacuten kelt felhiacutevaacutesaacutet a magyar papsaacuteghoz Eliacuteteacutelte az uralkodoacuteval valoacute fegyveres

oumlsszecsapaacutest csaacuteszaacuterhucircseacutegre szoacuteliacutetotta fel a magyar katolikus papokat eacutes taniacutetoacutekat90 Toumlbb

cikkben Windischgraumltzet mint szabadiacutetoacutet uumldvoumlzoumllte olyan iacuteraacutesokat koumlzoumllt melyek a

szabadsaacutegharc katonaacuteinak a katolikus papok ellen elkoumlvetett tetteit ecsetelteacutek91 1849

aacuteprilisa eacutes 1849 szeptembere koumlzoumltt szuumlnetelt a lap kiadaacutesa majd 1849 december 30-ig

ismeacutet megjelent de ekkor maacuter Religio ciacutemmel

90 bdquoA joacute katholicus engedelmeskedik a hatalmassaacutegoknak mint Isten helyetteseinek Soha otilde forradalmat nemkezdrdquo = Religio eacutes Neveleacutes 1849 januaacuter 23 1891 Sajtoacutetoumlrteacuteneti kuumlloumlnlegesseacuteg hogy a Religio eacutes Neveleacutes 1849 januaacuter 2 eacutes aacuteprilis 22 koumlzoumltt napvilaacutegot laacutetott1-40 szaacutemai keacutet kiadaacutesban kuumlloumlnboumlzotilde tartalommal jelentek meg A teacutemaacuteroacutel V BUSA Margit A Religio eacutesNeveleacutes 1849 eacutevi maacutesodik kiadaacutesaacuteroacutel = Magyar Koumlnyvszemle 1966 157-158 A keacutet kiadaacutes tartalma soktekintetben kuumlloumlnboumlzoumltt egymaacutestoacutel A szegedi Somogyi Koumlnyvtaacuterban megtalaacutelhatoacuteak a maacutesodik kiadaacutesbekoumltoumltt peacuteldaacutenyai A koumlteacutestaacutebla verzoacutejaacutera a koraacutebbi szerkesztotilde Somogyi Kaacuteroly sajaacutet kezucircleg jegyezte felkoumlvetkezotilde megjegyzeacuteseket bdquoEmleacutekezet okaacuteeacutert megjegyzendotilde hogy fotildetisztelendotilde Danelik uacuter az ezen eacutevi elsotildeszaacutemokat (I feacuteleacutev 1-40) uacutejra kinyomtatta csakhogy ez uacutej kiadaacutes tartalma sokban egeacuteszen eluumlt az eredetitotildel eacutesennyiben hamisiacutetaacutes Eacuten a Religio eacutes Neveleacutes kiadoacuteja eacutes tulajdonosa lenni azonnal megszucircntem a mintDanielik uacuter a lapot politikai organummaacute tenni ndash meacuteg pedig az elnyomoacute neacutemet hatalom szolgaacutelataacuteban ndashelhataacuterozta Azonnal amint benne Windishgraumltz proclamatiojaacutet meglaacutettam lemondtam a lap tulajdonijogaacuteroacutel Eacuten nem kuumlldtem Siberiaacuteba honfias eacuterzelmeik miatt paptaacutersaimat mint otilde Elveimet sem nemvaacuteltoztattam sem meg nem tagadtam eacutes Isten meacutegis megotilderzoumltt a gyalaacutezattoacutel is

Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap

A katolikus Religio eacutes Neveleacutes megindulaacutesa utaacuten egy eacutevvel a protestaacutens felekezetek is

lapot indiacutetottak A megindiacutetaacutesban elsotildedleges szerepe volt a katolikus lap megjeleneacuteseacutenek de

bizonyaacutera fontos teacutenyezotilde volt az is hogy Kossuth 1841-ben a Pesti Hiacuterlapban az

Egyetemes konvent eacutes unioacute ciacutemucirc vezeacutercikkeacuteben a keacutet protestaacutens felekezet egyhaacutezi eacutes iskolai

uumlgyeinek nyilvaacutenossaacute teacutetele eacuterdekeacuteben egy lap megindiacutetaacutesaacutet javasolta bdquoSzuumlkseacutegesnek

tartanoacutek hogy egyhaacutezi hirlap keletkezzeacutek mely munkaacutessaacutegaacutet egyenesen az egyesuumlleacutes

eszkoumlzleacuteseacutenek szentelje s minden joacuteakaratu gondolatcsereacutere teacutert nyisson alkalmat adjon

Lehetetlen nem remeacutelnuumlnk hogy ily vaacutellalkozaacutes a felsotildebbseacuteg helybehagyaacutesaacutet megnyerni

szerencseacutes leend Eacutes miutaacuten ily lap kiadaacutesaacutera neacutezve toumlbb mint egy oknaacutel fogva a fotildevaacuteros

legalkalmasb helynek laacutetszaneacutek e vaacutellalat megkiseacuterteacuteseacutere kuumlloumlnoumlsen Szeacutekaacutecs Joacutezsef aacutegostai

eacutes Toumlroumlk Paacutel helveacutet vallaacutesu pesti hitszoacutenok urakat baacutetorkodunk felszoacuteliacutetani Ilyeteacuten

koumlzremunkaacutelaacutesuk az oacutehajtott czeacutelnak igen kedvezotildeen megfelelne s hozzaacutejuk nagyon

illeneacutek kik ndash mint halljuk ndash abban egyeztek meg hogy neacuteha-neacuteha a szoacutenoklatban egymaacutest

felvaacuteltsaacutekrdquo

A tervezett laproacutel maacuter a megjeleneacutes elotildetti hoacutenapokban hiacutert adott a Taacutersalkodoacute Pap

Kaacuteroly92 eacutes Varga Soma93 koumlzoumls cikkuumlkben94 arroacutel iacutertak hogy egy protestaacutens lap legfotildebb

jelentotildeseacutege az lenne hogy nyilvaacutenossaacutegot kapnaacutenak azok a keacuterdeacutesek melyek eddig csak az

egyhaacutez belsotilde koumlrei elotildett volta ismeretesek Koumlrvonalazzaacutek a kiadandoacute lap programjaacutet

melyben a tervek szerint azonos araacutenyban kapnaacutenak helyet az egyhaacutezra eacutes az iskolaacutekra

vonatkozoacute hiacuterek Megjegyzik bdquoMennyit nyerneacutenk ez aacuteltal a neveleacutesi uumlgyre s mennyit

nyerneacutenek taniacutetoacuteink keacutepezteteacutesuumlkre neacutezve koumlnnyen meggondolhatoacuterdquo Roumlviddel ezutaacuten a

Taacutersalkodoacute koumlzoumllte a Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap programnyilatkozataacutet95 A lap ceacutelja

hogy a keacutet protestaacutens felekezet egyhaacutezi eacutes iskolai eacuteleteacutenek orgaacutenuma legyen eacutertekezeacuteseket

hiacutereket eacutes koumlnyvismerteteacuteseket koumlzoumll majd e taacutergykoumlrbotildel A lap hetenkeacutent egyszer maacutesfeacutel

iacuteven jelenik majd meg 5 forint huacutesz krajcaacuteros eacutevi elotildefizeteacutesi aacuteron eacutes a kiadoacutehivatalon kiacutevuumll

a protestaacutens esperesekneacutel eacutes iskolaigazgatoacuteknaacutel lehet raacute elotildefizetni

92 Pap Kaacuteroly (1814-1883) reformaacutetus lelkeacutesz esperes93 Varga Soma (-) uumlgyveacuted hiacuterlapiacuteroacute94 PAP Kaacuteroly -VARGA Soma A protestaacutensoknak egy eacuterezhetotilde szuumlkseacutege honunkban = Taacutersalkodoacute 1842 15-1695 VARGA Soma Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap = Taacutersalkodoacute 1842 32

A Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1842 aacuteprilis 7-eacuten jelent meg elotildeszoumlr Szerkesztotildei a

Kossuth aacuteltal emliacutetett szemeacutelyiseacutegek az evangeacutelikus Szeacutekaacutecs Joacutezsef96 eacutes a reformaacutetus Toumlroumlk

Paacutel97 Mindketten felekezetuumlk neves eacutes elismert lelkeacuteszei Az elsotilde eacutevben a szerkeszteacutesben

reacuteszt vett meacuteg Taubner Kaacuteroly98 is A lap hetenkeacutent egyszer jelent meg Pesten Formaacutetuma

feleacutepiacuteteacutese hasonloacute volt a Religio eacutes Neveleacuteshez A lap elsotilde Egyhaacutezi dolgok ciacutemucirc rovata a keacutet

protestaacutens felekezet aktuaacutelis egyhaacutezi uumlgyeivel foglakozott A maacutesodik rovat Iskolai dolgok

ciacutemmel iskola- eacutes neveleacutesuumlgyi keacuterdeacuteseknek adott helyet A lap veacutegeacuten a Vegyes koumlzlemeacutenyek

rovatban roumlvid hiacutereket olvashattak az eacuterdeklotildedotildek Koumlzoumllt a lap koumlnyvismerteteacuteseket is

tankoumlnyvekrotildel tudomaacutenyos eacutes pedagoacutegiai mucircvekrotildel A szerkesztotildek mindent megtettek

hogy a reformaacutetusokat eacutes az evangeacutelikusokat eacuterintotilde hiacuterek koumlzlemeacutenyek egyforma araacutenyban

szerepeljenek az egyes szaacutemokban

A negyvenes eacutevekben a protestaacutensok szaacutemaacutera a haacuterom legleacutenyegesebb keacuterdeacutes a

protestaacutens felekezetek unioacutejaacutera iraacutenyuloacute toumlrekveacutesek keacuterdeacutese99 a tantervek reformjaacuteval

foglakozoacute tanaacutecskozaacutesok eacutes a Pesten felaacutelliacutetandoacute protestaacutens fotildeiskola uumlgye volt Az ezekkel

kapcsolatos vitaacutek a kuumlloumlnboumlzotilde neacutezetek veacutelemeacutenyek eszmeacutek koumlzzeacuteteacuteteleacutenek foacuteruma a

Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap volt mely 1848 veacutegeacuteig fontos szerepet jaacutetszott abban

hogy nyilvaacutenossaacutegot biztosiacutetott mindezek szaacutemaacutera

A lap indulaacutesaacutenak eacuteveacuteben 1842-ben jelent meg nyomtataacutesban az uacuten zayugroacuteci

tanterv100 amely orszaacutegosan egyseacutegesiacuteteni kiacutevaacutenta az evangeacutelikus tanuumlgyet A tanterv

megszuumlleteacuteseacutet toumlbb tanaacutecskozaacutes elotildezte meg101 Az uacutej tantervvel kapcsolatos vitaacutek

eredmeacutenyeit a lap is koumlzzeacutetette Szeacutekaacutecs Joacutezsef 1842 maacutejus 12-eacuten tette koumlzzeacute Schedius

Lajos 1840-ben keacutesziacutetett tanterveacutet102 melyet a tanaacutecskozaacutesok jegyzotildekoumlnyve szerint a

96 Szeacutekaacutecs Joacutezsef (1809-1876) evangeacutelikus puumlspoumlk egyhaacutezi iacuteroacute az MTA tagja A boumllcseacuteszetet eacutes a teoloacutegiaacutetSopronban veacutegezte majd a berlini egyetemen folytatta tanulmaacutenyait ahol 1836-ban boumllcseacuteszeti doktoraacutetustszerzett 1836-toacutel halaacutelaacuteig a pesti evangeacutelikus hitkoumlzseacuteg elsotilde papja volt 1860-ban puumlspoumlkkeacute vaacutelasztottaacutekVerseit az 1830-as eacutes 40-es eacutevek folyoacuteiratai koumlzoumllteacutek Szaacutemos egyhaacutezi beszeacutede eacutes teoloacutegiai taacutergyuacute munkaacutejajelent meg97 Toumlroumlk Paacutel (1808-1883) reformaacutetus puumlspoumlk A teoloacutegiaacutet Debrecenben veacutegezte 1839-totildel Pesten mucirckoumldoumlttlelkeacuteszkeacutent 1860-ban a dunamelleacuteki reformaacutetus egyhaacutezkeruumllet puumlspoumlke lett98 Taubner Kaacuteroly (1809-1860) evangeacutelikus lelkeacutesz matematikus az MTA tagja Boumllcseleti eacutes hittudomaacutenyitanulmaacutenyait a soproni evangeacutelikus liacuteceumban veacutegezte Nevelotilde volt majd a berlini egyetemen tanult ahol1837-ben boumllcseacuteszeti doktorraacute avattaacutek 1837-totildel a pesti evangeacutelikus gimnaacutezium tanaacutera 1844-totildel taacuteboripapkeacutent mucirckoumldoumltt Milaacutenoacuteban99 A lapban szaacutemos esetben adtak helyet az unioacuteval kapcsolatos kuumlloumlnboumlzotilde veacutelemeacutenyeknek Pl N Aprotestantizmus jelen szotildenyegkeacuterdeacutese = Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1842 331-332 KOLMAacuteR IstvaacutenPesti iskola s unioacute = Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1842 103-107100 A magyarhoni aacutegosthitv evangeacutelikusoknak oskolai rendszere Pest 1842101 A tanaacutecskozaacutesokat Zay Kaacuteroly egyetemes evangeacutelikus egyhaacutezi feluumlgyelotilde zayugroacuteci birtokaacuten tartottaacutek102 Schedius Lajos kir tanaacutecsos iskolai terve = Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1842 67-71

reacutesztvevotilde professzorok eacuteppen a rendelkezeacutesre aacutelloacute anyagi keretek szucirckoumlsseacutege miatt nem

tartottak kivitelezhetotildenek103 A lap koumlvetkezotilde szaacutema kivonatosan koumlzli a zayugroacuteci gyucircleacutes

fontosabb hataacuterozatait104 A tanterv a falvakban aacuteltalaacutenossaacute kiacutevaacutenta tenni a neacutegyosztaacutelyos

elemi iskolaacutet eacutes a vaacuterosokban ndash a meglevotilde gyakorlatot kodifikaacutelva ndash a keacutet osztaacutellyal

botildeviacutetett tehaacutet hatosztaacutelyos polgaacuteriskolaacutet amelyben bdquoa reaacutelis taacutergyak tuumlzetesebben

taacutergyalhatoacutekrdquo Ez a bdquoBuumlrgerschulerdquo-nak nevezett iskolatiacutepus amelyben toumlrteacutenelmet

foumlldrajzot jogi ismereteket matematikaacutet termeacuteszettudomaacutenyi eacutes gyakorlati taacutergyakat is

taniacutetanak maacuter aacutetmenet a koumlzeacutepiskola feleacute105 A tervezet 18 pontja hangsuacutelyozza hogy a

gimnaacuteziumban a bdquotaniacutetaacutesi nyelvnek a magyarnak kell lenni hogy az aacuteltal mind a

tudomaacutenyok mind maga ezen nemzeti nyelv ismerete elotildemozdiacutettasseacutekrdquo A cikk koumlzli a

felsotildebb iskolaacutek szaacutemaacutera hozott toumlrveacutenyek szoumlvegeacutet eacutes a taniacutetoacutek helyzeteacutenek

szabaacutelyozaacutesaacuteval foglakozoacute fejezetet

Foglalkoztak a szerkesztotildek a protestaacutens neacutepiskolaacutek probleacutemaacuteival106 a taniacutetoacutek helyzeteacutevel

Gyakran olvashatunk a lapban reacuteszletes beszaacutemoloacutet az egyes reformaacutetus eacutes evangeacutelikus

iskolaacutekroacutel melyekben szoacute esik az adott iskola toumlrteacuteneteacuterotildel tanrendszereacuterotildel az ott taniacutetoacute

tanaacuterokroacutel a hasznaacutelatban leacutevotilde tankoumlnyvekrotildel az ifjuacutesaacuteg egyesuumlleteirotildel107

1846 augusztus 10-eacuten zajlott le a protestaacutens oktatoacutek elsotilde koumlzoumls tanaacutecskozaacutesa Pesten

melyet Tavasi Lajos kezdemeacutenyezett eacutes melynek ceacutelja az volt hogy a keacutet testveacuterfelekezet

vezetotildeit eacutes az iskolaacutek tanaacuterait egybegyucircjtse bdquoegy olyan tanaacutecskozmaacutenyra mely az

elhanyagolt neveleacutes uumlgyeacutet orvosoljardquo108 A lap toumlbb szaacutemon keresztuumll foglakozott a

tanaacutecskozaacutessal annak a protestaacutens iskolauumlgy reformjaacutera a taniacutetaacutes tartalmaacutera moacutedszerire a

tankoumlnyvekre a tanaacuterokra eacutes a felsotildeoktataacutesra vonatkozoacute javaslataival

1848-ban koumlzoumllte a lap a vallaacutes- eacutes koumlzoktataacutesuumlgyi miniszteacuterium koumlzlemeacutenyeit a 20

toumlrveacutenycikket is teljes terjedelmeacuteben Szeacutekaacutecs Joacutezsef szerkesztotilde Merengeacutesek ciacutemmel

103 Evangeacutelikus Orszaacutegos Leveacuteltaacuter Generalis ecclesiae archivum II e 3 8 Vouml TERRAY Barnabaacutes A zayugroacutecitervezetek 1848 feleacute mutatoacute vonaacutesai = Magyar Pedagoacutegia 1968 97104 Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1842 76-82105 Pesten peacuteldaacuteul az evangeacutelikus gimnaacutezium kereteacuteben valoacutesult meg az elkeacutepzeleacutes Itt a gimnaacuteziumi alsoacuteosztaacutelyokba osztottaacutek be a polgaacuteri iskola felsotilde osztaacutelyainak tanuloacuteit eacutes szaacutemukra a latin helyett reaacutelistantaacutergyakat taniacutetottak az osztaacutelytaniacutetoacutek106 Eacuterdekes eacutes elvi megfontolaacutesokat is tartalmazoacute cikk BAKSAY Daacuteniel Protestans lelkeacuteszek eacutes iskolauumlgy sjavaslat a neveleacutes taacutergyaacuteban = Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1842 125-428 437-440107 Pl SUumlKOumlSD A paacutepai fotildeiskola = Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1842 417-421 IY Maacuteramarosszigetiiskolai viszonyok = Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1842 348-350 TURCSAacuteNYI L Paacutervonal a pozsonyi eacutesa sopronyi ev Fotildeiskolaacutek koumlzoumltt = Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1842 45-47108 Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1846 780

megjelent cikksorozataacuteban109 az 18443 tc hiaacutenyossaacutegait kihasznaacuteloacute visszaeacuteleacuteseket taglalva

maacuter 1848 maacutercius 12-eacuten a protestaacutensok jogos igeacutenyekeacutent fogalmazta meg a felekezetek

koumlzoumltti toumlkeacuteletes egyenlotildeseacuteget Aacuteprilis 2-aacuten maacuter arroacutel elmeacutelkedett hogy milyen felteacutetelekkel

fogadjaacutek el az egyhaacutezak az aacutellami taacutemogataacutest Hogyan otilderizhetik meg az egyhaacutezak

autonoacutemiaacutejukat ha az aacutellam fizeti lelkeacuteszeiket eacutes meddig maradnak az iskolaacutek egyhaacutezi

keacutezben

A koumlzleacutesre vaacuteroacute hiacuterek sokasaacutega eacutes a fokozott eacuterdeklotildedeacutes koumlvetkezteacuteben az addig hetente

egyszer megjelenotilde Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap juacuteliustoacutel hetente keacutetszer jelent meg

Ekkorra maacuter kialakult az autonoacutemiaacutehoz felteacutetlenuumll ragaszkodoacutek taacutebora s azokeacute is akik az

aacutellami taacutemogataacutes fejeacuteben akaacuter az iskolaacutekat is aacutetengedteacutek volna A sokfeacutele veacutelemeacuteny neacutezet

koumlzuumll kitucircnt Jakabfalvy Andraacutes iacuteraacutesa110 Szerinte a papok fizeteacutese az iskolaacutek az egyhaacutezi

uumlgyek nem lehetnek taacutergyai a miniszteri eacutertekezletnek Amirotildel taacutergyalni kell az a magyar

protestaacutens egyhaacuteznak a magyar aacutellamhoz valoacute viszonya A toumlrveacuteny aacuteltal kimondott

egyenlotildeseacuteg eacutes viszonossaacuteg megkoumlveteli hogy a roacutemai katolikus egyhaacutez aacuteltal eacutelvezett

elotildejogok megszucircnjenek Meg kell maradnia az egyhaacutezi kormaacutenyzat autonoacutemiaacutejaacutenak de a

belsotilde vaacuteltoztataacutesok kidolgozaacutesa az egyhaacutezak feladata Az iskolaacutek tekinteteacuteben a szerzotilde

oacutevatossaacutegra intett az egyhaacutez eacutes iskola kuumlloumlnvaacutelasztaacutesa meacuteg nem idotildeszerucirc Hangsuacutelyozza

hogy Eoumltvoumls Joacutezsef miniszter a protestaacutensok teljes bizalmaacutet biacuterja de ha bdquoegy jesuitai

szellemucirc encyclopaedista dilettaacutensrdquo kezeacutebe keruumll az iraacutenyiacutetaacutes akkor az iskolaacuteiroacutel lemondott

protestantizmus oumlnmagaacutet tenneacute toumlnkre Jakabfalvy aacutellaacutespontja szerint a protestaacutensoknak nem

szabad az elsotilde leacutepeacutest megtenni az aacutellam iraacutenyaacuteban amiacuteg a katolikus egyhaacutez nem

fogalmazza meg a sajaacutet aacutellaacutespontjaacutet

A keacutesotildebbi hoacutenapokban egyre inkaacutebb erotildesoumldoumltt a protestaacutens egyhaacutezakban az

autonoacutemiaacutehoz valoacute ragaszkodaacutes A nyaacuter folyamaacuten az evangeacutelikusok eacutes a reformaacutetusok is

eacutertekezleteket tartottak Az evangeacutelikusok eacutertekezleteacutenek a jegyzotildekoumlnyve megjelent a

Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lapban111 A reformaacutetus egyhaacutez megismerve Eoumltvoumls

neacutepiskolai toumlrveacutenyjavaslataacutet elismerte hogy az aacutellamnak joga van sajaacutet koumlltseacutegeacuten baacuterhol

iskolaacutet felaacutelliacutetani de ez nem jelentheti a felekezeti iskolaacutek beolvasztaacutesaacutet ezek

109 Merengeacutesek I-V = Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1848 193-199 257-264 327-339 417-421 481-484 p110 JAKABFALVY Andraacutes Az egyhaacutezi eacutes iskolai reformok iraacutent felhiacutevott cultusministeri eacutertekezlet taacutergyaacutebanelotildeleges szoacutezat = Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1848 987-994111 Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap 1848 szeptember 7 1159-1170

fenntartaacutesaacutehoz tovaacutebbra is ragaszkodtak Az aacutellamtoacutel a taniacutetoacutek fizeteacuteseacutet keacuterteacutek hogy a

koumlzvetlen adoacutezaacutest eacutes az elemi iskolai taniacutetaacutesi diacutejakat eltoumlroumllhesseacutek

Szeptember 4-eacuten baacuteroacute Proacutenay Albert haacutezaacuteban talaacutelkoztak az egyhaacutezak keacutepviselotildei Eoumltvoumls

Joacutezseffel A miniszter megiacutegeacuterte a toumlrveacutenyben kifejtett egyenlotildeseacuteghez keacutepest semmi

visszaleacutepeacutes nem toumlrteacutenhet de ennek alkalmazaacutesa neheacutezseacutegekkel jaacuter mivel koumlzben egyik

hitfelekezet eacuterdekei sem seacuteruumllhetnek meg Szeptember 7-eacuten a haacuterom egyhaacutez keacutepviselotildei

koumlzoumls tanaacutecskozaacutessal zaacutertaacutek le az eacutertekezletet Mindezekrotildel hiacutert adott a Protestaacutens Egyhaacutezi

eacutes Iskolai Lap is mely az eacutev veacutegeacuten Pest elfoglalaacutesakor szucircnt meg Eacuterdekes sajtoacutetoumlrteacuteneti

adaleacutek az a hiacuter melyet a Pesti Hiacuterlap koumlzoumllt 1849 januaacuteri elsotilde szaacutemaacuteban bdquoA Protestaacutens

Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lap ez eacutevben nem fog oumlnaacutelloacutelag megjelenni hanem csupaacuten melleacutekelve

leend a Kossuth Hiacuterlapjaacutenakrdquo112 Ez nem koumlvetkezett be hiszen a Kossuth Hiacuterlapja ciacutemucirc lap

maacuter nem jelenhetett meg 1849 januaacuterjaacuteban Pest januaacuter 1-eacuten kezdotildedoumltt kiuumlriacuteteacutese feladaacutesa

eacutes Windischgraumltz januaacuter 5-i bevonulaacutesa miatt

Koumlzlemeacutenyek a Kisdedoacutevaacutes eacutes az Elemi Neveleacutes Koumlreacutebotildel

Kacskovics Lajos113 szerkeszteacuteseacuteben a Kisdedoacutevoacute Inteacutezeteket Magyarorszaacutegon Terjesztotilde

Egyesuumllet kiadaacutesaacuteban jelent meg a Koumlzlemeacutenyek Kisdedoacutevaacutes eacutes az Elemi Neveleacutes koumlreacutebotildel

ciacutemucirc fuumlzet 1843-ban Budaacuten az Egyetemi Nyomdaacuteban Vitathatoacute hogy a folyoacuteiratok koumlzoumltt

kell-e emliacutetenuumlnk hiszen egyetlen szaacutema jelent meg Az elotildeszoacuteboacutel azonban kideruumll hogy a

szerkesztotilde egyeacutertelmucircen folyoacuteiratkeacutent kiacutevaacutenta kiadni a Koumlzlemeacutenyeket baacuter utalt arra is

hogy valoacutesziacutenucircleg nem lesz lehetotildeseacuteg a rendszeres idotildekoumlzoumlnkeacutent toumlrteacutenotilde megjelenteteacutesre

csak bdquoidotildehoumlz nem szabott fuumlzetekrdquo jelennek majd meg A bekoumlszoumlntotildeben Kacskovics Lajos

reacuteszletesen szoacutelt a ceacutelokroacutel Az elsotildedleges ceacutel az volt hogy a kisdedoacutevaacutes uumlgye iraacutent

eacuterdeklotildedotilde olvasoacutek idotilderotildel-idotildere eacutertesuumlljenek az e teacuteren hazaacutenkban toumlrteacutent fontosabb

esemeacutenyekrotildel az egyesuumllet munkaacutelatairoacutel eacutes eredmeacutenyeirotildel Nem kiacutevaacutentak kizaacuteroacutelag a

kisdedoacutevaacutesra szoriacutetkozni hiszen az elotildeszoacuteboacutel megtudjuk hogy az elemi neveleacutes eacutes oktataacutes

koumlreacutebe tartozoacute bdquoeredeti dolgozatokat eacutes fordiacutetmaacutenyokatrdquo is vaacutertak Hasonloacutean a korabeli

folyoacuteiratokhoz a tervezett lap eacutertekezeacuteseket a neveleacutes gyakorlataacutera vonatkozoacute cikkeket

112 Pesti Hiacuterlap 1849 255 sz 4p113 Kacskovics Lajos (1806-1891) jogaacutesz a Kisdedoacutevoacute Inteacutezeteket Magyarorszaacutegon Terjesztotilde Egyesuumllettitkaacutera 1843-toacutel Pest vaacuteros fotildejegyzotildeje 1848-ban keacutepviselotilde eacutes miniszteri tanaacutecsos A szabadsaacutegharc bukaacutesautaacuten visszavonult eacutes csak 1860-ban teacutert vissza a koumlzeacuteletbe mint Pest vaacuteros fotildejegyzotildeje eacutes orszaacuteggyucircleacutesikeacutepviselotilde Keacutesotildebb biacuteroacutekeacutent teveacutekenykedett

jeles hazai eacutes kuumllfoumlldi nevelotildek eacuteletrajzait eacutes koumlnyvismerteteacuteseket koumlzoumllt volna A megjelent

egyetlen szaacutem keacutet nagyobb tanulmaacutenyt eacutes amerikai kisdedoacutevaacutessal kapcsolatos frissen

kiadott koumlnyvek ismerteteacuteseit tartalmazza A bevezetotilde tanulmaacutenyt a szerkesztotilde iacuterta A

kisdedoacutevaacutes orszaacutegos szempontboacutel tekintve ciacutemmel Ebben elmeacuteleti szempontokboacutel kiindulva

bizonyiacutetja mennyire szuumlkseacutegesek hazaacutenkban a kisdedoacutevoacute inteacutezetek aacutettekinti a hazai

toumlrekveacuteseket az elsotilde oacutevoda alapiacutetaacutesaacutetoacutel 1843-ig kiteacuter arra hogy a magyar nyelv terjeszteacutese

tekinteteacuteben milyen nagy a kisdedoacutevoacute inteacutezetek jelentotildeseacutege A maacutesodik cikk szerzotildeje

Wargha Istvaacuten aki az aacuteltala igazgatott tolnai kisdedoacutevoacute keacutepzotilde inteacutezetet az ott folyoacute keacutepzeacutes

rendjeacutet mutatja be Steacuterer Jaacutenos egyesuumllet tag pedig Amerikaacuteban az 1830-as eacutevekben

megjelent pedagoacutegiai munkaacutek elmeacuteleti mucircvek tankoumlnyvek gyermekkoumlnyvek eacutes ifjuacutesaacutegi

lapok ismerteteacuteseacutet adja A fuumlzet veacutegeacuten gyermekdalok kottaacutei eacutes szoumlvegei kaptak helyet

Az oumlsszesen 66 oldal terjedelmucirc fuumlzet igazaacuten sziacutenvonalas eacutes eacuterteacutekes iacuteraacutesokat tartalmaz

Kaacuter hogy nem folytatoacutedhatott

1844-ben Neacutepbaraacutet ciacutemmel jelent meg egy bdquokisdedneveleacutesi eacutes irodalmi hetilaprdquo az

Orszaacutegos Kisdedoacutevoacute Egyesuumllet kiadaacutesaacuteban melyet sajtoacutetoumlrteacuteneacuteszeink az elotildebbi

folytataacutesaacutenak tekintenek A hetenkeacutent megjelenotilde lapot Warga Jaacutenos nagykotilderoumlsi professzor

szerkesztette Peacuteldaacutenyai nem ismertek

Neveleacutesi Emleacuteklapok

A Neveleacutesi Emleacuteklapok Tavasi Lajos kezdemeacutenyezeacuteseacutere joumltt leacutetre eacutes a megjelent hat

fuumlzetet is otilde szerkesztette Joacutel laacutetta hogy szuumlkseacuteg van oumlnaacutelloacute neveleacutesuumlgyi folyoacuteiratra mely

taacutejeacutekoztatja az orszaacuteg pedagoacutegusait a leguacutejabb toumlrekveacutesekrotildel A Religio eacutes Neveleacutest de a

protestaacutens felekezetek aacuteltal megindiacutetott Protestaacutens Egyhaacutezi eacutes Iskolai Lapot sem tartotta

megfelelotildenek erre a ceacutelra bdquoOtt sugorog az egyhaacutezi lap sarkaacuten az oskolauumlgyrdquo ndash mondta kis

tuacutelzaacutessal a pesti protestaacutens tanaacuteri gyucircleacutesen azzal vaacutedolva a szerkesztotildeket hogy a neveleacutesi

keacuterdeacutesek nem kapnak megfelelotilde hangsuacutelyt eacutes teret az emliacutetett lapokban Uacutegy gondolta

olyan neveleacutesi folyoacuteiratra van szuumlkseacuteg mely az oumlsszes felekezet pedagoacutegusaihoz egyaraacutent

szoacutel

A Pestalozzi emleacutekeacutere 1846 januaacuterjaacuteban kiadott fuumlzet folytataacutesakeacutent rendszertelen

idotildekoumlzoumlkben jelentek meg a Neveleacutesi Emleacuteklapok tovaacutebbi szaacutemai A kiadvaacuteny mucircfaja

vitathatoacute hiszen valamifeacutele aacutetmenetet keacutepez az eacutevkoumlnyv eacutes a folyoacuteirat koumlzoumltt114 A maacutesodik

fuumlzet 1847 januaacuterjaacuteban a harmadik ndashnegyedik oumlsszevont fuumlzet 1847 maacutejusaacuteban az oumltoumldik

maacuter a forradalom kitoumlreacutese utaacuten 1848 juacuteniusaacuteban az utolsoacute pedig oktoacuteberben jelent meg

Pesten a Trattner-Kaacuterolyi nyomdaacuteban A szerkesztotilde nem kapott anyagi taacutemogataacutest a

kiadaacuteshoz iacutegy azt reacuteszben a sajaacutet joumlvedelmeacutebotildel reacuteszben pedig a maacuter eladott fuumlzetek aacuteraacuteboacutel

fedezte Tudjuk hogy a szaacutemok nagy reacuteszeacutet nem tudtaacutek eacuterteacutekesiacuteteni Ennek oka Tavasi

szerint bdquoa neveleacutesi irodalom iraacutenti reacuteszveacutetlenseacutegrdquo115

Ha veacutegigtekintuumlnk a hat szaacutem tartalmaacuten megaacutellapiacutethatjuk hogy a tematika folyamatosan

botildevuumllt A teljes egeacuteszeacuteben Pestalozzi emleacutekeacutenek szentelt elsotilde fuumlzet utaacuten egy eacutevvel laacutetott

napvilaacutegot a maacutesodik melyben az 1846 augusztus 10-11-eacuten Pesten tartott elsotilde protestaacutens

taniacutetoacutei gyucircleacutes naploacutejaacutet eacutes jegyzotildekoumlnyveacutet tette koumlzzeacute Tavasi Az oumlsszevont 3-4 fuumlzet elsotilde

fele is Pestalozzival foglakozik Itt jelent meg az Eszmetoumlredeacutek a neacutepnyomor s

neacutepneveleacutesrotildel szoacuteloacute cikk mely nem Tavasi sajaacutet iacuteraacutesa hanem egy Zellweger cikk fordiacutetaacutesa

neacutemetbotildel116 Ebben olvashatoacute Schedius Lajos oumlsszefoglalaacutesa Pestalozzi pedagoacutegiai

elveirotildel117 eacutes Tavasi beszeacutede mely a Pestalozzi emleacutekuumlnnepseacutegen hangzott el118 Itt jelent

meg Vaacuteradi Szaboacute Jaacutenos 1817-ben napvilaacutegot laacutetott koumlnyveacutenek egy fejezete bdquoA koumlzneacutep

taniacutetoacuteiroacutelrdquo ciacutemmel119 A fuumlzet maacutesik reacuteszeacuteben neveleacutesi taacutergyuacute eacutertekezeacutesek eacutes vegyes iskolai

vonatkozaacutesuacute koumlzlemeacutenyek kaptak helyet Kiemelhetjuumlk Petz Gyula120 a gimnaacuteziumok

feladataacuteroacutel121 szoacuteloacute tanulmaacutenyaacutet eacutes Teleki Blanka bdquoNyilatkozatrdquo-aacutet mely itt jelent meg

maacutesodszor Roumlvid oumlsszefoglalaacutest olvashatunk ebben a szaacutemban a Joacutezsef Ipartanodaacuteroacutel122 is

Eacuterteacutekesek a bdquoNeveleacutesi biacuteraacutelmaacutenyokrdquo ciacutemucirc rovat koumlnyvismerteteacutesei melyben toumlbbek koumlzoumltt

kritikaacutet talaacutelunk toumlbb frissen megjelent ABC-s eacutes olvasoacutekoumlnyvrotildel elsotilde

gyermekkoumlnyvuumlnkrotildel Bezereacutedj Amaacutelia bdquoFloacuteri koumlnyverdquo eacutes Ney Ferenc bdquoGyermekek koumlnyve

114 Az elsotilde keacutet szaacutem meacuteg egyeacutertelmucircen eacutevkoumlnyv jellegucirc115 Neveleacutesi Emleacuteklapok V III p116 Oroszneacute Murvai Margit eacutes az otilde nyomaacuten toumlbb szerzotilde is Tavasi sajaacutet iacuteraacutesaacutenak tartja a cikket L Tavasi Lajosvaacutelogatott pedagoacutegiai mucircvei Oumlsszeaacutell bev eacutes jegyz OROSZNEacute MURVAI Margit Bp 1955 23 p117 SCHEDIUS Lajos Pestalozzi Henriknek neveleacutes eacutes taniacutetaacutes elvei = Neveleacutesi Emleacuteklapok III-IV 6-18118 TAVASI Lajos Uumlnnepi beszeacuted Pestalozzi emleacutekuumlnnepeacutelyeacuten = Neveleacutesi Emleacuteklapok III-IV 43-47119 Neveleacutesi Emleacuteklapok III-IV 61-93120 Petz Gyula (1821-1882) evangeacutelikus lelkeacutesz tanaacuter Tanulmaacutenyait Sopronban eacutes Halleban veacutegezte 1843-1853-ig Szarvason taniacutetott keacutesotildebb Mezotildebereacutenyben lelkeacuteszkedett121 PETZ Gyula A gymnasium feladata = Neveleacutesi Emleacuteklapok III-IV 132-149 p122 KARAacuteCSONY Mihaacutely A pesti kiraacutelyi Joacutezsef Ipartanoda szerkezeteacutenek roumlvid vaacutezlata = Neveleacutesi EmleacuteklapokIII-IV 169-171

keacutepekkelrdquo ciacutemucirc munkaacuteiaacuteroacutel Itt jelent meg Tavasi Lajos hosszuacute eacutes kimeriacutetotilde kritikaacuteja Szotildenyi

Paacutel protestaacutens fotildeiskolai tervezeteacuterotildel123

A Neveleacutesi Emleacuteklapok 1848 nyaraacuten eacutes otildeszeacuten megjelent V eacutes VI fuumlzete szinteacuten

soksziacutenucirc eacutes gazdag tartalmuacute Az V fuumlzet bevezetotildejeacuteben124 melyet a szerkesztotilde a maacuterciusi

napok utaacuten iacutert kora pedagoacutegusaihoz szoacutel eacutes neacutegy feladat megoldaacutesaacuteban valoacute

koumlzremucirckoumldeacutesre hiacutevja fel otildeket Elsotildenek eacutes legfontosabbnak a magyar nyelvucirc pedagoacutegiai

szakirodalom fejleszteacuteseacutet tartja ennek egyik eszkoumlzekeacutent jeloumlli meg egy felekezetek felett

aacutelloacute csak neveleacutesuumlgyi keacuterdeacutesekkel foglakozoacute szakfolyoacuteirat megindiacutetaacutesaacutet A cikkben

szorgalmazza neveleacutesi taacutersulatok szervezeacuteseacutet eacutes taniacutetoacutei koumlzgyucircleacutesek tartaacutesaacutet Ebben a

szaacutemban olvashatoacute eacuterteacutekes dokumentum a maacutesodik protestaacutens taniacutetoacutei koumlzgyucircleacutes naploacuteja125

itt talaacuteljuk Tavasi eacutes Vandraacutek Andraacutes beszeacutedeit126 neacutehaacuteny elmeacuteleti cikket127 kuumlloumlnboumlzotilde

protestaacutens iskolaacutek tanterveit128 koumlnyvismerteteacuteseket eacutes vegyes hiacutereket a szabadsaacutegharc

esemeacutenyeirotildel129 A fuumlzet veacutegeacuten olvashatoacute a felhiacutevaacutes bdquoa koumlzoumls eacutes egyetemes taniacutetoacutei

tanaacutecskozmaacutenyrardquo Ebben maacuter polgaacutertaacutersaknak szoacuteliacutetja taniacutetoacutetaacutersait eacutes arra buzdiacutetja otildeket

jelenjenek meg a gyucircleacutesen eacutes segiacutetsenek az bdquouacutej neveleacutes ministeriumnakrdquo az uacutej koumlzneveleacutesi

reformok kidolgozaacutesaacuteban130 A VI fuumlzet mely oktoacuteberben jelent meg koumlzli a juacutelius 20-24-e

koumlzoumltt 257 pedagoacutegus (katolikusok eacutes protestaacutensok) reacuteszveacuteteleacutevel lezajlott bdquoA magyar

taniacutetoacutei elsotilde egyetemes gyucircleacutesnek jegyzotildekoumlnyveacuterdquondasht131 eacutes beszaacutemol a nyaacuter eacutes az otildesz tanuumlgyi

esemeacutenyeirotildel

Ha eacuterteacutekelni szeretneacutenk a Neveleacutesi Emleacuteklapokat azt mondhatjuk hogy legfotildebb eacuterteacuteke az

1846-1848 koumlzoumltti idotildeszakra vonatkozoacute neveleacutesuumlgyi dokumentumok koumlzleacutese Baacuter a

kiadvaacutenysorozat szerkesztotildejeacutenek ceacutelja az volt hogy oumlsszes felekezet pedagoacutegusaihoz

szoacuteljon erotildesen eacuterezhetotilde a protestaacutens iraacutenyuacute elkoumltelezettseacuteg A cikkek szerzotildei kiveacutetel neacutelkuumll

protestaacutensok eacutes szinte kizaacuteroacutelag a protestaacutens tanuumlgy probleacutemaacutei jelennek meg a lapban

123 Neveleacutesi Emleacuteklapok III-IV 94-116 p124 Bevezetotilde szoacute a neveleacutesi irodalomroacutel eacutes a hazai taniacutetoacutek koumlztanaacutecskozmaacutenyaacuteroacutel = Neveleacutesi Emleacuteklapok VIII-XII p125 Maacutesodik protestaacutens taniacutetoacutei koumlzgyucircleacutes = Neveleacutesi Emleacuteklapok V 1-37126 VANDRAacuteK Andraacutes A fotildeosztaacutelybeli ifjuacutesaacuteghoz mondott beszeacuted = Neveleacutesi Emleacuteklapok V 90-95 TAVASILajos Vizsgaacutelati beszeacuted = Neveleacutesi Emleacuteklapok V 103-107 Emleacutekbeszeacuted Schedius Lajos felett =NeveleacutesiEmleacuteklapok V 107-112127 Toumlbbek koumlzoumltt ARGAY Jaacutenos Neacutehaacuteny szoacute az elotildekelotildebb csalaacutedok gyermekei nevelteteacutese uumlgyeacuteben =Neveleacutesi Emleacuteklapok V 59-77 SELTENREICH Kaacuteroly A notildei hivataacutes keacutepzeacuteseacutenek fontossaacutegaacuteroacutel = NeveleacutesiEmleacuteklapok V 82-90128 Neveleacutesi Emleacuteklapok V 118-144129 Neveleacutesi Emleacuteklapok V 161-207130 Neveleacutesi Emleacuteklapok V 205131 Neveleacutesi Emleacuteklapok VI 1-31

Tudjuk hogy a Neveleacutesi Emleacuteklapokat katolikus pedagoacutegusok is olvastaacutek de otildek inkaacutebb

negatiacutev eacuterzelmeiknek adtak hangot a lappal kapcsolatban132 Csak a hatodik utolsoacute fuumlzet

tuumlkroumlzi a felekezeti elfogulatlansaacutegot bdquoA felekezeteket mint vallaacutesi taacutersasaacutegokat nem illeti

eacutes nem illetheti maacutes igeacuteny mint eacuteppen csak a hitvallaacutesi taniacutetaacutes hellipNincs szuumlkseacuteguumlnk a

felekezetiseacutegre mert minden egyeacuteb tan nem felekezeti eacutes nem is lehet azrdquo133 1848

szeptember 6-aacuten ekkor maacuter csak a protestaacutens pedagoacutegusok (35 fotilde) ismeacutet oumlsszegyucircltek eacutes

egy nyilatkozatot fogadtak el amely eacutertelmeacuteben a protestaacutens taniacutetoacutek bdquoaz egyhaacuteztoacutel

kuumlloumlnvaacuteltnak eacutes oumlnaacutelloacutenak kiacutevaacutenjaacutek a tanuumlgyet isrdquo134 Ezt a nyilatkozatot is koumlzli a Neveleacutesi

Emleacuteklapok

Az utolsoacute szaacutem a szuumllotildekhoumlz szoacuteloacute felhiacutevaacutessal zaacuterul bdquoSzuumlleacutek Eresszeacutetek serduumlltebb

tanuloacute fiaitokat a szabadsaacuteg bajnokai koumlzeacute Atyaacutek Kuumlldjeacutetek a keacutesedelmes fiuacutet ha oumlnkeacutenyt

nem rohan S ha az atya kis lelkucirc uacutegy piriacutetsatok raacute ti anyaacutek azzal hogy hellip Ti fegyverzitek

fel az ifjakatrdquo135

A szerkesztotilde Tavasi Lajos peacuteldaacutet mutatott 1849 januaacuter 5-eacuten Windischgraumltz

bevonulaacutesaacutenak napjaacuten csatlakozott a pesti egyetemi leacutegioacutehoz Taniacutetvaacutenyainak serege

koumlvette

Katholikus Iskolai Lap

A Religio eacutes Neveleacutes 1848 november 21-i szaacutemaacuteban jelent meg Somogyi Kaacuteroly

bdquoelotildeleges eacutertesiacuteteacuteserdquo egy uacutej pedagoacutegiai szaklaproacutel amelyet 1849 januaacuterjaacutenak elejeacuten kiacutevaacutent

megindiacutetani Az uacutej hetilap a Katholikus Iskolai Lap136 maacuter kizaacuteroacutelag iskolai teacutemaacutekkal

foglalkozik majd iacuterta a szerkesztotilde Somogyi elsotildesorban a katolikus taniacutetoacuteknak szaacutenta lapjaacutet

Reacuteszletesen szoacutel a megindiacutetani kiacutevaacutent lap tartalmaacuteroacutel is Taacutergyai lesznek a lapnak

mindazon iskolauumlgyet eacutes neveleacutest illetotilde hivatalos eacutes magaacuten tudoacutesiacutetaacutesok a magaacuten eacutes haacutezi

neveleacutesre vonatkozoacute eacuterdekes czikkek szintuacutegy mint a nyilvaacutenos taniacutetaacutest elemi polgaacuteri real

eacutes gymnasiumi iskolaacutekat vagy akaacuter fennsotildebb taniacutetoacute- s nevelotilde-inteacutezeteket eacuterdeklotildek

132 Vouml Religio eacutes Neveleacutes 1846 I 49-52 56-60 121-124129-133137-142 145-148133 Neveleacutesi Emleacuteklapok VI 63134 Neveleacutesi Emleacuteklapok VI 89135 Neveleacutesi Emleacuteklapok VI 119136 A Katholikus Iskolai Laproacutel FEHEacuteR Katalin Egy pedagoacutegiai hetilap 1849-botildel = Magyar Koumlnyvszemle1996 4 sz 532-539

amennyiben ezek a taniacutetoacuteknak figyelmezteteacutesuumll a szuumlleacutek- s nevelotildeknek pedig otthoni

koumlzremunkaacutelaacutesuk tekinteteacutebotildel hasznos tanulsaacutegul szolgaacutelhatnak137

Ceacutelja az hogy az uacutej lap rendszeres eacutes pontos taacutejeacutekoztataacutest adjon mind a pedagoacutegusoknak

mind pedig a szuumllotildeknek a hazaacutenkban mucirckoumldotilde alsoacute- eacutes koumlzeacutepfokuacute katolikus iskolaacutek

taniacutetoacutekeacutepzotildek adatairoacutel tanulmaacutenyi rendjeacuterotildel az ott folyoacute oktataacutes tartalmaacuteroacutel eacutes

moacutedszereirotildel Emellett - ami fontosabb - a hazai eacutes kuumllfoumlldi leguacutejabb elmeacuteleti pedagoacutegiai

toumlrekveacuteseket eacutes eredmeacutenyeket is folyamatosan ismertetni akarja lapjaacuteban a szerkesztotilde

A Katholikus Iskolai Lap elsotilde szaacutema 1849 januaacuter 2-aacuten jelent meg keacutet nappal

Windischgraumltz pesti bevonulaacutesa elotildett Az uacutej hetilap alciacuteme oktataacutes-eacutes neveleacutestani folyoacuteirat

A lapot a Lukaacutecs eacutes Taacutersa Nyomda adta ki negyedreacutet formaacutetumban A megjelent oumlsszesen

25 szaacutem nem tartalmazott aacutellandoacute rovatokat de a szerkeszteacutesben eacuterveacutenyesuumllt bizonyos

koumlvetkezetesseacuteg Csaknem minden lapszaacutemban olvashatunk egy hosszabb elmeacuteleti jellegucirc

tanulmaacutenyt a neveleacutestudomaacuteny valamely fontos keacuterdeacuteseacutevel kapcsolatban Koumlzoumllt a hetilap

oktataacutes- eacutes neveleacutesmoacutedszertani cikkeket neveleacutestoumlrteacuteneti oumlsszefoglalaacutesokat a kortaacuters

euroacutepai oktataacutesuumlgy leguacutejabb esemeacutenyeirotildel eacutes eredmeacutenyeirotildel szaacutemot adoacute iacuteraacutesokat eacutes nem

utolsoacute sorban a korabeli olvasoacute taacutejeacutekozoacutedhatott a lapboacutel a hazai tanuumlgy aktuaacutelis hiacutereirotildel is

Az iacuteraacutesok fotildekeacutent a neacutepoktataacutes tartalmi meguacutejiacutetaacutesaacuteval a taniacutetoacutekeacutepzeacutessel foglalkoztak de

olyan reformeszmeacutek is megjelentek a lapban mint a falusi iacuteraacutestudatlan felnotildett lakossaacuteg a

cseleacutedek eacutes a cigaacutenygyermekek oktataacutesaacutenak fontossaacutega a nemzeti neveleacutes szuumlkseacutegesseacutege

sotildet az iskolai pluralizmus uumlgye

A lap elsotilde szaacutemaiban folytataacutesokban jelent meg Majer Istvaacutennak az esztergomi

taniacutetoacutekeacutepzotilde igazgatoacutejaacutenak lelkesiacutetotilde hanguacute iacuteraacutesa Foumll neacutepnevelotildek a reform mezejeacutere

ciacutemmel A Katholikus Iskolai Lap toumlbb szaacutemaacuteban olvashatunk kuumlloumlnboumlzotilde szerzotildek tollaacuteboacutel

cikkeket a helybeacuteli pap eacutes a taniacutetoacute szerepeacuterotildel eacutes felelotildesseacutegeacuterotildel a neacutep mucircveltseacutegeacutenek

megalapozaacutesaacuteban138 Toumlbb cikk foglalkozik a korabeli tankoumlnyvek139 eacutes az ifjuacutesaacutegnak szaacutent

koumlnyvek140 probleacutemaacuteival is

Somogyi mint szerkesztotilde fontosnak tartotta hogy a neveleacutestudomaacuteny minden aacutega

keacutepviselve legyen lapjaacuteban Igen eacuterteacutekesek eacutes forraacuteseacuterteacutekucircek a Katholikus Iskolai Lap

137 Uo 532138 SEBESTYEacuteN Vendel Falusi iskolaacutek = Katholikus Iskolai Lap 6 sz 1849 februaacuter 13 64- 65 SZABOacute ImreBizodalmas levelek falusi mesterekhez = Katholikus Iskolai Lap 8sz 1849 februaacuter 27 92-93139 SEBESTYEacuteN Vendel Tankoumlnyveink = Katholikus Iskolai Lap 11 sz 1849 maacutercius 20 127-130140 BEEacuteLY Fideacutel Az ifjuacutesaacutegi iratok aacuternyoldalai czeacutelja s minotildeseacutege = Katholikus Iskolai Lap 5sz 1849februaacuter 6 50-54

magyar neveleacutestoumlrteacuteneti cikkei141 melyek hazaacutenk neacutepneveleacuteseacutenek toumlrteacuteneti alakulaacutesaacutet

koumlvetik nyomon a kezdetektotildel a 15 szaacutezadig Ugyaniacutegy egeacuteszen uacutej kezdemeacutenyezeacutesnek

tekinthetotildek a korabeli euroacutepai oktataacutesuumlgy helyzeteacutet bemutatoacute iacuteraacutesok valamint a kortaacuters

kuumllfoumlldi pedagoacutegiai szakirodalom eacuterteacutekeleacuteseacutevel foglalkozoacute cikkek

A lap utolsoacute oumlt szaacutema maacuter tuumlkroumlzi a szabadsaacutegharc politikai esemeacutenyeit Somogyi maacutejus

15-eacuten koumlzli lapjaacuteban hogy Horvaacuteth Mihaacutely csanaacutedi puumlspoumlkoumlt nevezteacutek ki vallaacutes eacutes

koumlzoktataacutesuumlgyi miniszterreacute Maacutejus 29-eacuten a szerkesztotilde teljes egeacuteszeacuteben koumlzzeacuteteszi Horvaacuteth

Mihaacutely maacutejus 18-i radikaacutelis hanguacute debreceni felhiacutevaacutesaacutet a papsaacuteghoz szabadsaacutegharc

taacutemogataacutesaacutera a lap Tan-eacutes Neveleacutesuumlgyi Tudoacutesiacutetaacutesok ciacutemucirc rovataacuteban142 A felhiacutevaacutes a haza

oumlsszes lelkeacuteszeacutehez szoacutel felekezeti kuumlloumlnbseacutegre valoacute tekintet neacutelkuumll Miutaacuten szenvedeacutelyes

hangon felsorolja a Habsburgoknak a magyar nemzet ellen elkoumlvetett bucircneit a

szabadsaacutegharc jogossaacutegaacutet hangsuacutelyozza eacutes felhiacutevja a lelkeacuteszek eacutes taniacutetoacutek figyelmeacutet arra

hogy Ferenc Joacutezsef orosz seregek segiacutetseacutegeacutevel akarja a magyar szabadsaacutegkuumlzdelmet leverni

A vallaacutes eacutes koumlzoktataacutesuumlgyi miniszter arra buzdiacutetja a lelkeacuteszeket hogy aacutelljanak a neacutepfelkeleacutes

eacuteleacutere gyotildezzeacutek meg a neacutepet a szabadsaacuteg megoacutevaacutesaacutenak egyeduumlli lehetseacuteges moacutedjaacuteroacutel a

veacutegsotildekig tartoacute fegyveres ellenaacutellaacutesroacutel Somogyi lapja teljes egeacuteszeacuteben koumlzoumllte az orosz caacuter

csapatai elleni meghatoacute eacutes lelkesiacutetotilde imaacutedsaacutegot is

Ugyanebben a szaacutemban kezdotildedoumltt a Nemzeti neveleacutesuumlnk ciacutemucirc cikksorozat mely ugyan

neacutev neacutelkuumll jelent meg de bizonyos hogy a szerkesztotilde aacutellaacutesfoglalaacutesaacutet tuumlkroumlzi A cikk elejeacuten

a szerzotilde leszoumlgezi hogy nemzeti uacutejjaacuteszuumlleteacutesuumlnket oumlnaacutelloacutesaacutegunk eacutes fuumlggetlenseacuteguumlnk

kiviacutevaacutesaacutenak idotildepontjaacutetoacutel tehaacutet 1849 aacuteprilis 14-eacutetotildel a troacutenfosztaacutes kimondaacutesaacutetoacutel kell

szaacutemiacutetani A hazai neveleacutesuumlgy uacutej feladatok elotildett aacutell Ahhoz hogy a magyar nemzet

elfoglalhassa az otildet megilletotilde helyet az euroacutepai fuumlggetlen aacutellamok soraacuteban az elsotildedleges

feladat a tudomaacutenyok mesterseacutegek teruumlleteacuten valoacute elotildereleacutepeacutes mert ez teszi lehetotildeveacute hogy az

ipar eacutes a kereskedelem fejlotildedhessen Az oktataacutesuumlgy fejleszteacutese tehaacutet koumlzoumls aacutellami eacutes

egyhaacutezi feladat koumlzuumlgy A kormaacutenyzat eacutes az oktataacutes nyelve Magyarorszaacutegon csak a magyar

lehet vallja a szerkesztotilde de a nemzeti neveleacutes nem jelenti azt hogy a hazaacutenkban eacutelotilde neacutepek

ne otilderizhesseacutek meg sajaacutet anyanyelvuumlket Az elemi ismereteket minden gyermek tanulja a

141 A neacutepneveleacutes aacutellapotja honunkban aacuterpaacutedi s anjoui fejedelmek alatt = Katholikus Iskolai Lap 1899 170-176 eacutes A neacutepneveleacutes aacutellapotja honunkban a 15 szaacutezadban = Katholikus Iskolai Lap 1849 213-215 224-237142 HORVAacuteTH Mihaacutely Ministeri rendelet = Katholikus Iskolai Lap 20sz 1849 maacutejus 29 241-244

sajaacutet anyanyelveacuten Az idegen ajkuacuteak szaacutemaacutera egyes koumlrzetekben leacutetre kell hozni anyanyelvi

gimnaacuteziumokat ipariskolaacutekat

A lap juacutenius 22-i szaacutemaacuteban Somogyi bejelenti hogy uacutej pedagoacutegiai napilapot kiacutevaacuten

indiacutetani Egyhaacutez eacutes Iskola ciacutemmel Erre azonban maacuter nem keruumllhetett sor Ekkor Haynau

csapatai maacuter koumlzeledtek Pest feleacute A Katholikus Iskolai Lap huszonoumltoumldik 1849 juacutenius 30-i

szaacutema volt az utolsoacute A szerkesztotilde sem a tervezett napilapot - mely hazaacutenk elsotilde pedagoacutegiai

keacuterdeacutesekkel foglalkozoacute napilapja lett volna - nem tudta kiadni sem a Katholikus Iskolai

Lapot nem tudta folytatni a hadi helyzet eacutes anyagi okok miatt

Miutaacuten nagy vonalakban aacutettekintettuumlk hazaacutenk elsotilde pedagoacutegiai szaklapjaacutenak toumlrteacuteneteacutet

oumlsszefoglalaacuteskeacuteppen elmondhatjuk hogy a hetilap baacuter csak 25 szaacutema jelent meg 1849

januaacuter 2-eacutes juacutenius 30-a koumlzoumltt meacutegis nagy jelentotildeseacutegucirc volt Baacuter szerkesztotildeje - katolikus

papkeacutent - termeacuteszetesen szem elotildett tartotta a katolikus egyhaacutez tanuumlgyi eacuterdekeit a polgaacuteri

eacutertelemben vett tanszabadsaacuteg hiacuteve volt Uacutegy veacutelte hogy az aacutellami eacutes egyhaacutezi iskolaacutek nem

lehetnek ellenseacutegei egymaacutesnak Az iskolafenntartoacutek koumlzoumltt alakuljon ki egyuumlttmucirckoumldeacutes eacutes

nemes verseny Azt vallotta hogy a koumlzoumls ceacutelt joacutel keacutepzett eacutes sokoldaluacutean mucircvelt polgaacuterok

neveleacuteseacutet ki-ki a maga eszkoumlzeivel eacuterje el A szerkesztotilde szoacutet emelt a nemzetiseacutegek

anyanyelvi oktataacutesaacutenak jogaacuteeacutert Az oktataacutes-eacutes neveleacutes korszerucirc elveit moacutedszereit a hazai eacutes

euroacutepai neveleacutestudomaacuteny uacutej eredmeacutenyeit neacutepszerucircsiacutetette lapjaacuteban Somogyi Katholikus

Iskolai Lapjaacutehoz hasonloacute magas sziacutenvonaluacute eacuterteacutekes pedagoacutegiai szaklap csak tizenneacutegy eacutev

muacutelva 1863-ban indult meg hazaacutenkban Maacuterki Joacutezsef szerkeszteacuteseacuteben143

143 Neacutepnevelotildek Lapja Egyetemes magyar neacutepneveleacutesi heti koumlzloumlny (1863-1918)

Page 2: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 3: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 4: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 5: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 6: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 7: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 8: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 9: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 10: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 11: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 12: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 13: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 14: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 15: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 16: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 17: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 18: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 19: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 20: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 21: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 22: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 23: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 24: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 25: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 26: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 27: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 28: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 29: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 30: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 31: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 32: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 33: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 34: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 35: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 36: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 37: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 38: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 39: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 40: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 41: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 42: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt

Page 43: I. A KORSZAK SAJTÓJA, ÉS OLVASÓKÖZÖNSÉGE · ismeretterjesztõ újság a Penny Magazine, amely új korszakot nyitott az európai sajt