IRODALMI ÉVFORDULÓK

DECEMBER 1.

Hőgyészi Döbrentei Gábor (Somlószőlős, 1785. december 1. – Buda, 1851. március

28.) költő, királyi tanácsos, az MTA tagja, a történelem szó megalkotója.

Álnevei

Pártfalvy Márk, Szentkuti Sándor és Remény Andor (a szépirodalmi lapokban.)

Tanulmányait Pápán kezdte és ott végezte a Donatust. A grammatikai osztályra Sopronba ment, ahol

1805-ig maradt. Itt Baróti Szabó Dávid és Ányos munkáinak hatása alatt a költészet iránti szeretet

korán ébredt fel lelkében. Tagja lett a tanulók közt már ekkor fennálló magyar egyesületnek, melynek

előbb könyvtárnokává, majd titoknokává választották. Az egyesület elhatározta jelesebb

dolgozatainak kiadását, amely A soproni magyar társaság zsengéi (Sopron, 1804) cím alatt jelent meg

és ebben kerültek nyilvánosság elé Döbrentey első versei is. Nagy befolyással volt művelődésére a Kis

János és Kazinczy Ferenc között folyt levelezés is.

Pesten telepedett le, ahol minden idejét az irodalomnak szentelte. Mivel fontosnak tartotta a

színházügyet, igyekezett előmozdítani színdarabok fordításával és átdolgozásával.

1828-ban a felállítandó magyar akadémia rendszabásait átdolgozó országos küldöttség tagja és

jegyzője volt; 1830-ban az igazgatóságnak, a társaságot megalakító gyűlésében, tollvivőjévé, az

akadémia filozófiai osztályában helybeli első rendes taggá, majd 1831. február 20-án akadémiai

titoknokká választották meg. Az akadémiánál nyert kitüntetései miatt Kazinczy, aki szintén vágyott az

akadémiai titoknokságra, elidegenedett tőle és az eddigi szoros barátság közöttük végleg megszűnt.

Munkái

1. A szerelem kellemei. Hat dalokban. Tiszt. Bilnitza Pál úrnak, a pozsonyi ev. főoskolák

professzorának, Kaizer Jetta kisasszonynyal való öszvekelésekor. Sopron, 1804.

2. A soproni társaság búcsúszavai, Halasy Mihály professzor úrtól, szintén a társaság

itélő-társától máj. 21. 1805. U. ott. (Költemény.)

3. Gyászoló érzések méltgs gróf Bossányi Juliánna asszonyságnak, néh. Tolnai gróf

Festetits Pál özvegyének utolsó halotti tiszteltet tételekor ápr. 18. 1805. U. ott.

4. Köszönet Nagy István úrhoz, a Dunáninnen való ev. gyülekezetek

szuperintendenséhez, midőn a sopronyi főoskolákat meglátogatni méltóztatott volna,

júl. 1805. a magyar társaság és tanuló ifjúság nevében. U. ott. (Költemény.)

5. Planum egy tökéletes magyar bibliografia és szókönyv iránt. Pest, 1814.

6. Döbrentei Gábor külföldi színjátékai. Bécs, 1821–22. Két kötet. (I. Német játékszin:

Vétek súlya, szomj. 4 felv. Müllner élete és munkái. Emlékeztetés magyar

játékszineinkre és szinjátszóinkra nézve. A német szinjátszás rövid előadása. Német

színjátszók és szinjátszónék; előadták Miskolczon 1833. márcz. 28. II. Franczia

játékszin: A fösvény, vígj. 5 felv. Moličretől. Moličre élete és munkái. Franczia

vigjáték költők. Rövid előadása a franczia játékszin származásának. Franczia

szinjátszók és szinjátszónék.)

7. Charaktert festő s elmés mulatságos anekdoták. Pest, 1827. (2. kiadás. U. ott, 1839.)

8. Yorick és Eliza levelei, angolból. U. ott, 1828.

9. Pali és Minka olvasni tanul. Betűk ismeretére és olvasására tanító abéczés könyv 38

képpel. U. ott, 1829.

10. A kis Gyula könyve, vagy fiú- és leánygyermekek számára irt elbeszélések. U. ott,

1829. (2. bőv. kiadás 1845. 3. k. 1858. 4. k. 1861. U. ott.)

11. Shakespeare remekei. I. kötet. Macbeth, szomj. 5 felv. angolból, mai előadhatáshoz

alkalmaztatva. U. ott, 1830. (Magyarázó toldalékkal. Előadták Budán, 1834. jún. 17.)

12. Magyar ábécze, s olvasásban gyakorlás végett előleges oktatás. U. ott, 1834.

13. Terve a nagy magyar szótár belső elrendelésének, Buda, 1834.

14. Virág Benedek emléke készen áll Budán, Ferenczy műtermében 1834. nov. óta. Buda,

máj. 20. 1835.

15. Huszárdalok. U. ott, 1847. (2. kiadás, Magyarország önkénytesei számára irtakkal. U.

ott, 1848.)

16. V. Ferdinándhoz. Budán, május 21. 1848. Ára egy kongó garas. (Költemény.)

Levelei

D. és Kölcsey leveleikből 1813–1817. (Élet és Literatura 1827.) A Digitális Klasszika

oldalán

D. levelezése Kazinczy Ferenczczel, 1822–30. (Uj M. Muzeum 1856. I.),

Frankenburghoz, 1844. nov. 7. (Főv. Lapok 1866. 132. sz.)

b. Wesselényi Miklóshoz, Kolozsvár, 1813. febr. 22. M.-Vásárhely, Judit napján, jún.

11. 1818. M.-Németi 1819. márcz. 21., Budap 1825. nov. 10., Buda 1825. nov. 13.,

1828. ápr. 8. és szept. 15.

Cserey Helena, özv. b. Wesselényi Miklósnéhoz, Kolozsvár, 1815. jan. 25. (Tört.

Lapok 1874–76.)

Kisfaludy Sándorhoz, Buda, 1828. jún. 30. (M. és a Nagyvilág 1880. 30. sz.)

levelezése Kozma Gergelylyel, 1809–1817. (Figyelő II. 1877.)

Berzsenyihez 1842. jún. 2. (U. ott, XIX. B. utolsó éveiben csak D.-vel levelezett

egyedül.), *Burczy Emilhez, verses levele, Kolozsvár, 1817. ápr. 2. (U. ott, XXIV.),

gr. Wesselényi Miklóshoz, Buda, 1827. decz. 1., 1828. aug. 24. (a kolozsvári

Hölgyfutár 1877. 12. sz.)

Nagy Jánoshoz, Buda, 1844. őszelő 11. (Zala, 1888. 49. sz.)

Szerkesztette az Erdélyi Múzeumot 1814-től 1818-ig, Kolozsvárt és Pesten; a Pesti

lóversenykönyvet 1828-ról és 1829-ről (Széchenyi István gróffal.), az 1830-kit (Andrássy

György gróffal), a Magyar Tudományos Akadémia Évkönyveit (I. II. Pest, 1833. és 1835. sok

becses irodalomtörténeti adatokkal), a Régi Magyar Nyelvemlékeket (I–III. és a IV. kötet első

osztályát, Buda, 1838., 1840., 1842. és 1846). Ezek mellett gyűjtött XVII. századbeli magyar

leveleket, melyeknek nyomatását is megindította, de 1848-ban fennakadván, halála után az

akadémia számára vétettek meg.

Kiadta gróf Teleki Ferenc verseit s néhány leveleiből töredékeket (Buda, 1834.), Berzsenyi

Dániel összes műveit (Buda, 1842. 4-rét és u. akkor három 8-rét kötetben, életrajzzal,

bevezetéssel, jegyzetekkel és Berzsenyivel folyt levelezésével.)

Kéziratai

Mindennap, magának gyűjtögette Döbrentei Gábor Vittenbergában 1806. (napló ápr. 12-től

május 13-áig 4-rét 20 lap, birtokomban van, de folytatása hiányzik). Naplója (mely igen

érdekes adalékokat tartalmaz az erdélyi közélet 1807–1819-ki történetéhez) a Gyulay Lajos

gróf hagyatékával Kuun Géza gróf birtokába jutott; a Magyar Tudományos Akadémia

alapszabályainak első tervezete és Döbrenteihez írt 523 levél a Magyar Tudományos

Akadémia birtokában; levele Révayhoz Soprony, 1804. febr. 11. a Magyar Nemzeti Múzeum

kézirattárában.

A Döbrentei-kódex, melyet ő fedezett föl, egyik legbecsesebb nyelvemlékünk; Halabori

Bertalan pap írta 1508-ban, a Zsoltárokat, Énekek énekét, Jób könyvét, az Evangéliumokat és

Episztolákat foglalja magában, a gyulafehérvári püspöki könyvtárba került; kiadta a

Nyelvemléktár XII. kötetében (Bpest, 1884.) Volf György magyarázó előszóval.

Arcképe Barabástól 1844., kőrajz Höfelich J. által nyomtatva, névaláirásával (az Életképek

mellett); olajfestésű arcképe a Magyar Tudományos Akadémia képestermében.

Versei

Iskolai kisérletein kivül egy verse jelent meg a Ragályi Segítőjében (1806.), 1808-ban

Osszián Lórai csatáját fordította, megkezdte Feliciánját, (mely utóbb Klára Visegrádon c.

alatt el is készült) és írt egy elégiai költeményt gr. Gyulaynéhoz, Macbetet fordította,

Zsebkönyvet, majd Kazinczy tanácsára, irodalmi lapot tervezett.

Az 1814-ben megindított Erdélyi Muzeum I. kötete Kolozsvárt nyomatott 500 példányban; de

mivel ezek elkeltek, a kiadvány 2. kiadása és a többi kötetek Pesten jelentek meg. E

folyóiratban költeményein kívül következő cikkei vannak:

1. Előbeszéd, Barcsay Ábrahám, Báró Alvinczy József élete, Eredetiség és jutalomtétel,

2. Az Erdélyi Muzeum megindulhatása, Gróf Batthyiáni Ignácz élete, Száz József

emléke, A hexameterrel élés kezdete a régi s uj nemzetek között,

3. A német próza történetei, Magyar literaturát illető jegyzések, Észrevételek az életirás

theoriájáról, Vadak énekei, Felszólítás az erdélyi professorokhoz, Erdély földleirása

készítése végett,

4. Előbeszéd, Az anyai nyelven irás szükséges voltának megbizonyítása, Florian franczia

költő élete,

5. A franczia nyelv kimivelése történetei, s prozaikusi munkáinak megvizsgálása, A

benczenczi filagoria Kinizsi emlékére,

6. Egyiptomiak, perzsák, görögök és rómaiak nevelése módja c. cikkhez némely

megjegyzések, Dicsérő beszéd Mark Aurelről, Erkölcsi elmélkedések, A

társalkodásról, Haller László gróf, a Telemak fordítója, Thomas élete,

7. Ajánló levél, Boileau Despreaux élete s Poetikája, Hirek Bod Péter felől, Sterne

Lőrincz élete,

8. A míveltség becse s a haza szeretetének nemes volta, Hell Maximilián élete,

Kupeczky János, Mozart élete, Pestalozzi Henrik élete és munkái,

9. A német dráma történetei. A német játékszin eredete s történetei általjában véve

Vigjáték, Szomorújáték, A kritikáról, A wesztmünszteri apáturság temploma s nehány

benne levő emlékkövek Londonban, Halottak beszélgetése (a rossz fordítók, izetlenség

s nyelvócsárlók ellen) Szentkúty Sándor álnévvel,

10. Gróf Teleky József élete, Mint kellene lenni a játékszinnek, s észrevételek a

szomorújáték theoriája körül, Játékszineink mostani állapotja.

Költeményeit hozták a Szépliteraturai Ajándék (1821–22), Aurora (1822. A kenyérmezei

diadal, öt énekben és egy utóénekkel, 1823. Nándorfejérvár 1826), Hebe (1823. Klára

Visegrádon, elbeszélés, 1826.), Koszorú (1828.), Honművész (1835. 1838. 1841.), Budapesti

Árvizkönyv (I. V.), Aradi Vészlapok (1844.); hátrahagyott versei Kisfaludy Sándorhoz (A

neszerző Amor 1806. és Himfy hajléka 1806), a Győri Közlönyben (1886. 27. sz.) jelentek

meg. Értekezései: Nyelv csinosságára való ügyelet (Tud. Gyűjt. 1821. XII.), Balassa Bálint

XVI. századbeli költőnk négy éneke (Széplit. ajánd. 1821.), Halottak beszélgetése a némettel

elegy társalgási magyar nyelv kigunyolására (Kedveskedő 1824. I. 39. sz.), A tudós

társalkodási körökben (Tud. Gyűjt. 1822. II.), A magyar irás mostani állapotjáról (U. ott,

1824. VII.), Dugovics Titus, ki magát, csakhogy nemzete győzzön, halálra szánta Belgrádban

(U. ott, VIII.), a lipcsei Conversations-Lexikon magyar irodalmi cikke fordítva (u. ott, 1825.

VI.). Az Élet és Literatura (1827.) kivonatokat adott Döbrentei és Kölcsey levelezéséből nyelv

és ízlés tárgyaiban és Kazinczynak ezekre hallatott ítéletére viszont Döbrentei Gábor írt

észrevételeket; a Felső Magyarországi Minervában (1826. Jelenetek Macbethből, 1827.

Angliának törvényes állapotja, 1828.

A magyar nyelv, Shakespeare játékszíni munkáinak magyar fordításához jegyzések, Erdélyi

historiájához tartozó emlékjegyzések, Hazai literatura, Erdély historiájához tartozó

emlékírások); a Közhasznú Esmeretek Tára három első kötetébe eredeti és fordított cikkek

(neve alatt vagy D. G. betűkkel); a Thaisz által szerkesztett Sasban: A költés nemei röviden és

tulajdon versnem és versirás módja az olasz, francia angol és német literaturában (1831. VII.);

apró életrajzok az 1832. akadémiai Névkönyvben. 1834. november 10-én az akadémia által a

régi magyar nyelvemlékek gyűjtésével és kiadásával bízták meg; ezen munkásságában

szerteágazó levelezést folytatott és minden évben a haza külön részeiben utazott; ez ügyben az

akadémiának tett jelentései az Akadémiai Értesítőben (1841. 99. l.) és Évkönyvekben (III. és

IV. kötet) jelentek meg.

Az akadémiáról és annak gyűléseiről írt közlemények (Magyar Kurir 1831–33. Jelenkor

1832–35.). Hadi gróf Wesselényi Ferencz házi rendelése (Szemlélő 1836.), Gróf Gyulai

Albertről életrajz (Társalkodó 1835. 72. sz.), Nyelvünk történetéhez (u. ott, 1836. 53. sz.), A

magyar nyelv historiájához (Hasznos Mulatságok 1836. II. 1. sz.), Kérdések a moldvai

magyarok felől (Tud. Tár 1841.), Visszamagyarosodás Bpesten (Honderű 1844.), Brunswik

Józsefné, korompai grófné (Életképek 1845.), Buda helyneveiről (u. ott, 1847. II. 1. 2. sz.),

Apáczai Csere Jánosról és a „witz" szó magyarításáról (Magyar Akadémiai Értesítő 1847.)

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar

költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar

romantika egyik legnagyobb alakja.

Álnevei

Kalóz (Életképek 1844. II. 442.); Csaba, Holló és Vágotai Kálmán

Az elemi iskolát Puszta-Nyéken (1807-11), a középiskolát a székesfehérvári ciszterci (1811-16), majd

annak VI. osztályától a pesti piarista gimnáziumban (1816-17) végezte. Apjának keveset kellett

kötenie reá, mert csakhamar alkalmazták két fiú mellett: kosztját, szállását tanítással kereste meg.

Pesten több könyvhöz is hozzájutott, az újabb magyar költők művei, főként klasszikusok műfordítása:

Baróti Aeneise, Rájnis Eklogái, Virág Benedek ódái és horatiusi levelei. Mindezek hatással voltak rá, s

kevesebbet tanult ugyan, de annál többet verselt.

1824. december 20-án letette az ügyvédi vizsgát, de nem ügyvédkedett. Ezidőtájt ismerkedett

meg Zádor (Stettner) Györggyel, aki aztán meghitt barátja lett; ő ismertette meg Fáy

Andrással, s elvitte hozzá (a Vadász Kürtben lakott) Deák Ferencet. 1825-ben már országos

híre volt és bár szűkös körülmények közt élt, 1826 augusztusában, befejezvén tanítványainak

nevelését, elhatározta, hogy az írói pályán marad.

Költői hírnevét a Zalán futása című, 1825-ben megjelent honfoglalási eposza alapozta meg. A

nemzet ébresztője nevet kapta érte.

1827-ben Zádorral kirándulást tett dunántúli megyékben. 1827 márciusától 1831 végéig

szerkesztette a legjelentékenyebb tudományos folyóiratot, a Tudományos Gyűjteményt (és

1828 márciusától ennek szépirodalmi havi melléklapját, a «Koszorú»-t 800 váltóforint

tiszteletdíjért). A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én alakuló gyűlésén

második fokozatú rendes taggá választotta és néhány nappal utóbb az elhunyt Kisfaludy

Károly helyébe első fokozatúvá, 500 pengőforint fizetéssel. Előkelő szerepe volt az akadémia

korai munkásságában, s leginkább az ő fellépésének volt eredménye, hogy az akadémia

mindjárt kezdetben a Révai-féle nyelvtani rendszert fogadta el.

Kilenc társával megalapította a Kisfaludy Társaságot, amelynek 1837. február 6-án volt az alakuló

gyűlése. 1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel szerkesztette az Athenaeumot.

Mint színikritikus, 1837-ben lépett föl. Kritikái közelebb hozták a színészekhez és drámaírókhoz, akik

játék után örömest siettek a «Csigá»ba, ahol az írók vacsorázni szoktak. A «Csiga» vendégei később

annyira megszaporodtak, hogy az első emeletet kellett kibérelniük, s ebből keletkezett később a

Nemzeti Kör, majd az Ellenzéki Kör. Vörösmarty volt a központi alakja, egyszersmind első elnöke.

1842-től a Nemzeti Kör elnöke, 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke volt.

1842-ben, saját költségén adta ki «Újabb munkáit», de nem kelt el belőle 20 példány; ezt is

szegény tanulók vették meg, s így a nyomdának tartozott a nyomtatási költséggel; az

lefoglaltatta bútorait; és amikor már az árverés is ki volt tűzve, szomorúan ballagva az utcán,

találkozott Kossuth Lajossal, akinek elmondta a baját. «No, várj, segítünk a bajon!» mondá és

írt egy vezércikket: «Szégyen, gyalázat...» kezdettel, felhívta ez ügyre a közönség figyelmét

és másnap az összes példány elkelt.

Vörösmarty a magyar irodalom egyik nagy mítoszteremtője. Felhasznál régieket is (például a Zalán

futásában), de ő maga is alkot ilyeneket (legfőképp a Csongor és Tündében): első költőnk, aki

műveiben önálló szimbólumrendszert teremtett.

Lírai költemények

Szózat (1836)

A Guttenberg-albumba (1839)

Ábránd (1843)

A merengőhöz (1843)

Keserű pohár (1843) (bordal a Czillei és a Hunyadiak című drámából – de ismertebb

Petur dalaként Erkel Ferenc Bánk bán című operájából)

Gondolatok a könyvtárban (1845)

Országháza (1845)

Az emberek (1846)

Előszó (1850)

A vén cigány (1854)

Elbeszélő költemények

A Hűség diadalma (1822)

Zalán futása (1823-24, nemzeti eposz)

Cserhalom (1825)

Tündérvölgy (1825)

A Délsziget (1826)

Magyarvár (1827)

Eger (1827)

Széplak (1828)

A rom (1829-30)

A két szomszédvár (1830-31)

Szép Ilonka (1833)

Drámák

Csongor és Tünde (1830), színjáték 5 felvonásban)

Czillei és a Hunyadiak

Kincskeresők

Vérnász

Marót bán

Az áldozat

Árpád ébredése

Műfordításai

Forget not the field... (Thomas Moore)

Fordítások Shakespeare-től

Julius Caesar

Lear király

Munkái

1. Zalán futása. Hősköltemény tíz énekben. Pest, 1825. (a Marczibányi-féle

nagyjutalomban részesült. Ism. Hazai és Külföldi Tudosítások 1825. II. 10. sz.,

Szabadkai főgymn. Értesítője 1885. Újabb kiadásai 12 képpel. Bpest, 1886. Bpest,

1903. Olcsó Könyvtár 1300-1304.; többi kiadásai versgyűjteményeiben; 12. kiadás

bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Erdélyi Pál, Bpest, 1904. Jeles Írók Iskolai Tára

LXXVI. Bpest, 1906. Segédkönyvek a magyar nyelv és irodalom tanításához 17.

Németre ford. Kosztka György Bevezetéssel. Halle a. d. S. 1900. Olaszul: ford. Silvio

Gigante. Fiume, 1911).

2. Salamon király. Szomorújáték 5 felv. Pest, 1827

3. Ezeregy éjszaka. Arab regék. Ford. V... M... Pest, 1829-33. I-XI. füzetét. (Újabb

kiadásai neve alatt és «Arab regék» cz. Pest, 1866. Két kötet és Galland, Habicht.

Vörösmarty M. és többek kiadása után rendezte Nádor Gyula. Képekkel díszített első

teljes magyar kiadás. Bpest (1884-85). Négy kötetben.

4. A bujdosók. Székesfehérvár, 1830

5. Csongor és Tünde, szomorújáték 5 felv. Székesfehérvár, 1831. Zenéje Erkel Gyulától.

(Előadták Pesten 1879. dec. 1. Ism. Beőthy Zsolt, Színműírók, 211. l.; színre

alkalmazta Paulay Ede, zenéjét szerzene Allaga Géza és Erkel Gyula. Bpest, 1881. a

máj. 20. díszelőadás alkalmából. Ism. a lugosi főgymn. Értesítője 1885., Erdélyi

Hiradó 1888. 285. sz. Bpest, 1894. Magyarázta Torkos László. Jeles Írók Iskolai Tára

XLVI. Ism. Philologiai Közlöny. 2. jav. kiadás. Székesfehérvár, 1910. és 1903. Pesti

Napló-Albumban. Németül. ford. Gärtner Henrik. Strassburg, 1904. Ism. Vasárnapi

Ujság 11. sz.)

6. Kurzgefasste ungarische Sprachlehre für Deutsche, nebst einer Auswahl deutsch-

ungarischer Uebungsstücke. Aus der ungarischen Handschrift des M. Vörösmarty.

Pest, 1832

7. Vörösmarty Mihály munkái. Pest, 1833. Három kötet. (I. Versei. II. Zalán futása. III.

Kisebb hőskölteményei. 12 acélmetszet. Az I. és III. a Marczibányi-féle nagy jutalom

felét kapta.)

8. Vérnász, szomorújáték 5 felv. Buda, 1834 (A Magyar Tudományos Akadémia által

100 arannyal jutalmazott pályamű. Eredeti Játékszín I. Ism. Honművész 92. sz., 1836.

69. sz. Először adták a budai játékszínben 1834. nov. 8., 2-szor aug. 23. és 1836. aug.

23., Kassán 1835. máj. 9., Nagyváradon júl. 18., Debrecenben aug. 8. és nov. 10. 2.

kiadás. Buda, 1837)

9. Árpád ébredése. Előjáték a pesti magyar színház megnyitásának ünnepére. Pest, 1837

(Előadatott aug. 22., 27. és nov. 23. Ism. Honművész 1837. 69. sz.)

10. Marót bán. Szomorújáték 5 felv. Buda, 1838 (100 arannyal jutalmazta az Akadémia.

Németre ford. Ring Mihály. Pest, 1872. Előadták a pesti Nemzeti Színházban először

1838. máj. 19.)

11. Vörösmarty Mihály újabb munkái. Buda, 1840. Négy kötet. (I. Versek. 200 aranynyal

jutalmazta 1841-ben az Akadémia. II. Beszélyek és regék. III. Színművek: Julius

Caesar; először adták a pesti Nemzeti Színházban 1842. febr. 26., Árpád ébredése,

Kincskeresők, szomj. 4 felv.; először adták 1834. szept. 16. Budán; IV. Színművek:

Az áldozat, színj. 5 felv., zenéje Thern Károlytól; először adták Pesten a Nemzeti

Színházban 1841. ápr. 26., A fátyol titkai, vígj. 5 felv.; először adták Pesten a Nemzeti

Színházban 1844. máj. 7.)

12. Fóti dal. Zenéje Fáy Andrástól; kiadó Garay János. Pest, 1842. (Zenemelléklet a

Regélő Pesti Divatlap 104. sz.-hoz.)

13. Czillei és a Hunyadiak. Történeti dráma 5 felv. Pest, 1845. (Előadatott először Pesten

a Nemzeti Színházban 1844. jún. 18., másodszor aug. 28.)

14. Vörösmarty Mihály minden munkái. Kiadták barátai: Bajza József és Schedel Ferenc.

Pest, 1845-47. Tíz kötet. (Nemzeti Könyvtár. Kiadja a Kisfaludy-Társaság. Összes

kiadás egy kötetben. Pest, 1847).

15. Három rege. B. E. ifjú grófnőnek ajánlja 1845-ben. Pest, 1851

16. Lear király. Ford. Pest, 1856. és 1865. (Shakespeare összes színművei 5.)

17. Gedichte. Aus dem Ungarischen in eigenen und fremden metrischen Uebersetzungen,

herausgegeben von K. M. Kertbeny. Pest, 1857

18. Szózat. Német, francia, tót és szerb fordításokkal. Az 1869. év emlékéül ajánlva a

Vasárnapi Újság olvasóinak. Pest, 1860. Magyar, német, francia és olasz nyelven.

Pest, 1861. Török nyelven. Ford. Vámbéry Ármin. Pest, 1861. Görögül. Ford. Télfy

Iván: Pest, 1862. Két kiadás. Magyarul és franciául. Ford. Charles Corand. Pest, 1867.

Magyarul és olaszul. Ford. Cipriani Iván. Pola, év n.

19. Minden munkái. Rendezte s jegyzetekkel ellátta Gyulai Pál. V. arck. és életrajzával.

Pest, 1861-64. 12 kötet.

20. Julius Caesar. Ford. Pest, 1864. (Shakespeare minden munkái. 2. k. Bevezetéssel és

magyarázó jegyzetekkel ellátta Névy László. 3. kiadás. Bpest, 1898. Jeles Írók Iskolai

Tára XII. Bpest, 1908. M. Könyvtár 519.)

21. Költeményei. Kiadja Gyulai Pál. Pest, 1865. Négy kötet.

22. Szép Ilonka. Orlay Soma 8 fényképrajzával. Pest, év n. (Zsebkiadás. Pest, 1867, Bpest,

1901. arck. és fénynyom. rajzokkal)

23. Kisebb költeményei. Teljes kiadás. Pest, 1870. (M. Nemzet Családi Könyvtárában.

Bpest, 1874)

24. Minden munkái. Uj jutányos kiadás. Pest, 1871. Hat kötet. (M. Nemzet Családi

Könyvtára.)

25. Ausgewählte Gedichte. Deutsch von Paul Hoffmann. Bécs, 1885. Bpest, 1886. és

Wien, Pest, Leipzig, 1895. arck. (Ism. Budapesti Szemle 81. k.)

26. Sírva vígad a magyar. Bordalok. Bpest, év n. (Historiák 48.)

27. Tréfás versek. Bpest, év n. (Historiák 78.)

28. Az áldozat, szomorújáték 5 felv. Bpest, 1895 (Olcsó Könyvtár 358.)

29. Epikai költeményei. Rendezte Gyulai Pál. Bpest, 1889. Két kötet.

30. Összes művei. Sajtó alá rendezte Gyulai Pál. Bpest, 1884. Hat kötet.

31. Összes munkái. Népszerű kiadás. Sajtó alá rendezte Gyulai Pál. Bpest, 1895. Két

kötet.

32. Eger. Három énekben. Bpest, 1895. (Olcsó Könyvtár 359.)

33. A kecskebőr, vagy a megcsúfolt kincskeresők, 6 képpel. Bpest (1898. Jó Könyvek 59.).

34. Cserhalom. Egy énekben. Bpest, 1899. (Olcsó Könyvtár 1138. Magyarázta Pintér

Kálmán. Bpest, 1900. Jeles Irók Iskolai Tára XLVII. Németül: Ford. Pachler Faust.

Wien, 1878.)

35. Összes munkái. Teljes kiadás. Rendezte és jegyzetekkel kísérte Gyulai Pál. Bpest,

1886. Nyolc kötet. A költő arck. és életrajzával. Megjelent 57 füzetben is.

36. Két szomszédvár. Regényes költői elbeszélés négy énekben. Magyarázta Vozáry

Gyula. Bpest, 1887. (Jeles Irók Iskolai Tára XXIX., 2. jav. kiadás. Bpest, 1900. 4.

kiadás. Bpest, 1908. Ism. Egyet. Philologiai Közlöny 1888. Válasszal és

viszontválasszal és Tanáregylet Közlönye.)

37. Beszélyei és regéi. Bpest, 1901. (Olcsó Könyvtár 1198-1200.)

38. Ausgewählte Gedichte. Uebertragen von Peter Jekel. Sopron és Lipcse, 1901 (Bartók

Lajos előszavával.)

39. Vörösmarty Mihály munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Gyulai Pál.

Bpest, 1902. Hat kötet. (Magyar Remekírók 22-27.)

40. Kont Ignác. Un poete Hongrois Michael Vörösmarty. Párizs, 1903. (V. életét,

eposzait, költeményeit és színműveit mutatta be.)

41. Válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Gaál Mózes. V. M.

életrajzával és arck. Bpest; 1904. (Kis Könyvtár 67., 68.).

42. Lyrai és vegyes költeményei 1821-1855. Bpest, 1905. (Olcsó Könyvtár 1405-1407.)

43. Válogatott versei. Beőthy Zsolt bevezetésével. Bpest, 1906

44. Vörösmarty Mihály munkái. Bevezetéssel ellátta Gyulai Pál. Magyar művészek

képeivel. Bpest, 1906 Három kötet. (Ugyanaz: Remekírók Képes Könyvtára)

45. Vörösmarty Mihály összes költeményei. Költemények. Költői elbeszélések. Drámák.

Pályalombok. Shakespeare-fordítások. Sajtó alá rendezte és életrajzzal ellátta Erdei

Zalán. Bpest, 1907. Színes képekkel.

Levelei Kazinczy Ferenchez, Pest, 1824. febr. 18. és márc. 25. (Kazinczy Ferenc Levelezése

XIX.); Peőcz Károlyhoz, Pest 1824. aug. 14. (Budapesti Hírlap 1901. 332. sz.); 1825. febr. 13.

(Pesti Napló 1893. 187. sz.); Csajághy Károlyhoz, Szent-Iván, 1853. máj. 7. (Budapesti

Hirlap 1911. 39. sz.); Tóth Lőrinchez, Nyék, 1854. aug. 14. (Pesti Hírlap 1911. 94. sz.)

Szerkesztette a Tudományos Gyűjteményt és havi melléklapját, a Koszorút 1827. márciustól

1832 végéig; az Athenaeum c. tudományos, művészeti, kritikai és szépirodalmi hetenként

kétszer megjelent lapot és a Figyelmező c. heti társlapját 1837. jan. 1-jétől 1840 végéig

(Schedellel és Bajzával); azontúl Bajza szerk. egyedül az Athenaeumot; kiadták Schedel és V.

1843. dec. 31-ig.

Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) József Attila-díjas író, dramaturg,

forgatókönyvíró, előadó

A hazai populáris-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja. Az írót, állítása szerint egy

halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya

eredményeképpen elindította a Mesterkurzus elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát

kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben az önmegvalósításban. Könyvei minden

kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több

százezer eladott példány. Spirituális célzatú művei mellett drámaíró tevékenysége is meghatározó.

Bár igen termékeny író, azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja

mégsem az írás, hanem a beszéd.

Az I. István Gimnáziumban érettségizett 1955-ben. Ugyanebben az évben kezdte a pályáját

rendezőasszisztensként, a Madách Színházban. Eredeti szakmáját tekintve dramaturg. Napjainkig

művek sokaságát állította színpadra, a Madách Színházban 1965-től végzi ezt a munkát.

Regény

A madárember, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, (1977).

Részeg józanok - Világcirkusz, Jonathan Miller Kiadó, Budapest, (2004), ISBN

963865483X

Drámakötetek

Búcsúelőadás, Magvető Kiadó, Budapest, (1981).

A lélek színpada, Jonathan Miller Kiadó, Budapest, (2005).

Spirituális művei

Titkos tanítások, Jonathan Miller Kft., (2003).

Boldogság, Édesvíz Kiadó, (2004)., Életmű sorozat, ISBN 9789635290178

Jóskönyv - Ji-King mindennapi használatra, Alexandra Kiadó, (2006).

Szeretetkönyv, Alexandra Kiadó, (2007).

Benső mosoly I.-II., Édesvíz Kiadó, (2007).

Kígyó és kereszt, Édesvíz Kiadó, (2007).

Titkos tanítások, Alexandra Kiadó, (2007).

Lomb és gyökér, Édesvíz Kiadó, (2008).

Boldogság, Édesvíz Kiadó, (2008).

Örömkönyv, Alexandra Kiadó, (2008).

Varázskő - Akármi történik a kő megment téged!, Alexandra Kiadó, (2008).

Gondviselés, Alexandra Kiadó, (2009). ISBN 9632971049.

Isten bohócai, Alexandra Kiadó (2010)

Férfiélet, női sors, Kossuth Kiadó (2013)

Hangoskönyvek

Élőszóval-Az Örömkönyv legszebb részei a szerző előadásában. (CD), Alexandra

Kiadó, (2008).

Müller Péter a mesterkurzuson. (Gyűjteményes DVD 1.), Affarone Kft, 2008., EAN

5999557320004.

Filmek

A tudatos élet, ismeretterjesztő film, szereplő.

Tér, idő, tudat: dimenziók hálója. (TV film), szereplő.

Művészetek üzenete: az ihlettől a manifesztációig, (TV film), szereplő.

Viadukt, szereplő.

Mária evangéliuma, (TV film), író.

Az érző élet, (TV film), szereplő.

Pályi András (Budapest, 1942. december 1. –) író, műfordító.

Apja és nagyapja is tanár volt. 1961-től az ELTE BTK hallgatója volt, ahol 1966-ban szerzett

diplomát lengyel–magyar szakon, 1967-ben pedig a MÚOSZ újságíró iskoláját is elvégezte.

1963-ban bemutatták „Tigris” című drámáját a Pécsi Nemzeti Színházban, amelyet azonban

betiltottak és a harmadik előadás után levettek a műsorról. Első kötete 1978-ban jelent meg.

1966 és 1968 között az Új Ember, 1970 és 1974 között a Magyar Hírlap, 1974 és 1989 között

a Színház című lap, 1989 és 1991 között pedig a Magyar Napló munkatársa, 1991-ben fél évig

főszerkesztője. 1991 és 1995 között a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója. 1996-tól

2005-ig az egri Gárdonyi Géza Színház dramaturgja, a Szépírók Társasága alapítója, és 1997

és 1998 között első elnöke volt. A Kalligram című folyóirat teljes terjedelmében neki

szentelte 2002. decemberi számát. Ugyane kiadó Tegnap és Ma sorozatába Cs. Fehér Katalin

írt róla könyvet.

Évtizedek óta foglalkozik a lengyel kultúra népszerűsítésével. Többek között Witold

Gombrowicz magyar fordítója.

Az Élet és Irodalom című hetilapban rendszeresen jelentkezik kritikáival, riportjaival. 2014-

től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Főbb művei

Tiéd a kert (elbeszélések), 1978, ISBN 963-15-1154-5

Éltem (kisregények), 1988 ISBN 963-15-3602-5

Kövek és nosztalgia (elbeszélések), 1989, ISBN 963-15-4115-0

Egy ember kibújik a bőréből (színházi esszék), 1992, (a katalógusokban formailag

hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-2909-32-X

Éltem – Másutt – Túl (kisregények), 1996, ISBN 80-7149-141-1

Suszterek és szalmabáb (lengyel vonatkozású esszék), 1998, ISBN 80-7149-195-0

Provence-i nyár (elbeszélések), 2001, ISBN 80-7149-430-5

Képzelet és kánon (esszék), 2002, ISBN 80-7149-502-6

Megérkezés (regény), 2003, ISBN 80-7149-549-2

Múlás és maradás (rádiókritikák), 2004, ISBN 80-7149-606-5

A kerület órái (tárcák, novellák), 2007, ISBN 80-7149-885-8

Az én határain (interjúkötet), 2010, ISBN 978-80-8101-330-0

Színészek kereszttűzben (színikritikák), 2011, ISBN 978-80-8101-431-4

Idegen nyelveken

1. Out of Oneself (angol nyelvű, Twisted Spoon Press, Prague, 2005, Goldstein Imre

fordítása) ISBN 80-86264-21-1

2. Příchody (cseh nyelvű, Host, Brno, 2005, Ana Okrouhlá fordítása) ISBN 80-7294-

160-7

Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10. – Budapest, 1918. december 1.) író, költő

Ady Endre „nagyon-nagy író-asszony”nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját,

a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Indulását nemcsak Kiss József és A Hét íróköre befolyásolta,

hanem – saját vallomása szerint – Szabolcska Mihály is.

Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmas nővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy

évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet

Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári

leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első

írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is. Szoros baráti

kapcsolatban állt Kosztolányival, Babitscsal, Szabó Dezsővel, és Balázs Bélával is.

1905. január 5-én[1]

ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. Férjét 1907-ben a

Földművelődésügyi Minisztériumba helyezték, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt

Miskolctól, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910–

1915 között tanárként dolgozott, közben 1914. augusztus 18-án Szegeden másodszor is

férjhez ment Bauer Ervin elméleti biológushoz, Balázs Béla testvéréhez. Az első világháború

kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt.

1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az

értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik.

Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi

fel – 1917-ben adták ki.

Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált.

Művei

Versek (1903)

Levelek a zárdából (naplóregény, 1904)

A gondolkodók és egyéb elbeszélések (elbeszéléskötet, 1906)

Képzelet-királyfiak (meseregény, 1909)

Csendes válságok (elbeszéléskötet, 1910)

Csonka regény és novellák (elbeszéléskötet, 1911)

Tallózó évek (verskötet, 1911)

Utolszor a lyrán (verskötet, 1912)

Süppedő talajon (elbeszéléskötet, 1912)

Színek és évek (regény, 1912)

Mária évei (regény, 1913)

Szent Ildefonso bálja (elbeszéléskötet, 1914)

Két nyár (regények, 1916)

Állomások (regény, 1917)

Hangyaboly (regény, 1917)

Kis emberek barátocskáim (ifjúkori írások, 1918)

Az élet útján (verskötet, 1918)

A révnél (elbeszéléskötet, 1918)

Laczkó Géza (Budapest, 1884. december 3. – Budapest, 1953. december 1.) író, újságíró,

műfordító, lapszerkesztő.

A Nyugat első nemzedékéhez tartozott, a folyóirat főmunkatársa volt. Pályáját versek és novellák

írásával kezdte, számos tanulmányt, kisebb esszét írt, elsősorban azonban mint regényíró jelentős. A

francia irodalom, különösen Gustave Flaubert volt rá nagy hatással, műfordítóként is főként francia

írók műveit tolmácsolta.

Bírálói a műfaji újítók és nyelvművészeti alkotók közé sorolták. Dicsérték klasszikus ötvözésű

novelláit, ötletes tanulmányait, mivel az író és a tudós szerencsésen találkozott alkotásaiban.

Elbeszélő művészetét a tökéletes kifejezésre való törekvés jellemzi. Novelláiban a modern

lélekrajzoktól kezdve a történeti miniatűrökig a különféle foglalkozású és életsorsú egyének

csoportját gyűjtötte össze, a lelki történéseket egybekapcsolta előadásának tárgyszerű stilizálásával.

„Laczkó Géza hideg, tárgyilagos pesszimizmusának irodalmunkban alig van párja. A külföldi írók közül

Flauberthez hasonlít leginkább.”Vonzódott a különös alakokhoz, örömét találta a gúnyolódásban, de

iróniája hozzásimult elbeszéléséhez, szelleme sziporkázó volt.

Regényei közül a Noémi fia (1916) gondos háttérrajzzal bontja ki a 19. század utolsó

negyedének vándorszínész életét. Írói hivatásának erkölcsi megbecsülésével, a tisztán

művészi szempontok nemes szolgálatával már ebben a regényében feltűnt. Nem az olcsó

hatást kereste, nem a népszerűség után futott, hanem az írásművészet eszményei irányítatták.

A Német maszlag, török áfium (1918) hőse Zrínyi Miklós, a költő. Ez a nagyszabású regény a

kiváló hadvezér és államférfiú tragikus végű pályafutásának ívelését a korhűség aggodalmas

tiszteletben tartásával mutatta be. Az elbeszélésnek még a stílusa is archaikus, hősei a

törökvilág-korabeli magyar nyelven beszélnek. Ilyen következetes nyelvi arhaizálást egy

hosszú regényen keresztül Laczkó Géza előtt senki sem kísérelt meg irodalmunkban.

A Szent Iván tüzében (1932) az első világháború korának emberi sorsokat átalakító éveiben

játszódik. A történelem beleszól a magánéletbe, elbuktatja a gyöngéket, továbbsodorja az

erőseket. Egy modern leány körül zajlik a pesti élet vására, szerelemre szomjas fiatalsággal,

eszménytelen célokkal. A lélektani regény a nagyvárosi hősnő belső életének és külső

sorsának korjellemző bemutatása.

Királyhágó (1938) című regényéből egy nagyrahivatott ifjú alakja lép az olvasó elé: a

fiatalember boldogtalan helyzetéből nemes akaraterővel küzdi fel magát a kiváló emberek

sorába. Háttérben az 1900-as évek kincses Kolozsvára és a budapesti Eötvös Kollégium

tanulóserege. A főhős élete köré sok érdekes történet fűződik, az író mindenütt biztos ura az

elbeszélő művészetnek.

Utolsó nagy történelmi regényét, a trilógiának tervezett Rákóczit már nem maradt ideje

befejezni, a nagy lélegzetű mű töredék maradt, csak két kötete készült el.

Munkái

A porosz levél. Novellák. Budapest, 1910.

Noémi fia. Regény. Budapest, 1916.

Német maszlag, török áfium. Regény. Budapest, 1918.

Sátán Trismegistos olvasója. Novellák. Budapest, 1926.

Szent Iván tüze. Regény. Budapest, 1932.

Sánta Ámor. Novellák. Budapest, 1936.

Királyhágó. Regény. Budapest, 1938.

Rákóczi. Regény. Budapest, 1955.

Holdbéli Dávid csodálatos tapasztalatai a Földön, Fantasztikus regény, Budapest, 1972

Innen és túl, Tudományos fantasztikus elbeszélések, Budapest, 1981

Zilahy Lajos (Nagyszalonta, 1891. március 27. – Újvidék, 1974. december 1.) magyar író,

publicista, az MTA tagja

1914-ben kitört az első világháború. Ekkor bevonult katonának, azonban Lembergnél súlyosan

megsebesült. Emiatt 1916-ban leszerelték. Ezt követően újságíróként dolgozott a Magyar Figyelőnél

és a Déli Hírlapnál. 1916-ban Versek címen megjelenik az első önálló kötete. A Tanácsköztársaság

kitörésekor Bécsbe költözött és 1919 végéig ott is maradt. Ez idő alatt egy ellenforradalmi lap

kiadásán fáradozott.

Miután visszatért Magyarországra, színműveit Az ökör és más komédiák címmel adatja ki 1920-ban

Budapesten. 1922-ben megjelent első regénye Halálos tavasz címen, amely hatalmas sikert aratott.

Ezt követően több színművel jelentkezett. 1923-ban a Nemzeti Színházban bemutatásra került A

hazajáró lélek című darabja. 1924-ben pedig a Süt a nap című műve kerül a Nemzeti Színház

műsorára. Ez utóbbival elnyerte az MTA Vojnits-díját. 1925-ben Kisfaludy Társaság tagja lett.

1927-től több újság (Budapesti Hírlap, Est-lapok, Magyarország) szerkesztőségénél is dolgozott. 1930-

től újabb kitüntetés következik, a Corvin-koszorú. Felesége Bárczy Piroska lett. Az 1930-as években

számos művét megfilmesítették. Zilahy ekkoriban Pegazus néven saját filmvállalatot alapított. A

Horthy-rendszer politikáját támogatta, bár az ez ellen lázadó írókkal és értelmiségiekkel is

kapcsolatban állt. 1935 áprilisában találkozót szervezett, amelyen megpróbálta közelíteni a népi

írókat Gömbös Gyula irányvonalához. Május elején ennek érdekében létrehozták az Új Szellemi Front

nevű tömörülést, azonban ez a törekvés a kezdeményezés szintjén maradt.

Az Irodalom és Tudomány című folyóiratban kezdte el folytatásokban közölni Ararát című regényét.

Később – már emigrációban – tovább szőtte a történet szálait, megírva az előzményeket és a

folytatást is. Így született A Dukay család trilógia, a magyar arisztokrácia közel másfél száz esztendőt

átfogó társadalomrajza. A regényben, mely a bécsi kongresszus megnyitásakor (1814) kezdődik és a

huszadik század negyvenes éveinek végén ér véget, több kor és több nemzedék története szövődik

egymásba rendkívül fordulatosan és olvasmányosan. Realizmus és romantika keveredik a

nagyregényben, gyakran lírai, máskor humoros jelenetekkel ötvöződve. A trilógia a hetvenes években

Újvidéken jelent meg, magyar nyelvű könyv esetében példátlanul magas: 272 000 példányban, ebből

átkerült hazánkba 40 000 példány, de a cenzúra nem engedte a regényt a maga teljességében

forgalomba hozni Magyarországon. A teljes, cenzúrázatlan szöveg először 2006-ban jelent meg

Magyarországon 1416 oldalon.

Művei

Zilahy Lajos versei 1914-1916 Beöthy Zsolt előszavával (1916);

Az ökör és más komédiák (1920);

Halálos tavasz (1922);

Szépapám szerelme (1922);

A jégcsap (1923);

Hazajáró lélek (1923);

Az ezüstszárnyú szélmalom (1924);

Süt a nap (1924);

Csillagok (1925);

Zenebohócok (1925);

Két fogoly (1926);

A világbajnok (1927);

Valamit visz a víz (1928);

A fehér szarvas (1929);

Versek (1929);

Leona (1930?);

Úrilány (1932?);

A lélek kialszik (1932);

A tésasszony (1932);

Tűzmadár (1932);

Fehér hajó (1932?);

A tizenkettedik óra (1933);

Az utolsó szerep (1935);

A fegyverek visszanéznek (1936);

Szűz és gödölye (1937);

Gyümölcs a fán (1938);

Kisebb elbeszélések (1939);

A földönfutó város (1939);

Csöndes élet (1941);

Szépanyám (1943);

Fatornyok (1943);

Ararát (1947);

A Dukay család (1967–68)

DECEMBER 2.

Molnár Gábor (Budapest, 1908. december 2. – Budapest, 1980. október 29.)

A 20. század egyik legnépszerűbb magyar vadász- és útleírásírója, akinek műveit számos nyelvre

lefordították, köztük portugálra, mongolra, oroszra, angolra, németre. Számos regényt, rádiójátékot

írt. Legelső műve 1940-ben jelent meg. Műveit vakon írta miután egy balesetben elvesztette a

látását.

Erdész szeretett volna lenni, de nem tudták taníttatni, egy időre borfiú lett. Édesapja régi

ismerőse alkalmazta a Budapesten lévő Pannónia szállodában és étteremben. Itt vette meg

első fegyverét, s a szálloda pincéjében gyakorolta a céllövést.

1927-ben Pápán mezőgazdász képesítést szerzett, majd két évig gazdatisztként

gyakornokoskodott Tolna és Somogy megyékben. A mezőgazdásziskolát Szakács Ernő -

törzsvendég volt a Pannónia éttermében - biztatására végezte el, akinél az iskola után 1 évig

dolgozott Tolna megyében, majd onnan visszautazott Budapestre, miután nem jött ki jól

Szakács Ernővel. Ezután vállalta el a Somogy megyei állást Feketepusztán.

Az Est 1929 karácsonyi számában olvasott egy Brazíliába készülő bogárgyűjtő expedícióról, amelyet

Pusztai Lajos szponzorált és Horváth Elemér vezetett. Reménye sem lehetett rá, hogy a saját erejéből

egyszer kutatóútra indulhat: levélben jelentkezett az expedíció vezetőjénél, Horváth Elemérnél.

Adottságai, lövésztudása és elszántsága miatt őt választották a Magyar Nemzeti Múzeum állat- és

rovargyűjteményét gyarapítani hivatott expedíció harmadik tagjának.

1932. március 7-én a raktárban, amit ő felügyelt, egy beosztottja, egy fiatal fiú veszélyes csomagot

talált, egy csomag gyutacsot, amely bármikor felrobbanhatott. Molnár Gábor maga akarta

eltávolítani a gyutacsokat, de útban a közeli folyó felé azok felrobbantak a kezében és mindkét szeme

világát elvesztette.

1932 nyarán az Állami szemkórházban töltötte az időt ahol megerősítették, hogy soha többet nem

fog látni. Itt az egyik nővér segítségével remington írógépen írni tanult. Amely később elindította az

írói pályáján.

Első írása az Est vasárnapi mellékletében jelent meg 1933. február 23-án, "Az anakonda - a

kígyó támadása" címmel. Ezt a lehetőséget régi barátja Dallos Sándor szerkesztő adta neki,

aki elvitte írását az akkori főszerkesztőhöz Légárdy Ottóhoz. Az írása sikert hozott és rögtön 3

másik írást is rendeltek tőle. A siker nem maradt el és egyre több újság közölt tőle pl: Kis

Újság, Tükör és az állatkert lapja a Természet is. Polgár Géz - "Mit üzen a rádió" műsor

szerkesztő,műsorvezetője - juttatta be a rádióhoz miután készített vele egy interjút. Az

elkövetkező időben egyre többször olvasták fel és játszották a műveit a rádióban. Kálmán

László - ügyvéd, édesanyja barátja - bevezette a Fészek Klubba és az írói körökbe. Itt

ismerkedett meg sok íróval, szerkesztővel - pl. Lénárt Menyhérttel - és került be az írói

társadalom vérkeringésébe. Huszonhat önálló kötete jelent meg és több, mint száz tárcája,

ismeretterjesztő írása. Rádiójátékokat is írt. Több száz író-olvasó találkozón vett részt,

terjedelmes levelezést folytatott.

Első teljes kötete 1940-ben jelent meg Kalandok a brazíliai őserdőben címmel. Könyveit a

háború után a Móra, a Gondolat kiadók, illetve leggyakrabban a Szépirodalmi Kiadó adták ki.

Országosan ismert íróvá az 1950-es évek közepétől vált. Az 1960-as és 1970-es években az

ország egyik legolvasottabb írója volt, írásai nem ritkán másod - és harmadközlésben is

megjelentek. Azóta azonban műveit nem adták ki újra.

Egy Dél-Amerikai darázs faj - Parascelio Molnari - őrzi emlékét, melyet ő fedezett fel 1930 őszén a

Tapajos folyó mentén. Egy másik fürkész darázs faj - Ceraphron molnari Szabo - is őrzi emlékét,

melyet 1978-ban Mongóliában gyűjtöttek és Dr. Szabó János Barna parazitológus azonosított és

nevezett el 1979-ben.

Útleírásai izgalmas, olvasmányos és hiteles képet nyújtanak az őserdei életről. A magyar

irodalomban háttérbe szorult ifjúsági irodalom egyik legjobb képviselője volt.

Művei

Kalandok a brazíliai őserdőben, Bp., 1940

A kutyafejű szikla, Bp., 1942 (regény)

Ry-Ke a Matto Grosso ősvadonában, Bp., 1944 (ifjúsági regény)

Magyar–portugál szótár (Függelék: A mai brazil élet), Bp., 1948

Az óriáskígyók földjén (Amazonasi vadásznapló), Bp., 1955

Jaguárországban, Bp., 1960

A fehér arany vadonában, Bp.,1961

Barátom a vadon, Bp., 1962

Pálmakunyhó az őserdőben, Bp., 1963

Ahol az ösvény véget ér – Észak-Brazília őserdeiben, Bp., 1964

Egymillió hős országa – Arhangoj őserdeitől a Góbi sivatagig, Bp., 1966

Négyen a vadonban, Bp., 1966

A dzsungel doktora (Vital Brasil életrajza), Bp., 1967

Holdárnyékban az őserdő, Bp., 1967

Horgászom az Amazonason, Bp., 1968

Bíborviskó, Bp., 1969

Négy hágó sziklavadonában (Hegyi Margittal), Bp., 1972

Gyémántmosók, Bp., 1972

Makk és Jaguár, Bp., 1972

Éjbe zuhant évek, Bp., 1973

Én kedves Amazoniám, Bp., 1975

A csendes halál démona, Bp., 1977 (regény)

A Bakonytól Amazoniáig, Bp., 1978 (önéletrajzi regény)

Az Arany-Góbi kősivatag, Bp., 1981

DECEMBER 3.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)

Huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet

egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt

lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak

ellentmondások.

A Szegedi Tudományegyetemen tanárnak készült, de a Tiszta szívvel című verse miatt

kirobbant jobboldali tiltakozások eredményeként Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári

pályától. Ezután nyugati egyetemekre iratkozott be: Bécsben hallgatott előadásokat, majd

Párizsban a Sorbonne-on tanult. Közben megismerkedett az akkori német és francia

költészettel, és tökéletesítette nyelvtudását.

Már külföldön is szimpatizált a kommunizmussal, és Magyarországra hazatérve kapcsolatba

lépett az illegális munkásmozgalommal. Zaklatott magánéletét azonban érzelmi válságok,

szerelmi reménytelenségek terhelték, és az ehhez társult rendszertelen életvezetése oda

juttatta, hogy összeomlott az idegrendszere. A zavaros elmeállapotú költő a balatonszárszói

vasútállomáson egy vonat alá került és szörnyethalt.

Mindössze harminckét évet élt, az Ady Endre utáni magyar költészet legjelentősebb alakja. A

második világháború után a szocialista világköltészet ünnepelt vezéregyéniségévé vált.

Műfordítóként a szomszéd népek kortárs lírájával foglalkozott és értékesek Villon-fordításai

is.

Magyar és világirodalmi jelentőségéről

„ Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába; minden, ami

azóta van, vele kezdődik ”

– Hegedüs Géza

„

József Attila költészete forradalmat jelentett a magyar irodalom történetében: az

az új szemléletmód, ahogyan verseiben az »én«-t felépíti, láttatja, összhangban

volt Európa és Amerika akkori költészetével. Öröksége sok évtizedre

meghatározta a magyar költészet tendenciáit. Ahogy minden igazán nagy alkotó

esetében, az övében is azt látjuk, hogy száz évvel születése után legalább annyi

újdonságot tud mondani, mint a megelőző évtizedekben

– Bókay Antal Énszerkezet, önteremtés – József Attila üzenete című előadásának bevezetője.

”

Csak halála után kezdődött igazi ismertsége, általános közönségsikere. Utolsó verse szinte a

búcsúzás hangján szólal meg: Ime, hát megleltem hazámat (1937. november, részlet):

„Íme, hát megleltem hazámat,

a földet, ahol nevemet

hibátlanul írják fölébem,

ha eltemet, ki eltemet…”

[...]

„Szép a tavasz és szép a nyár is,

de szebb az ősz s legszebb a tél,

annak, ki tűzhelyet, családot,

már végképp másoknak remél.”

A költőt először Balatonszárszón temették el 1937. december 5-én, majd 1942-ben a

budapesti Kerepesi úti temető 35. parcellájában helyezték örök nyugalomra. 1959-ben

áthelyezték a Munkásmozgalmi Pantheonba, majd 1994-ben került vissza korábbi

nyughelyére.

Közösségi költészete

Pályájának elején (1922–1924 között) írt verseiben a magyar nép, a magyar föld, a magyar

parasztság sorsa jelentős hangsúlyt kap: Pogányos hitvallás magyarul (1922), Bús magyar

éneke (1922), Magyarok (Minek magunkat lassan ölni?...) (1923). Ebből az időszakból való a

Nem, nem, soha! (1922) című verse, amely hosszú ideig nem jelent meg nyomtatásban.

Később fokozottabban fordul a munkásság sorsa felé, ebben a 'szocialista' korszakában

(1929–1932) írt verseinek egy része a Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931) című kötetben

jelent meg (pl. a Nyár, Favágó, Ákácokhoz), már a kötet címe is az osztályharcra utal. A

következő, a Külvárosi éj (1932) című kötetben az osztályharcos hangot inkább valamifajta

keserű rezignáció váltja fel (Külvárosi éj, Eső, Holt vidék).

Késői korszakában (1936–1937) írott verseinek fő motívumai az internacionalizmus (a közép-

európai népek megbékélését hirdető A Dunánál (1936) és a fasiszta eszmék térhódításának

veszélyeire utaló Thomas Mann üdvözlése (1937).

Filozófiai költészete

Eszmélet

kozmikus költészete – A kozmosz éneke (szonettkoszorú), „Költőnk és kora”

Szerelmi költészete

Múzsái:

Márta (1) : Első szerelme, a makói gimnázium igazgatójának lánya, Gebe Márta, ki

nem viszonozza érzéseit. Neki írta a Csókkérés tavasszal című versét.

Márta (2) : 1927-ben ismeri meg Vágó Mártát, egy jómódú család lányát. Tervezték a

házasságot, de Mártát apja Angliába küldi tanulni, azzal a szándékkal, hogy elválassza

a fiatalokat. Márta külföldi tartózkodása véget vet a kapcsolatnak. Hozzá írta többek

között a Tudtam én..., a Mióta elmentél... című verseket.

Judit : 1930-ban ismerkedik meg Szántó Judittal, aki 1934-ben féltékenységből

öngyilkosságot kísérel meg. Szakításukkor írta József Attila a Judit című verset.

Márta (3) : Dr. Szöllős Henrikné Marton Márta művészettörténész ihlette az Óda című

verset. Az IGE (Írók Gazdasági Egyesülete) gyűlésén vett részt, amikor megismerte

Mártát.

Edit : Gyömrői Editbe a pszichoanalitikus kezelések alatt szeret bele, ennek

bizonyítékai: Gyermekké tettél – eredeti címe: Egy pszichoanalitikus nőhöz –, …aki

szeretni gyáva vagy, Nagyon fáj című versek, valamennyi 1936-ban keletkezett.

Flóra : Kozmutza Flórát, a francia szakon végzett, esztétikából doktorált

gyógypedagógust (Illyés Gyula későbbi feleségét) 1937-ben, betegen ismeri meg; ez a

kapcsolat beteljesületlen szerelem volt. (Az öt versből álló Flóra, Flórának, Sas.)

Szabad ötletek jegyzéke

„A szenvedés lenne a kulcs a költészethez? Kattan az ajtózár, benyitunk: a lélek, mint

a szétdobált lakás, honnét sietve távozott a lakó; egymás hegyén-hátán a gyermekévek,

kudarcok, szerelmek; szellem, hogyha járt is ott előttünk, kihúzott a kulcslyukon…”

(Orbán Ottó, József Attila analízise, részlet)

Thomas Mann üdvözlésére írt verse ihlette az utókor által transzrealizmusnak nevezett

képzőművészeti irányzatot.

„Te jól tudod, a költő sose lódit:

az igazat mondd, ne csak a valódit,

a fényt, amelytől világlik agyunk,

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.” (Thomas Mann üdvözlése, 1937)

Művei

Életében megjelent kötetei

Szépség koldusa (Szeged, 1922): benne: Aratásban (1922), Éhség (1922), A jámbor

tehén (1922), Kukoricaföld (1922), Csókkérés tavasszal (1922).

Nem én kiáltok (Szeged, 1925): benne: Nem én kiáltok (1924), Megfáradt ember

(1923), Szegény ember balladája (1924).

Nincsen apám, se anyám (1929): benne: Tiszta szívvel (1925), Ringató (1928),

Klárisok (1928), Tedd a kezed… (1928), Áldalak búval, vigalommal (1927).

Döntsd a tőkét ne siránkozz (1931): benne: Nyár (1929), Favágó (1929/1931).

Külvárosi éj (1932): benne: Külvárosi éj (1932).

Medvetánc (Válogatott költemények 1922–1934) (1934): benne: Téli éjszaka (1932),

Reménytelenül (1933), Elégia (1933), Óda (1933), Eszmélet (1934), Mama (1934).

Nagyon fáj (1936): Levegőt! (1935), Kései sirató (1935), A Dunánál (1936), Nagyon

fáj (1936), Kész a leltár (1936).

Halála után kiadásban megjelent művei

utolsó költeményei: Thomas Mann üdvözlése (1937), Születésnapomra (1937),

Tudod, hogy nincs bocsánat (1937), (Talán eltünök hirtelen…) (1937), (Karóval

jöttél…) (1937), (Ime, hát megleltem hazámat…) (1937).

Prózai művei

Curriculum vitae – József Attila önéletrajza

Szabad-ötletek jegyzéke. (Közzéteszi, jegyz. Stoll Béla, 1990)

Kritikai művei

Tanulmányok és cikkek (1923–1930. Szövegek)

Műfordítói tevékenysége

P. Bezruč, J. Wolker, Majakovszkij, Jeszenyin, Alekszander Blok, Émile Verhaeeren,

Rimbaud, François Villon

DECEMBER 4.

Rainer Maria Rilke (Prága, 1875. december 4. – Montreux, Valmont 1926. december 29.)

osztrák impresszionista költő, a 20. század legnevesebb, német nyelven író költői közé tartozik.

Prágában katonaiskolában nevelkedett, ami lelkileg és fizikailag egyaránt megviselte. Majd

kereskedelmi akadémiára járt, de megszökött, végül magántanulóként tett érettségi vizsgát.

1895-től a prágai egyetemen művészettörténetet, irodalmat és filozófiát hallgatott. 1896-ban

Münchenbe költözött és írói pályára lépett. Időközben megismerkedett Lou Andreas-

Saloméval, aki megtanította oroszul, így az orosz klasszikusokat eredetiben olvashatta.

Salomé volt az, aki Rainernek kezdte hívni inkább, s nem Renének. Fiatal korában (1899-ben

és 1900-ban) Oroszországba többször ellátogatott, ahol Tolsztojjal is találkozott. Párizsba

költözött, ahol a szobrász Rodin titkára volt. 1901-ben feleségül vette Rodin egyik

tanítványát. 1902-ben Párizsba költözött, és megbízást kapott egy Rodin-monográfia

elkészítésére. 1919-ben Svájcba telepedett le, ahol barátai egy kastély tornyában biztosítottak

számára lakóhelyet. Korai halálát fehérvérűség okozta.

Egyik legismertebb műve az Archaikus Apolló-torzó. A félelem, a kiszolgáltatottság

foglalkoztatja Malte Laurids Brigge feljegyzései (1910) című regényében. Verseskötetei:

Imádságos könyv (1905); Képek könyve (1906); Duinói elégiák (1923); Szonettek

Orpheuszhoz (1923); magyarul még: Válogatott versek. Prózai írások (I-II., 1961).

Felhasznált forrás

Klasszikus német költők, II. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977.

Pethőné Nagy Csilla: Irodalom 11. Tankönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest,

2009.

Szabó Ede: Rilke világa, Fapadoskönyv kiadó, 2010

Pór Péter: Léted felirata. Válogatott tanulmányok, Balassi kiadó, 2002

Bartók Imre: Rilke. Ornamentika és halál, L'Harmattan kiadó, 2011.

Gerencsér Miklós (Győr, 1932. december 4. – Aszófő, 2010. május 17.) magyar író,

újságíró, lapszerkesztő

Szakmunkásképzőben, építőipari technikumban, egy évig az Iparművészeti Főiskolán tanult. Politikai

főiskolát végzett. Építőmunkásként dolgozott Sztálinvárosban. 1952-1956 között a Magyar Távirati

Iroda és a Néphadsereg munkatársa volt. 1956-1988 között a Népszabadság munkatársa volt. 1968-

1974 között az Ifjúsági Magazin főszerkesztője volt.

Művei

Ember a mezsgyén (regény és elbeszélések, 1958)

Hátsóváros (ifjúsági regény, 1958)

Égre nyíló ablak (kisregény, 1959)

Kerekeskút (dráma, 1959)

A szombaton teremtett ország (ifjúsági regény, 1964)

Tilalomfa (regény, 1966)

A gyűlölet ellenfele (regény, 1970)

A szívrabló, avagy Üllős Fábián vallomása különböző szerelmeiről (regény, 1970)

Messze, mindenkitől (regény, 1972)

Fekete tél (dokumentumregény, 1970)

Idegen feleség (regény, 1975)

Így élt… Táncsics Mihály (1975)

Emberöltő (cikkek, riportok, 1978)

Emlékezz a vadrucára (elbeszélések, 1980)

Középütt a gyár (riportok, 1980)

Ferde ház (regény, 1980)

Aradi napló (regény, 1981)

Honvágy (regény, 1983)

Suta szerelmesek (regény, 1984)

Üzenet (esszék, tanulmányok, 1984)

Az északi arcvonal (regény, 1989)

Rakovszky Zsuzsa (Sopron, 1950. december 4. –) Kossuth-díjas magyar író, költő,

műfordító; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja

Sopronban született 1950. december 4-én. Apja, Rakovszky Tibor jogot végzett, a háború

előtt a közigazgatásban dolgozott, mint főispáni, majd miniszteri titkár, később

vállalatigazgató volt, a háború után nyugdíjas. 1952-ben halt meg. Anyja, Szűcs Zsuzsanna,

gépírónő volt, majd pénzügyi előadó. 1981-ben halt meg. Nevelőapja, Majoros József, jogot

végzett, a háború után raktárosként dolgozott.

Rakovszky Zsuzsa a soproni Martos Flóra Gimnáziumban érettségizett 1969-ben. Egyetemi

tanulmányait Debrecenben kezdte, majd a második évtől Budapesten folytatta, itt szerzett

magyar–angol szakos tanári diplomát az ELTE BTK-n 1975-ben. 1975 és 1978 között az

Állami Gorkij Könyvtárban, 1978 és 1981 között az ELTE angol tanszékének könyvtárában

volt könyvtáros, 1982-től 1986-ig szerkesztő a Helikon Kiadónál, azóta szabadfoglalkozású,

fordításból él. 1997 szeptemberétől szerződéses munkatársként egy évig részt vett a Beszélő

szerkesztésében.

1988-tól négy hónapig a Soros Alapítvány költészeti ösztöndíjasa Londonban. 1990-ben az

Iowai Nemzetközi Írókongresszus, majd 1994-ben a Poetry International vendége.

1974-től 1981-ig volt házas. 1992-ben született fiúgyermekét egyedül neveli. Sopronban él.

Elsősorban angol, amerikai költőket és prózát fordít. Verseit kezdettől fogva általános kritikai

elismerés fogadta.[1]

Művei

Jóslatok és határidők (1981)

Tovább egy házzal (1987)

Fehér-fekete (1991)

Hangok (1994)

New life (1994)

Egyirányú utca (1998)

A kígyó árnyéka (2002)

Familienroman. Gedichte. Válogatott versek magyarul és németül. Aus dem

Ungarischen von Zsuzsanna Gahse (2002)

A hullócsillag éve (2005), regény, Magvető, ISBN 9789631424355

Visszaút az időben - versek 1981-2005 (Magvető (2006)

A Hold a hetedik házban (2009)

VS (2011)

Műfordításai

A megbabonázott pudding. Ír népmesék (1982)

Wordsworth és Coleridge versei (Másokkal.) (1982)

E. S. Gardner: A rettegő örökösök esete (1982)

Kingsley Amis: A szűz és az egyszarvú (1983)

J. Porter: Dover mindent megold (1983)

L. Black: Gyilkosság pár pennyért (1983)

P. R. S. Moorey: Bibliai tájak (1984)

Robert Browning, Lewis Carroll és mások versei: Klasszikus angol költők (1986)

Theodor Storm és C. F. Meyer versei: Theodor Storm, Gottfried Keller és Conrad

Ferdinand Meyer versei (1986)

Nie Hua-ling: Két asszony Kínából (1986)

John Paget: Magyarország és Erdély (1987)

W. Trevor: Balvégzet bolondjai (1987)

R. E. Sherwood: Roosevelt és Hopkins (1989)

Robert Frost, Marianne Moore, Elizabeth Bishop és Adrianne Rich: Amerikai költők

antológiája (1990)

G. K. Chesterton: Az ember, aki Csütörtök volt (1990)

D. M. Thomas: A fehér hotel . Regény (1990)

Elizabeth Bishop: A képzeletbeli jéghegy (1990)

S. Sontag: Az AIDS és metaforái (1990)

E. Bishop: A képzeletbeli jéghegy (1990)

D. M. Thomas: A fehér hotel (1990)

F. Forsyth: A háború kutyái (1992)

Tony Harrison, David Harsent: Új kabát, utolsó esély. Kortárs brit költők (1993)

R. Skynner: Hogyan éljük túl a családot? (1993)

W. Goyen: Arcadio (1993)

Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő (1994)

B. Fogle: 101 kérdés, amit a cicája megkérdezne a dokitól, ha beszélni tudna (1994)

K. Ross: A nagyapa jót akar (1995)

R. King: Teljes átalakítás (1996)

R. C. Estrada: Fegyverletétel (1996)

Malcolm Bradbury – L. Richard Ruland: Az amerikai irodalom története a

puritanizmustól a posztmodernizmusig (Másokkal.) (1997)

Bertrand Russell: A hatalom és az egyén (1997)

C. Williams: Késő bánat? (1997)

L. Fielding: A szaxofonos fiú (1997)

B. Russell: A hatalom és az egyén (1997)

Moody–Martin: Írország története (Másokkal.) (1999)

Charles Frazier: Hideghegy (1999)

Henrik Ibsen: Drámák. Brand, Peer Gynt. (Kúnos Lászlóval.) (2003)

Euripidész: Médeia (2005)

Stephenie Meyer: Alkonyat (2008)

Stephenie Meyer: Újhold (2009)

Stephenie Meyer: Napfogyatkozás (2009)

DECEMBER 5.

Benjámin László (Józsefváros, 1915. december 5. – Budapest, 1986. augusztus 18.) magyar

költő, szerkesztő, országgyűlési képviselő

1931-ben dolgozni kezdett a szociáldemokrata mozgalom kulturális, majd politikai munkájában. Fiatalon volt nyomdász, vasas, szűcs, villanyhegesztő galvanizáló is. 1933–1934 között a Demény-csoport tagja volt. 1935-ben Ausztriában volt, mint ifjúmunkás. 1938-tól jelentek meg versei különféle folyóiratokban: Szép Szó, Kelet Népe, Népszava. A II. világháborúban (1939–1945) kétszer vitték be katonának, ahonnan 1944 októberében megszökött. 1945–1947 között vidéki újságíró volt. 1952-ben és 1954-ben az Új Hang főszerkesztője volt. 1960-tól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1963-tól pedig a Kortárs folyóirat munkatársa volt. 1968-tól a Magvető Könyvkiadó lektora volt. 1975–1980 között országgyűlési képviselő volt. 1976-tól az Új Tükör szerkesztőbizottsági tagja, 1980–1986 között főszerkesztője volt.

Kora ifjúságától a munkásmozgalom eszmekörében érlelődött költészete. Csatlakozott a

szociáldemokrata "munkásköltők" csoportjához, a Tollal és szerszámmal (1941) című

antológia meghatározó egyénisége. 1949 után azonosult a "szocialista építés" illúziójával, s

költészetét a napi politika szolgálatába állította (Örökké élni (1949), Éveink múlása (1954)).

Az illúziók szertefoszlása kemény önvizsgálatra késztette. Megrendült önéletrajzi

költeményekben vetett számot sorsa tapasztalataival és tanulságaival (Egyetlen élet (1956)).

1956 utáni versei egy nemzedék hitét és csalódását fejezik ki (Ötödik évszak (1962), Tengerek

fogságában (1967), Tüzet akartam (1978)). Néhány családi versében az a bölcs derű bujkál,

amely a később gyermekeknek szóló képeskönyveiben (Kölcsönkenyér visszajár (1959), Misi

és Miska (1962), Vidám ABC (1964)) és irodalmi paródiáiban is megjelenik (Kis magyar

antológia (1966)).

Művei

A csillag nem jött (versek, 1939)

Tollal és szerszámmal (antológia, 1941)

A betűöntők diadala (versek, 1946)

A teremtés után (versek, 1948)

Örökké élni (versek, 1949)

Tűzzel, késsel (versek, 1951)

Válogatott költemények (1951)

Éveink múlása. Válogatott és új versek 1938-1953 (versek, 1954)

Egyetlen élet (versek, 1956)

A brémai muzsikusok (verses képeskönyv, 1958)

Kölcsönkenyér visszajár (verses képeskönyv, 1959)

Misi és Miska (verses képeskönyv, 1962)

Ötödik évszak (versek, 1962)

Vidám ABC (verses képeskönyv, 1964)

Világ füstje. Versek 1938-1963 (versek, 1964)

Kis magyar antológia (irodalmi paródiák, 1966)

Írom ráadásnak (válogatott versek, 1967)

Tengerek fogságában (versek, 1967)

Benjámin László válogatott versei (versek, 1968)

Sziklarajzok (válogatott és új versek, 1973)

Tüzet akartam (versek, 1978)

Vallomások, viták (tanulmányok, cikkek, 1979)

Önéletrajz (válogatott versek, 1981)

Összegyűjtött versek (versek, 1982)

Id. Alexandre Dumas, teljes nevén Dumas Davy de la Pailleterie (1802. július 24. –

1870. december 5.) francia író

Legismertebb művei kalandos történelmi regények, amelyek a világ legolvasottabb francia írójává tették őt. Több regényéből (például a Monte Cristo grófja és a D’Artagnan történetek) készült filmadaptáció, de írt színműveket, újságcikkeket is, és rengeteg emberrel levelezett. Apai nagyanyja fekete rabszolganő volt.

Kamaszként az édesanyjától sok történetet hallott az apja bátor haditetteiről I. Napóleon császár dicsőséges uralkodása alatt, és élénk képzeletét betöltötték a kalandok és hősök. Bár szegények voltak, a család az apa előkelő hírnevére és arisztokrata kapcsolataira támaszkodott, így a monarchia restaurációja után a húszéves Alexandre Dumas Párizsba költözhetett, ahol a Palais Royal-ban kapott állást a nagyhatalmú Lajos Fülöp orléans-i herceg hivatalában.

Amíg Párizsban dolgozott, Dumas elkezdett újságcikkeket és színdarabokat írni. 1829-ben aratta első nagyobb közönségsikerét a III. Henrik udvara című drámával. A következő évben bemutatott Krisztina királynő ugyanilyen népszerű lett, így hamarosan megengedhette magának, hogy minden idejét az írásnak szentelje.

Az 1830-as évek közepéig Franciaországban bizonytalan maradt a politikai helyzet, gyakoriak

voltak a lázadások, melyek mögött hol az elégedetlen republikánusok, hol a változást sürgető,

elszegényedett városi munkások álltak. Ahogy az élet lassanként visszatért a megszokott

kerékvágásba, országszerte megkezdődött az iparosodás, és a gazdaság fejlődése. Mindez, a

cenzúra megszűnésével együtt, kedvező hátteret nyújtott az írói tehetség kibontakoztatásához.

Több sikeres színdarab megírása után Dumas figyelme a regények felé fordult. Bár vonzotta a

különcködés, és mindig többet költött, mint amennyit keresett, Dumas igen talpraesett

üzletembernek bizonyult. 1838-ban, amikor az újságoknál nagy volt a kereslet a több

részletben közölhető regények iránt, egyszerűen újraírta az egyik színdarabját, és ez lett az

első folytatásos regénye. A „Le Capitaine Paul” tette lehetővé számára egy alkotóműhely

létrehozását, ahol több száz történet íródott, mind az ő személyes irányításával.

1839-től 1841-ig Dumas több barátja közreműködésével az európai történelem híres

bűnözőiről és bűneseteiről szóló nyolckötetes esszégyűjteményt összeállításán dolgozott.

Ebben szerepeltek írások például Beatrice Cenci, Cesare és Lucrezia Borgia tetteiről, de olyan

közelmúltban történt incidensekről is, mint Karl Ludwig Sand és Antoine François Desrues

esete, akiket gyilkosság vádja miatt végeztek ki.

Dumas szintén részt vett vívómestere, Augustin Grisier 1840-es regényének, „A vívómester”-

nek megírásában. A történetben tulajdonképpen Grisier beszéli el, hogyan vált tanújává az

oroszországi dekabrista felkelés eseményeinek. Végül e regényt I. Miklós cár betiltotta

Oroszországban, emiatt Dumas egészen a cár haláláig nem léphetett orosz földre. A „Monte

Cristo grófja” és „A korzikai testvérek” című műveiben, valamint visszaemlékezéseiben az

író nagy tisztelettel említi meg Grisier-t.

Dumas számos szellemíró (pestiesen szólva: Strohmann) segítségét is igénybe vette. Közülük

a legismertebb Auguste Maquet volt. Maquet vázolta fel például a „Monte Cristo grófja”

cselekményét, de fontos szerepe volt „A három testőr”-nek és folytatásainak, illetve Dumas

sok más regényének megírásában is. Amikor együtt dolgoztak, Maquet találta ki és vázolta fel

a cselekményt, Dumas pedig kidolgozta a részleteket, párbeszédeket, és a befejező részeket.

Az id. Alexandre Dumas kalandos történetei és történelmi krónikái megragadták a francia

közönség képzeletét, akik alig várták, hogy megvehessék az újabb és újabb folytatásokat.

VII. Károly a kiskirályok között (Charles VII chez ses grands vassaux), dráma. Cezar Kjui orosz zeneszerző A szaracén címmel operát írt belőle.

D’Artagnan-történetek: o A három testőr (Les Trois Mousquetaires, 1844) o Húsz év múlva (Vingt Ans Après, 1845) o Bragelonne vikomt (Le Vicomte de Bragelonne, ou Dix ans plus tard, 1847): ennek

egyik része "A vasálarcos" története, amely több filmfeldolgozásból is ismert. o D’Artagnan fia (Le fils de d’Artagnan, 1914, írta ifj. Paul Féval o Athos öregsége (La vieillesse d’Athos, 1925, írta ifj. Paul Féval)

Monte Cristo történetek o Monte Cristo grófja (Le Comte de Monte-Cristo, 1845–1846) o Holt kéz (írta Dumas és F. Le Prince) o A világ ura (Der Herr der Welt, 1920, írta Adolf Mützelburg) o A milliomos menyasszony (Die Millionenbraut, írta Adolf Mützelburg)

Valois-történetek o A két Diana (Les Deux Diane, 1846) o A szavojai herceg apródja (Le Page du duc de Savoie, 1855) o Margot királyné (La Reine Margot, 1845)

Marie Antoinette-történetek: o Egy orvos feljegyzései (Joseph Balsamo, (1846–1848, mely a következő címeken is

ismert: Joseph Balsamo, Cagliostro, Madame Dubarry, Dubarry grófnő, Az életelixír, A varázsló)

o A királyné nyakéke (Le Collier de la reine, 1849–1850. A regény alapjául szolgáló bűneset)

o Ange Pitou (Ange Pitou, 1853, más címeken: A Bastille elfoglalása vagy Hat évvel később)

o Charny grófné (La Comtesse de Charny, 1853–1855, más címen Andrée de Taverney) o Király a vérpadon (Le roi des quilles) o A vörös ház lovagja (Le Chevalier de Maison-Rouge, (1845, más címen Mária

Antoanette lovagjai)

Luisa San Felice (La San-Felice, 1863) Emma Lyonna (Lady Hamilton, 1865)

Salvator, a végzet útjai Páris mohikánjai (Les Mohicans de Paris, 1854-1855)

A fekete tulipán (La Tulipe noire, 1850) A jávai orvos (L’Île de feu, 1863) Ascanio (L'Orfèvre du roi, ou Ascanio, 1843) D'Harmental lovag (Le Chevalier d’Harmental, 1842) A régens lánya (Une fille du régent, 1845) A vívómester (Le maître d’armes, 1840) Akté (Acté,"" 1839, más címen Őrült a trónon) A bársonynyakékes hölgy (La Femme au collier de velours, 1850) Napóleon élete Olympe de Clèves (Olympe de Clèves, 1851) A vörös szfinx (Le Comte de Moret, 1865) Emlékeim (Mes mémoires, 1863)

A diótörő (1844): E. T. A. Hoffmann történetének feldolgozása, Csajkovszkij később ebből írta A diótörő c. balettjét

Az aranytolvajok (1857 után): egy elveszett színdarab, amelyet a kanadai Reginald Hamel fedezett fel újra a Francia Nemzeti Könyvtárban végzett kutatásai során 2004-ben

Szent Hermina lovagja (Le Chevalier de Sainte-Hermine, 1869): ez a regény volt utolsó nagyobb munkája, melyet elveszettnek hittek, míg Claude Schopp 2005-ben be nem jelentette, hogy megtalálta

Władysław Stanisław Reymont, eredeti nevén Stanisław Władysław Rejment

(Kobiele Wielkie, 1867. május 7. – Varsó, 1925. december 5.) – lengyel író.

Az Ifjú Lengyelország kritikai realizmusának egyik legfőbb képviselője, munkásságát naturalista elemek jellemzik. Négy kötetes Parasztok című regényéért, a „paraszti eposzért” 1924-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Bibliografia

Zdzisław Dębicki, Reymont Barbara Kocówna, Reymont: opowieść biograficzna, Warszawa: Ludowa Spółdzielnia

Wydawnicza. 1971 Józef Rurawski, Władysław Reymont, Warszawa 1988 Stefan Lichański, Władysław Stanisław Reymont

DECEMBER 6.

Bertók László (Vése, 1935. december 6. –) József Attila- és Kossuth-díjas magyar író, költő.

1952 tavaszán öt diáktársával megalakította az Arany János Irodalmi Kört. Első versei 1953-ban jelentek meg nyomtatásban a Dunántúl című pécsi folyóiratban. 1955-ben postai tisztviselőként

kezdett dolgozni Marcaliban. Az érettségi utáni évben, 1955-ben néhány verséért „államrend elleni izgatás” vádjával nyolc hónapi börtönre ítélte a kaposvári megyei bíróság, ezért szeptember 6-án törölték a főiskolára felvettek sorából.

1964-ben jelent meg Lengő fényhidak című verseskötete Pécsett, a Jelenkor-Magvető

Kiadónál. 1965. június 1-jétől a Pécsi Tanárképző Főiskola Könyvtárában dolgozott.

1970–1973 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár kiegészítő szakos, levelező

tagozatos hallgatója volt. 1971-ben A magunk kenyerén című antológiában huszonnégy

verssel szerepelt.

Első verseskönyve, a Fák felvonulása 1972-ben látott napvilágot. 1973-ban jelent meg Így élt

Csokonai Vitéz Mihály című életrajzi prózakötete. 1975-től a Jelenkor szerkesztőségének

tagja, majd 1999-től főmunkatársa volt. 1977-ben jelent meg Így élt Vörösmarty Mihály című

életrajzi prózakötete. Ez év szeptemberétől a Pécsi Városi Könyvtár igazgatója lett. 1978-ban

jelent meg a Magvető Kiadónál az Emlékek választása, majd 1981-ben a Tárgyak ideje című

verseskötete.

1986-ban a Magyar Írók Szövetsége Választmányának tagjává választották, itt 1995-ig volt

választmányi tag. 1988-ban a Somogy Megyei Tanács Művészeti Díjával jutalmazták, 1989-

ben pedig a Furkálja a semmit a szó című verséért Robert Graves-díjjal tüntették ki.

1992-ben a Magyar Írószövetség Elnökségi tagjává választották, de a tisztségről egy év múlva

lemondott.[1]

1995-ben 60. születésnapja alkalmából a köztársasági elnök A Magyar

Köztársasági Érdemrend kiskeresztjeével tüntette ki. 1996-ban ment nyugdíjba a Pécsi Városi

Könyvtárból. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia tagja lett.

Művei

Versek

Lengő fényhidak (1964) Fák felvonulása (1972) Emlékek választása (1978) Tárgyak ideje (1981) Ágakból gyökér (1984) Hóból a lábnyom (1985) Zöld pajzs alatt. Versek és bibliográfia (1985) A kettészakadt villamos (1987) Kő a tollpihén (1990) Ha van a világon tető (1992) Három az ötödiken (1995) Deszkatavasz (1998) Válogatott versek (1999) Ceruzarajz - Skizze. Versek magyarul - németül (1999) Februári kés (2000) Dinnye Döme (2000) Valahol, valami (2003) Háromkák (2004) Platón benéz az ablakon. Versek 1954–2004 (2005) Hangyák vonulnak (2007)

Két lepke csapkod (Szalai Kata illusztrációival) (2007) A város neve (2009)

Prózák

Így élt Csokonai Vitéz Mihály (1973) Így élt Vörösmarty Mihály (1977) Priusz (1994) Dongó a szobában (1998) Hazulról haza. Ősök, műhelyek, élet. (2005)

Bibliográfiák

A Pécsi Tanárképző Főiskola Könyvtárának története 1948–1973 (1974) Várkonyi Nándor (1984) Pákolitz István (1986) Bárdosi Németh János (1989) Szederkényi Ervin és a Jelenkor (1991) Csorba Győző (1993)

DECEMBER 7.

Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 106. január 3., Arpinum – ma: Arpino, Olaszország – Kr. e.

43. december 7. [1], Formiae – ma Formia, Róma) – az ókori Rómában élt író, filozófus és politikus.

Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb mestere. Ehhez hozzájárul az is, hogy azon kevés ókori szerző közé tartozik, akiknek művei nem töredékesek, hiánytalanul maradtak meg: számtalan (magán)levele, bírósági vád- és védőbeszéde, filozófiai és esztétikai értekezése túlélte az évezredeket. Filozófusként is számottevő (elsősorban a sztoikus iskolához sorolható, de még inkább „eklektikus”, az iskolákból neki tetsző tanokat vegyítő filozófusnak szokás minősíteni).

Első nyilvános fellépése, a Quinctius érdekében tartott beszéde (Pro Quinctio, Kr. e. 81) volt,

amellyel győzelmet aratott az abban az időben a legnagyobb római szónoknak tartott Quintus

Hortensius Hortalus felett, ismertté tette nevét és megnyitotta útját a politikai

felemelkedéshez. Korán népszerűségre tett szert igen bátor, a hatalmasságokat sem kímélő,

túlkapásaikat leleplező védő- és vádbeszédeivel. Ezek közé tartozik a Sulla dictator ellen is

irányuló beszéde (Pro Roscio Amerino, Kr. e. 80); melynek eredményeképp el kellett

menekülnie Rómából; Kr. e. 79-ben Görögországba utazott. A kényszerű száműzetés

időszakát a görögországi retorikamesterektől való tanulással tölti ki Athénban, majd

Rodoszon.

Cicero – aki példaképének Démoszthenészt tartotta – kétségkívül az irodalmi stílus

elméletének és gyakorlatának mestere volt. Szónoklatai mind formai, mind tartalmi

szempontból mintaadó remekek. Azonban ettől eltekintve irányzatba, stílusba sorolása nem

egységes: egyesek szerint a dagályosságra és barokkos szónoklatcicomázásra törekvő

asianizmus szónoki irányzatának követője volt, mások inkább az egyszerűségre és

világosságra törekvő attikai stílusirányzathoz sorolják. Élete során 58 beszédet írt.

Művészi szintre fejlesztette a szónoki körmondat, szaknyelven periódus alkalmazását. Ez

nemcsak gondolati, hanem az ezt támogató időmértékes ritmuselemeket is tartalmaz, ez a

zenei elem is hozzájárul a mondatvezetés gördülékennyé, hatásossá, esztétikussá tételéhez, és

nem utolsósorban jobb megjegyezhetőségéhez. A metrum különösen a mondatvégeken

szembetűnő (quamdiu etiam furor iste tuus nos eludet [-*- **- ** | -**- | - **-]. A filológusok

szerint Cicerónak voltak „kedvenc” mondatzáró ritmusai (clausulák) is, melyekhez

hasonlóakat a kor más szónokai is alkalmaztak (stílusirányzattól függően).

Cicero vallotta, hogy a szónoknak a jogi és történelmi ismeretei mellett a filozófiában is jártasnak kell lennie; még ifjúkorában, alighogy tanulmányait befejezte Rómában, Görögországba ment, Athénban és Rhodosz szigetén valamennyi uralkodó filozófiai irányzattal megismerkedett és behatóan foglalkozott. Különösen rhodoszi mestere, az apámeiai Poszeidoniosz (i.e. 135-84) tanítása hatott rá: filozófiai felfogásának kialakulására és írói tevékenységére.

Fontosabb művei

Catilina ellen I. (Oratio in Catilinam prima) Catilina ellen II. (Oratio in Catilinam secunda) Verres ellen (Orationes in Verrem) A szónok (De Oratore...) De Oratore ad Quintum fratrem libri tres (A szónok; három könyv

Quintus bátyjának) Az idősebb Cato (vagy) az öregségről (Cato maior de senectute) Az államról (De re publica) A törvényekről (De legibus) A végzetről (De fato) Brutus (Brutus); Tusculumi eszmecsere (Tusculanae disputationes)

Egyéb

Létezik egy Cicero nevű betűkép-típus is. Ez nevét onnan nyerte, hogy Sweynheym és Pannartz, 1467-ban Rómában ezen betűnemmel nyomtatták először Cicero leveleit. A C. betűtörzse tizenkét tipográfiai pont vastagságú.

Az említett betűtípus után a nyomdászatban cicerónak[2] hívják a 12 tipográfiai pontnyi (a hazánkban használt Didot-Berthold rendszerben 4,5 mm) egységet. Ez az egység – főleg a magasnyomtatás fénykorában – az általánosan használt alapegység volt.[3]

A nevéről elkeresztelt, középiskolás tanulók számára rendezett latin nyelvi tanulmányi verseny döntőjét Cicero szülőhelye közelében, az Olaszországi Arpinóban szokás tartani.

Cicero rabszolgája, Tiro találta ki a gyorsírás részben ma is használt jeleit

Fodor Sándor (Csíksomlyó, 1927. december 7. – Kolozsvár, 2012. március 28.) romániai

magyar író, műfordító.

1927. december 7-én született Csíksomlyón. Már kamaszfejjel találkoznia kellett a háború

borzalmaival. A Csíkszeredai Római-katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Bolyai

Tudományegyetemen államvizsgázott, román-német szakon. Nagyszentmiklóson tanárként

dolgozott. 1951-ben kötötte össze életét Nagy Éva festőművésszel, az 1950-es években

született két leányuk Éva Veronika és Eszter. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi

Könyvkiadó, 1956-tól 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt. 1990 és 1991

között nyugdíjazásáig a Keresztény Szónál szerkesztő. Nyugdíjas éveiben is aktívan írt. Több

hazai és nemzetközi elismerésben részesült.

Irodalmi pályafutását novellistaként kezdte. Első megjelent kötete 1954-ben látott napvilágot

Bukarestben, „Fehérfenyő” címmel, amely elbeszéléseket, karcolatokat tartalmaz. Ezt

követően sorra jelentek meg elbeszéléskötetei, de kisregényeket is írt. Írásaival belopta magát

a hazai közönség, főleg a székelyföldi csíki emberek szívébe. Műveit a székely humor, a

drámai életképek, helyzetek és az abszurd vonások jellemzik. Igazi áttörést a Csipike

meseregény-sorozatával aratta, amelyet több nyelvre is lefordítottak. Első része „Csipike, a

gonosz törpe” címen jelent meg, 1966-ban. A meseregény elsősorban a gyerekekhez szól,

azonban derűje és mély filozófiai mondanivalója révén a felnőtt olvasóközönséghez is.

Az 1997-ben Csíkszeredában kiadott „Levelek hazulról – haza” c. írásgyűjtemény a Hargita

Népe c. napilapban megjelent cikkeit közli. A mai ember problémáira próbál orvosságot

találni. Itt említi meg, hogy neki a haza két pólusra tevődik: az egyik szülőföldje Csíksomlyó

és Csíkszereda, a másik Kolozsvár. Ez utóbbiban hunyt is el, életének 85. esztendejében.

Művei

Fehérfenyő, elbeszélések, karcolatok, Bukarest, 1954 Gyöngyvirágos puszta, elbeszélések, Bukarest, 1955 Fújja a szél, fújja, elbeszélések, karcolatok, Kolozsvár, 1957 Táborozók, elbeszélések, Bukarest, 1959 Új barátok, elbeszélések, Bukarest, 1960 Jóska meg a sóska, karcolatok, Bukarest, 1962

Elveszett egy kicsi leány, karcolatok, Bukarest, 1964 Önarckép, kisregény, Bukarest, 1964 Csipike, a gonosz törpe, mese, Bukarest, 1966 On-line elérés Krónika, regény, Bukarest, 1966 Mit gondol az öreg pisztráng?, elbeszélések, karcolatok, Bukarest, 1967 Csipike és Kukucsi, mese, Bukarest, 1968 Orbán Balázs nyomdokain, riportok [Beke Györggyel és Mikó Imrével], Bukarest, 1969 Szellemidézés, verses történelmi interjúk, Bukarest, 1969 Csipike, a boldog óriás, mese, Bukarest, 1970 A Büdösgödör, kisregény, 1970 Nehézvíz, kisregény, Bukarest, 1971 Megőrizlek, kisregény, Bukarest, 1973 Csipike, az óriás törpe, mese, Bukarest, 1974 A felnőttek idegesek, kisregény, Kolozsvár, 1974 Mosóteknőben a világ körül, gyermektörténetek, Bukarest, 1976 Egy nap – egy élet, regény, Bukarest, 1976 Tíz üveg borvíz, kisregény, Bukarest, 1979 Képeslapok az Óperencián innen és túlról, útijegyzetek, Kolozsvár, 1982 Tűzoltózenekar, válogatott novellák, Kriterion, Bukarest, 1983 Az ígéret földje, regény, Bukarest, 1984 Fülöpke beszámolói, karcolatok, Bukarest, 1984 Fekete-erdő, kisregények, Bukarest, 1986 Bimbi tábornok, regény, Bukarest, 1986 A merénylő, elbeszélések, Bukarest, 1988 Ki ez? Egy önéletírás műhelyforgácsai, anekdoták, Bukarest, 1989 Csipike és a gonosz ostoba, mese, 1990 Csipike, bolgár kiadás, 1990 Az első hó, novellák, karcolatok, 1991 A csíksomlyói ferences könyvtár kincseiről, Csíkszereda, 1991 Édesvackort Csipikének, 1993 Csipike és Tipetupa, Csíkszereda, 1996 Levelek hazulról – haza, Csíkszereda, 1997. Bimbi tábornok, Kriterion, 1998 A tizenegyedik üveg, Kriterion, 2001 Hány nyelven szól az ördög?, Mentor kiadó, Marosvásárhely, 2002 Sündisznóállás, Neptun Impex Rt, Csíkszereda, 2002 Mit gondol az öreg pisztráng?, Válogatott novellák, Pont kiadó, 2003 A vén bajuszos, Pallas-Akadémia Csíkszereda, 2003 Mária lábától a sündisznóállásig , Hargita kiadó, Csíkszereda, 2005 Fülöpke beszámolói, Mentor kiadó, Marosvásárhely, 2006 Csipike, bolgár kiadás, 2010

Műfordítások

Mihail Sadoveanu: Az erdő, 1955; Ion Agârbiceanu: Gyermekvilág, 1963; George Topîrceanu: Vidám és szomorú balladák (Bajor Andorral), 1963; Dumitru Radu Popescu: Oltyánok nyara, 1965; Eugen Barbu: Az északi műút, 1966; Dumitru Radu Popescu: Ők ketten, vagy akik csak az erdőt látták, 1974; Dumitru Radu Popescu: Királyi vadászat, 1975; Dumitru Radu Popescu: Felhők császára, 1979

DECEMBER 8.

Csíksomlyói Csiky Gergely (Pankota, 1842. december 8. – Budapest, 1891. november 19.)

drámaíró, műfordító

A Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Róla nevezték el a kaposvári Csiky Gergely Színházat.

A papi pályára készülve, 1859-ben a Csanád egyházmegye temesvári szemináriumába lépett, ahonnan két év után a pesti központi papnevelőbe küldték. Az ifjú pap itt még közelebb került az irodalomhoz, és a teológiai tudományok mellett már a drámaköltészettel is próbálkozott. A szemináriumi magyar egyházi irodalmi iskola lelkes munkatársa, később elnöke volt. A növendékpapság Munkálataiban jelent meg Nagy Szent Atanáz életrajza és Csajághy Sándor életrajza. A központi papnevelőből, ahol a teológiai tanfolyamot elvégezte, püspöki rendelettel Temesvárra hívták, ahol 1864 végén pár hónapig iktató volt a püspöki hivatalban. Amikor a 23 éves (kanonikus) kort elérte (1865), pappá szentelték, és püspöke a bécsi Augustinaeumba küldte. Itt 1865-től 1868-ig tartózkodott, és 1868 végén teológiai doktor lett. Visszakerülve egyházmegyéjébe, 1869-ben pár hónapig káplán volt Tornyán, 1869 végén és 1870-ben gimnáziumi tanár Temesvárt, és 1870 közepén az egyházjog és történelem tanára lett az ottani papnevelőben, ahol 1878-ig működött.

1878 végén püspöki engedéllyel a fővárosba költözött, és minden idejét az irodalomnak szentelte; feltűnő szorgalommal dolgozott a hírlapokba, fordított a Nemzeti Színház és a Kisfaludy Társaság számára. 1879-ben rövid időre Párizsba utazott a színházak tanulmányozására. Onnan hazatérve megírta nagy hatású társadalmi drámáját, A proletárokat (a Nemzeti Színház 1880. január 23-án mutatta be, és 1887-ben utólag elnyerte a Karácsonyi-díjat).[1] Ezután következtek többi színművei a Nemzeti Színházban és másutt. Bonnáz csanádi püspök nem nézte jó szemmel egyik felszentelt papjának profán foglalkozását a színpadon; ezt tudtára is adta Csikynek egy hivatalos levélben, amelyre ő azzal felelt, hogy 1880-ban kilépett az egyházi rendből.

Művei

Az életből. Beszélyek. U. ott, 1872. Fényképek. Temesvár, 1872. (2. kiadás. U. ott, 1875.) Az egyházjog tankönyve. U. ott, 1873. Három kötet. Egyházügyekre vonatkozó magyarországi törvények és kormányrendeletek 1867–1873. U.

ott, 1874. (4. kiadás. U. ott, 1875.)

Kath. házasságjogtan. Tekintettel a magyarországi jogviszonyokra s a gyakorlatra. U. ott, 1874.

A vadember. Regény. Temesvár, 1876. (Barlanghy Bence álnéven)[2] A jóslat, vígj. 5 f. U. ott, 1875. (2. kiadás, Bpest, 1879.) Beszélyek. Temesvár, 1876. Janus, trag. 5 f. U. ott, 1877. (2. kiadás. Bpest, 1886. N. Szinház Könyvtára 157.) Thalia megváltása, drámai epilog az aradi szinház megnyitására 1877. okt. 4. Temesvár, 1877. A magusz, trag. 1 f. Temesvár, 1878. Az ellenállhatatlan, vígj. 3 f. U. ott, 1878. (Ism. Bud. Szemle XVIII. Gyulai Pál.) A patak hidja. Elbeszélés. U. ott, 1879. Elbeszélések. Bpest, 1880. (Ism. Havi Szemle VII.) Csiky Gergely színművei. U. ott, 1882–88. (I. kötet. Czifra nyomorúság II. A proletárok. III.

Mukányi. IV. Szép leányok. V. A kaviar. VI. A Stomfay család. VII. Bozoty Márta. VIII. Cecil házassága. IX. Nóra. X. Buborékok. XI. A sötét pont. XII. Spartacus. XIII. Petneházy. XIV. Királyfogás. XV. A jó Fülöp. XVI. A vadrózsa. XVII. A vasember. [1887-ben 100 arany Teleki-díjat nyert.] XVIII. Divatkép.)

Az első és második. Elbeszélés. U. ott, 1883. (Olcsó K. 153.) Anna, dr. 1 f. U. ott, 1883. (Olcsó K. 167.) Görög-római mythologia. A szöveg közé nyomott képekkel. U. ott, 1885. Dramaturgia. Az országos zeneiskola növendékeinek használatára. U. ott, 1886. Két füzet. Az elvált asszony. Regény. U. ott, 1888. Két kötet. (Egyetemes Regénytár IV. 1. 2. Ism. Bud.

Szemle LVIII. Főv. Lapok 277. Alföld 251. Vasárn. Ujság 42. sz.) Az öreg tánczmester. U. ott, 1888. (Monologok 9.) Az esernyő, vígj. 1 felv. Bayle Bernard után ford. U. ott, 1888. (Olcsó K. 247.) Arnold, regény. U. o. 1888. Az Atlasz-család, regény. U. o. 1890. (Előbb a Bud. Szemlében. Ism. Főv. Lapok 25. sz.) A zokoli uraság két leánya. U. ott. 1890. (Olcsó K. 280.) Örök törvény. U. ott, 1890. (az 500 frtos Hertelendy-díjat nyerte 1891-ben. Nemzeti Szinház

Könyvtára 163. Első előadása febr. 7.) A nagyratermett, vígj. 3. felv. U. ott, 1890. (Olcsó K. 284. Az 1890. Karácsonyi-féle pályázaton

200 arany jutalmat nyert.) Az atyafiak, regény. U. ott, 1891. (Előbb a Bud. Szemlében.) A nagymama, vígjáték 3. felv. U. ott, 1891. (Olcsó K. 285.) Sisyphus munkája, regény. U. ott, 1892. (Előbb a Budapesti Hirlapban.)

Fordításai

Két kis színmű Wisemann Miklós után ford. Pest, 1864. Antigone. Sophokles tragédiája. Pest, 1876. (N. Szinház Könyvtára 99. és Jeles Irók Iskolai

Tára 20. 1883.) Athalia, tragoedia 5 f. Racine után ford. U. ott, 1876. (2. kiadás. Pest, 1877. Ism. Bud. Szemle

XVII. 3. kiadás. U. ott. 1886. Olcsó K. 221.) A trachisi nők, Sophokles tragoediája, ford. Temesvár, 1876. Oedipus Kolonosban. Sophokles tragoediája. Bpest, 1877. (N. Szinház Könyvtára 111. és

1891. Olcsó K. 193.) Sophokles tragoediái. Bpest, 1880. Kiadta a Kisfaludy-Társaság. (Birálati jelentések a

Kisfaludy-Társaság Évlapjaiban XV. Ism. M. tanügy IX. Koszorú III. Egyet. Philol. Közlöny.) Az angol irodalom története Taine Hypolit Adolf után francziából ford. Bpest, 1881–85. Öt

kötet. Pry Pál, vígj. 5. f. Poole János után angolból ford Bpest, 1882. (Olcsó Könyvtár 132.) Barátságból, vígj. Taylor Tamás után ford. Bpest, 1882. (Olcsó K. 144.) Rosenkranz és Güldenstern, vígj. 4 f. Klapp Mihály után ford. U. ott, 1883. (Olcsó K. 168.)

Kisebb szinművek. (A kincs. Tedd kötelességedet) Coppée Ferencz után francziából ford. U. ott, 1884. (Olcsó K. 173.)

Plautus vígjátékai. U. ott, 1885. Négy kötet. A m. tud. akadémia által 1883-ban a Karácsonyi-alapítványból 400 aranynyal jutalmazott fordítás. Kiadta a Kisfaludy-társaság. Külön megjelentek: A foglyok (Captivi) és A kincs (Trinummus).

Két házaspár, vígj. 3 felv. Picard után francziából ford. U. ott, 1885. (Olcsó K. 185.) A szégyenlős, vígj. 2 felv. Moncrieff után angolból ford. U. ott, 1885. (Olcsó K. 192.) Flipper és Nobbler, vígj. 1 felv. Brough William után angolból ford. U. ott, 1886. (Olcsó K.

224.) Severo Torelli, dráma 5 felv. Coppée Ferencz után francziából ford. U. ott, 1887. (Olcsó K.

232.) Clermont, vagy a művész neje, szinmű 2 felv. Scribe és Vander-Burch után francziából ford. U.

ott, 1887. (Olcsó K. 233.) Pindar szelleme és a lantos költészet. Villemain után francziából ford. U. ott, 1888. Kyklops. Euripides satyr drámája. A Kisfaludy-Társaság a Lukács-Krisztina díjjal jutalmazta. U.

ott, 1890. (Ism. Egyet. Philol. Közlöny.) A római költészet története. Ribbeck Ottó után ford. U. ott, 1891. (M. Tud. Akadémia

Könyvkiadó Vállalatában.) Elektra, Sophokles tragoediája, ford. U. ott, 1891. (Olcsó K. 288.) Oedipus király, Sophokles tragoediája, ford. U. ott, 1891. (Olcsó K. 292.) Antigone, Sophokles tragoediája, ford. U. ott, 1891. (Olcsó K. 294.)

Álnevei

Barlanghy Bence (A vadember. Regény. Temesvár, 1876); Marosi Gyula (1858 e. lapokban);

Vándori (Csanád, 1870-72; Lehel Kürtje, 1873).

Dezséri Rudnyánszky Gyula (Özdöge 1858. május 1. – Budapest, 1913. december 8.)

költő és hírlapíró.

Tanulmányait magánintézetben végezte és a jogi pályára lépett, ezzel azonban 1876-ban szakított s az irodalomnak szentelte életét. 1904-ben Debrecenben a Szabadság című politikai lapot szerkesztette, a kiadóval azonban nem tudott megegyezni, e miatt a laptól megvált és családjával Budapestre költözött. 1905. decemberében kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, nejével, Réti Laura vidéki primadonnával együtt.

New Yorkban megindította a Napsugár című hetilapot, majd a hetilap székhelyét áttette

Clevelandbe, a szerkesztőségben néhány hónapig - díjazás nélkül - együtt dolgozott

Rudnyánszkyval Káldor Kálmán[1]

és Rácz-Rónay Károly.[2][3]

Már 1905-ben súlyosbodott

vaksága, majd teljesen megvakult, 1912-ben hazajött. Kiadta utolsó verseskötetét, a

Napszállat felé címűt, ebben főleg Amerikában kelt verseit gyűjtötte össze, a korabeli

Amerikába bevándorlók nehéz sorsát is verseibe foglalta. Ebben jelent meg a Katona-levél c.

költeménye is a népből jött katonáról, aki parancs ellenére sem hajlandó az övéire, a

sztrájkoló munkásokra lőni.

Az 1913-ben, halála évében megjelenő kötet meghozta az igazi irodalmi elismerést; Ady

lelkes kritikája után az irodalmi élet elismerte. Ady Endre a következőket írta róla:

„Rudnyánszky különb volt az összes korabeli Arany és Petőfi epigonnál, kik hírre, polcra

vergődtek, s több talán még Komjáthynál, Reviczkynél is.”[4][3]

Munkássága

Cikkei, költeményei a következő hírlapokban és folyóiratokban jelentek meg:

Petőfi Társaság Lapja (1878. költemény); Képes Családi Lapok (1880-1895. Költemények, rajzok, elbeszélések, irodalmi cikkek és A

Pándy kisasszonyok, regény); *Hon (1880. 16. sz. Toldi bucsúja Piroskától), Koszorú (1881. költ., Odry Lehel életrajza, 1882. költ.);

Pesti Hírlap (1881 81. sz. Drámabirálók); Fővárosi Lapok (1882. költ.); Pesti Napló (1882. 94 Ujabb Drámairodalmunkról; M. Szalon (1887. Margitai Tihamér); Kisfaludy Társaság évlapjai (Új F. XII. 1888. Levél egy színigazgatóhoz, jutalmazott

költemény); Vasárnapi Újság (1888. a párkák, Lingg H. költ.); Magyar Szemle (1889. Reviczky Gyula, A népszínműről, A versfaragók, irodalomtört. adat); Kécske és Vidéke (1891. 9. sz. Petőfi és kiadói, ugyanez a Békés 9. sz. is); Budapesti Hírlap (1891. 164. sz. Arany János szülőháza); Felsőmagyarország (1895. 112. sz. A sajtóhibákról); Székesfehérvár és Vidéke (1900. 136. sz. Vörösmarty, ugyanez az Aradi Közlöny 278. sz. is); Agrar Album (1900. költ), írt még a Mátyás Diákba, a Felső Magyarországba, Alföldbe, Szegedi

Hiradóba (1896-ban a szerkesztőség rendes tagja), a Tapolca és vidékébe és a Szalontai Lapokba.

Szerkesztette a Magyar Szemlét 1882-ben Budapesten, de csak egy száma jelent meg.

Művei

Fanny dalai (Budapest, 1877.) Sic vivamus! (Nyitra, 1878.) Fényben-árnyban (költemények, 1876-1886.) A cigányok (Esztergom, 1886.) Ezermester (1887.) Jézus (1888.) Mária-dalok és legendák (1888.) A zsarnok (1886.) Ezeregy legegyszerűbb és legszebb magyar népdal (Összegyűjtötte Cserjés László, 1888.) Nyár (1889.)

Költemények Mátyás királyról (1890.) Új könyv (1891.) Költemények (Győr, 1892.) Kis gyermekek verses könyve (Budapest, 1893.) A gyáva (1893.) Szerelem (1894.) Kossuth Lajos (1894.) Rózsa és Aladár (1894.) Petőfi (színmű 1 felv., 1899.) Építő Sándor (1899.) Névtelen virág (1899.) Zrinyi Miklós, a szigetvári hős (1899.) Mátyás király (1902.) Kinizsi Pál élete és hős tettei (1902.) Új költeményei 1894-1904. Debrecen, (1904.) Dobó Katica, a hős honvédleány vagy Egervár ostroma (Budapest, 1904.) Petőfi (1905.) 48 magyar vers (Debrecen, 1906.) Búcsúbeszéd (New York, 1912.) Napszállat felé (Budapest, 1913.)

DECEMBER 9.

John Milton (London, 1608. december 9. – Chalfont, 1674. november 8.) angol költő,

politikus, a barokk irodalom egyik legnagyobb alakja.

Miltont felvették az otthonához közel eső Szent Pál iskolába, majd a Cambridge-i Egyetemen

a Christ's College hallgatója lett. Ekkortájt kezdett el latinul, olaszul és angolul verselni. A

kozmikus szerelemvágy egyik legszebb kifejezője tavaszt váró ötödik elégiája, amelyet latinul

írt, címe: In adventum veris. Egyik legelső angol nyelvű műve (On the Death of a Fair Infant,

azaz Egy szőke gyermek halálára, 1626) akkor született, amikor nővére, Anne Philips elvetélt.

1629 karácsonyára írta meg első nagy angol nyelvű költeményét, az ünnepi ódát Krisztus

születésnapja alkalmából. Dante és Petrarca ódái, a Fletcher fivérek és a manierista iskola is

erősen hatott költői képzeletére.

Milton nem tudott alkalmazkodni az egyetemi élethez, nem érezte jól magát az ósdi,

középkori légkörben. Kiérdemelte a „Krisztus asszonya” gúnynevet, amikor hexameterben

tiltakozott az akkori világvége-hangulat ellen. Mindazonáltal az egyetemen megszerezte a

baccalaureusi, majd 1632-ben a mesteri fokozatot, de Cambridge-et elhagyva Milton végleg

feladta korábbi tervét, hogy papi pályára lépjen. Ezután hat évig nem dolgozott, hanem

apjánál lakott, készült a költői pályára és írt. Ekkoriban születettek a L'allegro és az Il

penseroso (1632) c. költeményei, s első drámai kísérlete, amely a főhős után a Comus (1634)

címen lett ismert. Milton e korai költészetét a Lycidas (1637) c. pásztori elégia zárja le,

amelyet az ír tengerbe veszett volt cambridge-i diáktársa, a költő, Edward King emlékére írt.

Korai versei csaknem minden angol antológia elmaradhatatlan darabjai.

John Milton először 1642-ben nősült. Választottja a 17 éves, műveletlen és királypárti Mary Powell volt, aki alig egy hónap után külön költözött Miltontól. Az elhagyott művész ekkor írta meg később elhíresült pamfletjét (The doctrine and discipline of divorce = A válás elmélete és gyakorlata) a válásról, melyben kifejtette – emiatt több egyházi kritika illette – hogy a szerelem a kegyes lelki vonatkozás mellett testi aspektussal is rendelkezik.

Az 1660-as években új, szintén fiatal feleségével, Elizabeth Minshullal a mai Burnhill Rowra költözött. A nagy korkülönbség ellenére a házasság boldognak bizonyult. Milton élete hátrelévő részében itt is maradt egy Chalfontba tett utazást (1665) kivéve, amit a pestis elkerülése érdekében tett. Kései verseit a vak költő rokonainak és tanítványainak címezte. Nyugodt, békés körülményeiről tanúskodik leghíresebb művének folytatása, az 1671-ben megjelent Visszanyert Paradicsom. Ugyanekkor írta meg egyik legszebb művét, mely A küzdő Sámson címet viseli. Témája a megalázott győzedelme a megalázók fölött. Ez a győzelem a megvakított ember diadalmas, önként vállalt halálával teljesedik be.

Milton költői jelentőségét nagy általánosságban az Elveszett Paradicsom megjelenése után ismerték fel. (Előtte még maga Milton is kétségekkel viseltetett művészetével kapcsolatban, gyötörte az a gondolat is, hogy mi lesz az ő alkotásainak a sorsa, ha az oly kevesek által beszélt és ismert angol nyelven írja). Személyisége és eredményei így is a kritikusok vitatémájává vált.

DECEMBER 10.

Emily Dickinson (1830. december 10. – 1886. május 15.) amerikai költőnő.

Magábafordulóan és a környezetétől elzárkózottan élt. Az utolsó vizsgálatok szerint 1789 verset írt, de ezek közül csak néhány (kb. 7-10) jelent meg életében, azok is névtelenül, vagy az ő tudta nélkül.

Emily Elizabeth Dickinson néven született Amherst (Massachusetts) városában, ahol életének

nagy részét töltötte. Édesapja, Edward Dickinson (1803–1879), massachusettsi politikus,

édesanyja, Emily Norcross Dickinson (1804–1882) csendes asszony volt, aki folyamatosan

betegeskedett.

Bátyja, William Austin Dickinson (1829–1895) volt, aki 1856-ban feleségül vette Emily

legközelebbi barátnőjét, Susan Gilbertet, és a szülői ház tőszomszédságában telepedtek le.

Húga, Lavinia Norcross Dickinson (1833–1899), akit a családban csak Vinnie-ként

emlegettek, nővére halála után sokat tett verseinek megjelentetéséért.

1840-ben Emilyt beíratták a közeli Amherst Academy-be, a korábbi fiúiskolába, amit csak két

évvel azelőtt nyitották meg a lányok számára, hogy Emily bekerült. Az iskolában angolt,

klasszikus irodalmat, latint tanult, mindemellett olyan tárgyakat is tanítottak, mint vallás,

történelem, matematika, földrajz.

17 éves korában beiratkozott a Mary Lyon Mount Holyoke Female Seminary-be, de egy év

múlva a bátyja, Austin hazahozta és ezután nem tért többet vissza. Több elképzelés van, miért

hagyhatta ott az iskolát. Az egyik elképzelés szerint honvágya volt, a másik szerint nem

akarta életét a hitnek és Jézusnak szentelni. Ezután csak rövid látogatásokra hagyta el

otthonát, hogy rokonokat látogasson meg Bostonban, Cambridge-ben és Connecticutban.

Dickinson 1886. május 15-én halt meg vesegyulladás következtében.

Művei

Franklin, R. W. (ed). 1999. The Poems of Emily Dickinson. Reading Edition. Cambridge, Massachusetts: Belknap Press. ISBN 0-674-67624-6 (olvasói kiadás)

Franklin, R. W. (ed). 1998. The Poems of Emily Dickinson. Variorum Edition. Cambridge, Massachusetts: Belknap Press. ISBN 0-674-67622-X (három kötetes kritikai kiadás)

Ferencz Győző (szerk.). 1989. Emily Dickinson versei. Budapest: Európa Könyvkiadó. ISBN 963-07-4930-0 (válogatás)

Hollander, John (ed). 1993. American Poetry: The Nineteenth Century, Vol. 2: Herman Melville to Stickney; American Indian Poetry; Folk Songs and Spirituals, New York: The Library of America, 1993. ISBN 0-940450-78-X (válogatás)

Török Sophie, született Tanner Ilona, teljes nevén: Tanner Ilona Irén Lujza Kamilla

(Budapest, Kőbánya, 1895. december 10.– Budapest, 1955. január 28.) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Iskoláit a fővárosban végezte, majd a Külügyminisztérium tisztviselője lett. 1921. január 15-

én Budapesten házasságot kötött Babits Mihállyal (korábban Szabó Lőrinc menyasszonya

volt). Gyermekük nem született, egy leányt (aki Tanner Béla, Ilona testvére gyermeke

Babitsék házvezetőnőjétől) csecsemőkorában örökbe fogadtak, ám Tanner Ilona közvetlenül a

halála előtt kitagadta gyermekét az örökségből.

Első versei: A Hét, illetve az Új Idők hasábjain jelentek meg, házassága után a Nyugat közli

rendszeresen verseit, kritikáit és néhány novelláját.

Verseiben a tépelődő, vívódó női lélek fájdalmait szólaltatta meg. Szabad versei szélsőséges

énképet sugároznak: a mély önmegvetés és a kritikátlan önimádat skáláján minden szín

megtalálható bennük. Prózája a modern női lélek sokoldalú, érzékeny rajzát mutatja.

Művei

Asszony a karosszékben (versek, 1929) Boldog asszonyok (novellák, 1933) Örömre születtél (versek, 1934) Hintz tanársegéd úr (regény, 1935) Nem vagy igazi! (kisregény, elbeszélések, 1939) Értem és helyetted (versek, 1940) Sirató (versek, 1948)

Jorge Semprún (Jorge Semprún y Maura) (Madrid, 1923. december 10. – Párizs, 2011.

június 7.) spanyol író, politikus.

Polgári értelmiségi családban született. Hat testvére volt. Apja jogászprofesszor, 1931-től

Santander és Toledo kormányzója, majd (1936–1939) diplomata volt Hágában.

A spanyol polgárháború elől a család Franciaországba emigrált. Semprún filozófiát és

irodalmat tanult a Sorbonne-on. 1942-ben belépett a Spanyol Kommunista Pártba. A német

megszállás idején részt vett az ellenállási mozgalomban. A Gestapo 1943-ban letartóztatta. A

buchenwaldi koncentrációs táborba került. Ezekből az élményekből született világhírű

regénye, A nagy utazás (1963). A felszabadulás után Párizsban telepedett le, ahol a Franco

rendszer bukásáig élt.

1946-tól 1952-ig az UNESCO tolmácsa volt Párizsban. Professzionális forradalmárrá vált;

először 1953-ban ment illegálisan a francói Spanyolországba. 1954-ben az Spanyol

Kommunista Párt központi bizottságának tagja lett. Az 1956-os év politikai fordulatot okozott

világképében (a szovjet párt XX. kongresszusa, a lengyel és magyar események).

Gondolkodásának megváltozásába belejátszott Lukács György munkásságának megismerése

is.

1963-ban jelent meg remekmívű regénye: A nagy utazás (Le Grand voyage), amit magyarul

1964-ben adtak ki (ford.: Réz Pál). Ennek a kora-posztmodern, bonyolult szerkezetű műnek

kerettörténete egy négynapos, szörnyű vonatút Buchenwaldba. A könyv címe kétértelmű:

másik jelentése egy szellemi utazás, amit saját emlékeiben tesz meg a szerző, felmérni

múltját, szellemi és politikai eszmélését.

Semprún 1964-ben szembekerült Santiago Carillóval, az SKP főtitkárával. Ennek

következtében kizárták a pártból.

1965-ben jelent meg A háborúnak vége (La Guerre est finie) című forgatókönyve, amiből

Alain Resnais készített maradandó értékű filmet. A film annak idején Magyarországon

dobozban maradt, bár szinkronja elkészült. 1967-ben jelent meg Az ájulás

(L’Évanouissement) című regénye (magyarul 1968-ban jelent meg).

Az 1968-as csehszlovákiai események hatására az író végleg szembefordult ideológiai

illúzióival.

1968-ban jelent meg a Ramon Mercader második halála (La Deuxiéme mort de Ramon

Mercader) című regénye. Ez a könyv a történelmi parabola és a kémregény keveréke, keserű

leszámolás a bolsevik forradalom következményeivel.

1988-ban térhetett haza Madridba, ahol 1988–1991 között kulturális miniszter volt.

Regények

1963 — A nagy utazás (francia nyelven íródott, Le Grand voyage) 1965 — A háborúnak vége (La Guerre est finie) 1967 — Az ájulás (francia nyelven íródott, L’Évanouissement) 1968 — Ramon Mercader második halála (francia nyelven íródott, La Deuxiéme mort de

Ramon Mercader) 1977 — Federico Sánchez önéletrajza (Autobiografía de Federico Sánchez) 1980 — De szép vasárnap! (francia nyelven íródott, Quel beau dimanche!) 1981 — Zagyvaság (francia nyelven íródott, L’Algarabie) 1986 — A fehér hegy (francia nyelven íródott, La montagne blanche) 1987 — Nyecsajev visszatér (francia nyelven íródott, Netchaïev est de retour) 1993 — Szivélyes üdvözlettel Federico Sanchez (francia nyelven íródott, Federico Sanchez

vous salue bien) 1994 — Írni vagy élni (francia nyelven íródott, L’écriture ou la vie) 2000 — Tündöklő nyaraink gyors tüze (francia nyelven íródott, Adieu, vive clarté...) 2001 — Viviré con su nombre, morirá con el mío (francia nyelven íródott) 2006 — Húsz év, egy nap (Veinte años y un día)

Forgatókönyvek

1966: Objectif 500 millions, rendezte Pierre Schoendoerffer 1966: A háborúnak vége (La Guerre est finie), rend. Alain Resnais 1969: Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, rend. Costa-Gavras 1970: Vallomás (L'Aveu), rend. Costa-Gavras 1972: A merénylők (L'Attentat), rend. Yves Boisset 1974: Les Deux mémoires : írta és rendezte 1974: Stavisky (Stavisky), rend. Alain Resnais 1975: Különleges ügyosztály (Section spéciale), rend. Costa-Gavras 1976: Menekülés Görögországból (Une femme à sa fenêtre), rend. Pierre Granier-Deferre 1978: Les Routes du sud, rend. Joseph Losey 1986: Les Trottoirs de Saturne, rend. Hugo Santiago 1991: Nyecsajev visszatér (Netchaïev est de retour), rend. Jacques Deray : Dan Franck és

Jacques Deray adaptációja Semprún regényéből 1995: A Dreyfus-ügy (L'Affaire Dreyfus), rend. Yves Boisset (TV) 1997: K úr (K), rend. Alexandre Arcady 2010: Ah, c'était ça la vie!, rend. Franck Apprederis (TV) 2011: Le Temps du silence, rend. Franck Apprederis (TV)

Magyar kiadások

A nagy utazás (regény). - Bp.: Európa Kvk, 1964. (ford. Réz Pál) Az ájulás (regény). - Bp.: Európa Kvk, 1968. (ford. és utószó Réz Pál)

A háborúnak vége (forgatókönyv). - Bp.: Magvető Kvk, 1969. (ford. Rayman Katalin) (Világköyvtár sorozat)

A nagy utazás ; Az ájulás (regények). - Bp.: Európa Kvk, 1973. (ford. Réz Pál) (Európa zsebkönyvek sorozat)

Ramón Mercader második halála (regény). - Bp.: Európa Kvk, 1990. (ford. Szabolcs Katalin) ISBN 963-07-5029-5

De szép vasárnap! (regény). - Bp.: Európa Kvk, 1992. (ford. Kamocsay Ildikó) ISBN 963-07-5492-4

Írni vagy élni (regény, emlékirat). - Bp.: Ab Ovo Kiadó, 1995. (ford. Szoboszlai Margit) ISBN 963-7853-44-8

Tündöklő nyaraink gyors tüze... (visszaemlékezés, emlékirat). - Bp.: Ab Ovo Kiadó, 2000. (ford. Szoboszlai Margit) ISBN 963-7853-86-3

Húsz év, egy nap (regény). - Bp.: Európa Kvk, 2006. (ford. Pál Ferenc) ISBN 963-07-7972-2 A nagy utazás (regény). - Bp.: Európa Kvk, 2007. (ford. Réz Pál) (Európa diákkönyvtár sorozat)

ISBN 978-963-07-8318-7[

DECEMBER 11.

Alfred de Musset (Párizs, 1810. december 11. – Párizs, 1857. május 2.) francia költő,

drámaíró.

Alfred de Musset jómódú irodalomkedvelő családból származott. 1828-ban bemutatták Hugo

romantikus körének, felfigyeltek tehetségére. 1830 után eltávolodott a romantikusoktól, mert

elvesztette hitét a költő társadalmi aktivitásában.

Életének meghatározó élménye volt a nála hat évvel idősebb George Sandhoz (valódi nevén:

Amandine Aurore Lucile Dupin) fűzödő kapcsolata 1833–1835 között. Szakításukat követően

Musset műveinek fő jegye a szomorúság lett, életében is búskomorrá vált,

alkoholproblémákkal küzdött. 1838-tól a Belügyminisztérium könyvtárosa volt, ezidőben

kritikai írásaiban a klasszicizmus és romantika összebékítésére törekedett. 1852-től a Francia

Akadémia tagja lett.

Párizsi otthonában hunyt el álmában, 1857. május 2-án. Sírja a Père-Lachaise temetőben

található.

Musset műveinek hangvétele sokszor könnyeden ironikus, de elsősorban a szenvedélyes

érzelmek és fájdalmak költője. Legszebb lírai költeményeit a George Sand iránti szerelme,

majd a szakítás fájdalma ihlette. Prózai főműve A század gyermekének vallomása (1836).

Költői főműve az Éjszakák (1833-37) című négyrészes versciklus. Drámái közül kiemelkedik

a Lorenzaccio (1834) című ötfelvonásos tragédia.

Író ars poeticája, költői eszménye az érzelmek spontán kifejezése. A művészi–technikai

kérdéseket másodlagosnak minősítette.

Művei

Spanyolországi és itáliai elbeszélések (1830) Marianne szeszélyei (1833) Rolla (1833) Fantasio (1834) Egy fehér rigó története (1834) Az ajtó legyen nyitva vagy csukva (1845) Ne esküdj semmire (1848) Falazó (1850)

Művei magyar fordításban

Ne fogadj fel soha semmit (Vígjáték három felvonásban). Fordította Paulay Ede. Bp., Franklin, 1879. "Olcsó Könyvtár"

Válogatott költeményei - Miről álmodnak a lányok (Versek és egy vígjáték). Fordította Radó Antal. ("Leopard összes lyrai versei"-vel egy kötetben.) Bp., Lampel, 1904. "Remekírók képes könyvtára"

Szeszély - Fantasio (Két színmű). Fordította Cs. Szabó László. Bp., Révai, 1944. Lorenzaccio (Dráma 5 felvonásban). Fordította Dávid Mihály. Bp., Székesfővárosi Irodalmi és

Művészeti Intézet, 1948. "Új Könyvtár" Lorenzaccio (Dráma 5 felvonásban). Fordította Dávid Mihály. Bp., Európa, 1957.

"Világirodalmi Kiskönyvtár" Il faut qu'une porte soit ouverte ou fermée - Egy ajtó legyen nyitva vagy csukva (Színmű).

Fordította Szávai Nándor. Bp., Terra, 1957. "Kétnyelvű Kiskönyvtár" Válogatott versei. Fordította Kálnoky László. Bp., Móra, 1959. "A Világirodalom

Gyöngyszemei" Egy fehér rigó története (Elbeszélések). Fordította Eckhardt Ilona. Bp., Európa, 1960. A század gyermekének vallomása (Regény). Fordította Benedek Marcell. Bp., Szépirodalmi,

1975. "Olcsó Könyvtár" Tudni kell dönteni (Egyfelvonásos). Fordította: Végh György. Bp., NPI, 1975. Gamiani vagy a kicsapongás két éjszakája (Kisregény). Fordította Adamik Lajos. Bp., Unió,

1989. "Erato Kiskönyvtár"

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin Kiszlovodszk, 1918. december 11. –

Moszkva, 2008. augusztus 3.) Nobel-díjas orosz író.

Kozák értelmiségi családba született, apja Iszaakij Szemjonovics Szolzsenyicin, anyja

Taiszija Zaharovna Scserbak volt.

A Rosztovi Egyetemen matematikát és fizikát, majd irodalmat tanult. A II. világháborúban

egy tüzérosztag parancsnokaként részt vett a frontharcokban. Egy gyermekkori barátjának

írott levele miatt, melyben bírálta Sztálint, 1945-ben letartóztatták.

Ezután 11 évet töltött börtönökben és munkatáborokban. 1956-ban rehabilitálták, ekkortól

matematikát taníthatott. Hamarosan írással kezdett el foglalkozni. Kezdeti művei

Oroszországban hamar népszerűek lettek.

Szolzsenyicin aztán saját gulagbeli élményeiből merítve írta meg igazán jelentős műveit,

amelyek révén már életében klasszikussá vált. Első volt ezek sorában az Ivan Gyenyiszovics

egy napja. Ezeket a szovjet kommunista kritika élesen bírálta, túlzott pesszimizmusra és a

kommunizmust ért bírálataira hivatkozva. Az 1960-as évek közepétől főképp külföldön

jelentek meg írásai, melyek alapján szovjetellenesség vádjával 1969-ben kizárták a Szovjet

Írószövetségből. A külföldön megjelent műveit a keleti blokkban mint a szovjetellenes

propaganda terjesztését látták mindössze, pedig világossá vált, hogy lerántja a leplet a

munkatáborokról, amelyek foglyai között ártatlanul, hamis vádakkal, vagy politikai indítékból

elítélt személyek is vannak a köztörvényes bűnelkövetők mellett.

Az 1973-ban írt A GULAG szigetvilág című regénye miatt a Legfelsőbb Tanács megfosztotta

szovjet állampolgárságától és kiutasította az országból. A GULAG szigetvilág című művét

pamfletnek nyilvánították a szocializmus és kommunizmus ellen. Az Írószövetség által

kiadott nyilatkozat értelmében minden, a szovjet blokkhoz tartozó országban a Nobel

díjátadást szovjet-ellenes politikai megnyilvánulásnak kellett minősíteni, az írót kapitalista,

imperialista pártinak, valamint fasisztának, sovinisztának és népellenesnek mondták ki.

1973-tól 1994-ig élt az Egyesült Államokban, a kanadai határhoz közeli Vermont államban,

egy Cavendish nevű városka mellett, egy erdei házban. Később a „vermonti remete” nevet

kapta, mivel nem nagyon kommunikált a külvilággal, ennek egyik oka elmondása szerint,

hogy nem érintette meg a legkevésbé sem az amerikai anyagias világ. 1990-ben kapta vissza

állampolgárságát, 1994-ben tért vissza Oroszországba. Abban a hitben ment haza, hogy részt

vehet az orosz szellemi élet felrázásában. Végigutazta a kontinensnyi méretű országot és

beszédeket mondott a Dumában, de beszédeire nem nagyon figyeltek fel, sőt rendkívül

komolytalannak és naivnak tartották a képviselők.

Regény, kisregény

1962. Один день Ивана Денисовича. Ivan Gyenyiszovics egy napja (1963, 1989, 1996) [1] 1968. В круге первом; A pokol tornáca (1990) 1968. Раковый корпус; Rákosztály (1990) 1973-1975. Архипелаг ГУЛАГ. A GULAG szigetvilág I-III. (1993) 1976. Lenin Zürichben (1998) 1990. Как нам обустроить Россию. Hogyan mentsük meg Oroszországot? (1991) 1997. Россия в обвале. Az „orosz kérdés” a XX. század végén 2001-2002. Двести лет вместе. Együtt I-II. (2004, 2005)

A vörös kerék tetralógia

Красное колесо

1973. Август Четырнадцатого. Tizennégy augusztusa I-II. (2004, 2005) 1983. Октябрь Шестнадцатого 1989. Март Семнадцатого 1991. Апрель Семнадцатого

Elbeszélések

A krecsetovkai állomáson történt (Nagyvilág 1963/6.) Az ügy érdekében (Nagyvilág 1963/12.) Матрёнин двор; Matrjona háza (Ketten a lámpa alatt 1967) Húsvéti körmenet (1994)

DECEMBER 12.

Gustave Flaubert (Rouen, 1821. december 12. – Croisset, 1880. május 8.) francia író, a lélektani regény egyik legnagyobb mestere.

Az ifjabbik fiú, Gustave, 1821. december 12-én született. Apja kívánságára Párizsban jogot

hallgatott, de a bölcselet és az irodalom jobban érdekelte és többet foglalkoztatta, mint a

jogtudomány. Főképpen az irodalom vonzotta, azonban harminc éves koráig egy sort se írt.

Párizsban ismerkedett meg Victor Hugóval is. Tanulmányait neurózisa, enyhe epileptikus

jellegű betegsége miatt félbeszakította. Később a romantikus irányt elhagyva, egészen a

realizmus felé hajlott.

Az irodalomnak akart élni, de mielőtt munkához látott, előbb útra kelt. Bejárta Olaszországot,

Egyiptomot és Kis-Ázsiát. Négy évig volt úton; azután hazatért, s visszavonult birtokára, a

Rouen közelében lévő Croisset-ba. Itt valóságos remeteségben élt, s majdnem öt évig

dolgozott, éjjel-nappal, első regényén, a Bovarynén. Ez a regény 1856. október elsejétől

december tizenötödikéig a Revue de Paris című folyóiratban jelent meg. Ahogy az utolsó

közlemény is elhagyta a sajtót, az ügyészség a Revue de Paris szerkesztőjét, nyomdászát és

Flaubert-t perbe fogta, azon a címen, hogy regényük sérti az erkölcsiséget és a vallásos érzést.

Időközben Lamartine is elolvasta a regényt, s írt az ismeretlen szerzőnek, hogy nagyon

szeretne vele megismerkedni. Flaubert meglátogatta az agg költőt, s mikor az elmondta, hogy

nagyon hosszú idő óta semmit se olvasott, ami oly mélyen meghatotta volna, mint a Bovaryné

c. regény, Flaubert megemlítette, hogy perbe fogták. Lamartine azt felelte neki:

"Mindenesetre csodálatos, hogy ez megtörténhetett, de legyen nyugodt: nincs francia bíró, aki

önt elítélje, mert ez szégyene volna hazánknak és szégyene korunknak." Lamartine jóslata

beteljesedett: a tárgyalást 1857. január 31-én és február 7-én tartották meg; és Sénard, a volt

igazságügyminiszter védőbeszéde után a három vádlottat fölmentették. Franciaország

megmenekült attól a szégyentől, hogy bírái megbélyegezzék azt a könyvet, mely százada

irodalmának egyik dicsőségévé vált, és tényleg első úttörője volt a Goncourt- és Zola-féle

naturalista iskolának.

Flaubert ezután Tuniszba utazott, ahol Salammbô c. regényéhez (1862) gyűjtött anyagot,

melyet a közönség lanyhán fogadott ugyan, de a kritika annál jobban méltatott. Ezután

jelentek meg tőle: L'éducation sentimentale. Histoire d 'un jeune homme (1869); La tentation

de Saint-Antoine (1874); Trois contes (1877), Le Candidat című politikai színművét 1874-ben

minden siker nélkül adták elő a Vandeville-színházban. E miatt, meg a politikai állapotok

miatt elkeseredve visszavonult croisset-i birtokára, ahol megírta Bouvard et Pécuchet című

embergyűlölő, szatirikus regényét (1880).

Flaubert minden különcködése mellett nagy tehetségű és előkelő írói természet volt, sok

eredetiséggel, nemes jellemmel. Stílusa klasszikus és mesteri. Összes művei 1885-ben

jelentek meg 8 kötetben.

Művei

A Bovaryné (Madame Bovary, 1857) A Szalambo (Sallambo, 1862) Az Érzelmek iskolája (L’Éducation sentimentale, 1862) Bouvard és Pécuchet (Bouvard et Pécuchet, 1881)

Művei magyarul

November című fiatalkori regénye 1918-ban jelent meg Bodó Pál fordításában, Herczka Árpád Könyvkiadó Vállalatánál, Budapesten.

A Salammbo Sajó Ferenc múlt századbeli fordítása után, először 1907-ben jelent meg a Révai Kiadónál Salgó Ernő fordításában (Salammbô címmel), majd 1962-ben Bartócz Ilona átültetésében (Szalambó címmel).

A Bovarynét (Madame Bovary) már 1904-ben lefordította Ambrus Zoltán. Madame Bovary - vidéki erkölcsök címmel Hajó Sándor fordításában Laczkó Géza becezetőjével szintén megjelent Az Est Lapkiadó és Pesti Napló gondozásában a Filléres Klasszikus Regények sorozatban. E kiadás valószínűsíthető éve: 1935. Legismertebb, többször kiadott magyar átültetése Gyergyai Albert nevéhez fűződik, majd a kilencvenes években Pór Judit fordította le ismét.

Az Irgalmas Szent Julián legendája Aranyossy Pál fordításában 1914-ben jelent meg a békéscsabai Tevan Kiadónál.

A Szent Antal megkísértetése Lustig Géza fordításában és bevezetőjével 1918-ban jelent meg a békéscsabai Tevan Kiadónál. Új fordítását Tellér Gyula készítette el (1966).

Az Egy fiatalember története Lustig Géza fordításában szintén 1918-ban jelent meg a békéscsabai Tevan Kiadónál.

A Bouvard és Pécuchet két teljes magyar fordítása jelent meg 1921-ben Benedek Marcell és Tóth Árpád átültetésében.

Az Érzelmek iskolája több részlete már a századfordulón megjelent magyarul. A teljes regényt Gyergyai Albert fordította le 1928-ban, és ő adta ez azóta elfogadott magyar címet is (Érzelmek iskolája).

A Három mese című gyűjteményes kötetét (Egy jámbor lélek; Irgalmas Szent Julián legendája; Heródiás) 1944-ben adta ki a Révai Kiadó. Fordítói Hevesi András, Lányi Viktor és Zolnai Béla. 1994-ben az Interpopulart Könyvkiadó újra kiadta Interpopulart füzetek sorozatában.

Flaubert művei címmel kétkötetes gyűjteményes kiadás jelent meg 1966-ban az Európa Könyvkiadónál.

Szalambó címmel elbeszéléskötete jelent meg 1967-ben az Európa Könyvkiadónál. Egyiptomi utazás című műve Kamocsay Ildikó fordításában Pierre-Marc de Biasi előszavával

2000-ben jelent meg Alternatív Közgazdasági Gimnázium Kiadó (AKG Kiadó) gondozásában. A Két barát - az első Érzelmek iskolája (1845) 2009-ben jelent meg a NapKút Kiadó

gondozásában Romhányi Török Gábor fordításában. Leveleiből két ízben jelent meg magyar nyelvű válogatás: először az 1920-as években a

Fővárosi Könyvkiadó Documenta Humana sorozatában, Komor Zoltán és Komor András fordításában, Gyergyai Albert előszavával, majd 1968-ban a Gondolat Kiadó Aurora sorozatában, Rónay György fordításában és ugyancsak Gyergyai előszavával.

DECEMBER 13.

Christian Johann Heinrich Heine (eredeti nevén Harry Heine, Düsseldorf, 1797.

december 13. – Párizs, 1856. február 17.) zsidó származású német romantikus költő, író, újságíró.

Egyszerre mondják a romantika utolsó költőjének és a romantikát meghaladó realista és modern költőnek. Műveiben a német köznyelv irodalmivá vált. Újságíróként, tudósítóként tárcáinak, utazási élményeinek eddig nem ismert irodalmi színt, elegáns légiességet adott, ezzel együtt pedig magának a német nyelvnek is. Kritikus, politikailag elkötelezett újságíróként, esszéistaként, szatirikusként, vitázóként egyaránt volt csodált és rettegett. Egyike a leggyakrabban fordított német nyelvű költőknek. Megítélése, s az életművéhez való viszony gyakran változott és változik a történelem folyamán, napjainkban is. A romantika jegyében született és általa modernné és egyedivé formált lírája és az egész Európa gondjait látó és elemző publicista és esszéista a nagy triász harmadik tagja, Johann Wolfgang von Goethe, Friedrich Schiller és Heinrich Heine a három klasszikus óriás a német nép irodalmában. Heinrich Heine jelentősége a német irodalomban, Petőfi Sándoréhoz hasonlítható a magyar irodalomban.

Már első művével, a Dalok könyvével nagy sikere volt 1827-ben. Az irodalmi közönség

kedvence lett. A szenvedések megéneklésében szinte a „német Byron” lép elénk. Kiemelkedőt

alkot a ballada műfajában is, a Gránátosok (Die Grenadiere) cíművel. Heine gránátosainak

történetét elsőként Schumann zenésítette meg a Marseillaise dallamának motívumaira épülő, s

azt mintegy parodizáló muzsikájával.[1]

Belzácár (Belsazar) c. balladájában bibliai történetet

dolgoz fel: a babiloni zsarnok önteltsége miatt kihívja maga ellen Jehova haragját, s e miatt

alattvalóinak keze által pusztul el.

Szerelmi lírájában az a különleges, hogy a mindenki által ismert érzelmi szituációkat rögzíti a

mindenki által ismert képekben és hangulatokban a mindennapi élet nyelvén és szókincsével.

A gazdag heinei poézis minden szépségét egyesíti a Nem értem, a dal mit idéz fel…(Ich weiss

nicht, was soll es bedeuten…) kezdetű, Loreley címen német népdallá vált Heine vers, ami

olyannyira népszerű volt, hogy még a náci időkben is szerepelt a tankönyvekben, csak úgy

tüntették fel, hogy alkotója ismeretlen. A vers alapja a gyönyörű, sziklás rajnai tájhoz kötődő

német népi legenda, mely szerint egy Rajna menti sziklán ülő gyönyörű leány (szirén) okozza

a hajósok vesztét:

Heine 1831-től 1856-ban bekövetkezett haláláig emigrációban él, s gyötri a honvágy, de

verseiben a saját érzésen is képes ironizálni, mint mindenen, több oldalról is megvilágításba

kerül ugyanaz az érzés. Később már feltör a zokogás, a magány, Párizs nem tudja pótolni a

távoli hazáért, olvashatjuk erről vallomását az Éjszakai gondolatok (Nachtgedanken) c.

versben.

Heine dalai, balladái, legendái új hangot képviselnek a német romantika történetében,

Napóleon kultusza ellentétes a kortárs német gondolkodással, a középkor-kultusszal, a vallás

felé való fordulással, a nemzeti irodalomra korlátozódó költészetelképzeléssel. Nyitott a

világra, nem politizál közvetlenül, de a szabad gondolkodás híve. Az aggodalom és a remény

egyszerre benne van költészetében, egyik legismertebb híres versében A sziléziai takácsok

(=Die schlesischen Weber, 1844) címűben mutatkozik meg legközvetlenebbül. Miközben a

takácsok kórusa Germánia szemfedelét szövi, reménykedik is a jövőben. Heine dalait sok

híres költő, író lefordította, témáit újra feldolgozták, köztük Petőfi, Lermontov, Babits

Mihály, Szabó Lőrinc.

Heine lírája termékenyítőleg hatott a német romantikus zenére, verseinek legnevesebb

megzenésítői közt van Schubert, Schumann, Mendelssohn-Bartholdy, Liszt Ferenc.[3]

Heine

Tännhäuser c. történelmi románca Richard Wagner számára lett operatéma. A költői-zenei

romantika utóéletében később szerepet játszott a francia sanzon is.[4]

Heine prózájában is újat hozott, útirajzai nemcsak a művészeti emlékeket, a másságot veszik

számba, hanem a tárca, a publicisztika irányába is mutatnak. Középpontba kerül nála a

hétköznapi élet, s annak visszásságai, helyenként gunyoros, csipkelődő megjegyzéseket tesz.

Heine útirajzai hatással voltak Petőfi hasonló jellegű prózai írásaira.

Verses kötetei

Dalok könyve (Buch der Lieder, 1827.) Új tavasz (Neuer Frühling, 1828.) Lírai intermezzo (Lyrisches Intermezzo) Hazatérés (Heimkehr) ebben a kötetben jelent meg a Loreley címen népdallá vált vers Északi tenger (Die Nordsee) Vegyes költemények (Verschiedeme, 1833.) Új versek (Neue Gedichte, 1844.)

Időszerű költemények

Németország : Téli rege (Deutschland : Ein Wintermärchen, 1844.) Nyáréji álom (Atta Troll, 1847.) Romanzeró (Romanzero, 1851.)

Első ciklus: Történetek (Historien)

Második ciklus: Lamentációk (Lamentationen)

Harmadik ciklus: Héber melódiák (Hebräische Melodien)

Vegyes írások (Vermischte Schriften, 1854.) A Matrác-sír virágai – Utolsó versei (Letzte Gedichte und Gedanken)

Prózája

Útirajzok (Reisebilder, 1826-31.)

Utazás a Harz hegységben (Die Harzreise)

Gondolatok : Le Grand könyve (Ideen : Das Buch Le Grand, 1826.)

Utazás Münchenből Genovába (Reise von München nach Genova)

Angliai töredékek (Englische Fragmente)

Franciaországi állapotok (Französische Zustände, 1830.) Francia festők (Französische Maler, 1834.) Ludwig Börne (1840.) Lutetia (1854.) Vallomások (Geständnisse, 1854.)

DECEMBER 14.

Szepes Mária, Papír Mária, Scherbák Magdolna (Budapest, 1908. december 14. – Budapest,

2007. szeptember 3.), író, forgatókönyvíró, költő, színész. Írói álneve Orsi Mária, színészként Papír Magdaként szerepelt.

Apja 1911-ben, nem sokkal halála előtt megalapította az Újpesti Népszínházat, és a kis Mária

már 3 éves korától gyermekszínészként szerepelt. Ekkor a család még Újpesten élt, előbb a

Tavasz, majd a Deák utcában.

1913-ban Pestre költöztek, a Rákóczi út 51. számú házba.

1915-ben anyja újra férjhez ment. Galánthay Balogh Béla filmrendező vette el, aki

színészként kezdte, majd 1916 és 1943 között 67 filmet rendezett.

Mária a Rökk Szilárd utcai elemi iskolába járt.

Első gyermekszerepét a Cigányszerelem című operettben kapta, kétévesen. Kiskorában Papír

Magda néven több némafilmben is játszott, köztük a A megfagyott gyermekben, melyet

nevelőapja rendezett.

9 évesen már verseket, novellákat írt.

1925-ben, 17 éves korában balettvizsgát, majd kereskedelmi érettségit tett, ezután a Walter-

féle szemináriumban művészettörténetet, irodalmat, pszichológiát hallgatott.

Kezdetektől fogva írónak készült, képezte magát, nagy hatással volt rá a Nyugat és Ady Endre

versei. 1929-ben, 21 éves korában kezdte naplójegyzeteinek írását.

Három évet töltöttek Berlinben. Szepes Mária ezalatt Samuel Gerling professzornál

pszichológiát, irodalomtörténetet, összehasonlító vallásfilozófiát tanult, itt alapozta meg

későbbi írásaiban visszaköszöntő világképét és gondolkodásmódját ("az összefüggések

tudománya"), közben karcolatokat írt az Ullstein Berliner Zeitung im Mittag napilapba.

Vizsgáit már nem tudta letenni a közelgő második világháború miatt. Professzorát zsidó

származása miatt elhurcolták.

1933-ban hazatértek, és a Budafoki út 55. alá költöztek. A fiatalasszony néhány évig a

Budapester Rundschau munkatársaként dolgozott, Szepes Béla pedig apósa néhány filmjében

is részt vállalt, hol forgatókönyvíróként, hol rendezőasszisztensként.

1934-es, kékestetői élményeiből írta Akiknek pénzük van c. regényét.

1946-ban jelent meg A Vörös Oroszlán, Orsi Mária szerzői névvel a Hungária kiadásában,

2000 példányban. Nem sokkal megjelenése után, amikor a kiadókat is államosították (1948), a

könyvet felforgató és veszélyes műnek találván, begyűjtötték, és minden példányát bezúzták. [1]

Negyven évig volt tiltott könyv. Íróját, a nem létező Orsi Máriát nem találták.

Hamvas Béla, Szepes Mária igen jó barátja, aki ekkor már a Széchényi Könyvtárban

dolgozott, meg tudott menteni négy példányt. „Amikor azt hitték, megölték a könyvemet,

akkor kezdett el élni.”, mondta Szepes Mária, és így is lett. A mű első német kiadása már

1947-ben megjelenhetett. 1984-ben, az Amerikában élő Püski Sándor az eredeti kiadás

alapján New Yorkban publikálta. Szintén, 1984-ben, a Kozmosz Fantasztikus Könyvek

sorozatában némileg meghúzva és egy utószóval kiegészítve, fantasyként ismét megjelent, 58

ezer példányban. Végül 1989-ben jelenhetett meg ismét szabadon a mű. A Német Szövetségi

Köztársaságban A Hónap Könyve lett, 1985-ben pedig a Lasswitz-alapítvány versenyén is

helyezést kapott. Fordításait több országban is olvashatják.

A könyv alaptémája egy elixír, maga a Prima Materia, amely a halandókat halhatatlanná,

vagy legalábbis hosszú életűvé teszi, és a kiválasztottaknak megadja azt a képességet, hogy

emlékezzenek előző életeikre, tetteikre.

A könyv első olvasatban egy izgalmas regény, aminek története több évszázadon ível át.

Sokak azonban ezoterikus beavatási regényként tekintenek rá.

1947-ben már írta, 1977-ig érlelte Szepes Mária a A Vörös Oroszlánnál nem kevésbé fontos,

ám jóval kevesebbet emlegetett regényfolyamát, a Raguel hét tanítványát. A mű sok életrajzi

elemet tartalmaz önmagáról, és Viktor bátyjáról is. Ugyanezekben az években az írónő, szinte

csak ujjgyakorlatként – no és a A Vörös Oroszlán „fantasztikus” útját megalapozandó – több

tudományos-fantasztikus regényt is alkotott, amellyel újabb olvasóréteget hódított meg: a

felnövekvő fiatalságot.

Varázstükör regénye előbb jelent meg németül (Zauberspiegel), mint magyarul.

A rendszerváltás után számos, korábban kéziratban fekvő ezoterikus könyve jelent meg.

Az írónő nevét viselte a Szepes Mária Általános Iskola. (1994-ben megszűnt.)

Szepes Mária 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban pedig a

Középkeresztet vehette át munkásságának elismeréseként.

Szepes Mária alapítója és haláláig a fővédnöke volt az 1997-ben indult SZINTÉZIS

Szabadegyetemnek.

1999-ben többedmagával közreműködőként szerepelt a Világokon át – Barangolás a

metafizika birodalmában sorozat első, Az anyag: káprázat, vagy valóság? című részében. Az

epizódban megszólaltatott további személyek Héjjas István, Dúl Antal, Dr. Gelléri Júlia,

Paulinyi Tamás és László Ervin voltak.[2]

A Szegedi Egyetem filozófia tanszékén művei tankönyvnek számítanak.

Haláláig interjúkötetén dolgozott Nemere Istvánnal.

Filmszerepei

Papír Magda néven

Szulamit (1916) Az obsitos (1917) Hivatalnok urak (1918) Lengyelvér (1920) A megfagyott gyermek (1918?/1921) Leánybecsület (1923)

Forgatókönyvek

Orsi/Orsy Mária néven

Tomi, a megfagyott gyermek (1936) 300.000 pengő az uccán (1937) Mária két éjszakája (1940) Ne kérdezd ki voltam (1941) Ópiumkeringő (1943)

Ezoterikus regények

Orsi Mária néven

A Vörös Oroszlán (1946, Hungária; 1971 után [1984?] Püski)

Szepes Mária néven

A Vörös Oroszlán (1984, Kozmosz; 1989, Háttér [1][2]; 1994-től Édesvíz)

Raguel hét tanítványa: o Ízisz bárkája (1990) o Mars szekere (1990) o Hermész útja (1990) o Jupiter palotája (1991) o Vénusz ösvénye (1991) o Szaturnusz barlangja (1991) o Phaeton fogata (1991)

Varázstükör (é.n., [1989 körül]) Katarzis (1999)

Mese- és ifjúsági könyvek

Pöttyös Panni-sorozat

Pöttyös Panni (1953) Pöttyös Panni a Balatonon (1956) Pöttyös Panni az óvodában (1956) Pöttyös Panni naplója (1959) Pöttyös Panni és Kockás Peti naplója (1962) Pöttyös Panni Hetedhétországban (1973) Szia, világ! (1980) Bolondos szerszámok (1981) Eleven képeskönyv (1982) Csupaszín (1983) Harkály anyó (1983) Zsákbamacska (1983) Rőzse néni kunyhója I. (1985) Pöttyös Panni az idővonaton (1989) Furfangos szerszámok (2000) Rőzse néni kunyhója II. (2002) Pöttyös Panni az iskolában (2002) Kedvenc meséi (2008)

Egyéb

Pingvinkönyv (1957/1958) Boróka néni kincse (1979) Táltos Marci (1979) Fityfiritty (1980) Csillagvarázs (1996)

Tudományos-fantasztikus könyvek

Surayana élő szobrai (1971) Tükörajtó a tengerben (1975) Napszél (1983) A változatlanság hullámhossza (1986) A Tibeti Orgona (1987) Gondwána boszorkánya (1993) Felhőszobrász (2002)

Regény

Lázadó szerepek (1985)

Vers

Csillagpor (1994)

Versek (hallgatható mp3) [3]

Ezotéria

A mindennapi élet mágiája (1989) [4] Álomszótár (1989) A szerelem mágiája (1990) Pszichografológia (1990) – Wictor Charon: Atlantiszi mágia (1990) A gyógyító öröm mágiája (1991) A tarot bölcsessége (1993) Az álom mágiája (1994) A smaragdtábla (1994) – Wictor Charon: Academia Occulta (1994) A fény mágiája (1995) Az áldozat mágiája (1998) Angyalok éneke (1998) Merre tartasz, ember? (2000) Misztériumok könyve (2000) Dimenzió-tarot (2001) Istenek tüze (2001) Aranykor (2002) A lélek anatómiája (2002) Lángoló időfolyó (2002) Csillagjóga (2004) Örök pillanat (2004) Szómágia (2004) A nevek mágiája (2005) A fény evangéliuma (2006)

Önéletrajz

Emberek és jelmezek (1988, bővített kiadásban 1998) Szibilla – Jegyzetek az életemhez (2007)

Friedrich Dürrenmatt (Konolfingen, Svájc, 1921. január 5. – Neuchâtel, 1990. december

14.) svájci író, drámaíró, képzőművész.

Apja tanácsára még ebben az évben beiratkozott a zürichi egyetem filozófia és Német nyelv és irodalom szakára. Tanulmányait egy szemeszter elvégzése után a berni egyetemen folytatta, amit 1945-ben, a végzettség megszerzése nélkül otthagyott.

Írói kezdetek

Ekkor már egyre jobban foglalkoztatta az írói mesterség; Georg Kaiser, Franz Kafka, Arthur

Schopenhauer és Friedrich Nietzsche művei mellett Arisztophanész és az antik görög és római

tragédiák voltak a kedvenc olvasmányai, de sokat merített Frank Wedekind, Karl Kraus és

Theodor Fontane műveiből is.

A kezdeti évek anyagilag nem hoztak sikert a fiatal írónak. 1946-ban feleségül vette Lotti

Geissler színésznőt, és Bázelbe költöztek. Ekkor fejezte be a Meg vagyon írva (Es steht

geschrieben) című darabját, melynek bemutatója 1947-ben volt, Zürichben. (Később ezt

dolgozta át Újrakeresztelők /Die Wiedertäufer, 1966/ címmel). Ebben az évben született fia,

Peter, majd két évvel később Barbara, 1951-ben pedig Ruth nevű lányuk. 1948-ban Bázelben

mutatták be második színművét, A vakot (Der Blinde). Mindkét előadás csúnyán megbukott.

Első sikerek

Hogy megélhetésüket biztosítsa, színikritikákat írt, ám ez nem volt elegendő a ház

fenntartásához, így átköltöztek Schernelzbe, anyósához, majd Ligerzbe, végül (1952-ben)

vettek egy házat Neuchâtelben, ahol haláláig élt.

Ezek alatt az évek alatt nagyon termékeny volt. Megírta első rádiójátékát (Der Doppelgänger,

1946), számos kabaréjelenetet írt a bázeli Cornichon kabarénak, és kiadott két regényt, A bíró

és a hóhér (Der Richter und sein Henker, 1950/51) és A gyanú (Der Verdacht, 1951/52)

címmel. Ekkor írta a német fasizmus felemelkedésére, valamint Svájc szemlélődő

magatartására reflektáló Az alagút (Der Tunnel) című regény első változatát is, melyet 1978-

ban átdolgozott.

1952-re – jórészt rádiójátékainak köszönhetően – nagy nevet szerzett magának Svájcban és

Németországban egyaránt. Ezeket a műveit, melyekkel több díjat is elnyert, többször is

sugározták, néhányat pedig televízióra és színpadra is alkalmaztak.

Tanulva korábbi színpadi kudarcaiból, sokat merített Brecht és mások dramaturgiai

megoldásaiból. A nagy Romulus (Romulus der Grosse, 1949, átdolgozva 1957, 1961, 1963,

1980) Brecht mellett Christopher Fry, George Bernard Shaw, Frank Wedekind, Thornton

Wilder hatását mutatja. Következő darabja, a Mr. Mississippi házassága (Die Ehe des Herrn

Mississippi, 1952, átdolgozva 1957, 1961, 1969, 1980) hozta meg számára az első átütő

sikert: 1952-ben Münchenben, 1958-ban New York-ban, 1959-ben pedig Londonban

játszották nagy sikerrel.

1955-ben megjelent színházi esszéje, A színház problémái (Theaterprobleme), melyben kifejti

komédia-felfogását, mely alapvetően a modern világ irracionalitásán alapul. Dramaturgiai, az

ideológiák fölé emelkedni kívánó nézőpontja érvényesül későbbi, politikai tárgyú

nagyesszéiben is (Sätze aus Amerika, 1970; Israels Lebensrecht, 1967; Tschechoslowakei

1968, 1968; Monstervortrag über Gerechtigkeit und Recht, 1968; Zusammenhänge: Essay

über Israel, 1976).

Az író

Az öreg hölgy látogatása (Der Besuch der alten Dame, 1956) és A fizikusok (Die Physiker,

1961) című darabjai voltak az elsők, melyekkel a nyugat-európai színpadok után az akkori

"vasfüggönyön túli", azaz kelet-európai országokat is meghódíthatta.

A hatvanas években íródott színművei az író legkiforrottabb, legenergikusabb munkái. A

Herkules Augiász istállójában (Herkules und der Stall des Augias, 1962) című komédia

erőteljes támadás a svájci állam ellen, míg A meteor (Der Meteor, 1965) az amorális világban

amorálisan élő művész tragikomédiája.

Az Egy bolygó arcképe (Porträt eines Planeten, 1967) címet viselő darabjának bukása után a

klasszikus drámák átdolgozása felé fordult, és kiváló átiratokat készített Shakespeare János

királyából (1968) és Titus Andronicusából (1969), Strindberg Haláltáncából (1968) és

Büchner Woyzeck-jéből (1972).

Ezt követően számos drámája is megbukott (például Der Mitmacher, 1972, átdolgozva 1980;

Die Frist, 1977, átdolgozva 1980; Die Panne, 1979), ezért – valamint belefáradva a

színidirektorokkal való folytonos küzdelembe – lassan visszavonult a színháztól. Miután

1983-ban felesége, Lotti meghalt, feleségül vette Charlotte Kerr színésznőt, aki a színészi

munka mellett színházi újságíróként is dolgozott, illetve segített Dürrenmatt kései műveinek

sajtó alá rendezésében.

Életének utolsó évtizedei folyamán Dürrenmatt visszatért a festéshez és a grafikához. Nagy

mennyiségű anyagot hagyott hátra, s e művek többsége számos érintkezési pontot mutat

színpadi és egyéb alkotásaival. Képeinek egyik központi alakja a labirintusban rekedt

Minótaurosz, aki már csak Thészeusz végső csapását várja. Visszatért a detektívtörténetek

írásához is, ezek a regények – mint például A megbízás (Der Auftrag, 1986) – azonban

jelentős mértékben szakítanak a jó végső győzelmét hirdető hagyományos krimiformával. A

Zűrvölgy (Durcheinandertal, 1989) és a befejezetlenül maradt Stoffe (1981–) posztmodern

regényírói törekvéseinek kiváló példái.

Az 1980-as években számos díjat (1986: Büchner-díj) és díszdoktori címet kapott. Hatvanadik

születésnapjára, közreműködésével, 29 kötetben megjelent műveinek gyűjteményes kiadása.

Egyiptomi és szicíliai utazásait követően 1987-ben részt vett a Mihail Szergejevics Gorbacsov

elnökletével Moszkvában ülésező Békefórumon. 1990-ben szívrohamban hunyt el neuchâteli

otthonában.

Művészete

Dürrenmatt művei többnyire az erkölcsi és politikai paradoxonok kérdéseit feszegetik. Sem

drámái, sem más írásai nem sorolhatók tiszta műfajokba, mert mindig törekszik a hirtelen

fordulatokban bővelkedő, a néző vagy olvasó figyelmét mindig más eszközökkel fenntartani

kívánó közvetítésmódra. Írásai a modernizmus és a posztmodern határán mozognak: az

erkölcsi kérdések felvetése az egyik, míg folytonos intertextualitása a másik irányba billentik

szövegeit.

Figurái többnyire morálisan elítélendő vagy szánalmas alakok (a döntésképtelen Romulus, a

kisváros lakosságát volt szerelmének meggyilkolására felbujtó Claire Zachanassian, a Mr.

Mississippi kegyetlen kéjnője, Anastasia), akik azonban majd minden esetben győzelemre

jutnak. Győzelmük ugyanakkor kegyetlen látlelettel szolgál a világ állapotát illetően.

Drámáinak nézőjét tehát a szerző szándéka szerint nem a figurák, hanem (áttételesen) a világ

állapota, sorsa felett érzett szánalom vagy megbotránkozás érzése kell eltöltse, miközben a

polgári társadalom illúzióvesztésének filozofikus, ugyanakkor keserűen mulattató ábrázolását

adják.

Figyelmet érdemel, hogy legtöbb művét a szerző időről időre átdolgozta. Ezek a változtatások

a legtöbb esetben nem csupán szerkezeti-dramaturgiai módosítások voltak; az

átdolgozásokkor tartalmát folyamatosan hozzáigazította az őt körülvevő világ általa érzékelt

változásaihoz. Kiemelte az idejétmúltnak ítélt utalásokat, és naprakészekkel helyettesítette

őket. Ez az írói mód (mely így soha nem tekinti véglegesnek és zárt egésznek a szöveget) a

posztmodern írói magatartás jellemző példája.

Művei

1945 – Der Alte 1947 – Meg vagyon írva dráma (Es steht geschrieben) 1947 – A vak dráma (Der Blinde) 1950 – A Nagy Romulus dráma (Romulus der Große) 1950 – A bíró és a hóhér kisregény (Der Richter und sein Henker) 1951 – A gyanú regény (Der Verdacht) 1952 – A város (Die Stadt) 1952 – Die Ehe des Herrn Mississippi 1954 – Angyal szállt le Babilonba dráma(Ein Engel kommt nach Babylon) 1954 – Herkules und der Stall des Augias 1956 – Az öreg hölgy látogatása dráma(Der Besuch der alten Dame) 1956 – A baleset regény (Die Panne) 1957 – Az ígéret regény (Das Versprechen) (Fényes nappal történt című film forgatókönyvének

átdolgozása) 1959 – Görög férfi görög nőt keres dráma (Grieche sucht Griechin) 1960 – Ötödik Frank dráma (Frank der Fünfte. Oper einer Privatbank) 1962 – A fizikusok dráma (Die Physiker)

1966 – A Meteor dráma (Der Meteor) 1968 – János király dráma (König Johann) 1969 – Play Strindberg dráma (Play Strindberg) 1970 – Sätze aus Amerika 1970 – Titus Andronicus dráma (Titus Andronicus) 1971 – Pillanatkép egy bolygóról dráma (Porträt eines Planeten) 1971 – A bukás (Der Sturz) 1976 – Csendestárs (Der Mitmacher) 1977 – Die Frist dráma 1982 – Achterloo 1985 – Igazság-ügy regény (Justiz) 1986 – A megbízás avagy a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről kisregény (Der

Auftrag oder Vom Beobachten des Beobachters der Beobachter) 1989 – Zűrvölgy (Durcheinandertal)

Posztumusz kiadott művek

1991 – Midas oder die Schwarze Leinwand 1991 – Kants Hoffnung 1992 – Gedankenfuge 1993 – Das Mögliche ist ungeheuer 1995 – Der Pensionierte

Művei a mozivásznon

Es geschah am hellichten Tag (1958, a forgatókönyve alapján írta a Das Versprechen című regényét)

Der Besuch der alten Dame (1964, Der Besuch der alten Dame) Once a Greek (1966, Grieche sucht Griechin) A bíró és a hóhér (Der Richter und sein Henker, 1968, magyar tévéfilm, rend.: Mihályfi Imre) A bíró és a hóhér (Der Richter und sein Henker, német játékfilm, 1975, rend. Maximilian

Schell) Hyènes 1992 Justiz (1993) Az ígéret megszállottja (2001, Das Versprechen)

DECEMBER 15.

Bogáti Péter (Budapest, 1924. december 15. – 2012. október 17.) magyar író, sci-fi szerző,

újságíró, műfordító, kritikus, dramaturg.

(Sajnálatos módon konkrét képet nem találtunk)

Középiskoláit Budapesten végezte el, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatta

tanulmányait, 1954-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1951-től 1954-ig a Nemzeti

Színház dramaturgja volt. 1957-ig a Népszava hasábjaira írt, itt a kulturális rovat vezetője

volt. 1957 és 1960 között az Élet és Irodalom rovatvezetője volt, 1961 és 1972 között a

Magyar Hírek főmunkatársa, 1973-ban az MTV főmunkatársaként visszatért dramaturgi

szakmájához.

1980-ban a Népszava olvasószerkesztője lett, az újságnál négy éven át, nyugdíjba vonulásáig

dolgozott. Nyugdíjasként sem fejezte be újságírói munkáját, a Képírás című ifjúsági lap,

valamint a Pajtás olvasószerkesztője volt.

Művei

A Hóvirág másodkormányosa jelenti (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1958) Az ágasvári csata Móra, 1961 Halló, itt Mátyás király (Bp., Móra, 1966) Huszárkaland (Bp., Móra, 1973) A linkostowni csapda (Bp., Móra, 1976) Őrnagy úr, keressen magának ellenséget! (Bp., Móra, 1978) Az utolsó ember, avagy C. Robinson különös története (Bp., Kossuth Kiadó, 1982) (bolgárul:

1986, csehül: 1987) Az eljátszott teremtés (Galaktika, 1985/2.) A Lar (Galaktika, 1986/5); Időtojás (Robur, 14, 1986); második kiadása: Utazások a lopott tojáson Bp., Krónika Nova

Kiadó, 2005. 290 l.) A Nevenincs tér lovagjai (Bp., Móra, 1989) Fekete kapcsolat (Galaktika, 1990/4.) A számítógép hímnemű (Galaktika, 1990/9.) Az egérfogó (Galaktika, 1992/3.) A romantika alkonya = Az idő hídján (szerk. S. Sárdi Margit, Bp., Möbius, 2000. 25-81.)

DECEMBER 16.

Sir Arthur Charles Clarke (Minehead, 1917. december 16. – Srí Lanka, 2008. március

19.) angol író, mérnök.

Minehead városában (Somerset, Anglia) született, s már gyermekként rajongott a fantasztikus

történetekért. Általános és középiskoláit elvégezve 1936-ban Londonba költözött, ahol

közhivatalnokként helyezkedett el. Már egészen korán, az iskolaújságokban publikálni

kezdett, a legkülönbözőbb környezetekben játszódó kalandos történeteket írt. Hamarosan

felfedezte a science fiction világát, s nem sokára sci-fi rajongói klubok magazinjaiban kezdett

publikálni. Bemutatkozó írása, az Utazzon dróton! a teleportáció - tárgyak és emberek

rádióhullámok formájában való utaztatása távoli helyekre - lehetségességét boncolgatta

szatirikus hangvételben.

A második világháború idején Clarke a brit légierő kötelékében szolgált, egy új találmány, a

radar kezelésére oktatta a katonákat. Leszerelését követően egyetemi tanulmányokba kezdett,

tudományos fokozatokat szerezve fizikából és matematikából, amely témából 1945-ben

doktorált. Tagja, majd elnöke lett a Brit Bolygóközi Társaságnak, amely úttörő szerepet

játszott nemcsak Nagy-Britanniában, de az egész világon az űrkutatás és az űrhajózás

népszerűsítésében.

Clarke volt az, aki 1945-ben felvázolta a geostacionárius pálya alkalmazását a távközlésben:

az Egyenlítő fölött, harminchatezer kilométeres magasságban pályára állított három, a Földdel

szinkronban keringő műholddal megoldható a vezeték nélküli kommunikáció a bolygón. A

háború után jelent meg híres cikke: "Extra-Terrestrial Relays - Can Rocket Stations Give

Worldwide Radio Coverage?” címmel, a brit Wireless World folyóiratban. 1954-ben javasolta

az USA meteorológiai hivatalának, hogy használjanak műholdakat az időjárás

előrejelzéséhez.

Huszonöt évvel később elképzelése megvalósult, azóta műholdakkal biztosítják a

tengerhajózás, a légi közlekedés navigációját, telefonok, internet, személyhívók, tv-

műsorszórás globális működését. Hosszú éveken át együtt dolgozott amerikai kutatókkal és

mérnökökkel műholdak és földi állomások kiépítésén.

A geostacionárius pályát az International Astronomical Union (Nemzetközi Csillagászati

Szövetség) róla nevezte el The Clarke Orbit-nak.

Kutatta a Nagy Korallzátony víz alatti világát is. Legutóbbi ötlete volt a rakétáknál

lényegesen olcsóbb űrlift, a NASA már foglalkozik a megfelelő anyag keresésével.

Élete során számos elismerést kapott: Marconi ösztöndíjat, Franklin Institute aranyérmet,

Lindbergh díjat, majd 1998-ban lovagi rangot II. Erzsébet angol királynőtől.

A sci-fi író

Körülbelül ezzel egyidejűleg mutatkozott be, mint profi író: 1946-ban az Astounding Science

Fiction nevű amerikai lap megvette közlésre Kibúvó című novelláját. Ez az emberi faj

fejlődését aggódó szemekkel figyelő idegenek üzenetváltásából áll, a végén egy meglepő

csavarral. A humoros csattanó írói eszközét a későbbiekben is előszeretettel alkalmazta

„egyperceseiben”.

Az 1950-es évek elején megjelent első regényei (Prelude to Space, A Mars titka, Szigetek az

égben) azonban ebből a humorból semmit nem mutattak, alig nevezhetők többnek áttetsző

irodalmi köntösbe bújtatott ismeretterjesztésnél. Annak azonban rendkívül érdekesek. Az első

egy kétlépcsős űrhajó megépítéséről szól, amellyel az ember végre eléri a Holdat.

A visszatérő egység egy vitorlázva leszálló űrrepülőgépet vizionál. A második (e korai művek

közül az egyetlen, amely magyarul megjelent A Mars titka címmel) a vörös bolygó

meghódításáról szól, melynek során növényi és állati életet is felfedeznek, és a Phobos

begyújtásával tervezik fölmelegíteni az égitestet, hogy alkalmassá váljon a tömeges

kolonizációra. A harmadik egy vetélkedőn űrutazást nyert fiút kísér el egy Föld körül keringő

űrállomásra, mely két másik hasonló szerkezettel együtt geostacionárius pályán kering,

többek közt telekommunikációs célokat szolgálva.

Az 1948-ban írt, majd 1951-ben publikált Az őrszem című elbeszélésben a Holdon idegen

eredetű tárgyat találnak. Ez másfél évtizeddel később csírájául szolgált a Stanley Kubrickkel

közösen kidolgozott 2001. Űrodisszeiának, amely mérföldkővé vált úgy a science fiction

irodalom, mint a science fiction film történetében. Clarke életművében ezzel a novellával

jelentkezett először az a metafizikai vonulat, amely az emberiség jövőjében az istenképet

nagy hatalmú idegen lényekkel helyettesíti. Kitűnő példa erre az 1953-ban megjelent A

gyermekkor vége című regény. Ebben segítő szándékú földönkívüliek érkeznek bolygónkra,

de jobbító terveiket kis híján meghiúsítja, hogy külsőre az emberi hiedelemvilág ördögeire

emlékeztetnek. Mindenképpen itt említendő még két világhírű novella, az Isten kilencmilliárd

neve (Riadó a Naprendszerben), illetve A csillag. Az előbbi tibeti szerzetesekről szól, akik egy

szuperszámítógép segítségével akarják megfejteni a Mindenható valamennyi nevét, mert az

drámai változásokat hozna el az Univerzumban, utóbbi pedig egy expedíció küldésének

története egy felrobbant szupernóva maradványaihoz, amely hatással volt a földre. Mindkét

elbeszélés elnyerte a téma legrangosabbnak számító angolszász díját, a Hugót.

Miután az 1960-as évek nagy részét ismeretterjesztő könyvek írásával töltötte, majd a 2001.

Űrodisszeia sikere visszavonzotta Clarke-ot az sci-fihez. Ez egyben máig a legismertebb

műve. Az Űrodisszeia film ötlete már 1964-ben felmerült Stanley Kubrickben. Ötletével

felkereste Clarke-ot, majd hamarosan elkezdték közösen írni a film forgatókönyvét. Emellett

Clarke párhuzamosan a regényt is írta. A filmet 1968-ban mutatták be, az akkori közönség

azonban értetlenül állt a film előtt, néhány héten belül kikerült a mozikból. Azóta azonban

kultuszfilm lett. A regény csak néhány hónappal a filmbemutató után jelent meg.

Az ekkor már világhírű szerző következő regénye, a Randevú a Rámával nemcsak bestseller

lett megjelenése évében, 1973-ban, de a kritikusok is elismerték értékeit: több mint fél tucat

nemzetközi díjat söpört be szerte a világon. Ez az ambiciózus történet egy óriási, idegen

űrhajó felfedezéséről szól, ami az emberiséggel mit sem törődve halad át a Naprendszeren,

olyan küldetést teljesítve, mely alapjaiban rengeti meg a Föld népeinek vallási és

természettudományos világképét.

Az 1975-ös Birodalmi Föld újabb forradalmi újításokat hozott Clarke prózájában, ezúttal

társadalmi kommentárok formájában. Teljes egyenjogúságot hirdet faji hovatartozástól és

nemi orientációtól függetlenül, de figyelmeztet a klónozás etikai veszélyeire is.

Az 1979-ben megjelent Az éden szökőkútjai az űrlift tudományos elméletét propagálta, mely

olcsóbb alternatívával válthatná ki a pazarló rakétás űrutazást. A könyv végére megépül egy

gigantikus űrállomás is, ami valóságos gyűrűként öleli körül a Földet, egész bolygónyi

embernek szolgáltatva új otthont. Rajongói nagy döbbenetére Clarke bejelentette, hogy ez az

utolsó regénye, de szerencsére ezt az ígéretét nem tartotta be.

Az 1980-as évek elejének eredményei az űrkutatás terén arra sarkallták, hogy újragondolja és

folytassa a „2001” történetét. A 2010. Második űrodisszeia is megfilmesítésre került, majd

idővel két további kötet is napvilágot látott, cselekményét 2061-be, illetve 3001-be helyezve.

A szerző egészségi állapota azonban romlani kezdett. Egy ifjúkori fertőzés szövődményeként

fokozatos izomsorvadással járó súlyos idegrendszeri betegség alakult ki nála, amely idővel

tolószékbe kényszerítette, és jelentősen rontotta munkabírását is. 1956-tól kezdve egyre több

idejét töltötte a második otthonának tekintett Ceylon szigetén (ma Srí Lanka), és a diagnózist

követően mindinkább visszavonult ide a világtól. Írói ötletei szerencsére korántsem apadtak

el, azonban kidolgozásukra már nem maradt energiája. Ennek tulajdonítható, hogy 1988-tól

kezdve csaknem minden könyvéhez társszerzők segítségét vette igénybe.

Mindig a megbékélés ügyét propagálta hányatott sorsú választott hazájában, amiért 1994-ben

még Nobel-békedíjra is felterjesztették. Később pedig egy rendkívül csúnya, ám végül

teljességgel alaptalannak bizonyuló pedofília-vád hercehurcáit követően 2000-ben az angol

királynő lovaggá ütötte.

Kezdetben a NASA mérnökével, Gentry Lee-vel dolgozott együtt, így született meg a

Randevú a Rámával három folytatása, valamint a magyarul is olvasható Bölcső. Az

ezredfordulón sikerült végre azt az ideális kollégát megtalálnia, aki maximálisan osztotta

világnézetét és a tudomány iránti elkötelezettségét, Stephen Baxter személyében. Ez a már

saját jogán is világhírű angol sci-fi író megtiszteltetésnek vette az idős mester felkérését,

együttműködésük négy kötetet eredményezett, köztük az Űrodisszeiákra reflektáló

Időodisszeia-trilógiát (Az Idő Szeme, Napvihar, Elsőszülöttek).[1]

Nevét viseli az Arthur C. Clarke Foundation[2]

, az Arthur C. Clarke-díj, valamint a 4923

Clarke kisbolygó.

Sci-fi

1951. Prelude to Space 1951. The Sands of Mars – A Mars titka (Budapest, 1957, 2011) 1952. Islands in the Sky - Szigetek az égben (Budapest, 2010) 1953. Against the Fall of Night 1953. Childhood's End – A gyermekkor vége (Budapest, 1990; 2008 bővített kiadás) 1953. Expedition to Earth

1955. Earthlight – Földfény (Budapest, 1992, 2013) 1955. The Star – A csillag (novella) (Galaktika 75.) 1956. Reach for Tomorrow 1956. The City and the Stars – A város és a csillagok (Budapest, 1979, 2008) 1957. Tales from the White Hart 1957. The Deep Range – Mélység (Budapest, 1994, 2010) 1958. The Other Side of the Sky 1959. Across the Sea of Stars 1961. A Fall of Moondust – Holdrengés (Budapest, 1973) 1962. From the Ocean, From the Stars 1962. Tales of Ten Worlds 1963. Dolphin Island – Delfinek szigete (Budapest, 1980) 1965. Prelude to Mars 1967. The Nine Billion Names of God – Isten kilencmilliárd neve (antológia) 1968. 2001: A Space Odyssey – 2001. Űrodisszeia (Budapest, 1973, 1994) 1968. The Lion of Comarre & Against the Fall of Night – Komarra oroszlánja / Mielőtt leszáll

az éj (két kisregény) 1972. Of Time and Stars 1972. The Wind from the Sun 1973. Rendezvous with Rama – Randevú a Rámával (Budapest, 1981, 2004) 1975. Imperial Earth – Birodalmi Föld (Budapest, 1992) 1979. The Fountains of Paradise – Az éden szökőkútjai (Budapest, 1993) 1982. 2010: Odyssey Two – 2010. Második űrodisszeia (Budapest, 1985) 1983. The Sentinel – Az őrszem (Budapest, 1995) (antológia) 1986. The Songs of Distant Earth – A távoli Föld dalai (Budapest, 1990) 1988. 2061: Odyssey Three – 2061. Harmadik űrodisszeia (Budapest, 1990) 1988. A Meeting With Medusa – Találkozás a Medúzával 1988. –Gentry Lee Cradle – Bölcső (Budapest, 1993 - rövidített kiadás, 2012 - teljes kiadás) 1989. –Gentry Lee Ráma II (Szukits, 2010) 1990. –Gregory Benford Beyond the Fall of Night 1990. Tales From Planet Earth – Mesék a Földről (Budapest, 1996) (antológia) 1990. The Ghost from the Grand Banks – A Nagy Zátonyok kísértete (Budapest, 1995) 1991. More Than One Universe 1991. –Gentry Lee The Garden of Rama - A Ráma kertje (Szeged, 2013) 1993. –Gentry Lee Rama Revealed 1993. The Hammer of God – Isten pörölye (Budapest, 1993.) 1996. –Mike McQuay Richter 10 1997. 3001: The Final Odyssey – 3001. Végső űrodisszeia (Bp., 1999) 1999. –Michael P. Kube-McDowell The Trigger - Tűzszünet (Bp., 2014 - két kötetre bontva) 2000. –Stephen Baxter The Light of Other Days – Régmúlt napok fénye (Budapest, 2011) 2004. –Stephen Baxter Time's Eye – Az idő szeme (Budapest, 2006) 2005. –Stephen Baxter Sunstorm – Napvihar (Budapest, 2007) 2007. –Stephen Baxter Firstborn – Elsőszülöttek (Budapest, 2009) 2008. –Frederik Pohl The Last Theorem - Végső bizonyítás (Budapest, 2010)

Egyéb

1962. Profiles of the Future – A jövő körvonalai (Bp., 1968, 1969) 1963. Glide Path 1972. The Lost Worlds of 2001 – 2001 elveszett világai (Bp., 2004) 1984. Ascent to Orbit 1988. Astounding Days

Clarke novellái közül számos magyar fordításban is megjelent az Univerzum és a Galaktika

számaiban.

Film

1964–1968: 2001: A Space Odyssey – 2001: Űrodüsszeia 1980–1984: 2010: The Year We Make Contact – 2010. A kapcsolat éve 2000: Rendezvous with Rama

Aczél Tamás (Budapest, 1921. december 16. – Boston, 1994. április 18.) Kossuth- és Sztálin-

díjas magyar író, újságíró, magyar–angol szakos tanár.

1939-ben Budapesten érettségizett, majd Olaszországban folytatta vendéglátó-ipari

tanulmányait. 1948-tól a Szikra Kiadó lektorátusát vezette. 1950–1953 között az akkori

rezsim hivatalos kultúrpolitikai folyóiratának, a Csillagnak a főszerkesztője volt. 1953–1956

között a Magyar Írók Szövetségének titkára. 1956-ban elhagyta az országot, addigi

munkásságát súlyos önkritikával illette. 1956-tól Angliában, 1966-tól Amerikában élt.

Szerkesztette a nyugaton élő magyarság Magyarság világlapja című kiadványát és az Irodalmi

újságot. 1957–1961 között a brüsszeli Nagy Imre Politikai és Társadalomtudományi Intézet

munkatársa. 1966-tól tanított a Massachusettsi Egyetemen (University of Massachusetts

Amherst), és a Nemzetközi PEN Klub alelnöke volt.

Művei

A szabadság árnyékában (regény, Budapest, 1948) – Sztálin-díj (1952) Éberség, hűség Versek (verses kötet, Budapest, 1948) Vihar és napsütés (regény, Budapest, 1949) Jelentés helyett (verses kötet, 1951) A szellemi ellenállás története a vasfüggöny mögött (tanulmány, 1959) The Revolt of the Mind (New York, 1959, London, 1961, Méray Tiborral, magyarul: Tisztító

vihar, Adatok egy korszak történetéhez, JATE Kiadó, Szeged, 1989) The Ice Age (regény, London, New York, 1965) Illuminations (regény, New York, 1981, London, 1982, magyarul: Illuminációk, Európa

Könyvkiadó, Budapest, 1991, ford. Gy. Horváth László)

The Hunt (regény, New York, 1990, magyarul: A vadászat, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994, ford. Gy. Horváth László)

Gellért Oszkár (1899-ig eredeti nevén Goldmann Oszkár, Budapest, 1882. szeptember 10. –

Budapest, 1967. december 16.) költő, újságíró, szerkesztő.

Gellért József és Steiner Zsófia gyermekeként született. Jogi tanulmányokat végzett. 20 éves

volt, amikor Osvát Ernővel megismerkedett és az Új Időkben és a Budapesti Naplóban

közölte műveit. Előbb a Magyar Géniusz, majd 1904-től a Pesti Hírlap munkatársa volt. 1904-

1918 között több ezer cikket írt a lapba. 1907. május 18-án Budapesten a Józsefvárosban

feleségül vette Horváth Gizellát, Horváth Sándor és Kocsis Anna leányát. A bejegyzés

tanúsága szerint ekkor vallási felekezeten kívül álló volt.[1]

1908-tól a Nyugat munkatársa

volt. 1914-1918 között a Pesti Hírlap szerkesztője, a hadijelentések riportereként dolgozott.

1917-ben a Nyugat főmunkatársai közé került. 1918 decemberében a Vörösmarty Akadémia

tagja lett. Egy évvel később Károlyi Mihály, majd a Tanácsköztársaság sajtóirodájának

vezetője volt. 1919 szeptemberében körözőlevelet bocsátottak ki ellene. Letartóztatták, vád

alá helyezték, a vizsgálati fogságból egy hónappal később szabadult. 1920. január 21-én

felvette a római katolikus vallást (korábban felekezeten kívüli volt). 1920-1940 között a

Nyugat fő munkatársa volt.

Művei

Az első stációnál (versek, 1903) A deltánál (versek, 1909) Ofélia térdein (versek, 1911) Rubens asszonya (versek, 1912) Testvérbánat csillaga (régi és új versek 1900-1922, 1922) Velem vagytok (versek, 1926) Az utolsó dalért (versek, 1928) Valami a végtelen sugárból (versek, 1929) Hajnali három (versek, 1934) Égtájak közt (versek, 1946) Szövetség (versek, 1948) A három hegycsúcs (versek, 1950)

Önéletrajz (versek, 1950) Költő a békéért (versek, 1951) Ötven év verseiből (1952) Hírmondó (versek, 1953) Kortársaim (1954) Levelezés kortársaimmal (levelek, 1955) Nem vagy egyedül (versek, 1956) Emberség, szerelem (válogatott versek, 1957) Egy író élete I.-II. (1958, 1962) Utószüret (versek, 1963) Zuhanóban. Új versek (versek, 1966) Száz az ezerből (1967)

Vas István (Budapest, 1910. szeptember 24. – Budapest, 1991. december 16.) Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító. Harmadik felesége Szántó Piroska festő, grafikus író volt.

1926-ban Kassák Lajos lapja, a Dokumentum munkatársa volt, majd 1928-ban beiratkozott a

bécsi Kereskedelmi Intézetbe. Megismerkedett Nagy Etel mozdulatművésszel, Kassák nevelt

lányával, aki később az első felesége lett, de fiatalon elhunyt.

1933-1935 közt írt a Független Szemlébe. 1933-ban verseit kezdte közölni a Nyugat, később a

Válasz is. 1929–1939 között különböző budapesti cégeknél dolgozott, míg a numerus clausus

miatt el nem bocsátották; ezidőben halt meg a felesége. 1944–1945-ben Ottlik Géza és Szántó

Piroska bújtatta. A második világháború idején többször hívták be munkaszolgálatra, az

elviselhetetlen fizikai munka és a megalázó bánásmód miatt több alkalommal is

megpróbálkozott az öngyilkossággal.

1946-ban a Révai Kiadó lektora lett. 1949–1953 között nem publikálhatott, ekkor

műfordításaiból élt. 1951-ben feleségül vette Szántó Piroska festőművészt. 1956–1971 között

az Európa Könyvkiadó lektora volt.

Művei

1932 – Őszi rombolás (verseskötet) 1935 – Levél a szabadságról (verseskötet) 1938 – Menekülő Múzsa (verseskötet) 1943 – Elveszett otthonok (önéletrajzi kisregény) 1947 – Kettős örvény (verseskötet) 1948 – Római pillanat (verseskötet)

1955 – Hét tenger éneke (versfordítások) 1956 – A teremtett világ (válogatott verseskötet) 1957 – Nehéz szerelem (regény) 1957 – Trisztán (dráma) (Illés Endrével) 1958 – Évek és művek (esszék) 1959 – Angliai utazás (útirajz versfordításokkal - Nagyvilág, szeptember) 1960 – Rapszódia egy őszi kertben (verseskötet) 1961 – Egy szerelem három éjszakája (musical) (Hubay Miklóssal és Ránki Györggyel) 1962 – Római rablás (verseskötet) 1963 – Rendetlen bűnbánat (dráma) (Illés Endrével) 1964 – Nehéz szerelem (regény) 1965 – Földalatti nap (verseskötet) 1967 – A félbeszakadt nyomozás (regény) 1969 – Nem számít (verseskötet) 1969 – Megközelítések (esszék) 1970 – Mit akar ez az egy ember? (összegyűjtött versek) 1972 – A kimondhatatlan (válogatott versek) 1974 – Az ismeretlen Isten (összegyűjtött esszék) 1975 – Önarckép a hetvenes évekből (új összegyűjtött versek) 1978 – Vonzások és választások (esszék) 1981 – Mért vijjog a saskeselyű? (regény) 1983 – Ráérünk (verseskötet) 1987 – Igen is, nem is (esszék) 1990 – Szentendrei elégia (verseskötet) 1990 – Válogatott versek 1991 – Azután (regény) 1992 – Feloldozás (regénytöredék, Holmi, április-május)

Műfordításai

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 235.[1]

François Villon: Nagy testamentum (1940) Guillaume Apollinaire: Válogatott versei (1940 - Radnóti Miklóssal) Corrado Alvaro: Az erős ember (1940) Angol barokk líra (1943) Francis Carco: Szerelmem, Párizs (1943) Margaret Mackay: Virágzik a lótusz (1943) John Steinbeck: Lement a hold (1945) Aldous Huxley: És megáll az idő (1946) William Somerset Maugham: Akkor és most (1947) - Életem (1948) Shakespeare: VI. Henrik 1. rész - III. Richárd - IV. Henrik 1-2. rész - Minden jó, ha vége jó - A

velencei kalmár (1948) - Antonius és Kleopátra (1955) - V. Henrik (1981) Jean Racine: Berenice (1949) Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (1950) - Don Carlos (1955) - Tell Vilmos (1952) Molière: Tartuffe (1951) - A nők iskolája (1952) Bertolt Brecht: Koldusopera (bem. 1945, átdolg. 1961) Borisz Lavrenyov: Leszámolás (1953) Charles és Mary Lamb: Shakespeare-mesék (1955) Anatole France: Lúdláb királynő - Nyársforgató Jakab meséi (1953) - Emberi szomorújáték

(1954)

William Makepeace Thackeray: Hiúság vására (1950) - A nagy Hoggarty gyémánt - Henry Esmond története (1952) - A virginiai testvérek (1962)

Theodor Fontane: Effi Briest (1954) Johann Wolfgang von Goethe: Vonzások és választások (1949) Daniel Defoe: Moll Flanders (1956) Lion Feuchtwanger: Goya (1956) Eugene O’Neill: Boldogtalan hold - Egy igazi úr - Utazás az éjszakába (1960) John Webster: Amalfi hercegnő (1961) Ben Jonson: Volpone (1961) Maurice Maeterlinck: A kék madár (1961) Saint-John Perse: Bóják (1963) Tennessee Williams: Amíg összeszoknak (1964) Peter Weiss: A vizsgálat (1966) - Hölderlin (1973) T. S. Eliot: Versek - Gyilkosság a székesegyházban - Koktél hatkor (1966) Christopher Fry: Vénusz átvonul (1966) Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott (1967) Kavafisz: A barbárokra várva (1968 - Somlyó Györgygyel) Nelly Sachs: Izzó rejtvények (1968 - Görgey Gáborral) Thomas Mann: Fiorenza (1968) Robert Bolt: Kinek se nap, se szél (1969) Barry England: Neveletlenek (1972) G. B. Shaw: Brassbound kapitány megtérése (bem. 1973) II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok (1948, átdolg. 1978) John Ford: Kár, hogy kurva (1984)

DECEMBER 18.

Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) Baumgarten-,

József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró, 2012-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

1906. december 18-án látta meg a napvilágot Érmihályfalván, egy szegény zsidó kántor,

Zelkovits Ármin és Herskovits Mária gyermekeként. Édesapját korán elvesztette. Miskolcon

járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki

semmilyen szakmát. Magyarország területeinek elvesztését Erdélyben élte meg, alig 13

évesen. 1921-től Szatmárnémetiben dolgozott. 1925-ben Budapestre költözött, tagja lett a

Szocialista Munkásmozgalomnak és kommunistának vallotta magát, bár saját elmondása

szerint nem ismerte sem Marx, sem Engels, sem Lenin ideológiáját.[1]

Az Érmellék, illetve a

Partium ősi örökségével, a gazdag és ízes magyar nyelvvel felszerelkezve, szépen csengő,

hangzatos, durvaságtól és trágárságtól mentes verseket írt. 1927-ben kitoloncolták

Romániába, ahonnan hamarosan visszaszökött Magyarországra. 1928-ban jelent meg először

verse a Nyugatban.[1][2][3]

Első verseskötetét 1930-ban adták ki Csuklódon kibuggyan a vér címmel, melyről Radnóti

Miklós írt elismerő kritikát. Megismerkedett a Nyugat második nemzedékével, köztük József

Attilával is, akik hamar maguk közé fogadták. 1937-ben letartóztatták, de az irodalmi kör

közbenjárására kiengedték.[4]

A második világháború kitörését követően Ukrajnába került

munkaszolgálatosként, de ép bőrrel átvészelte (1942–1944). Magyarország megszállásakor

azonban bujdosni kényszerült felesége, Bátori Irén zuglói lakásán.[4]

A kommunista rendszerben ünnepelt költő volt. A valódi helyzetet nem ismerve írt hangzatos

költeményeket Sztálin és Rákosi Mátyás dicsőítésére. 1948-ban Baumgarten-díjjal, 1949-ben

és 1951-ben Kossuth-, illetve József Attila-díjjal jutalmazták. Gyermeklapot is indított

Kisdobos címmel (1952–1956), amelyben saját gyermekversei is megjelentek. Ekkor már

tisztában volt a kommunizmus fonákságaival és az 1956-os forradalom lelkes híve lett. A

forradalom leverését követően háromévi fogságra ítélték, de amnesztiával másfél év után,

1958. október 15-én szabadult.[1]

Azonban ez nem tölthette el örömmel: felesége egy héttel

szabadulása előtt meghalt, édesanyja pedig a halálos ágyán feküdt, s másnapra meg is halt.

Zelk életében ez volt a mélypont, de lírájában egy új korszak kezdődött. 1963-ban jelent meg

a Tűzből mentett hegedű című kötete, benne a feleségét sirató gyászdalával (Sirály). 1964-től

karcolatokat, tárcákat, jegyzeteket írt az Élet és Irodalomba, 1965–1967 között a Tükörben is

megjelentek írásai.

Felesége halála után szerelmek, vagy szerelemnek vélt kapcsolatok, nőideálok váltották

egymást. Az 1960-as évek végén azonban megismerkedik, a nála 25 évvel fiatalabb hölggyel

Sinka Erzsébet irodalomtörténésszel. Feleségül veszi és benne hűséges társra lel, aki idősebb

korára gondozója lesz, a gyakran betegeskedő költőnek. Ebben az időszakban jelent meg a

Meszelt égbolt című kötete, amelynek egyik legszebb verse az Asszony a hófúvásban.[3]

1971-

ben Robert Graves-díjat kapott (az év legszebb verséért). 1980-ban SZOT-díjjal tüntették ki.

1981. április 23-án halt meg, Budapesten.[4]

Kötetei

Csuklódon kibuggyan a vér , 1930 Ülj asztalomhoz, 1932 Kifosztott táj, 1936 A lélek panaszaiból, 1942 A teremtés tanúja, 1945 Gyermekbánat, 1947 Kagylóban tenger, 1947 Ezen a földön, 1948 A hűség és hála éneke, 1949 A pártos éneke, 1950 A nép szívében, 1952 Mint égő lelkiismeret, 1954 Alkonyi halászat, 1956

Tűzből mentett hegedű, 1963 Zuzmara a rózsafán, 1964 Tegnap, (próza) 1966 Fölforrt az ég, 1967 Bekerített csönd, 1971 Sirály, 1973 Féktávolságon belül, (próza) 1973 Ahogy a kötéltáncosok, 1975 Meszelt égbolt, 1976 Akit az Isten nem szeret, 1976 Reménytelen győzelem, („30 év" sorozat) 1979 Mindennapi halálom, 1979 Főhajtás a túlvilágra, 1980 Alszik a szél, 1982

Gyurkovics Tibor (Budapest, 1931. december 18. – Budapest, 2008. november 16.)

Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, pszichológus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál dolgozott normásként, éjszakai műszakban, majd

szeptemberben felvették a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Annak elvégzése után,

1953–1955 között pszichológusi oklevelet szerzett az ELTE BTK-n. Szakdolgozatát József

Attila értékelésének a verseiben megnyilvánuló szinesztéziájáról írta. 1955–1957 között a

Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója. 1956-ban a főiskola forradalmi

bizottságának elnöke lett, ezért később meghurcolták és elvesztette az állását is. Egy évig

kisegítő iskolai tanárként dolgozott Kőbányán, majd 1958-1960 között vezető pszichológus

volt egy gyermekgondozóban. 1960-1968 között volt az Országos Ideg- és

Elmegyógyintézetben pszichológus. Itteni tapasztalatai számos regényében és versében

megjelentek.

1968-tól írásaiból kezdett élni, bár voltak más kötöttségei is. A Pest Megyei Bíróság

igazságügyi szakértője volt 1966-1970 között, 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház

dramaturgja, 1989-1991 között az Új Idő szerkesztőbizottsági tagja. 1991-től a Lyukasóra

című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től a Lyukasóra című folyóirat alapítója és

szerkesztő bizottsági tagja volt. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, 1992-től a

Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott

pszichológusa, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke.

Verseket 15 éves kora óta (1946) írt, első verseit Hárs László közölte a Népszavában. A

Vigília 1958-as májusi számában Rónay György mutatta be költeményeit. Első mesterei és

példaképei Weöres Sándor és Pilinszky János voltak. Első verseskönyve 1961-ben jelent meg.

49 kötete jelent meg. A versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, színműveket

és publicisztikát is írt, ezért nevezték őt ketten is – Szeghalmi Elemér és Hernádi Gyula – a

magyar irodalom pentatlonistájának, illetve öttusabajnokának.

Első színházi bemutatója a Madách Színházban volt 1969. április 12.-én. A darab címe:

Estére meghslsz. Ezt követően számos drámáját műsorra tűzték a színházak. Az öreg

(Vígszínház-1970. december 12.), A döntés órája (Székesfehérvári Vörösmarty Színház-1972.

március 22.), Nagyvizit (Vígszínház-1972. május 18.), Csóka-család (Vígszínház-1975.

február 7.), Kreutzer szonáta (Vígszínház-1976. április 29.), Isten nem szerencsejátékos

(Madách Színház-1976. december 3.), De ki lesz a gyilkos? Kecskeméti Katona József

Színház-1977. március 25.), Magyar menyasszony (Kecskeméti Katona József Színház-1980.

február 1.), Isten bokrétája (Vígszínház-1980. november 14.), Fészekalja (Madách Színház-

1983. október 7.), A bombatölcsér ([Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház[]-1986. június

6.), Boldogháza (Veszprémi Petőfi Színház-1988. március 31.), Halálsakk (Székesfehérvári

Vörösmarty Színház-1991. november 25.), Császármorzsa (Nemzeti Színház-1994. február

11.), Kutyakomédia (Egri Gárdonyi Géza Színház-1997. január 10.), Háború, hármasban

(Kecskeméti Katona József Színház-2000. szeptember 30.),

Tordy Géza invitálására, a Fekvőtámasz című darabjában az ezredes szerepét is eljátszotta

(Veszprémi Petőfi Színház-1986. december 12.).

2008. november 16-án hajnalban, 76 éves korában halt meg. A hírt Gyurkovics Györgyi, az

író özvegye hozta nyilvánosságra.

A költő 131 darabos képzőművészeti gyűjteménye a mosonmagyaróvári Cselley-házba került,

abba a városba, amely orvos nagybátyja képzőművészeti kollekcióját, a neves Gyurkovich-

gyűjteményt őrzi

Művei

Grafit (1961) Kenyértörés (1963) Emberfia (1966) Vaskakas (1970) Ne szeress, ne szeress (1970) Rikiki (1971) Üveggolyó (1973) Isten nem szerencsejátékos (1973) Elcseréljük egymást (1973) Mindennapi szerelmünket add meg nekünk ma (1974) Szeretlek, akárki vagy (1975) Kiskutya, nagykutya (1976) Tintapaca (1976) Szolgálat (1976) Vers a Mikuláshoz (1976)

Öngyilkosság receptre (1977) Istenigazából (1978) Nagyvizit (1978) Pótmajom (1980) Leveleskönyv (1980) Az utolsó karácsony (1980) Boszorkányok pedig vannak (1983) Névike (1983) Üdv a tolvajnak! (1983) A pápai mézesbábos (1983) Szálka, hal nélkül (1984) Színház az egész – nem is – világ (1984) Ölni, ölelni (1985) Kudi, a levegőember (1985) Apa csak 1 van (1987) Lóhalálában (1987) A bíboros (1987) Tónió, a póniló (1990) Halló, Krisztus (1991) Halálsakk (1991) Kettős zsoltár (1991.Szerk.: D.Nagy Imre, Ill.:Szalay Lajos)ISBN 963-7488-27-8 Ötven kérdés Eigel Istvánhoz (1991) A test balladája (1992) A Szent Bal (1993) Császármorzsa (1994) Háború, hármasban (1995) A magyar vadkan (1995) Láb uru keng, keng uru bál (1996) Kutyakomédia (1997) Levelek Mandzsúriába (1998) Cantata aquilarum (1998) „Visszanéztem félutambul, szememből a könny kicsordult” (2000) Alibi – A báró (2000) Gyerekversek (2001) Gyerekregények (2001) Extázis (2001) Extázis II. (2003)

DECEMBER 19.

Emily Jane Brontë (ejtsd: emili dzséjn bronti) (Thornton, 1818. július 30. – Haworth, 1848. december 19.) angol költőnő és regényíró, a Brontë nővérek három tagja közül a második. Egyetlen regénye, az Üvöltő szelek, az angol irodalom egyik klasszikusa. Írói álneve Ellis Bell volt.

Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik

gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán

lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz.

Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér – Charlotte, Emily, Anne – és

fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és

történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law

Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt

Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

Miután nővére, Charlotte felfedezte, hogy Emily költői tehetség, nővérével és húgával 1846-

ban elhatározták, hogy a költeményeikből kiadnak egy gyűjteményt. Hogy elkerüljék a női

írók elleni kortárs előítéleteket, írói álneveket vettek fel. Mind a hárman megtartották nevük

kezdőbetűit. Így lett Charlotte Currer Bell, Anne Acton Bell, és Emily Ellis Bell.

Emily 1847-ben publikálta egyetlen regényét, az Üvöltő szeleket három kötetben (a harmadik

kötet húga, Anne Agnes Grey-ét tartalmazta). Innovatív szerkezete meglepte a kritikusokat,

emiatt vegyes fogadtatása volt, mikor először megjelent. Később az angol irodalmi egyik

klasszikusává vált. 1850-ben Charlotte önálló regényként újra kiadatta, Emily igazi nevével.

Mint a nővérei, ő is elég sokat betegeskedett a sanyarú otthoni és iskolai viszonyok miatt.

Szeptemberben, a bátyja temetése alatt megfázott, ám minden orvosi kezelést elutasított. Így

halt meg tuberkulózisban 1848. december 19-én.

Végh Antal (Jánkmajtis, 1933. október 14. – Budapest, 2000. december 19.) magyar író,

szociográfus, pedagógus, újságíró.

A nagy múltú debreceni kollégium diákja volt. 1952-től Újfehértón, majd a nyíregyházi

gimnáziumban tanított. 1962-től Budapesten szabadfoglalkozású író.

1974-ben jelent meg talán legnagyobb vitát kiváltó, az egész magyar közvéleményt

megmozgató szociografikus esszéje, a Miért beteg a magyar futball? Véleménynyilvánításra

késztető, állásfoglalásra kényszerítő, az egész ábrázolt világot modellértékűen tárja olvasói

elé, őszintén felfedve a gondokat, megoldásra váró kérdéseket; szenvedélyes gondolkodásra

és vitára ingerelt.

1989-től az Új Idő főszerkesztője.

Szülőföldjének hagyományait és szokásait néprajzi hitelességgel örökítette meg. A paraszti

életforma változásairól adott realista képet. Szociológiai érzékenysége rámenős

kíváncsisággal párosult. Keményen figyelmeztetett némely vidékek, illetve társadalmi rétegek

elmaradottságára, az átalakuló falu gondjaira.

Művei

Korai szivárvány (1963) Kékszemű élet (1963) Nyugtalan homok (1965) Ár és iszap (1968) Csillagösvényen (1969) Bekötőút (1969) Aranyalma (1971) Egyedül a kastélyban (1971) Erdőháton, Nyíren (1972) Északi utakon (1973) Miért beteg a magyar futball? (1974) Galamb és béka (1975) Ökörsirató (1975) Színvallatás (1975) Jégzajlás (1977) A leltár (1977) Száz szatmári parasztétel (1978)

Az almafákat évente kell metszeni (1979) Kilencven perc (1979) Akkor májusban esett a hó (1979) Imádság a vadlibákért (1980) Nyugati utakon (1980) Ha az Isten Nyulat adott… (1981) Szép volt, fiúk! (1981) Több nap, mint kolbász (1982) Terülj, asztalkám (1983) Vándorbot (1984) Forgatás (1985) Kenyér és vászon (1986) Gyógyít(6)atlan? (1986) Könyörtelenül (1986) Mit ér az ember hit nélkül? (1987) Az utolsó konzílium (1987) Helyőrség az isten háta mögött (1988) De mi lesz a harangokkal? (1988) Hortobágyi mesterségek (1988) Akkor is, ha egyedül maradok (1988) A galambház (1990) Ölbeülni? Dorombolni? (1992) Móricz Zsigmond szekerén (1992) (Csurka ) István a király? (1993) Fekete szivárvány (1996) Nincs béke az almafák alatt(1996) Ötkarikás szemmel (olimpiai napló) (1996) Miért nem szeretem Varga Zoltánt, (1997) Miért nem szeretem Horn Gyulát? (1997) Azt mondta, hogy igyi szudá (1998) Kruzlics engem úgy segéljen (1999) Korkép (Mi újság a Fradinál?) (1999) Megmondom őszintén (politikai arcképcsarnok) (1999) Fehérgyarmat tangót jár (2000) Miért vesztettek Puskásék? (2000) Megfigyeltem (2000) Hol jártál, mikor az ég zengett? (2001) Gyémánthó (válogatott novellák) (2001) Vadrózsa (válogatott novellák) (2002)

DECEMBER 20.

Bibó Lajos (Hódmezővásárhely, 1890. december 20. – Hódmezővásárhely, 1972. október 27.)

magyar író, drámaíró, újságíró, színházi lapszerkesztő.

Gimnáziumi tanulmányait a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban

végezte. Kolozsváron hallgatott jogot.

1909-től újságíró lett az apja által szerkesztett Hódmezővásárhely és Vidékénél. 1911-1913

között a Szegedi Napló, majd a Szegedi Híradó munkatársa. 1918-ban Szegedre került, ahol a

Tűz című kiadványt, a polgári forradalom első szegedi orgánumát szerkesztette. 1919-ben a

Szeged és Vidéke felelős szerkesztője volt, majd Budapestre költözött. A Horthy-korszakban

főként jobboldali lapoknál dolgozott, 1919-ben a Virradat szerkesztője, 1920-1931 között a

Nemzeti Újság, 1933-1944 között a Budapesti Hírlap, majd az Esti Újság főmunkatársa volt.

Paraszti tárgyú regényeivel és színpadi műveivel korszakának népszerű írói közé tartozott.

1945 után visszavonultan élt Hódmezővásárhelyen.

Művei

Regények, novellák

Subások (elbeszélés, Budapest, 1968) A lap (regény, Budapest, 1943) Vitéz Thury György (regény, Budapest, 1942) Örvény (elbeszélés, Budapest, 1942) Fekete napok (regény, Budapest, 1941) A gyerek (regény, Budapest, 1938) Nincs irgalom (regény, Budapest, 1936) A búzát azért learatják (regény, Budapest, 1934) A halott szerető (regény, Budapest, 1934) Vihartvetők (regény, Budapest, 1933) A fekete bég (ifjúsági regény, Budapest, 1933) A nagy találkozsá (regény, 1932) Kétlelkű szerelem (regény, Budapest, 1930) Anyám (regény, Budapest, 1929) Meg kell a szívnek hasadni (regény, Budapest, 1929) A föld (novellák, Budapest, 1927) Ladikon az ősmagyar hazába (ifjúsági regény, Budapest, 1925)

A fáklya füstölve ég… (elbeszélés, Budapest, 1923) Utolsó kaland (regény, Budapest, Stádium Sajtóvállalalt Rt., ?)

Színpadi művei

Napfoltok (dráma, 1944) Hibások (színmű, Budapest, 1942) Sasfészek (színmű, Budapest, 1940) Eszter (színmű, Budapest, 1937) Üveghintó (színmű, Budapest, 1937) Az egyetlen asszony (színmű, Budapest, 1932) A csodadoktor (színmű, Budapest, 1931) A láp (színmű, Budapest) Báthory Zsigmond (színmű, Budapest, 1927) A juss (színmű, Budapest, 1925)

Forgatókönyvei

Két novella (1972) Mihály lovat akar A kenyér

John Ernst Steinbeck (Salinas Valley, Kalifornia, 1902. február 27. – New York, New

York, 1968. december 20.) amerikai regény-, novella- és színdarabíró.

Összesen huszonöt könyvet írt: tizenhat regényt, két novelláskötetet, és különböző prózai műveket. The Grapes of Wrath (Érik a gyümölcs, 1939) című regénye, valamint az Of Mice and Men (Egerek és emberek, 1937) színdarabváltozata Pulitzer-díjat nyertek. 1962-ben irodalmi Nobel-díjban részesült.

Salinas, ahol Steinbeck felnőtt, gyerekkora éveiben még csak egy kis városka, illetve nagyobb

falu volt. Bár termékeny földje és erősödő földművelése miatt egyre nőtt és modernizálódott,

a vidék lényegében még mindig magán viselte az amerikai úttörő jelleget. Steinbeck nyaranta

egy óriási farmon dolgozott, több száz vándormunkással egyetemben. Itt figyelte meg a

kaliforniai vándormunkás élet kemény aspektusait, és egyúttal az emberi természet sötét

oldalait. Ezek a tapasztalatok bekerültek műveibe is; ilyen volt az Egerek és emberek című

munkája. A nyári iskolai szünetekben bejárta az egész Salinas völgyet: a környező mezőket,

erdőket, farmokat; mindez később hátteréül szolgált legtöbb novellájának.

A középiskolát Salinasban (Salinas High School) 1919-ben fejezte be. Ezután 1925-ig hébe–

hóba ellátogatott a stanfordi egyetemre (Stanford University, Kalifornia), ahol biológiát is

tanult, de ahonnan végül diploma nélkül távozott, mert az egyetemi életmód nem volt kedvére

való. Ehelyett New Yorkba utazott, ahol többek között újságírói munkát is vállalt, miközben

írói pályafutásról ábrándozott. New Yorkban Steinbeck írásai nem találtak kiadóra. Visszatért

Kaliforniába, ahol munkát kapott, mint ezermester egy Lake Tahoe-i üdülőben. Közben

folytatta az írást.

1931 és 1933 között Steinbeck megírt jó néhány novellát. Ezek között a legismertebbek A

vörös póni ("The Red Pony"), "The Harness" , és A Krizantémok ("The Chrysanthemums").

Ezekben az időkben két novellagyűjteménye is megjelent: az Égi mezők (The Pastures of

Heaven, 1932), és The Long Valley(1938). Ezek a történetek mind Kaliforniához, tehát

gyerekkorához kapcsolódnak.

Első kritikai sikerét a Kedves csirkefogók (Tortilla Flat, 1935) című regénye hozta meg,

amiért megkapta a California Commonwealth Club aranyérmét.

A Kedves csirkefogók sikerét 1937-ben betetőzte az Egerek és emberek című munka, amit Steinbeck először mint egy hosszabb novellát írt meg, majd színdarabbá dolgozott ki.

Utolsó munkája, a Rosszkedvünk tele (The Winter of Our Discontent) 1961-ben jelent meg. A

könyvben Amerika morális hanyatlását vizsgálja a főhős, Ethan életén keresztül. Ethan,

éppúgy mint Steinbeck, egyre elégedetlenebb a saját és az őt körülvevők erkölcsi lecsúszással.

Középkorú hőse, aki látszólag boldog harmóniában él családjával, szenved attól a státusztól,

ahová jutott, kitörni azonban képtelen belőle. Végül a körülmények összhangja és saját

vívódásai meghozzák gyümölcsüket, és néhány üzletpolitikai húzással sikerül a vagyonosodás

útjára lépnie. Steinbeck hőse ugyanakkor megbukik, elsősorban saját maga lelkiismerete előtt,

és ezzel az író kemény ítéletet mond a meggazdagodás amerikai mítosza felett. A könyv

tónusa éles ellentétben állt a Kedves csavargók és a Kék öböl ártatlan, játékos tolvajaival. Az

irodalomkritikusok erősen támadták a könyvet. Ugyan többen is észlelték a mondanivaló

fontosságát, a csalódás általános volt. A olvasók és kritikusok abban reménykedtek, hogy az

író az Érik a gyümölcshöz hasonló mesterművel fog előjönni.

1962-ben Steinbeck megkapta az irodalmi Nobel-díjat „...realisztikus és nagy képzelőerejű

írásaiért, melyek szimpatizáló humorral és éles társadalmi meglátással párosulnak.” Steinbeck

nem érezte jogosnak a megtiszteltetést. A díj átvevésénél ezt mondta: "… Az író arra van

hivatva, hogy előremozdítsa az emberi szív és szellem nagyszerűségét, hogy képes legyen

nagylelkűséget találni a vereségben, hogy megtalálja a bátorságot, az együttérzést, és a

szeretetet. A gyengeség és a kétségbeesés véget nem érő harcában ezek a tulajdonságok a

reménynek és a nehézségek leküzdésének fényes zászlajai. Az az író, aki nem hisz abban

hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nem igényelhet

magának helyet az irodalomban.

Steinbeck írásaira a realizmus a legjellemzőbb. Széles érdeklődési körében helyet kapott a

politika, a pszichológia, és a történelem éppúgy, mint a jazz vagy a mitológia. Realizmusának

legmegkapóbb példája az Érik a gyümölcs, mely könyv hősei földhözragadt szegények, akiket

még az ág is húz. Nyelvezete egyszerű, mégis kifejező. Képzelete egy a természettel: azt és

úgy írja le, ahogyan a dolgok vannak és történnek. Ilyenek a szűnni nem akaró oklahomai

porviharok, melyek szinte szimbólumai a nyomor elől való menekülésnek. Steinbeck igazi

elbeszélő hangját akkor találta meg, amikor témáiban visszatért serdülőkora színteréhez. A

mexikói és ázsiai munkások beözönlése Kaliforniába egy olyan sokszínű kulturális

változatosságot hozott létre, amely rányomta egyedülálló bélyegét írásaira is. művei

Cup of Gold (1929) Egy marék arany The Pastures of Heaven (1932) Égi mező – novellagyűjtemény To a God Unknown (1933) A mohos szikla Tortilla Flat (1935) Kedves csirkefogók In Dubious Battle (1936) Késik a szüret Of Mice and Men (1937) Egerek és emberek (A cím utalás Robert Burns versére a "To a

Mouse"-ra.) The Long Valley (1938) – A hosszú völgy c. novellagyűjtemény The Grapes of Wrath (1939) Érik a gyümölcs Forgotten Village (1941) Az elfelejtett falu The Log from the Sea of Cortez|Sea of Cortez: A Leisurely Journal of Travel and Research

(1941) Cortez tengere The Moon Is Down (1942) Lement a hold Bombs Away: The Story of a Bomber Team (1942) Cannery Row (1945) Kék öböl The Wayward Bus (1947) A szeszélyes autóbusz The Pearl (1947) A gyöngy A Russian Journal (1948) Orosz útinapló Burning Bright (1950) Fényes tűz The Log from the Sea of Cortez (1951) East of Eden (1952) Édentől keletre (A regényből Elia Kazan rendezett nagy sikerű filmet

1955-ben.) Sweet Thursday (1954) Szerelem csütörtök The Short Reign of Pippin IV: A Fabrication (1957) Once There Was A War (1958) Volt egyszer egy háború The Winter of Our Discontent (1961) Rosszkedvünk tele (A cím utalás William Shakespeare

"III. Richard" című színjátékára.) Travels with Charley: In Search of America (1962) Csatangolások Charley-val Amerika

nyomában America and Americans (1966) Amerika és az amerikaiak

Posztumusz kiadványok

Journal of a Novel: The East of Eden Letters (1969) Egy regény naplója Viva Zapata! (forgatókönyv, 1975) The Acts of King Arthur and His Noble Knights (1976) befejezetlen regény Workings Days: The Journals of The Grapes of Wrath (1989)

DECEMBER 21.

Tömörkény István (született Steingassner István, Cegléd, 1866. december 21. – Szeged,

1917. április 24.) magyar író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató.

Ausztriai eredetű sváb családban született. Születésekor apja a ceglédi indóház vendéglőjét

bérelte. Tömörkény tanulmányait a szegedi piaristáknál kezdte, majd három évig a makói

református gimnáziumban tanult (1877-1880). 16 éves korában azonban abba kellett hagyni

gimnáziumi tanulmányait, mert a család anyagilag tönkrement. Patikusinasnak szegődött,

hogy el tudja magát tartani. 1882-1886-ig gyógyszerész volt, ez a pálya azonban nem

elégítette ki, függetlenségre vágyott, a maga ura szeretett volna lenni. Rokoni segítséggel a

Szegedi Híradóhoz szegődött újságírónak. Ekkor változtatta vezetéknevét Tömörkényre, a

dualizmus korabeli Magyarországon ugyanis a közéletben idegen néven nem lehetett részt

venni. Bár az újságírás nem nyújtott biztos polgári megélhetést, Tömörkény írói tehetségének

kibontakoztatására alkalmas volt. Sem érettségije, sem diplomája nem volt (a

gyógyszerészséghez akkor még nem kellett oklevél), így 1888-ban be kellett vonulnia

katonának, mint a nem kiváltságos társadalmi csoportok minden tagjának, a parasztoknak és a

munkásoknak. Két évet a bosnyák-török határon szolgált (1888-1889), bizonyára itt tanult

meg szerbül. Egy évet pedig Bécsben szolgált (1890-1891), a családból hozott dialektális

német nyelvismerete mellett Bécsben megtanulta a német irodalmi nyelvet is. Közkatonaként

kezdte és őrmesterként szerelt le. Katonatársainak, a Szeged-vidéki paraszt fiataloknak a

megismerése átalakította addigi társadalmi tapasztalatait.

A leszerelés után megfordult fejében, hogy Budapestre költözik, de aztán inkább maradt

Szegeden, s elszegődött újságírónak, írónak a Szegedi Híradónál jóval frissebb szellemiségű

Szegedi Naplóhoz. 1899-ben remélte, hogy őt nevezik ki főszerkesztőnek, nem így lett. A

tudós szegedi főrabbi, Löw Immánuel javaslatára tisztviselő lett a Somogyi-Könyvtár és

Városi Múzeum intézményében, amely ekkor már a főreáliskolából, a mai SZTE központi

épületéből az 1895-1896-ban felépített eklektikus stílusú szegedi Kultúrpalotába költözött,

amely a belvárosban a Tisza, a közúti híd, a vár és a Szegedi Nemzeti Színház közelében van.

Reizner János (1847-1904) könyvtár- és múzeumigazgató mellé került mindenes

munkatársnak. Reizner mellett sajátította el a könyvtári és múzeumi teendőket, közben a

Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége (MKOF) által szervezett

szaktanfolyamokon is részt vett, 1900-ban elvégezte a könyvtárosi, 1901-ben a természetrajzi,

1903-ban a néprajzi és a régészeti tanfolyamokat. Az MKOF segítette folyamatosan a vidéki

könyvtárak és múzeumok szerveződését a szakszerű tanfolyamok lebonyolításával, ezen

tanfolyamokon vett részt korábban a szentesi múzeumalapító Csallány Gábor, később egy

itteni tanfolyamon Móra Ferenc is gyarapította a gyakorlatban már megalapozott régészeti

ismereteit.

Reizner János halála után, 1904-ben Tömörkény István lett a könyvtár és a múzeum

igazgatója 1917-ben bekövetkezett haláláig.

Embert próbáló feladat volt jóformán másodmagával, Móra Ferenccel együtt Somogyi Károly

esztergomi kanonok 40 000 kötetes könyvtárát gyarapítani, katalogizálni, szolgáltatni az

olvasóknak, s a muzeológiai tudomány valamennyi területét gyűjteni, rendszerezni,

foglalkozni numizmatikával, természetrajzzal, régészettel, helytörténettel, a

képzőművészetekkel, s emellett Tömörkény feltett szándéka volt a néprajzi gyűjtemény

kialakítása, gyarapítása. A korszak támogatta ezt a kezdeményezést, a millennium óta

becsülni kezdték a népi kultúrát. A szegedi néprajzi anyag azonban Tömörkény nélkül nem

lett volna felgyűjtve, így is már az utolsó pillanatban voltunk, egy nagy váltás időszakában,

amikor az 1879-es nagy árvíz után kiemelkedik a palotás Szeged, s megindul a polgári

fejlődés, a modernizálódás, s gyökerestől kezdi átformálni az addigi hagyományos paraszti

világot és a tiszai vízenjárók (a tiszai hajósok) világát, ez utóbbiak gyakran tavasztól késő

őszig egy-egy uszályon élték le életüket családjukkal együtt.

Bálint Sándor néprajzkutató és művészettörténész, Péter László irodalomtudós és

helytörténész, Lengyel András irodalomtörténész muzeológus tudták igazán értékelni azt a

6000 egységnyi néprajzi múzeumi tárgyat, amellyel Tömörkény jóvoltából gazdagodott a

múzeum. Később évtizedeken keresztül jóformán ennek a mennyiségnek csak egyhatodával

tudták növelni a gyűjteményt. Az elmúló/átalakuló paraszti világ idejéből sikerült a

leletmentés, s leletmentés Tömörkény valamennyi novellája, tárcaelbeszélése is, amelyeket a

Szegedi Naplóban, a Magyar Hírlapban és önálló kötetekben publikált. Tömörkény még a

népnyelv gyűjtésében is komoly teljesítményt nyújtott, 3500 regisztrálatlan, fölgyűjtetlen

szóval járult hozzá Szily Kálmánék tervezett nagy szegedi szótárához, ebből aztán semmi nem

lett, de 1957-ben Bálint Sándor értékelte Tömörkény nyelvészeti munkáját, s tető alá hozta a

szegedi szótárt, s kiadta, nagyon ki kellene adni újra, mert nagyon nagy kár, ha örökre

feledésbe merül ez a szép szegedi nyelvjárás, amelyet még annyian beszéltek nemcsak

Tömörkény korában, hanem az 1960-as években is.

Tömörkény munkásságát radikális és következetes ideológiamentesség jellemzi, az

irodalomban a naturalizmus eszközeivel dolgozik, az általa kiválasztott világ embereit

életmódjuk, gondolkodásuk, nyelvük egységében ábrázolja, kis történetek, esetrajzok, alkalmi

észleletek végtelen sorában.[1]

Tömörkény ugyanezt tette a muzeológia eszközeivel is,

felgyűjtötte annak a rétegnek a néprajzi értékeit, amelynek életéből szükségszerűen hiányzott

az egyéni távlatosság, a metafizikus célképzetek, de nem hiányoztak az erkölcsi értékek.

Miközben Tömörkény üdvözölte a modernitást, ugyanettől az erkölcsi értékek sérülését

féltette joggal. Nem volt öncélú az ő irodalmi munkássága és néprajzi gyűjtése, a korabeli

Szeged lényegét ragadta meg, megmutatta azokat az embereket, akinek hátán épült a palotás

Szeged. Sokat idézték, adták ki újra és újra műveit, de megérteni kevesen értették meg, a

kortárs irodalomkritika csak fanyalgott, a mértékadó sajtó elsősorban humoros írásokat várt

tőle, az akadémiai kritika felrótta részletrajzainak „terjengősségét” és túlzott néprajziasságát.

A Tömörkénnyel együtt dolgozó Móra Ferenc már megérezte Tömörkény kvalitásait, s

mindenben együtt munkálkodott vele, a néprajzi anyag felgyűjtésében is. A múzeumi

kiállítások megrendezésében is, amelyeknek nagy sikere volt. A kiállításokat többen

látogatták, mint a könyvtárat. Még elgondolni is fantasztikus ezt a hőskort, az egész múzeum

egy raktár, s egyben kiállítási terület, egyszerre tárul a látogatók szeme elé a múzeum teljes

anyaga. Ma meg azt látjuk, ami nem került a tápraktárakba, fogalmunk sincs a múzeumok

teljes anyagáról, csak néha hökkenünk meg mi minden enyészik pincékben, tápraktárakban,

ugye egy-egy időszaki kiállítás alkalmából, például Bálint Sándor születésének centenáriumán

rendeztek egy időszakos kiállítást az általa felgyűjtött anyagból, bizony megcsodáltuk, a

Bálint Sándor gyűjteménynek azonban azóta sincs sehol állandó kiállítása.

Elbeszélései szépirodalmi kötetekben

Szegedi parasztok és egyéb urak (1893) Jegenyék alatt (1898) Az alföldi rablóvilág történetei (1898, 1988) Vízenjárók és kétkezi munkások (1902) Gerendás szobákból (1904) Förgeteg János mint közerő és más elbeszélések (1905) Különféle magyarok meg egyéb népek (1907) - az 1910-es kiadás a Gutenberg

gyűjteményben Napos Tájak (1908) Homokos világ (1910) Ne engedjük a madarat… s más holmik (1911) Bazsarózsák (1912) Népek az ország használatában (1917) Célszerű szegény emberek (1922) Mesék amik teremnek (Füveskönyv) Bodobács Kiadó, Szentes, 2008

http://www.bodobacskiado.hu/node/5 Rózsa Sándor nálunk (Betyárok és egyebek) Bodobács Kiadó, Szentes, 2009

http://www.bodobacskiado.hu/node/2

Giovanni Boccaccio (1313. június 16. – 1375. december 21.) olasz író, költő, humanista.

Apja mint az egyik firenzei bankház utazója és ügynöke Párizsban ismerkedett meg egy

vagyontalan francia özveggyel, s tőle született a későbbi író – törvénytelen gyermekként –

valószínűleg már Firenzében, de születési körülményei homályosak: helyszínként

leggyakrabban Párizs, Firenze és Certaldo neve merül fel az életrajzokban. Apjánál,

Boccaccio di Chellinónál nevelkedett Firenzében, féltestvéreivel együtt. (Apja egy másik nőt

vett feleségül, nem Boccaccio anyját.) Boccaccio Nápolyban tanult, s közben egy gazdag

kereskedő feleségének lett ifjú szeretője, de Fiammetta – így nevezte kedvesét írásaiban –

hamarosan elhagyta. Apja halála (1349) után visszatért Firenzébe. 1348 és 1353 között írta

legfontosabb, az utókor csodálatát kiváltó művét, a Dekameront. Jó barátja volt a nála alig

idősebb Petrarcának: levelezésük bensőséges viszonyra vet fényt. Élete utolsó húsz évét

humanista tanulmányainak szentelte. Tudós munkáit latinul írta, s ezekre volt a legbüszkébb,

de írt még 16 allegorikus eklogát, két moralizáló életrajzgyűjteményt, s egy nagyméretű

mitológiai magyarázatgyűjteményt. Szegényen, anyagi gondok közt élt Certaldóban és

Firenzében. Jellemző, hogy Petrarca 50 aranyat hagyott Boccaccióra végrendeletében azzal a

megkötéssel, hogy bundát vegyen rajta. – Nem sokkal élte túl nagy barátját: Certaldóban halt

meg ősi házában 1375. december 21-én.

Művei

Fő műve a Dekameron (Decameron) (1348-1353): Irodalomtörténeti jelentősége, hogy általa

vált önálló irodalmi műfajjá a novella.

További művei:

Amorosa visione (1342) Buccolicum carmen (1367-69) Caccia di Diana (1334-37) Comedia delle ninfe fiorentine (Amato, 1341-42) Corbaccio (1365 körül, a dátum vitatott) De mulieribus claris (1361) Elegia di Madonna Fiammetta (1343-44) Esposizioni sopra la Comedia di Dante (1373-74) Egy szerelem megpróbáltatásai (Filocolo) (1336-39) Nimfák színjátéka (Filostrato) (1335 vagy 1340) Genealogia deorum gentilium libri (1360, 1374) Ninfale fiesolano (1344-46 ?) Rime (1374) Teseida delle nozze di Emilia (1341 előtt) Trattatello in laude di Dante (1357) Zibaldone Magliabechiano (1351-56)

Arezzói (őr)gróf Gvadányi József, (Rudabánya, 1725. október 16. – Szakolca, 1801.

december 21.) generális, író.

Családja olasz származású volt. Egyik őse, Alessandro de Guadagnis őrgróf fiával Firenzéből

Ausztriába költözött. 1646-ban, III. Ferdinánd alatt, Magyarországra jön. 1664-ben, a

szentgotthárdi csatában (Szinnyei József tévesen 1646-ot írt) esett el. Fia a szendrői vár

főkapitánya volt, ahol 1683 őszén a hazájába visszatérő Sobieski János lengyel királyt

fogadta. A gesztusért cserébe őt és örököseit 1686-ban grófi rangra emelte, a Forgách-

családdal kötött házasság révén pedig 1687-ben magyar indigenatust kapott. Fia, Gvadányi

János, a feleségével, báró Pongrácz Eszterrel a borsod megyei Rudabányára költözött. Itt

született 11 gyermekük, akik közül Gvadányi József volt a legidősebb.

Gvadányi tízéves korától a jezsuiták egri gimnáziumában tanult, öt osztályát jeles

eredménnyel végezte. Itt szerette meg a költészetet, annyira, hogy három óra alatt 100 latin

disztichont írt. A nagyszombati egyetemen bölcsészetet hallgatott. 19 éves korában 162

tanulótársa között mint elsőt avatták baccalaureussá. A családi hagyományokhoz és

érdeklődéséhez híven a katonai pályát választotta. 1743. december 1-jén zászlótartóként lépett

a Szirmay-gyalogezredbe. Csehországban két csatában harcolt a poroszok ellen. 1744-ben

ezredét Itáliába rendelték, Szicília és Nápoly meghódítására, a franciák és a spanyolok

elűzésére. Itt már hadnagyként vett részt a harcban. 1746. november 30-án ezredével a Var

folyóig jutott és azon át francia területre tört. Itt december 3-án a franciák foglyul ejtették és

Toulonba vitték. Négy hét múlva kicserélték és ismét ezredéhez került. 1747. február 3-án,

amikor újra átkelt a folyón, bal lábán meglőtték; emberei Savonába vitték gyógyíttatni.

Májusban újra a seregben volt, Genua alatt harcolt és főhadnagy lett. A béke megkötése után

hazajött és távoli rokona, Gvadányi Ascanius eszéki parancsnok ezredében kapitány lett, majd

1751. december 1-jén a Baranyay lovas ezredbe lépett át mint százados kapitány és Nyitra

megyében telepedett le. Itt ismerte meg Horeczky Franciska bárónőt, akivel 1752-ben

házasodott össze. Felesége azonban nemsokára meghalt, három gyermeket hagyva maga után.

Gvadányi végigharcolta a hétéves háborút, több ütközetben vett részt.

1757. október 15-én, Berlin lerohanásakor Hadik András seregének előcsapatát vezette. 1758.

augusztus 2-án őrnaggyá léptették elő. Az 1763-as hubertsburgi béke után a nádor-

huszárezrednél, a bereg megyei Badalón állomásozott. Itt dévaj kalandokkal és bravúros

vadászatokkal űzte el unalmát, nyílt házat tartott, a vidéki földesurakkal mulatott és

megismerkedett a helybéliekkel. 1765. november 10-én alezredes lett, Szatmáron meg Zajtán

állomásozott. Kalandozásait itt is folytatta, sokszor megfordult Nagy-Peleskén, melynek

földesura, Becsky György jóbarátja volt. Itt írta később epikus műveinek nagy részét. 1768-

ban Máramaroson élt. 1775-ben a hadi kormány Galíciába második ezredesnek rendelte a

Kálnoky-ezredhez, 1779. július 10-én pedig a Nádasdy-ezredhez helyezték át, szintén

Galíciában. 1783. április 10-én vezérőrnagyi (generális) kinevezéssel nyugállományba

helyezték. Előbb Rohóra, majd rövid idő múlva Szakolcára, Nyitra megyébe költözött, ahol

anyjának birtoka feküdt. 1785-ben reneszánsz kastélyt építtetett és újranősült, Szeleczky

Katalint vette feleségül. Ideje nagy részét kertészkedéssel és olvasással töltötte. Télen

vadászgatott, nyáron a pöstyéni fürdőbe látogatott, emellett bejárt a megyegyűlésekre és

megjelent az 1790-1791-es országgyűlésen is. Az éledő magyar irodalom mozgalmai hozzá is

eljutottak, tollat vett kezébe a magyar nyelv javára. Műveit kiadta és levelezett a kor íróival és

írónőivel. Az 1790-es években lelkesen támogatta a magyar viseletet. 1801. december 21-én,

Szakolcán halt meg. Egyetlen fia, Gvadányi József mint nyugalmazott alezredes Pozsonyban,

1815 táján halt meg.

Petőfi Sándor A régi jó Gvadányi címmel költeményt írt róla, mely 1845-ben, a Pesti

Divatlapban jelent meg. Az 1860-as években báró Horeczky Nándor, első feleségének rokona

a rohói családi sírboltba vitette át maradványait, Szakolca városa pedig 1887-ben

emléktáblával jelölte meg a házat, ahol élt. A leleplezés alkalmából fényes ünnepélyt

rendeztek és magyar kört alakítottak

Mint író a múlt század végi magyaros iskolának egyik alkotója s fő epikusa volt; négyes

versekben írt. Legelső költeménye: Igaz szeretetnek hármas kötele, (névnapi köszöntő),

melyet 1765-ben írt, az Unalmas órákban… (Pozsony, 1795) jelent meg; Mi a király s

micsoda az ország?, II. József császárról mint hadi népének gondviselőjéről (M. Museum II.

1792.), Vitéz képíró úrhoz Moldvaországba (M. Hirmondó 1793. II. 256. l.), Rakovszky Elek

püspökhöz (Pozsony, 1795. I. 15. sz. Toldalék) és Bucsuzás a hadi élettől cz. az Aurorában

(1826.).

Művei

Pöstényi förödés, a melyet egy magyar lovas ezredbül való százados az ottan történt mulatságos dolgokkal, élő magyar nyelven, versekbe foglalt, 1787. eszt. Rák havának 12. napján Tsöbörtsökön (Pozsony), 1787. (Névtelenűl.)

A mostan folyó török háborúra czélozó gondolatok, melyeket… írt 1789. eszt., mostan pedig a vitézkedni kivánó magyar ifjaknak kedvekért, egyszersmind a nemes banderiumokból a Márs mezején kiszállani vágyódókért közre bocsáttatott, Pozsony és Komárom, 1790.

Nándor Fejér várnak meg vétele, melyet Belgrád és annak kommendánsa között eshető képzelt beszélgetésben versekbe foglalt G. G. J. Pozsony és Komárom, 1790.

A nemes magyar dámákhoz és kisasszonyokhoz szólló versek, melyeket egy megváltozhatatlan buzgó szivvel biró hazafi, a most közelebb történt változásokra nézve a megnevezett szép nemnek mulatságára és gyönyörködtetésére kibocsátott. Pozsony és Komárom, 1790. (Zeneműmelléklettel.)

Rettentő látás, rettentőbb történet, a melyet Erzsébet herczegasszony véletlen halálának alkalmatosságával 1790. versekbe foglalt. Pozsony és Komárom, 1790.

Egy falusi nótáriusnak budai utazása, melyet önnön maga abban esett viszontagságaival együtt az elaludt vérű magyar szivek felserkentésére és mulatságára e versekbe foglalt. Pozsony és Komárom, 1790. (Névtelenűl. 2. kiadás. Pozsony, 1807. nevével, 3. kiadás. Pozsony, 1822., 4. kiadás. Bpest, 1878., 5. kiadás. Bpest, 1895. Olcsó könyvtár 50. Görög István először dolgozta át ezt szinműre, mely azonban 1813-ban csak kétszer került Pesten szinre; szerencsésebb volt Gaál József, kinek Peleskei Nótárius cz. bohózata 1838. okt. 8. óta igen sokszor előadatott.)

Aprekaszion, mellik mek sinalik fersben mikor megtartatik szent Franz Xavér Neve nat Patron strenge Herr Kapitán úr N… Asz nemes Regiment Excellenx Gróf N… Huszaren. Pozsony és Komárom. 1791. (Névtelenűl. 1781-ben Homicsirban Galicziában írta.)

A mostan folyó ország gyűlésnek satyrico criticé való leírása, a melyet egy Isten mezején lakó palócznak szinlése alatt írta azon buzgó szívvel biró hazafi, a kinek pennájából folyt ki a falusi nótáriusnak Budára való utazása; ezen munkáját is négy sorú versekben hazájának eleibe terjesztette 1790. eszt. bak havának 25. napján. Lipsiában (Pozsony), 1791. (Névtelenűl.)

Tizenkettődik Károly Svétzia ország királyának élete, és álmélkodást felmuló vitézségének és több csudálkozást okozó nagy dolgainak leírása, melyeket hazánk anyanyelvén az olvasásban gyönyörködők kedvekért írt. Pozsony és Komárom, 1792.

Rontó Pálnak egy magyar lovas közkatonának és gróf Benyovszki Móricznak életek, földön, tengereken álmélkodásra méltó történettyeiknek, s véghezvitt dolgaiknak leírása, melyet hazánk dámáinak kedvekért versekbe foglalt. Pozsony és Komárom, 1793. (2. kiadás. Pozsony, 1816. Újabb kiadásai: Pest, 1864. Tatár Pétertől versben Bucsánszkynál, rövidítve s elrontva, és Mulattató Zsebkönyvtár Esztergom, 1883. 19., 20. és 1888. 41-46. füzet).

Unalmas órákban, vagy is a téli hosszú estvéken való időtöltés. A melyet a versekben gyönyörködőknek kedvekért kiadott. Pozsony, 1795. (G. hadalai viselt dolgai s poétai levelezése Csizi Istvánnal és Molnár Borbálával. Ism. Badics Fer., Ujvidéki kath. főgymn. Értesítője 1884.)

Egy a Rhenus vize partján táborozó magyar lovas katonának Pozsony városába egybegyült rendekhez irott levele. Pozsony, 1796.

A falusi nótariusnak elmélkedései, betegsége, halála és testámentoma, melyeket két soros versekkel kiadott és új esztendőbéli ajándékba, hazánk dámáinak, és gavallérainak nagy szivességgel nyujtja… ezen béállott 1796. eszt. első napján. Pozsony, 1796. (2. kiadás. Pozsony, 1822.)

A világnak közönséges historiája. A melyet magyar hazájához viseltető szeretettől ösztönöztetvén, néhány jeles, és hiteles authorokból kiszedegetvén ugyan ezen hazájának élő nyelven bátorkodik nékie, mint igaz fiú szeretetnek áldozatját bényujtani. Pozsony, 1796-1803. (Hat kötet, az I. kötetben szerző arczk., a VII. kötetet Kis János 1805-ben, a VIII. és IX. Sikos István írták Pozsony. 1809. és 1811. a VI. kötet censurai kézirata a m. n. múzeumban).

Verses levelezés, a melyet folytatott… nemes Fábián Juliannával, nemes Bédi János élete párjával, melybe több nyájas dolgok mellett, Komárom városába történt siralmas földindulás is leirattatott, és a versekbe gyönyörködők kedvekért kiadattatott. Pozsony, 1798.

Méltóságos gróf Gvadányi József lovas generalisnak Donits Andráshoz irt levelei válaszaikkal. Kiadta Cs. L. J. az A. I. r. t. Nagyszombat, 1834.

Levelei Péczeli Józsefhez, Szakolcza, 1788. jan. 29., febr. 29., máj. 10., aug. 1., decz. 12.,

1789. márcz. 20., ápr. 7., decz. 8., 1790. márcz. 4., 1791. júl. 8. (Széchy Károly, Gróf

Gvadányi József. Bpest, 1894. Függelékében), Mindszenti Sámuelhez, Szakolcza, 1795. febr.

1., 15., nov. 20. és 1797. márcz. 13. (István bácsi Naptárában 1865., 1869. és 1870.; az 1795.

nov. 20. a Magyarország és Nagyvilágban is 1867. 11. sz. és az 1797. márcz. 13. a Vasárnapi

Ujságban is 1869. 45. sz.) és ismeretlenhez Szakolcza, 1799. júl. 2. (Vasárnapi Ujság 1869.

19. sz.)

DECEMBER 22.

Petri György (Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.) Kossuth- és József

Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

A költőnek nehéz gyermekkora volt. Szülei a mai Vajdaság területén ismerkedtek össze,

hosszú éveken át, egészen 1941-ig Belgrádban éltek, majd a második világháború alatt

Budapestre menekültek. 1945 után édesanyja polgári alkalmazottként a Magyar

Néphadseregnél dolgozott. Édesapja, korai haláláig, ügynök volt Budán, a Vízivárosban.

Tanulmányait a Medve utcai Általános Iskolában kezdte, majd a Toldy Ferenc Gimnáziumba

járt. Gyermekkorában vallásos nevelést kapott, a Battyhány téri Szent Anna-templomban

ministrált. Fiatal korában romantikusan végletes érzelmek fűzték Kepes Sára költőhöz, aki

azonban sokadik öngyilkossági kísérletét követően, tragikus körülmények között meghalt.[1]

Ezután feleségül vette Mosonyi Alíz költőt, újságírót, akitől Anna nevű lánya született.

Második felesége Harsányi Éva volt, Petri Lukács Ádám újságíró édesanyja.

1966-tól az ELTE magyar-filozófia szakára járt. 1974-től szabadfoglalkozású író. 1975-1988

között publikálási tilalom alá helyezték, versei szamizdatban és külföldön jelentek meg. 1981-

1989 között a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője volt és fontos figurája a magyar

demokratikus ellenzéknek. 1989-től haláláig a Holmi szerkesztőbizottságának is tagja volt.

Ezekben az években Pap Marival élt együtt.

Első versei a Kortársban és az Élet és Irodalomban jelentek meg, majd évekre elhallgatott.

Első kötete, a Magyarázatok M. számára sikert aratott.

1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt, de még azon év őszén kilépett a

pártból.

1996-ban az országgyűlésben Torgyán József interpellált, elfogadhatatlannak tartva Petri

György és Esterházy Péter író Kossuth-díját: Petri György Zakatol a szentcsalád / Isten tömi

Máriát… kezdetű Apokrif című verse[2]

illetve Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat!

című hangjátéka[3]

kapcsán, vallás- és nemzetgyalázó szerzők támogatásával vádolta meg a

kormány kultúrpolitikáját. A megvádolt írókat Radnóti Sándor és Pető Iván vette

védelmébe.[4]

1998-ban bizonyosodott be, hogy gégerákja van. 2000. július 16-án halt meg, temetése július

22-én volt Dunaalmáson: a ravatalnál Réz Pál, a sírnál Várady Szabolcs búcsúztatta.

Az N&n Galéria Alapítvány rá emlékezve alapította meg 2010-ben a Petri György-díjat,

amelyet minden évben a költő születésnapján, december 22-én adnak át. A díjra olyan –

elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg

önálló kötete.

Művei

Szépirodalmi művek

Magyarázatok M. számára (1971) Körülírt zuhanás (1974) Örökhétfő (1981) Hólabda a kézben (1984) Azt hiszik (1985]) Valahol megvan ([989) Ami kimaradt (1989) Valami ismeretlen (1990) Petri György versei (1991) Szerb János: Ha megszólalnék (1990) Sár (1992) Beszélgetések Petri Györggyel (1994) Versek, 1971-1995 (1996) Petri György művei (1996) Amíg lehet (1999) Petri György munkái I. - Összegyűjtött versek (2003) Petri György munkái II. - Összegyűjtött műfordítások (2004) Petri György munkái III. - Összegyűjtött interjúk (2005) Petri György munkái IV. - Próza, dráma, vers naplók és egyebek (2007)

Műfordítások

Molière: Drámák, színművek (1995) Volker Braun: Versek

Várkonyi báró Amade László (Bős, 1703. március 12. – Felbár, 1764. december 22.) magyar

költő.

A szintén költőként ismert Amade Antal báró és Simonchich-Horváth Mária Rozália bárónő

egyetlen fia volt. A jezsuita rend nagyszombati egyetemén tanult, innen Grazba ment, ahol

1725-ben a bölcselet doktorává avatták. 1734-ben belépett a Hávor János-féle magyar

lovasezredbe, amelyben mint kapitány, 1742-től a nemesi felkelő seregben mint ezredes, két

évvel később pedig mint a tábornok szárnysegédje szolgált. 1750-ben hagyta el a katonai

pályát, ekkor kinevezték a Pozsonyban levő magyar királyi udvari kamarához tanácsosnak.

Egy évvel később, 1751-ben császári és királyi kamarás lett, e tisztségét haláláig viselte.

Legismertebb költeménye "A szép fényes katonának…" című dal, amelyhez Arany János írt

dallamot.

Fő munkái

Victor in praelio S. Ivo. Nagyszombat, 1722. Buzgó szívnek énekes fohászkodási. Bécs, 1755. Várkonyi báró Amade László versei. Pest, 1836. (Amade Taddé gróf adta ki Szalay László

gondozásában, a költő életrajzával.)

Egyéb kiadott és kéziratos művei

Házi kereszt című gúnyversét Poóts András adta ki saját versei között (1791. Komárom és 1816. Miskolc)

Egy másik gúnyverse, A házasság által elvesztett szabadságnak megsiratása, Sándor István „Sokféle" című folyóiratának IV. kötetében jelent meg 1796-ban.

Kultsár István 1817-ben kezdte leközölni énekeit a Hasznos Mulatságokban. Kultsár két kötetet őrzött Amade munkáiból: az egyik tartalma a szerző Nyájas énekei (130 költemény), a másiké a Szerelmei című verscsokor és egy nagyobb lírai költemény a Zrínyi Miklós-féle négysoros versszakokban.

Toldy Ferenc 1828-ban „Költői Régiségek" című gyűjteményében kiadta négy dalát. Concilia Emil közli leveleit 1742–1760-ból. (Történelmi Tár 1882. 361–365.)[2] Voltak latin énekei, kora iskolai ízlésében, sőt németek is. Verses kéziratai Nagy István

gyűjteményével jutottak az Országos Széchényi Könyvtárba.

magyargyerőmonostori báró Kemény Zsigmond (Alvinc, 1814. június 12. –

Pusztakamarás, 1875. december 22.) magyar író, publicista, politikus. A magyar romantikus regényirodalom Jókai Mór melletti legnagyobb alakja.

1834-1835 között részt vett az országgyűlésen, ahol barátságot kötött Wesselényi Miklóssal.

1835-1837 között Kapudon élt édesanyjával. A marosvásárhelyi királyi táblánál fejezte be

jogi tanulmányait. 1837-ben a Nemzeti Társalkodó közölte első cikkeit. 1838-1839 között

Kolozsvárott főkormányszéki írnok. 1839-1840 között a bécsi egyetemen természettudományi

előadásokat hallgatott.

1840-ben Kolozsvárra költözött, ahol 1841-1843 között az Erdélyi Híradó egyik szerkesztője

lett. 1843-ban írt röpiratában (Korteskedés és ellenszerei) a megyék önkényeskedésére

világított rá. Előbb Széchenyi István híve, 1846-ban Eötvös József és a centralisták mellé állt.

1847-ben Pestre költözött és a Pesti Hírlap munkatársa lett. A szabadságharc alatt képviselő,

majd belügyminisztériumi tanácsos. Követte a kormányt Debrecenbe, Kossuth Lajost Pestre

és Aradra. Világos után egy ideig bujdosott; végül az osztrák hatóságok Pesten internálták.

Ekkor írta leghíresebb röpiratait: Forradalom után (1850) és Még egy szó a forradalom után

(1851).

E két írásában határozottan forradalomellenes álláspont nyilvánul meg. Meg akarja győzni a

nemzetet az új helyzethez való alkalmazkodásnak, a korábbi törekvések feladásának

szükségéről, az osztrák hatóságokat pedig arról, hogy Magyarországon nincs talaja a

forradalomnak és radikalizmusnak, mert a magyar „nemzeti jellem” kizárja ezek lehetőségét,

s ezért az abszolutizmusnak sincs értelme. Ámde mindkét részről csak gyanút ébresztett maga

iránt; érvelésével egyik felet sem sikerült meggyőznie. E megtorpanása után Csengery

Antallal és Kazinczy Gáborral, később Deák Ferenccel kialakították a passzív ellenállás

formáit, szervezték az irodalmi életet és a nemzet egyik irányítójává emelték lapjukat, a Pesti

Naplót, melynek szerkesztését 1855-ben vette át. 1859-ben, az abszolutizmus gyengülésekor ő

elsők között mondta ki, hogy 1848 alapjára kell helyezkedni, de közben elsősorban a nemesi

vezető réteg érdekeit tartotta szem előtt. A következő években barátaival együtt készítette elő

a kiegyezést.

A kiegyezés után már alig volt politikai szerepe. A szerkesztés, az éjszaka végzett, túlhajtott

írói munka, zilált anyagi helyzete és a politikai izgalmak felőrölték idegeit. Még a Kisfaludy

Társaság elnökségét is (1866-tól) egyre inkább csak forma szerint látta el. Betegsége

mindjobban elhatalmasodott rajta és elméje elborult. Hazatért Erdélybe, öccsének

pusztakamarási birtokára és ott halt meg. Emléke előtt tisztelegve Marosvásárhelyen Tolnai

Lajos 1878-ban irodalmi társaságot létesített. Eleinte a társadalmi regények és elbeszélések,

később a történelmiek vannak túlsúlyban. Regényeiben a sötét háttérbe rendszerint tragikus

történetet állít be. Hősei nem közönséges emberek. Botlásaikért aránytalan büntetéssel

bűnhődnek.

Művei

Izabella királyné és a remete, 1837-1838 (töredék) Korteskedés és ellenszerei, 1843 (I. kötet, II. kötet; forrás: MTDA) Gyulai Pál, 1847 Forradalom után, 1850 A szív örvényei, 1851 Még egy szó a forradalom után, 1851 Férj és nő, 1852 Két boldog 1852 Szellemi tér 1853 Ködképek a kedély láthatárán, 1853 Eszmék a regény és dráma körül 1853 Alhikmet, a vén törpe 1853 Szerelem és hiúság, 1854 Özvegy és leánya, 1855 A rajongók, 1858 Zord idő, 1862 Élet és irodalom (1883)

Boldizsár Iván (született Bettelheim Iván, később Bethlen Iván, 1934-től Boldizsár Iván)

(Budapest, 1912. október 30. — Budapest, 1988. december 22.) magyar író, újságíró. Fia Boldizsár Miklós drámaíró.

Felsőfokú tanulmányokat a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti és orvostudományi fakultásain folytatott. Munkásságát falukutatással kezdte, majd újságírónak szegődött. 1932-től a Névtelen Jegyző, majd az Új Nemzedék, s a Nemzeti Újság munkatársaként működött. 1934-ben korábban felvett Bethlen nevet Boldizsárra változtatta, egyes források szerint Bethlen István miniszterelnökkel szembeni ellenérzése jeleként. 1936–1938-ban szerkesztette a Szolgálat és Írás Munkatársaság könyvei sorozatot, melynek keretében Kovács Imre politikai, Szabó Zoltán (1912-1984) szociográfiai, néprajzi jellegű kötetei jelentek meg. 1938-tól szerkesztő volt a Pester Lloydnál.

A háború végén a Szabad Szót (1945-1946) és az Új Magyarországot[5]

(1945-1948)

szerkesztette. 1945 után az Új Magyarország röpiratai sorozatban – itt jelent meg a többi

között Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című műve is – két könyve jelent

meg, a Megbűnhődte már e nép… (1946) című összefoglalás a magyar béketörekvésekről és a

Duna-völgyében élő kisnépek egymásrautaltságáról, A másik Magyarország (1946) címmel

pedig a magyar ellenállási mozgalom történetét foglalta össze, s azt vizsgálta, hogy a

gazdaság, a kultúra és a politika területén hogyan próbálták meg a nemzet legjobbjai

elszakítani a németekhez fűződő szálakat, s mint alakult ki a fegyveres ellenállás. 1948-ban

Fortocska címmel oroszországi utazásainak benyomásaiból állított össze könyvet, s

lenyűgözve adott számot tapasztalatairól. A könyv három kiadásban is megjelent.

1951-55 között a Magyar Nemzetet szerkesztette.

A The New Hungarian Quarterlyt (1960–), és a Színház (1968–) c. lapokat szerkesztette, de

szerkesztette közben a Béke és Szabadságot és a Hétfői Hírlapot is. Üzemi lapokba is szívesen

írt cikkeket, pl. a Kossuth Nyomda Üzemi Híradójába.[6]

Fordított angolból, németből,

franciából, műfordítással, könyvek szerkesztésével is foglalkozott. Regényeket, útikönyveket,

cikkeinek tematikus gyűjteményeit adta közre. Több műfajban kipróbálta magát,

filmforgatókönyveket is írt.

A személyi kultusz időszaka alatt újságíróként is dolgozott. A korszak szemléletmódját,

türelmetlenségét, szűklátókörűségét tükröző, 1951-ben és 1952-ben írt cikkeinek válogatását

A toll fegyverével (1952) címmel jelentette meg. Írásainak hangvételén átütnek a korszak

közhelyei, sematikus valóságszemlélete, bár olykor éreztette a sorok között, hogy nem

minden vonatkozásban értett egyet a türelmetlen kultúrpolitika megalapozatlan művészi

ítéleteivel (A viták éltető ereje). Ez a gyűjtemény Boldizsár Iván pályájának mélypontja volt.

Az 1956-os forradalom után következő korszakának vezető témája a lelkiismeret-vizsgálat

gesztusa lett.

Munkásságának pozitív bírálói szerint „A két világháború közt mert baloldali lenni, a II.

világháború utáni évtizedekben mert polgár lenni, ebben foglalható össze az ő különös

attitűdje. Kellett ahhoz bátorság, hogy szerkessze Kovács Imre Néma Forradalom és A

kivándorlás, vagy Szabó Zoltán Tardi helyzet és Cifra nyomorúság c. köteteit vagy Kálmán

Kata szociofotóit.”[7]

1945 után tudta érzékeltetni azt a polgári miliőt, amely őt az 1930-as években a Pallas

Irodalmi és Nyomdai Rt.-ben, majd még a Szikra Nyomdában (1945-1948) is körülvette, ahol

a lapszerkesztők és a nyomdászok együtt dolgoztak, a lapok első olvasói és kritikusai a

nyomdászok voltak.[8]

A The New Hungarian Quarterly sokat jelentett az itthoni magyar olvasóknak, ebből

sajátították el az élő angol nyelvet, majd 1967-től rendelkezésükre állt még az MTI által

közreadott angol és német nyelvű napilap, a Daily News/Neueste Nachrichten. A második

világháború után évtizedekben nem lehetett hozzájutni Magyarországon eredeti angol és

egyéb nyugati nyelvű újságokhoz.

Kötetei (válogatás)

A gazdag parasztok országa.[9] Budapest : Franklin, 1940. Fortocska : naplójegyzetek. Budapest : Cserépfalvi, 1948.

Téli párbaj : kisregény. Budapest : Athenaeum, 1949. Magyarországi napló. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1951. Összeesküvés a magyar nép ellen.[10] Budapest : Szikra, 1952. A toll fegyverével : cikkek, Budapest : Művelt Nép, 1952. Oradour vádol : politikai publicisztika. Budapest : Országos Béketanács, 1953. Reggeltől reggelig : regény. Ill. Bozóky Mária. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1955. Balatoni kaland : elbeszélések. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1956. Éjfélkor : filmforgatókönyv. Társszerzők: Révész György, Bánk László. Budapest : Hunnia

Filmstúdió, 1957. Születésnap : regény. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1959. Rokonok és idegenek : franciaországi napló. Budapest : Gondolat, 1963. Hongrie. Budapest : Corvina, 1964. A filozófus oroszlán : esszék. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1971. New York percről percre : útinapló. Budapest : Magvető, 1971

A félelem iskolája : elbeszélések. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó. 1977. Örökké élni : elbeszélések. Budapest : Magvető - Szépirodalmi Kiadó, 1979. Don-Buda-Párizs : visszaemlékezések. Budapest : Magvető Könyvkiadó, 1982.(Ser. Tények és

tanúk, 0324-797X) A korona napja : cikkek, vázlatok. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. Keser-édes : elbeszélések, visszaemlékezések. Budapest : Magvető, 1987.

Filmforgatókönyvei

Éjfélkor (1957) Micsoda éjszaka (1958) Az aranyfej (1963) Igen (1964)[11]

Samuel Barclay Beckett (Dublin, 1906. április 13. – Párizs, 1989. december 22.) ír

költő, próza- és drámaíró.

A nagyközönség által hosszú ideig alig olvasott, inkább csak az irodalmi elit által ismert és

elismert szerző első jelentős színpadi műve, a Godot-ra várva az abszurd dráma alapműve

(1952). A játszma vége (1957) az író drámai művészetének másik vonalát emeli ki, a teljes

semmibe hullás peremén játszódó darab a Lear király paródiájaként is értelmezhető. Rövid

Proust tanulmánya (1931) a szakirodalomban máig kiemelkedőnek számító filozófiai

értelmezés, és bár Proust műveiről alig beszél direkt módon, de már saját későbbi

filozófiájának vázlatát adja. A visszhang csontjai (1936) című verseskötetét a szürrealista

automatikus írás, T. S. Eliot-i költői példája ösztönözte. A szürrealisták által kedvelt fekete

humor változata Murphy (1938) című regénye. Beckett hősei elidegenedett világban élnek,

mégsem képesek lemondani a jelentésről, létezésük értelmét keresik és makacsul igyekeznek

kitartani a legvégső időkig. 1923-27 között a dublini Trinity College hallgatója, ahol francia,

olasz és modern angol irodalmat tanult. Tanára, barátja és mentora ebben az időben Thomas

Brown Rudmose-Brown, a francia irodalom professzor volt. Miután az egyetemet kiváló

eredménnyel fejezte be és rövid ideig egy belfasti magániskolában tanított, angol előadó

(cseretanár) lett az École normale supérieure-ön, a híres párizsi elit egyetemen. Ekkor

ismerkedett meg James Joyce-szal és a köréhez tartozó művészekkel, valamint későbbi közeli

barátjával és bizalmasával, a katolikus ír költővel és kritikussal, Thomas MacGreevyvel.

Első nyomtatásban megjelent munkái a Dante… Bruno. Vico… Joyce című tanulmány és a

Mennybemenetel (Assumption) című elbeszélés voltak a Eugene Jolas szerkesztésében

kiadott transition nevű avantgárd irodalmi folyóiratban. A Párizsban angol nyelven kiadott

lapban később más művek – versek és tanulmányok – is megjelentek Beckett-től. Első

nyomtatásban megjelent verse a Nancy Cunard által alapított és vezetett The Hours Press

kiadó által kiírt pályázatra benyújtott Kúroszkóp (Whoroscope) című költemény volt. A

verssel, mely René Descartes életéről szól Beckett elnyerte a 10 fontos fődíjat, majd a vers

300 példányban, mint bibliofil különkiadás megjelent.

A Beckett egész életművére érvényes folyamatos redukálódás a Nobel-díjat követő művekre

mindinkább igaz. A szereplők száma egyre csökken, mind erőteljesebben érvényesül a nyelvi

letisztultság és minimalizmus. A Nem én (Not I) című darab színházi előadásában, melyet

első alkalommal maga Beckett rendezett, mindössze a színésznő, Billie Whitelaw szája

látszódik. A Lélegzet című, alig néhány másodperces darabjában – mely a Guinness

Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legrövidebb színpadi alkotás – már színész sincs

jelen.

Beckett élete utolsó tíz évének három jelentős alkotása az önéletrajzi elemekkel átszőtt

Társaság (Company; 1979), a Rosszul látom rosszul mondom (Ill Seen Ill Said; 1982) és az

Előre vaknyugatnak (Worstward Ho; 1984) című elbeszélések. 1982-ben az Avignoni

Filmfesztiválra megírja Václav Havelnek a Katasztrófa című színművet. Utolsó művét, a Mi

is a szó (What is the Word) című verset egy párizsi idősek otthonában írta betegágyán. A vers

magyarul nem jelent meg nyomtatásban, de elhangzott a Magyar Rádió műsorában.

Suzanne 1989. július 17-én, Beckett fél évvel később, december 22-én hunyt el. Beckett

temetésére december 26-án került sor, halálhíréről ezen a napon, illetve csak másnap

számoltak be a nemzetközi lapok. Síremlékük, mely a párizsi Montparnasse temetőben

található, egy csiszolt fekete gránitlap, mely nem tartalmaz mást, csak a házaspár nevét,

születésük és haláluk évszámát.

Beckett életében több mint 250 művet írt, melynek jelentős része, mintegy 70%-a magyarul is

megjelent. A magyarul kiadatlan művek legnagyobb része tanulmány, vers és elbeszélés.

Beckett hagyatékának örököse a szerző unokaöccse, Edward Beckett.

Beckett gyűjtemények a világban

Beckett műveinek kéz- és gépiratait, valamint a legkülönfélébb embereknek írt meglehetősen

kiterjedt levelezését, a világ különböző pontjain őrzik. 1971-ben az angliai Readingi

Egyetemen kiállítást szerveztek, melyre megannyi kéziratot és jegyzetfüzetet kaptak Beckett-

től. Noha a kiállítást eredetileg vándorkiállításnak szánták, de ez nem valósult meg, és a

folyamatosan bővülő állományból létrejött a világ legnagyobb Beckett gyűjteménye, a James

Knowlson által alapított Beckett Archívum (Beckett Archive). Az egyetem könyvtárában

működő archívum, mely jelenleg több mint 1000 nyomtatott dokumentumot tartalmaz,

munkájának koordinálására 1988-ban megalakult a Beckett Nemzetközi Alapítvány (Beckett

International Foundation). Az alapítvány két alkalommal jelentette meg az archívum

kéziratainak katalógusát, legutóbb 1998-ban Beckett at Reading: Catalogue of the Beckett

Manuscript Collection at The University of Reading (Beckett Readingben: A Readingi

Egyetem Beckett kéziratgyűjteményének katalógusa) címmel. A kéz- és gépiratokon,

jegyzetfüzeteken kívül Beckett köteteket, fordításokat, kép-, hang- és videoanyagokat,

valamint festményeket tartalmaz.

További jelentős gyűjtemények

Archive of Les Éditions de Minuit, Párizs, Franciaország BBC – British Broadcasting Corporation Written Archives, Caversham, Anglia Beinecke Rare Book and Manuscript Library, Yale University, USA Bibliotheque Nationale de France, Párizs, Franciaország Harry Random Humanities Research Center (HRC), University of Texas Library, Austin, USA Harvard College Library, USA National Library of Ireland, Dublin, Írország New York Public Library, New York, USA Ohio State University, Colombus, Ohio, USA Raymond Federman Private Collection of Samuel Beckett, USA State University of New York at Buffalo Library, New York, USA Trinity College Dublin Library, Dublin, Írország University College, Library, London, Anglia University of Delaware Library, USA

Lázár Ervin (Budapest, 1936. május 5. – Budapest, 2006. december 22.) Kossuth-díjas magyar

író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán nevelkedett, a családja 1951-ig élt itt. Apja, Lázár

István, uradalmi ügyintéző volt, édesanyja Pentz Etelka. Felsőrácegresre járt át iskolába, majd

Sárszentlőrincre. Tízéves korában a székesfehérvári ciszter gimnáziumba íratták, de amikor

1948-ban államosították az iskolát, hazahívták, és egy öreg tanár magántanítványa lett

Sárszentlőrincen.

1950 októberétől Szekszárdra járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba. Ide apja

származása miatt nem akarták felvenni, egy élsportoló rokon közbenjárására sikerült mégis.

Szüleit, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis

osztályidegennek számítottak, 1951-ben kitették a szolgálati lakásból. Tüskéspusztára

költöztek.

1954-ben érettségizett. Ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára

járt. „Akkoriban jött a Nagy Imre-féle könnyítés, ennek hullámain eljutottam az egyetemre.

Tulajdonképpen már ekkor éreztem, hogy a rosszakaróimnak sok jót köszönhetek. Amikor a

felvételinél lapozgattak a bizonyítványomban, ott állt egy színjeles bizonyítvány, amelyben

szerepelt, hogy magatartás tűrhető, kettes. Rákérdeztek, hogy ennek mi az oka, én pedig

elmeséltem” – emlékezett vissza.[1]

1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságírója. 1961-ben megszerzi a magyartanári

diplomát.

Az újságnál 1963-ig marad: utána a Dunántúli Napló és Tüskés Tibor segítségével az irodalmi

folyóirat Jelenkor munkatársa. 1965-ben Budapestre költözik, itt az Élet és Irodalomnál

helyezkedik el tördelőszerkesztőként. 1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író.

A Magyar Fórum alapító tagja (1989. október 1.), ennél a lapnál egy szűk évig főmunkatárs.

A következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992-

től a Hitel olvasószerkesztője.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja volt (1991-1994). A Magyar Írószövetség

tagja (1969-től).

Művészete

A leginkább meséiről ismert író első novellája a Jelenkorban jelent meg 1958-ban. Írásaihoz

az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit

gyakran feldolgozták színházi, filmes adaptációk és rádiójátékok formájában, illetve ő maga is

írt hangjátékokat. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind

a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendettek, örvendenek. Az

1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét Réber László illusztrálta, aki

ekkortól kezdve az íróval rendszeresen együttműködött. Egyetlen regénye az 1971-es A fehér

tigris. Meseregényéért, az 1979-es Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen-

diplomával tüntették ki. Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátéka elnyerte

szerzőjének a Magyar Rádió 1986. évi kishangjáték-pályázatának első díját.

Művei

A kisfiú meg az oroszlánok (1964) Csonkacsütörtök (1966)

Egy lapát szén Nellikének (1969) A fehér tigris (regény, 1971) Buddha szomorú (1973) A Hétfejű Tündér (mesék, 1973) Berzsián és Dideki (mesék, 1979) Gyere haza, Mikkamakka (gyermekregény, 1980) A Masoko Köztársaság (1981) Szegény Dzsoni és Árnika (mese, 1981) A négyszögletű kerek erdő (gyermekregény, 1985) Bab Berci kalandjai (gyermekregény, 1989) A Franka cirkusz (hangjátékok, 1990) A manógyár (mesék, 1994) Hét szeretőm (elbeszélések, 1994) Csillagmajor (elbeszélések, 1996) Kisangyal (elbeszélések, 1997) Hapci király (mesék, 1998) Lehel kürtje (mesék, 1999)

DECEMBER 23.

Cholnoky Viktor (Veszprém, 1868. december 23. – Budapest, 1912. június 5.) magyar író,

újságíró, műfordító.

Középiskolai tanulmányait Veszprémben és Pápán végezte el. Jogot tanult Győrött és

Budapesten, de tanulmányait nem fejezte be, mert újságíró lett 1894-ben szülővárosában.

Ezután a Balatoni Hírlapot szerkesztette, majd 1901-től a Pesti Napló segédszerkesztője. Írói

tekintélyét A Hét című lapban közölt novelláival alapozta meg. A Hétnek pár évig

szerkesztője is volt.

Költészete

Írásait különös figurák népesítik be és groteszk helyzetek tarkítják, amelyekkel a kiábrándult,

utat nem találó modern polgár lelkivilágát ábrázolja. A legnagyobb magyar stílusművészek

közé tartozik. Első kötete (Füstkarikák, 1899) Mark Twain-fordításait és novelláit tartalmazta.

Novellái a világ távoli részeire vezetnek, hatalmas művelődéstörténeti anyagot mozgatnak

meg. Egzotikus tájai, mesebeli alakjai a mindennapokból, a szorongató valóságból

elvágyódást fejezik ki.

Művei

Füstkarikák (elbeszélés, 1899) Tammúz (elbeszélés, 1908) Az alerion-madár vére (1909) Néhusztán meséiből és egyéb elbeszélések (elbeszélés, 1913) Kaleidoszkóp (cikkek, 1914) Trivulzio szeme. Válogatás Cholnoky Viktor novelláiból. A kísértet. Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikájából 1.-2. (1980)

Mándy Iván (Budapest, 1918. december 23. – Budapest, 1995. október 6.) Kossuth-díjas

magyar író, 1999-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta.

A Madách Gimnáziumban tanult, de az utolsó osztályból kimaradt és nem érettségizett le.

Első novellája 1937-ben jelent meg a Magyarság című lapban. A háború után

sporttudósítóként tevékenykedett, majd az ''Újhold'' című folyóirathoz csatlakozott. 1949-

1955 között nem publikálhatott. Ezekben az években „átírásokból” élt: a Magyar Rádiónál

dolgozott dramaturgként, mások gyermekhangjátékait javítgatta, és amikor „felkérték”, vidéki

filmklubok bevezetőit tartotta, vagy irodalmi előadásokat kórházakban, nőgyűléseken,

iskolákban, de akár az állatkertben is. A Népművészeti Intézet munkatársaként lektori

véleményeket írt, kéziratokat javított, szerkesztett. Eltávolítása után, 1954-től

szabadfoglalkozású íróvá lett. 1967-ben megnősült. 1989-től a Holmi szerkesztője lett, 1991-

től a budapesti magisztrátus tagja, 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia

elnöki tisztségét vállalta el.

Prózája

Műveinek világát meghatározta a környezet, amelyben élt: a Teleki és Mátyás tér környéke, a

kisemberek, a lecsúszottak, a társadalom elesettjeinek világa. Első önéletrajzi ihletésű

regényeiben (Franciakulcs, 1948; A huszonegyedik utca, 1948), a gyermekkori tapasztalatok,

emlékek válnak regénnyé: a lődörgők, a kétes egzisztenciák világa egy kamaszfiú tudatán

átszűrve impresszionista képekben jelenik meg. Ábrázolásmódja mind merészebben szakadt

el a közvetlen realitástól a szürreális illetve az abszurd felé. Az 1950-es és az 1960-as évek

regényeiben a jellegzetes figurák új árnyalatokkal gazdagodtak, és mítosszá kerekedtek. A

régi mozik, presszók, uszodák, tribünök, futballpályák alkotják a "Mándy univerzumot". Az

1950-es években hallgatásra ítélt író rögzítette a félelem és rettegés éveinek nyomasztó

hangulatú mindennapjait (Fabulya feleségei, 1959; Előadók, társszerzők, 1970). Írásaiban nőtt

a fantasztikus, irreális mozzanatok és a képzelet szerepe. Gyakran jelenik meg

formateremtőként az álom is (Egy ember álma, 1971; Álom a színházról, 1977). Az 1960-as

években az író új tájékozódását jelezték a Vera-novellák, középpontjukban egy fiatal lánnyal,

a beatnemzedék jellegzetes képviselőjével (Mi van Verával?, 1970). Az 1970-es évek végétől

figyelme a tárgyak, a dolgok felé fordult. Műveiben a modern nagyvárosi ember szorongását,

magányát szólaltatta meg. Magányos hőseinek groteszk, mégis hősi küzdelme a valósággal a

hűség és a részvét erkölcsi parancsára figyelmeztet. Gyermekkönyvei is klasszikussá váltak

(Csutak-sorozat, 1956-1968). A novella megújítója, az idő- és térviszonyokat az

elbeszélésben felszabadította a hagyományos ábrázolás kötelmei alól, részben a film

módszereit (vágások, áttűnések), részben a lírai ábrázolás eszközeit használta az epikában

(képek).

Még életében megjelent kötetei

1943. A csőszház (kisregény) 1944. Az enyedi diák (ifjúsági regény) 1948. Francia kulcs (kisregény) 1948. A huszonegyedik utca (önéletrajzi regény) 1949. Vendégek a palackban (elbeszélések) 1955. Egy festő ifjúsága. Barabás Miklós diákévei (ifjúsági regény) 1956. Csutak és a többiek (vígjáték) 1957. Csutak színre lép (ifjúsági regény) 1957. Idegen szobák (novellák) 1959. Fabulya feleségei (kisregény) 1959. Csutak és a szürke ló (ifjúsági regény) 1960. Mélyvíz (musical) 1961. Csutak a mikrofon előtt (ifjúsági regény) 1963. A pálya szélén (regény) 1965. Robin Hood (ifjúsági regény) 1965. A locsolókocsi (regény) 1965. Az ördög konyhája (novellák) 1966. Séta a ház körül (elbeszélések, dokumentumjátékok) 1967. Régi idők mozija (novellafüzér) 1968. Csutak és Gyáva Dezső (ifjúsági regény) 1969. Egyérintő (válogatott novellák) 1970. Előadók, társszerzők. 1950–1952. (novellák) 1970. Mi van Verával? (regény) 1971. Egy ember álma (kisregény) 1972. Mi az, öreg? (novellafüzér) 1974. Fél hat felé (novellák) 1974. Tribünök árnyéka (novellák) 1975. Zsámboky mozija. A családtag (regény) 1977. Álom a színházról (regény) 1977. Arnold, a bálnavadász (ifjúsági regény) 1977. Lány az uszodából (novellák) 1979. A trafik (regény) 1980. A bútorok (kisregény) 1981. A villamos (kisregény) 1981. Ha köztünk vagy, Holman Endre (hangjáték)

1981. Tájak, az én tájaim (elbeszélések, kisregények) 1983. Átkelés (elbeszélések) 1983. Mit akarhat egy író? (válogatott novellák) 1984. Lélegzetvétel nélkül (gyűjteményes kötet: Vendégek a palackban, 1949.; Idegen szobák,

1957.; Az ördög konyhája, 1965.) 1984. Strandok, uszodák (kisregény) 1986. Magukra maradtak (kisregény) 1989. Önéletrajz (novellák, rádiójátékok) 1992. Huzatban (novellák) 1992. Tépett füzetlapok (válogatott novellák) 1994. Budapesti legendák (elbeszélések)

Posztumusz

1996. A légyvadász (novellák) 1998. A pálya elején. Az első novellák (1942–1944)

Forgatókönyvíróként

Csutak és a szürke ló (1961) Ketten haltak meg (1966) 7 kérdés a szerelemről (és 3 alkérdés) (1969) Sziget a szárazföldön (1969) Lányarcok tükörben (1972) Régi idők focija (1973) A locsolókocsi (1974) Csutak a mikrofon előtt (1977) Szabadíts meg a gonosztól (1979)

Színészként

Szerelmesfilm (1970) Tűzoltó utca 25. (1973)

DECEMBER 24.

Sándor Kálmán (Újpest, 1903. január 14. – Budapest, 1962. december 24.) Kossuth-díjas

(1953.) és József Attila-díjas (1950., 1951.) író, újságíró.

Iskoláit Budapesten végezte. Diákként tagja volt a Galilei-körnek. A Tanácsköztársaság

bukása után, 1920-ban Bécsbe ment. Pár hónapos bécsi tartózkodását követően hazatért;

kereskedelmi levelező, majd könyvelő lett. Részt vett a szocialista diákok illegális

tanulóköreinek munkájában.

1926-ban Párizsban az École des Hautes Études Sociales hallgatója volt barátjával, József

Attilával együtt. 1927-ben hazatért és újságírással foglalkozott. Szépírói munkásságát 1929-

ben kezdte. A Nyugat, a Népszava és a Pesti Napló közölték elbeszéléseit, esszéit. A 30-as

években írt regényei a munkásság és a kispolgárság nyomoráról és elesettségéről festenek

vádoló képet.

1944 októberében a dachaui koncentrációs táborba deportálták, ahol súlyosan megbetegedett.

A tábor felszabadítása után súlyos tüdőbajjal került az amerikai zónában levő gautingi

szanatóriumba, ahonnan 1946 októberében tért vissza Budapestre. Komoly szerepet játszott az

1945 utáni szocialista irodalmi életben. Írásművészete ekkor bontakozott ki erőteljesebben.

Az ötvenes évek második felében csupán néhány publicisztikai cikket és novellát írt.

Felesége Thury Zsuzsa írónő volt.

Munkássága

Regényeiben, novelláiban, publicisztikájában a polgári társadalom ellen lázad, a Horthy-

rendszer indulatos leleplezésére vállalkozik. Korábbi műveiben az életből mindjobban

kiszoruló kisember sorsával foglalkozik; hősei munkanélküliek, ágyrajárók, kétes és

lecsúszott egzisztenciák; színhelyei albérletek, fővárosi udvarok, mocskos kórtermek.

Történetei naturalisztikus tárgyiassággal vagy groteszk fintorokkal előadott emberi tragédiák.

Írásainak egy másik csoportja szatíra. Ezekben a magyar polgári társadalom legfelsőbb

köreiről készít megsemmisítő torzképeket. A legsoványabb tehén esztendejének előszavában

önkritikus hangon beszélt arról, hogy művei általában nélkülözik a történelmi perspektívát.

Ennek biztosítékát, a társadalomábrázolás rendezőelvét a marxizmusban találta meg.

1953-ban Kossuth-díjat kapott az A harag napja drámájáért, amelyben az 1919-es

proletárdiktatúra témája szólalt meg.

Alakja többször feltűnik a saját családjáról gyakran író Bächer Iván műveiben, mint Schön

Sándor.

Főbb művei

A neandervölgyi főkönyvelő (novellák, Bp., 1947) A legsoványabb tehén esztendeje (regény, Bp., 1948) Tolvajok kertje (regény, Bp., 1949) Szégyenfa (regény, Bp., 1951) A harag napja (dráma, bemutatója a Vígszínházban 1952., film is készült belőle 1953-ban) Senki városa (dráma, Bp., 1955) Széplányok sisakban (novellák, Bp., 1957) Slarkó József nyugalmazott mintaasztalos különös története (1959) Díszes esküvő (novellák, Bp., 1961)

DECEMBER 25.

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.)

kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, műfordító.

Nyíregyházán tanítóképzőt végzett, majd tanyasi iskolában tanított. A második világháború

idején segédszolgálatos katona volt, a háború után kollégiumi igazgató lett. Ifjúkorától

betegeskedett (katonai szolgálat közben kapott vesebetegségből eredő fertőzés a lábára ment,

később pedig tüdőbajjal küzdött), gyenge szervezete miatt folyamatosan a halál árnyékában

élt. 1949-ben felkerült Budapestre, ahol a Tankönyvkiadó munkatársaként szerkesztői

munkákat végzett. Az irodalmi közéletben is aktívan részt vesz: az Élet és Irodalom

munkatársa, majd haláláig az Új Írás folyóirat szerkesztője. 1963-tól haláláig országgyűlési

képviselő. Sokat utazott külföldre, ezek az utazások hatással vannak gondolkodására és

költészetére egyaránt. Kulturális delegáció tagjaként Vietnamban érte a halál.

Halála után vita indult megítéléséről, bár folyamatosan jelenhettek meg kötetei. A

rendszerváltás idején a bírálók hangja erősödött fel vagy elhallgatták. Személyét és

munkásságát átértékeli halála után 34 évvel kiadott 1956-os naplója, költészetének új távlatait

egyes verseinek biblikus értelmezése adja.

Első versei 1955-ben jelentek meg az Új Hang című folyóiratban, s ugyanebben az évben

megjelenik Ereszalja című verseskötete, melyet a kritika is figyelemmel illet. 1958-ban hat

versét beválogatják a Tűz-tánc című antológiába. Az 1961-ben megjelent Mindenütt otthon

című kötete országos érdeklődést kelt, s már nemcsak a kritikusok, hanem az olvasóközönség

is felfigyel költészetére. A hatvanas évek első negyedétől számítható művészetének

szokatlanul nagy népszerűsége: számos rendezvény szinte nélkülözhetetlen költeménye egy-

egy Váci-vers.

Költészete tematikusan igen sokrétű és újító volt, formailag azonban meglehetősen

hagyománykövető (szabadverset pl. nemigen írt). Verseiben – különösen a fiatalabb korában

írtakban – megjelentek a kommunista, szocialista köntösbe burkolt társadalmi témák, a korai

Váci Mihály nyugodtan nevezhető „proletárköltőnek” (aligha kétséges, hogy maga is így

gondolta), azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez többet jelent, mint a kor sematikus

brossúraköltészetét. Ez a téma mindvégig megmaradt, de emellett megjelentek más témák is:

mint pl. a gyökerek: az otthon és a család, az önéletrajzi elemek, valamint az olyan modern és

„emberi”, a proletárköltészettől idegen témák, mint a szerelem, az öregedés, az emberiség és

az egyén jövője, az elidegenedés stb.

Versei többségének maradandósága és a Kádár-rendszer ideje alatti, szinte csodálatos

népszerűsége ellenére, Váci mára félig-meddig elfeledett, méltatlanul mellőzött költőnek

tekinthető.

Kötetei

Ereszalja. Versek. Bp. 1955, Magvető.

Bodza. Versek. Bp. 1959, Magvető.

Mindenütt otthon. Versek. Bp. 1961, Szépirodalmi Kiadó.

Tvardovszkij, Alekszandr: Egyre messzebb. Fordította Váci Mihály. Bp. 1962, Európa

Kiadó.

Szegények hatalma. Versek. Bp. 1964, Magvető.

A zsezse-madár. 1960-64. Tanulmányok, cikkek, vallomások. Bp. 1964, Szépirodalmi

Kiadó.

Kelet felől. Válogatott versek. Bp. 1965, Magvető.

Akác a forgószélben. Válogatott versek. Bp. 1966, Kozmosz Könyvek.

Eső a homokra. Versek. Bp. 1968, Magvető.

A sokaság fia. Posztumusz versek. Bp. 1970, Szépirodalmi Kiadó.

Százhúszat verő szív. Válogatott versek. Bp. 1971, Magvető.

Toldi feltámadása. Összegyűjtött prózai írások. Bp. 1972. Szépirodalmi Kiadó.

Utazás Bürokronéziában. Szatirikus korkép, mely 1950-1967 között íródott.Bp. 1978.

Magvető.

Váci Mihály összegyűjtött művei. Bp. 1979, Magvető.

Értelmes terhek alatt. Válogatott versek. Bp. 1984, Szépirodalmi Kiadó.

Rózsák a jégen. Válogatott prózai írások. Bp. 1990, Magvető.

Valami nincs sehol. Válogatás Váci Mihály verseiből. Miskolc, 1994,

Felsőmagyarország Kiadó.

Valami nincs sehol. Váci Mihály, Simon István és Garai Gábor válogatott versei. Bp.

2003, Papirusz Book Kiadó.

Lobogó jegenyék. Ismeretlen napló 1956 októberéből, versek és vallomások. Bp.

2004, Közdok Kiadó.

Pirók, télen. Gellérthegy, Lágymányos tájékairól. Versek, próza, beszélgetések Bp.

2005, Váci Mihály Kör.

Karel Čapek (Malé Svatoňovice, Osztrák–Magyar Monarchia, 1890. január 9. – Prága, 1938.

december 25.) az egyik legnagyobb hatású 20. századi cseh író.

Čapek Malé Svatoňovicében, az Óriás-hegység lábánál fekvő faluban született, ahol apja

orvos volt (Bohémiában, az Osztrák–Magyar Monarchiában (a mai Csehország területén)):

Testvérei Helena (1886 – 1961) és Josef (1887 – 1945) voltak. A család később egy közeli

kisvárosba, Úpicébe költözött. Čapek kezdetben Hradec Královéban járt gimnáziumba, innen

egy Ausztria-ellenes szervezetben való részvétele miatt távoznia kellett, a középiskolát

Brnoban fejezte be. Tanulmányait a prágai Károly Egyetemen filozófia szakon folytatta.

Utána Berlinben és Párizsban is tanult. Doktori disszertációjának témája a pragmatista

filozófia és esztétika volt.

Az első világháború idején betegsége miatt katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítették.

Megalakulásától (1925) a Nemzetközi PEN Club csehszlovákiai tagozatának elnöke volt

(1933-ig).

1935-ben feleségül vette Olga Scheinpflugová színésznőt, aki néhány színművében is játszott.

A munkái közül sok vitatja meg olyan forradalmi találmányoknak és eljárásoknak az erkölcsi

és más szempontjait, amikre már számítottak a 20. század első felében. Ezek közé tartoznak a

tömegtermelés, az atomfegyverek és az intelligens lények, például robotok.

Čapek eközben olyan társadalmi katasztrófáktól való félelmet fejezett ki, mint a diktatúra, az

erőszak, és a vállalatok korlátlan ereje.

Čapek "irodalmi örökösei" Ray Bradbury, Salman Rushdie, Brian W. Aldiss és Dan

Simmons.

A többi könyve és játéka detektívtörténet (de azon túlmutató, mély filozofikus tartalmú

irodalmi mű), regény, tündérmese és színházi játék. Néhány munkája megpróbál választ adni

az ismeretelmélet ama kérdésére, hogy mi a tudás. Karel Čapek trilógiája ezekből a

könyvekből áll: Hordubal, Meteor, Egyszerű élet.

Később az 1930-as években Čapek munkája a brutális náci és fasiszta diktatúrák

fenyegetésére koncentrált. A legtermékenyebb évei Csehszlovákia első köztársaságának

létezésével egybeestek (1918-1938).

Čapek a kultúrában

A Futurama tudományos-fantasztikus rajzfilm sorozatban van egy bolygó, a Chapek 9, amely teljes egészében robotok által lakott, ez egy utalás Karel Čapekre, a robot kifejezés kitalálójára.

A Rekviem Matuzsálemért című Star Trek epizódban az android, Rayna Kapec Čapek tiszteletére lett így elnevezve.

Legalább két számítógépes programnyelvet elneveztek Čapekről: o KAREL programnyelv FANUC robotoknak. o Karel, egy tanítási eszköz, amitől azt kívánták, hogy kezdőknek mutasson be

programozást; a diákok utasítanak egy robotot (szintén Karel). A Red Faction nevű számítógépes játékan van egy Dr. Capek nevű karakter, aki

nanotechnológiával kapcsolatos kísérleteket végez. Heinlein DOUBLE STARjában van egy Dr Capek.

Čapek munkái

Munkák, amik a korai tudományos-fantasztikus irodalom részei:

1920: R.U.R (Rossumovi univerzální roboti) - dráma 1922: A Makropulos ügy (Věc Makropulos) - dráma 1922: Abszolútum-gyár (Továrna Na absolutno) - tárcaregény 1924: Krakatit (Krakatit) - regény 1936: Harc a szalamandrákkal (Válka s Mloky) - regény

Fasizmusellenes munkák az 1930-as évekből:

1937: A fehér kór (Bílá nemoc) - dráma 1938: Az anya (Matka) - dráma

Egyéb fontos munkái:

1927: Egy tisztes polgár meghurcoltatása (Skandální aféra Josefa Holouška) 1929: Elbeszélések az egyik zsebemből – elbeszélések a másik zsebemből (Povídky z jedné

kapsy, Povídky z druhé kapsy) - elbeszélések (Magyarul legutóbb 'Zsebtörténetek', korábban 'Betörők, bírák, bűvészek és társaik', majd 'Az ellopott gyilkosság' címmel jelent meg.[1])

1933: Hordubal - regény 1934: Meteor (Povětroň) - regény 1934: Egy mindennapi élet (ObyčejnÝ život) - regény

Testvérével, Josef Čapekkel közösen írt munkái

1921: A rovarok életéből (Ze života hmyzu) 1927: Ádám, a világteremtő (Adam stvořitel)

DECEMBER 27.

Királyhegyi Pál (Budapest, 1900. december 27. – Budapest, 1981. augusztus 7.) magyar író,

újságíró, humorista, forgatókönyvíró.

Budapesten érettségizett 1918-ban, érettségi után (1918-1930) az Amerikai Egyesült

Államokban magyar nyelvű újságokba írta cikkeit, és alkalmi munkákból élt. Előbb statisztált

Hollywoodban, majd forgatókönyveket írt.

Hazatérése után a Pesti Napló munkatársa lett. Cikkei emellett – többek között – a Színházi

Életben és az Új Időkben jelentek meg. 1938-ban a Daily Telegraphnál dolgozott.

1944-ben deportálták Auschwitzba, 1945-ben térhetett haza. 1946-tól a budapesti kabaréknak

írt jeleneteket. Humoreszkjei a Lúdas Matyiban és a Képes Figyelőben jelentek meg. 1951-

ben kitelepítették Adácsra. 1952-től a pesti kabaré újra játszotta jeleneteit.

Nagybátyja Himler Márton volt.[1]

Könyvei (válogatás)

Hogyan szerezzünk ellenségeket? (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970) Csak te és ők (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974) ISBN 963-150-147-7 Első kétszáz évem (önéletrajzi regénye) (Gondolat Könyvkiadó, 1979) ISBN 963-280-777-4 Négyszemközt önmagammal (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980) ISBN 963-151-716-0 A gengszterek nem nőnek az égig (K.u.K. Kiadó, Budapest, 2002) ISBN 963-938-438-0 Ami sürgős, az ráér (Jövendő Könyvkiadó, 2006) ISBN 963-865-083-4

Filmjei

Felfelé a lejtőn (1958) Hogyan viseljük el szerelmi bánatunkat?!...[2] (1975) Első kétszáz évem, c. önéletrajzi könyvéből Maár Gyula készített filmet (1985).

Kosáryné Réz Lola (Selmecbánya, 1892. december 7. – Budapest, 1984. december 27.)

író, műfordító.

Selmecbányán született, pontosabban Ferenc-aknán, Selmec egyik bányatelepén egy régi

felvidéki család sarjaként. Második gyermekként érkezett, az első gyerek halála után. Idővel

hatan voltak testvérek (az első gyermeket nem számítva). Gyermekkorában családjával sokat

költözött, Körmöcbánya, Szélakna, Hodrus, Budapest voltak állomáshelyeik. Végül

Selmecbányára került ismét itt járt gimnáziumba, és férjhez is itt ment 1912-ben.[1]

Selmecbányán születtek meg gyermekei, 1913-ban fia, Kosáry Domokos a későbbi történész,

és egy leánygyermek. Békeszerződés kapcsán Selmecbánya Csehszlovákiához került, amelyet

1919-ben elhagytak, s kezdetben családjával Sopronba került, majd Budapestre. Első verseit

hétévesen írta, szellemi mentorának tartott nagyapja biztatására. Tizenöt évesen felvidéki

lapoknál jelentek meg írásai, majd pályázatokon nyert, s felfigyeltek írói talentumára.

Kezdetben megjelent versei háborúellenes hangvételűek voltak. Írói munkásságának első

jelentősebb állomását egy kis cselédlány tragikus története jelenti, a Filomena című regénye,

amely 1920-ban elnyerte az Athenaeum pályadíját. Ez volt a kiadó első regénypályázata, s a

pályázat nyertese, Kosáryné Réz Lola az ismert írónők sorába emelkedett. A két háború

közötti időszak egyik kedvelt írónője lett. Művei nagy példányszámban fogytak. Füst Milán a

Nyugatban méltatta Ulrik inas című regényét. 1921 és 1944 között 38 ifjúsági regénye jelent

meg.

Dolgozott az Új idők munkatársaként, majd a Magyar Lányok című lapot szerkesztette.

Németből, franciából, angolból fordított regényeket, többek között Agatha Christie, Pearl

Buck regényeit, és Margaret Mitchell Elfújta a szél című regényét is.

Könyveit jelenleg a pomázi Kráter Műhely Egyesület adja ki újra.

Főbb művei

Regények

Filomena (1920) Álom (1921) Ulrik inas (1921) Pityu (1923) A pápaszem (1925) A vén diák (1927) Péter (1928) Porszem a napsugárban (1930) Koldusok (1931) Egy hordó bor (1931) Selmeci diákok (1933) A föld ködében (1940) Aranykapu (1942) Asszonybeszéd (1942) Morzsáék (1942) Perceg a szú (1943) Vaskalitka (1946) Por és hamu (1947)

Elbeszélések

Lelkek és arcok (1935)

DECEMBER 28.

Monoszlóy Dezső (Budapest, 1923. december 28. – Bécs, 2012. május 1.[1]) magyar költő,

író, műfordító.

1946-ban diplomázott a Pázmány Péter Tudományegyetem jogtudományi karán. 1947–1968

között Pozsonyban élt, ahol bányász, tengerész, kőműves, tanár, rádiószerkesztő, egy

kiadóvállalat igazgatója, a Csehszlovák Írószövetség magyar titkára, az Irodalmi Szemle

szerkesztője volt. 1968-ban Újvidékre emigrált. 1970-ben Ausztriába költözött; Bécsben élt.

1986 óta professzor volt.

Művei

Égből üzenek (versek, 1941) Gombostűk háborúja (versek, 1944) Égetett sienna (regény, 1944) Csak egyszer élünk (versek, 1959) Két lányom van (verses regény, 1962) Virrasztó szerelem (versek, 1963) Töltés-szimmetria (versek, 1965) A villamos alatt (elbeszélések, 1965) Csók (versek, 1966) Aranykor (versek, 1967) Tetovált angyalok (regény, 1967) Mókus Gergő és az erdő (gyermekversek, 1967) Sivatag (elbeszélések, 1968) A milliomos halála (regény, 1969) Aranymecset (versek, Aurora Kiadó, 1973) Menekülés Szodomából (regénytrilógia, 1975)

o Jákob lajtorjája o Noé bárkája

Die fünf Jahreszeiten der Liebe (elbeszélések, 1989, magyarul: A szerelem öt évszaka, 1991) Caligula-Bár (versek, 1990) Csillagóra (elbeszélések, 1992) Utolsó vadászat (válogatott elbeszélések, 1993) Vadlúdtermő ritka fa (versek, 1993)

Mozaik (versek, 1993) A gödölye dicsérete (regény, 1994) Vasárnap illata (versek, 2000) Magam vagyok Kelet s Nyugat (válogatott versek, 2000) A halálom utáni napon (regény, 2001) Gutaütöttek balladája (2002) Halottak élén (2004) A halottak szigetén (válogatott novellák, 2004) Összegyűjtött versei (2005)

Gáll István (Budapest, 1931. december 28. – Budapest, 1982. október 20.[1]) Kossuth-díjas

magyar író.

Középiskolai tanulmányait több helyen végezte, fél évig a pécsi ciszterci gimnáziumban

tanult,[1]

végül 1949-ben érettségizett. 1951-ben a határőrséghez hívták be katonának. Előbb

Sopronban, majd a déli határon volt aknaszedő. Ott szerzett betegségét (Bechterew-kór)

hordozta életén keresztül. 1954-ben szerelt le, majd a Szabad Hazánkért című katonalaphoz

került. Közben 3 évet tanult az ELTE-n magyar-történelem szakon. 1958-tól a Magyar Rádió

dramaturgja volt. 1963-1965 között Tatabányán élt írói ösztöndíjjal. 1968-tól

rajzfilmdramaturg, 1971-től haláláig az Új Írás munkatársa volt.[1]

Munkássága

Első elbeszélésköteteiben munkásfiatalokról és fiatal értelmiségiekről írt, elsősorban morális

kérdések foglalkoztatták. Regényeiben a Rákosi-féle diktatúra korának eseményeit és

atmoszféráját jelenítette meg drámai erővel, lélektani érzékkel. A ménesgazda (1976) című

regénye emberi magatartásokat mér össze, elítéli a politikai erőszakot, a türelem és a

humanizmus mellett tesz hitet. Több írásából film is készült.

Művei

Garabonciás diák (elbeszélő költemények, verses mesék, 1954) Patkánylyuk (kisregény, 1961) Kétpárevezős szerelem (elbeszélések, 1962) (http://mek.oszk.hu/02500/02535/index.phtml) Csapda (regény, 1966) Rohanók (elbeszélések, 1968)

A napimádó (regény, 1970) (http://mek.oszk.hu/02500/02548/index.phtml) Az öreg (regény, 1975) Április bolondja (kisregény, 1976) (http://mek.oszk.hu/02500/02531/index.phtml) A ménesgazda (regény, 1976) (http://mek.oszk.hu/02500/02536/index.phtml) A nagy kaland (rádiójáték, 1980) Vaskor (elbeszélések, 1980) (http://mek.oszk.hu/02500/02550/index.phtml) Hullámlovas (esszék, 1981) Kalendárium (elbeszélések, 1982) Karcolgatunk (elbeszélések, 1982) Éjszakai csöngetés (elbeszélések, 1984) (http://mek.oszk.hu/02500/02532/index.phtml) Nő a Körúton (dráma, 1986)

Rádiójátékai

A nagy kaland (1980, 1982) A napimádó (1986) Ákelkur (1982) Balfaust (1981) Burleszk (1982) Le a fáról (1961) Mint a havat a szél... (1960) Saulus (1980) Trutymó (1977-1978) Vaskor (1992)

Filmjei

A Mézga család különös kalandjai (1969-1974) Az öreg (1976) A ménesgazda (1978)

DECEMBER 29.

Szendrey Júlia (Keszthely, 1828. december 29. – Pest, 1868. szeptember 6.) költő, író; előbb

Petőfi Sándor, majd Horvát Árpád történész felesége.

1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet

tanulója volt, 1840 és 1844 között Pesten, a Lejtei-féle nevelőintézetben folytatta

tanulmányait, ahol a jobb módú magyar nemesi családok neveltették leánygyermekeiket.

Ezután Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója lett

(az épület később Fehérváry Celestina otthonául szolgált, 1896-tól haláláig).

Az erdődi uradalmi felügyelő leányának már korán alkalma nyílt megismerkedni mindazokkal

az úrias vágyakkal és hajlamokkal, melyek először rendszerint az ilyen leánynevelő-

intézetekben támadnak. Amikor szüleihez Erdődre visszakerült, ábrándjait a vadregényes

vidék is nagyban ápolta. Júlia már kora ifjúságában sejteni engedte, hogy egykor kivételes

különc teremtés válik belőle. Szülei mindazzal elhalmozták, ami után egy ártatlan lélek

vágyódhat. Már férjhez menetele előtt kitűnően zongorázott, beszélt idegen nyelveket és jól

táncolt, tehát minden tulajdonság meg volt benne, hogy társaságban szerepelhessen. Ő mégis

kerülte az embereket, és legboldogabbnak akkor érezte magát, ha a zongorája mellé ülhetett,

vagy a fák árnyékában Heinrich Heine verseit és George Sand regényeit olvashatta.

Unalmasnak találta az uradalmi kört, a gazdaéletet pedig nyomorúságosnak vagy legalábbis

nyárspolgáriasnak. Legmeghittebb barátnője Térei (Fleckl) Gábor uradalmi inspektor leánya,

Mari volt, akivel kellemes órákat töltött.

1847. szeptember 8-án, egy évvel megismerkedésük után összeházasodtak Erdődön. Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt nem kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat. Petőfi Sándor tisztelte és becsülte George Sandot, a különc írónőt, aki Júliára is nagy hatással volt. A fiatalasszony egyike volt azon kevés nőknek, akik abban az időben szoknya helyett rendszeresen nadrágot viseltek és szivaroztak.

1850. július 20-án végső kétségbeesésében Horvát Árpád történészhez, egyetemi tanárhoz írt

levelet, akit legtöbbre becsült, s aki iránt bizalommal viseltetett, hogy látogassa meg. Amikor

a férfi megjelent, egy csomagot akart neki átadni, hogy azt, ha két hét múlva se térne vissza

Pestre, elégesse. Horvát Árpád a fiatal nőt igyekezett lebeszélni a szándékáról, de mivel ez

nem sikerült, hajfürtöt kért tőle örök emlék gyanánt. „Azt nem teszem, mert ilyen emléket

osztogatni sohasem volt szokásom. Hanem ha akarja, ez mind az öné lehet." mondta Szendrey

Júlia, s ekkor ujjaival rövidre vágott hajába markolt. Másnap, július 21-én titokban

megesküdtek. Az eskető pap - gondolva a jövőben történő lehetséges nyomozásokra,

kutatásokra - nem tüntette fel Szendrey Júlia első asszonynevét, hanem lánykori nevén lett

bejegyezve. Ezt az eseményt a lapok elég későn és pár hideg szóban illetve gúnnyal

említették. Második házasságát országos felháborodás kísérte, Arany János ezek után írta meg

A honvéd özvegye című művét. Júlia azonban - mint leveleiből kitűnik - először boldognak

érezte magát új családi körében. Új házasságában négy gyermeke született: Attila, Árpád,

Viola és Ilona. A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal is törődött, bár a fiú eléggé

megbízhatatlannak és bárminémű iskola elvégzése iránt alkalmatlannak bizonyult a

magatartása miatt. A garabonciás fiú vándorszínésznek állt, verseket írt (ezeket aztán korai

halála után Déri Gyula jelentette meg).

1856-ban Magyarországon Hans Christian Andersen meséi először nyomtatásban Szendrey

Júlia fordításában jelentek meg, olyan mesékkel, mint A császár új ruhája vagy a

Rendíthetetlen ólomkatona. Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar

gyermekfolklór elemeit is.

1867-ben megfogalmazódott benne az az akkoriban különösnek tűnő elhatározás, hogy

elköltözik a férjétől. Ismerősei hiába figyelmeztették a külvilág ítéletére és egyre súlyosbodó

betegségére, - méhrákot diagnosztizáltak nála -, nem voltak képesek őt lebeszélni a

szándékáról. Csakugyan elköltözött a Zerge utcai (ma Horánszky utca) külön lakásba, ahol

1868. szeptember 6-án hosszú szenvedés után meghalt. Különköltözését a közvélemény

valóban nem nézte jó szemmel, de a titokról csak az utókor szerezhetett tudomást, hogy miért

történt. Júlia előkerült naplójából, feljegyzéseiből kiderült, hogy férjével megromlott a

házasságuk, mely amúgy is nélkülözte a szerelmet és csak barátságon alapult. A végső lökést

az adta a nőnek, amikor kiderült, hogy férje egyéb viszonyai mellett pornóújságokkal töltötte

idejének nagy részét. Férje egyébként nem volt mellette sem betegségében, sem halálos

ágyánál, így értékes iratait is másra bízta Júlia, aki ekkor már teljesen elutasította férjét annak

viselkedése és megváltozott magatartása miatt, és válni akart. A válást már nem tudta

véghezvinni...

Temetéséről atyja, a matuzsálemi kort, 95 évet megélt Szendrey Ignác gondoskodott, eredeti

sírján leánykori neve szerepelt. Jelenleg közös koporsóban nyugszik Zoltán fiával a Kerepesi

úti temetőben, egy sírban nyugszik első férje szüleivel és Petőfi Istvánnal, Sándor öccsével. A

Kerepesi úti temetőben sírjára – annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg –

ez áll felvésve: Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet.

Publikációi

Költeményei és naplói (összegyűjtötte Bihari Mór, Bp., 1909) Eredeti elbeszélései (összegyűjtötte Bihari Mór Bp., 1909) Ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása (közzéteszik Mikes Lajos, Dernői

*Kocsis László, Bp., 1930) Online változat

Emlékezete

Kiskőrösön szobor: Mezőberényben szobor: Keszthelyen utca, iskola is viseli nevét. Pécsett utca viseli nevét. A Keszthelyi Művelődési Ház előcsarnokában 1983-ban helyezték el az emléktábláját. Szülőhelye, az Újmajor ma Szendrey Julianna nevét viseli, szülőházára emléktábla került

1923-ban. Itt 2009. március 13-án a Pannon Egyetem Georgikon Kar és Keszthely Város Önkormányzat emlékszobát adott át.[2]

Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia c. könyve

DECEMBER 30.

Ifjabb hadadi báró Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. december 30. – Pest, 1850. április 21.)

Szülei id. Wesselényi Miklós és Cserey Heléna voltak. Örökölte édesapja erős testalkatát,

amelyet rendszeres lovaglással, sportolással tovább erősített. Tanulmányait otthon végezte,

házitanítói Tőkés János és ifjú Pataki Mózes voltak. Közpályáját 1818-ban kezdte a

vármegyegyűléseken.

1821-1822-ben Széchenyi István társaságában hosszabb utazást tett Franciaországban és

Angliában. Visszatértük után az országgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek.

Az 1825-ben hosszú szünet után ismét összehívott országgyűlésen - nem lévén magyarországi

birtoka - csak "hallgató" lehetett. Annál tevékenyebb volt azonban más téren: részt vett a

Kaszinó megalapításában, javaslatot tett magyar színház felállítására és létrehozta az első

vívókört. 1831-ben az Akadémia tiszteletbeli taggá választotta. Miután Szatmárban birtokhoz

jutott, az 1830-as pozsonyi diétán már a felsőtábla tagjaként, a reformmozgalom elismert

vezetőjeként tündökölt.

Előtérbe kerülését Széchenyi István is pártolta, mert úgy vélte: a "hatalmas, méltóságos,

királyi tekintetű magyar" alkalmasabb nála erre a szerepre. Wesselényit felszólalásai, 1831-

ben írott, de csak két évvel később, külföldön megjelent Balítéletekről című műve az udvar, a

jottányi változtatást sem engedő Metternich kancellár célpontjává tették.

Birtokát képező falvaiban, példát mutatva, elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Ebben

Jósika Miklós, Újfalvi Sándor és mások is követték őt. Elsőként szabadította fel parasztjait a

jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű

földművelésről, állattenyésztésről. Kolozsváron, a Híd utcában nyomdája volt, itt nyomtatta ki

beszédeit, tételeit, naplóját. 1835-ben Estei Ferdinánd osztrák császári herceg bezáratta a

nyomdát.

1835 elején előbb az erdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta – előbbi az

1835–36-ös erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő terjesztése

miatt, utóbbi az 1834. decemberi nagykárolyi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt,

melyben igen élesen bírálta a kormányzatot az úrbéri reformok elbuktatásáért (jóllehet

felségsértőnek tekintett kifejezés tényleges elhangzását sohasem sikerült bizonyítani). A

perben Kölcsey Ferenc volt a védője. 1838-ban a pesti árvízben életeket mentett, ezért az

árvízi hajós nevet kapta. A perben 3 év börtönre ítélték, a büntetését a budai várban kezdte

tölteni. Két hónap után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai

Gräfenbergbe utazzék. Innen 1843-ban tért haza és 1848-ig Zsibón élt, mint Kolozs vármegye

alispánja. 1848-ban vakon s betegen jelentős része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés

is kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezzel a magyar országgyűlésnek is tagja lett, de

már 1848 szeptemberében családjával a morvaországi gyógyhelyre, Gräfenbergbe[1]

menekült, mert a forradalom nehézségeinek felismerése után elvesztette hitét az ellenállás

sikerében. Ehhez a lépéséhez testi rokkantsága is hozzájárult. Felesége, Lux Anna,[2]

élete

végéig ápolta. Onnan hazatérőben tüdőgyulladást kapott és 1850. április 21-én Pesten

meghalt.

A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én az igazgatótanács tagjává és 1831.

február 15-én vidéki tiszteletbeli taggá választotta; a zilahi gimnázium főgondviselője és több

vármegye táblabírája volt. Érdemei vannak a kisdedóvás elterjesztése, a selyemhernyó-

tenyésztés meghonosítása és a földművelés, állattenyésztés körül.

Cikkei a politikai lapokban; országgyűlési beszédei a naplókban jelentek meg:

Nyilatkozata a magyar ellenzékről s ehhez saját viszonyáról (Erdélyi Hiradó 1846. 140.). Az úrbér és örökváltság tárgyábani nézetei. (Erdélyi Hiradó, 201–204.) Szabad-e még most is az annyira drága gabonából pálinkát főzni? (Erdélyi Hiradó, 1847. 225.

sz.) Naplója az 1838-as pesti árvízről (Vasárnapi Ujság 1888. 41. és következő számai).

Művei

A régi híres ménesek egyike (zsibói) megszünésének okairól (Pest, 1829) Balítéletekről. Írta… 1831-ben. Nyomatott Bukarestben 1833. (illetőleg Lipcsében) [1] Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Lipcse, 1843. (Nyom. Hálában. Németre ford.

1844.) Teendők a lótenyésztés körül (Kolozsvár, 1847) Beszéd az 1834. országgyűlésen Kolozsvárott, midőn a polgárokat az utcán katonák támadták

meg. Kula, év n. (Balogh János beszédével együtt)

Heinrich Theodor Fontane (1819. december 30. – 1898. szeptember 20.) német író

és költő

Több megjelent könyve vált nemzetközileg is elismert olvasmánnyá, mint például a Tóparti kastély. Ő tekinthető többek között a német költői realizmus legjelentősebb alakjának.

Művei

Geschwisterliebe, 1839

Zwei Post-Stationen, 1845

James Monmouth, 1854

Tuch und Locke, 1854

Goldene Hochzeit, 1854

Vor dem Sturm, 1878

Grete Minde, 1880

Wanderungen durch die Mark Brandenburg, 1880

Elternklipp, 1881

L'Adultera, 1882

Schach von Wuthenow, 1882

Graf Petöfy, 1884

Unterm Birnbaum, 1885

Cécile, 1887

Irrungen, Wirrungen, 1888

Stine, 1890

Quitt, 1891

Unwiederbringlich, 1891

Frau Jenny Treibel, 1892

Meine Kinderjahre, 1894

Effi Briest, 1896

Die Poggenpuhls, 1896

Der Stechlin, 1899

Mathilde Möhring, 1906

Joseph Rudyard Kipling ( Bombay, 1865. december 30. – London, 1936. január 18.)

irodalmi Nobel-díjas angol író és költő

Napjainkban leginkább gyermekeknek szóló műveiről ismert, melyek között leghíresebb A

dzsungel könyve (1894).

Édesapja John Lockwood Kipling (1837–1911) metodista lelkész, képzőművészeti iskolai

tanár, illusztrátor, szobrász és festő volt, édesanyja Alice Macdonald (1837–1910). 6 éves

koráig szüleivel Indiában élt. Tanulmányait Angliában folytatta, majd Indiában lett újságíró.

Bejárta szinte az egész világot. Amerikában 4 évet élt, Európában politikai szerepet is vállalt:

lelkes híve volt az angol gyarmatbirodalomnak. Híres regénye továbbá a Kim is (1901),

melynek cselekménye Indiában játszódik, és meg is filmesítették. Mesegyűjteménye Az

elefántkölyök címen jelent meg. Ha... (1895) című versét több magyar költő lefordította

(Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor, Szabó Lőrinc).

A novella művészetének egyik legnagyobb újítójaként tartják számon; gyermekeknek szóló

művei a gyermekirodalom örökzöld klasszikusai; legjobb írásai kifinomult, sokoldalú és

ragyogó elbeszélő tehetségét mutatják.

A 19. század végén és a 20. század elején Kipling az egyik legnépszerűbb angol próza- és

versíró volt. Henry James is csodálattal nyilatkozott zsenialitásáról. 1907-ben irodalmi Nobel-

díjat kapott, az angol nyelven alkotó írók közül elsőként, és máig a legfiatalabbként.Többször

felajánlották neki a lovagi címet, amit azonban ő mindig visszautasított.

Később George Orwell a „brit imperializmus prófétájaként” emlegette Kiplinget. Sokan

előítéletesként és militaristaként értelmezték munkáit, Douglas Kerr mai kritikus szerint

Kipling még ma is indulatos vitákat kavar, és máig tisztázatlan, hová helyezzük el az

irodalom- és kultúrtörténetben. Azonban mindenképp figyelemre méltó nemcsak kivételes

elbeszélőtehetségének köszönhetően, hanem amiatt is, hogy műveiből hű képet kaphatunk

arról, milyen lehetett a Brit Birodalomban élni.

Művei

Szolgálati nóták (Departmental Ditties, 1886, versek) Egyszerű hegyi történetek (Plain Tales from the Hills, 1887, rövid elbeszélések)

Három katona (Soldiers Three, 1888) Gadsbyék története (The Story of Gadsbys, 1888) Fekete és fehér (In Black and White, 1888) A deodarfák alatt (Under the Deodars, 1888) A fantomriksa és más történetek (The Phantom Rickshaw and Other Tales, 1888) Kaszárnya balladák (Barrack Room Ballads, 1892, versek) A dzsungel könyve (The Jungle Books : 1-2. köt., 1894–1895, ifjúsági irodalom, próza) Ha... (If, 1895, versek) Stalky és társa (Stalky and Coban, 1899, elbeszélések) Kim (1901, regény) Mesék/Elefántkölykök (Just So Stories for Little Children, 1902, ifjúsági irodalom) Ügyletek és felfedezések (Traffics and Discoveries, 1904) Puck a pooki dombokon (Puck of Pook’s Hill, 1906, ifjúsági irodalom, próza és vers együtt) Jutalmak és tündérek (Rewards and Fairies, 1910, ifjúsági irodalom, próza és vers együtt) Szárazföldi és tengeri történetek (Land and Sea Tales, 1923, elbeszélések) A Száz Bánat Kapuja (elbeszélések) Versek (Poems, 1886–1929, 1929) Valami magamról: önéletrajz (Something of Myself, 1937)

Remenyik Zsigmond László (Dormánd, 1900. július 19. – Budapest, 1962. december

30.) magyar író.

Vidéki nemescsaládból származott. A nagyváradi jogakadémián tanult. Abbahagyva jogi

tanulmányait 1920-ban Dél-Amerikába ment, ahol 6 évet töltött. Az emberi nyomor oly

mélységeit fedezte fel, ami egész életre szóló élményt jelentett számára. Megtanult spanyolul,

és az első chilei avantgárd csoport vezetője volt. 1922-1923 között két spanyol nyelvű kötete

jelent meg. 1926-ban Kassák Lajossal találkozott Bécsben. Hazatérése után kapcsolódott be

az irodalmi életbe. 1936-ban a Szép Szó munkatársa, majd József Attila halála után egyik

szerkesztője volt. 1939-ben anyagi nyomorúsága miatt kivándorolt az Amerikai Egyesült

Államokba, de 1941-ben hazatért.

Munkássága

Első írásait A Hét, a Ma, a Nyugat és a Független Szemle közölte. 1932-ben adta ki az

Apocalipsis Humana sorozatban első regényét. A nyárspolgári világot gúnyolta szakadatlanul,

pl. Olivér és az embervilág (1936). Tragikomédiáiban az erkölcsi züllésáldozatait vitte színre

(Blöse úrék mindenkinek tartoznak). Szenvedélyessége, keserű valóságszemlélete, irónikus és

avantgárd látásmódja, a tragikum iránti fogékonysága, antinácizmusa és pamflet indulatai

határozzák meg szatíráinak jellegét. 1945 után írta az Apocalipsis Humana regénysorozat

nagy részét; ezekben a század első negyede széthulló úri társadalmának életét, a vidéki kúriák

süllyedő világát ábrázolta éles szatírával és erős kritikai hajlammal.

Művei

Hetedik hónap (regény, 1927) Bolhacirkusz (regény, 1932) Apocalipsis Humana (regény, 1932) Mese habbal (regény, 1934) Költő és valóság (regény, 1935) Saroküzlet (1936) Olivér és az embervilág (regény, 1936) Bűntudat (regény, 1937) Nagytakarítás vagy a szellem kötéltánca (esszé, 1936, 1980) Téli gondok (esszé, 1937) Sarjadó fű (regény, 1938) Vész és kaland (regény, 1940) Amerikai ballada (útirajz, 1942) Atyai ház (dráma, 1943) Pernabucoi éjszaka (kisregény, 1944) Északi szél (regény, 1947) Élők és holtak (regény, 1948) A nagy csata (dráma, 1953) Por és hamu (regény, 1955) Kard és kocka (1955) Vándorlások könyve (regény, 1956) Bolond história (kisregény, 1957) Ősök és utódok (regény, 1957) Ebből egy szó sem igaz (regény, 1958) Afrikai románc (elbeszélés, 1960) Őserdő - Vész és kaland (életrajz és regény, 1960) Jordán Elemér első hete a túlvilágon (elbeszélés, 1962) Az idegen (kisregény, 1963) A keselyű (kisregény, 1967) A vén telepes Carmelo története (elbeszélés, 1969) Pokoli disznótor (dráma, 1978) A képzelgő lámpagyújtogató (fordítások spanyol nyelvű műveiből, 1979) Különös utazás (kisregény, 1981)

DECEMBER 31.

Gottfried August Bürger (Molmerswende (ma Mansfeld része), Szász-Anhalt,

Németország), 1747. december 31. – Göttingen, Német-római Birodalom, 1794. június 8.) német költő

Bürgert tizenkét esztendős korában gyakorlatilag az anyai nagyapja, Bauer fogadta örökbe,

Ascherslebenben. A kisvárosban a Pädagogium at Halle-hoz küldték. 1764-ben az egyetem

kapuit lépte át, s a teológia szakán tanult tovább. Azonban nem sokkal később elhagyta a

tantárgyat, és a jogtudomány hallgatójává vált. Itt Christian Adolph Klotz (1738-1771) német

filológus befolyása alá került. Az egyetemet itt nem sikerült elvégeznie, ezért 1768-ban

átiratkozott a Göttingeni Egyetemre, itt újra a jogtudomány hallgatójaként tanult tovább.

Hamarosan az irodalomra adta magát és igen rendetlen, kicsapongó életet élt. Legelső

költeményei 1771-ben a Göttinger Musenalmanach című évkönyvben jelentek meg. 1772-ben

körjegyző lett a hannoveri Altengleichenben. Lenore című költeménye, mely 1774-ben jelent

meg a Gött. Musenalmanachban, egész Németországban ismertté tette nevét. Ugyanebben az

évben nőül vette Leonhard niedecki körjegyző leányát, Dorottyát, de a lakodalom után

nemsokára szenvedélyesen megszerette felesége hugát, Augusztát, akit költeményeiben Molly

néven ünnepelt. Ebből szertelen viszályok keletkeztek, melyek nemcsak családi életét, hanem

jó hírnevét is tönkre tették. Ezekhez még pénzbeli zavarok és hivatali bajok is járultak.

1784-ben felesége meghalt, ő lemondott hivataláról és Göttingenbe ment egyetemi

magántanárnak. 1785 júliusában feleségül vette Augusztát, de s lány már 1786. június 6-án

meghalt. 1790 őszén újra megházasodott; felesége Elise Hahn lett, aki egy költeményben

nyilvánosan ajánlotta fel neki kezét. De ez a házasság is áldatlan volt; felesége feslett életet élt

és e miatt Bürger általános gúny és üldözés tárgya lett. Végül 1792 márciusában törvényesen

elvált Elise Hahntól. De a költő többé nem szedhette össze magát. Egészséges kedélye tönkre

volt téve, ezenkívül végtelenül megbántotta őt Schillernek a jénai Allgemeine

Litteraturzeitungban közölt túlságosan szigorú ítélete; harmadik feleségének pazarlása folytán

pedig anyagilag is úgy tönkrement, hogy koldusbotra jutott. Fordításokkal tengette életét,

ismerősei elfordultak tőle. Így halt meg sorvadásban.

Költeményeinek első gyűjteménye (Gedichte) 1778-ban jelent meg Göttingenben és azóta

számtalan kiadást ért meg. Összes műveit K. Reinhard adta ki 1823-24-ben, 7 kötetben és Ed.

Grisebach, 1872-ben, 2 kötet. Legszebb balladáit magyarázta Heinrich Gusztáv, Német

balladák és románcok I, 2-ik kiadás 1887.[1]

Munkái

Lenore és más balladák Münchhausen báró kalandjai

Ábrányi Kornél (Pest, 1849. december 31. – Budapest, 1913. március 11.) magyar író,

újságíró.

Tanulmányait Győrött és Pesten végezte. 1868–75 között a sajtóiroda főnökeként különböző

miniszteri hivatalokat viselt. 1876-ban a Kelet Népe, 1878–81-ben a Magyarország, 1882–83-

ban az Ország-Világ, 1887–94 között és 1901–02-ben a Pesti Napló szerkesztője volt. 1884–

1901-ben előbb Nemzeti Párti, majd 1896-tól pártonkívüli országgyűlési képviselő, 1906–

1909-ben a miniszterelnöki sajtóosztály főnöke lett. 1878-tól a Kisfaludy Társaság, később a

Petőfi Társaság is tagjául fogadta. Számos regénye, több költői, ill. színpadi műve, az egykorú

lapokban igen sok politikai cikke és tárcája, valamint „Kákay Aranyos Nr. II.” álnévvel

néhány politikai röpirata jelent meg.

Politikai röpiratok

Újabb országgyűlési fény- és árnyképek, Bp., 1877 Tisza Kálmán és gr. Andrássy Gyula, Bp., 1878

Szépirodalmi alkotásai

Színpadi

A rövidlátók (vígjáték, Pest, 1872) A légyott (vígjáték, Pest, 1872) Doktor Percival A kis gróf szerelme (1877) Marianne A csalhatatlan (verses vígjáték, Bp., 1883) Olga (1884)

Regények

A dicsőség bolondja (regény, Bp., 1874) Titkolt szerelem Edmund párbaja Régi és új nemesek (regény, Bp., 1881) Melyik erősebb? Egy modern apostol (regény, Bp., 1882) Egy férj filozófiája Iván. Regény a lovagokról hat énekben (1905)