KÉK KERESZT

- háborús jelenet -

Baráth Katalin

2014

Karakterek stáblistája

LACZKOVICS: 30, újságíró

DUKAI: 40, paraszt, tapasztalt baka

DUKAINÉ: 35, parasztasszony (csak

hang)

Jelenet

1

Ido

20 perc

I. FELVONÁS

1. Jelenet

Ideiglenes távbeszélo-állomás az olasz fronton,

1916 augusztusában. A közeli hídfoállásnál heves

harcok folynak, mindenkit odavezényeltek. Az

állomáson csak a telefon kezeloje, egy

tapasztalt baka, DUKAI és a hátországi kórházból

éppen csak visszavezényelt LACZKOVICS

tartózkodik.

LACZKOVICS

(ijedten)

Édes jó Istenem, mennyi repülo...

DUKAI

(közönyösen)

Zúgnak a bogarak, há’ egen.

LACZKOVICS

És ez az állandó puskaropogás... Csörög a telefon!

Hallod? Hívnak minket! Nem felejtették el, hogy mi

még itt vagyunk! Hála Istennek!

DUKAI

Az, ami csörög, az a te füled, fiam.

LACZKOVICS

Dukai, kérlek! Én hallom! Bizonyos, hogy csörög! Na

ugye most már te is hallod? A tüzérség! Jönnek

értünk, nem hagynak itt az olaszok kényére-kedvére!

DUKAI

Most szólok utószor, Laczkovics. Az apparát csöndös.

Oszt te is csöndös vagy.

(mustrálja a fiút)

Majd éppen te köllesz a digóknak.

LACZKOVICS

(o is viszontmustrál)

Mert te annyival snájdigabb vagy, mi? Tudod, kik

hordanak ilyen bajuszt? Mint ami neked van. Ilyen

villásra pödröttet. Azok az öreg parasztbácsik, akik

a fiukat jöttek látogatni, be a kórházba! Legalább

száz esztendos volt mindegyik. A bajszuk meg

egyenesen kétszáz.

(Dukai hallgat, Laczkovics felujjong)

Most! Megint! Csörög! Azt telefonozzák, hogy

gyoztünk! Mehetünk haza, végre!

DUKAI

Hova mennél mán, Laczkovics? Még ki se hult az ágyad,

ott a spitiben.

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 2.

LACZKOVICS

Hát tudnék még ott feküdni, az igaz... Nem is

gyógyultam föl igazán. De már jött is a parancs a

harmadik zászlóaljtól, hogy vegyem a csizmát... Ehh.

DUKAI

Hány hónapot vótá bent? Kilencet?

LACZKOVICS

Dehogy kilencet! Csak négyet! Ennyi ido alatt

csupáncsak öt románt tudtam végigolvasni, meg a

Bácsmegyei Naplónak az idei számait. Négy volt,

világos, kolléga? Négy hónap. Nem kilenc, dehogy.

DUKAI

Tudod-e, "kolega", én mikó vótam otthon utoljára?

Tizennégy júliusba.

LACZKOVICS

Tizennégybe? De hát az két éve volt, Dukai...

DUKAI

Nincs ám mindenkinek olyan szerencséje, hogy

eltalálja egy muszka golyó, oszt bekerüljön a

spitibe, lógós. Kilenc hónapra!

LACZKOVICS

Mondom, hogy négy volt!

(hallgatózik)

Szerintem most igazán csörög. Nem akarod fölvenni?

DUKAI

Oszt mi is vót a bajod? Már hogy az igazi, mer a

golyót, azt én el nem hiszem. Ámbátor egy fejsérülés,

azt még tán el is hiszem, így ránézésre.

LACZKOVICS

Sokk.

DUKAI

Sok? Sok tetu? Nem is, hanem cipilisz!

(elgondolkodik)

Úgy hallottam, de csak hallottam, mert fogni egyet se

fogtam, hogy csinosak azok a csujes lányok

Galíciába...

LACZKOVICS

Én olyanokkal nem elegyedem, Dukai. Akik nem beszélik

Arany János nyelvét. És nem, nem "cipilisz". Hanem

sokk.

DUKAI

Nyelették veled a szarvalszánt, mi? Úgy hallottam, de

csak hallottam, a Weisz ormesternek az öccsének az

orvezetojétol... No, azt hallottam tole, hogy a

szarvalszánnal gyógyítsák ezt a cipiliszt. Ez az

Aranyos Jani, ez vót a szanitéc?

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 3.

LACZKOVICS

A cipiliszrol jut eszembe. Hoztam a feleségedtol

levelet. A kezembe nyomta a Holics futár, mikor ide

vezényeltek, ebbe az isten háta mögötti távbeszélo

kunyhóba. Szerencséd, hogy elhoztam, mert most, hogy

így el vagyunk vágva... Ki tudja, legközelebb

mikor... ugye.

(eloveszi a borítékot)

Különben merre van ez a...

(ránéz a címzésre)

...ez a Felsohegy? Nyilván valami isten háta mögötti

falu. Még a térképre se rajzolták rá, minek

fogyasztaná a tintát.

DUKAI

(elveszi a levelet, de nem olvassa el,

csak becsúsztatja a kabátjába)

Neked minden az isten háta mögött van, Laczkovics?

Mér, te hunnét nézed a világot? Gondolom, a Jóisten

színe elott vagy mindég, igenyest szembe vele. Mer

hát csak onnést nézve lehet minden a háta mögött.

A Fölsohegy meg falu, az igaz. De szép nagy, széles

utcákkal meg olyan kis gömbakácokkal. Rögtön a Zenta

város mellett.

LACZKOVICS

Zenta város? De hát engem éppen ott examináltak! Ott

voltam, abban a kórházban! Bácska, ugye? A Tisza

mellett, egy amolyan parasztos városka. Azzal a

rettento óriás városházával. Akkora az, mint a Circus

Maximus!

DUKAI

(elhulve)

Ott vótá Zentán? A zentai spitiben feküdté kilenc

hónapig?

LACZKOVICS

(ijedezik)

Jaj, ezek csak nem képesek abbahagyni a

lövöldözést... Ez mi volt? Puskatuz?

DUKAI

Üteg, te marha. Meddig vótá a rajvonalba, hogy még

eztet se tudod? Kilenc hójig bizonyosan nem,

legföllebb ha négyig...

LACZKOVICS

Te Dukai, nem olvasod el?

DUKAI

Mit?

LACZKOVICS

Hát az episztulát. Amit az asszony írt. Két éve nem

jártál otthon, ezen az Alsó- vagy mihegyen. És egy

(TÖBB)

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 4.

LACZKOVICS (folyt.)

pillantást se vetsz rá? Jó, hát tudom én, hogy nem

maga a nagyságos asszony van abban a borítékban, de

azért...

DUKAI

Majd.

LACZKOVICS

Mit majd? Két év, Dukai! Huszonnégy hó! Mikor küldött

utoljára levelet a Dukainé onagysága?

DUKAI

Há’ ecco.

LACZKOVICS

Nincs meg a harmónia közöttetek? Tudod, az a fajta,

amirol Platón is írt. Tudod, a Lakomában. Hogy a

férfiak és nok hajdan egy test voltak, mígnem egyszer

az istenek...

DUKAI

Elhallgassá! Cincog a távbeszélo!

Csönd.

Dukai félrevezette Laczkovicsot.

LACZKOVICS

Ez igazán nem volt szép. Utoljára mikor hívtak ezen a

távbeszélon? Lehet, hogy azóta fölgyújtották a

zsinórt. Édes jó istenem, itt fofok megdögleni ezen

a...

DUKAI

(közbeszól)

Tennap. De akkó is én híjtam oket, mert a százados

rám parancsolt, hogy kérjek még embert.

Nyolcvanketten pusztultak el a zászlóaljból. Tizenegy

fodim.

LACZKOVICS

Errefelé ennyi a... ennyi a halálozás, hogy úgy kell

kérni az utánpótlást távbeszélon?

DUKAI

Mire téged ideküldtek, kilencvenhét lett a veszteség.

Az eltuntekrol nem is szólva. Mer ez itt az Isonzó.

Láttad mán a Tiszát eccör is áradni?

LACZKOVICS

Hát... Nem kizárt. De a Dunát azt többször.

DUKAI

A Tisza olyankó nol, nodögél. Elobb csak az erdo

lábát simogati, aztán mán a csónakokba is

bele-belelefintyöl. Oszt akkó, egy éccaka... Csak

(TÖBB)

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 5.

DUKAI (folyt.)

aztat látod, hogy egy ezüstös tenger az egész várost

megette.

LACZKOVICS

Nahát.

DUKAI

No. Ilyen ez az Isonzó is. Minden nap föleszik egy

városnyi embert. Csak víz helyett puskákkal,

ágyúkkal, aknákkal csinálja.

LACZKOVICS

Térjünk vissza inkább az asszonyhoz, ha nem bánod,

Dukaikám.

Csönd.

LACZKOVICS

Mi bajod a feleségeddel, hogy még csak bele se nézel

abba a borítékba? Annyira csúf szegény? Két év óta a

fronton gebedsz. Még most is fájdalmas, ha magad elé

képzeled?

DUKAI

Csúf asszonyt én sose vennék el.

LACZKOVICS

No, ez nagyon becsülendo álláspont, kedves Dukai...

Jézus, Mária, mi volt ez? Nem hallok! Nem hallok!

DUKAI

Grafenberget lövik a digók. Podgorát már

széjjelrobbantották, úgy látszik.

LACZKOVICS

Ez a Grafenberg, ez ugye messze van innét?

DUKAI

Te mit csinálsz, amikó nem vagy itt a nyakamon? Meg

amikó nem a spitit boldogítod a cipiliszeddel.

LACZKOVICS

A foglalkozásomra vagy kíváncsi?

DUKAI

Katona bizonyosan nem vagy.

LACZKOVICS

De, csak nem fegyverekkel harcolok.

DUKAI

Ilyen katonát én nem ismerek. Csak puskásat.

LACZKOVICS

Mert nem olvasol újságot. Ne is tiltakozz, barátom.

Látom arról a kapával faragott képedrol. Tudod, én a

(TÖBB)

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 6.

LACZKOVICS (folyt.)

szavak erejét használom. Szavakkal vágok rendet az

ellenség soraiban. És... tizenötben az Athenaeum

kiadta egy verseskötetemet. Igaz, csak ilyen gyönge,

háborús papíron, de hát a kötet az kötet. Az a címe,

hogy Alkonyi érzetek. Szép, ugye?

Csönd.

LACZKOVICS

És te, baka?

DUKAI

Én?

LACZKOVICS

Te milyen tudással gyarapítod az emberi szellem szent

örökségét?

DUKAI

(hosszas töprengés után kiböki)

Van fodem. Tizenhat és fél lánc. Úgy, hogy az asszony

csak két láncot hozott.

LACZKOVICS

Ó, már értem.

DUKAI

Különben jó fod az a ketto lánc is, nem fekszik a

partódalba, termi a búzát rendesen... De hogy most

is-e, ki tudja.

LACZKOVICS

Hát én nem nagyon értek hozzá, de ugaron nem láttam

semmit ott Zenta körül. Szép nagyra nottek a... a...

hát azok a növények.

DUKAI

Nem tudom, az asszony elbír-e vele.

LACZKOVICS

Én afféle városi ember vagyok, de úgy tudom, ott van

a gyerek, a rokon meg a szomszéd, aki besegít, ha a

gazda nincs odahaza.

DUKAI

Gyerek az nincs.

Laczkovics elgondolkodva nézi Dukait.

LACZKOVICS

Te Dukai, te nem akarsz sokkot kapni?

DUKAI

Há ha nem ér ide a másik zászlóalj, oszt még soká

ketten leszünk itten...

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 7.

LACZKOVICS

Jó, jó, értem. De én inkább arra gondoltam, hogy

meglátogathatnád az asszonyt. Ha, úgymond, sokkot

kapnál. Mert ha te itt vagy, akkor ugye... eztán se

lesz gyerek.

DUKAI

Akkó se lesz, ha hazamék.

LACZKOVICS

Hát ennyire rossz a helyzet közöttetek?

(gondolkodik - rádöbben)

Ó, értem már, értem! De elhinni egyszeruen nem tudom.

DUKAI

Mit? Nem mondtam én semmit se.

LACZKOVICS

Nem is kell mondanod, barátom. Nem is kell. Csak

tudod, ebben a zentai kórházban olyan gyönyöruséges

ápolóasszonyokat láttam...

DUKAI

És még aszondod, nem cipilisz, mi?

LACZKOVICS

Gyönyöruséges barna menyecskék! A férjük itt harcol a

nyolcvanhatosban. A szolidarizáció okán ezek az

angyalok bevonultak a kórházba. Idegen katonák

elgyöngült testét gondozni. Ez igen, ez már

honszeretet, honleányság! Volt ott egy no, egyszeru

parasztasszony, de az a haj, mint egy suru

kávétenger! Nem olyan keseru, hanem édes illatú! Meg

az a szempár! Aludtál már kint augusztusban a mezon?

Láttad a csillagokat ragyogni azon a bársonyfekete

égi takarón?

DUKAI

Egen. Még amikó kanászkodtam a Kálmány szomszédnak.

Ecco kint ragadtunk a disznókkal, olyan sár vót, nem

bírtunk hazamenni.

LACZKOVICS

Ez az asszony éjszaka jött csak... A nevét én nem is

tudom, de... No, hát összebarátkoztunk. Nagyon is.

Úgy képzelem, a te feleséged is efféle tündérlény

lehet.

DUKAI

Te csak ne képzelj az én asszonyomrul semmit!

(váratlan robaj)

Sej, ez már robbantás! Lehet, hogy átjutottak a

mieink!

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 8.

LACZKOVICS

Csörgetik a távbeszélot! Hát csak kiszabadulunk

innen!

Dukai fülel: Laczkovicsnak most az egyszer

tényleg igaza volt, a telefon csörög.

DUKAI

Itten van a messzelátóm, orködjél odakint, én

diskurálok közbe a telefonozóba.

Elválnak.

DUKAI

(a telefonba)

Igenis, a Dukai Mátyás, az vagyok! Nem-e? Nem...

Megtelefonozom a tüzérkapitánynak. Igenis, még

várunk. Igen, a Laczkovics épségben megjött, bár

kicsidég összeszar... Ottfelejtette? Egy körösztöt?

Majd megüzenem neki. Hogy? Mi? Kék? Kék, nem zod?

(szöget üt a fejébe valami)

Bizonyos, hogy kék a színe? Aranyláncon. Olyan kis

köröm nagyságú, zománcos? Ja, nem, nem, dehogy...

Csak mifelénk is árultak a cigányok a búcsúba

ilyesféle dógokat... Igenis! Igenis!

Leteszi a telefont. Némán, mozdulatlanul ül,

mint akit szélütés ért.

Kilép a deszkákból összetákolt távbeszélo

helyiségbol, egyenesen a halálsápadt

Laczkovicsba fut.

DUKAI LACZKOVICS

Nem törtek át.

Beszédes, hosszan húzódó csönd.

LACZKOVICS

Itt fogunk megdögleni mind a ketten.

DUKAI

(félre)

Hát egyvalaki biztos megdöglik.

LACZKOVICS

Amikor ideküldtek, emlegettek valami magaslatot.

Valami hídfoállást, amit ha a nyomorult olaszok

megszereznek, akkor nekünk végünk.

DUKAI

Görz.

LACZKOVICS

Parancsolsz?

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 9.

DUKAI

Görz. A görzi hídfoállásért csatázunk. Tudod,

Laczkovics fiam, ez a hídfoállás nem látszott

egyáltalában olyannak. Hogy csatázzunk érette. Azért

építettük, hogy innen majd lerohanjuk a síkságot. Ha

az a síkság, az a fod a mienké lett vóna, ez a Görz

mán senkit nem érdekone. Maradhatna békiben, ahun

van, két napig... Két esztendeig.

LACZKOVICS

De nem sikerült elfoglalni a síkságot, ha jól

gondolom.

DUKAI

Nem. Nem sikerült. Pedig hogy terveztük... Azt

gondótuk, hogy könnyen, fiatalos nekibuzdulással,

nekigyurkozéssel... Hogy egy pallosos arkangyal se

állíthat meg minket. Osztán még mindig itt állunk a

Görz alatt, egyik oldalon mink, másikon uk...

LACZKOVICS

Azt akarod mondani... Azt mondod, hogy elveszítjük?

Ezt is? Megint veszítünk? Hányadik isonzói csata ez?

A hatodik?

DUKAI

Én nem veszítek.

LACZKOVICS

Jó, de hát Dukai... Egyedül nem tudod lebírni az

olaszokat. Te mondtad, hogy oda a zászlóalj. Mi

ketten mit csinálunk még itt? Miért nem vonulunk

vissza? Csomagold össze azt a távbeszélot, tessék,

mondd meg, mit segítsek, és már itt se...

DUKAI

ÉN nem vonulok vissza.

(hangnemet vált, súlyosból könnyed

társalgósra)

Az elobb tanátam még egy fél kinyeret a zsákban. Éhes

vagy, Laczkovics? Elég száraz, de el bírja rágni,

akinek foga van. Neked van fogad, úgy hallottam.

LACZKOVICS

Úgy hallottad? A Weisz ormester unokaöccsének a mit

tudom én, kijétol, mi?

DUKAI

Á, nem. Az elobb mondták, itten, a távbeszéloben e...

Nesze, a kinyér. Rágogassad csak.

Laczkovics csöndben eszik.

Dukai szórakozottságot mímelve magához veszi

Laczkovics puskáját.

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 10.

DUKAI

Mit mondjak, jócskán rozsdás ez a Mannlicher.

LACZKOVICS

(eszik)

Hát meglehetosen száraz, igen. Hú, de ott... Ott a

kórházban az a bácskai tündér hozott nekem

paprikáskrumplit. Te, Dukai! Mint a kaviár! Pezsgovel

meg eperrel! Akármikor elcserélném a kettot.

DUKAI

(csöndesen)

No látod, eztet mán elhiszem.

LACZKOVICS

(látja, hogy a társa a fegyverét

vizsgálgatja)

Soha nem lottem vele. Azzal.

DUKAI

De kiképzésen azér vótá, nem?

LACZKOVICS

Természetesen. De azt ott csak most nyomták a

kezembe.

DUKAI

Ki se próbáltad? Nem is puffantottad el eccör se?

LACZKOVICS

Te Dukai. Te. Én valamiért úgy gondolom, hogy a

gyerek. A gyerek a te nagy bajod. Ezért orroltál meg

úgy az asszonyra.

DUKAI

És ha valaki rád támad? Elougrik egy talján,

netalány. Akkó micsinálsz?

LACZKOVICS

Én azt hiszem, hogy a házasság fundamentuma a

szerelem. Ezért se nosültem meg soha. Illetve,

egyelore...

(nagyokat nyel)

El bírnék viselni némi libazsírt, akkor talán

lecsúszna valahogy.

DUKAI

(még mindig a fegyvert méregeti)

Télen be szokik fagyni. Lehet, hogy azúta nem is

lutek vele. Én megdurrantanám, ha neked vónék.

LACZKOVICS

Nem értem, miért vagytok úgy oda. Hogy gyerek vagy

nem gyerek. Van vagy nincs. Jó, persze. Az örökség. A

"fod". De nem mindegy, ki szórja a földbe a magokat,

mikor már meghaltál?

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 11.

DUKAI

Nem. Hát még akkó mennyire nem, ha még élek...

Laczkovics, én most lüvök evvel a puskával.

LACZKOVICS

Ööö... Tudom, hogy én csak a szavakkal harcolok, de

nem túl kockázatos? Ránk vonod a figyelmet. Ameddig

el vagyunk vágva mindenkitol, addig nem kéne

ficánkolni. Nem? És foképpen nem kéne felém

fordítanod azt a puskát!

DUKAI

(félig önkívületben)

Ottan állt, a kapuba... Tiszta piros vót az arca.

Ragyogott az a fekete szeme. Aszonta, Matyikám, még

hat hó, és a családé maradhat a fod! De csak ha fiú

lesz, mondok. Az lesz, hát hogy ne lenne fiú,

Matyikám.

LACZKOVICS

Megvallom neked, nem csúszik olyan jól ez a kenyér

így. Hogy szembenézek egy puskacsovel. Kérlek, Dukai.

DUKAI

Egy hét múlva ugyanott állt. De most a sírástól vót

vörös. Elment, aszongya, elment. Nem akarta a fodet?,

kérdeztem. Hát maga csak arra a fodre gondol?,

kérdezte. Annak a szegény magzatnak a lelkire nem?

Meg az asszonya lelkire? Békin hagytam, jó van. Aztán

berukkótam, mingyár júliusba, ahogy az elso plakettok

megjelentek. Aratás, oszt onnést kaszárnya.

LACZKOVICS

(döbbenten)

Te egy szörnyu ember vagy, Dukai. Már-már nem is

emberi lény. Nem értem a fajtádat, nem értem, hogy

lehet...

DUKAI

(nem is hallja)

Gondótam, hagyok neki idot. Megbékülni. Amikó elment

a lélek, vissza akarta adni. Aszonta, mindég rá

emlékezteti. Arra a kicsi fiúra. A meg nem

születettre. Az a köröszt. Én vettem neki. A

nefelejcs az o virága, úgyhogy kéket vettem. Kék

körösztöt.

LACZKOVICS

(torkán akad a kenyér)

Zo... Zománcosat?

DUKAI

Igen.

LACZKOVICS

Kéket?

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 12.

DUKAI

Kéket. Isten bizony.

LACZKOVICS

Keresztet?

DUKAI

Azt, körösztöt. A kutya körösztös úristenit.

Megszólal a telefon.

LACZKOVICS

(elhaló hangon)

Csörög a... vedd föl, és aztán megbeszéljük. Békésen,

becsületesen. Mint két honvéd baka, a szabadkai

nyolcvanhatosoktól.

DUKAI

(a telefonba)

Igenis, Dukai Mátyás! A tüzérségnek? Még nem szóltam,

mer itt közben...

Laczkovics kihasználja a pillanatot, eliszkol.

Dukai hiába veszi célba a Mannlicherrel, a

telefon miatt nem tud rendesen célozni.

DUKAI

(a telefonba)

Igenis, menetfelszerelésben. Egy óra múlva. Nem, u

mostan nem tud. Írják be az eltuntekhön. Nem is,

kórságban meghóttakhoz. Nem, nem a tüdovész. Hanem

cipilisz. Én készülök. Igenis.

Leteszi.

Körbenéz, Laczkovics sehol. Némán dühöng. Sír.

Eszébe jut a levél, amit bontatlanul tett el.

Eloveszi, kinyitja. Kihúzza a lapot. Elfordítja

a fejét, és akkurátusan elobb kettobe, aztán

négybe, végül nyolcba tépi a levelet. Szétszórja

a papírdarabokat.

A kezébe temeti a fejét. Zokog.

Az ujjain keresztül meglátja a levél egy

darabját. Nézegeti, olvassa.

Hirtelen letérdel, összeszedi a papírdarabkákat.

Gondosan összeilleszti a cetliket.

DUKAINÉ

(csak hang, miközben Dukai a darabokat

rakosgatja)

"Édes uram, Mátyás! Tudatom magáva abba a messzi

idegenbe, egészséges vagyok, és kívánom, kedves

(TÖBB)

(FOLYTATÁS)

FOLYTATÁS: 13.

DUKAINÉ (folyt.)

férjem uram, hogy levelem jó egészségben tanálja

magát is, bántás ne érje, és gyüjjön mihamarébb haza.

Nem írt az utóbbi levelemre választ, úgy gondótam,

cenzúra fölbontsa, reménylettem legalább, nem

haragvásból. Itten a faluba Fölsohegybe nagyon rossz

világ van, az ecet, mi tíz krajcár vót a háború

elott, most négy forint. Mink arattunk, Kálmány

szomszéd segített meg a magának az öccse, a Sándor,

ki idehaza vót betegszabadságon. Maga mér nem kéri a

szabadságot, oszt gyün? Kálmány szomszéd fo van

mentve, igen forgolódik körülem. Majd hogy engedtem

is neki, mert gondótam, akkó tán maga is hazagyünne.

Ha még jobban haragunna. Ha meg akarna ölni.

Kegyetlen az Úristen, két szívet hogy így

elválasztott. Tudja maga, mit gondolok. Hogy nem a

háborút gondolom.

Adtam krajcárt a Szent Antalnak a kápolnás szobornál.

Imádkoztam magáért, oszt arra jutottam az Úristen

segedelmével, hogy ha mán maga nem lehet itthon, a

bánatját legalább én fölszárítom, magam. Magának

család köll, legalább egy, addig maga haza nem gyün,

gondolok, akkó adok magának családot, ha úgy

csinálom, hogy én nem kívánom is, mer mással hogy is

kívánnám, de én akkó is adok. Amikó a Sándort

meglátogattam a kórházba, vót ott egy sutt bolond

városi ember, valami poéta. Osztán azt soká nem is

köllött kerugetni, ráállott. Mán hogy maga nem tud

adni nekem, hátha u tud. Oszt az a mienké lessz, nem

az üvé. Dukai fiú lessz. Nagyon undorkodtam, hogy el

köllött turnöm magamon, magára gondótam én közbe

mindég, s a gyerekre, kit most magunknak szerzek.

Csak gyüjjön most mán haza, nehogy szájára vegyen

éngemet a falu, ha kövéredek majd, gondójják úgy,

hogy a gyerek a mienké. Reméllem, a fiunk olyan

lessz, mint maga, nem olyan lopós, mint aki csináta.

Mer az elvitte a kék körösztöt, mikó másodjára már

nem akartam. Oszt otthagytam, oszt akkó csókógatta a

kezemet, derekamat, hasamat. Emlékér rítt, azt se

akartam. Hát vett magának a szemtelenje.

Lássa meg, ahogy az Isten lássa az én szívembe, hogy

én magájér még eztet is. De nem is csak magájér, de

magamér is, mer magának a fod meg az örökség, de

énnekem meg maga, édes uram, a Jóisten tartsa meg,

gyüjjön mihamarébb, addig mentse meg az Úristen,

Szent Antal minden nyomorúságtól.

Dukai Mátyás felesége Terus"

VÉGE