KORUNK X X X V . É V F O L Y A M , 4. S Z Á M • 1 9 7 6 . Á P R I L I S

VAJDA LAJOS • Május 1. — május 8. 241 MEER PÉTER • Rendszerelméleti gondolatok a „két kultúráról" II. 245 CSEHI G Y U L A • A Minna Kautsky-levél 250 V A L T E R R O M A N • Termodinamika és információelmélet 257 S Z E S Z T A Y A N D R Á S • A „láthatatlan kollégium" 260 M A I M A G Y A R O R S Z Á G I K Ö L T Ő K JUHÁSZ FERENC • A reménység irodalma (vers) 265 ILLYÉS G Y U L A • Ami a palackból még kitelt (vers) 266 MÉSZÖLY MIKLÓS • Riport (vers) 267 CSOÓRI SÁNDOR • Évforduló (vers) 267 TANDORI DEZSŐ • Levél Tihanyból — Kosztolányinak (vers) 268 N A G Y G Y Ö R G Y • Önismereti prolegomena 269 A N T A L Á R P Á D • Korunk-műhely az egyetemen 273 O C T A V I A N SIREAGU • Megváltó pillanatok vajúdása (vers) 277 H O R N Y Á K JÓZSEF • Az ezüst ivópohár (regényrészlet) 278

J E G Y Z E T E K K Á N T O R LAJOS • Szemlér Ferenc sorsa 281 ANISZI K Á L M Á N • Csodák és igazságok 282

F Ó R U M

D A N K A N I T S ÁDÁM • Kerekasztal-utószó 281

H A Z A I T Ü K Ö R L U P Á N A N N A - M Á R I A — R A D U TEUCA—PROHAMMER L Á S Z L Ó • Szakmai sze­

lekció és gazdasági hatékonyság (konzultáció) 286

K A T E D R A K Ö Z E L B E N

C S Á K Y Z O L T Á N • Vizsgálat filmkultúránk ügyében 289

E L Ő T Ö R T É N E L E M

EGYED ÁKOS • A székely hadrendszer és katonai társadalom a X V I . századig 294

S Z E M L E SÁROSI B Á L I N T • Romániai magyar népdalok 301 D Á N É TIBOR • Egy történelmi riport margójára 304 U R A Y Z O L T Á N • Mi a biofizika? 306 M. J. • Die Wolkentrompete. Rumänische Dichtung der Avantgarde 308 V. Z . • Zoltán Bogáthy: Îndreptarul psihologului industrial 309 G. GY. • Jelenlét 310 L Á T Ó H A T Á R Művelődés, Utunk, Era socialistă, Valóság, Tribuna, Poland, Telos, The Daily Telegraph Magazine, Muzica, Time

S Z E R K E S Z T Ő K — O L V A S Ó K

I L L U S Z T R Á C I Ó K Ábrahám Jakab, Deák Ferenc, Feszt László, Finta Edit, Kunio Jamanaka, Karancsi Sándor, Kazinczy Gábor, Paulovics László

K O R U N K A L A P Í T O T T A Dienes László (1926) — SZERKESZTETTE Gaál Gábor (1929—1910). Főszerkesztő: Gáll Ernő • Főszerkesztő-helyettes: Rácz Győző Szerkesztőségi főtitkár: Ritoók János Szerkesztőség: Kolozsvár-Napoca, Mócok útja 3. Telefon: 218 36 (főszerkesztő); 1 60 30/117 (titkárság); 1 60 30/125 (szerkesztők). Postacím: 3400 Cluj-Napoca, căsuţa poştală 273. Republica Socialistă România.

Május 1. — május 8 .

Ha évfordulókra emlékezünk , meg szoktuk idézni a hajdani eseményeket , méltat juk je lentőségüket . Mi történt és hogyan, merre haladtunk azóta?

Május 1. b i zonyos fokig más ünnep. Ezt a napot mind ig is rendkívül inek tekintették, évez redek óta ünnepl ik , tavasz h í rnökeként k ö s z ö n t i k meleget , v i rág­zást, bőséget vá rnak tőle. A z ünneplés azonban régente sem állt csupán eszem-iszomból , táncból és énekből . A v i l ágosabb fe jek v a g y a megkeseredet t e m b e r e k mind ig is látták, tudták — szomorú tapasztalatok alapján — , hogy a tavasz, a meleg idő, a természet fölé ledése önmagában m é g n e m mindenk inek h o z ö r ö m ö t és n a g y o b b darab kenyeret , a bőséges termésből terített asztalhoz kevesen ülnek, a többségnek a morzsa jut . A május elsejei összejövetelek, v iga lmak k ísérő je vo l t mindig a harcos nekifeszülés, az elszánás is : a társadalmi igazságtalanságok, az egyenlőt lenség, a k izsákmányolás ellen.

A munkásmozga lom az u tóbbi vonását emel te ki május 1-ének, amikor a d o l g o z ó k harci napjává, a nemzetközi összefogás ünnepévé avatta. N e m is b o ­csátotta ezt m e g azóta sem a burzsoázia. A múl t század k i lencvenes éve inek elejéről tudósító lapok , v isszaemlékezések dühödten ostorozzák a munkásságot : a majális, a szalonnasütés, borozgatás , kirándulás napját tüntetések, összecsa­pások, követe lések véresvörös májusává avatta. A z osztályharc, utcai összetűzések, bérkövete lések tavaszi r iadójává. Egy szép ünneppe l kevesebb lett. Szegé­nyedtünk.

A polgárság csak ezt látta. (Lelke rajta.) A munkásság ugyanakkor új korszak hajnalának derengését. És n e m csu­

pán a harc napját. Hanem új humanizmus napkeltét is. Mer t a május 1. ünnep ­lése ugyan országonként és időszakonként hol békés , hol véres vol t , d e a küzde l ­m e n át is fö l ragyogot t az ember ibb , igazabb j ö v ő , a végső cél . A nemzetközi szo­lidaritásnak, minden rendű és rangú, minden fajú és anyanye lvű do lgozó testvé­r iségének eszméje csakis a szocialista humanizmus alapján, M a r x , Engels, Len in tanításainak fényében ölthetett és öltött is testet. B izonyság erre az, h o g y a vi lág sok-sok ál lamában, ahol a d o l g o z ó k jutottak hatalomra, május 1. újra a béke , az ö röm, a tavasz ünnepe . De ugyanakkor a m é g e lnyomot tak , k isemmizet tek iránt érzett és — tettekben tanúsított — szolidaritás, segítségnyújtás ünnepe is.

A m i marxista—leninista for radalmi pár tunk is május e le jén alakult m e g — 55 évve l ezelőtt. Május 1, és május 8. a m i számunkra mélyér te lműen össze­cseng, kommunis t a pártunk harcos elviségére, a nemzetközi szolidaritás tudatára, nép iránti hűségére emlékeztet .

A z a lábbiakban a partalakulás körü lménye i rő l szólunk.

A R o m á n Kommuni s t a Párt létrehozása m u n k á s m o z g a l m u n k fe j lődésének és megújhodásának összegeződése vol t . A lap jáu l a szocialista párt átalakítása szolgált, s ez föltételezte más minőségű j egye inek — mint új típusú, marxista— leninista, forradalmi pártnak — a fokozatos egymásra épülő előkészítését.

A z ideológiai és polit ikai tisztázódás folyamata a proletariátus forradalmi harci p rogramjának kimunkálásáér t egyidős a románia i m u n k á s m o z g a l o m szín­re lépésével , akárcsak azoknak a szervezeti fo rmáknak a kiépítése, ame lyek a gazdasági-társadalmi fe j lődés adott szintjén a k izsákmányolás elleni küzde l em­b e n a munkásosztályt és szövetségeseit összefogták. A p rog ramot a d ó d o k u m e n ­tumokbó l éppen úgy, mint a munkás- és szocialista m o z g a l m u n k egészéből is nyomatékosan az az állhatatosság ötl ik szembe, hogy a szándékok n e m egyszerű másolatai vo l t ak a nemzetközi szocialista m o z g a l o m b a n megfoga lmazot t tézi­seknek és eszméknek, hanem következetes kísérletek a tudományos szocial izmus vezére lve inek Román ia sajátos viszonyai közepet te va ló alkalmazására. Nyi lván­va ló , hogy a hazai sajátosságokra szabott programat ikus célki tűzések megfoga l ­mazása és kivitelezési módoza ta inak meghatározása az eltérő á l láspontok és el­képzelések vajúdásokkal teli egyeztetésének útján történt.

A romániai munkásmozga lom marxista—leninista ideológiai megalapozása , amely a kommunis ta eszmék fokozatos é rvényesülésével történt, különös erővel nyi lvánul t m e g az 1918—1921 közötti években . Ezek az é v e k min t a forradalmi fel lendülés időszaka í ródtak b e Románia történetébe. A feltételeket, amelyek k ö ­zött a romániai proletariátus poli t ikai és ideológiai radikalizálódása k ibontako­zott, egyrészt az e lmélyülő társadalmi-poli t ikai e l l e n t m o n d á s o k másrészt az erő­teljes, e leddig m i n d méreteiben, mind hatásaiban és köve tkezménye iben párat-

lanul ál ló munkásmegmozdu lások a lkot ták Ezek kombatt ivi tását serkentően b e ­folyásolták a Nagy Október i Szocialista For rada lom lelkesítő eszméi, a hazai szocialista m o z g a l o m forradalmi hagyománya iva l együtt, ame lyek a Románia i Szociá ldemokrata Pártot a II. In ternacionálé baloldal i párt jainak és csopor tosu­lásainak a soraiba emel ték a v i lágháborút mege lőzően .

Románia ál lami egységének létrejöttét köve tően m i n d n a g y o b b t ömegek k a p ­csolódtak be a szervezett munkásmozga lomba . A do lgozók forradalmi lendülete is parancsoló szükségességgel állította e lőtérbe az e rők egyesítését: a történel­mileg kialakult országrészek szerint szerveződöt t és tevékenykedő szocialista pár­tok összevonását egyet len országos párt keretében az 1918. d e c e m b e r 9-én k ö z z é ­tett Elvi Nyilatkozat programpont ja i alapján, ame ly e lőször fogalmazta meg vi lá­gosan és ugyanakkor határozottan a polit ikai és gazdasági ha ta lom kiragadásának szükségességét a romániai u ra lkodó osztá lyok kezéből , bármi lyen eszköz felhasz­nálásával, és a proletárdiktatúra bevezetésének szükségességét a szocialista társa­da lomnak mint fő célki tűzésnek a megvalósí tása érdekében. A Románia i Szocialista Párt és Szakszervezeti Szövetségek Ideiglenes Végrehaj tó Bizottsága már 1919. február 13-án felhívással fordul t az ország egész proletariátusához „egye t len szocialista t ömb , egyetlen proletár párt létrehozásáért, amely e lőrev igye az új Románia munkásosztá lyának harcát szocialista eszményének megvalósí tása, a polgár i -kapi­talista e lnyomás alóli felszabadítás érdekében" . (Documente din istoria mişcării muncitoreşti din România 1916—1921. Bucureşti , 1966. 166—167.)

A m u n k á s m o z g a l o m egyesí tésének fo lyamatában az első lépést az erdélyi és bánsági párt- és szakszervezetek 1919. május 10—11. közöt t Szebenben megtartott konferenciája jelentet te; elhatározták a két ta r tomány eddig au tonóm hatáskörrel rendelkező pártszerveinek és szakszervezeti szövetségeinek összevonását és te­vékenységük irányításának kolozsvár i központosítását . A m u n k á s m o z g a l o m élen­járói a tar tományi keretekben megvalósí tot t akcióegységet az országos szocialista m o z g a l o m egységének létrehozásához vezető fo lyamat részeként értékelték. „ A z o k a nagy idők, ame lyekben é lünk — írta az Adevărul, az Erdélyi és Bánsági S z o ­c iá ldemokrata Párt hivatalos lapja —, [ . . . ] az egész új Román ia szocialista m o z ­galmát átfogó kongresszust követe lnek, hogy nyi lvánosan megvi tassák a poli t ikai és gazdasági helyzetet, és a 300 000 szervezett munkás képvise lő i megszavazzák a szocialista párt programját ." (1919, május 18.)

A z os t romál lapot útját állta ugyan a romániai szocialista mozga lomra há­ruló szervezeti és poli t ikai fe ladatok kongresszusi szinten fo lyó megtanácskozá-sának, de sikerült összehozni Bukarestben egy pártkonferenciát , 1919. május 23—26. között, amelyen részt ve t tek az összes területi szocialista pár tok küldöttei . A z itt e l fogadot t — Második Elvi Nyilatkozatnak v a g y Egyesülési Nyilatkozatnak is nevezet t — új p rog ram a hazai munkásmozga lomban fo lyó eszmei-pol i t ikai ál lás­foglalás színvonalát tükrözte, a helyesen értelmezett e lvek keveredésé t zavaros, á l forradalmi tételekkel; arra a színvonalra vetett fényt, amelyen a konferencia rész tvevőinek sikerült a marxizmus—lenin izmus tanításainak a megér tése és al­kalmazása hazánk konkré t körü lménye i között . „ K é t i rányzat tűnt fel a m o z g a ­lomban maximál i s és minimál is irányzat néven, vagyis baloldal i és jobbo lda l i irányzat." (Adevărul, 1919. június 1.)

A baloldal i forradalmi és a j obbo lda l i szociá ldemokrata irányzat közötti k o m p r o m i s s z u m a szervezeti és ideológia i tisztázódás s tádiumának és a munkás ­m o z g a l o m b a n kialakult e rőv i szonyoknak vo l t a mutatója. De egyszersmind el in­dí tója is a szocialista párt soraiban a forradalmi irányzat akt ivizálódásának. Ez az irányzat az adot t történelmi korszaknak megfele lő harci taktika alkalmazását sürgette a tőkés-földesúri rendszer megdöntésére .

A konferenciá t köve tően a romániai szocialista m o z g a l o m szervezeti egysé­gesítéséért fo lyó erőfeszítések még inkább összefonódtak az ideológiai -pol i t ikai p r o b l é m á k széles körű — a helyi és központ i munkássaj tóban, va lamint a szak­szervezeti gyűléseken zaj ló — megvitatásával és tisztázásával. Egyre ny i lvánva­l ó b b á vál t a szocialista pár ton be lü l a reformista és a kommunis ta ál lásfoglalá­sok sarkosodása, s m ind inkább körvona lazódot t — az osztályharc további é lező­désének (városokat és országrészeket á t fogó sztrájkok tapasztalataiból is mer í tve) , a munkásszervezetek megerősödésének , a t ömegek radikal izálódásának hatása alatt —, hogy a szocialista munkásszervezetek egyesí tésének forradalmi úton kell megvalósu ln ia a szocialista pár t kommunis ta párttá v a l ó átalakításával és a III . In ternacionáléhoz v a l ó csat lakozásával .

A pár tszekciók közül a bukaresti vo l t az, amely ik e l sőnek nyilatkozott 1920. január 25-én megtartot t évi közgyűlésén a III. In ternacionáléhoz va ló csat lakozás mellett . A z ideológia i tisztázódási fo lyamat e lőrehaladásának arányában növeke­dett a ba lo ldal i e l emek be fo lyá sa „ K ö v e t e l j ü k a II. In ternacionáléhoz va ló csat-

lakozást!" — ez lett a pár tszekciók tagjai többségének je lszava egy o lyan párt létrehozásáért, m e l y forradalmi m ó d o n fejezze ki a munkásosztá ly törekvéseit . Hogy ténylegesen tömeges állásfoglalásról vo l t szó, bizonyí t ja az erdélyi és bánsági szocialista veze tőknek az Országos Tanács áprilisi gyűlésén tett nyilatkozata, me ly szerint az irányításuk alatt l evő szervezetek tagságának 95%-a a forradal­mi taktika és a III. In ternacionáléhoz v a l ó csatlakozás mellet t van. (Socialismul, 1920. április 16.)

A hazai m u n k á s m o z g a l o m forradalmi áramlatának a megszi lárdí tásában fon­tos helyet kapot t az Erdélyi és Bánsági Szocialista Párt 1920. augusztus 15—16. közötti kongresszusa. Ez kinyilvánítot ta az órománia i szocialista párttal v a l ó teljes egyesülés szükségességét, s határozatilag leszögezte a következőket : „Ennek a valóra váltása cé l j ábó l az Erdélyi és Bánsági Szocialista Párt megszűnik önál ló pártként létezni, és az országos kongresszusra bízza, ame ly re k é s ő b b kerül sor az ország összes küldöt te inek részvételével , az egyesített pár t akc ióprogramjának és szervezeti szabályzatának a megállapítását." (Documente din istoria mişcării muncitoreşti din România 1916—1921, Bucureşti , 1966. 477.)

A kongresszus m é g e g y nagy je lentőségű döntést hozot t : csatlakozást a III. In ternacionáléhoz. A határozat szerint a kongresszus „tel jes rokonszenvé t ny i l ­vánítja a III. Internacionálé iránt, amely iknek sikerült m a ismét összefognia a háború ide jén a szociálpatr ióták által szétszórt proletariátus sorait, és amely ik biztosítéka a proletariátus közel i felszabadulásának a kapi ta l izmus j á r m á b ó l . . . " (Socialismul, 1920. augusztus 20.)

A kolozsvár i kongresszusnak a régi pár tvezetőség felé i rányuló bírálatait és a forradalmi harci módsze rek melletti kiállását kommen tá lva az Erdélyi Népszava leszögezte, hogy az e rőv i s zonyok mérlegelése , a munkásság forradalmi hangulatá­nak e lemzése alapján sikerült a taktika kérdését véglegesen mego ldan i : „Belátta a kongresszus, hogy vissza kell térni a tiszta marx izmushoz , m e l y a kérlelhetet­len osztályharc fegyveréve l kívánja a munkásság győze lmé t k iv ívni és biztosí­tani." (1920. augusztus 19.) R o z v á n y Jenő, a párt balszárnyának markáns képv i ­selője úgy vélekedet t , h o g y a kongresszuson „nemzedékek re kiható kérdésekben dön tö t t ek é le tbevágóan fontos p rob lémáka t o ldot tak meg. Előírták és megszabták a pá r tmozga lom legköze lebbi irányát, szakítottak a múl t naiv, bátortalan kísér­letezésével, és o lyan tar ta lommal töltötték meg a kereteket, me ly ennek az ország­résznek a munkásmozga lmá t is ellenállhatatlan erővel és elszakíthatatlan szol ida­ritással kapcsol ja össze a l egé lénkebb tempójú , l eg tevékenyebb és leghatásosabb nemzetközi szocialista munkásmozga lommal . " (1920. augusztus 18.)

1920. szeptember 19-én tartották meg Temesvá ron a bánsági szocialista párt­szekció kongresszusát ; az eddigi vezetőség által kezdeményeze t t mérsékel t harci taktikát elvetették, akárcsak a még mindig megny i lvánu ló és ható szeparatista tendenciákat . „ A Végrehaj tó Bizottságnak rögtön kapcsola tba kel l lépnie a mun­kásmozga lom bukaresti központ jával , hogy el jár jon a m o z g a l o m sürgős egye ­sítése ügyében. Tesszük ezt azért, h o g y az e rők egyesí tésével harcolhassunk a mai törvényte lenségek el len és a holnapi szocialista Romániáér t . Ugyanakkor a kongresszus kinyilvánít ja , hogy a m o z g a l o m taktikája a III. Internacionálé szel­l emének megfe le lő kell l e g y e n . . . " (Socialismul, 1920. szep tember 27.)

1920 nyarának munkáskongresszusai ny i lvánva lóvá tették, hogy a pártszer­v e z e t e k a szakmai és ifjúsági szervezetek tömegei az ideológia i és poli t ikai érett­ség megfele lő szintjére jutottak. Ugyanakkor az 1918—1920 közötti nagy osztály­harcokat betetőző 1920-as október i általános sztrájk tapasztalatai v i lágosan m e g ­mutatták egy következetes forradalmi párt mie lőbb i létrehozásának szükséges­ségét. A z o k a vé leménycserék , amelyek a szocialista párt szekcióiban napirenden vol tak , s e lsősorban az ideiglenes bizot tságokban helyet fogla ló reformista, o p p o r ­tunista beállí tottságú vezetők, va lamint a tagság közötti v i tákban jelentkeztek, a szocialista párt tömeges bal ra to lódásához vezettek.

A Románia i Szocialista Párt vezetésében kialakult új e rőv i szonyok az Or ­szágos Tanács 1921. januári konferenciá jának e redményeképpen , ame ly a j o b b ­oldali szoc iá ldemokrác ia vereségét és a centrista csoportosulás k i sebbségbe szoru­lását jelentette, meggyors í to t ták az e semények alakulását a marxis ta forradalmi párt lé trehozásának i rányában.

A jobbo lda l i szociá ldemokra ták kétségbeesett erőfeszítésekkel igyekeztek megtörni a munkásosztá ly harci egységét , és a m a g u k oldalára állítani a párt- és szakszervezeteket. A szocialista párt és a szakszervezetek helyi szekcióinak kül­döttei, a j obbo lda l i reformista veze tőknek a munkásság érdekeivel ellentétes te­vékenységére válaszolva, 1921. február 12-én Ko lozsvá ron nagygyűlést tartottak, s újra állást foglaltak az augusztusi kongresszus határozatai mellett , és o lyan v e ­zetőséget választottak — a Románia i Szocialista Párt Erdélyi Ideiglenes Intéző-

bizottsága elnevezéssel —-, ame ly szoros kapcsola tban a szocialista párt központi Végrehaj tó Bizottságával tar tományi szinten vezet te a kommunis ta párt megala­kításáért fo lyó munkát . Erdély kü lönböző központ ja iban a munkásság döntő t ö b b ­ségének a baloldal melletti állásfoglalását kifejezésre juttató gyűlések zajlottak le, t i l takozva a j obbo lda l i szociá ldemokrata veze tők egységbon tó törekvései ellen.

Márciustól kezdődően megsokszorozódtak a szocialista párt kongresszusát közvet lenül előkészítő akciók. A párt va lamennyi szervezetében é lénk és te rmé­keny, a pol i t ikai- ideológiai tisztázódás fo lyamatában elhatározó je lentőségű te­vékenység bontakozot t ki egyrészt a kongresszusi anyagok megvitatása, másrészt a küldöt tek megválasztása kapcsán. A pártszervezetek többsége azzal bízta m e g küldötteit, hogy a III. In ternacionáléhoz v a l ó csatlakozásra szavazzanak a szo­cialista párt kommunis ta párttá v a l ó átalakítása érdekében.

A z R K P első, 1921. május 8-án Bukarestben összeült kongresszusán a mun­kásosztály képviselői útján kifejezésre juttatott szavazatok egy hosszú, szerveze­ti és elméleti tevékenységben gazdag történelmi szakasz lezárását jelezték, ame ly ­ben az e lőremuta tó á l láspontok mind tisztábban, pontosabban kirajzolódtak, az erőfeszítések mind inkább egyet len célra i rányultak: a román kommunis t ák párt­jának létrehozására.

A párt megalakí tásának történelmi je lentőségű eseményét a maga teljessé­gében az eltelt 55 é v határozza meg. „ R o m á n i á b a n sohasem vo l t még egy o lyan polit ikai párt — állapította m e g Nicolae Ceauşescu elvtárs —, ame lynek törté­nete ennyi re gazdag és dicsőséges lett volna , amely önfe lá ldozóan harcol t vo lna és o ly sokat tett vo lna a román nép boldogságáért , nemzetünk dicsőségéért Pár tunk a proletariátussal egyszerre született, ve le együtt növekedet t ; sorsa szo­rosan összefügg a munkásosztály, az egész román nép sorsával. A R o m á n K o m ­munista Párt cselekvő élcsapat napja ink nagy forradalmi, demokra t ikus és ha­ladó mozga lmában ." (Nicolae Ceauşescu: Románia a szocialista építés kiteljesítése útján 1. Bukarest, 1968. 416.)

A z R K P önmegúj í tó , a marxista—leninista e lméletet hazánk gazdasági és társadalmi sajátosságaira a lkotóan a lka lmazó tevékenységének alapvető e r edmé­nye a k izsákmányoló osz tá lyok ura lmának megdöntése és a szocialista Román ia megteremtése.

Va jda Lajos

Pau lov ics Lász ló : A z én ü z e m e m

MEER PÉTER

Rendszerelméleti gondolatok a „két kultúráról" II.

A dialógus esélyei

A g ö r ö g múzsák közt m é g ott talál juk Urániát, a csillagászat — és általában a t u d o m á n y o k — pár t fogóját is a művésze tek ihletői mellett . A „ké t kultúra" d i lemmájá t tehát n e m a görögöktő l örököl tük. De akkor honnan?

A z ember i kultúra fe j lődését két s zempontbó l lehet végigkísérni . El ismer­hetjük, h o g y í rásunk első részében (Korunk, 1976. 3.) fe lvázol t négyszíntű rend­szer m á r ős időktől fogva l é t ez ik Ebben az esetben egy adott tevékenységet ehhez a n é g y szinthez kel l v i szonyí tanunk (anyagi, kommunikác iós , kreat ív és tudo­m á n y o s szint). De elképzelhető, hogy egy tevékenységet csak cé l jának tudatosítása (tudatos végzése) sorol b e va lamely szintre. Ebben az esetben a kultúra tudományos szintje csak a fe j lődés egy aránylag későbbi fokán je lent meg.

A „ k é t kultúra" d i l emmája i lyenformán a l ighanem a törvényszerűségek tu­datos fe l ismerésére v a l ó törekvéssel egyidős .

A kutatók m i n d e lmélyül tebben tanulmányozták a környező vi lágot , majd k é s ő b b a kü lönböző ember i tevékenységformákat . Minden lépéssel az egyetemes­ségtől kerül tek t ávo labb — az enc ik lopéd izmus m i n d i n k á b b lehetet lenné vált . Goethe , aki talán m é g elérhetőnek tartotta a reneszánsz ember ideá l t (író és tudós vo l t egyszemélyben) , szomorúan állapította meg a X I X . század elején, h o g y a mode rn fizika „kiszorí t ja" az ember t a fizikai kísérletből . M í g érzékszerveire támaszkodik, az e m b e r a világ legpontosabb kísérleti eszköze. A természet olyan, érzékszerven kívül i területekre csalogatja azonban a kísérletezőt, ahol az ember helyét mesterséges m o d e l l e k vesz ik át. Íme, va lahol itt is keresendő a „két kultúra" p rob lémá jának forrásvidéke. E szembenál lás csírái m á r a középkorban is fel lelhetők. A katonai pálya és a művész i — beleér tve a t udományoka t is — pálya közöt t sok középkor i a lkotónak kellett megosztania magát. E tevékenységek a kultúra rendszerének akkor i fej lődési fokán a k o m m u n i k á c i ó (katonai) és a krea­tivitás (művészi) szintjén he lyezkedtek el, és a d i l emma n e m vol t különösen súlyos.

A t u d o m á n y o k párbeszéde

A tudomány fe j lődése az e szinten található a l rendszerek szervezettségi fokának á l landó növekedéséve l mérhető. Egy b izonyos szervezettségi fokon felül egy alrendszer logikai felépítése lehetségessé teszi más alrendszerek információs tar talmának feldolgozását is, megje lennek az interdiszciplináris tudományágak .

A z interdiszciplinari tás a t udományos szintű a l rendszerek j e l l emző kö lcsön­hatása. Ez a kölcsönhatás annál e rősebb , miné l köze lebb van e g y m á s h o z a két alrendszer, vagyis miné l k isebb szervezettségi f o k u k különbsége . Ezen belül a kölcsönhatás azt az alrendszert befolyásol ja n a g y o b b erővel , a m e l y n e k szervezett­ségi foka k i sebb . Ezért „ tör t b e " a matematika e lőször a f izikába, és n e m a b io lógiába . Ugyanakkor először a fizika, és n e m a matemat ika szövetkezett a kémiával . A z interdiszciplináris tudományágak (például a biof iz ika) kezdeti szer­vezettségi foka n a g y o b b , min t az őket alkotó, e rősebben befo lyásol t — kisebb szervezettségi fokú — tudományágé (itt a b io lógia) . A magasabb szervezettségi fokú épí tőelem (itt a fizika) adja m e g a logikai szerkezet vázát, tehát a tevé­kenységek egymáshoz va ló kötöttségét is. Fe j lődésük eleinte gyorsabb , mer t ré­gebbi kutatások e redményei szerveződnek át, egy új szemszögből felépített al­rendszer keretén belül .

A szervezettségi f o k szüntelen növekedése , ami e g y témakör t — b izonyos szempontbó l keresett törvényszerűségeket — je l lemez , az adott a l rendszerek e v o ­lúc ió jának vetülete. A t u d o m á n y o k szintjén a szervezettségi foko t meghatározó tevékenységeknek egyre t ö b b lefokozot t alrendszerre van szükségük. A kutató egyre nehezebben jut el a t udományos szintig, bá rmennyi re egyszerűsödnek is a lefokozot t alrendszerek. V e g y ü n k egy fehér papír lapot , sodor junk be lő le egy nagy szájú tölcsért , s tágabb nyílásával lefelé tartsuk kézben. Ha ezt a tölcsért

szűkebbre sodorjuk, alakja megnyúl ik , miközben szája egyre szűkül. Képze l jük el, hogy a papír lap (a tölcsér „fa la") — a kutató agyának kapacitása. A tölcsér szája legyen az a tudásalap, ame ly a kutató számára nélkülözhetet len ahhoz, h o g y újat tudjon alkotni. A tölcsér hossza — a kutatás újszerűsége. A t o v á b b ­sodor t tölcsér szája azért szűkül, mer t „ fa lának" felülete n e m változtatható. Mive l a kutató agyának kapacitása is konstans, a t udomány csak szakosodás útján fej lődhet . Így azonban p a r a d o x o n h o z jutunk. A szervezettségi fok szüntelen növekedése nemcsak a szakosodásnak kedvez , h a n e m az interdiszciplinári tásnak is. Fej lődésük során a t u d o m á n y o k mind ál ta lánosabb törvényszerűségeket tárnak fel, az analógiák egyre kézenfekvőbbek , a kuta tók aránylag könnyen tudnak át­váltani egy ik szakterületről a másikra.

A z új feltárását az egyéni szinten a szervezettségi fok csökkenése előzi meg. A ráébredés nehéz folyamata ez. Talán évt izedek óta fennál ló és talán megtámad-hatatlannak hitt igazságokat kell megtagadni . A z alrendszer logikai váza széthull, hogy az újat is be fogadva , magasabb szervezettségi fokúvá ál l jon össze. Ha a kutató egy más szakterületen (nem feltétlenül más tudományág!) szerezte fe lké­szültségét, a keresés pil lanataiban csak a legál ta lánosabb törvényszerűségeket használhatja fel. A m e n n y i b e n tudása az új szakterületen is eléri a megkívánt fokot, e fo lyamat lá tványos e redményekhez vezethet.

A t u d o m á n y o k szintjén két fő i rányzatot mutathatunk ki. A természet tudo­m á n y o k anyagi v i l águnk törvényszerűségei t kutatják. A humán t u d o m á n y o k az embernek mint egyénnek és min t társadalmi lénynek a törvényszerűségei t ke­resik. A te rmésze t tudományok egy szélsőséges esete a matematika. Sokan már művésze tnek tartják, hisz b i zonyos válfajaiban a matemat ikus maga választja meg a m e g o l d a n d ó p rob léma természetét. Ez a felfogás hamis. Megszüle tésük percében ér te lmet lennek tűnő teóriák (nem euklideszi geometr ia) ké sőbb anyagi v i lágunk törvényszerűségeinek leírásában b izonyul tak nélkülözhetet lennek. Egy tu­d o m á n y m é g s e m a matematika felhasználásával vá l ik „éretté". A felnőtté válás azonban mindenképpen szorosabb logikai rendszert , magasabb szervezettségi fokot feltételez. A skála másik végén nagyfokú nyíltsága alapján a f i lozófia he lyezkedik el. Kölcsönhatása a tudományokkal , az a l sóbb szinten található alrendszerekkel roppant bonyolul t .

Itt mindössze csak a két főirányzatot és a ké t határesetet említettük. A humán és a t e rmésze t tudományok közti párbeszéd esélyeit nagymér tékben növelhet i , ha sikerül e két határesetben, a matemat ikában vagy f i lozófiában közös nye lv re talál­niuk. A „két kultúra" között i szakadék ebbő l a szempontbó l n e m is olyan mély , mint ahogy t izenöt évve l ezelőtt tűnt. Lát tuk: az in formációcsere csak általános igazságok ( legyenek azok akár matematikai igazságok) formájában történhet. N a p ­ja ink humán tudományai t az objektivi tás felé törekvés je l lemzi . Egy magasabb szervezettségi fokú alrendszerre a lapozó egyén k ö n n y e b b e n érhet el sikert egy relatív szervezetlen a l rendszeren belül . A p rob léma teljes elválasztása az alkal­mazási területtől természetesen hamis, mégis e g y fontos következtetést kínál : az agyak vert ikális vándor lása a t e rmésze t tudományok felől a humán tudományok felé irányul, va lamin t ezeken belül a k i sebb szervezettségi fokú a l rendszerek felé. Egyre inkább tért veszí t az a felfogás, m e l y szerint egy természet tudományi és egy humán tudományi alrendszer összekapcsolása, az u tóbbi e lavul t m ó d s z e ­re inek felfrissítése e t udományág el leni merényle tnek, az illető kutatási terület (ember , társadalom) in formációs leszűkítésének tekintendő.

A „ké t kultúra" kérdését azonban nemcsak e két o lda l ró l lehet megközel í teni . P róbá lkozzunk mos t egy v i szonylag e lhanyagol t nézőpont ta l : v izsgál juk a tudo­mányköz i vándor lás je lenségét a kutató min t egyén- szempont jából . A z a lapku­tatás eszközei csillagászati köl tségvetéseket k ívánnak, nagyon kevés ország en­gedheti m e g magának ezt a luxust . Ha el tekintünk a matematikától , a t u d o m á n y o k szintjén maradva , miné l l e j j e b b ha ladunk a szervezettségi f o k hierarchiáján, annál k i sebb anyagi befektetéssel tehetjük e redményessé a kutatást. Szerény eszközökkel is fel lehet mutatni e redményeket , erre számtalan pé lda v a n a fizikában. Ez a látszólagos helyzet arra késztet egyes kutatókat, hogy más területeken is működjenek . A z i ly m ó d o n értékeset a lkotó tudósok természetesen felül á l lnak pesszimista megjegyzése inken, de sajnos, n e m kicsi a száma azoknak, akik egyszerű, je lentéktelen analógiákat gyártanak. Igazságtalanok vo lnánk , ha n e m j egyeznénk meg, hogy a technikai t evékenységek mesterséges felértékelése is nagyon gyakor i formája a m o d e l l e k túltengésének. A s z e m recehártyájának el lenál lásokból , d iódákbó l és t ranzisztorokból álló mode l l j e n e m sok újat mondha t a f iziológusnak. A kibernetikai mode l l ek az eredeti fo lyamatró l alkotott tudásunk kiegészítését szolgálják, és n e m azok ábrázolását. A szaklapok számának példátlan növekedése is befolyásolhat ja az á l tudományos c ikkek szaporítását.

A „két kultúra" problémájá t , anélkül hogy er re a kérdésre akár a legkisebb utalást is találnánk benne , Zanussi f i lmjével , A kristály szerkezetével is i l lusztrál­hatjuk. A hajdan sokat ígérő fizikus, j e len leg v idéki meteoro lógus , visszautasítja vol t barátját, amikor az egy fővárosi kutatóintézetbe hívja. Bár a karakterek teljes szembeáll í tása a meteoro lógusnak ad igazat, talán n e m is az etikai p rob l é ­mára tehető a hangsúly. A megfutamodás , az önb i za lom hiánya a „ k é t kultúra" közti d ia lógusnak is egyik l e g n a g y o b b veszélye .

Napja inkban a dia lógus már rohamosan fe j lődő alrendszerek keretében is folyhat, a m é l y e b b , ál talánosabb törvényszerűségeket kereső t udományágak az interdiszciplinaritás másod ik lépcsőfokát alkotják. Ide sorolható a kibernet ika, az általános rendszerelmélet . Felhasználásuk a szakterületeken belül más és más fo rmába öltöztet hasonló a lapgondolatokat , m e l y e k fel ismerése nagymér tékben n ö ­vel i a d ia lógus esélyeit . Érdemes felf igyelni a tudósoknak a t u d o m á n y o k k a p ­csolatáról, saját kutatási módsze re ik e redményességérő l írt könyve i re . Bár az érintett p r o b l é m á k a fizikától a psz ichológiá ig terjedhetnek, mégis minden tudós saját szakterületének törvényszerűségei t szélesíti ki a valóság egy magasabb fokú értelmezésére. Eljött az a perc, amit C. P. S n o w is megjósol t már említett t anulmányában: „ . . . m i ó t a csak az e m b e r e k e lkezdtek introspekt íven gondolkozn i ö n m a g u k felől , vo l t ak feltevéseik, o lykor mé ly megérzése ik természetük ama részeit i l letően, m e l y e k e leve meghatározot tnak tetszettek. Lehetséges, hogy e fel tevések némelyiké t egy nemzedékny i idő alatt az egzakt t udomány próbá jának fogják alávetni. Senki sem tudja e lőre megmondan i , mit je lentene e g y i lyen szel­lemi fo r rada lom. De b í z o m benne : egy ik köve tkezménye az lesz, h o g y n e m kisebb, hanem n a g y o b b felelősséget fogunk érezni ember társa ink iránt."

Példázat a komputer-ar t ró l

A kultúra kreativitásszintjén helyet fog la ló technika és művésze t v iszonyáról könyvtárnyi könyve t írtak már . Elég gyakori tévedés a t u d o m á n y o k és a művészet kölcsönhatását fejtegetni (mintha a két szféra közöt t a sci-fi l enne a híd) , hisz e kölcsönhatás csak közve tve létezik: a t udomány e redménye inek technikai a lkal­mazása által; va lamint a tudomány visszahatása az e m b e r gondolkodásmódjá ra . (Ugyanide sorolhatók a technikai fe j lődés okozta mutác iók is ko runk eszméiben.)

A művésze t és a technika közöt t fennál ló kü lönbségek ugyancsak a „ké t kultúra" p rob lémájához vezetnének, ha mindennapi é le tünkhöz v a l ó kötöt tségük n e m szelídítené ellentétüket. A műkedve lés je lensége feltétlenül a művésze tek demokrat izálásához, a határok e lmosódásához vezet. A z i ly m ó d o n alkotott m ű v e k esztétikai értéke gyakorta vitatható, de mindenképp dicséretre mé l tó kísérletnek számítanak. A humanizmus min t összekötő kapocs művésze t és technika közöt t talán az o rvosok művészi t evékenységének az átlagosnál magasabb sz ínvonalával is ábrázolható.

A műszaki tevékenységek j e l l emzője az optimali tás gyors meghatározása, majd l e fokozódásuk a k o m m u n i k á c i ó szintjére. A művésze tek szervezettségi fok ­kü lönbsége az ember i agy felépítésével is magyarázható . In formác ió ink 85 szá­zalékát a vizuális csatornán keresztül kapjuk. Log ikus tehát, h o g y sokkal t ö b b ­féle lehetőséget nyi lvání tsunk v a l ó s n a k mint például a zenében. Ezen in formációs szabadság rányomja bé lyegét a művészi kreativitás kötöt tségére is, s csökkenti szervezettségi fokát. Mi sorol egy művészi alkotást a kreativitás szintjére („eredeti mű") v a g y a k o m m u n i k á c i ó szintjére („értéktelen g iccs vagy r ep rodukc ió" )? A válaszhoz leghelyesebb az opt imali tásból ki indulni . A művészi t evékenységek itt és most csak a legr i tkább esetben zártak, j e l l emzőjük az optimali tás nagyfokú függése a be fogadó egyének saját kulturális rendszerétől . Ha e korre lác ió már n e m je l lemző, az optimali tás vég legesnek tekinthető, és az alrendszer — művészi irányzat — lefokozódik .

A mode rn művészetek egyik fő irányzata az elementáris fo rma újrafelfede­zéséhez vezetett. A szeriális zene, az absztrakt festészet m á r könnyen lebontható a legegyszerűbb je lek fokáig. E je lek összehatásának el lenőrzését az a lkotó arány­lag könnyen átruházhatja egy gépre : a komputer re . A t u d o m á n y o k szintjén már kimutatott „két-kultúra-közi" vándor lás a kreativitás szintjén talán még kecseg­te tőbb. A szervezettségi f o k o k különbsége itt sokkal nagyobb , és bá r a tudo­m á n y o s és művészi gondo lkodásmód között lényeges el térések vannak, a számító­gép adta lehetőségek háttérbe szorítják az egyén alkotótehetségét és a kreati­v i táshoz csak a döntés-esztétikai kr i tér iumok szükségeltetnek. A mass media könyörte len sodra könnyen a felszínre dobha t egy komputer-grafikust , amíg a számítógépet kezelő mérnöknek kevés esélye van erre. Nincs szándékunkban

elvetni a számítógépes művészi tevékenységet . Fontos azonban, hogy ezek a tevékenységek csak eszközök legyenek esztétikai kr i té r iumok kutatására, a kutató magánszenvedélyeként . Ha egy műszaki felkészültségű egyén csak számítógépes művészettel foglalkozik, akkor valószínű, h o g y eredeti szakterülete n e m elégíti ki. A művészek számítógéphez v a l ó fo lyamodása az egyszerűbb f o r m á k k ö n n y e b b kezeléséből ered. A kvantitatív tények ob jek t ív biztonságérzete, az alkotás hozzá­férhetővé tétele bárki számára régóta vágya a művésze t kedvelő inek .

A számítógép szerepe az alkotás model lá lásában széles skálát ölelhet fel : — minden adott m ű esetében kiszámítja az esztétikai kr i tér iumnak m e g ­

felelő kifejezési értéket, és dön t az alkotás művész i vagy n e m művész i v o l ­táról;

— statisztikusan fe ldolgozza t ö b b mű adatait, és kimutatja a fennálló tör­vényszerűségeket ;

— adott törvényszerűségek alapján műveke t alkot, végigpásztázván a tör­vényszerűségek összes lehetőségét. Ez u tóbbi felhasználási m ó d egyúttal a k o m p u -ter-art meghatározása is. A z a lko tóművész csak egy , a szerinte legki fe jezőbb alkotást hozza nyilvánosságra. A gép esetében akármely ik lehetőséget vég legesnek nyilváníthatjuk, i l le tve saját esztétikai kr i tér iumaink segítségével (esetleg ezeket is a számí tógépbe táplálva) szelektálhatjuk. A m ű és a környező v i lág v i szonya sokkal lazább, min t a „klasszikus" művésze t esetében, ezért érezni minden szá­mí tógép segítségével készült alkotásban o ly nagyfokú személytelenséget .

Vizsgá l juk m e g a komputer t felhasználni k ívánó művész és a számítógépet kezelő személyzet viszonyát , a „ké t kultúra" egyik érdekes vetületét. Sajnos, m é g n e m jutot tunk el a k o n v e n c i ó k nélküli számítógépes párbeszéd lehetősé­géhez. A z alkotó tehát vagy elsajátítja e párbeszéd szabályait (a programozás i nyelvet) , ez esetben általában képességein alul használja ki a gépet , vagy a kezelő személyzetre b ízza magát, ami v iszont az alkotás folyamatát nehezíti meg . A szemantika ö rdögéve l szemben a számí tógépek m é g m a j d n e m teljesen tehe­tet lenek. Így magyarázható el ter jedésük kü lönböző foka a művészet i ágakban. A z i roda lomban csak ritkán használunk fel szemantikailag e lemi jeleket , ezért a kompute r s em népszerű e téren min t a lkotó. A m o d e r n versek között gyakran találunk egyszerű felépítésű, az aleatorizmussal incse lkedő struktúrákat. Ezeket számítógép segítségével is létrehozhatjuk. A művésze tek közöt t a magas szerve­zettségi fokú zenében, ahol az adott feladat könnyen meghatározható és közö l ­hető, sok zeneszerző használja fel statisztikus szóródások alapján készülő m ű v e i ­nél a komputer t . A vizuális művésze tekben nemcsak a nagy szemantikai sza­badság (kis szervezettségi fok ) , h a n e m a paraméteres egyenletek segítségével m e g ­jelentetett f o rmák aránylagos egyoldalúsága miatt is a számítógép n e m nagy népszerűségnek ö rvend a művészetek körében. A fo rmák kontrol l ja alapos mate­matikai tudást igényel , az alkotás csak közvetí tő segítségével történhetne, a gra­f ikusok legtöbbször az ember i precizitást messze fe lü lmúló eszköz értékeléséig ju tnak el. A komputer-graf ika műve lő i talán kivétel nélkül reálfelkészültségűek. Ezért van az, hogy sok, mérnöki p rob léma megoldására készített rajz is szerepelhet alkotásként komputer-graf ikai kiáll í tásokon.

A komputer-ar tnak, a művésze t és a technika e torzszülöt t jének talán leg­f ő b b erénye , h o g y tisztázza az alkotás folyamatát , hangsúlyozza, hogy csak a huma­nizmus lehet összekötő kapocs technika és művészet között . Érdemes idéznünk Haruki Tsuchi ja l eve lébő l (Jasia Reichardt : The Computer Art. S tudio Vista. London , 1971. 93.), ami t a Compute r Techn ique Group , a japán m é r n ö k ö k b ő l , formatervezőkből , épí tészekből ál ló csopor t fe lbomlásakor írt: „ E g y kompu te r n e m tudja megérteni p rogramja — a művészet , az életünk — értelmét. Egész munkás ­ságom alatt éreztem, m é r n ö k maradok , ha n e m is o lyan, mint azelőtt. Á t kel l g o n d o l n o m újból az egészet."

Mego ldás : az új t ípusú képzés

A z e lőző fe jezetekben a fennál ló nézeteltéréseket mind ig egy közös alap, az általános törvényszerűségek, va lamint a humanizmus segítségével vé l tük e lke­rülhetőnek. A kölcsönös megértés soha n e m vezethet a „ké t kultúra" p rob l é ­májához . A meg n e m értés egy másik veszé lye a hamis egyéni kulturális rend­szerek kialakulása. Napja inkban az egyén kultúrája moza ikhoz hasonlítható (Abra ­h a m Moles ) . A z ember i agy természetes reakciója e hatalmas in fo rmác iómenny i ­séggel szemben a kapott tudásanyag csoportosítása. Ez könnyen hamis logikai kapcsok létezéséhez is vezethet. H o g y ezt a veszélyt elkerüljük, m e g kell tanul­n u n k : hol és hogyan keressük az éppen szükséges in fo rmác ió t? „ A z

e lme n e m feneketlen gödör, és ha bele teszünk valamit , esetleg ki kell hagynunk belő le egy más ik do lgo t" — vallja Szen t -Györgyi Alber t . Elég, ha csak a lényeges tudást tároljuk, és megtanulunk el igazodni a szak i roda lom sűrűjében. A z ú jdon­ságok követése , a szükséges a lapismeretek á l landó bőví tése elkerülhetet len; segít­ségükkel fogjuk gyorsan megtalálni a keresett információt . A szak i roda lom b ib l iog­ráfiai fe ldolgozása, a k ivona to ló fo lyói ra tok bárki igényét kielégíthetik. Érdemes azonban felhívni a f igye lmet a szaklapok csoportosulási effektusára is. Egy b i zo ­nyos szaklapban (csak a j e len tősebbeket v é v e számba) megje lent c ikkek b ib l iográ­fiája a legr i tkább esetben n e m két v a g y h á r o m más ik tekintélyes szaklapból va ló referenciára a lapoz. E konvergens felépítés nagy segí tségünkre lehet egy kevéssé ismert szakterületen, hisz akaratlanul is egy másodrangú folyóirat tól e l indulva e l ju tunk a témakör vezető szaklapjához.

A z in fo rmác ió szelektálása végte len döntéssorozat . Már az iskolák keretén belül m e g kell szoktatni a d iákokat a törvényszerűség, a „ s e m m i sem történik magátó l" foga lmával . „ A tanárnak lehetősége van az in fo rmác ió értékét növeln i , bemuta tván a meghatározatlansági ál lapotokat , melyeke t nyi tva hagy. A z , hogy Mihai Viteazul 1595-ben megver te a törököket — tény, de n e m fűzhető g y ö n g y ­szemként az e semények füzérére. Ha a tanár bemutat ja Mihai Viteazul öt másik stratégiáját is, melyektő l elállt, a történelmi adatok ér téke növekszik ." (Mircea Mal i ţa : Idei în mers. Bucureşt i , 1975. 246.) A programozot t tanulás, audio-vizuál is eszközök felhasználása m i n d növe l i a d iák szelektálására vá ró i n fo rmác iómeny-nyiséget .

Előzőleg m á r bemutat tuk, hogy a fe l fedezések a meg lévő logikai rendszerek elleni lázadások. A z abszurditás mint a lkotó tényező v é l e m é n y ü n k szerint szintén fontos része a tananyagnak. A „bra in-s torming" gyakori eszköze a technikai fe j lődésnek. A z o n o s érdeklődési körű egyének abszurd ötletekkel játszva el jutnak a kitűzött feladat (vagy egy teljesen várat lan p rob léma) megoldásához . Hasonló­képp a d iákokat két, lehetőleg nagyon távol ál ló f o g a l o m funkcionál is összekap­csolására késztethetjük, az e r edmény többny i re környező v i lágunk törvényszerű­ségeinek fel ismerése lesz.

„ A h o g y m a tanítunk, o lyan lesz a ho lnap" — írta 1964-ben Szent -Györgyi Alber t . A z átállás az új típusú képzésre nehéz, tanártól, diáktól sokat k ívánó feladat, s bár C. P. S n o w az oktatás reformjától n e m vár t csodákat , talán mégis az ő sorai i l lenek ide befejezésül : „ . . . h a szerencsénk lesz, a k o m o l y a b b tehetsé­gek nagy részét úgy nevelhet jük, hogy ne né lkülözzék sem a művészetekben, sem a t udományokban a fantáziadús tapasztalatot, s ne marad janak tudatlanságban az a lkalmazot t t udomány adottságai, embertársaik orvosolha tó szenvedései , vala­mint ama felelősségek tekintetében sem, amelyeket , ha fe l ismerjük őket, lehe­tetlenség megtagadni ."

Kunio Jamanaka (Computer Technique Group):

Vissza a négyzethez

CSEHI GYULA

A Minna Kautsky-levél

Engelsnek a Minna Kautskyhoz intézett leve le a köve tkezőképpen kezdőd ik :

K e d v e s Kautskyné! (Kérem, engedje meg n e k e m ezt az egyszerű megszólítást, két magunkfaj tájú ember minek teketóriázzék.) Mindenekelő t t nagyon köszönöm, hogy szívé­lyesen gondol rám. Nagyon sajnáltam, hogy n e m lehet tem itt t o v á b b együtt Önnel , biztosí tom, végte lenül jóleset t nekem, hogy megismerhet tem egy német írónőt, aki megmarad t egyszerű asszonynak — e n g e m a balszerencse ebben a vona tkozásban csupa affektált, „ m ű v e l t " [ ' jebildet ' — a gebi lde t szó berl ini változata — Cs. Gy . ] berl ini hö lggye l hozot t össze, abbó l a fajtából, amely iknek az e m b e r csak azért n e m szeretné a főzőkanalat újra a kezébe nyomni , m e r t végül m é g t ö b b bajt csinálnának vele , mint a tollal . Ezért remélem, hogy n e m nagyon sokára újra átkel a Csatornán, és e lcsatangol­hatok Önnel egy kicsit L o n d o n b a n és a környéken ; majd mesé lünk egy­másnak mindenfé le mókás dolgot , nehogy túl komoly ra fordul jon a tár­salgás.

H o g y L o n d o n n e m nyerte m e g a tetszését, könnyen elhiszem. M a g a m is így já r tam v e l e évekkel ezelőtt. Nehéz megszokni a borús időjárást és a többnyi re borús embereket , a zárkózottságot, a társas életben u ra lkodó osztályelkülönülést , az éghajlat megszabta zárt helyi é le tmódot . A z e m b e r ­nek itt kissé le kell fokoznia a kont inensről hozot t e levenségét , 760-ról úgy körülbelül 750 mil l iméterre kell leszállítania az é le tkedv barométerét , amíg lassanként beleszokik . Időve l be le tö rődünk a do logba , s észrevesszük, hogy ennek is vannak j ó oldalai, hogy az e m b e r e k általában egyenesebbek és megbízha tóbbak , min t máshol , hogy tudományos munkára egyetlen város sem olyan alkalmas, mint L o n d o n , és hogy nincs rendőri zaklatás, e lvégre az sem megve tendő . I smerem és szeretem Párizst, d e ha választhatnék, inkább é lek á l landóan Londonban , mint ott. Pár izs igazából csak akkor élvezhető, ha az e m b e r maga is párizsi lesz, a párizsiak minden elfogultsá­gával , ha j ó f o r m á n csak párizsi d o l g o k iránt érdeklődik , és megszokja azt a felfogást, h o g y Párizs a v i lág közepe és ne továbbja . L o n d o n csúnyább , és mégis nagyszerűbb Párizsnál, igazi központ ja a v i lágkereskedelemnek, és j ó v a l t öbb vál tozatosságot is nyújt. Azonfe lü l L o n d o n b a n mindenki teljes semlegességet tanúsíthat az egész környeze t iránt, ami a tudományos , sőt a művészi pártat lansághoz is kell. Párizsért és Bécsér t rajongunk, Berl int gyűlö l jük , L o n d o n iránt megőr i zzük semleges közömbösségünke t és tár­gyilagosságunkat . Ez is ér valamit .

A p r o p ó , Berl in. Örvendek , hogy ennek a szerencsétlen fészeknek végre sikerül vi lágvárossá válnia. D e már Rachel Varnhagen m e g m o n d t a hetven évve l ezelőtt : Ber l inben minden érdessé lesz, és így Berl in mintha csak azt akarná megmuta tn i a v i lágnak, mi lyen érdes lehet e g y v i lágváros . Mérgezze meg az összes műve l t [ jebi ldet] berl inieket , varázsol jon oda egy legalábbis elviselhető környezetet , és építse át mindenestül az egészet, akkor talán m é g lehet be lő le va lami tisztességes hely. De a m í g azt a tájszólást beszél ik ott, addig bajosan.

A levél bevezető sorai közvet len személyes kapcsolatra utalnak. Feltehető, hogy Minna Kautsky számunkra ismeretlen leve lében éppen a szívélyes fogad­tatást köszön te m e g Engelsnek. A z t hiszem, hogy n e m puszta bók , h a n e m a valóságnak megfele lő szembeáll í tás az í rónő egyszerűségének és kereset lenségének kiemelése, szemben az affektált és „ jeb i lde t " i roda lmi hölgyekkel , akikkel Engels nyi lván fiatal korában találkozott a berl ini szalonokban. K ü l ö n b e n i lyen hölgyek L o n d o n b a n is ü ldözték (amint azt Gu i l l ome-Chack grófnő már idézet t példája is mutatja). Mindenese t re már a levél indításának tréfás utalásai előrevetí t ik a kevésbé hízelgő mondaniva lókat . Kautskynénak e g y feltételezett ú jabb london i látogatása esetén Engels „minden fé l e mókás do lgo t" mesélne, „ n e h o g y túl k o ­molyra fordul jon a társalgás".

A k i vo l t m á r o lyan helyzetben, hogy könyvrő l , esetleg kéziratról kellett n e m túlságosan kedvező vé l emény t nyi lvání tania a m ű szerzőjének vagy éppen­séggel szerzőnőjének, n e m indokola t lanul feltételezheti, hogy mi lyen „ tú l k o m o l y " témára céloz Engels.

A négy város összehasonlí tó je l lemzése szubjekt ív e lemeke t is tartalmaz, de ha meg akarjuk érteni, hogy miér t érzi jó l magát Engels L o n d o n b a n , miér t csodálja Párizst, és miér t nyi la tkozik olyan nagy idegenkedéssel és megvetéssel Berlinről, b i zonyos tör ténelmi tényeket is számításba kell vennünk. Berl in soha­sem játszotta (talán a we imar i köztársaság éve inek kivéte lével ) azt a szerepet a német nép életében, amelye t L o n d o n és Párizs töltött b e a t izenki lencedik század két legfej le t tebb országának történetében. A francia, i l le tve az ango l nemzetté válás során ez a ké t vá ros lett a centralizált á l l am fővárosa , a ku l ­túra, művészet , i roda lom, tudomány, társadalmi élet központ ja . Ezen tú lmenően Engels emlékezetében Párizs a fo r rada lmak városa vol t , L o n d o n pedig az a metropol is , amely menedéke t nyújtott a kont inens üldözöt t forradalmárainak, s lehetővé tette, hogy Engels barátja, Kar l M a r x évt izedes munkáva l kiteljesítse tudományos életművét , és megír ja A tőkét.

A négy város eltérő sorsát és je lentőségét e léggé érezhetően mutatja sze­repük, pé ldául a mode rn regény kialakulásában és kivirágzásában. Ez a regény csak nagyvárosban születhetett meg , amint a nagyváros szülötte vo l t a nagyrészt v idékies és a nemesi é le t formához kötött régi i roda lommal szemben az egész modern i roda lom.

Berl in egy ideig teljes, ma jd hosszabb időszakon át v i szonylagos e lmara­dottsága, va lamin t a német egység porosz úton v a l ó megvalósí tása sajátosan provinciá l i s je l leget adott a berl ini „társaságnak". Ez az egy ik magyarázata annak, hogy miér t fe j lődöt t a német regény e l len tmondásos formákban, miér t akadt el hosszabb időre fe j lődése Goethe úttörő regényei után, és miér t maradt még legk i tűnőbb te l jes í tményeiben is provinciá l i s je l legű — egészen a huszadik század küszöbéig. Ebbő l a szempontbó l Engels a német, szláv, keleti e l emekben gazdag Bécs társadalmi életét t e rmékenyebb talajnak tekintette a mode rn regény számára.

A Harkness- levél e lemzésében* szerzett tapasztalatok alapján elég indokol t lehet a Minna Kautskyhoz intézett Engels- levélnek azt a bekezdését , amelyben a Die Alten und die Neuent minősít i , fokozot t óvatossággal o lvasnunk. Fel kel] f igye lnünk a meglehetősen magasra csigázott dicséretek és az enyhítő formulákba zárt szigorú b í rá ló meg jegyzések közötti e l len tmondásokra . Csakis így juthatunk el Engels mondan iva ló j ának lényegéhez :

A „ R é g i e k és újak"-at nagyon k ö s z ö n ö m , m á r el is o lvastam. A sóbá­n y á k éle tének rajza megin t é p p o l y mesteri, min t a parasztoké a „Stefan"-ban. A bécs i társaság életét festő részek is többny i re nagyon szépek. Bécs ugyanis az egyet len német város , ahol társaság van ; Ber l inben csak „ b i z o n y o s " és m é g i nkább bizonyta lan „kö rök" , amiér t is ott csak az i rodalmár- , h ivata lnok- és sz ínészregénynek van talaja. H o g y regényének ebben a részében a cse lekmény indoklása he lyenként n e m e lhamarkodot t -e kissé, azt Ön j o b b a n meg tudja ítélni, min t én : sok minden, ami t a magunkfaj ta e m b e r annak lát, Bécsnek sajátosan nemzetközi -dél ies és kelet-európai ele­mekke l keveredő je l lege folytán ott esetleg egészen természetesnek tűn­hetik. Mindké t környeze tben megta lá lom a j e l l emek Öntől megszokot t éles egyéní tését is; minden e m b e r típus, egyszersmind azonban meghatározott személy, egy ,,ez", mint az öreg Hegel mond ja , s ennek így kell lennie. H a n e m a pártatlanság kedvéér t va lami k i fogásolnivalót is kell ta lálnom, s itt térek rá Arnoldra . Ez az A r n o l d mégiscsak túlságosan feddhetet len, s ha végü l halálát leli egy hegyomlásnál , ez a köl tő i igazságszolgáltatással csak úgy egyeztethető össze, hogy va lami effélét m o n d u n k : Túl j ó vol t erre a vi lágra. De mindig ba j , ha a költő saját hőséért rajong. Ön pedig, úgy lá tom, itt némi leg beleesett e b b e a hibába. Elsa alakjában m é g van b izonyos egyénítés, m é g ha idealizálás is, Arno ldná l azonban a személy m é g inkább fe lo ldód ik az e lvben .

Ebben a szövegrészben, ame ly a kü lönben is o ly hosszas előkészítés után még e l időz ik Bécs je l lemzésénél , Engels végre rátér magára a regényre . Itt ugyanazokat az el járásokat fedezzük fel, min t a Margare t Harknesshez intézett levé lnek az A City Girlt értékelő részeiben. Talán azzal az eltéréssel, h o g y az

* Egy Engels-szövegről és értelmezéséről címmel megjelent a Korunk 1975. évi 10. számában (742—749.).

ellentét a dicsérő é s a bí rá ló részek között , ha lehetséges, m é g n a g y o b b . Ennek az el lentétnek a teljes mélysége különösen kitűnik, ha n e m fe ledkezünk meg arról az Engels által a lkalmazott stiláris fogalmazási eljárásról, hogy a dicsére­teket fe l fokozot t terminológiai fo rmákba öltözteti, a ki fogásokat v i szont enyhítő fo rmulákba burkol ja . Ennek az el járásnak e redményekén t csak köze lebb i v izsgá­latra tűnik fel, hogy mi lyen mér tékben semlegesít ik, sőt visszájukra is fordítják az efféle fenntartások: a cselekmény indoklása helyenként nem elnagyolt-e kissé...; Arnold mégiscsak túlságosan feddhetetlen...; a kü lönben fel fokozot t dicsérő minő­sítéseket, ami lyenek: a sóbányászok életének rajza éppen olyan mesteri, mint a parasztoké a „Stefan"-ban. A bécsi társaság életét festő képek nagyon szépek...

A z o n b a n Engelsnek azt az e lég v i lágosan kitetsző szándékát, h o g y messze­menően k ímél je a c ímzet t érzékenységét , végü l is áttöri az az erkölcsi kötelesség, hogy bármi lyen óvatosan fogalmazva, és bá rmi lyen tompítot tan is, de őszinte vé l emény t m o n d j o n egy o lyan o lvasmányró l , ame ly feltehetően kevés esztétikai é lvezetben részesítette, hel lyel-közzel annál nega t ívabb é lményeke t idézett e lő a jószándék és megvalósí tás közöt t tá tongó szakadék fel ismerésével . Végü l is, talán Engels akarata el lenére, megcsendü l ebben a l evé lben n e m a real izmus, hanem az igazmondás d iadalaként az i rónia é lesebb hangja, ame ly például A r n o l d halá­lával kapcsola tban effélét monda t az o lvasó nevében megszó la ló Engelsszel: Túl jó volt erre a világra. Ezért foga lmaz m e g Engels, aki pedig félelmetes pon tos ­sággal szokta mondan iva ló já t kifejezni, túlságosan általánosított fo rmában , egy o lyan igazságot, ame ly csak abban az esetben érvényes , ha a szerző képtelen elhitetően ábrázolni . A v i l ág i roda lom nagy alkotásai ezer pé ldát k ínálnak arra, hogy va ló jában semmi lyen baj jal n e m jár az, ha igazi í rók ra jonganak hőseikért Homérosz Akhi l leuszától , Vergi l ius Aeneasától m o n d j u k Mart in du Gard testvér­párjáig, az o rvos Anto ine- ig és a for radalmár Jacques- ig A Thibault családban. A Harkness- levélben idézett Balzac legemlékeze tesebb alakjai va lóban n e m olyan je l lemek, amelyekér t a lko tó juk le lke mé lyén őszintén lelkesedhetett vo lna . De éppen Miche l Chrestien alakjával kapcsola tban idézhetők olyan balzaci hősök, a R u e des Quatre-Vents társaság tagjai, akikről Balzac , va lahányszor meg je l ennek a regénycik lus kü lönböző részeiben, fenntartás nélküli csodálattal beszél , le lkesedik értük: d 'Ar thez , Bianchon, Bridau és természetesen maga Miche l Chrestien. Bár a lelkesedés n e m a kritikai real izmus mestereinek jel legzetes magatartása hő­seikkel szemben, e lég sok más példát is találhatnánk az i lyen írói lelkesedésre, az ábrázolás művész iségének minden károsodása nélkül . Így le lkesedik Tolsztoj is a Háború és békének lega lább négy hőse : Pierre Bezuhov , A n d r e j Bolkonszki j , K u t u z o v marsal l és Platon Karatej e v iránt. ( A z természetesen más kérdés, hogy mennyi re osztozik az i lyen le lkesedésben a korabel i v a g y későbbi olvasó.) A p rob l éma tehát n e m az írói le lkesedés a hős iránt, h a n e m a hős ábrázolása. A m e n n y i b e n az idézett szöveget úgy olvassuk, hogy lehántjuk a szavakról azt, amivel Engels ítéletét rejteni, enyhíteni vagy legalább kevésbé bán tóvá tenni igyekezett , akkor igazi v é l e m é n y é n e k az tűnik, h o g y Elsában csak bizonyos egyé -nítéssel, d e idealizálással is ta lá lkozunk; Arno ldná l ped ig „a személy [...] fel­oldódik az elvben". A m i v i lágosan k i fe jezve azt jelenti , hogy A r n o l d csak mint az í rónő mondan iva ló inak ho rdozó j a l é t ez ik de n e m mint h íven és meggyőzően megformál t regényalak.

K ü l ö n b e n Engels l eve lének fenti részletében néhány olyan árnyalati f inom­ságra és o lyan fogalmazásokra bukkanunk f igyelmes olvasáskor, a m e l y e k megerő­síteni tűnnek azt a fel tevésemet, hogy Engels tényleges ítélete erről a műrő l egészében szigorú és elutasító.

K ü l ö n b e n is, abban a regényt ípusban, a m e l y b e Minna Kautsky regényének is tartoznia kel lene, a c se l ekmény indokol tságának vagy e lnagyol tságának a m e g ­ítéléséhez n e m az szükséges, hogy az o lvasó ismerje a va lóságos model l t , s azzal vesse össze a regényes ábrázolást . Lukács G y ö r g y tanulmányaiban rendkívül sokoldalúan és alaposan bizonyí t ja azt, hogy a realista, tör ténelmileg és társa­dalmi lag hűséges ábrázolás előfeltétele a hősök szel lemi és erkölcs i f i z iognómiá-j ának mé ly rajza, a társadalmi e rők j e l l emformá ló hatásának feltárása, nagy társadalmi-történelmi prob lemat ika regényes cse lekményben v a l ó kifejezése.

A m i t Engels m o n d , va ló jában itt sem más, mint udvar ias fo rmában kifejtett szigorú bírálat. Ezt n e m enyhíti , h a n e m inkább súlyosbít ja annak a vé l eményének a kifejezése, hogy tu la jdonképpen vet t társasággal a szóban forgó időszakban a német vá rosok közül csak Bécs rendelkezett . Ez a társaság azonos azzal a société-vel , amelyrő l Engels a Harkness- levél Balzacról szóló fej tegetéseiben ír. A p o l ­gári társaságról van szó, ame ly a tőkés v i s z o n y o k kife j lődése által ki termelt polgári vagy polgári é le tmódú rétegek (tőkések, bankárok , kereskedők, ér telmi-

ségiek, művészek) új é letformája. Balzacnál például az arisztokratikus, udvari , nemesi-vidéki kö rökke l v a l ó harcukban ábrázolva.

E rétegek élete a va lóságos v i lágban a mode rn regénynek éppen úgy talaja vol t , és — pe r ana log iam — formái t is meghatározta (lásd Luc ien G o l d m a n n elméletét a piacra termelő tőkés társadalom és a m o d e r n regény b izonyos for­máinak analógiájáról) , amint M a r x megállapí tása szerint az antik i r oda lom talaja és formáinak meghatározója a mi tológia .

A mode rn regénykutatás e r edménye ibő l ismeretes, h o g y az Engels-féle polgári vi lágállapot regényes ábrázolásának a klasszikus real izmus korában kialakult for ­mái, e f o rmák részleges továbbfe j lődése és továbbé lése mellett , bele torkol l tak egy új mítoszteremtésbe, a m e l y n e k m é l y e b b okát a polgári tá rsadalom szervi válságaiban és á thagyományozot t lé t formáinak bomlásában fedezzük fel. Ennek, a m o d e r n regényt forradalmian átalakító fo lyamatnak korai forrására és szín­terére f igyelmeztet Engels megjegyzése Bécs sajátosan nemzetközi , délies és kelet­európai e lemekke l keveredő je l legéről . Érdekes m ó d o n Minna Kautsky életútja pontosan azokat az á l lomásokat követ te — Prága—Bécs—Berl in —, ahol a hu­szadik század első évt izedeinek a pusztulása felé rohanó Habsburg-monarch iá já ­ban, majd a két v i lágháború között i Bécsben és Prágában az i roda lmi é rzékeny­ségnek és a regényes ábrázolásnak az a szakasza kezdődöt t , amelye t Stefan Hofmannsthal , Werfe l , Kafka, Musil , B r o c h és annyi más társuk képviselt .

Minna Kautskynak mindehhez semmi köze sem vol t . N e m va lami lyen új művésze t e lőfutárának szerepét játszotta. N e m jutott neki i lyen szerep még a szocialista valóságábrázolás előtör ténetében sem. Egyedül i , de n e m elhanyagolható é rdemének a témaválasztást tekinthetjük. Va lamin t azt, hogy a munkásság és a munkásmozga lom életéből vett regényeivel n e m magas szintű, d e lelkesen fogadot t lektűrt nyújtott egy új közönségnek egy új sajtó- és kiadói hálózatban. A szociá l ­demokra ta párt napi lapja inak és kulturális het i lapjainak valóságismeret re és i ro­dalmi é lmények re éhes o lvasótáborát szolgálták Minna Kautsky folytatásokban közöl t , ma jd k ö n y v a lakban is kiadot t tárcaregényei .

A z í rónő úgyszó lván kiál tó űrt töltött b e az új munkásközönség o lvasmány­igénye és a régi i roda lombó l örököl t o lvasmányanyag között . A d d i g is, amíg a szocialista i roda lom újabb fej lődési szakaszában je lentkeztek azok az írói tehetsé­gek, ame lyek a korszerű i roda lom magasabb sz ínvonalán szólaltatták meg a szo­cialista eszmeiségtől áthatott i rodalmat .

Engels ny i lván n e m óhajtott a regénynek a szerzői tehetség korlátozottsá­gából fakadó hiányosságaira kitérni. Diagnózisa szerint a m ű gyengeségei t Minna Kautsky igehirdető és nevelő szándékának a művészi ábrázolás ob jek t ív k ö v e ­te lményeive l v a l ó összeütközése magyarázza. Ez a magyarázat csak részben helyt­ál ló. De ha e l fogadjuk is, t o v á b b nyi tva marad a kérdés : miért kerül t szembe az írónő ezekkel az ob jek t ív művész i köve t e lményekke l? M é g kevésbé v i lágos az, h o g y miért vo l t képtelen, ny i lvánva ló jóindulata , törekvése el lenére, végrehajtani az Engels javasol ta fordulatot , s miér t ismételte m e g Engels óvása e l lenére további pályája során f o k o z ó d ó mér tékben a kifogásol t hibákat.

Minna Kautsky regényének rendkívül tapintatosan kifogásol t hiányosságai vezet ik el Engelst az irányzatosság kérdéséhez:

De hogy ez a hiányosság honnan ered, kiérezhető magábó l a regényből . Ön ny i lván szükségét érezte annak, hogy ebben a k ö n y v é b e n nyi lvánosan állást foglal jon, tanúságot tegyen meggyőződésé rő l a v i lág színe előtt. Ez most megtörtént , letudta a dolgot , és n e m kell ebben a fo rmában meg i smé­telnie. A z i rányköltészetnek min t o lyannak korántsem v a g y o k ellensége. A tragédia atyja, Aiszkhülosz , és a v íg já ték atyja, Ar isz tophanész mindket ten erősen irányzatos kö l tők voltak, Dante és Cervantes n e m kevésbé , és Schi l ­ler művének , az „ Á r m á n y és szere lem"-nek l eg főbb e rénye az, hogy az első német poli t ikai i ránydráma. A m o d e r n oroszok és norvégek, akik kitűnő regényeket írnak, m i n d irányzatos köl tők. A z i rányzatnak azonban, úgy vé l em, magábó l a helyzetből és a c se l ekménybő l kell fakadnia, anél­kül, h o g y kifejezett utalás történne rá, és a költő n e m köteles a művében rajzolt társadalmi összeütközések e l jövendő történelmi megoldásá t az o l ­vasó kezébe adni. Ehhez járul, hogy a mi v iszonyaink közöt t a regény tú lnyomóan polgári , tehát n e m közvet lenül hozzánk tartozó kö rökbő l v a l ó o lvasókhoz szól, s így néze tem szerint a szocialista i rányregény is teljesen eleget tesz hivatásának, ha a va lóságos v i s z o n y o k hű rajzával a ró luk elterjedt szokványos i l lúziókat szétfoszlatja, a polgári v i lág opt imizmusát megingatja , a kételyt a fennál ló rend örökérvényűségében elkerülhetet lenné teszi, m é g ha maga n e m nyúj t is közvet len megoldást , sőt esetleg n e m is

foglal tüntetően állást. A z Ön számára, aki o ly pontosan ismeri és o ly bámula tos e levenséggel ábrázolja m i n d az osztrák parasztot, mind a bécsi „társaságot", tömegéve l k íná lkozik ehhez az anyag, és h o g y Ön hőseit azzal a f i nom iróniával is tudja kezelni , ame ly tanúsítja, hogy a köl tő ura lkodik saját te remtményén, azt a „Stefan"-ban bebizonyí tot ta .

A z irányzatosság, kü lönösképpen az i rányzatos regény kérdésének tagla­lására Engels négy évve l a M i n n a Kau tskyhoz intézett levé l után visszatért Miss Harknessnek az A City Girl c í m ű elbeszélésével kapcsolatosan.

A kevés dicséret közé , amelyben Engels Miss Harknesst részesítette, tarto­zott annak leszögezése, hogy helyesen jár t el, amikor n e m írt szocialista Tendenz-romant. Ezzel szemben Engels Kautsky aszonyt bírálja azért, hogy i lyen regényt írt, s l eve lének udvarias hangnemébő l kiesve, kissé ingerülten t i l takozik az i lyen h ibák esetleges megismét lése ellen. („Ez most már megtörtént, letudta a dolgot, és nem kell ebben a formában megismétlődnie.")

Engels két l eve lében foglal t b í rá ló megjegyzései és tanácsai nemigen segí­tettek. Miss Harkness mint í ró rövidesen elhallgatott, és véglegesen megszakadtak a szocialista m o z g a l o m m a l va ló kapcsolatai is. Minna Kautsky szorgalmasan to ­v á b b dolgozot t , és sorra írta az o lyan műveket , amelyektő l Engels tapintatosan, de erélyesen óvni törekedet t ő t : a n e m túlságosan művészi szocialista i rányregé­nyeket .

A z irányzatosság kérdése éppen akkor vál t időszerűvé és került az é rdeklődés középpont jába Németországban, amikor Engels a X I X . század harmincas éve inek végén , negyvenes éve inek e le jén tevékenységét szépi rodalmi kísérletekkel és kr i ­tikai í rásokkal megkezdte .

A n n a k a történelmi ténynek, h o g y Németország is el indult az ipari fe j lődés útján, és hogy ennek folytán m é l y társadalmi re formokér t és forradalmi átala­kulásért küzdő e rők je lentkeztek a közéletben, egy ik sz imptómája vo l t az, hogy új í ró - és kö l tőnemzedék lépett fel, m e l y n e k fő képvise lői Börne , Heine, G u t z k o w és az úgynevezet t Ifjú Németország más tagjai vol tak.

Ezek az í rók szembefordul tak a goethei és schillert Kunstperiode sze l lemével , vagyis a közélet és a poli t ika közvet len kérdései től e l forduló Klassisches Wei­marrai. D e n e m kímél ték a túlhaladott romant ika képvise lői t sem. A z új polit ikai irányzatosságtól fűtött i roda lom legki tűnőbb tel jesí tményeit a l í rában érte el. Heine, Herwegh , Freiligrath, Weer th poli t ikai költészetüket hamarosan, de idő ­legesen a szocialista eszmék szolgálatába állították. Heine Die Tendenz c í m ű programverse , Freiligrath és H e r w e g h nevezetes költői vitája a poéta „pá r thoz" va ló v i szonyáró l megfogalmazta az i lyen szel lemű polit ikai költészet programját . Jelentkezett a tendencia a v i szonylag fe j le t lenebb német regényben is. Kü lönösen G u t z k o w regényei , a Die Ritter vom Geist, a Wally die Zweiflerin, a Der Zauberer von Rom képvisel ték. A polit ikai köl tészet r agyogó e redményeihez mérten a Junges Deutschland i rányzatos regényei sokkal szerényebb te l jes í tmények voltak. A z irányzatos poli t ikai széppróza e negatív vagy legalábbis n e m eléggé pozi t ív ta­pasztalatai késztették Engelst tar tózkodásra az irányzatos regénnyel szemben . Minna Kautsky regényei pedig csak fokozhat ták idegenkedését .

Ezen e lőzmények ismeretében olvashatjuk együttesen a Harkness- levél és a Minna Kau tskyhoz intézett levé l i rányzatos i roda lomról szóló sorait.

A z ál talam használt magya r fordí tásban a Harkness- levélben, a Tendenz-romanra vona tkozó megállapítás után, a következő mondat o lvasható : „Miné l j o b b a n re j tve maradnak a szerző nézetei, annál j o b b a műnek." A fordítás pontos , ugyanígy adják vissza ezt a monda to t más nyelvi fordí tások is. De az eredeti angol foga lmazványban szerepel egy szó, amelye t a fordí tások e lhagynak: „ T h e m o r e the political op in ions of the author remain h idden [ . . . ] stb." Tehát a szerző közvet lenül politikai nézeteiről és nem általában a nézeteiről v a n szó. Ez egyezik azzal is, ahogy Engels a Tendenzromant je l lemzi , amely „a szerző társadalmi és poli t ikai nézeteinek magasztalására szolgál". A fordí tók tu la jdon­képpen n e m tértek el a foga lmazvány szövegétől , mive l Engels abban a politikai jelzőt kihúzta. Ka landos vo lna ennek okán töprengenünk, hiszen azt sem tudjuk, hogy mi lyen végleges formát adott ennek a levélnek.

A z 1885-ben írt Kautsky- levél , az 1888-ban írt Harkness- levél szövegössze­függéseinek pontos ismeretében azonban helyesbí thet jük az olyan e léggé elterjedt olvasatokat, amelyek Engelsnek Minna Kautskyhoz intézett levelé t úgy értelmezik, mintha abban va lami lyen egészében irányzatos i roda lom követelését szögezné le. A szöveg n e m jogos í t fel az i lyen túlságosan általánosító értelmezésre. Mint lát­tuk, Engels kijelenti , hogy nem e l lensége az irányzatosságnak, amikor is a ten­dencián a szerző társadalmi és politikai nézeteinek hirdetését érti. A z i lyen

tendenciát bizonyos feltételekkel, b i zonyos i rodalmi fo rmákban he lyesnek és lehet­ségesnek tartja. Tehát szerinte a szép i roda lom is ho rdozó ja lehet közvet lenül politikai mondan iva lónak . De Engels v é l e m é n y e szerint, ha az író n e m akarja vagy n e m tudja polit ikai mondaniva ló i t hatékony és m e g g y ő z ő szépi rodalmi for ­mában kifejezni, a m ű v e k b e n így megny i lvánu ló tendencia ár talmas lehet, kárára válhat m i n d a szolgált ügynek, m i n d a m ű értékének.

A n n a k bizonyítására, hogy Engels va lóban így fogja fel a (politikai) ten­dencia kérdését a szép i roda lomban, a Minna Kautsky- levé lben szereplő v i lág i ro­dalmi pé ldákra hivatkozhatok. Min t i rányzatos kö l tők szerepelnek ebben a fe lso­rolásban a t ragédia atyja, Aiszkhülosz , és a v íg já ték atyja, Arisz tophanész . Fel­f igyelhetünk arra, h o g y n e m említ i az irányzatos t ragédiaírók közöt t s em S z o ­phoklészt , sem Euripidészt. Aiszkhülosz tragédiái közül ny i lván n e m esik a po l i ­tikai i rányköltészet kategóriájába a Prométheusz, d e az Oreszteia egyes a l apmo­t ívumai kétségtelenül közvet len poli t ikai tendenciát hordoznak . Például az a mozzanat , ame lyben az istenek az anyagyi lkosságér t az Erinnüszektől üldözöt t Oresztész pöré t az athéni areopág elé utalják. Engels A család, a magántulajdon és az állam eredete c ímű munká jában kimutatja, h o g y az a reopág ítélete az apajog győze lmét szentesíti a túlhaladott matriarchátus fölött, de egyben kifejezi azt is, menny i r e büszke az athéni köl tő hazájának tekintélyére és hatalmára. A z sem szorul kü lönösebb bizonyításra, h o g y a Perzsák a l apmot ívuma — a sza­badságát v é d ő görögség győze lme a perzsa b i r o d a l o m sokszoros túlereje fölöt t — szintén poli t ikai mot ívum. N e m szerepelnek i lyen témák, i lyen hangsúlyokkal , sem Szophoklész , s em Euripidész tragédiaköltészetében. Engels és Marx , akiknek görögségkultusza, a Wincke lmann—Schi l le r—Goethe- fé le klasszikus művel tségesz­m é n y sze l leméből táplálkozott , nyi lván n e m azonosítot ták a poli t ikai i rányköl té­szetet, a m e l y n e k kezdetei a gö rögökhöz és az ótestamentumi prófé tákhoz vezethetők vissza, az egész nagy i roda lommal . Magát Balzacot is nehéz vo lna betuszkolni az i rányzatos regény kategóriájába, és ez egyál talán n e m csorbította M a r x és Engels iránta táplált nagy csodálatát. Talán n e m fölösleges megeml í t enem, h o g y Dante neve mellett , akinek Divina Commediája nemcsak val lásos és filozófiai, hanem bizonyos vonatkozásaiban egyenesen poli t ikai Tendenz-eposz is, n e m szerepel Petrarca, Cervantes mel lő l h iányzik kortársa, Shakespeare , és az Ármány és szerelem szerzőjét s e m kíséri itt a Faust szerzőjének említése.

A poli t ikai i rányköltészet mint az i roda lom és különösen a regény egyik lehetséges és fontos, de n e m egyedül idvezí tő tematikus ága Engels v é l e m é n y e szerint rendkívül nehéz, rendkívül igényes , kockázatos i roda lmi forma.

M i b e n látta Engels az irányzatos regény kockázatai t? A szocialista i rány-regény Minna Kautsky művel te formája már első pé ldányában figyelmeztette arra, hogy a művész i ér tékre rendkívül károsan hat ki az ábrázolás szigorú köve te lményei tő l e lszakadó igehirdetés és a be lő l e fakadó illusztratív je l leg. L é n y e g é b e n ezeket a veszé lyeket je lzi Engels in vivo, amikor Minna Kautsky regényének gyengeségei t feltárva azt állapítja meg , hogy v é l e m é n y e szerint „az i rányzatnak magábó l a helyzetből és c se l ekménybő l kel l fakadnia anélkül, hogy utalás történne rá, és a köl tő n e m köteles a m ű v é b e n rajzolt társadalmi össze­ütközések e l jövendő tör ténelmi megoldásá t az o lvasó kezébe adni".

Ez a m o n d a t Engels l eve lének leg inkább és l eggyakrabban félreértett meg­állapításait tartalmazza. Ezeket az összefüggéseikből k iemel t megál lapí tásokat hasz­nálták fel nemegyszer arra, h o g y Engels tekintélyére h ivatkozva egy b izonyos ábrázolási m ó d o t (a szerző személyét , nézeteit és céljai t a j e l lemzés és a történés m ö g é rejtő ábrázolást) min t az Engels által javasol t , egyedül helyes eljárást szembeáll í tsák o lyan más ábrázolási módokka l , amelyekben a szerző közvet lenül fellép, kiáll a m a g a nézetei véde lmére , hirdetésére, például publicisztikai, lírai kitérések formájában. Elégséges az Engels által indokol tan dicsérőleg idézett, de csak utalásszerűen, nevek, m ű v e k emlí tése nélkül fe lhozot t „ m o d e r n oroszokra és norvégekre" emlékeztetnünk, „ ak ik kitűnő regényeket írtak". Közö t tük vannak o lyanok, ak iknek műve iben a tendencia va lóban „ a helyzetből és c se l ekménybő l" fakad. D e közé jük tartozik L e v Tolsztoj is, aki a maga eszményei t , „ i rányzatos" mondandó i t nemcsak ezzel az ábrázolási módda l , h a n e m nagy m ü v e i b e beiktatott értekezésekkel, f i lozófiai és erkölcstani p réd ikác iók formájában is kifejezi. Azzal az egyet len hátránnyal, hogy r emekműve inek olvasói esetleg n e m fogadják el ezeket a közvet lenül kifejezett nézeteit, bá r n e m is zavarja őket a műé lve ­zetben.

Engels idézett sorait másként is félreolvasták. Oly m ó d o n , h o g y a bennük jel lemzet t ábrázolási módo t , ame ly a klasszikus realista regény alapformája, nem­csak az ő korára abszolutizálva értelmezték, hanem e g y b e n minden e l jövendő

i dőkre is é rvényesnek nyilvánították. I ly m ó d o n , természetesen o k és i ndok nélkül, felhasználták ezt az Engels-szöveget is a regény és általában a szépi ro­da lom későbbi , a huszadik században kialakult ú j , a régi formákat megtörő formáinak elvetésére, kárhoztatására.

Engels v é l e m é n y e az vol t , h o g y az akkori kö rü lmények közöt t (a levele t 1885-ben írta) a regény o lvasóközönsége „ tú lnyomóan polgár i" , tehát n e m a szo­cialista kö rökhöz tartozik. Ezért, nézete szerint, „ a szocialista i rányregény is teljesen eleget tesz hivatásának, ha a valóságos v i s z o n y o k hű rajzával a ró luk elterjedt szokványos i l lúziókat szétfoszlatja, a polgár i v i lág opt imizmusát meg in ­gatja, a kételyt a fennál ló rend örökérvényűségében elkerülhetet lenné t e s z i . . . "

Engels v é l e m é n y e ez vo l t 1885-ben. Előfordulhat , hogy ebben a kérdésben már n e m vo l t egészen igaza, hiszen a szervezett német m u n k á s m o z g a l o m számára már 1876-tól kezdve , talán még a Sozialistengesetz idején fe lmerül t a szocialista p róza­i roda lom kérdése. Ebben az é v b e n je lent m e g ugyanis W i l h e l m Liebknech t szer­kesztésében a Die neue Welt c í m ű kulturális hetilap, m e l y n e k pé ldányszáma hamarosan 100 000 fölé emelkedet t , a századforduló körül pedig már a 200 000-et is túllépte. E lap mellet t a párt polit ikai lapjai is közöl tek folytatásokban szépi ro­dalmi műveket . A „belső termés" rendkívül szegényes vol ta miat t (ebben az időpontban az egyet len kitartóan do lgozó szocialista regényí ró Németországban Minna Kautsky vol t ) a lektűrszükségletet a német szoc iá ldemokrác ia sajtója b e ­hozatallal elégítette ki (Hugo, Zo la , Maupassant , Se lma Lagerlöf, Hall Caine stb.). A pártsajtó új raközöl t korább i német elbeszélő müveke t is.

Ügy tűnik, hogy az akkor va lóban új i gények elkerül ték az Ang l i ában élő Engels f igyelmét , akinek a regény a lapjában polgári o lvasóközönségé t illető v é l e ­m é n y e egy-ké t évt izeddel azelőtt m é g teljesen megfe le l t a tényleges helyzetnek.

Arra, hogy mi lyennek kell lennie a szocialista eszmeiséget sugárzó, a szo­cialista pár tok ideológiáját terjesztő, polit ikáját magas szinten szolgáló regény­i roda lomnak, Engelsnél n e m találhatunk kész recepteket , még utalásokat sem. Ezzel szemben arra, h o g y mi lyennek nem szabad lennie, sok vonatkozásban kel lő utalással szolgál Minna Kautskyhoz intézett levele . Természetesen csakis akkor, ha n e m o lvasunk be le olyasmit , aminek n y o m a sincs a szövegében . A z t viszont, ami benne van, egyrészt a maga keletkezési ide jének sze l lemében igyekszünk megérteni , és így v o n u n k le be lő le m a is é rvényes következtetéseket és tanul­ságokat.

A tendencia és a szocialista i rányregény kérdéseivel fog la lkozó sorokat követő szövegrész, a maga hiperbol ikus minősí téseivel ( „Ön [ . . . ] aki o ly pontosan ismeri és o ly bámula tos e levenséggel ábrázol ja mind az osztrák parasztot, m i n d a bécsi »társaságot« [ . . . ] " „hősei t azzal a f i nom iróniával is tudja kezelni") erős fenn­tartásokat vál tana ki. A z t hiszem, Engelsnek ezekben a soraiban a német k ö z ­mondás szerint: „ d e r W u n s c h ist der Vater des Gedankens" .

Ez esetben is tanulságos, feltételezve, h o g y talán túlzott tapintattal van dolgunk, felf igyelni nemcsak arra, ami a levél szavaiból közvet lenül vagy k ö z ­ve tve kiolvasható, h a n e m arra is, ami szövegébő l hiányzik. Engels az í rónő bányászregényéről szóló l eve lének ebben a részében dicséri azt, hogy mi lyen jó l ismeri az arisztokrácia és a parasztság életét. Feltehetőleg a regény t izennyolcadik századi pompás példájára emlékezve , az i ronikus ábrázolást, ahelyett hogy java­solná, mint az í rónő által m á r használt eljárást dicséri . Csakhogy mindez t Minna Kautsky első regényére , a Stefan vom Grillenhofra vonatkoztat ja . Szerinte abban a regényében tudja „hőse i t f i n o m iróniával kezelni", amelyben tanúsítja, hogy „a költő ura lkodik saját te remtményén" . De n e m állítja Engels, n e m is állíthatja, hiszen a Stefan vom Grillenhof feltételezett é rdemei re vona tkozó megállapításai legalábbis udvarias túlzások, hogy Minna Kautsky ismeri a bányászok életét, hogy ebben a m ű v é b e n is ob jek t íven tudná ábrázolni hőseit. A z e l lenkezőjé t viszont elég vi lágosan kiolvashat juk a levél betűjéből , még inkább sze l leméből .

Most már csak a levél zárósorai köve tkeznek:

De végeznem kell ezzel a témával , kü lönben túlságosan is untatni ta­lá lom. Itt minden m e g y a maga rendjén: Kar l és felesége f iziológiát tanul, A v e l i n g esti tanfolyamai t látogatva. K ü l ö n b e n szorgalmasan do lgoznak ; én is sokat d o l g o z o m , Lenchen , P u m p s és férje m a este színházba mennek , hogy megnézzenek egy szenzációs darabot, közben pedig az öreg Európa ú jból mozgo lódn i készül. Ideje is v o l t már. A m i engem illet, csak azt k ívánnám, hogy adja meg az időt A tőke ha rmadik kötetének befejezéséhez, és azután: búcsút mondha tok !

Őszinte barátsággal és nagyrabecsüléssel az Ön F. Engelse

VALTER ROMAN

Termodinamika és információelmélet

A je lenkor i társadalom műszaki-anyagi a lapjainak az eddiginél e lmélyül tebb tanulmányozásához szükségesnek látszik az, h o g y az e m b e r (a társadalom) és k ö r ­nyezete viszonyát n e csak a t e rmodinamika szemszögéből vizsgáljuk, mive l ez a társadalmi és gazdasági je lenségek megmagyarázásához n e m elégséges.

A korább i közgazdasági e lméle tek az anyagi t e rmelőerőke t a te rmelőesz­közök , va lamint a természettől „beszerzet t" és fe ldolgozot t nyersanyagok összes­ségének tekintették. A társadalom fe j lődésének mai fokán azonban — a t o v á b b ­fej lődés műszaki-anyagi alapjainak biztosítása érdekében — a fentieket ki kel l egészí tenünk az információelmélettel (az in fo rmác ió Norber t W i e n e r meghatározása szerint se n e m anyag, se n e m energia, h a n e m va lamely rendszer egyes e lemeinek egymáshoz és az egészhez v a l ó viszonyát kifejező struktúra). A mondot t k i egé ­szítésre annál inkább szükség van, min thogy a természetben és a társadalomban létező rendszerek egyetlen nagy egységet alkotnak, s ennek az egységnek a m e g ­értéséhez olyan új szemlélet kell, ame ly átfogja az anyag, az energia és az in­formáció kö lcsönös összefüggéseinek teljességét. A gazdasági fe j lődés , a műszáki ­anyagi a lapok növekedése n e m vizsgálható a környeze tbő l (az élő és élettelen környezetből ) kiszakítottan, hiszen ezzel — mint mond tuk — egységes rendszert alkot, ame lynek e lemei á l landó kapcsola tban vannak, és á l landóan hatnak e g y ­másra.

A társadalom műszaki-anyagi alapjait néme lyko r ha j lamosak v a g y u n k va­lamifé le gépnek, a környezet tő l független önál ló egységnek fe l fogni : o lyan zárt rendszernek, amely n e m vesz fel sehonnan s n e m ad l e s ehova energiát és in ­formációt . A valóságban azonban semmi lyen koherens együttes n e m létezhet vele kapcsola tban álló környeze t nélkül . Ha nemrég természetes vol t is va lamely m e ­chanizmust , például egy gépet , a környezet tő l függetlenül tanulmányozni (hiszen a környeze tnek a működésé re gyakorol t csekély hatásától eltekinthettünk), ma­napság, amikor egész rendszereket vizsgálunk, ame lyek egyre bonyolultabbak, n e m hagyhat juk f igye lmen k ívül ezek kölcsönhatását a legtágabb ér te lemben vett kö r ­nyezettel, amel lyel fo lytonosan anyagot, energiát és — talán mindenekelőt t — információkat cserélnek. A társadalom műszaki-anyagi alapjai fe j lődésének e l em­zése, kü lönösen a tudományos-műszaki fo r rada lom ki tel jesedése korában, kö te le ­z ő v é teszi számunkra a te rmodinamikai szemlélet túllépését.

A földi ökoszisz témákba i l leszkedő műszaki-anyagi a lapok rendszere nyílt rendszer, amely ké t i rányban fe j lődhet : növekedhe t és csökkenhet (visszafej lőd­het), Ha e meghatározást elfogadjuk, tekintettel kell l ennünk minden o lyan tényezőre, amely a műszaki-anyagi a lapok fej lődését befolyásol ja . Tekintettel kel l lennünk arra, hogy a „ n ö v e k e d é s " az élő természeti rendszerek (az ökoszisztémák) , az élettelen természeti rendszerek, va lamint az e m b e r alkot ta mesterséges rend­szerek kölcsönhatásának függvénye . „ A növekedés — írja R. D u b o s francia s z o ­c io lógus — az át n e m alakítható, de gazdag kihasználatlan tar talékokkal rendel­kező ember i tényező és a teljes környeze t közös erőfeszítésének, pontosabban a természeti e rők és az ember i tevékenység integrálódásának e redménye ."

Mind az energiamegmaradás tö rvénye (a te rmodinamika első főtétele), ame ly szerint az energia mennyisége á l landó az univerzumban, mind az entrópia e lve (a t e rmodinamika második főtétele) , amely szerint az energia minősége f o lyama­tosan és visszafordíthatatlanul degradá lódik — forradalmi fel ismerések vol tak, amelyek új megvi lágí tásba helyezték az e m b e r előtt nemcsak a természetet, ha­n e m a természet s a társadalom kölcsönhatását is. A z energiamegmaradás tö rvénye m a is vitathatatlan ax ióma , a t e rmodinamika másod ik főtétele azonban egyre t öbb kételyt ébreszt mind a természet tudósokban, mind pedig a tá rsadalomtudo­mányokka l fog la lkozókban — az u tóbbiakban azért, mert n e m ad kielégítő választ az ember iség mai p rob lémái ra ; mer t a tá rsada lom síkjára vet í tve a fo lyamatos felbomlást , széthullást és pusztulást jósol ja . A lineáris t e rmodinamika tehát vár­hatóan a nemlineáris t e rmodinamika i rányában fog továbbfe j lődni , a t e rmodina­mika második főtételét (ami n e m természet törvény, csak valószínűség) összhangba hozva az evolucionis ta b io lógia feltárta törvényszerűségekkel .

Itt tesz szert döntő je lentőségre az in fo rmác ió tényezője . Míg ugyanis a ter­mod inamika másod ik főtétele szerint az energia degradá lódik (ami első m e g k ö -

zelítésben kétségtelenül k imutatható a zárt rendszernek tekintett bioszféra ese­tében is), az in fo rmác ió lehe tővé teszi az energia magasabb rendű „á t szervezésé t" — ami egyébként nélkülözhetet len is a társadalom műszaki-anyagi alapjai fenn­tartásához. A z in fo rmác ió az entrópia szöges ellentéte, ame ly u tóbbi — E. S c h r ö ­dinger szavaival — „rendezet lenség, szervezetlenség és valószínűség"; s az a tény, hogy mind az élő természetben, mind a tá rsadalomban kimutatható a fe j lődésnek a magasabb rendű szervezettség felé tartó iránya, kü lönösen k idombor í t j a az in-formációtényező jelentőségét .

A z in formációe lméle t szerves beépülése a természet- és tá rsada lomtudomá­nyokba új — egyetemes je l legű és é rvényű — tudományos módsze r kialakulásához vezethetne. A z új módsze r b i r tokában pedig bát rabban merészkedhetnénk a k u ­tatás olyan, eddig e lhanyagol t v a g y éppen tudatosan elkerült területeire, mint például a környeze tünkben mindenüt t j e len lévő diffúz energia felfogásának és hasznosításának kérdése (ennek az elméleti lehetőségét Einstein m á r 1905-ben fe l ­fedezte) , ami új technikai forradalmat hozna magával , megnyi tva az energetikai függetlenség páratlan távlatait — s ugyancsak ezzel az új módszerre l gyakorlat i megoldásokat do lgozhatnánk ki az ún. „pa ra tudományok" (például a parapsz icho­lógia) kérdéseinek a vizsgálatára. Mindez új megvi lágí tásba he lyezné — társa­da lomtudományi vonatkozásban — a műszaki-anyagi a lapok fe j lődésének több , m a még tisztázatlan problémájá t is.

M e g kell j egyeznem, h o g y je lenleg még igen sok szakember tagad m e g m i n ­den valóságalapot az ún. „pa ra tudományok tó l " , és ezek művelésé t kilátástalan­nak, ér te lmet lennek tartja. Hiba volna azonban ab ovo elutasítani mindenfaj ta tárgyalást a „pa ra tudományok" által felvetett kérdésekről , hiszen gondo l juk csak meg, hány — k é s ő b b helytá l lónak b izonyul t — feltevést fogadtak hasonlóképpen még a köze lmúl tban is (elég itt csupán az antianyag példájára u ta lnom). A z ér­zékelésen kívül eső, ún. extraszenzoriál is je lenségek, amilyen a telepátia és a pszichokinet ika (más elnevezéssel „pszichof iz io lógia i i n fo rmác ió - és energiaátvi ­tel") , csakugyan n e m tanulmányozha tók az egzakt t udományokban honos m ó d o n és az ott e l fogadot t köve te lményeknek megfe le lően . Míg ez u tóbbi területen vala­me ly törvényszerűség el ismerésének legfőbb kr i tér iuma az, hogy ugyanazt a kísér­letet ugyanazzal az e lőre megjósolha tó e redménnye l bá rmikor megismételhessük (tehát a megismételhetőség és előreláthatóság e lve) , a lé lektanban ez az e lv m á r n e m érvényesül — pontosabban csak valószínűségi je l leggel érvényesül . T e r m é ­szetesen ez n e m jelenti azt, hogy a lélektan n e m tudomány, s hogy tárgya n e m vizsgálható tudományosan , mint ahogy például az o rvos tudományt sem zárhatjuk ki a t u d o m á n y o k kö rébő l amiatt, hogy a megismételhetőség és előreláthatóság e l v e n e m érvényesül benne o ly módon , mint az egzakt t udományokban . Mindenese t re az extraszenzoriál is je lenségekkel fog la lkozóknak arra kel l törekedniük, hogy e je lenségek, i l le tve az ezeket reprodukáló kísérletek megismételhetőségét és e lőre­láthatóságát — az adott lehetőségeken belül — fokozzák, s ennek a j ö v ő b e n m e g is nyí lhat az útja, ami az anyag és a szel lem viszonyáról alkotott képünke t is f inomíthat ja (nyilván anélkül, h o g y a mater ial izmus talajáról le lépnénk) . A m e r i ­kai kuta tók v é l e m é n y e szerint a p rob l éma megoldásához köze l ebb visz b i zonyos , ,pszichikai mező" létezésének feltételezése, amire vonatkozóan azonban még hiá­n y o z n a k a megfe le lő b izonyí tékok.

A tudományban a látszólagos kuda rcoknak (negatív e redményeknek) is m e g ­van a m a g u k haszna, amely o lykor n e m kisebb a pozi t ív e redményekénél . A z egzakt t u d o m á n y o k említett a lapelve a fizika területén sem érvényesül minden szinten egyformán, amire vonatkozóan elég arra emlékeztetnem, mi lyen vá l to­zásokat hozot t a tér, az idő, az anyag és a z okság fogalmainak ér te lmezésében az a tény, hogy a t u d o m á n y — Einstein és P l anck munkásságának köszönhetően — „beha to l t " az a tomba. Heisenberg híres határozatlansági összefüggése, ame ly az oksági determinizmus trónfosztását jelentette a fizikában, B o h r elmélete, amely tudatosította, hogy a makrof iz ika tö rvénye inek egy része az a tomokra n e m é rvé ­nyes , a Dirac által előrejelzett antianyag felfedezése, valamint más t ények arra mutatnak, h o g y amint egyre „ m é l y e b b r e " , egyre k isebb nagyságrendekig „szál lunk l e " az é lő és élettelen anyagba, egyre ú jabb vi lágokat tárunk fel, amelyekben az anyag „ m a g a s a b b " szintjeire je l lemző törvényszerűségek vagy megszűnnek, vagy egészen másképp é rvényesü lnek mint a h o g y megszoktuk.

A z ember i agy lehetőségeiről s e lehetőségek áll í tólagos korlátai t jelző vé le ­kedésekről é r tekezve egy régebbi k ö z l e m é n y e m b e n (1960) a köve tkezőke t í r tam: „ A p rob léma elhanyagolása nagy hiba volna. Halogatni e g y feltevés kibocsátását, egy e lméle t felállítását csupán azért, mer t egye lőre n incsenek tárgyi b izonyí tékok a kezünkben — egyenlő a lemaradással, a t udományos előrelátás tagadásával, az elméleti kuta tómunka értéktelenségének el ismerésével , az emberiség és a tudo-

mány haladásának gátlásával." Ugyanezzel kapcsola tban később (1962) ezt j e g y e z ­tem m e g : „ H a e távlatok (ti. az ember i agy lehetőségeinek bővülése) eléggé messziek is, felelőt lenül tagadni a létezésüket az ember i gondolkodás t je l lemző alkotó sze l lem hiányára vall , s a megismerés lehetőségeinek önkéntes korlátozását jelenti, ami szöges el lentétben áll a marxis ta világnézettel ."

Igaz, hogy a szóban fo rgó t anu lmányomban (Omul şi maşinile cibernetice. Contemporanul , 1962. 17.) fe lvázol t távla tok napja inkban még mindig szokatlan­nak, nehezen e lképzelhetőnek tűnnek, d e kételkedni k ibontakozásukban — bármily, látszólag „ t u d o m á n y o s " meggondo lá s alapján — lényegében tudományta lan maga ­tartás és tarthatatlan álláspont, a m e l y n e k feladására éppen az elmélyül t t udo ­mányos vizsgálat késztet. Megmondha t j a -e valaki , hol van az ember i lehetőségek, a megismerés határa? Ha pedig e l fogadjuk a lehetőségek egy effajta körülhatáro­lását, n e m he lyezkedünk-e a f ideizmus álláspontjára, s ezzel n e m köze ledünk-e ahhoz, h o g y újra t ranszcendens eredetűnek tartsuk az eletet és az ember i g o n ­dolkodás t? Természetesen a megismerésnek van „határa", ez a „határ" azonban történetileg meghatározott, az emberiség szel lemi fej let tségének mindenkor i szín­vonala je löl i ki, és e sz ínvonal emelkedéséve l párhuzamosan tágul. A m i tegnap lehetet lennek tűnt, az m a valóság, s ami m a tűnik lehetetlennek, az ho lnap valóság lesz: ez m a g a a fe j lődés dialektikája.

A megismerés kü lönfé le „emele te i rő l" szólva, Ar thur Koes t le r szemléletesen állapítja m e g : „ a k i indulópont ehhez az episztemológiai k i ránduláshoz a végső egység keresése, amiben a fizikus, a teológus és a parapszichológus törekvései egye ­sülnek; egy o lyan egység keresése, amihez n e m juthatunk el másképpen, csak nagy kerü lőkke l egy szüntelenül felfelé ívelő spirális mentén" (Les racines du hasard. 1972). M á r csak e b b ő l is ny i lvánva ló tehát, hogy a parapszichológia — mint egyébként m a g a az o l y egzakt fizika is — a valóság olyan területeinek fe l ­tárása felé tart, a m e l y e k n e k megismerése még túl van a je lenkor i t udomány l e ­hetőségein.

A h h o z azonban, h o g y e lehetőségek a j ö v ő b e n kibontakozhassanak, paran­cso ló m ó d o n szükséges az ember i gondo lkodásmód forradalmi átalakulása, a g o n ­dolkodás „ jövős í t é se" : az, hogy megtanul juk tág összefüggéseket átfogóan, dialek­tikusan, merészen felhasználni e páratlan képességünket , hogy megtanul juk köve t ­kezetesen elhárítani sze l lemünk útjából a haladást gátló akadályokat , a múl thoz ragaszkodó, elavult nézeteket. Természetesen mindez elsősorban az időtényező függvénye, és aktualitása a köze lebbi - távolabbi j ö v ő b e n vá l ik majd sürgetővé.

Kazinczy Gábor: Ikrek I.

SZESZTAY ANDRÁS

A „láthatatlan kollégium"

, , Invisible co l l ege" — ezt a meghatározást tudományszoc io lógusok kalapál ták ki a hasonló érdeklődésű s közös n e v e z ő r e hozható metodológia i szemléletű ku­tatók közti n e m szervezett kapcso la toknak („ to lva jabb" nye lven szó lva : informális kommunikác iós rendszereiknek) a je lölésére .

Ezek a tudományszoc io lógia i vizsgálatok a láthatatlan ko l l ég iumoknak eleinte főképpen azt az igencsak lá tványos jellegzetességét emel ték ki, hogy n e m ismer­nek in tézményi és országhatárokat. K ü l ö n b ö z ő országok kü lönböző kutatóintéze­teiben, egyetemein do lgozó kutatók, fe l fedezve, hogy hasonló módszerekkel ostro­molnak azonos prob lémákat (de legalábbis egymást sok tekintetben kiegészítő módszerekkel egymást sok mindenben átfedő problémákat ) , l eve lezésbe lépnek, kölcsönösen megkü ld ik egymásnak tanulmányaik különnyomatát , mind többen s mind rendszeresebben tanulnak egymás tó l ; hova tovább mintegy ismeretlenül is összeismerkednek, az é rze lmesebb kedé lyűekrő l akár azt is mondhatnók , h o g y ösz-szebarátkoznak. Időve l aztán e lőfordul — manapság igen gyakran fordul elő — az, hogy ezek az ismeret len i smerősök el is látogatnak egymáshoz (elvégre ez m a hasonlíthatatlanul k e v é s b é költséges, kockázatos és ka landos vállalkozás, mint az alkimisták korában vol t ) , továbbá , hogy kongresszusokon, konferenc iákon , sz im-poz ionokon futnak össze (ezeknek a nagyszabású rendezvényeknek vol taképpen az a l eg főbb értelme, hogy szemtől s z e m b e ta lálkozásokra nyúj tanak alkalmat) , s hogy végül —- rendszerint va lamely ik tudományos vi lágszövetség új munkacso ­port jaként — közösségük látható keretét, szervezetét is kiépí t ik (ezt tették például m a g u k a tudományszoc io lógusok is a Szociológia i Vi lágszövetségben) .

A szervezetté válás azonban — mutat tak rá ezek a vizsgála tok — kockázat is a láthatatlan ko l l ég ium számára, mer t a tagjai között i spontán s éppen spon­taneitásukban hiteles kapcsolatokat , amelyeket azelőtt a közös igazságkeresés b a j -társiassága jellemzett , megszokot t pá lyákra tereli. A hierarchia, ha m é g o l y légies is, ha a t isztségviselők mégo ly rokonszenves öni róniával ügyködnek is, óhatatlanul p ro -tokol l - fagyokat lehel, s karr ierre kacsintást, kl ikkesedést , poz íc ióharcokat válthat ki . A vetélkedő csopor tok i lyenkor vá lnak haj lamossá arra, h o g y kö lcsönösen azzal vádo l ják egymás t : hűt lenek lettetek a ko l l ég ium alapeszméihez. A n n a k az e l m é ­letnek a továbbfej lesz tése he lyébe , ame ly körü l a közösség létrejött, i lyenkor l é p ­nek az e lméle t helyes ér telmezése fölötti skolasztikus viták. Á m i lyenkorra — sze­rencsére — új p rob lémák , új gondola tok , új i rányzatok bukkannak fel, amelyek — ha az intézményesül t ko l l ég iumok n e m fogadják b e őket (s ezáltal n e m for ró­sodnak át újra mindenes tü l —, új láthatatlan kol lég iumokat vonzanak maguk köré , új inspirációs ciklust indí tanak el a tudomány- és a művelődéstör ténetben.

A m é l y e b b r e ásó e lemzések természetesen n e m érik b e a láthatatlan ko l lé ­g iumok kialakulásának, tör ténetének puszta leírásával, az in tézményi és nemzet i kor lá tok áttörésében játszott szerepük méltatásával, vagy kohéz ió juk o lyan felületi tüneteinek a mérésével , min t a kü lönnyomat -cse rék gyakorisága, h a n e m létrejöt­tük és működésük törvényszerűségei t nyomozzák , funkcióik összefüggésrendszerét igyekeznek megvilágí tani . Ennek j egyében mindenekelő t t a „ lá tható" és a láthatatlan ko l l ég iumok — a tudományos szervezetek és a tudományos közösségek — viszonyát kell megpróbá ln iuk feltárni. Hiszen azok a távlatok ihlette személyes „vonzások és választások", amelyek in tézményi és országhatárokon is átnyúlva, ismeret lenek közt is ismeretséget teremtenek, e lőzőleg — még ha egy -egy magányos e l m e lá tomásából indulva is ki, de — m a m á r az esetek t ú lnyomó többségében tudo­mányos szervezetekben bon takoznak ki, szervezett munkakapcsola toka t emelnek, minős í tenek át közösséggé. Sőt, ezt is mege lőzően : ahhoz, hogy egyáltalán m e g ­születhessenek a ko l l ég iumképződés magvául szolgáló elméletek, módszerek, felfe­dezések, e leve az is kellett, hogy a k idolgozásukban résztvevőket n e csak hivatalos kapcsolat kösse össze. A z alkotó, az úttörő munka magas hőfokú, nagy teherbírású közösségeket feltételez és teremt. Potenciál isan minden „ lá tható" ko l l ég ium egy­szersmind láthatatlan is. S annál, h o g y a már nemze tköz ivé tágult láthatatlan ko l l ég iumok hogyan bírhat ják el a rájuk épülő szervezet súlyát, e r edendőbb , i zga lmasabb kérdés, h o g y milyen légkörű közösségek mi lyen szervezeti keretek közt termelhetnek legva lósz ínűbben olyan információkat , bocsáthatnak szárnyra

olyan „üzeneteket" , a m e l ye k a gondo lkodás új i rányzataivá ö m ö l v é n össze, új láthatatlan ko l l ég iummal gazdagít ják a „ T u d ó s o k Köztársaságát".

Igen-igen keveset tudunk erről a fo lyamatról (s talán j ó is, hogy keveset tudunk róla, mer t a t i tok kulcsát az egész fo lyamat manipulálására, meghamis í ­tására is fel lehetne használni) . A n n y i azonban b izonyos , hogy az üzenetek ob jek­tív hordereje s abbó l következő inspirat ív ereje — közösségalkotásra is indító volta — annak a munkaközösségnek (esetleg: azoknak a munkaközösségeknek) az inspirációjával függ össze a legszorosabban, ame lyek felismerték, megfogalmazták , útnak indították ezeket az üzeneteket. A va lóban lényeges üzenetek azért is inspi-rálóak, mer t miközben a v i lágró l m o n d a n a k újat, inspirált közösségekről is tanús­kodnak, azoknak nemcsak az ismereteit, h a n e m a légköré t is terjesztik, abba is bevonnak.

A láthatatlan ko l lég ium-„ je lenség" így utal vissza a szoc io lógia egy ik leg­régibb kérdésére, a „szervezet" és a „közösség" között i kü lönbségre és összefüggésre, a szervezet- és a közösségformáló tendenciák, a társadalom szervezet és közösség volta között i kölcsönhatásra. És így utal e lőre az i n fo rmác ió - és kommunikác ióe l ­méle t szociológiai , társaslélektani hátterének az eddiginél sokkal a laposabb tisz­tázására.

K ö z h e l y m a már, hogy a k o m m u n i k á c i ó nemcsak információcsere , h o g y az ismeretek n e m légüres térben, hanem társadalmi kontextusokban terjednek, s hogy akarva-akaratlan e kontextusokat is kifejezik. A kontextus negat ív szerepéről — arról, hogy olyan „zaj"-forrás , amely eltorzítja az in formálódás objektivitását , az i n fo rmác iók szabatosságát s a „vé te l " tisztaságát — ugyancsak sok szó esik. A láthatatlan ko l l ég ium-koncepc ió az információáramlás kontextuál is meghatá­rozottságának pozi t ív összetevőjére , az inspirációra irányítja a f igyelmet ; a mágia és a halandzsa fe lhőiből fö ldköze lbe hozza, s ezzel a racionál is kutatásszervezés előtt is rehabili tálhatja az inspiráció (és ve le az intuíció) fogalmát. A kontextuál is zajok kiszűrése nélkül megbízhatat lan a megismerés és a tudományos közlés. De va lóban új , va lóban lényeges üzeneteket átütően — szakmák, népek, nemzedékek , helyzetek kontextusán is áthatolva, a kontextusokat magukat is át tetszőbbé téve — m a is csak inspirált in fo rmác iók tudnak közvetíteni.

A z inspirált és objekt ív , az objekt ivi tásra inspiráló in fo rmác ió és az olyan tudományos és oktatási szervezet, amely közösség is — korrela t ívumai egymás­nak. Pr imit ív közösségi társadalmakban a k o m m u n i k á c i ó inspiráló ugyan, egy­szersmind azonban „za jos" is. A z in formác iók „ termelése" és áramlása pedig ennél fogva is szegényes. A túlszervezés azonban — a bürokrat ikus szervezés — a spontán közösségképző tendenciák forrásaival együtt az inspiráció forrásait is kiszikkasztja. K ívü l rő l irányított „szervezet i emberek" pedáns-pontosan informál ják egymást jelentéktelen eseményekről , o lyasmiről , ami rutinszerűen épülhet be ed­digi tudásuk és az őket a lka lmazó szervezet, végső soron a társadalom tudásál lo­mányának struktúrájába. De a tudás struktúráját is módosítóan új üzenetek érzé­keny befogadása tekintetében n e m kevésbé következetesen dezinspirálják s ezáltal dezinformálják is egymást — egymást és a társadalmat. A z a társadalom, amely­nek nincsenek inspirált közösségei , amely szétesik mint közösség, „ o k o s " lehet sok részletet i l le tően; az egészet i l letően — így a saját honnan-hovájá t i l letően is — n e m lehet „ b ö l c s " . A láthatatlan ko l l ég iumokban a „za jos" inspirációk vagy inspiráció nélküli in formációk d i lemmájának feloldása cs í ráz ik A z az intellek­tuális közösségtípus keresi (bár még korántsem találta meg) bennük önmagát , amely a kontextusok gerjesztette inspirációkat a kontextusok verte „ z a j " kiszű­résére is módszeresen mozgósí t ja , amely specializált szervezetekre bízza a rutin­in fo rmác iók áramoltatását, s felhasználja e szervezetek technikai segítségét a lényeges in formációk termelésében is, de amelynek tagjai csak esetlegesen tar­toznak ezekhez a szervezetekhez: kapcsolatukat e lsődlegesen, sajátlagosan az abból adódó közösség határozza meg, hogy új ismereteket keresve, újra és újra újféle­képpen, előre kiszámíthatatlanul, megszervezhetet lenül közel í tsenek a do lgokhoz — és annak j egyében egymáshoz is.

A láthatatlan ko l lég ium azonban az inspirált és inspiráló intellektuális k ö ­zösségnek csak az egyik — a nagy tudományos szervezetek vi lágában, a kutatás üzemesedésének ellensúlyaként, azaz történelmileg nemrégen kialakult, a tudo­mányszoc io lóg ia által pedig még újkeletűbben fel ismert — formája. Másik, köz ­ismertebb, évezredek óta ismert formáját alkotják a tudományos és a művészi „iskolák", a gondo lkodás messzevi lágí tó mestereinek tanítványi köre . Ezek szintén „láthatatlan" közösségek, mer t — bár számukra is fedelet adhat egy-egy „látható" iskola vagy tudományos műhely — a taní tványok köre szintén n e m azonosítható szervezetek tagságával nem minden hallgatója, n e m minden munkatársa tanítványa

is a mesternek, s v iszont a fedelet adó in tézmény falain kívül is (és az in tézmény megszűnte vagy a mester halála után is) toborzódhatnak tanítványai.

A z itt következő röv id foga lomelemzésben m e g p r ó b á l o m felvázolni e l gondo­lásaimat arról, hogy 1. miben különböznek egymástól az „ i sko lák" és a „láthatatlan ko l l ég iumok" ; 2. analitikusan szembeáll í tot t megkülönbözte tő j egye ik hogyan kap­csolódnak össze a va lóságban, konkré t intellektuális közösségek tör ténetében; 3. a kü lönböző „ iskolák" és „láthatatlan ko l l ég iumok" hatása ( továbbá a „ látható" iskolák és műhe lyek hatása) hogyan ta lá lkozik egy-egy ember é letében, személyi ­ségében. Ezekre a kérdésekre megbízha tóan — természetesen — csak igen széles körű empir ikus vizsgála tok alapján lehetne válaszolni . A hatvanas években n y o ­m o n követhet tem, hogy fiatal vegyészmérnökök pályájának alakulásában mi min­dent jelent az, h o g y vol t -e , van-e „mes terük" ; majd K o d á l y Zol tán tanítványai körének a mikroszoc io lógiá jába tekinthet tem be. De ez a két kutatás legfe l jebb ha e lő tanulmány lehet az inspiráció Golf-áramai rendszerének fel térképezéséhez társadalmunkban. A m i h e z képes t ez a váz la tom itt n e m annyira a jelen, mint a (közel)múlt legismertebb intellektuális közösségeinek összehasonlítására épül, s té­zisszerű fogalmazása el lenére is hipotézis- igényű.

1. A z „ i sko la" jel legzetesen intergenerációs közösség: a tan í tványoknak (akik közül t öbben m a g u k is mesterré nőnek) a tanítványait, néha m é g azoknak a tanítványait is magában foglalja. A z „ i sko lák" keletkezésében a lapí tó juk személye, közvet len nevelői hatása játssza a döntő szerepet; de ez a hatás elválaszthatatlan tanításának inspirációjától , abba ágyazódva élteti t ovább a „mester" halála után is az „iskolát".

A „láthatatlan ko l l ég iumok" viszont többny i re intragenerációs képletek. Létre­jö t tükben prob lémák , feladatok s az a z o k megoldásá t ígérő elméletek, módsze rek a döntő tényezők, n e m az e lméle t megfoga lmazó jának személye ; központ jukban n e m mindig , n e m szükségképpen á l lnak mesterek. A köve tkező n e m z e d é k pedig új p rob lémákka l (s a régiekkel is gyökeresen megvál tozot t k ö r ü l m é n y e k között) szembesülvén, rendszerint m é g akkor is új láthatatlan ko l lég iumoka t alkot , ha e lődei m ű v é t egyébkén t vállal ja-folytatja is.

A l i g h a n e m ezzel a fő különbséggel függ össze az, h o g y menné l gyorsabban vá l tozó feladatokat mennél gyorsabban avu ló módszerekke l kel l megoldan ia egy tudományágnak, művelő i (például mérnökök , közgazdászok, szociotechnikus-szo-c io lógusok) annál va lósz ínűbben találnak egymásra egygenerációs közösségekben; míg a v i lág és a kultúra nagy, invariáns összefüggéseihez m a is gyakran köze l í ­tenek „ i sko lák"-ban (például matematikusok, fizikusok, b io lógusok , de tör té­nészek, nyelvészek, psz icho lógusok is). A művészképzésnek máig is in tézményesí ­tett keretei a „mester iskolák". S hogyan csoportosí tsuk a t öbb szakmából t o b o r z ó d ó értelmiségi közösségeket? Olyan úttörő h ídverésekben a szak tudományok között , min t amire például az általános rendszerelmélet vagy a tudománytan vál lalkozott , a híd íve gyakran igazodik nagyformátumú g o n d o l k o d ó k életmű-stratégiájához (Bertalanffy, Boulding, Bernai , Russell) , s a kialakuló új diszcipl ína (pontosabban inter diszciplína) agyközpont jában, ha n e m nevezi is annak magát, „ i skola" típusú közösség áll. A vallási , a fi lozófiai s különösen a pedagógiai üzeneteket kiér lelő-megélő közösségek o lyannyira „ iskolák" , hogy a köztudatban a lapí tó juknak a nevéve l is összekapcsolódnak (például Emanuel Mounier , A lbe r t Schwei tzer , Ka rá ­csony Sándor tanítványa). Olyan markánsan politikai indítású értelmiségi k ö ­zösségekre viszont , min t a Galilei K ö r , a Györ f fy -ko l lég ium v a g y a Sar lósok m o z ­galma, a „láthatatlan ko l l ég iumok" dinamikája vo l t j e l l emzőbb .

2. Inter- és intragenerációs közösség, az alapító személyével , i l letve tudo­mányos v a g y polit ikai i rányzatokkal a központ jukban: az i skoláknak és a „ lá t ­hatatlan ko l l ég iumoknak" ez a meghatározása — két „ ideál t ípus" : a kü lönböző intellektuális közösségek e két pólus között he lyezkednek el, történetük során e két pólus közöt t „ m o z o g n a k " , az iskola és a „láthatatlan ko l l ég ium" vonásai együtt vannak m e g bennük. A z i skolák második, különösen a harmadik és m é g későbbi nemzedékei t az alapí tó tanítása — a taní tványok által időközben többé-kevésbé mindig módosí to t t tanítása — vol taképpen már inkább min t „látha­tatlan kol lég iumot" fogja össze. Fordí tva viszont : a „láthatatlan kol lég iumokat" n e m teszi-e iskolává is o lyan idősebb partnerek, vezetők, „ ideá lok" befolyása, min t amilyent a Gali lei K ö r r e Pikier Gyula, A d y Endre, Jászi Oszkár, a Sar ló­sokra Fábry Zol tán és Gaál G á b o r gyakoro l t? (A tudományszoc io lóg ia „láthatatlan ko l lég iumában" is félreismerhetetlen Rober t Mer ton „mester i" hatása.)

3. A z iskolák és a „láthatatlan ko l l ég iumok" szerkezeti el téréseiből köve tke ­zően kü lönbözőek a hozzájuktartozás magatartásmintái is. T ö b b intellektuális k ö -

zösség egyidejű vonzása — konfliktus az e l m e és a j e l l em számára, de a lkotó válaszra is az egy ik l egnagyobb kihívás.

Ugyanazon szakma még egymást kiegészítő irányzatú láthatatlan kol lég iu­maihoz is bajosan tartozhatunk egyszerre, mer t a vál la lkozásban v a l ó é rdemleges részvétel rendszerint mindenestül leköti munkánkat . Ütköző ideológiá jú közösségek közül pedig többel is úgy tenni, mintha azonosulnánk: tudományosan eklekti­cizmus, morál isan becstelenség. Persze, tá jékozódni arról, hogy mi történik más kol légiumokban, tanulni más ko l l ég iumok e redménye ibő l is, k ipróbálni módsze ­reiket — szervesen hozzátar tozik a „saját" ko l l ég iumunkban végzet t munkához , mint ahogy elkötelezet tségünk egyet len eszmei irányzat mel le t t korán tsem zárja ki, a l egkevésbé sem zárja ki azt, hogy nyitottan f igye l jünk minden l ényeges új üzenetre, bárhonnan j ö j j ö n is az, és h o g y szívélyesen m ű k ö d j ü n k együt t más ko l l ég iumok tagjaival közös etikai nevezőre hozható ügyekben . Elvi leg azonban a láthatatlan ko l l ég iumhoz tartozás meghatározot t i rányba orientál : pá lyánk ala­kulásának jellemző t ényezője .

Mes terünk v iszont egyenest szerencsénk, ha t öbb is adatott, í gy k i sebb a veszély, hogy egy ikük árnyékában ep igonokká törpülünk.

Oltáromon vadmacska, páva, bárány: három költő előtt borul le hálám. Bár a homokban lábnyomuk lehetnék —

vall ja W e ö r e s Sándor A d y r ó l , Babitsról és Kosz to lányi ró l Hálaáldozat c í m ű v e r ­sében — anélkül, h o g y ezzel bá rmely ikükhöz is hűt lenné lenne. (Felnőtté vá lá ­somat m a g a m is é le temnek attól az egy ik legkeservesebb válságától számí tom, amikor az a két g o n d o l k o d ó , akitől a l eg többe t tanultam, nagyon élesen szembe­került egymással .) A h o g y e lvál t szülőknek, úgy szétváló útú „sze l lemi szüleinknek" sem szűnünk m e g soha a „ g y e r m e k e i " lenni (noha csak egyikükkel köl tözhetünk közös „láthatatlan ko l l ég iumba") .

A „láthatatlan ko l l ég ium"- foga lom az e lmúl t évt ized során Nyugaton kilépett a tudományszoc io lóg ia szaknyelvéből , je lentése a széles közhasználatban partta­lanná tágult; t udományos iskolákról v iszont m i n d r i tkábban hallani. Mi történt? Ténylegesen megszűntek, láthatatlan ko l l ég ium típusú közösségekké alakultak át az i skolák? V a g y csak ízlés- és stílusváltás folytán nevez ik maguka t o lyan közös ­ségek is láthatatlan ko l lég iumoknak , amelyekre va ló jában m a is az iskola m e g ­határozás találna inkább? Csak stílusváltás, hogy irónia nélkül h o v a t o v á b b senkit s em lehet m á r „mes te r" -nek szólítani, hogy a szel lemi infanti l izmus gyanújába keveredik , aki bárki taní tványának val l ja magát? N e m a mi do lgunk , hogy innen, távolból , m i v izsgál juk m e g részletesen, mi áll a fo lyamat mögöt t . De az vi lágos , hogy m é g ha „c sak" stílusváltásról vo lna is szó, az is önmagában akkora hordere jű átalakulásokra utalna, amelyekre (noha ná lunk még n e m szégyen mestereinkre emlékezni) nekünk is reagálnunk kell , amelyeke t — madár távla tból bár, de — nekünk is m e g kell k ísére lnünk értelmezni, értékelni, amikor a mi tá rsadalmunk­ban kémle l jük az inspirál t intellektuális közösségek jövő jé t .

A b b a n , hogy Nyugaton diszkreditálódott a mester—tanítvány viszony, hogy e l tűnőfélben vannak az iskolák, úgy g o n d o l o m , egy tudománytörténet i , e g y poli t ikai és egy piaci tendencia játszik együttesen közre .

A z in formációrobbanás , a „gyor su ló idő" egyre t ö b b tudományágban szapo­rítja a csak új módszerekkel , új elméleti apparátussal mego ldha tó p rob lémák felmerülését , tesz muzeálissá tegnap m é g eligazító ere jű tanításokat, igényli i nkább láthatatlan ko l l ég iumok kialakulását, min tsem iskolákét. Ugyanakkor az új-bal­oldali d i ákmozga lmak helyreállí thatatlanul aláásták az intellektuális „mes ter" -f o g a l o m tekintélyét, s nemcsak azt vet ték pergőtűz alá, hanem a paternalisztikus személyes kapcsola tok va lamennyi típusát. „Nincs t ö b b é mester" — írták az Od éo n falára, és e b b e a karizmatikus államférfit , a maszekfőnököt , a pater fami-liast és professzoraikat egyaránt beleértették. De m o z g a l m u k mint politikai, min t szociális és min t az é le t formát forradalmasí tó m o z g a l o m ez ideig n e m tudott a társadalom egészébe „áttörni". Mint diáklázadás azonban annyiban igen, hogy egy professzort , egy tudóst „mes te r" -nek nevezni konzerva t ív körökben is anakro­nizmussá vált . (Ehhez a l ighanem egyszerű nyelv i tények is hozzájárultak. A franciák maître-nek, az ango lok master-nak nevez ik például az e b gazdáját is. Emlékeznek m é g a „His master's voice" l emezek fülelő kutyus emblémá já ra? N e m éppen inspiráló képzettársítás mesterük szavát leső taní tványok számára! A m i pedig az „ i sko la" kategóriái t illeti, annak korrodálásában k ö z v e t v e talán

Ivan I l l ich is kivette a részét azzal, hogy az idézője l nélküli i skolák lé t jogo­sultságát is megkérdője lezte . )

Végül , de n e m utolsósorban a divat- és a reklámtényező. A szel lemi ér tékek „p iacán" kü lönösképpen is annál k e l e n d ő b b e k az „áruk", menné l m o d e r n e b b e k , mennél mode rnebbkén t c somago l j ák őket. A „p iacnak" ez alól a nyomása alól sem a konzervat ív gondo lkodók , s em az üzleti p r inc íp ium radikális bírálói n e m tudnak kitérni. Stabil intellektuális személyes kapcsola tok hosszú lejáratú vál la l ­kozásokra, v iszonylag állandó gondola t rendszerekre u t a lnak Egy „ m o d e r n " g o n ­do lkodónak viszont — Sartre-nak is, de R a y m o n d A r o n n a k is — szakadatlanul túl kell l icitálnia önmagát . „ A z Ön iskolája", „ az Ön taní tványainak köre" — n e m hiszem, hogy egyikőjüke t is megej tené az i lyenféle hízelgés; „ az ö n láthatatlan kol lég iuma" — ez el len talán kevésbé t i l takoznának.

Hogyan érvényesülnek mármos t egy szocialista országban ezek a tendenciák; amenny iben rajtunk is múl ik , me ly iknek a kibontakozását segítsük elő, melyiket ne? Kézen fekvő : amennyi re időszerű meghonosí tanunk, kutatás- és oktatásterve­zési gyakor la tunkban felhasználnunk a láthatatlan ko l l ég ium kategóriát, annyira indokola t lan vo lna abba d ivatból be l emosnunk az iskolák fogalmát . A z , hogy a termelésben megszűntek a paternalisztikus személyi u ra lom alapjai, lehetővé teszi, hogy a közösségformálódás összes többi közegében — így a vérségi csa­ládokban és az intellektuális „csa ládokban" is — anélkül fo rmál juk át fra-ternalisztikus hangsúlyúakká a hagyományos paternalisztikus magatartás­mintákat, h o g y ezzel a családot , a család típusú intellektuális közösséget is (ahogy a fürdővízzel együtt a gyereket) „k iöntenénk" . Érvényesül jenek va lóban szabadon a tudományos és a pedagógia i fe j lődés immanens igényei . Ezek, és csak ezek az igények alakíthassák ki, szervezői mega lomániák beavatkozásától sem, de d iva thu l lámok „zajától" sem zavartan az inspirált közösségeknek itt és mos t l ege levenebb , l eg te rmékenyebb változatait : a láthatatlan ko l l ég iumoknak és az iskoláknak — a két ideált ípus közti átmeneti képle teknek — menné l szélesebb, gazdagabb spektrumát.

Valósz ínűnek tartom, hogy ennek során egyre t ö b b szaktudomány specialistái alkotnak majd a láthatatlan ko l lég ium-pólushoz köze l ebb sorolható közösségeket , és hogy a kutatás szervezeteinek ál talában is gyakor ibb közösségformája lesz a láthatatlan kol lég ium, min t az iskola. De e l t u d o m képzelni , hogy a tudomány fe j lődésének éppen a legizgalmasabb csomópont ja in , éppen a l egmesszebbre e lőre­mutató gondola tá ramok forrásainál — különösen a határterületeken és a szak­tudományoka t átfogó metod ikák kidolgozásában — stabil, többgenerác iós közös ­ségekbe is t ömörü lnek a kutatók a j ö v ő b e n , o lyan g o n d o l k o d ó k é le tművétő l inspi­rálva, akik szuggesztív neve lők is. Magas színvonalú oktatómunkát pedig el sem igen tudok képzelni o lyan tanárok, professzorok nélkül, akik mesterek is, ak iknek a tanszéke „ i skola" típusú műhe ly (még ha kirepülő taní tványaik többsége később láthatatlan ko l l ég iumokban talál-teremt is közösséget magának) . A j ö v ő tudo­mányos „ iskolá i"-ban — idézője l nélküli iskoláiban is! —, egészen b izonyos , hogy mesterek és taní tványok sokkal mel lé rendel tebben v i szonyulnak majd e g y ­máshoz, min t a múl tban (az igazi „mes te r" egyébként sohasem restellt tanulni taní tványaitól) . D e az önkéntes hűség, a sz ívből j ö v ő hála e mel lé rende l tebb felépítésű, fraternalisztikusabb légkörű közösségekben is — n e m lenyűgöző pány­vája, h a n e m lendítő szárnya lesz a f iatalok kibontakozásának. A h o g y imént idézett versében írja mestereiről W e ö r e s Sándor :

de mit tőlük tanultam, őrzöm egyre. Három kanyargó lángnyelv sisteregne, ha fejemet izzó vasrácsra vetnék . . .

Karancsi Sándor: Ex libris

MAI MAGYARORSZÁGI KÖLTÖK

JUHÁSZ FERENC

A REMÉNYSÉG IRODALMA

Irodalomtörténész nem vagyok, se bírálója az irodalomnak, egyetemes összegezéssel nem szólhatok hát e harminc esztendő irodalmáról, szólva csak a magyar irodalomról, hiszen irodalom-tudományi szakkönyvek tiszte e nem az enyém, a költőé. Ha szólhatok, hát egyetemes szívvel, egyetemes akarattal, költőként, magyarként. Mert hiszen mi vagyok én? Ki vagyok én? Csak költő, költő, egyszerűen, magyar költő, aki éppen e harminc év teremtésében, tombolásában, tébolyában, gyönyörűségében és sokszori gyászában próbálta és akarta megvalósítani önmagát, s önmagában a történelmet, (a történelem múlandó és foszlandó tűz-tombolását a múlt-időben, s a jelenkori-történelem konok és üvöltve-tápláló lángjait) s a tudat történelmét önmagában, önmagával. Ha másképp mondom: hát a tudatosodás történelmének rács-szövetét rajzolva a papírra, a reménykedő és makacs tiszta tiszta lapokra, a fehér papír-térre, hogy a reménység hite vagy a megvalósulás hit-reménysége megtörténjen: velem, általam is, szavaimmal és reménykedő hitemmel. S ezt tette minden társam e harminc esztendőben, a maga virágzó vagy esendőbb teremtés-indulatával, tollával tehát, jött akárhonnan is, az idő-történelem üszkös mélyeiből tántorogva elő gyászfüstös szívvel, vagy tétován ácsorogva a történelem-idő fölvirágzott Emberség-Kapuja előtt, mert a Kaput beragyogva életével fény és titok lövődött a belépni-akaró, az oda belépni-készülő múlt-idővel véres és múlt-idővel ködlepedékes arcára; vagy jött virágos tavasz-ágat tűzve ifjú szívébe, boldog forradalmi csikótombolással, piros tavaszi csikó-tánccal, még csikó-fiatalon énekelve, meg-megkormosodó csikó-csengő hanggal, jött esőben, tűzben, hózivatarban énekelve, hogy most már végre legyen, legyen ő is, s vele az az új történelem, vele, általa, benne a Történelem Új Jelene. Mert hiszen mi akkor voltunk: fiatalok! Húsz-évesek is alig. Szinte kamaszok még, s velünk is, mert bennünk is kezdődött az Új Történelem. Az az Új Történelem: amely reménységre és dacra biztatott, a bátor kimondásra és a tiszta akaratra, még azokban a korhadékonyabb és mállékonyabb esztendőkben is, amikor azt hittük, mert hiszen hihettük hökkent fehér szívvel és verejtékesre-sápadt tudattal, hogy a Kor Kegyetlen és Véres Temetőjébe, Jelenkorunk dögleheletű, tátott-szájüregű Temetőkertjébe fullad minden hitünk és reményünk mindene, akaratunk tisztasága és történelmi megvalósulni-akarásunk tudatos forradalma. Dehát énekeltünk akkor is, a rendeltetés szerint, mert elrendelés az ének, a tudat, a szív, az eszmélkedés, a bátorság, az akarat pontos elrendelése, énekeltük elfehéredett vagy riadtabb árnyékú hangon, vagy vérző dacos diadallal, hogy a forradalom: az forradalom, rácsrendszerének elemi kristálytörvényei szerint, a kristályatomok elrendeződésének elemi kristályszerkezet-léttörvényei szerint, igen, énekeltük dacosan és büszkén, hogy a forradalom az forradalom (és az minden vérzésében csak tiszta lehet és szabad hogy legyen!), hogy a hit az hit, a megmaradás az megmaradás, a halál az halál! Mert ez a törvény! Nem a mi törvényünk, de a lét és a megmaradás, igen, a Lét és a Megmaradás és a Folytathatóság egyetlen törvénye! Ezért mondanám, ezért mondom a Reménység Irodalmának: a mi új történelmünk harminc évének igazi irodalmát, mert ez az irodalom: alakja, formája, kötése, megvalósulás-akarata lett és volt bármilyen módszerű és természetű, reménykedő és hívő irodalom a cselekvésben! Mondottam és írtam már sokszor, mondom hát újra (nem szégyellve az ismétlés folyamatos gyönyörét!), hogy a művészet, így az irodalom: cselekvés az akaratban vagy akarat a cselekvésben, tehát a Lét (történelem, tudat, jelenség, képzelet, mámor) Dolgaiba való akaratos cselekvő beavatkozás! A megváltoztatni-akarás varázs-hite. A mi jobbik irodalmunk (prózában, versben, tanulmány-gondolkodásban) mindig hívő és reménykedő irodalom volt (így kötötte új gyökérzetét,

amelyből fölcsúcsosodó törzsének szív-alakú égő lombkoronája boldog tápláló nedveit szívta, mint csecsszopó a dagadt, érett anyaemlőt, így kötötte jelenkorának múltjába, mert hiszen minden múlt a jelen jövője is!, így kötötte új gyökérzetének csikó-fiatal érrendszerét az elmúlt évszázadok magyar irodalmának rothadhatatlan szent hívő húmuszába, eleven hívő és reménykedő állandóságába), mondom megint: reménykedő és hívő-irodalom! Mert igazi irodalmunk (a léte forradalmában és lényege töprengő forradalmával, vagy tűnődő gyötrelmeivel és mélabús gyötrődéseiben komor, foszlott, gyászos, bizakodó és csillagként-robbanó évszázadaink, történelmi évszázadaink, évszázadok-történelmünk költészete, prózája és tanulmány-irodalma is) mindig hitt az élet értelmében! Hitt mindig a jövő értelmében és bizalmában! Hitt mindig abban: hogy nem fölösleges az élet, hogy az ember-élet: szívünk élete, tudatunk és értelmünk élete, szerelmünk és halálunk élete a folytathatóság és virágzó folytonosság dühödt szép törvényei szerint történik, és tagadta őrjöngve, lángolva és lobogva a céltalanságot, a reménytelenséget, a hittelenséget, a rossz dekadenciát (nem Ady Endre jövőt-váró, forradalmat-áhító gyönyörű feketevéres dekadenciáját, amely volt maga az élet, a forradalom, az emberebb jövő!), az önmagába-fúlt kételyt, az elhúzódás, az elvonulás, a létből-kivonulás hányadék-szövetet! De mindig hitt a jóért-cselekvés egyetemes és emberi értelmében. És hitt mindig a forradalomban. A Megváltó Forradalomban. Történelmi ifjúságunk arannyal és gyásszal zengő szájú énekei e hit állandóságának gyönyörű bizalmából születtek, e hit áhítatának rejtelméből fogantak: még a legnehezebb időkben is, az elválasztás, a széttörés, a cserepekre-törés halálfüstöt gőzölgő kezű, tévelygő irgalmatlansásának idejében is, nemhogy utolsó másfél évtizedünk szocializmusának teremthető és megvalósítható tevékeny idejében! Költő vagyok. Magyar költő. Ez anyanyelv boldog birtokosa és boldogtalan gyötrődője, aki ez anyanyelv áldott szavaival akarja, ha tudja megvalósítani elmúlhatatlan élethitét, magyar költő, aki nemcsak éli (használja, bizalmában hiszi és esendő vagy hasznos szavaiban égeti, magává-égeti e nyelvet), de költő, magyar költő, aki teremti is, gyásztalan vagy korom-arcú szavaival, arany-árnyékú vagy gyémánt-szívlüktetésű szavaival teremti is e nyelv törékeny-tisztaságú, törékeny-törékeny, kék kék kristályág-szövevényét, aranypikkely-szívlombozatát! Költő vagyok, nem történésze az irodalomnak, ezért, hogy vallottam új irodalmunk (a régi szenvedés és szenvedély ősiségéből is táplálkozó) hívő hitéről. Arról a hitről, amely áthatja, mint a rádium-sugárzás, e harminc év tékozló, boldog, dacos, dühös, ingerült, törékeny, bízó, bizalmatlan, kevély, tétova, őszi temető-füstös, tavaszi zöld csikó-szempillájú, zöld csikó-tekintetű, kőomlás-kudarcos, kegyelem-váró, a múltat a tudat kegyetlen lámpájával átvilágító, a történelem múlandó múlhatatlanságát szíve lüktetve-robbanó húsába szövő irodalmát! Ezért, hogy művek és nevek helyett azt a Szent Hitet mondtam ki most korall-törékeny, fehér és piros korall-érszövevényű szavaimmal, azt a Jövő-Hitet, amely e harminc év minden igazra-törekvő elméjének (aki az írás boldogan-áldatlan komoly tevékenységére tolódott ki jajongva az Idő-Méhből) reménye és bizalma volt, marad és lesz mindig, ameddig lesz Idő és Történelem, amelyben szólhatunk, üszkös vagy virágzó szavakkal! Mert irodalmunk a reménység irodalma. A Jövő-Hité! Amelyért élni érdemes egyedül! Élni! Élni! Élni! Mert e hit nélkül csak a Pusztulás Tébolya van és a Semmi Örökké Porló Gomolygó Feketesége.

ILLYÉS GYULA

AMI A PALACKBÓL MÉG KITELT

Nappal vitorlások suhannak a tavon. Sötétedéskor, lassulóban és ott, ahol az égbolt elhajol — szinte a csillagok közé — villanylámpás hajók. Aztán — a hold előtt már — búcsúsmenetként, őszi felhők. És már megint magam maradtam, ülve köpenyben, dűlve a hegyi ház falának.

Karcsúak voltak, dámaszerűek: ünnepiek a vitorlások már pusztán haladtukkal is (csipkeuszállyal, kígyómódra rándulóval) és — teremszerűen — ünnepi ez az egész: — innen a hegyi kőasztal mellől —

ahogy a fák be és ki, sebbel-lobbal, az egyre tarkább köntösökben, majd a megrakott, méltóságos szekerek; a rendre ideért lengyel vadludak, finnországi fecskék!

A z évszakok hát elvonultak. Vonulnak valahol ma is szabály szerint. Az emlékek afféle karavánok, mindettől szinte valóságosak, ahogy ím hozzák hozzám, azazhogy viszik is jobbadán az árut, rizsföldjeimről, fűszer-ültetvényeimről, — gazdag vagyok és száműzött vagyok; ajándékozok s koldulok, — várva, de mire is? — szigetemen!

Diákként ültem az imént, — hol is? Eső csupálta az esti présházablakot, mely alig volt nagyobb, mint a szöllőlevél, mely rárepült és rátapadt. Kinéztem, kinézek újra-újra hajókabinomból, mely vitt, visz, tőled és feléd:

Europe égalitaire, toi, ma mère adoptive!

MÉSZÖLY MIKLÓS

RIPORT

Gyilkos napsütés, körút A tér fölött fekete transzparens: M A I N A P I P A R A N C S Csak egy úttestre gurult narancs világít a tölcsér-zsivajban A z autók kikerülik Gyermekkéz nem nyúl utána Felbontatlanul hever

Aliig begombolkozva nézzük

CSOÓRI SÁNDOR

ÉVFORDULÓ

Fordulj csak hátra: kevesen vagyunk, akik hiszünk magunkban, akiknek ujján a szétmorzsolt diólevél még zöld óceánok

színére emlékeztet.

Elmennek lassan a nagyfényű lámpák, akár a nagy öregek, el a csillárok, fakul a haj, fakul a halántékcsont s egyre több vérfoltot öröklünk már a távozóktól.

De testedig és testemig almák világítanak egész évben — Ha hanyattfekszel: lábad nagyujja még az égre mutat, ha hanyattfekszem: fa, bokor és köröző vércse

szeretne férfi lenni.

TANDORI DEZSŐ

LEVÉL TIHANYBÓL — KOSZTOLÁNYINAK

Az idő: lámpás est-idő; a színhely: íróasztalod; a moccanatlan lámpafény örökmúlása összefog és kihasít a környező sötétből egyetlen kezet, egy évszázad öt tizedén át ez az öt csont-ág: tied, élő csontkosár-fonatod, a lámpa fényén forgatod, benne idegen csont-lelet, hajdankori hiénafog. Harmincötezer éve már, hogy a rághatatlant eszi, harmincötezer éve ép a zománca, gyökerei, harmincötezer éve zár egy félig-összezárhatót, harmincötezer éve tár egy már-sohase-nyithatót, villantja lámpafényedet, s hány millió izzó kiég, elgondolod! amíg e fog . . . s mikor már rég nem a tiéd, de most, most, most, most mintha a végtelen idő csont-nyoma lenne, önnön bizonylatod, hogy: „Így örökre! Így soha!" tagadhatatlan csonttömeg, harmincötezer év után, mindegy, miféle tűnt közeg, mindegy, mily állati magány, mindegy, elébeírhatod a „mindegy"-szót akárminek, mégse mindegy e csont-idő, mert mindenképp oly egy veled: Asztalodnál ülsz, lámpa ég, idegeid döbbenetét írod: harmincötezer év! — s a megszokott riadalom helyett újfajta rémület villan a zománc-szín lapon: hogy mulandóak se vagyunk! azok se vagyunk igazán, valamiféle anyagunk e halálra-szánt lét után megmarad így vagy úgy, közös halhatatlanság részleges ajándéka vár: jutalom? mely mindnyájunknak része lesz? melynek mindnyájan részei leszünk, a világegyetem fölfejthetetlen körkörös pályáin járunk jeltelen villódzva, hogy ha valaki épp ily irányokba tekint, ürügyei, alkalmai lehessünk, új szándékaink támadjanak. . . Támadjanak? Ez riaszt: ez a támadás megint, e sose nyugható, örökkön-kész feltámadás, ezért írod: Szörnyű, hogy elmúlunk, de még szörnyebb talán, hogy aztán is létezni kell, hogy sosincs végleg azután; hogy a „kilobbant sejtcsomók", e végre szabadon henyélők, e felejtés-alakzatok még alakulnak, mint az élők; ahogy az a hiénafog, 1934-ben, a két év múlva már halott rá-gondoló élő eszében.

1975 száraz ősz-idején Tihanyból írom e sorokat Neked, aki a lámpafényben, akkor — Csak folytatok egy mondatot, egy örök-befejezhetetlent, egy tollakról-leszáradót, mely mint ha a lábam alatt lent — Rovok bizonyos köröket, ahol jártál egykor, Tihanyban, óvatosan emelgetek egy pár cipőt, hogy ne zavarjam — Mint ha az avar-zördülés túlharsoghatná azt a csöndet, mely még előttem támad és ha összezárul, már mögötted — „Futók között titkos megállók": így vagytok nekünk ti, halottak, „Sötét vizekbe lassú hálók": egy se többé, mely félrefoghat — Újra-támadó gondolatjel, meghúzatlan párhuzamosság. Öröklét várhat így: hogy egyszer föloldják s újra egybemossák.

NAGY GYÖRGY

Önismereti prolegomena

Bizonyára könnyen meg lehetne állapítani, hogy egy értelmiségi emberben , aki j ó ideig a kristálytiszta b izonyosságok bir toklásának hi tében él, mikén t és milyen t ényezők hatására alakul ki a szemléleti önvizsgálat szükségérzete. S talán azt s e m lenne nehéz felmérni , m i t je lent a do lgok egyér te lműségének i l lúziójá­ban csalódott egyén számára — Radnót i szavaival szó lva — megjárni „ a lé lek hosszát", h o g y visszaszerezhesse intel lektusának elveszített autonómiáját . De t isz­telvén az átélt személyes életet, úgy hisszük, nincs j o g u n k mások szubjekt ív k o n -vulzióiról és egyéni számvetéseiről mérleget készíteni. A Tegnapi és mai önisme­ret c í m m e l megje len t esszé- és tanulmányköte t szerzőjével , Gál l Ernővel szemben különösen mél tánytalannak tar tanók a visszafelé g o m b o l y g a t ó analízist. Mege lég­szünk az egyet len lényeges tény konstatálásával : Gál l Ernő n e m csupán megjárta, h a n e m végig is járta „ a lé lek hosszát".

Kö te tének utolsó oldalán Gál l Ernő így summázza a forradalmi harc törté­ne lmi leg szükséges f egye lmébő l szükségtelenül kikorcsosul t társadalmi és mentál is antidialektika leküzdésének személyes odisszeáját: „ N a g y megrázkódtatásoknak, belső vá lságoknak kellett jönniök , h o g y — k e d v e z ő b b honi fel tételek közö t t — el indulhasson a szel lemi megújhodás és a z erkölcsi katarzis folyamata. De még így is egyenlőt lenül , vargabetűket le í rva ment v é g b e tényleges fe lszabadulásom a dogmat izmus alól ." Ha a Tegnapi és mai önismeret mondandó inak elméleti tar­talmát és közéle t i intencionáltságát pusztán abbó l a szempontbó l v e n n ő k v izs ­gálat alá — ami persze oktalanság lenne —, hogy mit nyer t Gál l Ernő a becsü­letes önrev íz ió vállalásával, mi is e lsősorban a felszabadultságát, teoretikus cse ­lekvéskészségeinek a kioldódot tságát hangsúlyoznók. Mert igaz ugyan, h o g y Gáll Ernő már előző k ö n y v é b e n , A humanizmus viszontagságaiban is az intellektus önbecsü lésének a hangján szólal t meg , de a megil le tődéstől mentes gondo lkodás ethoszát vo l taképpen ennek az új köte tének a tanulmányaiban teszi magáévá . Ha vannak is még problemat ikus e l lenpontozások és logikai kerengések Gál l Ernő tanulmányaiban, ezek a lapvetően m á r n e m befo lyásol ják köte tének eszmei tar­tását és szel lemi minőségét .

Gál l Ernő szemléleti metamorfózisa természetesen a változatlan világnézeti meggyőződésnek és közélet i moral i tásnak, i l le tve annak az osz tá lyeszménynek a talaján bontakozot t ki, amelye t ifjú évei tő l k e z d v e szolgált. „ E hűség azonban — mint ő m a g a megál lapí t ja — n e m csupán a négy évt izeddel ezelőtt vállalt e l k ö ­telezettségnek, h a n e m főként a marx izmus lényegének , a lkotó mivol tának szól ." Gál l Ernő m a m á r tudja és hirdeti, hogy a társadalomalakí tó á ramlásokhoz való csatlakozás csak a praxis sajátosan ember i d imenziójának, az egyén korlátozat lan kezdeményező akt iv izmusának a megőrzése mellett lehet következetes , s az esz­m é n y szolgálata csak a mindenekre rákérdező racionalitástól kaphat humánus tar­talmat. Nemcsak önmagára , hanem egy egész társadalmi cselekvésrendszerre nézve vonja le k ö n y v é b e n a következtetést : a fiatal évek „hajdani erkölcsi tisztasága és ere je" a továbbiaka t i l letően n e m szavatol semmit . „Megőrzé se küzde lmet j e ­lent és küzde lmet kíván a tör ténelmi i d ő k el lentmondásai és buktatói közöt t ."

Intellektuális alkatánál fogva Gál l Ernő f igye lme főképpen a világ teoreti­kus elsajátítása és gyakorlat i megszel ídí tése közöt t feszülő problémákra , i l letve az ezekkel kapcsola tos szel lemi-kulturál is és ideológia i -morál is kérdésekre irányul. Akt iv izmusának közve t len determináló és ér te lemadó közegét a romániai magya r nemzetiség szocialista közműve lődése és közösségi erkölcsi öntudata képezi . S ott van benne az a természetesnek tekinthető kö tődés is, ame lynek alapján Gál l Ernő, mint minden felelősségérzettel t evékenykedő írástudó, egyeztetni igyekszik az ér­telmiségi lét univerzal izmusát és a közösségi gondokban va ló osztozkodás empi r iz ­musát. A Tegnapi és mai önismeret oldalain a „ket tős köte lesség"-nek ez az osz ­tatlan vál lalása különösen nyomatékossá válik, mer t konkré t szándék társul hozzá : Gál l Ernő itt nemzetiségi kul túránk strukturális szerkezetét és funkcionális haté­konyságát kísérli m e g — min tegy belülről — kitágítani.

Első belelapozásra Gá l l Ernő k ö n y v e meglehetősen heterogénnek, sőt szét-esőnek tűnik. Elmélyül t tá rsada lomtudományi e lemzések és gazdag szakirodalomra támaszkodó t anu lmányok mellet t a lkalmi eszmefuttatások és szub jek t ívebb fogan-

tatású publicisztikai í rások is helyet kaptak benne. A közösségi létezésünk e rkö l ­csi-tudati a lapjának és szociál is-szellemi fedezetének a kiszélesítésére i rányuló törekvés azonban o ly nagy je lentésindukáló erővel érvényesül a kötetben, hogy viszonylag egységes je l leget tud kö lcsönözn i szinte egész anyagának. „ A korszerű marxis ta szoc io lógia segítségével vizsgálni a nemzetiségi kérdést, kü lönös tekin­tettel az í rástudók s z e r e p é r e . . . " — így határolja körü l k ö n y v é n e k beveze tő jében szándékát Gál l Ernő, de e megfogalmazással vol taképpen csak szándékának fo r ­mai oldalát jelzi . A szándék kifejtése, amelyrő l a tovább iakban majd részletesen is szólunk, távolabbi célra muta t : Gál l Ernő végső soron azt szorgalmazza, hogy szocialista ép í tőmunkánk országos e redményeihez és in tézményes demokra t i zmu­sunk fejlődési távlataihoz szabott értelmiségi cselekvéssel magasabb szintre e m e l ­j ü k és közösségi funkció inak betöl tésére a lka lmasabbá tegyük erkölcsi , ideológia i és tudományos önismeret i kultúránkat. Ez a célkitűzés Gá l l Ernő kötetében o lyan ér telmi-asszociációs teret gerjeszt m a g a köré , ame lyben a köte t tanulmányainak és c ikkeinek tematikai szóródot tsága nagyrészt megszűnik szóródottságnak lenni. A z o lvasónak az a benyomása , hogy Gál l Ernő a Fábry Zol tán „muszá jembersé ­gérő l" vagy a Sinkó Ervin pedagógia i opt imizmusáról szó ló szövege iben ugyan­arról beszél , mint az értelmiség társadalmi hivatását vagy a „mi- tuda t" el lent­mondásai t bonco lga tó írásaiban.

Mindezt persze a köte t fogyatékosságaként is lehetne értékelni, hisz az o l ­dot tabb hangvételű publicisztikai í rások és a tudományos igényű szociológiai f e j ­tegetések közöt t i gondolat i - intencionál is áthatások köve tkez tében könnyen ez u t ó b ­biak is határozat lanakká válhatnak. Va lóban furcsán hat, h o g y például a n e m z e ­tiség fogalmát , a m e l y a Tegnapi és mai önismeret minden mondandó jának egyik l eg főbb e lv i -va lóságos ki indulópont já t képezi , Gáll Ernő a Kán to r La jos és Láng Gusztáv i rodalomtör téneté t méltató c ikkében fejti ki a legtel jesebben, n e m pedig ott, ahol ez várható v o l n a : va l ame ly ik e tnoszociológiai e lemzésében. Ar ró l viszont, hogy tu la jdonképpen mi t is ért az önismeret o ly sokat használt fogalmán, Gál l Ernő az egy ik eszmetörténeti do lgozatában í r a l egv i lágosabban : az önismeret át­fogja „ a nemzet i -nemzet iségi lét és tudat összes fontos megnyilvánulásai t , mind a múlt, mind pedig a je len viszonylatában," Mindamel le t t úgy vél jük, h o g y az i lyen gondola t i áthatások n e m ártanak, h a n e m el lenkezőleg, használnak Gál l Ernő k ö n y v é n e k : a láhúzzák törekvéseinek lényegi tartalmát. A k ö n y v fentebb említett belső ér te lmi-asszociációs terében ezek az áthatások — bár o l y k o r pusztán log i ­kai kerengés szüli őke t — feltétlenül konst i tut ív jelentést kapnak : hozzájárulnak ahhoz, hogy Gál l kötetét egy k idolgozásra vá ró e lméle t i -szociológia i rendszer és közösségi p rax is - ideológia viszonylag egységes p ro legomená jának tekinthessük.

A Tegnapi és mai önismeretben k i fe jeződésre ju tó törekvés gyökere i kétség­k ívül Gál l Ernőnek ama 1969-es művelődéspol i t ika i töprengésében keresendők, ame ly — egy-ké t hasonló je l legű re f lex ióva l együtt — egy áldatlan félreértés fo ly ­tán k i robbantot ta a z úgynevezet t i roda lomközpontúság körül i vitát. A m i t annak idején Gál l Ernő szel lemi é le tünk szükséges szerkezeti egyensúlyával kapcso la to­san e g y röv id j egyze tben inkább csak kérdésszerűen vetett fel, az a Tegnapi és mai önismeret lapja in vezető gondolat tá vál ik . A köte t cikkei közü l néhány k ö z ­vet lenül az egykor i vi ta félreértéseinek árnyékában íródott, törzsanyaga pedig egészében a vitát k ivá l tó e szme igazságát sugal l ja : „ A korszerű nemzetiségi tudat belső struktúrája m e g kel l h o g y felel jen a X X . század k ö v e t e l m é n y e i n e k . . . "

Gál l l Ernő igazának abban áll a társadalmi premisszája, hogy a szocialista rend, új d imenz iókba he lyezvén általában az etnikai-történelmi közösségek fej lő­dését, a nemzetiségi enti tások előtt is megnyi t ja — eredendő lényege szerint — a teljes életet élés lehetőségeit . A teljes életet élés pedig műve lődés i v i szony­latban sokszorosan tagolt, a kul túra úgynevezet t egzisztenciális ágazatait és egye ­temes funkciójú területeit egyaránt és egyenér tékűen felölelő s va lamennyi arti­kulác ió jában magas szinten á l ló szel lemi tevékenységet követe l . N e m a kultúra va lami lyen e lvont paradigmájáról van itt szó. Gál l Ernő konkré tabb foga lma­zásban is leszögezi ál láspontját : a nemzetiségi művelődésünket munká ló kultúr­poli t ika csak annyiban biztosithatja a lkotó erőink zavartalan kibontakozását , amenny iben „ h a g y o m á n y n a k és modernségnek, romániai lé tparancsoknak és vi lág­igényeknek, a humaniórák és a tudományos-műszaki fo r rada lom köve te lménye i ­nek" egyaránt meg tud felelni.

N e m hisszük, hogy lenne valaki, higgadtan és perspekt ívákban g o n d o l k o d ó ember , aki ezt az ál láspontot ne osztaná. H o g y Gál l Ernő 1969-es töprengése mégis vi tához vezetett, az nagyrészt ennek az ál láspontnak a félreértése, i l le tve egyik részmozzanatának a k iemelése és az i rodalmi-művészet i kultúrával, n e m ­zet iségünk egyik szellemi é le tmegnyi lvánulásával va ló téves szembesar-kítása miatt következhete t t be . A Tegnapi és mai önismeret egyik tanulmányában

Gáll Ernő ezt a részmozzanatot kü lönösen élesen exponá l j a : „ . . . a tudomány napja inkban n e m csupán a nemzetek, h a n e m a nemzet iségek fej let tségének is f o k ­mérő jévé vált. Élet- és j övőképesnek csak az közösség számít, ame lynek műve lő ­désében a tudomány a korsze l lemnek megfe le lő rangot v ívo t t ki magának." Nos, ebben a megál lapí tásban kétségtelenül van valamifé le lebegő emelkedettség. N o r -mativizáló k ö z e g é b ő l kivetkőztetve, talán még a reali tásokon va ló túl lendülés nosz ­talgiáját is b e l e lehetne magyarázni . H o g y való jában n e m nosztalgia vezérli , azt a legközvet lenebbül tudományerkölcs i magatartásával bizonyí tot ta és bizonyít ja Gáll Ernő. Min t k ö n y v é b ő l kitűnik, a várnai szociológiai v i lágkongresszuson a különböző tá rsadalomtudományi i rányzatok nemzetközi párbeszédéről értekezett, hogy aztán egy másik a lka lommal ugyanit t a romániai magyar szociográf ia ha­gyományai t , kele t -európai párhuzamait és mai szerepét fejtegesse. A z 1971-ben tartott román—francia fa luszociológiai k o l l o k v i u m o n a nemzet i -nemzet iségi együtt­élés szociológiai vonatkozásai ról és a vegyes lakosságú fa lvak kutatásának elmélet i­gyakorlati fontosságáról terjesztett elő dolgozatot . Amer ika i vagy francia társa­da lomtudósok közöt t járván, Gál l Ernő igyekszik regisztrálni — minden elfogult­ságtól mentesen — a je lenkor i polgári szoc io lógia va lamennyi f igye lemremél tó új jelenségét, de közben n e m mulaszt ja el — és erről is a k ö n y v e tanúskodik —, hogy az e tn ikumközi v i szonyok tanulmányozásában elért nyugat i e redményeket külön is számba vegye .

Nemzetiségi műve lődésünk belső strukturális egyensúlyát i l letően Gál l Ernő­től koncepc ioná l i san is idegen az e lvon t emelkedettség. Mi s e m áll t ávo labb tőle, mint az önáltató attitűd, m e l y képze lgésekből kanyar í t látszathorizontot maga köré . Összefüggésekben g o n d o l k o d i k és összefüggésekben ér te lmez: a szükségletek és l e ­hetőségek reális dialektikája j egyében szorgalmaz szélesebb karolású sze l lemi-kul ­turális aktivitást. Századunkhoz mél tó tudományos munkálkodás t sürgetvén, első­sorban a t udomány expanz ió jának azokat a társadalmi rétegkonsti tuáló kihatásait tartja s z e m előtt, a m e l y e k n e k nemzet i ségünk viszonylatában is érvényesülniük kell , h o g y va lóban egyenrangú m ó d o n i l leszkedhessünk b e hazánk általános f e j ­lődéstendenciáiba. D e n e m hagyja f igye lmen k ívül azokat a körü lményszerű adott­ságokat sem, ame lyek a nemzetiségi tudományosságra — a honi tudományossággal va ló természetes együtthaladásban és a nagyvi lággal va ló szüntelen k o m m u n i k á ­c ióban — sajátságos feladatokat rónak. A tudomány úgy része kul túránknak —-írja — , h o g y „ b i z o n y o s ágazataival közvet len egzisztenciális szerepet tölt b e a nemzetiség életében, egészében pedig hatékony kapocsként szolgál mikrokul túránk és az egész ország tudományossága , va lamint a világ szellemi élete közöt t" .

Mindehhez m é g hozzátehet jük azt is, h o g y szel lemi é le t tevékenységünk har­móniaszükségletének kérdését Gál l Ernő n e m annyira az i m m á r funkcionáló ered­ményeink , mint inkább a munká t igénylő feladataink felől közel í t i meg, és h o g y ez u tóbbi vonatkozásban n e m kis mér tékben éppen önmagát , i l letve saját c éh ­társait illeti d o h o g ó szókkal . „ K ö z é l e t ü n k n a g y ideológia i vitái az u tóbbi évt ized­ben főként az i roda lom, a művésze t áttételében zajlottak [ . . . ] , a f i lozófusoknál az í rók n a g y o b b hatékonysággal képvise l ték az újító eszmevilágot , t öbb alkotó kez ­deményezés rő l és bá tor úttörésről adtak tanúbizonyságot" — jegyz i m e g 1971-ben a Kántor—Láng-fé le i rodalomtörténet i szintézis kapcsán. A tudomány közösségi ­szellemi je lentőségének általános gondola tá tó l ezen a dohogáson át jut el Gáll Ernő a Tegnapi és mai önismeret központ i vá l la lkozásához: a marxis ta nemzet i ­ségszociológia e lmélet i megalapozásának kísérletéhez.

Gál l Ernő úgy véli , hogy bá r a nemzet i -nemzet iségi közösségek tör ténelmi szerepének, egymás közöt t i kapcsolatainak, kohéz iós társadalmi je l lemzőinek, in ­tegráló vagy dezintegráló viszonylata inak a tanulmányozása n e m kizárólag s z o c i o ­lógiai feladat, a leg többet ezen a téren mégis a szocio lógia nyújthatja. A valóság adottságainak a m a g u k közve t len empir ikus konkrétságában va ló fel térképezése éppúgy é r d e m e lehet a szociológiának, mint az i ly m ó d o n leszűrt következte té­seknek, va lamint a történészek, demográfusok, jogászok stb. rokon természetű ered­ménye inek a szintetizálása. A je len gyors vál tozásban levő s az önmegőrzés -ön -meghaladás közösségi praxisával szemben ál landóan új köve te lményeke t támasztó reáliáinak a befogadása, egzisztenciális he lyzetünknek a megér tése és j ö v ő f o r m á l ó eszményeinknek az érvényesí tése egyaránt szociológia i tisztánlátást igényel . S ami ugyancsak fon tos : önismere tünk hi telesebbé tételén, i l le tve a ho lnap mai b i z o ­nyosságainak tényszerűbb felmutatásán tú lmenően a nemzet i ségszocio lógiának vagy tágabb ér te lemben az e tnoszociológiának, őszinte szándékú internacionalista hozzá­állással és marxis ta kritikai felelősségérzettel műve lve , k o m o l y ideológia i -or ien­tációs szerepe is lehet : elősegítheti egyfe lől az esetleges nemzet i -nemzet iségi e lő­ítéletek lebontását és az együttélés erkölcsi-poli t ikai konzekvenc iá inak a tudato­sítását, másfelől pedig az indokolat lan kisebbrendűségi k o m p l e x u s o k vagy a meddő

gravaminál is magatar tások felszámolását. Mive l az együttélésben az együtt é lők egymáshoz va ló v iszonya vol taképpen az együttélés tényéhez és feltételeihez va ló viszonyulást jelenti , ez pedig döntő mér tékben ideológiai viszonyulás, a nemzet i ­ségszociológia ér telmét és lehetőségeit latolgatva, ezt az u tóbbi vonatkozás t k ü l ö ­nösen nyomatékosan kell k iemelnünk.

Nyi lván n e m könnyű dolog egy olyan nemzet i ségszocio lógiának a mega lapo ­zása, amely az elméleti diszkurzivitás, az önmegtar tó közösségi praxis és a h o l ­napra néző ideológiai -morál is ösztökélés köve te lménye i t organikusan egyesíti m a ­gában. A k i induló támpontokat ehhez a történelmi material izmus általános eszme­rendszerében kel l keresnünk, d e — mint k ö n y v é n e k beveze tő jében Gál l Ernő k i ­fejti — egy pillanatra sem vonatkoztathatunk el az ál talánosnak a sajátosban va ló megtestesülésétől: pár tunknak az ország történelmi, demográfiai , társadalmi és ku l ­turális v iszonyaihoz igazodó következetes marxista—leninista nemzeti pol i t iká­jától. A párt dokumentumainak a tanulmányozása és kommunis ta eszményeinknek az élet mindennapi valóságával va ló szembesí tése nemcsak az apologet ikus dokt -rinérség elkerülését szavatolja, h a n e m a szűk prakt icizmus veszélyei től is m e g ó v .

A tör ténelmi mater ial izmus elmélet i alaptételeiből és pár tunknak a nemzet i ­nemzetiségi közösségek je lenkori dinamizmusára, valamint jövőbe l i szerepére v o ­na tkozó fel fogásából k i indulva Gál l Ernő igyekszik felleltározni a tá rsadalomtudo­m á n y o k eddigi fe j lődésének m i n d e n olyan hozadékát , ame ly az etnikai v iszonyok, az etnoszociológiai je lenségek és az e tnopszichológiai manifesztációk kutatása terén is hasznosí thatónak bizonyulhat . Lenyűgöző erudícióval végigcserkészi szinte az egész hazai és külföldi szociológiai és társadalompszichológiai szakirodalmat , hogy k iemel je be lő le mindazt , ami — átszűrve a marx izmus eszmeszövedékén — g o n ­dolati vagy módszertani fogódzóka t nyújthat a magunk létkérdéseinek m e g v á l a ­szolásához. A modern konf l ik tuselméle t vagy az imago lóg ia megállapításait ugyan­úgy mér legre teszi, mint a sztereotípia- vagy a mental i tás-vizsgálatok eredményei t . Wi l l i am G r a h a m Summernek az úgynevezet t saját-csoportra je l lemző , ,mi - tuda t" -tal kapcsola tos fejtegetései ugyanúgy bekerülnek Gál l Ernő eszmetárába, min t Georg S immelnek és Al f red Vierkandtnak a kol lekt ív képzetekről szóló tételei. K e z d v e a hegeli „népsze l l em"-me l s v é g e z v e az „a lapve tő személyiségstruktúra" vagy a „0 k é p z ő d m é n y " újabb keletű fogalmával , hosszasan lehetne sorolni a z o ­kat a kategóriákat , amelyeket Gál l Ernő vizsgálat alá vesz, hogy meggyőződ jön elméleti , rendszerező vagy operat ív értékükről.

A „szoc io lóg ia i vi lágkitekintés" szükségességét n e m lehet e léggé hangsúlyozni . Joggal írja Gál l Ernő: „ h a igényünk, h o g y lépést tartsunk a huszadik század m á ­sodik felének, az in formációrobbanás korának iramával , n e m engedhet jük m e g magunknak továbbra is azt a fényűzést, hogy al ig veszünk tudomást a k o r j e l ­legzetes tudományos- ideo lóg ia i törekvéseiről ." A kü lönböző fi lozófiai i rányzatokkal , társadalomérte lmezésekkel és politikai-kulturális meggyőződésekke l folytatott d ia­lógus, ame lynek miná lunk Gál l Ernő vo l t az egyik első és legkövetkezetesebb s z ó ­szólója, a m a r x i z m u s dialektikus tör ténelmiségének megkerülhetet len sine qua nonja. Ez a dia lógus a nemzet i -nemzet iségi kérdés marxis ta szel lemben koncipiá l t szocio lógiá jának a k idolgozásához is t e rmékeny ösztönzéseket adhat, s b i zonyos v o ­natkozásokban — főképpen a kutatási e l járások vonatkozásában — értékes m e g o l ­dásokat inspirálhat.

M i n d e b b e n tökéletesen egyetér tünk Gál l Ernővel , de ott, ahol t anulmányai ­ban a „vi lágki tekintés" egyfaj ta embarras de richesse formáját ölti, m á r n e m tud­j u k követni ót. Néha úgy tűnik, mintha Gáll Ernő a szakirodalmi h ivatkozások halmozásával pusztán az an t iökonomikus problémakifej tésér t akarná önmagá t és olvasói t kárpótolni . A z írás te r jedelmével va ló megfelelő gazdálkodás hiánya, i l ­le tve a problémakife j tés cél ra i rányuló ökonómiá já ró l va ló tudatos lemondás , ami Gál l Ernő k ö n y v é b e n t ö b b helyütt is megfigyelhető, a Tegnapi és mai önismeret aktuális értékét n e m csökkent i ugyan, de o lykor mégis zavarólag hat. Egy-két eset­ben Gál l Ernő ott zárja le fejtegetéseit, ahol kezdenie kel lene, s i lyenkor aztán merőben mást nyúj t a szövegeiben, mint ami t a c ímeiben ígér.

Ennek el lenére Gál l Ernő etnoszociológiai tanulmányai t az u tóbbi évt izedek hazai magya r szellemi életének je lentős kezdeményezése i k ö z é ke l l sorolnunk. A h ­hoz, h o g y ebből a jelentős kezdeményezésbő l hasonlóan je lentős te l jesí tmény j ö h e s ­sen létre, és hogy nemzetiségi önismeretünkben, valamint közösségi p rax is - szem­léletünkben a szociológia i lag mega lapozot t teoret ikus- ideologikus tudatosság új m ó ­don érvényesülhessen, m é g rendkívül sokat ke l l tennünk. Gál l Ernő k ö n y v e nagyon értékes k ö n y v , d e n e m több , min t p ro legomena .

A K O R U N K E X L I B R I S - K I Á L L Í T Á S Á N A K A N Y A G Á B Ó L FESZT L Á S Z L Ó G R A F I K A I

D E Á K FERENC R É Z K A R C A

ANTAL ÁRPÁD

Korunk-műhely az egyetemen

A Babeş—Bolyai Tudományegye temen , magya r sza­kos hal lgatók köz reműködéséve l készül, s miként a d o b o ­zokban rendezetten so rakozó cédulák sokaságából és egyéb j e lekbő l láthatni, lassan befejezéséhez köze led ik a régi Korunk repertór iuma. A munkaközösséget Anta l Á r p á d e lőadótanár vezeti, azazhogy inkább vezette, mert a mun­k a je lenlegi szakaszában, diákjait vizsgázni kü ldve , jórészt egymaga végzi a cédulaanyag klasszifikálását. Szerkesztő­ségünk kérésére az a lábbiakban tájékoztat a reper tór ium munkálatai felől .

— Milyen meggondolások vezették, mikor ezt a diákközösséggel végzett mun­kát kezdeményezte?

— Oktató-nevelői cé lok és a feladat társadalmi fontosságából köve tkező szak­mai meggondolások . Mint e lőadó és kutató a X I X . század, köze lebbrő l a re formkor magya r i roda lmáva l f o g l a l k o z o m ; emel le t t azonban esztendőkön át egy másik igen fontos tárgyat is e lőadtam. Ennek a ko l l ég iumnak és a hozzá tar tozó gyakor la tnak (régen proszeminár iumnak nevezték) az vol t a köze lebbi feladata, h o g y hallgatóin­kat bevezesse azokba a munkaszakaszokba (szövegkrit ika, levéltári munka, b ib l iog­ráfia, t udományos dokumentác ió) , ame lyek előkészítik, f i lo lógiai lag-dokumentár isan mega lapozzák a tu la jdonképpeni i rodalomtörténet i vizsgálódást. A z e lőadások anya­g a annak idején meg is jelent k ö z ö s munkakén t Balogh Dezső ko l l égámmal , aki a nyelvészet i fejezeteket állította össze (Bevezetés a magyar filológiába. Bukarest , 1962). A szóban fo rgó ismeretek és jár tasságok megszerzésére hal lgatóinknak továbbra is szükségük van, s erre egyebek mellet t j ó lehetőséget kínál a köze lmúl tban programsze­rűen bevezetet t szakmai gyakorlat . Persze, csak akko r válhat ik igazán gyümölc sözővé e z az új tanulmányi forma, ha diákjainkkal társadalmilag hasznos munká t végez ­tetünk, ha o lyan feladatot b ízunk rájuk, a m e l y n e k a fontosságáról m a g u k is meg v a n n a k g y ő z ő d v e .

Ez lett vo lna a vál lalkozás pedagógiai oldala. A szakmai vonatkozásokról szólva , röviden utalni szeretnék arra a más a lka lommal (Korunk, 1971. 12. 1790— 1793.) b ő v e b b e n kifejtett igazságra, miszerint az imént érintett f i lológiai a l apmun­kála tok terén hosszú időn át lemaradásban voltunk, s ha a köze lebbi években né ­mi leg javul t is a helyzet, m e g g y ő z ő d é s e m szerint tartozásaink továbbra is számot­tevőek. K ö n y v k i a d ó i gyakor la tunk például még mindig n e m ismeri a kritikai k i ­adás „műfa já t" , pedig akadnak i lyen feldolgozásra érdemes é le tművek, s n a g y k o -rúsodásunk je leként végre ide je vo lna itt is megtörni a jeget. V a g y ott van a bibliográfiai tevékenység, sok érdemes munkásával , k isebb köz leményekben és ter­j ede lmesebb „ függe lékekben" nyi lvánosság elé került e redményeivel , i l le tve az elő­készületben levő első, n a g y o b b igényű önál ló kötettel, a Ré thy—Váczy- fé le m a ­gyar—román fordítási bibl iográf iával . Kivé te l nélkül mind j ó d o l g o k ezek, d e vajon n e m kel lene-e e lgondolkozni azon, h o g y mindeddig n e m vol t módunkban láthatni a két háború közötti hazai magyar könyv te rmés bibliográfiáját , sem az 1944 után megje lent k i adványok összesítő könyvészetét . N e m készült el továbbá a felszabadulás utáni per iodikák általános repertóriuma, s n e m kaptuk kézhez a félszázados történetén túljutott hazai magya r i r oda lom vezető folyóira ta inak ana­litikus repertóriumait sem.

A m i k o r a Korunk- reper tór iumot munkába vettük, diákjaink szakmai képzé ­séve l egy időben törleszteni szándékoztunk az itt felemlegetet t tar tozásokból. N e m e lőzmények nélkül fogtunk munkához , hiszen a törlesztés már e lőbb megkezdő­döt t : tanszékünkön az utóbbi másfél évt izedben számos bibliográfiai je l legű d ip lo­madolgoza t készült el, köz tük a Pásztortűz reper tór iuma és j ó néhány hosszabb-r ö v i d e b b életű lap i rodalmi anyagának könyvészete . Ez a mostani vál lalkozás azonban n a g y o b b igényű a korábbiaknál , e lőre számol tunk a feladat nehézségei ­v e l , s aszerint szerveztük meg a munkát .

— Milyen különös nehézségekre gondol, s ezek leküzdésére milyen módszer­beli elgondolást követtek?

— Egy jórava ló , rendeltetését becsülettel betöltő reper tór iumnak pi l lanatok alatt el kell tudnia igazítani az érdeklődőt minden kérdésben, ami rő l va lami ér-dembel i t olvashatni a fe ldolgozot t lapban, ugyanígy kel l tennie minden szerző és n e m szerző személy dolgában, akitől vagy akiről va lami megje lent a lapban. S mindezt a legkörül tekintőbb ökonómiáva l kel l megoldania , vagyis me l lőzve min ­den fölösleges közlést anélkül, hogy egyet len adatról is l emondana , aminek az e lőbbi vonatkozásban informat ív funkció ja lehet. Viszonylag k ö n n y e b b e n e lvégez ­hető feladat ez egy szűkebb pászmán ha ladó szaklap vagy k imondot tan i roda lmi folyóirat esetében. N e m ez a helyzet a Korunkka l . G o n d o l j u n k csak az azonos í ­tandó munkatársak és a lkalmi szerzők ál landóan vál tozó táborára, földrajzi szét­szórtságára s arra a körü lményre , hogy kényszerűségből vagy más m e g g o n d o l á s ­b ó l sokan és sokszor n e m is polgári nevükkel , h a n e m álnevek, be tű jegyek vagy a névtelenség m ö g é húzódva jelenhet tek meg a lapban. S ami ennél is nehezebb feladat elé állítja a bibliográfust , a z a lap tematikai gazdagsága és sokrétűsége, a valóság és a szel lemi lét va lamennyi területét átfogó, encik lopédikus je l lege. Jog ­gal írhatta róla Gaá l Gábor , hogy a szóban forgó évt izedekben „ n e m vol t k o r ­fontosságú eszme, könyv , ember , esemény, összefüggés, művelődés i tény, társadalmi tünet, k lassz ikum és divat, g iccs és remek, e r edmény és visszaesés, láng és pernye, amive l n e nézett vo lna szembe!" Ez a mindenne l szembenéző, minden kor je len­séget megva l l a tó és korp rob lémát megvá laszo ló igény avatja a K o r u n k o t nemcsak az i rodalmár , de más tudományágakban d o l g o z ó k számára is alapvető forrássá, ami a ké t háború közöt t i korszakot illeti. Ez indoko l j a választásunkat, s diktál ja végső fokon a fe ldolgozás módszeré t is.

M e g ke l l m o n d a n o m , tanszékünkön már ké t ízben történt kísérlet a Korunk könyvészet i feldolgozására. A z első egyéni és személyes okokbó l elakadt vá l la l ­kozás volt . Másodszor m á r egy munkaközösség látott hozzá, mégped ig azzal a módszer tani e lgondolással , hogy a Korunk-enc ik lopéd iában va ló tá jékozódáshoz n e m elegendő a szokásos bibliográfiai fe ldolgozás , a hagyományos reper tór ium-keret. Emellet t szükség van a köze l 15 000 lapnyi szöveganyagot fe ldolgozó, a te l­jesség igényéve l készült kü lön névmutatóra , ami pontosan utalna a -tól, -től v agy -ról, -ről vonatkozásban szóba kerülő va lamennyi név va lamennyi előfordulási helyére. Persze, hamarosan ki kel let t derülnie, hogy az e lgondolás k iv ihete t len: a je lentéktelen vagy egyszerűen csak felsorolásban, sokszor esetlegesen fe lbukkanó n e v e k és a rájuk utaló l apszámok hatalmas áradata miatt, ami szétfeszítette vo lna egy könyvészet i munka kereteit .

Saját módszerbe l i e lképzelésünk a bibl iográfiai munka l e g j o b b tapasztalatai és az e lőbb i kísérlet negatív tanulságai nyomán alakult ki. Eszerint megmarad tunk a reper tór ium-formánál , arra tö rekedve a köz l emények szakrendszerbe sorolásá­nál, hogy az men tő l é rzékenyebben és pon tosabban tükröztesse a lap enc ik lopé ­dikus teljességű és gazdagságú témavilágát. A tartalmi in formációra va ló törekvést , a közlési effektus növelésé t tartottuk szem előtt a könyvészet i c ikke lyek elkészí­tése rendjén is. A h o l a tematikai besorolás és a k ö z l e m é n y c í m együttesen sem nyúj tanának megfe le lő eligazítást, annotációt a lkalmaztunk, néme lyko r a szo ­kásosnál va lamive l gazdagabbat , röv iden és lehetőleg adatszerűen utalva névre , műre , jelenségre, akiről v a g y amiről érdemben szól a köz lemény. A z így k iemel t és a lényegre szorí tkozó bibl iográf iai köz lések anyagát do lgozzuk aztán fel a kü­lönféle mutatókban, minden esetben utalva a szóban forgó c ikke lyek tételszámára.

— Szó esett előbb a szerzők azonosításának, az álnevek és betűjegyek meg­fejtésének nehézségéről. Milyen eljárást követ e tekintetben a repertórium?

— A reper tór ium törzsanyagában egységesen és következetesen úgy közlünk minden szerzői jelzést, ahogyan az a laptestben, i l letve a tar ta lomjegyzékben sze­repel . Azér t választottuk ezt a megoldást , mer t tapasztalataink szerint a fe lo ldá­sok körül nagy a bizonytalanság, s m a m á r aligha oldható fel teljes b izonyossággal va lamennyi á lnév és szignó. A m i persze korán tsem jelenti azt, h o g y l emondunk a megfej tések va lami lyen fo rmában va ló közléséről , s em azt, hogy mi magunk n e m teszünk meg minden lehetőt a fe lo ldások gyarapítása érdekében. Mint i sme­retes, az előző években Tóth Sándor készített egy viszonylag gazdag feloldási j e g y ­zéket, amit kezdettől fogva rendelkezésünkre is bocsátott . Ezen az a lapon elin­d u l v a mi h á r o m ú ton -módon próbál tuk és p róbá l juk bőví teni a listát: 1. a lap köz leménye inek tárgyi-tematikai összefüggései és egyéb információ i n y o m á n ; 2. a kezünknél lévő Korunk-b ib l iográ f ia s a Gaál Gábor- leve lezés i lyen szempontú átvizsgálása és 3. az elérhető Korunk-munkatársak, i l letve a Gaál Gáborra l szoro­sabb kapcsola tban vol t emberek megkérdezése alapján.

H o g y az u tóbbi lehetőséget minél gazdagabban kiaknázhassuk, j egyzékbe fog ­lal tuk az azonosítatlan szerzői neveke t (o lykor n e m lehet tudni, va jon kevésbé

ismert szerző polgári nevéről vagy pedig á lnévrő l van szó), az á lneveke t és a szig­nókat, minden i lyen t isztázandó n é v vagy névbetű után fe lsorolva a ve le jelzett publikációkat . A listát átadtuk, és sorra átadjuk az egykor i munkatársaknak azzal a kére lemmel , h o g y ennek át tanulmányozása alapján (tehát a c í m e k és közlési időpontok ismeretében) t egyék meg az á lnevek feloldására és az előt tünk ismeret ­len n e v e k azonosítására vona tkozó észrevételeiket. A beérkezett és beérkező anya­got aztán el lenőrizzük, e lvégezzük a kü lönböző fe lo ldások szembesítését egymással és saját információinkkal , s a fe ldolgozás e redményei t beil lesztjük a névmutatóba, m é g p e d i g hármas tagolásban: e lkülöní tve egymástó l a feloldott , a bizonytalan feloldású s a feloldat lan á lnevek és sz ignók csoportját . Ennek az e l ­járásnak m e g v a n az az e lőnye , hogy a későbbi fe lo ldások és helyesbí tések nem fogják érinteni magát a törzsanyagot , csak a névmutatót , ahová könnyűszerrel bevezethetők az ú jabb megfej tések és helyesbí tések; az efféle javítást bárki e l ­végezheti saját pé ldányában.

— Hogyan birkóztak meg diákmunkatársai a feladatokkal?

— A feladatok többségét egészen jó l o ldot ták meg. A m i például a köz l emé­nyek cédulázását, a bibl iográfiai adatfelvételt illeti, ha l lga tó im j ó , megbízható m u n ­kát végeztek. Ebben, a részükről tapasztalt őszinte és k o m o l y igyekezet mellett , nagy szerepe vo l t a munka megszervezésének, vagyis annak, hogy igyekeztünk maximál isan gyümölcsözte tn i a közös munkában rej lő e lőnyöket . Már a k ö n y ­vészeti cédu lák készítésekor kettesével dolgoztak, kö lcsönösen e l lenőr izve egymás munkáját , amihez aztán utólag jöt t egy ha rmadik és egy negyed ik el lenőrzés is. Egyszóval az adatok pontosságáért négy e m b e r kezeskedik, s a m a g a m — eszerint már ö töd ik — el lenőrzése alapján nyugodtan ál l í thatom, va lóban sikerült min i ­málisra csökkentenünk a hibalehetőséget . Egy k isebb munkacsopor t le lki ismere­tesen és megbízhatóan végezte el a szerzők azonosí tásának munkáját , pon tosab­ban ennek azt a részét, ami a l ex ikonok , kéz ikönyvek és e g y é b lexikál is je l legű publ ikác iók konzultálása alapján elvégezhető. Mindezeken túl, éppen mer t népe­sebb munkaközösség állt rendelkezésünkre, o lyan feladatot is t e rvünkbe iktathat­tunk, amire egymagában do lgozó bibl iográfus aligha vál la lkozhatna: a függelékbe szánt Korunk-, i l le tve Gaál Gábor -könyvésze t elkészítését. Ehhez 50 esztendő v a ­lamennyi szóba jöhető periodikáját és más publ ikác ió inak özöné t kellet t — és k isebb részben kell még — át lapozniuk diákjaimnak, ami testvérek közöt t is t öbb száz kötetre rúg.

Nehézségek inkább az annotációk elkészítése körül mutatkoztak, s ezen n e m is lehet csodálkozni , hisz egyik-más ik köz lemény annotálása m é g a tapasztaltabb ember t is p róbára teszi. Mégis azt kel l m o n d a n o m , h o g y többen jó l o ldot ták meg a feladatot, m á s o k kissé bőbeszédű , á m azért használható szöveget készítettek, végre vo l tak o l y a n o k is, akik tanári útbaigazítással s e m igen tudtak megbi rkózni a feladattal. Ezt e lő re sejtettem, köve tkezménye i t m e g vá l l a lnom kellett és kell, mert v é g r e is rám maradt az annotác iók egységesí tésének, a könyvészet i c ikkelyek végleges megszövegezésének munkája , s ennek rendjén elég sűrűn kell magát a folyóiratot fe l l apoznom, hogy minden bizonytalanságot eloszlassak.

— Jelen pillanatban milyen szakaszban van a munka, s hozzávetőlegesen mi­korra fejeződik be?

— Mint e l ő b b is utaltam rá, az egész ko l l ekc ió cédulázása, a könyvészet i c ik ­ke lyek egységesí tése és az adatok ismételt e l lenőrzése megtörtént . Fo lyamatban van az anyag klasszifikálása, vagyis a reper tór ium fő részének megszerkesztése, ami számításaim szerint áprilisig befe jeződik . Ennek alapján aztán a tanév lezárulá­sáig — most már újra diákmunkatársak bevonásáva l — elkészí t jük a kü lönböző mutatókat. Nagy jábó l együtt van az 50 éves Korunk-könyvésze t is, ami kevés m é g hiányzik be lő le azt fo lyamatosan cédulázzák, n e m m o n d v a le természetesen az é v ­forduló a lka lmával megje lenő, gazdagnak ígérkező publ ikác iós anyag fe ldolgozásá­ról sem. A reper tór ium kéziratát ez é v júl iusában számít juk véglegesíteni . Jól tu­dom, st í lusosabb lett vo lna már most , az évfordu ló napjaiban kész munkát tenni le az asztalra, de ha ez n e m történhetett meg, a félesztendei késésért talán va la­melyes kárpótlást nyújt a te l jesebb könyvészet , aminek révén munkánk a t ováb ­bi kutatások hasznosabb eszközévé válhat.

— Mikor és hol jelenik meg a repertórium?

— A publikálásról , azon túl, h o g y két megkérdezet t k iadónk n e m mutatott haj landóságot iránta, semmi biztosat n e m m o n d h a t o k Legfe l j ebb kicsit e lgondo l -

k o d o m a negatív válaszon, s a l ighanem szükség is van k o m o l y a b b medi tációra , mer t szerintem nemcsak a Korunk-reper tór iumról , hanem egy ál ta lánosabb érdekű kérdésről is szó van : arról nevezetesen, hogy a könyvészet i te rmésből va jon mi tartozik könyvkiadásunkra , hogy az i lyen je l legű m u n k á k közül va jon mi t kellett vo lna vagy ke l lene a kiadói te rvekbe illeszteni. Mer t kétségtelen, h o g y az a lemara­dás, amiről a beveze tőben szó esett, részben ezzel a tisztázatlansággal is m a g y a ­rázható. A kérdés lényege ez : bibl iográfusaink is szeretnék megjelentetni fá rado­zásaik eredményét , s ha n e m kapnak kiadói megrendelés t n a g y o b b igényű m u n ­kákra, szükségképpen szerényebb igényű témák, évforduló i a lka lmakhoz kötődő, f o ­lyóira tokban elhelyezhető (s ott el is temetődő) , j o b b i k esetben k ö n y v e k függelé­kében megjelenő fe ldolgozásokra vál la lkoznak.

Félreértés ne essék. Korán t sem akarnék én minden könyvészet i munká t k i ­adóinkra tukmálni , mer t hiszen akadnak közöt tük kevésbé indoko l t vagy egészen szűkkörű témaválasztások, k i sebb igényű, csekély érdeklődésre számot tartható fe ldolgozások. Csupán egy józan és reális kiadói elképzelés mellet t szál lok sík­ra. Mert, h o g y mindjár t példát is mondjak, épp ezt a józan realitást né lkülözte az egykori i roda lmi k iadó — ha n e m tévedek: 1968-ban tett — bejelentése, m i ­szerint egyet len kötetben fogja publikálni az 50 éves romániai magyar i r oda lom összegező, minden vonatkozást felölelő könyvészetét . N e m lett, n e m is lehetett sem­mi egy efféle irreális tervből . Számomra egészen nyi lvánvaló , hogy n e m egyet len könyvrő l , h a n e m egy szerényebb méretű, j ó l megtervezet t és minden vona tkozás­ban vég iggondol t könyvészet i sorozatról kel lene beszélnünk, ame ly fe löle lné a leg­fontosabb kéz ikönyvszerű önál ló bibl iográfiai munkákat . Igazság szerint egy i lyen sorozat első kötete, a budapesti D o m o k o s Sámuel ná lunk publ ikál t román—ma­gyar fordítási bibl iográfiája már egy évt izede po lcunkon fekszik, s a h í rek sze­rint rövidesen mel lé je tehetjük annak e l ő b b említett magyar—román megfe le lő­jét, Réthy A n d o r és V á c z y Leona munkáját . De e lőbb -u tóbb oda kel lene kerülnie — hogy újra magamat i sméte l jem — egy 1944 előtti és egy felszabadulás utáni könyvbibl iográf iának, e g y általános reper tór iumnak és néhány vezető folyóirat analitikus reper tór iumának, a két háború közötti időszakból a K o r u n k é n a k és a Hel ikonénak.

A l i g t ö b b ez féltucatnyi k iadványnál , tehát va lóban szerény méretű s o r o ­zat, kivétel nélkül o lyan alapvető könyvészet i munkákkal , ame lyek itthon és kül­földön is szélesebb körű érdeklődésre számíthatnak, s ha n e m is a s ikerkönyveké­hez mérhető, de viszonylag tisztes példányszámot b í rnának el. V é l e m é n y e m és e lkép­ze lésem szerint ezek feltétlenül a kiadói te rvbe k ívánkoznak, i l letve a már meg­jelent és beígér t első ké t kötet révén e lvben már benne is volnának, s most már azt kel lene elérni, hogy lehetőleg ne évt izedenként kövessék egymás t a kötetek, ha­n e m va lamicskéve l sűrűbben. A kérdés k iadókra tartozó részének megoldásáva l egy időben természetesen m e g kel lene tervezni a k isebb igényű könyvészet i mun­kák, közöt tük a kevésbé jelentős folyóiratok, i rodalmi és kulturális anyagot közlő lapok reper tór iumainak elkészítését és sokszorosítását (xe roxon) . Ebben a fo rmá­ban vagy továbbra is fo lyóira tokban jöhe tnének a különféle kurrens, i l le tve al­kalmi tematikus összeállí tások. H o g y ez n e m maximal is ta igény s cseppet sem irreális e lképzelés , annak bizonyítására hadd emlí t sem m e g a román nye lvű köny­vészeti pub l ikác iók példáját , ahol vi lágosan elkülönül egymástól a kiadói g o n d o ­zásban megje lenő n a g y o b b igényű munkák gazdag sora* egyfelől , másfelől meg a helyi eszközökkel , t öbbny i re x e r o x o n sokszorosított repertór iumok, könyvb ib l iog rá ­fiák és egyéb tematikus összeáll í tások csoportja.

E meglehetősen hosszúra nyúlt medi tác ió után visszatérve a reper tór ium m ű ­helyébe , marad számunkra a munka befe jezésének feladata — s az a remény, hogy va lamely ik k iadónk e lőbb -u tóbb meglát ja benne a fantáziát. A z t talán fölösleges megeml í tenem, hogy a reper tór ium többször érintett hasznosságán és célszerűsé­gén túl a kiadás erkölcsi nyeresége sem lenne csekély, mer t a vál la lkozás nevelői je lentősége ezzel vá lnék igazán hatékonnyá, további és talán m é g igényesebb és nagyobbszerű kezdeményezések ösztönzőjévé.

— Mint irodalomtörténész kutató gondolt-e a munka irányítása rendjén meg­ismert anyag közvetlen hasznosítására, valamilyen formában való feldolgozására?

— Készül egy fi lológiai kéz ikönyvem, amelynek első kidolgozásában, érdek­lődésemnek és köze lebb i i smerete imnek megfe le lően, j obbá ra múl t századi anya-

* A z általános repertóriumokat, személyi bibliográfiákat és egyéb könyvészeti munkákat mellőzve, az utóbbi években csak analitikus repertóriumból féltucatnyi jelent meg nyomtatásban: Foaie pentru minte, inimă şi literatură (1969), Tomis (1970), Ramuri (1972), Luceafărul (1972), Gînd românesc (1973), Te­legraful român (1973), Convorbiri literare (1975).

gon mutattam be a vizsgált jelenségeket , aránylag szerény helyet juttatva benne az ú jabb dolgoknak . I lyen szempontbó l egyenesen szükséges vo l t számomra ez a tartós átruccanás a szomszédos területre, hogy a szerzőség, szöveggondozás , publ i ­kálás, szerkesztés körül i p rob lémáka t ebben a huszadik századi anyagban v e g y e m szemügyre, s az így gyűjtött pé ldák és e lemzet t j e lenségek szerves beépí tésével felújítsam, az o lvasó számára hasznosabbá, ma ibbá tehessem a szóban fo rgó k ö n y ­vet. Foglalkoztat aztán néhány feldolgozásra vá ró érdekes téma is, ame lyek k ö ­zül most csak egyet, az érdeklődési területemhez l eg inkább kapcso lódó t emlí te­ném m e g : Gaál G á b o r és a klasszikus magyar i rodalmi örökség. A témának eddig csak egy-ké t vonatkozását nézték meg köze lebbrő l , holott Gaál egész pályáján vég igvonuló , ízlését, szemléletét , egész szel lemiségét fo rmá ló kötődésrő l van szó, aminek tisztázása a laposabb, a teljes szóba jöhető anyagra — közte publikálat lan szövegekre is! — kiterjedő vizsgálódást igényel. A reper tór ium befejezése után ez lesz első, soron következő feladatom.

OCTAVIAN ŞIREAGU

MEGVÁLTÓ PILLANATOK VAJÚDÁSA

Szinte ha l lom, mert hallani akarom — mint vajúdik kényszer tespedéséből , egy to rkoskodó tévedés miatt, az ominózus 1911 forró nyara óta összeomlot t egzisztenciák végtelen tömkelegén, az a pattanásig feszült lelkiismereti pillanat, ame ly végre tudatára ébreszti a még hajdan tobzódásba és erkölcstelen fer tőbe merül t Vi lágot annak, hogy addig, amíg a l eg több e m b e r előszeretettel, vagy fölháborí tó közönnye l , groteszk bohóct réfáknak tekinti a körülöt te lejátszódó iszonyatokat , és n e m teszi magát felelőssé a Fö ld összes tájain szüntelen fe lvi l lanó borzalmakér t és gaztettekért — a Béke fehér szava n e m jelenthet senki előtt többet egy nemes és megbecsülhete t len gyógyír já tó l megfosztot t szónál.

Szinte ha l lom, mert hallani akarom — a még mindig n e m szűnő a tomrobbantások közepet te is, mint vajúdik az ú j csendvi lág üzenete, az a megnevezhete t len pillanat, — cui nulla vi resisti potest — amely nemcsak hogy mindenkive l elfelejteti, de i rgalmatlanul kárhozatra ítéli Plautusnak, m i n d az ember i a jkakról eddig o ly könnyen szárnyra kelő H o m o homini lupus kegyet len kenetteljes szentenciáját, m i n d a vi lág annyi á l lamában önkényesen intézményesített zsarnokságot és szel lemi nihil izmust. . . . És mégis : n e m döbbenetes , és n e m fájdalmasan meggondolkoz ta tó az a tény, hogy az Emberiség, tömérdek gonoszságok árán is, kivívhat ja magának az annyira áhított megvál tás t? . . .

A k ö l t ő s z ü l e t é s é n e k 75. é v f o r d u l ó j a a l k a l m á b ó l k ö z ö l j ü k a K o r u n k s z á m á r a m a g y a r u l írt v e r s é t .

HORNYÁK JÓZSEF

Az ezüst ivópohár

KORUNK PRÓZÁJA

Decemberben négy arasz hó hullott, és a meteoro lógia hideg m a x i m u m o k a t jósol t . Szamelka azt mondta , takarékoskodásból náluk langyosak a fűtőtestek. A k i n e k ülő foglalkozása van , mind náthás. Maga is hurutos, mondta , fo ly ton az i l lemhelyet járja. Rajzoló i , különösen a nők, mindenfé le ócska vi l lanyfűtővel rakják körü l magukat .

Szamelka tényleg megfázott , időnként a zsebkendőjébe trombitált .

Babánál találkoztunk, min t máskor , Baba szende indián lányt alakított, és m iko r mokassz inban bejöt t , s közénk telepedett , h o g y szendvicskészl tésig m é g elszív egy cigarettát, bőrzeké je még nyújtott a derekán.

Szamelka forgolódot t utána. Öngyúj tó jával , hogy a baci lusoktól megóv ja , messziről nyújtot t Babának tüzet. Baba hátrahanyatlott , s élvezettel eregetett karikákat.

Mos t ő szeretne n e k e m mesélni valamit , mond ta Szamelka. Mer t már rég készül, hogy beszámol róla; egy kol légájukat búcsúztatták. Ő m á r beszél t róla, h o g y a k ö n y v e l ő j ü k mi lyen csúfosan megfutamodot t , hiánya volt , s az erdőszélen felkötötte magát. A z üresedés következtében a könyve lőségen mindenk i egy he ly-lyel e lőrerukkol t akkor. Egy kicsi poszt marad t betöltet len, Fü löp Hermant ő besegítette e b b e az egészen kicsi állásba.

De mos t visszaugrunk időben , mondta . Ő falun született, a fa lujukban Fü löp H u g ó vo l t a fűszeres, és Johannának

hívták a l egnagyobb gyermekét . Johanna ütődöt t vol t , de csupa jóindulat , a ház körül , kezdve a kecskefejéstől , mindent ő végzett . Ez a szurtos slafrogú, kócos Johanna kívántatta m e g ve le a várost. Ü g y tudta felfordított s zemgo lyóva l reklá­mozn i : K ó b i k a és M ó n i (a testvérei) gimnazisták: fünfte reálban! At tó l fogva őelőtte fo ly ton ez lebeget t : fünfte reál. A Fülöp-ház magas kerítés mögöt t , a falu közepén állott s mesehangulatban. A ház külügyminisz tere Johanna vol t , ő érintkezett a külvi lággal . A faluban bármi lyen ünnepkor a hús levesbe bordán orsóval csináltak csigatésztát. Fü löpék kü lön ünnepeket tartottak, és náluk mind­nek m e g v o l t a sajátos készülete. Johanna mondta , elkészült a leveles szín, kisült a b ib i rcsók (mazsolás) kalács. Minden eseményrő l Johannától hallottak. Ők i lyenkor felmásztak a pajta híjára, és á tkukucskál tak Fülöpékhez . D e csak messziről látták, és mind ig csodában hittek — az e m b e r a titkos do lgokhoz , amike t n e m ért, mind ig el lenségesen v i szonyul . Ez az elszigeteltség, titokzatosság, m e l y b e lehetet lennek látszott belekóstolni , arra ingerel te őket, hogy k ö v e t hají tsanak át a kerítésen. Megdobá l t ák a kecskét. Mer t mi érleli a gonoszságot? N e m feltétlenül a rosszaság. O l y a n o k voltak, min t az a kö lyök , aki cserebogárból m a l m o t csinál. Eszébe se jut, h o g y a gombos tűve l a cserebogárnak fá jdalmat okoz . És sokszor valósággal hőstettnek számít, hogy kegyet len. Ember te len? N e m jut eszébe. A k á r a paraszt — kígyót lát, agyonver i . Ő rengeteg sárga darazsat leütött a gesztenye­fájukról. K i tud többe t l eve rn i? Kinyí l tak a gesztenyevirágok, a darazsak oda ­repültek nedűt habzsolni , s ők ve t é lkedve csapdosták őket agyon . Fü löpék körül kerítés magasodot t , talán akadt fé l tenivaló is, d e ő k csak t i tokzatosságot láttak. Ezért a t i tokzatosságért vo l t a kecske megdobá lása ( l egnagyobb ö r ö m ü k vol t , ha

R é s z l e t a s z e r z ő k é s z ü l ő r e g é n y é b ő l .

a kecske felrúgta a sajtárt). Ezért a t i tokzatosságért vo l t a lehúzott zsalugáteren a bo t vég ighúzása N e m emlékszik rá, mond ta Szamelka, h o g y az öreg Fü löp Hugó valaha is reagált vo lna az ő komiszkodásaikra . Bö lc s vo l t ? Tapasztal t? V a g y olvasot t? A k i tudja, hogy minden vi lágra j ö v ő lény el van látva idegrend­szerrel (annak a gazel lának fáj az agyonütés , és annak a gazel lának fáj , hogy az oroszlán beleharap) , a vi lág egy része kegyet lenségre van ráépítve, és a t e rmé­szettől eltérő éppen az emberség . Szükséges a kegyet lenség: a degenerálódástól menti m e g a fajokat, a gó lya azokat a fiókákat, m e l y e k természetel lenesen f e j ­lődnek, kitolja a fészekből . A k k o r az, ami felett mi fo ly ton prüszkölünk, n e m el í té lendő? Szabad üldözni azokat, akik a j ó t egyál ta lán á lmod ják? M e l y i k a helyes cse lekedet?

Szamelka azt mondta , a kérdések i lyen fel tevésére természetesen csak ké­sőbb , a g imnáz iumban került sor, amikor észre kellet t vegye , hogy azok, akik n e m ér tenek az ő anyanyelvén , őt látják furcsának s ugyanolyan ti tokzatosnak, min t ők egykor Fülöp Hugóékat .

K ü l ö n ö s g imnáz ium vo l t az övék, mond ta ; hóhér g imnázium. Gyi lkos g im­názium. Hát ahol száz beira tkozot tból tizenkettő ju t el az érettségiig. Ak ikke l ö t beíratták, abbó l a nyo lcvank i l encbő l ennyi végzett . Tizenhat , de négy ismétlő vol t . S ő minor i tár létére ismétlés nélkül . Hát mos t már lá tom, hogy ő mér t o lyan ami lyen? Mi lyen rakott poggyásszal lépett ki azon az i skolakapun? Pedig fi l igrán vol t . V a k á c i ó után, m iko r egyszer e lég messze állt m e g a kat icabogár­pettyes autóbusz, és ő, hogy le ne maradjon, futott a csomagjáva l utána, annyira kifulladt, e g y parasztasszonynak megeset t rajta a szíve. T e drága, miér t tö röd úgy magad, mondta . Sze pünkösdre úgyis meghalsz . A z ó t a eltelt m á r hány pün ­kösd . Megér t gazdasági válságot , összeomlást , vi lágégést . Áté l t e a háborút, sebe­sült bátyjai szenvedéseit . Megér te a tetűt (a lapostetűt is), és m é g s e m lett Kafka. Ő ha százszor élne is, akkor is azt mondaná , nagyon szép v o l t . . . Bá r került elégszer a kétségbeesés szélére. A fejére olvasták, Szamelka, te n e m látod he lye­sen a dolgokat . És n e m az ő vi láglátásában vo l t a hiba. Ő m á r e lég korán fe l ­ismerte, szomorú , h o g y az e m b e r mind ig utólag okos. Szent Johannát megéget ték, s a később iek lármáztak: bűn, de ez n e m akadályozta őket abban, hogy Giordano Brunót máglyára állítsák. Barbárság vo l t ? K i is kiabálták. D e v ígan és kegyet lenül e lbántak Husz Jánossal. S így tovább , a Rosenberg házaspár életét s em k ímélve . A tör téne lem szörnytetteit még senki n e m vonatkoztat ta a korára. El í tél te? Mindig akkor , amikor múlttá v á l t

Igyunk egy kortyot , Szamelka töltött a poha ramba (Baba már n e m vo l t bent, csak a fotelpárna őrizte g ö m b ö l y d e d e n az alakját).

Nincs az a j ó és szép, aminek a létezését egy ostoba ne tulajdonítaná magának, mond ta Szamelka. S nincs az a nemes, magasztos, n incs az a fennkölt , ami t az ostoba el ne hinne magáról . Felhajtotta az egész pohárral , utána moso ly in -tott. A z t mondta , két lényt ismer, akire a szesz j ó hatással van . A z e g y i k a kappan. Jó sok pálinkás kenyérre l megetetik, berúg, alárakják a csirkéket, m iko r k i józanod ik , s látja maga alatt a kiscsirkéket , min t a kot ló , e lkezdi őke t vezetni . A másik: az ő. R á a szesz s t imolólag hat.

N e m ve t t em m é g észre? — kérdezte.

Hosszan r ám nézett.

Va jon sejti, hogy akihez annyira ragaszkodik, lassan átpártol énhozzám? Lealázott , h o g y hagyok e lura lkodni m a g a m o n egy érzést, s n e m teszek semmi t el lene. Tekin­tetem a b e n y o m o t t fotelpárnára tévedt, óvatosan elfordítot tam a fejem.

Szamelka kezéből az asztalra helyezte a poharat . Most t ovább mesél i Fü löp Hermant, mondta . Herman a legkisebb Fü löp gyerek volt , és m í g Fanyergen n e m találkoztak, ő azt se tudta, h o g y létezik. Hermannak szüksége vo l t e g y akármilyen posztra, m í g a papírjaira választ kap, s ő hozzásegítette. A m i k o r az új helyre a jóváhagyás megérkezet t , búcsú lakomát rendezett kol légáinak. Kivá lóan összeállított szendvicseket tálaltak, és valami különlegesen f inom italt (Herman neki s a könyve lőség i kol lekt ívának nagyon hálás vol t ) . Fe lké rem az urakat és hölgyeket , mondta , poharukat eme l j ék a mi új életünkre. Gyámol ta lanul állott feleségével a szoba közepén. Ők ott mind e lérzékenyedtek. Herman szerény, jó rava ló kol léga vol t , megszokták már m a g u k közt. És mos t arra kéri a tisztelt társaságot, mond ta Herman, a poharat, amibő l fogyasztott , ki-ki őrizze m e g e m ­lékül.

Így van neki egy darab díszes veretű, ezüst ivópohara , mondta Szamelka .

Rengeteg koktél elfogyasztása után Zsófi (a Baba unokahúga) , aki pi l lanatnyilag elvált, s aki é p p e n ezért a férfiak támogatását élvezi , megkér te őt, h o g y v i g y e haza. Utolsó vendégek voltak, és Herman ajánlkozott , hogy ő is elkíséri.

Zsófi lábbal belökte? otthon a kaput. Hát mos t már gyer tek be. Hát persze, hogy bementek . (Hogy mi van abban a Zsóf i - lakásban?) Zsófi , l égy szíves, adj egy pohár vizet, de lehetőleg ne műemlékpohárban . Zsóf inak i lyen is van. Azután japán rizsevő pálcika. Ötszáz éves gyer tya­

tartó, és hozzá k o p p i n t ó . . . S minden egyéb , fajansz és majol ika . Zsúfol t a Zsófi-ház. Ott csak annak a sok habán kancsónak a megtör lése egyheti munka , az a szerencse, h o g y a lakás tágas.

Zsófi e lvál t asszony, mondta Szamelka, négy férje vol t . Ez a Zsóf i úszott és teniszezett, mondta , de a v i lágon semmihez n e m ért. S e m m i v e l n e m foglalkozik . Kenyere t n e m eszik, levest n e m eszik. Inni iszik: reggel , m iko r felkel, kezdi konyakkal . Húst eszik. Kizáró lag sülteket. Olyan j ó magyar konzervei vannak. Megesz ik egy fél halászlé-konzervet , mer t e g y egészet n e m akar megenni . Erre tud inni. Este kizárólag hideget eszik. A kávét a németországi rokonától kapja — a németek azt a vacak Blümchen-Kaf feé t isszák, olyan, hogy ha belenézel , a csésze alján látszik a virágminta . A tea sötétebb. Zsófi ebbő l csinált magának, nekik azonban presszógépen erőset főzött. A z ő ízlése szerint Zsófi nagyon szép nő, mondta , hamvas . A férjei, a másodikat k ivéve , n e m sokat értek, mondta . A házasságban férjei adták a pénzt és Zsófi a b a r á t s á g o t . . . Egy n ő h ö z köze l ­férkőzni , abban semmi se érdekes, csak az út, mondta . A z út, amin eljutsz hozzá. A z a szép. A z a nagy, az a csodálatos. M i n d e n nő e g y más szín. A z os tobák , türelmet lenek mi t ér t ik? Te ezt n e m tudtad? Szamelka nagyon m e g r o v ó n tekintett r á m . . . Mos t m á r m e n j e k ki hozzájuk, mond ta azután. Mos t m á r igazán ne hanyagol jam tovább . Zsófi tényleg semmihez n e m értett, mondta . Belépet t h o z ­zájuk, és m a egy j ó i rodafőnök.

Sokáig ültek akkor Hermanna l Zsófinál .

N e m hiányzot t a konfliktus sem Hermanéknál , nevet te el magát azután Sza­melka .

Hajnali fél h á r o m k o r lépték át kifelé a Zsóf i -ház küszöbét . Hermant ot thon rettenetesen megintet te a felesége. Zsófi védtelen, min t az ö z v e g y e k általában, és Fanyergen a fe leségek m i n d fél tékenyek, ha a fér jük a véde lmére kél.

JEGYZETEK

Szemlér Ferenc sorsa

Hetek óta mér lege lem, hogyan lehetne a hetvenéves Szemlér Ferencet mél tó ­képpen köszönteni a Korunkban . Ennyi idő alatt, mondhatná valaki — aki hozzá­vetőlegesen s e m ismeri a szemléri é le tművet — meg lehet írni egy nagy e lemző tanulmányt, sőt, akár egy kismonográf iát . P róbá l j a meg ez a valaki. M é g a b i b ­liográfiai számbavéte l is h ó n a p o k b a telne, hát még az esztétikai! Így aztán a m o ­nográfiára, noha esedékes és nagyon tanulságos volna, egyelőre várnunk kell, és mindenki ízlése, személyes emlékei és elkötelezettsége szerint választja ki ezt vagy azt a részletet, ezt vagy azt a tanulságot — s nyújt ja vissza az ünnepi a lkalomra a szerzőnek, n o m e g olvasóinak.

Én a legfr issebb Szemlé r -é lményemmel kezdeném, amelyér t tula jdonképpen Boér Ferencnek, az e lőadóművésznek kell hálásnak l e n n e m : Mondj igazat c ímű Korunk-műsorába beválasztotta a Viperát, egyikét azoknak a Szemlér-verseknek. ame lyek szerkesztői köz r e m űködé s e m m e l je lentek meg e lőször ; sokszor hallgattam végig ezt a korszerű-keményre hangszerelt Boér-műsor t , s va lahányszor a Vipe rá ­hoz ért, mindig m e g l e p ő d v e kap tam fel a fe jemet : hogyan, ezt a verset is Szemlér Ferenc í r ta? Engedtessék meg n e k e m az állítás, n e m korai szenili tásnak tudható b e az ismétlődő meglepetés , h a n e m a vers nyuga lmunkbó l k izökkentő ere jének (és az e lőadó művészetének) . Igen, ez is Szemlér Ferenc, a n e m békülő, a kegyet len­séget kegyet lenül fogadó, a sors kihívására kihívással válaszoló. Mint ahogy ő az annyiszor megidézet t Téli alma köl tője , aki o ly hagyományos és mégis o ly ben ­sőséges-igaz lírai hangulatot teremt:

Kint hóvihart kavargat szürke télvég, bent érik még a pónyik vagy batul.

A kamra polcán ül, szekrények élét ékíti némán s mozdulatlanul.

Sokáig ezt a Szemlér t ismertük, s ezért l epődtünk már akko r meg, amikor A boldog költő c ímű krit ikáját írta. V a g y n e m is krit ika vol t az, h a n e m szelle­mes, igazi Szemlér-esszé, köl tészetének és prózájának édestestvére, inkább gyer ­m e k e ? A z o ly sokáig visszafogott , megfegyelmezet t — pedig az í rástudónak mindig nélkülözhetet len — nyugtalanság ki írása? A boldogság újraér telmezése? A vissza­térés i f júkorához? Hiszen a szemléri szolgálat hosszú évtizedei alatt — esztétikai-

lag is — korszakok váltották egymást , s aki mindig je len akart lenni, az újraér­telmezések és visszatérések á rkok szaggatta útját szükségszerűen jár ta végig . Csak így magyarázható, hogy őt, akit o ly korán s épp a l egnagyobbak fedeztek fel (pé l ­dául Babits!) , újra és újra fö l fedezzük : mi lyen j ó köl tő! mi lyen j ó próza í ró! mi lyen j ó műford í tó ! mi lyen j ó esszéista! és igenis j ó drámaíró!

Szemlér Ferencet o ly sokat olvastuk, hogy n e m jutott i d ő n k egyszer s m i n ­denkorra fölfedezni magunknak . Megál l tunk a Téli alma első sorainál, és n e m jutottunk el a vers végé re ; vagy talán elzsongítottak a r ímek, elzsongított „ az emberszótól nyüzsgő kis szoba" melege , s n e m kerestük a vers- és p rózasorok m é ­lyén az a lkotó, a változtatni akaró nyugtalanságot :

A sorsomat ha olykor kézbe vennéd, megéreznéd hevének végtelenjét...

Kántor Lajos

Csodák és igazságok

Barna nyári estéken, a megrakot t szekér andalí tó zötyögésében, útban haza­felé, nagyapó csodás történeteket mondo t t k isunokájának; és a g y e r m e k — aki előtt ismeretlen, sz ínpompás v i lágok tárultak fel — szomjas lé lekkel itta a mesék varázsát. Így mentek, haladtak estéről estére, m í g n e m a fiú fáradt szeme apró fénypontokat pillantott meg a kiet len tájék peremén — nemsokára hazaérkeztek.

Évekkel később , e g y verőfényes nyár i délelőtt, az akkor még kötelező va l ­lásórák egyikén, m i k ö z b e n száraz torokkal rebegték el a katekizmus aznapra fe l ­hagyot t passzusát, a v i rágokkal feldíszített t emplomban , fe je fölött kifeslett egy rózsab imbó . Valak i ekko r azt mond ta : „ A Szent lé lek szállt alá e haj lékba; az Isten, lám, csodát m ű v e l t : jelét adta e g y e r m e k iránti nagy szeretetének." Csak eszten­d ő k múltán, süvö lvény korában ébredt rá, hogy a rózsanyílás titka az ablakon át tűző júliusi nap vol t .

Más-más vonatkozásban, néha a l egkü lönbözőbb ér telemben, szinte naponta é lünk ezzel a ki fe jezéssel : csoda. M e r t van o lyan ember , aki csodákat művel , és e lküldhetünk valaki t a c sodába ; beszé lünk csodagyerekről , csodadoktor ró l , c soda­szerről és c sodabogá r ró l ; megcsodá l juk Miche lange lo Mózesé t és Sophia Loren szépségét, e l c sodá lkozunk a holdraszálláson, és megmenekülhe tünk a csodával ha­táros m ó d o n . D e ez még n e m a csoda, m i n d e z e k még a va ló v i lágon belül j e ­lentkeznek, és így végül is természetesek. K ö z ö s j e l l emző jük : a rendkívüliség. El lenkezőleg : „ A csoda o lyan érzékelhető rendkívül i je lenség vagy esemény, a m e ­lyet a vallási tanítás szerint va lami lyen természetfölött i lény (Isten) a természet rendjén k ívü l hoz létre." (Vallástörténeti k is lexikon)

Két do logra kel l fe l f igyelnünk itt: e lőször arra, hogy a vallási ideológia szerint a csodát természetfölött i o k hozza létre, másodszor pedig arra, hogy létre­jö t tének és megnyi lvánulásának a helye, területe a természet rendjén k ívül esik. Márpedig az igaz bölcselet azt va l l ja :

A z anyag — a lé tezőket a lkotó mindenség. A szellem, az anyag gyermeke , aki azért tö r minduntalan a magasba, h o g y

tisztaságával be ragyog ja és m a g á h o z hasonítsa az életet. És ha néha álértékeket is teremtett, n e m másért, h a n e m puszta kényszerűségből tette. N e m a szel lem szár­nyalása vol t ez, h a n e m a szárnyaszegettség szánalmas vergődése . Igazát keresve a csodákban, az e m b e r önmagá t lopta meg.

Hol fogantak m e g és alakultak ki tehát a csodásnak vél t és hitt je lenségek és e semények? Nyi lván — az emberben . Így hát a csodák az ember i fantázia torzszülöttei; o lyan je lenések és lá tomások, me lyek ténylegesen n e m léteznek ugyan, de ez korán tsem jelenti azt, hogy a csodáknak az ember i szubjekt ivi tásban va ló kialakulásához és el ter jedéséhez ne járul tak vo lna hozzá nagyon is va lóságos té­n y e z ő k : az e m b e r létfeltételeinek kedvezőt len alakulása, például.

Mint ismeretes, az e m b e r n e m lezárt, n e m befejezett , h a n e m nyitott l ény : mindig is szüksége volt , van és lesz a továbbra — távlat híján el s e m képze l ­hető. A csodák kia lakulásához és a be lé jük vetett hit el terjedéséhez a vi lágról szerzett i smeretek rendkívül i szegényessége mellet t döntően hozzájárult az is, hogy „ b i z o n y o s e lemi ember i szükségletek az e m b e r e k nagy tömegei számára k i ­elégíthetet lenek" m a r a d t a k ( l m ) Min thogy a tör ténelem fo lyamán a többségnek

csak e lvétve adatott m e g az önmeghaladás tényleges lehetősége, a megá lmodot t ember ibb világ életrehívására nemigen nyí l t tér, az e m b e r e k pótcse lekvéshez f o ­lyamodtak : gondola tban, az á lomképek vi lágában kísérel ték meg létrehozni azt, amire a tényleges életben eladdig „gyengének" bizonyul tak. A rabszolgalázadások sikertelensége, a kifejezett tenniakarásnak a l emondásba hajlása adott tör ténelmi­társadalmi helyzetben a l ighanem szükségszerűen ébresztette fel, alakította ki az évszázadok során a majdani jóvátétel , a megváltás, a messianizmus gondolatát .

A kiszolgáltatottak talán azért hit tek tántoríthatatlanul a csodákban, mert szükségük vol t a reményre . Mer t — bármennyi re furcsán hangz ik is — általában a csodákban k ínzó ember i szükségletek kielégí tésének az ígérete rejlett: a m a ­laszt tehát. El idegenedet t és misztifikált fo rmában az e m b e r a t ranszcendenciába (a fantasztikum vi lágába) vetítette k i vágyai t és törekvéseit . S min thogy ez „ n e m függött" földi hatalmaktól , benne vágyai és elképzelései saját akaratának m e g ­felelő formákat ölthettek.

A z embe rnek a c sodákba vetett hite l ényegében egyfé le és téves kiútkeresés vol t a kiúttalanságból, t i l takozás az emberte lenség ellen, kompenzác iós törekvés a megfosztot tsággal szemben.

Előfordul t az is, h o g y cé l juk érdekében egyesek tudatosan használtak fel csodás e lemeket . T h o m a s M a n n A törvény c ímű novel lá jában nagyszerűen érzé­kelteti ezt : M ó z e s próféta, abbel i törekvésében, hogy népét m e g ó v j a a belső za ­vargásoktól és a széthúzástól, Isten küldöt tének tüntette fel magát, tettének pedig túlvilági színezetet adot t : megí r t a a t ízparancsolatot és lehozta a Sinai hegyről , hogy aztán mint isteni kinyilatkoztatást tegye, törzse számára, kö te lezővé .

D e jö t tek a sarlatánok, és gátlástalanul kihasználták a t ömegek tudatlansá­gát, megtévesz tvén őket. N e m vol t nehéz dolguk, hisz a c soda irracionalitása, megfoghatat lansága megadásra kényszerítet te, m a j d h o g y n e m lefegyverezte a hiszé­kenyeket . Mer t az ó szemükben a c s o d a : mitikus hatalom v o l t

Történet iségében tekintve a c sodákba vetett hit csökkenő irányt mutat. M i ­nél többe t tud m e g az e m b e r a vi lágról és benne önmagáról , annál kevésbé lesz csodahivő. Mer t „ A tudás — hata lom", h o g y Francis Bacon ismert megál lapí tá­sával éljünk. Csakhogy az e m b e r értelmi és érzelmi felszabadulásához n e m elég csupán a körü lményeke t megteremteni : teljes önmagára találását, mél tóságát tu­datosan és módszeresen ke l l szolgálni. Ha cé lunk a teljes ember , á l l junk a sorba érte.

Ho l volt , ho l n e m vo l t egy öregapó, aki barna nyári estéken, a megrakot t szekér andalí tó zö työgésében, útban hazafelé, csodás történeteket mondot t k i suno-kájának; és a gyermek , a mai felnőtt egykor i mása, szomjas lé lekkel itta a mesék varázsát. D e gazdagodó szemléle tének vál tozó prizmáján keresztül a d o l g o k m á r rég visszakapták tényleges méretüket — szemében pon tosabb s egyszersmind va ­lód ibb lett a vi lág.

Anisz i K á l m á n

Ábrahám Jakab: Sorfal

FORUM

Kerekasztal-utószó

A Korunk tudományos könyvkiadásunkat vitató kerekasztal-értekezletén mások vé l eményének meghallgatására be rendezkedve ké r t em jogo t fe lszólalásom írásbeli megfogalmazására . Úgy éreztem, az e lmúlt hét év fo lyamán eleget szónokol tam, í r tam arról, hogy a t udománynak el ke l l végre foglalnia műve lődésünkben azt a helyet, ame ly a tudományos-műszak i fo r rada lom okán megil letné. Ke rek hét é v e ugyanis annak, hogy éppen a Korunk hasábjain Gál l Ernővel — egymástól füg­getlenül — felvetettük kul túránk i roda lomközpon tú voltát és annak tarthatatlan­ságát. A z ó t a s o k m i n d e n történt: vol t erről kerekasztal A Hétben, ankét, k i spub-licisztika, de a lényeget tekintve alig történt valami. V e l e m annyi : belát tam, a kérdés ve le je n e m az i roda lomközpontúság — attól, hogy az i roda iam áll m ű v e l ő ­désünk központ jában, még juthatna papír a tudománynak is.

Dávid Gyu la öt évre v isszamenően úgy találja: könyvkiadásunkban t izenegy százalék a tudományos és ismeretterjesztő könyv . A f igyelmes olvasó észrevehette: a kerekasztal-beszélgetés függelékeként közöl t könyv jegyzékben igen sok olyan c ím szerepel, ame lynek semmi köze tudományhoz , ismeretterjesztéshez. Túl ezen: csak a c ímle tek százalékolása szintén csalóka, mert — amint arra Veress Zol tán f igyel­meztetett — a pé ldányszám hasonlóképpen fontos mutató. Nemkü lönben a terje­delem. Aki csak áttekinti a jegyzéket , azonnal látja: a c ímletek j ava része kétszáz oldalasnál k isebb könyvecske . (A Korunk K ö n y v e k - s o r o z a t négy év alatt megjelent tizenöt kötete például ívszámra n e m tesz ki többet , min t egyik-más ik testesebb ki­adói p roduk tum egymagában! ) M i n d e b b ő l adód ik az első tanulság: tudományos és ismeretterjesztő i roda lmunk kérdésében továbbra is a több kérdése van előtérben. Innen köve tkez ik az is, hogy a sajtó l egfennebb a közvé l emény nyomásá t k ö z v e ­títheti, á m a feladat a k iadókra vár . Nek ik ke l l végre lépniük, mégped ig nagyot .

Nyi lván igaza vol t Dáné Tibornak, amikor hangsúlyozta : gazdálkodni tudni a kevésbő l kell . Gazdá lkodni pedig e lsősorban priori tások megfogalmazását jelenti. A z t hiszem, Maure r G y u l a j ó valóságérzékkel f igyelmeztetet t arra, h o g y n e m a magas szakmai igényűek kis csoportjára, hanem a v iszonylag a lacsonyabb igényűek nagy tömegére kel l tekintettel lenni. Doktorándusok, sőt már az egyetemet végzet ­tek is, t ö b b nye lven dokumentá lódhatnak , és kell is dokumentá lódniuk . A tudo­mánynak a kul túrában elfoglal t helyét v izsgálva tehát h iba lenne a kérdést , , k a ­tedra-szemmel" felvetni .

A demokra t izmus igényét vég iggondo lva következik , h o g y elsőrendű p rob l é ­m á n k n e m a tudományos , h a n e m az ismeretterjesztő könyv , mégped ig az érettsé­gizet teknek vagy éppenséggel a g imnáziumi végzet tségűeknek szóló ismeretterjesztés. A távlat ugyan az érettségizett társadalom, de csak a távlat. N e m is szólva arról a szempontról , hogy a z o lvasó tábor l e g m o h ó b b rétege — mindenütt kamaszokból áll. Ez az a korosztály, ame lynek ismeretei , gondolkodása leg inkább alakul a könyv-nyomán. S ha m á r a fiatal korosz tá lyokró l van szó, csak helyeselni lehet Szabó T. E. At t i lának: a természettudományos, műszaki nevelés az e lemiben, sőt az ó v o ­dában és a családban kezdődik . Ebben az ér te lemben általában a szülők pedagógiai kultúrájának, kü lönösen pedig idevágó nevelési nézete inek nagy fontossága van.

Temat ikai priori tások k i je lö lése alapos, szakszerű tanulmányokat igénye lne : olvasói , társadalmi elvárások számbavéte lé t egyaránt. A d d i g is, amíg akad személy vagy intézmény, a m e l y ezt a hallatlanul fontos kérdést napi rendre tűzi, a tapasz­talat és a tendenciák ismerete alapján lehetne néhány következtetést megfoga l ­mazni . Így pé ldául : közismer t a matemat ika szerepe a l egkü lönbözőbb felvételik tárgyaként, a t udományok nye lveként egyaránt, tudott a k ibernet ika és e lektronika távlati fontossága, a köznapi — orvosi , pedagógiai , mezőgazdasági — tudományos ismeretek létfontosságú volta , az önnevelés n ö v e k v ő szükséglete, tehát a d o k u m e n -tálódásban v a l ó jártasság. Innen köve tkezne : a matematikai , kibernetikai , orvosi , p e ­dagógiai , mezőgazdasági és dokumentác iós ismeretterjesztés, műfaj i lag pedig az en-

cik lopédiák prioritása. (Ilyen meggondo lá sok alapján tar tom az utóbbi évek egyik legszerencsésebb kiadói vál la lkozásának a népszerű já tékos matematikát , s legfen-nebb újrakiadásának, újrakiadásainak elmaradását fáj lalom.)

Hiszem tehát, hogy az ismeretterjesztésen mint prioritáson belül a még n e m érettségizett, főleg fiatal o lvasóra tájolt, e lsősorban talán matematikai ismeretter­jesztést il lethetné megkülönbözte te t t f igyelem. A prioritás kérdése azonban eltörpül a j o b b , az ismeretterjesztés fontosságát fel ismerő kiadói a rányok imperat ívuszához képest.

Vannak, akik a t ö b b köve t e lménye ellen kézirathiánnyal érvelnek. Va lóban eszményi lenne, ha saját szerzőinkkel fedezhetnénk minden szükségletet, á m a legelőrehaladottabb tudománnya l rendelkező százmill iós közösségek is fordítanak, mert mindenki tudja — legfennebb i lyen-olyan elfogultságában elfelejti — , hogy egy k ö n y v értékét n e m az eredetiség, hanem a k ö n y v tartalma dönti el. Egy fé rcmű olvasóját sohasem vigasztalja meg a tudat, hogy eredetit tart kezében, a jó l megír t munkák funkcióját pedig n e m szokta csökkenteni az, hogy fordításban olvassuk őket.

Kiadói felelősségérzeten k ívül tehát válogatásra lenne szükség: témák, majd pedig szerzők, m ű v e k és fordí tók közöt t i válogatásra. És itt újra olyan p rob lémába botlunk, amelyet a kol lekt ív támogatás sem oldhat meg. K i lesz az, aki a k i a d ó részéről ezt a válogatást v é g z i ? D o m o k o s Géza megí té lésem szerint rendkívül fon ­tos kö rü lményre figyelmeztetett a kerekasztal-beszélgetésen: a reál képzet tségűek hiányára szerkesztőségeinkben, kiadóinknál . Ebben az ér te lemben talán kul túránk i roda lomközpontú voltánál inkább az irodalmártúlsúly, a tudományos fo rmác ió jú szerkesztők hiánya az, ami zavaró — mert zavarokhoz vezet. Távlati lag egyre na ­gyobbakhoz .

Dankanits Á d á m

Finta Edit: Madarak

HAZAI TÜKÖR Szakmai szelekció és gazdasági hatékonyság Konzultáció

A gazdasági hatékonyság növelése rendkívül fontos népgazdaságunk minden ágában; az összes felhasznált erőforrások, tehát a pénzügyi-anyagi , de különös­képpen a munkaerőutánpót lás tekintetében. Ez utóbbi ha tékony felhasználása azért első a sorrendben, mer t a társadalmi t e rmelőerők legfontosabbika; a munka­erő hozza létre, tökéletesíti, működte t i (a természettel egye temben) a munkaeszkö­zöket és a m u n k a tárgyát, s mer t forrása a tá rsadalomban létrehozott minden új értéknek, m a k r o ö k o n ó m i a i szinten a nemzet i j övede lemnek .

Mindez t f igye lembe v é v e ér thetővé vá l ik az a hatványozot t erőfeszítés, me ly a szocial izmus épí tésének éve iben a munkaerőfelhasználás hatékonyságának f o k o ­zását, azaz a munkatermelékenység sz ínvonalának növelését tűzte ki célul . E törekvés n y o m á n a munkaerő egy része fokozatosan átáramlott a mezőgazdaságból az iparba, tömegmére teke t öltött az egész termelési apparátus új műszaki alapra helyezése, központ i kérdéssé vál t a szakemberképzés és i lyenformán a d o l g o z ó k egyre sokré tűbb foglalkoztatása, a termelés megszervezésének és a gazdasági t evé­kenység tudományos alapozású vezetésének á l landó tökéletesítése.

A munka termelékenységét a felsorol tak mellet t azonban számos más körül ­m é n y is befolyásol ja . Fontos szerepet játszik például a d o l g o z ó rátermettsége és a munkahe ly köve te lménye i közötti összhang, az a körü lmény , mennyi re felel meg az adott helyzet a „megfe le lő ember t megfele lő he lyre" e lvének. A munka ­feladattal összhangban álló ember i tu la jdonságok hiánya igen hátrányos lehet mind a do lgozó , m i n d a vál lalat s az egész népgazdaság szempont jából . E káros hatások n e m küszöbölhe tők ki semmifé le anyagi vagy erkölcs i ösztönzéssel.

A munkafe lada t és a képességek közötti összhang fel tételeinek megteremtése szorosan összefügg a szakmai irányítással és kiválasztással. A szakmai irányítás az ember t képességeinek, adottságainak megfe le lően m é g a képzés előtt egy b i z o ­nyos szakma vagy szakmacsopor t felé irányítja. A szakmai szelekció cél ja viszont az, hogy megál lapí tsa: az adott képzet tségű személy mi lyen mér tékben felel m e g a szóban fo rgó munka követe lményeinek . A szakmai irányítás k i indulópont ja a do lgozó , a szakmai szelekció k i indulópont ja pedig a szakma.

A szakmai kiválasztás szükségszerű minden egyes foglalkozás és munkahe ly esetében, de különösen azon szakmák szempont jából , ame lyek sajátosságaik f o l y ­tán veszélyeztethet ik a megfe le lő képességekkel n e m rendelkező do lgozók lelki, testi épségét, vagy ame lyek különleges képességeket, képzettséget követelnek.

A szakmai irányítás és kiválasztás széles körű kiterjesztésére hazánkban megfe le lő tö rvényes keretek léteznek. A z ál lami szocialista egységek személyze­tének munkára va ló alkalmazását és e lőmenetelé t szabályozó, 1971-es törvény 51. szakasza előírja, hogy b izonyos munkahe lyek esetében olyan tu la jdonságok vizsgálatára, mint pé ldául az intell igencia, f igye lem, felfogás, emlékezet , ref lexek, tesztek segítségével végzet t képességvizsgálat a lkalmazható. Ugyanazzal a cé l la l : az állami szocialista egységek szervezésével és vezetésével kapcsolatos , ugyancsak 1971-es tö rvény kiemeli , hogy a vál lalat megszervezi a szakmai orientációt , k ivá ­lasztást, s biztosítja a személyzet alkalmazását és e lőmenete lé t a kü lönböző munka ­helyek köve te lménye ive l összhangban.

A törvényes keret e l lenére a szakmai szelekció a gyakorla tban n e m vál t általánossá. M é g mindig csak egyes nagyvál la la tokban — igaz, számuk főleg az utóbbi időben gyorsan növeksz ik — léteznek munkapszichológia i vagy psz icho-szociológiai rendelők, labora tór iumok. Ezeknek a megfe le lően képzett, bá r sok eset­ben n e m elegendő számú személyzettel ellátott l abora tór iumoknak a tevékenysége, a munkatermelékenységre va ló kihatása egyre ny i lvánva lóbbá válik.

E kérdésekkel kapcsolatosan azt a cél t tűztük ki, hogy n y o m o n kövessük és lemér jük a szakmai szelekció és a munkatermelékenység közötti összefüggést, s hogy i lyenformán bekapcso lód junk abba az országos szintű kutatómunkába, amely a munkatermelékenység fokozása tényezőinek mozgósí tása végett folyik.

A szakmai kiválasztás és a munka te rmelékenysége között i kapcsola to t v izs ­gálva, a ko lozsvár -napocai Tehnofr ig hűtőipari gépgyárban végez tünk tanulmá­nyokat . A vál lalatban 1969-ben létesült a psz ichológia i rendelő , s fő feladata a szakmai szelekció és a munkahe lyen történő szakképzéssel kapcsola tos javas la tok megalapozása é rdekében végzet t lélektani vizsgálat. Tesztek segítségével v izsgál ­j ák a do lgozó személyiségét , „műszak i gondolkodását" , szakmai é rdeklődésé t stb. 1974-től kezdődően a kabinet m i n d e n fölvétel re je lentkező do lgozó t megvizsgál , k ivéve a szakképzet len munkaerőt . Jóváhagyása nélkül n e m köthető munkaszer ­ződés. A kabinet f igye lemmel kíséri a munkaszerződés fe lbontásának okait is.

A szakmai szelekció és a munkában elért e r e d m é n y e k között i összefüggést több i rányból igyekeztünk megközel í teni . Mindeneke lő t t azt vizsgáltuk, mi lyen összefüggés van a szakmai kiválasztás a lka lmával készített minősí tés és a no rma­teljesítés között . A z ön töde l -es részlegén kiválasztott 10, a szakmai szelekció a lka lmával k ivá ló minősí tést elért és 10 elégséges minősí tésű d o l g o z ó n o r m a ­teljesítése 1974-ben a köve tkezőképpen alakult :

K i v á l ó minősí tésű d o l g o z ó k : 106,9; 111,7; 105,7; 119,8; 104,4; 103,6; 108,2; 113,1; 103,3; 122,2; e légséges minősí tésű d o l g o z ó k : 95,2; 104,5; 92,7; 98,4; 103,1; 94,5; 84,0; 104,2; 102,9; 95,3%.

F igye l embe v é v e , hogy 1974-ben az ön töde l-es részlege a termelési tervet 103,1%-ra teljesítette, megállapí tható, h o g y a szakmai kiválasztás a lka lmával j ó minősítést elért d o l g o z ó k e redménye i kivétel nélkül e szám fölött he lyezkednek el. Ugyanakkor az elégséges minősí tésű d o l g o z ó k közül csak négynek sikerült a normát teljesítenie, ezek közül is csak kettő lépte túl va l amive l az átlagos eredményt . Ezzel szemben az e kategóriába besorol t do lgozók l egnagyobb része n e m tudta elérni normáját , a l egnagyobb egy 16%-os lemaradás volt .

A z adatok alapján megál lapí that juk: a termelés és a te rmelékenység f o k o ­zása megkívánná , h o g y a vál lalat csak azokat a do lgozóka t alkalmazza, akik a szakmai kiválasztás a lkalmával k ivá ló v a g y j ó minősí tést értek el. Ez azonban n e m valósí tható m e g : a vál la la t munkaerőhiánnyal küzd, a lkalmazza hát az e lég­séges minősí tésűeket is, és csak a kifejezetten a lkalmat lanokat utasítja vissza. A szakmai kiválasztás és a munkatermelékenység , a munkához va ló viszonyulás szempont jából sokat m o n d ó a d o l g o z ó k n a k a javadalmazás i kategóriákba történő besorolása i s :

Bár a j ó minősítést elért do lgozóknak javadalmazás i kategóriákba történő besorolása n e m e léggé konkludens , a megfele lő következtetéseket még i s levonhat­juk annak f igye lembevé te le alapján, hogy a kielégítő minősí tésű d o l g o z ó k z ö m e az alsó és középső javadalmazási c sopor tokban foglal helyet. A z e lőbb iné l konklu-densebbek a javadalmazás i osz tá lyokban 1974-ben beál lot t vál tozások. M í g a j ó minősí tésű d o l g o z ó k közül ö t növel te szakképzettségét, és ennek megfe le lően vá l ­tozott besorolása, a kielégítő e r edményűek közöt t csak két hasonló eset adódott . Természetesen n e m szabad azt s em f igyelmen k ívül hagyni , h o g y e vál tozásokat n e m lehet kizárólag a szakmai szelekció során elért minősítéssel hozni összefüg­gésbe, a fizetési besorolás megváltoztatásánál sok más tényező is közrejátszik.

A kérdés tanulmányozása során vi lágosan megál lapí tható kü lönbségek mutat­koztak a munka fegye l em szempont jábó l is a j ó és kielégítő minősí tésű do lgozók között. A n n a k alapján, hogy az ön töde l-es számú részlegén 1974-ben öt baleset történt, és m i n d a kielégítő minősí tésű dolgozókkal , ugyancsak levonható a köve t ­keztetés, hogy e m e z e k — a szakma iránti k isebb mér tékű alkalmasságuk fo ly ­tán — sokkal i nkább ki v a n n a k téve a balesetveszélynek. Nagy különbségek észlelhetők egyébkén t a j ó és a kielégítő minősí tésűek közöt t a te rmelésben va ló alkotó részvétel szempont jábó l is. A tanulmányozot tak közül két j ó minősí tésű do lgozó tett 1974-ben újítási javaslatot . A kielégítő e redmény t e lér tek n e m vettek részt hasonló je l legű tevékenységben.

A szakmai kiválasztás je lentősen hozzájárulhat a munka te rmelékenységének növeléséhez a munkaerővándor lás t csökkentő hatása révén i s . 1

A Tehnofr ig gyárban végzett kutatásokból k i tűn ik hogy azok a tulajdonsá­g o k ame lye k alkalmassá teszik a do lgozó t adott szakmára, j ó i rányban befo lyá­solják a do lgozó „ál landóságát" a képességeinek megfe le lő munkahelyen . Másfelől viszont a szakmára v a l ó alkalmatlanság, a do lgozó elképzelése és a munkahe ly

1 Ez a konklúziója, többek között, a Revista economică 1975. 23. számában közölt tanulmánynak is.

Lélektani minősítés

Javadalmazási kategória Összesen Lélektani minősítés I II III IV V VI

Jó 2 2 1 1 3 1 10 Kielégí tő 1 3 3 2 1 — 10

követe lményei közötti összhang hiánya a f luktuációt elősegítő és a munka te rme­lékenységét rossz i rányban befo lyáso ló tényezőként je lentkezik.

A munkaerővándor lás tanulmányozása alapján a Tehnofr ig vál lalatban (egy kutatócsoport több mint 200 do lgozó magatartását követ te f igye lemmel két éven át) megállapítható vol t , hogy ama do lgozók közül , akik a lélektani vizsgálat során nem tanúsítottak kü lönösebb rátermettséget szakmájuk, munkahe lyük iránt, idő múltán 48,1% elhagyta a vállalatot, 18,5%-ot pedig fegyelmi ügyek kapcsán e l b o ­csátottak. 2 Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az említett je lenségek, té­nyek csak nagyon kis hányadát világít ják meg a szakmai szelekció, azaz a „ m e g f e ­lelő ember t megfele lő helyre" e lv érvényesí tésének konkré t módoza ta és a munka termelékenysége közöt t fennál ló rendkívül bonyolu l t , sokoldalú kapcsolatnak.

A kérdés tisztázása az említett kapcsola t kimerí tő megvilágítását igényli , annál is inkább, mive l a szakmai szelekció hatása a munka termelékenységére n e m annyira ny i lvánva ló , min t például az új technikáé v a g y a szakképzésé. Nehéz az összefüggés lemérése, de kétségtelenül fennáll, és rendkívül sokoldalú. Célunk inkább az, hogy ismételten fe lh ív juk a f igyelmet mind a gazdaságilag fejlett országok, mind pedig a hazánk nagyvál lalataiban működő psz ichoszoc io ló -giai l abora tór iumok tapasztalatára, valamint arra, hogy a szakmai szelekció kiter­jesztése, általánossá tétele és tökéletesítése az eddiginél sokkal n a g y o b b mér tékben járulhatna hozzá a munka termelékenységének növeléséhez . Mindenekelő t t úgy vé l ­jük, a tudományos munkaerőkiválasztás megkövete lné , hogy a munkapszichológia i labora tór iumok és rendelők ne maradjanak a nagyüzemek kiváltságai, h a n e m el­terjedjenek, és minden vállalatban, üzemben, gyárban működjenek .

A megfe le lő kiválasztás é rdekében csak a megfele lő személyek alkalmazása vo lna kívánatos. A z alkalmatlanokat más szakma, munkahe ly felé kel lene irá­nyítani. A szakmai szelekció elveszti hatékonyságát o lyan kö rü lmények között , amikor e lemzik ugyan a do lgozó képességeit , de munkaerőhiány vagy más ok folytán az alkalmatlanokat is fölveszik. Ugyancsak fontos volna , hogy az említett rendelők tevékenysége n e szor í tkozzék csak a szakmai kiválasztásra, h a n e m f igye­l emmel kísér je a do lgozók további tevékenységét : e lőmenetelüket , érdeklődésüket a vállalat p rob lémái iránt, a közösségbe va ló bei l leszkedésük módját .

Ü g y vé l j ük — és e szempontbó l csat lakozunk az e téren elhangzot t számos javasla thoz —, hogy az alkalmassági vizsga során nemcsak a d o l g o z ó szorosan vet t munkáratermettségét , hanem pszichoszociál is adottságait is n a g y o b b mér ték­ben kel lene f igye lembe venni . A vál lalaton belül a kapcso la tok nemcsak e m b e r és gép, e m b e r és munkája , hanem e m b e r és ember , egyed és közösség közöt t ala­kulnak ki. A munka termelékenységét minden esetben nagymér tékben az is befolyásol ja , h o g y a do lgozó mennyi re képes bei l leszkedni és tevékenykedni adott csopor ton belül , hogyan tudja alárendelni magát a csopor t együt tműködésével kapcsolatos szabályoknak, mikén t befolyásol ja a csoportot , vagy hogyan reagál az őt ért csoporthatásra.

A társadalmi-gazdasági vezetés tudományos je l legének fokozódása m e g k ö v e ­teli, hogy a szakmai szelekciót a vezető funkciókat betöl tő do lgozókra is kiter­jesszék. Nagy f igyelmet kell e szempontbó l fordítani a psz ichoszociológia i adottsá­gokra is. A veze tők munká jának hatékonysága nemcsak szakmai felkészültsé­güktől, h a n e m az emberköz i kapcsola tok kiépí tésére va ló készségüktől is függ.

Szükségesnek tartanánk a szakmai kiválasztást végzők gazdasági felkészült­ségének fokozását, hogy i lyenformán ke l lőképpen fel tudják mérni tevékenységük közelebbi és t ávolabbi gazdasági kihatásait. M i n d e b b ő l következik, hogy fontos vo lna a vállalati munkapsz ichológia i és psz ichoszociológia i l abora tó r iumok és kabi­netek szerepének növelése . A lé lekbúvár és a szocio lógus jelenléte elengedhetet len minden fontosabb vállalati p r o b l é m a megtárgyalásakor és a döntéshozatalkor , s a he lyük — munká juk je l lege és fontossága következtében — a vállalat vezetői közöt t van.

Lupán Anna-Már ia—Radu Teuca—Prohammer László

2 H a s o n l ó k ö v e t k e z t e t é s e k e t v o n l e F a l u s n é Sz ikra K a t a l i n A t e r m e l é k e n y s é g h a j t ó e r ő i c í m ű k ö n y ­v é b e n (Budapes t , 1975). A z E g y e s ü l t I z z ó e g y i k s z e r e l ő ü z e m é b e a t e sz t ek a l a p j á n a l k a l m a s n a k , i l l e t v e a l k a l m a t l a n n a k m i n ő s ü l t d o l g o z ó k a t is f e l v e t t e k . A k í sé r l e t ö t h ó n a p o s i d ő t a r t a m a alat t a k é t c s o p o r t b a s o r o l t d o l g o z ó k p á r h u z a m o s v i z s g á l a t a a k ö v e t k e z ő e r e d m é n y e k h e z v e z e t e t t :

— A k í sé r l e t i d e j e alatt az a l k a l m a s n a k minős í t e t t d o l g o z ó k k ö z ü l 35,5% h a g y t a el a s z e r e l ő ü z e -m e t , az a l k a l m a t l a n n a k talál t m u n k á s o k n á l u g y a n e n n e k a r á n y a 66,6% v o l t .

— A z a l k a l m a s n a k minős í t e t t d o l g o z ó k c s o p o r t j á n a k t e l j e s í t m é n y á t l a g a az ö s s z e s f ö l v e t t d o l g o z ó k t e l j e s í t m é n y á t l a g á t 3%-ka l h a l a d t a m e g , m í g az a lka lma t l an c s o p o r t t e l j e s í t m é n y á t l a g a 15%-kal e l m a ­radt a t tó l .

— A z a l k a l m a t l a n o k be t anu l á s i g ö r b é j e a b e l é p é s t ő l számí to t t egy h ó n a p múl t án k e z d e t t e m e l ­k e d n i , s v é g ü l is c s a k 46%-ot ér t e l . A z a l k a l m a s a k é v i s z o n t m e r e d e k e n í v e l t f e l f e l é , é s m á r a m á s o ­d i k h ó n a p v é g é r e 72%-nál tar tot t . ( I .m . 146—147.)

KATEDRAKÖZELBEN

Vizsgálat filmkultúránk ügyében

V é g r e nálunk is ka tedraközeibe került a f i lmnevelés . H á r o m bukaresti i s ­kolában fo ly ik már kísérleti f i lmoktatás. A p rob l éma az egész vi lágon f o g ­lalkoztatja a szakembereket . Talán n e m sok választ el attól, hogy a f i lm­esztétikai-vizuális nevelés is e l foglal ja mél tó helyét az iskolában. D e addig is mi tévő legyen a tanár, aki n e m nézheti közömbösen , hogyan alakul diák­ja inak fi lmízlése.

Mindenekelő t t valós képet kel l a lkotnunk az ifjúság látáskultúrájának mai ál lapotáról , az ízlésformálás mai tényezőiről . A z alábbi r iport ebben segíthet, s n e m egy i roda lom- vagy osztályfőnöki óra vi taindítója lehetne. A he lyze tképből következte thetünk aztán a további tennivalókra. Látáskul-túránk mai helyzete alapján kerülhet majd sor a f i lmízlés-formálás iskolai és iskolán kívül i lehetőségeinek, módszereinek, i l lúzióinak és valóságának felmérésére.

A R o m á n Te lev íz ió magya r adásának egy ik forgatócsoport ja (Majtényi Éva , Sugár Teodor , Virányi Attila, Zakar iás Klára — és a szerző) a tévé k é p ­e rnyő jén is felvetette f i lmkultúránk ügyét . R ipor tunk a f i lmankét készí­tése közben felvett beszélgetések alapján íródott .

Moz i kijárata. 7—8 éves „ n é z ő k " verekednek. A plakáton: Piedone, a zsaru. — Miért ve reked tek? — Ha másoknak szabad, nekünk is szabad! — Szüleitek mit szólnak o t thon? — N e m m o n d j u k meg, h o g y verekedtünk. Kikapnánk még otthon is. — Mi tetszett nektek a f i lmben? — A komisszár. Mer t igazságos volt , és k inyomozta , k ik terjesztik a f io lá­

kat, k ik hozzák be. Egyedül n y o m o z t a ki, m a j d n e m a leg több részét egyedül n y o ­mozta ki. Kocs iva l ü ldözte a motorbic ik l is t — le a l épcsőkön . V a g y miko r a pa-takocskán keresztülszöktettek, ottan is a kocsi összetörött, és a komisszár alig tu­dott kiszállni. D e kiszállott, és kisegítette a barátait, és elvet ték a f iolákat. V a g y akinek a szakállába a komisszár belécsipeszkedett , és hallal dugta b e a száját. Vagy miko r a kopasz meg akarta ütni a komisszárt , és az fé l rébb lökte.

— Aztán jött a másik komisszár , és adott egyet n e k i . . . — Halálfogással. Így, keresztbe. Mesél ik , mutatják. — Minden fi lmet megnéz tek? — Igen. A Mannix azért tetszett, mert ó egyedül n y o m o z . És van benne

elég verekedés , lövöldözés . De a K o j a k b a n van egy akció, és azzal vége a f i lm­nek. Kinyomoz ták , és vége a f i lmnek.

— M e l y i k filmet szereted a l e g j o b b a n ? — Ezt a sárgát. Egy hazai ka landf i lm plakátjára mutat. — Miér t ? — Mert harcos.

A fi lmkrit ikus mond ja : — V a n n e k e m egy unokám, h á r o m é v e s Egyik nap elővet te a vál lfámat, és

azzal jöt t nekem, hogy nagytata, én most téged lelőttelek, terülj el. Honnan szedte ezt fe l? N e m tudom. Mindenese t re elég korán. S o k az i lyenszerű fi lm, jóva l több , mint a ténylegesen nevelő hatású.

Falusi művelődés i ház. A Hét vőlegény hét menyasszonyt keres c ímű filmet vetítik.

A vetítés szünetében a széksorok között . — Községbe l i v a g y ? — Igen. — Mi a fog la lkozásod? — Tanuló . — Tetszett a f i l m ? — Tetsze t t — Lá tom, j ó hangulatban vagytok . Mi vol t o lyan mula tságos? — A z eljárás, a h o g y hódítot ták a nőket . Nagyon nevetséges volt, mer t m á r

tudtuk e l ő r e . . . m i k o r e l rabol ják a lányokat . — Láttad m á r a f i lme t? — Igen. Egyszer m á r láttam. — És mos t szívesen nézed meg m é g egyszer? — Valahányszor jönne , mind ig megnézném. — Hányszor vet í tenek itt egy f i lmet? — Talán négyszer . — Ha m a este például a ko lozsvár i színház játszana itt egy j ó darabot ,

mely ike t választottad v o l n a : a sz índarabot vagy ezt a f i lmet? — Hát mive l ezt láttam, a sz ínházba m e n t e m volna. — És ha n e m láttad v o l n a ? — A k k o r lehet i d e jö t tem volna . — K e d v e n c színészetek? — Bourv i l . — N e k e m szintén. — N e k e m Széles Anna . — Flor in Piersic.

Idős néni a teremben. — A néni mió ta já r m o z i b a ? — Én, amióta a m o z i megkezdődöt t . M á r régen. H a n e m járnak a g y e r m e ­

k e i m is. A z o k járnak. — Ál ta lában hány fi lmet néz m e g ? — Hát m a j d n e m m i n d e n másod ik este. — És ez mi lyen v o l t ? — Jó volt . — Ki tetszett b e n n e ? — Nekem, nekem, azt m o n d o m , mindegy ik tetszett. Az tán nek ik mi tetszett,

tő lük is m e g ke l lene kérdezni . Neked m i tetszett? Rákérdez a mel le t te ülő lányra. — N e k e m ? A h o g y a nő meg tudja bolondí tani a férfiakat. A h o g y r e n d b e ­

szedi ő k e t . . . — Emléksz ik a néni régi, híres f i lmszínészekre? — Hát pontosan . . . — Van a nén inek te lev íz ió ja? — A l ányoméknak van, s a f iaméknak is v a n . . . M e g y e k hozzájuk, aztán

belea lszom. Ha n a g y o n á lmos vagyok , ottan h a g y o m őket.

Uzon községben t izenhárom é v e m ű k ö d i k „f i lmszínház" . A moz igépész e n n e k az in tézménynek a sze rvező je és veze tő je is egyszemélyben .

— Előfordul , hogy a t e rem sokszor n e m telik meg vagy egészen üres. M i ennek az o k a ?

— Hát mond juk , itt ná lunk nagyon, de nagyon jó l ment, kivál t még ké t évve l ezelőtt. Most egy kicsi t visszacsappant a látogatás, mive l nagyon sok t é v é van a községben . Ez n a g y o n reagál a plánra. Mert , ugye, ha egy j ó f i lm van be le téve a te levízióba, megnéz ik odahaza kényelmesen. Nagy különbség. Kivá l t té­len is, ugye, m i k o r hideg van.

— N e m tudják kifűteni a t e rmet? — Mond juk , ná lunk a fűtéssel nincsen ba j , m e r t mind a két c sempében

ég ö rökké a tűz, fa ö rökké volt . Szóva l ez n e m vo l t h iány nálunk, nagyon jó l el vo l tunk lá tva fával . D e mondjuk , ha egy j ó f i lm van a városon, mégiscsak ott néz ik meg.

— Mié r t ? — Mondjuk , ná lunk mégi s keskeny f i lm van, ugye. Városon pedig no r ­

málgépek, a z o k másképpen hozzák ki a fi lmet. A hangrendszer is más, ná lunk gyengébb , n e m olyan tiszta, n e m olyan érthető. D e m o n d j u k azért mégis, na. ív fénnyel d o l g o z o m , két nagyon j ó vet í tővel . Szélest is tudok vetíteni. Ezelőtt

még vol tak széles f i lmek, de mostanában nemigen kapok . M á r van egy esztendeje , n e m is vetí tettem széles filmet. Mond juk , ez is sokat reagál a plánomra. D e azért, ha j ó f i lm van, még iscsak e l jönnek, a keskeny fi lmet is megnézik . A z uzoni nép nagyon szerette a f i lmet.

Városi moz i kijárata. Vetí tés után. Tódu l ki a közönség, l eg többen fiatalok. Hatalmas plakátok hirdet ik: A PRÉRI , amerikai western.

— Mi t lát tál? — Cowboyf i lme t . — Mely ike t ? — C o w b o y f i l m e t . — A z mi t j e l en t? — A z azt jelenti, hogy a fa rmerek meg a hogyish ív jákok megvéd ik a . . . — Szereted a c o w b o y f i l m e t ? — Természetesen. H o g y n e sze re tném?! — M é g milyen f i lmeket szeretsz? — Szerelmes fi lmeket, mint a Love Story. — Mi a fog la lkozásod? — Szakmunkásiskolás .

— És neked tetszett-e a f i l m ? — Érdekes volt a gyilkosság, i lyesmi. — Mié r t ? — Hát e l rabol tak valami lovakat, s i lyesmi. — Mi az h o g y c o w b o y f i l m ? — Pásztorokról van szó, akik a lovakat megvédik , i lyesmi. — Fog la lkozásod? — Szakiskolás.

— És magának tetszett a f i lm? — Vi lágos . — Mié r t ? — Nagyon j ó ! — D e miér t j ó ? — Hát o lvas tam a „ r o m á n " - t . — K i í r ta? — Angol—franc ia adásban o lvas tam először, most át van alakítva az adás. — Mármin t a k ö n y v ? — Mint a k ö n y v . Tel jesen másképp van . . . — De ki vol t a szerzője a k ö n y v n e k ? — Hát n e m m o n d o m meg, mer t az eredeti c ímét én sem t u d o m pontosan

lefordítani. — N e m a címét , h a n e m a szerzőjét .

— Fogla lkozása? — Lakatos.

— Tetszett a f i l m ? — Tetszett. Mer t ez egy olyan sorozatos fi lm, mint ami lyen vol t a többi ,

Bőrharisnya, meg mit t u d o m én . . . — Álta lában mi lyen típusú f i lmeket k e d v e l ? — Én legalábbis ezeket nagyon szeretem. — Hány f i lmet néz m e g havon ta? — H a v o n t a ? Minden héten kétszer. — Mit szokott megnézn i? — N e k e m indiferent. Lehe t az klasszikus, meg operett, meg szerelmes . . . — Színházba szokott j á rn i? — Jaj hát a l egkedvesebb a színház, ami létezik. — M i é r t ? — A színházban az e m b e r mégis va ló jában látja őket. A f i lmben még lehet

trükkfelvétel, a színházban legalább . . . hát t anulmányoz . . . — Mi t lehet tanulni egy i lyen wes te rn- f i lmből ? — Hát n e m n a g y o n sokat. At tó l függ, hogy veszi. V a n aki veszi saját ré­

szére tanulmánynak, van aki pedig csak utánozza. — Filmkri t ikákat szokott o lvasn i?

— S z o k t a m olvasni, mindig szoktak az újságban a kri t ikák megjelenni előre, mert a filmet megkri t ikál ják előre, hogy hol van a h i b a . . .

— M e g n e v e z n e egy j ó hazai f i lmet? — Hát. Hazai f i lmek közül is szeretem mindegyiket , sőt. Hát l eg jobban ami

tetszett, n e m tudnám megmondan i pontosan. De amit láttam, v é l e m é n y e m szerint az O f loare şi doi grădinari tetszett a leg jobban.

— A z egy indiai f i lm.

— Fogla lkozása? — Én lakatos vagyok .

Fiatal házaspár A préri plakátja előtt. — Mos t jö t tek ki a moz ibó l . Miér t éppen a mozi t választották m a este,

m iko r például a t évében j o b b f i lm m e n t ? Feleség: M a azért jöttünk, mer t a gyerekre van ki v igyázzon. — És a f i lm a t é v é b e n ? F é r j : Hát nincsen tévénk. — Tetszett a f i l m ? F é r j : Szer intem a l eg jobb western, amit csak láttam. — Mi a vé l eményük a seriff magatar tásáról? Fé r j : Vo l t hibája is, de megvo l t benne a j ó is. M e g v o l t neki az oka, hogy

úgy bánjon azokkal az emberekkel . — Ha meg ke l lene győznie valakit, hogy nézze meg a filmet, mit mondana

neki? Férj : Hát a tanulságot. — Mi a tanulság? Férj : A z , h o g y e m b e r s é g e s e n . . . Meglopták , tö rvényre n e m tudta adni, hát

neki k e l l e t t . . . És megmutat ta , hogy m e g é r t e t t e . . . — Fogla lkozásuk? Feleség: Most érettségiztem. N e m sikerült a felvétel im. Férj : Vi l lanyszerelő vagyok .

K e n é z Ferenc költő, a Munkásélet szerkesztője: — Fiatal be já ró munkást kérdeztem, miért jö t t a városba szórakozni. Cir­

kuszért, moziér t — válaszolta. Látott-e munkásokró l szóló f i lmet? Az t mondta , azokat kü lönösképpen n e m figyeli , úgy tudja, mostanában n e m is készí tenek i lyen fi lmeket.

Egyetemi város kávézójában. Középiskolások , egyetemisták. — A z , h o g y van f i lmkultúrám, azt jelenti, hogy v é l e m é n y e m van egy f i lm­

ről. El tudok róla beszélgetni, mint egy j ó könyvrő l , koncer t rő l vagy k é p z ő m ű ­vészeti alkotásról . A fi lmet n e m úgy nézzük, mint tömegszórakoztatási eszközt, hanem mint ami nyújt nekünk valamit , ami felér egy j ó könyvve l , egy j ó k o n ­certtel . . .

— Mond ja tok egy filmet, ami tetszett nektek. — Chapl in Aranyláza. V a g y : Áldassanak az állatok és a gyerekek! A ren­

dezője valami Brian . . . , n e m Brian, hanem W i l l i a m . . . És a Blow Up. A z t hiszem, ugyanaz rendezte . . .

— Nagyon j ó f i lm vol t és aktuális a Z . — Tudod , ki rendez te? — Costa Gavras . És Y v e s Montand játszott benne. — És a hazai f i lmek k ö z ü l ? — Andre i Blaier: Mezei virágos képeslap és Dan Piţa: Kőországi lakodalom . . . — Manole Marcus A színész és a vadak, T o m a Caragiu játszta a f ő s z e r e p e t . . — Inkább az ifjúsági f i lmeket szeretem. — A z a mi hibánk, hogy n e m olvasunk filmkritikát. Egy ideig mindenfé le

f i lmet megnézünk, s csak e g y b izonyos s tádiumban a lapozunk barátok, i smerősök véleményére , n e m is beszé lve arról, amikor a f i lm c íme vagy a p roducer neve mond valamit.

— És a wes te rn? Magyarosabban : a vadnyugat i f i lm? — Unalmas. — Én szeretem. A klasszikus western sokszor még j ó is. Kikapcso l . Szóra­

koztat. — Ál landóan pufogtatnak, sablonos, néha monoton témák, t ragédiába vagy

paródiába forduló múlt századi sztorik. Jó vo lna már kicsit kinőni belőlük. — M e g aztán a Halálos tavasz-féle f i l m e k Minket már n e m tud érdekelni

az ilyen. Csupa giccs az egész. A z e m b e r n e m tudja megál lni kacagás nélkül, mire az előttünk ülő, i dősebbek mind felhördülnek.

— Vannak filmkritikák, amelyeket elolvasunk, autóbuszon, kávéházban e l ­hangzó vé lemények, és akkor vá runk valamit a f i lmtől . Erre itt van egy i lyen szuperprodukció, egy i lyen Halálos tavasz, há rom ország készítette, sikersztori, melyen csak bosszankodik az ember . V a g y egyszerűen n e m figyel oda, mer t nincs mire. Az t a ké t órát m e g el ke l l tölteni valahogy, beszélgetünk, v icceket m o n ­dunk, n e m azért fizet az ember , hogy unatkozzon (!) .

— A z utóbbi időben nálunk is fel lendült a ka landf i lmek gyártása. A z ember ­ben fel támad a gyermek. Emlékszem, apám méhesét fegyverraktárnak nevez tem ki, a káposztáshordó fedele volt a pajzsom, s mit n e m adtam volna egy igazi kardért! A történelmi romant ika a l egérzékenyebb ponton érinti az ifjúságot.

— Nagyon-nagyon h iányoznak a mostani, ve lünk fogla lkozó f i lmek. — Mos t érzem, menny i re hiányzik, h o g y az iskolában n e m tanultunk f i lm­

történetet. — A z iskola n e m ad filmkultúrát. T a n k ö n y v e k kel lenének. B e ke l lene v e ­

zetni a filmesztétikai oktatást. — Számomra egészen érthetetlen, hogy miért szűntek meg K o l o z s v á r - N a p o -

cán is, Marosvásárhelyen is a f i lmmúzeumok.

Oláh T i b o r f i lmkrit ikus : — Ennek a nemzedéknek sokkal gazdagabb a fi lmkultúrája, min t a miénk

volt az ő korukban. Ők belenőt tek a moziba . Fi lmkultúrájuk e léggé szilárd, filmesztétikai kultúrájuk azonban n e m e léggé fejlett. H o v a t o v á b b oktatásunknak is gondoln ia ke l lene arra, hogy a f i lm, mármint a f i lmtörténet is, odak ívánkoz ik az i rodalomtör ténetek szomszédságába.

Bencze Ferenc színész: — Fi lmoktatás? Én n e m hal lot tam még sem mozinéző főiskoláról , sem m o ­

zinéző középiskoláról , de még csak mozinéző e lemiről sem. A z esztétikai nevelés t én úgy képze lem el, h o g y az e m b e r j ó f i lmeket lát a moziban . Miné l t ö b b j ó filmet lát, annál többet j á r moziba . Mos t m á r csak j ó f i lmek k e l l e n e k . . .

Szőcs István krit ikus: — Szer in tem a f i lmnek a főprob lémája az, hogy túl sok van be lő le . Aki rend­

szeresen já r moziba , az hetente legalább két f i lmet megnéz. Számítsuk csak k i ! Ez évente száz f i lm. Tíz é v alatt ezer f i lm. Kizárt do log , hogy tíz é v alatt valaki ezer j ó f i lmet láthasson. Viszont a rossz f i lmeknek — és ez az, amivel n e m szá­molunk — éppúgy maradandó hatása van, mint a legjobbaknak.

K e n é z Ferenc köl tő : — V é l e m é n y e m szerint nemzedékünke t gyakorlat i lag n e m készítették fel a

f i lmélmény befogadására. A m i t a f i lmből leszűr, az i rodalmi tanulság, és n e m filmesztétikai tanulság. Pedig ha van a mi ko runknak sajátos fo rmanye lve — az a fi lmszerűség. Néhány évve l ezelőtt ké t -há rom olyan sorozatot lehetett olvasni kü lönböző napi - és het i lapokban, amely a nézők nevelésével kisérletezett. A z e m ­ber elvárná, vagy azt szeretné, h o g y ez a felkészítés va lami lyen gazdára találjon. Meg ke l lene próbálni a tömegízlést — tömegje lenségről van szó — tudatosan b e ­folyásolni , vagy ha kell , j ó i rányba t é r í t e n i . . .

A marosvásárhelyi f i lmmúzeumot „ A d l e r bácsi mozi jának" nevezték. Ad le r Jenő most egy művészf i lmeket játszó mozi felelőse.

— Ennek a moz inak m e g v o l t a kialakult közönsége, ame ly elvárja az igényes fi lmeket. S o k mindennel tar tozunk ennek a közönségnek. Műsor t ke l lene k inyomtatnunk magyarázó szöveggel . Sőt. El kel lene beszélgetni a közönséggel . Mond juk meg, mi lyen gondola tokat vet fel a fi lm, és szólni ke l lene a f i lmnyelv­ről is. A k i k hallották, tovább viszik. E lmondják másoknak is, mire kel l felfigyelni a f i lmben. Úgy gondo lom , erre a törzsközönségre ke l lene építenünk.

Falusi művelődés i otthon. A mozigépész bejelenti a fi lmet. — K é r n é m a kedves mozi lá togatók f igyelmét. M á m a este pontosan nyo lc

— azaz el is múlt n y o l c óra, bocsánat — vetítésre kerül egy nagyon j ó amerikai f i lmem. Egy kitűnő, színes amerikai f i lm. Csak egy fi lmet fogok vetíteni, mert két fi lm, azt hiszem, nagyon hosszas lenne. És így csak egy f i lmet fogok vetíteni — egy lej huszonöt banival .

Csáky Zol tán

ÉLŐ TÖRTÉNELEM

A székely hadrendszer és katonai társadalom a XVI. századig

A katonai szolgálat a székelység középkor i történetének megha tá rozó ténye­ző je volt . Anny i r a az, h o g y ennek köszönhetően nemzetségi szabadságjogainak és földközzösségi t e rmelőmódjának alapjai egészen a X V I . század derekáig — jelentős elemei pedig később is — fennmaradtak. A hadrendszernek a társadalmi-poli t ikai jogokka l va ló összefüggései a székely tör ténelemben jól n y o m o n köve the tők ; mind­addig, amíg általános és fejenkénti hadkötelezettsége fennállt, a székelység meg tudta őrizni szabadságát is, és viszont, a m i k o r az 1562-es nagy felkelés után a fe jedelmi ha ta lom az ún. gya logrendet lefegyverezte , a társadalom n a g y o b b részét a lkotó köznép évt izedekre jogfosztot t osztállyá vál t : fe jedelmi vagy földesúri függőségbe került.

Ha a fentiekhez m é g azt is hozzátesszük, h o g y a székelység a középkorban katonai szervezetben élt, e léggé meg indoko l tuk hadtörténetük kutatásának szüksé­gességét; enélkül számos régi in tézmény szerepe, fej lődési sajátossága egyszerűen n e m érthető meg. A z i lyen i rányú búvárkodás azonban csak akkor vezethet ered­ményre , ha a régi történetírásnál j o b b a n feltárja a székely hadrendszer és a vele kapcsolatos székely katonatársadalom sajátosságait és gazdasági alapját.

Mive l a székely társadalomfej lődésben, katonai társadalomban, valamint had­rendszerben az 1241-es tatárjárást követő időszak óta lényeges vá l tozások a X V I . században következtek be , ez nagyon alkalmas a székely hadtörténet kutatására. Ezért a X V I . századnak rövid tanulmányunkban nagyobb teret biztosítunk, mint a mege lőző koroknak . A X V I . századi székely történet kutatásának egyébként is időszerűséget ad az, hogy az 1596-os székely felkelésről , ame lynek a hadrendsze­rükkel való összefüggései nyi lvánvalók, ezekben a hónapokban országos szinten emlékezünk meg .

1. Székely harci alakulatokról m á r a X I I . századból vannak értesüléseink: a Képes Krónika emlékez ik m e g ró luk az 1116. évi olsvai és az 1146-os lajtai csatákról szólva. A X I I I . században elsősorban a tatárok elleni harcokban tűntek ki, ma jd a köve tkező századokban azokban a nagy katonai vál la lkozásokban, ame­lyek cél ja a tö rök hódí tás megakadályozása vol t . Ott vo l tak Zs igmond , a Hunya­diak, sőt Ştefan cel Mare és m á s o k hadaiban is. Történeti források tanúsága szerint a székely haderő önálló egységet alkotott Erdély hadseregében. A székely haderő z ö m m e l akkor a k ö n n y ű íjász lovasságból állt, ame ly az ősi keleti harc­m o d o r t sikeresen alkalmazta. Ebben a vonatkozásban soka tmondó az a tény, hogy a kézdi székelyek hadi szolgálataik ju ta lmául kapták a X I I I . században letele­pedés cé l jából az A r a n y o s vidékét . Harci e rényeik n e m kerül ték el Mátyás kirá ly titkárának, Bonfini Anta lnak a f igyelmét sem, s el ismeréssel szólt a székely lovasságról az 1504—1573 közöt t élt humanista történetíró, Verancs ics Anta l is.

A felsorolást persze folytathatnók, de úgy v é l j ü k fölösleges, mer t az edd i ­giekből is e léggé ki tűnik: a székelység mint katonanép bukkant fel írott történel­münkben.

Hadrendszerükről e lőször Z s i g m o n d király 1429-es, majd Mátyás király 1463-as hadügyi szabályzata, va lamint az 1473-ban kiadott rendelkezése tudósít. Ez utóbbi és más források egyönte tűen mutatják, hogy a székelység hadkötelezettsége álta­lános vol t . (Az erdélyi megyékben csak a nemességet kötelezték hasonló szolgá­latra.) A székelyeknek hadrakelés esetén személy szerint, ahogy akkor mondták, „ fe jenként" kellet t táborba szállni, a módosabbaknak lóval, a szegényebbeknek pedig gyalogosan. A z á l lomány kétharmada kivonult, m í g egyharmada otthonmaradt a határok és várak őrzésére (Székely Oklevéltár I. 196—199.; a tovább iakban : SZO. ) . A z egész haderőt a székely ispán vezette. A mozgósí tás az alakulatok

vezénylése a csapattisztek feladata vol t , akiket v iszont közvet lenül az egyes székek főhadnagyai irányították. A hadfelkeltés cél jából k ivon t kardo t hordozta t ­tak a helységekben, szá ldobokat és más eszközöket (például tűzha lmok gyújtását) használtattak fel (SZO. I. 198.). II. Ulászló 1499-i szabályzatából kitűnik, hogy a főtisztek az e l lenőrzések és mozgós í tások a lkalmával igénybe vet ték „ f ő e m b e r e k " , a székelységből k iemelkedő vezető réteg segítségét.

A székelység katonai szervezetének formái, va lamint in tézményei a sajátos hadrendszer és katonai tá rsadalom függvényei voltak. Ezt a szervezetet az j e l l e ­mezte , hogy minden más erdélyi területi közösséghez v iszonyí tva j o b b a n és hosszabb időre megőr iz te régi formái t és intézményei t . A megte lepedés után a katonai szervezet a településrendszer struktúráján épül t fel.

A X I I . és X I I I . század fo lyamán nagyrészt kialakult a székely falurendszer (a falvankénti település rendszere) . A fa lvak csoportját k é s ő b b a területi e lvek szerint szerveződöt t székek fogták közigazgatási lag e g y b e ; ezek együtt alkották a székelyek földjét („Ter ra S icu lo rum") . M á r itt szóvá tesszük, hogy a „közigazgatás" akkor főleg katonai igazgatást és bí ráskodást je len te t t

Katona i szempontbó l a falvakat tízes részekre osztották, aminek emléke máig is él t öbb he lységben az egyes fa lurészek neve iben : „al-t íz, fel-tíz, közép- t íz" . A t izedeket fa lvanként v a g y fa lucsopor tonként századokba szervezték. I lyen a lapon áll t e g y b e az egyes székek hadereje , ame ly lovas és gya logos alakulatokat foglalt magában . Hadfe lkeléskor az egyes székek alakulatai megőr iz ték saját rendjüket , különállásukat, de általános felkeléskor az összes székek csapatai együtt képezték a székely kontingenst . A haderő létszáma a X V I . században, amint a for rásokból kivehető, elérhette a 25 000—30 000-et is. A székely a lakula toknak j ó l meghatá­rozott helye vo l t Erdély hadrendjében. János Z s i g m o n d ide jén például , amin t azt A . G r o m o , aki röv id ide ig a fe jedelmi testőrcsapatok parancsnoka is vol t , f e l j e ­gyezte, min tegy 10 000 székely alkotta az erdélyi hadak e lővédjé t . Részleges had­bavonu láskor egyes székek hadai kü lön-külön is kiállhattak; sokszor az egyes székek csak k i sebb létszámú alakulatokat küld tek a táborba.

A ka tonacsa ládok nyilvántartását a hét székely szék főkapitányai („supremus capitaneus") végezték. A korább i források egyszerűen hadnagyot v a g y katonai vezetőt emlege tnek ; b izonyos , hogy a széki hadnagy, főhadnagy és főkapi tány ugyanazt a funkciót je lö l i . Ő k gondoskod tak a ka tonák rendszeres kiképzéséről is. A tiszteket általában választották, bá r a főtiszteket nemzetségi áganként m e g h a ­tározott sorrend szerint; a választás j o g a egy ik fontos e l eme vo l t a régi székely szabadságnak. A tisztek megbízatása rendszerint egy é v r e szólt, esetleg csak e g y hadjárat idejére . A veze tők n a g y o b b része az e lőke lők kö rébő l kerül t ki, az egyes csapa tnemek hadnagyai , főhadnagyai a lófők , időnkén t a gya logrendűek közül is. M á r említettük, h o g y a székely haderő parancsnoka a székely ispán vol t . Mive l azonban a székely ispáni tisztség később be leo lvad t az erdélyi vajdai, majd a fe jedelmi hata lomba, a kü löná l ló székely e rők élére az összes székelyek főkap i ­tánya, generál isa került, ami persze viszonylag késői képződmény .

A hadrakelés kötelező vo l t ; elmulasztása a legsúlyosabb megtor lás t vonhatta maga után. Oláh Mik lós humanista író és a m á r említet t Verancs ics Anta l jegyezte fel , hogy a hadba szólí tó parancsot megtagadó házát a közösség széthányhatta, ő t magá t megölhet te . A hadbahívásnak ez a közösségi kényszer je l lege (Szűcs Jenő hívta fel rá a f igyelmet) ősi szokás továbbélésé t mutatta. Va lóban , m i sem j e l l e m z ő b b a szabadságjogok és a hadbaszállási kényszer nemzetség-kori eredetére, min t az a tény, hogy a közösség azokat, akik a székely szabadság ellen vétettek, éppo ly m ó d o n büntette, min t a hadból e lmaradókat (1. a székely nemzetgyűlések határozatait).

A z e lőbb iekben felvázol t hadszervezet é rvényben maradt egészen az 1562-es felkelésig (bár az 1540-es évektől lassú átalakulások következ tek be) , amely aztán gyökeres vál tozásokat idézet t elő mind a hadszervezetben, mind a székely társa­da lomfe j lődésben . D e lássuk e lőször a székely katonai társadalom kialakulását és fejlődését.

2. Számos forrás utal arra, h o g y a X I V . század közepére végbemen t a régi nemzetségi-törzsi székely tá rsadalomnak egy egészen egyedülálló rendi jellegű tago­zódása. E társadalmi megoszlás kifej let t formájában figyelhető meg az 1473-as, Mátyás k i rá ly-fé le rendelkezés tükrében. Rendi tagozódást említettünk, bá r ez a kifejezés itt megtévesztő lehet, mer t az o lvasóban a hűbéri , feudális rendiség képét idézheti fel, annak fö ldesúr i - jobbágyi v iszonyaival , amely az erdélyi megyékben is általános volt . A Székelyföld esetében azonban egészen más rendiség jöt t létre. Mer t bá r fe lbomlot t itt is a régen nagyjából egységes társadalom, ennek n y o m á n elsősorban katonai je l legű rendek fe j lődtek ki. Még pon tosabban : ez a fe j lődés

kialakította ugyan a székely társadalom hierarchikus rendi megosztottságát, de nem vezetett feudális típusú, antagonista osztálytársadalom kialakulásához. Lássuk erről a X V . századbeli források fogalmi rendszerét, és próbál juk meg annak értelmezését.

A z 1463-as hadi szabályzatnak Erdélyre általánosan é rvényes része, amikor meghatározza a katonai szolgálat struktúráját, főként ezeket a foga lmakat hasz­nálja: nemesek („nobi les" ) , nemesek jobbágya i („ iobagiones nob i l ium") , ma jd ezek­kel kapcsolatban részletezi a kötelezettségeket (SZO. I. 196.). Vagyis a dokumen tum kimondot tan hűbéri , feudális osztályképletet érint. A kizárólag székely vonatkozású 1473-as rendelkezés viszont e lőke lőkrő l („pr imores") , lófőkről („pr imipi l i " ) és gya­logokró l („pedi tes") beszél (SZO. I. 220—222.), azaz a székely társadalom sajátos katonai rendi tagozódásáról tájékoztat. Katonai vo l t ez a megoszlás , mer t a társa­da lom tagjait a hadban elfoglal t he lyük szerint különbözte t te meg , ezért beszél lovasokról , gya logosokró l és vezetőkről . Ugyanakkor rendi je l legű is vo l t e tago­zódás annyiban, amennyiben az említett kategór iák a csa ládok vagyoni- társadalmi differenciálódását is kifejezték. Ezzel kapcsolatban je l l emző vol t , hogy az egyik rendből a másikba va ló átlépés ál talában vagyoni o k o k o n múlot t egészen a X V I . századig. Ez a tény és annyi más vi lágosan kifejezésre juttatja, hogy a székely rendiség n e m feudális a lapokon állt. (Az erdélyi megyékben , ahol a tá rsadalom rendisége feudális volt , a nemes a nemesi rend tagja maradt akko r is, ha e l szegé­nyedett.) A székely rendek közöt t n e m alakult ki feudális t ípusú függőség, aláren­deltség, e l lenkezőleg: a köz tük va ló polit ikai v i szonyok az eredeti székely j o g e g y e n ­lőségen n y u g o d t a k legalábbis elvi leg. Ez azonban itt n e m vált teljesen üres fo r ­m u l á v á mint az osztálytársadalmakban. G o n d o l j u n k csak arra, h o g y a fa luközös­ségekben, a széki közgyűléseken és a X V I . század közepéig rendszeresen megtartott székely nemzetgyűléseken a közrendűek is a jogegyen lőségre h iva tkozva védekez tek a fe l sőbbek uralmi törekvései ellen. Századokon át sikerrel, á m később kevesebb eredménnyel . De mindjár t látni fogjuk, ekko r támaszt kaptak a központ i ha ta lomban !

Új je lenség vo l t a székely katonai társadalom fe j lődésében egyes feudális társadalmi fo rmák kialakulása. Ebben a vonatkozásban döntő b izonyí ték az ún. földönlakók kategóriá jának felbukkanása a X V . században. Ezeket a fö ldönlakókat nevezték a későbbi források ős jobbágyoknak . Bár a katonai társadalom a fa lukö­zösség segítségével igyekezet t saját rendiségén k ívül szorítani a jobbágyságo t , ez s más feudális e l emek mégis k ikezdték a katonai társadalom v iszonylagos egyen­súlyát. Ekkor avatkozott b e a központ i ha ta lom a társadalomfej lődés fo lyamatába .

Esetünkben Mátyás király megparancsol ta az erdélyi va jdának — igaznak találván a hadi táborában lévő udvarhe ly- és marosszéki lovasok és gya logosok saját e lőke lő ik el leni panaszait —, hogy a székely székekben a lovasokat és gya ­logoka t kü lön-külön írják össze, s a listán senki se mer jen változtatni (SZO. I. 220.). A d o k u m e n t u m b ó l kitetszik, hogy az összeírás révén a katonacsaládokat kellett véde lmezn i az e lőke lők b izonyos törekvései el len. A központ i ha ta lom pedig azért állt ki a lovas és gya log katonák mellett , mer t érdeke volt a székelység katonai erejének fenntartása. I lyen m e g g o n d o l á s o k következtében vál t a központ i ha ta lom az említet t katonai r endek „szöve tségesévé" a v a g y o n o s a b b és az á l landó igazgatási tisztségeket betöl tő p r imorokka l szemben. Látni fogjuk, hogy ez a szövetség n e m mindig vol t egy fo rmán szoros és hatásos.

Mive l a ko l lek t ív katonáskodásra fogot t székelységtől a hadi szolgálat hatal­mas anyagi erőfeszítéseket és nagy véráldozatot követel t (akkoriban a háborús ál lapot vo l t a megszokot t , a béke kivételszámba ment) , hadi ere jének megóvásáér t a m a g y a r királyok, majd az erdélyi fe jede lmek sajátos jogoka t biztosítottak a székelységnek, i l letőleg — s ez vol t a j e l l emzőbb — tiszteletben tartották b izonyos régi szabadságjogai t Ebben a vonatkozásban valószínű, a l eg lényegesebb az vol t , hogy a székelyek földjére n e m terjesztették ki a király b i r tokadományozás i jogát , ami Erdélyben, a megyei területeken annyira hatásos eszköze vo l t annak idején a feudal izmus el ter jedésének (emlékeztetünk a jobbágyadományozás ra , ame ly o lyan nagy arányokat öltött, hogy a parasztságnak csak egy v é k o n y rétege kerül­hette el a feudális függést). S mive l a székelyek közt régebben királyi b i r tokadomá­nyozási j og n e m vo l t (vagy ha vol t , egészen vélet lenszerűnek tarthatjuk), a fö ld ­használatot i l letően életben maradtak a székely jogszokások, erőtel jes támaszaiként a székely termelési m ó d n a k és katonai társadalomnak. T o v á b b i kiváltság volt , hogy a székelységet nem kényszerítették rendszeres adózásra, n e m szállásoltak el fa lvaik­ban katonai egységeket ; szabadon élhettek a sóhasználat jogáva l . Ezek s az önigaz­gatás jogai alkották az annyit emlegetett székely szabadságot (,,libertas"-t).

Tér jünk át a székely katonai társadalom gazdasági a lapjának felvázolására. A z e lőbb iekben kol lekt ív kötelezettségekről és j ogokró l ejtettünk szót. Igen

ám, csakhogy a székely hadrendszer egyik sajátossága ér te lmében az általános hadkötelezettség voltaképpen személy szerinti, „fejenkénti" katonai szolgálatban

nyilvánult meg. A katonacsalád férfiai attól a zsenge koruktól kezdve , amikor a lkalmasokká vál tak a fegyverfogásra (ez bekövetkezhete t t akár a 15. é le tévükben) , kötelesek vo l t ak szolgálni addig, amíg fegyverhordozásra képte lennek bizonyul tak. A z alkalmasság kérdésének e ldöntése a szék kapitányára tartozott. Tehát a katonás­kodás terhei a csa ládok háztartására nehezedtek. S mer t a hadi felszerelés beszer­zése (a lótartás, ruházat előállítása, az önéle lmezés , egy ideig még hadbavonulás után is) n e m lehetett o lcsó mulatság, a csa ládok megterhelése nagy volt . Ezt csak úgy tudták elviselni , ha megfe le lő gazdasági bázissal rendelkeztek.

A megte lepedés után, a ka tonáskodó székely család anyagi alapját a fö ld ­művelés t és állattenyésztést folytató gazdaság alkotta, ame lyben megfele lő házi­ipari tevékenység is he lyet kapott. Ez a gazdaság egyéni vol t , de kettős földtulajdon használatán nyugodott: a család létfenntartásához szükséges javakat azon a földön termelték meg, amelyet a földközösség bocsátott rendelkezésükre, illetve amely mint magántulajdon a családé volt (ezt nevezték örökségnek, hereditasnak). Elte­k in tve a termelési kérdésektől , minket most az érdekel, mi lyen hatással vol t a kettős földtulajdon a székely katonai társadalom s benne az egyéni családok fej lődésére.

T ö b b évszázados tör téne lem tanúsága szerint a faluközösségi köz fö ldek bi r ­toklása megvéd te a katonacsaládokat az elszegényedéstől , hiszen amikor a közös ­ségek tagjai közt n a g y o b b vagyon i egyenlőt lenségek keletkeztek, a fa luközösségek visszavették a családoktól a közföldeket , s újra kiosztot ták őket, b izonyosan a csa ládok szükségleteinek szem előtt tartásával. Ez a közföld tu la jdon i lyenformán fékezte a tá rsadalom rétegződését , valósággal él tetője vo l t a hagyományos társa­da lomnak és é le tmódnak . D e a köztula jdon mellet t már korán terjedni kezdett a fö ld magántula jdona, s ez irtások, vásárlások, ö röklések és közföld-kisaját í tások útján gyorsan növekedet t . A fö ldmagántula jdon rendszere az egyes csa ládok di f fe­renciálása révén egészen más i rányt adott a székely katonai társadalom fej lő­désének, mint a közös földtula jdon. Siettette a katonai r endek kialakulását, a társadalmi hierarchia meghonosodásá t . Hatása annyira erőteljes vol t , hogy b e ­épülve a sajátos székely hadrendszer struktúrájába, átalakította idővel a fa lu­közösségek földosztási rendjét is. Erről a kérdésről egy X V I . század közepén keletkezett, de korább i v i szonyoka t tükröző ok levé l tájékoztat.

Eszerint a székely fa lvakban a közösségi fö ldeket („nyí l fö ld") a főnépeknek , ló főknek és gya logoknak „kinek-kinek az ő conditiója szerint" a d j á k A lófő kétszer annyit kapott , mint a gyalogrendű, a főember pedig „annál is többet" . Mindezt azért, mert az egyes csa ládok hadviselési kiadásai n e m vol tak egyfo rmák ; a főember t öbbedmagáva l — valószínűleg szolgáival — állt ki, a lófő egymaga , de lóva l s megfe le lő hadi szerszámokkal , a gya logos is személy szerint, de o l c sóbb felszereléssel. Emellett a gyalogrendet kevesebb a lka lommal szólították felkelésre, mint a két e lőbb i t (Erdélyi történelmi adatok III. 252—253.).

A földhasználatnak ez a szokása, m ive l időve l a közösségtől kapot t fö ldek magántu la jdonba mentek át, e lőször a pr imori , majd a gazdagabb ló fő-csa ládok esetében s végül az összes ka tonáskodó rendeknél a fö ldközösségek fe lbomlásához vezetett. Ezután a ka tonáskodó csa ládok gazdasági alapját nagyrészt a magántu­la jdonban lévő szántók és kaszálók alkották; az e rdők és l ege lők továbbra is közösségi használatban maradtak. Bözöd i G y ö r g y azt az időt, amikor a magán­tulajdonú szántók nagy túlsúlyba kerül tek a közösségi szántóbir tokkal szemben, a X V I . századra teszi. És ezzel feltárul a X V I . század társadalmi mozga lmainak és átalakulásainak nyit ja: az elerőtlenedett falu- és fö ldközösségek n e m lehettek t ö b b é gátjai a közrendűek anyagi lesüllyedésének, s n e m vol t mibő l földosztással bir tokossá tenni az egyre szaporodó katonai családokat. Köve tkezésképpen erősen megnőt t a szegény szabadok osztálya, me ly társadalmi bázisa lett a régi egyenlő­ség, az „egal i tar izmus" j egyében fogant fölkeléseknek. S mive l e m o z g a l m a k kevés e redményre vezettek, a lesül lyedt csa ládok n e m kis száma önként j obbágy i szol­gaságra adta fejét. A X V I . században bekövetkezet t tehát a székely katonai társa­da lom válsága.

3. A z 1562-es felkelés is az e lszegényedő köznép, a székely gyalogrend kétségbe­esett kísérlete vo l t szabad ál lapotának megőrzésére , de éppen el lenkező e redményre vezetett. Határkő a székely társadalomtörténetben, fő leg azért, mer t leverése után mintegy négy évt izednyi időszakra a hűbéri e l emek túlsúlyba kerül tek a székely társadalomban; úgy tetszett, h o g y a katonai rendek társadalma teljesen széthull. A székely társadalomfej lődés fenti vonásai t erőtel jesen hangsúlyozni szeretném; vol taképpen a székely szabad társadalom és a feudal izmus közöt t folyt a harc, de az e lőbb i re nézve rosszabb feltételek között , min t korábban .

A z 1562-es felkelés leverése után v é g b e m e n ő társadalmi átalakulások egyik szembetűnő jel legzetessége, hogy n e m teljesen „organikus" , természetes úton mentek

végbe . Mer t ha korábban a feudal izmus e lemeinek e lőbb lassú, ma jd a X V I . század ö töd ik évt izedétől fe lgyorsuló terjedése mindenekelő t t a belső e rők har­cának e redménye volt , a felkelés után a fe jedelmi hatalom a felülről való, erő­szakos társadalmi formaképzés eszközéhez folyamodott, nevezetesen a jobbágyosí tás , b i r tokadományozás , egy új katonai rend (darabontság) létesítése, tömeges lófősítések módszere révén. Csupa olyan je lenségek vo l t ak ezek, amelyeknek mását 1562 előtt csak szórványosan, mondha tn i csírájukban találjuk meg. A felkelés (és a korább i székely zendülések) min tegy megtor lásaként fe lbomlo t t a központ i ha ta lom és a székely katonai r endek „szövetsége" , amelyrő l a beveze tőben szóltunk. Ennek pedig az lett a köve tkezménye , hogy a székely gya logrend egy ide ig saját vezető-rétege és a fe jedelmi ha ta lom nyomása alá került ; érthető, hogy e súly alatt össze kellett roppannia.

A felkelés után a fe jedelmi ha ta lom és a nemesség sietett k imondan i a gya logrend szabadságának elvesztését, azt, h o g y jogilag a f e j ede lem hatalma alá helyezték. Néhány év múlva , 1566 után a királyi (fejedelmi) b i r tokadományozás jogának a Széke lyfö ldön va ló általános gyakorlata következet t b e ; ennek e r e d m é ­nyeként a fe jedelmi ha ta lom alá vetett közszékely csa ládok nagy számát székely e lőke lőknek és egyes ló fő-csa ládoknak adományozták . A bi r tok- és j o b b á g y a d o ­mányozások n e m szűntek meg a század végéig , ami a régi közszéke lyek sorait meggyöngí te t te , a jobbágyta r tó rétegek helyzetét v iszont megerősítet te.

A régi katonai rendek oldaláról közel í tve a kérdésekhez: két, ko rábban elsősorban katonai rend gyors bomlásnak indult — az e lőke lők rendje, amely nemesi réteggé vált , és a gya logoké , me lynek romja in kialakul e g y új j o b b á g y ­osztály, i l letőleg, amint látni fogjuk, egy új katonai rend, a darabontoké . Ez utóbbi azonban semmiképpen sem vol t azonos a régi gya logrend újjászületett vál tozatával . A z átalakulások mére te inek és mélységének illusztrálására idézzük az 1562-es segesvári országgyűlés végzései t : „ A z főnépek az ő főségekben és az lófe jek az ő lófőségekben minden székben szabadon éljenek, úgy min t az nemesség az ő nemességökben, és az földön-lakókat, kiket jó igazsággal bírnak, úgy mint a nemesség az ő jobbágyokat, ők is jobbágyul bírják." (SZO. II. 161—162. Kiemelés tő lem. — E.Á.) Tehát az eddig i p r i m o r o k nemesi renddé , s a „ fö ldön- lakó ik" j o b b á ­gyokká váltak. S ha itt csak az 1562 előtti ú n ős jobbágyoka t kell is érteni, a fo ly tonos j o b b á g y a d o m á n y o z á s o k révén e b b e a kategóriába kerül t az 1562-ben fe jedelmi ha ta lom alá jutot t székelység j ó része is.

Mi lyen átalakulások következ tek b e a hadrendszerben?

4. A felkelést köve tően a segesvári országgyűlés határozott az új hadrendrő l is. Eszerint „ A z fő népek és ló fe jek minden dézmának f izetéséből kivétessenek, de úgy, hogy ők is j ó lovakkal , páncéllal , sisakkal, paissal, kopjákkal, hadakozó-képpen j ó m ó d d a l készen legyenek mindenkor úgy, hogy minden lófő az ő l ó -főségekről (családi gazdaság) az m ü parancsolatunkra és országunk szükségére, v a ­l amikor kel le tendenek, egy -egy lóva l indulhassanak" (SZO. II. 161—162.).

Mive l ez a paragrafus jórészt a már korábban is m e g l é v ő katonai köte le­zettségeket ismétli meg , bá r azt erőteljesen, pa radox m ó d o n az igazi változás abból tűnik ki, amit elhallgat. Mer t a segesvári országgyűlés az 1562 előtt legna­g y o b b katonai e rő t képviselő harmadik rend katonai kötelezettségeiről szót s em ejtett. El lenben félreérthetetlenül k imondta : „ A székely község a mi szabad b i r o d a l m u n k alatt légyen." Ezt a határozatot a régi történetírás úgy értelmezte, h o g y a régi gyalogrendet fe jede lmi függőségbe, afféle kincstári j obbágyságba helyezték. S hogy ebben sok vo l t az igazság, az abbó l is látszik, h o g y a f e jede lmek jobbágykén t adományoz ták el egy részüket, míg másik részükből létrehozták a puskás gya logok rendjét, de ugyancsak teljesen önkényes eszközökkel . Eltűnt tehát a X V I I . század fordulójáig, Báthori Zs igmond, Mihai Viteazul, majd Bocska i István felléptéig a régi székely gya logrend min t kol lekt ív katonai erő. És leha­nyatlott társadalmi szabadsága is.

A segesvári országgyűlési határozatok jó l példázzák, hogy a hadrendszer változása mi lyen nagy mér tékben függ a gazdasági-társadalmi rendszer átalakulá­saitól. Ebben az esetben a székely e lőke lők s m é g inkább az erdélyi nemesség számára a gyakori lázadásai miatt megbízhatatlanná vált közszékelység min t fegyveres katona nemkívánatossá: veszélyessé vált. Mi sem mutatja ezt j obban , mint az az eset, amikor 1571-ben a vo l t gya logrend képviselői (csak képviselői!) fegyveresen gyülekeztek Töv i s alatti táborukban, hogy a Gyula fehérváron ülésező országgyűléstől elvesztett j oga ik visszaadását kér jék; ekkor Báthori István pa­rancsára a nemesek siettek szétzavarni a közszékelyeket , ők aztán kére lmüket csak írásban nyújthatták át (SZO. II. 328.). Pedig Báthori István erdélyi f e jede lem­ként is, l engyel k i rá lyként is nagyra értékelte a székely katonát, de neki is, a

fe jedelmi ha ta lomnak is a régi székely katonánál i nkább alávetett s könnyebben fegyelmezhető harcosokra vo l t szüksége.

A z 1562-es felkelés után a székelység társadalma és t e rme lőmódja is köze ­lített az általános erdélyi képhez . S va lamenny i re a hadrendszere is. Indokol t hát ér intenünk az öná l lóvá vál t erdélyi fe jedelemség hadrendjének szerkezetét.

Erdély hadereje a X V I . század derekán á l l andó és felkelő seregekből tevődöt t össze. A z ál landó hadsereget, m e l y n e k létszáma mindössze néhány ezer vol t , egyharmad—egyharmad arányban állították ki a nemesek , székelyek és szászok. A felkelő sereg a nemesek és j o b b á g y o k , va lamin t a székelyek és a szászok felkelő alakulataiból, tehát etnikailag románokbó l , magya rokbó l és németekbő l állt össze. A haderő létszáma Bí ró Vence l szerint elérhette a 80 000-et (Erdély belügyi fejlő­dése a fejedelemség megalakulása korában. Ko lozsvá r , 1911. 30—35.). E szám azonban inkább elmélet i beccse l bír, mive l a gyakorla tban i lyen nagy haderőt n e m von tak össze abban az időben . Ennek egy ik oka az vol t , h o g y a nagytömegű, de képzet len hadsereggel kevés sikerre lehetett számítani* akkor , a m i k o r szerte Európában kia lakulóban vo l t az új harcászat, főként a lő fegyverek elterjedése miatt. I lyen összefüggésekben terelődöt t i smét a fe jedelmi ha ta lom f igye lme a ka ­tonailag képzet t székelység erőtartalékai felé.

5. De senki sem gondol t egye lőre a régi székely katonai rendszer teljes visszaállítására. A fe jedelmi ha ta lom szándéka inkább az vol t , hogy a székely haderőt miné l j o b b a n beleolvassza az erdélyi hadseregbe a székely katonai rend­szer au tonómiájának háttérbe szorítása révén. Ennek a katonapoli t ikai cé lnak a lényegét a korabel i történeti for rások ezekkel a szavakkal fejezték ki : „ E z vesze­delmes támadásnak [1562] utánna is [ . . . ] a székelység felséged számára [a fe je ­de lemről van szó] Capitányság alá vetteték." (SZO. II. 281.) A kapitányság alá vettetésnek a katonai szervezetet illető je lentősége az volt , hogy a székelység fé ­kentartására épített udvarhelyi vár ( „Széke ly támad") , i l letőleg a várhegyi vár („Székelybánja") főkapitányai , akiket a f e j ede lem nevezet t ki , a központ i hata lom képviselői vol tak, s aszerint cse lekedtek; befo lyásuk nagy volt , mer t katonailag az egész székelység az említett ké t várkapitányság hatáskörébe tartozott. Némi szerepe vo l t m é g a görgényi várkapi tányságnak is.

Mindennek következ tében az 1562-es felkelést követően a székely katonai szervezet hierarchiájának csúcsán a f e j ede lem állt, s közvet lenül alatta rendszerint Udvarhe ly vára, esetenként Vá rhegy várának főkapitánya, székely főkapitányi minőségében . A központosí tási törekvéseket és a székely katonai rendszer mel lő ­zését szolgálta az az új szokás is, h o g y n e m töltöt ték be , csak nagy ritkán, az egyes székek főkapitányi tisztségét. Nagyrészt megszűnt a tisztek választásának szabadsága, ami abbó l is kitetszik, hogy a fel-felhangzó panaszokból rendszerint n e m hiányzott a szabad tisztválasztás j ogának kérése.

S ezzel el is érkeztünk egyik l eg lényegesebb kérdésünkhöz: igénybe vették-e 1562 után a régi gya logrend katonai szolgálatait, s ha igen, h o g y a n ?

Láttuk, hogy a segesvári országgyűlésen a ha rmadik rend katonai kötelezett­ségéről n e m esett szó. A katonáskodás terhe utána nagyrészt va lóban a ló fők és p r imorok rendjére hárult, ami miatt te lve vo l t ak panasszal (viszont hadi szol­gálataikat a f e jede lem jobbágyadományozássa l jutalmazta) . Csakhogy a székely gyalogság elmaradását az erdélyi haderő is megsínylet te , hiszen abban az időben a harcászatban Európa-szerte mindenhol n ö v e k v ő b e n vol t a gyalogság szerepe. Mindent egybeve tve : az erdélyi fe jedelmi ha ta lomnak szüksége vo l t az ingyen katonáskodó székelység erejére is, hiszen e kis ország kettős — török és osztrák — nyomás közöt t nehezen tudta önállóságát megőr izni . Ezért aztán n e m is marad­hatott következetes az 1562-es határozatok szel leméhez, és keresni kezdte azokat a módoka t , amelyek útján a köznépet ismét katonáskodásra foghatná. Ennek a törekvésnek a során láttak hozzá egy új katonai rend, a darabontság létesítéséhez. H o g y a régi gyalogság helyén új , puskás gyalogság képzése vol t a korparancs , azt már János Z s i g m o n d s az első Báthor iak is tudták és szorgalmazták. Ezzel kapcsola tban térszűke miatt itt csak Báthori Kristóf 1580. március 31-én Gyu la fe ­hérváron kiadot t ok leve lé re hivatkozunk, amely arról intézkedik, hogy a magukat katonai szolgálatban kitüntetett sepsiszéki megnevezet t jobbágycsaládokat a sepsi-széki gyalogpuskások közé emeli (SZO. V . 123.). Felmenti őket minden adófizetési kényszer alól, és arra kötelezi , h o g y j ó hadi készülettel, karddal és puskával fe l ­fegyverkezve , „hadra mindig készen álljanak".

Ily m ó d o n szervezték meg tehát az új gyalogságot , amelyet ruházata után vörös darabont rendnek nevez tek el. H o g y je lentős fo lyamatot indítottak el, azt

* Erre a kérdésre Pataki József volt szíves felhívni a figyelmemet. Ezért s más értékes észrevéte­leiért ezúttal is köszönetet mondok. Hasonlóan Magyari Andrásnak is.

számok mutatják: 1602-ben 630 vö rös darabont családot eskettek fel a császárnak, s mive l az akkori összeírás a történetkutatók v é l e m é n y e szerint szerfelett h iányos vol t , feltehető, hogy a vö rös da rabon tok száma többre rúgott az említettnél. Igazi virágkorát ez a rend a X V I I . században éri el.

A vörös darabontság kü lön székely katonai rendet alkotott, ame ly viszont , a régebbi gyalogrendtől el térően, nagyon hasonlított például a Kővár -v idék i ro ­mán puskások rétegéhez; ez is kivál tságokat élvezett , s meglehetősen e lkülönül t a paraszti társadalomtól. Úgy látszik, hogy a székely gyalogpuskásokat is közvet lenül az erdélyi hade rőbe osztották be, annyira, h o g y jórészt kivet ték őket a székely hadszervezet köte lékéből , még Udvarhe ly vára kapi tányának hatáskörét is igen megnyirbál ták ve lük kapcsola tban (Jakab Elek—Szádeczky La jos : Udvarhely vár­megye története. Budapest , 1901. 204.).

A darabontság szervezésén túl, a X V I — X V I I . század forduló ján kísérlet történt arra is, hogy a régi székely gyalogrendet az 1562 előtti hadrendszer szerint állítsák talpra. Itt Báthori Zs igmond , Mihai Viteazul és Bocskai István idejére utalunk.

6. M i v e l az említett korszak mozga lmas poli t ikai története e léggé ismert, itt csak néhány, a székely hadrendszerrel összefüggő kérdését vi l lant juk fel.

Báthori 1595-ben törökel lenes hadjáratára készülve jutott arra az elhatá­rozásra, hogy eltekint a segesvári határozatoktól , és f egyve rbe szólítja a székely köznépe t is, mégped ig a régi hadszervezet szokásai szerint. Megígér te a székely szabadság visszaállítását, viszont szabadságlevelében előírta, hogy a székelyek mind­nyájan „ szemé ly szerint" és „a maguk köl tségén" kötelesek hadrakelni , va lahány­szor a f e jede lem parancsol ja (Jakab—Szádeczky i.m. 204.). Véres kardot ho rdoz ­tatva a fa lvakban és városokban , táborba gyűjtötte a székelyeket , min tegy 24 000-es számban. Bár a székely haderő derékul küzdöt t a havasalföldi tö rök­ellenes hadjáratban, hozzájárult a katonai sikerekhez, a nemesség, helytelení tve a közszékelység felfegyverzését , megakadályozta Báthori szabadságlevelének é rvé ­nyesítését . Így és más m ó d o n is e lő idézőjévé vál t egy ú jabb felkelésnek, és m e g ­rendezte az ún. véres farsangot. Ismét beb izonyosodot t — bár negat ív pé lda révén — a székely szabadság és hadviselés közti egység. Á m ha le is hanyatlott a szabadság zászlója, a székelység katonai ereje, szervezete és erőtartalékai még mindig olyan tényezőt képv i se l t ek amel lyel mindenkinek számolnia kellett.

Ebben az összefüggésben Mihai Viteazul és a székelyek kapcsolata releváns. Mihai szabadságot ígért, aminek fejében arra hívta fel a székelyeket, hogy „k ivá l t ­ságaik szerint fejenként és saját köl tségükön ál l janak k i" . Hívására ismét össze­sereglett a székelység, s mivel Mihai tényleg visszaállította a székelyek szabadságát, a székely haderő hadi vál lalkozásaiban je lentós szerepet játszott. (Demény La jos : Secuii şi Mihai Viteazul. Mihai Viteazul. Bucureşti , 1975. 129—149.) A székelység cél ja az volt , hogy hadi é rdemeive l szerezze vissza a szabadságot, és hogy ezáltal elkerülje a j obbágy i sorsot. Bebizonyosodot t , hogy a székelység gondolkodása , tu­data akkor erős nemzetségi e lemekkel átitatódott sajátos rendi (nem nemzet i ) je l legű volt.

A X V I I . század elején a székelység törekvései Bocskai Istvánnál találtak teljes megértésre. S mive l e b b e n a tekintetben a k o r legje lentősebb fe jde lmei Bocskai útját járták, l ehe tővé vált , hogy a székely katonai erő az egész X V I I . század fo lyamán az erdélyi hadseregben k iemelkedő helyet foglal jon el.

Egyed Á k o s

Karancsi Sándor: Ex libris

SZEMLE

Romániai magyar népdalok

Régóta várt ajándék. Kéziratáról már a hatvanas évek elejétől k e z d v e tudunk. Késett, de biztosak vo l tunk abban, hogy megjelenik, hiszen ami benne van, „ m a ­gya r népda l" c ímen is az ember i szel­lem hosszú időn át létrehozott nagyér­tékű közös terméke. A z 1973. évi Ko­runk Évkönyvben biztató jelentést k a p ­tunk ró la : Jagamas János cikkét N é p ­zenénk kutatásának történetéről, mely n e m egyéb , mint a kötet eredeti leg ter­vezett beveze tő jének részlete.

A Romániai magyar népdalok meg je ­lenése pillanatától kezdve a magyar népzene fontos kéz ikönyve inek egyike. Ezért j ó , hogy ugyanaz a Kri ter ion K ö n y v k i a d ó adta ki (1974-ben), amely viszonylag rövid idő alatt, f igyelmet és tiszteletet é rdemlő munkák sorával b i ­zonyította, hogy a hagyománymentéshez különleges érzéke, szakértelme és á ldo­zatvállaló ere je van. Jó, hogy a c ímla ­pon Jagamas János bizalomébresztő n e ­ve mellett a szöveggondozás tudományos értékéről Faragó József n e v e kezeskedik. Jó a n e m h iva lkodó , d e tartós „kr i ter ioni" vászonkötés , j ó — és fontos — a k ö n y v végén a rövid, lényegretörő román és német nye lvű k ivona t ; j ó , hogy g o n d o ­san elkészített muta tók segí tenek a dal­l amok és szövegek között i e l igazodás­ban. Végül , de n e m utolsósorban, j ó a k ö n y v ter jedelme (29 és há romnegyed nyomda i í v ) , és j ó k belső arányai : 350 népdal részletes, de takarosan foga lma­zott jegyzetekkel , a szövegekre vonat­k o z ó röv id általános tájékoztatóval és szűkszavú, de a kötetben foglal takra v o ­natkozó népzenei tudniva lókban (előz­mények, a közlés elvei) ki tűnően eliga­zító bevezetővel .

A 350 népdal t — mint ezt a beveze ­tőből megtudjuk — mintegy t ízezerből válogatta ki a zenei közreadó , v igyázva a gyűjtött területek arányaira, még in­kább arra, hogy a közöl t da lok megb íz ­ható képet adjanak az általuk képviselt tízezerről. A szó szerinti a rány — he­lyesen — csak annyiban módosul t , hogy a pusztuló és értékes régi da l l amok az úgynevezet t új stílusúakkal szemben e lőnyben részesültek; ez u tóbbiakból mindössze 46 került a kötetbe. Bartók

és K o d á l y 1923-ban az erdélyi magyar ­ság népzenei bemutatására 150 népdal t adott k i — elenyésző kivétel lel csak szé­ke ly népdalokat (Erdélyi magyarság. Népdalok . Belső c ímlap ján : Erdélyi ma­gyar népdalok). Ez a 350 viszont nagy területről gyűl t össze; nemcsak a Szé­kelyföldről , h a n e m korábban kevésbé is­mert v idékekről , főleg a Mezőségrő l és M o l d v á b ó l .

Ez a k ö n y v tehát a romániai magyar ­ság népdalkincsének korszerű antológiá­ja. (Tel jesebb és korsze rűbb változata csak azután várható, ha — míg még n e m késő! — a népzenekuta tók eljut­n a k az általuk eddig m é g n e m vagy csak alig érintett területekre.) Olyan antológia, ame lynek j ó részét az i sko­lássá sablonosítot t „ m a g y a r népzene i" mércéve l fe lmérni sem tudjuk. Friss l e ­vegő csap ki belőle . Megteszi mindazt , amit nyomtatot t gyű j temény m a még egyáltalán megtehet : a népzene élő va ­lóságával , annak merev skatulyázást n e m ismerő, egymásba f o n ó d ó sokfé le ­ségével szembesít bennünket .

Mindjár t az első da lon megakad az olvasó szeme. Szokatlan, hevenyészet t ­nek látszó da l l amképződmény . A jegyzet további nyolc , a Mezőség kü lönböző fal-vaiból származó változatáról értesít; a népzenében vélet lenül e lőforduló friss j ö v e v é n y n e k tehát n e m tekinthetjük. Ha pedig n e m vélet lenül és idegenül fordul ott elő (hiszen, a je lek szerint, a nép ma­gáénak érzi), akikor nekünk — olvasók­nak, népda lkedvelőknek , népzenekuta­tóknak — is el kel l fogadnunk úgy, ahogy van, akkor is, ha n e m egyezik a „klasszikus" népdal ró l alkotott foga l ­mainkkal . Valószínű, hogy inkább f o ­galmainkat kell helyesbí tenünk és tágí­tanunk — erre e kötet fo lyamán j ó n é ­hány esetben kapunk még indítást. De maradjunk az első dal lamnál . A kötet zenei szerkesztője műzenei eredetűnek tartja; népies dal-analógiát is említ hozzá. Anná l több oka van a műda l -eredet sejtésére, mer t a szövegből is leplezetlenül kilátszik a tudatos verscsi­náló keze n y o m a : Alatta szép kis kert virul, / Jó szag terjed virágirúl. (Fara­gó József ki is mutatja az érintett vers -

szakról, hogy Szakái La jos múlt századi népies köl tő Szegény legény c ímű ve r ­séből származik.) Mégis — bár maga a k i induló zenei gondola t származhat a műzenéből — a da l lamnak természete­sebb, a szokatlan szerkezetet is k ö n y -nyebben e l fogadhatóvá tevő magyarázata is lehetséges; mégped ig a hangszeres zene oldaláról . A dal — mint a l c íme is jelzi — táncdal, pontosabban „kissek [ leány- legénykor előt t iek] tánca". A jegyzet az a rch ívumban levő vál toza­tokról közl i , h o g y közö t tük h á r o m - és négysoros szerkezetűek egyaránt e lő fo r ­dulnak, a kü lönböző vál tozatokban pedig a sorok szótagszáma 8, 11, 12, 13 és 16 közöt t vál takozik. Vagyis — a var iánsok tükrében n é z v e — a da l l am meg lehe ­tősen laza, mot iv ikus szerkezetű. A fé l ­ü temenként végig azonos r i tmusséma szerint e l rendeződő, nagyon egyszerű, sőt kezdet leges da l lamvonal o lyanfé le rögtönzést sejtet, ami lyeneket mezőségi hangszeres tánczenében „f igurája" , „c i f ­rája" vagy egyéb n é v e n gyakran ját­szanak a zenészek a zárt szerkezetű dal­l a m o k k ö z é ékelve. A m e n n y i b e n „ f i gu ­rából" — azaz mot iv ikus köz já tékból — önállósult ez a dal lam, akikor éppen mint a régies, improv izá ló tánczenélés egy ik értékes, zárt fo rmává merevül t emlékét kell tudomásul vennünk. (Ter­mészetesen n e m egyedülá l ló e b b e n a nemben , hiszen a nagyon régi gyökerű, mot ívumisméte lge tő dudazenéből , az úgyneveze t t „ap rá já" -bó l is önállósultak szöveges dudanóták, és hasonló példák más n é p e k zenéjében is b ő v e n akad­nak.) A da l lam így is, úgy is C osztályú marad ; d e a C osztály ebben az eset­ben is, min t általában, n e m jelenti azt, h o g y néprajzi ér tékben hátrább vagyunk az A - n á l és a B-nél . Bar tók — mint mindnyájan j ó l tudjuk — azokat a da l ­lamokat tette a C osztályba, amelyek stí lusjegyei n e m illettek b e l e a nagyon is egységesnek látszó e lőbbi két kate­góriába. Ennek köve tkez tében viszont a C osztály — vagyis az egye lőre n e m osztályozott magya r népi da l l amok t ö ­m e g e — csaknem a magyar népdalk incs felét teszi k i ! A k i a magya r népzené ­ben röviden megérthető iskolapéldát k e ­res, az természetesen A v agy B osztályú — „ rég i " vagy „ú j stílusú" — dalla­mot választ, és a C osztályt mint b i ­zonytalan területet elkerüli. A tudo­mánynak viszont m a éppen ezen a te­rületen van a l eg több keresni és fel­fedezni va ló j a : egyebek közöt t régi ko r ­szakok sokféle értékes zenei emléke .

Csak gratulálni lehet a kötet zenei közreadójának a rendíthetetlen tudomá­nyos következetességért ; a „szépségre" n e m figyelő, csak a tudományos hiteles­séget szem előtt tartó, a kötet kezdő

dal lamaként C osztályú da l lamot is k ö ­zölni merő bátorságért. H o g y éppen egy n e m „ s z é p " dal lam került a kötet e le­jére, annak egyébként a közlés rendjéül választott és szigorúan tiszteletben tar­tott Kodá ly - f é l e kadenciarend az oka. A m i pedig a k imondot tan szép da l lamo­kat illeti, azt is b ő v e n talál az o lvasó a 350 között .

Ta lán túlságosan sokáig is el időztünk egyetlen dal lamnál , csupán azért, mert vélet lenül a kötet első dal lama. D e aki könnyű és gyorsan elvégezhető o lvas ­mányt akar, n e i lyen gyűj teményt v e ­gyen a k e z é b e ; mer t ebben ma jdnem minden darabnak megvan a maga é rde­kes, részben megfej tet t vagy csak e z ­után megfe j tendő históriája. Itt éppen az okozza a ke l lemes o lvasmányélményt , ha egy -egy dalnál megál lunk, megnéz­zük a hozzá fűzött kitűnő jegyzeteket is, és — töprengünk rajta. A Szegény árva asszony bal ladájánál (5. számú) pé l ­dául azon, hogyan szólhatott dal lama 1953-ban — és ki tudja hányszor még azelőtt és azután — a 28 éves moldva i asszony, D o b o s Ferencné Balán Magda ajkán, hogy az a s o k versszak miatti sokszori ismétlés folytán s e m vált unal ­massá. A népzenei le jegyző odajegyezte a da l l am alá a kü lönböző versszakok kottával könnyen kifejezhető dal lamelté­réseit, de n e m írhatta oda azokat a tem­pó- , ritmus-, hangszín-, hangmagasság-beli árnyalatokat, amelyekkel a dal lam feltűnés nélkül, érzelmeinkkel mégis jó l követhe tően haj l ik a vá l tozó szöveghez és az énekes hangulatához — s amelye ­ket a kotta m á r n e m tud kifejezni . Ez a mindössze huszonnégy főhangból álló, je lentéktelennek látszó kis zenei épít­m é n y ugyanis sokszor k ipróbál t és b e ­vált régi szerkezet : a Rákócz i -nó ta egy változata. A dal lamcsalád egyházi és v i ­lági tagjaiból a legfontosabbakra már K o d á l y is felhívja f igyelmünket A ma­gyar népzene c ímű könyvében . M a g a m egy felejthetetlenül szép változatát bú -csús-énekként i smer tem meg, még kis­gye rmek koromban , a kapunk előtt v o ­nuló gyergyói és felcsíki búcsúsoktól .

A kot ta le jegyzésnek természetesen mindent ábrázolnia kell a hangzó va­lóságról , ami t csak ábrázolhat . Tisztelet­reméltó ön fegye lemmel és fáradságot n e m k ímélő lelkiismeretességgel tartja magát ehhez az e lvhez a kötet zenei szerkesztője és a l eg több da l lam le jegy­ző je (egyben tanára és — Bartók, K o ­dály n y o m á n — mintaképe azoknak a f iatalabb l e j egyzőknek is, akiknek még lejegyzéseit a kötetben látjuk). A kötet tar talmának csak min tegy 25 százaléka származik vázlatosabb, helyszíni l e j egy­zésbő l ; a több iné l : „ A technikai lehető­ségekkel élve, n e m sajnáltuk azt az

időt és fáradságot, amelyet aprólékos lejegyzéseinkre, majd azok sokszori el­lenőrzésére fordí tot tunk" — olvashatjuk a bevezetőben. Jagamas János iskolájá­ban, t ö b b mint két évt izeddel ezelőtt — kitűnő bukaresti román népzenekutatók nagyszerű munká jának hosszabb ideig tartó megismerése után — néhány hetet m a g a m is eltölthettem. Éppen az idő tájt folyt a kolozsvár i f iókintézetben is a l egpezsgőbb gyűj tő- és le jegyző mun­ka. Személyes tapasztalatból tanúsítha­t o m : a munka pontosságának rovására ott va lóban n e m lehetett időt és fárad­ságot kímélni . Sajnálatos dolog , hogy ez a tevékenység n e m folytatódot t ugyan­azzal a lendület tel tovább , min t e kötet anyagának összegyűjtése idején, 1949 és 1955 között . Pedig mikor , ha n e m a mi évt izedeinkben vo lna az ide je nagyban elvégezni azt a szakszerű gyűjtést — ahogy Brăi loiu megtervezte , és fiatalabb, részben m a is m ű k ö d ő munkatársaival együtt végez te —, azt a részrehajlást n e m tűrő feltárását és lejegyzését m in ­den elérhető népzenének — ahogy Bar­tóktól tanul tuk?! Ott tartunk, h o g y kel-ló tapintattal és szakszerűséggel k ö z l e ­kedő szakavatott folkloris ták helyett népbámuln i já ró turisták veszik bir tok­ba a még gyűjthető területeket. H a j ó szándékkal közlekednek, akkor is többet taposnak le a h a g y o m á n y pusztuló ér­zékeny virágaiból , min t amennyi t a ma­guk számára be lő le leszakíthatnak. Tiszta szándékkal is csak a maguk szá­mára, mert n e m tudják — n e m tudhat­ják —, mire és hogyan van még a tu­d o m á n y n a k szüksége. A vásári forga­tagban pedig óhatatlanul el indul a falu­ban egy o lyanfé le mél tat lan folyamat, amelye t egyszerűen a hagyomány v é g ­kiárusításának nevezhetünk.

K ö z b e n pedig nagy ál talánosságban a szakképzett énektanárok, a zenei anya­nye lv tanítói is csak madár távla tból is­mer ik a népzenét . Fel tudják sorolni stílusait, dialektusait, formai je l lemzői t (már amennyi t ezekből eddig a tudo­mány tisztázott), szívhez szóló általános­ságokat m o n d a n a k — ha van hozzá szó ­készségük — a népzene eredetéről és h i ­vatásáról; ugyanakkor a l eg lényegesebb­ről m é g mindig n e m tudja kel lően fe l ­világosítani őket a t udomány : arról, h o ­gyan lüktet a nép vé re ebben a zené­ben, mik azok a f i n o m rezdülések ben ­ne, ame lyek csalhatatlanul kifejezik a nép j e l l emé t? A z i lyen részletes e l em­zéshez pedig részletes le jegyzések ke l l e ­nek — részletesek, de n e m olvashatat­lanul bonyolu l tak ; o lyanok, amilyeneket többségben a Romániai magyar népdalok is közöl . Olyanok, min t például az 55. számú (széki) dal, ame lynek — mert a gazdagon improv izá ló előadás szükséges­

sé tette — m i n d h á r o m versszakát fo lya ­matosan lekottázta a lejegyző, bele í rva a kot tába mindazt , ami csak írással j e ­lezhető, s n e m sajnálva a há rom vers ­szakon át huszonkétszer beállítani a m e t r o n ó m o t a f i n o m tempóingadozások jelzésére. A k i egyszerűsített kot tából vagy avatatlan közvet í tő tő l tanul ja a népdalt , az csak va lamifé le da l l amemlé -keztetőt vagy j o b b esetben is da l l am-vázat énekel ; n e m csoda, ha az iskolás gyerekek, i lyenek alapján, ugyanúgy megun ják a népdalt , mint a hajdaniak a tandalt. Pedig még az (állítólag f e ­szesre szabott) új stílusú népda lnak is meg lehet adni az ízét-zamatát. Nézzük meg például a kötet 335. és 336. számú új stílusú népdalát ; első ránézésre is megsejt i a ko t t ao lvasó : mi teremhetett azok szívében, akik — különösen az első v i lágháború idején — o ly tömegesen és annyi érzéssel fújták ezeket a dalokat.

Olyan természetes, h o g y m á r szóvá tenni is oktalanságnak látszik, mégis j ó , ha időnként r ágondo lunk : a népzene az emberiség nagy, közös szel lemi értékei­nek egyike. A n é p e k ős idők óta ösz tö­nösen eszerint bánnak v e l e : jóh iszeműen és gátlástalanul veszik át egymástó l mind­azt, ami ízlésükhöz köze l ál l ; t ovább alakítják, r ányomják egyéniségük bé lye ­gét, a magukévá gyúrják. Ez a h a g y o ­mány gyarapodásának l eg főbb módja . Jó, ha „mene t k ö z b e n " tudunk e g y - e g y át­vételt tetten érni ; a h a g y o m á n y életének fontos a laptörvényét tanulmányozhat juk rajta. Vegyes nemzet iségű területeken gyakrabban k íná lkoznak i lyen példák, s a Romániai magyar népdalokból ezek sem maradtak ki . A 19 éves magya r -szováti Kiss József (1950-ben) szebbnél szebb változataiban Erdély-szerte ismert szép keserves da l lamot énekel — n e m ­csak régi magyar ka tonaszöveggel , ha­n e m két szép román nye lvű lírai strófá­val is (283. számú dal) . Egy magyarózdi „szegényes" táncdal szövegsora inak v i ­szont nyo lcad ik szótagja o lyan szótagpót­ló u, ami n e m a magyar , h a n e m a r o ­mán népdaléneklésre j e l l emző; a j egy ­zet szerint magyar szövegben ez a r o -mános szótagpótlás n e m egyedülá l ló eset Magya rózdon (31. számú dal) . A 89. szá­m ú régi szépkenyerűszentmártoni l ako­dalmas da lhoz a jegyze t ugyancsak r o ­mán szövegű lakodalmas vál tozatot k ö ­zöl — de a r ománok által is énekel t dal a lmásálomi magyar adatközlőtől szárma­zik. Ta lá lunk t ovábbá olyan dal lamokat ebben a kötetben, amelyeknek szerke­zete és var iánsköre egyaránt a román eredet mellett tanúskodik — mint például a háromsoros 264. és 265. számú dal, va lamint a Tavasz, tavasz, gyenge ta­vasz kezdetű trunki dal (304. számú) , me lynek szerkezete és e lőadásmódja a

régi stílusú, hangszerkíséretes román ba l ­ladaelőadásra emlékeztet .

Különösen olyan területen, mint a Mezőség, ahol többny i re va lóban él még a népdal, és erős a hagyomány teremtő-asszimiláló áthasonító ereje, tanulságos példáit lehet találni a műzenébő l átvett, kü lönböző fokon asszimilált da l l amoknak és szövegeknek. Kö te tünkbe — népze­nei alapon összeállított gyűj teményről l é ­vén szó — legfe l jebb csak olyan műzenei eredetű da l lamok kerülhet tek bele, a m e ­lyeken még itt-ott fe l ismerhetők a m ű -zene nyomai , de m á r visszavonhatatlanul a népzene szférájába tar toznak; például a 2. (itt kivételesen n e m látszik m e g ­győzőnek a jegyze tben említett népdal ­analógia) , a 256., a 258. vagy a 269. szá­mú dal lam. N e m lesz meglepő, ha majd a 280. számú szép széki dalnak (Megen­gedjen Szék városa...) is megtalál juk (talán a X I X . század e le je tájáról) m ű -zenei gyökerét . Népzenekutatásunknak (és magyar zenetörténeti kutatásunknak) még hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy a da l l amokból itt-ott kicsi l lanó szo ­katlan fordulatokról , k ívülről származó, de m á r átértelmezett s t í luselemekről h o z ­závetőleges biztonsággal nyi latkozhassunk.

A szövegkutatásnak e tekintetben e lő-nyösebb a helyzete. Részben azért, mer t n a g y o b b múlttal és t öbb tapasztalattal rendelkezik; d e azért is, mert a szöveg műköl tő i e lemeire könnyebben és m e g ­győzőbben lehet rámutatni. Temetőben láttalak meg legelébb... — olvashatjuk az egyik szép széki da l lam kottája alatt (24. számú) — minden sorban megisméte l ­ve, helyi h a g y o m á n y szerint —, és n e m kell sok humoré rzék hozzá, hogy ne m e g ­botránkozzunk, hanem inkább elégedet­ten moso lyog junk a hagyományos cserép­tányérból fogyasztott úri pempőn . A z o k a g y o m r o k ott Széken és környékén erő­sek, n e m árt meg nekik. Igazi népda l -

versszakok t ö m e g e k ö z é egyenrangúan el­vegyí tve ismeretlen szerzőjű népies dal­versszakok mellet t Petőfi, Czuczor , Szent-iváni Mihá ly és mások többé -kevésbé folklor izálódot t versszakaira bukkanunk. Egyebek közt, és n e m utolsósorban, így kapja a népköltészet a nyersanyag-után­pótlást. A tanult kö l tőké mellet t két parasztköltő hangja is be levegyül a h i ­teles népi szövegek színes harmóniá já­b a : Péter András na iv és megha tó „ B o r ­vizes é n e k " - e (145. számú) és a c s íkme-nasági Erdélyi Sándor jó ízű székely hu­morral megverse l t tör ténete egy megré -szegedésről és ennek következ tében ö k ­reinek elvesztéséről (165. számú) .

N e m lehet e léggé méltatni a kötet j e g y ­zeteit. A zenei köz readó minden jegyzet elején pontosan beszámol az illető dal­lamnak a kolozsvár i intézet a rch ívumá­ban található [az 1955. ok tóber 1-éig gyűjtött — a szerk.] változatairól , és fe l ­hívja az o lvasó f igyelmét a legfontosabb k iadványokban eddig megje lent vál toza­tokra, i l letve rokon je lenségekre . A szö ­vegek gondozó já tó l pedig jó l dokumen­tált, koncentrál t , érdekes tájékoztatást kapunk a da lok funkciójáról , mindenek­fölöt t pedig népköltészeti és i rodalmi kapcsolatairól . Mintája lehet ez a j e g y ­zetelés minden hasonló kiadványnak.

Mind ez ideig leg inkább azzal fog la l ­koztunk, ami a Romániai magyar nép­dalokban va lamiféle kü lön odafigyelést érdemel . A sajátos részletek megbeszé ­lése után itt vo lna az ideje a k ö n y v z ö ­mérő l is szólni : arról, h o g y mennyi szép népdal van ebben a gyűj teményben. Er­re már n e m maradt helyünk, de ez az. amit úgyszólván a k ö n y v c ímének tudo­másulvéte le n y o m á n is mindnyájunknak tudnunk kell . Tud juk azt is, hogy ahol e gyűj temény darabjai termettek, k iapad­hatatlan népzenei források vannak. V á r ­juk a folytatást.

Sárosi Bál int

Egy történelmi riport margójára

„ A gyarmatok a gazdag országok szá­mára az egyik l ege lőnyösebb tőkebefek­tetést je lent ik [ . . . ] a gyarmati kérdés e m e országok számára, m á r csak a nagy kivitelre do lgozó iparuk miatt is — lásd Franciaországot —, maga a piackérdés [ . . . ] Olyan tengerészet, mint a miénk, a végtelen tengereken n e m nélkülözhet i a szilárd támaszpontokat , véde lmi be ren­dezéseket és utánpótlási b á z i s o k a t . . . Ezért vol t szükségünk Tuniszra, ezért

vol t szükségünk Saigonra és K o k i n k í -nára, s ezért kellett nekünk Madagasz ­kár [ . . . ] S n e m m o n d u n k le ró luk s o ­ha!" — így szónokol t Jules Ferry fran­cia polit ikus 1885. július 28-án a fran­cia par lamentben, s ezzel a legfélreért-hetet lenebbül el ismerte azt a viszonyt , ame ly a gyarmatokat az „anyaországhoz" fűzte.

N e higgyük, hogy a gyarmattar tók p ro ­pagandája, agi tációja nyomtalanul eltűnt

a közvé leménybő l . Tová bbá , ne feledjük, hogy az egykor i gyarmatok nyomában ke ­letkezett független á l l amok néha je len­tős nehézségekkel küzdenek, v a g y n e m éppen demokrat ikus i rányban fe j lődnek, s még az is megtörtént, hogy egy ikén ­másikán a gyarmat i e lnyomás t o lyan ad­minisztráció váltotta fel, amely a n e o k o -lonial izmus szövetségese. Egyszóval a független fe j lődés útja az egykor i gyar ­matokon sem egyenes vonalú, i nkább nagyon is e l lentmondásos , néha erős m e g ­torpanásokkal , sőt visszaesésekkel ter­hes . . . E feltételek közöt t a gyarmati u ra lomra va ló történeti visszaemlékezés némi lakkbevonatot nyerhet, főleg a ponyva i roda lom, a ka landf i lmek és az egykori gyarmat i t isztviselők, gyarmati tisztek által műve l t divatos emlék i roda­l o m nyomán , ame ly ha n e m is közve t le ­nül, d e másod-ha rmadkézbő l még h o z ­zánk is elszivárog.

Éppen ezért minden olyan könyv , írás, f i lm és más felvi lágosí tó eszköz, ame ly a Fö ld bá rmely pontján — természetesen ná lunk is — az egykor i gyarmat i rend­szerről va lami lyen vonatkozásban reális képe t ad, demokra t ikus poli t ikai tett. H e ­lyesen tá jékozódot t tehát a Poli t ikai K ö n y v k i a d ó , amikor A s z ó d y János tör­ténelmi r iportkötetének* kiadására vá l ­lalkozott . Ugyanakkor csak sajnálhatjuk, hogy a k iadók m a m é g húzódoznak et­től a nagy nevelőere jű , tehát hasznos, ugyanakkor kedve l t műfaj tól .

A műfaj , amelyrő l A s z ó d y nagysikerű k ö n y v e kapcsán szót kel l e j tenünk: a történelmi riport. Beha tóbb tanulmányt is m e g é r d e m e l n e ez a műfa j , de e he ­lyen csak néhány elengedhetet len v o ­natkozásra szorí tkozhatunk.

Olyan korban élünk, a m i k o r a gya rma­ti rendszer kialakulásának és f e lbomlá ­sának története középiskolai lecke, párt­oktatási kérdéskör és a sajtó h í ranya­g á n a k kommentá r ja inak a tárgya. Azt , amit egykori t anárom humánumbó l , v i ­lágnézeti kényszerből , talán tudományos meggyőződésbő l , de mindenképpen a tanterven felül nyújtott, m a minden tör­ténelemtanár a tanterven belül , köte lező m ó d o n oktatja.

Köte lezően , de vajon é lményszerűen i s? Mer t a nevelés és az oktatás szintézise

csak az ismeretanyag élményszintre tör­ténő fe lemelésével valósulhat meg . V i ­szont a kötelező ismeretanyagot még a legkivá lóbb oktatók is csak kivételesen szerencsés k ö r ü l m é n y e k összejátszásakor tudják é lménnyé tenni.

M a r x és Engels A német ideológiában azt írják, hogy „csak egyetlen tudományt ismerünk, a történelem tudományát", a

* A s z ó d y J á n o s : A p o k o l z s o l d o s a i . A z i d e g e n ­l é g i ó . L a p o k a g y a r m a t o s í t á s t ö r t é n e t é b ő l . Po l i t ika i K ö n y v k i a d ó . Bukares t , 1975.

továbbiakban pedig kifejtik, hogy a tör­ténelmet fel lehet ugyan osztani a ter­mészet tör ténetére és az e m b e r e k törté­netére, de a tör ténések e két oldalát l ényegében n e m szabad elválasztani szemléletünkben. Az t hiszem, egy n é p művel tségének a lényege, hogy kérdéseit n e m sub specie aeternitatis, hanem történetiségükben tudja szemlélni, és anélkül, hogy jósolga tna vagy jósoltatna magának, felismeri és megért i a v i lág­tendenciákat .

G o n d o l j u k m e g : miko r Lenin az i m p e ­rializmus alapvető el lentmondásai t e le ­mezte, s a gyarmat i rendszer fe lbomlásá­nak történelmi szükségszerűségét e lő re ­látta, a gyarmatok m é g szilárdan a gyar­mattartók kezében voltak. S annak még csak öt-hat év t izede! D e mi egy félszá­zad egy nép életében, és mi a népek é le ­tében ?

Csak éppen ahhoz elegendő idő, h o g y A s z ó d y könyvé t nyugodt lélekkel tekint­hessük tör ténelmi r iport-kötetnek. És j ó volna, ha szemléle tünkben a „ tö r téne lmi" jelző n e m feltétlenül tapadna az é v ­századok vagy az évezredek foga lmához , térben pedig prov inc iákon túlra tágulna, s magában foglalná legszűkebb kozmikus otthonunkat, a Földet . És az is j ó volna, ha mindnyájan megtanulnánk a század nagy lecké jé t : önmagunk dolgát világ tükrében szemlélni , és önmagunk sorsát hozzáadni a vi lág sorsához. Mindezt el s em mondanám, ha egyet len olyan kor t ismernék, ame lyben a fel ismerés és a megértés, a megértés és az értelmes tett közöt t o lyan nagy lett vo lna a tehetet­lenségi nyomaték , min t korunkban. S nagy szerencsénk, hogy végzetes m e g ­gondolat lanságra, h a van is mód , nincs haj landóság. I lyen tör ténelmi adot tságok közöt t a tol l forgató mi mást tehetne? Szolgál ja a felismerést és a megértést.

Meggyőződésem, h o g y A s z ó d y „ l é g i ó s ­k ö n y v e " éppen i lyen szolgálattevő mun­k a : azér t vesszük kezünkbe , h o g y hadd lássuk, miként is volt, d e olvasás k ö z ­ben m á r mindegyre fe lmerül bennünk a gondo la t : va jon miként lesz, vagy ami még j o b b — mikén t legyen. Ó, n e m a k ö n y v vagy a történet végére találgatunk, hanem mindnyá junk holnapjára! Íme, egy sűrítve kiragadott részlet A s z ó d y könyvébő l , hogy mi lyen módszerekkel j á ­ratja b e o lvasójával az utat a vol t tól a leszig és a legyenig.

Így szólott a parancs, amelye t a légió kapott : „Gyúj t sá tok fel a kunyhókat , pusz­títsátok el a marhaál lományt , a termést, s ha kell, ö l jé tek meg vagy ejtsétek foglyul a l a k o s s á g o t . . . " M i k o r is történt e z ? Huszonöt é v e ! Önkénte lenül arra kel ­lett gondo lnom, hogy minden jóh iszemű e m b e r helyeslésével ké t -há rom évve l az ­előtt i lyen parancsok kiadásáért, sót

végrehajtásáért felakasztottak néhány-egyenruhás mániákust. Csakhogy a k k o ­riban, amikor az Idegen Lég ió i lyen „ p a -cifizálási parancsot" kapott , Párizsban — éppen abban a fővárosban, ahonnan a zsoldosokat és parancsnokaikat k iküld­ték — felhangzott a t i l takozás: „ M i , francia asszonyok, esküszünk, hogy fo ly ­tatjuk és fokozzuk a harcot a vietnami háború el len!" A szabadságukért felkelt gyarmati népeknek pedig nemcsak a „ f e ­hér kepis" i rgalmatlansággal s az őket pénzelő m o l o c h - u r a l o m m a l kellett szá­molniuk , h a n e m bízhattak és bíztak is Franciaország népében. M á r 1947-ben a vietnami népi vezetés így értékelte a fe l ­kelés e lőre látható lefolyását : „ . . . a gyar ­mati hadseregeket szétzüllesztheti egy túlságosan e lhúzódó hadakozás [ . . . ] vagy Franciaország n é p e n e m akarja, hogy folyta tódjék a vietnami háború, mozga l ­m a k kaphatnak lángra a hadjárat, a reakciós gyarmatos í tók ellen . . . "

Azt hiszem, ez a másfél o ldalról álta­l am sűrített k ivágás jó l i l lusztrálja a szerző munkamódszeré t és k ivá ló r ipor­teri készségét, amely tu la jdonképpen az írói tehetség egyik sajátos válfaja. M i n ­den b izonnyal e h á r o m m o m e n t u m r a épülő kivágás az eseményeken túli g o n ­dolatsort is elindít az olvasóban, ame ly feltétlenül a demokráciának, a demokra ­tikus szabadságjogoknak és a népi önren­delkezésnek a dicsérete.

Én például az imént felvillantott ö sz -szefüggéssel kapcsola tban arra g o n d o l ­tam, hogy a Szajna szigetén, a Notre-D a m e mögö t t áll G. H. Pinguson emlék ­m ű v e annak a 200 000 franciának a tisz­teletére, akiket Hit ler SS-pribékjei e l ­pusztítottak. A z e m l é k m ű felirata: „ B o ­csáss meg, de ne felej ts!" A kormányza t „ le lki ismereté t" , amely e műve t állíttatta, j óva l t ö b b min t 200 000 gyermek , asz-szony, öreg, k ínzókamrákban és „straté­giai fa lvakban" (értsd: lágerekben) el­pusztított e m b e r halála n y o m j a ! A f e l ő l

pedig A s z ó d y k ö n y v e s e m hagy semmi kétséget, hogy az Idegen Lég ió és a más­féle gyarmat i hadak „kémelhár í tó i" é p ­pen úgy értették és éppen úgy fel is használták a kínvallatás technikáját, mint Hit ler pribékjei . Tehá t : az emberség er­kölcs i normája nevében mi a különbség, és k iknek szól a No t r e -Dame mögöt t i fe l ­i rat? M e g g y ő z ő d é s e m szerint a k ü l ö n b ­ség alapvető. A francia nép ugyanis az e lmúl t évt izedek polit ikai és társadalmi viharaiban megvéd te demokrat ikus sza­badságjogait , és azokra támaszkodva megvéde lmezhe t te a francia nemzet b e ­csületét is. Viszont annak a népnek, amely hagyja vagy kénytelen hagyni, h o g y az önmaga feletti rendelkezés j o ­gát kisajátítsák vagy e lorozzák, végül o lyan tettek ód iumát is el kel l viselnie, amelyeket nevében , de megkérdezése né l ­kül köve t tek el. G o n d o l o m , a párizsi fe l ­irat a német népnek hirdet bocsánatot , de ugyanakkor a népek felelősségére, a demokrác ia je lentőségére emlékeztet , s arra, hogy V ie tnam és Algér i a népétől a francia népnek sohasem kellett bocsá­natot kérnie, mert fiai és lányai mindig tettek arról, h o g y a francia népet n e le­hessen összetéveszteni a francia gya rma­tosító ura lommal .

Nos, i lyen k ö n y v az A s z ó d y é : bá rme ly fejezetét olvassa is az ember , mind ig másra is kel l gondolnia . A j ó tör ténelmi riport ugyanis — ellentétben a tanköny­vekkel és a tantör ténelemmel — nemcsak oldalakkal és ívekkel mért te r jedelemmel s a ta r ta lomjegyzékből érzékelhető szer­kezettel rendelkezik, h a n e m távlatai is vannak minden i rányban. A szerzőnek sikerült l egyőznie a műfaj l e g n a g y o b b nehézségét : azt, hogy a j ó r iporternek végig perrendszerűen ke l l b izonyí tania állításait, a l egnagyobb tárgyilagosságra kell törekednie, holott csak szilárd elvi alapon álló, pártos szubjektivitással l e ­het e műfajban meggyőző erejűt, magas élményszintűt alkotni.

Dáné T i b o r

Mi a biofizika?

N e m c s a k a nagyközönség, hanem a szakemberek számára is gondola tébresz­tő V i n c z e János könyve* , ame ly tavaly é v végén je lent meg. Ez a munka, mint c í m e is mutatja, egy viszonylag új „ h a ­tá r tudományhoz" k ívánja köze l vinni az olvasót , s e cél ját a szerző rendkívül tömör , de k ö n n y e d stílusának, fo lyama-

* Vincze János: A biofizika nagy fejezetei. Da­cia Könyvkiadó. Koiozsvár-Napoca, 1975.

tos gondola tvezetésének és tárgyi tudásá­n a k köszönhetően sikeresen megvalósí t ja .

Századunk tudományos fe j lődése soha n e m tapasztalt rohamlépésekkel halad e lőre : n é m e l y k o r úgy érezzük, mintha varázsszőnyegen repülnénk, s úgy f igye l ­nénk az eseményeket . A m i tegnap még á lom volt , m a már túlhaladott, és amit m a jósoln i merészelünk, az meg s e m közelít i a köze l jövő eredményei t .

Sajátságos fej lődés je l lemezte a tudo­mányágak közöt t a fizikát, me ly az 1900—1940 között i időszakban olyan „ u g ­rásokkal" haladt előre, ame lyek egyen­ként is t öbb minőségi lépcsőfokot j e l ez ­nek. A fizikában kialakult egy duális szemléletmód, az anyag hul lám—kor-puszkula szemlélete, ami teljesen új megvi lágí tásba helyezte a fizikai j e len­ségeket, s lehe tővé tette a magfiz ika k i ­alakulását és fej lődését — eljuttatva bennünket a békés a tomreaktorok és a termonukleár is háború lehetőségeinek vi lágába.

A biológiai tudományoka t e lsősorban a hatalmas méretű, egyre egzaktabb ku ­ta tómunka je l lemezte . Roppan t menny i ­ségű kísérleti adat ha lmozódot t fö l , a kutatásban egyre tökéletesebb műszere­ket alkalmaztak, bevezet ték a számító­gépes adatfeldolgozást , s ezáltal szük­ségszerűvé vál t egy új szemlé le tmód k i ­alakítása. Ez vol t a molekulár is b i o l ó ­gia. Eredményei valósággal szenzációsak: a D N S kettős spirál jának felfedezése, az aminosav-szekvenciák megállapítása, a szervátültetések, a gének információs anyagának módosí tása stb. Mindez természetesen fölvetet te a szakember jogi és társadalmi fele lősségének olyan vetületeit, mint az élet és halál kér­dése, a biológiai egyensúly m e g b o n ­tása — akárcsak a fizika eseté­ben, ahol szintén óriási hangsúlyt ka­pott a szakemberek felelőssége az e m ­beriség sorsáért.

E két igen kiterjedt tudományág — a fizika és a b io lóg ia — szinte „pu lzá -lóan" kapcso lód ik egymásba : kialakult módszere ik és szemléleteik nagyon sok kérdéscsopor t vizsgálatakor szervesen egymásba olvadnak. El s em tudjuk kép­zelni például az űrkutatást ember né l ­kül — de akkor az élő szervezetnek a n e m földi gravi tációs erőterekhez va ló a lkalmazkodását kel l i smernünk. A m o ­dern o rvos tudomány ál landó jelleggel használja az izotópos laboratór iumi vizs­gálatokat, de ez ugyanakkor feltételezi a sugárzások hatásának ismeretét az em­berre. S a példákat még akármeddig szaporíthatnánk.

E hatalmas szintézis fontosabb vetü­leteit kap juk Vincze János könyvében , az egyetlen hazai szakemberében, aki nálunk a f iz ika—biológia „sz imbióz is" magyar nye lven va ló megírására vál lal­kozhatott , f i gye lembe v é v e szakmai kép ­zettségét, va lamint tudományos kutató­munkájának i rányvonalát és e r edmé­nyeit. Témájának ismerete feltételezi — a magától értetődő biológiai és fizikai ismeretek mel le t t — a speciális kémiai , orvosi , matematikai , sőt f i lozófiai i sme­reteket, ami nagyon megnehezí tené a dolgát azoknak, akik hasonló tárgy fel­

dolgozásával próbálnának megbirkózni . Pol ihisztoraink m a már nincsenek, egyetlen e m b e r sem képes mindent át­tekinteni, de csak az találjon k i fogásol ­nivalót egy i lyen széles skálájú és még forrongásban levő tudományágról szóló könyvben , aki őszintén mer i vallani, hogy j o b b a n megír ta volna .

A k ö n y v nyo l c fejezetre oszlik. A m o ­lekuláris szintre vona tkozó fejezet egy­befogla l ja az a tommag, az a tom és a molekula kérdéseit a v ízről és a makro ­molekulákró l szóló szerkezeti ismeretek­kel. Rendk ívü l érdekesek a pol iv íz b i o ­lógiai aspektusai, valamint a h e m o g l o -binszerkezet vizsgálata matematikai m o ­dellezéssel (amiről a szerző a Korunk „ T u d o m á n y o s Műhe ly" rovatában is írt), va lamint az így kapot t fehérje-törzsfa zoológia i kapcsolatai . A köve tkező fe je ­zet ismerteti azokat az energetikai rend­szereket, ame lyek az a tomok és moleku­lák kölcsönhatása alapján állnak, majd az ún. makroerg kötéseken keresztül tisztázza az élő szervezetek energetikai háztartását. (Nagyon j ó n a k ta r tom itt a te rmodinamikai po tenc iá lok sematikus rajzát, valamint azt, hogy a szerző si­keresen kapcsol ja az e lmondot takat a középiskolás ismeretekhez, s ezáltal nagymér tékben elősegíti a fejezetben sze­replő absztrakt foga lmak megértését.) Ezután tér rá az ú jabb fejezet az élő szervezetek morfo lógia i és funkcionális egysége, a sejt tárgyalására — olyan ter jedelemben, amennyi éppenséggel szükséges a tovább iak kibontásához.

A k ö n y v legér tékesebb fejezete a ne ­gyedik , ame ly a szállítási je lenségek m e ­chanizmusát mutatja b e az élő szerve­zetekben. A szerző itt teljesen eredeti felfogásban, a legfontosabb kísérleti s elméleti b izonyí tékok ismeretében és sa­ját kutatási e redményei re is t ámaszkod­v a olyan ismereteket közöl , melyekhez hasonlókkal i lyen tárgyú szakkönyvben — egyetlen egységes keretben — alig találkozhatunk. V incze János saját ered­ménye ibő l é rdemes k iemelni a szállítási je lenségek szabatos, pontos megha tá ro­zását, az általa bevezetett integrál-diffe­renciál egyenletet, az aktív és passzív mechan izmusok új elméletét, a pórusok fogalmának új típusú értelmezését stb. Látszik, hogy az e fejezetben foglaltak a szerző kedve l t kutatóterületét alkotják, ahol jelentős tudományos eredményeket is elért, s minden b izonnyal érdemes lenne csupán az itt tárgyaltak b ő v e b b kidolgozása egy új k ö n y v formájában.

A következő két fejezetben a szerző igyekszik a klasszikus strukturális f o ­ga lmak mel lé beiktatni az ú jabb b i o ­fizikai kutatások eredményei t a szerv­rendszerekről, készülékekről és analizá­torokról . (Néhány érdekesség: a csont le-

mezek eloszlásának tanulmányozása, a vé rhozam meghatározása végtag-kalor i -metriás módszerrel , a negat ív v iszkozi ­tás, az emberi szervezetben bekövetkező vál tozások a súlytalanság állapotában stb.) A radiobiológiát , ame ly általában külön fejezetként szerepel az i lyen mun­kákban, a szerző beiktatta az élő szer­vezet és a környeze t problémái t v izs­gáló hetedik fejezetbe. Ezzel utalni akart arra, ami a k ö n y v egész felépítéséből is ki tűnik: hogy a tárgyalás fonalát a m o ­lekuláris szintről kezdi, a sejt szerkeze­tével, majd az egész élő szervezet leírá­sával folytatja, s végül rátér a biológiai anyag és a környeze t viszonyára. E f e ­jezet kitűnő ötleteket pendít meg a cé l ­elmélet általánosításánál, mely az egyik legérdekesebb elméleti vonatkozása a ra-diobiológiának, s eljut egészen a nuk­leáris gyógyászat i alkalmazásokig. Szin­te a meglepetés erejével hat a többi , jó l kiválasztott paragrafus i s : a b iocönóz i -sok, a fajok kölcsönhatása, az anyagok körforgása, a bior i tmusok, a növekedés és fej lődés, a stress, a fa jok evo lúc ió ja . E t émák a klasszikus b iof iz ika-szakköny­vekben általában n e m szerepelnek, de itt és így érdekesen újszerű megvi lág í ­tást nyernek.

A zárófejezetben V i n c z e János „fe l te­szi a koroná t" az egész k ö n y v r e : úgy van megírva , hogy bárki külön is e lo l ­vashatja. A kibernet ika keretében b e ­

mutatja, hogyan válaszol az élő szerve­zet a külső és belső környeze t ingereire. Rendkívül tisztán je lentkezik itt a v isz-szacsatolás e lve a példákban, és a neu ­ron mode l l j ének bemutatása, a DNS-kód . s n e m utolsósorban a rendszerelmélet i megfoga lmazások olyan gondola tokat é b ­resztenek, ame lyek minden o lvasó szel­lemi épülésére válnak.

Természetesen, mint minden könyvben , ebben is vannak apró h ibák (például a tar ta lomjegyzékben adszorbció szerepel, de a szövegben — helyesen — adszorp­cióról van szó ; a szerző a stressz szót így írja, noha a magya r szak i roda lom­ban a stress í rásmód az e l fogadot t ; a 16. ábra je löléseinek magyarázata h iány­zik stb.). Mindezek a kis „szépséghibák­ra" vona tkozó észrevételek semmi t sem v o n n a k le a k ö n y v ér tékéből , ame ly a legrangosabb hazai szakmunkák k ö z é so­rolható. A szerző azoknak írta, akiket érdekelnek, foglalkoztatnak a mode rn tudomány eredményei . A j á n l o m k ü l ö n ö ­sen középiskolásoknak, főiskolásoknak, orvosoknak, b io lógusoknak, tanároknak és ku ta tómunkáva l fog la lkozó szakem­bereknek.

Dicséret illeti végül a Dac ia K ö n y v k i ­adót is egyre számosabb és rangosabb magyar nye lvű tudományos könyvéé r t : reméljük, h o g y a j ö v ő b e n még sok ha­sonló szakkönyvvel fog megörvendezte t ­ni bennünket .

Uray Zol tán

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

DIE WOLKENTROMPETE. Rumänische Dichtung der Avantgarde

I rodalmi avantgarde — mennyi t o lvasunk róla i rodalomelmélet i fej tegetések­ben és i rodalomtörténet i traktátusokban, s ennek el lenére — legalábbis hazai v i ­szonylatban — mi lyen kevés mű kerül a maga valóságában a szemünk e lé ! Egy-egy j o b b középiskolást s em lehet m á r zavarba hozni o lyan kérdésekkel , min t : mi a futurizmus, expresszionizmus, szürreal izmus? — á m ha például megkérdezzük, m iko r és mi lyen hazai gyűj teményes kiadásban olvasott i lyen verseket, a látszólagos jólértesültség egyszerű lex ikoncímszó- tudássá mérséklődik .

Könyvk iadásunk n e m tett sokat azért, hogy akár román, aká r magya r vagy német nye lven pótol ja e hiányt. A z „első fecske" Sasa Pană 1969-ben kiadot t vá­logatása vol t (Antologia literaturii române de avangardă), t avaly é v végén pedig ennek alapján német nye lvű köte t látott napvi lágot A n e m o n e Latzina és Heinz Kahlau fordításában.

A román i roda lom avantgarde alkotóit, folyóiratait , szerepét a korabel i és későbbi i rodalmi fe j lődésben ki tűnően szemlélteti Saşa Pană bevezető je , amely rámutat, hogy a konstrukt ivizmus és a szürrealizmus vo l t a két fő irányzat, a fu-tur izmusnak és dadaizmusnak n e m vol tak képviselői (bár ez utóbbinak, többek között , éppen a román származású Tristan Tzara vol t egy ik kezdeményező je 1916-ban). A kezdetek 1922-ig, a Contimporanul c ímű folyóira t megindulásáig nyúlnak

vissza, d e vol taképpen U r m u z első prózai írásaitól (1906—1908) ke l lene számítani a román avantgarde életkorát. A z e lőszó fo lyói ra tok és m ű v e k utóéletével , t ovább -hul lámzó hatásával kapcsola tban a következő gondola tmenete t tar talmazza:

„ A z t kérdezem, hogy mit és mennyit tehet magáévá ennek az antológiának a munkáiból a mai fiatal o lvasó : va jon helyesen ítéli-e meg a két v i lágháború közötti román avantgarde létét és je lentőségét? Ezek a versek m a »szel ídeknek«, sőt logikusaknak tűnnek számára. Á m éppen ez igazol ja az itt említett í rók avant-garde szellemét. Tegnap még abszurdaknak és agyszü leményeknek bélyegezték meg e verseket, m a pedig — tehát egy fél évszázad mú lva — újra kiadják őket, ismert kri t ikusok k o m o l y a n és hozzáértéssel fogla lkoznak velük, t ankönyvekbe kerülnek, egyetemi á l lamvizsga-dolgozatok, sőt doktor i ér tekezések témájaként szerepelnek."

A z antológia köl tői között a X X . századi román i roda lomban jártas o lvasó csupa ismerős névve l ta lá lkozik: Baranga, Bogza , Virgi l Carianopol , G e o Dumitres­cu, B. Fundoianu, Mihnea Gheorghiu , Gel lu Naum, M. R . Paraschivescu, Virgi l Teodorescu , Ion Vinea , Ilarie V o r o n c a . . . S ö r ö m m e l fedezzük fel, hogy a b i b ­liográfiai adatokban — Miron R a d u Paraschivescu neve alatt — a korabe l i román fo lyói ra tok mellett a Korunk is szerepel, arra emlékeztetve, hogy az í ró támogatta Gaál Gábor t a 30-as é v e k román i rodalmi életének bemutatásában. (Kriterion. Bukarest, 1975.)

M. J.

ZOLTÁN BOGÁTHY: ÎNDREPTARUL PSIHOLOGULUI INDUSTRIAL

O. Bogá thy Zoltán, aki évei számát tekintve még fiatal ember , annak az új hazai psz icho lógusnemzedéknek a tagja, ame ly a lélektan „klasszikus" és „ ö r ö k " problémái mellett a vál tozó világ, a forradalmian átalakuló társadalom, a roha­mosan fej lődő ipari c ivi l izáció felvetette új kérdésekkel találja szemben magát. E kérdések nagy ha lmazából Bogáthy azoknak a tanulmányozása mellet t kötött ki, ame lyek — napjainkra önál ló kutatási területté szerveződve — az ipari lélektan tárgyát alkotják.

Eredményes gyakorlat i munkásságáról , amelyet elsősorban a resicai nehéz­ipari kombinátban , e nagy termelőegység immár országos hírű ipari lélektani la­bora tór iumában fejtett ki, folyóira tunk olvasói 1973. 3. számunk Tudományos Mű­hely rova tából értesülhettek (O. Bogáthy Zol tán : Ipari lélektan — valóság és le­hetőségek). M á r ebben a tanulmányban — s Bogáthy másutt közöl t c ikkeiben, különféle tanácskozásokon tartott e lőadásaiban hasonlóképpen — a gyakor ló üzemi pszichológus mellett megmutatkozot t az az elméleti szakember is, aki képes tapasz­talatai általánosítására, kísérletei és megfigyelései rendszerbe foglalására: az a szakíró, akitől az ipari c ivi l izáció útján rohamléptekkel ha ladó társadalmunk összes érdekelt tagjai joggal elvárták, hogy k e z ü k b e adja ezt az időszerű és hasznos kéz i ­könyve t (Az ipari pszichológus útmutatója). A z itt közöl t részletet a k ö n y v utolsó előtti fe jezetéből válogattuk, amely — szellemes fordulattal — az ipari lélektan üzemi gyakor la tba va ló bevezetésének „lélektanát" tárgyalja.

„ A z alapvető feladat a munka problemat iká jának megoldása, amit a termelés szüntelen fe j lődése és szakosodása je lö l ki, s ami szükségessé tette az üzemi lé­lektani l abora tór iumok megszervezését — kezdetben a n a g y o b b vállalatoknál .

A szükség fel ismerése n y o m á n e vállalatoknál pszichológusokat és szocio ló­gusokat alkalmaztak, anélkül azonban, hogy előzetesen tisztázták vo lna szerepüket és státusukat. Alka lmazásuk tényével a vál lalatok vezetősége általában leróttnak tekintette minden kötelességét e szakemberekkel szemben. Utólag aztán megértették munkájuk jelentőségét , s a leg több helyen növel ték létszámukat, egyidejűleg a la­bora tór iumok működéséhez szükséges technikai felszerelést is biztosítva számukra.

A z említett nagyvál la la tok példája más termelőegységeket is arra ösztönzött, hogy — belátva a lélektani labora tór iumok hasznosságát — lépéseket tegyenek megszervezésük érdekében.

A termelés bonyolu l t folyamatai során, az üzemek sokoldalúan összetett e m ­ber—gép rendszerében felmerülő p rob lémák megoldása t ö b b szakember (pszicho­lógus, orvos , mérnök , toxikológus , szociológus, pedagógus , közgazdász) együt tmű­ködését igényli . A z o k n á l a vállalatoknál, ahol e p rob lémák megoldásának jelentő­ségét felmérték, nemcsak a megfele lő szakember-személyzet alkalmazásáról és a munkájukhoz szükséges felszerelés beszerzéséről gondoskodtak, hanem — ami még fontosabb — a vezetőség támogat ja a lélektani labora tór iumokban dolgozókat , b e -

hatóan érdeklődik munkájuk és terveik iránt, javaslataikat n e m tekinti fölösleges beleszólásnak az ü z e m dolgaiba. Mégis m a még elég kevés i lyen labora tór ium működ ik országszerte — pedig a munkabalese tek megelőzésére , a munkae rőván­dorlás csökkentésére, a do lgozók integrálódására, a selejtes termelés visszaszorítá­sára stb. tervezett és sikeresen lebonyol í to t t akc ió ik számtalanszor bebizonyí tot ták hasznosságukat." (Editura ştiinţifică şi enciclopedică. Colecţia Psyché. Bucureşti, 1975.)

V . Z .

JELENLÉT

A kötetben szereplő írókat és kö l tőke t a felszabadulás é lménye felnőt tkorban érte. Mindannyian huszadik é le tévükön innen vagy túl, de a harmincon innen élték át a nagy tör ténelmi fordulópontot , egyesek már írói múlttal, mások csak anyagot gyűj tve a j övendő i roda lmi tevékenységhez. 1975-ben a magya r i rodalmi élet derékhadához tartoznak. H o g y 66 írásuk (huszonkét í róé és t izenkét Költőé) egyetlen kötetben jelent meg, csakis egyfé leképpen ér te lmezhető: megírásuk — ahogy ezt a kötet c íme is jelzi — jelenlétüket bizonyít ja, fizikai és szellemi j e l en ­létüket országuk-nemzetük társadalmi-poli t ikai lé tének minden eseményénél . A tár­sada lom tagjaként — emberként és íróként . A l á b b M a j o r Ottó tanulmányából k ö z ­lünk részletet:

„ H o g y a n lesz az ország egyik leggazdagabb főurából társadalmi fo r rada lmár? Hogyan tart k i egy hosszú életen át választott eszményei mellett , miközben kudar­cok, csalódások, személyes sé re lmek érik, s hogyan jut el végül a k o m m u n i z m u s i g ? Ezt feltárni, megrajzolni j ö v e n d ő monográfusok , életrajz- és regényí rók izgalmas feladata. Bizonyos azonban, h o g y ezt a metamorfózis t a hozzá legköze lebb á l lók közül is kevesen értették. Ezért nevez te barátja, Jászi Oszkár szf inxnek Károlyi t . D e magában a forradalmi m o z g a l o m vezetésében is voltak, akik ké tkedve , b iza l ­matlanul fogadták a grófi forradalmárt , aki — ezt el ke l l ismerni — csakugyan rendhagyó je lenség volt .

Hiszen lehetett vo lna Tisza István utóda, az anc ien rég ime leghatalmasabb embere , d e ő a függetlenségi e l lenzék élére állott. A háborúvesztés után felhasz­nálhatta vo lna az antantnál tekintélyét és befolyását osztálya érdekében, d e ő a forradalmat, népe érdekét választotta. For rada lom alatt tálcán kínál ták neki az e l lenfor radalom fővezérségét . De ő inkább kívánta k o r m á n y a balszárnyának, a ra­dikál isoknak és a szociá ldemokratáknak szövetségét, mint Hor thy babérait . A szo ­c iá ldemokrata j obbo lda l nyomásának engedve , eljátszhatta vo lna a forradalmat vé rbe foj tó Noske és Sche idemann gyászos szerepét, de ő n e m vol t haj landó lövetni a forradalomra. Miután saját k o r m á n y a szociá ldemokrata miniszterei megkerülték, és a háta mögö t t egyeztek meg a kommunis tákkal , holott ezt a megegyezés t éppen ő ajánlotta és szorgalmazta, va lóban félreállhatott volna, d e ó közkatonaként aján­lotta fel szolgálatait a Tanácskormánynak, és végzett igen értékes d ip lomácia i munkát . (Példát a d v a ezzel is — mint egyébként egész további életével — a for ­radalmár köte lező puritánságára.) És Károly i a Tanácskormány bukása után sem hasonlott meg, mint o ly sokan. N e m lett az emigrác ióban s e m áruló, se »két és feles«, se neokriszt iánus v í v ó d ó , hanem éppen ettől kezdve vallotta magát marxis ­tának, s kötött szövetséget az üldözött kommunis tákkal . Ez a Káro ly i a magyar tör ténelemben csakugyan pé lda nélkül álló, s magában a forradalmi m o z g a l o m b a n is szokatlan jelenség. De hát az ember i és államférfiúi nagyság egy nemze t tör­ténetében sosem volt , és soha n e m is lehet t ipikus és általános.

A Károlyi -szf inx rej télye n e m is rejtély valójában. Egyéniség és történelem, je l lem és lehetőség kivételes találkozása. E j e l l em belső logikája szükségképpen kapcsol ta össze a nemze t sorsát a társadalmi haladással." (Szépirodalmi Könyv­kiadó. Budapest, 1975.)

G. G y .

LÁTÓHATÁR

Művelődésünk új dimenziói

A polit ikai nevelés és a kultúra kongresszusát mege lőző időszakban országszerte összegezik a szel lemi j a v a k teremtői és igénylői — egy szakadatlan folyamat fe l ­fe lé ívelő szakaszán — a mindennapi igények és a messze tekintő e lvek ál taláno­sabb é rvényű tanulságait. Szerkesztőségünkbe látogató műszaki ér telmiségiek szá­mol tak b e t ö b b e k közöt t arról , h o g y az üzemi könyvs tandok százezres forgalmat bonyol í t anak le, s egyre csökken a vállalati könyvtá rak látogatottsága, abban a mértékben, ahogyan az emberek művelődés i e szménye és lehetősége az egyéni könyvtá rban találja meg a kul túra bázisát. Fontos művelődésszoc io lógia i tanulsá­gokat kínálna ennek a je lenségcsopor tnak a tudományos feltárása és összehason­lítása azokkal az adatokkal , amelyeke t Dankanits Á d á m idéz ( M Ű V E L Ő D É S , 1976. 2.) a régi Korunk i devona tkozó anyagaiból . A z o lvasók és az í rók társadalmi h o v a ­tartozása messzemenően hatott a két v i lágháború közöt t a romániai magyar i r o ­dalomra , és n e m csupán közvet lenül ideológiai vonatkozásban. Vi lágosan ki tűnik ez Jancsó Elemérnek a Korunk 1933. 2. számában közöl t t anu lmányábó l : „ A z er­délyi i r oda lom z ö m e k imondot tan középosz tá ly i roda lom. Ez az osztály adta az í rók és az o lvasók táborának n a g y részét [ . . . ] Különösen divatos a tör ténelmi regény. Je l lemző ez a középosztá ly ideológia i érdeklődésére, mely a je lentől e l fordulva a távoli múl tban keres vigasztalást vél t és va lód i panaszaira."

A tartalmi vonatkozásoknál n e m kevésbé beszédesek a könyvkiadás statisz­tikai adatai, amelyeket a szerző G y ö r g y Lajos kimutatásából idéz Dienes Lász lónak a Korunk első számai egyikében közö l t c ikke alapján. Hat é v alatt — 1919 és 1924 közöt t — „1066 m a g y a r k ö n y v je lent meg Erdélyben", ami „ a z impé r ium-változást mege lőző idők ké t évt izedének termelésével ér fe l" . Nyi lvánva ló , hogy ez az adat szorosan összefügg a fordulatot köve tő művelődés i decentral izációval . Jel­lemző a műve lődés struktúrájára, h o g y arányaiban a könyvk iadás így oszl ik meg az idézett szakaszban: egyharmadát a s zép i roda lom alkotja, a t ankönyvek csak­n e m egynegyedét , de mindössze 19% a szaktudomány, i l letve a népszerűsítő i roda­l o m aránya. Hat é v alatt k b . egymi l l ió magyar k ö n y v je lent meg Romániában , ennek 47%-a Kolozsváron , a többi t — az a rányok sorrendjében — Nagyváradon, Brassóban, Aradon , Temesvárot t , i l letve Marosvásárhelyen adták ki. „E mérleg alapján tehát kiderül — állapítja meg Dankanits Á d á m —, hogy egy romániai magya r lakosra hat évente s e m jutott egy k ö n y v ! "

Mindazokra , akik számára a régi Korunk évfo lyamai hozzáférhetet lenek, az egykor i közműve lődés i v i szonyokat akár az általánosságban megfogalmazot t i gé ­nyek, feladatok, akár a szociológiai apparátussal végzett kutatás szintjén tükrö­ződő tények a reve lác ió erejével hatnak. Ismertetésükkel Dankanits e léggé n e m mél tányolható szolgálatot tesz művelődéstör ténetünknek. „Hétszázak részére, het­venek épülésére" cseppent ik a n y o m d á k a kultúrát, állapítja meg a Korunk 1927. 7-es számában Halász Sándor, és 1940-ben, az utolsó számok egyikében már csak szignó m ö g é re j tőzve számolhat b e Cz.A. a szatmári munkásság könyvínségéről : „ K o m o l y ér te lemben vet t könyvvásár lásró l ennél a rétegnél [ti. az ipari munkás­ságnál — Sz.J.], m e l y n e k heti keresete gyakran alig haladja meg egy va lamireva ló magyar k ö n y v árát, természetesen szó sem lehet", s így érthető, hogy „Sza tmár magyar anyanyelvű lakosságának kb . 10%-a olvas" . A z összefüggések hátterét Gaál G á b o r már 1927-ben látta: „ A h o l nagy a csecsemőhalandóság, ott rosszak a gazda­sági v i s zonyok : n e m tel ik védőeszközökre ; de rosszul áll a művel tség do lga is — mert ez is védőeszköz — és erre sem telik, s e a zsebnek, se a léleknek."

Miko r áll j ó l a művel tség d o l g a ? K i k b ő l áll a művel tek társadalma? N e kon ­tárkodjunk a műve lódésszoc io lógusok dolgába, és ne vág junk e lébe az eddigieknél szélesebb körű és szakszerűbb vizsgálatok adatainak és konklúzióinak. Emlékeztes­sünk viszont arra, hogy az elmúlt években szóban és írásban sokat és sokan vitat­koztak, egyesek ingerül tebben, mások józanabbul arról, hogy miként áll a „ h i v a ­tásos művel tek" — írók, tanárok, szakemberek — művel tségének dolga. Szó esett nemzetiségi kultúránk lehetséges és kívánatos korszerűbb, tel jesebb struktúrájáról,

s ezen belül t ö b b e k közöt t arról is, mi lyen legyen, mi lyen lehet i r oda lom és f i l o ­zófia viszonya. Legegészségesebb megállapításaiban ez az eszmecsere soha n e m törekedett arra, hogy valamifé le hierarchiát állítson fel. Leszámítva természetesen a minőség hierarchiáját, az egyet len rangsort, ame ly a szellemi alkotás b i roda l ­mában érvényes lehet.

H o g y szakmai és egyéb el fogul tságokon végül is a józan belátás győzött , a minőség igénye, arról l egu tóbb annak a magát önkéntesnek tudó közösségnek az eszmecseréje győzöt t meg, me lynek tagjai az 1975. év könyvének, k i je lölésére vá l ­lalkoztak ( U T U N K , 1976. 9.). A kolozsvár i Kr i t ikusok Díja — mert a Pezsgő-dí j l ényegében ez —, akárcsak az előző években , mos t is mé l tó m ű v e t jutalmazott . Új volt viszont az érvelés minősége, a szubjektivitást, elfogultságot szinte teljesen mel lőző hang, s ezt ke l l mint műve lődésünk érettségszintjének jelét az egész o l ­vasó társadalom f igye lmébe ajánlanunk. Megnövekede t t a Pezsgő-dí j zsüri jében a f i lozófia fajsúlya, vagyis az elméleté, aminek b izonyos típusú vitákat lezáró és igényes döntéseket ígérő jelentőségét n e m lehet e léggé hangsúlyozni . Ha pedig az esztétikai indí tékú műelemzésben jártas zsüri tagokhoz hozzászámít juk a két i r o ­dalomtörténészt , s utoljára, de n e m utolsósorban azt a kritikust, aki eddig is a m a ­gas elméleti kultúra szempontjai t képvise l te az e lmúlt é v e k könyve i megí té lésében — akkor már csak az marad hátra, hogy ettől az önkéntes testülettől egyenként is elvárhassuk, és az eddiginél gyakrabban lehessen tapasztalnunk azt, amit mostani közös fe l lépésük tudásban, komolyságban és felelősségérzetben felmutatott .

Sz . J.

A P R A G M A T I Z M U S A K O R T Á R S G O N D O L K O D Á S B A N (Era socialistă, 1976. 4.)

L u d w i g Grünberg , a kitűzött cél j e l ­legéhez mérten v iszonylag kis ter jedel­m ű tanulmányában n e m kisebb feladat­ra, mint a pragmat izmus történetének bemutatására, a modern polgári társa­d a l o m által meghatározott , úgynevezet t „gyakor la t i " igények és a pragmat izmus kapcsola tának az e lemzésére vá l la lko­zott. Írásának értékét és hasznát csak növel i az a tény, hogy a szerző, miköz­ben a fenti célt é rzékeny filozófiai e l em-zőkészségre ép í tve valósít ja meg, állan­dóan utal arra az a lapvető különbségre is, ame ly a pragmat izmus gyakor la t fo­ga lma és a marx i zmus praxise lméle te közöt t létezik. A tanulmány egésze alap­ján nyi lvánvaló , hogy Grünberg a prag­mat izmus e lméle tének felvázolását és az általa felvetett ismeretelméleti , pedagó­giai és szociológiai p rob lémáknak az elemzését is azzal a céllal végzi , hogy kimutassa, mennyi re elhibázottak azok az ál láspontok, ame lyek M a r x f i lozóf iá­j ában a pragmat izmus sajátos megny i l ­vánulását látják.

A döntő kü lönbségek aláhúzása érde­kében L u d w i g Grünberg e lőbb az ú g y ­nevezet t „é le t f i lozóf ia" és a pragmat iz­mus kapcsolatára utal, és jogga l vonja le azt a következtetést , h o g y a p ragma­t izmus tu la jdonképpen az „éle t f i lozóf ia" egy „ technokrat ikus vál tozatának" te­kinthető. M á r az első pragmatisták, Pei r -ce és James úgy vélték, hogy a prag­mat izmus az élet által felvetett p rob l é ­m á k e lemzésének módszere .

A tanulmány gnoszeológia i szempont ­

bó l legfontosabb része a második fe je­zet, ame ly a pragmat izmus igazságelmé­letét e lemzi . Itt Grünberg I. E. Benth-leyt is idézve ju t arra a következtetésre, hogy James pragmat izmusa prakt iciz-mus, amely szerint egy eszme azért igaz, mert hasznos, míg a marx izmus szerint az igazság az objekt ív valóság adekvát tükrözése. Innen a marx izmus és a prag­mat izmus kibékíthetet len i smere te lméle­ti ellentéte.

Ennek az el lentétnek a l ényegén n e m módosí to t t semmit a pragmat izmus klasszikus képvise lője , John D e w e y sem annak ellenére, hogy a Jamestől va ló megkülönbözte tés szándékával ő maga filozófiáját instrumental izmusnak nevez ­t e A z új e lnevezés ugyanis , mint Grün-berg megállapít ja, a hangsúlyokat m e g ­változtatta ugyan, a fi lozófiai perspek­tívát azonban nem. A z ismeretelmélet i ál lásfoglalások radikális megvál toztatá­sára azért s em kerülhetett sor, mer t D e ­w e y az elméleteket egyszerű „instru­mentumoknak" tekintette, amelyeknek nincs tükröző je l legük, és társadalmilag sem meghatározottak.

Ezzel az elmélet i állásponttal függ össze D e w e y általános neveléselmélete is, amelyet végső fokon a f i lozófiával azo­nosított. Min thogy azonban a filozófiát D e w e y — technokrat ikus szemléletének megfe le lően — csak annyiban ismeri el, amenny iben technikai eszközzé válik, amellyel az „ú j értelmiségi mandar inok" neve lhe tők — a fi lozófia csak látszatra k a p mél tó elismerést.

Mindezek el lenére vagy talán éppen ezért — állítja Grünberg — a pragma­tizmus sokszor megjósol t halálhíre e l le­nére mindenüt t je len van, ahol a pénz

és a technikai hatékonyság az ember i megvalósulás magasabb rendű kritériu­maiként szerepelnek. Íme , miér t kell a pragmatizmust a hasznosság-mítosz f o g ­lyaként létező, egydimenziós e m b e r f i lo ­zófiájának tekinteni.

Tanu lmányának befejező részében Grünberg az R K P gazdasági-társadalmi fejlesztési poli t ikájára h iva tkozva hang­súlyozza, h o g y ez a poli t ika l ényege sze­rint antipragmatikus, és ezért gyakor la ­ti, anti technokratikus, és éppen ezért igazi humanista pátosztól áthatott, e l ­lentétes minden filozófiai idealizmussal, és ezért a lkalmas arra, hogy a technika humanizálását egyszerű szónoki je l szóból ha tékony cselekvési p r o g r a m m á vál toz­tassa. A z R K P programja vi lágos d e ­markációs vonalat húz a marx izmus és pragmat izmus közöt t : ahhoz, h o g y a szó valódi ér te lmében gyakorla t iak legyünk, sohasem kell pragmat ikusaknak lennünk.

A S Z E R V E Z E T ÉS K Ö R N Y E Z E T E (Valóság, 1975. 11.)

A rendszerelmélet fogalmai kezdetben szegényesek, me revek voltak. A rend­szerről alkotott mode l l formalizál t leírá­sát azonban épp a foga lmak — és maga a mode l l — egyszerűsége könnyí te t te meg. Aztán az egyszerűség sok esetben , , túlegyszerűségnek" bizonyul t . A z e lmé­let fej lődése, alkalmazási körének tágu­lása együtt járt foga lomrendszerének gaz­dagításával, árnyalásával — s a techni ­kai je l legű rendszerek után a biológiai és társadalmi rendszerek leírására is al­kalmassá kellett tenni az elméletet .

A fo lyamatos alapozás napja inkban is tart. A Valóság 1975. 11. számában Kulcsá r K á l m á n annak a foga lomkörnek a k ido lgozásához járul hozzá, amel lyel a társadalmi szervezetek (mint rendszerek) és környezetük kölcsönhatását lehet m e g ­ragadni.

A z első részben a hangsúly arra a m ű ­veletre s annak fogalmi eszközeire esik. amel lyel egy adott szervezet (mint rend­szer) környezetét meghatározhatjuk. K u l ­csár rámutat arra, h o g y maga a szerve­zet léte, céljai, feladatai is hatnak a k ö r ­nyezet meghatározására; a releváns kör­nyezet fel ismerését maga a szervezet is befolyásol ja . A környeze t azonban sok ­kal összetet tebb és vá l tozóbb , s emhogy a szervezet szempont jából relevánsnak tűnő elemeket tekinthetnők fontosaknak. A releváns e l e m e k csak erőszakoltan sza­kíthatók ki a környeze t történetileg ala­ku ló összefüggéseiből .

A szervezet a hozzá tar tozó emberek egyéni környezetén keresztül is kapcso ­lódik a környezethez. Ebben a vona tko­zásban a szerző elégtelennek ítéli azt a

felfogást, ame ly szerint a szervezetben két, egymástól független rendszer v a n : a formalizál t struktúra, amely cé l i rányo­san épül fel , és az ember i kapcsola tok (humán relations) rendszere, amely a szer­vezet eredeti cél irányultságán tú lmenő e lemeket visz b e a rendszerbe. Kulcsár szerint e két rendszer együtt, egymáson keresztül létezik; a szervezet struktúrája ember i magatar tásokban fe jeződik ki, m i ­közben az ember i kapcsola tok a fo rma­lizált struktúra talaján je lennek meg. (Állítását egy nagyüzemben folytatott szervezetszociológiai vizsgálat rendkívül tanulságos e redményeive l példázza.)

A második rész a makro- és mikro­környezet, va lamint az input- és output­környezet foga lmának tisztázásával kez­dődik. A szerző hangsúlyozza, hogy e f o ­ga lompárok analitikai célokat szolgálnak, a lkalmazásuk közben n e m kell megfe led­kezni a környeze t egységéről . A továb ­biakban a környeze tben fellelhető for ­malizál t e lemekről , rendszerekről , ezek­nek és a vizsgált szervezetnek a kö l ­csönhatásáról esik szó. „ E g y r e t ö b b e m ­beri tevékenység kerül szervezeti kere­tek közé , ami azt jelenti , h o g y a szerve­zetnek mint rendszernek környezeti kap­csolatai jelentős részben más rendszerek­hez fűződnek" — állapítja meg Kulcsár . M a j d : „ A szervezetrendszer egyrészt ön ­magában is része a környezetnek, más­részt befolyásol ja az egyedi szervezet és az ál talánosabb ér te lemben vett k ö r n y e ­zet kapcsolatainak alakulását." A szer­vezetnek a környezetéhez va ló sikeres a lka lmazkodása más szervezetek alkal­mazkodásának sikerességétől függ.

Végül a harmadik rész a szervezet és környeze t kapcsolatának egyes d inami­kai kérdései t tárgyalja. E d inamika más és más je l legű aszerint, hogy a szerve­zet céljai közöt t a „ túlé lés" (il letve „ f e j ­l ő d v e túlélés") mellet t mi lyen súllyal szerepel a környezet befolyásolása. Ha je lentős súllyal szerepel, akkor a szer­vezet hatékonysága a környeze tben m u ­tatkozik meg. Mindennek elméleti meg­közelí tését — írja a szerző — „ b o n y o ­lulttá teszi e lsősorban az, hogy a szer­vezeti hatások a környeze t re e leve t ö b b -rétűek, és távolról s em csak a szándékolt m ó d o n muta tkoznak meg (a latens vagy éppen diszfunkcionális köve tkezmények valósága, nemkü lönben vizsgálatuk a szervezetszociológiában m á r elismert.) B o ­nyolul t tá teszi ezt a problémát a kör ­nyezeti hatások bekövetkez tének törté­netisége, kü lönösen az a körülmény, hogy a hatások részben közvet lenül és azon­nal, másrészt azonban közvetet ten és idő­beni eltéréssel, esetleg csak hosszabb idő múltán mutatkoznak meg. Végül b o n y o ­lulttá teszi a problémát az a körülmény, h o g y a környeze t n e m passzív fogadó,

hanem önmagában, saját törvényszerű­ségei, jelenségei stb. folytán (egyebek közt a környeze t részét a lko tó »más« szervezetek mechanizmusán keresztül) is alakítja a kapot t hatást."

A tanulmány értékét emel i a vál toza­tos és érdekfeszítő példaanyag, s kü lön szót é rdemelnek a jegyzetek, amelyek szokásos bibliográfiai funkció jukon túl­menően útmutatóul szolgálnak a tárgyalt foga lmak megje lenésének és fe j lődésének megismeréséhez .

B R Â N C U I T Ü R E L M E (Tribuna, 1976. 9.)

Így is lehet ünnepelni , i lyen igénye­sen, tartalmasan, sokfelé f igyelve, s va ­lóban azokat szólaltatva meg, ak ik a kortársak közül tanúi, a f ia talabbak so ­rában folytatói, örökösei lehetnek a brâncuşi-i gondolatnak. A Tribuna 1001. száma kitűnő ajánlólevél a másod ik ez ­res sorozathoz, koncepc ió jában , k ivi te le­zésében ir igylésre m é l t ó : D. R. Popescu Kolozsvá r t és Bukarestben, Ion P o p a — az „ în exclusivi ta te pentru Tr ibuna" jelzetű interjúk b izonysága szerint — Párizsban toboroz ta a munkatársakat a Brâncu i -különszámhoz, ame ly így olyan személyiségeket tud felsorakoztatni, mint Eugen Jebeleanu, Adr ian Mar ino , M i r ­cea Zac iu , Virgi l Vătăşianu, Barbu Bre -zianu, Octavian F o d o r a hazai szerzők közül , meg Mi rcea Eliade, Ionel Jianu (a párizsi Ar ted k i adó igazgatója) , a szobrász Ber to Lardera, a művészet tör­ténész Carola Gied ion-Welcker , a buda ­pesti Sík Csaba. A ki tűnőségek e név ­sora n e m teljes, hiszen vannak, akiknek a nevéve l csak mos t ismerkedünk, mint a k i lenc évig Párizsban Brâncuşi mellett élt két festő, Natalia Dumit rescu és A l e ­xandru Istrati (az Octavian Fodornak írt l evé lben közvet len, me leg hangon számolnak b e személyes emlékeikrő l ) , vagy Mar ie l le Tabart , a párizsi M o d e r n M ú z e u m egyik Brâncu i-szakértője, mú­zeológus , vagy az angolul életrajzot író Peter Neagoe . És még n e m említet tük Flor ica Cordescu 1956 őszén készített Brâncu i-portréit, Ion Vlas iu szobrát, Dan B i m b e a rajzát. És n e m sorol tuk fel a verssel ünneplő köl tőket , köz tük Lász­lóffy Aladárt , Panek Zol tán t sem.

Egyébként a Tribuna Brâncuşi -száma n e m csupán e felsorakozás miatt é r d e m ­li f igyelmünket . Úja t persze n e m k ö n y -nyű mondan i a világszerte el ismert újí­tóról (Ionel Jianu írja, hogy 1963-ban az ő k ö n y v é b e n a Brâncu i-bibl iográfia m é g csak 350 címet jelentett, m a 5000 fölöt t van a számuk). Vătăşianu jelzi a kü lönfé le Brâncuş i -magyaráza tok t ípu­sait: egyesek magányosnak mondják ,

mások a középkor i szerzetes-poéta, M i -larepa nézete iben keresik a rokonságát ; vannak, akik Kele t - és Nyugat -Európa kultúrájának találkozási pontján vél ik véglegesen ki jelölni Brâncuşi he lyét a művészet tör ténetben, és vannak, akik a genius loci meghatározó voltát hangsú­lyozzák , tehát T î rgu Jiuhoz, i l le tve H o -bi ához té rnek vissza. A vita e ldöntésé­re, i l le tve az igazságarányok megál la­pítására n e m vál lalkozhat tak a f e l v o ­nultatott szerzők külön-külön vagy együttesen, á m rendkívül v o n z ó mindaz , amit élet és m ű belső kapcsolatairól e l ­mondanak , elsősorban a közvet len é l ­m é n y alapján. T ö b b e n is melegen emlé ­keznek arra, mi lyen szívesen fogadta, látta vendégül Brâncuşi (asztalvendégül is — saját főzt jéből) a számára k e d v e ­seket. Idegen vol t tő le a reklám, a sztár­szel lem, s amikor m á r s o k pénze volt , akkor is megőr iz te — az összes tanú egybehangzó vé l eménye szerint p o z ő r k ö -dés nélkül — a román paraszt t e rmé­szetességét, emberségét . A l eg je l l emzőb­b e k talán az Ezra P o u n d föl jegyezte Brâncuş i -a for izmák: „Én a tiszta ö römöt a d o m nektek; nézzétek, amíg nézni tud­játok, az istenséghez l egköze lebb ál lók látták már" ; „ A m i k o r m á r n e m vagyunk gyermekek , halot tak vagyunk" ; „Én én maradok" .

Ber to Lardera a hites tanúk közül is az egy ik leghi te lesebb, min thogy n e m ­csak személyes i smerőse vol t a nagy szobrásznak, d e maga is szobrász, aki — n e m a Brâncuşi megje lö l te úton ha­lad. T ő l e idézzük : „Brâncuş i va lóban a föld embere volt , va lóban szerény román paraszt. Vo l t türe lme; türelme, amilyet a szobrászat igényel — a megmaradásra hivatott m ű v é s z e t . . . A m i k o r m á r n e m fogják tudni, k ik vo l tak a k o r minisz­terei, ki vo l t az e lnök stb., vagy m i n d ­ezekről a tö r t éne lemkönyvben néhány sort fognak írni, ö rökre létezni fog Brâncuşi szobrászata, j e len lesz, n e f e ­ledjék. Brâncuşi itt lesz, és a j ö v ő szá­zadok embere i szeretni fogják ő t Mert , végül is szeretettel, nagy szeretettel tele m ű v e t alkotot t : szeretet je l lemzi az anyag, de szeretet az e m b e r iránt is."

H O M O S A P I E N T I S S I M U S ? (Poland, 1976. 1.)

Mi lyen lesz a j ö v ő e m b e r e ? M e l y e k az ember i faj b io lógia i távlata i? Eddig fő­leg az e m b e r evolúc iós múltját kutat­ták, a j övő re , az evolúc ió távlataira j ó ­val kevesebb f igyelmet fordított a tudo­m á n y — állapítja meg A d a m Urbanek professzor, a varsói egye tem paleontoló­giai tanszékének vezetője.

A z idősebb b io lógusnemzedék vé l emé-

n y e szerint az e m b e r további fe j lődése az értelmi képességek növekedésének, a fogazat és a szőrzet további c sökevénye-sedésének útját követné . Ez a l ényege a tehetetlen rendszerek determinál t f e j ­lődését hirdető, ún. or togenezis-e lmélet -nek, ame ly az evo lúc ió t egy egyenes mentén va ló mechanikus mozgáshoz ha­sonlítja, azaz vál tozat lannak ítélte a f e j ­lődés irányát.

E v é l e m é n y e k az evo lúc ió ró l alkotott je lenlegi nézetek fényében n e m helytál­lóak. M a úgy tartjuk, hogy az evo lúc ió ké t — időben ál landóan egymást fedő, összefonódó — szakaszban valósul m e g : az e lsőben megjelennek, a másodikban szelektálódnak a mutációk. Nos, a m e g ­je lenő mutác iók nagy száma és sokfé le ­sége e leve kizárja az evo lúc ió va lamely általános i ránya meghatározásának a l e ­hetőségét. A z evo lúc ió irányát a máso­dik szakaszban bekövetkező természetes kiválasztódás darwini (vagy másfajta) formája határozza meg — a mutác iók a lkalmazkodási képességének függvényé­ben. A mondot t ak alapján k idolgozot t „evo lúc iós e lőreje lzések" azonban, a m e ­lyek egy fejlett technikai c iv i l izác ióban ható új szelekciós tényezőkkel (pl. k ö z ­úti és munkabalesetekkel , a gépesített és automatizált vi lág depressziós hatásá­val stb.) is számoltak, az or togenezis-elmélettel va ló szembenál lásuk el lenére a j ö v ő emberének nagyjából hasonló hi­potetikus sajátságait vázol ták fe l : az agy növekedése , a lábuj jak, a szőrzet c söke-vényesedése, c saknem g ö m b alakú k o ­p o n y a kialakulása, a mimika i i z m o k e l -satnyulása.

A . P. Bisztrov szovjet anatómus és paleontológus , összegezve az általa Homo sapientissimusnak. e lnevezett j övőbe l i e m b e r f izikumára vona tkozó fel tevése­ket, kimutatta, h o g y a Pithecanthropus erectus és a Homo sapiens közöt t n in­csenek n a g y o b b alkati különbségek, mint a Homo sapiens és az „e lőre je lze t t" Homo sapientissimus között . Bisztrov kritikai álláspontja szerint azonban a természetes szelekció az ember i fajnál, párhuzamosan az értelmi képességek és a c ivi l izáció fej lődésével , elvesztette ha­tékonyságát . A természetes szelekció ki -küszöbö lődése viszont az evo lúc ió egyik tényezőjének megszűntét jelenti, s a fennmaradó tényezők — az ö rök lékeny-ség és a vál tozékonyság — Bisztrov sze­rint n e m e legendőek az e v o l ú c i ó h o z ; az e m b e r biológiai fej lődését felváltotta c i ­vi l izációjának és kultúrájának fej lődése. A váltás időpont já t Bisztrov a Cro-Magnon-i emberfa j megje lenésére teszi, noha a vé l emények többsége szerint a természetes szelekció el lenőrzése alól va ló kiszakadás fejlett c ivi l izációs k ö r ü l m é ­nyeket feltételez.

A p rob léma n e m olyan egyszerű — állítja Urbanek —, min t ahogy Bisztrov okfej téséből látszik. K ö z b e l é p ugyanis a szelekció nem darwini formája, ti. az, hogy a kü lönböző genot ípusok n e m e g y ­formán termékenyek, és a t e rmékenyeb­b e k a lkalmazkodási képességüktől füg­getlenül jelentós hatást gyakorolha tnak az e lkövetkező nemzedékek tulajdonsá­gaira, mive l számbel i leg túlsúlyra ju t ­nak bennük. Semmi sem bizonyít ja , hogy a szelekció e formája kevésbé ha­tékony lenne most , min t a múltban.

A környeze t elviseléséhez még v i szony­lag szerény a lka lmazkodóképességge l rendelkező egyedeknek is lehetőségük van a szaporodásra és lényeges tula j ­donságaik továbbörökí tésére . Ennek k ö ­ve tkezménye kedvezőt len genetikai vá l ­tozások megje lenése lehet, így tehát n e m zárható ki teljesen a genot ípusok továb­bi vál tozásának lehetősége s e m (anélkül, h o g y ez va lami lyen „progressz ív" e v o ­lúciót je lentene) . A természetes szelek­c ió darwini formájának gyengülése, i l ­le tve megszűnte az ember i popu lác iók­ban káros mutác iók fe lha lmozódásához vezet. Így egy adott pi l lanatban fontos feladattá vál ik az e m b e r élettani no r ­máinak megőrzése . M i v e l a k iválasz tó­dás hatékonyságának csökkenése v i szony­lag nemrég kezdődöt t , a káros mutác iók­nak (például örökletes betegségekért f e ­lelős gének megje lenésének) számarány-beli felszaporodása lassú folyamat, a helyzetet tehát n e m kell dramati­zálni. Jacquard francia genetikus ada­tai szerint pé ldául a hasnyálmir igy rákjáért felelős géneknek harminc n e m ­zedékre, azaz mintegy ezer é v r e lenne szükségük hogy gyakoriságukat megké t ­szerezzék. A z ember iséget n e m fenyegeti tehát gyors e lkorcsosodás veszélye, és a je lenlegi ember i genot ipusok, amelyek é v e k százezreinek szigorú szelekciója ál­tal jö t tek létre, még hosszú ideig állan­d ó a k lesznek. Így elég időnk marad ahhoz, hogy — szükség esetén — helyénvaló határozatokat hozzunk fa junk evolúciós egyensúlyának a megőrzésére .

S A R T R E F E J L Ő D É S S Z A K A S Z A I (Telos , 1975. 25.)

Jean-Paul Sartre eszmei alakulását vizsgálva, Mészáros István — többek k ö ­zött — néhány általános érvényű m e g ­állapítást tesz az a lko tók gondola tv i lá ­gának változásairól. A z egyéni g o n d o l ­kodás struktúrája — vé l eménye szerint — igen korán kialakul, s a későbbi k i ­sebb vagy n a g y o b b módosu lások csak az eredeti struktúra alapján ér telmezhetők. Egy értelmiségi életmű több rétegből te ­v ő d i k össze, szerkezeti változásai pedig

mindig az eredeti struktúrára, i l letve en­n e k metamorfózisaira vezethetők vissza. N e m elég azonban csupán a fo ly tonos­ság s a megszakítottság egységére hivat­kozni . Egy olyan í ró esetében, mint Sartre, n e m a kontinuitás és a változás egysége, hanem a fej lődés konf igurác ió­ja mutatkozik érdekesnek. Sartre ama kijelentésében például, h o g y n e m a pol i ­tika, hanem az i r oda lom biztosítja a megváltást, kulcsot kapunk egész pá lyá­jának a megértéséhez. Felismerhetjük, hogy változásai mélyén folyamatosan j e ­len van az „abszo lú tum" s va laminő nem vallásos je l legű „megvá l t á s" szenvedélyes kutatása.

Sartre é le t tevékenysége — Mészáros ér te lmezésében — rendkívül paradoxál is fo rmákban nyi lvánul t meg. N e m annyi­ra az említett folytonosság, min t „ a múlttal va ló radikális szakítások" so­rozata je l lemző rá. A francia í ró - f i lozó­fus oeuvre - j ében kimutatható szakaszok annak a f igye lembevéte léve l állapítha­tók meg, hogy a kor és az a lkotó kap­csolatát csak a m ű r e hatást gyakor ló tör ténelmi események, i l letve társadalmi vál tozások alapján lehet feltárni.

Mindezek után az amerikai marxista fo lyóira t szerzője Sartre-nál a köve tke ­ző szakaszokat különbözte t i m e g :

1. A z „ártat lanság" évei (1923—1940). Jel lemző, h o g y e szakasz i roda lmi és f i ­lozófiai műve i csupán szerzőjük egyéni tapasztalatait t ranszponálták rendkívül fe l fokozot t egzisztenciális átéléssel, de híján vol tak bármi lyen társadalmi vagy polit ikai d imenziónak . Ezek a vona tko­zások legfe l jebb a láthatáron mutatkoz­nak az e l idegenedés s az e ldologiasodás rezignációval telített kifejezéseiként .

2. A z e lvont hősiesség évei (1941— 1945). A háború — a maga borza lmai ­val és megpróbál ta tásaival — bizonyos­fajta elkötelezettségre ösztönzi Sartre-t, akit az ellenállás, a vállalt megpróbá l ­tatás morál is mot ivác ió i foglalkoztatnak. A hősiesség p rob lémája például abban a vonatkozásban izgatja, hogy miként tud valaki hallgatni a kínvallatás alatt.

Elvont ez a hősiesség Sartre gondola t ­vi lágában, s n e m csupán azért, mer t ő csak megf igyelőként meditál róla, hanem azért is, mer t szemléletében a kérdés morá l i s vetülete je lentkezik — az egyén önmeghaladásának összefüggéseiben. E szakasz fő fi lozófiai műve , A Lét és a Semmi (1943), s ugyanezekben az évek­ben született A legyek, a Zár t tárgyalás és A szabadság útjai c í m ű nagyregény két első kötete. 1945-ben írja meg Sartre magyar nye lvre is lefordított esszéjét az egzisztencial izmus és a humanizmus v i ­szonyáról .

E szakasszal kapcsola tban Mészáros megjegyzi , hogy sajátos jegyei mögöt t

vi lágosan k ivehe tők a folytonosság erő­vona la i : „ a z egyéni praxis ontológiai szerkezete" marad Sartre érdeklődésének kerete, ami a La critique de la raison dialectique esetében is kitapintható.

3. A poli t ika kutatása a morali tás j e ­gyében (1946—1950). Ha az első szakaszt az önmagába fordult szubjektivitás, a másodikat az elvont morál is hősiesség ura lma je l lemzi , a ha rmadik az e rkö l ­csileg elkötelezett po l i t ikum s az e g y é ­ni szuverenitás megőrzésének j egyében bontakoz ik ki. Ez a szakasz az e lőbbiek meghaladása is. Jelentkezik már benne a történelmi-társadalmi valóság iránt megnyi lvánu ló érdeklődés , de ez még n e m terjed ki a p rob l émák megoldásá ­hoz szükséges in tézményekre . Olyan írá­sok, mint például A piszkos kezek (1948). közvet lenül polit ikai kérdéseket feszeget­n e k ugyan, a szerző magatartását mégis o lyan erkölcsi d i l e m m a je l lemzi , amely n e m vezet megoldáshoz .

4. A z erkölcs kutatása a poli t ika j e ­gyében (1951—1956). A z előző korszak okozta frusztrációk, főként pedig a hi­degháború tapasztalata, mé ly le lki isme­reti önvizsgálatot indít el Sartre-ban. Az ördög és a Jóisten c ímű dráma, a sartre-i é le tmű k iemelkedő alkotása azt a fordulatot jelzi, ame ly e vizsgálódás köve tkezménye . Mészáros a darabot Sartre Guernicá jának tekinti. Sartre-t mindenekelőt t az a tomháború fenyegeté­se foglalkoztatja, ez a veszély készteti polit ikai cselekvésre, s arra ösztönzi, hogy a kommunis t a pár thoz közeledjék. Új opc ió i ró l két írás tanúskodik: A kom­munisták és a béke (1952—1954), Az Henri Martin-ügy (1953). A Mi l le r drá­mája alapján készült A salemi boszor­kányok (1956) f i lmszcenár iuma ugyan­ezt az új tendenciát közvet í t i .

Sartre poli t ikai radikal izálódása a Ca-mus-ve l és Mer leau-Pontyval va ló sza­kításhoz vezet.

A polit ika az erkölcs j egyében és az e rkölcs a poli t ika j egyében két o lyan szakasz, amelyekben az adot t történelmi szi tuációnak megfe le lően Sartre más és más mozzanatra helyez hangsúlyt, de — Mészáros szerint — strukturálisan közös vonásokkal rendelkeznek: ez pedig n e m más, min t az alapvető ant inómiák kifejezése.

5. A tör ténelem dialektikájának kuta­tása (1957—1962). A z ú jabb tapasztala­tok a tör ténelem felé terel ik Sartre ér­deklődését , akit egyre inkább az a kér­dés fogla lkozta t : me lyek a j ö v ő esé lye i? A válasz keresése viszont arra sarkallja, hogy a tör ténelem struktúráit és m e g ­határozóit vizsgálva, az egyéni praxis lehetőségeivel szembesí tse őket. E nagy vál lalkozás e redménye a La critique de la raison dialectique, amelynek második

kötete azonban — mint ismeretes — már n e m jelent meg. Sartre a f é lbema­radt fi lozófiai mű helyet t Flaubert é l e ­tének és oeuvre- jének szentelt — m é r e ­teiben is hatalmas — munkáva l jelent­kezik. Ebben a szakaszban sem szűnt meg érdeklődni az időszerű poli t ika kér­dései iránt, s következetesen részt vá l ­lal például az algériai háború, a k ín­vallatás elleni ha r cokbó l ; üdvözl i a ku­bai for rada lom győzelmét , de egyre in­kább magányos támogatóként áll ki az általa ér tékeseknek minősített ügyek mellett , s egyre kevésbé tekinti magát va lami lyen politikai m o z g a l o m tagjának. Krit ikai önvizsgálatba kezd, és mind­j o b b a n elhatárolja magát a felfogása szerint szklerotikus in tézményektől .

6. A z egyedi egyetemes felfedezése (1963—). A szavak (1963) c ímű önélet ­rajzi írás az érettség derűs békéjé t su­gallja. Sartre, anélkül hogy k i m o n d a ­ná, élénk érdeklődést tanúsít továbbra is a polit ika, különösen a ha rmadik v i ­lág küzde lmei iránt. Bevezető t ír L u ­m u m b a c ikkeinek válogatásához, m e g v é ­di Régis Debray- t . A z 1968-as események lázba hozzák, de vége redményben elszi­getelt marad még akkor is, ha elvállalja a La Cause du Peuple c ímű ul t rabalol­dali lap névleges szerkesztését. Fe l i sme­ri, h o g y a „konkré t egye temes" m e g v a ­lósítása csak egy o lyan társadalomban lehetséges, ame ly ugyanabból az anyag­ból van f e l é p í t v e , és e l fogadja az értel­miség szerepének korlátozását.

Mészáros István kiemel i , h o g y Sartre az az ember , aki a világ e l len tmondá­sait d i lemmákban , ant inómiákban és pa radoxonokban ragadja meg, é le tművé­n e k egységét pedig az abszolútum k ö ­vetkezetes kutatása biztosítja.

A Z „ Ö R Ö K Á R A M " S Z O L G Á L A T A I (The Daily Te legraph Magazine, 1976. 583.)

Hatvanöt esztendővel ezelőtt az ala­csony hőmérsékle tek fizikájának atyja, Kammer l ingh Onnes egy kísérlet alkal­mával igen bizarr je lenséget tapasztalt. K ü l ö n b ö z ő f émek vezetőképességét v izs­gálta a lacsony hőmérsékleten, s amikor higanyszálat hűtött le az általa c sepp­folyósított hé l ium hőmérsékletére, azt észlelte, h o g y a higanyszál e lek t romos ellenállása teljesen megszűnik. Ezt a j e ­lenséget szupravezetésnek nevezte el.

Ennek magyarázatára csupán 1957-ben került sor az Illinoisi Egye tem há rom fizikusa — J. Bardeen, L. C o o p e r és R . Scheiffer — kidolgozta elmélet keretében.

A fémekben az e lektromos potenciál hatására áram jön létre, vagyis a nega­tív töltésű e lekt ronok az áramforrás p o ­

zi t ív pólusa felé áramlanak. Közönséges hőmérsékleten azonban a fémet a lkotó, kr is tá lyrácsokba rendeződöt t a t o m o k ál­l andó rezgőmozgást végeznek, s ezért az e lek t ronok útjukban gyakran belé jük ütköznek, átadva saját energiájuk egy részét. Így jön létre tehát az e lektromos ellenállás. A z abszolút zéró fok k ö z e ­lében az a tomok rezgőmozgása megszű­nik. I lyen hőmérsékle ten két-két elekt­ron összekapcsolódva stabil párokat al­kot , s így halad a pozi t ív pólus felé. Ha i lyen pá rok ü tköznek az a tomokba , ezek k imozdu lnak nyuga lmi helyzetükből , de az ugródeszkához hasonlóan hamarosan visszanyerik eredeti helyzetüket, s az e lektronpárnak visszaszolgáltatják a k ö l ­csönzöt t energiát. A z á ram tehát veszte­ségmentesen folyik , a vezető ellenállása megszűnt . Ez a helyzet mindaddig fenn­áll, amíg a vezetőt kel lő hőmérsékle ten tartjuk, tehát egy i lyen szupravezetőben e legendő elindítani az áramot, hogy gyengülés nélkül a végtelenségig kering­jen benne. Energiabefektetésre csak a hő­mérséklet fenntartása végett van szükség.

Ha i lyen szupravezetővel e lekt romág­nest készítünk, akko r csak a mágnes b e ­kapcsolásához van szükség áramforrás­ra. A z első i lyen mágnest maga K a m ­merl ingh Onnes készítette ó lomhuza l fel­használásával, s megállapította, h o g y ha a mágneses tér erőssége meghalad egy b izonyos értéket, a szupravezetés hir te­len megszűnik, s az á ram megszakad. Nagy mágnesek esetében ez rendkívül veszélyes lehet, hiszen a bennük felhal­mozódo t t energia hatására az á ram hir­telen megszakadásakor ezek fe l robban­hatnak, amire elég gyakran vo l t példa,

Azó ta a f izikusok olyan szupraveze­tőket is kikísérleteztek, ame lyek n a g y o b b mágneses teret is kibírnak. I lyen pél­dául a n iób ium. A szupravezető elektro­mágnesek alkalmazásai közül a c ikk szerzője, T o m Marger ison csupán a leg­fontosabbakat említi meg.

A f izikusok egyik l eghőbb vágya az irányított termonukleár is reakció megva ­lósítása. Ismeretes, hogy két könnyű a tommag egyesülésekor nagy energia szabadul fel. Ez történik például a N a p ­ban vagy a h id rogénbombában . A z atom­magokat úgy lehet egyesülésre késztet­ni, h o g y kel lő köze lségbe hozzuk őket egymáshoz . Ehhez a hidrogéngázt zárt térfogatban e léggé hosszú ideig a Napé­nál magasabb hőmérsékle ten ke l l tarta­ni. I lyen zárt térfogat ( „edény" ) sem­mi lyen anyagból n e m készíthető. A m e g ­oldás az ún. mágneses csapda, a m e l y ­ben a forró gázt csupán a rendkívül erős mágneses tér sűríti. Klasszikus elektromágnessel ennek létrehozása olyan nagy e lekt romos energiabefektetést igé­nyelne, ame ly egy k isebb város ellátá-

sára is e legendő lenne. Ezért fűzik re ­ményeike t a kutatók a szupravezető mágnesekhez.

Szerte a vi lágon fo lynak a kísérletek olyan szupravezető motorok , generá to­rok, t ranszformátorok készítésére, a m e ­lyek hatásfoka megközel í tené a 100%-ot. A z Egyesült Á l l a m o k b a n föld alatti táv­vezetéket akarnak megépí teni 1980-ig, amelynek költségei a klasszikus t ávve­zetékek köl tségeinek felét n e m haladnák meg. Angl iában és Japánban olyan vas ­utat terveznek, ame ly a légpárnás vasút­hoz hasonlítana, á m a légpárna helyét mágneses tér fogla lná el, ame ly szupra­vezetőkkel lé t rehozva energiaveszteség nélkül működne . A z erős mágneses teret az é rcek dúsítására, a kaol in és az agyag szétválasztására, fo lyóv izek tisztítására, sőt energiatárolásra is fel lehet hasz­nálni. Mindez azonban csak a kezdet . Ugyanis valóságos műszaki for rada lom­ra várhatunk, ha sikerül o lyan szupra­vezetőket előállí tani, ame lyek közönséges hőmérsékle ten is működnének . I lyen i rányban is fo lynak kísérletek. Bizonyos oldalágakkal rendelkező hosszú szénlán­c o k b ó l ál ló molekulák , a j e l ek szerint, magasabb hőmérsékle ten is lehe tővé te­szik az á r a m folyását. A kaliforniai I B M - c é g munkatársai kikísérleteztek egy polimerfajtát , ame ly szintén szupraveze­tő-tulajdonságokat mutat.

Valószínűleg n incs messze az az idő, amikor az „ ö r ö k m o z g ó " áramot az e m ­ber számos igényének kielégí tésére lehet majd felhasználni.

B A R T Ó K - S T Í L U S E L E M E K E R E D E T É R Ő L (Muzica, 1975. 9—10.)

Adalékok Bartók Béla életműve né­hány stíluselemének keletkezéstörténeté­hez a c í m e Eisikovits Mihá ly tanulmá­nyának. A vi lágos, módszeres és e m e l ­kedet t k i fe jezésmóddal megírt , igen j e ­lentős tanulmány szerzője e löl járóban felsorol ja azokat a muzikológusokat , akik hosszabb- röv idebb tanu lmányokban fog ­la lkoztak Bar tók alkotói módszerével . Rámuta t arra, h o g y — sajnálatos m ó d o n — a román zene tudományban csak Z e ­n o V a n c e a idevágó tanulmányát emlí t ­hetjük. Saját t anulmányának célját Ei­sikovits n e m abban látja, h o g y népze ­nei idézetek, beszűrődések kimutatására vá l la lkozzék; feladatának azt tekinti h o g y kiderítse, mi „ a román fo lk lór to-nál i s -melodikus sajátos szerkezeteinek szerepe és hozzájárulása a magya r és a többi délkelet-európai hatás mellet t a bartóki s t í luselemek keletkezéséhez, és mi lyen teret fogla lnak el e román ele­m e k a zeneszerző je l legzetes st í lusjegyei­

nek meghatározásában". Hozzátehetjük, hogy ez egyben az összehasonlí tó zenei stilisztika egy ik fontos lépése is.

A Kele t és Nyugat grandiózus szinté­zisét megvalós í tó s az e laprózódó a lko­tói tendenciákat a maga korában össze­sítő Bar tók é l e tművének i lyen je l legű vizsgálata az 1967-ben Hágában, B e n ­j amin Suchoff gondozásában Rumanian Folk Musik (a továbbiakban R F M ) cí­men megje lent köte te alapján, Bartók román népzenegyűj tésének és az élet­műnek sokéves tanulmányozása, i l letve az eddigi t anu lmányok újraértékelése után vált lehetségessé.

A kutatók közül Lendva i például Bar­tók tonális és harmóniai rendszerét v izs ­gálta, Kárpát i János csupán a f e n o m e ­nológia inak minősítet t megál lapí tásokkal vitázik, de ő s e m keresi — a v o n ó s n é ­gyeseket k i v é v e — az alkotás genezisé­n e k magyarázatát . Bar tók zeneszerzői fel lépésének idején mindenki m e g c s ö ­mör lö t t m á r az u tóromant ika kromat i ­kájától . A feltáratlan energiákhoz fo r ­du lva jut el Bar tók a népzenéhez , an­nak kifejező erejéhez. A magyarság és a dunament i n é p e k zené je egy ik legava­tot tabb ér te lmezőjét tisztelheti benne.

A m i n t azt már Lendva i Ernő kimutat­ta, a tengelyrendszer , az a l fa-akkord és változatai n e m elszigeteltek Bartóknál , h a n e m — Eisikovits szerint is — közös forrásból erednek, s így egységes hang­zásvilágot teremtenek. A gyakor i distan-cia-elvű akkordok (1:2, 1:3, 1:5 model l ) Lendva i szerint a F ibonacc i - fé le arany­metszés-sor eredményei , Kárpát i tetra-chord-elhangolás t (scordaturát) sejt. Eh­hez teszi hozzá Eisikovits, h o g y a m o ­del lekből adódó szűkített kvint , i l letve bővítet t kvar t a román népzenéből is eredhet. Bizonyí t ja ezt a fent említett román gyűjtés, s maga Bar tók is utalt rá. A tanulmány szerzője szerint az 1:2 mode l lhez — hogy ne tűnjön spekulat ív­n a k — Bar tók élő zenei támasztékot keresett. Ez az archaikus román fo lk lór ­bó l eredő, közvet len impulzus . A z 1:2 mode l l ugyanis je l legzetes szerkesztési e lv a román archaikus énekben, főként a gyász-repertoárban, s ame ly model l meglepően gyakori Bar tók kutatásának ide jén és területén. Valószínűleg sokkot okozott , mint annyi más új kifejezési lehetőséget rejtő népzenei e lem, tö rvény­szerűség. Eisikovits sűrű népzenei (az R F M - b ő l vett) és bartóki da l lampéldák­kal bizonyít ja, hogy Bar tók az intenzív organikus szerkesztésmódot veszi át, a ket tős distancia struktúráját, amely a ro­mán és más kelet-európai népzenére je l ­lemző, s addig a műzenében ismeretlen vol t (bár Lisztnél — ha n e m is tudato­san — előfordul) . „Lendva i első, és fe -nomenológia i lag legfontosabb kérdése

genetikailag megoldódot t ! " — írja le in­dokol t büszkeséggel a szerző. A m i az 1:3 mode l l t illeti, keleti j e l lege kétség­telen, de a román népzenében is m e g ­van, kromat ikus modusokban . A z 1:5 mode l l n e m magyarázható az e lhangolás-sal (scordaturával) , nincs modál i s vagy premodál is e lőzménye . Ez, mint az új népzenekul túra mélyén lerakódot t s azon átcsil lanó archaikus réteg, megvan a r o ­mán népzenében . Bar tók sokszor állítja, hogy a zene megújulása csak a l egős ibb­hez va ló visszanyúlással, az utalással l e ­hetséges. Persze, az elsüllyedt formák átvétele lehetségesnek b izonyul t az arab zenéből is.

A z úgynevezet t „mesterséges modus" , az egymástó l egy hangnyira összekap­cso lódó ké t kü lönböző tetrachord, épp ­úgy m e g v a n A csodálatos mandarin kez­dő ostinatójában, min t egy — az R F M -bő l idézett — Hora Lungában. A hat­fokúságot Bar tóknál többnyi re Debussy-hatásnak minősít ik. Eisikovits beb izo­nyítja, hogy a hatfokúság kiegészülésre va ló törekvése elsősorban a bihari román népzene formateremtő líd tetrachordjá-ban található meg, a tr i ton-félhang is­mét lődő formulájában. A műzenében a Bachhal kezdődően je len levő hatfokúság (hexatónia) a kelet-európai népzenének is sajátja, me ly fent- lent egy -egy fé l ­hanggal „d ia tonizá lva" (az R F M tanúsá­ga szerint) a m i fo lk lórunkban is fenn­maradt. A francia impressz ionizmus után Bar tók használta ki legtel jesebben a hat-fokúságot. D e Bar tóknál a népzenei dia-tonizált fo rma „nosztalgiája" is fe lbukkan.

Lendvai a derűs kontrasztskálát Bar­tóknál az akusztikus skálában je lö l i meg. Eisikovits szerint a mode l l népi je l legű, a kettős távolság e lve szerint; ez a hangsor csak két hangban külön­böz ik az 1:2 model l tő l . Va jon n e m an­n a k a metamorfózisa , diatonizált vá l to­za ta? S a szerző továbbkérdezésében : va jon az ázsiai (és a Bar tók román gyűjtésében is kimutatható) distancia-e lv n e m létezhetett-e együtt va lamikor az akusztikus, a diatonikus modali tást a lkotó a lape lvve l? V a g y — a mi gyer­mekda la ink alapján — n e m előzhette meg az akusztikus elvet i d ő b e n ? Anny iva l in­kább , mer t distanciális harmóniai e lve ­ket a román hangszeres zenében is fe l ­lelhetünk.

Befejezésül Eisikovits csupán a har­móniai kérdéseknek és az a l fa -model l -nek szentel egy részt. A gamma-akkord (mint az a l fa-akkord der ivátuma) már az angol madrigalistáknál megvan mint keresztező kromatikai eljárás, hamis m o ­dális reláció. D e ná luk (és Gesualdónál) már e lőfordul tisztán is a szűkített ok­táv. Ez Bar tóknál is je len van. (Maga az akkord aranymetszésű : 4—5—3 fél ­

hang, ez is Bartókra val lana; Lendvai szerint is.) Eisikovits kot tapéldák sorá­val b izonyí t ja a bővítet t és szűkített o k ­táv jelenlétét és hasonló kezelésmódját az angol madrigalistáknál és Bartóknál . A kétnemű, azaz egy időben k is - és nagy-tercű akkord konf l ik tusok forrása, v íz ­választó modál is és tonális közt, m á s ­részt a kifejezés e lszegényedése ellen koronként fel lépő eszköz. Bar tók és az angol madr igálszerzők zenei kapcsolata i ­ra nincs bizonyí ték. De a je lenség a r o ­mán népzenének is sajátja, amennyiben ez is afunkcionális , modál is je l legű — állítja a tanulmány szerzője. Egyik l e ­hetséges b izonyí ték a román és a magyar népzenének az a je lensége, h o g y a szó­lóda l l am kis tercű, m í g a hangszerkí­séret nagy tercű. S a kis terc l eg több­ször a nagy terc fölött j e len ik meg. Bar­t ók az idézett r omán népzenei gyűjtésben sic!-et is ír egy i lyen helyre, rögtön a hegedű-szólószonáta kezdetét juttatva eszünkbe. A magvas tanulmány szerző­j e így foglal ja össze kutatásainak je len­tőségét :

„ A nagy, életképes megvalós í tások és a lkotóper iódusok mind ig a közösségi é l­m é n y - és hangulatvi lágba gyökerezet t zenéből erednek, s ehhez kapcsolódnak . Egyúttal á t fogó összegezést is je lente­nek, amely a temperamentál is-érzelmi adottság és az egyes nemze t kultúrája egyéni s t í lusjegyeinek összeolvasásából áll, egy körülhatárol t földrajzi térségen."

A B Ű N Ö Z É S ÚJ H U L L Á M A I (Time, 1975. 27.)

A z Egyesült Á l l a m o k — állapította meg egyik beszédében Ford e lnök — távo l ­ról sem tudott sikeresen megküzdeni az ­zal a t ípusú bűnözéssel , amely é j je l ­nappal leselkedik az amerikaiakra: az utcai bűncse lekményekkel , gyi lkosságok­kal, rablásokkal , a nemi erőszakoskodá­sokkal , orvtámadásokkal , betörésekkel — azzal a nyers erőszakkal , amely miatt az amerikaiak fé lnek az idegenektől , és n e m mernek éjszaka k imenni az utcára.

A bűnözés , me lynek hullámai egyre in­k á b b terjednek, A m e r i k a megoldásra vá ­ró nemzeti p rob lémája lett. 1961-től a súlyos bűncse lekmények száma megkét­szereződött . Egyetlen é v alatt (1973-tól 1974-ig) számuk 17 százalékkal emelke ­dett, ami azt jelenti, h o g y amióta e v o ­natkozásban statisztikai kimutatások van­n a k (44 é v óta), a legmagasabbra ug ­rott. A növekedés r i tmusa az e lmúlt 14 évben szüntelenül fokozódot t . Ez idő alatt a rablások 255, a nemi erőszak esetei 143, a súlyos támadások 153, a gyi lkosságok 106 százalékkal szaporodtak.

Új jelenség, hogy a bűncse lekmények

aránya a nagy vá rosok mellett a pe rem­városokban és a falusi településeken is megnövekedet t .

A bűncselekmény-stat iszt ikák közül ter­mészetszerűen a gyi lkosságoké a l egmeg­bízhatóbb. (Ezek ugyanis c saknem ki­vétel nélkül a rendőrség tudomására jut­nak.) Például 1974-ben több , min t 20 ezer személy lett gyi lkosság áldozata. A jelentések szerint e bűncse lekmény fo r ­rása lehet va lamely káros szenvedély, de barátok és r o k o n o k között i veszekedés is fajulhat emberölés ig . A kivál tó o k azon ­ban igen sok esetben ismeretlen marad. 1974-ben a N e w Y o r k b a n meggyi lkol tak 34 százalékánál, azaz 1554 áldozat ese ­tében, a t ámadók kilétét n e m tudták m e g ­állapítani. A rendőrség mintegy 20 szá­zalékát fogja el az erőszakos bűntények e lkövetőinek. Meglepő, h o g y ezeknek csaknem fele t izenéves vagy fiatal fel­nőtt. A gy i lkosok 44 százaléka 25 éves vagy ennél f iatalabb, 10 százaléka n e m érte el a 18 évet. A z utcai bűncse lek­mények tetteseinek (a gyi lkosságokat n e m számítva) 75 százaléka 25, 45 százaléka 18 évnél f iatalabb. A z elfogott bűnözők közöt t nagy a színes bő rűek aránya. 1974-ben a gy i lkosok 56, a nemi erőszakot e l ­k ö v e t ő k 45, a be tö rők 63, a zsebtolvajok 30 százaléka a négerek közül kerül t ki. A l eg több esetben az áldozat is színes bőrű. A bűnözők többsége férfi, de a zsebto lva jok 33 százaléka 1974-ben már nő volt . A n ő k arányának növekedése a bűnözésben általános je lenséggé vált.

A c ikk ismerteti azokat az intézkedé­seket, amelyeke t a bankok, in tézmények, áruházak foganatosí tanak a bűnözés e l ­len. Denverben például az 1400 főből álló állami rendőrség mellett 2469 magánrend­ő r és a lkalmazot t harcol a bűnözés ellen. S o k helyen a m a g á n o s o k szerveznek rendszeres éj jel i szolgálatot , de s e m ez . s e m más in tézkedések n e m bizonyul tak elég e redményeseknek a bűnözés új hul ­lámának visszaszorítására.

Mi az oka a bűncse l ekmények nagy fo ­

kú el ter jedésének? Sokan úgy vélik, hogy ismét lődő hul lámról van szó. Egyesek az amerikai lakosság vegyes etnikai össze­tételével, a homogenei tás h iányával ma­gyarázzák e f o k o z ó d ó jelenséget . Mások azt tartják, h o g y a gyors gazdasági f e j ­lődés valósággal termeli a bűnözést , és a neves francia szociológusra , Émile Durk-he imra hivatkoznak, aki azt állította, hogy a bűnözés minden fejlett társadalom j e l ­lemző vonása, a gyorsan beköve tkező gazdasági és társadalmi vál tozások e lke­rülhetetlen mel lékterméke. Emelkedése összefüggésbe hozható a t izenévesek, kü ­lönösen a színes bőrű t izenévesek mun­kanélkül iségének n ö v e k v ő arányával . Je­lenleg ezeknek mintegy 40 százaléka hiá­ba keres munkát. Vannak, akik a m a ­gyarázatot demográf ia i okokban keresik, vagyis a lakosságnak az utóbbi két é v ­t izedben észlelt gyors szaporodásában. 1950-ben a 14—24 évesek korcsopor t jába tartozó személyek száma 24 mi l l ió vol t . egy évt izeddel később ez a szám 27 mi l ­l ióra emelkedett , je lenleg eléri a 44 mi l ­liót. Sokan lélektani t ényezőkben látják a bűnözés gyors növekedésének okát. A zilált családi helyzetek, a b e n n ü k rej lő feszültségek, a nevelés túlzó szigora, vagy éppen a túlzott engedékenység v e ­zet bűnözéshez. Kü lönösen a színes bőrű lakosság körében gyakor iak a rendezet­len családi körü lmények . Ennél a c s o ­portnál a családfő 35 százalékban nő. vagyis a gye rmekek né lkülöz ik az apa irányítását. A l eg főbb o k mégis a tár­sada lom erkölcsi lazaságában keresendő, a bűnözőkke l szemben tanúsított enyhe magatartásban, a vezető körökben elural­kodot t felelőt lenségben. Egy o lyan társa­da lom, amelyben a ko r rupc ió és a kar­rierizmus uralkodik, elkerülhetetlenül szüli a bűnt, és n e m képes a felállított erkölcsi mércéket tiszteletben tartani. A m i n t ezt egy ik jogász a konkré t tények alapján megál lapí t ja : „Bekövetkeze t t a poli t ika f o k o z ó d ó kr iminal izác ió ja és a bűnösök polit ikai mentegetése."

Karancs i Sándor : Ex libris

SZERKESZTŐK- OLVASÓK CZELLÁR FERENC (Budapest) . — K e d v e s Barátaim, K o r u n k Szerkesztői, K e d v e s Öcsé im! — Sz ívből köszönöm nagyon kedves , nagyon szép, megtisztelő soraikat. Kicsi t restellem is m a g a m a nagy dicséretért, hiszen amit végez tem, az termé­szetes, magától értetődő do log vo l t : a K o r u n k gondola tköre , szellemi tartalma, tö­rekvései teljesen megegyeztek az enyé immel . Ha a Korunk alapítója és szerkesz­tője , Dienes László nem a sógorom, feleségem bátyja lett vo lna , akkor is ugyan­úgy cse lekedtem volna . Gaál Gábor t is igen nagyra becsül tem, és igen nagyra b e ­csü löm m a is. Nagyon jó l megértet tük egymást , sok nagyszerű levelet írt nekem, és én is igyekeztem mél tó lenni hozzá. — A jubi leumi számot meg a K o r u n k Galéria nagyon szép és érdekes kötetét idejében megkaptam, és már régen ké­szültem ennek a l evé lnek a megírására, de sajnos, az influenza közbejöt t , amibe szokásom el lenére én is belees tem, és éppen csak pár napja kászálódtam ki b e ­lőle . — A z is hátráltatta a válaszomat , hogy vár tam az E m l é k k ö n y v megje le ­nését és elküldését. R e m é l e m , hogy hamarosan ez is m e g j ö n ! — L e g m e l e g e b b üdvözlet tel , a viszontlátásra.

Korok tanúja c ímmel i rodalmi műsort rendezett a kolozsvár i Ál lami Magyar Szín­ház a régi és az új Korunk hasábjain megjelent versekből , próza-, d ráma- és esszé-részletekből; az április 9-i e lőadáson í rók és vendégművészek is felléptek. A színház emeleti e lőcsarnokában ebből az a lka lomból retrospektív kiállítás nyíl t a K o r u n k Galéria anyagából , k iegészí tve néhány régi Korunk-munkatárs művei ­vel. A következő művészek festményei, grafikái, szobrai, kerámiái , fémdomborí tásai , szőnyegei és fotói szerepeltek ünnepi tár latunkon: Á b r a h á m Jakab, Asztalos Sán­dor, Baász Imre, Bakó-Hete i Rozália, Balázs Imre. Balázs Péter, Ba rdócz Lajos . B e n e József, Henry Catargi, Aure l Ciupe, Cseh Gusztáv, Cseke Tamás, Csutak Levente , Deák Ferenc, Dési Huber István, Feszt László, Finta Edit, Fü löp Antal A n d o r . Gerge ly István, Györkös Mányi Alber t . T e o d o r Harşia, Incze Ferenc, Incze János-Dés, Jakab Ilona, K a b á n József, Kasza Imre, Kaz inczy Gábor , Kecskés P é ­ter, K o p a c z Mária, K ó s Káro ly , Kristófi János. R o m u l Ladea, Lugosi Edit, Lugosi László, Tasso Marchini , Matt is-Teutsch János. Nagy Alber t , Nagy Imre, Nagy Ist­ván. Páll Lajos. Palotás Dezső, Paulovics László, Póka Zsombor i Erzsébet, Pongrácz Antónia , P o p Silaghi Vasi le , Puskás Sándor, Sajgó Fodo r Erzsébet, Sipos László, G y . Szabó Béla, Szabó Tamás, Szervátiusz Jenő, Szilágyi Zoltán, Tóth Szűcs Ilona, Unipan Helga, Weiss István és Z s i g m o n d Aranka .

50 évvel ezelőtt jelent meg a Korunk c ímmel április 26-án este a R o m á n Televíz ió félórás dokumentumműsor t sugárzott.

Mondj igazat c ímű verses műsorát március 12-én Székelyudvarhelyen, 13-án Szé­kelykeresztúron, 30-án Zi lahon. majd április 23-án a bukaresti Petőfi Sándor Műve lő ­dési Házban mutatta b e B o é r Ferenc, a szatmári Északi Színház művésze ; egy­idejűleg Bencs ik János, a K o r u n k Galér ia korább i bukaresti vendége állította ki grafikáit a Petőfi Házban. A z ö tvenéves Korunk megünneplésére országszerte több irodalmi kör, szabadegye­tem, művelődés i ház és más in tézmény vállalkozott . A lap belső és külső munka­társai az e lmúlt hónapokban t ö b b városban, faluban tartottak tudományos e lőadá­sokat, olvasták fel novelláikat , verseiket. Március 4-én a tordai Jós ika-kör kere­tében Balázs Péter. M i k ó Imre. Székely Dániel és Veress Zol tán tartott előadást Balázs Ferencről , i l letve a Korunk képzőművészet i kiállításairól. Március 11. és 13. közöt t Gáll Ernő, Jancsik Pál, Kán to r Lajos és Ri toók János tartott előadást Bras­sóban, Székelyudvarhe lyen és Székelykeresztúron. Március 30-án Zi lahon Veress Zoltán ismertette a Korunkat. Népességtudományi kérdésekről és a Korunk ez irá­nyú köz leménye i rő l beszélt Herédi Gusztáv márc ius 17-én Aradon , 18-án Kis i ra to-son, április 23-án Szalontán. Temesváron a Pedagógusok Háza rendezésében április 23-án szólott a Korunkró l Ba logh Edgár, Gáll Ernő és Veress Zoltán, valamint Izsák Lász ló és Szekernyés János. A középiskolásak 1976. évi I rodalmi, i l letve Filozófiai Ol impiájának országos sza­kaszán az i rodalmi Korunk-dí ja t Mészáros János, a fi lozófiait K ó s Ágnes kapta; mindket ten a kolozsvár i 11. számú L í c e u m utolsóéves tanulói. A K o r u n k Galér iában április fo lyamán Bardócz Lajos grafikáit és Páll Lajos fest­ményei t állítottuk ki.

întreprinderea Poligrafică Cluj , Municipiul Cluj-Napoca, Str. Brassai Sámuel nr. 5—7. 3009/1976

42101