Júlia 294. szám

(For The Sake Of His Child 2000)

Megjelent 2003. május 8.

Lucy Gordon

Hallgass rám, kicsim!

Hatalmas csattanás kíséri az ütközést, amikor Gina rozzant kis autójával nekiütközik egy Rolls-Roycenak. A méregdrága kocsi gazdája azonban meglepően barátságos, és magára vállalja a felelősséget. Carsonnak ugyanis első látásra megtetszik a lány, és rokonszenve tovább nő, miután megtudja, hogy elvesztett hallása miatt Gina gyerekkorában sok gonddal küszködött. A férfi azt reméli, hogy segítségével közelebb kerülhet süket kisfiához…

1. FEJEZET

Mondtam már, hogy te vagy a legtökéletesebb, drágám? Talán aprócska, de én elképzelni sem tudnék jobb autót.

Gina felriadt álmodozásából, és körülnézett. Attól félt, hogy esetleg hangosan mondta ki a gondolatait. De senki nem bámult rá megütközve. Megkönnyebbülten ismét a kis autó felé fordult, és gyengéden megsimogatta hátsó ablaküvegét. A kocsi már tizenkét éves volt, ezért Gina rendkívül olcsón jutott hozzá. A legtöbb ember megmosolyogta, amikor először meglátta, de a lány mindig hűséges társának tartotta, és szerette, ahogyan vidáman köhécselve rótta az utcákat.

Gina hirtelen észrevette, hogy egy másik autó egészen közel áll a kocsijához. Az egyik oldalon egy fal, a másikon meg ez a Rolls-Royce. A tulajdonosnak nyilván az volt a véleménye, hogy neki egynél több parkolóhely jár.

– Micsoda szemtelenség! – háborgott Gina. – Még az ajtót sem tudom kinyitni, hogy beüljek.

Szerencsére a csomagtartó nem volt elzárva az utastértől, így annak ajtaján keresztül be tudott mászni. Mire a vezetőüléshez ért, izzadt volt, és rosszkedvű.

– Mégis mit képzel magáról egy ilyen alak? – méltatlankodott.Óvatosan tolatni kezdett. Először minden simán ment, de az autó

hirtelen megugrott, és hangos csattanással a gondosan fényezett Rolls-Royce-nak ütközött.

Gina ijedten mászott ki a csomagtartón keresztül. Letérdelt, hogy szemügyre vegye a károkat. Mindkét autón voltak horpadások, de a Rolls-Royce rosszabbul járt.

– Ügyes! – szólalt meg valaki gúnyosan a lány háta mögött. – Épp most fényeztettem újra, az időzítés nem is lehetne tökéletesebb.

Gina a szeme sarkából nagyon magasnak látta a férfit. A haja sűrű, sötét, a válla széles. A lány felállt, de még így is jó huszonöt centiméterrel magasodott fölé az idegen.

– Az hogy ügyes, nem a legpontosabb kifejezés – válaszolta Gina. –

Azt az alakot inkább önzőnek és rámenősnek nevezném.– Kit?– Azt, aki a Rolls-Royce-ának két parkolóhelyet követel, és annyi

helyet sem hagy, hogy beszálljak az autómba.– Ennek a kerekeken gördülő földimogyorónak nem kell sok hely.– Nem mindenkinek adatik meg, hogy Rolls-Royce-szal száguldjon –

felelte Gina paprikásan, amiért kedvenc kocsiját megsértették. – Az autója átlóg az én parkolóhelyemre. Ehhez nincs joga, még az ajtót sem tudtam kinyitni.

– Tulajdonképpen nem én álltam be ide, hanem a sofőröm.– Gondolhattam volna.– Akkor tehát nagyobb bűn sofőrt tartani, mint Rolls-Royce-szal

járni?– Beleillik a képbe. Aki megengedhet magának egy ilyen kocsit, az

úgy érzi, nem kell tekintettel lennie másokra. Miért nem figyelmeztette a sofőrjét?

– Mert nem voltam itt, amikor leparkolt. Elismerem, hogy jobb helyet is találhatott volna, de maga is kiállhatott volna úgy, hogy nem tesz kárt a kocsiban tolatás közben. Ezt nem tanították meg az autósiskolában?

– Ha a sofőrje nem állt volna annyira rá az autómra, semmi baja nem lenne a Rolls-Royce-ának – felelte Gina bosszúsan.

– Azt hiszem, a maga autójának nincs rendben a kormánymüve – magyarázta a férfi, irigylésre méltó higgadtsággal. – Szerencse, hogy most derült ki, és nem előzés közben.

Gina titkon igazat adott neki. Rémülten gondolt a javítás költségeire.– Mit tegyünk? – kérdezte a férfi. – Megadja a biztosítási számát,

vagy naplementekor párbajozunk?– Nem olyan vicces…– Ha bíróság elé akarja vinni az ügyet, lesz néhány megjegyzésem az

ócska kormánymüvével kapcsolatban…– Hagyja már abba az autóm szapulását!– Ha belegondolok, mekkora kárt okozott a Rolls-Royce-ban, még

egészen finoman fogalmaztam. Nem hinném, hogy a biztosító akár egy fillért is adna ezért a bádogkupacért.

– Figyeljen ide…

– Mi lenne, ha vállalnám a felelősséget a balesetért, és megtéríteném a javítás öszszes költségét is?

Ez a váratlan előzékenység teljesen lefegyverezte Ginát.– Megtenné?– Igen. Noha egy Rolls-Royce tulajdonosa vagyok, ráadásul sofőröm

is van, azért rendelkezem néhány emberi vonással.– Nagyon köszönöm – mondta Gina bizonytalanul.Egy középkorú férfi lépett oda hozzájuk, a Rolls-Royce tulajdonosa

feléje fordult.– Harry, az ég áldja meg, miért parkolt rá erre a kocsira?– Az az autó, amelyik az imént még a másik oldalon állt, több mint a

felét elfoglalta az én helyemnek, így… Te jóságos ég! – kiáltott fel a sofőr, amikor észrevette a horpadást és a karcolásokat.

– Nem olyan vészes. A hölgy autóját vigye a szervizembe, és végeztessen el minden szükséges javítást! Azután jöjjön vissza, és a Rolls-Royce-ot is vigye a műhelybe!

– Hogyan lehet bejutni? – kérdezte Harry.– A csomagtartón keresztül – válaszolta Gina némi kárörömmel.Komoly nehézségek árán a sofőrnek végül is sikerült a vezetőülésig

elevickélnie, és kitolatott a parkolóhelyről anélkül, hogy a Rolls-Royce-hoz hozzáért volna. A kocsi tulajdonosa sokatmondó pillantást vetett a lányra, de nem tett semmilyen megjegyzést.

– Nagyon sajnálom – mondta Gina összetörten.– Ez nem a maga napja, ugye? Van itt a közelben egy kávézó, ahol

nyugodtan megbeszélhetnénk a továbbiakat.Bob kávézójába mentek, egy zsúfolt, olcsó kis helyre, ahová

kispénzű, agyonhajszolt emberek jártak. Gina kísérője egyáltalán nem illett közéjük. Több mint száznyolcvan centiméter magas volt, magabiztosnak látszott, és sugárzott belőle a tekintély. Tökéletesen szabott öltönye egy vagyonba kerülhetett.

Gina bátortalanul nézett végig magán. Ízlésesen öltözött, de a szürke nadrágkosztüm a legolcsóbb volt az áruházban. Különböző kiegészítőkkel, brossokkal, kendőkkel próbálta feldobni, ám a férfi mellett így is jelentéktelennek érezte magát.

Annak ellenére, hogy ebédidő volt, Gina kísérője talált az ablak mellett egy szabad asztalt. Az ilyen férfiaknak minden sikerül, gondolta

Gina.– Szeretném meghívni egy kávéra – mondta a lány. – Ez a

legkevesebb, amit hálából megtehetek.– Szó sem lehet róla – jelentette ki a férfi, és nekilátott az étlap

tanulmányozásának. – Éhes vagyok, és nem szeretek egyedül enni. Válasszon valamit!

– Parancsára, uram!A férfi elfintorította az arcát.– Nagyon sajnálom. Annyira hozzászoktam, hogy utasításokat

osztogassak, hogy néha megfeledkezem magamról. – A hangja kellemesen mélyen zengett.

Gina választott az étlapról, a férfi magához intette a pincérnőt. Miután rendelt, ismét a lányhoz fordult.

– Még be sem mutatkoztam. A nevem Carson Page.– Gina Tennison. Mr. Page, még egyszer köszönetet szeretnék

mondani önnek.Teljesen igaza van, a kormányművel tényleg van valami baj, pedig

nemrég javíttattam.– Akkor fogadjon egy jó ügyvédet, és perelje be a szervizt!– Magam is ügyvéd vagyok.– Tényleg?– Egy nőnek nincs sok esélye egy olyan szerelőműhelyben, ahol

csupa férfi dolgozik – magyarázta Gina. – Hiába vagyok ügyvéd, azt csinálnak velem, amit akarnak, mert csak egy ostoba nőszemélynek tartanak, akinek halvány fogalma sincs az autókról.

A férfi szája gyanúsan megrándult.– Nyugodtan mondja ki, amit gondol! – biztatta a lány.– Tényleg szükségesnek tartja?Mindketten elnevették magukat. Nevetés közben Carson Page arca

kevésbé tűnt szigorúnak. Ám hamarosan elkomolyodott, mintha kellemetlen lenne számára, hogy vidámnak és felszabadultnak látják. Az arca feszültségről árulkodott. A szeme alatt sötét karikák húzódtak, a szája körül gondok okozta ráncok.

Gina magában a férfi életkorát találgatta. A harmincas éveiben járhat. A teste karcsú, izmos, a mozgása gyors és hajlékony, ugyanakkor komolynak és megfontoltnak látszik, mint akinek súlyos

terhek nyomják a vállát.– Tehát ügyvéd. Itt dolgozik valahol a közelben?– Igen, a Renshaw Baines-nál állok alkalmazásban.– Tényleg? Én pedig a Renshaw Baines egyik ügyfele vagyok,

jobban mondva leszek, egy ma délutáni találkozó után.– Te jó ég! Egy lehetséges ügyfelet haragítottam magamra.– ígérem, hogy senkinek sem fogom említeni az esetet. De

viszonzásképpen mesélhetne nekem Philip Hale-ről. Ő fogja intézni az ügyeimet, és még nem ismerem.

– Ő a fiatalabbik tulajdonos a Renshaw Baines-nél – kezdte óvatosan Gina.

Csak rövid ideje dolgozik a cégnél. Azt mondják, kitűnő ügyvéd.– Maga nem kedveli, ugye? – jegyezte meg Carson Page, mintegy

olvasva a lány gondolataiban.– De igen, vagyis nem… tulajdonképpen úgy áll a helyzet, hogy ő

nem kedvel engem. Nem tartja sokra a képességeimet, és ha rajta múlt volna, biztosan nem alkalmaznának.

A férfi arcán ismét mosoly suhant át.– Miért becsüli le magát a főnöke?– Nagyon igényes, és talán attól tart, hogy nem felelek meg a velem

szemben támasztott követelményeknek. Mindenesetre semmi kifogást nem találhat abban, ahogy az aktákat kezelem. Néhányszor már el kellett ismernie, hogy kitűnően végzem a feladatomat.

– Ügyiratkezelés? Hát a drámai fellépések a tárgyalóteremben?– Nem szívesen állok a középpontban, inkább a háttérben dolgozom.– Nem túl unalmas ez egy ifjú hölgynek?– Egyáltalán nem – felelte Gina komolyan. – Tudja, évekig… –

Hirtelen elnémult.– Folytassa!– Egész idő alatt csak magamról fecsegek, ami egyáltalán nem vall

rám.– Érdekel, amit mond. Mi volt magával évekig?lát… beteg voltam, ez minden. Már azt hittem, sohasem élhetek

normális életet, és most mégis ezt teszem. Lehet, hogy a maga számára unalmas lenne ez az élet, de én néha még mindig úgy érzem, mintha álmodnék.

Carson Page lenyűgözve tanulmányozta a lány arcát, csillogó szemét. Vajon tényleg egy boldog és elégedett ember ül szemben vele?

– Mi baja volt? – kérdezte kedvesen.Gina megrázta a fejét.– Már eddig is többet meséltem magamról a kelleténél.A lány legnagyobb megkönnyebbülésére a férfi nem faggatózott

tovább.Ginának sokat kellett küzdenie azért, hogy tanulhasson, de végül is

kitűnő eredménnyel fejezte be az egyetemet. A Renshaw Baines ugyan nem tartozott London legnagyobb ügyvédi irodái közé, ám a híre kiváló volt, és a legnagyobb gondossággal választotta ki az új munkatársakat. Ginát büszkeséggel töltötte el, hogy ott dolgozhat.

Huszonhat éves volt, meglehetősen csinos, karcsú, haja vöröses árnyalatban játszott. Halvány arcbőre kiemelte szokatlan árnyalatú, smaragdzöld szemét. A fájdalmas tapasztalatok azonban megtanították rá, hogy óvatos és visszafogott legyen. Öltözködésével szándékosan kerülte a feltűnést. Munkája önbizalmat adott neki, és egy olyan férfival járt, akit gyerekkora óta jól ismert. Összességében véve elégedett volt az életével.

Carson mobiltelefonja megcsörrent. Harry hívta fel a műhelyből.– A szerelők azt mondják, hogy egy új motor kellene ebbe a

roncshalmazba. Meglehetősen költségesnek látszik.– Végezzenek el mindent, ami szükséges! – válaszolt Carson

habozás nélkül.– Csakugyan felesleges, hogy ennek a nőnek még egy új motort is

vegyen…– Tegye, amit mondtam! – szakította félbe a beszélgetést a férfi,

majd Ginához fordult. – Már javítják az autóját.– Nagyon drága lesz?Carson megvonta a vállát.– Emiatt ne fájjon a feje!– De…– Felejtse el! – mondta a férfi kissé türelmetlenül. – Az autóját

üzemképes állapotban fogja visszakapni. De azért ügyvédként egy jobb kocsit is megengedhetne magának.

– Valószínűleg igaza van. Majd gondolkodom rajta. Bizonyára

bolondnak tart, de nehezen tudnék a kis földimogyorótól megválni. Olyan nekem ez az autó, mint egy barát, belebetegszem a gondolatba, hogy egy roncstelepen kelljen rozsdásodnia.

– Mire a szerelők végeznek vele, nagyon jó állapotban lesz, és akkor eladhatja egy ugyanolyan megszállottnak, mint maga.

– Aki ugyanúgy fogja szeretni.A lány arca felragyogott a gondolatra, miközben vidáman majszolta

a salátát.Carson beleharapott a szendvicsébe, és elbűvölten nézte. Saját

magán csodálkozott a legjobban, mert mindig úgy vélte, hogy nem érzelgős ember, ma pedig olyasmiért vállalt önként felelősséget, ami nem egészen az ő hibája volt.

S mindezt miért tette? Mert látni akarta Gina mosolyát. És hogy ésszerűtlen viselkedését tovább tetézze, ezzel a furcsa fiatal nővel ebédel egy ütött-kopott kávézóban.

Pedig fontosabb dolga is lenne.Vagy mégsem? Hirtelen szúró fájdalmat érzett, és megdörzsölte a

szemét.– Fáj a feje? – kérdezte Gina aggódva.– Kutya bajom – vágta rá Carson gyorsan.Tényleg megfájdult a feje. Az utóbbi időben ez olyan gyakran fordult

elő, hogy szinte hozzászokott.– Rosszul néz ki – makacskodott Gina.Carsont egy pillanatra elöntötte a méreg, amiért a lány nem hagyja

békén, de a szeméből őszinte együttérzést olvasott ki, és a haragja nyomban elpárolgott.

– Mostanában sok minden nyomaszt – ismerte el a férfi.Egy pillanatig nagy kísértést érzett, hogy elmesélje a lánynak minden

búját-bánatát a sok gondot, amely szinte már fojtogatta. Talán könnyebb egy idegennek kiönteni a szívét, és elmondani, mennyire magányosnak érzi magát, amióta kiderült, hogy az asszony, akit szeretett, számító és szívtelen teremtés. Szívesen mesélt volna a kisfiáról is, akire valaha olyan büszke volt, és aki iránt most a kétségbeesett szereteten kívül csak szánalmat érzett.

De azután gyorsan összeszedte magát. Semmi sem állt tőle távolabb, mint hogy egy másik ember előtt gyengének mutassa magát. Miként is

juthatott eszébe, hogy egy idegent a bizalmába avasson? Ráadásul a kellemes hangulatot sem akarta elrontani. Gina jószívű és derűs, öröm vele együtt lenni.

Öröm.Már majdnem elfelejtette, mit jelent ez a szó. Igen, öröm volt ezzel a

fiatal nővel múlatni az időt, aki ragaszkodik ócska autójához, és olyan kevéssel beéri. Örült, hogy engedett a hirtelen támadt ötletnek, hogy vele ebédeljen. Időnként jót tesz megismerkedni olyan emberekkel, akik mosolyogva élik az életüket.

Carson az órájára pillantott, és meglepődve állapította meg, hogy már egy órája ülnek itt.

– Hamarosan találkozóm lesz Philip Hale-lel. Kész van?– Te jóságos ég! – hörpintette le Gina a kávéját. – Adna nekem egy

kis előnyt?Jobb lenne, ha nem egyszerre érkeznénk a Renshaw Baines-hez.

Különben rögtön kérdésekkel kezdenének ostromolni, és akkor…– És akkor napfényre kerülnének sötét titkai. Rendben. Öt percet

adok magának.Itt a névjegykártyám. A műhely telefonszámát a hátoldalára írtam.

Az lesz a legjobb, ha holnap felhívja őket.– Nagyon köszönöm. És köszönöm az ebédet is.– Részemről a szerencse. Minden jót!A férfi kézfogása olyan kemény és határozott volt, hogy Ginának

még a lélegzete is elállt. Mintha a rövid érintéstől felszikrázott volna közöttük valami. Végül Carson elengedte a lány kezét, és egy bólintással elbúcsúzott.

Gina visszasietett az irodába. Zavarban volt. Még sohasem találkozott olyan férfival, mint Carson Page. Sötét, kifejező szeme rendkívül vonzóvá tette, és biztosan nagyon kedves tudna lenni, ha megtanulna lazítani.

Carson Page addig nézett Gina után, míg a lány el nem tűnt a szeme elől. Hirtelen olyan érzése támadt, mintha a nap a felhők mögé bújt volna. Vajon mi késztette rá, hogy egy órát vesztegessen olyasmire, amit néhány perc alatt is elintézhetett volna?

A Ginával elköltött ebéd nagyon kellemes volt, mint egy rövid vakáció, amire már régóta vágyott. Most azonban vissza kell térnie a

valóságba, és biztosan jobb, ha nem látja viszont a lányt.Gina belépett az irodába. A titkárnője, Dulcie, elmélyülten írt

valamit. A középkorú asszony már húsz éve állt a Renshaw Baines alkalmazásában. Gina a főnökeivel szemben általában némi iróniával vegyes közömbösséggel viseltetett, de Dulcieazonnal a szívébe zárta. Nehezen tudott bármit is titokban tartani előtte.

– Tévedek, vagy tényleg Carson Page-dzsel ebédelt Bob kávézójában? – hangzott Dulcie első kérdése.

– Te jó ég! Remélem, senkinek sem beszélt erről.– Egy léleknek sem. Ha Philip Hale-nek olyan érzése támadna, hogy

bárki egy ígéretes ügyfelet meg akar kaparintani magának, akkor itt elszabadulna a pokol.

– Tisztában vagyok vele. Ha megígéri, hogy nem árulja el senkinek, mindent elmesélek.

– Hallgatok, mint a sír.Gina beszámolt a délután történtekről. Dulcie hitetlenkedve nevetett.– Megkarcolta Carson Page autóját, és élve megúszta? Ráadásul

Carson állja a javítás összes költségét? Mégis, hogy csinálta?– Tulajdonképpen semmit sem tettem. Carson egyszerűen

rokonszenves és rendkívül nagyvonalú férfi.– Ezt azért nem mondanám – ellenkezett Dulcie azonnal. – Az egyik

barátnőm annál az ügyvédi irodánál dolgozik, amelynek Carson régebben ügyfele volt. Azt mondja, félelmetes ember. Mindamellett övé a Page Mérnöki Iroda, és ha nem lenne olyan rámenős, akkor a vállalata nem tartana ott, ahol tart.

– Te jó ég! – kiáltott Gina. – Azt gondolja, hogy ez az a Carson Page? Sosem hittem volna… Azt hiszem, én…

Carson a Page Mérnöki Irodát szinte a semmiből építette fel, és közben minden vetélytársát kíméletlenül lesöpörte a színről. Számos kisvállalkozást vásárolt fel, így biztosította magának a többségi piaci részesedést. Úgy tűnt, senki és semmi nem tartóztathatja fel. Ha hinni lehet a szaklapoknak, minden arannyá változott, amihez csak nyúlt.

Nem volt tanácsos Carson Page-dzsel ujjat húzni, mert nem voltak aggályai. És Gina épp az ő Rolls Royce-át törte össze!

– Minden jel szerint kitűnő üzletember – ismerte el Dulcie –, de becsvágyó és könyörtelen. – Jelentőségteljes pillantást vetett Ginára. –

Ám úgy látszik, magával kivételt tett.– Ugyan már, Dulcie! – szólt Gina elpirulva. – Egyszerűen csak

barátságos akart lenni, noha úgy tűnt, mintha kissé gyakorlatlan lenne ebben a műfajban.

– Hát nem éppen a barátságos modoráról ismert. Maga bizonyára nagy hatással volt rá, és ha egy kicsit töri magát, egy napon a Rolls Royce-ában utazgathat.

– Badarság! Soha többé nem látom viszont. Különben is, nekem ott van Dan, és ő igazán remek ember.

– Sok jelző jut eszembe Danről, de a remek nem tartozik közéjük – felelte Dulcie szárazon. – Unalmas és figyelmetlen, és fogalma sincs, mekkora mázlija van, amiért ilyen nagyszerű barátnője akadt. Egyébként maga csak azért jár vele, mert már gyerekkora óta ismeri.

– És mi rossz van abban? Számomra nagyon megnyugtató, ha valakit jól ismerek.

– Te jó ég! – mormolta magában Dulcie, és ismét a munkájába temetkezett.

Az igaz, hogy Gina Dant már gyerekkora óta ismerte, és a kapcsolatukat inkább a kölcsönös bizalom, mint a romantikus érzések jellemezték, a lány azonban nem talált ebben semmi kivetnivalót.

Estére egy kis étteremben beszélt meg találkozót Dannel, amely csak néhány mérföldnyire volt az irodájától. Taxit hívott. Aztán hirtelen sugallatnak engedve feltárcsázta a szervizt, hogy az autója felől érdeklődjön.

– Szerencséje van – mondta a szerelő. – Nem volt könnyű egy megfelelő motort felhajtani az autójához, de Mr. Page kedvéért minden követ megmozgattunk.

– Egy új motort? – kérdezte a lány a rémülettől dermedten.– Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy életet leheljünk a kocsiba. És

egy új kormánymüvet is beszereltünk.– Egy vagyonba kerülhetett!– Ebből ne csináljon gondot! Végül is Mr. Page állja a számlát.– De én tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy…– Már késő, ugyanis a munkát elkezdtük.Gina kábultan tette le a kagylót. Képtelenség, hogy egy idegennel

fizettesse ki az új motort.

Mr. Page azonban nagyon gazdag, és számára az a legegyszerűbb, ha mindent kiűzet. Tényleg nem kellene aggódnom, nyugtatgatta magát a lány, hiszen ő sem fog rám egyetlen gondolatot sem pazarolni.

2. FEJEZET

A Dannel való találkozáshoz Gina gyorsan átöltözött. Egyszerű, magasan záródó ruhát vett fel, hozzá egy nyakláncot. Megfésülködött, majd alig észrevehetően kifestette magát.

Néhány perccel a megbeszélt időpont után lépett az étterembe, Dánt azonban sehol sem látta. Leült, és rendelt egy sherryt.

– Leülhetek? – Carson Page állt az asztalánál, a tekintete figyelmesen szegeződött rá. – Vár valakit? – érdeklődött a férfi udvariasan.

– Igen, a barátomat, Dant.– Akkor csak rövid ideig élvezhetem a társaságát – mondta Carson és

helyet foglalt. – Csak azt akartam közölni, hogy a kocsija holnaputánra kész lesz.

– Tudom, telefonáltam a szervizbe. Nézze, Mr. Page…– Szólítson, kérem, Carsonnak!– Nézze, Carson, én nem is sejtettem, hogy egy új motort fognak

beépíteni a kocsimba. Ez túlzás…– A szerelő állítása szerint elengedhetetlen volt.– Nem így értettem. Szeretném a javítás költségeit megtéríteni,

részletekben, ha nincs ellenére…– Rendben, ha ennyire ragaszkodik hozzá, akkor egyszer majd

megadja ezt a pénzt. Ezzel lezártuk a témát?Gina engedett. Attól tartott, hogy untatja a férfit.– Honnan tudta, hogy itt vagyok? – kérdezte a lány.– Ott jártam az irodájában, de túl későn érkeztem. Éppen akkor szállt

be egy taxiba. Tehát én is fogtam egyet, és követtem egészen idáig.Carson rendelt magának egy italt. Gina vizsgálódó tekintettel nézte,

és az járt folyton a fejében, amit Dulcie mesélt a férfiról. El tudta képzelni, hogy nem lehet túl kellemes Carson Page ellenségének lenni. Ez az ember udvarias és előzékeny, de sugárzik belőle a megingathatatlan önbizalom és az erős akarat. Hozzászokott, hogy a kívánságait tüstént teljesítik. Veszélyes, ugyanakkor rendkívül vonzó.

Gina erre a gondolatra ideges lett. Még sohasem találkozott olyan

férfival, mint Carson. Azt kívánta, bárcsak megérkezne már Dan. Úgy érezte, mintha sarkaiból fordulna ki eddigi megszokott élete.

– A maga kocsija mikorra készül el? – érdeklődött udvariasan, megpróbálva zavarát leplezni.

– Holnapra – felelte a férfi, és a karórájára pillantott. – Negyed nyolc múlt öt perccel. A barátja mikorra ígérkezett?

– Hamarosan jönni fog – felelte Gina. Tulajdonképpen hét órára beszélték meg a találkozót. – Rengeteget dolgozik.

– Én is, de sohasem váratnék meg egy hölgyet, akivel randevúm van.– Fél nyolcra beszéltük meg a találkozót. Egy kicsit korábban értem

ide – jelentette ki a lány kissé durcásan.– Értem – felelte Carson, és sokatmondó pillantást vetett Ginára.

Nyilván nem hitt neki.– Milyen benyomást tett magára Philip Hale? – váltott témát a lány.– Éppen olyan, amilyennek a leírása alapján elképzeltem. Kitűnő

ügyvéd. Biztos, hogy ő az egyik legjobb a szakterületén. Ezt leszámítva viszont a világ legunalmasabb embere, akivel csak találkoztam.

Gina félrenyelt, ezért gyorsan letette a poharát. A válla gyanúsan megrándult.

– Nevessen csak nyugodtan – biztatta Carson. – Hale sohasem fogja megtudni.

– Még senkit nem hallottam, aki így beszélt volna róla.– Szinte hihetetlen. Aki félóránál hosszabb időt tölt el vele, abban

biztosan hasonló vélemény alakul ki.A férfi remélte, hogy Gina még egyszer elneveti magát, mert ez

valamilyen okból boldoggá tette. Ám a lány uralkodott magán, noha a szeme pajkosan megvillant.

– Unalmas alak, vagy sem, úgy döntöttem, hogy a Renshaw Baines céget bízom meg ügyeim intézésével. Legközelebb holnap találkozom a jó Mr. Hale-lel. Egyébként mi a maga szakterülete?

– Tulajdon- és gazdasági jog.– Akkor nekem is dolgozhatna.Az étteremben nagy volt a zaj. Gina a homlokát ráncolva előrehajolt.– Tessék?– Akkor nekem is dolgozhatna. – Carson észrevette a lány éles,

fürkész tekintetét.

Valami baj van?– Süket vagyok – felelte a lány egyszerűen.– Nem – ellenkezett a férfi hitetlenkedve –, ez lehetetlen.Gina boldogan elmosolyodott.– Nagyon köszönöm, ez a legkedvesebb bók, amelyet azóta

hallottam, hogy megsüketültem.Carson a homlokát ráncolta.– Az volt a benyomásom, hogy minden nehézség nélkül megérti,

amit mondok.Vagy egész idő alatt a számról olvasott?– Nem. A fülembe beültettek egy szerkezetet, így egész jól hallok.

Ám ha nagy a zaj, néhány szót nem értek.– Sosem jöttem volna rá, hogy.– Miért is kellene? Többnyire mindent megértek.– Persze, kérem, bocsásson meg! Csak azt gondoltam…Gina csalódottan nézett a férfira. Pontosan tudta, mit gondol.

Számtalan alkalommal átélte már, ahogy az emberek a süket szóra összerándulnak.

Csakhogy Carson másnak látszott. Különben sosem beszélt volna neki a fogyatékosságáról. A felismeréstől, hogy ez a férfi is pontosan olyan, mint a többiek, Gina fájdalmas nyilallást érzett a szíve körül. Carson egyszeriben zavartnak és kimértnek tűnt. Látszott rajta, nem tudja, mit mondjon.

A lány legnagyobb megkönnyebbülésére a következő pillanatban Dan lépett oda az asztalhoz.

– Drágám, nagyon sajnálom. Közbejött valami…Carson felállt, udvariasan bólintott, majd távozott.– Ki volt ez? – kérdezte Dan, és arcon csókolta a lányt.– Carson Page.– Te jó ég! Az a Carson Page? Drágám, nem lett volna szabad volna

csak úgy elengedned. Hihetetlenül gazdag, és óriási befolyással rendelkezik gazdasági berkekben. Fontos és érdekes személyiség.

– Őszintén szólva, épp olyannak találom, mint bárki mást – mondta nagyot sóhajtva Gina.

Másnap délután a recepciós hölgy telefonált, hogy Gina számára iratok érkeztek.

Mivel Dulcie nagyon elfoglalt volt, a lány maga ment a küldeményért. Az előcsarnokban összefutott Carson Page-dzsel, aki egy nyolc év körüli kisfiú társaságában lépett be az épületbe. A gyerek értelmesnek tűnt, de egy kissé idegesnek.

Philip Hale túláradó előzékenységgel üdvözölte ügyfelét. Carson udvariasan, de kimérten viszonozta. Ám az ilyen árnyalatokra egy olyan férfi, mint Philip Hale, nem figyelt fel.

Ginának feltűnt, hogy a kisfiú a beszélgetésből semmit sem ért, mintha csak…

Carson ígéretéhez híven úgy tett, mintha nem ismernék egymást. Követte Philip Hale-t, miközben keze a gyerek vállán nyugodott.

– Mit tud a kisfiúról? – fordult Gina a recepciós hölgyhöz.– Szegénykémnek nem könnyű az élete. A szülei elváltak, és Mr.

Page nem engedi, hogy a gyerek kapcsolatot tartson az édesanyjával.– De hiszen ez kegyetlenség! – kiáltotta Gina szörnyülködve.Ismét át kellett értékelnie Carson Page-ről alkotott kezdeti

véleményét. A vele Júlia szemben tanúsított barátságos viselkedése nyilván kivétel. Valójában nem túl rokonszenves ember.

Gina visszatért az irodájába, és a munkájába mélyedt. Jó félóra múlva hátradőlt, és jóízűt ásított. Már késő délutánra járt, de a nap még forrón égetett.

– Uram-atyám!Gina kinézett az ablakon. Rémülten felugrott, mert szörnyű látvány

tárult a szeme elé.Mr. Page kisfia a forgalmas főút kellős közepén, az úttesten

szaladgált, ügyet sem vetve az autósok dühös dudálására. Az egyik hajszál híján elgázolta. A vezetője az ablakból kihajolva üvöltött a gyerekre. Ám a kisfiú, úgy tűnt, semmit sem fog fel a körülötte zajló eseményekből.

– Jaj, ne! – suttogta Gina halálra váltan. – Nem tudja, hogy…Habozás nélkül kirohant az irodából. Magában azon imádkozott,

nehogy túl későn érkezzen. Megint felhangzott a hangos dudálás. Gina, amint az utcára ért, elkapta a kisfiú karját, és a járda felé húzta. A gyerek ki akarta szabadítani magát a szorításból, de a lány erősen fogta.

– Az ég áldjon meg, mi jut eszedbe? – kérdezte a fiútól kifulladva. – Majdnem elgázoltak!

– Aaaaaaah! – üvöltött a fiú rángatózva.Gina rögtön tudta, hogy a feltételezése beigazolódott. Letérdelt, hogy

a kisfiú láthassa az arcát.– Süket vagy, ugye? – érdeklődött halkan.– Aaaaaaah!A gyerek kétségbeesettnek és boldogtalannak tűnt. Gina nagyon

dühös lett a férfira, aki el akarta tiltani ezt a gyámoltalan kisfiút az édesanyjától.

– Nem szabad az úttestre menned – folytatta a lány lassan és érthetően. – Nagyon veszélyes – tette hozzá, és a kezét a fiú vállára tette.

A gyerek ismét kiabálni kezdett, és úgy dobálta magát, hogy Gina majdnem elvesztette az egyensúlyát.

– Joey! – kiáltott egy hang a fiú háta mögött. – Hagyd abba!Carson Page volt az. Gina felállt.– Az nem használ, ha kiabál vele – jegyezte meg. – Úgysem hallja.– Tudom – felelte a férfi.Megfogta a fiú karját. Joey összerándult, és ismét kiabálni kezdett.

Gina látta rajta, hogy egész testében remeg. A lány a könnyeivel küszködött, mert pontosan tudta, hogy a kisfiú a kétségbeesését fejezi ki ilyen módon. Carson megrökönyödött arckifejezése fájdalmas emlékeket ébresztett benne. Az érzéseinek engedve magához ölelte Joeyt.

– Most már nyugodtan bízza rám, az apja vagyok – magyarázta Carson.

Gina nagy levegőt vett, és megpróbált uralkodni magán!– Miként engedhette meg, hogy egyedül az utcára menjen? –

kérdezte dühösen.Nem tudja, mekkora veszély leselkedik egy süket gyerekre?– Nem kell előadást tartania arról, hogyan bánjak a fiammal – felelte

a férfi boszszúsan.– Jobban kellene vigyáznia rá.Carson dühödt tekintetétől a legtöbb ember elnémult volna, Gina

azonban nem hagyta megfélemlíteni magát.– A fia nem hall – kiáltotta a lány. – Éppen ezért sokkal több

szeretetre és megértésre van szüksége, mint a többi gyereknek. És

szüksége van az édesanyjára.– Ebből elég! Semmit sem tud a fiamról. Legyen olyan kedves, és

vigye be az irodába!Gina kézen fogta a gyereket, és bevezette Philip Hale irodájába.

Legnagyobb megkönnyebbülésére a szoba üres volt.– Tényleg nagyon hálás vagyok, amiért megmentette a fiamat, és

hogy ennyi kellemetlenséget…– Nem okozott kellemetlenséget – ellenkezett Gina. Joeyhoz fordult,

hogy a kisfiú láthassa az arcát. – Kérsz egy kis tejet meg csokis kekszet? – kérdezte lassan és tagoltan.

A fiú bólintott. Még mindig zavartnak tűnt. Ám amikor a lány el akarta hagyni az irodát, megragadta a kezét, és olyan erővel szorította, mintha ő lenne az utolsó reménysége. Gina áttelefonált Dulcie-nak, és megkérte, hogy hozzon át tejet és kekszet Hale irodájába.

– Mindjárt itt lesz – mondta Joeynak.A gyerek a homlokát ráncolta. Úgy látszik, túl gyorsan beszéltem,

állapította meg Gina.– Mindjárt hozzák a kekszet és a tejet – ismételte el lassan.A fiú erre már bólintott, és a lány bátorítóan mosolygott rá. Némi

tétovázás után Joey is elmosolyodott. Ám a következő pillanatban ismét elkomorult. Éppen úgy, mint az apja.

Joey arca kerek volt, a vonásai határozottak. Látszott, hogy az idő múlásával egyre jobban fog hasonlítani az édesapjára, de már most is szellemes, értelmes, erőteljes személyiség.

Amikor Dulcie a keksszel és a tejjel megjelent, a kisfiú szeme felragyogott. Mielőtt vett volna, félve az apjára sandított. Gina ismét érezte, amint a harag elhatalmasodik rajta.

– Fél magától – jegyezte meg szemrehányóan.– Mindentől és mindenkitől fél – felelte Carson, és felsóhajtott.– Ez természetes. A süket emberek számára a világ félelmetes, és

éppen ezért a fiának tudnia kell, hogy mindig és minden körülmények között számíthat magára.

Tudnia kell, hogy maga minden körülmények között megvédi.– De nem tudom, hogyan – felelte Carson hevesen. Mihelyt ezt

kimondta, a vonásai megmerevedtek, mintha megbánta volna, hogy kimutatta a gyengeségét.

– Az előbb majdnem elgázolta egy autó. Maga ahelyett, hogy átölelte és megvigasztalta volna, csak a segítségemet köszönte meg, mintha ez lenne a fontos. – Gina a szeme sarkából észrevette, hogy Philip Hale közeledik. – Mit szólna hozzá, ha Joeyt az irodámba vinném, hogy nyugodtan tárgyalhassanak? – javasolta.

– Megköszönném.Gina a fiúhoz fordult.– Gyere velem! A kekszet is magunkkal visszük.Együtt átmentek a lány irodájába. Szerencsére senki sem volt ott.

Gina letérdelt a gyerek elé.– Hogy hívnak? – Bár már tudta a nevét, így próbált meg beszédbe

elegyedni vele.Joey ránézett a lányra, majd elfordult. Azután ismét ráemelte a

tekintetét.– Nem akarod elárulni?A kisfiú mély lélegzetet vett, és nyögött valamit, ami oj-nak

hangzott.– Ezek szerint Joeynak hívnak. Engem pedig Ginának.A gyerek a homlokát ráncolta, ezért Gina megismételte a nevét. Ám

a kisfiú képtelen volt utánamondani.Vajon ismeri a süketnéma jelbeszédet? – töprengett Gina.

Próbaképpen lassan elmutogatta a és az jelét. A gyerek arca felragyogott, így a lány tovább betűzte a nevét.

– Gina – mondta ki még egyszer.Joey megpróbálta utánozni. Alig érthető, szinte artikulálatlan hangok

törtek fel a torkából, de a lány bátorítóan mosolygott. Újból kibetűzte a nevét az ujjai segítségével. A kisfiú figyelmesen nézte, aztán elismételte a mozdulatokat minden hiba nélkül.

– Nagyon jó – betűzte a lány, és a kekszet a fiúnak nyújtotta.Miután Joey kissé megnyugodott, Gina jobban szemügyre vette.

Nagyon lehangoltnak és a korához képest túlságosan komolynak tűnt. A lány most egy másik mondattal próbálkozott.

– Ízlik a keksz?Joey bólintott, és válaszolni akart valamit, de félrenyelt. Gina

megütögette a hátát, és mindketten nevettek.Utána a kisfiú mondott valamit, amit Gina néhány kézjel

segítségével értett meg: Te is egyél kekszet!Ezzel a jég megtört, és ettől kezdve élénk társalgásba fogtak. A fiú

arca szinte sugárzott a boldogságtól, hogy végre beszélgethet valakivel.– Én is süket vagyok – mesélte Gina. – Most már újra hallok, de

pontosan tudom, hogy úgy érzed, senki sem ért meg.Joey tágra nyílt szemmel bólintott. Senki sem érti meg az embert,

betűzte.– Nagyon okos vagy – mondta a lány a megfelelő jelek kíséretében.Joey kérdő pillantást vetett rá. Gina az gondolta, hogy nem értette

meg, ezért arra kérte, hogy betűzze le az iménti mondatot.Ehelyett a fiú furcsa hangot hallatott: – Éééééé?Gina megértette, mire gondol. Szúrást érzett a szíve táján.– Igen, te, kicsikém – válaszolta. – Tényleg nagyon okos vagy.Joey nem válaszolt, csak hitetlenkedve rázta a fejét. Gina átölelte, és

magához szorította. A kisfiú olyan hevesen viszonozta az ölelést, hogy a lányból majdnem kiszorította a szuszt.

Ennek a szegény kisgyereknek csak egy idegen vagyok, gondolta szomorúan, mégis úgy kapaszkodik belém, mint egy fuldokló a szalmaszálba. Lehunyta a szemét, és magához szorította a gyereket. Abban reménykedett, hogy legalább egy kis melegséget és biztonságot adhat neki. Amikor a szemét ismét kinyitotta, Carson Page állt az ajtóban, és kifejezéstelen arccal szemlélte a jelenetet.

– Mennünk kell – mondta kurtán.Gina óvatosan megpróbált kibontakozni a fiú öleléséből, de Joey

egyre jobban kapaszkodott belé, és nyöszörgött.– Nyugodj meg, itt vagyok – vigasztalta a kisfiút, mintha az apja

nem állna ott.Ebben a pillanatban mindent megtett volna a gyerekért.– Most haza fogom vinni – jegyezte meg Carson hűvösen.– Haza – mondta Gina Joeynak.De a kisfiú hevesen megrázta a fejét. Amikor az apja megfogta a

kezét, megpróbálta a karját elrántani.– Hagyd abba! – parancsolta Carson, és magával húzta a gyereket.Gina felállt, és ránézett.– Engedje el!– Tessék?

– Azt mondtam, engedje el. Nincs joga így bánni vele.– Hogy merészel…– Csupán annyit kérek, hogy egy kicsit megértőbb legyen.– Nagyon elnéző vagyok vele, csak a dühkitöréseket nem tűröm.

Gina olyan mérges lett, hogy legszívesebben megfojtotta volna a férfit. Hogyan értethetné meg ezzel az emberrel, mi zajlik le a fia lelkében?

– Ez nem dühkitörés – mondta a lány, és igyekezett nyugodt maradni. – A gyerek csupán magányos, és fél. Annyira érzéketlen, hogy nem veszi észre?

Carson Page némán nézett rá. A lány maga sem értette a saját viselkedését. Általában tartózkodó és békés természetű volt, de Joey kétségbeesése fájdalmas emlékeket ébresztett benne. Egy pillanatig megint az a gyerek volt, aki dühödt elkeseredéssel állt szemben a környezetével, amely csak értetlenséget és közömbösséget tanúsított iránta.

– Miss Tennison, azonnali hatállyal el van bocsátva. Mielőbb hagyja el az épületet! – harsogta Mr. Hale, s közben nem tudta leplezni kárörömét.

– Nem – ellenkezett azonnal Carson Page. – A lekötelezettje vagyok Miss Tennisonnak, és nem engedhetem meg, hogy elveszítse miattam az állását.

Philip Hale egyrészt fel volt háborodva, amiért Carson szembeszállt vele, másrészt viszont nem akart elveszíteni egy fontos ügyfelet. Miközben habozott, Carson folytatta: – Miss Tennison, meg szeretném köszönni, hogy megmentette a fiam életét, és…

Egy pillanatig tétovázott. – És azt is, hogy olyan megértő vele. A Renshaw Baines iroda szerencsés, hogy a munkatársának tudhatja. Holnap az első dolgom az lesz, hogy írok nekik, és gratulálok, amiért ilyen alkalmazottaik vannak.

Gina teljesen összezavarodott. Lehet, hogy Carson erőszakos és nyers, de nem tisztességtelen.

A férfi kinyújtotta kezét a fia felé. Joey minden ellenállását feladva megfogta.

Csak halkan pityergett, és ettől Gina úgy érezte, mintha kést forgattak volna a szívében.

Apa és fia a kijárat felé indult. Carson hirtelen megállt, és Joey

könnyáztatta arcát nézte. Fogott egy zsebkendőt, és óvatosan felitatta a könnyeket. Azután elgondolkodva Ginára nézett. Amióta a lány ismerte, először tűnt bizonytalannak.

– Talán az lenne a legjobb, ha elkísérne minket, feltéve, ha van egy kis ideje mondta végül.

Gina bólintott. Másra sem vágyott, csak hogy ennek a kétségbeesett, szomorú gyereknek segíthessen.

– Menjen velük, és tegye magát hasznossá! – utasította Philip Hale nehezen uralkodva az indulatain. – Később még visszatérünk az ügyre.

Gina szaladt a táskájáért, majd Carson és a fia után sietett. Joey boldogan mosolygott rá, majd felemelte a kezét, és lebetűzte: velünk jössz.

– Igen – felelte a lány –, veletek megyek.

3. FEJEZET

Útközben egyikük sem szólalt meg. Gina és Joey a hátsó ülésen ült. A kisfiú végtelenül boldog volt, hogy a lány velük tartott.

Gina igyekezett nyugodt maradni, és elfojtani a gyerekkorával kapcsolatos emlékeket. Annak idején szörnyen tehetetlennek érezte magát a hallgatás börtönébe zárva. Segíteni akart Joeynak, de félt, hogy fájdalmas emlékei újra felélednek…

Felegyenesedett ültében. Tulajdonképpen miért gyötri magát? Elvégre sem Joeyt, sem az apját nem fogja soha többé viszontlátni. Ami Carsont illeti, benne mélységesen csalódott. A tegnapi találkozásuk után azt hitte, hogy a durva felszín alatt érző szív rejlik. Ám tévedett. A férfinak a süket emberekkel szemben éppolyan előítéletei voltak, mint mindenki másnak.

Joey igyekezett a lány figyelmét magára vonni. Lebetűzött valamit, Gina válaszolt, így folytatták néma párbeszédüket egész úton.

Gina ismerte a környéket, ahová mentek. Ebben a városrészben olyan jómódú emberek laktak, akik szívesen kérkedtek a gazdagságukkal. A széles fasor mentén, hatalmas telkeken pompás villák sorakoztak. Egyszer az egyik ügyfele vett itt egy villát, és Gina intézte a jogi formaságokat. Ezért tudta, hogy maga a telek itt többet ér, mint amennyit ő egész életében keresni fog. Carson befordult az utca legnagyobb épületének feljárójára, és lassan a ház elé kormányozta az autót.

– Általában Mrs. Saunders ebben az időben itt szokott tartózkodni – magyarázta a férfi, miközben kinyitotta a bejárati ajtót. – Ő vezeti a háztartást, és vigyáz Joeyra délutánonként, a tanítás után. Ma azonban váratlanul szabadnapot vett ki, ezért kellett a fiamat magammal vinnem a megbeszélésre.

Fényes parkettájú előtérbe léptek be, ahonnan egy széles, ívesen hajló lépcsősor vezetett felfelé. A magas ablakok és a napsütötte helyiségek széppé varázsolták a házat. Látszólag semmi sem hiányzott, mégis szinte tapintható volt, hogy a ház két lakója nem érzi itt magát otthonosan. Saját magányuk foglyai voltak.

Joey erősen fogta a lány kezét, és egy percre sem vette le róla a szemét. Gina kissé aggódni kezdett. Nem akarta, hogy a kisfiú túlságosan megkedvelje, hiszen hamarosan ismét el kell búcsúzniuk egymástól. Aztán arra gondolt, hogy gyerekkorában mennyire vágyott egy emberre, aki mindig mellette van, és akire mindig számíthat.

Joey a kert felé húzta, Carson pedig követte őket. A telek nagy volt, és csodálatos, ám a fiú figyelemre sem méltatta a gondozott gyepet és az óriási virágágyásokat.

Céltudatosan egy tóhoz ment, amelyben rengeteg tarka hal úszkált. Azután minden egyes állatról a jelbeszéd segítségével mesélni kezdett.

– Nagyon érdeklik a halak – jegyezte meg Carson.A hangja egy kissé zavartan csengett, mintha nem egészen tudná, mit

is kellene mondania.Gina látta rajta az igyekezetet, mégis haragudott rá. Elvégre már jó

pár éve együtt él a fiával, elvárható lenne, hogy alkalmazkodjék a helyzethez. Joey megkerülte a tavat, hogy egy halat jobban szemügyre vehessen. A homlokát ráncolva a vízbe pillantott. Látszott rajta, hogy erősen összpontosít, mint egy kis tudós.

– Miért nem kedveli magát Philip Hale? – kérdezte Carson minden átmenet nélkül. – Van valami oka rá, ugye?

– Igen. Képtelen tudomásul venni, hogy az egyik munkatársa fogyatékos, mert az ő szemében az vagyok. Sok ember képtelen elfogadni bármit, ami az átlagtól akár egy kicsit is eltér – tette hozzá a lány higgadtan, és a férfira nézett.

– Ez rám is vonatkozik?– Találva érzi magát?– Maga mindenesetre meg van győződve erről. Azt hittem, nem

szereti az olyan embereket, akik elhamarkodottan ítélnek. De ma épp ezt tette velem kapcsolatban.

Gina titkon elismerte, hogy a férfinak igaza van, és ettől kényelmetlenül kezdte magát érezni.

– Nem szeretném, ha hálátlannak tartana. Nagyra értékelem, hogy kiállt mellettem, főleg azok után, amiket a fejéhez vágtam.

– így volt becsületes – felelte a férfi. – Ráadásul szükségem van a segítségére.

– Már gondoltam rá.

– Maga aztán nem köntörfalaz – állapította meg Carson szárazon.– Csak azért viselkedem így, mert pontosan tudom, min megy

keresztül Joey.Mindezt valaha én is végigcsináltam. Ne hagyja, hogy a külsőm

megtévessze! Lehet, hogy szürke egérnek látszom, de szívós vagyok, és elérem, amit akarok.

– Szürke egérnek? – ismételte meg a férfi. – Ezzel a csodálatos, vöröses árnyalatú hajjal?

Ginának elállt a szava. A haját sosem érezte különlegesnek.Visszasétáltak a házba. Joey, aki a feszült hangulatot azonnal

megérezte, fürkész pillantásokat vetett rájuk. Az előcsarnokba érve megfogta a lány kezét, és a lépcső felé húzta.

– Azt hiszem, meg akarja mutatni magának a szobáját – magyarázta Carson.

Gina követte a fiút. A gyerek szobájába lépve a meglepetéstől szinte földbe gyökerezett a lába. A falakon mindenütt poszterek lógtak. De nem futballcsapatokat ábrázoltak, hanem bálnákat, pingvineket, cápákat, rozmárokat, különböző halakat, korallokat és kagylókat. A polcok roskadoztak a tenger élővilágát bemutató könyvektől és videofilmektől.

Gina Joeyhoz fordult.– Te biztosan rengeteget tudsz.A kisfiú bólintott.– Régóta érdekelnek a tengeri állatok? – kérdezte a lány az utolsó

szót lebetűzve, és a gyerek ismét bólintott.Joey megmutatta a szobáját. Minden volt benne, még egy számítógép

is, így az internet segítségét is igénybe vehette a kutatásaihoz. Az édesapja minden elképzelhetőt megvett neki még egy hitelkártyája is volt, amellyel az interneten keresztül könyveket rendelhetett.

De senki nem akadt, akivel megoszthatta volna a lelkesedését.Gina hirtelen valami furcsát fedezett fel. Az éjjeliszekrényen egy

húszas éveiben járó, erősen kifestett fiatal nő bekeretezett fényképe állt. Gyönyörű volt. Sűrű szőke haja a vállára omlott, és vidáman mosolygott.

Gina felismerte a nőt. Angelica Duvaine-nek hívták, és színésznő volt. Gina nemrég egy nagy sikert aratott film epizódszerepében látta.

Angelica Duvaine nem volt különösebben tehetséges, de ezt ellensúlyozta szépségével, bájosságával: Ginát meglepte, hogy a gyerek szobájában egy ilyen fotóra bukkant.

Joey dagadt a büszkeségtől.Az édesanyám, betűzte.– De…A lány hirtelen elhallgatott. Ettől a kisfiútól elvették az anyját, ezért

képzeletben egy tökéletes anyát alkotott magának. Kinek van joga ezt az álmot szétzúzni?

– Nagyon csinos – mondta csendesen.Joey buzgón bólogatott. A képre mutatott, és valami érthetetlent

mondott. Ám Gina kitalálta. Ő ajándékozta ezt nekem. Nyilván egy rajongóknak szánt képeslapról van szó, amelyet Angelica Duvaine ügynöksége küldött a fiúnak. Joey pedig azt hiszi, hogy személyes ajándékot kapott.

– Ő ajándékozta neked? – ismételte Gina. – Nagyon kedves tőle.A fiú ismét bólintott. Szeret engem.Gina nyelt egyet.– Igen, természetesen – erősítette meg.Carson lépett be.– Elkészítettem a vacsorát.Lementek az előkelő étkezőbe. A helyiség ízlésesen volt berendezve,

a falakat sötét színű, csillogó faburkolat fedte. Ginának az jutott az eszébe, milyen kellemetlenül érezte volna magát gyerekkorában egy ilyen szobában. Joey is hasonlót érezhetett. Mintha megfélemlítették volna.

Az étel azonban kitűnő volt.– Rendkívül ízletes – mondta a lány elismeréssel.– Mrs. Saunders főzte – vallotta be Carson. – Én csak

felmelegítettem a mikrohullámú sütőben. – A fiára pillantott, aki kedvetlenül turkált a tányérján lévő ételben.

Mi a baj? – kérdezte a vállát megérintve. – Nem ízlik? – firtatta tovább hangosan.

– Joey egyáltalán nem hall? – érdeklődött Gina.– Nem, semmit.– Akkor nem használ, ha hangosan beszél. Beszéljen lassan és

tagoltan, hogy a szájáról tudjon olvasni! Az étellel semmi baj sincs, de el tudom képzelni, hogy Joeynak inkább a kedvére lenne egy hamburger, mint általában a vele egykorú gyerekeknek.

– Az csak ócska szemét – felelte Carson megvetően. – Ez itt sokkal egészségesebb.

Gina észrevette, hogy Joey tanácstalanul tekintget hol az egyikükre, hol a másikukra, és semmit sem ért. Megfogta a kezét, hogy megnyugtassa.

– Melyik gyerek akar mindig értelmes dolgokat csinálni? – ellenkezett. – Megkérdezte már tőle akár csak egyszer is, hogy mit enne szívesen?

– Ez nem olyan egyszerű.– Dehogynem. Nézzen az arcába, hogy a gyerek olvasni tudjon a

szájáról!– Azt hiszi, már nem próbáltam? Nem ért meg, vagy nem akar

megérteni.Gina a saját gyerekkorára gondolt. Egy kicsit habozott.– Minden azon múlik, hogyan beszél vele – jelentette ki végül. – Ha

észreveszi, hogy türelmetlen, akkor talán ő is elutasítóan viselkedik.– Ezzel azt akarja mondani, hogy csak úgy tesz, mintha nem értene

meg engem?– Nem tudom, de világosan emlékszem arra, hogy én hogyan

viselkedtem. Némelyik felnőttet ellenszenvesnek találtam, mert csupán terhes kötelességüknek tartották, hogy beszéljenek velem. Hát én nem könnyítettem meg a dolgukat.

– Ezek szerint én is egy ellenszenves felnőtt vagyok?– Ezt magának kell tudnia.Carson felsóhajtott.– Megteszem, ami tőlem telik.– És ez elég?– Nem, persze hogy nem – horkant fel a férfi. – Igaza van, nem

vagyok jó apa.Fogalmam sincs, hogyan viselkedjek, és ettől szenved a fiam.– Legalább elismeri.– De mit használ ez neki? – kérdezte Carson kétségbeesetten.Hangja megijesztette a lányt. Először tudatosult benne, hogy a férfi

is szenved Joey süketsége miatt. Amikor előző este elárulta neki a fogyatékosságát, a férfi ugyanolyan döbbenettel fogadta, mint a legtöbb ember. Gina most megértette, hogy bejelentése minden bizonnyal a saját problémájára emlékeztette, amellyel képtelen megbirkózni.

– Mit tegyek? – kérdezte Carson halkan. – Segítsen, kérem, ha tud!– Elmagyarázhatom, hogy mi zajlik most Joeyban. Ha ezt megérti,

akkor majd nem esik nehezére foglalkoznia vele. – A lány észrevette, hogy a gyerek őt figyeli, ezért halkan hozzátette: – Később még beszélünk erről.

Tovább folytatták az evést. Ginának mindvégig gondja volt rá, hogy a kisfiú ne érezze magát elszigetelve.

– Használhatom a telefonját? – kérdezte a lány, mert eszébe jutott, hogy Dan biztosan nem tudja elérni.

– Magától értetődik. Fáradjon át a mellettünk lévő szobába!Gina tárcsázta Dan mobiltelefonjának számát.– Nem említetted, hogy ma estére már van programod – mondta a

férfi szemrehányóan.– Váratlanul adódott.– A főnököm mindkettőnket meghívott magához. Nagyon

kellemetlen volt, hogy csak egyedül jelentem meg.– Nagyon sajnálom, de én sem tudtam előre.– Ha egy kicsit sietsz, még eljöhetnél.– Rendben, megpróbálom…Hirtelen észrevette, hogy Joey a küszöbön áll, és őt figyeli. Látszott

rajta, hogy mindent megértett. A szavakat ugyan nem fogta fel, de Gina még jól emlékezett rá, hogy amikor süket volt, mindig megérezte, ha valaki cserben akarta hagyni.

Cserbenhagyni? Ez már tényleg túlzás! Végül is nem felelős Joeyért.Vagy mégis? Ez a gyerek be van zárva a hallgatás félelemmel teli

világába, amelyből ő már kiszabadult. Akár akarja, akár nem, felelősséggel tartozik érte, mert tisztában van vele, mit kell elviselnie.

– Nagyon sajnálom, de mégsem fog menni – szólt bele a telefonba.– Gina, ez a meghívás nagyon fontos a számomra.– Nekem is fontos a munkám. – A lány valami magyarázat után

kutatott, amit Dan megért és elfogad. – Ma az egyik ügyfelünkkel szemben óriási hibát követtem el, és most megpróbálom valahogy

helyrehozni.Néhány szóval mesélt az előző napi koccanásról és Joeyról. Ezzel

felkeltette Dan érdeklődését.– Carson Page? És most nála vagy abban a csodálatos Beimére

Avenue-i villában?– Igen.– Hm. Rendben, később majd jelentkezem.Carson bejött a szobába, hogy elvigye Joeyt.– Le kellett miattam mondania egy randevút? – kérdezte.– Nem. – Joeyhoz fordulva azt mondta: – Még maradok egy darabig.A kisfiú elbűvölően mosolygott.Majd leült a tévé elé, hogy megnézze kedvenc szappanoperáját,

amelyet a feliratozás segítségével értett meg. Gina és Carson kivitte a tányérokat a konyhába. A férfi töltött a lánynak egy pohár bort, és leültek a konyhaasztalhoz.

– Nem lehetek elég hálás azért, amit tett. Nem lett volna szabad Joeyt magammal vinnem a tárgyalásra, de nem tudtam, mit tegyek. Ma kezdődött a vakáció, és Mrs.

Saunders épp most vett ki szabadnapot. Azután annyira elmerültem a Mr. Hale-lel való megbeszélésben, hogy nem vettem észre, amikor Joey kiment a szobából. Jobb nem gondolni rá, mi történhetett volna.

– Miért nem kért meg, hogy vigyázzak a gyerekre?– De hiszen azt ígértem, nem árulom el, hogy mi már ismerjük

egymást.– Ebben az esetben nyugodtan megszeghette volna az ígéretét.– Ráadásul azt sem tudtam, hogy a főnökei tisztában vannak-e azzal,

hogy süket.Mivel sok olyan ember van, mint Philip Halé…– Először azt hittem, maga is olyan, mint ő – vallotta be Gina. –

Amikor tegnap este elárultam magának…– A viselkedésem alapján nem csodálom, ha rossz véleménye alakult

ki rólam. Ez az egész helyzet nagyon megvisel, bár tisztában vagyok azzal, hogy Joeynak sokkal nehezebb.

– Az biztos. Mint kívülálló, el sem tudja képzelni, min megy keresztül. Kétségbeejtő, ha az ember képtelen megértetni magát, és úgy néznek rá, mint egy értelmi fogyatékosra.

– Nem kell bizonygatnia, hogy rossz apa vagyok, magamtól is tudom. Fogalmam sincs, mire lenne szüksége a fiamnak.

– De azt bizonyára el tudja képzelni, mennyire hiányzik neki az édesanyja, még akkor is, ha maguk elváltak. Kétségbeesésében azt képzeli, hogy Angelica Duvaine az édesanyja.

– Miből gondolja, hogy csak kitalálta? – érdeklődött Carson.– Láttam a fényképét Joey éjjeliszekrényén. A húszas évei elején

járhat.– Kibújna a bőréből a boldogságtól, ha ezt hallaná. Angelica

huszonnyolc éves. A fényképet retusálták, de a valóságban is fiatalabbnak látszik a koránál. És mindent megtesz, hogy ez így is maradjon. Még a mellét is plasztikáztatni akarta, Ezen vesztünk össze. Ez volt az oka, hogy végül elköltözött, bár amúgy sem töltött sok időt idehaza.

– Azt akarja mondani, hogy Angelica Duvaine valóban Joey édesanyja? – kérdezte Gina hitetlenkedve.

– Igen. Az. eredeti neve Brenda Page, de néhány éve már nem viseli. Pár hét múlva mondják ki a válásunkat – sóhajtotta a férfi, majd így folytatta: – Tudom, hogy érzéketlennek tart, amiért anyát és gyermekét elválasztom egymástól, de higgye el, nem tenném, ha Brenda legalább egy kicsit érdeklődne a fia iránt. A vele készült interjúkban soha egy szóval sem említi, hogy van egy gyereke. Amikor kiderült, hogy Joey süket, a számára megszűnt létezni. Szégyelli őt. A feleségemnek a szépség és a tökéletesség mindennél fontosabb.

– Te jó ég! – suttogta Gina zavartan. – Szegény gyerek!– Joey imádja az anyját, annak ellenére, hogy az gyakorlatilag

tudomást sem vesz róla.– Ez természetes – jegyezte meg Gina. – Azt hiszi, ő maga az oka,

hogy az anyja így bánik vele.Carson furcsa pillantást vetett a lányra.– Gyerekkorában ön is így érzett?– Igen. Az anyám mindig mellettem állt, és nagyon megértő volt, de

korán meghalt. Az édesapám viszont… Azt hiszem, a fogyatékosságom miatt képtelen volt elfogadni. Akkoriban azt hittem, hogy valami szörnyűséget követtem el.

– Azt gondolja, Joey is így érez?

– Azt mondta, hogy az édesanyja szereti. Lehet, hogy saját magát okolja, amiért elment, de ezt nem tudom biztosan.

– Mit tegyek? – kérdezte a férfi elkínzottan. – Nem mesélhetem el neki, hogy az anyja önző, és csak saját magát szereti. Mit gondol, miért igyekszem megtiltani, hogy kapcsolatba lépjen a fiával? Mert nem bírom elviselni Joey csalódottságát, amiért az anyja újból és újból cserbenhagyja. És előbb vagy utóbb, de mindig ezt teszi.

– Bocsásson meg, hogy elhamarkodottan ítéltem! – suttogta Gina zavartan.

Carson a hajába túrt, azután kinyitotta az inge felső gombját. Már semmi sem emlékeztetett a magabiztos, rámenős üzletemberre. Csak egy kétségbeesett, tehetetlen apa volt.

– Nem teszek szemrehányást – felelte a férfi. – Olykor magam is beleesem ebbe a hibába.

Gina témát váltott.– Mrs. Saunders megfelelő képesítéssel rendelkezik ahhoz, hogy

Joeyt gondozza?– Eleinte azt hittem, igen. Brenda alkalmazta, mert Mrs. Saunders

régebben egy fogyatékos gyerekek számára fenntartott iskolában dolgozott. Joey, sajnos, nem szereti. Állandó dührohamai vannak a gyereknek. Tegnap különösen rémes volt, Mrs.

Saunders biztosan ezért vett ki ma szabadnapot.– Igazságtalan Joeyjal, ha a kétségbeesését dührohamnak tartja.– Talán igaza van – ismerte el Carson.Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.A férfi az ajtóhoz ment, és Dannel jött vissza.– Az autód még a műhelyben van – kezdte Dan magyarázatképpen. –

Arra gondoltam, hogy érted jövök.– Nagyon kedves magától, de természetesen Miss Tennisonnak

kifizettem volna a taxiköltséget. – Carson kérdő pillantással nézett a lányra. – Nagyon siet?

– Ez csak Joeytól függ.– Ilyenkor szokott lefeküdni.– Igazán lefektethetnéd – javasolta Dan. – Biztosan örülne neki.Gina erőltetettnek érezte Dan vidám mosolyát. Joey felé fordult.

Lefekszünk, mondta neki jelbeszéddel. A fiú lelkesen felugrott, és a

lány után ment.– Hamarosan jövök – közölte Gina a két férfival.– Csak nyugodtan, drágám! – suttogta Dan. – Már hónapok óta

töröm magam, hogy személyesen megismerkedhessek Carson Page-dzsel.

Hát innen fúj a szél. Gina tulajdonképpen nem tehetett szemrehányást Dannek, hiszen a fiú szorgalmas volt, és keményen dolgozott. Mégis bosszankodott, mert ezen az estén Joeynak kellett volna a figyelem középpontjában állnia. A lánynak nem tetszett, ahogy Dan kihasználta a helyzetet.

Miközben a gyerek zuhanyozott, Gina a szobájába ment a fürdőköpenyéért. A lépcsőpihenőről lenézve látta, hogy Dan csak beszél és beszél, Carson pedig minden igyekezetét összeszedve megpróbál udvarias maradni.

Joey elzárta a vizet, Gina meg ráadta a fürdőköpenyt.– .. .nöm! – nyögte ki a fiú nagy nehezen. Köszönöm.Gina ágyba fektette, és megkérdezte, akar-e még olvasni. A fiú

mosolyogva rázta a fejét. Nyugodtnak és boldognak látszott. Semmi sem emlékeztetett arra a megfélemlített gyerekre, akit Gina délután az utcáról vonszolt be az irodába. Egy hirtelen jött érzésnek engedve a lány lehajolt hozzá, és megpuszilta.

– Joey már ágyban van? – hallatszott Carson hangja az ajtóból.– Igen, most már elköszönhet tőle – felelte Gina felállva, hogy helyet

adjon a férfinak.Carson ahelyett hogy megölelte volna a gyereket, csak annyit

mondott: – Jó éjszakát, fiam!Joey igyekezett, hogy a szavakat megismételje, de az apja nem

értékelte a teljesítményét. Feszültnek és elfogódottnak látszott.– Jó éjszakát, Joey! – mondta Gina tagoltan.Ki akart menni, de a gyerek szorosan fogta a kezét, ezért leült az ágy

szélére. A fiú először magára bökött, aztán egy jel következett, végül Ginára mutatott, miközben félénk mosolyra húzta a száját.

– Ez mit jelent? – tudakolta Carson.– Azt mondta, hogy szeret engem – magyarázta Gina. Mosolyogva

magára mutatott, majd ugyanazt a jelet használva Joeyra.Szeretlek.

A lánynak hirtelen elállt a lélegzete, mert a gyerek kis karjával átölelte a nyakát, és teljes erejéből magához húzta. Gina viszonozta az ölelést.

Miután Joey elengedte, a lány kiment. A fiú addig nézett utána, míg az ajtó be nem csukódott mögötte.

– Köszönök mindent – mondta Carson halkan. – Boldoggá tette Joeyt. El tudna jönni máskor is?

– Nem bánná?– Nem értem, hogy kérdezhet ilyet. Sokkal jobban tudja, mint én,

hogy mire van szüksége Joeynak.– De maga az apja. Meg kell tanulnia bánni vele. Fontos, hogy a fia

legyen a főszereplő az életében.– Rendben – felelte a férfi rövid hallgatás után.Együtt mentek le a földszintre, ahol Dan már türelmetlenül várt

rájuk. Látszott rajta, hogy nagyon szeretne beszélgetni még Carsonnal. Ám a férfi keresztülhúzta a számítását, és elnézést kért, amiért ilyen sokáig feltartotta őket, majd az ajtóhoz kísérte mindkettőjüket.

– Viszontlátásra, Miss Tennison! – mondta Carson udvariasan. – ígérem, megfontolom a tanácsát.

A hazafelé vezető úton Dan alig tudta leplezni a lelkesedését.– Ha a gyújtógyertyáinkat tényleg el tudnám adni a Page Mérnöki

Irodának, milliós üzletet üthetnék nyélbe. Végre személyesen beszélhettem Mr. Page-dzsel.

– Dan, nagyon sajnálom, hogy ma este nem mentem el a főnöködhöz, de biztosan megérted, hogy szegény gyereket…

– Mindent elmeséltem neki a gyújtógyertyákról – szakította félbe Dan Ginát –, és nagyon érdekelte a dolog.

– Ennek örülök.– Persze nem utolsósorban neked lesz köszönhető, ha az üzlet

létrejön – jegyezte meg Dan nagyvonalúan. – Rád mindig lehet számítani.

– Köszönöm – felelte Gina.Dan az utóbbi mondatát tulajdonképpen bóknak szánta, és a lánynak

örülnie kellett volna neki. Aztán eszébe jutott, amit Carson mondott: Szürke egér? Ezzel a csodálatos vöröses Jiaj színnel?

Dan meg akarta még hívni egy italra, Gina azonban visszautasította.

A nap izgalmas eseményei kimerítették. Ezért megkérte Dant, hogy vigye haza. A férfi, miután kitette a lányt a ház előtt, elhajtott. Gondolatai már a Page Mérnöki Irodával kötendő szerződésen jártak.

Gina mielőtt lefeküdt volna, megfésülködött, és egy darabig a tükörben vizsgálgatta magát. Azután nagyot sóhajtott, és boldogan elmosolyodott. A haja tényleg vöröses árnyalatban ragyogott.

Azelőtt ezt sohasem vette észre.

4. FEJEZET

– A helyzet egy kissé bonyolult – állapította meg George Wainright. – Sajnálatos, hogy Philip ennyire elfogult magával szemben.

Mindez másnap reggel történt, és Gina a főnöke irodájában ült. Amint azt már sejtette, Philip Hale bepanaszolta.

– Szerencsére kaptunk egy levelet Mr. Page-től, melyben felsőfokon nyilatkozik a maga képességeiről – folytatta George. – Ma reggel egy futár hozta át. De a jövőben jobban uralkodjon magán! Nem engedhetjük meg, hogy a munkatársaink vitába szálljanak az ügyfeleinkkel.

George Wainright idősebb, ősz hajú férfi volt, barátságos arca, akár egy nagypapáé. Ám Ginát nem tévesztette meg ez a külső. Tudta a férfiról, hogy nagy hangsúlyt fektet a kifogástalan viselkedésre, és magas követelményeket állít a munkatársaival szemben.

– Ne beszéljünk többet erről az ügyről! – mondta George befejezésül. – Ha továbbra is ilyen nagyszerűen végzi a munkáját, mint eddig, hamarosan feledésbe merül ez a kis közjáték.

A lány megkönnyebbülten tért vissza az irodájába, és dolgozni kezdett. Ő is arra vágyott, hogy az elmúlt nap eseményeiről, melyek úgy felkavarták, végre megfeledkezhessen.

Délután üzenetet kapott, hogy a portán várja valaki. Rögtön tudta, ki lehet az. A szíve hevesen dobogott, amikor leérve megpillantotta Joeyt, aki félénknek, ugyanakkor elszántnak is látszott.

Gyorsan az irodájába vitte, és bezárta az ajtót, hogy a kollégák kíváncsi tekintete ne zavarja őket.

– Mit keresel itt? – kérdezte a fiútól.A gyerek jelbeszéddel válaszolt: Meg akartalak látogatni.– Elkísért valaki?Nem.– Mi történt?Joey hallgatott, és lesütötte a szemét. Zavartnak látszott, ezért Gina

úgy döntött, hogy felhívja az édesapját. Tárcsázta a Page Mérnöki Iroda számát. Sokáig tartott, amíg a megfelelő helyre kapcsolták. Végül

Carson szólt bele a kagylóba. A hangja mélyen és kellemesen csengett.– Gina Tennison vagyok. Joey eljött hozzám egyedül az irodába, és

valamitől nagyon zavartnak tűnik.– Egyedül? Hol van Mrs. Saunders?– Egy pillanat, megkérdezem.Gina a fiúhoz fordult, és lebetűzte Mrs. Saunders nevét. A válasz

annyira meglepte a lányt, hogy visszakérdezett.– Azt mondja, elment.– Egyedül hagyta?A lány feltette a kérdést, utána felelt: – Azt mondja, igen.Carson halkan szitkozódott.– Érte tudna jönni, amilyen gyorsan csak lehet? – kérdezte Gina. –

Nagyon izgatott, és szüksége van rá, hogy az apja mellette legyen.– Lehetetlen. Egy fontos tárgyalás kellős közepén vagyok. Ráadásul

nyilvánvaló, hogy nem nálam akar lenni, hanem magánál.– De hát maga az apja. Mi lehet fontosabb, mint a saját fia?– Öt perc múlva visszahívom – válaszolt Carson kurtán, és letette a

kagylót.Gina Joeyra nézett. A fiú nyilvánvalóan tudta, kivel beszélt és miről.

Tekintetéből a lány azt olvasta ki, hogy nem is várt más az apjától.Gina hozott neki néhány szem kekszet, és beszélgetni kezdtek. Joey

elmesélte, hogy Mrs. Saunders délelőtt elhagyta a házat, és azt mondta, hogy hamarosan viszszajön. De három órával később még mindig nem jött meg.

A gyerek tehát elindult, hogy megkeresse az egyetlen embert, akinél biztonságban érezte magát. Nem az apjához ment, hanem hozzá, Ginához.

– Hogy jutottál el ide? – érdeklődött a lány.Felírtam a címet, és elmentem a pályaudvarra. Ott mindig sok taxi

áll.Egy nyolcéves, gyámoltalan gyerek, aki egymaga útnak indul

Londonban!Végre Carson visszahívta.– Attól félek, hogy egy darabig még igénybe kell vennem a

segítőkészségét mondta. – Megtenné, hogy hazaviszi Joeyt, és vigyáz rá, amíg hazaérek? Már beszéltem a főnökével. A kocsija elkészült,

ugye?– Igen, de hogy jutok be a házba?– A veranda melletti rózsabokor alatt van egy pótkulcs. Joey ismeri a

rejtekhelyet.Jövök, amilyen gyorsan csak tudok. Előre is köszönöm a segítségét.– De… – kezdte Gina, ám a férfi már letette a kagylót.Ebben a pillanatban George Wainright jelent meg az ajtóban.– Amint látom, már beszélt Mr. Page-dzsel – jelentette ki

mosolyogva. – Philip és én megállapodtunk, hogy ma délután elengedjük.

– Úgy érti, Mr. Page döntött így – helyesbített a lány.– Tulajdonképpen igaza van – ismerte el George. – Akárhogy is van,

ha megteszi ezt a szívességet, abból az egész irodának haszna származik.

Gina számára nem maradt más hátra, mint elindulni Joeyjal, aki a jelenlétében egyszeriben felszabadultnak és boldognak látszott.

A parkolóházba mentek. Joey minden jólneveltsége ellenére elnevette magát, amikor a földimogyorót megpillantotta.

– Szegyen-gyalázat! Mindenki kineveti az autómat, még te is!A fiú pajkosan Ginára nézett. De hát tényleg nagyon vicces!– Semmi baj. Figyelj ide, elmesélem, hogyan ismerkedtem meg az

édesapáddal!Gina szavakkal és jelbeszéddel röviden beszámolt a néhány nappal

ezelőtt történt eseményekről. Amikor ott tartott, hogyan kellett bemásznia a csomagtartón át a kocsiba, a fiú majd megszakadt a nevetéstől.

– Te is kipróbálnád?Gina kinyitotta a csomagtartó ajtaját, és Joey buzgón bemászott.Mrs. Saunders még nem volt odahaza, de abban a pillanatban,

amikor beléptek a házba, megcsörrent a telefon. Az egyik kórházból hívták őket.

– Mrs. Saunders kért meg minket, hogy hagyjunk üzenetet a rögzítőn. Kiderült, hogy a hölgy autóbalesetet szenvedett, és néhány napig kórházban kell maradnia.

Gina elmagyarázta Joeynak, mi történt Mrs. Saundersszal. Megpróbálta megértetni, vele, hogy az asszony nem szándékosan

hagyta cserben. Ám a fiút csak az érdekelte, hogy Gina most kizárólag az övé. Öröme meghatotta, de egyben meg is ijesztette a lányt.

Mivel eljött a vacsora ideje, Gina szalonnás tojást sütött. Desszertnek fagylaltot vettek elő a mélyhűtőből. Evés közben jelbeszéddel társalogtak. Joey vidám és felszabadult volt, ujjai egy pillanatra sem pihentek. Gina számára egyértelművé vált, hogy életrevaló, bátor és értelmes gyerek. Ráadásul fejlett humorérzékkel rendelkezett. Ha kedvenc témájáról, a tengeri állatokról beszélhetett, képtelenség volt leállítani. Gina még sosem látott olyan gyereket, aki ennyire behatóan és komolyan foglalkozott volna egy témával.

Amikor elrakták az edényeket, a telefon ismét megszólalt. Bizonyára Carson lesz az, hogy bejelentse, késni fog, gondolta Gina, és felvette a kagylót.

– Kivel beszélek? – kérdezte egy mély, csábos, női hang.– A nevem Gina Tennison, és Joeyra vigyázok.– Angelica Duvaine vagyok. Mondja meg Carsonnak, hogy beszélni

szeretnék vele.– Nagyon sajnálom, de tárgyalása van.– Ördög vigye a tárgyalásait! Még a feleségére sincs ideje.– Szólok Joeynak. Nagyon fog örülni.– Mi a fenének? Úgysem hall engem – mondta az asszony

türelmetlenül.Gina mély levegőt vett, és arra törekedett, hogy megőrizze

higgadtságát.– Ismerem a jelbeszédet, majd tolmácsolom neki, amit mondani akar

– felelte a lány.– Nem adna át inkább egy üzenetet Carsonnak?– Szívesen megteszem, miután beszélt Joeyjal – felelte Gina

barátságosan, de határozottan.Hallotta, amint a vonal túlsó végén az asszony mély levegőt vesz.

Nyilván nincs hozzászokva, hogy ellentmondjanak neki. Gina a telefonhoz hívta Joeyt. Az édesanyád, közölte jelbeszéddel. A kisfiú arca azonnal felragyogott. Valami érthetetlen hangot adott ki magából, amit a lány „szia, mami” -nak fordított.

– Mit szeretne mondani Joeynak? – kérdezte a fiú édesanyját.– Hát azt, hogy remélem, jól viselkedik.

– Azt is mondjam neki, hogy szereti? – érdeklődött Gina.– Mi? Hát persze.Gina a fiúhoz fordult. A mami nagyon szeret téged, és reméli, hogy

jó vagy.– Joey azt szeretné tudni, hogy most hol van.– Los Angelesben.– Azt kérdezi, hiányzik-e önnek.– Természetes, hogy hiányzik. Hiszen ő az én kis aranyom.Joey szinte sugárzott a boldogságtól, amikor Gina átadta az üzenetet.A lánynak nagy fáradságába került, hogy a beszélgetés

folyamatosságát fenntartsa. Gyakran kellett Angelica Duvaine-t kisegítenie, mert az asszony nem nagyon tudta, mit is mondhatna a fiának. Egy kis idő múlva azonban belejött a szerepébe, és csak ritkán kellett a mondatait kozmetikázni. Joey végtelenül boldognak látszott.

A bejárati ajtó hirtelen kinyílt, és Carson lépett be.– Joey édesanyja van a telefonnál – szólt oda neki a lány.A férfi a homlokát ráncolta.A maminak most sajnos el kell búcsúznia tőled. Nagyon hiányzol

neki. Miután Gina lefordította a mondottakat, ismét beleszólt a telefonba: – Joey azt mondja, hogy ön is nagyon hiányzik neki, és azt szeremé tudni…

Carson félbeszakította, és a kagylót szinte kitépte a kezéből.– Brenda, mi a fenét jelentsen ez?Gina gyorsan a másik szobába terelte Joeyt, aki olyan boldog volt,

hogy észre sem vette apja ingerültségét. Carson dühösen folytatta: – Világosan közöltem veled, hogy fordulj az ügyvédemhez, ha valamit akarsz tőlem. Ne játszd itt nekem a szerető anyát! – kiáltotta, azzal lecsapta a kagylót, majd Ginához fordult. – Mire való ez a komédia? Brenda még sosem vette a fáradságot, hogy Joeynak üzenjen valamit.

– De a gyereknek rendkívül sokat jelent…– És hiú reményeket kelt benne. Gondolt már arra, mit fog érezni a

fiam, ha az édesanyja szétzúzza ezeket a reményeket?– Nem – ismerte el a lány rémülten –, csak szerettem volna egy kicsit

boldognak látni.– Hogy tudott ilyen ostobán… – Carson hirtelen észrevette, hogy a

fia őt figyeli.

Szia, Joey – üdvözölte ügyetlenül, és megsimogatta a haját.A gyerek átölelte, Carson viszonozta az ölelést. A tekintetében

kétségbeesés és a fia iránt érzett mélységes szeretet tükröződött. Gina gyorsan máshová nézett.

– Joeyjal már ettünk – mondta egy kis idő múlva. – De szívesen főzök magának is valamit.

– Mi történt Mrs. Sandersszal?– Autóbaleset érte, és néhány napig kórházban kell maradnia.– Néhány napig? – ismételte meg Carson szörnyülködve. – Nagyon

sajnálom, ami vele történt, de egyetlen percre sem lett volna szabad egyedül hagynia Joeyt.

– Nekem is ez a véleményem. Joey tegnap megjegyezte a Renshaw Baines címét, felírta egy papírra, és taxival eljött hozzám. Figyelemreméltóan értelmes és önálló gyerek.

– És szemmel láthatólag azt is pontosan tudta, kihez kell fordulnia – jegyezte meg a férfi.

Megbántottnak tűnt, ami meglepte Ginát.– Joey tudja, hogy maga mennyire elfoglalt…Carson azonban közbevágott: – Nem kell mentegetnie, inkább azt

mondja meg, mihez kezdjek Mrs. Saunders nélkül!– Bizonyára már eldöntötte magában, hogy majd én itt maradok, és

gondoskodom Joeyról, amíg a hölgy meg nem gyógyul – felelte a lány.– Valóban meg szerettem volna kérni erre – védekezett a férfi. – Úgy

tűnik, maga könnyen zöld ágra vergődik vele.A lány elmosolyodott.– Zöld ágra vergődöm Joeyjal is, meg magával is, bár be kell

vallanom, hogy maga sokkal nehezebb eset.– Nagyon köszönöm – mondta Carson némi bűntudattal. – Igazán

nem tudom, mihez kezdenék maga nélkül.Gina felírt valamit egy cédulára.– Ez itt George Wainright otthoni száma. Az lesz a legjobb, ha vele

beszéli meg a dolgot.Carson meghökkenve nézett rá.– Átlátott rajtam, igaz?– Nem kell látnoknak lenni ahhoz, hogy tudjam, a rámenős

módszereivel ismét érvényesíteni fogja az akaratát – állapította meg a

lány.– Tehát azt hiszi rólam, hogy érzéketlen és önző vagyok?– Nem, de ha előnye származik belőle, nagyon kíméletlen tud lenni.– És úgy gondolja, hogy ez elég sűrűn előfordul, ugye?– Mivel időközben gyakorlatilag a munkaadóm lett, nem lenne okos

ezt a kérdést megválaszolnom.– Sosem szokott oktalanságot elkövetni?– Dehogynem. Végtére is azért támadt nézeteltérésem a

főnökömmel, mert megmondtam magának a véleményemet.Carson lefegyverzően elmosolyodott.– Jól tette.A mosolya átragadt a lányra.– Lefektetem Joeyt – felelte Gina kitérően. – Mi lenne, ha közben

felhívná Mr. Wainrightot?– Rendben.Gina a szobájába kísérte a kisfiút, aki hamarosan elaludt.Amikor a lány ismét lement, Carson már várta.– Szeretnék magával beszélni.– Jobb lenne, ha először hazamennék, és összepakolnék néhány

holmit a következő pár napra. Hamarosan újra itt vagyok.– Hazaviszem. Nem, mégsem – igazította ki magát a férfi –, Joeyt

nem hagyhatom egyedül. Milyen kár, hogy már elaludt…– Carson – figyelmeztette finoman a lány –, előbb vagy utóbb meg

kell tanulnia egyedül is elboldogulnia a fiával.– Persze. Elég nehéz eset vagyok, ugye? – mosolyodott ei a férfi.– Megteszi, amit tud. Amilyen gyorsan csak lehet, itt vagyok.Carson villájával összevetve, Gina lakása nagyon aprónak tűnt, ő

azonban nagyon szerette. Sebaj, néhány nap múlva megint itt leszek, gondolta a lány bánatosan, miközben a bőröndjét csomagolta.

Noha hamarosan ismét a Beimére Avenue-n volt, Carson már a bejárati ajtó előtt várta.

– Joey felébredt, és magát akarta – magyarázta. – Szerettem volna megnyugtatni, de nem sikerült.

Gina sietve bement a házba. Joey a lépcsőn ült, karjával átfonta a térdét, és kétségbeesetten zokogott. Elég sok időbe telt, amíg annyira lecsillapodott, hogy Gina beszélni tudott vele.

– Joey, itt vagyok. Nem hagytalak magadra – mondta lassan és tagoltan.

A fiú jelbeszéddel szeretett volna válaszolni, de túlságosan kimerült volt hozzá.

Megpróbált beszélni, és a lány figyelmesen hallgatta.– Mit mondott? – kérdezte Carson.– Hogy felébredt, és én már nem voltam itt.– De én itt voltam! – kiáltotta a férfi.A papa melletted volt, fordította Gina. Ám a gyerek hevesen rázta a

fejét, és a lányra mutatott.– Ezt nem kell elmagyaráznia – mondta Carson sértődötten.Gina lefektette a kisfiút. A gyerek csak akkor nyugodott meg, amikor

elmagyarázta neki, hogy otthon össze kellett csomagolnia. Mosoly ragyogott fel Joey arcán.

Itt maradsz.– Csak néhány napig.Itt maradsz.Gina nagyot sóhajtott, és nem szólt semmit. Hadd legyen a fiú

legalább egy kis ideig boldog! Később majd elmagyarázza neki, hogy csak addig marad, amíg Mrs.

Saunders vissza nem jön. Adott neki egy jóéjszakát-puszit, s amikor a gyerek elaludt, halkan kiosont a szobából.

Carson már várta.– A csomagját a gyerekszoba melletti szobába vittem. Elég kicsi, de

nyílik belőle egy összekötő ajtó Joey szobájába.– Nagyon köszönöm.A lány legnagyobb meglepetésére Carson segített felhúzni az

ágyneműt.– Az édesanyám tanított meg rá. Nagyon szigorú asszony volt –

magyarázta a férfi mosolyogva. – Tőle tanultam azt is, hogyan kell kávét főzni. Ha akarja, máris készítek egyet.

Lement a lépcsőn, miközben a lány kicsomagolt a bőröndjéből. Amikor néhány perc múlva Gina belépett a nappaliba, a frissen főzött kávé már az asztalon gőzölgött. Carson töltött a lány csészéjébe.

– Jó erős – állapította meg Gina, miután megkóstolta.– Mint már említettem, igen szigorú tanárnőm volt. – Carson rövid

hallgatás után így folytatta: – Mindig büszke voltam arra, hogy képes vagyok a legnehezebb helyzettel is megbirkózni. A munkámban ez így is van, de Joeyjal…

– Hogy lehet, hogy ennyire feszélyezetten érzi magát a jelenlétében?– Tudom, hogy ebben én vagyok a hibás…– Nem teszek szemrehányást, csak Joeynak szeretnék segíteni.– Amikor a világra jött, végtelenül büszkék és boldogok voltunk –

emlékezett Carson. – Csak néhány évvel később kezdett el romlani a hallása.

– Ezek szerint valamikor hallott?– Igen. Elmentünk vele az orvoshoz, és kapott egy hallókészüléket.

Brenda egészen addig jó anya volt. Nagyon sokat dolgozott, mert éppen akkoriban kezdett felívelni a karrierje, de amikor csak tehette, szeretettel foglalkozott Joeyjal. Volt egy kitűnő bébiszitterünk is.

– Maga mennyi időt töltött a gyerekkel? – kérdezte Gina szelíden.– Mivel éppen akkoriban építettem ki a vállalatot, gyakran mentem

üzleti útra, de amikor otthon voltam… Joey szépen fejlődött. Olyan értelmes volt, és majd kicsattant az egészségtől. – Carson lehunyta a szemét, s elmerengett a régi szép időkön.

Mindig, amikor hazafelé utaztam, a kisfiámra gondoltam, és már előre örültem a találkozásnak – folytatta halkan.

Egy kis idő múlva kinyitotta a szemét.– Mi történt, amikor Joey megkapta a hallókészüléket? – érdeklődött

a lány.Carson hátradőlt, és mereven bámulta a mennyezetet.– Egy darabig minden rendben volt – felelte halkan. – Elkezdett

hangokat képezni, melyeket szinte már szavaknak lehetett mondani. Harcolt az egyre fokozódó süketség ellen, de kilátástalan küzdelem volt. Újból elmentünk egy szakorvoshoz, aki megállapította, hogy a hallása tovább romlott. Joey egy erősebb hallókészüléket kapott. Mindez megismétlődött néhányszor, míg körülbelül egy évvel ezelőtt teljesen megsüketült.

– És maga azóta szégyenkezik miatta – jegyezte meg Gina.– Nem, sohasem szégyelltem a fiamat.– Büszke rá? – kérdezte a lány könyörtelenül.– Hogy lehetnék az? Sajnálom.

– Erre semmi oka. Joey kimagasló értelmi képességekkel rendelkezik. A legnehezebb szavakat is hibátlanul betűzi. Hány éves is, nyolc?

– Néhány hét múlva tölti be a nyolcat.– Az olvasási készsége, becslésem szerint, egy tizenkét évesének

felel meg.– Igen, ezt mondják a tanárai is. Csakhogy ettől minden még

nehezebb neki.– Tényleg nem tudom, hogyan fogja megállni a helyét világban.Gina felsóhajtott El tudta képzelni, milyen tehetetlennek érzi magát

Carson. Harcos alkat volt, aki hozzászokott ahhoz, hogy érvényesítse az akaratát. Ám a sors úgy döntött, hogy a saját fia még a hétköznapok küzdelmeire se legyen felvértezve.

– Meséljen egy kicsit Joey iskolájáról! – kérte a lány.– A hallássérültek közeli iskolájába jár. Ott tanították meg a

jelbeszédre, és szájról olvasni. De a beszédben sehogy sem halad előre.Gina tűnődve bólintott.– Amikor beszél, az a benyomásom, mintha sohasem hallott volna

emberi hangot.– Kiskorában még hallott.– De akkoriban valószínűleg még nem értette a szavakat. És amikor

már elég érett lett volna hozzá, kezdte elveszíteni a hallását.Gina gyanította, hogy a kisfiú akkor vált ennyire visszahúzódóvá,

amikor az édesanyja elhagyta. Mivel az édesapja sem értette meg, feladta a küzdelmet, hogy meg tanuljon beszélni. Helyette teljesen elmerült a saját maga által teremtett világban a halak, cápák és kagylók birodalmában, ahol otthonosan és biztonságosan mozgott.

Ám Gina ezeket a gondolatokat megtartotta magának, nehogy elbátortalanítsa Carsont. A férfi szemmel láthatóan komoly erőfeszítéseket tett, hogy jobban megértse a fiát.

– Rengeteg türelemre lesz szüksége – mondta a lány. – Mert abban a pillanatban, hogy a fia azt veszi észre, elégedetlen az előrehaladásával, abbahagyja a próbálkozást.

– Miből venné észre?– Ne becsülje le! Sokkal jobban ismeri magát, mint maga őt. Kár,

hogy olyan keveset foglalkozott vele.

– Gondoskodtam arról, hogy mindig mindenből a legjobbat kapja…– Úgy érti, mindene megvan, ami pénzen megvásárolható – fakadt ki

Gina türelmetlenül. – Csak az a bökkenő, hogy nem tudta megvenni neki a legjobb szülőket.

Meggondolatlanul kiejtett szavai megijesztették. Általában nem veszítette el egykönnyen az önuralmát. – Bocsásson meg, ezt nem lett volna szabad mondanom.

– Nincs miért bocsánatot kérnie – mosolygott Carson szomorúan. – Nagyra becsülöm, ha valaki őszinte hozzám. Feltételezem, nem véletlenül vörös a haja.

– Badarság – mondta a lány elpirulva.– Mindenesetre én még nem találkoztam egyetlen szőke vagy barna

hajú nővel sem, aki ilyen leplezetlenül megmondta volna a véleményét, mint maga. Igaz, senkit sem ismerek, akinek ilyen csodálatos vöröses árnyalatú haja lenne.

– Témát válthatnánk? – kérdezte Gina hűvösen.– Igen, de remélem, nem kellemetlen, ha valaki a szépségét dicséri.– Joeyról akartunk beszélni, nem rólam.– És mi van a gyújtógyertya-kereskedő barátjával? Sohasem mondja

magának, hogy milyen szép?– Csak azt mondja… hogy mindig számíthat rám – vallotta be Gina

kelletlenül.– Te jó ég! Romantikus alkat lehet!A lány szája megrándult.– Tényleg nagyon megbízható vagyok.– Ez meggyőződésem. De el se tudna képzelni valami szebb bókot?– Dan rengeteget dolgozik, és nagyon elfoglalt – vette Gina

védelmébe a barátját.Hasonlít magához.– Nem igaz – ellenkezett Carson felháborodva. – Szereti őt?– Nem… nem is tudom – bizonytalanodott el a lány. – Gyerekkorunk

óta ismerjük egymást. Az édesanyja tanított meg a jelbeszédre, és így ismertem meg Dant.

Összebarátkoztunk, mert egyike volt azon keveseknek, akiket nem zavart a süketségem.

– Ez úgy hangzik, mintha csak megszokásból lennének együtt.

– Olykor a megszokás nagyon kellemes.– Bizonyára, de nem vágyik többre?Többre, mint a jóságos, de unalmas és nem túl intelligens Dan?– Nem várok túl sokat az élettől, és nincsenek nagy igényeim –

felelte Gina, és abban reménykedett, hogy a férfi nem veszi észre az idegességét. – így az ember nem csalódik akkorát.

– Miért ilyen gyáva? Néha kockáztatni kell.– Nem mindenki képes úgy élni, ahogy maga.– Már miért ne lenne képes? Saját magunk állítjuk fel a korlátainkat

– jelentette ki a férfi, majd egy kis szünet után elgondolkodva hozzáfűzte: – Joey persze nem maga szabta meg a korlátait. És maga sem. Miért nem szakít félbe, ha ostobaságokat beszélek?

Gina elmosolyodott.– Gondolja, hogy ez olyan egyszerű? – kérdezte.– Bizonyára nem – ismerte el Carson, és kényszeredetten

elvigyorodott. – Jobb, ha aludni megyek, mielőtt még több badarságot hordanék össze.

5. FEJEZET

Jóllehet Joey a süketsége miatt kissé visszahúzódó gyerek volt, Gina hamarosan észrevette, milyen csintalan kópé is tud lenni. Ám olyan kedves volt, hogy a lány sohasem tudott rá sokáig haragudni.

Amikor közölte vele, hogy meglátogatják Mrs. Saunderst, a fiú csak a fejét rázta, és dacosan nézett rá.

– De igen, Joey, elmegyünk a kórházba, mégpedig most.A gyerek fürkész tekintettel méregette, vajon komolyan beszél-e.– Miért nem szereted Mrs. Saunderst? – kérdezte Gina.Mert nem szeret engem.A lány óvakodott attól, hogy azonnal ellentmondjon. Ehelyett a fiú

vállára tette a kezét, és azt mondta: – Menjünk, essünk túl rajta mielőbb!

Joey elfintorította az arcát. Gina utánozta, amin aztán együtt nevettek.

Mrs. Saunders középkorú nő volt. Ellenséges pillantást vetett Joeyra, amikor Ginával együtt belépett a kórterembe. A fiú hasonlóan barátságtalanul nézett vissza rá.

– Remélem, nem fog megint dührohamot kapni – jegyezte meg Mrs. Saunders, mielőtt még üdvözölte volna őket.

– Ez nem dühroham… – kezdte magyarázni Gina, ám Mrs. Saunders félbeszakította: – De még mennyire hogy az! Üvölt és tombol…

– Csak azért teszi, mert elviselhetetlen a számára, hogy senki sem érti meg. Ha maga visszajön…

– Nem megyek vissza. Ha kiengednek a kórházból, másutt fogok dolgozni.

– Tessék?– A múlt héten szabadnapot vettem ki, mert állást kerestem. Másnap

került sor a második beszélgetésre. Visszafelé történt a baleset.– Ezért hagyta egyedül Joeyt – mondta Gina felháborodottan.– Nem vihettem magammal. A lényeg, hogy felmondok.Amikor elhagyták a kórházat, Joey arca ragyogott a boldogságtól.

Nyilván mindent megértett. Gina titokban tervet kovácsolt, s úgy

döntött, kerül, amibe kerül, meg fogja valósítani.Carson telefonált, hogy aznap később jön haza. Miután a lány

közölte vele, hogy ez nem gond, megnyugodva letette a kagylót. Annál jobban megijedt, amikor tíz órakor hazaért, és Gina becsomagolt bőröndjeit az előtérben találta.

– Csak nem akar elmenni? – kérdezte a rémülettől megdermedve. – Ezt nem teheti!

– Dehogynem, és nem érdekel, miben állapodott meg a főnökeimmel. Azt sem bánom, ha elbocsátanak.

– Legalább addig maradjon, amíg Mrs. Saunders visszajön…– Nem fog visszajönni. Talált másik állást.Carson halkan káromkodott egyet..– Jó, akkor keresek valaki mást Joey mellé, de addig…– Joeynak nincs szüksége másra. Sem rám, sem Mrs. Saundersre.

Kizárólag magára, az édesapjára.– Az üzlettel kell törődnöm…– Ez csak kifogás. Egyszerűen nem akar egyedül maradni Joeyjal.– Mert nem tudom, mit kezdjek vele.– Ezen könnyen lehet változtatni.– Hogyan?– Először meg kell tanulnia a jelbeszédet, hogy végre társaloghasson

a fiával. Már régen meg kellett volna tennie.– Nincs rá időm.– Csalódtam magában. Azt hittem, őszinte ember.– Azt akarja mondani, hogy hazudok?– Ismerje be, hogy valójában miért nem tanulta meg a jelbeszédet!

Mert még mindig nem akarja magának sem bevallani, hogy a fia süket.– Talán igaza van – ismerte el Carson vonakodva.– Csakhogy Joey be van zárva a hallgatás világába, ahonnan nem tud

egyedül kitörni. És ez nem pénzkérdés. Azzal tud segíteni neki, ha megismeri a világát. Akkor talán egy nap abban a helyzetben lesz, hogy kiszabadítsa őt a börtönéből legalábbis egy bizonyos mértékig. – Gina kutató tekintettel nézett a férfira. – Ha erre nem hajlandó, egy percig sem maradok tovább.

Némán néztek egymásra.– Tehát zsarolni akar – állapította meg Carson.

– Igen.– Adjon egy kis időt, hogy átgondolhassam…– Nem, azonnal döntenie kell. Nem lépek fel lehetetlen

követelésekkel. Joeynak nyári szünete van. Azt szeretném, ha maga kihasználná ezt a hat hetet, amennyire csak lehet. Meg kell tanulnia a jelbeszédet, és beszélgetnie kell vele. Higgye el, nem fogja megbánni! Ezen kívül elvárom, hogy ne túlórázzon, és korábban járjon haza a munkahelyéről. S legalább egy hétre el kell utaznia valahová Joeyjal. Ha mindezt nem ígéri meg, azonnal elmegyek. Holnap reggel azután törheti a fejét, mit mond a fiának.

– Joey szíve meg fog szakadni. Azt ígérte, segít neki.– Szeretnék is. A becsületszavát adja, vagy vegyem a kabátomat?Carson hallgatott.– Figyelmeztetett rá, és tényleg igaz, hogy keresztülviszi, amit akar –

jegyezte meg végül.– Nincs más választásom, és Joeynak sincs.– Látom, hogy az ő pártját fogja.– Mit várt tőlem? Ez a gyerek tiszteletreméltó bátorsággal és

humorral igyekszik megoldani a gondjait, miközben az apja nem mer szembenézni velük.

– Rendben van, szavamat adom, hogy minden úgy lesz, ahogy akarja, ha megígér valamit. Szeretném, ha ezt a hat hetet nálunk töltené. Szükségem van a segítségére.

– Maradok, ha a főnökeim is hozzájárulnak.– Ebben biztos vagyok.A lány boldogan elmosolyodott, mert tudta, hogy győzött.– Jól van.– Kezet rá!Vacsora közben Gina emelkedett hangulatban volt. Bort töltött

Carson poharába, és győzelemittasan koccintott vele.– Örülök, hogy nem kell magával üzleti tárgyalásokat folytatnom –

jelentette ki a férfi mogorván. – Csődbe juttatna. – Töltött még egy kis bort. – Mondja el, mi a legfontosabb a jelbeszédben! – kérte a lányt.

– Két részből áll. Az egyik az ujj-ábécé. Minden betűnek megvan a maga jele. Mivel azonban sokáig tartana mindent lebetűzni, sok fogalomnak saját jele van, mint például ez. – Gina jobb kezével a teste

közepétől kifelé tett egy mozdulatot. – Ez azt jelenti: kérem – magyarázta.

Carson ügyetlenül utánozni próbálta.– A tenyere felfelé mutasson!A második kísérlet jobban sikerült.– Nagyon jó – dicsérte meg a lány. – Ez az első szó, amit megtanult.

Betűzve így nézne ki. – Megmutatta az egyes betűket.– Azt hiszi, hogy ezt valaha is megtanulom?– Be akarja nekem beszélni, hogy maga, aki a Page Mérnöki Irodát

létrehozta, megfutamodik olyasmitől, amit a fia álmából felébresztve is tud?

– Meg kell hagyni, ügyesen érvel. Joeyjal is így csinálja?– Hogy őszinte legyek, vele kevesebb gondom van. Ő sohasem

kételkedik a sikerben.– Rendben van, tanító néni, megértettem – mosolygott Carson,

amitől a lány szíve gyorsabban kezdett dobogni.Viszonozta a mosolyt, mert boldog volt, hogy a férfit sikerült

meggyőznie.– Nem olyan nehéz, mint ahogy első pillanatban látszik – nyugtatta

meg. – Joey biztosan segíteni fog magának.– A fiam nem láthatja a szánalmas próbálkozásaimat – tiltakozott

Carson.– Ugyan, Joey ki fog bújni a bőréből örömében, ha megtudja, milyen

tervei vannak. Boldog lesz, ha segíthet. Egyébként nem hiszem, hogy a jelek megtanulása nehéz lesz, de az ábécét is el kell sajátítania.

– Akár nyomban hozzá is láthatnánk.Gina minden egyes betűt megmutatott, azután újrakezdte. Carson

feszülten figyelte, és megpróbálta megjegyezni a jeleket. Egy idő múlva az ábécét már az M-ig el tudta ismételni hibátlanul. Elégedetlen volt, de Gina megdicsérte.

– Mit tenne, ha megszegném az ígéretemet, például ami a nyaralást illeti? – vetette fel a férfi.

– Valahogy sohasem kételkedtem a szavában.– Ijesztő, mennyire átlát rajtam. – Carson egy pillanatig eltűnődött. –

Az egyik barátomnak utazási irodája van. Lehet, hogy már egy kicsit késő, hogy belépőt szerezzek Disneylandbe, de ha személyesen

beszélnék vele…– Nem, Joeyjal Kenninghambe kell utaznunk, nem Disneylandbe.– Arra a lepusztult kis fürdőhelyre a nyugati parton?– Ott található Anglia legszebb és legnagyobb akváriuma. Tudja,

mennyire érdeklik Joeyt a tengeri állatok. Nem csodálkoznék, ha egy nap híres kutató lenne belőle.

– Hát persze – felelte a férfi kissé ironikusan.– Komolyan beszélek. Joey nem hall, de ettől még nem buta, hanem

kimondottan okos.Carson kételkedve nézett a lányra.– Azt hiszi, csak akkor szeretem Joeyt, ha meggyőz róla, hogy okos?– így áll a helyzet?– Nem. Én mindennél jobban szeretem a fiamat. Adja ide a poharát!Töltött a lánynak. Mivel látszott rajta, hogy nem akar többet a

Joeyjal kapcsolatos érzelmeiről beszélni, Gina nem feszegette tovább a témát. Ám meg volt győződve, hogy a férfi igazat mondott.

Belekortyolt a poharába.– Mit tud tulajdonképpen az ajakoshalakról?– Semmit.– Joeyt nagyon érdeklik ezek az állatok, komoly előadást tartott

róluk.– Majd tájékozódom…– Ne, inkább Joeyt kérdezze! Igazi szakértő ezen a területen.– Ez boldoggá tenné?Gina bólintott.– Egészen biztos.– Akkor meg fogom kérdezni.A lány előrehajolt, és letette a poharát. Carson hátrasimította Gina

haját. Az apró processzor láthatóvá vált a lány füle mögött.– Ez az a szerkezet, amelyről már mesélt?– Igen. Az egyik része a fúl belsejében található, egy műtéttel

ültették be.– Es ezzel a készülékkel gyógyították meg a süketségét?– Nem, én ugyanolyan süket maradtam, mint voltam. Ha

kikapcsolom, ugyanúgy nem hallok, mint Joey. De ezzel a szerkezettel felismerem és megértem a hangokat.

Természetesen nem hasonlítható össze egy egészséges ember hallásával, ahhoz viszont elég, hogy normális életet éljek.

– Nem értem. Miként hallhat, ha tulajdonképpen süket?– Az egészséges embereknél a zajok a hallójáraton keresztül a

hallóideghez jutnak. Am ha a belső fülben lévő hallószőrök károsodtak, akkor az egész nem működik. A beültetett szerkezet elektromosan ingerli a hallószőröket, így azok a zajokat közvetíteni tudják. Amikor néhány évvel ezelőtt az orvos megvizsgálta Joeyt, nem beszélt erről a lehetőségről?

– De igen, én azonban megrémültem a gondolattól, hogy a szerkezet beültetéséhez át kell fúrni a koponyáját. Így aztán egyre csak halogattuk a műtétet. Azután Joey tüdőgyulladást kapott, a tüdőgyulladás után következett az influenza, a hörghurut és így tovább. Műtétre nem is gondolhattunk.

– És most?– Most már megint egészséges és erős, tehát… Azt hiszi, hogy…? –

nézett Carson izgatottan a lányra, és egyszerre olyan lett, mint a fia.Gina elmosolyodott.– Talán eljött az ideje, hogy ismét megvizsgáltassa – felelte

óvatosan. – De még ne élje bele magát túlságosan a dologba! A szerkezet nem mindig segít.

– Talán egyszer hallani fog… – mondta lassan Carson. – Sőt még beszélni is…

– Az alapoktól kezdve kell majd mindent megtanulnia, akár egy kisbabának. Csak neki sokkal nehezebb lesz. Nekem szerencsém volt, mert már tudtam beszélni, amikor megsüketültem. Ám Joeynak valószínűleg nincsenek hangélményei. Beszédterápiára kell majd járnia, ami legalább egy évig eltart. – Gina pajkosan a férfira pillantott. – Tehát magának mindenképpen meg kell tanulnia a jelbeszédet, hogy addig is tudjanak kommunikálni egymással.

– Mindent megteszek, amit csak mond – ígérte mosolyogva Carson.– Időpontot kérnék Joey orvosától.– Rendben.Együtt mentek fel, hogy megnézzék Joeyt. A kisfiú mélyen aludt.

Carson halkan jó éjszakát kívánt, és gondolataiba mélyedve a hálószobájába ment.

Gina egészen elbűvölte, állandóan ő járt az eszében. Első találkozásuk után csupán egy barátságos, kissé álmodozó nőnek tartotta, aki összetörte az autóját, és elvarázsolta természetes, bájos lényével – ha csak néhány órára is.

Következő találkozásuk egészen másként alakult. Gina megismerkedett Joeyjal, és felháborodott az ő viselkedésén. Most pedig úgy ugráltatja, akár egy tanító néni a kisiskolást – és neki nincs semmi kifogása. Carson elmosolyodott. Képtelen volt elhinni, hogy a lány saját magát szürke kis egérnek látja, mert egyáltalán nem volt az.

Joey érdekében minden követ megmozgatna. Könnyűszerrel rávette őt, a sikeres és rettegett üzletembert, hogy azt tegye, amit jónak tart. Carson nem tudta, mindez hová fog vezetni. De valami azt súgta neki, hogy Gina pontosan tudja, mi kell Joeynak, és talán neki is.

Másnap Carson magával hozta a jelbeszéd tanulásához szükséges útmutatót.

– Az irodában gyakoroltam – közölte Ginával. – De azután bejött a titkárnőm, és nagyon furcsán nézett rám.

– Miért csodálkozott a titkárnője?– Mert nem tudta, hogy a fiam süket. Senki sem tudja. – Amikor

Gina nem válaszolt, türelmetlenül rászólt: – Mondja csak ki nyugodtan, amit gondol!

– Senki sem tudhatja meg, hogy van valami az életében, ami nem tökéletes.

Carson érezte, hogy elönti a méreg. Minden tőle telhetőt elkövet, és még egy dicsérő szót sem kap.

Bosszúsan kiviharzott a szobából, és az ajtóban összeütközött Joeyjal, aki éppen befelé tartott. A fiú elesett, és Carson is majdnem elveszítette az egyensúlyát.

Joey azonnal felállt, és egy jelet mutatott.– Ez mit jelent? – kérdezte a férfi idegesen.– Ez a bocsánatkérés jele – magyarázta Gina.– De én voltam a hibás.– Akkor kérjen bocsánatot tőle! Nagyon egyszerű.Joey ismét bocsánatot akart kérni, de Carson megfogta a kezét.

Lassan leutánozta a jelet.Bocsánat.

Joey hitetlenkedve és zavartan nézett az apjára, és ettől a férfi szúrást érzett a szíve táján.

– Régebben sohasem kért tőle bocsánatot? – kérdezte Gina halkan.Carsonnak nehezére esett a beszéd.– Azt hiszem… nem – nyögte végül elgyötörten, és megismételte a

jelet.Hirtelen boldog mosoly jelent meg a kisfiú arcán. Megfogta az apja

kezét, és megszorította, éppen úgy, ahogy Carson tette az előbb. Nem kell elnézést kérned, jelezte.

Carson mélyet sóhajtott. Nagyon igyekezett, hogy ne látszódjék rajta a meghatottság, amelyet a süket fiával való első beszélgetés váltott ki belőle. Egy pillanatra szerepet cseréltek. A kisfiú nyugtatta meg az apját, és biztatta, hogy együtt minden sikerülni fog.

Am a szokatlan meghittség bizonytalanná tette Joeyt, s úgy tűnt, visszahúzódik a csigaházába. Azután észrevette a fénymásolt lapokat, amelyeket Carson hozott magával. Kérdő pillantást vetett az apjára.

– Nem akarja elmondani Joeynak, hogy elkezdte tanulni a jelbeszédet? – érdeklődött Gina.

– Nem ismerem a megfelelő jeleket.– Akkor beszéljen hozzá! Nagyon jól tud szájról olvasni.Carson lehajolt a fiához.– Megtanulom a jelbeszédet, hogy tudjunk társalogni.Joey értetlenül ráncolta a homlokát.– Lassabban! – tanácsolta Gina.Carson ezúttal egészen lassan elismételte a szavakat, és a. kisfiú

megértette. Felemelte a jobb kezét. A mutató- és a hüvelykujjának hegyét egymásra tette.

– Ez azt jelenti, hogy jó – magyarázta Gina. – Maga is próbálja meg!Carson elmosolyodott, és megismételte a mozdulatot.– Nem beszélgetett vele, amióta megsüketült? – kérdezte később

Gina, miközben vacsorához terítettek.– Próbáltam, de legtöbbször nem értett meg.– Talán nem volt elég türelmes.– Úgy beszél, mint a régi tanító nénim – jegyezte meg a férfi

mogorván. – Ha Joey megértette, amit mondtam, megpróbált válaszolni, és akkor…

– Olyan hangokat hallatott, amelyeket maga szörnyűnek talált – fejezte be Gina kíméletlenül a mondatot.

Carson nagyot sóhajtott.– Nincs magában semmi együttérzés.– Nincs – erősítette meg a lány. – Máris fel akarja adni?– Ha ilyen gyorsan feladnám, aligha lennék sikeres üzletember.– És mit nevez sikernek? – érdeklődött a lány hűvösen.Carson már majdnem nekikezdett, hogy előadást tartson a vállalatról,

amelyet szinte a semmiből épített fel. De rögtön rájött, hogy a lány valami egész másról beszél. A karrierje egyáltalán nem nyűgözte le Ginát. Neki csak az számított, hogy eddig milyen apa volt.

Gina ekkor sokatmondó pillantást vetett rá, és témát váltott.Joey evés közben megállás nélkül jelelt, Carson alig győzte követni.– Lassabban! – sóhajtotta. – Még kezdő vagyok.A gyerek bólintott, és megismételte a jelet, amelyet legutoljára

mutatott. Nem volt egyszerű, Carsonnak nem is sikerült pontosan leutánoznia. Mivel nem volt hozzászokva, hogy valamit nem tud, türelmetlen lett. Joey megfogta a kezét, és megmutatta, hogyan tartsa az ujjait.

– Köszönöm – mondta Carson.Joey a tenyerével megérintette az állát, majd elvette a kezét. Carson

segélykérően nézett Ginára.– Ez azt jelenti, hogy köszönöm? – kérdezte a férfi bizonytalanul.A lány mosolyogva bólintott. Azután apát és fiát magára hagyta,

hogy nyugodtan ismerkedhessenek. Carson kiegyensúlyozottnak és boldognak látszott, amikor később lefektették Joeyt.

– Mutassa meg még egyszer azt a jelet, amelyet Joey az első este használt, amikor azt mondta magának, hogy szereti – kérte a férfi, amikor ismét kettesben maradtak.

Gina megmutatta.– Ez azt jelenti: szeretni. Utána pedig a megfelelő személyre

mutatunk.Carson megismételte a mozdulatot.– Helyes – bátorította a lány.Carson először magára mutatott, azután a lányra.– Tehát: én… szeretem… magát.

Én… szeretem… magát. A férfi megismételte a jelet.Hirtelen zavarba jött.– Jó éjszakát! – mondta gyorsan, és elhagyta a szobát.

6. FEJEZET

Gina nem szeretett volna semmit elhamarkodni. Úgy döntött, csak akkor beszél Joeynak a műtét lehetőségéről, ha elérkezettnek látja a pillanatot. Egyik este a fiú megtréfálta.

A lány bement a gyerek szobájába, hogy jó éjszakát kívánjon. Amikor az ajtó kinyílt, hideg víz ömlött a nyakába. Joey egy vízzel telt vázát állított az ajtó peremére, hogy megijessze.

– Joey! – dühöngött Carson.Ám a lány egy kézmozdulattal értésére adta, hogy ne szidja össze a

fiút. Joey pukkadozott a kacagástól. Gina felemelte, és megpörgette a levegőben.

– Te pimasz kölyök! – kiáltotta nevetve.– Mindezt azok után, amit érte tett… – méltatlankodott Carson zord

hangon.– A kisfiúk szeretnek csínyeket kieszelni – próbálta a lány

csillapítani a férfit.Figyelj ide, drágám…Carson hirtelen bizsergést érzett, de gyorsan rájött, hogy Gina nem

hozzá, hanem a fiához szólt.– Legközelebb, ha meg akarsz ijeszteni, ne használj vizet – folytatta

a lány, és a füle mögött lévő szerkezetre mutatott. – Enélkül nem hallok. Ha vizes lesz, elromlik.

Joey rögtön elkomolyodott. Figyelmesen nézett a lányra. Hallókészüléked van? – kérdezte.

– Nem, hallókészülékük a nagyothallóknak van. Ez a készülék, viszont nekünk, süketeknek való.

A fiú elképedve meredt rá. Gina ugyan már mesélt neki a süketségéről, mivel azonban a lány hallott, a gyerek feltételezte, hogy meggyógyult. Carson feszülten figyelte a kisfiát.

– Te nem vagy süket.– De még mennyire! Akárcsak te, de ezzel – mutatott a beültetett

szerkezetre Gina – hallok.Joey hirtelen megijedt. Tönkretettem?

– Nem, szerencsére nem lett vizes, de máskor óvatosabb légy!A fiú komolyan bólintott. Ígérem.Egy ideig vágyakozva nézte a szerkezetet, azután azt kérdezte:

Rajtam is segítene?– Nem tudom, de kiderítjük.Igen, kérlek! A gyerek szeme ragyogott. Leghőbb vágya volt, hogy

hallhasson.Gina átölelte. Jól tudta, mi zajlik le most Joeyban, és magában azért

imádkozott, hogy a kisfiú vágya teljesüljön.– Beszélt már Joey orvosával? – érdeklődött Carson.– Ma írtam neki.– Miért nem hívta fel inkább?– Olykor nehezemre esik ismeretlen hangokat megérteni. Az

irodában Dulcie gyakran kisegít, és elintézi helyettem a telefonokat.Gina már másnap választ kapott az orvostól, aki javasolt egy

időpontot is a vizsgálathoz. A lány elmagyarázta Joeynak, hogy különböző szakembereknek kell megnézniük, mielőtt eldöntenék, egyáltalán be lehet-e ültetni a fülébe azt a bizonyos szerkezetet. Ehhez sok idő kell.

Hármasban mentek el a klinikára. Carson nagyon ideges volt, Joey ezzel szemben nyugodt és derűs. Egy percig sem kételkedett benne, hogy az eredmény pozitív lesz.

Igaza lett. Az utolsó vizsgálat után két nappal került sor a műtétre.Joey aznap reggel nagyon vidám volt. Megkérte Ginát, hogy

meséljen neki azokról az időkről, amikor még nem hallott.– Már annyiszor hallottad az egészet – tiltakozott a lány.Még egyszer, kérlek! Gina mosolyogva megadta magát. Még egyszer

elmesélte Joeynak a történetet, akinek ez minden alkalommal jobban tetszett.

– Egészen addig, míg olyan korú nem lettem, mint te, jól hallottam. Azután megbetegedtem, és magas lázam volt. Mire meggyógyultam, megsüketültem. Akkoriban még nem lehetett ilyen szerkezetet beültetni, így tíz éven át süketen éltem. Végül megoperáltak, úgy, mint majd most téged. Négy hétig tartott, amíg minden begyógyult, és a kis processzort bekapcsolhatták.

Este Gina bevitte a kórházba a kisfiút. Ő is kapott egy szobát,

ahonnan összekötő ajtó vezetett Joey kórtermébe. Amikor Carson megérkezett, mindketten a tévé előtt ültek, és egy kabaréjeleneten nevettek. Gina felállt, és magukra hagyta őket. A férfi időközben egész jól elsajátította a jelbeszédet, így egyszerűbb témákról már tudott beszélgetni a fiával.

Félóra múlva Carson kijött a gyerek szobájából.– A nővér azt mondta, hogy Joeynak le kell feküdnie, de ő azt üzeni,

hogy nem tud addig elaludni, amíg maga jó éjszakát nem kíván neki.– Akkor megyek is. Otthon készítettem magának vacsorát…– Nagyon kedves, de még visszamegyek az irodába, és majd

útközben bekapok valamit. Holnap legyen szíves, hívjon fel, és számoljon be a műtétről!

– De…– Most inkább menjen be Joeyhoz, már várja magát!Carson végigment a folyosón, és eltűnt egy üvegajtó mögött. Gina

szomorúan nézett utána.A legtöbb ember nem szereti a kórházat, de a férfi, Joey kedvéért,

összeszedhette volna magát, gondolta. Carson viselkedése csalódást okozott neki. Éppen most, amikor már reménykedni kezdett, hogy a férfi…

Gyorsan elhessegette a gondolatot, és bement Joeyhoz.Másnap reggel Joey jókedvűen ébredt. Mosolyogva vette be a

nyugtatókat, és álmosan intett, amikor betolták a műtőbe.Az órák lassan vánszorogtak. Várakozás közben Gina Carsonra

gondolt. Talán most is értekezletet tart, vagy utasításokat osztogat, hogy sikeres vállalatát még jobban felvirágoztassa. S közben egy percig sem kételkedik benne, hogy teljesítette apai kötelességét. A legdrágább orvosokat és kezeléseket fizette meg. A lány egyszerre volt kétségbeesett és dühös.

– Gina – szólalt meg valaki egész halkan.Carson állt az ajtóban. Sápadt volt, a szeme alatt sötét karikák.– Bejöhetek?– Persze.– Tud már valamit Joeyról?– Nem, még a műtőben van. Jól érzi magát?Carson fáradtan a kanapéra rogyott.

– Nem, nem igazán. Képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Simmons, a helyettesem, különböző kérdésekkel bombázott, de fogalmam sincs, miről beszélt.

– Megértem – felelte a lány együttérzéssel.– Minden olyan lényegtelennek tűnik. Hogy tudnék a forgalom

emelkedésével törődni, amikor a fiam…Gina megfogta a férfi remegő kezét. Carson olyan erővel viszonozta

a szorítást, hogy szinte fájt.– Végül azt mondtam Simmonsnak, hogy nem maradhatok tovább,

tegye azt, amit jónak lát. Úgy bámult rám, mintha megőrültem volna.– Jól döntött.Carson idegesen felnevetett.– Ez az első dicséret, amelyet kaptam magától.– Megérdemelte.– Tegnap este képtelen voltam tovább itt maradni. Ez a műtét döntő

fontosságú Joey életében, ez az egyetlen esélye. Annyira szeretném, ha boldog lenne, de minden, ami számít neki… Micsoda ostobaságokat hordok össze, ugye?

– Semmi baj. Értem, mit akar mondani.– Az elmúlt éjjel képtelen voltam aludni. Folyton maga és Joey járt

az eszemben, hogy milyen bátran kitartanak. De azt gondoltam, hogy a jelenlétem sem magának, sem Joeynak nem használ…

– Ez nem így van – tiltakozott szelíden Gina. – Joey azért ragaszkodik annyira hozzám, mert valaha ugyanazt éltem át, mint most ő. De maga az édesapja. Örülök, hogy eljött.

– Tényleg?– Persze – sóhajtott halkan a lány.– Mi van magával?– Majd összetöri a kezem.– Bocsásson meg! – mondta Carson, és lágyan simogatni kezdte a

lány kezét, ami nagyon kellemes érzés volt. – Fáj még?– Egy kicsit.A férfi keze igen erős volt, Ginát akaratlanul is egy ragadozóra

emlékeztette. Találó hasonlat, illik Carsonra, az üzletemberre. Ám most nem a Page Mérnöki Iroda hűvös és számító tulajdonosa ül vele szemben, hanem egy aggódó apa, aki bátorításra szorul.

A férfi végül elengedte a lány kezét.– Sokáig kell még várnunk? – kérdezte nyugtalanul.– Attól tartok, igen. Ez egy rendkívül bonyolult műtét.Carsonon hirtelen erőt vett a kétségbeesés. Két kezébe temette az

arcát.– Semmit sem tehetek érte?– A legfontosabbat már megtette azzal, hogy eljött – nyugtatgatta

Gina. – Most várakoznia kell, és utána Joey mellett lennie, amikor felébred.

– Várni? Nem tudom, képes vagyok-e rá. Azonkívül, hogy utasításokat osztogatok, kevés dologhoz értek – mondta a lányra pillantva, és gúnyosan elnevette magát. – Maga persze mindig is tudta, hogy semmire sem vagyok jó, ugye?

– Egy darabig csakugyan azt hittem, de tévedtem…– Nem, tökéletesen igaza volt – felelte a férfi keserűsen. – A kisfiam

sokkal bátrabb és erősebb nálam. Még azt sem tudom elmondani neki, mennyire szeretem, de nem is érdekli…

– Ez nem igaz. Egyszerűen csak jobban meg kell ismerniük egymást, és ehhez idő kell.

– Maga tényleg okos. Hogyan is boldogultam eddig maga nélkül? Tulajdonképpen sehogy sem – válaszolta meg Carson a saját kérdését.

– Felépített egy hatalmas vállalatot.– Mintha az számítana! – Kétségbeesetten ismét a tenyerébe rejtette

arcát.Gina átölelte, és fejét a vállára hajtotta. Carson megfogta a lány

kezét, és így ültek mozdulatlanul.Egy idő múlva Carson lélegzetvétele szabályossá vált, a férfi elaludt.

A lány is elszundított, és csak akkor ébredt fel, amikor a Joey szobájába vezető ajtó kinyílt, és betolták a gyereket a kórterembe. Gina finoman megrázta Carson vállát. A kisfiú fejét szinte teljesen beborította a hófehér kötés. Carson oda akart menni hozzá, de Gina visszatartotta.

– Hadd fejezzék be a munkájukat az ápolónők! – mondta halkan.Egy fehér köpenyes fiatal nő lépett oda hozzájuk.– Henderson doktornő vagyok – mutatkozott be. – Az operáció jól

sikerült, minden simán ment. Körülbelül egy óra múlva Joey fel fog ébredni.

Carson behunyta a szemét.– Hála istennek! – suttogta maga elé.Amikor egyetlen ápolónő kivételével mindenki kiment a szobából,

Gina és Carson az ágyhoz lépett. Joey nyugodtan és szabályosan lélegzett.

Gina nagyon törékenynek látta a kisfiút, de az arcszíne egészségesnek tűnt. Megcsókolta a homlokát, és felállt, hogy egyedül hagyja vele Carsont. Az ajtóból még egyszer visszanézett, és látta, hogy a férfi ajka mozog. Meghatottan lépett ki a kórteremből. Tudta, hogy Carson mit mondott a fiának.

Joey három nappal később már otthon volt, noha még várni kellett pár hetet a processzor bekapcsolásával. A kötést levették, már csak egy ragtapasz emlékeztetett a műtétre, és a gyerek füle mögött egy kis hely, ahol a haját leborotválták.

Miután a kórházban olyan bizalmas légkör alakult ki Carson és közötte, Gina meg volt győződve róla, hogy ezen túl más lesz a kapcsolatuk. Ám úgy tűnt, Carson ismét a védősáncai mögé vonult. Talán megbánta, hogy túlságosan kiszolgáltatta magát.

Bármi is volt a viselkedésének oka, Ginát elszomorította a dolog.Noha ugyanabban a házban laktak, a lány mégis ritkán találkozott

Carsonnal.Igaz, a férfi újabban korábban járt haza a munkából, így együtt

vacsoráztak. Miután Gina lefektette a kisfiút, Carson mindig bement hozzá, hogy jó éjszakát kívánjon neki. Ginát örömmel töltötte el, hogy apa és fia egyre közelebb került egymáshoz.

Ám ezután Carson általában visszavonult a dolgozószobájába, hogy fontos távolsági beszélgetéseket bonyolítson le külföldi partnereivel. Gyakran még dolgozott, amikor a lány lefeküdt.

Egyik este Gina sokáig fennmaradt, hogy megnézzen egy filmet. Amikor a filmnek vége lett, Carson lépett be a szobába, kezében egy üveg konyakkal. Töltött két pohárba, kényelembe helyezte magát a nagy bőrkanapén, és megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Több mint egyórás telefonbeszélgetésem volt egy hihetetlenül ostoba emberrel mesélte, és behunyta a szemét. – A legegyszerűbb dolgokat is legalább háromszor kellett elmagyaráznom neki.

Felhörpintette az italt, majd újra töltött. Napközben általában egy

csepp alkoholt sem ivott, még az ebédhez sem. Az üzletfelei gyakran elkövették azt a hibát, hogy kevésbé voltak mértékletesek, és Carson ezt hidegvérrel ki is használta. Csak ha hazaérkezett, engedett meg magának olykor egy-egy italt.

A lány nem volt oda az alkoholért, de a kitűnő konyak most neki is jólesett.

– Nehéz napja volt? – kérdezte együtt érzően.– Mondhatni – felelte Carson mogorván.Gina alaposan szemügyre vette a férfit. A hihetetlenül ostoba

emberrel folytatott beszélgetés során nemcsak a nyakkendőjét vette le és az ingét gombolta ki, hanem a haját is összeborzolta.

Ettől legalább tíz évvel fiatalabbnak látszott. A szobában szinte teljesen sötét volt, csak az olvasólámpa adott némi fényt.

– És a maga napja? – érdeklődött Carson, és ásított egyet. – Joey nagyon jó hangulatban volt.

– Remekül szórakoztunk. Csónakáztunk a parkban. Találkoztunk Joey egyik tanárával, Alan Hanleyjel. Néhány dolgot megtudtam tőle a gyerekről, de valahogy az volt az érzésem, hogy Joey és ő nem találják egymással a hangot.

– Már gyakran töprengtem azon, mi lehet az oka. Joey tanárai kiváló szakemberek. Néhányan szintén süketek, így át tudják érezni, mi zajlik le a tanítványaikban.

Joey mégis valamilyen okból magát választotta bizalmasának. Tudja, miért?

– Bele tudom élni magam a helyzetébe, de más magyarázatom nincs – felelte a lány.

– Egy ilyen belső kötődésre feltehetőleg nincs is ésszerű magyarázat – jegyezte meg Carson. – Úgy érkezik, mint derült égből a villámcsapás akár a szerelem.

– És mindent kibír – tette hozzá Gina elgondolkodva. – Joey ma az édesanyjáról mesélt. Értesítette az asszonyt, hogy a fiát megoperálták?

A férfi megvonta a vállát.– Miért, kellett volna?– Megdöbbentő, hogy Joey még mindig mennyire ragaszkodik

hozzá. Nem tudom, hogyan viselkedjek, amikor az anyjáról áradozik.– Bárhogyan is viselkedik, az anyja fájdalmat fog okozni neki –

állapította meg Carson keserűen.A fejét elfordította, így a lány nem láthatta a szemét. Gina már rájött,

hogy gyakran tesz így, ha személyes dolgokra terelődik a szó.– Brenda mindig mindenkit elvarázsol személyiségének bájával –

folytatta a férfi a mennyezetet bámulva. – Még ha az ember észreveszi is, hogy számító és hideg, akkor is lehetetlen ellenállni neki… – Carson elnémult. Aztán folytatta, de úgy tűnt, mintha magával beszélgetne. – Először azt hittem, a sors kegyeltje vagyok, amiért ez a varázslatos báj, ez a sugárzó mosoly csak az enyém. Mindössze tizenkilenc éves volt, eszembe sem jutott, hogy egy ilyen fiatal nő ennyire agyafúrt és rideg lehet…

Egy darabig megint hallgatott. – Zöldfülű voltam, naiv, és fülig szerelmes. Minden szavát elhittem, ha felragyogtatta ellenállhatatlan mosolyát. Drágám, sohasem fogok mást szeretni, csak téged…

– Biztosan szerette magát, különben miért lett volna a felesége? – kérdezte Gina.

– Nagyon szenvedélyes asszony, és én képes voltam csillapítani a vágyát – felelte Carson kertelés nélkül. – De ebben az életkorban az ember még éretlen ahhoz, hogy felismerje, a szenvedély nem elég, bármilyen erős is legyen.

A lány szíve egyre szaporábban vert. Először pillanthatott be a férfi fájdalmas emlékeibe, de tartott tőle, hogy Carson később megbánja, hogy így kiszolgáltatta azt az asszonyt, akit annyira szeretett, és aki még mindig a markában tartja. Elhatározta hát, hogy hamarosan elköszön, és aludni megy. Csakhogy képtelen volt rá. Bebeszélte magának, hogy csak Joey érdekében ilyen kitartó, hogy még többet megtudjon a gyerekről, és jobban megértse.

– Brenda már akkor a fejébe vette, amikor összeházasodtunk, hogy egy napon híres lesz. Akkoriban még nem sejtettem, hogy ilyen megszállottan fogja követni a célját. Azt hittem, boldog lesz, mint feleség és édesanya. Ám ez is csak egy szerep volt a számára, amelyet addig játszott, míg rá nem unt.

Carson felhajtotta a poharát, és harmadszor is töltött. Csak az alkohol segített elviselni a fájdalmas emlékeket.

– Amikor kiderült, hogy Joeyjal valami nincs rendben, nem érdekelte tovább az anyaszerep. Igyekeztem megértő lenni a kívánságait illetően.

Volt egy csodálatos bébiszitterünk, aki gondoskodott Joeyról, ha ő nem volt idehaza. Nem tetszett, hogy egyre ritkábban van itthon, de azt hittem, a házasságunk kibírja a gyakori távolléteket. Naiv elképzeléseim voltak az igaz szerelemről.

– Ma már nem hisz benne? – kérdezte Gina halkan.– Imádtuk egymást, mégis minden szétpukkadt, akár egy

szappanbuborék. Nem jó alap a házassághoz, ha a felek túlságosan szerelmesek egymásba. Azt hiszem, egy házasság akkor a legjobb, ha a partnerekben sok a közös vonás, és kedvelik egymást.

A férfi megvetően felnevetett. – Ha ezt már akkoriban is tudtam volna, sosem veszem feleségül Brendát.

Elhallgatott, és ivott egy kortyot a konyakból.– A forgatások miatt Brenda gyakran tartózkodott külföldön, és

egyre ritkábban odahaza. Mivel a megfelelő emberekkel bújt ágyba, hamarosan nagyobb szerepeket is kapott. Először tagadta, hogy megcsalt volna, de egyszer rajtakaptam. Zokogott, és megesküdött, hogy soha többet nem fordul elő ilyen…

– És maga hitt neki?– Igen, még ha most ostobán hangzik is. Később aztán nem csinált

titkot a szerelmi kapcsolataiból. Ráébredtem, ha nem válok el tőle, megőrülök. Benyújtottam a válókeresetet.

Carson nem szólt többet.Gina, akit nagyon megráztak a hallottak, szintén hallgatott. A férfi

nyugodtan és higgadtan beszélt, de a lány érezte benne a fájdalmat és a tehetetlen dühöt. A Brenda iránti emésztő szerelem tönkretette az életét. Elvált feleségét kizárta az életéből, a szívét pedig bezárta.

Gina egy koppanásra riadt fel. Felpillantott, és látta, hogy Carson elaludt. A pohár kicsúszott a kezéből, és a szőnyegre esett. Halkan, nehogy felébressze, felállt.

A lágy fényben a férfi arca fiatalnak és békésnek tűnt. Gina még sohasem figyelte meg tudatosan a száját, így csak most vette észre, milyen szépen formált, érzéki ajka van.

Arra gondolt, amit Carson a volt feleségéről mondott: Nagyon szenvedélyes aszszony, és én képes voltam csillapítani a vágyát. Keserűséggel és illúziók nélkül beszélt a szerelemről, gondolta a lány. A hideg és számító üzletember szerepét játssza, ám ez csak álca, hogy

megkímélje magát az újabb csalódásoktól.Amikor Gina letérdelt, hogy a poharat felvegye, annyira közel került

a férfihoz, hogy ajkain érezte a leheletét. Jóllehet még meg sem érintették egymást, olyan heves vágy támadt benne, hogy beleborzongott. Tudta, milyen veszélyes a férfi közelében maradnia, a lábai azonban nem engedelmeskedtek, és képtelen volt felállni. Vágyakozva nézte a férfit, és minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy ne hajoljon oda hozzá, és ne csókolja meg.

Carson álmában hirtelen megmozdult, érthetetlen szavakat mormolt, és kinyújtotta a kezét. Gina szoborrá dermedt, amikor a férfi kezét megérezte az ajkain. A szíve hevesen dobogott, és mozdulatlanul ült tovább.

Egy kis idő múlva, amely egy örökkévalóságnak tűnt, óvatosan a kanapéra helyezte a férfi kezét. Azután felállt, és kiment a szobából.

Carson felriadt. Egy pillanatig azt sem tudta, hol van. Csak álmodta volna, vagy… De amikor körülnézett, senkit sem látott.

7. FEJEZET

Amióta Gina Carsonnál és Joeynál lakott, Dan rendszeres időközönként telefonált, hogy találkozót beszéljenek meg. A lány minden esetben elutasította, és azt hozta fel ürügyül, hogy Joeyjal kell foglalkoznia. Amikor a kisfiú már egy hete otthon volt, Carson egy nap megjegyezte: – Dan megint telefonált. Nem helyénvaló a részemről, hogy ennyire kisajátítom magát. Hívja vissza, és menjenek el szórakozni!

– Boldogulni fog nélkülem?– Azt hiszem, igen. Joey gyakorolhatja velem a jelbeszédet, és

bizonyára jót fog mulatni az ügyetlen próbálkozásaimon. Kár, hogy maga nem lesz itt!

– Joey holnap úgyis mindent elmesél – felelte a lány, és pajkosan elmosolyodott.

– Bizonyára.Carson az óta a bizonyos este óta, amikor a házasságáról beszélt

Ginának, kimondottan távolságtartóan viselkedett. Másnap reggel mintegy mellékesen megjegyezte: – Tegnap egy kicsit többet ittam a kelleténél. Remélem, nem hordtam össze mindenféle badarságot.

– Semmi különöset nem mondott – biztosította a lány.– Akkor jó.Azon kívül, amit Gina a Renshaw Baines-nél keresett, Carson

nagyvonalú fizetést adott neki. A lány bement a városba, hogy új ruhát vegyen magának. Ám mihelyt hazaért, elfogta a kétség, vajon szerzeménye tetszeni fog-e Dannek.

A ruha halványsárga sifonból készült, és nagyon elegáns volt, egészen másmilyen, mint azok a holmik, amelyekben azelőtt járt szórakozni. Gina az előtér nagy tükrében nézegette magát.

A sárga árnyalat kiemelte a szeme és a haja színét, bár ezt Dan biztosan nem fogja észrevenni. Gina egyszeriben ráébredt, csak azért vette meg ezt a ruhát, hogy egy másik férfi figyelmét felhívja magára.

Joey a lépcsőn ült, és a lányt nézte, aki öntelten egy piruettet csinált előtte. Csinos!

– Nagyon köszönöm, uram – felelte Gina mosolyogva, és pukedlizett egyet.

– Mit mondott a fiam? – kérdezte az ajtóban álló Carson.Tekintetétől a lány elbizonytalanodott. Amióta a férfi mesélt neki

Brendáról, egyre gyakrabban fordult ez elő vele.– Tetszik neki a ruha – felelte a lány kitérően.Joey megismételte a jelet.– Lebetüznéd? – kérte Carson a gyereket.Joey megtette.– Nagyon, nagyon csinos. Nekem is ez a véleményem. A fiamnak jó

az ítélőképessége – tette hozzá átható pillantással.– Köszönöm – felelte a lány kissé zavartan.Most már nagyon örült, hogy megvette a ruhát. És ahogy tovább

vizsgálgatta magát a tükörben, neki is egyre jobban tetszett, amit látott.A csengetésre ijedten összerezzent. Titokban azt remélte, hogy nem

Dan lesz az.Szüksége lett volna még egy kis időre, hogy megnyugodjon.Ám az ajtóban Dan állt. Egészen természetes, hogy Carson

véleménye fontos a számomra, igyekezett győzködni magát Gina. Végtére is egy fedél alatt élnek, de ha eltölt néhány órát Dannel, észre fogja venni, hogy ennek nincs semmiféle jelentősége.

Amikor Dan meglátta az elegáns estélyi ruhát, elcsodálkozott.– Te aztán jól kicsípted magad, drágám! Pedig csak egy

agárversenyre megyünk.– Agárversenyre? – ismételte Carson anélkül, hogy egyetlen arcizma

is rándult volna.– Azt hittem, vacsorázni viszel – jegyezte meg Gina csalódottan.– Van egy kis étterem, amelynek az ablakai a pályára néznek. Ott

esetleg bekaphatunk valamit.– Átöltözöm.– Ne, gyere csak nyugodtan így! Kicsit késésben vagyunk, és nem

szeretnék lemaradni az első futamról.Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, Carson és Joey a fejüket

ingatva egymásra nézett. Tekintetükben férfias egyetértés tükröződött, amely nem igényelt fordítást.

Mi a fenét eszik ez a lány ezen a pasason?

– El kell ismernem, hogy remekül csinálod – jegyezte meg Dan. – Vegyél egy kis borsót és pástétomot is! Nagyon finom.

Gina lesimította ruhájának bő ?.lját, és egy szót sem szólt.Abban az étteremben ültek, amelyről Dan beszélt. Az asztaluk

közvetlenül az ablaknál állt, így figyelemmel kísérhették az agárversenyt. Dan minden futamra fogadást kötött. Eddig kettőt megnyert, egyet elveszített. Egészen tűzbe jött.

– Honnan tudod, hogy remekül csinálom? – kérdezte Gina. – Alig láttad Joeyt.

– Nem a kisfiúra gondoltam, hanem a papájára. Kihoztad belőle azt, amit akartunk. Ma megduplázta a gyújtógyertyákra leadott megrendelését.

– Tényleg? – húzta fel szemöldökét a lány.– Tudom, hogy most mire gondolsz.– Fogadunk, hogy nem? – vágta rá Gina önkéntelenül, akár csak

gyerekkorukban.– Fogadunk, hogy igen? Azt hiszed, be akar vágódni nálam, hogy te

továbbra is vigyázz a fiára… Ginának elállt a szava. Pontosan ez járt a fejében. Ennyi éleselméjűséget fel sem tételezett volna Danről. De hiszen gyújtógyertyák eladásáról van szó, gondolta csöppnyi iróniával.

– A termékeink kitűnő minőségűek, és most esélyem van rá, hogy bebizonyítsam.

Hálás vagyok, amiért ezt lehetővé teszed a számomra. Biztosan nem túl kellemes ingyen vigyázni arra a gyerekre.

– Nem ingyen dolgozom. Nagyon szép fizetést kapok a keresetemen felül. Hogy engedhetnék meg magamnak különben egy ilyen ruhát?

A pályán bármelyik pillanatban elkezdődhetett egy futam. Dan a másodperc tört részéig a kutyák helyett az elegáns ruhára pillantott.

– Hm… látszik, hogy egy csomó pénzbe kerülhetett. Tulajdonképpen pazarlás, vehettél volna… Figyelj, most indulnak!

– Dan…– Majd később, drágám.Dan a továbbiakban tudomást sem vett a lányról. Mivel az a kutya

győzött, amelyikre fogadást kötött, szinte magánkívül volt az örömtől, és csak a nyereményére tudott gondolni. Mire Gina ismét magára tudta vonni a figyelmét, a következő futam már a rajtnál állt.

– Úgy látszik, ma szerencsés napom van. A legesélyesebbre tettem, Slybootsra, arra a fekete kutyára, amelyik a jobb oldalon fut. A fogadást négy az egyhez kötik.

– Dan, egy kicsit csodálkozom rajtad. Úgy tűnik, cseppet sem zavar, hogy egy másik férfi fedele alatt élek.

– Ismerlek, és tudom, hogy semmi okom az aggodalomra. Mi ketten egy csapat vagyunk, és te az egészet miattunk csinálod. Egyébként a főnököm nagyon elégedett velem. Fizetésemelést fogok kapni. Talán itt az ideje, hogy terveket szőjünk a jövőnkre nézve.

– A jövőnkre?– Igen, építési kölcsön egy kis házra a zöld övezetben, meg minden,

ami hozzá tartozik. Nézd, elindultak!Mindenhonnan kiabálás hallatszott, a nézők egyre hangosabban

biztatták kedvenceiket.Gina hitetlenkedve meredt a férfira.– Úgy érted, hogy feleségül akarsz venni?– Tessék?A lánynak ordítania kellett, hogy Dan meghallja a hangját.– Úgy érted, hogy feleségül akarsz venni?Olyan hangzavar volt, hogy a választ a férfi szájáról kellett

leolvasnia.– Ha szeretnéd.Nem, nem szeretnék semmiféle lánykérést borsó és pástétom

társaságában, gondolta bosszankodva a lány, olyan férfitól meg végképp nem, aki egy pillanatra sem tud elszakadni ettől az átkozott futamtól.

Dan már csak ilyen. Ugyanolyan jó szándékú, de érzéketlen, mint gyerekkorukban. Sosem fog megváltozni. Csakhogy ő, Gina, megváltozott. Amivel régebben megelégedett volna, azt ma már kevésnek találta.

Dan a szerencseszériától megittasodva vitte haza a lányt. Nem tűnt fel neki, hogy a házassági ajánlatára nem kapott választ. Talán nem is tartotta fontosnak.

Amikor Carson háza előtt megálltak, Gina összeszedte minden bátorságát. Dan biztosan jóéjszakát-puszit akar majd adni neki, ő viszont tudta, hogy nem viselné el, ha bárki megcsókolná, kivéve…

– Még ég a lámpa, tehát fenn van – állapította meg Dan. – Menjünk be, főzz egy kávét, én addig mindent még egyszer megbeszélek Page-dzsel.

Amikor Gina kinyitotta az ajtót, Carson épp a dolgozószobájából lépett ki. Üdvözölte őket, majd udvariasan az iránt érdeklődött, kellemesen telt-e az estéjük. A lány észrevette, hogy Joey fent áll a lépcső korlátjánál.

– Már négyszer felkelt, hogy megnézze, itt van-e már – mondta Carson.

– Le is fektethetnéd – jegyezte meg Dan azonnal.Gina egy kissé bosszankodott, de Joey arca sugárzott a boldogságtól,

ezért a lány felment hozzá.Carsonnak nem volt más választása, mint hogy Dant a konyhába

vezesse, és kávéval kínálja.– Kellemes volt az este?– Igen, egy csomó pénzt nyertem.– És Gina?– Neki is volt néhány jó, tippje.– Úgy értem, neki is kellemesen telt az estéje?– Igen. Amit a legjobban értékelek benne, hogy szerény és

igénytelen.– Kívánni sem lehetne jobb asszonyt.Carson biztosra vette, hogy Dan nem veszi észre az ironikus

hangsúlyt, és igaza volt.– így igaz. Tényleg jó csapat vagyunk. Egyébként ma megkértem a

kezét, és igent mondott.Carson majdnem elejtette a kávéskannát.– Úgy érti…– Igen, lassan itt az ideje. Már ezer éve együtt vagyunk, és én soha rá

sem néztem más nőre. Gina melegszívű, kedves teremtés.Carson az asztalra tette a két csészét, a cukrot és a tejet. Örült, hogy

valamivel legalább elfoglalhatta magát. Semmiképp se akarta elárulni, mennyire megdöbbent.

– Hamarosan meg kell vennem a gyűrűket. Nem mintha sokat adnék az efféle a formaságokra, de tudja, milyenek a nők. Nem baj, ha holnap is eljövök Gináért?

– Mi sem természetesebb – felelte Carson kényszeredetten.Amikor nem sokkal később Gina belépett a konyhába, a két férfi

fesztelenül csevegett egymással. Carson udvarias és szívélyes volt, és Dan hízelgőnek találta, hogy a férfi ennyi figyelmet szentel neki.

– Nagyon kedves magától, hogy nem neheztel, amiért Gina egy darabig velünk él.

Tényleg nagy segítség a fiamnak…– Szegény kölyök – mondta Dan gépiesen. – Magától értetődik, hogy

Gina törődik vele.– Bizonyára az édesanyjától tanulta, hogyan kell bánni egy sérült

gyerekkel – tette hozzá Carson.Dan megvetően felhorkant.– Ezt meg honnan veszi? Amikor szegény Gina megsüketült, az

anyja többé ügyet sem vetett rá. Ugye, drágám?– Nem… nem is tudom – felelte a lány bizonytalanul.– Én viszont pontosan emlékszem rá. Az anyám is fel volt

háborodva, és képtelen volt megérteni, hogy valaki a saját gyerekét…– Kérem, bocsásson meg! – suttogta a lány Carson felé fordulva, és

kirohant.Könnyek szöktek a szemébe. Mélyen megalázottnak érezte magát.

Hogy lehetett Dan ennyire érzéketlen? Hát nem vette észre, milyen fájdalmasak számára ezek az emlékek?

Persze hogy nem. Dan sohasem értette meg mások érzéseit.A férfi hamarosan utánajött. Nyugtalannak és kissé tanácstalannak

tűnt.– Mi a baj, drágám? Nem szoktad itatni az egereket.– Nem bizony. Rám mindig lehet számítani, ugye? – kérdezte Gina

keserűen.– Tessék?– Bocsáss meg, egyszerűen csak egy kicsit fáradt vagyok. Köszönöm

a szép estét, Dan.– Jobb, mint ez az előkelősdi, ugye?– Egyszerű és szerény szórakozás, egészen az ízlésem szerint való –

szólalt meg Carson hirtelen felbukkanva Dan háta mögött. – Egyszer majd feltétlenül mesélnie kell ezekről a gyújtógyertyákról, nagyon érdekel…

Miközben beszélt, megfogta Dan karját, és az ajtó felé terelte. Mielőtt a megdöbbent Dan rájött volna, mi történik, addigra finoman, de határozottan kitették a szűrét, és az ajtó becsukódott mögötte. Még arra sem volt alkalma, hogy Ginának jóéjszakát-puszit adjon.

Carson a konyhába ment, ahol Gina éppen a csészéket mosogatta.– Hagyja csak!– Szívesen csinálom – felelte a lány tettetett vidámsággal a

hangjában.– Beszélnünk kell.– Nincs miről beszélnünk.– Hogy mondhat ilyet? Azok után, ami most történt? – kérdezte a

férfi, és igyekezett uralkodni magán.– Ha arra céloz, hogy nem voltam magával őszinte, nagyon

sajnálom.– Nem volt őszinte?– Bizonyára azt a látszatot keltettem, hogy gondos és megértő anyám

volt, ezért tudom, mit érez Joey. – Gina az utolsó tányért is elrakta. – Most pedig megyek lefeküdni.

– Nem megy sehová. Először is hozok magának egy konyakot. Rosszul néz ki.

– Jól vagyok.– Akkor miért remeg?– Egy… egy kicsit elfáradtam…Gina legszívesebben a szobájába szaladt volna, de Carson megfogta

a karját.– Mesélje el, Gina! – kérte lágyan.– Nincs mit mesélni – felelte a lány kétségbeesetten. – Az anyám

halott. Az egész olyan régen…Carson elengedte a karját.– Értem – jegyezte meg hűvösen.A hangjában volt valami, ami Ginát arra késztette, hogy

felpillantson.– Mit ért?– Maga olyan dolgokat tud a magánéletemről, amiket még soha

senkinek nem mondtam el. De saját magát nem akarja kiszolgáltami.– Nem, én…

– Nem bízik bennem. Azt hittem, barátok vagyunk, különben sohasem avattam volna a bizalmamba. Ám úgy latsaik, a dolog egyoldalú – mondta Carson élesen, hogy a fájdalom ne érződjék ki a hangjából.

– Valóban nincs mit elmesélnem – bizonygatta Gina remegő hangon, majd sietve elhagyta a konyhát.

Carson csalódottan nézett utána. Mi járhat a lány fejében? Először meghódította Joey szívét, és most cserbenhagyná, hogy feleségül menjen ehhez az érzéketlen tuskóhoz?

Dupla adag whiskyt töltött magának, egyszerűen erősítésre volt szüksége.

Gina melegséggel és vidámsággal töltötte meg a házát, amióta beköltözött. Hamarosan el fogja hagyni, és akkor megint üres és vigasztalan lesz minden. Carson nem tudta, hogyan fogja ő, vagyis Joey – javította ki magát gondolatban – elviselni Gina távozását. Aznap estére rengeteg munkája volt, de miután egy órán keresztül hiába próbált összpontosítani, feladta. Jobb is, ha a lány mielőbb elköltözik, akkor legalább megint dolgozhat.

Felment a lépcsőn, de a villanyt nem kapcsolta fel. A felső lépcsőpihenőn megbotlott valamiben.

– Gina, miért ül itt a sötétben?– Nem tudom – mondta a lány halkan szipogva, és kifújta az orrát. –

Először le akartam menni, de meggondoltam magam. Fogalmam sem volt, mit csináljak. Ezért leültem ide, hogy még egyszer átgondoljam…

– Badarságokat beszél – mondta a férfi barátságosan, és leült Gina mellé.

Az utcai lámpák beszűrődő, gyenge fényében látta, hogy a lány már levette elegáns ruháját, és most egy unalmas pongyola volt rajta. Carson fékezhetetlen dühöt érzett. Arra gondolt, Dan mennyire képtelen értékelni Gina szépségét.

A lány ismét szipogni kezdett, így Carson mérge azonnal elpárolgott.– Hiszen maga sír! Remélem, nem bántottam meg. Nagyon

sajnálom, amit mondtam.– Nem, nem maga miatt van.– Hát akkor, miért? Azért, mert Dan felidézte a fájó emlékeket?– Igen – felelte a lány alig hallhatóan.

– Elég nagy faragatlanság volt tőle.– Nem rossz szándékból tette. Csak sokszor nem gondolja át, amit

mond. Nem is lenne szabad izgatnom magam, az egész olyan régen történt.

– Elvégre az édesanyja volt.– Igen – felelte rekedt hangon a lány. – Akkoriban nem értettem,

miért nem bír látni sem. Egy súlyos betegség következtében megsüketültem. Olyan volt, mintha más ember lett volna belőlem. Abban reménykedtem, hogy egy napon mindent jóvátehetek, és akkor megint úgy fog szeretni, mint régen. De meghalt…

Gina nem tudta visszafojtani tovább a könnyeit. Az oly sok éven át cipelt fájdalom legyűrte. Fejét lehajtva, kétségbeesetten zokogott.

Carson a vállára tette a karját, érezte a lány remegését. Nagyon dühös volt, de nem tudta, hogy haragja Dannek, a lány anyjának, Joey anyjának vagy annak a ténynek szól, hogy nem tudja megvigasztalni Ginát. Gyengéden magához húzta a lányt, az arcát a fejéhez szorította.

– Soha többé nem lesz már alkalmam, hogy a kedvére tegyek – tört fel a zokogás Ginából. – Türelmetlen volt, és kiabált velem, ha nem értettem meg. Ha vendég jött, mindig kiküldött a szobából, hogy senki se lásson.

– Te jó ég!– Egy napon, úgy tízéves lehettem, megint nagyon dühös volt. Nem

hallottam, mit mond, de tisztán emlékszem, milyen ellenségesen nézett rám. Mintha szándékosan tettettem volna magam ostobának. Aztán egyszer csak elfogyott a türelme, és kiviharzott a házból. Órákon keresztül ültem a lépcsőn, és azon törtem a fejem, hogyan fogok bocsánatot kérni tőle, ha hazajön. Nagyon igyekeztem, mindent jóvá akartam tenni. – Gina egy ideig hallgatott, azután folytatta: – De nem jött vissza. Autóbalesetben meghalt. Sokáig azt hittem, én voltam az oka.

Carson a felindultságtól meg sem tudott szólalni.– Gyakran az apám sem tudta, mit kezdjen a süketségemmel. Vigaszt

keresve bebeszéltem magamnak, milyen gyengéd és megértő anyám volt. Nagyon könnyű eszményíteni az olyan embereket, akik már nincsenek közöttünk.

Carson arcát a lány hajához hajtotta.

– Ez igaz – bólintott tűnődve.Gina fájdalmasan felsóhajtott.– Nem tehetek szemrehányást neki. Vidám volt, szeretett szórakozni.

Ez a feladat minden bizonnyal meghaladta az erejét.– Más anyák mégis megbirkóznak vele – felelte Carson

türelmetlenül. – Miért bocsátja meg a viselkedését?– Mert akkor talán könnyebb elviselni fájdalmat. – Gina egy

határozott mozdulattal kihúzta magát. – Bocsásson meg, magam sem értem, miért terhelem a bánatommal.

– Az idő nem gyógyít be minden sebet – jegyezte meg Carson szelíden. – Még akkor sem, ha bebeszéljük magunknak.

– Igaza van – suttogta a lány, és Carson feleségére gondolt, aki hatalmas csalódást okozott a férjének.

– Maga sok erőt adott nekem és Joeynak – folytatta a férfi. – De ki ad erőt magának?

– Akkoriban néhány ember nekem is segített. Mrs. Braith például, Dan édesanyja. Ö tanított meg a jelbeszédre. Dan ugyancsak törődött velem, amikor kicsik voltunk.

Dan említésére a férfi arca megkeményedett. Biztos volt benne, hogy Gina jövendőbelije újból és újból csalódást fog okozni a lánynak.

Még erősebben szorította magához, mert nem tudta, hogyan vigasztalhatná meg másképp. Hirtelen megérezte, hogy a lány is átöleli. Óvatosan megsimogatta finom, selymes haját.

– A legszívesebben biztosan sírna – jegyezte meg Carson váratlanul.Gina mosolyt erőltetett az arcára, de ismét eleredtek a könnyei.– Meglátja, minden rendben lesz – próbálta Carson nyugtatgatni.A férfi közelsége Ginának vigaszt és biztonságot jelentett.

Legszívesebben örökre a lépcsőn maradt volna, szorosan Carsonhoz simulva.

A férfi megigézve nézte Gina arcát. Megpróbált a lány eljegyzésére gondolni, de az érzései erősebbek voltak az eszénél. Ginához hajolt, és megcsókolta. A lány szája meleg volt, puha és hívogató. Carson úgy érezte, mintha a végtelenül hosszú tél után beköszöntött volna a tavasz.

Gina sosem hitte volna, hogy egy férfi ilyen heves érzelmeket válthat ki belőle.

Figyelmen kívül hagyta a józan ész intő szavát, és egyre szorosabban

simult Carsonhoz. A vágy hullámokban járta át testét, meztelen bőrén akarta érezni a férfi bőrét. Karját a nyaka köré fonta, és még erősebben szorította magához. Carson csókjai egyre szenvedélyesebbekké váltak, a lány szíve vadul zakatolt. A becézgetések egyre jobban fokozták benne a vágyat. Teljesen átadta magát az érzéseinek, miközben a férfi tarkóját és széles mellkasát simogatta. Szinte elszédült a boldogságtól. A sötétben nem láthatta Carsont, de érezte.

A férfi tapasztalt szerető volt, és tudta, hogy Gina most fenntartások nélkül odaadná magát neki. Elhatározta, hogy nemsokára beviszi a hálószobába. Egyre növekvő szenvedéllyel csókolta a lányt. Az ördögbe Dannel! – gondolta. Nem érdemli meg Ginát.

Ám az eljegyzés gondolata mégsem hagyta nyugodni. Lehet, hogy ő csak egy érzéketlen tuskónak tartja Dant, viszont Gina vele akarja eltölteni életének hátralévő részét. Noha csak a jó ég tudja, miért.

Carson megpróbálta összeszedni minden akaraterejét. Gina olyan sokat tett érte és Joeyért. Nem használhatja ki a kiszolgáltatottságát.

Hirtelen kibontakozott a lány öleléséből, és egy kicsit elhúzódott tőle. Gina felnézett rá, és azt remélte, hogy a férfi arcán a saját örömét látja visszatükröződni. De amit látott, késszúrásként érte. Carson bűntudatosnak és döbbentnek tűnt.

– Nem lett volna szabad ezt tennem – kezdte bizonytalanul. – Nem akarom, hogy azt gondolja… Csak meg akartam vigasztalni…

Gina képtelen volt józanul gondolkodni. A lelke csordultig volt boldogsággal, és nem értette a férfi viselkedését.

– Gina, nem kell félnie, hogy visszaélek a helyzetemmel, amiért a házamban él.

Tudom, mi köti össze magát és Dant. Remélhetőleg nem bántottam meg.

– Nem – felelte a lány szenvtelenül. – Csupán meg akart vigasztalni.– Igen – mondta a férfi megkönnyebbülten. – Egy kicsit messzire

mentem, de remélem, Joey érdekében is, hogy nem veszi zokon tőlem.– Természetesen nem. – Gina maga is meglepődött, hogy a hangja

milyen nyugodtan cseng. – Most lefekszem…– Én is – vágta rá Carson.Úgy látszik, gyorsan szeretne megszabadulni tőlem, gondolta

szomorúan a lány.

Miként lehetettem olyan ostoba, hogy azt reméljem…Jó éjszakát kívánt a férfinak, és a szobájába sietett.

8. FEJEZET

Másnap együtt reggeliztek. Carson anélkül, hogy Ginára nézett volna, megszólalt: – Ma korán hazajövök, hogy találkozhasson Dannel.

– Nem beszéltünk meg mára randevút – felelte Gina meglepetten.– Azt hittem, ma veszik meg az eljegyzési gyűrűt.– Az eljegyzési… – Gina felugrott. – Dantől hallotta?– Igen, tegnap este mesélte, hogy megkérte a kezét, és maga igent

mondott.A lány szeme szikrát hányt haragjában.– Igen, megkért, hogy legyek a felesége, de én nem adtam választ.

Fel sem tűnt neki, mert annyira lekötötte az agárverseny. Biztos volt benne, hogy úgyis igent mondok. Szerencséje, hogy most nincs itt.

– Tehát nem szándékozik férjhez menni hozzá?– Eszem ágában sincs – jelentette ki a lány nyomatékosan. – Hogy is

képzelheti?Elmondtam volna magának… Ha rajtam múlna, Dant most meg

tudnám… – Gina kisimított a homlokából egy hajtincset, és harciasan nézett.

Carson végtelenül megkönnyebbült. Mintha a hosszú éjszaka után felkelt volna a nap. Amikor elment, Joey az ajtóig kísérte. Veszekedtetek? – kérdezte.

– Nem – nyugtatta meg Carson az aggódó fiút. – Minden a legnagyobb rendben.

Miután a mérge kissé elpárolgott, Gina felhívta Dant.– Már tegnap este meg kellett volna mondanom, hogy nem megyek

feleségül hozzád, de képtelen voltam elterelni a figyelmedet az agárversenyről.

– Hiszen megegyeztünk.– Dan, tegnap csak az agárversenyről beszéltünk. Olyan fontos

dologról, mint a házasság, nem lehet csak úgy mellékesen dönteni.– Mindig is úgy volt, hogy egy szép nap összeházasodunk. Az igaz,

hogy nem beszéltünk róla sokat, de számomra magától értetődőnek tűnt.– Mindössze jó barátok voltunk, és ez maradjon a jövőben is így.

Dan egy darabig még próbálta rábeszélni a lányt a házasságra, de hiába. Sokkal inkább meglepettnek tűnt, mint elkeseredettnek. Majd megismerkedik egy másik lánnyal, gondolta Gina. Biztosan létezik olyan nő, aki képes becsülni a jó tulajdonságait, és akit nem zavar, hogy vannak hiányosságai. Valaha talán ő is boldog lett volna mellette, de most már elképzelhetetlennek tartotta, hogy vele élje le az életét.

Carson csókjaira gondolt, és a lélegzete is elakadt.Hirtelen észrevette, hogy Joey megpróbálja magára vonni a

figyelmét.Miért mosolyogsz?Csak most tudatosult a lányban, hogy az arca szinte sugárzik a

boldogságtól.– Nehéz megmagyarázni. Mit szólnál egy kiránduláshoz?A földi mogyoróval?– Igen.Carson odaadta egy csillogó krómozású sportautó kulcsait, ám a

kisfiú annyira szívébe zárta a földi mogyorót, hogy a drága kocsi magányosan árválkodott a garázsban.

A napot csónakázással töltötték a közeli parkban. Mire hazaértek, Carson üzenete várta őket a rögzítőn, melyben közölte velük, hogy aznap késő estig bent marad az irodájában. Többnyire betartotta az ígéretét, és nem dolgozott túlságosan sokáig, de néha elkerülhetetlen volt.

Joey a megerőltető nap után hamar elálmosodott, és már teázás közben majdnem leragadt a szeme. Ma biztosan nem kell elringatni, gondolta Gina.

Csakhogy tévedett.A fiú ébren akarta megvárni az édesapját. Gina próbálta

megmagyarázni neki, hogy túlságosan késő lesz már egy nyolcéves gyerek számára. Joey egy idő után abbahagyta az ellenkezést, noha a fejét továbbra is dacosan rázta. Gina a további vitát elkerülendő, ölbe kapta, és a szobájába vitte.

Félórával később kimerülten, de elégedetten jött lefelé a lépcsőn. Töltött magának egy pohár vörösbort. Mivel semmi érdekes, nem ment a tévében, tanulmányozni kezdte a videofilmek címkéit.

Többségükben gazdasági műsorok voltak, amelyeket Carson vett fel,

de akadt köztük néhány játékfilm is. Gina talált egy olyan kazettát is, amelyiken nem volt semmiféle felirat. Kíváncsian csúsztatta be a lejátszóba, és beindította.

A képernyőn egy régi, borostyánnal benőtt templom látszott. Egy jegyespár lépett ki a ragyogó napsütésbe. A menyasszony fehér ruhát és fátylat viselt, és lélegzetelállítóan szép volt. Minden tökéletes volt rajta: az arca, a haja, az alakja – és nem utolsósorban a tekintete, ahogyan kedvesen az oldalán álló férfira mosolygott. A vőlegény sem tudta levenni róla a szemét.

Carson volt az.A mennyasszony pedig Brenda, aki később az Angelica Duvaine

nevet vette fel.Gina kábultan bámulta a képernyőt. Nem hitte volna, hogy Carson

valaha ennyire más volt: ifjú és boldog férj, aki vidáman és reménykedve tekint a jövőbe azzal az asszonnyal az oldalán, akit mindennél jobban szeret.

A gyönyörű pár nevetve próbált elbújni a konfettieső elől, majd beszállt egy fekete limuzinba. Carson megölelte Brendát, és magához húzta, miközben a menyasszonya fátylát összegyűrte. Annyira elmerültek egymásban, hogy észre sem vették a körülöttük állókat.

Gina szíve elszorult. Nem akarta látni a két boldog, szerelmes fiatalt. Főleg Carson gyengéd és rajongó pillantását nem tudta elviselni, ahogyan a menyasszonyára nézett.

Ki akarta kapcsolni a videót, de képtelen volt felállni, mivel a lába nem engedelmeskedett. A büszke vőlegény éppen asztalhoz vezette ifjú hitvesét, udvariasan kihúzta neki a széket, és megcsókolta. Mindig talált valami alkalmat, hogy megcsókolhassa.

Az ünnepi tósztok következtek. A feleségemre és rám… Taps és nevetés csattant fel. Carson izgatott, túláradóan boldog és hihetetlenül fiatal volt. Nem lehetett több huszonöt évesnél, és alig hasonlított a mostani kiábrándult és zárkózott férfira.

Azután néhány hónappal később felvett jelenetek következtek: Brenda áldott állapotban, de a nagy hasa ellenére is gyönyörűen a kertben üldögél egy nyugágyban.

Carson kedveskedve tesz-vesz körülötte, megigazítja a párnáját, közben büszkén és gyengéden nézi.

A következő képen Brenda látszott újszülött gyermekével. Elérzékenyülve nézegette a kisbabáját. Még a kórházban is tökéletes volt a sminkje, de látszott rajta, hogy tudatosan, kiszámítottan mozog, mosolyog. Egy későbbi jelenetben a körülbelül egyéves kisfiú az apja karján volt látható. Carson büszkén nézett rá, és a magasba emelte. Joey ujjongott, rendíthetetlen bizalommal tekintett az apjára, aki erős kezeivel biztosan fogta.

Gina szomorúan gondolt arra, hogy milyen hamar véget értek ezek a boldog idők.

Váratlanul zajt hallott, és megfordult. Joey állt a kanapé mellett, és megigézve bámulta a képernyőt. Gina könnyedén megérintette, és maga mellé húzta.

Ezt már láttad?A fiú a fejét rázta.Tudod, ki ez?A papa… és én.Carson arca most egészen közelről látszott. Büszkén és boldogan

nézett a fiára.Joey elbűvölten nézte a jelenetet. Az arcán vágyakozó tekintet. Gina

torka elszorult.A gyerek talán éppen arra gondol, milyen régen nézett rá így az apja.A képernyő elsötétült.– Ennyi volt, kedvesem – mondta Gina Joeyt átölelve. – És most,

mars az ágyba!De a fiú a fejét rázta. Még egyszer.Gina tétovázott. Azon tanakodott magában, jó-e a gyereknek, ha

felidézik a múltat, de Joey olyan könyörgően nézett rá, hogy nem volt szíve megtagadni a kérését.

Az elejére tekerte a filmet, és megnyomta a start gombot. A fiú boldogan mosolygott.

Még egyszer! – kérlelte ismét, amikor a végéhez értek.– De utána alvás! – jelentette ki a lány határozottan.Legnagyobb megrökönyödésére Joey felkapta a távirányítót, és az

elejére tekerte a filmet. Gina azt kívánta, bárcsak sose találta volna meg a felvételt. Akkor most nem kellene még egyszer végignéznie, milyen gyengéden pillant Carson a feleségére.

Egy percig sem kételkedett abban, hogy Brenda volt a férfi nagy szerelme. Pontosan emlékezett rá, mit mondott Carson azon a bizonyos estén: Naiv elképzeléseim voltak az igaz szerelemről… Imádtuk egymást, mégis minden szétpukkadt, akár egy szappanbuborék.

Gina a férfi csókjára gondolt, amely oly sokat jelentett a számára. Hirtelen rájött, hogy Carson nem Dan miatt visszakozott. Sokkal inkább azért, mert nem akarta, hogy ő beleszeressen, amikor képtelen viszonozni az érzéseit.

Gina kétségbeesetten lehunyta a szemét, de ez sem használt – mindig Carsont látta maga előtt. És Brendát, akinek magabiztos mosolya azt hirdette, hogy nem adja, ami már egyszer az övé volt, még akkor sem, ha már nem kell neki.

Amikor az esküvői jelenet újra elkezdődött, Gina meghallotta, hogy csikordul a kulcs a zárban. Felállt, és kiment Carson elé.

– Valami baj van? – kérdezte a férfi Gina aggodalmas tekintetét látva.

– Videofilmeket néztem – kezdte gyorsan lány –, és találtam egy felvételt az esküvőjéről és Joeyról. A fiú bejött a szobába… Annyira boldoggá tette, amit látott…

Carson a homlokát ráncolta, mire Gina gyorsan hozzátette: – Elnézést, hogy egy magánjellegű felvételt megnéztem.

– Semmi baj. Már rég el kellett volna rámolnom, de nem is gondoltam rá.

Bementek a nappaliba. Joey épp az édesanyját nézte, aki gyengéden mosolygott rá. Aztán a fiú észrevette Ginát és az apját. A füle mögötti helyre mutatott, amely időközben majdnem teljesen begyógyult, és mondott valamit jelbeszéddel.

– Mit mondott? – kérdezte Carson nyersen.– Azt szeretné tudni, hogy… hogy az édesanyja visszajönne-e, ha…

ismét hallana – felelte Gina akadozva.Elmagyarázta a kisfiúnak, hogy az édesanyja nem a süketsége miatt

ment el, de a gyerek csak szomorúan nézett rá. Újra meg újra visszapörgette a jelenetet, majd megállította a videót, és elmélyedt Brenda látványában, aki a képen épp gyengéden megcsókolta.

Gina elfordult, és a konyhába ment. Carson követte.– Te jó ég! – fakadt ki a férfi. – Azt hittem, Joey megérti, miért nem

akarom, hogy kapcsolata legyen az anyjával. Nem tudtam, hogy ennyire rajong érte.

– Segítek neki, amiben csak tudok – sóhajtott a lány. – De Joey annyira vágyakozik az édesanyja után, hogy ezen a téren tehetetlen vagyok.

– Arra az anyára vágyik, akit elképzelt magának.– Azt a gyengédséget, ahogy Brenda a filmen Joeyra néz, nem lehet

megjátszani.– Mégis cserbenhagyta a fiát, amikor kiderült, hogy nem hall jól.

Miért nem fogja fel ezt Joey?– Mert még nyolcéves sincs. Egy gyerektől nem várhatja, hogy

tudomásul vegye, hogy az anyja nem szereti.– Nem, ráadásul az apja is csődöt mondott – tette hozzá Carson. –

Joey bizonyára vigaszt keresett az ábrándjaiban. Brenda esetében ez annál is egyszerűbb, mert nincs itt.

– Ne kárhoztassa magát! Mindent megtett a fiáért, amit csak tudott.Egy kis idő múlva visszamentek a nappaliba, ahol Joey éppen azt a

jelenetet nézte, amelyiken ő és az édesapja volt látható. A gyerek most odafordult Carsonhoz, és a kezével jelzett valamit.

– Ez én vagyok? – fordította Gina.Carson lehajolt a fiához.– Igen, te vagy – mondta lassan, tagoltan. – Egészen különleges

gyerek voltál, és most is az vagy.A fiú arca szinte ragyogott az örömtől, majd a képernyőre mutatott.

Az ujjai gyorsan jártak, Carsonnak összpontosítania kellett.– Hol volt a mami?– Ő filmezett le minket.A kisfiú újabb kérdést tett fel. Carson segítségkérőén Ginához

fordult.– Ezt nem értettem.– Azt kérdezte: Boldogok voltunk?Carson egy pillanat alatt éveket öregedett. Kimerültnek látszott.– Igen – felelte halkan egy idő múlva –, boldogok voltunk.Mielőtt Joey a következő kérdést feltehette volna, Gina gyorsan

megelőzte: – Éhes vagy?Legnagyobb megkönnyebbülésére Joey hagyta, hogy a figyelmét

másra terelje, és kiment a lánnyal a konyhába. Gina megsütött egy mélyhűtött pizzát, miközben Carson eltette a filmet.

Vacsora után együtt fektették le a kisfiút, aki olyan boldog volt, hogy észre sem vette, hogy az apja szomorú.

Amikor a gyerekszoba ajtaja becsukódott mögöttük, Carson megszólalt: – Los Angelesben nyolc órával korábban van, mint nálunk, talán még elérem Brendát.

Bement a dolgozószobájába, és felhívta volt feleségét. Gina nem akart hallgatózni, de néhány szó megütötte a fülét: – Kérem, hívja a telefonhoz!

Carsonnak sokáig kellett várnia. A lány behozott egy kávét, a férfi mosolyogva megköszönte.

– A sztárok sosem maguk mennek a telefonhoz – állapította meg gúnyosan.

Júlia Végre Brenda beleszólt a kagylóba.– Brenda… Beszélnem kell veled.Gina kelletlenül elhagyta a szobát. A konyhába ment, és rendet

rakott, hogy egy kicsit elterelje a figyelmét. De állandóan a telefonbeszélgetésen járt az esze. Sokáig eltartott. Akaratlanul is azon morfondírozott, vajon mit mondhat Carson a volt feleségének. Biztosan megpróbálja meggyőzni, hogy a fia mellett a helye. Talán ki is békülnek. Joey odalenne a boldogságtól, és Gina éppen ezt akarta.

Amikor Carson belépett a konyhába, kedveszegettnek látszott.– Brenda egy tévésorozatban játszik – mesélte komoran. –

Felajánlottam, hogy szívesen meglátogatjuk Joeyjal, de hisztériás rohamot kapott. Senki nem tudhatja meg, hogy a fia süket. – Carson értetlenül rázta a fejét.

– Beszélt neki Joey műtétjéről?– Megpróbáltam, de nem is figyelt rám. Azt kérdezte, meggyógyult-

e. Erre elmagyaráztam, hogy nem gyógyult meg, és még sokáig eltart, mire beszélni fog.

Amikor rájött, hogy nem lett hirtelenjében normális a fia, már nem is érdekelte a dolog.

– Ha ő nincs is a fia mellett, Joeynak még itt van maga – mondta halkan Gina.

Lehet olyan jó apja, hogy az anyja egyre kevésbé hiányozzon neki.

És én tőlem telhetően segítek.– Köszönöm.A lánynak fájt, hogy a férfi ennyire lehangolt. A legszívesebben

átölelte volna, hogy megvigasztalja, de mivel nem volt tisztában sem a férfi, sem a saját érzelmeivel, nem volt hozzá bátorsága.

– Gina – mondta hirtelen Carson.– Igen? – támadt fel újra a lányban a remény.– Nagyon sajnálom, hogy nem tartottam be az ígéretemet, és ma

ilyen későn jöttem haza.– Nem gond – igyekezett Gina a csalódását leplezni. – De ne felejtse

el, hogy Joey vakációja néhány hét múlva befejeződik, és még el akarnak utazni.

– Lehetséges ez ilyen röviddel a műtét után?– Joeynak nem szabad repülőre ülnie és úsznia. Ha tartjuk magunkat

az eredeti elképzeléshez, nem lesz semmi baj.– Akkor a jövő héten elutazunk.– Remek. Joey nagyon boldog lesz.– A tervezést magára és Joeyra bízom. Azt sem bánom, ha Anglia

minden egyes akváriumát meg kell néznünk.– Szó sincs róla – felelte Gina komolyan. – Legfeljebb két olyan hely

van, amely az igényeinek megfelel.

9. FEJEZET

Hétfőn reggel kilenckor akartak útnak indulni. Gina még egyszer ellenőrizte, nem feledkeztek-e meg valami fontos dologról. Az összekötő ajtón át belépett Joey szobájába, és szinte sóbálvánnyá vált.

A kisfiú, háttal neki, az édesanyja fényképe előtt állt. Jelbeszéd segítségével elmesélte az anyjának, hogy most el fognak utazni, de nemsokára visszajönnek. Utolsó jelként a jobb kezét a szívére tette.

Carson, aki Gina mögött megjelent az ajtóban, halkan azt kérdezte: – Ez mit jelent?

– Ez a szeretet jele volt. Azt mondta az édesanyjának, hogy szereti.A férfi halkan szitkozódott.A lány kényszeredett mosollyal Joeyhoz lépett. A fiú megragadta a

kezét, és a lépcsőn maga után vonszolta, ki a házból, egyenesen a lány kis autójához.

Carson követte őket.– Nem, Joey, itt menjél egyenesen! – mutatott a férfi a garázsra, ahol

az autója állt.Nem a földi mogyoróval megyünk?A két felnőtt nevetésben tört ki a gondolatra, hogyan férne el három

ember és a négy bőrönd abban az apró jószágban. Joey visított örömében, hogy ilyen jól sikerült a tréfája.

– Nem szép tőled, hogy Gina autóját földi mogyorónak nevezed – intette Carson a fiát.

De hiszen te kezdted. Gina elmondta nekem.– Tényleg?Gina boldog volt, hogy ilyen felszabadultan tréfálkoznak egymással.És Ginát hogy nevezzük?A lány szíve zakatolt.– Nem tudom – felelte Carson egy kis idő múlva, ami a lánynak egy

örökkévalóságnak tűnt. – Tudsz megfelelő kifejezést?Joey felemelte a kezét, az ujjai öklöt formáztak, és a felfelé nyújtott

mutatóujjával kétszer megérintette az arcát.Ez az édesanya jele. Ginának elakadt a lélegzete.

– Indulnunk kell – sürgette a társaságot –, különben dugóba kerülünk.

Kenninghamig háromszáz mérföldet kellett megtenniük. A kis tengeri fürdőhely valaha kedvelt üdülőhelynek számított, azután egyre kevesebb vendég érkezett, de amióta megnyitották a vidámparkot és egy méltán híres akváriumot, a városka élete újra felpezsdült.

Gina a Grandhotelban két tengerre néző szobát foglaltatott, egyet Carsonnak, egyet pedig Joeynak és saját magának. A kisfiú majd kibújt a bőréből örömében, annyira izgatott volt. Türelmetlenül várta, amíg a lány kicsomagolta a bőröndöket.

Mikor megyünk már az akváriumba?– Hamarosan.Most rögtön?– Nem, az édesapádnak pihennie kell a hosszú vezetés után, és

valamit eszünk is.És utána?Gina egy pillantást vetett az órájára.– Nem tudom, meddig van nyitva az akvárium.Akkor azonnal indulnunk kell – kezdte újra a vitát Joey.A szállodában volt egy háromcsillagos étterem, de Carson a fia

kedvéért úgy döntött, hogy egy gyorsétteremben fognak enni.– Ezért tényleg kitüntetést érdemelnék – mondta mosolyogva,

miközben azt figyelte, hogyan pusztít el Joey egy hamburgert és egy nagy adag sült krumplit.

– Talán még idejében végzünk, hogy elmenjünk az akváriumba.– Ráérünk, csak három óra múlva zárnak – felelte Carson. Amikor

látta, hogy Gina csodálkozva felvonja a szemöldökét, hozzátette: – A jó szervezés a siker titka.

– Joey nagyon fog örülni. Már alig várja, hogy ott legyünk.A kisfiú egy színes szórólapot tanulmányozott. Felemelte, és az apró

betűkkel nyomtatott szövegre mutatott.Carson és Gina elnevette magát, mert a gyerek ujja az akvárium

nyitvatartási idejét mutatta.– Látszik, hogy Joey a maga fia – állapította meg a lány. – A

szórólapot biztosan az előcsarnokban szerezte. Ezt nevezem szervezésnek.

Carson bólintott, és szeretettel nézte a fiát.– Most megkérdezhetné a halakról – javasolta a lány.A férfi Joeyhoz fordult.– Mit tudsz az ajakoshalakról?A gyerek csodálkozva nézett az apjára, azután lélegzetelállító

tempóban mesélni kezdett. Carson képtelen volt követni a jeleket.– Ne olyan gyorsan! – kérte a fiát.Joey türelmesen bólintott, és elölről kezdte. Az édesapja nagy

összpontosítással figyelte mozdulatait.– Egy pillanat – szakította félbe az előadást egy idő múlva. – Valamit

félreértettem.Joey megrázta a fejét. Jól értetted.– Az nem létezik! – kiáltott Carson döbbenten.A fiú kópésan elmosolyodott.– Azt mondja, hogy minden ajakoshal nőstényként jön a világra –

fordult Carson a lányhoz. – Rajokban élnek, amelyek körülbelül húsz nőstényből és egy hímből állnak. Ha a hím elpusztul, az egyik nőstény lép a helyére, és közben nemet változtat.

Kérdőn nézett a lányra. – Ez tényleg igaz?– Ezt Joeytól kell megkérdeznie. Elvégre ő a szakértő.A férfi a fiához fordult.– Nem hiszem el.Várj csak, míg az akváriumba érünk!A helyszínen Joey egészen másképp viselkedett, mint egy vele

egyidős gyerektől várható lett volna. A tarka, egzotikus halakra ügyet sem vetett, annál hosszabban tanulmányozta az apró halakat és kagylókat, amelyeket a tapasztalatlan szemlélő szinte észre sem vett.

– Mint egy igazi kis tudós – jegyezte meg Carson.Joey kábultan vándorolt egyik medencétől a másikig. Amikor Carson

a vállához ért, hogy felhívja magára a figyelmét, a fiú védekező kézmozdulattal mutatta: Most ne zavarj, kérlek!

– Látta ezt? – kérdezte Carson Ginától inkább derűsen, mint haragosan.

Amikor Joey ismét tudomást vett róluk, az apja megkérte: – Mutasd meg az ajakoshalakat!

A fiú elnézően mosolygott, mintha egy türelmetlen diákkal tenné. A

két felnőttet egy medencéhez vezette. A táblán olvasható ismertető alátámasztotta Joey beszámolóját. A gyerek pajkosan az apjára pillantott, mintha azt akarná kérdezni: Most már hiszel nekem?

Carson kezet fogott a fiával.Az idő nem volt elég, hogy mindent megnézzenek, de amikor

megígérték, hogy másnap visszajönnek, Joey vonakodás nélkül elindult a szálloda felé. Előzőleg Carson a múzeum könyvkereskedésében egy nagy halom könyvet vásárolt a fiának.

Magának pedig megvette a „Bevezetés a tengerbiológiába” című művet.

Rögtön másnap reggel visszamentek az akváriumba. Gina és Carson egy idő múlva már úgy gondolta, hogy mindent látott, Joey azonban egyre inkább elemében érezte magát. Szerencsére volt annyira megértő, hogy belátta, nem mindenkit ejt rabul egy olyan apró élőlény, mint.például a medúza. Együtt mentek az akvárium legalsó szintjére, ahol egy plexiből készült alagút vezetett keresztül egy hatalmas medencén. A látogatók közvetlen közelről figyelhették meg a cápákat, lepényhalakat és homárokat. Joey egy murénára hívta fel Gina és Carson figyelmét, amely jól álcázva magát a rejtekhelyén zsákmányra lesett.

Ebédre hamburgert ettek narancslével. Mivel Ginának és Carsonnak némi változatosságra volt szüksége, délután ellátogattak a vidámparkba. Joey el volt ragadtatva.

A céllövöldénél apa és fia megmérkőzött. Mindketten nyertek néhány díjat, de Joey bizonyult a jobb lövésznek. Csak akkor elégelték meg a dolgot, amikor Gina már roskadozott a plüssállatoktól és műanyag ékszerektől.

Majd Joey lecövekelt a szellemvasútnál, és lenyűgözve bámulta a halálfejeket és csontvázakat. Ginának még a háta is beleborsódzott, de a fiú szeme ragyogott.

– Be akarsz menni? – kérdezte a lány.Joey buzgón bólogatott.– Nincs más választásunk – állapította meg Carson.Megváltotta a három jegyet, és bemásztak az egyik kocsiba. Joey ült

a belső szélén, Gina középen és Carson kívül.– Mindig rémesnek találtam a szellemvasutat – jegyezte meg Gina.

– Ne féljen – mosolygott Carson –, mi ketten majd vigyázunk magára!

Félelmetes ordítás hallatszott. Egy rándulással elindultak a vagonok, és egy fekete függönyön keresztül eltűntek az alagútban. Az üvöltés egyre erősödött.

Méregzölden világító csontvázak bukkantak fel a sötétségből. Gina Joeyra pillantott, aki szemmel láthatólag rettentően élvezte a dolgot. A lány viszont annál kellemetlenebbül érezte magát. Persze ostobaság volt félnie, mégis minden rémes alak láttán újra és újra összerezzent. Valami hirtelen az arcához ért, és felsikoltott.

– Minden rendben van? – tette Carson a karját védelmezőén a lány vállára.

A fülsiketítő zajban Gina nem értett semmit. Carson megismételte a kérdést, amikor a méregzöld fény rájuk irányult, és a lány olvasni tudott a szájáról.

– Persze, hogy minden rendben van – jelentette ki kényszeredetten.Egy ördögien vigyorgó halálfej bukkant fel előttük, amely egyre

nagyobb lett.Egyszerre csak átmentek a közepén. Gina összerezzent és érezte,

hogy Carson erősebben szorítja a vállát. Fentről hirtelen egy csontváz zuhant feléjük, és hozzáért a lány arcához. Gina felkiáltott, és arcát a férfi vállába temette, aki rázkódott a nevetéstől.

– Hogy lehet ilyen undok?– Már nem kell félnie, a csontváz eltűnt – szólalt meg Carson egy idő

múlva.A lány óvatosan kinyitotta a szemét. A szörnyű ordítás ismét

felhangzott, és vaksötét vette körül őket.Gina hirtelen érzett az ajkain valamit. Ám most nem rezzent össze,

és nem is ijedt meg. Csak egy pillanatig tartó, pehelykönnyű érintés volt. Lehet, hogy csak a képzelete játszott vele? Azután ismét megérezte az érintést, ezúttal kicsit erősebben. Meleg ajkak becézték a száját. Azóta vágyott erre a csókra, amióta a lépcsőn ültek, és Carson elhúzódott tőle. Ám most szorosan magához húzta, és olyan szenvedéllyel csókolta, amitől Ginának még a lélegzete is elállt.

A lány viszonozta a becézgetéseket. A sötét szellemvasúton egy olyan világban érezte magát, ahol minden lehetséges. Végül Carson

szorítása engedett. Gina kibontakozott az öleléséből, és igyekezett megnyugodni. A következő pillanatban a sötét függönyön keresztül a szabadba értek. Carson felszabadultnak látszott, de amikor Ginát kisegítette a kocsiból, egy kicsit remegett a keze.

Még egyszer! – könyörgött Joey.– Először pihennem kell egy csöppet – felelte Carson, majd

elmosolyodott. – Éppen azon törtem a fejem, hogy most mit csinálnék az irodában – mondta Ginának.

Bizonyára az egyenleget tanulmányoznám. De szívesebben horgászok műanyag kacsákra.

Egy közeli pavilonhoz sétált, és kikölcsönzött egy pecabotot, amellyel kacsákat fogott ki egy medencéből. Jutalmul egy meghatározhatatlan formájú játékszert kapott.

– Ez egy hal lenne?– Kérdezze meg Joeytól! – javasolta Gina, de a kisfiút sehol sem

látták. – Eltűnt!kiáltott a lány ijedten.– Csak nyugalom! – mondta Carson. – Ott van a másik oldalon.A szellemvasút felé mutatott, ahol Joey ismét beszállt egy kocsiba,

és vidáman intett nekik.– Pimasz kölyök – dörmögte az apja szeretettel.– Nem volt kedve tovább várni ránk – jegyezte meg Gina. – Jó, hogy

ennyire önálló, de…– Tudom – felelte a férfi megértően –, én is megrémültem. Mi lenne,

ha innánk egy csésze teát az ijedségre a szellemvasúttal szemben lévő kávézóban?

Miközben Carson a teát hozta, Gina az egyik asztalnál várt, és szemmel tartotta a szellemvasút kijáratát. Egy idő múlva Joey ismét felbukkant. Nem szállt ki, hanem befizetett a következő menetre. A kocsi szélére húzódott, hogy egy kislánynak helyet szorítson maga mellett.

Amikor a szellemvasút alkalmazottja a kislánytól a pénzt kérte, a gyerek nem mozdult. Végül Joey fizetett, és a vasút elindult.

– Min lepődött meg ennyire? – kérdezte Carson a teával a kezében.– Épp azt figyeltem, milyen lovagiasan viselkedett Joey egy

kislánnyal szemben.

Gina elmesélte, mi történt. Carson csak mosolygott.– Korán kezdi, akárcsak az apja. Amikor hétéves voltam, a fagyimat

mindig megosztottam a szomszédban lakó Tillyvel. Sem a vezetéknevére nem emlékszem, sem arra, hogy nézett ki, de a málnafagylalt iránt érzett olthatatlan vágyát sohasem fogom elfelejteni.

Gina örült, hogy Carsont ilyen felszabadultnak és jókedvűnek látja. A férfi rövid Jfilla ujjú inget viselt, az arca és a karja már lebarnult, és hihetetlenül jól nézett ki. Ekkor egy rokonszenves külsejű, középkorú pár tűnt fel, és aggódva néztek körül.

– Most mihez kezdjünk? – kérdezte az asszony kétségbeesetten.– Ne félj, Helen! Semmi baj nem történt vele.– De hiszen teljesen magatehetetlen! Bocsássanak meg – fordult az

asszony Ginához –, nem láttak véletlenül egy nyolcéves, piros ruhás kislányt? Biztosan eltévedt, és…

– Ne aggódjon! – nyugtatta meg Gina az asszonyt. – Felült a szellemvasútra, de egy perc múlva itt lesz.

– Hiszen nincs is nála pénz – vetette közbe a férj.– Erről Joey gondoskodott.A házaspár Helen és Péter Leytonként mutatkozott be.– Sally Down-kóros, és egyedül nem boldogul – magyarázta Mrs.

Leyton.Ebben a pillanatban jelent meg Joey és Sally a kijáratnál. Vidáman

mosolyogtak.Mrs. Leyton integetett, hogy felhívja magára Sally figyelmét.– Várjon! – emelte fel a kezét Gina, amikor az asszony elindult a

szellemvasút felé. – Joey majd vigyáz Sallyre.Figyelték, ahogy Joey ismét jegyet vált. Utána védelmezőén

megfogta Sally kezét, és a vasút elindult.Mr. Leyton döbbenten mosolygott, és a fejét vakarta.– Nagyszerű gyerekük van, Mrs….– Joey Mr. Page fia. Én csak vigyázok rá – magyarázta Gina.– Igazi úriember – mondta Mrs. Leyton meghatottan. – Büszke lehet

rá, Mr. Page.– Az is vagyok – felelte Carson nyugodtan.– Örülök, hogy Sally egy egészséges gyerekkel barátkozott össze –

folytatta Mrs.

Leyton. – A legtöbb gyerek háromlépésnyi távolságot tart tőle, de a fia természetesen viselkedik vele. – Carson arckifejezését látva megkérdezte: – Valami baj van?

– Nem, nem – felelte gyorsan a férfi.Csak Gina tudta, mennyire örült, hogy a fiát egészségesnek nevezték.

Talán most kezdi végre olyannak látni Joeyt, amilyen valójában: öntudatos, értelmes gyereknek, aki előtt nyitva áll a világ.

– Sally nagyon aranyos kislány – mesélte Mrs. Leyton –, de rendkívül önfejű.

Gyakran egyszerűen elszalad, és azt teszi, amihez éppen kedve van.– Nehéz megérteni, amit mond, és ha nem értjük, nagyon dühös lesz

– tette hozzá Mr. Leyton. – Nevelőszülőként fogyatékos gyerekeket nevelünk. Hálából tesszük azért, mert a mi gyerekeink teljesen egészségesek.

A kocsi ismét felbukkant. Sally láthatóan még nem akart kiszállni, de Joey megfogta a kezét, és a kávézóra mutatott. A kislány megadta magát, és ellenállás nélkül követte. Carsonnak elállt a szava.

Joey és Sally megállt az asztalnál. A kisfiú előzékenyen új barátnője alá tolta a széket. Sally vastag lencsés szemüveget viselt, és szívmelengető volt a mosolya.

– Nagyon köszönöm, hogy vigyáztál Sallyre – mondta Mrs. Leyton Joeynak.

Mivel az asszony közvetlenül előtte állt, a kisfiú tudott olvasni a szájáról. – Értetted, amit mondott? A legtöbb embernek nehézséget okoz.

Joey csibészesen Ginára és Carsonra mosolygott.– Mi az? – kérdezte Mrs. Leyton, aki észrevette az apró gesztust. –

Valami rosszat mondtam?– Joey süket – magyarázta Gina. – Neki mindegy, érthetően beszél-e

Sally, vagy sem.– Te jó ég! – kiáltott Mr. Leyton döbbenten. – Több süket gyereket is

neveltünk, de sosem gondoltam volna…Carson furcsa arcot vágott.– A fiam egészen különleges gyerek.Mr. Leyton jelbeszéddel mutatta be magát, a feleségét és Sallyt

Joeynak. A fiú válaszolt neki, de Sally félbeszakította, és a fiú pólóját

rángatta.Sally epres és csokis fagyit szeretne enni, fordult Joey Ginához.A lány észrevette, milyen büszkén néz Carson a fiára.A Leyton családdal másnapra találkozót beszéltek meg. Joeynak

majdnem leragadt már a szeme, és vacsora után rögtön lefeküdt. Miközben Carson elköszönt a fiától, Gina egy filmfolyóiratot lapozgatott. Hirtelen egy cím ötlött a szemébe, amitől elállt a lélegzete.

Angelica Duvaine leszálló ágban?Némi kárörömmel olvasta a cikket. Egy sikeres hollywoodi

filmszerep után Angelica Duvaine karrierje nem a remények szerint alakult. A tervezett tévéprodukció füstbe ment, és a rendező egyik napról a másikra szakított Angelicával.

Gina baljós előérzettél dobta az újságot a papírkosárba.

10. FEJEZET

Ettől kezdve naponta legalább egyszer találkoztak Leytonékkal. Reggelente először az akváriumba mentek, ahol Joey már az alkalmazottak kedvence lett.

Egyik reggel Carson azt mondta Ginának: – Leytonék ma este vidámparkba mennek Sallyvel, utána pedig egy pizzériába.

Szívesen magukkal vinnék Joeyt is. Mi a véleménye, elengedhetjük?– Ez csak természetes, biztosan vigyázni fognak rá.– Akkor viszont meghívom vacsorára.Gina beleegyezően bólintott. Carson Joeyra nézett, aki éppen egy

halat tanulmányozott elmélyülten.– Es ha a kis Einsteinünk befejezte tudományos munkáját, meginnék

egy csésze teát.Carson éppen vacsorához öltözött át, amikor Joey átjött hozzá. A

férfi adott némi pénzt a gyereknek.– Hívd meg Sallyt egy fagylaltra! A lányoknak tetszik az ilyesmi –

kacsintott.Joey már indulni készült, de azután mégis megfordult, és

elgondolkodva az apjára nézett.– Kérdezni szeretnél valamit? – érdeklődött Carson.Szereted Ginát?– Természetesen.Joey egy jelet mutatott. Nagyon?– Igen, nagyon.A fiú megismételte a jelet. Jobban, mint nagyon?– Igen, nagyon szeretem Ginát – válaszolt Carson kitérően. – És te?Nagyon, nagyon, nagyon.Carson megkönnyebbülésére kopogtattak az ajtón. Gina lépett be

Leytonék társaságában. Miután megadták egymásnak a mobilszámaikat, Leytonék elmentek a két gyerekkel.

Carson arra számított, hogy Gina azt a halványsárga sifonruhát fogja felvenni, amelyet akkor viselt, amikor Dan megkérte a kezét, és megörült, amiért egy új, sötétkék ruha volt rajta, nem az, amelyet egy

másik férfi kedvéért vásárolt.Langyos volt az este, a parton sétálva a fövénynek csapódó apró

hullámokat figyelték.A kis vendéglőben, amelyet Carson választott ki, csend honolt, és

nyugalom.Gina örült, hogy a férfi gondolt erre.– Már nem is tudom, hogyan értettük meg egymást Bob kávézójában

– jegyezte Carson. – Rettenetes volt a hangzavar.– Igen, de azokat a zajokat ismertem, és így ki tudtam szűrni.– Elismerésre méltó, milyen könnyedén kezeli ezt a helyzetet.– Minél kisebb jelentőséget tulajdonítunk egy problémának, annál

kevésbé nehezíti meg az életünket – felelte Gina mosolyogva. – Egyébként olykor annak is megvan az előnye, ha az ember nem hall. Egyszer a barátaimmal Spanyolországban töltöttük a szünidőt. Közvetlenül a szállodánk mellett egy építkezés folyt, és egész éjjel légkalapácsok dübörögtek. Engem egyáltalán nem zavart, kikapcsoltam a processzort, és úgy aludtam, mint a bunda.

– Maga egyszerűen fantasztikus lány – nevetett Carson.A pincér az asztalukhoz lépett, és felvette a rendelést. Gina eközben

hátradőlt, és kinézett az ablakon. A sötétkék tenger nyugodtnak látszott az alkonyi fényben. A parti sétányon színes lampionok világítottak.

Gina örült, hogy az estét azzal a férfival töltheti, akit szeret.– Mikor kapcsolják be Joey processzorát? – kérdezte Carson.– Tíz nap múlva.– Három nappal a születésnapja előtt – állapította meg a férfi

elgondolkodva.Minden okunk megvan az ünneplésre.– Csak arra kérem, ne éreztesse Joeyjal, hogy csodára számít. Sokáig

el fog tartani, míg megérti, amit mondunk neki.– Tudom. Mégis nagy nap lesz, mert végre felcsillan a remény. Azon

töröm a fejem, vannak-e Joeynak vágyai az édesanyjáról szőtt álmokon túl. A születésnapja után egy héttel lép életbe a válásunk – sóhajtott fel. – Majdnem pontosan kilenc évvel a házasságkötésünk után.

– Szomorú emiatt?– Nem, már nem. A múltat lezártam.A lány kínzó féltékenységet érzett, és fürkész pillantást vetett a

férfira.– Már régóta kérdezni szerettem volna valamit – folytatta Carson. –

Az elutazásunk napján meg akartam tudakolni Joeytól, hogyan nevezzük magát, és egy olyan jelet mutatott, amelyet nem ismerek.

– Azt jelenti, anya.Carson hallgatott egy darabig, majd felnézett.– Joeynak teljesen igaza van.– De én nem vagyok az édesanyja.– Az lenne, ha összeházasodnánk. Mi hárman boldog család

lehetnénk.– Carson… – Gina úgy érezte, forog vele az egész világ.– Nem volt véletlen a találkozásunk. Joey azonnal a bizalmába

fogadta. És nekem… nekem is szükségem van magára. Nem tudom, mihez kezdenék maga nélkül. Jaj, ez egészen úgy hangzott, mintha egy gyerek lennék, aki a szoknyájába csimpaszkodik.

– Nem, egyáltalán nem – mosolyodott el Gina kényszeredetten.– ígérem, hogy jó férje leszek. Mindent meg fogok tenni azért, hogy

boldoggá tegyem. Maga sokat jelent a számomra. Talán már észrevette.– Nagyon jól emlékszem még a szellemvasútra.Carson elmosolyodott, és ettől a lány szíve hevesebben kezdett verni.– Én is, de maga sohasem említette.Gina nem válaszolt. Arra várt, hogy Carson kimondja végre a hőn

áhított szavakat. A sokat jelent a számomra nem volt elég. A férfi gyöngéden mosolygott rá, s Gina ettől szúrást érzett a szíve táján. Annyira szerette Carsont, hogy legszívesebben azonnal elfogadta volna az ajánlatát. Ám a józan ész mást tanácsolt.

– Biztosan boldog lenne a házasságunk – folytatta a férfi. – A legtöbb kapcsolatnak nincs olyan megbízható alapja, mint a miénknek.

Helyette ott a szerelem, gondolta Gina bánatosan.Carson a lány keskeny kezét hatalmas tenyerébe fogta, és lágyan

simogatni kezdte a hüvelykujjával.– Tisztán éreztem, hogy a szellemvasúton viszonozta a csókomat.

Nem hiszi, hogy boldogok lehetnénk együtt?Csakhogy nem tartana sokáig, gondolta Gina. Míg ő mindenkinél

jobban szereti Carsont, a férfi csupán egy kevéske vonzalmat érez iránta.

Mivel a lány nem felelt, Carson elengedte a kezét – Nagyon sajnálom, bizonyára félreértettem a viselkedését.

Gina szívesen megkérdezte volna, vajon Carson csak Joey kedvéért kérte-e meg a kezét, de félt a választól.

– Nem értett félre – mondta a lány halkan. – De adjon egy kis gondolkozási időt holnapig.

– Természetesen. Hiszen fontos döntésről van szó.Lassan sétáltak a parton vissza a szálloda felé. Carson a lány kezét

fogta. Mielőtt a szállodához értek volna, hirtelen magához ölelte.– Gina – suttogta szinte a lány ajkait súrolva –, meg szeretnélek

csókolni.– Carson…– Tudom, hogy összetartozunk, bízzál bennem!Carsonnak nem kellettek szavak ahhoz, hogy elmondja, milyen jó

lenne nekik együtt. Gina tudta, hogy tiltakoznia kellene, de semmire sem vágyott jobban, mint a férfi érintésére. Mit sem törődve a figyelmeztető belső hanggal, szenvedélyesen viszonozta a csókot. Talán ez az utolsó alkalom, hogy ilyen közel érezheti magához a férfit.

Carson csókja egyszerre volt követelőző és gyengéd.– Mondj igent, Gina! – suttogta a férfi. – Légy okos!– Okos?– Hiszen mind a ketten ezt akarjuk. Olyan ésszerű lenne. – Lazított

az ölelésén, hogy a lány szemébe nézhessen. – A legszívesebben most a hálószobámba vinnélek, és addig szeretkeznék veled, amíg meg nem győzlek.

Gina minden erejét összeszedve megrázta a fejét.– Az életünkről van szó. Nem hozhatok elhamarkodott döntést.

Engedj el, kérlek!Carson engedelmeskedett. Gina néhány lépést hátrált, majd nagyot

sóhajtva egy hullámtörőnek támaszkodott. A fejét lehajtotta, hogy elrejtse az érzelmeit.

– Nagyon sajnálom – mondta Carson halkan. – Nem akartalak semmire se kényszeríteni. Remélem, nem játszottam el minden esélyemet. A válaszod tehát: nem?

Gina kényszeredetten mosolygott.– Nem úgy értettem, de holnapig gondolkodási időt kértem, és te

beleegyeztél.– Igazad van, bocsáss meg a türelmetlenségemért!Megfogta a lány kezét, és némán mentek vissza a hotelbe. Amikor

megérkeztek, Carson benézett Joey hoz, aki már rég az igazak álmát aludta. Majd a lányra mosolygott, és a szobájába ment.

Gina ezen az éjszakán szemhunyásnyit sem aludt. Az órák ólomlábon vánszorogtak. Hajnaltájban felkelt, és az ablakhoz ült. A férfi, akit szeretett, megkérte a kezét.

Boldognak kellene lennem, gondolta szomorúan. De a szíve nehéz volt.

Folyton Carson szavai jártak az eszében: Nem jó alap egy házassághoz, ha a felek túlságosan szerelmesek egymásba. Azt hiszem, egy házasság akkor működik a legjobban, ha a partnerekben sok a közös vonás, és kedvelik egymást.

Carson egy olyan házasságot kínál, amelyben a felek nem várnak egymástól túl sokat szerelmet semmiképp. Mert a férfi már nem tud szerelmet adni. Vajon ő, Gina meddig lenne képes ezt elviselni?

El kell hagynia a férfit, mert túl büszke ahhoz, hogy beérje annyival, amennyit a másik adni tud. Lehet, hogy a vonzalmát idővel elnyerné, de azt a szenvedélyes szerelmet, amelyet a férfi Brenda iránt érzett, soha. Addig gyötörték ezek a gondolatok, míg a kimerültségtől elaludt, fejével az ablaknak támaszkodva.

Gina és Carson egész nap igyekezett természetesen viselkedni. Leytonék délután akartak elutazni, ezért a két gyerekkel együtt elmentek a vidámparkba. Estére Gina és Carson azt tervezték, hogy a szálloda éttermében vacsoráznak.

Gina fektette le Joeyt.Julia – Nem baj, hogy egyedül hagyunk? – kérdezte a fiútól. – Lehet,

hogy felébredsz, és nem leszünk melletted.Akkor tovább alszom. Joey elvigyorodott, és a lány rájött, hogy túl

sokat aggodalmaskodik.Vacsora közben erőltetett könnyedséggel társalogtak mindenféle

semleges témáról, amig ki nem fogytak a mondanivalóból. Végül Carson kérdően Ginára nézett.

– Döntöttél?– Még szükségem van egy kis időre.

– Rendben – felelte a férfi gyorsan. – Vacsora után majd sétálunk egyet, és akkor visszatérünk a dologra.

Carson a vacsorát a hotelszámlához íratta, majd felment a szobájába a levéltárcájáért, hogy legyen nála pénz, ha esetleg be akarnak ülni valahová egy italra.

Amikor Joey ajtaja mellett elhaladt, halk nyöszörgést hallott. Belépett. A szobában sötét volt. Joey ide-oda dobálta magát az ágyában, rémálmok gyötörhették.

Carson finoman megrázta. A fiú kinyitotta a szemét, de nyilvánvalóan nem ismerte meg. Könnyek áztatták az arcát. Carsonnak fájt, hogy képtelen segíteni a fián. Felkapcsolta az éjjeli lámpát, hogy láthassa Joeyt, és átölelte. Legnagyobb megkönynyebbülésére a fiú lassacskán megnyugodott.

– Joey – mondta Carson lassan és érthetően –, nincs semmi baj.Milyen szörnyűségről álmodhatott a fia? Bárcsak itt lenne Gina! –

gondolta tehetetlenül. Lágyan ringatni kezdte Joeyt. Hirtelen a fia az ujjait a gégéjére tette, hogy érezze a rezgést beszéd közben.

– Csak nyugodtan! – folytatta Carson. – A papa itt van veled.Néhány perc múlva érezte, hogy a feszültség a gyerekben lassan

alábbhagy, és a karjai között álomba szenderül.Carson egy darabig figyelte alvó fiát. Gina lépett a szobába, és

amikor a férfi felnézett, látta, hogy mosolyog.– Rosszat álmodott. Talán jobb lesz, ha itt maradok, lehet, hogy újra

felébred…Gina bólintott, és az ágyhoz lépett. Carson ismét a fiához fordult, és

a lány látta, milyen szeretettel néz rá.Ó is szereti ezt a férfit. Közel járt ahhoz, hogy nemet mondjon a

házassági ajánlatára, de rájött, hogy képtelen nélküle élni. Bármit is hozzon a jövő, mindig mellette fog állni.

Lágyan Carson vállára tette a kezét. A férfi felpillantott.– Igen, feleségül megyek hozzád.Gina az éjszakát Carson szobájában töltötte, hogy a férfi a fiával

lehessen. Másnap reggel megkérdezte tőle: – Elmondta Joey, hogy mit álmodott?

– Nem emlékezett semmire.– Meséltél már neki a terveinkről?

– Nem, azt akartam, hogy te is jelen legyél. Talán vámunk kellene, amíg bekapcsolják a processzort.

Gina vonakodva, de igazat adott Carsonnak.Az elutazás előtti délutánon még egyszer elmentek a vidámparkba.

Joey és egy hasonló korú fiúcska műanyagkacsákat horgászott ki a medencéből. Versenyezni kezdtek, közben jókedvűen vigyorogtak egymásra. A másik fiú szülei mosolyogva figyelték őket.

Amikor Joey mondott valamit, lefagyott arcukról a mosoly. A kisfiú megértette Joeyt, de az édesanyja a karjánál fogva magával húzta.

– Mami – kezdte a fiúcska, aki épp az új játszópajtását akarta bemutatni –, ő Joey, és…

– Hagyd őt békén! – mondta a mamája. – Ez a gyerek nem normális.Látszott, hogy Joey minden egyes szót megértett. Gina úgy érezte,

mintha tőrt döftek volna a szívébe. Ekkor Carson az asszony elé lépett, kezét Joey vállára tette.

– Teljesen igaza van – mondta élesen. – A fiam nem olyan, mint a többi gyerek, sokkal bátrabb és értelmesebb.

A házaspár szégyenkezve oldalgott el. Joey az édesapjára nézett, és boldog mosoly terült szét az arcán.

– Minden rendben van, fiam?Joey bólintott, és a hazafelé vezető úton végig fogta az apja kezét.

11. FEJEZET

Hármasban mentek be a klinikára, amikor eljött a processzor bekapcsolásának ideje. Gina elmagyarázta a fiúnak, hogy egy fülész és egy beszédterapeuta fogja megvizsgálni. Joey nem ellenkezett.

Végül a fülész bekapcsolta a processzort, és egy lépést hátrált. Joey mozdulatlanul, kérdőn nézett az orvosára. Gina lehunyta a szemét, és csendben fohászkodott.

Carson hamuszürke arccal az ablakhoz lépett. Amikor visszafordult, Joey csüggedten, lehajtott fejjel ült. Halálosan boldogtalannak látszott.

– Jaj, ne! – szaladt ki Carson száján.Joey hirtelen felkapta a fejét, és az apjára nézett.– Hallott téged! – kiáltotta Gina, és örömkönnyek folytak végig az

arcán.Carson letérdelt a fia elé.– Igaz ez?– Nem érti, amit mondasz – figyelmeztette Gina finoman a férfit. – A

szavak hangzása még idegen a számára.Carson a tenyerébe fogta a fia arcát, és mélységes szeretettel nézett

rá.– Joey.– Aaaaaaaaaaa – szólalt meg a fiú.Az arcáról leírhatatlan öröm sugárzott. Hallotta a saját hangját.– Aaaaaaaaaaa! – kiáltotta győzelemittasan.A szobában mindenkire átragadt féktelen lelkesedése, és nevetve

tapasztották be a fülüket.– A fiam hall! – mondta Carson, szinte képtelenül arra, hogy felfogja

ezt a csodát.A fülész elmagyarázta neki, hogy a processzor csak hosszabb idő

múlva fog megfelelően működni. Kezdetben Joeynak minden héten el kell jönnie a klinikára, hogy az igényei szerint beállíthassák. Joeyhoz fordult, hogy vele beszélje meg a részleteket.

Gina hirtelen azt vette észre, hogy Carson nincs a szobában. A folyosón talált rá, ahol behunyt szemmel a falnak támaszkodva állt.

Kimerültnek látszott. Gina tudta, hogy mennyire szereti a fiát, és mennyire megviselte ez az egész hercehurca. Finoman a vállához ért. A férfi azonnal átölelte, és magához szorította, miközben rázta a zokogás.

Joey születésnapján Gina már kora reggel a konyhában állt, és saját készítésű tortáját díszítette. Carson bejött, átölelte, és megcsókolta a tarkóját. A lány kezéből kiesett egy gyertya a nyolc közül.

– Most nézd meg, mit csináltál! – korholta a férfit mosolyogva.Egy idő múlva kifulladva és ziláltan bontakozott ki az öleléséből.– Nem tudok tovább várni – jelentette ki Carson. – Ma beszámolok

Joeynak a terveinkről. A hónap végén össze is házasodhatnánk. Jó lesz így?

– Igen – válaszolta a lány boldogan.Néhány hét múlva Carson felesége lesz. Kívánhat ennél többet?Gina hangokat hallott a lépcső felől. Gyorsan eldugta a tortát. Egy

pillanattal később Joey szaladt be a konyhába boldogságtól sugárzó arccal. Miután felköszöntötték, kicsomagolta az ajándékait.

Együtt mentek le a parkba. Joeynak még sohasem volt szebb születésnapja. Mindennap új és ismeretlen zajokat, hangokat fedezett fel. Türelmes volt, és hamar tanult.

Késő délután már ismét otthon voltak. Gina teát főzött, és megterítette az asztalt.

Utána bevitte a szobába a nyolc égő gyertyával feldíszített tortát. Joey lelkesedése leírhatatlan volt.

– Elfújni! – szólították fel a kisfiút.Joeynak sikerült az összes gyertyát egy szuszra elfújnia. Gina és

Carson megtapsolta. Miután megkóstolták a tortát, Carson kérdőn nézett Ginára. A lány helyeslően bólintott.

– Joey – fordult a fiához Carson. – Mindketten nagyon szeretjük Ginát, ugye?

A kisfiú bólintott. – Mit szólnál hozzá, ha mi…Ekkor az ablak felől hangos kopogás szakította félbe. Odakint egy

csodaszép fiatal nő állt, és integetett. Angelica Duvaine volt az.Joey megigézve nézett rá.– Mami – formálták az ajkai némán a szót.Carson lassan felállt, nem akart hinni a szemének. Joey tért elsőként

magához.

Felugrott, és a bejárathoz rohant ajtót nyitni. Azután az édesanyja karjaiba vetette magát. Carson is követte. Mire Gina is odaért, a fiatal nő épp átölelte, és szájon csókolta egykori férjét.

Egy tucatnyi fotós, akiket Angelica Duvaine hozott magával, buzgón csattintgatta a masináját.

– Kifelé! – támadt rájuk Carson.– Ne legyél mérges, drágám! – susogta Angelica. – Az egész

világnak meg kell mutatnom, milyen boldog vagyok. – Átölelte és megcsókolta Joeyt, közben végig ügyelt, hogy a fotósok felé fordítsa az arcát.

Az egyik riporter mikrofont tartott eléje.– Nyilatkozna, Miss Duvaine?– Ez életem legboldogabb pillanata, és én…– Menj be a házba! – mondta Carson fenyegető hangon.– Bizonyára megértik, hogy most a családommal szeretnék együtt

lenni – mondta Angelica, majd belekarolt Carsonba, megfogta Joey kezét, és bevonult a házba.

Amikor elsétált Gina mellett, megvető pillantást vetett rá.Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Angelica térdre vetette magát,

ölelni és csókolni kezdte a fiát. A kisfiú boldogan simult hozzá.Gina belátta, hogy tévedett. Elnyerte a kisfiú bizalmát és vonzalmát,

de mindez jelentéktelen ahhoz a szeretethez képest, amelyet Joey az édesanyja iránt érez. És Carson? Vajon elfelejti-e őt most, hogy visszatért az asszony, akit úgy szeret?

Szédülés fogta el. Egyetlen pillanat alatt megváltozott az élete. Carson éppen most akarta bejelenteni Joeynak az eljegyzésüket. Ám a színen megjelent Angelica Duvaine, és öntudatosan bejelentette igényét a férjére és a fiára.

– Annyira vágytam arra, hogy újra itthon legyek! – lelkendezett az asszony.

– Hajói tudom, még megvan a kulcsod – jegyezte meg Carson hűvösen. – Egyszerűen bejöhettél volna a házba. Persze az nem lett volna olyan hatásos bevonulás, ugye?

– Biztosan szépek lesznek a képek.– Hogy tehettél ilyet Joeyjal?– Joeyt nem zavarja, ugye, drágám?

A kisfiú válaszolni próbált. Gina megértette, de Angelica türelmetlenül nézett rá.

– Micsoda?– Azt mondja, mami – magyarázta Gina.Angelica hűvösen méregette. Csinos szája megvetően megrándult.

Gina hirtelen megint jelentéktelen, szürke kisegérnek érezte magát.– Talán bemutatkozna?– Gina Tennison vagyok – felelte Gina, és nyugalmat kényszerített

magára. – Én gondoskodom Joeyról.– Akkor maga a barátnőm – mondta Angelica színlelt

szívélyességgel, és szélesre tárta karjait. – Mindenki, aki az én kicsikémnek segít, a barátom.

– Gina sokkal több, mint… – tört ki Carsonból, de Gina megelőzte.– Ne most! – Angelica bizalmatlanul nézett hol az egyikükre, hol a

másikukra.Nem volt különösebben okos, de csalhatatlan ösztönnel megérezte,

ha az érdekeit veszély fenyegette, és levonta a következtetéseit. Kedvesen a lányra mosolygott. – Meséljen egy kicsit magáról! Beszédterápiával foglalkozik?

– Nem, ügyvéd vagyok, és szintén süket.– Igazán? Akkor nagyon jól tud szájról olvasni. Sosem gondoltam

volna, hogy nem hall.– Hallok, mert beültettek egy szerkezetet a fülembe, éppúgy, mint

Joeynak. Ennek ellenére süket vagyok, ahogyan ő is.– Ostobaság, Joey meggyógyult – jelentette ki az asszony élesen.– Nem gyógyult meg – felelte Gina nyugodtan. – Még mindig süket.

Idővel talán eljut arra a szintre, amit maga normálisnak nevez. – Nem sikerült lepleznie a másik nő iránt érzett megvetését. – De egész életében süket marad.

– Tényleg? – húzta fel Angelica csodálkozva a szemöldökét. – Azt hittem… Nem baj, majd együtt megoldjuk.

– Együtt? – kérdezte Carson bizalmatlanul.– Drágám, hiszen egy család vagyunk – mondta az asszony

negédesen.– Mi az ördögnek jöttél vissza, Brenda? Honnan ez a hirtelen támadt

anyai szeretet? – kérdezte Carson falfehéren.

Angelica vállat vont.– Egy ostoba újságírónő szaglászott utánam, borsot akar törni az

orrom alá…– Tehát rájöttek, hogy van egy fiad – állapította meg a férfi. – Egy

pletykaéhes újságíró kellemetlen kérdésekkel kezdett zaklatni: Miért nem törődik a bájos Angelica Duvaine beteg gyermekével?

– Azt gondolsz, amit akarsz – felelte az asszony szenvtelenül. – Most itt vagyok, és ez ellen nem tehetsz semmit.

– Kidobhatlak…– Az egyáltalán nem tetszene Joeynak, ugye? – nézett a fiára.Carsonnak elállt a szava. Gina válaszolt helyette.– Nem, az tényleg nem tetszene neki.– Nem látod, milyen játékot üz? – kérdezte Carson döbbenten a

lánytól.– Látom, de pillanatnyilag együtt kell játszanod vele.– Ha most megbocsát, szeretnék négyszemközt maradni a férjemmel

– jelentette ki Angelica.– Már nem vagyok a férjed.– A törvény szerint még igen. Legalábbis még néhány napig, de erre

még visszatérünk, drágám. Most a kisfiam születésnapját szeretném megünnepelni.

Odaadta Joeynak a magával hozott rengeteg ajándékot. Észre sem vette, hogy a puszta jelenléte már boldoggá tette a kisfiút, aki akadozva igyekezett köszönetet mondani. Az édesanyja ettől szinte megmerevedett. Gina fordította a kisfiú szavait.

A színésznő kényszeredetten elmosolyodott, és megcsókolta. A gyerek először rá, majd az apjára nézett. Tökéletesen boldognak látszott, hogy a szüleit megint együtt láthatja.

Gina szívébe mintha kést szúrtak volna. Elfordult, és kiment a szobából.

A házban sötétség volt és csend. A lány levetkőzött, és ágyba bújt, de csak nyugtalanul forgolódott. Végül felkelt, és halkan kinyitotta Joey szobájának ajtaját. A fiú még álmában is boldogan mosolygott.

Gina azon töprengett, vajon hol lehet Carson… és Angelica. Felvette a köntösét, és lement egy pohár vízért a konyhába.

Amikor leért, halvány fénysugarat látott a nappali nyitott ajtaján

kiszűrődni. Elakadt a lélegzete. Angelica egy majdnem átlátszó hálóinget viselt, mellette Carson állt. Úgy tűnt, szenvedélyesen ölelkeztek.

De aztán Gina észrevette, hogy csak Angelica simogatja Carson haját, vállát és mellkasát. A férfi mozdulatlanul állt, és megvetéssel nézett az asszonyra.

Angelica hitetlenkedve felnevetett.– Gyere már, drágám, engem nem csapsz be. Mindig is bolondultunk

egymásért.Carson hallgatott.– Biztosan játszani szeretnél velem. Ahogy óhajtod. Emlékszel még,

egyszer hogyan…– Fogd be a szád, és tűnj el végre! – szakította félbe a férfi, és eltolta

magától.Ha még egyszer hozzám érsz, megbánod.– Hiszen te félsz! – mondta a nő ujjongva. – Nagyon jól tudod, hogy

képtelen vagy ellenállni nekem.– Ellenkezőleg. Undorodom az olyan emberektől, mint te. Kapzsi,

hamis és önző vagy- Egyébként feleségül veszem Ginát. Igazi házasságban fogunk élni. Sokkal több köt össze minket, mint téged és engem valaha összekötött.

– Ne siesd el a dolgot! A válás most rosszkor jönne. Nem illene a kibékülésünkről szóló hírhez, amelyről holnap az összes újság beszámol. De ha kedves leszel hozzám, egy napon talán beleegyezem. Addig pedig…

Angelica a karját Carson tarkója köré fonta, hogy megcsókolja. A férfi ellökte magától, és az asszony nem igazán kecsesen a kanapéra esett.

– Szemét alak! – kiáltotta felháborodva. – Hollywoodban törik magukat a férfiak, hogy velem tölthessenek egy éjszakát.

Hírességek neveit kezdte sorolni, de a férfi már elhagyta a szobát. Gina gyorsan felszaladt a lépcsőn, és kifulladva a falnak támaszkodott. Valamivel később Carson ott talált rá.

– Láttad, mi történt?– Láttam, hogyan próbált megcsókolni…– Akkor azt is tudod, hogy ellöktem magamtól. Csak nem hitted,

hogy sikerül elcsábítania?– Nem voltam biztos benne – felelte halkan a lány.Carson a hálószobájába vezette, és becsukta az ajtót. Kezét Gina

vállára tette, és az arcába nézett, amelyet a holdfény lágyan megvilágított.

– Össze akarunk házasodni, és te azt hiszed, hogy lefekszem egy másik asszonynyal?

– Brenda nem akármilyen asszony. Amikor róla beszéltél, mindig úgy éreztem, hogy halálosan szerelmes voltál bele.

– Az már a múlté. Te gyógyítottál meg a nevetéseddel, a bátorságoddal és az önzetlenségeddel. Egészen más ember lett belőlem. Szinte már elfelejtettem, milyen a szerelem, amíg nem találkoztam veled. – Carson erősen szorította Ginát. – Csak téged akarlak. Brenda sohasem választhat el minket egymástól.

– De hát nem veszed észre…Gina elhallgatott, mert a férfi egy csókkal lezárta az ajkait. A lány

átengedte magát becézéseinek. Élvezni akarta a pillanatot, és megőrizni az emlékét, hogy majd felidézhesse az előtte álló hosszú, magányos évek során.

Carson óvatosan levette a lányról a hálóingét, majd álmélkodva szemügyre vette karcsú alakját.

– Tudod, mennyire kívánlak – suttogta. – Hadd mutassam meg!Gyorsan levetkőzött ő is, majd ismét a karjába zárta Ginát.

Mindketten megborzongtak. Carson a lány ajkait birtokba véve érzéki táncba kezdett a nyelvével. Gina hozzásimult, és boldog volt, hogy végre szabadjára engedheti az érzéseit. Arra vágyott, hogy egyek lehessenek.

Kezével végigsimított a férfi izmos hátán egészen a csípőjéig. Először lágyak és óvatosak voltak a mozdulatai, azután elmúlt a kezdeti félénksége. Carson megborzongott, mert rájött, hogy a lány mit akar az értésére adni. Erős karjával felemelte, és az ágyhoz vitte. Óvatosan letette a puha párnákra, és melléfeküdt. Gyengéden simogatni kezdte, miközben szájába vette a mellbimbóját.

A kéj forró hulláma árasztotta el Ginát. Kábult volt a szerelemtől és a szenvedélytől. Nemrég még attól tartott, hogy a férfi képtelen az igaz szerelemre. Most már tudta, hogy azt teszi a lábai elé, amit Angelicától

megtagadott.Amikor végül belehatolt, a lány feltétel nélkül adta oda magát neki.

Igyekezett Carson minden egyes mozdulatát, testének minden rezdülését, bőrének tapintását és illatát az emlékezetébe vésni, mert tudta, hogy talán soha többé nem lehetnek egymáséi.

Élete végéig emlékezni fog rá, hogy egykor testestül-lelkestül Carsoné volt. Magához szorította a férfit, és a nevét suttogta. Könnyek szöktek a szemébe, amikor egyszerre érték el a csúcspontot.

Carson megcsókolta, és gyengéden felszárította a könnyeit.– Most már örökre összetartozunk.– Igen – felelte a lány szomorúan. – Bárhol is leszek, mindig a tiéd

maradok.– Hogy érted ezt? Nem válhatunk el egymástól, össze fogunk

házasodni.Gina kétségbeesve nézett a férfira.– Drágám, hát nem érted, hogy nem házasodhatunk össze, és talán

soha többé nem látjuk egymást?

12. FEJEZET

Carson értetlenül meredt Ginára.– Hogy érted? Hiszen csak most találtunk egymásra. Nem engedem,

hogy elhagyj.A lány a férfi vállába rejtette arcát.– Nem tehetünk semmit. Számunkra nincs remény.– Ezt nem gondolhatod komolyan – mondta Carson hitetlenkedve. –

Felejtsd el, amit Brenda a házasságunkról mondott, és…– Nem Brendáról van szó, hanem Joeyról. Nem vetted észre, milyen

boldog, hogy visszakapta az édesanyját?– Legalább olyan jól tudod, mint én, hogy a fiam hamis reményeket

táplál. Ne hagyd, hogy ez az alattomos nőszemély megtévesszen!– Átlátok rajta – jelentette ki Gina remegő hangon. – De láttam Joey

arcát is, miközben átölelte. Amikor meghalt az édesanyám, sokáig nem tudtam elhinni. Elképzeltem, hogy visszajön, és megbocsát. Joeynak ugyanez az álma. Legalább az övé beteljesedett.

– Néhány napja még téged nevezett az édesanyjának.– Én csak pótlék voltam. Most, hogy az igazi édesanyja itt van, Joey

életében először igazán boldog, és én nem fogom ezt a boldogságot szétzúzni.

– Brenda majd megteszi helyetted.– Ezért kell a közelében maradnod, hogy ne okozhasson Joeynak

fájdalmat.Carson idegesen a hajába túrt.– Néhány nap múlva Brenda vissza fog repülni Los Angelesbe, és

akkor vége lesz ennek a kutyakomédiának.– Kétlem. A karrierje mintha megtorpant volna. Drágám, hadd

élvezze Joey a boldogságot, amíg lehet. Ti ketten nélkülem is meglesztek.

– Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezte a férfi keserűen. – Hogy bírnám ki nélküled, amikor annyira szeretlek? Tudtam, hogy a szerelmemet nem viszonozod, de azt hittem, ennél azért többet jelentek a számodra.

– Te… te… szeretsz engem? – suttogta Gina. – És azt hiszed, hogy

én, nem szeretlek?– Mindent Joey kedvéért tettél, ugye? Miatta jöttél volna feleségül

hozzám, és most miatta hagysz el.A lány nem egészen fogta fel Carson szavait.– Nemcsak Joey miatt. Hogy gondolhatsz ilyet?– Nehezen szántad rá magad, hogy a feleségem legyél. Csak akkor

mondtál igent, amikor láttad, hogy Joeyt rémálmok gyötrik.– Nem, az egészet félreértetted. Mit gondolsz, miért ölellek annak

ellenére, hogy tudom, hamarosan el kell válnunk?– Fogalmam sincs – felelte Carson zavartan. – Megajándékoztál a

szerelmeddel.Még soha nem ismertem olyan nőt, mint te… Annyira szeretnék

hinni abban, hogy te is szeretsz…A lány megszédült.– Szeretlek, Carson. De azt hittem, Brenda közöttünk áll, és te

képtelen vagy más nőt szeretni. Azt gondoltam, csak Joey lehetséges anyját látod bennem, és némi vonzalomnál többet nem érzel irántam.

– Némi vonzalomnál? Gina, én annyira szeretlek, hogy…Carson elhallgatott, mert a lány szemét könnyek lepték el.– Képtelen vagyok elhinni – tört ki Ginából, és szinte rázkódott a

zokogástól.Végre egymásra találtunk, és most már késő.Carson magához ölelte a lányt, arcát a hajába temette.– Te vagy az egyetlen nő, akit szeretek. Sohasem lesz más az

életemben, erre megesküszöm. Nem hagyom, hogy elmenj.– El kell válnunk, legalábbis átmenetileg – felelte Gina alig

hallhatóan. – Ha Brendát kidobod, Joey szíve megszakad.– Te is jól tudod, hogy egy napon megint cserbenhagyja.– Talán addigra elég idős lesz ahhoz, hogy megbirkózzon a

csalódással.– Nem lenne jobb, ha már most szembenézne az igazsággal?– Tényleg közölni akarod vele, hogy az anyja, akit annyira szeret,

csak kihasználja, és előbb vagy utóbb elhagyja?Carson egyszeriben éveket öregedett.– Igazad van, ezt nem tehetjük meg vele – felelte halkan.Némán néztek egymásra. Már mindent elmondtak. Carson óvatosan

magához vonta Ginát. Szüksége volt a közelségére, a belőle áradó melegségre. Egymáshoz simulva feküdtek az ágyon, míg, fel nem kelt a nap.

Gina sokáig azt hitte, barátságnál és vonzalomnál nem számíthat többre, ha férjhez megy Carsonhoz, most azonban már tudta, hogy a legtitkosabb vágya teljesült.

A férfi szereti, és örökre mellette akar maradni.De már késő.– Képtelen vagyok elhinni, hogy mindennek vége, mielőtt még

elkezdődhetett volna – szólalt meg végül Carson. – Ha kell, várni fogok rád.

– Én is várni foglak.Miközben Gina másnap reggel a kávét főzte, Angelica kérdőre vonta.– Most már tudom, miért volt olyan ismerős a hangja. Egyszer már

beszéltünk telefonon. Tehát egész idő alatt azon fáradozott, hogy nélkülözhetetlenné tegye magát.

– Azért voltam itt, hogy Joeynak segítsek.– Felőlem! De ne akarja elhitetni velem, hogy nem voltak hátsó

szándékai! Ismerem a fajtáját. Azt hiszi, könnyűszerrel elveheti egy nőtől a férjét és az otthonát? Téved. Visszajöttem, és itt is maradok.

– Amíg Joey boldog, semmi kifogásom ellene – válaszolta Gina nyugodtan.

– Ne beszéljen mellé! – fortyant fel Angelica. – Követelem, hogy azonnal hagyja el a házamat.

– Pontosan ez a szándékom. De előtte szeretnék elmondani néhány fontos dolgot Joeyjal kapcsolatban.

– Egy szót sem értek abból, amit makog. És ez a jelbeszéd…– A jeleket megtanulhatja, ahogy Mr. Page is tette.– Minek? Úgy hallottam, hogy Joey megint normális, de nem így

van. Ennek biztosan maga az oka – jegyezte meg Angelica dühösen.– Mit akar ezzel mondani?– Nem fog az orromnál fogva vezetni. Amióta betette a lábát, azon

fáradozik, hogy ezt a szegény kisfiút magához édesgesse. Bizonyára nem szolgálná az érdekeit, ha ismét normális lenne, és nem lenne magára utalva.

Gina ökölbe szorította zsebre dugott kezét. Igyekezett megőrizni a

hidegvérét.Tisztáznia kell ezzel a rosszindulatú nőszeméllyel, hogyan kell bánni

Joeyjal.– Van néhány fontos dolog, amiről tudnia kell – kezdte nyugodtan.– Rendben, talán majd később…– Fogja be a száját, és figyeljen rám!Angelica elnémult, és hitetlenkedve nézett a másikra. Gina

elmagyarázta, hogyan működik a beültetett szerkezet, mennyi ideig fog tartani, amíg Joey rendesen megtanul beszélni.

– Csak legyen türelmes hozzá! – kérte az asszonyt. – Magának csupán néhány jelet kell megtanulnia, és…

– Azt már nem! Nem fogok én itt hadonászni. Kivárom, míg Joey megtanul beszélni. S maga minél gyorsabban eltűnik innen, annál gyorsabban fog menni.

Valami zaj hallatszott a hátuk mögött. Joey állt az ajtóban. Gina nem tudta, menynyit értett meg az elhangzottakból. Angelica félig elfordult tőle, így a szájáról nem tudott olvasni. A szavak hangzása pedig még idegen a számára.

Angelica elbűvölően rámosolygott. A fiú visszamosolygott rá, és egy jelet mutatott. A színésznő összeszorította a száját.

– Szia, mami – fordította Gina.– Mikor beszél már végre rendesen? – kérdezte türelmetlenül

Angelica.– Adon még neki egy kis időt! – kérte halkan Gina, de az asszony rá

se hederíteti, hanem Joeyhoz fordult.– Mondjad, drágám, a mama kedvéért.A kisfiú megpróbálta. Nagyon ügyes volt, ha számításba vesszük,

hogy csak néhány napja hallott. Ám Angelica elhúzta a száját, – Jó, jó, majd később újra megpróbáljuk.

Carson úgy érezte, rémálom az élete. Angelica egy tucatnyi riporteri hívott a házhoz, hogy beszámoljon a kibékülésükről.

– Ebbe nem egyezem bele – mondta a férfi dühösen.– Brenda előbb vagy utóbb amúgy is megteszi – jegyezte meg Gina.

Most még itt vagyok, hogy segítsek Joeynak feldolgozni a riporterek tapintatlan kérdéseit.

– Nehéz lesz számára a búcsú.

– A gyerekek nagyon gyakorlatiasak tudnak lenni – mondta Gina bánatosan. – Talán nem is fogja.annyira megviselni.

Angelica elmesélte Joeynak, hogy egy partit szervez a tiszteletére, amire néhány barátját is meghívta. Azt kérte tőle, hogy viselkedjen rendesen.

Joey a szájáról olvasott, és mosolyogva bólintott. Örült a partinak, noha már többször eltöprengett rajta, vajon mikor lesz az édesanyjának ideje, hogy végre nyugodtan beszélgessen vele. Elhatározta, hogy megkérdezi Ginától. A szobájába ment, ahol a lány épp a bőröndjét csomagolta.

Hová mész?– Visszamegyek dolgozni, drágám.Szeretném, ha itt maradnál.– Nem lehet. Most már itt van a mamid. Nincs szükséged rám.Joey a homlokát ráncolta.– Hiszen szereted a mamidat, ugye?Gina a jobb kezét a szívére tette, ami a szeretet jele volt. Joey

mosolyogva bólintott. Igen, szereti, gondolta a lány szomorúan. Ennek így is kell lennie. Titkon megpróbált örülni a gyerek boldogságának. Ha Angelica karrierje tényleg hanyatlóban van, talán erőt vesz magán, hogy legalább az anyaszerepet jól alakítsa. Nincs okom szomorkodni, figyelmeztette magát.

Angelica alaposan felkészült az újságírókkal való találkozásra. Erősen kifestette magát, és egy különlegesen szép ruhát vett fel. Hatásosan elhelyezte a nappaliban az ajándékokat, amelyeket előző nap már átadott Joeynak. Amikor a fiú belépett, roszszallóan mérte végig.

– Ez az ócska farmer már nagyon réginek tűnik. Miért nem veszed fel a fényképezéshez azokat a ruhákat, amelyeket tegnap hoztam neked?

Nagyon gyorsan beszélt, ezért Ginának fordítania kellett.– Te jó ég, semmit sem ért! Tényleg ennyire buta? – kérdezte

Angelica türelmetlenül.– Ellenkezőleg, nagyon okos – felelte Gina. – De nem látta a száját,

és a szavak hangzását még nem tudja értelmezni.– Adja rá az új holmikat! A Rodeo Drive-on vettem. Egy vagyonba

kerültek.Joey egy jelet mutatott.

– A ruhák kicsik neki – fordította Gina. – Az utóbbi időben sokat nőtt.

– Akkor legalább ezt fogja a kezébe! – mondta az asszony, és egy futball-labdát nyújtott oda a fiának. – Szereted a focit, ugye?

Joey megrázta a fejét.– Badarság, minden kisfiú szereti a focit.– Joey nem – jegyezte meg Carson a szobába lépve. – Őt a tengeri

állatok érdeklik.– Ha azt hiszed, hogy egy hallal fogom lefényképeztetni magam…Joey megpróbálta elmagyarázni, miről van szó. Amikor Angelica az

artikulálatlan hangokat meghallotta, összerándult. Leguggolt a fia elé, hogy a gyerek láthassa az arcát.

– Nem szeretem ezeket a hangokat – mondta hűvösen. – Fogd be a szád!

Joey azonban egyre izgatottabb és kétségbeesettebb lett, mert az édesanyja nem értette. Nagy erőfeszítéssel próbált helyesen beszélni.

Angelica undorodva igyekezett megszabadulni tőle.– Ne most, Joey… Vigyázz, összegyűröd a ruhám!A kisfiú megfogta a karját.– Mami, mami… – Izgalmában meglökte az asztalt, melyen egy

nagy pohár eperturmix állt. Az ital az asszony ruhájára ömlött.– Nem tudsz vigyázni? – kiáltott fel Angelica. – Hát sosem leszel

normális?Joey mereven bámult az édesanyjára. Mindent megértett. Ha a

szavak jelentését nem is ismerte, a dühös, rosszindulatú hang mindent elárult. A szeme megtelt könynyekkel.

Gina szíve elszorult. Néhány lépést tett a fiú felé, hogy jelezze, mellette van. De semmire sem akarta kényszeríteni. A gyereknek egyedül kell döntenie.

Angelica észrevette, hogy hibázott. Negédesen elmosolyodott.– Véletlen volt, ugye?Joey némán bólintott.– Nagyon remélem, hogy értelmes arcot fogsz vágni, amikor

lefényképeznek minket – fűzte hozzá az asszony élesen.– Nem lesz fényképezés – jelentette ki Carson határozottan. –

Azonnal hagyd el a házamat!

Angelica kényszeredetten felnevetett.– A riporterek és a fotósok mindjárt itt lesznek, drágám. Nem

gondolhatod komolyan.– Dehogynem! Ha nem tűnsz el azonnal, gondoskodom arról, hogy a

nagyközönség megtudja rólad az igazat.Angelica kijátszotta utolsó aduját. Joeyhoz fordult.– Ugye, nem akarod, hogy elmenjek? Szereted a mamit?Joey egy darabig némán nézett rá. Azután Ginához lépett, és

megfogta a kezét.– Igen – mondta halkan, de érthetően.Ginának elakadt a szava. Tényleg úgy gondolja, hogy…A kisfiú ránézett, és a lány most már tudta, hogy jól értette.– Ez elég világos volt – jegyezte meg Carson. – Joey kedvéért

elviseltelek volna, de most, hogy ő is átlátott rajtad, nincs többé hatalmad fölöttem. És ha nem vigyázol, elmesélem a sajtónak az igazságot, ami a karriered végét fogja jelenteni.

Angelica összerándult.– Ezt nem teheted. A karrierem az egyetlen, amim…– Tudom – vágott a férfi a szavába. – Ez minden, ami maradt.

Valamikor volt egy férjed és egy kisfiad, akik nagyon szerettek, de ez neked nem volt elég. Most Joey és én találtunk egy asszonyt, akit egész életünkben szeretni fogunk, és aki méltó erre. – Megvetően nézett volt feleségére. – Menj, és csomagold össze a bőröndödet!

Hívok egy taxit.– Nagyon ravasznak képzelitek magatokat, ugye? – rikácsolta

Angelica dühösen.Vannak befolyásos barátaim sajtókörökben. Majd elmesélem, hogy

kidobtál, és felcsíptél egy jöttment logopédust…– Gina ügyvéd – szakította félbe Carson az asszonyt.– Nem – szólt közbe gyorsan Gina. – A logopédus jobban illik a

képbe, ugye, Angelica? Valaki, aki segít Joeynak. Mi mást kívánhatna egy gondos anya?

– Tessék?– Ezzel a történettel biztosan részvétet ébreszt a közvéleményben.– Gina – kezdte Carson, de látta, hogy a lány szemei villámot

szórnak.

– Ha elég ügyes – folytatta Gina –, az első interjú éppen akkor fog megjelenni, amikor a válás törvényerőre emelkedik. Ha Carson és én néhány hét múlva házasságot kötünk, egy másik interjút is adhat, hogy mindenért megfizessen.

Angelica megértette, és gúnyosan felnevetett. Gina megvetéssel nézte.

– Természetesen a fiamért minden áldozatra képes vagyok. Ha kell, még a férjemről és az otthonomról is lemondok.

Angelica gondolatban már egy szívszorító történetet fogalmazott a sajtó számára.

– Sem én, sem Carson nem fogunk helyesbítést kérni – mondta Gina.– Tartsd magad távol az életünktől, és mi is ezt fogjuk tenni –

erősítette meg Carson, és undorral nézett volt feleségére.– Joeyjal azonban természetesen továbbra is tarthatja a kapcsolatot –

szólalt meg Gina. – Ha a gyerek már jól beszél, meglátogatjuk, és…Az asszony Gina felé fordult, hogy a fia ne lássa az arcát.– Hagyja már abba! A magáé.Ezután sarkon fordult, sietve összecsomagolt és távozott. Joey egész

idő alatt némán állt Gina mellett.Amikor egyedül maradtak, megfogta Gina kezét.Most már örökre itt maradsz?– Igen, drágám.Joey megrángatta az apja ingujját, azután a jobb keze kisujját a bal

keze gyűrűsujjába akasztotta.– Ezt a jelet még nem ismerem – mondta Carson.– Azt jelenti, megházasodni – magyarázta halkan Gina.– Igen, Gina és én összeházasodunk.Mikor?– A jövő hónapban.Joey ismét mutatott egy jelet, majd magára, Ginára és az apjára

mutatott.– Igen – helyeselt Carson komolyan, és bólintott.– Megértetted? – kérdezte Gina remegő hangon.– Igen, mert megtanítottál rá. Nélküled sohasem tanultam volna meg.– Egyszer már hallottam tőled, de szívesen meg is nézném.Carson a jobb kezét a szívére tette, Ginára mutatott, és gyengéden

elmosolyodott.Szeretlek.