Lúdanyó meséi

Maurice Ravel (1875–1937): Lúdanyó meséi / Ma mère l'oye – zenekari szvit (1912)1. Csipkerózsika pavane-ja2. Hüvelyk Matyi3. Csúnyácska, a pagodák hercegnője4. A szép leány és a szörny beszélgetései5. A tündérkert

Maurice Ravel francia zeneszerző arról is nevezetes, hogy a hangszerelés kiemelkedően nagy művésze volt. A zenekari hangszerek hangjából ugyanolyan csodás színeket tudott kikeverni, mint a festők palettájuk festékeiből. Érdekes módon művei többségét először zongorára képzelte el, és csak később írta át zenekarra. Színpadi alkotásait elsősorban táncok ihlették.Ravel pályafutásában 1912 a balettek éve volt. Más művei mellett ekkor került színpadra a Lúdanyó meséi, az az öt gyermekmese is, amelyet a szerző 1908-ban eredetileg ugyancsak – négykezes – zongoradarabnak komponált meg, és az 1910-es bemutató sikere után zenekarra is átdolgozott. A történet alapjául szolgáló mesék Charles Perrault francia író gyűjteményéből valók, s a mesealakok jellemvonásait Ravel különböző táncokkal kapcsolta össze.Az első tétel arról szól, hogy Csipkerózsika, a kis hercegnő, miután elvarázsolták, hosszú álomba merült, és csak a mesebeli herceg csókja ébresztheti fel. A régi, olasz eredetű, lassú tánc, a pavane formájában íródott zene mesterien érzékelteti az alvó lány szépségét.A második tétel Hüvelyk Matyi szomorú története. A kis Matyit elküldik az erdőbe, ahol kenyérmorzsákat szór a földre, hogy majd visszataláljon. A morzsákat azonban mind felcsipegetik a madarak, és szegény kisfiú nem leli az utat. A röpködő, csicsergő madarakat a zenekar fúvós hangszerei jelenítik meg, az erdő sűrűjét pedig sötét hangú hangszerek érzékeltetik.Egészen más hangulatú a harmadik tétel. Az ebben szereplő kis hercegnő azért Csúnyácska, mert gonosz vetélytársnője csúnyává varázsolta, de egy királyfi szerelme végül visszaadja a szépségét. A kínai környezetet a zene pentaton, vagyis ötfokú hangneme érzékelteti, valamint a keleti zenére jellemző sok csengő-bongó hangszer. A kedves, vidám muzsika formája induló: hallgatása közben szinte magunk előtt látjuk a könnyű léptű táncosokat. A negyedik, A szép leány és a szörny beszélgetései címet viselő darabban az egyik legmélyebb hangú hangszer, a kontrafagott személyesíti meg a riasztóan csúnya szörnyet. Csúfsága azonban a kedves leányt nem riasztja el. „Ha jó szívedre gondolok, nem is tűnsz csúnyának… Sok ember van, aki nagyobb szörnyeteg nálad” – mondja, s jósága végül feloldja a varázslatot, és a csúf lény daliás fiatal férfivá változik. Érdekes megfigyelni, hogy az a keringő, amelyet a kontrafagott hangján először még torznak hallottunk, hogyan alakul át könnyed hangú tánczenévé a szörny átváltozását jelképezve.A meséket lezáró, A tündérkert című tételnek valójában nincs elmondható története. Az álomszép muzsikában valódi mesevilág elevenedik meg, amelyet szólóhegedű, hárfa és egy különlegesen csengő hangú billentyűs hangszer, a cseleszta kelt életre.