pÁlyÁzat az Örkény istván színház nonprofit kft. ügyvezető ... · domján edit, kiss...
TRANSCRIPT
PÁLYÁZAT
Az Örkény István Színház Nonprofit Kft.
ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére
Mácsai Pál
2010
1
A MADÁCH SZÍNHÁZ, MAJD MADÁCH KAMARA
Az épület
1928-ban a Károly körút és Király utca sarkán lévő híres-hírhedt Orczy-ház
bontásakor az építtetők új épület emelésére kértek elvi engedélyt. Nem kapták
meg, ám a privát tőke feltűntével a Főváros és a Közmunkák Tanácsa
elérkezettnek látta a pillanatot a soha meg nem valósult, de már akkor évtizedek
óta tervezett „Erzsébet sugárút” kiskörúti torkolatának megnyitására: a
befektetők építhettek, amennyiben vállalták, hogy a Főváros terveit valósítják
meg. 1930-ban nyilvános tervpályázatot írtak ki, amelyre 47 pályamű érkezett. A
Fővárosi Közmunka Tanács egyik tervet sem tartotta kivitelezésre alkalmasnak,
és saját jelöltjével készíttette el azt: engedélyezve a megvásárolt, de elutasított
pályaművek anyagának szabad felhasználását.
Wälder Gyula műegyetemi professzor kapott megbízást az egységes építészeti
kiképzés tervének elkészítésére. Árkay Aladár visszadobott tervéből vette át a
diadalívszerű épületet az akkor már „Madách sugárút” méltó indítására, és
egyesítette saját tervének árkádos pilonjaival. Az épületegyüttes ma műemléki
védelem alatt áll.
A munka 1937-ben kezdődött el. Hogy a hatalmas tömbök által a befektetőkre
kényszerített óriási anyagi ráfordítás valamelyest megtérüljön, az alapozás
közben a Madách tér 6. számú épület alsó három szintjére mozit terveztettek,
Gerlóczy Gedeont bízva meg ennek kialakításával. Gerlóczy szellemesen oldotta
meg a feladatot a bérházak szűkös udvarán: a mozihoz mérten elegáns foyer-t az
utcaszint alá süllyesztette, és fölé lógatta a nagy, akkor még több mint ötszáz
személyes nézőteret. Ám, noha már a munkálatok ideje alatt kiadták a helyiséget,
a bérlő, származása okán, nem kapott engedélyt a mozi üzemeltetésére.
Ezzel egy időben Károlyi István gróf, Károlyi Mihály huszonegy éves
unokaöccse elhatározza, hogy Földessy Géza segítségével színházat alapít. Azt
tervezi, hogy a Nagymező utca 11. szám alatt nyitnak színházat a Clarisse
2
kávéház (Radnóti Színház) helyén. Az átalakítás ötvenezer pengőbe került volna,
s a bérház lakói sem egyeztek bele az átépítésbe.
Ekkor merül föl az ötlet, hogy a Madách téren épülő mozit alakítsák át színházzá.
Újratervezésre sem pénz, sem idő, és, noha a terem nem színháznak épült, a bérlő
személye ellen ezúttal nincs kifogás. A vetítővászon mögötti szűkös tér
színpaddá avanzsál.
Így jön létre épületünk, amelyben a színháziak hetven éve küzdenek a csapongó
koncepciók építészeti következményeivel, és hoznak létre időről-időre fontos
színházi periódusokat, mindannyiszor az alkalmatlan épület ellenére.
A színház múltja
Károlyi István tehát a Madách tér 6. szám alatti színházat veszi meg. A Madách
Színház első előadása Móricz Zsigmond Kismadár című drámája, Dayka
Margittal a címszerepben, 1940. november 29-én. Az első évadban a Nemzeti
Színház is vendégeskedik az épületben. Károlyiék az igazgatást Pünkösti
Andornak ajánlják fel. Pünkösti, akinek emlékét emléktábla őrzi a színházban, az
Újság című napilap színházi kritikáit jegyezte 1941-ig. Egyszer-egyszer rendezett
a Művész Színházban, az Új Thália Társaságban, a Nemzeti Színházban.
Filmíróként is bemutatkozott. Színházi szakértelme és kifogástalan származása
lehetővé tette, hogy megbízzák a Madách Színház vezetésével. A színház
dramaturgja a későbbi neves színháztörténész, Staud Géza lett.
Az állandó együttes megszervezése is Pünkösti nevéhez fűződik; Greguss Zoltánt
a Vígszínházból, meghatározó színészét és rendezőjét, Várkonyi Zoltánt pedig a
Nemzeti Színházból szerződtette.
Az új budapesti színház Pirandello IV. Henrik (1941. szeptember 19.) című
művének előadásával teszi le névjegyét, Várkonyival a címszerepben. Az előadás
a háborús helyzetre, korának legégetőbb kérdéseire reflektál.
A Madách Színház munkája az 1941–1944 közötti időszakban szorosan
összefügg a politikával. Lévén magánvállalkozás, a hatalom befolyása kevésbé
nehezedik rá, mint az állami színházakra. Károlyi nem akadályozza meg a
3
műsorpolitika kialakítását, vállalja a színházban játszott darabokat, lehetőséget
ad olyan színészek szerződtetéséhez, akik állami színházban már nem
játszhatnak. Pünkösti háborúellenes, antifasiszta szelleme a független
gondolkodású pesti polgárság egyik utolsó menedékhelyévé teszi a színházat. A
hétvégeken munkáselőadásokat is tartanak, leszállított helyárakkal. A színházban
Stúdiót hoznak létre a fiatalok továbbképzésére, ahol a színpadi beszédet,
mozgást fejlesztik. A stúdió munkájában Várkonyi és többek között Marton
Endre is részt vesz. A Stúdió matiné-előadásokat tart a színházban. A Madách
Színház egyébként mindvégig en suite rendszerben játszik, hét végén öt előadást
is tartanak.
A következő évadokban a klasszikus művek sikere bebizonyítja, hogy a háborús
időkben nemcsak a könnyű szórakozásra, hanem igazi irodalomra is van igény.
Molière Képzelt beteg című darabját kétszázötvenötször játszották. A Madách
Színház megtalálta hangját és vállalta a független színpadi kultúra őrének
feladatát. Shakespeare Hamlet jének (1943. szeptember 17.) százkét előadása már
a politikai nézetek nyílt ütközőpontjává válik; ürügyet ad a színház és a színészek
megtámadására.
A német megszálláskor, 1944. március 19-én a színházat azonnal bezárják.
Pünkösti öngyilkos lesz. 1944 áprilisától az év végéig Cselle Lajos, a
Színművészeti Kamara főtitkára fasiszta színházat vezet az épületben.
Az ostrom idején ennek gárdája közül többen, köztük Kiss Ferenc is, külföldre
menekülnek a számonkérés elől. Jelképes, hogy 1945-ben a Madách Színház
főkönyvének lapjait összekapcsozzák, s a további oldalakon Várkonyi Zoltán
újonnan szervezett, Paulay Ede utcai Művész Színházának kiadásait és bevételeit
könyvelik.
A háború után fél évig a színházépület Palasovszky Ödön kísérleti
vállalkozásának ad helyet, majd 1946 elejétől a Színiakadémia színháza lesz,
önálló színészgárdával, de lehetőséget adva a növendékeknek is. A színházat
ekkor Hont Ferenc igazgatja. 1947 októberében a színház állami kezelésbe kerül,
és Állami Madách Színház néven folytatja a munkát. Egy évvel később kiveszik
4
az – akkorra már – Színház- és Filmművészeti Főiskola hatásköréből. 1949
áprilisától újra a Nemzeti Színház veszi bérbe a színházat: Lope de Vega A
kertész kutyája című drámáját játsszák Bajor Gizi főszereplésével.
Az államosításkor teljesen átszervezik a Madách társulatát, amely a Moszkvából
hazatért Barta Zsuzsa anekdotikus emlékű igazgatása alatt folytatja a munkát,
majd 1951-ben a Madách-ot átköltöztetik az Izabella térre (ma Hevesi Sándor
tér), az addigi Magyar Színház épületébe.
Épületünk az Állami Faluszínház központja lesz. Feladata a vidéki színházak
tájelőadásai által nem látogatott kisvárosok és községek színházi ellátása. Alapító
tagja, fődramaturgja, később igazgatója Ascher Oszkár, gazdasági vezetője a
máig aktív Lázár Egon. Eleinte esztrádműsorokkal, később egész estét betöltő,
magas irodalmi igényű előadásokkal is járják az országot. 1951-től 1954-ig az
akkor még üres Madách téren állomásoztak, és innen indultak a Faluszínház
autóbuszai. A színházat próbahelyiségként használták, de szombaton és vasárnap
előadást is tartottak.
1954-ben, amikor a Faluszínház átköltözik a Kölcsey utcába (a mai Gutenberg
Művelődési Központ helyiségébe), a színházat a Madách Színház
Kamaraszínháza (később Madách Kamara) néven a Madách Színházhoz
csatolják.
Mikor a Madách megkapja az Royal Orfeum újjáépített, körúti épületét, jelentős
korszak veszi kezdetét: az Ádám Ottó igazgatásához kötődő három évtized,
melynek során a „Kismadáchban” a Madách Színház kiváló társulatának tagjai
játszanak, és nem hiányzik a repertoárból a klasszikus irodalom. A színház
kortárs világirodalmi darabok bemutatóhelye, és új magyar művek ihletője is. A
teljesség igénye nélkül, és csak már nem élő nagyjainkat említve Dayka Margit,
Domján Edit, Kiss Manyi, Sulyok Mária, Tolnay Klári, Ajtai Andor, Bessenyei
Ferenc, Gábor Miklós, Márkus László, Mensáros László, Pécsi Sándor, Tímár
József egy-egy alakítása máig ható legenda.
1983-tól húsz éven át heti három estén itt lép fel a magyar kabaréhagyomány
kiemelkedő alakja, Hofi Géza.
5
Ádám Ottó nyugdíjba vonulásával a színház műsora végleg a bulvárirodalom felé
tolódott.
2000-ben, a Madách Színház nagy felújítása után a fenntartó a színház
igazgatójának feladatául jelölte meg a Madách Kamara önállósulásának
előkészítését. Kerényi Imre felkért, hogy a színház leválásának folyamatát
vigyem végig, mint a Madách Kamara művészeti vezetője.
Felkérését azért fogadtam el, mert lehetőséget láttam arra, hogy az épület nem
szórakoztatóipari hagyományát felélesszük és tovább vigyük. Egyrészt azokra a
művészekre számítottam, akiket a színház társulatából korábbi közös munkáink
alapján alkalmasnak ismertem arra, hogy vállalják az újrakezdés kockázatát,
másrészt azokra, akiket a három éves átmenet munkája meggyőz arról, hogy
érdemes hozzánk csatlakozni. Kerényi Imre pályázatának egyik fejezete így a
Madách Kamara következő három évadára vonatkozó koncepcióm volt.
A színház művészeti vezetését 2001-ben vettem át, azzal a feltétellel, hogy önálló
társulattal, teljes szakmai függetlenséggel dolgozhatunk. A Madách Színház
feltétele az volt, hogy az új program nézettsége haladja meg a 75%-ot, és ne
lépjük túl az előadásokra fordítható 5 millió forintos költségkeretet.
Ettől kezdve a színház azt a hagyományt folytatja, amely a repertoárrendszerben,
a társulati működésben, az alapos próbamunkában, és a jeles színpadi irodalom
választásában látja feladatát és a siker esélyét.
2004-ben a Madách Színház igazgatói munkakörét Szirtes Tamás nyerte el. A
Főváros az új igazgató számára ekkor is, és 2007-ben is feladatként jelölte meg a
Madách Kamara független programjának továbbvitelét. Pályázataihoz minden
esetben színházunkra vonatkozó szakmai programot csatoltam. Szakítani vágyva
az utóbbi évtizedek bulvárszínházi emlékezetével, és mert a „Madách Színház”
név végérvényesen a körúti zenés színházat jelentette, 2004-ben
kezdeményeztem a színház névváltoztatását.
Az Örkény István Színház 2004. szeptember 21-én nyílt meg, önálló társulattal
rendelkező repertoárszínházként. Forráshiány miatt a leválás nem valósult meg.
A kényszerű együttlét mindkét színház számára egyre terhesebb lett, és
6
folyamatosan az Örkény működésének ellehetetlenülésével fenyegetett, a
technikai nehézkesség mellett azért, mert mint a zenés színház része,
támogatottságunk a többi prózai színházakénak fele-harmada maradt.
Ugyanakkor a Madách Színház gazdasági és műszaki apparátusának nyolc
évadon át két színház munkáját kellett ellátnia – természetesen alapbérért.
Köszönet illeti Madách munkatársait, hogy ezt a munkát elvégezték, és terheit
igyekeztek nem éreztetni velünk. A főváros belátta a helyzet tarthatatlanságát, és
2009. október 12-én egyhangú szavazással megalapította az önálló Örkény István
Színházat.
AZ ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ
A repertoár áthangolása 2001–2004
A repertoárcsere sikerének kulcsa a fokozatosság volt. Ha bemutattunk egy
előadást, levettünk a műsorról egy régit. Három év alatt állt össze saját
repertoárunk. Ez a ritmus egy darabig kétarcúvá, kontúrtalanná tette a színházat,
rést hagyott néhány – nem túl erős – visszarendezési kísérletnek, de a nyugodt
tempónak köszönhetően nem ürült ki a nézőterünk. Minden évben ezer
kérdőívvel vizsgáltuk a közönség változását: a harmadik év végére a Madách
Kamara régi nézőinek harmadát vesztettük el, és nyertünk 15-20% újat,
leginkább fiatalt. Így állt elő 2001-2002-ben 83%-os nézettségünk. Azóta évente
átlagosan 2%-ot javítottunk, 2008-2009-ben fizető látogatottságunk 93%-os volt.
Tudható, hogy a Madách Kamara egykori nézőinek fele ma is jár hozzánk.
Érdemes ennek tanulságait tudatosítani. Egyrészt látszik, hogy a nézők nagy
részének színházi ízlése nem végleges, rosszul is – jól is befolyásolható.
Másrészt világos, hogy a nézőtér felét más művészszínházaktól vonjuk el, nekik
teremtünk új konkurenciát. Én úgy tartom, ez helyes, és mindenkinek jó. Hallani
néha, hogy e színházaknak nem érdeke, hogy több legyen belőlük. Az
7
ellenkezője igaz. Minél több helyen látható differenciált színházi gondolkodás,
annál több néző igényli, nézi, tarja meg azt.
Három évad a Madách Kamarában
Első évadunkban fontosnak tartom Barker Jelenetek egy kivégzésből című
előadását, és falaink között szokatlan energiái miatt a Máté Gábor akkor
harmadéves színészosztályával nyári előadásként bemutatott Dylan Thomas
művet, A mi erdőnk alján-t. Az első évvel általában szerencsénk volt, a
Komédium Színházból áthozott Azt meséld el, Pista! című Örkény monológom
otthonra talált a nagy nézőtéren is, és máig kevés híján százötven teltházat
hozott, a Mi újság múlt század című, újságcikkek alapján készült előadásunk is
csaknem százszor ment, Molnár Ferenc A testőr-e pedig szintén máig műsoron
van, túl a százhetvenötödik előadáson. A szakma és a közönség mellénk állt,
működésünket a kritika szimpátiája is kísérte.
Második évadunkat Puskin Borisz Godunovjával kezdtük, Kovalik Balázs
rendezésében. Az előadás vízválasztó volt: kiderült, hogy az új Madách Kamara
hajlandó beengedni és képes megvalósítani radikális színházi esztétika szerinti
előadást. A kritika üdvözölte ezt, nézőink nagy része kikérte magának. De
megindult felénk a fiatal értelmiség, szűk körben ugyan, de divat lett megnézni.
Komédiaszínház című Goldoni előadásunk megbukott, intő jeléül annak, mi
történik, ha a színház önmagával foglalkozik. Jevgenyij Svarc A Sárkány-a volt
első Parti Nagy Lajos által megnyelvelt szövegünk. Hullámzó nívójú
rendezésemben a politikai parabola sem működött eléggé, a társulatépítés
jegyében sokfelől hívott színészek játékát sem tudtam kevésbé széttartóvá tenni,
ezért, noha a kritika nem bántotta és közönsége is volt, húsz előadás után
levettem a műsorról.
A harmadik év elején Ascher Tamás Ionesco Különóra és A kopasz énekesnő
című egyfelvonásosait rendezte. Az, hogy elvállalta felkérésünket, jelezte, hogy
társulatunk kezd megerősödni, kész szembenézni tudásának korlátaival, alávetni
magát a leckének, amely Aschertől várható.
8
Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy az egymáshoz való őszinteség
kialakítása is feladat, ha a társulat sokfelől jön, akár olyan közösségekből, ahol az
egyenes beszéd nem gyakorlat. Ez nem volt konfliktusmentes folyamat, sok
sebbel járt, és több évadon át tartott.
A Hárpia megzabolázása Keszég László rendezésében tisztesen szakított a
Madách Kamara korábbi Shakespeare előadásainak regényes–mesélő
hagyományával. Martin McDonagh Piszkavas című előadása volt az első olyan
munkánk, amelynél érezni lehetett, hogy a polgári közönség számon tartja
munkánkat. A szakmai megítélés vegyes volt, a kisrealista rendezői felfogás nem
elégítette ki a kritika egy részét, ám nézőink hálásak voltak a megszokott
hangért, a kódolatlan történetmesélésért, szép alakításokért. Itt vált világossá,
mekkora lépéseket kíván, hogy saját hangon szólalhassunk meg. A programváltás
végén Roland Schimmelpfennig Az arab éjszaka című művét mutattuk be,
Bagossy László rendezésében. Fontos előadás volt. Visszatérő nézői voltak, kis
tábora lett. Három évadon át tartottuk műsoron, akkor is, amikor fél házzal ment
már, és úgy is, hogy költséges volt, mert az erős koncentrációt igénylő előadás
előtt mindig két próbát kellett tartanunk. Bagossy rendezése a nézői fantáziába
delegálta a történetet, a játszók egy helyben ülve, kevés cselekvéssel vetítették a
meseszerű történetet. Az előadás kirajzolta az egyik olyan utat, amely a
körülöttünk áramló zajos kulturális hatások között járható számunkra: a kis,
ügyetlen színpadon lehetőleg egyetlen szcenikai gesztusba helyezni az előadást,
és sokat bízni a szövegre, a színészi jelenlétre: azaz a nézői fantáziára.
Öt évad az Örkényben
A színház Örkény István nevét hivatalosan 2004. szeptember 21-én, a Magyar
Dráma Napján vette fel. E napon alkalmi estet tartottunk, amelyen egyperces
novellákat olvastunk fel. Azóta minden évadban megismételjük párszor,
Nézzünk bizakodva a jövőbe! címmel. Az első premier Csehov Sirály-a volt, az
én rendezésemben. Társulatunk először játszott együtt, én is először rendeztem
Csehovot. A darabválasztást programadónak szántam, világossá akartam tenni,
9
hova célzunk. Visszanézve úgy látom, elsiklottunk egyes rétegek fölött, de
komoly, pontosan elemzett munka volt, fontos alakításokkal. Ugyanabban az
évben mutatta be a Krétakör saját emblematikus előadását. Az a nagyszerű Sirály
elkerülhetetlenül átpozícionálta a miénket. Lemaradtunk, nyilvánvalóan olyan
nyelven szólaltunk meg, amelyet egy másik társulat már manifeszt módon
meghaladt. Belülről, a társulat összeérése és a Csehov által megnyíló szakmai
horizont felől sikeres, fontos munkának tartom, közönségünk szerette, új nézőket
hozott. Brecht Filléres operája megbukott. Hiába voltak hívei, a rossz nézettség
miatt a zenekar okán különösen drága előadást hamar le kellett venni a műsorról.
Tartozom az igazságnak azzal a – zenés darabnál nem lényegtelen – ténnyel,
hogy nem tudtuk a magunktól elvárt színvonalon elénekelni. A librettót és a
verseket egyik utolsó munkájaként Eörsi István fordította. A kritika méltányolta
Bagossy jelenkori társadalmi összefonódásokra reflektáló, megint csak eredeti
rendezését, de bosszantóan kevesen vették észre, milyen fontos az új szöveg,
mennyivel közelebb áll Brecht darabjához és nyelvéhez, mint a korábbi magyar
verzió. Általában is igaz, hogy a szöveg minőségére, kezelésére a kritika nem
figyel eléggé, és ha olyan darabról van szó, amelynek létezett korábbi sikeres
fordítása, gyakorlatilag lehetetlen átütni a megszokást, akkor is, ha az új magyar
szöveg többet ért az eredetiből. A Filléres-t rövid szériája ellenére fontos
előadásként tartjuk számon. Alessandro Baricco Novecento című monodrámáját
Csuja Imrének rendezte Lukáts Andor. A visszafogott előadás töredezetten jött át
a nagyszínpadi rivaldán, rövid szériát futott. Kovalik Balázs Odüsszeusz Tours
című „asszociatív chatalés”-e a neten keringő bejegyzések és klasszikus
szövegek kompilációjából, zenei szekvenciákból és magunk által
Görögországban forgatott videó bejátszásokból álló színpadi fantázia volt, a
sehol otthon nem levő, bolyongó személyiség huszonegyedik századi nézete.
Ennek is volt tábora, de a rapszodikus áttételekben fogalmazó előadás a nagy
nézőteret csak hússzor töltötte meg. Második örkényes évadunkat Kárpáti Péter
Első éjszaka avagy utolsó című meséjével nyitottuk. A szöveg vaskosabb
rétegei megszólaltak, de világa távoli volt, költői humora, ezeregyéjszakai
10
bölcselete nem keltett érdeklődést. Molnár Ferenc Az üvegcipője következett. Az
előadás rendezőjeként a szociografikus pontosságú társadalomábrázolás és a
giccshatárig feszített érzelmesség súrlódásából csiholható groteszk érdekelt. Úgy
ítélem, sikerült láthatóvá tenni ezt a modern Molnárt, természetesen a négy
főszereplő kamarazeneszerű játéka által. Ma is műsoron van, közel a századik
előadáshoz. Most egy különösen szép munka következett, Bagossy A Sötétben
Látó Tündér című meséje, Pogány Judittal. Ez volt első gyerekeknek szóló
munkánk. Az előadás a gyerekek képzeletében játszatja a legizgalmasabb
eseményeket, a színpadon egyszerű eszközökkel ad a néző belső mozijához újabb
perdületet. Családi színház, szervezett csoportok nem nézhetik, mert a gyakori
vaksötétben a csoportban érkező gyerekek megvadulnak, a családjukkal jövők
pedig figyelnek: az előadás műsoron van, és műsoron marad.
Euripidész Élektrá-ját Bocsárdy László rendezte. Gesztusszínházának nyelvén
kevés kivétellel csak dadogtunk, közönségünk sem értette. Schimmelpfennig Nő
a múltból című darabja Ascher Tamás rendezésében szellemes dramaturgiájával
és a jelenlét súlyára építő színészettel fejlesztette készségeinket. Nyikolaj
Koljada Szibéra Transz (Murlin Murlo) című darabja bukás volt, talán
közönségünk nem érte be már az alakítások virtuozitásával, bonyolultabb
elemzésre vágyott. Shakespeare Vízkeresztjét első nagyszínházi munkájaként
Dömötör András rendezte. Jó jelentkezés volt, az előadás a darab számos rétegét
értette, meg is fogalmazta, és sehol nem élt klisékkel. Fogadtatása vegyes volt, az
előadás nem mindenkit győzött meg, és érdekes módon elvágólag fogyasztotta el
nézőit, közönsége hirtelen fogyott el. Most egy kortárs magyar darab, a Finito
következett, amelyet, noha ősbemutatója Zalaegerszegen volt, eredetileg
felkérésemre, nekünk írt Tasnádi István. Fontos előadásunk. A rafinált szöveg
számos réteget hoz közös nevezőre: magja középkori, liturgikus eredetű, mert
noha Erdman Öngyilkosának átiratáról van szó, végső soron az is egy „Akárki”
verzió. Tasnádi használja a farce gesztusait és a barokk színpad kliséit is, nyelve
valamely Molière-fordítás alexandrinusainak imitációja, míg alakjai, helyzetei
látlelet–szerűen maiak. Ez az előadásunk volt az első, amelyet a szakma és a
11
közönség egyöntetűen nagyra értékelt, önmagában nyolc szakmai díjat hozott,
nem mellesleg pedig mindeddig csaknem száz teltházat. Parti Nagy Ibusár-ja
Bíró Kriszta előadásában szintén siker, rövidebb előadásaink után játsszuk az
előcsarnokban, ennek tere ihlette meg a rendezőt, Pelsőczy Rékát. Szép Ernő
Kávécsarnok és Tűzoltó című egyfelvonásosai megmaradtak a színészi
jutalomjáték keretében, előadásunkban nem sikerült érvényre hozni a nyelvi
tónus alól a kiábrándult, groteszk Szép Ernőt – ennek a feladatnak a megoldása is
várat még magára. Vajda István Pedig én jó anya voltam című monodrámája a
Pinceszínházzal együttműködésben került színre Anger Zsolt rendezésében. A
dokumentum–vallomás egy nagy színésznő pályájának szép állomása. Csehov
Apátlanul (Platonov)-ját Jurij Kordonszkij rendezte. Alapos próbafolyamattal
készültünk az előadásra, új fordításban játszottuk a rendező szövegverzióját.
Fontos előadásunknak tartom, amely a mi praxisunkhoz képest erősen számít a
színészek napi kondíciójára, és amelyet a külföldön élő rendező kontrolljának
hiánya miatt ingadozó színvonalon játszunk. Mégis, ezzel az előadással jutottunk
el két számon tartott nemzetközi fesztiválra, jelentkezhettünk komolyan vehető
sikerrel 2008-ban Nagyszebenben, illetve 2009-ben Szöulban. A 2007-2008 évad
első bemutatója Kárpáti számunkra írt új darabja volt, a Búvárszínház, amely
Nagy Endre kabaréjának történetét dolgozta fel, megint Novák Eszter
rendezésében. Azt vártam, hogy a nem csak históriailag érdekes szituáció, a
színes alakok és a színházteremtő szenvedély, amelyről a darab beszél, vonzóvá
teszik munkánkat. Erős szereposztása volt, előadásunk mégsem sikerült,
megbuktunk.
Ez fordulatos fél év lett: az akkori elvonások az Örkény éves büdzséjét
száznegyven millió forintra metszették, és ezzel színházunk anyagi értelemben
padlóra került. Hajszálra kiszámított költségvetésünk összeomlott volna, ha
megtartjuk tervezett bemutatóinkat. Jeleztem a fenntartónak, hogy ha a színház
nem kap azonnali kiegészítést, munkánk nem folytatható, fel kell állnom, az
Örkénynek vége. Felfüggesztettük próbáinkat, a nyári előbemutató után még
12
hivatalosan is színre hoztuk az Apátlanul-t, majd csak játszottunk, próbamunka
nem folyhatott.
Fölmerült bennem, hogy abba kellene hagyni. A színház redukált büdzséje nem
hogy az önállóságra, de munkánk folytatására sem volt elég, kis apparátusú
darabokkal, szórakozató műsorral azonban üzemeltethető lett volna. Azonnal
akadt is, aki erre ajánlkozott. Úgy tűnt, az Örkényben ennyi volt. Privát
adományból januárban még létre tudtunk hozni egy későbbre tervezett, olcsó
előadást, Irmgard Keun A műselyemlány című monodrámáját. Majd a
Művészetek Palotája dobott mentőövet a színháznak: elfogadták együttműködési
ajánlatomat – nevezzük bátran kérésnek – a Nyugat 2008-1908 című előadásra.
Ehhez azonban a társulatnak kellett elfogadnia, hogy ezt az előadást fél pénzért
próbáljuk és játsszuk. Nálunk a színészek nem kapnak fizetést, mindenki fellépti
díjas, tizenhat bért még jelenlegi költségvetésünk sem biztosít. Az erről döntő
társulati ülést fordulópontként éltem meg: mindenki vállalta ezt, és azt is, hogy
ha helyzetünk tovább romlik, a kényszer-gázsi további előadásokra is átterjedhet.
Világos lett, hogy a társulat komoly áldozatra is kész a színházért. Talán ebből a
dacból, talán nem, de a Nyugat is egyik fontos előadásunk lett. A Réz Pál és
Várady Szabolcs ajánlataiból általam válogatott hetven–száz év előtti
szövegekkel jelenünkhöz tudtunk hozzászólni, az irodalmai műsorból közös
színházi vallomás lett. Ebben az évadban családi koncertsorozatot tartott nálunk
az Amadinda együttes, Dobpergés címmel. A nyolc vasárnapi koncerten
gyerekek és szüleik ismerkedhettek az ütőhangszerekkel és a zenetörténet fontos
csomópontjaival, a tradicionális zenéktől John Cage-ig. A házigazda szerepét én
vállaltam, néhány koncerten társulatunk tagjai is közreműködtek.
Tavasszal a következő évadra a Főváros ötvenöt millióval toldotta meg
költségvetésünket, megmaradtunk. Ebből azonban csak harminc millió épült a
bázisba, a többi egyszeri kiegészítés volt, hosszabb távú biztonságot nem
jelentett.
A 2008-2009 évad Molière A Mizantróp-jával nyitott, Gothár Péter
rendezésében. Az előadás erősen megosztotta a kritikát, nézőink ennél
13
egyértelműbben szavaztak mellette, szép házakkal játsszuk. Az évad folyamán a
grazi Schauspielhaus meghívására nemzetközi együttműködésben vettünk részt.
A Blog the Theatre – Blogszínház projekt az Európa Tanács Kultúra 2000
programja támogatásával folyt, és internetes naplókat használt színpadi
előadások kiindulásaként. A 2008. májusban Grazban megrendezett fesztiválon
tizenöt, a legkülönbözőbb optikákkal készült produkció szerepelt. Az Örkény
Színház mellett világhírű színházak vettek részt a vállalkozásban, a krakkói Stary
Teatr, a bukaresti Bulandra, a palermói Teatro Garibaldi és a projektet koordináló
grazi Schauspielhaus. Három, egyenként fél órás előadással jelentkeztünk,
amelyeket „Sebtolvaj”, „Zetor Leila”, és „Zsírember” címmel Tóth András,
Rusznyák Gábor és Dömötör András rendezett. A fődíj, egy produkciós
költségvetés nem nekünk jutott, de sikerünk volt, és az improvizatív munka jót
tett nekünk. Az előadást az évadban eljátszottuk párszor itthon is, éjszakai
színházként. Feydeau a Hülyéje az én rendezésemben arra tesz kísérletet, hogy a
nem is annyira vaudeville, mint inkább farce stílusú bohózatban a kötött
pályákon mozgó, ösztöneiknek kiszolgáltatott alakok szürreális, abszurd
létállapotát működtesse. Az évadban egyik emblematikus munkánk lett a
Heinrich Hoffmann Struwelpeter-éből a Tiger Lillies zenekar által írt
Jógyerekek képeskönyve, Ascher Tamás rendezése. Az a kanavász, amely az
angol nonszensz hagyományából érkező Tiger Lillies kortársi abszurdjából és a
százötven évvel ezelőtti a porosz orvos, Heinrich Hoffmann gyermeteg, mégis
mélyvilági versikéiből fércelődött össze, előadásunkban egységes szövetnek
mutatkozik: ebben Aschernak, Parti Nagynak, a tervezőknek, színészeinknek
egyaránt része van. Az előadásban kiszabadult belőlünk valami, amit eddig vagy
nem mertünk, vagy nem tudtunk gátlástalanul használni: röviden játékkedvnek
nevezném. A költészet napján Virrasztó éji felleg című előadásunkkal, amelyet
Máthé Zsolt szerkesztett és rendezett, a száz éve született Radnótira
emlékeztünk. Műsoron tartjuk, egyszer-egyszer eljátsszuk azóta is. Az évad
végén Dömötör András Kleist Homburg herceg-ét rendezte, a címszerepben
Ötvös Andrással. Ez az egyszerre világos és enigmatikus nagy dráma rendkívül
14
tágan értelmezhető. A lényeg talán csak az, hogy az adott felfogás koherens
legyen. Dömötör előadása ilyen, határozottan állít, és ez az állítás nem elég
vonzó nézőinknek – az előadás a folyó évadban még műsoron van, de nem kerül
át a 2010-2011 évadra.
Jelen
Idei műsorunkhoz érdemes elemezni az előző év látogatottsági adatait.
Nézettségünk a 2008-2009 évadban 93% volt. De ez a csinos szám nem a
lényegről tájékoztat. Ezért bontsuk havi adatokra. Tavalyelőtt októbertől tavaly
márciusig végig remek volt a jegyeladás, 96–97–98%-os hónapok voltak. Ám
jött a 2009-es év. Márciusban már látszott, hogy romlik az elővét, mégpedig
meredeken. Vártuk a visszaesést, hiszen a tél az egész világon a válságról szólt
már, ezért hamar reagáltunk. Az eredetileg tervezett április-májusi előadásszámot
61-ről 51-re csökkentettük és akciókat hirdettünk: így értük el végül a tavalyi
évad 209 székhelyi előadásán az összesen 93%-os fizető nézettséget.
Látható volt, hogy a komédiák nézettsége is romlik, de kevésbé, mint Molière,
Csehov, Szép Ernő, vagy a Nyugaté. Ezeket a jeleket komolyan kellett venni:
dönteni kellett. Az első reakció: vígjátékot, vígjátékot. Ez a gondolat
szakszerűnek tűnik, de nem az. Különösen nem az Örkényben, ahol a műsor
hígítása záros időn belül az ellen fordulna, amiért a Madách Kamara műsorát
átalakítottuk.
A gazdasági válság hatásai nem csak pénzügyiek. Sőt, számunkra elsősorban
nem azok: ez lelki esemény is. Bezárulás, bizalmatlanság jelentkezik a közösségi
élmények, folyamatok, így a színház iránt is. Úgy éreztem, ezt a bizalmat helyre
kell állítani.
Ezért jelen évadunkat úgy terveztük, hogy a nézőink azokkal a kérdésekkel
találkozzanak nálunk, amelyek kedélyüket meghatározzák. Olyan darabokat
választottunk, amelyek különböző formában közéleti, társadalmi, érzelmi,
szellemi állapotainkra reagálnak.
15
Brecht Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című előadásával nyitottunk,
Zsótér Sándor rendezésében, Ungár Júlia új fordításában. Második bemutatónk
első Örkény előadásunk, a Macskajáték, az én rendezésemben, Gáspár Ildikó új
szövegverziójával. Harmadik bemutatónk Ödön von Horváth Kasimir és
Karoline-ja volt, Bagossy László rendezésében, szintén új fordításban, amely
Parti Nagy Lajos színházunknak készített hetedik munkája volt. Az évadban
vasárnap délelőttönként mesefelolvasás–sorozatot rendeztünk, tizenkét vasárnap
hallgatják nálunk gyerekek és szüleik a meseirodalom szép darabjait, utána
rajzolás az előcsarnokban. Negyedik bemutatónk Ascher Tamás rendezése, a
Bohémélet, szintén Gáspár Ildikó szövegével. Az ötödiket most készítjük elő,
nyári előadás lesz, Dömötör András rendezi. Munkacíme Garantált! Könnyed!
Megrázó! Az előadás a bulvár jelenségével foglalkozik, a társulat maga írja,
szerzői asszisztenciaként Tasnádi István kísér minket. Sokat várok ettől a
munkától, még nem dolgoztunk így, és ha jól csináljuk, az előadás túllép a
kabaré keretein.
Ma úgy tűnik, jól döntöttünk, az évad szakmailag is sikeres, nézettségünk sem
romlott. Azt remélem, hogy nézőink megértették: számíthatnak ránk. Komolyan
vesszük, és közös dolgainkról való gondolkodásra hívjuk őket. Bízunk bennük.
Ez munkánk rövid krónikája. Láthatóak eredményeink és kudarcaink,
felismerhetőek vargabetűink és találataink, kirajzolódnak tendenciák, és
belátható a jövő rövid szakasza. Úgy ítélem, hogy az Örkény István Színház
megtalálta helyét a fővárosi színházi palettán, és bizonyos vagyok benne, hogy
együttesünkben van annyi dinamika, hogy fejlődésben maradjon.
Úgy érzem, jelen évadunkban összeért, megszólalt valami, amit saját hang-nak
nevezhetek. Az önelemzés síkos terep, mégis: egy, a realista tradícióból induló,
de attól egyértelműen ellépő, hol groteszk, hol abszurd, hol szürreális színpadi
hang ez, amelyben tapinthatóan összeműködik, együtt hat a színház tere, a
társulat készségei, a rendezők fogalmazásmódja. Hol finom, hol direktebb
eltartás, egyszer szemérmes, másszor határozott irónia jellemzi újabb
16
előadásainkat, amelyek kivétel nélkül erősen számítanak a néző játékkedvére,
szellemi aktivitására.
Nem véletlen, hogy ez a gondolkodás rokon színházunk névadójának
szellemével.
Jövő
Pályázatomban részletesen foglalkozom a mögöttünk álló nyolc évvel. Nem csak
a kiírás igénye miatt, hanem azért is, mert ott alapjában kirajzolódik az irány,
amelyet a jövőben követni szeretnék. Kudarcaink éppoly fontosak, mint
sikereink: megismert zsákutcákba nem lépünk többé, de megpróbáljuk
megragadni, tetten érni, fejleszteni mindazt, ami jó.
Csak olyan terveket vázolok, amelyeket valóban meg tudunk valósítani. Konkrét
évadtervet csak 2010-2011-re tartok ésszerűnek adni, de részletesen kitérek
azokra a koncepcionális művészi, gazdasági, műszaki keretekre, amelyeken belül
működésünket elképzelem.
2010–2011
• Jurij Kordonszkij rendezi első bemutatónkat, itt több cím szerepel még:
orosz, illetve magyar klasszikus jön szóba.
• Másodikként Gigor Attila első színházi rendezéseként Bergman Dúl-fúl és
elnémul című darabját állítja színpadra.
• Ezzel párhuzamosan a Thália Színház felújított régi stúdiójában színre
hozzuk Bíró Kriszta dokumentumjátékát, a Nőnyugat-ot. Ez a Nyugat
körüli asszonyok: szerzők, feleségek, szeretők, múzsák műveiből,
leveleiből áll. Az előadást én rendezem.
• Arthur Miller Pillantás a hídról című darabja lesz harmadik bemutatónk
lesz az Örkény színpadán, szintén az én rendezésemben.
• Negyedikként Bagossy László rendezi saját darabját, amelyet társulatunk
tagjaira ír, Húsz év múlva címmel.
17
• Várhatóan tovább hozzuk az évad műsorára Dömötör nyári darabját, a
Garantált! Könnyed! Megrázó!–t
Összesen tehát hat bemutatóval tervezünk.
Művészeti terv
Visszaolvasva 2000-ben írt pályázatomat, némiképp szorongva látom, hogy
terveim megvalósultak. Jövőnket természetesen az előző évek munkájának
folytatásaként fogom fel, de 2010-ben nem tudok olyan egyértelmű lenni, mint
tíz évvel korábban.
Helyzetünkből eltűnt az „ahhoz képest”. Fejlődésünkhöz már nem egy kétes
állapotú színházat, hanem önmagunkat kell meghaladnunk. Ez nehezebb, mint
egy reformot ízlésünk szerint végigvinni. Másrészt tíz év alatt változott a
szellemi környezet. Jelenünk a globális fogyasztás kora, ahol a kommersz kultúra
energiája áramlik. Hatása gyakorlatilag ellenállhatatlan, a kereskedelmi ízlés
minden rostunkba felszivárog. Nézőtereink érzékenysége romlik. Nem hagyható
említés nélkül a közállapotok romlása sem: társadalmi viszonyaink indulati
hangoltsága.
Ma döntő határvonalat nem jó vagy nem jó, nem „holt vagy nem holt” színház
között látok. Ezek fontos kategóriák, amelyekről békekorban lehet fuvolázni.
Hanem kereskedelmi vagy nem kereskedelmi színház között. Ott, hogy egy
előadás elfogadja-e az üzleti esztétikát. Ha világszínvonalon fogadja el, annál
inkább megerősíti azt, amit a valódi színházi munka vitatni, ami ellen harcolni
köteles.
Itt érünk az Örkény Színház feladatához. Arról van szó, hogy a színház
előadásainak esztétikája alulról vagy fölülről kelti fel a néző kíváncsiságát, azaz
olyan irodalmat játszik-e, ahol a szerzőnek mondanivalója van, vagy olyat, ahol a
darabíró a kasszára gondolt. Arról, hogy művészei készek-e lemondásra
tehetségük optimumáért, vagy munkájuk puszta sikervágy és pénzkereset. Ez a
különbség jelöli az Örkény jövőjének egyik határát: színházunk a jövőben is
elutasítja a bulvárt, a biztonsági darabválasztást, és játékmódjában tartózkodni
18
igyekszik a szimpla megoldásoktól. Gondolkodásunk másik végpontja
nehezebben megjelölhető, hiszen ott már tehetségünk határairól van szó,
optikánk élességéről, szakmai bátorságunkról.
Célunk továbbra is
• a jelenkor szellemi kérdéseire irányuló elemző figyelem és
• élénk reagálás,
• a színpadi munka minőségének folyamatos fejlesztése,
• a hagyományos színpadi fogalmazásmódok mélységi bejárása,
• az újak megértése,
• a kialakult közönségbázis megtartása és szélesítése,
• a kortárs irodalom serkentése,
• a nemzetközi szakmai kapcsolatok szélesítése.
Műfaji korlátot a színház nem állít maga elé, ám adottságai szerint továbbra is
elsősorban
• prózai dráma-színház, ahol zenés és esetlegesen mozgásszínházi
előadások csak indokolt esetben jelennek meg.
• Éves bemutatószám továbbra is három -öt, amelyek között
• legalább egy kortárs, és
• legalább kétévenként egy gyerekszínházi előadás
• vagy gyerekeknek szóló művészeti sorozat szerepel.
A színház továbbra is nyitott kísérletezésre, ami nem az avantgarde
laboratórium–jellegű művelését, hanem kíváncsiságot,
• sokféle szakmai eredmény alkalmazását, kompilációját jelenti.
Ennek az önpozicionálásnak két fő oka van, az egyik személyi, a másik a
színházépület méretéből, közönségének összetételéből ered. Rendszeresen nálunk
dolgozó rendezőink – magamat is beleértve –, akik tehát repertoárunkat és
munkánk minőségét meghatározzák, evidenciának tekintik, hogy előadásaik
eredeti alkotások legyenek, érzékenyek arra, hogy ne elhasznált elemekből
építkezzenek, de képesek arra, hogy egy nagy nézőtér egésze számára érthető
nyelven beszéljenek. Ugyanilyen fontos, hogy társulatunk megbízik bennük. Ezt
19
nem könnyű elérni. Nagyigényű, kérdező színészekről van szó, akikkel nem
mindenki bír el.
Társulat
Az Örkény Színház legfőbb értéke. Én hívtam össze őket, természetesen
ismertem képességeiket, de nem lehettem biztos abban, hogy az együttes ilyen
harmonikusan áll össze, ami az egymás iránti kíváncsiságot és az egymás
elviselésének képességét illeti. Mi több helyről jöttünk, nincs az Örkény előtti
közös múltunk, ehhez tehát szerencse kellett. És munka. Szokás mondani, hét év
egy társulat életében elég ahhoz, hogy művészei ne inspirálják már egymást, ez
az első szétesés ideje. Még nem érzékelek repedést közösségünkben, hasznos
súrlódásokkal, de terméketlen konfliktusok nélkül dolgozunk, élünk együtt.
Ennek több oka van. Egyrészt nincs gügyögés, kapcsolatunk őszinte, másrészt
nem vagyunk folyton együtt, mint más, akár irigyelt együttesek, mindenkinek
fontos a privát szférája is, annak megélése, ezért tartogatunk egymás számára
meglepetéseket. Legfontosabb tartalékunk azonban az, hogy mindannyian azt
érezzük, ez a színház még nincs kész, van hová fejlődni.
Társulati tagok
Bíró Kriszta Csuja Imre Für Anikó Debreczeny Csaba Hámori Gabriella Dömötör András Kerekes Éva Gálffi László Kerekes Viktória Mácsai Pál Pogány Judit Máthé Zsolt Szandtner Anna Polgár Csaba Takács Nóra Diána Széles László Végvári Tamás
Társulatunk markáns bővítését csak a lejjebb kifejtésre kerülő stúdiószínpadi
igénnyel összefüggésben tervezem. Jelenleg legfeljebb két fiatal, ma még
egyetemi hallgató színész bevonása, később szerződtetése időszerű.
20
Dramaturgia
Színházunk dramaturgja Gáspár Ildikó. Munkája meghatározó. Nem csak
szövegeink gondozása terén, vagy eredetileg nem színpadi szövegek színre
alkalmazásában, hanem az előadások megvalósulásának folyamatában is. Én
magam is, ő is elsődlegesnek tartjuk színre kerülő szövegeink minőségét, ami
nem csak a művek kiválasztását, hanem a tőlünk telhető legjobb szövegvariáns
kidolgozását is jelenti: korábban már előadott magyar műnél minden esetben az
eredeti írói szöveg és a meglévő színpadi változatok tisztázását, ha szükséges –és
szinte mindig szükséges– új példány készítését, idegen nyelvű műnél
mindannyiszor az eredetivel való összevetést, ami sokszor új fordítást tesz
szükségessé. A színpadi munkában is aktív alkotótárs, szigorú és megbízható
kontroll. Műsorfüzeteink javát szintén ő szerkeszti, ő az egész sorozat felelős
szerkesztője. Megemlítem, hogy a műsorfüzetekkel kis apparátusunkhoz mérten
igen sok munka van, és ezek a tizenhat–húsz oldalas kiadványok legtöbbször
ugyan nullszaldósak, de egyszer–egyszer nem hozzák vissza a rájuk fordított
költséget. Nem baj. Fenn kell tartanunk, ki kell elégítenünk azoknak a nézőknek
az érdeklődését, akik a színházi élményen túl kíváncsiak munkánk irodalmi,
kultúr- és színháztörténeti összefüggései iránt. Ugyanerről a tőről fakad
színházunk
• irodalmi műsorainak, estjeinek sorozata. Ezeket is folytatni fogjuk.
Vannak korok, amikor ez nem színházi feladat. Ma az: intenzíven romlik
általános műveltségünk, olyan közmegegyezéses, korábban
nélkülözhetetlen alapok tűnnek el közös tudásunk alól, amelyeknek
megőrzését, legalább fontosságuk tudatának fenntartását, az irántuk való
érdeklődés felkeltését feladatunknak tartom, egyszerűen azért, mert a
színház általában, társulatunk konkrétan alkalmas erre.
Vendégművészek
A kis társulatból következő szerepköri hiányok miatt az Örkény színpadán jelen
vannak vendégek is. Jelenleg Békés Itala, Csomós Mari, Molnár Piroska, Nagy
21
Ilona, Baksa Imre, Egyed Attila, Lengyel Ferenc, Ötvös András és Terhes Sándor
játszanak egy-egy szerepet, illetve fellépnek a Színház és Filmművészeti
Egyetem hallgatói is.
Vendégek tervezőink is. Többször dolgozott nálunk Füzér Anni, Szakács
Györgyi, Antal Csaba, Horesnyi Balázs, Khell Csörsz, rendszeresen Bagossy
Levente, aki kiadványainkat is tervezi. Az utóbbi három évben a szorosan vett
tervezői munkán túlmenő, meghatározó szakmai kapcsolatban állunk Izsák
Lilivel.
Rendezők
Színházunkban Dömötör András és én vagyunk rendezőként tagok. Bemutatóink
több mint felét vendégművészek rendezik. Az elmúlt évek munkájában kialakult,
közös ízlésen alapuló rendszeres együttműködés szándékaim szerint folytatódni
fog Ascher Tamással, Bagossy Lászlóval, Jurij Kordonszkijjal, és Kovalik
Balázzsal. Bizonyos, hogy újabb munkára fogom felkérni Zsótér Sándort is. A
jövőben is folyamatosan keresem azokat a rendezőket, akik hozzájuk hasonlóan
hangot találnak velünk is, közönségünkkel is. Célom, hogy saját rendezői
gárdánk három-négy tagúvá bővüljön. Ez jövőnk egyik záloga, és e pillanatban
legnehezebb feladatom. Az egész szakmánkban érzékelhető rendezőhiány élesen
vetődik fel az Örkényben: a közönség is eredeti előadásokat vár tőlünk, és a
gyengébb képességű, kisebb meggyőző erővel rendelkező vagy nem elég
összetett gondolkodású rendezőket társulatunk sem fogadja el.
Közönségünk
Elsősorban értelmiségi, polgári közönség, harmada-fele fiatal: középiskolás,
felsőfokú intézmény hallgatója, fiatal diplomás. Általában kevesebben vannak a
sokat dolgozó, pályájukat aktívan futó, gyerekeket nevelő harmincas-
negyvenesek. A nyugdíjhoz közelítők, vagy mindennapi munkájukkal már
felhagyók újra gyakrabban jönnek színházba. Tudjuk, hogy a színházi műsorról
50%-ban az internetről tájékozódnak, darabválasztásukat inkább egy-egy színház
22
renoméja és a szájhagyomány befolyásolja, mint a kritika. Kifejezett különbség
van az idősebbek és fiatalok ízlése között, de fontos, hogy előadásaink többségén
minden korosztály megtalálja a maga nézetét. Tudjuk, hogy nézőterünkön nem
jelenik meg az ország ideológiai kettéosztottsága, és ehhez a függetlenséghez a
jövőben is ragaszkodunk. Utolsó adataink 2008-ból valók, jelen évadunk végén,
április-májusban végeztetünk majd új kérdőíves felmérést.
Feladatunk, javítani valónk van a közönségszervezés terén. Nézettségünk szép,
de tudni való, hogy az a tulajdonképpeni viszonteladói, ügynöki hálózat,
amelynek tagjait a szervezők hadaként tarjuk számon, mára elöregedett.
Alkalmanként máig Domján Edit vagy Márkus László alakításait vetik össze a
maiakéval. Ez megható, de szakszerűtlen. Nem az évtizedekkel ezelőtt rögzült
ízlés miatt, hanem azért, mert nem érik el a fiatalokat, nincs kapcsolatuk
hozzájuk. Ennek esztétikai és nézettségi következményei is vannak. Általános
gondról van szó: fiatalok nem állnak szervezőnek, rengeteg a munka, kevés a
pénz. Sokat próbálkoztunk ezzel, sikertelenül.
Egy színház nézettsége sohasem a szervezésen múlik. Talán 10% függhet a
szervezési osztály munkájától, ambíciójától. Irodánk nem rossz, nézettségünk ez
évben is 90% körül prognosztizálható, tehát 5-8 % tartalékunk van. De ez sem
kevés: négy-ötezer néző.
Tervem, hogy fejlesszük a „direct marketing”-et. Megpróbáljuk ízléssel
csinálni. 2010 őszétől kiépítjük internetes, e-mail útján működő címlistánkat. Ez
nem azonos a pártoló tagsággal, amely éves díj ellenében 5-10% kedvezményt,
elővásárlási lehetőséget és havi, személyes hangú hírlevelet is jelent. Komoly
vonzerő a nyílt próba, amely tudtommal csak nálunk szokás. Pártolói
rendszerünk működik, de a kör bővíthető. Ezekre a feladatokra új szakember
felvételét tervezem. Színházunk igyekszik minden téren a lehető legalacsonyabb
létszámmal működni, de itt a bővítés megkerülhetetlen. Egyéb
marketingtevékenységünk is az ő feladata lesz. Továbbra is élni fogunk a
műsorújságokban történő hirdetések lehetőségeivel, címlapfelületek
vásárlásával.
23
Továbbvisszük az olvasottabb hetilapokkal kötött szerződéseinket is. Tervem,
hogy plakátjaink újra megjelenjenek az utcán. Ez a hirdetési forma rendkívül
drága, nem véletlen, hogy Budapesten a nemzeti intézményekén kívül színházi
plakát alig látható. Tavalyig támogatási formában bemutatónként ötven
plakáthelyen szerepelhettünk a belvárosban, a támogató cég átalakulásával ez a
lehetőség megszűnt. Törekszünk rá, hogy új partnert találjunk. A leghatásosabb a
televíziós reklám: természetesen ennek gyártási és sugárzási költsége is messze
meghaladja lehetőségeinket. Ma kizárólag eseti interjukban lehet rá esélyünk,
hogy feltűnjünk a képernyőn.
Nagy a felelősségünk a fiatalok színházba járási szokásának kialakításában.
Bennem a nevelés, mint színházi funkció, nem kelt borzongást. Hol a tavalyi hó,
a totalitárius kultúra, ahol a színházi előadás az önálló képzeteit feladó
emberideál kikovácsolásának egyik terepe volt, tézisdrámák vagy lebutított
klasszikusok üzenő fala? Szerencsére sehol. A színház igenis nevel, a törzsi
rítustól az antikvitás drámáin át Brechten keresztül máig. Amire nevel,
egyenesen az ellenkezője annak, amire az átkosokban használni próbálták: a
világ dolgainak mélységi megélése, a saját sors saját kézbe vevésének esélyei és
felelőssége, az emberi érzékenység és esendőség szépsége és értéke – újra csak
az, amit a jelenkor szellemi környezete negligál, de inkább egyenesen tagad.
Az Örkény Színház tavalyelőtt ősszel kétszázötven levelet küldött szét a fővárosi
és környékbeli középiskoláknak, amelyben felajánlotta, hogy szívesen játszik
akár délelőtt vagy délután, diákoknak, előadás előtt és után beszélgetéssel, a
szünetekben pogácsával és innivalóval, színházi napot ajánlott, olcsón. Célunk
természetesen az volt, hogy az élmény azokra hasson, akikhez ilyenféle akció
nélkül nem ér el. Hat válasz érkezett, egy volt igenlő.
Nem a gondolat volt rossz. Az ajánlat volt gyenge, mert a baj nagyobb, mint
hittem. Messzebbre kell menni. Oda kell menni a helyszínre, ahogy a Krétakör a
Hamletjával odament, és ahogy ez mások gyakorlata is lett. Indulni fogunk az
Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program
24
(TÁMOP) 3.2.11/10/1 „Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és
szabadidős tevékenységeinek támogatása” című pályázatán.
Fesztiválok
Máig a következő hazai seregszemlékre nyertünk meghívást:
2002. Pécsi Országos Színházi Találkozó A testőr
2003. Pécsi Országos Színházi Találkozó Jelenetek egy kivégzésből
2005. Pécsi Országos Színházi Találkozó Sirály
2006. Pécsi Országos Színházi Találkozó Nő a múltból
2007. Pécsi Országos Színházi Találkozó Finito
2009. Pécsi Országos Színházi Találkozó Jógyerekek képeskönyve
2010. Pécsi Országos Színházi Találkozó Arturo Ui
Kasimir és Karoline
2009 XV. Alternatív Színházi Szemle A mizantróp
2005. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger Azt meséld el, Pista!
2006. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger Novecento
2008. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger A műselyemlány
2008. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger Ibusár
2008. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger Pedig én jó anya voltam
2006. Országos Gyermekszínházi Biennálé, Kaposvár A Sötétben Látó
Tündér
2003. Vidor Fesztivál A testőr
2004. Vidor Fesztivál Különóra – A kopasz énekesnő
2006. Vidor Fesztivál Az üvegcipő
2007. Vidor Fesztivál Kávécsarnok – A tűzoltó; Finito
2009. Vidor Fesztivál A hülyéje
25
2007. VI. Kortárs Drámafesztivál, Budapest Finito
2008. Deszka Fesztivál A Sötétben Látó Tündér
2008. Deszka Fesztivál Pedig én jó anya voltam
A nemzetközi színtéren jóval kevesebbet szerepeltünk:
2003. Divadelná Nitra Borisz Godunov
2008. Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál Apátlanul ( Platonov)
2008. Blog theater festival in Graz Blogszínház
2009. Szöuli Előadóművészeti Fesztivál Apátlanul ( Platonov)
Ambíciónk, hogy részt vegyünk a nemzetközi színházi életben. Ehhez sok
tényező kell, amelyek között egyetlen lényegi van: a jó előadás. Ha előadásaink
megütik a szükséges színvonalat, akkor érdekesek leszünk határainkon túl is.
2010 őszén megszervezzük első showcase–ünket. Olyan szakemberek
meghívását tervezzük, akik nemzetközi színházi fesztiválok programjának
válogatói, felelősei. Egy héten át sorozatban játsszuk majd el azokat az
előadásainkat, amelyeket alkalmasnak tartok arra, hogy színházunkat idegen
nyelvű közönség előtt reprezentálják. Ezek megítélésem szerint az Apátlanul, a
Műselyemlány, a Finito, a Hülyéje, a Jógyerekek képeskönyve, a Homburg
Herceg, az Arturo Ui, a Macskajáték, a Kasimir és Karoline és a Bohémélet.
Együttműködések
Folyamatosan keressük az együttműködési lehetőségeket, ahogy eddig is több
alkalommal állítottunk színre előadásokat koprodukciós finanszírozással. Két
alkalommal a Gyulai Várszínházzal (Vízkereszt, Macskajáték, ez utóbbi az
Esztergomi Várszínházzal közösen), kétszer a Művészetek Palotájával
(Nyugat, Jógyerekek képeskönyve), itt érvényes felkérésünk van a 2011-2012
évadra is. Hasznos kapcsolatunk van a Szentendrei Teátrummal, ahonnan
26
szintén a jövő évad egy közös produkciójára vonatkozó felkérést kaptunk, és
rendszeres a kapcsolatunk a Petőfi Irodalmi Múzeummal is.
Stúdió
Időszerű, hogy komolyan foglalkozzunk a stúdiószínpad létrehozásának
gondolatával. Egy lendületben lévő, aktív színházban ez az együttes fejlődési
folyamatának természetes állomása, és különösen az a mi működési kereteink
között. Nézőterünk ugyanis szakmai irányunk szerint nagynak számít, a 386 szék
(ez alkalmanként 412, a 26 elhelyezhető pótszékkel) a kelleténél szűkebb teret
hagy olyan előadások bemutatására, amelyeket egyébként témájuk,
mondandójuk, hangjuk, vagy színészeink szakmai megmérettetése, fejlődése
miatt fontosnak tartanánk. Jelenlegi gyakorlatunk az, hogy ha szükségét érezzük,
inkább a nagy színházban is bemutatunk olyan előadásokat, amelyek stúdióba
valók. Ezek természetesen alacsony előadásszámot érnek meg. Ilyen volt a
Borisz Godunov, Az arab éjszaka, a Novecento, az Odüsszeusz Tours, az Élektra,
az Ibusár, a Műselyemlány, a Blogvadászat, a Homburg Herceg, az Arturo Ui.
Látható, hogy minden évben születik egy vagy két olyan előadásunk, amely nem
tudja kifutni ideális szériáját, és amelyeknek szakmai szinten tartását
megnehezíti, sőt alkalmanként ellehetetleníti a havi egy–két előadás. Több
merészen kísérletező, új hangot kereső előadás ötlete eleve kiesik már a repertoár
tervezésekor, holott rendezőink is, társulatunk is igényli ezeket, és kis
játszóhelyen közönségünk is lenne rá. A fiatal, pályakezdő rendezőkkel való
munka is csak itt képzelhető el, rendkívül kockázatos komoly praxis nélküli
rendezőt a nagyszínházban foglalkoztatni, holott ez is elsődleges szakmai feladat.
Egyszerűen felszerelt, feltétlenül szabad térkezelésű, nyolcvan-száz nézőt
befogadni képes helyre van szükségünk. Természetes, hogy egy ilyen termet nem
ajándékba kérek, nekünk magunknak is részt kell vennünk ennek kialakításában.
Azt hiszem, nem a helyszín a legnehezebb kérdés: most, hogy önállóvá
válásunkkal körülnézek a környéken, több variáció is lehetségesnek tűnik.
Forrásként azt, az Előadó-művészeti Törvény által megnyíló lehetőséget
27
tervezem felhasználni, amely a jegybevétel 80%-áig lehetővé teszi adomány
befogadását. Ha ezzel a kerettel előrelátóan gazdálkodunk, egy-két éven belül
reális lehet egy alkalmas terem birtokba vétele. Van azonban a bővülésnek olyan
szegmense is, amelyet a színház nem tud magára vállalni: a társulat és a műszaki
apparátus szükségszerű bővülése. Ahhoz, hogy két teremben folyamatosan
játszhassunk, társulatunk létszámát tizenhétről huszonöt köré kell emelni,
műszaki létszámunkat legkevesebb hét dolgozóval kell bővíteni. Ennek költségei,
különösen, mert folyamatos, hosszú távú kiadást jelent, a fenntartó segítsége
nélkül nem kigazdálkodhatóak. Ezért jelzem, hogy ez a szakmai igény
előreláthatóan még vezetői ciklusom alatt fel fog merülni, és tisztelettel kérem a
fenntartó segítségét.
Fejlesztések az elmúlt években
Az új seprő ellenszenves szokása, hogy panaszkodik a csontvázakra, amelyek
különféle szekrényekből nyakába dőlnek. Nálunk nem voltak rejtve a csontvázak.
Evidens volt, hogy a Madách Kamara technikája, működése elavult. Nem volt
számítógép, saját telefon. Ha Löffler István, a színház nagyszerű titkára
telefonálni akart, a nagyszínházba csörgött át, onnan kapott vonalat. Nem volt
társalgó, színészbüfé, próbahely.
Az előcsarnokban borostyán színű lámpabúrák alatt színes folyadékot
bugyborékoló üvegoszlopok álltak, belvárosi ruhakölcsönzők reklámvitrinjeiben
csizmák, párták, mosómedvebunda. A tárlók üvegajtaján keresztben vaspánt
lakattal. A padlizsánszín falakon fűzöld képkeretek, freskónyi sárgaréz névtábla-
gyűjtemény a nézőtéri székek adományozóinak, néhány szétült puff.
Kezdettől nagy energiát fektettünk abba, hogy az épületet esztétikailag és
funkcionálisan fejlesszük. Kitisztítottuk az előcsarnokot, egységesítettük a
kirakatok színvilágával. Bevezettük a működő telefont, számítógépesítettük a
titkárságot, később a jegyeladást. A második évben ajtókat építettünk az
előcsarnok és a nézőtér közé, mert a közös légtér miatt kezelhetetlen volt az
áthallás. A harmadik évre a színpadon átrendeztük a fény- és hangrendszert,
28
létrehoztunk számos új világítási pozíciót, felújítottuk az akadozó hívó rendszert.
A nézőtéren hangterelő felületeket helyeztünk el, hogy javítsuk a mindent
beborító textília által túlcsillapított akusztikát. Felújítottuk a harminc éves
nézőtéri mosdókat. A negyedik évben megvásároltuk a színházzal szomszédos 90
négyzetméteres lakást, így lett próbaszobánk, társalgónk, színészbüfénk, és
létrehozhattuk saját közönségszervezésünket. Ezeket a fejlesztéseket nagyrészt a
Főváros segítségével hajtottuk végre. Lett honlapunk és pártoló tagságunk, lettek
plakátjaink, műsorfüzet–sorozatunk, végül a múlt nyáron felújítottuk a
forgószínpad gépészetét, kicseréltük az öreg színpad-padlót, és legfontosabb
lépésként megnöveltük a színpad méretét, a lehetőségek határáig tágítva a szűkös
portált.
Fejlesztési tervek
Műszaki problémáink egy részének gyökere a harmincas évekből ered, abból,
hogy épületünk mozi. A rossz épület örökre rossz: színpadunk apró, oldalszínpad
nincs. Bizonyos fejlesztések a normál repertoárszínházi működéshez
elkerülhetetlenek. Ennek érzékeltetésére először le kell írnom a díszletezés
menetét. Minden díszletet 2X3 méteres elemekre kell bontani, és a színpadról öt
lépcsőn lehordva bepakolni abba a liftbe, amely a ház picéjébe visz. Itt
kipakoljuk, kocsira rakjuk, és végigtoljuk a negyven méter hosszú pincén, ahol
újra liftbe tesszük, és felemeljük az utcaszintre, az épület háta mögé. Innen
kiskocsin áthúzzuk a Madách tér 2. szám alatti raktárba, miközben két járdán
zökkenünk. Ott újra lepakolunk, természetesen állandó helyhiánnyal küzdve. Az
esti előadáshoz ugyanez a menet visszafelé. Ebből három állandó probléma
következik. Az egyik, hogy díszítő tárunk létszáma igen magas, mert a kötelező
szabadnapok és pihenőidők miatt 14 fő az a létszám, amely az üzemmenetet adott
körülményeink között biztosítani tudja. A másik, hogy a lassú díszletbontás és
építés miatt gyakran nem tudunk délelőtt a színpadon próbálni. A megoldás egy
olyan próbaterem, amelynek mérete közelít a színpadéhoz. Ez elsődleges
feladat, forrása szintén a korábban említett adományozás lehet. A ház és a
29
funkció rossz összefüggésének harmadik következménye, hogy a hosszú építések
miatt az előadások napi világítására rendkívül kevés idő jut, ezért sokkal több
állandó helyre telepített fényvetőre lenne szükségünk, mint az elsőre ésszerűnek
tűnik. Ezt a lámpaparkot – mintegy harminc új reflektor – szintén be kell
szereznünk. Áramköreink száma szerencsére elegendő. Forrás nem áll
rendelkezésünkre.
Van azonban számos olyan probléma is, amely nem a háború előttről ered.
Színpadgépészetünk nagy része még az 1979-1982 között zajlott nagy felújítás
idejéből való, harminc éves NDK technológia. Így ponthúzó rendszerünk lassú,
zajos, nem tud egyszerre emelkedni és süllyedni, rendszeresen leáll – előadások
szakadtak már félbe emiatt –, javítása irracionálisan drága, hiszen alkatrész-
utánpótlás évtizedek óta nincs. Teljes cseréje rég indokolt, forrás nem áll
rendelkezésünkre. Légkondicionáló berendezésünkkel ugyanez a helyzet,
százezer üzemórára tervezték, mára több mint háromszázezret működött, hetente
áll le, alkatrész nincs, cseréje indokolt, forrás nem áll rendelkezésünkre.
Hangrendszerünk egy része megfelel szükségleteinknek, hangszedő
berendezéseink azonban rég elavultak. Mikrofonjaink a felújítás idejéből valók,
javításuk nem lehetséges. Mikroportjainkkal könnyebb a helyzet, mert noha
Webber Macskák című musicaljának 1983-as Madách Színházi bemutatójában
már szerepeltek, de szerencsére összesen csak kettő van belőlük, ezért cseréjük
költsége belátható. Hangpultunk a hetvenes évek hazai szokása szerint az
emeleten, a karzat fölött és üvegablak mögött található (ezt természetesen az első
évben kivettük), a hangtechnikusnak tehát fogalma sincs, mi hallható a
földszinten. Ezért ezt a kuckót meg kell szüntetni, és a hangosítót bevett szokás
szerint a földszintre, a nézőtér háta mögé kell költöztetni. Forrás nem áll
rendelkezésünkre. Feltétlenül meg kívánom oldani kerekes-székes nézőink
számára színházunk akadálymentesítését. Ehhez cél-pályázat igénybevételét
tervezem. Nézőterünk lelakott, székeink törnek, zörögnek és kényelmetlenek,
cseréjük indokolt, forrás nem áll rendelkezésünkre.
30
Megoldandó a közönségszervezői iroda és a pénztár építészeti fejlesztése is.
Az internetes jegyeladás terjedése miatt az aprócska pénztárablakban nem tudjuk
egyszerre kiszolgálni az utalvánnyal érkezőket és a jegyvásárlókat, rendszeres a
tumultus. Nyitott pultos, átlátható, gyors szolgáltatásra képes közönségfogadást
és pénztárat kell kialakítanunk. Forrás nem áll rendelkezésünkre.
Ezeket a felújításokat kinevezésem esetén fontosságuk szerint ütemezve
tisztelettel kérelmezni fogom a fenntartótól.
Itt említem meg, hogy épületünk nagy átépítéssel nagyszerű, igazi színházi térré
lenne alakítható. Tisztában vagyok vele, hogy ennek jelenleg nincs realitása,
három, a miénknél is rosszabb állapotú budapesti színház vár felújításra, de
szükségesnek érzem rögzíteni tíz év tapasztalatát. Bárhogy javítunk az épület
használhatóságán: a karzat bontásával, vagy az egész belső tér mobillá
bontásával, esetleg a nézőtér–színpad 180 fokos megfordításával –
mindenképpen székeket vesztünk, nagyságrendben a nézőtér egyharmadát. Mára
úgy vélem, megérné. A dilemma ilyenkor az, hogy helyes-e székeket
megszüntetni. Válaszom: nálunk igen. A rossz nézőtéri helyekért nem kár.
Nézőterünk egyharmadáról nem látni az egész színpadot, a földszint túl
alacsonyan van, az erkély túl magasan, a karzat alá nem jut el a hang – nem
sorolom. Egyszer rendbe kell hozni.
31
Vezető munkatársak
Herboly Domonkos gazdasági igazgató
Herboli Domonkos először bőgő szakon Zeneakadémiai művésztanár – oklevelet
szerzett, majd a Corvinus Egyetemen Közgazdaként is diplomázott. Dolgozott a
Hungarofestnél, Brüsszelben a Magyar Intézet alapító gazdasági vezetője volt,
majd a Debreceni Szimfonikus Zenekar igazgatójaként dolgozott, innen hívtam
át az Örkény István Színházba. Két kislány édesapja.
Csunderlik Péter műszaki vezető
Csunderlik Péter szcenikus – műszaki vezetői képesítést szerzett a Szíművészeti
Egyetemen. Színpadmester-helyettesként dolgozott az Operett Színházban, majd
az Örkény színpadmestere lett, később a Magyar Színház díszítőit irányította.
Innen hívtuk vissza a műszaki vezetői állásba. Egy kisfia van.
Csunderlik Zita művészeti titkár
Csunderlik Zita bábművész képesítést szerzett, a Bóbita Bábszínház, a Budapest
Bábszínház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Bárka Színház társulatában
dolgozott, majd az induló új Madách Kamara első, „alapító” munkatársa lett,
asszisztensként. Löffler István nyugdíjba vonulásával vette át a titkárság
vezetését. Egy kisfia van.
Uhrovszky László Színpadmester
Uhrovszky László a Magyar Állami Operaházban kezdte színházi pályafutását,
mint kellékes. Onnan a Katona József Színházba került díszítőként, majd tíz év
után a Krétakör színpadmestere lett. A Krétakör feloszlása után az AKKU
technikusaként dolgozott. Januártól az Örkény Színház színpadmestere. Két
kisfiú édesapja.
32
Végül
Bízom benne, hogy ha elnyerem a színház ügyvezető igazgatói megbízatását, az
Örkény István Színház hasznos része lesz Budapest kulturális életének, és
remélem, úgy lesz hasznos része, hogy élő kapcsolatban lesz a korral, amelyben
működik. Célom, hogy megtartsuk érdeklődésünket, komolyan vegyük
mesterségünket, és ne veszítsük el humorunkat.
Mindezzel számos kétségem is van. A mi jelenünk átmeneti kor. Az utóbbi húsz
évben zajlik valami visszavonhatatlan: a globalizáció egészében még
beláthatatlan, de jól átérezhető története, vagyis az európai kulturális emlékezet,
a közös tudás és ízlés eróziója.
A magyarországi szellemi helyzet nem bíztató. Az elmúlt száz év négyötödében
csak kurzuskultúrák voltak, egyik bornírtabb, mint a másik. Az a páratlan
kulturális érték, ami született – zenében, irodalomban, színházban, filmen,
képzőművészetben – szinte mind „annak ellenére” jött létre.
Az utolsó húsz évben legújabb kori választott kormányaink figyelme mindvégig
befelé irányult, a szűk optikájukon túli jelenségeket alig érzékelték, ennek
gazdasági és szellemi következményeit egymásra kenték. Legutóbb, 2006-ban
egyik oldal választási programjában sem szerepelt „kultúra” című fejezet.
Honfitársaink ma is seregestül mennek el külföldre dolgozni, élni. Mai tudásunk
nem érdekel senkit, kereskedelmi terep vagyunk a térkép szélén. Mára a
szabadsággal együtt egyvalamit nyertünk el hiánytalanul: a kereskedelmi ízlést.
Ám kétség ide, félelem oda, akad, amiben biztos vagyok. Csak a mindenki
másétól megkülönböztethető eredeti kultúra mozdíthat bennünket önmagunk
jobb esélyei és a világ felé. Azaz az eredeti gondolkodás. Amit a színház megtart
és épít. Mert a színház mára szinte az egyetlen közösségi esemény, amelyben
nézőjével olyasmi esik meg, amit életének más terepein elvesztett: szuverén
belső képzete születik. Ez mágia, szellemi elmozdulás. A színház nem csak
igényli ezt az ősi képességet, hanem létre is hozza. Abban is, akiben egyébként
alszik. Ez a belső munka egyenesen az ellenkezője annak, amit a világ egyébként
33
ma elvár tőlünk, hiszen az ország nagyrészt idegen protokollok szerint dolgozik,
saját ötleteit elfojtja, szolgáltat.
A színházban nem. A színjáték olyan közösségi esemény, amelyben az ember
fantáziája eredeti jogai szerint működik, ahol szelleme elsődleges serkentést kap.
Ez a folyamat magyar nyelven zajlik, a megszűnt (sosem volt) társadalmi
szolidaritás korában közösségi élményként, jobb- és baloldaliakkal egyszerre egy
térben. Érzelmi síkon, a személyiség alaprétegeiben. A bázisban.
A színház ma sokkal fontosabb, mint akkor, amikor fontosabb volt, mint ma.
Budapest, 2010. március 12. Mácsai Pál
34
Az Örkény István Színház szakmai díjai és a működésünk alatt
adományozott állami kitüntetések
SZAKMAI DÍJAK
2008/2009
Legjobb rendezés: Ascher Tamás
2009. POSZT, Jógyerekek képeskönyve
Legjobb maszk és jelmez: Nagy Fruzsina
2009. POSZT Jógyerekek képeskönyve
2007/2008
Fűzfa-díj A legigazibb mese A Sötétben Látó Tündér 2008 Deszka Fesztivál Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger 2008 A műselyemlány – díjazott előadás 2006/2007
Legígéretesebb pályakezdő: Dömötör András (rendezőként)
Színikritikusok díja 2006/2007 (Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is
én vagy amit akartok vagy... )
A 2006–2007 évad legjobb Shakespeare alakítása: Pogány Judit
2006. Gábor Miklós-díj (Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is én vagy
amit akartok vagy...)
Legjobb előadás: Tasnádi István: FINITO
2007. POSZT
Legjobb női főszereplő: Für Anikó
2007. POSZT (Tasnádi István: FINITO 2007.)
Legjobb férfi epizódszereplő: Debreczeny Csaba
2007. POSZT (Tasnádi István: FINITO 2007.)
Legjobb jelmez: Izsák Lili
2007. POSZT (Tasnádi István: FINITO 2007.)
Legjobb előadás: Tasnádi István: FINITO
2007. Szentendre – Teátrum-díj
35
Legjobb rendezés: Mácsai Pál
2007. Happy Art Fesztivál: Capitano-díj (Tasnádi István: FINITO 2007.)
Legjobb új magyar dráma: Tasnádi István: FINITO
Színikritikusok díja 2006/2007
Legjobb férfi mellékszereplő: Debreczeny Csaba
Színikritikusok díja 2006/2007 (Tasnádi István: FINITO 2007.)
Különdíj a Finito zenéjéért: Horváth Károly
Színikritikusok díja 2006/2007 (Tasnádi István: FINITO 2007.)
Legjobb férfi alakítás: Széles László
2007. Happy Art Fesztivál: Arlecchino-díj (Szép Ernő: Kávécsarnok –
Tűzoltó és Tasnádi István: FINITO című előadásokban nyújtott színészi
alakításáért )
2005/2006
Legjobb női alakítás : Hámori Gabriella
2006. Vidor Fesztivál: Colombina-díj, (Az üvegcipő című előadásban
nyújtott színészi alakításáért)
Legjobb női epizódszereplő: Für Anikó
2006. Vidor Fesztivál: Smeraldina-díj, (Az üvegcipő című előadásban
nyújtott színészi alakításáért)
A III. Gyermekszínházi Biennálé fődíjas előadása:
Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér Játssza: Pogány Judit
Legjobb gyerekelőadás : Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér Játssza:
Pogány Judit
Színikritikusok díja 2005/2006
Legjobb női alakítás: Hámori Gabriella
Színikritikusok díja 2005/2006 ( Euripidész: Élektra 2006.)
Legjobb férfi epizódszereplő: Fodor Tamás
Színikritikusok díja 2005/2006 ( Euripidész: Élektra 2006.)
Legjobb női alakítás: Hámori Gabriella
36
(Molnár Ferenc: Az üvegcipő és Euripidész: Élektra 2006.)
A Főváros Színházi Díja 2006.
Legjobb női epizódszereplő: Für Anikó
2006. POSZT (Schimmelpfennig: Nő a múltból 2006.)
Legjobb női alakítás: Kerekes Éva
2006. POSZT: MASZK díj, (Schimmelpfennig: Nő a múltból 2006.)
2004/2005
Legjobb 30 év alatti színésznő: Hámori Gabriella
2004. POSZT (Csehov: Sirály)
2002/2003
Legjobb női mellékszereplő: Béres Ilona
Színikritikusok díja 2002/2003 ( Puskin: Borisz Godunov 2002.)
Legjobb jelmez: Füzér Anni
2003. POSZT (Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből 2002.)
Legjobb női alakítás: Udvaros Dorottya
2003. POSZT: MASZK díj, (Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből)
2001/2002
Legjobb női alakítás: Kerekes Éva
2002. POSZT: MASZK díj, (Molnár Ferenc: A testőr 2001)
Különdíj a "Madách Kamara új műsoráért”: Mácsai Pál
Színikritikusok díja 2001/2002
37
ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK:
Bíró Kriszta Jászai Mari-díj 2008
Debreczeny Csaba Jászai Mari-díj 2010
Csuja Imre Érdemes Művész 2010
Gálffi László Kossuth-díj 2006
Hámori Gabriella Jászai Mari-díj 2006
Kerekes Éva Érdemes Művész 2009
Mácsai Pál Érdemes Művész 2007
Pogány Judit Kossuth-díj 2007
Végvári Tamás Kiváló Művész 2007
38
Szakmai önéletrajz
1961-ben születtem Budapesten. Apám Mácsai István festőművész, édesanyám
Gáspár Katalin fűzőkészítő kisiparos. Testvérem Mácsai János zenetörténész.
Iskolai és rádiós szereplések után színészi tanulmányaimat a Pinceszínházban
kezdtem, 1978-ban, Keleti István és Mezei Éva keze alatt.
1979-ben nyertem felvételt a Színművészeti Főiskolára, 1984-ben diplomáztam
Kerényi Imre, Huszti Péter, Versényi Ida osztályában.
1990-ben színházrendezői oklevelet szereztem a Főiskolán Ádám Ottó
tanítványaként.
1984-től 1989-ig a Nemzeti Színház tagja voltam, 1989-től 1994-ig a Madách
Színház tagjaként, majd szabadúszóként dolgoztam.
1998-tól négy félévet végeztem az ELTE Btk. Esztétika Tanszékének P.h.D.
hallgatójaként. Tanulmányaimat 2001-ben a színházvezetői munka miatt
felfüggesztettem.
2001-től a Madách Kamara, majd 2004-től utóda, az Örkény István Színház
művészeti vezetője vagyok.
Beszélek és olvasok németül és angolul, nyelvvizsgával nem rendelkezem.
Hat évig tagja voltam a Magyar Színészkamarai Egyesület, három évig a Magyar
Színházi Társaság vezetőségének. Jelenleg az Előadóművészeti Tanács színházi
Kollégiumában veszek részt.
Nős vagyok, egy fiunk van, és második gyermekünket várjuk.
Mácsai Pál