Katherine Applegate – Szívzűrök 05 – Claire-t rajtakapják

Együtt nőttek fel egy apró szigeten. Azt hiszik, mindent tudnak egymásról..., de csak most kezdik

kapisgálni az igazságot. Claire-t rajtakapják, hogy, mások dolgába üti az orrát. Segíteni próbál a

barátainak, hogy rendbe hozzák megtépázott kapcsolataikat, de a sajátját kivéve mindegyiket csak

összezavarja.

Katherine Applegate

CLAIRE-T RAJTAKAPJÁK

Szívzűrök-sorozat, 5. kötet

regény

Könyvmolyképző Kiadó

Szeged, 2010

Írta: Katherine Applegate

Eredeti címe: Claire gets caught

Eredeti kiadás: Macmillan Children's Books, London, 1995.

Copyright © 1994 by Daniel Weiss Associates Inc. and Katherine Applegate

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Szerkesztette: Szakál Gertrúd

A borítót tervezte: Helga Petra

ISBN 978 963 245 204 3

Tizennégy éves kortól ajánljuk

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2010-ben

Cím: 6701 Szeged, Pf. 784

Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139

E-mail: info@konyvmolykepzo.hu

www.konyvmolykepzo.hu

Felelős kiadó: A. Katona Ildikó

Műszaki szerkesztő: Balogh József

Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen

Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát

is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár

elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem

sokszorosítható.

Fran Lebowitznak, és mint mindig, Michaelnak

– De eddig tartott – folytatta Claire. – Itt van vége. Vagy én, vagy Wade. Egyikünknek veszítenie

kell, és… – Ekkor mély lélegzetet vett. – …ő már mindent elveszített, amit csak lehetett.

– Claire…

– Kérlek, ne! – csattant fel élesen a lány. – Így is nehéz nekem. Tényleg szeretlek, és tudom, hogy

te is szeretsz, tehát ne tegyél még szomorúbbá azzal, hogy ki is mondod! Túl sok mindenen mentünk

keresztül. És az igazat megvallva, nem vagyok az a típus, aki sokáig roskadozik a bűntudat súlya

alatt. Sajnálom, ami két éve történt. Sajnálom, hogy képtelen vagy anélkül megbirkózni vele, hogy

ne tennéd tönkre magad. De képtelen vagy. Ami számomra csak egy választást hagy.

Jake még erősebben magához szorította. Claire a vállára hajtotta a fejét, és könnyeit Jake

ingébe törölte.

Jake két keze közé fogta Claire arcát, és arra kényszerítette a lányt, hogy a szemébe nézzen.

Azután hosszan megcsókolta.

Claire vett még egy mély lélegzetet. Igyekezett elhessegetni az érzelmeit, ezért másfelé terelte a

gondolatait. A tetőteraszra gondolt. Arra, hogy mennyire szeret ott ülni, figyelni, ahogy a villám

megvilágítja a sötétséget, ahogy a hó szállingózik, és beborítja a kisvárost odalent.

Mindig meg tudta tenni, amit kellett. Most is. Elhúzódott, elhagyta Jake ölelésének melegét.

Azután sarkon fordult, és elment anélkül, hogy bárki egyetlen könnycseppet is felfedezhetett volna a

szemében.

Claire kilépett a táncteremből, a zene lassan elhalkult a háta mögött, ahogy távolodott. Kiért az

iskola területéről, és a városon át a part felé tartott. Sötét kirakatok és kivilágított éttermek mellett

ment el. Hűvös, csípős este volt, és Claire jól kilépett; a cipősarka hangosan kopogott a járdán.

Sikerült elhitetnie magával, hogy minden pompásan alakult. Jake most kezd rádöbbenni, mi

történt: Claire lemondott róla, hogy ne bántsa meg még jobban. Jake most kezdi felfogni, hogy

egyedül maradt, miközben a szerelmespárokkal teli termet nézi.

– Sajnálom, hogy képtelen vagy anélkül megbirkózni vele, hogy tönkretennéd magad – ismételte

meg Claire halkan. Tökéletes. Kellő mértékű leereszkedés.

Most pedig hagyni fogja, hadd élvezze Jake egy darabig nélküle az életet. Lássuk, hogy tetszik a

fiúnak, ha megkapja azt, amiről azt képzeli, hogy szüksége van rá. És azután Claire egyszerűen csak

kivárja, amíg megfelelő alkalom kínálkozik.

Claire elmosolyodott. Tisztességtelen, becstelen és feltétlenül manipulatív. De ennél is

fontosabb, hogy egy kis szerencsével minden úgy alakul, ahogy szeretné.

Zoey Passmore

A Seventeen-ben vagy a Sassy-ben, vagy az YM-ben1 találtam ezt a

kérdőívet, és kitéptem. – Vajon elég jól ismered a nagy őt? – volt a címe, és az őt szót fényes rózsaszín betűkkel nyomtatták. Egyedül kell kitölteni, és ki kell találni, mik lennének a barátunk válaszai. Utána fel kell tenni a kérdéseket a barátunknak, és ha a két válasz azonos, szuper. Ha nem, akkor nem ismerjük olyan jól mint hittük, nem igaz? Persze nem veszem komolyan az efféle kérdőíveket. Mégis arra gondoltam, lehet benne valami igazság különben nem adnák közre egy olyan komoly lapban, mint a... mindegy, szóval abban amiben találtam.

Na jó, szóval az első kérdés így hangzott:

1 A szex kérdésében a barátod azt állítja: (A) hajlandó elhalasztani addig, amíg össze nem

házasodtok, (B) várni, amíg úgy nem érzed, elérkezett a megfelelő pillanat, és addig nem rágja a

füledet, (C) rágja a füledet, mert szerinte ha egyszer kipróbálod, kedvet kapsz hozzá, (D) elhagy, és

mással jár, ha továbbra is nemet mondasz, (E) nem vonatkozik ránk, mert már lefeküdtünk

egymással.

Egyenesen a lényegre tér, nem? Az E-t rögtön kihúzhatjuk. Nem fekszem

le Lucasszal. Mással sem feküdtem le még soha. Nem mintha nem fordult meg a fejemben. Nem is egyszer. Kivált olyankor, amikor megcsókol, és a keze... Látod? Most is erre gondolok.

De nem! Nem tudom miért, de ennek úgy érzem, még nem érkezett el az ideje. És azt hiszem Lucas ezt tiszteletben is tartja. Nem túlzottan, mármint nem rajong azért, hogy visszautasítom. Néha nagyon utálja. De a D választ biztosan nem választaná. És az A-t sem. Szerintem valahol a B és a C között lenne a válasza. Mondjuk egy C-t. Bár valójában a B-t karikázná be, mert azt gondolja, ezt a választ szeretném hallani.

Lucas Cabral

Sajnálom, de az E választ elfelejthetjük. Ha így volna, nem

zuhanyoznék esténként jéghideg vízzel, miután elbúcsúztam Zoey-

től. Ha a válasz E volna, nem másznék falra, és nem ébrednék olyan

álmokból amikről biztos senki sem szeretne hallani. Nem bizony. E

kizárva. Az A is. D is egy lehetőség, már abban az esetben, ha

ennek se vége, se hossza. Úgy értem, ha mondjuk, tíz évet veszünk

alapul, akkor már mindketten a húszas éveink végét tapossuk,

vagyis benne járunk a XXI. században, és még mindig nem voltam

nővel? Na, ne! Ez elképzelhetetlen!

A valódi válasz természetesen a C. De B-t kell választanom; nem

vagyok hülye!

____________ 1 Amerikai tini képes újságok – a ford.

Nina Geiger

Tegyük félre egy kicsit az első kérdést! Ebben a témában Benjamin és én még odáig sem

jutottunk el, hogy egy szobában aludjunk. Én legalábbis még nem Benjamint illetően nem

tudok mit mondani, mert még csak egy randink volt, amit mellesleg életem első valódi

randijának lehet nevezni. E témában nem tekintem magam a bölcsesség kútfőjének.

2 A barátod tökéletes randiról alkotott elképzelése: (A) elmenni egy gyorsétterembe és utána

moziba, (B) piknikezni a tengerparton, és közben a naplementét nézni, (C) rockkoncertre menni,

(D) közös barátaitok nagy csapatával lógni.

Könnyű a válasz: A mozival szemben természetesen a koncertet részesítené előnyben.

Benjamin vak, és imádja a zenét. De ha megkérdezném, a B-t választaná. Fel tudod ezt fogni?

Egy vak pasi, aki a naplementét bámulja? Benjamin szerint ez mulatságos. Ami azt illeti,

szerintem is.

Benjamin Passmore

B

Aisha Gray

Az első kérdésre a C lenne a válasz. Christopher nem szemérmes típus, simán rákérdez. Én meg

nem félek nemet mondani. A második kérdésre, azt hiszem, B lenne a válasz, mert a B révén lehetne a legkönnyebben visszakanyarodni az első kérdéshez.

Á, a harmadik kérdés! Milyen találó!

3 A barátod azt mondaná-e, hogy: (A) mindketten találkozgathattok másokkal is, (B) ő randizhat

más lányokkal, de tőled elvárja a hűséget, (C) hűséges lesz hozzád, de megérti, ha más pasikkal is

randizol, (D) meglátjuk, hogy alakul.

Tessék: a kérdés, amit sosem tettem fel, pedig kellett volna. De vajon Christopher őszintén

válaszolt volna rá? A kérdőívekkel ez a legnagyobb gond. Azon múlik minden, milyen, őszinte – vagy én –, és

mennyire vagyunk készek az igazsággal szembenézni, szerintem Christopher A-t válaszolna. De a szíve mélyén B-re gondolna.

CHRISTOPHER SHUPE

AISHÁÉKNÁL LAKOM, MÍG FEL NEM ÉPÜLÖK EGY SZERENCSÉTLEN ÖSSZETŰZÉSBŐL. NÉHÁNY CSÁVÓNAK NEM TETSZETT A BŐRÖM SZÍNE. AISHA ANYJA FŐZ RÁM, ÉS AISHA APJA LÁT EL OLVASNIVALÓVAL AISHA ÖCCSE IS MEGLÁTOGAT, ÉS VIDEÓJÁTÉKOKAT JÁTSZUNK. ÓRIÁSI SZEMÉTLÁDÁNAK KELLENE LENNEM HA ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT A-T VÁLASZOLNÉK MIKÖZBEN TUDOM, HOGY AISHA MIT ÉREZ IRÁNTAM. HA KOMOLYAN KÉNYSZERÍTENÉNEK AKKOR AZT FELELNÉM, H0GY AZ ŐSZINTE VÁLASZA B. DE MÁR NEM IGAZÁN TUDOM. AISHA SZÍVVEL-LÉLEKKEL KIÁLLT MELLETTEM ÉS EZ SOKAT SZÁMÍT. RÁADÁSUL JOBBAN KEDVELEM, MINT BÁRKIT, AKIT EDDIG ISMERTEM.

A VÁLASZOM D. DE KÉRDEZZETEK MEG, KÉSŐBB, AMIKOR MÁR TELJESEN FELÉPÜLTEM.

Első fejezet

A hullámok inkább szürkék, mint kékek voltak, és amikor Lucas felállt a deszkán, hosszú, szőke

haja volt az egyetlen élénk szín a tenger és az ég drámai összképén, ami akár egy fekete-fehér

fénykép is lehetett volna.

Zoey Passmore felhúzta az állára és a fülére a kötött pulóvere kámzsa nyakát, és becsúsztatta

kezét a pulóver ujjába. A homokos parton már nem lehetett érezni a nap korábban oly biztató

melegét, és Zoey nem mozdult a pokrócról. Korábban uszadékfát gyűjtött a parton, a mögötte álló

fenyők alól összeszedte a lehullott ágakat, és a cserkészlányként szerzett tapasztalatai alapján szép

kis gúlát rakott belőlük. De nem akarta addig meggyújtani a tüzet, amíg Lucas ki nem jön, mert

attól félt, eltüzeli az egész készletét, mire Lucas ráun a szörfözésre.

Lucas leesett a deszkáról: fejjel esett a vízbe, és amikor felbukkant, úgy rázta a hajából a vizet,

mint egy kutya. Elvigyorodott, és feltartotta egy ujját, jelezve, hogy megvár még egy hullámot.

Zoey nézte, ahogy visszamászik a deszkára, és kievez; a fekete gumiruha rátapadt a lábszárára és

a fenekére, a lábfeje meztelen volt, és mostanra már biztos teljesen átfagyott. De Zoey nem irigyelte

tőle az élményt. Chatham Island közelében ritkán akadtak szörfözésre alkalmas hullámok. Ez most

hihetetlen mázli volt, az Atlanti-óceánon kitört hatalmas vihar eredménye. Csak a viharfelhők szélét

kapták, és elég erős hullámzást, hogy Lucas sietve beviaszolja a deszkáját, és belepréselje magát a

szörfruhába, amit láthatóan régen kinőtt.

Elcsípett egy hullámot, és hosszan meglovagolta; csak a keskeny partszakasztól pár méterre

borult le róla. De megtartotta az ígéretét, és kijött a hullámverésből; a deszkát kiemelte a habzó

vízből, ami Zoey lábától csak pár méterre tajtékzott.

– Gyorsan gyújts tüzet! – kiáltott oda Zoey-nak. – Összefagytam!

Zoey elmosolyodott. Lucas haja nedves volt és kócos, a teste minden porcikája jól látszott a

rátapadó ruhában. Zoey beleborzongott a látványba: Lucas hihetetlenül jól nézett ki. Túl jól ahhoz,

hogy igaz legyen. A lány a táskájában keresgélt, hogy elővegye a gyufát, de képtelen volt levenni a

szemét Lucasról.

Végül mégis elfordította a tekintetét, és meg is találta a gyufát. Lucas a homokba állította a

deszkáját, és leroskadt Zoey mellé a takaróra. Sóillata volt, és boldogan nevetett.

– A fenébe, el is felejtettem, mennyire szeretek szörfözni! – Félig lehúzta a cipzárt a mellén, és

mélyen beszívta a levegőt. – Bárcsak levegőt is kaptam volna! Azt hiszem, utána kell nézzek,

mennyi pénzem van, és vennem kell egy új szörfruhát.

Zoey meggyújtott egy gyufát, de a szél rögtön eloltotta. Ki ne mondd! – figyelmeztette magát. –

Ki ne mondd!

Aztán mégsem bírta megállni. – A ruha remekül áll neked. – A hangja kicsit megbicsaklott, és a

tenyerével árnyékolva próbálta óvni a második meggyújtott gyufát. A száraz fűből rakott

gyújtóshoz érintette. A fű pattogni kezdett, aztán lángra kapott.

Lucas odagurult hozzá, és figyelmeztetés nélkül a szvettere alá dugta a kezét, és Zoey meztelen

hasához szorította.

Zoey felvisított, és megpróbálta ellökni, de Lucas erősebb volt. – Vedd le rólam ezt a jégcsapot!

– kérlelte Zoey.

– Nem bírom kivárni a tüzet – szabadkozott Lucas. – Most azonnal át kell melegednem. Nem

érzem a kezemet.

– Előre szóltam, hogy iszonyú hideg a víz. Te mondtad, hogy „Ne aggódj, melegem lesz a

szörfruhában”.

Lucas keze Zoey hátára siklott; magához vonta a lányt. Azután a hátára fordult, de továbbra is

magához szorította Zoey-t. – A szám is elgémberedett.

Zoey lehajolt, és megcsókolta Lucas hideg száját. Lehunyta a szemét, és megcsókolta még

egyszer, ezúttal erősebben, miközben lelki szemeivel kristálytisztán látta maga előtt, ahogy Lucas

kiemelkedik a hullámok közül. Lucas szája pillanatok alatt olyan meleg lett, mint az övé. Zoey

megcsókolta a fiú arcát, és a két keze közé fogta. Megcsókolta Lucas szemhéját és a nyakát is.

– Most már átmelegedtél? – kérdezte.

– Mmmm. Most már más részeim is melegek – felelte Lucas.

– Ne légy közönséges!

– A lábamra céloztam.

– Naná – felelte Zoey. Futó csókot lehelt a szájára, és legurult róla. – Éhes vagy?

– Attól függ. Szerepel esetleg más is az étlapon? Úgy értem, ételen kívül más. Tudod, esetleg

olyasmi, ami másféle éhséget csillapít?

– Hot dog van és „kérek még”2. Csak ennyi.

Lucas felsóhajtott. – Na jó, akkor éhes vagyok. – A hangjából egyértelműen kicsendült a

duzzogás.

– Azt hittem, pihentetjük ezt a témát – jegyezte meg Zoey ingerülten.

Lucas felült, és átfogta a térdét. – Bocs, de tudod, az egyik a másikhoz vezet. Csókolózunk,

megsimogatjuk egymást, tudod, ez az első, aztán mindjárt a következő lépésre gondolok. Olyan,

mintha, mondjuk, szépen felöltöznénk, elhajtanánk egy előkelő étterembe, asztalhoz ülnénk, és

isteni ételt rendelnénk, aztán – meglepetés! – nem ennénk egy falatot sem.

Zoey egy pillanatig hallgatott. A tűz ropogott, és meleg fényt árasztott körülöttük. – Az evést

hoztad fel példaként. Biztosan korog a gyomrod.

– Mindjárt éhen halok – ismerte be Lucas bánatosan.

– Nézd, Lucas, ha mindannyiszor, amikor csókolózunk, azt mondod, hogy a szex felé terellek,

akkor szerinted mit kell tennem? – Gyorsan feltartotta a kezét. – Oké, a kérdés sztornó. Imádok

veled csókolózni. Komolyan! De nem fogom élvezni, ha folyton azt hajtogatod, hogy az első

lépésnek a másodikhoz kell vezetnie, onnan pedig a harmadikhoz, amikor arra még nem készültem

fel. Érted?

Lucas vállat vont, és elfordította a tekintetét. Azután elégedetlenül, de nem dühösen, fordult

vissza. – Ha tehát az egyet meg a kettőt szeretném, akkor fogjam be a számat a hárommal

kapcsolatban.

Zoey nagyot sóhajtott. Nem mintha nem töprengett volna még a harmadik lépésről. E tekintetben

nem különböztek nagyon Lucasszal. Csak hát számára ez bonyolultabb kérdés volt, mint Lucas

számára. Egy fiú számára biztos kellemes, hogy minden olyan egyszerű és egyértelmű: elég a

hormonoknak engedelmeskedni, és fittyet hányni a következményekre. – Nem szeretnéd, ha így

vagy úgy, de saját akaratomból választanék, és ez jó érzéssel töltene el?

Lucas elgondolkodott rajta, aztán megrándult az arca. – Dehogynem, dehogynem – felelte, de

meg sem próbált komoly lenni.

Zoey elmosolyodott, és megölelte. – De azért még gyakorolhatjuk az egyest és a kettest.

– Oké. De előbb együnk!

Zoey akkor búcsúzott el Lucastól, amikor Chatham Islandre és North Harbor kisvárosára leszállt

az éjszaka. Lucas a szörfözéstől fáradtan, és Zoey érzése szerint még mindig rosszkedvűen és

elégedetlenül, hazafelé indult. Zoey is ingerült volt, ami a Lucasszal való csókolózás után gyakran

előfordult. Egyenesen haza akart menni, hogy végre befejezze a házi feladatot az újságírásórára, de

úgy érezte, képtelen koncentrálni. Majd' szétfeszítette a felgyülemlett energia. A karját lengette, és

közben arra gondolt, milyen furcsán nézhetnek rá az emberek.

Végül úgy döntött, benéz Ninához. Zoey a táncmulatság előtti estén beszélt vele utoljára. Szinte

biztosra vehette, hogy Nina a hét bármelyik napján beugrik hozzá, kivált hétvégén. De ez a nap

eddig Nina-mentesen telt.

Zoey végigsétált a Center Streeten, aztán átment az úton, hogy a kör parkosított közepét se

hagyja ki. Valamelyik szigetlakó kipufogó nélküli, bömbölő autója zörgött el mellette, aminek az

elülső lökhárítóját madzaggal kötötték fel. Zoey integetett. Aisha anyja, Mrs. Gray ült benne. A

sziget háromszáz állandó lakója közül Zoey szinte mindenkit ismert.

____________ 2 Két keksz közé tett csokoládé és sült pehelycukor, tábortűz mellett fogyasztott, hagyományos amerikai-kanadai

édesség – a ford.

Elérte a Lighthouse Roadot, a sziget északi szélét, ahol a macskaköves utcák, az alacsony

karókerítések és a takaros, ápolt kertek éles, csúszós, nedves sziklákban és az óceán hirtelen

kirobbanó permetében végződtek. Bement a Geiger-ház kapuján, és ösztönösen felnézett az ódon

ház második emeletén levő, korláttal védett tetőteraszra, és ahogy sejtette, ott találta Claire Geigert,

Nina nővérét. Élénksárga viharkabátot viselt. A szél hosszan lebegtette dús fekete haját, fürtjei egy

képtelenül sárga műanyag sapka alól bukkantak elő.

– A fenébe is! – motyogta Zoey. Ő még most is csak egy szvettert viselt, és kabát sem volt rajta.

Claire a rozogának tűnő korlátra támaszkodva lekukucskált. – Szia, Zoey.

– Szia, Claire. Esni fog, mi? – kiabált fel Zoey a nyakát nyújtogatva.

– Réteges, vastag nimbostratus takar bennünket – világosította fel Claire.

– Aha! – felelte Zoey.

– Esőfelhő. Nimbostratus. Egyébként nem érdekes – legyintett. – Semmi ahhoz a csodásan

borzalmas kanadai hidegfronthoz képest, ami New York állam felső része és Vermont felé tart.

– Igen, az tényleg izgi – motyogta szárazon Zoey. Ha Claire-t a jó szerencse nem áldotta volna

meg szépséggel és természetes eleganciával, ami még a viharkabát alól is kitetszett, akkor

csodabogárként élte volna le az életét. De mivel olyan volt, amilyen, az időjárás iránti lelkesedése,

vele született magányossága, távolságtartása mind azt az érzést táplálta, hogy különleges teremtés,

akit csakis a maga mércéjével lehet mérni, akármi is legyen az.

– Hó – közölte Claire, és a szeme úgy csillogott, mintha az egyetemes világbéke eljövetelét

jelentené be. – Nagy esély van arra, hogy Vermontban komoly hóesés lesz. Mondjuk úgy…

Killington környékén. És jövő hétvégén háromnapos víkend lesz!

Zoey-nak beugrott. – Sítúra? Sítúrát tervezel?

Claire ritka mosolyainak egyikét villantotta rá. – Nagyon valószínű. Majd értesítelek.

– Remek! – lelkesedett Zoey. Claire-rel nem volt bennük sok közös (a két volt barátjukat

kivéve), de mindketten szerettek síelni. És bár csak két hónapja kezdődött az iskolaév, Zoey az

utóbbi időben már bezártságérzéssel küszködött. Egy utazás biztos kirántja belőle.

Fogalma sem volt, hogy Lucasnak tetszik-e majd az ötlet. Eddig sosem említette a síelést, de a

hódeszkázás nagyon hasonlít a szörfözésre.

Ugyanakkor felvetődik egy probléma is: Lucasszal tölti a hétvégét, távol a szüleitől.

– Hol szállnánk meg? – kiabált fel Zoey.

– Az apám ismer egy pasit, akinek van ott öröklakása. Az év elején járunk, még biztos nem adta

ki – mosolygott Claire sokatmondóan. – Ne aggódj, biztosan lesz elég ágy, hogy kényelmesen

aludjatok, bármelyik megoldást választod is.

Zoey bekopogott a bejárati ajtón, és bement. A Red Hot Chilli Peppers hangfoszlányait követve

felment a lépcsőn Nina szobájába, és dörömbölni kezdett az ajtón.

– Qué día tan hermoso!

Bement, és Nina Geigert az ágyán találta: falra feltett lábbal a hátán feküdt, és egy spanyol

nyelvkönyvet tartott a kezében. A zenét túlharsogva mondatokat ordibált, a kántáló spanyol

összekeveredett a hifiből áradó, vidáman dacos trágárságokkal.

– Cree usted que hara buen tiempo mañana?

– Nina! – ordította Zoey torkaszakadtából.

Nina rémült képet vágott, aztán elmosolyodott. – Zoey! Chiquita. Como está?

Zoey leült az ágyra, és a CD-lejátszó gombja felé nyúlt, hogy lehalkítsa a zenét. Ninával nem

volt közös a zenei ízlésük, sőt a felületes vizsgálódónak úgy tűnhetett, hogy nincs bennük más

közös sem. Nina egy évvel fiatalabb volt, harsányabb, mulatságosabb, furcsább, mindezek ellenére

sérülékenyebb, és úgy öltözködött, mint egy seattle-i menekült, aki New Yorkba menet betért egy

országúti pihenőhelyre. Évek óta mégis a legjobb barátnők voltak.

– Csak beugrottam – közölte Zoey. – Nem jöttél át ma.

Nina vállat vont, és kitérően elfordította a tekintetét. – Rettenetesen elmaradtam a házival, Zoey.

Történelemből egy egész háborúval. Modern médiából pedig nem vagyok egy sztár.

Zoey grimasszal nyugtázta Nina szóviccét. – Ne akard beadni, hogy azért bújtál el a vackodban,

mert tanulnod kell. Olyan ostobának látszom, hogy ezt beveszem?

– Gondoltam, egy próbálkozást megér.

– Ugyan már, Nina! Azért nem jöttél át, mert nem akartál összefutni Benjaminnal.

Nina a hasára fordult, és a táskája után nyúlt. – Szó sincs róla! – fogadkozott. – Hülyeség lenne,

és éretlenség is, és mindketten tudjuk, hogy én maga vagyok a megtestesült érettség.

– Nem ment jól? – kérdezte Zoey kelletlenül. Megfogadta, hogy semmilyen körülmények között

sem bonyolódik bele a legjobb barátnője és a bátyja között bimbózó kapcsolatba. De ez nem

nevezhető belebonyolódásnak, ugye? Ez csak beszélgetés.

– De igen – válaszolta Nina. Továbbra is kerülte Zoey tekintetét, és a táskájában matatott. Talált

egy csomag Lucky Strike-ot, és szokása szerint a szája sarkába biggyesztett egyet anélkül, hogy

meggyújtotta volna.

– Nekem elmondhatod. Semmivel sem hozhatsz zavarba.

– Na, jó, Zoey, ha már így rákérdeztél: a buli után Benjaminnal meztelenre vetkőztünk, és mint

az állatok szeretkeztünk a sárban, a focipálya kellős közepén.

Zoey szíve egy pillanatra megállt. – Oké – sóhajtott fel aztán. – Azért van, amivel zavarba tudsz

hozni – ismerte el.

Nina láthatóan elégedett volt magával, mint mindig, ha valakit sikerült megbotránkoztatnia. –

Egyébként nem volt nagy ügy.

– Az első randid, Nina.

– Benjamin még nem mondta el, mi történt?

– Nem szoktam a bátyámmal a szerelmi életéről beszélgetni – világosította fel Zoey. – A legjobb

barátnőmmel beszélgetek róla. És most megígérem, hogy soha többé nem ütöm bele az orromat, és

egyetlenegy kérdést sem teszek fel többé, de végtére is, Nina, ez nagy dolog volt az életedben.

Nina hosszú éveken át hallgatott, de nemrégiben megszólalt, és azzal vádolta a nagybátyját, hogy

kiskorában zaklatta. Nina legnagyobb megmaradt lelki sérülése az ellenkező nemtől való félelem

volt. Zoey tisztában volt azzal, hogy ami más lánynak csak egy randi lett volna, az Ninánál

rendkívül bátor tett volt.

– Táncoltunk.

– Tudom. Láttam – nyugtatta meg türelmesen Zoey. – Ott voltam.

– Fogtuk egymás kezét. Valahogy úgy történt, ahogy előre megmondtad. Csak a tenyerem

folyton megizzadt, és nem tudtam, mikor kellene abbahagyni, és amikor abbahagytuk, nem tudtam,

mikor kellene újrakezdeni.

– Azért ez jó – mondta Zoey, és szeretettel nézett a barátnőjére. – Végigcsináltad, nem?

Nina bólintott. – Hát, igen. De majdnem elszúrtam. Úgy értem, amikor csókolóztunk…

– Micsoda?

– Kimentünk, és tudod…

– Megint hülyéskedsz?

– Nem. Megcsókoltam, oké? Jesszusom! Lehet, hogy fényképeket kellett volna csinálnom.

– Hol csókoltad meg?

– Odakint?

– Tudod, mire gondolok – vonta össze a szemöldökét Zoey.

– A száján. Az igazat megvallva, az első kísérlet félresikerült, és véletlenül az orrát pusziltam

meg. De másodikra igazi csók lett. Csak nem nyelves – tette hozzá segítőkészen.

Ez a részlet egy kicsit már sok volt Zoey-nak.

– Van ebben valami beteges – vallotta be. – Ha más pasiról volna szó, kifaggatnálak az összes

mocskos részletről, de itt Benjaminról van szó.

– Hát, igen – mosolygott Nina csendes vágyódással, és bólintott. – Jó volt. Úgy értem, párszor

visszajött az a régi ügy a nagybátyámmal, és rám tört a pánik. És párszor közel álltam ahhoz, hogy

az előzőleg megivott punccsal és Doritóval borítsam be Benjamint.

– Nagyon romantikus lett volna – vigyorodott el Zoey, amikor elképzelte.

– De aztán azt mondtam magamnak, hogy hisz ez Benjamin, nem valaki más, és ez a jelen, nem

a múlt. És attól fogva jobbára tetszett.

– Jobbára?

– Mint a papaja. – Nina elgondolkodva szívta a cigarettát.

– Papaja.

– Érted, mire gondolok: ismeretlen íz, még sosem ettél ilyet, ezért óvatosan látsz neki. Nem vagy

biztos benne, mint, mondjuk, a görögdinnyében vagy az almában. Aztán arra gondolsz: új és más,

de nem rossz. És világosan láttam, hogy idővel megszerethetem.

– Jól hangzik.

– Igen – nézett fel Nina a mennyezetre. – Igen. Csak hát… nem tudom, mit gondolt Benjamin.

Hiszen ő már evett papaját. Tulajdonképpen Claire-rel. És Claire sokkal tapasztaltabb papaja, mint

én.

– Értem már. Az izgat, mit gondolt Benjamin. Hogy élvezte-e annyira, mint te.

– Vagy csak szánalomból randizott velem. És az a véleménye, hogy almás a dolog – harapott az

ajkába Nina.

– Nem kéne miatta és Claire miatt aggódnod. Szerintem annak vége. Claire-t most Jake érdekli.

– Komolyan? – kérdezte Nina. – És akkor hogy lehet, hogy a bulin szakított Jake-kel?

Zoey-nak leesett az álla. – Dobta? Szegény Jake!

– Igen, igen, szegény Jake. De nem ez a fontos. Benjamin és Claire sokáig, szóval évekig együtt

jártak. Benjamin meg én, lássuk csak, jó, ha huszonnégy órája vagyunk együtt.

– Szerintem Claire nem futna a barátod után, Nina. – Zoey igyekezett meggyőző hangot megütni.

– Jaj, csak ezt ne! Claire egy éhező árva kezéből is kikapná a süteményt. Nem azt mondom, hogy

élvezné, de ha úgy érezné, hogy ezt kell tennie… Próbáltam értésedre adni – fenyegette meg az

ujjával Zoey-t –, hogy sátánt imád odafent a tetőteraszon. Claire tulajdonképpen a sátánnal íratja

meg a házi feladatát is. A múlt héten nála is aludt; pattogatott kukoricát csináltak, és egész éjjel fent

maradtak, hogy az Éjjel, időbent együtt nézzék. A sátán, mint kiderült, az F-csapatot3

szereti a

legjobban.

– Befejezted?

– Azt hiszem.

– Nézd, ha az izgat, mi Benjamin véleménye, akkor egyszerűen kérdezd meg tőle! – javasolta

Zoey.

Nina félig aggodalmas, félig ravasz képet vágott. – Vagy valaki megtudhatná nekem – vetette

fel, és megrezegtette a szempilláját.

– Jaj, ne! Nem ártom bele magam a dolgotokba. Ne is álmodj róla!

Nina vállat vont, és elkomolyodott. – Majd megoldjuk. Benjaminnal jó haverok vagyunk, bármi

is történik, nem? Egy randi vagy egy csók ezen nem változtat gyökeresen. Vagy mégis?

Valószínűleg nem, gondolta Zoey. – Minden rendben lesz – mondta ki azután hangosan.

____________ 3 Amerikai szatirikus tévékomédia – a ford.

Második fejezet

Christopher Shupe nagyobb fényűzésben élt, mint amit valaha is a moziban vagy a Híresek és

gazdagok életstílusában látott. A hálószoba egy átlagos hálószobának a duplája volt. A kétszobás

lakótelepi lakás, amiben Christopher felnőtt, egy az egyben belefért volna ebbe az egyetlen szobába.

A hatalmas, elegáns ágy, benne nagy, puha, virágmintás pehelypaplannal és párnatakarókkal,

melyeket Aisha mamája díszhuzatnak nevezett, és hasonló mintájú baldachinnal, egészen aprónak

tűnt a tágas helyiségben.

A lakkozott fapadló egy részét vastag szőnyegek borították. A falon kis virágos matricákkal

szegélyezett tapéta volt, az ablak előtt pedig súlyos, több rétegű függöny lógott. A szobában helyet

kapott még egy kanapé, egy kétszemélyes fotel és egy dohányzóasztal, egy magas tölgy toalettasztal

és egy faragott, ovális tölgykeretes tükör.

És ez csak a háló volt. Innen nyílt egy öltözőszoba, bár Christopher nem igazán vette hasznát,

hiszen az irdatlan gardróbszekrényben szegényesen árválkodott az a néhány ruhadarab, amit a fiú a

magáénak mondhatott.

De a fürdőszoba láttán igazán elképedt. Véget nem érő, csempézett felületek, zuhanyozókabin,

és ami még ennél is jobban megdöbbentette, az a dobogón álló jacuzzi volt. Mellig merült a meleg,

habosan kavargó vízbe, és az ablakon kibámulva North Harbor fényeit csodálta.

Ebben a pillanatban is pontosan ezt tette, bár a kis színes tévé is gyakran vonzotta a tekintetét,

amiben a későn közvetített futballmeccs ment. A távirányító a csempén feküdt a keze ügyében, a

hideg üdítő mellett.

Jó élet, bár csak átmenetileg élvezheti ezt a luxust. Kár, hogy ennek az volt az ára, hogy

összeverjék. Bekötözött karját és összevarrt arcát még most sem érhette víz, de a meleg

csodálatosan simogatta a lábát, hasát és hátát borító ütésnyomokat.

Christopher távoli kopogtatást hallott a hálószoba felől, és Aisha hangját.

– Bújj be! – kiáltott ki.

Kinyílt az ajtó. – A fürdőszobában vagy?

– Igen. De a jacuzziban ülök. Ne aggódj! Nem mutatok semmit, amit nem akarsz látni.

Aisha Gray magas, kecses, vékony alakja tűnt fel az ajtóban, haja göndör fürtök zuhatagaként

omlott a vállára. – Maradj a vízben! – figyelmeztette Christophert. – Anyám kérdezi, hogy le tudsz-

e jönni vacsorázni, vagy hozzon fel valamit?

– A lépcsőn többé-kevésbé már elboldogulok – válaszolta Christopher. – De abban már nem

vagyok biztos, hogy a szüleid meg Kalif az én képemet akarják bámulni vacsora közben. – A

varratokra és egyik véraláfutásos szemére mutatott.

– Annyira nem gáz – vélekedett Aisha, Christopher szerint kedvesen. A lány leült a csempézett

emelvény szélére. – Kalif egyébként is élvezné. Szerinte a varrat nagyon macsós. Nem bánná, ha

neki is lenne néhány.

– Azért reméljük, nem kerül rá sor! – Christopher érezte, ahogy az agyát ismét elönti a vér. Az

elfojtott harag és a frusztráció tombolt benne, amit csak a magának megfogadott bosszúra

összpontosítva tudott féken tartani. Kényszeredetten elmosolyodott. – Ekkora fényűzés mellett

nehezen tudtok majd megszabadulni tőlem.

– Mondtam a mamámnak, hogy egy olcsóbb szobában helyezzen el – közölte Aisha. – De ez a

szoba az ő öröme és büszkesége. Tudod, nyaranta napi kétszázötven dollárért adjuk ki, plusz adó.

És ebben persze benne van a kontinentális reggeli is.

– A mamád tök jó arc – mondta Christopher hálásan. Mrs. Gray azonnal felajánlotta, hogy

Christopher a panzióban lábadozhat, amint tudomást szerzett arról, hogy a fiút összeverték.

Christophernek sem a környéken, sem másutt nem voltak rokonai, akik segíthettek volna rajta.

– Túlteng benne a babusgatási ösztön – felelte Aisha szeretettel. – De mondtam neki, hogy ne

tömjön süteménnyel, nehogy meghízz.

Christopher bólintott. – És veled mi a helyzet, Aisha? Van benned babusgatási ösztön?

– Miért? Még többre van szükséged?

– Elég, ha idejössz és megcsókolsz.

Aisha kétkedve nézett rá. – De hisz fürdesz.

– Akkor hunyd be a szemed!

Aisha közelebb csúszott, de még így is meghagyott egy karnyújtásnyi távolságot. – Nem is

tudom, Christopher. Végül is nem rendeztünk le semmit. Szakítottunk, mielőtt ez történt volna

veled. És ha jól emlékszem, miattad.

Aisha tehát nem utasította vissza, inkább megnyugtatásra várt. – Tényleg azt hiszed, Aisha, hogy

rajtad kívül bárki más érdekel?

– Talán pillanatnyilag nem – felelte Aisha. – De öt perc múlva esetleg már igen.

– Megcsókolsz vagy sem?

Aisha elgondolkodva mérte végig a fiút. Megvolt az a kísérteties tulajdonsága, hogy bármikor

hűvös szemlélővé tudott változni. Ez a viselkedése Christophert egy tudósra emlékeztette, aki

mikroszkóp alatt tanulmányozza a baktériumokat. Részben ez tette olyan izgalmassá: a lányban

ingatag volt az egyensúly a hűvös, szkeptikus józanság és a vak, ösztönös romantika között.

Aisha az ajkába harapott, és szomorkásan megrázta a fejét. Christopher tudta, hogy a romantika

győzött. Legalábbis ezúttal. Aisha közelebb húzódott, és Chris sérült arcára tette a kezét. Az ujjai

hűvösek voltak. Lehajtotta a fejét, és lassan lehunyta fekete szemét. Találkozott az ajkuk.

Christopher viszonozta a csókját, és érezte, ahogy az érzés fájdalomcsillapítóként terjed szét a

testében. Aisha ajka lágy volt, az érintése végtelenül gyöngéd, a haja beborította Christopher arcát,

és csaknem kizárta a külvilágot.

Miért nem képes egyszerűen azt mondani, hogy hűséges lesz? És miért nem képes így is

gondolni? Aisha melléállt, amint megtudta, hogy megsérült. Gyönyörű, szenvedélyes lány, és

Christopher még soha, egyetlen lánnyal sem érezte úgy magát, mint ebben a pillanatban Aishával.

Kinyitotta a szemét, és látta, hogy Aisha még mindig lehunyva tartja az övét. A lány fürtjei

között megpillantotta a tévét, és a Chicago Rams pompomlányait.

Annyi lány van a világban, emlékeztette magát. Miért kellene hagynia, hogy bárki is korlátozza?

Még ha Aisha telt, lágy ajkai mégoly élvezetesen kényszerítik is?

Aisha elhúzódott egy kicsit. – Tényleg szeretlek – suttogta. – Bárcsak ne így volna, de akkor is

szeretlek.

Erre meg mit válaszoljon? Vajon viszontszereti? Igen. Valóban szereti. És biztos is benne, hogy

ez szerelem. De vajon kimondja-e? Nem hiszi-e majd Aisha, hogy ez valamiféle fogadalom?

A tétovázás végzetes volt. Aisha visszahúzódott, és kisimította haját az arcából.

– Aisha… – kezdte Christopher.

A lány felállt, de a tekintetét elfordította. – Körülbelül tizenöt perc múlva vacsorázunk – közölte.

– Majd megmondom anyámnak, hogy hozza fel neked az adagodat.

Claire lemászott a létrán, ami a tetőteraszt kötötte össze a szobájával. Mindene átázott, mégis fel

volt dobva. A vihar végül csendes esővé szelídült. Ez csalódást okozott Claire számára, mert nagy

villámlásra számított. De Zoey rögtön ráharapott a vermonti út ötletére. És Zoey majd ráveszi

Ninát, hogy ő is jöjjön, és amit Zoey meg Nina csinál, arra Aishát is be lehet fűzni. Vagyis mind a

négy lány benne lesz, és persze Lucas is, aki biztos Zoey-val tart majd, és Christopher, ha addigra

rendbe jön, és akkortájt még jól kijönnek Aishával, sőt Benjamin is, ha Ninának nem sikerült az

egyetlen randijukon elriasztania magától. Benjamin és Nina. Claire a fejét csóválta. Végül biztos

hozzászokik majd a gondolathoz, de biztosan időbe telik.

Egyébként, ha a szigeten lakó ifjúság teljes létszámban kivonul, vajon nem akar-e majd Jake is

velük jönni? Jake a leglelkesebb síelő közöttük. Hát persze, hogy ő is jönni akarna mindaddig, amíg

az egész egy jó bulinak tűnik, ahol együtt lóghat a barátaival, nem pedig holmi romantikus

kirándulásnak, ahová mindenki párban megy.

Claire kibújt az esőkabátjából, levette a sapkáját, és felakasztotta őket a szekrényben levő

kampóra. Törülközőt terített alájuk, hogy az felszívja a csöpögő esővizet.

Egyértelműen Jake tudomására kell hoznia, hogy a kettejük kapcsolatát befejezettnek tekinti. A

síkirándulás nem arról fog szólni, hogy ők ketten együtt lesznek. Csak élvezik a korai havat, és

hogy távol lehetnek a szigettől. Egy baráti társasággal. És ezt azzal a trükkel érheti el, ha valaki más

hívja meg Jake-et.

És ha egy romantikus, hegyi kuckóban a dolgok ártatlanul alakulni kezdenek közte és Jake

között… akkor az Jake döntése lesz, nem?

Claire gyorsan átcserélte a blúzát, és lefelé indult a rákleves és Janelle házi sütésű kukoricalisztes

muffinja illatának irányába.

Az első emeleti fordulóban összefutott Ninával és Zoey-val.

– Mit vigyorogsz? – szegezte neki Nina a kérdést, gyanakvó képpel. – Úgy festesz, mint aki

sántikál valamiben.

– Maradsz vacsorára, Zoey? – kérdezte Claire, a húgáról tudomást sem véve, és eltüntette arcáról

az árulkodó mosolyt.

– Nem. Hazamegyek, de azért kösz.

Hármasban mentek le a lépcsőn. – Mesélted Ninának a havat? – kérdezte Claire.

– Nem… másról beszélgettünk – magyarázta Zoey titokzatoskodó arckifejezéssel.

Benjaminról, döbbent rá Claire, és meglepő módon belenyilallt a fájdalom. Milyen abszurd, hogy

Jake visszaszerzését tervezgeti, miközben még mindig minden alkalommal, amikor Benjamin neve

felmerül, lelkébe hasít a fájdalom. Chatham Island egyszeriben túl kicsinek tűnt. Mindenütt

exbarátokba botlott.

– Mi van a hóval? – kérdezte Nina.

– Sítúrát tervezünk a hétvégére – mondta Claire. – Állítólag hóvihar vonul át Vermonton, és ez

meg a műhó talán elég lesz hozzá, hogy Zoey-val esetleg felmenjünk Killingtonba. Én, Zoey és

feltételezem, Lucas is.

– Ugye, te is jössz, Nina? – kérdezte gyorsan Zoey.

Claire vigyázott, nehogy elmosolyodjon. Zoey-nak nem volt ínyére az elképzelés, hogy

Lucasszal és Claire-rel hármasban töltse a hétvégét. Szerette volna, ha Nina is velük tart. De Nina

kétkedő arcot vágott. – Á, Nina nem akar jönni – szúrta közbe Claire.

– Nem akarod, hogy veletek menjek, Claire? Meg vagyok sértve – mondta Nina.

Megálltak a bejárati ajtónál. – Nem arról van szó, hogy nem akarom, Nina… – Claire

befejezetlenül hagyta a mondatot. De mennyire, hogy azt akarta, hogy a húga is jöjjön, ha hozza

magával Benjamint, és tovább növeli azt az érzést, hogy egy nagy, boldog, szigetlakó családot

alkotnak. De Nina mindig az ellenkezőjét csinálta, mint amit Claire akart.

– Ha ti mentek, én is megyek – jelentette ki Nina.

– Még csak nem is tudsz síelni – hívta fel a figyelmét Claire.

– Lehet, hogy megtanulok. Még fejlődésben vagyok, Claire. Sok mindent akarok életem során

csinálni, amit eddig még nem tettem. Elkísérem a Pearl Jamet a turnéira. Tetováltatok valamit a bal

farpofámra. Egy éjjel leborotválom a hajad az utolsó szálig, mialatt alszol. Mozgalmas az életem, de

talán tudok egy kis időt szakítani rá, hogy megtanuljak síelni.

– Még az is lehet, hogy élveznéd – vetette fel Zoey segítőkészen.

– Ne erőltesd, Zo! – szólt rá Nina. – Ne vedd sértésnek, de csak egy idióta élvezheti, hogy nyakát

törve rohanjon le egy lejtőn, miközben lefagy és letörik a füle.

– Szóval benne vagy – szögezte le Claire, és igyekezett bosszús hangot megütni. Könnyen ment,

mivel Ninának megvolt az a természetes adottsága, hogy bosszantsa őt.

– Aha.

Claire felsóhajtott, és elindult az ebédlő felé. Csak amikor már háttal volt nekik, akkor engedett

meg magának egy hamiskás mosolyt. Milyen könnyen ment!

– Gondolom, akkor egyikőtöknek el kellene hívnia Banjamint – vetette oda a válla felett.

4 Az alábbi tíz jelző közül melyik illene rád a barátod szerint?

Claire Geiger Milyen érdekes kérdés! Még érdekesebb lenne, ha biztosan tudnám, ki a barátom. A lelkem mélyén még Jake-et tartom annak, bár gyakorlatilag a bulin szakítottam vele. De ez az egész nem is olyan egyszerű. Vagyis azért szakítottam vele, mert Jake-nek erre volt szüksége. Nem bírta összeegyeztetni az irántam érzett szerelmét azzal, hogy engem hibáztatott a bátyja, Wade két évvel ezelőtti haláláért. A lelke mintha kettészakadt volna, és ezen az sem segített, hogy igyekeztem rávenni, lépjen végre túl az egészen.

Ezért közöltem vele, hogy vége. Katonai szakkifejezéssel élve ez taktikai visszavonulásnak nevezik.

Hogy az alábbi tíz jelző közül melyik illene rám a barátom szerint? Megpróbálkozom velem bár nem tudom, mikor kapok erre választ Jake-től. Az is lehet, hogy soha.

1. Manipulatív. Igen. Jake biztos egyetértene vele. És mégis mit tegyek? Tagadjam? Az még manipulatívabb lenne.

2. Hiú. Nem. 3. Gyönyörű. Igen. És nem, szerintem ez egyáltalán nem azt bizonyítja, hogy hiú vagyok. Tudom, hogy vonzó vagyok, de az igazat megvallva, ez nem nagyon érdekel. Bár hasznos

lehet.. 3. Adakozó. Ez talán kicsit túlzás lenne. 4. Barátságos. Ezt is túlzásnak érzem. 5. Romantikus. Sokkal inkább, mint mások hiszik, de kétlem, hogy Jake igennel

válaszolna, erre. Őszintén szerelmes vagyok Jake-be. Biztos, hogy hajlandó vagyok egy kis manipulációra a boldogságért, de ettől az érzés még nem kevésbé őszinte. Szóval, igen, romantikus vagyok.

Csak nem olyan, mint azok, akik szerint a romantika mély sóhajokból és ábrándos tekintetekből áll. Jake nemmel válaszolna.

6. Intelligens. Igen. Jake is egyetértene velem. Valójában szerintem ez őt egy kicsit meg is ijeszti.

7. Érzéki. Kevésbé, mint egyesek hiszik. Úgy érzem, e tekintetben az emberekben téves kép alakult ki rólam. Legalábbis valószínűleg. De nem vagyok igazán biztos benne, mivel nem fordítok sok időt arra, hogy megpróbáljam kitalálni, mit gondolnak rólam mások, érdekes lenne látni, mit válaszol erre Jake, bár szerintem a legtöbb pasihoz hasonlóan ő is azt remélné, hogy a válasz „igen”.

8. Mulatságos. Nem tudom. Nyilvánvalóan nem veszem fel a versenyt Ninával. És nem emlékszem, hogy Jake-kel valaha is sokat nevettünk volna. A kapcsolatunk mindössze egy hétig volt felhőtlen, mielőtt eljutott ebbe a folyamatos válságba. A hidegháború második szakaszába. Jelenleg biztos nemet válaszolna, csak hogy bosszantson.

9. Lojális. Ez is kemény dió. Szerintem a pasik, akikkel eddig jártam, igennel válaszolnának erre. Ami, azt hiszem, nagyon nem jó. Elsősorban magamhoz vagyok lojális, és mindannak ellenére, amivel megpróbáltam a Jake iránti lojalitásomat bizonyítani, kétlem, hogy itt pozitív visszajelzést kapnék. Talán majd egyszer. De most még nem.

10. Jó. Ó, egy megtévesztően furfangos kérdés a sokat próbált kvízmestertől! Hogy jó vagyok-e? Benjamin egyszer azt mondta, hogy a lelkem legmélyén alapvetően rendes ember vagyok, és számítani lehet arra, hogy helyesen cselekszem, és Benjaminnak jó az ítélőképessége. De még most is szerelmes belém, vagy talán rosszul ítél meg. Jake bizonyára

nem tekint jó embernek, bár tudom, hogy még ő is szerelmes belém. Csak annyit mondhatok, hogy mindig megpróbálok helyesen cselekedni. Már amennyire a helyes út járható is.

Harmadik fejezet

– Mit kéne tennem? Üljek melléd? Vagy mellé? Köszönjek rá, aztán üljek melléd? Ne vegyek

róla tudomást, hacsak nem köszön rám, vagy nem ül mellém? Nem értem ezt az egészet! Nincs

valami könyv, amiben megmagyaráznak mindent? A Kapcsolatok Egyetemes Kézikönyve?

Nina megkereste a táskájában a Lucky Strike-ot, és egy meggyújtatlan szálat a szája sarkába

biggyesztett. A hűs tengeri szellő meglibbentette sötét haját, kicsípte az arcát, és könnyeket csalt a

szemébe. Összehúzta magán a kabátját, a bőr melege és kellemes nyikorgása megnyugtatta. A komp

másik végében ülő Benjaminra pillantott, aki fülhallgatón át zenét hallgatott, és világtalan szemeit

sötét Ray-Ban napszemüvege mögé rejtette.

– Semmiképpen sem bonyolódom bele a bátyámhoz fűződő kapcsolatodba – szögezte le

határozottan Zoey. – Komolyan gondoltam, amit tegnap mondtam. Ennyi. Többé nem teszem. –

Nina mellett ült a padon, és reszketett, mert szokás szerint nem öltözött elég melegen. Csaknem az

egész addigi életét Maine-ben élte le, de még mindig kitartott az időjárással kapcsolatos – Nina

szerint nem helytálló – optimizmusa mellett. Zoey most lefogta könnyű, szőke haját, és a tenyerével

melengetni kezdte a fülét. – Ami közted és Benjamin között történik, egyedül a te gondod, és az

övé. Nem adok tanácsot, nem hozom-viszem az információt, nem kémkedek egyikőtöknek sem.

Nina gyilkos pillantást vetett rá. – Miért meztelen a lábad, Zoey, amikor ilyen hideg van?

Végzős vagy, érd már fel ésszel: Hideg van! És beszélgetés közben eltereli az ember figyelmét, ha a

partnere elkékül, és vacog a foga. Kivált, ha az illető képtelen felfogni, hogy a barátnői szolidaritás

felülmúlja a testvéri szolidaritást.

– Neked is csupasz a lábad – emlékeztette Zoey. – Úgy értem, az a harisnyanadrág nem

nevezhető vastagnak.

– Igen, de nekem meleg a lábam. Mindig is ilyen volt. A felsőtestem fázik, de a lábam

természetellenesen meleg. Éjjel néha ki kell dugnom a takaró alól.

– Ezt sosem tudtam rólad – jegyezte meg Zoey szárazon.

– Hát, igen. Forrólábú Nina, frissen a Matteltől. Én leszek Barbie legújabb, legmenőbb barátnője.

Zoey felnevetett. – Látod, ezért nem adhatok tanácsot. Önző érdek vezérel. Ha mostantól mindig

Benjamin mellett ülsz, ki ül majd mellettem, és ki akadályozza meg, hogy iskolába menet

elkészítsem a házi feladatomat?

– Feltűnt, hogy Lucas nem ül mindig velünk – mondta Nina. – Úgy okoskodtam, hogy talán van

valami titkos egyezmény, amit rajtam kívül mindenki ismer, és amiben az áll, hogy a fiúk és a

lányok bizonyos időszakokban nem ülhetnek egymás mellett. Egy állami törvény vagy ilyesmi.

Mint például az, hogy csak te meg én meg Aisha szoktunk együtt ebédelni. És néha Claire is, ha

úgy érzi, hogy van kedve leereszkedni a nála alsóbbrendűekhez.

Zoey vállat vont. – Az ilyesmi egyszerűen így alakult. Lucasszal például sokat vagyok együtt.

Minden éjjel átjön. Vagyis helyesbítek: minden este. Minden este átjön.

– Szia, Eesh – nyúlt át Nina Zoey háta mögött, és megbökte Aishát.

Aisha felnézett a füzetéből, ahova szorgosan írogatta a differenciálszámítási feladatokat. – Mi

az?

– Csak kíváncsi voltam, öntudatodnál vagy-e? – felelte Nina.

– Próbálom elvégezni a matekfeladataimat, hogy ne kelljen ebéd alatt csinálnom.

Nina hümmögött, és megbökte Zoey-t. – Aisha elmaradt a házijával. Egyes számú tény. A kettes

számú pedig az, hogy Christopher most együtt él vele. Van valami összefüggés e két tény között?

Aisha lecsapta a tollát. – Nem élünk együtt! Merő véletlenségből egy panzióban lakom. Ahol

gyakran szállnak meg idegenek. A panziókat erre találták ki. Christopher annyira él velem, mint

bármelyik vén trotty házaspár, akik lejönnek egy hétvégére.

– Milyen sértődékeny, mi? – ujjongott Nina.

– Hogy van Christopher? – kérdezte Zoey.

– Szépen gyógyul. Jobbára megfelel az elvárásoknak, miközben anyám a Gourmet képes újság

legfrissebb receptjeivel tömi.

– Mit gondolsz, van kedve síelni? – tudakolta Nina.

– Hogy mit gondolok, van-e kedve síelni? – ismételte meg Aisha. – Hát persze, Nina! Ez volt az

első mondata, amikor ma reggel felkelt. Hé, szeretnék síelni – mondta.

– Aha! – csapott le rá Nina. – Szóval ott voltál mellette, amikor felébredt.

– Ez csak egy szófordulat volt. – Aisha rezignáltan csukta be a füzetét. – Christopher sajnálatos

módon továbbra is egy tökéletlen varangy. Egy undorító alak, aki megsérült, és akit a jó szívemre

hallgatva segítek ápolni, de aki ettől függetlenül továbbra is egy szemétláda.

– Á! Szóval nem akartok síelni? – firtatta Nina.

– Mi a fenét akarsz ezzel a síeléssel? – fakadt ki Aisha.

– Claire szerint hó lesz Vermontban – világosította fel Zoey.

Aisha égnek emelte a kezét. – Olyan, mintha Beavisszel és Buttheaddel társalognék!

Elmondanátok, miről van szó?

Nina jelentkezett. – Lehetek én Butthead? Zoey szőke.

– Arra gondoltunk, hogy a hétvégén átmegyünk Vermontba síelni – magyarázta Zoey. –

Állítólag havazni fog, és Claire azt mondta, tud nekünk lakást szerezni Killingtonban. Claire meg

én szeretünk síelni.

– Kiváló módja, hogy az ember kétoldali végtagbénulást szerezzen – szúrta közbe Nina.

Aisha vállat vont. – Szerintem Christopher akkor még nem lesz olyan állapotban, hogy síeljen.

Egyébként is kétlem, hogy tudna síelni.

– Lucas sem síel, de gondoltam, mivel szeret szörfözni, valószínűleg megpróbálkozik a

hódeszkázással.

– Én sem csinálom egyiket sem – vetette közbe Nina. – Csak forró csokoládét iszom, és addig

énekelem a „Téli csodavilágban sétálok”-ot, amíg meg nem fenyeget valaki azzal, hogy megfojt.

– Jól hangzik – felelte Aisha kétkedve.

– Először is hóra van szükségünk – kezdte Zoey. – Aztán meg kell szereznünk a szülői egységek

beleegyezését.

– Elhívod Benjamint? – kérdezte Aisha Ninát.

– Hát persze! – felelte Nina több önbizalommal a hangjában, mint amennyi valójában eltöltötte.

– Majd később. Hacsak Zoey nem viselkedik igazi jó barátnőként, és el nem hívja a nevemben.

– Szerintem ez inkább szerelmi, mint testvéri szituáció – vélekedett Zoey.

– Claire-t leszámítva, aki pillanatnyilag pasimentes – jegyezte meg Aisha.

Nina elgondolkodva bólintott. – Igaz. Hacsak Jake valamilyen oknál fogva velünk nem tart. –

Azzal Nina a fedélzet másik végében egyedül gubbasztó Claire-re pillantott, aki épp olvasott.

Ninában gyanakvás ébredt. Az egész utazás Claire ötlete volt…

De ennyire még Claire sem ravasz, gondolta.

* * *

Benjamin épp az ujját húzta végig az ívelt rézkorláton, amikor lement a felső fedélzetről az

alsóra. Egy, kettő, három… tizenöt – szórakozottan számolta meg a lépcsőfokokat menet közben.

Majd élesen jobbra fordult, elsétált a következő korlátig, mégpedig olyan természetességgel, hogy

aki futólag rátekintett, meg nem mondta volna, hogy vak, miközben egy ujjával végig követte a

festett rézkorlátot a hajóhídig.

A kikötőbe érve mindig szüksége volt egy tájékozódási pontra. A komp nem mindig pontosan

ugyanott kötött ki, neki viszont precizitásra volt szüksége. Kinyitotta a botját, és rövid ívben

lengetve maga előtt hamar megtalálta a padot, amit keresett. A paddal egy vonalban ötvenkét lépést

kell megtennie a móló végében levő járdaszegélyig.

Hallotta, hogy valaki hozzá szegődik, és számos, alig észlelhető jelből arra következtetett, hogy

Nina az.

– Szia, Nina! – mosolyodott el. – Nem tudsz becsapni azzal, hogy más szappant használsz.

– Az ördögbe is – morogta Nina. – Dove-ról Irish Springre váltottam. Igaz, férfias, de szeretem

az illatát.

– Igen, viszont maradtál a Lucky Strike-nál. Dohányillat, de semmi füst. Tutira elárul. Plusz a

Doc Martens speciális hangot ad. Ahogy a harisnyanadrágod is, ahogy a két combod egymáshoz ér.

– Azzal hetykén páváskodni kezdett. – Ne kekeckedj velem, Nina! A képességeim messze

meghaladják azt, amit ti, szánalmas földlakók, felfoghattok.

– Tényleg? Na és milyen színű alsónemű van rajtam? Mellesleg nem is érnek össze a combjaim.

– Fehér. Mindenütt.

Hosszú csend következett. – Oké, feladom.

Benjamin elvigyorodott. – Ügyesen beletrafáltam.

– Na, jó, akkor próbáljuk meg ezt! Hány ujjamat tartom fel?

– Egyet. A középsőt. Túl könnyű volt.

Nina a nevetésével jutalmazta meg ezért, ami mesterkéletlen, gyermeki örömet sugárzott. Ez a

hang mindig Benjamin szívéig hatolt.

Felfedezte, hogy a nevetés sokat elárul. Claire-ét ritkán lehetett hallani, és szárazon elismerő

volt. Úgy osztogatta, mintha egy jól végzett munkáért hátba veregette volna. Zoey-é meglepettnek

hangzott, mintha maga sem számított volna a nevetésre, és most puff., mégis felnevetett, és ez

örömmel töltötte el. Aisháé kétféle volt: egy visszafogott, szerény nevetés, amit jórészt az

udvariasság diktált, és egy vadabb, ami úgy tört fel belőle, mint egy menekülő állat, amit nem

igazán tud féken tartani.

– Figyelj csak, Benjamin – kezdte Nina azzal a zavarodottsággal a hangjában, amivel a

komolyabb témákat szokta bevezetni. – Azon tűnődtem, hogy hétfőn, általában suli után, át szoktam

jönni felolvasni.

– Igen.

– Szeretnéd, ha ma is átjönnék? Ahogy szoktam?

– Hát persze, miért is ne?

A járdaszegélyhez értek, és Benjamin a gyalogátkelőhely felé fordult. A fejében tovább folyt a

számolás, a tudatalatti bátorítás, hogy tudja, hol van a láthatatlan világban. – Szeretném, ha

folytatnád a felolvasást, hacsak nem akarod abbahagyni.

– Szeretnéd, ha úgy döntenék, hogy nem akarom tovább csinálni? – kérdezte Nina.

– Nem. Azt szeretném, ha úgy döntenél, hogy folytatod. Hacsak komolyan nem akarod.

– Akarom.

– Mit? Felolvasni? Vagy abbahagyni?

– Amit akarsz – felelte Nina.

Benjamin felnyögött. – Jaj, ne csináld már, Nina! Bár randiztunk, azért továbbra is barátok

maradunk. Elsősorban barátok vagyunk, ebben egyeztünk meg.

– Szóval… azt mondod, az a másik dolog, az csak egyszer volt?

– Ezt akarod? – kérdezte Benjamin.

– Nem tisztességes, én kérdeztem először. Gyere, zöld a lámpa.

Átmentek az úton. Benjamin hallotta balról a járó motorok hangját, aztán az elektronikus

kattanást, amikor a lámpa sárgára váltott. Bizonyos távolságból meghallotta Zoey-t, aki emeltebb

hangon Lucasszal beszélgetett.

– Nagyon jól éreztem magam azon az estén – szólalt meg Benjamin.

– Én is – felelte Nina óvatosan. – A zene elég ócska volt, de azért jól szórakoztam. Élveztem a

táncot, meg ilyenek.

Nina talán a tudomására akar hozni valamit? Taszította a csók, amit váltottak? Lehetséges. Csak

most kezd megbirkózni a nagybátyjával kapcsolatos helyzet romboló hatásával. Talán nem találta

kellemesnek a csókot. Talán még nem állt készen arra, hogy ilyen messzire menjen.

Vagy talán csak ő, Benjamin nem tetszik neki, mint férfi. Talán nem is valami általános dologról

van szó, hanem specifikusról. Nem jött át vasárnap. És most a kompon sem jött oda, nem

köszöntötte.

– Hát igen, a tánc – felelte Benjamin, félig-meddig saját gondolataiba mélyedve.

Csend lett, ami percekig tartott. – Szóval, akkor átjövök ma délután, és pár órát felolvasok –

mondta Nina.

Vajon megkönnyebbülés érződött ki a hangjából? Nem egészen. Mindenesetre különösen

hangzott. – Az remek lesz – felelte Benjamin.

Negyedik fejezet

– Semmi kétség, hogy a közeljövő elektronikus világába belépve az újságírás mestersége terén is

változásokat figyelhetünk meg – mondta Mr. Schwarz. – De az alapok többnyire változatlanok

maradnak. Még mindig a tények közlésére fektetjük a hangsúlyt, a tényeknek szövegkörnyezetet

biztosítunk, és…

Megszólalt a csengő, és vége lett az első órának. A diákok egy szempillantás alatt összeszedték a

könyveiket, majd csoszogás, dobogás hallatszott, széklábak csikorogtak a padlón.

– Gondolom, mindannyian izgatottan várjátok a holnapi folytatást – tette hozzá Mr. Schwarz. –

Zoey? Maradj itt, kérlek, egy kicsit! A többiek mehetnek. De ne feledjétek, hogy csütörtökig az

asztalomon legyenek a házi feladatok! Nincs kifogás!

Zoey lemaradt, miközben osztálytársai elsiettek mellette. Felvette a könyveit, és a tanári

asztalhoz lépett; azon járt a feje, nem csinált-e valami rosszat, nem puskázott-e el egy dolgozatot.

De akárhogy kutatott is az emlékezetében, fogalma sem volt, mit akarhat tőle a tanár.

– Mit kíván, Mr. Schwarz? – Mr. Schwarz kétségtelenül a legcsinosabb férfi volt a weymouth-i

középiskola tanári karában: magas, a többiekhez képest viszonylag fiatal volt, barna, rocksztáros

frizurával.

A férfi sokatmondóan mozgatta a szemöldökét. – Felhívott Lisa Soo a Weymouth Times-tól.

Lisa Soo a városi újság helyettes szerkesztője volt, aki így a kéthavonta megjelenő ifjúsági

mellékletért is felelt, amelybe a környék középiskolásai küldtek be cikkeket. Harmadikos korában

Zoey több cikket is írt neki.

– Mit talált, talán egy rosszul írt szót az egyik régi történetemben? – kérdezte Zoey, hogy

leplezze mohó türelmetlenségét.

– Nem. Megbízása van a számunkra, és én téged javasoltalak a munkára.

Zoey-t izgatott várakozás töltötte el. Igaz, hogy csak az ifjúsági rovat, de egy igazi újságban! Az

ilyen rövid cikkek, az iskolai lapnál végzett munkájával együtt, majd segítségére lesznek, hogy

bekerüljön a főiskolai laphoz. És mindez fontos lépést jelent a diplomázás utáni komoly újságírói

karrier felé. Ha nem is a Washington Post fehér házbeli riporteri állására gondolt, de egy

pályakezdőknek való jó állásra, ami majd a Washington Post fehér házi tudósítójává teheti. És ezt

követően külföldről tudósít majd háborúkról és természeti csapásokról. És miután komoly

újságíróként bizonyított, továbbmehet a tévéhez. Mondjuk az ABC külföldi irodavezetője lehet

Párizsban, Tokióban vagy Jeruzsálemben. És szabad idejében, egy szellemesen megválasztott álnév

alatt, bezsongató romantikus regényeket ír majd. Csak a legközelebbi barátai tudnák, hogy a

romantikus regények koronázatlan királynője nem más, mint a komoly, Pulitzer-díjas külföldi

tudósító.

– Zoey?

Zoey leszállt a földre. – Bocsánat.

Mr. Schwarz elmosolyodott. – Milyen messzire jutottál? A The New York Timesig?

Zoey elpirult. – Még csak az első Pulitzer-díjig.

– Aha. Figyelj csak, ez komoly sztori, és Lisa azt szeretné, ha teljes erőbedobással dolgoznál

rajta.

– Miről van szó?

– Azt beszélik, hogy a focicsapatunkban illegális drogokat használnak. A csapat egyik tagjával

jársz, nem?

– Jártam – helyesbített Zoey, és nagyot dobbant a szíve.

– Még beszélő viszonyban vagytok?

– Azt hiszem – vonta meg a vállát Zoey. – De kétlem, hogy bármit is tudna róla. Jake nem él

vele. – Remélte, hogy így van. A buli előtti meccsen Lucas tett valami megjegyzést, hogy Jake

nagyon fel van dobva, de Jake meg Lucas sosem jöttek ki jól egymással.

Mr. Schwarz bólintott. – Mindenesetre ott kezdhetnéd.

– Gondolom…

– Mindent bele! Ha sikerül rábukkannod egy jó sztorira, az ifjúsági rovatból rögtön a címlapra

kerülhetnél. – Figyelmeztetően mozgatta az ujját. – De mindennek legyen meg a forrása. És

háromszor is ellenőrizz minden részletet! Ne legyenek nem hivatalos vélemények, hacsak nem

beszélsz előtte velem, és nem tisztázzuk. Komoly ügyről van szó, és nem akarunk vádolni senkit,

csak ha megdönthetetlenül rá tudjuk varrni. Nem olyasmi, amivel rohannod kell. Csak szép

kényelmesen járj utána, világos?

– A legteljesebb mértékben – bólintott komolyan Zoey. – Kényelmesen. Nagyon óvatosan. – A

gondolatai már egymást kergették: azt próbálta kisütni, hogyan közelítse meg a dolgot. Hogy

kerülhetné meg Jake-et, ha ő is benne van?

– Oké, akkor indulás! És ne hagyj cserben!

Zoey megfordult, és a gondolataiba mélyedve elindult, aztán megtorpant. – Mr. Schwarz?

– Igen?

– Köszönöm, hogy engem bízott meg a feladattal. Igazán nagyra értékelem.

A férfi rákacsintott. – Csak egyet árulj el: a Pulitzeres ábrándozásban ugye nem valami üresfejű

tévés műsorvezetőnő voltál?

– Szó sincs róla! Komoly külföldi tudósító, trencskóban, ahogy kell.

Kilépett a folyosóra, és a következő órájára sietett. Szinte vibrált az izgalomtól. Egy igazi sztori!

Legalábbis potenciálisan az. Foci és drogok. Semmi sem vonzza jobban az olvasókat.

Jake McRoyan hajnali négyre állította be a vekkerét. Felkelt, és negyvenöt percig keményen

súlyzózott, maximálisan megkínozva izmait. Végül hat mérföldet futott, Chatham Island északi

felét megkerülve, amíg a tüdeje majd' szétpattant, és a szíve majd' kiugrott a mellkasából.

Vad öklözéssel hűtötte le magát a szobája sarkában fellógatott nehéz zsáknál. Később izzadtan,

kivörösödve és olyan fáradtan, hogy azt hitte, nem tartja meg a lába, lezuhanyozott, és a nagy tükör

előtt ellenőrizte a testét: az izmait ugráltatta, és a gyengeség jeleit kereste, melyeknek

meggyőződése szerint ott kellett lenniük valahol.

Cserbenhagyta a csapatát. Önmagát. A testvére emlékét. Mindezt Claire miatt. Mert a tükörben

látható zsírtalan izomkötegek ellenére is gyönge. És bármennyit öklözi is a zsákot, ezen az alapvető

tényen semmi sem változtat.

Végül még Claire is észrevette. Különben miért dobta volna a bulin?

Aznap reggel iskolába menet egyedül volt a kompon. Egyedül ment fel a kikötőből az iskoláig.

És életében először olyan érzéssel lépett be a kapun, hogy kerülnie kell a szembejövők tekintetét.

Rengetegen élveznék, ha cikizhetnék. Rengetegen élveznék, ha felhívhatnák a figyelmet a frankó

Jake képmutatására, akit felfüggesztettek, mert nem volt hajlandó a drogtesztnek alávetni magát.

Arra számított, hogy a második óráján, a testnevelésórán kezdődik majd.

És volt ugyan évődés az elvesztett meccs miatt, de senki sem említette az igazi okot: hogy a

csapat sztár hátvédje mátós volt az első félidőben, és a kokain hatása alatt játszott az utolsóban.

Senki sem említette a kokaint. Még csak nem is céloztak a felfüggesztésére. Talán sajnálták?

Erről lehet szó? Vagy – eljutottak már arra a pontra, hogy senkit sem érdekelt, ha Jake McRoyan

vagy akárki más droggal él? Nem. A maine-i Weymouth nem Detroit vagy Chicago. Itt ha egy

focistát drogozással vádolnak, még nagy botrányt kavar.

A testnevelésórán kosárlabdáztak, amiben Jake nem volt a legjobb, főleg nem így, hogy izomláz

gyötörte, fájt minden porcikája, és a kevés alvás miatt mérhetetlenül fáradt volt. Bár egyszer-kétszer

lerántották a nem túl elegáns zsákolása miatt, a rettegett drog szót senki sem ejtette ki a száján.

Az ördögbe is, ha a helyzet fordítva lett volna, neki bizony bőven lett volna mondanivalója

annak a sportolónak, aki a magánéleti problémái miatt elszúrt egy ilyen fontos meccset. Bőven! De

senki sem mászott rá. Ezt nagyon furcsállotta.

Az öltözőből lépett ki éppen, és elindult a harmadik órájára, amikor BeeBee Hoyt lépett mellé.

BeeBee másodikos volt, és a csapatban védekező-támadó játékot játszott, az ellenfelet gátolta. Jake

megacélozta magát. Most következik…

– Szia, Jakester. Mit hallok, megdugtad K-bergert?

Jake rettenetesen zavarba jött. – Micsoda?

– Te és Louise Kronenberger, fószerkém. A pénteki meccs után. Ezért tett lapátra Claire Geiger a

bulin? Kíváncsiak vagyunk.

Jake a homlokát ráncolta. – Csak összefutottunk egy bulin. – Erősen összpontosított. A buli

elmosódott az emlékezetében. Közvetlenül az után a meccs után volt, ami után felfüggesztették.

Arra még emlékezett, hogy rengeteg sört nyakalt. Jóval később sikerült eltántorognia a vízitaxiig, és

visszajutott a szigetre. Azután már csak arra emlékezett, hogy Claire vendégszobájában ébredt:

hányingere volt, és minden porcikája sajgott.

– Tad Crowley azt meséli fűnek-fának, hogy kilőtted magad, és megdugtad K-bergert.

Jake vonásai megkeményedtek. – Gondolom, most szabad préda vagyok. – Hirtelen bevillanó

emlékképek: Louise mellett ül a kanapén. Louise jól nézett ki. De ennyi volt az egész. Nem?

– Szóval azt mondod, nem történt semmi? – sürgette a választ BeeBee.

– Mit számít, BeeBee? Ki az ördög hisz majd el bármit is, amit mondok? – kérdezte keserűen

Jake.

BeeBee félig lehunyta a szemét, és unott képet vágott. – Nem tudom, miről beszélsz, fószerkém

– mondta óvatosan.

– A francba is, BeeBee, nagyon jól tudod, miről beszélek!

– Nem én! Az edző azt mondta, hogy nem tudok semmit, hát nem is tudok. Gőzöm sincs. Nem is

voltam itt. Egy másik államban voltam.

Jake megállt, és megragadta a fiatalabb fiú karját. – Miről beszélsz?

BeeBee rémültnek látszott. Próbált kiszabadulni Jake szorításából. – Nyugi, nagy Jake. Az edző

azt mondja, köztünk marad. Senki sem mond semmit arról, hogy felfüggesztett téged. Soha.

Gondolom, nem akarja, hogy a szülők a fülét rágják.

– Azt állítod, hogy a csapaton kívül senki sem tud róla? – szorította meg a fiú karját Jake

sürgetően.

– Az edző azt mondta, kiheréli, aki elsőnek kotyog el bármit is. Jézusom, eltöröd a karom, haver!

Jake eleresztette BeeBee-t. Napok óta először sóhajtott fel megkönnyebbülten. Az edző titokban

tartja az ügyet. Nem akarja elpuskázni Jake esélyeit, hogy bekerüljön a főiskolai atlétikai

programba. Plusz, ahogy BeeBee is mondta, nem akarja, hogy egy rakás szülő drogról karattyoljon.

A titok mégsem marad titok örökké. Bármivel fenyegette is meg a fiúkat az edző, lesz, aki

elmondja a barátjának, a másik a barátnőjének. Így viszont lassan szivárog ki. És ha apránként

tudódik ki, mint egy pletyka, a többség valószínűleg el sem hiszi. Végtére is, ha valakinek jó a híre

a weymouth-i középiskolában, akkor az Jake.

– Bocs. – Jake szórakozottan paskolta meg BeeBee karját ott, ahol megszorította. – Kicsit feszült

vagyok. – Azután megkönnyebbülten és magában mulatva rázta meg a fejét. – Felejtsd el azt a

baromságot rólam meg K-bergerről! Részeg voltam aznap éjjel, de annyira ostoba azért nem

vagyok.

Jake érezte, hogy kicsit visszatér bele az élet. Mától számítva egy hét múlva sikerrel átesik a

drogteszten, és visszakerül a csapatba. Nem iszik. Ismét jó kondiba hozza magát. A következő utáni

meccsre már glédában áll majd. Az utolsó pár hét mocskát maga mögött tudja.

Ötödik fejezet

– Ez már majdnem hasonlít arra, amit egy emberi lény megehet anélkül, hogy a torkához kapva a

fürdőszobába kellene rohannia – mondta Nina, és egy falatot kezdett rágcsálni a tálcáján levő

ételből. – Majdnem olyan. Azt ugyan nem állítanám, hogy jó, de nem öklendezem tőle.

Claire szkeptikusan felvonta a szemöldökét, és a menza kerek asztala fölött a húgára nézett. –

Abban a reményben mondtad ezt, hogy én is megkóstolom?

Nina esküre emelte a kezét. – Őszintén mondom, nem olyan rossz.

Claire habozott; várta, hogy Zoey vagy Aisha is belekóstol. Aisha evett belőle elsőként.

– Á! – Lassan, elgondolkodó tekintettel rágott. – Vajon mi lehet ez?

– Őzbarna, vagy ha úgy jobban tetszik: bézs – mondta Nina –, sötétzöld foltokkal, amit

zöldségfélének vélek.

– Lehet… – Zoey égre emelte a tekintetét. – Zöldséget érzek. Talán spenótot. És árnyalatnyi

húst.

Claire is megkóstolta. Nem volt rossz. Nem lehetett beazonosítani, de nem volt rossz. Nagyon

valószínű, hogy nem is akarja kideríteni, mi lehet. Vállat vont, és egy pillanatra átvillant az agyán,

hogy az egész iskolát mentőautóval szállítják kórházba. – Szóval tegnap óta javultak az esélyek,

hogy hó lesz a hegyekben – vetette fel, majd Zoey-hoz fordult. – Megkérdezted már Lucast?

Zoey zavarban volt; egy hajtincsével játszott. – Még nem. És hát… kételyek merültek fel

bennem. Nagyon sokat kell vezetni meg minden.

– Sokat? – kérdezte Claire. – Még ha az autópályán megyünk is, nem több kétszáz mérföldnél.

Szombaton a hét negyvenes komppal megyünk át, bepakolunk a szüleid furgonjába, és délben már a

lejtőkön lehetünk. Egész délután síelhetünk. És másnap is. Még rákövetkező délelőtt is síelhetünk,

és hétfőn vacsoraidőben érünk vissza.

Zoey egyetértően bólintott, de úgy tűnt, továbbra is kételkedik. – És milyen a lakás?

– Miért? Hirtelen ötcsillagos szállodához támadt kedved? Rendes lakás. Két-három háló,

nappali, kandalló, jacuzzi kint a teraszon.

Zoey továbbra is visszafogottan bólintott. – És, izé, hány ágy van?

Claire fanyarul elmosolyodott. – Szóval ezen izgatod magad. Micsoda meglepetés! Elég ágy,

szoba és miegyéb van ahhoz, hogy alkalmazkodjunk bármilyen felálláshoz, amit csak akarsz.

– Könnyebb lenne, ha csak két háló volna – vetette fel Aisha. – Akkor srácok az egyikben,

lányok a másikban. A három háló más felállást is lehetővé tesz.

Claire türelmetlenül dobolt az ujjaival. – Ide figyeljetek! Senkinek sem lesz nagy magánélete.

Nem arról van szó, hogy orgiát rendeznénk. Ha mindenki jön, nyolcan leszünk egy lakásban. –

Amint a nyolc kiszaladt a száján, már azt kívánta, bárcsak vissza tudná szívni, de senki sem figyelt

fel rá.

– Igazad van, azt hiszem, de mit gondolnak majd a fiúk? – kérdezte Zoey. – Ha odamegyek

Lucashoz, és azt mondom, figyelj, Lucas, van kedved velem tölteni a hétvégét a hegyekben?, majd

biztos azt gondolja, hogy… tudjátok. És mostanában. .. na, mindegy. – Újra enni kezdett, és

lesütötte a szemét.

Claire felnyögött magában. Jesszusom! Na, jó, Lucas szórakozni szeretne. Nagy ügy. Zoey-nak

elég nemet mondania, vagy igent, vagy tudom is én, gondolta Claire.

– Azt tudom jól, hogy Christopher mit gondolna, ha megkérdezném – szólalt meg Aisha. –

Biztos a maga módján értelmezné, függetlenül attól, mit mondtam. Egyébként sem vagyok benne

biztos, hogy Christopherrel akarom tölteni a hétvégét.

– A házatokban lakik – hívta fel a figyelmét Claire. Miért olyan nehéz mindenkivel? Pedig olyan

egyszerűnek tűnt: egy nagy társaság utazik, így természetes, ha Jake is csatlakozik. Ha nincsenek is

együtt, Jake továbbra is a társaságukhoz tartozik. Aztán a szigettől távol – anélkül, hogy Claire

noszogatná –, a dolgok természetes rendje folytán a két szingli összekerülne. Tényleg

pofonegyszerű.

– Tudom – vitatkozott Aisha. – Ahogy az anyám, az apám meg a kisöcsém is. Ha viszont egy

apartmanházban vagyunk fenn a hegyekben, akkor csak ti vagytok ott körülöttem, srácok. És

különben sem csak erről van szó. Még abban sem vagyok biztos, hogy mi ketten egy pár vagyunk.

Christophernek merőben más az elképzelése arról, hogyan kellene a dolgoknak menniük, mint

nekem. Legalábbis azt hiszem.

– Talán majd ott inkább osztja a te véleményedet – igyekezett érdeklődést mutatni Claire.

Valójában nem sokat izgatta, hogy Christopher és Aisha együtt vannak-e vagy sem, viszont a terv

csak akkor válhatott be, ha az egész Chatham Island-társaság – fiúk-lányok vegyesen – elmegy.

Nem győzheti meg Jake-et, hogy jöjjön, ha csak a négy lány megy és ő. Az lányos buli lenne, nem

pedig vegyes.

Aisha lenézően horkant fel. – Christopher vadászeb-tünetegyüttesben szenved. És szerintem erre

nincs gyógymód.

– Szóval mind kihátráltok, csajok? – kérdezte Claire, hangjában némi undorral. – Maradunk mi

Ninával ketten?

– Borzalmas elgondolni is – hagyta helyben Nina. – A végén úgy járok, mint A ragyogásban:

körbejárok, és „redrum”-ot kiabálok4, Claire pedig egy fejszével kerget a hóban.

– Ezt otthon is megtehetném – mormolta Claire. – Benjamin mit mondott?

Most Ninán volt a sor, hogy elfordítsa a tekintetét. – Elfelejtettem megkérdezni.

Claire égnek emelte a karját. Alapos tisztogatás volt! Tökéletes. Most aztán senki sem megy.

Zoey nem akar téves képzetet kelteni Lucasban. Aisha megpróbál távolságot tartani önmaga és

Christopher között. És Nina? Csak isten tudja, miféle gondolat furakodott Nina fejébe Benjaminnal

kapcsolatban.

– Hát én elmegyek – jelentette ki határozottan Claire. – Szombat délre ott leszek. – És ti is, a

különféle pasijaitokkal egyetemben, fogadta meg némán. És Jake is.

Akár tetszik nekik, akár nem.

Jake utolsó órája tanulószoba volt; ilyenkor könyvtárba járhatott, a tanácsadójával beszélhetett,

vagy elvégezhette a házi feladatát. Az óráit úgy állította össze, hogy utoljára ez maradjon, hogy a

tornateremben erősíthessen, és felkészülhessen a fociedzésre. Szó szerint véve nem erre kellett

volna használnia a tanulószobára kijelölt időt, de soha senki sem tette szóvá.

De a héten nem volt fociedzése. Ami azt jelentette, hogy a tanulószobára szánt időt bármire

felhasználhatta, amire csak akarta. Az ott felügyelő tanár alig ismerte a nevét. Jake szabad volt.

Szokatlan érzés. A foci az élete jelentős részét képezte, amióta Wade bekerült a csapatba;

akkoriban Jake még csak nyolcadikos volt. Wade halála után Jake ugyanazt az utat járta be, mint a

bátyja. Furcsa belegondolni, hogy a fiúk ma délután mind kint lesznek a pályán, és nélküle játsszák

le a meccseket. Az ösztöne először azt súgta, hogy menjen ki, és legalább nézze végig az edzést. De

ez szánalmas lett volna. És e nélkül is elég szánalmasan viselkedett az utóbbi időben.

Nyomasztó emlékek árasztották el a lelkét, amikor kimenekült a történelemóráról. Egy fontos

edzés előtt lerészegedett, Claire józanította ki kávéval és zuhanyozással. Részegen a meccs után,

amikor összefagyva a North Harbor-i kikötőben ébredt; a barátai arcát látja maga fölött, egyesekén,

mint Zoey-én aggodalom és együttérzés tükröződik, mások, mint Lucas, alig bírják leplezni az

utálatukat.

Megpróbálta lerázni az emlékeket, és felgyorsította a lépteit. El akarta kerülni Zoey-t, Lucast és

Benjamint, akikkel együtt járt történelemre. Zoey jelezte, hogy óra után beszélni akar vele, de Jake-

nek nem volt számára mondanivalója. Vagy valami kedveset és bátorítót akar mondani a Claire-rel

történt szakítása miatt, vagy az edzőjük figyelmeztetése ellenére máris kiszivárgott, hogy

felfüggesztették a csapatból. Akár egyik, akár másik dologról lett volna szó, Jake nem akart

beszélni vele. Sokáig volt szerelmes Zoey-ba. Együtt képzelte el a jövőjüket. Nem bírná elviselni a

szánalmát, bármilyen jó szándékú is.

____________ 4 Kubrick híres horrorfilmjében a rúzzsal felírt szó visszafelé olvasva „murder”-t, gyilkosságot jelent – a ford.

Beleolvadt a folyosón csivitelő alsósok névtelen tömegébe. Egy csapat elsős, akik mindent

elkövettek, hogy kemény csávóknak tűnjenek, ringó léptekkel vonultak előtte, de okosan szétváltak,

hogy átengedjék, amikor utolérte őket.

– Jake!

Női hang. Jake úgy tett, mintha nem hallaná. Nem úgy hangzott, mintha Zoey vagy Claire hangja

lett volna, de sosem tudni.

Puha kéz érintette meg a karját, így nem volt más választása, mint megfordulni, és annak a

szemébe nézni, aki megfogta. Dühös arcot vágott.

– Elég ádáz képet vágsz – mondta Louise Kronenberger, arcán affektált mosollyal.

Jake azonnal zavarba jött. Még frissen élt az emlékezetében BeeBee célozgatása. Ezzel szemben

egyáltalán nem emlékezett, mi történt Tad Crowley lakásán a meccs után. Félig-meddig fel tudta

idézni. Emlékezett arra, hogy Louise mellett ült a kanapén, és észrevette, hogy a lánynak úgy

felcsúszott a szoknyája, hogy kilátszott a bugyija. De ennél többre nem.

– Szia, Louise! – Pánikhoz hasonlító érzés kerítette a hatalmába.

– „Szia, Louise!” – majmolta a lány tökéletesen Jake ideges hanghordozását. – Nem akarod,

hogy velem lássanak, mi?

Louise hátranézett, megfogta Jake kezét, és behúzta egy beugró ajtónyílásba. Benyitott a

terembe, és körülnézett, aztán behúzta maga után Jake-et a félhomályos, üres kémialaborba, és

becsukta az ajtót. Jake meglepődött, amikor Louise lábujjhegyen ágaskodva átölelte a nyakát, és

szájon csókolta.

– Ezt meg miért csinálod? – kapkodta a levegőt. Kellemes csók volt, de megijesztette. Egy szikla

peremén egyensúlyozott, és nem sok választotta el attól, hogy elveszítse az egyensúlyát.

– A péntek estéért – mondta sokat sejtetően Louise. – Nem akartam semmit sem mondani a

bulin, mivel a mindenható Claire Geigerrel voltál. – Gondtalan, vidám nevetése hallatán Jake-ben új

emlékek kezdtek mocorogni. Vajon miért olyan ismerős ez a nevetés?

– Gondolom, jól szórakoztunk pénteken este – jegyezte meg a fiú tartózkodóan.

Louise felhúzta az orrát. – Gondolod? Én tudom, hogy nagyon élveztem – jelentette ki. – Kivéve

azt, amikor Claire neve csúszott ki a szádon. – Újra hosszan kacagott.

Jake érezte, hogy az arcából kifut a vér. – Louise… Nézd, borzasztóan berúgtam aznap éjjel. –

És a két adag kokó is kezdett belőle kiürülni, plusz magához kellett térnie a focimeccs miatti

fáradtságból, az érzelmi lehangoltságból, a csapatból való felfüggesztés okozta

megrázkódtatásból…

– Mindketten ki voltunk ütve. – Louise alaposan szemügyre vette, és egy kicsit csalódottnak

látszott, mintha Jake egy tökfilkó volna, aki makacsul nem hajlandó felfogni egy rendkívül

mulatságos viccet. – Csak nem süllyedsz a megbántam-most-másképpen-érzem állapotba?

Jake az arcát dörgölte. Forró volt a bőre, a tenyere izzadt. – Nem igazán tudom, hogyan tegyem

fel a kérdést, de… történt valami közöttünk? Úgy értem… a kanapén való flörtölésnél több?

Louise elképedve meredt rá, aztán lassan mosoly terült szét az arcán. – Marháskodsz velem? Azt

állítod, hogy nem emlékszel? – A mosolyból elragadtatott nevetés lett. – Először voltál nővel, és

még csak nem is emlékszel? Mert először voltál, nem? Te mondtad, és a pasik általában nem

hazudnak arról, milyen kevés tapasztalatuk van.

– Szóval te… Igaz ez? Mert elég beteges tréfa lenne…

Louise fanyarul elmosolyodott. Lehúzta pulóvere nyakát, láthatóvá téve bal melle egy részét;

fehér bőrén piros, ráncos nyom látszott. – Össze akarod hasonlítani a kiszívás formáját a száddal? –

kérdezte. – Lefogadom, olyanok, mint a hópelyhek vagy az ujjlenyomatok: nincs két kiszívás, ami

egyforma volna.

Jake hátratántorodott. Jaj, istenem, hát igaz! Igaz, amit BeeBee mondott. Igaz… most már

nyugtalanító és szabados emlékképek kergették egymást az emlékezetében.

– Ne dobd ki a taccsot, Jake – szólt rá Louise. – Nem olyan nagy dolog. Nekem nem te voltál az

első. És legalább annyira az én ötletem volt, mint a tiéd.

– Jaj, istenem, Louise… én… olyan részeg voltam azon az éjszakán… – Sebesen, szaggatottan

szedte a levegőt. Nagyot nyelt. Mit kellene most mondania? Kösz, biztos jól mulattunk? – Nem

akartam, hidd el! Komolyan mondom, én nem vagyok ilyen. Nem hiszek a… Nem is tudom, mit

mondjak.

Louise most már bosszúsnak látszott. – Jaj, viselkedj már felnőttként, Jake! Mondom, hogy nem

te voltál az első! És nem akarom a szívedet összetörni vagy ilyesmi, de nem is te leszel az utolsó.

– Kinek szóltál erről? – kérdezte Jake. Claire-nek? Claire vajon tudja?

Louise vállat vont. – A bulin résztvevőknek tudniuk kellett, legalábbis azoknak, akik elég

józanok voltak ahhoz, hogy bármit is észrevegyenek.

Jake elkeseredetten rázta a fejét. A nap egy váratlan haladékkal kezdődött: a hírrel, hogy az edző

titkolja a droghasználat miatti felfüggesztését. És most így végződik.

Hova jutott? Már a gondolattól is émelygett. Mintha az élete egyre irányíthatatlanabbá válna.

És a legrosszabb a belehasító félelem volt, hogy ha Claire tudomást szerez erről, akkor oda a

remény, hogy valaha is ismét összekerülnek.

5 A barátod azt állítja-e, hogy (A) mindig igazat mond, még ha ez rossz fényt is vet rá, (B)

többnyire igazat mond, hacsak ez nem vet rád rossz fényt, (C) csak olyankor mond igazat, ha olyan

dologról van szó, amit tudnod kell, (D) csak olyankor mond igazat, ha ez megfelel a céljainak.

(Próbáld rávenni a barátodat, hogy legalább erre az egy kérdésre őszintén válaszoljon.)

Claire

Az összes csávó közül, akit eddig ismertem, Jake az egyetlen, aki szerintem őszintén az A-

t válaszolná. Valószínűleg azért, mert sosem tett olyat, amit szégyellnie kellene. Benjamin az igazat, csakis az igazat mondja…, de csak akkor, ha ehhez van kedve. Más

szóval alapvetően becsületes, de arra a pillanatra tartogatja az igazságot, amikor az leginkább kapóra jön.

Amikor Lucasszal jártam, nem tudom, mennyire mondott igazat bármelyikünk is. Lucas szokott titkolódzni. És én is. Persze, ez két éve volt. Lehet, hogy azóta megváltozott. Zoey-t kellene kérdezni.

Én azonban nem változtam. Jake nehéz időket élt át az utóbbi időben, de azt hiszem, ő sem változott meg. Én a D-t választanám, ő az A-t. Valószínűleg ez annyit tesz, hogy nem illünk egymáshoz, de nem újságok kérdőívei szerint élem az életemet.

Aisha

Könnyű! A válasz D. Ha legalább egy C-re fel tudom tornázni, Akkor azt hiszem, nagyon is el

tudnám viselni. Ezt már csak az múlná felül, ha Christopher testébe másik agyat ültetnénk. Ami mellesleg nem is lenne rossz ötlet. Én B–t válaszolnék. Bárkinek megmondom az igazat, ha ezzel nem sértem meg. Christophernek például megmondom, hogy éretlen. Az is, és szüksége van valakire, aki erre ráébreszti. Különben is azt képzeli, hogy megnyerő tulajdonságai egyikéről van csak szó. Azt viszont már nem mondom neki, hogy az éneklésétől leesnek a madarak a fáról, mert azzal megbántanám.

Inkább félreteszem egy olyan alkalomra, amikor igazán meg akarok szabadulni tőle.

Nina

Szerintem a halhatatlan Curly5 kérdezte egyszer: „Mi is az igazság?”, vagy talán inkább „Mi

is az igazság, nyuk, nyuk, nyuk?” Mindenesetre az igazság, meghatározása a különféle

korszakok nagy gondolkodóit és filozófusait is izgatta. Most rajtam a sor, hogy megvizsgáljam

ezt a kérdést, tehát némi előrehaladásban reménykedhetünk.

Vajon Benjamin az igazságot, a teljes igazságot és csakis az igazságot mondja nekem?

Remélem, nem! Szeretném, ha azt mondaná, Jaj, Nina, a leheleted sajt- és mogyoróvaj illatú,

és hányingerem van tőled? Nem. Azt hiszem, legalábbis. Ha „A” volna, szerintem nem

maradnánk sokáig, együtt. Nem mintha egyébként igen, mert amúgy sem vagyok biztos

benne, hogy a szó szoros értelmében valaha is, párt alkottunk.

Mint Benjaminnál általában, egyik válasz sem alkalmazható. Valahol félúton van a B és a C

között. Mondjuk, C fölé. Utálom így elszúrni az átlagát, de talán később lesz egy javítóteszt.

____________ 5 Curly Howard amerikai komikus – a ford.

Zoey

Azt hiszem, Lucas nagyon becsületes. Legalábbis azzal kapcsolatban ami ránk, mint párra vonatkozik. Nem rejti véka alá mit szeretne, milyen irányban fejlődjön a kapcsolatunk és milyen gyorsan szeretne oda eljutni. Én is hasonló őszinteséggel nyilatkozom arról, hogy kissé másként látom az irányt és a sebességet is.

Igen bízom benne, hogy becsületes. Nem ez a gond, hanem az, hogy amikor ő is őszinte meg én is, akkor mégsem értünk egyet. Ilyenkor mi legyen? Vagy az egyik adja be a derekát, vagy elválnak útjaink, vagy úgy végezzük, mint egy megfáradt házaspár, akik gyűlölik egymást, de együtt maradnak a gyerekek kedvéért?

Hatodik fejezet

Claire szerda délutánig várt, mielőtt akcióba lendült volna. Két dolog tartotta vissza. Először is

az időjárás. Nincs értelme tovább folytatni azt, amit magában csak A Tervként emlegetett, amíg

nem bizonyos abban, hogy az időjárás is a kezére játszik.

Szerdán azután hajnali kettő felé egy kanadai hidegfront korai hótakaróval borította be Dél-

Quebectől Nyugat-Massachussetsig a hegyeket, völgyeket. Az alacsonyabban fekvő területeken

elolvadt, de ezer láb fölött úgy pihent a lejtőkön, mint egy libatollal tömött fehér paplan. A felülről

érkező igazi hó és a műhó jóvoltából Killingtonban beindult a szezon.

Claire arra is várt, hogy Zoey és Lucas, Aisha és Christopher, Nina és Benjamin végre valami

lelkesedésfélét mutasson a síhétvége ötletéért.

A jelek azonban nem voltak biztatóak. Kedden reggel Aisha arra panaszkodott, hogy most, hogy

már több időt tölt egy fedél alatt Christopherrel, már nem is tartja olyan jóképűnek, mint korábban.

Kedden este Benjamin felhívta otthon Ninát, és beszélni szeretett volna vele, és Nina, aki addig

remegni kezdett, ahányszor csak Benjamin megjelent a közelében, most azt üzente Claire-en

keresztül Benjaminnak, hogy nincs itthon. És ma reggel Zoey mintha duzzogott volna, miután

valamin összekülönbözött Lucasszal, akin szintén látszott, hogy duzzog.

Ebédnél Claire megtudta, hogy Zoey, Aisha és Nina elmegy a bevásárlóközpontba iskola után.

Őt is hívták, de Claire elhárította.

Viszont Lucasszal, Jake-kel és Benjaminnal ment haza a kompon: mindhárman az exbarátai

voltak, bár remélte, hogy Jake kevésbé ex, mint a másik kettő.

Leült Benjamin mellé, aki összerezzent, amikor felismerte, és mély sóhaj kíséretében vette ki a

fülhallgatót a füléből.

– Mit hallgatsz? – kérdezte Claire.

A fiú túlzott szerénységről árulkodó mozdulatot tett. – Ha hiszed, ha nem, operát. A zenének ez

volt az egyetlen területe, amit még nem próbáltam ki. Kezdem megismerni és megszeretni. Olyan

kivételes.

– Opera – ismételte meg Claire. – Gondolom, nem akarod, hogy híre menjen, hogy operát

hallgatsz.

– Nem is tudom; talán új divatirányzatot teremtek. Egy év múlva az MTV már opera-blokkokat

is sugároz majd. És Pavarotti előtt új, videó jockey karrier áll.

– Aha. Kipróbáltad már Ninán is?

– Tudod, ez igazán ravasz húzás volt – mosolyodott el Benjamin hamiskásan. – Tetszik, ahogy

bármilyen adott beszélgetési témát feldolgozol, még akár az operát is. Észrevétlen, sima váltás

arról, amiről látszólag beszélsz, a tényleges okra, amiért leültél mellém.

Claire a fogait csikorgatta. Most jutott csak az eszébe, hogy ez az egyik oka, hogy szakított

Benjaminnal. – Nagyon gyanakvó kezdesz lenni, Benjamin.

– Tudom. Súlyos jellemhiba. A jövőben majd igyekszem kijavítani. Szóval, mi van Ninával?

– Hát… Tudom, hogy kétkedést érdemel a nővérként nyújtott eddigi teljesítményem…

Benjamin önkéntelen, gyors nevetéssel helyeselt.

– …de akkor is a kis dilis egyetlen testvére vagyok. És kíváncsi lettem volna, döntöttél-e már a

sítúrával kapcsolatban.

Kifejezéstelen arc. – Milyen sítúrával kapcsolatban?

– Még nem is említette? – Claire igyekezett döbbent hangot megütni. – A hétvégén mind

átutazunk Vermontba: én, Zoey és Lucas. Aisha és Christopher. És vélhetően te meg Nina is.

Benjamin elgondolkodva a térdére könyökölt, és egymásnak támasztotta az ujjbegyeit. – Oké,

feladom.

– Mit?

Benjamin kiegyenesedett. – Feladom. Képtelen vagyok rájönni, miben sántikálsz.

Claire látszólag ártatlanul felnevetett. Benjamin verhetetlen, ami a mások dolgaiba való

beleavatkozást illeti, gondolta. A CIA-nál kellene elhelyezkednie. – Én csak a lakást intéztem.

Szeretném tudni, hányan jönnek. És ha valami gubanc van köztetek, akkor – mivel Nina teljesen

tapasztalatlan –, gondoltam, segíthetnék.

Benjamin majd' hanyatt esett. – Figyelj, egy pillanatra mintha azt hallottam volna, hogy segíteni

akarsz.

Claire felsóhajtott. – Nézd, gondolhatsz rólam, amit csak akarsz, de én tényleg szeretem Ninát.

Nem verem nagydobra, de fontos nekem. Most van csak túl a nagybátyánkkal kapcsolatos

megrázkódtatáson, és most fejest ugrik az első igazi kapcsolatába egy olyan sráccal, akiért évek óta

odavan, de aki egészen mostanáig tudomást sem vett róla, és úgy bánt vele, mint a kis haverjával.

Claire örömmel látta, hogy Benjaminnak megrándul az arca. Ezt kapd ki, okostóni! Én is tudok

úgy bűntudatot ébreszteni, mint akárki más.

Benjamin képtelen volt leplezni zavarát. – Na, jó, nem arról van szó, hogy bevenném az

aggodalmaskodó-nővér-sztorit, de az igazság az, hogy magam sem tudom, mi van köztem és Nina

között. A bulin még azt hittem, minden a legnagyobb rendben. Aztán vasárnap felém sem nézett

egész nap. Hétfőn találkoztunk, és olyan jeleket küld, hogy csak egyszeri alkalomról volt szó. Hétfő

délután átjön, felolvas, de kimérten viselkedik. És tegnap áttelefonáltam, és te… nyilván otthon

voltál…, de ő azt állítja, nincs otthon. Akkor most mondd meg nekem te, mi akar ez lenni! – fejezte

be őszinte csalódottsággal.

Claire végiggondolta, amit hallott, és csöppet sem volt meglepve. – Azt hiszem, egyszerűen csak

új neki ez az egész barát-barátnő kapcsolat – felelte megnyugtatóan. – Nem tudja, minek kellene

történnie az első randi után. De hidd el, Benjamin, már nagyon régóta sóvárog utánad.

– Talán a valóság nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – jegyezte meg Benjamin

mogorván.

– Körüljárom. Kipuhatolom, mit gondol. Valószínűleg csak idegesség és tapasztalatlanság. Ha

így van, van kedved eljönni velünk síelni?

– Hogy az ördögbe mehetnék síelni, Claire? – vigyorodott el Benjamin. – Bár az igaz, hogy

nektek mulatságos lenne végignézni, ahogy megpróbálom. És még röhejesebb lenne utána

visszajönni az iskolába, és elmondani a népeknek, hogy síeléssel töltöttem a hétvégét; kíváncsi

lennék, merne-e bárki is magyarázatot kérni.

– Nagy buli lesz, Benjamin. Csak mi megyünk, akik a szigeten lakunk. Nem lenne teljes a

társaság nélküled.

Benjamin bólintott. – A társaság kedvéért eljövök. Olvasok, zenét hallgatok, és este elmegyek

veletek szórakozni. De akkor sem értem. Végül majd csak kiderítem, miben sántikálsz, de

bevallom, egyelőre gőzöm sincs.

Claire elfojtotta azt a vágyát, hogy diadalittasan felkacagjon. Ritkán volt abban az élvezetben

része, hogy Benjamint manipulálhatja! A többieket utána már könnyedén az ujja köré csavarhatja. –

Fel sem merül benned, hogy tényleg szeretek síelni? És ugyanakkor szeretném, ha a kishúgom

boldog lenne?

– Dehogynem.

Claire odahajolt, és arcon csókolta. – Fel a fejjel, Benjamin!

A fiú arcáról eltűnt a mosoly, amikor Claire csókját megérezte. És Claire meglepetten

tapasztalta, hogy ő is hasonlót érzett.

Igen, még mindig van valami közöttük. De elmúlik majd, nyugtatta meg magát Claire. Biztosan

elmúlik.

Hetedik fejezet

Lucas kiszállt a kompból, és a városon át hazaindult a házuk felé; lelki szemeivel még tisztán

látta, ahogy Claire megcsókolja Benjamint. Nem tűnt komoly csóknak, inkább olyan hollywoodi

cuppantásnak, de azért biztos olyasmi volt, amit Zoey elvárna, hogy elmeséljen.

Mérhetetlenül bosszantónak találta azt a szokást, hogy az emberek előtte tárják fel a titkaikat.

Louise Kronenberger a bulin elmesélte, hogy lefeküdt Jake-kel. Lucas nem érezte szükségét, hogy

tudjon róla, nem is akart tudni róla, és azt sem akarta, hogy Zoey rájöjjön, hogy tudja, és aztán

kiforgassa a szavait, hogy a végén az süljön ki, hogy eltitkol előle valamit.

Zoey már egyszer alaposan megmosta a fejét, amikor kiderült, hogy Lucas tudott arról, hogy

Christopher lányok telefonszámait írja fel magának. Mintha Lucasnak kötelessége lett volna

tájékoztatni Zoey-t, hogy Zoey figyelmeztethesse Aishát. Mintha Lucas hibája lett volna, hogy

Aisha véletlenül betoppant Christopherhez, és majdnem rajtakapta egy lánnyal.

És mostanában a titkok egyre sokasodtak, és súlyosabbak is lettek. A legrosszabb, hogy ismerte

az idióta bőrfejűeket, akik összeverték Christophert. De ha egy szót is elkottyant a csávókról, Lucas

attól tartott, hogy bosszút állnak rajta, mégpedig azzal, hogy bántják Zoey-t. Ezért aztán hallgatott.

Nem könnyű döntés, nem is volt vele elégedett. Kevés dolog szerzett volna akkora örömet neki,

mint az, ha Kígyót ismét rács mögött láthatta volna.

Aztán Christopher megkérte, hogy szerezzen neki fegyvert. Mintha ő legalábbis tudná, hol lehet

ilyesmihez hozzájutni. Mintha annyira eszement volna, hogy szerez egyet Christophernek, hogy

Christopher megpróbálja felkutatni azokat, akik megverték. Vagyis pontosan azokat a csávókat,

akiknek Lucas falaz, csak hogy ne bántsák Zoey-t, aki – ha minderről tudomást szerezne – olyan

gigantikus bűntudatot ébresztene benne, hogy Lucas a végén úgy érezné magát, mint egy

javíthatatlan hazudozó, akinek még arra sincs joga, hogy Zoey lába nyomát megcsókolja, nemhogy

– mást.

Pompás lenne hát, ha nem jutna több titok a tudtára ebben az évben. A felelősség máris

meghaladta az erejét.

A házukhoz ért, de habozott, hogy bemenjen-e. Tegnap az anyja elmondta, hogy Christopher

kereste, míg nem volt otthon. Nem volt nehéz elképzelnie, miért. És valószínűleg megint keresni

fogja. Hacsak nem téríti jobb belátásra.

Lucas mély sóhajjal indult neki a hegygerincre vezető kanyargós útnak. A meredek aszfalton

tízperces sétával érhette el a nagy panziót. Aisha mindennap megtette ezt az utat; biztos acélból

vannak a lábizmai, gondolta Lucas.

Aisha öccse, Kalif nyitott ajtót, és engedte be, aztán megmutatta az utat Christopher emeleti

szobájához. Lucas bekopogott.

– Bújj be! – kiáltott ki Christopher.

Lucas benyitott, és leesett az álla. Christopher a magas ágyon ült, egy halom színes párnával

körülvéve, mint egy ókori perzsa herceg, az egyik kezében a tévé távirányítója, a másik egy tál

közelében, amin művészi ízléssel gyümölcsöt és sajtot rendeztek el.

– Jesszusom, Christopher! Meg kell hajolnom, amikor belépek?

– Olyan könnyű lenyűgözni benneteket, parasztokat – vigyorodott el Christopher. – Kérsz egy

szelet Brie-t? Vagy talán egy friss epret?

Lucas körbejárta a szobát, és bekukkantott a fürdőszobába.

– Jesszus, haver! Rögtön kidobom a taccsot. Az egész szobám beleférne a zuhanyozódba.

– Hogy mennek a dolgok lent a faluban? – kérdezte Christopher. – Élvezettel hallgatom az

egyszerű nép vidám komédiázását!

Lucas egy antiknak tűnő székre mutatott. – Leülhetek rá?

Christopher fölényesen intett. – Ülj csak le, majd utána kitisztíttatom a szolgákkal!

Lucas leült, és fürkésző pillantással méregette Christophert.

– Úgy látom, jobban vagy.

– Igen. Itt-ott kicsit fáj még, de ma reggel sikerült néhány felülést és fekvőtámaszt csinálnom. –

Az emlék megmosolyogtatta. – Így nem volt lelkifurdalásom, amiért utána egy órát üldögéltem a

jacuzziban. Mellesleg szerintem nyolcvan százalékos a javulásom. Már ki tudnám hordani a

lapokat, csak hagyom, hogy Kalif még egy hétig csinálja, a pénzt pedig megtartom.

– És a hetven másik állásod? – Christopher Baltimore-ban érettségizett, elköltözött a tönkrement

családjától, és eltökélte, hogy annyi pénzt keres, hogy főiskolára mehessen. Újságot hordott ki,

Zoey apjánál segédkezett a Passmore-család éttermében, a középiskola tornaszertárát felügyelte, és

a szigeten javítási munkákat vállalt.

– Mindenki nagyon jó fej. Szerintem ezen a hétvégén visszazökkenek a rendes kerékvágásba. Ez

itt már csak egy kényszerpihenő.

Lucas lesütötte a szemét. – Van valami hír a zsaruktól a csávókról, akik rád támadtak? – kérdezte

mintegy mellékesen. Ha az istenverte zsaruk egyszerűen elkapnák azokat a rohadékokat, akkor

Lucas szorongásának és bűntudatának is vége szakadna.

Christopher arcáról lehervadt a mosoly. Általában gyors, firtató tekintete tompa lett, mint az acél.

– Nincs. Nem is nagyon hittem, hogy lesz. Zoey nem tudta azonosítani őket. Én meg nem igazán

láttam az arcukat. De fogom, egyet se félj! Előbb vagy utóbb kiderítem, ki tette, és elintézem őket.

Ezért is kerestelek tegnap otthon. Még most is szükségem van arra, amiről azon az estén a

kórházban beszéltünk.

Lucas a fejét csóválta. – Azt hiszem, nem ez a megoldás, Christopher.

– Igen? És miért nem? – támadt neki agresszíven Christopher.

– Nézd, két évet húztam le egy fiatalkorúaknak fenntartott nevelőintézetben, és valószínűleg a

csávók fele azért volt ott, mert bosszúba vagy visszavágásba keveredett. Vagy a szüleik tettek

olyasmit, ami nem tetszett nekik, vagy a barátnőjük csalta meg őket, vagy egy másik csávó nem

mutatott irántuk kellő tiszteletet. A visszavágás tartja üzemben a börtönöket és a fegyházakat.

– Akkor talán egy vállrándítással kellene elintéznem? – fortyogott Christopher dühösen. –

Bőrfejű, náci rohadékok megpróbálják kirúgni a fogaimat, én meg azt mondom, oké, sebaj,

folytassuk, ahol abbahagytuk? Nem hiszem, haver. Senki sem tehet velem ilyet büntetlenül!

– Oké, rendben, ezen nem vitatkozom. Meg kell fizetniük érte. De először is nem tudod, kik

voltak, másodszor is nem öltek meg, igaz? Az igazságszolgáltatás nem azt mondja, hogy meg kell

halniuk azért, amit tettek.

– Hát akkor csak megsebesítem őket – gúnyolódott Christopher. – Úgy igazságosabb lenne?

Kórházba juttatom őket. Megkaphatják a korábbi szobámat.

– Fegyverrel? A pisztoly ölésre való. Egy kilencmilliméteressel nem lehet valakit csak

megsebesíteni. És a másik kérdéssel mi lesz? Nem tudod, kik ezek a csávók. Rálősz emberekre

anélkül, hogy megbizonyosodnál: ők azok, akik megruháztak?

– Lehet – vetette oda Christopher.

– Nézd, nem ismerjük régóta egymást, de nekem nem tűnsz olyan embernek, aki másokra

lövöldöz. És egész biztos, hogy én sem vagyok olyan, aki segít fegyvert szerezni.

– Nélküled is szerezhetek – világosította fel Christopher. – Elmúltam tizennyolc. Törvényes.

– Igen, de ostobaság. Jövőre főiskolára akarsz menni, nem? Vagy helyette inkább börtönbe

vonulsz?

– Nincs más választásom – válaszolta szelídebb hangon Christopher, és Lucas szemébe nézett. –

Mit tennél, ha téged intéznének el egy sikátorban?

Lucas számított a kérdésre, de még így sem állt készen a válasszal. – Nem tudom. Talán ha

tudnám, kik voltak, és valami oknál fogva a rendőrök nem tudnának zöldágra vergődni velük, akkor

esetleg azt tenném, amit most te fontolgatsz. Csakhogy nem tudod, kik követték el. Nem tudod,

kinek eredj a nyomába.

Lucas látta, hogy Christopher dühös elszántsága kezd meginogni: nagyot nyelt, és félrefordította

a tekintetét. Amikor ismét megszólalt, Lucast megdöbbentette és zavarba ejtette, hogy rekedtesen

reszket a hangja. – Folyton az jár a fejemben, hogy ha fel tudtam volna tápászkodni a földről…

– Zoey azt mondta, először hátulról ütöttek fejbe. Elkábultál. Túlerőben voltak – vonta meg a

vállát Lucas. – Senki sem győzhet mindig. Néha nem tehetsz mást, mint eltűröd, amit tesznek veled,

és megpróbálod túlélni.

Christopher olyan képet vágott, mint aki a könnyeivel küszködik. Az ajkába harapott, és váratlan

hévvel fakadt ki:

– Könnyű neked, Lucas! Milyen verést kellett valaha is csak úgy eltűrnöd?

– Amit az apámtól kaptam, aki hetente kétszer ököllel vert, míg be nem kerültem a

javítóintézetbe – felelte Lucas, és torzan, szomorúan mosolyodott el. Igyekezett legyűrni a

hullámokban rátörő haragot és keserűséget, ami mindig elfogta, ha eszébe jutottak a régi idők. –

Ahogy mondtam: néha csak eltűröd, és túléled.

Lucas magára hagyta a fejedelmi körülmények között lábadozó Christophert, és lefelé indult a

hegyről. Már besötétedett, és a fák törzsei között látta a ragyogóan kivilágított kompot, ahogy

Weymouthból felé tartva a szokatlanul sima vízen siklott. A hat harmincas. Tizenöt perc múlva fut

be a kikötőbe, és ha Zoey rajta van, akkor nemsokára otthon lesz.

Lucas úgy döntött, ott várja meg. Fájt a szíve, és nagy szüksége volt Zoey-ra, egy kis együtt

töltött időre. Zoey majd kitörli belőle Christopher emlékét, aki mindent elkövetett, hogy keménynek

tűnjön, és közben friss sebét titkolta, ami még nem kezdett el begyógyulni.

Christopher szenvedése láttán felidézte magában azokat a hasonló érzéseket, amelyek gyakran

kerítették hatalmukba. Eltűnődött, vajon helyesen cselekedett-e, amikor nem jelentette fel a

rendőrségen a két bőrfejűt. Remélte, hogy legalább Christophert sikerült meggyőznie, hogy ne

vegyen a kezébe fegyvert. De az élet néha reménytelen vizekre sodorja az embert, ahol nem várják

helyes válaszok, csak egy rakás választási lehetőség, ami a rossz és a még rosszabb között

váltakozik.

Zoey háza előtt járkált fel s alá a murván, és egyre morcosabb lett; alig várta már, hogy Zoey

hazaérjen, és elűzze a rosszkedvét.

– Szia, Lucas! Nem akarsz bent várni?

Lucas megfordult, és meglátta Benjamint, aki mintha a nyitott földszinti ablakon nézett volna ki.

A pillantását talán nem szegezte pontosan rá, de majdnem. És tudta, hogy Lucas van kint. – Ugye,

nem is vagy vak, Benjamin? Csak rafináltan átversz mindenkit.

Benjamin öngúnnyal teli, hetyke képet vágott, amit olyankor szokott, ha tudja: sikerült valakit

elképesztenie. – Csak te lehettél, Lucas. Ki más ólálkodna a bajsza alatt motyogva, le-fel sétálva a

házunk előtt?

Lucas az ajtóhoz ment, majd belépett a világos és meleg előszobába. Benjamin már várta. –

Potpourri illatod van – jegyezte meg.

– Az a tálka, amiben fadarabkákat meg hasonlókat tartanak, és kiteszik, hogy a szobát illatosítsa?

– Igen.

– Fent jártam Christophernél. Úgy él, mint Tutanhamon fáraó. Jacuzzi. Tévé. Ingyen kaja.

Potpourri. Hamisítatlan, kőkemény szenvedés.

Benjamin a nappalijuk felé terelte Lucast. – Mit gondolsz, el tud jönni erre a kirándulásra?

– Kirándulásra?

– Tudod. A nagy síeléses hétvégére Vermontban. Mindenki megy, bár ma délutánig senki sem

vette a fáradságot, hogy erről értesítsen.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz.

– Aha! – tartotta fel egy ujját Benjamin, mintha hatásos érvet mondott volna.

– Mit aházol? – Lucas ledobta magát a kanapéra, és lehúzta a dzsekije cipzárját. Zoey-ék

házában mindig meleg volt. Vagy csak az ő házukban volt hidegebb.

– Nem tudom, mit aházok. Még nem. De hamarosan megtudom – mondta Benjamin furfangosan.

– Szóval azt állítod, nem tudsz semmit a vermonti síelős hétvégéről?

– Nem. Miért mennék Vermonfba?

– Azt én is szeretném tudni – jegyezte meg Benjamin.

Mrs. Passmore lépett be egy csésze kávéval. Lucas kedvelte Zoey anyját. Tíz fényévvel jobb fej

volt Lucas saját anyjánál, sőt, ami azt illeti, Zoey szülei mindketten más bolygóról származtak, mint

az ő szülei. És amikor Zoey anyjára nézett, az jutott eszébe, hogy Zoey még húsz év múlva is

gyönyörű lesz.

– Szia, Lucas – köszönt Mrs. Passmore. – Hol van Zoey?

– Ma shoppingolós napja van – válaszolta Lucas. – Azt hittem, talán a hat harmincason lesz, és

itt megvárom, míg hazaér.

– Nem kell mentegetőznöd, amiért átugrottal – mondta Mrs. Passmore. – Kedvesebb vagy a saját

gyerekeimnél.

– Ügyes próbálkozás, anya. – Benjamin a szívére csapta a tenyerét. – Nem késel el az

étteremből? – kérdezte. – Nem foghatunk hozzá a nagy lerészegedéshez, amíg el nem mész.

– Tudom, tudom. Harminc fölött senkiben se bízz, ahogy sok éve mondogattuk.

– Ugye, még nem múlt el harminc? – kérdezte Lucas ravaszul.

– Kutyaévekben számolva talán nem – motyogta Benjamin.

– Látod, mit kell eltűrnöm? – kérdezte Mrs. Passmore Lucastól. Aztán az órájára pillantott. –

Tényleg késésben vagyok. Ebédről egy kis borjúpörkölt maradt a frigóban. Felfalhatjátok, ha

éhesek vagytok. Sziasztok!

– Szia, anya!

– Viszlát, Mrs. Passmore! – Lucas megvárta, míg Ben anyja kiment. – Szóval elmagyarázod ezt

a vermonti dolgot?

– Claire szerint a következő hétvégét mindenki abban a kis lakásban tölti, amit ő szerzett.

Killingtonban. És a mindenki között a te neved is felmerült.

– Vagyis nekem is tudnom kellene róla? – kérdezte Lucas. – Vagyis azt mondtam, én is megyek?

– Pontosan. Állítólag én meg Nina, te meg Zoey, Aisha és Christopher.

– Christopher egy szóval sem említette.

– Látod? Claire sántikál valamiben – jegyezte meg elgondolkodva Benjamin.

– Bár jó mulatság lenne – mondta Lucas. Ő és Zoey. Ő, és Zoey, és egy lakás a szülőféléktől

távol. Nehéz volt ebben bármi szörnyűségeset felfedeznie.

Hát persze! Ezért nem említette Zoey egy szóval sem! Elég önző viselkedés. Csak azért, mert

nem akarja, hogy esély legyen a… szóval, hogy kettesben legyen vele.

– Talán Zoey az, aki valamiben sántikál – morogta maga elé. Ez remek lesz!

Megvagy, csinos pofikám, és a Gap szatyrod is.

Az Óz, a csodák csodájából ez a sor jutott Lucas eszébe, amint megpillantotta Zoey-t, aki a

hűvös esti levegőtől kipirulva, egy Gap-es szatyrot cipelve futott be.

– Szia, bébi! – Lucas felállt, kivette a szatyrot Zoey kezéből, és szűzies csókot nyomott az

arcára.

– Szia – mondta Zoey, és a kanapén ülő Benjaminra pillantott. – Miben mesterkedtek?

– Azt vitattuk meg éppen, hogy a kvantumelmélet közvetve összefügg-e a tágabb ismeretelméleti

kérdésekkel – felelte Benjamin szemrebbenés nélkül.

Lucas egyetértően bólintott. – És eltűnődtünk azon is, hogy miféle ember vesz Mariah Carey

CD-t.

– Nekem van Mariah Carey CD-m.

– Igen, de úgy döntöttünk, hogy attól még okés vagy.

– Milyen nagylelkűek vagytok! – mondta Zoey édes szarkazmussal. – Gyere! Cipelheted a

szatyromat.

Lucas követte az emeletre, és alig bírt uralkodni az izgalmán. Most megfogta! Nem is akárhogy.

A Miss Nyílt és Becsületes! A Miss Meg-Kellett-Volna-Mondanod-Hogy-Christopher-Egy-Görény.

A Miss…

Amint becsukódott mögöttük Zoey szobájának az ajtaja, a lány átkarolta Lucas nyakát, és lehúzta

a fejét egy igazi csókra. – Lucas azonnal elfelejtette, hogy hűvösen és kimérten kellene viselkednie.

Aztán mégis eszébe jutott, és kezdett elhúzódni, de Zoey a szájába dugta a nyelvét, és Lucas megint

mindent elfelejtett.

– Hiányoztál – lehelte Zoey.

Ekkor kellett volna rideg, rosszalló tekintettel ránéznie, Lucas azonban hátradőlt Zoey ágyán, és

magára húzta a lányt. Néhány másodperccel később történt, hogy Zoey ajkáról felcsendült a „ne…

ne…”, és Lucas nagy nehezen abbahagyta, amit csinálni akart.

Az ördögbe is! Az imént még erkölcsi magaslaton állt, és most egy pillanat alatt a mélyben

találta magát! Most már bármit is mond, Zoey azt hiszi majd, hogy csak zsémbel.

Zoey kiosztott egy vigaszcsókot, amit olyan alkalmakra tartogatott, amikor felvillantotta a

„Megállj” jelzést.

– Mit csináltál ma délután nélkülem? – kíváncsiskodott.

– Felmentem meglátogatni Christophert.

– Hogy van?

– Jól. – A Christopherrel folytatott beszélgetés emléke felidézte a bűntudatot, hogy titkolódzott

Zoey előtt. Ami magával hozta a jogos felháborodását, amit viszont akkor érzett, amikor megtudta,

hogy Zoey is titkol előle valamit.

Fő a hidegvér. Nagyon körmönfontan kell megközelítenie, máskülönben úgy fest majd, mintha

duzzogna, vagy mintha csak azon járna az esze, hogy elvigye Zoey-t egy magánlakásba, ahol külön

háló van, és valószínűleg egy óriási ágy, és kint a teraszon feltehetően egy jacuzzi a csillagos ég

alatt, ami miatt Zoey legalább fürdőruhára kénytelen lesz levetkőzni (már ha egyáltalán fel is vesz

valamit). Ravaszság. Itt most erre van szükség.

– Szóval mi ez a sítúra, amiről nem szóltál? – bökte ki.

Zoey meglepettnek látszott, és Lucas végtelen elégtétellel tapasztalta, hogy zavarba is jött.

Elpirult a nyaka, a vörösség lassan kúszott fel az arcára. Félrefordította a tekintetét. – Ki mondta?

Végül is nem volt szüksége ravaszságra. – Benjamin. Kétségtelenül úgy döntöttél, hogy nem

említed meg. – Ne lőj túl a célon, figyelmeztette magát. De túl kecsegtető volt a lehetőség. – Miss

Becsületesség. Miss Nincsenek Titkok. Ha!

Zoey mérlegelő pillantást vetett rá. – Ugye, most azt hiszed, megfogtál?

– Meg bizony. Aláírva, lepecsételve, házhoz szállítva. Miután megmostad a fejem Christopher és

a szőke csaj miatt. És előadást tartottál az őszinteségről, és hogy köztünk nem lehetnek titkok. Csak

egyet mondhatok: nem, nem, nem, nem!

– Azért nem szóltam, Lucas, mert…

– Nem, nem, nem, nem, nem. Képmutató vagy.

– Intelligens emberekként vitatjuk meg, vagy nem? – emelte fel a hangját Zoey.

Lucas feltartotta az ujját. – Még egyszer. Nem, nem, nem, nem, nem, nem.

– Végeztél?

– Egyelőre – jelentette ki Lucas, és hetykén félrefordította a fejét. – Bár fenntartom magamnak a

jogot, hogy ha szükséges, egy-két nemet kilőjek rád.

– Nézd, azért nem említettem a síelési ötletet, mert arra gondoltam, úgysem akarsz jönni.

– Hát persze.

– És én sem akartam elmenni.

– Azt mondtad, szeretsz síelni – jegyezte meg Lucas, és megvető hitetlenkedéssel csóválta a

fejét.

– Igen, de neked fogalmad sincs a síelésről.

– Viszont szörfözők. Aki szörfözni tud, könnyen megtanul hódeszkázni. Sosem szabad

hazudnod, Zoey. Bénán csinálod.

Zoey mély levegőt vett. – Oké, szóval tudod, miért nem akarok menni. Nem akartam bogarat

ültetni a fejedbe.

Isten az ölébe pottyantotta a lehetőséget, döbbent rá Lucas. Most Zoey ellen fordíthatja a

kedvenc szólamát, és megsemmisítő csapást mérhet rá.

– Úgy érted, nem bízol bennem – közölte szomorkásán elhaló hangon. Látta, hogy Zoey-nak

megrándul az arca. Igen, igen! Kiütötte! A bíró máris megkezdte a számolást.

Zoey hirtelen beszívta a levegőt, mintha tényleg gyomorszájon vágták volna. – Élvezed, mi?

– De mennyire!

Zoey bólintott. – Gondolom, megérdemeltem. Képmutató voltam.

Lucas üdvözülten mosolygott. Ó, mily édes az élet!

– Na, jó! Mit szólnál hozzá, Lucas, ha a hétvégén kocsival átmennénk Vermontba?

– Hű, az remek lenne! – lelkesedett Lucas. – Majdnem olyan élvezet, mint egy veled folytatott

vitában felülkerekedni.

Zoey gyilkos pillantást vetett rá. – Élvezd, amíg lehet! A hétvégén remélt vitában nem fogsz

felülkerekedni.

– Hadd… halljuk… még… egyszer… nem, nem, nem, nem, nem, nem!

6 Először is értékeld egy tízes skálán a barátod külsejét és vonzerejét, ahol az egyes, mondjuk, Jesse

Helms szenátor, a tízes pedig ifjabb John Kennedy és Denzel Washington egybegyúrva. Azután

értékeld önmagad, végül értékeltesd a barátoddal magad és önmagát ugyanezen a skálán.

Zoey

Akárki írta is ezt a kérdőívet nem lehet fiatal. Ifjabb JFK és Denzel

Washington az apám is lehetnek. Vagyis az apáim lehetnének. Illetve egybegyúrva az apám. Félre ne értsétek, nagyon helyes apa, de azért kicsit koros!

Mellesleg nem igazán helyeslem, hogy olyan nagy felhajtást csapunk a külső körül. Gondolom, itt mégis az a lényeg, hogy kiderítsük, nekem meg a barátomnak nagyon elüt-e az értékelésünk. Mondjuk én kilencesnek tekintem magam, de ő csak négyesnek tart. Az ilyesmi sokat elárul.

Válaszolok, persze, de fenntartással, mert ez szerintem nagyon feminista kérdés.

Magamnak hatos adnék, Lucasnak kilencest. Szó sincs arról, hogy alulértékelem magamat, csak realista vagyok.

Szép a hajam, az arcommal sincs baj, csak a szemem nem teljesen szimmetrikus, és a mellem kissé elmaradt a fejlődésben. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egy lány önbizalmának a melle nagyságától kell függenie, csak azt, hogy ez az egyik olyan szempont, amit a társadalom és főként annak férfinépessége rögeszmésen foglalkozik.

Mellesleg miért hagynám, hogy a társadalom letörje az önbizalmamat? De most komolyan?

Akkor mégis változtatnék az értékelésemen. Mondjuk magamnak hetest adnék, és Lucasnak maradna kilences. Csak azért nem tízes, mert nem akarom, hogy a fejébe szálljon.

Lucas

Nem is vitás, hogy Zoey tízes. Én talán hetes, vagy ilyesmi,

főleg azért, mert korábban Jake-val járt. Az a pasi olyan, mintha

egy testfelépítő plakátról lépett volna le, míg én inkább egy

alternatív rockzenekar basszusgitárosához hasonlítok.

De Zoey tökéletes. Az arca, a haja, a lába, a... arról nem is

szólva... hú! Nem érdekes. Nem akarom ilyesmin törni a fejemet.

Claire

Á, kit érdekel?

Aisha

Christopher azt mondaná, hogy nyolcas vagyok vagy kilences. Persze nem sértésnek szánná, ugyanakkor azt sem akarná, hogy az képzeljem, hogy túl jó vagyok neki. Azt is mondaná, hogy ő talán egy nyolcas, bár a valóságban azt hiszi, hogy ő mindenkit megelőz, tizenkettes, vagy végtelen.

A valóságban én bizonyára nyolcas vagyok, mert a két szemem túlságosan távol helyezkedik el egymástól, és a lábaimat is csontosnak tartom. Christopher is nyolcas, de kilences, sőt akár tízes is lehetne, ha nem volna az a hatalmas dudor a fején, ahol az extra adag egóját tartja.

CHRISTOPHER

AISHA KILENCES. ÉN TÍZES. EGGYEL TEHÁT FELETTE ÁLLOK, AMI RENDJÉN IS VAN. EKKORA ELŐNYRE SZÜKSÉGE VAN AZ EMBERNEK HA AISHA ABSZOLÚT TÍZES VOLNA, AKKOR VALÓSZÍNŰLEG, AZT MONDANÁ. HOGY KOPTAK LE. A TÚLZOTTAN TÖKÉLETES LÁNYOK ÍGY SZOKTAK VISELKEDNI. MINT PÉLDÁUL CLAIRE IS, AKI TÍZES, DE AKINEK A KÖZELÉBE SEM MENNÉK MÉG, HA FIZETNÉNEK, AKKOR SEM.

Nina

Törtszámokat nem lehet használni? Mert nem hiszem, hogy engem egy egész szám kellően

képviselni tudna. Törtekre volna szükségem, ami azért is furcsa, mert általában nem rajongok

értük. Vagy esetleg, egy gyökre. Netán egy négyzetgyökre. Vagy talán használjunk zárójelet.

(A zárójelek nagyon népszerűek a matekórákon, amikre eddig, jártam, ő teszi hozzá

zárójelben).

Na, de most komolyra fordítva a szót, valószínűleg, azt mondanám, hogy x a négyzeten

mínusz y vagyok. Vagy fordítva.

De a nagy rejtély mégis az, mit válaszolna erre Benjamin? Csak abból indulhat ki, amit

mások mondanak neki. Zoey biztos azt mondaná neki, hogy tízes vagyok. Claire valószínűleg,

kettőt mondott. Az pedig átlagosan hat.

Ami Benjamint illeti, hát ő tökéletes. Ha Benjamin látna, biztosan szóba sem állna velem.

Nyolcadik fejezet

Jake rácsapott a vekkerre, egy pillanatra visszaroskadt a párnájára, aztán kelletlenül

feltápászkodott. Ledobta magáról a takarót, felállt, és kibotorkált a fürdőszobába. Aztán visszajött,

és módszeresen hozzálátott a bemelegítéshez: nyak, váll, láb. A padlóra feküdt, és lenyomott ötven

fekvőtámaszt, aztán megfordult, és ötven felüléssel folytatta, végül még kétszer megismételte

ugyanezt.

Világéletében élvezte a testmozgást, de mostanában ez új jelentőséget kapott: ellenszere lett

mindannak, ami tönkrement vagy rossz volt az életében. A depressziónak, a kötelessége és a Claire

iránti végzetes vágya közti ellentétnek. Az ivásnak, és mindannak, amihez az ivás vezetett: a

kokainnak, amit azért szedett, hogy magához térjen a másnaposságból, az önuralom elvesztésének,

ami miatt kirúgták a csapatból, és lefeküdt Louise-zal, egy olyan lánnyal, aki iránt semmit sem

érzett.

Csoda, hogy nem kapott el semmit, döbbent rá. A kankó vagy a lapostetű feltette volna a koronát

a hetére.

Gyanakodva pillantott végig magán. Eddig rendben volna.

Jake gyorsan sortot, ujjatlan pólót és futócipőt húzott. Kiment az eltolható üvegajtón, átvágott a

teraszon, és futásnak eredt lefelé a kocsifelhajtón. Még viszonylag sötét volt. Nem koromsötét, de

sötétkék hajnal vette körül, a hold már régen lement. Déli irányba futott, a sziget tengerpartjának

homorú íve mentén. Ahogy a Leeward Drive-ról a Pond Roadra fordult, tőle keletre megpillantotta

a már élénkrózsaszín láthatárt.

Mire a sziget keleti partja mentén kanyargó parti útra ért, a nap ragyogó sarlója már felkúszott a

láthatár peremére.

Nyújtott léptekkel, egyenletesen dobogott tovább a repedezett aszfalton és az utat borító finom

homokon, a karját magasra emelte, egyenletesen lélegzett. Elhaladt a csukott zsalugáteres,

bedeszkázott nyaralók mellett. Látta North Harbor templomtornyát és ismerős épületeit: egy

ragyogó aranyban fürdő képet ott, ahol a nap megcsillant rajtuk, és koromfekete árnyékba borult ott,

ahol a nap még nem űzte el az éjszakát.

A Geiger-házat érintve kerülte meg a szigetet; igyekezett, hogy ne pillantson fel, de nem járt

sikerrel: látta, hogy Claire szobájában még nem ég a villany. Még alszik, csodálatos fekete haja

szétterül a párnán, sötét, komoly szeme még csukva van.

Próbálta elhessegetni a képet, és kicsit felgyorsítva a lépteit elhagyta a kikötőt, integetett a

halászoknak, akik papírpoharukban gőzölgő feketekávéval jöttek ki Passmore-éktól. Mr. Passmore,

Zoey apja is feketével a kezében álldogált, már fehér konyhai munkaruhába öltözve az étterem

hátsó ajtajában, és látszólag egy feldöntött szemeteskuka tartalma fölött elmélkedett.

Jake odabiccentett, és Mr. Passmore a pohara megemelésével fogadta a köszönését.

Még egy teljes kör a szigeten, és jó edzéssel kezdte a napot. Végigszaladt a nyugati parton,

miközben a nap felcsillantotta Weymouth belvárosának üveg- és márványhomlokzatait, majd rátért

a Big Bite tó északi partjára, elhaladt a még alvó házak mellett, majd felfelé indult a keleti part

szaggatott, sziklás szakaszán.

A város felé kellene fordulnia, nagy ívben elkerülve a Geiger-házat. De olyan könnyű

megbotlani a macskaköveken, érvelt magában. Biztonságosabb a főúton maradni. Még csak nem is

kell rágondolnia, amikor elfut előttük. Oda sem kell néznie, elég csak futnia, és éreznie a lábában és

a mellkasában a kellemes izomlázat.

Claire akkor látta meg, amikor másodszor futott feléjük. Fogta a kávéját a konyhában, és

felmászott a tetőteraszra; reggelente általában innen figyelte, ahogy feljött a nap.

A francia pörkölt kávéból főzött italt kortyolgatta, és szorosabbra kötötte a köntöse övét, mert

fázott a szélben, ami a távoli és most már hófödte hegyek felől fújt.

Vajon felnéz ide? – morfondírozott. Egészen biztosan. Megpróbál majd küzdeni ellene, de végül

fel fog nézni.

Jake befordult a Lighthouse Roadra; könnyed kecsességgel futott, ami meglepő volt egy ilyen

nagydarab fiútól. Claire elmosolyodott, és a lelke mélyén kis nyilallást érzett. Jake erősnek,

megállíthatatlannak, irányíthatatlannak látszott. Mint aki sosem fárad ki. Mint aki örökké csak futni

fog.

Határozottan maga elé, az útra szegezte a tekintetét, és Claire egy pillanatra perverz elégtételt

érzett, hogy Jake bebizonyította: nincs igaza. De amint éppen alattuk haladt el, elfordította a fejét,

és felnézett, a tekintete a ház oldalát fürkészte, míg rá nem talált Claire-re.

Claire a kávéját kortyolgatta, és nyugodtan nézte a tengert; nem adta jelét, hogy egyáltalán

észrevette volna Jake-et. A fiú továbbfutott, aztán még egyszer hátranézett.

Nos, talán mégsem teljesen irányíthatatlan, gondolta Claire szárazon.

Öt háztömbbel arrébb Lucas is a reggeli kávéját itta, és élvezte a csípős levegőt. A házuk mögötti

teraszon álldogált, és a korlátra támaszkodott. Látta Jake-et a fák és az épületek között, és magában

mulatva csóválta a fejét, majd továbbnézte Zoey-ék házát, ami pontosan az övék alatt volt.

Egyenesen belátott a konyhájukba, ott is a reggelizősarokba. Mindkettő fényben fürdött. Mrs.

Passmore neki háttal ült, és az újságot olvasta. Ebből a szögből Lucas csak Benjamin bal kezét látta,

ami az asztalon nyugodott. Zoey is a konyhában volt, az alváshoz hordott Boston Bruins trikója volt

rajta, alóla kivillant fehér lába, meztelen lábfeje. Egy tál müzlit készített magának. A

reggelizősarokba ment, és leült Mrs. Passmore és Benjamin közé.

Lucas most már jól látta az arcát, valahányszor előrehajolt egy-egy falat müzliért. Egyik lábát

maga alá húzta.

Lucas felsóhajtott. Szánalmasnak érezte, hogy ilyen mélységes öröme telik abban, hogy elnézi,

amint Zoey mazsolás-diós müzlit eszik, de képtelen volt uralkodni magán. Jólesett, hogy elnézheti,

nem kell flegmán viselkednie, évődnie, csak magába szívhatja azt, ahogy Zoey ül, mozog, ahogy –

isten bocsássa meg Lucasnak a leskelődést – a müzlit rágja, és kócos, fésületlen haja a nyakára

simul…

Iszonyúan szerelmes volt belé. Úgy kívánta, mint az életet. Néha még jobban is.

Zoey nevetett valamin, és tej csordult az állára. Az ujjával felfogta a cseppet, aztán még mindig

nevetve lenyalta a cseppet az ujjáról.

– Tessék – nyújtott át egy papírszalvétát Mrs. Passmore a lányának. – Maradt egy kicsi az

álladon.

Zoey megtörölte az arcát. – Mennem kell. – A mosogatóhoz vitte a tálat, és közben szeretettel

megborzolta Benjamin haját, amikor elment mellette.

Felment a szobájába, és kinyitotta a szekrényajtót. A tekintete megakadt egy ruhán, ami Jake

egyik kedvence volt. Remélte, hogy a drogos sztorival kapcsolatban segítségért fordulhat Jake-hez,

és talán nem árt, ha olyasmit vesz fel, amiben tetszik is neki.

– Nem, Zoey – rótta meg magát, és már a puszta gondolattól szégyenérzet fogta el. Ezzel

manipulálná. Ha meg akarja szerezni Jake segítségét a sztorijához, akkor ezt vagy tisztességesen

teszi, vagy sehogy.

Csakhogy a sehogy nem szerepelt a választási lehetőségek között.

Elvetette a ruhát, ami Jake-nek tetszett, és kiválasztott egy másikat, amiben Lucas szerette látni.

Épp beállt a zuhany forró vize alá, amikor eszébe jutott egy emlék. Egy álma, vagy annak egy

töredéke.

Egy hosszú lejtőn síelt. Lucas a lejtő aljában állt, és türelmetlenül várta. Zoey megpróbálta

kikerülni, de érezte, hogy mindenképp belerohan. Az álom mégsem volt ijesztő. Kicsit a repülős

álmaira emlékeztette. Inkább izgalmas volt, mint rémisztő.

Csak ennyire emlékezett. Arra már nem, hogy sikerült-e biztonságosan elsiklania Lucas mellett,

vagy nem. De akárhogy végződött is, nem volt Sigmund Freudra szüksége ahhoz, hogy kihámozza

az értelmét.

Megtörölközött, visszatette a vállfára a ruhát, ami Lucasnak tetszett, beakasztotta a másik mellé,

ami Jake-nek tetszett, és felvett egy szvettert, amit egyikük sem szeretett.

Aisha a szokottnál hamarabb kelt fel, lezuhanyozott és felöltözött. Ez annyit jelentett, hogy nem

kellett fejvesztve rohannia, hogy elérje a kompot. Már a reggeli vége felé járt, amikor meglátta,

hogy az anyja Christopher reggelijét készíti össze a tálcára. Aisha tisztában volt vele, hogy

Christopher már majdnem teljesen felépült, és minden további nélkül le tud jönni reggelizni. De

mintha az anyja és Christopher egy bizarr összeesküvést szőtt volna ellene: az anyja élvezettel bánt

úgy Christopherrel, mint egy látogatóban levő királyi felséggel, akinek természetesen nem volt

kifogása az ágyban reggelizés ellen.

– Majd én felviszem – ajánlkozott Aisha.

– Nem gond – felelte vidáman az anyja.

Aisha felállt az asztaltól, és felemelte a tálcát. – Lassan hozzá kell szoknia a való élethez –

jegyezte meg. Levette a tányérról a két édes zsemle közül az egyiket, amit az anyja tett rá, és a négy

szelet szalonna közül kettőt. – Mellesleg felhizlalod.

Azzal felvitte a tálcát a lépcsőn. A feljáró falát gyarmati időket idéző nyomatokkal díszítették. A

szobaajtón egy festett fatábla lógott Kormányzói lakosztály felirattal. Aisha a lábujjával kicsit

meglökte az ajtót, és a tábla megzörrent. Bentről nem hallatszott mozgás. Aisha nagy keservesen

szabaddá tette az egyik kezét, hogy lenyomhassa a kilincset.

Odabent még nem húzták el a függönyt, és a szobában sötét volt. Christopher még biztosan

aludt. Aisha lábujjhegyen odasettenkedett a tálalóhoz, és letette a tálcát.

Már kifelé indult, amikor a kíváncsiság győzött a józansága felett. Lábujjhegyen az ágyhoz ment,

de majdnem felbukott az egyik szőnyegben.

Christopher egyenletesen, mélyeket lélegezve aludt, és csupasz felsőteste lassan – és Aishának el

kellett ismernie vonzóan emelkedett és süllyedt a légzés ritmusára. Aisha kénytelen volt eltűnődni

azon, mit viselhet vajon Christopher a paplan alatt.

Kár, hogy akkora görény vagy, Christopher, gondolta. Ha nem volnál egy félrejáró, hűtlen,

simlis alak, akkor nagyon, de nagyon kedvemre volnál.

Odahajolt, és csókot lehelt a fiú szájára. Christopher halkan felnyögött, de nem nyitotta ki a

szemét.

Vajon ez nekem szólt, vagy valaki másnak? – merült fel Aishában.

Az étel jéggé dermed, ha nem ébred fel. Az anyja sem örülne, ha tudná, hogy hidegen eszi meg a

reggelijét. Aisha ismét Christopher fölé hajolt, és ezúttal valódi csókot adott a szájára. Nagyon is

valódit.

Christopher ajkán halvány mosoly jelent meg. A szemét még nem nyitotta ki. Álmos, öntudatlan

hangon nyögött fel: – Aisha?

Aisha felállt, és az ajtóhoz sietett. Amikor odaért, visszanézett: Christopher már mocorgott,

ébredezett.

Azt mondta: Aisha, miközben álmában megcsókolta. Aisha elégedetten mosolygott. Aishát

mondott, nem valaki más nevét.

Ez csak jelent valamit!

Kilencedik fejezet

A komp eltávolodott a kikötőtől, és a tizenegyedik osztályt jelentő lelki szemétdomb felé vitte

Ninát. A szája sarkába biggyesztett egy Lucky Strike-ot, és beszívta a dohányillatot. A doboz alján

„LS/FDJ” rövidítés állt, és Nina valahol azt hallotta, hogy ez nem más, mint „Lucky Strike Finom

Dohányt Jelent”, bár a „finom dohány” csípte kicserepesedett ajkát. Talán bölcsebb lenne nem

szívni filteres cigarettát. Vagy teljesen leszokni róla, bár amíg nem gyújt rá, elég ártalmatlannak

tűnik, gondolta. Ráadásul sokakat sikerül felbosszantania vele, akiket egyébként is előszeretettel

dühít fel.

A mellette folyó nyugodt beszélgetés hirtelen kellemetlen fordulatot vett.

– És mégis mikor jutottatok erre a nagy horderejű döntésre? – fakadt ki hangosan Aisha. –

Utoljára azt hallottam, hogy ejtettétek. És egyikünk sem megy síelni.

Zoey kínosan feszengett a visszataszító szvetterben, amit rajta kívül senki sem szeretett. –

Tudom, de Lucas rájött, aztán meg úgy tűnt, mintha megpróbáltam volna eltitkolni előle.

– Meg is próbáltad – vonta fel pimaszul a szemöldökét Aisha.

– Benjamin elmesélte neki – vallotta be Zoey.

Nina úgy kiegyenesedett, mintha nyársat nyelt volna, és a cigaretta az ölébe pottyant. –

Benjamin?

– Igen, így ha egyáltalán bárki is hibás, akkor az Nina – mondta Zoey Aishának. – Ő engedett

elsőnek.

– Nem engedtem! – tiltakozott Nina. – Egy szót sem szóltam róla Benjaminnak. És most tudja?

Azt hiszi majd, hogy én nem akartam, hogy eljöjjön.

– Nem is akarod! – vágta rá Aisha. Felpaprikázott hangulatban volt.

– Nem ez a lényeg! – jajdult fel Nina. – Úgy néz majd ki, mintha ejtettem volna! Pedig nem

akarom ejteni. Még abban sem vagyok biztos, hogy a barátom. Előre még nem ejthetem. Az

megelőző ejtés lenne. Törvényellenes.

– Szóval ki mondta el Benjaminnak? – tűnődött Zoey.

– Jaj, haver! – nyögött fel Aisha, aki még mindig gyilkos pillantással méregette Zoey-t. – Most

aztán Claire is megy, te is Lucasszal, valószínűleg Benjamin is… Hogy tartsam titokban

Christopher előtt?

– Meg kell hívnom! – pánikolt Nina. – Meg kell kérdeznem Benjamint, méghozzá úgy, mintha

kezdettől az én ötletem lett volna. Meg kell kérnem, hogy töltse velem a hétvégét valahol a

hegyekben! Miközben nem is tudok síelni! És nem szeretem azokat, akik síelnek!

– Órákat is vehetnél – ajánlotta segítőkészen Zoey. – Vagy csak agyonüthetnéd az időt

Benjaminnal a lakásban vagy a házban.

– Nem is hiszem, hogy kedvel engem – morogta Nina. – És most ezek után töltsek vele együtt

egy hétvégét?

– Dehogynem kedvel! – nyugtatta meg Zoey.

– Mondta? – csapott le rá mohón Nina.

– NEM megyek – hajtogatta makacsul Aisha.

– Mit mondott rólam Benjamin? – firtatta tovább Nina.

– Nem mondott semmit – felelte Zoey. – De tudom, hogy kedvel.

Ninát egyáltalán nem elégítette ki a válasz. De mit tegyen? Rémesen festene, ha nem hívná el

Benjamint, miután Zoey elhívta Lucast. Csapdába esett! Vagy elhívja, és ha Benjamin nemet mond,

a nyomorúságos porig alázást kockáztatja, vagy nem hívja el, ez esetben Benjamin könnyen

megsértődhet, és azt hiheti, hogy Ninát már nem érdekli.

Pedig dehogyisnem érdekli! Hacsak ő nem érdekli Benjamint.

Nina úgy ugrott fel a padról, mint akit puskából lőttek ki, és átsietett oda, ahol Benjamin

hátraszegett fejjel ült, és a nap felé fordította a napszemüvegét.

– Benjamin! – szólalt meg Nina kissé éles hangon. – Én vagyok. Nina.

Benjamin bólintott. – Szükségtelen bemutatkoznod. Tudom, ha te vagy a közelemben.

– Aha. Na. Szóval, minden kész a nagy sítúrára?

Benjamin felé fordult, és egy látó viselkedését tehetségesen utánozva Nina irányába fordította a

napszemüvegét is.

– Sítúra? – kérdezte elképedten.

Micsoda? Hát nem is tud róla? Most már késő volt mellébeszélni. – Igen, igen. Nagy sítúra. Azt

hittem, tudsz róla. Havazott a hegyekben, és mindannyian egy lakásban lakunk majd, és Zoey meg

Claire síel, mi meg pehelycukrot sütünk a kandallóban, és bevisszük nekik a kórházba, ha eltörik a

lábukat.

– Meg akarsz hívni? – tudakolta Benjamin.

– Hát persze. Te vagy a… Úgy értem… tudod.

– Barátok vagyunk? – segítette ki Benjamin.

Nina nem egészen ezt a szót szerette volna hallani. – Igen. Tudod, Zoey meghívta Lucast, és azt

hiszem, Aisha is elhívja Christophert.

Benjamin vállat vont. – Hát, ha mindenki megy, akkor azt hiszem, én is csatlakozom.

– Jó – felelte Nina lesújtva. Tessék, már megint: hiányzott az érzés, ami megvolt azon az estén,

amikor csókolóztak. Most még azt sem érezte, amit akkor, amikor jó haverok voltak. –

Megmondom Claire-nek, hogy benne vagy.

Nina felállt; nagy kő esett le a szívéről, hogy nem kell Benjamin közelében lennie, és ez az érzés

nem sok jót ígért a hétvégére. Claire-t lent találta: a latinkönyvét olvasta, és maga elé motyogott.

– Az utazással kapcsolatban… – vágott bele a közepébe.

– Igen? Mi van vele? – nézett fel Claire a könyvéből.

– Megyek – jelentette ki Nina, miközben úgy érezte, kelepcébe csalták, és magában

bosszankodott.

– Helyes – bólintott Claire.

Nina hátrahőkölt. – Helyes?

– Hát persze. Benjamin is jön, így aztán örülök, hogy te is.

– Várj csak! Honnan tudod, hogy Benjamin jön?

– Tegnap említettem neki, és az volt a benyomásom, hogy ő is jönni szeretne.

– Te említetted neki? – Hát persze! Ki más! – gondolta Nina sötéten.

– Igen. Nézd, mindig azt állítod, hogy sosem teszek neked szívességet. Tudtam, hogy nem mered

elhívni, ezért léptem helyetted.

Nina szeme gyanakvóan összeszűkült. – Szóval csak rendes akartál lenni.

– Ühüm – folytatta az olvasást Claire, de Nina egy halvány, elégedett mosolyt vett észre a szája

sarkában.

A mosoly jelentősége csaknem gyomorszájon vágta. Hihetetlennek tűnt, mégsem talált más,

ésszerű magyarázatot. Semmiképpen sem azt a nagyon is sántítót, hogy Claire kedves akart lenni

hozzá. Nem. Nyilvánvaló volt, hogy Claire miben sántikál.

Benjamin kell neki. És abból ítélve, hogy Benjamin azt hazudta, nem tudott az útról, Claire talán

már félig el is érte a célját.

Zoey a feje fölé dobta a labdát, meglendítette a teniszütőt, és gyorsan a labda felé sújtott vele.

Úgy tizenöt centivel hibázta el. A labda a fejére esett, és onnan továbbpattant.

– Remek szerva – gúnyolódott Aisha.

– A szemembe süt a nap – védekezett Zoey.

– Felhős az ég – világosította fel Aisha. – És miféle felhők is ezek? – tette fel a költői kérdést.

Emelt hangon odakiáltott Claire-nek, aki a pálya szemközti végében játszott. – Claire! Milyen

felhők vannak az égen?

– Szétszórt kumuluszok. Hajlandóak vagytok átütni még ebben az évszázadban a labdát, vagy

Louise-zal mehetünk átöltözni?

– Igyekszem! – kiáltotta Zoey. Megint feldobta a labdát, és ezúttal sikerült eltalálnia. A labda

felrepült, és a gyenge szél segítségével átbucskázott a teniszpályákat körülvevő drótkerítésen.

– Sokkal jobb! – kiabálta Louise Kronenberger. – Így legalább nem kell játszanunk.

– Valamelyikünk visszahozhatná a labdát – vetette fel Zoey.

– Minek? – kérdezte Claire.

– Claire-nek igaza van – helyeselt Louise. – Hermafrodita edző úr nincs a közelben. És ha vissza

is jön, majd megjátsszuk a hülyét. Azt mondjuk, azt hittük, akkor ér véget a meccs, ha valaki átüti a

labdát a kerítésen.

A négy lány az ütőjét két kézzel fogva lassan a háló felé poroszkált, és óvatosan körbelesett, nem

látják-e Anders edzőt. A szomszédos pályákon más lányok játszottak: volt közöttük tűrhető

képességű meg nagyon tehetséges is.

– Olyan ostoba helyzet! – morogta Aisha. – Mégis kinek támadt az a zseniális ötlete, hogy az

utolsó évre halasszuk a testnevelési kreditpontok megszerzését? Tavaly letudhattuk volna, és most

szabadok lehetnénk.

– A tenisz még mindig jobb, mint a kosárlabda – vélekedett Louise. – Mármint teniszt még

játszhatunk a klubban, míg a férjeink a munkahelyükön robotolnak.

Zoey égnek emelte a tekintetét. – Talán időutazást akarsz tenni, vissza az 1950-es évekbe,

Louise?

– Dehogy, csak milliomos férjet akarok fogni. Sokkal egyszerűbb, mint dolgozni, és eltartani

magam. Ő szépen elmegy az irodába, és végzi a munkáját, én meg a klubba, és a teniszedzővel

hetyegek – nevetett. – Ki mulat majd tíz év múlva a legjobban? Én vagy te, Zoey Passmore, az

elszánt riporter, aki azon tépelődik, hova tegyen egy vesszőt a kagylótisztító ipar problémáiról szóló

cikkben?

– Zoey mulat majd a legjobban – kelt váratlanul Claire Zoey védelmére. – Neked három kölyköd

lesz, Louise, segélyen élsz majd, és egy motoros pasival jársz.

Louise-t azonban nem lehetett kiborítani. – Na és hogy fog kinézni az a motoros? – kérdezte.

– Mintha az nálad számítana – motyogta Aisha.

– Az igazat megvallva, nincsenek előítéleteim – vigyorgott önelégülten Louise. – Bár

mostanában igyekszem eldönteni, melyik típus tetszik jobban: a nagydarab, izmos, sportoló… –

nézett hosszan Claire-re – …vagy a sovány, de izmos, érzékeny, rosszfiús típus – remegtette Zoey

felé a szempilláját.

Zoey érezte, hogy elfutja a pulykaméreg. Louise csak részben tréfált. Amikor csak lehetőség

kínálkozott a bulin, rámászott Lucasra. De nem volt értelme a tudtára adni, hogy érzékeny pontjára

tapintott. Louise imádta felbőszíteni a Zoey-hoz hasonló lányokat. – A szívós, de izmos, érzékeny

rosszfiú típus velem tölti a hétvégét egy síterepen – vágott vissza.

– Ne már! Csak azt ne mondd, hogy odaadod a szüzességedet! Zoey Passmore-nál ez

elképzelhetetlen!

Zoey elpirult, és később döbbent rá, hogy beleheccelték egy lehetetlen helyzetbe, ami még

jobban zavarba hozza. Nem kellett volna válaszolnia, gondolta. De amikor Louise gúnyolódik vele,

nem tudja befogni a száját. – Tévedsz, Louise, én nem vagyok olyan, mint te – felelte. – Síelni

megyünk, csak síelni. Mindannyian – tette hozzá.

– Á! Úgy érted, az összes szigetlakó szűz? – kérdezte, aztán felemelte a kezét. – Bocsi! Nem

vagytok mind szüzek.

Zoey kíváncsi lett volna, mit ért ezalatt, de természetesen Louise pontosan erre számított. És ha

Louise tudott is valamit – vagy csak azt hitte, hogy tud – valamelyik szigetlakóról, az nem tartozott

Zoey-ra.

Hacsak nem Lucasról van szó! Komor gyanakvás ébredt benne, és összehúzta a szemét. Lucas

volt a bálkirály Louise mellett az iskolai bálon. Talán több is történt egy táncnál?

– Szóval mind síelni mentek? – kérdezte Louise, aztán felsóhajtott. – Jó szórakozás lesz! A

barátod, Christopher is megy, Aisha?

Zoey most látta, ahogy gyanakvás csillan Aisha tekintetében. – Még nem döntöttem el… vagyis

azt hiszem, igen. Igen, Christopher is jön. Velem jön.

– És Jake?

Néma csend. Zoey Claire-re pillantott, akin úgy látszott, mintha untatná a beszélgetés.

Semmiképpen sem tűnt úgy, mintha érdekelné Jake. Minden jel arra mutatott, hogy vége köztük

mindennek. Szegény Jake!

– Az ördögbe is, itt jön az edző! – szisszent fel Aisha.

Mind a négyen visszaszivárogtak a pálya számukra kijelölt sarkába.

– Csak heccelt – nyugtatta Aisha Zoey-t. – Ismered Louise-t: egy személyben magára vállalta,

hogy mindenkiben elhinti a bizonytalanság magját.

– Lefogadom, hogy nem csak azt terjeszti – jegyezte meg Zoey olyan hangosan, hogy Louise is

hallja.

Tizedik fejezet

Zoey-nak akkor támadt ez az ötlete, amikor tornaruhából utcaiba öltözött át, de végül úgy

döntött, nem érdemes megvalósítani, és elvetette.

De másnap osztályfőnökin, némi változtatással, megint eszébe jutott, és így már nem tűnt olyan

elképzelhetetlennek.

Mire eljött az ebéd ideje, hozzá is szokott, de előbb meg kellett beszélnie Claire-rel, és Claire

nem ebédelt velük.

Az ötödik órája amerikai irodalom volt; akkor találkozott először Claire-rel. Addigra már

beletörődött, hogy az ötlete részben önnön céljait szolgálja. Igaz, de ettől függetlenül azért jó

ötletnek tartotta.

A folyosón várt Claire-re, amikor Jake elment mellette. A fiú olyan tartózkodóan mosolygott,

ahogy a szakításuk óta minden alkalommal. Zoey viszonozta a mosolyát, de egy kicsit

ragyogóbban, és közben azt bizonygatta magának, hogy egyáltalán nem etikátlan, ha kedves Jake-

hez.

– Szia, Jake – köszönt rá.

– Szia, Zoey. Hogy s mint?

– Remekül. És te?

A fiú bánatosan elmosolyodott egy tréfán, amit csak ő érthetett. – Jobban már nem is lehetnék –

válaszolta iróniától csepegő hangon. Továbbment, és Zoey meglátta a közeledő Claire-t.

– Szia, Claire! – üdvözölte, majd rögtön megfogta Claire karját, és félrevonta a nyüzsgésből. –

Kérdezni akartam valamit.

Claire türelmesen várt.

– Jake-kel kapcsolatban.

Claire egy mély Miért tőlem? sóhajt hallatott, és szkeptikusan nézett Zoey-ra.

– Nézd, tudom, hogy most szakítottatok… De tudod, ez az egész vermonti sítúra… ha Aisha úgy

dönt, hogy elhívja Christophert, és szerintem ez lesz a vége, ha túlteszi magát azon, hogy ki van rá

akadva, akkor mind elmegyünk. Te, Nina, Eesh, én, Lucas, Benjamin, Christopher…

Claire az osztályterem ajtajára szegezte a tekintetét; láthatóan türelmetlenül várta, hogy végre

bemehessen az órájára. – És?

– A szigetről mind megyünk, kivéve Jake – mondta Zoey.

Claire hosszan, lassan kifújta a levegőt.

– Arra gondoltam, hogy jó lenne őt is elhívni – folytatta Zoey. – Kettőnket leszámítva, és a

többiektől eltérően, Jake legalább tényleg tud síelni.

Claire kis grimasszal mosolyra vonta a száját. – Az engedélyemet kéred, hogy elhívd Jake-et?

Zoey vállat vont. – Gondoltam, udvarias dolog lenne kipuhatolni, hogy nincs-e ellene kifogásod.

Claire félrehajtotta a fejét, mintha átgondolná a kérdést. – Talán kicsit kínos lesz, de inkább az ő

számára. Én csak síelni megyek, és nem látom be, hogy az ott-tartózkodása mennyiben akadályozna

ebben.

– Szóval nincs ellene kifogásod? – kérdezte élénken Zoey. Utoljára csöngettek be.

– Ha jönni akar, nem gátolom meg benne – válaszolta Claire unott közönnyel.

Zoey Claire mögött lépett be az osztályterembe, és a padjához ment. Jake felpillantott, de nem

Zoey-ra, hanem Claire-re siklott a tekintete, aztán rögtön el is kapta a pillantását.

Szegény Jake, gondolta Zoey szomorúan. Vajon tudja-e, hogy Claire-t mennyire nem érdekli?

Jót tenne neki, ha eljönne Vermontba. Otthagyná a szigetet, de még jobbat tenne, hogy ismét a

társaságukhoz tartozna. Talán ők ketten is eloszlathatnák a még megmaradt rossz érzéseiket. És

talán ismét jó barátok lehetnének.

És Zoey ezek után megkérdezhetné, mi igaz a focicsapatot érintő, droghasználattal kapcsolatos

hírekből. Nem mintha ezért akarta volna elhívni a sítúrára. A szíve mélyén igenis őszintén vágyott

rá, hogy ismét egyesítse a társaságot, rendezze az utóbbi pár hónap alatt keletkezett

nézeteltéréseket.

Ha pedig mindezt a legteljesebb őszinteség és barátság jegyében véghezvitte, akkor mi sem

természetesebb, mint hogy Jake segítségét kéri a nagy sztorijához.

Jake az óra alatt alig figyelt arra, amit a tanár mondott. Egyre csak azon törte a fejét, hogy Claire

és Zoey miről beszélgettek a folyosón.

Majdnem biztos volt abban, hogy róla. Kétséget kizáróan látta, hogy Zoey többször is kiejtette a

száján a Jake nevet. A J-t határozottan látta.

Aztán Claire arcán azzal a szinte láthatatlan mosollyal lépett be, és a kissé nyugtalan Zoey

követte.

Vajon egyiknek vagy másiknak fülébe jutott a drog miatti felfüggesztés? Máris kipattant a titok?

Vagy ami még rosszabb, megtudták, mi történt közte és Louise között?

Belehasított a félelem. Együtt járnak testnevelésórára Louise-zal! Ez az ok. Csak ez lehet. Claire

ezért mosolygott; csakis megvető mosoly lehetett. És Zoey azért vágott olyan nyugtalan képet,

mert… rendes, és nem szereti, ha valaki butaságot csinál.

Amikor az óra végén megszólalt a csengő, Claire egyenesen az ajtóhoz sietett. Zoey hátramaradt,

és úgy várt rá, mint egy védőjátékos, aki meg akarja akadályozni, hogy futni kezdjen a labdával.

Remek. Biztos beszélgetni akar róla. Megkérdezi, miért és hogyan, és hogy neki, Jake-nek,

nincs-e szüksége valakire, akinek kiöntheti a szívét. Jake erőt gyűjtött. Méltósággal és becsülettel

néz vele szembe. Vagy hazudik, és azt mondja, hogy Louise egy becstelen ringyó, és nincs az az

isten, hogy lefeküdne vele. Mindegy, milyen részeg, vagy mennyire van maga alatt.

– Van egy perced, Jake?

– Hát persze – felelte, majd gondtalan vidámságot erőltetve hozzátette: – Mi az ábra?

– Felmerült egy ötlet, hogy talán mind menjünk át Vermontba síelni a hétvégén – kezdte Zoey. –

Tudod, a régi banda. Én, Nina, Lucas, Eesh, Claire, Christopher és Benjamin.

Jake a megkönnyebbüléstől majdnem nevetésben tört ki.

– Remek lesz – mondta.

– Szóval a banda nem lenne teljes nélküled. Kíváncsi vagyok, van-e kedved csatlakozni.

Ezerszer jobb, mint Louise vagy a felfüggesztés miatt kérdések kereszttüzébe kerülni, gondolta.

De sítúra a hétvégén? Zoey-val és Claire-rel? És miért Zoey hívja el? Nagyon érdekes kérdés! Zoey

ismerős arcát fürkészte. Egykor reménytelenül szerelmes volt ebbe az arcba. Még ma is nagyon

csinosnak tartotta.

– Nem is tudom – húzta az időt. – Hová gondoltátok? A Sunday River szerintem még nincs

nyitva.

– Killingtonba. Mr. Geiger ismerősének van ott lakása – intett bizonytalanul Zoey.

Szóval Zoey Vermontba hívja a hétvégére! Miután Claire-rel tanácskozott. Ami vagy azt jelenti,

hogy Claire jóváhagyását kérte, vagy – aha! – Claire kérte meg Zoey-t, hogy hívja el Jake-et.

Így vagy úgy, de baj van. Nem akar Claire-rel lenni. És már Zoey sem érdekli. Kezd lassan

hozzászokni az egyedülléthez. A teljes magányhoz. Se csapat, se barátnő…

Síelni ettől függetlenül szeret. És megy az egész banda. Mindig is büszke volt arra, ahogy a

szigetlakó gyerekek összetartottak.

– Nincs jobb elfoglaltságom – válaszolta. – És ha mindenki megy, akkor azt hiszem, én is

veletek tartok.

7 Mi a barátod véleménye a hozzád közelállókról? Próbáld meg kitalálni, hogy a barátod (A)

őszintén kedveli, (B) kicsit kedveli, (C) közömbös, (D) enyhe ellenszenvvel viseltetik, (E) ki nem

állhatja a legbizalmasabb barátaidat, a szüleidet, a testvéreidet, és a volt barátodat, ha van ilyen.

Azután hasonlítsd össze a válaszaidat a barátod tényleges válaszaival!

Zoey

Hát ezért gondolom, hogy az ilyen tesztek néha nem is akkora

butaságok. Tulajdonképpen sosem gondoltam bele, hogy áll ehhez Lucas. Jobbára, azt hiszem, az én barátaim az övéi is. Csak legfeljebb kevésbé. Ninát például kedveli, de valószínűleg nem annyira, mint én. Ugyanez áll Aishára is. Szerintem Lucas kicsit kedveli őket. Ami Claire-t illeti, tudom, hogy Lucas nem bízik benne, mert sok minden van a közös múltjukban, és annak is nagy része rossz. Nem állítanám, hogy ki sem állhatja, inkább a D illene rá: enyhe ellenszenvvel viseltetik iránta.

Lucas eddig alig váltott szót a papámmal, de tudom, hogy anyámat kedveli. Szerintem kedveli a szüleimet. Tetszik neki, hogy szoros köztük a kapcsolat, együtt dolgoznak, és alapvetően jó fejek. Néha jobbak, mint ahogy én szeretném. De tudom, hogy Lucas őszintén kedveli Benjamint, bár azt azért nem mondanám, hogy a legjobb barátok.

Ami Lucast és a volt barátomat, Jake-et illeti… nos, köztük is sok minden történt a múltban. Többnyire igyekeznek kerülni egymást. Udvariasan, de nem barátságosan viszonyulnak egymáshoz. Közelebb van a C-hez.

Claire

A legjobb barátnőim? Gondolom. Zoey és Aisha. Nem igazán tudom, Jake mit érez Aisha

iránt, de úgy sejtem többé-kevésbé közömbös iránta. Ami Zoey-t illeti, nem osztom azoknak a véleményét, akik azt mondják, hogy ha két ember között egyszer megszületik a szerelem, az sosem múlik el teljesen. Szerintem Jake valahol még mindig szereti Zoey-t. És azt hiszem, Benjamin is érez még valamit irántam. Sőt, meg merném kockáztatni, hogy Lucas a lelke mélyén még szerelmet érez irántam. És időről időre természetesen én is táplálok irántuk gyöngéd érzelmeket.. Ez csak természetes. A dolgok nem mindig feketék-fehérek, inkább a szürke különböző árnyalatai.

Jake és az apám kapcsolatában a közömbösség dominál. Mindkettejük részéről. Jake és Nina? Egészséges és kölcsönös utálat. Sosem kedvelték egymást.

Jake és a „volt” barátom? Az utóbbi alatt természetesen Benjamin értendő. Érdekes kérdés. Jake és Benjamin szöges ellentétte egymásnak. Jake elsősorban fizikai, Benjamin intellektuális lény. Jake közvetlen, Benjamin kifinomult. Jake élete a szenvedély, a kötelesség és egy férfias eszmény megvalósítása körül forog, és ha ebben kudarcot vall, összeomlik. Benjamin briliáns, analitikus, hűvös elme, az érzelmein olyan kiválóan uralkodik, hogy az ember néha eltűnődik meddig bírja még.

Kétlem, hogy valaha is közel kerülnének egymáshoz.

Aisha

Hogy válaszolhatnék a kérdésekre? Még abban sem vagyok biztos, hogy Christopher mit érez irántam. Csak annyit tudok, hogy látszólag kedveli az anyámat és az apámat és Kalifot. Úgy tűnik, kedveli a barátaimat. De ki tudja, mennyire? Lehet, hogy pillanatnyilag épp azon töpreng, hogyan szerezze meg Zoey-t, vagy Claire-t vagy Ninát. Pontosan az a bajom, hogy nem tudom. Úgy érzem, Christopher olyan pasi, aki szívesen ment volna kalóznak, mert rámenős, kíméletlen, és mindig valamit vagy valakit üldöz.

Volt barátok... senki sincs, akire ez a jelző ráillene. Korábban is randiztam fiúkkal, akik boldogan lettek volna hűségesek hozzám, nyíltak és becsületesek voltak, és megbíztam bennük. De Christopher volt az első, akibe beleestem.

És állítólag okos vagyok. Na, persze.

Nina

Benjamin és a legjobb barátnőm remekül kijönnek egymással. Ami érthető, hiszen

testvérek. Benjamin és az apám is jól megvan. Még akkor barátkoztak össze, amikor Benjamin

a nővéremmel járt. Benjamin és a nővérem? Ma már nem olyan szoros a kapcsolatuk, de azért

gyanakszom rájuk. Mert gondoljunk csak bele: miért is ejtené Claire Benjamint Jake-ért? És a

dolog árnyoldala, hogy miért lenne Benjamin boldog velem, ha valaha is a legcsekélyebb esély

kínálkozna arra, hogy visszaszerezze Claire-t? Ha így nézem, a helyzet könnyen aláássa az

önbizalmamat. Egyetlen lehetséges megoldás, van csak: ha álmában ölöm meg Claire-t. Elég,

ha karót szúrok a szívébe, de akkor kell csinálnom, amikor feljön a nap, és gonosz hatalma

meggyöngül.

Tizenegyedik fejezet

Pénteken tanítás után Zoey, Claire, Aisha és Nina a többemeletes parkolóházba ment, ahol a

szigetlakók az „igazi” autóikat tartották. Az igaziak azok voltak, amiket a szárazföldön parkoltak le:

hétköznapi autók, Geigerék Mercedesétől Gray-ék szerény Taurusán át Passmore-ék nagy

furgonjáig, és általában olyan extrákkal rendelkeztek, mint a fék vagy a szélvédő. A szigeten

használt autókkal ellentétben, amelyek csak arra szolgáltak, hogy körbefurikázzanak a sziget

néhány útján, és alapjában véve szánalmas roncsok voltak.

A lányok úgy döntöttek, hogy Passmore-ék furgonjával utaznak, mivel még a

bevásárlóközpontba is be akartak nézni, hogy mindent megvegyenek, amire emberi elképzelés

szerint egy vermonti sítúrán szükségük lehet. De Zoey meglepetten tapasztalta, hogy a furgon nem

áll a szokott helyén.

– Biztos átjött valamelyik ősöm – mondta, megmagyarázva azt, ami amúgy is nyilvánvaló volt.

– Nem vihetem el apám autóját, csak ha előbb megbeszélem vele – jegyezte meg Nina.

– Meg egyébként sem viheted el, csak ha én vezetek – helyesbített Claire.

Mindhárman Aishára néztek.

– Oké, miért is ne? Nálam van a kulcs. Csak ha sílécet veszek, hova tesszük?

– Felerősítjük a tetejére – javasolta Zoey. – De szükségtelen venned. Inkább bérelj ott helyben,

amikor odaérünk. Lehet, hogy nem is tetszik majd a síelés.

Aisha elfintorodott. – Vagy síelek, vagy Christopherrel dekkolhatok a lakásban. Nincs más

választásom, mint megszeretni a síelést!

– Élvezni fogod – nyugtatta meg Claire rá nem jellemző jókedvvel.

Megkeresték Aisha autóját, és bömbölő zenekísérettel a pláza felé indultak. Claire és Zoey hátul,

Nina pedig Aisha mellett ült, és teljesen leengedte az anyósülés támláját.

– Hogy reagált Christopher, amikor meghívtad? – üvöltötte Zoey a hátsó ülésről.

– Nem repesett annyira, mint vártam. Szerintem kicsit bizonytalannak érzi magát. Végül is egy

baltimore-i lakótelepen nőtt fel. Arrafelé nem sokan síelnek.

– Gördeszkázott? – kérdezte Zoey.

– Gőzöm sincs – vonta meg a vállát Aisha.

– Hasonló készség kell hozzá. De ha még nem gyógyult fel teljesen, akkor talán jobb, ha nem

erőlteti meg magát.

– Remekül fog szórakozni – fűzte hozzá Claire még mindig szokatlan és érthetetlen

vidámsággal. Zoey-nak hirtelen megakadt valamin a tekintete. Gyorsan megfordult. – Hé! Ott megy

a furgonunk. – A homlokát ráncolta. Abban ugyan biztos volt, hogy az anyját látta a kormánynál, de

mintha valaki még ült volna mellette. Nem Benjamin, mert ő, Lucas és Christopher a lányokhoz

hasonlóan fiús bevásárlást terveztek. És pénteken este az apja a vendéglőjükben dolgozik.

Zoey egy vállrándítással elintézte. Kinyitotta a táskáját, és megszámolta a pénzét. Van annyi,

amiből – ha Vermontba érnek – fizetni tudja a benzint és a kaját, de nem marad sok a vásárlásra.

Hacsak nem használja a praktikus ATM kártyáját, és a szemében legnagyobb bűnnek tekintett

módon meg nem csapolja a számláját, amire a megtakarított pénzét szokta betenni.

Bizonyos dolgokra feltétlenül szüksége lesz. Először is nem alhat a szokásos Bruins trikójában,

hanem szüksége lesz valami melegebbre. Egy tisztességesebb hálóruhára, ami nem slampos. Van

egy ilyen üzlet valahol félúton a Sears és a Victoria's Secret között.

Elővett egy kis spirálfüzetet, és felírt valamit.

– Mi az? – kérdezte Nina. Ahogy az ülésen feküdt, a feje szinte belelógott Zoey ölébe.

– A listám.

– Te és a listáid! – gúnyolódott Nina.

– Ide figyelj! – szólt rá Aisha. – Ne figurázd ki a bevásárlólistákat! Ha nem írnék listát, soha nem

fejeznék be semmit.

– Hát ezért nem végzek el soha semmit! – csapott a homlokára Nina. – Emlékszem, egyszer meg

akartam találni a rák ellenszerét, csak elfelejtettem felírni a listámra. Persze, hogy aztán kiszaladt a

fejemből!

– Mi szerepel a listádon? – kiabált hátra Aisha.

– Csak a szokásos. Sampon és balzsam kis mintaüvegben, hogy ne kelljen nagyot vinnem.

– Én is felírtam – helyeselt Aisha.

– És én is – mondta Nina. – A fejemben. A fejbeli listámra.

– De ez csak egy hosszabb lista kiegészítése, amire a holnapi utazáshoz szükséges holmikat

írtam – ismerte be Zoey.

– Ruhák, smink meg a többi.

– Fekete csipkebody? – érdeklődött Nina.

– Nem. Valami melegebbre gondoltam. Esetleg egy flanel hálóingre.

– Vehetnél egy kezeslábas babapizsamát – javasolta Nina. – Lucast biztos leszoktatná a szexről!

– Nem Lucas kedvéért veszem – tiltakozott Zoey. – Nem akarok megfagyni. Nem tudjuk, milyen

meleg van a lakásban, vagy van-e elég takaró.

– Vagy elég ágy – vigyorgott sokatmondóan Nina.

Zoey elkapta Nina kabátját, és a fejére húzta.

– Összkomfortos lakás – nyugtatta meg őket Claire.

– Szóval szerinted összetalálkozunk a fiúkkal a plázában? – tűnődött Aisha.

– Ha igen, akkor is csak egy futó pillanatra, amikor egyenes vonalban elvágtatnak mellettünk,

megveszik, amiért jöttek, és már el is húznak – felelte Zoey. – Tudod, hogy a pasik hogy

vásárolnak. Felturbózva.

– Azért, mert sosem vásárolnak semmit – motyogta Nina a – kabát miatt fojtott hangon. – Ezzel

szemben nekem… – kapott elő egy American Express aranykártyát – .. .lehetőségem van bármit

megvenni.

– Hol szerezted? – csapott le rá Claire.

– Elkértem apától – húzta le a kabátját a fejéről Nina. – Azt mondtam, hogy szeretném teljesen

megváltoztatni a külsőmet. Az orra alá dugtam egy képet a J. Crew-katalógusból, tudod, amin

mindenki kisuvickolt, magániskolái tanulónak látszik. Blézeres-laza-pamutnadrágos-papucscipős

külső. – Nagyot nevetett. – És máris elővarázsoltam a jó öreg Amex kártyát!

– Nagyon ravasz – mondta elismerően Claire. – Büszke vagyok rád. És ha én is használhatom,

még meg sem mondom apának, hogy manipuláltad.

Bevásárlólista a sítúrához: Lányok

Zoey

1 virágmintás flanel hálóing (JC Penny)

1 csomag pamutbugyi (háromdarabos) (JC Penny)

1 R.E.M. CD

2 pár L.L.Bean vastag gyapjúzokni

1 sínadrág

1 kék szatén hálóing (Victoria's Secret)

1 svájci bicska

3 könyv: First and Forever, Fireworks és Sweet Savage Love

2 tekercs 35 milliméteres film

1 kis üveg sampon

1 csomag borotva (5-darabos)

1 szőlőzsír

Claire

1 pár síbakancs

2 sínadrág

1 bőr miniszoknya (Filene)

1 gyapjúkeverék pulóver (The Limited)

2 pár L.L.Bean vastag gyapjúzokni

1 kis üveg sampon

1/2 kg francia pörkölt kávé

2 könyv: Amo, Amas, Amat és a többi, valamint The Last Wilderness

1 szőlőzsír

Aisha

2 könyv: Síelés kezdőknek és Az Új Síelési Kézikönyv

3 pár L.L.Bean vastag gyapjúzokni

1 síkesztyű

1 „Ace” kötés

1 üveg Advil

1 sínadrág

1 zöld szatén pizsama (Filene)

1 kis üveg sampon

1 kis üveg balzsam

1 kis üveg Crest

1 kis tökbél szivacs

2 képes újság: a Síelés című, egy cikkel Killingtonról és a Mademoiselle egy cikkel, aminek a

címe: „Miért hazudnak a férfiak?”

Nina

1 „Porno for Pyros” CD

1 nagy zacskó M&M mogyoró

2 férfi boxeralsó

4 pár L.L.Bean vastag gyapjúzokni

1 Barney, a dinoszaurusz maszk (Spencer's ajándékbolt)

1 kis üveg Afta Shave

3 ideiglenes tetkó

1 combformáló

1 szőlőzsír

Bevásárlólista a sítúrához: Fiúk

Jake

1 új kötés

2 új síbot

1 napszemüveg

1 kézi izomerősítő

1 üveg Afta Shave

1 szőlőzsír

Christopher

2 könyv: Síelés kezelőknek és Az Új Síelési Kézikönyv

1 pár síkesztyű

1 üveg Listerine szájvíz

1 üveg Safari arcvíz

1 doboz „Trojan” finom bordázatú óvszer

Benjamin

3 CD: B. B. King, Blind Melon és Mozart

2 hangoskönyv: A Morning for Flamingos6 és Déltengeri Kalandok

7

1 sál (remélhetőleg fekete)

1 csomag „Jolly Rancher” görögdinnye ízű cukorka

Lucas

1 üveg Scope

2 doboz Tic-Tac

1 doboz „Mentor” óvszer

____________ 6 A flamingók hajnala – James Lee Burke krimije, magyarul nem jelent meg

7 Patrick O'Brian – The Wine-dark Sea

Tizenkettedik fejezet

Zoey és a lányok az utolsó komppal tértek vissza Chatham Islandra, és kilenc huszonötkor

kötöttek ki. Zoey elköszönt a barátnőitől, és egyenesen az apjáék vendéglőjébe ment. Péntek volt, és

mivel Christopher még nem tudta felvenni a munkát, a szülei mindketten sokáig dolgoztak.

Az apja a konyhában volt, az esti roham után takarított fel éppen, és csak a bárba szánt párolt

garnélarákot és „nacho” sajtot hagyta elöl.

– Szia, apa – köszönt Zoey, és letette a bevásárlószatyrait a rozsdamentes acél munkalapra, aztán

puszit nyomott az apja arcára.

Mr. Passmore lófarokba kötve viselte a haját, amit a kenyereszsák zsinórjával fogott össze.

Kifakult Albert Einstein trikót viselt a pecsétes fehér kötény alatt. Egy csésze kávét szorongatott,

miközben fóliával igyekezett lefedni egy fémtartályt, amiben mintha leves lett volna.

– A szigeten senki sem méltányolja a finom gombós levest – elmélkedett. – Homárr, puhaa

kagyló, néha egy jó kis halászlé – utánozta a maine-i akcentust.

– Szóval ti gombót esztek egész hétvégén? – kérdezte Zoey.

– Á, szóval te sem kérsz? Ja, persze! El is felejtettem. A nagy sítúra – mondta, és elmosolyodott.

– Eszembe juttatja, amikor annyi idős voltam, mint te, és nagyobb utakat is megtettünk. Kocsival

két nap alatt hármasban lementünk Daytonból Santa Fébe, mert azt hallottuk, hogy legálisan hozzá

lehet jutni meszkálhoz8. – Elfintorodott. – Bár talán nem ezt az emlékemet kellene megosztanom

veled.

– Csak síelni megyünk, apa.

– Remek. De anyád beszélni akar veled.

Zoey kifejezően összegörnyedt. – Ne vezessünk ittasan, ne drogozzunk, ne vegyünk fel

autóstopposokat! Nem mintha volna üres helyünk!

– Hát igen, ezekről is szó lesz – helyeselt az apja. – De apai jó tanácsom, hogy ha a furgonban

felgyullad az olajszintmérő piros lámpája, akkor…

– Azonnal húzódjunk le az út szélére!

– Ühüm. Mennyi pénzed van?

– Most voltam vásárolni.

Az apja beletúrt a nadrágzsebébe, és kihúzott egy maroknyi készpénzt. – Úgy ötvenhárom

dollárnak látszik. Tessék. És ne mondd meg anyádnak, hogy kaptál tőlem. Úgy még talán kaphatsz

a pénztárgépből is.

Zoey a lengőajtón átment az éttermi részbe. Odaköszönt a pincérnőnek. Az anyja a bárpult

mögül vagy fél tucat embert szolgált ki.

– Apa említette, hogy előadást akarsz tartani, mielőtt útra kelünk – mondta Zoey.

– Még nem indultok, ugye?

– Csak holnap kora reggel. A hét negyvenessel akarunk átmenni. Gondolom, ti még aludni

fogtok.

– Jól gondolod. – Anyja végigfuttatta tekintetét a vendégeken. – Még egyet? Tom? – Amikor

mindenki a fejét rázta, az anyja félrevonta Zoey-t az étterem sarkába. Leültek az egyik asztalhoz.

– Pár dolgot le szeretnék szögezni, mielőtt elmentek – kezdte.

– Nincs ittas vezetés, nem lőjük be magunkat, nem veszünk fel stopposokat, és ha a kis piros

lámpa kigyullad, addig hajtok, míg a furgon lángra nem lobban.

– Tudom, hogy mindezt tudod, Zoey, de most komolyan akarok beszélni. Senki sem vezethet

ittasan. Se te, se más. Ha csak egy sört isztok, nem ültök kocsiba. Teljesen világos?

– Anya, felfogtad, hogy egyáltalán nem iszom? – kérdezte Zoey.

– Nem? Soha?

– Talán egész eddigi életemben jó, ha egy-két sört megittam.

____________ 8 kábítószer – a ford.

– Hűha! – ámult el az anyja. – Úgy értem, ez nagyon helyes.

– Nem vagyok az a típus, aki a fél országot beautózza, hogy meszkált vegyen – kacsintott az

anyjára.

– Tudom – bólintott az anyja. – Egyébként azért, mert mi ostobák voltunk, még nem tűrjük el,

hogy ti is azok legyetek. – Lenézett a térítőre, és egy rászáradt ételmaradékot kapargatott a

körmével. – Lefeküdtél Lucasszal?

Zoey égnek emelte a tekintetét, és lázasan azt kívánta, bárcsak elhúzhatna innen, de azonnal. –

Nem, anyám – fészkelődött a helyén. – Természetesen nem.

– Helyes – felelte az anyja különösebb meggyőződés nélkül. – De komolyan. Amikor annyi idős

voltam, mint te, más volt a világ. Csak lapostetű, kankó meg szifilisz volt. Nem volt olyan nemi

betegség, ami nemhogy halálos, de gyógyíthatatlan lett volna. A fenébe is, még herpesz sem volt!

Legalábbis nem hallottam róla, nemhogy az AIDS-ről. Istenem!

– Csak ennyit akartál mondani? – kérdezte reménykedve Zoey.

– Nézd, csak azt mondom, hogy ha bármilyen oknál fogva mégis úgy döntenél, hogy bárkivel

lefekszel, használjatok óvszert!

Zoey érezte, hogy elvörösödik, de remélte, hogy a félhomályos helyiségben a pirulása nem

feltűnő. – Tudom, anya.

Az anyja a karjára tette a kezét. – Tudom, persze. De még egyszer elmondom, mert szeretném,

ha emlékeznél rá. Tudom, hogy úgy hangzik, mintha képmutató lennék, de az igazság az, hogy

boldogabb volnék, ha egyáltalán nem kezdenéd még el a szexuális életet. Tisztában vagyok vele,

hogy nem irányíthatom, mit tégy és mit ne. Tehát csak annyit mondok, hogy ha a szex mellett

döntesz, akkor használjatok óvszert, mert úgy legalább jelentősen csökkented az esélyét, hogy

elkapj valamit, és annak is, hogy nagymamává tegyél.

– Igen, anyám – mondta Zoey a fogát csikorgatva. – Apropó, Benjaminnak is tartottál ilyen

előadást?

– Nem. Az apád feladata volt. Miután jó néhányszor emlékeztettem rá.

– Á! – Zoey csalódott volt. Reménykedett, hogy nemi előítéleteken kapja az anyját. – Van más

is?

– Igen. Amikor nyilvános vécét használsz, a lábaddal húzd le, és ne ülj rá az ülőkére!

– Rendben – mosolygott Zoey.

Az anyja ránézett. – Jó gyerek vagy, Zoey – jegyezte meg csendes vágyódással. – Nem is értem,

apáddal hogy sikerült összehoznunk két ilyen nagyszerű gyereket!

– Mi sem értjük Benjaminnal – nevetett Zoey. – Jut eszembe, láttalak a furgonnal, amikor a

plázába tartottunk. Kivel voltál?

Az anyja szeme megrebbent, aztán közömbösen vállat vont. – Senki sem volt velem.

– Azt hittem, talán egy stoppos – fűzte hozzá Zoey vádlón.

Az anyja grimaszt vágott. – Egy-kettő, igyekezz! A pénztárból vegyél ki pénzt! És mulass jól!

Csak ne vidd túlzásba!

Zoey az ágyában feküdt, és felnézett az alacsony, ferde mennyezetre. Aludnia kellene, gondolta,

mert holnap legalább egy szakaszon neki kell majd vezetnie, és utált úgy vezetni, ha sokan ültek a

furgonban. Élénk volt a képzelete, és mindig arról fantáziált, hogy vonat elé hajtva mindenkit megöl

vagy megsebesít, csak neki nem esik baja. Él és egészséges, és a kórházban meg kell látogatnia

mindenkit, akit odajuttatott.

Eltűnődött, vajon Claire hogyan birkózik meg a tudattal, hogy amikor ő vezetett, jórészt ő volt a

felelős Wade McRoyan haláláért. De Claire más, mint ő. Mindenki más.

A pasikkal kapcsolatban is: Claire uralkodik, és irányítja a kapcsolatait, az egyiket ejti, a másikat

felszedi. Ahogy Jake-et is könnyedén dobta.

Claire e tekintetben hasonlít Louise Kronenbergerre: mindegy, mi a helyzet, mindig hideg fejjel

gondolkodik.

Bár jelentős különbség is van közöttük: Zoey például egészen biztos volt abban, hogy Claire még

szűz.

Felmosolygott a sötét mennyezetre. Mert a pasik úgy begazolnak, hogy nem merik megkérni a

szexre.

Zoey-ból sajnos hiányzott az a képesség, hogy a markában tartsa a fiúkat. Képtelen volt olyan

parancsolóan fellépni, mint Claire. És nem lesz olyan adakozó sem, mint Louise.

Mit értett Louise azzal a benyögéssel, hogy nem mindegyik szigetlakó szűz? Talán Lucasra

értette?

Zoey az oldalára fordult, és ledobta magáról a takarót. Hirtelen elöntötte a forróság. Álmodozó,

filozofáló hangulata tovaszállt. Csak a szex, a szex, a szex. Mintha egy óriási összeesküvés kellős

közepébe pottyant volna: Lucas, aki nyomást gyakorol rá, kéri, sőt könyörög neki, az anyja, aki

hajlandó lenne egy doboz óvszert a kezébe nyomni, az újságárusoknál minden képes újság cikkei

így vagy úgy a szexről szólnak, a jobb vagy a több, vagy a más szexről.

Az egész világ összeesküdött ellene, hogy lefeküdjön Lucasszal. Sokszor még neki magának is

ez volt a vágya. Olyan boldoggá és hálássá tenné Lucast! És még csak nem is arról volt szó, hogy

olykor ne gondolt volna rá, és ne képzelte volna el, mi történne. És ha megtenné, a kettejük között

feszülő ellentétnek is vége szakadna.

Szerette Lucast. Úgy érezte, hogy még Jake-nél is jobban szereti. De mi lett volna, ha lefekszik

Jake-kel, aztán szakítanak? És ha valami előre nem látható okból később Lucasszal is szakít?

A másik oldalára fordult, és a manzárd ablakán át kinézett a csupasz faágakat ezüstre festő

holdfénybe. Holnap reggel – bár gyakorlatilag már ma reggel van, gondolta – életében először

kettesben elutazik egy fiúval egy egész hétvégére. Egy fiúval, akit szeret, és aki viszontszereti, és

csak azt szeretné, ha ez a szerelem testi szerelemmé válna.

Végül csak egy kérdés marad: beleegyezzen vagy ne?

* * *

Néhány háztömbbel arrébb Claire is ébren volt. De amikor tudatosult benne, hogy nem jön álom

a szemére, meleg tolldzsekit húzott, és kimászott a tetőerkélyre. A kémény mögé nyúlt, és dermedt

ujjakkal kitapogatta a kijáró téglát, kihúzta, és megkereste a naplóját. Háttal, összegörnyedve a

korlátnak dőlt, és a holdfény felé tartotta a naplót. Az olvasáshoz nem volt elég világos, de ahhoz

elég jól látott, hogy egyenesen, ne girbegurbán írjon.

Hőmérséklet: 5 °C. Alig fúj a szél. Tiszta az idő. Holnap lesz a nagy sítúra. A tervem eddig bevált. Jake egyedül jön

el. Én is. Remélem hogy egy hét magány, és a tudat, hogy elveszített, ráébreszti végre, hogy túl kell lépnie mindazon, ami köztünk történt.

És utána? Igaz szerelem és boldogság? Fogalmam sincs. Szeretném ezt hinni, de lépésről lépésre kell haladnom. Először is vissza kell szereznem Jake-et, azután el kell döntenem, mivel jár ez hosszabb távon. Holnap lesz a nagy nap. Még soha nem mentem el kettesben férfival. Bár a hat másik ember miatt ez nem tekinthető nászútnak. Kicsit idegessé tesz ez az egész. Meglepő, hiszen nincs miért idegeskednem.

Claire becsukta a naplót, és visszacsúsztatta a ceruzát a füzet gerincébe. Nincs miért

idegeskednie. Kivéve azt a lehetőséget, ha Jake visszautasítja, mert akkor… egyedül lesz, de ez sem

zavarta különösebben.

Ha visszautasítja, az azt jelenti, hogy még nem bocsátott meg neki. És akkor mégsem szabadult

még meg attól a két évvel ezelőtti éjszakától, ami nagyon hasonlított erre a mostanira.

8 A barátod szerint rendjén lévő-e, ha (A) más lányokat is megnéz, amennyiben ezt ártatlanul teszi,

(B) más lányokat is megnéz, de szándékosan keresi a tekintetüket, és rájuk mosolyog, (C) más

lányokat is addig néz, amíg csak akar, mivel úgysem hívja őket randira, vagy (D) sosem néz más

lányokra, ha veled van.

Nina

Oké, lapozzunk.

Zoey

Engem nem izgat különösebben, ha Lucas másokat is megnéz, mert csak

nézi őket. Ha olyan volna, mint Christopher, aki egyértelmű, szándékossággal nézi a lányokat, elkéri a telefonszámukat meg hasonlók, akkor nagyon nyugtalan volnék. És azt hiszem, Lucasszal egyetértünk e tekintetben. És szerintem A-t válaszolna. De ha B-t vagy C-t karikázna be, cseppet sem lennék elragadtatva. Annyira azonban nem vagyok bizonytalan, hogy azt akarjam, hogy D-t válaszoljon. A D-vel túl sokat akarnék.

Bár sosem nézek más fiúkra, amikor Lucasszal vagyok. Vagy majdnem soha.

Claire

Engem nem izgat, ha a pasik más lányokat néznek. Én megnézek más fiúkat, ezért úgy

tartom tisztességesnek, hogy e jogot Jake-re is kiterjesszem. És egyébként sem vagyok olyan, hogy a többi lányhoz hasonlóan önbizalomhiányos, féltékenykedő cirkuszt csapjak. Vagy nincs miért nyugtalankodnom, mely esetben csak az energiámat pocsékolom, vagy van. És ez utóbbi esetben a kapcsolatnak úgyis vége.

Aisha

Nem bánom, ha a pasik más lányokat gusztálnak, ha ezt nem feltűnően teszik. Például úgy,

ahogy mi, lányok szoktuk: egy gyors, diszkrét, mégis mindenre kiterjedő pillantással végigmérjük. A pasik úgy szokták a lányokat nézni, mintha az emlékezetükbe akarnának mindent vésni. Mintha később minden apró részletet fel akarnának idézni. Bele sem akarok gondolni, miért ilyenek, de ez nem változtat a tényen.

Christopher erre azt válaszolná, hogy szabad ember, aki annyit bámulhat egy lányt, amennyit csak akar, és még a telefonszámát is elkérheti. Ezért sem vagyok olyan biztos abban, hogy ki kell töltenem ezt a kérdőívet, mert azt sem tudom, hogy van-e barátom. De a lányok nézését nem tartom nagy durranásnak.

Várjunk csak! Az igazság az, hogy képtelen vagyok hazudni. Halálosan kiakaszt. Halálosan! Csak nem tehetek ellene semmit. Egyelőre.

Tizenharmadik fejezet

AZ UTAZÁS

Zoey Weymouthtól Portlandig vezetett, és Nina ült mellette az anyósülésen. A második sorban

Aisha Christopher mellett, Christopher másik oldalán pedig Claire ült, aki az egy nappal korábban

vásárolt bőr miniszoknyáját viselte. A szűk helyen a lába Christopheréhez szorult. Aisha bosszús

volt. Christopher többször is Claire lábára nézett, és ezzel még jobban feldühítette Aishát.

Lucas, Jake és Benjamin leghátul, szorosan egymáshoz préselődve ült. Lucas és Jake kinézett,

ki-ki a maga ablakán; nem sok mondanivalójuk volt egymásnak.

Nina szolgáltatta a zenét: az előző nap vásárolt „Porno for Pyros” CD-t játszotta, ami Benjamin

idegeire ment, mivel a hangszóró közvetlenül a háta mögött volt. Zoey-t is bosszantotta, aki utálta,

ha sokan ülnek abban a kocsiban, amit ő vezet. Egy rossz mozdulat, és egy életen át küszködhet a

bűntudattal és a megbánással.

Portland előtt Nina ragaszkodott hozzá, hogy a McDonald's-nál vécészünetet tartsanak.

Portlandtól a New Hampshire-i Portsmouthig Claire vezetett. Zoey hátraült; azt hitte, Lucas

mellé kerül, de amikor Lucas visszajött a McDonald's-tól, kapva kapott a viszonylag tágasabb

anyósülésen. Zoey így Benjamin és Jake közé került,

Aisha és Christopher még egymás mellett ült, de Christopher másik oldalára Nina került. Nina

kopott, buggyos nadrágot és bakancsot viselt, és Christopher egyszer sem nézett le a lábára. Aisha

megnyugodott, amíg rá nem jött, hogy Christopher jó szögből nézhet fel a visszapillantó tükörre,

ahol botrányosan jó a rálátás Claire lábára.

Claire azonban maga is a visszapillantó tükörbe nézett, és figyelte a Zoey és Jake közötti,

barátságosnak tűnő beszélgetést. Lucas egy tojásos muffint evett, megszakítás nélkül szörfözött a

rádió zenecsatornái között, amivel mindenkit kiborított.

Nina komoran morfondírozott, hogy Claire visszapillantó tükörbe vetett gyakori pillantásainak

célpontja nem Benjamin-e.

Portsmouthban a 4-es főutat keresve eltévedtek, ennek következtében segítőkész és egymásnak

ellentmondó javaslatok hangzottak el, ami végül arra késztette Claire-t, hogy amint megtalálta a

helyes utat, lehúzódjon egy éjjel-nappali parkolójába, és azt követelje, hogy valaki más vezessen.

Portsmouthtól Concordig Jake vezetett, ami az ő olvasatában mindig versengést jelentett.

Kölcsönös előzgetésbe bonyolódott egy massachusetts-i autóssal, amíg egy ponton le nem tekerte

az ablakot, és ki nem kiáltott, hogy a massachusetts-ieknek fenntartott maine-i kifejezéssel élve az

illető egy Mass-hole9.

Benjamin az anyósülésre került, és merő megátalkodottságból egy opera CD-t tett be, míg

közfelkiáltással rá nem kényszerítették, hogy azonnal vegye ki.

Nina, Zoey és Aisha a középső ülésen foglalt helyet. Claire hátul ült Christopher és Lucas közé

szorítva, ami egyszerre bosszantotta Jake-et, Aishát és Zoey-t. Mindenki ingerült lett, vita tört ki a

zenét, az ablakok lehúzásának mértékét, a meleget és a vezetési stílust illetően.

____________ 9 Lefordíthatatlan angol szójáték az asshole -seggfej szóra – a ford.

Nina felvetette, hogy énekeljenek együtt, majd rögtön belefogott egy Barney-címadó dalba,

amelyhez senki sem csatlakozott.

Nem sokkal Concord után Aisha vécészünetet kért, de Jake nem volt hajlandó megállni. Zoey

csatlakozott Aisha kéréséhez. Benjamin, akit rosszkedvűvé tett, hogy nem hagyták operát hallgatni,

Jake pártjára állt. Nina Aishát és Zoey-t támogatta. Christopher a többi fiúhoz húzott, amiből vita

kerekedett a nemek hólyagméretbeli különbségeiről, és arról, hogy mit jelent ez a sportban, a

katonaságnál és az üzleti világban.

Végül Claire is megszólalt, és higgadt, ellentmondást nem tűrő hangon közölte Jake-kel, hogy a

következő országúti pihenőnél álljon meg, Jake pedig így is tett.

A pihenőtől Aisha vezetett Lebanonig; itt már olyan magasan jártak, hogy havasak voltak a

faágak, és sok autó vitt sílécet a tetőcsomagtartóján. Jake ült az anyósülésen. Egy rockzenei

állomásra kapcsolt, ami hol elhalkult, hol felerősödött.

Christopher leghátulra került Zoey és Lucas mellé. Lucas és Zoey egymás kezét fogta a kabát

alatt, amit Lucas az ölébe fektetett. Christopher arra gondolt, bárcsak foghatná Aisha kezét, de

Aisha vezetett, és különben sem jöttek ki olyan jól egymással.

Benjamin a középső ülésen Nina és Claire közé került. Nina megpróbálta összehasonlítani, hogy

milyen közel ül hozzá Benjamin, és ehhez képest mekkora a távolság Benjamin és Claire között.

Úgy tűnt, mintha hozzá ülne közelebb, de lehetetlen volt megállapítani, mire gondol Benjamin.

Lehet, hogy jobban odafigyel arra, mennyire ér hozzá Claire-hez.

Lebanonban bementek egy újabb McDonald's-ba, és onnantól Nina vezetett, mert bár senki sem

bízott különösebben az autóvezetési képességeiben, senki sem vállalta fel, hogy ezt a szemébe

mondja. Zoey ült mellette, a térképet nézte, és rettegve kapaszkodott bele a műszerfalba,

valahányszor Nina hátrafordult, és a hátul ülők közül valakivel beszélgetni kezdett. Egyre havasabb

lett körülöttük a táj, ahogy mind feljebb kapaszkodtak, de az utak tiszták voltak.

Claire a középső ülésen ült Jake mellett; mindketten úgy tettek, mintha nem vennének egymásról

tudomást, bár Claire hagyta, hogy felcsússzon a szoknyája, és Jake folyton előrehajolt, és úgy tett,

mintha a homlokát dörgölné, hogy rápillanthasson, de közben gyűlölte magát azért, hogy Claire-t

nézi.

Benjamin Nina mögött ült, és azon törte a fejét, miért van Ninának Afta Shave illata.

Aisha a hátsó ülésen ült, és nem tiltakozott, amikor Christopher kényelmesebb pozíciót keresett,

és közben átkarolta.

Lucas Aisha másik oldalán ült, és igyekezett nem tudomást venni Claire hajáról, amit a lány az

üléstámlára vetett, így az Lucas ölébe lógott.

Mire a furgon megállt a favázas, emeletes öröklakásokból álló kis telepen, mind halálosan

fáradtak voltak.

Tizennegyedik fejezet

Claire megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor körülnézett a lakásban. Sikerült! Ideértek. A Terv

bevált! És Jake egész úton róla ábrándozott a furgonban. Kivéve azt a rövid időszakot, amikor

látható élvezettel beszélgetett Zoey-val.

A lakás remekül nézett ki. Fent két hálószoba volt, amelyeket egy erkély kötött össze egymással.

Az erkélyről szép kilátás nyílt Killington apró falucskájára. A földszinten egy nagy nappali, egy

konyha és egy másik nagy terasz volt egy vörösfenyőből készült, forró vizes jacuzzival. A lenti

teraszról egyenesen a hegyre lehetett látni: a hatalmas, meredek lejtőn dérrel bevont fenyők között

ezernyi fehér sínyom, a levegőben kis piros kabinok füzére lebegett, akár a karácsonyfadíszek.

Zoey odalépett a kilátást csodáló Claire-hez, és megragadta a karját. – Csak két háló van –

suttogta idegesen.

– A nappaliban van még egy kihúzható kanapé – hívta fel a figyelmét Claire. – Az egyik hálóban

van két duplaágy, a másikban egy. A kanapéval együtt nyolc embernek van hálóhely. Mire

számítottál? Emeletes ágyakra?

– Hogy osztozunk rajtuk?

Claire türelmetlenül vonta meg a vállát. – Gondolom, lányok a lányokkal, fiúk a fiúkkal. Nekem

legalábbis nincs ennél izgalmasabb tervem.

– Nekem sem – biztosította Zoey.

– Helyes, akkor te alszol Ninával, én Aishával. Szuper. És most öltözzünk át, és irány a pálya!

Gyorsan formába akarok lendülni. Mielőtt visszaindulunk, szeretnék kipróbálni egy fekete pályát.

– Akkor egyedül mész – jegyezte meg Zoey. Nehézségi fok szerint a pályákat kék, zöld, piros és

fekete színnel jelölték. A feketét a hivatásos síelőknek vagy az öngyilkosoknak ajánlották. – Nem

síelsz nálam jobban.

– Figyeljetek csak! – Lucas bizonytalanul, zsebre dugott kézzel álldogált Christopher

társaságában. Benjamin talált egy lábtartós fotelt, amit teljesen fekvő pozícióba engedett. –

Mindenki arra kíváncsi, hova tegyük a holminkat – mondta Lucas.

– Arra gondoltunk, hogy a fiúk a fiúkkal, lányok a lányokkal alszanak – jelentette ki

magabiztosan Claire.

Lucas és Christopher döbbenten nézett össze, és láthatóan összerázkódtak. – Fiúval aludjak? –

kérdezte Christopher. – Soha ebben az életben!

– Csak meg kell osztoznotok az ágyon – mondta Claire.

– Ki osztozik kivel? – kérdezte Jake, aki közben megérkezett, és a kanapéra hajította a zsákját.

– Én Ninával – felelte Zoey. – Claire Eesh-sel. Aztán ti, fiúk, majd kitaláljátok, milyen felosztást

akartok.

– Várjatok csak! – szólt közbe Jake. – Azt akarjátok, hogy egy ágyban aludjak Christopherrel

vagy Lucasszal? Melyik világegyetemben?

– Mi a gond? – támadt neki Claire. – Mi is egy ágyban alszunk.

– Ti lányok vagytok – felelte Lucas. – A fiúk nem alszanak más fiúkkal.

Zoey gyilkos pillantást vetett rá. – A másik változatot elfelejtheted!

– Te is! – mondta ugyanolyan hangon Aisha Christophernek.

– Nem arról van szó – morogta Lucas.

– Na, persze.

– Értem – szólalt meg Aisha. – Van tehát más oka. Ezt ti főztétek ki, fiúk, nem?

– Tulajdonképpen ez olyasmi, amit a fiúk sose tesznek – szólalt meg most először Benjamin. –

Nem viselünk rózsaszínt. Nem használjuk az aranyos szót. És nem alszunk egy ágyban más fiúkkal.

Férfias pasik vagyunk.

Claire érezte, ahogy lassan elönti a pulykaméreg. Mi a baj a többiekkel? Megpróbált egy

kellemes, romantikus hétvégét megszervezni egy kis köztes síeléssel, és Zoey sértett erénye és a

fiúk homoszexualitástól való félelme között képtelenek egyről a kettőre vergődni.

– Akkor a következőt ajánlom – mondta. – Két pasinak önként kell jelentkeznie, hogy a földön

aludjon.

– Szóval az összes lány ágyban alszik, de csak a fiúk fele alhat fent – foglalta össze Jake. –

Ügyes próbálkozás.

– Jake – igyekezett Claire békülékeny hangot megütni –, a lányok hajlandóak ketten egy ágyban

aludni. Ti, fiúk, nem vagytok hajlandóak, akkor hát ketten ágyban alszanak, ketten meg két méter

szőnyegen.

Jake a fejét rázta. – Nem, nem. Sorsot húzunk, vagy kártyalapot, vagy mit tudom én. Négyen

ágyban, négyen a padlón.

Aisha csípőre vágta a kezét. – Nem alszom a padlón csak azért, mert ti, bizonytalan hímek, féltek

attól, hogy éjjel arra ébredtek, hogy véletlenül egy másik pasi fenekét fogdossátok.

Rossz taktika, gondolta Claire, nagyon rossz. Mind a négy fiú pánikba esett, amikor ezt

elképzelte.

– Nézzétek, fiúk! – szólalt meg Zoey. – Csak ti jelentetek gondot. Ha hajlandóak lennétek

osztozni az ágyakon, mindannyian ágyban fekhetnétek!

– Nem velünk van a gond – tiltakozott Lucas. – Hanem talán veletek. Elvégre ti nem akartok egy

pasival egy ágyban aludni.

Christopher összecsapta a tenyerét Lucasszal, de Claire észrevette, hogy se Jake, se Benjamin

nem csatlakozik a gratulációhoz.

– Szuper – csattant fel Claire. – Akkor húzzunk sorsot, vagy mit tudom én. Négy nyertes lesz,

akik aztán eldönthetik, hogy megosztják az ágyukat a másik négy közül valakivel, vagy sem.

Részemről kijelenthetem, hogy ha győzök, Zoey-val vagy Aishával alszom.

Nina ebben a pillanatban lófrált be a fürdőszobából. – Bocs, Claire. Van valami, amit ennyi éven

át titkoltál előlem?

– Kérem a cigarettásdobozodat – förmedt rá Claire.

– Dohányzás és lányokkal alvás? – kérdezte pajzánul Nina. – A fenébe is, tényleg megváltozol,

ha elkerülsz otthonról!

Claire kikapta a cigarettát Nina kabátzsebéből. Nina tiltakozására rá sem hederítve kikapott

nyolc szálat, négyet félbetört, a felesleget eldobta, így maradt négy hosszú és négy rövid szál.

– Hattal is meg tudtad volna csinálni – emlékeztette Aisha. – Négy hosszú, kettőt félbetörsz, és

mindkét felét felhasználod.

– Kösz a matematikai felzárkóztatásért. Tessék. Válasszatok! A hosszú kapja az ágyat. A rövid

kerül a padlóra. Még jövő hónap előtt szeretnék feljutni a hegyre. – A cigarettákat Jake felé tolta.

Jake egy hosszút húzott.

Gyors egymásutánban Nina, Lucas és Christopher is hosszút húzott.

– Hihetetlen! – panaszkodott Zoey a rövid cigarettájára meredve. – Négy pasiból három hosszút

húz! Ez azt jelenti, hogy két lány a földön alszik. Mennyi volt az esélye, hogy ez lesz a

végeredmény?

– A szerencsés lányok még különmegállapodást köthetnek – vetette közbe sokatmondó

pillantással Christopher.

– Hogy érted azt, hogy két lány alszik a földön? – kérdezte Nina. – Nem három?

– Az egyik veled alhat – magyarázta Zoey. – Mégpedig én.

– Aha! Kétlem. Tisztességes versenyben győztem. Egyébként is én adtam a cigarettát. Ti,

vesztesek, magatokra maradtatok.

Az ágy körüli, látszólag véget nem érő vitát egy csaknem ugyanilyen hosszadalmas hálószoba

körüli huzavona követte, ami feltüzelt mindenkit, főként Claire-t. Benjaminnak megint az a

benyomása támadt, hogy a lánynak valami titkos terve van, amit szeretne véghezvinni. Bár

meglehet, hogy csak mielőbb síelni akar.

Benjamin végül a földszinti teraszon kötött ki. A havon csikorgó lépteket és a lassan távolodó

hangokat hallgatta. Végighúzta az ujját a jakuzzi forró vizének felszínén, és az arcán érezte a fagyos

fuvallatot. Érezte, ahogy a hegy félelmetes tömege föléjük magasodik. Elképzelte a hegy részleteit,

és mintha képet festene, az emlékezetében őrzött színekkel kiegészítette. Lehet, hogy nem azonos a

valósággal, de azért jó kép, gondolta.

Aztán meghallotta, hogy az elhúzható üvegajtón át valaki kilép a teraszra. Nina. Tudhatta volna,

hogy Nina nem ment el a többiekkel. Benjamin hirtelen elkomorodott. Nina majd igyekszik kedves

lenni hozzá, de Benjamin nem várja el tőle, hogy kedves legyen.

A többiek mind elmentek. A három megrögzött síelő, Zoey, Claire és Jake végre a liftekhez

indulhatott. Lucas, Christopher és Aisha elhatározta, hogy beiratkoznak hódeszka- vagy

sítanfolyamra; kipróbálják, melyik ígérkezik könnyebbnek. Nina azért maradt itt, hogy kedves

legyen. De az efféle kedvességet szánalomnak hívják.

Az ördögbe is, mindőjük közül Ninának kellene ezt a legjobban tudnia! Elég jól ismeri. De talán

most, hogy a kapcsolatuk megváltozott, Nina már nem akar olyan nyersen és demokratikusan bánni

vele, ahogy korábban, és amit Benjamin mostanáig olyan nagyra becsült nála.

Benjamin nem bánta, hogyha egyedül maradt a lakásban. Egyszerűen arról volt szó, hogy a

világtalan létnek megvannak a maga határai. Sosem válik belőle repülőgép-pilóta, a

tengerészgyalogosoknál lövész, és komoly síelő sem. Tekintettel arra, hogy olyan ember, amilyen,

Benjamint nem dobta fel, hogy örökre le kell mondania bizonyos dolgokról, de alkalmazkodott a

helyzethez. Önsajnálat nélkül.

Mások azonban elkerülhetetlenül szánni kezdték. Úgy érezték, hogy meg kell találniuk a módját,

hogy belevonják ebbe-abba. És Benjaminnak legjobban a szánalom fájt.

– Mit keresel még itt? – kérdezte olyan gyöngéden, amennyire csak képes volt rá.

– Nem tudok síelni – felelte Nina keresetlen egyszerűséggel. Benjamin hallotta, ahogy

felkapaszkodik, hogy benézzen a forró vízzel teli jacuzziba.

– Aisha sem. De megtanulhatnál. – Nina csak kedves próbál lenni, emlékeztette magát.

– Nem rajongok a testmozgásért. Tudod, hogy táncolni sem tudok.

– Nagyon jól táncolsz – felelte a fiú kurtán. Mostanra már vennie kellett volna a lapot…

– Az még nem jelenti azt, hogy síelni is tudok. Egyébként is szívesebben vagyok ve…

– Nézd, Nina – fakadt ki váratlanul Benjamin. – Nagyfiú vagyok már. El tudom magam

szórakoztatni. Nincs szükségem bébiszitterre.

Hallotta, hogy Nina hirtelen mély levegőt vesz, de Benjamint az ezt követő, hosszúra nyúló

hallgatás döbbentette meg igazán. Minél tovább húzódott, annál nyugtalanítóbb lett. Vajon Nina

ránéz? Vagy nem vesz róla tudomást?

Végül nagy sokára: – Menj a pokolba, Benjamin! – A hangja könnyesnek tűnt.

– Nem akarok genyó lenni, Nina, de nincs szükségem rá, hogy a kezemet fogd.

– Igen? Tudod mit, Benjamin? Csak azért, mert felszívtad magad az idefelé vezető úton, és mert

azt kívánod, bárcsak soha ne randiztál volna velem, még nincs jogod nekem esni!

– Na, várj csak, miről zagyválsz itt összevissza? Arról van szó, hogy sajnálsz, mert nem mehetek

síelni.

– Egyáltalán nem erről van szó! Több eszem van annál, semhogy szánalomhoz hasonlót

mutassak a Nagy Benjamin Passmore, a Világtalan Csodagyerek iránt!

– Oké, akkor hát megértesz. Menj, és érezd jól magad!

– Tudod mit? Igazad van. Ostobán azt hittem, hogy veled érezném jól magam. De ez azelőtt volt,

hogy rájöttem, micsoda seggfej vagy.

Benjamin hallotta, hogy kinyílik az elhúzható ajtó.

– Azt mondtad, Benjamin, hogy bármi is történjen, mindig barátok maradunk. De elég volt egy

nyamvadt csók, hogy ennek vége szakadjon! Egyetlen, nyamvadt csók! – Hallotta, hogy becsapódik

az ajtó, aztán csak az irdatlan tér üressége csengett a fülében.

Tizenötödik fejezet

Claire érezte a várakozásteljes izgalom ismerős mámorát, ahogy a kétüléses felvonó felkapta,

síléces lába a levegőbe emelkedett, ahogy a lift hanyagul felkapta, és a lent síelők feje fölött a

magasban imbolyogva és hintázva felszállította őket a hegyoldalon. Ebben a környezetben érezte

igazán otthon magát: hideg, tiszta, csöndes világ volt. És Zoey-t leszámítva elhagyatott is; Zoey

mellette ült a kétüléses liftben.

Nyírek és fenyők fölött emelkedtek, amelyek ágait lehúzta a hó. És ahogy egyre feljebb jutottak,

a panoráma úgy tárult ki előttük: egytucatnyi, lekerekített hegycsúcs tűnt fel; a vakító napsütés a

sípályák széles, fehér sugárútjain szikrázott és táncolt. A hegy lábánál a parkolóban álló autók, a

motel, az érintetlen, fehér falucska olyan picire zsugorodott, mint a Matchbox-játékok, vagy egy

túl-tökéletes-hogy-igaz-legyen makett.

Jó pár méterrel előttük Jake ült, és rá sem nézett a mellette ülőre.

Claire egy pillanatra átadta magát az önelégültségnek. A nap végére a csapat szétszakad majd az

eredeti párokra. Zoey megtalálja majd a módját, hogy Lucasszal legyen, Aisha Christopherrel, Nina

Benjaminnal. Csak Claire és Jake kóborol majd pár nélkül, magányosan. De egy forró vízzel teli

jacuzzi, egy tiszta, csillagfényes éjszaka, egy kandalló, a lejtőkön töltött nap meleg, ellágyult

utórezgései…

Kár, hogy így kell manipulálnia, de Jake hibája, hogy olyan makacs. Ő szereti Jake-et, és Jake

viszontszereti őt. Csak azért, mert Jake nyilvánvalóan elszánta magát, hogy elrontsa ezt az egészet,

Claire-nek még nem kell hagynia.

Tizennégy perc alatt érték el a csúcsot. Claire felkészült: kesztyűs kezét bebújtatta a bot szíjába.

Az előttük haladó Jake szemmel láthatólag nem várta be őket odafent, csak hogy udvarias

benyomást keltsen: máris magabiztosan kerülgette a többi síelőt, és a pálya tetejére siklott. Claire

magában motyogott valamit.

– Tessék? – kérdezte Zoey.

– Azt mondtam, ott megy – vigyorodott el Claire. – Versenyezzünk a lejtő aljáig, Passmore!

Mielőtt Zoey válaszolt volna, Claire nekilendült, hogy beérje Jake-et. Jake mindig is

erőteljesebb, míg Claire fineszesebb síelő volt. Úgy érezte, utoléri Jake-et, sőt le is tudja hagyni. Ha

egyikük sem bukik fel előbb.

Jake egyre gyorsulva csúszott lefelé, egyenesen a törésvonal mentén, a lejtő különösen meredek

kezdeti szakaszán. Claire golyóban indult utána.

A gyorsulás váratlanságától szó szerint elakadt a lélegzete, és hirtelen átfutott a fején, hogy hét

hónapja nem síelt, nagyon nincs formában, nincs gyakorlata, és egy acélos lábú pasit kerget egy

nehéz pályán. Okosabb lenne szép lassan újra hozzászokni, bemelegíteni, néhány gyakorlatot

végezni, és csak azután komolyan belevágni.

De Jake már most teljes erőbedobással síelt. Amit művel, az kihívás. Jake megpróbál

elmenekülni előle. És Claire ezt nem engedheti.

Már a pálya felénél jártak, amikor Claire látta, hogy egy buckás szakaszon Jake rosszul

kanyarodik, és kicsúszik alóla a talaj, majd felbukik. Claire hangosan felnevetett, de a kacagását

azonnal elragadta a szél. Majd ez megtanítja arra, hogy ne legyen olyan forrófejű!

Megálljon, és segítsen visszaszereznie a fák közé becsúszott lécét, vagy fensőbbséges mosollyal,

hűvösen vonuljon el mellette? Vagy a legjobb, ha…

Ekkor azonban érezte, hogy baj van. A lécek kirepültek a talpa alól. Nagyot puffant a jobb

vállára, megperdült, megcsavarodott, megfarolt, és megállíthatatlanul csúszott tovább a fenekén;

megpróbálta a sarkával lefékezni magát, de rosszul ítélte meg a helyzetet, előrebucskázott, és

széttárt tagokkal, fejjel a hóba fúródva állt meg.

Felemelte a fejét, és kiköpte a szájába került havat. A szemüvege mögé is becsúszott némi hó,

amit csak hosszas ügyetlenkedés árán sikerült kibányásznia. Sok hó csúszott be a ruhája alá is, de

azt nem érte el. Meg kell várnia, míg elolvad.

– Jól vagy? – kérdezte Jake, aki pár méterrel arrébb, egy nyírfának támaszkodva ült.

– Azt leszámítva, hogy tök hülyének érzem magam… Igen.

Jake igyekezett visszaigazítani a sícipőjét az elszabadult léc kötésébe. – Ugye tudod, hogy nem

szabályosan álltál meg, amikor a fejed volt elöl?

Claire négykézláb mászott, hogy visszaszerezze a léceit, amelyek egy bucka tövében álltak meg.

– Tessék csak, nevess! – mondta fanyarul.

Jake elvigyorodott. – Lehet, hogy meg is teszem. Csúnya esés volt. Azt hittem, kitörted a

nyakadat. De aztán rájöttem, hogy csak az új „strucc” megállást mutatod be, melynek során

váratlanul az egész fejedet bedugod a hóba.

Claire akarata ellenére elnevette magát. – Megpróbáltalak megelőzni még a pálya vége előtt.

– Lehet, hogy csak felvágtam – ismerte el Jake. – És jól is ment, amíg ott fent fel nem repültem a

levegőbe.

– Remek! Nézd csak! – intett Claire. Zoey lassú cikcakkban, nyugodtan siklott el mellettük, és

közömbösen integetett. Odakiáltott valamit, és elvigyorodott.

– Mit mondott? – kérdezte Jake.

– „A teknős és a nyúl” – felelte Claire. – Tudod, az a gyerekmese a teknős és a nyúl

futóversenyéről, amiben a teknős győz, mert nem próbál felvágni, amikor nincs formában.

Jake a botjaira támaszkodva álló helyzetbe tornázta magát. Odacsúszott Claire-hez, és miután

megvetette a lábát, felhúzta Claire-t is.

– Ha itt átvágunk, egy kellemes, lankás pályára jutunk – ajánlotta majdnem félénken.

– Csak utánad, teknős – válaszolta boldogan Claire.

Jobban és gyorsabban ment, mint Claire remélte. Egész délután Jake-kel síelt. Néha

összefutottak Zoey-val, ám annak ellenére, hogy nem egyeztek meg szóban, és nem is vallották be,

erre a napra társakká váltak. Együtt mentek fel a felvonóval, mindig egymás közelében,

látótávolságon belül síeltek, és olyan figurákkal próbálták magukra vonni egymás figyelmét,

melyek ritkán sikerültek.

De Claire tisztában volt vele, hogy bizonytalan fegyverszünetet kötöttek. Időről időre rajtakapta

Jake-et, hogy csodálattal figyeli, de ez nem sokat jelentett. Soha nem azzal volt a gond, hogy Jake

vonzódik-e hozzá, hanem azzal, hogy el tudja-e engedni a múltat, és folytatni tudja-e a saját életét.

Más szóval azt tesz-e, amit Claire szeretne.

Mire a nap a csúcsok mögé ereszkedett, mindketten kimerültek és átfáztak. A távolban

megpillantották Zoey-t, aki a síiskola felé tartott, és csatlakoztak hozzá.

– Sziasztok! – köszönt Zoey. – Na, sikerült még néhányszor a két síbajnoknak bemutatnia azt a

trükköt, amit korábban láttam?

Claire kétkedően nézett rá. – Felteszem, te egyszer sem estél.

– Hat-nyolc alkalomnál nem többször – válaszolta Zoey. – Bár egyszer sem arccal előre. Jobban

szeretem a népszerű fenékre érkezést. De kíváncsi vagyok, nagyon fáj-e a sípcsontotok?

– Erősebben kellene támaszkodnod a sícipődre – tanácsolta Jake. – Mindig is mondtam… – Nem

fejezte be a mondatot. Claire tudta, hogy Jake tanította meg Zoey-t síelni. Sokat síeltek, amikor még

együtt jártak, néha Jake szüleivel, egyszer-kétszer pedig Passmore-ékkal.

– Nagyszerűen tanítottál – mondta Zoey őszintén. – Szerencsém volt veled.

Vajon volt-e ebben érzelmi felhang? – tűnődött Claire. Valószínűleg nem. Zoey nem volt

különösebben ravasz. Kedves akart lenni Jake-hez, azt szerette volna a tudomására hozni, hogy még

mindig barátok. És ez csak jó! Valószínűleg…

A tanulópálya aljához értek, és Zoey a szemét árnyékolva keresgélte Lucast.

– Ott van Aisha és Christopher – mutatta Claire. Christopher mereven oldalazott fel egy enyhe

emelkedőn, míg Aisha hóekében ereszkedett lefelé, és még az araszolás is láthatóan félelemmel

töltötte el.

– Versenyezzünk odáig, és éreztessük velük, hogy tök szánalmas amatőrök! – javasolta

gonoszkodó vigyorral Jake.

– Ocsmány viselkedés – tolta le Zoey. – Gyerünk!

A lehető legnagyobb sebességgel siklottak oda, Aisha előtt fékeztek le, hóval spriccelve tele az

arcát.

– Nagyképű banda! – motyogta Aisha.

Christopher merev lábbal, teljes sebességgel siklott feléjük, míg néhány méternyire meg nem

közelítette őket, majd visszanézett a válla felett. – Szóval ez az, amit a fehérek kellemes

időtöltésnek neveznek?

Jake vállat vont. – Legalább egy olyan sportágnak kell lennie, amiben a fehérek jobbak.

– Egyelőre – tette hozzá Christopher. – Veszek még pár órát, aztán meglátjuk. Egyelőre egyet

tudok tökéletesen: elesni.

– Még sokat kell tanulnod, amíg Claire-nél jobban tudsz esni – nevetett Jake.

Claire meglegyintette a kesztyűjével. – Te estél előbb.

– Hol van Lucas? – kérdezte Zoey.

– Nemrég hagyott itt minket – felelte Aisha.

– Ó! Nem tetszett neki?

– Ugyan! Tisztára bezsongott. A hódeszkázás mellett döntött, és totál megveszett. Mintha vallási

téboly vett volna erőt rajta, vagy ilyesmi. Azokon a dimbes-dombos valamiken ugrált…

– Buckákon – segítette ki Zoey.

– Azt hiszem, elfáradt. Visszaindult a lakásba, hogy felmelegítse a lábát.

– Én is azt szeretném – mondta Christopher. – Még nem vagyok száz százalékig rendben…

– Kifogás, kifogás… – ugratta Aisha.

– Menjünk vissza! Átmelegszünk, aztán megnézhetnénk, hol lehet itt harapni valamit, no meg

szórakozni – javasolta Jake.

– Szórakozni? – ismételte meg Christopher, egy túlzottan buja mosoly kíséretében.

– Igen – kacsintott Aisha Claire-re. – Kár, hogy még nem vagy százszázalékos. Hogy is

szórakozhatnék egy olyan csávóval, aki – mondjuk – csak hetvenszázalékos?

– Van egy klub olyan srácoknak, akiknek nincs hamis személyi igazolványuk – közölte Jake. –

Általában tele van elsős félnótásokkal, de majd nem veszünk róluk tudomást. És jó a zene.

– Odamegyünk – döntötte el Claire. Egy kis zene, egy kis tánc. Tényleg zseniális volt a Terv!

Ment minden, mint a karikacsapás.

Tizenhatodik fejezet

Nevetve, egymást ugratva értek vissza a lakásba, ahol azonban rossz hangulat fogadta őket.

Benjamin a nappaliban ücsörgött, és azt a kimérten udvarias viselkedését vette elő, amire Claire

még jól emlékezett. Arra gondolt, Benjamin talán úgy érzi, kihagyták a szórakozásból, bár ez nem

volt rá jellemző. Tudta, milyen lesz idefent. Sokkal valószínűbb, hogy bepöccent a Nirvána zenéje

miatt, ami az emeletről dübörgött le.

Claire felment, és Ninát a szobában találta: a hordozható CD lejátszóját hallgatta, és pokoli

dühösnek látszott. Neheztelve pillantott fel Claire-re, aztán tovább olvasta az újságját.

Claire lehámozta magáról a síruhát, majd a táskájában kezdett keresgélni; valami meleget és

puhát szeretett volna felvenni. Talált is egy vastag, szürke gyapjúköntöst, és boldogan belebújt. –

Jól mulattál? – kérdezte Ninát.

Nina válasz helyett csak gúnyosan elhúzta a száját. Oké, gondolta Claire, vihar egy pohár vízben.

Odament, és elviselhető erősségűre halkította a zenét.

– Tekerd vissza! – förmedt rá Nina.

– Nem akarok úgy beszélni, mint apa, Nina, de mások is vannak a közelben, és a szomszéd

szobában is.

– Mi van, talán Benjamin kért meg, hogy gyere fel, és halkítsd le a zenét?

– Szó sincs róla. Ami azt illeti, Benjaminnak nem sok mondanivalója volt.

– Számomra bőven volt mondanivalója – morogta Nina.

– Ha jól sejtem, némi… nézeteltérés volt köztetek?

– Nem. Semmi nézeteltérés. Egyetértünk. Totálisan.

Claire felsóhajtott. Izomláza volt, szinte minden porcikája fájt, és több helyen lehorzsolta a bőrét.

A szokásos, hideg okozta letargia is lassan a hatalmába kerítette, kába volt, a feje elnehezült. –

Miért nem beszélitek meg? Megyek, és lezuhanyozom.

A fürdőszoba felé indult.

– Nincs mit megbeszélnem azzal a görénnyel. Talán inkább neked kellene beszélgetned vele,

Claire! – kiabált utána Nina.

Claire tíz perccel később, kicsit élénkebben ment vissza, hogy kifaggassa Ninát. Civakodása

Benjaminnal nem nagyon izgatta, de szerette volna, ha simán mennek a dolgok.

De amikor visszament a szobába, Ninát Zoey és Aisha társaságában találta: elmélyülten

beszélgettek. – Nézd, nem avatkozhatok a te és a bátyám dolgába – szúrta közbe időnként Zoey.

Aisha türelmetlenül hallgatta. – Akkor miért nem fogod fülön, ülteted le, és kérdezed meg tőle,

hogy „a francba is, Benjamin, mi az ábra veled?” Ne vacakolj már, hanem térj a lényegre!

– Ahogy te Christopherrel? – mutatott rá Nina.

– Az más – állította Aisha. – Benjaminnal könnyebb szót érteni.

– Tudod mit? Torkig vagyok vele, hogy folyton azt hallgatom, Benjamin micsoda szent! – fakadt

ki Nina. – Mindenki azt képzeli, hogy ő tökéletes. Nekem elhiheted, hogy ha akarja, elég nagyképű

tud lenni. És goromba. És aljas is.

– Benjamin aljas? – hördült fel Zoey hitetlenkedve, aztán felemelte a kezét. – Bocs. Nem

avatkozom bele.

– Nyíltan elő kellene rukkolnia azzal, hogy… – Nem fejezte be a mondatot, amikor észrevette,

hogy Claire is a szobában van. – Nem érdekes.

Claire felsóhajtott, és kibújt a köntöséből.

Nina dühös pillantást vetett rá. – És kíváncsi vagyok, miért nem érdeklődik irántam Benjamin –

jegyezte meg célzatosan. – Még mindig az elvesztett jégkirálynő és a két jéghegye után epekedik.

Claire áthúzta a fején a pulóverét. – Hagyj ki ebből, Nina! Nagyon úgy hangzik, hogy ez csak

rád és Benjaminra tartozik.

Nina félrekapta a pillantását; kétségtelenül zavarba hozta, hogy nyíltan hangot adjon a

féltékenységének. – Aha, persze – motyogta.

Claire nadrágot vett, majd tiszta zoknit. – Menj, és kérj Benjamintól bocsánatot, amiért valami

hülyeséggel vagy bosszantó dologgal feldühítetted. Mondd, hogy te már csak ilyen vagy,

genetikailag beléd programozták a seggfejséget. Elhiszi majd. Tudom, mert én is elhiszem.

Istenem, gondolta Claire, miközben lefelé tartott a lépcsőn. Az ember egy kis csábítást igyekszik

összehozni, mire teljes lesz a zűrzavar.

Aisha röhejesen érezte magát: az elhúzható üvegajtón túli sötétségtől és a fagyos hidegtől pár

centire álldogált, és fürdőruhán kívül nem volt rajta más. De bélelt dzsekit mégsem vehetett fel a

forró vizes jacuzziba, és mivel ilyenben még nem fürdött, és az aznapi síóráktól minden porcikája

sajgott, elszánta magát, hogy fürdeni fog odakint.

A kérdés csak az volt, hogy vegyen-e cipőt. Öt lépés volt a kádig, de a fával borított teraszt

lábnyomokkal tarkított, piszkos latyak borította. Aisha azon rágódott, hogy ha cipőben próbál

kirohanni, akkor meg kell állnia, hogy levesse, és csupasz, meztelen bőrét újabb másodpercekig

teszi ki a szélnek.

– Mindent bele, Aisha! – biztatta Lucas, aki a válla fölött nézett ki. – Én is veled tartanék, de

félek, hogy Christopher és Zoey félremagyaráznák.

– Hideg van kint. Általában nem szoktam hat fokban fürdőruhát viselni.

– Amint bent vagy a vízben, már jó lesz – nyugtatta meg Lucas.

Aisha nagy levegőt vett, és eltolta az ajtót. – Jaaaaaj!

Lábujjhegyen kiszaladt, felkapaszkodott a jacuzzi oldalán, és nyakig merült a gőzölgő, kavargó

vízben.

Lucas kidugta a fejét az ajtón. – Azt persze elfelejtettem megemlíteni, hogy igazán az a

legvészesebb, amikor megpróbálsz kimászni. – Rámosolygott, és visszament a lakásba.

Kimászni. Az bizony fájdalmas lehet, döbbent rá Aisha. Egyelőre azonban mennyei érzés volt.

Súlytalanul körbelebegett a jacuzziban, amíg rá nem akadt egy stratégiailag kiválóan elhelyezett

fúvókára. Ó, de jó, gondolta. Ez kell a fájó izmoknak.

Hátrahajtotta a fejét, és felnézett a hegyre. Már leszállt az éjszaka, de a hold még a hegyoldal

mögött időzött, és ezüstösen foszforeszkáló fénnyel világította meg a csúcsot. Az égen több volt a

csillag, mint ahányat Aisha valaha is látott. Élesen, rezzenetlenül ragyogtak a kristálytiszta hegyi

levegőben.

A közelben lévő szállások felől szüntelenül áramlottak az emberek a sípálya tövében épült motel,

a többi étterem és éjszakai szórakozóhely irányába. Élénk színű, pehellyel töltött dzsekikben

középkorú fazonokból összeverődött csapat ment el mellette, és egyujjas kesztyűbe bújtatott

kezükkel barátságosan odaintettek. Aisha kiemelte a kezét a meleg vízből, hogy visszaintegessen,

de rögtön vissza is tette. A kimászás valóban kemény lesz. Lehet, hogy örökre itt kell maradnia.

Havon csikorgó lépteket hallott, és nagy nehezen kinyitotta a szemét, hogy felnézzen. Egy pasi

közeledett ott, ahol az imént a középkorú társaság elvonult, de az előbbi csapatnál fiatalabb volt.

Amikor közelebb ért, elmosolyodott.

– Jó éjszaka ilyesmire, igen?

Aisha elmosolyodott, részben azért, mert jól érezte magát, részben azért, mert a fiatalember

akcentusa kedvesen mulatságos volt. – Igen. Gyönyörű éjszaka van.

A fiú megállt, és a korlát fölött ránézett. – Pjotr vagyok. Peter.

– Aisha – mutatkozott be a lány. Ártalmatlan fickónak látszott, és Aisha nem akart udvariatlan

lenni egy külföldivel szemben.

– Isha?

– Aisha – ismételte meg a lány a nevét kicsit lassabban.

– Peter – mondta a fiú. – Az én hazámban Pjotr.

– Örvendek – felelte Aisha. Furcsa volt így megismerkedni valakivel, de akcentus ide vagy oda,

Peter-Pjotr kedves és határozottan csinos fiúnak tűnt. Aisha becslése szerint tizennyolc vagy

tizenkilencnél nem lehetett több. – Hova valósi vagy?

– Észtországba.

– Á! – Aisha nem tudta pontosan, hol lehet Észtország, de olyan érzése volt, hogy valahol

Európában. – Örülök, hogy megismerhettelek, Pjotr.

– Nagyon kellemes megismerkedni veled, Aisha. Remélem, klubba vagy diszkóba menni?

– Talán később – felelte Aisha.

– Akkor, ha van szerencse, később még látlak. – A fiú ismét rámosolygott, majd továbbment a

motel felé.

Észtország. Hol az ördögben lehet? És mit keres egy ilyen jóképű észt Vermontban?

Kinyílt az üvegajtó, és Christopher dugta ki a fejét. – Miért nem szóltál, hogy kijössz ide?

Csatlakozhattam volna.

Aisha megfenyegette az ujjával. – Már válaszoltál is a kérdésedre.

– Nagyon mulatságos. Gyere, együtt bekapunk valamit!

– Nem tudok kiszállni – közölte Aisha.

– Úgy érted… – csillant fel Christopher szeme –, hogy nincs rajtad semmi?

Aisha a szemét forgatta. – Kicsinyes, egyvágányú gondolkodás! – mormolta maga elé. Vajon

Észtországban is ilyenek a pasik? Bizonyára nem. Valószínűleg folyton azon töprengenek, hol a

pokolban lehetnek. – Tulajdonképpen nincs, Christopher. És kiszállok, de szeretném, ha behunynád

a szemed, és nem kukucskálnál.

– Oké – vágta rá gyorsan Christopher. – Ahogy akarod.

– Esküszöl?

– Úgy éljek! Jesszusom, Aisha, nem holmi undorító alak vagyok!

– Rendben, ha esküszöl… Hunyd be a szemed!

Christopher behunyta, és a tenyerével el is takarta. Aisha felállt, és az ajtó felé rohant, a testéről

csepegő víz másodpercek alatt megfagyott.

– Hazug! – kiáltott fel felháborodottan Christopher. – Fürdőruha van rajtad!

Aisha elfutott mellette, és beugrott az ajtón. – Honnan tudod, ha egyszer megesküdtél, hogy nem

nyitod ki a szemed? – Nem várta meg, míg Christopher kiötli a választ, hanem az orra előtt

becsukta az ajtót, és rátolta a zárat.

9 A barátod hogyan értékelné, ha rólad álmodik: korhatár nélkülinek, szülői felügyelet mellett, 13

év alattiaknak nem ajánlott, 16 éven felülieknek vagy 18 éven felülieknek? És te hogy értékelnéd,

ha róla álmodsz?

Zoey

Ki a fene írta ezt az ostoba kérdőívet? Tudom, hogy szerelmespároknak

készült, de őszintén szólva, némelyik kérdésre nem is akarom tudni a választ. És kifejezetten nem szeretném, ha bármelyik válaszom Lucas tudomására jutna.

Szerintem az álmaink csak ránk tartoznak. Amit a tudatalattink felszínre dob, arról igazán nem kell másoknak beszámolnunk. De komolyan! Egyszerűen nem tartozik másra, még Lucasra sem.

Egyébként szerintem az álmok nem jelentenek semmit. Csak azért, mert egy álomban az ember talán… na, jó, nem érdekes. Nem kötöm senki orrára.

Lucas

Van egy hasznos mondás, amit a sitten hallottam: „Tisztelettel

visszautasítom a választ, mert gyanúba keverhet.”

Aisha

Az álmok szerintem nem irányíthatóak; rengeteg összevissza zagyvált dologról szólnak.

Néha felbukkan valaki az álmunkban, de csak egy a sok közül, míg máskor ő a főszereplő. De ha átlagot számítunk, az álmaim többsége nem több szülői felügyelet mellettinél. Vagyis nem nagy durranás egyik sem. Az agyam egyetlen sötét sarkában sem rejtőznek démonok.

Ami Christopher álmait illet, hát nem is merek belegondolni. Realista lévén sejtem, hogy időnként felbukkanok a tudatalattijában. Lehet, hogy néha egy UPS kézbesítő vagyok, vagy valami hasonló. Máskor meg ki tudja? Ki akarja tudni?

Oké, hát én. De ne úgy, hogy erről ő is tudjon. Azért az elég beteg dolog lenne.

CHRISTOPHER

AZ IGAZSÁG, AZ, HOGY NAGYON RITKÁN EMLÉKSZEM AZ ÁLMAIMRA. AMI VISZONT MEGRAGAD BENNEM.

INKÁBB LIDÉRCES ÁLOM, AZOKAT PEDIG, SZERETNÉM MIELŐBB ELFELEJTENI A JÓK ABBAN A PILLANATBAN SZERTEFOSZLANAK HOGY KIPATTAN A SZEMEM, AMI ELÉG, HERVASZTÓ.

NAGYON KIRÁLY LENNE IGAZÁN NAGYSZERŰ, KALANDOS ÁLMOKAT LÁTNI, MONDJUK EGY ILLUSZTRÁLT SPORTÚJSÁG FÜRDŐRUHA KIADVÁNYA A F0RBES 400 LEGGAZDAGABB AMERIKAIRÓL SZÓLÓ KIADVÁNNYAL PÁROSÍTVA, AMELYBEN A HATODIK HELYEN SZEREPELEK ÉS SZÉPEN HALADOK FELFELÉ. HA JÓL BELEGONDOLOK EZ A KEDVENC ÁBRÁNDOM.

EGYÉBKÉNT NAGYON REMÉLEM, HOGY SZUPER 16 ÉS 18 ÉVEN FELÜLI ÁLMAIM VANNAK, MERT JÓ VOLNA TUDNI, HOGY A JÓ ÖREG TUDATALATTI JÓL SZÓRAKOZIK, MÉG HA ÉN NEM IS.

Nina

Az álmaim kizárólag, pihe-puha, ugrabugráló nyuszikról szólnak. Szerintem Benjamin álmai

is. Vége van már ennek a kérdőívnek?

Az igazat megvallva, voltak visszatérő rémálmaim. A nagybátyámmal történtekhez

kapcsolódtak, és egyáltalán nem voltak mulatságosak. Mostanában ritkábban fordulnak elő,

időnként mégis fel-felbukkannak a tudatalattiból. „U” besorolásúak, vagyis undorítóak.

De lefogadom, hogy Benjaminnak igazán király álmai vannak. Kétlem, hogy szerepelnék

bennük, kivételt képez, ha epizódszerepről van szó. Mondjuk, én lehetnék az, aki tehetetlenül

figyeli, amint Benjamin elesik… elesik… EEEELEEEESIIIIK! JUUUJ!

De ha mégis álmodna rólam, az biztosan korhatár nélküli lenne. Amolyan igazi családi mozi.

A Claire-rel kapcsolatos álmai meg valószínűleg inkább 12 éven felülieknek szólók, de horrorra,

és nem szexre értve.

Benjamin

Az álmaimban gyakran látok. Néha olyanokat, akiket a valóságban sosem láttam,

akiket látó koromban sosem láttam. Vagy úgy látom őket, hogy megváltoztak, idősebbek lettek. Néha a látomásaim olyan hihetetlenül lenyűgözőek, hogy kénytelen vagyok elhinni őket. Így „láttam” például Zoey-t idősebbnek, mint ahogy kiskorunkból emlékszem rá, amikor még láttam. Láttam Claire-t és Ninát is. Az álmaimban mind – Zoey, Claire és Nina – gyönyörűek. Talán a valóságban is azok. Vagy csak művészi és optimista a tudatalattim.

És nincsenek 16 éven felülieknek szóló, pláne pornográf álmaim, mert annál illedelmesebb, érettebb és jól neveltebb vagyok.

És ha ezt elhiszed…

Claire

Az álmaimban gyakran vannak viharok. Tornádók, hurrikánok, mennydörgés. Egyszer

szeretnék egy igazi tornádót látni! A lehető legközelebb merészkednék, hogy halljam és érezzem… Nagyon izgalmasnak találom ezeket az álmokat. De korhatár nélküliek. És ennél többre nem is emlékszem. Legfeljebb olykor egy-egy álomra. Az anyámról, de azok többnyire szomorúak. Sajnálom, de nem szolgálhatok semmi izgalmassal.

Ami meg Jake-et illeti? Valószínűleg a fociról álmodik.

Jake

Az álmaimat két csoportba lehet osztani: a 18 éven felülieknek szólók, amiktől másnap kótyagos vagyok, és a focival kapcsolatosak, amelyekben nem mozdul a lábam, és az ellenfél védői nagydarab benga állatok, akik földbe döngölnek, és a stoplis cipőjükkel még meg is taposnak.

Ami engem illet; a pornográf álmokat jobban szeretem.

Tizenhetedik fejezet

Teletömték magukat hamburgerrel, krumpliszirommal és nachoval, aztán irány a klub. Nina a

legrosszabbra számított. Egy síközpontban levő, kiskorúaknak szánt klubban biztos buta kis

slágeregyvelegeket játszanak. Jelenlegi lelkiállapotáéban egyetlen Michael Bolton-dal ámokfutóvá

teszi, gondolta. Ezzel szemben remekül hangosított terembe léptek be, ahol az Aerosmith „Big Ten

Inch Reeord”-ja bömbölt.

– Jó jel – jegyezte meg Nina. Aznap ez volt az első jó dolog, ami történt vele.

– Mi az? – csinált tölcsért a kezéből Zoey.

– Azt mondtam, hála az égnek, hogy nem olyan zenét játszanak, mint amit te szeretsz.

Zoey pillantásával ölni tudott volna, de nem szólt egy szót sem. Nina az összeomlás szélén állt,

és egyre közelebb került hozzá.

Lucas megragadta Zoey karját, és a táncparkettre vezette, Aisha és Christopher követte. Claire

felfigyelt egy megüresedő bokszra, és odasietett.

Fiatalabb gyerekek érkeztek oda vele egy időben, készen arra, hogy harcoljanak a helyért, de

aztán Jake is megjelent, a hüvelykujjával a háta mögé mutatott, és a kisebbek elkotródtak.

– Megfélemlítetted őket – jegyezte meg Claire. – Hasznos, hogy ilyen nagy melák vagy.

Amikor leültek, Nina távol került Benjamintól, aki végül az asztal túlsó végén kötött ki, Claire

mellett. Vajon véletlenül? – tűnődött Nina. Na, persze! Nina nem hitt a véletlenben, már ami Claire-

t vagy Benjamint illette.

Hirtelen lehangolt lett. Talán a zene tette, ami egy blues hangulatú Robert Cray dallal

folytatódott. A szöveg bizalmatlanságot sugallt – „…de tisztességtelen játékot gyanítok…

tisztességtelen játékot gyanítok…”.

Úgy van. Nina is tisztességtelen játékot gyanított, hogy e mögött az ostoba, értelmetlen utazás

mögött egyetlen ok rejlik, éspedig az, hogy Claire-nek ürügye legyen Benjamin közelében lenni.

„Itt ülök, és ha visszagondolok, érthetővé válik minden…”

Claire megbökte Benjamin vállát, és valamit súgott a fülébe. Benjamin először kicsit értetlennek,

sőt zavartnak látszott, aztán kicsusszant a bokszból, és hagyta, hogy Claire a táncparkettre vezesse.

Nina a tekintetével követte őket. Mondhatná persze azt is, hogy nem nagy ügy. Miért is ne

táncolnának egyet? Sokan táncolnak egymással úgy, hogy az semmit sem jelent. Zoey most például

Christopherrel táncolt, Lucas pedig Aishával. Nem fordul ki a sarkából a világ. Csak hát Claire és

Benjamin esetében soha semmi nem volt ártatlan, még ha annak látszott is.

Nina Jake-re pillantott. Az a benyomása támadt, mintha Jake saját magával vitatkozna. Időnként

meg-megrándult a szemöldöke, a szájával meg némán motyogott maga elé.

Azután hirtelen Ninára nézett, az arcán bizonytalan, nem túl lelkes felkérési szándék tükröződött.

Nina megrázta a fejét, és Jake megkönnyebbülten fordult el.

Vége lett a számnak, és egy Pearl Jam-dal kezdődött. Zoey lekérte a bátyját, Christopher a

mosdóba indult, Aisha pedig odajött az asztalukhoz, és felrángatta Jake-et, aki engedelmesen

követte.

Claire leült, és Nináról tudomást sem véve hosszan ivott az üdítőjéből.

Nina most döbbent csak rá, hogy forr benne a düh. Reggel óta pipa volt Benjaminra. Miután

mérgesen elrohant a lakásból, a faluban kóborolt, unta magát, amitől csak nőtt benne a neheztelés.

Vacsora közben durrant el az agya, amikor Claire sült krumplival etette Benjamint. Most már

annyira nem bírt magával, hogy képtelen volt nyugton ülni, a lába le-fel ugrált, az ujjaival idegesen

dobolt az asztalon. Biztos úgy tűnt, mintha a taktust verné, pedig szó sem volt ilyesmiről. Eddie

Vedder dühe csak fokozta, és formába öntötte az övét.

Furcsa érzés volt. Eddig nem tapasztalt ilyet. Nem mintha Nina korábban soha nem lett volna

mérges. De ennyire még nem. És volt benne valami új, valami elkeseredett, ami belemart a lelkébe.

Nem csak haragot érzett, hiszen azt ismerte. Éveken át tagadta a nagybátyja iránt érzett haragját.

Vagy az apja iránti dühét, hogy olyan helyzetbe hozta, amelyben a nagybátyja kihasználhatta. És

főként az anyja iránti jogosulatlan, de ettől még nagyon is valóságos haragját, amit a halála

ébresztett benne.

Nem, ez nemcsak harag volt, hanem féltékenység is, ezt be kellett ismernie. Igen, ez volt az az

érzés: átkozott, lelket kínzó féltékenység.

Claire-nek már adódott lehetősége korábban. Eközben Nina, a Benjamin iránti érzéseit különféle

okoknál fogva titkolva és elfojtva, várt: félt, önutálat és bűntudat gyötörte. Végül azonban mégis

túljutott rajta, legalább annyira, hogy képes volt érzelmileg megkockáztatni, hogy elmondja

Benjaminnak, mit érez iránta.

Együtt mentek el az iskolai buliba, és gyakorlatilag bejelentették a világnak, hogy Nina többé

már nem az, akinek ismerték. Megtette a döntő lépést, kockáztatott, és megcsókolta Benjamint! És

most… mintha mi sem történt volna! Benjamin szinte el sem bírja viselni, ha Nina a közelében van.

Nina biztosra vette, hogy ennek csakis Claire lehet az oka. Legalábbis részben.

– Miről beszélgettetek Benjaminnal? – szegezte Claire-nek a kérdést. Saját hangjának csengése

még őt magát is meglepte.

Claire lekicsinylően vonta fel a szemöldökét. – Jelentenem kellene neked?

– Csak szeretném tudni, mi történt.

– Nem.

– Dögölj meg, Claire!

Claire meglepettnek tűnt. Rádöbbent, hogy a kishúga ezúttal nem szórakozik. – Mi bajod? Rád

tört a menzesz előtti dili?

Nina keze remegett, amikor felemelte a kóláját, hogy igyon. Nincs értelme, hajtogatta magában.

Claire-rel szemben nem győzhet. És nem is akart megküzdeni vele. Ugyan miért is harcolna? Egy

pasiért, aki egyetlenegyszer megcsókolta, aztán lerázta? Akkor viselkedne értelmesen, ha…

Csakhogy nem bírt értelmesen viselkedni. – Tudom, hogy Benjaminra fáj a fogad. Tudom, hogy

ez az egész hülye út ezért van. Azt hiszed, hogy szörnyű okos vagy, Claire, de tudom, hogy az

egészet te fundáltad ki.

Claire-en most rémület látszott. Villámgyors pillantást vetett Jake-re, aki a többiekkel együtt

most visszajött a bokszba. Claire az ajkába harapott, halkan elkáromkodta magát, és gyorsan

kicsúszott a bokszból.

– Inadba szállt a bátorságod? – förmedt rá Nina.

Claire megperdült. – Nem akarok mások előtt családi veszekedést. Beszéljük meg odakint!

Nina csak egy másodpercig tétovázott. Rendben. Akkor kint lerendezik. Felugrott, és

elfurakodott Zoey mellett, még a hozzá intézett szavaira sem figyelt.

Kint szellő sem lebbent, és borzalmasan hideg volt. Claire a parkolóban várta, a mellén keresztbe

fonta a karját, és a természetellenesen kékes fényben úgy festett, mint egy rosszkedvű Morticia10

. A

zene basszushangja kiszűrődött, de még ez sem zavarta meg a mélységes, mindent átjáró csendet.

– Volnál szíves még egyszer belevágni? – parancsolt rá Claire.

– Tudod jól, mit mondtam. Te szervezted ezt a hétvégét, hogy Benjaminra vethesd magad.

Tudom, hogy még szerelmes vagy bele, és nem engeded el. Azt hiszed, zseniális vagy, de

rajtakaptalak, Claire. Rájöttem a kis játékodra.

Claire rábökött az ujjával. – Szerintem le kéne higgadnod, Nina.

– Nem akarok lehiggadni! – kiabálta Nina, és a hangja váratlanul érdes lett.

– Szedd össze magad! – Claire szándékosan halkan és nyugodtan beszélt. – Tudom, hogy új

neked ez az egész. Mármint a fiú-lány kapcsolat. És ezért túlreagálod.

– Szó sincs róla! – Nina szemét elfutotta a könnye. – Tudom, hogy Benjamin téged szeret

jobban. Nem csak ő, más is. Nem lep meg. De én komolyan… – Elcsuklott a hangja.

Claire közelebb ment hozzá. Nina leverten fordult el; porig alázták a könnyek, amelyek

megállíthatatlanul csorogtak le az arcán.

– Tévedsz, hogy az emberek jobban szeretnek – mondta Claire. – És minden másban is, amit

mondtál, és amire gyanakszol.

– Felejtsd el! – mormolta Nina.

____________ 10 Az Addams family-ben az anya (Anjelica Huston játszotta) – a ford.

– Nézd, Nina, az igazság az, hogy persze, van valami még Benjamin és köztem. Ha ránézek, még

mindig az jut eszembe, milyen vonzó. És azt hiszem… nem, tudom, hogy még nem múltak el

teljesen az irántam táplált érzései.

– Legalább őszinte vagy – jegyezte meg Nina fáradtan.

– Két ember között, akik szerelmesek voltak egymásba, nem múlik el minden egyszer s

mindenkorra teljesen.

Nina bólintott. – Persze, úgysem tudok veled konkurálni. Ha úgy döntöttél, visszaszerzed, mit

tehetnék?

– Nem akarom visszaszerezni – jelentette ki Claire.

Nina Claire-re sandított; a nővére bosszúsnak látszott. A bosszúság pedig Claire-nél a nyíltságot

jelentette.

Claire felsóhajtott, és visszanézett a klub ajtajára. – Na, jó, elmondom, Nina. De életedben most

az egyszer tartsd a szád, légy szíves! Egy szót se senkinek. – Ismét felsóhajtott. – Nem azért hoztam

össze ezt a hétvégét, hogy visszaszerezzem Benjamint. Jake-et akarom visszakapni.

Nina a homlokát ráncolta. – De hisz most szakítottál vele!

– Hát… Jake teljesen ki volt akadva, mert azt hitte, ha együtt vagyunk, azzal elfelejti Wade-et.

Mivel úgy tűnt, mintha arra kényszeríteném, hogy bocsásson meg nekem, Jake-et bizonyos

mértékig érzelmileg sarokba szorítottam. Érted?

Nina bólintott, bár nem volt számára teljesen világos, amit a nővére mond.

– Ezért szakítottam vele. Tudtam, hogy akkor majd hiányozni fogok neki. Ilyen az emberi

természet: eldobod, ami könnyen az öledbe esik, de mindig azt akarod, amit nem kaphatsz meg.

– Szóval… csak úgy tettél, mintha ejtenéd! Úgy tettél, mintha cseppet sem érdekelne, ő pedig…

– Most jön rá, mit veszített, igyekszik visszaszerezni a lelki békéjét, aztán már nincs másra

szükség, mint… – Kinyújtott kezével egybefoglalta a csillagos eget, a sötét hegyeket, a falu meleg

fényeit. – …a megfelelő időre és helyre. És végre kinyílik a szeme.

Nina megemésztette a hallottakat, és a kirakós játék darabjai a helyükre kerültek. – Szóval

tényleg flörtöltél Benjaminnal, de csak azért, hogy elbizonytalanítsd Jake-et.

– Ügyes volt, Szöcske – dicsérte meg gunyorosan Claire.

– Jaj, micsoda szemét vagy! – nevetett fel hirtelen Nina. Lélegzetelállító volt. – Jobban

manipulálod az embereket, mint ahogy valaha is hittem.

Claire ritka mosolyainak egyikében részesítette, mivel természetesen azt hitte, hogy Nina

dicséretnek szánta a megjegyzését. – Érted már? Rólam és Jake-ről van szó, nem rólam és

Benjaminról. Bár egyet azért elárulok. – A hangja ellágyult, és a mosolya vágyakozóvá vált. – Jól

választottál a szerelemben, amikor Benjamint választottad.

Nina némán bólintott. – Csak attól tartok, nem kölcsönös.

– Ebben már magadra vagy utalva, kishúgom. Csak azt a tanácsot adhatom, hogy te is ébredj fel

végre, és mondd meg neki, mit érzel. Légy egyenes!

– Egyenes? De miért? Te sem vagy az.

– Én én vagyok, te meg te – felelte Claire unott leereszkedéssel. – Azzal kell boldogulnod, amid

van.

Tizennyolcadik fejezet

Aisha néhány számot végigtáncolt Christopherrel, egyet pedig Jake-kel, mert táncolni volt

kedve, és Jake éppen szabad volt. Azután táncolt még Benjaminnal és Lucasszal is, az egyenlőség

kedvéért, majd miután elfogta a bűntudat, hogy elhanyagolta Christophert, elindult, hogy

megkeresse.

Christophert éppen körülvették a hódolói: egy kisebb csapatnak – két lánynak és egy fiúnak –

mesélt Baltimore-ról. Amikor Aisha közelebbről is szemügyre vette őket, látta, hogy az egyik

lányon egy selyem Baltimore Orioles baseballsapka van. Jól illett teljesen átlátszó, papírvékony

felsőjéhez, és hosszú, csupasz, feltehetően didergő lábához. Valószínűleg csak csupa ártatlan

anekdotázás Christopher egykori szülővárosáról, gondolta Aisha. Csak Miss Orioles folyton

megérintette Christopher karját, amikor feltett egy kérdést.

Mégsem akart úgy odatrappolni, mint a CSAJA, és éreztetni, hogy Christopher az övé. Kivált

azok után, hogy hivatalosan még csak nem is járnak együtt.

– Szia. Én Peter. Emlékszed?

Aisha sarkon fordult, és látta, hogy a fiú rámosolyog. Eltűnt a fejéről a dilis sapka, és nem volt

rajta a vastag dzseki sem. Határozott fejlődés.

– Észtország, igaz?

A fiú tovább mosolygott, és rávillantotta egyenletes, szép gyöngyfogait. – Élvezed a tánc?

– Néha.

– Van talán barát? – puhatolódzott a fiú.

– Fura, hogy éppen ezt kérdezed – jegyezte meg Aisha. Christopherre pillantott, aki odahajolt

Miss Baseballhoz, hogy jobban hallja, amit mond. – Ha fel akarsz kérni táncolni, akkor a válaszom

igen.

Két számot táncoltak. Peter nem volt jó táncos. Nem volt kínosan béna, de kiválónak sem

lehetett nevezni. Ezzel ő is tisztában volt, és tört angolságával esetlen, becsmérlő megjegyzéseket

tett a saját tánctudására.

Aisha azt fürkészte, vajon mit tesz épp Christopher, de a fiú nem mozdult. Nem jött oda hozzá,

nem kereste meg. Mi több, felkérte Miss Baseballt táncolni.

Hát legyen, mondta magában Aisha. Akkor ő meg Peterrel táncol. Bár Peter messze nem volt

olyan jó táncos, mint Miss Baseball.

– Na, jó, és mi a helyzet veled, Peter? – kérdezte. – Mit csinálsz Vermontban?

– Ó, hát most itt élünk, az amerikai Ohioban. Észtországi orosz vagyok. Észtországban nem jó

orosznak lenni. Észt emberek nem kedvelnek jól minket.

– Valamiféle kisebbség vagytok ott.

– Igen. Mint a négerek Amerikában.

– Afroamerikaiak. Vagy feketék. Általában nem mondjuk, hogy négerek.

– Megsért téged?

– Szó sincs róla. Én vagyok tudatlan. Bevallom, még azt sem tudom, hol van Észtország.

A fiú kifejezően megrántotta a vállát. – Azt tudod, hol van Ohio, igen? Ott van most az

otthonom.

– Szóval a többiekhez hasonlóan csak síelni jöttél ide. Jól tudsz?

– Nem különösebben.

Aisha megérezte, hogy csak szerénykedik. – Mennyire nem különösebben?

Peter elmosolyodott. – Talán bekerülök az amerikai olimpiai keretbe. – Elutasítóan legyintett. –

Vagy talán nem.

– Ne már! Milyen király!

– Nem vagyok király. Csak egy egyszerű síelő…

Aisha felnevetett. – A királyt nem úgy értettem…

De Peter rákacsintott. – Vicceltem. Síelsz?

– Eddig egy órám volt – tartotta fel az ujját Aisha. – A léceimet rakosgatva nagy körben

megfordulok, és egy nagyon enyhe lejtőn néha esés nélkül is sikerül lesiklanom. Ennyi.

– Akkor órát adok neked – csapott le rá rögtön a fiú.

– Te? Nem hiszem, hogy meg tudok fizetni egy olimpiai szintű tanárt.

– Te tanítani táncolni… – két kezével elsimító mozdulatot tett –, és máris kvittek vagyunk.

– Mit gondolsz, hova rohant el Claire és Nina? – tűnődött fennhangon Zoey, és nagyot kortyolt

az italából. Kimelegedett tánc közben.

– Ki tudja ezeknél? – vonta meg a vállát Jake. – Ők a pokoli nővérek. Abból, hogy mindketten

eljöttek, tudni lehetett, hogy előbb-utóbb vérontás várható.

– Hol van Aisha? – kérdezte Christopher, aki visszajött a bokszhoz. Nyugtalanul fürkészte a

táncparkettet.

Zoey ki tudja?-képet vágott. – Lucas is felszívódott a tömegben. – A klub mostanra zsúfolásig

megtelt, a testek a zenére vonaglottak.

– Jó kis hely – kiabálta Jake Zoey fülébe.

Zoey válaszképpen mosolygott. Jól megvoltak, akárcsak a légi szép időkben. Vagyis nem

egészen úgy. Régen párként lettek volna itt, csókolóztak volna, a legtöbb számra egymással

táncoltak volna, és az asztal alatt fogták volna egymás kezét. Most inkább ismét barátok lettek.

Régi barátokkal pedig nem tilos beszélgetni, gondolta Zoey. Az időjárásról… a közös

barátokról… hogy a focicsapatban drogozik-e valaki…

Elfintorodott. Miért érzi mocskosnak magát attól, ha megfordul a fejében, hogy a sztorival

kapcsolatban kifaggassa Jake-et? A riporterek, újságírók is ezt teszik, és ha egy nap ő is az akar

lenni, hozzá kell szoknia ahhoz, hogy kérdéseket tegyen fel, nem?

A lelke másik fele viszont arra vágyott, hogy romantikus regényeket írjon. És ezt a felet zaklatta

fel a gondolat, hogy korábbi barátját forrásként használja fel. Talán kétféle életpályája mégsem

egészíti ki egymást úgy, ahogy remélte. Talán a kérlelhetetlen riporter és a szerelmes regények

koronázatlan királynője mégsem férnek meg egy ember bőrében.

– Örülök, hogy már nem gyűlöljük egymást – jegyezte meg Jake.

Zoey-t meghatotta a fiú kijelentése. – Sosem gyűlöltelek, Jake.

– Tudom – bólintott a fiú. – Csak hülyéskedtem.

– Barátok vagyunk, igaz? – kérdezte Zoey.

Jake rákacsintott. – A legteljesebb mértékben.

Claire visszajött, és mintegy varázsütésre, a heringként összezsúfolt táncolók tömege szétvált

előtte, mint Mózes előtt a Vörös-tenger. Nina mögötte jött, és zavarodottnak, meglepettnek tűnt.

Zoey gyakran látta a Geiger-nővéreket, és mindig megszokott környezetben, így idáig fel sem tűnt,

mennyire hasonlítanak egymásra. De ha egymás mellett látta őket, akkor kétségtelenül…

testvéreknek látszottak. Mindkét lány haja pompás, fekete sörény volt, bár Claire haja jobban

magára vonta az emberek figyelmét. Mindkettőnek feltűnő, mandulavágású, bár Ninának

világosabb szeme volt, és ugyanolyan természetes kecsességgel mozogtak, amit Claire kihasznált,

Nina pedig szántszándékkal leplezett. Claire Nina önbizalomhiánya ellenére nem volt sokkal szebb

a húgánál. És mégis a tömeg szétvált Claire előtt, a pasik utánafordultak, míg Ninának lökdösődnie

kellett, hogy átfurakodhasson az emberek között.

Claire becsusszant Zoey mellé. Nina Benjaminhoz csatlakozott, és élénk érdeklődést mímelt a

táncparketten folyó események iránt. Az ujjaival dobolt, és folyton az ajkába harapott.

Azután hirtelen Benjaminhoz fordult. – Akarsz táncolni, vagy nem?

– Hát persze, hogy akarok – felelte Benjamin.

– És te, Claire? – kérdezte Jake, szinte félénken.

– Szívesen – felelte közönyösen a lány. – De előbb kimegyek a mosdóba.

– Hosszú sorra készülj! – figyelmeztette Zoey.

A DJ egy En Vogue számba fogott, amit Zoey nagyon szeretett, így körülnézett, hátha meglátja

Lucast.

– Nincs kedved erre táncolni? – vetette fel Jake. – Lucas elmélyülten beszélget néhány lila hajú

csávóval. Hódeszkásokkal. Kígyót melengettél a kebleden, amikor Lucast rábírtad a hódeszkázásra.

Zoey a szemét forgatta. – Kezdem belátni. Másról már nem is tud beszélni. – Vagy legalábbis

majdnem csak erről beszél – tette hozzá Zoey gondolatban. Felállt, és Jake-kel kisétált a

táncparkettre. Táncoltak egy gyorsat, aztán óvatosan egy lassút.

Úgy fogták csak át egymást, ahogy barátokhoz illik, Zoey mégis bizonytalan lett, és zavarba jött.

Nem telt el még annyi idő, hogy képes legyen úgy megérinteni Jake-et, hogy ne érezzen semmit.

Bárcsak Lucas itt volna, gondolta, ugyanakkor nem tudta biztosan, hogyan reagálna Lucas arra,

hogy Jake-kel látja.

A zenét lehalkították, és már beszélgetni is lehetett, de Zoey-nak nem a csevegésen járt az esze.

Úgy érezte, itt a megfelelő pillanat. Most felteheti a kérdést, vagy ha most nem, akkor talán soká

jön el a következő alkalom. És legalább meg akarta nyugtatni Mr. Schwarzot, hogy ügyesen

belefogott a sztoriba.

– Képzeld csak – kezdte élénken.

– Igen?

– Megbízást kaptam egy sztorira a Weymouth Times-tól.

– Király! Büszke vagyok rád.

– Hát igen.

– És mi a téma? Megint a menzai kaja? Azt nagyon szerettem.

– Nem. Komolyabb annál – válaszolta Zoey, és megint mocskosnak érezte magát, hogy így

hímez-hámoz.

– Jól fel tudod csigázni az ember érdeklődését.

– Nos, arról szól… az igazság az, hogy kering némi szóbeszéd a droghasználatról. A

focicsapatban.

Jake megdermedt. Hirtelen elengedte Zoey-t. Megkeményedtek a vonásai. Döbbenten csóválta

meg a fejét. – Hihetetlen!

– Csak egy sztori – hadarta Zoey, bár nem elég gyorsan. A baj már megesett.

– Hát nem én vagyok a legnagyobb tökfej a világon? – kérdezte Jake keserűen. – És én még azt

hittem, visszajutottunk arra a pontra, amikor ismét barátok vagyunk, és arra gondoltam, de jó, mert

annak ellenére, hogy mindennek vége közöttünk, még mindig kedvelem Zoey-t. Mert szuper csaj.

– Felejtsd el, Jake! Tudom, hogy te valószínűleg nem is tudod, ha valaki drogozik a csapatban.

Hisz ismerlek! Nem vall rád.

– Ügyes próbálkozás, Zoey, de még én sem vagyok annyira hülye. – Azzal Jake ellökte magától,

és visszaindult a bokszhoz. Zoey rémülten és szégyenkezve maradt ott.

Claire ebben a pillanatban jött vissza a női vécéből. Lucas is visszacsámborgott, és az italát

kortyolgatva előbb Jake-re, majd Zoey-ra vetett egy-egy hűvös, gyanakvó pillantást.

– Elhúzok innen – jelentette ki Jake.

– Veled megyek – vágta rá rögtön Claire. Utánafutott, hogy lépést tudjon tartani vele.

– Jól mulattál Jake-kel? – érdeklődött Lucas.

– Nem igazán – válaszolta Zoey.

Tizenkilencedik fejezet

– Na, jó, akkor most visszaértünk a lakásba – jelentette ki Benjamin olyan hangon, mint aki egy

őrült kedvében próbál járni. – És most elárulod végre, mi ez az egész?

Nina le-fel járkált a sötét nappaliban, a hüvelykujját rágta, és őszintén szólva azon törte a fejét,

mi a válasz Benjamin kérdésére. Kirángatta a fiút a táncparkettre, majd mivel még mindig ideges és

elégedetlen volt Claire furcsa vallomásával, ami érthetetlen módon izgalomba is hozta, magával

vonszolta Benjamint a lakásba. A klubban volt valami elképzelése, aminek Claire egyenességre

vonatkozó parancsához volt köze – éppen Claire, a manipuláció királynője mondja neki, hogy

legyen egyenes! –, de most, amikor végre kettesben maradt Benjaminnal, és rajtuk kívül senki sem

volt a közelben, se barátok, se szülők, és semmi sem állhatott közéjük… Nina mintha elvesztette

volna a fonalat. Vagy legalábbis korábbi elképzelése megfeneklett a csalódást okozó valóság

talaján. És a legrosszabb az volt, hogy Benjamin nem volt hajlandó azt a szerepet eljátszani, amit

Nina neki szánt. Még hogy legyen egyenes!

– Elmondod, mi a franc ütött beléd, te szemétláda? – fakadt ki Nina hirtelen. Hát ez elég egyenes

volt, gondolta.

– Belém?!

– Igen. Például… mi volt az a rizsa ma délután? Mi a fene volt az?

Benjamin elkeseredetten sóhajtott fel. – Tudod jól, hogy nem szeretem, ha valaki sajnál.

– Nem sajnáltalak, te gennyláda!

– Kamu. Akkor miért lógtál itt velem?

– És ha azt mondom, azért, mert inkább veled lógok, mint bármi mást csinálok?

Benjamin válaszra nyitotta a száját, de aztán habozni kezdett. – Csak úgy mondod – felelte

végül.

– Értelmes visszavágás! – jegyezte meg Nina szarkasztikusan.

Benjamin feltolta az orrán a napszemüvegét, és lassan kifújta a levegőt. – Nem lehet igaz, hogy

tényleg csak velem akartál lenni – mondta. – Mert ha így van, akkor igazi pöcs vagyok. –

Feszengve igazította meg a vállán a kabátját, aztán fanyarul elmosolyodott. – De azért nem hinném,

hogy genyó lennék.

Nina közelebb húzódott. Igaz, hogy talán mégiscsak egy szemétláda, de amikor mosolyog, és

ránéz, vagyis inkább mellé, abba az irányba, amerre áll, bárhogy is nevezze, amit Benjamin

csinál… akkor Nina egyszerűen képtelen rá, hogy dühös maradjon.

– Azt hittem, lekoptatsz – felelte végül. – Azt hittem… tudod.

– Én meg azt hittem, azt jelzed, izé, hogy fel is út, le is út – felelte Benjamin.

– Szó sincs róla!

– Én sem úgy gondoltam.

– Ó! Tényleg?

– Aha.

– Komolyan?

– Komolyan – válaszolta Benjamin.

– Benjamin…

– Igen?

– Én… szóval tudom, hogy nem vagy belém szerelmes, ezért ne is állítsd az ellenkezőjét, mert

tudom, hogy nem, legalábbis még nem, és ezzel nincs is baj. – Összefonta az ujjait. Légy egyenes!

Oké. Akkor hát egyenesen… – De én tényleg szeretlek – bökte ki egy szuszra.

Benjamin felé nyúlt, Nina pedig megvárta, amíg a fiú rátalált az arcára, és megcirógatta. Az ujja

megérintett egy legördülő könnycseppet. – Megcsókolhatlak?

Nina bólintott, mert elfelejtette – mint már jó párszor –, hogy Benjamin nem lát. De Benjamin

gyengéden magához vonta, miközben ujjai észrevétlenül a lány arcáról a nyakára siklottak.

Nina ezúttal nem félt, hogy a régi rossz emlékek közéjük furakodnak. Az egyetlen emléke az

első csókjuk volt. És amikor összeért az ajkuk, a pillanat a legédesebb gyönyörűség és egyúttal

maga a teljes megkönnyebbülés volt.

– A továbbiakban próbáljuk meg mindketten csakis azt mondani, amire gondolunk – javasolta

Benjamin.

Nina újra megcsókolta.

– Tudod, azt hittem, Claire azért rendezte ezt az egész hétvégét, hogy visszaszerezzen – vallotta

be nevetve. – Ezért viselkedtem olyan őrülten ma este.

Benjamin megrázta a fejét. – Nem. Azért rendezte, hogy visszaszerezze Jake-et.

Nina eltartotta magától Benjamint. – Te tudtad?!

– Hát persze. De hagytam, hadd higgye, hogy nem jöttem rá – vigyorgott teli szájjal. – Claire-

nek akkora örömet okoz, ha azt hiszi, túljárt mindenki eszén.

– Te sem vagy jobb nála.

– Megeshet – ismerte el a fiú. – Talán ezért is van, hogy Claire meg én köztem… mindig lesz

valami… Talán ezért van szükségünk egy nálunk kedvesebb és szelídebb emberre.

– Mint amilyen én vagyok?

– Pontosan – felelte Benjamin. – Csak éppen jobb zenei ízléssel.

Nina megint megcsókolta, és lassan lehúzta a kanapéra.

Claire azon az estén már másodszor találta magát odakint a klub előtt. Valami furcsa,

irányíthatatlan sorsfordulat révén ideje nagy részét nem tölthette bent a meleg, barátságos klubban,

hanem kint kellett fagyoskodnia az éjszakában.

Jake-et üldözte, aki hosszú léptekkel gyorsan masírozott, és láthatóan nem is érezte a szelet, ami

felerősödött, ahogy a lejtőkön lezúdult a hideg levegő. Claire jégen, havon, parkoló autók között

csúszkálva szaladt utána.

– Hé, várj már meg! – kiabálta. – Kitöröm a nyakam, hogy utolérjelek!

Jake még néhány lépést tett, de aztán engedett, és mereven maga elé bámulva bevárta a lányt.

– Kösz – mondta Claire.

Jake továbbindult, és különösen az orrlyukából előtörő párával úgy festett, mint egy dühös bika.

– Elmondod, mi történt közted és Zoey között?

Nyilvánvalóan nem. Legalábbis addig nem, míg félúton nem jártak a lakás felé, ott aztán Jake

hirtelen megtorpant, és Claire majdnem nekirohant.

– Elnézést kell kérnem, Claire – mondta végül Jake. – Mindig azt hittem, hogy manipulatív vagy.

– Én? – kérdezte Claire, egészen jól tettetve az ártatlan meglepetést.

– De rájöttem, hogy valójában Zoey a nagy játékos.

– Zoey? – Claire ezúttal őszintén meglepődött.

Jake megállt, és szembefordult vele. – Kelepcébe csalt. Szerintem az egész utat azért szervezte,

hogy megoldja a nyelvemet, és készületlenül érjen.

– Komolyan? Zoey?

Jake bólintott. Komornak látszott. – Talán már említette is neked. Talán már tudsz is mindenről.

Claire óvatosan csóválta a fejét. – Nem hiszem. Nem.

– A felfüggesztésemről.

– Felfüggesztettek? De honnan?

– A csapatból.

Claire-t megrázta a hír. – Felfüggesztettek a csapatból?

– Nem tudtad?

– Nem. Semmit sem hallottam róla.

– Tegnap este nem játszottam. A mese szerint megrántottam a térdemet. Ez a hivatalos verzió.

Mindenesetre addig, míg az emberek rá nem jönnek, hogy a hétvégén síeltem.

Claire bocsánatkérően megvonta a vállát. – Nem figyelek úgy oda a futballra.

Jake-en némi megkönnyebbülés látszott. – Akkor talán csak Zoey tudja. És a csapat. És még

páran. Zoey biztos elmondta Lucasnak is. De Lucasnak nincs sok barátja, így valószínűleg senkinek

sem szólt. – Megint elindult, de most normálisabb tempóban. A kezét a zsebébe dugta, és behúzta a

nyakát.

– Talán elárulhatnád, mi ez az egész – vetette fel Claire.

Jake vállat vont. – Lehet. Megeshet, hogy te vagy az, akinek el kellene mondanom.

Claire türelmesen várt, és hallgatta, ahogy a lépteik csikorognak a ropogós havon.

– Néhány csík kokót szívtam a buli előtti meccsen – vallotta be Jake.

Claire köhögéssel próbálta palástolni felhördülését.

– Másnapos voltam, kipurcantam. Te is láttad. Az első félidőt teljesen elszúrtam. Valaki… de

nincs értelme őt is belerángatni, szóval valaki azt mondta, hogy szívjak egy kis kokót, és az majd

helyreránt. Egy darabig segített is. Lőttünk pár gólt. Csakhogy a másik csapat edzője sem volt

hülye. Szólt a miénknek, hogy tegyen valamit. Az edző gyakorlatilag annyit mondott, hogy ott

helyben vizelettesztet csinálnak, és ha pozitív, örökre ott kell hagynom a csapatot. Vagy… –

Komor, cinikus mosolyra húzódott a szája. – Vissza is utasíthatom, és felfüggesztenek, amíg meg

nem csinálom a tesztet, és negatív nem lesz. Aztán az edzőnk elsikálta az egészet, és meghagyta a

csapatnak, hogy egy szót se szóljon. – Jake a szemét forgatta. – Kedden lesz a teszt.

– Jézusom, Jake. Fogalmam sem volt erről az egészről! – Megint érezte a szokatlan bűntudatot,

amit úgy nem szeretett. Mialatt a kisded játékait játszotta az okosan kieszelt tervével kapcsolatban,

Jake súlyos bajban volt. És Claire semmit sem tudott róla. Sőt, aznap ejtette a fiút, amikor

felfüggesztették. Nagyszerű időzítés.

– Képzeld, Zoey ma este azt mondja, mit is? Hogy megbízást kapott egy cikkre. És nem kisebb

laptól, mint a Weymouth Times-tól. – Zoey gondtalanságát majmolva, fölényesen intett. – A

csapatban folyó drogozásról. És ha már itt tartunk, nem tudok-e, merő véletlenségből, valamit erről

a témáról? Nem mintha közöm volna hozzá, ó, dehogy!

Claire majdnem nevetésben tört ki, de aztán elfojtotta. A Zoey-ról, mint szívtelen vallatóról

festett kép hihetetlenül bizarrnak tűnt. Zoey-nak valószínűleg fogalma sincs arról, hogy Jake-nek

köze van a dologhoz. Zoey-t ismerve, ha tudott volna róla, komoly erkölcsi dilemma lett volna

számára, hogy ezt egyáltalán szóba hozza Jake előtt.

– Szóval azt hiszed, azért szervezte az egész utat, hogy a közeledbe férkőzzön? – kérdezte.

– Most, hogy belegondolok… Végül is ő hívott el. Azonkívül végig nagyon kedves volt hozzám.

Claire bölcsen bólogatott. Szívesen tisztázta volna Zoey-t a ráterelődő gyanú alól, de csak úgy

tehette, ha bevallja az igazságot. Nem baj, Zoey túléli.

A lakáshoz értek, és néma egyetértéssel álltak meg a terasz alján. – Azt hiszem, mégsem igazán

Zoey-ra vagyok dühös – mondta halkan Jake. – Én szúrtam el mindent. Ittam. Kokóztam. –

Hitetlenkedve csóválta a fejét. – Első osztályú balfácán lettem.

Claire közelebb lépett, bár nem túl közel, csak annyira, hogy a fiú aurája őt is átmelegítse. –

Talán nekem is közöm volt hozzá – ismerte be. – Tudtam, hogy ellentmondásosak az érzéseid.

– Nem, nem, én vagyok mindennek az oka. Csakis én. Senkit sem hibáztathatok. Senki sem

kényszerített, hogy annyi sört vedeljek. Én emelgettem az üveget a számhoz. Én hagytam cserben a

csapatot. Én… tettem a többit is.

– Mindenki követ el hibát – jegyezte meg Claire. – Még a legjobbak is. És te vagy a legjobb,

Jake.

Jake lehajtotta a fejét. – Igen, azt hiszem, tényleg bárki hibázhat. De könnyebb megbirkózni a

hibáinkkal, ha nem voltunk álszent seggfejek. Ha nem mondtuk meg másoknak… hogyan éljék az

életüket. Ha nem tagadtuk meg, hogy megbocsássunk… másoknak… amiért rosszat tettek.

Claire visszafojtotta a lélegzetét. Addig a percig nem találta meg az összefüggést. De Jake igen.

– Tudom, hogy nem akartad… – Nehezen uralkodott a hangján. – Tudom, hogy baleset volt.

Mármint, ami Wade-del történt. Csak mást akartam hibáztatni. Először Lucast. Aztán téged. De

ahogy te is mondtad, mindenki követ el hibát. Még az olyan nagydarab, buta, becsületes csávók is,

mint én.

Claire átölelte a derekát. – Nem is vagy olyan buta.

– Dehogynem! – mondta Jake megrendülten. – Bármelyik pasi, aki mindegy, miért, de szakít

veled, indulhat a butasági világbajnokságon.

Claire a szemébe nézett. – Hidd el, Jake, jobban sajnálom, ami Wade-del történt, mint ahogy

valaha is szavakba tudnám önteni. – A szavai, amelyekkel meg akarta pecsételni a pillanatot,

hirtelen a szívébe markoltak. Rájött, hogy igazat mond. – Két dolog van, amit mélységesen bánok.

Az egyik, hogy sosem sejtettem, mit művel a nagybátyám Ninával, így nem is védhettem meg. A

másik, amit ellened és a családod ellen elkövettem.

Azzal letörölt egy könnycseppet; megdöbbent, amikor észrevette, hogy legördül az arcán.

– Megfagyok – mondta Jake. – Menjünk be, és ott folytassuk a békülést! Valószínűleg még senki

sem ért vissza rajtunk kívül.

Claire bólintott. – Legalább néhány órára béküljünk ki.

Egymásba karolva kapaszkodtak fel a teraszra, majd elhúzták a tolóajtót. Claire hangos

sikkantást hallott. Felkapcsolta a villanyt, és meglátta Ninát és Benjamint, akik gyűrött ruhában,

kipirult arccal még most is összefonódva feküdtek a kanapén.

– Hm… izé… egyenes vagyok – pirult el még jobban Nina.

– Életében először azt teszi, amit mondok – fordult Claire Jake-hez, és a fejét csóválta. –

Legközelebb arra biztatom, hogy költözzön el otthonról, és lépjen be egy szektába.

Huszadik fejezet

– Ijesztő gyorsasággal szívódnak fel itt az emberek – kiabálta túl az újabb Aerosmith-számot

Zoey. – Már régen nem láttam Ninát vagy Benjamint. És most már Claire és Jake sincs itt. – Tudta

persze, hogy Jake miért ment el, de a többiekről fogalma sem volt…

– És Aishát sem láttam már vagy félórája – morogta Christopher látható csalódottsággal.

– Felbosszantottad? – kérdezte Lucas.

– Nem – csattant fel élesen Christopher, majd kevésbé magabiztosan hozzátette: – Vagy

legalábbis nem tudok róla. Táncoltunk, aztán véletlenül megütötte a fülemet, hogy néhányan

Baltimore-t emlegetik, és szóba elegyedtem velük a szülővárosomról.

– És a baltimore-iak fiúk voltak? – faggatta Lucas.

– Néhányan. Illetve volt köztük egy fiú is. De nem arról van szó, amire gondolsz. Nem néztek ki

menőn vagy ilyesmi. A lány meg tisztára dilis volt.

– Meg sem hallottam. – Zoey megsemmisítő pillantást vetett rá.

– Személy szerint nem helyeslem az ilyen nemi előítéletre utaló kijelentéseket – mondta Lucas,

és átölelte Zoey derekát. – Felvilágosultabb vagyok annál.

– Keresem még egy kicsit – mondta Christopher. – Talán visszament a lakásba. – Felállt, és

elnyelte a tömeg.

– Remek! Most aztán mindenki visszahúzott a lakásba – füstölgött Lucas. – Nem lehetünk

kettesben. És ha az élet értelméről szeretnénk értekezni?

– Lefogadom, hogy pont azt szeretnéd – jegyezte meg Zoey. De Lucasnak igaza volt. A lakás

zsúfolt lesz, és Zoey-nak nem kell aggódnia, hogy történik valami, ami annál is jobb volt, mivel a

Jake-kel történt katasztrofális beszélgetés után legkevésbé a romantika járt az eszében.

Lucas csalódott, csaknem barátságtalan képet vágott, aztán felcsillant a szeme. – Szóval el akarsz

menni innen?

– Ne várjuk meg Christophert és Eesh-t?

– Félig felnőttek már. Egyedül is visszatalálnak.

Felálltak, és kisétáltak az éjszakába. A lakáshoz közeledve egy különös, lenyűgöző hangot

hallottak: egy ragyogóan szép szoprán siklott egyik hihetetlenül magas hangról a másikra.

– Szerintem ez Benjamin – vélte Lucas.

Zoey elvigyorodott. – Á! Benjamin tenor.

Benjamin és Nina a jacuzziban ült, és mellettük egy hordozható CD-lejátszóból operamuzsika

áradt.

– Siess, Zoey! – sürgette Lucas. – A földönkívüliek hatalmukba kerítették Ninát.

Nina vizet fröcskölt rá, de nem találta el. – Pofa be, ez a kedvenc áreám.

– Áriám – javította ki Benjamin.

– Ár-micsodám? – vágott vissza Nina, és nevetett a saját szellemességén.

– Igazad van, ez nem egy földönkívüli – ismerte el Lucas. – Hanem csak Nina.

Zoey elvonszolta onnan. – Szerintem nem akarják, hogy lógjunk rajtuk – súgta oda Lucasnak.

– Ühüm. Figyelj csak, hol a furgon kulcsa? Kint felejtettem valamit.

Zoey megkereste a táskáját, és Lucas elsietett; úgy festett, mint egy pajkos gyerek, aki valami

csínyen töri a fejét. Zoey felment az emeletre, és észrevette, hogy az egyik hálószoba ajtaja zárva

van. Először be akart kopogni, de aztán meggondolta magát. Nehezen kivehető, halk mormolás

hallatszott bentről, ami nem úgy tűnt, mintha most bárki is tárt karokkal fogadná.

Bement a másik hálóba, és elnyúlt az egyik ágyon, amit vagy Jake, vagy Lucas szemelt ki

magának. Zoey-t nem nagyon érdekelte, mivel egyikük sem volt a közelben. Kíváncsi volt, mi

folyik a másik szobában. Csakis Claire és Jake lehetett odaát. Hacsak nem valami különös fordulat

következtében Jake maradt kettesben Aishával. Elég valószínűtlennek tűnt, de mostanában, amióta

csak Lucas visszatért Chatham Islandra, és ő meg Jake szakítottak, a valószínűtlen események

mindennaposnak számítottak. És nem is olyan furcsa, hogy miután pontosan egy hete szakítottak,

Claire és Jake megint összejöttek.

Lucas jelent meg az ajtóban. – Ez Jake ágya!

Zoey vállat vont. – Fáradt voltam. Lefeküdtem az első vízszintes, puha felületre, amit találtam.

– Figyelj csak, meglepetésem van számodra!

– Meglepetés? – Zoey igyekezett a lehető legnagyobb érdeklődést mutatni, bár nagyon fáradt

volt. A Jake-kel történt összetűzés elrontotta a kedvét. Jake most azt hiszi róla, van olyan szívtelen,

hogy kihasználja a fiút önző céljai érdekében. És nem is járt olyan messze az igazságtól.

– Gyere! – Lucas megragadta a kezét, és talpra húzta. Mint máskor is, Lucas érintése – ha kicsit

is, de – felvillanyozta. Átölelte a fiút, és megcsókolta.

– Ne itt! – suttogta cinkosán Lucas. – Bármelyik pillanatban ránk nyithat Nina vagy Aisha vagy

Claire vagy bárki más.

– Tudsz jobb helyet?

– Aha! Éppenséggel tudok.

Azzal kézen fogta Zoey-t, és gyorsan levezette a lépcsőn, majd a bejárati ajtón át ki a parkolóba.

A motor járt, és a kipufogóból füst gomolygott.

Lucas elhúzta az ajtót, bemászott, és behúzta Zoey-t is. Korábban bekapcsolta a fűtést, és már

átmelegedett a kocsi. Az üléseket lehajtotta, így kialakított egy kis szabad helyet, pontosan akkorát,

hogy egymás mellett elfértek a kiterített, lehúzott cipzárú hálózsákon.

Zoey elismerően nevetett. – Nem sajnáltad a fáradságot.

– Neked csakis a legjobbat – jelentette ki Lucas. – Itt legalább kettesben lehetünk.

– Az ablakokat leszámítva – emlékeztette Zoey.

– Kénytelenek leszünk bepárásítani.

Aisha vonakodva fogadta el Peter meghívását, hogy egy percre menjenek át a szállodájába.

Először is alig ismerte. Másodszor nem találta Christophert, hogy közölje: elmegy. Harmadszor is

az egysíkúan gondolkodó Christopher pontosan az ilyen helyzeteket szokta félremagyarázni.

Igaz viszont, hogy amikor utoljára látta, Christopher Miss Baseball-lal táncolt, és le nem vette

róla a szemét. És Peter igazán kedves fiú volt. Mennyi az esélye annak, hogy egy elmeháborodott

észt baltás gyilkossal barátkozott össze? De arra az esetre, ha mégis az, Aisha úgy döntött, inkább

megvárja a szálló előcsarnokában.

A kárpitozott fotelekben ültek, és egy kis fényképalbumot nézegettek. Képek a papáról és a

mamáról, meg a fiú három nővéréről, a régi otthonukról Észtországban, amelynek láttán Peter

szemébe könny szökött. És képek az új ohiói házukról.

Ennyi volt az egész. Nem volt baltás gyilkos. Még csak meg sem próbálta megcsókolni Aishát.

Csak egy kedves, udvarias fickó volt, aki meg akart inni vele egy csésze forró teát, és meg akarta

mutatni a régi, elveszett otthonát.

És amikor Aisha ásítozni kezdett, Peter ragaszkodott hozzá, hogy hazakíséri a lakására.

Séta közben Aisha kénytelen volt összehasonlítani Petert Christopherrel. Az egyik szelíd, a

másik rámenős. Az egyik szerény, a másik egója tíz emberével vetekszik. Peternek még egy

barátnője is volt odahaza, akihez hű volt, míg az meg nem írta, hogy egy autóbuszsofőrrel jár.

Nem volt rá olyan hatással, mint Christopher, nem vágyott úgy arra, hogy megcsókolja, mint

Christophert. Nem vette el úgy az eszét, mint Christopher tette, és teszi is majd mindig. De kedves

volt. Emlékeztette arra, hogy még léteznek rendes, csinos, szelíd és édes fiúk kint a világban, akik –

ha még versenyszerűen síelnek is – acélos izmokkal rendelkeznek.

Más szóval van még élet Christopher után is.

A lakás már sötét volt, és Aisha csak most döbbent rá, amikor az órájára pillantott, hogy nagyon

késő van. Lement a hold, és nem hallatszott semmi más, csak egy kocsi járó motorja a parkolóban.

– Kellemes este volt, Peter.

– Nagyon kedvellek – felelte a fiú.

– Talán holnap összefutunk.

– Igen, jó lenne.

Aisha meglepődött, amikor a fiú odahajolt, és ártatlan puszit nyomott az arcára. – Jó éjt, Aisha.

– Jó éjt! – mondta, majd halkan felment a teraszlépcsőn. Talán a nappalin keresztül felóvakodhat

úgy, hogy nem ébreszt fel senkit. De mielőtt az elhúzható ajtóra tette volna a kezét, az kinyílt.

– Hol a pokolban voltál?

Christopher. – Bocs. Remélem, nem izgultatok miattam – suttogta Aisha. – Megfeledkeztem az

idő múlásáról.

– Miért aggódnék, ha órákra eltűnsz, és egy pasival kerülsz elő, aki a szemem láttára megcsókol?

– Mondtam, hogy sajnálom. És nem vagy az apám, rendben?

– Hova mentél vele? – faggatta Christopher.

Aisha eloldalazott mellette a meleg nappali irányába. Érezte a sötétben, hogy van ott még valaki,

de amikor körülnézett, senkit sem látott. Christopher még utcai ruhában volt. Kétségtelenül rá várt,

és közben magában füstölgött.

Hm, hm. Szóval féltékeny!

– Felmentem a szállodai szobájába, hogy megnézzem, amit mutatni akart. – Aisha talán jobban is

megválaszthatta volna a szavait, de miért ne mondjon olyasmit, amitől Christopher a legrosszabbra

gondol?

– Te… te… a szo… – fröcsögte Christopher. – És mégis mit mutatott?

– Van még itt valaki? – kérdezte Aisha.

– Benjamin a földön fekszik – felelte Christopher. – És alszik.

– Igen – tette hozzá egy hang. – És semmit sem hall.

– Ne próbálj más témára váltani! – fakadt ki dühösen Christopher.

– Oké. Tehát ugyanaz a téma. Miről beszélgettél a Baltimore Bimbóudvarral?

– Lehetne világosabban? – kérte Benjamin.

– Egy lánnyal, akin Baltimore Orioles11

póló volt – világosította fel Aisha.

– Nagyon ügyes, Aisha – kuncogott Benjamin.

– Kösz.

– Oké, rendben van – felelte Christopher. – Ha nem akarod elmondani, úgyis jó. Nem is kell.

– Helyes! – mondta élénken Aisha. – Jó éjt!

– Várj! Hova mész?

– Lefeküdni.

– Hát tényleg nem árulod el, mit műveltél azzal a fickóval? Nem gondolod, hogy jogom van

tudni? Hogy őszinteséggel tartozol nekem?

Aisha elégedetten mosolygott, miközben felment a lépcsőn. Az élet néha igazán kellemesen

alakul.

____________ 11 lefordíthatatlan szójáték: areola – bimbóudvar, oriole – sárgarigó – a ford.

Huszonegyedik fejezet

A furgon ablakai alaposan bepárásodtak.

Zoey-nak úgy tűnt, sokáig csókolóztak. Nem mintha sajnálta volna. Csak éppen Lucas nem

fáradt bele, ő viszont igen.

– Esetleg menjünk be – javasolta.

– Túl sokan vannak a lakásban – mormolta Lucas. Megcsókolta Zoey nyakának hajlatát, amitől

Zoey-n mindig végigfutott a kéjes borzongás.

– Mmm. Igen. Csak hát aludnunk is kellene.

– Igen? Nem vagyok fáradt.

Zoey játékosan eltolta. – Soha nem vagy fáradt! Te vagy a Duracell Nyuszi, ha csókolózásról

van szó.

– Nem tetszik? – kérdezte Lucas.

– Dehogynem. Vagy az ellenkezőjét tapasztaltad?

– Nem – rázta a fejét a fiú. – De… szóval nem akarok aludni… nézd, Zoey, szeretkezni

szeretnék veled. Még óvszert is vettem, mert legutóbb azt mondtad, hogy aljasság volt felvetnem

ezt a témát, amikor sehogy sem védekezünk. – A vezetőülés mögött keresgélt, és előhúzott egy

füzérnyi óvszert, amit bizonyítékként fel is mutatott.

Zoey hátrahőkölt, és odébb iszkolt tőle, aztán rájött, milyen nevetségesen viselkedik, és nevetni

kezdett.

– Szerintem ez egyáltalán nem mulatságos – neheztelt meg Lucas.

De Zoey most már képtelen volt abbahagyni. Addig nevetett, míg csuklani nem kezdett.

– A francba is, Zoey! – csattant fel Lucas. – Ne nevess ki!

Zoey nyilvánvalóan fájdalmat okozott neki, mégsem tudta abbahagyni a nevetést. És most már

kezdett megrémülni.

Lucas megérintette, de Zoey lerázta a kezét. Lucas hátradőlt, és dühös tekintettel méregette.

Zoey végül úrrá lett a nevetőgörcsén.

– Bocsáss meg! – nyögte ki fuldokolva. – Nem rajtad nevettem, Lucas.

– Hát igen, nagyon mulatságos, hogy szeretlek, mi? Haha.

– Nem erről van szó, Lucas – védekezett Zoey. – Csak… nem is tudom, feszült voltam, vagy

ilyesmi. Rossz este volt. Jake és én…

– Jake? Mi van Jake-kel?

– Semmi, semmi – legyintett Zoey elutasítóan.

– Nézd, Zoey, együtt vagyunk, kettesben, se anyád, se apád nem nyit ránk váratlanul… szóval,

ha most nem, akkor mikor?

Zoey elkeseredéssel vegyes kimerültséget érzett. A nap idegtépő vezetéssel kezdődött, ki-hol-

aludjon vitával, be nem járatott izmokkal túlzásba vitt síeléssel folytatódott, aztán Jake azt éreztette

vele, hogy egy szemétláda. A legjobb eddig ez az óra volt, amit kettesben töltött Lucasszal.

Csakhogy most Lucas láthatóan ezt is el akarja rontani.

– Mondtam már. Nem tudom. Szeretlek. Szerintem hihetetlenül szexis vagy. De még nem

készültem fel arra, hogy szexuális életet éljek.

– De miért? Meg tudnád magyarázni? Miért?

– Nézd, Lucas, sokat törtem ezen mostanában a fejemet. Nagyon sokat. Tudom, hogy a velünk

egykorúak közül sokan megteszik, és tisztában vagyok vele, hogy te is akarod. De a helyzet az,

hogy sokszor megfordult a fejemben, hogy Jake-kel megteszem, még akkor, amikor együtt jártunk.

Ő szerette volna, én meg nemet mondtam. Ha lefeküdtem volna vele, és aztán szakítunk, ahogy meg

is tettük… Nem arról van szó, hogy egyszer történik meg, egy emberrel. Az ember azt képzeli, de

ha lefeküdtem volna Jake-kel, aztán veled, akkor az már két pasi volna, és még csak tizenhét

vagyok.

– Szóval nem vagyok számodra több, mint Jake – mondta hidegen Lucas.

– Egyáltalán nem ezt mondtam – tiltakozott Zoey. – De rendben, nézzük így! Mi van, ha ma este

lefekszem veled? Mi lesz holnap este? És mostantól minden este? Te biztosan nem fáradsz bele.

Átvenné az uralmat az életünk felett. A kapcsolatunk csak erről szólna.

– Azért, tudod, van rá valami halvány esély, hogy te is élvezed majd – jegyezte meg Lucas.

– Nagyon is lehetséges – felelte halkan Zoey. – Persze, hogy élvezném. Jó lenne közelebb

kerülni hozzád, mint eddig bárki máshoz, Lucas. Mindent élvezek, amit együtt csinálunk, még azt

is, amikor azt mondom, ne csináld tovább. De nem csupán ezt az egy szempontot kell fontolóra

vennem. Nem neked kell nyugtalankodnod például amiatt, hogy teherbe esem-e.

– Ha ez bekövetkezne, mindig kitartanék melletted – jelentette ki Lucas hevesen.

– Látod? Pontosan erre céloztam. Neked nem kell olyan komolyan venned ezt a kérdést, mint

nekem. Először is, ha terhes lennék, és úgy döntenék, hogy megtartom a babát, vajon eltartasz-e

minket? Fizeted-e a bébiszittert, hogy azért még járhassak főiskolára? Miből? Minimálbérből?

Lucas lassan bólintott, de nem az egyetértés jeleként. – Más szóval sosem fekszünk le

egymással.

– Nem ezt mondtam.

– Akkor hát mikor? Mondj egy időpontot, egy határidőt, akármit. A századfordulón? Amikor

legközelebb erre halad a Halley-üstökös? Mikor? Amikor eldöntöttük ezt a kis hétvégi kirándulást,

azt hittem, ez azt jelenti, hogy készen állsz, hogy felnőttebb légy.

– Sosem mondtam ilyet. Nem ígértem semmit, sőt az ellenkezőjét állítottam.

– Helyes. Akkor ma este nem. És holnap este? Mikor?

Zoey a tenyerébe temette az arcát. – A fenébe is, Lucas!

– Mikor?

Zoey-nál elszakadt a cérna. – Akkor, amikor készen állok rá – vágta oda. – Amikor én mondom,

hogy készen állok rá.

– Tudod, mit, Zoey? Menj a fenébe!

– Lucas…

– Nagyon okos lány vagy. Ezernyi okot tudsz felsorolni, hogy miért nem akarsz lefeküdni velem.

De nem várom meg, hogy mindet felsorold. A rideg valóság az, hogy nem kell kivárnom, hogy

elhatározásra juss. Ha nem te, akkor valaki más, Zoey. És szólj, amikor készen állsz. Lehet, hogy

még akkor is érzek majd irántad valamit.

Azzal felrántotta az ajtót, kiugrott, és dühösen bevágta maga mögött. A furgon belsejében

hirtelen néma csend támadt. Zoey összerogyott a fal mentén, és összevonta magán a hálózsákot.

Megrázta, ami történt. A döbbenettől sem gondolkodni, sem a történteket boncolgatni nem volt

képes. Minden olyan hirtelen történt. Az egyik pillanatban még évődtek, a másikban csókolóztak,

aztán egy pillanat, egyetlen pillanat alatt mindennek vége lett.

Azzal a fiúval, akit teljes szívéből szeretett.

Huszonkettedik fejezet

Már majdnem reggel volt, amikor Zoey kiszállt a furgonból. Ki kellett kapcsolnia a motort, mert

attól félt, megfullad a kipufogógáztól, és attól fogva a benti hőmérséklet rohamosan csökkent.

Órákon át olykor sírt, máskor egyik lehetőséget a másik után képzelte el (Lucas kijön, és

bocsánatot kér, azt mondja, nem úgy gondolta, hogy az egész a menzesz előtti tünetegyüttes férfi-

megfelelője volt). Vagy éppen megfordítva, ő megy be, bemászik a meleg ágyba Lucas mellé, és

olyan gyöngéden és halkan szeretkezik vele, hogy még a szobában alvók sem sejtenek semmit.

De tudta, hogy egyik változat sem valósul meg. És kis idő múlva már nem is sírt, csak üres

tekintettel meredt maga elé, nem maradt semmi ereje, komor és mérhetetlenül lehangolt lett.

Amikor kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és kibújt a furgonból, az égen még látni lehetett a

csillagokat, de a hegyek már sötéten rajzolódtak ki a jóval világosabb égre. Nemsokára a nap is

átkukucskál a völgyeknél, és Zoey akkor már nem akart itt lenni.

Bement a lakásba, és kellemesen átjárta a meleg. Christopher a kanapén elterülve, hangosan

szuszogott álmában. Benjamin a hálózsákba szorosan bebugyolálva aludt a földön. Zoey a lehető

legcsendesebben Benjaminhoz settenkedett, és letérdelt mellé. Hallotta, ahogy megváltozik a

lélegzetvétele. Benjamin tudta, hogy Zoey ott van.

– Szia – suttogta Zoey.

– Mi az ábra?

– Nézd, úgy döntöttem, hogy korábban hazamegyek. A faluból indul busz. Nem is olyan drága a

jegy.

A félhomályban látta, ahogy Benjamin vak szeme ide-oda ugrál, mintha láthatna bármit is. – Mi

a baj?

– Bonyolult lenne elmagyarázni.

– Á. Szakítottatok Lucasszal?

– Olyasmi. Azt hiszem, szakítottunk. – Még most sem tudott a hangja remegésén uralkodni.

– Sajnálom, kölyök – suttogta Benjamin. Kezével megkereste Zoey-t, és megölelte. – De azért

nem kell elmenned.

– Lucas gyűlöl – sóhajtott egy nagyot Zoey. – És Jake is, valami másért. Nem lenne jó sem

nekem, sem nekik.

– Én még szeretlek – biztosította Benjamin.

– A bátyám vagy. Neked muszáj. – Azzal a fiú kezébe nyomta a furgon kulcsait. – Mondd meg a

többieknek, hogy maradjanak, és mulassanak jól! Főleg te és Nina. Oké? Velem minden rendben

lesz. És ne felejtsd el a síléceimet!

Még egyszer erősen megölelte Benjamint, aztán felállt, és magányosabbnak érezte magát, mint

addig valaha.

10 A barátod azt állítja-e, hogy együtt lesztek egy hét, egy hónap, egy év múlva is?

Claire

Jake mindháromra, igennel válaszolna. De ő javíthatatlanul romantikus. Nem szeretem a

jövőt találgatni, ritkán történik az, amit eltervezünk, vagy szinte soha nem az történik.. Ezért is olyan érdekes az élet.

Aisha

Ha őszintén válaszolna, attól tartok, két igennel és egy nemmel válaszolna. Én inkább azt

szeretném, ha három határozott igen vagy határozott nem lenne, a válasza. Szeretem tudni, mi a

helyzet, hogy fontosabb dolgokra koncentrálhassak.

Nina

Benjamin mindháromra a „Ki tudja?” választ adná. Én a válaszadás előtt felhívnám az

Okkult Barátok Hálózatát.

Zoey

Tudom, hogy Lucas és én ugyanazt válaszolnánk mindháromra: igen, igen és igen.

Huszonharmadik fejezet

Az utazás véget nem érőnek tűnt. Killingtonból Bostonba, majd átszállással Portlandbe, és még

egy átszállással Weymouthba. Zoey útközben aludt egy kicsit, és még sokat sírt, és a megmaradt

energiájával abban reménykedett, hogy Lucas keservesen megbánja, amiért ilyen görény volt.

Késő délután érte el az ismerős kompot, és egy pillanatra átfutott a fején, hogy benéz az

étterembe. De az apja ebben a napszakban a konyhán dolgozik, az anyja meg otthon van, és alszik,

hogy felkészüljön a vasárnap éjszakai műszakra a bárban. Az apját csak felzaklatná azzal, ha egy

nappal korábban jelenne meg. A történtek kivesézésében inkább az anyjára volt szüksége.

Végigvonszolta hát magát az utcákon, és a megkönnyebbüléstől majdnem összeesett, amikor a

házukhoz ért. Egy hosszú és jó éjszakai alvás, és az út eseményeit is tisztábban látja majd. Talán

Lucas is telefonál, és elmondja mindazt, amire Zoey kétségbeesetten vágyott. Talán már fel is szállt

a következő buszra, és útban van hozzá. Talán…

Csendesen lépett be a házba, mert nem akarta hamarabb felébreszteni az anyját. A lépcső aljában

ledobta a táskáját, és felment az emeletre.

A legfelső fordulóban hangokat hallott. Az anyja hangját, halk mormolást.

A szülei hálószobájának ajtajához ment, ami pár centire nyitva volt.

– Mami?

Halk káromkodást hallott. Villámgyors kapkodást, újabb káromkodást, ezúttal egy férfi hangját.

Egy alak suhant el a nyitott ajtó előtt. Futott, eszelős sietséggel bújt bele az ingébe. Egy férfi volt.

Egy férfi, aki nem az apja.

Nem az ő apja.

De valaki, akit minden kétséget kizáróan felismert.