oszipova irina — zoltán andrás az orosz · pdf fileoszipova irina —...
TRANSCRIPT
OSZIPOVA IRINA — ZOLTÁN ANDRÁS
AZ OROSZ NYELV
Az orosz nyelv története
Zoltán András
Az orosz nyelv az indoeurópai nyelvcsalád szláv ágának keleti szláv csoportjába
tartozik, tehát legszorosabb rokonságban áll az ukrán és a fehérorosz nyelvvel, s azokkal
együtt a felbomlófélben lévő ősszláv nyelv számos tekintetben egymáshoz igen hasonló
nyelvjárásaiból alakult ki. Ezért az orosz nyelvnek az írásbeliség megjelenése, vagyis a
keresztyénség felvétele előtti története lényegében megegyezik az ukránéval, ezért erre
vonatkozóan az ukrán nyelv történetének megfelelő fejezetében leírtakat az orosz nyelv
előtörténetének is tekinthetjük, s itt most nem ismételjük meg, csupán összefoglaljuk a keleti
szláv nyelvjárásokra az írásbeliség megjelenésének a küszöbén jellemző vonásokat.
Megjegyzendő, hogy az egyes szláv nyelvek általában nem egyfajta homogén ősszláv
nyelvjárásból alakultak ki, hanem több, eredetileg eltérő nyelvjárás integrálódásával, ezért
egyes később nyelvjárásinak minősített különbségek már az írásbeliség előtti korban is
megvoltak.
Az orosz nyelv alapjául szolgált dialektusoknak a többi keleti szláv nyelvvel
együttesen jellemző hangtani vonások:
1. *-ăr-, *-ăl- > -oro-, -olo- : сорóка, солóма, szemben a déli szláv és cseh, szlovák
*sraka, *slama, maradék nyugati szláv *sroka, *sloma típusú megfelelésekkel.
2. *-ĕr-, *-ĕl- > -ere-, -olo- : бéрег, молокó, szemben a a déli szláv és cseh, szlovák
*brěgъ, *mlěko típusú megfelelésekkel.
3. *dj > dž (Ê) > ž : межá, szemben a nyugati szláv *me(d)za típusú reflexekkel és a
déli szláv nyelvenként változó (bolgár междá, ószláv межда, macedón меѓа, szerbhorvát
међа/međa, szlovén meja) megfelelésekkel.
4. *(j)e- > o : óсeнь, szemben a nyugati és déli szláv *(j)esenь típusú megfelelésekkel.
1
Az orosz nyelv alapjául szolgált dialektusok más vonásai nemcsak a többi keleti szláv
dialektussal, hanem ezeken túlmenően további szláv nyelvjárásokkal vagy
nyelvjáráscsoportokkal is közösek.
A déli szláv nyelvjárásokkal közös vonások:
1. *ch >s’ változás a II–III. palatalizáció során, szemben a nyugati szláv ch > š
fejlődéssel (óorosz моусѣ, ószláv моусѣ, de: lengyel musze DLsg. ‘légy’).
Meg kell jegyezni, hogy a II–III. palatalizáció nem terjedt ki a későbbi orosz
nyelvjárások jelentős részére, elsősorban az északnyugati nyelvjárásokra
(Novgorod), ahol a korai nyelvemlékekben хѣрь ‘szürke kelme’, vö. mai orosz
серый ‘szürke’, кѣлъ ‘ép’, vö. orosz целый ‘ép, egész’, вьхъ ‘mind, összes’,
vö. orosz весь ‘ua.’ A II. palatalizáció hiánya a nyelvjárások jelentős részében
elősegítette a k, g, ch-re végződő tövek helyreállítását a többi nyelvjárásban és
az irodalmi nyelvben is: vö. mai orosz руке, ноге, мухе DLsg., szemben a
megfelelő ukrán руці, нозі, мусі alakokkal.
2. *dl, *tl > l : orosz молúтва, ószláv молитва, szemben a nyugati szláv *modlitva
típusú alakokkal. Az északnyugati orosz nyelvjárásokban (Pszkov vidéke)
azonban *dl > gl hangfejlődésre is van példa (*privedli > привегли, vö, mai
orosz irodalmi привели).
3. *pj,* bj, *mj, *vj > pl’. bl’, ml’, vl’ (l’ epentheticum):orosz земля, ószláv землش,
szemben a nyugati szláv *zemja típusú, l’ epentheticum nélküli
megfelelésekkel.
A déli szláv nyelvjárások egy részével közös vonás:
*kti, *gti, *tj > č: orosz нoчь, szlovén noč, szemben a nyugati szláv nyelvek egységes
*noc típusú és a többi déli szláv nyelv nyelvenként eltérő (bolgár нощ, ószláv
ношть, macedón ноќ, szerbhorvát ноћ/noć) megfeleléseivel.
A nyugati szláv nyelvekkel közös vonás:
ăr-, ăl- > ro-, lo- : orosz рoст ‘növ(eked)és, termet’, lengyel wzrost, szemben a
délszláv *rast típusú megfelelésekkel.
Nagy valószínűséggel ez utóbbiak közé kell sorolnunk — a korábbi szakirodalommal
szemben — az ősszláv *kv-, *gv- fejlődését is a II. palatalizáció során. A későbbi nyugati
szláv nyelvek alapjául szolgált nyelvjárásokban ezek megmaradtak: az ősszláv květъ ‘virág’,
2
gvězda ‘csillag’ a lengyelben ma is kwiat, gwiazda, vagyis itt a v mintegy útját állta a II.
palatalizáció érvényesülésének. A leendő déli szláv nyelvjárásokban itt cv, (d)zv
hangkapcsolatot, találunk: ószláv цвѣтъ, sвѣзда ~ звѣзда, vagyis a II. palatalizáció
ugyanúgy végbement, mintha a v ott sem lett volna. A keleti szlávban ugyan az irodalmi
nyelvekben (főleg az oroszban: цвет, звездá, de ukrán звiздá is) a déli szláv nyelvekhez
hasonló alakokat találunk, de ezek itt valószínűleg nem eredetiek, hanem a délszláv eredetű
irodalmi nyelv, az egyházi szláv hatására honosodtak meg. Az orosz ónovgorodi
nyelvjárásterületről a középkori nyírfakéregre írt levelekben került elő гвѣзда alak is, az
ukrán és a fehérorosz nyelvjárások zömében pedig ‘csillag’ jelentésben más szót használnak
(ukrán зоря, зíрка, fehérorosz зарá, заркá). Az ősszláv květъ ‘virág’ helyén az egész ukrán és
fehérorosz nyelvterületen, de számos orosz nyelvjárásban is kv- kezdetű alakokat találunk:
ukrán квіт(ка), fehérorosz квет(ка), orosz nyelvjárási квет ‘szín, virág’. Úgy tűnik tehát,
hogy a későbbi keleti szláv nyelvek alapjául szolgált nyelvjárásokban eredetileg a kv, gv
hangkapcsolat ugyanúgy viselkedett — vagyis nem változott — , mint a nyugati szlávban. Az
orosz nyelvjárások egy részére vonatkozóan a novgorodi adatok alapján ezt biztosra vehetjük.
Mivel az ónovgorodiban II. palatalizáció sem volt, a helyzet itt alapvetően különbözik mégis a
nyugati szlávtól: itt гвѣзда volt és ногѣ, míg például a lengyelben gwiazda van, de nodze.
Az orosz nyelv története az írásbeliség megjelenése után is szorosan összefonódott a
másik két keleti szláv nyelv, az ukrán és a fehérorosz történetével. Az orosz irodalmi nyelv
története is a Kijevi Rus’-ra megy vissza, amely a keleti szlávok közös állama volt. Miután
Vladimir kijevi fejedelem felvette a bizánci rítusú keresztyénséget (988), vele együtt az
egyházi szláv nyelvű liturgia, a szertartáskönyvek, a szellemi kultúra Kijevből kiindulva
elterjedt az egész kijevi állam területén, így a későbbi (nagy)orosz nyelv alapját képező
nyelvjárásterületen, a Kijevtől északra és északkeletre fekvő területeken, ahol olyan kulturális
központok alakulnak ki mint Novgorod, Pszkov az északnyugati és Szuzdal, Vlagyimir az
északkeleti részeken. Itt, a Vlagyimir–Szuzdali Fejedelemség területén emelkedik ki később
Moszkva, amely idővel a kialakuló orosz állam központja lesz. Moszkva felemelkedését
elősegítette az is, hogy a tatárjárás után az elpusztult Kijevből Vlagyimirba, majd Moszkvába
helyezi át székhelyét az orosz ortodox egyház feje, az immár csak névleg kijevi metropolita.
Általában elmondható, hogy a viszonylag rövid életű és hamar részfejedelemségekre szakadó
közös keleti szláv állam helyett az ortodox egyház őrizte legtovább a keleti szláv egység
eszméjét, ami abban is megnyilvánult, hogy a skandináv eredetű Rus’ névből képzett
3
etnonimák (russkij, rusin, rusnak, belarus) az egész keleti szláv nyelvterületen használatosak
voltak a XIX. századig, de részben ma is.
Az egyházi szláv és a keleti szláv viszonya a korai középkorban hasonló volt az egész
keleti szláv nyelvterületen. A leendő nagyorosz területeken is kialakul az egyházi szláv–keleti
szláv diglosszia, ami főleg annak köszönhető, hogy a kortársak a szláv nyelveket ekkor még
ugyanúgy egy nyelvnek tekintették, mint egy bő évszázaddal korábban, amikor a nyugati
szláv morvák kérésére Bizánc Konstantín-Cirill és Metód személyében macedón
misszionáriusokat bízott meg a szláv liturgikus nyelv kidolgozásával, valamint a Szentírás és
a szertartáskönyvek szláv nyelvre való lefordításával. Mi sem természetesebb, hogy a szláv
misszionáriusok a maguk idejében a saját anyanyelvjárásukat tekintették mérvadónak, s noha
később Morvaországban és Pannóniában e nyelv sok helyi, főleg lexikális elemmel bővült,
alapvetően megtartotta déli szláv (bolgár–macedón) jellegzetességeit. A keleti szlávok
megtérítése során Bizánc nem dolgoztat ki új, keleti szláv liturgikus nyelvet, hanem a szláv
nyelv egységéből kiindulva ezt a már a több mint száz éves hagyománnyal rendelkező, a
Balkánon (a bolgároknál és a szerbeknél) is jól bevált, Cirill és Metód révén végeredményben
a Bizánci Birodalomban beszélt macedóniai szláv nyelvjárásokra épülő egyházi nyelvet
(ószláv vagy óegyházi szláv) használja fel. Ennek következtében a keleti szlávok lakta Kijevi
Rus’ első irodalmi nyelve szláv lett ugyan, de nem a helyi nyelvjárásokra épülő keleti szláv,
hanem a Balkánról importált, déli szláv nyelvjárási alapú ószláv. Közben azonban, mint
láttuk, a keleti szlávban több olyan jellegzetes hangtani és alaktani vonás is kialakult, amely a
keleti szlávot számos jegyét tekintve már megkülönböztette a korabeli bolgár–macedón
nyelvjárásoktól.
Az ószláv egyházi szövegek a Kijevi Rus’-ban bizonyos mértékig idomultak a helyi
kiejtéshez. Így például a bolgár–macedón nyelvjárásokban még ejtett nazálisok helyén, mivel
a keleti szlávban ezek már az írásbeliség előtt eltűntek, keleti szláv utódhangjaikat ejtették (az
egykori ę helyén ’a-t, az Y helyén pedig u-t), az ószláv št helyén šč-t, az igék 3Sg. és 3Pl.
alakjaiban az ószláv -tъ helyett -tь lett a végződés a protoukrán kiejtés hatására. Más déli
szláv jellegzetességek azonban tartósan megkülönböztették ezt a keleti szláv használatban
némileg rutenizált irodalmi nyelvet — amelyet egyházi szlávnak nevezünk — a hétköznapi
életben használt keleti szláv nyelvjárásoktól. Így például a késői ősszláv nyelvjárások közötti,
még az írásbeliség kora előtt kialakult hangtani eltérések következtében szemben álltak
egymással a keleti szláv робота — работа, городъ — градъ, золото — злато, берегъ —
брѣгъ, молоко — млѣко, свѣча — свѣща, межа — межда, одинъ — единъ típusú alakok,
4
nem is szólva a grammatikai és lexikális eltérések nem lebecsülendő mennyiségéről.
Mindezek következtében az irodalmi nyelv elsajátítása a keleti szlávok esetében az írás
megtanulásán túl egy másik, bár kétségkívül közeli rokon nyelvi rendszer elsajátítását is
jelentette. Ennek következtében a keleti szláv társadalomban két rokon nyelvi rendszer volt
használatban szigorú funkcionális megoszlásban: a szakrális szféra presztízsétől övezett, csak
külön tanulás útján elsajátítható egyházi szláv irodalmi nyelv a szellemi kultúra területén,
valamint a spontán módon elsajátított keleti szláv anyanyelv(járás). Ez a funkcionális
kétnyelvűség (diglosszia) jellemezte kezdetben az egész keleti szláv nyelvterületet, bár nem
egyformán sokáig maradt fenn mindenütt. Az ukrán és a fehérorosz nyelvterületen a keleti
szláv–egyházi szláv diglosszia a XI–XV. századot jellemzi, míg az oroszban ez a nyelvi
helyzet lényegében a XVII. század végéig fennmarad.
Mindez azzal a következménnyel járt, hogy a keleti szláv nyelvjárásterületen a XI.
századtól kezdődően fennmaradt legkorábbi nyelvemlékek döntő többsége alapvetően egyházi
szláv nyelvű, bennük az ukrán és a többi keleti szláv nyelv történetére vonatkozó adatok
csupán elvétve, az egyházi szláv normától való eltérésképpen jelentkeznek.
Mivel az egyházi szláv kiejtési normái a Kijevi Rus’ idején rögzültek, a liturgikus
kiejtésben a kijevi (protoukrán) kiejtést tekintették sokáig követendőnek a nagyorosz területen
is, például az egyházi szláv kiejtésben — az ukránhoz hasonlóan a g helyett γ-t illet ejteni
orosz nyelvterületen is. Ennek máig ható következménye többek között a господи [γóspod’i],
бог [boch]-féle kiejtés a mai irodalmi oroszban, továbbá ezen a régebben (XVIII–XIX. sz.) az
egyházi szláv eredetű szavakban még következetesen alkalmazott „kijevi” kiejtésen alapul az
idegen nyelvi h hangok г-vel való átírási gyakorlata (Heine > Гейне). A g >γ (> h) változás
egyébként közel azonos időben ment végbe az óukrán, az ófehérorosz, a délorosz, a cseh, a
szlovák, a felsőszorb és egyes szlovén nyelvjárásokban. Tehát ez is több szláv nyelvet érintő
változás volt, de a szláv nyelvterületnek csak kisebb részére terjedt ki.
Ezzel szemben a jerek (redukált ь, ъ) kiesése és vokalizációja volt az utolsó közös
indíttatású szláv hangváltozás, amely az egész szláv nyelvterületre kiterjedt, s ennek
lezárultával a szláv nyelvek végleg önálló fejlődési útra lépnek, több közös impulzus már nem
vált ki közös szláv hangtani változásokat, ezért ezzel az ősszláv nyelv korszaka végképp
lezárul. Ez is — amint a nyílt szótagúság kialakulásával kapcsolatos változások egy része —
éppen indíttatása tekintetében volt közös, megvalósulása már a kialakulóban lévő szláv
nyelvekben eltérő módon zajlott. A jerek kiesése után újra zárt szótagok keletkeznek, ezzel
megszűnnek az immár önálló fejlődésnek induló szláv nyelvek nyílt szótagú nyelvek maradni
(дьнь > день ‘nap’, сънъ > сон ’álom’, мъхъ > мох ‘moha’). A jerek kiesése a keleti szláv
5
nyelvjárásokban valószínűleg már a X. században megkezdődött a szóvégi helyzetekben,
mégpedig először délen, a protoukrán nyelvjárásterületen, s északon, az északi nagyorosz
nyelvjárásterületen zárult le legkésőbb, a XII. század végére.
Az egyházi szláv nyelvemlékek közül a legutóbbi időkig az Osztromir fejedelmi
helytartó számára 1056–1057-ben másolt evangéliumos könyv (Остромирово евангелие)
számított a legrégebbi pontosan datált keleti szláv könyvnek. (Lehet, hogy néhány datálatlan
keleti szláv kódex valamivel korábbi az Osztromir-evangéliumnál.) Ez a kijevi eredetű díszes
kéziratos könyv az ószláv evangéliumfordítást tartalmazza, de számos nyelvi jellegzetessége
elárulja, hogy másolója keleti szláv anyanyelvű volt. A másolót — Grigorij diakónus — név
szerint is ismerjük, mert kéziratos bejegyzésében megörökítette a könyv másolásának idejét és
egyéb körülményeit. A bejegyzés szövegét Grigorij egyházi szláv nyelven írta, de itt
természetesen többször tesz engedményt anyanyelvjárása sajátosságainak, mint akkor, amikor
magát a délszláv evangéliumszöveget másolta.
Az Osztromir-evangélium elsősége a keleti szláv nyelvemlékek sorában 2000. július
13-án megdőlt. Ezen a napon ugyanis Novgorodban a régészek a XI. század első negyedéből
származó rétegben váratlanul egy olyan fából készült kis könyvre bukkantak, amelynek
szövegét viaszra írták. A többféle korszerű eszközzel elvégzett kormeghatározás szerint a
könyvecske a XI. század első 15–20 évében kerülhetett a földbe, tehát korban több évtizeddel
megelőzi az Osztromir-evangéliumot. A kódex tartalmát a viasz felszínén két zsoltár (a 75. és
a 76.) teljes szövege és egy harmadik (a 67.) első hat sora teszi ki. A szöveg orosz
szerkesztésű egyházi szláv, vagyis a klasszikus óegyházi szlávtól annyiban tér el, hogy magán
viseli a keleti szláv másoló néhány kiejtési jellegzetességét. Vagyis a könyvecskét nem a
bizánci szláv hittérítők hozták magukkal, hanem már keleti szláv területen másolták. Ez a
„felszíni” szöveg jól olvasható, de a viasztáblákat nem a most látható szövegnek a
lejegyzésére használták először, hanem korábban többször is írtak már rá. A vékony
viaszrétegen keresztül áthatoló írószerszám nyomot hagyott a puha hársfadeszkán, s a
többszöri használat során keletkezett lenyomatok egymásra rétegződtek. E szövegek közül is
sikerült megfejteni néhányat. A legérdekesebb közülük a „Jézus Krisztus törvénye” címet
viselő szöveg, amely a keresztény hit alapelveit foglalja össze, majd a bálványimádástól való
elfordulásról szóló fogadalmat tartalmazza, vagyis az oroszországi keresztyén térítés
dokumentuma áll előttünk: az a szöveg, amelyet a térítők az újonnan megtértekkel mondattak
el, amikor felvették őket a hívők sorába. (A nyelvemlék felfedezéséről „első kézből” vö.:
http://vivovoco.rsl.ru/VV/JOURNAL/VRAN/BOOK/BOOK.HTM, ismertetését magyarul
lásd: http://epa.oszk.hu/00400/00462/00014/pdf/27_644.pdf).
6
A novgorodi ásatások egyébként is rendkívül értékes anyaggal gazdagították az orosz
nyelvtörténetet. Az 1951 óta évről évre és egyre nagyobb számban előkerülő XI–XV. századi
novgorodi nyírfakéregre írt levelek (számuk ma már 800 körül van) alapján kiderült ugyanis, ,
hogy az ezekből kirajzolódó ónovgorodi dialektus nemhogy az ukrán és a fehérorosz, de még
a többi nagyorosz nyelvjáráshoz képest is olyan nagy számú sajátos régi vonással
rendelkezett, hogy kedvező körülmények esetén akár külön nyelvvé is fejlődhetett volna. A
nyírfakéreg a legolcsóbb írásra alkalmas anyag volt, így a novgorodiak magánleveleiket erre
írták, és mivel ezeket rendszerint nem egyházias műveltségű szerzetesek, hanem az írástudást
alapfokon elsajátító átlagpolgárok írták, a pergamenre írt könyveknél sokkal pontosabban
rögzítik az ónovgorodi nyelvjárást és annak XI–XV. századi fejlődését. Ilyen tömegű és
ennyire a népnyelvet tükröző iratanyag egyetlen más keleti szláv művelődési központban sem
maradt fenn, ezért ezeknek a maguk korában elolvasás után szemétbe hajított, ott a novgorodi
kedvező talajviszonyoknak köszönhetően gyakran épségben fennmaradt, s most a középkori
háztartási hulladékból felszínre hozott leleteknek a nyelvtörténeti értéke felbecsülhetetlen.
Az ónovgorodi nyelvjárás a II–III. palatalizáció említett hiánya és a гвѣзда-féle alakok
mellett olyan vonásokkal is rendelkezett, amelyek egyedülállók az egész szláv világban. Ilyen
a столе Nsg. cтолъ Asg. mellett. További novgorodi sajátosság volt a č és a c egybeesése
(cézés, цоканье, pl. целовек ejtése человек helyett). Ma már ez a régi novgorodi
dokumentumokra oly jellemző vonás Novgorod környékén megszűnt, de más északorosz
területeken máig megvan (http://gramota.ru/book/village/map16.html). Más vonásai
egybeesnek a többi északorosz nyelvjárással. Ilyenek a g ejtése a délorosz γ-val szemben (vö.
http://gramota.ru/book/village/map14.html), továbbá az o ejtése hangsúlytalan helyzetekben is
(ózás, óканье) szemben a délorosz ázással (áканье, vö.
http://gramota.ru/book/village/map12.html). A történelem folyamán a délorosz
nyelvjárásterület az északorosz rovására növekedett, illetve egyes délorosz vonások terjedtek
át eredetileg északorosz nyelvjárásterületre. Így jött létre egy viszonylag keskeny
kompromisszumos, úgynevezett középorosz nyelvjárási zóna, amelyben a két nagy nyelvjárás
vonásai keverednek. Novgorod vidékén ma ilyen középorosz nyelvjárásokat beszélnek:
továbbra is g-t ejtenek, mint az északoroszban, de áznak, mint a déloroszban. Hasonlóan
alakult Moszkva nyelvjárása is. A város eredetileg ózó északorosz vidéken feküdt, de később
a délorosz nyelvjárások hatására ázó lett, viszont szintén megtartotta a g ejtését. A XVIII.
század első felében a köznép a két fővárosban — Moszkvában és Pétervárott — még óztak, a
nemesek és az előkelősködő közrendűek viszont már áztak. A nemesi kiejtés magasabb
presztizse folytán ezek a fővárosi nemesség által favorizált kompromisszumos középorosz
7
nyelvjárások váltak a modern orosz irodalmi kiejtés alapjává. Maga Lomonoszov, a modern
orosz irodalmi nyelv nagy hatású és tekintélyű szabályozója is az udvarnál és a nemesség
körében dívó ázó kiejtést annak „kellemetesége” miatt ajánlotta követésre, noha ő maga
jellegzetesen ózó északorosz nyelvterületről származott. Hasonlóképpen az ázó kiejtés
„finomságát” dicsérte V. K. Tregyiakovszkij és az ózó „durvaságát” ostorozta A. P.
Szumarokov.
A nagyorosz nyelvjárások közös sajátossága, hogy az egykori ě (jaty) idővel
egybeesett az e-vel. Ez a folyamat Novgorodban már a XIII–XIV. században megfigyelhető: a
ѣ és e betűk keverése a nyírfakéregre írt levelekben általános, de a gondosabb munkával
készült pergamenre írt könyvekben is gyakran előfordul. Moszkvában ez a folyamat a XVII.
századra zárul le. Az orosz helyesírás azonban egészen 1918-ig cipelte magával ezt az
időközben funkcióját vesztett betűt, amikor is a helyesírási reform a szintén feleslegesnek
bizonyult i (i desjateričnoe), ѵ (ižica) és ѳ (fita) betűkkel együtt megszűntette.
Az orosz nyelvterületen az egyházi szláv–keleti szláv diglosszia a XVII. század végéig
fennmaradt (szemben az ukrán és a fehérorosz területekkel, ahol a XVI. században kialakult
egy világi irodalmi nyelv is a kancelláriai nyelv alapján). Ez — mint láttuk Novgorod
esetében — nem jelentette azt, hogy ne írtak volna oroszul is, de oroszul elsősorban a
magánszférába tartozó leveleket, illetve jogi dokumentumokat (szerződések, végrendeletek
stb.) írtak, s orosz volt az államigazgatás nyelve is. A XV–XVII. században külső
megjelenésében is elkülönült egymástól a két nyelv: az oroszul írt oklevelek és jogi
dokumentumok folyóírással (kurzív, skoropis’, vö.
http://www.textology.ru/drevnost/srp4.shtml#A9) készülnek, míg az egyházi szláv nyelvű
kéziratok, majd nyomtatott könyvek betűtípusa az unciális (ustav, vö.
http://www.textology.ru/drevnost/srp4.shtml#A6) vagy félunciális (poluustav, vö.
http://www.textology.ru/drevnost/srp4.shtml#A7) maradt. A magasabb kultúra nyelve
egészen Nagy Péter koráig kizárólag az egyházi szláv volt. Az egyházi szláv nyelven a korban
domináns egyházi művelődés emlékein túl a világi kultúra körébe tartozó szépirodalmi és
történelmi munkák is születtek. Ezekben bizonyos mértékig szerepet kap az orosz népnyelv is,
de alapszövetük egyházi szláv marad. Az egyházi szláv és az orosz egymásra hatása a
diglosszia hosszú évszázadaiban kölcsönös volt. Az irodalmi nyelv a maga írott formájával,
hagyományaival természetesen konzervatívabb volt a spontán fejlődő népnyelvnél. A déli
szláv alapú egyházi szláv és a keleti szláv nyelvjárások közötti eleve adott, már a
keresztyénség felvétele idején meglévő eltérések mellé az idők során egy sor olyan különbség
is járult, amely az orosz népnyelv és az egyházi szláv eltérő fejlődésével magyarázható. Az
8
egyházi szláv norma a keleti szlávoknál kezdetben Kijevhez, az ukrán nyelvterülethez
kötődött, így bizonyos vonásai az ukránhoz hasonlóan fejlődtek. Láttuk már, hogy az orosz
liturgikus kiejtésben is elterjedt a g helyén γ ejtése. A redukáltak kiesése során a j előtti ь. ъ
az oroszban hasonlóan fejlődött, mint minden más helyzetben (ь > e, ъ > o, vö. sinьjь ‘kék’>
синей, bělъjь ‘fehér’> белой), ezzel szemben az ukránban ilyenkor az ь > i, ъ > y : синій,
білий. Az egyházi szlávban az ukránhoz hasonló fejlődés ment végbe: синій, бѣлый. Az
oroszban a XX. század első harmadáig az egyházi szláv helyesírás befolyása alatt синий,
белый-t írtak (mint most is), de [s’ín’əj, b’éləj] mondtak, mintha *синей, *белой-t írtak volna
(ma csak hangsúly alatt: molodъjь > молодой ‘fiatal’). Ma a [s’ín’əj, b’éləj]-féle kiejtést az
oroszban az északorosz nyelvjárások őrzik, az irodalmi nyelvben pedig a klasszikus költők
rímei, vö. például Mihail Lermontov Парус (‘Vitorla’) című ismert versében (1832):
Белеет парус одинокий
В тумане моря голубом!..
Что ищет он в стране далекой?
Что кинул он в краю родном?..
Itt az első sor одинокий-nak írt, de Lermontov korában még [√d’inókəj]-nek ejtett
szava rímel a harmadik sor далекой [d√l’ókəj] szavára. Az íráskép hatására a szovjet korszak
első évtizedeiben ezeknek az alakoknak a kiejtése megváltozott: ma már a normatív kiejtés
[√d’inók’ij, s’ín’ij, b’élyj].
Az orosz egyházi szláv kiejtésben a redukáltak nem mindig az orosz népnyelvben
érvényes szabályok szerint estek ki, hanem e, o állhat helyettük olyan pozíciókban is, ahol a
népnyelvben kiestek. Ennek oka az, hogy az ortodox egyház liturgikus szövegei többnyire
énekelt szövegek, ahol a redukált kiesését akadályozta a szótagszám megtartására irányuló
törekvés. Ezért egyházi szláv eredetű szavakban az orosz irodalmi nyelvben sokszor egy
szótaggal több van, mint a megfelelő népnyelvi eredetű szóban: például az orosz szempontból
szabályos грéцкий (орех) ‘dió’ (tkp. „görög mogyoró”) mellett a ‘görög’ melléknév (az
egyházi szlávból) грéческий (mindkét alak egy korábbi грьчьскъи alakból), a собрáть
‘összegyűjt’ igéből képzett főnév általában az orosz szempontból szabályos сбор
‘(össze)gyűjtés, (össze)szedés’, de vallási konnotációjú jelentésekben az egyházi szláv
„késleltetett” fejlődésnek megfelelően собóр ‘zsinat; székesegyház’ (< korábbi съборъ-ból).
A redukáltak kiesése után ment végbe az oroszban hangsúlyos helyzetben és nem lágy
mássalhangzó előtt az e > o változás (пьсъ > пес > пёс ‘(kan)kutya’, орьлъ > орел > орёл
‘sas’, медъ > мёд ‘méz’). Ez a változás az egyházi szlávot nem érintette, ezért a mai orosz
9
irodalmi nyelvben vannak olyan szópárok, amelyeknek egyházi szláv eredetű tagja
hangtanilag csak abban különbözik az orosz eredetűtől, hogy nincs benne e > o változás
(jelentésben természetesen nagyobb különbség is lehet köztük) : небо ‘ég, menny’ és нёбо
‘szájpadlás’, падеж ‘(nyelvtani) eset’ és падёж ‘marhavész’ (tkp. ‘elhullás’). Az egyházi
szláv aktív ismerete természetesen a papság kiváltsága volt, de az egyházi szláv nyelvvel
mindenki érintkezésbe került a vallásgyakorlás közben. Az írás-olvasás tanítása is egyházi
szláv szövegek (főleg a zsoltárok) segítségével történt, tehát az írásbeliséget bármily
kezdetleges fokon elsajátító orosz ember ennek révén is megismerkedett egyházi szláv
szavakkal és kifejezésekkel, ezért az orosz szókincsbe már korán bekerült bizonyos
mennyiségű egyházi szláv eredetű szókincs.
Az egyházi szláv egyeduralma a magasabb műveltség területén Nagy Péter uralkodása
idején kezdett megszűnni, amikor a cár reformtörekvéseihez a világi művelődés és tudomány
terjesztését kezdte szorgalmazni. Új, a nyugat-európai latin antikva betűtípushoz hasonló
ábécét vezetett be világi célokra (graždanka, ‘polgári írás’), amely így külső megjelenésében
is megkülönböztette a világi tárgyú műveket az egyháziaktól. Mindamellett az új, világi orosz
irodalmi nyelv megteremtése nem volt könnyű dolog. Az orosz kultúra ekkor nagy mértékben
a nyugat-európai művelődés felé fordul, s a fordítások révén meghonosítja a korábban nem
művelt szépirodalmi műfajokat. Ki kellett dolgozni a korábban nem művelt
természettudományok szaknyelvét is. A XVIII. század orosz litterátus emberei nyugat-európai
mintákat próbáltak követni, de ezek azonnali meghonosítására még nem értek meg a
feltételek. V. K. Tregyiakovszkij franciaországi tapasztalatai alapján kezdetben azt az elvet
próbálta megvalósítani, hogy úgy kell írni, ahogy az emberek beszélnek, s ezért megvetően
nyilatkozott a holt egyházi szlávról. Kiderült azonban, hogy nem alakult még ki ekkor
Oroszországban a művelt közbeszéd, és az a társadalmi réteg, amelynek beszéde mintául
szolgálhatna egy a társalgási nyelvre alapozott irodalmi nyelvnek. Ezért később visszatért az
egyházi szláv hagyományhoz, s azt is az új orosz irodalmi nyelv megbecsülendő hagyományai
közé sorolta. M. V. Lomomoszov stilisztikai elméletét arra építette, hogy az orosz és az
egyházi szláv elemek milyen arányban vegyüljenek a különböző műfajokban. Bármilyen
forradalminak is tűntek Nagy Péter reformjai, az új orosz irodalmi nyelv nem szakított
gyökeresen az egyházi szláv hagyománnyal, hanem azt szervesen beépítette magába.
Az orosz nyelv egyházi szláv elemei közöl sok formai jegyei alapján is felismerhető.
Említettük már az e > o változás hiányát, valamint az orosz hangtörténeti szempontból
„fölösleges” e, o-t az egykori redukált magánhangzó helyén. További ilyen jegyek közé
tartozik a délszláv eredetű -ра-, -ла-, -ре-, -ле- hangkapcsolatok jelenléte a keleti szláv -оро-,
10
-оло-, -ере- helyett. Elég sok ilyen szónak megvan az oroszban mind a délszlávos, mind a
keleti szlávos változata, miközben az egyházi szláv eredetű általában elvontabb,
ünnepélyesebb vagy egyenesen egyházi vonatkozású még ma is: ворóта ‘kapu’, de цáрские
вратá ‘királyi ajtó’ (az ikonosztázon), ugyanakkor a вратáрь modernizált jelentésben
használatos a sportnyelvben: ‘kapus’ (labdajátékokban); берéменная (жéнщина) ‘terhes
(asszony), de брéмя ‘teher’ (átvitt értelemben); головá ‘fej’, de главá ‘fejezet’, ‘(intézmény)
feje’, pl. главá госудáрства ‘államfő’, порóх ‘(lő)por’, de прах ‘porai, hamvai valakinek’,
середúна ‘közepe valaminek’, de средá ‘szerda’ (tkp. ‘a hét középső napja’, vö. német
Mittwoch; a magyar szó a szlávból), хоронúть ‘temet [halottat]’, de хранúть ‘őriz, óv,
(meg-/be-)tart’, молокó ‘tej’, de Млéчный путь ‘Tejút’ млекопитáющие ‘emlősök’, гóрод
‘város’, de градостроúтельство ‘városépítészet, urbanisztika’. Az egyházi szlávos -град
alakból a XX. századi oroszban afféle városnévképző lett (a régi orosz városnevekben mindig
-город van: Нóвгород, Бéлгород, Звенúгород), először Szentpétervárt keresztelték át az I.
világháború kitörése (1914) utáni hazafias hangulatban a németesen hangzó Санкт-
петербýрг-ról Петрогрáд-ra, majd ebből a Petrográdból kiindulva lett a város neve 1924-
ben Leningrád (Ленингрáд), majd ennek mintájára 1925-ben Sztálin nevezte el önmagáról
Caricin-t (Царúцын) Sztálingrád-nak (Сталингрáд, a város neve 1961 óta Волгогрáд —
Volgográd) s később az állami és pártvezetés más tagjai is kaphattak tőle idő előtti haláluk
után vagy — ha jól viselkedtek — még életükben egy-egy (vagy akár több) -град végű
városnevet: Кировгрáд (1935-től), Кировогрáд (1939-től, de már 1934-től Кúрово, korábban
Елизаветгрáд, Ukrajna), Калинингрáд (1946-tól, korábban Königsberg, Ворошиловгрáд
(1935-től 1958-ig, majd 1970-től 1990-ig, előtte, utána és közben, amikor — már Hruscsov
alatt — kegyvesztett lett: Лугáнск, Ukrajna) stb. Ez tehát egy olyan egyházi szláv elem az
oroszban, amely igazában a szovjet korszakban futott be karriert. Ez utóbbi példa — meg a
‘futballkapus’ jelentésű вратáрь — azt is illusztrálja, hogy az egyházi szláv elemek az
oroszban korántsem mind nagyon régiek, hanem egyházi szláv morfémákból a legutóbbi
időben is keletkeznek új orosz szavak.
További jól felismerhető rétegét képezik az egyházi szláv eredetű szavaknak az
oroszban azok a szócsaládok, amelyekben a tőben szóképzés vagy ragozás során az egykori
ősszláv *tj, *dj hangkapcsolatok fejlődésének nem a keleti szlávban szokásos т ~ ч (például
оплатúть ~ оплáчивать ‘ki-/megfizet’), д ~ ж (például водúть ~ вожý ‘vezet’), hanem т
~ щ, д ~ жд változás figyelhető meg: посетúть ~ посещý ~ посещáть ~ посещéние
‘(meg)látogat(ás)’, обогатúть ~ обогащý ~ обогащáть ~ обогащéние ‘gazdagít(ás)’,
ходúть ‘jár’ ~ хождéние ‘járás; zarándoklat’, убедúть ~ убеждáть ~ убеждéние
11
‘meggyőz(ődés)’. Természetesen ezek a legkönnyebben, hangtani jegyek alapján
mechanikusan felismerhető egyházi szláv elemek az oroszban; számos más szó a vallással
kapcsolatos jelentése alapján sorolható ide, pl. рай ‘mennyország’, óбраз ‘(szent)kép’, ide
tartozik az oroszba az egyházi szláv közvetítéssel bekerült görög eredetű, az egyházi élettel és
a vallással kapcsolatos szó: апóстол ‘apostol’, евáнгелие ‘evangélium’, монáх ‘szerzetes’,
монастырь ‘kolostor, monostor’, кéлья ‘(szerzetesi) cella’, еретúк ‘eretnek’, amelyek közül
sok a magyarban is megvan, csak hozzánk latin közvetítéssel jutott el.
Az orosz és az egyházi szláv elemek szerves összefonódása, amely a XVIII. század
folyamán ment végbe és klasszikus formáját a XIX. század első harmadában Puskin,
Lermontov, Gogol költészetében és prózájában érte el, hallatlanul kibővítette a modern orosz
irodalmi nyelv kifejezőeszközeit, stilisztikai lehetőségeit. Számos fogalomra az oroszban
használatos egyházi szláv és orosz eredetű szó is, miközben a két szó között árnyalati
jelentésbeli vagy stilisztikai különbség van. Gyakran az egyházi szláv szó ünnepélyesebb
vagy költőibb hangulatú, mint a megfelelő keleti szláv. Ilyenek például az ilyen párok: ладья:
лóдка ‘csónak’, перст: пáлец ‘ujj’, око: глаз ‘szem’, устá :рот ‘száj’, челó: лоб ‘homlok’,
девá: дéвушка ‘leány’, дитя: ребенок ‘gyermek’, великий: большой ‘nagy’, согбéнный:
согнýтый ‘hajlott, hajlított’, хлáдный: холóдный ‘hideg’ stb. Nem ritkán az egyházi szláv
szónak a jelentése elvontabb, az oroszé pedig konkrétabb: обратúть ‘fordít’ (pl. figyelmet) :
оборотить ‘(meg-/vissza)fordít’ (pl. lovat), небрéжный ‘hanyag’: небережлúвый
‘pazarló’, странá ‘ország’: сторонá ‘vidék, táj, oldal’, главá ‘fő’ (pl. államfő), ‘fejezet’:
головá ’fej’, оградúть ‘elkerít, elhatárol; óv, véd’: огородúть ‘bekerít, körülkerít’,
откровéнный ‘nyílt, őszinte’: открытый ‘nyitott’, рáвный ‘egyenlő’: рóвный ‘egyenletes.
sík, sima’, крáткий ‘rövid (időtartamú), tömör’ : корóткий ‘rövid, kurta’ (térben is),
чýждый ‘idegen, szokatlan’ : чужóй ‘idegen, ismeretlen’, влачúть ‘(lelki, szellemi terhet)
cipel’: волочúть ‘húz, vonszol’, вопросúть ‘nekiszegezi a kérdést’ : спросúть ‘megkérdez’,
рáзница ‘különbség’ : рóзница ‘kicsinyben/darabszámra való árusítás’, биéние ‘verés,
lüktetés’ (pl. pulzusé) : битьё ‘verés, ütlegelés, törés’, древéсный ‘fára vonatkozó, fához
tartozó’: деревянный ‘fából készült’ stb. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy az egyházi szláv
szó a közömbös hangulatú, semleges stílusértékű, az orosz alak pedig a költői: шлем: шелом
‘sisak’, плен: полон ‘fogság’, между: меж ‘között’. N. S. Trubeckoj az egyházi szláv és az
keleti szláv eredetű orosz szókincset különböző stilisztikai rétegekre, „emeletekre” osztotta
(vö. http://gumilevica.kulichki.net/TNS/tns10.htm). Ezek szerint a legfelsőbb „polcon”
helyezkednek el azok az egyházi szláv szavak, amelyek tulajdonképpen nem kerültek be az
12
orosz irodalmi nyelvbe. Ilyenek például: аще ‘ha’, яко ’mint’, убо ‘ugyanis’, токмо ‘csak’,
егда ‘(a)mikor’, днесь ‘ma’, глаголю‘beszélek’, реку ‘mondom’, вертоград ‘kert’ (аще
típus). Ezeket lehet ugyan irodalmi művekben használni, de csak akkor, ha a tárgy ezt
indokolja, például ha az író egy olyan papot vagy vallási rajongót beszéltet, akinek a
megnyilatkozásai tele vannak bibliai idézetekkel és utalásokkal. A következő réteget azok az
egyházi szláv eredetű szavak alkotják, amelyeket csak a költészetben vagy nagyon ünnepélyes
prózai szövegekben lehet használni, mint például az olyan testrészneveket, mint például челó
‘homlok’, óко ‘szem’, устá ‘száj’, вéжды ‘szemhéj’, брадá ‘szakáll’, выя ‘nyak’, длань
‘tenyér’, перст ‘ujj’, чрéсла ‘csípő’, чрéво ‘has’, illetve az olyan szavak, mint злáто ‘arany’,
млат ‘pöröly’, хлад ‘hideg’, страж ‘őr’, твердь ‘égbolt’, дева ‘szűz’ (челó típus). Ezeknek
az orosz eredetű párjai (лоб, глаз, рот, вéки, бородá, шéя, ладóнь, пáлец, бёдра, живот;
зóлото, мóлот, хóлод, стóрож) mind az irodalomban, mind a társalgási nyelvben teljesen
semleges stílusértékűek, nincs semmiféle népies vagy vulgáris árnyalatuk. Még egy „polccal”
lejjebb foglalnak helyet azok az egyházi szláv szavak, amelyek a velük etimológiailag azonos
orosz szavaktól csak átvitt vagy/és elvontabb jelentésükkel különböznek, mint például a már
említett крáткий: корóткий, рáвный : рóвный, чýждый : чужóй párok (крáткий típus). A
következő lépcsőfokon találjuk azokat az egyházi szláv elemeket, amelyeket orosz eredetű
párjuktól csak alig megfogható, árnyalatnyi választékosságukban különböznek: ибо ‘mivel’
(: потомý что), дáбы ‘(azért,) hogy’ (: чтóбы), средúна ‘közepe valaminek’ (: середúна)
stb. (úбо típus). Végül az egyházi szláv szavak közül a legalsó szinten azok helyezkednek el,
amelyek teljesen beépültek az orosz irodalmi nyelv írott és beszélt véltozatába egyaránt, nincs
az irodalmi nyelvben orosz eredetű párjuk és nincs sem különösebben elvont jelentésük, sem
ünnepélyes hangulatuk. Ezek egy része a nyelvjárásokba is behatolt (слáдкий ‘édes’, óблако
‘felhő’, платóк ‘kendő’), más része nem (раб ‘rabszolga’, дéрзкий ‘pimasz’, член ‘tag’),
mert jelentésüknél fogva nem voltak erre alkalmasak, míg egy harmadik részüknek az
irodalmi nyelvben nincs ugyan orosz eredetű megfelelője, de a népnyelvben igen: óстрый
‘éles’, плáмя ‘láng’, брéмя ‘súly, teher‘, пóльза ‘haszon’, пóмощь ‘segítség’, пещéра
‘barlang’; ezeknek az orosz népnyelvi megfelelői (вóстрый, полымя, берéмя, пóльга,
пóмочь, печóра) az irodalmi nyelv határaink kívül rekedtek. A keleti szláv eredetű szavakat
Trubeckoj három csoportra osztja: a) azok, amelyek bekerültek az irodalmi nyelvben és annak
semleges stílusértékű szókincséshez tartoznak, például говорúть ‘beszél’, лоб ‘homlok’,
зóлото ‘arany’, корóткий ‘rövid’, середúна ‘közepe valaminek’, хорошó ‘jól (van)’, b)
olyanok, amelyeket használatosak ugyan az értelmiség társalgási nyelvében, de az írott
nyelvben csak valamilyen stilisztikai célzattal használhatók, például дуралéй ‘dilis’, жýлик
13
‘szélhámos’, пройдóха ‘minden hájjal megkent alak’, c) olyanok, amelyek csak a
nyelvjárásokban használatosak, de előfordulhatnak irodalmi művekben is, ha azt az elbeszélés
tárgya indokolja, például paraszti szereplők nyelvi jellemzésére: вóстрый ‘éles’, тепереча
‘most’, намéдни ‘minap’, (удáрить) под микúтки ‘gyomorszájon’ (vág) stb. Grafikusan
Trubeckoj ezt így szemlélteti:
аще А__________________________________________________________________А'
чело
Б.....................................................................................................................................Б' краткий дабы
(если) (лоб) (короткий) (чтобы) сладкий острый (хорошо) В___________________________________________________________________В'
(жулик)
Г......................................................................................................................................Г' (вострый) (намедни)
A folytonos vonalak (АА' és ВВ') az orosz irodalmi nyelv írott változatának határait
jelzik, a pontozott vonalak (ББ' és ГГ') pedig az irodalmi nyelv beszélt változatának a határait.
A ГГ' vonal alatt és az АА' vonal fölötti szavakat csak olyankor lehet használni irodalmi
művekben, ha azt a téma indokolja. A szókincsnek azok az elemei, amelyeket egyik oldalról
folytonos. másik oldalról pontozott vonal határol (az АА–'ББ' és a ВВ'–ГГ' vonalak közé eső
tartomány), az irodalomban stilisztikai célzattal használatosak.
Az orosz szókincs természetesen nemcsak egyházi szláv és tulajdonképpeni orosz
elemekből áll, hanem fejlődése során számos más nyelvből származó átvételekkel is
gyarapodott. Az egyházi szláv közvetítette a keleti szlávokhoz a görög eredetű
műveltségszavak legnagyobb részét. Az egyházi szláv a középgörög kiejtésen alapult, ezért
jellegzetes különbségek vannak a görög eredetű műveltségszavak hangalakjában az orosz (és
más ortodox szláv) irodalmi nyelv és az ugyanezeket a görög szavakat és neveket latin
közvetítéssel átvevő katolikus szláv (cseh, lengyel, horvát stb.), illetve egyéb európai irodalmi
nyelvek között. A görög β-nak az oroszban többnyire в, az η-nak и, a θ-nak ф felel meg, míg
például a latinos hagyományt követő magyarban ezek helyén rendszerint b, e/é, t (írva
hagyományosan gyakran th) hangokat találunk. Vö. például orosz вáрвар, Ливáн, сúмвол,
Яков, аллилýя, Крит, митрополúт, Афúны, Карфагéн, Фёдор és magyar barbár,
Libanon, szimbólum, Jakab, halleluja, Kréta, metropolita, Athén, Karthágó, Tódor. A
nyugat-európai nyelvek hatására néhány esetben az oroszban is a latinos alak honosodott meg:
14
юбилéй ‘jubileum’ (de ukrán: ювілéй), библиотéка ‘könyvtár’ (de a XVIII. században még
вивлиóфика is).
A Nagy Péter előtti kor többi jelentős jövevényszó-rétege közvetlen népi érintkezés
útján keresztül került az orosz népnyelvbe, majd onnan az irodalmi nyelvbe. Már a keleti
szláv államalapítás korában az óskandináv varégek germán nyelvéből is kerültek át szavak a
keleti szlávok nyelvébe, amelyek egy részét az orosz máig őrzi. Ilyen elsősorban maga a már
említett Русь népnév, amelynek végső forrása az ósvéd Roþs(karlar) ‘evezősök’ és amely
kezdetben a verégekre, azokra az evezős vikingekre vonatkozott, akik az első keleti szláv
államot, a kijevi központú Rus’-t megszervezték. A keleti szlávba a név finn közvetítéssel
került (a finn Ruotsi és az észt Roots ma is ‘Svédország’). A Русь később földrajzi név —
országnév — is lett, s így aztán összes — zömmel keleti szláv — lakóját is kezdte jelenteni.
Néhány ma is közhasználatú óskandináv eredetű orosz szó: акýла ‘cápa’, кнут ‘korbács’,
сельдь ‘hering’, якорь ‘horgony’, ящик ‘láda’.
Az oroszok igen nagy területen különböző uráli (finnugor és szamojéd) népekkel
érintkeznek, azok közé települtek és az idők során nagy számú uráli nyelvű népességet
asszimiláltak. Az uráli eredetű orosz szavak száma elég jelentős, de ezek többnyire tájnyelvi
szavak. Az orosz irodalmi nyelvben is közismert uráli szavak például: мáмонт ‘mammut’ (a
jurák-szamojédből), морж ‘rozmár’ (a karélból), тýндра ‘tundra’, тюлéнь ‘fóka’ (e két
utóbbi a lappból). Az egyébként iráni eredetű magyar ház szó ősmagyar χat- alakjából
származtatják a délorosz és ukrán хáта ‘parasztház’ szót. Különböző úton-módon később is
került néhány magyar szó az oroszba, ezek nagy része a mai orosz irodalmi nyelvből kiavult
(гайдýк ‘hajdú’, гусáр ‘huszár’, мéнтик ‘mente’), bár lehet, hogy ennek a huszárok által
Oroszországban is ismertté tett ruhadarabnak a nevéből jött létre a rendőröknek az orosz
szlengben használatos neve (мeнт ‘zsaru’; jelentésére nézve vö. magyar fakabát; formailag a
мéнтик-ből úgy lehetett мeнт, mint a holland eredetű зóнтик ‘ernyő’ szóból a зонт, vagyis
a kicsinyítő képzőnek felfogott -ик elhagyásával).
Lényegesen jelentősebb a különböző török nyelvekből átvett szavak száma. A délorosz
sztyeppvidéken a keleti szlávok már nagyon régen kapcsolatba kerültek a kazárokkal, a
bolgártörökökkel, a besenyőkkel, a kunokkal és sok más török nyelvű néppel, majd a XIII.
századi tatárjárás során az orosz fejedelemségek többsége huzamosabb időre az Aranyhorda
politikai fennhatósága alá került. Később, a XV. században fordult a kocka, s egyre több török
nyelvű nép került orosz uralom alá, s a XIX–XX. századra az Orosz Birodalom, illetve a
Szovjetunió fennhatósága alá tartozott a legtöbb török nyelvű név a besszarábiai gagauzoktól
15
a kelet-szibériai jakutokig. A nagy közép-ázsiai török nyelvű egykori szovjetköztársaságok
(Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Türkmenisztán), valamint Azerbajdzsán leválása
után a mai Orosz Föderációban még mindig igen nagy számú és különféle török nyelvű nép él
(csuvas, baskír, tatár, jakut stb.). Ez a több mint ezeréves és máig ható intenzív érintkezés
nem maradt hatás nélkül a keleti szlávokra, elsősorban az oroszokra. Már a tatárjárás előtt
kerültek a keleti szlávok nyelvébe az olyan szavak mint például: бáрин ‘úr’ < боярин ‘bojár,
főúr’, бúсер ‘üveggyöngy’, богатырь ‘hős’ (vö. magyar bátor), клобýк ‘szerzetesi süveg’,
лóшадь ‘ló’, товáр ‘áru’, чекáн ‘harci szekerce; pénzverődúc’ (innen az oroszban a
чекáнить ‘pénzt ver’ ige). A tatár fennhatóság korában honosodott meg az oroszban számos
fontos török eredetű szó, például a nélkülözhetetlen дéньги ‘pénz’, amelynek деньгá egyes
számú alakja egyfajta aprópénzt jelentett (vö. a mostani kazahsztáni valuta nevét: tenge),
изюм ‘mazsola’, ишáк ‘öszvér’, караýл ‘őrség’, кирпűч ‘tégla’, кочевáть ‘vándorol,
nomadizál’, кулáк ‘ököl’ (a gyászos emlékű ‘módos gazda, kulák’ jelentés onnan, hogy
állítólag „markában tartja a falut”), нефть ‘kőolaj’, таракáн ‘svábbogár’, товáрищ ‘pajtás,
barát, (elv)társ’, тюрьмá ‘börtön’, хозяин ‘gazda’, чемодáн ‘bőrönd’, ямщúк ‘postakocsis’,
ярлык ‘címke’ (eredetileg ‘tatár káni oklevél’). Újabb török jövevényszavak az oroszban
például: балагáн ‘mutatványosbódé’, кабáн ‘vadkan’, карандáш ‘ceruza’, тайгá ‘szibériai
őserdő’, утюг ‘vasaló’, чай ‘tea’, vagyis számos olyan szó, amelyet a közvélekedés
„jellegzetesen orosznak” tart.
A Nagy Péter előtti korban a nyugat-európai jövevényszavak többnyire ukrán–
fehérorosz–lengyel közvetítéssel kerültek be az oroszba. Ilyenek például az аптéка ‘patika’,
бýлка ‘zsemlye‘, вáнна ‘fürdőkád’, кóмната ‘szoba’, рынок ‘piac’, смáлец ‘disznózsír’,
спинá ‘hát’, тáнец ‘tánc’, шкóла ‘iskola’, ярмарка ‘vásár’, amelyek a lengyelben is német
vagy latin eredetűek, de magukon viselik a lengyel nyelvi közvetítés hangtani vagy/és
jelentéstani jegyeit, például a középkori latin (camera) caminata ‘kandallóval ellátott, vagyis
fűthető helyiség’ szókapcsolat jelzői tagjából a lengyelben lett komnata ‘terem’, majd innen
az orosz кóмната ‘szoba’, vagy a német Ring ‘gyűrű; körút’ szó a lengyelben kapott először
‘piac(tér)’ jelentést, s aztán már ebben a jelentésben terjedt tovább a keleti szláv nyelvekbe.
Jöttek ebből az irányból szláv morfémákból álló szavak is, azonban ezek legtöbbször
valamely (neo)latin vagy német szónak a tükörszavai. Ilyen például a ma tipikusan orosz
szónak tartott вóдка ‘vodka, égetett szesz, pálinka’, amely a lengyel wódka átvétele, az
viszont az eredetileg patikaszerként használt tömény szeszre használt latin aqua vitae (‘az élet
vize’) kifejezés részfordításával jött létre, vagy a зáмок ‘kastély’, amely a lengyel zamek ‘vár,
kastély’ (és ‘zár’, vö. orosz зaмóк ‘zár’) átvétele; a ‘zár’ > ‘vár, kastély’ jelentésbővülés a
16
nyugati szlávban a német Schloß ‘zár’; ‘vár, kastély’ jelentésszerkezetének a másolásával jött
létre. Ilyenek még a прáво ‘jog’ < lengyel prawo ‘jog’ < német Recht < ‘jog’ és recht ‘jobb’
(a régi magyarban a jog jelentése eredetileg ‘jobb (kéz)’ volt, s a nyelvújítók szintén a német
mintára ruházták fel mai jelentésével), духовéнство ‘papság’ < lengyel duchowieństwo <
német Geistlichkeit ‘papság’, бúтва ‘ütközet’ < lengyel bitwa < latin battualia, olasz
battaglia ‘ua.’ (vö. magyar patália). A lengyelből származik a magyarok népneve az újabb
kori oroszban: a венгр, венгéрка, венгéрский ‘magyar’ a megfelelő lengyel Węgier (Gsg.
Węgra), Węgierka, węgierski átvételei, míg а Вéнгрия ‘Magyarország’ a lengyel Węgry ‘ua.’
adaptálása a többi országnév -ия képzőjének a felhasználásával. A венг(e)р- tőből képzett
alakok a XVII. század elején kezdik felváltani az oroszban a keleti szlávban hagyományos
угрин, угорский, Угорская земля alakokat, amikor az I. Ál-Dimitrij lengyel seregei között
magyar segédcsapatok is megjelennek Moszkvában. Néhány Nagy Péter előtti lengyel eredetű
szó egyházi szlávos formában honosodott meg az oroszban: нагрáда ‘jutalom’ < ukrán
нагорóда < lengyel nagroda ‘ua.’, поздравлéние ‘(fel)köszöntés, gratuláció’ < ukrán
поздорóвлення < lengyel pozdrowienie ‘üdvözlés, köszöntés’.
A XVIII. század elején Nagy Péter reformjai következtében, a nyugat-európai
tudomány és művelődés eredményeinek a meghonosítása során igen jelentős mennyiségű
jövevényszó áramlik be az oroszba, most már közvetlenül a nyugati nyelvekből. Szentpétervár
megalapítása, a tengeri flotta fejlesztése kezdetben sok németalföldi szakember részvételével
történt, ezért főleg a tengerészeti szaknyelvben ma is számos holland jövevényszó van:
бóцман ‘fedélzetmester’, ватерлúния ‘vízvonal’, верфь ‘hajógyár’, дюйм ‘hüvelyk, coll’,
киль ‘hajógerinc’, кильвáтер ‘nyomdokvonal’, мáчта ‘árboc’, фарвáтер ‘hajózóút’; a
holland Pieter névalakból származik Szentpétervár orosz bizalmas köznyelvi Пúтер neve.
Német jövevényszavak Novgorodon és a balti kereskedelem útján kisebb számban már
Nagy Péter előtt is kerültek be az oroszba, a kapcsolatok jellege folytán többnyire alnémet
hangalakban: дюжина ‘tucat’, рюмка ‘stampedli’, cолдáт ‘katona’, стул ‘szék’. Nagy Péter
korától kezdve ezek száma jelentősen megnő, vö. például абзáц ‘bekezdés’, áйсберг
‘jéghegy’, бутербрóд ‘szendvics’, бухгáлтер ‘könyvelő’, вáльдшнеп ‘erdei szalonka’,
ефрéйтор ‘őrvezető’, ландшáфт ‘táj’, почтáмт ‘postahivatal’, фехтовáть ‘vív’, цейтнóт
‘időzavar’, шлагбáум ‘sorompó’, штраф ‘pénzbírság’. Van néhány német–holland hibrid is:
гáлстук ‘nyakkendő’, штóпор ‘dugóhúzó’.
A nyugat-európai nyelvek közül azonban kétségkívül a francia volt az. amely a
kialakuló modern orosz irodalmi nyelvre a legnagyobb hatást gyakorolta, mégpedig nemcsak
a szókincs, hanem a frazeológia és a mondattan terén is. A XVIII. század utolsó harmadától
17
kezdve az orosz társadalom vezető rétege gyakorlatilag orosz–francia kétnyelvű volt, sőt az
arisztokrácia tagjainak gyakran nem is az orosz, hanem a francia volt az anyanyelve. Az
arisztokrácia nyelvi viselkedésmintát sugallt a feltörekvő középnemesség és a polgárság
számára is, amely lehetőségei szerint szintén igyekezett elsajátítani a francia nyelvet. Az I.
világháborút követő forradalmakig a francia volt az orosz értelmiség első számú idegen
nyelve. A francia jövevényszavak hatalmas tömegéből csak néhány közhasználatút idézünk
fel: авантюра ‘kaland’, актёр ‘színész’, ансáмбль ‘(művész)együttes’, афúша ‘plakát’,
бассéйн ‘medence’, бинóкль ‘távcső’, ботúнки ‘(fűzős) cipő’, браслéт ‘karkötő’, гардерóб
‘ruhatár’, дежýр(ный) ‘ügyelet(es)’, жанр ‘műfaj’, жест ‘gesztus’, журнáл ‘folyóirat,
napló’, кальсóны ‘alsónadrág’, контролёр ‘ellenőr’, кошмáр ‘rémálom’, костюм ‘öltöny’,
ломбáрд ‘zálogház’, меню ‘étlap’, мóда ‘divat’, парашют ‘ejtőernyő’, парóль ‘jelszó’,
портфéль ‘tárca, aktatáska’, ресторáн ‘vendéglő’, сеáнс ‘előadás’, сюрпрúз ‘meglepetés’,
тембр ‘hangszín’, тротуáр ‘járda’, урагáн ‘orkán’, фасáд ‘homlokzat’, фéрма ‘farm’,
шедéвр ‘remekmű’, шикáрный ‘fényűző’, шоссé ‘műút’, эскúз ‘vázlat’, эстафéта ‘staféta’.
Francia mintára alkotott tükörszavak például: безразлúчный ‘közömbös’, безукорúзненный
‘kifogástalan, feddhetetlen’, вменяемость ‘beszámíthatóság’, безупрéчный ‘kifogástalan’,
блестящий ‘ragyogó, brilliáns’, буквáльный ‘betű szerinti, szó szerinti, pontos’,
воúнствующий ‘harcos, militáns’, восприúмчивый ‘érzékeny, fogékony’, впечатлéние
‘benyomás’, допотóпный ‘özönvíz előtti’, олицетворúть ‘megszemélyesít’,
чревовещáтель ‘hasbeszélő’. Francia mintájú tükörkifejezések nagy számban gazdagították
az orosz frazeológiát. Ilyenek például: влачúть жáлкое существовáние ‘tengődik’, быть
не в своéй тарéлке ‘nem találja a helyét’, в концé концóв ‘legvégül’, лёд слóман ‘megtört a
jég’.
A modern orosz irodalmi nyelvben tehát számos különféle eredetű — orosz népnyelvi,
egyházi szláv és nyugat-európai — elem ötvöződött szerves módon. A viszonylag késői
indulás ellenére a XIX. századra ez a nyelv már rendkívüli művészi lehetőségekkel
rendelkezett, a különféle eredetű elemek igen árnyalt kifejezésmódot tettek lehetővé, a
modern orosz irodalmi nyelvet mintegy többdimenziós nyelvvé tették, amelynek anyagából
— sok más kiváló író mellett — a világirodalom olyan óriásai építkezhettek, mint Turgenyev,
Dosztojevszkij, Tolsztoj és Csehov.
18
Ajánlott irodalom
Арапова Н. С.: Кальки в русском языке послепетровского периода: Опыт словаря.
Москва, 2000.
Хабургаев Г. А. Становление русского языка. Москва, 1980.
Handbuch der sprachwissenschaftlichen Russistik und ihrer Grenzdisziplinen. Herausgegeben
von Helmut Jachnow. Wiesbaden, 1999.
Hollós Attila: Az orosz szókincs magyar elemei. Budapest 1996 (= A Magyar
Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 206. sz.)
Языки мира: Славянские языки. Москва, 2005.
Kiparsky, Valentin: Russische historische Grammatik I–III. Heidelberg, 1963–1975.
Papp Ferenc: Könyv az orosz nyelvről. Budapest, 1979.
Петер, Михай: Избранные статьи по русскому языку. Budapest, 2005 (= Bibliotheca
Baltoslavica Budapestiensis I).
Šachmatov, A. — Shevelov, G. Y.: Die kirchenslavischen Elemente in der modernen
russischen Schriftsprache. Wiesbaden, 1960.
Степанова, Л. И. — Мокиенко, В. М. — Бирих, А. К.: Русская фразеология: Историко-
этимологический словарь: Около 6 тыс. фразеологизмов (под ред. В. М.
Мокиенко). Изд. 3-е, испр., доп. Москва, 2005.
Трубецкой, Н. С.: Общеславянский элемент в русской культуре. — In: Трубецкой,
Н. С.: К проблеме русского самопознания. Собрание статей. Париж, 1927. 54–94.
[Új kiadása: Вопросы языкознания 1990, №2. 122–139, №3. 114–134.]
(http://gumilevica.kulichki.net/TNS/tns10.htm)
Успенский, Б. А.: Краткий очерк истории русского литературного языка (XI–XIX вв.).
Москва, 1994.
Успенский, Б. А.: История русского литературного языка (XI–XVII вв.). Издание 3-е,
исправленное и дополненное. Москва, 2002.
A világ nyelvei. Főszerk. Fodor István. Budapest, 1999.
Зализняк, А. А.: Древненовгородский диалект. Второе издание, переработанное с
учетом материала находок 1995–2003 гг. Москва, 2004.
Живов, В. М. Язык и культура в России XVIII века, Москва, 1996.
19
Az orosz nyelv fejlődése a XX. században
Oszipova Irina
A XX. század társadalmi kataklizmái erőteljesen hatottak az orosz nyelvre, komoly
átalakulásokat idéztek elő a nyelvhasználatban. A társadalmi változások persze mindig
hatással vannak a nyelvre, ám ez a hatás az avatatlan szemlélő számára többnyire alig
érzékelhető. A múlt század nyelvi változásai azonban olyannyira látványosak voltak, hogy
nem csak a filológusokat, a hétköznapi embereket sem hagyták érintetlenül. A
megrázkódtatások a XX század elejére tehetők (az 1917-es forradalom és az 1920-as évek
korszakára) és annak végére (az 1980-as évek közepétől kezdve az 1990-es évek derekáig). A
két időszak közti korszak a nyelvfejlődés szempontjából viszonylag stabil periódus volt.
Ekkor a forradalom által generált változások fokozatosan beépültek a nyelvbe, új nyelvi
normák alakultak ki és váltak elfogadottá, elsősorban a nyelvhasználatban. A forradalom
korszakának és azt követő időszaknak a nyelvi forrongása elsősorban a nyelv expresszív
eszköztárának felerősödésében érhető tetten. Az új kor ideológiájának szellemében a
szókészlet egész rétegei szorultak ki a nyelvhasználatból, azok, amelyek a forradalom előtti
életmódot jellemezték. Ugyanakkor új lexikai rétegek kerültek elő, az ún. szovjetizmusok. Az
orosz nyelv meglévő formáinak földcsuszamlásszerű átalakulása ment végbe: hatalmas
mennyiségű nyelvjárási és prosztorecsijére (prosztorecsije: népi elemeket is tartalmazó városi
műveletlen beszéd) jellemző lexikai egység és nyelvi sajátosság áramlott be az irodalmi
nyelvbe, amelyek kérdésessé tették az irodalmi nyelv tisztaságát. Ezekre a folyamatokra igen
érzékenyen reagált az értelmiség. Már az ábécében és a helyesírásban 1917-ben véghezvitt
reform is ellenérzéseket keltett a közvéleményben, mivel ennek célszerűségében sokan
kételkedtek.
AZ OROSZ HELYESÍRÁS A XX. SZÁZADBAN
20
Az orosz helyesírás történetében fontos mérföldkőnek számítottak Ja. Grot
nyelvtudósnak a XIX. század végén írt munkái, aki sokat tett az orosz helyesírás rendszerbe
foglalásáért. Ugyanakkor ez a helyesírási rendszer mégsem vált teljes mértékben
egyezményessé és elfogadottá, mert hiányzott belőle az egységesség. 1904-ben a helyesírás
kérdése a Tudományos Akadémia hatáskörébe került. Létrehoztak egy helyesírási bizottságot,
amely előkészítette a helyesírás reformjának tervezetét, amit azonban akkoriban nem fogadtak
el. A szovjethatalom alatt, a Népbiztosok Tanácsának 1918-as határozatában kísérletet tettek
arra, hogy egyszerűsítsék és egységesítsék az orosz helyesírást. A határozat értelmében
egységessé vált a melléknevek birtokos esetének hím- és semleges nemű végződése (korábban
–аго/яго végződést írtak nem hangsúlyos helyen és –oгo/eгo-t hangsúlyos szótagban), illetve
a többes számú, alanyesetű melléknevek, határozói melléknevek és névmások végződése:
1918 előtt –ыя/iя-t írtak nő- ás semleges nemben és ые/iе-t hímnemben. Ezen felül a -z-re
végződő igekötők helyesírása fonetikai elvek alapján változott: а reformot megelőzően
függetlenül az igekötőt követő zöngés-zöngétlen mássalhangzótól minden esetben ugyanúgy
írták: бездомный és безполезный. Az orosz ábécéből néhány betűt elhagytak: az egyházi
szláv és a régi orosz ábécé utolsó betűjét, az ѵ-t (a betű hagyományos neve: ижица),
amelynek ejtése [i] volt és csak görög jövevényszavakban fordult elő a görög υ (üpszilon)
helyén, az ábécé utolsó előtti, [f]-nek ejtett ѳ betűjét (фита), amelyet a helyesírási reformig a
görög jövevényszavakban használtak a θ (théta) helyén, a szóvégi keményjelet (ъ), a már több
évszázada a cirill e-vel azonosan ejtett ѣ (ять) betűt és az i (и десятеричное ‘tízes számértékű
i’) betűt, amely ugyanúgy az [i] hang jelölésére szolgált, mint az и (и восьмеричное ‘nyolcas
számértékű i’) betű. Annak ellenére, hogy a reformok tervezete már jóval a forradalom előtt
megszületett, megvalósításukra megfelelő ideológiai indoklással már az új idők szellemében
került sor. A világ forradalmi átalakulásának és a demokratizmusnak a nyelvhasználat
egyszerűségében is ki kellett fejeződnie. A későbbiekben nemegyszer felmerült az írásmód
egyszerűsítésének gondolata is, hogy az írástudatlanok könnyebben elsajátíthassák az ábécét.
Az 1930-as években folytatódott a normatív helyesírási szabályok megteremtésére
irányuló munka. Elkészítették a „Helyesírási szabályzat” tervezetét, ezt a munkát azonban
félbeszakította a háború. A háború után több tervezetet is megvitattak, végül 1956-ban
elfogadták és kiadták az „Orosz helyesírás és központozás szabályzatát” (Правила русской
орфографии и пунктуации), amelyben lefektették a mai napig is érvényben lévő
szabályokat. Ez lett az első hivatalosan jóváhagyott orosz helyesírási útmutató, amely minden
állampolgár és intézmény számára kötelező érvényű volt. Erre támaszkodva állították össze az
Sz. I. Ozsegov és A. B. Sapiro szerkesztésében „Az orosz nyelv helyesírási szótárát”
21
(Орфографический словарь русского языка), amely 1956. évi első kiadása óta számos új
kiadást ért meg.
Napjainkban is előkészítettek egy új helyesírási reformtervezetet, ezt azonban nem
fogadták el, mivel megvalósítása hatalmas anyagi ráfordítással járt volna. Napjainkban az
egyszerűsítés melletti érvként megint csak a társadalmi tényezőt hozza fel az orosz sajtó, csak
egészen új aspektusban. Az Orosz Föderációban legálisan és illegálisan több millió a volt
szovjet tagállamokból és Kínából érkező bevándorló él. Oroszországban munkaerőhiány van,
és ezért a jövőben újabb bevándorlók érkezésére lehet számítani, akik rendszerint egyáltalán
nem vagy csak nagyon rosszul beszélnek oroszul.
AZ 1917-ES FORRADALOM IDŐSZAKÁNAK NYELVE
Az 1917-es forradalom időszakában és az azt követő korszakban a nyelvhasználat
területén végbemenő változások élénk érdeklődést váltottak ki a nyelvészek körében. Elsők
közt kezdte meg e nyelvi folyamatok kutatását két jelentős orosz nyelvész, Sz. O. Karcevszkij
és A.M. Szeliscsev. Ők még „forró nyomon” jegyezték le a nyelv egy sor korabeli
jellegzetességét.
Idegennyelvi hatások
Mivel a forradalmi kormány tagjai és hivatalnokai értelmiségiek voltak,
nyelvhasználatukban sok olyan idegen eredetű szó fordult elő, amely azelőtt csak szűk körben
volt használatos. Ebben az időszakban mindenekelőtt a német nyelv hatása volt jelentős,
különösen a német nyelvű politikai irodalom fordításának köszönhetően. Ugyanakkor a
lengyel nyelv is hatást gyakorolt az oroszra, mivel sok forradalmár Orosz-Lengyelországból
és Délnyugat-Oroszországból származott.
Rengeteg terminus jelenik meg a közhasználatban, amely a filozófiai, gazdasági és
szociológiai tárgyú irodalomból származik. Nagy részük idegen eredetű szó: аграрник
‘agráros’, баррикадa ‘barikád’, бастовать ‘sztrájkol’, демонстрация ‘demonstáció’,
дискредитация ‘diszkreditálás’, директивa ‘irányelv’, дискуссия ‘vita’, кампания
‘hadjárat, kampány’, лимит ‘normatíva’, люмпен ‘lumpen’, митинг ‘nagygyűlés’,
манифестация ‘tüntetés’, массы ‘(nép)tömegek’, монолитный ‘monolitikus’,
монолитность ‘megbonthatatlan egység’, прокламация ‘kiáltvány, nyilatkozat’,
пролетариат ‘proletáriátus’, ревизия ‘revízió’, рационализация ‘ésszerűsítés’,
22
рентабельный ‘rentábilis’, солидарность ‘szolidaritás’, стабилизация ‘stabilizálás’,
стимулировать ‘ösztönöz’, фракция ‘frakció’, функционер ‘tisztségviselő’,
экспроприация ‘kisajátítás’ stb.
A XIX–XX. század fordulójának évtizedeire az angol nyelvből közvetlenül átvett szavak
térhódítása volt jellemző, ami az első világháború előtti orosz–angol kapcsolatok
megerősödésével magyarázható: линолеум ‘linóleum’, лифт ‘lift, стенд ‘kiállítási állvány’,
трест ‘tröszt’, фильм ‘film’, фокстрот ‘foxtrott’, боксёр ‘ökölvívó’, футбол futball’,
рекорд ‘rekord’, старт ‘start’ stb. Francia jövevényszavak: авиатор ‘pilóta’, ас ‘klasszis’,
аэроплан ‘repülőgép’, пилот ‘pilóta’, кубизм ‘kubizmus’, импрессионизм
‘impresszionizmus’, вернисаж ‘művészeti kiállítás ünnepélyes megnyitása’, саботаж
‘szabotázs’, шезлонг ‘magasított fejtámlájú heverőszék’, код ‘kód’ stb. Az orosz–japán
háború éveiben az orosz publicisztikában széles körben elterjedtek a japán nyelvből
kölcsönzött szavak is.
Idegen nyelvi hatás figyelhető meg egyes esetekben a szóképzés területén is. A német
nyelvre jellemző szóképzési szabályok hatására születtek például a következő összetett
szavak: пионеротряд ‘úttörőraj’, партработник ‘pártmunkás’, политэкономия ‘politikai
gazdaságtan’, экономкомиссия ‘gazdasági bizottság’, цехбюро ‘üzemi bizottság’. Szóképzési
szempontból német tükörfordításnak számítanak az olyan szavak is, mint себестоимость
‘önköltség’, целостность ‘homogenitás’, самоопределение ‘önrendelkezés’, stb. A más
európai nyelvből vett tükörfordítások nem számottevőek. Ilyen például az angol mintájú
небоскрёб ‘felhőkarcoló’ vagy a francia által inspirált упадочник ‘dekadens’.
A сверх- előtagú szavak szintén a német nyelv hatására jelennek meg: сверх-левый
‘ultrabalos’, сверхцентрализм ‘ultracentrizmus’, сверх-развязный ‘pimasz’. Ezen kívül a
kutatók megemlítik az анти- (anti-) és az архи- (archi-) prefixumok produktivitását, mely
jellemző volt Lenin nyelvhasználatára is: антинародный, архитрудный, ahogy az -изм-ra (-
izmus), -ист-ra (-ista) végződő képzők is produktívnak bizonyultak: большевизм
‘bolsevizmus’, трозкизм ‘trockizmus’, ‘троцкист trockista’, активист ‘aktivista’.
A szóalkotás módjainak sajátosságai a XX. század elején
A század eleji szóképzési folyamatok egyik jellegzetes tendenciája a XVIII. illetve a
XIX. század elejére megy vissza, és a ‘valaminek híve illetve követője’ jelentésű főnevek
megsokasodásában érhető tetten. Megnőtt a tulajdonnévből az -ист (-ista) képzővel alkotott
új szavak száma (марксист ‘marxista’), kialakult továbbá egy új szócsoport is, amely
‘valamilyen gép vagy technikai eszköz és az őt kezelő személy viszonyán’ alapult
(велосипедист ‘kerékpáros’; телеграфист ‘távírász’).
23
A XX. század elejére jelentősen kibővült a -щин(а), -овщин(а) képzővel alkotott szavak
sora, amelyek pejoratív árnyalatú hétköznapi jelenségeket, valamint eszmei áramlatokat
jelölnek (военщина ‘durva katonai világfelfogás és életvitel’; толстовщина
‘tolsztojánizmus’).
Az új szavak jelentős része -к(а) képzős főnevekből áll, amelyek a jelzős főnevek
köznyelvi változatai, de már részben elveszítették népies beszélt nyelvi jellegüket: будёновка
‘csúcsos katonai posztósapka’, толстовка ‘Tolsztoj révén meghonosodott bő, hosszú
felsőing’, открыткa ‘képeslap’, одиночка ‘magánzárka’, вечёрка ‘esti lap’. Ez a szóalkotási
folyamat az egész XX. század folyamán produktív volt, ahogy az -ик, -ник képzős, személyt
jelölő főnevek alkotása is: боевик ‘terrorista szervezet tagja’, смертник ‘halálraítélt’,
обратник ‘véglegesen hazatérő emigráns’.
Nagy számban születnek olyan — a korábbi nyelvhasználatban ismeretlen —
szókapcsolatok, mint ветераны от партии ‘a párt veteránjai’, ренегаты от революции ‘a
forradalom árulói’.
Megfigyelhető a német tükörfordítások térhódítása az állandósult szószerkezetekben:
целиком и полностью ‘teljes egészében’ (‘egészen és teljességgel’), в общем и целом
‘egészében véve’ (‘általában és egészben’), сегодняшний день ‘mai nap’.
Elterjednek az ибо-val (‘hisz’) kezdődő mondatok a bevett ведь (‘hiszen’) helyett.
A pontos időre vonatkozó kérdésekre adott válaszokban a половина helyett a пол-t
kezdik el használni: пол-второго (fél kettő), пол-пятого (fél öt), ami a lengyel nyelv hatását
mutatja.
A rövidítések elterjedése
A kor leginkább produktívnak számító megnevezési módozatainak egyikét a
különböző típusú rövidítések alkották. Több száz ilyen szót ismerünk, de ha meg akarjuk
magyarázni elterjedésük okát, nehézségekbe ütközünk. A kortársak arra panaszkodtak, hogy
az így kapott szavakat nehéz kiejteni, nehezen érthetők, már-már parodisztikus hatásúak.
Ennek ellenére számos rövidítés életképesnek bizonyult, és a mai napig használatban vannak:
МХАТ ‘a moszkvai akadémiai Művész Színház’, вуз ‘felsőoktatási intézmény’, МГУ
‘Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem’, детдом ‘gyermekotthon, árvaház’, драмкружок
‘színjátszó kör’, зарплата ‘fizetés’, Морфлот ‘tengeri flotta’, госбюджет ‘állami
költségvetés’, главбух ‘főkönyvelő’, Донбасс ‘Donyec-medence’, физмат ‘fizikai-
matematikai kar’, завуч ‘igazgatóhelyettes’, комсомол ‘Komszomol’, военком ‘katonai
biztos’, полпред ‘meghatalmazott képviselő, nagykövet‘, нацмен ‘valamely nemzeti
24
kisebbség tagja’, угрозыск ‘bűnügyi hatóság’, стенгазета ‘faliújság’, исполком ‘vb,
végrehajtó bizottság’, техперсонал ‘műszaki személyzet’ stb.
Vulgarizmusok
Az akkori idők nyelvezetében széles körben terjedtek el a stilárisan alantas, vulgáris
köznyelvi, durva kifejezések. A jelenség okai sokrétűek. Egyrészt a forradalmárok néphez
intézett beszédeikben igyekeztek az „ő nyelvükön” megszólalni és előszeretettel használtak
„kemény szavakat”. A forradalmi retorikát rendszerint fokozott emocionalitás és
expresszivitásra való törekvés jellemezte. Ezt az expresszivitást a forradalmi szónokok két
egymással homlokegyenest szembenálló stilisztikai eszközzel érték el: az archaikus, egyházi
szláv eredetű szavakkal és szókapcsolatokkal valamint a normatív lexikától eltérő, vulgáris
kifejezések bevonásával. Másrészről maga a forradalmi tömeg jórészt a társadalom alsóbb
rétegeihez tartozó emberekből állt, akik nem sajátították el az irodalmi nyelv normáit, illetve a
forradalmi fiatalságból, akik igyekeztek demonstrálni függetlenségüket mindennemű
társadalmi normától és egyezményesen elfogadott illemszabálytól.
Változások a szavak jelentésében
A XIX-XX század fordulójának évtizedeiben a szemantikai változások az orosz
szókészlet széles körét érintették. A folyamatok nagy része csak egy meghatározott
társadalmi-filozófiai és történelmi-kulturális kontextusba ágyazva érthető meg. A következő
pár példa e változások jellegét hivatott illusztrálni.
Господин, товарищ (‘úr’, ‘elvtárs’): Azután, hogy az господин ‘úr’ szó megszűnt hivatalos
megszólítási forma lenni és fokozatosan kikopott a lakosság túlnyomó többségének
szóhasználatából, felváltotta a товарищ ‘elvtárs’ szó, mely a forradalom kezdetén a
forradalmár-katona megnevezésére szolgált. Később az elvtárs szó a kommunistát jelölte. A
diákok körében és a pártközegben a forradalom előtt is megszólítási formaként használták.
Агитатор ‘agitátor’: A XIX. század végi szótárak az aгитатор ‘agitátor’ szót a
következőképpen definiálják: ‘lázadó, felkelő, provokátor, felbujtó’. A XX. század eleji
szótárak már rögzítik a megváltozott jelentést: agitáció – a néptömegek ösztönzése a
cselekvésre bizonyos eszmék és közhasznú célok érdekében.
Мещанин ‘kispolgár’, мещанство ‘kispolgárság’: Eredetileg városlakót jelölt, ezt a
jelentését rögzíti Dal értelmező szótára is. A XX. század elejétől Herzen publicisztikájának és
Makszim Gorkij színműveinek hatására a szó átvitt értelme terjed el – azoknak a nézeteknek,
szokásoknak, ízlésvilágnak és hagyománynak az összességét jelölik vele, mely a
kispolgárságra, mint társadalmi osztályra jellemző; ‘kisszerűség, közönségesség’.
25
A legfőbb szemantikai folyamat, amely az irodalmi nyelv szókészletének széles körét
érintette, és amely elősegítette szemantikai struktúrájának átrendeződését, a lexika
terminologizációja és determinologizációja volt.
Terminologizáció
A terminologizáció – még a XVIII – XIX. században nekilóduló – folyamatában az
általunk vizsgált időszakban kiemelt hely illeti meg az ideológiai szókincs kialakulását, mely
más terminológiai rendszerek és egy sor konkrét megnevezés bevonásával gazdagodott. Az
így nyert többértelmű szóban rendszerint a társadalmi-politikai jelentés került az első helyre,
háttérbe szorítva, vagy teljesen kiszorítva a szó egyéb jelentéseit. Példának okáért, a
листовка szó eleinte beszélt nyelvi volt és egy ‘nyomdaívnyi kis könyvet’ jelölt, amely
alkalmas a nép körében való minél szélesebb körű terjesztésre. A szó mai jelentése –
‘nyomtatott röplap rendszerint aktuálpolitikai, agitációs tartalommal’, – a XX. század elején
alakult ki, és elsőként Lenin Что делать? (Mit tegyünk?) c. munkájában tűnt fel.
(Megjegyezzük, hogy napjainkban ez a jelentéskör tovább bővült, már nem csak a politikai,
de az üzleti reklám céljaira nyomtatott szórólapot is ezzel a szóval jelölik.) A következő
szavakban a társadalmi-politikai jelentés lesz dominás, olyannyira, hogy esetenként minden
más jelentést kiszorít a szóhasználatból: подпольный ‘földalatti’, провокация ‘provokáció’,
стачка ‘sztrájk’, забастовка ‘sztrájk’, ликвидация ‘vnek a felszámolása’, дезорганизация
‘bomlasztás’, кустарный ‘háziipari’, прослойка ‘társadalmi réteg’, партия ‘párt’, ячейка
‘pártsejt’, уклонение ‘eltérés, elhajlás’ stb.
Determinologizáció
A determinologizáció az adott korban végbemenő nyelvi folyamatok közül a második
legfontosabb. Az átértelmeződés, mint ahogyan az előző korszakban is, meghatározott,
szemantikailag zárt szócsoportokban történik. A determinologizáció folyamatának négy
fajtája van. 1. a szó terminológiai jelentésének elvesztése: контингент ‘kontingens’,
застрельщик ‘előharcos’; 2. a terminológiai szókészlet bevonása a metaforizáció
folyamatába: автомат ‘automata’; 3. az egyik terminológia rendszerhez tartozó szó
használata egy másikban: тактика ‘taktika’; 4. egy terminus átvitele egy másik terminológia
rendszerbe: обструкция ‘obstrukció’.
A determinologizált szavak körét csak akkor tudjuk végérvényesen meghatározni, ha
megvizsgáljuk a folyamat végső stádiumát a mai nyelvben. Ismeretes például, hogy a XX.
század elején a beszélt nyelvben széles körben elterjedt a katonai terminológia: кадры
‘káderek’, боец ‘harcos’, авангард ‘avantgárd’, форпост ‘előretolt hadállás’, авансцена
26
‘előtér’; мобилизация ‘mozgosítás’, ополчение ‘tartaléksereg’, штаб ‘vezérkar’, завоевание
позиций ‘pozíciók kivívása’, лавировать ‘lavíroz’, доминировать ‘dominál’, тыл
‘hátország’ stb. Ezt a folyamatot olyan extralingvisztikai tényezők lendítették előre, mint a
haditechnika rohamos fejlődése, ami az adott kort jellemezte, és az egymást sűrűn követő
háborúk sora. Ennek a terminuskörnek az aktivizálódása az agitációs jellegű irodalom
elterjedésével függött össze és a narodovelec-ek (a Народная воля ‘Népakarat’ földalatti
szervezet tagjai) a retorika hagyományaihoz nyúltak vissza. Ez a hagyomány rendkívül
életképesnek bizonyult az orosz nyelv fejlődésének egész szovjet időszaka alatt és tartós
pozícióját nem csak azzal biztosította, hogy nagyon sok szó többletjelentéssel bővült, hanem
azzal is, hogy a szovjet publicisztikában előszeretettel használtak háborús metaforákat,
melyek gyakorisága kritikus időszakokban mindig megnőtt, legutoljára éppen a peresztrojka
éveiben.
A 30-AS ÉS A 80-AS ÉVEK KÖZÖTTI SZÓKÉSZLETET ÉRINTŐ
LEGFONTOSABB FOLYAMATOK
A 20-as években kirajzolódó nyelvi folyamatok az azt követő évtizedekben is
folytatódtak. Az orosz nyelv drámai változásokon ment keresztül: a régi nyelvi normák
kihaltak és új formák keletkeztek. Ez különböző – társadalmi, politikai, területi, életkori –
konfliktusokhoz vezetett a népesség különböző csoportjai között. A nyelvi normák
megingása, tudatos megtagadása, illetve a szabályok nem tudatos ignorálása riasztó méreteket
öltött. A kor jó néhány kutatója a purizmus szemszögéből értékelte és írta le a nyelvben
végbemenő folyamatokat, és ekképpen minden új jelenségre úgy tekintettek, mint a XIX.
század hatalmas nyelvi örökségének eltékozlására. A nyelvi újdonságokhoz való kétféle
viszonyulás és azok összeütközése (az egyik fél védi azokat, míg a másik határozottan
elutasítja, mint olyan elemeket, amelyek beszennyezik és elszegényítik a nyelvet) minden
nyelvi kollektívára jellemző és e tekintetben a szovjet társadalom sem képez kivételt.
Ami mégis megkülönbözteti ezeket a vitákat a hagyományos disputáktól, azok
ideológiai és társadalmi színezete és az ideológia aktív beavatkozása a tisztán nyelvtudományi
problémákba. A társadalmi tényezők szerepe a nyelv fejlődésében nem egyszer volt
tudományos viták tárgya a szovjet korszakban. A legfőbb megvitatott kérdés némiképp
leegyszerűsítve a következő probléma köré csoportosult: fel lehet-e fedezni a szocialista
27
korszak nyelvezetében olyan konkrét változásokat a lexika, a grammatika, a fonetika terén,
amelyek csak és kizárólag a szocializmus korára jellemzőek, más szóval, tekinthetjük-e a
társadalmi tényezők szerepét meghatározónak a nyelv fejlődésében? Az új társadalmi
feltételek törvényszerűen a nyelvi folyamatok katalizátoraként lépnek fel. Ezek a folyamatok
belsőleg determináltak, vagyis a nyelv adottságaiból fakadnak, és az adott rendszerben jól
láthatóan mennek végbe. Így például a valóság új – a 20-as évek társadalmi átalakulása
nyomán létrejött – elemeinek megnevezése háromféleképpen történhetett: 1. neologizmusok
megalkotásával a már meglévő lexikai és szóképzési eszközök alapján; 2. idegen eredetű szó
átvételével, vagy a prosztorecsijéből, szakmai zsargonokból és csoportnyelvi szóhasználatból,
illetve helyi dialektusból kölcsönzött szavakkal; 3. létező szavak szemantikai
átértelmezésével. Fentebb már utaltunk ezekre a folyamatokra, mikor a lexikában végbement
változásokról esett szó. Ugyanezek a forradalmi időkre jellemző jelenségek folytatódtak a
nyelvben a későbbiekben is.
Minden új megnevezést, mint ismeretes, két nagy strukturális csoportba lehet sorolni:
1. egyszerű, vagyis egy szóból álló megnevezések és 2. összetett, vagyis több szóból állók. Az
első csoportba olyan szavak tartoznak, melyek szóképzéssel vagy szóösszetétel útján, illetve a
kettő kombinálásával jöttek létre, azaz „szóösszetétel + szóképzés” útján. Ide tartoznak a
korábban már tárgyalt rövidítések. Kétségtelen, hogy a szóképzési elemek és eszközök
megválasztásában a korszellem is jelen van, az, amit a gorbacsovi peresztrojka nyelvezetének
kutatója, V. G. Kosztomarov a „kor nyelvi ízlésének” nevez. Az egész szovjet korszakra
jellemző például a több részből álló, de csonkított elemet is tartalmazó megnevezések iránti
előszeretet: партвзнос / партийный взнос ‘párttagsági díj’, профком / профсоюзный
комитет ‘szakszervezeti bizottság’, агитмассовый / агитационно-массовый ‘agitációs
tömeg(munka)’, детсад / детский сад ‘óvoda’, управдом / управляющий домом
‘házfelügyelő’, стройматериалы / строительные материалы ‘építőanyagok’, военком /
военный комиссар ‘katonai biztos’ stb. A 30-as évek derekától azonban felerősödik a másik
nagy strukturális csoportba tartozó szavak képzése. Olyan több tagból álló szavakról van szó,
melyekben minden tag teljes szót alkot. Míg a 20-as években azon szóösszetételek közül,
amelyek teljes értékű szavakból épültek föl, csak egy szóképzési modell volt produktív, az ún.
kettős nomináció (комсомолец-активист), addig az 50-es, 60-as években rengeteg olyan
megnevezés jelenik meg, amelyek a beszédben betöltött funkciójuk és struktúrájuk
tekintetében különböznek (отдел по контролю за качеством ‘minőségellenőrzési
szakosztály’; общество распространения знаний ‘tudományos ismeretterjesztő társaság’).
28
A 30-as években megkezdődik az irodalmi nyelv normáinak megszilárdítása.
Drasztikusan csökkent a szleng és a prosztorecsijére jellemző elemek, valamint tájnyelvi
szavak beáramlása az irodalmi nyelvbe. Természetesen bizonyos számú alacsonyabb
presztízsértékű szó továbbra is beszivárog az irodalmi nyelvbe, mely elsősorban a beszélt
nyelvi fordulatok jogán, de ritkábban akár a mindennapi szóhasználat részévé válva nyer
irodalmi státuszt: учёба ‘tanulás’; неполадки ‘zavar, hiba, szóváltás’; напарник ‘valakivel
párban dolgozó’; новосёл ‘új lakó’; расчёска ‘fésű’; отгул ‘sok túlóra után járó szabadnap’;
доярка ‘fejőnő’; ушанка , általában szőrméből készült füles sapka’; половник ‘merőkanál’;
изморозь ‘zúzmara’ és más szavak.
Ez a folyamat az 50-es évek közepéig tart. Ezt követően újra aktivizálódik a nyelv
stilárisan alacsonyabb rendű szókészletének beáramlása a nyilvános kommunikáció
szférájába. A nyelv stilisztikai normáinak betartására irányuló vasszigor bizonyára az ország
politikai klímájával van összefüggésben. Ezekben az években a Szovjetunió államhatalmi
berendezkedése totalitárius jellegű volt, ami a nyelvhasználatra is rányomta bélyegét. A
hivatalos érintkezésben a nyelvi közösség minden tagja számára kötelezően használt,
államilag szabályozott és ellenőrzött nyelvet nevezik „totalitárius nyelvnek” vagy — George
Orwell antiutópiája nyomán — újbeszél-nek (newspeak, oroszul новояз).
Az idegen eredetű kölcsönzések a 30-as években is gyakoriak voltak, de míg a 20-as
években elsősorban filozófiai, társadalompolitikai és gazdasági terminusokkal gazdagodott a
nyelv, a 30-as években a technikai tudományok terminológiája és termelési szakkifejezések
beáramlása erősödött fel. Az országban végbemegy a sztálini modernizáció, iparosítás, új
reáliák jelennek meg: контейнер ‘szállítótartály’; комбайн ‘kombájn; детектор ‘detektor’;
танкер ‘tartályhajó’; телевизор ‘televízió’; нейтрон ‘neutron’; пикап ‘teher- és
személyszállító könnyű gépkocsi’; телетайп ‘távgépíró, telex’; троллейбус ‘trolibusz’;
траулер ‘vonóhálóval halászó hajó’.
A II. világháború utáni időszakban, 1946 és 1953 között mindennel szemben, ami
külföldről jött, ami idegen volt — így az idegen jövevényszakkal szemben is — hivatalos
harcot folytattak. A II. világháború éveiben széles körben elterjedtek a német szavak, ezek
azonban hangsúlyosan pejoratív konnotációval telítődtek. A háború utáni években az
úgynevezett „Nyugat előtti hajbókolás” elleni küzdelem jegyében egy sor technikai és
tudományos terminust orosz kifejezésekkel cseréltek fel. Az oroszosítási láz még a sport-
szakszókincsre is kiterjedt, például a fociban használt kifejezésekre, melyek döntő hányada
angol eredetű volt: голкипер helyett az egyházi szláv eredetű вратарь ‘kapus’ szót kezdték el
használni, a хавбек helyéret полузащитник ‘fedezetjátékos’ lépett és így tovább.
29
Az 50-es évek közepétől a politikai klíma enyhülésének, illetve a nemzetközi
gazdasági és politikai kapcsolatok fejlődésének köszönhetően megváltozott az idegen eredetű
szavakhoz való viszony is: a korábbinál sokkal toleránsabbá vált. Ez a folyamat egészen a 80-
as évek közepéig tartott, amikor megkezdődött az idegen szavak lavinaszerű beáramlása az
orosz nyelvbe.
Az „újbeszél” használata a hivatalos szférában
Az újbeszél elnevezés Orwell után lett a legelfogadottabb megnevezés az orosz
filológiában a totalitárius állam hivatalos nyelvére. De más megnevezésekkel is
találkozhatunk: langue de bois (‘bikkfanyelv’), mozgalmi vagy párt-argó (oroszul: феня, ami
az oroszban általában is jelenti az argót), kancellarizmus (Kornyej Csukovszkij
szóhasználatában). Az újbeszél a szovjet ideológia diskurzusa, amelyet a következő vonások
jellemeznek: a nyelvi klisék fokozott gyakorisága, a szakrális szövegekre jellemző szó szerinti
idézés követelménye. Utóbbi könnyen megvalósítható volt a szókészlet korlátozott volta,
illetve a szigorúan meghatározott és szintén korlátozott szókapcsolati lehetőségei miatt.
Ilyenek például a нерушимое братство ‘megbonthatatlan testvériség, горячий отклик
‘élénk visszhang’, бурные аплодисменты ‘viharos taps’, необъятные просторы родины
‘a haza végtelen térségei’). A sajátos szintaktikai mondatszerkesztés is ebben segít, mivel
ezekből a szövegekből hiányzik a személyes hangvétel, rendszerint nincs szerzőjük. A legtöbb
esetben a mondatok nélkülözik a cselekvés szubjektumát, vagy ha szerepel is bennük, csak
általános szubjektumként: советские люди ‘a szovjet emberek’, трудящиеся ‘a dolgozók’,
всё передовое человечество ‘a világ haladó emberisége’, мировой пролетариат
‘világproletáriátus’). A novojaz egyik megkülönböztető jegyének számít az a lingvoideológiai
antitézis, ami a saját versus idegen oppozíciójában jut érvényre. Ez a szembeállítás az egész
lexikát áthatja. A saját (értjük ezen a szocializmus vívmányait és reáliáit) pozitív színezetet és
patetikus felhangot kap, míg az idegen értelemszerűen csak szarkasztikus megjegyzést és
rosszállást válthat ki.
A XX. SZÁZAD UTOLSÓ ÉVTIZEDÉBEN ZAJLÓ NYELVI
VÁLTOZÁSOK
A XX. század végén lezajlott politikai folyamatok, a viharos társadalmi-politikai
változások (peresztrojka, a Szovjetunió szétesése, rendszerváltás) újból elkerülhetetlen
átalakulásokhoz vezettek magában a nyelvben is. Természetesen ezek a változások elsősorban
30
a szókészletet és a stilisztikát érintették. A társadalmi viszonyok új alakulatai és az új reáliák a
nyelv területén mindenekelőtt a szóképzési neologizmusokban, a nagyszámú jövevényszó
megjelenésében, illetve az archaikus nyelvi-stilisztikai rétegek visszakerülésében jutottak
kifejezésre.
A társadalmi rendszer átalakulása számos olyan szó jelentésére kihatással volt,
amelyek kizárólag a szovjet valóság jelenségeit tükrözték, és ilyen módon a rendszerváltással
a történelem süllyesztőjébe kerültek. Az orosz trojka szó például a szovjet érában
alapjelentésén kívül (‘hármas lófogat’ és ‘közepes iskolai osztályzat’ a ‘rendkívüli
törvényszék, bíróság’ megjelölésére is szolgált. Ezeken felül a trojka még a háromszög
szónak egy sajátos, ma már nem használatos jelentésében is szerepelhetett, azoknak a
hivatalos szerveknek vagy személyeknek a jelölésére, akik az állampolgárok számára kiadott
munkahelyi minősítéseket aláírták. Eltűnt a mindennapi életből az olyan szavak jelentésének
valóságtartalma is, mint pl. a политинформация ‘politikai tájékoztatás’, паёк ‘fejadag’,
ячейка ‘(párt)sejt’, ликбез ‘az írástudatlanság felszámolása’, пятилетка ‘ötéves terv’,
октябрёнок ‘kisdobos’, звено ‘(úttörő)őrs’, соцсоревнование ‘szocialista munkaverseny’,
соцобязательства’‘szocialista felajánlás’, агитбригада ‘agitációs brigád’ és több száz más
szó jelentéstartalma is. Megváltoztak, jobban mondva elvesztették egyik jelentésárnyalatukat
az olyan melléknevek és főnevek, mint pl. бдительность ‘a politikai ellenséggel szemben
tanúsított éberség’, сознательный ‘osztálytudatos’, идейный ‘a marxista-leninista eszmeiség
elkötelezett híve’, невыездной ‘a külföldi utazás lehetőségétől hivatalosan megfosztott
személy’.
A szovjetizmusok korántsem csak olyan jelenségeket jelöltek, amelyek közvetlenül a
szovjet ideológiával voltak összefüggésben, olykor a szovjet éra alatt kialakult jelenségekhez,
életvitelhez kötődtek. Pl. выбросить, выкинуть ‘piacra dobni (általában hiánycikket)’,
записаться, стоять на что ‘szerepelni egy várólistán valamilyen hiánycikkre’.
Ezzel a folyamattal párhuzamosan egy másik átalakulás is végbement a szóhasználat
területén: a historizmusok – azaz az Októberi forradalom előtti időkből származó szavak –
fokozatosan visszakerültek az aktív szóhasználatba: Дума ‘duma, az orosz parlament’, кадет
‘kadét’, присяжный ‘esküdt’, лицей ‘líceum’, губернатор ‘kormányzó’, меценат
‘mecénás’. A szovjet időben megszokott председатель совета министров ‘minisztertanács
elnöke! kifejezés helyett megjelenik a cári Oroszországban használatos премьер-министр
‘miniszterelnök’ szó.
Ezek a szavak ma már nem minősülnek historizmusnak, stílusárnyalatuk semlegesnek
mondható. A jövevényszavakkal egyetemben ezek a szavak betöltötték a szavak referenciális
31
jelentése területén kialakult ún. referenciális űrt. Azok a politikai folyamatok, amelyeknek
jegyében megvalósult az 1917-ben megtagadott értékekhez és fejlődésúthoz való visszatérés,
valamint az egyetemes világrendbe való integráció, törvényszerűen megkövetelték a
társadalmi viszonyok reformját és az új jelenségek megnevezéséhez szükséges szókészlet
megalkotását. Ennek az útkeresésnek a nyomán ment végbe az egykor elavultnak ítélt orosz
szavak jelentésének aktivizálódása és felgyorsult a jövevényszavak átvétele. A szellemi
kultúra hagyományainak, mindenekelőtt az ortodox vallási hagyománynak a felelevenítésére
irányuló társadalmi törekvés összefonódott az emelkedett stílusú írott nyelv szókészletének
újraéledésével, amelyet a szovjet korszakban vagy szekularizáltak, vagy kérlelhetetlenül
kiirtott a cenzúra, mint pl. добродетель ‘erény’, милосердие ‘könyörület, irgalom’,
покаяние ‘vezeklés’, смирение ‘alázat’, догма ‘dogma’, реликвия ‘relikvia’, stb.
Mindeközben a historizmusok egy részét stilisztikailag semleges lexikai elemként kezdték el
használni, míg másik részüket expresszív hatású stilisztikai eszközként. Utóbbi leginkább a
publicisztikára jellemző, ahol ezek a szavak nemcsak a régi metaforikus képek
felelevenítésére szolgálnak, de új trópusok létrehozására is megfelelő eszköznek bizonyultak.
A mai orosz nyelv egyik legjellegzetesebb vonását éppen a nyelv stilisztikai rétegeinek
átrendeződésében fedezhetjük fel. A történelmi megrázkódtatások — mint ismeretes —
gyakran az elnyomott társadalmi rétegek nyelvezetének aktivizálódásával járnak. Az 1985-
ben kezdődő gorbacsovi peresztrojka, amely előidézte az országban a XX. század végi nagy
társadalmi változásokat, nem jelentett szociális forradalmat és nem vonta maga után az alsóbb
néprétegek hatalomra jutását. A Szovjetunió széthullása a nyelvi folyamatok tekintetében
ahhoz vezetett, hogy eltörölték a hivatalos érintkezés területén egyeduralkodónak számító
„újbeszél” kötelező használatát, azonkívül megszűnt a nyelvi viselkedésformák egysíkúsága,
ahogy egy sor nyelvi kifejezésre vonatkozó tabut, cenzurális tiltást is felszámoltak. A szovjet
korszakban a hivatalos nyelvhasználat normáinak betartatása az állam feladatkörébe tartozott,
amit drákói szigorral el is látott. Ez a szovjet-orosz abszolutizmus korszakára is jellemző
kétszáz éves múltra visszatekintő hagyomány még M. V. Lomonoszov idejéből való.
A XX. század végi történelmi változásokat az orosz nyelvet beszélők úgy élték meg,
mint a nyelvhasználat területén végbemenő liberalizációt, amelynek nyomán eluralkodott a
szleng használata és kölcsönhatásba lépett a köznapi nyelv stilárisan alacsonyabb rendű
rétegeivel. A korábban elnyomott és a társadalom perifériájára szorított szubkultúrák újra
hallatták hangjukat: a nem hivatalos nagyvárosi folklór, a fiatalok alternatív kultúrája, a
bűnözői világ szubkultúrája. Ez a folyamat ahhoz vezetett, hogy az orosz nyelvben kialakult
stílusrétegek hierarchikus rendje szociolingvisztikai szempontból teljesen átalakult. Az orosz
32
szókészlet jelentős része, amely korábban az irodalmi nyelv határain kívülre szorult, az ún.
nem-normatív lexika területére, rendszeresen megjelent a médiában, a szépirodalmi
alkotásokban, és hallani lehetett a moziban, TV-ben egyaránt. Elsősorban magáról a normáról
mint olyanról alkotott elképzelések inogtak meg, különös tekintettel a stilisztikai normára.
Miután a nyilvános kommunikáció megszokott eszközévé vált, a nem-normatív lexika
fokozatosan beszüremlett előbb a beszélt, később az írott köznyelvbe. Ezeket a szavakat a
köznyelvi (és nem egy társadalmi rétegre jellemző) zsargon, vagy más szóval szleng körébe
soroljuk: тусовка ‘baráti összeröffenés, buli, nyüzsi’, халява ‘potya’, беспредел
‘törvénytiprás, anarchia’ крутой ‘menő’, совок ‘Szovjetunió, szovjet ember’, фанат
‘fociszurkoló, filmőrült, rockbolond’, наехать ’szekál, rászáll, kikészít’, отстегнуть
‘kipenget, pénzzel megdob’, прикольный ‘király’, навороченный ‘trendi’, косить ‘sumákol,
ürgéz’, колоться ‘belövi magát kábítószerrel, megvall’, подставить‘ leéget’, кинуть
‘rászed’, бабки ‘pénz’, мент ‘zsaru’, сдать ‘felad valakit’, светиться ‘feltűnni valahol’,
разборки ‘balhézás, bandák közötti fegyveres leszámolás’.
Különösen szembetűnő az argóból kölcsönzött szavak nagy száma a köznapi
nyelvhasználatban. Ez azzal a szereppel magyarázható, amelyet a társadalom bűnözői rétege
játszott a 90-es évek Oroszországában. Az a tény, hogy a bűnözői csoportok az illegalitásból a
társadalmi nyilvánosság elé kerültek, és a tömegkultúra fokozott érdeklődést tanúsított
irántuk, azzal járt, hogy a börtönnyelv és tolvajvilág nyelvezete elvesztette zárt jellegét (e
nyelvi jelenséget legjelentősebb kutatója, V.Sz. Jelisztratov „dehermetizációnak” nevezi) és
beáramlott a nyilvános nyelvhasználatba. Ennek köszönhetően a média is felkarolta ezt a
nyelvet, az a média, amely napjainkban a legfontosabb szerepet játssza a normáról alkotott
elképzelések alakulásában, ellentétben az 1990-es éveket megelőző időszakkal, mikor ezt a
funkciót a szépirodalom és a „mértékadó” nyelvhasználók töltötték be, akiken elsősorban az
irodalom kimagasló képviselői és a kultúra jelentős személyiségei értendők. Korábban az ő
nyelvhasználatuk lett a köznyelvi norma alapja.
A szovjet periódusban, ahogy már említettük, az újbeszél volt a hivatalos érintkezés
nyelve, ez volt a média nyelve is, ahol az ideológiai ellenőrzésen túlmenően igen szigorú
nyelvi kontroll is érvényesült, amely kiterjedt még a fonetikai (a televízió és a rádió esetében),
a grammatikai és a stilisztikai normák betartására is. A TV-ben gyakorlatilag ismeretlen volt
az élő adás, és ebből kifolyólag ismeretlen volt a spontán, nem előre megírt, élő beszéd. A 80-
as évek végétől kezdve a cenzúra meggyengült, azt követően pedig egyszerűen megszűnt
(hivatalosan azonban csak 1991-ben törölték el). A spontán élőbeszéd özöne, amely
elárasztotta a médiát, nyilvánvalóvá tette, hogy a beszélők túlnyomó többsége nincs
33
birtokában az irodalmi normának. Ez a fajta nyelvi inkompetencia az ország vezetőire is
jellemző volt, akiknek először kellett „papír nélkül” megszólalniuk.
Ennek a nyelvnek a tanulmányozása és leírása, amely az első sokkot követte és
amelyet a tárgyalt nyelvi tények összeütközése idézett elő, lehetőséget nyújt, hogy feltárjuk
azokat folyamatokat a grammatikában és a fonetikában, amelyek rámutatnak a rendszer
fejlődésének tendenciáira, a benne zajló változásokra, melyek éppen a beszélt nyelv teremtő
káoszában formálódnak.
Változások a grammatikában és a fonetikában
A beszélt nyelv szabályozatlan „őselemének” benyomulása az irodalmi nyelvbe,
amely az egész korszakot végigkíséri, a nyelvi rendszernek azokon a szintjein is
megfigyelhető, amelyeken a változások rendkívül lassan, gyakran évszázadok alatt mennek
végbe. Az irodalmi nyelvi normák állandó megsértései, a beszélt nyelvi formák
megszaporodása mind az írásbeliségben, mind a nyilvános beszédben, lehetővé teszik
számunkra, hogy e változás bizonyos általános tendenciáit megállapítsuk. Példának okáért a
morfológia szintjén megfigyelhető az orosz nyelv fejlődése során elveszített vocativus
különleges formáinak visszakerülése a nyelvhasználatba (Таня – Тань!). Megfigyelhető
továbbá a különböző paradigmák kiegyenlítődése és a nyelvi képzés szempontjából nem-
logikus formák, vagyis a kivételek megszűnése: a népnyelvi, az irodalmi norma szemszögéből
helytelen, formák iránti tolerancia (капает, махает, полоскает a каплет, машет,
полощет helyett); a prosztorecsijére jellemző formák elterjedése (ложить, заиметь); az
egyesszámban használt főnevek többesszámban való használata (дорогие водки ‘drága
vodkák’, предпринимательские риски ‘vállalkozói rizikók’, новые бизнесы ‘új bizniszek’);
az analitikus melléknevek expanziója, mint például бизнес-среда üzleti környezet, пиар-
специалист PR-szakember stb. A szintaxisban ez a tendencia egyes elöljárószók
elterjedésében és a vonzatok elmozdulásában érhető tetten (показывать о чём показывать
что helyett, анализировать о чём анализировать что helyett); továbbá elterjedtek a
много человек пришли’típusú szerkezetek az irodalmi normának megfelelő много человек
пришло konstrukció helyén, vagy большинство читателей понимают a большинство
читателей понимает helyett; наша доктор Иванова сказала forma a наш доктор
Иванова сказала helyett.
A fonetikai rendszerben a mássalhangzók keményedése felé ható tendencia figyelhető
meg, amely a kötelező lágyság szerinti hasonulás csökkenésében és a lágy illetve hosszú <zs>
34
fonéma fokozatos kikopásában mutatkozik meg. Véglegesen győzött az i-zésre (иканье)
irányuló tendencia, vagyis redukált [i] ejtése hangsúlytalan pozícióban álló <e>, <a>, <o>
fonémák helyén lágy mássalhangzó után (korábban ebben az esetben [i] hangot ejtettek [e]
mellékhanggal). Felerősödött a hangsúlytalan szótagok nullfokú redukciója, amelynek
következtében kiestek szótagok. Megfigyelhető az a törekvés, hogy egyszerűsítsék nem csak a
három mássalhangzóból álló hangcsoportot, a kettőből állót is. Megdöbbentően sok
hangsúlyhibát vétenek az anyanyelvi beszélők. Itt a prosztorecsijére jellemző formák
elterjedése tapasztalható és az a tendencia, hogy egyesítsék a különböző paradigmákat, azaz
egységessé tegyék a hangsúlyokat a szó különböző alakjaiban. Figyelemreméltó, hogy az
irodalmi kiejtés használati köre drasztikusan leszűkült azok után, hogy a média, a színház, a
mozi teljes egészében áttértek a beszélt nyelvi, illetve az iskolázatlan városlakókra jellemző
kiejtésre. Zuhanásserűen csökken azon nyelvhasználók száma, akik tökéletes biztonsággal
elsajátították az irodalmi kiejtést. Feltételezhető, hogy utóbbit a jövőben felváltja a beszélt
nyelvi kiejtés, ami további következményeket vonhat maga után, például változásokat a
helyesírásban.
Dialektusok a mai orosz nyelvben
A XX. században a tájszólások használati tere folyamatosan szűkül. Ennek egyik oka az, hogy
a szovjet időkben a lakosság iskolázottsága megnőtt. Másik oka, hogy megjelent a
háztartásokban a rádió és a televízió, így elterjedhetett a normatív nyelvhasználat. Most, a
XXI. század elején a dialektust használók többsége idős, iskolázatlan nő. A nyelvhasználat
színtere mindig informális. A szociolingvisztikai kutatások egy másik érdekességre is
felhívták a figyelmet, a dialektust elhagyó fiatalok zöme, a normatív nyelv helyett a zsargonra
tér át, amelyet egyébként a városi fiatalok többsége beszél.
OROSZUL BESZÉLŐK SZÁMA OROSZORSZÁGBAN,
A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN ÉS A DIASZPÓRÁBAN
Ma az orosz nyelv egyike a nagy világnyelveknek. A becslések szerint, mintegy 300
millió ember beszéli Oroszországban és az ország határain túl. Az orosz nyelv hivatalos
munkanyelvnek számít az összes jelentős nemzetközi szervezetben (ENSZ, OSCE, IAEA,
UNESCO, WHO és más).
35
A XX. sz. elején megközelítőleg 150 millió ember beszélt oroszul – nagyrészt az
Orosz Birodalom alattvalói. A rákövetkezendő 90 évben az (aktívan vagy passzívan) oroszul
tudók száma több mint duplájára nőtt, hozzávetőlegesen 350 millió főt tett ki, akik közül 286
millió olyan országban élt, ahol az orosz nyelv államnyelvnek számított és a lakosság
túlnyomó részének anyanyelve volt. Több mint 70 millió ember (legfőképpen a
Szovjetunióval szövetséges kelet-európai államokban, a Balkánon és számos ázsiai
országban) különböző szinten, beszélte az orosz nyelvet. A Szovjetunió széthullása után 14
évvel, 2005-re, az oroszul különböző mértékben tudók száma 278 millió emberre csökkent,
ezen belül magában az Orosz Föderációban is 140 millióra.
Jelenleg az Orosz Föderáció 130 millió polgára tekinti anyanyelvének az orosz
nyelvet, továbbá a FÁK és a balti államok 26, 4 millió lakosa és mintegy 7,4 millió más
országbeli (legfőképpen németországi, amerikai és izraeli) lakos, vagyis összességében 163,8
millió ember. Több mint 114 millió ember második nyelvként használja az oroszt (elsősorban
a FÁK országokban és a Baltikumban) vagy mint idegen nyelvet ismeri.
Elterjedtségét tekintve az orosz nyelv jelenleg a negyedik helyen áll a világon (a listát
a kínai nyelv vezeti, utána következik az angol és a spanyol). Ha az oroszul beszélők
számának mai csökkenő tendenciája folytatódik, akkor tíz év múlva 212 millióra csökkenhet
ez a szám, átadva a helyét a franciának, a hindinek/urdunak és az arabnak, 2025-re pedig a
XX. század eleji szintre süllyed vissza. Természetesen a felvázolt folyamatok alakulása
nagymértékben függ Oroszországnak a világgazdaságban és világpolitikában betöltött
szerepétől.
Az orosz nyelv a posztszovjet térségben
A Szovjetunió széthullása után az orosz nyelv használati köre leszűkült és továbbra is
szűkül. A posztszovjet térségben megalakult új független államok nagy hányadában a nemzeti
nyelv egyeduralkodóvá válásának eredményeképpen az orosz nyelv fokozatosan kiszorult a
politikai, oktatási és információs szférából. Az összes volt szovjet tagállam többnemzetiségű,
az orosz nyelvet anyanyelvüknek valló állampolgáraik száma ingadozik. Napjainkban a volt
Szovjetunió 14 tagállamának összlakossága több mint 140 millió fő (ez megegyezik
Oroszország összlakosságával), az orosz nyelvet aktívan (vagyis a munkában, oktatási
intézményekben, a hétköznapi életben) használók száma 63, 6 millió fő. Ezen felül még 39, 5
millió fő passzív nyelvhasználónak minősül (értenek ugyan oroszul, de mint kommunikációs
eszközt nem használják és fokozatosan elfelejtik az oroszt), és mintegy 38 millió ember már
36
egyáltalán nem beszéli az orosz nyelvet. Legszembetűnőbben a volt szovjet tagállamok fiatal
nemzedéke körében csökkent az oroszul beszélők aránya. Így például Litvániában átlagosan a
lakosság 60%-a beszél oroszul, míg a 15 évesnél fiatalabbak körében ez az arány 17%.
Hasonló helyzettel találkozhatunk Ukrajna nyugati részein és Moldáviában, ahol az európai
nyelvek térhódítása fokozatosan kiszorítja az oroszt, Azerbajdzsánban (ahol erőteljesen
megnőtt Törökország és az angolszász országok gazdasági, kulturális és nyelvi befolyása),
valamint Örményországban, Grúziában, Türkmenisztánban, Üzbegisztánban, Észtországban
és más országokban.
A posztszovjet államokban az orosz nyelv és kultúra legfőbb hordozójának tekinthető
orosz etnikum számaránya az utóbbi 15 évben 25-30 millióról 17 millióra csökkent (nem csak
azokról van szó, akik külföldre emigráltak, ideszámítva az Oroszországba kivándoroltakat is,
de azokról is, akik elvesztették a nemzeti identitásukat az új etnokulturális környezethez való
alkalmazkodás során). Feltételezhető, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.
A FÁK országaiban és a Baltikumban jelenleg összesen 23,5 millió ember vallja
anyanyelvének az oroszt (ez leginkább az Ukrajnában, Kazahsztánban, Belorussziában, illetve
Üzbegisztánban és Lettországban élőkre jellemző). Ez a szám azonban szintén csökkenő
tendenciát mutat. Tadzsikisztánban például az 1989-es népszámlálás adatai szerint a lakosság
36,4%-a vallotta anyanyelvének vagy második nyelvének az oroszt, míg a 2000-es
népszámlálási adatok szerint mindössze 20,1 %, mindeközben az etnikai oroszok száma
Tadzsikisztánban az elmúlt 15 évben tizedére csökkent, 500 ezer emberről (1989) 50 ezerre
(2005). Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a FÁK és a balti államok oroszajkú
közösségének 1/3-a, akik anyanyelvüknek vallják az oroszt, nem orosz nemzetiségű (ukránok,
tatárok, beloruszok és mások).
2005-re csupán Belorussziában tartották meg hivatalos nyelvként az oroszt. A belorusz
médiában továbbra is az orosz nyelv dominál, a gyerekek 75%-a orosznyelvű iskolákban
tanul, a felsőoktatási intézményekben az orosz nyelven oktatott tantárgyak aránya több mint
90%-ot tesz ki. Viszonylagosan erős pozíciót tudhat magáénak az orosz nyelv Kazahsztánban,
ahol a „hivatalos kommunikáció nyelve” státuszt vívta ki magának megakadályozandó az
oroszajkú szakemberek kivándorlását. Ugyanakkor az adminisztráció számos területén teljes
egészében átálltak a kazah nyelv használatára, ahogy Kirgíziában a kirgizre. Kirgíziában
2000-ben az orosz nyelv szintén hivatalos státuszt kapott, annak ellenére, hogy a függetlenség
évei alatt a felére csökkent az oroszajkú lakosság, és ez a tendencia tovább folytatódik.
A FÁK többi országában az orosz nyelvnek mint a nemzetiségek közti kommunikáció
nyelvének alacsonyabb státusza van (ez vonatkozik Moldáviára, Üzbegisztánra,
37
Tadzsikisztánra és formálisan Türkmenisztánra) illetve a nemzeti kisebbségek nyelve előnyt
élvez az orosszal (Ukrajnában) vagy az idegen nyelvvel szemben (Azerbajdzsánban,
Örményországban, Grúziában, Lettországban, Litvániában, Észtországban). Az utóbb
felsorolt országokban az orosz nyelv gyakorlatilag a nemzetiségek közötti kommunikáció
nyelveként funkcionál, de jogilag – a hivatalos nyelvtörvény értelmében – nem számít annak.
Paradox módon több FÁK-országban és balti államban (Belorusszia, Ukrajna,
Lettország, Kirgízia, Kazahsztán, Üzbegisztán) az orosznyelvű időszaki kiadványok száma a
szovjet korszakhoz képest nőtt. Belorussziában például 1986-ban kb. 80 orosznyelvű újságot
adtak ki és ugyanennyi folyóiratot, ami az összes kiadott periodika 48%-t tette ki, míg 2004-
ben az orosz nyelven kiadott újságok és folyóiratok száma 415-re nőtt, Ukrajnában pedig 642-
ről (1986) 3402-re ugrott (2002). A kizárólagosan orosznyelvű kiadványok mellett 2002-ben
3127 kétnyelvű kiadvány jelent meg, azaz olyanok, amelyekben ukrán és orosznyelvű oldalak
egyaránt megtalálhatók. Más országokban azonban drasztikusan csökkent ez a szám.
Türkmenisztánban példának okáért mindössze egy orosznyelvű újságot adnak ki
(Нейтральный Туркменистан ‘Semleges Türkmenisztán’), sőt 2002-ben már mindennemű
orosz nyelvű periodika behozatalát betiltották.
Szigorúan szabályozzák az orosznyelvű adások arányát az elektronikus médiában.
Kazahsztánban például, a nyelvtörvény normáinak értelmében az adások 50%-ának kazah
nyelven kell folynia, míg a másik 50% orosznyelvű. Észtországban 10%-os kvótát szabták az
orosznyelvű rádió- és TV-adások esetében. Lettországban szintén hasonló korlátozásokat
vezettek be, bár később eltörölték, mert az ország alkotmánybírósága jogellenesnek
minősítette a korlátozó rendeletet. A FÁK összes országában és a balti államokban rövid
orosz nyelvű adásokat sugároznak.
Orosznyelvű oktatás
A posztszovjet térségben (Belorussziát leszámítva) zuhanásszerűen csökkent azon
általános iskolák száma, amelyekben oroszul folyik a tanítás. A 2003/2004-es tanévben 7536
ilyen iskola volt összesen 4,8 millió tanulóval, közülük 3,7 millió gyerek olyan iskolába járt,
ahol csak és kizárólag orosz nyelven folyik a tanítás (az iskolák túlnyomó része Kazahsztán és
Belorusszia észak-keleti térségében találhatók, illetve Ukrajna keleti és déli részén, Krímben).
Orosznyelvű felsőfokú képzés Belorussziában, Kazahsztánban, Ukrajnában és
Moldáviában van. Összesen kb. 1 millió diák tanul a FÁK országokban és a balti államokban
található 428 nemzeti felsőoktatási intézményben, illetve a 68 oroszországi felsőoktatási
38
intézmény valamelyik kihelyezett tagozatán. Számos posztszovjet államban közösen
létrehozott egyetemek működnek: Tadzsik-orosz (szláv) Egyetem, Kirgiz-orosz (szláv)
Egyetem, Örmény-orosz (szláv) Egyetem és Belorusz-orosz Egyetem.
Az orosz nyelv a világban
Az oroszul beszélők száma a világ régiói szerint (2004, millió főben kifejezve).
Oroszország 140
FÁK és Baltikum 100
Kelet-Európa és a Balkán 19
Nyugat-Európa 7,9
Ázsia 4,1
Közel-Kelet és Észak-Afrika 1,5
Afrika a Szaharától délre 0,2
Latin-Amerika 1,2
USA, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland 4,1
Ajánlott irodalom
Гусейнов, Гасан: Д.С.П. Советские идеологемы в русском дискурсе 1990 – х. Москва,
Три квадрата, 2004.
Дуличенко, А.Д.: Русский язык конца ХХ столетия. Verlag Otto Sagner, Münhen, 1994.
Елистратов, В.С.: Словарь московского арго (материалы 1980 – 1994 гг.). Москва,
Русские словари, 1994.
Кoстомаров, В. Г.: Языковой вкус эпохи. Златоуст, Санкт-Петербург, 1999.
Караулов, Ю.Н.: О состоянии русского языка современности. Москва, 1991.
Карцевский, С.И.: Язык, война и революция. Берлин, Русское универсальное
издательство, 1923.
Лаптева, О.А.: Живая русская речь с телеэкрана. JATE kiadó, Szeged, 1990.
Лексика русского литературного языка XIX – начала XX века. Москва, Наука, 1981.
Русский язык и советское общество (под редакцией М. В. Панова). 1 – 4. Москва,
Наука, 1968.
39
Русская разговорная речь (ответственный редактор Е.А. Земская). Москва, Наука, 1983.
Русский язык конца ХХ столетия. Коллективная монография. Ответственный редактор
Е. А. Земская. Москва, Языки русской культуры, 1996.
Селищев, А.М.: Язык революционной эпохи. Из наблюдений за русским языком
последних лет (1917 – 1926). Работник просвещения, Москва, 1928.
Современный русский язык. Социальная и функциональная дифференциация.
Ответственный редактор Л. П. Крысин. Москва, Языки славянской культуры, 2003
Толковый словарь русского языка конца ХХ века. Санкт-Петербург, 1998.
Толстой, Н. И.: Вопросы культуры речи в трудах русских лингвистов 20–х годов.
Развитие языковой жизни стран социалистического содружества. II. Praha, Akademia,
1987.
40