john saturnall

Lawrence Norfolk

John Saturnall Lakomája

FordítottaMesterházi Mónika

Lawrence Norfolk


Libri KiadóBudapest

John Saturnall’s Feast © Lawrence Norfolk, 2012Hungarian translation © Mesterházi Mónika, 2012

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:Lawrence Norfolk: John Saturnall’s FeastBloomsbury Publishing, London, 2012

Kötet- és borítótervFearn&Roberto de Vicq

Illusztrációk

Andrew Davidson

A szerző más művei

A pápa rinocérosza (2000, Szentgyörgyi József fordítása)A Lemprière-lexikon (2001, Gy. Horváth László fordítása)

Vadkan képében (2002, Szentgyörgyi József fordítása)

Lucasnak és Josephnek

John Saturnall Könyvéből, e hírneves Szakács Legtitkosb Csele-kedetei különb-különb Részleteivel, valamint hírhedt Lakomája Receptjeivel. Nyomtattatott az Úr Ezerhatszáz Nyolcvanegyedik Esztendejében.

Hogyan teremtette Szaturnusz az első Kertet és mikor, azt e jámbor Szakács nem is alíthatja. Sem hogy mely Név állott Kapui felett, Paradicsom-e avagy Éden. De azon ősi Ligetben minden zöld Növény megter-

mett. A Pálmafák Datolyát adtak, a Kaptárakból Méz csurgott. Az Indákon Szőlő duzzadt, és minden Teremtmény dúskált. Az első Emberek és Asszonyok ottan Szeretetben éltek, s egyetlen Ember sem volt sem Úr, sem Szolga. Szaturnusz Asztalánál minden Ádám a maga Éváját szolgálta, és Szeretetet váltottak Szeretetre. Mert itt ülték meg a Szaturnuszi Lakomát, a Szaturnáliát.

Szaturnusz Kertjei mára felmagzottak. A mi derékba törött Ko-runk elfeledte az ősi Istenség Gesztenyefa Asztalait ékesítő Étkeket. A Rendnek mostani Esztendeiben vaskalapos Szakácsok kérkednek Invencióikkal, és alkimista Szakácsok gyártanak Tőkehal Ikrából Borsót. Az én durva Étkeim úgy bukdácsolnak ama Ínyencségek nyomában, akár a Málhás Szekér mögött sántikáló Öszvér, mely csak bőg a nálánál jobbakra. De mint ki megjárta az elmúlt Hábo-rúkat, s kimerülten hullik a rákövetkező Békébe, íme, megterítem legutolsó Asztalom.

Mert e kései Ádám új Kertet kíván ültetni eme Lapokon, hogy a Szavakat Gyümölcsül felszolgálja. Felkínálja Fogásai oly bőséges Receptjeit, hogy az ősi Istenség Asztalának Deszkái újra belenyög-

7

8


nének. Kezdődjék tehát az én Lakomám is, mint ama Eredeti, midőn az első Emberek és Asszonyok töltötték meg Kupáikat. Kezdődjék pedig a Szaturnuszi Lakoma a Fűszeres Borral.

Hogyan készül az ősi Hippokrász, avagy mindközönségesen a Fű-szeres Bor

Eme ősi Kupa az első Kert Gyümölcseiből készült, Datolyából és Mézből, Szőlőből és más egyébből, amint elmondandó vagyok. Tölts egy széles Kondérba egy Icce Fehér Bort, és tedd lassú Tűzre, amíg a Bor remegni nem kezd. Adj hozzá nyolc Icce Szűz Mézet, de nem a Lépről préseltet, hanem Szitán szűrtet. Ha a Főzet felforrna, nyugtasd hideg Borral. Hagyd hűlni, aztán melegítsd és szedd le a habját. Ezt ismételd meg Másodszor és Harmadszor is, míg a Kondér Fenekén a Rézpénzen át nem látszik a Király Ábrázata.

Tisztítsd meg a Datolya Húsát, és törd Pépesre Borral. A Magvát pörköld meg Tűz fölött, és add az Elegyhez. Tegyél hozzá Folium nevű Édes Levelet, Tört Borsot, amennyit egy Hölgy Imádság köz-ben a két Tenyere közt megtart, hozzá egy csipet Sáfrányt is. Önts rá jó két Gallon Bort, vagy míg a Folyadék annyira meg nem sűrül, hogy egy Tojást is megtart, hogy a Héja annyival emelkedjék ki, mint egy Mogyoró Héja. Ezután köss egy batiszt Zacskóba, vagy ahogy a művelt Szakácsok nevezik, a Hippokrász Zsákba Szegfű-szeget és Szerecsendiót. Áztasd az Italba…

9

A málhás szekér lefelé ereszkedett a lejtőn. A permetező, szürke eső hullámai mögött, a távolban az állatok az útiládák és zsá-kok alatt imbolyogtak. A fejüknél egy magas alak úgy hajolt a per-metesőbe, mintha teljes erejéből ki akarná őket húzni a sötét faluból, odafentről. Lent, a fahídnál egy megnyúlt arcú fi atalember a kalapja csöpögő pereme alól kémlelt elő, és elvigyorodott.

A víz beszivárgott Benjamin Martin csizmája varrásán. A köpenyét eláztatta az eső. A lábánál ott volt az a súlyos csomag, amit az egyezség szerint el kellett juttatnia a Majorba. Már majdnem egy hete az utat járja. És még reggel is az egész Völgy várt a felhólyagosodott lábára. Aztán észrevette a málhás szekeret.

Ben vigyora úgy feszült az arcára, akár egy goromba ló pofájára az ásítás. Ott állt, és megmozgatta sajgó vállát.

A kocsis mögött egy tarka ló jött, aztán egy pej, aztán két sötét-barna póni. De Ben tekintete a sereghajtón állapodott meg. A többi mögött egy öszvér baktatott. Egy öszvér, és szemlátomást nem volt rajta más, mint egy halom ázott rongy. De még egy málhátlan állat is eszik, tűnődött Ben. A kocsis örülni fog az üzletnek. Ben újra fölte-kintett az emelkedőn a falu felé.

A kis házak közül nem szűrődött ki fény. Sem füst nem szállt a kéményekből. A sötét fák felé kapaszkodó lankákon semmi nem moc-cant. Senki nem tudja, mi történt, mondták a fl itwickiek a fogadóban. Egész télen egy lélek sem járt fent, Bucklandben.

10


Semmi köze hozzá, mondta magának. Ha a málhás lovak leérnek, megköti az üzletet a kocsissal. A rejtélyes csomag jó útitársa lehet a nedves rongyoknak az öszvér hátán. Nélküle is eljut a Majorba. Ehhez a „Scovell mesterhez”, bárki legyen is. A falu, a Völgy és a túlsó végén a Major mind a Buckland nevet viselte. Mint egy közös átkot, gondolta Ben. A tekintete a koromtól csíkos templomot kutatta az erdő aljában. A lábával a gyűlöletes csomagba rúgott.

Az állatok egy sor hasított tölgypalánk mellett jöttek el. A hideg eső felkúszott Ben csizmáján a nadrágszárába. A gondolatai Soughton felé kanyarodtak, és az Éjszakai Kutya jó meleg belső termei felé. Még ma este visszafordul. Fessler mester felveszi, ebben biztos volt. Az élet-ben be nem teszi a lábát erre a helyre.

Három elnyújtott ügető lépés, és a szekér leérkezett az utolsó me-redek rézsűn is. A tarka kanca utána imbolygott, a két útiláda ide-oda billent a hátán. Joshua Palewick, így szólították a sovány, ősz hajú fér-fi t a fl itwicki fogadóban. Utána következett a pej ló, ugyanígy megrak-va. A két póni kosarakat és zsákokat cipelt. Végül az öszvér, amelyik csak egy rongyhalmot hozott, és sántikált. Ben kihúzta magát. Ha van, amit egy kocsis a lovainál is keményebben hajszol, az az üzlet, jutott eszébe. Mérföldenként egy penny igazán méltányos egy sánta öszvé-rért. Az állatok átgázoltak a pocsolyákon és a sáron. Ben üdvözlésre emelte a kezét. Aztán az öszvér hátán megmoccant a rongyhalom.

Csak a szél, gondolta Ben. Vagy a kihunyó fény játéka. De a követ-kező percben kiderült, hogy nem. A rongyokból egy fej emelkedett ki. A rongyok egy fi út rejtettek.

Az arcából kiállt éles járomcsontja. Fekete fürtjei letapadtak az esőtől. A fi ú többi részére egy átázott kék kabát borult. A fi atal lovas ügyetlenül kuporgott az öszvér hátán, és úgy csúszkált jobbra-balra, mintha menten le akarna esni. Ez a veszély azonban nem fenyegetett, vette észre Ben, ahogy az öszvér közelebb ért. A gyerek csuklóit vastag kötél tekerte körbe. Odakötözték a nyereghez.

11

A kocsis megállt.– Ben Martin – mondta Ben semleges hangon. – Van egy csoma-

gom Buckland Majorba. Egy Scovell nevű ember számára.– Ismerem Richard Scovellt – mondta Joshua Palewick. Összehúz-

ta a szemét. – És magát is ismerem. Ott volt a fogadóban, Flitwickben.Ben bólintott. A fi ú a kocsis mögül, az öszvérről fi gyelt, az eső le-

csöpögött sűrű szemöldökéről, bele a szemébe. Mivel nem tudta letö-rölni a cseppeket, csak grimaszolt és pislogott. A tekintetével mintha keresztülnézett volna a két férfi n.

– Vegye föl őmellé – indítványozta Ben. – Mérföldenként egy pen-nyért, az méltányos. Nem olyan rossz az út…

– Nem, mi? – Josh felhúzta a fél szemöldökét. – Nyilván csak én képzeltem. Ebben a harminc évben.

Ben vigyorgott egyet. – Másfél penny – javasolta.Joshua Palewick a fejét rázta. – A fi ú egyedül utazik. Megegyeztem

a pappal.Ben gyomrában valami elnehezült. – Többet is fi zetek – bökte ki.

De Josh vonásai megkeményedtek.– Nekem nem – mondta kurtán. – Szavamat adtam.Megrántotta a kantárt, és a lovak elindultak. A fi ú sovány teste

erre-arra rándult. Már a hídon kopogtak a paták, ahogy az állatok tovább-baktattak.

Ben kedélye elborult. Bedobja ezt a csomagot a patakba, döntötte el. Ő nem is látta. Senki nem tudna róla, csak Palewick. Meg a fi ú, akárki is. Meg ez a Scovell, ha Palewick elmondja neki. És a sötét arcú ember, aki felbérelte még Soughtonban. Az a mór vagy zsidó vagy micsoda. Almery…

A Kutya jó meleg belső termei Josh lovaival együtt távolodtak. Nem kellett volna eljönnie Soughtonból. Nem kellene itt állnia bőrig ázva, vízhólyagos lábbal egy eső mosta hídon, Buckland Völgye elején. Ben hirtelen felkapta a csomag istrángjait, és a vállára lendítette.

John Saturnall Könyve

12


– Várjon! – kiáltotta az esőbe. Átbukdácsolt a palánkokon. Joshua Palewick megfordult, az arca nem árult el semmit.

– Nem ismerem az utat – vallotta meg Ben.– Gondoltam.– Életemben nem jártam arra.Az idősebb férfi megnézte magának Bent. Aztán mintha felszállt

volna róla valami átok. Mintha a sötét falu meg a koromcsíkos temp-loma távol volna már, Buckland Major meg karnyújtásnyira. Mintha az egész hosszú Völgy nem volna több, csak egy kis séta. A kocsis ar-cán átsuhant a mosoly árnyéka.

– Már odafentről, a faluból láttam – mondta Josh. – Gondoltam, valamelyik soughtoni kocsira vár. Onnan föntről való, nem igaz?

Ben elismerte.– Tarthatunk együtt is, ha akarja – mondta a kocsis. – Meglátjuk,

kijövünk-e.Ben mohón bólintott, aztán az éltesebb férfi hátranézett a fi úra. –

Ez is a Majorba megy, akárcsak a maga csomagja. Tartsa rajta a szemét. Rendben?

Mindketten hátrafordultak. A fi ú az öszvér hátán tekergett. Ben Martin követte a tekintetét, túl a falun, fel a sűrűn telenőtt lankákon, egészen a tetőn a sötét fák faláig.

– Ott kapták el – mondta Josh. – Buccla Erdejében.

*

Olyan gyorsan futottak, ahogy csak tudtak, ki a kunyhóból, át a sötét tisztáson, John szíve majd kiugrott a mellkasából, a félelemtől felkava-rodott a gyomra. Mellette az anyja az egyik kezével a súlyos csomagot szorította, a másikkal a fi a csuklóját, és ahogy a biztonságos lankák felé kúsztak, a hosszú fű a lábukat verte. A hátuk mögött egyre átha-tóbb lett a csőcselék kántálása.

13

Kaptár Méze! Szőlő Leve!Gyerünk, Boszorka! Borod iszod-e?

Az éjszaka meleg levegőjét olajos faggyúszag tarkította. Az edények döngetése elvegyült a falubeliek kiáltozásával. John érezte, hogy az anyja szorítja a kezét, és húzza magával. Érezte, hogy a csomag ügyet-lenül a lábának verődik, és az anyja zihálva szedi a levegőt. Az ő szíve is kalapált. Ahogy a tisztás peremére értek, felhúzódzkodtak az első rézsűre.

A lankába teraszok vágtak hosszú, alacsony lépcsőket. John és az anyja kapaszkodott, futott, újra kapaszkodott. A csőcselék hangja hullámokban követte őket, hol erősödött, hol elhalkult. John félelme minden lépéstől csillapult valamit. Hamarosan a rekettye és a bozótos kísérteties falai vették körül őket, az éjszaka levegője füvek illatával telt meg. John felpillantott. Buccla Erdejének fái magasodtak előtte.

Ide soha nem jöttek fel a falubeliek. Az öreg Buccla az egész Völ-gyet megbabonázta a Lakomájával, mondogatták. Míg el nem jött Szent Clodock, és föl nem aprította Buccla gesztenyefa asztalait. Az-óta évente egyszer lakomát tálalnak neki cserébe. Hogy távol tartsák maguktól.

Mint ma este.John anyja továbbkapaszkodott, magabiztosan lépdelt át a szűk

réseken és hasítékokon. John a nyomában igyekezett. A csomagban, amit az anyja a kezében szorongatott, a könyv volt, amit a szökésük előtt emelt le a kandallópárkány keresztvasáról. John átbújt a szúrós levelek között, átoldalazott a bozóton. Az ösvény hamarosan elkes-kenyedett, aztán el is fogyott, a szederindák áthatolhatatlan korlátot fontak. Az anyja egy régi fakerítés előtt állt meg, amelyiknek a tetejére keresztet faragtak.

John korábban soha nem járt idefent. A tüskés bozóton túl Buccla Erdejének fái magasodtak. Hallotta, ahogy a súlyos gesztenyekoronák


14


suhognak, a levelek ezerféle száraz suttogással zörögnek. Odalentről felhallatszott a csőcselék kántálása.

Ágon a Galamb, s a Rigó vele,Gyerünk, Boszorka! Pitéd eszed-e?

– Csak a sörtől van – mondta az anyja. Belenézett John riadt arcába. – Ha a hordót kiürítették, muszáj valami más mulatságot keresniük.

Johnnak eszébe jutottak a korábbi alkalmak: a kipirult, ordító ar-cok, a félrészeg férfi ak és az ugató kutyáik. Ő az anyja szoknyájába kapaszkodik. Az anyja eddig mindig szembeszállt velük. De a kántálás ma éjjel nyersebb színt öltött.

– Marpot házából indultak – mondta az anyjának.– Igen?John rábámult. Az anyja is ugyanúgy tudja, mint ő. Összegyűltek,

hogy imádkozzanak a kis Mary Starling lelkéért. Aztán felvonultak a tisztásra. Most körülvették a kunyhót, és kántáltak.

Hal Hordója, Angolna Vedre!Gyerünk, boszorka…

A lángvörös arcok tengeréből egy fekete ruhás alak kapaszkodott fel a zsindelyre. John hallotta, hogy az anyjának elakad a lélegzete, mintha visszatérne a köhögése. A férfi kezében égő fáklya. Meglengette, mire a tömeg hangosabban hörgött. John látta, hogy az anyja a szája elé kapja a kezét.

– Nem – suttogta. – Ezt nem merészelik.A fáklya minden lengetéssel közelebb került a tetőhöz. És nekik

minden tulajdonuk abban a kunyhóban van, gondolta John. A szalma-ágy, a láda, az anyja edényei, fazekai és kancsói… De hirtelen egy ősz üs-tök jelent meg a csőcselék szélén. John megrántotta az anyja szoknyáját.

15

– Nézd, mama! Ott van Öreg Holy.Amikor a pap a falubeliek közé lépett, Johnt megkönnyebbülés

öntötte el. Látta odafentről, ahogy a karját lengeti, a legközelebb állók fejét ütlegeli. A fáklyavivő leugrott a tetőről. A kántálók elcsendesed-tek. A fáklyák kezdtek arrébb sodródni.

– Ebből majd tanulnak – jelentette ki John.– Igen? – suttogta az anyja.A csomagot a könyvvel együtt a földre eresztette. John érezte, hogy

az anyja ujjai a hajába túrnak, kifésülik a sűrű, fekete fürtjeit. Fölné-zett a fák sötét vonalára, és ahogy lassan az orrába szívta a levegőt, megérezte benne a vadfokhagyma illatát, a rothadó avarét, egy közeli rókaodúét és valami édesebbet is. Gyümölcsfavirág, gondolta. Aztán ezt a kisebb csodát kioltotta egy hatalmasabb. A gyümölcsfavirág mö-gött idegen illat sejlett, egyszerre édes és balzsamos. Liliom, gondolta John, és mélyebbet lélegzett. Liliom és kátrány keveréke.

– Most meg mit szimatolsz? – kérdezte az anyja mosolyogva.Visszamosolygott rá. Az anyja mindig azt mondta, démon lakik

a torkában. Olyan démon, hogy a Teremtés minden szagát ismeri. Ahogy John beszippantotta az átható nedvek és az édes virágok illa-tát, érezte, hogy lehorgonyoznak benne, láthatatlan indáik kitárják körülötte legyezőiket. De ez itt most olyan illat, amilyennel a démona eddig nem találkozott. John felnézett Buccla Erdejének fáira.

– Nem tudom – vallotta meg végül. Az anyja kisöpörte az arcából hosszú, fekete haját.

– Ne mondd el nekik, hogy feljöttél ide. Érted, John?Bólintott. Persze hogy érti. Szent Clodock megesküdött Istennek,

így szól a régi történet. Kivonult Zoylandből, és feljött ide, hogy fel-aprítsa a boszorkány asztalait. Elvette a tüzet a tűzhelyeiből, és felszag-gatta a kertjeit. Visszavette a Völgyet Isten számára.

De Buccla most is idefönt van, mondták a falubeliek. Ő meg a Boszorka Lakomája. És még most is nagy az étvágya…


16


Csak régi mendemonda, gondolta John. A falubeliek kántálása csak szórakozás. Aztán megérkezett Marpot felügyelő, fáklyákat len-getett, és felbiztatta őket. Hole atya most rendet tett. Mikor Johnnak eszébe jutott, ahogy az öreg pap a fejüket ütlegelte, elvigyorodott. Odalent az utolsó fáklyás is elkullogott. Mikor senki sem maradt, az anyja odafordult Johnhoz.

– Eljárunk minden héten a templomba – mondta. – Majd én is fejkötőt veszek, mint a többi asszony. – Mosolyogni próbált. – Te meg játszhatsz a többi gyerekkel.

John, John, Boszorka Fia!Üsd-vágd, kergesd, és nosza!

Ezzel szórakoztak a vasárnapi iskola után. Amint Öreg Holy kiejtet -te az utolsó „ámen”-t, John már ott se volt, kirohant az ajtón, átka-paszkodott Szent Clodock temetőfalán, aztán futott, ahogy a lába bírta.

John, John, Szerecsen fi a!Tépd ki gyorsan a Nyelvét, nosza!

Két nyár telt el azóta, hogy felmenekültek a hegyre. John magasabb lett, erősebb, mint az a gyerek, aki akkor a teraszokon át Buccla Erde-jébe kapaszkodott. De megerősödtek a támadói is.

A csapatot szokás szerint Ephraim Clough vezette. Szorosan a nyomában Dando Candling és Tobit Drury, Abel Starlinggal és Seth Dare-rel. A lányok hátul szökdécseltek és visítoztak. John elrohant a régi kút mellett, át Szent Clod Könnyeinek csupasz foltjai fölött, aztán megkerülte a tavat, erre felrebbentek a kacsák, és Fentonék libái gágogni kezdtek. A vizet merő falubeliek fölpillantottak, és rosszal-lóan csóválták a fejüket. Susan Sandall fi a már megint bajt kever.

john saturnall

Documents