Regina Krónika« A veszprémi Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja »

VII. évfolyam 12. szám 2006. december 3.

Várunk valakire. Mert kell valaki, hogy kiszabadítson önzésünk, nemzedékről nemzedékre rakódó sebeink, keserűsé-geink, bűneink szövedékéből. Advent van. Az advent mindenkié. Az egész emberiség közös sorsát és re-ményét éljük át újra évről évre. Emlé-kezünk a történelem hosszú évszázada-ira, amikor a világ várta a megváltást. A választott nép isteni ígéretében bízva sóvárogta a messiás eljövetelét. De Krisztus eljövetele óta, men-nybemenetelének fájdalmas és derűben ragyogó élménye óta a keresztények újra várnak. Örömmel várják Krisztus második eljövetelét, „Üdvözítőnknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak dicső-séges eljöttét”. Várjuk őt, mint nász-nép a vőlegényt, virrasztva küzdünk a hétköznapok elfásulása, a csábító nemtörődömség, a pillanatnak élés, az önzés és az elszigetelődés kísértése el-len. Egyénileg is várakozásban élünk. Számunkra a nagy találkozás halálunk pillanatában érkezik el. Véges tehát a történelmünk, de véges – milyen köz-vetlenül és fájdalmasan véges – a saját földi életünk is. Időt kaptunk tehát, a várakozás ide-jét. Nem mindegy, hogyan használjuk az időnket, az életünket. Krisztus, a megtestesült Ige belépett az időbe. Vál-lalta ember voltunk korlátait. Anyától született, nélkülözött, még szállása sem volt. Csecsemőkorában megismerte a menekültek űzött életét. Aztán dolgo-zott, tanított, szenvedett, meghalt és feltámadt. Mindezt azért, mert szere-tett minket. Testvérként akart magához emelni.

Szeretet, de milyen különös szeretet! Ma azt mondhatjuk Egyházunk társa-dalmi tanításának nyelvén: szolidaritás. Ha Krisztus így szeretett minket, ne-künk is az ő példájára kell alakítanunk az életünket. Vállalni kell a szolidáris, testvéri szeretet kockázatát.

Hogyan tegyük ezt? Vallathatjuk Jé-zus örök érvényű példabeszédeit, vagy felüthetjük a saját emlékeink könyvét. Mert a Krisztus szerinti élet nem el-vont. Nagylelkű és szent emberek ezer és ezer helyzetben, életállapotban, tör-téneti pillanatban élték azt elénk. Meg-jelenhetnek előttünk a szüleink, akik elfogadtak minket, pedig nem volt sa-ját lakásuk, pedig nem tudták, lesz-e munkájuk holnap. Vagy megjelenhet egy régi kép, 1956 őszutójáról. Kiégett házból munkásszállásra húzódott há-romgyerekes család. Futni kellett. Ben-négtek még a ruhák is. Állunk a sorban a pesti városházán. Ruhaosztás. És ránk

kerül a sor. Kapunk meleg kabátot. A szüleink is. Jó vastag, szép állapotban lévő, nem egészen új kabátot. Lengyel csomagból. Apám csendben megszólal: lehet, hogy valaki levette a télikabátját, és elküldte ide, nekünk? Évekig hordta azt a kabátot. Nem akart megválni tőle. Egy másik kép 1989 teléről, a romá-niai forradalom napjaiból származik, amikor mentőautók, segélyszállítmá-nyok végeláthatatlan sora halad enni-valóval, ruhával, gyógyszerrel határon túl élő magyar testvéreink segítségére. Igen, a szolidáris, testvéri szeretet különösen kötelez bennünket azok iránt, akiket a Teremtő mellénk állított, akik családunkhoz vagy szűkebb kö-zösségünkhöz tartoznak, akiket a vér-ségi kapcsolat, a közös nyelv, történe-lem, kultúra, a nemzeti együvé tartozás szálai fűznek hozzánk. Sok kis igenből tevődik össze életünk nagy igenje. A szerelmet követi az eskü-vő nagy igenje, aztán a házasság, a gye-rekek elfogadása és nevelése, gondok, nehézségek, aggodalmak, és nem várt, nagyszerű örömök is. Ilyen a pályavá-lasztás, a hivatás vállalása is. Boldog az, aki a pillanat merészségével nagylelkű döntést hoz, és később is, tanulás, ké-szület, ezer kisebb-nagyobb nehézség között megőrzi az első szeretet hűségét. Időben élünk. Úton vagyunk. De Krisztussal járhatjuk ezt az utat. És köz-ben figyelnünk kell a társainkra, szoli-dáris szeretettel, itt és most, december első vasárnapján. De nemcsak ilyenkor, decemberben.

(Részlet Erdő Péter bíboros, prímás, érsek beszédéből)

Jézusban Isten igent mondott az emberre

Sim

on A

ndrá

s: É

rtün

k vé

gesb

e öl

tözö

tt v

égte

len

Istentől megáldott, boldog ünnepeket kívánunk kedves olvasóinknak!

�. oldal �006. december 10.Regina Krónika

1813. december 8-án született Kerpen-ben, egy kis városban Kölntől délnyu-gatra. Édesapja, Peter Kolping juhász volt, édesanyja, Anna Maria Kolping a háztartást vezette, és nevelte a négy gyermeket. Nagyon szép családi életet éltek, gyakran imádkoztak együtt a velük élő nagypapa karosszéke körül. Nagyapja remek meséi, csodálatosnak tartott édesanyja megértése és mindig mellette álló támogatása miatt is érezte így Adolph. („Tényleg kellemes nálunk otthon. Köszönöm, Istenem, a családo-mat.”) Anyagi körülményeik szerények voltak, elég szegényen éltek. Testvé-rei gyakran segítettek édesapjuknak a földjük művelésében, de Adolph gyen-ge, betegségre hajlamos alkat volt, ezért ő tanulhatott, míg a többiek dolgoztak, nem tudván segíteni nekik. 1826-ig, 13 éves koráig kitöltötte éle-tét a tanulás. Nagyon szeretett olvasni, mindig újat megismerni. Kerpeni ta-nárát, Statz urat nagyon kedvelte, és a családhoz is eljárt.A tanár Károly nevű fiával és Klárika nevű leányával szoros barátokká váltak. Ekkor az ifjú Adolph legnagyobb vágya volt, hogy tovább tanulhasson, de a családnak nem volt erre pénze. Ezért, mint akkoriban a legtöbb 12-13 éves fiúnak, egy lehetősége maradt: szakmát tanulni, mellyel magának és családjának is pénzt tud keresni. Édes-apja talált számára Kerpenben egy megfelelő helyet, ahol Adolph kitanul-hatta a cipészmesterséget. Igyekezett tehát, hogy apja kívánságára minél jobb mesterember válhasson belőle. Az olvasás, tanulás iránti vágyát sem adta fel. 1826–32 közt, miután a suszterszak-mát kitanulta, több Kerpen-közeli vá-roskában is dolgozott. 1832-ben már Kölnben dolgozott, de nem igazán érezte jól magát. Nem tudta elképzelni, hogy egész életében kézműves legyen. Elkeserítette kollégái életstílusa is. Kinézték és gúnyolták őt, amiért templomba járt, és nem tartott

velük tivornyázásaikon. Magányosnak érezte magát. Édesanyja 1833-ban meghalt. 22 éves volt, és a helyét kereste, élete igazi értelmét, a célt, melyet Isten bízott rá. Egy jó mestert talált, ahol igazi csa-ládtagként kezelték, de ő nem kívánt mestere vője lenni, mert nem szerette a lányát. Továbbra is az volt a vágya, hogy új életet kezdve leérettségizzen és továbbtanuljon. Ekkor merült fel ben-ne a papi hivatás gondolata. 1837-ben sikerült, amire olyannyi-ra vágyott! Újra diák lett Kölnben, a Marzellen-gimnáziumban. Erőit szinte teljesen felemésztette a tanulás, a kor-repetálás, amiből tanulmányait fedezte, és az, hogy nálánál fiatalabbak közt kel-lett iskolát végeznie. „Szeretném jobbá tenni a világot, változtatni rajta, és tel-jesíteni azt a feladatot, amit az Isten ne-kem szán. Én valódi néptanító akarok lenni. Úgy beszélni, írni és viselkedni, hogy az egyszerű emberek is értsenek.” 1841-ben leérettségizett. Egy csodás véletlen folytán pártfogóra akadt. Falu-ja nagybirtokosának lánya fogadalmat tett, hogy egy teológiát tanuló diákot anyagilag támogatni fog. Ez a diák ő lett: Adolph Kolping. Ezután tehát hozzáfogott teológiai tanulmányaihoz a müncheni egyetemen. Nehéz volt a búcsú az otthontól és szeretteitől, de nagyon várta már, hogy papnak tanul-hasson. Egyetemi évei jól teltek, bará-tokra talált. Az évközi szünetekben ve-lük járta az országot, megismerkedve gyönyörű tájakkal, vidám és nyíltszívű emberekkel. 1842 őszétől tanulmányait Bonnban kellett folytatnia; megint egy szomorú elválás, rossz előérzetek… 1844-ben letette a szemináriumi fel-vételi vizsgát, belépett a kollégiumba. Ekkorra már az újságírás örömét és fontosságát is megtapasztalta, és szere-tett volna minél előbb pap lenni. 1844 szeptember 13.-án szubdiakó-nussá, majd 15-én diakónussá szentel-ték. Végleg lemondott a szerelméről, és

kérte Istent, segítsen neki a papi hiva-tásban becsülettel helytállni. 1845 április 13-án pappá szentelték a kölni minorita templomban. Öröme határtalan volt, de boldogságát beár-nyékolta édesapja halála. „Ő volt az, aki mindig bátorított, hogy vállaljam ezt az utat, oly sokszor állt mellettem jótaná-csokkal és tettekkel. Hogy az én apám ezt az ünnepnapot nem érhette meg, mélységesen elszomorított.” Április 20-án szülőfaluja templomában ünnepelte első szentmiséjét, és másnap eltemette az édesapját. 1845. április végén Elberfeldbe (al-só Rajna-vidék) küldték káplánnak. A 9000 lelket számláló közösségben ne-héz helyzetben éltek a munkások. Itt megismerkedett J. G. Brener tanárral, aki csoportokat hozott létre, hogy fiatal embereket fogjon össze olyan közös-ségbe, mely új otthont nyújt nekik. Sok munkája mellett először nemigen tu-dott időt szakítani Kolping a „legény-egyletekre”, de kis idő múltán teljesen belelkesedett. Úgy érezte, a fiatalokat patronáló munka neki való. 1847 júniusában az elberfeldi legény-egylet prézesévé választotta. A munka magával ragadta, és nem volt számára megállás. Éjt nappallá téve dolgozott a közösségért és a többi plébánosi felada-tán. A fiatalok sorsát a szívén viselte. Szeretett volna nekik segíteni.

A hónap szentje: Boldog Adolph Kolping(1813–1865)

�. oldal�006. december 10. Regina Krónika

1849-re megérett benne a vágy, hogy más városokban is legényegyleteket alapítson. Az eszme terjesztésének köz-pontjául Kölnt választotta, ezért elfo-gadta a kölni dómkápláni munkát, mely nem járt ugyan sok pénzzel, de sok időt tudott fordítani a feladatra. Könnyes búcsú az Elberfeldiektől, és megindult a munka Kölnben. Nehezebben ment, mint remélte. 1849 húsvétján megalapí-totta a Kölni Legényegyletet, amelyre 7 iparoslegény ment el. 1849 végén, illetve 1850-ben ener-giáit lekötötte a kolerajárvány áldoza-tainak segítése. Hajnaltól késő estig a betegek közt járt, és segített, amiben tudott. Imádkozott velük, és kiszolgál-tatta a betegek kenetét. 1850 tavaszára fellendült a Kölni Le-gényegylet, 200 tagot számláltak, ezért felmerült az igény egy saját egyesületi házra. Ezenközben néhány további városban is alakultak legényegyletek. 1852-től kezdve járta a világot. Segéd-kezett új legényegyletek alakulásában, Dél-Németországban, Ausztriában, Svájcban, Magyarországon, Horvátor-szágban, Észak-Amerikában. Érezte, hogy sok a tennivaló, a fiatalok men-

nyire szeretnének valahová tartozni, örömeiket-bánataikat másokkal meg-osztani. Erős hite segítségével, az „Aki bátor, bátorít” elvet vallva sikerült elég pénzt szereznie. Megvásároltak és felújítottak egy házat Kölnben, amely igazi ott-honuk lett. Az alapkőbe a következő mondatot vésték: „Isten áldja a tisztes ipart!” 1854-től fontossá vált számára az új-ságírói tevékenység, amely ugyan sok idejét elvette, de ennek pozitív hatása is volt: nagyobb összeghez jutott, amelyet a legényegyletekre és utazásaira fordí-tott. 1862-ben Rómában járt, ahol IX. Pius pápa áldását adta rá és a legény-egyletekre, és biztatta a további tevé-kenykedésre. Pápai tikos kamarássá is kinevezte, és köszönetképpen egy miseruhát ajándékozott neki, amelyet valaha ő (a pápa) is viselt. Élete utolsó éveiben testi ereje már fogytán volt, gyakran betegeskedett, de az ima ereje segítette vállalkozásaiban és utazásai során. Számot vetett életével: eddigre a le-gényegyleti mozgalom az egész világon

kiteljesedőben volt. De érezte: sok még a tennivaló, amihez nem biztos, hogy lesz elég ereje. Érezte, hogy lassan itt a vég, és még mindig egy sor kétség és bizonytalanság járt a fejében. Hű segédlelkészének meghagyta, hogy legyen az utódja, vegye át a tisztét, és a fiataloknak még egy nagyon fontos megtanítandót hagyott: „Legyenek há-lásak Istennek!” 1865. december 4-én Adolph Kol-ping néhány nappal az 52. születésnap-ja előtt elhunyt. Kívánságához hűen a kölni minorita templomban nyugszik. Művét, a nemzetközi Kolping-mozgal-mat mások viszik tovább. Munkájának elismeréseként II. János Pál pápa 1991. október 27-én boldoggá avatta. „A legnagyobb öröm, hogy képesek vagyunk önmagunk megvalósítására azáltal, hogy másokat boldoggá te-szünk.”

Nagy ÁrpádnéVeszprémi Kolping Család Egyesület

Forrás: Schaeffer Sebestyén: Adolf Kolping életrajza (1887)

November 5-én este az érsek atya a Szent Imre- (volt piarista) templom-ban szentmise keretében nyitotta meg a Szent Imre születésének jövő évi 1000. évfordulójához kapcsolódó Szent Im-re-évet. November 19-én, Szent Er-zsébet ünnepén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hirdette meg és Erdő Péter bíboros úr Budapesten szentmisével nyitotta meg Szent Erzsébet születésének jövő évi, 800. évfordulójához kapcsolódó Szent Erzsébet-évet. Ehhez kapcsolódva új-ságunk jövő évi számaiban egy-egy epizódot olvashatunk Szent Imre vagy Szent Erzsébet legendájából. […] Szent Istvánt, magyarok első kirá-lyát számos gyermekkel áldotta az Úr, ám időnek előtte sorra mind magához vette őket. Igen búslakodott azért a szent király és kérte Istent, adna néki

fiat, kire országát s koronáját hagyná.Isten pedig jó szívvel meghallgatta hűséges szolgájának kérését és hitve-se, Gizella királyné az Úrnak 1007. esztendejében Székesfejérvár városá-ban fiúgyermeket szült, ki is a szent keresztségben Henrik, avagy magyari nyelven Imre nevet nyert. Szent és jámbor istenfélő szüleinek példáján növekedett Imre herceg és már zsenge gyermekségében ajánlotta őtet atyja ura magyarok Nagyasszo-nyának ótalmába, maga fáradozásával oktatván a minden jóra hajlandó gyer-meket Istennek szeretetére és szolgá-latjára. Hogy pedig Imre herceg immár a deáki tudományokban előre haladott és értelme kezdett felgyarapodni, ho-lott még gyermek volt, ifjú gyengeség-ében az Úr Istennek szolgálatjára és e világnak útálatjára szánta magát.

Ám a szent királynak kormányzás-ban való gondja nem engedte, hogy je-lesb tudományokban is maga oktassa fiát, annakokáért sok ideig forgatta el-méjében, mely tudós férfiút válasszon szerette fiának oktatója gyanánt. Történt pedig az Úrnak 1015. esz-tendejében, hogy Velence városabeli szent Gellért szerzetes éppen Magyar-ország földjén járt, honnan Jeruzsá-lembe indult zarándoklatra. Szent Ist-ván király pedig Nagyasszon ünnepén meglátva őt székes városában, megis-merte, mely jeles tudomány és szent-ség lakozik benne s azon túl nem is bocsátotta el udvarából, hanem vissza tartóztatván reá bízta Imre hercegnek oktatását. Volt pedig ekkoron nyolc esztendős a herceg.

(Révai József: Szentek legendái)

2007: Szent Imre és Szent Erzsébet éve

�. oldal �006. december 10.Regina Krónika

Fekete István: Karácsonykor

A fiatalság kedvelt írója a Somogy megyei Göllén, kis kántortanítói la-kásban született. A hazai tájakról, kedves állatairól: Bogáncsról, Csíről, Vukról, Keléről szóló varázslatosan szép írásai mel-lett most betekinthetünk családjá-nak egy meghitt karácsonyestéjébe. Olyan az egész, mint egy enteriőr. Szinte képszerűen ábrázolja a falu és a kántorcsalád benső életét a szent-estében, átszőve a lelki összefonódás, egymáshoz tartozás biztosságával. Csodálatos egybehangzás: egy emberöltővel később Padragon, a mi kis kántortanítói lakásunkban ugyanilyen miliőben éltük meg a ka-rácsonyest misztériumát. Ők még az első világháború, mi meg a fasizmus rettenetében menekültünk szentes-tén a betlehemi kisded áldására váró meleg családi fészekbe. Ezért közlöm és adom át – remé-lem sokunknak kedves közös emlé-keként – Fekete István írását.

„Odakünt hunyorogva leselkedik az est; a zene szétszállt már a laká-sokban és mintha elhallgatott volna, pedig némán szól tovább, mint ahogy mindig szólt, a múlt alkonyodó utcá-

jában, a jelen gyantás fenyőillatában, és szól majd a jövő ragyogásában is, mert a szeretet és békesség muzsiká-ja – összekötve időt és embereket – el nem hallgat soha. Felzendül ugyanaz a dal, ugyanaz a muzsikaszó, mintha más nem is lenne a világon, pedig a remény ka-rácsonyi csillogásában, a kis gyertyák elbűvölt gyermekszemében, a szép-ség és jóság kitárult várakozásában mást mond és ígér mindenkinek. A gyermeknek csodás álmokat a karácsonyfa soha el nem múló bő-ségérő1, a szülők jóságáról, a játékok titokzatos életéről, amely ezen az estén csupa karácsonynak látszik és nyilvánvalóan végtelen… De a család, a mai estén felülről nézi gyermekeit, mint ahogy más-honnét nem is nézheti, hiszen azok a padlón igazgatják a vasutat, azzal a hittel és komolysággal, ami a felnőt-tekről már régen lekopott… és meg is mondják véleményüket a ténfergő nagylánynak, aki álmatag boldogsá-gában majd eltapossa az egész vasúti igazgatóságot… De ez sem csoda, mert a lány, a tá-ruló tervek és álmok szabadságának ege alatt jön-megy, egyik kezében még babáját tartva, de a másik már ölelésre készen Valaki felé, aki vagy van, vagy nincs több a világon és – mivel két egyforma ember nincs is a világon – ez a vágy teljesülni is fog. Igen, ez így lesz, mert szól a távoli dal, és ezen az estén minden lehetsé-ges. A csillagok enyhült szemmel nézik a földi utakat, ahol szánkók csilingel-nek hazafelé, és fényes ablakszemek nevetik a sötétséget, amelyben betle-hemes legénykék láncos botja zörög, a suba a földet éri, de a karácsonyi rigmust álmukban is tudják, s ehhez mért biztonsággal simogatják meg kenderkóc szakállukat, mielőtt eré-lyesen megvernék az ajtót: – Szabad-e betlehemet köszönte-ni?…

Hát persze, hogy szabad, hiszen ezen az estén mindent szabad, ami dal, ritmus, simogató mese, vers és álom, képzelet és alkotó szertelenség, mert megfoghatatlanul zeng a béke eljövendő valóságának örök hárfája, oktatva a nehézfejű öregeket, fékez-ve a szertelen fiatalokat, békítve ezt a sok szándékú nagy családot, hogy legalább ilyenkor tegyék ki a bics-kát az asztalra, és tegyenek a zsebbe diót helyette, amiből természetesen aranydió lesz, mert ilyenkor csakis aranydiók teremnek a jó szándék ka-rácsonyfáján, hiszen fel-felzendül a karácsonyi muzsika, s ilyenkor min-den lehetséges… A fogyó hold ezen az estén szokat-lanul világos, mintha látni akarná a földi dolgokat, amelyek a mesék és a csodák jóságos takarója alatt szü-letnek, és látni akarná a képekbe és szobrokba álmodottembereket, akik ezen az estén kilép-nek a képből, és megmozdulnak a szobrokban.”

Az elbeszélés befejező része: Közben bejön a nagylány kezében hanglemezekkel. Nagyapa alszik. Gyere! – mondja bátyjának – men-jünk a másik szobába. Hadd álmod-ja az átszűrődő halk zene mellett a múlt szép emlékeit – ahogy nekünk mesélte. Ő is kántorként éjféli misé-ken az öreg orgonán megszólaltatta a szép, kedvelt régi dalát: „Betlehemi pusztán örvendetes hír van!” És a hanglemezen felcsendül azóta is újra és újra: „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az em-bernek!” A hold benéz az ablakon, és nem mondja meg, hogy ez még csak álom, vágy, a reménykedő emberiség kö-nyörgése, hogy a gondolatokban és tettekben mindig ilyen karácsonyesti béke legyen a világon.

N. E.

„Jót s jól, ebben áll a nagy titok”

�. oldal�006. december 10. Regina Krónika

November 11-én Szent Mártonra em-lékeztünk. E jeles naphoz kapcsolódott az a játszóház, amit a Szilágyi-iskola tanítói tartottak a Regina Gyermek-klubban. Óriási érdeklődés övezte az összejövetelt. Már a templom is zsúfo-lásig megtelt, ahol Gyula atya vezeté-sével bekapcsolódtunk a gyermekmi-sébe. A szentbeszéd alatt az apróságok csillogó szemekkel figyeltek párnáju-kon kuporogva. Izgatottan indultunk a közösségi házba, mely otthont adott együttlé-tünknek Andi néni egy érdekes dal-lal indított, amit hamarosan kicsik és nagyok, szülők, nagyszülők, ovisok, iskolások mind együtt dúdoltak. Úgy érezhettük, hogy összetartozunk. Fel-elevenedett Szent Márton története, e jeles naphoz kapcsolódó népszoká-sok. Volt izgalmas labirintus, találós kérdés, libakészítés krepp-papírból. Közben jóízűen kortyolgattuk Viki néni meleg teáját, amiért hálás kö-szönet. Míg a gyerekek serénykedtek a nyomdagyűjtésben (amit a helyesen megoldott feladatokért, szorgalmukért kaptak), szüleiknek volt idejük beszél-getni, teázgatni. A picik büszkén mutatták elkészült

alkotásaikat, útravalóul pedig színező-vel térhettek haza. A második találkozó időpontja: 2006. december 9. 17.00 óra Szeretettel meghívunk minden gyermeket a Mikulás-napi játszóhá-zunkba, ahol külön foglalkozunk ki-csikkel és iskolába készülőkkel.

Regina Gyermekklub decemberi programok

December 16. Luca napi táncház Gerstmárné Takács Beatrix vezetésé-vel

B.A.Fotók: Pálfalvi Erzsébet

Játszóház a Regina Gyermekklubban

6. oldal �006. december 10.Regina Krónika

Kedves Gyerekek!

Lassan leperegnek a 2006-os esztendő napjai, megint elmúlt egy év. Ilyenkor mindnyájan számot vetünk magunk-ban: megvalósítottuk azokat a dolgo-kat, amiket erre az évre terveztünk, szakítottunk rossz szokásainkkal, le-küzdöttük az utunkba álló nehézsége-ket, tettünk valami jót, vagy legalábbis törekedtünk rá? Nem herdáltuk el az időt? Értelmesen töltöttük a napjain-kat – munkával, tanulással, az egymás iránti szeretet gyakorlásával? Egyálta-lán fel tudunk mutatni valamit most, december végén? Vagy csak fogad-koztunk januárban, halogattuk a fel-adatainkat februárban és márciusban, áprilisban és májusban már rég elfe-lejtettük, milyen nagy lelkesedéssel vágtunk neki az új évnek? A nyarat vé-gigszórakoztuk, ősszel kicsit ellustul-tunk, és most, decemberben, amikor közeledik a karácsony, az év legszebb ünnepe, hirtelen kétségbeesetten ka-punk észbe, hogy mit is kellett volna tenni? Persze még ilyenkor sem érünk rá megállni, imádkozni, magunk-ba nézni egy pillanatra, hiszen annyi dolgunk lett hirtelen: ajándékvásárlás, takarítás, sütés-főzés… Hát, bizony sokszor így történik, de nem szabad elkeseredni! Van még időnk törleszte-ni, ha maradt némi adósságunk ebben az évben is a Jóisten felé. Advent van – a szó jelentése úrjövet, a karácsony ünnepét megelőző négy hét a várako-zás, a lelkünk ráncba szedésének ideje. A Jóisten figyelmeztet minket, keresz-tény embereket, hogy ideje megállni a nagy rohanásban, a szent időben lehetőséget ad számunkra, hogy fel-készüljünk az Úr eljövetelére. Nagy Gáspár Hótalan a hegyek inge című költeményében a karácsonyi csoda küszöbéhez fáradtan, zaklatottan, kapkodva, készületlenül érkező ember kétségbeesését fejezi ki:

„Ez a tél még megváltatlan,nincs rá mentség: fehér paplan,

se hó, se hold nem világol – amíg fölragyog a jászol

hordjuk szívünk szakadatlan,kormos arcot száz darabban,nincs ajándék, semmi tömjén – rí Boldizsár, Menyhért meg én.”

Csakis rajtunk múlik, hogy decem-ber 24-én este a mi otthonunkba is be-köszönt-e karácsony békéje, a mi lel-künkben is megszületik-e a fény, Jézus Krisztus, a Megváltó. Tegyünk most félre mindent, próbáljunk megállni egy-egy órára a nagy vásárlási lázban, és gondoljuk végig igazán komolyan, mivel tudnánk valóban örömet sze-rezni szeretteinknek, hogyan tudnánk szállást készíteni a szívünkben Jézus-nak! Egy kedves mosoly, egy simo-gatás igazán nem kerül semmibe, de szebbé varázsolhatjátok vele szüleitek, testvéreitek napját. Egy telefonbeszél-getés a távol élő nagyszülőknek, nagy-néniknek, nagybácsiknak többet érhet bármilyen drága ajándéknál. Nem kell napokig bolyongani az áruházak pol-cai között, az igazán személyre szóló ajándék az, ha odafigyelünk a másik emberre, ha időt szakítunk rá, hogy meghallgassuk a gondjait, örömeit, ha eszünkbe jut, hogy megkérdezzük, hogy van, ha átvesszük tőle a munkát, amikor fáradtnak, kimerültnek látjuk, ha megpróbáljuk megérteni, elfogadni úgy, ahogy van, ha képesek vagyunk neki megbocsátani, ha képesek va-gyunk a szeretetünket kimutatni fe-lé. Mindezek csak látszólag egyszerű dolgok, valójában sokkal nehezebb ilyen ajándékokkal kedveskedni sze-retteinknek, mint a karácsonyi vásá-rokban kínált hasznos és haszontalan eszközök, tárgyak tömegével. Igaz, hogy ti még gyerekek vagytok, mégis rengeteget tehettek azért, hogy csalá-dotok szeretetben, békében töltse az ünnepeket, hogy valóban szép, meg-hitt, áldott és kegyelemteljes legyen a karácsonyotok. Az advent négy heté-ben igyekezzetek minden nap valami

jót tenni, és erre buzdítsátok testvérei-teket, barátaitokat is! Legalább egyszer kísérjétek el szüleiteket egy adventi hajnali misére (vagy vegyétek rá őket, hogy menjetek el együtt)! Készítsetek adventi koszorút, és szervezzétek úgy, hogy együtt lehessen a család vasárna-ponként a gyertyagyújtásnál – senki-nek ne legyen ennél fontosabb dolga, s ne mulasszátok el a közös imádkozást se! Igyekezzetek elsimítani a családi vitákat, kerüljétek az összezördülése-ket, békítsétek össze az egymásra ne-heztelő családtagokat! Vegyetek részt az ünnepi készületekben: megírhat-játok és feladhatjátok a képeslapokat, egyedül rendbe rakhatjátok és kitaka-ríthatjátok a szobátokat, feldíszítheti-tek a lakást, segíthettek a bevásárlás-ban, sütésben, főzésben és minden ház körüli munkában! A szokásos soroza-tok, rajzfilmek és akciófilmek helyett olvassatok karácsonyi történeteket, keressetek szép karácsonyi verseket, énekeket, és örvendeztessétek meg ezekkel családotok minden tagját! Nagy Gáspár idézett költeményé-nek utolsó versszaka így szól:

„Az indul el akaratlankinek angyala jelen van,hótalan a hegyek inge –el kell érnünk Betlehembe!”

Nem csak gyerekeknek!

�. oldal�006. december 10. Regina Krónika

A Jóistenhez kell fohászkodnunk, és az egész esztendő alatt összegyűj-tött haragunkat, rosszindulatunkat, lustaságunkat, mulasztásainkat le kell tennünk, ott kell hagynunk mindjárt most az út elején, nem cipelhetjük ma-gunkkal a megváltó betlehemi jászo-lához! Emlékeztek? Az adventi hajnali misék, a roráték sötétben kezdődnek – a bűnök sötétségében a megváltás fényére vágyakozik az emberi lélek. A jól ismert adventi ének is így szól: „Jöjj el, jöjj el, ó, napkelet, mert éjben já-runk nélküled, jöjj, igaz Napunk, halld imánk, és fényességed áraszd ránk!” Könnyű, tiszta, díszbe öltöztetett szív-vel és lélekkel kell indulnunk a sötét-ségből a fény felé, és mire elérkezik a karácsony, mire a megváltó születését ünnepli a világ, nekünk is – akárcsak a jámbor pásztoroknak, akárcsak a há-rom királynak – el kell érnünk Betle-hembe!

Kedves gyerekek! Azt kívánom nek-tek, hogy valóban érjetek el oda, hogy valóban át tudjátok érezni, meg tud-játok érteni karácsony ünnepének je-lentőségét, lényegét, hogy szeretetben, imádságos lélekkel, boldogan töltsétek családotokkal az elkövetkezendő szép napokat!

Rejtvény

Óvodásoknak, kisiskolásoknak: 1. Rajzoljátok le a három király láto-gatását az újszülött Jézusnál Betle-hemben!2. Melyik híres szent emléknapjához kapcsolódó hagyományról szól az alábbi népi rigmus? „Jani, Mari, Piroska, tudjátok-e mi van ma?Hoz az öreg minden jót, piros almát, sok diót,

Hát még mit? Hát még mit? Frissen vágott suhogót.”

Rajzoljátok le a szentet, és írjátok mel-lé, mikor ünnepeljük őt!

Nagyobbacskáknak: A rejtvény meg-jelölt függőleges oszlopában egy kis-ázsiai származású szent neve rejtőzik, aki a hajadonok, a bányászok és a tü-zérek pártfogója. Az ő emléknapján gyümölcsfaágat szoktak vágni a kert-ben, ami a meleg szobában karácsony-ra virágba borul a születő új életet, a megváltást jelképezve. Ki ez a szent?

1. Ki volt Izsák apja?2. Hogy nevezik azokat a csecsemő-ket, akiket Heródes – Jézust üldözve – kegyetlenül lemészároltatott?3. Kihez ment látogatóba a gyermekét váró Mária?4. Mibe fektették a kis Jézust?5. Ki az az apostol, akinek az emlék-napját december 21-én ünnepeljük, és akit „hitetlenként” is emlegetünk, mert csak akkor hitte el, hogy Jézus feltámadt, amikor saját szemével lát-hatta őt?6. Ezen a napon ültetjük el a karácso-nyi búzát: Ez a nap Nyugat-Európá-ban a fény ünnepe, nálunk a népha-gyomány az év legsötétebb napjaként tartotta számon.7. Mi vezette a napkeleti bölcseket Betlehembe?

Sok havat, vidám szánkózást, jó pihenést, felhőtlen perceket kívánok mindnyájatoknak a téli szünidőre! Családotoknak pedig kegyelemteljes, békés karácsonyi ünnepeket és a Jóis-ten áldását az új esztendőre!

Péti Mária1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

Hittanosoknak,gyerekeknek!

December 10-én, Szent Miklós ünnepéhez kapcsolódóan idén is tervezzük délelőtti játszóház megrendezését a plébánián, a vasárnap reggel 8 órai szentmise után.

�. oldal �006. december 10.Regina Krónika

A karácsony adventtel kezdődik. A mi családunk tudatosan alakított ki saját itthoni adventi hagyományokat – nagy szükségét éreztük ennek, el-sősorban azért, mert a nagycsalád-ban egyedül mi vagyunk hívő család. Ez az adventi készülődés családi, közös hitéletünk egyik csúcspontjá-vá, „csúcsidejévé” nőtte ki magát. A mindennapokból ünnepélyes átme-netet képez karácsonyhoz, melyben egyszerre van benne az ünneplés és a mindennapi természetesség. A gye-rekek több héttel, idén már egy-két hónappal korábban várják – nem a karácsonyt, hanem az adventet. És advent idején hangolódnak rá a ka-rácsonyra: szintén nagy várakozás közepette. Az adventi koszorú folyamatos előképe számunkra a karácsonyfá-nak: Isten gazdagságára és világos-ságára emlékeztet minket. „Mikulás-kor” biztos, hogy a vacsoraasztalnál van – segít minket, hogy véletlenül se a társadalmilag túlhangsúlyozott „mikulásozás” váljék lényegessé egy-két héten, napon keresztül.

A karácsony:

A fát közösen megvesszük és dél-előtt közösen földíszítjük. Tehát nem az angyalok, nem a Jézuska hozza. Díszítés közben beszélgetünk a fa jelentéséről, az ünnep jelentőségé-ről, a karácsonyi eseményekről és a díszekről, meg egymásról, Istenről: szóval együtt vagyunk. A fa Isten gazdagságának a jele közöttünk. A karácsonyi ebéd nagyon egy-szerű: lencseleves, (amit előző nap készítek el, hogy karácsonykor ne ezzel kelljen foglalkozni) és mákos guba (amit aznap készítünk el kö-zösen negyed óra alatt). A gyerekek már advent eleje óta (újabban már még korábban) készülnek erre a két „csodálatos” fogásra. Az előkészüle-tek miatt főzőcskézés helyett tudunk

együtt fát díszíteni, együtt kiflit ap-rítani, együtt mákot darálni. Együtt lenni egész nap és beszélgetni. Együtt tölteni a várakozás egyre izgalmasabb perceit. Azt hiszem, hogy a közös készülődés, várakozás és beszélgetés marad meg leginkább a gyerekekben is (az alapján, amit év közben szót ej-tünk a karácsonyról; ezt szűrtem le). Ha ez marad meg bennük nagyobb korukra is, akkor már félig boldog ember vagyok. Kb. délre a karácsony-fa is áll. Ilyenkor becsukjuk a szoba-ajtót, és már nem megyünk be estig. Várakozunk. Ez számunkra az igazi misztérium – és ez a gyermekeknek is az. Tudjuk: valami nyilvánvaló és mégis titok megszületése van készü-lőben. Isten emberré lett… az ad-venti várakozás ideje összesűrűsödik egy napba. Egész nap várakozunk… Délben megebédelünk, és egy kis csöndes pihenőt tartunk, hogy a gyerekek lehetőség szerint az ünne-pi részen ne legyenek nyűgösek, ve-szekedősek. Ezt ők is érzik valahol: ilyenkor szívesen pihennek délben. Közben a férjem vagy én a fa alá vis-szük az ajándékokat, amiről a gyere-kek nem tudnak. Majd készülünk a betlehemi elő-adásra – eddig mindig nézőként. Idén – mindhárom gyermek kiscser-kész – őrt fognak állni a betlehemi jászolnál, de az előadásra megint né-zőként érkezünk mind az öten. Mi-kor hazaérünk, akkor már tetőfokán az izgalom. Nekivetkőzünk a kinti ruhákból, és még várakozunk egy ki-csit. Közben egy-két egyházi éneket énekelünk. Újabban furulyázunk is. Készülünk a szobába vonulásra: a gyerekek ekkorra már, mint a gumi-labda, pattognak körülöttünk, pedig az előszobában muszáj lecsöndesed-niük, ha „hallani” akarnak valamit a szobából. Nagy nehezen sikerül az elcsöndesedés. Ekkor a konyhából fogjuk az adventi koszorút, lekap-csoljuk a lakás összes lámpáját, meg-gyújtjuk a négy gyertyát, és még kint

a szobaajtó előtt röviden imádko-zunk – bent a szobában, a fa mellett régebben reménytelen volt a kisgye-rekekkel való ima; nálunk legalábbis. A helyzet már változott azóta, mert a gyerekek nőttek: már lehet velük bent is imádkozni… de azért megmaradt a küszöb előtti pár szavas imaidő. Bevonulás: bemegyünk, és min-denki örömmel, néhány perces megilletődött csöndben nézi a fát. Érdekes, hogy már a gyerekek sem ugrabugrálnak: az izgatottság csön-des szemléléssé és ragyogó szemek-ké változik bennük. Az ajándékok nem a fa alatt vannak közvetlenül, hanem odébb letakarva. Pár szóban jelezzük, hogy miért is gyűltünk ös-sze, mi a különleges a ma estében. A csillagszórókkal meg néhány ének-kel még „húzzuk” egy kicsit az időt. Kezdetben a gyerekek igen türel-metlenek voltak, keresték volna az ajándékokat. De az ajándékbontás előtti „házi-liturgikus” idő az évek során egyre nyúlik: nincs már a tü-relmetlenkedés – mindenki, kicsik és nagyok, élvezzük az egyszerű együtt-létet és az egymásra és Istenre figye-lést. Az ajándékbontás utáni öröm és izgatottság után is mindenki keresi a másik társaságát… úgy tűnik, ez mindenkinek fontos. Ajándékozás: Én is nagyon nagy csalódásként éltem meg gyermek-koromban az összes számomra fon-tos ünnepet – úgy éreztem, becsap-tak; ez mindenképpen befolyásolt minket abban, hogy úgy alakítot-tuk családi „liturgiánkat”, hogy sose mondtuk a gyerekeknek, hogy kitől kapjuk az ajándékot. Mindig az volt a lényeg: hogy Isten egyszülött Fiát adta nekünk, önmagát ajándékoz-ta nekünk, és ennek emlékére mi is kapunk ajándékot. Tehát „kapjuk” az ajándékokat. Így nem ütközünk ellentmondásba sem az óvodával (ahova angyalkák hozzák a fát) sem a fölnőttek nagyrészével (akik szerint a Jézuska hoz mindent)... a gyerekek magukban rendezik a dolgokat. Ki-ki a vérmérsékletének megfelelően fogadja el vagy nem fogadja el a kü-lönböző változatokat, vagy akár egy-

Milyen a mi karácsonyunk?

�. oldal�006. december 10. Regina Krónika

szerre az összeset. A kisgyerekekben számunkra már szinte elképzelhetet-len módon békességben van a termé-szetes és a természetfölötti! Bennük teljesen zökkenőmentesen megfér, hogy kitől kapják az ajándékokat: angyalkáktól, Jézustól és tőlünk. Idén azonban már ők is készülődnek

arra, hogy ajándékot adjanak. A leg-nagyobb már eddig is megtette. A végére egy kedves gyermeki etimológia. Középsőnk egy éve volt hétéves. Akkor történt, hogy itthon hangosan tanulta a karácsonyi sze-repét, egyszer csak elgondolkodik a „megigéz” szónál, és megkérdezi, mit

jelent. Akkor tízévesünk logikusan kezdi magyarázni: „Hát, az Ige testté lett, és ez a megigéződés, azaz igévé válás a pásztorokat is megigézte.” Áldott, „igéző” adventi készülődést mindenkinek!

Marian

Egyszer megkérdezte tőlem valaki, hogy melyik emberi tulajdonság szá-momra a legfontosabb, vagy melyik tulajdonság alapján választanék ma-gamnak barátot, társat. Rövid gon-dolkodás után azt feleltem, hogy a megbízhatóság. Régen volt ez, de a véleményem azóta sem változott, sőt megerősödött bennem, hogy az em-berek közötti jó kapcsolat biztosítéka a megbízhatóság. Persze ez a fogalom nagyon sok mindent magában foglal, és sok mindent feltételez. Voltakép-pen benne foglaltatik a bizalom, az igazmondás, a hűség, az egyenesség, a kitartás és még számtalan embe-ri erény. Mert aki megbízható, azzal szemben bizalommal vagyunk, meg-bízunk benne, tudjuk, hogy igazat mond; aki igazat mond, az egyenes ember; aki egyenes, az kitart az esz-méi, az álláspontja mellett; aki kitart valami mellett, az hűséges is min-denben. Így függnek össze a dolgok egymással, aminek a végén vagy az elején a megbízhatóságot találjuk. Soha nem felejtem el azt a régi élmé-nyemet, amikor fiatal házasként és egy új lakás büszke tulajdonosaként meghívtam vacsorára barátnőmet és férjét. Minden főzési tudományomat összeszedtem, ami akkoriban nem volt éppen magas fokon, készültem, takarítottam, s vártam lelkesen a vendégeket. Hat órára ígérkeztek, hét órakor még reménykedtem, nyolc-kor már feladtam, szomorúan vettem tudomásul a történteket, s nagyon megbántottnak éreztem magam, fő-leg amiatt, hogy még egy telefonérte-sítést sem kaptam. Azt hiszem, ekkor fogadtam meg, hogy csak akkor ígé-

rek biztosat, ha száz százalék, hogy teljesíteni tudom. S azt is, hogy ha ígéretem ellenére valamit nem tudok teljesíteni, akkor annak a minimá-lis elvárásnak mindig eleget teszek, hogy valami módon értesítem az il-letőt. Az sem véletlen, hogy ezzel a barátnőmmel a továbbiakban – talán érthető módon – nem igyekeztem szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Le-het, hogy az embernek kell a negatív élmény ahhoz, hogy a saját bőrén ta-pasztalja ezek hatásait, s így induljon el a jó irány felé, de talán még fonto-sabb az otthoni példa. Gyerekkorom egy részét az anyai nagyszüleimmel együtt lakva töltöttem el. Sokszor ücsörögtem nagyapám mellett, és néztem, ahogy nagy, bütykös ujjai-val fűzte a könyvek lapjait, kente az enyvet, vágta, aranyozta a lapok szé-leit, s az agyonolvasott, tépett szélű „salátákból” gyönyörű, új könyv ke-rekedett. S amikor jött a kuncsaft, a könyv mindig készen volt. Soha, de soha nem fordult elő a hosszú évek alatt, hogy valaki csalódottan távo-zott volna, azzal, hogy újra kell jön-nie a könyvéért. Pedig nagyapám minden egyes könyvet el is olvasott, ami a keze alá került. Emellett láttam nagyszüleim életét, s megtapasztal-hattam, hogy aki megbízható a mun-kájában, az megbízható minden más-ban is. Ma már ettől a mentalitástól nagyon messze vagyunk, tegyük hozzá, tragikusan messze. Hogy mi-ért, tudni véljük, de nem teszünk ellene semmit. Az a néhány meg-szállott meg, aki tenni próbál, azzal szembesül, hogy sokan nem is értik, miről beszél. Akkora hazugságban,

olyan agymosott állapotban élünk, hogy már a jót a rossztól sokan meg sem tudják különböztetni. Elviseljük a megbízhatatlan mesterembereket, hivatalnokokat, családtagokat, a ha-zug országvezetőket, politikusokat. Nem vonjuk felelősségre, nem szem-besítjük őket a hazugságaikkal, a csa-lásokkal, de ha mégis, akkor rendsze-rint az kerül bajba, aki ezt megteszi. Milyen világban élünk? És hova sül-lyedhetünk még? Hogyan lehet elmenni szó nélkül ilyen dolgok mellett, és hogyan lehet élni egy olyan országban, ahol a ha-zugság tobzódik, és az ország fele ezt rendjén valónak is tartja, ráadásul a hazugok azt hangoztatják, hogy min-denki hazudik? Márpedig ez a leg-nagyobb hazugság. A tényeket sem kímélik, úgy csűrik, csavarják, hogy végül az áldozatból tettes lesz, a tet-tesből meg hős. Tessék mondani, nem emlékeztet ez egy sötét korra, ami szintén a hazugságra épült? Nem fel-tűnő az analógia, kedves felebarátaim? Nekünk mindig minden mindenho-gyan jó? És itt jön megint a megbíz-hatóság kérdése. Olyan igénytelenek vagyunk, hogy hazug, megbízhatatlan emberekre építjük a jövőnket, azt a jövőt, amit már a gyermekeink elől is elloptak, elcsaltak? Soha nem kértem mást azoktól, akikkel beszélgetni vagy vitatkozni szoktam, csak annyit, hogy gondolkodjanak objektíven, tegyék félre a hazugságok keltette indulatai-kat, és a tények alapján vizsgálják meg, ki az, akiben megtalálható a legszebb emberi tulajdonság, a megbízhatóság. És annak higgyenek.

-ehm-

A megbízhatóságról úgy általánosságban

10. oldal �006. december 10.Regina Krónika

Plébániánk az alapítástól 1997-ig káplános hely volt. Sabjanics Miklós káplán 1997-ben herendi plébánossá való kinevezése után azonban az érsek atya – az egyházmegyénkben is ural-kodó nagy paphiány miatt – már nem tudott káplánt adni, mivel – egyelőre – egy templomot kell ellátnunk. Már akkor felmerült, hogy át kell alakíta-nunk a miserendet, ahogy a város töb-bi plébániáján is ezt megtették a káp-lán elvitele után. Ugyanis az Egyházi törvénykönyv így rendelkezik: „905. kán. – 1. §. Azoknak az eseteknek a kivételével, amelyekben a jog szerint szabad az Eucharisztiát ugyanazon a napon többször is végezni vagy kon-celebrálni, a papnak nem szabad na-ponta egynél többször miséznie. – 2. §. Paphiány esetén a helyi ordinárius megengedheti, hogy a papok megfele-lő okból naponta kétszer, sőt ha a lel-kipásztori szükség úgy kívánja, vasár-nap és kötelező ünnepen háromszor is misézzenek.” Akkor azonban „az a hír járta”, hogy Borián Tibor atyának lejár

a budapesti piarista gimnáziumban az igazgatói beosztása, hazajön nyugdíj-ba, és besegít a lelkipásztori munkába. Ez ugyan csak egy évvel később történt meg, akkor sem nyugdíjba jött haza, hanem igazgatónak a Padányi-iskolá-ba, de azért besegített a lelkipásztori munkába. Ősz óta azonban a piarista rend kivonult az iskolából, Tibor atyát pedig visszarendelték Budapestre. Ta-kács István, akit az érsek atya az iskola és a Davidikum lelki igazgatójának ki-nevezett, a székesegyházi plébániához kapott kisegítői megbízást, így nekünk rendszeresen nem tud segíteni. Ezért szükségessé vált, hogy a miserendet – egy lelkipásztorra igazítva – immár mi is átalakítsuk. Az egyházközségi képviselő-testü-let szeptemberi ülésén megtárgyaltuk a helyzetet, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy a vasárnap délelőtti három szentmise helyett – figyelembe véve a közeli templomok miserendjét – két szentmisét tartunk, délelőtt 9 és 11 órakor, és meghagyjuk az esti szent-

misét a szokott időben. (A Szent Lász-ló-templomban 7, ½ 9 és 10 órakor, A Károly-templomban 7 és 8 órakor van szentmise.) Az új miserend 2007. január 1-jén lép életbe. Biztos, hogy minden változ-tatás kényelmetlenséggel jár az eddig megszokottakhoz képest, de bízunk a kedves hívek megértésében, és az új rend szerint is mindenki megtalálja a neki alkalmas időpontot. Az új miserend alkalmat ad arra is, hogy a délelőtt 9 órai szentmisét – hi-szen így már nem nevezhető korai idő-pontnak – ismét diákmisévé tegyük, a 11 órai szentmise pedig az eddig 10 óraitól átveszi a „plébániai mise” jelle-get. Kérem tehát a szülőket, nagyszü-lőket, hogy gyermekeiket, unokáikat úgy irányítsák, hogy vasárnaponként a délelőtt 9 órai szentmisére jöjjenek, amelyen elsősorban őket szeretnénk megszólítani. A kereszteléseket – szándékaink szerint – a 9 órai szentmise után, 10 órakor végezzük, így mindegyik szent-mise előtt fél órával lesz lehetőség a szentgyónás elvégzésére is.

Tóth Gyula plébános

Jövő évtől új vasárnapi miserend!

A legszegényebbek közé jött, akik ar-cuk verejtékével keresik mindennapi kenyerüket. Érkezését nem hirdette harsonaszó, az ünnepély is elmaradt. Csak az égen jelent meg egy csillag, amely azóta is ott ragyog hívogató fé-nyével, és mutatja az utat a jászol felé. Aki a csillag nyomába indul, nem té-ved el, még ha sötétbe borul is körü-lötte a világ. Amint közelítünk a gyermek szüle-tési helye felé, énekszót görget a szél. Csak az hallja, aki kitárja a lelkét. Éne-kük dicsőség Istennek, és békesség a szenvedő embereknek. Jöjj hát, béke angyala! Jöjj! Mutasd az utat a jászol felé, hogy a gyermek közelségében a mi szívünk is elteljen békességgel és szeretettel!

(Prohászka)

Gyermek született nekünk

11. oldal�006. december 10. Regina Krónika

Hét bő esztendő?

A következő hét évben a közép-du-nántúli régió 140 milliárd forin-tot használhat fel a regionális ope-ratív programban meghatározott tervek megvalósítására – hangzott el a program székesfehérvári vitanapján. Veszprém megyét Lasztovicza Jenő közgyűlési elnök és Császár László el-nöki főtanácsadó képviselte. Megyénk küldöttsége is egyetértett azzal a fóru-mon elhangzott felvetéssel, hogy a ren-delkezésre álló 8000 milliárdos keret-ből nagyobb összeget kellene a régiók közvetlen hatáskörébe utalni, így azt hatékonyabban lehetne felhasználni.

A túlélés esztendeje: Nehéz helyzet-ben a megyei intézmények

A Veszprém megyei önkormányzat költségvetésének hiánya a jövő esz-tendőben 852 millió forint a jelenlegi számítások szerint – mondta Laszto-vicza Jenő. A megyei közgyűlés elnöke az intézményvezetőknek rendezett ér-tekezleten beszélt a megszorító intéz-kedések várható következményeiről. A bemutatkozásnak szánt találkozón a megyei önkormányzat egyre mos-tohább gazdálkodási körülményeiről és annak várható következményeiről beszélt a megye elnöke és alelnökei. A kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat szerint a jövő évi pénz-ügyi lehetőségeket 13 milliárd forint-tal csökkentették országosan – hang-súlyozta Lasztovicza Jenő. Hozzátette: a közoktatásra fordítható támogatások is mintegy 10 milliárd forinttal csök-kennek. Fejlesztésre csak pályázati forrásokból lesz lehetőség az intézmé-nyeknél, illetve a saját bevételekből. A megyei közgyűlés elnöke kiemelte, a Balatontourist-részvényekből szár-mazó árbevételt fejlesztési, pályázati célokra kívánja a közgyűlés fordítani. Pálfy Sándor úgy fogalmazott, olyan gazdasági év előtt állunk, amikor min-denkinek a túlélésre kell gondolni. A

megyei közgyűlés alelnöke arra kérte az intézményvezetőket, hogy a vágyait mindenki a lehetőségeihez igazítsa a következő esztendőben.

Sajtóreggeli friss hírekkel

Sajtóreggelire és bemutatkozó sajtó-tájékoztatóra várta a média képvise-lőit Lasztovicza Jenő. A bemutatko-záson túl aktuálpolitikáról, a megye költségvetéséről, illetve az onkológiai centrum körül kialakult helyzetről hallgathattak meg tájékoztatót a saj-tó munkatársai. A megyei közgyűlés új elnöke elsőként beszámolt arról az egyeztető fórumról, ahová Gyurcsány Ferenc kizárólag a polgármestereket, illetve a regionális fejlesztési tanácsok elnökeit hívta. A miniszterelnök szán-déka ellenére azonban a megyei köz-gyűlési elnökök is elmentek a találko-zóra. Lasztovicza Jenő tragikomikus hatalmi színjátéknak nevezte a mi-niszterelnök szájából elhangzottakat. A megye közgyűlésének elnöke hang-súlyozta, kiderült, hogy a megyék ki-éheztetéséről szólnak a január 1-jétől életbe lépő intézkedések. A feladatokat nem csökkentik ezután sem, a megyei önkormányzatoknak szánt források azonban apadnak. A közigazgatásban előirányzott 10%-os leépítés esetében nem szabad elfelejteni, hogy családok-ról, emberi sorsokról döntünk. A me-gyei költségvetésről szólva Lasztovicza Jenő hangsúlyozta, 852 millió forint-tal kevesebb pénz áll rendelkezésre az idei esztendőben. Ez részben az előző önkormányzat gazdálkodásának kö-vetkezménye. A Balatontourist rész-vényeinek értékesítéséből befolyt 4 milliárd forintból például jórészt mű-ködtetésre költöttek, és mára 1,3 milli-árd forint maradt. A Veszprémbe ter-vezett onkológiai centrum pályázata nem nyert, ami valószínűleg politikai bosszú a kormányzat részéről – mon-dat a megyei közgyűlés elnöke. Azon-ban január másodikán, ha lehetőség lesz rá, ismét részt vesznek a pályá-zaton, remélhetőleg ezúttal sikeresen. Pálfy Sándor a megyei önkormányzat kötelező feladatairól tájékoztatta a sajtó képviselőit. Az egészségüggyel,

valamint gazdasági feladatokkal meg-bízott alelnök kitért arra, hogy a me-gyéket súlyuknak megfelelően kellene kezelni, hiszen számos feladatot kell ellátniuk. Külön szólt a szociális intéz-mények lesújtó állapotáról, invitálta a sajtó képviselőit egy szociális intézmé-nyeket meglátogató körútra, ami vé-leménye szerint rendkívül tanulságos lenne. Az alelnök úgy fogalmazott, komolyan át kell gondolni, hogy mi lesz az intézmények sorsa a megyék esetleges megszüntetése után.

Kitekintő

A főegyházmegyei karitász 2006. ta-vaszán „1000 Ft otthont teremt!” cím-mel adománygyűjtő akciót hirdetett a főegyházmegyében, dr. Márfi Gyula érsek úr jóváhagyásával. Örömmel tá-jékoztattak minket, hogy a segítőkész, jó szándékú embereknek köszönhető-en több mint 1,5 millió Ft gyűlt össze, így a meglévő forrásokkal (a család 300 ezer Ft-ja és a helyi önkormányzat 500 ezer Ft-os lakásvásárlási támoga-tása) lehetővé vált, hogy a kiválasztott házat a család számára megvásárolják. Csatlós Ágnes karitászigazgató ezúton is köszönetet mond az adományokért és az imákért, amelyeknek köszön-hetően a négygyermekes család ott-honra talált, és a gyermekek – még ha szerény körülmények között is, de – szüleik szeretetében nevelkedhetnek tovább.A főegyházmegyei karitász tavaszi és őszi lelki napján is az adományozókért mutatták be a közös szentmisét.

Sikeres karitászakció

1�. oldal �006. december 10.Regina Krónika

Regina KrónikaA Regina Mundi Plébánia ingyenes lapja

Megjelenik 600 példánybanFelelős kiadó: Tóth Gyula plébános

Szerkesztőség: a plébánián, Veszprém, Dózsa György út 9.

Telefon: 88/327-609Szerkesztők: Adonyi Krisztina,

Demény Anna, Kreschka Miklós, Selyem Zoltán

Miserend(december 31-ig)

Hétfőtől szombatig: 7 órakorSzerda és szombat: 18 órakor isElsőpéntek: 18 órakor is Vasár- és ünnepnap: 8, 10, 11.30, 18December 10-én 8 órakor gitáros szentmise

Miserend(január 1-től)

Hétfőtől szombatig: 7 órakorSzerda és szombat: 18 órakor isElsőpéntek: 18 órakor is Vasár- és ünnepnap: 9, 11, 18 órakor

Az imaapostolság szándékai decem- berre: Általános: Hogy a szelíd és alázatos szívű Krisztus azt sugallja a nemze-tek vezetőinek, hogy hatalmukat böl-csen és felelősen használják. Missziós: Hogy a misszionáriusok a világ minden részén örömmel és lel-kesen éljék hivatásukat Krisztus hűsé-ges követésében.A karitászcsoport gyűlése: január 3-án.December 17-én, vasárnap délután 3 órakor a siketek szentmiséjét tartjuk.December 24-én, advent 4. vasár-napján, csak délelőtt lesznek szent-misék! Délután ½ 4-kor kezdődik a gyermekek és a fiatalok a betlehemes játéka. Utána a templomot bezárjuk.

Éjjel ½ 11-kor nyitjuk a templomot, ½ 12-től karácsonyi zenés-énekes áhí-tat kezdődik, majd az éjféli szentmise következik.December 25. karácsony napja, a va-sárnapi rend szerint tartjuk a szentmi-séket.December 26. karácsony másnapja, Szent István első vértanú ünnepe. Szintén a vasárnapi rend szerint lesz-nek a szentmisék.December 27-én, Szent János apostol ünnepén ez évben is megtartjuk az új bor megáldását a reggeli szentmise végén.December 28. aprószentek ünnepe.December 31. Szent Család va-sárnapja. Este 6 órakor hálaadó szentmisét tartunk, ennek kereté-ben végezzük a szokásos év végi beszámolót és hálaadást.

Január 1-jén, újévkor az Egyházban kiskarácsony, Szűz Máriát mint Isten anyját ünnepeljük. Egyúttal a béke vi-lágnapja is. Az új vasárnapi rend sze-rint lesznek a szentmisék.Január 7-én tartjuk vízkereszt ünne-pét. Aki az ünnephez kapcsolódóan házmegáldást kér, jelentkezzen a plé-bánián vagy a sekrestyében, hogy al-kalmas időpontot egyeztethessünk.

Hírek és események

Imádkozzunk értük...!...mert a keresztségben újjászület-tek: Molnár Sára november 12-én, Czaun Adél november 19-én, Hegyi Boglárka Erzsébet november 19-én.

...mert az örök hazába költöztek: dr. Besnyő János Vilmos (81 éves) november 14-én, Hernádi István (93 éves) november 20-án, dr. Csiszár Miklós Béláné Eizler Katalin Zsu-zsanna (59 éves) november 21-én.

Készüljünk a szentmisére!Olvasmány Szentlecke Evangélium

dec. 3. Jer 33,14–16 1Tessz 3,12–4,2 Lk 21,25–28.34–36dec. 10. Bár 5,1–9 Fil 1,4–6.8–11 Lk 3,1–6dec. 17. Szof 3,14–18a Fil 4,4–7 Lk 3,10–18dec. 24. Mik 5,1–4a Zsid 10,5–10 Lk 1,39–45dec. 25. Iz 52,7–10 Zsid 1,1–6 Jn 1,1–18

dec. 31. Sir 3,3–7.14–17a v. 1Sám 1,20–22.24–28

Kol 3,12–21 v. 1Jn 3,1–2.21–24 Lk 2,41–52

jan. 1. Szám 6,22–27 Gal 4,4–7 Lk 2,16-21jan. 7. Iz 60,1–6 Ef 3,2–3a.5–6 Mt 2,1–12

14-én Regina Gyermekklub21-én Balogh Erika imacsoportja 24-én az egyházmegyében számunkra kijelölt nap28-án Regina Krónika szerkesztősége

Szentségimádás 2006. december

Advent �. vasárnapján, december 10-én tartja a plébániai karitászcsoport

a szokásos karácsony előtti tartósélelmiszer-

gyűjtését.

Szeretettel kérjük az adományokat

a rászorulók és a nagycsaládosok

részére.

„Tetőtéri esték”Tihanyban

december 15-én 17 órakor

Az élet titka címmelKorzenszky Richárd

tart előadást.