SARAH GARDEN:

NE SÍRJ, BOHÓCDOKTOR!

Julia Heston autójának kerekei fájdalmasan sikoltottak, amikor az asszony

rálépett a fékre. Nem bajlódott parkolóhely keresésével, egyszerűen otthagyta a

világoszöld Fordot a kórház oldalánál, fittyet sem hányva a parkolást tiltó

táblára. Kisebb gondja is nagyobb volt most annál, mint hogy ilyesfajta

apróságokkal foglalkozzon. Be sem zárta maga után a járművet, miután kipattant

belőle, hanem oldalához szorított kézitáskájával futott, egyenesen a kórház

főbejáratának irányába.

Errefelé, Los Angeles egyik legnagyobb kórházának környékén senkinek nem

tűnt föl egy feldúlt, kisírt szemű asszony, aki zilált hajjal, könnyektől maszatos

arccal rohan, ügyet sem vetve a szembejövőkre.

Julia Heston belökte maga előtt a vastag üveg lengőajtót, és körül sem nézve a

szemben lévő recepciós pulthoz futott.

- Angel Heston! - hajolt előre az ott ülő középkorú nő felé. - Meg tudja nekem

mondani, hogy hol találom a kislányomat, Angel Hestont?!

A világoskék köpenyes nő félretolta maga elől a kiürült kávéscsészét, és

közönyös arccal pillantott föl a sírással küszködő asszonyra.

- Egy pillanat, hölgyem! - majd a számítógép felé fordította székét, és

megkérdezte. - Elmondaná még egyszer a nevet? Lassan, jól érthetően.

- Angel Heston - suttogta az asszony a türelme végső határán, majd könyörögve

fűzte hozzá. - Kérem... nagyon kérem, siessen! Nemrég hozták be, balesetet

szenvedett. . .Az osztálytársaival kirándulni mentek... biztosan tudja.. . ide hozták,

1

nem emlékszik?

A kék köpenyes nő bólintott, és a billentyűzeten babrálva szólalt meg.

- Betűzné a vezetéknevet?

Julia egy pillanatra szorosan lehunyta szemét, majd engedelmesen belekezdett.

- H mint Howard, E mint Edgar, S mint Stuart. . .

- Kicsit lassabban, ha kérhetném! - folytatott kilátástalan harcot a recepciós nő a

billentyűzettel.

Ez volt az a pillanat, amikor maradék türelme is elhagyta Juliát. Kezével

beletúrt amúgy is kócos, szőke hajába, nagy, kék szemei megrebbentek, és

idegesen harapott szája szélébe.

- Tudja mit? Ne fáradjon vele! Biztosan megtalálom a maga segítsége nélkül is a

lányomat!

S még mielőtt a kék köpenyes nő megkérhette volna, hogy ezt is betűzze le,

meglódult a hosszú, kétszárnyú lengőajtóval elválasztott folyosó irányába. Ha

kell, minden kórterembe benéz, és minden embert megszólít , aki köpenyt visel,

de a föld alól is előkeríti a lányát!

Szívét vad félelem szorította össze, s igyekezett nem gondolni arra, valójában

mi is történhetett Angellel.

Még fél óra sem telt el azóta, hogy Violet, a titkárnő zavart arccal kopogott be

hozzájuk a tárgyalás kellős közepén.

- Elnézést! - suttogta félhangosan, és tekintete ide-oda vándorolt főnökük, James

Bennett és őközötte. - Elnézést, hogy megzavarom a munkát, de azt hiszem, ez

az üzenet nem tűr halasztást. . .

A mexikói ügyfél félbehagyta mondatát, s Julia nem fordította le Mr. Bennettnek

a csonka mondatot. Volt valami Violet tekintetében, amitől nyugalma

megbolydult, és ismeretlen aggodalom töltötte el. Miért néz rá, pont őrá így

Violet Sommer?!

- Mrs. Hestont keresték az imént telefonon - címezte szavait most már

egyértelműen James Bennettnek, mintha ettől könnyebben előadhatóvá válna

mondanivalója. - A Központi Kórház gyermektraumatológiájáról érkezett a

hívás.. . - Violet sajnálkozó pillantása éppencsak súrolta Juliát. - Baleset történt

2

az iskolásokat szállító autóbusszal, és Mrs. Heston kislányát is beszállították a

kórházba...

Végre rászánta magát, hogy az asszonyra nézzen.

- Sajnálom, Julia.. .

Julia szemei nagyra tágultak a rémülettől, s alig hallhatóan rebegte James

Bennettnek.

- Mr. Bennett. . . esetleg folytathatnánk egy másik időpontban a tárgyalást?

Az őszülő hajú, barnára sült arcú férfi előzékenyen állt föl, s indult Julia felé.

- Mrs. Heston, emiatt egy percig se aggódjon! Keresünk egy másik tolmácsot a

megbeszélések folytatásához... Azt tanácsolom, hogy induljon azonnal a

kórházba a kislányához, és ma már vissza se jöjjön ide.. . Tudja mit? Holnapra is

szabadságot kap, bizonyára szüksége lesz rá. Most pedig menjen a cég autójával,

Jake majd elviszi.

- Köszönöm, Mr. Bennett - hátrált az ajtó felé Julia - , köszönöm, de inkább a

sajátommal megyek. Viszontlátásra! Hasta la vista, senor Salvo! - köszönt el a

mexikói ügyféltől is, s már a titkárnő irodájában találta magát.

- Violet! - kapaszkodott bele ott kétségbeesetten a fiatal nő karjába. - Mit

üzentek a kórházból? Mi történt Anggellel? Jól van vagy súlyos a baj?

- Nem tudom! - rázta meg fejét a titkárnő. - Csak arra kértek meg, hogy adjam át

az üzenetet, én pedig nem kérdezősködtem, rohantam érted!

Julia a szája szélébe harapott. Persze, érthető, hogy Violet inkább sietett őt

értesíteni, de milyen iszonyú rettegésben kell most eltölteni azt a hosszú időt,

míg odaér a Központi Kórházba!

Angel második osztályos volt az általános iskolában, és napok óta nagy örömmel

várta a mai kirándulást. Mrs. Burton, az osztály tanítónője úgy döntött, hogy

ideje a csemetéket megismerkedtetni Disneyland érdekességeivel, s döntésével

persze lelkesen egyetértett az egész osztály. Bár a varázslatos Disney-birodalom

tőszomszédságában éltek, sok szülő még nem szakított időt magának arra, hogy

elvigye oda a gyermekét. Közéjük tartozott Julia is, s emiatt nem egyszer

lelkifurdalást érzett. A tanítónő döntése levette a folyton időhiánnyal küzdő

szülők válláról legalább ezt a terhet, így ők is örültek a kirándulás hírének.

3

Arra ki gondolt volna, hogy ez lesz az oly nagy örömmel várt esemény vége?!

- Azt mondtad, gyermektraumatológia? - kérdezte, miközben fölkapta az

asztalról táskáját.

- Igen! - bólogatott hevesen Violet. - Szólok Jake-nek, hogy vigyen el!

- Magam megyek - jelentette ki ismét Julia. - Viszlát, Violet! És köszönöm!

Maga sem tudta volna megmondani, miért köszönget most meg mindent

mindenkinek. A hír, melyet a titkárnő épp az imént közölt vele, teljesen

kibillentette saját, jól megszokott viselkedéséből. Hirtelen nem volt más, mint

egy gyermeke miatt halálra rémült anya, aki bárkinek köszönetet mondott volna

egy jó szóért, egy kis reményért, vigaszért.

Angel! A drága kicsi Angel, amint fekszik egy kórházi ágyon!

Öklével vágott rá a lift hívógombjára, s mire a fülke fölért hozzá, már rázta a

keserves zokogás. Miért, miért éppen ővelük kell ennek is megtörténnie? Nem

szenvedett még az a szegény kislány eleget az elmúlt időkben?!

A kórház labirintusában járatlan emberek könnyen elvéthetik az irányt. Julia

futott, amerre a hosszú folyosó vezette, s megkönnyebbülten vette észre az első

fehér köpenyes alakot, aki valamivel előtte haladt.

A nagy sietésben föl sem tűnt neki, hogy ennek a fehér köpenyesnek milyen

különös a frizurája: szerteszét álló szalmasárga haja mintha kócból lett volna, s

helyes, kicsi, piros sapkát viselt a feje búbján.

- Uram! - ragadta meg a karját, amint utolérte. - Tudna nekem segíteni? A

kislányomat keresem, Angel Hestont! Nemrég hozták be, az iskola busza

balesetet szenvedett. . .

Szaggatott hadarásának itt vége szakadt.

Ekkor a fehér köpenyes alak hátrafelé fordult, és Julia egy falfehérre festett

arcot látott maga előtt. Szeme köré hosszú szempillákat pingáltak, szája széles,

pirosra festett mosolyra húzódott, ám egyik szeme alá nagy, kék színű

könnycseppet varázsolt a festő keze.

Az asszony elborzadva hőkölt hátra, és meglepetten kapta szája elé kezét.

- Mi ez?! Hova kerültem? Ez egy őrültek háza!

- Nem, hölgyem, az ideg- és elmeosztály a kórház másik szárnyában kapott

4

helyet - válaszolt zavartalanul a bohócarcú ember. - Nem kell tőlem így

megijednie. Grant Farinzi vagyok, a kórház dolgozója, foglalkozásomra nézve

pedig bohócdoktor. Szívesen segítek megkeresni a kislányát. A portán nem

kapott róla semmiféle információt?

Julia még mindig megrökönyödve bámult az ismeretlenre, egy pillanatra Angie

miatt érzett aggodalmáról is megfeledkezve. Miket hord ez össze?

Bohócdoktor?! Ki hallott még ilyet?!

- Nagyon köszönöm, Mr. Farinzi - hátrált egy lépést - , talán inkább keresek egy

ápolónőt.. .

Legnagyobb megkönnyebbülésére a velük szembe jövő fiatal, fehér köpenyes

nővérek egyike lelassított, és segítőkészen megállt mellettük.

- Jól hallom, hogy ön Angel Hestont keresi? Talán a kislány édesanyja?

Julia könnyes szemmel bólintott, és már meg is feledkezett a bizarr arcú, fehér

köpenyes férfiról. Odafordult a nővérhez, és reménykedve nézett rá.

- Az vagyok. Tud róla valamit?

- Igen. Jöjjön velem, éppen oda megyek. A kislánya orvosa dr. Joel Riley, ő

majd szolgál bővebb felvilágosítással.

- De legalább annyit mondjon, hogy jól van?! - nézett rá könyörgőn Julia, és

amíg választ nem kapott, addig nem mozdult el a helyéről.

Az ápolónő megértőn pillantott rá, és megveregette az asszony kézfejét.

- Persze, Mrs. Heston, nyugodjon meg. A kislánynak nincsen semmi komoly

vagy életveszélyes sérülése, aránylag jól megúszta a dolgot. Egyébként az

autóbuszban utazó gyerekek többsége így volt ezzel. És most jöjjön velem,

odavezetem a doktor úrhoz, ő majd elmeséli a részleteket!

Julia erre már elindult. Rettegése a nővér szavaitól valamelyest alábbhagyott.

Ha kórházba is került Angel, de legalább nincs nagyobb baja, jól van és él! Csak

most döbbent rá, hogy idáig tulajdonképpen a legrosszabbtól félt . Persze, hogy

egy kórházból nem azt telefonálják neki, hogy a lánya meghalt, hanem

mindössze annyit, hogy baleset érte! Ettől még akármi is történhetett! Míg ide

sietett, míg a folyosón rohant, képtelen volt megszabadulni attól a félelmétől,

hogy esetleg sokkal nagyobb a baj, mint ahogyan ő azt hinné...Az ápolónő

5

szavai most egy kis reménységet öntöttek belé.

- Köszönöm - suttogta újra, ki tudja hányadszor az elmúlt óra során ugyanezt a

szót, s engedelmesen megindult a halk léptű nővér mögött.

Magas sarkú cipője gyors, hangos koppanásokkal jelezte útját a fekete-fehér

kockás kövezeten. Egyenetlen, meg-meglóduló koppanások voltak ezek, éppen

olyanok, mint Julia kapkodó lélegzete és szívverése.

Az asszony vissza sem pillantott. Nem törődött már a bohócarcú férfival, aki

azóta is egy helyben állt a folyosón, s tűnődve pillantott őutána. Neki nem

mondott köszönetet.

+ + +

Dr. Joel Riley a negyvenes éveinek vége felé járhatott, és első ránézésre

bizalmat ébresztett mindenkiben maga iránt. Az a fajta ember volt, amilyennek a

jó orvosokat szokás elképzelni: szerény, de határozott fellépésű, simára

borotvált, szabályos arcán az éppen megfelelő érdeklődés, ezüstkeretes

szemüvege mögött okos, figyelmes szem.

- Az agyrázkódás nem súlyos - ecsetelte éppen Angel állapotát, ügyelve rá, hogy

az orvosi kifejezések között járatlan anya mindent megértsen. - Valószínűleg

egyáltalán nem lesz maradandó hatása.. . ami csúnyább, az a lábtörése. A bal alsó

lábszáron lévő nyílt törés hosszas kezelést igényel, s nem elképzelhetetlen, hogy

egy műtétre is sor kerül majd...

- Uramisten! - hunyta le szemét Julia. - De azért ugye tudja majd használni, úgy,

mint régen?

- Minden valószínűség szerint. Ebben a kórházban a szakterület legjobb orvosai

dolgoznak, s ne aggódjon, mindent megteszünk a kislánya egészségéért.

Julia bólintott, és halkan, félve kérdezte.

- Bemehetnék hozzá?

- Persze - felelt azonnal, szívélyesen az orvos. - Mrs. Boggs majd odakíséri.

Carla! - szólt ki az ajtó előtt tüsténtkedő nővérnek. - Kísérje, legyen szíves Mrs.

6

Hestont a lányához, a négyes kórterembe!

Julia elköszönt az orvostól, és elindult a másik, ismeretlen nővér mellett.

- Tulajdonképpen hogyan történt a baleset? - kérdezte most, hogy már túl volt az

Angel állapota miatti legnagyobb félelmein. - Valamivel összeütközött az

autóbusz?

- Igen - válaszolt azonnal közlékenyen a nővér. - Egy furgon nem adta meg neki

az elsőbbséget az egyik kereszteződésben, belehajtott az autóbusz oldalába. Én

mondom, egyik-másik ember úgy vezet mint egy őrült! Manapság már

mindenkinek adnak jogosítványt! A furgon vezetőjének persze nem esett semmi

baja, ami szinte érthetetlen... szegény kisgyerekek viszont már rosszabbul

jártak. Tizenkettőt kellett közülük beszállítani, de szerencsére csak egy van, aki

súlyosan sérült. Én azt mondom, a jó Isten szeme ott volt ezeken az

apróságokon, és vigyázott rájuk, másképp nem történhetett!

Julia hallgatott. Véleménye szerint ennél azért egy kicsit jobban is lehetett

volna vigyázni ezekre a gyerekekre, ám nem óhajtott vitába keveredni a

nővérrel.

Amíg Carla nővér mindezeket elmesélte, oda is értek hosszú folyosón a négyes

kórterem ajtajához. Bent három kislány feküdt, mindannyian osztálytársak, Julia

látásból már ismerte őket. Pillantása most átsiklott rajtuk, s Angelt kereste. Ő a

túlsó ágyon, az ablak mellett feküdt. Arca sápadt volt, majdhogynem élettelen,

szemei csukva, két keze a takaró tetején pihent. Hosszú, szőkésbarna haja

kibomlott, s most kócosan keretezte a kedves, szív alakú kis arcot.

- Alszik! - suttogta a nővér. - Nem is baj, volt egy enyhe agyrázkódása, legalább

hamarabb helyrejön. Azt ajánlom, ne ébresszük föl!

- Nem akarom fölébreszteni - rázta meg a fejét Julia. - Csak odaülnék az ágya

mellé, hogy itt legyek, amikor fölébred. Csöndben maradok.

- Rendben! - mosolygott rá Carla, majd a másik két kislányhoz fordult, akik

hangtalanul feküdtek helyükön, ám szemük kíváncsian csillogott. - Linda,

Betty, jól vagytok? Nincs szükségetek valamire?

Julia óvatosan, semmi zajt nem csapva leereszkedett a kislány ágya mellett álló

székre. Bár semmiképpen nem akarta volna, hogy Angel fölébredjen, mégsem

7

bírta ki, hogy ne vegye kézbe a gyerek vékony, mozdulatlan kezét. Angel halkan

fölszusszant, s megmoccant álmában, ami bizonytalan jóérzéssel töltötte el

Juliát. Lám csak, mégis észrevette az ő jelenlétét, mégis érzékeli, hogy itt van

mellette!

Este volt már, mikor az osztályos nővér kitessékelte Juliát a kórházból. Az

asszony órákon át ült némán lánya ágya mellett, s figyelte az alvó gyermeket.

+ + +

Már éjszakai fényébe öltözött a város, amikor Julia megállította autóját a Santa

Anita sugárúton lévő lakásuk előtt. Odabent sötétség várta, s egyszerre

kietlennek, barátságtalannak érzett maga körül mindent. Megszokta, hogy ha

este jön haza, a lakásból azonnal fölcsendül Angie dallamos örömujjongása.

„ Mama, Mama, megjöttél?”

Most csak Paddy, a kandúr hunyorgott rá méltatlankodva a hirtelen szétáradó

fényben, s ő volt az egyetlen lény, aki észrevette jöttét.

- Éhes vagy, Paddy? - vakargatta meg Julia a fotelban heverésző állat fejét. - Ma

este én etetlek meg, nem a gazdád... Angie kórházban van, tudod?

Riadtan hallgatott el, és elfordította tekintetét a mancsait lustán előrenyújtó

kandúrtól.

Uramisten - gondolta -, hát már idáig jutottam, hogy egy macskával beszélem

meg a gondjaimat? Lehet-e még ennél magányosabb egy ember?!

Telerakta Paddy tálkáját ennivalóval, majd elővett a hűtőszekrényből egy doboz

fölbontott tejet. Azonmód hidegen töltött belőle egy pohárral, s beletelepedett a

nappali ablaka előtt álló nagy fotelbe. Előtte nyújtózott Los Angeles, mint egy

eleven, lüktető emberi teremtmény, tele élettel, vágyakkal, történésekkel, ám

mindez az ő számára semmit nem jelentett. Neki egyetlen emberi lényhez volt

mindössze köze ebben a városban, a lányához, s ő most a kórházban fekszik.

Paddy a lábához heveredett, s hanyag nemtörődömséggel ejtette mancsára fejét.

A magány nem volt szokatlan Julia számára, az utóbbi időkben volt része belőle

8

bőven, eddig azonban megoszthatta magányát kislányával. S most, hogy Angie

nem volt ott mellette, arra kellett rájönnie, hogy rajta kívül egy lélek sincsen,

aki fontos volna az életében.

Milyen másképp volt ez még régen, mikor férjével, Normannel éltek egy fedél

alatt!

Angie apja ízig-vérig társasági ember volt, szinte gyűjtötte a barátokat maga

köré. Természetesen egy társaságban ismerkedtek meg, Julia barátnőjének

születésnapi összejövetelén. Norman Heston, bár nem ismerte túl jól az

ünnepeltet, egy közös ismerős hívására mégis eljött, hiszen nehezére esett volna

kihagynia bármilyen eseményt, ahol emberek vannak körötte. Utólag Julia azt

sem tudta volna megmondani, voltak-e kettesben is ők egyáltalán, vagy folyton

barátok, ismerősök vették körül őket. Volt-e az ő kapcsolatukban valaha is

meghittség, vagy ő csak beleképzelte ezt is, mint annyi mást Normanbe? Julia

fiatal volt, Norman pedig olyan életvidám és szórakoztató.. . ki tudott volna

ellenállni neki?

Julia mindig is túl komolynak, megfontoltnak tartotta magát, s Normant

megismerve meg volt róla győződve, hogy pontosan erre a férfira volt szüksége.

Magával ragadta könnyedsége, fesztelensége, s az állandóan körülötte nyüzsgő

élet.

Mindez házasságuk második-harmadik évében kezdett csak terhessé lenni.

Norman szinte minden este harmad-negyedmagával tért haza, hangos,

magabiztos fiatal nők és férfiak alkották a társaságát, általában munkatársai

közül, a reklámszakmából. Julia, ha boldog nem is volt ettől a nagy sürgés-

forgástól, mindenesetre békésen tűrte, még olyankor is, amikor inkább pihenésre

lett volna szüksége.

Tolmács lévén, akkoriban, Angelre való tekintettel leginkább otthon dolgozott, s

ezzel együtt ellátott minden háztartási teendőt. A kis Angie lekötötte a legtöbb

szabadidejét, s mikor Norman hazatért, szívesen töltött volna egy kis időt a

férjével. Ám Norman számára a családi fészek nem volt egyéb, mint mutogatni

való díszlet, szép kirakata az életnek: „ Íme, az én szép kis otthonom, gyönyörű

kislányom, csinos kis feleségem! Látjátok, mi mindenem van nekem?”

9

Norman örökifjú, éretlen ember maradt, s Julia lassan megszokta, hogy bár

emberek nyüzsögnek körötte, mégsincs senkije, akire igazán számítani lehetne.

Nem is akart már számítani magán kívül senkire. Talán sosem emelt volna

kifogást ez ellen a helyzet ellen, hogyha nem lép be a képbe Meryl.. .

Meryl, aki zöld szemével, ragyogó vörös hajával, karcsú, fiatal testével

elkápráztatta Normant, s a férfi egyre több időt töltött miatta házon kívül. Julia

persze sejtette, hogyne sejtette volna, hogy valami nincs rendben, de sokat nem

tudott tenni ellene. Várta türelmesen, hogy tévelygő, szívtipró férje ráunjon a

kalandra, ám ehelyett Norman egyre többet engedett meg magának. Már az sem

volt különös, hogyha egész hétvégéjét házon kívül töltötte, s az őt kereső

barátoknak Julia folyton ugyanazt a megalázó választ volt kénytelen adni: „ Nem

tudom, hol lehet.. . próbáld meg fölhívni később...”

Mégsem ő akart elválni, hanem Norman döntött úgy, hogy egyértelműen

Merylhez köti az életét. Ki tudja, Julia meddig tűrte volna ezt az áldatlan

állapotot Angel kedvéért, hiszen a kislány, bármilyen apja is volt, de kötődött

hozzá, szerette, s Juliának eszébe nem jutott volna megfosztani tőle.

Épp most volt másfél éve annak, hogy Norman Heston eltűnt az életükből, s mint

mindent, ezt is a rá jellemző alapossággal vitte végbe.

A válás után még egyszer-kétszer megjelent, hogy fagylaltozni vigye Angelt, ám

több mint egy fél éve csak a szórványosan érkező üdvözlőlapok és a még ritkább

és csekélyebb pénzküldemények jelezték, hogy nem feledkezett meg végleg

létezésükről, számon tartja őket.

Juliának egy idő után már nem hiányzott a férje, de persze nem remélhette, hogy

kislánya is így lesz ezzel. Angel ritkán említette ugyan az apját, de az asszony

tudta jól, hogy nem könnyű neki megszoknia új életüket. Hónapokba telt , míg

újra úgy hallotta nevetni a gyereket, mint régen, és föllélegezhetett: lassan

túljutnak az egészen! S most, mikor a dolgok végre rendeződtek, jött ez a

baleset.. .

Julia Heston hangosan fölsóhajtott, és mély ellenszenvvel vette szemügyre a

pohárnyi tejet, ami ennyi idő alatt teljesen átlangyosodott a kezében.

- Paddy, kéred ezt? - ajánlotta föl a lábánál nyújtózó lusta, fekete kandúrnak, ő

10

pedig jóváhagyón hunyorgott keskeny, zöld szemével.

- Ennyit a vacsoráról! - mormolta halkan az asszony, míg a macska tálkájába

löttyintette a tejet. - Sebaj! Holnapra minden jobb lesz!

Paddy ezt hallván olyan kétkedőn pillantott föl a tisztára nyalt tányérból, mintha

tudná, hogy ennek a reményteli mondatnak semmi alapja nincsen.

- De! - nézett rá kemény pillantással Julia. - Igenis így kell lennie!

A kandúr pedig meghunyászkodva ballagott a sarokban lévő, kedvenc

hálóhelyéhez.

S míg Julia zuhanyozni ment, futólag eszébe ötlött, hogy vajon hányszor is

tartotta már magában ezzel az egyetlen mondattal a lelket? De hogy most rendbe

jön minden, azt Angel érdekében is remélnie kell.

+ + +

Másnap reggeli után az első útja a kórházba vezetett. Magával vitte lánya

holmiját, kedvenc képeskönyveit, s azt a plüsszsiráfot is, amit Angie tavaly

karácsonyra kért tőle.

Norman még a karácsonyi ajándékról is megfeledkezett, s Julia emlékezett rá,

hogy ő vett a kislánynak egy hosszú hajú babát az apja nevében. Angel, ki tudja

miért, félretette a babát és sosem játszott vele, Juliát pedig az ünnepek alatt

végig lelkifurdalás gyötörte, mert ha jó cél érdekében is, de életében először

félrevezette a gyereket. Utólag nem mert volna megesküdni rá, hogy jól tette.. .

A négyes kórterem ajtajához érve szorosan magához ölelte a zsiráfot, mintha

erőt akarna meríteni a puha anyag ismerős érintéséből. Hirtelen megtorpant.

Odabentről hangokat hallott, mégpedig egy férfihangot, melyet két kislány

jókedvű nevetése kísért. Angel nem nevetett.

Benyitott az ajtón, és csaknem a földbe gyökerezett a lába a meglepetéstől.

Angel ágyának a végénél egy szalmasárga hajú bohóc állt , aki fehér köpenyt

viselt. Mellkasára csillogó sztetoszkóp lógott alá, mint a valódi doktoroknak, és

egy lázmérőt tartott a kezében.

11

- 32,1! - kiáltozta a bohóc éppen eltúlzott rémülettel. - Ez bizony 32,1, akárhogy

is nézem! Mi lesz most, szent egek?! Forró borogatást ennek a szegény

gyereknek, mielőtt kihűlne!

Betty és Linda rázkódott a nevetéstől, ám Angel a fal felé fordult, és az egész

produkcióra rá sem hederített . Julia egyenesen kislányához lépett, kikerülve az

útjában lévő, elhallgató bohócdoktort.

- Jó napot! - mormolta oda bosszúsan, nem tudva, megzavarja-e ezzel a

munkáját. Odaintett a másik két kislánynak, de azok vissza sem köszöntek, csak

az áldoktort figyelték nevetésre vágyódó, csillogó szemekkel.

- Angie! - hajolt Julia a kislány ágya fölé. - Ébren vagy, Angie, kedvesem?

A gyerek megmozdult az ágyon, és őfelé fordult. Juliát megrémítette a sápadt

arcban világító két nagy, kék szem mélységesen meggyötört tekintete.

- Hogy vagy, édesem? - simította végig a gyerek hosszú, szőkés haját. - Nézd,

mit hoztam neked!

Azzal az ágy melletti szekrénykére helyezte a képeskönyveket, a zsiráfot pedig

Angel mellé, a párnára tette. A kislány keze kinyúlt az állatka után, magához

ölelte, majd fölnézett a mennyezetre.

Julia aggódni kezdett. Miért nem szólt hozzá még egy szót sem e gyerek? Észre

sem vette, hogy a bohócdoktor abbahagyta produkcióját, és ő is Angelt figyelte.

- Hogy érzed magadat? Fáj valamid, Angie, édesem? - ült le Julia a kislány ágya

mellé helyezett székre. - Eltörött a lábad, ugye mondták neked?

Angie alig észrevehetően bólintott fejével, s ettől Julia megkönnyebbült. Hála

legyen az égnek! Ezek szerint semmi komoly baj nincsen! Már attól félt , hogy az

agyrázkódás esetleg mégis hagyott vissza nyomokat a kicsiben, talán a hallása

nem működik, vagy nem érti meg a beszédet!

- Paddy is üdvözöl - mondta rendíthetetlen nyugalommal, és Angie szája

szögletében kis mosolyt fedezett fel. - Tegnap este én adtam neki enni - folytatta

a sikeren fölbuzdulva, ám a mosoly szétfoszlott, és másik nem követte.

Julia a kétségbeesés határán állt . Miért nem szól egy szót sem hozzá Angie?

- Angel.. . - kérdezte megremegő hangon. - Fáradt vagy? Nem akarsz beszélgetni

velem?

12

- Egész nap ezt csinálja - kotnyeleskedett bele a másik ágyról az ott fekvő,

copfos Betty. - Hozzánk sem szól egy szót sem, meg senkihez!

Linda sem maradhatott ki a beszélgetésből.

- És még a reggelijét sem ette meg, pedig finom volt! Kukoricapehely tejjel!

Nem szereti?

- De... szereti. . . - dadogta végképp megzavarodva az asszony, és visszafordult a

kislányhoz. - Ugye, hogy szereted, Angie?

Ám választ nem kapott a kérdésére. Angel, kihasználva, hogy elfordult tőle egy

pillanatra a figyelem, lehunyta szemét, és pisze orrocskáját a zsiráf nyakához

szorítva úgy festett, mint aki elszenderedett. Julia viszont, aki ismerte lányát,

látta, hogy nem alszik. Segélykérőn pillantott körbe, és tekintete összeakadt a

nem messze álldogáló bohócdoktor tekintetével.

A férfi, mintha csak éppen erre a jelre várt volna, Angie ágyához lépett, s

lehajolva megcsiklandozta sárga kóchajával a gyerek arcocskáját.

- Á, ha jól látom, itt van egy új beteg! - rikkantott a bohócdoktor,

megkopogtatva behajlított mutatóujjával a zsiráfot. - Vajon mi baja lehet neki?

Angie fölnézett. Kék szemeiben annyi szomorúság látszott, hogy Julia csaknem

azonnal elsírta magát tőle. Uramisten, mi történt ezzel a gyerekkel?!

- Hagyja őt békén! - ripakodott rá ingerülten a zsiráffal foglalatoskodó bohócra.

- Nem látja, hogy nincs szüksége a maga idétlen vicceire?! Fáradt és beteg!

Szerintem azért nem szól egy szót sem, mert maga itt van! Megrémisztette!

Jobban tenné, hogyha elmenne innen!

- Ó, a mama nem szeret engem! - ingatta bánatosan nagy, szőke fejét a bohóc. -

Akkor most valóban el kell mennem! De ne féljetek - nézett hátra a másik két

kislányra -, később visszajövök, és alaposan megvizsgállak benneteket!

- Rendben! - ujjongott föl Linda és Betty, s mintha kicsit szemrehányón

pillantottak volna Juliára.

Az asszony nem vette észre. Ő csak Angelt figyelte, s amit látott, az egyáltalán

nem nyugtatta meg. A kislány tudomást sem vett jelenlétéről, visszafordult a fal

felé, s csöndesen, egyenletesen lélegzett.

- Mindjárt jövök, kincsem! - simította végig kedves, sápadt arcát Julia, és fölállt

13

a székről.

Meg kell keresnie az orvost! Ő biztosan meg tudja magyarázni, hogy mi történt

Anggellel! Mégis csak kell, hogy valami oka legyen az ilyen viselkedésnek!

A kórterem előtt, a folyosón a bohócarcú férfi állt , s mintha csak rá várt volna,

ellépett a faltól.

- Grant Farinzi vagyok - nyújtott kezet, s hangja most egészen másként csengett,

mint bent, a teremben. - Tegnap már találkoztunk, de akkor biztosan nem

jegyezte meg a nevemet. Lehet, hogy ma meglepte a jelenlétem, de higgye el, a

kislánya nem tőlem ijedt meg. Ő egyáltalán nem fél tőlem, sőt, azt sem

állítanám, hogy bármitől megijedt.. .

- Milyen jól ismeri a gyerekemet! - szisszent föl Julia, ám az udvariasság

szabályainak mégis engedelmeskedett. - Julia Heston - mutatkozott be ő is.

A bohóc keze nem volt festett. Hosszú, keskeny, mégis erős kéz volt, s száraz,

meleg szorítása Juliának megmagyarázhatatlanul jólesett.

- Nem mondhatnám, hogy ismerem Angie-t - felelt megfontoltan a férfi. - De

azon vagyok, hogy megismerjem, és a segítségére legyek.

- Maga?! - kérdezte csodálkozva Julia, észre sem véve, mennyi bántó él szorult

ebbe a kérdésbe. - Mit tud neki maga segíteni?! Neki orvosra, és nem bohócra

van szüksége!

- Természetesen orvosra van szüksége - ismerte el készségesen a férfi -, és van

is neki. Doktor Riley a legjobb orvosok egyike. Ám doktor Riley-vel együtt úgy

gondoljuk, hogy az én jelenlétem sem szükségtelen.

Julia megsemmisítő pillantással mérte végig a férfit , szőke kóchajától kezdve

nagyméretű, ormótlan cipőjéig.

- Angie sosem szerette a cirkuszt.. . - válaszolta hűvösen. - Nem is értem, hogy

mit keres maga itt . . . Jobb lenne, ha inkább hagyná, hogy most megkeressem

doktor Riley-t. . . aggaszt, hogy mi van Angie-vel, miért nem szól senkihez. Maga

pedig, kérem, ne zavarja a gyerekemet!

A bohóc arcán őszinte szomorúság látszott, míg a távozó nő után nézett. A

négyes kórterem felé indult, ám meggondolta magát, s inkább a büfébe ment.

Végtére is a bohócdoktor is ember, s egy kávé olykor neki is jóleshet!

14

+ + +

Joel Riley hellyel kínálta a zaklatott asszonyt, s ő is leült vele szemben.

- Megértem az aggodalmait, ám igyekszem eloszlatni őket - felelte nyugodtan

Julia rázúduló kérdéseire. - A kislánynak szigorúan véve valóban egy lábtörése

van mindössze, és semmi olyasmi, ami ezt a búskomorságot indokolttá tenné.

Ugyanakkor, ha egyszer a helyzet fönnáll, nyilván kiváltó oka is van... ám ezt

máshol kell keresni. Sajnos, az ilyesmit nem tudjuk kimutatni

röntgenfelvételekkel, pedig az megkönnyítené a helyzetet.

Julia nem tudta, megkönnyebbüljön-e avagy sem.

- Talán a baleset okozta sokk jelentkezik ilyen formában - folytatta az orvos. -

Mindenképpen ki kell őt mozdítanunk belőle, s ehhez igénybe veszünk minden

segítséget.

- Mint például ezt a bohócdoktort? - vetette közbe Julia, s szavaiból érezni

lehetett a helytelenítést.

- Lehet, hogy szokatlannak találja ezt a módszert - bólintott az orvos, mint aki

egyáltalán nincs meglepve -, de ha ismerné az ilyen formán elért

eredményeinket, bizonyára még jobban meglepődne.

Julia szemöldöke csodálkozva szaladt fel.

- Érdekelne.

- A bohócdoktorok tulajdonképpen speciálisan kiképzett bohócok - magyarázta

doktor Riley. - Sokuk egyenesen a cirkuszi porondról jött erre a pályára

dolgozni, s közben hosszú felkészítés előzte meg az itteni munkakezdésüket.

Grant Farinzi például, aki Angellel foglalkozik, az egyik legjobb ezen a pályán,

két éve végezte el a pszichológia szakot az egyetemen, kórházi munkája mellett.

A bohócdoktorok együttérző tréfái segítenek, hogy visszatérjen a gyerekek

jókedve, ezáltal persze a valódi orvosok dolga sokkal könnyebb lesz. Ugye nem

kell magyaráznom, hogy mennyire fontos minden gyógyulásnál a beteg

szándéka? Ha jókedvű, bizakodó a kis beteg, nő az ellenállóképessége, az

15

immunrendszere jobban működik, és gyorsabban épül fel. Emellett az sem utolsó

szempont, hogy a bohócdoktor segít nekik feldolgozni a kórházhoz kötődő

félelmeiket. Odamegy a gyerekekhez, mintha vizitelne, parodizálja az igazi

doktorokat, a rajtuk végzett vizsgálatokat, a gyerekek kacagnak rajta, ezáltal a

félelmük is oldódik... gondolom, ön is sejti , hogy milyen fontos ez.

Julia tétován, bizonytalanul bólintott. Nem volt még tökéletesen meggyőzve.

- Nyilván akad olyan kisgyerek is, aki fél ezektől a kimázolt arcú emberektől.. . -

adott hangot a véleményének. - Velük vajon mi a helyzet?

- Hogyne, ilyen is előfordul - ismerte el az orvos . - Számukra más megoldást

keresünk. Senkivel nem foglalkozik a bohócdoktor, akinek számára ez nem

jelent egyértelmű előnyt.

Figyelmesen nézett az előtte ülő, ellentétes érzelmekkel viaskodó nőre.

- Talán úgy véli, hogy az ön kislánya, Angel is azok közé tartozik, akik a

bohócdoktortól megijednek, így jobb volna, hogyha távol tartanánk tőle?

Őszintén szólva Julia ezt egyáltalán nem hitte.

Angel nem volt már olyan kicsi, ezen a nyáron töltötte be a nyolcadik évét, nem

hitt a boszorkányokban, sárkányokban és efféle rémségekben, az meg

éppenséggel soha nem volt jellemző rá, hogy egy bohóctól megijedjen. Amikor

cirkuszban jártak, akkor is inkább kis, fölényes közönnyel kezelte a

tréfamestereket, de ijedelem... nos, az egyáltalán nem volt benne.

- Nem - ismerte be kényszeredetten. - Nem hiszem... csak éppen kétlem, hogy

egy ilyen bohóc bármiben is segíthet neki, és nem inkább terheli a jelenlétével.. .

- Önnek természetesen jogában áll úgy dönteni, hogy Grant Farinzi ne

foglalkozzon vele - vonta föl az orvos a vállát, majd hozzátette. - Amennyiben

tényleg meg van arról győződve, hogy Angelnek jót tesz vele. El kell azonban

mondanom, hogy a kislány ma még egyetlen szót sem szólt senkihez, és

érintetlenül küldte vissza a reggelijét. Egyetlen falat alma van mindössze benne

egy korty tea kíséretében, azt is Mr. Farinzi ügyeskedte belé a produkciója

közben. Ezért véltük úgy, hogy ez talán vezet valamilyen eredményre.. .

- Igen? - töprengett el Julia ezen. - Nos, ez esetben... természetesen nem

ellenzem, hogy Mr. Farinzi is foglalkozzon Angellel. . . csak valahogy az volt az

16

érzésem, hogy neki terhére van az ilyesmi.

- Meglehet - hagyta rá az orvos. - De legalább hadd próbáljuk meg! Ez olyasmi,

amiből baj nem lehet! Nincs semmiféle káros mellékhatása a törődésnek és a

szeretetnek.

- Persze.. .- motyogta Julia zavartan. - Hogyne... És most mit tanácsol nekem,

mit tegyek?

- Próbáljon meg valahogyan kapcsolatot teremteni Angellel, de ha nem megy, ne

erőltesse. Semmiképpen ne legyen türelmetlen vele, ne éreztesse, hogy bántja

magát a hallgatása.. . a kislányt valami súlyosan érintette, időt kell neki hagyni

rá, hogy megbirkózzon vele. Mr. Farinzi jó szakember, megbízhat benne. Olyan

észrevétlenül fogja megközelíteni a problémát, hogy Angel szinte észre sem

veszi, és már megosztja vele. Innentől kezdve pedig csak idő kérdése, és minden

rendben lesz.

- De hát egyáltalán nem is beszél! - csóválta meg fejét elkeseredetten az

asszony. - Hogyan osztja meg akkor a problémáját Mr. Farinzivel?

- Beszélni fog - mosolygott rá az orvos megnyugtatóan a nőre. - Ne aggódjon,

Mrs. Heston! Ha maga vagy Grant Farinzi nem fogja megszólaltatni, akkor senki

sem!

Ne aggódjon! Könnyebb ezt mondani mint megtenni! - morfondírozott Julia a

büfébe menet.

Az orvossal történt beszélgetése után azonnal visszatért Angelhez, de a kislány

még mindig nem váltott szót senkivel. Így aztán Julia mást nem tehetett, mint

hogy hamarosan elbúcsúzott tőle, megígérve, hogy délután visszatér. Angie

arcán mintha halvány megkönnyebbülés suhant volna át, hallva anyja ígéretét,

de Julia már abban sem volt biztos, hogy mindezt nem csak saját

megnyugtatására képzelte-e.

Belépett a földszinten lévő tágas büfébe egy kávéért, remélve, hogy ettől talán

elmúlik a reggel óta alattomosan körötte settenkedő fejfájás. Kezében a

papírpohárral körülnézett, hová is telepedhetne, mikor az egyik asztal mellett

ismerős figurát vett észre.

Szalmasárga haj meredezett szerteszéjjel egy piros sapka alól, s az illető, aki

17

ilyen furán festett, ráadásul fehér köpenyt viselt.

Ez Grant Farinzi lesz! - gondolta Julia, és erőt véve ellenérzésein, a férfi

asztalához lépett.

- Mr. Farinzi, leülhetek?

A bohócdoktor fölnézett.

- Persze - mozdult meg a halványzöldre festett széken. - Én már úgyis éppen

végeztem!

- Kérem! - nyúlt Julia a távozni készülő férfi karja után. - Kérem, ne menjen el!

Grant Farinzi visszaereszkedett helyére, és az asszonyra nézett. Az ő szeme is

kék volt, csaknem ugyanolyan színű, mint az arcára festett könnycsepp, s most

ezek a szemek érdeklődve Juliát fürkészték.

- Tessék, Mrs. Heston, parancsoljon velem! Gondolom, ahogyan a kórteremben

is tette, ismét meg akar kérni, hogy kíméljem meg Angelt a jelenlétemtől, ugye?

Julia hevesen megrázta fejét.

- Épp ellenkezőleg! Tudja, az imént beszéltem doktor Riley-vel, és ő

elmagyarázta nekem, hogy miben áll az ön munkájának a lényege. Én idáig még

nem találkoztam ilyesmivel, ezért teljesen meg voltam lepve...

A bohócdoktor érdeklődve pillantott az asszonyra, és békülékenyen jegyezte

meg.

- Nem lep meg, sokan vannak így ezzel. Mondhatni, ez a természetes.

- De az már nem fogható föl természetesnek, ahogyan emiatt önnel viselkedtem!

Kérem, bocsásson meg - Julia a megfelelő szavakat kereste. - A baleset nagyon

megviselt. . . senkim sincsen Angelen kívül.. . s az, hogy ő nem szólt hozzám,

teljesen fölzaklatott engem...

- Nem önhöz nem szólt - hangsúlyozta ki a szót Grant Farinzi -, hanem nem

beszél senkivel.

- Persze, persze! - simított végig a homlokán kapkodva Julia. Fejfájása a

megivott kávétól sem enyhült egy csöppet sem. - Tudom, hogy senkivel.. . de

ugye megérti, hogy ez egyáltalán nem vigasztal engem?

- Megértem - bólintott a férfi. - De az is fontos, hogy ön értse a különbséget.

Angel ezt nem ön ellen teszi. Neki a legszörnyűbb ez a helyzet.

18

Az asszony elhallgattatta a még mindig benne motoszkáló kétségeket.

- Foglalkozna vele, kérem? - pillantott a férfi festett arcában kéklő szemekbe, s

ezektől a szemektől kétségei azonnal foszladozni kezdtek.

Grant Farinzinek voltak a legmelegebb, legbarátságosabb szemei, amikbe idáig

belenézett.

- Készséggel - bólintott a férfi, és üres papírpoharát egy jól irányzott

mozdulattal dobta a szemétbe. - Még ma visszamegyek hozzá, aztán majd

meglátjuk, rendben?

- Rendben - értett egyet vele az asszony, és halkan hozzátette. - Köszönöm.

Már kifelé tartott a büféből, amikor eszébe jutott: ma ez a férfi is beállt azoknak

a sorába, akiknek az elmúlt huszonnégy órában köszönetet mondott. Ám most

valóban őszintén tette. Ha eszébe jutott Grant Farinzi meleg fényű, nyugodt

tekintete, úgy érezte, a bajban szövetségesre lelt . S ha más nem is, ez az érzés

önmagában megért egy köszönetet.

+ + +

Amikor délután visszatért Angel kórtermébe, már nem lepődött meg a bohócarcú

férfi jelenlétén. Grant Farinzi azon a széken ült a kislány ágya mellett, amelyről

délelőtt ő állt föl, és éppen egy piros léggömböt fújt föl hatalmasra.

Julia megállt a félig nyitott ajtóban. Érkezését senki nem vette észre, mind a

három kislány a bohócdoktor ténykedését figyelte. Lindának és Bettynek kitörni

készülő kacagás fénylett szemeikben, ám Angel pillantásában is volt valami,

amitől az asszonynak örömmel dobogott föl a szíve. A kislány tekintetéből

eltűnt az a kérlelhetetlen szomorúság, ami Juliát az előző alkalommal olyannyira

szíven ütötte, helyette óvatos kíváncsiság, érdeklődés látszott benne.

Milyen jól ismerte Julia lányának ezt az arckifejezését! Hányszor volt alkalma

látni Angel arcán, mikor a gyerek valamiről még nem formált határozott

véleményt, ám már hajlott rá, hogy kinyilvánítsa tetszését! Ajándékok, melyeket

Angie ezzel az arccal fogadott és később a kedvenceivé lettek, ruhák, amiket

19

pontosan így nézett meg próba előtt, s aztán alig lehetett meggyőzni, hogy

legalább éjszakára vesse le.. . Julia kezdte úgy érezni, hogy a bohócdoktor

elfogadása mégsem volt rossz döntés.

Grant Farinzi éppen megkötözte egy cérnaszállal a nagyra fújt léggömböt, majd

alaposan szemügyre vette művét.

- Ó, nem tetszik nekem ez a léggömb! - morfondírozott halkan, de jól érthetően.

- Valami baj van a színével! Túl vörös, mintha gyulladásban lenne! Igen,

biztosan ez történt vele! Meg kell gyógyítanom, mégpedig minél hamarabb! Egy

injekció biztosan segítene a helyzeten!

Azzal az éjjeliszekrényre készített tálcáról egy steril vattacsomót és egy flakon

fertőtlenítőszert vett elő. Gondos, óvatos mozdulatokkal lefertőtlenített egy

részt a léggömbön. Linda és Betty várakozón fölnevettek, s mintha Angel is

elmosolyodott volna a készülődésen.

- Ki fog durranni! - kiabált a kis kotnyeles Betty, és izgatottan fészkelődni

kezdett helyén.

- Sebaj! - kurjantott a bohócdoktor jókedvűen. - De milyen egészséges lesz!

És bőszen beledöfte az injekcióstűt a léggömbbe. Az hatalmas durranással repedt

szét, s hangjára a kislányok sikoltozása volt a válasz.

- Megmondtam! Én megmondtam! - kacagott Betty, és Julia megkönnyebbülten

látta, hogy Angel arcán is feltűnik az első kis nevetés.

Azt meg kell hagyni, ez a Grant Farinzi valóban értheti a dolgát! - gondolta

elismerőn az asszony, míg a ricsajozó gyerekeket figyelte.

Először a széken félig felé fordulva ülő bohócdoktor vette észre az asszony

jelenlétét.

- Tudjátok mit, lányok? - állt föl a székről. - Most elmegyek, és keresek még

beteg léggömböket. Egy akkora helyen, mint ez a kórház, biztosan akad még

néhány belőlük! Hogyha rendesen viselkedtek, és a vacsorát is megeszitek,

ígérem, hogy holnap ti is gyógyíthatjátok őket.

- Úgy, ahogy te? - fickándozott Betty, a férfi pedig bólintott.

- Hát persze. Látod, ez a szegény is milyen szépen meggyógyult tőle!

Zsebre vágta a szakadozott léggömbdarabokat, és az ajtóhoz lépve a

20

bohócdoktor még visszanézett.

- Viszlát, lányok és viszontlátásra, Mrs. Heston!

Julia megbillegtetett mutatóujjával búcsút intett, és leült Grant Farinzi iménti

helyére.

- Szervusz, Angel! - simította végig a kislánya haját, ő pedig halkan választ

suttogott.

- Szia, mama!

Julia szíve repesni kezdett. Angel beszél! Nem tudta, mennyi köze volt ehhez

Grant Farinzinek, de az első érzése mégis a hála volt a bohócdoktor iránt. Sosem

hitte volna, hogy egy halkan elsusogott köszönés Angie szájából egyszer még

ilyen nagy örömmel fogja eltölteni a szívét!

- Tetszett neked? - intett az éppen távozó férfi felé, Angel pedig tétován

megvonta a vállát.

Nem felelt, és eztán alig pár szót válaszolt csak a kérdésekre. Ám Julia most

már nem esett kétségbe. Biztosan tudta, hogy megtört a jég, a némaság burka

megrepedt, s az első lépés után a többi könnyebben megy.

Kicsit később doktor Riley is megerősítette ezt az érzését, és hozzátette.

- Most, hogy Mr. Farinzinek remélhetőleg sikerül megtalálni az utat a kislány

lelkéhez, koncentrálhatok a lábsérülésére. Röntgenfelvételeket mutatott az

asszonynak.

- Látja? Ezt a törött csontot kell helyreigazítani.. . nem mondom, bizonyára

kicsit kellemetlen és hosszadalmas lesz, annál mindenesetre hosszasabb, mintha

egyszerűen csak gipszelni kellene, viszont nagyon remélem, hogy ezzel a

megoldással sikerül elkerülnünk a műtétet. Mindenesetre ez alatt az idő alatt

Angelnek a kórházban kell feküdnie.

- Értem - bólintott az asszony. - Persze nem örülök ennek, de ha így kell

lennie.. .

Joel Riley, ki tudja, hányadszor már, elismételte.

- Igen. És ne aggódjon, minden rendben lesz.

Aznap este Julia végre eljutott odáig, hogy tisztességesen megvacsorázott, s

lassacskán kezdte úgy érezni, hogy őbelé is visszaköltözik az élet. Végigolvasott

21

néhány oldalt a nemrégiben megkezdett könyvben, s addig maradt kedvenc

fotelében, amíg úgy nem érezte, hogy csaknem leragad a szeme. Első ízben

feküdt le nyugodtan aludni Angel balesete óta, s az is először történt, hogy sírás

nélkül jött álom a szemére. S bár nyugtalanul aludt, és korán ébredt, de ez is

valami volt az elmúlt napok keserves óráihoz képest.

+ + +

Grant Farinzi a recepciós pult mellett várta az asszony érkezését.

- Mrs. Heston! - szólt a folyosóról kilépő Juliához. - Beszélnem kell önnel!

Az asszony megtorpant, és rámosolygott a kifestett arcú férfira. Tulajdonképpen

meglehetősen rokonszenvesre volt pingálva a képe, s Julia mostani jó kedvében

nem is értette, hogy idáig mi baja volt vele.

- Tessék csak! - intett, majd a büfé felé fordult. - Szívesen meginnék egy kávét,

tudja, abból a jó kis papírpoharas fajtából! Velem tart?

- Azért a kávéért a világ végére is elmennék! - vágott rögtön egy mókás fintort a

férfi, és kiengedte maga előtt a lengőajtón az asszonyt.

A büfébe menet Julia felszabadultan fecsegett.

- Képzelje, Angel ma egészen jókedvű és beszédes volt! Elmesélte, hogy maga

ma is megkereste és játszott vele. Csaknem olyannak találtam ma már, mint

amilyen a baleset előtt volt. . . azt sem tudom, hogy köszönjem meg...

- Várjon egy kicsit még azzal a köszönettel, Mrs. Heston - szólt közbe a férfi

gondterhelten, s két kávét varázsolt elő az automatából.

Letelepedtek az egyik plasztikterítős asztal mellé, s Grant Farinzi az asszonyra

nézett.

- Angel ma velem is szóba állt . . . - kezdte -, és elég érdekes dolgokat tudtam meg

tőle.. .

Kicsit elhallgatott, majd megkérdezte.

- Mrs. Heston... ön szerint boldog a gyereke?

Julia olyan hevesen kapta föl fejét, hogy egy csöpp kávé poharából az asztalra

22

loccsant.

- Hogy boldog-e? - kérdezte meglepetten. - Micsoda kérdés! Persze, hogy

boldog... miért is ne lenne?

De az utolsó kérdés meglehetősen bizonytalanul hangozott. Julia valószínűleg

maga is észrevehette ezt, mert meggyőzően fejtegetni kezdte.

- Nekünk is voltak persze gondjaink, de megoldottuk mindet.. . nekem fontos a

lányom nevelése! Ha beszélt vele, akkor nyilván tudja, hogy Angelt több mint

egy éve egyedül nevelem, az apja elhagyott minket.. .

- Igen - bólintott a bohócdoktor az asszony kérdő tekintetét látva. - Angie

említette.

Julia egy pillanatra futó sértettséget érzett. Mégiscsak kellemetlen és megalázó,

hogy az ember a magánéletét megossza egy idegennel! Annak sem örült, hogy

Angel ilyesmiket mesélt ennek az embernek... az ő válásukhoz senkinek nincs

köze, a legkevésbé egy olyan kórházi dolgozónak, akit alig pár napja ismer!

- Értem... - mormolta bosszankodva. - Akkor talán az volna a leghelyesebb,

hogyha maga elmesélné, mi mindent tud még, és tulajdonképpen mit akar

megbeszélni velem. Nem hiszem, hogy önnek, Mr. Farinzi, érdekes volna kétszer

is végighallgatnia ugyanazt a történetet.

- Ráérek - vonta meg a vállát Grant Farinzi, de mégsem kérdezett semmi többet.

Szórakozottan kavarta meg a kávéját, és kijelentette.

- Csak mert nekem úgy tűnt, hogy ez a kislány nem elégedett az életével.

Tulajdonképpen nem a baleset viselte meg lélekben ennyire, ez csak az utolsó

csepp volt a pohárban. Angie tele van szomorúsággal és sérelemmel, amin

segíteni kellene.

Julia szemében most már leplezetlenül, visszafojthatatlanul szikrázott föl a

harag.

- Igen? - hajolt az asztal fölött előre. - Milyen szerencse, hogy akad valaki, aki

ezt elmondja nekem! Mondja, tulajdonképpen minek képzeli magát? A jó

Istennek, aki majd mindent elrendez?! Tudja maga, milyen egy elvált nő élete?

Nem, honnan tudná, talán még az elvált férfiét sem!

Grant Farinzi közbe akart szólni, de Julia leintette.

23

- Most hallgasson végig, aztán majd beszélhet! Lehet, hogy Angie-nek vannak

panaszai.. . olykor nekem is említette, hogy túl sokat van egyedül, de hát

könyörgöm, nem kisbaba már, nekem pedig dolgoznom kell!

- Ön tolmács, ugye? - vetette közbe mégis a férfi, Julia pedig felelt.

- Igen, az vagyok, Bennettéknél. Nem volt könnyű hozzájuk bekerülni, elhiheti,

de valamiből nekünk is élni kell! A volt férjem meglehetősen jól keresett. . . és én

nem akartam, hogy Angelnek a válás után bármit is nélkülöznie kelljen!

- Az anyját is beleértve? - dobta oda a kérdést egykedvűséget színlelve Grant

Farinzi.

Julia mélyet lélegzett, és várt, míg kicsit nyugodtabbnak érezte magát.

- Nézze... talán furcsállja de nekem választanom kellett. Vagy otthon leszek

eztán is, és szűkölködünk szép csendesen, vagy eljárok dolgozni.

- Gyakran esténként is.

Julia hátradőlt a székén, és elkeskenyedő szemmel mérte végig a festett arcú

férfit .

- Mi akar ez lenni? Valamiféle kihallgatás? „ Az anya, aki nem törődik

gyermekével!” Igen, bármilyen kellemetlen, de olykor esténként is, ugyanis a

munkavacsorákon, megbeszéléseken szintén én tolmácsolok. De azt ne higgye,

hogy Angie ezalatt egyedül van otthon. Egy pótmamát fogadtam mellé, aki

ilyenkor megvacsoráztatja, lefekteti. . .

- És akit ő nem szeret.

Julia meglepetten ismételte meg.

- Nem szeret?!

- Nem is tudta? - kérdezett vissza gunyorosan a férfi, az asszony pedig megrázta

fejét.

- Nem... sosem említette.. . - elképedve pillantott a bohócdoktorra. - Magának azt

mondta, hogy nem szereti?

Grant Farinzi bólintott.

- Igen.

Julia a megdöbbenéstől meg sem tudott szólalni. Hátradőlt a székén, s a kihűlő

feketekávéra meredt. Nem azt a tényt találta önmagában döbbenetesnek, hogy

24

Angie nem szereti Miss Harrist, hiszen ilyesmi előfordulhat bárkivel, de hogy a

gyerek ezt a gondját nem vele osztotta meg, hanem egy idegennel!

Grant Farinzi pár pillanatig figyelmesen nézte a megrendült asszonyt, majd

óvatosan megérintette a könyökét.

- Mrs. Heston! Nem kellene így elkeserednie! Már csak azért sem, mert közben

egészen kihűl a kávéja!

Julia legyintett.

- Nem érdekes.

A férfi fölállt .

- Akkor dobja a szemétbe! Ócska hely ez a büfé, csak az ül itt , akinek jobb nem

jut az eszébe. Kísérjen el az öltözőmbe, kérem, és amíg leszedem magamról a

festéket, megbeszélhetjük Angel dolgát is, rendben?

Julia engedelmesen fölállt , s teli poharát a szeméttárolóba pottyantotta. Valóban

nem volt kár érte.

Végighaladtak a hosszú, széles folyosón, s az egyik ajtónál megállt Grant

Farinzi.

- Ez itt az én szentélyem! - mutatott előre, és beengedte az asszonyt maga előtt.

Julia egy öltözőhelyiség és iroda különös keverékébe lépett. Oldalt, a sárgára

festett fal mellett egy íróasztal állt egyetlen székkel, mellette egy polcon

papírkötegek, a helyiség másik felét pedig egy termetes spanyolfal takarta el.

Mögüle szekrények látszottak ki, egy régimódi kanapé és egy ovális tükör, a

spanyolfal innenső oldalán pedig egy forgó fotel foglalta el a legtöbb helyet.

- Talán foglaljon helyet! - mutatott éppen erre a férfi, és ő maga a spanyolfal

mögé lépett. - Megszabadulok ettől a festéktől, mára már végeztem.

Julia leereszkedett a fotel szélére. A férfi megnyitott egy vízcsapot, és üvegcsék

csendülése hallatszott.

- Szóval nem szereti Miss Harrist. . . - dünnyögte Julia, ám Grant meghallotta a

vékony kis válaszfal mögött.

- Ő csak Ellának nevezi.

- Ellának? - csodálkozott el az asszony. - De hát nem is az a neve! Miss Harris

neve Iris!

25

- Csakhogy Angie, ha jól sejtem, látta a 101 kiskutyát, s innen ered a pótmama

neve.

- Szörnyella? - kerekedett nagyra Julia szeme. - Sosem hallottam, hogy így

nevezte volna! Ennyire utálja? Úristen!

A férfi valamit bedobott a szemétbe, majd ismét megengedte a vizet.

- Mi tagadás, ennyire! És ez még nem minden...

Julia felnyögött.

- Ne kíméljen!

Grant Farinzi fölnevetett a spanyolfal mögött. Szívből jövő, derűs nevetés volt

ez, egy határozott, nyílt szívű férfi nevetése. Julia fölkapta rá a fejét. Eddig

olyannyira lekötötték lányával kapcsolatos gondolatai, hogy eszébe sem jutott a

bohócdoktor személye. Meg aztán a festék az arcán egyébként is ártalmatlanná,

megközelíthetetlenné teszi.. . egy bohóc az bohóc, és nem férfi! Ám ez a nevetés

eszébe juttatta, hogy voltaképpen mégis egy férfival van egy öltözőben.

A válaszfal mögül szék koppanása hallatszott, és egy árnyék vetült Juliára.

- Részemről készen vagyok.

Az asszony fölnézett. Fölnézett, s tekintetét nem tudta levenni az arcról, amit ott

látott maga fölött. Grant Farinzi alig lehetett pár évvel idősebb nála, s neki volt

a legmegnyerőbb arca, amit csak látott életében. Julia meg nem tudta volna

mondani, hogy jóképű-e avagy sem, ezt egyébként is bajos volt számára egy

férfi esetében eldönteni, de hogy izgalmas és vonzó jelenség volt számára, ez

azonnal kitetszett.

- Ó, igaz is! Most lát először festék nélkül! - mosolyodott el a férfi látva Julia

csodálkozó tekintetét, majd az íróasztal szélére telepedett.

- Furcsa ez, tudja.. . folytatta. - A nap egy részében festéket viselek, de én

persze olyankor sem érzem magamat más embernek. Ezért aztán, bár

megszokhattam volna már, mégis újra és újra meglep, mikor a „ civil” arcomat

ilyen újdonságként kezelik az emberek.

Julia nagyot nyelt. Ennyire látszana rajta, hogy meglepte az átváltozás? Bement

a spanyolfal mögé egy mázolt képű, széles szájú paprikajancsi, s aki kijött, az az

ő életében az egyik legvonzóbb férfiember.. . És neki éppen vele kell a lánya

26

problémáját megbeszélnie!

- Ott tartottunk, hogy nem fog kímélni engem, és elmondja mindazt, amit a

lányomtól megtudott - vette le végre tekintetét a férfiról, és zavartan igazította

meg térdén szoknyáját. - Mégis mi jöhet még?

A férfi úgy tért vissza iménti beszédtémájukhoz, mintha gondolatban valahol

máshol járt volna.

- Az derült ki számomra - mondta -, hogy Angel magányosnak és elhagyatottnak

érzi magát. Nem hiszi, hogy a személye fontos volna bárki számára.. . az apját és

önt is beleértve.

- Az apjáról is mesélt? - pillantott föl Julia, és a megbántottság ismét

motoszkálni kezdett benne.

- Csak annyit, hogy nagyon rég nem látta.

Julia szótlanul bólintott, majd rövid, bosszús töprengés után megkérdezte.

- Mondja.. . feltétlenül szükséges nekem mindezt magával megbeszélnem? Én

elhiszem, hogy az a dolga, hogy a gyerekeket jókedvre hangolja, de nem érzi

úgy, hogy ebben az esetben túl messzire megy? Végtére is nem a maga dolga,

hogy megoldja egy elvált nő és kislánya családi problémáját! A volt férjem

valóban idestova fél éve nem adott hírt magáról, és ahogy őt ismerem, könnyen

eltelhet akár újabb fél év is, mire egy üdvözlőlapot a postára ad... Egyébre meg

nem is nagyon számíthatunk tőle.. . Akkor most mit kell ezen rágódni, és

faggatni róla Angie-t? Maga talán tud segíteni ezen a problémán? Idevonszolja a

volt férjemet Angie ágyához, meggyőzi, hogy törődjön a gyerekével? És ha meg

is tenné, lényegében változtatna ez valamin?!

A bohócdoktor töprengve figyelte a nőt.

- Megértem, hogy bosszús, Mrs. Heston... sosem könnyű szembesülni a

problémákkal. Valóban jobb volt idáig, amíg a szőnyeg alá lehetett söpörni őket.

De hogy kérdésére válaszoljak: nem, eszem ágában sincs idecipelni a kislány

apját a kórházba, és még csak nem is faggattam róla Angie-t. Magától említette

meg.

- Meglepő... - mormolta Julia, majd sértettem bökte ki. - Miért magának? Nekem

miért nem említette sosem?

27

- Mert úgy érzi, hogy magának sosincs rá ideje.

- Ez nem igaz! Szemenszedett hazugság! - pattant föl helyéről az asszony, és föl

s alá kezdett járkálni. - Hogy veszi maga a bátorságot ahhoz, hogy ilyesmit

állítson rólam?!

- Nem figyelt - szögezte le a férfi, és merőn nézte az asszonyt zavarba ejtően

kék szemeivel. - Azt mondtam, hogy ez Angie véleménye...

- Az nem lehet! - dadogta Julia megsemmisülten, és az ablakhoz lépett.

Szemben vele magas, kopár téglából rakott tűzfal meredt az égnek, de ő nem is

a kilátást figyelte. Mélyen megsebezték az imént hallott szavak, s úgy érezte,

hogy hatalmas igazságtalanság történt vele.

Méghogy ő nem törődik Angie-vel! A válás óta ugyanúgy előteremtette a

zongoraórák és teniszleckék árát, megvette a hőn áhított kerékpárt, és a

gyereknek öltözéke miatt sem kell szégyenkeznie! A zsebpénze olyan szép

összeg, amivel bármelyik gyerek elégedett lehetne, de ezen kívül is, ha bármire

szüksége van, Julia előteremti a rávalót!

Ezt még akkor megfogadta, amikor Norman elment: az ő lánya nem szenvedhet

hiányt semmiben csak azért, mert az apja könnyelmű és felelőtlen ember! Angie-

nek sose kelljen szégyenkeznie a körülményei miatt! S akkor éppen őt éri ez a

vád, éppen őt?!

Az asszony vállát sírás rázta meg. Orvul jött ez a csapás, és pont most, amikor

úgy gondolta, hogy túl van a nehezén. Angie kedélye rendbejött, újra beszélt, a

lába pedig valószínűleg helyrehozható műtét nélkül. Julia már éppen

föllélegzett, s akkor derül ki mindez!

Kapkodva törölte le az arcán végigfutó könnyeket. Más se hiányzik, mint hogy

ez a rettenetes, okvetetlenkedő férfi észrevegye, hogy sír! Összes haragját és

elkeseredését rázúdította gondolatban Grant Farinzire. Mégis, mit képzel

magáról ez az ember?! Csak azért, mert az egyetemen pszichológia szakot

végzett, beleszólhat bárkinek az életébe?!

- Mrs. Heston - érezte a vállán egy kéz érintését. - Mrs. Heston... ön sír?

- Nem! - vágta oda azonnal dacosan, és a világért sem fordult volna meg.

Még mindig a vállán érezte a kezet. Meleg volt, barátságos és vigasztaló, de

28

Juliának nem volt szüksége együttérzésre. - Békén hagyna, kérem? Vagy a

betegek anyjának kedélyállapotával is foglalkoznia kell?

- Maga haragszik rám - állapította meg a bohócdoktor, és épp az asszony

felszólításával ellentétesen cselekedett.

Maga felé fordította Juliát, és a szemébe nézett.

- Nem baj, ha sír! - követte mutatóujjával a lecsorduló könnyek nyomát. Az

asszony arca lángba borult érintésétől. Egyszerre érezte megnyugtatónak és

ingerlőnek, s legszívesebben az egész arcát odakínálta volna a becézésnek.

- A könnyek jót tesznek - cirógatta meg most már az állát a férfi, és egy

zsebkendőt húzott elő fehér köpenye zsebéből. - Feltéve, ha nem mázolják el a

szemfestéket.. . kérjen az enyémből, az bírja a nedvességet, csókot és

könnyeket.. .

Zsebkendőjével fölitatta a Julia arcán fénylő könnycseppet, majd ugyanazzal a

mozdulattal magához ölelte az asszonyt.

- Nem tehetek róla.. . - dörmögte halkan . - A bohócdoktor is csak ember!

Azzal karjait szorosan az asszony dereka köré fonva a szája fölé hajolt.

- Meg szeretném csókolni.. . - mormolta. - Ha el akar fordulni, most tegye!

Julia tisztában volt vele, hogy ezt is kell tennie. Merő képtelenség, hogy egy

öltöző-szerű irodában csókolózzon egy ismeretlennel, aki épp az imént

távolította el magáról a bohócfestést! Kamaszlány talán tehet ilyet, de ő nem!

Szorosan összeszorította száját, és elfordította fejét.

Grant Farinzi mindent értett . Bár lassan, de elengedte az asszony derekát, és

hátrébb lépve zavartan köhintett.

- Úgy érzem, magyarázkodnom kell. . .

- Ne tegye! - emelte föl kezét Julia, és nem nézett a férfira. Olyan jó volt az

arcán érezni a kezét.. . vajon a csókja is ilyen jólesett volna?

- De igen - folytatta ennek ellenére Grant. - Tudnia kell, hogy nem szoktam így

viselkedni a nőkkel, főleg, ha a hozzám tartozó betegek családtagjai. . . de maga

nagyon szép... ez már az első alkalommal feltűnt nekem. S most, ahogyan itt

állt elkeseredve, olyan nagyon szerettem volna megvigasztalni, a karomba venni

és dédelgetni! A sors nem volt magához túl kegyes.. . csak kedves szerettem

29

volna lenni.

- Értem - felelte Julia szárazon. - Nem kell mentegetőznie. Tudom, hogy egy

esendő nő kiválthat ilyen érzéseket, de ne féljen, nem sírok többé maga előtt.

Most sem akartam, hogy észrevegye... csak megviselt, amit Angie-ről mesélt. . .

Grant Farinzi beletúrt egészen rövidre vágott, világosbarna hajába.

- A gyerekekről gyakran a saját szüleik tudnak a legkevesebbet.. . ez nem új

nekem.

- De miért? - fordult szembe ismét Julia vele. - Miért nem mondta el nekem?!

- Nem akarta terhelni vele - válaszolt Grant. - Angie végtelenül jóérzésű gyerek.

Tudja, hogy a maga helyzete sem könnyű, és nem akarta még nehezíteni. Inkább

úgy viselkedett, mintha minden rendben volna, de azt hiszem, nem tud tovább

egyedül megbirkózni a problémáival. Segítségre van szüksége.

Julia bólintott, és bármilyen nehezére esett is, megpróbált tárgyilagos maradni.

- Hogyne... szóval magányosnak érzi magát.. .

- Többet kellene vele lennie - vélte a férfi, Julia pedig beleharapott a szája

szélébe.

- Azt is megmondaná, hogy hogyan? Vigyem talán magammal a munkahelyemre?

- Angie a maga nélkül eltöltött estéket viseli a legnehezebben. Nem tudna

többször odahaza maradni?

Az asszony mély levegőt vett.

- Nézze, Mr. Farinzi - kezdte magára erőltetett nyugalommal -, ha azt hiszi,

hogy esténként szórakozni járok, nagyon téved. Sajnos, az a helyzet, hogy olyan

a munkaköröm, ami a leglehetetlenebb időpontokban szólít el hazulról.

Elmehetnék persze gyors- és gépírónak vagy kisegítő hajmosónak egy

fodrászszalonba, csak hát az a helyzet, hogy én ehhez értek... Tolmács vagyok,

és nem is keresek olyan rosszul, mióta Bennettéknél vagyok. Mégis mit tehetek

ez ellen?

- Ha engem kérdez, hát először is cserélje le ezt a pótmamát.. . mi is a neve?

Ella, ugye?

Julia esküdni mert volna rá, hogy a férfi gonoszkodik.

- Nem, nem Ella. Iris.

30

- Ó, persze, hogy is felejthettem el! Iris. A kislánya, Angie most már nemsokára

hazamehet a kórházból. Azt hiszem, némileg már attól a hírtől is megnyugodna,

hogy nem ez a hölgy várja otthon az érkezését.

- Rendben... - mormolta Julia, majd megcsóválta a fejét. - De tulajdonképpen mi

baja van Angie-nek vele?

- Rendre odaégeti a vacsorát, és egyfolytában akciófilmeket néz Angie mellett a

tévében.

- Uramisten! - borzongott meg az asszony. - Csoda, hogy nincsenek rémálmai a

gyereknek!

- A gyerekek többet bírnak, mint képzelnénk - mosolyodott el Grant, és Julia

ismét rajta felejtette a tekintetét. - De mindent azért ők sem... például az

akciófilmeket!

Az asszony halkan fölnevetett.

- Tudja, Mr. Farinzi, elég furcsán vagyok én magával.. . Nem tudom, hogy

megsértődjek vagy hálás legyek... esetleg mind a kettőt egyszerre.

A férfi tekintete elkomolyodott, és pillantása végigsimogatta Julia alakját.

- Azt hiszem, akadna valami más, ami mind a kettőnél jobban esne...

Az asszonyt izgatottság töltötte el ettől a tekintettől. Nem lehetett másra

gondolni, mint az előbbi helyzetre, mikor a férfi átölelte.

- Ha elfogadna és egy kicsit kedvelne - folytatta Grant halkan, meghitten -, az a

haragjánál, de még a hálájánál is jobb volna nekem...

- Nem nagy kérés - felelt könnyedén az asszony. - Csak számon tudjam tartani

bokros teendőim között! Mert most először is új pótmamát kell kerítenem,

mégpedig olyat, aki nem szereti az akciófilmeket. Tudja maga, hogy ez milyen

rázós ügy lesz ez itt Los Angelesben, amikor épp a szomszédban készítik azokat

a hírhedt akciófilmeket?

- Ha akarja, én is végiggondolom mindazokat, akiket ismerek - ajánlotta

mosolyogva Grant, Julia pedig megköszönte.

- Az jó lesz. Lásson is neki, én máris indulok, hogy ne zavarjam benne!

- Várjon csak! - lépett hozzá közelebb a férfi. - Maga véletlenül nem az együtt

gondolkodás híve? Arra gondoltam, hogy ha most innen elmennénk valahová

31

vacsorázni, és együtt meghánynánk-vetnénk a teendőket, az mindkettőnknek jó

volna. Gondolom, úgyis magányos lenne az estéje.

- Látja, rosszul gondolja - felelt Julia kitérően, és kislánya macskája, Paddy

jutott az eszébe. - A legritkább esetben magányosak az estéim.

- Férfi? - kérdezte Grant, majd gyorsan hozzátette. - Tudom, hogy semmi közöm

hozzá, és ha nem akar, hát ne feleljen. De meg kellett kérdeznem, mert érdekel.. .

- Nem zavar, hogy megkérdezte - csillant egy jókedvű kis fény az asszony

szemében -, és válaszolok is a kérdésére. Igen, férfi. De még milyen!

- Értem - fordította el róla tekintetét Grant, és arca minden eddiginél

komorabbnak látszott. - Nos, ezt megérdemeltem... a kíváncsiság méltó

büntetése.

Julia csaknem fölnevetett, és ellenállhatatlan kényszert érzett az évődésre.

- A kíváncsiságban semmi szégyellnivaló nincsen. Szívesen mesélek még többet

is erről a férfiról.. . - szándékosan ábrándos szemmel pillantott maga elé. -

Tudja, ő olyan... fenséges.. . a mozgása egyszerűen utánozhatatlan! Ruganyos,

kimért, és bár tudom, hogy nem veszélyes, mégis a vadság sugárzik belőle!

Grant fejcsóválva túrt ismét a hajába.

- Jó büntetés a kíváncsiságomért. Szóval fenséges és vad... egy ilyen férfi

társaságával persze nem versenyezhetek!

- De nem ám! - értett egyet vele Julia.

Mintha a kisördög bújt volna belé. Általában visszafogottan vagy közömbösen

viselkedett az ellenkező neműek társaságában, de ez a férfi pusztán a

tekintetével, ujjának egyetlen érintésével fölébresztette a nőt, a kacér,

incselkedő nőt benne. Julia már nem is emlékezett rá, milyen érzés az, amikor

egy férfi és egy nő egymással játszik.

- És tudja, milyen a szeme? - kérdezte átszellemülten. - Zöld! Zöld, és keskeny.

- Remek - hümmögött Grant Farinzi, és gondosan kettőbe hajtott egy fehér

papírlapot, ami az íróasztalán hevert. - Még valami, ami fontos lehetne? Ha

esetleg úgy gondolná, hogy még nem sikerült teljesen lehengerelnie a barátja

kiválóságaival.. . Nos, csak bátran, ki vele!

- A barátomnak nevezte? - mosolygott rá az asszony édesen. - Örülne neki,

32

hogyha hallaná. Bár, nem hiszem, hogy egy szót is értene belőle. Igaz, hogy igen

értelmes macska, de azért még ő sem érti az emberi beszédet!

- Macska?! - vágott egy fintort a férfi. - Mondja, most ugrat engem?! Mi végig

egy macskáról beszéltünk?!

- Maga nem tudta? - kérdezte ártatlanul Julia. - Angie-nek van egy macskája,

fekete kandúr és Paddynek hívják. Mostanában vele töltöm az estéimet.

- Uramisten! - nevetett föl Grant szívből jövően. - Ne mondja, hogy nem akarta

a bolondját járatni velem! Vagy tudja mit? Inkább semmit ne mondjon, ne is

feleljen! Ezek szerint ráér ma este és eljön vacsorázni velem?

Julia magasra emelt szemöldökkel tekintett a férfira.

- Most akkor feleljek vagy ne feleljek? Igen, ráérnék ma este, de nem megyek

sehová sem magával, sem mással, Mr. Farinzi.. .otthon maradok Paddyvel.

- Döntöttem! - emelte föl kezét a férfi. - Ne feleljen!

Julia elnevette magát.

- Mégis jól sejtettem én a legelején, hogy maga egy lehetetlen ember. Sajnos

azonban már feleltem. Köszönöm a meghívását, de a válaszom: nem.

- Inkább kettesben tölti az estéjét Paddyvel?

- Olykor neki is szüksége van a társaságra.. .

- Látja, ezt megértem. Én is így vagyok ezzel, s azt reméltem, hogy ma este

magával beszélgethetek.

Julia erélyesen megrázta a fejét, és töprengve nézett Grant Farinzire.

- Van köze ennek a meghívásnak Angie-hez? Kérem, őszintén feleljen. Tényleg

róla akar beszélni velem? Van még valami, amit nem mondott el?

Grant megdörzsölte simára borotvált állát, és fanyar mosollyal válaszolt.

- Tisztán érzem, hogy ez az a történelmi pillanat, amikor hazudnom kellene. Ó,

tudom én nagyon jól, hogy mikor mit várnak tőlem, csak, látja, nekem is vannak

elvárásaim magammal szemben. Például, hogy ha egy mód van rá, ne hazudjak

senkinek... Nem, nem Angie-ről lenne elsősorban szó ma este. Vagyis nyilván

róla is, hiszen ő a maga életének része, de engem most leginkább Angie

anyukája érdekel.. .

Kedves, gyöngéd pillantása megállapodott az asszony arcán.

33

- Nevetséges.. . azt sem tudom, mi a neve... hogyan szólítsam? A Mrs. Heston

most már nem illik ide.

- Julia - suttogta az asszony, mintha valami édes, fontos titkot közölne, s úgy

tűnt, a férfi is így van ezzel.

- Köszönöm - mondta. - Eztán így nevezem. Akkor is, ha nem jön vacsorázni

velem.

- Nem megyek - ismételte meg a nő, most már határozottabban. - Tudja, Mr.

Farinzi.. .

- Grant.

- Tudja, Grant, az az idő már elmúlt, amikor én szórakozni jártam minden

jóképű férfival. Az ilyesmiből egyszer csak kinő az ember, főleg, hogyha

családos lesz. Nekem van egy lányom, és ő kitölti az életemet. Maga épp az

imént hívta föl rá a figyelmemet, hogy túl kevés időt töltök Angie-vel.. . képzelje

el, hogyha még mindenféle férfiak is befurakodnának az életembe! Akkor aztán

mi jutna annak a gyereknek?

- Angie itt fekszik bent a kórházban. Ma este így se, úgy se lehetne magával,

nem?

- Nem, ma este valóban nem. És mi lesz a holnapi, holnaputáni és azutáni

estével? Vagy maga úgy gondolja, hogy egyszer ilyen életet élek, máskor meg

másmilyet? Nem, Mr. Farinzi.. . Grant.. . , tudja, én sem szeretek hazudni, de én

még önmagamnak sem! Az én életemben egy ideje már nincs helye senkinek, és

ha nincs, akkor ne legyen. Nekem lopott órák, morzsák nem kellenek... lehet,

hogy megleptem ezzel.

A férfi elmosolyodott, azzal a visszafogott, tűnődő félmosolyával, ami olyan

nagyon tetszett a nőnek.

- Nem, Julia.. . nem lepett meg. Maga túl előrelátó és óvatos.. . ez minden. Én

mindössze egy beszélgetést javasoltam egy éttermi asztal mellett. Nyugodtan

megtehetné, nem kerülne semmibe, de maga egyből mérlegel. Joga van hozzá,

megteheti. . . de tudja, hogy közben mi mindenről marad le?

- Gondolom, egy jó kis marhasültről mindenképpen! - felelt enyhe gúnnyal az

asszony, és az ajtóhoz lépett. - Köszönöm a meghívását, Grant, és köszönöm,

34

hogy ennyit törődik Angie-vel. Az édesanyjával nem kell. Az áldott jó szívét

tegye félre a betegeinek, ők nagyobb hasznát veszik. Jó éjszakát!

Megnyugtató elégedettséget érzett, ahogyan becsukta maga mögött az ajtót. Ez

az! Így kell ezt! Idecsöppen a semmiből ez az ember, és nap mint nap kísérletet

tesz rá, hogy valamilyen módon fenekestől felforgassa az életüket! Alig pár

napja ismeri, de azóta egyre több mindenre óhajtja fölhívni a figyelmét, és egyre

több változásra ösztönözné!

Julia fölsóhajtott, és végiggondolta a híreket. Angie nem szereti Irist. . . rendben,

ez legyen a legnagyobb baj! Valahol csak ráakad egy megbízható, kedves

pótmamára, csak keresgélnie kell. Az azonban már keményebb dió, hogy mi

legyen az esti munkáival. Nem túlzott, mikor Grantnek azt mondta, hogy ez neki

úgyszólván munkaköri kötelessége.

James Bennett női ruhák készítésével és értékesítésével foglalkozott, s üzletfelei

elsősorban Dél-Amerikából érkeztek. Julia annak idején inkább hóbortból

végezte el a spanyol szakot az egyetemen, de utána is gyakran használta és

megszerette a nyelvet. Amikor Angie kicsi volt, inkább fordításokat vállalt ,

üzleti levelezéseket, melyeket otthon is végezhetett, de a tolmácskodásért

persze jóval többet fizettek. Így került valamivel a válás után Bennettékhez, s

nem győzte áldani a szerencséjét, amiért ez az állás odahullt az ölébe.

Most pedig éppen ez jelenti az egyik legfőbb problémát, a jól fizető állás, ami

gyakran egész estére elszólítja a lánya mellől.

Igen, Angie-nek anyára van szüksége... és nyilván jóval nagyobb szüksége van

rá, mint a pénzért megvehető dolgokra. Egyszerre a kettő nem megy, ezt

Juliának lassan el kellett ismernie, s ezzel egyidőben nyilvánvalóvá vált, hogy

döntenie kell.

Ó, Grant Farinzi! - sóhajtott föl magában Julia. - Te aztán alaposan

összekuszáltad az életemet! Még csak az hiányzik ezek után, hogy vacsorázni is

elmenjek veled, és még eggyel több problémám legyen! Nem, egy férfi, és az

azzal kapcsolatos gondok már igazán nem férnek be sehová az életembe!

35

+ + +

- Nekem is! Nekem is! - sikoltozta boldogan Angie, mikor Julia az ajtón

belépett.

Az asszonynak csaknem földbe gyökerezett a lába meglepetésében. Kislányának

orra vörös volt, s formája leginkább egy krumpliéra emlékeztette. Csak nem

valami fertőzés? De akkor hogy lehet Angie-nek ilyen jó kedve?

A betegágy mellett Grant Farinzi ült, s mikor az ajtó felé nézett, az asszony

mindent megértett. A férfi fehérre mázolt arcán ugyanilyen pirosló orr világított,

egy vékony gumiszalaggal a tarkójához erősítve.

- Hogy tetszünk? - kérdezte a bohócdoktor a belépő asszonyra tekintve. - Van

ellene valami kifogása, hogyha a lánya is bohóc lesz? Merthogy ez a terve.

Julia szeretettel nézte kislánya élettől ragyogó, kacagó arcát. Ebben a percben

azt sem bánta volna, ha a gyerek mélytengeri búvárnak készül, csak jó kedve

legyen!

- Azért még ne reménykedjen! - lépett közelebb, és megcsókolta Angie feje

búbját. - Akart ő már kötéltáncos is lenni, meg burgonyaszirom-készítő és

fedélzetmester, nem említve az olyan rövid ideig tartó terveket, mint varrónő,

marcipánszobrász és fotóriporter. Ugye, kincsem?

Angie lelkesen bólogatott, de közben máris harsányan bejelentette a hírt.

- Csakhogy most rájöttem, hogy bohócnak lenni még ezeknél is érdekesebb!

- Valóban? - telepedett el Julia is egy másik székre. - És mitől olyan érdekes?

- Ettől! - mutatott piros orrára a gyerek. - Ilyenje egy fedélzetmesternek sem

lehet!

- Mondasz valamit! - borzolta meg a kislány haját Julia, és egy hatalmas banánt

nyomott a kezébe. - És mondd, a bohócok szeretik az ilyesmit?

Angie tétovázva a bohócdoktorra nézett.

- Nem is tudom... Grant.. . szeretik?

A férfi elismerőn csettintett nyelvével.

- Odavannak érte!

36

- Várj, akkor megfelezem veled! - törte ketté azonnal a gyümölcsöt Angie, Grant

pedig tiltakozni kezdett.

- Ne kapkodj, hé! Én nem bohóc vagyok, hanem bohócdoktor, és az mégsem

ugyanaz! Nem kérek belőle!

- Nem szereted? - csodálkozott el ezt hallva a kislány, de azért egy csöppet sem

volt elkeseredve. - Az sem baj. Meg tudom enni az egyedül is az egészet!

- Ügyes kislány vagy! - bólintott Grant Farinzi komoly bohócképpel, majd

Juliára nézett.

- Nos, jó étvágyat, ifjú hölgy! Én elmegyek, most már nem leszel egyedül.

Angie nagy falat banánt tömött a szájába jóízűen, és lelkes rágás közben,

hadonászva magyarázta.

- Igazán maradhatnál még, akkor is, ha banánt nem kérsz! A mamám sem fogja

bánni, ugye?

- Nem, kicsim, dehogy bánom - felelt Julia őszintén.

Lindát és Bettyt aznap hazaengedték, így Angie egyedül feküdt a háromágyas

kórteremben.

- Szörnyen unalmas lesz! - fejtette ki, mire Julia csodálkozva megjegyezte.

- Hiszen nem is beszélgettél velük!

- Dehogynem! - tiltakozott méltóságában megsértve Angel. - Bettyvel tegnap

este egész jól elbeszélgettem! Azt mesélte, hogy

nemsokára testvére születik.

- Te is hazajöhetsz nemsokára - vigasztalta Julia Angie-t, majd váratlanul

rákérdezett. - Mondd, te tényleg nem szereted Miss Harrist?

Angie Grantre sandított, mintha gyanítaná, hogy honnan fúj a szél. Majd vállat

vont.

- Hát.. . nem nagyon van mit szeretni rajta, nem?

Julia nevetve csóválta meg a fejét.

- Őszintén szólva... nemigen. De korábban is szólhattál volna erről nekem.

Angel félrenézett, és zavartan kezdte kapirgálni takarója csücskét.

- Akartam... csak valahogy... - bűntudatosan pillantott fel. - Haragszol?

- Ugyan, kicsim! - ölelte magához Julia a gyereket. - Örülök hogy végre

37

kiderült. Keresünk valakit Miss Harris helyett, rendben? Valaki olyat, aki

tetszik neked.

Grant Farinzi vidáman szólt közbe.

- Nekem van is egy ötletem! Odaadom az illető telefonszámát, hogy

megismerkedjenek.

- Ő is sárgára festi a körmét? - kérdezte félrehúzott szájjal Angie.

- Mi bajod van a sárga körömmel? - paskolta meg a kislány kezét Grant. - Én az

arcomat festem fehérre, de attól még rendes ember lehetek.

- Ez csak festék neked? - meredt rá a kislány elképedten. - Azt hittem, igazi!

Grant fölnevetett.

- Akkor most el kell, hogy keserítselek. A bohócoknak is olyan arcuk van, mint

más embereknek, ami talán nem is baj, mert egyébként hogyan lehetne bohóc

belőled?

A válasz tökéletesen megnyugtatta Angie-t.

- Amúgy, sejtettem - jelentette ki fensőbbségesen. - Tudod, mi árult el?

- Kíváncsian várom - felelte Grant.

- Ez a könnycsepp! - bökött a kislány diadalmasan a férfi egyik szeme alatt

kéklő könnyre. - Miért van ez itt neked? Miért sírsz, bohócdoktor?

Grant szeretettel nézett a gyerekre.

- Lehet, hogy ugyanazért, amiért te. Te miért szoktál sírni, Angel?

A kislány zavartan vonta föl vállait , és maga elé nézett. Julia izgatottan moccant

meg a széken. Angie válasza őt is nagyon érdekelte.

- Mert szomorú vagyok... mert egyedül vagyok... mert nincs velem, és nem

szeret senki.

Julia megragadta a gyerek kezét. Milyen szörnyű egy anyának ilyet hallani!

Hiszen egész életében arra törekedett, hogy Angie boldog legyen! Lehet, hogy

mégis igaza van Grant Farinzinek, és több időt kellene együtt tölteni Angellel?

- Hát én is azért sírok - válaszolt a bohócdoktor a gyereknek. - Én is egyedül

vagyok, és nem szeret senki.

- Szegény! - simította végig kedvesen Angie a férfi kezét. - De tudod, azt

hiszem, nem kellene már sírnod. A mamám és én szeretünk téged!

38

Julia szóra nyitotta a száját, de végül hang nélkül csukta újra be. A gyerek

állítása teljesen ártatlan volt, ezt nyilván Grant is tudja, fölösleges volna hát

mentegetőznie.

- Az jó! - pillantott Juliára jelentőségteljesen a férfi. - Akkor talán eljön az a

nap is, amikor lemosom innen ezt a könnycseppet. Most viszont, attól tartok,

mennünk kell. Készíteni kezdik a szobákat a vizithez. Jó éjszakát, ifjú hölgy! A

mamádnak még odaadom a telefonszámot, amiről beszéltem!

Julia is elköszönt Angie-től. Grant ezalatt odakint, a folyosón várt rá.

- Itt a telefonszám! - firkantott egy papírra néhány számot és egy nevet. -

Kérem, ne nevessen!

- Ne nevessek? - vette át Julia, és a szája azonnal fülig ért. - Nohát, egy

pótmama, akinek a neve Poppins!

- De nem Mary Poppins! - szögezte le Grant. - Őt Helennek hívják, és azt

hiszem, elégedett lesz vele. Hatvan éves, ősz hajú és nagyon kedves. A

kórházból ismerem, ide járt látogatni az egyik kisgyereket.

- Köszönöm, Grant - mosolyogott föl a férfira Julia.

- Szívesen. Mondja - kérdezte tettetett könnyedséggel -, hogyha már vacsorázni

nem is akar velem, de legalább a liftig elkísérhetem?

- Megtilthatom én ezt magának? - tárta szét kezeit az asszony. - Hiszen csak

vendég vagyok ezen a helyen!

- Megtilthatja. Bármit megtilthat nekem, és ha jól emlékszem, már élt is ezzel a

lehetőséggel.

- Ne akarjon zavarba hozni! - figyelmezette Julia csöndben. - Nem valami

lovagias viselkedés!

- Ki várja el egy bohóctól, hogy lovagias legyen?

A kérdés olyan keserűen hangzott, hogy az asszony megtorpant, és Grantre

nézett.

- Valami baj van?

A férfi fehér köpenye zsebébe süllyesztette a kezét, és hátát a falnak vetette.

- Baj? Mi baj lehetne? Látja ezt a festett mosolyt az arcomon? Az én dolgom az,

hogy folyton jókedvű legyek. Ha bajom van, ahhoz senkinek nem lehet semmi

39

köze.

- Nono! - ingatta a fejét Julia kedvesen. - Már Angie-nek is föltűnt az az

odafestett könnycsepp! Maga olyan bohóc, aki sír is és nevet is egyszerre!

- Látja, akkor talán mégis olyan vagyok, mint bármelyik másik ember - felelt

Grant kesernyésen. - Olykor nekem is lehetnek könnyeim, ha csak festettek is.. .

- Amikor úgy érzi, hogy nem szeretik.

- No igen - pillantott ki Grant a szemben lévő ablakon, majd elmosolyodott. -

Nem kell ám olyan nagyon komolyan venni! Csak olykor velem is előfordul,

mint bárki mással, hogy magányosnak érzem magamat.

- Magányosnak? Maga? - csóválta meg kétkedőn a fejét Julia. - Hiszen nem is

úgy néz ki! - körbeintett a kórházépületben. - Annyi ember veszi körül!

Mintha csak szavait akarná alátámasztani, egy fiatal ápolónő suhant el mellettük

nesztelen lépéseivel, s a közelükbe érve lelassított.

- Szervusz, Grant! - szólította meg közvetlenül a férfit . - Ma mikor végzel?

- Hol van az még, Sue! - legyintett a férfi oda sem nézve. - Sokára!

- No látja - jegyezte meg Julia, miután az ápolónő elhaladt a közelből, és

megnyomta a lift hívógombját.

- Maga szerint ez tényleg jelent valamit? - kérdezte a bohócdoktor, Julia pedig

finoman elmosolyodott.

- Hogyan tudnám én, mint kívülálló ezt megítélni? Csak annyit látok, hogy

maga, Grant, nem egy elveszett ember, és nemigen magányos!

A lift megérkezett, és a férfi magától értetődően lépett be Juliával együtt a

fülkébe.

- Szóval maga ezt így látja - mondta, miután az ajtó bezárult mögöttük.

Julia hirtelen aprónak, szűknek érezte a körülöttük lévő teret. Hiába fedte a

férfi arcát a szokásos festék, ő már tudta, hogy a fehér, piros és kék rétegek egy

vonzó, jóképű arcot takarnak, s emlékezett rá, milyen kedves fénnyel tudták őt

simogatni a most is jól látható kék szemek.

Amennyire lehetett, távolabb húzódott, de a kis fülkében ez a mozdulat mit sem

ért. Grant, ha kinyújtotta volna a kezét, azonnal elérhette volna őt, s ettől a

gondolattól Juliának bizsergés futott végig a gerincén.

40

Ám a férfi nem mozdult, csak nézett rá zavarbaejtően komoly pillantással.

- Julia - szólította meg végül gyöngéden az asszonyt. - Az az érzésem, hogy

maga sokat tudhat a magányról, de higgye el, némi fogalmam nekem is van róla.

Tudja, kik a földkerekség legmagányosabb teremtményei?

Az asszony szótlanul megrázta a fejét.

- A bohócok - felelt saját kérdésére Grant.

A lift megállt , ajtaja szétnyílt , ám Julia nem mozdult. Megigézetten figyelte

Grant Farinzi elkomoruló, beszédes tekintetét. Végül a férfi lépett ki elsőnek,

könyökénél fogva vezetve maga mellett Juliát, s akkor sem engedte el a karját,

mikor már a kijárat felé lépdeltek.

- Kint állnak a porondon, egyedül, szemben a nézősereggel, és bármit éreznek is,

jókedvet színlelnek. Néha fenékre ülnek vagy beverik a fejüket, s minél inkább

sírnak, jajveszékelnek, a közönség annál boldogabb, annál harsányabban nevet.

Ha valamijük fáj, ha valami elkeseríti őket, az emberek annak örülnek... Tudja,

Julia, hogy milyen érzés ez?

Már az utcán sétáltak, a közelben lévő parkoló felé. A város villogó, hideg

fényei fölé lágyan odasimult az alkonyi égbolt, s néhány csillag is föltűnt

bátortalan csillogással. Az emberek nem nagyon vették észre őket, volt látnivaló

idelent is épp elég. Neonreklámok égtek, reflektorok pásztáztak végig a

gyorsforgalmi utakon, közlekedési lámpák villantották meg feltűnő színeiket.

Kinek tűnik fel ilyenkor néhány sárga csillag természetes, meleg szépsége?

- Nem, Grant, nem tudom, hogy milyen érzés - válaszolt lehajtott fejjel Julia, és

megállt az autója mellett. - De hát ez a bohócoknak csak játék!

Grant halványan elmosolyodott széles, piros, festett nevetése alatt.

- Játék? Hát cserélgetheti-e egy ember a szívét, lelkét, érzését? Ha valaki egész

este magányosan játszik a porondon, megszabadulhat-e éjszakára, reggelre ettől

az érzéstől? Nem, Julia.. . a bohócok festett, kék könnyében sokkal több a valódi

bánat, mint sejtenék...

Az asszony önkéntelenül megérintette Grant karját. Legszívesebben odabújt

volna a férfihoz, hogy testük és szívük érezze egymás közelségét.

- Sosem gondoltam még erre - vallotta be, majd fölpillantott azokba a szomorúan

41

kék szemekbe. - Grant.. . a múltkor azt kérdezte, elmennék-e vacsorázni

magával. Ha újra kérdezné...

A férfi rámosolygott, melegen, mindent értően.

- Csakhogy nem kérdezem - felelte halkan, lágyan. - Legalábbis most nem...

Tudom, most megindítottam a szívét. Sajnál, és szeretne tenni valamit értem. Ó,

jól ismerem a nőknek ezt az érzését, ismerem, és magától nem kérek ilyet!

Nekem magától, Julia, sokkal több kell, nem elégszem meg sajnálattal és

együttérzéssel. Egyébként sincs szükségem ilyesmire. Egy férfi vagyok, akinek

ha szüksége van egy nőre, nem akarja sajnáltatni magát, hanem meghódítja.

Nem, ma este ne jöjjön el vacsorázni velem. Majd akkor jöjjön, hogyha nem a

magányom, hanem én magam leszek érdekes. Akkor jöjjön, amikor a csókom

elől nem fordul félre, és élvezni tudja az ölelésemet.

Előrehajolt, és alig érezhetően megérintette ajkaival az asszony haját.

- Maga a legszebb nő, akit életemben láttam, és ezen túl is tele van számomra

izgalommal, rejtéllyel.. .

Julia azt hitte, hogy meg fogja csókolni. Mellettük emberek jöttek-mentek, ők

ketten álltak egy világváros forgalmának kellős közepében, és az asszony semmi

másra nem vágyott, mint egy csókra Grant Farinzitől.

- Viszlát, Julia! - hallotta a férfi hangját, s mire fölnézett, Grant már elindult a

bejárat felé.

Fehér köpenye szinte világított az alkonyi fényben, s Julia még sokáig állt a

helyén, utána nézve. Szerette volna, hogyha marad még...

+ + +

James Bennett kérdőn tekintett az íróasztal túloldalán ülő asszonyra.

- Nem értem - emelt föl az aktahalom tetejéről egy gépírásos papírt. - Nem

értem, Mrs. Heston, vajon mi készteti arra, hogy meg akarjon válni a

munkahelyétől.. . talán a bérezést nem találja megfelelőnek?

Julia mosolyogva csóválta meg fejét.

42

- Nem, Mr. Bennett, i lyesmiről szó sincsen. Okaim mások számára talán nem

szokványosak, de mindent a valóságnak megfelelően írtam le önnek.

Az üzletember újra a papírra nézett.

- Ezek szerint nem áll módjában többé vállalni az esti munkavégzést.

Julia bólintott.

- Pontosan ez a helyzet. Talán tudja, hogy egyedül nevelem a kislányomat.

- Hogyne! - mosolyodott el James Bennett szélesen. - A kis Angie-t! Remélem,

hogy jól van már, és sikerült kiheverte azt a szörnyű balesetet!

- Igen, túl vagyunk a nehezén. Holnap jön haza a kórházból, de a lába egy ideig

még be lesz gipszelve - válaszolt Julia. - Viszont az eset kapcsán el kellett

gondolkodnom néhány kérdésen, és arra döntésre jutottam, hogy több időt

kellene szánnom a gyerekre. Átlagos munkaidő mellett ez nem gond, így

azonban nem tudom megoldani.

James Bennett arrébb tolta tekintélyes méretű íróasztalán a kérdéses papírt.

- Elégedettek voltunk a munkájával, Mrs. Heston. Talán találhatnánk más

megoldást is, és nem kellene egymástól megválnunk. Már egyébként is

fontolgattam egy másik spanyol tolmács szerződtetését, de ez most meggyorsítja

a döntésemet. Ha volna valaki, aki a késő délutáni és esti munkát elvégezné, a

többit ön vállalná továbbra is?

Julia meglepetten, örömmel dadogta.

- Persze.. . hogyne... de nem is reméltem.

- Hogy bárkivel is tudok együttműködni? - nyugtázta meglepetését elégedett kis

mosollyal a férfi. - Nézze, Mrs. Heston, bátran állíthatom, hogy nem sokra

vittem volna a ezen pályán, ha nem tanulok meg idejekorán együtt dolgozni az

embereimmel, és megbecsülni őket. Nagyon remélem, hogy nem is fogom

egyhamar elveszíteni ezt a képességemet. Viszont kis türelmét kell, hogy

kérjem. Nem sokáig, csak addig, amíg megtalálom azt a tolmácsot, aki megfelel.

Addig előfordulhat, hogy néha-néha este is szükségem lesz önre. Megoldható

ez?

- Igen - bólintott Julia.

- A bérezés miatt pedig ne fájjon a feje, átgondoljuk, és bizonyára sikerül majd

43

egy mindkettőnk számára előnyös megállapodást kötni.

James Bennett fölállt íróasztala mögött, és ezt tette Julia is előtte. Hát egy

gonddal kevesebb van ismét! Tartott ettől a beszélgetéstől, és nem remélte

volna, hogy az események ilyen kedvező fordulatot vesznek.

Szája körül mosoly játszott, amíg irodájába visszament, s eszébe jutott az új

pótmama, Helen Poppins. Csak dicsérni tudta Grant Farinzi ízlését.

Helen maga volt a megtestesült kedvesség és nyugalom, s vele mintha egy rég

hiányzó nagymama költözött volna be az életükbe. Már két ízben is meglátogatta

Angie-t a kórházban, s a kislány mindig nagy örömmel fogadta érkezését.

Kétségtelen, hogy Juliának nagy szüksége lesz Helen segítségére, hiszen Angie a

súlyos gipszben eleinte nehezen tudná ellátni magát, napközben valakinek nem

árt folyton mellette lennie. S amíg az asszony dolgozik, Helen tökéletesen el

tudja látni ezt a feladatot.

- Tudod, mama - súgta az első találkozás után a kislány anyja fülébe -, azt

hiszem, nála azt sem bánnám, hogyha citromsárgára festené a körmeit!

Márpedig Angie ennél velősebb dicséretet alig-alig mondhatott ez idő tájt

valakiről.

Julia összepakolta holmiját, s mivel aznapra végzett a munkahelyén, távozott

Bennették épületéből.

A kórházba indult. Angie ma kapta meg a gipszet, amiben hazaengedik, s már

napokkal ezelőtt nagy izgalommal nézett az esemény elébe.

Útközben megállt , hogy néhány apróságot vegyen a gyerek számára, s eszébe

jutott, hogy aznap megy be utoljára hozzá, kórházi látogatásra. Először maga

sem tudta volna megmondani, hogy efölötti öröme mélyén miért rezeg mégis egy

kis bánat, hiszen alig várta már, hogy lánya odahaza lehessen vele. Aztán mégis

ráébredt a valóságra.

Hát persze! Grant Farinzi! A férfival kizárólag a kórházban tud találkozni, s

Angie távozásával ezek az alkalmak azonnal megszűnnek. Persze pár hét múlva

be kell majd még menniük levetetni a gipszet, és egyszer-kétszer nyilván utána

is, de az már mégsem lesz ugyanaz...

A bohócdoktorral való rövid ismeretsége máris belesüllyedhet a múlt emlékei

44

közé, s Julia arra jött rá, hogy ennek egyáltalán nem örül.

Már a kórház épülete elé kanyarodott autójával, mire sikerült magát arról

meggyőznie, hogy bizonyára jobb is lesz ez így. Amúgy sem tudta eldönteni, mit

is akar a ettől férfitól voltaképpen. Vonzódott hozzá, ám ez a vonzalom sehová

sem illett az életébe, és bonyodalmak egész sorát vetítette előre. Hát szüksége

van neki erre?

- Nincs! - adta meg magának fennhangon a választ, és erősen becsapta maga után

az autó ajtaját.

A folyosón koppanó léptei már ugyanolyan határozottak voltak, mint a jövőre

vonatkozó összes elképzelése.

+ + +

Angie alig fért a bőrében örömében, nyugtalanul izgett-mozgott ágyán, pedig a

súlyos gipsz meglehetősen nehézzé tette számára a mozgást.

- És képzeld, mama! - magyarázta lelkendezve Juliának. - Ma bent volt nálam

Betty, és azt mondta, amíg nem járhatok iskolába, otthon is meglátogat!

- Remek, kicsim! - simogatta meg az asszony Angie dús, sötétszőke haját, és

elmosolyodott. Egy hajmosás is ráfér majd erre a gyerekre!

- És itt volt a kórházban Helen is, de nem maradt sokáig. Hozott nekem

gyömbéres süteményt, azt mondta, hogy ő maga sütötte. Te mama, ezek szerint

gyömbéres süteményt nem csak az üzletekben lehet kapni?

- Ezek szerint.. . - bólintott Julia kissé szégyenkező mosollyal. Mi tagadás, az ő

szakácsművészete nem ért föl az égig, és olyan bravúrokra, mint

süteménykészítés, soha nem vállalkozott. Csoda-e, hogy Angie számára

meglepő, ha valaki saját kezűleg tudja elkészíteni gyömbéres süteményt?

- És ízlett? - kérdezte, Angie pedig buzgón helyeselt.

- Finom volt! Isteni!

Ez az utolsó szó a kislány kórházban kibővült szókincsének ékes darabjává vált,

és Angie meglehetősen gyakran használta is az új szerzeményt.

- Szóval isteni - ismételte meg Julia, és elégedetten nézte a ragyogó arcú

45

gyereket.

Ki merte volna azt mondani róla a bekerülését követő napon, hogy hamarosan

ilyen jókedélyűen fog innen távozni? Talán még maga Grant Farinzi sem...

- Tettem félre belőle egy keveset - hajolt ki Angie az ágyból, és matatni kezdett

az éjjeliszekrényében. - Egyet neked, és egyet Grantnek, de ő ma még nem járt

erre. Várj csak, a tiédet mindjárt megkeresem!

Julia nagyon jól el lett volna a gyömbéres sütemény nélkül, de nem akarta

elrontani Angie kedvét. Évek óta tartó, folyamatos harca a fölöslegesnek vélt

kilókkal odáig vezetett, hogy legszívesebben elkerült minden édességet, mert

tudta, utóbb majd megbánja a gyöngeséget. Olykor persze tett azért kivételeket,

mint éppen most, a gyömbéres süteménnyel.

- Na itt van, megtaláltam végre! - rámolt ki Angie a fiókból egy doboz

zsírkrétát, egy félig megrágott almát, egy szétszakadt babaruhát és azt a

bizonyos süteményszeletet. - Tessék mama, megeheted!

- Hm! Nagyon finom lehet! - hallatszott ekkor az ajtó felől, és a fölpillantó

hölgyek Grant Farinzit látták ott, festetlen arccal, fehér köpeny nélkül.

Vékony, sötétkék pamutpulóvere vállaira feszült, s a fekete farmernadrág

külsejét még lazábbá, ruganyosabbá tette.

Julia szólni sem tudott a meglepetéstől. Hány és hány alakja van ennek a

férfinak, s még hányszor fog kellemes meglepetést okozni vele? Álmában sem

jutott volna eszébe, hogy a bő, térdig érő fehér köpeny alatt ilyen erős, arányos

test rejlik.

Angie szeme is elkerekedett.

- Grant.. . - szólt kétkedőn. - Ez tényleg te lennél? Nem fehér az arcod, nem

piros az orrod... és hová tűnt az a gyönyörű kék könnycsepped?

- Hiányzik talán neked? - nyúlt oda a könnycsepp helyére Grant. - Mert nekem

nem. Egyébként holnap majd újra fölfestem. Tudod, ma nem dolgozom, nem is

kellene itt lennem... így nézek ki, amikor nem itt , a kórházban vagyok bent.

Valahogy úgy, mint bármelyik másik ember.

Juliának erről merőben más volt a véleménye. Ő nem látott még embert, aki így

nézett volna ki.. . és aki ennyire tetszett volna neki.

46

- Ma nem dolgozom, csak hozzád jöttem be - folytatta a férfi. - Én is meg

akartalak látogatni. Holnap hazamész, és szerettem volna tőled elköszönni.. .

Angie összehúzta szemöldökét, és ámulva nézett Grantre.

- Miért köszönsz tőlem el? Igaz, hogy holnap hazamegyek innen, de attól még

Betty is meglátogat engem! Otthon még jobb is lesz, nem kell a vizitek előtt

elmenned, és kényelmesebben ülhetsz a fotelünkben!

Grant zavartan hallgatott el, és segélykérőn nézett Julia felé. Az asszony

félreértette ezt a tekintetet.

- Kicsim... - fogta meg Angie kezét. - Grant itt a kórházban a munkáját végzi.

Csak azokat a gyerekeket keresi meg, akik itt bent fekszenek... miután

hazamentek, már nem találkoznak vele, mert a gyerekeknek nincs is rá

szükségük...

Félbehagyta a magyarázkodást. Igazán nem is tudta, hogy mit mondjon még.

Sajnálta Angie-t, és bosszús volt a férfira. Persze, Grant Farinzi arra nyilván

nem gondolt, hogy egy gyereknek az elválás nem megy olyan könnyen!

Gátlástalanul belopta magát a kislány szívébe, csak azért, hogy a munkaidő

végeztével kisétáljon onnan, mint aki a dolgát jól végezte! Ó, Angie, vajon hány

pofont kapsz még az életben, amíg ráébredsz, hogy nem bízhatsz meg

mindenkiben!?

- De Grant azt mondta, hogy a barátom! - tiltakozott a kislány most már könnyes

szemmel. - És ha a barátom, akkor miért ne kereshetne meg odahaza is, ugye,

Grant?

Nagy, könyörgő szemmel nézett a bohócdoktorra.

- Nem baj, hogyha nem lesz kifestve.. .

A kislány hangja most már gyanúsan elvékonyodott, s Julia tudta, hogy

hamarosan eltörik a mécses.

- Hát az biztos, hogy kifestve nem leszek! - szólalt meg ekkor Grant. - Hanem,

tudod, még meg sem hívtál, és el sem árultad a címedet. Ezen kívül azt sem

tudom, hogy a mamádnak van-e kifogása a látogatásom ellen.

Juliára pillantott, játékos, évődő tekintettel. Az asszony szerette volna

megfojtani ebben a percben. Miért csinál úgy, mintha ő volna a látogatás ellen?

47

- Semmi kifogásom nincs az ellen, hogyha Angie-t meglátogatják a barátai -

válaszolt meglehetősen hűvösen. - Ezt ő is megmondhatja neked, ugye, kicsim?

A címünk pedig benne van a telefonkönyvben, de ha akarod, adok egy

névjegykártyát neked. Csak nehogy elveszítsd!

Utolsó szavaiból lehetetlen volt ki nem érezni a finom csipkelődést, de Grant

úgy tett , mintha nem venné észre.

- Sosem vesztek el semmit, ami számomra értékes - válaszolt rendíthetetlen

nyugalommal , majd a kislányra tekintett. - Ha nem zavarlak a látogatásommal,

Angie, szívesen megkeresnélek. Komolyan gondoltam, hogy a barátomnak

tekintelek, és a mamádat is kedvelem... Mindenképpen szerettem volna az

engedélyét kérni a látogatásaimhoz.

- Értem - bólintott megkönnyebbülve Angie. - És mikor jössz el hozzánk?

- De Angel! - szólt rá Julia a gyerekre. - Nem vagy te egy kicsit türelmetlen?

- Holnap - felelt azonnal a férfi. - Holnap este. Jó lesz?

A kislány fölnevetett.

- Akkor a mamának pizzát kell rendelnie! Sosem fogad vacsoravendéget, vagy

ha mégis, olyankor mindig pizzát rendel! Aztán persze úgy csinál, mintha ő

készítette volna el!

Julia csaknem elpirult.

- Ez nem volt szép tőled! - nézett feddőn a gyerekre. - Kifecsegted a titkomat!

- Ó, mama! - kapott a szájához Angie. - Ne haragudj érte! De Grant a barátom,

és azt mondta, hogy téged is kedvel.. . így talán nem olyan nagy baj, ugye?

Grant Farinzi igyekezett uralkodni arcvonásain, amíg a zavarával küzdő

asszonyt nézte.

- Nem, nem olyan nagy baj! - sóhajtott föl Julia, és tekintetével csaknem

fölnyársalta a nevetésével hiábavalóan küzdő férfit .

- Van egy ötletem! - igyekezett Grant menteni, ami menthető. - Sok egyéb kiváló

tulajdonságom mellett például remekül tudok pizzát is készíteni. Mi volna, ha

egy kicsit előbb érkeznék hozzátok, és a segítségeddel, Angie, összehoznánk

néhány remek pizzát? Akkor a mamádnak nem kellene rendelni, s úgy csinálni,

mintha ő készítette volna!

48

- Az jó lenne! - mosolyodott el a kislány szélesen hallva Grant ötletét.

- Ti galád összeesküvők! - pöckölte meg tréfásan cserfes kislánya orrocskáját

Julia. - Az én véleményemet nem is kérdezitek?

- Szerintem te is örülsz neki, mama - jelentette ki a kislány

megfellebbezhetetlenül. - Hiszen hányszor mondtad már, hogy utálsz főzni!

- Egek! - nyögött fel az asszony, és hátradőlt a székén. - A legjobb lesz, ha egy

ideig meg sem szólalok, talán akkor hangzik el a legkevesebb terhelő bizonyíték

ellenem!

Grant Farinzi arcán, ki tudja , miért, egyre szélesebb mosoly látszott.

- Hölgyem! - fordult Julia felé. - Elkérhetném azt a bizonyos névjegyet?

Mégiscsak stílusosabb erről leolvasni a címet, mint egy salátává lapozott

telefonkönyvből!

- Milyen igazad van - mormolta Julia, és kis, fehér kártyát kotort elő a

táskájából.

- Santa Anita sugárút - pillantott rá a férfi, majd zsebre tette. - Akkor tehát

holnap öt körül ott leszek! Addig is viszontlátásra, és minden jót a hölgyeknek!

Angie elégedetten fészkelődött helyén, s miután az ajtó becsukódott, az anyjára

nézett.

- Festék nélkül még kedvesebb, nem? Ugye, mama, nagyon rendes barátot

szereztem? Annak meg külön örülök, hogy ráadásul téged is kedvel.. .

Julia válasz helyett csak bólintott egyet. Tagadhatatlanul sokkal jobb volt most a

kedve, mint amikor a kórházba belépett, s tudta, hogy ennek csak egy oka lehet:

Grant Farinzi holnapi látogatása. Bár nem tudta elűzni magától a kellemetlen

érzést, hogy Angie úgyszólván belekényszerítette a férfit ebbe a helyzetbe,

mégis nagyon örült, hogy másnap este viszontlátja Grantet. Csak arra nem

szeretett gondolni, hogy mi lesz mindennek a vége... Julia Heston nem vágyott

újabb sebekre.

+ + +

49

Másnap Bennettéknél megszaporodtak a teendői, így bármennyire szeretett volna

mégsem tudott korán végezni. Angie miatt nem aggódott. Reggel, miután a

kórházból hazavitte, máris megérkezett Helen, s megígérte, hogy Julia

hazaérkezéséig a kislánnyal lesz. Az asszony azért a biztonság kedvéért kétszer

is hazatelefonált, de mikor harmadszor is erre készült, a titkárnő, Violet

megcsóválta a fejét, és kedvesen rátette kezét a mellette lévő telefonkészülékre.

- Elég, Julia! Megőrjíted szegényeket! Miért aggódsz? Mi baj lehetne?

Az asszony rajtakapottan nevetett föl.

- Biztosan igazad van Violet, de nem hagy nyugodni a lelkiismeretem. Ma

hoztam haza Angie-t, és úgy érzem, mellette volna a helyem.

- Csakhogy ettől, amit most művelsz, még nem leszel mellette! - jegyezte meg a

fiatal titkárnő, majd hozzátette. - Egyébként sem hiszem, hogy igazad lenne.

Angie nem csecsemő, megérti, hogy napközben dolgoznod kell, este viszont ott

leszel vele. Azt mondtad, hogy szereti ezt a Helent.

Julia bólintott.

- Igen.

- Akkor meg nem kéne aggódnod. Estig biztosan jól ellesznek kettesben.

- Van benne valami.. . - dünnyögte Julia, és innentől nem ment többé a telefon

közelébe.

Ám amikor délután végre végzett az irodában, annál nagyobb lendülettel

igyekezett az épületből kifelé. Nem vesztegette az időt vásárlásra, egyenesen

hazafelé hajtott. Az előtte álló este minden szempontból rendkívülinek

ígérkezett: végre Angel is otthon van, és ráadásul Grant Farinzi is hozzájuk

készül. Bármennyire szerette volna is visszafogni érzéseit, ez az utóbbi tény is

nagy örömmel és várakozással töltötte el.

+ + +

Julia még be sem lépett lakásuk ajtaján, amikor meghallotta Angie harsány

kiáltozását.

- Ne abba, Grant! Abba a mama sosem tesz virágot! Annak folyton átázik az

50

alja! Ebbe a sárga mintásba tegyed inkább, ami a polcon bal felől van!

Megtorpant az előszoba küszöbén. Ezek szerint Grant Farinzi már meg is

érkezett hozzájuk, még nála is hamarabb. Gyorsan végigpillantott öltözékén. A

barackszínű, vékony anyagból készült kiskosztüm a kedvencei közé tartozott,

mert kényelmes és csinos viseletnek érezte, most azonban mégis jobban szerette

volna, ha inkább valami nőiesebb, lágyabb holmit visel. Valami olyat, ami

jobban illik ahhoz a különleges alkalomhoz, amit a szívében érez. Ám ha már

így alakult, legalább egy fésűt előkeresett a táskájából, és néhányszor

végighúzta rövid, sűrű haján. Vetett egy utolsó, ellenőrző pillantást az

előszobatükörbe, és hangosan becsapta az ajtót maga után.

- Megjött a mama! - kezdett el odabent Angie azonnal lelkendezni, és meg sem

várva Julia belépését, már sorolta is aznapi élményeit. - Képzeld, mama, Grant

egy nagy doboz csokoládét hozott nekem, éppen a kedvencemet, és megígérte,

hogy reszelhetek sajtot a pizzára, Helennel pedig csináltunk két bábfigurát, ha

látnád, milyen szépek...!

- Kegyelem! - nevetett föl könyörgőn a szobába lépő asszony, és magához ölelte

a gyereket. - Legalább hadd fújjam ki egy kicsit magamat!

- Arra most nincs idő - állt elé Grant egy nagy csokor vérvörös rózsával. - A

tempó szédítő.. .

Az asszony átvette az édesen illatozó virágokat, és nem mozdult a helyéről.

Grant Farinzi ezen az estén fekete pulóvert viselt, s Julia nem hitte volna, hogy

egy kék szemű férfinak ilyen jól állhat ez a szín. Magas, izmos alakja

érintésnyire volt csak tőle, s a szemeiből sugárzó vágyakozó fény egyértelművé

tette utolsó mondatának jelentését. Igen, a tempó valóban szédítő.. . nem kellene

lassítani?

- Jó estét! - hajolt hozzá egy pillanatra a férfi, s futó öleléssel illette. - Jó, hogy

jöttél, legalább nem nekem kell vízbe tennem a virágokat. El nem hinnéd,

milyen rigolyásak ilyen szempontból a nők. Már az ötödik vázánál tartottunk,

ami valamiért nem felelt meg nekik!

Helen a kislány mellett ülve éppen egy darab csipkét erősített az egyik bábu

ruhájára.

51

- Jó estét, Julia! - köszöntötte ő is az asszonyt. - Jó napja volt?

- Eléggé - bólintott az asszony, majd leült kislánya mellé. - Csak szerettem

volna itthon lenni.

- Mama, tudod, milyen gyorsan eltelt az idő? - kérdezte ragyogó arccal Angie. -

Helen egész másmilyen, mint Iris volt! Meséket mondott nekem, megnézte a

rajzomat, és még beszélgetni is lehet vele!

- Agyondicsérsz! - mormolta az idős, ősz hajú asszony zavartan. - Pedig csak

arról van szó, hogy nem szeretek unatkozni.. . Most viszont, miután ezt a csipkét

fölvarrtam, hazamegyek. Holnap reggel hányra jöjjek, Julia, kedves?

Julia megbeszélte Helennel a másnapi teendőket, majd kikísérte őt. Mire

visszatért, Grant már a konyhában tüsténtkedett.

- A tésztakészítésre még én sem vállalkozom - húzott elő a férfi a zacskóból

néhány félkész pizzalapot -, de a többi, állíthatom, remekül megy!

Julia nekidőlt az ajtónak.

- Segíthetek? Bár a sajtreszelést, úgy hallom, már Angie-nek ígérted.

- Igen, az az övé, de akad itt egyéb tennivaló is - vette át azonnal az irányítást a

férfi. - Hanem, ebben a ruhában akarsz pizzát készíteni? Nem biztos, hogy jól

áll majd rajta a paradicsomszósz színe!

- Átöltözöm - felelt Julia, és sürgősen visszavonult a konyhából. Míg a

szobájába ment, végighallgatta Angie egyik vadonatúj történetét, s egy rövid

időre úrrá lett rajta a szomorúság. Lám csak, hát ilyen egy békés családi este!

Olyan régen volt része benne, hogy csaknem arról is megfeledkezett, hogy

ilyesmi máshol létezik. Helennek milyen jól állna a nagymama szerepe, ők pedig

akár egy átlagos, normális családnak is kinézhetnének: apa, anya és a gyerek...

Milyen kár, hogy ez a négy személy Angie-t és őt kivéve mégsem más

egymásnak, mint véletlenül egymás mellé sodródott idegenek gyülekezete!

Farmernadrágba és pulóverbe bújt, és utolsó gondolatától kissé elkedvetlenedve

ballagott vissza a többiekhez a konyhába. Ám a látványtól, ami ott fogadta, jó

hangulata azonnal visszatért. Grant időközben átszállította Angie-t a

konyhaasztal mellé, és a kislány most lelkesen hajigálta a kapribogyókat egy

paradicsomtól pirosló pizzára.

52

- Capricciósa! - mutatott diadallal a kislány alkotására. - Az előbb tanultam

Granttől a nevét.

- Grant egy varázsló - csodálkozott rá Julia a gyerekre. - Nekem idáig arra sem

sikerült téged rávenni, hogy a konyhának a közelébe gyere!

- Mert nem volt olyan érdekes dolgom, mint most! - adta meg a választ habozás

nélkül Angie, és fél marék kaprit hajított a pizza közepére.

- Hé, hé, csak érzéssel! - tiltakozott hangosan a férfi. - Kell ezen a pizzán még

hely másnak is!

Azzal gombaszeleteket, articsóka- és kagylókonzervet csúsztatott a kislány elé.

- Ezt nem teszem rá! - bökött Angie határozottan az utolsó doboz felé. -

Szörnyen rossz szaga van.

- Ennyit a capricciósáról! - tárta szét a kezét Grant. - Tartok tőle, hogy nem

maradunk hűek az eredeti recepthez.

- Végül is a névadó kapriból már jutott rá bőven! - szemlélte meg az alkotást

szakértő tekintettel Julia, Grant pedig megcsóválta a fejét.

- Ilyen nőkkel sem találkoztam még! Nálam is kevesebbet konyítanak a

szakácsművészethez!

Angie maga elé húzta a következő pizzát.

- És erre mit tegyek?

- Calabrese! - pakolt a kislány elé Grant egy kupac sonkát, szalámi- és

paradicsomkarikákat. - Ezen kívül van egy jó hírem, egyáltalán nem kell sajtot

reszelni. Mozzarellát teszünk a tetejére, azt pedig elég fölszeletelni.

- Azt átengedem a mamának - szögezte le Angie, Julia pedig egy vágódeszkát

vett elő.

- Ezt kellett megérnem! Kuktává váltam a saját konyhámban! - méltatlankodott

hangosan, Grant és Angie pedig jókedvű kuncogással kísérte mormolását.

A férfi hamarosan a sütőbe csúsztatta a pizzákat, és amíg Julia megterített , ő

szóval tartotta a kislányt.

Az asszonyra ismét rátört a meghittség érzése. Valaha, nagyon régen, még volt

férjével, Normannel sem voltak ilyen családias estéik. A férfi mindig látogatók

seregével tért haza, a lakás úszott a cigarettafüstben, a vendégek hangoskodtak

53

és pajzán vicceket meséltek egymásnak, s mikor Angie nagyobbacska lett ,

tanácsos volt őt ilyenkor inkább ágyba fektetni.

Ha Norman mégis egyedül és időben tért haza, akkor elvárta, hogy körülötte

forogjon a világ, s a közös vacsorákat sótlanul, savanyúan ülte végig.

Julia számára új volt ez az oldott, fesztelen hangulat, ami a lakásban uralkodott,

de egyáltalán nem volt ellenére.

A terített asztal közepére helyezte a vörös rózsacsokrot, s megigazította a

vajsárga szalvétákat. Minden melegséget, otthonosságot árasztott, és Juliának

csaknem könnyek szöktek a szemébe.

Miért kell ebbe egyáltalán belekóstolnia? Aki nem próbálta a boldogságot, az azt

sem tudhatja, mi hiányzik az életéből.. . Grant Farinzi most megízlelteti vele a

hétköznapok gyönyörűségét, s közben nincs vele tisztában, hogy mit művel!

Milyen nehéz, milyen szörnyű lesz ezután nekik nélküle! S ő még csak-csak

képes rá, hogy érzelmeiben óvatosságra intse magát, de mihez kezd majd Angie?

Hiszen a kislány máris olyan boldog, úgy lelkesedik, mintha Grant hozzájuk

tartozna, és haza sem menne többé... mi lesz, ha szép lassan elmarad a házuktól?

Hogyan vigasztalja meg majd csalódott gyermekét? Miféle bohócdoktor lesz

akkor majd ebben a segítségére?

A konyhából ínycsiklandó illatok szálltak. Grant fatányérokra csúsztatta a

pizzákat, s mindegyiket fölszeletelte. Julia ásványvizet vett elő a

hűtőszekrényből, és teletöltötte mindannyiuk poharát.

- Sajnálom - mondta a férfira nézve -, de úgy igyekeztem haza, hogy nem

mentem el bevásárolni, egyéb innivaló pedig nincs itthon. Most látom csak,

hogy milyen hiányos a háztartásom!

- Sebaj! - emelte meg ásványvizes poharát a férfi. - Majd bepótoljuk

legközelebb!

Legközelebb? - ismételte meg gondolatban Julia. - Ezek szerint legalább még

egy látogatást tervez!

- Mikor kívánsz már jó étvágyat? - mocorgott székén nyugtalanul Angie. - Kihűl

a pizza, és olyankor már nem szeretem!

Julia elmosolyodott.

54

- Mióta lettél ilyen kis haspók, Angel ? Én csupa olyan vacsorára emlékszem,

amikor úgy kellett falatonként belédkönyörögni az ételt!

Jó étvágyat kívánt, s elégedetten figyelte, milyen élvezettel falatozik a kislány.

- Finom! - dicsérték a vacsorát Grantnek, ő pedig teli szájjal bólogatott.

- Hát, nem hiába bújtam fél délután az olasz szakácskönyvet, ezek szerint csak

ragadt rám valami!

- Folyton tréfálsz! - csóválta meg Julia a fejét. - Téged lehetetlen komolyan

venni!

- A bohócok már csak ilyenek! - vetette közbe mindent tudóan Angie. - Nyilván

a bohócdoktorok is!

- Vagy pedig alaposabban meg kell ismerni őket - toldotta meg a férfi, s

eltüntette tányérjáról az utolsó morzsákat is.

Angie nagyot ásított, majd bűntudatosan pislogott anyjára,

- Nagy baj lenne, ha most elmennék aludni?

- Dehogy, kicsim! - állt föl a székéről Julia. - Várj, segítek! Hosszú volt

számodra ez a mai nap, nem csoda, hogy elfáradtál estére.

- Jó éjszakát, Angie! - köszönt el a férfi is a gyerektől, majd Juliára nézett. -

Segítek a konyhát rendbetenni, aztán én is hazaindulok.

- Nem kell segíteni - felelte azonnal az asszony. - Percek alatt elkészülök vele.

Míg kikísérte Angie-t, csalódottságot érzett. Persze, hiszen a férfi egy percig

sem titkolta, hogy csakis Angie erőltetésére látogatta meg őket.. . most, hogy a

kislány aludni tér, nincs itt tovább mit keresnie. Julia valahogy mégis úgy

képzelte, hogy egy kicsit elüldögélnek majd ők ketten, míg a gyerekszoba ajtaja

résnyire nyitva lesz, és csöndben elbeszélgetnek...

Miért is táplál folyton hiú reményeket? Miért engedi, hogy újra meg újra

megtévessze Grant viselkedése?

Betakargatta a gyereket, egy pillanatra az ágya szélére ült, és adott neki egy

utolsó puszit.

- Aludj jól, kincsem! - köszönt el tőle.

Ideje tudomásul venni, hogy az ő világuk kétszemélyes, és senki nem kér részt

belőle. Lehet, hogy akad, aki elidőz itt egy kicsit, egy vacsora erejéig, de aztán

55

várja vissza a saját élete. Lehet, hogy ad egy csókot, vagy talán szívesen bújna

ágyba vele, de ki vállal föl egy nőt egy kisgyerekkel? Fölösleges volna hiú

reményeket dédelgetnie.. .

Grant a konyhában éppen az asztalon maradt koszos tányérokat szedte össze.

- Mondtam, hogy nem kell semmit csinálnod! - csattant föl Julia. Ha annyira

menni akar a férfi, hát menjen, fölösleges örökké a jótét lelket játszania vele

szemben!

Grant meglepődve pillantott föl az ingerült hangra, és visszahelyezte a

tányérokat az asztalra. Az evőeszközök halkan, riadtan megcsörrentek.

- Csak segíteni akartam... - közölte hűvösen. - Persze, megértem, hogy nehéz

napod volt, és igazából nem is állt szándékomban már az első este itt

alkalmatlankodni, csak hát Angie kérte.. . Most viszont tényleg nem zavarlak

tovább, köszönöm, hogy eddig is ilyen türelmesen elviseltél.

Julia nagyot nyelt. Most kellene megszólalni, elmondani, hogy neki nincs

ellenére a férfi jelenléte. Hogy ha valamitől tart, az csak az, hogy Grant csak

átutazó lesz az életükben, hamarosan veszi a kabátját és elmegy, mint ebben a

percben... De ilyet hogy közöljön valakivel az ember? Hogyan mondja meg: nem

szeretem a futó ismerősöket, félek a kalandoktól, ha ide akarsz jönni,

rendszeresen tedd!

Sehogy...

Grant Farinzi vállára dobta kockás zakóját, és az asszonyhoz lépett.

- Jó éjszakát, Julia - fogta át egy pillanatra a vállát. - Majd jelentkezem.

Julia félrehúzta a száját. Hallott ő már ilyen mondatot, nem is egyet! Eszébe

jutott az a férfi, akit munkája közben a repülőtéren ismert meg, és azonnal

randevút kért tőle. Ő elmesélte, hogy esténként a munkája vagy a kislánya köti

le, ezért nehéz volna időt szakítania, mire a férfi azonnal ezt felelte: „ Értem.

Akkor majd jelentkezem.” Ennek csaknem egy éve, s persze a férfi elmenekült

örökre.

Terryvel, volt kollégájával sem járt az asszony másképpen. Frissen került

Bennettékhez, amikor a férfi már ott dolgozott, s az első héten sokat segített

neki. Hogy nem egészen önzetlenül kérte, az abból derült ki, hogy hamarosan

56

szórakozni hívta Juliát. Angie létezésére ő is ugyanezzel a mondattal reagált:

„ Akkor majd egyszer jelentkezem!”

Az asszony megtanulta a leckét. Aki tapintatosan akar visszavonul-

ni, az majd egyszer „ jelentkezik”.. .

- Jó éjszakát, Grant - mosolyodott el kesernyésen. - Persze.. . majd jelentkezz.

- Hé! - villant most felé a férfi tekintete. - Talán valami baj van?

- Semmi - válaszolt Julia habozás nélkül. - Talán egy kicsit fáradt lehetek.

Grant megcsóválta a fejét.

- Én meg csak nem hagylak békén, ugye? Hát akkor most már tényleg jó éjt!

Futó csókot adott az asszony homlokára, éppen csak érintve, s már az ajtóhoz is

lépett. Ám mielőtt távozott volna, vidám mosollyal nézett vissza az ott álló

nőre.

- Aztán pihend ki magadat mielőbb! Ha még nem említettem volna, terveim

vannak veled!

Az ajtó becsukódott, és Julia fölzaklatva maradt a helyén. Tervei! Hát ezt meg

hogy értse?

Visszaballagott a konyhába, és szemügyre vette a vacsora romjait. Valóban

hamar fog végezni. Amíg a meleg vizet a tányérokra engedte, amíg összeszedte a

vizespoharakat, amíg eldobta a használt szalvétákat, amíg le nem feküdt végre

aludni, egyfolytában Grant Farinzi járt az eszében. Lassan fölismerte, hogy

nincs mit tenni, szüksége van a férfira. Csak azt nem tudta még, hogy vajon

minden áron-e?

+ + +

- Julia! - emelt föl egy cédulát asztaláról Violet. - Amíg városnézésre kísérted

el senor Gomest, valami Farinzi keresett. . . Grant Farinzi, ha jól emlékszem!

Az asszony szíve hangosan, árulkodóan megdobbant, és arca halványan

elvörösödött.

- Grant Farinzi? - ejtette ki lágyan a nevet. - Nohát.. . ezek szerint mégis

57

jelentkezett. . . És hagyott valamilyen üzenetet, mondd, Violet?

A titkárnő megrázta fejét, és szeme kíváncsian csillant meg a szemüvege mögött.

- Nem, nem hagyott üzenetet. . . egyébként ismered?

Az asszony bólintott.

- Csak azért kérdem - telepedett vissza székére a titkárnő -, mert olyan hangja

volt annak a férfinak... olyan, ami végigborzolja az ember önuralmát.. . meleg és

érzéki. Mondd, Julia, a külseje is ilyen?

Az asszony akarata ellenére is elmosolyodott, és kellemes bizsergést érzett,

amint maga elé képzelte Grant vonzó arcát, magas alakját, kék szemét.

- Igen, Violet - válaszolt kis hallgatás után -, azt hiszem, épp ilyen. Csak az a

baj, hogy szerintem ez a Farinzi tisztában is van vele!

- Miért baj az? - vonta meg vállát a fiatal nő. - Attól csak még izgalmasabb lesz

egy férfi! Az önbizalom valahogy határozottá és ellenállhatatlanná teszi őket!

- Ez igaz. Csakhogy azt is képzelik, hogy minden nőt megkaphatnak, elég a

kisujjukat nyújtani értük.

Violet fölnevetett.

- Ez bosszantó lehet mindaddig, amíg nem pont téged akar megkapni! Ám amint

igen...

Jelentőségteljes hallgatását mély sóhajjal kísérte.

Julia félrehúzta a száját.

- Márpedig engem, hogyha akar, sem kap meg.

- Pedig akar, arra mérget vehetsz! - bólintott nyomatékosan Violet. - Csoda

hevesen érdeklődött irántad! Csak azt nem tudom, hogy neked mi kifogásod

lehet egy ilyen férfi ellen!

- Violet! - tolt félre néhány aktát Julia, és nekitámaszkodott az asztal szélének. -

Én nem gondolkodhatok úgy, mint te! Ha szabad lennék és független, talán nem

haboznék, és ugranék Grant Farinzi első füttyentésére.. . no jó, esetleg

megvárnám, míg a füttyentés után szépen meg is kérne...de így?!

Violet rágcsálni kezdte ceruzája szélét, majd rajtakapottan rántotta ki szájából a

szegény, megviselt holmit.

- Angie-re gondolsz? - kérdezte végül, az asszony pedig töprengve bólintott.

58

- Hát persze. Angie-re. Nekem rá is gondolnom kell. Nem dúlhatom szét az

életét, csak mert valakinek ellenállhatatlanul csillog a szeme!

Violet biztos távolságba helyezte magától a ceruzát.

- Miért dúlnád szét az ő életét ezzel? Hiszen nem kell tudnia róla! Nézd, Julia,

én elhiszem, hogy te szeretsz őszinte lenni a gyerekhez, de mi a csodáért kellene

az orrára kötni, hogyha valakivel lefekszel?

- Dehogy akarnám az orrára kötni! - tiltakozott Julia hevesen. - De nem tudok

úgy találkozni Granttel, hogy Angie ne tudjon róla! Ismeri és szereti Grantet,

tulajdonképpen Angie miatt találkoztunk először. A barátjának tekinti, és

számon tartja, hogy mi van vele.. . Képzeld csak el, hogy én belebonyolódom

vele valamibe, aminek aztán vége lesz, és Grant többé felénk sem néz. Hogyan

magyarázom meg Angie-nek, hogy a barátja már nem keres meg többé minket?

- Így már mindjárt másként fest a dolog... - hümmögött Violet. - Hát, úgy

döntöttem, hogy mégsem irigyellek... Bár a te helyedben, azt hiszem, én más

taktikához folyamodnék! Ha ez a férfi kellene, hát megszerezném, örökre és

egészen! Akkor aztán duplán jól járnál, mert Angie-nek sem kellene a barátját

elveszítenie! Hm, micsoda ötlet?

- Ahogy te azt elképzeled! - sóhajtott föl Julia, és a saját asztalához lépett. - Azt

ne hidd, hogy a férfiaknak éppen egy kisgyerekes elvált nő kell, mikor

tucatjával futkosnak előttük a függetlenek!

- Én pedig úgy gondolom, hogy ez semmit nem jelent - jelentette ki Violet. -

Hogy kibe lesz szerelmes az ember, az nem józan megfontolás kérdése.

- Csakhogy Grant Farinzi énbelém egyáltalán nem szerelmes - szögezte le Julia a

tényt. - Azt nem titkolja, hogy tetszem neki, s pár meghitt órát szívesen

eltöltene velem, de ezzel kész is, semmi több.

Violet kétkedőn emelte magasra a szemöldökét.

- Hát tudod... - mondta -, én egyáltalán nem ismerem azt a férfit . . .de nem lennék

meglepve, hogyha részéről többről lenne szó, mint egy pásztoróráról veled.

- Látszik, hogy tényleg nem ismered!

Violet töprengve kérdezte.

- Miért, te talán igen?

59

Julia egy pillanatra lehunyta a szemét.

- Nem... én sem...nem tudok róla semmit, és alig ismerem. Épp ezért lehetetlen,

ugye lehetetlen, hogy szeressem?!

Violet a ceruzája után nyúlt, és ismét rágcsálni kezdte. Nem felelt, Julia kérdése

pedig még sokáig ott lebegett megválaszolatlanul a levegőben.

+ + +

Aznap Julia a megszokott időben végzett. Senkire és semmire nem figyelve

lépdelt a parkoló felé, túlontúl lefoglalták saját gondolatai. Észre sem vette azt a

magas alakot, aki az egyik fa mellől ellendült, amikor őt észrevette, és

közvetlenül az autója elé állt .

- Mrs. Heston! Micsoda véletlen! - szólalt meg komoly, álmélkodó hangon, Julia

pedig megtorpant.

- Grant! Hogy kerülsz te ide?

- Képzeld, autóbusszal! - válaszolt szemrebbenés nélkül a férfi. - Mindez jelzi

előre megfontolt szándékomat. Hogyha én is autóval jöttem volna, kettőnk

járműve közül az egyik itt kellett volna hogy maradjon a parkolóban. Így hát én

már jó előre kiküszöböltem ezt a problémát!

- Te engem vártál?! - kezdte sejteni az igazságot Julia.

- Nem is Mr. Bennettet! - vallotta be derűsen Grant Farinzi. - Bár bizonyos

szempontból nyilván az ő társasága is szórakoztató lehet, de azért én mégsem

cserélném el a tiéddel!

- Honnan tudtad, hogy mikor végzek? - csodálkozott még mindig Julia, Grant

pedig közelebb lépett hozzá.

Közelsége olyan bizalmas volt, hogy Julia szinte érezte teste melegségét, s meg

sem lepődött, mikor a férfi egy meghitt mozdulattal leemelt egy hajszálat blúza

válláról. Keze egy pillanattal tovább időzött ott az illendőnél, s apró suhanással

végigsimította az asszony vállát.

- Milyen jó volna most azt válaszolni, hogy órák óta várlak! - felelt halkan

60

Grant. - Hát ha még fagy volna, zimankó vagy jégeső! Biztosan rögtön

megenyhülnél az irányomban... ám a szikár valóság az, hogy az a kedves

titkárnő, akivel délelőtt beszéltem, kis ösztönzés után elfecsegte, hogy mikor

végzel. De már jóval előbb idejöttem, nehogy elszalasszam a távozásodat! No,

ez az enyhítő körülmény mégiscsak jól hangzik a végén, nem?

Julia elmosolyodott, és legszívesebben megsimította volna a férfi kisfiúsan

mosolygó, figyelő arcát. Olyan kedves, olyan szeretetreméltó volt ebben a

pillanatban!

- Grant Farinzi.. . - csóválta meg a fejét. - Te folyton meglepetéseket okozol

nekem! Violet említette, hogy kerestél, de azt is hozzátette, hogy nem hagytál

üzenetet.

- Sosem hagyok üzenetet - ismerte el a férfi. - Tudod, tele vagyok személyes

mondanivalókkal, főleg, hogyha rólad van szó! Miféle üzenetet hagyhat ilyen

esetben az ember? Mondjuk azt, hogy kedves kisasszony, ne felejtse el közölni

Mrs. Hestonnal, ha találkozik vele, hogy Grant Farinzi hallani akarta a hangját,

mert hiányzott neki.. .? Örültél volna, hogyha ilyen üzenetet hagyok a

munkahelyeden?

Julia fölnevetett.

- Nekem mindegy... rólad gondolták volna azt, hogy komplett őrült vagy!

- Rólad pedig azt, hogy komplett őrültekkel barátkozol - vágott vissza azonnal a

férfi.

- Te Angie barátja vagy - mutatott az asszony Grantre, de azonnal meg is bánta,

amit kimondott.

Látta, hogy a férfinak sem esik jól a rendreutasítás.

- No persze. Nem győzöd eleget hangsúlyozni. De az ellen talán csak nincs

kifogásod, hogy megigyál egy kávét hazaindulás előtt a kislányod barátjával?

Remélem, annyira nem sietsz, hogy visszautasíts egy ilyen meghívást!

- Egy kávé mindig belefér az időmbe - válaszolta Julia, és szerette volna

valahogyan jóvátenni az iménti, meglehetősen rendreutasító megjegyzését.

- Van itt a közelben egy jó kis kávézó - mutatott az utca vége felé. - Elsétálnál

oda velem?

61

- Megtiszteltetésnek veszem - nyújtotta a karját lovagias mozdulattal Grant,

majd amikor a kávézóhoz értek, ő lépett elsőként a kellemes, otthonos hangulatú

helyiségbe.

Mexikói kávét rendelt, s döntéséhez csatlakozott Julia is.

- A mazagrant kéne egyszer megkóstolnod! - szagolt bele a férfi kávéja

fahéjillatú gőzébe.

- Mazagrant? - kérdezett vissza az asszony. - Az meg micsoda?

- Nem ismered, ugye? - mosolyodott el a férfi. - Anyám egyik barátjától

tanultam meg a készítését tizenhárom éves koromban. Egyfajta jeges kávé, és

tudod, mi a legjobb benne?

Julia nemet intett a fejével.

- A rum, amit bele kell önteni. Akkoriban olyan buzgón gyakoroltam a mazagran

készítését, hogy még anyámnak is feltűnt fiának különös állapota.

- Belekóstoltál a rumba?

- Az nem kifejezés! - bólintott nevetve a férfi. - De meg is kaptam érte a

magamét!

- Alig tudok rólad valamit - válaszolt kis hallgatás után az asszony. - Látod,

sosem említetted például az édesanyádat, a családodat.

- Nem tettem volna? - vonta össze szemöldökét a férfi. - Pedig ha tudnád,

gyerekkoromban milyen büszke voltam az anyámra! Ő volt Sibilla, az

elefántidomár! Remélem, hallottál már róla!

Julia nem tudta, csodálkozzon-e vagy nevessen.

- Most megint tréfálsz velem? - kérdezte meg végül. - Sosem hallottam még

semmiféle Sibilláról!

- Micsoda gyerek voltál te? Nem jártál cirkuszba? Minden valamirevaló gyerek

ismerte Sibillát!

- Ezek szerint én nem voltam valamirevaló gyerek - kortyolt bele a kávéjába

Julia. - Na de tényleg! Az édesanyád valóban elefántidomár volt?

- Mégpedig a legjobb! - jelentette ki öntudatosan Grant. - Mit gondolsz, hogyan

keveredtem ilyen furcsa foglalkozás mellé? Én magam is bohócként kezdtem a

pályafutásomat, anyámék társulatánál. Talán még járni sem tudtam, de már kint

62

szerepeltem a manézsban, és szórakoztattam a nagyérdeműt.

Julia kezdte már gyanítani, hogy ennek fele sem tréfa, Grant kivételesen

komolyan beszél.

- Anyám egyébként nem csak elefántokat idomított, csak én erre voltam a

legbüszkébb - folytatta a férfi. - Tudod, micsoda nagy öröm az egy kis srácnak,

hogyha olyan anyja van, aki csodás, csillogó ruhákban kommandírozza azokat a

behemót állatokat?

- Hát.. . - kezdte tanácstalanul Julia. - Nemigen tudom. De bizonyára nem volt

mindennapi a gyerekkorod. És az édesapád? Ő is a cirkusznál dolgozott?

- Azt csak sejteni lehet - vonta meg a férfi a vállát. - Anyám... nos, finoman

szólva sem volt túl zárkózott egyéniség. Szép nő volt, a férfiak körülrajongták,

és ő élt a lehetőségeivel. Állítja, hogy az apám csakis az a lengyel légtornász

lehetett, aki néhány hónapig vendégszerepelt a társulatnál, és ha minden igaz,

Jozefnek hívták. Sok emléket nem hagyott maga után, miután visszautazott

Lengyelországba, mindössze engem... én azonban elég maradandó emléknek

bizonyultam.

- Ezek szerint nem is ismerted az édesapádat? - kérdezte Julia csodálkozva.

- Úgy hiszem, az elmondottakból ez eléggé világosan kitűnik - nevette el magát

a férfi. - Azért ne nézz rám ilyen sajnálkozó szemekkel! Hidd el, csodálatos

gyermekkorom, volt, ennél csodálatosabb talán nem is lehet! Az egész társulat

engem becézgetett és szeretett, varázslók, bohócok és akrobaták között nőttem

fel, a kedvenc ruháimon flitterek és szalagok díszlettek, és ha nem ízlett a

tízóraim, odaadhattam Tembónak, az öreg elefántnak. Melyik gyerek dicsekedhet

ilyen élményekkel?

- Így hát egyértelmű, hogy bohóc lett belőled - bólintott Julia, mint aki mindent

ért. De ha ennyire szép és neked való volt a cirkusz világa, akkor miért hagytad

mégis ott? Miért lett a bohócból bohócdoktor?

- Hívtak, s mentem! - rikkantott föl színpadiasan Grant, majd csöndesebben

hozzátette. - Azért nem egészen így volt. A Piros Orr, azaz Roten Nasen

Clowndoctors és a CA Leasing egy-egy embere beült a nézőtérre végignézni egy

előadást. Mikor végeztünk, megkerestek az öltözőmben, és fölajánlották

63

számomra a lehetőséget, hogy átképeznek bohócdoktorrá. Mit mondjak, jót

nevettem rajtuk, és kapásból visszautasítottam őket.

- Akkor mégis hogy kerültél közéjük? - kérdezte Julia egyre növekvő

érdeklődéssel.

A vágya most valóra vált, végre megtudhatott valamit Grant életéről.

- Hogy kerültem közéjük? - ismételte meg a kérdését a férfi. - Úgy, hogy a

gondolat valahogy mégis megragadt a fejemben. Pár nap múlva elmentem egy

kórházba, és meglátogattam a gyerekosztályt. Sosem láttam még annyi szomorú,

síró gyereket egy helyen! Sőt, hogy őszinte legyek, abban a pillanatban úgy tűnt

nekem, hogy egész életem során egyáltalán nem láttam még szomorú gyereket.

Tudod, én bohóc voltam... olyan bohóc, aki cirkuszban nőtt fel, márpedig a

cirkuszba szórakozni járnak az emberek. Ott mindenki vidám, nevet, oda nem

jönnek el a betegek... Egyszerűen letaglózott az a teljesen természetes

fölismerés, hogy a gyerekek is lehetnek betegek. És ők azok, akik a

legnehezebben viselik el a betegséget. Ettől a naptól kezdve a feladatot

csodálatos, valódi kihívásnak tartottam. Úgy éreztem, nem az a nagy dolog, ha

megnevettetek egy sereg boldog, vidám, elégedett gyereket, hanem hogyha

jókedvre tudom deríteni azokat, akiknek valóban szükségük van rá: a

szenvedőket.

Grant elhallgatott.

- Így kezdődött - tette hozzá kicsit később. - A folytatását már te is ismered.

Julia bólintott, és kereste a szavakat. Szerette volna valahogyan elmondani a

férfinak, hogy milyen nagyszerű embernek tartja, hogy mennyire hálás azért,

amiért megosztotta vele ezt a történetet, és milyen nagyra értékeli a munkáját,

melyet szívvel-lélekkel végez. Elmondta volna, hogy sosem látott még olyan

férfit , aki ekkora hatással lett volna rá, s akit ennyire szeretett volna ott tudni

maga mellett.

Annyi mindent szeretett volna mondani, hogy jobbnak látta, ha hallgat. Hogyan

mesélhet el ilyesmit egy csésze mexikói kávé mellett az ember?

Átnyúlt a kis asztal fölött, és rátette kezét a férfi ott nyugvó kezére.

Grant Farinzi megszorította ujjait , és az ajkához emelte őket.

64

- Kihűlt a kávéd, Julia - szólalt meg olyan halk, fölindult hangon, mintha

valamilyen úton-módon megérezte volna az asszonyban dúló érzelmeket. - Kérsz

helyette még egyet?

Julia megrázta a fejét.

- Nem. Most már haza kell mennem - a férfira pillantott, új, bizalommal teli

tekintettel. - Nem jössz velem? Angie biztosan örülne neked.

Grant elmosolyodott, és arca kicsit szomorkásnak látszott.

- Nem. A kórházba kell mennem. Tudod, ma még van néhány föllépésem.

- Föllépésed?

- Néha így hívom az ottani tréfás viziteket. Ma a belgyógyászatra is át kell

mennem, a cukorbeteg gyerekek között van néhány csöppség, akinek nagy

szüksége van a nevetésre.

Julia megköszörült a torkát.

- Nagyon jól bánsz a gyerekekkel.. . hogyhogy nincs saját családod? A te

korodban ez volna a természetes.

- A természetes? - visszhangozta a férfi. - Volt valami az én életemben, ami

természetesnek nevezhető? A családom, a gyerekkorom, a munkám, az, hogy

munka közben végeztem el az egyetemet.. . ki tudja megmondani, hogy mi a

természetes? Részemről talán egyfajta szakmai ártalom volt, hogy amíg a

manézsban dolgoztam, nem vettem komolyan a nőket. Lehet, hogy ők sem vettek

komolyan engem. Én voltam a bohóc, akkor is, hogyha a festéket lemostam

magamról. Szórakoztattam őket, fölvidultak tőlem, jókat nevettek, s általában

nem tiltakoztak az ellen, hogy az esténk az ágyban végződjön. Nekem pedig,

gyanítom, éppen ennyi kellett . . .

Julia tudta, hogy inkább hallgatnia kellene, de mégis kikívánkozott belőle.

- Most is ilyen vagy, nem? Engem is alig ismertél, s máris ajánlatot tettél. . .

Grant arca elkomorult.

- Erről ne beszéljünk - emelte föl kezét. - Igen, valóban ajánlatot tettem, és még

csak elnézést sem kérhetek, mert komolyan gondoltam. Nagyon tetszettél nekem,

tudtam, hogy nincs férjed, tehát semmi akadályát nem láttam annak, hogy

szeretkezzek veled. De nem tudom, föltűnt-e neked, hogy egy ideje nem

65

ostromollak ilyen irányú elképzeléseimmel?

Julia bólintott.

- Igen.

- Nos, ennek fejében igazán elnézheted azt a kis kezdeti eltévelyedésemet!

Tudod, akkor még működtek a reflexek...

Julia tudta, hogy következő kérdésével túlmegy az illem határain, de mégis föl

kellett tennie.

- És most.. . van valakid? Úgy értem, hogy ilyen jellegű kapcsolat. . . Az a nővér a

kórházból.. . Sue, ha jól emlékszem a nevére.. .?

- Sue? - mulatott a feltételezésen Grant. - Nem, sosem bonyolódtam kapcsolatba

a kórházból senkivel, Sue-val sem, és egy ideje senkim sincsen.

Tekintete mélyén apró, vidám szikra villant.

- Örülök, Julia, hogy érdekel a magánéletem!

Az asszony tiltakozva legyintett kezével.

- Nem, dehogy, ne értsd félre.. .! Azt hiszem, egyszerűen csak kíváncsi a

természetem!

- Tehát ne tulajdonítsak neki jelentőséget - állapította meg a férfi, majd kis

hallgatás után hozzátette. - köszönöm, hogy meghívtál magatokhoz, még akkor

is, hogyha Angie-re hivatkozva, az ő nevében tetted. Szívesen elmennék

hozzátok újra. A kislányod remek gyerek, boldogan találkozom vele. Mégsem

szeretném, ha azt hinnéd, hogy Angie az egyetlen oka annak, hogyha

megkereslek benneteket. Most sem őmiatta jöttem ide, ugye sejted?

Átható tekintetére Julia bólintott.

- Igen.

- Figyelj, Julia! - fogta meg az asszony kezét Grant. - Akkor hívj meg engem,

hogyha magad miatt teszed! Ne hivatkozz sem Angie-re, se másra. A kérdés az,

hogy te akarsz-e látni engem?

Néhány számot firkantott egy cédulára.

- Ez az otthoni telefonszámom, a kórházét pedig ismered. A jövő héten kezdődik

egy művészeti továbbképzés, amin esténként részt veszek, de azért biztosan el

tudsz érni engem.

66

Az órájára nézett.

- Indulnom kell, mert még elkések. Viszlát, Julia.. . remélem, hamarosan

fölhívsz!

A kávéház előtt váltak el egymástól. Grant megállt egy buszmegállóban, Julia

pedig visszaindult a parkolóba. Ezernyi megválaszolatlan kérdés nyüzsgött a

fejében, és a legszívesebben azonnal visszafordult volna, hogy legalább

néhányat föltehessen Grantnek.

Aztán elmosolyodott. Mire valók a kérdések? Hiszen annyit máris tud, hogy

Grant Farinzi egy lenyűgöző, rendkívüli ember! Lehet, hogy mégis Violetnek

van igaza, s nem kéne a jövőn töprengnie, hanem élni kéne a jelen kínálta

lehetőségekkel.

Grant arra kérte, hogy hívja fel. Julia azonban tisztán érezte a kérés mögött

húzódó mélyebb értelmet. Hogyha keresi a férfi társaságát, ezzel saját vonzalmát

árulja el, s többé nem viselkedhet hűvösen, óvatosan a férfival. Akarja-e, meri-e

vállalni ezt?

Az út hazafelé magányosnak és hosszúnak tetszett. Szerette volna, hogyha

odahaza nem csak Helen és Angie várja, hanem egy férfi is, aki átöleli, s

elárasztja szerelmével. S most már azzal is tisztában volt, hogy számára ez a

férfi csakis Grant Farinzi lehet.

A szerelem, mely elől Julia oly sokáig kitért, most mégis megérkezett.

+ + +

Grant Farinzi nem vette föl a telefonkagylót. A készülék kicsöngött, majd az

üzenetrögzítő hangja jelentkezett, Julia pedig azonnal megszakította a vonalat.

Ő sem akart üzenetet hagyni a férfinek.

Próbálkozott két napig, háromig, négyig, majd mikor két hete nem látta Grantet,

szakított az elveivel. Rövid, személytelen üzenetet hagyott a készüléken, és

utána percekig töprengett rajta, hogy jól tette-e. Ám ennek a megoldásnak mégis

megvolt az az előnye, hogy utólag nem lehetett változtatni a dolgon, az

67

otthagyott üzenet kitartóan várja gazdáját, aki előbb-utóbb mindig megérkezik.

Ám ettől a perctől kezdve Juliának nem volt többé megnyugvása. Ha csak

lehetett, nem mozdult el a telefon mellől, és úgy szervezte meg a munkáját, hogy

a lehető legkevesebbet kelljen kilépnie az irodából. Mikor mégis erre

kényszerült, izgatottan, türelmetlenül tért vissza.

- Keresett valaki? - kérdezte meg már nem először Violettől, a titkárnő pedig

mindannyiszor csak a fejét rázta.

- Nem, senki. Kinek a hívását várod ennyire?

- Nem érdekes! - legyintett Julia, de mikor legközelebb az irodába visszatérve

ismét ezzel a kérdéssel lépett be az ajtón, már úgy érezte, némi magyarázattal

tartozik.

- Azt hiszem, hívni fog egy bizonyos Farinzi.. . Grant Farinzi. Megtennéd,

Violet, hogy ha éppen nem vagyok is bent, mindenképpen előkerítesz?

- Hogyne! - bólintott a titkárnő mindent értő kis mosollyal. - Ha nem tévedek, ő

az a kellemes hangú férfi, akitől nem akarsz az égvilágon semmit, és egyáltalán

nem érdekel. Ugye?

- Nos... ami az utóbbit illeti . . . Igen, ő az, jól emlékszel! - nevette el magát az

asszony. - Megteszed, hogy szólsz nekem, ha keres?

- A föld alól is előkerítelek! - ígérte Violet, ám erre nem kellett , hogy sor

kerüljön.

A telefon sokszor megcsendült a nap folyamán, de egyszer sem Grant Farinzi

volt a hívó fél. Julia egyre türelmetlenebbé vált, bár próbálta megnyugtatni

magát. Százszor is elismételte, hogy Grantnek bizonyára dolga van, esetleg

éppen bent van a kórházban, és nem ért még haza. Márpedig ha nem ért haza,

akkor nem hallhatta a rögzítőn lévő rövid kis üzenetet sem. Ám mégis minden

egyes telefoncsöngés után egyre csalódottabbnak, elkeseredettebbnek érezte

magát.

Odahaza Helen és Angie társasága elterelte Grantről a figyelmét. A kislány

jókedvűen újságolta, hogy délután jót játszott Bettyvel, Helen pedig frissen

kisült almás pitével várta haza Juliát.

Az este hamar eljött, s miután Angie diadalmasan győzött kártyajátékban,

68

bejelentette, hogy aludni tér.

Ez volt az a perc, mikor a bejárati ajtónál megszólalt a csengő. Paddy, a fekete

kandúr fölháborodottan emelte föl fejét a zajra, Julia pedig csodálkozva

pillantott az órára.

- Talán Betty lesz az! - vélte Angel. - Délután itt felejtette nálunk az egyik

babáját, és eljött érte.

- Ilyen későn? - csóválta meg a fejét Julia, de azért elindult az ajtó felé.

Paddy magasra púpozott háttal vonult távolabb a jövés-menés elől, és egy cserép

virág mellé húzódva próbált ismét elszunnyadni.

Julia kinyitotta az ajtón lévő kémlelőnyílást, és azonnal meglepetten hőkölt

hátra. Tarka virágcsokor pompázott az orra előtt, benne a hófehér margarétától

kezdve az égő színű tűzliliomig mindenféle virág ott illatozott.

- Nos? - hallatszott egy jól ismert hang a malomkeréknyi bokréta mögül. - Mi a

mustra eredménye? Bebocsátást nyerek?

- Egy ekkora virágcsokrot lehetetlen az ajtó előtt várakoztatni! - nevetett föl

Julia, és válla fölött visszaszólt lányának. - Nem fogod elhinni! Nem Betty az,

hanem egy hatalmas csokor virág!

- Micsoda? - kérdezte Angie, és botjára támaszkodva döcögött közelebb.

Julia közben kitárta az ajtót.

- A magyarázat helyesbítésre szorul - hallatszott a küszöbről. - Nem egy, hanem

két csokor virág!

Grant Farinzi kezében két, hajszálra egyforma csokor tarkállott.

- Mivel a háznál két hölgy van - adta meg a magyarázatot a férfi, s elsőként

Angie-nek nyújtotta oda a virágját.

- Köszönöm, ez gyönyörű! - sikoltott föl elragadtatottan a kislány. - És tényleg

én kaptam? Csak az enyém?

- Annyira, hogy még vízbe is neked kell tenned! - bólintott csúfondárosan Grant.

- És ne is próbálj meg vázáért ugráltatni engem! Úgy látom, a botoddal már

igencsak fürgén jársz!

- A jövő héten leveszik a gipszet! - közölte elégedetten a kislány.

- Őrület! Pedig már éppen kezdted megszeretni, nem? - ugratta Grant, Angie

69

pedig erélyesen rázta a fejét.

- Soha! Hogy lehetne megszeretni egy ilyen nehéz, ormótlan tákolmányt?

Virágjait az asztalra helyezte, és szobájába indult, hogy megfelelő méretű vázát

kerítsen a számukra.

- Ezt pedig neked hoztam - fordult most Grant meghitt mosollyal Julia felé. -

Annak örömére, hogy végre rászántad magadat, és jelentkeztél.

- Meghökkentő ember vagy - csóválta meg Julia a fejét. - Azt vártam, hogy majd

visszahívsz.

- Nem jobb így? - lehelt egy csókot Grant a homlokára. - Nagyon hiányoztál,

látni akartalak, s most, hogy fölhívtál, abban bíztam, hogy te is így vagy ezzel -

fürkészve pillantott a nőre. - Tévedtem volna?

Julia nemet intett fejével.

- Nem. Nem tévedtél.

Grant közelebb hajolt, s testének sugárzó melegétől Julián forróság hullámzott

át.

- Mondd ki! - suttogta a férfi. - Mondd ki végre te is az igazat! Ismerd be, hogy

hiányoztam!

Julián ismeretlen izgalom futott végig. Volt valami Grant Farinzi tekintetében,

amitől a legfutóbb érintése, legártatlanabb mondata is megtelt férfias

kisugárzással, s ez, akár akarta, akár nem, erősen hatott Juliára.

Mögülük zaj hallatszott. Angie lépkedett visszafelé, a csokor virág már nem volt

nála.

- Az asztalomra tettem! - jelentette be, majd anyja kezére pillantott. - És te?

Nem találtál még vázát?

- Nem - rebbent meg zavartan Julia. - Még nem találtam.

Azzal szinte megkönnyebbülve lépett el Grant mellől. Ám a férfi, mielőtt

távolabb érhetett volna, még halkan utánaszólt.

- Hosszú még a nap, és ma ki kell végre mondanod a választ!

Julia a polchoz ment, és találomra leemelt onnan egy aprócska vázát.

- De mama! Az kicsi lesz egy ekkora csokornak! - figyelmeztette Angie, és

fölnevetett. - Várj, az én szobámban van egy öblös virágváza, kihozom neked!

70

- Maradj csak! - intett Julia, és ő maga indult el a kislány szobája felé. - Én is

megtalálom. Beszélgess addig Granttel!

Alig csukódott be mögötte Angie szobájának ajtaja, remegve támaszkodott a

falnak. Mi történt vele? Mi ez az elsöprő erejű vágy, amit a férfi érintése vált ki

belőle? Hová lett tartózkodása, józansága, elvei? Hát valóban ennyire hiányzott

volna a férfi jelenléte?

Percekig maradt odabent, egészen addig, amíg Angie kiáltása utol nem érte.

- Mama! Nem találod?

- De, megvan már, kicsim! - szólt ő vissza, és a csokrot a nagy vázába rakva

visszaindult a szobába.

- Akkor én megyek is aludni - nyugtázta visszatérését a kislány, és Julia tudta,

egyre közeledik a perc, amikor neki szembe kell néznie a valósággal és

vágyaival.

Angel elköszönt Granttől.

- Gyere máskor is, és gyakrabban! - ölelte át a férfi nyakát a kislány. - Már azt

hittem, megfeledkeztél rólunk!

- Olyat én sosem tennék - állította Grant. - Csak, tudod, sok dolgom volt

mostanában.

- A kórházban?

- Ott is - felelte a férfi, Angie pedig helyeslőn bólintott.

- A legtöbb osztálytársnőm papájának sok dolga van, és Betty azt mondta, ez így

a természetes.

- Betty sok mindenhez ért - mosolyodott el Grant, Angie pedig legyintett.

- Hát persze! Hiszen ismered! Jó éjszakát, Grant! Te ugye maradsz még?

- Ha édesanyádat nem zavarom... - nézett kérdőn Juliára a férfi, az asszony

pedig megrázta a fejét.

- Nem, dehogy! Későn fekvő fajta vagyok!

- No lám, ezt sem tudtam eddig! - mosolyodott el talányosan Grant, Angie pedig

búcsúzóul anyját is átölelte.

- Jó éjszakát, mama!

A kislány léptei egyre távolabbról kopogtak, Julia pedig zavartan fonta karba a

71

kezét.

- Ülj le! - intett a kanapé felé. - Jókor jöttél, Helen remek almás pitét készített .

Mindjárt behozom, hogy vehess belőle!

Grant elnéző mosollyal figyelte a menekülésszerűen távozó asszonyt, és

utánaszólt.

- Hozz két borospoharat is!

- Azt meg minek? - torpant meg Julia. - Bár a múltkor valóban megígértem, hogy

legközelebb nem csak ásványvízzel kínállak, de nem számítottam az

érkezésedre.. .

- Még szerencse, hogy tisztában voltam vele! - húzott elő a táskájából Grant egy

zöld színű palackot. - De gyorsan hozd azokat a poharakat, mielőtt

megmelegszik! Nagy büntetés langyosan inni a fehérbort!

- Milyen remek házigazda vagyok! - vágott egy fanyar grimaszt Julia. - A

múltkor veled készíttettem el a vacsorát, most pedig te gondoskodsz az

innivalóról!

- Ezt fölfoghatod úgy is, hogy közöttünk nincs helye a formaságoknak! - felelt

jelentőségteljesen Grant. - És ez mennyivel jobban hangzik!

Julia zavartan sütötte le tekintetét.

- Benézek Angie-hez is.. . még jár neki egy jó éjszakát puszi.

Grant szótlanul bólintott, és az asztalra helyezte a borosüveget. Mire Julia

visszatért, a férfi már fölnyitotta a palackot. Töltött a behozott poharakba, és

Julia elé lépett.

- Mire igyunk? - kérdezte. - Jó lesz, ha a találkozásunkra? Te is úgy érzed, Julia,

hogy ennél fontosabb dolog nem is történhetett volna velünk?

Julia belenézett a férfi szemébe.

- Igyunk a találkozásunkra - válaszolta, és megnedvesítette az itallal ajkát.

Grant figyelte minden mozdulatát, és amint Julia kortyolt egyet, óvatosan

elvette kezéből a poharat.

- És most én következem! - súgta, az asszony szája fölé hajolva.

Csókja olyan hosszú volt, és olyan szenvedélyes, hogy Juliával forogni kezdett a

világ. Belekapaszkodott Grant vállába, belélegezte a férfi illatát, és testébe

72

ismét lüktető erővel hasított a vágy.

- Most válaszolnod kell! - súgta fülébe a férfi.

Forró lehelete végigcirógatta Julia nyakát, s nyomába azonnal apró csókokat

hintett.

- Mondd hát, hiányoztam?

Julia erősen szorította Grant vállát. Szemét lehunyva adta át magát a férfi

becézésének. Teste izzott a szenvedélytől, s mikor megszólalt, alig ismert rá a

tulajdon hangjára.

- Igen... hiányoztál. . . nagyon hiányoztál. . .

Grant szemében örömteli fény villant, s ismét magához vonta Juliát. Keze

besiklott a blúz alá, s Julia meztelen, lángoló bőrét simogatta. Egyik gomb sorra

nyílt a másik után, s a blúz a szőnyegre csúszott az asszony vállairól. Grant

egyetlen mozdulattal kapcsolta ki a melltartó kapcsát, s lesimította a vékony

selymet Juliáról.

- Gyönyörű vagy! - suttogta, és csak csodálta a látványt. Majd ajkaival alig

érezhetően végigcirógatta, s fölnézett Juliára.

Az asszony száján apró, odaadó mosoly tűnt föl, s keze beletúrt a férfi hajába.

Vágyott Grant érintésére, testére, szerelmére.. . mindenre, amit csak megkaphat.

Gyors, kapkodó mozdulatokkal fejtette le a férfiról az inget, s gombolta ki

nadrágját. Grant egy szót sem szólt. Julia szoknyája gyűrötten hullt le a földre, s

hamarosan követte a többi ruhadarab.

A férfi a kanapéhoz vitte az asszonyt, s végigfektette rajta. Julia szeme

elhomályosult, amint maga fölé vonta Grantet.

- Még nem! - suttogta a férfi fölkínálkozó mozdulatára. - Azt akarom, hogy

csodálatos legyen!

S lágyan, ingerlőn csókolni kezdte az asszony minden porcikáját. Julia halkan

fölsikoltott, s abban a pillanatban, mikor Grant a magáévá tette, megszűnt,

szétfoszlott számára a világ.

Sosem élt még át olyan mámoros perceket, mint Grant Farinzi karjaiban.

A férfi lazított ölelésén, s mellé csusszant, de karjai nem engedték el Juliát.

- Szeretlek - suttogta halkan.

73

Julia elragadtatottan nézett rá.

- Én is szeretlek! - tört elő belőle a vallomás.

- Remélem, tudod, hogy reggelig itt maradok nálad - vonta a saját testére most a

férfi, s vágya újra föltámadt. - Olyan sokszor képzeltem el, milyen lesz, hogyha

szerelmeskedni fogunk, hogy nem érem be egyetlen alkalommal! Ez a kanapé

többször is szerepelt az álmaimban... és tudod, mit csináltunk rajta?

Julia megrázta a fejét, és letekintett az alatta fekvő férfira. Grant bőre aranyosan

csillant a lámpafényben, s olyan szép volt, olyan ellenállhatatlan!

- Gondolkozz egy kicsit! - emelte ágyékára a férfi. - Talán kitalálod!

Julia elmosolyodott, s tett egy mozdulatot.

- Ez az! - súgta Grant boldogan mosolyogva. - Te nem csak szép, hanem okos is

vagy!

Julia mozgása egyre gyorsabbá vált, s abban a pillanatban, mikor Grant teste

megrándult alatta, ő is újraélte a gyönyör pillanatát.

Majd arcát a férfi mellkasára fektette, s ujjaival újra és újra végigcirógatta a

férfi vállát, karját.

- Sosem láttam még ilyen gyönyörű testet - vallotta be suttogva. - Azt már

tudtam, hogy jóképű vagy, de ez újdonság számomra...

- Imádok meglepetést szerezni neked! - nevetett föl halkan Grant, és szája

megkereste Julia ajkát.

Az asszony hozzásimult. Becézve, szerelmesen csókolták egymást, s mikor

szétváltak, Julia elmosolyodott.

- Azt hiszem, át kellene költöznünk a hálószobába. Bár Angie nem nagyon

szokott közlekedni éjjel, főleg most, hogy be van gipszelve a lába, mégsem

szeretném, ha itt találna minket.

- Milyen igazad van! - bólintott Grant. - Arról nem beszélve, hogy mennyivel

kényelmesebb lesz mindezt az ágyban folytatni!

- Nem vagy te egy kicsit telhetetlen? - fricskázta meg Julia a férfi orrát, és

fölpattant a kanapéról.

- Ha rólad van szó, nagyon is! - nyúlt utána a férfi, majd elengedte. - Na jó!

Először osonjunk át a hálószobába!

74

Odaát Julia gyorsan megvetette az ágyat.

- Elmegyek zuhanyozni - pillantott a férfira. - Neked is teszek ki egy törölközőt.

Mire visszajött, Grant bevitte a hálószobába a borospoharakat.

- Jól eltöltöttük az időt! - mutatott rájuk nevetve. - Mégis megmelegedtek, de

azt hiszem, ezt nem fogod bánni te sem!

- Nem is tudom, mikor éreztem ilyen jól magamat! - sóhajtott föl Julia,

végigheverve az ágyon.

Grant letette a poharát, s magához ölelte.

- Tudod, én is így vagyok ezzel.. . és az a legjobb, hogy olyan messze még a

reggel!

Kint egy utcalámpa kíváncsi fénye villant, ahogyan az ablakon belesett. Ki

tudja, mit láthatott vagy mit nem, de fénye ettől a pillanattól mintha még

nagyobb erővel, még vakítóbban izzott volna, magához vonzva ezzel minden

tekintetet.

+ + +

Ám a reggel, bármilyen messze volt is, mégis elérkezett egyszer. Julia

félálomban hallgattatta el az ébresztőórát, és riadtan pillantott a mellette alvó

Grantre.

- Grant! - simította végig a férfi vállát. - Grant, ne haragudj, de el kellene

menned! Hat óra van, és Angie nemsokára fölébred...

A férfi kinyújtotta karját, és magához vonta az asszonyt.

- Mindjárt! - dünnyögte még álomittasan. - Csak hadd bújjak egy kicsit hozzád!

Ám Julia komolyan aggódott az időpont miatt.

- Nem lehet! Mi van, ha Angie fölébred? Reggelente néha át szokott jönni

hozzám!

- Egyszer úgyis meg kell tudnia, nem? - ült föl az ágyon a férfi, és most már

teljesen ébernek tetszett. - Mégsem viselkedhetünk úgy az idők végezetéig,

mintha semmi nem történt volna!

75

- Ezt majd még megbeszéljük! - pattant ki az ágyból Julia, és egy sötétzöld

köntöst kerített maga köré.

- Hm! Milyen jól áll! - mormolta elismerően Grant, majd kérlelőn pillantott az

asszonyra. - Tényleg el akarsz kergetni? Pedig, amíg kávét főzöl, készítettem

volna pirítóst és lágy tojást, Még Angie-nek is!

- Angie utálja a lágy tojást - jelentette ki a nő. - Grant, kelj már föl végre!

A férfi egy pillanatra hanyatt dobta magát az ágyon.

- Íme, a szerelmes éjszaka másnapja! Az ember elérzékenyülve ölelné magához

szíve választottját, ő pedig páros lábbal rúgja ki az ajtón! Jól van, jól van! - ült

is föl azonnal. - Ne izgulj, öltözök, és már itt sem vagyok!

Julia visszaereszkedett az ágy szélére.

- Ne haragudj.. . lehet, hogy kicsit ideges vagyok... . Tudod, mióta a volt férjem,

Norman elköltözött, nem voltam egyetlen férfival sem.

Grant nagyra nyitotta a szemét.

- Angie számára is az a megszokott, hogy egyedül őhozzá tartozom, és nem

tudom, hogyan fogadná, ha kiderülne, hogy ez megváltozott. Tudom, persze,

hogy egyszer sort kell keríteni arra, hogy ő is megtudja, de talán mégsem így... -

a szétdúlt, gyűrött ágyra mutatott.

Grant bólintott, és megcsókolta az asszony kezét.

- Teljesen igazad van. Intézd a dolgokat a legjobb belátásod szerint, és ne

haragudj, hogy türelmetlenkedtem. Csak attól volt, hogy ha már végre

megkaptalak, szerettelek volna az enyémnek tudni egészen.

Gyöngéden a tenyerébe fogta az asszony arcát, és mélyen a szemébe nézett.

- Szeretlek, Julia. Tudom, hogy ezt már mondtam tegnap, de nem szeretném, ha

egy pillanatig is kételkednél benne.

Gyorsan fölállt az ágyról, és ruháihoz lépett. Julia nem tudta levenni tekintetét a

férfi nyurga, izmos alakjáról, s akaratlanul is eszébe jutott, mennyi gyönyört

szerzett neki az elmúlt éjjel Grant Farinzi. Félrefordította a fejét, hogy leküzdje

az újból rázúduló vágyat.

- Estefelé eljövök, rendben? - hajolt oda hozzá már teljesen felöltözve a férfi, és

egy búcsúcsókot adott az asszonynak.

76

Julia az előszobáig kísérte, és óvatosan csukta be az ajtót utána. A hálószobába

visszatérve végigfeküdt az ágyon, és magához ölelte a párnát. Ha nagyon akarta,

még érezte rajta Grant illatát.

+ + +

Kellemes, langyos napfény simogatta a fák ágait, és a fű üde zöldjét. A Griffith

parkban alig néhány látogató járt-kelt, s nem volt ez másképpen a park

állatkertjében sem.

Angie és Betty valamivel a felnőttek előtt jártak. Angie lassan, óvatosan

lépkedett, kicsit még mindig kímélte sérült lábát, melyről alig pár napja vették

le a gipszet.

- Kismajom! - sikította elragadtatottan Betty, megtorpanva ez egyik ketrec előtt.

- Nézd, Angel, csuda helyes!

A két kislány megállt , s Julia és Grant csaknem utolérték őket.

- Nem tudom, a kistestvérem, ha megszületik, mekkora lesz - esett töprengőbe

Betty a kölyökmajmok láttán, és segélykérőn pillantott vissza Juliára. - Ugye

náluk kisebb?

Julia elfojtott egy mosolyt.

- Igen. Azt hiszem - bólintott a ketrecre nézve. - Várod már, hogy

megszülessen?

- Nagyon! - ragyogott föl a kislány szeme, s ebben a pillanatban fölfedezett a

közelben egy édességárust.

- Szörnyen megéheztem - jelentette ki nem minden számítás nélkül. - Egy Mars

szelet biztosan segítene rajtam!

Grant fölnevetett, és megborzolta a két kislány haját.

- Mibe fogadjunk, Angie, hogy te is tudnál mit kezdeni egy Mars szelettel? -

kérdezte, és a helyeslő bólogatást látva elindult a kis pavilon felé.

- Meggyőztetek! - szólt vissza a lányoknak. - Kaptok egy-egy Mars szeletet!

Betty és Angie elégedetten mosolyogott, majd a copfos kislány oldalba bökte

77

Angelt.

- Szerintem hamarosan neked is lesz kistestvéred! Csuda jó lesz, majd elhozzuk

őket az állatkertbe!

- Nekem? - csodálkozott el Angie. - Hiszen tudod, hogy nincsen papám!

- Majd lesz - jelentette ki tétovázás nélkül Betty. - Szerintem Grant lesz a

papád, ugye, Julia néni? És akkor Angie-nek is lehet majd kistestvére?

Szeretnél, Angel?

Julia zavartan pillantott lányára, aki kerülte a tekintetét. Ismét átkozta magát,

amiért még mindig nem kerített sort arra, hogy Angie-vel tisztázza a Grant

között és közötte lévő megváltozott helyzetet.

- Még nem beszéltünk ilyesmiről - válaszolt ő maga a valósághoz hűen Bettynek,

de kicsit átalakítva megismételte a kis cserfes lány kérdését. - Egyébként

tényleg, Angie.. . te sosem szerettél volna kistestvért?

A gyerek megvonta a vállát.

- Tudom, hogy nem lehet. Testvére csak annak lehet, akinek nem váltak el a

szülei.

- De szeretnél? Szeretnél? - erőszakoskodott tovább Betty, nem viselve el, hogy

kérdésére ne kapjon egyértelmű választ.

- Lehet - felelt kis gondolkodás után Angie. - Nem is tudom, milyen. Ha majd

megszületik, mutasd meg a tiédet, és akkor fogom tudni, rendben?

Hogy a két gyerek így megegyezett, nyugodtan figyelhették tovább a majmok

ugrándozását a ketrecben. Julia kicsit hátrébb húzódott. Az ő fejéből nem ment

ki Betty kérdése.

Kapcsolata egyre szorosabbá vált Granttel, a férfi náluk volt csaknem minden

éjjel, s a szabadidejüket Angie-vel hármasban töltötték, de mozdulataikra még

mindig vigyáztak a kislány előtt. Julia lassan kezdte terhesnek érezni ezt a

helyzetet, és szeretett volna beszélgetni Angie-vel, de túl jól ismerte a lányát

ahhoz, hogy belevágjon egy ilyen beszélgetésbe. Angelnek bizonyára ezer

kérdése lenne. Hozzájuk költözik-e Grant és meddig marad velük, valamint,

igen, persze, hogy születik-e kistestvére.. . Hogyan tudott volna Julia válaszolni

mindezekre?

78

Tudta, hogy Grant Farinzi szereti, s jól érzi vele magát, de a férfi egyetlen szót

sem ejtett a terveiről, Julia pedig nem akarta zaklatni kérdéseivel. Most mégis

kezdte úgy érezni, hogy valamit tenni kellene...

- Itt van a Mars szeletetek! - tért vissza közéjük Grant, és egy csokoládét az

asszony elé tartott tenyerén. - Te is kérsz?

- Nem élek ilyesmivel - rázta meg Julia a fejét, és letelepedett egy közeli padra.

Angie és Betty nem messze tőlük rágcsálták Mars szeletüket, s közben

beszélgettek. Egy csapat óvodás viharzott el mellettük, valamiféle medvéket

emlegettek, s az óvónők alig győzték követni őket.

Julia elmosolyodott az apróságokra nézve.

- Te sosem akartál gyereket? - kérdezte Grantet, s csak mikor kimondta, akkor

vette észre, hogy előző gondolatmenetét folytatja ezzel a kérdéssel.

- Ahhoz először meg kellett volna nősülnöm, márpedig meséltem neked, hogy

hogyan voltam cirkuszi éveimben a nőkkel - felelt Grant, és ő maga bontotta ki a

Juliának szánt csokoládét. - Biztos, hogy nem kéred? - kínálta föl még utoljára,

az asszony pedig megrázta a fejét.

- De már rég nem dolgozol a cirkuszban! - firtatta még mindig az előzőeket.

- Látod is, hogy megkomolyodtam! - hunyorított felé Grant a szemével. - Csak

egyetlen nő van az életemben!

- Grant! - csóválta meg az asszony a fejét. - Te nem válaszolsz nekem!

- Nos, válaszolhatok éppen... - harapott a férfi a csokoládéba. - A kórházi

munkámmal átestem a ló túlsó oldalára, azt hiszem... El tudod képzelni, milyen

lehet az, állandóan beteg gyerekek között lenni? A szülőket én sosem láttam

másmilyennek, mint például téged, amikor először találkoztunk: rémültnek,

aggódónak, kisírt szeműnek... Hamar kialakult az a meggyőződésem, hogy egy

gyermek fölnevelése roppant veszélyes.. . gonddal, bajjal jár, aggódással,

félelemmel, rettegéssel.. . Láttam az apákat az intenzív osztály kis ablakánál

állni, sápadtan, az Istenhez fohászkodva gyermekük életéért, s hidd el, nem

cseréltem volna egyikükkel sem!

Julia töprengve húzta végig körmét a pad lécén.

- Érdekes.. . pedig feltűnően jól bánsz a gyerekekkel. Betty is odavan érted.

79

S hogy szavainak nagyobb hitele legyen, a kis copfos már fel is tűnt mellettük, s

belekapaszkodott a férfi kezébe.

- Grant, gyere, menjünk tovább! Errefelé valahol zsiráfnak is kell lennie! Tudod,

hogy nekem a zsiráf a kedvenc állatom? Megfigyelted már, milyen nagyon szép

a zsiráfok szeme?

Grant fölállt , és Juliára nézett.

- Majd folytatjuk később ezt a beszélgetést, rendben? Van még egy s más, ami

ide tartozna, azt hiszem.

- Hát persze - mormolta Julia, és a többiek után indult.

Ő már választ kapott a kérdésére. Grant Farinzi nem akar családot, nem akar

kötöttségeket. Persze, az ő szempontjai is érthetőek, valóban csak a rossz oldalát

látta idáig mindennek, de Julia gondját a megértés nem oldotta meg. Nem is

olyan régen egyáltalán nem akarta, hogy jól fölépített , megszervezett életében

változások menjenek végbe, mára pedig kevesellte mindazt, ami idáig történt.

Julia Heston szeretett végigmenni azon az úton, amelyikre rálépett, s szerette

volna, hogyha ugyanezt el lehetetne mondani Grant Farinziről.

+ + +

Aznap délután Grantnek még vissza kellett mennie a kórházba. Julia kettesben

töltötte az estét Angie-vel, s mindketten élvezték a köréjük simuló csöndet.

- Ma már nem jön vissza Grant? - kérdezte a kislány, Julia pedig megrázta a

fejét.

- Nem, ma már nem. Este lesz a kórházban egy megbeszélése, s nagyon későn

végez.

Angie odébb tolt az asztalon egy könyvet.

- Akkor ma odahaza alszik, ugye?

Julia egy pillanatig nem tudott szóhoz jutni. A kislány kérdése arról

tanúskodott, hogy tisztában van a helyzettel, s nagyon is jól tudja, hogy Grant

Farinzi náluk nem csupán átlagos vendég. Zavartan érezte, hogy arcát elfutja a

80

pír, s a hangja is megbicsaklott, ahogyan megkérdezte.

- Miből gondolod, hogy Grant itt szokott aludni?

Angie minden problémázás nélkül felelte.

- Egyszer láttam a nappaliban az ingét, márpedig anélkül mégsem mehetett el!

Julia vett egy mély lélegzetet. Talán nem is baj, hogy így alakult a helyzet, most

legalább itt az alkalom, hogy Angie-vel elbeszélgethet.

- Tényleg itt szokott aludni néha... - kezdte, majd rászólt magára, s helyesbített.

- Azaz elég gyakran... tudod, mikor megismerkedtünk, mi is barátok lettünk, de

aztán ez kicsit megváltozott. . .

- Szerelmesek lettetek - tapintott a lényegre a kislány, s közben elmosolyodott. -

Tudom, hogy van ilyen, bár én, azt hiszem, még sosem voltam szerelmes...

Tűnődve nézett föl az anyjára.

- Gondolod, hogy leszek?

- Biztosan, kicsim! - vonta ölébe Julia a gyereket. - És remélem, hogy akit

megszeretsz, az nagyon kedves lesz veled!

- Mint ahogyan veled Grant - mosolygott hátra a gyerek. - Tudod, mama, nem

bánom, ha Grant itt van... szerintem ő jó papám lenne. És ha itt alszik, az már

majdnem olyan, nem?

Julia ismét nem találta a szavakat.

- Nos... azért nem egészen. Egy kis különbség mégis van közötte. Őszintén

szólva, sosem beszéltünk arról Granttel, hogy akarna-e mindig velünk lenni.

- Miért nem? - csodálkozott el Angie ezt hallva. - Te nem szeretnéd?

- De igen - ismerte be Julia. - Csak azt nem tudom, hogy ő szeretné-e.

A kislány vidáman, csengőn fölnevetett.

- Hiszen épp azért kell megkérdezni! Biztosan ő is akarja, hiszen itt van velünk

minden este, és sokszor csak reggel megy el!

Julia megsimogatta a kislány haját. Hogy magyarázza el Angie-nek, hogy más

dolog a szerelem, és megint más egy kapcsolatban a felelőséget vállalni? És

egyáltalán: miféle példát mutat ő Angelnek?

A kislány ugyan gyerek még, de ki merné azt állítani, hogy nem maradnak meg

benne az ezekben az években szerzett tapasztalatok? S mire vezethet az, hogyha

81

azt látja, hogy édesanyja jószerével együtt él egy férfival, akit bár szeret, de a

sorsát nem köti össze vele? Erre kell-e egy anyának nevelnie a lányát?!

- Ó, Angie! - simogatta meg kislánya szőkésbarna haját. - Tudom, hogy

beszélnem kell vele.. . Csak először veled akartam. Nem tudtam, hogy te mit

gondolsz erről az egészről.. . senkink nem volt azóta, hogy édesapád...

Julia elhallgatott. Ezt talán nem kellett volna megemlítenie. Nehezen folytatta a

megkezdett gondolatot.

- Nem lehet könnyű neked...

Angel átölelte anyja nyakát, és kedvesen odabújva felelte.

- Most már nagyon jó. Te is gyakran vagy velem, és Helent is szeretem... Grant

a barátom lett, de nem bánnám, hogyha a papám lenne... és mondd, mama, akkor

nekem is lehetne kistestvérem?

- Hát mégis szeretnéd? - nevetett föl Julia, és magához ölelte a gyereket.

Angie pironkodva bólintott.

- Azt hiszem... csak nem akartam elárulni Bettynek... akkor még nem voltam

biztos benne.

Julia nagyot sóhajtott.

- Jobb, ha nem álmodozol ilyesmiről, Angel.. .

S magának is gyorsan elmondta ugyanezt. Majd fölállt , és a szomszédos székre

terelgette a gyereket.

- Most pedig vacsorát fogok készíteni.

Angie arca mókás, riadt fintorra húzódott.

- Jaj, mama, csak azt ne! Nem akarok megint szénné égett pirítóst vagy

kőkeményre sült sonkát enni! Már csak ezért is jó lenne, ha Grant ideköltözne!

Lenne, aki megtanítana engem pizzát sütni, s végre nekünk is rendes vacsoráink

lennének!

- Te számító nőszemély! - vonta össze nevetve a szemöldökét Julia. - Hát szép

dolog ez?

- Hiszen tudod, hogy csak tréfáltam, mama! - kászálódott le a kislány is a

székről. - Én szeretem Grantet!

És én is így vagyok ezzel.. . - tette hozzá gondolatban Julia, s valahogy úgy

82

érezte, hogy ebben a szerelemben még hátravan a neheze.

+ + +

Ezen a hétvégén a meteorológia ismét tévedett. Szép időt ígértek, könnyű szellőt

és meleget, ám már korán reggel eleredt az eső, és a hűvös, nyirkos pára

beborított mindent.

- Úgy látom, oda a kirándulásunk! - pislogott Angie csalódottan az ablak felé,

majd anyjához fordult. - Mama, fölhívhatom Bettyt? Átmennék hozzájuk

játszani! Biztosan ő is otthon kuksol ilyen időben!

- Hívd csak - adta meg az engedélyt Julia. - De nemsokára megjön Grant is.

Azért, mert nem megyünk el kirándulni, még biztosan velünk tölti a hétvégét.

- Grant akkor is itt lesz, amikor én hazajövök - jelentette ki a kislány, s Julia

csaknem felsóhajtott.

Bárcsak ő is ilyen biztos lett volna ebben! Ezen a hétvégén tervezte, hogy

alkalmat talál egy beszélgetésre. Kétségei nem tűrtek tovább halasztást. Egyre

inkább úgy érezte, hogy Angie-nek is és neki magának is biztos háttérre volna

szüksége. Tudta, nem kérhet biztosítékot a férfitól, hogy még jövőre is, vagy

két, három év múlva is velük lesz, hiszen éppen Norman példája mutatta, hogy

az ilyesmire még egy házasság sem biztosíték. De azt is tudta, hogy eljött annak

az ideje, hogy a távolabbi terveikről beszélgessenek. Szerelmes volt Grantbe,

úgy, mint férfiba soha még, s nem szívesen szánta rá magát erre a beszélgetésre.

Lehet, hogy a férfi megriad, ha azt hiszi, hogy Julia szorosabban szeretné

bevonni az életükbe... és egyébként is. . . mégsem a nőnek kéne megtennie egy

ilyen lépést!

Aztán eszébe jutott az Angie-nek tett ígérete, s tudta, tovább nem lehet

halogatni a dolgot. Ha maga miatt várna is, a kislány miatt nem teheti meg.

Angie esőkabátba bújt, és belelépett cipőjébe.

- Várj! - nyúlt az autó kulcsa után Julia. - Majd én átviszlek Bettyékhez!

- Ugyan, mama! - legyintett a kislány már az előszobába érve. - Nem kell! Nem

83

vagyok már csecsemő, egy kis eső igazán nem árthat meg!

Az asszony bólintott. Hogyne... Angie valóban nem csecsemő, s ez egyre inkább

érződik is. Magabiztosabbá, kiegyensúlyozottabbá vált az utóbbi időben, s néha

úgy tűnik, mintha ritkábban volna már szüksége az anyja közelségére.

Julia valami enyhe szomorúságot érzett. Tudta persze, hogy ennek így kell

lennie, és a gyerekek előbb-utóbb felnőnek, de először gondolt bele abba, hogy

egyszer majd Angie nélkül fog zajlani az élete.

Kinézett a szürke, esős utcán igyekvő Angie-re, s homlokát nekitámasztotta az

ablaküvegnek.

A csengő hangja riasztotta föl tűnődéséből. Grant csapzottan, bőrig ázva

érkezett meg.

- Itt nem lehet parkolóhelyet találni! - mutatott az utca felé. - Jól láttam, hogy

Angie ment ki innen, útközben minden pocsolyába beleszökdécselve?

- Ha ilyet láttál, akkor csak ő lehetett! - helyeselt az asszony. - Át fog ázni a

cipője.

Megborzolta a férfi nedves haját.

- Kérsz egy teát? Az mindig jólesik az esős időben.

- Eltaláltad a titkos vágyaim egyikét! - csókolt bele az asszony nyakába Grant, s

nevetve vette tudomásul a heves tiltakozást.

- Hé, te! Összevizezel!

Julia vizet engedett a teafőzőbe, s nekigyürkőzött a beszédnek.

- Grant.. . - kezdte. - Valamit mondani akarok neked.

- Tudom! - ölelte át hátulról a férfi, és keze kalandozni kezdett. - Azt, hogy

nagyon szeretsz!

Julia teste felbolydult az érintéstől. Hátrafordult, és a férfi szemébe nézett.

- Tegyél meg nekem egy szívességet!

- Mindent!

- Addig parancsolj megálljt a kezednek, amíg a mondanivalóm végére nem érek.

Tudod, szükségem van a józan eszemre!

- A józan eszünkre soha nincs szükségünk - jelentette ki a férfi, de azért

elengedte az asszonyt. - Szóval beszélgetünk. Lehet, de előtte engedj meg nekem

84

is egy kérdést. Szeretsz?

Julia megrázta a fejét.

- Micsoda kérdés ez! Persze, hogy szeretlek!

- Jó.. . - nézett rá komolyan a férfi. - Akkor először én beszélek. Nem tudom, mit

akarsz mondani, de valami nem tetszik nekem a tekintetedben... Mielőtt olyasmit

mondanál ki, amit később megbánhatsz, engedd meg, hogy őszinte legyek...

Ritka pillanat ez egy bohóc életében!

Kézen fogta az asszonyt, és maga mellé ültette az egyik konyhaszékre.

- Én is szeretlek... - kezdte. - Tudod, mikor szerettem beléd? Amikor együtt

utaztunk a liftben... de lehet, hogy már hamarabb, amikor az öltözőben meg

akartalak csókolni.. . Nem tudom tetten érni a pillanatot. Csak azt tudom, hogy

egyszerre rádöbbentem, hogy kellesz nekem! Nem, nem úgy, ahogy eleinte

gondoltam... Nem egy éjszakára vagy egy estére, hanem örökre! Nem voltam

boldog a felismeréstől, elhiheted... Eléggé egyértelműen hárítottad el a

közeledéseimet, és nem egyszer kifejtetted, hogy a te életedben csakis Angie-

nek van helye, mert a lányodat kell tisztességgel fölnevelned. Megértelek. De

most, hogy mégis szeretsz, hogy megosztottad velem az ágyadat, magányodat, s

talán kicsit az életedet.. . most, Julia nem kérhetnék még nagyobb részt belőle?

Csodálatos veled, sőt veletek... de én ezt keveslem!

Az asszony tágra nyílt szemmel hallgatta ezeket a szavakat. Igaz lehet vajon

mindez? Grant nyugtalanul állt föl a helyéről, és folytatta.

- Minden reggel elfacsarodik a szívem, amikor ki kell lopóznom tőletek, és

egyre inkább arra vágyom, bárcsak itt élhetnék veletek! Mondd, Julia - nézett

komolyan az asszonyra -, el tudsz engem képzelni, mint Angie apját. . . mint a

férjedet?

Az asszonynak könnybe lábadt a szeme. Fölállt , és odasimult Granthez.

- Grant Farinzi.. . csodálatos apa lennél, és ha lehet, még csodálatosabb férj!

Igen, el tudlak képzelni!

A férfi szeme még mindig nem vidámodott meg.

- És mondd... Angie-vel mi a helyzet? Tudom, hogy kedvel, de egészen más a

helyzet, hogyha megtudja, hogy szeretném a mamáját feleségül venni!

85

- Bizony, bizony, egészen más! - értett egyet ezzel Julia is. - Annak ugyanis

még jobban örülne! A minap éppen erről beszélgettünk, és kicsikart belőlem egy

olyan ígéretet, hogy megkérem a kezedet!

- De ugye, te nem csak miatta.. . - moccant meg Grant, Julia pedig szájára tette a

kezét.

- Ki ne mondd! Nehogy ilyet mondj nekem! Grant, te új életre keltettél engem!

Szeretlek, egész szívemmel, és semmi nem tesz olyan boldoggá, mint hogy eztán

mindig velünk leszel! De meggondoltad, mondd? Nem lesz ez túl nagy teher

neked?

A férfi fölnevetett.

- Túl nagy teher? Nemrég talán még így gondoltam volna, de ma már nem.

Tényleg vannak gondok is a gyerekekkel, de most megismerhettem a velük járó

örömöket is, és már tudom, hogy az élet csak ezzel együtt teljes. Annyira nem

nagy teher, hogy szeretném még nagyobbá tenni.. . mit szólnál, hogyha Angie-

nek nem kellene a barátnője előtt szégyenkezni, mert neki is születne

kistestvére?

Julia boldogan pirult el.

- Ó, Grant.. . remélni sem mertem!

Megfogta a férfi kezét.

- Gyere! Menjünk el Angie-ért, ezt neki is tudnia kell!

Ám a férfi nem mozdult. Keze végigsimította az asszony ajkát, majd levándorolt

a nyakára, mellére.

- Hogyne! - suttogta rekedten. - De olyan sürgős ez? Nem lenne jobb, ha előtte

valami fontosabbat tennénk? Például máris idehívhatnánk azt a kistestvért!

Julia ennél boldogabban még sosem adta át magát ölelésnek.

- Igazad van, mint mindig, Grant Farinzi.. . - súgta a férfihoz simulva. - Tegyünk

meg mindent azért a kistestvérért!

Odakint a szél esőt szitált a háztetőkre, zokogtak a felhők. Ám bent, a szoba

melegében Grant Farinzi boldog mosollyal szorította magához kedvesét, és

halkan súgta a fülébe.

- A csoda megtörtént.. .a bohócdoktor nem sír többé.

86

87

88