Pók Judit

A CSAVARGÓSAN JÁRÓ TISZA (Néhány munkálat a folyón az általános szabályozás előtt)

E tanulmány az általános szabályozás előtti időkből szeretne néhány, a Tiszán vég­rehajtott jelentősebb árvízvédelmi munkát bemutatni, és ehhez kapcsolódóan az ezeket a munkálatokat szorgalmazó jelentősebb személyiségeket méltatni.

A Tisza-menti települések kialakulásában nyilvánvaló a folyó döntő szerepe. A helységek az ártér szigetszerű határaiban, a magas partokon, az átkelőhelyeknél alakultak ki . Az áradásoknak ugyanis a kártételek mellett jótékony haszna volt, hogy zsíros iszappal gazdagította a talajt, dús kaszálókat, bő termésű szántófölde­ket hagyva maga után. Ezzel magyarázható, hogy igen sok helység települt a folyó mellé, az ártérre. Szabolcs megyében a legszélső árhatáron belül 98 községet talá­lunk.

A szabályozás előtt azonban az árvizeknek óriásiak a kártételei. Szabolcs megyének egykorú becslések szerint mintegy egynegyede rendszerint víz alatt volt — áradáskor 137 400 ha — ezzel második helyen állt Szatmár mögött a Tisza­menti megyék sorában. Mindig víz borított viszont 46 500 ha-t, amely adatot te­kintve az első volt, ha sorrendet állítunk fel közöttük.1

Vásárhelyi Pálnak a Tisza-szabályozási terv bevezetésében adott leírása szerint a hegyek közül Királyházánál (ma Korolevo) a síkságra lépő Tisza „... minden víz változásával újonnan ásott medrét szünet nélkül változtatja, a régit elhagyja, s több ágakba elszórva új meg új szigeteket formál, melyeket szüntelenül változtat, vagy egészen elsodor... Alacsonyabb partjai számos kitörésein a vízár jobbról a Takta közét, balról pedig Szabolcsban Tiszadob, Szentmihály, Polgár helységek és Nánás, Böszörmény, Balmazújváros, Debrecen városok és a Kunság termékeny határainak nagyobb részét vagy állandóan, vagy az évnek éppen tenyésző szaká­ban vízzel borítja. "2

Az árvizek elleni védekezésnek kétféle módjával találkozunk a folyók mentén már az általános szabályozás előtt is: a nagyvízi szabályozással, azaz töltések emelésével, illetve a középvízi szabályozással, vagyis az éles, túlfejlett kanyarula­tok átvágásával. Az előbbi könnyebben végrehajtható egy-egy vármegye számára abban a korban, amikor még nem állami feladat a szabályozás, hanem az illető tör­vényhatóságoké, hiszen nem igényel akkora szervezőmunkát, mint az átvágás, és a jobbágyfelszabadítás előtt ingyen munkaerő áll rendelkezésre. 1613-ban törvény is születik arról, hogy a Tisza kiöntései ellen töltések épüljenek, és arról, hogy azok a vármegyék, amelyekben ez a folyó kiáradni szokott — saját javaik megmaradása

1 Lászlóffy Woldemár: A Tisza. Budapest, 1982. (a továbbiakban Lászlóffy, 1982.) 209. 2 Vásárhelyi Pál: Előleges javaslat... a Tisza áradásainak minél előbbi gátlása tekintetében. Buda, 1845. Kőnyomat. In: Lászlóffy, 1982. 171.

érdekében — egymás között határozzanak.3 A XVII I . század derekán a Felső-Tisza több szakaszán épültek védtöltések, ezek a legrégebbi töltésszakaszok. A gátakat a vármegye rendelésére az érintett helységek jobbágyai közmunkával építették, és hasonlóképpen évről évre javítgatták. Többségük azonban elég silány volt, az ára­dások rendszerint el is sodorták őket.

Az első átvágások a parti nagybirtokok védelmében történtek, majd az áradás meggyorsítására és a hajózás könnyítésére is alkalmas eszköznek találtattak. Vég­hezvitelük azonban igen körülményes, hosszadalmas és rendkívül költséges volt, éppen ezért a Tisza általános szabályozása előtt a számtalan kanyarulatból alig né­hány veszedelmeset vágtak át csupán. A szabályozás során azonban 112 átvágással rövidítették meg a folyót, amelynek egyes szakaszai természetes határt is jelentet­tek; Szabolcs megye esetében Szatmár, Bereg, Ung és Zemplén felől. Ebből követ­kezően egy-egy átvágás két, sőt három megyét is érintett, nem beszélve a parti földbirtokokról, amelyeket ki kellett sajátítani, tulajdonosaikat pedig kárpótolni. Legtöbbször pedig amit az egyik megye szorgalmazott, a másik ellenezte. Szabolcs álláspontja például legtöbbször ellentétben van a Tiszán feljebb elhelyezkedőké­vel, Ungéval vagy Zemplénével. Megyénk leginkább arra szokott hivatkozni, hogy egy-egy átvágáskor a folyó medre lerövidülvén, a víz gyorsabban zúdul le a lejjebb fekvő területekre, a gátak pedig nem bírják el sebességét. Eredményt végül is csak úgy lehetett elérni, ha legfelsőbb helyről intézkedtek egy-egy jelentősebb szabá­lyozási munka felől.

Az öt északkeleti vármegye — úgymint Ung, Bereg, Zemplén, Szabolcs, Máramaros — egyébként maga is gyakran szorgalmazta, hogy a Tiszával és mel­lékfolyóival kezdjenek valamit. Szatmár megye 1750-ben az országgyűlés elé vitte a vízszabályozás ügyét, és mellé álltak a többiek is. Ennek a fellépésnek az ered­ménye az 1751. évi XIV. te, amely az árvízkárok megszüntetése és a hajózás érde­kében a malomgátak felülvizsgálatát és a medrekbe dőlt fák eltávolítását rendelte el. 4 A törvénynek semmi kézzelfogható eredménye nem lett, aztán közel húsz esz­tendeig minden szabályozási tevékenység szünetelt. Az 1770-es évek vége felé határozta el magát a kormány a rendszeres munkálatokra: a Duna rendezésén kívül a Sárvíz szabályozása és gr. Károlyi Antal révén az Ecsedi-láp lecsapolása is megindult. A Tisza-völgybe kormánybiztosokat rendeltek ki , akik sorra-rendre felismerték, hogy a Tisza szabályozása nélkül a többi mellékfolyón végzett mun­kálatok eredménytelenek és értelmetlenek.

1774-ben br. Orczy Lőrinc tábornagy, Abaúj megye főispánja, az irodalomtör­ténetből is ismert „testőrírók" egyike kap kormánybiztosi megbízást, bár ez a meg­bízatás elsősorban a Laboréra, Latorcára és Ungra terjed ki . Feladata, hogy szabá­lyozza a három folyót, vágassa át a veszedelmes kanyarulatokat, távolítsa el a

31613. XXVII. tc. Lásd Magyar Törvénytár. 1608-1657. évi törvénycikkek. Budapest, 1900. 113. 4 Lászlóffy, 190.

malmokat, tisztítsa meg a fatörzsektől és iszaptól a medreket, emeljen töltéseket, a partmenti mocsarakat szárítsa k i . 5

A kormánybiztos 1775. január 25-26-ra összehívja Tokajba Bereg, Zemplén, Ung és Szabolcs megye alispánjait és képviselőit, ahol megállapítják a legkö­zelebbi teendőket, megegyezve abban, hogy a munkálatokat a Bodrogon kezdik, majd három mellékfolyója után a Tiszával folytatják. Megállapodnak abban is, hogy lerontják vagy kiigazítják a veszedelmes malmokat, megerősítik a töltéseket, kijavítják a szakadásokat, felméretik mérnökükkel a Tiszát, majd meghatározzák az átvágandó kanyarulatokat. Még ez év tavaszán hozzá is látnak a munkákhoz: a malmokat lerontják, kihalásszák a fatörzseket, a parttól hat ölnyi távolságra kivág­ják a fákat, hogy a korhadtak bele ne hulljanak a mederbe.6

Az első munkálatok után Orczy Lőrincnek határozott véleménye alakul ki a szabályozásról, nevezetesen: amíg az a vármegyékre lesz bízva, sok eredményre nemigen lehet számítani. A szabályozás feltétele, hogy egységes terv szerint járja­nak el, és azt a legveszedelmesebb, de legfontosabb folyón, a Tiszán kell kezdeni. Ha először mellékfolyóit szabályozzák, akkor meggyorsítván azok útját, még na­gyobb veszedelmet zúdítanak a Tisza-parti vidékre, a szabályozatlan Tisza még kevésbé tudja magába fogadni mellékfolyói vizét, s a felső vidéket megszabadítják ugyan az árvíztől, de annál végzetesebbé teszik az áradást Tokajtól lefelé. Az első feladat tehát, hogy az összes Tisza menti megye, nem törődvén a többi vizekkel, fordítsa minden gondját a Tisza szabályozására. Az 1775. év tavaszán ilyen értel­mű utasítást küld a vármegyékhez. 7

1776 nyarán azonban korlátozzák Orczy működését: a Bodrog három mellék­folyójának szabályozásához térítik vissza, költséges, nagyobb munkálatokba a T i ­szán nem kezdhet. Ennek ellenére — bejárva a Tiszát és a Bodrogot — intézkedik, hogy a szakadásokat javítsák ki , a töltéseket erősítsék meg, s a Tisza kanyarulatai közül a legveszedelmesebbnek, a karádinak az átvágásán gondolkodik.8 A Hely­tartótanács megrója, hogy hatáskörét túllépi, a karádi átvágást azonban felkarolja. (Lásd 1, sz. melléklet.)

1777 tavaszán Orczy rendelésére kotrógép érkezik Szabolcsba, hogy a nagyobb fatörzseket kiemelje a Tiszából. A vármegye kötelessége a gép mellé munkásokat adni; ki is rendelnek 24 személyt, akik azonban mind fiatal, gyenge legénykék voltak. Nyáridőben az aratás miatt nem állít k i a megye megfelelő munkaerőt, ősz­szel pedig kijelenti, hogy a napszámosok bére igen nyomasztó terhet ró a népre, így nem tűri meg tovább megyéje területén a kotrógépet. Mindezek után a kor­mánybiztos el is viteti azt Ugocsába, ahol még nem ismerik.9

5 Császár Elemér: Orczy Lőrinc és a Tisza-szabályozás. In: Századok, 1908. (a továbbiakban Császár, 1908.) 39.

6 U o . 46. 7 Uo. 48. 8 Uo. 112. 9 U o . 115.

1778 őszén a kormánybiztos fáradhatatlanul ismét tanácskozásra hívja az alis­pánokat, akik azonban csak saját megyéjük hasznát nézik, így az eredménytelenül végződik.

Orczy Lőrinc végül a leküzdhetetleneknek tűnő akadályok, udvari intrikák kö­vetkeztében 1782-ben lemond a kormánybiztosságról. Saját tevékenységéről, min­den bizonnyal az őt környező értetlenség hatására, ironikus hangvételű versében így emlékezik meg:

„Ismét meg butykáztam Tiszának árjait, Ott töltém, itt nyitám iszapolt árkait, Krieger zsinorával mérvén tsavargásit, Jobb egyenességre intéztem folyásit.

De mikor én repedt hajlongó hajótskán Tekenő formára vésett tsolnakotskán Ki teszem lelkemet véletlen veszélynek, Béts Pozson Társaim engem tsak

nevetnek."

Hivatalos lemondó levelében a megyék részéről megnyilvánuló közönyben az ellentétes érdekekben, a megfelelő anyagi erők és műszaki feltételek hiányában látja nagy tervének, a Tisza szabályozásának viszonylagos eredménytelenségét. Fá­radozásai azonban nem voltak hiábavalóak: átmetszéseket, partvédő munkálatokat végzett a folyón, végig megtisztíttatta a medret, amivel lehetővé tette — az árvíz­védelem mellett — a Tisza hajózását a sószállító hajók számára Tokajig. 1 0

Orczy Lőrinc lemondása után hosszabb ideig nem történnek nagyobb munkák a Tisza-völgyben. Említést érdemelnek viszont azok a polgári térképezések, amelyek I I . József rendeletére az 1780-as évek második felében zajlottak, és a hajózható folyók felmérését célozták meg. E térképeket a vármegyei mérnökök készítették, közülük szakszerűségüket, sőt szépségüket tekintve is kiemelkedők a Szabolcs megyei geometra, Sexty András 17 darabból álló szelvényei, amelyek a Tisza megyénkbeii, a beregitől a borsodi határig terjedő szakaszát ábrázolják.

Meg kell még jegyeznünk azt is, hogy a vízi munkálatok szervezése, koordiná­lása és irányítása szempontjából nagy jelentőségre tesz szert ezektől az évektől fogva az 1788-ban felállított Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság (Aedilis Directio in Hydraulicis), amely tulajdonképpen a központi felügyelő hatóságot jelentette.

Visszatérve a Felső-Tiszához, annak egyik igen problémás szakasza volt mindig a Záhony-Csap-Zsurk-Sálamon közti rész, ahol gyakran átcsapott a folyó a tölté­seken, sőt saját medrét elhagyva, új irányt vévén, pusztulással fenyegette a part menti településeket. Az itt végzett munkálatokat pedig igen nehéz volt koordinálni, mivel három megyét, Szabolcsot, Zemplént és Ungot érintették. A két utóbbi

A magyar vízszabályozás története. Szerk. Ihring Dénes. Budapest, 1973. 55.

158

megye érdekei nagyjából egybeestek, Szabolcs viszont rendre ellenezte a másik kettő által szorgalmazott folyóátvágásokat. (Lásd 2.sz. melléklet.)

A Tisza itteni szakaszán az első érdembeli nagyobb munkálatok br. Vay Miklós tábornok, hadmérnök (1756-1824) kormánybiztossága alatt kezdődnek, aki mint országgyűlési követ már az 1790-91. évi diéta kereskedelmi bizottságának mun­kálatai keretében javaslatot terjeszt elő a vízi utak fejlesztésére. 1802-ben nevezik ki először kormánybiztosnak a három Körös szabályozására, aminek hírére Sza­bolcs megye a Helytartótanácshoz fordul, hogy a Tisza szabályozását is vegyék célba. 1 1

Vay Miklós első megbízatásától haláláig tartó két évtizedes munkássága alatt minden Tisza-völgyi felmérési és szabályozási munka az ő szakszerű irányítása alatt folyt. Orczy Lőrinc méltó utódjának és Széchenyi István előfutárának tekint­hetjük őt. Véleménye szerint a sokféle szabályozási munkára csak az tud célirá­nyos javaslatokat tenni, aki a Tiszába torkolló egész víztömeget képes átlátni. A megyék mindegyike azt hiszi — állapítja meg —, hogy az ő igénye az első, ebből ered a sok különálló terv, amely jóllehet egy vidéknek enyhítést hozna, a másikat azonban éppenséggel tönkreteszi. Az nem kétséges számára sem, hogy a szabályo­zást a Tiszával kell kezdeni, amivel szembe költségességét lehet állítani. A mel­lette szóló legfőbb érv azonban 600 000 hold szántó művelés alá kerülése. 1 2

Vay Miklós szorgalmazására a Helytartótanács 1805-ben utasítja a megyéket, hogy tisztítsák meg a Tisza medrét Tiszaújlaktól Tokajig a bedőlt fatörzsektől és rönköktől, amelyek a sószállítást akadályozzák. Mivel elsősorban kincstári érdek­ről van szó, a megyék nemigen buzgólkodnak a végrehajtásban, így 1806-ban, majd 1807-ben ismét elrendelik a medertisztítást. Amikor eldől, hogy a költségeket a só felemelt árából finanszírozzák, és nem a megyéknek kell házi pénztárukból állni, Szabolcs megye hites geometrájával, Sexty Andrással elkészítteti a szükséges gép tervrajzát és költségvetését. Ez a két kisebb hajóra erősített, emelődaruból, te-kerőcsigából, húzószerkezetből és rengeteg kötélből álló gépezet 3290 forintba ke­rül a tervezet szerint, amely hatalmas összeget jelent abban az időben. Nem be­szélve arról, hogy Szabolcsban — a megye saját bevallása szerint — nincsenek ek­kor olyan mesteremberek, akik el tudnák azt készíteni, ezért a Kamarához folya­modnak, hogy a Máramarosi Sóadminisztrációval csináltassa azt meg.13 (Lásd 3. sz. melléklet.)

A Felső-Tisza említett szakaszán 1814-ben, a szokásosnál hevesebb áradások következtében, a jobb parton több veszedelmes szakadás keletkezett, nevezetesen a salamoni és csapi, amelyek a Latorcával való összefolyással, azaz Zemplén és Ung megye számos helységének pusztulásával fenyegették a vidéket. A helyzet

1 1 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (a továbbiakban SZSZBML), IV. A. 1. Szabolcs megye nemesi közgyűlésének iratai (a továbbiakban IV. A. 1.) Fasc. 2. No. 1220. 1802. 1 2 Magyar Országos Levéltár, Helytartótanácsi Levéltár, C 63. Br. Vay Miklós kormánybiztos ira­tai. D. 17. 1 3 SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 8. No. 1104. 1808.

megvizsgálására a Helytartótanács 1814. július 5-én rendeli ki br. Vay Miklóst, aki az érintett három megye küldöttségével megjelenik a helyszínen. Először meg­szemlélik a Salamonnál lévő, mintegy másfél méter magas, belülről sövénnyel font és megerősített töltést. Itt magát a partot is igen keskenynek és gyengének találják, és úgy látják, hogy a Tisza eredeti medrét csaknem egészen elhagyta, és a mester­séges parthoz igen közel van. Félő, hogy nagyobb áradáskor a töltést is áthágja, és akkor minden bizonnyal beleszalad a Latorcába, onnét pedig a Bodrogközre. Sa­lamonnál egyébként rendkívül kanyargós a Tisza, 1800 m egyenes folyás után itt hirtelen visszatekeredik, majd 2800 m-es szakaszon három olyan kanyarulatot ír le, amelynek hat ágából a leghosszabb 1800 m, de a többi öt is megvan 1300 m. A küldöttségek javaslata e három salamoni kanyarulat átvágása egy újonnan ásandó meder révén, amellyel a Tisza szakadásától mintegy 1300 m-rel távolabb esne, és amellyel a Latorcába való szaladástól Zemplén és Ung megye örökre megmenthető lenne.

A másik nagy szakadás 1814-ben Csapnál következett be. Ung megye egyéb­ként már 1801-ben jelezte Szabolcsnak, hogy a Tisza „maga rendes folyásáról el­felejtkezvén ", Csap felé vette irányát, ahol alig egy méteres (fél ölnyi) töltés tar­tóztatja fel . 1 4 Ez a gát évenként foltozgatva 1813 decemberéig bírta, amikor is 68 m hosszúságban, 11 m szélességben szakadt itt ki a folyó. Egy év alatt a szakadás hosszúsága 151 m-re növekedett, meggátolására Zemplén és Ung megye legalább 40 000 vesszőt hordatott ide és rengeteg karót veretett le. A küldöttségek szerint teljesen haszontalanul, mert a további veszedelmet egyedül az átvágás tarthatja tá­vol, amelyet úgy kell kivitelezni, — mivel itt a folyó erejét úgymond egyszerre kell elvenni —, hogy egy 750 m hosszú árkot 110 m szélességben kell ásni. Az átvágás a zsurki határba esne, 35 hold földet érintve, azaz a földesúr tetemes kárával járna, akit megegyezésük szerint teljes kárpótlás illet meg.

Azt mondhatjuk tehát, hogy 1814-ben mindhárom érintett megye megegyezett az átvágásokban. Az ügy azonban korántsem érkezett végső megoldásához, még két évtizednek kellett eltelnie, mire megvalósulhatott ez, az abban a korban igen nagyszabású vállalkozás.

Több oknál fogva ugyanis nem kezdődhetett el a munka. Nevezetesen a Tisza éppen áradt, meg kellett várni az apadást. Aztán a költségek felét a megyék a Helytartótanácstól, a felemelt só árából kívánták finanszírozni. A Helytartóta­nácstól várták azt is, hogy határozza meg közöttük a munka felosztásának arányát. A kormánybiztos mindezeket felterjeszti a kormányszékhez, és egyúttal utasítja Zemplén és Ung megyét, hogy mivel a Tisza már apad, a munkát kezdjék el. Szabolcsot — amely a Helytartótanács rendeletére várva, nem hajlandó munkáso­kat adni — megkeresi, hogy legalább a másik két megyét ne akadályozza, amelye­ket pedig azzal kecsegtet, hogy maguk is sokra juthatnak az új csatorna ásásában és

1 4 Uo. Fasc. 2. No. 143. 1801.

160

a csapi töltés erősítésében. Zemplén megye hozzá is fog, és hamar elvégzi az egyezés szerint rá kiszabott munkát, emelt hangon ír át azonban Ungnak, amiért az bele sem kezdett.16 Ung megye szerint amennyi tőle telt, annyit dolgoztatott a csapi töltéseken, Zemplén az, amely az 1815. esztendőben igen keveset, vagy éppen semmit sem végzett. 1 7

Vay Miklós kormánybiztosnak azonban Szabolcs megyével van a legtöbb gondja, amely annak ellenére, hogy 1814-ben a fenti átvágások szükségességét el­ismerte, meggondolja magát, a Helytartótanács rendelésébe nem nyugszik bele, és húzza, halasztja a munkát, nem rendeli ki a munkásokat, folytonosan felír a kor­mányszékekhez. A kormánybiztos 1816 októberében szemrehányó levelet intéz az alispánhoz. Szabolcs megye szerinte olyan ügyet latolgat, véleményez, amelyben nincs szakértelme. Nem geometrájára bízza, aki — Vay Miklós biztos benne — pontosan tudja, hogy az átvágás a fő dolog „... a kis töltésecskéken való kapkodás helyett Nékem már kétszer egy nagy Úrtúl szememre vettetett — írja —, hogy én papiroson a dolgot jól felteszem ugyan, de nem tudok parancsolni, pedig ez a ki­rályi comissárius kötelessége. Éppen ezen okból kénteleníttettem most a Tekintetes Nemes Vármegyéhez oly móddal tenni rendeléseimet, amely nekem fáj." A rende­lés pedig: legkésőbb október 28-án Záhonynál legyen 500 ember 500 ásóval és 200 saroglyával. 1 8 Meg kell említenünk Vay Miklós érdemeit az átvágásokhoz szüksé­ges földmunkák szervezetének kialakításában. A jóval későbbi magyar kubikos szervezet csíráit a záhonyi, csapi átvágások hadmérnöki, precíz szervezésében lel­hetjük fel.

Végül is a Vay Miklós által Zsurknál, Záhonynál és Karádnál tervezett átvágá­sok csak részben, Záhonynál valósulnak meg. Szabolcs megye azonban hosszú évek múltán is meg van győződve ennek káros voltáról, és hivatkozásként hasz­nálja a többi átvágás feletti vitájában. (Br. Vay Miklós folyószabályozási munká­latairól tett jelentését az uralkodóhoz lásd a 4. sz. mellékletben.)

Egy évtized telik el, amikor a Helytartótanács 1826-ban Fáy Barnabást, mint k i ­rályi biztost arra utasítja (Vay Miklós 1824-ben meghalt), hogy a zsurki átvágás ügyében Zemplén, Szabolcs és Ung megyék küldötteivel a helyszínen ismét érte­kezzen.1

A szemle során a küldöttségek úgy találták, hogy a folyó Csap felé nagy erővel terjeszkedik, és félni lehet attól, hogy nemsokára elmossa azt. Következésképpen Zemplén és Ung megye újból sürgeti Zsurknál az átvágást, Szabolcs pedig éppúgy, mint eddig, ellene van, és ismét felír a Helytartótanácshoz a már végrehajtott átvá­gások káros következményeire apellálva. 2 0 Hivatkozik például a megye hosszas

1 5 Zemplén Megye Levéltára (a továbbiakban ZML), IV. A. 1001. Zemplén megye nemesi közgyűlé­sének iratai (a továbbiakban IV. A. 1001.) Loc. 219. No. 1309. 1 6 Uo. Loc. 219. No. 1005. 1 7 Uo. Loc. 219. No. 1312. 1 8 SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 30. No. 1271. 1830. 1 9 Uo.Fasc. 26. No. 282. 1826. 2 0 Uo. Fasc. 26. No. 801. 1826.; Fasc. 27. No. 103 és 1093. 1827.

ellenzése után, nem kis költséggel és munkával ásott új záhonyi Tisza-mederre, amely minden órában bekövetkezhető veszedelemmel fenyegeti Szabolcsot, mivel mindössze cserlyékes homokkal készült. A töltés pedig már olyannyira lesüllyedt, hogy az első áradás minden bizonnyal nemcsak hogy meghágja, hanem el is ront­ja . 2 1 Fő érve pedig az, hogy az átvágás következtében a víz útja lerövidülvén, se­bessége megnövekszik, és minden erejével a lejjebb fekvő szabolcsi oldalra zúdul­va „... a mi Tisza mellyéki tájunknak tsendes lakosait dühös erejű zuhogásokkal felzörrenti, és megmaradván Csap helysége, majd 32 helységeink termő szántó­földjeikkel, virányos réttyeikkel és iparkodások minden emlékeztető tárgyaival együtt tűnnek el szemeink elől. "22 Az eddigi munkálatok — mint a Szamos és Kraszna malmainak széthányatása, vagy a Tiszán tett átvágások — következmé­nyeként az árvizek oly sebességgel hömpölyögnek már most is a megyében, hogy „ estve szárazba lenyugovó lakosaink reggelre nedvesen ébrednek fel. "2S Csap megmentésére egy, a helységtől feljebb eső sarkantyút javasol készíteni. A kor­mányszék megyénk ellenvetéseit véleményezésre kiadja a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóságnak, amely a következő állásfoglalást teszi. A vármegye azon félel­me, hogy az átvágás által következne be 32 (rétközi) helységének pusztulása, alaptalan, mert az áradások, kiöntések, sőt magának a Tisza vizének a bal vagy a szabolcsi oldalon lévő mocsaras helyekkel való egyesülése a zsurki átvágás nélkül is megtörténhet, sőt az ott lévő kanyarulatnál még annak megvalósítása előtt bekö­vetkezhet. Az átvágás révén egyébként a Tiszának a Rétköz szempontjából is sok­kal egyenletesebb folyása fog kialakulni. A javasolt sarkantyú pedig csak ideig-óráig való oltalom, de állandó védelem nem lehet. Ezért a Főigazgatóság most is azon a véleményen van, hogy a zsurki átvágás egyedül célirányos eszköz Csap helységének megtartására. Annál is inkább, mivel a nagyváradi királyi mérnök, Smidt Ágoston jelentése szerint a Tisza folyásában az 1821. esztendőtől fogva semmi változás nem történt. Következésképpen az akkor, a zempléni mérnök által készített terv — amelynek költségeit az Építő Számvevő Hivatal 10 710 forint 45 krajcár konvenciós pénzben állapította meg — most is végrehajtható. 2 4

Az 1830. esztendőbe érkeztünk, amikor is Zemplén megye szavait idézve „korunk emlékezetét, s folyó vizeinknek eddig tapasztalt árját meghaladó veszély" köszöntött a Felső-Tisza menti megyékre. A veszedelem Bereg megyéből indult el. A tavaszi szokatlan nagy áradás Gulácstól kezdődően, Kerecsenyen át Nagy-lónyáig a Tisza töltéseit több helyen 100-200-300 méteres szakaszokon elseperte, és ezeken a hatalmas szakadásokon a víz ellenállhatatlan erővel zúdult a vidékre. A tiszaháti járást öt helység kivételével egészen, a kaszonyinak pedig alsó részét el­öntve, mintegy 70 helységet ért súlyos kár. Bereg megye alispánjának tudósítása szerint „... minden őszi vetések, s tavasz mezejek víz alatt, marháik,

2 1 Uo. Fasc. 27. No. 1093. 1827. 2 2 Uo. Fasc. 27. No. 103. 1827. 2 3 Uo. 2 4 Uo. Fasc. 27. No. 1011. 1827.

sertéseik többnyire az fentebb helyeken fekvő házak udvarain, a lakosok a lakó há­zaikból kiszorítva, néhol a padjaikon, néhol pedig más lakos társaiknál siratják ezen nagy csapás által reájok háramlóit ínséget..., mérföldekre száraz földet sem láthatni a Tisza partjain."

A legnagyobb csapás azonban Zemplén megye Bodrogközét érte, amely a T i ­sza, a Bodrog és a Latorca által körülölelvén mintegy 53 km hosszú szigetet for­málva, 50 helységet foglalt magába. Az áradás ellen emelt bodrogközi töltések egyébként igen tekintélyesek voltak, 90 km-t tettek ki . Az árvíz április 11-én, hús­vét vasárnapján kezdődött, és 48 óra alatt elborította szinte teljes egészében a v i ­déket. A helyszínre kiszálló zempléni főszolgabíró a zempléni várból volt szomorú szemlélője, „... amint az egész Bodrogközön amerre csak szemeimmel tekinthetek egy megszakadás nélkül való árvíz villogott, és csak a magasabb homokok, temp­lomok és úri épületek látszottak ki." Jelentése szerint Karádhoz, Nagy- és Kiscigándhoz semmiféle emberi segedelem sem juthat el. Megszemlélte a szom­szédos Ungban a csapi Tisza-szakadást is, ahol a helységtől feljebb, Zsurkkal csaknem átellenben — azaz, ahol az átvágást számtalanszor hiába sürgette Zemp­lén — április 8-án, a délutáni órákban, 12 felvigyázó őr oltalmazása közben, sze­mük láttára egyszerre három helyen szakadtak át a töltések, és kb. 76 m szakadás után a Latorca ereivel a víz összefolyván, a szürti felemelt új úton átcsapva, meg­bontotta azt. „S most azon csekély Rétbeli rész helyett, mely miatt nemes Szabolcs vármegye részéről az oly sok ízben sürgetett zsurki általvágás ellenződött, me­gyénknek oly számtalanszor nagyobb, egész környékeit borította el pusztító árjai­val. " — panaszolja Zemplén megye a Helytartótanácsnak. A csapi lakosok azt je­lentik még a főszolgabírónak, hogy beregi emberektől hallották, miszerint az ottani töltéseket a Tisza megszaggatván, a Csarondán és más ereken keresztül belerohant a Latorcába, és ez a megsokszorozódott erejű, lezúduló víztömeg okozta a csapi szakadást. Zemplén megye tehát a Helytartótanácshoz fordul, hogy az országos se­gedelmen túl, kormánybiztost rendeljen ki, és szólítsa fel, kötelezze az érintett me­gyéket, elsősorban Szabolcsot, hogy a zsurki átvágást közös erővel hajtsák végre.

Közvetlenül is felszólítja átiratában megyénket, hogy töltéseit — különösen a szalókai határban — jobban tartsa karban, a szakadásokat tömesse be, és ne elle­nezze tovább a zsurki átvágást. Szabolcs azonban makacsul elzárkózik még most is: „... mink azon, megyénk részéről káros által vágásokban valamint eddig, úgy ezután is megegyezni nem fogunk, annál kevésbé kívánjuk annak végrehajtását eszközölni. "25

Zemplén megye bepanaszolja Szabolcsot a Helytartótanácsnál, amely újra kor­mánybiztost rendel ki gr. Vay Ábrahám beregi főispán személyében — Fáy Barna­bás meghalt —, a zsurki átvágást pedig határozottan elrendeli. Szabolcsot nyoma­tékosan utasítja a végrehajtásra, megállapítja a költségeket, a napszámbéreket limitálja, a sóalapból kívánván finanszírozni azokat. 1832 szeptemberében a há­rom megye ismét értekezik Berkeszen, ahol Szabolcs a következő álláspontra

ZML, IV. A. 1001. Loc. 290. No. 1969.

helyezkedik. Bár máig sincs meggyőződve arról, hogy az átvágás reá nézve nem jár káros következményekkel, bízik a királyi biztos és a másik két megye azon ígéreté­ben, hogy ha ezek bekövetkeznének, akkor az ő oldalán teendő átvágásokat köl­csönösen előmozdítani, és nem akadályozni fogják. E reményében már ki is ren­delte a munkásokat.

A Helytartótanács által 10 ezüst krajcárban megállapított napszámbért illetően mindhárom megye úgy találja, hogy az szorosan lett megszabva, mivel a munkások távolabbi vidékekről is ki lesznek rendelve, ami nagyobb költséggel jár, és egyéb­ként a Hegyalján a napszám a 36 váltócédula krajcárt is eléri, sőt meghaladja. A kifizetés módját illetően úgy határoznak, hogy egy kubik ölnek kiásása és a kiásott földnek 95 méternyi távolságra, a partok megerősítésére történő kihordása öt nap­számos munkájának számítson, és aszerint fizettessen. A fizetéseket egy biztosra bízzák, a felvállalt munka elvégzését az igazgató földmérő és a szolgabíró ellenőr­zi, bizonyítja. A kirendelendő munkaerőt az illető törvényhatóságok osztják fel (helységenként), és lajstromot készítenek róla. A küldöttségek előterjesztik még, hogy az átvágások mellett nagyon szükséges lenne a Tisza medrét a bedőlt fáktól és tőkéktől megtisztítani, mivel ezek akadályozzák rendes folyását, és okozták ed­dig is a „legnagyobb kiszakadásokat, beiszapolásokat és csavargásait". Megkérik a királyi biztost, hogy felső helyen eszközölje ki az e célra szükséges hajókat, szer­számokat, mestereket, aki megígéri, hogy közbenjár. 2 6

A zsurki átvágás végül 1835-re készült el. Szabolcs megyére esett 189 m hosz-szúságú földmunka, amit 14 860 napszámmal végeztek el, összesen 2750 forintért a megye minden járásából résztvevő helységek.

Végezetül megjegyezzük, hogy a zsurki átvágás csak egyike a Tiszán az általá­nos szabályozás előtt végrehajtott munkálatoknak. Részletes bemutatását azonban az indokolta, hogy igen szemléletesen ábrázolta azoknak a vállalkozásoknak a ne­hézségeit, amelyek bár széles közérdeket szolgáltak, mégis évtizedeken keresztül húzódtak, halasztódtak, mivel számtalan ellentétes érdekkel ütközve, folytonosan hajótörést szenvedtek.

Z b SZSZBML, IV. A. 9. Szabolcs vármegye törvényszékének iratai. 130. d. sz. n.

164

A karádi Tisza-szakasz a tervezett átvágásokkal, 1784. (SZSZBML, IV. A. 9. Szabolcs vármegye törvényszékének iratai. 97. d. 169. szám.)

A Tisza Zsurknál, Eszenynél, Szentmartonnái és Szalókánál A térképet készítette Greskovics Sámuel uradalmi mérnök, hitelesítette Sexty András.

(SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 7. No. 907. 1807.)

A Sexty András vármegyei geometra által tervezett kotrógép tervraj (SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 8. No. 1104. 1808.)

Br. Vay Miklós jelentése az uralkodóhoz kormánybiztosi működéséről (kelet nélkül)

„Felséged! 1802-ben kegyelmesen megbízott Felséged engem a három Körös folyó szabályozásá­

val. Két évvel később legfelsőbb parancsot kaptam a Berettyó folyónak és áradásainak sza­

bályozására. 1814- ben a Zemplén megyei Ondova, Topja és Laborc folyók és malmaik szabályozásá­

val bíztak meg. Erre nemsokára, ugyanebben az évben legfelső parancsot kaptam, hogy Csapnál és

Salamonnál a Tisza veszedelmes kiszakadását vizsgáljam meg, és a nélkülözhetetlen, gyors segítségre tegyek javaslatot.

1815- ben a Maros és minden olyan kisebb vízfolyás, amely az Aradi Kamara uradal­mait károsítja, és a Fehér- és Fekete-Körösbe torkollik, szabályozásával bíztak meg.

Végül 1816-ban legkegyelmesebben megparancsolták, hogy a Tisza mellett fekvő Kar ád falu veszedelmes fekvését vizsgáljam meg, és véleményemet, amely ezt orvosolhatja, nyújt­sam be.

Nehéz volt ezeket a különféle és egymástól távol álló munkákat egyidejűleg végezni, mégis vállaltam őket, és nemcsak azért, mert nekem mindig szent kötelességem volt a legfel­sőbb parancsokat legjobb tudásom szerint teljesíteni, hanem mert én is beláttam, hogy csak az tud ebben az ügyben célirányos segítséget szerezni, aki a Tiszába torkolló egész víztö­meget képes átlátni.

Hogy a kapott, legfelső megbízásoknak megfelelően eleget tegyek, 1803-ban benyújtot­tam legalázatosabb előterjesztésemet a Körös forrásvidéke mocsarainak lecsapolására.

1804-ben vázoltam a három Körös szabályozásának tervét összefolyásuktól felfelé. A nagy Körös regulázását szándékosan halasztottam a Berettyó utánra.

Az ezt követő években a Berettyó szabályozásának feküdtem neki, miután azonban a helyi körülményeket megvizsgáltam, be kellett látnom, hogy ez csak úgy érhető el, ha lehet­séges volna a Tisza legmagasabb áradását legalább 4-5 lábbal csökkenteni. Az aprólékos tárgyalások, hogy hogyan lehetne ezt biztonságosan végrehajtani, nyolc évi munkámba ke­rültek.

A Maros szabályozását érintő főbb pontokkal ugyancsak készen vagyok. Nem kevésbé a nagy Körös végső szabályozásának tervével, amely tulajdonképpen csak

torkolatának a Jéker és Kórógy útján a Tiszába helyezésével valósulhat meg. Mindezen javaslatok nemcsak az előző nivellálásokon alapulnak, hanem főként a hely­

színen, az illető szakaszokon végzett saját sokrétű vizsgálataimon és azokon az utazásokon, amelyeket mind a legnagyobb áradások, mind a legalacsonyabb vízállások idején tettem.

Az áradástól szenvedő megyék hangja sürgős segítséget kér Felségedtől; mindegyik azt hiszi, hogy az ő igénye az első, ebből fakad, hogy előterjesztéseim itt-ott sok ellenséget sze­reztek, pedig nekik okoz érzékelhető kárt, hogy megyéjük vagy birtokaik érdekeit tartják csupán szem előtt, és az egészet nem látják át. Ebből ered a sok különálló terv, amely jólle­het egyik vidéknek enyhítést hozna, a másikat azonban éppenséggel tönkreteszi.

A dolog természetéből fakad, hogy egy vállalkozás során bizonyos rendet követni kell. El lehet vállalni több munkát is egyszerre, de az egyszer felvállalt terv következményeit megfelelő gondossággal mérlegelni kell.

A Tisza szabályozásával költségességét lehet szembe állítani. Itt meg kell említeni, hogy az erre fordítandó összeg milyen kapcsolatban van 600 000 Joh szántó művelés alá kerülé­sével, és azokkal a közmunkákkal, amelyek egy hajózható csatorna létesítésével járnak.

Egy 5000 öl hosszúságú csatorna hiánya, amely a Vékeren és Kórágyon keresztül a nagy Körös áradásait az elmúlt években levezethette volna, Békés és Csongrád megyének legkevesebb 2 millió forint kárt okozott, több mint 100 000 Joh egész váratlanul elárasztó-dott.

Minden alázatos jelentésemet erről a tárgyról eddig a méltóságos Helytartótanácson és a magyar Kancellárián keresztül terjesztettem Felséged elé, ez az az út, amelyet a jövőben is igénybe kell venni, mégis merészkedem alázatosan a Felséged döntésére bízni, nem vol­na-e alkalmasabb és kedvezőbb vagy Budán a nádor főherceg előlülése alatt egy bizottsá­got kinevezni, mivel Őfensége egyébként is az ügyre vonatkozó teljes ismeret birtokában van, vagy itt egy udvari bizottságot Felséged egy minisztere elnöklete alatt felállítani, amelybe a magyar Kancellária és az udvari Kamara egy tagját, mellettük még egy vagy két szakértő mérnökkel Felséged kegyelmesen kinevezne, akik az én javaslataimat úgy, ahogy kell, megítélhetnék, és aztán Felségednek alázatos jelentést tennének. Ezeken keresztül a szóbeli javaslatok és előterjesztések jobban értékelhetők lennének, mint a sok beküldött, írásbeli jelentésből, és Felséged legmagasabb akaratát, amely további munkáimat megha­tározza, hamarabb vezérfonalul kaphatnám."

Német nyelvű fogalmazvány, a szerző fordításában. Lelőhely: Magyar Országos Levéltár, Helytartótanácsi Levéltár, C 63. Br.Vay Miklós kormánybiztos iratai. D. 17.