joanna neil Üvegcserepek

8/20/2019 Joanna Neil Üvegcserepek

1/66

JOANNA NEIL

ÜVEGCSEREPEK

Mollie úgy érzi, darabokra tört az élete, miután jegyesét saját unokahúga lecsapta a

kezéről. Úgy dönt, ezután kizárólag orvosi hivatásának fog élni, ám a sok munkát már aliggyőzi. Betegeskedő nagybátyja, akivel közösen vezetik a rendelőt, ekkor a lány tudta nélkülhelyettest fogad fel. Sajnos, Sam Bradley doktor a lehető legrosszabbkor érkezik: a rendelőt

betörők forgatták fel, és az egész berendezés romokban hever. A férfi fölényes hangjavégképp felingerli Mollie - t...


2/66

1. FEJEZET

- Te jóságos ég, hogy valaki ilyesmire vetemedjen! Miért? Miért? - kérdezte Mollie, csakúgy magától, ahogy csüggedten nézte a rendelőben véghezvitt pusztítás nyomait. Éjszakaiügyelet, utána ez a betörés, más se hiányzott! A helyiségekben mindenütt értelmetlen

rombolás. Felháborító, gyomorkavaró!Óvatosan lépkedett az üvegcserepeket kerülgetve, és bizony, nem nézhette rezzenéstelenarccal a sok drága szakkönyvet, orvosi eszközt, ahogy vad összevisszaságban hevertek aszéthajigált papírok, feldöntött bútorok között.

Hála istennek, Róbert bácsi már nem látja ezt! Mollie idegesen beletúrt hosszú,rakoncátlan hajába. Az ujjai is remegtek. Nyugalom! - próbált erőt venni magán. Tiszta fejjelkell nekilátni, mert valami rendnek megint lennie kell. Jó, csak hol kezdje el? Vett egy mélylélegzetet. A bútorokat rakja helyükre? Talán az lenne a legjobb. Azután jöhet az apraja.

Az apraja... ?Hát sok minden apróra ment, az igaz.

Nekilátott. Megragadta az egyik felborított széket. Csak hova állítsa?

- Gondolja, ezt magának kell rendbe hoznia? Én inkább a személyzetre hagynám.Mollie szíve csaknem megállt. Olyan váratlanul jött a semmiből ez az ismeretlen

férfihang. Igen, és nem csupán rémületet keltett benne. Hanem valami mást is. Az ereibenhevesebben lüktetett, rohant máris a vér. Ez a bársonyos hang... ez a csodásan zengő bariton...

A következő pillanatban ott állt előtte egy szép szál férfi. Jó száznyolcvanöt centi magas,széles vállú, keskeny csípőjű, izmos. Sportos alakját csak még jobban kiemelte a szűk farmermeg a fehér ing.

Mollie - t minden idegszála védekezésre buzdította. Ösztönösen hátrálni akart volna, deészbe kapott. Hova léphetne? Mindenütt üvegcserepek... Maradt hát ott, ahol éppen állt.

- Hogy kerül ide? Mit akar? - kérdezte riadtan és ellenségesen. Nem fogja hagyni, hogyvadidegenek így ráijesszenek! A saját rendelőjében!

A férfi vállat vont.- Nyitva maradt az ajtó.

Mollie nem értette.- Azt hittem, bezártam - ráncolta össze a homlokát. - Halálra rémített.

A férfi elhúzta a száját.- Hát nagyon sajnálom. De a váróban nem láttam senkit, gondoltam hát...

Hogy mit gondolt, azt nem mondta meg, ám a válasza teljesen elfogadhatónak tűnt. Molliemost már saját magát nem értette. Miért hitte, hogy ráfordította a kulcsot? Viszont honnantudhatná, hogy ennek a fickónak semmi köze a vandál pusztításhoz? Jó ég! Talán az iméntnem találta meg, amit keresett, így aztán visszajött. Mit akar? Egy kórlap kell neki? Vagy

valami számítógépes adat?Mollie kétkedő arccal nézte a „betolakodót". Jó, hát a külseje nem vallott betörőre. Kicsitkemények a vonásai, nem vitás. Aligha lenne jó vele összeszólalkozni. Ez az ember nemismer tréfát, ha odáig jutnak a dolgok. Mollie azonban elsősorban a jóképű férfit látta benne.Ámulatba ejtette a tündöklő, világoskék szempár, a hollófekete haj.

Csak semmi szívdobogás, parancsolt magára. Nyugalom!A férfi azonban kissé gúnyosan felvonta a szemöldökét:- Na, kiálltam a próbát? - És mint aki jót mulat a dolgon, hozzátette: - Mert látom,

alaposan felmért.Mollie - t bosszantotta a csipkelődő hangvétel.- Ki maga egyáltalán? - nézett az idegenre hűvösen, kimérten. - És mit keres itt?

Akkor jött rá, hogy ezt már kérdezte egyszer. Nevetséges kezdett lenni az egész helyzet.


3/66

A férfi viszont csakugyan felmérte őt. Karcsú alakján élvezettel legeltette a tekintetét,majd amikor Mollie zavarában megint hátrálni kezdett, sőt egy széket is megfogott,fölényesen elmosolyodott:

- Csak nem akar fejbe vágni? Igazán nem hiányzik a hely szépségéhez... egy betörtkoponya is.

Mollie az imént még azt felelte volna erre, hogy: „Maga az, aki végképp nem hiányzik!"Most azonban, talán a behízelgően bársonyos, szelíd hang hatására, végképp zavarba jött.Hátha eltúlzom az egészet, gondolta. Valóban, miért kellene úgy viselkednem ezzel azemberrel, mintha betörő lenne?

Elpirult. Lassan elengedte a széket, nyugalmat erőltetett magára, így mondta:- Nem látja kint a táblát? Ma nincs rendelés. Ha orvosra van szüksége, menjen, kérem,

Crickhavenbe!Csak hát nehezen tudta volna elképzelni, hogy ennek a makkegészséges férfinak orvosra

lenne szüksége!És bámulta tovább, mint egy jelenést. Igen, ez egy viruló, nagyon is férfias, harminc körüli

ember. És veszettül jóképű. Amit nyilván tud is magáról.

Tulajdonképpen mit kereshet itt?- Dr. Sinclairhez jöttem volna... Róbert Sinclair doktorhoz.

Mollie a fejét rázta.- Sajnos, ő jelen pillanatban nem elérhető. Mint már említettem, ma nincs rendelés,

ráadásul Sinclair doktor beteg.A férfi a homlokát ráncolta.- 0, ezt sajnálattal hallom. Remélem, semmi komoly!

Gyors vállrándítás következett.- Könnyebb kis vírusfertőzés - felelte Mollie. Mert nem tudta volna megmondani,

valójában mi baja is van a nagybátyjának. A tüneteket nem lehetett semmiféle betegségképhez kötni, ráadásul jó ideje gyötörte már az idős orvost ez a rejtélyes kór. Csakhát majd bolond lesz egy idegennel ilyesmiket megbeszélni!

A férfi figyelmesen nézte.- És maga helyettesíti? - A választ meg sem várva, együtt érzően hozzátette: - Rémes

lehetett ilyen látványra bejönni. Mert nyilván nem volt itt, amikor... - körbemutatott - ...eztörtént.

- Nem. - Mollie akaratlanul is követte a férfi tekintetét, körbe „a romokon". - Ma korareggel egy sürgős esethez hívtak, utána el akartam vinni pár beteglapot... így jöttem be ide.Már csak a... végeredményt láttam.

- Rémes, de még mindig jobb, mintha összeakadt volna a betörővel. Manapság nagyonelvadultak a dolgok. Főleg a nők... kiszolgáltatottabbak, ha ilyen elvetemült fickókkal hozza

őket össze a balsors.Ezekre az ünnepélyes szavakra Mollie a legszívesebben elmosolyodott volna. De továbbrais komor arcot vágott. Mindenesetre kihúzta magát - teljes százhetven centis magasságában -, így válaszolta:

- Szereztem némi jártasságot az önvédelmi sportok területén. - És arra gondolt, hogyanvágta volna fejbe a vandál rombolót a keze ügyébe eső első tárggyal. Érezte, ha jobban

beleéli magát, megint hatalmába keríti az indulat. - Ami azt illeti, épp most szerettem volnahozzáfogni a takarításhoz.

- Hát az ujjlenyomatokkal mi lesz? Ha elmázolódnak - jegyezte meg szakszerűen azidegen - , az megnehezíti a rendőrség munkáját.

- A rendőrség már járt itt - vágott vissza kurtán Mollie. - Ennyit azért a bolond is tud... -

Tulajdonképpen minek nézi őt ez az alak?


4/66

- Felteszem, kábítószerként használható gyógyszereket kerestek - folytatta az okfejtését aférfi. Széles vállával a helyiség egyetlen állva maradt bútordarabjának, egy iratszekrénynekdőlt. Úgy nézett ki, mint egy görög isten. - Nyilván fiatalkorúak.

- Itt aligha találhattak számukra érdekes „szereket". Afféle kis vidéki rendelő vagyunk, dea közelben szerencsére működik egy jól felszerelt gyógyszertár, ezért nem kell mindent itt

tárolnunk. így hát fogalmam sincs, mit kereshettek nálunk...- Nem tudhatták.- Jó, de miért verték szét az egész rendelőt, amikor ehhez elég lett volna a gyógyszeres

szekrényt megnézni?!- Nyilván dühükben viselkedtek a végén vandálok módjára - jegyezte meg a férfi. - A

rendőrség mit mond?Mollie elhúzta a száját.- Hogy mindent megtesznek a tettesek felkutatásáért. - Kezével végigsimított sajgó

halántékán. Lesz, ami lesz, neki itt rendet kell raknia. Méghozzá minél hamarább.Felszedegetett a földről néhány tárgyat: a szemtükröt, golyóstollakat, papírtömböket... éskeresett volna valami helyet, ahová le is rakhatja mindet. De hova? - Mindegy, ki tette, kik

csinálták... bottal üthetjük a nyomukat - jegyezte meg.- Elképzelhető - hagyta rá a férfi. Kiegyenesedett, majd megint felmérte Mollie - t.

Makacs, makrancos fürtjeit, egyszerű, de szép ívű arcát, végül megállt tekintete az érzékiajkakon.

- Maga talán jobban tenné, ha nem akarná most rögtön megoldani a helyzetet. Úgy látom,nagyon... megviselték a történtek. Legalább fogadja el a jóindulatú segítséget! - Azzal jelezte,hogy kész ő maga is nekigyürkőzni.

Rémes látvány lehetek, gondolta Mollie. Nem vitás. De azért olyan nagy baj sincs. Egy jólátaludt éjszaka mindent rendbe hozhat. Csábítónak tűnt az ajánlat, hogy a férfi segíteni akarneki, de Mollie szívesebben maradt volna most egyedül.

Letette hát a kezében szorongatott tárgyakat az ablakpárkányra, és feléje fordult:- Megköszönöm a kedves ajánlatát, de felesleges fárasztania magát. - Ez eddig rémesen

hangzott, jaj! - Ami történt, kizárólag az én bajom. Egyéként is, orvosra van szüksége, nem?Akkor a legjobb lesz, ha minél előbb átmegy Crickhavenbe.

- Nem, nem, az egészségi állapotom, hogy el ne kiabáljam, kifogástalan. Személy szerintSinclair doktorral szerettem volna találkozni, mivel azonban, mint hallom, beteg, majdmegbeszélek vele egy másik időpontot. Ha már jobban lesz.

Mollie a homlokát ráncolta.- Az jó néhány napba is beletelhet. Szóval megbeszéltek már egy időpontot?

Pillanatnyilag én helyettesítem őt, de nem mondott semmi olyasmit, hogy várná magát.- Hogy őszinte legyek, pár nappal korábban állítottam be. Való igaz, csak a jövő héten lett

volna esedékes... a megegyezésünk értelmében. Csak ha már úgyis itt jártam a környéken,gondoltam, benézek.- Vagy úgy. Tehát... maga nem Sinclair doktor betege? Ne haragudjon, ezek most eléggé

nehéz pillanatok nekem... - Kicsit túl sok, gondolta Mollie, ami hirtelen összejött. És akkormég ez az idegen is. Eddig még sohasem érzett olyat, hogy összecsapnának a feje felett ahullámok, most azonban ez is bekövetkezett. Annyi mindent kellett volna kézben tartania.Mivel Róbert bácsi már hetek óta beteg, két ember munkáját végezte egyszerre. Ezzel nem islett volna semmi baj, ha nem jön még hozzá a betörés meg ez a kifürkészhetetlenismeretlen...! - Sinclair doktor engem általában mindenről tájékoztatni szokott - közölteszíntelen hangon. - Most nyilván elfelejtette. A nevét, ha szabad lenne kérnem...?

- Sam Bradley vagyok - nyújtotta kezét a férfi, és amikor Mollie megérezte a szorítását,

felfoghatatlan módon forró izgalom járta végig a testét. Nyelt egy szárazat, majd óvatosan visszahúzta a kezét, és kérdőn nézett a jövevényre.


5/66

- Nos, van valami... gond? - vonta fel a szemöldökét a férfi.- Nem, nem, dehogy - tiltakozott Mollie. - Csak hát ebben az ügyben tényleg egyedül

Sinclair doktor segíthet.Valamit titkol előttem, gondolta csüggedten a lány. De miért? Nekik a nagybátyjával nem

voltak titkaik egymás előtt. Akkor meg miért nem beszél vele végre nyíltan ez az ember? A

legegyszerűbb kérdésére sem hajlandó érthetően, őszintén felelni.Az idegen, Sam Bradley - már ha ennyiben legalább igazat mondott - ismét körülnézett ahelyiségben.

- Nem, nem. Ez így rémes, ez túl sok egy embernek. El kell fogadnia a segítségemet.Különben éjfélre sem ér haza.

Hát ahhoz meg mi köze! - mérgelődött magában Mollie. Akkor azonban egyet oldaltlépett, és cipőjének vékony talpa alatt megroppant pár üvegcserép.

- Vigyázzon! - intette a férfi. - Még meg is sérülhet. És... mondja csak, a másik helyiségetis ilyen csúnyán elintézték?

- Itt rosszabb - felelte Mollie, és már hajolt is le, hogy elkezdje az üvegtörmelékösszeszedését. Hanem hirtelen megállt. Vigyázat! - figyelmeztette őt egy belső hang. Ha így

megy tovább, ez az alak még átveszi itt a „parancsnokságot". Mollie pedig nem szerette, ha megmondták neki, mit tegyen, mit ne, mikor és hogyan.

Régóta megszokta, hogy a maga életét éli, a válságos helyzetekkel is egyedül kellmegbirkóznia.

- Ne aggódjon, megleszek a takarítással magam is - közölte. - Mivel a nagybátyám nincsitt, és jelenleg nem is elérhető, nem tehetek többet, megígérem magának, kedves uram,átadom az üzenetét. De a segítségére, köszönöm, semmi szükségem, biztosan akad fontosabbdolga is ennél.

„Kedves uram... " Ez is szörnyen hangzott, lassan egy épkézláb mondatot sem lesz képeskinyögni! Sam Bradley is mintha jót mulatott volna rajta titkon, és a fejét rázva, rendületlenülújból elismételte:

- Nem hagyhatom magára ezzel a... szörnyű felfordulással.Mollie-nak a szája is tátva maradt:- De hát ez aztán... kérem...

„Ez aztán a szemtelen erőszakoskodás teteje!" Ilyesmit jelentett a félbeharapott mondat.Rémes! A romhalmazzá vált rendelőnél is szörnyűségesebb kezdett lenni ez a jelenet.

- Jó, megértem, hogy most a leginkább egyedül szeretne maradni, de én meg úgy érzem,nem hagyhatom magára ebben a helyzetben. Nézne a tükörbe, látná, milyen krétafehér azarca... úgy fest, mint aki az idegösszeomlás határán jár.

- Bocsásson meg - tiltakozott erre Mollie - , tökéletesen magamnál vagyok, még ha túlzásis lenne azt állítanom, hogy nem viseltek meg az események. Az egész azonban csak egy

enyhe kis rosszullét, ami, legyen nyugodt, hamarosan elmúlik.- Kötve hiszem - erősködött a férfi, és úgy állt ott továbbra is, mint valami sziklaszirt.Felemelt pár papírlapot a földről, az asztalra hajította őket, és mint aki már döntött, úgyközölte: - Felhív szépen egy takarítóvállalatot, kijönnek, és rendbe tesznek mindent.Szak szerűen.

Tényleg, mit képzel ez az ember?! Mollie most már a maradék türelmét is kezdteelveszíteni.

- Kérem, amit mondtam, megmondtam. A leghatározottabban szeretném leszögezni, hogynem szorulok segítségre. Ami történt, az én ügyem, kizárólag rám tartozik. Segítőkészsége megtisztelő, de nem óhajtok élni vele.

- Más a véleményem. Holtfáradt, kimerült, és az események végképp... kiborították, már

megbocsásson. Ha nem akar szakszerű segítséget, fogadja el legalább egy jó szándékú


6/66

emberét, vagyis az enyémet. És ha egy kis rendet raktunk, haza is viszem a kocsimon, mertnem venném a lelkemre, ha ebben az állapotban balesetet okozna...

Mollie csak hápogott. A férfi azonban hajthatatlan maradt.- Igen, igen - folytatta Sam Bradley. - Üljön le, oda, ni, és irányítson engem! Mondja meg,

mit hova rakjak!

Hát még ilyet! Valamelyikünk itt megbolondult. Ezt gondolta Mollie, de csupán ennyitmondott:- Nézze, uram, először is haza tudok menni a magam erejéből. Máskor is előfordult már,

hogy holtfáradt voltam, ez a szakmával együtt jár. Például, ha éjszaka a legédesebb álmombólegy balesethez riasztanak, senkinek sem kell féltenie engem attól, hogy netán... én okoznék

balesetet. Szépen is állnánk. Én soha nem mondhatom, hogy elnézést, nem ülök autóba, merttúl kimerültnek érzem magam.

- Ezt nagyon jól megértem. Lévén, hogy magam is orvos vagyok - közölte a férfi.- Micsoda? - sápadt el még jobban Mollie. - Maga... orvos?- Bizony.- De hát akkor... Ha orvos... - És Mollie agya sebesen meglódult. Orvos, a nagybátyját

keresi. Azt mondja, pár nappal korábban jött a megbeszélt időpontnál. Mi folyik itt? Az ő háta mögött!

- Igen? - pillantott rá várakozásteljesen Sam Bradley.- Akkor a Sinclair doktorral tervezett találkozójuk célja nyilván a rendelővel függ össze,

ugye?A férfi nem felelt, mire Mollie már végképp kijött a béketűrésből. - Most én kérem meg magát valamire. Méltóztatna őszintén elmondani, miről is van szó?- Bizonyosra veszem, hogy a nagybátyjának ez szándékában áll. Én, ha lehet, inkább rá

hagynám.- Én viszont most rögtön szeretném tudni a választ. - Mollie érezte, hogy a viselkedése

csaknem illetlen, de hiába, rettenetesen felingerelte a férfi titokzatoskodása... és kíváncsivá istette, persze.

Sam Bradley azonban csak nézte őt nagy nyugalommal.- Mondom, először picit meg kellene nyugodnia. - A férfi tekintete most a Mollie kezében

fenyegetően forgó üvegcserépre tévedt. - Ha így folytatja, mindjárt elsősegélyre leszszüksége. Vérzéscsillapító, kötszer... van?

Menjen a fenébe! - felelte volna a lány a legszívesebben, ám elkésett vele. Az üvegdarabugyanis abban a pillanatban belefúródott a tenyerébe.

Döbbenten nézte, ahogy cseppre csepp, elered a vére. Jó ég! Érezte, hogy megszédül, ésmindjárt elájul.

Sam Bradley még jókor elkapta. Mollie egyszer csak azon vette észre magát, hogy két erős

kar fogja, nem szorítja, csak épp nem engedi - és az ő feje máris ott nyugszik a férfi szélesmellkasán. Hallotta is rögtön dobogni az erőteljesen, megnyugtató megbízhatósággal dolgozószívet. Szédülése lassan enyhült, de egész testét újra elöntötte a forróság, amelyet már akézfogásukkor is érzett.

- Jöjjön, most le kell feküdnie egy kicsit megemelt lábbal - jelentette ki az ismeretlenorvos, azután már fel is kapta, így vitte a folyosón a vizsgálóba. Ott gondosan letette a bőrrel

bevont díványra. - Ez akkor meg is volna. - A hangja megnyugtatóan csengett, a tekinteteMollie tekintetét kereste.

A lány meg csak hunyorgott, mint aki nem érti, mi történik vele.- Már jól vagyok - motyogta bizonytalanul. - Rémes. Tényleg, mi lehetett ez? Múló

rosszullét, kérem, ne aggódjék... - Fel akart támaszkodni. - Megyek is vissza, hogy

folytassam. - Szemlátomást azonban nagyon távol állt attól, hogy szándékát meg is valósítsa.Sam Bradley pedig szelíden a vállára tette a kezét, és visszanyomta a díványra.


7/66

- Nem megy sehova - közölte barátságos, de nagyon határozott hangon. - Először ismegvizsgálom a sebét. - A faliszekrényhez ment, elővett egy elsősegélydobozt, majd adívány melletti ülőkére telepedett. - Mutassa a kezét! - Megnézte. - Ezt össze kell varrni.Szépen elintézte magát. Még hogy egyedül tegyen rendet, ilyen állapotban...! - Rosszallóanmegcsóválta a fejét. - Bizony, bizony, meglesz ez három - négy öltés is. Először azonban

látnom kell, nem akadt-e a bőr alá pár apró szilánk. Nyugalom.Felkattintott egy lámpát, ennek fényénél kezdte vizsgálni Mollie kezét. A lánynak jólesetta férfi érintése. Visszaadta a bátorságát, máris erősebbnek érezte magát.

Sam Bradley akkor felpillantott.- Nem fog elájulni? Ilyen eseteknél gyakran előfordul.

Mollie a fejét rázta.- Nem vagyok ájulós típus - felelte kissé bizonytalanul. - Legalábbis remélem.- Ha jó kislány lesz - folytatta „doktor bácsisan" a férfi - , megpróbálom nagyon

tapintatosan csinálni. Az érzéstelenítő hamarosan hatni kezd, akkor pedig már nem fog éreznisemmit.

- Jó - szorította össze a fogait Mollie. - Van róla fogalmam, hogy megy ez. Akadtak efféle

eseteim. - Elhúzta kicsit a száját, jelezvén, hogy „ez most azért fájt". - Elnézést! Igyekszemmajd jó beteg lenni... doktor úr.

Megértő mosolyt kapott válaszul. Mollie szerette volna, ha nem látja ezt a mosolyt. Mertőrjítő volt. Lenyűgöző. Megejtő. A szíve máris hevesebben vert. Hát még csak ez hiányzik!Tapasztalatai szerint a férfiaktól neki óvakodnia kell. Nem jók másra, csak hogy fájdalmatokozzanak. Csalódást. Eddig ennél jobbat nem kapott tőlük.

Amikor befejeződött a kezelés, meg kellett állapítania, remek munkát végzett az orvos.- Köszönöm - pillantott hálásan rá, és most ő mosolyodott el, akaratlanul is. -

Legközelebb, ha úgy adódik... ígérem, nem fogok üvegcserepekbe kapaszkodni.- Remélem is - bólintott Sam Bradley. - Most még azért feküdjön egy darabig! Nagyon

sápadt. Körülnézek, hátha akad egy kis tea, meg pár keksz sem ártana.- Jaj, hagyja! Különben is, folytatnom kell a rendrakást - makacskodott Mollie.- Ráér. Meg aztán így bekötött kézzel nem is tudna olyan sokat végezni, bizony ám, mert

fájni is fog mindjárt...Mollie reménytelennek érezte a további vitát. A férfi elindult kifelé, ő meg csak bámult

utána. Olyan iszonyú ernyedtség lett rajta úrrá. Nem is tagadhatta. A tea jót fog tenni.Visszatér az ereje, kitisztul a feje.

Pár perc múlva az „orvosa" gazdagon megrakott tálcával tért vissza. Tej, cukor, keksz -volt ott minden, amit csak a jégszekrény rejtett.

- Maga aztán hamar feltalálja magát - jegyezte meg bágyadt mosollyal Mollie. - Ki hinné,hogy először jár itt?!

- Gyorsan tanulok. Tessék, teázzon, addig én elkezdem rendbe hozni a csatateret - közöltea férfi. - És ne pazarolja az erejét semmiféle tiltakozásra! Már épp elég energiája ment el ígyis feleslegesen.

Mollie kénytelen - kelletlen igazat adott magában a férfinak, de azért fontosnak tartott mégegy megjegyzést:

- Tényleg rettentően sajnálom... hogy ennyi gondja támadt... egy váratlan beteggel. - Újramosolyogni próbált. - Az éjszakai ügyelet azonban nagyon kifárasztott. És szó, ami szó, azutóbbi időben tényleg túlhajtottam magam egy kicsit.

A férfi mutatóujjával tréfásan megfenyegette Mollie - t.- Ugye, egyből láttam? Nem is tűrtem az ellenérveket. Egyszerűen... mert igazam volt.

Pihenőn, és ne eméssze magát! - Azzal a férfi ment, és vitte a teáját, Mollie meg

felkönyökölve szürcsölgette a magáét.


8/66

Evett egy kis kekszet is. Most döbbent csak rá, hogy a nagy rohanásban, a sok zűrzavarban kihagyott néhány étkezést. Nem csoda, ha a gyomra is némileg „kikészült".

Mollie pár perc múlva ismét jó erőben érezte magát, felkelt, ment a rendelőbe. EzúttalSam Bradley tiltakozása maradt hiábavaló. A lány győzött, és kettesben folytatták arendcsinálást, amellyel így meglepően hamar készen is lettek.

- Ami összetört vagy megsérült, az mehet a szemétbe - rendelkezett az orvos. - Ahogylátom, az iratok, kórlapok nagy része szépen együtt van a gyűjtőkben. Ami meg széthullt, kisszerencsével szintén összerendezhető.

- Remélem, csaknem mindent számítógépre vittek már - sóhajtott fel körbepillantvaMollie. - Hát igen, pillanatnyilag ez minden, amit tehetünk. - őszinte hálával mosolygott aférfira. - Maga nélkül tényleg éjfélig rakodhattam volna. Csak az bánt, hogy miattamtönkretette az egész délutánját.

- Ugyan, emiatt sohase aggódjék! Örülök, hogy segíthettem. - És olyan mosolykövetkezett, hogy attól a lány gyomra megint remegni kezdett.

De hát ez őrület, mormolta magában hangtalanul.- Remélem, egyszer majd szerencsésebb körülmények között is találkozunk. Nem így...

- Hohó, azt ne higgye, hogy máris megszabadult tőlem! - nevetett Sam Bradley. -Megígértem, hogy hazaviszem. Ne vágjon már olyan „lelkes" arcot! - tette hozzá jókedvűen.

Mollie hevesen megrázta a fejét.- Nem, nem, szó sem lehet róla. Máris túl sokáig feltartottam. Sokkal jobban vagyok,

gond nélkül hazahajtok... igen... azután lezuhanyozom, és jöhet az alvás. Minek is tagadjam,ezen a területen vannak bizonyos pótolnivalóim. Holnapra azonban ismét üzemképes leszek.

Remélte, ezzel a csacska viccel elütheti a dolgot. De tévedett.- Holnap, holnap. Hol van az még? Ma ilyen állapotban - és az orvos mutatta, hogyan

remeg Mollie-nak mind a tíz ujja - kész életveszély lenne kiengedni magát a forgalomba.Egyenesen kötelességem kivonni belőle - nevetett a férfi. - Jöjjön már, ne kéresse magát!Hazaviszem, nincs ellenvetés.

A lány még egyszer próbálkozott.- De a kocsim...- Gondom lesz rá, hogy hazavigyék magának. Tessék, tessék - tárta ki a férfi az ajtót. -

Csak azt árulja el, merre lakik, és hogyan jutunk oda!Mollie feladta a küzdelmet. Fájt a feje, a keze, és semmi értelmét nem látta a további

fárasztó vitának. Ki nem állhatta, ha mások segítségére szorult bármiben is, de most el kellettismernie, hogy ez valóban kivételes helyzet volt. Hagyta hát, hadd gyámolítsák őt is egyszeraz életben.

2. FEJEZET

- Mindössze három - négy mérföldnyire van innen a ház - közölte Sam Bradleyvel Mollie,miután beszállt a férfi kocsijába.

Maga alá szorult a kabátja szárnya, és ahogy ki akarta szabadítani, a térde véletlenülhozzáért az épp indítani készülő orvos kezéhez. Azonnal elkapta a lábát, ám ebből újabbügyetlen mozdulatok további sorozata következett, aminek eredményeképp majdnem a férfiölébe „zuhant". Sam Bradley arca rezzenéstelen maradt.

- Jó, csak melyik irányba induljak? - kérdezte útitársnőjét. Mollie összekapta magát, és gyorsan elmagyarázta.- A nagybátyja is a közelben lakik? - érdeklődött Sam Bradley, miután egy kis darabot

teljes némaságban tettek meg.

- Ugyanabban a házban élünk jó pár éve - felelte a lány.


9/66

- Hát az kimondottan előnyös, ha ráadásul közös rendelőben is dolgoznak - jegyezte mega férfi, miközben oldalt pillantott Mollie-ra. - Bocsásson meg, de még nem is tudom, hogyhívják.

- Ó, engem? Mollie Sinclair.- Akkor Sinclair doktor az édesapja testvére?

- Igen.- Ilyen szoros munkakapcsolatban gondot okozhat hébe-hóba az azonos név - csevegetttovább Sam Bradley. - Hogyan kerülik el az esetleges félreértéseket?

- Engem általában Mollie doktornőnek szólítanak, a bácsikámat pedig Sinclair doktornak- magyarázta kedvetlen arccal a lány.

Sam elvigyorodott.- Mollie doktornő, jól hangzik. Kellemes megoldás - tette hozzá.

Lekanyarodtak a főútról egy vendéglőnél, és hamarosan megpillantották a házat.- Ejha! - füttyentett a férfi. - Csinos. - Mollie zavarba jött, mert Sam Bradley közben

határozottan az ő arcát nézte, és így olyan kétértelműnek tűnt a megjegyzése. - A kertet kigondozza?

- Amelyikünk éppen ráér. Újabban felvettünk valakit heti pár órában segíteni. Elég nagykert, sok vele a teendő. Mivel a nagybátyám beteg, nem mindenben helyettesíthetem.

- El tudom képzelni - bólintott a férfi, majd megállt a kocsival a ház előtt. Mollie tétovázott. Udvariasságból... be kellene hívnia Bradley doktort. Noha fáradt tagjai

„lebeszélték" volna erről, végül mégis a jólneveltsége győzött. - Nem néz be egy teára vagy egy kávéra hozzánk?

A férfi szemlátomást megpróbálta felmérni a helyzetet. Szintén az udvariasság szabályaiszerint.

- De magának igen fárasztó napja lehetett ma...- Talán mégis...- Mollie? Te vagy az? - szakította félbe a „társalgást" Róbert bácsi hangja, és felpillantva

már láthatták is, ahogy az idős úr jön feléjük csoszogósan, roskatagon. Nagyon sovány volt, törékeny és ijesztően gyenge. Magas alakja enyhén meghajlott,

kedves arca a fájdalom nyomait tükrözte. Hiába próbálta rejteni, látszott rajta komoly betegsége. Csak rájönnék végre, mi baja lehet! - tépelődött magában Mollie. Két orvos... ésmióta nem képesek kinyomozni a betegség okát!

Kiszállt, és átölelte bácsikáját. Az idős úr az utolsó hetekben tovább fogyott. Hamarosanott tartanak, hogy tetszik, nem tetszik, valamit mindenképpen tenni kell. De mit?

- Hát a kezeddel mi történt? - tudakolta a bácsikája. - Már komolyan kezdtem aggódni,hol maradsz ilyen rettentő sokáig.

- 0, semmi bajom... - fogott volna bele éppen Mollie valami megnyugtató történet

előadásába, amikor Sinclair doktornak megint feltűnt valami.- Hol a kocsid? - kérdezte riadtan. - Jó ég, remélem, nem történt baleset? Ki hozott haza?Sam ekkor kiszállt, és elindult feléjük.- Bradley doktor...! Sam...! Nohát, micsoda öröm, hogy magát is látni. Barátom, ez

aztán... ! - kiáltotta Róbert bácsi nyomban. - De mi ez az egész? Felvilágosítana végre valaki?Sam még jóformán ki sem nyitotta a száját, Mollie máris megelőzte. - Elvágtam a kezem egy üvegdarabbal - magyarázta - , mire Bradley doktor rögtön

nagyon kedvesen felajánlotta, hogy hazahoz.- Nahát, nahát! - ámuldozott Róbert bácsi. - Kerüljön beljebb, Sam! Gyertek, Mollie!

Teszek oda mindjárt teavizet, azután halljuk a részleteket is!Sam beleegyezően bólintott, majd beléptek a házba, és a konyhába mentek. Róbert alig

várta, hogy odaérjenek, és megkapaszkodhasson az asztal peremében.


10/66

- Ülj csak le, majd én megfőzöm a teát! - ajánlotta Mollie, azzal már ment is a csaphoz, ésteletöltötte a kannát vízzel. - Te csak kíméld magad! Így legalább nyugodtan beszélgethettekBradley doktorral, amíg megfőzöm a teát.

- Csak azt nem értem, hogyan sebesültél meg... és hogy tűnt fel a színen hirtelen Sam...vagyis Bradley doktor - makacskodott tovább Róbert bácsi.

- Jó, hát szóval... betörtek a rendelőbe, én meg épp össze akartam takarítani, amikor jöttBradley doktor, és segített. A kezem is ott vágtam meg, ő varrta össze - foglalta össze atörténteket gyorsan Mollie.

- Szent ég, de hát nagyobb baj is érhetett volna! - sápadt el Sinclair doktor. - Haösszefutsz a betörővel... leüthetett volna, nem is tudom...!

- De nem lett nagyobb baj - próbálta őt megnyugtatni Mollie. - Egy kis vágás az egész, azis a magam hibájából.

Sam némán állt az ajtóban, és figyelte a lányt. Mollie is minden eddiginél erősebben érzékelte a férfi jelenlétét. Mi lehet ez?

- Nem ül le? - kérdezte végül, miközben forró vizet töltött a kannából. - Amíg egy kicsitfelfrissítem magam, elmesélhetné a részleteket a bácsikámnak.

- 0, nagyon hálás lennék - mutatott Sinclair doktor a vele szemközti székre. - De jó, hogykorábban jött! Itt is marad nálunk vacsorára, ugye?

Korábban jött... ? Mollie egy szót sem értett. Annyi kérdés volt itt nyitva, szeretett volnamindenre választ kapni. Talán majd később. Róbert bácsi olyan nyűttnek , törődöttnek látszott.

Zuhanyozott hát egy jót, átöltözött, utána lement a konyhába. Alig lépett be, szinte földbegyökerezett a lába.

Mik ezek a finom illatok? Egy biztos, nem Róbert bácsi főzőcskézik. Hát akkor?Sam megelőzte a kérdésével:- Nos, jobban van már? - mérte végig nyugtalanító tekintettel. Mollie aggódva gondolta:

hátha túl feszes a felsőrész... vagy esetleg épp a szűkebb szoknyát kellett volna felvennie akényelmes, bő, házias helyett? A férfi arcán azonban elismerő mosoly futott végig, és ígyfolytatta: - Jót tett magának ez a kis felfrissülés. Már az arca is színesebb... Mollie doktornő.

- Igen, én is úgy érzem - felelte tömören a lány. Azután az asztal felé nézett, amelyenalumínium csomagolású ételek sorakoztak. - Mi ez? Mi történt?

- Azt gondoltuk, magának is egyszerűbb lenne, ha nem kellene kapkodnia, főznie. Elszaladtam hát az étterembe, itt a sarkon, és hoztam ezt - azt. Remélem, talál köztük kedvérevalót.

- Az biztos - bólintott Mollie, mert a pompás illatoktól máris összefutott a szájában a nyál.Egész nap pár kekszet kapott be csupán, ami nem bizonyult túl laktató tápláléknak.

- Nos, ennek örülök. - A férfi lenyűgöző mosolya láttán a lány megint úgy érezte, hogy

megáll a szíve menten.- Melegítek tányérokat - mondta zavartan, és gyorsan a tűzhelyhez ment, csak hogyvalamivel távolabb kerüljön Sam Bradleytől. - Nem megyünk át az ebédlőbe? Majd én viszekmindent maguk után.

- Nos, ahogy óhajtja... - A férfin látszott, hogy jót mulat Mollie zavarán. - De talánsegíthetnék magának. Túl frissek a kezén még a varratok.

- A jelek szerint én már semmivel sem boldogulok maga nélkül, Bradley doktor -dünnyögte feszülten Mollie, azután berakosgatta a tányérokat a sütőbe.

- Jut eszembe - szólalt meg ekkor Róbert. - Hol szállt meg tulajdonképpen, Sam? A szüleiházában?

A férfi megrázta a fejét.


11/66

- Nem, nem. Ők pillanatnyilag nincsenek a városban. - Fogott egy tálcát, és rakosgatnikezdte rá a kis csomagokat. - Csak a jövő hétre vártak, közben néhány ismer ősük rendelkezésére bocsátották a házat.

- Akkor meg hol lakik? Keresett magának valami helyet a környéken?- Igen, és találtam is. Nem túl tágas, nem túl nagy... de a folyó partján van. Örülök, hogy

aláírtam máris a szerződést. Persze, egy - két dolgot még el kell rendezni az épületben, hogy beköltözhessek. Most készül például a konyha, meg a fürdőszobát is jócskán felújíttatom.Addig a Blue Bell I nnben lakom majd.

- Szó sem lehet róla! Azért van vendégszobánk, hogy a családunk barátai nekényszerüljenek fogadókban lakni. Mióta Laura lányom elköltözött, üresen áll a szobája.Ráadásul egyszerűbb is lenne, ha a közelünkben maradna, amíg újra belejön a helyidolgokba.

Mollie csak ámult - bámult. Hogy micsoda? Sam Bradley itt fog lakni náluk? És ő ezthogy bírja ki majd? Őrület. Alig pár órája ismeri, és máris hatalmas bajok vannak. Az idegei

pattanásig feszültek. Nem értette a bácsikáját. Egy idegen embert ideköltöztetni? Csak úgy,se szó, se beszéd? Őt igazán megkérdezhette volna.

Már épp mondott volna valamit, amikor Róbert bácsi kicsit megingott.- Várjon, segítek! - ugrott oda azonnal Sam, és szerencsére még épp idejében elkapta az

idős orvost.- Csak túl hirtelen álltam fel, semmi egyéb. Újabban gyakran fog el ilyen szédülés. De

már minden rendben. - Róbert gyengéden lefejtette magáról Sam karját, és bátran elindultegyedül az ebédlőbe.

Bradley doktor gondterhelten követte a tekintetével.- A büszkeségéről van szó - súgta oda neki Mollie. - A világért be nem vallaná, mennyire

nincs jól. De csak egyre rosszabb lesz az állapota. Ez rémes. A vérnyomása túlságosanalacsony, és nemcsak hogy sovány, de rohamosan fogy tovább.

- Ráadásul mintha fájdalmai is lennének.- Igen. Nemrégiben hasi fájdalmakra panaszkodott, de nem találtunk semmit. Egyetlen

vizsgálat sem hozott világosan értékelhető eredményt. Kórházban is megvizsgáltatta magát,de nem derült ki több, mint hogy valami vírusos fertőzésről lehet szó, vagy talán akimerültség jeleiről. Nem tagadom, lassan kezdek miatta komolyan aggódni.

- El is hiszem. Nem tudná rávenni, hogy egy másik orvossal is megvizsgáltassa magát,esetleg valamelyik jó ismerősével?

- Már megbeszélt egy időpontot, de az az orvos csak a jövő héten jön vissza aszabadságáról. Az pedig még átkozottul messze van.

A lány elfojtott egy sóhajt, majd kiszedte a tányérokat a sütőből, és követte Samet azebédlőbe. Asztalhoz ültek. Mollie örült, hogy nem kellett főznie. Az ételek valóban ízletesek

voltak, a hús omlós, a zöldfélék frissek, és jól jött a rizshez a paprika meg a pár kis rák is. Alány minden falatot élvezett, s hamarosan a kellemes jóllakottság érzése töltötte el. Feltűnt neki azonban, hogy a bácsikája szinte hozzá sem nyúlt az ételhez.

- Nem vagy éhes? - kérdezte.Róbert csak megrázta a fejét.- Inkább fáradt vagyok kicsit - hangzott a válasz. - Még mindig remélem, hogy a pihenés

rendbe hozhat. Csak a jelek szerint eléggé lassan. Sajnálom, drágám, hogy az utolsó kéthétben annyi minden maradt rád, szinte cserbenhagytalak.

- Szó sincs cserbenhagyásról! - kiáltotta Mollie, és megragadta a nagybátyja kezét. - Hogyis gondolhatsz ilyet? Nem vagy jól, meg kell gyógyulnod. Ennyi az egész. Ennek azonbanfontos feltétele, mint mondtad, a teljes nyugalom. Hogy ne izgasd föl magad fölöslegesen. A

rendelőben, leszámítva a nemrég történteket, minden remekül megy, el tudom látni a betegeidet. Te csak azzal tőrödj, hogy felépülj végre!


12/66

- Értem, értem. Tisztában vagyok vele, hogy jól megoldasz mindent, de... ez nemmaradhat így sokáig. - Róbert egy pillanatig tétovázott, ám végül mégsem folytatta amondatot.

Mit akarhatott mondani ezzel? - tépelődött magában Mollie, miközben leszedte az asztalt.- Hidd el, minden jól megy, ha mondom. Semmi oka, hogy emészd magad.

- Semmi sincs rendben... így, ahogy most van. Épp ezért kerestem meg Samet. - Róbert bácsi feszengeni látszott. - Tudom, milyen keményen dolgoztál az utóbbi hetekben. Nemnézhettem ölbe tett kézzel. Felelőtlenség lett volna a részemről. Ezért hívtam ide SamBradley barátomat.

Mollie most görcsösebben szorította a szalvétát, mint nemrég a rendelőben azüvegcserepet.

- Ezt meg hogy érted?- Megkértem Samet, hogy segítsen nekünk. Dolgozzon a rendelőnkben - vágta ki végre az

öregúr. - Közös jó barátoktól is csak felsőfokú dicséreteket hallottam róla, és szentmeggyőződésem, hogy remek segítőnk lesz. Tiszta szerencse, hogy ő is épp most akarYorkshire - be visszaköltözni. Mollie, kérlek... hallgass végig! - Róbert látta, hogy unokahúga

máris közbevágna. - Én most már semmiképp sem leszek fiatalabb, ha kicsit rendbe jövök,akkor sem. Rövidítenem kell a munkaidőmet. Értelmes ember gondol a jövőjére is. És Samépp az az orvos, aki nekünk kell. Majd te is belátod.

Mollie úgy érezte, mintha főbe kólintották volna.- Csakhogy nekem te erről egy mukkot sem szóltál, Róbert bácsi - jegyezte meg

szemrehányón. - Egyedül döntöttél egy ilyen fontos kérdésben. És azt várod, hogyhelyeseljem? Sohasem viselkedtél még így. Egyszerűen... meglep.

- Igen, igen, megértelek. Csak hát sejtettem, hogy hallani sem akarsz róla, ha előre bejelentem. Akadályokat gördítettél volna az utamba. Azt ne higgyem... öreg vagyok már ahivatásom gyakorlásához. Féltél volna, hogy egy harmadik orvost anyagilag nem bír el arendelő. De minek áltassuk magunkat? Tisztában vagyok vele, hogy egyhamar nem fogoktalpra állni.

- Igazad van, elleneztem volna a tervedet. És ez most sincs másképp - jelentette ki komorarccal Mollie. Összeráncolt homlokkal nézett Samre, majd megint a nagybátyjára. - Nemfogod fel, mit érzek? Semmi beleszólásom nem lehetett az ügybe. És akkor még azt várnádtőlem, hogy... zokszó nélkül vegyem tudomásul az új helyzetet. Hát nem látod be, hogy eznem volt tisztességes játék? De ha már mindenképpen így kellett döntened, amit nem írok alá,hát jobb lett volna egy gyermekorvosnőt fölvenned. Egyre több a szülés a körzetünkben.

Sam éles pillantást vetett a lányra.- Azt hiszi, nem értek a szülészethez? Vagy a gyermekorvosláshoz? Nem lehetnék

általános orvos, ha ez így lenne.

- Nem erről van szó - hangzott a kíméletlen válasz. - Maga, jó férfiszokás szerint, bizonyára csak a nők elvárásait hagyja figyelmen kívül.- Azok, akik szívesebben kezeltetik magukat nővel, majd magához fordulnak, Mollie

doktornő - felelte Sam Bradley. - Térjünk inkább a lényegre! Mondja ki kereken, ha úgy véli,egymagában jobban elboldogul! Úgy, ahogy az utóbbi hetekben tette. Csak épp a maga

beszámolójából értesültem róla, hogy a dolog egyáltalán nem ment olyan simán. Halálrafáradt az egész napos rendelésektől és az ezt követő éjszakai ügyeletektől. Ilyen körülményekközött, vagyis ha időnként... már megbocsásson... se lát, se hall a fáradtságtól, nem hinném,hogy a betegei olyan nagyon jól járnának magával.

Mollie dühöngve nézett a férfira.- A betegeimnek mindig a tudásom legjavát nyújtom. Egyikük sem járt még velem...

rosszul.


13/66

- O, ezt készséggel elhiszem - mosolyodott el pimasz kétértelműséggel Sam. - De honnanolyan biztos a dolgában? Ha valaki fáradt... ugyan már, emberek vagyunk, nem gépek!

Mollie nem akart hinni a fülének.- Alig pár órája érkezett, és máris a munkám felett akar ítélkezni? Ez túlzás!

Róbert elérkezettnek látta az időt, hogy közbeavatkozzon. Nehézkesen, zihálva felállt:

- Mollie, kérlek... nyugalom, csak nyugalom! Ne feledd, hogy Bradley doktor úr a házunkvendége. Nagy sóhaj érkezett válasz gyanánt.

- Róbert bácsi, ebben természetesen igazad van. Elnézést kérek. - Azután a lány Samhezfordult, és érdes hangon hozzátette: - Magát sem akartam megbántani. Nekem kellett volna,hogy több eszem legyen.

Sam Bradley lenyelte a burkolt sértést, majd a szemét keményen összehúzva, így válaszoltvégül:

- Nos... persze.Szikrázott kettejük közt a levegő, és ezt Róbert is jól érezte.- Mollie, tökéletesen igazad van abban, hogy okosabban is viselkedhettem volna...

Természetesen az lett volna a kézenfekvő megoldás, ha még idejében beavatlak a tervembe.Csak hát nem tudhattam, Samet egyáltalán érdekli - e az ajánlatunk... vagyis az ajánlatom, ésnem akartam fölösleges bonyodalmakat okozni. Ha jobban belegondolsz, te is rá fogsz jönni,hogy teljesen jó szándékú - an jártam el...

Az idős orvos szünetet tartott, hogy levegőt vegyen, Mollie pedig szorongva nézte közben.Milyen sápadt és kimerült!

- Sam belement, hogy legalább fél évet marad - folytatta Sinclair doktor - , sőt még többetis, ha kilátásai lehetnek... a társulásra. Valóban leghőbb vágyam, hogy jól kijöjjetekegymással. Ez roppantul megkönnyítené a rendelő munkáját. Arról már nem is beszélve,hogy én is sokkal nyugodtabb lennék. - Róbert bácsi ezzel visszazöttyent a székére.Érezhetően minden ereje elhagyta.

Mollie odalépett hozzá, és szelíden a vállára tette a kezét.- Ne aggódj, drága bácsikám! Biztos vagyok benne, hogy hamarosan minden rendbe jön.

Inkább magaddal törődj végre egy kicsit! Nincsenek fájdalmaid? Tehetnék esetleg értedvalamit?

- Nem, dehogy. Már eleve jobban érzem magam, mert tudom, hogy Sam velünk lesz. ígysokkal könnyebb a lelkem. - Bágyadtan elmosolyodott, és megpaskolta Mollie kezét. - Azthiszem, ma korán nyugovóra térek. - A férfi felé fordulva, sajnálkozó hangon közölte: -Igazán restellem, hogy nem maradhatok tovább. Annyi mindent kellene megbeszélnünk! Detalán majd...

Sam egyetlen kézmozdulattal hárította el a mentegetőzést.

- Nagyon is megértem - jelentette ki határozottan. - Kérem, pihenje csak ki magát! Holnapreggel bőven lesz időnk rá, hogy megtárgyaljuk a részleteket.Mollie, aki a nagybátyjának akart segíteni a lefekvésnél, kurtán odavetette a vendégnek:- Ha gondolja, megmutathatom a szobáját.- Köszönöm.

A férfi követte Robertet és Mollie - t az emeletre, majd türelmesen várakozott alépcsőfordulónál. Amikor az idős úr épségben a szobájába ért, a lány visszajött:

- Mit csinálunk, ha netán éjszaka rosszul lesz? - érdeklődött Sam. - Maga meghallja akiáltását? És ha esetleg kiáltani sem bír?

- A házi telefonon bármikor elérhet, ráadásul a szobám is az övé mellett van. A magáémeg itt lesz mindjárt szemközt a lépcsővel, és ott van a fürdőszoba. - Ment, kinyitotta az

ajtaját. - Kérem, lássa el magát minden szükségessel! A polcon talál törülközőket, ilyesmit.Mindjárt hozok friss ágyneműt, és megágyazok.


14/66

- Köszönöm, elboldogulok magam is.- Ha úgy gondolja... - A lánynak most eszébe jutott valami. - Látom, nincs magánál

csomag, semmi. Ha netán... - Tétovázott. - No igen, ha pizsamára lenne szüksége, Róbert bácsi holmijából adhatok.

- Ó, ne fáradjon! Remekül tudok aludni úgy, ahogy... a természet megalkotott. Különben

is, még nyár van, fázni aligha fogok. - És Sam Mollie - ra vigyorgott, mint aki élvezi, hogy alány elpirul. - Ne ijedjen meg, nem lesz az egész olyan rémes, mint ahogy most gondolja!A lány csodálkozva meredt rá.- Fogalmam sincs, mire céloz.- Nos, arra, hogy a nagybátyja kedvéért kénytelen volt idefogadni engem. Zavarom

nyilván. Nagyon remélem azonban, hogy a végén még örülni is fog a segítségemnek.- Nem szorulok semmiféle segítségre - felelte türelmesen Mollie. - Egy kis szerencsével

Róbert bácsi hamarosan rendbe jön. És folytatjuk, ő meg én, ahol abbahagytuk. - Elhúzta aszáját. - De nyugodjon meg, addig is remekül elboldogulok a segítsége nélkül!

- Erről már egyszer kifejtettem a véleményemet - emlékeztette a lányt Sam. - Halálrafárasztja magát. Meg aztán adódhatnak olyan helyzetek, mint ma délután... akkor pedig

igazán nem jön rosszul egy kis segítség, ugye?- Szerencsére azért nálunk elég kivételesnek számít az ilyesmi.- De semmi sem garantálja, hogy nem fordulhat elő újra a közeljövőben. Mi lesz, ha

valaki megint betör, és ott találja magát? A mostani esetet szerencsésen megúszta, detörténhet máshogyan is.

- Igen, ilyesmire föl kell készülnöm.A férfi csak csóválta a fejét.- Egy magányos nő mindig könnyű áldozat. Remélem, ha én is ott dolgozom majd, az

elég elriasztó hatású lesz.- Azért maga sem töltheti ott minden percét! - jegyezte meg gunyorosan Mollie.- Nem, de esténként majd igyekszem a rendelőben tartózkodni, amikor a betörés veszélye

a legnagyobb. Egyébként pedig gondom lesz rá, hogy minél hamarabb felszereljenek egyriasztóberendezést.

Mollie szeme most már villámlott mérgében.- Csakugyan? Öt perce sincs itt, és máris tisztán lát mindent. Nekünk, szerencsétlen vidéki

orvosoknak bezzeg ilyesmi eszünkbe se jutna. Akkor mondok egy nagy újságot: az ilyen kicsirendelőkben bizony felmerülnek időnként kényes kérdések. Ezeket többnyire úgy szoktákemlegetni, hogy anyagi nehézségek.

Sam összeszorította a száját.- Hallgasson ide, Mollie...

A lány ezekre a szavakra dacosan elfordult volna, de Sam megfogta a vállát, és

kényszerítette, hogy rá figyeljen.- Szálljon már le végre a magas lóról, és nézze egy kicsit gyakorlatiasabban az egészet!Tudom, maga nem kért volna belőlem mint új munkatársból, de a nagybátyja kedvéért belekell törődnie a keserves ténybe. Hát akkor! Örüljön egy kicsit a dolog jó oldalának, hogytehermentesíteni fogom.

Mollie azonban nem adta be ilyen könnyen a derekát, bosszantotta a férfi túlzottmagabiztossága.

- Gondolja, csak mert egy nagyvárosban szerzett gyakorlatot, már az itteni kérdésekre isrögtön tudja a választ? Annyira azért nálunk sem egyszerű semmi. Ha még nem hallottavolna, akkor elárulhatom magának, hogy a nagyvárositól eltérő környezet és eltérő életformamásfajta gondokat és másfajta betegségeket eredményez. - Mollie beszéd közben próbálta

kiszabadítani magát a férfi szorításából, de Sam nem engedte el a karját.


15/66

- Percig sem állítottam, hogy minden kérdésre tudnám a választ. Sőt igazság szerint még akérdések javát sem ismerem - ismerte el Sam Bradley. - Viszont nem vagyok idegen ezen avidéken. Ifjúságom jelentős részét itt töltöttem, itt éltem. És higgye el, nem jelentek veszélytmagára nézve!

- Nem? - Mollie szerette volna elhinni ezt. De a világító halványkék szempárban látnia

kellett azt a nagy - nagy eltökéltséget. Nem olyan férfi ez, aki feladná a harcot, legyen szó bármiről is. Érezte erős ujjainak melegét a bőrén, borotvavizének fanyar illatát. És márisharcolnia kellett a női gyengeség ellen, amely rohamszerűen rátört.

Ez az elgyengülés... Jaj, ne!- Azért vagyok itt, hogy segítsek magának. Azért jöttem, hogy itt maradjak - hallhatta. -

Fogadja el ezt végre!- Tudom, hogy maradni fog - suttogta Mollie erőtlenül. Közben azt gondolta, nem tehetek

ellene semmit. De ha a bácsikám felépül, remélem, rá lehet majd venni, hogy mégiselmenjen. - Valahogy úgy áll a dolog, hogy jelenleg nincs más választásom - jelentette ki,majd harciasan előreszegte az állát. - Persze, ez nem azt jelenti, hogy csak besétál arendelőbe, azután átveszi a parancsnokságot.

A férfi ferdén elmosolyodott.- Hát nem is... egy ilyen tüzet fújó, zöld szemű sárkány ellenében. - Lassan elengedte a

lányt. - De már előre örülök a harcnak, amelyet mi ketten vívunk majd egymással!

3. FEJEZET

Mollie - t valami recsegés - ropogás ébresztette. Felriadt, a szemét dörzsölgette. Mégszinte félálomban hallotta megint ugyanazt a zajt, mintha kavics peregne szét, préselődne össze cipőtalpak alatt.

A függönyökön át beragyogott a napfény. A lány hunyorogva nyitotta ki a szemét. Hát persze, egy gépkocsi állt be a kavicsos felhajtóra, azt hallotta az imént! Valaki látogatóbaérkezett hozzájuk, és ő még mindig ágyban van! Az ébresztőórájára pillantott. Délelőtt voltmár, jócskán délelőtt. Fényességes, derűs. Hogy a csudába tudott ő így elaludni?

Gyors pillantást vetett ki az ablakon, és már ráncolta is a homlokát. Sam kocsija állt afelhajtón. Vagyis a férfi már járt valahol.

Hamar megmosdott, felöltözött. Csőszárú farmer, krémszínű ujjas trikó. Sebtében a hajátis megfésülte. Úgy - ahogy.

Amikor pár perc múlva belépett a konyhába, Samet kávéfőzés közben találta. Háttal álltneki, és Mollie - t, ahogy a férfi széles vállát, keskeny csípőjét megpillantotta, megintelárasztotta valami veszedelmes érzés. Kész életveszély! Most ez már örökké így lesz?Szerette volna, ha Sam Bradley nem lakna náluk. Egyszerűen nem és nem. Mert túl férfias,

túl... csábító. Borzongás fut végig a testén, ha csak megjelenik a közelében.Az orvos megfordult, és könnyű mosolyra szaladt a szája.- Jó reggelt! Nem is kell kérdeznem, jobban érzi - e magát. Olyan elevennek látszik, mint

aki hegyeket is képes lenne elhordani!- Gondolja? - húzta fel szemöldökét a lány.

Sam Bradley bólintott, majd meglehetősen kelletlenül fordult vissza a tűzhelyhez. Mertsokkal jobban érdekelte volna Mollie haja - oroszlánsörénye! - , karcsú alakja. A lány úgyérezte, mintha a férfi pillantásai nyomán lángnyelvek nyaldosnák. De kívül - belül.

- Igen, ezt gondolom, de még egyebeket is. Csak jobb, ha ilyesmikről egyelőre még nem beszélek.

Mollie - t idegesítette és bosszantotta a férfi szavaiból kihallatszó magabiztosság.

Önkéntelenül is elpirult.- Kér kávét? - fordult most újból felé Sam Bradley.


16/66

- Jó. Az most igazán rám férne - felelte a lány, majd rövid szünet után hozzátette: - Kösz.Sam töltött neki, és odanyújtotta a bögrét. Mollie hálásan kortyolt bele, közben pedig

lopva figyelte a háziaskodó orvost. Bradley doktor ma szürke nadrágot viselt, sötétkék inget,és csak úgy sugárzott belőle a férfiasság meg az erő.

Mollie gondolatai a kávé ellenére is vadul, kuszán kavarogtak. Tekintete egyre a férfit

fürkészte. Most épp azt a kékes - fekete árnyékot csodálta az álla körül. A borotválkozáselmulasztásának „eredménye" lenne? Férfiasan hatott ez is, de nagyon.Ekkor Sam hirtelen felpillantott, és Mollie - n megint az a kellemetlen érzés szaladt végig,

hogy a férfi kitalálja a gondolatait.- Maga viszont mintha nem töltötte volna békés alvással az éjszakát - jegyezte meg

hűvösen. - Talpon kellett maradnia netán?- Érkezett két sürgős hívás, az egyik kora hajnalban, a másik úgy hét felé - válaszolta

Sam, miközben letette a bögrét, és kezét végighúzta az állán. - Hü, gyorsan borotválkoznomkellene.

Mollie kissé csodálkozva vonta fel a szemöldökét.- Sürgős esetek? Őszintén megvallom, nem hallottam telefoncsörgést.

- Én vettem fel mind a kétszer. Magamhoz kapcsoltam a telefont - magyarázta a férfi. -Magára jobban ráfér egy kis éjszakai nyugalom.

- Ilyet máskor ne tegyen! - háborgott a lány. - Most sem kellett volna.- Ugyan, ugyan! - húzta el a száját Bradley doktor. - Talán még a bácsikáját is fel kellett

volna vernem?- Ne tréfáljon! Ma éjjel nekem kellett volna az ügyeletet ellátnom. Ha állandóan a maga

szakállára fog cselekedni, abból csak zűrzavar és összevisszaság származhat.A férfi vállat vont.- Nekem tényleg semmiség volt. Különben is, megbeszéltem Róberttel... hogy már ma

éjszaka kezdek. Azt is megtárgyaltuk, hogy maga épp eleget robotolt az elmúlt hetekben.Most egy vasárnapja szabad legalább. Utána újult erővel láthat munkához.

- Igazán lekötelez a figyelmessége - köszönte meg Mollie. Mit is tehetett volna! De a békülékeny szavak után már keményebb hangon folytatta: - Mostantól viszont készítenünkkell egy tervet, afféle munkabeosztást, hogy ahhoz tartsuk magunkat. És még ezen felül isvan egy sor dolog, amit... muszáj...

- Persze. De magának most elsősorban reggeliznie muszáj. Méghozzá jó kiadósan. Addig pedig egy árva mukkot se halljak munkáról!

- Reggeli? Talán ebédre gondolt. - Mollie csüggedten látta, mennyit mutat a falióra. -Tényleg, hogy alhattam ilyen sokáig? És mi van Róbert bácsival? Ma reggel még nem isláttam. Jó ég!

- A jelek szerint kitűnően érzi magát - hangzott Sam Bradley válasza. - Épp az imént

jártam nála. Azt mesélte, egy barátját várja, vele majd lemegy a folyóhoz. Míg a betegeknélvoltam, el is indulhattak már. Kocsival, természetesen. Jót fog tenni neki egy kisváltozatosság.

- Szerintem is. - Mollie attól félt, korogni kezd mindjárt a gyomra. Körülnézett, hátha látvalami serpenyőt vagy ilyesmit. - Maga evett már?

A férfi megrázta a fejét.- Időm se lett volna rá. A második hívás egy asztmás gyerekhez szólított. A Mulberry -

lakótömbbe. Eléggé komolynak látszott az eset.Mollie aggódva nézett rá.- A kis Simmons lett volna az? Az az ötéves kisfiú?- Pontosan.

- És mi történt? Jobban van már?


17/66

- Adtam neki oxigént, azután Salbutamolt lélegeztettem vele, végül intravénásánHydrocortisont fecskendeztem be neki. Amikor eljöttem, már egészen megnyugtatónaklátszott az állapota, szerintem nem kell gyors visszaeséstől tartanunk. Ezért sem utaltamkórházba.

- Van valami elképzelése, mi okozhatta az újabb rohamot?

- Nem lehetetlen, hogy épp a házi belélegeztető készüléket használta szakszerűtlenül. Ennek még utána kell néznünk, fontos szempont. Szoktak betegtájékoztatót tartani rendelésután?

- Havonta egyszer, épp az asztmás betegeknek. Nincsenek sokan, de érdekes módonéppen Lee szülei hiányoznak a leggyakrabban. Tudja, nehezen egyeztetik össze a munkahelyi

beosztásukkal.- Ilyen kérdésekre is ügyelnünk kell. Ráadásul a lakásuk levegője sem valami eszményi.

Úgy értem, egy asztmás ott lakónak. Mindkét szülő vad dohányos. Utaltam rá, hogy azilyesmi kimondottan méreg a beteg tüdőnek. De ha már nem tudnak leszokni a cigarettáról,legalább ne odabent füstöljenek. A konyhában szükség lenne egy páraelszívóra.

Sam Bradley hangja bosszúsnak tűnt, és Mollie aggódni kezdett, nem ment - e túl messzire

a szülőkkel. Orvos és beteg viszonya ilyen kis helyen... rendkívül kényes dolog.- Hogyan fogadták az intelmeit?

Az orvos vágott egy fintort. • - Hát nem mondom, kicsit kelletlenül. Ki szereti az ilyen rendreutasításokat? Talán nem is

kellett volna ennyire beleheccelnem magam, de szörnyen bosszantott a nemtörődömségük. Agyerekük közel járt az életveszélyhez, és bizony könnyen előfordulhat ez máskor is, ha nemváltoztatnak a szokásaikon. Komolyan kell venniük az állapotát.

- Ez az első eset, hogy Lee ennyire súlyos rohamot kapott. Azt hiszem, ettől észhez térnekmajd.

- Hát én is remélem, hogy jó lecke lesz.Mollie bólintott, aztán kinyitotta a hűtőszekrényt, és belepillantott.- Sonka, tojás? - kérdezte.- Nem hangzik rosszul - felelte Sam. Elővette a dobozból a kenyeret, majd körülnézett,

hol a vágódeszka.- Hát a másik eset? - érdeklődött Mollie.- Gyomorpanaszok. Szintén egy fiú, bizonyos Richárd Lansdowne... Talán úgy tizenkét

éves lehet? - találgatta Bradley doktor.Mollie bólogatott.- Ismerem a családot. Van egy bátyja is, tizenhat körül, meg ott egy pici, ráadásnak. A két

idősebb gyerek apja rég elpályázott, de azt hiszem, közben került egy újabb férj. -Paradicsomot vágott, bedobta a sonka mellé a serpenyőbe.

- Az anya elég elnyűttnek látszott.- Hát nehéz élete lehet. De a fiúnak mi baja? Valami komoly?- Erős gyomorrontás, de nem fertőző, inkább ehetett valami romlottat. Kértem az anyát,

ne engedje fölkelni, viszont itasson vele sok folyadékot, és egy álló napig ne egyen semmit afiú. Ha így sem javul az állapota, akkor valami másról lehet szó. Fekély, ilyesmi. - Sam ittfölkapta a fejét, és beleszagolt a levegőbe. - Ejha, most örülök csak igazán, hogy nekem nemkell koplalnom!

Mollie akaratlanul is elmosolyodott.- Reméljük, a Richárd gyerek is hamar rendbe jön.- Azt hiszem, nem lesz gond.

Róbert épp akkor érkezett, amikor asztalhoz ültek. Mollie arcán csalódottság futott végig.

Remélte ugyanis, hogy a kis kirándulás jót fog tenni a nagybátyjának, de ennek semmi jelétsem lehetett felfedezni rajta. Az idős úr ugyanolyan törődötten nézett ki, mint előző nap.


18/66

Valami zacskót tartott a kezében nagy üggyel - bajjal, és szemlátomást szerette volnaminél hamarább letenni valahová.

- Nos, jól érezted magad? - érdeklődött erőltetett vidámsággal Mollie. - Horgásztatok?- Jim igen. Én csak néztem, meg segítettem neki... elpusztítani a szendvicseit - tette hozzá

Róbert öregemberes kópésággal. Ő küldi ezt a kis paradicsomot. Szép szemek. Üvegháziak. -

Végre átadhatta unokahúgának a zacskót. Ám közben csaknem kicsúszott a kezéből. -Bocsáss meg... - dadogta.Mollie még nagyobb aggodalommal figyelte a nagybátyját.- Nem szédülsz? - kérdezte végül.- Csak a lábammal van valami baj. A szokásos. Semmi gond, mindjárt rendben leszek. Ha

nem kell rajtuk állnom - próbálkozott újabb „viccel" az öregúr.Mollie-nak azonban továbbra sem támadt jó kedve; és biztos, ami biztos, megfogta

bácsikája karját, hogy a székéhez vezesse a nappaliba.- Tudod, nem ártana újabb vizsgálatokat is elvégeztetni. Hátha most már több is kiderül...

arról, hogy mi bajod lehet.Róbert tiltakozó mozdulatot tett.

- Semmi komoly. A kórházban már mindent megnéztek. Nyugodj bele, valami vírusosfertőzésről lehet szó, amelyet a megfázás is súlyosbított. Ezért vagyok ilyen roskatag.

Mollie megcsóválta a fejét.- Tévedsz, bácsikám. Még sok mindent megnézethetnénk. Először is vércukorvizsgálatra

lenne szükség, hogy kiderítsük, nem játszik - e valami szerepet a vérszegénység. Helyénvalólenne a vizeletvizsgálat is.

- Az idegeimre menne! Többet árt ez a sok gyötrődés, mint amennyit ér.- A kedvemért! - kérlelte Mollie. - Magad is ezt mondanád bármelyik betegednek. Hogy

semmiség az egész, csak egy - két szokásos vizsgálat. És akkor mindent tisztázhatunk: mivan, mi nincs.

Az idős orvos csüggedten dőlt hátra a nagy karosszékben.- Nem tudom... de ha annyira akarod, legyen. Úgysem hagynál nekem nyugtot addig.

Amikor Mollie a konyhába visszaérkezett, Sam épp a friss paradicsomot rakta szét egytálra. Kérdő pillantást vetett a lányra:

- Van valami újság?- Semmi...- De jobban van?

Mollie a fejét ingatta.- Talán, csak szörnyen makacs...

Folytatás helyett a lány inkább a mosogatnivalót rakta be a gépbe.- Maga nagyon szereti a nagybátyját, ugye?

- Persze. Mintha az apám lenne. Oly régóta viseli már a gondomat.- A szüleivel... bocsásson meg... mi történt?- Tizenkét éves koromban veszítettem el őket. - Mollie szája széle fájdalmasan

megremegett. - Apám hegymászás közben lelte halálát, valahol Skóciában. Anyám nem éltetúl a megrázkódtatást. Tüdőgyulladás végzett vele, mert már nem maradt ereje, hogylegyőzze a betegséget. Valójában persze... az idegei mondták fel a szolgálatot.

- Ó, istenem! Rettenetes lehetett magának.Mollie lezárta a gépet.- Igen. - A lány kicsit hallgatott, azután így folytatta: - Furcsa, leginkább arra a zűrzavarra

és tanácstalanságra emlékszem vissza, ami akkor, a történtek után, elfogott. Egy éven belülmentek el... mindketten. Én pedig riadalmat éreztem, rettenetes magányt, de haragot is. A

sorsra nehezteltem. Ez persze enyhe kifejezés. Lázadtam, háborogtam. Miért, miért? Eztkérdezgettem egyre csak magamtól. - Vett egy mély lélegzetet, és jóval nyugodtabb hangon


19/66

fejezte be a visszaemlékezést: - Világos, hogy idővel enyhült a fájdalom, jött a megbékélés.Ennek ellenére sem hihetem, hogy ilyen veszteségekbe valaha is beletörődhet az ember.

- Nem, valóban nem - mormolta a férfi. - Testvérei nincsenek?Mollie megrázta a fejét.- Mindössze egy unokahúgom él. - Laurára gondolt, meg azokra az évekre, amelyeket

együtt töltöttek... azután Laura házasságára Jamesszel, és ismét a szívébe nyilallt a fájdalom.Gyorsan összeszedte azonban magát, és folytatta: - Miután azok a szörnyű dolgok történtek, anagybátyám meg a nagynéném azonnal magához vett. Nagyon kedvesen bántak velem,tényleg úgy érezhettem, mintha mégsem lennék árva.

A férfi felvonta a szemöldökét.- És én most, ha nem tévedek, az unokahúga szobájában lakom.- Igen.

Sam megdörzsölte borostás állát.- Nem fog hamarosan visszatérni? Talán mégsem kellett volna itt maradnom?

Mit is válaszolhatott volna erre Mollie?- Ne féljen, nem fog visszatérni. Most ment férjhez nemrégiben.

- Akkor örülök, hogy nem foglalom el senki helyét. Igaz, a fogadóba bármikorvisszaköltözhetek. A házam munkálatai még egy jó hétig is eltarthatnak.

- Lakjon csak itt nyugodtan!A lány maga sem értette, miért mondja ezt ilyen hangsúlyosan.- Köszönöm - biccentett Sam Bradley. - A nagybátyja... és maga is... igazán kedvesek

velem. - Néhány másodpercig tűnődve nézte Mollie - t. - A nagynénjével mi történt?- Ó, Becky néni pár éve meghalt. - A lányt még ma is fájdalmasan érintette a veszteség,

de próbálta nem mutatni. - Attól fogva Róbert bácsival különösen sokat kellett törődnünk. Most már az egészségi állapota is aggasztóra fordult. A gondviselőből... gondozott lett.Sajnos.

- Hát igen - sóhajtott Sam Bradley. - Maga azonban sokszor beszél „további kivizsgálásról". Gondol valamire úgy közelebbről? Van valami gyanúja?

- Szeretnék kizárni bizonyos lehetőségeket. A vészes vérszegénység is járhat ilyentünetekkel. Félek, hogy esetleg kiszáradás is kialakulhat. Ezért lenne szükségvizeletvizsgálatra. Hadd lássuk a nátriumszintet! Talán ezek sem hoznak semmi értékelhető eredményt, de egy próbálkozást megérnek. Mert addig csak ápolgathatom, de igazán nemtudok segíteni rajta.

- Látja, mégsem fog ártani, ha átveszek valamennyit a terheiből... hiszen Róbert bácsimég jó ideig munkaképtelen lesz.

- Talán igaza van - felelte óvatosan Mollie. - Róbert bácsi jelenleg csakugyan nagyon örüla maga ittlétének, de ha felépül, nem hiszem, hogy hajlandó lenne a másodhegedűs szerepét

játszani. Mindig is imádta a munkáját... szó szerint az élete volt a gyógyítás. Hiába mondjamost, hogy „végleg befejezte", biztosan folytatni akarja majd.- És ha jól sejtem, ez nem igazán tetszik magának - jegyezte meg Sam. - Jó, de akkor

miért ellenzi annyira az én ittlétemet, Mollie?A lány arcán fájdalmas kifejezés suhant át.- Ne haragudjon, nem akartam megbántani. Csak annyira megszoktam, hogy... a

nagybátyámmal dolgozom együtt. Ismertük egymás legtitkosabb gondolatát is. Míg viszont...maga meg én... - Abbahagyta. „Legtitkosabb gondolat"! Ebbe most jól belekeveredett! A férfienyhén gunyoros tekintete azonban kikényszerítette belőle a folytatást: - Nos, annyitszerettem volna csak mondani, hogy mi ketten túlságosan eltérő alkatok vagyunk, ígykönnyen támadhatnak közöttünk nézeteltérések. Maga sok éven át dolgozott nagyvárosban,

ez itt pedig egy kis vidéki fészek, nem is folytatom. Elképzelhető, hogy az egészet...unalmasnak fogja találni. Nem lesz hozzá türelme.


20/66

- Úgy érti, hogy itt tulajdonképpen lehetetlen a taposómalomból szabadulni? - kérdezteBradley doktor szárazon.

Mollie elgondolkodva bólintott.- Nevezhetjük akár taposómalomnak is, de én szívesen csinálom. Mert a betegek számára

mindig az ő esetük a legfontosabb... és ez teljesen érthető is. Ráadásul ismerem a

helybelieket, a legtöbbjüket még gyerekkoromból vagy éppen az ő gyerekkorukból.Mondom, ég és föld a különbség a nagyvárosi és a vidéki rendelés között. Maga viszonthiába nőtt fel szintén itt, gondolom, alig várta, hogy szabaduljon a régi környezetből. Máskülönben miért választotta volna a nagyvárost?

A férfi vállat vont.- Csak azért vonzott... mondjuk így, a „nagyváros", hogy másféle életeket is megismerjek.

Ez talán érthető és jogos kívánság egy fiatalembertől. - Sam hangja megint gunyorosraváltott. - Lehet, hogy egyszer maga is érez majd ilyen vágyat. És ha kipróbálja az újkörnyezetet, a tágasabb világot, másként látja majd a... vidéki életet is.

Ez már nyílt sértésnek tűnt a lány számára. Felszegte az állát, és harcias hévvel válaszolt:- Eszem ágában sincs másként látni, nekem jó így, ahogy van. Róbert bácsi betegségét

leszámítva teljesen elégedett vagyok az életemmel. Inkább magával lehetnek komoly bajok! -folytatta élesen. - Alighanem csúfos kudarcot vallott a nagyvárosban, különben miért akarnaegy ilyen porfészekbe visszatérni? - Azzal Mollie, még mielőtt a férfi bármit mondhatottvolna, már indult is kifelé a konyhából. Távozóban azért szükségét érezte, hogy enyhítsenvalamit a feszült hangulaton: - Mindettől függetlenül, természetesen érezze magát otthonminálunk! Ha bármire szüksége van, csak szóljon nekem!

- Köszönöm - felelte fakó hangon Sam. - Lenne is rögtön valami. Hallom, hogy anagybátyja számítógépre vitte a rendelések legfontosabb adatait. Ha nincs kifogása ellene,átböngészném őket, hadd legyek tájékozottabb.

- Mi sem természetesebb. Szolgálja ki magát nyugodtan! - Mollie titkon örült is, hogy aférfi valami elfoglaltságot talált. Legalább nem fognak állandóan civakodni.

- Ami azt illeti, szívesen segítenék levenni a vért a nagybátyjától - ajánlotta Bradleydoktor. - A maga ujjai a következő napokban, érthető módon, talán kicsit merevebbek leszneka szokásosnál.

Mollie most már teljesen visszafordult a férfi felé.- Köszönöm. Azt hiszem, rám is fér a segítség. Mit szólna, ha ma délután próbálnánk

elvégezni a vizsgálatot?Sam bólintott, azután ment ő is a dolgozószobába, a számítógéphez.A nap további része meglehetős nyugalomban telt. Mollie-nak sikerült rávennie

nagybátyját, hogy „alávesse" magát a vérvételnek, valamint hogy némi vizeletet is a„rendelkezésükre bocsásson". Neki majd gondja lesz rá, ígérte, hogy már másnapra a

laboratóriumban legyen az anyag.A délutánt Mollie beteglapok tanulmányozásával töltötte. A rendelőből hozta haza aziratokat, szeretett volna egy kis rendet rakni. Pár kérdésben nem látott tisztán, ezeknek azeseteknek utána kellett néznie a szakirodalomban.

Nem tartott azonban soká az a kellemes állapot, hogy a rendelés minden terhe lekerültvolna a válláról - legalább egy napra. Valamivel alkonyat után megszólalt a telefon, és a lányvette fel.

- Mrs. Fernly hívott - újságolta nem sokkal később a nagybátyjának, aki éppen Sammelegyütt vacsorázott a konyhában. - Nem értettem pontosan mindent, amit mondott. Nagyonfeldúltnak tűnt, eresen zihált, és állandóan elfúlt a hangja. Jobb, ha kimegyek hozzá.

- Majd én - szólt közbe sietve Sam. - Szabadnapos, nem ebben egyeztünk meg?


21/66

- Nem, nem, itt rám van szükség - tiltakozott Mollie. - Mrs. Fernly hetvenéves idős hölgy,nehezen visel bármiféle változást. Ha maga jelenik meg helyettem, a jó ég tudja, mit gondol,aggódni kezd értem, vagy rögtön halálra rémül. És az hiányozna még, egy ideges szívpanasz!

Sam elvigyorodott.- Jó, akkor együtt megyünk, legalább nyomban be is mutathat engem. Még pár napig

úgyis nehezen tud vezetni. Ne feledje, a varratok a kezén... ! Tehát szüksége van rám.Mollie kicsit összerezzent. Hát ezt tényleg csaknem elfelejtette. Hogy a keze...! A csodábais, most mintha egy darabig mindenben a férfira lenne utalva.

Sam kinyitotta neki a vezető melletti ülés ajtaját. 0 gyorsan behuppant, és az ölébe tette afekete orvosi táskáját. Jobb lett volna, ha hátra rakja inkább - eléggé nagy helyet foglalt. Csakhát nem szokta meg az ilyesmit. Hogy mással kell együtt autóznia, ráadásul nem is ő vezet.Végül mégis úgy döntött, hátralöki a kellemetlen táskát, de akkor véletlenül összeütközött azépp beszálló Sammel. A férfi keze akaratlanul is végigsimított a mellén, amitől Mollie szíveegy - két pillanatra leállt. Utána a vére vad hullámokban indult meg, és mindenütt elöntötte aforróság. A füle zúgott. Sam is mozdulatlanná dermedt néhány másodpercre, a levegő megteltköztük feszültséggel.

A férfi tért magához hamarább.- Bocsánat - mormolta, miközben kissé visszahúzódott. - Várjon, segítek - nyúlt a táska

után, kivette Mollie teljesen elerőtlenedett kezéből, majd a hátsó ülésre hajította. Azután beszállt a helyére, hátradőlt az ülésen, és indított.

Hamar odaértek Mrs. Fernly házához, és addigra Mollie is megnyugodott. Idegei nemtáncoltak már olyan vadul, érverése lecsillapodott. Becsengettek. Kisvártatva csoszogó léptekhallatszottak, majd résnyire nyílt az ajtó.

- Ki az? - kérdezte óvatosan Mrs. Fernly, miközben gyanakvóan méregette Samet. - Nemmegyek otthonba, senki ne is remélje! - zihálta máris felháborodottan. - Innen engem el nemvisznek. Maradok. - Azzal az idős asszony rögtön az orrukra is csapta volna az ajtót, haMollie gyorsan közbe nem avatkozik:

- Edie, semmi gond! Ne féljen, véletlenül sem akarja bántani senki. Sam Bradley csak azúj munkatársunk, azaz... szintén orvos. Róbert kedvéért vállalkozott rá nagyon... kedvesen,hogy besegít nekünk, amíg... - De keservesen ment ez! A lány inkább nem is folytatta. -Szóval, Edie, tekintse őt is háziorvosának, és legyen hozzá bizalommal!

- Ez igaz? - kérdezte megkönnyebbülve Edie Fernly. - Akkor minden rendben. Kérem,kerüljenek beljebb! Erre, erre, a nappaliba!

Bevezette a két orvost egy apró helyiségbe, ahonnan páratlanul szép kilátás nyílt a házmögött húzódó kis sziklakertre.

- Kérem, meséljen a panaszairól, Edie! - kezdte barátságosan Mollie, miután letelepedtekegy fényes - csíkos bevonatú pamlagra. - Légzési nehézségek már megint?

- Napok óta alig kapok levegőt. Éjszakánként aztán, éppen ezért, alig tudok egy - kétszemhunyásnyit aludni.Mollie bólintott, és előhúzta a fonendoszkópját.- Akkor előbb lássuk a mellkast, utána meg a többit!- De csak... ha kettesben vagyunk. A doktornő meg én - ellenkezett halálos riadalommal

az idős hölgy.Mollie elmosolyodott, Sam pedig engedelmesen felállt, és kiment a konyhába. A lány még

azt is hallotta, ahogy megereszti a vizet.- Hm, a mellkasában van valami... zörej - csóválta a fejét gondterhelten Mollie. - Hát a

torkával mi a helyzet? Olyan rekedtesnek tűnik a hangja. Ennek nem örülök.- Csak a légzés rettentő nehéz. Onnan jön minden. Az utóbbi időben semmit se bírok úgy,

mint korábban.


22/66

- Aminek az az oka, hogy mellhártyagyulladása van. Ha nem is súlyos, de... jobb félni,mint megijedni. Felírok egy antibiotikumot. Sok vizet, teát kell innia, és természetesen azágymeleg is szükséges, meg hát pihenés, pihenés, pihenés. Fájdalmak ellen kap Paracetamolt.Van még, ugye?

Edie biccentett, miközben visszagombolkozott.

- Hogy sok pihenés, nyugalom? Az unokák mellett? Képtelenség. Örökké rohangálnak,mindent feldöntenek, takaríthatok utánuk. Disznóól lenne különben körülöttem.Sam jött, tálcán teát és kekszet hozott.- így ni - tette le a tálcát az idős asszony elé - , iszunk először is egy kis finom, forró teát.

Mollie gyógyszerei különben mit sem érnek. Sok folyadék kell a szervezetnek, és meleg megmeleg.

- De egy kis whiskyvel lenne az igazi - kacsintott Samre Edie. - Hát nem, doktor?- Na, persze! - vette a lapot a férfi. - Akkor aztán visszajönne az a pír az arcára, amitől

olyan kicsattanóan egészségesnek látszik az ember.- Nem is kell annál jobb orvosság - mosolygott most már felszabadultan az idős asszony. -

Felmelegít, és visszaadja az életkedvet.

Így cseverésztek még egy darabig, apró szamárságokon nevetgélve, míg végül a két orvosszépen elköszönt.

Később, már a kocsiban, Mollie azt kérdezte a férfitól:- Mondja, maga minden hölgybetegével így... kikezd?

Sam megrázta a fejét.- Hogy mindegyikkel? Ugyan már! Csak a csinosakkal.

Erre Mollie akkorát nyelt, hogy Bradley doktor önkéntelenül is elmosolyodott.- Egy ártatlan kis flört mindig kellemes - jelentette ki végül. - De erre nyilván nem nekem

kell felhívnom a figyelmét, Mollie doktornő. - Oldalról egy gyors, kíváncsi pillantást vetettútitársnőjére. - Ha szabad kérdeznem, a maga életében van pillanatnyilag valaki?

- Ez magánügy - hangzott a válasz.Sam Bradley fanyarul elhúzta a száját.- Nos, akkor találgatnom kell. Olyan határozottan utasította vissza a kérdésemet, hogy az

csak egyet jelenthet... - Nem fejezte be a mondatot, nem mondta ki, hogy „nincs", és ettől azegész csak még izgalmasabb lett. Mollie megint azt hitte, a szíve áll meg, de rögtön.

- Felejtsük el! - nyögte ki végre, és remélte, Sam Bradley ez egyszer engedelmeskedik.Mert nem és nem! Az ő életében nem lesz többé parancsolgatni vágyó férfi, aki mindenbenelő akarja írni neki, mit tegyen, és mit ne! Megégette magát már egyszer, és éppen ezért alegkevésbé sem vágyott rá, hogy újabb kellemetlen élményben legyen része. Sam egyértelmű érdeklődést tanúsított iránta, de ő köszöni, nem kér belőle! Kerülnie kell ezt a férfit, mintördögnek a tömjént, érezte ugyanis, hogy mekkora veszélyt jelent rá nézve. Nehéz lett volna

ezt szavakba foglalnia, ám biztosra vette, hogy az ösztönei nem csapják be. Semmiképpensem.Maradjon minden így, ahogy van! Kibírja azt a kis borzongást, szívdobogást, szédülést.

Ennyit még igazán kibír. Valamit azonban mondania kellett. Hát csendesen azt motyogta:- Egyelőre nem vagyok kész rá... hogy tartósabb kapcsolatot létesítsek. Azt hiszem, még

nem érkezett el az ideje.- Valóban? - pillantott rá kissé csodálkozva a férfi. - Na jó. Vagyis cseppet sem jó, inkább

elég nagy kár. Mert nekem éppen az jutott az eszembe, mi lenne, ha kicsit... jobbanösszeismerkednénk. - Azzal csibészesen elnevette magát.

Mollie hirtelenjében azt sem tudta, mit gondoljon, az ujjai idegesen megremegtek.Komolyan veszi őt egyáltalán ez a férfi? Ha nem, végképp semmi értelme az egésznek. Ha

meg igen, akkor miért viselkedik ilyen fölényesen? Hogyan dolgozzon így vele heteken át?Alegegyszerűbb az lesz, ha mindenki végzi a maga dolgát, és szépen kitérnek egymás útjából.


23/66

Tulajdonképpen már nem is értette, miért zaklatta föl az előbb annyira a férfi viselkedése.Egy dologban volt csak biztos igazán, mindenért Sam Bradley doktor a hibás!

4. FEJEZET

Hétfő reggelek! Gyötrelmesek mindig... Mollie sem valami lelkesen ment be a rendelőbe. Azt hitte, már sikerült túltennie magát a betörésnek még az emlékén is, ám ahogy benyitott, akeze ismét remegni kezdett. Félve nézett körül, mint aki nem egészen pontosan tudja, mireszámíthat, mit fog látni.

- Valami baj van? - érdeklődött Sam enyhe aggodalommal a hangjában.Mollie gyorsan összeszedte magát.- Á, semmi - felelte. - Csak megint eszembe jutott az a rémes felfordulás... Megvallom,

nem csodálkoznék, ha azok a betörők újra felbukkannának. Még jó, hogy...- Mi jó? - kérdezte kis gúnyos vigyorral Sam, mert már előre sejtette a mondat

befejezését.- .. .hogy csak maga van itt - vágta ki bosszúsan Mollie.

- Igen, itt vagyok, és nem kell félnie többé semmitől. - Ez kicsit ünnepélyesen hangzott, alány nem is mert elmosolyodni. Az orvos folytatta: - Ma kiszállnak a biztonsági szakértők, hogy megbeszéljük, milyen berendezésekkel védhetnénk a leghatékonyabban magunkat.

Magunkat...! Ez rémesen hangzott. Mollie meghökkenten vonta fel a szemöldökét:- Mikor hívta ki őket? - A biztonságiakat? Még szombaton, miután itt rendet tettünk.

A lány dühösen beharapta az alsó ajkát. Hétfő van, a betörés óta most jött be először arendelőbe, és máris kész tények elé állítják. Ez az alak az ő megkérdezése nélkül intézkedett.És mégis milyen jogon? Éppen ettől rettegett, hogy ezentúl már így megy minden. Sőt ennélmég „cif rább" dolgok is következhetnek.

Ez egy rettenetes ember. Nyújtsd neki a kisujjad, és máris az egész kezedet követeli!- Jó, beszéltünk erről a hétvégén - biccentett kurtán Mollie - , az viszont álmomban sem

jutott volna az eszembe, hogy a hátam mögött azonnal intézkedni kezd.- Csak levettem egy újabb gondot a válláról. Egyébként is úgy gondoltam, ebben a

kérdésben nem késlekedhetünk. Magának pedig akad épp elég gondja baja enélkül is. ígynem maradt más választásom, nekem kellett kézbe vennem a riasztóberendezésünkfelszereltetésének ügyét.

Mollie a homlokát ráncolta.- Örülök - jegyezte meg epésen - , hogy legalább így mondta: „a riasztóberendezésünk",

mert ezek szerint nem tekinti máris sajátjának az egész rendelőt... - Folytatta volna, ám ebbena pillanatban belépett az orvosírnoknőjük, Caroline.

Csészéket hozott tálcán, amelyet nagy műgonddal letett egy polcra. Caroline karcsú volt,és megnyerő külsejű. Fegyelmezett tartásával, hűvös szürke szemével kifejezettenmegnyugtató jelenségnek hatott.

- Hello! - üdvözölte őket szívélyesen. - Gondoltam, egy kis kávé nem árthat.A hasznosnak ítélt ital pompásan illatozott. Caroline, gondolta Mollie, igazi kincs. A

megbízhatóság eleven szobra!Az írnoknő Samre mosolygott.- Igazán a legjobbkor jött - jelentette ki őszinte lelkesedéssel. - Szegény Mollie az utóbbi

hetekben ki sem látszott a munkából. Most legalább tehermentesíti egy kicsit. Telefonon mármesélte nekem a doktornő, milyen sokat segített szombaton a rendcsinálásban. Jó ég,rágondolni is rossz, mi lett volna... ha annak a szörnyű pusztításnak a képe fogad, ahogy ma

reggel bejövök ide. A rendőrség tud már valamit?A férfi a fejét ingatta.


24/66

- Nem, egyelőre csak sötétben tapogatóznak. Valószínűleg a megoldatlan esetek közékerül ez az ügy is, de remélem, azért nekünk is nyugalmunk lesz.

- Hát igen - fintorgott Caroline. - Mindenesetre jó nagy munka lesz, mire a beteglapokatmegint rendbe szedem...

Mollie közben kipillantott a váróba, ahol már igencsak gyülekeztek a betegek.

- Lassan kezdenünk kellene, megyek is a rendelőmbe. Öt perc múlva küldheti az első beteget, jó, Caroline?- Rendben van - felelte az írnoknő, és egy gyors pillantást vetett a kezében tartott

lajstromra. - Magához Mrs. Ralston jelentkezett be elsőnek. Mollie némán rábólintott, fogta a kávéját, és ment.Pár perc múlva már be is dugta fejét az ajtaján Mrs. Ralston. A harminc felé járó asszony a

terhessége utolsó hónapjában lehetett.- Na, Jenny, hogy érzi magát? - érdeklődött Mollie, miközben jelentőségteljesen a nő

hasára nézett. - Most már tulajdonképpen bármelyik pillanatban, ugye? Mi is a várhatóidőpont?

- Jövő hét vége - mosolygott kényszeredetten Jenny - , de ahogy érzem magam, a legjobb

lenne rögtön ma este! Ez az utolsó hónap tényleg annyi gyötrelmet hozott, hogy már aligvárom. - Nagyot sóhajtva, kezét a kényes testrészre tette. - Mondom neki mindig, nyilvántudod az utat, gyere már ki! Legyél te az okosabb! De nem jön, a kis buta.

Mollie nevetett.- Biztatás nélkül is ki fog jönni, ha. elérkezik az ideje. Kórházban akar szülni, ugye?- Csakis. Az elsővel annyi gond adódott odahaza... fordítva feküdt, császármetszés kellett.

Köszönöm, nem kérek belőle még egyszer. Biztosra akarok menni ezúttal.- Persze - bólintott Mollie. - Emlékszem. Feküdjön le! - mutatott a műbőrrel bevont

heverőre. Azután meghallgatta a születendő gyermek szívdobogását, és mindent rendbentalált. - Csodás - közölte. - Ahogy a feje ott van már a kijáratban... sima szülést ígér.

- Jó, csak neki is mondja meg! - zsörtölődött Jenny. - Legalább három hete nyomja ahólyagomat. Állandóan vécére kell szaladgálnom.

Mollie együttérzéssel mosolygott rá, majd hozzálátott, hogy megmérje a vérnyomását.- Hát... az érték egy kicsit magas, de semmi ok az aggodalomra. Ilyen előre - haladott

állapotban ez sűrűn előfordul. Felöltözhet. Van módja nappal pihenni néha egy kicsit?- Viccel, doktornő? Amy állandóan ugráltat. Az sem teszi épp egyszerűvé a dolgomat,

hogy Alain meg Whitbyben dolgozik.- Hát nem lehet könnyű. - Mollie gyors pillantást vetett a kórlapra, míg Jenny öltözött. - A

vizeleti értékek rendben vannak, a vérvizsgálat eredménye szerint a vastartalommegnövekedett. Szedett vastablettákat?

Jenny a fejét rázta.

- Nem, nem. Minden reggel müzlit eszem, ennyi az egész. Persze, hajnalok hajnalán nincsigazán étvágyam, de a rend kedvéért magamba erőltetek egy tányérral.- Tartson is ki a jó szokása mellett, aztán a lábát se felejtse el legalább napjában egyszer

felpolcolni! Amy közben... talán videózhatna.- Remek ötlet. Még ma délután kipróbálom.

Dél felé jött Mollie utolsó betege, egy ötvenhez közeli nő. - Üdvözlöm, Mrs. Carte. Miben segíthetek?- Pár napja fájdalmaim vannak. - Az asszony beszéd közben idegesen harapdálta az ajkát.

- Itt kezdődtek. - És kezét a bal oldalára tapasztotta, csípő magasságban. - Tegnapelőtt éjszaka is felriadtam a sajgásra. Azután a fájdalom szétsugárzott. - A köldökére mutatott. - Ésreggelre följebb is, lejjebb is éreztem már. Ma reggelre meg... mintha csupa seb lenne a

bőröm. Fáj a ruha érintésére is.


25/66


26/66

- Arra gondoltam, hogy hazamegyek, és megnézem Róbert bácsit - közölte Mollie. - Demint kiderült, délután igen sok beteghez kell ellátogatnom. így aligha futja másra az időmből, mint hogy bekapjak pár szendvicset a pék boltjában.

- Jó, magával tartok, közben beszámolok egy - két dologról. Például, hogy mire mentem a biztonsági szakemberekkel.

Gyalog mentek át a közeli pékhez, és útközben Sam az általa szükségesnek vélt biztonsági berendezések kérdését taglalta. Mollie nehezen tudott megbarátkozni az egész üggyel,annyira idegenkedett a bizalmatlanság és a gyanakvás minden formájától. A betöréstkövetően azonban esztelenség lett volna ragaszkodnia eddigi jóhiszeműségéhez.

Sam azt is megemlítette, hogy a helyiségekben mindenütt lesz segélyhívó gomb, és a lánysem tagadhatta, hogy így tényleg nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat.

- De ez az egész kész vagyon lesz! - jegyezte meg kelletlenül. - Fogalmam sincs, elbírja -e anyagilag a rendelő.

- Csak találunk valami megoldást - vetette oda könnyedén a férfi, majd előreengedte Mollie - t, ahogy megérkeztek a pékhez. - Áttekintjük a könyvelést, hátha van lehetőség különféle megtakarításokra. Biztosr

joanna neil Üvegcserepek

Documents