Levél Louis-nak

Szevasz Lulu!

Mi újság Bordeaux-ban?

Képzeld, voltak Macaron napok!

Jó mi?!Remélem nem kell még

egy évet várnom arra, hogy

újra lássuk egymást. Lehet addig

küldök ki Neked pár macaront...

Majd még megálmodom.

Prends soin de toi

Samu

poL’artpolaroid kulturális magazin

ii. szám2012. április

“Két életet él két alakban egy halott”Forgó bakelit

Levél Louis-nakLÁTOMÁSinterjú Szontágh Julie-vel“Baromi izgalmas volt számomra a magyar föváros.”

ça va le Kamara?Lehet, Piaf se mentheti meg...

ii.

SALUT! SZIA! ii.çA VA? iii.TALENT v.COMPTINE vii. BOUQUINISTE ix.FIN xii.TA

rTA

LOM

JEg

yZé

K

Gondoljunk csak bele! Mit tennénk, ha egy átlagos hétköznapon, munkába, egye-temre, vagy éppen egy találkára menet, szembe jönne egy alak, hóna alatt több

tucatnyi bakelittel. Erősen figyelné járásunk, majd megállna előttünk. Jönne a szokásos most én jobbra, te balra, vagy én balra, te jobbra hezitálás. De az alak meg se moccanna, csak átnyújtaná a kezében tartott bakelittornyot, a következőket fűzve hozzá: “Hallgasd végig mind!” Ezután pedig elsétálna. Az ember csak meredne a néhéz korongokra, majd a legfelsőnek a borítóján, a saját születési dátumát olvasná.

A legtöbb embert kíváncsiság töltené el, és egyből beszerezne egy lejátszót, hogy este, az egész napos rohanás után megtudja, mi is forog [a lemezen] kockán...

A mohóbbak a végén kezdenék. Előrevennék azt a bakelitet, amelyen az előző évi dá-tum áll – Kezd összeállni a kép. – A kevésbé mohók pedig megmaradnának a legfelső bakelitnél. Elindulna az óra járásának megfelelően a korong, enyhe sercegés hallatsza-na, majd gögyögés két hónapos, aztán hét hónapos, azt követően pedig tíz hónapos korból. Kellően felcsigázná az embert, sorra venné a bakeliteket, ‘A’ oldal, majd ‘B’ oldal. Vissza lehetne hallgatni életének főbb momentumait, vízválasztóit, azt, hogy ‘x’ évben, mit is mondott a legemlékezetesebb pillanatok alkalmával.

Megtennénk vajon? És ha igen, akkor átértékelnénk addigi életünket? Lehet a végén a visszahallgatás percei bírnának olyan sorsfordító, emblematikus erővel,

hogy pár év múlva már azt hallgatnánk vissza, ami éppen a lejátszóból szól.

Nem bánnánk semmit sem? Vagy épp ellenkezőleg?

Béky Patrik

iii.

SZIA!SALUT!

“Nem bánok semmit sem”

çA VA?

iv.

[mi ú

jság?

]

Mon Dieu

Piafi időket idéző antré. Hanyag eleganciával besétál egy tangóharmónikás balról, úgymond megágyaz, elringat, átrepít. Egyelőre csak fran-cia földre – még keresgél az ember, hogy észak, dél, vagy nyugat. Majd jön a zenekar többi tagja, a rendezői balon helyet foglal Pierre [Axmann Péter], zongoráján hamutál,

kristálypohár, és egyetlen pislákoló gyertya. A színpad peremén keskeny csíkban őszi falevelek hevernek, halvány fénybe úszik minden.

A Veréb

Majd ahogy belép az Édith Piafot megtestesítő Vári Éva, színésznő, még nagyobbat repülünk. Egészen Párizsba, azon belül is a Gerny’s kabaréba, majd egy rádióstúdióba, majd Dél-Franciaországban, majd New Yorkba. Fájdalom, őszinte szerelmek, dráma. Gyerekkori sérelmekre visszamutató szeretethiány. 1915. december 19-től kezdődő, sikerrel, megannyi rajongással, kitörni vágyással, veszteségekkel, önbizalomhiánnyal teli, érzelmektől fűtött másfél órányi tragédia.

Szerelem

Keretet kreál a ‘Nem Bánok Semmit Sem’ [Non, Je Ne Regrette Rien]. A piafi élettörténet rámájába beágyazva pedig felcsendül a ‘Harmónikás’ [L’Accoreoniste], az ‘Idegen’ [L’Etranger], a ‘Milord’. Fonódik az histoire, sanzonokkal egybefűzve nyílnak meg a szemek előtt az 1900-as évek. Egyik szálból sem hiányozhat legalább egy szívdobbanásnyi érzelem. Egy-egy életútból kiemelt monológ után váltott dominanciával helyet kap a klar-inét, a hegedű és a tangóharmónika – lágy ritmusokkal a szemek elé teríti “rózsaszín fátylát” a ‘Rózsaszín Élet’ [La Vie En Rose], a ‘Padam’ és a ‘Himnusz a Szerelemhez’ [Hymne à l’Amour]. Enyhe cigarettafüst száll a széksorok között.

Tél

Épphogy az őszi faleveleket nem fedi be vékony hótakaró. Az addig magában álló szék is támaszt nyújt már. Amit el lehet veszíteni egy élet alatt, az mind elveszett. Marad még pár sanzon:

gerny’s szinfalak a Kamarában

Vári à la Piaf

Szinte Piaf

Várható előadások - Kamaraszínház | Tivoliáprilis 14. [szombat] 19.00

április 17. [kedd] 19.00

v.poL’art MUSIQUECoeur de PirateBlonde

[aján

ló]

‘Könyörgés’ [Mon Dieu], ‘Várok Rád’, ‘Párizs Ege’ [Le Ciel de Paris], szól még egy kicsit az öreg zongora, a keserves klarinét. Már csak egyetlen vonás a hegedűn, elhalkul a basszus is, beremeg egy cintányér, s a hangszálak sem dolgoznak tovább. Végül kial-szanak a fények.

Fin [?]

Tapsvihar, álló közönség, barackszínű rózsa a művésznőnek egy ősz, öltönyös úriembertől. De vajon meddig?!Májusig talán még láthatjuk a magyar Piafot...A Kamaraszínház – eddig úgy tűnik – kénytelen lesz teljesen lekapcsolni a fényeket, leereszteni a függönyt, kitolni a díszletet és végleg bezárni kapuit. Még akkor is, ha állva köszön meg egy előadást a nagyérdemű – ami valljuk be, nem mindennapi.

Örvendhetnek a férfiak! Kinyitotta harmadik emeleti ajtóit a Látomás legújabb “részlege”.Elég minimál. Mondjuk, mi más állna jól egy lakásból átalakított bemutatóteremnek? Elvégre úgyis a ruhák nyújtják a vizuális káprázatot. Így még nagyobb a kontraszt. Hófehér falak – check. Fényes tér – check. Minimálzene – check. Egy kis vendégmarasz-taló sarok, tele sörkocsolyákkal vörös- és fehérbor mellé – check.

A kaputelefon másodpercenként cseng, szállingóznak befelé a Látomásért rajongók.Ja, igen. A fiúk örvendenek most jobban. A Nyár utca 7. szám alatt nyitott stúdió csak férfi cuccokkal van dugig. A próbafülkék kipróbálása kötelező! Szintén minimálok. Még a lányok is rácsodálkoznak, akárcsak a tutti frutti illatú cipőkre. A fény is minimál, nem baj, a KESH zenekar tagjai emelnek rajta. Kattognak a fényképezők. A zene még mindig minimál. Látvány, ötös.

Szóval ez az a hely, ahol a ‘Casual Friday’ keretében várják majd a srácokat az új kollekciókkal a jövőben.Laza, fiatalos, egyedi ruhák lógnak a fogasokon, így minimális esély van arra, hogy az utcán Veled szemben jövőn, ugyanaz a ruha villanjon fel.

Minimális Látomás

vi.

TALENT

Bátran lehet Franciaországra asszociálni! De azért mégis maradjunk térben Budapesten. Pontosan a Párizsi, a Dohány, és a Király utcában. Pár nap múlva

pedig már a Nyár utcát is a sor végére tehetjük. Ez az a három plusz egy helyszín, ahol Szontágh Julie boltjaiba, a Látomásokba botolhatnak az abszolút ‘up-to-date’ divatért rajongó, lányok és fiúk. A lyoni születésű Julie mesél arról, hogy hogyan lett egy saroknyi ruhaboltból, Látomás-üzletlánc. P | Hogyan szegődtél Magyaroszágra? J | Érettségi után rámjött a világba menés. Mindenképp el akartam jönni Lyonból, és mivel korábban nyaranta sokat jártam Magyarországon, így jött az ötlet, hogy miért ne jöhetnék én ide. Eljöttem, és elkezdtem tanulni a külkeren. Baromi izgalmas volt számomra a magyar főváros a ’90-es évek végén. Szerintem sokkal érdekesebb egy francia számára Budapest, mint mondjuk London. P | Mikor fogtál bele a Látomásba? J | ‘98-ban érkeztem, és rá egy évre egy meglévő üzlet kisebbik helységében kezdtem el a saját vintage boltomat, ami nagyon futott, pontosan amiatt, mert nem nyílt még a városban ehhez hasonló üzlet. Magyar designerek nem igazán voltak, úgy mint divatújságok sem, a stylistról, mint fogalomról éppen hogy csak tudtak. Kicsivel később pedig becsatlakoztak iparművészetisek, hogy nálam adhassák el saját ruháikat. 2004-től kezdve már érezhető volt, hogy egyre jobban érdekli ez az embereket. Sőt, sajnos már kissé elcsépelté vált az a fajta vonal, amit elkezdtem. P | Ma már viszont nincsenek tervezői ruhák a boltban... J | Egy idő múlva gomba mód szaporodtak a fövárosban a hasonló boltok, igy számomra értelmét veszítette az egész koncepció, ki akartam válni a tömegből, nem akartam egy lenni a sok közül. 2007-ben eljött az idő, hogy profilt váltson a Látomás.

[tehetség]

Párizs.Dohány.Király.Látomás

Szontágh Julie

[fotó

:Sz

amek

And

rás]

vii.

Azóta minden ruhát külföldről hozok, mégis sokkal kedvezőbb áraink lettek, méret sorok vannak, és abban is biztos vagyok, hogy csak nálunk kaphatóak.

P | Mennyire határozza meg a szelektálást az éppen aktuális divat? J | Legfőképp azokat a ruhákat szerzem be, amik nekem tetszenek, de persze az alapján is válogatok, hogy a vásárlókörömnek mi tetszene, mit hordana szívesen. Divatlapokat és -blogokat nem igazán olvasok, mivel úgy érzem, meg van a szemem ahhoz, hogy tudjam, mi a trend éppen. P | Mennyire igényesek a mai fiatalok? J | Nem nagyon tudnak mit csinálni. Ez itt egy fiatal demokrácia. Húsz évvel ezelőtt itt még más világ volt. Nem lehet elvárni, hogy az itteni történelmi háttér és keresetek mellett mindenki trendin öltözködjön, de látszik a fiatalokon, hogy nagyon akarják – néha már túlon túl –, de a lehetőségeknek megfelelően a huszonévesek már kifejezetten érzik a jó irányt. De ehhez idő kell. P | Tervezel nyitni egy negyedik Látomást is?

J | Nincs kapacitásom negyedik bolthoz, viszont a fiúk számára egy teljesen új koncepciót találtam ki, nekik egy külön shopping eseményt hoztunk létre. Minden hónap-ban, ‘Casual Friday’ néven rendezünk, úgymond nyílt napokat nekik, amikor megérkezik az új férfi kollekció. Ez viszont nem egy hagyományos boltban történik, hanem egy lakásban. Eddig a saját otthonomba szerveztük a ‘Casual Fridays’-t, de már annyira kinőtte magát az esemény, hogy inkább átköltöztünk egy új helyszínre, a Nyár utcába, ahol március 30-án nyitunk. P | Mi miatt más a Látomás, mint egy designer ruhabolt, vagy egy franchise ruhaüzlet? J | Jóval kevesebbe kerülnek a mi ruháink, mint a designer cuccok, emellett megmarad az egyediségük, pont amiatt, mert limitált szériában szerzem be a dolgokat. P | Ha azt mondom, Franciaország... J | ...azt mondom, hogy identitás zavar.

Szontágh Julie

COMPTINE[m

ondó

ka]

viii.

Őhözzá hű kötelék köt,Ó grammban az pont öt.Csak massza, mennyei íz,Odaragaszt, mint a csiríz.Nincs mese ez már szerelem,szeretem az alsó felem.

Juliette Macaron

macaron

LevélLouis-nak

Szia, Louis!

El sem fogod hinni hová jutottunk! Megrendezték nálunk az első Macaron napot! Na, most nehogy azt hidd, hogy ez olyasfajta neves huszonnégy óra volt, amiben fogtuk

és lekoppintottunk titeket. Nem, nem! Összegyűlt az a tizenegy cukrászda, amely saját maga készíti a különlegesebbnél különlegesebb macaronokat. Csak hogy párat említsek, mondjuk a legmeredekebbeket [némelyiktől dobtam egy hátast]: lazacos [tudom ételre nem szabad, de azért fúúújjj], earl greyes [angoloknak biztos ez a top], ibolyás [majd Anyák napjára], paradicsomos-epres [na, monjduk az tényleg jó lehet].

Na, mit szólsz?! Itt kellett volna lenned, hogy elmenjünk együtt. Egy igazi gourmand csak tudja, hogy mitől döglik a macaron. Mondjuk el kell, hogy áruljam, valami mást

is szívesen hallottam volna Tőled...Mondjuk a következő szavakat: “Mmm. C’est magnifique! Nincs még egy ilyen a Földön...Még Bordeaux-ban sem.”

Rossz gondolat? Felejtsem el, mert ez úgysem fog megtörténni? Tudom, tudom, a tiétek a macaron, akkor biztos csak ti tudjátok profin készíteni. Mondjuk engedd meg, hogy azért etéren is – akárcsak a croissant ügyében, melyet, mint korábban is olvashattad, valójában egy osztrák fazon vitt el hozzátok egészen Párizsig – meg-cincáljam a bajszod, ezzel együtt a francia konyhát és azt a fenenagy öntudatod. Figyelj! Maccarone. Na, melyik nyelv az, amelyik hirtelen beugrott elolvasva az előző szót? Hm? Persze, hogy az olasz! Úgyhogy csak lassan a desszerttel! Bizony, bizony, onnan Royék felől gurult át hozzátok ez az eszméletlen ízbomba.

Vissza a tárgyhoz! A lényeg, hogy el kell jönnöd Budapestre! Minél hamarabb, mielőtt még eleszem előled az összes magyar macaront! Csinálunk ilyen pontozótábláza-

tot, megyünk majd cukrászdáról cukrászdára. A díjnyertes GelARToban fejezzük be a macaron-kört. Azt mondják, az ottani aztán az ízcsokor! Degeszre esszük magunkat! Mindeközben megtanítok Veled pár, a GelARTo falára írt Macaron-verset. A fagyizó macaronkészítő kishölgye írja őket. [mellékelek is majd egyet, hadd látom mennyire sajátítod el a magyar kiejtést mire jössz] Utána kiülünk a Szent István térre, tudod, csak nézelődni! Persze mondanom sem kell, hogy a francia konyha csak desszertként jöhet majd szóba. Előtte az általad is kedvelt, pikáns, magyaros ízek kapják majd össze szánkat. Ez alól nincs kibúvó!Jut eszembe! Szeretném, ha majd nem csak az ízelőlbimbóidat dolgoztatnád meg igazán, hanem a szemeidet is. Leszállsz majd a gépről és hidd el nekem, nem a tavaszi napsugarak fognak elvakítani Téged, hanem sokkal inkább a magyar lányok szépsége!

Dépêche-toi!Ölel barátod,

Samu

ix.

Ma délután is pontban öt óra harminckor csengettem háromszor egymás után. Négy órakkor vége volt a tanításnak, szögre akasztottam iskolaruhám, átcseréltem a

benti cipőm a kintire, és a vállamra kaptam a könyvekkel teli hátitáskám. Szeretem a könyveket – de hát ezt tudod. Lehet az antikváriumi, iskolai könyvtárból kikölcsönzött, vagy születésnapra kapott, amolyan soha még ki nem nyitott, ropogós fajta – nagyon szeretem forgatni őket. Mondjuk a könyvtári példányoknál nem tudok néha elvonatkoztatni attól, hogy hány mocskos kezű kölyök forgathatta már előttem. Igen, tisztaságmániás voltam, akárcsak a Papa. Délután is hozzá siettem. Csak úgy rohantam. Egyrészt nem szerette, ha kések – mondjuk azt is elvárta, hogy pontosan óra harminckor berregjen a csengő –, másrészt én sem akartam egy percem se vesztegetni. Féltem, hogy lemara-dok valamiről. Mint mondtam, imádok olvasni. De még jobban odavoltam, amikor a Papa mesélt. Bármiről. Akármiről.

Ma is észrevettem, hogy szívesebben regél az őszi élményeiről. Becsuktam a szemem és hirtelen mindennek sárgás, rózsaszínes fénye lett, csörgött a fülemben az avar, enyhén becsapott a meleg levegőbe egy-egy hidegebb fuvallat. De mit bántam én, csak hallhassam a búgó, megnyugvást tükröző hangját. Ma is elmondtam neki, hogy el kellene mennie a rádióba. Tisztára olyan hangja volt, mint a hétórási hírek bemondójának. Hiába noszogattam, csak legyintett. Szívesen hallgattam volna őt az éteren keresztül. Tényleg rágtam vele a fülét, de aztán belegondoltam, hogy lehet mégsem járnék jól, mert akkor ahelyett, hogy ott ülnénk nála és mesélne nekem délutánonként, ő a rádió épületében sürögne-forogna. De, ha úgy döntött volna, hogy megpróbálja és beül a mikrofon mögé, én akkor sem bántam volna.

A hétórási hírek után feltett egy bakelitet. Ez volt a mi kis rutinunk. Történetek, tanul-ságok, élmények, majd a hetes rádiós híradó, aztán pedig a bakelit forgott. Imádom a sercegését, percekig néztem, ahogy a lemez közepén levő felirat körbe-körbe megy. Nem zenét hallgattunk, azt a Papa nem szerette. Érzékeny volt rá a füle. Azt mondta: “Az csörömpölés, semmi más.” A rádiót és a gramofont is csak halkan lehetett hallgatni. Ma pont Ady verseket hallgattunk. Ekkor sem tudtam megállni, hogy meg nem említsem neki, hogy az ő hangja jobban illene felolvasáshoz, mint annak az úrnak, aki éppen beszélt a tölcsérből. Legyintett. Csönd volt és nyugalom.

x.

Forgó bakelitBOUQUINISTE

[antikvárius]

A nappali franciaablaka pont a Feneketlen-tóra nézett. Micsoda látkép. Ritkán elhaladt a ház előtt a negyvenkilences villamos. Éreztem a dübörgését a fülesfotelben, a Papával szem-ben ülve. Az ‘Új versek’-et hallgattuk. Mondta a Papa, hogy a többi verset úgysem érteném még. Hogy őszinte legyek, ezeket se nagyon tudtam értelmezni, de nagyon szerettem volna. Nem szóltunk, csak füleltük a rímeket, húzogattam a szemöldököm némely érthetetlen sor hallatán, de tökéletes volt így is. Majd jött ‘A Szajna partján’. Hirtelen felkaptam a fejem. A papa megszólalt és a recsegő bakelitről szóló hanggal együtt mondta a harmadik-negyedik sorát a versnek – Két életet él két alakban egy halott...Kérlek, állítsd le! – szólt felém.

Megállítottam, és ő újra mesélni kezdett. A nagy-mamáról mesélt. Kettejükről. Arról, hogy élete leg-boldogabb és legszomorúbb pillanatait Párizsban élte meg. Arról, hogy nem bírt tovább élni abban a városban, melynek minden egyes pontján valami olyan örömteli, vagy pont ellenkezőleg, valami olyan megtörő jutott eszébe, hogy kicsordult a könnye. Mesélt arról, hogy neki csak az az egy volt. Arról, hogy nem volt más az életében, aki megértette volna. Könnyes volt a szeme. Az enyém is könnybe lábadt. Egymás szemében kerestük a megoldást, a magyarázatot, a miérteket. Majd a gramo-fonra nézett. Újra elindítottam. Halk recsegés. Súrlódott a tű a fekete korongon.Sorra jöttek az Ady versek. Közben a szoba egyik falát beterítő könyvespolcról lekaptam a kötetet, és a hanggal együtt követni kezdtem a szememmel a verssorokat. Abban bíztam, hogy talán így könnyebb. Talán így megértem.

Lejárt a korong. Míg a Papa megfordította, az elejére lapoztam a kötetnek – Új versek. 1906. E versek mind-mind a Léda asszonyéi, ... – Végigolvastam a pár soros ajánlást és megértettem mindent. Újra nekikezdett a papa hangjára valamelyest hasonlító hang.

Itt ülök az ágyamon. Kattog a vekker, már elmúlt éjfél. Az ajtóm kulcsra zárva. Szavakba próbálom önteni és belevésni a könnyektől áztatott lapokba, hogyan is érzek. Már nálam van a gramofon és fekete korong is. Forog, én fordítok rajta, újra forog, és én újra megfordítom. Szinte csak a fülesfotel hiányzik. Nem vagyok sem a Papa, sem Ady, de még jó, hogy a bakeliten lévő úr hangja majdnem ugyanolyan, mint az Övé.

Jó éjt Naplóm!

xi.

FIN

BéKy PATrIKPOLArTMAgAZINE@POST.COM

FACEBOOK | POL’ArT