TARTALOM

Konjunktúraelemzések 2011 tavaszán 3

Karsai Gábor: A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése 2011-re 4

Bartha attila – Nagy Katalin – Palócz Éva: A KOPINT–TÁRKI Zrt. elemzése és prognózisa

9

Csermely Ágnes: A Magyar Nemzeti Bank makrogazdasági előrejelzése a 2011–2012-es időszakra

16

Petschnig Mária Zita: A Pénzügykutató Zrt. elemzése és prognózisa 22

Balatoni András: A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa 28

Réti Tamás: A külföldi tőke változó szerepe a két világháború között Magyarországon

38

Benczes István: Nemzeti szintű fi skális szabályok használata az Európai Unióban

55

Fekete László – Boda Zsolt: A tudás termelői? Az Európai Unió kormányainak és nagyvállalatainak hozzá járulása

a tudásgazdaság létrehozásához

76

ÚJ KÖNYVEK

Káldyné Esze Magdolna – Kruppa Éva – Ferkelt Balázs – Takács Gábor: Integrálódó Európa II. – Hatáskörök, politikák (Domonkos Endre)

107

Brief Summary of the Articles 114

JOGI MELLÉKLET

VERSENYPOLITIKA ÉS VERSENYKÉPESSÉG

Jürgen Basedow: Az európai jog versenykorlátozásokra vonatkozó szabályainak fejlődése – A decentralizációtól a közgazdasági

megközelítésen át a magánjogi jogérvényesítésig

31

Brief Summary of the Articles 47

A folyóirat példányonként megvásárolható:

Gondolat Könyvesház: 1053 Bp., Károlyi Mihály u. 16.és a szerkesztőségben.

A Magyar Közgazdasági Társaság, valamint a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület tagjai számára

a szerkesztőség előfi zetés esetén 33 százalék kedvezményt ad.

A szerkesztőség címe: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.Telefon: 309-2642, 309-2695

Fax: 309-2647E-mail cím: kulgazdasag@kopint-tarki.hu

Munkatársaink elérhetősége:

Landau Edit, főszerkesztő telefonszáma: 309-2642e-mail címe: edit.landau@kopint-tarki.hu

Rózsás Erika, szerkesztőségi titkár telefonszáma: 309-2695e-mail címe: erika.rozsas@kopint-tarki.hu

A KOPINT Konjunktúra Kutatási Alapítvány Külgazdaság honlapja:

www.kulgazdasag.eu, illetve www.kopintalapitvany.hu

A szerkesztésért felel: Landau Edit. A szerkesztőség címe: 1112 Budapest, Budaörsi út 45. Telefon: 309-2642, 309-2695. E-mail cím: kulgazdasag@kopint-tarki.hu. Kiadja a Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány, 1065 Budapest, Nagymező utca 37–39. A kiadásért felel: Palócz Éva, a Kuratórium elnöke. Előfi zetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ (ÜLK). Előfi zetés: Budapesten a Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodái nál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfi zetési Irodában (HELIR) Budapest, VIII. Orczy tér 1. Levélcím: HELIR 1900, e-mail: hirlapelofi zetes@posta.hu. Vidéken a postáknál és a kézbesítőknél. Külföldön terjeszti a Batthyány Kultúr-Press Kft. 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Tel.: 201-8891, e-mail: batthyany@kultur-press.hu. Előfi zetési díj 1 évre: 10 800 Ft, fél évre 5400 Ft, összevont számok ára 1800 Ft.

Megjelenik havonta. HU ISSN 0324-4202

Tördelés: Király és Társai Kkt.Cégvezető: Király Ildikó

Készült a mondAt Kft. nyomdájában • www.mondat.huÜgyvezető igazgató: Nagy László

3

Külgazdaság, LV. évf., 2011. március–április (3–37. o.)

Konjunktúraelemzések 2011 tavaszánA különböző intézmények minden év tavaszán közreadják előző évi gazdasági hely-zetértékelésüket és prognózisukat. A sajtó többnyire csak a legfontosabb gazdasági mutatókról ad tájékoztatást, és igen röviden számol be az értékelésről, az intézetek által készített vaskos tanulmányok pedig nem mindig jutnak el az érdeklődőkhöz. Ezért 2001 óta közöljük ezekből az értékelésekből, illetve prognózisokból a rövid összefoglalókat. A legújabb elemzések a 2008 őszétől elmélyülő pénzügyi válság és gazdasági visszaesés következményeit, a kilábalás feltételeit tekintik át. Bemutatják az új kormány működését kísérő fejlemények elemzésekben is visszatükröződő bi-zonytalanságát, eltérő megítéléseit.

4

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése 2011-re1

KARSAI GÁBOR

A kormány közel egyéves tevékenysége valódi átalakítások kezdeményezése helyett a kormányzati mozgástér bővítéséért folytatott, de zsákutcába vezető har-cok története. A nemzetközi és hazai befektetői bizalmat erodálta a jogállami ha-talommegosztás lebontása, a független intézmények elleni támadás, a nemzetközi szervezetekkel, különösen az EU-val, illetve a Magyarországon befektető külföldi vállalatokkal szembeni konfrontáció. A gazdaságpolitikai döntések csak kevéssé ha-tottak a 2010. évi reálfolyamatokra, annál inkább a pénzügyi körülményekre: tavaly jellemzően gyengült a forint, emelkedett a kockázati felár és a kamat, a hitelmi-nősítők a befektetői kategória legaljára rontották megítélésünket. Mindezek miatt gyengült az ország tőkevonzó és növekedési képessége. Pont azokat a területeket – kis- és középvállalatok, foglalkoztatás, hitelesek védelme – érte csapás, amelyeket a kormány fő célként kezelt. A kormány végül is arra kényszerült, amit el akart ke-rülni: március elején egy strukturális változtatásokat ígérő (de egyelőre csak ígérő!) programot (Széll Kálmán Terv) mutatott be. A magyar gazdaságpolitika 10 hónap után jutott el azoknak a kérdéseknek a feltételéig, amelyekre adott válaszokkal 2010 nyarán kellett volna előállni.

A magyar gazdaság 2010-ben 1,2 százalékkal növekedett, lassabban, mint az EU átlaga (1,8 százalék), s különösen lassabban a 3,5 százalékos német, illetve 3,8-4 százalékos lengyel és szlovák dinamikánál. (Ha a mezőgazdasági termelés nem zu-hant volna a katasztrofális időjárás miatt, akkor az ország GDP-je kb. 1,8 százalékkal emelkedett volna.) 2010 egészében a magyar bővülés kizárólag az exportnak volt köszönhető. A II. félévben azonban a magyar GDP növekedési üteme már elérte az EU átlagát (2,2 százalék). Ugyanis a szolgáltatások is lassan bővülni kezdtek, mi-vel a belföldi kereslet az I. félévi visszaesés után lassú emelkedésbe váltott. A foglal-koztatottak száma és aránya 2010-ben – a közfoglalkoztatás emelkedése hatására – a 2009. évi szinten stabilizálódott, a munkanélküliségi ráta azonban éves átlagban ennek ellenére 10,1 százalékról 11,2 százalékra emelkedett. A keresetek reálértéke 1,9 százalékkal nőtt az előző évhez képest, a reáljövedelmek összességében valószí-nűleg stagnáltak. 2010 egészében 4,9 százalékkal emelkedtek az árak, a háztartási energia, az élvezeti cikkek és az üzemanyagok az átlagosnál jobban.

Jelentősen erősödött a lakosság megtakarítási hajlandósága, kényszere. A de-vizahitelek állománya annak ellenére nőtt, hogy az újonnan felvett hitelek értéke

1 A cikk a Gazdaságkutató Zrt. egész kollektívája által készített előrejelzés alapján készült.

Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. E-mail cím: karsai@gki.hu

5

messze elmaradt a visszafi zetettekétől. Ez az átértékelődés következménye, a fo-rint ugyanis 2010 végén a svájci frankhoz képest 22, az euróhoz viszonyítva pedig 3 százalékkal volt gyengébb, mint egy évvel korábban. A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása a GDP 4,5 százaléka lett (a 2009. évi 3,5 százalék után). A reáljöve-delmek stagnálása, a hitelterhek emelkedése és a bizonytalan jövő miatti takarékos-kodás együttes hatására a lakosság vásárolt fogyasztása 2,1 százalékkal csökkent. A beruházások 5,6 százalékos visszaesésében nagy szerepe volt az EU-támogatások – kormányváltással is összefüggő – felülvizsgálatának, illetve felfüggesztésének, a lakásépítés zuhanásának.

Az áruforgalmi egyenleg második éve aktív, 2010-ben a többlet 5,5 milliárd euró volt. Ennek következtében a GKI becslése szerint a folyó fi zetési mérlegben is 2 mil-liárd euró többlet lehetett, ami – a kb. 1,7 milliárd euró nettó EU-támogatás következ-tében – 3,7 milliárd euró, a GDP 3,8 százalékát kitevő külső fi nanszírozási képességet jelent. Az államháztartás önkormányzatok nélküli pénzforgalmi hiánya – az évközi intézkedések hatására és tömeges „csontvázak” híján – a tervezettnek megfelelő lett. Főleg az önkormányzati szféra magas defi citje miatt azonban a GDP-arányos (ESA) hiány 4,2 százalék lehetett. Az államadósság a GDP arányában a 2009 végi 78,3 szá-zalék után kb. 80 százalékra emelkedett, főleg a forint gyengülése miatt.

Az EU-ban mélyreható átalakulási folyamat zajlik, az integráció politikai jellege erősödik, és hatékonyabb gazdasági kormányzás épül ki. Ez utóbbi az EU-tagok gazdaság-, főleg költségvetési politikájának érdemi összehangolását, a Stabilitási és Növekedési Paktum szigorítását, a pénzügyi stabilitási és a nemzetközi versenyké-pességi eszközrendszer hatékonyabb működését szolgálja. Az EU valószínűleg belül kettéválik egy elmélyülő integrációban érdekelt eurózónára (és ahhoz csatlakozók-ra), illetve egy maradékra. Ha Magyarország nem kapcsolódik az első csoporthoz (Eurogroup), nem tud részt venni a lényeges döntések meghozatalában. Ezért in-kább tárgyalni kellene az ún. Versenyképességi Paktumról.

Az EU és a GMU összevont GDP-je 2011-ben az előző évihez hasonlóan 1,8 szá-zalékkal, illetve 1,6 százalékkal nő, Németországban lassul (2,4 százalék). Az EU-tagállamok összevont GDP-arányos államháztartási hiánya a 2010. évi 6,8 százalék-ról 2011-ben 5,1 százalékra mérséklődik. Az infl áció a fejlett országokban alacsony, de gyorsul. Az EKB kamatlábemelését a piac legkorábban 2011 közepétől valószí-nűsítette, de a legutóbbi nyilatkozatok alapján ez már akár áprilisban bekövetkezhet. 2011-ben 110 dolláros olajár várható, ennél magasabb szint a világgazdasági dinami-kát kedvezőtlenül érintené.

A GKI-Erste konjunktúraindex februárban elérte lokális csúcspontját, az üzleti várakozás – különösen a magyar gazdaság kilátásainak megítélése – márciusban már jelentősen esett, a fogyasztói bizalmi index pedig zuhant.

A kormányzat 2011 elején három súlyos gazdaságpolitikai problémával szem-besült. Egyrészt egyértelművé vált, hogy a 2010-ben tett lépésektől nem remélhe-tő a gazdasági fejlődés látványos gyorsulása. A belföldi fogyasztási és beruházási

6

kereslet lassan meginduló – a válság helyreállítási szakaszából adódó természetes – emelkedése pozitív fejlemény, de a gazdaság csak nagyon szerényen élénkül. A vállalkozások terhei inkább emelkednek, mivel a társasági adó csökkentése csak szűk kört érint, az egykulcsos személyi jövedelemadóra való áttérés pedig a foglal-koztatottak több mint felénél a nettó kereset szinten tartásához is érdemi béremelést tett szükségessé. Kínálati szempontból a hitelezés szigorodik (a pénzintézeti külön-adó, a befagyott jelzálog-hitelezés, továbbá a megemelkedett forintkamatok miatt). Az adóváltozások fő kedvezményezettjei – jellemzően a magas jövedelműek – inkább megtakarítanak. A válságadók korlátozzák az érintett cégek aktivitását. Hason-lóan kedvezőtlen hatású az Új Széchenyi Terv lassú beindulása, az EU-támogatások kifi zetésének és odaítélésének befagyása, ami a beruházási keresletet korlátozza. Az előreláthatóság hiánya, az átláthatóság további romlása és a külföldellenes kom-munikáció gátolja az újabb külföldi tőkebefektetéseket.

A második probléma, hogy a jóváhagyott költségvetés alapján az államháztartás strukturális defi citje (a vállalt csökkenés helyett) 2011-ben emelkedik, ami az EU-ból érkező beruházási támogatások megvonásával fenyeget. Bár a kormányzat eredeti-leg reménykedett abban, hogy az EU elfogadja a strukturális defi cit idei romlását, ez felettébb kétséges. Emiatt vált szükségessé 250 milliárd forint zárolása a költség-vetésben. Elképzelhető azonban, hogy a zárolt összegből mintegy 50 milliárdnak az önkormányzati többletkiadások, 100 milliárdnak a kieső bevételek ellensúlyozá-sát kell szolgálnia, vagyis csak 100 milliárd forint maradna érdemi javulásra. Kér-déses, hogy az így elérhető, a tavalyival lényegében azonos strukturális defi cittel megelégedne-e az EU. Ha nem, további, az idei költségvetést kiigazító lépések is napirendre kerülhetnek.

A harmadik probléma a legkomolyabb: az átmeneti megoldások túlsúlya miatt már 2012-re, de főleg 2013-ra (450, illetve 700 milliárd forintos) lyuk keletke-zik a költségvetésen. Mivel az idén bevezetett ún. Gazdasági Szemeszter keretében az EU a fenntarthatóságra koncentrál, ezért ez 2011 tavaszán középpontba kerül. További kockázat a nyugdíjpénztári vagyon államosításának alkotmánybírósági megítélése, s az EU kötelességszegési eljárása a távközlési szektor különadója miatt. A fenntartható egyensúly megteremtését célzó Széll Kálmán Terv e három problé-mára keres megoldást. Ez, angol (!) szövegét tekintve helyes irányú fordulat, a meg-valósítás azonban kidolgozott szakmai programok hiányában, a társadalmi elfoga-dottság bizonytalansága, a továbbra is kettős beszéd miatt kérdéses.

Az ESA módszertan szerint nem a költségvetési törvényben szereplő 2,94 szá-zalékos defi citet kell 2011-re kimutatni, hiszen a magán-nyugdíjpénztárakból átjövő vagyon egészét 2011. évi tőkejövedelemként kell elszámolni. Rontani fogja viszont az idei egyenleget a MÁV és a BKV tervezett, összesen mintegy 400 milliárd fo-rintos adósságkonszolidációja. További egyszeri kiadásokat (például az önkormány-zatoknál) is tekintetbe véve a GKI 2-3 százalék közötti többletet jelez előre 2011-re. Jól mutatja a nyugdíjvagyon terhére történő egyszeri költekezést, hogy e vagyon

7

nélkül az államháztartás hiánya kb. a GDP 6,5 százaléka lenne! A túlzottdefi cit-eljá-rás, illetve az ún. tavaszi gazdaságpolitikai szemeszter keretében viszont elsősorban az egyszeri tételek nélküli strukturális hiányt fogják értékelni.

Az államadósság 2011-ben a magán-nyugdíjpénztári vagyon döntő részének ál-lamosítása révén a GDP 75 százaléka alá csökkenhet. A jelek arra utalnak, hogy a kormányzat csak nyár közepére, illetve kora őszre tudja prezentálni a kiigazítás annyira részletes intézkedéseit, hogy azok alkalmasak legyenek a befektetői meg-ítélés kedvező változtatására. A magyar gazdaság így erősen kitett marad a nemzet-közi hangulat változásainak. A Monetáris Tanács négy lejárt megbízatású tagjának pótlása után sem várható nagy változás a monetáris politikában, mivel a mozgástér személyi összetételétől függetlenül viszonylag szűk. Emelkedő nemzetközi kamat-környezetben még változatlan jegybanki kamatszinthez is erősödő hitelesség szük-séges (ami főleg a kormányon múlik). Így 2011-ben a tavalyihoz hasonló, számottevő árfolyam- és hozamingadozások lehetségesek. Összességében a tavalyi átlaghoz ha-sonló – a március elejeinél kissé gyengébb – 275 forint körüli euróárfolyam, továbbá a jegybanki alapkamat 6 százalékon való stagnálása várható.

Az infl ációban csak az év végére várható némi mérséklődés. 2011-ben éves átlagban 4,2 százalékos – az energia-, üzemanyag- és élelmiszeráraknál 6-7 szá-zalékos –, az év végén 4 százalék körüli áremelkedés várható. A nemzetgazdaság egészében a bruttó keresetek 3,5 százalékkal nőnek. A fajlagos bérköltség tovább csökken. A reálkeresetek összességében 2 százalék körül, a versenyszférában 2,5 százalékkal, a közszférában kb. 1 százalékkal nőnek. A szürke jövedelmek arányá-nak növekedését valószínűsíti az elvárt bér megszűnése, az alacsony jövedelműek foglalkoztatásának költségesebbé válása és a magán-nyugdíjpénztárak ellehetetlení-tése. Végeredményben a lakosság reáljövedelme (a magán-nyugdíjpénztárak reálho-zamának kifi zetésével együtt) 2 százalék körüli mértékben emelkedik. A jövedelmi differenciálódás fokozódik. A háztartások vásárolt fogyasztása ennél kevésbé, 1,5 százalékkal nő. Egyrészt a hiteltörlesztési terhek magasak, s a bizonytalan jövő is tartalékképzésre ösztönöz. A hitelfelvételi szándék és lehetőség egyaránt korláto-zott. A nettó megtakarítási ráta (4,5 százalék) a hitelfelvétel nagyon lassú megindu-lása mellett – a folyamatos törlesztések hatására – elérheti a tavalyi szintet.

Bár a foglalkoztatottak száma 2011-ben 0,5 százalékkal nő, a munkanélküliségi ráta legjobb esetben is a tavalyi 11,2 százalékon marad. A közmunkára szánt pénz jelentős megkurtítása miatt a munkaidő 4 órára történő mérséklése ellenére is csök-kenni fog a résztvevők átlagos létszáma (a korábbi 60 ezerről kb. havi 45 ezer főre), s ez növeli a munkanélküliséget. Az EU-források élénkítő hatása idén is gyenge lesz, s főleg emiatt a beruházások csak minimálisan (1 százalék körül) növekednek. Néhány folyamatban levő, nagy autóipari beruházástól eltekintve a visszaesés lesz jellemző.

A gazdasági növekedés bázisa kissé szélesedik, de húzóereje az ipari export marad. A belföldi kereslet visszaesése véget ér, de érdemi bővülés még nem várható.

8

Az építőiparban az idén hatodik évébe lépő visszaesés valószínűleg csak a II. fél-évben vált minimális növekedésbe. A szolgáltató ágazatok csak nagyon szerényen fejlődnek. Az alacsony betéti kamatok a forrásnövelés szükségtelenségére (és a vál-ságadó ellensúlyozására) utalnak. Az épített lakások száma tovább csökken, a 2010. évi 20,8 ezerről 16-18 ezerre. A kereskedelemben némi bővülés valószínű, leginkább az autóértékesítésben és a tartós cikkeknél.

Az áruforgalmi mérleg aktívuma a 2010. évi 5,5 milliárd euróról 2011-re 6 mil-liárd euróra nő. A folyó fi zetési és tőkemérleg jelentős többletet mutat, a 2010. évi 3,7 milliárd euróval szemben 2011-ben a 4,5 milliárd eurót (a GDP 4,3 százalékát) is elérheti. Régiós összehasonlításban egyedül Magyarország nem szorul nettó külső fi nanszírozásra. Ez a tény nagymértékben elősegítette a nagy értékű dollárkötvény-kibocsátás sikerét.

Végeredményben a GDP 2011-ben 2,5 százalék körüli ütemben növekszik. A gyorsulás tavalyhoz képest azonban szinte teljes egészében a mezőgazdaságból (az időjárásból) származik, a magnövekedés 2,9 százalék, alig több a 2010-esnél. A fő gond az, hogy nem látszanak a dinamikusabb fejlődéshez szükséges tényezők. Sőt, az egyensúly javítása a jelek szerint reformok helyett részben restrikciókkal megy végbe, miközben félő, hogy továbbra sem erősödik kellőképpen a verseny- és tőkevonzó képesség javításához szükséges bizalom. A perspektívátlanságot jól mutatja, hogy miközben Magyarország, ha kényszerből is, de legkésőbb 2013-tól teljesítheti a jelenlegi maastrichti egyensúlyi feltételeket, sőt az ambiciózus tervek szerint 2016-ra az államadósság is a bűvös 60 százalék alá kerül, de szándék híján tartósan az eurózónán kívül, s így a belépéssel járó bizalmi, pénzügyi és döntésho-zatali előnyök nélkül marad.

A 2011. évi államháztartási egyenleg mutatóinak levezetése(A GDP százalékában)

Költségvetési törvény –2,9

Költségvetési törvényben szereplő nyugdíjpénztári vagyonátadás –1,9

Magdefi cit (költségvetési törvényben) –4,8

MÁV-BKV konszolidáció –1,4

Egyéb konszolidációk –0,3

Egyenleg nyugdíjpénztári vagyonátadás nélkül –6,5

Nyugdíjpénztári vagyonátadás 9,0

ESA-egyenleg 2,5

Forrás: A GKI becslése.

9

A KOPINT–TÁRKI Zrt. elemzése és prognózisa1

BARTHA ATTILA – NAGY KATALIN – PALÓCZ ÉVA

Világgazdasági helyzet

A világgazdasági helyzet bizonytalanságai tavaly év vége óta nem csökkentek. A globális növekedés az idénre várható enyhe mérséklődés ellenére stabilnak lát-szik, régiónként azonban és az egyes régiókon belül is igen különböző fejlődési pá-lyák mutatkoznak. Az emelkedő nyersanyagárak és a bővülő kereslet következtében az infl ációs nyomás mindenütt erősödik. A japán katasztrófa és az arab világban bekövetkezett helyi konfl iktusok következményei egyelőre beláthatatlanok. Ezek a bizonytalanságok a tőzsdei árfolyamok alakulásában igen jól tükröződnek. A leg-dinamikusabb növekedést továbbra is a feltörekvő országok, különösen Kína és India produkálják. A konjunktúraindikátorok egyelőre felfelé mutatnak, a jelenleg elérhető adatokat megalapozó felmérések azonban még az arab konfl iktusok kiéle-ződése és a japán földrengés előtti időszakban készültek, így feltételezhetően a kö-vetkező havi adatok kedvezőtlenebb képet festenek.

A világkereskedelemben a 2009. évi drámai visszaesés után 2010-ben extrém emelkedés következett: a teljes forgalom (áru + szolgáltatás) volumene a 11 száza-lék körüli csökkenés után legalább 12 százalékkal növekedett. A gyors talpra állás elsősorban a feltörekvő országok intenzív keresletének volt köszönhető. A forgalom 2011-ben jelentős mértékben lassulhat, ami – a magas bázis mellett – az eladóso-dottsággal küzdő fejlett országok körében a gazdaságösztönző intézkedések megrit-kulásának, a készletek feltöltődésének s a Kínában tervezett növekedéslassításnak tudható be. Így az átlagos növekedési ütem 7-7,5 százalék körül alakulhat, amelynél 2012-ben néhány tizedponttal alacsonyabb valószínűsíthető.

Az idei gazdasági növekedés erősödő infl ációs nyomás mellett megy végbe, Japán kivételével az infl ációt általában pozitív és felfelé mutató értékek jellemzik az idén. Az áremelkedés részben a keresleti nyomás, de jelentős részben (a kínálati

1 A cikk a KOPINT–TÁRKI Zrt. kollektívája által készített 2011/1-es Konjunktúrajelentés alap-ján készült. A tanulmányt készítő munkacsoport tagjai: Bartha Attila, Hárs Ágnes, Klauber Mátyás, Matheika Zoltán, Mérő Katalin, Nagy Ágnes, Nagy Katalin, Páczi Erzsébet, Palócz Éva, Szabó Már-ton, Vakhal Péter.

Bartha Attila, a Kopint–Tárki Zrt. kutatási igazgatója. E-mail cím: attila.bartha@kopint-tarki.hu

Nagy Katalin, a Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány ügyvezető igazgatója. E-mail cím: katalin.nagy@kopint-tarki.hu

Palócz Éva, a Kopint–Tárki Zrt. vezérigazgatója. E-mail cím: palocz@ kopint-tarki.hu

10

problémák miatt is) emelkedő nyersanyagárak, illetve élelmiszerárak hatásait tük-rözi. A jelenleg látható makrogazdasági fundamentumok alapján ugyan száguldó infl áció nem várható, de a nyersolaj egyelőre kiszámíthatatlan ártrendje fokozott, felfelé mutató kockázatot jelent. Ez utóbbi vonatkozásában a becslések meglehető-sen széttartanak: a legfrissebb előrejelzések már a 140 dolláros hordónkénti olajárat sem tartják kizártnak. A makrogazdasági fundamentumok alapján ugyan egy ala-csonyabb olajár is indokolható, azonban a jelenlegi geopolitikai bizonytalanságok és erős piaci volatilitás mellett kedvezőtlenebb szcenáriókra is sor kerülhet.

A nemzetközi pénzpiacok volatilitása alapvetően megmaradt. A világgazdasá-gi kilátásokat jellemző bizonytalanságok, egyes országok pénzügyi, fi nanszírozási problémáinak kiéleződése, az erre irányuló várakozások erősödése a befektetők koc-kázatvállalási hajlandóságát változékonnyá teszi. A kockázati különbségek alapján a kamatfelárak divergenciája továbbra is jellemző. A jelenlegi információk alapján Görögország és Portugália esetében várható leginkább a helyzet kiéleződése, amit a két ország magas (és emelkedő) kamatfelára is tükröz.

Az Európai Unió országaiban továbbra is jelentősek a növekedési ütemkülönbsé-gek. Az euróövezet tavalyi 1,7 százalékos GDP-növekedése döntően a német gazda-ság teljesítményének volt betudható. Az idénre várható mintegy 1,3 százalékos GDP-növekedés legfőbb hordozója az export, de a beruházási kereslet is egyre erősödő bővülést mutat. A konjunktúraindikátorok tanúsága szerint a vállalkozások hangula-ta jó, a fi nanszírozási feltételek javulnak vagy nem szigorodnak. A munkaerő-piaci helyzet látványos javulására egyelőre nem lehet számítani, az egyes országok között azonban itt is nagyok a különbségek. Míg Finnországban vagy Észtországban rend-kívül erőteljes volt a gazdasági növekedés, addig Görögországban a termelés tovább csökkent, s a növekedés negatív trendje valószínűleg az idén is folytatódni fog, s Portugáliával együtt ez az a két ország, ahol a GDP további zsugorodása várható 2011-ben is.

Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az euróövezet országai számára az egyik leg-nagyobb kockázati tényezőt a fi skális egyensúlyhiányokból fakadó veszélyek, illetve egyes országok esetében az államháztartási hiány fi nanszírozhatatlansága jelenti. Görögország és Portugália esetében a vállalt hiánycélok elérése meglehetősen koc-kázatosnak tűnik, de Írország esetében az előre jelzett prognózis csak akkor tartható, ha az országban a gazdasági növekedés erőteljesen dinamizálódik, s a pénzpiacok bizalma az ír fi skális politika iránt helyreáll. További problémát jelent, hogy az ál-lamháztartási hiány rövid távú mérséklése még nem jár együtt az adósságállomány leépülésével, és ez utóbbi fi nanszírozása a jelenlegi – várhatóan inkább növekvő – kamatkülönbségek mellett szinte lehetetlen.

11

Az Európai Unió kelet-közép-európai régiójának helyzete és kilátásai

Miközben az eurózóna belső perifériájának pénzügyileg sebezhetőbb tagorszá-gaira tartósan erős pénzpiaci nyomás nehezedik, az új EU-tagországok kilátásait 2011 elején már viszonylag stabilnak ítélik a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon. A tavalyi év elején a térség legsérülékenyebbnek ítélt, külső források bevonásá-ra leginkább ráutalt tagországai (Lettország, Magyarország és Románia) még kiugró mértékű országkockázati prémiumokkal, CDS-felárakkal szembesültek, és hosszú lejáratú állampapír-hozamaik jelentősen meghaladták a görög, az ír és a portugál ho-zamok szintjét. A kritikus helyzetűnek számító kelet-közép-európai országok pénz-piaci megítélésében a változás csak lassan, fokozatosan ment végbe – és az óvatos-ság az idei év elején is fennmaradt (és várhatóan fenn is marad 2011 egészében). 2011 elején ezzel együtt is nyilvánvaló, hogy a nemzetközi intézmények, illetve a pénz-piaci szereplők jelenleg viszonylag stabilnak látják az EU új tagországainak hely-zetét és kilátásait. Ezt tükrözi, hogy a leértékelési nyomás mára lényegében a régió minden valutáját illetően megszűnt, és a tavaszi hónapokban még igencsak gyengél-kedő térségi valuták (a forint, illetve a román lej) is visszanyerték az euróval szem-ben a korábbi időszakban elveszített értéküket, mára stabilizálódtak.

A javuló megítélést a növekedési, illetve az államháztartási folyamatok kedvező alakulása táplálja. A tavalyi év második felének növekedési folyamatai beigazolták korábbi – az előrejelzők körében 2010 elején még feltűnően optimistának számító – várakozásainkat: az új EU-tagországokban végrehajtott stabilizáció, bár több or-szágban rendkívül fájdalmas társadalmi áldozatvállalást követelt, makrogazdasági értelemben sikeresnek bizonyult. A világgazdasági környezet javulásával párhuza-mosan 2010 végéig a régió valamennyi országában lezajlott a növekedési trendfor-duló, és az EU új tagállamainak mindegyike pozitív növekedési pályára állt. A ta-valyi utolsó negyedévben 2009 hasonló időszakához képest már 2,9 százalék volt a régió átlagos GDP-növekedése, és 2011–2012-ben kismértékben tovább gyorsul a növekedés, immár azokra az országokra (Lettország, Románia) is kiterjedve, ame-lyekben az elmúlt másfél év húsba vágó megszorításai miatt a tavalyi év egészében még csökkent a GDP. Idén átlagosan 3 százalék körüli, jövőre 3,5-4 százalék közötti növekedés várható, és a leggyorsabban a közös valutaövezet legújabb tagállamában, Észtországban nőhet a GDP.

Jelentős változásra számítunk idén a régió országainak növekedési szerkezeté-ben. Szemben a 2010-es évvel, amikor az új tagországok zömében egyértelműen a külkereskedelem volt a növekedés motorja, idén és jövőre a belső kereslet számot-tevő élénkülése is várható, mind a lakossági fogyasztás, mind pedig a beruházások dinamizálódnak. 2011-ben a háztartások fogyasztásának jellemzően 1,5-2 százalék körüli, a beruházásoknak pedig tipikusan 3-4 százalék körüli emelkedésével szá-molhatunk. Jövőre pedig – amennyiben váratlan külső körülmény nem okoz negatív törést – már a régió átlagában 3 százalékos fogyasztás-, illetve 5-6 százalék körü-

12

li beruházásnövekedést várhatunk, Lengyelországban, illetve a mély recesszióból ütemesen kilábaló balti államokban a belső keresleti elemek valószínűleg ennél is gyorsabban nőnek. Ezzel párhuzamosan a továbbra is erőteljesen növekvő feldolgo-zóipar mellett lassan lábra kaphatnak a piaci szolgáltató ágazatok is. Kedvezőtlen ugyanakkor, hogy az elmúlt két év munkaerő-piaci nehézségein csak igen lassan jut túl a régió: a foglalkoztatás egyelőre még 2011 elejének mutatói szerint is inkább stagnál, illetve legfeljebb visszafogottan bővül, miközben a régió átlagában tavaly ismét 10 százalék közelébe ugró munkanélküliség idén alig csökken, és 2012-ben is csak a 8,5–9 százalék közötti szint környékére mérséklődik.

A lassú munkaerő-piaci élénkülés egyik oka, hogy a fi skális politika mozgástere erősen korlátozott a régió országaiban. Ez annak ellenére is így van, hogy az elmúlt két év folyamán az új EU-tagállamok zöme több lépcsőben erőteljes makrogazda-sági stabilizációt hajtott végre, és 2010 végéig sikerült az államháztartási pozíciók megszilárdítása (a régió átlagában 5,5–6 százalék közöttire becsülhető GDP-arányos hiány szintjén). Ezzel együtt 2011–2012 folyamán további kiigazító lépésekre szá-mítunk, és azt ezúttal a régió sebezhetőbb országai (balti és balkáni államok, illet-ve Magyarország) mellett már a közép-európai szláv országok sem kerülhetik el. Jövő év végéig a régió átlagos államháztartási hiánymutatója a GDP 3-3,5 százalé-kára süllyedhet, azonban a maastrichti 3 százalék elérése – kedvező fi skális forgató-könyvek feltételezése mellett is – legfeljebb csak a balti államokban, Bulgáriában és Magyarországon képzelhető el. Észtország idei csatlakozása után azonban legkoráb-ban 2015-ben számolhatunk új belépőkkel a Gazdasági és Monetáris Unióba (a má-sik két balti állam, illetve esetleg Bulgária lehet szóba jöhető jelölt), bár a közös valutaövezet belső perifériájának fi nanszírozási válsága visszavetette az euró iránti lelkesedést a potenciális belépő országok állampolgárai és politikai elitje körében egyaránt. A helyzet paradox voltát jellemzi, hogy Csehország, amely megfelelő po-litikai elszántság esetén igen könnyen teljesíthetné a csatlakozás valamennyi krité-riumát, az euróövezetinél alacsonyabb kamatkörnyezetet nyújt a vállalatoknak, a cseh korona pedig az euróhoz képest jellemzően felértékelődő pályán mozog. Összességé-ben a régió idei és jövő évi kilátásait mind növekedési, mind stabilitási szempontból kedvezőnek látjuk. Az eddig mérsékelt infl áció ugyanakkor a kelet-közép-európai országokban is emelkedő pályára állt, ahogy világszerte, úgy itt is döntően az ener-gia, illetve az élelmiszerek árának megugrása miatt. Ez több országban már kamat-emelési lépéseket vont maga után, és a kamatszint kismértékű emelkedésére számos országban számíthatunk a közeljövőben.

A magyar gazdaság kilátásai

A Kopint-Tárki Zrt. 2011 márciusában fenntartja az immáron 1 éve folyamato-san közölt előrejelzését a GDP idei 3 százalékos bővüléséről. Noha az elmúlt egy év-ben és azon belül az elmúlt negyedévben is mind a növekedést ösztönző, mind az azt

13

hátráltató folyamatok is bekövetkeztek (ami a növekedés szerkezetét befolyásolja), összességében nincs nagyon nyomós ok az előrejelzés módosítására. Mindazonáltal a növekedési ütemet számottevő bizonytalanság övezi, inkább lefelé mutató kocká-zatokkal.

Ez a prognózis azon a feltételezésen nyugszik, hogy az év második felében megtörténik/elkezdődik a beígért fi skális kiigazítás, amely a pénzpiaci befektetők pillanatnyilag még tartó türelmének, sőt bizalmának záloga. A strukturális kom-ponenseken nyugvó, fenntartható fi skális pálya ugyanis megteremtheti az árfolyam stabilitását, a kamatok lassú csökkentésének a feltételét, a működőtőke-befektetések beáramlását és az itteni külföldi vállalatok beruházási kedvét. Ha a fi skális konszoli-dáció nem kezdődik meg, a növekedési kilátások is rosszabbak lehetnek.

A piaci konszenzusnál (2,6 százalék) kissé magasabb előrejelzést az a megfonto-lás indokolja, hogy idén fennmarad, legfeljebb kismértékben csökken a nettó export húzóereje, pozitívba fordul a háztartások fogyasztása, és van esély arra is, hogy a beruházások – 2 évi csökkenés után – némi növekedést érnek el. Utóbbi az elő-rejelzés leggyengébb láncszeme, a beruházások (sajnálatosan) alacsony súlya miatt azonban a növekedési ütemet nem befolyásolja jelentősen.

A GDP felhasználási oldalának több mint felét kitevő magánfogyasztás ala-kulása meghatározó jelentőségű a növekedésben. 2011-ben a háztartások kb. 400 milliárd forint plusz jövedelemre tesznek szert az adóváltoztatások miatt: ebből becslések szerint 250 milliárd a személyi jövedelemadó változtatásának és mintegy 150 milliárd forint a gyermekkedvezményeknek a hatása. Ezen felül az előzetes becslések mintegy 300 milliárd forintra teszik az állami nyugdíjrendszerbe vissza-vezetettek számára kifi zetendő reálhozamot. Összesen tehát kb. 700 milliárd forint plusz egyszeri jövedelem áramlik a háztartási szektorba – a szokásos béremelések hatásán felül.

A diskurzus jelenleg a körül folyik, vajon ezt a pótlólagos jövedelmet a háztar-tások inkább fogyasztásra, vagy inkább megtakarításra költik. Józan belátás szerint valószínűleg mindkettő bekövetkezik: várakozásunk szerint a fogyasztási kiadások kb. 1,7 százalékkal emelkednek (ez alacsonyabb előző előrejelzésünknél), de emel-lett nőni fognak a megtakarítások is: mind a már szinte elfelejtett pénzügyitar-talék-képzési célból (bruttó megtakarítás), mind a hitelek idő előtti visszafi zetése szándékával.

A beruházások idei előrejelzését némileg csökkentettük, 2,5 százalékra. A ver-senyszektorban a külföldi vállalatok magyarországi beruházási potenciálja jelentős: a jó nemzetközi konjunktúra és a magyarországi költségelőnyök kihasználásának szándéka számottevő beruházásnövekményt tenne lehetővé. Nem lehet azonban tud-ni, hogy az ágazati adók milyen negatív hatást fejtenek ki a külföldi vállalatok beru-házási tevékenységére. Az bizonyos, hogy az adó által közvetlenül érintett ágazatok beruházásai csökkenni fognak, mivel az ezekhez szükséges pénzügyi eszközöket az állam elvonja. A közvetlen hatáson kívül nem lehet kizárni a beruházási kedv

14

visszafogását az adók által nem érintett ágazatokban is, bár ennek jelei csak elvétve láthatók. Jelenleg számos jelentős külföldi beruházásról szóló döntés halasztódik, legalábbis addig, ameddig a magyar gazdaságpolitika iránya világosabban látszik. Prognózisunkban abból indultunk ki, hogy ez a közvetett negatív hatás viszonylag mérsékelt marad.

A beruházási prognózisban emellett azt is fi gyelembe vettük, hogy egyévi le-állás után 2011-ben, elsősorban az év második felében újra megindulnak az uniós támogatású beruházási projektek.

2010-ben, amint a válságot megelőző években is, a nettó export jelentette a GDP növekedésének egyedüli húzóerejét. 2011-ben továbbra is az exportnak az import-nál gyorsabb növekedését várjuk. Ez némi változás az előző előrejelzéshez képest, amely – a háztartások fogyasztásának gyorsabb emelkedése miatt – az importnak az exportéval azonos növekedését feltételezte. A fogyasztásnak az előző prognó-zisban előrejelzettnél kisebb növekedéséhez alacsonyabb import is tartozik, ezért a nettó export 2011-ben is pozitívan járulhat hozzá a GDP növekedéséhez.

A felhasználási oldalon mért nettó exportnövekmény a termelési oldalon az ipar továbbra is gyors növekedésében jelentkezik. 2011-ben az iparnak valamivel lassabb, de még mindig kimagasló növekedését jelezzük előre: a bruttó termelés növekedését 9 százalékra (ez magasabb, mint az előző prognózisunkban), a hozzáadott értékét 7 százalékra becsüljük. Ebben várhatóan továbbra is kimagasló szerepet játszanak a fő exportágazatok, mint a gép- és elektronikai ipar, a járműgyártás és a vegyipar. A belföldi értékesítés élénkülése ma még csak elvétve, sporadikusán tapasztalható, ebben 2011-ben sem várható áttörés. 2010 utolsó negyedévi feldolgozóipari konjunk-túrateszt eredményei nem mutatnak egységes képet a vállalatok várakozásairól, bár összességében inkább pozitív képet jeleznek.

Kétéves számottevő visszaesés után 2011-ben – átlagos időjárási viszonyokat feltételezve – a mezőgazdaság termelése 5-7 százalékkal emelkedhet. Az építőipar 2011. évi kilátásai azonban továbbra is kedvezőtlenek. Az ingatlanpiac pang, a hitel-források beszűkültek, a hitelfelvételi kedv is számottevően lankadt, a háztartások még távolról nem heverték ki a válság előtti hitelfelvételi boom és a hiteldrágulás következményeit. Az ágazat termelésének legalább 4 százalékos további szűkülése becsülhető előre. A piaci szolgáltatások terén már enyhe javulást várunk, elsősor-ban a távközlésben és a pénzügyi szektorban, miközben a kereskedelem-vendéglá-tás hanyatlása legfeljebb megállhat. Az állami szolgáltatásokban szintén stagnálás jelezhető előre – a fi skális szempontok érvényesülése miatt. A bejelentések fényében bizonyosra vehető, hogy az állami szolgáltatások volumene enyhén szűkül.

A munkaerőpiacra ható bizonytalan és ellentétes hatások mellett a versenyszfé-ra lassú javulása és a költségvetésben várható további megszorítások, az adó- és já-rulékváltozások hatásának eredőjeként összességében lassú és szektoronként nagyon eltérő foglalkoztatásbővülés jelezhető előre. A nemzetgazdasági szintű foglalkozta-tási kilátások jórészt attól függnek, ismét beindulnak-e a közmunkaprogramok.

15

2011-ben a 2,9 százalékos államháztartási hiánycél nemcsak teljesülhet, hanem minden bizonnyal túl is fog teljesülni, mivel a magánnyugdíj-pénztáraktól átvett vagyont (becslések szerint nettó – a reálhozamok kifi zetése után – mintegy 2300 milliárd forint) az ESA jelenleg érvényben lévő szabályai alapján teljes mértékben a folyó költségvetésben kell elszámolni. 2012-ben azonban ilyen extra lehetőség már nem lesz, csak a banki és ágazati különadókból befolyt összegek (341 milliárd forint) állnak pótlólagosan rendelkezésre.

A Széll Kálmán Terv ezt a hiátust igyekszik pótolni, amennyiben 2012-re már 550 milliárd forint megtakarítást irányoz elő az államháztartásban. A szándék jó és támogatandó, hiszen ma Magyarországon az állami újraelosztás rátája eléri a GDP 50 százalékát, ami európai viszonylatban is kimagasló. Ma azonban még nagyon kevés konkrét intézkedés ismert a tervezett megtakarítások elérésére.

A tavalyi 4,9 százalékos éves átlagos magyar fogyasztóiár-index az egyik legma-gasabb volt az Európai Unióban, ami különösen a belföldi kereslet csökkenésének fényében aggasztó. 2011-ben 3,9 százalék körüli infl ációt jelzünk előre, ez a meg-lehetősen széles valószínűségi sáv középértéke. A még mindig magas infl áció fő oka a nemzetközi szinten is megfi gyelhető, de Magyarországon különösen erőtelje-sen jelentkező élelmiszer-infl áció, valamint az üzemanyagok várhatóan továbbra is magas szintje, esetleg további emelkedése. Kedvező jel ugyanakkor, hogy a magyar gazdaságot az elmúlt években súlyosan jellemző adóemelések idén elmaradtak, és a szabályozott árak év eleji emelése is meglepően ritka volt 2011-ben.

Az év eddig eltelt időszakában alacsony volatilitás jellemezte a hazai pénz- és tő-kepiacokat. A forint árfolyama és a BUX egyaránt szűk sávban mozogtak, a forintot nagyon enyhe erősödés, a BUX-ot nagyon enyhe növekedés jellemezte. Az állampa-pír-piacokon a hosszú lejáratokon enyhe hozamcsökkenés és a külföldi befektetők tulajdonának növekedése volt jellemző. Összességében azt látjuk, hogy a piac ki-vár, az év hátralevő részében a gazdaságstabilizációs program részleteitől, hiteles-ségétől függ majd a pénz- és tőkepiacok alakulása. Az év végére 275 forint körüli euróárfolyam és a hosszú kamatok jelenlegi, 7 százalékos szintjének fennmaradá-sa várható, a rövid szintjének enyhe csökkenése mellett. 2011-ben még nem várható a banki hitelezési aktivitás, illetve a bankok jövedelmezőségének növekedése sem.

16

A Magyar Nemzeti Bank makrogazdasági előrejelzése a 2011–2012-es időszakra1

CSERMELY ÁGNES

Konjunktúra

2011 elején a világgazdaság robusztus ütemben bővül, és az előző évhez képest jelentősen mérséklődött a recesszióba való visszasüllyedés valószínűsége, azonban még mindig jelentős kockázatok árnyékolják be a jövőbeli kilátásokat. Az egyik koc-kázati góc az Európai Unió, ahol a bankrendszer mérlegének megtisztítása tovább-ra is késlekedik, és az adósságcsapdában küzdő országok jövőjével kapcsolatban is jelentős kérdőjelek vannak. Görögország és Írország esetében továbbra sem lehet kizárni egy esetleges jövőbeli adósságátütemezést, ami magasan tartja a kockázati felárakat, és bizonytalanná teszi a két országgal szemben jelentős pozíciókat felvál-laló európai bankok mérlegének megítélését. A kockázatok másik köre a feltörekvő országokból eredeztethető. Mivel a fejlett világ országaiban továbbra is igen alacsony a kamatszint, a feltörekvő piacok masszív tőkebeáramlással szembesülnek, amit egyre több országban próbálnak meg nem konvencionális eszközökkel fékezni. Több országban vélelmezhető, hogy túlhevült a gazdaság és túlértékeltté válnak az esz-közárak, így nő a pénzügyi sérülékenység. E folyamat mellékhatásaként jelentős mértékben emelkednek a nyersanyagok, különösképpen a kőolaj és az élelmiszerek árai. A tartósan magas olajárak az olajimportőr gazdaságok növekedési potenciálját mérsékelhetik. Ezen kívül további kockázatot jelenthetnek a magas élelmiszerárak miatt számos országban kirobbanó társadalmi feszültségek, illetve a Japánt sújtó természeti katasztrófa is, amelynek nyomán a világ számos országában fokozódnak a társadalmi feszültségek.

Ehhez a konjunktúra szempontjából már kedvezőbb, de még mindig számos le-felé mutató kockázattal terhelt környezethez viszonylag sikeresen tudott kapcsolódni a magyar gazdaság. Bár tradicionális kereskedelmi partnereink többségénél még ép-pen csak megindult a válságból való kilábalás, legfőbb exportpiacunk, Németország közvetítésével részesedni tudtunk a feltörekvő piacok által támasztott erős kereslet-ből, és exportunk már elérte, sőt meghaladja a válság előtti nagyságot.

A belföldi piacokat azonban továbbra is jelentős mértékű kihasználatlan kapaci-tások jellemzik. A belföldi kereslet változatlanul visszafogott, azonban a tavalyi év második felében már elérhette mélypontját, és így egyre kevésbé fogta vissza a ha-

1 Az írás az MNB 2011 márciusában publikált Jelentés az infl ációs folyamatokról című kiadvá-nya alapján készült.

Csermely Ágnes, az MNB igazgatója. E-mail cím: csermelya@mnb.hu

17

zai gazdasági kibontakozást. A magas munkanélküliség és a változatlanul szigorú hitelfeltételek mellett a háztartások és vállalatok beruházási és fogyasztási célú ki-adásai továbbra is alacsonyak. Csupán a válság időszakában gyors csökkenést mu-tató készletek újbóli feltöltése okozott egy-egy negyedévben érzékelhető keresleti elmozdulást.

A fogyasztásban az elmúlt negyedévekben kisebb hullámzást fi gyelhettünk meg. A háztartások fogyasztási döntéseit legerősebben befolyásoló jövedelmi folyamatok 2010-ben fokozatosan javultak, amihez hozzájárult az őszi hónapokig lassuló infl á-ció, a csökkenő munkavállalói adóterhek és az év közepén a mélypontján túllendülő foglalkoztatási mutatók is. Az év utolsó hónapjaiban ez a javuló trend több változó esetében is megtört. Az ismételten gyorsuló infl áció és a bérek alacsony növeke-dése mérsékelte a lakosság rendelkezésre álló jövedelmének reálértékét, miközben az erősödő svájcifrank-árfolyam csökkentette a devizahitellel rendelkező háztartá-sok fogyasztásra fordítható forrásait. A személyijövedelem-adóterhek idei csökken-tése és a 2010-ről az idei év első hónapjaira áttolt prémiumok kifi zetése 2011 első hónapjaiban a kereslet újbóli élénkülése irányába hatnak, ami támogatja a fogyasz-tás mérsékelt bővülését.

A vállalatok és háztartások beruházási keresletét az elmúlt év egészében jelenős visszaesés jellemezte. A vállalatok esetében csak néhány – döntően a feldolgozóipar-ban a terveknek megfelelően megvalósuló – beruházás jelentett érdemi kapacitásnö-vekedést, ezt leszámítva az ágazatok széles körét visszafogott beruházási aktivitás jellemezte. A szigorú hitelfeltételek mellett a vállalatok a kilátások lassú javulásá-ra új beruházások helyett egyelőre meglévő kapacitásaik aktívabb kihasználásával reagálnak.

A lakáspiaci folyamatok általában jelentős késéssel reagálnak a makrogazdasági konjunktúra elmozdulására. A lakáspiacot jellemző mutatók az elmúlt negyedévek-ben is folyamatosan romlottak, és ebben a kiadott építési engedélyek száma alapján a következő negyedévekben sem számíthatunk pozitív elmozdulásra. A bizonyta-lan munkaerő-piaci környezetben és a bankrendszer gyenge lakossági hitelaktivi-tása mellett a háztartások hosszabb ideig elhalaszthatják lakáscélú beruházásaikat. A folyamatot tovább lassíthatja a bankrendszer tulajdonában lévő nemteljesítő jelzá-loghitelek mögötti fedezetek fokozatos piacra vezetése is.

Előrejelzésünkben arra számítunk, hogy a 2011-es év során kiegyensúlyozot-tabbá válhat a növekedés, 2011-ben és 2012-ben is 3 százalék körüli növekedési ütemet valószínűsítünk. A magyar gazdaság recesszióból történő kilábalásában ed-dig az erős külső kereslet jelentette az egyetlen pozitív növekedési tényezőt. Előre-tekintve főbb kereskedelmi partnereink esetében a korábbinál némileg visszafogot-tabb növekedésre számítunk. A készletfeltöltések kifutása, a várható költségvetési kiigazítások, a magas nyersanyagárak, a hosszabb távon is magas munkanélküliség, illetve a magánszektor esetében szükséges további mérlegalkalmazkodás egyaránt fékezheti az euróövezet növekedését.

18

A 2010-es magyar exportteljesítményben közvetlenül és közvetve az euróövezeten kívüli, főleg távol-keleti kereslet játszott jelentős szerepet. A fejlődő gazdaságok nö-vekedése várhatóan a következő években is dinamikus marad, azonban a gyorsan növekvő nyersanyagárak és a belső kereslet túlhevülése egyre nagyobb kockázatokat jelenthet a növekedés fenntarthatóságát illetően. Ezzel összhangban ezen gazdasá-gok esetében is a hazai export iránti kereslet fokozatos lassulására számítunk.

A tartósan szigorú hitelkörnyezet a belföldi kereslet várható alakulását alapve-tően meghatározza. A hitelezési feltételek érzékelhető lazulására csak 2012-től szá-mítunk, így a banki hitelaktivitás az idei évben sem támogatja a hazai növekedést.

A háztartások viselkedését előrejelzési horizontunkon a lakossági jövedelme-ket érintő jelentős, gyakran egymással ellentétes irányú költségvetési intézkedések együttese, a munkapiaci helyzet lassú javulása, a tartósan szigorú hitelkörnyezet és a folytatódó mérlegkiigazítás határozhatja meg. Bár a munkapiaci helyzet csak lassú javulást mutathat, az idei évben a már elfogadott kormányzati intézkedések jelen-tős többletjövedelmet eredményeznek a háztartásoknál. Ezen jövedelemtöbblet egy része a személyi jövedelemadó-terhek mérsékléséből, másik része a nyugdíjrend-szer átalakítását követő magán-nyugdíjpénztári reálhozamok2 kifi zetéséből adódik. A jövedelmek növekedése 2011-ben a korábbi évekhez képest jelentősen emelheti a lakossági fogyasztást, de a válság alatt felerősödő óvatossági megfontolások hatá-sára a pénzügyi megtakarítások is számottevően nőhetnek. Ez utóbbi hatásra főként a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifi zetése esetében számítunk.

Az idei évvel ellentétben, 2012-ben a Széll Kálmán Terv keretében várható kor-mányzati intézkedések a közvetlen állami fogyasztási és beruházási kiadások mér-séklésén és a lakossági transzferek visszafogásán keresztül csökkentik a háztartások rendelkezésre álló jövedelmét. Ennek negatív keresleti hatásait azonban ellensúlyoz-za, hogy a munkapiaci környezet mind a foglalkoztatás gyorsuló növekedésén, mind a nettó bérek emelkedésén keresztül tovább javulhat. A hitelezési környezet a teljes előrejelzési horizonton szigorú maradhat, így a 2006–2007-es időszakkal ellentétben a háztartások a kieső állami jövedelmek rövid távú hatását kevésbé ellensúlyozhat-ják pótlólagos hitelek felvételével. Az éves növekedési ütemeket tekintve a háztartá-sok fogyasztása 2012-ben ismét némileg lassulhat.

A magánszektor beruházásait tekintve sokkal visszafogottabb fellendülésre szá-mítunk. A terveknek megfelelően haladó autóipari nagyberuházások az előrejelzési horizonton jelentősen hozzájárulnak a növekedéshez. Ezeken kívül nem számítha-tunk a vállalati beruházások érdemi bővülésére. A szigorú vállalati hitelfeltételek és a keresleti kilátásokat, illetve a szabályozói környezetet övező növekvő bizonytalan-ságok miatt a vállalatok a termelési kapacitások bővítése helyett a meglévő kapacitá-sok növekvő kihasználása mellett dönthetnek.

2 Előrejelzésünkben a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifi zetéseként a saját becslésként ka-pott mintegy 220 milliárd forintos értéket vettük fi gyelembe.

19

Idén is folytatódhat a lakossági beruházások jelentős csökkenése. Az eladóso-dott háztartások mérlegkorrekciója, a szigorú hitelkondíciók, valamint a kilakoltatá-si moratórium miatt a pénzintézetek portfóliójában felhalmozódott jelentős lakásál-lomány tartósan fékezheti az újlakás-építéseket. A lakáspiac stabilizálódására csak 2012-től számítunk.

A kormányzat közvetlen fogyasztási és beruházási célú kiadásai a Széll Kálmán Terv alapján 2012-ben érdemben csökkenhetnek. A csökkenés mértékét nagyban be-folyásolhatja, hogy az érintett önkormányzati szektor és az állami vállalatok a kieső központi költségvetési forrásokat milyen mértékben tudják saját forrásokkal, illetve új hitelek felvételével pótolni. Emellett a növekedési hatást tompíthatja, ha az in-tézkedések az állami szektor hatékonyságát is javítják. Ennek mértékét kidolgozott részletek hiányában egyelőre nem tudjuk pontosan megítélni.

Munkapiac

A magyar gazdaságra is jellemző, hogy a magánszektor foglalkoztatása csak késve és tompítottan követi a konjunktúra ciklusait. Ennek megfelelően a recesz-szió időszakában megfi gyelt munkaerő-tartalékolás a fellendülés kezdeti időszaká-ban mérsékli a munkaerő iránti igényt. A foglalkoztatottak létszámának növekedése 2012-ben lehet némileg élénkebb. Ezzel párhuzamosan, a munkaerőpiacot érintő kormányzati intézkedések is a lazább feltételek kialakulásának irányába mutatnak. A rokkantnyugdíj, a korengedményes nyugdíj és a táppénz szabályozásának szigo-rítása, valamint a munkanélküli-juttatások szabályozásának változása az aktivitás emelkedését vonhatja maga után. Hasonló hatással járhat a közmunkaprogram ter-vezett átalakítása, amely az eddigi nagyságban, nagyjából azonos mértékű foglal-koztatást rövidebb időtartamú, részmunkaidős keretben, magasabb részvétel mellett kíván megvalósítani. Ezen kívül – a terv alapján – az állami szektorban további elbo-csátások várhatók idén és jövőre is. A foglakoztatási folyamatok mellett az aktivitás fent említett okokból adódó növekedésének is köszönhető, hogy historikusan magas, 10 százalék körüli munkanélküliségi rátát várunk 2012 végéig.

A magas munkanélküliség miatt laza munkaerőpiac jelentős mértékben mér-sékli a versenyszféra béreinek dinamikáját. Egyrészt a vállalati szektor a gyenge kereslet miatt csak nagyon korlátozottan tud árat emelni, ezért az alkalmazkodásban felértékelődik a bércsatorna szerepe. A visszafogott bérdinamika segíti a vállalati szektor profi thelyzetének javítását a bérhányad, illetve a fajlagos bérköltség mérsék-lődésén keresztül. Másrészt a korábban tapasztaltnál kisebb mértékű béremelése-ket támogatja az egykulcsos jövedelemadó bevezetéséből adódó többletjövedelem. Mivel az új adószabályok elsősorban a magasabb keresetűeknél járnak az adóteher csökkenésével, ezért az átlagjövedelem alatti kategóriákban lehet nagyobb jelentő-ségű a munkáltató által nyújtott esetleges kompenzációs szándékú béremelés, illetve itt lehet releváns az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ajánlásának mértéke.

20

Ezt támasztja alá a Hay Group legfrissebb felmérése is: azok a vállalatok, amelyek differenciált béremelést alkalmaznak, az alacsonyabb bérkategóriákban nagyobb mértékű emeléseket hajtottak végre, míg a magasabb bérkategóriákban visszafogot-tabb volt ez a mérték.

Ezen hatások eredőjeként 2011 első félévében 4 százalék alatti bérindexeket várunk. 2012-ben sem számítunk a bérdinamika jelentős gyorsulására: historikus összehasonlításban alacsony, 5 százalék körüli indexeket valószínűsítünk. Mindez az infl ációs pályát fi gyelembe véve csak a jövő évtől jelent reálértelemben emelke-dést a bruttó bérköltségekben, de a reálbérek növekedése a teljes előrejelzési hori-zonton elmaradhat a termelékenység növekedésétől.

Infl áció

Az infl ációs folyamatokat az elmúlt év közepétől két ellentétes folyamat alakítja, míg a belföldi eredetű infl áció visszafogott, a világpiaci nyersanyagárak emelkedé-sének hatására mégis emelkedik az infl ációs index. E kettősség várhatóan az előt-tünk álló időszakban is megmarad. A globális eredetű költségsokkok az elmúlt hó-napokban tovább erősödtek. A határidős jegyzések azt mutatják, hogy a világpiaci olajárak emelkedése 2011 végén megáll, ám érdemi korrekcióra a következő évben sem számíthatunk. A nyers élelmiszerek esetében az új termés megjelenéséig a fo-gyasztói árak további emelkedését várjuk, majd a megfelelő terméseredmények old-hatják az árnyomást.

E költségoldali infl ációs nyomással szemben az áll, hogy a laza munkaerő-piaci feltételek és a negatív kibocsátási rés együttese a következő években is érdemi ár- és bérleszorító hatással bír, így a belföldi keresletből, illetve a munkapiacról származó infl ációs nyomás az elkövetkező két évben is visszafogott maradhat. Bár a vissza-fogott belföldi kereslet mellett a költségsokkok tovagyűrűző hatásai a historikusan megfi gyeltnél kisebbek lehetnek, az alacsony maginfl áció ellenére a fogyasztóiár-index 2011 egészében 4 százalék közelében ragadhat. A költségsokkok 2012 második félévére fokozatosan lecsengenek, így az infl áció fokozatosan közelít a 3 százalékos infl ációs célhoz.

A szabályozott árak alakulása 2011 közepéig dezinfl ációs hatású, amit dön-tően a kormányzat által meghozott, a lakossági energiaárak befagyasztását (pél-dául a távhőárak), illetve visszafogott növekedését eredményező döntések okoznak. Amennyiben a globális nyersanyagárak tartósan magas szinten maradnak, a lakos-sági energiaárak rögzítése huzamosabb ideig csak jelentős költségvetési ráfordítás-sal vagy eladósodással valósítható meg. Előrejelzésünkben azzal számoltunk, hogy az olajárak feltevéseinknek megfelelő alakulása esetén a kormányzati intézkedések alapvetően csak az áremelések időzítését befolyásolhatják, így a korábbi negyed-években a szolgáltatóknál felhalmozódó árnyomás 2011 végétől fokozatosan a lakos-sági árakban is megjelenhet.

21

Összességében a maginfl áción kívüli termékkörben az idei év első félévében 8 százalék körüli áremelkedésekre számítunk, amiből a legjelentősebb hozzájárulást az üzemanyagárak növekedése jelentheti. Ezt követően a mutató fokozatosan mér-séklődik, és a jövő év végére 4 százalék körüli szintre süllyedhet. A maginfl ációs tételek esetében az előrejelzési horizont egészén a gyenge belföldi kereslet árleszorí-tó hatása lehet meghatározó. A költségsokkok fogyasztói árakba történő begyűrűzé-sét jelentősen tompítja, hogy a laza munkaerő-piaci környezet visszafogott bérezést tesz lehetővé, ami segíti a vállalatok profi thelyzetének stabilizálását. A maginfl áció a költségsokkok következtében rövid távon némileg emelkedhet, azonban ezen hatá-sok kifutásával 2011 közepétől csökkenésnek indulhat. A maginfl ációs mutató a tel-jes horizonton tartósan a korábbi években megfi gyeltnél alacsonyabb szinten, 2-2,5 százalékos sávban alakulhat, majd 2012 végére 2 százalék közelébe süllyedhet.

22

A Pénzügykutató Zrt. elemzése és prognózisa1

PETSCHNIG MÁRIA ZITA

A VÁLSÁG UTÁN ÉLEDŐ MAGYAR GAZDASÁG –

Makrogazdasági prognózis 2011-re

A globalizált világ részeként működő magyar gazdaság 2011. évi külgazdasági feltételeit meghatározó körülményekre – fő vonalait tekintve – a következő előrejel-zést készítettük.

A világgazdaság egészére 2011-ben viszonylag optimista, bár továbbra is két-sebességes növekedési prognózist fogalmaztunk meg. Bizakodásra, a „W” alakú pálya elkerülésére ad okot az egészségesebb szerkezetűvé váló növekedés, a lassan stabilizálódó foglalkoztatás, valamint a pénz- és tőkepiacok helyzetének javulása. Ugyanakkor a konjunktúra lefelé irányuló kockázatát jelenti az eurózóna perifériá-jának szuverén adósságválsága, a más, fejlett országokban is magas államháztartási hiány és államadósság, valamint a gyorsan növekvő, túlfűtötté váló feltörekvő or-szágok esetleges „hard landing”-je. Erre rakódott rá a 2011 januárjában fellépő, majd gyorsan terjedő politikai földindulás az észak-afrikai és a közép-keleti államokban, ami növekvő olajárkockázatot jelent. Az emelkedő olajárak hatása attól függ, hogy milyen magasságba s milyen tartósan emelkednek. Márciusban, prognóziskészíté-sünk idején, úgy látszik, hogy rövid távon tovább növeli a globális növekedési és árkockázatokat a Japánt sújtó természeti katasztrófa is.

Mindezek okán azt várjuk, hogy a világgazdaság dinamikája 4,2 százalékra las-sul úgy, hogy a fejlett országokban 2,3, a feltörekvő-fejlődőkben pedig 6,3 százalék lesz a gazdasági növekedés. Az Európai Unió, illetve az eurózóna esetében a lassu-lás erőteljesebbnek várható, mint az Egyesült Államokban, hiszen a kikényszerülő költségvetési stabilizációknak növekedés-visszafogó hatásuk van. Az Egyesült Ál-lamokban viszont a 2010 végén elfogadott újabb ösztönző csomag hatásai érvénye-sülnek. Kínában a gazdaság további hűtését várjuk, ahol a GDP dinamikája ismét 10 százalék alá csökken. Hangsúlyoznunk kell azonban a gyengébb világgazdasági konjunktúra törékenységét, s a jelentős, lefelé mutató kockázatokat.

A politikai turbulenciáktól függetlenül is növekvő olaj- és nyersanyagáraknak felhajtó hatásuk lesz a fogyasztói árakra. Az infl ációs veszély a feltörekvő orszá-

1 A Pénzügykutató Zrt. prognózisának elkészítésében részt vettek: Antalóczy Katalin, Halász György Imre, Herczog László, Juhász Pál, Mohácsi Kálmán, Petschnig Mária Zita, Várhegyi Éva, Voszka Éva. Jelen tanulmány írásához a szerző felhasználta „A magyar gazdaság helyzete és kilátásai 2010–2011” című munka egyes fejezeteit is.

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa.

23

gokban nagyobb, ahol a túlfűtöttség egyébként is áremelő, s ezek a gazdaságok a leginkább energiaintenzívek. A fejlett országokban az infl ációs veszély kisebb: gazdaságuk kevésbé energiaigényes, infl ációs várakozásaik jól lehorgonyzottak, s a bérek, a munkaerőpiac sokkal rugalmasabb, mint volt a hetvenes, nyolcvanas évek-ben. Ezért összességében nem számolunk erőteljesen felpörgő infl ációval, a hetve-nes évekhez hasonló áremelkedésekkel. Hiszterizált olaj- és nyersanyagár-növeke-dés nélkül is a fejlett országokban 2,9 százalékra nő a fogyasztói infl áció, ezen belül az eurózónában 2,4 százalékra, a fejlődő, feltörekvő gazdaságokban pedig 8,2 száza-lékra. Vagyis nem tartjuk visszatérőnek a globális válság előtti „aranykort”.

A bel-gazdaságpolitikát és folyamatokat alakító körülményekről a következőket feltételezzük:

– A kormány 10 hónap után megértette: a fi skális lazítást a piacok és Brüsszel durván megtorolná, ezért mindent meg fog tenni a 3 százalék alatti defi citcél és a középtávon mérséklődő államháztartási hiány/államadósság fenntarthatóságának elhitetése érdekében. Ennek alárendelődve a politikai hitelesség lehető legkisebb veszteséggel való megőrzésére törekszik, s mindezek miatt a nem szokványos meg-oldások eszköztárának további bővülésére számíthatunk, ami – mint minden eddig bevetett akció – rongálja a gazdaság potenciális növekedésének alapjait. Az újabb akciótervek terepe vélhetően az állam és az önkormányzatok közötti, korántsem súr-lódásmentes feladat- és forrás-újraelosztás lesz.

– A gazdaságpolitika és ebből következően a gazdasági szabályozórendszer az említettek miatt nem válik kiszámíthatóbbá, ami indokolatlanul rontja a vállalko-zási feltételeket.

– Brüsszel tudomásul veszi a Széll Kálmán Terv részletesebben kifejtett elemeit tartalmazó konvergenciaprogramot, aminek benyújtására májusban kötelezett a ka-binet.

– A konvergenciaprogram elfogadása nem fog revelációként hatni a piacokra. A hitel- és befektetésminősítők jó ideig kivárnak, és csak a valóságos eredmények ismeretében lesznek hajlandók – leghamarabb az év vége felé, már a 2012. évi költ-ségvetési törvénytervezet ismeretében – javítani besorolásunkon.

– A gazdaságpolitika fókuszába az egyensúlyjavítás kikényszerített program-ja kerül (erre a Nemzetgazdasági Minisztérium nincs felkészülve, ezért marad az ötletelés), és ez megváltoztatja a kabinet kommunikációját.

– A jövedelempolitika fellazítására annak ellenére sem kerül sor, hogy ténysze-rűen nem lesz igazolható a miniszterelnök ígérete: az új személyi jövedelemadó-rendszerrel mindenki jobban jár.

– A monetáris politikában a Monetáris Tanács összetételének változásától nem várunk lazulást. A szakmai szempontok és követelmények erősebbnek bizonyulnak a politikai elvárásoknál.

– A kormány, ahol csak tud, él az árbefagyasztás eszközével, illetve a hatósági árak megállapításánál megpróbál fellépni a monopóliumokkal szemben.

24

– A bankadó és annak időbeli kiterjesztése visszafogja a hitelintézetek hitelezési aktivitását, miközben a bankok megnövekedett terheik áthárítására törekednek, mű-ködési költségeik további faragása mellett.

Részleteiben tekintve a következő növekedési pálya rajzolódik ki 2011-ben a ma-gyar gazdaságban.

Külgazdasági kapcsolatok

1. A külső piacok húzóerejének mérséklődése következtében euróban számol-va 15 százalékra csökken az export és az import növekedési üteme. A GDP-ben szá-mításba vett teljes áru- és szolgáltatásexport/-import volumene is 10 százalék alá mérséklődik. A nominális növekmények hozama a külkereskedelmi mérleg aktívu-mának 6,4 milliárd euróra való növekedésében jelenik meg.

2. Az áruforgalom aktívumának mérséklődése, a szolgáltatásforgalom változat-lansága és a nagyobb nettó jövedelemkiáramlás következtében a GDP 2,1 százalé-káról 1,4 százalékára mérséklődik a folyó fi zetési mérleg aktívuma. Ennél azonban kevésbé csökken külső fi nanszírozási képességünk, amely a GDP 3,4 százalékát te-szi ki.

3. A hazai befektetői környezet romlása miatt a múlt évinél nem várunk nagyobb közvetlen külföldi tőkebeáramlást részvény- és tulajdonosi részesedés formájában. Viszont a jobb jövedelemhelyzet alapján megemelkedhet az újrabefektetett jövede-lem, és az egyéb hitelek is bővülhetnek. A Magyarországról kifelé tartó tőkemozgá-sok is erősödnek, prognózisunk szerint 2010-hez képest megháromszorozódnak.

4. A viszonylag kedvező világgazdasági környezet elvileg segíthetné Magyar-ország nemzetközi idegenforgalmi folyamatait. Mivel azonban idegenforgalmi kí-nálatunkban semmi új, attraktív elem nem jelenik meg és a hazai jövedelmi helyzet sem javul biztatóan, így 2011-ben a Magyarországra látogatók és a tőlünk kiutazók száma egyaránt minimálisan, nagyjából 1-1 százalékkal emelkedhet. A turizmus ak-tívuma csekély mértékben, 200 millió euróval növekedhet.

Belgazdasági eredmények

1. A foglalkoztatás – mint a kommunikált gazdaságpolitika prioritása – tény-legesen csak csekély mértékben, 30-40 ezer fővel bővül a versenyszféra élénkülő kereslete nyomán. A 2011. évi szabályozási feltételek korántsem fókuszálnak a mun-kahelyteremtés elősegítésére. Az egységes személyi jövedelemadó-kulcs bevezetése nem teszi olcsóbbá a foglalkoztatást, csak a munkavállalói hajlandóságot erősítheti bizonyos, magas jövedelemszint felett. Ám a magyar gazdaságban a munkavállalá-si problémák az alacsony jövedelemmel rendelkező, képzettség nélkülieknél vagy/és az alacsony képzettségűeknél sűrűsödnek. Az ő munkavállalási szándékaikat vi-szont nem erősíti a megemelt bruttó keresetek ellenére is alig emelkedő/stagnáló

25

reálkereseti szint. A korlátozott körben alkalmazható 10 százalékos nyereségadónak ugyanakkor ellenében hat a piaci és a szabályozási környezet bizonytalansága. Nem javítja a foglalkoztatási helyzetet a gyes időtartamának három évre való visszaállítá-sa, s kifejezetten ellene hat a 40 év munkaviszony betöltése után engedélyezett, élet-kortól független nyugdíjazás a nők számára. A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program az átszervezett intézményi és pályáztatási rendszer következtében nehezen indult be, forrásait már az indulásnál megcsapolták, és a támogatások elnyerését megszigo-rították. Az egyéb programokkal együtt sem várunk az előző évihez képest bővülő közfoglalkoztatást.

2. A háztartások fogyasztási kereslete némileg növekszik, amit a gyerekked-vezményekkel megtámogatott, egykulcsos személyi jövedelemadó tesz lehetővé. A nemzetgazdaság egészében a reálkeresetek a múlt évinél kevésbé emelkednek. A háztartások jövedelemfelhasználását továbbra is az óvatosság jellemzi, s bár a hi-telkereslet valamelyest élénkülhet, a biztonságitartalék-képzés okán a lakosság vál-tozatlanul viszonylag magas (magyarországi körülmények közt) nettó megtakarítói pozíciót fog felmutatni.

3. Az állóeszköz-fejlesztések öt éve tartó stagnálása/visszaesése után – az unióspénzekkel is megtámogatva – a beruházásoknak be kellene robbanniuk a magyar gazdaságba. Ezzel szemben fellendülésüket több körülmény is visszafogja. Így az üzleti környezet bizonytalansága, az energia- és a távközlési szektorban, vala-mint a kereskedelemben érvényesített válságadók, a hitelhez jutás megnehezülése, a középtávon is csak lassan ereszkedő kamatszint kilátása, az önkormányzatok ela-dósodottsága, s nem utolsósorban a lakásépítések további zuhanása. Éves szinten ezért csak 2-3 százalékos növekedést várunk az állóeszköz-fejlesztésekben.

4. A forint infl ációját a külső tényezők több csatornán keresztül is érintik, ezek összességükben árfelhajtó hatásúak. A válságadóknak és a bevezetni kívánt „ham-burgeradónak” is egyértelmű infl ációt erősítő hatást tulajdonítunk. Az élelmiszerek felgyorsuló drágulása a több éven át tartó kedvezőtlen terméseredményeknek, a le-csökkent tartalékoknak, a konjunktúrában meginduló fogyasztói kereslet emelkedé-sének, a mezőgazdasági termékek fokozott ipari célú felhasználásának lesz a követ-kezménye. Ugyanakkor az infl áció korlátozása irányába hat a továbbra is viszonylag erős keresleti korlát és a kormány részéről az infl áció elfojtásának adminisztratív támogatása. Az élelmiszer-, olaj- és nyersanyagársokk továbbra is magasan tart-ja az ipar belföldi értékesítésében mért infl ációt. A konjunktúra javulása nyomán erősödik a termelői árnyomás az építőiparban.

5. Valószínűsítjük, hogy csak akkor és olyan mértékben kerül sor monetáris la-zításra, amikor és amilyen mértékben az infl ációs nyomás enyhülése, illetve a külső környezet változása indokolja. Tekintettel a legújabb, infl ációs nyomást erősítő fej-leményekre (az arab térség elhúzódó válsága, japán atomerőmű-katasztrófa) egyre nagyobb annak a valószínűsége, hogy fennmarad a 6 százalékos alapkamat. A ka-matcsökkentés ellenébe hat az is, hogy várakozásunk szerint 2011 őszéig sor kerül

26

az EKB első kamatemelő lépésére, amelyet mások is követhetnek, mérsékelve a fo-rint ma még igen magas kamatfelárát.

6. Optimista feltételezésű prognózisunkban a forint árfolyama a továbbiakban is viszonylag erős maradhat, bár átmeneti ingadozásokra – akár jelentős mértékűekre is – számítani kell. Az év végére 276 forint körüli euróárfolyamot prognosztizálunk, éves átlagban pedig 277 forintost. A várható keresztárfolyam mellett ez kevéssel 200 forint körüli dollárárfolyamot jelent. Amennyiben a svájci nemzeti bank kitart a di-rekt intervenciókat mellőző monetáris politikai gyakorlata mellett, a frank árfolya-ma hosszabb távon is erős marad az euróval szemben, ami a forint/CHF árfolyamot is magas szinten tartja. Arra számítunk, hogy az év folyamán tartósan 200 forint fölött marad a frank árfolyama.

7. Az ipari exportmegrendelések csökkenhetnek, de nem zuhannak. Továbbra is gyengélkedik viszont a belföldi rendelésállomány, amelynek szintje decemberben nem érte el a bázisérték háromnegyedét sem. Az összes rendelésállományon belül az exportszerződések aránylag magas szintje, a kivitelt meghatározó ágazatok, kü-lönösen a járműipar lehetőségei azonban viszonylag jó perspektívát vetítenek előre. Ha az új belföldi megrendelések decemberi visszaesését nem tekintjük trendfordu-lónak, akkor valamelyest bővülhet a hazai kereslet is. Így az ipari termelés 2011-ben 7-8 százalékkal növekedhet.

8. Az építőipar látható teljesítménye és a megrendelések alacsony dinamiká-ja miatt a közeljövőre nézve nem biztatóak az ágazat kilátásai. A lakásépítéseknél a 2010-ben kiadott építési engedélyek páratlanul alacsony szintje további csökkenést vetít előre. Az amúgy is túlkínálattal küzdő piacot még inkább visszaveti a bedőlt hitelek miatt olcsón piacra kerülő lakások dömpingje a kilakoltatási moratórium le-járta után, továbbá az, hogy a hitelhez jutás feltételei kevéssé javulnak. Nem segítik a szektort az Új Széchenyi Terv visszafogott, a központi fi nanszírozás fenntartható-ságát is szem előtt tartó támogatásai sem. Az egyéb építmények területén kedvezőbb a rendelésállomány, és egyéves késéssel most már valóban felgyorsulhatnak az uniós beruházások. A pályázatok kiírásának elhúzódása miatt azonban a tényleges telje-sítés 2011-ben még viszonylag alacsony marad. Ennek következtében legfeljebb 3-4 százalékos növekedés várható az ágazatban.

9. A vidékfejlesztési és mezőgazdasági koncepció fókuszába az Orbán-kormány a minőségi terményeket előállító kis és közepes családi gazdaságokat állította, ez konkrét lépésekben is megnyilvánult. Ugyanakkor az agrárminisztérium érzékel-ve a már piacon lévő, nagyobb termelők problémáit, nem változtatott a korábbi tá-mogatási gyakorlaton. 2011-ben a beruházásokat vállaló sertés- és baromfi telepek termelésnövekedése feltehetőleg ellensúlyozni fogja az állattartásból kiválók okoz-ta termelésszűkülést. A gabonatermelés területe nem csökken, szerencsés időjárási körülmények között akár 10 százalékkal is nőhet a termés. Az olajosnövény-termelés valószínűleg kicsit emelkedik. A cukorrépa-termelés jelentős területen folytatódhat. A kertészeti ágazatokban előrehalad a termelésszakosodás. Az új ültetvények ter-

27

mőre fordulásával növekszik az értékesebb és a szervezett piaci értékesítési rendszer keretében termelt gyümölcsök súlya. Összességében átlagos időjárási körülmények között lehetséges, hogy a mezőgazdasági termelés 6-7 százalékkal növekszik.

10. A kiskereskedelmi forgalomban négyévnyi visszaesés után 2011-ben vala-melyes erősödés lesz megfi gyelhető. Enyhe emelkedést várunk az élelmiszer jelle-gű vegyes kiskereskedelemben, mivel ezt a területet sújtja leginkább a különadó. Az élelmiszer, ital, dohányáru szegmens relatív erősödését viszont továbbra is fel-tételezzük. A tehetősebb rétegek növekvő keresletéből az illatszerek és az egyéb iparcikkek forgalomemelkedésének fennmaradására, a könyvek kiskereskedelmé-nek magára találására és a ruházat valamivel átlagon felüli dinamikájára következte-tünk. Feltételezzük, hogy a gépjárművek eladásai megnőnek, ennek nyomán enyhe korrekció lehetséges a gépjármű-üzemanyagok forgalmazásában is. Ugyanakkor a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelem felfutását csak a lakásépítés fellendülését követően tartjuk elképzelhetőnek. A gyógyszer, gyógyászati termékek körében az államháztartás további szigorításokra készül. Összességében a kiskeres-kedelmi forgalom 1,5 százalékos bővülését prognosztizáljuk.

Az év egészében nem lesz olyan kedvező lefolyású, mint amilyen a kormány terveiben szerepel, de remélhetőleg nem lesz annyira kedvezőtlen sem, mint amilyen az első hónapokban kirajzolódott.

28

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa1

BALATONI ANDRÁS

Nemzetközi tendenciák

A 2010-es évben a gazdasági folyamatokat alapvetően a válságot követő kon-szolidáció határozta meg. Mind a globális kibocsátás, mind a világkereskedelem volumene jelentősen emelkedett tavaly, azonban a gazdasági recessziót követő hely-reállás dinamikája eltér az egyes országokban és régiókban. A fejlett országok visz-szafogott gazdasági növekedése mellett a fejlődő piacokon erőteljesebb a bővülés, ami elsősorban az élénk belső keresletnek, a tőkebeáramlás intenzitásának, valamint az ehhez kapcsolódó külkereskedelemnek köszönhető. A fejlődő térség növekedé-sének importigénye jótékony hatást fejt ki a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül a fejlett államokra, amelyek GDP-növekedése a fogyasztás lassú dinamizálódása ré-vén sokkal kiegyensúlyozottabbá vált az elmúlt negyedévben.

A kilábalást azonban továbbra visszafogja a munkaerőpiacon megfi gyelhető lassú konszolidáció. A fejlett országokban a foglalkoztatottság lassan bővül, mivel a fellendülés először a munkatermelékenység és a ledolgozott munkaórák növeke-désében mutatkozik meg. A laza munkaerőpiac mérsékelt bérdinamikát vetít előre. A historikusan alacsony foglalkoztatás, valamint a nominálbérek visszafogott emel-kedése csökkenti a fogyasztás növekedési rátáját. A folyamatot a pénzügyi szektor sem tudja tompítani érdemben, mivel a hitelezés továbbra is akadozik, így a háztar-tások fogyasztássimítása nem lehetséges.

Jelentős növekedési kockázatokat hordoz a fi skális egyensúly megbomlása. A korábbi várakozásokkal ellentétben az Egyesült Államokban visszafogták a kon-szolidációs lépések ütemét, sőt újabb ösztönzőket vetettek be a gazdaság élénkí-tésének érdekében. Vele szemben Európa fejlett országai folytatják a költségvetési kiigazítási lépéseket.

Az infl ációs folyamatokat rövid távon szinte valamennyi országban az olaj- és egyéb nyersanyagárak dinamikus emelkedése határozza meg. Bár a nyersanyagár-robbanás gyakorlatilag minden államot érint, az egyes országokban lényegesen eltér a kínálati sokkok infl ációra gyakorolt középtávú hatása. A fejlett gazdaságokban a kereslet továbbra is lanyha, az infl ációs várakozások pedig horgonyzottak. Ezzel

1 A cikk a Századvég Gazdaságkutató Zrt. negyedéves Makrogazdasági monitor és konjunktú-raelemzés című kiadványa alapján készült. A jelentés egyes részeit készítették: Balatoni András, Cseh András, Mellár Tamás, Pitz Mónika, Tóth G. Csaba és Virovácz Péter.

Balatoni András, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tudományos munkatársa. E-mail cím: balato-ni@szazadveg-eco.hu

29

szemben a gyorsan növekvő országok a túlfűtöttség jeleit mutatják, így félő, hogy a kínálati sokkok tartós infl ációs nyomást okoznak. A fejlett országokban a kamatok várhatóan csak lassan fognak emelkedni, míg a fejlődő államokban az irányadó rá-ták gyorsabb növekedése prognosztizálható.

A magyar gazdaság kilátásai

A növekedés alakulása

A hazai GDP tavaly a negyedik negyedévben 1,9 százalékkal emelkedett az elő-ző év azonos időszakának bázisán, így a 2010-es évben összességében a bruttó ha-zai termék 1,2 százalékos bővülését regisztrálták. A háztartások fogyasztási kiadá-sa az első két negyedév visszaesését követően a harmadik negyedévben emelkedni kezdett. Az év végére azonban a belső felhasználás legnagyobb súlyú tétele éves és negyedéves bázison ismét zsugorodott. A korábbi alappályánktól eltérő fogyasztási dinamika véleményünk szerint elsősorban a bérdinamika alapvető megváltozásával magyarázható: a vállalatok elhalasztották az év végén szokásos bónuszok kifi zetését, ennek hátterében a 2011. január 1-jével életbe lépő új adószabályok magasabb jövedel-műek számára kedvezőbb feltételei állnak. Az intézetünk által előre jelzett negyedik negyedéves fogyasztásbővülés így átcsúszhatott 2011-re, azonban a tavalyi év végi dinamika alacsonyabb pályát mutatott. Összességében 2011-re nem változik érdemben előrejelzésünk a fogyasztásbővülésre vonatkozólag: éves alapon 3,1 százalékkal nőhet a háztartások fogyasztási kiadása, majd jövőre a dinamika elérheti a 4,1 százalékot.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás zsugorodása továbbra is jelentős: 2010 negye-dik negyedévében a visszaesés elérte a 9,1 százalékot, így tavaly 5,6 százalékkal alacsonyabb beruházási volument regisztráltak, mint 2009-ben. Korábbi előrejelzé-sünket lefelé módosítottuk, amit nagyrészt a hitelezési folyamatok vártnál rosszabb alakulása indokol. Felfelé hajtja ugyanakkor a beruházási dinamikát a 2011-ben és 2012-ben induló autóipari nagyberuházások jelentős volumene, amit tovább erősít az idei negyedik negyedéves alacsony bázis is. Összességében éves átlagban 2011-ben 3,5, 2012-ben pedig 4,9 százalékos beruházásnövekedéssel számolunk.

A kivitel a decemberben előre jelzett pályán halad: 2010 negyedik negyed-évében 11,7 százalékkal nőtt az export, azaz éves szinten 14,1 százalékos dinamikát regisztráltak. A GDP-alapon számított hazai külső kereslet bővülése 2010-ben meg-haladta a historikus átlagot, és elérte a 2,7 százalékos szintet. Feltételezésünk szerint dinamikája 2011-ben enyhén mérséklődni fog, ugyanis komoly negatív kockázatot jelent az adósságválság, valamint a fi skális konszolidációs intézkedések megkezdése külkereskedelmi partnereinknél. Ezzel szemben jövőre várhatóan újra a sokévi átlag fölé emelkedik a GDP-alapon számított külső kereslet növekedési rátája, és 2012 végén ismét meghaladhatja a 3 százalékot. Prognózisunk szerint 2011-ben éves átla-gosan 9,2, jövőre pedig 9,3 százalékkal nő a kivitel.

30

Az import bővülése, összhangban a fogyasztás és a beruházás vártnál kedve-zőtlenebb alakulásával, lassabb volt a tavalyi negyedik negyedében, mint vártuk. 2011-ben átlagosan 8,2, jövőre pedig 9,7 százalékos behozatalbővülést várunk. Az export- és az importdinamika közötti rés 2012 első negyedévében bezárul, és a kivitel növekedése prognózisunk szerint elmarad a behozatal éves volumeninde-xétől. A bruttó hazai termék 2011-es volumenindexére vonatkozó előrejelzésünket lefelé korrigáltuk: prognózisunk szerint idén a GDP 3,1 százalékkal fog bővülni, majd 2012-ben tovább folytatódhat a növekedés gyorsulása. A dinamika elérheti éves átlagban a 3,6 százalékot, amihez elsősorban a belső keresleti tételek bővülése járul hozzá.

Munkapiac

A foglalkoztatottak számában megtört a 2010 első negyedéve óta tartó kedvező tendencia, és a harmadik negyedévről a negyedikre 18 ezer fővel csökkent a csoport létszáma. A képet árnyalja, hogy a visszaesés kisebb, mint a Munkaerő-felmérés rela-tív hibája, emellett a foglalkoztatottak számának csökkenésében a szezonális hatások is nagy szerepet játszhattak. A munkanélküliek aránya az aktívakon belül 0,1 szá-zalékkal, 10,8 százalékra csökkent a harmadikról a negyedik negyedévre, így éves átlagban 11,2 százalékos rátát regisztráltak. A munkanélküliség szerkezetét vizsgál-va szembetűnő, hogy a tartósan állás nélkül maradók számának emelkedése megállt az elmúlt negyedévben, így megtört a legalább 12 hónapja munkanélküliek arányá-nak másfél éve tartó növekedési trendje. Ez alapvetően két tényező hatását tükrözi: egyrészt a foglalkoztatottak közül kikerülők jelentős része munkanélkülivé vált, ami a régóta állást keresők arányát mérsékelte a sokaságon belül, másrészt a több mint egy éve munkát keresők egy része az inaktívak csoportjába sorolódott át. Az előrejelzé-sünkben a legnagyobb bizonytalanságot a közmunkaprogramokban foglalkoztatottak létszáma okozza, mivel a rendszer felülvizsgálata várható. Idén az első negyedévben a foglalkoztatottság csökkenésére számítunk, számuk azonban a szezonális munkák-nak köszönhetően év közben nőni fog. A munkanélküliségi ráta így 2011-ben várha-tóan 10,6 százalék lesz, majd jövőre 10,2 százalékra csökken.

2010 negyedik negyedévében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó át-lagkeresete az előző évhez viszonyítva átlagosan 1,6 százalékkal csökkent. A költ-ségvetési intézményekben 7,1 százalékkal voltak alacsonyabbak a bérek, míg a vál-lalkozásoknál 0,7 százalékkal adtak több bért a teljes időben foglalkoztatottaknak. Az utolsó negyedévben tapasztalt enyhe bércsökkenés okaként két fő tényező je-lölhető meg. A bruttó bérek alakulását erőteljesen befolyásolják a közszféra bérin-tézkedései, illetve a közfoglalkoztatás bővülése miatt a kedvezőtlen összetételhatás (sok új, alacsony bérű alkalmazott került emiatt a rendszerbe). A bérdinamikát alap-vetően befolyásoló másik ok a személyi jövedelemadó-változtatás. Várakozásaink szerint a bruttó bérek 2011-ben 3,1, jövőre pedig 6,6 százalékkal fognak emelkedni.

31

Infl áció és monetáris kondíciók

A fogyasztóiár-index decemberben 4,7 százalékra emelkedett, így összessé-gében az infl áció tavaly elérte a 4,9 százalékot. A hazai áremelkedést alapvetően a kereslethiányos gazdasági környezet, illetve az egyszeri sokkok határozták meg a 2010-es évben. A negatív kibocsátási rés ellenére az év közepéig jelentősen meg-emelte a fogyasztói árak év/év változását a 2009 közepén végrehajtott áfaváltoztatás, a negyedik negyedévben pedig jelentős kínálati sokkok érték a magyar gazdaságot. Az infl áció tavaly év végi felpörgését elsősorban az üzemanyagok árának vártnál nagyobb áremelkedése okozta. Az árindex megugrását alapvetően a világpiaci olajár alapfeltevésünktől eltérő pályája magyarázza: tavaly év végén, illetve az idei első hónapokban az energiahordozó jelentősen megdrágult, köszönhetően a kereslet nö-vekedésének, valamint a közel-keleti feszültségeknek. Az idei év elején az árdinami-ka mérséklődött, így elmaradt a korábban az intézetünk által prognosztizált szinttől. Ebben részben szerepet játszott a fogyasztói kosár megváltozásának hatása, amely számításaink szerint összességében 0,1 százalékponttal mérsékli az infl ációs rátát. A maginfl ációs termékkosáron kívüli tételek közül a feldolgozatlan élelmiszerek év/év dinamikája némiképp elmaradt várakozásainktól. Ez abból a szempontból is fi -gyelemre méltó, hogy a mezőgazdasági termelői árak drágulása gyorsabb volt tavaly a negyedik negyedévben, illetve 2011 januárjában, mint vártuk. Ezt az árnyomást még a forint euróval és USA-dollárral szembeni negyedév/negyedéves felértékelő-dése sem tudta ellensúlyozni, ezért azt feltételezzük, hogy a termékcsoport kiske-reskedelmi árrése érdemben csökkent 2010 utolsó negyedévében. Az éves bázisú maginfl áció 2010 negyedik negyedévében 1,9 százalékra gyorsult, szemben a har-madik negyedévre jellemző 1,4 százalékos értékkel. A teljes fogyasztóiár-indexre vonatkozó prognózisunkat rövid távon csökkentettük, aminek a hátterében elsősor-ban a negatív árréssokk húzódik meg. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelői árak vártnál dinamikusabb növekedése 2011 vége felé magasabb infl ációt eredményez. Mindezt a hatást ellensúlyozza a fogyasztóiár-index termékcsoportjainak a súlyvál-tozása. A headline és a maginfl áció közötti különbség várhatóan csökkenni fog, és a 2012-es év végére pedig eltűnik, sőt a keresleti infl áció felpörgése miatt magrátá-ja magasabb lesz 2012 utolsó negyedévében. Összességében idénre 4,3, jövőre pedig 3,1 százalékos infl ációt prognosztizálunk.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa decemberben és januárban 0,25 százalékponttal megemelte az irányadó rátát, majd februárban szinten tartot-ta az alapkamatot, ami így 6 százalékos szinten áll. A korábbi előrejelzéseinkben hangsúlyoztuk, hogy a kamatemelési ciklus 2011-ben megindul, azonban a szigorí-tás sebessége az általunk prognosztizáltnál nagyobb volt. A három egymást követő emelés indoklásában jellemzően az infl ációs veszélyekre hivatkozott Simor András jegybankelnök, amit részben intézetünk is alá tud támasztani. Számításaink szerint a kínálati sokkok, illetve azok várakozásokra gyakorolt hatása mellett a keresleti

32

tényezők is felfelé hajthatják az infl ációt 2012 második felében, ezért indokolt a szi-gorú kamatkörnyezet fenntartása. Az alapkamat emelése megjelent a lakossági, il-letve vállalati hitelek kamataiban, emellett pedig a bankok a nem árjellegű hitelezési feltételeken is tovább szigorítottak. Ennek következtében a hitelezési aktivitásban továbbra sem látszik fordulat, a kedvezőtlen tendenciák pedig gátat szabnak a beru-házások megindulásának.

Fiskális politika

A tavalyi defi cit prognózisunk szerint néhány tized százalékponttal meghalad-ja a törvényben tervezett előirányzatot. Bár az elmaradó adóbevételeket új intéz-kedésekkel pótolta a kormány, és a kiadásnövekedés sem haladja meg a tartalékok mértékét, az önkormányzatok hiánya várhatóan jócskán túllépi a tervezett összeget. A 2010-es évre ennek megfelelően GDP-arányosan a tervezett 3,8 százalék helyett 4,2 százalékos ESA-hiányt prognosztizálunk.

Idén a második hónap végére a hiány elérte a tervezett defi cit 81 százalékát, mi-közben tavaly ez az arány alig haladta meg a 40 százalékot. Ez mindenképp kedvezőt-len jel, azonban az első hónapok alapján még nem áll rendelkezésre annyi információ, amely elég lenne a várható defi cit felülvizsgálatához. A kiadások időbeli lefutásának korábbi évekkel történő összevetése ugyanis meglehetősen problémás. Bár ezek egy része (például: közalkalmazotti bérek) évről évre akár azonos ütemben is ala-kulhatna, a szabályrendszer gyakori változása jelentősen módosítja a szezonalitást. A bevételi oldalon kedvezőbb a helyzet, hiszen az adóbevételek alakulása általában hasonló – ha nem tör ki év közben gazdasági válság. Ezen túlmenően azonban két tétel itt is csökkenti a historikus összehasonlítások információtartalmát: a gyakori jogszabályváltozások (új adók, új adókulcsok) és az egyszeri bevételek. Ez utóbbiak pedig nagyon jelentős súlyt képviselnek a 2011-es költségvetésben. A hiány várható alakulásával kapcsolatban az mindenképp kedvezőnek tekinthető, hogy döntés szü-letett egy 250 milliárd forintos stabilitási alap létrehozásáról. Ez javítja a kilátásokat, így számításaink szerint tartható az idénre tervezett GDP-arányosan 2,9 százalékos hiánycél.

Az újonnan meghirdetett Széll Kálmán Terv sikeres megvalósítása biztosíthat-ja a költségvetés hosszú távú egyensúlyát és az államadósság csökkenését, ám az in-tézkedések részleteinek többsége még nem ismert. A legfontosabb cél a nyilvános program szerint az, hogy a bruttó magyar államadósság 2014 végére a tavaly év végi GDP-arányos 80,1 százalékról 65-70 százalékra csökkenjen. Ennek érdekében az éves hiányt az idénre tervezett 2,9 százalékról négy év alatt GDP-arányosan 1,9 százalékra tervezi csökkenteni a kormány. Kilenc területen lesz jelentős változta-tás, amelyektől 2012-ben összesen 550 milliárd forint, 2013-ban és 2014-ben pedig évente 902 milliárd forint megtakarítást várnak a döntéshozók. A tervezett megta-karítások túlnyomó része a kiadási oldalt érinti, az első évben az egyenlegjavítás 84

33

százaléka, a következő kettőben 76 százaléka származik az újraelosztás csökkenté-séből. A munkaerőpiaccal kapcsolatos egyik legfontosabb változás, hogy a jelenlegi paraméterekhez képest kevesebb ideig jár és csökken az álláskeresési járadék (a ko-rábbi munkanélküli-segély) összege. Prioritásként kezeli a kormány, hogy a segély összege minden esetben elmaradjon a közmunka útján megszerezhető jövedelemtől, ez utóbbi viszont ne érje el a minimálbért. Csökken a maximálisan felvehető táppénz értéke is, amely jelenleg a minimálbér négyszeresével egyenlő. E területhez csatol-ta a kormány a szociális támogatások átalakítását is. A tervek szerint a következő években nominálisan befagyasztják a családtámogatási rendszerhez kapcsolódó ösz-szes kifi zetést (családi pótlék, gyes, gyed stb.). A meghirdetett célok és irányok még a részletes intézkedések hiányában is markáns gazdaságpolitikai megfontolásokról árulkodnak. A fi skális egyensúly fenntartásának, illetve helyreállításának deklarált prioritása mellett a program elsősorban a munkaerő-kínálat növelésére koncentrál. A nyugdíjrendszerben tervezett megtakarítások egyik súlypontja a jelenlegi rok-kantnyugdíjasok jogosultságának felülvizsgálata, illetve a feltételek szigorítása. Ezen kívül szerepel a tervekben az egyes foglalkoztatási csoportoknak (rendőrök, tűzoltók) járó korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségének teljes kivezetése. Az ef-fektív korhatár megemelése mindenképp kívánatos cél, azonban a megvalósítás nagy körültekintést igényel.

Általánosságban elmondható, hogy az intézkedések legnagyobb kockázata ép-pen abban rejlik, ha a munkaerőpiac – nem megfelelő képzettségük, egészségügyi állapotuk vagy mobilitásuk miatt – nem képes állást biztosítani azoknak, akiket leg-inkább érint a szociális, családügyi és társadalombiztosítási juttatások csökkentése. Ebben az esetben az említett rétegek további leszakadása kormányzati beavatkozás nélkül elkerülhetetlennek látszik.

A többi, kiadás oldali intézkedésről egyelőre keveset lehet tudni, a bevételi ol-dalon viszont többé-kevésbé már tisztázottak a részletek: a korábbi tervekhez képest mégsem csökken 2013-tól egységesen 10 százalékra a társasági adó, 2012 helyett csak egy évvel később csökken a felére a pénzügyi szervezetek különadója, és 2013-tól elektronikus úthasználati díjat vezet be a kormány, mely a személygépkocsi-for-galmat várhatóan nem érinti.

A terv fontos részét jelentik az állami vagyonnal kapcsolatos intézkedések is. A korábbi programokban még az szerepelt, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyonból jövőre is felhasznál 250 milliárd forintot a kormány folyó kiadások fi nanszírozására, ám a Széll Kálmán Terv e szándék megváltoztatásáról tanúskodik. A programban az szerepel, hogy a teljes vagyon nagyjából 63 százalékát államadósság-csökkentés-re fordítják.

Ha a kormánynak a felsorolt területeken sikerül a tervezett megtakarításokat végrehajtania, akkor becslésünk szerint megvalósítható a célok között megjelölt hi-ánypálya. Sőt 2014-ben még kedvezőbb is lehet az egyenleg. Ezzel párhuzamosan három év alatt az újraelosztási ráta GDP-arányosan 42-43 százalékra, az adócent-

34

ralizáció 33-34 százalékra mérséklődhet. Összhangban a hiányra vonatkozó előre-jelzésünkkel, úgy ítéljük meg, hogy az intézkedések végrehajtása esetén a tervezett adósságcsökkentés is megvalósítható. Az első évben, részben a magán-nyugdíj-pénztári vagyon felhasználása miatt, 10 százalékponttal csökken az adósságráta és az alacsony hiányhoz kapcsolódó elsődleges többlet, valamint a GDP-arányos ál-lamadósságot befolyásoló egyéb tényezők (növekedés, infl áció, reálkamat, árfolyam) együttes hatásának eredményeképpen utána is dinamikusan zsugorodik. Modellszá-mításaink szerint a vizsgált periódus végére a Széll Kálmán Terv következetes és szigorú végrehajtása esetén GDP-arányosan akár a tervezett 65 százalék alá is csök-kenhet az államadósság.

Külső egyensúly

A folyó fi zetési mérleg egyenlege a világkereskedelem felfutása és a nyomott belső kereslet révén a korábbi negyedévekhez hasonlóan többletet mutatott. Az aktí-vum 2010 harmadik negyedévében a speciális célú vállalatok nélkül 477 millió eurót tett ki, az első kilenc hónap többlete ezzel 1626 millió euróra nőtt, a tőkemérleg aktí-vuma pedig elérte az 1280 millió eurót. A két egyenleg együttes értéke alapján szá-mított, külfölddel szembeni nettó fi nanszírozási képesség csak kismértékben esett vissza a harmadik negyedévben, 916 millió eurós értéke a GDP 3,3 százalékának felel meg.

Mind az export, mind az import szintje továbbra is emelkedett, a reálgazdasági tranzakciók egyenlege ugyanakkor ismét visszaesett tavaly a harmadik negyedév-ben. Az erős német exportszektornak köszönhetően a külkereskedelmi mérleg aktí-vuma történelmi csúcsot ért el, az export meghaladta a válság előtti szintet. A KSH által gyűjtött külkereskedelmi termékforgalom adatai szerint a kivitel és a behoza-tal jelentős bővülését regisztrálták az utolsó negyedévben, egyenlegük 1550 millió eurót tesz ki. A dinamikusan fejlődő német gazdaság és a várakozásoknál lassabban beinduló belső kereslet miatt 2011-re is jelentős, 6,1, 2012-re 5,7 milliárd eurós több-letet várunk.

A szolgáltatások egyenlegének javulása tartósnak tűnik, értéke 2010 harmadik negyedévére elérte a 744 millió eurót, és a szezonális hatásokat kiszűrve is növek-vő trend rajzolódik ki. Szezonálisan igazítva a szolgáltatásokon belül az idegenfor-galom többlete valamelyest visszaesett, a bevételek csökkenésével párhuzamosan nőttek a kiadások. A vizsgált időszakban a szolgáltatások egyenlegének javulásához a szállítási és egyéb szolgáltatásokból származó bevételtöbblet járult hozzá, amely a magas nettó exporthoz köthető.

A jövedelmekből származó hiány, amelynek nagy része a közvetlen tőkebefek-tetések jövedelmei soron halmozódik fel, csökkent a harmadik negyedévre. Sze-zonálisan kiigazítva a jövedelmek egyenlegének lassú romlását fi gyelhettük meg. A szezonális hatásokat kiszűrve a tőkemérleg többlete jelentős mértékben növeke-

35

dett, az EU folyó- és tőketranszfereinek egyenlege lényegében változatlan. A folyó fi zetési mérleg egyenlegére vonatkozóan 2010-re a GDP 1,6 százalékának, 2011-re 1,8 százalékának megfelelő többletet várunk, vagyis 1,7, illetve 1,9 milliárd eurós szuffi citet. Hosszú távon a pozitív egyenleg csökkenésére, a belső kereslet élénkülé-sével az importigény növekedésére és a különadók kifutásával a jövedelmek egyen-legének romlására számítunk, így 2012-re 1,2 milliárd eurós, a GDP nagyjából 1,1 százalékának megfelelő többletet várunk.

36

Mak

roga

zdas

ági m

utat

ók é

s elő

reje

lzés

ek

Meg

neve

zés

2010

GK

I Gaz

dasá

g-ku

tató

Zrt

.K

opin

t-Tár

ki Z

rt.

MN

BPé

nzüg

ykut

ató

Zrt.

Száz

advé

g G

azda

ságk

utat

ó Zr

t.(té

ny)

2011

2011

2011

2011

2011

GD

P (e

lőző

év

= 10

0)1,

22,

53,

02,

92,

33,

1

GD

P be

lföl

di fe

lhas

znál

ása

(elő

ző é

v =

100)

–1,1

2,0

1,7

2,1

2,0

–

Ház

tart

ások

vég

ső fo

gyas

ztás

a

(elő

ző é

v =

100)

–2

,21,

21,

82,

81,

53,

1

Bru

ttó á

llóes

zköz

-felh

alm

ozás

(e

lőző

év

= 10

0)–5

,51,

02,

51,

22,

53,

5

Expo

rt (á

ru +

szol

gálta

tás)

(elő

ző é

v =

100)

14,1

11,0

9,0

9,6

9,0

9,2

Impo

rt (á

ru +

szol

gálta

tás)

(elő

ző é

v =

100)

12,0

11,0

8,1

9,3

9,0

8,2

Fogy

aszt

óiár

-inde

x év

es á

tlaga

(e

lőző

év

= 10

0)4,

94,

23,

94,

04,

04,

3

Fogy

aszt

óiár

-inde

x az

év

végé

n (e

lőző

év

dece

mbe

r = 1

00)

4,7

4,0

4,0

4,9/

Q4

3,8

4,2/

Q4

Foly

ó fi z

etés

i mér

leg

egye

nleg

e(a

GD

P sz

ázal

ékáb

an)

2,1

1,0

1,0

1,4

1,4

1,8

Foly

ó fi z

etés

i és a

tőke

mér

leg

együ

ttes

egye

nleg

e (a

GD

P sz

ázal

ékáb

an)

3,9

4,3

4,0

3,7

3,4

–

Kül

kere

sked

elm

i áru

forg

alom

egy

enle

ge

(mill

iárd

eur

ó)5,

56,

05,

2–

6,4

6,1

Köz

vetle

n tő

kebe

fekt

etés

tula

jdon

osi

hite

lek

nélk

ül (m

illiá

rd e

uró)

2,9

2,0

n. a

.–

3,0

–

37

Meg

neve

zés

2010

GK

I Gaz

dasá

g-ku

tató

Zrt

.K

opin

t-Tár

ki Z

rt.

MN

BPé

nzüg

ykut

ató

Zrt.

Száz

advé

g G

azda

ságk

utat

ó Zr

t.(té

ny)

2011

2011

2011

2011

2011

Álla

mhá

ztar

tás e

gyen

lege

a G

DP

száz

alék

ában

(ESA

-95

szer

int)

–4,2

2,51

–2,9

22,

51–2

,92

–2,9

2

MN

B je

gyba

nki a

lapk

amat

az

év v

égén

6,0

6,0

5,75

5,75

6,0

6,25

A fo

rint

/eur

ó ár

foly

ama

(éve

s átla

g)27

5,4

275

275

271,

527

7–

Bru

ttó á

tlagk

eres

et v

álto

zása

(%)

1,4

3,5

3,33

2,3

4,6

3,1

Net

tó re

álke

rese

t vál

tozá

sa (%

)1,

92,

01,

341,

6–

Fogl

alko

ztat

ási a

rány

(15–

74 é

ves k

oros

ztál

y)

(%)5 é

v vé

gén

49,2

649

,549

,849

,449

,66

–

Alk

alm

azot

tak

szám

ának

vál

tozá

sa (%

),7

éves

átla

g1,

50,

50,

20,

8–

Mun

kané

lkül

iség

rátá

ja, é

vi á

tlag5

11,2

11,2

11,0

1110

,710

,6

Meg

jegy

zése

k a

tábl

ázat

ada

taih

oz:

1 A m

agán

-nyu

gdíjp

énzt

ári v

agyo

n te

ljes

2011

. évi

els

zám

olás

át é

s eg

ysze

ri ko

nszo

lidác

iós

kiad

ások

at fe

ltéte

lezv

e. R

észl

etes

szá

mítá

sát l

ásd

a G

KI e

lem

-zé

séne

k tá

bláz

atáb

an.

2 Az

álla

mhá

ztar

tási

egy

enle

g 20

11-b

en a

mag

án-n

yugd

íjpén

ztár

i vag

yon

költs

égve

tésb

e va

ló á

tirán

yítá

sána

k ha

tásá

t csa

k a

bevé

tele

kben

terv

ezet

t 530

m

illiá

rd fo

rint

öss

zegb

en ta

rtal

maz

za.

3 A 2

011.

évi

bru

ttó k

eres

etre

von

atko

zó p

rogn

ózis

unk

– a

KSH

mód

szer

taná

hoz

igaz

odva

– n

em v

eszi

szá

mítá

sba

a kö

ltség

veté

si d

olgo

zók

egy

rész

e sz

ámár

a –

az a

dó- é

s jár

ulék

válto

záso

k ke

dvezőt

len

hatá

sána

k el

lent

étel

ezés

ére

kifi z

etet

t, a

kere

setb

e ne

m ta

rtoz

ó ko

mpe

nzác

iót.

Enne

k fi g

yele

mbe

véte

le

mel

lett

a br

uttó

ker

eset

ek n

övek

edés

i üte

me

hozz

ávetől

eges

en 4

száz

alék

os le

nne.

4 A

201

1. é

vi n

ettó

ker

eset

re v

onat

kozó

pro

gnóz

isun

k –

a K

SH m

ódsz

erta

náho

z ig

azod

va –

nem

ves

zi s

zám

ításb

a se

m a

köl

tség

veté

si s

zekt

orba

n fi z

etet

t ko

mpe

nzác

iót,

sem

ped

ig a

gye

rmek

ek u

táni

ked

vezm

ény

várh

ató

hatá

sát.

5 A K

SH M

unka

erő-

felm

érés

szer

int.

6 Év

i átla

g ..7 A

KSH

Inté

zmén

yi m

unka

ügyi

stat

iszt

ika

adat

ai sz

erin

t.

38

Külgazdaság, LV. évf., 2011. március–április (38–54. o.)

A külföldi tőke változó szerepe a két világháború között Magyarországon

RÉTI TAMÁS

A két világháború közötti évek jelentős változást hoztak a magyar gazdaság nemzet-közi pozíciójában. A monarchia felbomlását követően létrejött a független gazdaság, a saját pénzügyi rendszer és az önálló nemzeti pénz. A korábban regionálisan integ-rált piac felbomlott, a vesztes háborút követően az ország súlyos veszteséget szenve-dett területét és lakosságszámát illetően. A külkereskedelem súlya megnövekedett, és nehéz feladat volt a nemzetközi gazdaságba történő integráció. Az első világhábo-rú előtti arányához képest a külföldi működőtőke-befektetések részesedése csökken, de ugyanakkor nagyarányú hitelbeáramlás történt. A kölcsönnyújtásban az angol-szász országok és más nyugat-európai államok állnak az élen, emellett részükről megindult a magyar részvénytőke felvásárlása is. A nagymértékű tőkebeáramlás elősegítette a gazdaság stabilizációját, és számos ágazatban kiegészítette az ala-csony belföldi tőkefelhalmozást, hozzájárult számos iparág modernizációjához. A villamosgépipar, a szállítóeszközök gyártása, az olaj-, szén- és a bauxitbányászat, a fogyasztási iparágak és a bankrendszer részesült elsősorban a külföldi tőkebefek-tetésekből. A világgazdasági válság a nyitott, közepesen fejlett és törékeny gazda-ságot erőteljesen sújtotta. A korábbi liberális gazdaságpolitika az adósságválság és a gazdasági szükséghelyzet következtében egyre inkább protekcionista irányba vál-tozott, kötött valutagazdálkodást vezettek be, a konvertibilitást és az adósságszolgá-latot felfüggesztették. A külföldi tőkebeáramlás megállt. Az 1930-as évektől a vál-ságmenedzselés hatására a fellendülés megindult, de az állam beavatkozó, irányító szerepe erősödött. A kormányzatok részéről egyre inkább megnyilvánuló gazdasági nacionalizmus sértette a külföldi befektetők érdekeit. A német katonai, ideológiai és gazdasági terjeszkedés együtt járt a magyar kormányok nyugati tőkebefektetéseket korlátozó gazdaságpolitikájával.Journal of Economic Literature (JEL): N14, N24, F21, F59.

Réti Tamás, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. E-mail cím: reti@econ.core.hu

39

A magyar gazdaság nyitottságának szintje, illetve a világgazdasághoz törté-nő integrálódásának minősége történelmileg változott. Viszonylag többet tudunk a két világháború közötti időszakban végbement hitelmozgásokról, adósságvál-ságról, ugyanakkor sokkal kevesebbet a magyarországi külföldi működőtőke-befektetések alakulásáról és összetételéről. Ezért kellett elsősorban levéltári for-rásokhoz fordulnunk, nevezetesen a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank korabeli dokumentumaihoz. Érdekes módon az akkor megjelent közgazdasági elemzésekben is kevés teret szenteltek a működőtőke-befektetéseknek. Amit si-került feltárnunk, az mégis abba az irányba mutat, hogy a külföldi befektetések fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság működésében. A tanulmány cél-ja azonban túlmegy ennek bemutatásán. Egy olyan gazdaság képét igyekszik fel-rajzolni, amelynek kapcsolódása a világgazdasághoz nagyon változó volt. A nyi-tottság viszonylag gyorsan átalakult, és az elzárkózó, befelé forduló gazdasági folyamatok nyertek teret. Mindeközben a gazdaság továbbra is nagymértékben ráutalt maradt a külföldi tőkére, de az öncélú politikai érdekek a bezárkózás felé terelték az országot.

A 19. század közepétől a magyar gazdaságba megindult a külföldi tőke beáramlá-sa. Mivel a hazai tőkefelhalmozás gyenge volt, az osztrák befektetések számára nyílt lehetőség a magyar piac meghódítására. A működőtőke-befektetések beáramlásának alapvető feltétele volt a vasút megteremtése, ezért az osztrák befektetők az 1850-es évektől a vasút építését támogatták. A Rothschild család tőkebefektetései a vas-úton kívül a dunai hajózásba irányultak, de emellett többségi részesedést szereztek a magyarországi szénbányászatban. A magyar széntermelés 75-80 százaléka osztrák tulajdonba került. Az osztrák tőke megjelent a vaskohászatban is. Az osztrák vállal-kozók jelentős érdekeltséget szereztek a magyar cukoriparban is.

Az 1867-es kiegyezés után a külföldi tőkebeáramlás felgyorsult. A tőkeimport új formája volt a kormányzat hitelfelvétele: a költségvetési hiány nagyobb részét kötvénykibocsátással külföldről fi nanszírozták. Különösen jelentős szerepet játszott a Creditanstalt bankon keresztül a Rothschild konzorcium. Az angliai és a fran-cia Rothschildokon kívül a Magyarországra irányuló tőkeexportban növekvő szere-pet töltöttek be a német bankok (Berend–Szuhay, 1973, 35–36. o.).

A tőkeimport további formájaként osztrák hitelintézetek jelzáloghitelt nyújtot-tak magyar ingatlanokra. A vasútépítkezés fi nanszírozásához kötvényeket bocsátot-tak ki, amelyeknek 30 százalékát hazai, 70 százalékát külföldi forrásból fedezték. A külföldi tőkebeáramlás következő hulláma a magyarországi bankrendszer megte-remtéséhez kapcsolódott. A kiegyezést követően a nagyobb bankokat osztrák tőkével hozták létre. Így a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot a Wiener Bankverein, a Ma-gyar Általános Hitelbankot a Creditanstalt alapította. A vezető pénzügyi intézetek részvényének 55-56 százaléka külföldi tulajdonban volt, 45-46 százalékát osztrák bankok birtokolták. Változást okozott a tulajdonlás szerkezetében, hogy a nagy né-met bankok növekvő mértékű részesedést szereztek egyes osztrák pénzintézetekben.

40

A Wiener Bankverein a Deutsche Bank, az Általános Hitelbank a német Disconto-Gesellschaft érdekeltségébe került.

A magyar iparba irányuló külföldi tőkebefektetések az 1880-as években tovább növekedtek. A századforduló idejére a feldolgozóiparban a külföldi részvénytu-lajdon 42 százalékot tett ki, ami azonban az első világháború idejére 36 százalék-ra mérséklődött. A külföldi tőke erősítette a hazai tőkefelhalmozást és ösztönözte az ipar fellendülését. Az első világháborúig tartó több mint fél évszázadban a kül-földi tőkebefektetések az összes befektetés 40 százalékát adták. Ezzel a külföldi tőke meghatározó szerepet töltött be a tőkés gazdaság kialakulásában, az elmaradottság mérséklésében és a felzárkózási folyamat gyorsításában. A külföldi tőke meghatáro-zó maradt 1900 után számos iparágban, mint a bányászat, a kohászat, a gépgyártás, a bőr- és vegyipar. Az első világháborút megelőzően a német tőkeérdekeltség ko-moly szerephez jutott a szénbányászatban és a vaskohászatban.

A feudalizmusból a tőkés gazdaságba történő átmenet során, a kapitalista rend-szer megteremtésében a külföldi tőkebefektetések jelentős funkciót töltöttek be. Fel-adatuk többoldalú volt: az osztrák, a német, a cseh és más nemzetiségű beruházások kiegészítették a gyenge magyar tőkefelhalmozást, elősegítették a piacgazdaság inf-rastruktúrájának kiépülését, és bekapcsolták a regionális piacba a magyar gazdasá-got. A külföldi tőkebefektetések területe a vasút, a hajózás, a bankszektor, a szénbá-nyászat és a feldolgozóipar volt. Az 1914 előtti időszakban érte el a magyar gazdaság a nyitottság és a nemzetközi integráció fokát tekintve a legmagasabb szintet.

Az első világháborút követő gazdasági környezet

A világháborús vereség következményeként Magyarország súlyos veszteséget szenvedett területét és lakosságszámát illetően, ami nagymértékben megváltoztat-ta a gazdaság szerkezetét és új alkalmazkodási stratégiát igényelt. Először is nö-vekedett a külkereskedelem jelentősége, a gazdaság nagyobb mértékben függött a külföldi kereslettől. Korábban a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar a mo-narchia nagy és stabil piacára támaszkodhatott, nyersanyagigényét a regionális pi-acról tudta fedezni, hasonlóképpen késztermékeinek vásárlói is innen kerültek ki. A trianoni békeszerződés megváltoztatta az ország nemzetközi gazdasági pozícióját, a külső verseny nyomása erősödött. Nagyobb lett a függőség a szomszédos országok és a nagyhatalmak piacától. Ugyanakkor a magasabb átlagos vámszint következté-ben a belföldi piacra történő termelés nagyobb védelmet kapott.

A háborús jóvátétel volt a második hatás, ami nagymértékben befolyásolta a gaz-daság helyzetét. A jóvátételt konvertibilis valutában elszámolt áruszállításban kellett teljesíteni az 1927/28-as költségvetéstől 1942/43-ig. A fi zetendő összeg 179 millió aranykorona volt, amit kiegészített még 1921–26 között Jugoszláviának szén-, Olasz-országnak, Jugoszláviának és Görögországnak pedig élőállat-szállítás. Ez utóbbi kö-

41

vetelményt a magyar kormányok nem teljesítették. A húszas évek végére mintegy 30 millió aranykoronát tettek ki a jóvátételi kifi zetések, a világválság alatt ezeket felfüggesztették.

Az új helyzet szükségessé tette a pénzügyi önállóság megteremtését, az önálló jegybank és a nemzeti valuta létrehozását. Az első kísérlet az új pénz megterem-tésére 1920 tavaszán történt, amikor a közös pénzt, a koronát felülbélyegezték, és a bankjegyek felét kivonták a forgalomból. Ennek ellenére az infl áció emelkedését nem sikerült megállítani. A kudarcot több tényező okozta: a békeszerződés gaz-dasági hatásai, a mezőgazdaság katasztrofális helyzete, a normális külkereskedel-mi kapcsolatok helyreállításának nehézségei. Az elszabadult infl áció csúcspontját 1924 végére, 1925 elejére érte le. A létfenntartási költségek (lakbér nélkül) az 1913-as 100-ról 1925. januárra 20 901-re ugrottak. Az arany- és a papírkorona közötti arány is drámai mértékben emelkedett: 1914-ben 1:1, 1918-ban 1:2,3, 1920-ban 1:48, 1922-ben 1:280, 1924 első felében: 1:14 580, 1924 második felében: 1:15 481 volt.1 A gazdaság visszaesése is akadályozta a stabilizációt: az ipari termelés 1925-ben az 1913-as szint 70 százalékán, a mezőgazdasági termelés pedig 75-80 százalékán állt. (Honvári, 2003, 339. o.)

Világossá vált, hogy a stabilizáció csak a Népszövetség keretében nyújtott hosszú lejáratú hitelfelvétel révén lehet sikeres. A nemzetközi szervezet kidolgozta a helyre-állításra vonatkozó javaslatát, 250 millió aranykorona hitellel tervezték megteremte-ni a magyar költségvetés egyensúlyát 1926 júniusára. A külföldi hitelfelvétel mellett sor került új adók bevezetésére és a költségvetési kiadások csökkentésére. Korábban még a háborús jóvátétel céljaira befagyasztottak jelentős költségvetési bevételeket, mint a vám-, a só- és dohányjövedelmeket, a cukoradót. A pénzügyi rekonstrukció részeként ezeket a jövedelmeket felszabadították, és a külföldi kölcsönök visszafi ze-tésének fedezetéül használták.

A stabilizációs kölcsön 267 millió aranykoronára emelkedett, aminek 20 éves lejárata volt 7,5 százalékos kamattal. A kölcsön több mint felét Nagy-Britannia, több mint tíz százalékát az Egyesült Államok és Olaszország, mintegy nyolc százalé-kát Svájc fedezte, a többi részét Svédország, Hollandia és Csehszlovákia adta ösz-sze. A hitel kisebb részét (70 millió aranykoronát) használták fel a költségvetési egyensúly megteremtésére, nagyobb részét pedig infrastrukturális beruházásokra, mint csatornázásra, vízművek, kórházak, villamoshálózat építésére. A gazdaság egyensúlya a vártnál kedvezőbben alakult, a költségvetési egyensúlyt a tervezettnél előbb sikerült megteremteni, az 1925–1926-os költségvetés már többletet mutatott, a korona erősödött, a fi zetőképes kereslet növekedett, az adókat és a vámtarifákat mérsékelték. A pénzügyi stabilizáció 1926. június 30-ára sikeresen befejeződött. A kölcsön fontos hatása volt, hogy ösztönözte a magánhitelek beáramlását. A nagy-

1 A korona árfolyamát az angol fonthoz kötötték. A font 1925-ben visszatért az aranyalapra. 1 font sterling megegyezett 346 ezer koronával.

42

méretű tőkemozgások következményeként a magyar gazdaságnak lett legnagyobb egy főre jutó külföldi adóssága a régióban.

A pénzügyi konszolidáció további része volt a Magyar Nemzeti Bank megterem-tése és az új pénz, a pengő bevezetése. Az átváltási árfolyam a pengő és a korona kö-zött 1:12 500 volt. Az angol font 25 pengővel lett egyenértékű. A sikeres stabilizáció lehetővé tette, hogy a szabad tőkemozgások előtt álló akadályokat felszámolják, és visszaálljon a valuta konvertibilitása.

A külföldi tőke beáramlása az 1920-as években

Az Osztrák–Magyar Monarchia dezintegrációja véget vetett Ausztria nagyha-talmi státuszának, és elősegítette a magyar nagytőke önállósodását. Az osztrák tőke részesedése a háború előtti szint mintegy felére esett. 1918 után a magyar pénzügyi tőke aránya megnőtt a nagyobb bankokban és az iparban.2 A pénzügyi stabilizá-ciót követően magyar befektetők vették át az ellenőrzést a Kereskedelmi Bankban, a Leszámítoló Bankban és a Pesti Hazai Első Takarékpénztárban. A másik új ten-dencia az antanthatalmakhoz tartozó amerikai, brit, francia, olasz befektetők meg-jelenése, akik kihasználták a háború utáni magas infl ációt, a számunkra kedvező árfolyamot, és olcsón jutottak ipari és banki részvényekhez. Angol befektetők je-lentős részesedést szereztek a Magyar Általános Hitelbankban, és meghatározó tulajdonhoz jutottak a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt.-ben, amit átkeresztelték Angol–Magyar Banknak. Angol tulajdonba került a magnéziumbányászat, a Ma-gyar Folyami és Tengerhajózási Társaság részvénytőkéjének 51 százaléka, az olaj- és földgáz-kitermelési jogok. A Belvárosi Takarékpénztárban angol befektetők kerültek meghatározó pozícióba. A francia Schneider–Creusot csoport egyötöd tulajdonrészt szerzett a Hitelbankban, amelyben a részvénytőke angol, osztrák és francia befekte-tők között oszlott meg. Francia befektetők jelentek meg a vasútban és a hajózásban. A milánói Banca Comerciale Italiana 1920-ban létrehozta a Magyar–Olasz Bankot, amelyik jelentős tulajdonrészt szerzett a magyar faiparban. A német Mannesmann csoport 1920-ban megalapította a Magyar–Német Bankot, amellyel magyarországi működését fi nanszírozta. A Deutsche Bank részesedést szerzett a magánbányászat-ban. A Vereinigte Aluminiumswerke, a vezető német alumíniumipari vállalat ösz-

2 Az úgynevezett nosztrifi káció keretében – a békeszerződések értelmében – lehetőség adódott a külföldi tulajdonban levő részvények megvásárlására. Az utódállamok meg akarták törni az egyol-dalú függést Bécstől, Budapesttől és Berlintől. A tőkehiány körülményei között a részvények megvá-sárlása komoly nehézséget okozott. Ezért a kormányok nyugat-európai tőkés csoportokat bátorítottak, hogy vegyenek részt a nosztrifi kációban. A bécsi bankok az első világháború előtt stratégiai pozíciót foglaltak el az iparban. A háború végén leányvállalataiknak nem tudtak hitelt nyújtani, stabilitásukat megrendítette az osztrák hiperinfl áció. Az osztrák kereskedelmi bankok legértékesebb külföldi tulaj-donát a csődbe ment osztrák állam eladásra kínálta. Több osztrák bank angol és francia bankok érdek-övezetébe kerültek. Bécs nem tudta megőrizni Duna régióbeli pénzügyi központ szerepét.

43

tönözte a bauxitkutatásokat a Dunántúlon, amelynek eredményeként Európa egyik legjelentősebb bauxitbányáját tárták fel.

A külföldi tőkebeáramlás nagy része hitelnyújtás formájában történt. 1924 és 1931 között évente több mint 440 millió pengő hitel érkezett az országba. Az összeg több mint fele amerikai és brit pénzügyi befektetői csoportoktól származott. A kül-földi adósság 1931-ben 4,3 milliárd pengőre emelkedett, amelyből 3,1 milliárd új hitel és 1,2 milliárd a stabilizáció előtt felvett hitel volt. A pénzügyi konszolidációt követően a külföldi működőtőke-befektetések az első világháború előtti időszakhoz képest alacsonyabb szinten maradtak. A stabilizáció és a nagy válság közötti idő-szakban összesen 300–400 millió pengő működő tőke érkezett az országba, amely 60–80 millió amerikai dollárt tett ki. A működőtőke-befektetések ugyan elmaradtak a hitelfelvételhez képest, mégis jelentős szerepet játszottak az ország modernizáció-jában (Berend–Ránki, 1976, 331. o.).

A működőtőke-befektetések eredete egyre színesebb lett. Osztrák és cseh feldol-gozóipari vállalatok terjeszkedtek, és befektetéseikkel megjelentek a magyar piacon. Román befektetők részesedést szereztek a Salgó–Tarján Szénbányákban, a jugoszlá-viai tulajdon megjelent a faiparban. Amerikai befektetések érkeztek a villamosgép- és az olajiparba. A General Electric társtulajdonos lett a Ganz részvénytársaságban, amely piacvezető volt a szállítóeszközök hazai gyártásában. A Standard Villamos-sági Rt. szintén részben amerikai tulajdonba került. Ez a cég az Egyesült Izzó leány-vállalata volt, telefonrendszerek, rádiókészülékek és egyéb híradástechnikai beren-dezések gyártásával foglalkozott. Kevés olyan magyar feldolgozóipari vállalat volt, mint az Egyesült Izzó, a Standard Villamossági, a Ganz, amelyek erőteljesen ex-portorientáltak voltak. Mindezek modernizációjában és export-versenyképességük megteremtésében a külföldi tőkebefektetésnek fontos szerepe volt. A feldolgozóipar részvénytőkéjében a külföldi tőkeérdekeltség súlya 1929-ben 28 százalékra tehető, amely az első világháború előtti időszakhoz képest hanyatló trendet jelez. Egyes becslések szerint az ágazat beruházásainak mintegy egynegyede származott külföl-di forrásból3 (Berend–Szuhay, 1976, 221–222. o.).

Az 1920-as években a külföldi tőkebeáramlás jelentős mértékű volt, hatása a gaz-daság fejlődésére több formában mutatkozott. A külföldi tőkét elsősorban a korábbi külföldi adósság törlesztésére és a költségvetési hiány csökkentésére használták fel. Ezen kívül a tőkebehozatal nagy részét fogyasztási célokra, luxusjellegű építkezések fi nanszírozására, valamint hadi célú beruházásokra fordították. A külföldi tőke egy-harmadát használták fel ipari beruházásokra, közegészségügyi és oktatási fejleszté-sekre. A külföldi tőke hozzájárult ahhoz az átalakuláshoz, amelynek során a magyar gazdaság kivált a Monarchiából, elérte pénzügyi stabilizációját, megteremtette nem-zeti valutáját és új módon integrálódott a világgazdaságba. Az új helyzetben a német és az osztrák tőketulajdon súlya csökkent a magyar bankszektorban és az iparban.

3 Csak a többségi, illetve a teljes külföldi tulajdon számbavételével.

44

Ezzel szemben erőteljesen emelkedett az angolszász és a nyugat-európai tőkebe-fektetés hitelek formájában és működő tőkeként a bankszektorban, a bányászatban, a feldolgozóiparban és a kiskereskedelemben (New York Times, 1921). (A New York Times szerint – amely a bécsi Arbeiter Zeitung 1921. október 11-én megjelent cikkére hivatkozott – a magyar korona alacsony árfolyamát használták ki a külföldi befek-tetők, akiket nem riasztottak el a rendezetlen politikai viszonyok. Megállapították, hogy alig van olyan magyarországi bank, illetve nagy iparvállalat, amelybe nem történt nyugati tőkebefektetés.

Az 1914 előtti helyzethez képest a külföldi működő tőke aránya a részvénytár-saságokban visszaesett, de erőteljes részesedést ért el a gazdaság néhány verseny-képes ágazatában. Figyelemre méltó, hogy az amerikai tőke komoly befolyásra tett szert a modern technológiájú, világszínvonalú magyar műszaki szakembergárdával rendelkező ágazatokban, mint a villamossági és hírközlési berendezések, valamint a közlekedési eszközök gyártása, egyúttal megjelent az olajiparban is. A német be-fektetők elveszítették háború előtti befolyásukat, de megjelentek más fontos ágaza-tokban, mint a bauxitgyártásban és az alumíniumiparban.

A liberális gazdaságpolitika a nagy válság kitöréséig eredményesen kapcsol-ta az önállóvá vált magyar gazdaságot a világgazdasághoz. Később azonban új fo-lyamatok kezdődtek: az arány a hazai és a külföldi tőkebefektetések között módo-sult, a magyar nagytőke tulajdonrésze tovább nőtt.

A magyar fi zetési mérleg alakulása

A fi zetésimérleg-statisztika alapján a két világháború közötti időszak négy sza-kaszra osztható.

1. Az első világháború vége és 1924 eleje között a külföldi tőke beáramlását a nemzetközi hitelképesség elvesztése akadályozta. A költségvetés bevételeit jóvá-tételi célokra zárolták. A gyorsan elértéktelenedő árfolyam a külföldi befektetők számára új lehetőségeket teremtett tőketulajdon szerzésére.

2. 1924 közepe és 1928 vége között nagyarányú külföldi tőkebeáramlás ment végbe, ami hitelfelvételben, kötvények és részvények eladásában nyilvánult meg. A budapesti részvénytőzsdén emelkedett az árfolyam. Külföldi befektetők állampa-pírt és kötvényeket vásároltak. A részvényindex csúcspontját 1927 augusztusában érte el, 1928–1931 között az árfolyamokban lassú lemorzsolódás történt.

3. 1929 és 1933 között a külföldi tőke beáramlását negatívan érintette a világgaz-dasági válság, a cserearányok romlottak, a kivitel esett, a nemzeti bank nemesfém-tartalékai csökkentek. 1929-től hosszú lejáratú kölcsönökhöz csak nehezen lehetett hozzájutni, a rövid lejáratú hitelek nyomán nőtt az adósságállomány. A tőkebeáram-lás megállt, a magyar gazdaság a külföldi adósságszolgálatot 1931 decemberében felfüggesztette.

45

4. 1934 és 1939 között a nemzetközi konjunktúra beindult, a fegyverkezési prog-ramok növelték a kiviteli lehetőségeket, ugyanakkor erősödött a gazdasági nacio-nalizmus, az importhelyettesítő iparpolitika nyomán fellendülés kezdődött számos fogyasztói és nehézipari ágazatban. A külföldi tőkebeáramlás stagnált.

1. táblázatA külkereskedelmi forgalom alakulása

(Millió pengő)

Év Behozatal Kivitel Egyenleg

1920 484,1 190,6 –293,5

1922 625,7 382,9 –242,8

1924 815,3 667,0 –148,3

1926 941,0 876,7 –64,3

1928 1211,4 826,0 –385,4

1930 823,4 911,7 +88,3

1932 539,3 570,3 +31,0

1934 344,9 404,2 +59,3

1936 436,5 504,4 +67,9

1938 410,6 522,4 +111,8

1939 489,9 603,7 +113,8

Forrás: MKKSH [1940], 119. o.

A pénzügyi stabilizációt megelőző időszakban a magyar kivitel teljesítménye alacsony, az importkereslet viszont erőteljes volt. (Lásd az 1. táblázatot!) A mér-sékelt exportteljesítmény döntően a háborús veszteségek következménye volt, de tükrözte a korábbi piacok elvesztése nyomán fellépő akadályokat is. A háború végét követő első években az agrártermelés olyan mértékben visszaesett, hogy nem volt élelmiszerexport. A külkereskedelmi hiányokat rövid lejáratú hitelfelvétellel fi nan-szírozták, az adósságtörlesztést időlegesen felfüggesztették.

A pénzügyi stabilizáció várható sikere kedvezően hatott a külkereskedelem teljesítményére. 1924–1931 között az árukivitel éves növekedése 700–1000 millió pengő között volt, miközben az import 540–1200 millió pengő között alakult. A va-luta konvertibilitását újra megteremtették, a devizagazdálkodás kötöttségeit felsza-badították, a külföldi hitelfelvétel nagysága gyorsan bővült, ami ösztönözte a gaz-daság növekedését és fokozta a kivitel teljesítményét. A hitelek aránya az exporthoz viszonyítva 1923-ban még csupán 4,0 százalék volt, de 1931-re már 84,0 százalék-ra ugrott. A külföldi adósság fi nanszírozása – a tőke- és kamattörlesztés – 1923-ban az import 3,8 százalékát, 1931-ben pedig már 90,8 százalékát tette ki.

46

A gazdaság külkereskedelmi nyitottsága az 1920-as évek közepén és végén na-gyobb volt, majd a harmincas években az adósságválság és a kialakuló nemzetközi protekcionizmus hatására a behozatal és a kivitel visszaesett, az importhelyettesítő gazdaságpolitika nyert teret. (Lásd a 2. táblázatot!) Korábban az import részesedése a nemzeti jövedelemben meghaladta az exportét, de a harmincas években a kivitel súlya lett nagyobb.

2. táblázat A teljes külkereskedelmi forgalom és a kivitel

a nemzeti jövedelem százalékában

Év Teljes forgalom Ebből: kivitel Év Teljes forgalom Ebből: kivitel

1925 39,6 19,6 1932 17,9 9,1

1926 37,3 17,9 1933 20,3 11,3

1927 38,3 15,6 1934 22,0 11,9

1928 39,7 16,2 1935 24,4 12,9

1929 38,7 19,2 1936 24,7 13,2

1930 34,5 18,1 1937 25,7 14,0

1931 25,7 13,2 1938 21,4 11,9

Forrás: Buzás József [1961], 56. o.

A fi zetési mérleg fontos részét képezte az Egyesült Államokba kivándorolt ma-gyar állampolgárok jövedelmének hazautalása: az összeg a csúcspontját 1900–1906 között érte el, amikor évente 144,8 millió koronát utaltak haza. Az átutalás akkor teljesen fedezte a magyar külkereskedelmi mérleg hiányát. A transzfer 1918 után meredeken hanyatlott, egyúttal a kivándorlás is lényegesen kisebb lett az amerikai kormány adminisztratív korlátozása miatt. Az éves átutalások 1930-ig 30–45 millió pengő között mozogtak, 1931-ben 22,5 millió, 1932-ben 7,1 millió pengő érkezett az országba. Az átutalás 1935-ben már csak 3,6 millió pengőt tett ki.4

A húszas években az ország külföldi adóssága gyorsan emelkedett, 1924-ben meghaladta az 1 milliárd pengőt, 1931 végére pedig 4,3 milliárdra nőtt. Mivel az ame-rikai dollár 5,5 pengővel volt egyenértékű, ezért ekkor a dolláradósság 700 mil-liót tett ki. Az éves kivitelhez viszonyítva az adósság mintegy 4 éves exporttal volt egyenértékű. A helyzetet rontotta, hogy a rövid lejáratú adósság 1,8 milliárd pengő-re rúgott. A külföldi hitelezők magas, 6-7 százalékos kamattal nyújtottak kölcsönt. Az ország nemzetközi kockázati értékelése romló tendenciát mutatott, az adósság magas összege mellett aggodalomra adott okot a hitelek felhasználásának gyenge hatékonysága, a befektetések alacsony jövedelmezősége. Az adósság mintegy felét a közületi szektor vette fel. A fontosabb hitelező országok Nagy-Britannia, Egyesült

4 Az átváltási árfolyam a pengő és a korona között 1:12 500 volt.

47

Államok, Svájc és Franciaország voltak. Az adósság háromnegyede a világháború után keletkezett. Ismeretes, hogy a hitel egyharmadát az ipar (a textilipar, a villamos gépek és készülékek gyártása, a vegyipar, a kohászat és a bányászat) használta fel, a mezőgazdaság és a kereskedelem együttesen az egyharmadát.

A világgazdasági válság nagymértékben megváltoztatta az ország nemzetkö-zi befektetési pozícióját. Drámai mértékben hanyatlottak az exportárak, csökkent a kivitel volumene, és a cserearányokban is romlottak. Mindez rontotta az ország adósságszolgálati képességét. Az éves kamatfi zetési kötelezettség 1930 után 120-130 millió pengő volt. A központi bank megtiltotta hazai és külföldi valuta kivitelét az országból, korlátozta a részvények, az arany, az ezüst és egyéb értékek külföldre történő transzferét. Az exportálók kötelesek voltak bevételüket vételre felajánlani a jegybanknak, amely a konvertibilis valutákért a rögzített árfolyamon felül prémiu-mot fi zetett. A külföldi hitelfelvételhez központi banki engedély kellett. A jegybank 1931-ben felfüggesztette a külföldi adósság fi nanszírozását. A jegybank különle-ges alapot hozott létre a külföldi hitelezők számára, amelyben a hitel- és kamattör-lesztést pengőben gyűjtötte. A kelet-európai régióban a magyar külföldi adósság mutatta a legrosszabb képet egy lakosra vetítve és a kivitel százalékában.5 (Lásd a 3. táblázatot.)

3. táblázat

A kelet-európai országok külföldi adóssága 1931-ben(Millió svájci frank)

Külföldi adósság Egy főre jutó adósság Svájci frank

Adósságszolgálat a kivitel százalékában

Ausztria 2 423 361 22

Magyarország 3 774 432 48

Lengyelország 4 457 139 24

Románia 5 266 292 28

Cseh-Szlovákia 2 037 138 5

Görögország 2 418 378 49

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle [1932].

A gazdasági válságra történő gazdaságpolitikai reakcióként a protekcionizmus, az importhelyettesítés erősödött a késztermékek esetében. (Lásd a 4. táblázatot!)

5 A válság kirobbanását elsősorban a megromlott világgazdasági helyzet okozta, de a Bethlen-kormány gazdaságpolitikai hibái súlyosbították a helyzetet. A költségvetés hiánya mögött a túlzott kormányzati kiadások álltak, de negatív tényező volt a városok és vármegyék rendkívül magas hitel-felvétele (Pogány, 2000).

48

4. táblázatA magyar import szerkezete

(Százalék)

Nyersanyagok részesedése

Félkész termékek részesedése

Késztermékek részesedése

1924–1929 31,6 23,3 45,1

1930–1938 42,4 27,4 30,2

Forrás: Magyar Országos Levéltár, XIX-L-1-k, 25 d.

A fi zetési mérleg alakulásában lényeges változások történtek a harmincas évek-ben: a tőkemérleg defi citbe fordult, miközben a folyó fi zetési mérlegben többlet ala-kult ki. A külkereskedelmi mérleg is többletet mutatott. (Lásd az 5. táblázatot!)

5. táblázatA fi zetési mérleg alakulása

(Millió USD)

Év Tőkemérleg Rövid lejáratú tőkemozgás

Folyó fi zetési mérleg

Külkereske-delmi mérleg

Szolgáltatások mérlege

Kamat- és osztalék-

mérleg

1926–1928 216,8 86,3 –232,3 –172,6 6,1 –64,5

1929–1933 124,5 90,2 –100,8 15,5 –6,1 –105,5

1934 –2,8 –2,8 1,6 8,5 0,4 –7,2

1935 –8,4 –8,7 4,8 8,7 1,0 –4,8

1936 –10,1 –9,8 11,4 11,7 4,1 –4,4

1937 –14,3 –14,4 17,5 16,7 5,6 –4,8

Forrás: Nötel [1986].

A helyzet változását jellemezte, hogy a kormány az 1930-as évek végétől be-szüntette a fi zetésimérleg-statisztika nyilvánosságra hozatalát. Erre az időre a kül-földi tőkebeáramlás megállt, a külkereskedelmi statisztikai adatok adtak egyedül képet az ország nemzetközi gazdasági helyzetéről.

A harmincas évek közepére a külföldi adósság 3 milliárd pengő alá csökkent, ami összefüggött az import korlátozásával és az importhelyettesítéssel. A fi zetési mérleg többletbe fordult. A kormány 1936-ban elrendelte a kötvények és a rész-vények felülbélyegzését, vagyis számjegyzékbe vételét. Minden hazai értékpapírt regisztrálni kellett, csak ezek szerepelhettek belföldi forgalomban. Ezzel párhuza-mosan betiltották a külfölddel kötött értékpapírügyletet. A nosztrifi kációnak neve-zett művelet során Surányi-Unger Tivadar szerint „a külföldi tulajdonú részvények

49

nacio nalizálása történt” (Surányi-Unger, 1936, 476. o.). Korlátozták a külföldiek számára az osztalékok teljes kifi zetését is.

A külföldi adósság törlesztése 1937-ben újraindult. A javuló helyzet összefüg-gött a gazdasági fellendülés megindulásával és a külkereskedelmi mérleg többleté-vel. Az adósság fi nanszírozása szükségessé tette volna a konvertibilis viszonylatú export fennmaradását. A második világháború kitörése azonban a célt ellehetetle-nítette. A külkereskedelemben a bilateralizmus és a klíringelszámolás vált uralko-dóvá. A szabad devizás forgalom a nyugati országokkal csökkenő arányt mutatott. Az adósság törlesztését 1940-ben újra felfüggesztették (Katona, 1940, 159. o.).

A külföldi működőtőke-befektetések az 1930-as évek végén

A részvénytársaságokban a külföldi tulajdonszerkezet megváltozott. A bank-szektorban az osztrák Creditanstalt összeomlása a magyar részvénytulajdon további erősödéséhez vezetett. Az Anschluss után a korábbi osztrák érdekeltségek német tulajdonba kerültek. Hasonlóképpen a cseh részvények a Cseh–Morva protektorá-tus létrejöttével német kézbe kerültek. A német tőke magyarországi terjeszkedése együtt járt a külkereskedelemben az egyoldalú német reláció uralkodóvá válásával a negyvenes évek elejétől.

1939-ben az elsődleges részvények és kötvények 23,6 százaléka volt külföldi tulajdonban.6 Ebből 21,7 százalék német, 20,2 százalék svájci, 16, 9 százalék brit, 14,6 százalék amerikai és 26,6 százalék egyéb tulajdonú volt. A német tulajdon kö-zel kétharmada eredetileg osztrák volt. A külföldi tőketulajdon ágazati összetétele nagyon egyenetlen volt. A legnagyobb részesedést a bányaipari részvénytársaságok-nál lehetett találni (szén, bauxit), amelyek esetében a részvénytőke 29 százaléka volt külföldi kézben. A feldolgozóipari részvénytársaságok esetében a tulajdon 23,5 százaléka nem volt hazai kézben. A legmagasabb arányt Németország a villamos-gép-iparban, a textil- és cukoriparban szerezte meg. A második helyen az Egyesült Államok állt, amelynek jelentős tulajdona volt a villamosgép-iparban és az olajfi no-mításban.7

A harmadik, illetve a negyedik helyet Svájc és Nagy-Britannia foglalta el. A bank- és pénzügyi szektorban a külföldi részvénytulajdon aránya 30,2 százalékot tett ki, ami főleg brit, olasz, svájci és francia tulajdonlást jelentett. A kiskereskedelemben

6 Elsődleges értékpapírok a piacképes adósságok, amelyeket a „végső hitelfelvevő” bocsátotta ki, illetve azok a hitelfelvevők, akik reáleszközökbe történő beruházásukat kívánják fi nanszírozni.

7 A Magyar–Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) 1937-ben kezdte el tevékenységét. A kitermelé-sen kívül olajfi nomító-kapacitást is létesített. Az olajtermelés gyorsan emelkedett: 1939-ben 143 ezer tonna, 1941-ben 422 ezer tonna, 1943-ban 842 ezer tonna. 1941-ben az ipari miniszter elrendelte, hogy a MAORT vállalatai az Államkincstár irányítása alá tartozzanak. Ekkor került a két ország hadiál-lapotba egymással. Hasonló intézkedés sújtotta 1942 decemberében az amerikai tulajdonú Vacuum Olajtársaságot (Almásfüzitő).

50

a külföldi tulajdon aránya 13,9 százalék volt, elsősorban német, angol és svájci érde-keltséggel. A külföldi tulajdonban levő eszközök értéke összesen 338,6 millió pengőt tett ki. Ezen kívül külföldi befektetők létrehoztak leányvállalatokat, amelyeknek ér-téke mindössze 29,6 millió pengő volt. Ezek főleg német és belga tulajdonban álltak (Magyar Országos Levéltár, 1942). A német terjeszkedés hatására a német tulajdon nem csupán az osztrák, a cseh és a zsidó vagyonra, hanem a háborús hódítások révén az Egyesült Nemzetek államaihoz tartozó tulajdonra is kiterjedt.

A két világháború közötti időszak mindössze két évtizedet foglalt magába, még-is gazdasági és politikai értelemben rendkívül fordulatos és összetett volt. A magyar gazdaság számára az önállósodás, a függetlenség elérése együtt járt nagyon súlyos veszteséggel a területi nagyságot és a lakosságszámot illetően. Az 1920-as években sor került a pénzügyi stabilizációra, amelyet a nyugat-európai államok a Népszövet-ség keretében támogattak. A külföldi tőke nagyarányú beáramlása, a liberális gazda-ságpolitika a korábban érvényesülő regionális integráció mellett a nagyobb mértékű nemzetközi integráció lehetőségét vetette fel. A nyugati működőtőke-befektetések a hitelfelvétel mellett elősegítették a gazdasági modernizációt. A gazdasági világ-válság hatására azonban a korábbi hitelfelvételen és tőkebeáramláson alapuló növe-kedés már nem volt fenntartható. Az ország nemzetközi eladósodása, az adósság-válság, versenyképességének leértékelődése, valamint nyugati a tőkebefektetések elapadása következtében tért nyert a kötött, intervenciós állami gazdaságpolitika. A harmincas évek második felében ugyan újra növekedett a gazdaság, de ez már in-kább az importhelyettesítés, a haditermelés és a német orientáció keretében kialakult bilaterális kereskedelmen alapult.

Irodalomjegyzék

Berend T. Iván – Ránki György [1958]: A monopolkapitalizmus kialakulása és uralma Magyarországon 1900–1944. Kossuth, Budapest, 95 o.

Berend T. Iván – Ránki György [1958]: Magyarország gyáripara. A második világháború előtt és a há-ború időszakában (1933–1944). Akadémiai Kiadó, Gazdaságtörténeti értekezések 2. Budapest, 624 o.

Berend T. Iván – Ránki György [1976]: Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19–20. században. KJK, második kiadás, Budapest, 723 o.

Berend T. Iván – Szuhay Miklós [1973]: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848–1944. Kos-suth, KJK, Budapest, 381 o.

Botos János [1999]: A Magyar Nemzeti Bank története II. Az önálló jegybank 1924–1948. Presscon Kiadó, Budapest, 403 o.

Buza János – Draskóczi István – Honvári János – Kaposi Zoltán – Kövér György [2003]: Magyaror-szág gazdaságtörténete. A honfoglalástól a 20. század közepéig. Aula Kiadó, 8. kiadás, Budapest, 682 o.

Buzás József [1961]: Magyarország külkereskedelme 1919–1938. In: Buzás József – Nagy András [1961]: Magyarország külkereskedelme 1919–1945. KJK, Budapest, 383 o.

Csikós-Nagy Béla [1996]: A XX. század magyar gazdaságpolitikája. Tanulságok az ezredforduló kü-szöbén. Akadémiai Kiadó, Budapest, 312 o.

Fodor Oszkár [1947/1948]: Magyar közgazdasági kompasz. XXIX.évfolyam. I. kötet, Budapest, 288 o.

51

Honvári János [2003]: A gazdaság a két világháború között. 313–427. o. In: Magyarország gaz-daságtörténete. A honfoglalástól a 20. század közepéig. Aula Kiadó, 8. kiadás, Budapest.

Katona Béla [1940]: Magyarország közgazdasága. Közgazdasági évkönyv 1940 évről. Gergely R., Bu-dapest, 610 o.

Magyar Országos Levéltár [1942]: A német tőke magyarországi térfoglalása. Magyar Országos Levél-tár, K 28. 265. Miniszterelnökségi iratok. A dosszié 1942-43, Magyar Királyi Központi Statiszti-kai Hivatal, 2405/1942, 1942. április 16. Feljegyzés Kállay Miklós dr. miniszterelnöknek.

Magyar Statisztikai Szemle [1932]: Rapport de la conference de Stresa pour la reconstruction économique de l’Europe central et orientale. Commission d’étude pour l’union européenne, Société des Nations. X. évf., 11., 1012–1013. o. VII., Genf.

Magyar Országos Levéltár [év nélkül]: Magyarország nemzetközi fi zetési mérlegének alakulása a két világháború közötti időszakban. Magyar Országos Levéltár (Hungarian National Archives), Pénzügyminisztériumi iratok (Ministry of Finance), XIX-L-1-k 25.d. Bécsi út.

Malcomes Béla dr. báró [1943]: Magyar pénz- és hitelgazdaság. Saját kiadás, Budapest, 300 o.MKKSH [1939]: Magyar Statisztikai Évkönyv 1938. Új folyam, XLVIII., Magyar Királyi Központi

Statisztikai Hivatal, Budapest.New York Times [1921]: SEES Hungary Held by Foreign Capital. Vienna paper Says British, French and

Italians Lead in Buying up Industry. November 20. http://query.nytimes.com/search/sitesearh?queery=Foreign+capital+in+Hungary&more=date_all (Letöltve 2011. 03. 20.).

Nötel Rudolf [1986]: International Credit and Finance 170-295.o. In: The Economic History of Eastern Europe 1919-1975, Volume II. (eds: M.C. Kaser and E. A. Radice), 170–295.o. Clarendon Press, Oxford, 666 o.

Ormos Mária [1998]: Magyarország a két világháború korában 1914–1945. Történelmi Kézikönyvtár, Csokonai Kiadó, Debrecen, 324 o.

Pártos Szilárd dr. (szerk.) [1941]: A Magyar gyáripar évkönyve és címtára. Studium Sajtóvállalat Rt. 1286 o., Budapest

Pogány Ágnes [2000]: Válságok és választások. Pénzügyi politika Magyarországon és Ausztriában 1931–1936. Aetas 4., Szeged. www. aetas.hu/2000_4/2000-4-02.htm. Letöltve: 2011. 01. 25.

Réti, Tamás [2006]: Das auslandische Kapital in Ungarn. S. 161-179. In: Günther, Jutta – Jajesniak-Quast, Dagmara (Hrsg): Willkommene Investoren oder nationaler Ausverkauf? Auslandische Direktinvestitionen in Ostmitteleuropa im 20. Jahrhundert, Berliner WissenschaftsVerlag GmbH, Berlin, S.380

Romsics Ignác [2002]: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 668 o.Surányi-Unger Tivadar [1936]: Magyar nemzetgazdaság és pénzügy. Gergely R., Budapest, 617 o.Szigeti Gyula dr. [1936]: Fizetési mérlegünk alakulása. Statisztikai Szemle, 11., 947–951. o. www. ksh.

hu/statszemle_archive/viewer.html?ev=1936& Letöltve 2011. 01. 28.Teichova, Alice [1985]: Economic Policies in interwar East Central Europe: Freedom and Constraints of

Action. Uppsala Papers in Economic History, Research Report, No. 8. Department of Economic History.

United Nations [1949]: International Capital Movements during the Inter-War Period. United Nations, Department of Economic Affairs, Lake Success, New York, október, 70 o.

Zsitvay Tibor [1999]: Magyarország 1921–1941. Korok és dokumentumok. Palatinus, Ráday Gyűjte-mény, Budapest, 589 o.

52

Függelék

A magyar kivitel viszonylati szerkezete(Százalék)

1925–1930 1931–1936 1936 1937 1938

Ausztria 32,9 24,4 17,24 16,8 18,3

Olaszország 6,4 10,3 13,0 12,3 8,5

Németország 11,7 18,0 22,8 24,1 27,4

Svájc 3,5 5,4 6,0 4,2 3,2

Csehszlovákia 18,7 5,2 4,0 3,5 4,1

Franciaország 0,9 3,6 1,9 2,0 1,9

Nagy-Britannia 2,9 8,3 8,7 7,2 8,1

Románia 4,3 4,3 4,8 4,3 4,0

Forrás: MOL, K 275 PÜM, Kállay Tibor iratai 15. o., MKKSH [1939, 155. o.].

A magyar behozatal viszonylati szerkezete(Százalék)

1925–1930 1931–1936 1936 1937 1938

Ausztria 16,7 17,3 16,6 18,0 11,5

Olaszország 4,6 7,5 7,4 7,0 6,3

Németország 18,6 22,6 25,9 25,9 30,1

Svájc 3,4 2,6 2,3 2,1 2,5

Csehszlovákia 22,7 7,7 5,0 6,3 6,6

Franciaország 2,5 2,9 1,0 0,9 1,5

Nagy-Britannia 3,0 4,7 5,0 5,3 6,3

Románia 8,1 11,6 13,4 9,8 9,8

Forrás: MOL, K 275 PÜM, Kállay Tibor iratai 15. o., MKKSH [1939, 155. o.].

53

Kül

föld

i tők

eérd

ekel

tség

mag

yaro

rszá

gi b

anko

kban

és i

parv

álla

lato

kban

(Eze

r pen

gő, 1

939.

okt

óber

)

Ala

ptők

eK

ülfö

ldi

tula

jdon

Nag

y-B

ritan

nia

USA

Fran

ciao

rszá

gSv

ájc

Ném

etor

szág

Mag

yar Á

ltalá

nos H

itelb

ank

41 4

0019

100

8 90

050

07

300

450

1 50

0

Pest

i Mag

yar K

eres

kede

lmi B

ank

25 0

005

152

2 18

526

215

61

120

896

Ang

ol–M

agya

r Ban

k R

t.23

000

15 0

5014

463

813

1016

5

Mag

yar Á

ltalá

nos K

őszé

nbán

ya R

t.48

400

12 5

2080

080

780

6 30

03

980

Salg

ótar

jáni

Kős

zénb

ánya

Rt.

27 3

006

041

3221

911

968

44

233

Alu

mín

ium

érc

Bán

ya é

s Ipa

r Rt.

6 52

06

520

6 52

0

Ang

ol–M

agya

r Cér

nagy

ár R

t.3

200

2 19

22

192

Haz

ai F

ésüs

fonó

és S

zövő

gyár

Rt.

3 50

01

795

146

1 64

9

Rim

amur

ány–

Salg

ótar

jáni

Vas

mű

Rt.

19 3

445

866

103

105

8019

34

652

Gan

z és

Tár

sa V

illam

ossá

gi, G

ép-,

Wag

gon-

és H

ajóg

yár R

t.8

575

2 42

810

2 16

013

3598

Mag

yar Á

sván

yi O

lajg

yára

k R

t.2

880

1 15

01

150

22

Mag

yar V

asút

i For

galm

i Rt.

9 00

06

823

63

655

2 88

0

Egye

sült

Izzó

lám

pa é

s Vill

amos

sági

Rt.

21 0

0017

700

200

7 60

04

200

3 10

0

Hun

gária

Vill

amos

sági

Rt.

12 0

006

000

6 00

0

Stan

dard

Vill

amos

sági

Rt.

7 50

07

500

7 50

0

Mag

yar C

ukor

ipar

Rt.

18 0

002

430

7010

100

240

1 50

0

Haz

ai P

apírg

yár R

t.7

000

1 40

01

400

Mag

yar R

uggy

anta

árug

yár R

t.3

840

2 97

51

393

802

780

Zagy

vapá

lfalv

ai Ü

vegg

yár R

t.2

500

2 24

62

245

Forr

ás: M

OL,

MN

B K

özga

zdas

ági,

Tanu

lmán

yi é

s Sta

tiszt

ikai

osz

tály

, Z12

. 136

. cs.,

821

t.

54

Belföldi vállalatok részvényei külföldi tulajdonban jelentősebb német részvétellel

(1941 végén, ezer pengő)

Alaptőke Külföldi tulajdon Német tulajdon

Salgótarjáni Kőszénbánya 27 300 6 041 4 233

Magyar Általános Kőszénbánya 48 400 12 520 3 980

Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. 21 000 4 960 1 840

Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár Rt. 3 500 1 795 1 649

Soproni Szőnyeg- és Textilművek Rt. 1 200 1 200 1 200

Rimamurány Salgótarján Vasmű 19 344 5 866 4 652

Vasárugyár Rt. Sopron 1 220 1 082 1 082

Hungária Műtrágya-, Kénsav- és Vegyipar Rt. 6 020 4 103 1 455

Magyar Vasúti Forgalmi Rt. 9 000 6 823 2 880

Rt Villamos és Közlekedési Vállalatok számára 35 000 19 310 12 480

Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. 21 000 17 700 3 100

Magyar Cukoripar Rt. 18 000 2 430 1 500

Zagyvapálfalvai Üveggyár Rt. 2 500 2 246 2 245

Forrás: MOL, Z/12-395. t. 37–41 (Magyar Nemzeti Bank, Közgazdasági, Tanulmányi és Statisztikai osztály).

Egyéb meghatározó német tőkeérdekeltségek az 1939-es mérlegadatok alapján: Magyar Siemens-Schuckert Művek Villamossági Rt., Ufa Filmipari és Filmkeres-kedelmi Rt., Neusiedler Papírkereskedelmi Rt., Kender-, Juta- és Textilipari Rt., Petőházi és Nagycenki Cukorgyárak Rt., Corvin Áruház Rt., Magyar–Cseh Ipar-bank Rt., Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút (MOL, Z 12–136.cs. 822t.).

55

Külgazdaság, LV. évf., 2011. március–április (55–75. o.)

Nemzeti szintű fi skális szabályok használata az Európai Unióban

BENCZES ISTVÁN

Annak ellenére, hogy a közösségi szintű költségvetési politikai szabályok mindmáig az európai Gazdasági és Monetáris Unió intézmény- és szabályrendszerének legtöb-bet vitatott pillérének számítanak, az Európai Unió tagállamai (eurózónán belül és kívül) az elmúlt közel húsz esztendőben folyamatosan vezettek be különféle, számsze-rű formában megadott fi skális szabályokat nemzeti szinten is. Az általános indoklás szerint a saját kezdeményezésre megvalósított korlátozások bevezetésére azért ke-rült sor, hogy érdemben erősödjön a költségvetési politika kiszámíthatósága és fe-gyelmezettsége. A nemzeti szintű szabályok vizsgálata nyomán azonban arra mutat rá a cikk, hogy az EU tagállamainak egy jelentős csoportja már úgy és akkor döntött szabálybevezetés mellett, amikor az adósságállomány mérséklődése egyértelműen megindult. A szabály ezért inkább egy a fenntarthatóságot megcélzó költségvetési reformprogram elemének volt tekinthető, semmint olyan önálló kezdeményezésnek, amely aztán önmagában lett volna képes a fi skális fegyelem erősítésére. Megkockáz-tatható ezért, hogy országok nemcsak azért döntenek fi skális szabályok bevezetése mellett, hogy így biztosítsák a fi skális fegyelem (később remélt) meggyökereztetését, hanem azért, hogy a fi skális fegyelem megteremtése és megtartása iránt már eleve elkötelezett országok képesek legyenek konszolidálni és fenntartani az elért eredmé-nyeket.*Journal of Economic Literature (JEL) kód: E62, H50, H60.

* Az írás korábbi változatai a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kara „20 év múlva – Vissza a jövőbe” (2010. április 16.), illetve a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtu-dományi Kara „Válság közben, fellendülés előtt” (2010. június 1.) című konferencián hangzottak el. Köszönettel tartozom Csaba Lászlónak, Losoncz Miklósnak, Magas Istvánnak, Muraközy Lászlónak és az anonim bírálónak a tanulmány korábbi változataihoz fűzött értékes megjegyzéseikért. A kutatást az MTA Bolyai János ösztöndíja támogatta.

Benczes István, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának habilitált egye-temi docense. E-mail cím: istvan.benczes@uni-corvinus.hu

56

Fiskális szabályok térnyerése az EU tagállamaiban

Az Európai Uniót életre keltő maastrichti szerződésben egyértelműen kifejez-ték, hogy stabil, hosszú távon is fenntartható valutaközösség működtetésére, illetve az egységes valuta használatából eredő hasznok közösségi szinten történő maxi-malizálására csak akkor van esély, ha a tagországok költségvetési politikájuk alakí-tásában önmérsékletet tanúsítanak, vagyis tartózkodnak a fi skális túlköltekezéstől és eladósodástól. A fi skális fegyelem megteremtését volt hivatott szolgálni az a két konvergenciakritérium is, amely az államháztartási hiány, illetve a bruttó állam-adósság-állomány relatív, vagyis GDP-ben meghatározott értékeire szabott meg fel-ső korlátot. Meglepő módon, annak ellenére, hogy e közösségi szintű költségvetési politikai szabályok mindmáig az európai Gazdasági és Monetáris Unió intézmény- és szabályrendszerének legtöbbet vitatott pillérének számítanak, az Európai Unió tagállamai (eurózónán belül és kívül egyaránt) az elmúlt közel húsz esztendőben folyamatosan vezettek be saját, nemzeti hatáskörben is különféle, számszerű formá-ban megadott fi skális szabályokat. E korlátozó intézkedéseket az egyes államok tehát önként, nem pedig közösségi nyomásra vezették be. A motivációk sokfélék voltak. Szerepet játszott az a felismerés, hogy a hiány 3, illetve az államadósság 60 száza-lékos értékeit csak úgy lehet betartani, ha azt egyéb korlátozó intézkedések is támo-gatják.1 Szövetségi államokban így például erős igény mutatkozott a tartományok/tagállamok közpénzügyi mozgásterének korlátozására, másutt pedig egyebek mel-lett az idősödő társadalom növekvő terheinek okán például a társadalombiztosítási alrendszerek egyensúlyának megteremtésére helyezték a hangsúlyt. De igényként merült fel bizonyos konkrét kiadási tételek törvényben rögzített felső határértékének rögzítése is.

A nemzeti szintű fi skális szabályok terjedése arra ösztökélte a Közösség dön-téshozóit, hogy a Stabilitási Paktum 2005. évi felülvizsgálata során a nemzeti sza-bályok bevezetését már explicit módon is támogassák. A paktum reformja során egyebek mellett azt is rögzítették, hogy a nemzeti fi skális szabályoknak adekvátnak kell lenniük a paktum előírásaival, kiegészítve és támogatva azokat. A gazdasági és pénzügyminisztereket tömörítő tanács (továbbiakban ECOFIN) jelentésében – amit később a kormány- és államfőket tömörítő Európai Tanács is elfogadott – pedig már az szerepelt, hogy a stabilitási és konvergenciaprogramokban célszerű kitérni a tag-állami szabályok hatásosságának értékelésére is, különös tekintettel arra, hogy azok mennyiben mozdítják elő a közösségi szintű célértékek megvalósítását (ECOFIN, 2005). A paktum felülvizsgálatakor az Európai Tanács arra is felhívta a tagországok fi gyelmét, hogy a nemzeti fi skális kormányzásnak összhangban kell lennie az EU

1 Az államadósság nagyságára vonatkozó 60 százalékos kritérium annyiban puha korlátnak te-kinthető, hogy az is elfogadható, ha az adósságállomány GDP-ben mért aránya „elegendő mértékben csökken, és kielégítő ütemben közelít a referenciaértékhez” [Az Európai Unió Működéséről szóló Szer-ződés 126. cikk (2b)].

57

keretrendszerével, megerősítve mindazon nemzeti intézményeket, amelyek átlátha-tóbb és a közvélemény számára is érthető módon kényszerítik ki a fi skális fegyelem megteremtését (European Council, 2005).

Egy esztendővel később az Európai Bizottság szokásos éves közpénzügyi jelen-tésében (EC, 2006) már külön fejezetet szentelt a nemzeti szabályok értékelésének, amelyben egyebek mellett megállapították, hogy a különféle aggregátumokban mért költségvetési politikai teljesítmény és a nemzeti szabályok között egyértelmű pozitív kapcsolat áll fenn.2 Az Európai Tanács ugyanakkor arra is felhívta a tagországok fi gyelmét, hogy eltérően a közösségi szintű fi skális szabályoktól, a nemzeti szintű szabályok alkalmazásánál nem célravezető az uniformizált (one-size-fi ts-all) meg-közelítés, ehelyett célszerű a nemzeti sajátosságokhoz és igényekhez illeszteni a fi s-kális szabályokat (ECOFIN, 2006).

Bár a válság során e szabályok legtöbbjét az érintett országok időlegesen felfüggesztették (IMF, 2009), az EU a válságból való kilábalásban, illetve a fi skális politikai stimulustól való visszavonulásban újra kiemelt szerepet kíván adni a nem-zeti szintű költségvetési szabályoknak. A lisszaboni stratégiát felváltó, a Közösség 2010 és 2020 közötti gazdaságstratégiáját újrafogalmazó ún. EU2020 kapcsán pe-dig már egyenesen úgy fogalmazott 2010. június 17-i döntésében az Európai Ta-nács, hogy úgy kell sort keríteni a paktum két pillérének (megelőzés és elrettentés) megerősítésére, hogy minden tagállam a paktum előírásaival harmonizáló nemzeti szintű fi skális szabályokat és középtávú fi skális tervezést vezet be, melyek hatá-sait az Európai Bizottság és az Európai Tanács folyamatosan értékeli is (European Council, 2010). A 2010. szeptember 29-i bizottsági jelentés – mely az európai kor-mányzás megerősítésének és jelentős újraszabályozásának igényével lépett fel – már arra fi gyelmeztetett, hogy az uniós előírásokkal konzisztens nemzeti fi skális szabá-lyok immár elengedhetetlen tartozékai a Gazdasági és Monetáris Unió költségvetési politikai keretrendszerének (EC, 2010a).

Miközben a közösségi szintű fi skális szabályrendszer vizsgálata – ideértve a maastrichti konvergenciakritériumokat, illetve a Stabilitási és Növekedési Paktum előírásait – számos hazai és nemzetközi tanulmány tárgya,3 az EU tagországaiban alkalmazott nemzeti szintű költségvetési szabályok – eltekintve a két, már idézett bizottsági jelentéstől – jóval kevesebb fi gyelmet kaptak. A következőkben ezért az EU országainak 1990 és 2007 közötti folyamatainak vizsgálata során egyrészt azt kívánjuk megmutatni, hogy a nemzeti fi skális szabályok mára jelentős súllyal van-nak jelen az egyes országokban, másfelől pedig igyekszünk azt is felderíteni, hogy a nemzeti szabályok használata valóban összefüggésbe hozható-e a fi skális fegye-lem erősödésével. A bevezetőt követő második részben az új politikai gazdaságtan eredményeit felhasználva a túlzott hiány és eladósodás lehetséges okait tekintjük át.

2 Két évvel később is hasonló eredményre jutott a Bizottság (EC, 2008). 3 A hazai irodalomban mások mellett lásd Csaba [2006], Losoncz [2003], Orbán és Szapáry

[2004], valamint Rácz [2007].

58

A cikk harmadik része az EU nemzeti szintű fi skális szabályainak számbavételét és értékelését kínálja. A záró, negyedik rész a szabályok lehetséges szerepét elemzi a fi skális politikai ösztönzésektől való visszavonulásban.

A túlzott költekezés politikai gazdaságtana

A fi skális szabályok használatának deklarált célja a költségvetési politikai fe-gyelem megteremtése és fenntartása.4 A többnyire törvényben (vagy akár az al-kotmányban) rögzített szabályok a politikai döntéshozatal korlátozását szolgálják, befolyásolva nemcsak a politikai döntéshozókat, hanem a szélesebb közvéleményt is. A számszerű formában meghatározott szabály a gazdasági szereplőknek (és a vá-lasztóknak) a hosszú távú fi skális fegyelemre vonatkozó várakozásait horgonyozza le azáltal, hogy jelzi: a politika alakítói önként készek vállalni bizonyos korlátozásokat, szűkítve a diszkrecionális politika mozgásterét.

A várakozások szabályok általi befolyásolásának terepe eredetileg a jegybanki politika viszonylatában merült fel még az 1970-es években.5 A racionális várakozá-sokra építő makroökonómia térnyerése nyomán fogalmazódott meg az a felismerés, hogy hiába ígér ex ante szigorú antiinfl ációs politikát a monetáris vezetés, utólag – vagyis miután a gazdasági szereplők várakozásaikat a jegybank által beígértek szerint alakították – késztetést érez arra, hogy megváltoztatva eredeti szándékát, ex-panziós politikát folytasson. Az ilyen gazdaságpolitikai döntést időinkonzisztensnek nevezik (Kydland és Prescott, 1977). Az időinkonzisztencia jelentette kihívás azon-ban nem csak a jegybanki politika sajátja, az a költségvetési politika alakítását is meghatározóan befolyásolhatja.

Általánosságban elmondható, hogy demokratikus viszonyok között tenden-cia van a költségvetési hiány tartóssá válására (defi cit bias), illetve az államadós-ság akkumulációjára. A hiány állandósulását elsősorban az okozza, hogy a politikai döntéshozók olyan ösztönzőkkel szembesülnek, amelyek hatására túl sokat költe-nek, vagy túl keveset adóztatnak. E jelenség egyik legkorábbi magyarázata szerint a választópolgárok különféle szerkezeti, intézményi torzítások okán nem értik vagy nem érzékelik az állam intertemporális költségvetési korlátját, vagyis nem képe-sek felmérni a közszolgáltatások valós adóárát. A torzítások forrása természetesen akár maga a kormányzat is lehet, szándékosan úgy alakítva az adózás rendjét vagy a kiadások szerkezetét, hogy a választók a hasznokat túl-, míg a költségeket alulér-

4 A fi skális politikai szabály egy defi níciója lehet a következő „a költségvetési politika alakítá-sával szemben támasztott és folyamatosan alkalmazott korlát vagy kényszer, amelyet a fi skális tel-jesítmény valamely széles értelemben vett aggregátumára vonatkozóan határozták meg” (Kopits és Symansky, 1998, 2. o.).

5 Lásd különösen Milton Friedman munkáit, így például Friedman [1959].

59

tékeljék. Buchanan és Wagner [1977] kifejezésével a választók fi skális illúzióban vannak.

A többletkiadások költségei és hasznai azonban nem szükségszerűen egyenle-tesen oszlanak meg a társadalom tagjai között. A célzott kifi zetések (transzferek) ugyanis egy (vagy több) jól defi niált csoporthoz jutnak, míg a költségek (adóbefi zeté-sek formájában) a társadalom egészét terhelik. A hasznok és a költségek között ezért nem megfelelés lép fel, ami túlzott költekezésben és növekvő költségvetési hiányban csapódik le.6 Ez a fajta aszimmetria a közösségi erőforrások elosztásának vagy rövi-den közalapok problémájaként (common pool problem) vált ismertté (Kopits, 2007). Elosztási konfl iktus azonban nemcsak választói kerületek (Weingast et al., 1981) vagy minisztériumok (Stein et al., 1999; Velasco, 1999) között léphet fel.7 Generá-ciók között is előállhat ilyen helyzet: az érdekérvényesítéssel nem bíró jövő generá-cióinak terhére a jelen generáció tagjai vállalhatnak adósságot, korlátozva a követ-kező nemzedékek költségvetési politikai mozgásterét (Cukierman és Meltzer, 1989).

Az adósságot a hatalomban egymást váltó kormányok is használhatják stratégiai módon abból a célból, hogy korlátozzák az újonnan kormányra kerülő erők fi skális politikai mozgásterét. E magatartás annál erősebben jelentkezik, minél nagyobb je-lentőséget tulajdonít a hatalomban lévő párt a jelenbeli fogyasztásnak, illetve minél valószínűbb a közelgő választásokon bukása – emiatt ugyanis a leköszönő kormány nem, vagy nem megfelelő mértékben internalizálja pótlólagos költekezésének több-letköltségeit (Alesina és Tabellini, 1990, illetve Persson és Svensson, 1989). Az em-pirikus irodalomban talán legtöbbet tesztelt hipotézis szerint azonban választások közeledtével a kormányok éppen azért éreznek erős késztetést a gazdasági változók (így a pénzmennyiség vagy a költségvetési hiány) manipulálására, hogy javítsák sa-ját újraválasztási esélyeiket. Míg azonban a politikai üzleti ciklusok hagyományos modelljeiben a választók rövidlátók és adaptív várakozásokkal bírnak (Nordhaus, 1975), addig a racionális várakozásokra építő választási modellekben az aszimmet-rikus informáltság idéz elő politikai üzleti, illetve fi skális ciklusokat (Rogoff, 1990, illetve Shi és Svensson, 2002).

Az aszimmetrikus informáltság azonban akár egy adott kormányon belül is fel-léphet olyan helyzetekben, amikor a koalícióba tömörült pártok nem hajlandók fel-

6 Olyan helyzet áll tehát elő, amelyben a döntéshozó szisztematikusan túlbecsüli a növekvő köz-kiadások nettó marginális hasznosságát, így a kiadások rendre felülmúlják azt a mértéket, ahol a társa-dalmi határköltség egybeesik a határhaszonnal (Hagen és Harden, 1996).

7 Ez a fajta elosztási probléma leglátványosabban talán a végrehajtó hatalom szintjén jelentkezik, ahol évről évre arról kell határozniuk a politikusoknak, hogy mire és mennyit költsenek. A közösből megszerzett források nagysága gyakorta válik a miniszter, illetve a minisztérium sikerességének és megbecsültségének fokmérőjévé. Az ún. „költekező” miniszterek (akik egy-egy szektorért, ágazatért felelnek) a közlegelő tragédiáját idézik elő a kormányban. Ők ugyanis úgy akarnak minél nagyobb sze-letet kihasítani saját maguk számára a közösségi pénzforrásokból, hogy nem törődnek annak tényleges, a társadalom egészére ráterhelt fi nanszírozási költségeivel. Ha azonban minden egyes minisztérium így tesz, akkor azzal végső soron a teljes fi nanszírozás terhei növekednek, nem ritkán adósságfelhal-mozásra kényszerítve a kormányt.

60

vállalni a fi skális megszorításokkal járó népszerűségvesztést egészen addig, amíg a koalíció valamely tagja számára a további várakozás marginális hasznossága meg nem egyezik a reform elodázásának határköltségével és fel nem vállalja a kiigazí-tás (teljes) terhét. E kivárási játékban az információ hiánya tehát arra vonatkozik, hogy a másik fél meddig képes bennmaradni a kivárási játékban (Alesina és Drazen, 1991).

Az európai államok egy csoportja által életre hívott Gazdasági és Monetáris Unióban további sajátos koordinációs feladatot jelent az, hogy míg a monetáris politika alakítására szupranacionális szinten kerül sor, addig a költségvetési poli-tika nemzeti hatáskörben maradt. Miközben a független Európai Központi Bank-nak a GMU egészének érdekeit kell szem előtt tartania (konkrétan a lisszaboni szerződésben rögzített elsődleges célját, az eurózóna árstabilitásának fenntartását – EUMSZ 127. cikk), addig a tagállamok kormányai fi skális politikájuk alakítá-sakor abban érdekeltek, hogy saját választópolgáraiknak kedvezzenek. Az érde-kek egymásnak feszülése ezért az eurózónában is életre kelti, sőt tartóssá teszi a közösségi erőforrások elosztásának problémáját. Önálló valutákat és rugalmas árfolyamrendszert feltételezve a fi skális expanzió hatására a nemzeti valuta leérté-kelődne, és megindulna a tőkekivonás. Rögzített árfolyam, vagy még inkább valu-taunió esetén azonban ilyen korlátozó mechanizmus nem érvényesülhet. Egységes valuta használatakor ráadásul a megszűnő árfolyam- és likviditáskockázat miatt kamatkonvergencia érvényesül, amit az egyes kormányok az olcsóbb fi nanszírozás lehetőségének engedve igyekeznek kihasználni; remélve, hogy a költségek egy ré-szét a többi tagállamra háríthatják át.8

Nemzeti szabályok az EU országaiban

A következőkben az Európai Unió 27 tagállama nemzeti hatáskörben beveze-tett fi skális politikai szabályainak összehasonlító elemzését végezzük el. A vizsgálat az 1990 és 2004/2007 közötti, azaz a 2008–2009. évi világgazdasági válságot meg-előző időszakra koncentrál.9 Az adatok az Európai Bizottság és az OECD adatbázi-saiból származnak.10 Az elemzés azokra a tagállami szabályokra terjed ki, amelyek alkalmazására (1) nemzeti, vagy ahol indokolt szövetségi állami szinten, és/vagy (2) regionális (tartományi, tagállami) szinten, valamint (3) a társadalombiztosítási

8 A fogoly-dilemma logikájának megfelelően a monetáris unió létrejötte már önmagában is felerő-síti a túlzott költekezést és hiányt, vagyis még akkor is kialakul a deviáns magatartás, ha amúgy – a kö-zös pénz nélkül – az egyes országokra korábban ez egyáltalán nem volt jellemző (Detken et al., 2004).

9 Az elemzésbe azokat a fi skális szabályokat válogattuk be, amelyek bevezetésére 2004-ig sor került. A szabályok késleltetett hatásait a válságot közvetlenül megelőző esztendőig, azaz 2007-ig kö-vettük nyomon. A tagállamok egy részében, különösen a 2004 után csatlakozott országok esetében adatok csak 1992/1993 utántól állnak rendelkezésre.

10 EC [2010b és 2010c], OECD [2009], illetve az Európai Bizottság (ECFIN) AMECO adatbázisa.

61

alapokra vonatkozóan került sor. A helyi önkormányzatokra érvényesített fi skális szabályok így kimaradtak a vizsgálatból.

Az összehasonlító elemzésbe (1) az adósságszabályokat, (2) az egyenleg- vagy más néven hiányszabályokat (gyakorlatilag kiegyensúlyozott államháztartás elő-írása), és (3) a kiadási szabályokat vontuk be. Az államadósság-szabály a relatív (a GDP-hez mért) adósságállomány bruttó értékére határoz meg konkrét, számszerű formában meghatározott felső értéket. Az adósságszabályok alkalmazásának cél-ja a hosszú távú fenntarthatóság biztosítása úgy, hogy közben viszonylagos rugal-masság teremthető az éves költségvetési politika alakításában. Az egyenlegszabály az államháztartás egészére vagy valamely egységére (jellemzően a központi költ-ségvetésre) irányozza elő a kiadások és bevételek előre meghatározott viszonyát – a legtöbbször ezek egyezőségét, megtiltva a defi citfi nanszírozást. Miközben e sza-bályfajta transzparens és könnyen számon kérhető, meglehetősen rugalmatlan is, ezért nem ritka, hogy országok a teljes hiány nagysága helyett a ciklikusan kiiga-zított mérlegértékre adnak meg valamilyen explicit felső korlátot. Ebben az esetben ugyanakkor az értékek pontos meghatározása ütközik nehézségekbe.11 A szabályok sorában a kiadási szabályok tekinthetők a legfi atalabbnak. Ezek az államháztartás bizonyos előre meghatározott kiadási tételeire foganatosítanak felső korlátot. Előnye a jól elkülöníthetőség és az ellenőrizhetőség.

Az említett lehatárolás alapján a vizsgált időszakban az EU 27 tagországában összesen 39 alkalommal került sor szabálybevezetésre – függetlenül a közösségi szintű szabályozástól.12 Az EU-15-ök csoportjában az egyedüli Görögország ki-vételével minden ország alkalmazott szabályt a fi skális fegyelem erősítésére (lásd az 1. táblázat adatait). A legtöbbször Finnország és Luxemburg élt a lehetőséggel, 4 alkalommal is szabályt kényszerítve a döntéshozókra.13 A régi tagállamok táborá-ban a költségvetési hiány nagyságára vonatkozó szabályok bizonyultak a legnépsze-rűbbnek: a 15 tagállamból 10 használt ilyeneket. Kifejezetten elterjedtnek tekinthető az EU szupranacionális szabályozásában (egyelőre) ismeretlen kiadási szabály is: 1990 után 9 ország vezette be ezt a szabálytípust.

11 A rugalmatlanság részbeni feloldásának egy másik lehetősége a defi citfi nanszírozást a közbe-ruházások értékéig lehetővé tevő ún. aranyszabály használata, amit a mintában szintén az egyenleg-szabályok között tartunk számon.

12 Belgiumban (egyenlegszabály), Luxemburgban (adósságszabály), Németországban (egyenleg-szabály), valamint Spanyolországban (adósságszabály) már 1990 előtt is bevezettek olyan fi skális sza-bályokat, amelyeket 1990 után is alkalmaztak az érintett országok.

13 Luxemburg annak ellenére vezetett be szabályokat, hogy adósságállománya folyamatosan a GDP 10 százaléka alatt maradt.

62

1. táblázatSzabályok az EU-15-ök csoportjában

(1990–2004)

Adósságszabály Egyenlegszabály Kiadási szabály Szabályok összesenAusztria 1999, 2001 2Belgium 1992 1993, 1995 3Dánia 1992 1994 2Finnország 1995 1999, 2003 1999 4Franciaország 1997, 1998 2Görögország –Hollandia 1994 1Írország 2000, 2004 2Luxemburg 1992, 1993, 1999 1999 4Nagy-Britannia 1997 1997 2Németország –Olaszország 2001 1999, 2001 3Portugália 2002 1Spanyolország 2003 2002 2Svédország 2000 1996 2

Forrás: Saját válogatás és szerkesztés EC [2010c] alapján.

Az 1990-es évek elején még meghatározóan a régiókra/tartományokra és a(z ál-talunk itt nem vizsgált) helyhatóságokra határoztak meg számszerű értékeket az unió tagállamai.14 Később azonban mind szélesebb körben nyertek teret az államháztartás egyes alrendszereire, különösképpen a központi költségvetésre és a társadalombiz-tosítási alapokra vetített célértékek is. A legtöbb szabályt a központi költségvetésre vonatkozóan fogadták el az EU-15-ök a vizsgált időszakban: pontosan annyit (15), mint amennyit az államháztartás egésze, a társadalombiztosítási alapok és a regio-nális szinteken összesen. A központi költségvetésre kiterjesztett szabályok legtöbbje a közösségi szinten még nem alkalmazott kiadási szabály formáját öltötte. Érdekes-ség, hogy Nagy-Britannia – egyedüliként – az államháztartás egészére vonatkozó adósságszabályt is bevezetett. E szabály azonban az EU-ban meghonosított bruttó adósságszabály helyett a nettó (a pénzügyi aktívákkal csökkentett) adósságállomány felső értékére írt elő korlátot (a GDP 40 százalékában határozva meg azt).

Az újonnan csatlakozott országok között is volt precedens saját, nemzeti hatás-körben megalkotott szabályok bevezetésére, összesen kilenc esetben (lásd a 2. táb-lázatot). A legaktívabbnak Csehország (az első szabályt az 1997. évi válság után

14 Regionális szabályokat általában azok a szövetségi államok alkalmaztak, ahol az állam külön-böző szintjei között érvényesítendő fi skális fegyelem megteremtésében a belső stabilitási paktumok is kiemelt jelentőségűek.

63

vezette be az ország), valamint Szlovákia bizonyult, de a legismertebb valószínű-leg a lengyel alkotmányban rögzített államadósság-szabály. Figyelemre méltó, hogy miközben az EU-15-ök között a legkevésbé népszerűnek az államadósság-szabály bizonyult (nyilván azért, mert a maastrichti rendelkezések ezt közösségi szinten kö-telezővé tették), addig az új tagállamok csoportjában szinte kizárólag adósságszabá-lyokkal operáltak az országok, vagy ezt kiegészítve fogadtak el más típusú szabályo-kat is. További különbség a két országcsoport között, hogy az újonnan csatlakozottak között az államháztartás egészére meghatározott szabályok váltak meghatározóvá, bár Csehországban és Szlovákiában inkább a tartományokat igyekeztek korlátok közé szorítani.

2. táblázatSzabályok az EU-12-ek csoportjában

(1990–2004)

Adósságszabály Egyenlegszabály Kiadási szabály Szabályok összesen

Bulgária 2003 1

Ciprus –

Csehország 1998, 2004 2

Észtország 1993 1

Lengyelország 1997 1

Lettország –

Litvánia 1997 1

Magyarország –

Málta –

Románia –

Szlovákia 2002 2002 2

Szlovénia 2000 1

Forrás: Saját válogatás és szerkesztés EC [2010c] alapján.

Mint korábban láttuk, a szabályok használatának indítéka a költségvetési po-litika kiszámíthatóságának, fegyelmezettségének biztosítása. A költségvetési poli-tika fegyelmezettségének erősödését/gyengülését gyakran kötik az államadósság-állomány változásához (lásd például EC, 2006).15 Az államadósság nagysága és változásának dinamikája – ellentétben az éves hiány mértékével – közvetlenül is hatással van a potenciális növekedésre és a fenntarthatóságra. Az államadósság nö-

15 A fi skális fegyelem mérésére az irodalomban az államadósság mellett a teljes költségvetés hiánya, illetve az elsődleges egyenleg nagysága is használatos. Hiányszámok használatakor azonban indokolt a ciklikus hatásoktól megtisztított mérőszámokat használni, mert így kifejezetten a diszkre-cionális változások hatásai lesznek azonosíthatók.

64

vekedése megemeli a jövőben várható torzító adók mértékét (Barro, 1979), illetve mérsékli a beruházási szándékot (lásd például: Baldacci és Kumar, 2010).16

A vizsgált időszakban éves viszonylatban a GDP fél százalékával mérséklődött átlagosan az adósságállomány az EU-27-ekben – függetlenül attól, hogy szabálybe-vezetésre sor került-e vagy sem a 27 országban.17 E meglepő eredmény magyará-zatául egy általános és egy specifi kus körülmény szolgálhat. Az 1980-as évek má-sodik felétől a fejlett és részben a fejlődő világban is megfi gyelhető eltolódás ment végbe az infl ációgerjesztő defi citfi nanszírozás felől a kiegyensúlyozott gazdálkodás irányába, melyet a gazdasági növekedés föllendülése kísért, és amit összefoglalóan a nagy mérsékletként ismer az irodalom (Csaba, 2010). Az EU-ban mindezt kiegé-szítette, sőt felerősítette a Gazdasági és Monetáris Unióra való felkészüléssel együtt járó és a nominális konvergenciát biztosító fi skális konszolidációs hullám. Az ál-lamadósság-állomány mérséklődése tehát egyszerre több forrásból is táplálkozott: a gazdasági teljesítmények újbóli fokozódásából, a reálkamatlábak mérséklődéséből, illetve az elsődleges egyenlegek javulásából.

Az 1990-nel induló időszakban az EU-15-ökben négy ország is két számjegyű javulást ért el az adósságállományt tekintve: Belgium, Dánia, Hollandia és Svédor-szág (lásd a 3. táblázatot). További két állam – Írország (mely a vizsgált időszakban 68 százalékpontos mérséklődést könyvelhetett el) és Spanyolország – negatív adós-ságdinamikát produkált ugyan, ám a 2008–2009. évi válság súlyos fenntarthatósági problémákat okozott ezekben az országokban és a korábbi javuló tendenciák meg-fordultak. Az országok egy következő csoportja (Ausztria, Finnország, Luxemburg és Nagy-Britannia) úgy növelhette eladósodottságát, hogy közben nem sértette meg a maastrichti 60 százalékos limitet. A 15 országból tehát öten – Franciaország, Gö-rögország, Németország, Olaszország és Portugália – növelték úgy az eladósodott-ságukat, hogy azzal egyszersmind a lisszaboni szerződés államadósságra vonatkozó referenciaértékét is megsértették. A 3. táblázat adatai arról is meggyőzően informál-nak, hogy nem minden esetben volt igaz az a tétel, miszerint az EU régi tagállamain a 2000-es évektől indulóan egyfajta reform-fáradtság vett volna erőt (Briotti, 2004). Azokban az országokban ugyanis, ahol a vizsgált időszakban az adósságállomány szintje csökkenést mutatott, ott a minimumértékek a 2006, illetve a 2007-es eszten-dőben voltak tapasztalhatók, tíz évvel az első körös GMU-tagság kijelölése után.

16 Reinhart és Rogoff [2010] hatvan évet átölelő, fejlett országokra végzett felmérésében úgy ta-lálta, hogy a magas (a GDP 90 százaléka fölötti), illetve az alacsony (30 százalék) államadósságot produkáló országok között átlagosan kb. 2,5 százalékpontos gazdasági növekedési differencia alakul ki az utóbbiak javára. Kumar és Woo [2010] komplex ökonometria módszerekkel ezt azzal egészítette ki, hogy az adósság 10 százalékpontos (GDP-ben mért) növekedését a gazdasági növekedés ütemének 0,2 százalékpontos mérséklődése kíséri. Ez a hatás a feltörekvő országokban erősebb (a fi nanszírozha-tóság magasabb költségei miatt), míg a fejlettekben gyengébb, de utóbbiban is szignifi káns a két változó közötti negatív kapcsolat.

17 A sokaságban kimutatható csökkenés azonban a tagok közötti nagymértékű szóródás (4,0) mel-lett valósult meg.

65

3. táblázat

Az államadósság nagyságának változása az EU-15-ökben(1990–2007)

1990 Minimum 2007 Változás(1990–2007)

Belgium 125,7 84,2 (2007) 84,2 –41,5

Dánia 62,0 26,8 (2007) 26,8 –35,2

Hollandia 76,8 45,5 (2007) 45,5 –31,3

Svédország 72,4* 40,5 (2007) 40,5 –31,9

Írország 93,2 25,0 (2006) 25,1 –68,1

Spanyolország 42,6 36,1 (2007) 36,1 –6,5

Ausztria 56,1 56,1 (1990) 59,5 +3,4

Finnország 14,0 14,0 (1990) 35,2 +21,2

Luxemburg 4,7 4,1 (1991) 6,6 +1,9

Nagy-Britannia 33,3 33,3 (1990) 44,2 +10,9

Franciaország 35,2 35,2 (1990) 63,8 +28,6

Görögország 71,0 71,0 (1990) 95,6 +24,6

Németország 39,5 39,5 (1990) 65,0 +25,5

Olaszország 94,7 94,7 (1990) 103,5 +8,8

Portugália 55,0 50,4 (2000) 63,6 +8,6

Megjegyzés: *1994-es adat. Az adatok a GDP százalékában értendők.

Forrás: Saját szerkesztés EC [2010b] alapján.

Az újonnan csatlakozott országok táborában az adósságállomány nagyságrendje csak néhány országban okozott kihívást; azokban, amelyekben már a transzformáció kezdetén is jelentős tehertételt jelentett az eladósodás. A három legsúlyosabban érin-tett ország – Bulgária, Lengyelország és Magyarország – igyekezett kezelni a prob-lémát a kilencvenes évek elejétől, illetve közepétől, Magyarország azonban 2002-től újra az eladósodás útjára lépett. A válság éveiben az ország bruttó államadóssá-ga a GDP 81 százalékát tette ki. 2007-ben, vagyis a válság kirobbanását megelőzően, a 12 állam közül csak kettőben (Magyarország mellett Málta) mértek a maastrichti 60 százalékos határértéknél magasabb bruttó eladósodást (lásd a 4. táblázatot).

66

4. táblázat

Az államadósság nagyságának változása az EU-12-ekben(1990–2007)

Induló év Minimum 2007 Változás(Induló év–2007)

Bulgária 105,1 (1997) 18,2 (2007) 18,2 –86,9

Észtország 9,0 (1994) 3,8 (2007) 3,8 –5,2

Lettország 13,9 (1996) 9,0 (2007) 9,0 –4,9

Románia 16,5 (1997) 12,4 (2006) 12,6 –3,9

Magyarország 86,2 (1995) 52,0 (2001) 65,9 –20,3

Ciprus 50,2 (1996) 50,2 (1996) 58,3 +8,1

Csehország 14,6 (1994) 12,5 (1996) 29,0 +14,4

Lengyelország 43,4 (1996) 36,8 (2000) 45,0 +1,6

Litvánia 11,5 (1995) 11,5 (1995) 16,9 +5,4

Szlovákia 22,2 (1995) 22,2 (1995) 29,3 +7,1

Szlovénia 20,4 (1996) 20,4 (1996) 23,3 +2,9

Málta 39,0 (1996) 39,0 (1996) 62,0 +23,0

Megjegyzés: Az adatok a GDP százalékában értendők.

Forrás: Saját szerkesztés EC [2010b] alapján.

A fi skális fegyelem vonatkozásában az első lényeges megállapítás tehát az, hogy a vizsgált időszakban a fi skális fegyelem megteremtése és megtartása általánosan jellemző volt a régi és az új tagállamokban is – függetlenül attól, hogy azt támo-gatta-e bármiféle szabály. Azokban az esetekben ugyanakkor, amikor a tagállamok nemzeti vagy regionális szinten a szabálybevezetés mellett döntöttek, a bevezetést követő évben az eladósodottságban átlagosan 0,8 százalékpontos mérséklődés érvé-nyesült (viszonylag nagy, 3,3-es szórás mellett). A szabály hatása a harmadik eszten-dőre tovább erősödött: a csökkenés átlagos kumulált értéke 3,9 százalékpontot ért el (szórás: 6,7), ami több mint két és félszerese a teljes sokaság azonos időszakára mért csökkenésének (1,5 százalékpont).

A fi skális szabályok és a fi skális fegyelem közötti pozitív kapcsolat ugyanak-kor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szabályalkalmazás maga indukálná a fegye-lem megerősödését, egyszersmind az államadósság csökkenését. Az esetek felében ugyanis már a szabálybevezetést megelőző esztendőben is a teljes minta éves átlagos adósságállomány-mérséklődését (emlékeztetőül: a GDP 0,5 százaléka) meghaladó mértékben csökkent a bruttó államadósság aránya. Sőt, az esetek harmadában-negye-dében a szabálybevezetés előtt már legalább három esztendővel megindult az adós-ságállomány erőteljes (az átlagos kumulált mérséklődést felülmúló) csökkenése. Ez

67

a megfi gyelés különösen igaznak bizonyult a következő esetekben: Bulgária (2003), Finnország (1999), Írország (2000 és 2004), Olaszország (1999 és 2001), Svédország (2000) és Spanyolország (2002 és 2003).18 (Részleteket az 1. ábra közöl.)

1. ábra

A bruttó adósságállomány változása a szabálybevezetés évéhez képest

Megjegyzés: Az összehasonlíthatóság érdekében a szabálybevezetés évében (t) az adósságráta válto-zásának értéke egységesen 0. Az EU-27 (1990–2004) értékei a teljes sokaság éves változását, vagyis az államadósság-állomány GDP-ben mért értékének 0,5 százalékos éves csökkenését szemlélteti.

Forrás: Saját szerkesztés.

A vizsgált országok egy jelentős csoportja tehát már úgy és akkor döntött sza-bálybevezetés mellett, amikor az adósságállomány mérséklődése egyértelműen megindult. A kérdés ezért az, hogy a javulás a kedvező gazdasági körülményeknek tulajdonítható-e, vagy tudatos reformlépések eredője, esetleg mindkettő? A ciklikus hatásoktól megtisztított elsődleges egyenleg egyetlen kivétellel (Olaszország 2001) javulást mutatott az 1. ábra eseteinél már a szabálybevezetést megelőző esztendő(k)ben is. Vagyis nem (vagy nem kizárólag) az adósság kinövése, vagyis a gyorsuló üte-mű gazdasági növekedés magyarázza a javuló adósságtrendeket. A konkrét diszk-recionális lépések, amelyek a mérleg javulásának irányába hatottak, azonban már jelentős eltéréseket mutattak az egyes esetekben.

Finnország az 1990-évek második felében tudatos megszorító lépésekkel for-dította át az államháztartás egyenlegének hiányát többletbe 1998-ra. A kiigazítás

18 Belgium (1995) és Szlovákia (2002) pedig a bevezetés előtti második esztendőtől produkált jelentős javulást az adósságrátában.

68

a kiadási oldalra koncentrált: míg 1993-ban a GDP 59 százalékát érték el a kiadások, 1999-re 50 százalék körül stabilizálódott ez az érték. Az ország mérsékelte a jólé-ti kiadásokat és jelentős erőfeszítéseket tett a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tétele érdekében. A kiadáscsökkentés mindazonáltal leglátványosabban a közszektornak fi zetett bérekben jelentkezett: mintegy 4 százalékpontos mérséklődéssel a GDP 13 százalékán állt 1999-ben. Az 1999 tavaszán hivatalba lépő kormány olyan szabá-lyokat fogadott el, amelyekkel vállalta, hogy középtávon a kiadások reálértéke azok 1999-es szintjén marad. (EC, 2000)

Az olasz költségvetés pozíciójának javulása 1999-re ugyanakkor nem az elsőd-leges kiadások mérséklésének (ami kis mértékben még nőtt is), hanem a bevételek erősödésének volt köszönhető. Utóbbi az 1997. évi széles körű adóreformnak volt az eredménye (EC, 2000). A 2001-es szabálybevezetést szintén a bevételi oldal meg-erősítése vezette fel. Állami tulajdon eladására került sor (a GDP 0,4 százaléka), valamint a jövő évek állami lottóbevételeinek diszkonttal történő értékesítése is a ja-vulást segítette elő. (EC, 2002)

Az adósságráta mérséklődésében Írországot nagyban segítette a kimagasló gaz-dasági növekedés, illetve az elsődleges egyenleg pozitívuma.19 A javulást továbbá kínálati oldali lépések is segítették, amelyek az infrastruktúra fejlesztésére és az ak-tív korú lakosság munkavállalási kedvének javítására koncentráltak. A magas több-letek okán 2000-ben felállították a Nemzeti Nyugdíj-megtakarítási Alapot, amelybe az akkori tervek szerint a GNP 1 százalékát fi zette volna évente az ország 2055-ig (EC, 2001). A 2004. évi szabályozás kifejezetten a kiadási oldal ellenőrzésének és transzparenciájának erősítését szolgálta. A numerikus szabályt egy szigorú eljárási rendhez kötött középtávú keretprogramba ágyazva vezette be az ír kormány (EC, 2005). A szabálybevezetést egy jelentősnek mondható, a GDP 1 százalékát is meg-haladó mértékű elsődleges egyenlegjavulás kísérte (ciklikus hatásoktól eltekint-ve), amelynek forrása azonban inkább az adóbevételek túlteljesítése volt, semmint a kiadások visszafogása. A kiadások GDP-arányos mérséklése mindazonáltal csak a 2000. évi fi skális szabály bevezetése előtt jellemezte az országot, a 2001 és 2004 közötti időszakban e tételek jobbára növekedtek (EC, 2004 és 2005).

A spanyol „Költségvetési stabilitási törvény” a társadalombiztosítási rendszeren kívüli költségvetési egyenleg egyensúlyát célozta meg a konjunktúraciklus egészé-re.20 Spanyolország azonban valójában úgy vezethette be előbb 2002-ben az egyen-legszabályt, majd egy évvel később az adósságszabályt, hogy az államháztartás egyenlege már eleve egyensúlyt mutatott. Ez annak a jó fél évtizedes konszolidációs hullámnak volt az eredménye, amely a hiányt mintegy 6,5, míg az államadósságot 10 százalékponttal mérsékelte. Ezen eredmények megőrzése vezérelte a spanyol kor-

19 Írországban a ciklikus hatásoktól megtisztított elsődleges egyenleg 1999-ről 2000-re (vagyis a szabálybevezetést közvetlenül megelőzően) 1,2 százalékponttal 5 százalékra javult.

20 A társadalombiztosítási rendszer számára külön célt határoztak meg, amelynek a fi skális fenn-tarthatóságot kellett szolgálnia.

69

mányt akkor is, amikor elfogadta azt a komplex szabályozást, amelynek célja a re-gionális szintek fi skális fegyelmének megerősítése volt, előírva számukra a kiegyen-súlyozott gazdálkodás követelményét (EC, 2003 és EC, 2004).

Hasonlóan Finnország és Írország 1990-es évekbeli politikájához, Svédország is szigorú és átfogó kiadás oldali megszorításokat valósított meg. Mindhárom or-szág nagymértékben csökkentette a közszektornak fi zetett bérhányadot (a GDP-ben mérve) és jelentősen lefaragta a jóléti támogatásokat is. Svédországban elsősorban a célzottságot erősítették a kilencvenes évek második felétől, a gyermeknevelési és a családi juttatásokban jelentős csökkentésekre került sor, továbbá a lakhatási támo-gatást és az oktatási kiadásokat kurtította meg a kormányzat.21

Az újonnan csatlakozott államokat egyedüliként képviselő Bulgária is jelentős átalakításokba fogott már az ezredforduló előtt. A 2003. évi szabályelfogadást azon-ban inkább a közvetett adóbevételek növekedése, semmint a kiadási oldal visszafo-gása kísérte. Sőt, ebben az utóbbi esetben is a közberuházások GDP-arányos nagy-ságának mérséklése történt.

A legjelentősebb, legegyértelműbb és egyben általánosnak mondható javulás azonban nem az elsődleges egyenleg tételei között történt a vizsgált esetekben, ha-nem a kamatfi zetési kötelezettségben, ami az összes érintett országban éreztette po-zitív hatásait. A javulás az esetek nagy többségében e kiadási tételek GDP-arányos nagyságának harmadolásával, negyedelésével járt a szabálybevezetés esztendejére (1990/1991-et véve alapul). A javulás ráadásul egyik esetben sem köthető magához a szabálybevezetés tényéhez, esetleg az azt közvetlenül megelőző évekhez. A mér-séklődés ugyanis töretlennek bizonyult a kilencvenes évek egészében. Vagyis egy-fajta Maastricht-hatás érvényesült azáltal, hogy az euróra való felkészülés miatt jelentős mértékben csökkent az a kockázati felár, amelyet az egyes államok saját valutáikban denominált adósságállományuk után fi zettek. Az államháztartási kiadá-sok változásának összefoglalását kínálja az 5. táblázat.

21 Svédország már 1997-ben olyan hárompilléres költségvetési szabályrendszert vezetett be, amelynek segítségével az újraelosztás mértéke és az államadósság nagysága is drasztikusan mér-sékelhetővé vált. A szabályrendszer elemei a következők voltak: (1) hároméves, a kamatfi zetési kö-telezettségeket magába nem foglaló nominális kiadási célok meghatározása a központi kormányzat és a társadalombiztosítás kiadásainak 27 területére kiterjedően; (2) a ciklus egészében kétszázalé-kos többlet előirányzata a jövőbeli demográfi ai problémák kezelése céljából; (3) a kiegyensúlyozott költségvetés előirányzása az önkormányzatok szintjén. A kiugróan magas svéd újraelosztási hányad, amely a konszolidáció indulása előtt még 72 százalékon állt, 2005-ben előbb 50, majd 2007-ben 40 százalékra csökkent, amitől a válság sem térítette el érdemben az országot. Az 1994-ben még a GDP 74 százalékára rúgó államadósság-ráta pedig 2007-re 40 százalékra, bőven a maastrichti 60 százalék alá süllyedt. (EC, 2010b).

70

5. tá

bláz

atA

kia

dási

old

al v

álto

zása

i a sz

abál

ybev

ezet

ést m

egelőző

háro

m e

szte

ndőb

en

Vég

ső fo

gyas

ztás

Köz

össé

gi

fogy

aszt

ásJó

léti

tran

szfe

rek

term

észe

tben

Nem

term

észe

tben

fi z

etet

t jól

éti

tran

szfe

rek

Köz

szek

tor

bérk

ifi ze

tése

Kam

atki

adás

okK

özbe

ruhá

záso

k

Bul

gária

200

3–

– –

– –

– –

–

––

Finn

orsz

ág 1

999

–

Íror

szág

200

0–

––

Íror

szág

200

4–

– –

––

– –

––

– –

– –

––

Ola

szor

szág

199

9–

––

––

––

––

– –

– –

–

Ola

szor

szág

200

1–

– –

– –

––

– –

– –

––

––

Svéd

orsz

ág 2

000

– –

–

– –

Span

yolo

rszá

g 20

02–

– –

– –

––

––

–

Span

yolo

rszá

g 20

03–

– –

––

– –

–

––

– –

Meg

jegy

zés:

: ha

GD

P-ar

ányo

san

csök

kent

az

adot

t kia

dási

téte

l,

–: h

a G

DP-

arán

yosa

n nő

tt va

gy st

agná

lt az

ado

tt ki

adás

i tét

el.

Az

első

szi

mbó

lum

a s

zabá

lybe

veze

tést

meg

előző

(t–3)

és (

t–2)

idős

zak

válto

zása

, a m

ásod

ik a

(t–2

) és (

t–1)

idős

zak

válto

zása

, míg

a h

arm

adik

a (t

–1) é

s t

idős

zak

válto

zása

.

Forr

ás: S

aját

szer

kesz

tés a

z A

MEC

O a

datb

ázis

a al

apjá

n.

71

A fenti összehasonlító elemzés tanulságai szerint a fi skális szabály ezért inkább volt tekinthető egy, a későbbi fenntarthatóságot megcélzó, a Gazdasági és Monetáris uniós tagságból fakadó kötelezettségeket is magába foglaló költségvetési reform-program elemének, semmint olyan önálló kezdeményezésnek, amely aztán önma-gában lett volna képes a fi skális fegyelem erősítésére. Általánosságban megkockáz-tatható ezért, hogy országok nemcsak azért döntenek fi skális szabályok bevezetése mellett, hogy azzal biztosítsák a fi skális fegyelem (később remélt) meggyökerezte-tését, hanem azért, hogy a fi skális fegyelem megteremtése és megtartása iránt már (eleve) elkötelezett és a kiigazítást már korábban megindító országok konszolidálni és fenntartani legyenek képesek az elért eredményeket. A szabálybevezetés továbbá egyértelmű jelzés a piaci szereplők felé a költségvetési politikai fegyelem melletti tartós elköteleződésről.

Konklúzió helyett: fi skális szabályok szerepe a visszavonulásban

A 2008–2009. évi világgazdasági válság súlyos gazdasági visszaesést okozott a fejlett országokban, amire válaszul a kormányok – maguk mellett tudva a monetá-ris hatóság támogatását – gazdaságélénkítésbe fogtak.22 A válság hatására felgyor-sult az államháztartások eladósodása (elsősorban az elsődleges egyenleg drasztikus romlása miatt), valamint nőtt a különösen a bankszektor kimentéséhez kapcsoló-dó kötelezettségvállalások köre, amelyek együttesen jelentős mértékben rontották a fi skális pozíciókat és veszélyeztették a közpénzügyi fenntarthatóságot (Muraközy, 2010). Az IMF [2010a] számításai szerint a világgazdasági válság, illetve a válság-kezelés együttesen mintegy 36 százalékponttal növeli (átlagosan) 2007 és 2014 kö-zött a fejlett országok adósságállományát, túllépve a 100 százalékos adósságszintet, amely 2015-re várhatóan a GDP 110 százalékát éri el.23

A kilábalás megindulásával az érintetteknek olyan gazdaságpolitikát célszerű folytatniuk, amely nemcsak megállítja a költségvetési hiány és az államadósság to-vábbi emelkedését, hanem helyreállítja az országok hosszú távú versenyképességét és fenntarthatóságát. A magas szintű jövedelemelvonás miatt ezért a további adózta-tás nem járható út, mivel versenyhátrányt generálva a gazdasági teljesítmény további

22 A világgazdaság kibocsátása 2009-ben 0,6 százalékkal mérséklődött, ám a régiók közötti szó-rás jelentős maradt. Míg a fejlett országokban a gazdasági növekedés 3,2 százalékkal mérséklődött (az USA-ban ez 2,4, az eurózónában 4,1, Japánban pedig 5,2 százalékos visszaesést jelentett), addig a feltörekvő és fejlődő országok átlagos teljesítménye 2,5 százalékkal erősödött (Kína: +9,1, India: +5,7). IMF [2010c].

23 Korábban már utaltunk rá, hogy hosszú távon maga az eladósodás veszélyeztetheti leginkább a gazdasági növekedést. Az IMF [2010b] számításai szerint, ha az adósságállományokat a fejlett orszá-gok nem csökkentik a krízis előtti szintre, akkor a potenciális növekedés éves üteme akár 0,5 százalék-ponttal is mérséklődhet. Ahhoz azonban, hogy a fejlett országokban legkésőbb 2030-ra az adósságállo-mányok a GDP 60 százaléka alá csökkenjenek, már most meg kellene kezdeni a kiigazítást.

72

romlását vetítené előre. A válság alatt a fi skális ösztönzés meghatározóan nem is az adók mérséklésével, hanem a kiadások növelésével történt, ezért a kiigazítást a ki-adási oldalra célszerű koncentrálni. Ez azonban nem történhet a kiigazítások során gyakorta alkalmazott fűnyíróelv alkalmazásával. Ehelyett az államháztartás rend-szerszintű átalakítását kell felvállalnia az érintett országoknak, hozzányúlva a nyug-díj- és egészségügyi rendszerekhez, illetve átalakítva a közigazgatás rendszerét (ami bizonyos esetekben a helyi önkormányzati rendszert is érinti).24

Az EU- 27 tagállamára kiterjedő vizsgálatunk megmutatta, hogy habár a sza-bályok fontosak a költségvetési konszolidációs folyamatban, ám sikeres használa-tukra többnyire nem önmagukban, hanem egy szélesebb reformprogram keretében kerülhet sor. A sikeres szabályalkalmazók között rendre olyan államokat találni, amelyek igyekeztek a különféle szabályokat beágyazni egy középtávú költségveté-si keretprogramba, illetve megpróbálták racionalizálni az éves költségvetési alku-folyamatot akár úgy is, hogy ellensúlyként egy független tanács értékeli a fi skális politika jelenkori teljesítményét és jövőbeli fenntarthatóságát.25 A mostani időszak egyértelműen kedvez a fi skális szabályok nemzeti szintű megerősítésének is, a társa-dalom felé ugyanis könnyen kommunikálható, hogy miért van szükség rájuk. Nem véletlen, hogy több tagállam is éppen a válság alatt formálta újjá belső fi skális sza-bályrendszerét. Németország 2009 júniusában változtatta meg alkotmányát, hogy a korábbi aranyszabályról (melyet korábban 20 esetből 11-ben nem is tartottak be – Wendorff, 2001) áttérjenek a strukturális egyenleg nagyságához kötött szabályhoz: a szövetségi kormány hiánya 2016 után nem haladhatja meg a GDP 0,35 százalékát, míg a tartományok 2020-at követően egyensúlyban kénytelenek tartani strukturális egyenlegüket. Franciaország egy ún. bölcsek tanácsát hívott életre, amelynek felada-ta a nemzeti fi skális szabályok rendszerének kidolgozása. Nagy-Britannia pedig úgy kívánja a visszavonulás részeként elérni középtávon a strukturális egyenleg egyen-súlyát, hogy azt egy független fi skális tanács folyamatosan monitorozza.

A kelet-közép-európai régió országai közül Lengyelország a növekvő adósság-ráta miatt kiegészítette az 1997-es alkotmányban rögzített adósságszabályt. Az új közpénzügyi törvény – amely 2010. január elsejével lépett életbe – egyértelműen meghatározza azokat a korrekciós lépéseket, amelyeket az adóssághatár átlépése-kor a mindenkori lengyel kormányoknak meg kell tenniük. Magyarország a válság Európára történő átterjedésének idején fogadta el a takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló 2008. évi LXXV. törvényt, amely a „fegyel-mezett, átlátható és hosszú távon fenntartható költségvetési politika megteremtése”

24 Az idősödő társadalom jelentette kihívás amúgy is drasztikus változtatásokra készteti az EU jóléti államait. Az IMF [2010a] számításai szerint, ha nem változik a jelenlegi gyakorlat, a GDP akár 4-5 százalékával is nőhetnek a korfüggő kiadások az EU országaiban. A kiadások drámai felfutá-sa 2020 után már közvetlenül is várható. A korfüggő kiadások a legsúlyosabb problémákat Görögor-szágban (a GDP 15,9 százalékával nőnek a kiadások), Szlovéniában (12,8), Cipruson (10,8) és Máltán (10,2) okozzák majd (ECB, 2010).

25 Ezekre számos konkrét példát kínál Benczes és Kutasi [2010].

73

mellett állt ki. A magyar szabályozás az eredeti elképzelések szerint három pillé-ren nyugodott, ezek: az elsődleges egyenleg többletének igénye, illetve az állam-adósság fenntarthatóságának biztosítása, valamint egy új, a költségvetési politi-ka monitoringjának szerepét ellátó költségvetési tanács felállítása.

Az Európai Unióban a gazdasági kormányzásról szóló jelenlegi viták újra egy-értelműen középpontba állítják azokat a szabályalapú és intézményi megoldásokat, amelyekkel tagállami és közösségi szinten érdemben erősíthető a fi skális fegyelem. Az EU szupranacionális szintű szabályrendszere, kiegészítve a nemzeti szinten be-vezetett és a válság során megerősített fi skális politikai szabályokkal, valamint a kö-zéptávú tervezéssel, illetve a fi skális tanácsokkal és a megerősített adatszolgáltatási és statisztikai apparátusokkal ugyan nem szükségszerűen garantálják a sikert a vál-ság utáni konszolidációban, ám szerves részét jelenthetik annak a visszavonulási úti-tervnek, amely nélkül valószínűtlen a gazdasági teljesítmények újbóli megerősödése a közösségben.

Hivatkozások

Alesina, Alberto – Drazen, Allen [1991]: Why are stabilizations delayed? American Economic Review, 81. évf., 5. sz., 1170–1188. o.

Alesina, Alberto – Tabellini, Guido [1990]: A positive theory of fi scal defi cits and government debt. Review of Economic Studies, 57. évf., 3. sz., 403–414. o.

Baldacci, Emanuele – Kumar, Manmohan S. [2010] Fiscal defi cits, public debt, and sovereign bond yields. IMF Working Paper Series, WP/10/184. sz.

Barro, Roberto J. [1979]: On the determination of the public debt. Journal of Political Economy, 87. évf., 5. sz., 940–971. o.

Benczes István – Kutasi Gábor [2010]: Költségvetési pénzügyek. Hiány, államadósság és fenntartható-ság. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Briotti, Gabriella M. [2004]: Fiscal adjustment between 1991 and 2002: Stylised facts and policy implications. ECB Occasional Papers, 9. sz.

Buchanan, James M. – Wagner, Richard E. [1977]: Democracy in defi cit: the political legacy of Lord Keynes. Academic Press, New York.

Cukierman, Alex – Meltzer, Allen [1989]: A political theory of government debt and defi cits in a neo-Ricardian framework. American Economic Review, 79. évf., 4. sz., 713–732. o.

Csaba László [2006]: A Stabilitási és Növekedési Egyezmény új politikai gazdaságtanáról. Közgazda-sági Szemle, 53. évf., 1. sz., 1–30. o.

Csaba László [2010]: Keynesi reneszánsz? Pénzügyi Szemle, 55. évf., 1. sz., 5–22. o.Detken, Carsten – Gaspar, Vitor – Winkler, Bernhard [2004] On prosperity and posterity. The need for

fi scal discipline in a monetary union. ECB Working Paper Series, 420. sz.EC [2000]: Public fi nances in EMU. European Commission, Brüsszel.EC [2001]: Public fi nances in EMU. European Commission, Brüsszel.EC [2002]: Public fi nances in EMU. European Commission, Brüsszel.EC [2004]: Public fi nances in EMU. European Commission, Brüsszel.EC [2005]: Public fi nances in EMU. European Commission, Brüsszel.EC [2006]: Public fi nances in EMU. European Commission, Brüsszel.EC [2008]: Public fi nances in EMU. European Commission, Brüsszel.EC [2010a]: Proposal for Council directive on requirements for budgetary frameworks of the Member

States. European Commission, Brüsszel, szeptember 29. EC [2010b]: European economy. Statistical annex. Európai Bizottság, Brüsszel, ősz.

74

EC [2010c]: Numerical fi scal rules in the EU member states. Európai Bizottság, Brüsszel. Letölthető: http://ec.europa.eu/economy_fi nance/db_indicators/fi scal_governance/fi scal_rules/index_en.htm. Letöltés ideje: 2010. március 14.

ECB [2010]: Euro area fi scal policies and the crisis. Occasional Paper Series, 109. sz., április, Frankfurt.

ECOFIN [2005]: Improving the implementation fo the Stability and Growth Pact. Council report to the European Council. 2005. március 20., Brüsszel.

ECOFIN [2006]: Council conclusions on fi scal rules and institutions. 2006. október 10., Luxemburg.Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés [2010]: Az Európai Unió Működéséről szóló Szerző-

dés egységes szerkezetbe foglalt változata. 2010. március 30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja, C83/47.

European Council [2005]: Presidency conclusions of teh Brussels European Council. 2005. március 22–23.

European Council [2010]: Conclusions. EUCO, 13/10, Brüsszel. 2010. június 17.Friedman, Milton [1959]: A program for monetary stability. Fordham University Press, New York.Hagen, von Jürgen [1992]: Budgeting procedures and fi scal performance in the European Communities.

Economic Paper, 96. sz., Brüsszel.Hagen, von Jürgen – Harden, Ian [1996]: Budget processes and commitment to fi scal discipline. IMF

Working Paper, WP/96/78. sz., Washington D.C.IMF [2009]: Fiscal rules. Anchoring expectations for sustainable public fi nances. IMF, 2009. december

16, Washington D.C.IMF [2010a]: From stimulus to consolidation: Revenue and expenditure policies in advanced and

emerging economies. IMF, Washington D.C.IMF [2010b]: Navigating the challenges ahead. Fiscal Monitor – World Economic and Financial

Surveys. IMF, 2010. május 14., Washington D.C.IMF [2010c]: World economic outlook update. IMF, 2010. július 7., Washington D.C.Kopits, G. – Symansky, S. [1998]: Fiscal policy rules. IMF Occasional Paper, 162. sz. Kumar, Manmohan S. – Woo, Jaejoon [2010] Public debt and growth. IMF Working Paper Series,

WP/10/174. sz.Kydland, Finn E. – Prescott, Edward C. [1977]: Rules rather than discretion: The inconsistency of

optimal plans. Journal of Political Economy, 85. évf., 3. sz., 473–491. o.Losoncz Miklós [2003]: Viták a stabilitási paktumról. Európai Tükör, 8. évf., 1. sz., 82–99. o.Muraközy László [2010]: Válságok állama – államok válsága. Közgazdasági Szemle, 57. évf., 9. sz.,

779–797. o.Nordhaus, William [1975]: The political business cycle. Review of Economic Studies, 42. évf., 169–190. o.OECD [2009]: Economic outlook. 85. sz., OECD, Párizs.Orbán Gábor – Szapáry György [2004]: A stabilitási és növekedési paktum az új tagállamok szemszö-

géből. Közgazdasági Szemle, 51. évf., 9. sz., 810–831. o.Persson, Torsten – Svensson, Lars E. O. [1989]: Why a stubborn conservative would run a defi cit:

Policy with time-inconsistent preferences. The Quarterly Journal of Economics, 104. évf., 2. sz., 325–345. o.

Rácz Margit [2007]: A Stabilitási és Növekedési Paktum érvényesítésének problémái és a lehetséges megoldás körvonalai. Közgazdasági Szemle, 54. évf., 10. sz., 970–986. o.

Reinhart, Calvo – Rogoff, Kenneth [2010]: Growth in a time of debt. Műhelytanulmány, American Economic Association, Atlanta, január 4.

Rogoff, Kenneth [1990]: Equilibrium political business cycles. American Economic Review, 80. évf., 1. sz., 21–36. o.

Shi, Min – Svensson, Jakob [2002]: Conditional political budget cycles. CEPR Discussion Paper, 3352. sz., London.

Stein, Ernesto – Talvi, Ernesto – Grisanti, Alejandro [1999]: Institutional arrangements and fi scal performance: The Latin American experience. Megjelent: Poterba, James – von Hagen, Jürgen (szerk.): Fiscal institutions and fi scal performance. University of Chicago Press.

75

Velasco, Andres [1999]: A model of endogenous fi scal defi cits and delayed fi scal reforms. Megjelent: Poterba, James – von Hagen, Jürgen (szerk.): Fiscal institutions and fi scal performance. Univer-sity Press of Chicago.

Weingast, Barry R. – Shepsle, Kenneth A. – Johnsen, Christopher [1981]: The political economy of benefi ts and costs: A neoclassical approach to distributive politics. Journal of Political, 89. évf., 642–664. o.

Wendorff, Karsten [2001] Remarks on the discussion concerning a national stability pact in Germany. Third Workshop on Public Finance, Peruggia, február.

76

Külgazdaság, LV. évf., 2011. március–április (76–106. o.)

A tudás termelői? Az Európai Unió kormányainak és nagyvállalatainak hozzá-

járulása a tudásgazdaság létrehozásáhozFEKETE LÁSZLÓ – BODA ZSOLT

Az 1990-es évek eleje óta tudományos értekezések és kormányzati tervezetek szerzői egyre inkább a tudásban, annak létrehozásában, használatában és cseréjében vé-lik felismerni a gazdasági növekedés és társadalmi fejlődés legfontosabb forrását. Mindezek ellenére az európai nagyvállatok innovációs, kutatási-fejlesztési aktivitá-sa, kutatási-fejlesztési költségvetése nem tükrözi ezt a felismerést. Ugyanez vonat-kozik az Európai Unió és a tagállamok kormányainak politikai nyilatkozataira is: csaknem tíz évvel a Lisszaboni Stratégia meghirdetése és évről évre történő meg-erősítése után az EU-tagállamok többsége nem tudott érdemleges előrelépést tenni az innováció, a kutatás-fejlesztés terén. Az Európai Uniónak nemhogy nem sikerült „a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává válnia”, de az elmúlt tíz év során tovább mélyült az innovációs szakadék az Európai Unió tagállamai és a globális gazdaság leginnovatívabb országai között.*Journal of Economic Literature (JEL) kód: L94; L95; L96; O30; O31; O32; O38; O52; Q43.

Az 1990-es évek eleje óta tudományos értekezések és kormányzati tervezetek szerzői egyre inkább a tudásban és az információban, azok létrehozásában, haszná-latában és cseréjében vélik felismerni a gazdasági növekedés és társadalmi fejlődés legfontosabb forrását. Ez a nézőpont sikeresen hódította meg a közbeszédet is. A fej-

* A cikk a Budapesti Corvinus Egyetem „Társadalmi Megújulás Operatív Program” TÁMOP-4-2.1.B-09/1/KMR- 2010-0005 számára készült tanulmány szerkesztett, átdolgozott változata.

Fekete László, egyetemi docens, BCE Gazdaságetikai Központ. E-mail cím: laszlo.fekete@uni-corvinus.hu

Boda Zsolt, tudományos főmunkatárs, MTA PTI és egyetemi docens, BCE Gazdaságetikai Központ. E-mail cím: boda@uni-corvinus.hu

77

lődés információs módjának korában, ahogy Manuel Castells nagy hatású műveiben jellemezte korunkat, a tudás és az információ újraalkotja gazdasági és társadalmi valóságunkat. A tudás új tudást teremt, s ez az egyre több új tudás folyamatosan mozgásban tartja a gazdaságot, felgyorsítja a gazdasági növekedést (Castells, 1989, 10. o.). A közgazdaságtanban és más társadalomtudományokban az utóbbi évtize-dekben meghonosodott kifejezések – mint például knowledge-based economy and society, information society, the informational city, learning economy and society, learning regions and cities, creative age, creative economy and society, creative class, creative regions and cities és hasonlók – is jelzik azt a határozott meggyőző-dést, hogy a tudás és az információ minden korábbi, a neoklasszikus növekedésel-méletekben kitüntetett tényezőnél fontosabb szerepet játszik a gazdasági és társadal-mi fejlődés folyamatában.

Az Európai Unió és az EU-tagállamok kormányzati tervezeteinek szerzői az utóbbi két évtizedben megjelent tudományos értekezések és társadalmi-technikai utópiák szerzőinek hatására az információs és kommunikációs technológiák haszná-latának, a tudás és az információ előállításának és összekapcsolódásának egyenesen megváltó szerepet tulajdonítanak, amelyektől egyúttal régi gazdasági és társadalmi bajaink megoldását – „több és jobb munka, erősebb társadalmi összetartozás” és „a természeti környezet fenntarthatósága” – is várják. Ahogy ezeket az elvárásokat az Európai Tanács a Lisszaboni Stratégiát elfogadó 2000. március 24-i következte-téseiben összefoglalta: „[…] az új áruk és szolgáltatások által ösztönzött digitális, tudásalapú gazdaságra való áttérés lesz a növekedés, a versenyképesség és a mun-kahelyteremtés erőteljes motorja. Ráadásul az képes lesz jobbá tenni a polgárok éle-tének és a természeti környezetnek a minőségét” (European Council, 2000, 8.). Túl az innovációra, a tudományra és technológiákra hivatkozó kormányzati beszédeken, az Európai Unió és az egyes tagállamok rendszeresen szólítják fel az üzleti vállal-kozásokat arra, hogy növeljék privát hozzájárulásukat az innovációhoz, kutatáshoz és fejlesztéshez. Mivel a tudás és az információ létrehozása egyszerre feltétele egy demokratikus kultúrának és egy fenntartható európai gazdaságnak, az európai kor-mányzatok úgy tekintenek a tudásalapú gazdaságra és társadalomra, mint a politi-ka és a gazdaság közös vállalkozásának eredményére.

Tanulmányunkban a tudás és az információ fontosságára, azok előállítására, felhasználására és cseréjére vonatkozó nagyvállalati üzleti fi lozófi ákat szeretnénk szembesíteni a vállalati pénzügyi riportokkal és gazdasági statisztikai adatokkal; nevezetesen azt vizsgáljuk, hogy milyen középtávú tendenciákat lehet kiolvasni az utóbb idézett forrásokból az európai tudásalapú gazdaság és társadalom jövőjére nézve. Ugyanis ami az európai nagyvállatok innovációs, kutatási-fejlesztési aktivi-tását illeti, legalábbis az általunk vizsgált információs és kommunikációs, valamint energiaszektorban, az nem felel meg azoknak a nagyvállalati vállalásoknak és nyi-latkozatoknak, amelyek a tudásra, innovációra vonatkozóan az utóbbi években poli-tikai és üzleti körökben, a nyilvánosság előtt rendszeresen elhangzanak. Ugyanezt

78

a megállapítást kell tennünk az európai kormányok és nemzetközi szervezetek politi-kai nyilatkozataival és közpolitikai törekvéseivel kapcsolatban is: csaknem tíz évvel a Lisszaboni Stratégia meghirdetése, egységes elfogadása és évről évre történő meg-erősítése után az EU-tagállamok többsége nem tudott érdemleges előrelépést tenni az innováció, a kutatás-fejlesztés terén. Eltekintve a leginnovatívabb tagállamoktól, mindenekelőtt Svédországtól, Finnországtól, Dániától, valamint Ausztriától, az Európai Uniónak nemhogy nem sikerült „a világ legversenyképesebb és legdinami-kusabb tudásalapú gazdaságává válnia” (European Council, 2000, 5. bek.), de az el-múlt tíz év során tovább mélyült az innovációs szakadék az Európai Unió tagállamai és a globális gazdaság leginnovatívabb országai között.

Lisszabontól Barcelonáig és tovább

A 1990-es évek kedvező gazdasági klímája ellenére az EU-tagállamok gazdasági növekedése meglehetősen szerény maradt. Néhány EU-tagállam, elsősorban Svédor-szág, Finnország vagy Dánia gazdasága ugyan lépést tudott tartani az Egyesült Álla-mokban tapasztalt tudásintenzív növekedéssel, de a tagállamok többsége nem követte a legdinamikusabb országokra jellemző növekedési pályát. Ráadásul az új informá-ciós és kommunikációs technológiák elterjedése és növekvő használata, új közpoliti-kai irányelvek és szabályozó intézmények bevezetése ellenére sem növekedett kimu-tatható módon a munka termelékenysége vagy a termelési tényezők egészére vetített multifaktor-produktivitás. Bár a 1990-es években született EU-irányelvek szerint az Európai Unió országaiban 2000-re az álláshelyek több mint 60 százalékának in-formációalapúvá kellett volna válniuk, s ily módon a gazdasági szervezetek jórészt a globális kommunikációs háló által felkínált „súrlódásmentes piacon” intézhették volna üzleti tranzakcióikat. Amellett azonban, hogy ezeket a nagyratörő gazdaság-politikai célkitűzéseket nem sikerült teljesíteniük, az új információs és kommuniká-ciós technológiák elterjedése és növekvő használatának pozitív externáliái mérhető módon nem hatottak az európai gazdaság teljesítményére (Daveri, 2002; Oulton, 2001; Vijselaar–Alberts, 2002). Az EU-tagországok többségét ezekben az években továbbra is igen szerény gazdasági növekedés, 10 százalék feletti és csak lassan csökkenő munkanélküliség, valamint stagnáló multifaktor-produktivitás jellemez-te. S bár a munka termelékenysége a korábbi évtizedekben jóval dinamikusabban növekedett az EU-tagországokban, mint az Egyesült Államokban, az 1990-es évek közepétől ez a több évtizeden keresztül érvényesülő trend megfordult a legtöbb EU-tagország hátrányára, s a munka eleddig magas termelékenységi mutatói is süllyedni kezdtek (Mc Morrow–Röger, 2007). S mivel a foglalkoztatás egyidejű szerény növe-kedése is elsősorban a kevésbé tőke- és technológiaintenzív szektorokra korlátozó-dott, ez tovább rontotta a munka termelékenységére vonatkozó mutatókat különösen Németországban, Franciaországban és Olaszországban az Egyesült Államok hason-

79

ló adataihoz képest (Abramovitz–David, 2001; Alesina–Perotti, 2004). Ezek a ked-vezőtlen fejlemények a gazdaság és a politika szereplőit cselekvésre, de legalábbis a gazdasági növekedést szolgáló új közpolitikai irányelvek, kormányzati stratégiák és tervezetek kidolgozására, szabályozó intézmények felállítására ösztönözték.

Az Egyesült Államok – s emellett persze a skandináv országok és a délkelet-ázsiai országok – gazdasági sikereit, az információs és kommunikációs technológi-ák és hálózatok dinamikus fejlődését az EU-tagországok többségében tehát nemcsak előttük álló lehetőségként, hanem önmaguk gazdasági és társadalmi kudarcaként is élték meg, amely szüntelenül fi gyelmeztette őket az információs és kommunikációs szektor fejlődését szolgáló ösztönzőkben, az információs és kommunikációs szolgál-tatások piacának liberális szabályozásában, vagy a kutatás-fejlesztés terén halmozódó viszonylagos lemaradásuk, halogató és irány nélküli közpolitikai törekvéseik kelle-metlen valóságára (European Commission, 1999, 12–19. o.). Ezért nem kockáztatunk sokat, ha azt feltételezzük, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasági teljesítménye között mutatkozó különbség s az állandósult innovációs szakadék volt az egyik legfontosabb oka annak, amiért az Európai Tanács 2000. március 23–24-i lisszaboni rendkívüli ülésén tízéves, átfogó gazdasági és társadalmi reform elindí-tására tett javaslatot. Lisszabonban úgy tűnt, hogy az Európai Unió szerényebb gaz-dasági teljesítménye és az ebből eredő társadalmi feszültségek gyors megegyezésre ösztönzik, határozott cselekvésre mozgósítják a tagországokat. Az Európai Tanács következtetései gondosan felsorolták azokat a gazdasági, jogi és politikai eszközöket – így például adókedvezmények és támogatások nyújtása vállalati kutatás-fejlesztési beruházások, innovatív vállalatok számára; kutatók mobilitását és együttműködését előmozdító intézmények és intézkedések bevezetése; közösségi szabadalmi hivatal felállítása; hatékony szellemi tulajdonvédelem és menedzsment; európai kommuni-kációs hálózat kiépítése a tudományos információcsere számára; egyetemek, kuta-tóintézetek és vállalatok közötti konzorciumalakítás megkönnyítése és hasonlók –, amelyekről úgy vélték, hogy a tudás létrehozásának, használatának és terjesztésének elengedhetetlen, eddig hiányzó vagy rosszul működő feltételei. A döntéshozók csak általánosságban jelölték meg a legfontosabb célt, vagyis azt, hogy az Európai Unió-nak az évtized végére „a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává kell válnia” (European Council, 2000, 5. bek.).

Két évvel az Európai Tanács lisszaboni rendkívüli ülése után, a barcelonai ülé-sen a döntéshozók már számszerűsítették a közösségi és a vállalati kutatással és fej-lesztéssel kapcsolatos, az EU-tagállamokkal és az európai vállalatokkal szembeni elvárásokat. Az Európai Tanács 2002. március 15–16-i barcelonai ülésének elnöksé-gi következtetései szerint: „[…] az Európai Unió és fő versenytársai közötti innová-ciós szakadék bezárása érdekében jelentős mértékben fel kell lendíteni a kutatást és fejlesztést, valamint fokozni kell az innovációs erőfeszítéséket az unióban, különös tekintettel az élenjáró technológiákra. Ezért az Európai Tanács megállapodott abban, hogy az innovációra, kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásokat növelni kell azzal

80

a céllal, hogy azok 2010-re elérjék a GDP 3 százalékát. Az új befektetések kéthar-madának a magánszektorból kell származnia” (European Council, 2002, 47. bek.).

Az Európai Tanács barcelonai ülésének következtetéseit nem támasztották alá olyan, az unió egészére vonatkozó ország- vagy régióspecifi kus tanulmányokkal, amelyek vizsgálták volna a GDP 3 százalékában rögzített cél 2010-ig történő meg-valósíthatóságát, illetve összefoglalták volna azon célzott intézkedéseket, amelyek az igen eltérő kutatás-fejlesztés intenzitású EU-tagállamok közötti együttműködést és konvergenciát felerősítették volna. Mivel a kutatási-fejlesztési politika kidolgo-zása, fi nanszírozása, végrehajtása és menedzselése nemzeti hatáskörbe tartozik, s az Európai Unió politikai intézményei ezen a területen döntési jogokkal nem ren-delkeznek, a tagállamok kormányainak önállóan kellett volna integrálniuk a Lissza-boni Stratégia legfontosabb célkitűzéseit saját kutatási-fejlesztési programjaikba és nemzeti költségvetésükbe, nekik kellett volna létrehozniuk az intézményi kerete-ket, megtervezni és végrehajtani annak országspecifi kus menetrendjét (Alesina–Angeloni–Schuknecht, 2005, 285–287., 309–310. o.).

Ugyanakkor, amint azt az adatok mutatják, nem sikerült a Lisszaboni Stratégia cél-jaival összhangban átalakítani az Európai Unió költségvetését. Az erre irányuló javas-latok, így például a Sapir Report ajánlásai, elbuktak az Európai Unió költségvetésének nagy részét felemésztő közös agrárpolitika fenntartásában érdekelt tagországok ellen-állásán (Sapir Report, 2003, 162–164. o.). 2000-ben az Európai Unió költségvetéséből mindössze 3,63 milliárd eurót – az éves költségvetés 3,9 százalékát – szántak az 5. Ku-tatási Keretprogram [Fifth European Community Framework Programme (1998–2002)] támogatására. Ez az összeg megegyezett egy-egy innovatív multinacionális vállalat – például az Intel, a Nissan vagy a Merck – éves kutatás-fejlesztési kiadásai-val. A 6. Kutatási Keretprogram [Sixth European Community Framework Programme (2002–2006)] sem hozott olyan áttörést a kutatás-fejlesztés közösségi támogatása te-rén, amelyben világosan kifejeződtek volna a Lisszaboni Stratégia legfontosabb céljai. A döntéshozók az előző időszakkal csaknem megegyező forrást – öt évre 17,5 milliárd eurót – szántak az úgynevezett Európai Kutatási térség (European Research Area) lét-rehozására és támogatására. Jelentősen emelkedtek viszont a 7. Kutatási Keretprogram [Seventh European Community Framework Programme for Research and Technological Development (2007–2013)] pénzügyi forrásai. 2009-ben az Európai Unió költségveté-séből már 6,8 milliárd eurót – az éves költségvetés 5,08 százalékát – fordítottak közös-ségi kutatási-fejlesztési programok fi nanszírozására. Mindezen kedvező fejlemények ellenére a növekvő közösségi kutatási-fejlesztési támogatásoknak csak korlátozott ha-tásuk volt, s érdemben alig élénkítették az európai innovációt, kutatást és fejlesztést; az EU-tagállamoknak elsősorban saját erőforrásaikra kellett volna támaszkodniuk, sa-ját költségvetésüket kellett volna átalakítaniuk ahhoz, hogy meg tudjanak felelni a Lisz-szaboni Stratégia célkitűzéseinek. Az Európai Unió az elmúlt évtizedben folyamato-san elmulasztotta azt, hogy saját költségvetését a Lisszaboni Stratégia célkitűzéseivel összhangban tervezze meg. (Lásd a 1. táblázatot.)

81

1. táblázat

Az EU-15 kutatási-fejlesztési kiadásai a GDP százalékában 2000–2008 között

Ország/Év 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008

EU-27 1,85 1,86 1,87 1,86 1,82 1,82 1,84 1,83 1,90

EU-15 1,91 1,92 1,93 1,92 1,89 1,89 1,92 1,93 1,99

Svédország 3,78 4,17 4,27 3,85 3,62 3,80 3,74 3,64 3,75

Finnország 3,34 3,30 3,36 3,43 3,45 3,48 3,45 3,47 3,46

Ausztria 1,94 2,07 2,16 2,16 2,26 2,44 2,46 2,56 2,66

Dánia 2,24 2,39 2,51 2,58 2,48 2,46 2,48 2,55 2,72

Németország 2,45 2,46 2,49 2,52 2,49 2,48 2,54 2,53 2,63

Franciaország 2,15 2,20 2,23 2,17 2,15 2,10 2,10 2,08 2,02

Belgium 1,97 2,08 1,94 1,88 1,87 1,84 1,88 1,87 1,92

Nagy-Britannia 1,81 1,79 1,79 1,75 1,69 1,73 1,76 1,82 1,88

Hollandia 1,82 1,80 1,72 1,76 1,81 1,79 1,78 1,71 1,63

Luxemburg 1,65 n. a. 1,71 1,65 1,63 1,56 1,66 1,63 1,62

Írország 1,12 1,10 1,10 1,17 1,24 1,25 1,30 1,31 1,45

Spanyolország 0,91 0,91 0,99 1,05 1,06 1,12 1,20 1,27 1,35

Portugália 0,76 0,80 0,76 0,74 0,77 0,81 1,00 1,18 1,51

Olaszország 1,05 1,09 1,13 1,11 1,10 1,09 1,02 1,21 1,18

Görögország n. a. 0,58 n. a. 0,57 0,55 0,59 0,58 0,58 n. a.

Izrael 4,50 4,60 4,59 4,32 4,26 4,37 4,41 4,76 4,86

Japán 3,04 3,12 3,17 3,20 3,17 3,32 3,41 3,44 3,42

Dél-Korea 2,50 2,47 2,40 2,49 2,68 2,79 3,01 3,21 3,37

USA 2,69 2,72 2,62 2,61 2,54 2,57 2,61 2,66 2,77

Forrás: OECD, Eurostat.

A GDP 3 százalékában meghatározott közösségi és vállalati kutatási-fejlesztési beruházások államra jutó részének teljesítése voltaképpen nem jelentett volna kö-zéptávon elviselhetetlen terhet a régi EU-tagállamok számára, hiszen a kutatásra és fejlesztésre fordított közösségi beruházások és támogatások 2000-ben már meg-közelítették a GDP 1 százalékát. A régi EU-tagállamok összességében a GDP 0,77 százalékát fordították a kutatás-fejlesztés támogatására 2000-ben, azonban az új tudás létrehozásába történő közösségi támogatások GDP-ben mért aránya az évti-zed második felében sem változott számottevően. A költségvetés számai azt mutat-ják, hogy vállalásaik ellenére a régi EU-tagállamok kormányainak többsége 2000 óta nem változtatott költségvetésük prioritásain; nincs nyoma annak, hogy a tu-dásalapú gazdaság és társadalom megteremtésének igénye az állami költségvetés

82

szerkezetének újratervezését, új források feltárását indította volna el. A leginnova-tívabb EU-tagállamok közül csupán Finnország teljesítette a barcelonai célkitűzést, hiszen már 2000-ben is az ország GDP-jének 1 százalékát fordította közösségi ku-tatási-fejlesztési beruházásokra és támogatásokra. Mindezen mulasztások ellenére a lisszaboni és barcelonai célkitűzések teljesítésének kudarcához nemcsak s nem is elsősorban a tudásba történő beruházásokat fi nanszírozó, támogató kormányza-ti politika hiánya, hanem sokkal inkább az európai vállalatok stagnáló, csökkenő kutatás-fejlesztési intenzitása vezetett. Az európai vállalatokkal szemben Barcelo-nában a kormányfők gyakorlatilag azt az elvárást fogalmazták meg – anélkül, hogy foglalkoztak volna a vállalatokkal szemben támasztott elvárások valóságos költség-terheivel –, hogy 2010-ig duplázzák meg kutatásra és fejlesztésre fordított kiadá-saikat. Az EU-tagállamok többségének vonakodása, hogy a közös célok teljesítése érdekében feladják saját politikai preferenciáikat és költségvetési prioritásaikat, s más intézményi, költségvetési, politikai és jogi nehézségek mellett voltaképpen az európai vállalatoknak a globális versenytársakhoz képest alacsonyabb, a legtöbb EU-tagállamban stagnáló vagy csökkenő kutatás-fejlesztési intenzitása akadályoz-ta meg a lisszaboni és barcelonai célok megvalósulását.

Az EU-tagállamoknak Lisszabonban és Barcelonában kinyilvánított egyetértése elfedte azt a körülményt is, hogy az egyes tagországok hosszú távú céljai, gazdasági lehetőségei és politikai preferenciái nagymértékben különböztek egymástól. A leg-innovatívabb országok saját útjukat járták, s azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az évtized végére, a következő évtized elejére a GDP-ben meghatározott közösségi és vállalati kutatási-fejlesztési hozzájárulásaik túllépjék és tartósan meghaladják a 4 százalékot, hiszen globális versenytársaik közül sokan – így például Japán, Dél-Ko-rea, Szingapúr és Izrael – is ilyen, vagy ennél is ambiciózusabb terveket fogalmaztak meg és valósítottak meg. Más EU-tagállamok kormányai viszont inkább visszafog-ták a tempót, és szerényebb célokat állítottak országuk elé. Döntéseik során látha-tólag nem számoltak azzal a lehetőséggel, hogy új versenytársak fognak belépni az innovációs versenybe, s hogy a feltörekvő országok közül Kína várhatóan 2012-re maga mögé fogja utasítani az Európai Uniót a kutatás-fejlesztés intenzitása terén. Így például a brit kormány 2004-ben fékezett ütemtervet és más preferenciákat vá-zolt fel Nagy-Britannia számára a Science and Innovation Investment Framework, 2004–2014 című tízéves kormányprogramban, mint amihez Lisszabonban és Bar-celonában egyetértését adta. A brit kormány 2004-ben a GDP 1,9 százalékát kitevő közösségi és vállalati kutatási-fejlesztési beruházásokat és támogatásokat 2014-ig a GDP 2,5 százalékára kívánta emelni. Az idézett kormányprogram szerzői kétsé-güknek is hangot adtak a barcelonai 3 százalék 2010-ig történő megvalósíthatóságá-val kapcsolatban (HM Treasury, 2004, 7, 53–54. o.). A leginnovatívabb Svédország és Finnország mellett, amelyek már 2000-ben is jelentős mértékben túlteljesítették a barcelonai célokat, csak Ausztria és Dánia, valamint a mélyről induló Spanyol-ország és Portugália tett a lisszaboni és barcelonai megállapodások szellemében

83

komoly erőfeszítéseket és ért el számottevő eredményeket 2000 óta a közösségi és vállalati kutatási-fejlesztési beruházások és támogatások terén. Az EU-tagállamok többségénél azonban nincsenek látható, statisztikailag megragadható jelei annak, hogy tettekben is elkötelezték volna magukat az Európai Tanács lisszaboni és bar-celonai következtetései mellett. Franciaország és Olaszország a vállalati szektor alulteljesítésére, vagy az olasz gazdaságot jellemző mikrovállalatok alacsony inno-vációs képességére és a kutatók hiányára hivatkozva rendre felülvizsgálta korábbi vállalását, s a barcelonai 3 százalék teljesítésének határidejét a következő évtizedre halasztották (NRP Italy, 2007, 65., 68–70. o.; PNR de Republique Française, 2007, 58. o.). A GDP 3 százalékában meghatározott barcelonai célkitűzéshez csak sze-rény mértékben közelítő Németország pedig változtatott az eredeti célkitűzéseken, s az Implementation and Progress Reportban (2009) bejelentette, hogy 2015-ig a GDP 10 százalékát kívánja fordítani oktatásra, innovációra, kutatásra és fejlesztésre anél-kül, hogy a részletek és arányok kifejtésébe bocsátkozott volna (NRP Germany, 2009, 8., 25. o.). Mivel az Európai Unióban a nagy EU-tagállamok – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, valamint Spanyolország – adják a kö-zösségi és vállalati kutatási-fejlesztési kiadások majd háromnegyedét, néhány kisebb tagállam kiemelkedő kutatás-fejlesztési intenzitása nem tudta ellensúlyozni az előb-bi négy tagállam mérsékeltebb, többnyire stagnáló, csökkenő hozzájárulását. Ráadá-sul ezeket az elhibázott, halogató nemzeti közpolitikákat megerősítette és támogat-ta az Európai Unió EUROPE 2020: A European strategy for smart, sustainable and inclusive growth (2010) című dokumentumában, amely a következő évtized végére halasztotta az eredeti barcelonai cél teljesítését. Így a tudásalapú gazdaságról és társadalomról, a globális gazdaság leginnovatívabb régiójának létrehozásáról szőtt nagyszabású tervek megvalósítása egyelőre az EU-tagországok beváltatlan ígéretei-nek számláját gyarapítja.

Mivel a Lisszaboni Stratégia céljainak megfogalmazása és elfogadása a közép- és kelet-európai államok csatlakozása előtt történt, ezért sem a lisszaboni, sem a bar-celonai európai tanácsi következtetések nem tartalmaznak olyan egyedi ajánlásokat, elvárásokat vagy követelményeket, amelyeket kifejezetten a jelölt országok számá-ra fogalmaztak volna meg ezen a területen. Az új EU-tagállamoktól azt várták el, hogy a Lisszaboni Stratégiával összhangban alakítsák ki hosszú távú közpolitikai céljaikat Nemzeti Akcióprogramjaikban.

Az új EU-tagállamok hagyományosan az alacsony kutatás-fejlesztési intenzitású országok körébe tartoznak; elmaradásuk a gazdasági fejlődés tudásintenzív szaka-szától évtizedekben mérhető, így nem is volt esélyük arra, hogy 2010-ig megközelít-sék a barcelonai 3 százalékos célkitűzést. (Lásd a 2. táblázatot.) Csatlakozásuk évé-ben egy főre jutó, kutatásra és fejlesztésre szánt költségvetési forrásaik mindössze tizedét – Szlovénia esetében harmadát – tették ki a régi EU-tagállamok –603 euró/fő/év – átlagának. Ezen országok gazdasági növekedését szinte kizárólag a külföldi tőkeberuházások – másutt már kipróbált és bevált technológiák átvétele, alkalmazá-

84

sa és imitációja – hajtották az utóbbi évtizedben. S eddigi politikai nyilatkozataikból úgy tűnik, hogy továbbra is ezektől remélik gazdaságuk helyreállítását. A felzár-kózó országok növekedésére jellemző módon, az alacsony kutatás-fejlesztési inten-zitás egészen 2008 közepéig nem akadályozta az új EU-tagállamokat abban, hogy gazdaságuk dinamikus, gyakran két számjegyű éves növekedést érjen el. A ked-vező növekedési adatok nem kényszerítették ki a szükséges stratégiai változtatást a kutatás-fejlesztés s általában a gazdaságpolitika terén; még ha nyilvánvaló, hogy növekedésük forrásai mára már kimerültek, s a mások által fejlesztett technoló giák puszta átvétele és imitációja a jövőben sem fogják közelíteni ezeken országokat a globális gazdaság innovációs határaihoz.

2. táblázat

Az EU-10 kutatási-fejlesztési kiadásai a GDP százalékában 2000–2008 között

Ország/Év 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008

EU-15 1,91 1,92 1,93 1,92 1,89 1,89 1,92 1,93 1,99

Szlovénia 1,39 1,50 1,47 1,27 1,40 1,44 1,56 1,53 1,66

Csehország 1,21 1,20 1,20 1,25 1,25 1,41 1,55 1,54 1,47

Észtország 0,60 0,70 0,72 0,77 0,85 0,92 1,14 1,11 1,29

Magyarország 0,78 0,92 1,00 0,93 0,88 0,94 1,00 0,97 1,00

Litvánia 0,59 0,67 0,66 0,67 0,75 0,75 0,79 0,82 0,80

Lettország 0,44 0,41 0,42 0,38 0,42 0,56 0,70 0,59 0,61

Lengyelország 0,64 0,62 0,56 0,54 0,56 0,57 0,56 0,57 0,61

Románia 0,37 0,39 0,38 0,39 0,39 0,41 0,45 0,52 0,58

Bulgária 0,52 0,47 0,49 0,50 0,50 0,49 0,48 0,48 0,49

Szlovákia 0,65 0,63 0,57 0,57 0,51 0,51 0,49 0,46 0,47

Forrás: OECD, Eurostat.

Az új EU-tagállamok közpolitikai törekvéseinek terméketlenségét, a vállalati kutatás-fejlesztés alacsony színvonalát pontosan jelzi az a tény, hogy a leginnova-tívabb ezer európai nagyvállalat listáján mindössze tizenhárom közép- és kelet-eu-rópai nagyvállalat – három magyar (110,01 millió euró), négy cseh (77,57 millió euró), két szlovén (63,69 millió euró) és négy lengyel (53,67 millió euró) – szere-pelt 2008-ban (European Commission, 2007a; European Commission, 2008a). Ez a tizenhárom közép- és kelet-európai nagyvállalat kutatási-fejlesztési hozzájárulá-sa az ezer leginnovatívabb európai nagyvállalat évi 126,36 milliárd eurós költségve-tésének mindössze 0,24 százalékát teszi ki. A közép- és kelet-európai nagyvállalatok gyenge innovációs képességét a kis- és középvállalati szektor sem tudja ellensúlyoz-ni, miután körükben igen kevés ígéretes innovatív vállalkozást találunk. Az ‘üzleti

85

angyalok’, a kockázatitőke-társaságok, valamint magántőke-befektetési alapok sze-rény jelenlétének következtében – ami egész Európára, s nem csak a régióra jellem-ző állapot – a csekély számú innovatív kis- és középvállalat is nehezen jut hozzá a szükséges külső forrásokhoz vállalati kutatási-fejlesztési munkája számára. Rá-adásul, a kockázatitőke-társaságok megfelelő innovatív vállalkozások, vonzó üzleti tervek híján tőkéjüket inkább kockázatmentes, kipróbált gazdasági tevékenységek-be, mintsem innovatív vállalkozásokba fektetik Magyarországon. A külső fi nanszí-rozás tekintetében a többi közép- és kelet-európai EU-tagállam még kedvezőtlenebb helyzetben van (Karsai, 2006, 1033. o.; OECD, 2008, 76–78. o.). Ezért a térség inno-vatív kis- és középvállalatainak vajmi kevés kilátása van arra, hogy idővel közép-, esetleg nagyvállalattá váljanak, vagy ígéretes termékük, szolgáltatásuk miatt felvá-sárolja azokat egy-egy jelentős piaci súlyú és értékű nagyvállalat. Mindazonáltal a régió országai a 2005–2008-as és a 2008–2010-es Nemzeti Akcióprogramjaikban nem mulasztották el deklarálni azt, hogy a Lisszaboni Stratégiához való felzárkózá-suk, innovációs kapacitásuk növelése számukra is kiemelt fontosságú cél; tekintettel arra, hogy ezek a kijelentések eddig vajmi kevés érzékelhető változást eredményez-tek, azokat megalapozatlanoknak kell tekintenünk.

A lengyel kormány például célul tűzte ki 2005. december 27-én, majd 2006. október 13-án elfogadott Nemzeti Akcióprogramjában, hogy a GDP 0,58 százalékát kitevő 2004-es kutatási-fejlesztési költségvetését 2008-ig 1,65 százalékra, 2010-re pedig 2,2 százalékra növeli (NRP Poland, 2005, 16. o.; NRP Poland, 2006, 14. o.). A program előrejelzése szerint az üzleti szektor kutatás-fejlesztési költségvetése – amely a régió országainak körében is kirívóan alacsony – 0,17 százalékról 0,55 százalékra növekedik ugyanebben az időszakban. A magyar kormány szerényebb programot nyújtott be az Európai Bizottságnak 2006-ban, mint lengyel partnere. A magyar kormány azt vállalta, hogy 2007-ben a GDP 1 százalékát kitevő kutatási-fejlesztési költségvetését 2010-re 1,4 százalékra növeli (NAP Hungary, 2008, 39. o.). A közösségi hozzájárulás növekedése mellett a magyar kormány hasonlóan vissza-fogott előrejelzést tett az üzleti szektor kutatási-fejlesztési költségvetésével kapcso-latban is. Az előrejelzés szerint az üzleti szektor várhatóan a GDP 0,49 százalékáról 0,7 százalékára fogja növelni kutatási-fejlesztési költségvetését 2010-ig. A lengyel és a magyar kormányzati vállalások és üzleti előrejelzések közül egyik sem telje-sült, mindkét ország kutatás-fejlesztési költségvetése elhanyagolható ingadozások mellett az ezredforduló óta stagnál. Az új EU-tagállamok közül csak Csehország, Észtország és Szlovénia tett érzékelhető lépéseket a köz- és az üzleti kutatás-fejlesz-tés intenzitásának növelése, a felzárkózás érdekében. Ezek az országok az Európai Unióba történt felvételük óta csökkenteni tudták az innovációs lemaradásukat a régi EU-tagállamokhoz képest, ugyanakkor ezeket a pozitív eredményeket is mérsékli az a körülmény, hogy a vonatkozási pontnak tekintett régi EU-tagállamok kutatá-si-fejlesztési költségvetése az elmúlt tíz évben gyakorlatilag nem változott. Így pa-radox módon, miközben az utóbb említett államok kezdenek felzárkózni az EU-15

86

átlagához, az EU-27 viszont tartósan kezd leszakadni a globális versenytársaktól. Más szóval, az említett országok a stagnáló, leszakadó európai régió dinamikusabb szereplőihez közelítenek.

Annak ellenére, hogy az 1990-es évek eleje óta az új EU-tagállamok kormány-zatai több ízben átalakították nemzeti innovációs rendszerük működésének jogi ke-reteit, intézményeit és irányítását, újradefi niálták azok feladatait, változtattak a köz-vetett és közvetlen támogatások s a pályáztatások rendszerén, átvették a Bayh-Dole törvény megoldásait az egyetemi és vállalati kutatási konzorciumok létrehozásának előmozdítása érdekében, ezek az intézményi, jogi és fi nanszírozási változtatások, átalakítások nem eredményeztek áttörést az innováció, a kutatás-fejlesztés terén, s lemaradásuk – csakúgy, mint összességében az Európai Unióé – növekedett a glo-bális versenytársakhoz képest. Nemzeti Akcióprogramjaikban kifejtett vállalásaik és előrejelzéseik ugyan szorgalmasan átveszik a brüsszeli központ nézőpontját és kanonizált fogalomkészletét, de azok ritkán alapulnak helyzetük alapos újragondolá-sán, tényekkel alátámasztott szikár elemzéseken, s így a globális gazdaságban, vagy akár az Európai Unióban betöltött valódi szerepük, lehetőségeik és problémáik feltá-ratlanok maradnak. Többnyire nem néznek szembe azokkal a leküzdendő gazdasá-gi, társadalmi, hatalmi-politikai és kulturális korlátokkal, amelyek nagymértékben gátolják vagy eleve kétségessé teszik kitűzött céljaik rövid és középtávú teljesülését. Ezekkel nem a súlyokhoz mérten foglalkoznak. Így például azzal, hogy gazdasá-gaikban a tudásintenzív szektorok csekély súlyt képviselnek, a fejlődésképtelen kis- és középvállalataik tömege, korszerűtlen mezőgazdaságuk s a képzetlenek magas aránya ballasztként húzza vissza gazdaságukat, kivitelüket multinacionális vállala-tok uralják, amelyek a térségbe kiforrott technológiával érkeznek, s kutatási-fejlesz-tési tevékenységük döntő részét nem a régióban végeztetik. Mindezekből következik, az EU gazdaságában betöltött rendkívül kedvezőtlen, kiszolgáltatott és erősen kül-ső technológiafüggő helyzetük továbbra is fenn fog maradni. Perifériális gazdasági helyzetüket és jövőbeni kilátásaikat jól demonstrálja az a tény, hogy a 2004-ben és 2007-ben felvett tizenkét új EU-tagállam az Európai Unió tagországainak 237 mil-liárd eurós kutatási-fejlesztési költségvetéséhez mindössze 8,04 milliárd euróval, vagyis a teljes éves ráfordítás 3,39 százalékával járult hozzá 2008-ban.

Az új EU-tagállamok többsége jelenleg nem is rendelkezik olyan cselekvési programmal, intézkedési tervvel, amely a rendelkezésre álló erőforrások mozgósítá-sával, átcsoportosításával és új források feltárásával az innováció, a kutatás-fejlesz-tés és a produktivitást növelő beruházások útján képzeli el helyreállítani gazdaságu-kat. A gazdasági válság következményeinek enyhítésére felhasznált és korlátozottan rendelkezésre álló forrásokat többnyire olyan hagyományos iparágak – például az autóipar és az építőipar – zsugorodásának megállítására használták fel, amelyek már a válság kirobbanása előtt is jelentős többletkapacitással küszködtek világszer-te. Ezért nem korai előre jeleznünk azt, hogy ezen tagországok csoportja a hatal-masra duzzadt költségvetési hiány, a növekvő adósságteher, gazdasági növekedésük

87

elakadása és forrásaik kimerülése, világosan kijelölt, megvalósítható célok és prefe-renciák hiánya miatt az innováció, a kutatás-fejlesztés területén számottevő áttörést a közeli jövőben sem fog tudni elérni. Így nagy valószínűséggel tovább nő a szakadék az alacsony és a magas kutatás-fejlesztési intenzív EU-tagállamok között; gyengülni fog a konvergencia, s erősödni a kutatás-fejlesztés koncentrációja az alacsony kuta-tás-fejlesztési intenzív új EU-tagállamok hátrányára, amelynek következtében egyre távolabb kerülnek a globális gazdaság innovációs határaitól a következő években.

Az európai nagyvállalatok szerepe a kutatás-fejlesztésben

A következőkben a gazdaság két fontos szektorának kutatás-fejlesztési intenzi-tását vizsgáljuk meg. Vizsgálódásaink tárgyának más és más megfontolásból a tele-kommunikációs és az energiaszektort választottuk ki. Egyrészt a telekommunikációs szektorra gyakran tekintenek úgy, mint tudásintenzív szektorra, ahol az innováció, a vállalati kutatás-fejlesztés aránya tartósan magas és emelkedő. Ezt a meggyőző-dést a 1990-es évek második felének internetforradalma, a telekommunikációs vál-lalatoknak önmagukról megfogalmazott képe, s nem utolsósorban az Európai Unió-nak a telekommunikációra mint a tudásalapú gazdaság és társadalom legfontosabb technikai-technológiai előfeltételére apelláló dokumentumai egyaránt erősítik. Meg kell vizsgálnunk ennek a meggyökeresedett vélekedésnek valóságtartalmát, neve-zetesen azt, hogy a telekommunikációs szektor valóban kiemelkedő teljesítményt nyújt-e a vállalati kutatás-fejlesztés terén? Másrészt a globális felmelegedés, a sú-lyosbodó környezeti problémák, a fosszilis energiakészletek szűkössége, feltárásuk és felhasználásuk növekvő társadalmi költségei különös felelősséget rónak a globális közjavakat – a Mexikói-öblöt, a Niger folyó deltavidékét, az Északi-tengert, Szibé-riát, a vizet, a levegőt és a földet – intenzíven kizsákmányoló energiatermelő nagy-vállalatokra a környezeti, gazdasági és politikai kockázatok enyhítésére. Ha a társa-dalmiak mellett technikai-technológiai megoldások is léteznek a lokális és globális környezeti, gazdasági és politikai kockázatok és konfl iktusok enyhítésére, akkor joggal várható el ezektől a nagyvállalatoktól, hogy a szűkösen rendelkezésünkre álló és nem megújuló természeti erőforrások kitermelésének, feldolgozásának és elégeté-sének környezeti és társadalmi externáliáit hatékonyabb energiafelhasználásra, tisz-tább energiára irányuló kutatásokkal és fejlesztésekkel igyekezzenek ellensúlyozni.

A telekommunikációs szektor

Az Európai Tanács 2000. március 23–24-én Lisszabonban megtartott ülésén ki-emelt fontosságot tulajdonítottak az új információs és kommunikációs technológiák-nak a tudásalapú gazdaság és társadalom tízéves programjának megvalósításában.

88

Azonban néhány hónap múlva kiderült, a gazdasági és társadalmi reform meghir-detésének időzítése meglehetősen kedvezőtlennek, elkésettnek bizonyult. Ugyanis ezekben a hónapokban ellenirányú változások indultak el a globális gazdaságban. A jelentősen túlértékelt Nasdaq, amelyet az új gazdasággal, vagy egyenesen az in-formációs és kommunikációs vállalatokkal azonosítottak, a 2000. március 10-i csúcs után tartósan süllyedésnek indult. A technológiai részvénytársaságok részvény-piaci kapitalizációja 2002 októberéig egyötödére zuhant, s a vállalatok részvényesei mintegy 5000 milliárd UDS veszteséget szenvedtek el. A részvénypiaci összeom-lás az információs, telekommunikációs szolgáltató és technológiai vállalatoknak mintegy felét kisöpörte a részvénypiacról. A dotcom buborék kipukkadása az in-formációs és telekommunikációs vállalatok részvényeinek elértéktelenedéséhez, s egyben a vállalati vagyon tartós leértékelődéséhez vezetett. A részvénypiacok ki-száradása rendkívüli módon megnehezítette a túlélő vállalatok számára azt, hogy részvénykibocsátással vagy más pénzpiaci technikákkal friss tőkéhez jussanak, s a korábbi ütemben folytassák szolgáltatásaik bővítését. Ezért a telekommunikációs vállalatok arra kényszerültek, hogy új technológiai befektetéseik egy részét vissza-fogják, feladják vagy bizonytalan ideig elhalasszák. A részvénypiaci bizonytalanság kedvezőtlenül érintette az újonnan privatizált európai telekommunikációs vállalatok gazdasági kilátásait és jövőbeni lehetőségeit, s nem utolsósorban azt, hogy meg tud-janak felelni azoknak a politikai és társadalmi elvárásoknak, amelyeket a döntésho-zók a Lisszaboni Stratégiában velük szemben megfogalmaztak.

Mindamellett az Európai Uniónak a tudásalapú gazdaság, tudásalapú társadalom programja nem a dotcom buborék kipukkadásával, hanem évekkel korábban elvesz-tette lendületét. Az Európai Unió az 1980-as évek második felétől kezdve törekedett arra, hogy egységes irányt szabjon a telekommunikáció jövőjével kapcsolatos nem-zeti elképzeléseknek és lerakja egy egységes európai telekommunikációs piac alapjait (Sandholtz–Zysman, 1989). A globális gazdaság, az új információs és kommunikációs technológiák kihívásaira a zárt nemzeti telekommunikációs piacok európaizációjában látták megtalálni a megfelelő választ. A tervezetek ekkor még nem ágyazódtak be az európai gazdaság, társadalom és kultúra fejlődéséről vallott átfogó elképzelésekbe. A változásokat sürgető, mérsékelt intenzitású vitákban a telekommunikációs szektort érintő műszaki, technikai, szabályozási, üzleti és irányítási szempontok domináltak. Egy európai tudásalapú gazdaság és társadalom megteremtéséről – amelyben éppen az új információs és kommunikációs technológiának szántak volna kulcsszerepet – még nem esett szó (Thatcher, 2001). Az egységes európai telekommunikációs piac kialakítására irányuló törekvések nem kapcsolódtak szorosan össze alapvető haté-konysági és társadalmi jóléti kérdésekkel sem, azok nem voltak alaposabb gazdasági és jogi vizsgálódások tárgyai. Bár kétségtelen, hogy a társadalom által elszenvedett közvetlen és közvetett jóléti veszteségek, a felhasználó és a monopol szolgáltató kö-zötti egyirányú jövedelemtranszferek ténye önmagában elégséges gazdasági érvet szolgáltatott volna az állami monopólium felszámolása mellett, de az EU-tagországok

89

többsége – különösen Franciaország és a mediterrán országok – a telekommunikációs szolgáltatók közötti „korlátlan verseny” káros jövőbeli következményeitől tartva ek-kor még úgy vélte, hogy a nemzeti monopóliumok fenntartása a társadalom „általá-nos gazdasági érdekeit” szolgálja (Van den Bergh, 1996).

Mindamellett az Európai Bizottság törekvéseiről sem állítható határozottan, hogy az átalakulás, vagyis az információs és telekommunikációs szolgáltatások privatizá-ciójának, a deregulációnak és a piacra lépés liberalizációjának legfőbb ösztönzője lett volna. Az Európai Bizottság szerepét az új információs és kommunikációs közpoliti-kák alakításában elemzők gyakran úgy írják le, mint egy olyan közpolitikai vállalko-zóét (’policy entrepreneur’), aki lehetőségeket ugyan nem teremt új kezdeményezések számára, de a már létező és ígéretes lehetőségeket képes eredményesen kihasználni más fontosnak tartott célok, nevezetesen az európai gazdasági integráció elmélyítése, saját hatalmi és politikai jogosítványai kiszélesítése érdekében. Ez a létező és ígére-tes lehetőség maga a globális gazdaság kihívása volt, amely az Európai Bizottságot aktívabb fellépésre ösztönözte az egységes európai piac kialakítása érdekében. Az új információs és kommunikációs technológiákra tehát úgy tekintettek, mint az egysé-ges európai piac megteremtésének alapvető infrastrukturális előfeltételére (European Commission, 1985, 30–32. o.; Stone Sweet–Sandholtz, 1997, 299. o.).

A globális gazdaság külső kényszerei ellenére az Európai Bizottság által megfo-galmazott, egészen az 1980-as évek első feléig visszanyúló közpolitikai célok megva-lósulása tetemes, mintegy 10-15 éves késéssel követte a legdinamikusabb országok-ban kibontakozó, a telekommunikáció piacán zajló trendeket. Az EU-tagállamaiban – egy-egy kivételtől eltekintve – 1998. január 1-jétől életbe léptek az információs és telekommunikációs piac liberalizációját és deregulációját szolgáló rendelkezések. Ahogy a lisszaboni Európai Tanács következtetéseiben megfogalmazta: „2001 vé-géig végre kell hajtani a telekommunikációs piacok teljes integrációját és liberalizá-cióját” (European Council, 2000, I., 11. bek.) Azonban ezek a közpolitikai törekvések csak részben érték el az eredetileg megjelölt célokat, illetve a törvényes monopólium-tól a versenypiac kialakulása felé tartó folyamat lassú volt, s voltaképpen mai napig sem zárult le. Az inkumbens (a piacon bent lévő) szolgáltatók az ezredforduló után is meg tudták őrizni domináns piaci részesedésüket a hagyományos szolgáltatások piacán az unió szinte valamennyi tagországában (Clements et al., 2001, 16., 26–27. o.). A korábbi monopol szolgáltatók az új szolgáltatások piacán is biztosítani tudták meghatározó, gyakran 50 százalék feletti piaci részesedésüket, illetve érvényesíteni tudták jelentős piaci erejüket a kapcsolt szolgáltatások és termékek piacán is. Vagy-is a hagyományos szolgáltatások piacán elszenvedett, s elsősorban a technológiai váltás nyomán a különféle kommunikációs platformok közötti versenynek tulajdo-nítható üzleti veszteségeikért bőségesen kárpótolták magukat az új szolgáltatások piacán elért magas részesedésükkel és bevételeikkel. A vertikális monopóliumok le-bontása – például a telekommunikációs infrastruktúra és a telekommunikációs szol-gáltatások működtetésének önálló vállalatokba szervezése – nem minden területen

90

történt meg. Az információs és kommunikációs szektor koncentrációja az európai piacon tevékenykedő nagyszámú, mintegy 500 telekommunikációs vállalat ellenére a legtöbb tagállamban magas maradt. Így a magas piaci koncentrációból eredő kor-látozott verseny a magán- és üzleti felhasználók számára továbbra is jóléti veszte-ségeket okozott (Council Regulation, 2004). Voltaképpen irányelvekkel, törvények-kel és szabályozási eszközökkel az információs és kommunikációs szolgáltatások piacának számos szegmensében nem tudtak olyan versenypiacot teremteni és olyan sokszereplős piaci struktúrát kialakítani, amely idővel mérsékelhette volna a sza-bályozó hatóságok rendszeres, az üzleti tevékenység minden aspektusára kiterjedő beavatkozását, s ebből eredően csökkenthette volna a szabályozás magas költségeit (Genakos–Valletti, 2008, 1–8. o.).

Mindamellett az állam telekommunikációs monopóliumának felszámolása rész-ben igazolta azokat az előzetes politikai és közgazdasági elvárásokat, amelyeket a liberalizált és deregulált piacon tevékenykedő magántulajdonban lévő európai telekommunikációs vállalatoktól előzetesen elvártak. Az évtized első felében ta-pasztalt nehéz idők ellenére produktív hatékonyságuk jelentősen növekedett, még ha technológiai és allokatív hatékonyságuk elmaradt is globális versenytársaikéhoz képest. Teljesítményük javulását mindenekelőtt a technológiai megújulásnak, az új és értéknövelt szolgáltatások bevezetésének, a működési költségek csökkentésének, vállalati egyesüléseknek és felvásárlásoknak, tevékenységek kiszervezésének, ha-tékony portfóliómenedzsmentnek és hasonló üzleti módszerek bevezetésének lehet tulajdonítani. Mindezek alapján indokoltnak tűnhet a telekommunikációs szektort az európai gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő, tudásintenzív szektorának tekinteni. Azonban az említett kedvező változások ellenére az is megállapítható, hogy miközben a szektor nagyvállalatainak többsége évről évre jelentősen tudta nö-velni bevételeit egészen a 2008 őszén kezdődő globális válságig, a jövedelemterme-lés növelésével párhuzamosan fokozatosan visszafogta, csökkentette a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásait. Ennek következtében a legtöbb európai telekommuni-kációs vállalat bevételeinek kevesebb mint 1 százalékát fordítja kutatásra és fejlesz-tésre, így azok az alacsony kutatás-fejlesztési intenzitású vállalatok sorába csúsztak vissza. Néhány európai nagyvállalat kedvezőbb számai mögött is gyakran a válla-lati kutatás-fejlesztés kiterjesztőbb, mondhatni nagyvonalúbb értelmezése húzódik meg. Így például a Telefónica vagy a BT Group az innovációra, kutatásra és fejlesz-tésre fordított összegeket az általános költségek és kiadások címszó alatt számolja el, így azok többnyire nem vagy nehezen választhatóak el a piac- és marketingkutatás, a szoftveramortizáció, -frissítés és hasonló költségelemektől. Röviden, nem tesz kü-lönbséget a vállalati kutatás-fejlesztés, valamint az adott ismeretek és módszerek ha-tékonyabb felhasználására irányuló szervezeti változtatások és átalakítások között. Mindenesetre az európai telekommunikációs nagyvállalatok többségénél a vállalati kutatás-fejlesztés kiadásainak évtizedes leszálló trendje határozottan kirajzolódik. (Lásd a 3. táblázatot.)

91

3. tá

bláz

atA

z eu

rópa

i tel

ekom

mun

ikác

iós v

álla

lato

k be

véte

lei é

s kut

atás

i-fej

lesz

tési

kia

dása

i, 20

00–2

009

Vál

lala

t/Év

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

Vál

tozá

s (%

) 20

00/2

009

Deu

tsch

e Te

leko

m (D

E)

Bev

étel

ek (M

rd e

uró)

40,9

048

,353

,755

,857

,959

,661

,362

,561

,764

,657

,95

K+F

kiad

ás (M

rd e

uró)

0,86

0,90

0,90

0,90

0,90

0,40

0,50

0,50

0,60

0,40

–53,

49B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)2,

101,

861,

681,

611,

550,

670,

820,

800,

970,

62–7

0,55

Tele

fóni

ca (E

S)B

evét

elek

(Mrd

eur

ó)28

,48

31,0

528

,41

28,4

30,3

237

,38

52,9

056

,44

57,9

556

,73

99,2

0K+

F ki

adás

(Mrd

eur

ó)0,

590,

590,

510,

430,

460,

530,

580,

590,

670,

6917

,46

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

2,07

1,90

1,80

1,51

1,52

1,42

1,10

1,05

1,15

1,22

–41,

03Fr

ance

Tél

écom

(FR

)B

evét

elek

(M

rd e

uró)

33,7

043

,02

46,6

346

,145

,28

48,0

851

,70

46,5

747

,67

45,9

436

,33

K+F

kiad

ás (M

rd e

uró)

0,45

0,57

0,58

0,48

0,56

0,72

0,85

0,86

0,90

0,86

91,5

6B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)1,

341,

321,

241,

041,

241,

501,

641,

851,

891,

8840

,51

Tele

com

Ital

ia (I

T)

Bev

étel

ek (M

rd e

uró)

28,9

130

,82

30,4

30,8

28,2

929

,92

31,2

730

,930

,18

27,1

6–6

,04

K+F

kiad

ás (M

rd e

uró)

0,15

0,14

0,12

0,15

0,14

0,12

0,13

0,08

0,07

0,08

–47,

33B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)0,

520,

450,

390,

490,

490,

400,

420,

260,

250,

29–4

3,95

Bri

tish

Tel

ecom

(UK

)B

evét

elek

(Mrd

GBP

)16

,13

17,1

4118

,447

18,7

2718

,519

18,4

2919

,514

20,2

220

,721

,43

32,9

1K+

F ki

adás

(Mrd

GBP

)0,

350,

360,

360,

380,

330,

260,

330,

380,

530,

5917

1,01

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

2,14

2,12

1,96

2,03

1,80

1,39

1,67

1,87

2,57

2,75

128,

67K

PN (N

L)B

evét

elek

(Mrd

eur

ó)13

,51

12,8

612

,78

12,9

112

,10

11,9

412

,06

12,6

314

,43

13,4

5–0

,44

K+F

kiad

ás (M

rd e

uró)

0,06

0,05

0,03

0,02

0,02

0,02

0,02

0,02

0,01

0,01

–76,

32B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)0,

420,

360,

250,

180,

200,

170,

140,

130,

090,

10–7

6,21

92

Vál

lala

t/Év

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

Vál

tozá

s (%

) 20

00/2

009

Telia

Sone

ra (S

E/S

F)B

evét

elek

(Mrd

SEK

) 54

,06

57,2

059

,48

82,4

381

,94

87,6

691

,06

96,3

410

3,59

109,

1610

1,91

K+F

kiad

ás (M

rd S

EK)

1,56

1,30

1,17

2,54

2,78

2,88

1,84

1,73

1,18

1,01

–35,

55B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)2,

892,

281,

963,

093,

403,

282,

021,

801,

140,

92–6

8,08

TD

C (D

K)

Bev

étel

ek (M

rd D

KK

) 34

,81

41,8

442

,01

41,4

143

,57

37,6

038

,45

36,7

835

,61

35,9

43,

23K+

F ki

adás

(Mrd

DK

K)

0,15

0,17

0,14

n. a

.0,

030,

020,

010,

030,

010,

02–8

9,33

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

0,43

0,40

0,33

0,

060,

060,

030,

080,

030,

04–8

9,67

Tele

kom

Aus

tria

(AT

)B

evét

elek

(Mrd

eur

ó)3,

813,

863,

913,

974,

064,

374,

764,

925,

174,

8026

,12

K+F

kiad

ás (M

rd e

uró)

0,03

0,02

0,04

0,04

0,04

0,04

0,04

0,05

0,04

0,04

42,9

6B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)0,

740,

570,

911,

081,

050,

990,

870,

960,

800,

8413

,35

TP

(PL)

Bev

étel

ek (M

rd P

LN)

n. a

.n.

a.

n. a

.18

,28

18,5

318

,34

18,6

218

,24

18,1

616

,56

–9,4

1K+

F ki

adás

(Mrd

PLN

) n.

a.

n. a

.n.

a.

0,06

0,07

0,06

0,05

0,06

0,06

0,07

21,3

1B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)

0,33

0,37

0,30

0,28

0,33

0,34

0,45

33,9

1M

agya

r Te

leko

m (H

U)

Bev

étel

ek (M

rd H

UF)

44

5,95

547,7

459

0,59

607,

2559

6,79

615,

0567

1,20

676,

6667

3,06

643,

9950

,93

K+F

kiad

ás (M

rd H

UF)

1,

43n.

a.

n. a

.n.

a.

n. a

.n.

a.

n. a

.n.

a.

0,64

0,72

–49,

44B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)0,

32

0,10

0,11

–64,

99E

lisa

(SF)

Bev

étel

ek (M

rd e

uró)

1,24

1,44

1,56

1,54

1,36

1,34

1,52

1,57

1,49

1,43

14,9

5K+

F ki

adás

(Mrd

eur

ó)0,

020,

040,

040,

020,

020,

010,

010,

010,

010,

01–5

6,52

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

1,85

2,50

2,30

1,56

1,25

0,60

0,40

0,51

0,74

0,70

–62,

18

Forr

ás: A

z eg

yes v

álla

lato

k év

es je

lent

ései

(For

m 2

0-F)

, 200

0–20

09.

3. tá

bláz

at fo

lyta

tása

93

Néhány kutató azzal igyekszik magyarázni ezt az ellentmondásos helyzetet, hogy az új menedzsment ugyan csökkentette a vállalati kutatásra és fejlesztésre for-dított kiadásokat, a működési költségek lefaragása, az átalakított kapacitások és a le-épített kutatói státusok révén, de a szervezeti átalakulás, a visszafogott és takarékos költségvetés valójában megnövekedett teljesítőképességet eredményezett, amit az új szabadalmi bejegyzések és hivatkozások számával igyekeznek alátámasztani. Úgy vélik, hogy az új szabadalmi bejegyzések és hivatkozások száma megfelelő mércé-je lehet a tudás ‘túlcsordulásának’ (knowledge spillover), s ugyanígy a hasznosít-ható minőségi tudás növekedésének és az új technológiák elterjedésének (Munari–Oriani, 2005; Munari–Roberts–Sobrero, 2002; Munari–Sobrero, 2002, 1–28. o.). Ebben a vonatkozásban az európai telekommunikációs vállalatok meglehetősen szűkszavúak, bizonytalan és pontatlan adatokat közölnek szabadalmi bejegyzéseik és hivatkozásaik számáról, s egyáltalán szabadalmi portfóliójuk nagyságáról és ér-tékéről. A France Télécom szabadalmi adatai – amelyek a leginkább megbízhatónak tűnnek – legalábbis kevésbé inkonzisztensek más vállalatok adataihoz képest, nem támasztják alá a fenti idézett feltételezést. Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) adatai alapján sem lehet megerősíteni azt a hipotézist, hogy a visszafogott kutatá-si-kutatói kapacitások csökkenő ráfordításai együtt jártak volna a vállalati kutatás-fejlesztés hatékonyságának növekedésével, ami a közvetlenül hasznosítható és sza-badalmaztatható tudás növekedésében jelent volna meg (Bacchiocchi–Montobbio, 2004; Hall–Jaffe–Trajtenberg, 2000; Hirschey–Richardson, 2004; Michel–Bettels, 2001; Roberts, 2005). A szabadalmi bejegyzések és hivatkozások növekvő szá-ma egyrészt nem egyértelmű és megbízható mutatója a vállalatok innovációs ak-tivitásának. Az új szabadalmi bejelentéseket gyakran vezeti a monopolhelyzet megőrzésének, a piacra lépés megakadályozásának, a versenytársnak a szabadalmi perektől történő elrettentésének és megelőzésének, vagy éppen azok indításával tör-ténő járadékvadászatnak a szándéka, mintsem eredeti gondolatok, új megoldások és technológiák gyors piaci bevezetésére irányuló igyekezet. Másrészt a bejegyzett szabadalmak döntő részét – egyes közgazdászok ’hüvelykujj mércéje’ szerint több mint 90 százalékát – a vállalatok soha nem használják fel, mert bevezetésükhöz nem kapcsolódik közvetlen és rövid távú gazdasági érdek, vagy piaci verseny hiányában erős gazdasági kényszer (Burk–Lemley, 2009, 22., 28–30., 86–92. o.; European Pa-tent Organisation, 2007, 35. o.; Masur, 2010, 4–7. o.).

Az említettek miatt úgy véljük, hogy az európai telekommunikációs vállalatok stagnáló, csökkenő kutatási-fejlesztési költségvetései valóságos folyamatokat tük-röznek. Az európai telekommunikációs vállalatok jövedelmezőségéhez mért kutatá-si-fejlesztési költségek lefaragása más szolgáltató szektorban tevékenykedő európai vállalatok többségénél is megfi gyelhető az utóbbi évtizedben (Sterlacchini, 2006, 5–7. o.) Ezt a jelenséget leginkább egy nem kooperatív Nash-equilibrium állapotban lévő, oligopolisztikus piac működésével lehetne leírni, ahol a domináns szereplők-nek várható nyereségük és piaci részesedésük növelése érdekében nincs szükségük,

94

a kisebb súlyú szereplőknek pedig nincs erejük üzleti stratégiájuk megváltoztatá-sára, alkalmazott technológiájuk versengő megújítására. Így valamennyi vállalati szereplő jobban jár, ha a jelenlegi egyensúlyi helyzet megőrzésére törekszik; viszont a vállalati kutatás-fejlesztés költségeinek tartós csökkenése a társadalom számá-ra azt jelenti, hogy az új tudás előállítására, felhasználására és elterjesztésére irá-nyuló törekvések egyre távolodnak a társadalmilag szükséges optimumtól.

Az energiaszektor

Az emberiség eddigi történelmének legnagyobb kihívásával néz szembe: az ég-hajlatváltozással. A globális átlaghőmérséklet növekedése már századunkban jelen-tős átrendeződést okozhat a világ éghajlatát meghatározó tényezőkben, így az esők eloszlásában, a szelek vagy a tengeráramlások irányában. A klímaváltozás várható közép- és különösen hosszú távú következményeit illetően nagy a bizonytalanság, azonban még az óvatos előrejelzések is jelentős gazdasági visszaeséssel és drámai társadalmi hatásokkal számolnak, elsősorban a tengerszint emelkedése, a fokozódó sivatagosodás, a szélsőségesebbé váló időjárás miatt (vö. IPCC, 2007; Stern, 2007). Az ennél pesszimistább jóslatok, például a világhírű biológus, James Lovelock vé-leménye szerint a klímaváltozást már lehetetlen megállítani, és még a közeljövőben katasztrófát fog okozni az emberiségnek (Goodell, 2007).

A főáramhoz tartozó tudósok álláspontja szerint – amelyet például az IPCC je-lentéseiben olvashatunk – az éghajlatváltozást meg lehet állítani, s még az elkerülhe-tetlen következményei is kezelhetők, ám ehhez a kormányoknak, a vállalatoknak és az egyéneknek már most határozott lépéseket kell tenniük, hiszen a globális felme-legedés oka az emberi tevékenység. Az IPCC számításai szerint a légkör üvegház-hatású gáz (ÜHG) koncentrációja mintegy 35 százalékkal magasabb, mint az ipari forradalom előtt, és jóval meghaladja az elmúlt 650 000 év természetes koncentrá-ciójának legmagasabb értékeit is. Az ÜHG- és különösen a széndioxid-koncentráció növekedésének elsődleges oka a fosszilis energiahordozók elégetése. A becslések szerint, ha a globális felmelegedés mértékét 2 oC körül szeretnénk rögzíteni, akkor a következő évtizedben az ÜHG-kibocsátások növekedését meg kell állítanunk, s utána az emissziót évi 1-5 százalékkal kell csökkentenünk. Mindez elvégezhető a vi-lág GDP-jének évi 1 százalékából, ami ugyan jelentős, de elviselhető ár, különösen ha az elkerült kár nagyságához viszonyítjuk (Stern, 2007). Ehhez azonban már most megfelelő intézkedésekre van szükség, hiszen új technológiákat kell kifejleszteni, vagy már ismert, de széles körben nem használt technológiákat kell elterjeszteni, amelyeknek jelentős lehet az időigénye.

Az elektromos és a fűtési energia előállítása során, valamint a közlekedésben felhasznált fosszilis energiahordozók elégetéséből keletkező ÜHG-kibocsátás az ösz-szes emisszió mintegy 70 százalékát teszi ki. Mivel az energia kínálata és kereslete

95

is növekvő, a klímaváltozás elleni küzdelem sürgős és jelentős változtatásokat tesz szükségessé az energia előállításában és felhasználásában. A Stern-jelentés előrejel-zése szerint azonnali kormányzati intézkedések nélkül az energia felhasználásához kapcsolódó ÜHG-kibocsátás mintegy 50 százalékkal fog nőni az elkövetkező húsz évben. Energiamegtakarító, az előállítás vagy a felhasználás hatékonyságát növelő, valamint tisztább, és a megújuló forrásokat hasznosító technológiák további fejlesz-tésére van szükség. Mindemellett valószínűleg fejleszteni kell a széndioxid megkö-tését, tárolását szolgáló technológiákat is.

Az éghajlatváltozás tehát önmagában is indokolná azt, hogy az energiaszektor fokozza erőfeszítéseit a kutatás-fejlesztés terén. Az energia előállításához, szállítá-sához és felhasználásához kapcsolódó kutatás és fejlesztés jelentősen mérsékelhetné az ÜHG-kibocsátás szükséges csökkentésének költségeit. Edmonds, Dooley és Wise [1996] kimutatták, hogy a tisztább energia-előállítási technológiák kifejlesztése két nagyságrenddel csökkenthetné a légköri ÜHG-koncentráció stabilizálásának költsé-geit az elkövetkező évtizedekben.

Az Európai Bizottság Energiaügyi Tanácsadó Testületének Stratégiai Munka-csoportja (Strategic Working Group of the Advisory Group for Energy – SWOG) még egyértelműbben fogalmazott: „Bár más közpolitikai eszközök (például adók, támogatások vagy szabályozások) is hasznosak lehetnek az új energiatechnológiák piaci elterjedésének elősegítésére, a SWOG meg van róla győződve, hogy a környe-zetileg fenntartható energiarendszer megvalósítása lehetetlen új vagy továbbfejlesz-tett technológiák nélkül, amelyeket csak a kutatási és fejlesztési tevékenység szol-gáltathat” (European Commission, 2005a, 9. o.).

Különös módon azonban a legfejlettebb országokban az energiához kapcsolódó kormányzati és vállalati kutatási-fejlesztési kiadások is folyamatosan csökkentek az elmúlt 30 évben. Az elemzők már tíz éve felhívták a fi gyelmet: „Az USA szövet-ségi energiaügyi K+F kiadásai reálértékben több mint 1,2 milliárd dollárral, mintegy 36 százalékkal csökkentek 1985 és 1998 között. Az EU-ban hasonló, 37 százalékos csökkenést tapasztalhatunk ugyanebben az időszakban. A legnagyobb visszaesést Németországban és az Egyesült Királyságban tapasztalhatjuk, ahol az energiaügyi kutatási-fejlesztési kiadások reálértéke 73, illetve 88 százalékkal csökkent. Egyedül Japán politikája szolgálhat némi vigasszal, ott ugyanis az energiaügyi K+F kiadá-sok még egy csekély, 1 százalékos növekedést is produkáltak az elmúlt 14 évben” (Dooley–Runci, 2000, 218. o.)

Kilenc OECD-ország adja a világ energiához kapcsolódó kormányzati kutatási-fejlesztési kiadásainak 95 százalékát – vagyis gyakorlatilag a teljességét. Ha tehát ezek az országok csökkentik kutatási és fejlesztési erőfeszítéseiket, akkor minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az borús kilátásokat jelent a világ energiajövőjét illetően.

A már idézett SWOG-elemzés is úgy érvelt, hogy „a SWOG határozott meg-győződése, hogy súlyos gondatlanság ilyen alacsony szinten tartani az energiaügyi K+F kiadásokat. Meggyőződésünk, hogy a kiadásokat reálértékben a 25 évvel ez-

96

előtti szintre kell felemelni, ami legalább négyszeres növekedést ír elő” (European Commission, 2005a, 9. o.).

A kormányzati kutatási-fejlesztési kiadások a kilencvenes évek nagy visszaesé-se után az elmúlt tíz évben legalább nem csökkentek tovább – bár nem is nőttek. Az említettek értelmében a stagnálás, a növekedés hiánya önmagában is bírálható, további problémát jelent azonban az, hogy a kormányzati kiadásoknak esélyük sem volt ellensúlyozni a vállalati energiaügyi kutatási-fejlesztési kiadások tovább foly-tatódó zuhanását. Az Európai Bizottság, úgy tűnik, legalább felismerte a problé-ma mélységét: „A 7. Kutatási Keretprogramban az elkövetkező 7 évben 50 százalék-kal nő az energiaügyi kutatásokra költhető pénz összege, azonban ez sem elegendő a szükséges fejlesztéshez” (European Commission, 2007b, 3. o.).

A vállalati energiaügyi kutatási-fejlesztési kiadások nyolcvanas években meg-kezdődött csökkenése tehát a kétezres években is folytatódott. Az Egyesült Álla-mokban 1980 és 2005 között a vállalati kiadások összege 4 milliárd dollárról 1 mil-liárdra zsugorodott (Kammen, 2006). A nagyobb japán energiatermelő cégek kutatási és fejlesztési kiadásai 2000 és 2006 között majdnem 30 százalékkal csökkentek, Európában pedig ugyanez a szám 60 százalékos visszaesést mutat (Sterlacchini, 2007). Mivel az árbevételük ugyanebben az időszakban többnyire növekedett, azt mondhatjuk, hogy a legtöbb nagy európai energiatermelő és -szolgáltató vállalat kutatási-fejlesztési intenzitása is mintegy 60 százalékkal csökkent. Grosse és Sévi [2005] tanulmánya más vállalati kört vizsgál, így Sterlacchiniétől némileg eltérő ada-tok közöl, azonban a kiadások jelentős csökkenése számukra sem kérdéses. Mindez sok milliárd eurós veszteséget jelent az energiakutatás és -fejlesztés számára.

Ugyanakkor 2007-től 2009-ig több energiavállalat – például az ENEL, a GDF, a Suez, az RWE, a Vatterfall vagy az E.ON – stabilizálta vagy jelentősen növelte kutatási és fejlesztési kiadásait. Így a kiadások mértékében bekövetkezett, az évti-zed elejéhez viszonyított visszaesés nem olyan nagy, mint azt Sterlacchini 2007-ben regisztrálta, sőt néhány vállalat esetében a kiadások 2000-hez képest nőttek is. Ösz-szességében mégis csökkentek az európai energiavállalatok kutatási és fejlesztési ki-adásai, és a kutatás-fejlesztési intenzitásuk is mintegy 25 százalékkal alacsonyabb, mint tíz évvel ezelőtt. (Lásd a 4. táblázatot.)

A 2008-as, majd a 2009-es EU R&D Investment Scoreboard is kiemeli, hogy az elmúlt három évben több energiavállalat jelentősen növelte kutatási és fejlesz-tési kiadásait – némelyikük egyenesen megtöbbszörözte. A Royal Dutch Shell pél-dául 2,2, az AREVA pedig 1,7-szeresére növelte kutatási-fejlesztési kiadásait. De az igazán jelentős növekedést az alternatív, megújuló energiát használó vállala-tok körében lehetett tapasztalni. A szélenergia hasznosításán dolgozó Vestas Wind Systems például 2,5-szeresére növelte ilyen kiadásait, míg a Nordex megháromszo-rozta. A fotovoltaikus napenergia területén a Q-Cells 2008-ban szerepelt először az EU R&D Investment Scoreboardján, és rögtön azzal hívta fel magára a fi gyel-met, hogy kutatási-fejlesztési kiadásai három év alatt megháromszorozódtak.

97

4. tá

bláz

at

A le

gnag

yobb

eur

ópai

ene

rgia

válla

lato

k be

véte

lei é

s kut

atás

i-fej

lesz

tési

kia

dása

i 200

0–20

08 k

özöt

t

Vál

lala

t/Év

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

Vál

tozá

s (%

) 20

00/2

009

E.O

n (D

E)

Bev

étel

ek (M

rd e

uró)

38,3

736

,04

35,3

044

,1146

,74

56,4

064

,09

68,7

386

,75

81,8

211

3,21

K+F

kiad

ás (M

rd e

uró)

0,49

0,51

0,38

0,07

0,02

0,02

0,03

0,04

0,11

0,11

–78,

35B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)1,

261,

421,

080,

160,

040,

040,

040,

050,

120,

13–8

9,85

GD

F Su

ez (F

R)

Bev

étel

ek (

Mrd

eur

ó)38

,06

41,4

944

,29

71,2

383

,05

79,9

010

9,94

K+F

kiad

ás (M

rd e

uró)

0,09

0,08

0,09

0,10

0,20

0,22

156,

47B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)

0,

220,

200,

190,

140,

240,

2722

,16

ED

F (F

R)

Bev

étel

ek (

Mrd

eur

ó)34

,42

40,7

248

,40

44,9

246

,93

51,0

558

,93

59,6

464

,28

66,3

492

,70

K+F

kiad

ás (M

rd e

uró)

0,47

0,40

0,40

0,38

0,40

0,40

0,39

0,38

0,42

0,44

–6,0

1B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)1,

350,

970,

820,

850,

840,

790,

660,

630,

650,

66–5

1,22

EN

EL

(IT

)B

evét

elek

(Mrd

eur

ó)25

,1128

,78

29,9

831

,32

31,5

435

,88

39,0

243

,69

61,1

864

,04

155,

03K+

F ki

adás

(Mrd

eur

ó)0,

120,

100,

100,

020,

020,

020,

020,

030,

040,

09–3

0,65

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

0,49

0,35

0,33

0,05

0,06

0,06

0,06

0,07

0,06

0,13

–72,

81R

WE

(DE

)B

evét

elek

(Mrd

eur

ó)52

,00

33,3

046

,66

43,8

842

,13

39,4

944

,26

42,5

148

,95

47,7

42,

31K+

F ki

adás

(Mrd

eur

ó):

:0,

440,

390,

110,

060,

070,

070,

110,

11–7

4,71

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

0,93

0,89

0,27

0,14

0,16

0,17

0,21

0,23

–75,

28

98

Vál

lala

t/Év

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

Vál

tozá

s (%

) 20

00/2

009

Vatt

erfa

ll (S

E)

Bev

étel

ek (M

rd S

EK)

31,7

069

,00

101,

0311

1,94

113,

3712

9,16

135,

8214

3,64

164,

5520

5,41

548,

07K+

F ki

adás

(Mrd

SEK

) 0,

481

0,56

40,

481

0,47

80,

529

0,65

00,

761

1,01

51,

529

1,32

217

4,84

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

1,52

0,82

0,48

0,43

0,47

0,50

0,56

0,71

0,93

0,64

–57,

59Sh

ell (

UK

)B

evét

el (M

rd U

SD)

149,

1513

5,21

163,

4519

8,36

266,

3930

6,73

318,

8535

5,73

485,

3627

8,19

86,5

2K+

F ki

adás

(Mrd

USD

) 0,

390,

390,

470,

580,

550,

590,

891,

171,

231,

1318

9,20

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

0,26

0,29

0,29

0,29

0,21

0,19

0,28

0,33

0,25

0,40

55,0

5T

OTA

L (F

R)

Bev

étel

(Mrd

eur

ó)11

4,56

105,

318

102,

5410

4,65

212

2,00

143,

1715

3,80

158,

7517

9,98

131,

337,

65K+

F ki

adás

(Mrd

eur

ó)0,

690,

700,

660,

670,

640,

510,

570,

590,

610,

652,

36B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)0,

600,

660,

650,

640,

520,

360,

370,

370,

340,

49–1

7,35

BP

(UK

)B

evét

el (M

rd U

SD)

148,

0617

4,22

178,

7223

2,57

203,

3023

9,74

265,

9128

4,37

361,

1423

9,27

61,6

0K+

F ki

adás

(Mrd

USD

)0,

430,

390,

370,

350,

440,

500,

400,

570,

600,

5935

,25

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

0,29

0,22

0,21

0,15

0,22

0,21

0,15

0,20

0,16

0,25

–16,

30E

NI (

IT)

Bev

étel

(Mrd

eur

ó)47

,94

48,9

347

,92

51,4

958

,38

73,7

386

,1187

,20

108,

0883

,23

73,6

1K+

F ki

ad. (

Mrd

eur

ó)0,

230,

200,

180,

240,

260,

200,

220,

210,

220,

21–1

1,54

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

0,49

0,41

0,37

0,46

0,44

0,28

0,26

0,24

0,20

0,25

–49,

05D

ON

G E

nerg

y (D

K)

Bev

étel

(Mrd

DK

K)

11,6

712

,72

13,7

314

,27

14,2

118

,49

36,5

641

,63

60,7

849

,30

322,

34K+

F ki

adás

(Mrd

DK

K)

n. a

.n.

a.

n. a

.n.

a.

0,01

0,08

0,18

0,33

1,09

1,04

7357

,14

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

n. a

.n.

a.

n. a

.n.

a.

0,10

0,44

0,48

0,78

1,80

2,12

2049

,26

4. tá

bláz

at fo

lyta

tása

99

Vál

lala

t/Év

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

Vál

tozá

s (%

) 20

00/2

009

Rep

sol Y

PF -

ES

Bev

étel

(Mrd

eur

ó)45

,74

43,6

536

,49

37,2

140

,29

51,0

555

,08

55,9

260

,98

49,0

37,

19K+

F ki

adás

(Mrd

eur

ó)0,

100,

130,

130,

050,

060,

070,

080,

090,

100,

08–1

4,17

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

0,21

0,30

0,37

0,13

0,16

0,14

0,15

0,15

0,16

0,17

–19,

93N

este

Oil

(FI)

Bev

étel

(Mrd

eur

ó)10

,61

10,4

111

,15

11,3

911

,67

9,97

12,7

312

,10

15,0

49,

64–3

,39

K+F

kiad

ás (M

rd e

uró)

0,02

0,01

0,04

0,04

0,03

0,01

0,02

0,03

0,04

0,04

164,

29B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)0,

180,

080,

340,

310,

220,

140,

170,

230,

250,

3817

3,56

OM

V (A

T)

Bev

étel

(Mrd

eur

ó)7,

457,7

47,

087,

649,

8315

,58

18,9

720

,04

25,5

417

,92

140,

35K+

F ki

adás

(Mrd

eur

ó)0,

020,

020,

020,

020,

020,

010,

010,

020,

010,

01–2

3,37

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

0,25

0,27

0,32

0,30

0,19

0,08

0,07

0,08

0,05

0,08

–68,

12B

G (U

K)

Bev

étel

(Mrd

GBP

)2,

272,

512,

613,

564,

055,

617,1

48,

2912

,57

10,2

134

9,52

K+F

kiad

ás (M

rd G

BP)

0,03

0,01

0,01

0,01

0,01

0,01

0,01

0,01

0,01

0,01

–70,

59B

evét

el/K

+F k

iadá

s (%

)1,

500,

520,

420,

220,

250,

180,

140,

100,

090,

10–9

3,46

OR

LE

N (P

L)B

evét

el (M

rd P

LN)

18,6

017

,04

16,9

024

,41

30,5

741

,19

52,8

763

,79

79,5

367

,93

122,

24K+

F ki

adás

(Mrd

PLN

)n.

a.

n. a

.n.

a.

n. a

.0,

020,

010,

010,

020,

020,

01–3

9,66

Bev

étel

/K+F

kia

dás (

%)

n. a

.n.

a.

n. a

.n.

a.

0,07

0,03

0,03

0,03

0,03

0,02

–72,

85

Forr

ás: A

z eg

yes v

álla

lato

k év

es je

lent

ései

(For

m 2

0-F)

, 200

0–20

09.

4. tá

bláz

at fo

lyta

tása

100

Kérdés, hogy mindez egy új és tartós trend kezdete, avagy csak átmeneti javulás. Mindenesetre fi gyelemre méltó, hogy az utóbbi három évben nem csupán az ener-giavállalatok, hanem általában az európai vállalatok stabilizálták a tíz éve csökke-nő kutatási-fejlesztési kiadásaikat, amivel számos szektorban hosszú ideje először megelőzték az amerikai vállalatokat a kutatás-fejlesztési intenzitás terén (European Commission, 2009, 6. o.).

Mindenesetre a vállalati árbevételhez viszonyított kutatási-fejlesztési kiadások mutatója az európai olaj-, gáz- és áramtermelő szektorokban 0,38 százalék, amivel az alacsony kutatás-fejlesztés intenzitású szektorok közé tartoznak, jóval elma-radva az EU R&D Investment Scoreboardján található vállalatok 2,7 százalékos értékétől (European Commission, 2008a, 8. o.). Persze felvethető, hogy – vissza-utalva a klímaváltozás kihívására – nem csupán a kiadások nagysága, hanem a ku-tatási-fejlesztési tevékenység összetétele is számít. Talán az elmúlt évtizedekben ugyan kevesebbet költöttek energiával kapcsolatos fejlesztésekre és kutatásra, ám ez jobban fókuszált azokra a problémákra, amelyekkel az emberiség szembenéz: az energiahiányra, illetve az energiatermelés okozta környezeti problémákra.

Kétségtelen, hogy a kilencvenes évek folyamán az energiahatékonyság kérdé-sének relatív fontossága nőtt a kormányzati kutatási-fejlesztési programokban, ám például a megújuló energiaforrások kérdéséről már ez nem mondható el: „[…] fel-tűnő a megújuló energiával kapcsolatos kutatási programok költségvetésének szű-kössége a kilencvenes évek során, vagyis akkor, amikor a kormányzati retorikában mindenhol előtérbe kerül a széndioxid-kibocsátás csökkentésének szükségessége és a megújuló energia fontossága” (Dooley—Runci, 2000, 227. o.). Az új évezred első öt évének kormányzati és vállalati trendjeit vizsgálva Kammen és Nemet [2005] azt állapítják meg, hogy sem a megújuló energia témája, sem az energiahatékonyság nem tudta növelni részesedését az egyébként alapvetően csökkenő kutatási-fejlesz-tési kiadásokból. Mint láttuk, az elmúlt 2-3 év mintha fordulatot hozott volna e té-ren, de elhamarkodott volna még messzemenő következtetéseket levonni a közel-múlt néhány biztató fejleményéből.

Az energiához kapcsolódó kutatás-fejlesztés a kritikusok szerint nem csupán mennyiségében kevés, de jellegében sem megfelelő. Grosse és Sévi [2005] az ener-giavállalatok kutatási-fejlesztési tevékenységét kiaknázónak (exploitative) nevezik James G. March kategóriái alapján (March, 1991). March a vállalati innováció és szervezeti tanulás jellemzésére vezette be a kutató/felfedező (explorative) és ki-aknázó (exploitative) kategória párost. Eszerint kiaknázó innovációról akkor be-szélhetünk, ha a vállalat a meglévő tudásbázisát ésszerűbben és eredményesebben használja, ami hatékonyabb működéshez, csökkenő költségekhez, magasabb ter-mékminőséghez vezet. A kutató/felfedező innováció esetén viszont alapvetően új technológiákat, gyártási eljárásokat vagy termékeket vezet be – azaz megváltozik, növekszik az a tudás, amelyet a szervezet használ, amire támaszkodik. Grosse és Sévi szerint nemcsak az a baj, hogy az energiavállalatok kutatási és fejlesztési te-

101

vékenysége csökkent, hanem az is, hogy megváltozott a fókusza: hatékonyság-, fel-használó- és alkalmazásorientáltabbá vált, és az új tudást létrehozó, kutató/felfede-ző jellegű innováció háttérbe szorult. A lehetséges okokra még visszatérünk, előtte azonban szóljunk a szabadalmakról.

Akárcsak a telekommunikációs szektorban, az energiavállalatok esetében is ta-pasztalható az az ellentmondás, hogy kutatási és fejlesztési kiadásaik csökkentek, miközben az új szabadalmak száma az elmúlt tíz évben jelentős növekedést mutatott úgy az Egyesült Államokban, mint Európában (Grosse és Sévi, 2005). Kérdés, hogy vajon ez nem azt jelzi-e, hogy az erőforrások felhasználása az innováció területén is hatékonyabb lett, hiszen kevesebb pénzből láthatólag több eredmény született? Azonban Grosse és Sévi szerint nem erről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy megváltozott a szabadalmakhoz való hozzáállás, nem függetlenül a nemzetközi szellemi tulajdonjogi rezsim azon változásától, amely a Kereskedelmi Világszerve-zet keretei között zajlik. A vállalatok a szabadalmakra mint stratégiai erőforrások-ra tekintenek, amelyek például védelmet nyújthatnak kártérítési igényekkel szem-ben – vagy éppen alapot teremthetnek más vállalatokkal szembeni jogi fellépésre. Ahogy Moore fogalmazott: „Az egyes szabadalmak és a nagy szabadalomportfóliók a védekezés értékes eszközei lehetnek. A védekező szabadalmi politika, akárcsak a fegyverkezési verseny, az elrettentésen alapul. Ne perelj a szabadalmaid miatt, kü-lönben én is perellek az enyémek miatt! Ez időnként akár keresztszabadalmakhoz is vezethet. A védekező stratégia szabadalmi akadály vagy szabadalmi bozót formáját is öltheti” (Moore, 2004, 2. o.). A szabadalmak a vállalati vagyon értékét is növelik, így a szabadalmak növekvő száma nem feltétlenül intenzív kutatási tevékenységet, hanem csupán stratégiai vagyongazdálkodást takar (Parchomovsky–Wagner, 2005).

Meglehet, hogy a szabadalmak stratégiai használata mögött ugyanaz az ok rej-tőzik, mint a csökkenő kutatási-fejlesztési kiadások ténye mögött: az energiapiacok deregulációja, privatizációja és liberalizációja. Általános meglátás ugyanis, hogy a korábban állami tulajdonban lévő vállalatok privatizációja a kutatási-fejlesztési tevékenységet a rövid távon is haszonnal kecsegtető projektek felé fordítja (Munari, 2002). A tézis az energiaszektor példájával is illusztrálható: mivel alapvetően nem csúcstechnológiai szektorról van szó, a verseny fokozódása nem a kutatás-fejlesztés intenzitásának növekedését, hanem éppen ellenkezőleg, a leépítését eredményezi költségtakarékossági okokból (Dooley, 1998). A költséghatékonysági megfontolások a kiadások csökkentését is jelenthetik, de azt is, hogy a March által kiaknázónak ne-vezett, rövid távon megtérülő tevékenységek felé fordul. „A vállalati és kormányzati kutatási programok vizsgálata alapján világos, hogy míg a magánvállalatok a könnyen megtérülő projektekre összpontosítanak, addig a kormányzati programok a hosszabb távon megtérülő, kockázatosabb vállalkozásokba (pl. fúziós energia, megújulók) is belevágnak” (Dooley–Runci, 2000, 221. o.). Grosse és Sévi [2005] három, egymást nem kizáró kutatási-fejlesztési stratégiát azonosított a kompetitív nyomás alatt lévő vállalatoknál. Az egyik a kutatási-fejlesztési kiadások már említett átirányítása a rö-

102

vid távon megtérülő tevékenységek irányába. Ez többnyire azt is jelenti, hogy a vál-lalat magtevékenységéhez nem tartozó témák kutatása lekerül a napirendről. A válla-latok stratégiai szövetségeket alakíthatnak másokkal, vagy egyéb külső erőforrások és tudás után nézhetnek, hogy áthidalják a szakadékot az innovációs szükségletek és a pénzügyi korlátok között. Érdekes kérdés, hogy a külső erőforrásokra való támasz-kodás vajon milyen hatással jár a vállalati szintű eredményességre, illetve a társa-dalmi jólétre. Grosse és Sévi szerint bár a külső erőforrások rövid távon ellensúlyoz-hatják a kutatási-fejlesztési kiadások lefaragása okozta problémákat, hosszabb távon veszélyekkel is járhat, ugyanis a vállalat függővé válik másoktól, és csökken az inno-vatív kapacitása – ami a társadalmi jólétre is visszahathat. Mindez persze vitatható, azonban a külső erőforrásokra való támaszkodás potenciális negatív következménye-it egy olyan tanulmány alátámasztani látszik, amely a túlcsordulás (spillover) hatásait modellezte a tudástermelésre. „Elemzésünk szerint a tudás nemzetközi túlcsordulá-sa növeli a potyautas jelenség esélyét, és csökkentik az energiához kapcsolódó kuta-tási-fejlesztési beruházásokat. A legnagyobb kiadáscsökkentésre a magas jövedelmű országokban került sor, ahol a nemzetközi tudásáramlás kiszorította a hazai kutatási-fejlesztési erőfeszítéseket” (Bosetti et al., 2007, 1. o.).

Összefoglalva: az energiaszektor meglehetősen gyenge teljesítményt mutat a tu-dástermelés terén, hiszen a legalacsonyabb kutatás-fejlesztési intenzitású szektorok közé tartozik. Azt ugyan nem várhatjuk, hogy rövid időn belül csúcstechnológiai iparág lesz, az azonban elgondolkodtató, hogy az elmúlt harminc évben az energiá-val összefüggő vállalati kutatási-fejlesztési kiadások folyamatos csökkenést mutat-tak – miközben az emberiség az éghajlatváltozás kihívásával néz szembe. Az elem-zők szerint a kutatási-fejlesztési tevékenységek jellege is megváltozott, amennyiben a csak hosszabb távon megtérülő, kockázatos vagy alapkutatás jellegű programok helyét átvették a rövid távú hasznokkal kecsegtető, kevésbé kockázatos és ezért ke-vésbé merész projektek. Mindennek fő oka feltehetően az intenzívebbé váló globá-lis verseny és az energiapiaci liberalizáció. A kutatási és fejlesztési költségvetések megkurtítására ráadásul úgy került sor, hogy ezek mindig is szerények, a vállalati árbevétel 1 százalékánál alacsonyabbak voltak, és a piaci kihívásokra a vállalatok nyilvánvalóan egy sor hatékonyabb költségcsökkentési lépéssel reagáltak, mint pél-dául a tevékenységek kiszervezésével, elbocsátásokkal, az energiaveszteség csök-kentésével stb. Az elmúlt években ugyanakkor megállni, visszafordulni látszik a kutatás-fejlesztés hosszú ideje fokozódó térvesztése, ami némi optimizmusra ad-hat okot – ám az éghajlatváltozás fenyegetését tekintve ennél sokkal radikálisabb változásra lenne szükség.

103

Következtetések

Mint a statisztikai adatokból, vállalati pénzügyi jelentésekből kiderül, a közössé-gi és vállalati kutatási-fejlesztési költségvetések Európában messze alatta maradnak azoknak az ígéreteknek és vállalásoknak, amelyeket az EU-tagállamok 2000-ben Lisszabonban és 2002-ben Barcelonában tettek, s az Európai Tanács későbbi találko-zóikon több ízben megerősítettek. Néhány tagállam, elsősorban Svédország, Finnor-szág és Ausztria kiemelkedő teljesítménye és erőfeszítései ellenére az EU-tagállamok kutatásra és fejlesztésre fordított költségvetése stagnált, illetve csökkent az utóbbi tíz évben. Az Európai Unió nemhogy nem vált „a világ legversenyképesebb és legdina-mikusabb tudásalapú gazdaságává”, ahogy a Lisszaboni Stratégia kijelölte az országok előtt álló feladatot, hanem a globális versenytársakhoz képest lemaradása növekedett. A tudástermeléshez és innovációhoz történő vállalati hozzájárulás – mint ahogy azt a telekommunikációs és az energiaszektor adatai mutatják – stagnált, illetve csökkent az utóbbi tíz évben. Ebben a tekintetben a 2004 után csatlakozott új tagállamok vál-lalati adatai különösen csalódást keltőek; ezekben az országokban csak néhány olyan nagyvállalatot találunk, amely észlelhető mértékben része a tudástermelés globális körforgásának. A kiábrándító tényekkel szemben a tudásalapú gazdaság és társadalom előmozdítása melletti elkötelezettségek mind nagyobb teret kapnak az Európai Unió és a tagországok politikai nyilatkozataiban és különféle hivatalos dokumentumaiban csakúgy, mint a nagyvállalatok fenntarthatósági és társadalmi jelentéseiben. A politi-kai és gazdasági vezetők egymásra licitálása általánosan elterjedt kommunikációs gya-korlattá vált. Ha azonban inkább a közösség és a vállalati kutatás-fejlesztés költségve-tési adatait, tendenciáit tanulmányozzuk ahelyett, hogy a politikai és gazdasági vezetők nyilatkozataiban mélyednénk el, nem kockáztatunk sokat, ha előre jelezzük azt, hogy a közeli jövőben sem az EU-tagállamok, sem az európai vállalatok többsége nem fog-ja növelni a kutatásra és fejlesztésre fordított beruházásaikat, innovációs intenzitásukat a tudásgazdaság és a tudástársadalom megvalósítása érdekében. A leginnovatívabb or-szágokhoz és vállalatokhoz képest Európa elmaradása növekedni fog. Az eredeti cél továbbra is távoli és beteljesületlen ígéret marad a legtöbb EU-tagállam számára.

A politikai és gazdasági aspirációk és a tények között húzódó széles szakadék ellenére az Európai Bizottság és az Európai Tanács dokumentumai továbbra is szer-tartásosan idézik a Lisszaboni Stratégia alapvető következtetéseit mint a jövőbeni fejlődés biztos kiindulópontját. Jelenleg a Lisszaboni Stratégia újrahasznosításá-ra tesznek kísérletet az „új kezdetként”meghirdetett EUROPE 2020: A European strategy for smart, sustainable and inclusive growth (2010) elnevezésű programban is; még ha azt ma már sokkal inkább a politikai és gazdasági tétlenség és erőtlenség védjegyének, mintsem a tudásgazdaság és tudástársadalom biztos receptjének lehet tekinteni. Az „új” stratégiát üdvözlő híradásokból elsikkadt az a tény, hogy ez az új kezdet valójában a 2000-ben meghirdetett lisszaboni célkitűzések teljesítésének újabb tíz évvel történő elnapolását jelenti.

104

Hivatkozások

Abramovitz, M. – David, P. A. [2001]: Two Centuries of American Macroeconomic Growth from Exploitation of Resource Abundance to Knowledge-Driven Development. SIEPR Discussion Paper, No. 01–05.

Alesina, A. – Angeloni, I. – Schuknecht, L. [2005]: What Does The European Union Do? Public Choice, 123(3)., 275–319. o.

Alesina, A. – Perotti, R. [2004]: The European Union: A Politically Incorrect View. Journal of Economic Perspectives, 18(4)., Fall, 27–48. o.

Bergh, R. van den [1996]: Modern Industrial Organisation versus Old-Fashioned European Competition Law. European Competition Law Review, 17., 75–87. o.

Bacchiocchi, E. – Montobbio, F. [2004]: EPO vs USPTO Citation Lags. CESPRI, WP n. 161 Bocconi, Milan.

Bortolotti, B. – D’Souza, J. – Fantini, M. – Megginson, W. L. [2001]: Sources of Performance Improvements in Privatized Firms: A Clinical Study of the Global Telecommunications Industry. FEEM Working Paper, No. 26.

Bosetti, V. – Carraro, C. – Massetti, E. – Tavoni, M. [2007]: International Energy R&D Spillovers and the Economics of Greenhouse Gas Atmospheric Stabilization. CESifo Working Paper, No. 2151.

Burk, Dan L. – Lemley, Mark A. [2009]: The Patent Crisis and How the Courts Can Solve It. The University of Chicago Press, Chicago.

Castells, M. [1989]: The Informational City. Blackwell Publishers, Oxford.Clements, B. et al. [2001]: Future Bottlenecks in the Information Society: Report to the European

Parliament, Committee on Industry, External Trade, Research and Energy (ITRE). Brussels-Luxembourg.

Council Regulation [2004]: Council Regulation (EC) No 139/2004 of 20 January 2004 On the Control of Concentrations between Undertakings. Offi cial Journal of the European Union, 1. 29.

Daveri, F. [2002]: The New Economy in Europe (1992–2001). IGIER Working Paper, n. 213. Dooley, J. J. [1998]: Unintended Consequences: Energy R&D in a Deregulated Energy Market. Energy

Policy, 26(7)., 547–55. o.Dooley, J. J. – Runci, P. J. [2000]: Developing Nations, Energy R&D, and the Provision of a Planetary

Public Good: A Long-Term Strategy for Addressing Climate Change. Journal of Environment and Development, 9(3)., 215–29. o.

Edmonds, J. – Dooley, J. J. – Wise, M. A. [1996]: Atmospheric Stabilization: The Role of Energy Technology. In: Walker, C. E. – Bloomfi eld, M. A. – Thorning, M. (eds) Climate Change Policy, Risk Prioritization, and United States Economic Growth. American Council for Capital Formation, Washington, DC. 71–94. o.

European Commission [1985]: Completing the Internal Market, White Paper, the Commission to the European Council, Milan, 28–29 June, COM(85) 310 fi nal.

European Commission [1999]: The Competitiveness of European Enterprises in the Face of Globalisation: How It Can Be Encouraged. COM (1998) 718 fi nal, Brussels, 12–19. o.

European Commission [2005a]: Key Tasks for future European Energy R&D. EC Directorate-General for Research Directorate J – Energy, Brussels.

European Commission [2005b]: Working together for growth and jobs: A new start for the Lisbon Strategy. Communication to the Spring European Council. Brussels, 02.02.2005 COM (2005) 24.

European Commission [2007a]: Monitoring Industrial Research: The 2007 EU R&D Investment Scoreboard. Offi ce for Offi cial Publications of the European Communities, Luxembourg.

European Commission [2007b]: An Energy Policy for Europe, Communication from the Commission to the European Council and the European Parliament. 10.1.2007, COM(2007) 1 fi nal, Brussels.

European Commission [2008a]: Monitoring Industrial Research: The 2008 EU R&D Investment Scoreboard. Offi ce for Offi cial Publications of the European Communities, Luxembourg.

105

European Commission [2008b] A European Economic Recovery Plan. Communication from the Commission to the European Council, 26.11.2008, COM(2008) 800 fi nal, Brussels.

European Commission [2009]: Monitoring Industrial Research: The 2009 EU R&D Investment Scoreboard. Offi ce for Offi cial Publications of the European Communities, Luxembourg.

European Council [2000] Lisbon European Council 23 and 24 March. Presidency Conclusions. European Council [2002] Barcelona European Council 15 and 16 March. Presidency Conclusions.European Patent Organisation [2007]: EPO Scenarios for the Future: How Might IP Regimes Evolve

by 2025? What Global Legitimacy Might Such Regimes Have? European Patent Organisation, Munich.

Genakos, Ch. – Valletti, T. [2008]: Testing the ’Waterbed’ Effect in Mobile Telephony. CEIS Tor Vergata Research Paper Series, Vol. 6., Issue 2., No. 110., január.

Goodell, J. [2007]: The Prophet of Climate Change: James Lovelock. Rolling Stone Magazine, novem-ber 1.

Grosse, O. – Sévi, B. [2005]: Déregulation et R&D dans le secteur énergetique européen, Cahier N° 05.07.59, Centre de Recherche en Economie et Droit de l’Energie, Montpellier.

Hall, B. H. – Jaffe, A. – Trajtenberg, M. [2000]: Market Value and Patent Citations: A First Look. NBER Working paper No. 7741., Cambridge, Mass.

Heald, P. J. [2003]: Mowing the Playing Field: Addressing Information Distortion and Asymmetry in the TRIPS Game. Minnesota Law Review, 88., 249. o.

Hirschey, M. – Richardson, V. J. [2004] Are Scientifi c Indicators of Patent Quality Useful to Investors? Journal of Empirical Finance, 11(1)., 91–107. o.

HM Treasury [2004]: Science and Innovation Investment Framework, 2004–2014. HM Stationery Offi ce, London.

IPCC [2007]: Intergovernmental Panel on Climate Change: Fourth Assessment Report. http://www.ipcc.ch.

Kammen, D. M. [2006]: The Rise of Renewable Energy. Scientifi c American, 295(3)., 86–93. o.Kammen, D. M. – Nemet, G. F. [2005]: Reversing the Incredible Shrinking Energy R&D Budget. Issues

in Science and Technology, 22(Fall)., 84–8. o.Karsai, Judit [2006]: Kockázati tőke európai szemmel: A kockázati és magántőkeipar másfél évtizedes

fejlődése Magyarországon és Kelet-Közép-Európában. Közgazdasági Szemle, LIII. évf., novem-ber, 1023–1051. o.

March, J. G. [1991]: Exploration and Exploitation in Organizational Learning. Organization Science, 10(1)., 71–87. o.

Masur, J. [2010]: Patent Infl ation. John M. Olin Law & Economics Working Paper No. 529 (2d Series).

Mc Morrow, K. – Röger, W. [2007]: An Analysis of EU Growth Trends, with A Particular Focus on Germany, France, Italy and the UK. National Institute Economic Review, No. 199., 82–98. o.

Michel, J. – Bettels, B. [2001] Patent Citation Analysis: A Closer Look at the Basic Input Data from Patent Search Reports. Scientometrics, 51(1)., 185–201. o.

Moore, K. A. [2004]: Worthless Patents. George Mason Law & Economics Research Paper, No. 04–29, George Mason University, Arlington, Va.

Munari, F. [2002]: The Effects of Privatization on Corporate R&D Units: Evidence from Italy and France. R&D Management, 32(3)., 223–32. o.

Munari, F. – Oriani, R. [2005]: Privatization and Economic Returns to R&D Investments. Industrial & Corporate Change, 14., 61–91. o.

Munari, F. – Roberts, E. B. – Sobrero, M. [2002]: Privatization Processes and the Redefi nition of Corporate R&D Boundaries. Research Policy, 31: 31–53.

Munari, F. – Sobrero, M. [2002]: The Effects of Privatization on R&D Investments and Productivity: An Empirical Analysis of European Firms. FEEM Working Paper, No. 64. Fondazione Enrico Mattei, Milan.

NAP Hungary [2008]: National Action Programme for Growth And Employment, 2008–2010 compiled for the European Union Lisbon Strategy. Budapest.

106

NRP Germany [2009]: National Reform Programme: Germany 2008–2010. Implementation and Progress Report. Berlin.

NRP Italy [2007]: Lisbon Strategy National Reform Programme: Second Implementation Report. Rome.

NRP POLAND [2005]: National Reform Programme for 2005–2008 to implement the Lisbon Strategy. First Annual Report adopted by the Council of Ministers on 27 December 2005. Warsaw.

NRP Poland [2006]: National Reform Programme for 2005–2008 to implement the Lisbon Strategy. First Annual Progress Report adopted by the Council of Ministers on 13 October 2006. Warsaw.

OECD [2008]: Reviews of Innovation Policy: Hungary. OECD, Paris.Oulton, N. [2001]: ICT and productivity growth in the United Kingdom. The Bank of England, Working

Paper Series. Parchomovsky, G. – Wagner, Polk R. [2005]: Patent Portfolios. University of Pennsylvania Law Review,

154(1)., (November) 1–77. o.PNR de Republique Française [2007]: Rapport de suivi 2007 du Programme National de Reforme,

2005–2008. Paris.Roberts, S. [2005]: Guide to Measuring the Information Society. Working Party on Indicators for the

Information Society. OECD, Paris.Sandholtz, W. – Zysman, J.[1989]: 1992: The Recasting European Bargain. World Politics, Vol. 42., No.

1., 113–120. o.Sapir Report [2003]: An Agenda for a Growing Europe: Making the EU Economic System Deliver.

Report of an Independent High-Level Study Group chaired by André Sapir.Sterlacchini, A. [2006]: The R&D Drop in European Utilities: Should We Care about It? DRUID

Working paper, No. 06–19.Sterlacchini, A. [2007]: Minding the R&D Drop of European Utilities: Relevance, Explanations,

Remedies. Paper presented at the International Conference on Innovation and Competition in the New Economy, May 4–5, Milan. 1–18. o.

Stern, N. [2007]: The Economics of Climate Change: The Stern Review. Cambridge University Press, Cambridge.

Stone Sweet, A. – Sandholtz, W. [1997]: European Integration and Supranational Governance. Journal of European Public Policy, 4(3)., 297–317. o.

Thatcher, M. [2001]: The Commission and national governments as partners: EC regulatory expansion in telecommunications 1979–2000. Journal of European Public Policy, 8., 4., 558–84. o.

Vijselaar, F. – Alberts, R.[2002]: New Technologies and Productivity Growth in the Euro Area. ECB Working Paper No. 122. Frankfurt am Main.

Yu, P. K. [2006]: TRIPs and Its Discontents. Marquette Intellectual Property Law Review, 10(2)., 369–410. o.

107

Külgazdaság, LV. évf., 2011. március–április (107–113. o.)

Káldyné Esze Magdolna – Kruppa Éva – Ferkelt Balázs – Takács Gábor:

Integrálódó Európa II.

Hatáskörök, politikákPerfekt, Budapest, 2010, 416 o.

Az európai integrációval foglalkozó hazai szakirodalom egyik legnagyobb hiányosságát pótolta az Integrálódó Európa II. című könyv. Magyarország európai uniós csatlakozását követően még a szakképzettek körében is hiányosság tapasztal-ható az Európai Unió egyes szakpolitikáira vonatkozó ismeretek terén, ezért a tan-könyv jelentős mértékben elősegítheti nemcsak a közösségi politikák eddigieknél jobb értelmezését, hanem egyúttal megvilágíthatja az EU-integráció működésében és szervezetében a lisszaboni szerződés hatályba lépésével bekövetkezett fontosabb változásokat is.

Az Integrálódó Európa I. (Szerződések, folyamatok, intézmények) kötet folyta-tásának tekinthető műben a szerzők az Európai Unió szakpolitikáinak kérdéskörével foglalkoznak részletesen.

A könyv egyik legfőbb pozitívuma, hogy a jelenleg hatályos lisszaboni szerző-dés alapján tárgyalja az egyes uniós közösségi politikák szervezeti céljait, alapelveit, valamint működésüket. A 2009. december 1-jén hatályba lépett lisszaboni szerződés fő érdeme, hogy egyértelművé teszi az Európai Unió és a tagállamok által gyakorolt hatásköröket. A szerződés rendelkezéseinek megfelelően vannak olyan területek, amelyek kizárólagosan az Európai Unió hatáskörébe tartoznak (például: közös keres-kedelempolitika, monetáris politika az eurózóna tagjai tekintetében, illetve verseny-politika). Más esetben a politikaformálás megoszlik az unió és a tagállamok között: például az egységes belső piac, a közlekedés és a kohéziós politika esetében. Végül vannak olyan szakterületek, amelyek esetében a döntéshozatal a tagállamok kezében

108

van, és az unió hatásköre támogatásra, összehangolásra és kiegészítő intézkedések meghozatalára terjed ki (például: oktatáspolitika, szakképzés és ifjúságpolitika).

Kiemelendő, hogy a könyvben külön elemzik az ún. speciálisan szabályozott po-litikaterületeket (például: a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika, a kül- és biztonság-politika, valamint különleges szabályozás vonatkozik a fejlesztési együttműködésre és a humanitárius segítségnyújtásra).

A könyv szerkezetileg tizennyolc fejezetre tagolódik. Az egyes fejezetek logiku-san épülnek egymásra.

Az első fejezet (szerzője: Káldyné Esze Magdolna) az Európai Unió és a tagál-lamok hatásköreinek rendszerét tekinti át az alapító szerződésektől egészen a lissza-boni szerződésig. Hangsúlyozza a döntéshozatal során a hatáskörök átruházásának, az arányosságnak és a szubszidiaritás elvének érvényesülését. Kiemeli, hogy a kül- és biztonságpolitika, valamint a foglalkoztatás- és gazdaságpolitika területére külön szabályozás vonatkozik. A közös kül- és biztonságpolitika továbbra is kormányközi keretek között működik, és konszenzusos döntéshozatal érvényesül. A gazdaság- és foglalkoztatáspolitika összehangolása érdekében a Tanács intézkedéseket fogadhat el, ennek végrehajtását azonban a tagállamokra bízza.

A mű második fejezete (szerzője: Káldyné Esze Magdolna) az Európai Unió kül-gazdasági kapcsolatrendszerével foglalkozik. A szerző helyesen rámutat arra, hogy a külkapcsolatok ma már több pillérre épülnek és kiterjednek olyan területekre, mint például a közös kereskedelempolitika, a szomszédságpolitika, a fejlődő országok se-gítését szolgáló fejlesztési együttműködés, a humanitárius segítségnyújtás, továbbá az egyes szakterületekre (műszaki, tudományos együttműködés) vonatkozó megál-lapodások. A fejezet a közös kereskedelempolitika eszközeit, belső és kapcsolódási pontjait is részletesen megvizsgálja. Ezt követően a szerző a társulási típusú szerző-déseket csoportosítja, annak főbb fajtáit mutatja be. Rámutat arra, hogy az Európai Uniónak a távol-keleti térséggel (Kína, Japán) fenntartott kapcsolatai az EU alapvető gazdasági-politikai és kereskedelmi érdekei közé tartoznak, kiemeli az együttműkö-dés főbb területeit és annak problémáit.

A könyv harmadik fejezete (szerzője: Káldyné Esze Magdolna) a közösségi versenypolitika alapelveivel és annak szabályozásával foglalkozik. A tisztességes verseny feltételeinek megteremtése és a piaci szereplők magatartásának megfelelő szabályozása előfeltétele a négy szabadság elve megvalósulásának. Az integráció keretében a tagállamok maguk is versenytorzító tényezőként léphetnek fel, ezért a közösségi szinten kialakított versenypolitikai szabályozás a hagyományos kerete-ken túl az állami támogatások kérdéskörét is magába foglalja. A szerző részletesen tárgyalja a versenykorlátozó megállapodások és a gazdasági erőfölénnyel való visz-szaélés tilalmát, valamint a vállalati fúziókra és köztulajdonban lévő vállalkozások-ra, továbbá az állami támogatásokra vonatkozó szabályozást. A fejezet pozitívuma, hogy nem szorítkozik kizárólag az elméleti háttér ismertetésére, hanem jogeseteken keresztül mutatja be a versenypolitika megvalósulását a gyakorlatban. A fejezetben

109

érdemes lett volna ismertetni az Európai Bizottság 2009. január 22-én megjelent közleményét, amely az állami támogatások nyújtására vonatkozó kiegészítő, ideig-lenes intézkedésekről szól.

A Ferkelt Balázs főiskolai docens által írt közös monetáris politikáról szó-ló negyedik fejezet a Gazdasági és Monetáris Unió megvalósulásának folyamatát, a monetáris politika eszköztárát és intézményrendszerét, továbbá a közös pénz elő-nyeit és hátrányait vizsgálja. A fejezet pozitívuma, hogy részletesen értékeli az ún. maastrichti konvergenciakritériumokat, rámutatva annak hiányosságaira. Kiemelen-dő, hogy a szerző négy tényezőn keresztül elemzi az euró első tíz évét (árstabili-tás, irányadó kamatláb alakulása, árfolyamváltozás, valamint az euró nemzetközi szerepe). Hangsúlyozza, hogy a kelet-közép-európai EU-tagállamoknak be kell ve-zetniük az eurót és törekedniük kell a konvergenciakritériumok betartására. A szer-ző Magyarország euróövezeti tagsága mellett úgy foglal állást, hogy hazánk az ún. maastrichti konvergenciakritériumokat legkorábban 2012-ben teljesítheti.

Az ötödik fejezet szerzője, Káldyné Esze Magdolna jól érzékelteti, hogy az európai integráció fejlődése szempontjából döntő fontosságú az egységes belső piac megvalósítása, még akkor is, ha azt a lisszaboni szerződés a megosztott hatáskörbe tartozó politikák közé sorolja. A fejezet rávilágít arra, hogy az egységes belső piac a mai napig nem tekinthető teljesnek, mivel megvalósításának útjában számos aka-dály (adminisztratív szabályok, tagállamonként eltérő adópolitika) áll. Az egységes belső piac megvalósítását akadályozza még a munkaerő alacsony mobilitása (2%), a munkaerőpiacot és a szolgáltatások piacát szabályozó joganyag hiányossága, to-vábbá a munka termelékenységében és innovációban való lemaradás a főbb ver-senytársakhoz (USA, Japán és Délkelet-Ázsia) képest. Az EU 2020 stratégiája ezért kiemelt fi gyelmet fordít a belső piac teljes megvalósítására és az abban rejlő lehető-ségek kihasználására.

A szociálpolitikával foglalkozó hatodik fejezet (szerzője: Káldyné Esze Magdol-na) célja az európai szociálpolitika sajátosságainak és alapelveinek a bemutatása. Részletesen foglalkozik a szociálpolitikai szabályozás kérdéskörével, az európai szo-ciális modell kialakulásával, továbbá a különböző érdekképviseleti szervek szociál-politikai célok megvalósításában játszott szerepével. A fejezet jobb áttekintését szol-gálja a munkavállalók alapvető jogairól szóló Szociális Charta és az Európai Unió Alapjogi Chartájáról készített táblázat.

Az Európai Unió jövőbeli fejlődése szempontjából kiemelkedő fontosságú te-rület a gazdasági, társadalmi és területi kohézió. A hetedik fejezet szerzőjének (Kruppa Éva) fő törekvése az Európai Unió kohéziós politikájának a vizsgálata el-sősorban a régiók és országok területi egyenlőtlenségeinek, valamint a 2007 és 2013 közötti programozási időszaknak a fi gyelembevételével. Örvendetes, hogy a fejezet kitér a kohéziós politika céljai, eszközei és pénzügyi forrásai mellett a programozás és a végrehajtás folyamatának ismertetésére, továbbá a gazdasági-társadalmi kohé-zió Magyarországra vonatkozó hatásaira is. Emellett a szerző fontos szempontnak

110

tekintette a kohéziós politikát érintő olyan főbb kihívások bemutatását, mint például a demográfi ai helyzet és a klímaváltozás.

A nyolcadik fejezet (szerzője: Kruppa Éva) az Európai Unió egyik legbonyo-lultabb politikájával, a közös mezőgazdasági és halászati politikával foglalkozik. Az agrárpolitika alapvető jellemzőinek vizsgálata mellett hangsúlyosan szerepel az agrárpolitika megreformálásának és jövőjének a kérdésköre, így a szerző bemu-tatja az ún. „Health Check”1 jellemzőit is. A fejezet egyben rávilágít a közös mező-gazdasági politikát érintő főbb kihívásokra és vitákra. A szerző részletesen áttekinti a magyar agrárszektor főbb sajátosságait, majd kitér a Közös Agrárpolitika (KAP) Magyarországra vonatkozó hatásaira és az új támogatási rendszer bevezetése kap-csán kialakult nehézségekre. A reformfolyamat következetes továbbvitelének nél-külözhetetlen eszköze az integrált vidékfejlesztési politika, amely egyaránt szolgál-ja a környezeti értékek és a versenyképesség megőrzését.

A könyv kilencedik fejezete (szerzője: Takács Gábor) az Európai Unió környe-zeti politikáját helyezi vizsgálódásának középpontjába. A környezetpolitika jobb áttekinthetőségét szolgálja a környezetvédelmi politika fejlődéstörténetének négy főbb szakaszra bontása és a különböző környezetvédelmi akcióprogramok részle-tes értékelése, továbbá a jogi szabályozás eszközrendszerének ismertetése. A fejezet egyúttal rámutat arra, hogy a környezeti összefüggések és hatások fi gyelembevétele döntő fontosságú horizontális szemponttá vált. Megerősíti azt a felismerést, hogy a gazdasági integráció végső célja nem lehet csupán a gazdasági növekedés, hanem tekintettel kell lennie a fenntartható fejlődésre és a környezetvédelmi követelmé-nyekre. A környezetvédelmi politika jelentőségét jól mutatja, hogy az elmúlt három évtizedben szinte valamennyi területre (például: természetvédelem, vízvédelem, levegővédelem és hulladékgazdálkodás) kiterjedő, több száz jogi aktusból álló sza-bályozást alakítottak ki.

Az egységes belső piac működéséhez szervesen kapcsolódik a fogyasztóvédelmi politika, amely hozzájárul a tisztességes piaci verseny megvalósulásához és megerő-síti a vállalatok belső piaci helyzetét. A tizedik fejezet célja (szerzője: Káldyné Esze Magdolna) az unió fogyasztóvédelmi politikájának és a fogyasztóvédelmi politiká-ban az ezredfordulót követően bekövetkezett fontosabb változásoknak az elemzése. A szerző kitér a fogyasztóvédelem jogi szabályozására és a fogyasztóvédelmet szol-gáló legfontosabb intézmények bemutatására.

Az áruk és a munkaerő (személyek) szabad mozgása szempontjából döntő fon-tosságú területtel, a közös közlekedéspolitikával a könyv tizenegyedik fejezete (szer-zője: Ferkelt Balázs) foglalkozik. A fejezet a közös közlekedéspolitika fejlődését tekinti át az ún. Schaus-memorandum elfogadásától egészen az Európai Bizottság által 2009 júniusában kiadott közlekedéspolitikát érintő dokumentumig. A szerző

1 A „Health Check” a közös agrárpolitikában 2003 óta végbement főbb változásokat és az éghaj-latváltozás, valamint a mezőgazdasági piacok globalizációjának közös mezőgazdasági politikára gya-korolt hatásait vizsgálta.

111

kiemelten kezeli az Európai Bizottság által 2001-ben kiadott Fehér Könyv közleke-déspolitikára vonatkozó elemeinek és a transzeurópai hálózatok (Trans-European Networks – TEN) kérdéskörének vizsgálatát.

Az Európai Unió energiapolitikájáról szóló tizenkettedik fejezetben (szerzője: Takács Gábor) a hangsúly az EU energiapiaci jellemzőinek elemzésére és az ener-giapolitika fejlődésének értékelésére irányul. A fejezetben szorosan összekapcsoló-dik egymással az ellátásbiztonság, az energiahatékonyság és a klímaváltozás elleni harc kérdése. A közösségi szintű energiapolitika kialakítását az 1970-es évek ener-giaár-robbanásai, valamint az egységes belső piac kiteljesítésének programja (valós versenyen alapuló villamosenergia- és földgázpiac kialakítása) tették szükségessé. Az energiapolitikáról szóló rész részletesen vizsgálja az energetikai piacon végbe-menő liberalizációs törekvéseket (villamosenergia-szektor, gázszektor). A szerző helyesen érvel amellett, hogy az energiafelhasználás kérdésköre a globális felmele-gedés és klímaváltozás elleni küzdelem témaköréhez kötődik. Ennek keretében ke-rül sor az Európai Bizottság által meghirdetett ún. „20-20-20”2 célok ismertetésére. Az energetika szempontjából nélkülözhetetlen a szállítóhálózatok kiépítése, az ener-giafüggőség csökkentése és az ellátásbiztonság megteremtése, amelyet a 2009. de-cember 1-jén hatályba lépett lisszaboni szerződés is prioritásnak tekint.

A kormányközi keretek alapján működő bel- és igazságügyi együttműködés-sel a könyv tizenharmadik fejezete (szerzője: Káldyné Esze Magdolna) foglalkozik. A bel- és igazságügyi együttműködés megerősítése a hidegháborút követő világ-politikai környezetben bekövetkezett változásokkal (a globalizáció felgyorsulása, a nemzetközi terrorizmus, a szervezett bűnözés és az illegális bevándorlás elter-jedése) magyarázható. A bel- és igazságügyi együttműködés a maastrichti szer-ződés rendelkezéseinek megfelelően kormányközi alapokon nyugodott, azonban a szerződés által előirányzott politikai unió programjának megfelelően közösségi joggá vált, az unió pedig egyre szélesebb hatáskört szerzett ezen a területen. A fe-jezet hangsúlyozza, hogy a bel- és igazságügyi együttműködés során a tagállamok között létrejött érdekazonosság miatt vált szükségessé e politikák harmonizációja. A szerző átfogóan bemutatja a schengeni joganyaggal elindított együttműködést, a maastrichti és amszterdami, valamint a nizzai és a lisszaboni szerződés bel- és igazságügyi együttműködést érintő főbb rendelkezéseit. Nagy fi gyelmet kap a hágai és tamperei intézkedéscsomag ismertetése, a menekültügyi és bevándorláspolitika, továbbá a polgári és büntetőügyekben kialakult igazságügyi és rendőrségi együtt-működés értékelése is.

A tizennegyedik fejezet középpontjában az Európai Unió versenyképességét meghatározó kutatási és technológiafejlesztési politikájának vizsgálata áll. A szer-ző (Kruppa Éva) a kutatás-fejlesztési keretprogramokat a lisszaboni stratégia kér-

2 Az EU vállalta, hogy 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20 százalékkal csök-kenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát 20 százalékra növeli, és az energiahatékonyságot 20 százalékkal javítja.

112

déskörének összekapcsolásával mutatja be. Ismerteti a hetedik kutatás-fejlesztési ke-retprogram és az EU 2020 dokumentumának innovációt érintő elemeit. A jelenlegi világgazdasági válságból való kiutat az innovatív vállalatok és a kutatás-fejlesztés támogatása jelentheti, nem pedig a protekcionizmus és az ún. hanyatló iparágak tá-mogatása. E célok megvalósítása érdekében szükség lenne a kutatói mobilitás útjában álló akadályok lebontására, a kutatási tevékenységek megfelelő mértékű fi nanszíro-zására, a regionális és nemzeti kutatási programok európai szintű koordinációjára, valamint a kutatóintézetek, egyetemek és a vállalati szektor jobb együttműködésére.

A Káldyné Esze Magdolna által írt, az unió fejlesztési együttműködéséről és a humanitárius segítségnyújtásáról szóló tizenötödik fejezet célja e politika céljai-nak, eszközeinek, valamint gyakorlati megvalósulásának ismertetése. A szerző ki-emeli, hogy a fejlesztési együttműködés kiterjed a harmadik országokkal folytatott gazdasági, pénzügyi és műszaki együttműködés, továbbá a humanitárius segítség-nyújtás területére.

A könyv tizenhatodik fejezete (szerző: Ferkelt Balázs) az EU gazdaság- és fog-lalkoztatáspolitikájának kérdéskörének értékelésével foglalkozik. A szerző hangsú-lyozza, hogy e két politikaterület a tagállamok közötti laza együttműködésen alapul (nyitott koordináció elve). Ennek megfelelően az unió intézkedéseket hoz a tagál-lamok gazdaság- és foglalkoztatáspolitikájának összehangolása céljából és meghatá-rozza az e politikákra vonatkozó iránymutatásokat. Örvendetes, hogy a fejezet kitér a gazdaságpolitikai célkitűzések és eszköztárak mellett a közösségi szintű foglal-koztatáspolitika fontosabb állomásainak (esseni következtetések, amszterdami szer-ződés, luxemburgi folyamat, továbbá a lisszaboni stratégia), valamint az Európai Unió munkaerő-piaci helyzetének az elemzésére is. Egyúttal feltárja az EU munka-erő-piacának hiányosságait is.

A közös kül- és biztonságpolitika értékelését tartalmazó tizenhetedik fejezet fő törekvése (szerzője: Káldyné Esze Magdolna) a közös kül- és biztonságpolitika te-rén kialakuló együttműködés eredetének, tartalmának és fejlődésének a bemutatása. A szerző ismerteti a lisszaboni szerződés kül- és biztonság-, valamint védelempoliti-kát érintő rendelkezéseit, a döntéshozatal menetét, továbbá e kormányközi alapokon működő politikák egyedi jellegét. Kiemeli, hogy a lisszaboni szerződés rendelkezé-sei értelmében a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó szabályok továbbra is az EU-szerződésben, a többi politikától elkülönítve találhatók (EUSz, 2. fejezet, 1–2. szakaszok, 23–46. cikkek). A fejezet előnye, hogy igyekszik megvilágítani a közös kül- és biztonságpolitika terén fennálló nehézségeket (tagállamok eltérő nemzeti érdekei a külpolitikában, összetett intézményrendszer és döntéshozatal), amelyek megakadályozzák, hogy az Európai Unió egységesen lépjen fel a nemzetközi politi-kában. Ugyanakkor a nemzetközi kérdésekben szükség lenne az Európai Unió részé-ről egységes álláspont és közös fellépés kialakítására, hogy az EU globális szereplő-ként jelenjen meg a világpolitikában. Erre a lisszaboni szerződés hatályba lépésével már kedvezőbb keretek teremtődtek meg.

113

A mű utolsó, tizennyolcadik fejezete (szerzője: Kruppa Éva) az Európai Unió ver-senyképességét meghatározó oktatási, szakképzési, valamint ifjúsági politikájának értékelésével foglalkozik. A tudományos-technológiai változások miatt az ismeret-anyag állandó megújítására van szükség. A fejezet szerzője megerősíti, hogy az EU versenyképességének megőrzése nagymértékben függ a humán tőke minőségétől és az oktatás színvonalától. A szakképzés terén a legfontosabb feladat a szakképzés minőségének javítása mellett a szakképzési rendszerek európai szintű átjárhatósá-gának biztosítása. A fejezet az oktatáspolitika kérdéskörének vizsgálatát összekap-csolja a lisszaboni stratégia és a bolognai, valamint a koppenhágai folyamat bemu-tatásával. A fejezet részletesen foglalkozik a közösség által kezdeményezett oktatási programokkal (Comenius, Erasmus, Leonardo da Vinci, Grundtvig, Jean Monnet akcióprogram), amelyek a tagországok közötti együttműködést, az oktatási rend-szerek szerkezeti és tartalmi közeledését közvetett módon elősegíthetik. A fejezetet az EU „Fiatalok lendületben” elnevezésű, 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó programjának és az európai oktatás-szakképzés 2020-ig tartó stratégiai célkitűzé-seinek ismertetése zárja.

Összességében véve elmondható, hogy az Integrálódó Európa II. a közösségi politikákkal kapcsolatos szakterület egyik legátfogóbb hazai munkájának tekinthe-tő. A tizennyolc különböző szakpolitikát érintő fejezet egységes és logikus szer-kezetet alkot. A munka nagy pozitívuma, hogy minden egyes fejezetben ismerte-tik a lisszaboni szerződés egyes közösségi politikákat érintő azon rendelkezéseit, amelyek meghatározó fontosságúak az integráció jövőbeli fejlődése szempontjából. A könyvben a fogalmak pontos meghatározása mellett a különféle ábrák és tábláza-tok, valamint az egyes fejezetek végén szereplő ellenőrző kérdések elősegítik a jobb érthetőséget. A felhasznált irodalomjegyzék alapján megállapítható, hogy a szerzők a releváns hazai és nemzetközi szakirodalom mellett saját oktatási tapasztalataikat is szervesen beépítették a műbe, amelyben az elméleti és a gyakorlati ismeretek mind-végig szorosan összekapcsolódnak egymással.

A könyv multidiszciplináris (közgazdasági, jogi és nemzetközi kapcsolatok) megközelítésével nemcsak a hazai jogi és közgazdász, illetve nemzetközi tanulmá-nyok képzés hallgatói számára hasznos, hanem az Európai Unió szakpolitikái iránt érdeklődők, egyetemi oktatók és kutatók számára is.

Domonkos Endre

Domonkos Endre, a Budapesti Gazdasági Főiskola, Külkereskedelmi Kar, Külgazdasági és EU-intézeti Tanszékének tanársegédje. E-mail cím: Endre.Domonkos@kkfk.bgf.hu

114

Brief Summary of the Articles

Economic Analyses in Spring 2011

In springtime every year economic research institutes and other institutions publish their analysis about the performance of the previous year, as well as their forecasts. The press usually informs only about the most important economic data and about the analysis in a few words, the detailed studies prepared by the institutions do not reach those who are interested. This is the reason why since 2001 we have been publishing short summaries of the reports and prognoses made by research institutes. These analyses sum up the consequences of the deepening fi nancial and economic crises. The analyses present the different evaluations of future uncertainties which are connected to the performance of the new government.

Changing position of the foreign capital in the interwar Hungary

TAMÁS RÉTI

Interwar years brought about signifi cant changes in the international position of the Hungarian economy. After the dissolution of the monarchy, Hungary managed to create an independent economy, genuine monetary system and sovereign national currency. As a looser in the fi rst world war, Hungary suffered serious losses in the size of its territory and population. In comparison to the prewar situation, the share of the foreign direct investment in the total investment declined but ratio of the foreign loans got an increase. Besides this, anglo-saxon countries and other west-european states managed to profi t from their adavantagous situation and increased capital shares in the Hungarian joint stock companies. Meanwhile, Austrian and German capital positions were decreasing. Foreign direct investments played an important role in certain strategic areas: electrical industries, manufacturing of transportation equipment, oil, coal, bauxit mining, consumer good industries and banking. In the early 1930, the world economic crisis hit the Hungarian economy which was rather vulnerable due to its openness, middle-income level and poor capital accumulation. As a result of the worsening international market conditions and the too ambitious credit-taking policy, Hungary got into foreign debt crisis. It had to suspend debt servicing, and introduced state control over foreign exchange and foreign trade. Former lender countries were turning away and cancelling future investment positions. Hungarian governments were using protectionist measures and means of economic nationalism. Western investors were losing their interest as a result of deteriorating investment climate. Germany’s

115

takeover of occupied countries’s assets, Germany’s rising share in Hungarian foreign trade, Hungarian governments’ policy to restrict operations of western-owned fi rms have led to growing international isolation.

Fiscal rules in EU member states

ISTVÁN BENCZES

Right from the very beginning, the Maastricht criteria on fi scal defi cit and debt have proved to be a controversial cornerstone in the fi scal framework of the European Economic and Monetary Union. Yet, member states of the EU (both within and outside of the EMU) have shown an immense interest in adopting numerical constraints on the national level without hesitation. The main argument for the introduction of national fi scal rules was mostly to strengthen the accountability and credibility of national fi scal policy-making. The paper, however, claims that a relatively large portion of national rules were adopted only after the start of deceleration of the debt-to-GDP ratios. Accordingly, national rules were hardly the sole triggering factors of maintaining fi scal discipline; rather, they served as the key elements of a comprehensive reform package of public budgeting. It can be safely argued, therefore, that countries decide to adopt fi scal rules not because they wish to stop fi scal profl igacy in the future, but because they want to explicitly signal their strong commitment to fi scal discipline.

Knowledge Makers? The Role of the European Governments and the Large European Corporations in Knowledge Production and Dissemination

LÁSZLÓ FEKETE – ZSOLT BODA

Knowledge matters in the offi cial declarations of the political bodies of the European Union and the European governments as well as the mission statements of large European corporations. Although, these public statements – like „[k]nowledge and innovation are the beating heart of European growth,” – do not necessarily bring about the reorientation of the national research and development policy of the EU member states, or the redeployment of the budgetary priorities of large corporations. The public and private efforts of building a knowledge-based economy and society steadily fall short of what were agreed in Lisbon and Barcelona in 2000 and 2002. Despite a few EU member states’ impressive fi gures – for example, Sweden, Finland and Austria – public R&D expenditures have remained stagnant in the majority of the EU member states. As a result of misguided economic and R&D policies, the gap between the EU member states and their global competitors widened further in the last decade.

Konjunktúrajelentés: a világgazdaság és a magyar gazdaság helyzete és kilátásaiA magyar, a közép- és délkelet-európai országok, illetve a világgazdaság aktuális folyamatainak át-tekintése, rövidtávú előrejelzés (az adott naptári és a következő évre) szöveges, táblázatos, grafi kus formában. Évente 4 alkalommal jelenik meg, terjedelme: 80-90 oldal. Fontosabb elemzési területek és jelzőszámok: GDP, fogyasztás, beruházás, külkereskedelem indikátorai, munkaerőpiaci, bér- és jövedelmi mutatók, termelési- és árindexek, kamatok, árfolyamok, makroegyensúlyi mutatók (ál-lamháztartás, fi zetési mérleg). A kiadvány éves előfi zetési díja magánszemélyeknek és vállalatoknak 200 000 Ft, felsőoktatási intézmények könyvtárai és hallgatói részére 40 000 Ft.

Középtávú makrogazdasági előrejelzés (EcoTrend)A középtávú vállalati tervezéshez szükséges legfontosabb mutatókra (GDP, infl áció, árfolyamok, ka-matok, bérek, lakossági fogyasztás, beruházás, foglalkoztatás és munkanélküliség, makroegyensúlyi jelzőszámok) ad előrejelzést az adott naptári évre, illetve a következő 4 évre. Évente 3 alkalommal jelenik meg, előfi zetési díja 600 000 Ft/év.

Economic Trends in Eastern EuropeÉvente 3 alkalommal, angolul megjelenő kiadvány a magyar, a közép- és a kelet-európai gazdaságok fő folyamatairól, rövidtávú előrejelzéssel. Terjedelme: 50-60 oldal. Elemzési területei és jelzőszámai a Konjunktúrajelentéshez illeszkedik. A kiadvány magánszemélyek és vállalatok részére évi 160 000 Ft-ért, felsőoktatási intézmények könyvtárai és hallgatói részére évi 40 000 Ft-ért rendelhető meg.

KonjunktúratesztÉvente 4 alkalommal a feldolgozóipari vállalatok körben végzett kérdőíves felmérés, amely a vállala-tok helyzetértékeléséről, termeléséről, kapacitás-kihasználtságáról, rendelésállományáról, foglalkoz-tatási, beruházási szándékairól tájékoztat és ad rövid távú előrejelzést.. A kiadvány előfi zetési díja évi 30 000 Ft.

KOPINT-TÁRKI csomagA csomag valamennyi kiadvány minden egyes számához hozzáférést biztosít, ezáltal a Megren-delő átfogó képet kaphat a magyar és a világgazdaság aktuális állapotáról és várható alakulásáról, kedvezményes áron. Emellett ingyenes jogosultságot nyújt havonta frissített, magyar és angol nyelvű táblázatos prognózisunkhoz (a fő mutatószámokról az adott, illetve a következő évre). A frissítéseket elektronikus és nyomtatott formában is eljuttatjuk Önhöz. A csomag kedvezményes éves előfi zetési díja 900 000 Ft.

Gazdaságkutatással és előrejelzéssel kapcsolatos kiadványaink

Késziti: a KOPINT-TÁRKI Zrt. és a KOPINT Konjunktúra Kutatási Alapitvány

KOPINT-TÁRKI Konjunktúrakutatási Intézet Zrt.

1112 Budapest, Budaörsi út. 45.1518 Budapest, Pf. 71.

Telefon: 309-2695Fax: 309-2647

E-mail: info@kopint-tarki.huwww.kopint-tarki.hu

A KOPINT-TÁRKI közgazdasági elemzéseiről, a magyar és az új EU-tagországokat, illetve a délkelet-európai országokat illető rö-vid- és középtávú előrejelzéseiről is közismert kutatóintézet. Ku-tatócsapata a KOPINT-DATORG-ból vált ki 2007. március 1-jén, és folytatja a KOPINT-ban több évtizede megszokott színvnalú elemzőmunkát. Változatlan formában és tartalommal megjelenteti korábbi kiadványait.

Megrendelhető kiadványaink a következők:

MEGR ENDELŐLAPAlulírott, megrendelem a KOPINT-TÁRKI alábbi kiadványait:

Konjunktúrajelentés q magánszemélyeknek és vállalatoknak egy évre 200 000 Ft q egyetemi és főiskolai könyvtáraknak egy évre 40 000 Ft A konjunktúrajelentés példányonkénti ára 80 000 Ft,

Középtávú előrejelzés: q egy évre 600 000 Ft(EcoTrend) Az EcoTrend ára példányonként 430 000 Ft

Economic Trends q magánszemélyeknek és vállalatoknak egy évre 160 000 Ftin Eastern Europe q egyetemi és főiskolai könyvtáraknak egy évre 40 000 Ft Az Economic Trends példányonkénti ára 80 000 Ft

Konjunktúrateszt q egy évre 30 000 Ft A Konjunktúrateszt példányonkénti ára 10 000 Ft,.

KOPINT-TÁRKI csomag q Konjunktúrajelentés, Középtávú előrejelzés (Ecotrend), az Economic Trends in Eastern Europe, a Konjunktúrateszt minden példánya + havonta frissített táblázatos makrogazda-sági előrejelzés, rövid kommentárral. A csomag megren delői számára az EcoTrend további, 2 indikátor előrejelzésével bő-víthető.

Előfi zetés egy évre 900 000 Ft

Megrendelő neve: ..................................................................................................................................

Megrendelő címe: ..................................................................................................................................

Kapcsolattartó neve: .............................................................................................................................

Telefon: ...................................... Fax: ...................................... E-mail: ............................................

Fizetési mód: q átutalással (a megrendelőlap visszaküldése után, számlánk alapján) Raiffeisen Bank 12001008-00147158-00100007 HUF q Készpénzzel, a KOPINT-TÁRKI irodában

........................................................................ Dátum

........................................................................cégszerű aláírás

P.H.

A KOPINT Konjunktúra Kutatási Alapítvány, a Külgazdaság c. folyóirat kiadója az alábbi kéréssel fordul a szakma képviselőihez, illetve a

LAP OLVASÓIHOZ:

2010. évi személyi jövedelemadójának 1%-át fordítsaa közgazdasági kutatás, illetve a Külgazdaság folyóirat támogatására.

Adóbevallásánál kedvezményezettként jelölje meg aKOPINT Konjunktúra Kutatási Alapítványt.

Adószámunk: 19659963-2-42Számlavezető bank, számlaszám:

CIB Bank Zrt., 11100104-19659963-10000001Az alapítvány székhelye: 1065. Bp. Nagymező utca 37–39.

Az alapítványt a KOPINT-DATORG Rt. hozta létre 1991-ben, 2001 óta közhasznú alapítványként működik és az Alapító okiratban rögzített tevékenységi körben az alábbi feladatokat látja el:

Ösztöndíjak, pályadíjak odaítéléséveI a közgazdasági kutatást, kutatókat támogatja.• Kutatói pályára készülő egyetemistáknak ösztöndíjat ad.• Biztosítja a Külgazdaság szakmai folyóirat működési feltételeit.• Rendszeresen pályázik nemzetközi kutatási pénzekért, pótlólagos forrásokat teremtve • a közgazdasági kutatás számára.Hozzájárul diákok, kutatók nemzetközi tanulmányainak fi nanszírozásához.• Közgazdasági könyvek megjelentetését fi nanszírozza.• Az alapítvány fenntartója a KOPINT-DATORG Gazdaságfejlesztési Szakközép-• iskolának, amely érettségizett fi ataloknak nyújt szakirányú képzést

A felajánlásokat az alapítvány a fenti célokra kívánja fordítani, s a törvényben előírt kötelezettségénél fogva az adományokkal a nyilvánosság előtt el fog számolni.

Tevékenységünkről bővebb információt nyújt az alapítvány honlapja, amelynek címe: www.kopintalapitvany.hu

Minden további kérdésére szívesen válaszolunk.

Nagy Katalinügyvezető igazgató

katalin.nagy@found.datanet.hu309-2644

Palócz Évakurátor

palocz@kopint-tarki.hu309-2695

Rendelkező nyilatkozat a befi zetett adó 1 százalékárólA kedvezményezett adószáma: 19659963-2-42A kedvezményezett neve: KOPINT Konjunktúra Kutatási AlapítványA kedvezményezett székhelye: 1065. Bp. Nagymező utca 37–39.

JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4 31

Az európai jog versenykorlátozásokra vonat-kozó szabályainak fejlődése –

A decentralizációtól a közgazdasági megközelítésen át a magánjogi jogérvényesítésig

JÜRGEN BASEDOW

A cikk a szerzőnek a Bécsi Egyetem (Universität Wien) által szervezett „Tagung zum Thema Wettbewerbsrecht 2008/2009” című konferencián 2008. november 27-én el-hangzott előadásanyagának bővített változata. (Eredeti címe: Entwicklungslinien des Europäischen Rechts der Wettbewerbsbeschränkungen – Von der Dezentralisierung über die Ökonomisierung zur privaten Durchsetzung.) A cikk első része az európai versenyjog fejlődését tekinti át vázlatosan a kezdetektől napjainkig, míg a második rész a közgazdasági megközelítés (more economic approach) alkalmazását veszi górcső alá.*Journal of Economic Literature (JEL) kód: K – Law and Economics, K21 – Antitrust Law, L4 – Antitrust Issues and Policies.

Jogi mellékletVERSENYPOLITIKA

ÉS VERSENYKÉPESSÉG

* A cikket fordította: Czigler Dezső Tamás (tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, e-mail cím: tczigler@jog.mta.hu) és Vörös Imre (igazgatóhelyettes, kutató profesz-szor, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, e-mail cím: voros44@gmail.com)

Basedow, Jürgen, igazgató, Max-Planck-Institut für ausländisches und internationales Privatrecht, Hamburg, Mittelweg 187. 20148 Hamburg. Email: basedow@mpipriv.de

A rovat cikkei a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának támogatásával jelennek meg.

32 JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4

I. Bevezetés: Az európai kartelljog fejlődésének négy szakasza

A versenyjog kezdetektől fogva az európai integráció központi magját képezte. A Montánuniót létrehozó szerződésben (a továbbiakban: „ESzAK Szerződés”)1 − né-hány évvel a második világháború befejezését követően − a legfontosabb cél még az volt, hogy a háború szempontjából oly fontos szén- és acéltermelésre vonatko-zó hatalmi pozíciók kiépítését és ezáltal Európa békéjének újabb veszélyeztetését megszüntessék. A piaci viszonyoknak a verseny alapulvételével történő szabályozá-sa és egy főhatóság alá vonása rövid idő alatt sikeresnek bizonyult, ráadásul – nem elhanyagolható módon – maga után vonta a szén- és acélgazdaság 50-es évekbeli fellendülését is.2

E folyamat következménye volt az Európai Gazdasági Közösség 1957-es létre-hozatalakor3 a versenyszabályozás egyéb piacokra történő kiterjesztése. Az Európai Közösséget Létrehozó Szerződés (a továbbiakban: „Római Szerződés” vagy „EKSz”) a versenyjogra úgy tekint, mint a nemzeti piacok megnyitásához szükséges funk-cionális kiegészítésre. A piacnyitás az alapszabadságok – az áruk és a tőke áram-lásának, a letelepedés és a szolgáltatások szabadságának, illetve a munkavállalók mozgásának – követelménye. A belföldi és külföldi vállalkozások között fennálló fokozott versenyt védeni kell a korlátozásoktól, attól függetlenül, hogy a korláto-zás a tagállamoktól vagy magánvállalkozásoktól származik-e. Funkcionális okokból a szerződés versenyszabályokra vonatkozó fejezete együtt szabályozza az EKSz 81. és 82. cikkében található, magánfelek által történő versenykorlátozást az állam által történő korlátozással, azaz az állami vállalatok 86. cikkbeli szabályozásával, vala-mint az állami támogatásokra vonatkozó 87. cikkbeli rendelkezésekkel. Az eredeti-leg a Római Szerződésben szabályozott, a tagállamok dömpingtevékenysége kapcsán felmerülő eljárásra vonatkozó rendelkezések feleslegesnek bizonyultak, így később azokat törölték a szövegből.4

A kezdeti, ötvenes évekre tehető szakaszt követően az európai versenyjog fejlő-dése szempontjából három további fázist különböztethetünk meg. A 60-as és 70-es évek úttörő szakaszában a Bizottságot a 17-es számú végrehajtási rendelettel (a to-

1 Vertrag über die Gründung der Europäischen Gemeinschaft für Kohle und Stahl vom 18.4.1951, BGBl. 1952 II, 447. A Schuman-tervből eredően itt elsősorban a háborús kockázatok megszüntetésén volt a hangsúly, lásd a francia kormányzat 1950. 5. hó 9-én kelt nyilatkozatát egy közös német–fran-cia nehéziparról; Schulze – Hoeren [1999], Dok. 3. 8–10. – A fordítók megjegyzése: a tanulmány még a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése előtti számozással hivatkozik az EKSz egyes cikkeire; ezek alatt azóta értelemszerűen az EUMSz megfelelően átszámozott cikkelyeit kell érteni.

2 Történeti áttekintésre lásd Basedow [2008], 270–273. o.3 Vertrag zur Gründung der Europäischen Wirtschaftsgemeinschaft vom 25.3.1957, BGBl. II, 766.4 Vö. az EKSz korábbi 91. cikkével.

JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4 33

vábbiakban: „17. rendelet”)5 és a csoportmentesítési rendeletekkel6 felruházták azon eszközökkel, amelyek a kartellekre és visszaélésekre vonatkozó tilalmak érvényre juttatásához szükségesek. A 80-as évek expanzív szakaszában a versenyjog alkal-mazását egyrészt kiterjesztették olyan, korábban kivételnek számító területekre, mint az energia,7 a közlekedés8 vagy a biztosítások joga.9 Másrészt bevezették a vál-lalkozások összefonódásának ellenőrzését,10 melyet 1957-ben a Római Szerződés még nem vett át az ESzAK szerződésből. A kelet-európai tervutasításos gazdasági rendszerek összeomlását követően a 90-es évek közepétől elkezdődött a kartelljog posztszocialista szakasza, mely jelenleg is tart.

Az európai kartell-jogfejlődés ezen utóbbi, posztszocialista szakaszban két for-rásból táplálkozik.

Először is egyre nő a kétség, hogy az Európai Bizottság mint központi végrehajtó hatóság a feladatait a jövőben is megfelelően el tudja-e látni. A számtalan közép- és kelet-európai állam csatlakozásával egy félmilliárd embert magába tömörítő piaccal lehet számolni, azaz − 1958-hoz képest − a népesség száma megháromszorozódott. Vajon meg tud-e birkózni ezzel a feladattal a bizottság? Idővel fokozott igény merült fel új végrehajtási-szervezeti szabályok meghozatala iránt. Ez egyrészt a kartelljog alkalmazásának decentralizálásához (lásd a II. alcímet), másrészt a kartelljog ma-gánjogi úton, polgári eljárásokban történő érvényesítésére irányuló kezdeményezé-sekhez (lásd a III. alcímet) vezetett.

Másodsorban a 90-es években Európában is előtérbe kerültek a közgazdaságtan-ban a Chicagói Iskola eszméi. A kartelljogi gondolkodás radikális, pusztán a jóléti analízist központba állító és a gazdasági szabadság egyes aspektusait teljesen fi gyel-men kívül hagyó leegyszerűsítésével nagy hatást gyakorolt azon európai hallgatók-ra, akik a 70-es és 80-as években az amerikai egyetemeken antitröszt-jogot tanul-tak és akik időközben nagy hatással rendelkeznek az európai kartelljog fejlődésére. Az eredmény az lett, hogy az Európai Bizottság átvette az úgynevezett közgazdasági

5 17.-es tanácsi rendelet: első rendelet a Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról. HL 13. , 21.02.1962., 204. o.

6 A csoportmentesítési rendeleteket – jórészt – a Bizottság bocsátotta ki. Az erre vonatkozó fel-hatalmazására lásd A Tanács 19/65/EGK rendelete (1965. március 2.) a Szerződés 85. cikke (3) bekez-désének a megállapodások és összehangolt magatartások egyes csoportjaira történő alkalmazásáról. HL P 36., 6.3.1965., 533.

7 Az energiaszektor részben az ESzAK, részben az Euratom-Szerződés alá tartozott. Utóbbi-ra lásd; Euratom-Vertrag, 25.3.1957, BGBl. II, 1014. Egyebekben az általános európai kartelljog volt al-kalmazandó. Mindazonáltal a 81. és 82. cikkek alkalmazására csupán a belső piaci politika liberalizálá-sát követően kerülhetett sor; az egyik első ítélet az Almelo-ügy volt, lásd Case C-393/92. Municipality of Almelo and others v NV Energiebedrijf Ijsselmij. ECR 1994., I-1477. o. Az energiapiacok fejlődésére ld. Nyssens–Schnichels [2007], Chapter 12.

8 Basedow [1989], 157., 173. o.9 Hátterére lásd Schwintowski [1987], 241., 314. o.; Rivero–Nijenhuis–Ryan [2004] 11., 92. o.10 A Tanács 4064/89/EGK rendelete (1989. december 21.) a vállalkozások közötti összefonódások

ellenőrzéséről. HL L 395., 1989.12.30., 1. o.

34 JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4

megközelítés (more economic approach) szemléletét, amely fokozatosan a verseny-analízisek összes területét áthatja (lásd a IV. alcímet).

II. Decentralizáció

1. A mentesítések rendszere 2003 előtt

Az európai versenyjogot a 17. rendelet 1962-es elfogadása óta a Bizottság EKSz 81. cikk (EUMSz 101. cikk) 3. bekezdésében található mentesítési monopóliuma jel-lemzi.11 Csupán a bejelentett megállapodások kaphattak mentességet.12 A nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak − a mai helyzethez hasonlóan − joguk és kötelessé-gük volt az EKSz 81. cikk 1. bekezdése szerinti kartelltilalmat fi gyelembe venni.13 A Brüsszelben megindított mentesítési eljárások ugyanakkor a nemzeti eljárások felfüggesztését,14 és ezáltal késedelmét okozták. A beérkező panaszok és mentesítési kérelmek száma feltartóztathatatlanul nőtt. A helyzetet a bizottság egyre kevésbé tudta kezelni.

Ebből kifolyólag a kiutat keresve a Tanács felhatalmazása alapján egyrészt cso-portmentesítési rendeleteket hozott létre. Másrészt az egyes kérelmezők leveleire úgynevezett megerősítő levelekkel (comfort letters) válaszolt. A comfort letter-ekben csupán azon álláspontját rögzítette, hogy a levél kibocsátásának időpontjában nem lát indokot a beavatkozásra, azonban fenntartja magának a jogot egy későbbi vizs-gálat lefolytatására.15 E gyakorlat jelentős jogbizonytalanságot okozott. Felmerült ugyanis a kérdés, hogy a comfort letter kibocsátását követően a hasonló szerződése-ket a nemzeti bíróságoknak vajon érvényesnek vagy semmisnek kell-e tekinteniük? A Közösség kibővítésével a problémás ügyek száma ráadásul még tovább nőtt.

2. Az EKSz 81. cikk 3. bekezdésében szabályozott kivétel

Megoldásként az 1/2003/EK rendelet16 1. cikkének 2. bekezdése kimond-ja az EKSz 81. cikk 3. bekezdésének közvetlen hatályát. A nemzeti bíróságok és ha-tóságok ebből eredően nem csupán a 81. cikk 1. bekezdésének kartelltilalmát, hanem azzal együtt a 3. bekezdés mentesítési szabályait is alkalmazzák. Utóbbi bekezdés tehát kivételként alkalmazható. Egyúttal a nemzeti hatóságok/bíróságok elveszítik

11 Lásd a 17. rendelet 9 cikkének (1) bekezdését.12 Lásd a 17. rendelet 4. cikk (1) bekezdésének 2. mondatát.13 Lásd a 17. rendelet 9. cikkének (3) bekezdését.14 Lásd C-234/89. sz. ügy. Stergios Delimitis kontra Henninger Bräu AG. EBHT 1991 I-935. 48.

és 52. pontja.15 A háttérre lásd Bellamy−Child [1987], 3-013. szélszám.16 A Tanács 1/2003/EK rendelete (2002. december 16.) a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatá-

rozott versenyszabályok végrehajtásáról. HL L 1., 2003.1.4., 1.

JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4 35

azon jogukat, hogy jogsértő magatartás esetén a 81. és 82 cikk helyet saját nemzeti versenyjogukat alkalmazzák. Amennyiben az államok közti kereskedelem csorbí-tása felmerül, a kartellmegállapodásokra és összehangolt magatartásokra kizárólag a 81. cikk alkalmazandó.17 Gazdasági erőfölénnyel való visszaélésekkel kapcsolato-san hasonló a helyzet, ugyanakkor az erősebb nemzeti jog bizonyos esetekben a 82. cikkel (EUMSz 102. cikk) szemben is alkalmazható.18

A nemzeti szabályok visszaszorításával a Közösség meg kívánja akadályozni, hogy a decentralizálás a közösség versenyjogi alapvetéseinek torzulásához vezes-sen. Hasonló célt szolgál egy, a Közösség által életre hívott hálózat, a European Competition Network (a továbbiakban: „Network”) is, amely az ügyek egyes ha-tóságokhoz való kiutalását végzi.19 A Network a Bizottságból és a tagállami ható-ságokból áll. Ahogyan az az 1/2003/EK rendelet különböző előírásaiból és további dokumentumokból, így a Bizottság és a Tanács egy közös magyarázatából,20 illetve az úgynevezett Network-közleményből21 kiderül, a Network tagjai szoros együtt-működésre kötelezettek. Az egyes versenyjogi hatóságok felvilágosítása szerint az együttműködés mindenféleképpen sikeresnek mondható.

3. Kritikai megjegyzések

Mindazonáltal a fenti koncepció hagyhat némi kétséget maga után. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, a következő pontokra hívnánk fel a fi gyelmet. Először is elgondolkodtató, hogy az 1/2003/EK rendelet éppen abban az időpontban lépett életbe, amikor a tagállamok gazdasági helyzete a különböző kelet-európai ál-lamok csatlakozása következtében az utóbbi államokban korábban létrejött jelentős állami tulajdon, illetve a versenyellenes hagyományok miatt különösen heterogén volt. Ez az időpont nem megfelelő a decentralizálásra.

Másodsorban még az unió régi államainak gazdaságpolitikai meggyőződései is eltérnek egymástól. A politikusok − a részvényesi struktúrától függetlenül − min-denhol a „saját” vállalkozások védelméről beszélnek. Az EKSz 81. és 82. cikk tágan megfogalmazott tényállási elemei minden államban kiskapukat nyújtanak a „nem-zeti bajnokok” követeléseinek.

Harmadrészt egy ügy kiosztása az európai hálózaton belül olyan bizonytalan, hogy egy vállalkozás sem tudja előre megmondani, milyen nemzeti hatóságok fogják a magatartását megvizsgálni és szankcionálni. Ha fi gyelembe vesszük, hogy egyes

17 Lásd a 1/2003/EK rendelet 3. cikk (2) bekezdés 1. mondatát.18 Lásd a 1/2003/EK rendelet 3. cikk (2) bekezdés 2. mondatát.19 Lásd ehhez Oelke [2006].20 Joint statement of the Council and the Commission on the functioning of the Network of

Competition Authorities. Council document No. 15435/02 ADD 1.21 Commission notice on cooperation within the Network of Competition Authorities. OJ C 101.,

27.4.2004. 43. o.

36 JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4

tagállamok büntetőjogi szankciókat is alkalmaznak, ez az Emberi jogok Európai Egyezményének 6. cikkében, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cik-kében rögzített, igazságszolgáltatással kapcsolatos alapjogokra tekintettel igencsak elgondolkodtató.

Negyedikként meg kell említeni, hogy hiány tapasztalható a kooperációs me-chanizmusok tekintetében is; ennek megfelelően a tagállami határozatok kölcsönös elismeréséről és végrehajtásáról az 1/2003/EK rendelet nem szól.

Végezetül, ötödikként kritika illetheti a fennálló látens szankció-defi citet is. Ha ugyanis a Network egy ügyet az egyik tagállam hatóságához utal, utóbbi ható-ság csupán azt a versenykorlátozást fogja vizsgálni, amellyel kapcsolatos forgalmat az érintett vállalat a hatóság saját nemzeti piacán ért el. Ebből következik, hogy a kiszabott bírság nagysága csupán az ezen a piacon elért forgalomtól és nem az Európa-szerte elért forgalomtól függ.

Összességében nézve tehát megállapítható, hogy az EKSz 81. és 82. cikkei22 ma gyakrabban kerülhetnének alkalmazásra, mint korábban. Ezért viszont jelentős árat kell fi zetni: a Közösség jogalkalmazása nem homogén, a jogállamiság sérül, és a látens alulszankcionálás is jelentős.

III. A versenyjog magánjogi úton történő érvényesítése: az ún. magánjogi jogérvényesítés

1. Bírósági eljárások

Az európai versenyjog központi, bizottság általi végrehajtásának gyengeségét azáltal is lehetne kompenzálni, ha versenyjogsértéseket a polgári bíróságok a jövő-ben nagyobb mennyiségben szankcionálnának. A peres felek által a versenyjogsértés kifogásként való felhívása nem új intézmény; sikeres esetben érvényesülhet az EKSz 82. cikk 2. bekezdésének semmisségi előírása.

Ezzel szemben néhány éve a vita az EKSz 81. és 82. cikkének offenzív, a ver-senyjogsérelem sértettje által történő alkalmazása körül folyik.23 A közösségi jog hasonló igényeket a közelmúltig nem ismert el, csupán − az amerikai Clayton Act szabályozásához24 hasonlóan − a nem háromszoros kártérítésre vonatkozó kártérítési igényeket.

A közösségi jog, pontosabban a közösségi jogalkotás és jogalkalmazás egy idő után ugyanakkor mozgásba lendült. Már az 1999-es, modernizálásról szóló Fehér Könyvben hangsúlyozta a Bizottság, hogy a cél a későbbi 1/2003/EK rendelet javas-latában lehetővé tenni a magánfél-sértettek általi magánjogi követelések érvényesí-

22 A Lisszaboni Szerződéssel bevezetett változások óta: az EUMSz 101. és 102. cikkei.23 A háttérre lásd Schmidt [1997], Art. 85 Abs. 2 Rnern. 38 ff.24 Lásd § 4 Clayton Act, 15 U.S.C. § 15 – Suits by persons injured.

JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4 37

tését a tagállami bíróságok előtt.25 Ezt követően a nemzeti polgári bíróságok csak-ugyan közvetlenül dönthetnek az EKSz 81. cikkének megsértéséből eredő kártérítési követelések megítéléséről, anélkül hogy a bizottság hosszadalmas mentesítési dön-tésére várniuk kellene.

Időközben az Európai Bíróság a Courage kontra Crehan26 ügyben is megállapí-totta, hogy a kartelltilalom gyakorlati hatékonysága sérülne, „ha nem igényelhetne bármely személy kártérítést olyan szerződés vagy magatartás által okozott kárért, amely alkalmas a verseny korlátozására vagy torzítására”.27 Ebben az ügyben tehát elismerték a magán(jogi) igényérvényesítés közösségi jogi alapját. A hatékonyság követelményét fi gyelembe véve 2006-ban a Manfredi-ügyben az európai bíróság ki-mondta, hogy „a károsultak nemcsak a tényleges kár (damnum emergens) megtéríté-sét követelhetik, hanem az elmaradt haszon (lucrum cessans) megtérítését, valamint a kamatok megfi zetését is”.28 Egyéb kérdésekben ezzel szemben a vonatkozó nem-zeti jogot kell alkalmazni.29

A vonatkozó, deliktuális természetű igényekre a közösségi jogalkotó a Róma II. rendelet 6. cikkének 3. bekezdésében azt mondja ki, hogy ezekre a kérdésekre az érintett piac jogát kell alapul venni; amennyiben több államra kiterjedő hatásról van szó, utóbbi jog helyébe a lex fori léphet.30

2. A jogszabályi háttér fejlődése

A bírói jogfejlesztéssel párhuzamosan a bizottság útjára indított egy politikai konzultációt az EKSz 81. és 82. cikkének megsértéséből eredő kártérítési igényekkel kapcsolatosan. Először is 2001-ben31 megszerveztek egy alaposan előkészített konfe-renciát, melynek a fi renzei European University Institute adott otthont.

25 Lásd Proposal for a Council Regulation on the implementation of the rules on competition laid down in Articles 81 and 82 of the Treaty and amending Regulations (EEC) No 1017/68, (EEC) No 2988/74, (EEC) No 4056/86 and (EEC) No 3975/87 ("Regulation implementing Articles 81 and 82 of the Treaty"). COM (2000) 582 fi nal, Explanatory Memorandum 2 C 1 (a) pont.

26 Lásd C-453/99. sz. ügy. Courage Ltd kontra Bernard Crehan és Bernard Crehan kontra Courage Ltd és társai. EBHT 2001., I-6297. o.

27 Lásd az ítélet 26. pontját.28 C-295/04 és C-298/04. sz. egyesített ügyek. Vincenzo Manfredi és társai kontra Lloyd Adriatico

Assicurazioni SpA és társai. EBHT 2006., I-06619. o. 100. pont.29 Lásd az ítélet 92. pontját.30 Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kí-

vüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II.”). HL L 199., 2007.07.31., 40. o.; Lásd még: Mankowski [2008], 177–193. o.

31 Lásd Ehlermann–Atanasin [2003].

38 JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4

Ezt követően a Bizottság 2004-ben létrehozott egy kutatócsoportot,32 amely egy kapcsolódó 2005-ös Zöld Könyv elkészítésében segédkezett.33

Egy átfogó, munkacsoportokban zajló konzultációt követően 2008 tavaszá-ra közzétettek egy Fehér Könyvet az „EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről”, melyben a bizottság számos javaslatot tett és jog-politikai lehetőségeket vázolt fel.34

Utóbbi dokumentum a fogyasztók keresetindításhoz való jogosítványairól, a jogérvényesítésre hivatott csoportok, illetve az egyes ügyek kapcsán alapított ad hoc alapított szervezetek (közös keresetek) helyzetéről; a bizonyítékok nyilvános-ságra hozatali kötelezettségéről és hozzáférésük módjáról; a nemzeti hatóságok dön-téseinek más államban való kötelező erejéről; a vétkesség követelményéről a kereset indoklása során; a károk kiszámításának megkönnyítéséről, az árnövelés áthárításá-ról mint védekezésről, amely a közvetlen ügyfelekkel szemben szabad, ugyanakkor nem közvetlen ügyfelekkel szemben nem megengedhető; az elévülési idő kezdetéről és felfüggesztéséről; a kártérítési kereset költségeinek nagyságáról és a költségek megosztásáról, illetve a kartelleljárás hatóságának engedékenységi programjai és a lehetséges kártérítési keresetek közötti kapcsolatról szólt.

3. Kiegészítő megjegyzések

A fent tárgyalt kérdések a magánjog, illetve a polgári eljárásjog területeire estek. Noha jelen írásban – terjedelmi okoknál fogva – nem vállalkozhatunk még a rövi-debb, marginális szerepű értékelésre sem, bizonyos nézeteink kifejtését szükséges-nek érezzük. E körben két lényegesebb észrevételt szeretnénk tenni.

Egyrészt a bizottság korábban leírt törekvései kapcsán azt láthatjuk, hogy azok utat nyitnak a jogalkotásnak arra, hogy bizonyos területeken a speciális deliktumok-hoz köthető jogokat alakítsanak ki.

Így például a fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló 2005/29/EK irányelv a vállalkozók és a fogyasztók közötti, fo-

32 A csoport vezetője Walter van Gerven volt, a tagjai: Jürgen Basedow, Sir Christopher Bellamy, Carole Champalaune, Robert Mok.

33 Zöld Könyv − Az EK antitröszt szabályainak megsértésére épülő kártérítési keresetekről COM (2005) 672 végleges. A Zöld Könyvvel együtt angol nyelven egy terjedelmes háttéranyagot (Comission Staff Working Papert) is közzétettek; mindkettőre nézve lásd Basedow [2007], 257. o. és köv.

34 Fehér Könyv az EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről. COM (2008) 165 végleges. A Fehér Könyvhöz is csatoltak egy angol nyelvű Commission Staff Working Papert, lásd SEC (2008) 404.

JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4 39

gyasztót sértő tevékenység kiküszöbölésére és a mulasztások megszüntetésére irá-nyuló igényekről szól, ugyanakkor a kártérítésről nem rendelkezik.35

A szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004/48/EK irányelv a jogtu-lajdonosnak a tájékoztatáshoz való jog, eltiltás mellett a kártérítés követelését is le-hetővé teszi.36 Ezen irányelvek bizonyos eljárásjogi kérdések kapcsán hasonlóságot mutatnak, éppen úgy, ahogyan az bizonyos fogyasztóvédelmi irányelvekből, illetve a korábban említett kartelljogi Fehér Könyvben is látható. Noha az európai joghar-monizáció csupán részletekben halad előre, az átfogó koncepciók iránti igény egy-értelműen érezhető, még akkor is, ha ezek csupán hosszú távon valósíthatóak meg teljesen.

A második észrevételünk a felperes szerepével kapcsolatos. Az üzleti életben igencsak kevesen mennek bíróságra azért, mert az igazságosságot, a jog uralmát sze-retnék helyre állítani; az ismert drámában igazságát kereső Michael Kohlhaas nem üzletember volt. Aki a gazdasági jog alapján perel, józanul mérlegel. Felméri az el-járás megnyerésének esélyét, és azt is, hogy léteznek-e egyéb megoldások, amelyek nagyobb sikerrel kecsegtetnek. A kartelljog magánjogi úton történő érvényesítése ilyen értelemben konkurál a felperesnek a kartellel való megállapodásával. Utóbbi választása esetén a felperes is részévé válik a versenykorlátozásnak. Ez a kartelljogi jogalkalmazás gazdaságosságának kérdésére világít rá; a továbbiakban e területtel fogunk foglalkozni.37

IV. A közgazdasági megközelítés

1. A Chicagói Iskola

Az európai versenyjog modernizálásának további fontos jellemzője a közgazda-ság-tudomány térhódítása. A közgazdasági megközelítés elterjedése azonban nem az Európai Közösségek bővítését követően jelentkező jogalkalmazási problémák-ra vezethető vissza, hanem a közgazdaság-tudomány Chicagói Iskolájára, amely a 80-as években a Reagan adminisztrációval az amerikai versenyjognak is domináns gondolati irányzatává vált. A Chicagói Iskola szembefordult az amerikai bíróságok formalista joggyakorlatával, amely évtizedeken át a gyengébb versenytársak védel-me érdekében számos magatartást (így az agresszíven alacsony árazást, az árukap-

35 Vö. Az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK irányelve (2005. május 11.) a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”). HL L 149., 22. o. 11. cikk.

36 Vö. Az Európai Parlament és a Tanács 2004/48/EK irányelve (2004. április 29.) a szellemi tulaj-donjogok érvényesítéséről. HL L 157., 45. o. 10., 12., 13. cikk.

37 Lásd Basedow [2006], 97. o.

40 JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4

csolást, a kizárólagossági kikötéseket) anélkül nyilvánított jogellenesnek, hogy kellő fi gyelmet szentelt volna a magatartások tényleges versenyjogi hatásának.38

Ezzel a megközelítéssel szemben a Chicagói Iskola egy egyszerű és éppen ezért meggyőző elméleti keretet állított fel, amely lényegében három gondolatra épült.39 (1) A versenyjogi beavatkozást nem a versenytárs védelme, hanem a fogyasztói jó-lét maximalizálása vezérli, a verseny csupán eszköz a jólét maximalizálásához. (2) A versenyjogi analízis feladata az, hogy feltárja az egyes piaci magatartások jóléti hatásait. Végső soron nem az a kérdés, hogy a magatartás miatt sérül-e a verseny struktúrája az érintett piacon, vagy hogy a magatartás a versenytársak számának csökkenéséhez vezet-e. Ennél fontosabbak a magatartás várható jóléti hatásai, ame-lyeket a jövőre vonatkozóan fel kell tárni. A Chicagói Iskola szerint, ha az érintett piacon nincsenek belépési korlátok, amelyek akadályoznák új versenytársak megje-lenését, akkor az erőfölényben lévő vállalkozás monopolista magatartása várhatóan új versenytársak piacra lépését vonzza. Az új versenytársak megjelenésének veszé-lye viszont eleve korlátok között tarthatja az erőfölényes vállalkozás magatartását. (3) A versenykorlátozó magatartások indokolhatósága szempontjából minden eset-ben fi gyelembe kell venni a magatartásból eredő hatékonysági előnyöket.

Az elmúlt évtizedben ezek a gondolatok az európai versenyjog számos területén hatottak a jogalkotói és a jogalkalmazói munkára. A versenyre gyakorolt hatás közép-pontba helyezése tükröződik a horizontális együttműködésekről szóló közlemény-ben,40 valamint a vertikális csoportmentességi rendeletben, amely szerint a vertiká-lis korlátozások nem vezetnek versenyjogi aggályokhoz, ha az érintett vállalkozások piaci részesedése nem haladja meg a 30 százalékot.41 Mindemellett immár három éve folyamatban van az EKSZ 82. cikkének az erőfölényben lévő vállalkozások kizáró hatású magatartására történő alkalmazásával kapcsolatos jogalkalmazói gyakorlat felülvizsgálata.42 Ennek során is a legfontosabb kérdés a magatartások jóléti hatá-sainak pontos feltérképezése, különös tekintettel a piacra lépés esetleges korlátaira. A bizottság az állami támogatások területén is közzétett egy cselekvési tervet, amely szerint az állami támogatások jogszerűségének EKSZ 87. cikk (3) bek. alapján tör-ténő vizsgálata során kiemelt fi gyelmet kell szentelni az érintett piacok közgazdasá-

38 A Chicagói Iskoláról lásd Schmidt [2005], 19. o. és köv.39 Lásd részletesen Wurmnest [2010], § 7 B.40 A bizottság közleménye: Az EK-Szerződés 81. cikkének a horizontális együttműködési megál-

lapodásokra való alkalmazhatóságáról szóló iránymutatás HL C 3., 6.1.2001., 2. o. és köv.41 A bizottság 2790/1999/EK rendelete (1999. december 22.) a Szerződés 81. cikke (3) bekezdésé-

nek a vertikális megállapodások és összehangolt magatartások csoportjaira történő alkalmazásáról HL L 336., 29.12.1999., 21. és köv.

42 Lásd a Verseny Főigazgatóság Vitaanyagát az EKSZ 82. cikkének alkalmazásáról a kizá-ró hatású visszaélésekre (2005. december), http://ec.europa.eu/comm/competition/antitrust/art82/discpaper2005.pdf (Letöltés: 2011. január 1.). [Lásd továbbá: A Bizottság Közleménye – Iránymutatás az EK-Szerződés 82. cikkének az erőfölényben lévő vállalkozások versenykorlátozó visszaélő maga-tartására történő alkalmazásával kapcsolatos bizottsági jogérvényesítési prioritásokról. COM (2008) 832 végleges (a fordítók)].

JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4 41

gi jellemzőinek, különösen az esetleges piaci hiányosságoknak.43 Mindezek mellett a fejlődés különösen fontos tanújele az 139/2004 EK Fúziós Rendelet által bevezetett új anyagi jogi teszt az összefonódások elbírálására, amelyet az alábbiakban veszünk részletesebben szemügyre.44

2. A régi és az új fúziós rendelet

A korábbi 4064/89/EGK fúziós rendelet alapján a közös piaccal összeegyeztet-hetetlennek kellett nyilvánítani az összefonódást, ha „olyan erőfölényt hoz létre vagy erősít meg, amelynek következményeként a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony verseny jelentősen korlátozódna”. Ezen kétlépcsős teszt máso-dik tényállási eleme, a hatékony verseny jelentős korlátozása azonban nem töltött be önálló funkciót a dominanciateszt mellett.45 A dominanciateszt révén a korábbi fúziókontroll rendelet indirekt módon az EKSZ 82. cikkének gondolati kategóriái-hoz kapcsolódott, különösen ahhoz a Bíróság által felállított vélelemhez, miszerint 50 százalékos piaci részesedés felett megállapítható az erőfölényes helyzet,46 illetve a kollektív erőfölénnyel kapcsolatos esetjoghoz.

A korábbi fúziós rendelethez képest a 139/2004 EK Rendelet 2. cikkének 3. be-kezdése felcserélte a tényállási elemek sorrendjét. Az új teszt szerint akkor össze-egyeztethetetlen a közös piaccal az összefonódás, ha „különösen erőfölény létreho-zása vagy megerősítése következményeként a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony versenyt jelentősen akadályozná”. A dominanciateszt így már csupán példaként szolgál a hatékony verseny jelentős akadályozására, azaz az ún. „signifi cant impediment to effective competition” (SIEC-) tesztre. Az új SIEC-teszt alapján akkor is megtiltható egy összefonódás, ha az nem hoz létre, illetve nem erősít meg erőfölényes helyzetet.

Mennyiben tükrözi azonban az új fúziós teszt a közgazdasági megközelítést? Miért volt egyáltalán szükség arra, hogy a Bizottság nagyobb szabadságot kapjon az összefonódások megtiltására? A Fúziós Rendelet preambulumának 25. bekezdése ezzel kapcsolatban a nem egyeztetett (az ún. „non-coordinated” vagy „unilateral”) hatásokat emeli ki, amelyek oligopolisztikus felépítésű piacon történő összefonódá-sok következtében jelentkezhetnek.

43 Lásd Állami Támogatási Cselekvési Terv. COM (2005) 107 végleges.44 A Tanács 139/2004/EK rendelete (2004. január 20.) a vállalkozások közötti összefonódások

ellenőrzéséről („Fúziós Rendelet”) HL L 24., 29.1.2004., 1. o. és köv.45 Ezen tényállási elem jelentőségéről lásd bővebben: Immenga [1997], FKVO Art. 2 Rn. 18. és

köv., valamint Rösler [2008], FKVO Art. 2. Tz. 216. és köv.46 C-62/86 sz. ügy. AKZO Chemie kontra Bizottság. EBHT 1991. I-3359 o. 60. pont.

42 JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4

3. Az Airtours-ügy

A nem egyeztetett hatások kérdése az Airtours-ügyben került a fi gyelem közép-pontjába az Elsőfokú Bíróság ítélete nyomán.47 Az ügy a kontinentális Európába és az azt körülvevő államokba irányuló üdülési csomagok brit piacát érintette, ahol a négy vezető utazási iroda közül a harmadik és a negyedik fuzionált 15 és 19,4 százalékos piaci részesedésekkel. Az összefonódást követően létrejövő vállalkozás piacvezető lett volna 34,4 százalékos piaci részesedéssel, megelőzve a korábbi piac-vezetőt és a második legnagyobb piaci szereplőt, amelyek 30,7 százalék, illetve 20,4 százalékos piaci részesedéssel bírtak. A bizottság az összefonódást azzal az indok-lással tiltotta meg, hogy a tranzakció a négy piacvezető vállalkozás közös erőfölé-nyes helyzetét erősítette volna.48

A Bíróság azonban megsemmisítette a bizottság döntését. Az ítéletben a Bíróság kiemelte, hogy közös erőfölény fennállta csak fokozott piaci transzparencia esetén állapítható meg, amely lehetővé teszi, hogy a közös erőfölényben lévő vállalkozások mindegyike pontosan és gyorsan fi gyelemmel kísérje a többi vállalkozás magatar-tását. Továbbá, a Bíróság szerint csak akkor alakulhat ki közös erőfölényes helyzet, ha az érintett vállalkozások képesek az oligopóliumból kitörni kívánó vállalkozá-sokat megregulázni, amelyek ennek veszélyét előre látva eleve elrettennek attól, hogy versenyt provokáljanak. A Bíróság szerint a bizottság az adott ügyben azonban nem bizonyította ezen – a közös erőfölény megállapításához szükséges feltételek – fennálltát.

A strukturális erőfölényes teszt igazi korlátait az Airtours-ügy mutatta meg. Hiányzott ugyanis a közös erőfölény megállapításának egyik alapfeltétele, a kölcsö-nös megfi gyelés lehetősége: az üdülési csomagok sokféleségére tekintettel az érin-tett termékek nem alkottak homogén csoportot, az egyes üdülési csomagok nehezen voltak összehasonlíthatók. Mindazonáltal amint azt a közgazdaságtan bizonyította, a versenytársak számának csökkenése egy szűk oligopólium esetén valóban növeli az oligopólium tagjainak esélyét a monopolár felé történő elmozdulásra, méghoz-zá anélkül, hogy a vállalkozások egyeztetnék magatartásukat. Az Airtours-ügyben valószínűtlen volt, hogy az új piacvezető versenyelőnyét behozzák a versenytársak, mivel nem tudtak volna rövid időn belül megfelelő mennyiségű hotelszobát és repü-lőjegyet foglalni ahhoz, hogy felvehessék a versenyt. Míg az ilyen nem egyeztetett hatások a korábbi erőfölényes teszt hatálya idején nem voltak versenyjogilag értékel-hetők, a SIEC-teszt már tágabb tered enged a versenyjogi a beavatkozásnak.49

47 T-342/99 sz. ügy. Airtours plc kontra Európai Közösségek Bizottsága. EBHT 2002. II-2585. o.48 Commission Decision of 22 September 1999 declaring a concentration to be incompatible with

the common market and the EEA Agreement (Case IV/M.1524 — Airtours/First Choice). Text with EEA relevance. Notifi ed under document number C (1999) 3022. HL L 93., 13.4.2000., 1. o. és köv.

49 Lásd Bundeskartellamt, Arbeitskreis Kartellrecht [2001], 16. o. és köv.

JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4 43

A fenti érvelés azt sejteti, hogy az Airtours-ügyben az utazási irodák közti ösz-szefonódást a SIEC-teszt alkalmazásával meg lehetett volna tiltani, mivel az össze-fonódás jelentősen korlátozta volna a hatékony versenyt. Ez azonban egyáltalán nem biztos. A hivatkozott versenyjogi analízis ugyanis kizárólag egyetlen szezonra ter-jedt ki, amely egy rendkívül korlátozott időtartam, és ez idő alatt a versenytársak valóban nem tudnak reagálni az új piacvezető versenyelőnyére. Az analízis azon-ban fi gyelmen kívül hagyja a versenytársak lehetséges reakcióját a következő évek-ben. Ha ugyanis egy versenytárs az egyik évben váratlanul versenyhátrányba kerül a piacvezetővel szemben, akkor a következő évben növelni fogja kapacitásait, és megpróbálja növelni piaci részesedését. A tapasztalatok szerint ez adekvát reakció a versenyre. Miért kellene tehát az egyetlen szezonra vonatkozó prognózis alapján azt feltételezni, hogy a hatékony verseny valóban jelentősen csorbul?

A fentiek tükrében az Airtours-ügyben az erőfölényes teszt és a SIEC-teszt al-kalmazása ugyanarra az eredményre vezethet, méghozzá az összefonódás engedé-lyezéséhez. Ráadásul az Európai Bizottság gyakorlata 2004 óta egyáltalán nem utal arra, hogy a SIEC teszt egyes ügyekben vagy ügycsoportokban más eredményre vezetne, mint az erőfölényes teszt alkalmazása. Bár a bizottság az új teszt bevezetése óta nagyobb hangsúlyt fektet érvelésében a hatékony verseny jelentős korlátozására, nem lehettünk tanúi olyan ügyeknek, amelyekben a dominanciateszt alapján más döntés születhetett volna.50

4. A hatékonysági védekezés

A közgazdasági megközelítés egy további fontos tényezője az ún. hatékony-sági védekezés, (effi ciency defence).51 Az 139/2004 Rendelet preambulumának 29. bekezdése kifejezetten utal annak lehetőségére, hogy „az összefonódás révén megvalósuló hatékonyságjavulás ellensúlyozza a versenyre gyakorolt hatásokat, és különösen a fogyasztóknál máskülönben jelentkező lehetséges hátrányokat, és ennélfogva az összefonódás a hatékony versenyt […] nem akadályozza jelentősen”. A versenykorlátozás megállapíthatósága keretében így fi gyelembe kell venni a ha-tékonyságjavulás kérdését. A bizottság által közzétett horizontális összefonódások-ra vonatkozó iránymutatás szerint is kompenzálhatók a versenyre gyakorolt káros hatások a hatékonyságnövekedés által.52 Bár a német fúziókontroll a hatékonysági védekezést nem ismeri, a hatékonyságjavulás azonban az összefonódások elbírálá-sa során fi gyelembe vehető az analízis különböző pontjain.

50 Lásd Monopolkommission [2008], Tz. 691-699.51 Lásd Mestmäcker−Schweitzer [2004], § 25 Rn. 142. és köv.; Zeise [2005]. Rn. 1282. és köv.52 Iránymutatás a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló tanácsi rendelet sze-

rint a horizontális összefonódások értékeléséről. HL C 31., 05.02.2004., 5. o.

44 JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4

A hatékonysági védekezés ellen két érv szól: egyrészt a hatékonyságjavulás csak szubjektív módon ítélhető meg, másrészt a jövőbeli gazdasági folyamatok csak kor-látozott biztonsággal jelezhetők előre.

Ami az első (ellen)érvet illeti, a hatékonyságjavulás mérlegelése elsősorban nem egy állami szerv feladata. A piacgazdaságra épülő modell abból az alapvető feltevésből indul ki, hogy a piac szereplői a gazdasági preferenciáikat saját maguk határozzák meg szubjektív alapon.53 Senkit sem lehet racionális módon meggyőz-ni arról, hogy a pénzét inkább nagyobb lakásra költse, mint luxusautóra, vagy vi-lág körüli utazásra. Az egyéni preferenciák pszichológiai és kulturális tényezőkkel magyarázhatók, vagy egyszerűen az egyes szereplők egyedi szükségleteire és vá-gyaira vezethetők vissza. A piacnak el kell fogadnia ezeket a preferenciákat mint az áruk és szolgáltatások cseréjének kiindulópontját és az árképzés meghatározó-ját. A hatékonyságjavulás az egyén döntéseinek következménye, miszerint hajlandó egy meghatározott termékért vagy szolgáltatásért egy bizonyos árat fi zetni és ezál-tal saját megelégedettségét fokozni. Ebből következik, hogy a hatékonyságjavulás nem más, mint a piaci szereplők megelégedettségének aggregált növekedése, amely a piaci folyamatok eredményeként következik be. A hatékonyságjavulás megítélé-séhez nem elegendő ezért az összefonódás résztvevőire gyakorolt hatások elemzése, hanem harmadik felek (versenytársak, szállítók, vevők, fogyasztók) megelégedettsé-gét is fi gyelembe kell venni. Rögtön felmerül azonban a kérdés, hogyan lehet képes egy állami szerv mindezen szereplőknek az összefonódásról alkotott egyéni megíté-lését feltárni és értékelni?

Ami a második (ellen)érvet illeti, a hatékonyságjavulás kérdése a jövőben zaj-ló gazdasági folyamatokra vonatkozó előrejelzésektől függ, így az Airtours-ügyben például attól, hogy az összefonódás révén létrejövő vállalkozás nagyobb piaci része-sedésének köszönhetően képes-e kedvezőbb árakat kialkudni a repülőtársaságokkal és hotelláncokkal, hogy a megtakarításokat aztán legalább részben továbbadhas-sa a fogyasztóknak. A jövőbeni gazdasági folyamatokat azonban még rövid távon, két-három évre előre is rendkívül problematikus előre jelezni. Köztudott módon a vállalkozások közti összefonódások fele annak ellenére megbukik a vállalatok közti összhang hiánya miatt, hogy a közvetlenül érintett menedzserek saját vállalko-zásukat nyilván sokkal jobban ismerik, mint egy állami szerv. Az összefonódás élet-képességére vonatkozó előrejelzésnél miért lenne tehát megbízhatóbb a várható ha-tékonyságjavulásról adott előrejelzés? Az összefonódásban részt vevő vállalkozások eleve csak közvetlen környezetüket ismerik, a távolabbi piaci szereplők reakciójáról nem tudnak semmit. Így az Airtours-ügyben sem az összefonódás résztvevői, sem a hatóság nem képes megjósolni, hogy a hotelláncok valóban módosítják-e árazási politikájukat az összefonódás következtében, valamint hogy erre hogyan reagálnak más európai országok utazási irodái, illetve azok vevői.

53 Lásd Mestmäcker [2005], 19. o. és köv., valamint 26. o. és köv.

JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4 45

A hatékonyságról mint az egyének szubjektív megelégedettségének eredőjé-ről nem lehet objektív kijelentéseket tenni. Ezt a piacgazdasági modell is elisme-ri, amelynek alaptétele az egyén szabadsága, azaz hogy az egyes piaci szereplők cselekvéseit mindenkor szubjektív döntéseik vezérlik. A hatékonysági védekezés a piaci szereplők szubjektív döntései helyébe állami döntést helyez, amely a pia-ci szereplők szubjektív érdekeinek mérlegelésén és súlyozásán alapul. Mivel a ha-tékonysági védekezés nagyrészt objektíve igazolhatatlan feltételezéseken alapul, a versenyjog feladata az egyének cselekvési szabadságát megvédeni azoktól a korlá-tozásoktól, amelyek a piac monopolizálása esetén jelentkezhetnek. Mindezzel össz-hangban az EKSZ 82. cikkének alkalmazásával kapcsolatban az Európai Bíróság nemrég rámutatott arra, hogy „a piaci erőfölénnyel [való] visszaélés megtiltásával ez a rendelkezés olyan magatartásokra vonatkozik, amelyek alkalmasak arra, hogy befolyásolják a piac szerkezetét, ahol pontosan az ilyen helyzetben lévő vállalkozás jelenlétének következtében a verseny már meggyengült…”.54 Ugyanezen ítéletben a Bíróság a hatékonysági előnyökre mint a magatartás igazolhatósága szempontjából fontos tényezőre hivatkozik.55

Az európai versenypolitika vezérelvét a British Airways-ügyben hozott ítélet rögzíti: a versenyjog célja e szerint elsősorban a verseny és a versenyt biztosító piaci struktúra védelme. A jóléti megfontolások a magatartás igazolhatósága köré-ben vizsgálhatóak. Ez a bizonyítási teher megoszlása szempontjából fontos kérdés, és a jövőre vonatkozó előrejelzések bizonytalansága miatt akár meg is határozhat-ja az ügy végkimenetelét: ha ugyanis nem valószínűsíthető kellő biztonsággal a ha-tékonysági előnyök megvalósulása, a piaci struktúrát meg kell védeni a versenykor-látozásoktól.

V. Záró gondolatok

A fenti gondolatokat néhány szkeptikus megjegyzéssel zárjuk. Az európai ver-senyjog átformálása immár egy évtizede folyamatban van, bár a módosításokra nem egy csapásra került sor. A decentralizáció akkor valósult meg, amikor az unió olyan tagállamokkal bővült, amelyeknek nem voltak tapasztalatai a versenyjog területén. Ebben az értelemben a decentralizáció azonban egyben a segítségnyújtás megtaga-dása is, különös tekintettel arra, hogy az európai versenyhivatalok hálózatának meg-ítélése ambivalens. Noha a magánjogi jogérvényesítés olyan lehetőség, amelyet a jö-vőre vonatkozóan komolyan kell venni, sikeressé csak akkor válhat, ha a felperesek számára megfelelő jogbiztonság biztosítható. A közgazdasági megközelítés azonban pontosan a jogbiztonság megteremtését akadályozza azáltal, hogy a piaci magatar-tások nehezen megragadható hatását helyezi a versenyjogi analízis középpontjába

54 C-95/04 sz. ügy. British Airways kontra Bizottság. EBHT 2007. I-2331. o. 66. pont.55 Ibid, 86. pont.

46 JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4

a piaci struktúra, illetve maga a magatartás helyett. Mindent egybevetve az elmúlt tíz év jelentős jogalkotói erőfeszítései (a közgazdasági megközelítés meghonosításá-ra) csak korlátozott mértékben segítették elő a hatékony verseny védelmét.

Felhasznált irodalom

Basedow, J. [1989]: Wettbewerb auf den Verkehrsmärkten – Eine rechtsvergleichende Untersuchung zur Verkehrspolitik. C. F. Müller, Heidelberg.

Basedow, J. [2006]: Das Kartelldeliktsrecht und der „More Economic Approach”, EuZW – Europäische Zeitschrift für Wirtschaftsrecht, Vol. 17., No. 4., 97. o.

Basedow, J. (szerk.) [2007]: Private Enforcement of EC Competition Law. Kluwer Law International, Alphen aan den Rijn.

Basedow, J. [2008]: Kartellrecht im Land der Kartelle. WuW – Wirtschaft und Wettbewerb, Vol. 58., No. 3., 270–273. o.

Bellamy, Ch. − Child, G. [1987]: Common Market Law of Competition (3rd ed.). Sweet & Maxwell, London.

Bundeskartellamt, Arbeitskreis Kartellrecht [2001]: Das Untersagungskriterium in der Fusionskontrolle – Marktbeherrschende Stellung versus Substantial Lessening of Competition? Konzepte für die Prüfung von Unternehmenszusammenschlüssen. Diskussionspapier des Arbeitskreises Kartellrecht. Elérhető: http://cms.bundeskartellamt.de/wDeutsch/publikationen/Diskussionsbeitraege/AKK.php (Letöltve: 2011. január 1.)

Ehlermann, C.-D. – Atanasin, I. (szerk.) [2003]: Effective Private Enforcement of EC Antitrust Law. Hart Publishing, Oxford.

Immenga, U. [1997]: FKVO Art. 2. In: EG-Wettbewerbsrecht, Kommentar, Band I. (szerk.: Immenga, U. – Mestmäcker, E.-J.). C. H. Beck, München.

Mankowski, P.: [2008]: Das neue Internationale Kartellrecht des Art. 6 Abs. 3 der Rom II-Verordnung. RIW − Recht der Internationalen Wirtschaft, Vol. 54. (2008), No. 4., 177–193. o.

Mestmäcker, E.-J. – Schweitzer, H. [2004]: Europäisches Wettbewerbsrecht. 2. kiadás. C. H. Beck, München.

Mestmäcker, E.-J. [2005]: Die Interdependenz von Recht und Ökonomie in der Wettbewerbspolitik. In: Monopolkommission: Zukunftsperspektiven der Wettbewerbspolitik. Nomos, Baden-Baden.

Monopolkommission [2008]: Weniger Staat, mehr Wettbewerb. Nomos, Baden-Baden.Nyssens, H. – Schnichels, D. [2007]: Energy. In: The EC Law of Competition, 2nd edition (szerk.:

Faull, J. – Nikpay, A.). Oxford University Press, Oxford, New York.Oelke, Ch. [2006]: Das europäische Wettbewerbsnetz. Nomos, Baden-Baden.Rivero, E. M. – Nijenhuis, A. – Ryan, S. [2004]: Financial Services. In: The EC Law of Competition,

2nd edition (szerk.: Faull, J. – Nikpay, A.). Oxford University Press, Oxford, New York.Rösler, P. [2008]: FKVO Art. 2. In: Frankfurter Kommentar zum Kartellrecht. VI. kötet. (Jaeger, W. –

Pohlmann, P. – Rieger, H. – Schroeder, D.). Otto Schmidt, Köln. Schmidt, I. [2005]: Wettbewerbspolitik und Kartellrecht (8. kiadás). Lucius & Lucius, Stuttgart.Schmidt, K. [1997]: Art. 85. In: EG-Wettbewerbsrecht. Kommentar. Band I. (szerk.: Immenga, U. −

Mestmäcker, E.-J.) Beck, München.Schulze, R. – Hoeren, Th. (Szerk.) [1999]: Dokumente zum europäischen Recht, Bd. 1. Springer,

Berlin.Schwintowski, H.-P. [1987]: Der private Versicherungsvertrag zwischen Recht und Markt. Nomos,

Baden-Baden. Wurmnest, W. [2010]: Marktmacht und Verdrängungsmissbrauch (Beiträge zum ausländischen und

internationalen Privatrecht). Mohr Siebeck, Tübingen.Zeise, M. [2005]: 358. Szj. In: Handbuch der Fusionskontrolle (szerk.: Schulte, J.). Luchterhand,

München.

JOGI MELLÉKLET • 2011/3–4 47

Brief Summary of the Articles

Development of European Competition Law – From Decentralisation through More Economic Approach

to Private Law Enforcement

JÜRGEN BASEDOW

The paper is a version of a lecture held by the author at the conference „Tagung zum Thema Wettbewerbsrecht 2008/2009” organised by the University of Vienna (Universität Wien) on 27th November 2008. Its original language title was „Entwicklungslinien des Europäischen Rechts der Wettbewerbsbeschränkungen – Von der Dezentralisierung über die Ökonomisierung zur privaten Durchsetzung”. The fi rst part of the article discusses the development of EU competition law from its turnout until the recent achievements. The second part deals with the infl uence of more economic approach to competition law.

MEGRENDELŐLAP

Megrendelem a KOPINT Konjunktúra Kutatási Alapítvány 2011. évi KÜLGAZDASÁG c. folyóiratát .................. példányban, ára: 10 800 Ft/év, 5 400 Ft/félév.

Megrendelő neve: .........................................................................................................

Megrendelő címe: ........................................................................................................

Megrendelő postafi ókcíme: .......................................................................................

Megrendelő e-mail címe: ...........................................................................................

Telefon: ....................................................................

Telefax: ....................................................................

Ügyintéző neve, telefonszáma: .................................................................................Fizetési mód: Csekken: Átutalással: (Számlaszámunk: 11100104-19659963-10000001)

Kérjük, hogy a 2011-es megrendelésüket az alábbi elérhetőségeken jelezzék számunkra.

Külgazdaság Szerkesztősége1112 Budapest, Budaörsi út 45. • 1518 Budapest, Pf.: 71

web: www.kulgazdasag.eu • e-mail: kulgazdasag@kopint-tarki.hu Tel.: 309-2695 • Fax: 309-2647