nyári élmények 2013

Nyári élmények2013

2013

Tartalomjegyzék

Köszöntő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

Élménybeszámolók, képzőművészeti munkák . . . . . . . . . .7

Gondolatok és hangulatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .69

Díjazottak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .83

Pillanatképek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .88

5

Köszöntő

„Álom volt?”

Ezzel a címmel küldte a Nyári élmények 2013 orszá-

gos pályázatra élménybeszámolóját egy debreceni

kislány, aki ötletes írásával kategóriája győztese lett.

S bár övé az első hely, vele együtt még több tízezer

gyermek mondhatja magát nyer tesnek.

Rég nem látott létszámú diáksereg számára vált álom

helyett valósággá a szép és igényes környezetben

megélt tartalmas, élménygazdag nyári kikapcsoló-

dás lehetősége az Erzsébet-táborokban. Jelentősen

bővült a kínálat a tavalyi évhez képest, hiszen még

több tematikus táborból lehetett választani, úszók,

vízimentők, alkotóművészek, cserkészek, színjátszók,

judósok, néptáncosok, lovasok, a média világa, és az

egészséges életmód iránt érdeklődők is válogathattak

a nekik szervezett tábo rok közül. A leg vagányabbak

túlélőtáborban feszegethették tűrőképességük hatá-

rait.

S lám, a sok újdonság még többeket indított közületek

arra, hogy a tábori hangulatokat élménybeszámoló,

6

mese vagy képzőművészeti alkotás formájában meg-

örökítsétek, mert idén több mint megkétszereződött a

beérkezett pályázatok száma.

A tábori programokat részletes, nemegyszer humoros

formában felelevenítő írások mellett a névadó, Szent

Erzsébet alakja is megjelenik a róla írt kedves mesék-

ben és színes képeken.

Reméljük, hogy pályázási lelkesedésetek mindaddig

kitart, amíg „ki nem öregedtek” a táborokból és az él-

ménybeszámolási lehetőségek kategóriáiból.

Mindnyájatoknak köszönjük a beküldött pályázatokat,

melyekkel Ti formáltátok élménytárrá ezt a könyvecs-

két. Bízunk abban, hogy kivétel nélkül mindegyikőtök

úgy érzi, ahogy egyik társatok írta fogalmazásában:

„Egy hét felejthetetlen vakáció nyertese voltam”.

dr. Guller Zoltán

a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány

kuratóriumának elnöke

7

2013

Élménybeszámolók, képzőművészeti munkák

8

Csákfalvi Réka, Debrecen, I. helyezett

Álom volt?

3192. július 7.

Föld bolygó, Európa, Debrecen körzet, IV. tömb, B épület

A 118. emeleti ablaknál álltam, és visszaintegettem a

lebegő mobillal hazafelé menő barátnőmnek. Jól eltelt

az idő filmnézés közben. Elővettem az okosságpirulákat.

Két zöld kelkáposzta ízű matematikát, egy édes, eper ízű

történelmet, egy átlátszó, buborék alakú lebegéstudo-

mányt és három finom, halványlila táncot.

Egy kicsit sajnáltam, hogy vége az évnek, mert féltem,

unalmasak lesznek a barátaim nélkül a napok. Észrevet-

tem, hogy nagyon eltelt az idő, már alig volt forgalom az

ablak előtt, a légirendőr is visszaszállt a kapitányságra, és

lement a nap.

Elhelyezkedtem kedvenc fotelemben, és pizsamát gon-

doltam magamra. De valamit elronthattam, mert pizsa-

ma helyett egy földig érő, rózsaszín hálóingben találtam

magam. Ezt még gyakorolni kell – gondoltam, és már

éreztem is anyukám távpusziját az arcomon, ami azt je-

lentette, hogy irány az ágy. Két tapssal lekapcsoltam a

szobavilágítást, ébresztést gondoltam a kijelzős órára és

már aludtam is.

9

Arra ébredtem, hogy zenétől visszhangzik a szoba:

„Gyere el, kérünk, légy a vendégünk!

S lesz egy szép, közös emlékünk.”

Nagyon megijedtem, mert egy teljesen ismeretlen helyen

voltam. Amikor felültem, bevertem a fejem a plafonba. Ké-

sőbb megtudtam, hogy ez az emeletes ágy. Minden olyan

furcsa volt, de szép, új és kényelmes. Azt hittem, hogy egy

régi filmbe csöppentem, aztán amikor megláttam a legjobb

barátnőmet, Rebekát, rájöttem, hogy ez a valóság. A tele-

fonomat kerestem, de csak egy mackót találtam a párnám

alatt. Nem értettem, mi történt. Megpróbáltam felöltözni, de

fogalmam sem volt, hogy kell felvenni a szoknyát és a pólót.

Aztán rájöttem, hogy csak utánozni kell a többieket. Velük

együtt szaladtam le reggeli tornázni, azután életemben

először igazi, finom reggelit ettem: friss zsömlét és vajat.

Nagyon megszerettem az étkezéseket, naponta hatszor

kaptunk enni, és mindig valami finomsággal kedveskedtek

nekünk a szakács nénik.

Miközben teltek a napok, rájöttem, hogy a zánkai Erzsébet-

táborba kerültem több száz gyerekkel együtt, méghozzá

a 21. századba. Egyáltalán nem bántam ezt az időutazást,

fantasztikusan éreztem magam az egy hét alatt.

Nagyon érdekes és változatos programokon vettünk részt.

Egyik kedvencem a kézműves foglalkozás volt. Gyer-

tyát mártottam, szitázással egy kis terítőt készítettem és

10

kar kötőt fűztem anyukámnak. Akinek kedve volt, tölthette

idejét nemezlabda készítéssel is.

A legizgalmasabbnak a bátorságpróba bizonyult. Sötéte-

déskor gyülekeztünk, mi voltunk az első indulók. A zseb-

lámpa fényénél bogarásztuk a térképet, és egy kicsit ne-

hezen különböztettük meg az irányokat, de végül minden

akadályt legyőztünk.

Összekötöztük és kibogoztuk magunkat és egymást, az

egyik állomáson lábnélküli szobrot alkottunk, fák közé el-

dugott labdákat kerestünk, és célba dobtunk. Szerencsé-

re medvével nem találkoztunk, csak egy kóbor macskát

Bátorságpróba (vegyes technika)

Börcsök Janka, Budapest, I. helyezett

11

ijesztettünk meg. Viszont sok-sok ajándékot gyűjtöttünk

össze, amiket testvé rie sen elosztottunk.

A tábori olimpián kúsztunk-másztunk, vizet húztunk, ki-

dobóztunk. Sajnos nem arattunk győzelmet, de nagyon

jól éreztük magunkat. Viszont megnyertük az Erzsébet-

vetélkedőt, és nagy büszkeségünk, hogy mi lettünk a tábor

„LEG”-jei, és hatalmas tapsot kaptunk.

A sok program közben rengeteg barátot szereztem, akik-

kel szeretnék továbbra is jóban lenni. Nem tudom, hogyan

küldhetek nekik levelet a jövőből, de remélem, hamaro-

san feltalálják az időgépet, és újra láthatjuk egymást. Egy

furcsa játékot is megtanítottak nekem a lányok. Egy kis

ütő kell hozzá és egy fehér labda. Azt mondják, pingpong.

A szabályok megtanulása nem volt nehéz, de eltalálni a

labdát, az már kihívás a javából.

Azért a legérdekesebb mégiscsak a Balaton volt, a hatalmas

víz, szelíd, gyönyörű kék, néha viszont haragos, viharban

méregzöld.

Ha sütött a nap, mindig fürödtünk, rengeteget nevettünk

és bohóckodtunk a vízben. Jó időben megtelt a part tábo-

rozókkal, csak úgy hullámzott a víz a sok gyerektől. Egy-

szer sétahajózni is elmentünk, rengeteg sirályt és vitorlást

láttunk.

Hamar eltelt az egy hét. Utolsó este a Ki Mit Tud?-on én

is felléptem, elmeséltem egy vicces történetet, amin az

12

egész tábor jól szórakozott. Ezen az éjszakán sokáig vol-

tunk fenn, nem akartunk elaludni, mert azt gondoltuk, ha

sosem alszunk el, akkor örökre itt maradhatunk együtt.

Egyszer csak az ébresztőórám megszokott hangját hallot-

tam. Otthon voltam, a 118. emeleti szobámban, a földig

érő rózsaszín hálóingemben. Hirtelen nem is értettem,

mi történt. Elszomorított, amikor rájöttem, hogy csak

egy szép álom volt az egész. Anyukám reggeli távpusziját

éreztem az arcomon, és arra gondoltam, sietnem kell az

iskolába. Gyorsan elrágcsáltam az okosságpirulákat, kisza-

ladtam fogat mosni, és ahogy felemeltem a kezem, meg-

láttam a csuklómon a narancssárga tábori karkötőt.

13

Sonkoly Boglárka, Szarvas, III. helyezett

Formában voltunk

Zánka. Barátok. Balaton. Buli. Forma.

Talán ezzel a öt szóval tudnám összefoglalni azt a hetet,

amit a Formatervező táborban tölthettem az Új Nemze-

dék Központban.

13 éves vagyok. Amikor anyukám Zánkáról mesélt, csak

néztem rá, mintha UFO lenne. Úttörőtábor? Zászló-

felvonás? Tiszta nyolcvanas évek…

Eleinte nem volt nagy kedvem táborba menni, még sosem

voltam olyan programon, ahol egyedül, az osztálytársak,

a barátok, a családom nélkül kellett feltalálnom magam.

A tábor programja viszont nagyon csábított, így „feláldoz-

tam” magam és jelentkeztünk. Ahogy közeledett az uta-

zás napja, egyre lelkesebben készültem a nagy kalandra.

A szüleim is hasonló lelkesedéssel várták a Bogimentes

hetet.

Végre elérkezett a várva várt nap és a hosszú autóút után

megláttam a Balatont.

Amikor megérkeztünk, anyuval szerepet cseréltünk.

Én lettem a komoly felnőtt, ő pedig az ugribugri kis-

kamasz, aki visszatért gyermekkorába. Fura volt szem-

besülni azzal, hogy ő is volt gyerek. Mindent végig kel-

lett járni a hajókikötőtől a vasútállomásig, a főépülettől

14

a legkisebb bokorig, és közben végighallgattam, mennyi

minden változott itt az elmúlt huszonöt évben. Egyvala-

mi azonban biztosan változatlan maradt, és az a gyerek-

zsivaj.

A szépen felújított szobákban hamar barátokra leltem, és

hazaküldtem az ősöket. Szerintem ők még maradtak vol-

na pár napot.

Első este zászlófelvonással nyílt meg az események sora.

Megismerkedtünk a felnőttekkel, akik a programjainkért

felelősek, az animátor lányok pedig táncos bulivá vará-

zsolták az estét.

A másnap reggeli tornával indult. Fura volt hozzászokni

a napirendhez. Séta az ebédlőbe, séta strandra, séta és

séta. Hogy lehet ilyen hatalmas egy tábor?

A lakókat három csoportba osztották, voltak, akik a forma-

tervezés, mások a divat rejtelmeivel ismerkedtek meg.

Én az építészek közé kerültem, ahol Péter bácsival kü-

lönféle makettek készítésével töltöttük az időt. Épült

menedékház, híd és város is. Érdekes volt elképzelni, ho-

gyan nézhetnek ki ezek a valóságban.

Persze nem csak alkottunk ottlétünk alatt, hanem sok

más élményt is szereztünk. Sokat strandoltunk, még töb-

bet csacsogtunk, volt bátorságpróbánk, bebarangoltuk az

egész partot.

15

A tábor zárása előtt kiállítottuk elkészített műveinket,

megnéztük a divattervező csapat bemutatóját, és per-

sze örök barátságot fogadtunk társainkkal.

A hat nap gyorsan elrepült. Leeresztettük a zászlót, és bú-

csút intettem Zánkának.

De biztosan nem örökre.

Boldog nyaralás színes forgataga (kollázs)

Tatár Mercédesz, Pálmonostora, technikai különdíj

16

Kiss Virág, Szombathely, különdíj

Erzsébet-táborban

Még bőven hideg téli nap volt,

amikor anyukám nekem szólt:

Virág, emlékszel tavaly nyáron

milyen jól érezted magad Agárdon?

Persze! Hirtelen eszembe jutott a sok emlék,

s az is, hogy idén újra szívesen elmennék.

Hiszen sok élménnyel lettem gazdagabb,

hat napig körbevitorláztam a Velencei-tavat.

Szerettem volna oda visszamenni,

régi társaimmal a habokat szelni.

De sajnos erre akkor nem volt lehetőség,

választanom kellett, volt sok eshetőség.

Anyukámmal ketten böngésztük a honlapot,

hogy vajon idén hol nyaralhatok.

Azt tudtam, hogy mindenképp vízpartra megyek,

hiszen nyáron fürödni szeret minden gyerek.

17

Velencei-tó? Duna? Vagy Balaton?

Természetesen mindegyiket akarom.

Lovaglás? Kézművesség? Cserkészet?

Ki akarom próbálni az egészet!

Főleg azt, amit még sohasem csináltam,

hiszen én mindent kipróbálok bátran.

Végül választásom a Dunára esett:

Túrázni kenuval? Ez a nekem való szerep!

Júliusi időpontot választottam ki,

ám jó lett volna, ha elkísér valaki.

De sajnos ezen időpontban nem akadtam társra,

így egyedül indultam a nagy nyaralásra.

Apával és tesókkal indultunk az útra,

már délelőtt oda is értünk Faddra.

Balázsnak hívták a mi őrzőnket,

hozzá fordulhattunk, ha bármi kellett.

Hamarosan több barátnőm is lett,

és együtt bátorítottuk a kisebbeket.

Elfoglaltuk mindannyian a szobát,

és alig vártuk, hogy meghódítsuk a Dunát.

Már aznap nagyon meleg volt az idő,

s bíztunk benne, hogy ilyen lesz a jövő.

Másnap reggel azonban meglepődtünk,

reggeli tornára hívó zenére ébredtünk.

18

Gyorsan teltek a napjaink,

elmesélem, mik voltak fő kalandjaink:

egy-két nap alatt megismertük a kenut,

s bizony csak ritkán hívtam fel anyut.

Játék, fürdőzés, ami csak belefért,

s egyáltalán nem vártuk a végét.

Délelőtt hosszú strandolás a Dunában,

azután kemény tanulás a kenukban.

Erzsébet-tábor Balatonberényben (vegyes technika)

Taricska Viktor Márk, Debrecen, III. helyezett

19

Legjobban a hosszú túra vonzott,

mindenki megmutathatta, amit itt tanult.

Korán indultunk felfelé a Dunán,

suhant a sok kenu sorban és puhán.

A táj gyönyörű volt. Egyvalami zavart,

estére nem éreztem a jobb és a bal kart.

De nem bántam, mert büszke voltam,

hogy ezt a távot lány létemre letudtam.

Ami nagyon tetszett még nekem,

azok az esti bulik természetesen.

Mindenki sokáig fent bírt maradni,

új barátokat szerezni, bulizni, táncolni.

A szervezők azért mindent megtettek,

hogy a napjaink tartalmasan teljenek.

Sajnos hamar eljött a búcsú ideje,

s mindenkinek könnyel telt meg a szeme.

Szombaton szomorúan készülődtünk haza,

csomagot is kaptunk a hosszú útra.

Apa már korán megérkezett értem.

Kicsit mérges voltam, de azért túléltem.

Hazafelé még megálltunk fürödni a Balatonon,

ez enyhített kicsit a szomorúságomon.

Egyvalamit azonban biztosan tudok:

jövőre veletek ugyanígy, s talán ugyanott.

20

Juhász Zsuzsa Bernadett, Debrecen, II. helyezett

Tábori élményem

– Lányok, gyertek ide, elmesélek valamit! Anyukátok

mondta, hogy nemsokára a Balatonon nyaraltok. Ez lesz

az első nagy utazásotok, méghozzá a „magyar tengerre”.

Most megosztom veletek, milyen volt az én első utam a

Balatonra.

Az Erzsébet-program keretén belül szervezték a tábort,

egy északi parti településen, Zánkán, gyönyörűen felújí-

tott házakban. Az iskolánkból csak néhány gyerek ment,

alig ismertem őket, mégis szívesen csatlakoztam hoz-

zájuk.

Vonattal utaztunk, az út meglepően hosszú volt, kártyá-

zással, beszélgetéssel töltöttük az időt. Ma már számo-

tokra talán hihetetlenül hangzik, de hét órát döcögtünk.

A 2010-es évek vonatait valahogy mégis jobban szeret-

tem, mint ezeket az újakat.

13 éves voltam ekkor, azon a nyáron három különböző

táborban is jártam: a másik kettőre már nem emlékszem,

de Zánkára ma is sokszor gondolok.

– Nagyi, Rebi nem adja ide a plüssmókusomat!

– Csitt, ne veszekedjetek folyton, hol is tartottam?

Ja, igen, már eszembe jutott. Volt egy dalunk, az

21

Erzsébet dal, minden nap arra keltünk. Azt hiszem,

még el tudom dúdolni a refrénjét…

Reggeli torna után kezdődtek az izgalmas programok,

strandolás, játékok, vetélkedők, táncház, Ki Mit Tud?, egy-

szer még hajókáztunk is a tavon…

Panni, Rebeka, ne bántsátok egymást! Hányszor kell el-

mondanom, hogy a jó testvérek nem verekednek?!

– Nagymami, ki volt az az Erzsébet, akiről a tábort el-

nevezték?

– Tudod, ő egy Árpád-házi királylány volt, II. András ki-

rályunk lánya, aki mindenkinek szívesen segített, kedves

volt és jólelkű, mindenét odaadta a rászorulóknak, és kór-

házat alapított a beteg embereknek.

– Mesélj még a táborról, Nagyi!

– A vetélkedőkön nagyon sok ajándékot kaptunk, amik

még most is megvannak fenn a padláson, egy doboz-

ban.

– Jó, jó, Nagymami, de most azt is mondd el, hogy mi-

lyen ajándékokat kaptál!

– Elmondom, ha ennyire szeretnétek.

– Igen, nagyon szeretnénk!

– Kaptunk tornazsákot, labdát, sapkát, jojót és rengeteg

lufit. Mindre rányomták az Erzsébet-tábor logóját.

22

– Lufit? Imádom a lufikat. A legszebbek, amikor magasra

szállnak.

– Én meg egyáltalán nem szeretem a hangját, amikor ki-

pukkan, olyan ijesztő.

– Nagyi, meséld el, mi volt a kedvenced!

– Legjobban a strandolást élveztem. Mivel először jártam

a Balatonnál, az volt számomra a legkedvesebb. A víz hi-

deg volt, de nekem nagyon sokat jelentett, hogy ott úsz-

kálhattam, élveztem a napsütést, és soha nem akartam ki-

jönni. A víz nem volt annyira tiszta, mint itthon a strandon,

Élményeim a balatonberényi Erzsébet-táborból

(vegyes technika)

Nagy Olivér, Debrecen, különdíj

23

de ha naplementekor rásütött a víz, csodálatos volt. Képet

is készítettem róla, de valahol elkeveredett, pedig olyan

szívesen megmutattam volna nektek. Biztos élveztétek

volna. De ne keseredjetek el, két hét múlva már élőben

láthatjátok!

– Mesélj tovább, Nagyi!

Az az egy hét nagyon gyorsan eltelt, mindenki szo-

morúan pakolta össze a ruháit, ajándékait, emlékeit.

Sajnos el kellett búcsúznunk a táborban szerzett új ba-

rátainktól, akik mind más városból jöttek. Később még

sok lánnyal tartottam a kapcsolatot, sokáig levelezget-

tünk. A szívünk mélyén mindannyian vágytunk már

haza egy kicsit, de még úgy maradtunk volna egy hetet

vagy kettőt!

– Régen volt, igaz volt.

No, gyertek gyerekek, megfőtt a leves, ebédeljünk!

24

Schmidt Bertalan Gábor, Pécs, különdíj

Borúra derű

Szerettem volna írni egy fogalmazást arról, hogy milyen

élményekben volt részem az idei Erzsébet-táborban.

Számtalanszor ültem neki, kezdtem el újra és újra, írtam

át, töröltem ki a sorokat, de sehogy sem sikerült olyanra,

mint amilyet elképzeltem. Végül arra jutottam, hogy nem

kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy jó legyen. Pont, mint

ez a hetünk, amit a táborban töltöttünk el, és ami ennél

jobban nem is telhetett volna.

Inkább a hűvös szél, mintsem a napsugarak kellemes ci-

rógatására ébredt, és ettől, no meg a kimondottan ko-

rai kelés miatt kissé nyűgös csapat várakozott Pécsett a

parkolóban. Autók álltak be, majd miután a szülők el-

búcsúztak gyermeküktől, százszor a lelkére kötötték,

hogy öltözzön fel, ha hideg van, mindennap hívja fel

őket, egyen rendesen, és érezze jól magát, a gyerekek

tiltakozásának figyelmen kívül hagyásával hatalmas,

hangos cuppanós puszit adtak nekik. Beszálltak az autó-

ba és elhajtottak. A tömeg egyre izgatottabb és éberebb

lett, ahogy egyre-másra tűntek fel a számunkra kedves

arcok. Megindult a kergetőzés, hangoskodás, a bátrabbak

és kevésbé fázósak még a pulóvert is ledobták magukról.

Negyed óra múlva elindultunk a vonathoz. Elkezdődött a

25

népszámlálás, katonás rendben vártuk a végét, senki sem

szerette volna megismételni. Húszfős társaság indult a fő-

pályaudvar felé, akiket követett egy újabb, majd a miénk

is sorra került.

A kisebbek szálltak fel előbb. Amíg nem érkeztem meg

az első vagonba, fel sem fogtam, hogy mennyien is

jöttünk ebben az évben. Száznegyven gyerek meg a

kísérők, azaz négy kocsit kellett végigjárnunk, mire az

ötödikben találtak üres helyet nekünk is. Elfoglaltuk a

helyeket, mindenki létrehozta a saját kis vackát az ülése

kényelmében. Sajnos az ég nem tisztult ki, az időjárás be-

folyásolásának képességét még egyikünk sem fejlesztette

ki, és ez alkalommal az ima sem segített. Az állomáson

szabályosan kirobbantunk a vonatból, az arcunkba fújó

szél a legutolsó dolgok egyike, amit észrevettünk, minden-

kit mámoros érzéssel telt el, hogy végre meg érkeztünk.

A vasútállomástól a kapuig tartó úton csak elvétve hang-

zott el egy-egy „Ott vagyunk-e már?”- kérdés, vagy ve-

tődött fel a stoppolás lehetősége, ám abban a percben,

ahogy beléptünk és körbenéztünk, teljességgel le voltunk

nyűgözve. A legtöbb szempárt az új kerékpárok tömött

sora vonzotta, de voltak, akiket a már táborozók újakat

pásztázó tekintete fogott meg.

Ha eddig valakinek is eszébe jutott reménykedni ab-

ban, hogy idén esetleg, netalántán van valami esély

26

arra, hogy közelebb legyünk az ebédlőhöz, az első

öt perc gyaloglás után lemondhatott erről. Így legalább

megvolt az étkezések utáni mozgás, ami elengedhetetlen

az egészségünkhöz, és ha nem is kívántuk az ételt, majd

fogjuk, ha odaértünk. Legalábbis ezzel próbálták meg ta-

náraink biztatni és indulásra késztetni az éhes, avagy jól-

lakott csapatot. Mellesleg egy zokszavunk sem lehetett a

főztöt illetően, minden kívánságunknak megfelelt: finom

is volt, édesség is volt, elég is volt.

Megszámlálhatatlan program várt nap mint nap. Ahogy

az is mindennapossá vált, hogy óránként akár tízszer is el-

Cserkészen az életre (kollázs)

Horváth Boglárka, Tapsony, technikai különdíj

27

hangozzon a „Megyünk-e végre fürdeni?” annak ellenére,

hogy egyetlen fokkal sem hagyta el a hőmérő higanyszá-

la a tíz fokot. Sokak bánatára az idő nem szándékozott

fürdéshez „öltözni”, de a bátrabbakat ez nem tántorí-

totta el attól a határozott szándékuktól, hogy ők bizony

mártóznak egyet. Ígéretüket be is tartották, és minden-

ki jóindulatúan tekintett el attól az információtól, hogy

mindez csupán bő három percig tartott.

Balszerencsémre egyik reggel elhagytam a telefonomat.

Nem sok reményt fűztem a megtalálásához, de még nap-

nyugta előtt értesítettek, hogy a becsületes megtaláló

visszahozta nekem. Még egy piros pont a tábornak, hogy

ilyen kedves emberek járnak ide!

Egy ilyen örömteli hír után az ember szívesen vesz részt

a meghirdetett focibajnokságon, ahol aranylábú csapata-

inkkal idén is sikerült elhoznunk az első helyezésekért járó

díjakat. A legtöbb segítséget lelkes szurkolótáborunk adta

szűnni nem akaró biztatásával:

A pécsiek mi vagyunk,

A REFI az otthonunk.

Mivelünk az Istenünk (GÓÓÓL!!!)

Ki lenne hát ellenünk?

Napozás, móka, kacagás,

Szép az élet, kispajtás!

Összetartás, REFI-sek!

28

Idei újdonság volt többek között a Fonyód-kvíz, aminek

köszönhetően a városlakók láthatták, ahogy gyerekcso-

portok egymás után szaladnak el a móló végére, majd

lassan, nagyokat lépkedve és hangosan számolva jönnek

visszafelé, tanulmányozzák a szobrokat, és számolják a ki-

égett égőket, legalábbis kívülről így nézhettünk ki. Valójá-

ban azonban fontos tudományos tényeket állapítottunk

meg a hely méreteit és kinézetét illetően, hogy aztán azt

papírra vetve megörökítsük.

Hogy megtedd a Fonyód–Fonyódliget közti távot, a leg-

jobb mód az, ha Vili Vonattal, a helyi kisvonattal mész.

Mi is ezt gondoltuk, de elindulásunk után néhány perccel,

mikor a legtöbben már nem győzték keresni a vonat balra

dőlésének okát, vettük észre, hogy defektet kaptunk alig

egy kilométerre a szállásunktól. Ennek következtében nem

maradt más választásunk, mint átsétálni a kívánt helyre.

Ha pedig úgyis éppen arra jártunk, kipróbáltuk a hajótúrát,

ami alatt megcsodálhattuk a Balaton szépségét, megcsák-

lyáztuk az ajándékboltokat, és nem hagytuk, hogy az erős

szél lefújjon minket a mólóról.

Egy ilyen hét után nyugodt szívvel kijelenthettem, hogy

akármi is jön a nyáron ezután, az már csak hab lesz a tor-

tán. És igazam is lett. Ezek a táborok mindannyiunk éle-

tében felejthetetlenek maradnak! Ami pedig a jövő nya-

rat illeti, kíváncsian várom, hogy a tavalyi év tikkasztó

29

hősége és az idei év fagyos borúja után jövőre minek

nézünk elébe. De talán mindez csak mellékes dolog, hi-

szen egy ilyen jó társaságban mindegy is, hogy milyen

az idő. Már várjuk, hogy újból jelentkezhessünk! Köszön-

jük szépen a szervezőknek

Tihanyi vitorlás (tempera)

Endzsel Nóra, Budapest, I. helyezett

30

Récsei Péter István, Veszprém, különdíj

Cser-készen az életre

Nevem Récsei Péter. Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy

idén is el tudtam menni táborozni a barátommal az Erzsé-

bet-program keretében. Idén egy zánkai táborba jelentkez-

tem, ami a Cser-készen az életre fantázianevet viselte.

Első nap. Veszprémi vagyok és nagyon szeretek vonat-

tal utazni, ezért lementem Balatonalmádiba, hogy a ba-

rátommal együtt tudjak utazni Zánka-Köveskál állomásra.

Sok volt a leszálló, mivel rengeteg gyermek jött egy hét

tartalmas kikapcsolódásra. Megérkeztünk az Új Nemzedék

Központ kempingjébe, ahol később öt éjszakát töltöttünk

a fárasztó napok után. Láttuk, hogy sokan leszünk, mivel

jó pár sátor volt felállítva a táborhelyen. Míg meg nem ér-

kezett mindenki, cserkész játékokat játszottunk, majd ki-

takarítottuk a sátrakat, és rendbe tettük a körletet. Később

felvontuk a magyar zászlót, és a Himnuszt énekeltük.

Ezután altáborba, rajokba, őrsökbe rendeződtünk. Én a

Medve őrsbe kerültem. A nap végén zászlólevonás, utána

vacsoráztunk, majd az est fénypontja, a tábortűz követ-

kezett. Az eseményen az egész tábor részt vett. Énekel-

tünk, táncoltunk, nagyon szórakoztató volt az este. Végül

elmentünk a sátrunkba és elaludtunk.

31

Második nap reggeli után a zászlófelvonásnál a cserkész-

dalt énekeltük. Délelőtt lementünk a strandra, amit nagyon

vártam. Ebédre mindenki kedvencét, rántott húst kaptunk.

Utána sárkányhajózás következett, amit még a Duna tele-

vízió is rögzített. Később hajókáztunk a Tátika nevű hajón,

megcsodáltuk a tájat a tó közepéről. Vacsora után zászló-

levonás következett, amit vigyázz állásban álltunk végig.

Az esti tábortüzet a zánkai víztoronynál raktuk meg.

Harmadik nap a zászlófelvonás vége különös lett: a keret-

meséhez illően indiántámadás érte az altábort, mert mi

elraboltuk a törzsfőnök lányát.

Kitört a nyakkendőháború, melynek lényege, hogy

mindenki betűri a nyakkendőjét annyira, hogy azt ne

lehessen kihúzni onnan. Ha találkozunk az ellenséggel,

akkor megkérdezzük, hogy mi a száma. Ha nagyobb,

mint az enyém, akkor kiestem. Ha azonos, akkor párba-

jozunk – ki kell húzni a nadrágból a nyakkendőt. A má-

sik csapat nyert, mi is taktikáztunk, de nem elég jól.

Késő délután nótaszóval lemeneteltünk a Balaton partjára,

ahol vacsoráig játszottunk. Este a szokásos tábortűz kö-

vetkezett.

Negyedik napra két tartalmas programunk volt. Dörgi-

csére túráztunk, ami nincs messze Zánkától. Reggeli után

kaptunk hideg ebédet, amit magunkkal vittünk a dörgicsei

templomromhoz.

32

Ott fogyasztottuk el az ebédünket, ami merőben más kör-

nyezet volt a menzához képest. Visszafelé már tudtuk,

hogy közeledünk a Zánkaland parkhoz. Nagyon vártuk,

mert sok jót hallottunk róla. Az elején ismertették a biz-

tonsági szabályokat, ami után teljesíteni kellett egy kezdő

pályát, ami nélkül nem mehettünk volna fel a fák koronájá-

ba. Hat pálya volt, amit igyekeztünk végig bejárni, de még

két óra is kevésnek bizonyult ehhez. A végére nagyon elfá-

radtunk. Azért az esti tábortűzre összeszedtük magunkat.

Ötödik nap a forgószínpad napja jött el, aminek az a lé-

nyege, hogy öt színpadnál várta egy-egy cserkész a gye-

rekeket, és megismertette a cserkészettel az érdeklődőket.

A mi örsünk a tűzrakással és tűzgyújtással kezdett. Pároso-

kat alkotva hajtottuk végre a feladatokat. A barátommal

sikerült megraknunk és meggyújtanunk a farakást. Na-

gyon büszkék voltunk magunkra. Ezután az íjászkodás

következett, ahol kisebb-nagyobb sikerrel célba lőttünk.

A következő állomásnál megtanultuk a cserkészindulót,

és egyéb, cserkészettel kapcsolatos dolgokról beszéltünk.

A másik pavilonnál egy totemoszlopot festettünk le,

amire az őrs nevéhez illően egy medvefej került. Az

utolsó előtti állomáson indián tollat készítettünk. Végül

csomózni tanultunk, többek között az egyszerű kettős

csomót, ami a cserkészet egyik jelképe. Este hatalmas

tüzet raktunk, mivel ez volt a tábor utolsó ilyen eseménye.

33

A hatodik nap is eljött, a csomagolás és a hazautazás nap-

ja. Reggel utoljára felvontuk a zászlót, és felsorakoztunk a

menza előtt. A sátrunkat kitakarítottuk, mert tudtuk, hogy

a következő héten is beköltöznek ide valakik. Ez volt a bú-

csúzkodás ideje is. Sok szerencsét kívántunk egymásnak,

és megígértük, hogy a távolság miatt a legnagyobb kö-

zösségi oldalon fogjuk tartani a kapcsolatot.

Tizenegy órakor levontuk a zászlót. Hazaindultunk, és a

felszerelések mellett a felejthetetlen jó emlékeket is hoz-

tam magammal, amiket senki sem tud elvenni tőlem.

Köszönöm az Erzsébet-programnak és a Cserkészszövet-

ségnek a lehetőséget és azt, hogy ilyen jól érezhettem

magamat.

Balaton (aquarell)

Varga Krisztián, Budapest, II. helyezett

34

Novák Dóra, Zalaegerszeg, I. helyezett

Élményeim az Életút táborból

Amióta megtudtuk, hogy részt vehetünk az Életút tábor-

ban, azóta vártuk a napot két barátnőmmel, hogy végre

átléphessük balatonberényi szállásunk kapuját. Tele vol-

tunk kíváncsisággal, lelkesedéssel, és ezer gondolat kavar-

gott bennünk: vajon milyen lesz a társaság? Milyen élmé-

nyekkel fogunk gazdagodni?

Az Életút tábor a mindennapi tematikus foglalkozásokra

épült, így első nap beosztottak minket négy csoportba,

korosztály szerint. Kezdésként fel kellett írnunk egy pa-

pírra, hogy mi az, amit magunkkal hoztunk – és itt nem

fizikai dolgokra kellett gondolni. A legtöbben szeren-

csére jó dolgokat hoztak: nevetést, jókedvet. Négy

előadó érkezett a táborba négy különböző témakörrel.

Első alkalommal mindegyikükkel csak ismerkedtünk, pró-

báltuk megjegyezni egymás nevét vicces és kreatív játé-

kokon keresztül. Ezután kaptunk egy kis szabadidőt, ami-

kor bejárhattuk a tábor területét, megnéztük a strandot.

Azután következett a zászlófelvonás a Himnusszal és

természetesen a Tábordallal. A tábort tehát hivatalosan

is megnyitották, és az első nap fénypontjaként kezdődhe-

tett is egy jó kis disco.

35

Második nap: számomra a tábor legjobb napja, a legjobb

tematikus foglalkozással. A téma az emberi jogok vol-

tak, és őszintén szólva, bár nem tűnt annyira érdekesnek,

az előadónak hála sikerült a témát színessé és érdekes-

sé tenni. Először fel kellett írni az emberi jogokat, illet-

ve megtippelni, hogy hány van belőlük. Érdekes dolog,

hogy az emberek többsége nincs tisztában a saját jogai-

val… Megtudtuk, hogy összesen 30 emberi jog van, utána

ezekről beszélgettünk egyesével, körben ülve. Ez is a tá-

bor különleges pillanatai közé tartozott – ezek a foglal-

kozások nemcsak arról szóltak, hogy leadjanak nekünk

egy anyagot, ezt az anyagot közösen formázhattuk, és

saját élményeinkkel egészíthettük ki. Ezáltal nemcsak

érdekesebb lett az egész, de egymást is jobban megis-

merhettük. Mikor pedig már kissé sokat ültünk, felpattan-

hattunk, és következett egy játék. Mindenkinek be kellett

állnia egy sorba, és húznia egy kártyát, amin egy sze-

rep volt olvasható. Senki sem mondhatta el, mit húzott,

viszont ha úgy érezte, hogy az elhangzó állítás igaz rá,

lépnie kellett egyet. Például: „Nem aggódom a gyereke-

im jövője miatt.” „Minden hónapban megtehetem, hogy

elmegyek moziba.”

Volt, aki egyet sem lépett, és volt, aki nem tudott hová

lépni, mert kisétált volna az épületből. Én is legelöl vol-

tam, mint „az amerikai nagykövet lánya”. Leghátul olyanok

36

álltak, mint pl. egy nyugalmazott cipész, munka nélküli,

stb. Utána arról kellett beszélni, hogy hol milyen érzés

volt állni. Én őszintén elmondtam, hogy előre és hátra se

néztem. Egyszerűen elfelejtettem azt, hogy vannak mö-

göttem is, csak egyre és egyre többet akartam, miközben

voltak olyan emberek, akik egyet sem léphettek. Sajnos

ez a valóságban is így van, ezért volt ez a játék felettébb

tanulságos.

Ez a nap sűrű volt: helyszínt és témát választottunk: követ-

kezett a párválasztással kapcsolatos foglalkozás. Ez volt a

legkötetlenebb, nem volt konkrét téma, mi vetettük fel,

amire kíváncsiak voltunk. Rengeteget nevetett a csapat,

talán a fáradtság miatt is, és megszülettek az első közös

poénok, s a szállóige is: „De amúgy itt jó meleg van!”

A harmadik nap délelőttjén kirándultunk Vasvárra. Szerze-

tesi oklevelet készíthettünk, és meghallgattunk egy elő-

adást a szerzetesek életéről. Délután folytatódtak a meg-

kezdett foglalkozások. Az aznapi téma a szerelem volt,

szóba került az igényes párválasztás, az „ideálok”, a helyes

életvezetés, káros szenvedélyek és hatásaik, a házasság.

Negyedik nap „Zsanett, a zsigulis zsaru” tartott nekünk

előadást a pályaválasztásról.

Ez sokunknak nagyon fontos volt, ugyanis többen jöttek

azért a táborba, mert még nem tudták pontosan, merre

induljanak el az ÉLET-ben. Ez a pár óra persze kevés volt

37

ahhoz, hogy mindenki „megvilágosodjon”, viszont meg-

beszéltük, hogy mik a fontos szempontok a pályaválasz-

tásnál, munkavállalásnál, illetve Zsanett elmagyarázta a

pontok kiszámítását az érettségihez.

Párokba rendeződtünk, és bemutattuk egymást, ki honnét

érkezett, és mik a tervei, milyen típusú iskolába jár, milyen

lehetőségei vannak a továbbtanulásra. Majd bejelöltük

egymást egy nagy térképen, ahol már az előző csoportok

nevei is szerepeltek.

Így a végén kaptunk egy nagy Életút táboros térképet,

ahol mindenki megnézhette, ki honnét jött.

Sokan sajnálták, amiért kevés idő volt a strandolásra, hi-

szen a foglalkozások nagyon sok időt elvettek, és még az

elején mondták az előadók, hogy akár a Mecsekben is le-

hetne ez a tábor. Bár én nem a fürdés miatt jöttem, ne-

kem sokkal fontosabbak voltak a foglalkozások. Nélkü-

lük az egész tábor csak egy tábor lett volna, nem pedig

életem legjobb tábora.

Az utolsó helyszínen, Borisnál ön- és társismeret volt a

téma. Itt végig játszottunk. A legjobban az tetszett, ami-

kor körberaktuk a székeinket és felálltunk rá. Aztán Boris

kij elölt egy széket, és úgy kellett rajtuk névsorba állnunk,

hogy nem beszélhettünk és nem léphettünk le. Csak egy-

másra támaszkodhattunk. Majd igazi repülőgyártó cé-

gek lettünk, előre megbeszélt szempontok alapján kellett

38

legalább öt métert sikló gépeket gyártanunk, megvásárol-

va az alapanyagokat, és törekedve arra, hogy ne legyünk

veszteségesek. A mi csapatunk tökéletesen legyártotta

a 18 beígért repülőt 5 perc alatt. És amikor megkérdez-

ték, hogy mit csinálnánk másképp, büszkén mondhattuk,

hogy semmit. Mindent tökéletesen elterveztünk, így sike-

rült elsőnek lennünk!

Este volt bátorságpróba, ami nekünk, nagyobbaknak

igazából csak azt jelentette, hogy a sötétben meg kel-

lett találnunk bizonyos számokat, s válaszolni a hátol-

dalukon látható kérdésekre. Nos, két szám rejtélyesen

eltűnt, mert egy csapat sem találta, lehet, hogy elnyelte

a Balaton vize?!

Következett az utolsó, egyben legfájdalmasabb nap. Ekkor-

ra már igazán összeszokott a csapat, barátságok alakultak

ki, és a tábor falai között rengeteg közös élményt éltünk

át EGYÜTT. Ekkor volt a táborzáró foglalkozás, ahol meg-

mutatták nekünk a képeket, amik a héten készültek. Még

egyszer végiggondolhattuk, hogy miket is csinálhattunk a

héten…

A legtöbb képen nevető, mosolygós arcok, másokén ér-

deklődés, elmélyült figyelem. A csapatokat összehozó

játékok, kihívások, feladatok kovácsoltak össze minket,

és tették a napjainkat felejthetetlenné.

39

A nosztalgiázás után itt kellett hagynunk az emlékünket egy

közös rajzban vagy egy előadásban. Mi az utóbbit választot-

tuk, leültünk egy körben, ami a legjellemzőbb volt a héten,

és eljátszottuk Gyuri bácsi előadását, ami a legviccesebb

volt, megemlítve a poénokat. A végén közösen felálltunk és

közösen bemondtuk: „De amúgy itt jó meleg van!” Végül

mind az ötvenen körbeültünk, és elmondtuk, hogy ki mit

visz haza, vagyis mivel gazdagodott itt, a balatonberényi

Életút táborban. Legtöbben, és én magam is a vidámságot,

még több nevetést, új barátokat, felejthetetlen élményeket

viszünk haza, és egy kis szomorúságot, hogy vége.

Balatoni Mar-hajó (vegyes technika)

Kiss Kata, Hosszúpályi, II. helyezett

40

A tábori himnusz és a zászlóbontás után hivatalosan is

vége lett a tábornak.

Aztán elérkezett a reggel, a végső búcsú pillanata. Ilyenkor

mindig arra gondolok, vajon találkozom-e még ezekkel

az emberekkel. Vajon tényleg jövőre is itt leszünk mind-

annyian, ahogy megígértük? Ugye senki sem szegi meg a

szavát? Ugye soha nem felejtjük el egymást? Telefonszám,

e-mail cím, névcserék, ölelések, jókívánságok… „Soha nem

felejtelek el!” „Tartani fogjuk a kapcsolatot.” Tényleg na-

gyon jó volt ez a hét!” „Ritkán ismerhetünk meg ilyen ren-

des embereket, mint itt!”

Sosem értettem, miért van az, ha valahol végre megszo-

kunk, és minden a legjobban alakul, akkor kell elmenni, és

mindent magunk mögött hagyni… De én hiszek abban,

hogy jövőre ugyanitt találkozunk, és ugyanilyen jól fogjuk

magunkat érezni.

Ui: Szeretném megköszönni mindenkinek, aki tett valamit

azért, hogy ez a tábor ilyen nagyszerűen sikerüljön.

41

Csizmadia Nóra, Dunaföldvár, II. helyezett

Egy hét felejthetetlen vakáció

nyertese voltam

A tavalyi Erzsébet-táborban olyannyira jól éreztem ma-

gam, hogy már ott megfogadtuk az újonnan megszer-

zett barátaimmal, hogy jövőre ismét találkozunk e tábor

keretein belül. Az év elején gazdag kínálattal találkoztam,

többek között úszó, vízimentő, alkotóművészeti, túlélő,

média, színjátszó, néptánc és különféle sporttáborokkal.

Igyekeztem olyat megpályázni, amiről még csak nem is

hallottam, hogy létezik. TÚLÉLŐTÁBOR. Mit is jelent ez a

szó? Többször számra veszem, ízlelgetem, minden be-

tűjét külön-külön, aztán együtt is kiolvasva újra és újra.

Mit kell túlélni? Hogyan? A kíváncsiságom felülkereke-

dett a félelmemen és belevágtam.

A tábor főbb vonalai, mint étkezés, tisztálkodás, pihenés

megegyeztek a többi táboréval, a fakultatív programok

viszont teljesen a túlélő technikára épültek fel. Minden

reggel korábban keltünk a többieknél, mert a reggeli tor-

na előtt nekünk még volt egy több kilométeres futás és

testedzés is. Míg mások múzeumba jártak, mi a Mecsek-

be mentünk túrázni, ahol dacolva a nappali meleggel, éj-

szakai hideggel, éjjeli menedéket építettünk magunknak.

42

Megtanultunk biztonsággal járni különböző terepeken,

az időjárástól függetlenül tüzet gyújtani, vizet keresni,

vadászeszközöket készíteni. Az egyik nagyon érdekes

feladat a nyomkövetés volt. Ehető növények és boga-

rak után kutattunk, amit a legbátrabbak meg is kós-

toltak. A fegyelem, a bátorságpróbák, a fizikai és pszi-

chikai kiképzés mind egy célért voltak. Olyan ön ismereti

képességeket szereztünk, amit csak ez a tábor tudott

nekünk nyújtani. Ilyen a tűrőképesség határának meg-

ismerése, a gyors döntéshozatal, stresszhelyzet kezelése,

Zánkai sárkányhajón (aquarell)

Sidló Sára, Parád, különdíj

43

beilleszkedés, együttműködés, csapatmunka. Nem tudok

csak egy dolgot kiemelni, annyira jó volt minden együtt.

Köszönet érte, hogy megismerhettem a teljes sza-

badság érzését, a saját teljesítőképességem határát.

Meg ismerhettem önmagamat, felfedezhettem rejtett

képességeimet. Az elsajátított önvédelmi fogásoknak

is nagyon örültünk. A tábor Fadd-Domboriban, a Duna

holtága mellett került megrendezésre. Szépen felújított

négyágyas szobákban laktunk. A tágas étkezőben fo-

gyasztottuk el a reggelit, ebédet, vacsorát. A konyhás

nénik igyekeztek mindig a kedvünkben járni. Olya-

nokat főztek, amit bizonyára minden gyerek szeret.

Bőséges adagot kaptunk, mindig gyümölccsel vagy

édességgel kedveskedtek nekünk. A táborvezetők is

nagyon rendesek, segítőkészek voltak. A tábor környé-

kén rengeteg növény volt, gazdag állatvilággal színesít-

ve. Ezt a bőrünkön is éreztük, mert a szúnyogok annyian

voltak, hogy versenyt rendeztünk a csípésekből. Az eső

is esett, volt napsütés is, de napszúrástól nem kellett tar-

tanunk. A Duna vize is hűvös volt. Sajnos ismét gyor-

san eltelt az egy hét. Hazafelé már a jövő évi táboron

járt az eszem, hogy oda nekem megint el kell mennem.

Élményeimet mindenkivel szeretném megosztani, hogy

senki ne hagyja ki ezt a lehetőséget.

Egy hét felejthetetlen vakáció nyertese voltam!

44

Emri Dorottya, Mikóháza, III. helyezett

Egy csöpp tudás

Ezen a nyáron Balatonberényben voltam egy média-

táborban. Sose voltam még a Balatonnál egy hetet és főleg

nem táborban: nyolc órát utaztam, hogy odaérjek. Nagyon

izgatott voltam, mert nem tudtam, hogy mire számítsak.

De amikor megérkeztem, egyből megismerkedtem a szo-

batársaimmal. Nagyon jó fejek voltak. Ebéd után meg kel-

lett keresnünk a csoportunkat, én a kamerások közé kerül-

tem. Ezenkívül lehetett fotózni vagy újságot írni.

A mi csoportunkban sok lány volt és két fiú. Már első nap

megbeszéltük, hogy mit szeretnénk forgatni. Még a dél-

utáni fürdőzéskor is erről beszélgettünk. Másnap reggel

megtanították nekünk, hogyan kell a kamerát használni,

hogy kell beállítani, és mire figyeljünk. Nagyon nagy él-

mény volt, hogy egy délelőtt megtanultam kezelni. A cso-

portvezetőink nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.

Megtanítottak minket nagyon sok trükkre. Mi a tábor éle-

tét forgattuk le egy kisfilmben. Felvettünk életképeket,

interjúkat, háttérmunkákat, a bátorságpróbát, a Bala-

tonban fürdőzőket és még sok mást. Forgattunk este

és kora hajnalban is. A napfelkelte gyönyörű volt, de fő-

leg azért, mert a csoportból nagyon sokan felkeltek, hogy

együtt örökítsük meg a pillanatot.

45

A táborban sok lehetőségünk volt a sportolásra. Lehetett

teniszezni, röplabdázni, futni, kerékpározni. Emellett min-

den nap volt reggeli torna. Esténként változatos prog-

ramokon vehettünk részt. Egyszer bátorságpróba volt,

máskor egy bábszínházat és néptáncosokat hívtak meg.

Csütörtökön elvittek minket Vasvárra, a domonkos kolos-

torba. Nagyon tetszett a múzeum, mert kipróbálhattuk

a viaszpecsétet, a kódexírást, és kérdéseket tettek fel: ha

azokat megválaszoltuk, kaphattunk egy érmét. Nekem

sikerült egyet elnyernem, és saját magam nyomhattam

rá mintát. Teltek a napok. Befejeztük a film forgatását, az-

tán jöhetett a vágás. Olyan jó érzés volt, hogy mi rendez-

tük és vettük fel a jeleneteket, vagyis alkottunk valamit!

A vágás nagyon nehéz munka, azt nem mi csináltuk, mi

csak ültünk és bámultuk, hogy mennyire bonyolult. Ké-

sőbb már mi is segítettünk abban, hogy a felvett részekből

mi legyen a filmben, mi legyen a sorrendjük, és milyen

zenék szóljanak a részek alatt. Elvállaltam, hogy kiváloga-

tom a zenéket. Örültem, hogy másoknak is tetszett, amit

csináltam. Volt olyan este, hogy tíz után is ott ültünk, mert

nem akartuk félbehagyni a munkát.

Utolsó előtti nap búcsúestet rendeztünk. Ez egy Ki mit tud?

volt a kicsiknek, mi pedig bemutattuk a videóinkat, me-

lyek nagy sikert arattak. Az est folyamán a médiások még

egyszer összegyűltek. Ekkor már mindenki búcsúzkodott,

46

címeket cseréltünk. Másnap hajnalban a szoba társaimmal

utoljára kimentünk a Balatonhoz. Fotókat készítettünk, és

még egyszer elbúcsúztunk egymástól. A tábor igazából

nem ért véget számomra, mert otthon sokszor feleleve-

nítettem valamelyik epizódot. Jó volt, hogy egy délelőtt

megtanultam kamerázni, hogy nagyon sok új barátot sze-

reztem, és persze az, hogy a Balatonnál voltam. Remé-

lem, hogy jövőre a csoporttársaimmal lesz lehetőségem

tovább folytatni a tanulást.

Csodás Balaton (kollázs)

Kiss Gergő, Gyügye, technikai különdíj

47

Nagy Adrienn, Makó, különdíj

F1 testközelből

A nyár kellős közepén egy reggel beléptem egy közösségi

oldalra, ahol a falon észrevettem egy Forma 1-es képet,

amit az iskolám posztolt ki. A szöveg arról szólt, hogy je-

lentkezhetünk a Magyar Nagydíj pénteki napján esedékes

második szabadedzésre az Erzsébet-program szervezé-

sében. Még aznap este jelentkeztünk barátnőmmel, aki

hozzám hasonlóan odavan a száguldó cirkuszért. Másnap

kitöltettünk egy papírt a szüleinkkel, bevittük az iskolába, s

utána már csak várnunk kellett a július 26-át.

A várva várt nap 4.45-kor ki is pattant a szemem, ébresz-

teni sem kellett, ami elég ritkán fordul elő. A buszon több

csoport is ült, kezdetben mindenki kíváncsi volt, élénk,

izgatott és reménykedő, hogy a nap a lehető legjobban

alakuljon.

A kezdeti zsibongás alábbhagyott, ahogy egyre közeled-

tünk úti célunk felé, de amikor Mogyoródra értünk, szin-

te mindenki azonnal feléledt és nézelődni kezdett, hátha

megpillantja a pályát, akár egy pillanatra is. A hatalmas

tömeg miatt a busz csak lassan tudott haladni, de azért

folya matosan közeledtünk a célpont felé. Az ablakból

láttuk, hogy az Árpád hídtól érkező buszról szállnak le

emberek, ami egészen lehozta őket Mogyoródra, a pálya

48

közelébe. Irigykedve néztük őket, ahogy ott lógott a nya-

kukban az egy napra vagy esetleg az egész hétvégére

szóló jegy. Reméltük, hogy mi is kapunk, és meg is tart-

hatjuk majd.

Leszállás után kísérő tanárunk az Erzsébet-sátornál meg-

kapta a jegyeket, egy térképet, amin fel volt tüntetve, hogy

hová szól a jegyünk, és hol tudunk ebédelni, emellett

megkaptuk az ebéd- és uzsonnajegyeket is.

Az első szabadedzés akkor kezdődött, amikor mi a he-

lyünkre értünk, tehát már hallottuk a motorok hangját,

de ahhoz még elég messze voltunk, hogy a teljes hang-

erejüket meghalljuk. Ahogy haladtunk előre egyre han-

gosabbak és hangosabbak lettek, és amikor végre a pá-

lyára is ráláthattunk, megpillantottuk az első autót, ami

egy Red Bull volt: hogy Webber vagy Vettel volt-e, nem

tudtuk megállapítani első látásra, hiszen olyan gyorsan

mentek.

Amikor mellettünk ment el a gép, szinte sikítottunk az

örömtől, de szerencsére ezt nem nagyon hallották a töb-

biek a hangzavar miatt. Az első dolog, amire azonnal rá-

jöttünk, hogy lehet bármennyire is fejlett a technika,

a hangot, amit a motorok árasztanak, teljes egészében

sosem lesz képes átadni felvételről.

Kísérőink kis időre elengedtek minket, hogy nézelődjünk.

Az eredeti ruhákat, tárgyakat, „ereklyéket” csak messziről

49

nézegettük, vásárolni nem szerettünk volna. Minden az új-

donság varázsával hatott ránk, de az árak azonnal észhez

térítettek minket. A rövid szünet után csapatunk össze-

gyűlt, és elfoglaltuk helyünket a tribünön. Az első szabad-

edzés még tartott és a kezdeti ámulást-bámulást fel-

váltotta az, hogy képeket és videókat készítsünk, hogy

bármikor visszanézhessük a történéseket, és azért is,

hogy dicsekedni is tudjunk.

Az edzés végén elmentünk ebédelni az Erzsébet-sátor-

hoz, ahol kétféle menü közül választhattunk, leültünk és

áradoztunk, hogy ki mennyire élvezi ezt az egészet, és

hogy egyikünk se gondolta volna, hogy ilyen jó helyünk

lesz 200 Ft-ért.

Ebéd után bemondták a hangosbemondóba, hogy az

Erzsébet-táborozók foglalják el a helyüket, mert olyan

élményben lesz részük, amit valószínűleg sosem felej-

tenek el. A következő pillanatban két fekete autó jelent

meg sötétített ablakokkal a pálya szélén, a tribününkhöz

közel. Kijött hozzánk, táborozókhoz Bernie Ecclestone,

a Forma 1 tulajdonosa, Vettel, Hamilton, Rosberg és

Alonso. Hatalmas tömeg nyomorodott össze a tribün te-

tején, így esélyünk sem volt arra, hogy a közelükbe jus-

sunk. Én és a barátnőm még csak nem is láttuk őket a

sokaság miatt, csak a kivetítőn figyeltük. Azt hiszem, az

ilyen helyzetekre mondják, hogy oly közel, de mégis

50

távol. Jól megbántuk, hogy nem mentünk oda hama-

rabb, de legalább elmondhatjuk, hogy egy tribünön vol-

tunk olyan emberekkel, akiket a világ nagy része ismer. Az

auto gramok kiosztása után visszaültek a fekete autóba és

elhajtottak.

14 órakor elkezdődött a második szabadedzés. Mindenki

nagyon élvezte, ahogy a gépek elszáguldottak előttünk, de

a nagy meleg miatt a jelenlévők figyelme alábbhagyott,

már ami a tribününket illeti, és a motorhangok miatt be-

szélgetni se nagyon tudtunk egymással.

A másfél órás edzés végeztével bevártuk egymást a tribün

lábánál, majd elindultunk a busz felé. A szervezők kiépí-

tettek néhány párakaput, ami áldás volt a kánikulában,

így örültünk a pillanatnyi felfrissülésnek, bár az nagyon

gyorsan semmivé lett. A visszaúton sok Kimi Raikkönen

hasonmással találkoztunk, akik szinte ugyanúgy öltöztek,

mint a finn világbajnok szokott. Még a napszemüvegük is

ugyanolyan volt.

Izzadtan és életre szóló élményekkel, emlékekkel tértünk

vissza a felforrósodott buszhoz, de ez utóbbi csak akkor

tudatosult bennünk, amikor hazaértünk, és jobban átgon-

doltuk a nap eseményeit.

Hazaérkezve Makóra a mi kis csoportunkat letették az

iskola előtt, és mindenki elindult a maga útján hazafelé.

Otthon ezer meg ezer kérdéssel bombáztak, igyekeztem

51

mindent elmesélni, semmit sem kihagyni, és ez többé-

kevésbé sikerült is.

Visszagondolva az egész napra a hangulatot leginkább

egy fesztiváléhoz hasonlítanám. Emberek ezrei látogat-

tak el Mogyoródra csak azért, hogy kedvenc pilótájuknak

szurkoljanak, szorítsanak, értük izguljanak.

Lovastáborban (textilkép)

Kállai Dalma, Budapest, különdíj

52

Ez egy olyan életre szóló lehetőség volt, amiről teljes

bizonyossággal állíthatom, hogy sosem fogom elfelej-

teni, igaz, hogy csak a szabadedzések megtekintésére

volt lehetőségünk, de az élmény akkor is fantasztikus

volt.

Akárhányszor csak ránézek a szekrényem fogan-

tyúján lógó jegyemre, mindig bevillan egy-két em-

lékkép, s hogy milyen jól éreztem magam azon a

napon. Kétségkívül a nyár fénypontja volt, amit

az Erzsébet- programnak köszönhetek, sokan má-

sokkal együtt. Tényleg felejthetetlen emlékeket kap-

tunk.

53

Székely-Varga Gyopár, Székelyföld, Dicsőszentmárton

(Románia), különdíj

Túl a szivárványon

Ahogy szaladok, bele-belelépek egy pocsolyába, a ci-

pőm megtelik sárral. Átkozom magam, amiért éppen

ma kellett nyitott cipőben jönnöm. De azért megyek

tovább. Egyetlen ing van rajtam, az is csuromvizes már.

Elindulásom óta küszködöm az ernyőm felhúzásával, de

úgy látszik, nem adja meg magát egykönnyen. És közben

még mindig rohanok.

Szaladnom kell, mert előttem szalad az életem. Egy sma-

ragdszemű kislány. Gesztenyebarna tincseiről patakok-

ban ömlik a víz. Istenem, csak tüdőgyulladást ne kapjon!

Akkor sose tudnám megbocsájtani magamnak, hogy

megengedtem neki ezt a kiruccanást. De hát ki gondolta,

hogy esni fog? Néha hátrafordul. Talán azt ellenőrzi, hogy

még követem-e? Szemei csillognak, arca a hidegtől piros-

pozsgás színt ölt, szája szegletében pajkos mosoly rej tőzik.

Boldog.

És az ő boldogsága engem is boldogságra késztet.

– Dávid, siess már! – kiált hátra nevetve.

– Nem vagyok gyorsvonat.

– Azt látom! Na, gyerünk, lustaság!

54

Megint nevet. Ez de kellemetlen! Én itt a tüdőmet is ki-

köpöm, úgy szaladok, ő meg nevet. Hálátlan személyek

ezek a nők. Megpróbálok megsértődni.

Azonban a „sértődj meg, ha tudsz”- akcióm kudarcba ful-

lad, mivel arra a megállapításra jutok, hogy nem tudok ha-

ragudni rá, túlságosan szeretem. Szeretem minden pillan-

tását, szeretem minden mozdulatát, szeretem őt teljesen

és egészen.

Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor először meg-

láttam. Kiléptem a zajos buszból, majd körülnéztem. Előt-

tem egy hófehér épület, Erzsébet-tábor felirattal.

Nem kellett sok ész ahhoz, hogy rájöjjek, ez lesz a szál-

lásunk. Gondolataimból az zökkentett ki, hogy valaki

megkopogtatja a vállamat. Hátranéztem és akkor megpil-

lantottam Őt. Kis macskaszemeivel vidáman fürkészte a

tekintetem, majd megszólalt:

– Szia, kedves idegen. Léna vagyok, láttam, hogy csak

most érkeztetek, gondolom, elkél egy kis segítség a köny-

nyebb tájékozódás érdekében – mondta egy szuszra,

majd elpirult.

Máig sem tudom, hogy a visszatartott levegő volt az

oka, hogy hirtelen egy paradicsomot megszégyenítő

színt öltött? Vagy csak zavarban volt? Elmosolyodtam

az emlék hatására. Elmélkedésem közepette eszméltem

csak rá, hogy már a Balaton partján vagyunk. Kifulladva

55

ültem le a vizes fűre Léna mellé, egy terjedelmes fűz-

fa alá. Igaz, a levelek valamennyire akadályozták, hogy

az esőcseppek nagy része a nyakunkba zúduljon, mégis

bőven kijutott a részünk az esőből. Addig erőlködtem,

míg végre az ernyőm is megadta magát, de amint fe-

jünk fölé emelem, mit észlelek? Éppen akkor állt el az

eső. Nagyszerű! Ránéztem Lénára, aki fejét a vállamon

pihentette.

– Léna?

– Igen.

– Még mindig nem mesélted el, hogy mivel akarsz foglal-

kozni felnőttként. Tehát… mi akarsz lenni, ha nagy leszel?

– tettem fel neki azt a kérdést, amit általában mindenki

megkérdez mindenkitől. De én tényleg kíváncsi voltam.

Arra gondoltam, hogy átlagos foglalkozásokat fog mon-

dani, mint például állatorvos, szakács, vagy mit tudom én.

Ő azonban elmosolyodott, és így felelt:

– Boldog ember.

Az eső elállt, a madarak csiripeltek, mi pedig ültünk a fű-

ben kézen fogva. Úgy gondoltam, hogy ezt az idillikus pil-

lanatot nem lehet tovább fokozni. Tévedtem.

– Dávid? – szólított meg Léna.

– Igen.

– Nézd, szivárvány! – mondta, majd felmutatott az

égre.

56

Az eső okozta búskomorságom most már teljesen elpá-

rolgott, és helyét átvette a mérhetetlen boldogság. Talán

ilyen az, amikor minden tökéletes? Pár pillanat után rákér-

deztem:

– Ugye tudod, hogy holnap hazamegyünk a táborból?

Apró bólintás volt a válasz.

Erzsébet (üvegfestmény)

Makai Viktória, Kiskunfélegyháza, technikai különdíj

57

– És azt is tudod, hogy talán soha többé nem találkozunk?

Újabb bólintás.

– Léna, én nem akarom ezt – makogtam bizonytalanul.

– Tudom, hogy ez most sziruposnak tűnik, de nem akar-

lak elveszíteni!

A madarak felröppentek az ágról, és gondtalanul szálltak a

szivárvány felé.

– Tudod, Dávid, lehet, hogy ebben az életben nem talál-

kozunk többet. De én hiszek abban, hogy létezik egy má-

sik világ, ahol mindenki boldog. Ahol mi is újra találkozni

fogunk.

– Valahol – mondta maga elé bámulva, majd mosolyog-

va felnézett az égre.

– Valahol, túl a szivárványon.

58

Szaszák Luca, Bükkábrány, I. helyezett

Erzsébet, a csodatévő királylány

Volt egyszer régen egy ország, aminek felhőket kar-

coló hegyei, varázsos rengetegei, kristálytiszta vizei és

gazda gon termő földjei voltak. Igazságos, nagylelkű,

bölcs királyok uralták, lakói harmóniában, boldogság-

ban éltek.

Egy végzetes napon sűrű, fekete felhő ereszkedett az

egész birodalomra. Eltűnt az emberek szeméből a mo-

soly, a lelkükből a szeretet. A földeken elszáradt a termés,

az állatok nem hozták világra kicsinyeiket. Az éhség fel-

szította a gonoszság szikráját, és a betegség, a halál tüze

fellángolt. András király tudósokat, orvosokat, varázslókat

hívatott udvarába, de mindhiába. A sötétség maradt, és

tovább uralkodott.

A palotában csak akkor gyúlt fényesség, amikor a király ki-

csiny leánya, Erzsébet apró lábaival fürgén végigtipegett a

hideg kőpadlón. A fény követte, bármerre vitte útja. Édes-

anyja, Gertrúd látta ezt, s megérezte, a királylány lesz az

ország megmentője.

Az első csoda akkor esett, amikor a kislány játék közben az

udvar porába egy rémisztő, tűzokádó sárkányt rajzolt, ami

óriási szárnyait kiterjesztve repült. Erzsébet elcsacsogta

59

értelmét különös művének: a lény a legmagasabb hegyen

tanyázott, és ő okozta a pusztulást.

Bátor hősök, deli vitézek, nemes lovagok adták életüket,

de egy sem tudta legyőzni a rettenetes szörnyet. A go-

nosz sárkány mégis köddé vált, csupán a kis királylány

szelíd, tiszta kék tekintetétől.

A sárkány már a falvakban, városokban ijesztgetett, majd

tekintetét a várra szegezte, s egy hirtelen rugaszkodással

már fent lebegett, célja felé repülve. A királyi gyermekek,

Mária, Béla, Kálmán és András halálra rémülten menekül-

tek a veszedelem elől, kivéve Erzsébetet.

Ugyanis neki nem volt mitől félnie.

Mosolyogva, kedvesen nézett a sárkány tűzpiros sze-

mébe, s mielőtt megérinthette volna lángoló pikkelyeit,

a jóság ereje ezernyi rubintkövecskére szórta szét a sár-

kány gonosz testét. A visszafojtott csendben még azt is

lehetett hallani, ahogyan a rubintok finoman koppannak

a földön.

A birodalom legkisebb zugába is eljutott a csoda híre.

Mindenki a varázserejű hercegnőről beszélt. Az emberek

örömtüzeket gyújtottak, körtáncot jártak, András király

nagy lakomát rendezett.

Ám az öröm túl korai volt. A szörny átka, a lepra maradt.

A járvány sok-sok áldozatot szedett, átterjedt a szomszédos

60

birodalmakba is. A királyi vár tövében élő szorgalmas, jóra-

való jobbágyok közül is többen lettek betegek.

Kond mokány, makacs legénynek született, nyolcéves volt,

amikor szüleit elvitte a lepra. Szegényes, roskadozó viskó-

ban élt. Dolgozott napestig, mégsem került elég ennivaló

az asztalára. Nyáridőben erdő-mező táplálta gyümölcs-

csel, vadhússal, hallal. Akkor is málnát szedegetett, ami-

kor először találkozott Erzsébet királylánnyal, aki hófehér

paripáján vágtatott az erdőben. A nagy száguldozás

Erzsébet-tábor (színes rajz)

Szabó Luca, Veszprém

61

közben Herceg, Erzsébet lova megbotlott egy faágban,

a hercegkisasszony leesett a nyeregből, és eszméletlenül

feküdt a földön. Mire újra kinyitotta búzavirágkék szemét,

Kond mosolygott rá kedvesen. Lehorzsolódott bokájára

gyógynövényből kötést tett. A gyerekek az egész délutánt

együtt töltötték, úgy beszélgettek, mintha régi jó pajtások

lennének.

A nyár hamar elrepült, s beköszöntött a zord, hideg

tél. A vidám lovaglások véget értek. Kond éhezett, de

Erzsébet gondolt rá, élelmet és meleg állatbőröket vitt

neki. Az egyik fagyos napon is sietve igyekezett titkos

barátjához, kötényébe kenyeret rejtett. Apja azonban

megálította.

– Hová siet oly nagyon, kisasszony? – kérdezte ko-

moran.

– Csak levegőre vágyom, felséges apám – pirult bele a

füllen tésbe a leány.

– Mit visz a kötényében, hercegnő? – kérdezte gyanakod-

va a király. Nagy csönd támadt. Erzsébet lehorgasztott fej-

jel állt. Tudta, ha hazugságon érik, elveszíti apja bizalmát.

Arra jutott, bevall mindent. Ekkor apja kibontotta a köté-

nyét. A kenyér cipók helyett vörös rózsák virítottak abban.

A király és lánya döbbenten álltak egymással szemben.

A rideg télben rózsát virított a jószívűség.

62

A hihetetlen történet szájról szájra járt az országban.

A szegények, betegek felkerekedtek, hogy láthassák, re-

ménykedtek, csodát tesz velük is.

A tavaszi virágbontást már Wartburg várában látta meg

a magyar királylány, ahová szülei küldték, hogy je-

gyesével nevelkedhessen. Szomorú volt ez a tavasz.

Hiány zott neki Kond, az erdei barangolások, Herceg

lova, testvérei, minden, amit eddig ismert és szeretett:

a hazája.

Hosszú évek múltán újra az ismerős, otthoni vidéken lo-

vagolt, de most már Thüringiai Lajos felesége volt.

Gyermekkora óta nem járt itt. Az út mentén parasztok

aratták az aranyló gabonát. Gyerekek kergetőztek mezít-

láb a szúrós tarlón. Egy maszatos, barna legényke pillan-

gót kergetett, s nagy igyekezetében nem vette észre az

arra lovagló menetet, a lovak patája majdnem eltaposta.

Az utolsó pillanatban valaki elrántotta onnan. Erzsébet

ijedten kapott szívéhez, gyorsan megállította a lovát, s

máris a kisfiúnál termett.

Azonnal felismerte a megmentőt. Kond volt, az egykori

pajtás. Az arcát ráncosra szántotta az idő és a sok mun-

ka. De a szeme még mindig a régi volt. Erzsébet magá-

val vitte a kis lepkekergetőt, mert ő is árva volt, mint az

a régi, erdei barát. Tanította, nevelgette, szerette a többi

63

szegény gyerekkel együtt, akiknek menedékhelyet ala-

pított.

Mesés országát ugyan örökre elhagyta, de lakói mindig

emlékeztek rá, gyermekeik, unokáik szentként tisztelték,

mesék, legendák születtek a csodatévő Árpád-házi király-

lányról.

Samodai Laura Boglárka, Tiszafüred (vegyes technika)

64

Szitás Flóra, Tata, II. helyezett

Erzsébet cipót oszt

Élt Wartburg várában Erzsébet királyné, aki arról volt hí-

res, hogy mindenét a szegényeknek adta. Történt egyszer,

hogy Erzsébet azzal bízta meg a szakácsot, hogy süssön

neki három szekér lisztből kenyeret. Harmadnapra elké-

szült a kenyér, és a királyné két szolgálóleányával együtt

elkezdte osztani a kenyeret a várkapuban. Csak úgy özön-

lettek a rászorulók és a szegények a várhoz, majdhogy-

nem fellökték az adományosztókat.

Ekkor két ember járult a királyné elé. Mindkettő átvette a

maga cipóját, és már mentek is volna tovább, ám ekkor az

egyik így szólt:

– Hát maga miért kapott nagyobb cipót, mint én? Mivel

szolgált rá a nagyobb adagra?

– Az én veknim kisebb, mint a magáé. Ne mondja, hogy

az enyém a nagyobb, a vak is láthatja, hogy a magáé a

nagyobb! – kiabált az ember.

Ekkor Erzsébet a torzsalkodók közé állt, és békítőleg a kö-

vetkező egyezséget ajánlotta:

– Ha mindketten a másik cipóját látják nagyobbnak, ak-

kor elégedjenek meg a másik adagjával. Legyen békes-

ség! Cseréljétek el a kenyereteket! Most már mindketten

elégedettek vagytok? Ezzel útjára bocsátotta a két elége-

detlenkedőt. A nyomor szülte békétlenkedés ily módon

megoldódott. Így volt, vagy tán mese volt… régen volt.

65

Kiss Boglárka, Szombathely, III. helyezett

Rita története Szent Erzsébettel

Élt egyszer egy kislány Németországban, Lipcse váro-

sában. Szülei nagyon korán meghaltak. Az árva kis Ritát

nagynénje nevelte. A kislány sóvárogva figyelte, hogy ba-

rátai mindannyian nyaralni mennek. Ő is nagyon szeretett

volna eljutni az Északi-tenger partjára, de sajnos ők ehhez

túl szegények voltak.

Történt egyszer, hogy a városban érdekes történet kezdett

szájról szájra járni. Azt beszélték az emberek, hogy él vala-

hol Eisenach városában egy fiatal királyné, aki csodát tesz

a szegényekkel. Az a hír járta, hogy ez az Erzsébet segített

az éhezőkön is. Állítólag kenyeret vitt nekik, férje azon-

ban meglátta, s megkérdezte tőle, mit visz a kötényében.

Az asszony azt felelte, hogy rózsákat visz, és megmutatta

azokat férjének. S csodák csodájára a kenyér rózsává vált.

Az emberek azt beszélték, hogy Erzsébet Isten segítségé-

vel csodákat tud tenni. Rita erre azt gondolta, hogy neki is

tud segíteni. Fogta magát, s elszökött otthonról, hogy fel-

keresse Erzsébetet. Két napon keresztül vándorolt, éhes

volt és fázott, de kibírta, mert a csodát kereste. Harmadik

napon Eisenachba ért, a királyi palotához, de Erzsébethez

nem volt könnyű bejutni. Megbújt a kert árnyékos részé-

ben, és figyelte, mikor jön a királyné. Látta, hogy kilép a

66

palotából az öreg királyné, Lajos anyja. Odaszaladt hozzá,

s elmondta neki, hogy mi a vágya, kérte, segítsen neki be-

jutni Erzsébethez. Az öreg királynő nagyon mérges lett, és

elüldözte Ritát. A kislány sírva szaladt el a palotából. Futás

közben beleütközött egy szegény asszonyba, s elmondta

neki a bánatát. Az asszony befogadta a gyermeket, együtt

várták meg a vasárnapot. Akkor elmentek a szentmisére.

Mise után azt mondta az asszony, hogy most megkeresik

Erzsébetet; ő volt a legszegényesebb ruhában.

Rita odaszaladt hozzá, és elmondta neki a vágyát. Erzsébet

azt tanácsolta neki, hogy menjen haza a nagynénjéhez,

aki már biztos keresi, és nagyon izgul érte. Azt is mondta,

hogy minden rendben lesz. Ő nem tud neki segíteni, de

hinnie kell Istenben és minden jóra fordul.

Rita szomorúan ment haza, mert úgy érezte, hogy Erzsé-

bet nem segített neki. Nagynénje már nagyon aggódott

érte, megörült, amikor meglátta a lányt.

Eltelt egy-két hét, már nagyon jó idő volt, amikor jött a hír,

hogy egy nagyon távoli rokonuk él az Északi-tenger part-

ján, és nem tudni, honnét, de megtudta, hogy Rita éppen

oda szeretne utazni.

Rita és nénikéje összecsomagoltak, és a pénzen, amit

a rokon küldött nekik, vonatjegyet vettek, s elutaztak a

tengerpartra. A férfi már várta őket. Elmondta, hogy né-

hány napja különös álmot látott. Egy angyal jelent meg,

67

aki elmondta neki, hogy él valahol egy unokahúga, Rita,

akinek egyetlen vágya, hogy eljusson a tengerpartra nya-

ralni. A férfi másnap felébredt, s arra gondolt, hogy amit

álmodott, talán igaz is lehet. Nagyon meglepődött, ami-

kor megtudta, hogy valóban van egy kislány, akinek ez a

legfőbb kívánsága. Ekkor megkereste őket, s felajánlotta,

hogy töltsenek nála egy hónapot a tengerparton. Rita is

meglepődött, de rögtön tudta, hogy ezt kinek köszön heti.

Eszébe jutott Erzsébet és a csodái. Nagyon hálás volt neki,

csodálatosan telt az egy hónap. Sokat fürdött a tengerben,

napozott, homokvárat épített, labdázott, játszott a gyere-

kekkel, új barátokat szerzett, sok élménnyel lett gazdagabb.

Tábortüzet gyújtottak, bújócskáztak, és sokat nevettek

együtt. Még egy dalt is tanultak, amiről Rita úgy gondolta,

hogy tényleg róla szól:

Kívánj valamit, amire gondolni nagyon jó,

amiből eddig még nem volt elég.

Egyszer még bejöhet a kő-papír-olló

úgy, ahogy szeretnéd…

Jót kívánni nem is oly könnyű,

gondold át, hogy mi legyen a cél!

Mit szeretnél erre a nyárra?

Hátha segíthetnénk.

68

Gyere el! Végül, ami itt készül

azt elviheted majd emlékül.

Az a víz, az a part, az a Nap is a tiéd,

az ég meg folyton kék…

Gyorsan telt az idő; Rita büszkén tért haza, és elmesélte

barátainak, hogy milyen kalandokban volt része az Északi-

tenger partján. Sőt még a dalt is megtanította otthoni ba-

rátainak.

Ezek után Rita hálásan gondolt Erzsébetre, hiszen biztos

volt benne, hogy neki köszönhette ezt a csodálatos nya-

rat. Attól fogva Rita hitt a csodákban és Istenben. Amire

felnőtt, sajnos Erzsébet már meghalt, de sokan beszéltek

csodálatos dolgairól. Hamarosan szentté is avatták. Rita

saját történetét mindenkinek elmesélte, hisz Szent Erzsé-

betnek köszönhette legszebb nyarát.

Zahorán Kincső, Békéscsaba (aquarell)

69

2013

Gondolatok és hangulatok

70

„A tábor második felére nagyon jól összekovácsolód-

tunk, megszerettük egymást, senki sem volt kívülálló,

nem volt olyan, hogy valaki ki lett volna rekesztve va-

lamilyen eltérő tulajdonsága miatt, mint ahogy az a

mindennapi életben lenni szokott.”

Ferenczy Alexandra Ágnes, Abony

Naplemente osztályképpel (aguarell)

Szabó Regina, Cegléd

71

„A strandolás rendszeres volt, az egyik alkalommal még

zumbáztunk is a Balatonban.”

Sándor Anna Viktória, Debrecen

Nagy Dóra, Budapest (aquarell)

Fürdőzés Balatonberényben (vegyes technika)

Gráfel Kitti, Debrecen

72

„Hálás vagyok az osztályfőnökömnek, aki megpályázta

nekünk ezt a gyönyörű tábort, köszönöm a tanító né-

ninek, aki föláldozta egy hetét a vakációból, hogy ránk

felügyeljenek, mindemellett óriási köszönettel tarto-

zunk a táborvezetőknek, szervezőknek és a szakács né-

niknek, akik segítettek Zánkán mindabban, hogy mi,

erdélyiek otthon érezzük magunkat.”

Deák Gellért Gedeon, Székelyföld, Kovászna (Románia)

Müller Bence, Cegléd (grafika)

73

Balatoni alkonyat (aquarell)

Endzsel Anna, Budapest

Balatonberényben táboroztam (aquarell)

Nagy Miklós György, Debrecen

74

„Ilyen gyönyörű tájat még sohasem láttam. A víz tük-

re csillogott, ahogy az ég tündöklő királyának sugarai

megvilágították. Távolabb a Balaton partján zöldes-

barnás dombok magasodtak, tetejükön kis falusi há-

zacskák kandikáltak ki piros cserepes süvegükkel.”

Kiss Kata, Hosszúpályi

Molnár László, Eger (színes ceruzarajz)

75

„A cserkészekről tudni kell, hogy az adakozó Erzsébet

királyné példáját követve minden nap egy jótettet köte-

lesek „elkövetni”. Míg ezt nem végzik el, addig a reggel

nyakkendőjükre kötött csomót nem oldhatják ki.”

Kertai Bendegúz, Veszprém

Cser-készen az életre (aquarell)

Pópé Eszter, Mórahalom

76

„Szeretek hajón utazni, mert olyan jó érzés, amikor

a szél viszi a víz illatát, és az arcomba csapnak a víz-

cseppek.”

Sándor Anna Viktória, Debrecen

Tihany (pasztellrajz)

Fazekas Monika, Felvidék, Dernő (Szlovákia)

77

„A legemlékezetesebb számomra az első fürdés volt.

Kész vízimentő voltam, igaz, az én áldozataim egy mé-

hecske és három katica voltak, őket mentettem ki.”

Kiss Kata, Hosszúpályi

Diákönkormányzati Híradó (fotómontázs)

Sári Gusztáv Általános Iskola, Kaba

78

„Megérkezésünkkor a tábor vezetője a tábori kereszt-

hez hívott minket. Mindenkit szeretettel üdvözölt, majd

Nyári élmények (pasztellrajz)

Lázár Erzsébet, Nagykőrös

79

levettette velünk a cipőnket. Akkor esett le, hogy az

elkövetkezendő 11 napban mezítláb kell lennünk, mert

ez a Tappancs tábor lényege.”

Ferenczi Alexandra Ágnes, Abony

Panorámakép (aquarell-sorozat)

Táncsics Mihály Általános Iskola, Cegléd

80

Fadd (plakát)

Meskó Dóra, Budapest

„…mi akarsz lenni, ha nagy leszel? – tettem fel neki azt

a kérdést, amit általában mindenki megkérdez minden-

kitől. De én tényleg kíváncsi voltam. Arra gondoltam,

hogy átlagos foglalkozásokat fog mondani, mint pél-

dául állatorvos, szakács, vagy mit tudom én. Ő azon-

ban elmosolyodott, és így felelt:

– Boldog ember.”

Székely-Varga Gyopár, Székelyföld, Dicsőszentmárton

(Románia), különdíj

81

Kónya Norbert, Hajdúnánás (pasztellrajz)

Rajzos napló részlet (pasztellrajz),

Általános Iskola, Bácsborsód

82

Bátorságpróba (aquarell)Bálint Antónia, Székelyföld, Oroszhegy (Románia)

A tisztasági verseny (aquarell)

Apró Nikolett, Mórahalom

83

2013

Díjazottak

84

Díjazottak

Írásos élménybeszámoló (8–14 évesek)

1. helyezettCsákfalvi Réka Álom volt?

2. helyezettJuhász Zsuzsa BernadettTábori élményem

3. helyezettSonkoly BoglárkaFormában voltunk

Írásos élménybeszámoló (15–18 évesek)

1. helyezettNovák Dóra Élményeim az Életút táborból

2. helyezettCsizmadia Nóra Egy hét felejthetetlen vakáció nyertese voltam

3. helyezettEmri DorottyaEgy csöpp tudás

85

Mesék (10–14 évesek)

1. helyezettSzaszák Luca

Erzsébet, a csodatévő királylány

2. helyezettSzitás Flóra

Erzsébet cipót oszt

3. helyezettKiss Boglárka

Rita története Szent Erzsébettel

Különdíjak (írásos élménybeszámoló)

Nagy Adrienn

F1 testközelből

Récsei Péter István

Cser-készen az életre

Kiss Virág

Erzsébet-táborban

Székely-Varga Gyopár

Túl a szivárványon

Schmidt Bertalan Gábor

Borúra derű

86

Képzőművészeti munkák (10–14 évesek)

1. helyezettBörcsök Janka

Bátorságpróba (vegyes technika)

2. helyezettKiss Kata

Balatoni Mar-hajó (vegyes technika)

3. helyezettTaricska Viktor Márk

Erzsébet-tábor Balatonberényben (aquarell)

Képzőművészeti munkák (15–18 évesek)

1. helyezettEndzsel Nóra

Tihanyi vitorlás (tempera)

2. helyezettVarga Krisztián

Balaton (aquarell)

Különdíjak (képzőművészeti alkotások)

Kállai Dalma

Lovastáborban (textilkép)

Nagy Olivér

Élményeim a balatonberényi Erzsébet-táborból

(vegyes technika)

Sidló Sára

Zánkai sárkányhajón (aquarell)

87

Technikai különdíjak

Horváth BoglárkaCserkészen az életre, Zánka 2013 (kollázs)

Kiss GergőCsodás Balaton (kollázs)

Makai ViktóriaErzsébet (üvegfestmény)

Tatár MercédeszBoldog nyaralás színes forgataga (kollázs)

Elismerés közösségi munkáért

Sári Gusztáv Általános Iskola, KabaDiák Önkormányzati Híradó (fotómontázs)

Dudics Vivien, Tanka Mónika Anna, Pintér Ágnes, Ispán Gréta, Szegi Viktória, Furkó Lili, Oláh Dóra, Fülöp Anna, Vágó Dorina

Tanár: Halász Zoltánné

Táncsics Mihály Általános Iskola, CeglédPanoráma kép (aquarell)

Gyalog Anita, Vonnák Vanessza, Fazekas Ildikó, Sárik Krisztián, Osgyáni Ádám, Pál Máté, Jaczina Nikoletta, Mézes Nikoletta,

Müller Bence, Szabó Regina Tanár: Máté Bálintné

88

2013

Pillanatképek

89

„Néptáncos lányok csokorban”

Erzsébet Tábor Fonyódliget

„Zánkai gyülekező”

90

„Strandidőben”

Erzsébet Tábor Fadd-Dombori

„Körtánc a Balaton partján”


91

„Sportnap”


„PontVelem tábor”

Erzsébet Tábor Doboz-Szanazug

92

„Számháború”


„Tábornyitó rendezvény”

Erzsébet-liget

93

„Színházi előadás”

„Játszótéren”


94

„Népművészeti tábor”

Erzsébet Tábor Balatonberény

„Népművészeti tábor”

Erzsébet Tábor Balatonberény

95

„Barátnők”

Erzsébet Tábor Zánka

„Szobatársak”

Erzsébet Tábor Zánka

96

„Libasorban”


„Balatoni naplemente”

97

„Simontornyai várjátékok”

„Csocsó”


98

„Gyulai kirándulás”

„Sárkányhajózás”


„Kajak-kenu tábor”


99

„Bokázó fiúk”


„Ebéd málnaszörppel”


„Kirándulás Simontornyán”

100

„A hintán”


„Tabán zenekar”

„PontVelem tábor csoportkép”


101

„Futóverseny”


„Délutáni fürdőzés”


„Tábortűz”


nyári élmények 2013

Documents