- 1 -

ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN

A film regényváltozata

THOMAS LENNON és ROBERT BEN GARANT

forgatókönyve alapján írta

LESLIE GOLDMAN

Elektra Kiadóház

- 2 -

A magyar kiadás alapjául szolgáló regény eredeti angol címe:

Night at the museum, írta Leslie Goldman

© 2007 Barron's Educational Series, Inc.

Thomas Lennon és Robert Ben Garant filmforgatókönyvéből,

Milan Trenc the NlGHT at the museum

(Barron's Educational Series, Inc., 1993, 2007)

című műve alapján.

A kötet képei és grafikái:

© 2006 Twentieth Century Fox Film Corporation.

Minden jog fenntartva. Magyar kiadás © Elektra Kiadóház, 2007 Fordította: Szabó Eszter

és Vetési Edit Hungárián translation

© Szabó Eszter, 2007

© Vetési Edit, 2007

A mű szerzői jog törvényein kívüli mindennemű felhasználása a szerző beleegyezése

nélkül tilos és büntetendő. Különösen vonatkozik ez a sokszorosításra, mikrofilmre vagy

bármilyen adathordozóra vitelre, elektronikus rendszerben való feldolgozásra.

- 3 -

arry Daley-nek rossz napja volt. Az utóbbi időben egymást érték a rossz napok,

olyannyira, hogy már nem is lehetett rossz hétről vagy rossz hónapról beszélni,

csak meglehetősen rossz évekről. De a mai nap még a szokásosnál is pocsékabbra

sikeredett. Lekapcsolták a kábeltévét.

Larry nem fizette be a számlát, de vajon elegendő ok ez ahhoz, hogy megtagadják tőle a

televíziózás örömét? Az volt a véleménye, hogy nem, ezért fel is hívta a kábeltévé-társaságot,

hogy megpróbáljon érvekkel hatni rájuk.

– Jó reggelt, Delores, itt Larry Daley. Valami gazfickók tegnap lekapcsolták a kábelemet.

Tudom, hogy a számlával kissé késésben vagyok, de az a helyzet, hogy kisebbfajta szervezési

gondjaim adódtak.

Larry próbálta elkenni az igazságot. A gondok valójában inkább nagyobb, mint kisebb

természetűek voltak. Szervezésről pedig egyáltalán nem lehetett beszélni. Larry lakása

valóságos csatatér volt, szanaszét heverő könyv- és papírkupacokkal, hokiütőkkel és

dobozokkal. Első benyomásra azt lehetett hinni, hogy vagy éppen most költözött be, vagy

most készül kiköltözni. Igazából egyik se felelt meg a valóságnak. Larry egyszerűen egy

rendetlen, trehány alak volt.

Miközben a kábeltévé-társaság közönségszolgálatával alkudozott, Larry fel-alá sétált a

szűkös nappaliban, és ahogy elhaladt legfrissebb találmánya, a Csettintő mellett, megakadt

rajta a tekintete. A doboz oldalán egy idős hölgy, elégedett mosollyal az arcán, éppen csettint

az ujjával, hogy felkapcsolja a villanyt. Hallottak már a Tapsolóról? Nos, az aztán sikeres

találmány. És mi a helyzet a Csettintővel, amit Larry talált fel? Hát, az sajnos kevésbé.

Természetesen ez kismiska volt Larry többi kudarcához képest.

– Az az igazság – mondta a telefonba Larry –, hogy a fiam nálam lesz ma este, és úgy

terveztük, hogy megnézzük a Rangers-meccset, de ha nincs kábel… szóval, ez nagyon

lelombozná szegény srácot, én meg utálom, ha nem tudom megtartani az ígéretem. Már fel is

adtam a csekket. Nem tudná valahogy visszakapcsoltatni?

Larry félrehúzta a fia szobáját elválasztó függönyt. Ez volt a lakás legelfogadhatóbb része.

A falak frissen festve, rajtuk ízlésesen elhelyezett hokiplakátok díszelegtek. Az ágy bevetve.

A polcokon társasjátékok és repülőgépmodellek sorakoztak. Larry mindig nagyon ügyelt rá,

hogy Nicky szobájában ne uralkodjon el a káosz. Ezt leginkább úgy tudta elérni, hogy be sem

tette oda a lábát, amikor a fia nem volt nála. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag

minden, amihez Larry-nek köze volt, előbb-utóbb katasztrofálissá vált.

De most talán megfordul a szerencséje. Úgy tűnt, hogy a kábeles hölgyet sikerült

megpuhítania.

L

Első fejezet

- 4 -

– Hát ez igazán nagyszerű. Köszönöm, Delores. Maga egy angyal! Viszlát.

Larry letette a telefont, és ekkor beugrott neki, hogy már majdnem lekéste a roppant fontos

találkozóját. Felkapta az irattartót az íróasztalról. Ebben volt legújabb üzleti terve. Éttermet

akart nyitni Daley Grill – a Nemzetközi Konyha Élménye néven.

Még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, lesimította sötétbarna haját, és próbaképpen

kivillantotta fehéren fénylő fogait. Farmerban és a legjobb ingében egészen jól nézett ki.

Táskájába tette a dossziét, és elindult a találkozóra.

Az nem lehet, hogy ne sikerüljön. Már az autójához ért, amikor valaki utána kiáltott.

– Larry?

Amint megfordult, szembe találta magát Miguellel, a tulajjal.

– Üdv, Miguel. Como estás? Megkaptad a CD-t? – kérdezte Larry.

– Meg és nagyon tetszik. Köszönöm.

– Tudtam, hogy bírni fogod a Gypsy Kingst. Bocs, most rohannom kell.

Larry abban bízott, hogy simán leléphet, de Miguelt nem volt olyan egyszerű lerázni.

– Larry, szükségem lenne a lakbérre.

Larry hirtelen megállt. Pedig már majdnem sikerült meglógnia! Miközben lassan

megfordult, arra gondolt, az lesz a legjobb, ha egyszerűen hülyének tetteti magát.

– Még nem adtam volna oda? – kérdezte. Miguel persze nem vette be a színjátékot.

Mindketten jól tudták, hogy Larry még nem adta oda a befizetésről szóló csekket.

– Már két hónappal tartozol. Ha január egyig nem fizetsz, nincs más választásom, ki kell

tegyelek. Sajnálom!

Larry nem aggódott különösképpen. Már számtalanszor késett a bérleti díjjal, és

számtalanszor ki is tették már.

– Ne izgulj. Megkapod. Éppen most készülök nyélbe ütni egy jó kis üzletet. Nem lesz gond

a tartozásommal, megkapod a pénzt! Hamarosan találkozunk.

Larry ócska tragacsába huppant, és felpörgette a motort. Bízott benne, hogy sikerül

lelécelnie, mielőtt a tulaj vitába szállna vele.

– Akkor január elseje, Larry. Még két hét! – figyelmeztette Miguel.

– Rendben – mondta Larry, de igazából csak remélte, hogy rendben lesz.

Most már tényleg sietnie kellett a találkozóra, New York belvárosába, ahol leendő üzleti

partnerei már vártak rá. Késésben volt, de szerencsére nagyszerű parkolóhelyet talált, éppen a

leendő étterme előtt.

Ez a leendő étterem egyelőre csak egy lerobbant, elhagyott bolthelyiség volt, de Larry-ből

nem hiányzott a képzelőerő. Lelki szemei előtt már látta a jól menő éttermet – pillanatnyilag

mindössze némi pénz hiányzott hozzá, hogy álma megvalósuljon.

Kikászálódott az autójából, és egy barna zacskót húzott a parkolóórára a következő

felirattal: „Az óra nem működik.” Ezzel a furfangos trükkel próbálta megtakarítani a

parkolásra pazarolt aprót.

Nem sokkal később már három potenciális befektetőjének tartott kisebbfajta ismertetőt a

helyszínről.

– Ha az üzleti terv első oldalára lapoznak – mondta Larry olyan hivatalos hangon, amilyen

csak tellett tőle –, megtalálják az étterem tervrajzát.

- 5 -

A három férfi kinyitotta a mappát az első oldalon, ami nem jelentett különösebb

nehézséget, hiszen a borítón kívül csak ez az egy lap volt benne.

Larry magyarázni kezdte, hogy szerinte ez briliáns terv, nem is volt még ehhez fogható

ötlete, és hamarosan csak úgy dőlni fog a pénz.

– Valamilyen ázsiai fúzióban kell gondolkodni – jelentette ki magabiztosan. – Szükség lesz

egy sushi-bárra is, és tervezek hat shabu-shabu részleget is valahol középen.

– Shabu-shabu? – kérdezte az egyik férfi. – Mi fogorvosok vagyunk, Larry. Beszéljen

érthetően.

– Körülülnek egy fazék forró vizet, és mindenki megfőzi a saját ételét – magyarázta Larry.

– Ez nagyon megy most Japánban.

A második férfi elgondolkodva bólintott.

– Interaktív étkezés. Ez tetszik nekem. Megfontolásra érdemes üzleti lehetőség.

– Nem hiszem, hogy nagyot tévedhetnénk – mondta Larry, s egyre felszabadultabban

mosolygott.

– Mi az elképzelése az alapanyagok ára és a megtermelt profit viszonylatának

tekintetében? – kérdezte az első férfi.

– Hát, izé, szóval… – Larry kezdett megijedni, érezte, a kérdések túlságosan bonyolultakká

válnak. Az igazat megvallva nem túl mélyen ásta bele magát a vállalkozás anyagi jellegű

vonatkozásaiba. Minek is vesztegetné a drága idejét holmi számokra? Teljesen felesleges,

hiszen tudja számolgatás nélkül is, hogy biztos a siker. – Magas hozam. Kimondottan stabil

bevétel – próbálta megnyugtatni partnereit.

– Találkozhatnánk a séffel? – kérdezte a harmadik férfi.

Mindig ezek a csip-csup részletek. Hát mi van ezekkel az emberekkel?

– Ami azt illeti, már beszéltem néhány fickóval. Ez biztosan nem lesz probléma. New

York tele van jobbnál jobb szakácsokkal.

– Olyanokkal, akik shabu-shabut is tudnak készíteni? – kérdezte a harmadik férfi.

– Az a helyzet, hogy azt tényleg mindenki magának készíti el, szóval…

Larry kezdte elveszíteni a türelmét. Valójában nem is volt több mondanivalója a témáról.

Úgy tűnt, határozottan lanyhul az érdeklődésük, és ez már korábban is előfordult más

befektetőknél. Larry értetlenül állt a dolog előtt. Hogy lehet, hogy ezek a fickók nem akarnak

neki pénzt adni, amikor olyan ragyogó az ötlet?

A második fogorvos megint belefogott az üzleti terv tüzetesebb tanulmányozásába.

– Sehol sem találom az önéletrajzát. Ugye, már dolgozott a városban más éttermekben is?

– Igen – mondta Larry. – Tulajdonképpen többfajta irányítói pozícióval rendelkeztem már

szomszédos területeken.

Múlt ősszel rúgták ki Larry-t a Kinkóból, ami egy jó kis olasz étterem mellett volt. Ezt

értette „szomszédos területen”, de úgy döntött, nem megy bele további részletekbe.

– Egyszóval soha nem dolgozott még étteremben? – kérdezte a harmadik férfi.

– Nem, de ez igazán elhanyagolható részlet – mondta Larry. – Nagyszerű arculattervező

leszek. Én találom majd ki az alapelveket, a többire pedig alkalmazunk embereket.

A három fogorvos kétkedő pillantásokat váltott egymással. Larry tervével az volt az

aprócska probléma, hogy nem igazán volt megtervezve. Az egyik férfi vissza is adta a

mappát.

– Azt hiszem, uram, hogy én ebből inkább kimaradok – mondta.

– De miért? – rökönyödött meg Larry. –Hiszen olyan nagyszerű lesz. Megnyitjuk az elsőt,

aztán gondolkodunk a franchise-on.

A harmadik az órájára pillantott. – Nekem is rohannom kell. Háromkor lesz egy

gyökérkezelésem.

– Sajnálom, Larry – mondta az első férfi. – Találkozunk a következő ellenőrzésen. Addig

is használja a fogselymet.

- 6 -

Elindultak kifelé, Larry pedig csak állt, leforrázva; a három mappát még mindig a kezében

tartotta. Hát ez nem sikerült valami fényesen. Hogy fogja így kifizetni a lakbért két héten

belül? Fogalma sem volt, de úgy döntött, megpróbálja a dolgok jó oldalát nézni. Végül is a

kábeltévét legalább sikerült visszaköttetnie.

Amint az autója felé tartott, furcsa érzése támadt. Valami nem stimmelt. Levette a

papírzacskót a parkolóóráról. Valaki vastagon áthúzta, hogy „Az óra nem működik”, és

helyette odaírta, hogy „Ügyes, de nem jött be”.

A szélvédőn már várta is a cédula, és ami még ennél is rosszabb, a hátsó kerék le volt

lakatolva.

– Jaj, ne! – kiáltott fel kétségbeesetten, és egy nagyot rúgott a kerékbilincsbe. A lábán

végigfutó fájdalomtól újra üvöltenie kellett. Csak úgy lüktetett a nagylábujja. Ez nem volt

semmi. Fájt, mint a veszedelem.

Ekkor nézett az órájára. – A francba! – kiáltott fel. Miután konstatálta, hogy sehogy se

tudja lefeszíteni a kerékbilincset, futásnak eredt.

Egy óra múlva már fia iskolájának bejárata felé kocogott. Az egyik tanár egy létrán állva

készült leakasztani egy zászlót.

– Szia, Mike – lihegte Larry, amikor lélegzethez jutott. – Nem láttad Nicky-t?

– Erica már elvitte. Elég sokat kellett várakoznia – mondta Mike szívélyesen.

– Tudom. Volt egy kis… – Larry próbálta jobb színben feltüntetni a dolgot – probléma az

autóval – fejezte be. Ekkor vette észre, mi is van a zászlóra írva. „Üdvözöljük a Szülők

Napján!” Erről még nem is hallott, ami azt jelenti, hogy Nicky elfelejtette elmondani. Vajon

direkt nem szólt, mert éppen nincs munkája? Hát a Csettintő-dolog tényleg nem jött be, de az

éttermes kudarcról Nicky még nem tudhat. Biztos a Csettintő az oka. Vagy talán az a száznál

is több egyéb ötlet, ami szintén nem működött.

– Szóval ma volt a Szülők Napja? – kérdezte Larry.

– Bizony – felelte Mike. – Nicky nem szólt róla?

– Nem, vagyis de, csak biztos kiment a fejemből. Viszlát, Mike – hebegte Larry. Igaz,

hogy rengeteg dologról hajlamos volt megfeledkezni (a lakbérről, a tévészámláról, a

villanyszámláról), de az is biztos, hogy nem felejtette volna el a Szülők Napját. Nicky volt az

egyetlen fia, a legjobb barátja, igazi haver.

Larry úgy döntött, hogy meglátogatja Nicky-t otthon. Ericával, az anyjával, Larry

exfeleségével lakott. Erica most együtt élt a vőlegényével, Donnal az Ötödik sugárúton, egy

tágas, igen elegáns lakásban.

– Hogy mennek a dolgok, Gabe? – szólította meg Larry a portást, amint besétált az épület

előcsarnokába.

– Egész jól, Larry – válaszolt Gabe, majd felemelte a telefont, és felszólt a lakásba. –Mrs.

Daley, a volt férje van itt.

Larry felment a lifttel, és bekopogott. Erica alig engedte be, máris idegesnek látszott. –

Szia – mondta kurtán.

Larry körbenézett, és ismét megállapította, hogy Erica lakása szöges ellentéte az övének.

Először is hatalmas, másodszor tiszta, harmadszor pedig elegánsan van berendezve. Arról

nem is beszélve, hogy gyönyörű kilátás nyílik a városra, és a lakbér is ki van fizetve.

- 7 -

– Sajnálom, Erica – kezdett a magyarázkodásba Larry. – El akartam hozni, de lelakatolták

az autómat és…

– Már megint nem vettél parkolójegyet? – kérdezte Erica. A hangján nem érződött

semmiféle meglepetés, és ez kissé zavarta Larry-t. Mintha nem is várna tőle mást. Igazságos

ez? Csak azért, mert korábban is történtek hasonló esetek?

– De, csak a parkolóőr tévedésből… – magyarázkodott Larry. – Szóval Nick nem akarta,

hogy elmenjek a Szülők Napjára?

– Ő csak egy gyerek, Larry – sóhajtott Erica.

Ekkor lépett be Don, és mint mindig, most is divatos sötét öltönyt viselt. Az övére

mindenféle herkentyűk voltak erősítve – mobiltelefon, BlackBerry és egy digitális

fényképezőgép.

– Hát megjöttél? Örülök, hogy látlak – üdvözölte Don Larry-t.

– Én is – mondta Larry.

Kezet fogtak, aztán mindketten hallgatásba merültek, mert ezzel ki is fogytak a

mondanivalóból.

– Megyek és szólok a tökmagnak, hogy itt vagy – szólalt meg végül Don, s az előszoba

felé vette az irányt.

– A vőlegényednek különleges tehetsége van ahhoz, hogy a lehető legtöbb dolgot erősítse

az övére – jegyezte meg Larry ártatlan arccal.

– Fejezd be, Larry! – fortyant fel Erica.

– Nem, ez tényleg tetszik. Olyan, mint a brókerek Batmanje.

– Nem bróker, kötvénykereskedő – mondta Erica. – Különben meg fantasztikus fickó, és

imádja a fiadat. De mi van az étteremmel? Sikerült meggyőznöd a befektetőket?

– Igen… vagyis nem. Akadt egy kis probléma. Egyszóval nem hiszem, hogy lesz belőle

valami. De nem baj. Több vasat is tartok a tűzben.

– Ajaj – vágott egy grimaszt Erica.

– Ajaj? Mi jelent az, hogy ajaj? – kapta fel a vizet Larry.

– Ugyan már, Larry. Már ezerszer átrágtuk ezt a témát. Amikor bármi nehézség adódik, te

mindig menekülsz előle.

– Nem igaz, hogy menekülök, csak éttermet nyitni nem olyan egyszerű dolog. Most nem

jött össze és kész. – A vita helyett Larry inkább témát váltott. – Szerinted Nick meg tudná

kedvelni Queenst? Lehet, hogy ott próbálok valami lakást keresni. Kicsit nagyobbat, esetleg

olyan helyen, ahol úszómedence is van.

– Már megint ki fognak dobni? – kérdezte

Erica. Ismerős volt neki a történet, nem akarta újra hallani. – Larry, nem tudom, meddig

bírja még Nick ezt a sok változást. Minden második hónapban új lakásod és új munkahelyed

van. Ha ez nem érintené Nicky-t is, nem foglalkoznék vele, de ez a bizonytalanság nincs rá jó

hatással.

– Hát majd megpróbálok valamit kitalálni – mondta Larry.

– Nagyon remélem. Én csak… azt hiszem, nem jó ötlet, ha Nick nálad van, amíg meg nem

állapodsz valahol.

Larry-nek elszorult a szíve. Erica aztán tudta, hogyan lehet teljesen összetörni valakit.

– Tényleg így gondolod? – kérdezte szomorúan.

Erica nagy összpontosítással próbálta elmagyarázni a dolgot. – Megszokik egy helyet,

kötődik hozzá, aztán néhány hónap múlva vége. Ez nincs rendben.

Miközben Larry ezen gondolkodott, Nick feltűnt az ajtóban.

– Szia, apu! – mondta Nick.

Attól, hogy láthatta a fiát, Larry máris sokkal jobban érezte magát. – Szia, öcskös!

Indulhatunk? – kérdezte.

- 8 -

Nem sokkal később már a Central Parkban voltak a korcsolyapályán, ahol Nicknek

hokimeccse volt.

Nick megindult a kapu felé, maga előtt tolva a korongot. Sebesen siklott végig a jégen.

Larry a pálya széléről buzdította. – Gyerünk, öcskös! Rázd le őket! – Minden szülőt

messze túlkiabált.

Nick hátrahúzta az ütőt, majd hirtelen mozdulattal meglegyintette a korongot. Egy kicsit

szélesre sikerült az ütés, a korong vagy harminc centivel ment a kapu mellé. De ami még

ennél is rosszabb volt, Nick elvesztette az egyensúlyát, és elesett.

Larry pánikszerűen rohant fel a jégre, csetlett-botlott, ide-oda csúszkált, amíg oda nem ért

a fiához.

– Nick, Nicky, jól vagy? – üvöltötte magánkívül.

Nick szégyenkezve nyugtatta meg apját:

– Jól vagyok, apu. Lemennél a jégről?

Larry körbenézett. A játék leállt, és mindenki őt figyelte. Mielőtt lement volna, közelebb

hajolt és egy jó tanácsot súgott a fiának. – A bal oldali védő nem elég gyors. Menj rá arra az

oldalra, és szabad utad van a kapuig.

Szuper. Köszi – válaszolta Nick széles mosollyal.

Larry Nick csapattársaira nézve így szólt:

– Ti jók vagytok koriban, én pedig abban, hogy kintről dumáljak.

Miután felsegítette Nicket, visszament a partvonalra.

– Nos – gondolta Larry –, lehet, hogy nehezen boldogulok az étterem megnyitásával, a

feltalálással vagy a számlák kifizetésével, de legalább jó tanácsokat tudok adni, ha a Jéghoki

Junior Ligáról van szó. Nagy kár, hogy ebből nem lehet megélni.

Aznap este Nick és Larry a parkon keresztül sétált haza.

– Nagyot alakítottál ma, fiam. Ha még egy kicsit dolgozol a kapura lövésen, akár a

Nemzeti Jégkorong Liga is összejöhet egyszer!

– Lehet – mondta Nick –, de nem is nagyon akarok már hokijátékos lenni.

– Na jó, de akkor mi akarsz lenni?

– Kötvénykereskedő – válaszolta Nick.

Larry figyelmesen nézte a fiát. Bízott benne, hogy csak viccel, de szomorúan tapasztalta,

hogy nagyon is komolyan beszél.

– Es honnan jött ez az ötlet? Csak nem egy kötvénykereskedőről szóló képregényt olvasol?

– Múlt héten Don bevitt az irodájába a Wall Streeten – mondta Nick.

– Hát ez nagyszerű – bólintott Larry. – De ez még nem magyarázat. Öltönyben,

nyakkendőben akarsz díszelegni, mint egy pingvin, és egy kaszniban tölteni az egész életed?

Kaszniban nem lehet hokizni, az egyszer biztos.

– Elég nagy az irodája – mondta Nick.

– Nem erről van szó. Azt hittem, szereted a hokit.

– Szeretem is, de a kötvénykereskedés a vésztartalék – magyarázta Nick.

– Vésztartalék? – Larry alig akart hinni a fülének. – Túl fiatal vagy még ahhoz, hogy

vésztartalékaid legyenek. Hol hallottad egyáltalán ezt a szót?

– Anyu beszélgetett Donnal a különböző terveidről.

– Tervnek nevezte őket? – kérdezte Larry.

- 9 -

– Azt mondta, jó lenne, ha lennének vésztartalékaid is. – Mikor Larry nem válaszolt, Nick

megkérdezte, hogy megint költözni akar-e.

– Majd meglátjuk – válaszolta Larry. – Nagyon klassz kis helyek vannak kint Queensben.

– Nincs az egy kicsit túl messze? – nézett Nick aggodalmasan az apjára. – Azt hittem, az

éttermed bent van a városban.

– Hát az most nem aktuális – mondta Larry –, de talán nyithatnék egyet ott kint.

Nick megvonta a vállát. – Biztos – mondta a földet bámulva és egy követ rugdosva.

Mindkettejük számára nyilvánvaló volt, hogy Nick apja egyetlen szavát sem veszi

komolyan.

– Figyelj, Nick, mondani akarok neked valamit. Tudom, hogy az utóbbi időben kicsit

hektikusan alakultak a dolgaim, és hogy ez nem könnyű neked, de érzem, hogy hamarosan

eljön az én időm. Valami történni fog velem. Valami nem mindennapi. És amikor ez

megtörténik, minden a helyére kerül.

– De mi van, ha tévedsz? Mi van, ha elmulasztottad a nagy pillanatot, és tulajdonképpen

csak egy hétköznapi ember vagy, akinek helyesebb volna munkát keresnie?

Larry tudta, hogy Nick ezt nem gondolhatja komolyan, de azért így is nagyon fájt neki.

– Hát majd elválik. De most igyekezz, megyünk haza anyuhoz.

Larry elgondolkodott a fia szavain. Bár nem esett jól, amit mondott, talán igaza lehet,

munkát kell találnia. Esedékes a lakbér, és nem akar megint költözni.

Másnap korán reggel első útja a munkaközvetítő irodába vezetett. Leült az ott dolgozó

hölggyel, Debbie-vel szemben egy székre. Próbált nyugodt maradni, de nem ment könnyen,

mert Debbie éppen az önéletrajzát tanulmányozta, meglehetősen elítélő arckifejezéssel.

– Mr. Daley, őszintén bevallom, hogy negyvenhárom éves pályafutásom alatt nem

találkoztam még ehhez hasonló önéletrajzzal.

– Köszönöm – válaszolta Larry széles mosollyal.

– Ezt nem bóknak szántam – magyarázkodott Debbie. – Az áll itt, hogy a Csettintő Bt.

ügyvezető igazgatója volt. Hát ez meg mi a fene?

– Ez a cég foglalkozott a találmányommal, a Csettintővel. Csettintés, érti, ugye? – És

rögtön csettintett is egyet az ujjával, hogy bemutassa. – A villany felkapcsolódik. A gyártás

első évében úgy nyolcszázat adtunk el belőle.

– Nem találták ezt fel már régen? – kérdezte Debbie, és tapsolt kettőt.

Larry a fejét rázta. Mindenki ezzel jött. – Természetesen létezik a Tapsoló, ami sok

vásárlót csábított el tőlünk. Én személy szerint nem látok nagy különbséget a kettő között.

Úgy értem… – Larry ekkor tapsolt kettőt, majd csettintett is egyet. – Szóval ugyanaz, bár

lehet, hogy sokaknak nehezebben megy a csettintés.

– Tapsolni könnyebb – foglalt állást Debbie. – Elmesélné, hogy miért rúgták ki a Kinkótól?

– Na, az egy félreértésből adódott – mondta Larry.

Debbie hunyorítva próbálta kivenni, mi is áll pontosan a papíron. – Itt azt olvasom, hogy

„munkahelyi vétség”, ami elég súlyosnak hangzik.

– Nem nevezném súlyosnak – védekezett Larry. – A nyakkendősök a cégnél azt mondták,

hogy nem készíthetünk Halloweenre dekorációt, mert az ellenkezne a cég politikájával. De én

nem tartozom a nyakkendősök közé, és pusztán az volt a bűnöm, hogy kivágtam néhány

- 10 -

töklámpást, erre meg kirúgtak. Ma sem értem, miért van olyan nagy ára annak, ha az ember

kicsit szórakozik.

– Mindössze ennyi történt? – kérdezte Debbie kétkedve.

Larry kezdte úgy érezni, hogy túl meleg van a szobában.

– Az egyik lámpás túlzottan füstölt, mire beindultak az önműködő tűzoltó készülékek, és a

végén nyolcezer dolláros kár keletkezett. Úgyhogy praktikusan mégiscsak volt ára a

szórakozásnak, konkrétan nyolcezer dollár. De a lényeg azért az, hogy…

– A lényeg az, hogy karácsony előtt egy héttel itt áll munka nélkül, ráadásul priusza van, és

ajánlást is csak ettől a csettintőcégtől tud felmutatni. Sajnálom, de nem segíthetek.

– Debbie – mondta Larry –, ugye, hívhatom Debbie-nek, hiszen amint beléptem ebbe az

irodába, rögtön éreztem, hogy valami különleges kapocs van közöttünk. Ugye, maga is

érezte?

Debbie lassan Larry-re emelte a tekintetét.

– Semmiféle kapcsot nem éreztem – mondta hidegen.

Larry nem akarta ilyen könnyen feladni.

– Debbie, szükségem van holnaptól valamilyen munkára, mert ha nem… Találnia kell

valamit! Nem szeretek könyörögni, de ha kell, azt is megteszem.

Debbie felsóhajtott, és a papírjait böngészte. – Talán akadna valami – mondta, és már írta

is a címet egy kártyára. – Eddig mindenkit elutasítottak, akit odaküldtem, de sose lehet tudni,

hátha maga szerencsésebb lesz.

– Nagyszerű! – kiáltott fel Larry és már nyúlt is a kártyáért. Szemügyre vette a címet, és

csak ennyit kérdezett: – Nyakkendőt kell hordanom?

- 11 -

ásnap reggel Larry elindult a Természetrajzi Múzeumba állásinterjúra. A

múzeum a Central Park Westen volt, közvetlenül a park oldalában, egy

hatalmas, régi épületben. Amint Larry belépett, egy gigantikus méretű,

meglehetősen bősz kinézetű Tyrannosaurus rex csontvázával találta szembe magát. Mivel

fogalma sem volt, hogy merre menjen, az információnál próbálkozott. A pult mögött egy

magas, csinos hölgy buzgón járatta az ujjait a laptopján.– Elnézést – szólította meg Larry.

A hölgy nem válaszolt. Teljesen bele volt temetkezve a munkába.

– Elnézést – próbálkozott újra Larry, csak most egy kicsit hangosabban.

A nő riadtan nézett fel. – Ó, bocsánat. Segíthetek valamiben? – kérdezte.

Larry bólintott. – Állásinterjúra jöttem… De mielőtt még befejezhette volna a mondatot, a

nő félbeszakította. – Á, szóval Cecil Frederickhez jött. Mostanában végez az éjszakai

műszakban.

– Larry Daley vagyok.

– Rebecca Hutman – mutatkozott be a nő is, és erélyesen megrázta Larry kezét. Rebecca

nagyon komolynak és hivatalosnak tűnt. – Én vagyok itt az önkéntes idegenvezető.

Larry körbenézett. – Ez a hely elképesztő. Akkor jártam ide, amikor lógtam az iskolából.

Ugyanis nagy történelemrajongó vagyok.

Rámutatott Teddy Roosevelt lovas szobrára. Roosevelt egyik kezében kard, a másik

kinyújtva nyugati irányba. – Ott van ő – mondta Larry megpaskolva Teddy térdét. – Teddy

Roosevelt, egyike a legnagyobb… – Larry hangja kezdett egyre bizonytalanabbá válni. Ki is

volt ő? Jó lenne tudni. És mit is csinált valójában?

Rebecca érdeklődve nézett rá.

– Egyike a legnagyobb bajuszos történelmi figuráknak – fejezte be Larry.

Viccel ez az ember? Még egy óvodás is tudja, hogy Teddy Roosevelt az Egyesült Államok

elnöke volt. Egyszóval Rebeccát nem igazán sikerült megnyernie.

De Dr. McPhee-t sem, aki csaknem futólépésben közeledett Larry-hez. – Ne nyúljon a

kiállított tárgyakhoz – üvöltötte.

– Elnézést – mondta Larry hátrahőkölve. Dr. McPhee ekkor Rebeccához fordult.

– Miss Hutman, tizenhat perc múlva nyitunk. Ez a káosz tűrhetetlen. Múzeumban vagyunk,

nem pedig… jelen pillanatban nem jut eszembe a megfelelő analógia, mindenesetre legyen

rend!

– Igenis, uram – válaszolta Rebecca.

M

Második fejezet

- 12 -

Dr. McPhee sietve távozott, Rebecca pedig közölte Larry-vel, hogy ő a múzeum

igazgatója.

– Egész szórakoztató figurának tűnik – mondta Larry.

Rebecca elmosolyodott. – Na végre! – gondolta Larry. – Egy mosoly!

– Mr. Fredericket a biztonsági irodában találja – tájékoztatta Larry-t.

– És azt hol találom?

– Nagyon egyszerű. Keresztülmegy a Civilizáció termén, majd balra végig az Afrikai

emlősökön, és amikor elhagyja Attilát, a hunt, szálljon be a liftbe és menjen az alagsorig. Ott

forduljon háromszor balra, majd egyszer jobbra, aztán egyenesen tovább, végül még két

kanyar balra.

Mivel Larry kissé zavarodottnak látszott, adott neki egy térképet. – Ezt vigye magával. Sok

szerencsét, Mr. Daley!

– Köszönöm – mondta Larry, aztán elindult az ellenkező irányba.

Rebecca gyorsan útbaigazította.

Hosszas bolyongás után Larry végül megtalálta Cecil Frederick irodáját. Cecil

tengerészkék egyenruhát viselt. Idős ember volt, a hetvenes éveiben járhatott, de szemmel

láthatólag majd szétvetette az energia. Kimondottan barátságosnak tűnt.

– Mr. Frederick? – kérdezte Larry.

– Mr. Frederick az apám volt. Én Cecil vagyok. Örülök, hogy megismerhetem, Larry. –

Cecil kezet nyújtott. Amikor Larry megrázta, Cecil megjegyezte, hogy szereti az ilyen erős,

határozott kézfogást, mert az sokat elárul az emberről. – Na, jöjjön beljebb!

A biztonsági iroda kopott volt és piszkos. A földön dobozok sorakoztak, a fal mellett

iratszekrények voltak egymásra halmozva. Rendetlenség mindenütt és dohszag.

– Tetszik az életrajza, Larry. Maga nagyon kreatív fiatalember lehet – mondta Cecil.

Larry arca csak úgy ragyogott. Végre valaki értékeli, hogy milyen sokoldalúan tehetséges.

– Próbáltam többfelé keresgélni, belekóstolni ebbe is, abba is.

Cecil nem hagyta elkalandozni. – De most térjünk a tárgyra. A múzeumnak egyre

kevesebb a bevétele. Valószínűleg a mai gyerekeket nem villanyozza fel néhány viaszbábu

meg kitömött állat. Egyszóval racionalizálni kell, ami egyet jelent azzal, hogy kirúgnak egy

csomó embert, köztük engem és a másik két éjjeliőrt is.

– Nagyon sajnálom – mondta Larry.

– Nincs mit tenni. Időtlen idők óta itt dolgozunk. Az igazgató új éjjeliőrt akar, aki fiatalabb

– magyarázta Cecil.

– Biztos vagyok benne, hogy nekem menni fog a dolog – mondta Larry.

– Jól van. Hadd mutassam most be a társaimnak. Gus! Reginald!

Ekkor vette csak észre Larry, hogy az iroda sarkában két öregember alszik. Korábban nem

látta őket, annyira beleolvadtak a körülöttük lévő iratszekrényekbe. Most tágra nyílt szemmel

figyeltek.

– Ki ez? – kérdezte Gus és gyanakodva méregette Larry-t. – A puszta öklömmel ütöm

agyon.

– Gus, ez itt Larry Daley, az új fiú: ő lesz az új éjjeliőr.

Gus tetőtől talpig végigmérte Larry-t, és nem volt elragadtatva. – Elég elvarázsolt fickónak

tűnik – állapította meg.

– Remek őr lesz belőle – magyarázta Cecil Larry-nek.

– Jó napot, Gus! Larry vagyok.

– Ne próbáljon vicces lenni! – mondta Gus és hunyorogva sandított Larry-re.

– Uraim! Körünkben üdvözölhetünk egy újabb pályázót. Az önéletrajza kitűnő, és a

modora is kifogástalan. Szerintem adjunk neki egy esélyt – mondta Cecil.

– Hadd kérdezzek valamit, tejfölösszájú. Tud utasításokat követni? – érdeklődött Gus.

– Természetesen – felelte Larry. – Utasításkövetésben kimondottan jó vagyok.

- 13 -

– Akkor megegyeztünk – jelentette ki Cecil.

– Üdvözlünk, Larry, az éjjeliőrök körében – szólalt meg Reginald és a kezét nyújtotta.

Larry megrázta. – Köszönöm – mondta.

– Találkozzunk a második emeleten! – javasolta Cecil. – Csak felkapom a térdkötőmet és

körbevezetem. – Cecil felállt és kacsintott egyet. – ízületi gyulladás van a térdemben – tette

hozzá a lábára mutatva. – Nem jó megöregedni, barátom.

Larry egyetértően bólogatott, majd elhagyta a szobát.

Az őrök, amint magukra maradtak, jelentőségteljesen egymásra néztek.

– Tényleg azt gondolod, hogy ő az igazi? – kérdezte Reginald.

– Bizony – mondta Cecil –, ő az.

Valami volt a levegőben. Ezek az öreg éjjeliőrök valami gyanús dologban sántikáltak.

Larry-nek sejtelme sem volt, hogy miben, de majd rá fog jönni.

Kicsit később Cecil körbevezette Larry-t a múzeumon. Először azt a termet mutatta meg

neki, amelyik tele volt diorámákkal. Mindegyik egy-egy történelmi jelenetet mutatott be, és

miniatűr figurák és más kellékek tartoztak hozzá. Az egyikben egy picike kolosszeum volt

gladiátorokkal és római katonákkal. A mellette levőn a régi vadnyugatot jelenítették meg

lovas cowboyokkal, kínai és ír vasúti munkásokkal. A terem másik felében egy maja falu

modelljét állították ki.

Larry elámult az apró részleteken. Minden olyan élethű volt. Aztán hirtelen sötét lett:

valaki lekapcsolta a villanyt. Szokatlanul nagy volt a csend. Larry érezte, hogy még a szőr is

feláll hátul a nyakán. Eléggé be volt gyulladva. Ide-oda forogva Cecilt szólongatta remegő

hangon.

Amikor a szeme hozzászokott a sötétséghez, rájött, hogy előtte Attila, a hun vezér

viaszszobra áll, egy csapat hun harcos társaságában. Igaz, ezek is viaszból voltak, de olyan

félelmetesen néztek ki, hogy Larry beleborzongott.

Larry-ben felderengtek az iskolai emlékek Attilával kapcsolatban. Ö volt a hunok királya

434-től, 453-ban bekövetkezett haláláig. Kegyetlenségéről, könyörtelenségéről és

erőszakosságáról volt híres. Harcosai is meglehetősen vadul néztek ki, ráadásul szinte

valódinak tűntek.

Larry nem értette, hol lehet Cecil. Mintha a köd nyelte volna el.

Ekkor egy gonosz kinézetű varázsló ugrott elő az árnyékból, és megragadta Larry karját.

Larry ijedtében felüvöltött.

A varázsló elvette az arca elől a maszkot, és kiderült, hogy Cecil az. – Na, jól

megijesztettelek! – nevetgélt Cecil.

Larry nem találta olyan viccesnek a dolgot. – Hát igen, sikerült – morogta.

– Na, de most már ne húzzuk itt tovább az időt ezek között az ósdi viaszfigurák között,

hanem induljunk tovább – indítványozta Cecil.

Cecil visszahelyezte a maszkot a varázslóra és kiment a teremből. Larry, mielőtt követte

volna, még megvizsgált egy hatalmas, kőből faragott fejet. A mellette lévő táblán az állt, hogy

a Csendes-óceáni Húsvét-szigeteken talált fejeknek a másolata. Az eredeti szobrokat vulkáni

eredetű kőzetbe faragták, és több mint hat méter magasak, súlyuk pedig a húsz tonnát is

meghaladja. Eredetük nagyon titokzatos. Senki nem tudja, hogy kerültek oda, vagy hogy mi

célból.

- 14 -

A következő teremben Cecil a kitömött oroszlánokra, elefántokra, zebrákra és majmokra

mutatott. – Ez természetesen az afrikai emlősök részlege – magyarázta.

Larry előrébb hajolt, hogy jobban lássa a kismajmot. – Milyen aranyos! – mondta,

miközben megvakargatta a kitömött majom állát.

– Dexternek hívjuk. Valóságos kis mókamester.

Larry nem egészen értette, hogyan lehet egy kitömött majom valóságos kis mókamester.

De mielőtt megkérdezhette volna, Cecil már tovább is ment.

Larry-nek igyekeznie kellett, hogy le ne maradjon.

– Az egyiptomi teremben vagyunk – jelentette Cecil.

A terem közepén egy egyiptomi templom volt felállítva. Az alapzatot lándzsás harcosok

szobrai vették körül.

– Akmonrá fáraó templomában vagyunk – magyarázta Cecil, majd zseblámpáját egy

jókora kőkoporsóra irányította. – Itt fekszik maga a fáraó. Nagyon fiatalon halt meg. Ez volt a

legértékesebb tulajdona. – Cecil a falon lévő aranytáblára mutatott, ami telis-tele volt vésve

hieroglifákkal. – Akmonrá aranytáblája. Huszonnégy karátos aranyból van, és

felbecsülhetetlen az értéke.

– Tök jó! – mondta Larry.

Cecil huncutul mosolygott. – Tényleg tök jó. – A történetnek persze itt nem volt még vége,

de Cecil nem akart többet elárulni. Fölösleges is lett volna, hiszen Larry majd úgyis megtud

mindent, ha eljön az ideje.

Amikor a tárlatvezetés véget ért, Cecil megkérdezte Larry-től, hogy milyen méretű inget

hord, hogy megfelelő egyenruhát adhasson neki.

– Tényleg szükség van arra az egyenruhára? Úgysem lesz itt rajtam kívül senki, akkor meg

minek ez a kiöltözés?

– Tetszeni fog neked az egyenruha, Larry – biztatta Cecil. – Ad egyfajta biztonságérzetet.

Larry nem értette, minek neki a biztonságérzet, de nem kérdezte meg Cecilt. Nyilvánvaló

volt, hogy az öreg titkol valamit, de Larry nem gondolta, hogy különösebb jelentősége lenne a

dolognak.

- 15 -

Aznap este Larry felhívta a volt feleségét, Ericát. – Mondd meg Nickynek, hogy nem

költözünk. Munkát kaptam a Természetrajzi Múzeumban.

– Nahát, Larry, ez pompás. Annyira örülök. Végre valami jó hír! – lelkendezett Erica.

– Köszönöm, Erica. Jó éjszakát!

Larry alig várta a másnap estét, hogy elkezdhesse a munkát.

- 16 -

következő napon Larry felvette az egyenruháját és munkába indult. Bár örült,

hogy dolgozhat, az egyenruha eléggé zavarta. A zakótól viszketett a bőre, a

nyakkendő pedig túl szoros volt. Folyamatosan hol begombolta, hol kigombolta a

zakóját, sehogyan sem érezte benne jól magát.

Larry besétált a Természetrajzi Múzeum kapuján. Az épületre mély csend borult, csak

Larry lépéseinek visszhangja kongott az üres előcsarnokban.

Nemsokára megint szemtől szembe köszönthette a gigantikus T-rex csontvázat. Olyan volt,

mintha a dinoszaurusz egyenesen belebámult volna a szemébe.

Ekkor elsötétült minden. Larry Cecil nevét suttogta.

Az az érzése támadt, hogy van valaki mögötte, ezért hirtelen megfordult. A sötétben csak

Cecil feje világított kísértetiesen.

Larry felsikított. Cecil erre jót nevetett, és a lámpák újra felkapcsolódtak. Kiderült, hogy

Cecil egy zseblámpával alulról megvilágította az arcát, hogy minél ijesztőbb hatást keltsen.

Mellette állt a másik két őr, akik szintén úgy gondolták, hogy ez a kis tréfa nagyszerűen

sikerült.

– Jól megijesztettelek! – mondta elégedetten Cecil.

– Úgy sikítozol, mint egy nő – állapította meg Gus.

– – Tényleg jól beijedtél – tette hozzá Reginald.

Larry nem tartotta mindezt olyan mulatságosnak, mint a többiek. – Látom, jól

elszórakoztok az én kontómra – mondta, nem is sejtve, hogy a java még hátra van.

Cecil átadott Larry-nek egy hatalmas kulcscsomót és egy jókora zseblámpát, és javasolta,

hogy kösse rá az övére.

– Inkább csak fogom – mondta Larry.

– Erősítsd az Övedre! – utasította Gus.

– Ahogy parancsolod, Gus – adta be a derekát Larry. Amikor a kulcsok már az övén

lógtak, másra se tudott gondolni, mint hogy milyen nehezek. Eddig csak hülyén nézett ki

ebben az egyenruhában, de most már kényelmetlenül is érezte magát.

– Lássuk csak, minden megvan-e, Larry.

Kulcsok, zseblámpa… az az érzésem, valamit elfelejtettünk – mondta Cecil. – Hát persze!

A kézikönyv. – Ekkor előhúzott a táskájából egy köteg rongyos, szamárfüles, összefűzött

papírt. A borító mindenféle kézírással volt tele, a belsejében pedig bonyolult ábrák,

diagramok díszelegtek. Cecil olyan mozdulattal adta át Larry-nek, mint valami nagyon

becses, párját ritkító tárgyat.

– Larry, életbevágó fontosságú, hogy kövesd az utasításokat! Életbevágó – ismételte Cecil.

A

Harmadik fejezet

- 17 -

– Ne hülyéskedjetek, fiúk! – mondta Larry. Gondolta, megint a bolondját járatják vele. –

Talán elboldogulok azzal, hogy egy üres múzeumban sétálgassak egy zseblámpával a

kezemben. Minden rendben lesz.

– Ennél azért egy picivel többről van szó, fiacskám – mondta Reginald.

Gus a könyvre mutatott, és nagyon komolynak tűnt. – Kezdd az egyes pontnál, aztán jöhet

a kettes, majd a hármas, aztán…

– Gondolom, a négyes – vágott közbe Larry.

– Most nagyon okosnak hiszed magad, ugye? – kérdezte Gus. – Csak szállj le a magas

lóról, mert mindjárt bemosok egyet.

– Hagyd békén! – csitította Reginald. – Mindent értesz, igaz, Larry?

– Egyszerűen követem az utasításokat – mondta Larry.

– Ne hagyj ki egyet sem! A sorrend is fontos, meg a gyorsaság. De a legfontosabb, hogy ne

engedj semmit se ki, se be! – fejezte be Cecil.

Larry értetlenül bámult rá. Miről beszél, hiszen ez egy múzeum, nem pedig állatkert.

– Sok szerencsét, Larry! – mondta Cecil, és már indult is a kijárat felé.

Az öreg éjjeliőrök kicsoszogtak a forgóajtón, és Larry-t magára hagyták.

Hogy teljesen egyedül maradt, Larry leült az információs pulthoz, és kitette maga elé a

kézikönyvet. Közelebb hajolt, mintha olvasni akarná, de aztán úgy döntött, hogy inkább

pihenteti rajta a fejét. Nem a legkényelmesebb párna, de aludt már rosszabbon is.

Hamarosan olyan hangos horkolásba kezdett, hogy fel is ébredt rá. Kinyitotta a szemét,

éppen időben, hogy észrevegyen egy fénylő, kék bogarat, amint sietve szedi a lábát a padlón.

Elég furcsán nézett ki, de Larry nem sokat törődött vele. Felállt, kinyújtózott, aztán elindult

a mosdó felé. Át kellett mennie az előcsarnokon, ahol a T-rex csontvázának kellett volna

lennie. Át is vágott a termen anélkül, hogy észrevette volna, hogy a csontváz eltűnt.

Csak akkor jutott el a tudatáig, hogy valami nincs rendben, amikor már beért a mosdóba.

Visszament, de hiába meresztgette a szemét, a csontváz szőrén-szálán eltűnt.

De hát nem tűnhetett el csak úgy! Larry közelebb lépett. – Nagyon vicces, Cecil – mondta.

– Mi vagy te, valami illuzionista? Egy David Copperfield-trükköt mutatsz be?

Larry felmászott az emelvényre, és összevissza hadonászott a kezével azon a helyen, ahol a

dinoszaurusznak kellett volna lennie. De semmit sem érzett, ugyanis a dínó nem volt ott.

– Ez igencsak furcsa – jegyezte meg Larry.

Mivel vízcsobogás hangját hallotta, gyorsan lemászott az emelvényről, és a terem végébe

sietett. Felkapcsolta a zseblámpáját, és a sarkon túl lévő szökőkútra irányította.

A T-rex csontváz éppen a kút fölé hajolva vizet kortyolgatott.

Mivel csontváz volt, a víz a száján keresztül a földre csorgott. Persze nem ez volt a

legmeglepőbb, hanem az, hogy a csontok mintha éltek volna.

Larry a döbbenettől kiejtette kezéből a lámpát. A T-rex felfigyelt a csattanásra, abbahagyta

az ivást, és Larry felé fordult.

Larry érezte, hogy a félelemtől kimegy a lábából az erő. Kezét felemelve hátrálni kezdett,

és csak abban reménykedett, hogy barátságos dinoszaurusszal van dolga.

Ez a kis reménye is azon nyomban elpárolgott, ahogy a T-rex egyenesen feléje ugrott.

– Szűz Máriám! – kiáltott fel Larry, és már iszkolt is kifelé, sarkában a csontvázzal.

Amikor kiért, becsapta maga mögött az ajtót, a T-rex beleütközött, és hallatszott, ahogy a

koponyája a földre pottyant.

Eközben Larry átrohant az előcsarnokon, és megpróbált kijutni a forgóajtón. – Gyerünk,

forogj már! – kiabálta, de bármilyen erővel is próbált nekiszaladni, az ajtó nem mozdult. Be

volt zárva!

A T-rex közben visszatette a fejét a nyakára.

Larry bebújt az információs pult mögé, felnyúlt a telefonért, hogy felhívja Cecilt.

- 18 -

– Halló! – szólt bele a kagylóba Cecil, aki otthona nyugalmában éppen nyugdíjba

vonulását ünnepelte.

– Itt Larry Daley. A dino… a dinoszaurusz él! Mi a fene folyik itt? Hogy a francba rázzam

le magamról ezt a rémes vadállatot? – üvöltötte Larry.

– Elolvastad a kézikönyvet? – tudakolta Cecil.

– Még jó, hogy nem! – ordította Larry. – Ki az isten olvasgat kézikönyveket? Inkább azt

mondd meg, hogy mit csináljak?

– Olvasd el a kézikönyvet, Larry! Abban mindent megtalálsz. Reggel találkozunk –

búcsúzott el Larry.

– Ne tedd le! Képesek voltatok bezárni ide? Halló!

A vonal süket volt. Cecil már rég letette a kagylót.

Larry óvatosan kidugta a fejét a pult mögül, és megragadta a kézikönyvet. A T-rex

azonban felfigyelt a mozgásra, és nagy ugrásokkal közeledett feléje.

Larry felcsapta a könyvet az első oldalon, és elolvasta az egyes számú utasítást.

– Dobjak egy csontot? Miféle csontot? Amint megfogalmazta a kérdést, máris egy

hatalmas dinoszauruszcsont koppant előtte a földön. Egy másodpercbe sem telt, és a pult

felemelkedett a levegőbe, Larry pedig ott kucorgott védtelenül. A T-rex kicsit odébb letette az

asztalt, és Larry felé közeledett.

Larry felkapta a csontot, mire a T-rex megtorpant és nagy érdeklődéssel figyelt. Larry

olyan messzire hajította a csontot, amilyenre csak tudta, a dinoszaurusz meg rohant utána.

Larry a bejárati ajtó felé indult, hátha megmenekülhet, de a dínó megelőzte. Ledobta a

csontot Larry lába elé, aztán elkezdte bökdösni. Ekkor ugrott be Larry-nek, hogy a T-rex

játszani akar. Felemelte hát a csontot, és most a másik irányba hajította el jó messzire. Amikor

a T-rex megfordult, hatalmas farkával úgy meglegyintette Larry-t, hogy a terem végéig repült.

Ekkor egy őrületes bődülés hallatszott. Úgy tetszett, hogy a múzeum hátsó feléből jön a

hang.

Larry feltápászkodott, és rögvest felütötte a kézikönyvet. – Zárd be az oroszlánokat,

különben felfalnak! – olvasta. A szemei tágra nyíltak a csodálkozástól. – Miféle oroszlánokat?

Hol vagyok tulajdonképpen?

Megint ugyanaz a bőgő hang. Larry a zaj irányába futott, és közben magában

morfondírozott. – Ez aztán nem éri meg óránként tizenegy ötvenért.

A lárma az afrikai emlősök részlegéből jött. Mikor odaért, Larry döbbenten tapasztalta,

hogy az összes kitömött állat életre kelt. A zebrák legelésztek, az elefántok föl-alá baktattak, a

hatalmas oroszlánok nagyokat nyújtóztak. A terem bejáratának mindkét oldalán volt egy

vasajtó, de persze tárva-nyitva. Larry feltűnésmentesen próbált végigsétálni a termen, s

közben görcsösen kapaszkodott a kézikönyvbe. Amilyen finoman csak tudta, behúzta az egyik

ajtót, de az – szerencsétlenségére – eléggé nyikorgott. Larry megállt, és visszapillantott a válla

fölött. Minden állat őt figyelte.

Ekkor a terem legnagyobb oroszlánja elbődült.

– Úristen! – Larry nagyot nyelt rémületében, aztán futásnak eredt. Mint az őrült, rohant

keresztül a sivatagon, maga mögött hagyva az elefántokat, a majmokat és a zebrákat. Az

oroszlánt azonban nem tudta lerázni. Szerencsére sikerült időben elérnie a terem másik

végében lévő kaput, és pont be tudta csapni az oroszlán orra előtt. Ez volt eddig a

legmelegebb helyzet. Larry szíve majd kiugrott a helyéről.

Larry megnézte a harmadik utasítást. „Ellenőrizd az öved! A majom valószínűleg ellopta a

kulcsokat.” Milyen majom? – Larry nem értette. De ekkor meglátott egy majmot, aki széles

vigyorral az arcán lóbálta a kulcscsomót.

– Nem, ez nem lehet igaz – hitetlenkedett Larry. – Csúnya majom! Rossz majom!

A kis majom nyugtalankodni kezdett.

- 19 -

– Ugye, te vagy Dexter? – kérdezte Larry, mert eszébe ötlött, amit Cecil mondott a kis

mókamesterről. – Gyere szépen ide, Dexter! Gyere a papához! Add szépen vissza Larry

bácsinak a kulcsocskákat! Ne kéresd magad, picinyem!

Larry óvatosan közelített hozzá, és már majdnem sikerült megszereznie a kulcsokat, de

amikor lehajolt értük, a majom beleharapott az orrába. Larry felüvöltött.

A majom visítozva felugrott Larry vállára, és szőrös kis öklével püfölni kezdte a fejét.

Larry képtelen volt megszabadulni tőle. Az oroszlán azóta is folyamatosan bőgött. Hiába

volt csukva az ajtó, a vérszomjas állat így is nagyon félelmetesnek hatott.

Végül Larry-nek sikerült elragadnia Dextertől a kulcsokat, és hosszan keresgélni kezdte a

megfelelőt, hogy bezárhassa az ajtót. – Te aztán tényleg egy igazi kis mókamester vagy –

motyogta közben.

Amikor végre megtalálta a kulcsot, és sikerült bezárnia az ajtót, megint az utasítások

tanulmányozásába fogott. – Négyes. Tedd fel a szemellenzőt a lovakra. – Larry körülnézett, és

most már végképp össze volt zavarodva. – Hol vannak itt lovak?

Miközben a lovakat kereste, beleütközött Kolumbusz Kristóf bronzszobrába, aki éppen egy

térképet tanulmányozott, mintha el akarna jutni valahova.

– Hé, Napóleon! – szólította meg Larry. – Meg tudná mondani, merrefelé találok itt

lovakat?

Kolumbusz Larry felé fordult, szemmel láthatóan meg volt sértve. – Napóleon? Az a fickó

a kisujjammal sem ér fel. Én Kolumbusz Kristóf vagyok. Én fedeztem fel ezt az országot, és

még annyi tiszteletet sem kapok, hogy legalább megismerjenek?

Természetesen Kolumbusz mindezt spanyolul mondta, amiből Larry egy szót sem értett.

– Sajnálom, de nem beszélek franciául – mondta, és hátrálni kezdett.

Hamarosan elérkezett a hatalmas Húsvétszigeteki szoborfejhez.

– Hé, dum-dum! – szólította meg a szobor. Mély hangja többszörösen visszhangzott a

teremben.

Larry megfordult. – Hozzám beszélsz? – kérdezte.

– Nem, másik dum-dum. Te új, igaz? Új dum-dum. Adni gum-gum – mondta a szobor.

Larry benyúlt a zsebébe. – Lehet, hogy van egy régi mentolos cukorkám.

– Én akar gum, dum-dum – követelőzött a szobor.

– Ne hívj engem dum-dumnak – mondta Larry.

– Vicces úgy hívni, hogy dum-dum.

– De én nem vagyok dum-dum, és nincs nálam gum-gum. De nem is értem, miért állok

szóba veled.

Hirtelen csörömpölést hallott a távolból. – Mi ez? – kérdezte.

– Hun-hun – mondta a szobor. – Dum-dum.

– Micsoda? – kérdezte Larry. – Mi az a hun-hun?

Larry a terem másik végébe nézett, és meglátta Attilát és a többi hunt, amint éppen a vitrin

üvegét ütlegelték a fegyvereikkel.

– Te jó ég, Attila, a hun! – ismerte fel Larry. – Várj egy percet!

Larry megpróbált a leghétköznapibb természetességgel odasétálni a hunokhoz. – Bocs,

fiúk. Én Larry Daley vagyok, az új éjjeliőr. Fejezzétek ezt be, oké?

A hunokat egy cseppet sem érdekelte, hogy Larry mit szónokol. Folytatták a törést-zúzást.

– Hagyjátok abba! Úgysem juttok ki, nyugodjatok bele – próbálkozott Larry.

Attila, a hun erre artikulálatlan hangon üvölteni kezdett. – Goo-goo ba-ba ga-ga!

– Fogalmam sincs, mit akar – mondta Larry.

– Nagy bajban vagy, dum-dum. Jobb lesz, ha futásnak eredsz – figyelmeztette a

Húsvétszigeteki fej.

– Miért kellene elfutnom? – tudakolta Larry.

- 20 -

A.Húsvét-szigeteki erre már nem válaszolt. De nem is kellett, mert Attilának valahogy

sikerült kiszabadulnia, és hatalmas kardjával éppen Larry felé sújtott.

– Majd később dum-dumálunk, dum-dum – mondta Larry miközben futva mentette az

irháját.

Sikerült eljutnia a lifthez. Megnyomta a gombot. – Gyerünk már, gyerünk! – sürgette

Larry. Amikor végre kinyílt az ajtó, Larry beugrott, és megnyomta az alagsori szint gombját.

Az ajtó már záródott, de Attilának sikerült a fejszéjét beékelnie a nyílásba. Diadalmasan

felüvöltött, persze hunul. – Heagoogo.

Ebben a pillanatban a lift elindult. Attila feje még megjelent az ajtórés tetejében, de aztán

eltűnt.

– Ez meleg helyzet volt!

Larry végre néhány másodpercnyi lélegzethez jutott. A többi hun biztos a lépcső felé vette

az irányt, mert amint kinyílt a liftajtó, máris előtte termettek. Larry az előcsarnokba futott, és

a T-rex mellett elhaladva támadt egy ragyogó ötlete.

Felkapta a csontot, és meglengette a T-rex előtt, de úgy helyezkedett, hogy a hunok és a

dinoszaurusz közé kerüljön. A hunok úgy megijedtek ettől a drabális állattól, hogy rögvest

kihátráltak a teremből.

Larry-nek sikerült az Amerikai történelem termébe menekülnie. Középen egy postakocsi

állt. Az elébe fogott lovak rúgkapáltak és nyerítettek. Larry gyorsan, az utasításnak

megfelelően, rájuk tette a szemellenzőt.

Ekkor megint felfigyelt valamire, mégpedig egy sóson indián nő viaszszobrára, aki két

fehér ember kíséretében volt kiállítva. A táblán ez állt: „Lewis és Clark Sacajawea-val, a

történelem leghíresebb nyomkeresőjével.”

Larry emlékezett rájuk történelmi tanulmányaiból. Lewis és Clark felfedezők voltak, akiket

1803-ban Jefferson elnök azzal bízott meg, hogy a felderítsék a frissen vásárolt Lousiana

területeit. Utazásukat a Missouri folyón kezdték meg. Huszonnyolc hónapig voltak úton és

nyolcezer mérföldet tettek meg. Egy fiatal soson indián nő, Sacajawea volt segítségükre a

tolmácsolásban és az idegen földön való tájékozódásban.

– Mi a helyzet, öreglány? – kérdezte Larry az üvegvitrinhez közeledve.

Sacajawea hátranézett Lewisra és Clarkra, akik szemmel láthatólag egymással civódtak,

majd megrántotta a vállát.

Ekkor a hunok megrohamozták a termet, úgyhogy Larry csak annyit tudott kinyögni, hogy

ideje mennie.

Sacajawea búcsút intett, és nagyon csalódottnak látszott. Larry nem tudta róla levenni a

szemét, ezért hátrálva igyekezett kifelé egészen addig, amíg meg nem botlott valamiben, és

hanyatt nem vágódott.

Amikor megpróbált feltápászkodni, egy fűben megbújó polgárháborús katonával találta

szemben magát, aki azért hatott különösen kísértetiesnek, mert nem volt arca. Egy

életnagyságú bábut beöltöztettek egyenruhába, kezébe adtak egy szuronyt, de a feje pusztán

kitömött rongyból volt.

Bár nem volt szája, Larry-t csendre intette.

– Mit csitítgatsz? – kérdezte Larry.

Az északi katona egy közelben álló konföderációs katonára mutatott, aki kisvártatva

támadásba lendült, és szuronyát az északi katona mellkasába döfte. A tömőanyag csak úgy

repült szerteszéjjel, amint a katona összerogyott. Larry rájött, hogy egy csatamező kellős

közepébe csöppent. Katonák mindenfelé. Megpróbált kikeveredni, miközben a soron

következő utasítást olvasta.

– Menj be Akmonrá templomába, és zárd be a koporsót! – Larry tanácstalanul nézett

körbe, mint akinek fogalma sincs arról, hogy hol van.

- 21 -

Kinyitotta a legközelebbi ajtót, ami az óceánok világának termébe vezetett. Bekukkantott,

és egy hatalmas kék bálnát pillantott meg, amit a mennyezetről lógattak le. Amikor a bálna

észrevette Larry-t, fülsiketítő bálnadalba kezdett, de olyan erővel, hogy Larry haja csak úgy

lobogott, és a füle is zúgni kezdett.

Azonnal be is csapta az ajtót, és ment tovább.

Most egy horda neandervölgyivel találkozott, akik éppen tüzet próbáltak csiholni két kő

összeütésével és egy fadarab segítségével.

– Hé fiúk, nem tudjátok, merre van Akmonrá temploma? – kérdezte Larry.

Mind a négy neandervölgyi más irányba mutatott.

Larry hamarosan megtalálta, amit keresett. Az egyiptomi terem sötét és kísérteties volt.

Egy óriási, aranyból készült, piramis alakú építmény derengett a terem végében: Akmonrá

temploma. Hatalmas, zord kinézetű, kőből faragott katonák őrizték. Az egyetlen fényforrás az

aranytáblából kiinduló fénynyaláb volt.

– Halló! – kiáltotta el magát Larry. – Van itt valaki?

Senki nem felelt. Larry felkapcsolta a zseblámpáját, és lábujjhegyen közelebb

merészkedett. Valahol lent felfedezett egy kis elektromos szerkezetet, amiben egy kulcslyuk

volt. Larry már nyúlt is a kulcscsomójáért, és azon gondolkodott, hogy vajon miért kell

bezárni egy ezer éve halott fickót.

Ekkor vérfagyasztó sikoly hallatszott.

Larry gyorsan bedugta a kulcsot a zárba, mire lecsapódott egy hatalmas plexiüveg, elzárva

az utat a koporsó és az aranytábla felé. Larry megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy ezt a

feladatot is teljesítette.

Visszasétált az afrikai emlősök termébe, de miközben az utasításokat tanulmányozta,

Dexter elragadta tőle a könyvet.

– Add szépen vissza, Dexter! Ne kelljen még egyszer kérnem!

Dexter csak nevetett, és elkezdte miszlikre tépni a könyvet. Mire Larry-nek sikerült

visszaszereznie, már csak egy utasítás maradt, de arról is kiderült, hogy nem teljes. A

papírfecnin csak ennyi állt: „Ahhoz, hogy megfékezd Attilát, feltétlenül…” A többi hiányzott.

– Hát ez ragyogó! Tudod mit, Dexter? Nincs is szükségem a kézikönyvre, mert amint vége

ennek az éjszakának, felmondok. Remélem, a következő éjjeliőr minimum egy orvvadász

lesz.

Dexter felsóhajtott.

– Csak ijedj is meg! Nem mindenki olyan állatbarát, mint Larry bácsi.

Larry visszament a dioráma-terembe. Az egyenruhája összegyűrődve, az idegei

cafatokban, egyszóval teljesen ki volt készülve. Még mindig hallani lehetett Attila vérmes

harci üvöltéseit. Larry gyorsan egy pad mögé rejtőzött. Éppen időben, mert Attila és a hunok

már a teremben randalíroztak, és érthetetlen nyelvükön hablatyoltak. – Goo-ga-bigooga… –

De egy dolgot tökéletesen érthetően ejtettek ki: – Központi terem!

Attila az alsó szint felé mutatott, a többiek bólintottak, és már indultak is a főlépcső felé.

Amikor végre tiszta volt a levegő, Larry előmászott a rejtekhelyéről, és leroskadt az egyik

padra. Gondolta, megpihen egy kicsit. Nem vette észre, hogy hat aprócska ágyékkötős maja

vadász mászott fel mellé. A maják diorámájából kerültek elő, és egyik sem volt tíz

centiméternél nagyobb. Túl picik ahhoz, hogy Larry-nek árthassanak. Ő legalábbis így

képzelte. – Nem lehet gond – mondta Larry, amint közeledtek felé.

Ekkor az egyikük fúvócsövet emelt a szájához és kilőtt egy kis nyílvesszőt, ami Larry arcát

találta el. Olyan érzés volt, mint egy szúnyogcsípés. – Hékás, mi a fenét csinálsz? –

méltatlankodott Larry, de máris egy újabb lövés érte. Amikor kihúzta a vesszőt, látta, hogy

olyan, mint egy szálka. Az arca bizseregni kezdett. Gyanús lett neki a dolog, ezért megnyalta

a nyílvessző végét. Furcsamód kesernyés ízt érzett. Ekkor tűnt fel neki, hogy a maják

belemártják a nyílhegyeket valami porszerű anyagot tartalmazó tasakba.

- 22 -

– Mia mi? Mia fene-nét csináltok? – Már beszélni sem tudott. Bármit is tettek arra a

nyílvesszőre, egy biztos, hogy elálmosodott tőle.

A maják tovább lődözték mérgezett nyilaikat Larry-re. Minden egyes vessző lebénította

Larry arcának egy-egy pontját. Hamarosan már nem érzett semmit. Még az agya is lezsibbadt.

Beszélni sem tudott többé. Felállt, de a nyílvesszők egyre csak záporoztak. Próbált odébb

menni, de megbotlott. Mintha már lépni sem tudott volna. Lenézett, és ekkor vette észre, hogy

a többi maja összekötözte a lábát egy szőlőindaszerű madzaggal. Próbálta szétszakítani, de

összevissza botladozott, míg végül elvágódott.

Ezúttal az Amerikai vasútépítés című dioráma kellős közepébe pottyant, ahol egy apró

lovas cowboy nézett vele farkasszemet.

– Hejhó! – kiáltott a Jedediah nevű cowboy, majd meglengette lasszóját a feje fölött. –

Kötözzétek meg, fiúk!

Erre egy egész kis cowboykülönítmény vágtatott elő. Pisztolyaikkal a levegőbe

lövöldöztek, és lasszókat hajigáltak Larry-re.

– Hé! – kiáltott fel Larry, és zavarodottan nézett körbe. Alig tudott megmozdulni. A vasúti

munkások vidáman daloltak, miközben Larry köteleit pici cövekekkel a földhöz erősítették. –

Oh my darling, oh my darling, oh my darling Clementine…

– Jöhet a vasparipa, fiúk! – rikkantotta Jedediah.

– Vasparipa? Miféle vasparipa? – riadozott Larry.

Ekkor Larry éles vonatfüttyöt hallott. Amikor körülnézett, azt tapasztalta, hogy

odakötözték egy miniatűr vonatsínhez.

– Hé! Mit csináltok? Segítség! – kiabálta. A vonat egyre csak közeledett. Larry tovább

kiabált, de senki sem sietett a segítségére.

A mozdonytól már csak centiméterek választották el. Larry ijedtében becsukta a szemét.

Most vége mindennek.

- 23 -

vonat egyenesen Larry felé tartott, és már neki is ütődött az orrának. Ekkor –

leborult a sínről, felfordult, és a kerekei tovább forogtak a levegőben. De Larry-n

egy karcolás sem esett, szinte meg sem érezte az ütközést.

Minden erejét összeszedve kiszabadította magát a kötelek fogságából, ami nem

is volt annyira nehéz, hiszen alig voltak erősebbek egy cérnaszálnál. Larry egy pillanat alatt

elszakította őket.

Amint felállt, az apró szerzetek többsége félelmében elmenekült.

– Kiszabadult a szörny! – kiáltott fel valaki. Egy kisebb római légió sorakozott fel Larry

előtt. – Készítsétek a hajítógépeket! – adta ki a parancsot Octavius, a vezér.

– Ne lőj, Octavius! Ez az óriás itt a mi földünkön van – replikázott Jedediah.

– Nem is vagyok óriás – vágott közbe Larry. – Átlagos termetűnek számítok.

– Csönd legyen! – parancsolta Octavius. – A Római Birodalom nem ismer határokat,

Jedediah. – Ezzel a katonái felé fordult, és ezt mondta: – Róma védői!

– Ne tedd ezt! – figyelmeztette Jedediah.

– Mit ne tegyen? – aggodalmaskodott Larry.

– Céloz és lő! – ordította Octavius.

A római légió célzott és lőtt, mire kis lángoló nyilak és tüzes golyók záporoztak keresztül a

termen. Néhányuk beleakadt Larry egyenruhájába, ami tüzet fogott, és Larry-n kisvártatva

aprócska lángok lobbantak fel.

Amikor végre sikerült eloltania a ruháján keletkező pirinyó tüzeket, egy ismerős kinézetű,

bajuszos ember vágtatott oda hozzá. A férfi Larry felé nyújtotta a karját, és biztatta, hogy

kapaszkodjon belé.

Teddy Roosevelt volt az. Amikor Larry már fent ült a háta mögött, szépen elporoszkáltak.

Teddy mentette meg Larry-t a pirinyó, de annál vadabb dioráma-emberkéktől.

– Annyira picik voltak! – mondta Larry levegő után kapkodva, és még mindig remegett a

félelemtől. – Nem gondoltam volna, hogy…

Teddy Roosevelt csak a fejét rázta. – Édes fiam, soha ne becsüld le a kis embereket. A kis

emberek hoznak létre nagy nemzeteket.

Larry elképedve nézett rá. – Maga nem…?

– Teddy Roosevelt vagyok, az Egyesült Államok huszonhatodik elnöke. 1858-ban

születtem, és 1919-ben haltam meg. Állok szolgálatára.

– Én… én Larry Daley vagyok, az új éjjeliőr. Örülök, hogy megismerhettem, elnök úr.

– Hívj nyugodtan Teddy-nek. Na most, Lawrence fiam, minden jó állampolgárnak

képesnek kell lennie arra, hogy elbírja a saját testsúlyát. Azt ajánlom, ne kerülj még egyszer

A

Negyedik fejezet

- 24 -

ilyen helyzetbe, mert nem biztos, hogy meg tudlak menteni. Egyébként is, saját erődből kell

felemelned magad.

– Rendben. Értettem. Köszönöm – bólintott Larry.

– Most pedig, ha megengeded, távozom. Hamarosan hajnalodik. A vadászatnak még nincs

vége. – Teddy Roosevelt szalutált, elővette a puskáját a nyeregtáskából, majd Lucky nevű

lován elhagyta a termet.

Pár pillanattal később észrevett egy jól megtermett mamutot a távolban. Felemelte a

fegyverét, és már éppen lőni készült, amikor Larry utolérte és megszólította. – Várjon egy

percet! Megkérdezhetem, hogy…

A zajra a mamut elmenekült.

– Igazán sajnálom – mondta Larry.

– Semmi baj, fiam, hiszen ez még csak az első éjszakád – nyugtatta meg Teddy. – Még

elkaplak, te őstulok! Jól jegyezd meg! – kiáltotta a mamut után.

Teddy tovább folytatta a mamut becserkészését, Larry pedig a nyomában loholt. – Várjon

egy percet, legyen szíves!

– Egy kérdésed van, fiú – mondta Teddy.

– Miért, ez valami három kívánság show? – kérdezte Larry.

– Nem, inkább arról van szó, hogy az önbizalom a kulcsa az intenzív életnek. Az embernek

saját magában kell megtalálnia a saját válaszait. Szóval, miben segíthetek?

– Hát nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Kérem, ne értsen félre, de nem az a helyzet,

hogy ebben a múzeumban mindennek halottnak kéne lennie?

Teddy kuncogott. – Kövess, Lawrence! –mondta, és már vezette is Larry-t az egyiptomi

terembe.

Ott álltak a kőkoporsót elzáró plexiüveg fal előtt. Larry zseblámpájával megvilágította

Akmonrá tábláját. Az aranyba vésett, míves hieroglifák csak úgy tündököltek a fényben.

Teddy elmagyarázta, miről van szó. –Akmonrá táblája 1952-ben, a Nílusi expedíció során

került hozzánk. Azon az éjszakán minden életre kelt a múzeumban. És azóta ez minden éjjel

így van.

– Vagyis minden éjjel minden megelevenedik?

– Úgy van – bólintott Teddy.

– És nekem mi lenne a dolgom? – érdeklődött tovább Larry.

– Te vagy itt az éjjeliőr – emlékeztette Teddy. – Ez roppant fontos pozíció ebben a

múzeumban.

Larry hátrálni kezdett, mert nem akart hinni a fülének. – Márpedig ez lehetetlen –

hajtogatta.

– Semmi sem lehetetlen, amit el tudunk képzelni. A te feladatod, fiam, az, hogy mindenkit

benntarts a múzeumban. Ha valakit kint ér a hajnal, az porrá válik. – Teddy az órájára

pillantott. – Mindjárt öt óra. Kivételesen segítek rendet teremteni, de jól jegyezd meg, hogy ez

az utolsó alkalom. Világos?

– Igen, ez az utolsó alkalom – ismételte Larry.

– Akkor munkára fel! – adta ki a parancsot Teddy, majd felhúzta Larry-t a nyeregbe, és

már indultak is.

Mire a nap kezdett előbújni New York felhőkarcolói között, Larry és Teddy a múzeum

lakóinak többségét biztonságba helyezte. Larry hangosan olvasta a lajstromot. – A dioráma-

dobozokat bezártam. A neandervölgyiek rendben. Attila még mindig szabadon rohangál

valamerre, de… – Éppen itt tartott Larry, amikor arra lett figyelmes, hogy Teddy Sacajawea-t

mustrálja látcsövén keresztül.

– Mit néz annyira, elnök úr? – érdeklődött Larry.

Teddy összerezzent és elejtette a távcsövét. Úgy tűnt, zavarba jött. –Ó, én csak

megfigyeléseket végzek. Az ember mindig figyelje meg a körülötte lévő dolgokat. Az jót tesz

- 25 -

a szívnek és az agynak is. Öt óra. Ideje visszamennem az emelvényemre. Üdvözöllek a

családban. Holnap este találkozunk.

Teddy visszaszállt a lovára és elporoszkált az emelvény irányába.

Larry követte. – Úgy érzem, legjobb, ha őszintén bevallom, hogy nem valószínű, hogy

visszajövök. Még ha akarnék sem, persze nem akarok, mert a majom megette a kézikönyvet.

Fogalmam sincs, mit kellene tennem a hunokkal.

– Utasításokat követni bárki tud – mondta Teddy lekicsinylő hangsúllyal. – Neked az a

dolgod, hogy a szívedet kövesd. Ez az igazi férfi ismérve. Mondd meg nekem, Lawrence, mit

csináltál, mielőtt ezt az állást elvállaltad? Azt is ilyen könnyen feladtad?

– Hát, többféle dologba is belekóstoltam – hebegte Larry elhaló hangon.

Teddy nem volt túlzottan elragadtatva.

– A belekóstolás még nagyon messze van a tettektől, fiam. Lawrence, bizonyos emberek

nagyszerűnek születnek, másokat az élet kényszeríti arra, hogy naggyá váljanak. Számodra

most jött el ez a pillanat.

Larry bólogatott, de közben azt gondolta, hogy ez mind nagyon szépen hangzik, de ő

egyszerűen csak ki akar jutni innen.

Teddy kinyújtotta a karját, és alaposan megveregette Larry hátát, amitől Larry majdnem

összecsuklott.

Ezután Teddy visszalovagolt az emelvényéhez, felmászott rá, és mozdulatlanná dermedt.

Larry teljesen elképedt. Lenyűgözve bámulta a szobrot. Teddy olyan mozdulatlan volt,

olyan néma, olyan…

– Most meglepődtél, mi? – nevetett Teddy.

Larry ijedten ugrott hátra.

– Jól átvágtalak, igaz? – örvendezett tovább Teddy.

– Tényleg jól átvágtál – ismételte Larry. –Itt mindig mindenki átvág. Jó éjszakát Teddy!

Kint már ragyogóan sütött a nap. Egy bogár igyekezett vissza a bejárat felé. Megpróbált

bejutni, de az ajtó zárva volt. Ekkor egy fénysugár rávetődött, a bogár megrázkódott, majd

izzani kezdett. Hamarosan minden szín és élet elszállt belőle, és a helyén nem maradt más,

mint egy picike kupac por.

Egy óra múlva Cecil a múzeum lépcsőjén kaptatott felfelé. Kinyitotta a bejárati ajtót és

belépett. Gus és Reginald is vele volt. Egyenesen az információs pulthoz tartottak, és rögtön

meg is találták a szétcincált kézikönyv utolsó foszlányát.

– Attila biztos jól elbánt vele – jegyezte meg Reginald.

– Az nem lehetett semmi – tette hozzá Gus.

– Egy perc néma vigyázz! – rendelkezett Cecil.

Mindhárman lehajtották a fejüket. Ekkor Larry óvatosan mögéjük lopózott, és jó hangosan

elkiáltotta magát. – Szép jó reggelt kívánok!

A három őr ijedtében majdnem összeesett.

– Ezt ne csináld! – üvöltött fel Cecil, mindkét kezével a szíve környékét markolászva. –

Túl öregek vagyunk már az efféle meglepetésekhez.

– Az hittem, hogy imádjátok az efféle meglepetéseket. Hiszen ti is mindig hasonló tréfákat

űztök másokkal. Vagy az fel sem merül bennetek, hogy mennyire megleptetek azzal a kis

- 26 -

aprósággal, hogy ez az őrültek háza minden éjszaka megelevenedik? – kiabálta Larry

magánkívül.

– Szerettük volna elmondani, Larry, de úgysem hittél volna nekünk – magyarázta Cecil.

– Mellesleg végig szemmel tartottunk, és ha bármi baj történt volna, azonnal itt termettünk

volna – mondta meggyőzően Reginald.

– Igazán? – kérdezte Larry.

– Nem, tulajdonképpen otthon aludtunk – ismerte be Reginald.

Hát persze, gondolta Larry.

– Az az igazság, hogy amint beléptél az irodánkba, mindannyian éreztük, hogy van benned

valami különös – mondta Cecil.

– Ők ketten aludtak – emlékeztette Larry. Cecil erre nem reagált. – Bárki képes egyenruhát

húzni és egy zseblámpával felszerelve felügyelni egy múzeumot. De ehhez a múzeumhoz szív

és lélek kell. Valami olyasmi, amit kurázsinak hívnak. Neked pedig ebből van bőven,

barátom.

– Senki sem tud a titkunkról. Még soha nem fogadtunk be magunk közé senkit. Ez

hatalmas megtiszteltetés, és szép lesz a jutalom is – mondta Reginald.

– És micsoda szép fogsor! – tette hozzá Gus.

– Mesés fogsor! – biztatta Cecil. Mindhárman széles mosolyra húzták a szájukat. Fogaik

hófehéren csillogtak.

Larry-nek ez tetszett, de azért a jó fogászati kilátások nem bizonyultak elég meggyőzőnek

ahhoz, hogy minden éjjel kockára tegye az életét. Az oroszlánok, a hunok, az az idegesítő

majom, a T-rex, az az eszement népség a diorámákból… Az egész múzeum csupa veszély.

Nincs neki erre szüksége. Kereshetne inkább újabb befektetőket az étterméhez. De az is lehet,

hogy a találmánya reklámozására kellene több időt fordítania.

– Fiúk, igazán értékelem az ajánlatot, de ezt a munkát nem nekem találták ki. Az

egyenruhámat az irodában hagytam. Viszlát.

Alig lépett ki a múzeum ajtaján, máris a fiába botlott, aki Donnal, jövendő mostohaapjával

volt.

– Szia, apu!

– Szia, öcskös! Hát ti mit kerestek errefelé? – kérdezte Larry.

– Ericának ma korán a bíróságra kellett mennie, ezért én viszem a nagyfőnököt az iskolába

– magyarázta Don. – Szeretett volna beugrani, hogy lásson az új munkahelyeden.

– Apu, fantasztikus, hogy itt dolgozol? – lelkesedett Nick.

– Gyerekkoromban mindig ide jártam egy kis kutatómunkára, amikor szénszünet volt az

iskolában, hogy ne vesszen kárba a nap – mondta Don.

– Hát ez igazán csodálatos, Don – álmélkodott Larry, de persze nem gondolta komolyan.

– Szóval mi a munkád, apu?

– Hát ez nem olyan egyszerű kérdés. – Larry nem akarta elárulni Nicknek, hogy már fel is

mondott. Főleg mivel Don is ott állt. Don a menő munkahelyével, Don a mindenfélével

telelógatott övével… – Hát tulajdonképpen én felelek az éjszakai biztonságos üzemeltetésért.

Rajtam múlik, hogy éjszaka is minden rendben menjen.

– Szuper! – lelkendezett Nick.

- 27 -

– Hé, Nicky, nem akarsz bekukkantani? Apád biztosan szívesen tart neked egy kis

rendkívüli idegenvezetést – vetette fel Don.

– Tudod, mit? A ma délelőtt kicsit zsúfolt,de nemsokára mindent megmutatok. Benne,

vagy?

Benne - egyezett bele Nick. – Szia, apu! Szeretlek.

– Én is téged, öcskös.

Amint Larry a fia után nézett, rájött, hogy muszáj visszaszereznie a munkát.

Visszafordult, nagy levegőt vett, és belépett.

- 28 -

három őr még mindig ugyanott állt és várt.

– Hát ez gyors volt – jegyezte meg Reginald.

– Tudtuk, hogy visszajössz, Larry. Isten hozott! – mondta Cecil.

Ekkor dr. McPhee robogott arra. – Maga! Az új éjjeliőr! Azonnal jöjjön ide!

– Mi történt? – kérdezte Larry.

– Csak jöjjön velem, és majd megmutatom, mi történt. – Úgy tűnt, nincs jókedvében.

Larry-t a karjánál fogva vonszolta a dioráma-terembe.

Amikor Larry utoljára itt járt, rögtön megtámadta az aprónépség, de most minden a

legnagyobb rendben volt. Csend és nyugalom honolt a teremben. Larry el sem tudta képzelni,

mi lehet a probléma.

Egészen addig, amíg dr. McPhee meg nem mutatta. Octavius, a rómaiak valamikori vezére

a vadnyugati részlegbe volt bezárva Jedediah, a cowboy társaságában. Dr. McPhee kiemelte

onnan, és visszatette a helyére, a római katonák közé.

– Lenne olyan kedves, és megmagyarázná mindezt? – érdeklődött dr. McPhee.

– Úgy vélem, hogy megpróbált kiszökni a diorámájából, és véletlenül Utahba keveredett.

De mivel az a cowboy tudta, hogy a római ürge el akarja venni a földjét, szólt a csapatának,

hogy zárják be – magyarázta Larry.

Dr. McPhee gyanakodva méregette Larry-t. Létezik az, hogy ennek a fickónak fogalma

sincs, hogy „ez a cowboy” Jedediah Strong Smith, a Sziklás-hegység híres felfedezője? Vagy

egyszerűen a bolondját járatja vele? Egyik megoldástól sem volt elragadtatva. – Lehet, hogy

magát ez szórakoztatja, Mr. Daley, én azonban cseppet sem élvezem az effajta… az effajta…

– Dr. McPhee már megint nem találta a megfelelő kifejezést.

Larry türelmesen várakozott. Végül is jelen pillanatban nem akadt semmi sürgősebb dolga.

– Nem tűröm az ilyesmit! – zárta le a mondandóját dr. McPhee, majd elviharzott.

Larry visszament a központi terembe, ahol Cecil várt rá.

– Hát ez remek! Fogalmam sincs, hogyan tarthatnám meg a munkát.

– Lehet, hogy el kellene olvasnod néhány könyvet. Csak azért, hogy felfrissítsd a

történelmi tudásodat – ajánlotta Cecil. – Nekem segített, amikor kezdő voltam.

Cecil megveregette Larry vállát, majd távozott.

Ekkor Rebecca tűnt fel a színen. Éppen egy csapat iskolásnak tartott idegenvezetést.

– Ezt a múzeumot eredetileg Theodore Roosevelt emlékére állították – magyarázta. –

Szenvedélyesen foglalkoztatta a történelem, és az volt a hitvallása, hogy minél jobban

ismerjük a múltunkat, annál felkészültebben tudjuk kezelni a jelen problémáit.

A

Ötödik fejezet

- 29 -

Ez Larry esetében is igaz volt. Minél többet megtud a múltról, annál valószínűbb, hogy

megtarthatja a munkáját. Lehet-e erre jobb módot találni, mint csatlakozni egy

iskoláscsoporthoz, akiket egy csinos idegenvezető avat be a múlt titkaiba? El is indult

Rebecca és a gyerekek után.

Először az üveg mögött kiállított Lewis, Clark és Sacajawea című résznél álltak meg.

– Sacajawea volt az a soson indián nő, aki segített Lewisnak és Clarknak eljutni a Csendes-

óceánig. Az már biztos, hogy nem a szavak embere volt. Angolul szinte egyáltalán nem tudott

De Lewis és Clark leírta, hogy az ő bátorságának köszönhető, hogy nem adták fel a keresést,

és egyre messzebb hatoltak az ismeretlen nyugat felé. Kérdés?

Larry felemelte a kezét, és kérdezett. – Süket volt?

– Hogy süket volt-e? – ismételte meg a kérdést Rebecca, ami szemmel láthatólag meglepte.

– Nem, nem volt süket.

– Rendben, csak azért kérdeztem, mert úgy tűnt, hogy nem igazán reagál.

– Nos, ennek talán az lehet az oka, hogy ez csak egy makett. Mehetünk tovább?

Az Afrika-teremben folytatódott a túra. Rebecca Dexterre mutatott, és elmagyarázta, hogy

egy csuklyásmajomról van szó, aki a magas intelligenciájú főemlősök közé tartozik, és

kedves, önzetlen természetéről híres.

Larry-nek eszébe jutottak Dexter éjszakai csínytevései. Az orra még mindig sajgott a

harapásától. Kedves és önzetlen. – Na persze! –fakadt ki belőle.

– Mondott valamit? – kérdezte Rebecca.

– Nem, semmit – szabadkozott Larry.

Amikor Rebecca és a gyerekek továbbmentek, Larry Dexterre mutatott. – Még

visszakapod! – sziszegte.

Rebecca véletlenül meglátta, és nem nagyon tudta mire vélni Larry viselkedését, de úgy

döntött, nem foglalkozik vele. Van neki más dolga is. Ekkor megérkeztek az óriási Húsvét-

szigeteki fejhez.

– Ez a szobor a Csendes-óceánban elhelyezkedő Húsvét-szigetekről való – magyarázta.

– Csak egy gyors kérdés – vetette közbe Larry. – Ettek ezek a fickók valaha rágógumit?

A gyerekek nevettek, Rebeccának pedig kezdett elfogyni a türelme. Mit gondol ez az

ember magáról, hogy állandóan félbeszakítja? Ő csak a munkáját végzi, ez meg az ostoba

kérdéseivel folyamatosan megzavarja.

– Uram, a rágógumit csak évszázadokkal később találták fel, de a sziget lakói valóban

felajánlottak ajándékokat, például gyümölcsöt a szobroknak.

Larry bólintott. – Szóval ezt kell tenni.

Rebecca ekkor félrehúzta Larry-t. – Lehet, hogy maga jól szórakozik, de én nem tartom

olyan viccesnek, hogy gúnyt űz belőlem, miközben a munkámat végzem.

– Eszem ágában sem volt, hogy gúnyt űzzek magából – szabadkozott Larry. – Én tényleg

kíváncsi voltam ezekre a dolgokra.

– Látta valaha, hogy a Húsvét-szigeteki fej ragozott? – kérdezte Rebecca.

Larry megvonta a vállát. – Valamit biztos félreértettem.

Egyáltalán miért csatlakozott a csoporthoz.'

– Minden éjjel itt leszek egyedül a múzeumban. Szeretnék többet tudni arról, amit őrzök. –

Ez igaz volt, ha nem is a teljes igazság, de Larry a részletekbe már nem akart belemenni.

Rebecca úgysem hinne neki.

– Valóban? – kérdezte.

– Igen, és még lenne egy csomó kérdésem. Meghívhatom egy csésze kávéra, vagy

valamire? Pusztán információcsere céljából. Mint két múzeumi dolgozó, semmi több.

Rebecca az órájára nézett. – Találkozzunk a múzeum előtt, húsz perc múlva!

Ezután folytatta a vezetést.

Amikor végzett, Larry már kint üldögélt a múzeum lépcsőjén.

- 30 -

Vettek egy kávét, aztán elsétáltak a Central Parkba, ami pont szemben volt a múzeummal.

– Szóval tényleg azt gondolja, hogy Sacajawea-nak nem volt halláskárosodása?

– Négy évig írtam a disszertációmat belőle. Valószínűleg tudnék róla.

– Négy éven át írt egyetlen dolgozatot? –hitetlenkedett Larry.

– Hát igen. Igyekeztem, hogy tökéletes legyen. A tényeket mindenki tudja Sacajawea-ról,

de én megpróbáltam belebújni a bőrébe, megtudni, hogy mi játszódott le benne.

– Négy év – ismételte Larry, és hitetlenkedve rázta a fejét. Mivel még egyetlen munkája

sem tartott négy hónapnál tovább, el sem tudta képzelni, hogy négy évig is lehet valamin

dolgozni.

– Pontosabban négy és fél év – helyesbített Rebecca. – És mi a maga története? Mindig

biztonsági őr akart lenni?

– Nem. Már ezer dolgot kipróbáltam. De elváltam, és van egy tízéves fiam. Szükségem van

valami állandóságra.

– Értem. És mire kíváncsi a múzeummal kapcsolatban?

– Érdekelne Akmonrá táblája. Azzal mi a helyzet?

– Az olyan, mint egy rejtvény. Az ókori egyiptomiak úgy tartották, hogy ha a darabokat

egy bizonyos sorrendben helyezik el egymás után, akkor olyan erő rejlik benne, ami minden

körülötte lévőt életre tud kelteni.

– Ez azt jelenti, hogy ezt vissza is lehet csinálni? – kérdezte Larry.

– Visszacsinálni?

– Igen. Bekapcsoljuk, és a dolgok életre kelnek, kikapcsoljuk, és akkor nem kelnek életre.

Pont úgy működne, mint egy ősi távirányító.

Rebecca elmosolyodott. Larry annyi furcsát kérdezett. Arra gondolt, biztos csak tréfál.

– Abból, amit én olvasok ki a táblából, semmi sem utal arra, hogy lenne egy „kikapcsoló-

gomb”. De ha megtalálom, feltétlenül szólok.

– Várjon, most azt akarja mondani, hogy el tudja olvasni a hieroglifákat? – jött izgalomba

Larry.

– Hát egy kicsit igen. Még mit szeretne tudni?

– Attila, a hun – vele mi a helyzet?

– Lássuk csak. Ő egy barbár népcsoport tagja volt. – Rebecca gyanakodva Larry-re

pillantott. – Ugye, nem csak ugrat, Larry? Máskor, ha ilyen témákról beszélek, az emberek

szeme üvegessé válik az unalomtól.

– Ettől nem kell tartani – rázta a fejét Larry. – Én csupa fül vagyok.

Miután megitták a kávéjukat, Rebecca visszament dolgozni. Larry a könyvesbolt felé vette

az irányt. Sokkal felkészültebbnek kell lennie a következő éjszakai műszakra!

Az utolsó betűig kiolvasta a Kalauz a középkorhoz komplett idióták számára című könyvet.

Az egyik képen négy fickó rátámad egy emberre, Attila pedig elégedetten szemléli az

eseményeket.

Larry a következőket olvasta: „A barbár harcmodorukról híres hunok gyakran kitépték

védtelen áldozataik végtagjait.” – Hát ez nem túl biztató – aggodalmaskodott Larry.

Mikor hazaért, összeszedte a hokifelszerelését, néhány banánt és Nick régi játékai közül is

párat. Kezdett összeállni a fejében a haditerv.

- 31 -

Este besétált a múzeumba. A frissen szerzett történelmi ismeretek mellett egy táskányi

kellékkel is fel volt szerelkezve. Szinte egy csepp izgalmat sem érzett. Ha ma este is

megelevenednek a múzeum lakói, őt nem fogja váratlanul érni!

A három öreg fogadta. – Larry, csak azt akarjuk mondani, hogy sok szerencsét – mondta

Cecil, és megrázta Larry kezét.

– És viszlát – tette hozzá Reginald. – Ma voltunk itt utoljára.

– Hol van a nyakkendőd? – kérdezte Gus.

– Úgy gondoltam, ma nyitott gallérral jövök. A nyakkendő olyan szoros, és úgyis csak

egyedül vagyok itt, úgy értem, leszámítva a…

Gus levette a saját nyakkendőjét, és odadobta Larry-nek. – Kösd csak fel!

– Rendben, Gus – adta meg magát Larry.

– Azt hiszi a fiú, hogy besétálhat ide úgy, mint egy ágrólszakadt – morogta Gus.

– Viszlát, Larry – mondta Cecil. – És ha valaha Bocában jársz, feltétlenül keress fel

minket!

– Elköltöztök a városból? – kérdezte Larry és hirtelen aggódni kezdett. – Nem vagyok

benne biztos, hogy menni fog a dolog.

– Egy ilyen okos fiú, mint amilyen te vagy, biztos elboldogul – biztatta Reginald.

– Aki éjjeliőr, az nyakkendőt visel, nem jár nyitott ingben – morgolódott még mindig

Reginald.

– Abbahagynád végre? – utasította rendre Cecil Gust. – Gyere, Larry, kísérj ki minket!

Amint az ajtó felé közeledtek, Reginald kissé lemaradt. – Ti csak menjetek előre, nekem

szükségem van még néhány percre.

– Olyan érzelmes – magyarázta Cecil Larry-nek. – Sok emlék fűződik ehhez a szobához.

Ahogy a többiek elhagyták a szobát, Reginald kedves vonásai egyszeriben

megkeményedtek. Az öreg szinte már gonosznak látszott.

Benyúlt Larry szekrényébe, és elővette a ház kulcsát, majd viaszmintát vett róla.

Amikor végzett, visszatette a kulcsokat a helyére, és bezárta az ajtót.

Kétség sem férhetett hozzá, hogy Reginald valami rosszban sántikált. Szegény Larry

persze mit sem sejtett.

- 32 -

gyanezen az éjszakán, egy kicsit később Larry ismét egyedül maradt a

múzeumban. Az épületben csend és nyugalom honolt.

Larry első teendője az volt, hogy bezárja a kőkoporsót, ezért az egyiptomi

terembe sietett. Mihelyt bedugta a kulcsot a lyukba, a plexiüveg védőpajzs

lecsúszott, így elzárta az utat a koporsó felé.

Már éppen távozni készült, amikor kísérteties hang töltötte be a termet: – Thot. Hórusz- Ré.

Lassan megfordult, és csodálkozva látta, hogy a plexiüveg mögött Akmonrá táblájából

fény árad. Bár az erős fény pár pillanatra teljesen elvakította, azért azt még látta, hogy a sír

mellett álló sakál őrök ásítozni és éledezni kezdtek. Jobbnak látta hát, ha gyorsan bezárja az

ajtót, és eliszkol.

Visszatérve az előcsarnokba, egy távirányítós Humvee terepjáróhoz kötözte a T-rex

kedvenc csontját. A csontot meglátva a T-rex izgatott lett, Larry pedig a távirányító

segítségével elindította a terepjárót. Ahogy remélte, a T-rex dübörögve követte az autó után

kötött csontot. Ezután Larry egy nehezéket rakott a távirányítóra, így a terepjáró kigurult a

teremből, a T-rex pedig utána csörtetett.

– Menj, te nagy, buta állat – mondta Larry, majd a Húsvét-szigeti szoborfejhez sietett, és

megszólította: – Jó reggelt, dum-dum.

– Nem vagyok dum-dum. Te vagy dum-dum. Dum-dum hozott gum-gumot? – kérdezte a

szobor.

– Igen, hoztam neked sok-sok gum-gumot, ostoba tökfilkó – mutatta meg Larry a

szoborfejnek a rágógumicsomagokat. – Szezám, tárulj! – kiáltotta.

A Húsvét-szigeti szoborfej kitátotta a száját, és Larry egy csomó rágót tömött bele.

– Mmmm – nyámmogott elégedetten a szobor.

Azt remélve, hogy sikerült elhallgattatnia a szobrot, Larry a neandervölgyi emberekhez

ment. Mivel szegényeknek olyan nagy gondot okozott, hogyan csiholjanak kövekkel és

vesszőkkel tüzet, egy öngyújtót dobott oda nekik. – Ezzel menni fog, fiúk.

Ezután a dioráma-terembe tartott. Bezárta a maják diorámáját, akik így valamennyien bent

rekedtek. Visítoztak és esedeztek, hogy Larry engedje ki őket. Mivel ez nem használt,

elkezdték dobálni a kis nyílvesszőiket, de már késő volt. Csapdába kerültek.

A terem másik végében Octavius gyűjtötte össze seregét. A rómaiak faltörő kost használva

akarták áttörni azt a falat, amely elválasztotta őket a Utah állambeli vasúti építkezést

bemutató területtől.

– Hórukk! Hórukk! Hórukk! – vezényelt Octavius.

– Mi a fenét csináltok? – kérdezte Larry.

U

Hatodik fejezet

- 33 -

– Karthágóra vetettük szemünket – felelte Octavius. – Meghódítjuk, vagy meghalunk.

Hórukk! Hórukk!

Ugyanekkor Larry zűrzavart észlelt az Amerikai vasútépítés című diorámában is. Jedediah,

a cowboy, valamint az ír és kínai vasútépítő munkások azt a hegyláncot próbálták meg

felrobbantani, ami a rómaiaktól választotta el őket.

– Octavius! Jedediah! Mindketten hagyjátok abba! – veszekedett velük Larry. Ha

szomszédok vagytok, meg kell tanulnotok, hogyan tudtok kijönni egymással.

– Csak a holttestemen keresztül! – kiáltotta Jedediah.

Octavius keresztbe fonta karját keskeny mellkasa előtt. – A rómaiak nem tárgyalnak –

közölte.

– Jobb szeretnél a cölöpkerítés mögött maradni? – kérdezte Larry.

– Most persze nagy a szád! – mondta Jedediah.

– Jól van, jól van, kijövök – szólt Octavius. Larry kisegítette Octaviust és Jedediah-t a

diorámájukból, majd leült, és a két kis fickót a két térdére ültette úgy, hogy szemtől szembe

kerüljenek, és így beszélni tudjanak egymással.

– A mi küldetésünk az, hogy kifosszuk Karthágót, de valamilyen okból kifolyólag ők nem

értik ezt meg – panaszolta Octavius.

– Utoljára mondom neked, te tógás, mi nem karthágóiak vagyunk, mi a hatalmas USA-ból

jöttünk – magyarázta Jedediah.

– Igaza van, Octavius – szólt közbe Larry.

– Azok az emberek csak élni, boldogulni szeretnének odaát, az ő kis világukban. – Ezután

Jedediah-hoz fordult. – Te jössz.

– Nekem az a bajom a rómaiakkal, hogy addig esznek, amíg hányni nem kezdenek. Ez

gusztustalan.

– Evekig tartott, amíg felépítettük a vomitoriumot* – érvelt Octavius.

– Hát lehet, de az a rettenetes szag beteríti az egész országunkat, és ez borzasztó

kellemetlen – mondta Jedediah.

– Ti meg sült babot esztek háromszor egy nap! Nem gondolod, hogy ez titeket sem tesz

valami nagyon illatos szomszéddá? – replikázott Octavius.

– Látjátok, ez jó! – mondta Larry. – Egy csomó vitás kérdést felszínre hoztunk, és meg

fogjuk oldani. Úgy tűnik, fiúk, nagyon is urai vagytok a helyzetnek, én most mindenesetre

szedem a sátorfámat.

Larry hirtelen felállt, így a két kis ember lecsúszott a térdéről, és visítva zuhant le a

padlóra.

– Ó, bocsánat! – szabadkozott Larry.

– Jól vagyunk! – kiáltott Jedediah. Ezután Larry az Afrikai emlősök részlegébe indult.

Becsukta a kaput, és nyúlt volna a kulcsokért, de nem találta a kulcscsomót. Amikor felnézett,

látta, hogy Dexter incselkedik vele. A kezében tartotta a Larry övéből valahogyan elcsent

kulcsokat.

Természetesen – Larry előzetes terveinek megfelelően – ezek nem a múzeum kulcsai

voltak, hanem Nick régi játékkulcsai.

– Na, mi újság Dexter? – kérdezte kajánul Larry. – Elloptad a kulcsaimat? Hm, én nem úgy

gondolom, pajtikám!

Ezzel elővette a zsákjából a valódi kulcsokat, és megmutatta a csintalan majomnak.

– Larry bácsi csőbe húzott téged. A te kulcsaid kisbabáknak való játékszerek. Lehet, hogy

holnap pelenkát is hozok neked, majombébi.

Dexter méregbe gurult.

* A rómaiak pazar lakomáikon gyakran annyira ettek, hogy néha egy erre a célra szánt helyiségben, a vomitoriumban

szabadultak meg gyomruk tartalmától, hogy folytathassák az étkezést.

- 34 -

Larry bezárta a kaput, és az Amerikai történelem termébe ment.

Látta, hogy Teddy Roosevelt már megint Sacajawea után kémkedik.

– Halló, Teddy – szólt oda neki.

A rajtakapott Teddy ijedtében leejtette a távcsövét. – Ó, Lawrence, tudtam, hogy

visszajössz. Úgy viselkedsz, mint akinek valamiféle küldetése van.

– Megpróbálok szót érteni a hunokkal. Gondolom, nem fog nekem ebben segíteni…

– Persze hogy nem – válaszolt Teddy. Larry Sacajawea-ra mutatott. – Leskelődik tána? –

kérdezte.

– Drága fiam, én még mindig a ravasz gyapjas mamutra vadászom. Leskelődés? Nem is

hallottam még efféle dolgokról – felelte Teddy. Meggyőzően hangzott, de Larry tudta, hogy

Teddy hazudik.

– Ez teljesen normális dolog. Sacajawea nagyon szemrevaló teremtés – mondta Larry.

– Nos, gondolom, valóban csinos lehet – dünnyögte Teddy, miközben újra őt mustrálta.

– Kíváncsi vagyok, mi történik ott – nézett mereven abba az irányba Larry is. Lewis és

Clark vitatkozott, de Sacajawea szemei üvegesnek látszottak. Annak ellenére, hogy – mint

mindenki más a múzeumban – Sacajawea is életre kelt, valahogy mégis élettelennek tűnt.

Larry rájött, mi lehet a probléma. – Tudja, elnök úr, szerintem unatkozik.

– Unatkozik? – csodálkozott Teddy. – A világ tele van titokzatos és élvezetes dolgokkal.

Egy ember soha nem unatkozhat!

– Igen, csakhogy ő minden éjszaka itt marad, és hallgatnia kell a két pasas vitatkozását

arról, melyik irányba menjenek. Egyébként az exfeleségem azért utált velem bárhová elutazni,

mert én soha nem kérdeztem meg tőle, hogy merre menjünk.

– Nos, az valóban idegesítő lehetett – mondta Teddy.

Larry előhúzott a táskájából egy jéghokis védősisakot. – Rohannom kell. Beszéljen vele! –

javasolta.

Teddy elpirult. – Nem tudom, mit mondhatnék neki.

– Uram, ön Teddy Roosevelt, ki fog találni valamit. Viszlát!

Larry még éppen időben húzta fel a védősisakot. Egy másodperccel később Attila, a hun

vágta őt kupán. Azután hatalmas kardjaival a gyomortájékára húzott be egyet, amitől Larry

levegőért kapkodva a földre zuhant. Az egyik hun megragadta és felemelte, majd pillanatok

alatt négy vad hun harcos karjaiban találta magát, akik rikoltozva vitték le az előcsarnokba.

Kolumbusz Kristóf tűnt fel a sarkon. Amint észlelte, mit művelnek a hunok Larry-vel,

felordított: – Aj-jaj-jaj! –, majd elrohant az ellenkező irányba.

A hunok végül leengedték Larry-t a földre. Ketten a lábait, ketten a karjait ragadták meg.

Larry megpróbált tárgyalni velük.

– Fiúk, sajnálom, hogy nem engedhettelek ki titeket, de én csak a munkámat végeztem.

Nézzétek az egyenruhámat. Én vagyok az éjjeliőr. Higgyétek el, legszívesebben nem

viselném.

– A-goo-goo-bigagaga! Bizoo-zoo sagaba? –mondta Attila.

Larry arra gondolt, bárcsak értené a hunok nyelvét, akkor talán megkérhetné őket, ne

rángassák ki a végtagjait a helyükből. Lehet, hogy beszélnek angolul? Egy próbálkozást azért

megér.

– Ez rossz ötlet! – ordította. – Ne a végtagjaimat! Ne szakítsátok ki a végtagjaimat!

A hunok még keményebben rángatták Larry-t. Ekkor némi zűrzavar hallatszott a távolból.

Amikor a dübörgés, üvöltés egyre hangosabb lett, rájöttek, mi okozta. Hirtelen afrikai

emlősök – oroszlánok, hiénák, elefántok és majmok – vágtattak át a termen.

A hunok megijedtek, és elengedték Larry-t, akinek így sikerült egérutat nyernie.

- 35 -

Ezalatt az Amerikai történelem termében Teddy elhatározta, hogy megfogadja Larry

tanácsát. Vagy legalábbis megpróbálja. Félszegen, esetlenül állt Sacajawea előtt.

– Én, khmm… – kezdte, de nem jutott eszébe semmi értelmes. – Úgy hiszem, a gyapjas

mamutot hallom. Viszontlátásra – hebegte, majd megfordult, és elszaladt.

Sacajawea rosszallóan ráncolta össze szemöldökét.

Larry az Afrikai emlősök termébe sietett. A bejárati kaput tárva-nyitva találta. Éppen azt

próbálta meg kitalálni, mi történhetett, amikor meglátta Dextert. A majomnál most valóban az

igazi kulcsok voltak. Gúnyosan nézett Larry-re.

– Add vissza azokat, Dexter – kiáltotta Larry. Dexter lemászott a hallba.

- Tudod, mit? Fogd, és vidd a kulcsokat! Remélem, találsz egy kijáratot, és örökre eltűnsz,

te majom-ördög! – ordította Larry, és üldözni kezdte Dextert, aki a dioráma-terem felé tartott.

A diorámákból halk morajlás hallatszott. A rómaiak szokás szerint a cowboyokkal és a

vasútépítő munkásokkal veszekedtek.

– Azt hittem, ezt a dolgot már megoldottuk – szólt oda nekik Larry.

– Ezekkel az ostoba fajankókkal nincs mit megbeszélnünk. Be kell hódolniuk nekünk! –

üvöltötte Octavius.

– Jed? – fordult most Jedediah-hoz Larry.

– A szó itt már nem használ, Laredo – mondta Jedediah, majd pisztolyával a levegőbe lőtt.

Larry-nek kezdett elege lenni ebből.

– Nagyszerű! Meg akarjátok ölni egymást? Hát rajta, tegyétek! – kiáltotta, és elviharzott.

Valahonnan füstszagot érzett. A füstszagot követve nemsokára a távolban meglátta a

lángokat is.

A recsegő-ropogó tűz körül a neandervölgyiek ropták táncukat. Az egyik a lángok közé

ugrott, megégette magát, és felordított. A másik a haját tartotta a tűzbe, és boldog üvöltözésbe

kezdett.

Larry gyorsan megragadta a tűzoltó készüléket, és a lángokra irányította a tömlőt. A

tűzoltóhab pillanatok alatt eloltotta a tüzet, és beterítette a neandervölgyi embereket is,

akiknek még soha nem volt ilyen nagyszerű élményben részük. Az egyik közülük

belemártotta a habba az ujját, és megkóstolta. Finomnak találta.

Egy másik felszedett egy adag habot, és Larry-re dobta.

– A csuda vigyen el! – kiáltott fel Larry, és undorodva törölgette magáról a habot.

Dexter közben megpróbált eliszkolni, de Larry újból üldözőbe vette. Amikor sikerült

sarokba szorítania a majmot, lassan, lábujjhegyen közeledett hozzá. – A játszmának vége,

Dexter. Add vissza a kulcsokat.

Dexter megrázta a fejét. Larry újabb lépést tett felé. – Nem viccelek – mondta.

Larry nem láthatta, hogy eközben az egyik neandervölgyi ember mereven bámul ki a

nyitott ablakon. Odakinn egy szerencsétlen hajléktalan egy égő szemetesláda tüzénél

melengette kezeit.

A neandervölgyi felmordult, és az ablakon át kiugrott az utcára.

Larry ezt sem vette észre, mert továbbra is Dexterre figyelt. Feltett szándéka volt, hogy

visszaszerzi a kulcsokat. – Szépen, ügyesen, Dex. Jól van.

Amint Larry a kulcskarikáért nyúlt, Dexter pofonvágta őt.

– Jaj! – kiáltott fel Larry.

Dexter vigyorogni kezdett, de Larry mérgesen visszaütött.

- 36 -

Ebben a pillanatban a lován ülve Teddy Roosevelt fordult be a sarkon. Hirtelen megállt, és

megbotránkozva szólt Larry-hez: – Mi történt veled, jóember? Ő a te főemlős rokonod!

– Teddy, ez a fickó újra meg újra rám támad. Mindennek van határa! – védekezett Larry.

– Lawrence, ezzel a kis állattal neked szeretettel és tisztelettel kell bánnod. Nélküle

egyikünk sem lenne itt. – Teddy Roosevelt Dexterre nézett, és kinyújtotta felé a kezét. –

Barátom, megkaphatnám a kulcsokat?

Dexter vigyorogva nyújtotta át Teddy-nek a kulcsokat, s ő viszonzásul barátságosan

megvakargatta Dexter fejét.

– Nos, úgy látom, Teddy, jobban elboldogul, mint én – mondta Larry. Megyek, és iszom

egy kávét.

Megfordult, és már indulni készült, de Teddy visszatartotta. – Erre most nincs idő. A

múzeum valóságos csatatér.

– Igen, ez így van, de én képtelen vagyok ezt az egészet rendbe tenni – mondta Larry.

– Lawrence, bizonyos emberek nagyszerűnek születnek, mások…

– Tudom Teddy, mások az életük során válnak nagyszerűvé. A helyzet az, hogy nem

mindenki nagyszerű, nemdebár? Néhányan közülük átlagosak.

Ekkor Larry egy nagy pukkanást, majd nyögdécselést hallott. A Húsvét-szigeti

szoborfejhez futott, és látta, hogy azt teljesen beborítja a rágógumi.

– Te akartál gum-gumot, dum-dum, hát most megkaptad – mondta Larry, és távozott.

Visszatérve az előcsarnokba lerogyott a székére, és feltette a lábait az asztalra.

Teddy odasétált hozzá, és leült mellé. – Jóságos isten! Ember, neked feladatod van! A

neandervölgyiek valahogy felfedezték a tüzet! A Húsvét-szigeti barátom megfullad valami

szörnyűségtől. A dioráma-teremben háború dúl, és nézd azt a szegény Rexy-t. Olyan csendes,

mint egy öleb.

Teddy a T-rexre mutatott, aki az emelvénye mellett feküdt, és azt figyelte, hogy az

elektromos terepjáró újra meg újra nekiütődik a falnak.

– Én megpróbáltam, Teddy – rándította meg Larry lemondóan a vállát –, visszajöttem ma

éjszaka, nem igaz?

– Ezt nevezed te próbálkozásnak? – kérdezte Teddy. A legkönnyebb utat választottad. A

sikerhez rázósabb út vezet, fiatal barátom. Gondolod, hogy a Panama-csatornát egy nap alatt

építettem fel? Nem, fiatalúr! Évekbe tellett. Váratlan akadályokkal, rendkívüli nehézségekkel,

sárgalázzal küzdöttünk, de folytattuk a csatorna építését.

– Igen, de az a Panama-csatorna volt. Ez meg itt az őrültek háza, ahol éjszakánként minden

megelevenedik.

Teddy felállt, és hátba veregette Larry-t.

– Hol a te híres éleslátásod? Lehet, hogy ha meg tudnád tanítani ezeket a teremtéseket arra,

hogyan boldoguljanak a világban, nem kellene őket éjszakánként bezárnod. Viszontlátásra.

– Köszönöm Teddy. Gőzöm sincs, mit akartál ezzel mondani, de köszönöm – dünnyögte

maga elé Larry Teddy távozásakor.

Közeledett a hajnal és – legalábbis Larry úgy érezte – a teljes összeomlás. Feltápászkodott

az asztaltól, és átsétált a kiállítótermekbe, hogy még egy utolsó pillantást vessen arra a

rendetlenségre, amely az ő őrszolgálata alatt keletkezett.

- 37 -

Amikor elhaladt a nyitott ablak mellett, észrevette azt a neandervölgyi embert, aki az imént

szökött ki. Most a szemeteskuka mellett álldogált, és két követ ütögetett egymáshoz. Miután

nem sikerült tüzet gyújtania, csalódottan elhajította a köveket, és továbbállt.

Larry ekkor meglátta a felkelő nap első sugarait. – Jaj, ne! – kiáltott föl.

Megfordult, és teljes sebességgel futott le a folyosóra.

Átszáguldott az előcsarnokon, és kivágta a bejárati ajtót. – Várj! – üvöltötte a

neandervölgyi embernek.

A neandervölgyi hátrafordult, felnézett az égre, és hunyorogni kezdett. Túl későn jött a

figyelmeztetés. Porrá vált.

– Ó, ne! – kiáltotta döbbenten Larry.

Amikor visszafordult, megkönnyebbülten látta, hogy a többi múzeumlakó ép, sértetlen és

újra mozdulatlan.

Odasétált Teddy Roosevelt szobrához, és csak annyit mondott neki: – Tudom, Teddy.

Sajnálom.

- 38 -

gyanennek a napnak a reggelén Nick bevitte néhány barátját a múzeumba. –

Második elemiben jártam itt utoljára – panaszkodott az egyik cimbora.

– Mondtam már, hogy az apám szuper dolgokat fog mutatni nekünk, csupa

olyat, amit más nem láthat – magyarázta Nick.

Ekkor a sarkon feltűnt Larry és az igazgató alakja. Dr. McPhee éppen az aznapi károkat

vette számba.

– Teleragasztotta rágógumival az értékes Húsvét-szigeti szoborfejet, a földön mindenütt

diorámafigurák hevernek, a neandervölgyiek vitrinje pedig csupa tűzoltóhab – dühöngött dr.

McPhee.

– Mindent kitakarítok és rendbe teszek – ígérte Larry.

– Normális maga, Daley? Ha nem tudná, ez egy múzeum! Olyan hely, ahol az emberek

megtanulhatnak egy-két dolgot a világról, nem pedig az ön gyermekded, idétlen játékainak

színtere!

Nick és a barátai hallották az egész beszélgetést. – Nem hiszem, hogy itt ma körül fogunk

nézni – mondta egyikük.

– Nekem úgy tűnik, eléggé ég az apád, haver – nyugtázta egy másik.

Nick rettenetes zavarában nem is tudott mit válaszolni, csak szomorúan figyelte a

magyarázkodó apját.

– Dr. McPhee, én… – hebegte Larry.

– Mit akar még, Daley? Ezúttal milyen kifogással áll elő?

– Nincs semmilyen mentségem – horgasz-totta le a fejét Larry –, elfuseráltam. Sajnálom.

– Ha bármi, még egyszer mondom: bármi nem helyénvalót találok holnap reggel itt az ön

műszakjának végén, kirúgom. Megértette?

Dr. McPhee indulni készült, de még utoljára visszafordult Larry-hez. – Lóvá tett egyszer,

szégyellheti magát. Becsapott másodszor is, és… és… ne szórakozzon többet velem, mert ez

meglehetősen kínos.

Ezzel elviharzott, otthagyva a teljesen összezavarodott Larry-t.

Az aznap éjszakai műszakja előtt Larry meglátogatta Nicket exfeleségének lakásában.

Amikor Erica ajtót nyitott, meglehetősen feldúltnak látszott. – Mi baj van, történt valami?

– érdeklődött Larry.

– Talán Nicket kellene megkérdezned – felelte Erica.

Larry bement a fia szobájába. Nick az asztalánál ült, és tanult.

– Mi a baj, öcskös? – kérdezte tőle is.

– Jártam a múzeumban ma reggel, és láttam, hogy ordítozik veled a főnököd.

U

Hetedik fejezet

- 39 -

– Miért nem szóltál róla? Nicky, az a fickó egy tökfej! Azt sem tudja, mit beszél!

– Szóval te nem is tehetsz azokról a dolgokról, amiket számon kért rajtad?

Larry hirtelenjében nem tudta, mit mondjon, de nem akart hazudni a fiának. – Én… én…

ez egy kicsit komplikáltabb.

– Nem, nem az! – kiáltotta Nick. – Hogy van az, hogy soha nem tudod megtartani az

állásodat?

– Én próbálom, Nicky, de ez a munka, ez… egy csomó furcsaság történik abban a

múzeumban – sóhajtott Larry. – Nagyon nehéz ezt megmagyarázni. Én csak… Tudod mit,

megmutatom neked!

– Mit mutatsz meg? – kérdezte Nick.

– Gyere el velem ma dolgozni, és majd meglátod.

– Nem mehetek, tanulnom kell.

Ekkor Erica jelent meg az ajtóban. – Van egy perced, Larry?

Larry kiment Ericához.

– Mit akarsz csinálni? – suttogta Erica, hogy Nick ne hallhassa őket.

– Csak meg szeretném neki mutatni az új munkahelyemet – mondta halkan Larry.

– Larry, tudod, hogy én is azt szeretném, hogy továbbra is kapcsolatban maradj Nick-kel,

de már eléggé megszenvedte a válásunkat, és most fél, hogy ez az állásod sem biztos… én

csak aggódom, hogy megszakad a szíve az újabb csalódástól.

– Nem fog csalódni, Erica – ígérte Larry. Erica szeretett volna hinni Larry-nek.

Visszapillantott a fiára, majd mereven maga elé nézett. Végül úgy határozott, ad még egy

esélyt Larry-nek. – Vedd a kabátodat, kicsim, elmehetsz apuval a munkahelyére – mosolygott

Nickre.

– Koszi, rendes tőled – mondta Larry, és megpuszilta Ericát.

– Nagyon szívesen.

– Apropó! – mondta Larry útban az ajtó felé. – Nincs véletlenül egy gombolyag spárgád,

és valami olyan dolgod, amivel be lehet tömni egy szájat?

Erica megrázta a fejét, de Larry elhatározta, hogy akkor is kitalál valamit. Az a lényeg,

hogy Nick vele tarthat. Már alig várta, hogy megmutathassa neki azt a sok csodát, ami

naplemente után történik a múzeumban.

Nick nagyon boldog volt, hogy az apjával mehet.

Ahogy beléptek a múzeum előcsarnokába, lesöpörték magukról a havat.

– Emlékszel a tervünkre, ugye? – kérdezte Larry.

– Elrejtőzöm a férfimosdóban, amíg mindenki el nem megy, azután te értem jössz –

mondta Nick.

Larry bólintott. – Oké.

Nick elment, hogy elbújjon, Larry pedig körbesétált a múzeumban. Biztos akart lenni

abban, hogy teljesen üres.

Az Amerikai történelem termében Rebeccával találkozott.

– Ilyen későn még itt van? – kérdezte Larry. – Nincs valami jó programja ma éjszakára?

– Nincs – felelte Rebecca, miközben lassan szedelődzködött. – Amúgy sem szoktak

éjszakai programjaim lenni. Jobban szeretem a kétszáz éve halott emberek társaságát, mint az

élőkét.

– Hogy halad a disszertációjával? – érdeklődött Larry.

– Kezdem azt gondolni, hogy önnek volt igaza. Négy év valóban túl hosszú idő arra, hogy

egyetlen témával foglalkozzam – válaszolta Rebecca.

– Azt gondoltam, biztos jóval alaposabban bele akar mélyedni a témába, mint a

történelemkönyvek – jegyezte meg Larry. Tulajdonképpen lenyűgözte, hogy Rebecca olyan

sokat törődik a munkájával.

- 40 -

– Jól haladtam, de most megakadtam. Már elég sok mindent kiderítettem Sacajawea-ról.

Szóval már csak egy kis időre lenne szükségem, hogy mindezt leírjam, és valami mással

kezdhessek el foglalkozni. Mindenesetre most hagyom önt dolgozni. Jó éjszakát, Larry!

Larry tekintete a távozó és elég szomorúnak tűnő Rebeccáról a Lewist, Clarkot, és

Sacajawea-t bemutató jelenetre tévedt.

– Várjon! – kiáltotta. – Úgy gondolom, nem kellene abbahagynia azt a tanulmányt.

– Igen, és miért nem? – kérdezte Rebecca csodálkozva.

– Azért, mert én tudok önnek segíteni. Talán őrültségnek hangzik, de ezen a helyen több

olyan dolog is történik, amire nem is gondolna.

– Mit akar ezzel mondani?

– Éjszakánként minden megelevenedik a múzeumban.

– Valóban? – húzta fel a szemöldökét Rebecca. Láthatóan Larry egy szavát sem hitte el.

– Igen – felelte Larry. – A T-rex körös-körül rohangál egy csontot kergetve. Teddy

Roosevelt a lován száguldozik, gyapjas mamutra vadászik és furcsa szónoklatokat tart.

Sacajawea a ládáján üldögél, miközben Lewis és Clark veszekedését hallgatja. Egyszóval, ha

valóban meg akar tudni mindent, én kapcsolatba tudok lépni velük.

– Hát ez nagyszerű, Larry. Tréfát űz egy történelemmániás emberrel? – sértődött meg

Rebecca.

– Rebecca, én nem tréfálok – fogadkozott Larry.

– Sajnálom, én azt gondoltam, önt is annyira izgatja ennek a helynek a szelleme, mint

engem.

Rebecca dúlva-fúlva elment, Larry pedig eléggé nevetségesnek érezte magát.

Na mindegy, legalább meg tudja végre mutatni Nicknek a múzeum összes csodáját.

Visszament a férfimosdóba, és kihívta Nicket. – Mindenki elment. Gyere, siessünk. Már

csaknem alkonyodik.

Amikor Nick kilépett a mosdóból, Larry megpróbálta úgy megpörgetni a zseblámpáját,

mint egy hatlövetű pisztolyt, de a produkció nem sikerült. A lámpa leesett a földre, és

csörömpölve elgurult.

Nick felhúzott szemöldökkel, szánakozva nézett az apjára, de magában tartotta véleményét

erről az egész bénázásról.

– Jó kis lámpa ez, keményebb, mint gondolnánk – próbálta tréfával leplezni az

ügyetlenségét Larry, miután megállapította, hogy a lámpa sértetlen maradt.

– Na, de most már menjünk, két perc múlva lemegy a nap, és a múzeumban minden

megelevenedik. Az én dolgom pedig az, hogy az éjszaka folyamán mindenkit az épületen

belül tartsak.

– Apu, ezt ötéves koromban elhittem volna, de már tízéves vagyok – vigyorgott Nick.

– Nem fiam, komolyan beszélek. A legtöbb teremtést felügyelet alatt tartom, de szeretném,

ha mellettem maradnál, mert van egy pár közülük, akit el kell kerülnünk. Ne menj túl közel a

majomhoz, oké? Gonosz, és szereti az embert pofon vágni.

– Jól van, megteszek mindent, amit kérsz – sóhajtott Nick. Egy szót sem hitt el abból, amit

az apja mondott.

– Tanultatok már az iskolában Attiláról, a hunról? – érdeklődött Larry.

– Igen, ő volt a barbár fosztogató.

– így van. Ő rossz ember. Ha meglátjuk, azonnal futni kezdünk az ellenkező irányba,

amilyen gyorsan csak tudunk. Értetted?

– Apu, nem kell ennyire eltúloznod. Larry kinézett a tetőablakon. A nap utolsó sugarai is

elhalványultak.

– Nick, nem viccelek, mindez nem kitaláció. Figyelj csak… – Larry hátrafordította Nicket,

és rámutatott a hatalmas dinoszauruszra. – Tyrannosaurus rex! – kiáltotta.

Larry várta, hogy a T-rex megmozduljon, de nem történt semmi.

- 41 -

Egyáltalán semmi sem történt.

– Gyerünk már! Thot. Hórusz. Ré. Történjen már valami!

A múzeumban azonban minden csendes és nyugodt maradt.

– Egy pillanat – motyogta Larry.

Odasétált Teddy Roosevelthez, és megpaskolta a térdét. – Teddy Roosevelt, tréfát űzöl

velem? – suttogta. – Mozdulj meg, pajtikám! Elhoztam a fiamat.

– Na, ebből elég, fejezd be, rendben? – kiáltotta Nick. – Egy szavadat sem hiszem!

– Nick, hidd el, amikor a tábla felragyog… Larry elhallgatott, mert sejteni kezdte, mi lehet

a probléma. – Valami rossz dolog történhetett. Gyere!

Larry az egyiptomi terembe vezette Nicket. Amikor rávilágított arra a falra, ahol Akmonrá

aranytáblájának kellett volna lennie, látta, hogy a fal üres. – Eltűnt – motyogta döbbenten.

– Mi tűnt el? – kérdezte Nick.

– Akmonrá táblája. Az ad életerőt minden múzeumi teremtménynek. Valaki ellopta.

– Na, ezt már tényleg nagyon unom – szólt Nick, és elindult a lépcső felé. Elege lett abból,

hogy azt lessé, miként csinál az apja bolondot magából.

– Nicky, állj meg, hová mész?

– Haza – vetette oda Nick, és lement a lépcsőn.

Larry utána sietett. Amikor elhaladt a raktárra néző ablak előtt, valami szokatlant vett

észre. Három férfi taszigált egy nagy ládát a rámpa felé, ahol egy öreg furgon várakozott

nyitott ajtókkal.

Nick is arra tartott, de mire Larry odaért, mást már nem látott.

– Nick! – szólt suttogva a fiának.

– Mi folyik itt, apu? – lépett ki Nick az árnyékból.

– Ezt szeretném én is megtudni. Larry a földre világított, és egy jól ismert dologra bukkant.

– Ez az én kabátom!

Amikor felemelte, Akmonrá táblája került elő alóla.

Nick felvette az aranytáblát a földről.

– Hűha! – lepődött meg.

– Hát ti hogy kerültök ide? – szólalt meg mögöttük Cecil.

Larry megfordult, és szembe találta magát a három őrrel.

– Hé, ti mit csináltok itt? Nem Floridában kellene lennetek? – kérdezte Larry.

– Attól tartok, nem – felelt Cecil.

– Add csak ide azt a táblát, öcsi! – kérte Reginald.

– Kiraboljátok a múzeumot? – hitetlenkedett Larry.

– Kirabolni a múzeumot? Mi éjjeliőrök vagyunk, miért tennénk ilyet? – kérdezte Cecil.

Larry a táblát nézte. – Nincs minden darab a helyén, ezért nem működött, és ezért nem kelt

életre senki.

Az őrök csóválták a fejüket, Cecil pedig Nickhez fordult.

– Nézd, kölyök, nem szívesen mondom meg neked, de az apád már nem dolgozik a

múzeumban. Az igazgató ma elbocsátotta, és már nincs itt semmi keresnivalója.

Nick szomorú tekintettel nézett az apjára. – Én azt hittem…

– Nick, ne higgy nekik, hazudnak. Csak annyit tegyél meg, hogy azt az alsó darabot balra

tolod, és meg fogod látni, miről beszéltem.

– Az a tábla a múzeum tulajdona. Add vissza, kölyök, és akkor nem áruljuk el a zsaruknak,

hogy itt voltatok zárás után – nyúlt Cecil a tábláért.

Nick habozva az apjára nézett, és Cecil felé nyújtotta a táblát.

Larry úgy érezte, meghasad a szíve.

Ekkor Nick hirtelen visszahúzta a kezét, és betolta az alsó darabot a helyére.

– NEEE! – ordította Cecil.

A tábla ragyogni kezdett, és kísérteties hang szólalt meg. – Thot. Hórusz- Ré.

- 42 -

Valami mintha mocorogni kezdett volna a múzeumban. Nem is egyvalami… És ez még

nem minden. Az őrök is fényleni kezdtek, és a testük reszketett. Cecil megrázogatta a beteg

térdét, Reginald a feje fölé emelte a botját, Gus kidüllesztette a mellkasát, és megropogtatta az

ujjperceit.

Nick kezdett begyulladni. – Apu – szólt remegő hangon.

– Ne félj, minden rendben lesz – bátorította Larry.

Az előbb még rozoga, vén őrök hirtelen jóval fiatalabbnak, energikusabbnak tűntek.

– A, ez így már sokkal jobb – mondta Cecil. – Larry, itt az ideje, hogy a fiacskád szépen

átadja nekünk a táblát!

Reginald fenyegetően lengette a botját, Gus összeszorította az öklét.

Larry lehajolt a fiához, és halkan megkérdezte tőle: – Emlékszel, mit mondtam neked arra

az esetre, ha meglátjuk Attilát, a hunok királyát?

– Persze – felelte Nick.

– Nos, akkor most is tégy úgy, ahogy megbeszéltük!

Nick erre hirtelen megfordult, és futni kezdett a raktárból vissza a múzeumba. Az őrök

megpróbáltak utánaeredni, de Larry az ajtó elé állt, és elzárta az útjukat.

– Ez rossz ötlet, Larry – szólt Cecil. Gus ökölbe szorított kézzel közeledett.

– Táncolni akarsz, fafejű? Hát akkor táncoljunk!

– Ugyan már, Gus, te öregember vagy. Én nem akarlak téged… auuu! – Gus orrba vágta

Larry-t, majd folytatta az ütlegelést.

– Hé, elég, hagyd abba! Reginald, megmondanád neki, hogy… – nyögte Larry, de a nagy

fájdalomtól nem tudta befejezni a mondatot.

Reginald felemelte a botját. – Jól van, Gus, abbahagyhatod.

– Köszönöm – motyogta Larry.

Amikor Gus hátralépett, Reginald gyomorszájon vágta Larry-t, majd a fájdalomtól

meggörnyedt fickót még hátba is verte.

Larry rogyadozni kezdett. Ekkor Cecil következett, aki kickbox-ütésekkel támadt.

Larry arcát és a gyomrát ütlegelte egészen addig, amíg a szerencsétlen a földre nem

rogyott, és már ereje sem volt felállni.

– Mi a fenét csináltok? – nyögte Larry.

– Tudod, Larry, pár évvel a munkába állásunk után mindhárman rájöttünk arra, hogy –

mint mindenki más a múzeumban – éjszakánként mi is új életet kapunk. Napnyugtától

napkeltéig újra fiatalnak érezzük magunkat – magyarázta Cecil.

– És energikusnak – tette hozzá Reginald.

– Pontosan. Amikor a tábla fényleni kezd, mi is energiát kapunk, és a kínjaink, fájdalmaink

eltűnnek – mondta Cecil.

– Ügy mozgunk, mint a tinédzserek – mutatott be néhány tánclépést Reginald. – Én például

megtanultam tangózni.

– És csak egyszer pisilünk egy éjszaka! –büszkélkedett Gus.

– Szeretjük az éjszakai életünket, Larry – mondta Cecil. – Így amikor megtudtuk, hogy el

akarnak minket bocsátani, rögtön elhatároztuk, hogy ellopjuk a táblát.

– Szóval ezért szerződtettetek engem? Mindhárman bólintottak.

– Egy tökéletes balfácánt kellett találnunk, és az az igazság, barátom, hogy te született

vesztes vagy. Folyton költözködsz, mindig új munkát kell keresned – mondta Cecil.

– Mindenki tudja, hogy pénzre van szükséged – tette hozzá Reginald.

– Az értékes ékszereket, drágaköveket, amiket innen loptunk el, a lakásodra vittük, így

mindenki azt fogja gondolni, hogy te követted el a bűncselekményt, te vitted el a táblát is.

Ezzel Cecil megfordult, és elindult. – Gyertek, fiúk, keressük meg a kölyköt! – szólt hátra

a többieknek.

- 43 -

Larry nem hitt nekik. Megpróbált felállni, de Gus még egy utolsó erős ütést mért a

bordájára, amitől tehetetlenül rogyott össze.

Az őrök otthagyták Larry-t, és visszamentek a múzeumba.

Az egyiptomi teremben Nick körbelopódzott, hogy búvóhelyet keressen.

Amikor meghallotta a három őr közeledő lépteit, mozdulatlanná dermedt.

– Tudjuk, hogy itt vagy, kölyök! – kiáltotta Cecil.

– Nem akarunk ártani neked – mondta Reginald –, mi csak a táblát akarjuk.

Nick a sakál őr lába mögé kuporodott. Ez tökéletes búvóhely lett volna, ha a sakál nem

hajolt volna le, és így az arca sajnos pont szembekerült Nick tekintetével. A félholtra rémült

Nick felsikoltott, felugrott és rohanni kezdett.

Egyenesen Cecil karjaiba szaladt, aki megragadta a táblát. – Nagyon köszönöm. Most ezt

mi elvisszük innen.

– Nick! – botladozott be a fiát szólítva Larry.

– O, Larry, tökéletes időzítés – mondta Cecil –, éppen végeztünk.

Megragadta Larry-t, és a terem közepébe taszította. Ezután az őrök elmentek, és bezárták

maguk után az ajtót.

Larry és Nick az egyiptomi terem fogságában maradt.

- 44 -

isszatérve a raktárhoz, Cecil a furgonba tette a táblát, majd a másik két őrhöz

fordult. – Gyerünk, gyűjtsünk össze minden kacatot, amit csak tudunk. Nem

tudom, ti hogy vagytok vele, de én hosszú, kellemes nyugdíjas éveket tervezek.

– Miami Beach! – öklözött a levegőbe diadalittasan Gus.

– Shuffleboard! – kiáltotta boldogan Reginald.

A két öregfiú meglehetősen idős korát tekintve ezek igazán szokatlan álmok voltak.

Ebben a pillanatban Dexter tűnt fel a sarkon. Kitekintett, és megtetszett neki a furgonon túl

rá váró szabadság. Körülnézett, majd valakinek hátraintett.

A gyapjas mamut dübörgött a raktár felé, ormányát időnként beledugta a hóba, és fújtatott

a gyönyörűségtől.

A többi múzeumi teremtés is megszökött.

Az életük veszélyben volt, de a három öreg őr nem törődött ezzel.

Eközben az egyiptomi teremben Larry és Nick a bezárt ajtón dörömbölt.

Akmonrá ki akart szabadulni a koporsójából, ezért ő pedig belülről dörömbölt az öklével,

és közben kiabált.

Az utcáról is nagy zaj hallatszott, ezért Larry az ablakhoz ment – Nick szorosan a

nyomában –, és kinézett. A látványtól mindkettejüknek földbe gyökerezett a lába. Kint, a

Central Parkban egy leopárd, két zebra, egy eszkimópár és egy gyapjas mamut sétálgatott.

Kiszöktek az állatok a múzeumból!

– Húha, ez baj. Ez nagy baj – esett kétségbe Larry.

Azt még nem is sejtette, hogy Dexter a raktárbejáratnál van, és még több múzeumlakót

enged ki: vikingeket, struccokat, és a többieket. A maják is elindultak kifelé, de rajtuk csak

egy kis állatbőrből készült ruha volt, így nagyon fáztak, és gyorsan visszamentek az épületbe.

– Sajnálom, hogy idehoztalak, Nicky – mondta Larry.

– Semmi baj, apu.

– De igen, Nick. Eltoltam ezt is, mint minden más dolgot, amibe eddig belefogtam. Nem

tudom, miért nem vagyok képes…

Mielőtt befejezhette volna a mondatot Nick közbevágott. – Apu, beszéljük ezt meg később,

jó? Azok a fickók ott rettentő mérgesnek tűnnek!

Most már Larry is látta, hogy a sakál őrök feléjük tartanak, lándzsával a kezükben.

– Teddy! Teddy! – kiáltott Larry. – Ha ott kint van, jöjjön, kérem, segítsen!

A sakálok már csaknem odaértek hozzájuk, amikor Teddy megjelent a lován. – Valaki

hívott? – kérdezte.

Nick alig akarta elhinni, hogy az Egyesült Államok huszonhatodik elnökével találkozhat.

V

Nyolcadik fejezet

- 45 -

– Theodore Roosevelt, szolgálatára – mutatkozott be Teddy Nicknek. – Te alighanem Nick

vagy. Nagyon örülök a találkozásnak, drága fiam, már annyit hallottam rólad!

Nick megilletődve hallgatott. Larry a sakálok felé mutatott. – Teddy, az az érzésem,

komoly bajban vagyunk.

– Azok a sakálok csupán katonák, Lawrence, a katonák pedig követik a vezetőjüket –

magyarázta Teddy.

– De nagyon félelmetesek – mondta Larry. – Ki tud minket innen szabadítani?

– Ezúttal neked kell magadon segíteni, Larry, ez a te pillanatod.

– Most kíméljen meg a kiselőadástól, Teddy! Be vagyunk zárva egy egyiptomi sírboltba,

és körülöttünk kősakálok készülődnek arra, hogy megöljenek. Segítenie kell! Én nem vagyok

Teddy Roosevelt, és soha nem voltam az Egyesült Államok elnöke. Nem vadászok gyapjas

mamutra, és nem építettem Panama-csatornát.

– Igen, igen, ez így van. Én tényleg sok nagyszerű dolgot cselekedtem… Azaz – sóhajtott

fel Teddy, miközben levette a szemüvegét – valójában nem én hajtottam végre ezeket a

dolgokat, hanem Teddy Roosevelt. Én Poughkeepsie-ben készültem egy olyan üzemben, ahol

viaszbabákat gyártanak. Soha, egyetlen vadállatot sem öltem meg, és még ahhoz sincs elég

bátorságom, hogy szerelmet vallják egy nőnek. De te, Larry, ezúttal nem hagyhatod félbe a

munkád. Mitől félsz annyira, talán a kudarctól? Ez szamárság! Most esélyt kaptál arra, hogy

történjen végre veled valami. Hát ragadd meg ezt a nagyszerű alkalmat, hisz mindig erre

vágytál.

Larry-nek nem volt ideje elgondolkozni Teddy szavain, mert a sakálok vészesen

közeledtek feléjük.

– Én viaszból készültem, Larry. Te miből vagy? – kérdezte még Teddy, majd ellovagolt.

A sakálok lándzsájukat fenyegetően felemelve körülvették Larry-t és Nicket.

– A katonák követik a vezetőjüket – dörmögte magában Larry. – Ez marha nagy segítség

volt, Teddy. Mindig olyan nevetséges módon szónokolsz…

Ebben a pillanatban Akmonrá koporsójából vérfagyasztó sikoly hallatszott.

– Apu, én félek – rebegte Nick.

– Ne aggódj, minden rendben lesz. Követni fogják a vezetőjüket – nyugtatta a fiát Larry,

mert már pontosan tudta, mit fog tenni. – Csak gyorsan kell cselekednünk. Nick, gyere

utánam!

Nick és Larry átszaladtak a sakálok hosszú lábai között. Egyenesen a kőkoporsóhoz

tartottak.

Larry a zseblámpájával felfeszítette a koporsót, majd Nickkel együtt teljes erőből

nekigyürkőzött, hogy letaszítsa a koporsó fedelét.

A fedél hatalmas porfelhőt kavarva zuhant a földre.

A koporsóban egy kopott, piszkos vászonba tekert múmia feküdt.

A sakál őrök megfordultak, és lándzsájukat Larry-re és Nickre emelték. Ekkor azonban a

múmia rúgkapálni és sikítozni kezdett.

Mivel a koporsó fedele már nem tompította a hangot, a sikítás teljesen olyan volt, mint egy

élő emberé.

Nick és Larry elkezdte letekerni a múmiáról a vászonpólyát.

Mihelyt a por leülepedett, szemtől szembe találták magukat Akmonrá királlyal. A

tinédzserkorú uralkodó aranyszínű ágyékkötőt viselt.

Egy darab vászon még a szájában maradt.

– Valójában fogalmam sincs, ki vagy te, és hogy szólítsalak, de azt hiszem, ezek a sakál

őrök hallgatnak rád, és szeretném, ha szólnál nekik, hogy hagyjanak minket békén – hadarta

Larry.

Akmonrá kiszedte a száját betömő vászondarabot, köhögött egy kicsit, majd elkiáltotta

magát: – Khert-neter. Ooom!

- 46 -

Vezetőjük szavát követve a sakálok megdermedtek.

– Megmenekültünk! – örvendezett Nick.

– Nagyon köszönjük! Az én nevem Larry, és ő a fiam, Nick. Békés szándékkal érkeztünk –

mondta Larry hangosan és lassan, feltételezve, hogy Akmonrá nem tud angolul.

– Ne ordíts – kérte Akmonrá némi brit akcentussal. – El sem tudjátok képzelni, milyen

dohos, áporodott itt a levegő.

– Beszélsz angolul? – kérdezte Larry.

– Hát persze. Jártam Cambridge-ben. Az Egyiptológiai tanszék egyik előadótermében

voltam kiállítva. Akmonrá vagyok, a negyedik királyság negyedik királya, őseim földjének

uralkodója.

– Engem Larry-nek hívnak, és ő a fiam, Nick – ismételte meg Larry némi tisztelettel.

– Szia – köszönt Nick is.

– Brooklynban lakunk, azaz én ott lakom, ő meg szerdánként ott tölt velem egy napot –

magyarázta Larry.

– Larry, Nick, Brooklyn védelmezői, örökre adósotok vagyok – hajolt meg Akmonrá. –

Eddig senki nem volt olyan bátor, hogy felnyissa Akmonrá sírboltját. Most kérlek, adjátok

oda az aranytáblámat, hogy átvehessem az uralkodást a birodalmam felett.

Akmonrá kinyújtotta feléjük a kezét, és várt.

Nick és Larry egymásra néztek.

– Hát, ezzel lesz egy kis probléma – szólalt meg végül Larry.

- 47 -

arry elmesélte a történteket Akmonrának. Ekkor az egyiptomi uralkodó

megparancsolta az egyik sakáljának, hogy egy nehéz kővel törje be az ajtót, hogy ki

tudjanak menekülni.

– Nos, hol vannak a tolvajok? – kérdezte Akmonrá, mihelyt kiszabadultak a fogságukból.

– Fogalmam sincs – mondta Larry. – A múzeum hatalmas, bárhol lehetnek.

Elindultak, hogy körülnézzenek, de mindenütt iszonyatos felfordulást találtak.

A neandervölgyiek a tűzoltó készülékből kinyomott habot habzsolták, a polgárháborús

katonák verekedtek, Kolumbusz elveszetten bolyongott a termekben.

Szegény T-rex az elektromos autót lökdöste a csonttal, de az nem indult el, mert az elemei

lemerültek. A rómaiak és a cowboyok még mindig küzdöttek egymással; sem Jedediah, sem

Octavius nem mutatott békülési szándékot.

Ekkor ráadásként a távolból furcsa dörgés, morajlás hallatszott.

– Mi ez az ijesztő hang? – nézett körül Akmonrá.

– Hunok – válaszolt Larry, és már fel is tűntek a hunok a hall felől.

Egyenesen Larry, Nick és Akmonrá felé tartottak.

– Nick, menj Akmonrá háta mögé! – utasította a fiát Larry.

– Ő Attila! – rángatta meg Nick az apja kabátujját. – Gyerünk, húzzunk innen!

– Nem megyek sehová, Nicky – rázta meg a fejét Larry olyan határozottan, mint még soha

azelőtt.

– De apu! – kiáltotta Nick.

– Nem megyek sehová – ismételte meg Larry.

Attila már oda is ért hozzájuk, és fenyegetően felemelte a kardját.

Larry azonban nem tágított. – Attila! Nem tudom, miért vagy olyan mérges rám, de én

sehová nem megyek addig, amíg a múzeumban adódott problémát valahogy meg nem oldjuk.

– Bigaga goo-goo – ordította Attila. Négy hun megragadta Larry karját és lábát, és már

éppen el akarták cibálni, amikor Akmonrá előlépett.

– Pardon, Larry, majd én beszélek velük. Én értek a hunok nyelvén.

Larry egy kicsit megdöbbent, de örült, hogy egyelőre megszabadult a ráncigálástól.

– I-goo-goo-baga-yaka-mikoo – mondta Akmonrá.

– I-za-za ti-koo Larry Daley. Yaga-gee-goo ka-ka-ka! – felelte Attila.

Akmonrá bólintott, és Larry-hez fordult. –Azt mondja, nem szereti a hatósági embereket.

Szét akar tépni téged, mert úgy gondolja, te vagy itt a főnök.

L

Kilencedik fejezet

- 48 -

– Azt hiszi, én vagyok a főnök? Én magam is utálom a főnököket! Tőlem aztán

randalírozhat és fosztogathat, csak egyet kérek tőle, hogy ne tépje szét az embereket

darabokra, és ne próbáljon megszökni.

Akmonrá Attilához fordult. – Zi-ga-ga bi-zoo ba-ki-ya.

Attila biccentett, majd így szólt: – Go-ma-ka me-ga-zoo.

– Azt mondja, rendben van, és meg akar téged ölelni – fordított Akmonrá.

Larry bólintott, Attila pedig karjaiba zárta őt, és olyan erősen megszorította, hogy csaknem

kipréselte szegény Larry lelkét.

Amikor végre eleresztette, Larry a lent dorbézoló tömeghez fordult. – Oké, akkor most egy

kis figyelmet kérnék – próbálkozott, de senki sem figyelt rá.

– Hallgassatok el egy kicsit, fontos dolgot szeretnék mondani – kérlelte őket újra.

A Húsvét-szigeti szoborfej végül megelégelte ezt, és mély hangon elbődült: – CSÖND!

Erre mindenki mozdulatlanná dermedt, és Larry-re figyelt.

– Köszönöm. Bemutatom Akmonrá királyt. Az ő aranytáblája adott nektek életet

éjszakánként, és azok az öreg éjjeliőrök, akik az előbb rohantak itt át a termen, ellopták. A

tábla nélkül ti… szóval… mindennek vége lesz.

A múzeum lakói most értették meg, mi forog kockán, és aggódni kezdtek.

Larry folytatta. – Egyszóval nekünk most mindenképpen meg kell találnunk azokat az

őröket, és vissza kell szereznünk az aranytáblát. Jedediah, Octavius, ti a raktárt fedezzétek.

Polgárháborús katonák, ti azt figyeljétek, mikor érnek az őrök a második emeletre. Napóleon,

te vezesd a neandervölgyieket a… – nem fejezhette be a mondatot, mert Kolumbusz Kristóf

olaszul kezdett kiabálni vele, Jed és Octavius pedig csatlakoztak hozzá.

– Én nem dolgozom együtt a tógás fickóval! – üvöltötte Jedediah.

– A rómaiak egyedül is elboldogulnak – szögezte le Octavius.

A neandervölgyiek tűzoltóhabot fújtak a levegőbe, Jedediah és Octavius újra civódni

kezdtek, egy konföderációs katona arrébbtaszított egy polgárháborús katonát.

Larry kezdte elveszíteni a türelmét. – Na, ebből elég! – ordította. – Jed, Octavius,

fogadjátok el a tényt, hogy kétezer évnyi különbséggel születtetek, és attól, hogy az egyikőtök

addig eszik, amíg hányni nem kezd, még nem különböztök számottevően. Mindketten

nagyszerű vezérek vagytok, akik meg akarják védeni az embereiket. Polgárháborús fickók, ti

bajtársak vagytok, az isten szerelmére! Abba kell hagynotok a harcot egymással.

A múzeum lakói végre megértették, mit akar Larry, és figyelni kezdtek.

– Tőletek is függ, hogy jól érezzétek itt magatokat – folytatta Larry. – Ti egy nagy család

vagytok, és az én dolgom az, hogy ezt a családot megvédelmezzem, de ehhez szükségem van

a ti segítségetekre is. Nos, ki tart velem?

Mindenki felemelte a kezét. Teddy Roosevelt, aki az árnyékban állva figyelt, helyeslően

bólintott.

Nicket ámulatba ejtette az apja viselkedése. Csodálkozva nézett rá, mert még sosem látta

ilyennek.

– Mi történt? – kérdezte Larry, fia arckifejezését látva.

– Semmi – felelte Nick. Nem árulta el, hogy rettentő büszke az apjára.

– Na, ideje cselekednünk, emberek, állatok és neandervölgyiek! – tapsolt Larry. Mivel a

polgárháborús katonák nem mozdultak, hozzátette: – És ti is, furcsa, arcnélküli bábuk!

Mindenki elindult a neki kijelölt helyre. Izgatottak voltak, mert még soha nem dolgoztak

így együtt.

Pár perccel később Gus tűnt fel a sarkon, egy maréknyi értékes drágakővel. Hirtelen

megtorpant, mert észrevette, hogy öt polgárháborús katona puskájának csöve szegeződik rá. –

Mondani akartok nekem valamit? – kérdezte, de választ nem várt, hiszen a katonáknak nem

volt arcuk, így szájuk sem. Száj nélkül pedig nem lehet beszélni. – Gondoltam, hogy nem –

- 49 -

nevetett Gus, és hozzátette: – És most, ha megbocsátotok, kitömött párnahuzat-fejűek,

itthagylak benneteket.

Gus megpróbált eliszkolni a másik irányba, de ekkor öt konföderációs katona állt elé.

– Ó, ne! – kiáltotta.

Hátul, a múzeum másik végében Reginald lopakodott egy zsákmánnyal teli bőrönddel.

Már csaknem sikerült kiosonnia a raktárba, amikor Kolumbusz és a neandervölgyiek

eltorlaszolták az útját.

Reginald fenyegetően hadonászott a botjával. – Fiúk, ezt a dolgot egyszerűen is

megoldhatjuk, de persze keservesebben is.

Az egyik neandervölgyi felemelte a bunkósbotját, amely természetesen jóval nagyobb volt,

mint Reginald sétapálcája.

– Úgy sejtem, a keservesebb megoldás jön… – hátrált Reginald, de már elkésett. Elkapták.

A raktárnál Octavius leselkedett a sarkon. Amikor biztos volt benne, hogy tiszta a levegő,

intett Jedediah-nak, hogy ő is jöhet. Jedediah-t követték a pici dioráma-figurák: rómaiak és

vasútépítő munkások egyaránt. A kis emberkék úgy ugrottak ki a rámpáról a hóba, mint

megannyi aprócska ejtőernyős.

Közös erővel sikerült kiengedniük az összes levegőt az autó kerekeiből.

Több évtizedes háborúskodás után a dioráma-figurák most békésen, egymást segítve

dolgoztak, mintha ez mindig is így lett volna.

Természetesen ez az idilli helyzet nem tarthatott sokáig.

Másodperceken belül a rómaiak és a vasútépítő munkások ismét veszekedni kezdtek.

A vezéreiknek ez nem tetszett, de már nem tudták őket leállítani, sőt Octaviust és Jede-

diah-t is elkapta a harci láz.

– Védd magad! – ordította Octavius.

– Most nem szabadulsz! – replikázott Jedediah.

Eközben Cecil a hallba igyekezett, egyik hóna alatt a táblával. A másik kezében egy

zsákmánnyal teli bőröndöt cipelt. Készen állt az indulásra, de sehol nem találta társait. – Gus!

Reginald! – hívogatta őket.

Befordult a sarkon, és szembetalálta magát a hatalmas kék bálnával. A bálnának rossz

kedve volt. Erős vízsugarat lövellt ki, amely arcul csapta Cecilt, és kisodorta őt az ajtón.

A teljesen átázott és kimerült Cecil elbotorkált a raktárhoz. Bemászott a furgonba, és az

órájára pillantott. – Gyerünk, fiúk, indulnunk kell! – morogta magában.

A barátainak azonban teljesen nyomuk veszett. – A, a fene vigye el őket – dörmögte Cecil

–, és beindította a motort. Gyorsítani akart, de az autó alig mozdult, hisz az összes gumija

teljesen lapos volt.

- 50 -

Mire azonban Larry, Nick és Akmonrá odaért, a furgon már eltűnt.

– Meglógtak! – kiáltotta Nick. – Hogyan fogjuk most őket megtalálni?

– Ismerek valakit, aki segíteni tud nekünk – mondta Larry.

Visszamentek a múzeumba. A dioráma-teremben az aprócska maják éppen Gus és

Reginald megkötözésével voltak elfoglalva. Kolumbusz Kristóf és a neandervölgyiek őrt

álltak, hogy a két öreg meg ne szökhessen valahogy.

– Jó munkát! – lelkesítette őket Larry.

Az egyik maja a hüvelykujjával mutatta, hogy minden oké, így Larry, Nick és Akmonrá

továbbmentek. Larry az Amerikai történelem termébe vezette őket.

– Takarjátok el a szemeteket – utasította őket –, majd megragadott egy széket, a feje fölé

emelte, és az üvegvitrinbe hajította. A szétzúzott vitrinből előlépett Sacajawea.

– Örülök a találkozásnak, Larry – mondta.

– Én is. Sacajawea, bemutatom Akmonrát. Tudja mit, ez túl sok időt vesz igénybe,

rövidítsük le. Sack, ő Ak. Ak, ő Sack. Sack, ő Nick. Nick, ő Sack. Ez így gyorsabb. Az a

gond, hogy Cecil elment a táblával, és sürgősen meg kell találnunk őt.

– Ez nekem való feladat – bólintott Sacajawea. – Gyerünk – mondta –, és elvezette őket.

– Ó, ez tök izgi – lelkesedett Nick. Mielőtt kimentek a múzeum épületéből, melegebb

ruhákat kerestek az irodában. Larry és Nick kabátokért, sapkákért és sálakért túrták fel az ott

sorakozó dobozokat.

Nem tudták, hogy közben Lewis és Clark elhagyta a múzeumot. A felfedezők a 81.

utcában kószáltak, és a buszmegállóban nézegették a térképüket.

Hamarosan egy busz állt meg mellettük, és a vezető kinyitotta az ajtót.

– Bocsánat, uram, mi a Csendes-óceán felé vezető Északnyugati-átjárót keressük.

A buszvezető tetőtől talpig végigmérte őket. New York kellős közepén mindezt

meglehetősen különösnek találta ezt a kívánságot. – Egészen a Tizenegyedik sugárútig el

tudom vinni önöket. Van jegyük vagy bérletük? – kérdezte.

– Két nyúlirhánk van és egy rúd szárított szarvashúsunk – felelt Clark.

– Nagyszerű – örvendezett a buszvezető –, szálljanak fel.

Lewis és Clark felszállt a buszra, és a vezető becsukta utánuk az ajtót.

- 51 -

ár perc múlva Nick és Larry újra a raktárhoz ért. Nick intett Akmonrának, és a fáraó

– aki nagy, szőrös hótaposó csizmát és meleg, kék sídzsekit viselt – követte őket.

Majd Sacajawea lépdelt ki peckesen Uggs csizmában és a New Jersey Devils csapat

mezében.

– Meg tudja mondani, hogy merre ment? – kérdezte Larry Sacajawea-tól.

Sacajawea a keréknyomokat figyelte a hóban, majd bólintott. – Kelet felé indult, de

elvesztette az uralmat a kormányzás felett, és összetörte az autót.

– Ön valóban bámulatos nyomkövető. Miből tudja ezeket megállapítani? – ámuldozott

Larry.

Sacajawea a távolba mutatott. Mintegy húsz méternyire egy falnak ütközött autóroncs

látszódott.

– Az ember megmenekült, kiszállt a furgonból, és visszajött… – mondta Sacajawea, és

mutatta, hogy a lábnyomok a raktárba vezetnek.

– Miért jött volna vissza? – tanakodott Larry, és tűnődve bámult a múzeumra.

Egyszerre egy postakocsi száguldott ki az épületből. A kocsit négy ló húzta, a gyeplőket

pedig Cecil tartotta. A kocsi egyenesen Sacajawea felé tartott.

Egyszeriben mindenki sikítozni kezdett. A postakocsi már csaknem áthajtott Sacajawea-n,

amikor Teddy Roosevelt váratlanul ott termett, és eltérítette útjából a járművet.

A lovas postakocsi, Cecillel a bakján, eltűnt a távolban.

Sacajawea Teddy-hez fordult. – Ön megmentett engem – mondta.

– Hölgyem, önt öröm volt megmenteni. Részemről a megtiszteltetés… – bókolt Teddy.

Egymásra mosolyogtak. Csodaszép pillanat volt, de sajnos nem tartott sokáig.

– Ó, úgy tűnik, nagyon kínos helyzetbe kerültem – mondta Teddy magára pillantva –,

miközben a teste kettévált. Törzse teljesen elvált a lábaitól; még szerencse, hogy mivel

viaszból volt, nem érzett fájdalmat.

Nick a Central Park irányába nézett.

– Apu, nála van a tábla.

– Tudom. Csak egy másodpercet várj, mindjárt kitalálok valamit.

Valójában azonban fogalma sem volt arról, mit fog most tenni. Nem tudta Cecilt

megállítani. De hogyan is tudhatná, amikor a postakocsi olyan gyorsan megy?

Ekkor hangos motorberregésre lett figyelmes. A kicsi elektromos terepjáró nagyot repülve

pattant le a feljáró széléről. A vezetőülésből Jedediah integetett, mellette Octavius

kapaszkodott. A csont még mindig oda volt erősítve az autó hátuljához, ezért a T-rex szorosan

a nyomukban loholt.

P

Tizedik fejezet

- 52 -

– Juhé! – rikoltott Jedediah.

Az autó farolva állt meg Larry lábainál.

– Szolgálatára, uram! – kiáltotta Jedediah.

– Láttuk, hogy az ördögi gonosztevő megszökött a harci szekérrel. Hogyan tudnánk

segíteni? – érdeklődött Octavius.

Larry-nek hirtelen remek ötlete támadt. Lehajolt Jedediah-hoz és Octaviushoz, hogy

jobban hallják, amit mond.

– Jól van, fiúk, kitaláltam, mit fogunk csinálni – mondta.

Nem sokkal ezután a terepjáró már a Central Park irányába száguldott; a T-rex, a hátán

Nickkel és Akmonrával, követte. Mellettük Larry lovagolt Lucky-n, Teddy Roosevelt lován.

Egyre közelebb kerültek Cecilhez, aki szemmel láthatóan nyugtalankodni kezdett.

Megrántotta a gyeplőt, és a postakocsi hirtelen irányt változtatott.

Ugyanekkor Jedediah megforgatta a kormánykereket, hogy egy hajtűkanyarral a postakocsi

után roboghasson, de a terepjáró veszélyesen megcsúszott. – Nem tudom tartani az irányt! –

kiáltotta kétségbeesetten.

Az autó felborult, többször megpördült, majd eltűnt a töltés oldalában. A többiek

iszonyodva látták, hogy a töltés alján landoló terepjáró felrobbant és kigyulladt.

– Olyan fiatalok voltak – esett kétségbe Larry.

– És olyan kicsik – tette hozzá Akmonrá. A T-rex szomorúan a földre hajolt. Larry, bár

meglehetősen bánatos volt, gyorsan összeszedte magát, és akcióba lendült. A múzeumot meg

kell védeni!

– Gyerünk, Lucky! El kell kapnunk azt a fickót.

A ló oldalába vágta a sarkait, hogy gyors vágtára bírja az állatot.

Eközben a múzeumban Sacajawea Teddy megjavításával foglalatoskodott. Két fadarabot

dörzsölt egymáshoz, hogy tüzet szítson. Amikor ez sikerült, Teddy törzsét a lángok fölé

tartotta.

Teddy ezalatt folyamatosan mesélt neki, mintha mi sem történt volna.

– 1909-et írtunk… az Amazonason eveztünk egy tikfa kenuban… a folyami vezetőnk, egy

ragyogó, fiatal bennszülött csak egy furcsa, kuttyogó nyelven tudott beszélni. – Teddy

megpróbálta ezt a hangot utánozni a nyelvével. – Egy szót sem tudott angolul, állandóan csak

kuttyogott. Képzelje csak el, Sacajawea!

Sacajawea csodálkozva ingatta a fejét. Amikor a viasz lágy lett, Teddy felsőtestét gyorsan

a lábára helyezte, és a két rész így összeolvadt.

- 53 -

Kis idő múlva Larrynek sikerült utolérni a postakocsit. – Add vissza a táblát, Cecil –

parancsolta.

– Nem tehetem, barátom – közölte Cecil.

– Rendben. Akkor nekem kell elvennem tőled. – Larry felállt a ló hátára. – Oké, Lucky,

tartsd az irányt – mondta halkan.

A ló utolérte a postakocsit, és szorosan mellette vágtatott. Cecil nyugtalanul figyelte,

ahogy Larry nekigyürkőzött, hogy átugorjon a száguldó kocsira. Akár egy hős, úgy szállt a

levegőben, de sajnos elhibázta az ugrást, és a postakocsi helyett a hóborította földön landolt.

Cecil vigyorogva fordult vissza. – Ez nem olyan egyszerű, mint ahogy a filmekben látni,

ugye, Larry?

Amikor azonban ismét előre fordult, rémülten látta, hogy a kocsi egy kerítés felé száguld.

– Atyaúristen! – ordította.

A lovak még éppen időben álltak meg, de a hirtelen megállás kirepítette Cecilt az üléséből,

így az öreg a levegőben szállva a kerítésnek csapódott.

Larry látta az egész jelenetet. Lesöpörte magáról a földet, és az őrhöz sietett.

Cecil megpróbálta legyőzni az iszonyatos fájdalmat, amit érzett. Az nem lehet, hogy most

kell visszaadnia a táblát, amikor már olyan közel volt a győzelemhez! Feltápászkodott, és

levette a táblát a postakocsiról. Futni kezdett a szűk utcában, de hirtelen PUFF! – egy kard

nyele a falhoz szögezte őt. A meggörnyedt és levegőért kapkodó Cecil hirtelen a hunokkal

találta szembe magát. Attila a kardját forgatva fenyegette, a többi hun pedig mögötte állt; a

csapat meglehetősen vérszomjasnak tűnt.

Larry odament hozzájuk. A T-rex hátán lovagló Nick és Akmonrá is utolérte őket. Négy

hun megragadta Cecil végtagjait, és szemmel láthatóan arra készültek, hogy kitépjék őket a

helyükből.

Cecil rámosolygott Attilára, és hízelgő hangon így szólt hozzá: – Attila, hogy vagy, kedves

barátom? Én vagyok Cecil. Emlékezz csak, az elmúlt negyven évben mindig kiengedtelek a

helyedről!

– A-ga-ga bi-goo! Ga-za-ga! – mondta erre Attila.

– Nagyon szeretné kitépni Cecil karját – fordította Akmonrá Larry-nek.

– Hadd gondolkozzak el ezen egy kicsit – dünnyögött Larry.

– Larry, te jó cimbora vagy, mi ketten mindent meg tudunk oldani – kérlelte Cecil.

Larry Akmonrához fordult. – Kérd meg a hunokat, vigyék vissza Cecilt a múzeumba, és

lökjék a haverjai közé. Új terveim vannak velük kapcsolatban.

Attila megvonta a vállát, és intett a hunoknak. A hunok a fejük fölé emelték az ijedt Cecilt,

és elrohantak vele.

Ekkor Larry rémülten látta, hogy már pirkad, és hamarosan megjelennek a nap első

sugarai. Még rengeteg dolga volt, és nagyon kevés ideje. Ha napkelte előtt nem tudja

visszaterelni a múzeum lakóit az épületbe, akkor porrá válnak.

– Jaj, ne! – esett kétségbe.

– Mi a baj? – kérdezte Akmonrá.

– Sürgősen vissza kell vinnem benneteket a múzeumba. Ahk, nem tudnál valamit mondani

a többieknek, hogy visszatérjenek a helyükre?

– Az erre szolgáló utasítás valójában fel van írva a táblára. Én csak… nos…

– Mi a gond? – értetlenkedett Larry.

- 54 -

– Nem tudok olvasni – szégyellte el magát Akmonrá.

– Beszélsz a hunok nyelvén, de nem tudsz olvasni? – csodálkozott Larry.

– Tulajdonképpen csak társalgási szinten beszélek a hunok nyelvén. Király vagyok, mindig

volt mellettem valaki, aki elolvasta nekem a dolgokat. Ráadásul elég sok tanítási órát

ellógtam.

– Te is? Én is, haver – motyogta maga elé Larry.

– Most mit fogunk tenni? – aggodalmaskodott Nick.

Larry rápillantott a táblára, és már tudta, kihez kell fordulnia.

Nicket, Attilát és Akmonrát Larry Rebecca lakásához vezette. Az épület csak egy pár

háztömbnyire volt a múzeumtól. Megálltak az utcán Rebecca ablaka alatt, és felnéztek. Az

ablak sötét volt, Rebecca valószínűleg mélyen aludt.

Larry felkapott a földről egy kavicsot, és nekidobta az ablaküvegnek. Miután ez nem

hozott eredményt, egy kicsit nagyobb kővel próbálkozott. Rebecca erre sem ébredt fel.

Attila mondott valamit hun nyelven, Akmonrá pedig fordított Larry-nek: – Ki akarja

füstölni őt.

– Nyugi, öregem – mondta Larry.

Végül Attila az íjával célba vette az ablakot, és a kilőtt nyílvessző betörte az üveget. Ez

persze felébresztette Rebeccát.

Mikor a nő kinézett az ablakon, és meglátta Larry-t, Nicket, Akmonrát és Attilát, azt hitte,

káprázik a szeme.

– Ez nem csalás, nem ámítás! – kiáltott fel Larry.

– Valóban? – kérdezte Rebecca.

– Tényleg nem. És ha azt akarja, hogy a múzeum épségben megmaradjon, akkor segítenie

kell!

Rebecca kabátot húzott a hálóinge fölé, és lesietett a lépcsőn. Lent Larry gyorsan

elmagyarázta neki, miért kell elolvasnia Akmonrá táblájának utasítását. – Ptah-Seker-Asar.

Ptah-Nu – betűzte Rebecca. Akmonrá megismételte.

– Pta-Seker. Ptah-Tatenn. Ahkmernahu – mondta Rebecca.

– Pta-Seker. Ptah-Tatenn. Ahkmernahu – ismételte meg újra Akmonrá.

A tábla hirtelen fényleni kezdett. Larry Rebeccára nézett.

– Ez az? – suttogta.

Rebecca megvonta a vállát. Nem tudta biztosan, de remélte.

Ekkor Attila hirtelen megfordult, és a múzeum felé indult. A T-rex is követte az összes

többi múzeumlakóval együtt.

– Működik! – lelkendezett Nick fel-alá ugrándozva.

– A kutyafáját! Hát ez óriási! – örvendezett Rebecca is.

– Menjünk, valakinek be akarom mutatni – szólt Larry.

Virradat előtt mindenki szerencsésen visszajutott a múzeumba. A Central Parkon állatok és

őskori, ókori emberek masíroztak át, mintha egy elképesztő jelmezes felvonuláson vettek

volna részt.

Larry és Rebecca a bejárati ajtónál állt, és nézték a bevonuló csapatot. Nick Teddy-vel

ellenőrizte a beérkezőket.

– Jó érzés megint egészben látni önt – szólította meg Larry Teddy-t. – Hol a barátnője?

– A barátnőm? – pirult el Teddy úgy, ahogy még viaszszobor soha. – Kérlek, Lawrence!

Ez kizárólag szakmai kapcsolat. Két természettudós kicseréli a gondolatait a világról, ez

minden.

– Értem – somolygott Larry.

Ebben a pillanatban Sacajawea fordult be a sarkon, kezében tartva Teddy puskáját.

– Megtaláltam a puskáját – mondta. – Valószínűleg akkor ejtette le, amikor…

Rebecca tágra nyílt szemmel nézte Sacajawea-t. – A kutyafáját!

- 55 -

Larry bemutatta Sacajawea-t Rebeccának – Sacajawea, azt hiszem, Rebecca szeretne

feltenni önnek néhány kérdést.

Sacajawea meghajolt Rebecca előtt. Rebecca a meglepetéstől először egy szót sem tudott

szólni, végül kibökte:

– Lenyűgöző! Nagy rajongója vagyok. Larry csak úgy ragyogott a büszkeségtől, hisz

megmentette a múzeum lakóit.

Mindenki visszaérkezett, és elfoglalta a helyét, csak Sacajawea nem, aki élénk

beszélgetésbe merült Rebeccával.

– Szóval te tényleg kiabáltál Lewis-szal és Clarkkal, amikor nem engedték megnézni a

Csendes-óceánt? – érdeklődött Rebecca.

– Hosszú utat tettünk meg együtt, végig vezettem őket, és egy csomó nehézséggel

megküzdöttem, hogy lássam azt a nagy vizet. És ők megtagadhatták ezt tőlem? Úgy

gondolom, nem – panaszkodott Sacajawea.

– Igazad van – mondta Rebecca. Ő és Sacajawea máris egy húron pendült.

Teddy Roosevelt az ajtónál állt, és figyelt. – Zebrák rendben, neandervölgyiek rendben.

Közben Dexter is odaért Teddy-hez és Larry-hez. Teddy megvakargatta a majom fejét. –

Á, Dexter, micsoda öröm látni téged! Csuklyásmajom rendben.

Dexter megállt egy pillanatra, azután felugrott, és pofon vágta Larry-t.

– Jaj! Behúzok neked egyet! – ordította Larry.

Teddy Roosevelt meglepetten figyelte a jelenetet. – Lawrence, semmit sem tanultál tőlem?

Larry megvonta a vállát. Senki nem bírhatta volna rá, hogy bocsánatot kérjen a majomtól.

– Rendben, nos, ahogy gondolod, fiam – fordult vissza a listájához Teddy, és újra

ellenőrizte a neveket. – Mindenki itt van.

Larry szomorúan nézett ki a parkba.

– Nem, Teddy, nincs itt mindenki. Két kis remek fickót ma elveszítettünk.

– Minden nagyszerű győzelem nagy áldozatokkal jár – szónokolt Teddy.

Bólintottak, és elindultak befelé. Ekkor Nick felkiáltott: – Apu, nézd!

Octavius és Jedediah botorkált be az ajtón. Az arcuk össze-vissza volt karcolva, és tetőtől

talpig koromtól feketélltek.

Larry meglepetten, de boldogan ingatta a fejét; Nick mosolygott, Teddy helyeslően

biccentett, a T-rex örvendezve csóválta a farkát. A két fickó hazaérkezett.

– Üdvözlünk benneteket itthon! – mondta Larry.

Jedediah tisztelgett Larry-nek, azután sietve elfoglalta a helyét a dioráma-teremben.

Larry még utoljára körülnézett odakinn. Amikor biztos volt abban, hogy mindenki bent

van, bezárta a múzeum ajtaját.

Ezután a fiával az egyiptomi terembe ment, hogy elbúcsúzzanak Akmonrától.

– Köszönöm nektek, Larry és Nick. Látlak titeket holnap éjjel is? – kérdezte Akmonrá.

– Remélem – válaszolt Larry. Körbenézett, és elkeseredett a hatalmas rendetlenség láttán.

– Olyan fáradt vagyok – fordult Nickhez.

Ahogy visszafelé sétált, észrevette, hogy Teddy kezet csókol Sacajawea-nak, majd

mindketten visszatérnek a szokott helyükre.

– A holnap éjszakai viszontlátásra, Lawrence – köszönt el Teddy.

– Nem hiszem, hogy holnap találkozunk, Teddy. Fogalmam sincs, ezúttal hogy fogom

kimagyarázni magam.

– Igen, értem – mondta Teddy. – Nos, ha ez valóban igaz, akkor elbúcsúzom. Örültem a

találkozásnak. Az apád jó ember, Nick.

– Nem – szólalt meg Nick –, ő nagyszerű ember!

Larry átkarolta a fiát, és elindultak az előcsarnok felé.

Egy pillanatra Larry még hátrafordult.

– Hé, Teddy! Köszönöm – mondta, de már túl késő volt. Teddy mozdulatlanná dermedt.

- 56 -

– Lehetséges, hogy McPhee mégsem vesz észre semmit. Habár ez eléggé kétséges. A

múzeum valóságos csatatér…

- 57 -

hogy beköszöntött a reggel, a munkaidő kezdetekor Larry felkereste irodájában a

múzeum igazgatóját. Dr. McPhee éppen a híradót nézte.

– Dinoszaurusz-lábnyomok az Upper West Side-on? Igen, jól hallották! A kora

reggeli órákban a New York-i lakosok Tyrannosaurus rex lábnyomokat találtak a 81. utcában.

Hogy hová vezettek a lábnyomok? Természetesen a Természetrajzi Múzeumba! –

lelkendezett a riporter.

Egy másik hírcsatornán a buszvezető adott interjút. – Igen, biztos vagyok benne, hogy a

két ember Lewis és Clark volt. Ki más kereste volna az Északnyugati-átjárót? Davy Croket?

Ugyan már, kérem!

A harmadik tévéállomás riportere kérdéseket tett fel.

– Csínytevés? Reklámfogás? Vagy egyszerűen csak a város egyik fő attrakciójának

számító Természetrajzi Múzeum próbálta meglepni az embereket? Ez valóban elképesztő! Ha

lehet így mondani, a múzeum dolgozói egyszerűen felülmúlták önmagukat!

Amikor az igazgató észrevette az iroda ajtajában toporgó Larry-t, kikapcsolta a TV-t, és

hátrafordult. – Mi történt itt az éjszaka? Hogy fogom én ezt megmagyarázni?

Ha Larry elmesélte volna az igazságot, főnöke egészen biztosan őrültnek hiszi. Ezért

inkább megrázta a fejét. – Gőzöm sincs.

Dr. McPhee Larry felé nyújtotta a tenyerét. – Kérem, adja vissza az elemlámpát és a

kulcsokat. Személyesen fogom elkísérni a kijáratig, mert ha még egyszer valaha meglátom

önt ebben a múzeumban, akkor én… Szóval soha többet ne jöjjön ide vissza!

Larry megsemmisülten adta át az elemlámpát és a kulcsokat, dr. McPhee pedig kituszkolta

őt az ajtón.

Az előcsarnokban azonban mindketten kővé dermedtek. A hall tömve volt emberekkel:

iskolások, üzeletemberek, turisták tucatjai nyomakodtak a bejáratnál. Akkora volt a sor, hogy

Rebecca is kénytelen volt jegyet árulni.

Dr. McPhee döbbenten ment a pénztárhoz, hogy megnézze az addig eladott jegyek számát.

Hitetlenkedve rázta a fejét. Még soha nem adtak el annyi jegyet, mint most. Larry-re nézett.

A

Tizenegyedik fejezet

- 58 -

– Akármi is történt itt az elmúlt éjszaka… meg ne ismétlődjön ez többé – mondta. Azzal

átnyújtotta Larry-nek az elemlámpát és a kulcsokat, majd bement a szobájába.

Larry ezzel visszakapta az állását.

- 59 -

következő Szülők Napján Nick a következőket jelentette be az iskola tanulói előtt:

– A nevem Nick Daley. A Szülők Napjára én ma az apukámat hívtam be, aki

éjjeliőr a Természetrajzi Múzeumban.

Mindenki tapsolni kezdett. Nick büszkén nézte, ahogy egyenruhába öltözött apja kiáll az

osztály elé.

– Nos, hol is kezdjem? – kérdezte Larry. – Ahogy Nick mondta, éjjeliőr vagyok a

Természetrajzi Múzeumban. Hadd meséljem el nektek, milyen az, amikor a történelem

megelevenedik.

Nicky sugárzó tekintettel figyelte az apját. Ennél büszkébb már nem is lehetett volna.

Larry aznap éjszaka is bement dolgozni. Fess egyenruhájában büszkén, fütyörészve sétált

be a sötét múzeumi előcsarnokba.

Kitárta az ajtót, hogy megnézze, mi újság a múzeum lakóival. Teddy és Sacajawea Lucky-

n lovagolt. Kolumbusz, Attila és a hunok fociztak. A neandervölgyi emberek egy lámpás

körül táncoltak, miközben a Tűz című szám zengett egy iPod-ról.

Reginald és Gus a sarokban a tűzoltóhabot törölte fel a padlóról, Cecil felügyeletével.

– Az rendes volt Larry-től, hogy nem árult el minket, de azért ez mégiscsak képtelenség –

morogta Reginald.

– Én éjjeliőr vagyok, nem házfelügyelő! Nem fogok az elkövetkező ötven évben a

neandervölgyiek után takarítani – méltatlankodott Gus.

– Nem tudom, miért nem tartja bezárva ezeket a teremtményeket – tette hozzá társa.

– Uraim – szólt Cecil –, most megyek szunyókálni. Boldogultok nélkülem is.

– Nem mész sehová – mondta Gus. – Kezdjél felmosni, fafejű!

Cecil kelletlenül munkához látott. Rebecca Akmonrához sétált, aki éppen flash-kártyákat

nézegetett.

– Oké, király – mondta Rebecca. – Készen állsz arra, hogy használd is, amit eddig tanultál?

– Örömmel tenném, Rebecca – válaszolta Akmonrá.

A

Tizenkettedik fejezet

- 60 -

Rebecca egy nagy halom papírt húzott ki a táskájából. – Szeretném, ha átnéznéd a

disszertációmat – mondta, és lerakta a papírköteget az asztalra.

Eközben Kolumbusz Kristóf gólt rúgott a hun kapus hálójába.

– GÓÓÓL! – ordította.

Majd Jedediah jelent meg, a terepjárójával a csontot vontatva. Jedediah mellett Octavius

ült, a T-rex pedig, a hátán Nickkel, kergette őket.

– Késő van, öcskös, haza kellene menned! – kiáltotta Larry Nicknek, amint elhúztak

mellette.

– Dehogyis! – vigyorgott Nick az apjára.

Larry ragyogott az örömtől, ahogy körülnézett. Nem elég, hogy élvezi a munkáját, már egy

teljes éve meg is tudta tartani az állását. Még soha nem dolgozott ilyen hosszú ideig egy

helyen!

Megpörgette zseblámpáját, majd profi módon csúsztatta be a tokjába. Csettintett egyet,

mire az elemlámpa kialudt.

Így ért véget egy újabb nagyszerű múzeumi éjszaka.

- 61 -

JEGYZETEK A MAGYAR KIADÁSHOZ

A KÖNYV SZEREPLŐIRŐL

Leslie Goldman könyve a nagy sikerrel bemutatott családi mozi s egyben fantasy, az

Éjszaka a múzeumban forgatókönyve alapján készült. A történet és a figurák valós események

és legendás történelmi alakok izgalmas elegyéből keletkeztek. Szükség volt például egy fiktív

meghatározásra és névre Akmonrá egyiptomi fáraó esetében (aki a könyv szerint „a negyedik

királyság negyedik királya”), mert az ö varázstáblája indítja el a fantasztikus eseményeket. A

történet logikája miatt néhány történelmi alak tulajdonságait is többé-kevésbé átformálták.

Természetesen valós személy volt Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok

huszonhatodik elnöke, aki a New York-i Természetrajzi Múzeum egyik leghíresebb „kiállítási

tárgya” lett – ha az ott látható alakja kevéssé is hasonlít az őt a filmben megszemélyesítő

Robin Williamsre. Jedediah Strong Smith és Octavius (nem tévesztendő össze

Octavianusszal) szintén valós történelmi személy volt, éppúgy, mint „Attila, a hun”

(ismertebb ragadványnevén „az Isten ostora”). A hitelesség kedvéért – és a könyv

kiegészítéséül – hozzá kell azonban tennünk, hogy bár Attila könnyen dühbe guruló,

erőszakos ember volt, a történészek szerint semmiképpen nem volt kegyetlennek mondható,

emellett kitartóan tudott tárgyalni (és kiváló hadvezér volt).

A könyvben kirajzolódó történetben a soson indián nő, Sacajawea ábrázolása is tartalmaz

fiktív – vagy legalábbis vitatható – elemeket. Egyszerű nyomolvasóként emlegetik, aki „nem

a szavak embere”, a valóságban azonban nemcsak számos indián nyelven beszélt kiválóan, de

angolul is, így lehetett az expedíció tolmácsa (bár még csak tizenhat éves volt – és éppen

gyermekét várta –, mikor francia-kanadai férjével együtt csatlakozott a nevezetes vadnyugati

expedícióhoz). Clark egyik feljegyzésében egyenesen nyelvzseninek tartotta.

A film és a könyv révén a leghíresebb „szereplő” vélhetően maga a Természetrajzi

Múzeum (American Museum of Natural History) lesz, amely egyébként is New York egyik fő

nevezetessége. Honlapja (www.amnh.org) is számtalan érdekességgel szolgál, és őszintén

reméljük, sikerül e könyv révén további búvárkodásra csábítani az olvasókat.

- 62 -