nyaralÓk megfigyelÉs alatt a stasi a...

DUNAI ANDREA

NYARALÓK MEGFIGYELÉS ALATTA Stasi a Balatonnál*

Mint egy kép a túlvilágból, / Mint egy fény a menyországból,

Mint egy szép tündérrege: / Oly titoktelt, oly ábrándos,

Olyan égi, oly bűbájos / A Balaton kék ege.

KISFALUDY ATALA: A Balaton

A szocialista országok útlevél-politikájának közös vonása az volt, hogy a ki- ésa beutazás, illetőleg a kivándorlás kérdésében végső soron az állam döntött.Az útlevél nem az állampolgár, hanem az állam tulajdonának számított. A bá-násmód lehetett teljesen elzárkózó (Albánia, amelyet csak hivatalos kiküldetésrévén lehetett elhagyni), részlegesen elzárkózó (Románia, Bulgária, ahol a tit-kosrendőrség önkénye vagy szeszélye volt irányadó), lehetett valamelyestmegengedő (Lengyelország vagy Magyarország), s ezek a magatartások az év-tizedek során, a rendszerek gyengülésének mértékében maguk is változtak.Jóllehet a Varsói Szerződés tagállamai aláírták a nemzetközi emberjogi doku-mentumokat, s az idegenforgalmat a gazdaságpolitika szerves részének tekin-tették, teljes utazási szabadságot csak az 1989-ben tetőző változások eredmé-nyeztek. Csak ekkor szűnt meg az a gyakorlat is, hogy a „határsértőket”, bár-mely ponton akarták is elhagyni a keleti tömb közösnek tételezett határát,visszaszolgáltatták az „anyaországnak”.

Az NDK az említett országokhoz képest több szempontból is rendhagyójelenségnek számított. Egészen 1961-ig, a fal felépítéséig egyedül itt volt nyi-tott határ az egymással szemben álló világrendszerek között. A későbbiekbenvasbetonnal, szögesdróttal, aknamezőkkel és automata gépfegyverekkel szin-

te áthatolhatatlanul megerődített ha-tárvonal viszont a térségben szinténegyedülálló módon olyan népet válasz-tott ketté, amelynek nyelve, kultúrájaés történelmi hagyománya azonos volt.A teljes elszigetelés azonban – szembenpéldául a két Korea esetével – egy pil-lanatra sem sikerülhetett. Az NDK-nak a devizabevétel miatt szüksége voltNyugatról jövő idegenforgalomra, a

410

* A tanulmány a berlini Collegium Hun-

garicum (CHB) 2009 októberében meg-

nyílt Német egység a Balatonnál című ki-

állításához kapcsolódó levéltári kutatá-

som eredményeit foglalja magában. A

CHB-n kívül Slachta Kriszta történészt

illeti köszönet, aki számos Ma gyar or szá -

gon fellelhető levéltári dokumentumot

bocsátott rendelkezésemre.

11_javDunaiA.qxp:evkonyv2008 2/9/10 9:55 PM Oldal 410

hetvenes évektől bővülő gazdasági együttműködés során pedig az ősellenségNSZK-ból az NDK legfőbb gazdasági partnere és hitelezője lett.

Természetesen valamivel kárpótolni kellett a nyugati utazásból kizárt ke-letnémet milliókat – a fogható nyugatnémet tévéadások ehhez nem voltakelegendők. A „testvérországokba” való kiutazást doktrinális okokból sem ta-gadhatták meg. Az NDK-polgárok mozgástere, ha korlátozásokkal is, Len -gyel or szág tól Bulgáriáig terjedt. Ezen a térségen belül – a fejlettebb infra-struktúra és a lazább politikai viszonyok miatt – kétségtelenül Magyarországszámított a legvonzóbb úti célnak. A közfelfogás szerint itt lehetett a legsza-badabban találkozni nyugati rokonokkal és ismerősökkel. E találkozások fó-kuszába egyre inkább a Balaton került.

Az alábbi nem tudományos igénnyel írott tanulmányban, teljességre nemtörekedve, azt szeretném dokumentálni, miként próbálta a keletnémet hatóság,elsősorban a titkosszolgálat kontroll alá vonni a Balaton-parti német– németkapcsolatokat.

A Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság titkos-szolgálata 1955 óta működött együtt. A közös tevékenységhez tartozott azoperatív technika cseréje, a sportesemények biztosítása, a turisták megfigye-lése és a munkatársak kölcsönös üdültetése is. A Belügyminisztérium és a Stasi1

között létrejött megállapodások és szerződések hosszú könyvtári polcokat töl-tenek meg. A volt NDK állambiztonsági iratait őrző levéltárban2 kutatható,Magyarországot érintő dokumentumok mennyiségéből ítélve a keletnémetminisztériumnak szinte mind az ötven fő- és alosztálya foglalkozott hazánk-kal. Az ügyiratok soraiban 35 év magyar történelme, társadalompolitikai ese-ményeinek háttere elevenedik meg. A jelentésgyártók munkaköri kötelesség-tudatból és sziklaszilárd meggyőződés-ből gyűjtötték a mindenkori terhelőadatokat. A Balaton partján végbeme-nő német– német közeledéseket a Stasifő- és mellékállású ügynökei hasonlóintenzitással, szinte mániákusan követ-ték és kommentálták.

AZ NDK UTAZÓKÖZÖNSÉG MAGYARORSZÁGON –A KEZDETI NEHÉZSÉGEK

A hatvanas évek elején a keletnémet turisták többsége csoportosan járt Ma -gyarországra. Budapesten olcsó szállodákban, a Balatonnál kempingekbenszálltak meg. Ilyenkor a Reisebüro der DDR (az NDK utazási irodája) vagy a

411

1 Ministerium für Staatssicherheit – az

NDK Állambiztonsági Minisztériuma

(MfS).

2 Bundesbeauftragte für die Stasi-Unter -

lagen (BStU).

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T

Titkosszolgák itt és ott


Jugendtourist (ifjúsági utazási iroda) idegenvezetője a helybéli szakkollégák-kal, a Balatonnál az ún. telepítettekkel karöltve szervezte a programokat.Magyarország a Német Demokratikus Köztársasággal, pontosabban azIBUSZ a DER-rel3 1954-ben ún. turista-megállapodást kötött. Ennek értel-mében 1955-re 1100 vendégnapnak megfelelő csereutazásban állapodtak meg,ám a túlbuzgó DER, amely ekkor még a nyugatnémet turistákért is felelősnekérezte magát, 2000 vendégnapra szándékozott csoportokat küldeni Ma gyar -or szágra, devizafizetés ellenében. Minisztériumi feljegyzésekből kiderül, hogya DER a megállapodásnak eleget tett, ám Magyarország tesztelését az év elsőfelében kizárólag nyugatnémet csoportokkal kezdte. Az első benyomás hosszútávra kihatónak bizonyult. A Magyar Népköztársaság kelet-berlini Diplomá-ciai Missziója szerint a Magyarországról megjelent újságcikkekben „a negatí-vumnál több volt a pozitívum”. Bárány Vencel idegenforgalmi ügyvivő ekkéntfogalmazott: „Azt hallottuk az utazási iroda vezetőjétől, hogy az újságoknagy érdeklődést mutatnak, s sokan verték a fejüket, hogy előzőleg nem bíz-tak az utazás sikerében s abban, hogy a tapasztalt mozgási szabadság vonzó leszaz utazók részére. Ebből arra lehet következtetni, hogy a jövőben a fő ellen-séges lapok is elküldik embereiket.”4

A két ország között mégsem jött létre egyensúly, az IBUSZ-nak nem sike-rült megfelelő számú csoportot az NDK-ba kiküldeni, és ez nem a jelentke-

zők számán, hanem a Belügyminisztéri -umon múlott. A csoporttagokat ugyan-is le kellett ellenőrizni, és ebben atárgyévben túlságosan sok jelentkező-ről derült ki, hogy tiltott határátlépésmiatt korábban már elítélték, vagy ro-konai Nyugatra disszidáltak. Ebben azesetben nem járt útlevél, mert félő volt,hogy az utazó szökésre használja felNDK-beli tartózkodását, még akkor is,ha a csoport Kelet-Berlint nagy ívbenelkerüli. Ezért állította le a Külügymi-nisztérium a BM-mel egyetértve a cso-portos utazásokat az NDK-ba, és dön-tött úgy, hogy kihúzza magát az 1956.évi utazási terv tárgyalása alól. Érthetőmódon, a hazai idegenforgalomban amagyarok továbbra is az NSZK-ban

412

3 A Deutsches Reisebürót (DER), a Né-

met Utazási Irodát 1917-ben a Nord -

deutsche Lloyd és a Hamburg-Amerika-

Linie alapította. 1918-ban a vállalkozás-

ba belépett egy osztrák és egy magyar

tulajdonos, és az iroda MER (Mittel -

europäisches Reisebüro), Közép-euró-

pai Utazási Iroda elnevezés alatt funk-

cionált. A háború után a DER Kelet- és

Nyugat-Németországban ugyanazzal a

logóval működött tovább. 1964. január

1-jén az NDK-ban VEB Reise büro der

DDR-re, azaz „népi tulajdonban lévő”

NDK Utazási Irodává változtatta a ne-

vét.

4 Magyar Országos Levéltár (MOL) XIX-

J-1-k (NDK Admin.) 15. d.

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


vélték megízlelni a nagyobb falatot. A DER nevében 1958. szeptember 29-énF. B. Käppler igazgató, a majna-frankfurti iroda vezetője négynapos tanács-kozásra érkezett hazánkba. Vendéglátója, Láncos János, az IBUSZ vezérigaz-gatója igazi tanulmányúttá felkerekített programról gondoskodott. Vendégéta tenyerén hordozta. Käppler a patinás Duna Szállodában lakott, Budapestena Vörös Csillag étteremben ebédelt, a Gundelban vacsorázott, majd másnapkísérőivel elindult a Balatonhoz. Először Siófokot járták be, megtekintették azárt Délibáb Szállót, majd kompon átkeltek Tihanyba, ahol bekukkantottakaz úgyszintén lelakatolt Park Szállóba. Innen Balatonfüredre mentek, a válto-zatosság kedvért üzemben lévő Arany Csillag Szállodába, majd a Baricska csár-dában meguzsonnáztak. Este Budapesten a Hungária étteremben maga Láncoselvtárs várta a reményteljes német vendéget. A következő nap reggelén pedigaláírták a kölcsönösségi szerződést a MÀV– IBUSZ, illetőleg a Német Szö-vetségi Vasutak– DER jegyszelvényeinek eladásával kapcsolatban.5 Az öröm-teli eseményre a Margitszigeti Nagyszállóban elfogyasztott ebéd fogásai kö-zött koccintottak, majd a Gellértben kávéztak. A termálfürdőt azonban nemtudták megtekinteni, mert szerdai nap lévén csak nővendégeket fogadott. Efiaskónak köszönhetően Käppler délután ötkor elnyújtózott szállodaszobájá-ban, az előtte álló nagyvacsorára várva, amelyre a Malév képviselői is odaí-gérkeztek.

Tévedés lenne azt hinni, hogy a keletnémet szomszédok, akik csoportosanaz ötvenes évek végétől kezdtek Magyarországra merészkedni, a nyugatné-metek által előmelegített szállodai szobákba kerültek. Nekik gyengébb minő-ségi szolgáltatások jártak, és ez gyakran nézeteltéréshez vezetett. 1961. július25-én például háromhetes gyógyüdülésre érkezett a hévízi Palatinus szállodá-ba egy keletnémet csoport, aligha sejtve, hogy egy „antifasiszta védősánccal”körülvett Berlinbe fognak visszatérni. E történelmi fordulattól függetlenül há-rom házaspár kétágyas szoba helyett egyágyas, pótágyas helyet kapott. A ba-kiból akkora cirkusz kerekedett, hogy a csoporthoz kirendelt magyar idegen-vezető „beszámíthatatlan állapotban, hisztérikusan sírva” hívta fel a budapestiközpontot, és kérte, váltsák le. Az ügy tisztázására leutazott néhány kolléga,megpróbált szót érteni a keletnémet idegenvezetővel, aki rendíthetetlenül ba-rátságtalan volt. A pacifikációs kísérlet csődöt mondott. Láncos János vezéri-gazgató így összegzett: „Bernhard Gottwald [idegenvezető] olyan hangulatotteremtett, hogy a jelenlevők közül néhányan még a szálloda folyosóján is han-gos kiabálásba kezdtek és szinte »lincs hangulatot« teremtettek. […] A cso-portból jelen levő egyik 60 éven felülihölgy kijelentette, hogy Bernhard Gott -

413

5 Uo.

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



wald »igazi német« módjára viselkedett. Ez a kétes értékű dicséret rámutategyúttal arra a politikai veszedelemre is, amelyet ilyen emberek fellépésükkeltámasztanak.[…] Emellett Bernhard Gottwald kiküldött idegenvezetőnk ésosztályvezetőnk előtt állandóan régi párttagságára hivatkozott.”6

Mivel a DER kelet-berlini fiókja is rendszeresen kapott Magyarországrólpanaszleveleket, ott is felfigyeltek a feszültségekre, de úgy vélték, azért nehézegyüttműködni az IBUSZ-szal, mert az utolsó percben, bármiféle magyarázatnélkül módosít, és főleg lemond csoportokat az NDK-ba, ami komoly anyagigondot okoz. A súrlódások ellenére a kelet-berlini DER igazgatósága úgy ter-vezte, hogy vállalat egész apparátusa részt vesz az 1962. május 1-jei budapes-ti ünnepségen. Ebben csak az időközben kitört vérhasjárvány akadályozta megőket.

A balatoni idegenforgalomnak szük sége volt a külföldiekre. Az OrszágosIdegenforgalmi Tanács7 gondozásában kiadott német nyelvű UngarischesReisemagazin 1961 nyarán balatoni különszámot jelentetett meg. A szerkesz-tők 26 oldalt szántak a Balaton népszerűsítésének, és láthatóan a nyugatnémetvagy osztrák turistákat akarták a magyar tengerhez csalogatni. A romantikustáj-, strand-, szálloda- és nyaralóhely-leírásokból kiderült, hogy a Balaton aszerelmesek találkozóhelye, a szívbetegek „Mekkája” és a vitorlázók, valaminthorgászok „paradicsoma”. A természetkedvelők pedig egyedül a TihanyiNemzeti Parkban 777 fajta lepkével ismerkedhetnek meg. A szállodai szobákkomfortosak, az éttermek első osztályú kínálatot nyújtanak. Szinte mindenüdülőtelepnek van saját attrakciója, Balatonfüreden ez a 155 ágyas Arany Csil-lag Szálloda, az Anna-bál és Oláh Kálmán cigányzenekara.

1962-ben 11 ezer keletnémet turista érkezett Magyarországra a DER szer-vezésében, és 30 ezer egyénileg. A fal megépítése után megnőtt a keleti uta-zások jelentősége, ám egyidejűleg politikai kérdések is felmerültek a turiz-mussal kapcsolatban A DER keletnémet részlegének szemet szúrt, hogy amegállapodástól eltérően gyakran egy fedél alatt szállásolnak el kelet- és nyu-

gatnémet vendégeket . Nem elég, hogyilyenkor káros kapcsolatok szövődhet-nek, az NDK-soknak el kell tűrniük,hogy az ő tányérjaikra nem kerül para-dicsom, ágyneműjüket és terítőiket rit-kábban cserélik, mint a nyugatiakét.Ezekről a problémákról igen magasszinteken, jelesül a SED8 Központi Bi-zottságában is minden alkalommal tu-

414

6 MOL XIX-J-1-k (NDK Admin.) 15. d.

7 A közlekedési és postaügyi miniszter

felügyelete alatt 1955-ben tárcaközi bi-

zottságként újjáalakult az Országos Ide-

genforgalmi Tanács (OIT). A negyedé-

vente megjelenő Ungarisches Reise ma -

gazint 1960 és 1964 között az OIT adta

ki.

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


domást szereztek, mert a NDK-s csoportokat egy pártmegbízott is elkísérte.Magyarországon pedig a rémhírek Péter János külügyminiszter íróasztaláigjutottak el.

Az információáramlás viszonylag jól szervezetten funkcionált. A budapes-ti keletnémet nagykövetség egyik munkatársának az volt a feladata, hogy kap-csolatba lépjen a turistacsoportok idegenvezetőivel, és instrukciókkal lássa előket. Nekik kellett ugyanis első körben a gyanús üdülővendégeket kiszűrni.

A budapesti nagykövetség 1963-ban kiértékelte honpolgárai magyarorszá-gi viselkedését. A feljegyzés szerzője előszeretettel használta az akkortájtvéglegesen meghonosodott Republikflucht (disszidálás) kifejezést. Vélemé-nye szerint szökési vágy csakis az ország „labilis polgáraiban” tör felszínre.Az NDK Népi Kamarája által 1957-ben módosított útlevéltörvény értelmé-ben három évig terjedő börtönbüntetésre vagy pénzbírságra számíthattakazok, akik engedély nélkül próbálták elhagyni az ország területét. HildeBenjamin igazságügyi miniszter asszony, a keletnémet kirakatperek kezdemé-nyezője és végrehajtója a törvény beiktatásakor jó ízlés híján ekként nyomaté-kosított: „Ezzel a rendelettel próbáljuk megóvni és megvédeni polgárainkatattól, hogy a NATO patkányfogóinak áldozatul essenek.”

1962-ben a magyar– osztrák határon összesen három keletnémet személy-nek sikerült átjutni, helyi szóhasználat szerint: nyugatnémet „embercsempé-szek” közreműködésével. Mindhárman nők voltak, közülük ketten a DERszervezésében érkeztek Ma gyar or szág ra. A magyar határőrség 16 személyt ka-pott el, akik vagy hamis nyugatnémet útlevéllel, vagy nyugatnémet ismerősökszemélygépkocsijában meglapulva próbálták hazánkat elhagyni. További 62keletnémet polgár a hivatalos határátkelőknél próbált kijutni saját útlevéllel ésBudapesten szerzett érvényes osztrák vagy jugoszláv tranzitvízummal. Az ösz-szefoglaló szerint a megelőző együttműködésben különösen azok az ide-genvezetők mutatkoztak hasznosnak, akik – ha éppen nem tartózkodnak kül-földön – az Állambiztonsági Minisztérium vagy a belügyminisztérium állo-mányában dolgoznak.

A követség idegenforgalmi megbízottja mindezek ellenére retteghetetta szökések számának növekedésétől, és a következő javaslattal rukkolt elő: azÁllambiztonsági Minisztériumnak három munkatársat kellene delegálni a ma-gyarországi főszezonra, május közepé-től szeptember közepéig. Egyet-egyeta Balaton északi és déli partjára, a tihanyiés siófoki motelba (sic!), és a harmadi-kat, az összekötő tisztet a fővárosba.9

415

8 Sozialistische Einheitspartei Deutsch -

lands – Német Szocialista Egységpárt.

9 Politisches Archiv des Auswärtigen Amts

(PA AA) MfAA A 16321.

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



AZ IDEGENFORGALOM MINT VESZÉLYFORRÁS

Az NDK polgárai a hatvanas évek közepétől a rendőrőrsökön igényelhetőúgynevezett betétlapokkal utazhattak, amelyeket a határállomásokon szemé-lyi igazolványukkal egyetemben fel kellett mutatniuk. Az ügyintézést érdemesvolt idejében elindítani. A pénzbeváltás limitált volt, a keletnémet turista ma-ximum 30 napig tartózkodhatott idegenben. A legkedveltebb úti célok listájátalighanem Magyarország vezette: 1965-ben már 85 ezer, 1966-ban 125 ezerNDK-s látogatott hozzánk.

Kérdés: Mondja el, mikor és milyen célból jött a Magyar Népköztársaság te-rületére!

Válasz: Magyarországra 1965. augusztus 19-én jöttem azzal a céllal, hogy mintturista megismerjem az országot. Még aznap Budapestre utaztam Albrekt[sic!] Károly Budapest XIV. Mexikói u. 44. szám alatti lakóshoz, akinél tár-sammal együtt 4 napig tartózkodtunk. […] Budapestről f. hó 23-án aBalatonra utaztunk, ahol különböző helyeken tartózkodtunk. 1965. au-gusztus 26-án Veszprémig autóstoppal, onnan pedig Sárvárig vonattalutaztunk. Sárváron az éjszakát egy cigány családnál töltöttük, majd 27-énautóstoppal Szombathelyre jöttem. Itt a kora délutáni órákban barátom bő-röndjét beadtuk a vasútállomáson lévő csomagmegőrzőbe és gyalogosan el-indultunk Kőszeg irányába.

Kérdés: Mondja el, hogy milyen szándékkal ment Kőszegre és onnan hovaakart menni?

Válasz: Kőszeg városába azzal a szándékkal mentem, hogy Kőszeg térségbentársammal együtt kiszökjek Ausztriába.

Kérdés: Ügyével kapcsolatban kíván-e még mást elmondani?Válasz: Elmondani kívánom, azért akartam Ausztrián keresztül a Német Szö-

vetségi Köztársaságba szökni, mert minden rokonom ott él, míg az NDK-ban nincs senkim.

E sorok egy jegyzőkönyvből valók, amelyet 1965. augusztus 27-én a Vas me-gyei Rendőr-főkapitányság Politikai Vizsgálati Alosztályának hivatalos helyi-ségében vettek fel. A lipcsei illetőségű Peter Schnetz újságírót és barátját, AxelReinshagent 1965. augusztus 27-én hajnali 4 óra 45-kor rendőr igazoltatta akőszegi pályaudvar várócsarnokában. Az NDK-s turisták ittasak voltak. Mivel„feltűnő” módon viselkedtek és útleveikben a KEOKH10 pecsétjét nem talál-

ták, nyomban beszállították őket a kő-szegi rendőrőrsre.

416

10 Külföldieket Ellenőrző Országos Köz-

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


Az illegális határátlépési kísérlet a Btk. 203. paragrafusának 4. bekezdésealapján büntetendő cselekménynek minősült, a gyanúsítottakat még aznapBudapestre vitték, és a Gyorskocsi utca 31. szám alatt eljárást indítottak el-lenük. A napokig tartó kihallgatások során kiderült, hogy Schnetz és Reins ha -gen egy budapesti ismerőstől meghívólevelet kapott, amelyre a lipcsei rend-őrkapitányságon megkapták a 30 napra szóló kiutazási engedélyt. Fejenként200 márkát váltottak be, 800 forintot kaptak. Vonattal érkeztek augusztus 19-én Magyarországra, néhány napig a budapesti ismerősnél tartózkodtak,Schnetz csomagját otthagyták, és megígérték, hogy szeptember elején, vissza-utazásuk előtt feljönnek érte. 23-án Siófokra utaztak. Itt fizetővendég-szobábanszálltak meg, komppal Tihanyon keresztül átmentek Balatonfüredre, innenpedig autóstoppal Veszprémbe. Itt ismét vonatra szálltak, és eljutottak Sárvár-ra, ahol egy kisvendéglőben összeismerkedtek egy cigány emberrel, akinél éj-szakára megszálltak. Augusztus 26-án átvonatoztak Szombathelyre, a náluk lévőhátizsákot a csomagmegőrzőben hagyták, és térképpel a zsebükben gyalog in-dultak el Kőszegre. Úgy vélték, hogy az osztrák– magyar határsáv nem aláak-násított, miáltal könnyűszerrel áthatolhatnak rajra. Ám menet közben, vallo-másuk szerint, elálltak eredeti szándékuktól, a város előtt nyolc kilométerrebetértek egy kocsmába, és 100 forint értékben magas alkoholtartalmú rövidi-talokat fogyasztottak. Kőszegre erősen ittas állapotban érkeztek. A Gyorsko-csi utcában azzal érveltek, hogy ha tényleg szökni akartak volna, nem isszák lemagukat.

Ez a mellékkörülmény nem hatotta meg a magyar kihallgatókat. A MagyarNépköztársaság és a Német Demokra-tikus Köztársaság között 1957. október30-án kelt jogsegélynyújtásai egyez-mény, valamint az 1964-ben parafált,a civil bűn- és családi ügyeket érintőminiszteri szerződés értelmében a gya-núsítottakat és lefoglalt értékeiket át-adták a keletnémet állambiztonságiszerveknek. A bürokratikus felkészülésmiatt az aktusra október 2-án kerültsor. Az eljárásról 17 ügyirat készült,nagy részüket a magyar kihallgatókorosz nyelvre fordították. Aznap aNDK Néphadseregének külön re pü lő -gépe a két vádlottat Lipcsébe vitte, és a

417

ponti Hatóság: 1930-tól létező szerv,

amely a Ma gyar or szágon élő hontala-

nokról és külföldiekről vezetett nyilván-

tartást. A zsidóellenes törvényhozással

párhuzamosan a KEOKH is egyre in-

kább a zsidó hontalanokkal szemben lé-

pett fel. 1945 után az intézmény fő fela-

data az imperializmus elleni harc és a

kémelhárítás lett, a Rákosi- és Kádár-

rendszerben bizonyos idő eltelte után

minden nyugat-európai turistának köte-

lező volt jelentkeznie a KEOKH-nál,

amely illetékes volt a tartózkodási enge-

dély kiadásában.

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



kísérők átadták őket az Állambiztonsági Minisztérium lipcsei kirendeltségé-nek IX. osztályán. A letartóztatási parancs október 4-én elkészült. A vád meg-ingatlan maradt: titkos határátlépési szándék. A hazai kihallgatások sokkalrészletesebbre sikerültek, mint a magyarországiak. Ezekből kiderült, hogy ahuszonöt éves Schnetz színházi dramaturgként, illetőleg szabadfoglalkozásúíróként nem látott esélyt az NDK-ban, édesanyját egy évvel korábban elvesz-tette, s azóta magányosan élt, a vele egykorú Reinshagen házassága pedig zá-tonyra futott. A két büntetlen előéletű gyanúsított magánzárkába került, laká-sukon az államügyészség házkutatást tartott. A Schnetz otthonában talált, aHarmadik Birodalom idejéből származó dokumentumokat az Állambiztonsá-gi Minisztérium emberei megsemmisítették. Az iratok, közöttük egy német–orosz Wehrmacht-szótár, Schnetz apjának tulajdonát képezték, aki nem tértvissza a háborúból. A gyanúsítottaknak a vizsgálati fogságban engedélyeztékaz írást és olvasást, valamint a dohányzást.

A vádirat 1966. január 4-én készült el. Ehhez csatolták a bizonyítékokat,közöttük a balatoni hajójegyeket és Magyarország föld- és vízrajzi térképét.Az államügyészség indítványára Lipcse megyei bíróságának büntető kamarájafebruár1-jén megnyitotta a főtárgyalást. Reggel fél nyolc és délután három-negyed három között tárgyalták az ügyet, a vádlottak kihallgatása egyenkéntmintegy két órán keresztül zajlott. Az államügyész vádbeszédében az útlevél-törvény nyolcadik paragrafusa első és harmadik bekezdésének megsértésealapján egy év börtönbüntetést kért, amelybe a vizsgálati fogságban töltöttidőt is javasolta beszámítani. Az utolsó szó jogán Schnetz a következőketmondta: „A bűntettben még mindig különbséget teszek a gondolatban és a va-lóságban elkövetett tett között. Igaz, eredetileg úgy terveztük, hogy Nyugat-Németországban szeretnénk letelepedni, a valóságban Kőszegen elálltunk ter-vünktől. Különben sem tűztük ki a szökésre az 1965. augusztus 27-i dátumot.Önök terhelő bizonyítékként értelmezik, hogy csomagunkat a poggyászmeg-őrzőben hagytuk. De hát ez semmit sem támaszt alá. Ezenkívül szeretnémmegemlíteni, hogy a kiszabott büntetést túlságosan magasnak tartom. A hely-zet ugyanis az, hogy keletnémetek milliói vándorolnának ki, ha nem lenne afal. Én öt-hat hónapos büntetést tartanék megfelelőnek.” Reinshagen pedigekként érvelt: „A kőszegi pályaudvaron való viselkedésünk teljesen érthető.Azért nem vásároltuk meg rögtön a vonatjegyet Budapest felé, mert előszörküllemünket akartuk rendbe hozni, hogy ne kelljen szégyenkeznünk. Ha tény-leg át akartunk volna menni Ausztriába, meghúzódtunk volna egy pajtában.[…] A letartóztatás éppen abban akadályozott meg bennünket, hogy vissza-

418

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


térjünk Budapestre. Ezenkívül szeretnék egy őszinte felvilágosítást arra néz-ve, hogy kiengedtek volna-e Nyugat-Né met or szág ba, ha áttelepülési szándé-komat hivatalosan megkérvényeztem volna. Úgy gondolom, hogy nem.”

Ezután a bíróság visszavonult, majd 14 órakor kihirdették az ítéletet, amelymegegyezett az államügyész javaslatával. A Magyarországon és Lipcsében le-töltött vizsgálati fogságot a büntetésbe beszámították. Az 1:525000 léptékűMagyarország-térképet elkobozták.

Az ítélet február 9-én lett jogerős.11 A vádlottak 1966. augusztus 26-án sza-badultak, és 1992. május 19-én rehabilitálták őket.

1965-ben Schnetz és barátja egyszerre két statisztikába került be, egyfelőlrésze volt a 2 millió 136 ezer főt számláló külföldi vendégsereg 85 ezer kelet-német üdülőjének, akik a tárgyévben Magyarországon pihenték ki stresszeshétköznapjaikat, másfelől beleszámítottak a 68 (magyarországi adatok szerint82) honfitárs közé, akiket a magyar hatóságok szökésen kaptak, és kiszolgál-tattak a keletnémet hatóságoknak.

A keletnémetek magyarországi tartózkodásakor az is előfordult, hogy aharmónia a magyarok vendégszeretetén hiúsult meg. Egy magát meg nem ne-vező, feltételezhetően az Express utazási irodánál dolgozó munkatárs 1966nyarán felhívta felettesei figyelmét a balatonföldvári kempingben tapasztalha-tó nem kívánatos eseményekre. Az ifjúsági és diák utazási iroda budapesti köz-pontja a levelet a NDK nagykövetségére továbbította, ahol lefordították, éselküldték a kelet-berlini külügyminisztériumnak. Az elvtársaknak szomorúankellett tudomásul venniük, hogy a tábor vezetősége megkülönböztetett anti-pátiával viseltetik a keletnémet nyaralók iránt: nem ad nekik póttakarókat,olyan ételeket főzet a szakáccsal, amelyeket nem szívesen esznek, kiselejtezettsátrakat jelöl ki számukra, és nem küld értük mentőcsónakot, ha vitorlásaikkalviharba keverednek. Az egyik telepített magyar idegenvezető pedig több nya-raló előtt nyilvánosan megjegyezte, hogy ő a „németeket legszívesebben olyanszögesdróttal körülvett táborba küldené, amelyre K. Z. van írva”.12 A merő jó-indulatból feljelentést tevő idegenforgalmi kolléga azzal zárta sorait, hogy pá-lyát fog változtatni.

Talán ugyanezekben a napokban járt hazánkban a Neue Zürcher Zeitungriportere, akinek a Magyarországon uralkodó általános „hivatalos idegengyű-lölet” szúrt szemet. Paprikás hangú cikkében, amelyben az előítéletektől,hamisságtól, magas áraktól, erőszakosvámosoktól, rossz szállodaszobáktól ésnem megfelelő ellátástól kezdve min-

419

11 Schnetz (2004).

12 PA AA MfAA A 9218.

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



dent felsorolt, elmagyarázta, hogy a magyarok speciális idegenforgalmi rek-lámja a külföldiek elriasztása.13

A beutazók és helyi vendégvárók közül messze nem mindenki osztotta ezta nézetet. 1967. szeptember 16. és 24. között huszonkét országból ékező 286újságíró részvételével Siófokon tartotta ülését a FIJA (Idegenforgalmi Újság-írók Nemzetközi Szövetsége) XII. kongresszusa. A konferenciát dr. VitézAndrás, az Országos Idegenforgalmi Hivatal igazgatója nyitotta meg. A szó-noki pulpitus feletti transzparensről az értekezlet mottója üzent: „Az idegen-forgalom a békéhez vezető egyik út.”

Hogy az állítás tartalmat kaphasson, lazítani kellett némely mesterségesenkreált akadályon. 1969. június 20-én Oskar Fischer keletnémet külügyminisz-ter és magyar kollégája, Nagy Lajos külügyminiszter-helyettes Ber lin ben szer-ződést írt alá a két ország közötti vízummentes utazásról. Az ehhez csatoltjegyzőkönyv 1-es és 2-es pontjába felvették, hogy az aláíró országok illetékesszervei garantálják: érvénytelen utazási okmány birtokában egymás polgáraitnem engedik harmadik országba kiutazni, valamint átadják egymásnak azoknévsorát, akiknek beutazását saját országukba nemkívánatosnak tekintik.

Vízummentesség ide vagy oda, 1969-ben sokkal kevesebb keletnémet jöttMagyarországra, mint az előző évben, és kevesebben is használták az utazásiiroda szolgáltatásait. A Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság kö-zött úgyszintén 1969-ben létrejött megállapodás értelmében a nyugatnémetturistáknak is kedveztek, egyszerűsödtek a vízumbeszerzési feltételek.

Ez az intézkedés a Stasit aggodalommal töltötte el, úgy látták, a Balatonegyre népszerűbb lett az NSZK ifjúsági szervezeteinek körében. S ennek meg-voltak a hátulütői! A nyugati vendégek a „labilis és állampolgári tudatukbankevésbé beágyazódott keletieket” arra használják, hogy kipréseljenek belőlükinformációkat, politikai-ideológiai diverziót alkalmazzanak, és elmélyítsék avelük való kapcsolatot. A keletnémet titkosszolgálat szerint gyakran fordul elő,hogy a nyugatnémetek kifizetik a keletiek szállását és étkezését, miközben ma-gukhoz édesgetik őket.

1970 nyarán például az IG Druck und Papier Hessen tartományi szakszer-vezete három turnusban, alkalmaként 130 résztvevőt utaztatott a balatonfürediifjúsági táborba, állítólag azért, hogy a fiatalok kapcsolatot létesítsenek a ke-letnémet táborlakókkal. Egy Stasi-megfigyelő beszámolója szerint egy nyugati

így közelített a keletiekhez: „Legyeteküdvözölve. Biztos vagyok benne, hogyközöttetek nem mindenki kis Ulbricht.”De történtek más provokációk is. A tá-

420

13 Reaktionäre Tendenzen in Ungarn

[Reakciós tendenciák Magyarországon].

Neue Zürcher Zeitung, 1966. július 27.

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


borban megrendezett szépségverseny alkalmával három nyugatnémet fiatal„szabad választást akarunk”, „szabadságot mindenkinek” és „a szépség mani-pulálható” feliratú plakátokkal tüntetett. S mindennek tetejében ezen a nyáronelőször állt a földvári gyepre egy össznémet labdarúgócsapat, amely éppen-séggel egy szovjet ifjúsági „táborválogatottal” szemben volt kénytelen meg-méretni magát. A rémült keletnémet ifivezető a leírás szerint mégis ügyesenvágta ki magát: „Nem német, hanem labdarúgócsapatként toborzódtunk.”

Kiderül továbbá, hogy a nem németellenes magyar idegenvezetők közülis többen megérték a pénzüket, s nem mentek a szomszédba egy kis provoká-cióért. Mondogattak ők is mindenfélét, és ezzel gyakran zavarba hozták a kül-földieket. „Magyarország kis ország, nem gyakorolhat önálló politikát, a nagy-hatalmakhoz kell alkalmazkodnia.” „Sajátságos emberek vagyunk mi magyarok,valaha még a fasisztáknál is jobbak voltunk, most pedig a legjobb kommunis-tán is túlteszünk.”14

BM– STASI ÁRGUS SZEMEK A BALATONNÁL

A budapesti keletnémet nagykövetség javaslatán odahaza elgondolkodtak, ésaz Állambiztonsági Minisztériumban 1964 májusában – az embercsempészethatékonyabb felderítését elérendő – döntettek a testvérországokban felállí-tandó a XX/5. főosztály (személyi ellenőrzés) hatáskörébe betagolt operatívcsoportok szükségességéről.15 A Stasi e lépéssel papírforma szerint állampol-gárai zökkenőmentes nyaralását kívánta biztosítani. Magyarországon 68 ezerkeletnémet nyaralóról volt szó, többségük nem szervezett formában töltötteszabadságát az országban. A budapesti operatív csoport 1964-ben kezdte el mű-ködését, a balatoni 1967-ben. Az operatív csoport eleinte a VIII. főosztály(megfigyelések, nyomozások) hatáskörébe tartozott, majd később beleolvadta külföldi turizmussal foglakozó VI. főosztályba.

A kiküldöttek Budapesten egész évben jelen voltak, a három balatoni köz-ségben csak a nyári szezonban. A operatív tiszteken kívül a minisztérium FritzSchmenkel német antifasisztáról elnevezett FDJ-alapszervezetének16 ifjai kö-zül is legalább tízen vettek részt a munkában, feleségükkel együtt kéthetes tur-nusokat töltve Balatonboglár, Zamárdi, Szemes, Füred és Almádi kemping-jeiben. Többségük az év többi napján a minisztérium VI. osztályának kötelé-kében működő útlevél-ellenőrző állo-másokon teljesített szolgálatot. Néhánynapos gyorstalpalón kioktatták őket amagyar viszonyokról, és a rendelkezé-sükre bocsátott gépkocsikon máris út-

421

14 BStU MfS HA VI 17027.

15 BStU MfS BdL. Dok. 000887.

16 Freie Deutsche Jugend – az NDK kom-

munista ifjúsági szervezete volt.

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



nak indulhattak – ha úgy tetszik, bedobták őket a mély vízbe. Úszni ugyantudtak, de sokan közülük korábban nem jártak külföldön, a kempingezésbenjáratlanok voltak, a jelentésíráshoz sem konyítottak, sértődötten reagáltak a(nem beavatott) kempingfőnökök rapszodikus helyreutasításaira. Mentségük-re szolgáljon, hogy a konspiráció alapszabályait még a viharos napokban is be-tartották, e téren sohasem volt panasz rájuk. Anyagiakkal mindenesre jobbanvoltak eleresztve, mint sátorszomszédaik. Az NDK-s átlagpolgár 30 napottölthetett Magyarország területén, de csak két hétre válthatott pénzt, napon-ta 30 márkát, tehát legfeljebb 2240 Ft (440 keletnémet márka) lehetett nálalegálisan, míg a fiatal Balaton-brigádosoknak, akik ha akartak sem maradhat-tak volna két hétnél tovább, 2100 forintot, plusz 50 márka benzinköltségetdugtak a zsebébe, miközben a kempingszámlát és az összes dologi költséget azőket kvázi vendégül látó operatív csoport állta. A kiválasztottak úri életet élhet-tek: akkoriban például a balatonszemesi Vadvirág kempingben, amelyet a Stasiigencsak frekventált, napi 40 forintot kóstált egy sátorhely, és 12 forintot azüdülőhelyi adó.

Ha az Állambiztonsági Minisztérium egy munkatársa valakit operatív meg-figyelés alá akart helyezni, akkor főnöke előtt ezt kérvényben kellett indokol-nia, és beadványához a megfigyelendő személy hat fényképét is csatolnia kel-lett. Ugyanilyen kérelmet adhattak le külföldi társszervek a Stasinál. A sze-mélyek megfigyelését ideális esetben már az NDK-ban megkezdték, hogyszökési szándék gyanúja esetén a kiutazást megakadályozzák. A Stasi szeretettbiztosra menni.

A magyarországi munkát minőségileg a kihelyezett operatív technika is ja-vította. Legalábbis papíron. A hazánkban állomásozó keletnémet operatív tisz-teket összesen 5 Exa, Praktika Super és Ricol típusú fényképezőgéppel, 2 fény-mérővel, 7 teleobjektívval, 2 nagylátószögű lencsével, 13 töltőtollnak álcázottStuzzi típusú felvevő magnóval, 1 lejátszó magnóval, 2 Alibinota típusú tele-fon-üzenetrögzítővel és 3 távcsővel látták el. Valóságos kincset érhetett a 4mini fényképezőgép, az úgynevezett „sólymok”, amelyek cigaretta- vagy pénz-tárcákban, női táskákban vagy Philips 90 RL 073, illetőleg más források sze-rint Sanyo márkájú táskarádiókban lapultak. A 3 magyarországi diplomatatás-ka, belső nevén konténer pedig futárszolgálatot látott el. A technika mintegyháromnegyedét a Balaton északi és déli partján vetették be, egy magnetofontszinte állandóra kikölcsönzött az NDK utazási irodájának képviselője.17

Az Állambiztonsági Minisztérium 1971 júliusában értékelte először együtt- működését a BM II. osztályával, miu-tán mindkét szerv leszögezte, hogy az

422


DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


embercsempészet megszüntetését tekinti operatív értékű, fő feladatának. A kö-zös munka a turisták budapesti és Balaton melletti biztonságának védelméreirányult, ami azért is volt fontos, mert az előző évekhez képest 30 százalékkaltöbb NDK-s turista utazott Magyarországra. A BM Somogy megyei Rendőr-kapitányságának III/II-es siófoki alosztályán egy nem túl fantáziadúsan„Balaton” fedőnévvel ellátott informátort a hetvenes években kizárólag azNDK– NSZK kapcsolatokra állítottak rá. „Balaton” járta a Balatont, és szor-galmasan gyűjtötte az adatokat, főleg a kelet- és nyugatnémet turisták nevérekoncentrált. Jelentéseit siófoki főnökei, egy rendőr őrnagy és egy rendőr al-hadnagy értékelte ki, akik jelentést írtak, és intézkedési javaslattal éltek. Az utób-bi majdnem mindig abból állt, hogy az anyag az „NDK” dossziéban kerüljönarchiválásra, és a jelentésben szereplő nevekről a Stasi Balaton-brigádjánaksiófoki képviselője kapjon tájékoztatást.18 Az információt nyilván a Stasi– BMösszekötő tisztje szállította. Dokumentumok tanúsága szerint a két férfiút anyolcvanas években, de lehet, hogy már előtte is tíz ház választotta el egy-mástól a siófoki Tanácsház utcában.

Fiedler ezredes, a minisztérium X. osztályának (nemzetközi kapcsolatok)munkatársa mindezek ellenére meglehetősen borúlátóan értékelte a kooperá-ciót: „Mindazonáltal a tevékenység oroszlánrészét intenzívebben kell azon in-formációszerzésre összpontosítani, amelyek az ellenséges kapcsolattartás, po-litikai-ideológiai diverzió és a titkosszolgálatok beépülését derítik fel. E kér-déskörökhöz ez ideig nem állnak rendelkezésünkre adatok a magyar szervek-től. Perényi ezredes azzal magyarázta a kért adatok hiányát, hogy a magyarelvtársak jelenleg átszervezés szakaszában vannak, amely negatívan hat ki azinformációgyűjtésre.”19

Ki tudja, hány „biztonságilag releváns eseményre” hívta fel a BM a társ-szerv figyelmét. A rendelkezésre álló számadatok szerint a Balaton-brigád1970 nyarán 541 esetben regisztrált szervezett találkozást és 162 keletnémet–nyugatnémet kapcsolatnál vélte úgy, hogy azok spontánul szövődtek. 1551 tu-rista ellen indult operatív megfigyelés. Az 556 turistacsoportban 84 állambiz-tonsági főmunkatárs és 234 IM (nem hivatalos munkatárs, azaz ügynök) uta-zott. A teljes áttekintést azonban megnehezítette, hogy valamennyi balatonikempingben – tehát összesen 27 helyen – sátoroztak keletnémet állampolgá -rok, és sokan fizetővendég-szobákban éjszakáztak. A Stasi megértette, hogy akelet– nyugati ismerkedés elkerülhetet-len, ha a nyaralókat mindössze egy tég-la- vagy sátorfal szigeteli el egymástól.A jelentéstevőknek továbbá feltűnt,

423

18 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti

Levéltára (ÁBTL) M-39326.


NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



hogy a nyugatnémetek a provokatív bomlasztás mellett az anyagi haszonszer-zést is ambicionálják. Bezzeg erre jó nekik az NDK! Otthon egy nyugatnémetmárkáért a bankban vásárolnak négy keletit, ezt beváltják Magyarországon, és16 forintot kapnak érte, tehát kétszer annyit, mintha közvetlenül nyugatné-met márkát cserélnének forintra.

A magyarok mellébeszélése arra ösztönözte az NDK-sokat, hogy ők le-gyenek az aktív kezdeményezők. Mivel a disszidálni kívánók nagy része hamisvagy hamisított útlevélre tesz szert, ösztönük azt súgta, hogy a gyakorlatimunkának a határállomásokon kell megkezdődnie. A BM és a Stasi közöttmegnyitották a közvetlen vonalat. Ha az NDK-ban veszélyforrást szimatol-tak egy utazóban, „forró dróton” tájékoztatták róla a magyar partnert, s tőleugyanezt az éberséget várták el.

A magyar BM-ben időközben, talán a testvérszervezet agitálása nélkül is,téma lett az idegenforgalom és annak „felhasználása ellenséges célokra”. A kül-földiek által elkövetett deviza-, vám- és egyéb kézzel fogható bűntettek mel-lett felmerült a kémkedés is, amely „nem látványos jelzésekkel indul”, miáltalnagyon fontos az „önmagukban jelentéktelennek tűnő részadatok összegyűj-tése és kiértékelése”, míg az embercsempészet megakadályozására dr. DeákJózsef rendőr ezredes, osztályvezető 1973. január 15-én kelt levelében azt ja-vasolta, a határőrizeti szervek erősítsék kapcsolatukat a határ menti lakosság-gal, hogy „állampolgáraink még aktívabban vegyenek részt a külföldi állam-polgárok által elkövetett vagy elkövetni szándékolt bűncselekmények észle-lésében, feljelentésében”.20 A relevánsnak tartott információk ettől kezdve aBM III. Főcsoportfőnökség, az Információs és Felügyeleti csoportfőnökség,a BM KEO és útlevélosztálya, a BM Határőrség Országos Parancsnoksága ésfelderítő osztálya, valamint a budapesti, illetőleg megyei rendőr-főkapitány-ságok és a BM Főiskola parancsnokainak vagy vezetőinek íróasztalain landol-tak. A tapasztalatokról készült feljegyzéseket szakmai továbbképzés keretébenis kéretett hasznosítani.

A balatoni megfigyelők leginkább a titkos munkatársakra (IM) támaszkod-tak. Őket az NDK-ban készítették fel a munkára, leíratták velük az operatívtisztek lakástelefonszámát, ahol jelentkezniük kellett. Mivel az első találkozónnem mindig az az operatív munkatárs jelent meg, akiről Berlinben szó volt,hogy ne történjék hasonló lebukás, mint A tavasz 17 pillanatában, a felek jel-szót váltottak. Az „Emil” fedőnevű besúgót, aki úgy ismerte a Balatont, mint

a tenyerét, s akit megbízói igen tehet-ségesnek tartottak, 1983-ban például

424

20 ÁBTL 1.11.9. 40. d. 34-53/1973.

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


ezzel a mondattal fogadta ismeretlen tartótisztje a megadott időpontban, aveszprémi stadion előtti parkolóban: „Péter melegen üdvözli Kiekebuschból,sajnos nem tudott velünk jönni a vakációra.” Mire „Emilnek” a következő-képpen kellett kivágnia magát: „Hogy sajnálom! Kérem, mondja meg neki,hogy Emil üdvözli.” Ez után az életszerű bemutatkozás után „Emil” meg-kezdte balatoni munkanyaralását. Káderlapja szerint 1978 óta spicliskedett,a nyolcvanas évek elejétől külföldön is bevetették. Megbízói rátermettnek mi-nősítették, mintha csak titkos munkatársnak született volna. Hatoldalas kér-dőívén a „saját gépkocsi”, „alkalmas-e kempingturistának”, „saját kemping-felszereléssel rendelkezik”, „a fotótechnikát tudja-e használni”, „van-e sajátfényképezőgépe”, „kapcsolatteremtő képességgel rendelkezik” rubrikák mel-letti „igen” kockákban csupa x állt.

„Emilnek” Magyarországon a tihanyi kempingben volt a főhadiszállása, aBalaton-brigád képviselőjével hetente többször találkozott a veszprémi „Sta-dion” fedőnevű konspiratív lakásban, amely magától értetődően a sportarénamellett volt. Feladata a (változatosság kedvéért) a nyugatnémet kémek kiszű-rése és a keletnémet– nyugatnémet kapcsolatok lokalizálása volt. Feleségévelegyütt, aki szintúgy tudta, miért üdülnek éppen ott, ahol, 3000 forintot szám-lázott ki operatív dologi költség címén. Nadrágja zsebében néhány centi hosz-szú ceruzát tartott, és mellé papírost gyűrt be, így jegyzetelt, majd a titkos la-káson írógépbe diktálta észrevételeit. Részletek „Emil” nyolcvanas évekbelijelentéseiből:

„1982. 8. hó 4-én egy WC-ben sorra kerülő szóváltás során a fent megne-vezett személy németül leszólított: Ni csak, megint egy honfitárs. Honnan?Mire én: az NDK-ból. Mire ő: én is NDK-s polgár voltam, de a szüleim1956-ban átmentek az NSZK-ba. Kíséretében unokaöccse volt, aki alig szóltegy szót, de meghívott, tartsak vele az ő kempingjébe. Az ajánlatot visszau-tasítottam, mert alkoholszintem be volt állva.” Néhány nappal később, úgy-szintén a Tihanyi-félszigeten: „A bielefeldi x. y. kempingszomszédja a mosto-hafivére volt, aki feleségével és fiával nyaralt. A bielefeldi x. y. édesapját 1944nyarán halálra ítélték, mert az ellenségtől való félelmében öncsonkítást hajtottvégre, a fasiszta Wehrmachtban [sic!] belelőtt az egyik ujjába. A bielefeldi x. y.anyja magához édesgetett egy hódolót, mert azt hitte, férje nem fog visszatérni.A bielefeldi x. y.-t új szeretőjével nemzette. 1945-ben hazatért, megbocsátottfelségének és mostohafiát sajátjának tekintette.

[…] A bielefeldi x. y. unokaöccse, repülőgép-navigálóként 15 hónapos szol-gálatot teljesített a szövetségi hadseregben. A velem való beszélgetésben erő-

425

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



sen érdeklődött az NDK Néphadsereg cottbusi bázisának repülői iránt. A be-szélgetés során megállapította, hogy a MIG-21-es repülő mozdíthatatlan, bé-na kacsa.”21

Nem tudni, mit kezdett a Stasi a javarészt harmatgyenge adatokkal, igaz,„Emil” időnként nyugatnémet embercsempészek terveit is kifülelte, és befúj-ta. Ha a napot is kitudakolta, a magyar határőrség a szokásosnál is alaposabbmunkát végzett Sopronban és Hegyeshalomnál.

Az viszont teljesen áttekinthető, hogy a spicli mit kezdett újdonsült bala-toni ismerőseivel. „Emil” összemelegedett velük, s azok fűt-fát ígértek neki,politikai kapcsolatoktól kezdve szaunázásokon át a jó munkáig, mire 1985novemberében a cottbusi hatóságoknál megkérvényezte az állandó kitelepü-lést a Szövetségi Köztársaságba. Egykori felettesei alig akartak hinni a fülük-nek. Az ő balatoni „Emiljük” pontos ismeretekkel rendelkezett a Stasi ma-gyarországi operatív csoportjáról, ismerte többek között az „operatívak” au-tóinak rendszámát, a balatonfüredi „park” konspiratív lakásásának címét, aBalaton-brigád balatonfüredi telefonszámát. Egyedül a veszprémi „Stadion”lakás nem adott aggodalomra okot, mert ezt a két szobát jó ideje nem hasz-nálták. Cottbusban már-már azt latolgatták, hogy ha kiengedik, vissza kell hív-ni a magyarországi stasisokat, le kell cserélni az autók rendszámát, és új tele-fonszámokat kell kérvényezni a BM-nél a magyarországi operatív lakásokba.

1989-ig nem települhetett át Nyugatra, akkor engedély nélkül ment, de1990-ben már visszajött, és létrehozott egy mai napig prosperáló, csúcstech-nikával működő építkezési vállalatot.22

A szökési kísérletek statisztikájában 1981 volt a vastagon szedett év. Január1. és szeptember 30. között 237 NDK-s akarta jogellenesen elhagyni Ma -gyarország területét. Az 1969-es BM– Stasi megállapodás szerint a magyar–osztrák határ egyben a szocialista közösség határa is, ha ezt egy NDK-polgármegsérti, akkor saját hazájának határát sérti meg. A szökni akarók közül 92-tmár az NDK-ban lekapcsoltak, 145-öt Magyarországon a magyar szervek fog-tak el, így csak a maradék 60-nak sikerült disszidálni. Közöttük voltak olyanok,akiket Wolfgang Welsch profi szökéssegítő bajor futára vitt át. Miközben alótenyésztő a határőröknek kedélyesen beszámolt a futamokról, akadályokról

és zsokékról, paripája mellett az után-futóban csöndben meghúzták magukata menekülők.23 A másik kedvelt mód-szer továbbra is hamis útlevéllel törté-nő kiutazás volt. Az áldokumentumo-kat Wolf Quasner vagy Er hard Schütz

426

21 BStU MfS HA XV 2444/86.

22 http://www.lr-online.de/regionen/ Cottbus-

Cottbuser-Familie-Schnap ke;art1049,

2121244.

23 Welsch (2001).

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


gyártotta, a Stasi szóhasználatával: bűnöző embercsempész-bandák bűnözőembercsempészei. Oliver Mierendorff pedig célirányosan átépített személy-gépkocsiban menekített. A Stasi mellesleg (szökéssel) veszélyeztetett csoportnakminősítette az orvosokat, műszaki értelmiségieket, az aszociális viselkedésrehajló fiatalokat, a nyugati kapcsolatokkal bíró fiatal nőket, a problémákkalküszködő házasembereket és a homoszexuálisokat.24 A témával kapcsolatbantöbb folyó ki lo méternyi iratanyag halmozódott fel, s a keletnémet Horizontmint „nemzetközi politikai és gazdasági szocialista hetilap” kiváltképp a „köz-ponttól” (hír)szerzett információk alapján külön cikksorozatot publikált, hogyegyszer és mindenkorra elvegye az emberek kedvét a szökéstől.25

HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEK

A Stasi Balaton-brigádja időnként csip-csup ügyeket is adminisztrált. Mivel azNDK-s nyaralók igencsak szűkölködtek az anyagi forrásokban, törvénytelenbeszerzésekhez is folyamodtak. A siófoki Sió áruház kötöttáru osztályán igensok „fekete” vásárlót fogtak el. A porig alázott tolvajok ellen eljárás indult, ésnem akármilyen határozatok születtek. Egy berlin-biesdorfi lakos például1986. augusztus 4-én, pontban 15 órakor egy darab 68,50 forint értékű nőialsót csúsztatott be strandkosarába. A tettest meglátták és elvezették, majdtulajdon elleni szabálysértés miatt 800 forint pénzbírságra ítélték. Ha nem tu-dott fizetni, nyolcnapi börtönbüntetésre számíthatott. (Az 1968. évi I. 105. §./1/ bek. a/ pontja szerint a pénzbírság 20 ezer forintig terjedt.) A (kutatható)Stasi levéltári dokumentumok tanúsítják, hogy aznap délután szinte mindennegyedórában lába kelt egy női bugyogónak. Új gazdáik azonban csak néhánypercig örülhettek a zsákmánynak. Más napokon az osztrák importblúzoknakvolt nagyobb keletje.26

Az információközvetítésből a budapesti keletnémet követség is gyakran ki-vette a részét. Számtalanszor fordult elő, hogy a Népstadion úti diplomáciaiképviseletre futottak be a hírek vagy a levelek. A feladók és betelefonálók kö-zött voltak magyar, NDK-s, sőt nyugatnémet állampolgárok is, a többség fé -lelemből és fontoskodásból osztotta meg tudását a követséggel. Különbözőtörténetekkel rukkoltak elő. Alkalmasint megkörnyékezték őket, hogy az oszt-rák– nyugatnémet határon csomagot vigyenek át, Nyugat-Németországbólhívjanak fel egy bizonyos keletnémet telefonszámot, és adjanak át rejtélyes,madárnyelvű üzeneteket, vagy egysze-rűen figyelmesek lettek a Balaton part-ján kelet- és nyugatnémetek közöttszövődő baráti viszonyra. A követség a

427

24 BStU MfS HA VII 6049.

25 Keine Chance … (1980).

26 BStU MfS Abt. X 641.

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



bejelentéseket komolyan vette, a Magyarországon bevetett operatív munka-társakon keresztül utánanézetett, hogy az Állambiztonsági Minisztériumban afelmerült nevek regisztrálva vannak-e, s ha igen, mit lehet tudni, vagy mit ér-demes felderíteni róluk. Ilyen véletlenek során gyakran derült ki eldugott ke-letnémet falvakban élő, teljesen feltűnésmentesen viselkedő segéd- vagy szak-munkásokról, hogy visszafogottságuk nem alkati tulajdonság, hanem tudatosmimikri. Latolgatják, hogy hátat fordítsanak-e hazájuknak, vagy sem. A bu-dapesti követség, hogy ez idő alatt se maradjon tétlen, a nyugatnémet tele-fonkönyv alapján szolgaian összevetette a bejelentést tevő nyugatnémet meg-adott és tényleges lakcímét, kérést intézett a BM-hez, hogy megtudja, melyévekben, mikor utaztak be Magyarország területére a szóba jövő emberek. Mi-vel a regisztrálást a nyolcvanas évek derekáig a magyarok is igen komolyanvették, rendszerint nyomára bukkantak, hogy Herr Müller nyugatnémet pol-gár mely év mely napján, milyen rendszámú gépkocsin érkezett hazánkba, há-nyadikán foglalta el szálloda- vagy fizetővendég-szobáját, illetőleg sátorhelyét,hányszor kérte ki a panaszkönyvet, és mikor ütötték be He gyes ha lom nál útle-velébe a kiutazó pecsétet. Kelet-Berlinben pedig mindezen adatokat a sajáthonpolgárukról fújták. Ha a keleti és a nyugati polgár egy időben ütötte föl asátrát Magyarországon, vagy egyszerre jelentkezett be a recepción, rögtönösszeállt a kép, és ha korábban nem, a Stasi legkésőbb most beindította azoperatív ellenőrzést. Ily módon az egy-két mondatos bejelentések akár vaskosügyiratokká, majdhogynem nyomozati anyaggá is fölhízhattak. Gyakorlatilaga jelenből kerestek vissza a múltra, a Stasi különböző fő- és alosztályain annyianyag hevert, hogy már csak a közös nevezőket kellett megtalálni. Márpedigahány ember, annyi eset.

Egy barátságos, segítőkész, „a szocialista munka aktivistája” kitüntetést vi-selő friedensdorfi polgárnak, miután letöltötte hároméves katonai szolgálatátaz NDK Néphadseregében, a löbaui Tisztképző Főiskola autójavító műhelyelett a kenyéradója, ahol páncélozott és páncéltalan járművek elektromos kar-bantartását végezte, és az akkumulátorok teljesítményét kontrollálta. Munká-ját a titoktartás szabályainak betartása mellett, odaadóan végezte, s a személy-zeti osztályon aláírta, hogy nyugatnémet vagy nyugat-berlini lakosokkal nemtart kapcsolatot. Polgárunk politikai aktivitást nem mutatott, havi 740 márkásfizetésével elégedett volt. Felesége szövőnőként tevékenykedett a néhány ki-lométerrel távolabbi Schönbach népi tulajdonban lévő textilgyárában. Sza-badidejük nagy részét kétszobás lakótelepi otthonukban, Friedensdorfban töl-tötték, otthon étkeztek, és időnként vendégeket fogadtak. 1978 és 1984 közöttLada gépkocsijukra minden nyáron felszerelték az utánfutót, és meg sem áll-

428

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


tak a Balatonig. Mivel az érvényben lévő devizatörvény értelmében napi 30márkát tudtak forintra átváltani, csak olcsó szállást engedhettek meg maguk-nak. Így esett a választás a balatonszemesi Vadvirág kempingre, ahol, mintmár említettük, napi 40 forintot kértek egy sátorhelyért.

1984-ig tehát minden rendben ment. Ekkor Budapestről riasztották a Stasit.Egy levélíró tudatta a követséggel, egy ismerőse megkérte, hogy 1982 nyaránMagyarországról a következő üzenetet sürgönyözze Friedensdorba: „Kérlek,gyertek el Magyarországra december 5-én. Aláírás »Bran den burg«.” A frie dens -dorfiak eleget tettek a meghívásnak, és azon a jéghideg téli napon a buda pestiKeleti pályaudvar dohányfüstös várótermében találkoztak „Bran den burg gal”.A friedensdorfi feleség „kis csomagocskát adott át neki”, azzal a kéréssel, hogySindelfingenben kézbesítse ki közös ismerősüknek.

A levélíró mindezt azért jelentette a követségnek, mert több ilyen szolgá-latot nem kívánt tenni. Megbánta. Bőbeszédűségében azt is elárulta, hogy asindelfingeni ismerőse a textiliparban dolgozik, ám titokban minden bizonnyala nyugatnémet államvédelemnek kémkedik.

Kelet-Berlinben vészhelyzetet hirdettek. Először a központi felvilágosításXII. osztályán tudakozódtak, majd II/4. főosztályon, ahol a kémelhárítás, sezen belül katonai kémelhárítás szervezése és koordinálása volt a fő- és mel-lékállású dolgozók napi feladta. Mivel rendelkezésre álltak adatok, a megfi-gyelendő személyek legott fedőnevet kaptak: a Stasi a keletnémet Balaton-kedvelőt „Scheinwerfer”-re (Fényszóró), a nyugatnémet sógort pedig „Cam-ping”-re (Kemping) keresztelte. Kiderült, hogy „Fényszóró” és „Kemping”1979-ben a lángossütő állóasztalánál ismerkedtek össze Balatonszemesen.Az egyik szász, a másik sváb tájszólásban beszélte ugyanazt a német nyelvet.Az első közös lángosevést további együttlétek követték, s búcsúzáskor az Auf -wiedersehent komolyan gondolták. A „Fényszóró” házaspár 1980. július 7-én,tervezett utazásuk előtt néhány nappal elsétált a friedensdorfi postára, kért egytáviratblankettát, és megüzenték újdonsült barátjuknak, hogy „a találkozás 11órakor sikerülni fog”. Néhány órával később a 60 ezer lakost számláló Sin del -fingen egyik bizonyos lakosa ráeszmélt, hogy feleségével egyetemben kocsibavághatja magát, és indulhat a magyar tengerhez. Vízumuk ekkor már két he-te az útlevelükbe volt pecsételve.

A két baráti házaspár megint csak sokat napozott, lubickolt és beszélgetett.Szemlátomást volt elég témájuk. 1981-ben „Kemping” meglátogatta „Fény-szórót” az NDK-ban, és a következő nyáron Fonyódon, illetőleg Szemesentalálkoztak. „Kemping”, egykor a keletnémet távbeszélő vállalat alkalmazott-ja, mellesleg kalandos életet mondhatott magáénak: 1960 áprilisában szökött

429

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



át az NSZK-ba, ám hat hónap ott-tartózkodás után visszatért Potsdamba, ésaz ottani közértnél helyezkedett el. 1961 áprilisában lopáson kapták, és eljá -rást indítottak ellene. „Kemping” ekkor másodszorra nyargalt át Nyugatra,ezúttal véglegesen. Talán e keletnémet múlt tette számára vonzóvá a keletikontaktusokat, hiszen a Balatonnál „Fényszórón” kívül időről időre „Havelt”és annak egész családját is vendégül látta. A Stasi nyomozása szerint őt rend-szeresen látogatta az NDK-ban is. „Havel” Berlinhez közel, a szovjet és a ke-letnémet kaszárnyák közelében lakott. A keletnémet titkosszolgálat biztos voltbenne, hogy „Kemping” az imperialista hírszolgálat megbízásából tart hely-színi szemléket „Havel” otthonában. Figyelésébe éveken keresztül komolyerőket invesztált. 1987. május 27-én a „Bergmann”, „Schlosser” és „Gerhardt”fedőnevű ügynökök a következő hallatlan történésnek voltak szemtanúi: „13óra 48: »Kemping« autóját a 14 b házszám hátsó bejáratánál parkolja le, majdaz Abendruh közön át belép a telekre. 14 óra 46: A kertben felállítják a naper-nyőt (piros alapszín, fehér-kék színű virágok). 14 óra 55: A napernyőt lecsavar-ják. »Kemping« ül a kertben és »Havel« feleségével társalog, miközben jegy-zetblokkját fürkészi és ír valamit. Hátsó zsebéből gyakran elővesz egy világoszsebkendőt, s azzal megtörli orrát. Ezután a személyek kávét isznak és hozzágyümölcstortát fogyasztanak, amelynek maradékát 15 óra 27-kor a komposztdombra hajítják (a tortalapot és a fehér kristálycukrot).”27

Ezután kezdődött a kirándulás a Néphadsereg épületeihez. Mivel „Fény-szóró” ilyen objektumokkal nem tudott szolgálni, elhidegült köztük a kapcso-lat – vélekedett a Stasi, és amíg a kémszervezet élt és virult, kvázi már csakszokásból, amolyan takaréklángon figyelte a friedensdorfi „Fényszórót”. A bu-dapesti csomagátadásról mellesleg lekésett, „Kempinget” tévutakon követte,s végül nem tudta ráhúzni a vizes lepedőt. A dokumentumokból sokkal többtényt nem lehet kirakni, most kellene az írói vénának összefogni az olvasó fan-táziájával, hogy kiderüljön, egyáltalán ugyan mi célból fecsérelt a Stasi ennyienergiát a „Fényszóró”–„Kemping”–„Havel” háromszög kinyomozására. Va-lószínűleg ők sem tudták.

A TÖRTÉNELMI SZEZONVÉG

1986 elején Gerhard Neiber vezérőrnagy, állambiztonsági miniszterhelyettesszétküldte 13 oldalas javaslatát, amelyben kiértékelte az operatív csoportok ad-digi tevékenységét, és javaslatot tett átszervezésükre. Mint írta, „az imperialistatitkosszolgálatoknak, a politikai-ideológiai diverzió központjának, a bűnöző

embercsempész bandáknak és más el-lenséges erőknek az NDK-polgárok és

430

27 BStU MfS HA II 23348.

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


turisták ellen irányuló támadásai a szocialista országokban biztonsági téren fo-kozottabb igényeket támasztanak”.28 Ezért szükségesnek látta, hogy az opera-tív csoportok taglétszámát a minisztérium II. főosztályának (kémelhárítás) ésa Központi Koordinációs Csoport (ZKG) munkatársaival felduzzasszák.Neiber „fegyverkezési tervét” a BM III/II-10. osztályának vezetője, VargaJózsef ezredes is alátámasztotta, aki 1986 májusában többedmagával a berlinipartnerminisztériumban tárgyalt. Ő mellesleg úgy vélekedett, hogy a kémel-hárítás után a nemzetközi terrorizmus megfékezése lenne a legfontosabb fel-adat. A témát meglehetősen jól ismerte: 1978 nyarán „Carlos” budapesti tar-tózkodása során őt bízták meg az „1. számú terrorista” figyelésével.

Az átszervezés keretében a budapesti ötfős stábhoz 1986 nyarán HerbertHeckerodt kémelhárító ezredes csatlakozott, míg a Balatonnál továbbra is há-rom személy őrizte hat hónapon keresztül több százezer nyaraló polgártársá-nak biztonságos sütkérezését és pancsikolását. A magyarországi operatív cso-portot 1987-ig Holger Baldauf őrnagy vezette, aki néhány évvel korábban azÁllambiztonsági Minisztérium potsdami jogi főiskoláján benyújtott diploma-munkájában stílszerűen a magyarországi operatív csoport tevékenységének fo-kozását taglalta, 54 gépírt oldal terjedelemben.29 Helyére 1987 elejétől 1989novemberéig Heinz Weller ezredest küldték. Budapesti lakása az Örs vezérutca 9. alatt központként, azaz irodaként is szolgált, míg a Bimbó és aBatthyány utcában inkább csak laktak az operatív emberek. A berendezési tár-gyak listájából ítélve kétszemélyes alapháztartásra és alkalmanként legfeljebbhat személy vendégül látására rendezkedtek be. A szórakozásról a táskarádióés lemezjátszó gondoskodott. Mindent a külföldi turizmussal foglakozó VI.főosztály gazdasági alosztályának kellett beszereznie, ők vágatták méretre azegyszínű függönyöket is. A háztartási kellékeket az NDK-ból fuvarozták teher-autókon vagy az Állambiztonsági Minisztérium különgépein, amelyek futár-szolgálatot is teljesítettek, és időnként családtagokat, minisztériumi csereüdülő-ket vagy orvosi kezelésre szoruló biztonsági embereket szállítottak. Hébe-kor-ba a vendégek is besegítettek a napi munkába. 1987. június 30-án Bu da pes tenkeresztül például nyolc minisztériumi alkalmazott érkezett a Ba la ton ra.30

Az utazás terén az NDK-ban bizonyos álkönnyítések léptek életbe. 1988.no vember 30-án kihirdették az első utazási törvényt, amelyet már publikáltakis. Ez a törvény hasonlóképpen szabályozta az utazási lehetőségeket, mint az1976-os magyar útlevélrendelet, vagy-is „elvben” elismerte minden állampol-gár jogát arra, hogy elhagyja az orszá-got, és oda visszatérjen, de rögtön hoz-

431


29 BStU MfS VVS 0001-313/83.


NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



zá is tette, hogy ezzel a jogukkal az érvényben lévő rendszabályok szerint él-hetnek. (A kérvények feldolgozási ideje harminc nap volt, és az elutasítás el-len nem lehetett fellebbezni.) Valamennyit azért érzékelhettek az idők válto-zásából, mert 1989 márciusában lehetővé tették Magyarországon letelepedettpolgáraik számára a szabad kiutazást Nyugatra. A budapesti KEOKH vezető-je megígérte, hogy embereivel az év végére összesítteti és kiértékeli, kik azoka magyarországi NDK-sok, akik éltek e lehetőséggel. Feltehető, hogy mire ajelentés elkészült, az érintettek már árkon-bokron túl voltak.

Az NDK-ban még a vasfüggöny szimbolikus megnyitása után is rögesz-mésen arra törekedtek, hogy a potenciális határsértőket otthon lokalizálják,hogy kedvük se legyen útnak indulni. 1989. június 1-jén a Stasi lipcsei ki-rendeltségének XX. osztályán például beindították a „Balaton” fedőnevű ope-ratív ellenőrzést a lipcsei Karl Marx Egyetem egy elsőéves orvos tan hall ga tó -nő je ellen. A titkosszolgálatot a diáklány édesanyja kereste fel, mert tudomá-sára jutott, hogy lánya élettársával a nyár folyamán Nyugatra kíván szökniMa gyar or szágról. A beszédes anyuka sok mindent elárult gyermekéről, így aztis, hogy teljesen rabja a szerelemnek, és negatívan viszonyul szülőhazájához.A Stasi egyszerre több titkos munkatársat állított a lányra, a szokásos módonmindegyiknek az volt a feladata, hogy a bizalmába férkőzzön, s kiderítse, kimikor akar útnak indulni. Az egyik szomszédos házat megfigyelési támasz-ponttá tették meg. A párhuzamos akció során pedig megkezdték az adat- ésinformációgyűjtést a lány „intim partneréről”, akiről az anya már minden le-hető rosszat elfecsegett. A hosszú távon gondolkodó Stasi-tiszt október 19-reirányozta elő az első kiértékelő jelentés leadását.31 A történelem, mint tudjuk,a szerelmeseket segítette: leghamarabb november 9-én átsétálhattak a falon,de az is lehet, hogy e nagy szabadság fölötti lelkesedésükben otthon maradtak.

Az 1989-es balatoni szezon – legalábbis az Állambiztonsági Minisztériumszámára – május 17-én kezdődött. A keletnémet könyvkiadók két új kiad-vánnyal készültek erre a nyárra: a berlini Tourist kiadó megjelentette a 12melléktérképből álló 112×36 centis összehajtható Balaton-térképét, a lipcseiBrockaus Verlag pedig kihozta Rácz Endre és Tüskés Tibor Balaton-köny-vecskéjét Johann Arndt fordításában. Volt mit tanulmányozni a beutazóknak!Peter Rothe őrnagy, Dieter Zamzow százados és Frank Grandetzka századoskét berlini rendszámú Lada gépkocsiban a délelőtti órákban Barathalnállépte át a keletnémet–csehszlovák határt, és még aznap este Rajkánál beutazottMa gyar or szágra. Miután a „testvérszerveket” előzetesen értesítették, a határ-

átkelés zökkenőmentesen zajlott. A mun- katársak talán még aznap éjszaka elfog-

432

31 BStU MfS HA XX/AKG 3933.

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


lalták szálláshelyüket Balaton fü reden, Keszthelyen és Siófokon. A stáb ból azeredeti szakmája szerint forgácsoló Grandetzkának ez volt az első magyaror-szági nyara, őt Balaton fü re den, a városközponthoz közeli, de nem a tótól tá-volabb eső Csárda utca egyik kétemeletes házának „Park” fedőnévre kódoltkétszobás lakásásában szállásolták el. Rothe Hévízre ment vissza, Zam zow pe-dig ismét Siófok speciális üdülővendége lett. A németek magyarul nem be-széltek, annál fontosabb volt nekik, hogy a magyar BM-összekötő tiszteket éj-jel-nappal, ha nem is mindig személyesen, de telefonon megtalálják. Ők ugyanbírták a németet, de nem voltak optimisták. A budapesti József Attila utcábóla magyar tengerhez is leszivárogtak a hírek: a kerekasztal-tárgyalásokkal egy-idejűleg a BM-ben komoly leépítések kezdődtek, és a magyar „csekisták” két-ségbeesetten gondolnak a jövőre.

A Balatonnál ezen a nyáron már csak egy FDJ-s házaspár és 8– 10 titkosmunkatárs szállította az operatív csoport tagjainak a politikai-ideológiai di-verzióról és a disszidálni készülők terveiről szóló híreket. De volt profi erősítésis! Az előző évek gyakorlatához hasonlóan ebben az évben is megrendezték afelderítési főosztály néhány munkatársának négyhetes bevetését a magyar ten-ger partján. Mivel ezt a berliniek Bogye János rendőr altábornaggyal, a BMfelderítő főnökével már az év elején lefixálták, július 20-án kezdetét vette a„Tourist-89 akció”.32 Két berlini kolléga négy héten keresztül egy okkerságaVAZ márkájú gépkocsin derítette fel a Balatonnál azt, amit hírszerzői képesítésnélkül is kiválóan lehetett észlelni. Tájékozódásukat talán a Balatonhoz láto-gató nyugatnémet tévések, rádiósok és egyéb újságírók siserehada is zavarta,akiket persze a menekültek vonzottak, hátha valamelyiküket sikerül mikro-fonvégre kapni.

A Stasinak elkötelezett idegenvezetők szakszerűbben dolgoztak az FDJ-seknél és a titkos munkatársaknál. Egyikük, akit a keletnémet Reisebüro ki li -ántelepi táborába delegáltak 1989 májusában, júniusában és júliusában, villám -gyorsan jelentette a Balaton-brigádnak, ha gyanús dolgot tapasztalt: példáulha egy csoportból valaki bejelentette, hogy átrándul Keszthelyre vagy Füredre,de onnan a visszaindulásig elfelejtett visszaérkezni. Egy magdeburgi férfi ese-tében azt is érdemesnek tartotta megemlíteni, hogy nevezett eltűnése előttinapon hosszú beszélgetést folytatott az étteremmel szemközti nyilvános tele-fonfülkéből. Grandetzka kézzel írott jelentésében megüzente berlini főnökei-nek, hogy az eltűntek csomagjait leadják az NDK budapesti nagykövetségén.Akkoriban mellesleg az a hír járta, hogy nyugatnémet embercsempészek már300– 500 nyugati márkáért is bárkit át-visznek a határon. De történtek rejté-

433


NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



lyesebb ügyek is. Úgyszintén a kiliántelepi csoportból elkérezkedett egy nő,beült egy osztrák rendszámú kocsiba, tíz napig nem jelentkezett, de amikor acsoport visszaindult Budapestre, megint ott virított a kemping bejárata előtt.

A Balatonnál a barométer emelkedésével párhuzamosan napról napra for-rósodott a hangulat. Legkésőbb júliustól már nem kellett annyit mesélni, ahelyzet még a szemellenzős Stasi-tisztek előtt is napnál világosabb volt. Idő-közben a budapesti nyugatnémet követségre is beköltöztek a keletnémetek.

1989. augusztus 14-én Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere levél-ben tájékoztatta Erich Honeckert: tudomására jutott, hogy a budapestiNSZK-követségre betelepült NDK-sok közül többen meggondolták magu-kat, és visszatérnének hazájukba.33 Ezenkívül Magyarország területén 300 olyanNDK-s polgár tartózkodik, akinek az úti okmánya lejárt. Közülük néhányanmár kaptak nyugatnémet útlevelet, de ezzel nem tudnak az NDK-ba utazni.Fischer azt javasolta, a követség a Magyar Távirati Iroda révén üzenje meg:mindazok, akik elálltak disszidálási szándékuktól, szabadon visszatérhetnekaz NDK-ba, nem lesz bántódásuk. Az MTI – mint gondolni lehetett – nemvállalta a közvetítő szerepét, különben sem volt nagyon valószínű, hogy a ke-letnémetek a magyar sajtót böngészik, amikor kezük ügyében voltak a nyu-gatnémet napi- és hetilapok.

A zugligeti, csillebérci és zánkai menekülttáborokat a belső használatra szá-mokkal látták el. A balatoni tábor lett a III-as, ahol szeptember másodikán 500keletnémet polgárt regisztráltak, holott eredetileg 200 fő befogadására ké-szültek fel. Az új jelentkezőket a II-es számú csillebércibe fogadták be – ahola munkálatokat a magyar Vöröskereszt koordinálta –, és innen busszal vittékle a Balaton északi partjára. Másnap már 1100 főt számoltak Zánkán. A zugli-geti táborban megtartott sajtókonferencián bejelentették, hogy Zánka vasút-állomásán 60 vonatot fognak készenlétben tartani. Itt a Magyar Néphadseregsátrakat is felállított. A katonákkal teli teherautó menet közben Budapest felégépkocsival ütközött, és ennek során 23 honvéd megsérült. A sajnálatos ese-ménynek gyorsan híre kelt a zánkai tábor tűkön ülő németjei között, akik ízi-ben szolidaritási akciót kezdeményeztek. Szeptember első hetére összegyűj-töttek 15 ezer forintot, és elküldték a megsérült katonáknak, hogy vegyenekbelőle ajándékot. Az eset talán napvilágot sem látott a magyar sajtóban, ámGerd Vehres NDK-nagykövet egyik levelében ekként polemizált: „Ezzel atörténettel, ha publicisztikailag értékesítik, nagy hatást lehet gyakorolni azemberek könnyzacskójára.”

A nagykövetnek egyébiránt nemesett jól, hogy a táborlakók anyagilag

434

33 BStU MfS HA IX 17669.

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


egészen jól el voltak látva: a Vöröskereszt révén napi 300 forintos ellátmány-ban részesültek, ami egy kétgyermekes család esetében havi 36 ezer forintottett ki. Ehhez járult a személyenként kifizetett 20 márka zsebpénz. A zánkaiúttörőtáborban különben az Országos Pedagógiai Intézet és a Zánkai Galériaközös szervezésében Országos Vizuális Nevelési Konferencia zajlott szep tem-ber 7-től 10-ig. A résztvevő tanáremberek bizonnyal sokat merítettek a köze-lükben zajló vizuális pillanatokból.

Magyarország területén szeptember 4-én 4700 kivándorolni szándékozóNDK-s polgárt tartottak nyilván. Már csak napok kérdése volt, hogy kiderül-jön, miként alakul a sorsuk s velük együtt talán az egész keleti tömbé. A hiva-talos Magyarország magyarázkodott. Gerd Vehres nagykövet a határnyitástbekonferáló sajtótájékoztató után, szeptember 10-én így számolt be berlini fő-nökének: „Nyers elvtárs nem akarja, hogy az NDK az említett folyamatokbanNDK-ellenes kampányt lásson. […] Arra kért engem, mint nagykövetet, hogyadjam az otthoniak tudtára, a felgyorsult események késztették ki a sebes dön-tést. Ez azért történt így, mert a párt olyan belpolitikai helyzetnek örvend,amelyben nyakán ül az ellenzék. […] A magyar bánásmód megítélésekor fi-gyelembe kell venni, hogy »Magyarország kényszerhelyzetbe, politikai csap-dába került. Magyarország nem tudott választani a jó és a rossz között, hanemcsak a rossz és a kisebb rossz között.« Tartózkodtam attól, hogy megjegyez-zem, hogy ezzel azt akarta mondani, az NDK a kisebbik rossz. […] Nagykö-vetként abban is látom feladatomat, hogy együtt átgondoljuk, miként lehetneMagyarországnak többször is kifejezett abbeli szándékát realizálni, hogy neváljon az ország a jövőben kivándorlási folyosóvá vagy csempészösvénnyé.”34

Másnap, szeptember 11-én megnyitották az osztrák– magyar határt, és egy-szerre több ezer NDK-s polgárt vittek át rajta.

Nyers azt ígérte Vehresnek, hogy egyedi döntésről lévén szó, a határ nemfog örökké nyitva állni az NDK polgárai előtt. A biztatást követően, ebben azeső után köpönyeg szituációban a kelet-berlini külügyminisztériumban egy-más után fogalmazták a közös keletnémet– magyar tárgyalásokat előkészítődirektívákat. 1989. szeptember végén Erich Mielke hadseregtábornok mégmindig azt akarta elérni, hogy a magyar határőrség az NDK-s polgárokat ki-zárólag érvényes keletnémet okmányok birtokában engedje továbbutazniNyugatra. Magyarán szólva: ha már az NDK-ban bepecsételték útlevelükbe akiutazási engedélyt. De ahogy közeledett az október 3-ra kitűzött tárgyalásinap, az NDK is mind nyitottabbnak bizonyult a további kompromisszumosmegoldásra. Azon a héten ünnepeltékaz ország fennállásának negyvenedik

435

34 BStU MfS ZAIG 14398.

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



évfordulóját – többek között Gorbacsov részvételével –, kerülni kellett a bot-rányt. Az Állambiztonsági Minisztériumban felvetették az 1969-es utazásiszerződés módosítását, és az erre irányuló tárgyalásokat 1990 májusáig óhaj-tották lebonyolítani. Addig is szerintük érvényben kell maradnia az 1969-esmegállapodásnak. Azt szerették volna, ha a magyarok megpróbálják megaka-dályozni, hogy NDK-sok nagy létszámban egy helyütt csoportosuljanak, és nemengedik ki őket NSZK (vagy nemzetközi szervezetek) által kibocsátott útleve-lekkel.

E javaslatok belső óvintézkedést, azaz házon belüli átszervezést is igényel-tek. Mielke szeptember 12-én elrendelte, hogy a Magyarországra, Ro má niá baés Bulgáriába szóló utazási kérelmeket a Stasi XII. osztályán központi ellen-őrzés alá kell vetni, a ZAIG (Központi Kiértékelő Osztály) által rendelkezésrebocsátott adatbank segítségével. Az adatok alapján az illetékeseknek lelkiis-meretesen meg kell állapítaniuk, hogy a potenciális utazó ellen felmerül-e bár-mely biztonságpolitikai kifogás. Ha igen, az engedélyt tilos lett volna megadni.

Egyébiránt tervbe vették, hogy a határállomásokon – a szökni vágyók hat-hatósabb kiszűrése érdekében – bővítik a személyi állományt. A vámosokhozpéldának okáért 180 embert rendeltek ki.35 Szeptember 15. és 22. között 28349polgár kérvényezett utazást, 92 százalékuk Magyarországra. Az utazni kívánók41 százaléka 19– 26 éves volt. A szigorú elővigyázatossági intézkedések nyo-mán egy hét alatt 4200 kérelmet utasítottak el.

Frank Grandezka szeptember elején összeállított egy 15 főből álló besúgóilistát az 1990-es nyári szezonra, és szeptember 12-én írt megküldte GerhardNeiber vezérőrnagynak, Mielke helyettesének az utolsó összefoglaló jelentést.Ebben arról számolt be, hogy három embere a zánkai táborban tevékenyke-dik, jóllehet munkájukba egyre gyakrabban csúszik be konspirációs hiba. EgyStasi-alkalmazott szégyenszemre átállt az ellentáborba, s minden valószínűségszerint szeptember 11-én éjfélkor 2500 polgártársával egyetemben a magyarkormány engedélyével „korlátlan időtartamra” Ausztriába távozott.

A szerző így összegzett: „A beszámolási időszakban az előző évekhez képestmég mindig szokatlanul sok NDK-polgár tartózkodik Magyarországon. Ennekoka már hosszú idő óta kellően ismeretes.”36 Hogy egészen pontosak legyünk:1989. augusztus végéig 733994 NDK-polgár utazott be hazánkba, közülük ok-tóber végéig mintegy 58 ezren hagyták el nyugati irányban a magyar határt.

A magyarországi operatív csoport vezetését 1989. november 17-én HerbertHeckerodtnak adták át, akinek berlinifőnöke, a kémelhárítás osztályvezetője,átvette a test vér or szá gok ban működő

436

35 BStU MfS ZAIG 14398.

36 BStU MfS Sekr. Neiber 713.

DU

NA

IA

ND

RE

A

Évkönyv XVI. 2009


operatív alakulatok felügyeletét (a nicaraguai és kubai egységek kivételével37).Ezzel a lépéssel a Nemzetbiztonsági Hivatallá (Nasi) átkozmetikázott kelet-berlini létesítményben előtérbe került a kémelhárítás, amelyet legitim, egy de-mokratikus állam által is vállalható feladatnak tartottak.

Willi Damm vezérőrnagy, a külföldi turizmus főosztályának egykori elsőembere, immáron a Stasi-Nasi nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetőjeegy ideig még tartotta a nexust a magyar partnerszerv maradékával – jöttek-mentek az információk, szövődtek a bátortalan együttműködési tervek.

Damm maga hamarost teljesen rezignálttá vált. 1989 decemberében ma-gyar látogatóinak azt mesélte, hogy „jelenleg a hivatal a bénultság állapotábanvan”. Az épület ellenőrzése miatt „bent lévő saját ruháját és dolgait se tudja ki-vinni”.38

Titokban talán arról ábrándozott, hogy rehabilitációs kezelésre delegáljáka balatonfüredi szanatóriumba, ahol évtizedeken keresztül annyi kollégájátgyógyították. Elvben alapos helyismerettel rendelkezett, minden dokumentu-mot megkapott a Balatonról. A kikül-dött besúgók és operatív munkatársaka hetvenes– nyolcvanas években csakúgy ontották magukból a helyszínraj-zokat, leírásokat, térképeket, árlistákatés hangulatjelentéseket. A jelek szerintaz utolsó pillanatig nem számoltak az-zal, hogy balatoni illegális lakásaikra atörténelmi szezonvég teszi rá a lakatot.

HIVATKOZÁSOK

Keine Chance… (1980)Keine Chance für Menschenschmuggler [Az embercsempészek esélytele-nek]. Horizont, 1980. 2– 9.

Schnetz (2004)PETER SCHNETZ: Versuchter Grenzdurchbruch. Meine Stasi Akte [Megkísé-relt határáttörés. A Stasi-aktám]. Bamberg, P. Schnetz.

Welsch (2001)WOLFGANG WELSCH: Ich war Staatsfeind Nr. 1.[Első számú államellenségvoltam]. Frankfurt am Main, Eichborn.

437

37 Ezekben az országokban az operatív

csoportot az Állambiztonsági Miniszté-

rium felderítési főcsoportja felügyelte,

Vietnamban és Észak-Koreában össze-

kötő tisztek tevékenykedtek, akik a ké m -

el hárítási főosztálynak jelentettek.

38 ÁBTL 1.11.4. T-IX-7/8896/367/1989.

NY

AR

AL

ÓK

ME

GFI

GY

EL

ÉS

AL

AT

T



nyaralÓk megfigyelÉs alatt a stasi a...

Documents