leltári »zém:

XVIII. ÉVFOLYAM X I X — X X . sz.

A Z Á L L A T - É S N Ö V É N Y K E R ' I IGAZGATÓSÁGÁNAK K Ö Z R E M Ű K Ö D É S É V E L

SZERKESZTI : RAITSITS EMIL

KIADJA: BUDAPEST FŐVÁROS ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTJE E L Ő F I Z E T É S I Á R A E G Y É V R E 180 K O R O N A , F É L É V R E 90 K O R O N A . . . . • • • •

Züllik a vadászat — Itáliában is!

Múltkor o lvasva Bársony István cikkét a vadászat zülléséről, e szembe jutott az olasz közmondás : „tutto il mondó épaese" , ami magyarul körülírva, körülbelül annyi, mint hogy : bajok és emberi hibák dolgában az egész világ egy kalap a lá való.

Nimród igaz hívei, vagyis a vadászatot a maga valódi nemes értelmében felfogó és azt a vadál lomány jelenségeinek, lelki­vi lágának megfigyelésével űző és hosszú, türelmes gyakorlattal mindinkább m é g i s értő hivatásos vadászok, itt I táliának bőven­termő, enyhe éghajlatú s tehát vadszapora talaján is rémülettel és tehetetlenül nézik, hogy a háború zabolát lan fegyverpuffog-talásából hazatért kocavadászok itthon a dologtalanságtól űzve és a fronton megszokott csatangolás kedvét követve, a mezőkön, hegyoldalakon, partokon, lápokon milyen fékezetlenül irtják és pusztítják mindazt a vadat, ami csak puskaesövük elé kerül, nagyon keveset törődve azzal , ha seregestől lesben ál lva és sortüzeket szórva az estenden fáradtan a fák sűrű lombjai , vagy a bokor al jén pihenést kereső éneklő, vagy tojós nagyobb tollasok és kisebb fiókák százával hullanak l e ; a négylábú vadat éppen ilyen esztelen vérengzéssel irtják irgalmatlanul s habár az most már mindinkább ritkulván, annak felhajtása sokkal nagyobb fáradsággal j á r és szívós kitartást igényel, mégis gyakran látható az ilyen vadüldöző, amint két-három jól kidom­borodó tarsollyal vagy iszókkal körülövezve lopózik be a város külső utcáin, óvatosan körültekintve, hogy valami csendőrféle vagy vámőr vizsga szeme ügyébe ne essék ; nyilvánvaló, hogy azt a teste körül és belül féltve őrzött vadprédót nem a saját kedvtelésére vagy ínyének élvezetére lövöldözte össze, hanem minden lövést dúsan kamatoztatva (a szicíliai á l ta lában jó lövő, még ha mint legtöbbje kocavadász is, mert a Nemzeti céllövészet intézménye [Tiro á segno Nazionale] , melyhez minden had­köteles tartozik és mely némileg a gyakorlatokra való bevonulást pótolja, minden tavaszon megújuló, sok hétig tartó kitűnő lő­gyakorlatokat képez), a rendes vevőit képező jómódú c sa l á ­doknál becsempészi , melyért természetesen busás árakat szed.

Ennek a féktelen orvvadészatnak minden négylábú és szárnyasvad áldozatul esik, csak a daruk vándorseregeit kímélik meg, nem is a vadorzók jóvol tából , hanem mert ez a bámulatos észszerűséggel szervezkedő madártársadalom fölötte magasan röpül be tengeri útjáról a szigetnek nemis a partokhoz közel.

hanem jóval bel jebb eső magasabb hegyi vidékeire s olt is c sak nagy körültekintéssel és vigyázattal keresi ki a félreeső helyek, eldugott vízerek, csapadékok közelében levő éjjeli nyugvóhelyét, hová későn, teljes besötétedés után ereszkedik le alig hallható suhogóssal , nesztelenül, hololt fent a magasban biztonságban érezvén magát, ez a társas, beszédes, nagyon intelligens, fréfás madár, a tollas világ legközlékenyebb példányképe, folytonos hangadással , egymás között mindenesetre értelemmel bíró és közlük meg is érteit gajdószolással töltik be a magas égalj ritka levegőjét és űzik el a hosszú lengeri és szárazföldi utak unal­masságát , pedig ezalatt alig táplálkoznak. A délvidéki vadászkalózok leginkább a daru tollait áhítozzak, á m b á r van közülök olyan is, aki a daru bizonyos lágyékos részeinek húsát, főképpen az anyányi fiatalokét, igen jól élvezhetőnek minősíti és azt állítja, hogy a mell- és végrészekből jó , ízletes és erős leves készíthető.

A délvidéki tucatvadószok puskalövéseinek hatórán kívül esnek a szigeteken, főképpen Szardin iában nagymennyiségben fészkelő sasfajok és sólymok, amelyek rendesen megközelíthetlen sziklaormokon és az azok körül levő odúkban és barlangokban tartózkodnak. Onnan lesik az alanti völgyekben és a majdnem a félszigetet hosszéban , egészen a déli tengerpartokig átszelő síkságokon gyakran kínálkozó óllathulladékokat és hullákat, melyekre azonban szintén c sak a sötét éjjeli órákban csapnak le, habár éles szemükkel azokat már nappal jól meglátták és kitűnő szaglásukkal meg is érezték, de azért napközben óvatos magasság­ban keringenek a döghús helyekörül és a legritkább esetben eresz­kednek le annyira, hogy lövés a lá kerülhetnek. A szigetek nagy birkanyéjai nem elégítik ki a sasok ragadozó ösztönét ; ezek olykor, ha valami rendkívüli esemény messze vidékeken, a tengerentúli szárazföldön elhullásokat okoz és az onnan átlengő széláramok dögpárákat csapnak fel a magasba , útnak indulnak, felkeresik az útszéleken, vagy udvarokon heverő dögöket és a lakmározás után sokszor hetek múlva térnek vissza ormos tanyájukra. Néhány év előt tSzardiniában, az ott még nagyobb mennyiségben, mint Szic i l iában és Calabr iában létező nagy barlan­gok egyikébe, mely egy-két évtized előtt híres banditasereg csaknem bevehetetlen vára volt, a kirólysas egy gyönyörű pél­dánya tévedt be és ottan egy véletlenül közelben tartózkodó vadószcsapat észrevette és így áldozatul is eset t ; felbontva, a gyomrában emberi csontmaradványokon kívül színes posztóruha-foszlányokat és a francia gyarmathadsereg ezredeinek szómaival

ellátott rézgombokat találtak, amibő l megállapították, hogy a s a s nyilván többedmagával , mert ilyen kirándulásokban nem egy sa sc sa l éd , hanem az egész szomszédos kese lyűkompánia szokott résztvenni, az afrikai Marokkóban járt, hol akkor a franciák és benszülöttek között hadakozás lévén, az elesett katonák tetemein a szó legszorosabb ér te lmében halotti tort ültek.

J e l l emző a déli vidék vadásznépére , hogy h a b á r a sasok legkülönbözőbb válfajai — főképpen a sziklás-ormos magas ­latokban, odvas , ba r langos búvóhelyekben roppantul bővelkedő Szard ín iában — nagymennyiségben élnek, mégis fölötte ritkán vadásznak azokra, pedig van ott is elég hivatásos és szenvedélyes nagyúri vadász i s ; erre nézve azt a véleményt kockáztatom, hogy talán azért, mert — eltekintve a jövedelmezőségétő l , ami ma a sashul la sok részeinek hasznos í tásáva l és a háború alatt nem gyarapodott múzeumok nagy keresletével, szintén nem meg­vetendő — mert ezeknek a ragadozó szárnyas vadaknak a vadásza ta sokkal nagyobb testi fáradsággal, gyakran a fizikai é s lelki erő legnagyobb megfeszítésével já r . A délvidéki népek á l ta lában , de kivált a szigetbeliek, nem szeretik a gyaloglást, mászkálás t , kapaszkodást , úri módon még kisebb távolságokra is lovon j á rnak , honnan bizony ba jos a m a g a s régiók szárnyas l akó inak vadásza ta .

Aránylag sokkal könnyebben lőhelő a kis- vagy közép­termetű, de nagyfejű, rövidnyakú nemes sólyom s ennek vál rokona a vadászsólyom, va lamint a F a l c o n i d a e k legelterjed­tebb válfaja a vándorsólyom ; ezeknek a lka ta körülbelül hasonló és leginkább tollazatúk színváltozatával , többé-kevésbé tarka színességével , pettyezettségével különböznek egymás között.

K ö n n y e b b lövésük nem a fenti tulajdonságaikból , h a n e m a többi ragadozóktól c seké lyebb vigyózatosságukból , kivált­képpen nyugodtabb, s ta t ikusabb és gyakran a l a c s o n y a b b röp-tükből ered, á m b á r repülőképességük az űrben e lvesző magas­ságig terjed olyannyira , hogy a szardíniái internáltságom alatt az elhagyott hegyi utakon és szikla csapásokon tett minden­napi ba rango lása im közben gyakran néztem órókhosszát , a szintén egyidejűleg a levegőbe nyilait kőszáli s a sok mindig messze alattuk maradtak, a csupán apró pontoknak látszó s ó l y m o k n a k ; de különösen a nemes sólyom n e m c s a k rendkívül gyorsan, ügyesen és kitartóan röpül, hanem bizonyos rezgő mozgássa l , rázassá l sokéig marad l ibegve- lobogva egy és ugyanazon helyen s éppen ilyenkor szolgáltatja a vadász legbiz tosabb célpontját . Egy szard pásztor, kivel az ormok a l ján kóborolva, gyakran ta lá lkoztam és barátságot kötöttem, ezt nekem mindjárt be is bizonyította : egy kikönyöklő sziklasík

VÁRNI. . . Vad lázban égve tűrni, várni, Cserepes ajkkal csókra vágyni, Ostromolni elérhetetlent, Farkasszemmel nézni az ellent, A telt pohárt a földhöz vágni, Vaknak lenni, szem nélkül látni Es készülni a fellegekbe Es nyögni szótlan, rabbilincsbe; Mindent, mindent titkolni, zárni Es várni, várni, — egyre várni. . .

Verítékes párnán feküdni, Egy csepp vízért nyögni, epedni, Kavargó, rút örvénybe jutva, Halálhörgés közt fuldokolva Számlálni zárt barlangnak éjét, Hallgatva kígyók sziszegését, Epedni, hogy mikor lesz reggel Ott, hol a nap sohase kel fel, Éhtől űzve gyümölcs közt járni És várni, várni, — egyre várni. . .

Látni a kripta éjsötétét, Hallani a szú percegését, Beszegezve a koporsóba, Várni, mikor jön el az óra, Eltemetve tetszhalott lenni, Élni és feltámadást lesni, Akarni, de semmit se bírni, Mindég, mindég csak hinni, hinni És tűrni, tűrni, jöjjön bármi És várni, várni, — egyre várni. . .

1922. KISS DEZSŐ.

el takar tabb helyén guggolva, egyszerre néhány száz méternyire a m a g a s b a n rézsút sólyomcsoport l ibeget t ; a pásztor szótlanul hirtelen felkapta fegyverét, alig célzott, c s a k éppen ameddig a két szót odavetette nekem : „Quello á destra" (azt jobbfelől) a fegyver 'elsült s néhány másodperc múlva a jobbról libegő sólyom általvetődött s mind gyorsabban bukdosva lezuhant az alattunk szédítő mélységben elhúzódó völgybe. Kérdésemre, hogy hót hogy szedi fel most a p r é d á t ? egykedvűen azt felel te: „non vale la pena" (nem érdemes) . Csakugyan igen kevésre becsül ik a sólymot, ó m b ó r mondják, hogy más vidékeken, Ázs iában csávára , páco lás ra is hasznos í t ják , eltekintve attól, hogy ügyes kezek sok mindenfélére hasznosí that ják a sólyom földi maradéká t .

A só lyomnak lekicsinylése anná l meglepőbb, mert tudjuk, hogy a középkorban, de még a közelmúlt százada iban is, minden­felé nagybecsben tartottók itt a délvidéken, jelesül Szard ín iában . A rendszeres ir tásba fajult kultuszát űzték itt és mindenféle cselvetésekkel fogdosták, nagy fáradsággal és ügyességgel ido­mították, pedig tudvalevő, hogy fogságban rövidéletű, nagyon kényes és nagy gondozást igényel, de különben ügyes, tanulékony, a fogságban azonban legtöbbje csak úgy marad meg, ha mada­rakkal etetik, ami ismét a k isebb tollasok pusztítását vonja maga után. A 13-ik és 14-ik században a sólyom vadószósa és fogdosósa úgy elharapózott , hogy a szórd királyok, kiknek udvarainál pedig csakúgy hemzsegtek a sólymok és a sólymószok nagy száma kérkedve hordozgatta vállán a betanított szelíd sólymokat , a féktelen fogdosós ellen szigorú rendszabályokat alkottak. Leg­inkább kitűnt a másképpen is híres Eleonóra d 'Arborea feje-de lemnő, ki szigorú törvényt alkotott, mellyel kemény pénz és testi büntetést szabott a bizonyos időszakban betiltott sólyom-vadószós óthágóira. Aki az ellenőrzést volt hivatva végrehajtani és azt nem teljesítette, a büntetés megduplázásával sújtotta. Ez a kitűnő, hazájá t forrón szerető fejedelemnő, ki a sziget észak­nyugati részét a befészkelt spanyol uralom ellen 30 évig hősiesen megvédte, rettenetes küzdelmei között is talált időt és módot arra, hogy „ C a r f a d e í o g n " c í m e n polgári törvénykönyvet a lkosson, melyben a vadászatot is rendszabályozta s mely később a Savoya i uralkodó ház a lá került Szard királyság törvénykezésének egyik főalkatrészévé vált. A szérd fe jedelemnő a b b a n a törvény­könyvben a férjes nőt a megszólás és a rágalom ellen is úgy védte meg, hogy az alaptalan meghurcolót, vagyis rágalmazót súlyos bírsággal büntette, azt pedig, ak inek nyomós okai , bizo­nyítékai voltak a szapulósra, a fenti súlyos bírság ötszörösével sújtotta, mert, úgymond, az ilyen szapuló sokkal nagyobb kórt

A korhely fáraó. I r ta : Zoltán Vilmos.

A szaiszi királyi pa lo tában nagy volt a gyász és a s i ránkozás . A palota egyik, hófehér drapér iával gyászszobává átalakított termében ravatalon s immár beba lzsamozot t múmiaként , teme­tését várva feküdt a fáraó csodaszép leánya, a mandulaszemű, ébenfahajú Nufár.Csak tizenhat tavaszt érettek meg vele az istenek, akik, mint a gyász jeléül fehérbe öltözött papok suttogták, büntetés­ből vették el a fáraó legnagyobb kincsét, egyetlen leányát.

De hogy a fáraót, a jószívű, istenfélő és emberséges Mikerinosz királyt miért sújtották az istenek s röviddel e lőbb miért vették el feleségét és egyetlen fiát is, azt voltaképpen senki sem tudta, senki sem sejtette. A fáraó, aki mindig az istenek kedvében akart já rni , legkevésbé .

Mikerinosz későn, ö tvennyolcéves korában került a fáraók trónjára, mert mikor ap ja , Cheopsz ötvenévi uralkodás után meghalt , még c sak kétéves volt, s így Cheopsz utóda ennek fivére, Chefren lett. Chefren ötvenhat évig ült a trónon é s . a z egyptomiak nyakán, kiket c sak úgy, mint e lődje ,emberte len zsarnok módjóra megkínzott. Cheopsz és Chefren együttvéve százhat évig tartó ura lkodása alatt zárva voltak a templomok s a nép tízezrével, százezrével kihajtva ot thonából s e lvonva rendes foglalkozósótól, királyi parancsszóra kénytelen volt piramisokat építeni.

Mikerinosz nyomban trónralépte utón újra megnyittatta az istenek templomait , beszüntette a piramisok építését és haza-bocsátot ta a népet. Egyébként is emberséges uralkodó s enyhe bíró volt. Ritkán ítélt el valaki t s ha ezt néha mégis megtette, a bűnös he lye t t e magáébó l fizette meg a bírságot. Nem csoda , ha mindenki szerette s részvéttel volt iránta az istenek igazságtalan haragja miatt.

Nufár temetése után a fáraó magához hivatta Amentepet , Háthor is tenasszony főpapját s így szólt hozzá :

— Amentep , hívem és Háthor szent papja! Még ma kocs imba ülsz és elutazol Bu tóba , Bubasz t i sz is tenasszony templomába. Holnapután van a szent krokodilusok ünnepe. Ünnep után egy­magad bemégy az is tenasszony szenté lyébe s megkérdezed

tesz a házassági kötelékben é lőknek és a családi élet sérthe­tetlenségének, mint az, ak inek vádjai a lap ta lanok ! A fejedelemnő uralkodása alatt és ennek utóhatásaként a sólyom madár sokáig az akkori időkben szokat lan kíméletnek örvendett és nagyon elszaporodott, de elég pusztítást is végzett mindenfelé ár ta lmas és hasznos á l la tokban, melyekre bámulatos gyorsasággal reáront és melyekkel gyorsan végez, de — és ez támasztotta a különben megmagyarázhatat lan, furcsa, bőkezűség hírét, — legtöbbnyire nem maga fogyasztja el a levegőben vagy valamely sziklás nyugvóponton megölt áldozatát . Beér i azzal, hogy bukfencezni látja martalékát , aztán elhagyja és más préda után igyekezve, azt átengedi a furcsa szokását jó l i smerő és ezért nyomában j á ró egyéb ragadozóknak.

A sólyomnak még az a nevezetessége, hogy fölötte nagy gondot fordít és türelmet tanúsít a f iókáinak szárnyrakelésére ; mintha összebeszél tek volna a szomszédos ormok rejtekében és odúikban szétszórt sólyomcsaládok, mikor az anyónyi kitollaso-dottak, próbálgatásokra kiröpülnek egyszerre mind össze csopor­tosulnak. Körülröpdösik a fiókákat, folytonos visí tásokkal, mintha bátorí tanák mind m a g a s a b b régiókba igyekeznek felvinni s ha egyik-másik kis tollas e lmarad a nagyok közül, egy vagy több visszaröpül, bíztatja az elmaradottat és addig nyugtalankodik körülötte, míg odatereli a magasban sokszor órákig köröző gyakor­latokat végző csapathoz.

Ezt a tulajdonságot különben a Szard ín iában roppant mennyiségben tanyázó holló- és varjúseregeknél szintén észlel tem, nem oly kifejezetten és oly láthatólag gondos oktató szándékkal , mint a sólyomnál , de a holló és a varjú is gondosan figyel é s vigyáz a szárnypróbólkozó fiókókra, többnyire bekerítik és szárnycsat togással , r ikácsolássa l mintha feddenék, hava iamely ikük visszamarad. A hollók különben c sak akkor verődnek össze, ha helyet változtatva röpülnek, mihelyt va lahol leereszkednek, párosan elkülönödnek, mert a holló félénk, bátortalan, dacára éles körmeinek és veszedelmesen kihajló és kifent kampós csőrének. Kitűnően röpül, bohós méltósággal lépdel, de mégis lehetőén kerüli a hasontollú rokonok társaságát , akik gyűlölik és üldözik. A holló n e m c s a k a Hunyadiak magyar uralkodó­házának volt c ímeres je lvénye , hanem mér a régi görögöknek volt bölcs , jós madara . A római augurok szemében a holló volt a legominozusabb madár . A holló az elhunytak árnyékát sze­mélyesítette az indusoknál, de még most is széltében ba lszerencsé t hozó gyászos madárnak tekintik. Sokkal társulékonyabbak, v idámabbak a holló válrokonai ; a fekete (népiesen „pápista") varjú ; a felhőszürke, (népies nyelven „kálvinista") é s a tarkója

Bubasztisztól , hogy miért súj tanak engem csapása ikka l az istenek, holott istenfélő vagyok s nem sanyargatom a népet, mint Cheopsz és Chefren tették. Már eddig is többízben küldtem követeket az istenasszonyhoz, de ő még csak szóba sem állt velük. Miképp teljesítsem az istenek akaratát , ha nem tudom, hogy az mi ? Ta l án veled szóba óll az istennő.

Amentep mélyen meghajolt a fáraó előtt és eltávozott. Még aznap a király hat lovas kocsi ján elutazott Butóba .

Ünnep utón a király parancsa szerint egymaga bement Bubaszt isz istenasszony tízezer nyávogó macska által őrzött szenté lyébe s miután a papok kiterelték az állatokat, leborult az istennő képe előtt.

És ekkor, mielőtt még szóra nyithatta volna ajkát, meg­szólalt az a hang, melyről az egyptomiak azt hitték, hogy Bubasz t i sz hangja, s a következőket mondta :

— Tudom, hogy miért jöttél, Amentep. Menj vissza s tudasd Mikerinosszal , hogy az istenek, Izisz, Ozirisz, Háthor és Hórusz haragusznak rá, mert akaratuk el lenére cselekedett . Az istenek akara ta ugyanis az volt, hogy az egyptomi nép százötven esztendeig sanyargat tassék bűneiért. Ezt Cheopsz és Chefren tudták és százhat évig ostorozták a népet. Mikerinosz azonban jól bónikvele . Ezért az istenek büntetéséből ma este tíz órától számítva, még c s a k ha f évig élhet, aztán meg kell halnia. Az istenek haragja engesztel­hetetlen és akaratuk megmásí thatat lan. Most távozzál békével 1

Amentep megrendülve emelkedett fel s visszautazott Sza i szba . A király, mikor jelentették neki a főpap megérkezéséi , trón­termében és papjaitól körülvéve fogadta.

Amentep leborult a király előtt s mikor ez kezével intett, hogy keljen fel, így szól t :

— Felséges fáraó 1 Bubasz t i sz is tenasszony azt üzeni, hogy az istenek engesztelhetetlenül haragusznak ród, mert akaratukat meghiúsítottad. Az volt ugyanis akaratuk, hogy az egyptomi nép százötven évig szenvedjen bűneiért. Cheopsz és Chefren százhat évig meg is gyötörték a népet s ezért hosszú élet lőn jutalmuk. T e azonban jól bántól vele s ezért tegnaptól, vagyis Háthor hava negyedik napjának este tíz órájától számítva hat év múlva meg kell halnod. Az istenek e lha tározása megmásí thatat lan.

és nyaka körül hamvasszürke, egyéb részeiben acélkékfeketés társas, vidám c s ó k a ; ezek könnyebben társulnak, százával ezrivel verődnek össze, különösen, ha idény vál tozásnál vagy rossz időjárás beállta előtt, amit már j ó előre biztosan meg­éreznek. A m a g a s a b b hegyi vidékekről a dombos, vagy lankás tájakra leereszkednek, vagy pedig, ha nagyobb vándor­útra k e l n e k ; egymás között civódnak, hózsártoskodnak, zsörtölődnek, siketítő zajt csapnak, de mihelyt külső el lenség közeledik, egységes frontot képeznek és összetartással , tömörülten védekeznek, amiben bizony nem egy népnek, nekünk széthúzó, talán az összekülönbözés miatt is kifosztott szegény magyaroknak, szintén példát adhatnak .

A varjúkról szólva, azon veszem észre magam, hogy bizony nagy varga betűt követtem el, olyan messzire eltévedve a „züllik a vadászat" bekezdésétől , hát bizony kérem, ez züllik annyira itáliai földön is, hogy a nemrég megbukott kormány földmívelési minisztere, ki m a g a is buzgó alpinista és vadász , tehát legil letékesebb volna ilyen j ó törvény latoséra, éppen most szigorúan rendszabólyozó vadászat i törvénytervezetét nyújtotta be az olasz szenátusnak, mely elég különösen a legváltozatosb és legélesebb bírálatokra adott okot a sa j tóban, mert állítólag tele van hiányokkal és hibákkal . Pedig van törvény elég, sőt va lóságos babiloni zavara a törvényeknek, melyek azonban mindig oly rosszul szabályozták a vadásza t gyakorlatát, hogy a hivatott vadászok kétségbeesetten áhítoztak bármilyen törvény­változtatást, csakhogy a je lenlegi anarch ikus ál lapotokat fel­borítsa, de az i l letékesek közül nem egy attól tart, hogy a bukott miniszter terve is holt betű marad és c sak a minisztériumi levéltár egereinek fog táplálékul szolgálni.

Az új miniszterről, kinek gondjára maradt a vadászat i törvény­javas la ta , azt írják Nimród hívei, mintegy szemrehányásul , hogy nem vadász , s az ehhez való érzék nem saját í tható el az egye­temi aulában, annak megértése és szeretette már benne kell, hogy legyen az emberben , másképpen a még olyan okos miniszter — a kritikusok megengedik, hogy akad ilyen is ! — meg nem érti a törvény jelentőségét és kihatásét .

Ebből a vadászat i r iadalomból is azt a furcsa tapasztalatot kell kihámoznunk, hogy írott törvénybetű van elég, sőt talán túlsók, mely a vadászat gyakorlatát szabályozza, a kihágásokat bünteti, de az a ba j , hogy nemcsak nem tartják be, de sok helyen olyan keveset törődnek az egész vadászat i törvénykezéssel, hogy nem is, vagy c sak igen felületesen ismerik. Az olasznak van egy közmondása : „creafa la legge trouato l'ingano" (magyarul körülbelül: „amegalkotott törvénynek m é g i s v a n a d v a a ki já tszása")

A papok csoportjából felhangzott a szörnyűködés moraja, de a fáraó dacosan felütötte a fejét. Azután, mintha valami ötlete támadt volna, elmosolyodott s elbocsátot ta megrendült környezetét.

Félóra múlva a királyi palota valamennyi íródeákja királyi parancsot írt, melyet futárok vittek szét Egyptomban, hogy minden, bárhol található vilógítószert, fáklyát, mécset , o la j lámpét , görög­tüzet haladéktalanul be kell száll í tani a szaiszi királyi palotába.

Aznap este a királyi palota már nappali fényben égett másnap hajnalig s nappali fényben égett minden éjjel hat ál ló évig. A palo­tában pedig zeneszó mellett, vidám c imborák körében mulatott a király. Pa l ackokban folyt a sör s a nehéz anthyllai és szelenithiai bor s hárfakíséret mellett felhangzott az ősrégi egyptomi bordal :

Gondmosó szappan a bor 1 Bánatot feledve, ülj egy víg napot, S mosdjál e szappannal , Hogy tisztán s gondtól menten Lépj be Tacéter*) szent földjére 1

És e naptól kezdve hat ál ló évig, é j je l -nappal folyt a mulatozás a királyi palotában s lassanként átterjedve az egész országra, úgyhogy hat évig egyetlen vidám dáridó volt egész Egyptom. A tanácsosok és papok eleinte szörnyűködtek, de aztán ők is kedvet kaptak a mulatozásra, melyben j ó példával előljárt a fáraó, aki bírta az éj jelezést , mert orvosa, Horeb, a híres mágus, olyan csodaszert talált fel számára , melytől á l landóan ébren maradt.

Mikor elérkezett a hatodik év Háthor hava negyedik nap­j á n a k esti tíz órája, mely megint c s a k hangos mulatozás közben találta a királyt, Amentep hozzálépett, hogy megvigasztal ja .

— Felséges fáraó ! — szólt. — T e nagy voltál, de az istenek még nagyobbak . íme az ő akaratukból még hat évig éltél...

—• Nem igaz ! — vágott s zavába Mikerinosz — túljártam az eszükön. Tizenkét évig éltem, mert nappallá tettem az éj­szakákat . . .

S kihörpintve egy serleg anthyllai bort, vidám mosollyal a j akán meghalt.

*) A túlvilág.

mely, azt hiszem, mire sem a lka lmazható oly találóan, mint az olasz vadászat i törvényre. A vadászati lapok a bajok ellen orvos­lást keresve s az új törvény vajúdását akarván bábázn i , a Rómá­ban székelő o lasz vadászegyesülethez felhívást intézeti, hogy hívjon ö s sze országos kongresszust.

Az utóbbi időben más téren is mozognak az olasz állat-kedvelők. Egész I tál iában a kutyakedvelők (cinofilók) ébredeztek és e lsősorban R ó m á b a n buzgólkodtak, hol április végén nemzet­közi kutyakiállítást rendeztek, melynek protektora Jo l anda királyi hercegnő volt és melynek bizottsága a római sportélet legkiválóbb személyiségeiből állott. A kiállítást a királycsalád je lenlé tében nyitották meg ünnepélyesen és az olasz földmívelési miniszter által kitűzött nagyobb díjak járul tak hozzá s ikeréhez. Genovában szintén rendezett kutya kiállítást az ott létező „Cinophil ia" nevű kutyakedvelő társaság, mely kiállí tásra Itália l egnevesebb kutya­kedvelők óljaiból küldték a legszebb példányokat, sőt sok kül­földi Cinophilus is odaküldte kiváló fajpéldányait, ő r z ő kutyákkal próbákat, versenyeket, sőt agarakkal versenyeket is rendeztek.

Szóva l nagy az igyekezet Itália szél tében, hogy a háború alatt elzüllött nemzeti kutyaéllományt megújítsák, kipótolják s e célra a nyár és ősz folyamán Mi lánóban , Eirenzében, Padovóban és más nagyobb városban fognak még kutyakiáll í tásokat rendezni.

A kutyavilág ilyen á l ta lános felélesztése mindenesetre v i sszaha tássa l lesz és üdvös befolyást fog gyakorolni a vadászat i á l lapotokra is, melyek j a v u l á s á n a k az e b e k tenyésztése és szaporí tása egyik főtényezője. Ezért is remélik az olasz eb-kedvelők és vadászok, hogy a vadászat zül lése forduló pontjához jutott és a közel jövőben a viszonyok szé l tében-hosszában lényegesen javulni fognak.

A vadásza t zül lésének logikus következménye az emberek és mint okozat az ál latok züllése is. Egyik úgy húzza a másikat , mint a kosárba dobott és összegabalyodott cseresznyeszárak. Ez e szembe juttat egy itteni herceg nagybirtokos esetét, ki csa ládi keserűségek miatt — kerüld az asszonyt, int a magyar költő örültje : a ranypohárban méregital — hóbortossá, eszelőssé vált s ezt mindenféle ál latok beszerzésével nyilvánította. Egyszerre több mint két tucat kutyát hozatott Angolországból , hol nagy költséggel a legri tkább fajebeket összevásárol ta t ta s idehozatva kertjében összeseregelve tartotta, de s éppen ez az eszelősség egyik tünete, c s a k h a m a r megfeledkezett a kutyaseregről, melyet persze a személyzet is elhanyagolt s a kutyák az éghaj ­lathoz sem lévén szokva, egy év alatt mind megdöglöttek. Rövidre reá négy a rabs lovat hozatott roppant költséggel Smyrnából , melyeket c sak az mentette meg az angol fajebek sorsától, hogy a herceg józaneszű bátyja az ő tudta nélkül kéz alatt e la­datta, mert bizony a félkegyelmű herceg a szép, de méregdrága a r a b s telivérekről is megfeledkezett.

Nem kell azonban hinni, hogy ezzel megszűnt volna az eszelős főúr állatgyűjtési passziója . Ellenkezőleg, még hóbor tosabb módon igyekezett a n n a k kielégítésére. Az exotikus á l la toknak a külföldről való beszerzését közvetí tőjének megbízást adott, hogy — couíe quecoute — szerezzen neki négy oroszlánkölyköt, mindegy neki, aká r Senegá lbó l vagy a legsötétebb Afrika másik részeinek dzsungljaiból szedegeti össze. A közvetítő azonban praktikus e m b e r létére nem a fekete kontinensen kerestette össze a fiatal fenevadakat , hanem Hagenbeckhoz fordult Hamburgba , ki négy kölyköt két hím és nösténypárt — csengő aranypénzben való előleges megfizetésre — egy j ó nagy, erős vas rácsos ketrec­ben hajón ideküldte s a herceg annyira megörült azoknak és eleintén érdeklődött is a szépen fejlett afrikai benszülött apró vadál la tok iránt, hogy egyideig mindennap lejárt hozzájuk a vadasker tbe és maga gondoskodott etetésükről, ápolásukról , de néhány hó múlva e b b e is beleunt, megfeledkezett a ketrecben sínylődő oroszlánkölykekről , melyek bizonyosan a herceg bátyjá­nak gondozásából egyszerre eltűntek a vadaskertből s valószerűen az o lasz kont inens egyik ál latkert jében találtak menedéket . De még ezzel sem ért végett a herceg állatgyűjtési mániá ja kint tartózkodván a szicíl iai m a g a s hegyek közt lévő birtokán, mely­nek közepén százados tölgyesek sűrűje között állt ősrégi csa ládi kasté lya, észrevette, hogy a kastélyt körülvevő erdőben hol dió­fák é s itt déli v idéken nem is bokorrá, h a n e m egy csopor tban tíz-tizenkettesével magasfákká kinövő mogyorósok is vannak hosszúsorokban, nagyon elszaporodott egy faja a fekete evet­kéknek, mókusoknak — olaszul ghiró mogyoróegér — melynek a d iókban és mogyorókban nagy kórt te t tek; a herceg mindjárt a maga módja szerint eszel te ki, ho,gyan vessen végett a ghiró, többes szómban ghiri kórtevésének. Ügy gondolkozott, hogy j o b b lesz, ha ő pusztítja ki a ghiriket, minthogy hagyja, hogy ezek pusztítsák el a diót és mogyorót s nem is vadászat ta l , puska-ropogtatással fogott hozzá az irtó munkához , hanem rendeletet adott palermói palotája személyzetének, hogy a h á n y macská t c s a k összeszedegethetnek a szomszédoktól vagy az egész város­

negyed területén, c sak fogdossák össze, sőt vásáro l janak amennyit csak keríthetnek.

Alig hogy ennek hírre járt a városnegyedben, nosza volt is á m riadalom a macskabi r tokosok között. Tudunk az egyszerű nevezetes kutyavésárról ős Budavá réban , de macskavásé r t tud­tommal még nem jegyzett fel a krónika 1 pedig va lóságos vásárt csap tak a palermói macskav i l ág gazdái a herceg palotájának udvarán, hová napról-napra köszöntöttek be a c i rmos-karmos egérfogókkal, szédületes órakon kinólva azokat.

Százná l többet gyűjtöttek össze és csapatonkint küldték ki a hercegnek, aki a macskáka t rögtön széteresztette az erdőben, anélkül , hogy ellátásukról, é le lmezésükről gondoskodott volna ; nyilván úgy okoskodott, hogy a szükség a m a c s k á k n a k is legjobb oktatója , ha é h e s e k : olt v a n n a k az erdőben garázdálkodó ghirik, vadásszák é s pusztítsák k i ; de a ghirik fürgébbek a most mér szelídített házi macskákná l , melyeknek ősei gyakorolták ha jdanában az erdei rágcsálók üldözését és puszt í tását ; a ghirik bizony elmenekültek a fák csúcsa i ra vagy odúiba, ahol a leg­ügyesebb és legelszántabb m a c s k a el nem érhette őket s a szabadjá ra eresztett házi kandúrokra és m a c s k a nőstényekre nézve az a tragikus helyzet fejlődött ki, hogy dió- és mogyoró-rógók nem lévén, eledel nélkül szűkölködtek az erdő rengetegben s a létért való küzdelemnek Iegkönyörtelenebb sanyargatója az éhség kínozta é s üldözte az erdőben széteresztett m a c s k a sereget, ami végre elugrasztotta azt minden i rányba, vagyis a közelben lakó parasztok ha ta lmába ejtette azt a részét, mely az erdőből kimenekült, még mielőtt az éhség vagy más lappangó ellenség ott bent el nem pusztította, mert az eszelős herceg, kit később gondnokság a lá is helyeztek, a ghirikkel s macskákka l nem törődött többé.

Ezzel befejezem ezt a most már szintén züllő c ikke t ; innen messziről köszöntöm Bársony Istvánt, a j ó vadászt és j e les írót, kinek pompás elbeszélései t már ifjúkoromban nagy élvezettel o lvastam s kire ezért há lásan emlékezem is, kérem vigasztalódjék, ha züllik is mindenfelé a vadásza t é s m á s ember i do log ; a természet megújul és mindig újra felölti az ifjúság, a virulás h ímes köntösét.

Pa le rmo. K. D.

A kopasz kutyákról. Két képpel,

írta : Dr. Zimmermann Ágoston.

A rendkívül ritkaszőrű, c s a k n e m szőrtelennek látszó kutyákat szokták „meztelen" kutyáknak vagy kopasz kutyáknak nevezni. Ilyenek ná lunk is, bár aránylag ritkán, láthatók és ezeket több­nyire az amerikai kopasz fajta nevével jelöl ik meg. Kérdéses azonban , hogy ezek va lóban külön, öntí//ó fajtát képviselnek-e, melynek a szőrhióny a je l lemző sa já tsága , vagy pedig csupán a szőr fej lődésének rendellenességéről , kóros, pathologiás állapot­ról lehet ezekben az ese tekben szó.

Brehm a z amer ika i kopasz kutyát az agárhoz hasonló külsejűnek írja le, törzse megnyúlt, horpaszai erősen behúzód­tak, há ta görbült, mel lkasa szűk, nyakhossza közepes, feje hosszúkás , homloka erősen domborodó, arcorri részlete kissé megnyúlt, előrefelé keskenyedő és e lhegyesedő ; széles, el­hegyesedő fülei félig felfelé irányulnak (1. az 1. képen), kopaszak,

1, kép. Amerikai kopnsz kutyn. (Rnitsits felvétele)

mint a lest többi része, hegyük felé kissé begörbül tek; ajkai rövidek és feszesek. Hosszú, karcsú, vékony lábai vannak, hátulsó lábakon hiányzik a fattyúkarom, farka nagyon vékony, mérsékelten hosszú (1. az 1. képen). A farka végén szőr-pamat és többnyire a tarkó tóján is található egy szőrcsomó, egyébként kopasz és nem tetszetős, mert a bőr fekete színe, mely egy idő múlva szürkéssé lesz, helyenkint festéknélküli, hússzínű foltokkal, kopasz bőre szépnek alig nevezhető. A törzs hossza 65 cm., a faroké 25 cm., a marmagassóg 35 cm.

A kopasz kutya leginkább Közép- és Dé lamer ikában honos. Columbus az Anti l lákban, Cortes Mexikóban, Pizarro Peruban találkozott i lyenekkel, melyeket a benszülöttek istenekként imádtak (Rengger). Utóbb Tschudi beha tóbban foglalkozott Délamerika kutyafajtóival és két fajtát különböztetett m e g ; ezek közül a Cam's Caraibicus szőrtelen, csupán homlokén és farka végén van fehér szőrcsomó, színe palaszürke, hangja nincs, néma, Peru melegebb vidékein honos, a Kordil lerákban el lenben sokat szenved a hidegtől ; a másik a Canis Ingae hegyesorrú, fülei is hegyesek, ugat, nyájakat őriz és többféle színváltozatot mutat, melyek európai kutyákkal való keresz­tezésből á l l tak elő, gazdáit a Kordi l lerékba is követ i ; az ősi s írokban az emberi múmiák lábáná l gyakrabban találni ennek csontos vázát. Humboldt Sándor is megemlékezik a néma, szőr­telen kutyáról, mellyel még most is gyakrabban találkozni Peruban és Quitoban. Keller szerint ezek a félig vad kutyák ma a falvakban, különösen a partvidéken szabadon futkos­nak, míg a hegyekben a Tschudi által leírt inkakutyát tartják a pásztorok és indiánok, mint nyájőrzőket, melyek egyébként nagyon harapósak és a fehérbőrű emberektől idegenkednek.

Amerikán kívül mós világrészben is előfordulnak kopasz kutyák, Darwin török és egyptomi, Beckmann kinai kopasz kutyákról tesz említést. Brehm könyvének régibb (III.) k iadásá­ban (1890.) olvasható, hogy a kopasz kutya, Canis familiáris africanus, Afrika belse jéből származik, innen terjedt el Guineába , Mani lába , Chinába, az Anti l lákba és Dél- s Középamer ikába , az afrikai benszülöttek az ant i lopvadészalaikhoz, a mexikóiak a hangyószó medve vadásza tához használ ják. Fitzinger, Bungartz szerint, a kopasz kutyának hatféle fajtáját különbözteti meg, melyek közül a délamerikai kopasz kutya. Canis caraibaeus meridionalis, a farkashoz hasonló nagyságú, sötét hamvasszürke, kékes árnyalattal ; egyik változata a mexikói kopasz kutya, Canis caraibaeus Hernandesi, melyet Hernandez a X V I I . s zázadban írt le, hízásra való nagy ha j lamossógával tűnik ki, háta zsírlerakódóstól púpos (mexikaniche Buckelhund) , hasa pocaktól lóg, a mexikóiak hizlalják és állítólag előszeretettel fogyasztják ezen kutya húsé t ; az egyptomi kopasz kutya, Canis caraibaeus aegypticus, ezüstfehér üstöke és farokbojtja je l lemző ; a kopasz agár, Canis caraibaeus aegypticus turcicus, az o lasz agárhoz hasonló, a hosszúfülű egyptomi kopasz kutya, Canis caraibaeus lasiotus és végül a sörényes egyptomi kutyának. Canis caraibaeus aegypticus eristatus, üstöke van és tarkójón, nyakán, hátán végig gyér szürkésbarna szőrzet húzódik.

A kopasz kutya ezek szerint tehát főleg melegebb éghajlatú vidékeken honos. Az Európába imporlélt példányok érzékenyeb­bek, fázékonyak, dideregnek, reszketnek.

Sokolowsky a szőrhiány keletkezését is az éghajlati, klimatikus viszonyokra vezeti vissza. A hiányos szőrzet a meleg éghajlaton előnyös sajátság, melyet az ember azután kiválasztás útján a tenyésztésben állandósított é s az öröklés útján átszárma­zott és ál landósult sajátság fajtajelleggé vált. A kopaszságot azonban bajos a trópusi hőmérséklettel összefüggésbe hozni, mert hiszen a trópusi zónában vadon élő állatok szőrzetén, bőrén ilyen irányú hanyatló á ta lakulás i nem sikerült megállapí­tani, léhát a kopaszságot nem lehet az a lka lmazkodás folytán létrejött sa já tságnak tekinteni, bár az is kétségtelen, hogy a kopasz kutyák a melegebb égöv alatt j obban megélnek, mint hidegebb éghajlatban.

Ujabban Friedenthal egy Mexikóból származó kopasz kutya bőrét vizsgélta meg és megállapította, hogy távolról sem teljesen szőrtelen, csupán ritkaszőrű, a sinus-szőrök (melyek szőrtüszőiben véröblök vannak) megmaradtak. A szőrzet ritka­ságát fajtabélyegnel; tartja. Más, régebbi vizsgálatok szerint (Jarell, Waterhouse, Beckmann) a fogak rendellenességei gya­koribbak ezekben a kutyákban, melyek egyébként a hízásra is ha j lamosak. De Meijere, Kohn és Scheuer a bőrben talált el­változások a lapján a kutya ezen kopaszságát typusos mutatio-nak tartják, melynek oka ismeretlen ; így evvel egyben azt is kétségbe vonják, hogy a kopasz kutya külön fajta volna, hanem a szőrhiényt csupán fejlődési rendellenességnek vagy kóros bőr­elvál tozásnak tekintik, mely öröklődik és pedig Heller szerint keresztezéseknél mint a Mendel-féle szabály domináló sa já tsága viselkedik, úgyhogy a kopasz kutyák továbbra is megmaradnak.

A kopasz kulyék fogainak gyakoribb rendellenessége, a hang­adásra , illetve ugatásra való képtelenség, nemkülönben a nőstényeknél (nálunk és a h idegebb éghaj latban gyakrabban) észlelhető terméketlenség egyesek szerint szintén a kopaszság kóros eredete é s je lentősége mellett szól. Az eddig leírt többféle kopasz kutyafajták közötti különbségek arra engednek követ­keztetni, hogy azok tulajdonképen keresztezésekből áll tak elő. Schindelka kopasz kutya keresztezésénél mozaikszerű étöröklést is észlelt, vagyis ugyanazon a kutyán kopasz és szőrös bőr­területek egymás mellett vál takoznak (I. Zimmermann Fej lődés­t anában) . Hoffmann szerint a kopasz kutyák keresztezésénél az ivadékok (alom) az anyjukra ütnek.

Kohn egy kopasz kutya bőrében egyfelől olyan elvál tozáso­kat talált, melyek a szőrök fejlődésének kezdetleges ál lapotára emlékeztetnek, másfelől pedig kóros elvál tozásokat állapított meg, szőrtüszőkbe sarjadzó szarucsapokat , festékszemecskék felhalmozódósát a szőrtüszők egyes részeiben stb. Tapaszta la t i lény, hogy a f iatalabb kopasz kutyák bőre f inomabb, simulé­konyabb, ke l lemesebb tapintató szokott lenni, míg az életkor előrehaladtával a kopasz kutyák bőre keményebb, merevebb, repedező, az elefánt bőréhez hasonlóvá lesz, néha lemezekben le is válnak felületesebb rétegei.

A közelmúltban a m. kir. állatorvosi főiskola anatómiai intézetében két ú. n. amerikai kopasz kutyának bőre került szövettani vizsgálat a lá . Az egyik, kétéves kan, hurutos kutya­betegség (szopornyica) következtében hullott el, a másik, állító­lag négyéves, nősténynél bélgyulladás volt a halál oka, emellett súlyos fekélyes szájgyul ladás (perioslitis alveolaris-szal) volt je len, több zápfog szúvasodott (carieses) és két metszőfoga hiányzott.

Mindkét állat bőre palaszürke, néhány elszórt kisebb szabály­talan alakú rózsaszínű és fehéres folttal tarkázott, nagyon gyéren szorzott, c s a k n e m teljesen kopasz, csupán az orra és a szája körül, a homlokán, a tarkótójón és a farokbojt szőrös. A bőr metszéslapján az irharéteg aránylag vékony (az ember szőrtelen bőrén hasonlóképpen vékonyabb az irharéteg, mint a hol szőr­tüszők nyúlnak belé je) . A bőralatti kötőszövet zsírszegény (bór mint ismeretes, a kopasz kutyák hízékonyak szoktak lenni). Az i rhának a hámmal szomszédos, felületes rétegében, a stratum papil 'are-ban, a papillák, szemölcsök elmosódottak, kevésbé emelkednek be a hámba , ebben a magasságban , de a mélyebb rétegekben is festékszemecskékkel megrakott különböző nagy­ságú és a lakú (gömb-, csillag-, stb. a lakú) sejtek tűnnek fel a kötőszöveti rostok között. Hasonlóképpen festékszemecskékkel behintett a hóm legmélyebb rétege is, míg a felületesebb, el-szarusodott rétegben, különösen a haróntmetszeteken feltűnő, hogy aránylag nagy lemezeket alkot egymás fölött (1. a 2. képen), melyek esetleg a szőrök működését, védő hatását pótolhatják, másfelől korai kifejlődésükkel a szőrök megjelenésének útját ál l ják. A gyéren szorzott bőr­részletekből készült metszete­ken a szőrtüszők szerkezete nem tér el a rendestől. Viszont a szőrtelen bőrrészletek met­szeteiben sikerült a hámréteg­nek néhány sajátszerű benyo­mulását az irharétegbe felfe­dezni, melyek némileg a szőrök fejlődésére emlékeztetnek (1. Zimmermann Fe j lődés tanéban) . A faggyú- és izzadságmirigyek kisebb s z á m b a n találhatók az irhában, illetve a bőralatli kötő­szövetben ; s i m a / z o m s e j f e f e nagyon elvétve mutathatók ki a k o p a s z k u t y a i rhájában.

A vizsgált esetekben a bőr röviden vázolt szerkezete eltér ugyan a kutya bőrének közönséges szerkezetétől, mindazáltal kórosnak nem minősíthető, mint azt Kohn F. G. teszi, aki a kopasz kutya bőrének eltéréseit öröklődő kóros e lvál tozásoknak tekinti. Ehelyett ezen kutyafajta jellemző sajátságát képviselik azok, mely utódaikra öröklődik. A kopasz kutyafajták megítélésénél , e lb í rá lásénál leginkább az okoz zavart, hogy a trópusokon túl, mór a mérsékelt égöv alatt is, k isebb szómban fordulnak elő, fajtatisztán ri tkábban találhatók és sokszoros keresztezéseik során fajtajellegük veszít je l lemző sajátságaiból .

I r o d a l o m :

Brehm: Illustriertes Tier leben. 4, Auflage. Bearbei te t von Dr. Strauss, Sáugetiere. Bd III. Leipzig. 1915.

Bungartz : Der Luxushund. Berlin, 1888. Friedenthal: T ierhaara t las . J e n a , 1911.

2. kép. Mikroszkópos metszet kopasz kutya bőréből. Az irha szemölcsös ré­tege elmosódod, a hámrétegben festék­szemecskékkel megrakod különböző alakú és nagyságú sejtek, az elszarúso-dott réleg több sorban lemezeket alkot.

Hoffmann : D a s B u c h vom gesunden und kranker Hunde. W i e n , 1901.

Heller: Die vergle ichende Pathologie der Haut. Berl in, 1910. Humboldt A.: Ansichten der Natúr. Herausgegeben von W .

B ö l a c h , Leipzig. Keller: Die Abs tammung der altesten Haustiere. Zürich, 1902. Kohn F. G. : Beitrag zur Kenntn is der Haut des Nackthundes .

Zoologische J a h r b ü c h e r Bd 31 . Abteilung für Anatomie . De Meijere: Über die Haare der Sáugetiere, insbesondere

über ihre Anordnung. Morphologische Jahrbücher . 1894. Vol . 2 1 . Schindelka: Hautkrankheiten. (Handbuch für t ierárztl iche

Chirurgie und Geburtshilfe. VI . Band. ) Wien—Leipz ig , 1903. Sokolowsky: Nackte Hunde. Deutsche Tierárzt l iche W o c h e n -

schrift, 1921. Nr. 14. S f o s s : Die aussere B e d e c k u n g (Integumentum c o m m u n e )

mit E insch luss des Epi thelgewebes . (Ellenberger, Handbuch der vergleichenden mikroskopischen Ana tomie der Haustiere. B d I. Berl in, 1906.

Tschudi: Untersuchung über die F a u n a Perus. St. Gal len. 1 8 4 4 - 4 7 .

Zimmermann: Fe j lődés tan . Budapest , 1917. Zimmermann : Háziál la tok ana tómiá ja . Budapest , 1920.

Vadállatok lépfenéje. Irta : Raitsits Emil.

A lépfene (anthrax) a legrégebbi idők óta ismert fertőző betegség, amelyet a pá lc ika a lakú lépfenebacillus (Bacillus anthracis) idéz elő. Amíg a betegség okozóját nem ismerték, más j á rványos ál latbetegséget is e név fogalma a lá vontak. A lépfenét m é r az ókorban ismerték, mint azt Homeros, Ovidius, Plutarchus, Vergilius és Plinius írásai bizonyítják. Vergilius szerint a lépfenés birkák bundája és gyapja útján az ember is lépfenében megbetegedik. A lépfenés állat vérének fertőző­képességét határozottan, kísérletes á l la toj tásokkal , 1836-ban Eilert állapította meg. A lépfenében elhullott ál latok vérében a pá lc ika a lakú baktér iumokat 1850-ben Davaine és Rayer, 1855-ben Pollender, majd Brauell fedezték fel. 1860-ban Delafond megállapította, hogy a pá lc ika a lakú kórokozók a növényvi lághoz tartoznak és ezeket a baktérium névvel látta el. A lépfene-baci l lusokat mesterséges tenyésztő talajon Koch (1876) és Pas feur (1877) tenyésztették"ki. Pasteur nagyhorderejű kísérletei a lapján, amely szerint a lépfenebaci l lusok fertőzőképességét csökkentet te , a védőoj tások alapját megvetette.

A lépfene okozója a Bacillus anthracis 5—6 ú hosszú é s 1 —1*5 JLI vas tagságú, nem mozgó, hasadós útján oxygén je len­létében szaporodó, burokkal ellátott és spórákat képző hasadó­gomba. Az állati testen belül spórák nem képződnek. A lépfene­baci l lus e l lentá l lóképessége sokkal kisebb, mint a lép fene-bac i l lus spóráié . Napfény beha tásá ra a lépfenebaci l lusok 6V2—15 óra alatt tönkremennek és 5 5 — 5 8 ° melegítés 10—15 perc alatt megöli, míg vastag rétegben sötét helyen 2—3 hétig is fertőzőképesek. Beszáradt vérben egy hónapig is életképesek. A hideggel s zemben el lentól lóbbak, úgyhogy 15 C°-ra fagyasztott húsban két hét múlva sem mennek tönkre. A gyomorsav a lépfenebaci l lusokat 15—20 perc alatt megöli. Evvel szemben a lépfenebaci l lus spórái sokkal e l lentá l lóbbak, mert beszárított á l lapotban I8V2 év múlva is megtartják fertőzőképességüket. A bomló vízben, a t rágyalében, a rothadó vérben és a földben hosszú ideig (15 hó—3 év) é le tképesek. A hús póco lósa a baci l lusokat ÍVs hó elmultával elpusztítja, míg a spórákra hatás­talan. A bőrök szárí tása, sózása nem öli a spórákat , a friss mésztej jel történt kezelésük után 125 napig is életben maradnak . A szubl imát 1 : 1000-hez való hígí tásban a spórákat 20 perc alatt megöli . A lépfene kórokozójónak nagyfokú e l lentá l lóképes­sége folytán a földre hullott minden csepp lépfenés vér tenyésztő­telepe lehet a félelmetes fertőzőbetegségnek. A földbekerült lépfene baci l lusok és spórák már az e lőbb említettek a lap ján több éven keresztül fertőző képességűvé teszik a talajt s annak kör­nyékét.

A lépfenés ál latok vére nagymértékben fertőzőképességű, úgyhogy a lépfenés vércsepp egymill iomod része 2 3 — 2 4 óra alatt a bőra lófecskendezés után a tengeri malaco t megöli .

Te rmésze te s módon a növényevő ál la tok úgy fertőződnek, hogyha a lépfenespórákat tar ta lmazó lakarmányt vagy ivóvizet elfogyasztják. A spórák a gyomor s avának el lentál lva, tovajutnak és az a lkal ikus bé lnedvben bac i l lusokká növekednek. A takar­mány a spórákkal a lépfenétől fertőzött talajon fertőződik, a talajt pedig lépfenés állatok vére, bélsara , hul lája vagy hulla­része fertőzi.

A talaj mé lyébe jutott lépfenebaci l lusokat és spórákat a talajvíz, az esőgiliszták, cs igák (Árion fuscus) hurcolhat ják tovább. Braz i l i ában Marchoux és Salimbeni szerint a keselyűk egy faja, az „urubus" lépfenés dögök elfogyasztása után bél­saráva l temérdek spórát szór szét a talajon. Var jak, rókák és a betegséggel s zemben kevésbé ellentálló kutyák lépfenés dögökön való l akmározás után bélsarukkal fertőzik a talajt. A ta la jban pedig a baci l lusok kedvező nedves időjárásban hasa­dás útján tovább szaporodnak, majd amint a szaporodásukat elősegítő feltételek megszűnnek, spórákká alakulnak át, amelyek a kedvező időjárásra újból hasadós ra a lka lmas baci l lusokká a laku lnak át. Ily körülmények között a már egyízben fertőzött talaj hosszú időn keresztül fészke lehet a lépfenés fertőzésnek. A lépfene leggyakrabban nedves, árvízjérta, vadvizes legelőkön tartott á l la tokon, főként a nyári hónapokban szokott fellépni. Istóllózott á l la toknál a fertőzött talajról származó takarmány vagy ivóvíz közvetíti. A takarmányt az is tál lóban fertőzheti a betególlat ürüléke, vére, továbbá a szénapad láson szárított lép­fenés á l la tok bőre. Eurich vizsgálatai szerint a perzsiai gyapjú 4'3°/o-a, a keletindiai gyapjú 2 0 % - a a vett próbák szerint lépfene spóráktól fertőzött. Nem ritkán a lépfenés fertőzésnek oko­zója a lépfenében elhullott á l la tok csont jából készült csontliszt, vagy húsukból készült húsliszt.

Ha tásos lépfenefertőzés c sak i s oly módon jöhet létre, ha az állat nagyobbmennyiségű spórát vesz fel. A spórák mennyi­sége, amennyi a betegség e lőidézésére elegendő, igen különböző, az függ az ál lat érzékenységétől , el lentál ló képességétől . Elő­fordulhat, hogy az állat bizonyos mennyiségű spórát hord magó­ban, azt bélsaróval ki is üríti, anélkül , hogy megbetegednék s amint a szervezet e l len tá l lóképessége meghűlés, megerőltetés, éhezés stb. folytán csökken, a lépfene kifejlődik. Oppermann vizsgálatai szerint egészséges juhok 100.000 spóra feletetése utón, míg előzetesen éheztetett juhok 51 .000 spórától elpusztulnak.

A húsevő ál latok rendszerint lépfenében elhullott ál latok vérének vagy húsának e l fogyasztása után betegednek meg. A b b a n az esetben, ha a húsevő ál lat friss lépfenés húst eszik, amelyben csak is lépfenebaci l lusok vannak , az egészségre ártal­matlan lehet, mert a gyomor sósava tönkreteszi, megemészti . Az utóbbi ese tben csak i s akkor válik é r ta lmára a húsevőnek, ha a lépfenés húsból nagyobb mennyiséget fogyasztott el s ily esetben a be l ekbe a meg nem emésztett húsrészletekkel életképes lépfenebaci l lusok ju tha tnak és előidézik a lépfene fellépését. Amikor a lépfenés állat húsa hosszabb ideig áll, úgy a felületén lépfene-spórák keletkeznek, amelyek a gyomor emésztő nedvének ellent á l lnak és ily módon a be lekbe jutva, k ics í ráznak és a lépfenés fertőzést előidézik. A fertőzés létrejöhet a száj , a torok nyálkahár tyá jának sérülésein keresztül s nem ritkán a bőr sérülései is okai a lépfenés fertőzésnek. A lépfene közvetlenül állatról ál latra nem ragad át.

A természetes fertőzéssel szemben igen é r z é k e n y e k é növény­evő emlős állatok. A leggyakrabben a hasznos háziál latok betegszenek meg a lépfenében és pedig a fogékonyság sorrendje szer int : juh, ló, s za rvasmarhe , kevésbé a kecske, még ri tkábban e sertés é s bively. A vadon élő ál latok közül az őz é s a szarves ritkán betegszik meg lépfenében, evvel szemben e már domesztikált jávor- vegy rénszervesok között já rványszerű megbetegedést okoz. Eckert vizsgáletai szerint a lépfene baci l lusei megbetegítik e jávorszarves t és ezeknél e Pesteur-féle oj tóenyeggal nem érhető el kedvező eredmény. A vaddisznó is ha j lamos e lép­fenére. Állítóleg a vadnyulak is megbetegednek jórvónyszerűen lépfenében. Az elefántok hazá jáben , Indiában, különösen az e lefántbor jacskák Evans ész le lése szerint a leggyekrebban az esős é\ s zakben (május és június) és a monsum végén (szep­tember és október) az árvizektől nedves levegőben nem ritkán lépfenében pusztulnak el. A lépfene az elefántok között az év minden hónap jóban előfordulhat és idősebb elefántok is meg­betegednek és nem ritkán elhullásukat is okozza. Smith ész­lelése szerint minden ese tben igen gyors lefolyású vol t ; némely esetben néhány napig elhúzódott. A lépfenés tünetek mellett a sán taság és helybeli duzzanetok uralták a betegség kórképét. B o n c o l á s a lke lmóva l a bőr alatti kötőszövet gyulladásos vizenyője volt je len . Míg az irodalom a természetes viszonyok között tartott elefántok lépfenéjéről megemlékszik, addig az á l la tker tekben tartott e lefántok lépfenés megbetegedéséről nem találtam fel­jegyzést , így sa jnos a budapesti ál latkertünkben 1922. szeptember hó 3-án lépfenében elhullott nőstény elefánt az első eset.

A vadon élő ragadozó ál latokra vonatkozólag a következő feljegyzéseket talál tam :

Az 1375-ik évben Németországban jérványszerűen fellépett lépfene a lka lmával az erdőkben élő állatok, ezek között farkasok, rókák és medvék elpusztultak.

Magyarországon az 1708-ik évben uralkodó lépfenejárvány a lka lmáva l más vadon élő á l la tok mellett farkasok és rókák is elpusztultak. 1778-ban a thüringiai erdőben rókák, Bajorország­ban az 1807-ik évben rókák és borzok hullottak el a lépfene-járványok a lka lmáva l . Az 1823-ik évben a lappok földjén a rénszarvasok közölt fellépett lépfenejérvány a lka lmáva l farkasok is elpusztultak. A lépfenejárványok elterjedésével kapcso la tban mindig azt tapasztalták, hogy az erdők ragadozó vadja meg­kevesbedett .

Schmidt szerint a ragadozó ál la tok lépfenéjének alakjáról és a betegség lefolyósóról kevés megbízható adat ismert. Heusinger ismertetése szerint két medve és egy farkas a lépfenés lóhús elfogyasztása utón még aznap elhullott. Mós ese tben a lépfenés hús etetése közben pusztulnak el. Lépfenében beteg ragadozók­tól, amelyek vadószzsákmányul estek, vagy mint dögöt találtak, emberek igen gyakran fertőződtek. így meghal t egy ember lépfené­ben, mert egy lelőtt lépfenés rókót lenyúzott, miközben újja s e b e s volt.

F ranc iaországban a mezőn talált lépfenés farkashul lának lenyúzásakor fertőződött ember elpusztult a veszede lmes beteg­ségben. A lépfenés fertőzés igen érdekes esetéről számolha tok be. Az 1763. év nyarán Finnországban az orosz határon Eunökiben lezajlott lépfenejárvány a lka lmával elásott hullából egy medve lakmározott , mire az rövidesen el is pusztult. Az el­hullott medvét Eunökiből szá rmazó paraszt megtalál ta és a véletlen sze rencsének gondolta a leletet. Örömmel fogott az értékes bunda lenyúzásához, de alig ért haza , beteg lett és meghalt . Amint a szomorú esetet W i b o r g b a jelentel ték, szigorú parancsot adtak ki a medvebőr e légetésére . Gesfrin p lébános azonban , ki a temetési költségek fejében a medve bőrét kapta, nem hitte el, hogy a paraszt ha lá lá t a medve bundája okozta. Ahelyett, hogy a bőrt elégette volna, rábeszél t egy parasztot, hogy a bundát készítse ki. A bőr cserzésével foglalkozó paraszt és a két segítőtársa megbetegedet t é s meghalt . A tragikus esetet úgy W i b o r b a , majd Pétervérba jelentették, mire szigorú paran­csot küldtek, hogy a le lkész a bundát 48 órán belül száll í tsa fel, ha szabadulni a k a r a kiszabott büntetéstől, mely szerint a medve bundája és az a ház hol cserezték, eset leg a lelkész házával együtt felégetendő. Midőn a le lkész a medve bundáját , mely már három-négy kézen keresztül a svéd határon á rúba került, újból tu la jdonóba vette, a következőt m o n d t a : Miként lehetséges, hogy e bunda a ha lá lese tek okozója ? megdörzsölte a bundát és megszagol ta . Erre azután beteg lett a le lkész és oly f legmonés dagana t fejlődött a testén, mint amilyen a lépfenétől fertőzötteknél szokott kifejlődni. A fertőzés után a lelkész is el­pusztult.

Az e lőbb említett lépfenés esetek régi fel jegyzéseken a la­pulnak, amely ese teknél a lépfene a tudomány mai á l láspont ja szerint vett biztos megál lap í tása ké tséges s ily ér te lemben a szóbanforgó lépfenés megbetegedéseket is némi fentarlással fogadhatjuk, annál is inkább, mert a gyakorlati tapasztalatok szerint a kutyák é s más ragadozóféleségek á l t a l ában a lépfenével szemben el lentél lók. A német „Institut für J agdkunde" a vadon­ból szá rmazó elhullott róka hulláján lépfenét kétséget kizáróan állapított meg, mely utóbbi megál lapí tás megerősíti azok nézetét, hogy a lépfene a vadon ragadozói között előfordul.

A rendelkezésemre álló irodalmi adatok tanulsága szerint a lépfenés fertőzés folytán elpusztulnak a majmok is. M a j a és Bovone ész le lése szerint kényszervégott tehén húsának feletetése után majmon, a ser tések torok Iépfenéjéhez hasonlóan , a torok tájék nagyfokú, kocsonyás , vérömléses beszűrődése, továbbá a lépfenére je l lemző lépduzzanat volt j e len . Az e l ő b b említett szerzők a majom megbetegedésével kapcso la tban , a kényszer­vágott tehén feletetése után elhullott két oroszlánon a torok­tájon vérömléses duzzanatot és a lépfenére j e l l emzően a lép megnagyobbodásá t és á l l o m á n y á n a k kátrányszerű és szaka-dékony voltát ál lapították meg.

Állatkei tekben, hol az ál la tok etetésére nem fordítják a kellő gondot, a ragadozó ál la tok között a lépfene is szedheti á ldoza­tait, így a poseni ál latkertben 6 nap leforgása alatt kél oroszlán, egy j aguár és sakál , továbbá három mosómedve és két ormányos medve, amelyek igen különböző távolságú ketrecekben éltek, lépfenében pusztultak el. Lange az elhullott vadál la tokból a lépfene baktér iumait mikroszkóppal , kulturális és á l la toj tással kimutatta. A fertőzést, mint kiderült, lépfenében elhullott ló húsó­nak feletetése közvetítette.

0 / f és S í rőse szerint az emlős vadál la tokon kívül, a szárnyas­állatok közül lépfene a strucra is veszedelmes .

A vadészterületeken a lépfene széthurcolását a varjak és a rókák közvetíthetik. Ezek az ál la tok a lépfenében elhullott vad vagy nem megfelelően elásott háziál lat (juh, sza rvasmarha stb.)

testrészeit szertehurcolják s így a talajt nagyobb területen fertőzik. Mollet etetési kísérletei szerint a lépfene baci l lusai ugyan a ragadozók emész tőnedve iben tönkremennek, de a spórák a bé l sá rban vál tozat lanul e l távolodnak. Ily módon a lépfene csiráit a rókák és a legnagyobb válószerűség szerint a dögevő ragadozó madarak is bélsarukkal szerte szórhat ják és ily módon a vadászterület talaját nagyobb területen fertőzhetik.

A fertőző anyag rendszerint a bé lcsa tornén kerül a szer­vezetbe a takarmány vagy ivóvíz útján. A bé lcsa torna nyálka­hártyáján keresztül a spórákból kisarjadzott bac i l lusok a vér­á r a m b a kerülnek, ahol rohamosan e l szaporodnak és kifejtik mérgező hatásukat .

A lépfenében elhullott vadál la tokon a kórbonco lás a l k a l m á ­val hasonló e lvá l tozások láthatók, mint a hasznos háziá l la tok lépfenéjénél . A vérsötét feketevörös, lakkszerű, kétrényszerű folyékony. Vé römléses vizenyős beszűrődések a test különböző részein. A nyálkahár tyákon és egyéb szervekben vérömlések. valamint a nyirokcsomók duzzadtak és sötét vérömléseklől tarkí­tottak. Az ol lógyomor vagy a belek nyálkahár tyáján vérömléses v izenyős beszűrődések. A lép 2 —5-szörösére megnagyobbodot t . Az állatkertünk lépfenében elhullott e lefánt jának lépe az á l la l ­orvosi főiskola kórbonctani intézetének hul labonlósa szerint kb. 50 kgr. súlyú lehetett.

A lépfene lappangósi ideje 1 — 1 4 nap. A vadon élő á l la tok vagy az állatkertben tartott vadál la tok lépfenéjének tüneteiről kevese t tudunk. A lépfene tünetei a vadál la tokban azonban megegyeznek a ha sznos ház iá l la tok lépfenés tüneteivel. Az irodalmi adatok szerint rerldszerint a lépfene vadál la tokon igen gyors lefolyású, mint az ál latkertünkben tellépett lépfenés eset is tanúsít. Nelly, nőstény elefánt a reggeli t aka rmányozásná l teljesen egészséges volt, az esti etetésnél (18 órakor) abrakját nem fogyasztotta el, hanem ormányával az abrakot a hátóra szórta. Ezt követőleg rövidesen nyugtalankodni kezdett, ide-oda támoly­gott, melynek sú lyosbodásával össze is esett és a felkelés után tántorogva járt. Az első tünetek felépésétől számítva két órán belül az elefánt hirtelen elpusztult. A leírt gyors lefolyású tüne­tek, valamint az elefánthulla testnyílásaiból kiszivárgó sötétvörös véres anyag a lépfene fenforgásét je lezte , melyet a kó rbonco lás és mikroszkópos vizsgálat meg is erősített. A vadon élő á l la ­tokon fellépet fépfene tüneteit nem igen lehet módunkban meg­figyelni, mert a már betegállat vagy a sűrűben elbúvik, vagy pedig a magáva l tehetetlen állat a ragadozók á ldoza tává esik. Állatkertekben a növényevő vadál la tok lépfenéje esetenként elkerülhetetlen, mert a takarmány ese t legesen lépfenés fertőzött-ségét a legszorgosabb vizsgálat sem tudja megál lapí tani . Minden­esetre az ál latkertek növényevő á l lományá t a lépfenés fertőzéstől b iz tosabban óvhatjuk meg, ha az ál la tok részére a takarmányt megbízható , az ál la tegészségügyi intézkedéseket betartó uradal-mokból szerezzük be . Az ál latkertek ragadozói között a lépfene nem jöhet létre, ha részükre állatorvosi vizsgálat szerint egész­ségesnek minősített hús vagy húsrészeket adagolunk.

A lépfene elleni védekezés intézkedései szerint a vadál lo­mányban fellépett lépfenés megbetegedés gyanúja az elsőfokú ha tóságnak beje lentendő. A fertőzés forrása kikutatandó (takar­mány, fertőzött legelő) és a továbbfertőzés megakadá lyozandó . A vadászterület ragadozói, amelyek a fertőzést tovahurcolhat ják, mindenféle módon kíméletlenül kiirtandók. Állatkertekben lépfene-j á rvány esetén esetleg védőoj tás a lka lmazha tó , ame lynek ered­ményes voltóról gyakorlati tapaszta la ta ink n incsenek .

I r o d a l o m .

O/f és Sfröse ; Die Wi ldkrankhe i t en und ihre Bekámfung. 1914. Hutyra és Marék: Spezie l le Pathologie und Therap ie der

Haustiere. 1920. Eckert N.: Die Seuchen unter den Rennl ie ren .Archív für

Veter inárwissenschaft . 1899. Schmidt M.: Die Krankhei ten der Raubt iere . Berl in 1872. M a j a és Bovone: U n a part icolare forma di ca rbonch io

emet ico con loca l izzaz ione ana loga a quel la dei suini, rio contrata in due leoni ed in una se immia . Giorn. S o c . Naz. V . 1913.

Lange: Zur Milzbrand infection der Raubt iere . Hygienische Rundschau X I . ef. w. 11.

Evans: Hámorrhagische Sept ikámie des Elephanten . T h e Journal of trop. vet. s c i ence . Vol . I. 1906.

Koch A.: Encyc lopád ie der gesammten Thierhei lkunde. 1885.

A Circaétus gallicus vetélő ujjáról. írta : Warga Kálmán.

Az egyetemes madártani szakirodalom az összes nappali ragadozó madarak közül hosszú ideig egyedül és kizárólag a Pandionidákat ismerte o lyanoknak, mely madarak külső láb­ujjukat a baglyok módjára vetélhetik, a z a z : ágon ülés vagy kapaszkodás közben tetszésük szerint a rendes e lőreál láson kívül hátrafelé is irányíthatják, fordíthatják.

Sharpé, az 1909-ben elhunyt legnagyobb angol ornithologus az ő alapvető szisztematikai nagy munká j ában 1 ) éppen ezért a Pan­dion és Polioaétus g e n u s o k 2 ) s zámára egy egész külön alrendet állított fel — Suborde r : Pand iones c ímen — és ennek a subordonak éppen ez a vetélhető külső lábujj képezi legfőbb megkülönböztető jellegét.

A legfontosabb külföldi és hazai ornithologiai szakművek egy egész soroza téban azonban nyoma s incs annak, hogy a Pandionon : a ha lászsason, illetve a Pandiones a l rendbe tartozó 6 a lakon kivül valamelyik más nappali ragadozó madár is képes volna előreálló külső lábujját velélőujj módjára a lkal­mazni, tehát adott vagy szükséges helyzetben vetélőujj gyanánt haszná lva : hátrafelé irányítani, és idevágólag mindössze c sak két klasszikus anatómiai munkában találtam rövid adatokat arra nézve, hogy a Pandionidákon kívül mely nappali ragadozó madaraknál fordul még elő a sa já tságos és kiváltságos „vetélőujj" .

Fürbr inger a ) ha ta lmas művében többek közt egy helyen említi, hogy a Circinaek é s Polyborinae-k lábuj ja inak képlete némi bagolyhasonlósógra vall, más helyen pedig azt mondja, hogy a Pandion és Polyborus genusok tökéletlen vetélő ujjal bírnak.

G a d o w 4 ) pedig úgy nyilatkozik, hogy a Pandion és Circus genusoknál a negyedik, a külső ujj tudomás szerint hátrafelé fordítható, vagyis vetélő.

Fürbinger és Gadow adatai után szinte csodála tos és rend­kívül meglepő, hogy a többi auctorok az európai ragadozók közül — mert a Polyborus 4 faja Amer ikában , a Polioaétus 3 faja Indiában él — továbbra is c sak a Pandionnál említik a vetélőujjat , de a Circus-fajoknál erről nem beszélnek ! . . .

Pedig mégis van a palaearkt ikus fauna európai madér-alakjai között a ha lászsason vagy rárón (Pandion hal iaétus L.) kívül még egy másik nappali ragadozómadár is, mely az ujj-vetélés sa já tságos tulajdonságával fel van ruházva.

Ez a madár pedig a kigyászsas vagy kígyászölyv (Circaétus gall icus G m ) .

Előre kell bocsá j tanom, hogy a Circaétus ezen meglepő sajátságáról S h a r p é 5 ) , Dresse r 0 ) , Naumann 7 ) , B r e h m 8 ) , Fr iderich 0 ) , R e i c h e n o w 1 0 ) , Harter t 1 1 ) , Che rné l 1 3 ) , M a d a r á s z 1 3 ) , L a k a t o s 1 4 ) , szóval a legkiválóbb külföldi és hazai korifeusok közül egyik sem tesz egy árva szóval sem említést, ennélfogva tehát egészen bizo-yos, hogy ez a sajátos tünet előttünk merőben ismeretlen is volt.

Itt közbevetőleg megemlí tem még, hogy Re ichenow (idézett művében) a Pandionon kívül c sak a Polyborus genusnál említi a vetélőujjat, míg az ugyancsak a Polybor inaekhez tartozó Ibycter és Polyboroides genusoknál , valamint a Pol ioaétusnál nem, viszont Sharpé a Polyborusnél s a másik e lőbb említelt két genusnál nem tesz vetélőujjról említést.

Sharpé különben később, a budapesti 11. nemzetközi ornit­hologiai kongresszus szómára irt munká jában l j ) kijelenti, hogy a British Catalogueban annak idején a Polioaétus genust tévesen helyezte a „Pandiones" csoportba, mely dolog a tények helytelen értelmezésén alapult. Itt ugyan nem említi a vetélő ujjat, valószínű azonban , hogy ide célzott, illetve, hogy a tévedés erre vonatkozik.

Czynk Ede, néhai j e les erdélyi ornithologusunk adta eddig a kígyászölyv biológiájának egyik legrészletesebb l e í r á sá t 1 6 ) , sőt fogságban is tartott egy példányt hosszabb ideig, melynek szokásai t , sajátságait a lka lma volt közelből és közvetlenül tüze-

l ) Catalogue of Ihe Accipitres. 1874. B ) A Polioaétus nemnek ,'i faja van, melyek Indiában cinek; a Pandiun nem­

nek szinlén 3 faja van, egy amerikai, egy ausztráliai, mig a Pandion haliaétus Európán kívül Ázsia és Afrikában is előfordul.

3 ) Unlersuchungen zur Morphologift und Systcmaiik der Vögel. 1888. II. Band. pag. 1306., 1309.

Bronn's : Kiessen und Ordnungen des Thier-Reichs. Vögel. 1891. I. Theil. pag. 516.

5 ) A Hand-Book lo Ihe Birds of Crcal Brilain. 1896. y A History of the Birds of Europe. 7 ) Naturgeschichle der Vögel Millcl-Europas. 8 ) Tierleben :.„Vögel. ^ Nalurgeschichte der deulschen Vögel.

, 0 ) Die Vögel. Handbuch der s>stematischen Ornilhologie. " ) Die Vögel der palaearktischen Fauna. 1 ! ) Magyarország madarai, 1899.

1 - í ) Magyarország madarai. 1903. H ) Magyarország nappali orvmadárfaunája. 1910, , 5 ) A Review of Recent Attempts to Classify Birds. 1891. pag. 64. " ) Aquila. 1897. pag. 2 5 4 - 2 5 9 .

tesen megfigyelhetni, de tartalmas és kimerítő le í rásában erről a vetélhető külső ujjról ő sem tesz említést, tehát a kígyászölyv­nek ez a karakterisztikus képessége előtte is ismeretlen maradt.

A kígyászölyv nálunk a ri tkább fajok közé tartozik, én magam a szabadban c sak T e m e s v á r környékén találkoztam vele néhányszor , lőjegyzékemben azért nem szerepel, egypár lőtt példány azonban megfordult kezemben, a kitömötleket és bőröket (balgokat) nem is említve, de fogságban levő eleven példányt c sak mos tanában volt a lka lmam közvetlen közelből szemügyre venni.

Ugyanis szeptember 17-én az Állatkertben já rva , Cerva Frigyes, az Állatkert kitűnő ornithoinspectora egy érdekes é s új szerzeményre hívta fel a figyelmemet.

Együttesen megtekintve a telelő kamra egyik homályos fülkéjében ideiglenesen elhelyezett madarat , azt mér az első ránézésre Circaétus gal l icus-nak határoztam meg, mert az össz­benyomás , melyet egész habi tusa keltet t : impozáns , szé les feje azokkal a nagy sárga bagolyszemekkel , az elég hosszú farkat alig elérő szárnyakkal é s egészben véve színezete, sőt nagysága is, meg sem engedte, hogy az ember a Pandionra gondoljon.

Hanem most egy oly rendkívül érdekes fordulat következett be, mely mindkettőnket va lóban meglepett I . . .

Az történt ugyanis, hogy a madár a földről felröppent az ágas ülőkére és amint ott megült é s fejével minden mozdula­tunkat követte, egyszer csak a tövénél rövid kötőhértyával ellátott külső ujját egész könnyedén, mondhatnám szabályszerűen olykép hajlította visszafelé hátra, hogy a középső és belső ujja az ágak elülső, míg a hátsó és szóbanforgó külső ujja teljesen és töké­letesen az ágnak hátulsó oldalára került!

Ezt közvetlen közelből látva, úgyszólván kénytelenek voltunk egy ideig a Pandionra gondolni, mert az összes hazai , sőt európai nappali ragadozók közül, a fentemlített szakirodalmi adatok szerint (a csak Gadow óllal említett Circusoktól eltekintve) egyedül c sak i s ez az egyetlen egy faj képes külső lábujját bagoly­módra vetélni, vagyis ezt az ujját a szükség vagy tetszése szerint előre vagy hátra fordítani.

A madár majdnem félóráig tartó szemlénk alatt forgolódása közben külső ujját nemcsak egyszer, de számtalanszor vetélte, két ujjal előre, két újjal hátra fogván át ülőkéje ágasá t s ebben a helyzetben huzamosabb ideig is egészen nyugodtan megmaradt .

Hogy a dologban tökéletesen bizonyos legyek, e lhatároztam a madár „kézben" való determinólását, mert így azután a csűd je l lemző volta rögtön csa lhata t lan biztonsággal mondja meg, hogy tulajdonképp miféle szerzettel is van dolgunk, mert míg a Pandion csűdje javarész t fölfordított fedélzsindelyalakú érdes pajzsokkal van borítva, addig a Circaétus csűdje rendes i rányban ál ló fedélzsindelyekhez hasonló , szögletes idomú, kigyóbőrszerűen pikkelyes hálózattal van födve.

Nos, így is történt és a madara t kézbevéve, határozottan megállapítottam, hogy ez a madár — vetélőujj ide, vetélőujj oda — bizony va lóban Circaétus.

A döntő megál lapí tás után a madarat e lengedve, az újra röglön felszállt az ülőkére és ott először úgy foglalt helyet, hogy három ujja állt előre, de utána mindjárt vetélve fordította, vagy mondjuk hajlította hátra a külső ujját.

Később is megnéztem érdekes madarunkat — Cerva Frigyes és dr. Éhik Gyula tá r saságában — és ők is mindketten közvetlen közelből győződtek meg arról, hogy a Circaélus gallicus, a kígyász­ölyv : bagolymódra képes a külső ujját vetélve hátrafordítani.

Tehá t íme, a k a d n a k még új dolgok a nap alatt . . . Midőn tehát most a Circaétus gallicus külső ujjának vetélő-

képességére vonatkozó felfedezésemet publikálom, bizonyosfokú megelégedettséggel tölt el az a tudat, hogy ezt az ornithologiai szempontból egészen új és eddig teljesen ismeretlen jelenséget mi magyarok állapítjuk meg legelsőnek.

Már most felmerülhet a kérdés, hogy váj jon faji, vagy talán c sak egy különleges egyéni sajátsággal ál lunk-e szemben ? Részemről azt hiszem, hogy faji sa játsággal és ezt a nézetemet rögtön indokolni is fogom.

Mert miért van szüksége a Pand ionnak velélőujjra ? Azért, mert kizárólag halakkal táplálkozik, melyeket a magasból lecsapva , e levenen fog ki a vízből s ez a kifogott zsákmány, amint vergődve evickél a ráró karmai közt, s íkos pikkelyzete folyton bizony könnyen kisiklana, ha hátulról csak egy ujj ka rma fogná, de i lyenkor veszi igazán hasznát a ráró a vetélő-ujjnak, mert hátravetve azt, most már két ujjal előre, két ujjal hátrafelé fogván a fetrengve vonagló h a l a t : így mór egészen biztosan tartja karmai közt a „s íkos" zsákmányt .

Nos, egészen hasonló nézőpontból lehet vetélőujjra szük­sége a Circaétusnak is, mert főleg kígyókkal é l v e : hasonlóan „síkos" prédát zsákmányol . A kígyászölyvnek az aránylag hosszú csűd mellett rövid ujjai vannak, könnyen elgondolhatjuk

tehát, hogy a rövid ujjak közül a síkospikkelyű, fürgén vonagló kigyó könnyen kitudna csúszni , s iklani , ha a madárnak nem volna va lamely oly célszerűen megfelelő el lenintézkedése, mint a vetélőujj a lka lmazása .

Tehá t a kígyászölyvnek ugyanolyan szempontból volna, illetve van szüksége a vetélőujjra, mint a ha lászsasnak . Magyarázatom, azt hiszem eléggé plauzibilis.

A Circaétus gall icus ezen sajá tságát szerencsés voltam fel­fedezni, azt azonban , hogy ez a vetélőujj oly tökéletes-e, mint például a baglyoké, vagy azokéná l primitívebb: csak comparativ anatómiai és osteologiai vizsgálatok alapján lehet majd tökéle­tesen eldönteni. Ebbő l kifolyólag kérem az érdeklődőket, ha a lkalmilag netalán egy elejteti vagy kimúlt kígyászölyvük akadna , szíveskedjenek annak csűdjeit a m. kir, madártani intézethez (Budapest , II., Debrői-út 15.) beküldeni, hogy dr. Greschik Jenő , a mi kiváló ana tómusunk beható bonctani vizsgálat a lá vehesse .

Érdekes volna tudni azt is, hogy a Circaétus genus Afriká­ban élő 6 másik fajának szintén megvan-e ez az ujjvetélési képessége és milyen mértékben ?

Meg kell még emlí tenem, hogy régi jóbaró tom és mesterem, Istenben boldogult Lakatos Károly, „A Természet" egykori szerkesztője és egyik létrehozója, az ő pompás művében, a „Magyarország Orvmadárfaunája"-ban a Circus, Circaétus, Pandion és Pernis genusok részére — rendkívül helyes érzékkel — felállította a „Bagolyszerű átmeneti alakok" (Strigiformidae) csoportját, melyeket többek közt — mintegy látnoki erővel — így j e l l e m e z : „Szemük mindig sárga, tipikus bagolyszem. Fel­tűnik még az erősen bagolyra valló vetélőujj is, ami semmi más nappali orvmadárnál nem fordul e lő . . ."

Laka tos ugyan sem a Circus, sem a Circaétus genus tárgya­lásáná l nem említ vetélőujjal , mindamellet t j ó lesz talán a Pernist és C i r c u s o k a H s ebből a szempontból k issé közelebbről szemügyre v e n n i . . . É s meg kellene nézni a Serpentariust is.

Végezetül c s a k annyit még, hogy miként volt lehetséges az, hogy egy oly érdekes madárnak , mint a kígyászölyvnek ez említett sa já t sága oly sokáig, egészen napja inkig az ornithologusok előtt felfedezetlen tudott maradni ? Erre is meglehet találni a feleletet. Ez a madár főleg délkeleti a lak , nálunk már ritka, Németországban még ritkább, Angl iában meg egyenesen hiányzik, de ahol előfordul is, sokkal rejtettebb életmódot folytat, mint például a haldús vizeknél legott feltűnő és Angl iában is gyakori ha lészsas , mely utóbbinál ilyen módon mór sokkal könnyebben szembetűnhetett a sajátszerű vetélőujj . . .

Azután meg azt sem szabad elfelednünk, hogy egy időben az auktorok tevékenysége javarész t a b b a n merült ki, hogy egy­szerűen átvették egymás adatait , a jót is, a rosszat is, minden kritika nélkül, arra pedig, hogy saját tapasztalataik a lapján újabb adatokat szerezzenek, aránylag c sak kevesen gondoltak a régi j ó vi lágban.

Budapest , 1922. október 4 .

A szobaaquarium. írja : Kellner Jenő,

a Budapest i Aquar ium és Terrar ium Egyesület titkára.

(II. közlemény.)

Előttünk áll a készen berendezett aquarium. A növények egyheti állás után kezdenek szépen meggyökeresedni, a frissen betöltött víz megtisztult és a biológiai egyensúly lassan létrejön. Mielőtt azonban a tartányunkba halakat helyeznénk, még egy-két dologgal kell az aquariumot felszerelni.

Elsősorban is védeni kell a tartány vizét a be-porosodás ellen, mely célból az aquarium nagysá­gának megfelelő üveglappal azt befedjük. Ezen üveg­lap nemcsak a por ellen véd, hanem egyúttal arra is szolgál, hogy meggátolja kedvenceinknek az aquariumból való esetleges kiugrását. Ki nem látta volna már szép napsütéses,időben a tó vizében a vízből felcsapódó halakat? Éppen ezért kitűnő szol­gálatot tesz az üvegfedő, mert le nem takart aquariumból a halak könnyen kiugorhatnak s ha nem vesszük azonnal észre szökésüket, nyomorultul elpusztulnak. Másodsorban be kell szereznünk egy etetőgyűrűt, amely lehet vagy üvegből, vagy celluloid­

ból. Ez az etetőgyűrű arra szolgál, hogy az abba helyezett száraz eleség nem fut szét a víz felületén, hanem a gyűrűben marad s halaink is megszokják mihamarabb az egyhelyen való etetést. Szükségünk van továbbá egy iszaplopóra is, amellyel az aquarium­ban képződő üledéket, rothadt növényrészeket stb. kiemelhetjük, nehogy azok a vizet zavarossá tegyék.

Feltétlenül ajánlatos továbbá egy hőmérőnek az aquariumba való helyezése is, amellyel figyelemmel kísérhetjük a víz hőmérsékletét. Nyáron ezen hő­mérőre szükségünk egyáltalán nincsen, de annál inkább kell az télen és pedig oly aquariumokban, amelyekben exotikus halakat tartunk. Exotikus halaink­nál szem előtt kell tartanunk azt, hogy azok hazá­jukban a melegebb vízhez vannak szokva és így azokat fűtetlen szobában veszély nélkül nem tart­hatjuk. Exotikus halaink nagyrésze elbírja a 16° Cel­sius hőmérsékletet átmenetileg, de állandóan ezen hőfokon tartva, az állat egészsége azt nagyon meg­sínyli. Ezért van tehát szükségünk a hőmérőre, hogy a víz hőmérsékletét figyelhessük és ha azt látjuk, hogy az a megengedett határon túl sűlyed, úgy a víz hőmérsékének emeléséről kell gondoskodnunk. A víz legyen exotikus halainknál télen 20 fok Celsius, de lehet 2—3 fokkal magasabb hőmérsékletű is. Ha a mai szénhiányos időben nem vagyunk képesek szobánkat, melyben aquariumunk áll, állandóan annyira fűteni, hogy az aquarium vize állandóan legalább 20 Celsius fokot mutasson, úgy másként kell a fűtésről gondoskodnunk. Legideálisabb fűtés a villannyal való fűtése az aquariumnak. Ez Német­országban ma már a legjobban elterjedt fűtési mód. Teljesen szabályozható tetszés szerinti hőfokra. Igaz, hogy az áramfogyasztás kissé nagyobb más fűtés­sel szemben, de viszont teljesen megbízható. Áram­fogyasztása literenként egy watt, vagyis 50 literes tartány fűtése óránkint 50 vattot fogyaszt. Másod­sorban jön a gázfűtés, amely szintén kitűnően be­vált, csakhogy ezen fűtési módnál a tartányokat fűtőkúppal kell ellátni. Ez olcsóbb fűtés, mint a villany, de viszont a mai rossz gáznyomásnál a fűtés folyton változik. Harmadsorban a spiritusz és petróleummal, illetőleg olajjal való fűtés jöhet számí­tásba, míg a parafinnal való fűtés a speciális lámpák beszerzése miatt jelenleg számításba nem jöhet. Ezen fűtési módoknál is ajánlatos a fűtőkúp.

Míg a villanyfűtésnél a fűtőtestet direkt az aquariumba helyezzük bele, addig a gáz-, vagy spiritusz-, illetve petróleum- és olajfűtésnél a fűtés az aquarium fenekén át történik. Gondoskodnunk kell tehát már az aquarium berendezésénél a fűtésről is. Ha aquariumunk teljesen üvegből van, úgy azt gázzal, vagy más folyékony anyaggal a következő módon fűtsük. Készítünk egy kis ládikát, melynek sem teteje, sem feneke nincsen, csak a négy oldala, amely az aquarium alapméretének felel meg. Erre helyezünk egy ugyanakkora méretű vasbádogból készült és körülbelül 2 cm. magas tepsit, amelybe finom szitált dunafövenyt terítünk szét. Erre állítjuk azután az aquariumot. A ládika egyik hosszoldalán egy kis ajtót vágunk ki és a felső széleken körös­körül körülbelül 1 cm.-es lyukakat fúrunk. Ebbe a ládikába a tepsi közepe alá állítjuk a kis Bunsen-égőt, vagy spiritusz-, illetve petroleum-lámpácskánkat, esetleg olajmécsest. A meleg a tepsiben lévő homo­kon keresztül átplántálódik az aquariumba, amely-

nek hőmérséke hamar emelkedni fog. Megjegyzendő, hogy a lámpának csak igen kis lánggal szabad égnie. A bádogfenekű aquariumok fűtése egyszerűbb, amennyiben a lángocskát direkte az aquarium fene­kének közepe alatt helyezzük el. Ezen fűtési módok­nál (fenékfűtés) azonban igen könnyen mocsárgáz fejlődik, ami az aquarium lakóira igen hátrányos, sőt néha veszélyessé is válhat. Ha tehát fenékfűtést vagyunk kénytelenek alkalmazni, akkor (úgy a be­rendezésnél is már) az aquariumba földet helyeznünk nem szabad, hanem csak homokot, hogy a föld melegítése által mocsárgáz ne fejlődhessék s a nö­vényeket, melyeket aquariumunkban elhelyezni aka­runk, kis cserepekbe ültetjük és ezeket dugjuk bele a fövénybe.

A fűtőkúp tulajdonképpen a mindennapi életben használt, ivópohár-alakú vörösrézből készült (nyomott) edény, mely kívül-belül ónozva (cinezve) van és szájával lefelé az aquarium fenekének közepén ezen célra kivágott lyukba forrasztjuk olyképpen, hogy az körülbelül 1 cm.-nyire abból kiálljon. Az aquarium berendezésénél ezen kúp köré körülbelül 3—4 cm.-nyire csak tiszta fövényt helyezünk, úgy, hogy a kúp mellett közvetlen föld ne legyen. A lángocskát a fűtőkúp alá állítjuk és mihamarább tapasztalni fogjuk, hogy az aquarium vizének hőmérséke kezd emelkedni s némi gyakorlat után állandóan bizonyos hőfokon tartható.

Hogy a legszükégesebb felszerelésünk teljes le­gyen, még drótkefét szerzünk be az aquarium tisztí­tására, amellyel az üvegfalakra esetleg lerakodó algákat időről-időre letisztítjuk. A felsorolt segédesz­közöket az állatkerti aquariumban beszerezhetjük jutányos áron.

A z a q u a r i u m b e n é p e s í t é s e .

A leírt előkészületek után a tenyésztendő halfélék megválasztása okoz gondot. (Az előbb felsoroltakból kifolyólag választás előtt állunk.) Tarthatunk olyan halakat, amelyek részére az aquarium fűtése egy­általán nem szükséges, tehát ú. n. hidegvízi halakat, vagy pedig exotákat, melyek azonban télen fűtött aquariumot kívánnak. Az exoták között vannak ismét ikrázás által szaporodók és olyanok, amelyek fiaikat elevenen hozzák a világra. Aquariumunk be­népesítésénél, tehát eleve fontoljuk meg, hogy milyen halakat szeretnénk tartani. Hidegvízi és melegvízi halakat télen egy tartányban nem ápolhatunk, mert a hidegvízi halak nem bírják télen át a meleget és viszont az exoták nem bírják a fűtetlen aquariumot. Lássuk tehát először a hidegvízi halak közül azokat, amelyek az aquariumban való tartásra legalkalma­sabbak. (Folytatjuk.)

Előfizetési felhívás. A magyar kultúra terjesztése a megpróbál ta tás napjait éli.

A magyar művelt középosztály mindenétől kifosztva, földhöz­ragadt nyomorúságában nemcsak testileg éhezik, hanem szel le­mileg is. Könyvet nem vehet, folyóiratokat nem járathat , hiszen kenyérre is alig jut. A régi boldogabb korban a komoly és a tudományokat terjesztő folyóiratokat a minden szépért é s nemesért lelkesedő és tanulnivágyó magyar középosztály tartotta fenn az akkor is nehezen megkeresett a l ac sony jövede lméből . Most azonban kire támaszkodjunk ? A közhatalom mindent megtesz a magyar kultúra i s tápolásánál .

Így a legutóbb a Budapes t fővárosi t anács íenkölt gondossága elhatározta, hogy lapunkat a legnagyobb áldozatok árán is fentartja. A nagy drágaság révén azonban az előfizetési díjakat

is a jövőben emelni vagyunk kénytelenek úgy, hogy az 1923. évben az évi előfizetési díj 300 korona lesz, mely összeg a mai viszonyokhoz mérten oly csekély, hogy azt a szabad pályán lévő magyar honfitársaink igen könnyen nélkülözhetik.

Fizessen elő minden magyar csa lád az „A Természe t" folyó­iratunkra, mely szórakoztatva tanít, ifjúban és felnőttben a nemesebb gondolkodást tartja ébren é s a szer te lenségében tobzódó emberiséget vissza óhajt ja vezetni a leggondosabb, szerető anyánkhoz, a magasztos természethez, mely bánatot el­oszt és bút felejtett. Gyermekeinknek ne modern regényeket és e lbeszéléseket adjunk olvasmányul , hanem kedveltessük meg a természetszeretetet, melynek hirdetője az „A Természet" .

Terjesszük lapunkat és gyűjtsünk minél több előfizetőt. A szerkesztő.

A k é t s o r o s a p r ó h i r d e t é s e g y s z e r i m e g j e l e n é s e 5 0 k o r o n a

T e r m é s z e t t u d o m á n y i Közlöny. Szerkesz t i : Ilosvay Lajos közre­működésével Gorka Sándor. Szerkesztőség és k iadóhiva ta l : Budapest VIII., Eszterhózy-u. 16.

M a g y a r Nép. Képes hetilap. Politikai, gazdasági és szépirodalmi újság. Megjelen minden vasárnap . Szerkeszti Rákosy Gyula. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest , VIII., Szentkirólyi-u. 30 .

T u r i s t a s á g é s Alpinizmus. Szerkesz t ik : Komarnicki Gyula dr. és Vigyázó János dr. Előfizetési díj egy évre 300 korona. Szerkesztőség és k iadóhiva ta l : Budapest II., Hunyadi János-u. 8., II. em. 6.

H a l á s z a t . Szerkeszti Répássy Miklós. Sze rkesz tőség : Budapest , Földmív. minisztérium (V., Országház-tér 11. lí. em.)

Budapes t i A q u a r i u m é s T e r r a r i u m Egyesü le t magyar természet­barátok társasága 1922. X . 2 5 . ; X I . 8., 2 2 . ; XII . 6., 20 . tartja meg összejöveteleit a Schmidfiofer-féle vendéglő (II., Fő-u. 8.) külön termében.

Á l l a t b a r á t o k lépjenek be az Állatvédő egyesületbe, Budapest IX. , Ernő-u. 13.

K u t y á j a edzett, erős és kitartó lesz, ha Böhm-féle ebkalácscsal neveli föl és á l landóan azzal táplálja. Kapha tó minden sport­üzletben és Böhm Edénél , Budapest 5., fiókbérlet 3 6 .

D o b e r m a n n , két éves, him, e l a d ó : Brenner K. Győr, Czuczor-utca 11.

Kutyaidomítás t gazdasági és önvédelmi célokra elvállal Félix Endre, Zebegény (Hontmegye).

Böhm-fé le e b k a l á c s a kutya legolcsóbb és legtáplálóbb eledele . Minden vadászat i és sportcikküzletben kapható. — Baromfi- és sertéstakarmónyt legolcsóbban szállít Böhm Ede műtakarmány gyára, Budapest 5., fiókbérlet 36.

Fiata l nős tény d o b e r m a n n t keres megvételre Freytag Bé lóné , Puszta-Róksi . Posta : Igal, Somogymegye .

E l s ő r a n g ú p e d i g r e e s s i m a é s d r ó t s z ő r ű f o x - t e r r i e r kölyök kutyák kaphatók az ál latkertben.

F e h é r sp i c kölyök kutyák kaphatók Murarik Gábor ál latorvos, O c s a (Pestmegye) .

F o x - t e r r i e r é s t a c s k ó kiállítást műkotorék versennyel Miskolcon 1922. november hó 11. és 12-én. A kiállítást a Kormányzó úr őfőméltósága által megindított inségakció j avóra az Országos Magyar Fox-terrier és Tacskótenyésztők Egyesülete rendezi.

nnnnn A kiadásért felelős: RAITSITS EMIL nnnnn

BUDAPEST FŐVÁROS ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTJÉNEK KÖZLEMÉNYEI Budapest, 1922.

KIADJA: BUDAPEST FŐVÁROS Á L L A T - ÉS N Ö V É N Y K E R T J E

Kirándulás Berlin—Hamburg állatkertjeibe. Irta : Pénzes Antal.

(Folytatás.)

A város állatkertjén is meglátszik, hogy fiai világotjáró emberek, mert a legtöbb állat tengerészkapitányok, gyarmatosok a jándéka . Maga az állatkert nem oly rendszeres mint a berlini, a háborús hiányok feltűnőbbek, de talán ter jedelmesebb fekvésű és van egy­néhány állatfaja, ami igazán r i tkaságszámba mehet a kontinensen. Ilyen pl. az amazoni lamantin, Seekuh v. sirén (TYicheíus inunguis Pelz.) hím és nő példánya. Borjú-fókához hasonló kb. 11/a—2 m. hosszú állatok egy csekélyvízü aquar iumban vannak elhelyezve és amint lélegzéskor kidugják fejüket a vízből, igazán borjúhoz hasonl í tanak, amit különben növényevő voltuk is megerősít . A délamerikai folyók fenekén legelésznek ezek a különös vízi emlősök, melyek mintegy pórhuzamos ágát képezik a fókáknak az él latrendszerben ; közelebbi hovatartozásuk azonban ismeretlen, á l t a lában a kérődzők és cetek közé sorolják őket. Mindössze egynéhányszor tartották őket fogságban, ahol meg is szelídültek, ápolójuk hívósóra előjöttek, de máskülönben szellemi életük nagyon korlátolt, amit kicsiny, s ima agyvelejük is megerősít. Kár, hogy a piszkos-vizű 3X3 m. üveggel elzárt medencében alig 'udjuk testük körvonalait kivenni. A nagy ragadozók pavi l lonjában is feltűnt egy hiúz-nagyságú, barna, feltűnő hosszú farkú párduc faj a fossza (Cryptoprocta ferox Benn). Mada­gaszkári állat , az ősc ibe tmacskafé lék a lcsa lád-j á b a tartozik. Egyesek a macskafélék, mások a c ibe tmacskák közé sorolták őket, azonban ' eg ta lé lóbb Zittel nézete, aki egy az a lsó­miocénben kihalt Proeaelus ragadozó köz­vetlen leszármazot t jának tekinti, mely át­menete t képez a m a c s k a és c ibetek között, mert egyrészt megtalál juk a macskafé lékre je l lemző v isszahúzható karmokat, ovális ko-

IX. évfolyam. 19—20. szám.

A z ál lat- é s növénykert i g a z g a t ó s á g á n a k k ö z r e m ű k ö d é s é v e l s z e r k e s z t i :

RAITSITS EMIL

ponyát ; míg másrészről a c supasz talpak, feltűnő rövid l ábak és a végbélnyí lésnél levő cibetmirigyek a cibetfélékre je l lemzők. Hazá­j á n a k benszülött vadásza i nagyon félnek tőle, ha ugyan a lapta lanul is, de mindenesetre az apró háziál la toknak, meg az őserdő maki ja inak kétségtelenül legfélelmetesebb el lensége lehet.

Hason ló átmeneti a l a k az anti lopok és kecskefélék között a sörényes thar (Hemit-ragus jemlaicus Sm.) a sziklás kerítésben 5 példányból álló kis c sapa tnak a meredek Himalája-hegység a hazá ja .

A szarvasmarha-fé lék csoport jában fel­tűnik a nagyhomlokú tulok v. gayal (Bibos frontalis Sambert) ; a lakja , rövid vaskos szarva nagyon hasonlí t a mi nyugati szarvas­marháinkra , c s a k sokkal karcsúbb és ará­nyosabb izomzattal , míg széles homloka az összes rokonaitól könnyen megkülönbözteti . Hátsó-India hegyvidékén csatangol , ahol a bennszülöttek meg is szelídítik és párosí t ják a köz. házi marhával , mert külseje dacé ra — állítólag — jóindulatú, nem úgy mint közeli rokona a gaur, amely hazá jának egyik leg­rettegettebb nagyvadja . Méltán sorakozik mellé a 4 amerikai és 2 (?) példányból álló európai bölénycsorda, ahol különösen az utóbbiak igen szépen fejlett példányok.

Még c sak a mi vaddisznóinknál valamivel k isebb csal i tvaddisznó (Potamochoerus cho-eropotamus Desm.) és az óriási agyarakkal ellátott va racskos disznót említem meg. Mind­kettő afrikai állat, az e lső sá rgásbarna alap­színnel, fehér sörtékkel, söté tebb foltokkal tarkított állat , amely a nedves, mocsa ras helyeket szereti, de előszeretettel keresi fel a négerek ültetvényeit, a másik pedig a gyökér­felszaggatásra a lka lmas óriási agyaraival , hálán hosszan lecsüngő sörteparókójóval fel­tűnő érdekes állat .

Sok minden szépet lehetne még írni az állatkertek gazdag anyagáról , de célom csak az volt, hogy a mi állatkertünktől többé-kevésbé elütő, h iányzó fajokra hívjam fel

Október 1-15.

Megjelen mint az „A TERMÉSZET" :o: :o: :o: melléklapja :o: :o: :o:

olvasóim figyelmét, azt a z o n b a n bátran állít­hatom, hogy a mi szép pesti ál latkertünk még a mostani megfogyottságában is bármelyikkel kiáll ja a versenyt.

Budapest , 1922. augusztus 8.

H Í R E K • • •

A l ómentőkocs i ra újabban befolyt ö s z -s z e g e k : Raitsits Emil gyűjtése az állatorvosi főiskola poliklinikáján 7247 K. •— Goor Lajosné , Neuhold Kornél 1 0 0 0 - 1 0 0 0 K. — Nagy Sándor 800 K. — Gécsi Miklós dr., Hoffman Fe renc 5 0 0 — 5 0 0 K. — Csose lmann 3 0 0 K. — Hesse E., W . L., S tehmann , Pitzell Fe renc , Bundl Sándor , Csécsi Nagy Imre, W e l t e r József, Unger és Rosser , Schit ter S a m u , Strausz Hugó, Spiegel Miksa, Klein Ármin, Orsz. szállítási r.-t., Lencz Albin, Krakauer Zsigmond, Lujza gőzmalom r.-t. 2 0 0 - 2 0 0 K . — Surényi E. , N. N„ Freisz Hermann, Lange és társa, Schulteisz Emil, Móser J á n o s , Sellért Ignác, Mészáros-ipartestület, Snetl Gy. Endre dr., Pa l la és Kemény, Szentgyörgyi V., Stohl Bernát , T í m á r Gyula, Rosenberg Nándor, Nendler Miksa, Heller Zsigmond, Goldmann Géza , Hermann Henrik, Laurencz Ferenc , Klein Dávid, Rosenberg István, We inbe rge r Simon, Schön S a m u , Hensz Artúr, Eidelesz Elemér, Eckste in Ignác, Schwarz Pál , Auer Sándor , Schwarczmeyer István, özv. Hoffmann Samuné , König Dezső, Hesser Erwin, N. N., Tery J á n o s , Martin Zoltán, Stohl Gyula, Fröhl ich Zsigmond, Stohl Bernét , Horváth Imre, Jangen Károly, Sel lovich Albin, V a y J á n o s , Hampo! Károly és Gutfreund Ármin 100—100 K. — Szikessy Aladár, Sureb M., Honffy Lajos , Stohl Vi lmos, W e i s z Ármin, Fodor Márkus, Ba ranya i Bálint , Kové ts E lemér dr. és Se ley Ernő 5 0 — 5 0 K. — Weingrube r Ignác 30 K. — N. N., ifj. Hermeske F., Véli József, Vipény B é l a , Bá rdos Nándor és Kiss Józse f 2 0 — 2 0 K. Szántó Mózes 15 K. Összes ú jabb gyűjtés 19.662 K. Eddig összesen 168 ,249 K 2 0 fillér gyűlt össze. Hálós köszönet érte.

A kiadásért felelős: RAITSITS EMIL

A SZÉKESFŐVÁROSI ÁLLATKERT HELYSZÍNRAJZA

J E L M A G Y A R Á Z A T : Az állalkertbe vezető villamosok szómai:

8., 25. , 33. , 35 . F. J . földalatti villa­mos vasút. Omnibusz. A 1* i !>.'•! i'i: lii li • trí s/. li in ok U útrmittttó itzttvegére utalnak.

— nz útmutató li-ir-íBiiliaii kftvített rttiriíiiy

KI. — klozet.

1. Főkapu 2. Igazgatóság 3. Dohányárusiíós 4. Majmok 5. Rágcsálók 6. Mókushoz 7. Erszényesek 8. Szarvasok 9. Juhok

10. Tejcsarnok 11. Antilopok 12. Bölények

13. Cukorkaárusítós 24. 14. Kapu 15. Néprajzi gyűjtemény 25

Vastagbőrűek Zsiráfok Turista-út Vendéglő Tevefélék Disznófélék

22. Gyermekek játszó­helye

23. Sport-pálya

26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34.

Lovagló- és kocsikózó- 35. pólya 36. Zebraistálló 37. Muflonok 38. Zergék Kecskék 39, Kőszáli bakok 40. Kis medvék 41. Nagy medvék 42. Kutyák 43. Süteményórusítás 44. Áljáró az oroszlénházon át 45.

Tigrisbarlang 46. Oroszlónbarlang 47. Kis ragadozók 48. Hűsítő italok árusítása Vidrató Várrom Fókató Jegesmedvék Turista-út Rozsomók Nyestfélék

49 50.

51. 52. 53. 51. 55. 56.

Rénszarvasok 57. Norvég ház 58. Jegesrókák 59. Alagút-áljéró 60. Bejórai a mozgófényké- 61. pékhez 62. Uszómadarak 63. Gázlók, kacsák 64. Fácános 65. Sasok 66, Strucok 67. Kisebb tóparti madarak 68.

Madarak háza Dohónyórusítás Falusi gazdaság Rovarok Akvárium Terrarium Vendéglő Zenepavillon Kávéház Terrasz kávéház Pálmaház bejárata Aréna-úti kapu

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

„ T R I O L " „ T R I O L P Ú D E R " a legjobb fertőtlenítő l e g h a t á s o s a b b bolha- é s tetűirtó por

K a p h a t ó minden gyógy tárban é s d r o g é r i á b a n

Készít i R I C H T E R GEDEON vegyésze t i g y á r a

Budapes t , X . , C s e r k e s z - u . 63 . T e l e f o n : J ó z s e f 9 1 — 4 1 — 4 2 .

FROMMER-LILIPUT M E L L É N Y Z S E B P I S Z T O L Y 6'35 kapható

S K A B A ÉS P L Ö K L fegyver- é s l ő s z e r r a k t á r á b a n

nagyban és kicsinyben

BUDAPEST V, VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 33 Á r a 3000 k o r o n a és 10% l u x u s a d ó Szállítás vásárlási engedély ellenében

66

99

SIKERES PATKÁNYIRTÁS !

B A R A T O L PATKÁNYIRTÓVAL. K a p h a t ó :

G Y Ó G Y T Á R A K B A N É S D R O G É R I Á B A N

Gyárt ja :

C H E M I A MAGYAR VEGYIPARI R.-T.

HUNGARIA-FURDO G Ő Z - É S K Á D F Ü R D Ő I

VII. KER., DOHÁNY-U. 44., NYÁR-U. 7.

M A G Y A R E B T E N Y É S Z T Ő K O R S Z Á G O S E G Y E S Ü L E T E felkarolja az ebtenyésztő sport összes érdekeit, vezeti és kiadja a h a z á n k b a n e g y e d ü l á l l ó

M a g y a r Ebtörzskönyve t és a M a g y a r V a d á s z e b - T ö r z s k ö n y v e t

Hivatalos lapja „A KUTYA". Előfizetési díja évi200 K, tagoknak 150 K. Belépési díj 20 K, tagsági dij 50 K.

Felvilágosítást nyújt: IL03VA1 LAJOS KÁROLY ügyvezető titkár, Bu dapest 112

VADÁSZOK! F i z e s s e n e k elő a

N I M R Ó D - V A D Á S Z L A P " - r a K i a d ó h i v a t a l : Budapes t , IV., Egye tem-u . 4.

E L Ő F I Z E T É S I Á R A F É L É V R E 5 0 KORONA

Székesfővárosi házinyomda 1922