Doktori (PhD) értekezés

SEJTVONAL SPECIFIKUS MONOKLONALITÁS

VIZSGÁLATOK MIELODISZPLÁZIÁBAN ÉS MIELOPROLIFERATÍV BETEGSÉGEKBEN

Jáksó Pál

Doktori iskola: Klinikai Orvostudományok

Doktori Iskola vezetője: Dr. Komoly Sámuel

Program: Molekuláris pathomorfológia

Programvezető, témavezető: Dr. Pajor László

Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar

Pathologiai Intézet

Pécs, 2009.

1

TARTALOMJEGYZÉK

...........................................................................................................BEVEZETÉS 4

....................................................................................................CÉLKITŰZÉSEK 7

...Sejtvonal specifikus klonalitás vizsgálatok X kromoszóma inaktivációs esszével 8

..............................................Sejtvonal specifikus mikroszatellita-PCR vizsgálatok 11

...........................................Sejtvonal specifikus JAK2V617F mutációs vizsgálatok 13

.......................VIZSGÁLATI MINTÁK ÉS ALKALMAZOTT MÓDSZEREK 14

........................................................................................................Vizsgálati minták 14

..........................................................................Áramlási citometriás sejtszortírozás 15

..............................................................................................................DNS izolálás 17

...........................................................Humán androgén receptor esszé – HUMARA 18

...............................................................................Mikroszatellita-PCR vizsgálatok 22

.............................................................................JAK2V617F mutációs vizsgálatok 25

.......................................................................................................EREDMÉNYEK 27

A HUMARA kiértékelési kritériumainak, specifitásának és szenzitivitásának ............................................................................................................meghatározása 27

..........................................................................HUMARA – klonalitás eredmények 33

..............................................................................Mikroszatellita-PCR eredmények 36

...................................Párhuzamos HUMARA és mikroszatellita-PCR eredmények 40

.................................Párhuzamos JAK2V617F mutáció és HUMARA eredmények 42

.....................................................................................................MEGBESZÉLÉS 44

.....................................................................................................Irodalmi áttekintés 44

......................................................................................Saját eredmények értékelése 47

.............................................................................................................Összefoglalás 53

..........................................................ÚJ EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÁSA 55

.................................................................................KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 57

2

..........................................................................IRODALOMI HIVATKOZÁSOK 58

..................................AZ ÉRTEKEZÉS ALAPJÁT KÉPEZŐ PUBLIKÁCIÓK 70

........................................................................................EGYÉB PUBLIKÁCIÓK 72

........................................................................................................RÖVIDÍTÉSEK 77

3

BEVEZETÉS

A neoplasztikus hematológiai betegségek patomechanizmusának

megértéséhez, megfelelő diagnosztikájához, valamint prognosztikus és terápiás

szempontból is fontos szempont, hogy az adott lézió a hemopoézis mely pontjáról

indul ki. Vagyis, hasznos annak megállapítása, hogy a betegség pluripotens, vagy

elkötelezett őssejt eredetű-e. A molekuláris patogenezisre vonatkozó ismereteket a

WHO klasszifikációja is alapelvként használja a neoplasztikus hematológiai

betegségek besorolásában. A tumor kiindulópontjának meghatározása segíthet annak

a kérdésnek a megválaszolásában, hogy a tüneti kezelésen túli, valódi gyógyulási

lehetőséget nyújtó, kuratív terápiaként alkalmazható-e kemoterápia, vagy csak az

allogén csontvelő transzplantáció jelentheti-e az egyedüli megoldást. Elkötelezett

őssejt eredetű betegség esetén a kemoterápia is eredményezhet teljes gyógyulást,

mivel ha a terápiával sikerül elpusztítani a tumoros elkötelezett őssejteket, akkor a

pluripotens őssejtekből még regenerálódhat a normális hemopoézis. Ezzel szemben,

ha pluripotens őssejt szintről indul ki a betegség, akkor célzott terápia hiányában a

teljes gyógyulás valószínűleg csak a összes hemopoetikus sejt elpusztításától

várható, amit viszont a terápia utáni idegen donoros csontvelő transzplantációnak

kell követnie a hemopoézis helyreállítása érdekében.

A különböző sejtvonalak érintettségének vizsgálatával, következtethetünk

arra, hogy a tumor a hemopoézis mely pontjáról indulhatott ki. Az egyes sejtvonalak

érintettségét igazolhatjuk többféle módszerrel. Egyrészt vizsgálhatunk betegségre

jellemző molekuláris eltéréseket (pl. pontmutációk, deléciók), másrészt

használhatunk klonalitás vizsgálatokat, amelyek egyúttal segíthetik a diagnózist is,

mivel a monoklonalitás kimutatása egyéb marker hiányában is a tumoros folyamat

lehetőségét támasztja alá.

A mielodiszpláziák (MDS) betegségcsoportja olyan klonális hematológiai

betegségeket foglal magába, amelyeket klinikai és morfológiai szempontból

ineffektív hemopoézis jellemez1-5. Ezek a betegségek egy krónikus jellegű

monoklonális proliferációval járó preneoplasztikus fázis után gyakran akut leukémiás

fázisba kerülnek. A WHO osztályozás6-7 a következő típusokat definiálja: refrakter

anémia (RA), RA ringed szideroblasztokkal (RARS), RA ringed szideroblasztokkal-

4

trombocitózissal (RARS-t), refrakter citopénia több sejtvonal diszpláziájával

(RCMD), refrakter citopénia több sejtvonal diszpláziájával és ringed

szideroblasztokkal (RCMD-RS), RA blaszt szaporulattal (RAEB-I. és RAEB-II.), 5q-

szindróma, és nem klasszifikálható MDS (MDS-u). A nemzetközi irodalom az MDS-

t hemopoetikus őssejt eredetű betegségnek tartja. Egyértelmű az álláspont abban a

tekintetben, hogy a hemopoézis mieloid vonala érintett és monoklonális

proliferációval jellemezhető. Ezzel szemben ellentmondóak az adatok abban a

tekintetben, hogy a limfoid vonal mennyire érintett a neoplasztikus folyamatban8-17 .

A mieloproliferatív neopláziák (MPN) a mieloid tumorok másik nagy

csoportját képezik. Ezekre a betegségekre a csontvelői sejtek abnormális, fokozott

proliferációja jellemző. Morfológiailag a különböző típusokban más-más sejtvonal

dominál, de bizonyított, hogy több csontvelői sejtvonal is érintett az abnormális

proliferációban kisebb-nagyobb mértékben. A WHO osztályozás6-7 szerinti altípusok

a következők: krónikus mieloid leukémia (CML) (Ph-kromoszóma pozitív),

elsődleges mielofibrózis (PMF), policitémia vera (PV), esszenciális trombocitémia

(ET), hízósejtes betegség (MCD), krónikus neutrofil-sejtes leukémia (CNL), nem

kategorizálható krónikus eozinofil-sejtes leukémia (CEL-NOC), hipereozinofiliás

szindróma (HES) és a nem klasszifikálható mieloproliferatív betegségek (MPN-u).

A korábbi, 2001-es WHO besorolás szerint még a mieloproliferatív betegségek közé

sorolt és molekuláris eltéréssel rendelkező eozinofíliákat új csoportként definiálták:

eozinofíliával járó mieloid neopláziák PDGFRA, PDGFRB, vagy FGFR1

abnormalitással. Az MPN-eket is elsősorban őssejtbetegségnek tarják, de az egyes

sejtvonalakat érintő molekuláris klonalitási vizsgálatok az MDS-hez hasonlóan

ebben a betegség csoportban sem egyértelműek a limfoid vonal érintettsége

szempontjából8-10, 18-26.

A hagyományos morfológiai, citológiai vizsgálatok nagy segítséget nyújtanak

az egyes sejtvonalak érintettségének meghatározásában, de egyértelmű bizonyítékot

nem tudnak szolgáltatni morfológiai jelek hiánya esetén. A tumorokra jellemző

genetikai aberrációk vizsgálatához citogenetikai, illetve molekuláris genetikai

módszerek szükségesek. Ezen technikák segítségével a daganatos betegségek kiváltó

okainak közvetlen vizsgálata lehetséges. Különböző genetikai aberrációk ismertek

mindkét fenti betegségcsoportban6-7, de ezek előfordulása alacsony, így ezekben a

5

betegségekben kevés jól használható patognomikus genetikai markert ismerünk.

Kivételt képez a CML, amely esetében a jelenlévő Philadelphia-kromoszóma

diagnosztikus kritérium, illetve a JAK2V617F pontmutáció, amely 50-95%-ban

fordulhat elő MPN-ken belül PV-ben, PMF-ben és ET-ben, ill. a mielodiszpláziák

egy altípusában, RARS-t-ben.27-29. Az eddigi irodalmi adatok alapján egyéb genetikai

rendellenességek is ismertek ezen betegségek de novo formájában, pl. a 20-as

kromoszóma hosszú karjának deléciója, ami mindössze az esetek kb. 10-15 %-ában

fordul elő policitémia vera-ban, valamint hasonló előfordulást mutat az 5q deléció

MDS-ben. A többi genetikai aberráció ezekben a betegségekben ritkábban fordul elő,

mint pl. a 8-as, 9-es, 1-es kromoszómák triszómiája, 7-es monoszómia és még

ritkábbak a del(13q), del(11q), del(12p), -Y, +6, +13, +21. Kivételt képez a terápia-

indukált MDS-ek csoportja, ahol a del(5q) az 50%-os gyakoriságot is elérheti6,7,30.

Az újabban felfedezett molekuláris eltérések közé tartoznak 5% alatti előfordulással

a JAK2V617F negatív PV-ben a JAK2 gén 12-es exonjában előforduló

pontmutációk, valamint PMF-ben és ET-ben az MPLW515L/K mutációk 31-35.

6

CÉLKITŰZÉSEK

Vizsgálataink elsődleges célja az volt, hogy az egyes sejtvonalak

érintettségének vizsgálatán keresztül megállapítsuk, hogy MDS-ben és MPN-ben a

betegség a hemopoézis melyik stádiumából indulhat ki. Feltételeztük, hogy ha csak

mieloid érintettséget találunk, akkor valószínűleg mieloid irányban elkötelezett

őssejtből indul ki a betegség. Ha viszont limfoid érintettség is előfordul, akkor

pluripotens őssejt eredet lehet a háttérben. A sejtvonal érintettség megállapításához

három módszert használtunk fel. Elsőként, genetikai markertől független, klonalitás

vizsgálatára alkalmas HUMARA (human androgen receptor assay) X kromoszóma

inaktivációs esszét használtunk fel, áramlási citometriásan szortírozott limfoid és

mieloid sejteken. A második módszer a del(20q) és del(5q) vizsgálata volt

mikroszatellita-PCR (MS-PCR) technika segítségével, szintén szortírozott

sejtvonalakon. A sejtvonal érintettségen túl az MS-PCR vizsgálatokkal arra is választ

kerestünk, hogy a hagyományos metafázis citogenetikánál jóval kisebb deléciók

kimutatására alkalmas MS-PCR technikával sikerül-e a fent említett előfordulási

arányoknál magasabb százalékban kimutatni ezeket a deléciókat. Végül szintén

sejtvonal specifikusan vizsgáltuk a JAK2V617F pontmutáció jelenlétét MPN-es

betegekben mutáció-specifikus PCR technika segítségével.

7

Sejtvonal specifikus klonalitás vizsgálatok X kromoszóma inaktivációs esszével

A nőkben bekövetkező X kromoszóma inaktiváció (XI) folyamata jól ismert

jelenség. Ennek során az ún. Lyon hipotézis36-39 szerint a korai embriogenezis során,

feltehetően a késői blasztociszta stádiumban, komplex szabályozási mechanizmusok

hatására az X kromoszóma inaktiváció sejtenként véletlenszerűen érinti a két X

kromoszóma egyikét. A későbbi mitózisok alkalmával az utódsejtekben az

inaktivációs mintázat stabilan továbbadódik. Ennek következtében a női szervezet

sejtjei mozaicitást mutatnak abban a tekintetben, hogy a testi sejtekben felváltva hol

az anyai, hol az apai X kromoszóma inaktivált. Ideális esetben a két X kromoszóma

50-50%-ban aktív ill. inaktív.

Monoklonális proliferáció esetén azonban, pl. tumorokban, az összes sejt a

kiindulási klón inaktivációs mintázatát fogja hordozni. Ennek a jelenségnek a legelső

felhasználása klonalitás vizsgálatára tumorokban, Gartler és Linder nevéhez

fűződik40, akik az X kromoszómán kódolt glükóz-6-foszfát dehidrogenáz (G6PD)

izoenzimek expresszióját használták fel a két X kromoszóma megkülönböztetésére.

Ugyanezzel a módszerrel mutatták ki Fialkow és munkatársai, hogy a CML, PV és

ET klonális betegségek és hemopoetikus őssejtből indulnak ki41-43. Később jóval

elterjedtebbé vált az ún. short tandem repeat polimorfizmusok (STRP) és restrikciós

fragment hosszúság polimorfizmusok (RFLP) használata, valamint ezek metilációs

mintázatának vizsgálata. Elsőként Vogelstein és munkatársai írták le a hipoxantin-

guanin foszforiboziltranszferáz (HPRT) gén ilyen irányú felhasználását, majd

további lókuszok is bekerültek az X kromoszóma inaktivációs vizsgálatok

repertoárjába: a foszfoglicerát kináz (PGK) gén; egy nem expresszálódó lókusz a

DXS225 (más néven: M27β); a palmytoilated membrane protein (p55) génben és az

iduronát-2-szulfatáz (IDS) génben előforduló polimorf szakaszok; legújabban pedig

a humán androgén receptor gén8, 44-48. Mivel ezek a polimorf szekvenciák az

inaktivációnak megfelelően metilálódnak, ezért metilációs státuszuk vizsgálatával

következtetni lehet arra, hogy a két X kromoszóma egyenlő arányban inaktiválódik-e

vagy sem. Metodikai szempontból a különböző módszereknek vannak előnyei és

hátrányai is. Az egyik legfontosabb szempont a módszer kiválasztásánál a

polimorfizmus mértéke, ami az informatív vizsgálatok arányát határozza meg. Ebből

8

a szempontból a PGK és HPRT gének vizsgálatán alapuló tanulmányok együttesen is

csak 50%-ban informatívak. Sokkal jobb ebből a szempontból az M27β, amely 90%-

ban ad informatív eredményt, viszont tumorokban gyakran hipermetilált, így nem

megbízható markere az X-inaktivációnak. A leghasználhatóbb módszer ebből a

szempontból a humán androgén receptor génre épülő HUMARA, amely közel 90%-

ban informatív és metilációja megbízhatóan tükrözi az X-inaktivációt. Mindezek a

módszerek a DNS metiláció-szenzitív restrikciós emésztését használják fel a

metilációs státusz vizsgálatához, amely azonban magában hordozza a részleges

emésztés lehetőségét. Az ebből adódó bizonytalanságot küszöbölik ki az RNS alapú

módszerek, amelyek a valódi X-inaktivációt mutatják. Ilyen, expresszió alapú

vizsgálatokat dolgoztak ki a p55, IDS, és PGK esetében, amelyek esetében azonban

heterozigozitás alacsony (50% alatti), így csak az esetek kis részében használhatók44,

48,49. Leírták a HUMARA expressziós változatát is47,49, amelynek azonban az

alkalmazhatóságát nagyban befolyásolja a gén expressziója, ami tumoronként és

szövetenként is igen változó, így ma, a leggyakrabban alkalmazott X inaktivációs

vizsgálati módszer mégis a DNS alapú HUMARA.

A HUMARA módszer esetében, azonban több tanulmány felveti egy

bizonytalansági tényező jelenlétét. Ez pedig a nem véletlenszerű X-inaktiváció (non-

random X-inactivation - fNRXI). Ez azt jelenti, hogy egészséges nőkben is előfordul

az elméleti 50-50%-os inaktivációs arányoktól való eltérés, amely utánozhatja a

monoklonalitást. Champion és munkatársai tanulmányában50 egészséges nők

vizsgálata során ezt elsősorban idősebb nők esetében találták jellemzőnek. Mivel az

MPN és MDS elsősorban idős korban jelentkező és manifesztálódó betegségek, ezért

arra hívják fel a figyelmet, hogy ezekben a betegségekben a HUMARA használata

megfelelő óvatosságot igényel. Ezzel szemben olyan közlemény is van, amelyben

nagyszámú egészséges nő vizsgálata során nem találtak összefüggést az életkor és az

NRXI között51. Több tanulmány veti fel, hogy az esetleges NRXI kiküszöbölésére,

valamilyen kontroll szövet alkalmazása lenne hasznos, amihez viszonyítani lehetne a

két androgén receptor allél inaktivációjának arányát45,46,52,53. Ebben a kérdésben sincs

konszenzus. Alapvetően olyan kontroll szövetre lenne szükség a beteg személytől,

amely biztosan nem érintett a hematológiai tumorban. A kérdést tovább bonyolítja,

hogy Gale és munkatársai46 arról számolnak be, hogy a NRXI jelensége nem

9

egyformán jelentkezik a különböző szövetekben. Ezért több kutató azt javasolja,

hogy minél “közelebbi rokonságban” lévő szövetet lenne célszerű alkalmazni

kontrollként. El-Kassar és munkatársai53 ET-s betegek sejtvonal érintettségének

tanulmányozása során T-limfocitákat javasolják kontroll céljára. Azonban ez a

megközelítés alapvetően kizárja annak a lehetőségét, hogy feltételezzük a T-sejtek

involvációját a tumoros folyamatban.

Vizsgálatainkhoz a fentiekben ismertetett előnyök és hátrányok mérlegelése

után, a DNS alapú HUMARA-t használtuk fel klonalitás megállapítására áramlási

citometriával szortírozott limfoid és mieloid sejtekben. A HUMARA eredmények

megfelelő értékeléséhez kontrolltól független, sejtvonal specifikus kritériumokat

dolgoztunk ki. Továbbá teszteltük módszer korlátait a specificitás és érzékenység

tekintetében.

10

Sejtvonal specifikus mikroszatellita-PCR vizsgálatok

A genomban előforduló mikroszatellita régiók (<200bp) 1-4 bázispárnyi

ismétlődésekként fordulnak elő. Az ismétlődések száma általában nagyon változó,

vagyis a mikroszatellita szakaszok nagyon polimorfak. Egy ilyen mikroszatellita

régiót tartalmazó szekvencia PCR technikával történő amplifikációja és

elektroforézise után, elkülöníthető egy adott allél apai és anyai változata az

ismétlődés-számok eltérése alapján. Tumorok vizsgálata során, a genomban ismert

helyzetű mikroszatellita régiók felhasználhatók az adott lókusz deléciójának, ill.

amplifikációjának vizsgálatára, ugyanis a mikroszatellita régiók PCR amplifikációját

követően a termékek mennyiségének kvantitálásával következtetni lehet a két allél

előfordulására 54,55. Ennek megfelelően deléció esetén, ha a vizsgált sejtek

mindegyikében bekövetkezik a deléció és a homológ kromoszómapárnak csak egyik

tagját érinti, akkor csak egy allélt detektálhatunk. Ha a deléciót hordozó sejtek

mellett normál sejtek is vannak a mintában, vagy az egyik allél amplifikációja

következik be, akkor a két allél mennyiségi aránya (gyakorisága) megváltozik a

normál 1-1 arányhoz képest és allélikus kiegyensúlyozatlanságot (allelic imbalance -

AI) okoz. Természetesen ilyen vizsgálatok esetében mindig szükség van ugyanazon

személy egészséges szövetéből származó kontrollra, amihez a tumorból kapott allél

arányokat viszonyítani lehet.

A tanulmányban az MPN-ben leírt, leggyakoribb genetikai aberrációnak

tartott 20q deléciót56-60, illetve MDS-ben szintén a leggyakoribb defektusok közé

tartozó 5q deléciót61-63 vizsgáltuk áramlási citometriával szortírozott limfoid és

mieloid sejteken MS-PCR technikával. Mindkét deléciónál az irodalmi adatoknak

megfelelően választottuk ki az alkalmazott mikroszatellita markereket, úgy hogy

azok a leggyakrabban deletált szakaszokon (common deleted region - CDR)

helyezkedjenek el. Green58 és Le Beau59 munkacsoportja végeztek úttörő munkát a

deletálódó 20q régió minél pontosabb feltérképezésében és a CDR-t kb. 250 kb-ra

szűkítették le. A del(20q) CDR területén több gén és ismeretlen funkciójú

expresszálódó szekvencia is található, köztük pl. a KRS2 gén, amely egy szerin-

treonin kinázt kódol és apoptózis szabályozásban játszik szerepet. Egy ilyen gén

defektusa vezethet apoptózis deregulációhoz, amelynek sok tumor kialakulásában

11

bizonyított szerepe van. Hasonló vizsgálatok zajlottak az del(5q) CDR

feltérképezésével kapcsolatban is. Horrigan és munkatársai61 kb. 700 kb-ra

szűkítették le a régiót, amelyben 9 gént és 5 ismeretlen funkciójú expresszálódó

szekvenciát azonosítottak. Vizsgálatainkban a két CDR-ből a 20q11.2-q13.2 régiót

vizsgáltuk a D20S607, D20S170, D20S110, D20S96 és D20S119 lókuszokon,

valamint az 5q31 régióban a D5S476 és D5S414 lókuszokat.

12

Sejtvonal specifikus JAK2V617F mutációs vizsgálatok

2005-ben több egymástól független publikációban írták le először a JAK2 gén

V617F mutációját krónikus mieloproliferatív betegségekben64-68. A JAK2 fehérje a

kulcsszerepet tölt be a sejtnövekedést és differenciációt szabályozó JAK-STAT

jelátviteli folyamatokban. A mutáció következtében a 9-es kromoszóma rövid karján

elhelyezkedő, tirozin-kinázt kódoló JAK2 gén 14-es exonjában egy G>T báziscsere

következik be (1. ábra). A pontmutáció a JAK2 fehérjében valin-fenilalanin

aminosav cserét okoz a 617-es pozícióban, a protein pszeudokináz doménjében. A

mutált JAK2 fehérje konstitutív tirozin-kináz aktivitást, ill. hiperszenzitivitást mutat

az őt aktiváló szignálokkal szemben29,32,69-74.

1. ábra. A JAK2 gén szerkezete. A piros nyíl mutatja a pontmutáció helyét.

A JAK2V617F mutáció a szakirodalom szerint MPN-eken belül PV-ben

90-95%, PMF-ben 55-60% és ET-ben 50% gyakorisággal, illetve a mielodiszpláziák

egy ritka szubtípusában RARS-t-ben, 50% körüli gyakorisággal fordul elő 74 . 2007-

ben a Clinical Advisory Committee for the revision of the WHO Classification of the

Myeloid Neoplasms azt javasolta, hogy a JAK2V617F mutáció előfordulása

szerepeljen major kritériumként a krónikus mieloproliferatív betegségek

diagnosztikájában31. Végül a legfrissebb 2008-ban kiadott WHO klasszifikációba ezt

a javaslatot be is építették 7.

Áramlási citometriásan szortírozott MPN-es betegek mintáiban

megvizsgáltuk a JAK2V617F mutáció jelenlétét sejtvonal specifikusan limfoid és

mieloid sejtekben. A vizsgálatokat a JAK2V617F mutációra specifikus primert

alkalmazó PCR segítségével végeztük.

13

VIZSGÁLATI MINTÁK ÉS ALKALMAZOTT MÓDSZEREK

Vizsgálati minták

A vizsgálati minták MDS-sel és MPN-nel diagnosztizált betegek EDTA-val

alvadásgátolt perifériás vér és csontvelő aspirátum mintái voltak. Az eseteket a WHO

klasszifikáció alapján, a klinikai és patológiai diagnózis egybevetése után soroltuk be

a megfelelő betegségcsoportba. Az MS-PCR vizsgálatokhoz egészséges szövetből

származó kontroll mintaként szájnyálkahártya kaparékot gyűjtöttünk a betegektől. A

HUMARA kiértékelési kritériumainak meghatározásához 27 egészséges nő és 4 B-

sejtes krónikus limfoid leukémiás (B-CLL) nő EDTA-val alvadásgátolt perifériás vér

mintáját is felhasználtuk. MS-PCR és JAK2V617F mutációs vizsgálatokhoz a fenti

női mintákon túl férfi betegekből is gyűjtöttünk mintát.

A HUMARA-hoz 143 nőbetegtől gyűjtöttünk mintákat és végeztük el

a vizsgálatokat. Százhárom MPN-es betegből 34 nem volt informatív, a vizsgált

androgén receptor allélek homozigozitása, vagy a két allél túl kicsi méretkülönbsége

miatt. A 69 informatív eset betegség típus szerinti megoszlása a következő volt: 34

ET, 10 PV, 2 PMF és 15 MPN-u, 8 HES. Negyven MDS-es betegből 11 nem volt

informatív. A 29 informatív eset megoszlása 6 MDS-RA, 3 MDS-RAEB, 3 MDS-ből

transzformálódott AML és 17 MDS-u volt.

35 esetben végeztünk MS-PCR-t, amiből 20 esetben párhuzamos HUMARA

vizsgálatok is készültek. Hét MDS-u, 4 MDS-RA, 1 MDS-RAEB, 2 MPN-PV, 2

MPN-PMF, 9 MPN-ET, 5 MPN-u, 4 MPN-HES, és 1 MPN/MDS-CMML volt az

MS-PCR vizsgálatokban a betegség szerinti megoszlás.

27 MPN esetben készült JAK2V617F mutáció vizsgálat, amiből tizenkettőt

párhuzamosan végeztünk a HUMARA-val. Hat PMF, 9 PV, 12 ET és 1 MPN-u volt

a betegség szerinti megoszlás.

Az összes vizsgálatot áramlási citometriásan szortírozott sejteken végeztük. A

betegek életkora 12 és 82 év közé esett.

14

Áramlási citometriás sejtszortírozás

A vér és csontvelő mintákból áramlási citométerrel szortíroztunk limfoid és

mieloid sejteket. Az HES esetekben a limfoid és mieloid sejteken kívül eozinofil

sejteket is szortíroztunk. Egy MDS-RAEB esetben blasztokat is szortíroztunk. A

szortírozás alapja a sejtek CD45 expressziójának intenzitása és granularitása volt.

Ezen két paraméter alapján egy kétdimenziós diagrammon jól meghatározott

mintázat szerint elkülöníthetők a limfoid sejtek (magas CD45 expresszió és

kismértékű granularitás), mieloid sejtek (közepes CD45 expresszió és közepes-

magas granularitás), eozinofil sejtek (magas autofluoreszcencia a zöld FL1 és

narancs FL2 csatornában, valamint magas granularitás) és a blasztok (közepes CD45

expresszió és alacsony-közepes granularitás). A 2. ábrán példaként a mieloid sejtek

szortírozás előtti és utáni áramlási citometriás diagrammja látható. A HUMARA

módszer szenzitivitásának meghatározásához, B-CLL-es betegekből CD5/CD23,

vagy CD5/CD19 kettős pozitív monoklonális limfóma sejtek és poliklonális mieloid

sejtek meghatározott arányú keverékeit szortíroztuk egy lépésben: 100% CLL,

75-80% CLL + 20-25% mieloid, 50% CLL + 50% mieloid, 20-25% CLL + 75-80%

mieloid and 100% mieloid. A keverési arányt a limfóma és mieloid kapuk

pozícionálásával állítottuk be a szortírozás kezdetekor, majd a áramlási citométert

vezérlő programban szortírozás közben folyamatosan ellenőriztük.

15

2. ábra. Mieloid sejtek áramlási citometriás szortírozása. A különböző színnel

jelzett régiók mellett a bennük előforduló sejtek százalékos aránya van feltüntetve.

A CD5, CD19, CD23 és CD45 immunjelöléseket CD5-FITC, CD23-RPE,

CD19-RPE-Cy5 és CD45-RPE-Cy5 (DAKO A/S, Denmark) antitestekkel végeztük a

gyártó instrukcióinak megfelelően. A szortírozást BD FACSort típusú áramlási

citométerrel végeztük (Becton Dickinson Immunocytometry Systems, San Jose, CA,

USA). Betegenként általában 105 sejtet szortíroztunk sejtvonalanként. A szortírozott

minták tisztasága a szortírozni kívánt sejtek tekintetében áramlási citometriás

visszamérés alapján 95%-nál nagyobb volt. A szortírozott sejteket 500 µl TE8

pufferben, ill. 200 µl PBS-ben –20°C-on lefagyasztva tároltuk a DNS izolálásáig.

16

DNS izolálás

A szortírozott sejtekből proteináz-K-s emésztés és fenol-kloroformos

extrahálás módszerével, illetve Qiagen Blood Mini Kit (Qiagen, Hilden, Germany)

segítségével nyertünk DNS-t. A fenol-kloroformos izolálás során 500 µl TE8

pufferben lefagyasztott sejtekhez 10mg/ml koncentrációban adtunk proteináz-K-t és

SDS-t (1% végkoncentráció), majd 56°C-on éjszakán át emésztettük. Ezután azonos

térfogatú fenollal, majd kloroformmal extraháltuk a DNS-t, végül a vizes fázisból

2,5-szeres térfogatú 100%-os etanollal kicsaptuk, majd centrifugálás és szárítás után

TE8 pufferben oldottuk fel úgy, hogy a szortírozott sejtszámot figyelembe véve kb.

3000 sejtnek megfelelő DNS legyen 1 µl-ben. A PBS-ben lefagyasztott szortírozott

sejtminták esetében a DNS izolálást a Qiagen Blood Mini kittel végeztük a gyártó

előírásának megfelelően és végül a DNS-t 50 µl AE pufferben tároltuk. A DNS

mintákat +4°C-on tároltuk felhasználásig, majd -20°C-on archiváltuk.

17

Humán androgén receptor esszé – HUMARA

Az esszé az egyik X kromoszóma inaktivációjan alapul és nők esetében

alkalmas specifikus genetikai marker néküli monoklonalitás vizsgálatra45. A módszer

egy metiláció-szenzitív restrikciós emésztést és egy PCR reakciót kombinál. A

vizsgált androgén receptor szekvencia egy mikroszatellita régiót tartalmaz, amelyben

CAG trinukleotid ismétlődések vannak. Az ismétlődések száma változó és kb. 90%-

os a valószínűsége, hogy az apai és anyai X kromoszómán a CAG ismétlődések

száma eltér. Az eltérő ismétlődésszám következtében a vizsgált androgén receptor

allél heterozigozitást mutat. Az X kromoszóma inaktivációja metilációval történik,

aminek megfelelően az aktív X kromoszóma hipometilált, míg az inaktív

hipermetilált. A vizsgált szekvencia tartalmaz metilációs pontokat, amelyeket

metilációs státusztól függően metiláció-szenzitív HhaI, ill. HpaII restrikciós

enzimekkel hasítani lehet, vagy sem. Heterozigóta nőkben, metiláció-szenzitív

hasítás nélkül két eltérő hosszúságú androgén receptor szekvenciát (kb. 220 bp)

amplifikálunk PCR-rel, míg a homozigóta nők mintái nem informatívak, mert nem

különíthető el az apai és az anyai X kromoszómának megfelelő allél egymástól,

ezáltal a poliklonális és monoklonális minták sem – ezt szemlélteti az alábbi 3. ábra.

3. ábra. Androgén receptor PCR metiláció-szenzitív hasítás nélkül.

18

Normál női szövet poliklonális sejtjeiben az X-inaktiváció véletlenszerű, vagyis

elvileg a sejtek 50-50%-ban egyik, vagy a másik X kromoszómát hordozzák aktív

(metiláció-szenzitív enzimekkel hasítható) formában. Ha egy heterozigóta nő,

poliklonális szöveti sejtjeiből végezzük el a metiláció-szenzitív hasítást és ezt

követően a PCR amplifikációt, akkor kétféle mólsúlyú terméket fogunk látni a gélen,

mivel mindkét X kromoszómából marad nem hasított, amplifikálható templát.

Monoklonális proliferáció esetén a tumoros klónból származó sejtek azonos

metilációs mintázatot hordoznak, tehát minden sejtben ugyanaz az X kromoszóma

hasítódik a metiláció-szenzitív enzimekkel. A hasítás után a PCR csak az egyik allélt

tudja amplifikálni, ennek következtében csak egy sávot kapunk az elektroforézis

után. Ez alapján a mintát monoklonálisnak tekinthetjük. A 4. ábra szemlélteti a

restrikciós emésztéssel kombinált PCR reakciót monokonális és poliklonális minták

esetén.

4. ábra. HUMARA: metiláció-szenzitív emésztés és PCR.

A PCR reakciót az Allen és munkatársai által leírt protokoll45 alapján

dolgoztuk ki, néhány ponton módosítva azt. Első lépésben kb. 10000 sejtnek

megfelelő DNS-t emésztettünk 10U HhaI enzimmel Multi-Core pufferben (Promega,

Madison, WI, USA) 0,1mg/ml BSA jelenlétében 20µl térfogatban. Az emésztést

37°C-on, éjszakán át történő inkubálással végeztük. Emésztés után a DNS-t 2,5-

19

szeres térfogatú etanollal kicsaptuk és szárítás után 10 µl desztillált vízben feloldva

vittük a PCR reakcióba.

A 20 µl térfogatú PCR reakcióelegy 10 µl vízben oldott DNS-en túl

tartalmazott 200 µM-t minden dNTP-ből (GibcoBRL, Invitrogen Corporation,

Carlsbad, CA, USA), 0,5 egységnyi RedTaq DNS polimerázt (Sigma, St. Louis,

Missouri, USA), RedTaq puffert és 10 pmol-t mindegyik primerből (5' GCT GTG

AAG GTT GCT GTT CCT C 3', 5' AGA GGC CGC GAG CGC AGC ACC TC 3').

Az amplifikációt MJR Minicycler (MJ Research, Watertown, Massachusetts, USA),

ill. BioRad iCycler (BioRad Laboratiories, Hercules, CA, USA) PCR készülékkel

végeztük a következő programot használva: elődenaturáció: 94°C 5 perc; 40 ciklus

denaturació: 94°C 40 mp., primer kapcsolódás: 68°C 40 mp., extenzió: 72°C 1 perc;

végső elongáció: 72°C 5 perc.

Amplifikáció után a teljes 20 µl PCR elegyet felvittük 8%-os, nem denaturáló

poliakrilamid gélre és 120V-on, 25 mA mellett éjszakán át futtatuk, addig amíg a

jelzőfestékként használt xilén-cianol a 24 cm hosszú gél aljára nem ért. A gélt SYBR

Gold DNS festékkel (Invitrogen, Carlsbad, CA, USA) festettük a gyártó által előírt

koncentrációban, végül UV transzilluminátort használva polaroid, vagy digitális

kamerával lefényképeztük. Polaroid képek esetén a fotót szkenner segítségével

digitalizáltuk.

Azokban az informatív esetekben, ahol az emésztést követően mindkét

allélről történt amplifikáció, a gélfotókat az ImageJ 1.4 program segítségével

denzitometráltuk. Azokat a mintákat, amelyekben a PCR 100%-ban csak az egyik

allélt tudta amplifikálni és így a fotón csak az egyik allélnek megfelelő sáv volt jelen,

denzitometrálás nélkül is monoklonálisnak fogadtuk el.

20

A B

5. ábra. HUMARA gélfotók. L: limfoid, M: mieloid, +: HhaI-gyel emésztett minta,

-: HhaI-gyel nem emésztett minta.

Az 5. ábrán látható gélfotókon az A esetben csak az M+ mintában csökkent

jelentősen az egyik allél mennyisége, így csak a mieloid sejtek tekinthetők

monoklonálisnak. A B esetben az L+ és M+ mintákban is csak az egyik allélnek

megfelelő sáv látható, ezért mindkét sejtvonal sejtjei monoklonálisak.

A minták jelentős részében azonban nem egyértelmű az egyik allél arányának

nagy mértékű csökkennése, ezért ezeket a mintákat csak denzitometriás analízis

alapján tudtuk besorolni poliklonális, ill. monoklonális kategóriákba. A nemzetközi

irodalomban gyakran alkalmazott kritérium szerint, ha a két allél aránya legalább

3:1, vagy ennél jobban eltérő, akkor a minta monoklonálisnak tekinthető44,52,75.

Viszont több tanulmányban is kimutatták, hogy egészséges nőkben is eltérhetnek az

allélarányok az 1:1-től és a 3:1 arány sem mindig jelent megbízható kritériumot a

monoklonalitás megállapítására37,44,51. Annak érdekében, hogy megfelelően

specifikus legyen a módszerünk, saját kritériumokat dolgoztunk ki a HUMARA

eredmények kiértékelésére, amihez egészséges nők véréből szortírozott limfoid és

mieloid sejteken is elvégeztük a HUMARA-t. A módszer szenzitivitásának

megállapításához a HUMARA-t teszteltük B-CLL-es betegekből szortírozott

monoklonális limfóma sejtek és poliklonális mieloid sejtek ismert arányú keverékein

is, hogy megállapítsuk mi az a minimális monoklonális sejtarány, aminél a

HUMARA még ki tudja mutatni a monoklonalitást.

21

Mikroszatellita-PCR vizsgálatok

Ezeket a vizsgálatokat 1999-2000-ben kollaborációban végeztük a

Heidelbergi Egyetemen Prof. Dr. Kovács Gyula laboratóriumában. A PCR

amplifikációk MJR PTC-100 és PTC-200 típusú (MJ Research, Watertown,

Massachusetts, USA) PCR készülékeken történtek a következő programot használva:

elődenaturáció: 94°C 2 perc; 35 ciklus denaturáció: 94°C 40 mp., primer

kapcsolódás: 55°C 30 mp., extenzió: 72°C 40 mp.; végső elongáció: 72°C 5 perc. A

PCR reakcióelegy tartalmazott kb. 10000 sejtnek megfelelő DNS-t, 0,5 egységnyi

Taq polymerase-t (GibcoBRL, Invitrogen Corporation, Carlsbad, CA, USA), 50mM

KCl-ot, 10 mM TRIS-t (pH:8,3), 1,5mM MgCl2-ot, 200 µM-t mindegyik dNTP-ből,

és 5-5 pmol primert. Az egyik primer mindig jelölve volt Cy5 fluoreszcens festékkel

(MWG-BIOTECH AG, Ebersberg, Germany). A következő primereket használtuk:

D20S607: AAA ATG TCC AGG CAA CAG AG és ATT GAC AAA TTT CTG GGC

TG; D20S170: TTC TCA GGC TCC TGG C és GGG GGC TTC CAT GAG T;

D20S96: CAC TGC AAC TCT AAC CTG GG és CCT GTA TGC TGC ATT TCC

TG; D20S119: CTG ACA CAG TTT CAG TAT CTC TAT C és TTT CCA GAT TTA

GGG GTG TAT G; D20S110: TTG ACA GCC AAA TGA ATT TA és CTA GAC

TTA GGT TGA CAT TCT CG; D5S414: GGC CAG TTC AGT CAA GTG és TGG

TTC CAG CAT ATA GCG; D5S479: GCA ATA GCA AGA CTC TGA CC és TTC

CTG TGT GCC TTA CAG TT. A primer szekvenciákat a Whitehead Institute Center

for Genome Research (http://www-genome.wi.mit.edu/) és a The Genome Database

(http://gdbwww.dkfz-heidelberg.de/) web-es adatbázisából választottuk. A fenti

mikrolszatelliták adatai jelenleg ellenőrizhetők a http://www.ensembl.org/

Homo_sapiens/Info/Index címen, elhelyezkedésük pedig 6. ábrán látható.

22

D20S607 D20S170 D20S110 D20S96 D20S119

D5S476 D5S414

6. ábra. A vizsgált mikroszatellita lókuszok elhelyezkedése a kromoszómákon.

A PCR reakciók termékeinek detektálását és kvantitálását ALFexpress DNA

Analysis System (Amersham Pharmacia Biotech Inc., Piscataway, NJ, USA) típusú

automata DNS szekvenáló készülékkel végeztük 5%-os denaturáló poliakrilamid

gélen futtatva a termékeket, 1500 V, 38 mA, 15W, 55°C paraméterek mellett. A

kiértékelést a készülék szoftvere által készített denzitometriás görbék alapján

végeztük. Az egyes alléleknek megfelelő csúcsok jelenléte, illetve területe alapján

(7. ábra) értékeltük a mintákat, majd megtartott (retained-R), deletált (D), és allélikus

kiegyensúlyozatlanságot (allelic imbalance-AI) kategóriákba soroltuk. A

kategóriákba soroláshoz egy 0-tól 4-ig terjedő skálát használtunk. Nulla értéket,

vagyis R besorolást kaptak a kontroll szájnyálkahártyával megegyező minták.

Négyes, vagyis D besorolást azok a minták, amelyekben az egyik allél teljesen

23

elveszett. Az AI kategóriában kettes értéket kapott egy minta, ha a kontrollban

látható csúcshoz képest a mintában a deletálódó allélnek megfelelő csúcs relatív

aránya kb. 50%-ra csökkent a kotrolléhoz képest. Ezt a következőképpen számoltuk

ki:

1. egy mintán belül a csúcsok százalékos arányát az egyes csúcsok területe és két

csúcs területének összegének hányadosával kaptuk meg.

2. A vizsgált mintákban kontrollhoz képest csökkenő csúcs (deletálódó allél)

százalékos arányát elosztottuk a kontrollban ugyanezen allél százalékos arányával.

Hármas AI értéket adtunk egy mintának, ha 50%-nál jelentősen nagyobb volt a

relatív allélarány eltolódás, de nem volt teljes deléció. Egyes AI értéket kapott a

minta, ha 50%-nál jelentősen kevesebb volt az allélarány eltolódás. A PCR reakció és

a fluoreszcens detektálás pontatlansága miatt az AI 1-es besorolást, csak akkor

tekintettük egy mintában elfogadhatónak, ha legalább 2 lókuszon is előfordult

párhuzamosan. A fenti MS-PCR értékelési rendszert Langbein és munkatársai cikke

nyomán alkalmaztuk76.

7. ábra. MS-PCR görbék. Az A és B ábrákon két beteg mintái láthatók.

Mindkét esetben felül van a kontroll szájnyálkahártya (SZ), középen a limfoid (L) és

alul a mieloid (M) sejtek görbéje. Az A ábrán a limfoid és mieloid sejtvonalban is

megtartott (R) a mikrolszatellita allélek aránya. A B ábrán a limfoid sejtek allélikus

kiegyensúlyozatlanságot (AI) mutatnak, míg a mieloidokban teljes deléció (D)

látható.

24

JAK2V617F mutációs vizsgálatok

Baxter és munkatársai67 leírása alapján a következő PCR primereket használtuk (8.

ábra): mutáns allélre specifikus forward primer (5’AGC ATT TGG TTT TAA ATT

ATG GAG TAT ATT3’), belső kontrollként alkalmazott forward primer (5’ATC TAT

AGT CAT GCT GAA AGT AGG AGA AAG3’), és egy közös reverz primer (5’CTG

AAT AGT CCT ACA GTG TTT TCA GTT TCA3’). A két forward és egy reverz

primer két PCR termék egyidejű amplifikációját teszi lehetővé. A belső kontrollként

szereplő primer és a reverz primer egy 364 bázispár hosszúságú terméket ad, amely

kontrollként alkalmas a DNS templát minőségének megítélésére. Ha a vizsgált DNS

mintában nincs jelen a mutáció, akkor csak a belső kontroll terméket kapjuk meg.

Amennyiben a DNS templát tartalmazza a JAK2V617F mutációt, akkor a mutációra

specifikus primer is PCR terméket eredményez és egy második, 203 bázispárnyi

amplikont is kapunk a 364 bázispárnyi kontroll mellett.

8. ábra. JAK2V617F mutáció-specifikus PCR sematikus ábrázolása. Kék színű

sáv a templát DNS-t jelöli. A G/T a mutáció helye. P1: kontroll forward primer. P2:

reverz primer. P3: mutáció-specifikus forward primer. A sárga sáv a kontroll

terméket, a rózsaszín sáv a mutáció-specifikus terméket jelzi.

A PCR reakció komponensei 25 µl végtérfogatban a következők voltak: kb. 10000

sejtnek megfelelő DNS TE8, vagy AE pufferben, 1 egységnyi Sigma Genomic

RedTaq DNS polimeráz (Sigma, St. Louis, MO, USA), 3 mM MgCl2, 200µM dNTP,

25

12.5 pmol reverz primer, 6.25 pmol belső kontroll forward primer, 6.25 pmol

mutáció-specifikus forward primer, valamint Sigma Redtaq puffer. A PCR reakció a

következő program szerint futott: 95°C elődenaturálás 5 perc; 40 ciklus 95°C

denaturálás 30 mp., 53°C primer kapcsolódás 30mp., 72°C extenzió 1perc; 72°C

végső elongáció.

Néhány esetben, ahol kevés DNS maradt a HUMARA vizsgálatok elvégzése után és

biztosak akartunk lenni a JAK2V617F mutáció vizsgálat sikerességében, teljes

genom amplifikációt végeztünk a maradék DNS-ből Qiagen REPLI-g Kit-tel

(Qiagen, Hilden, Germany) a gyártó által ajánlott protokoll szerint, majd 1 µl

amplifikált DNS-t használtuk a JAK2V617F PCR-hez. A PCR termékeket 2%-os

agaróz gélen szeparáltuk, SYBR Gold DNS festés után, UV megvilágítás mellett és

digitális fénykép formájában dokumentáltuk. A kiértékelés során a fényképen

szemmel látható termék megléte, ill. hiánya alapján soroltuk a mintákat JAK2V617F

mutációra pozitív és negatív kategóriába (9. ábra).

9. ábra. JAK2V617F mutáció-specifikus PCR gélfotója. A bal szélső minta a

molsúly marker. Középen egy negatív minta látható a 364 bázispár hosszúságú

kontroll termékkel. A jobb szélső minta a mutációra pozitív, mert a kontroll termék

mellett megtalálható benne a 203 bázispárnyi mutációra specifikus amplikon is.

26

EREDMÉNYEK

A HUMARA kiértékelési kritériumainak, specifitásának és szenzitivitásának

meghatározása

A 10. ábrán egy HUMARA gélelektroforézis fotó és ennek denzitometriás

görbéi láthatók. A két AR allél inaktivációjának aránya a denzitometriás görbén

látható csúcsok alatti területek arányával jellemezhető. Az arány kiszámításához az

egyes csúcsok területét elosztottuk a két csúcs összterületével. Az X kromoszóma

inaktiváció számszerű jellemzéséhez a kisebb molsúlyú allél százalékos arányát

használtuk fel, amely értéket X inaktivációs számnak neveztünk el - XISZ. A XISZ

értéke 0% és 100% mozoghat. Teljesen véletlenszerű XI-t feltételezve a XISZ

értékének 50%-nak kell lennie. Azonban nem véletlenszerű XI esetén a XISZ eltér az

50%-tól. Homogén monoklonális mintában a XISZ értéke 0%, vagy 100%.

10. ábra. HUMARA gélfotó és denzitometriás görbék. Az a és b, ill a’ és b’ a két

allélt jelöli a denzitometriás görbéken és a gélen. M: mieloid. L: limfoid. NE:

metiláció-szenzitív enzimmel nem emésztett minta. E: metiláció-szenzitív enzimmel

emésztett minta.

27

Huszonhét egészséges nő mintáit megvizsgálva 21-et találtunk

heterozigótának és így a vizsgálatra alkalmasnak. Az 1. táblázatban a 21 informatív

egészséges nő XISZ értékei láthatók a szortírozott limfoid és mieloid sejtvonalakban.

1. táblázat. Egészséges nők HUMARA eredményei.

minta azonosító kor (év)

L(XISZ)

M(XISZ)

1 37 90 782 40 60 613 50 83 834 57 51 395 40 34 556 62 63 827 60 70 568 37 30 499 22 85 8610 50 67 7311 55 39 3812 32 73 7513 39 - 514 56 80 10015 32 100 7516 51 71 5917 63 71 5518 30 59 3719 50 59 7320 23 87 8521 48 56 82

átlag+S.D. 44,5 65,2±20.0 64,1±22,4 L: limfoid, M: mieloid.

Az 1. táblázat adatai szerint gyenge eltolódás mutatkozik a kisebb molsúlyú

allél javára a XISZ értékekben, ami nem véletlenszerű XI-re utalhat. A XISZ átlaga

65,2% és 64,1% a limfoid és mieloid sejtvonalakban, jelentős mértékű sztenderd

deviáció (S.D.) mellett (20,0%, ill. 22.4%). Az 50%-nál magasabb XISZ-nek a nem

véletlenszerű XI-n kívül lehet technikai jellegű magyarázata is, ugyanis a magas

PCR ciklusszám (40) miatt a kisebb allél előnyre tehet szert az amplifikáció során.

Ezt okozhatja, hogy az amplifikált szakasz magas GC tartalma miatt viszonylag

stabil másodlagos struktúrák alakulhatnak ki, ami jobban érinti a nagyobb CAG

28

ismétlődés számot tartalmazó allélt, így annak amplifikációjára negatív hatással

lehet77.

Annak érdekében, hogy megfelelően értékeljük a betegmintákat, amelyekben

monoklonális sejtek okozhatják a nem véletlenszerű XI-t, olyan XISZ határértékeket

kellett meghatároznunk amelyek még elfogadható álpozitivitást adnak a kontrollként

vizsgált egészséges nők poliklonális mintáiban, vagyis elegendően specifikusak (2.

táblázat).

1. Megvizsgáltuk, hogy milyen specificitást adnak a XISZ átlag ± 1 S.D. és a

XISZ átlag ± 2 S.D. határértékek. A XISZ átlag ± 1 S.D. kritérium specificitását

alacsonynak találtuk (80%, 76%). A XISZ átlag ± 2 S.D. kritérium túl szigorúnak

bizonyult, mert az elvi 100%-os maximum XISZ értéket is meghaladó

határértékeket adott.

2. Az irodalmi adatok szerint gyakran alkalmazott 3:1-es allélarány

kritériumot megvizsgálva a limfoid sejtekben 70%, mieloidokban 52% volt a

specificitás. Tehát ez a klonalitás kritérium bizonyult a leggyengébb specificitásúnak.

3. Annak érdekében, hogy megfelelően specifikus kritériumokat kapjunk

meghatároztunk egy olyan poliklonális XISZ tartományt alsó és felső határértékekkel

a limfoid és a mieloid sejtek esetében is, amely magában foglalta kontroll minták

90%-át, vagyis ezen a tartományon belül kisebb, mint 10%-os az álpozitivitás, ami

legalább 90%-os specificitást jelent. A tartomány határétékeit úgy határoztuk meg,

hogy egyenlő arányban hagytuk el mind az alsó, mind a felső extrém XISZ értékeket

a kontroll nőkben mért XISZ értékek közül.

2. táblázat. Különböző határértékeket használó klonalitás kritériumok

specificitása.

Limfoid sejtekLimfoid sejtek Mieloid sejtekMieloid sejtekXISZ tartomány specificitás XISZ tartomány specificitás

átlag ±1S.D45,2-85,2

80%átlag ±1S.D41,7-86,5

76%

átlag ±2S.D.25,2-105,2

100%átlag ±2S.D.19,3-108,9

95%

3:1 arány 70% 3:1 arány 52%34-90 90% 37-86 90%

29

4. Végül mivel mérsékelten erős korrelációt (korrelációs koefficiens=0.646)

találtunk a limfoid és a mieloid XISZ értékek között, megvizsgáltuk, hogy vajon

lehet-e őket használni kölcsönösen, egymás kontrolljaként abban az esetben, ha csak

az egyik sejtvonalban alakul ki monoklonális proliferáció. Amennyiben csak az

egyik sejtvonal monoklonális, akkor annak XISZ értéke feltehetően jelentősen el fog

térni a másik, poliklonális sejtvonal XISZ értékétől. Megkerestük azt a XISZ

különbség értéket az egészséges, kontroll nők limfoid és a mieloid sejtei között,

amelynél nagyobb érték nem fordult elő az esetek 90%-ában. Ez a különbség érték

26-nak adódott. Ennél nagyobb különbség a limfoid és mieloid sejtek XISZ értékei

között a kontroll nők kevesebb, mint 10%-ban fordult elő, ezért ezt a típusú

kritériumot is legalább 90%-os specificitásúnak fogadtuk el. Meg kell azonban

jegyezni, hogy csak ezt a kritériumot használva egyértelműen nem lehet

megállapítani, hogy a két sejtvonal közül melyik a monoklonális.

A HUMARA szenzitivitásának meghatározásához monoklonális limfóma

sejtek és poliklonális mieloid sejtek ismert arányú keverékeit vizsgáltuk meg 4 B-

CLL-es beteg mintáiban. A 3. táblázat adatai és a 11. ábra azt mutatja, hogy ha a

vizsgált mintában legalább 75% volt a monoklonális sejtek aránya, akkor a

monoklonalitás egyértelműen meghatározható, mivel a XISZ értéke 0%, vagy 100%.

Kevesebb mint 75% monoklonális sejt esetén alkalmazhatóak a fentiekben

meghatározott kritériumok (3. és 4. pont). A 3. táblázatban az 1-es minta esetében

50-60%-nyi monoklonális sejt esetén 53% a XISZ értéke, ami a limfoid sejtekre

érvényes poliklonális tartomány (XISZ=34-90%) szerint a poliklonális tartományba

esik, viszont a limfoid-mieloid XISZ különbséget figyelembe vevő kritérium alapján

a keverék mintát az ismert XISZ értékű (8%) poliklonális mieloid sejtekhez

viszonyítva, a két XISZ érték különbsége több mint 26% és így ez a minta is

monoklonálisnak tekinthető. A 3. táblázatban 2,3,4-es minták monoklonálisnak

tekinthetők (XISZ=30%, 23%, 27%), mert kívül esnek a 34-90%-os poliklonális

tartományon, habár a 2-es mintában a XISZ különbség kritérium nem teljesül. A

20-25% CLL-es sejtet tartalmazó keverékekben az 1-es esetben a 19%-os XISZ érték

30

alapján monoklonálisnak kéne tekinteni a mintát, de a XISZ különbséget figyelembe

vevő kritérium szerint nem, mert a keverék minta és a poliklonális minta XISZ

különbsége csak 8%. A 2,3,4-es mintákban egyik kritérium alapján sem igazolható a

monoklonalitás. Ezen adatok alapján megállapítható, hogy az 50-60% monoklonális

sejtet tartalmazó minták mindegyikében legalább 1 kritérium alapján monoklonalitás

volt igazolható. Ezzel szemben a csak 20-25% monoklonális sejtet tartalmazó

mintákban a 4 esetből csupán az egyikben és ott is csak az egyik kritérium alapján

merült fel a monoklonalitás lehetősége.

3. táblázat. XISZ értékek a monoklonális CLL + poliklonális mieloid sejt keverékekben.

XISZ értékek a CLL + mieloid keverékekben (%)XISZ értékek a CLL + mieloid keverékekben (%)XISZ értékek a CLL + mieloid keverékekben (%)XISZ értékek a CLL + mieloid keverékekben (%)XISZ értékek a CLL + mieloid keverékekben (%)minta

azonosító 100%CLL 75-80%CLL 50-60%CLL 25-20%CLL 0%CLL

1 100 100 53 19 82 - 0 30 41 523 0 0 23 63 824 0 0 27 47 70

11. ábra. HUMARA a monoklonális+poliklonális keverék mintákban.

A XISZ értékek és a monoklonális sejtarány viszonya a keverék mintákban (A). A

különböző keverékek gélfotója (B) és a denzitometriás görbéi (C). A denzitometriás

görbéken az NE a metiláció-szenzitív enzimmel nem emésztett mintát jelöli, az E

pedig az emészett mintákat.

31

Végül megvizsgáltuk a korrelációt, az ismert arányú monoklonális sejtet

tartalmazó keverékekben a valódi és a mért XISZ értékekből számított monoklonális

sejtarányok között. Az alábbi algoritmus alapján az tisztán monoklonális (XISZM) és

tisztán poliklonális minták XISZ értéke (XISZP), valamint a keverék mintában mért

XISZ értéke (XISZmért), alapján számítható ki a mintában lévő monoklonális sejtek

aránya (M%).

€

M%100

× XISZM +100−M%100

× XISZP = XISZmért

M%: a mintában lévő monoklonális sejtek százalékos aránya

XISZM: a tisztán monoklonális minta XISZ értéke (100% CLL)

XISZP: a tisztán poliklonális minta XISZ értéke (100% mieloid)

XISZmért: keverék minta mért XISZ értéke (CLL + mieloid)

A vizsgált 20-60% monoklonális sejteket tartalmazó mintákban, a számított és a

valódi monoklonális sejtarányok között erős korrelációt találtunk (r=0.86), ami

alátámasztja a módszer kvantitatív jellegét és alkalmasságát keverék minták

vizsgálatára (4. táblázat).

4. táblázat. Valódi és számított monoklonális sejtarányok korrelációja,

különböző arányú monoklonális sejtet tartalmazó keverékekben.

minta azonosító

valódi monoklonális sejtarány (%)

számított monoklonális sejtarány (%)

1 25 122 20 32.83 20 21.24 20 23.21 50 48.92 60 613 60 42.34 60 72

korreláció r=0.86r=0.86

32

HUMARA – klonalitás eredmények

A vizsgálatok sikerességét tekintve a következő eredményeket kaptuk. A 143-

ból 98 (69%) eset volt heterozigóta és informatív. Negyvenöt eset (31%) a két

androgén receptor allél homozigozitása, vagy a gél feloldóképességénél kisebb

méretkülönbsége miatt, ill. gyenge PCR reakció miatt nem volt informatív. Az összes

informatív HUMARA eredményt foglalja össze az 5. táblázat.

Az informatív esetek közül 29 volt MDS. Hat eset volt MDS-RA, amelyekből

2-ben mindkét sejtvonal monoklonálisnak bizonyult, míg 4 esetben csak mieloid

monoklonalitást tapasztaltunk limfoid poliklonalitás mellett. Három MDS-RAEB-ből

2 monoklonalitást mutatott mindkét sejtvonalban, 1 esetben, ahol blasztokat is

tudtunk izolálni, csak a blasztok voltak monoklonálisak. Tizenhét MDS-u esetből 4

esetben mind a limfoid, mind a mieloid vonalat monoklonálisnak találtuk, 6 esetben

csak a mieloid sejtek voltak pozitívak, 3 esetben csak a limfoidok voltak

monoklonálisak, 2 esetben nem sikerült kimutatni monoklonalitást és 1 esetben a

csak a mieloid sejtek monoklonalitása volt kimutatható, a limfoidokból technikai

okok miatt nem kaptunk eredményt. Három MDS-ből transzformálódott AML-ben, 1

esetben kettős monoklonalitást, 1 esetben csak mieloid monoklonalitást találtunk és 1

esetben mindegyik sejtvonal poliklonálisnak bizonyult.

Az MPN-es betegek közül 69 volt informatív a HUMARA vizsgálatra. Ezen

esetek közül 34 volt ET. Tíz ET-ben találtuk monoklonálisnak mindkét sejtvonalat,

14 ET-s esetben csak a mieloid sejtek voltak monoklonálisak. Két ET-s esetben

poliklonálisnak bizonyult mindkét sejtvonal. 5 ET-s esetben csak a mieloid sejtekből

tudtuk elvégezni a vizsgálatot, amelyekben ezek monoklonálisak bizonyultak. Tíz

PV-s esetből 5-ben mindegyik sejtvonal monoklonális volt, 4 esetben csak a

mieloidok voltak monoklonálisak és egy esetben csak a mieloid sejtekből sikerült

elvégezni a vizsgálatot, ahol azok monoklonálisak voltak. Nyolc HES esetből

mindegyikben vizsgáltuk az eozinofil granulocitákat is. Két HES-ben mindhárom

sejtvonal monoklonális volt. Egy HES-ben limfoid-mieloid monoklonalitást találtunk

poliklonális eozinofilek mellett, egy másikban mieloid-eozinofil monoklonalitás volt

kimutatható poliklonális limfocitákkal. Két HES-ben a 3 sejtvonalból csak a

mieloidok voltak monoklonálisak. Szintén 2 HES-ben mindhárom sejtvonal

33

poliklonálisnak bizonyult. Két PMF esetből az egyikben mindkét sejtvonal, a

másikban csak a limfoid sejtek voltak monoklonálisak. Tizenöt MPN-u-ból 5-ben

mindegyik sejtvonal monoklonális volt, 6 esetben csak a mieloidok, 1 esetben csak a

limfoidok voltak monoklonálisak, 1 esetben mindkét sejtvonal poliklonális volt és 2

esetben a limfoidok sikertelen vizsgálata mellett találtunk monoklonális mieloidokat.

5. táblázat. Az egyes betegség típusokban kapott HUMARA klonalitás

eredmények.

Klonalitás a sejtvonalakbanKlonalitás a sejtvonalakbanKlonalitás a sejtvonalakbanKlonalitás a sejtvonalakbanKlonalitás a sejtvonalakbanKlonalitás a sejtvonalakbanKlonalitás a sejtvonalakbanEset szám

L+M+L+M+

L- M+L-

M+L+M-

L-M-

LnkM+

MDS-RA 6 22 44MDS-RAEB 3 22 B+:1

MDS-u 17 44 66 3 2 2MDS-AML 3 11 11 1MDS összes 29 99 1111 3 4 2

MPN-ET 34 1010 1313 6 5MPN-PV 10 55 44 1

MPN-PMF 2 11 1MPN-u 15 55 66 1 1 2

MPN-HES 8 Eo+: 2 Eo-: 1 Eo+:1 Eo-: 2 Eo-: 2MPN összes 69 2424 2626 2 9 8

L+: limfoid monoklonális, L-: limfoid poliklonális, Lnk: limfoidokból nem készült

vizsgálat, M+: mieloid monoklonális, M-: mieloid poliklonális, B+: blaszt

monoklonális, Eo+: eozinofil monoklonális, Eo-: eozinofil poliklonális

Összességében MDS-ben és MPN-ben hasonló arányokat kaptunk

monoklonalitás tekintetében. A kettős limfoid-mieloid monoklonális esetek aránya

31% volt MDS-ben és 35% MPN-ben. A csak mieloid monoklonalitást mutató esetek

aránya mindkét betegség csoportban 38% volt. Kizárólag limfoid monoklonális

esetek 10%-ban fordultak elő MDS-ben és 3 %-ban MPN-ben. Az MDS-ek 18%-a,

az MPN-ek 13%-a volt poliklonális. Mieloid monoklonalitás 76%-ban fordult elő

MDS-ben és 85%-ban MPN-ben. A limfoid monoklonalitás aránya 41% volt MDS-

ben és 38% MPN-ben. Bármilyen sejtvonalban jelentkező monoklonalitás az MDS -

ek 82%-ára, az MPN-ek 87%-ára volt jellemző.

34

Az MDS átlag értékektől valamelyest eltértek az MDS-RA esetek arányai,

ahol 8%-kal kisebb arányú limfoid (33%) és jelentősen, 24%-kal magasabb arányú

mieloid (100%) monoklonalitást találtunk. Azonban az MDS-RA eredmények

mindössze 6 esetből származnak, így ezek az eltérések nem tekinthetőek

statisztikailag megbízhatónak.

Az átlagos MPN értékektől szintén eltértek az ET-s és PV-s esetek. ET-ben

9%-kal volt alacsonyabb (29%), PV-ben 12%-kal volt magasabb (50%) a limfoid

monoklonális arány az MPN átlaghoz képest. A mieloid sejtek monoklonalitása

tekintetében csak a PV mutatott jelentősebb eltérést az átlagtól, ugyanis 100%-ban

monoklonálisak voltak mieloid sejtek. PMF-ben csak 2 esetet vizsgáltunk, így ezek

jelentős eltérését az átlagtól nem tartjuk megbízhatónak.

35

Mikroszatellita-PCR eredmények

Harmincöt esetben készültek MS-PCR vizsgálatok. Ezen vizsgálatok

segítségével a szortírozott limfoid és mieloid populációkban előforduló 5q és 20q

deléciókat vizsgáltuk.

Tizenkettő vizsgált MDS esetből 1 MDS-RA esetében (8%) mutattunk ki

teljes 5q deléciót az D5S476 lókuszon, amely csak a mieloid sejteket érintette. Egy

MDS-u-ban (8%) 20q deléciót találtunk a D20S96 és AI 1-et a D20S110 lókuszokon

a mieloid sejtekben (6. táblázat).

6. táblázat. MDS-es betegek MS-PCR eredményei.

diagnózis minta azonosító D20S607 D20S170 D20S110 D20S96 D20S119 D5S476 D5S414

MDS-RAEB 2M R R NI NI R R NI

MDS-RA 12L R NI R R R R NIMDS-RA 12M R NI R R R R NI

MDS-RA 13L NI NI R R R R NIMDS-RA 13M NI NI R R R R NI

MDS-RA 16L NI NI NI NI R 0 NIMDS-RA 16M NI NI NI NI R D NI

MDS-RA 52L ND ND ND ND ND ND NDMDS-RA 52M R R R R R R NI

MDS-u 11L R R NI NI NI R RMDS-u 11M R R NI NI NI R R

MDS-u 14L NI NI NI NI R R NIMDS-u 14M NI R NI R R R NI

MDS-u 19L R R NI NI R NI RMDS-u 19M R R NI NI R NI R

MDS-u 23L NI R NI R R NI NIMDS-u 23M NI R NI R R NI NI

MDS-u 27L R R R NI R NI RMDS-u 27M R R R NI R NI R

MDS-u 31L R R R NI R R RMDS-u 31M R R AI 1 D R NI R

MDS-u 55L R NI R R R NI RMDS-u 55M R NI R R R NI R

A vizsgált lókuszok a 20q-n: D20S607, D20S170, D20S110, D20S96, D20S119. A

vizsgált lókuszok az 5q-n: D5S476, D5S414. A minta azonosítóknál a szám az esetet,

az L a limfoid, az M a mieloid mintákat jelenti. A szürkével jelölt cellák mutatják a

delécióra utaló eredményeket. R: megtartott, AI: allélikus kiegyensúlyozatlanság, D:

deléció, NI: nem informatív, ND: nem készült vizsgálat

36

Huszonhárom MPN-es esetet vizsgáltunk MS-PCR-ral az 5q és 20q deléció

szempontjából (7. táblázat).

Hat MPN-ben (26%) mutattunk ki 20q deléciót, vagy allélikus

kiegyensúlyozatlanságot. Ezek közül 3 esetben (13%) a limfoid és mieloid sejtvonal

egyaránt érintett volt, míg a másik 3 MPN-ben (13%) csak a limfoid sejtek voltak

érintettek.

Huszonkét MPN-ből 3 esetben (13%) találtunk 5q érintettséget. Mindhárom

esetben érintett volt a mieloid vonal, míg a limfoidok csak egy esetben.

Egy esetben (4%) fordult elő egyszerre 20q és 5q érintettség egy HES-es

betegben, azonban a 20q deléció csak limfoidokban, az 5q AI csak mieloidokban volt

kimutatható.

37

7. táblázat. MPN-es betegek MS-PCR eredményei

diagnózis minta azonosító D20S607 D20S170 D20S110 D20S96 D20S119 D5S476 D5S414

PV 5L NI R NI NI NI NI NIPV 5M NI R NI NI NI NI NI

PV 30L R R R R R R AI 1PV 30M R R R R R R R

PMF 6L AI 3 R R AI 3 R R RPMF 6M R R NI R R R R

PMF 41L NI R NI R R R RPMF 41M NI R NI R R R R

ET 9L NI R NI NI R NI NDET 9M NI R NI NI R D D

ET 25L NI R NI R R ND NDET 25M NI R NI R R AI 1 NI

ET 33L R R R R R R RET 33M R R R R R R R

ET 36L R NI R R R R NIET 36M R NI R R AI 1 R NI

ET 40L R R NI R R R RET 40M R R NI R R R R

ET 44L R R NI R NI R AI 1ET 44M R R NI R NI NI AI 3

ET 46L R R R R AI 1 R NIET 46M R R R R R R NI

ET 51L NI R AI 1 R AI 1 NI NIET 51M NI R AI 1 AI 1 AI 1 NI NI

ET 54L R R R R R ND RET 54M R R R R AI 1 ND R

MPN-u 15L R NI R AI 1 R R NIMPN-u 15M R NI R R R R NI

MPN-u 18L AI 1 NI ND AI 1 ND ND NDMPN-u 18M AI 1 NI ND AI 1 NI ND ND

MPN-u 43L R R ND R R AI 1 NDMPN-u 43M R R R R R R R

MPN-u 45L AI 1 AI 1 NI R NI R NDMPN-u 45M D D D D D R ND

MPN-u 48T NI R R R NI ND NIMPN-u 48M NI R R R R ND NI

HES/CEL20T AI 1 NI R NI R R NI

HES/CEL 20M NI NI R NI R R NIHES/CEL20Eo NI NI R NI R R NI

HES 28L R D NI R NI R NDHES 28M AI NI NI R NI AI 1 AI 2

HES56L R R R R NI ND NI

HES 56M R R R R R ND NIHES56Eo R R R R R ND NI

HES57L NI AI 2 R NI AI 1 ND NI

HES 57M R R R R AI ND NIHES57Eo NI R R NI NI ND NI

MPN/MDS

CMML

7L R R NI R R NI RMPN/MDS

CMML7M R R NI R R NI R

MPN/MDS

CMML 7Mo R R NI R R NI R

A vizsgált lókuszok a 20q-n: D20S607, D20S170, D20S110, D20S96, D20S119. A

vizsgált lókuszok az 5q-n: D5S476, D5S414. A minta azonosítóknál a szám az esetet,

38

L a limfoid, az M a mieloid mintákat jelenti. A szürkével jelölt cellák a normáltól

(egészségestől) eltérő eredményeket mutatják. R: megtartott, AI: allélikus

kiegyensúlyozatlanság, D: deléció, NI: nem informatív, ND: nem készült vizsgálat

39

Párhuzamos HUMARA és mikroszatellita-PCR eredmények

Húsz esetben készült párhuzamos HUMARA és MS-PCR vizsgálat. Tizenkét

MPN-t (8. táblázat) és 8 MDS-t (9. táblázat) vizsgáltunk.

Tizenkét MPN-ből 4 esetben (33%), 1 ET-ben, 2 MPN-u-ban és 1 HES-ben

fordult elő MS-PCR-rel kimutatható deléció, vagy allélikus kiegyensúlyozatlanság és

HUMARA-val kimutatható monoklonalitás párhuzamosan. MS-PCR-rel kimutatható

érintettség csak olyan esetekben fordult elő, amelyek HUMARA-val monoklonálisak

voltak, fordítva soha.

8. táblázat. Párhuzamos MS-PCR és HUMARA vizsgálatok eredményei MPN-

ben.

diagnózis minta azonosító D20S607 D20S170 D20S110 D20S96 D20S119 D5S476 D5S414 HUMARA

ET9L NI R NI NI R NI ND P

ET 9M NI R NI NI R D D M

ET25L NI R NI R R ND ND NI

ET 25M NI R NI R R AI 1 NI M

ET40L R R NI R R R R M

ET 40M NI R NI R R R R M

ET46L R NI R R AI 1 R R NI

ET 46M R NI R R R R R M

MPN-PV5L NI R NI NI NI NI NI P

MPN-PV 5M NI R NI NI NI NI NI M

PMF41L AI R NI R R R R M

PMF 41M NI R NI R R R R M

MPN-u18L AI 1 NI ND AI 1 ND ND ND M

MPN-u 18M AI 1 NI ND AI 1 NI ND ND M

MPN-u43L NI R ND NI R AI 1 ND M

MPN-u 43M R R R NI R R R M

MPN-u45L AI 1 AI 1 NI R NI R ND P

MPN-u 45M D D D D D R ND M

MPN-u48L NI R R R NI NI NI M

MPN-u 48M NI R R R NI NI NI M

HES20L AI 1 NI R R R R NI M

HES 20M NI NI R R NI R NI MHES20Eo NI NI R R R R NI M

HES56L R R R R NI NI NI NI

HES 56M R R R R R NI NI MHES56Eo R R R R R NI NI M

HES57L NI AI 2 R NI AI 1 NI NI M

HES 57M R R NI R NI NI NI MHES57Eo NI R NI R NI NI NI M

A vizsgált lókuszok a 20q-n: D20S607, D20S170, D20S110, D20S96, D20S119. A

vizsgált lókuszok az 5q-n: D5S476, D5S414. A minta azonosítóknál a szám az esetet,

40

az L a limfoid, az M a mieloid mintákat jelenti. A szürkével jelölt cellák a normáltól

(egészségestől) eltérő eredményeket mutatják. R: megtartott, AI: allélikus

kiegyensúlyozatlanság, D: deléció, NI: nem informatív, ND: nem készült vizsgálat.

A 8 MDS-ből csak 1 MDS-RA esetben tudtunk kimutatni párhuzamosan 5q

érintettséget MS-PCR-rel és monoklonalitást HUMARA-val a mieloid sejtvonalban.

A többi esetben nem találtunk MS-PCR-ral eltérést a normál kariotípustól.

9. táblázat. Párhuzamos MS-PCR és HUMARA vizsgálatok eredményei MDS-

ben.

diagnózis minta azonosító D20S607 D20S170 D20S110 D20S96 D20S119 D5S476 D5S414 HUMARA

MDS RAEB 2M R R R NI R R NI M

MDS-RA 12L R NI R R R R NI PMDS-RA 12M R NI R R R R NI M

MDS-RA 13L NI R R R R R NI PMDS-RA 13M NI R R R R R NI M

MDS-RA 16L NI NI NI NI R R NI PMDS-RA 16M NI NI NI NI R D NI M

MDS-RA52L ND ND ND ND ND ND ND NI

MDS-RA 52M R R R R R R NI P

MDS-u 19L R R NI R R NI R MMDS-u 19M R R NI R R NI R P

MDS-u 23M NI R NI R R NI NI PMDS-u 23M NI R NI R R NI NI M

MDS-u 55L R NI R R R NI R MMDS-u 55M R NI R R R NI R M

A vizsgált lókuszok a 20q-n: D20S607, D20S170, D20S110, D20S96, D20S119. A

vizsgált lókuszok az 5q-n: D5S476, D5S414. A minta azonosítóknál a szám az esetet,

az L a limfoid, az M a mieloid mintákat jelenti. A szürkével jelölt cellák a normáltól

(egészségestől) eltérő eredményeket mutatják. R: megtartott, AI: allélikus

kiegyensúlyozatlanság, D: deléció, NI: nem informatív, ND: nem készült vizsgálat.

41

Párhuzamos JAK2V617F mutáció és HUMARA eredmények

Összesen 28 MPN esetben végeztünk sejtvonal specifikusan JAK2V617F

allélspecifikus PCR-t és ezek közül 11-ben párhuzamosan HUMARA is készült.

Olyan eseteket vizsgáltunk, amelyekről a rutin patológiai diagnosztikai eljárás során,

teljes vérből végzett vizsgálattal kiderült, hogy hordozzák a JAK2V617F mutációt.

A JAK2V617F mutáció az összes esetben kimutatható volt a mieloid

sejtekben. Hat PMF-ből 5 (83%), 9 PV-ből 8 (89%), 12 ET-ből 8 (67%) és 1 MPN-u

esetben a limfoid sejtek is hordozták a mutációt.

Az 10. táblázatban összehasonlítottuk, hogy sejtvonal specifikusan végezve a

két vizsgálatot, mennyire fedik át egymást a JAK2V617F mutációs és klonalitás

eredmények. A 11 esetből 7-ben (64%) egyezést mutatott a két vizsgálat sejtvonal

szinten a JAK2V617F mutáció előfordulása és a monoklonalitás szempontjából.

Négy esetben (36%) fordult elő, hogy a JAK2V617F mutációt mutató sejtvonalban a

HUMARA vizsgálat nem tudott monoklonalitást igazolni.

A HUMARA vizsgálat 10 esetben (91%) igazolt mieloid, 4 esetben (36%) a

mieloiddal párhuzamos limfoid monoklonalitást és 1 esetben (9%) poliklonalitást

mutatott mindkét sejtvonalban.

42

10. táblázat. Párhuzamos JAK2V617F mutáció és HUMARA vizsgálatok

eredményei.

DiagnózisPMFPMFPMFPMFPMFPMFPVPVPVPVPVPVPVPVPVETETETETETETETETETETETET

MPN-u

minta azonosító JAK2 L/M HUMARA L/M225 +/+ NI233 +/+ ND234 +/+ ND235 -/+ ND236 +/+ ND237 +/+ ND137 +/+ -/+152 +/+ +/+163 +/+ +/+177 +/+ -/+203 -/+ -/+218 +/+ +/+224 +/+ ND227 +/+ -/+238 +/+ ND135 +/+ NI136 -/+ -/+146 -/+ -/+192 -/+ -/-222 +/+ ND239 +/+ ND240 +/+ ND241 +/+ ND242 +/+ ND243 +/+ ND244 -/+ ND245 +/+ ND217 +/+ +/+

L/M: limfoid és mieloid sejtvonal párhuzamos ereményei. NI: nem informatív, ND:

nem készült vizsgálat. HUMARA esetén a negatív eredmény poliklonalitást, a

pozitív eredmény monoklonalitást jelent. A JAK2V617F vizsgálatnál a negatív

eredmény a mutáció hiányát, a pozitív eredmény a mutáció jelenlétét jelenti. A

szürkével jelölt esetek mindkét vizsgálattal egyforma eredményt adtak.

43

MEGBESZÉLÉS

Irodalmi áttekintés

A nemzetközi szakirodalomban nem egyértelműen eldöntött kérdés, hogy

MDS-ben és MPN-ben a neoplasztikus folyamat kiindulópontjának a hemopoézis

mely stádiuma felel meg. Egyre több adat mutat abba az irányba, hogy őssejt eredetű

folyamatokról van szó. A mieloid neopláziák a WHO besorolás szerint is

hemopoetikus őssejt betegségek. Viszont nem egyértelműen tisztázott, hogy a tumor

mieloid irányban elkötelezett, vagy pluripotens őssejtből indul-e ki, illetve, hogy

betegség típusonként vannak-e különbségek.

Knuutila9-10 két összefoglaló tanulmányában az egyes hematológiai tumorok

sejtvonal érintettségét vizsgálta, amelyben az irodalmi adatokat és saját eredményeit

foglalta össze. Ezek szerint MDS esetében bizonyított a mieloid vonal érintettsége,

amit különböző citogenetikai eltérésekkel, valamint X-inaktivációs klonalitás

vizsgálatok segítségével igazoltak, viszont a limfoid sejtek a legtöbb esetben nem

hordoznak kromoszóma eltérést. Néhány beszámolót említ, ahol B-sejtekben is

kimutattak genetikai aberrációt, de csak a sejtek kis részében, vagy Epstein-Barr

vírussal (EBV) transzformált limfoid sejtvonalakon. Ezen utóbbi adatok a

pluripotens eredet lehetőségére irányítják a figyelmet. Konklúzióként megállapítja,

hogy az MDS őssejt eredetű betegség és bizonyítottan az összes mieloid vonal

érintett, de limfoid érintettség is előfordulhat az esetek kis részében. MPN esetében

kevesebb tanulmány lelhető fel, de ezekben is egyértelmű a folyamat mieloid iránya

és limfoid érintettséget is leírnak, amely pluripotens eredetre utal.

Raskind8 1998-as összefoglaló cikkében a mieloproliferatív betegségek

patogeneziséről ír. Ő is kihangsúlyozza, hogy néhány PV és ET esetben az EBV

transzformált limfoid sejtek túlnyomó többségében, ugyanazt a G6PD klónt sikerült

kimutatni, mint a tumoros mieloid sejtekben. Ezek a megfigyelések is a pluripotens

őssejt eredet lehetőségét támogatják, de csak ritka esetekben.

Heaney összefoglalójában1 azt emeli ki, hogy MDS-ben a neoplasztikus

esemény a legtöbb beteg esetében valószínűleg mieloid irányban elkötelezett

44

őssejtben következik be. Ezt támasztja alá az is, hogy MDS-ben extrém ritkán

következik be limfoblasztos transzformáció78. Mindezek mellett létezik olyan

álláspont is, amely MDS-ben a pluripotens eredet dominanciáját hangsúlyozza. Ez

utóbbit támasztja alá, hogy Tsukamoto és munkatársai13 6-ból 6 MDS esetében

demonstrálták a T-limfociták és granulociták együttes monoklonalitását X-

inaktivációs módszerekkel. Egy tanulmány Nilsson16 és munkatársaitól szintén a

pluripotens őssejt eredetet bizonyítja direkt módszerekkel 5q deléciót hordozó MDS-

es betegekben. Kimutatták, hogy míg perifériás limfocitákban nem volt jelen az 5q

deléció, addig a csontvelőből izolált CD34+/CD38- pluripotens őssejtek szinte

100%-ban pozitívak voltak minden betegben, valamint 5-ből 3 esetben CD34+/

CD19+ pro-B sejtek is hordozták a deléciót, méghozzá nagy arányban. Egy betegben

a szortírozott CD34+/CD7+ pro-T sejtek is 5q deléciót mutattak.

Annak, hogy MDS esetében a legtöbb tanulmányban nem mutatható ki

limfoid érintettség, vagy csak kis arányban, több magyarázata is lehet. Előfordulhat,

hogy a tumoros és normál pluripotens őssejtek együtt léteznek a csontvelőben, de

amíg a mieloid vonal esetében a tumoros klón differenciálódni képes, addig a limfoid

sejtek ebből a klónból nem tudnak differenciálódni, hanem a reziduális normál

őssejtekből származnak. Ez magyarázhatja, hogy sok esetben miért nem detektálnak

genetikai aberrációt a perifériás limfoid sejtekben. Az a néhány eset, amikor limfoid

sejtekben is kimutatható abnormalitás, bizonyítja, hogy pluripotens őssejt érintett a

neoplasztikus folyamatban. A vizsgálati módszerek is okai lehetnek annak, hogy a

limfoid érintettséget nem lehet kimutatni. A legtöbb esetben ugyanis valamilyen

kromoszómális rendellenességet (pl. 20q deléciót) használtak markerként, viszont a

tumorfejlődés folyamata során ezek az aberrációk nem feltétlenül jellemzők a tumort

megalapozó klónra, lehet, hogy csak később jelentkeznek. A hematológiai tumorok

között a CML az egyik klasszikus példája annak, hogy a Philadelphia kromoszóma a

tumorgenezisnek csak egy későbbi fázisában jelentkezik, így szerepe van a

malignizációban, de az azt megelőző “pre-malignus” proliferációban nincs

jelen8,79,80 . Hasonló módon, az MDS-ben és MPN-ben leggyakoribb citogenetikai

markerként használt 20q és 5q deléció is megjelenhet a patogenezisnek egy késői

lépésében, így nem feltétlenül mutatja ki a tumor valódi sejtvonal reprezentációját.

Ezt támogatja Hellström-Lindberg és munkatársai4 tanulmánya, amely szerint az

45

MDS-ben visszatérő citogenetikai aberrációk, amelyeket régebben a betegség primer

okaiként tartottak számon, feltehetőleg valójában inkább szekunder események és a

betegség többlépcsős genetikai progressziója során később jelentkeznek. A hipotézis

szerint a primer lézió(k) citogenetikailag nem észlelhető(k), de a neoplasztikus klón

monoklonális proliferációját és expanzióját indukálhatja(-ák), majd a kialakuló

genetikai instabilitás eredményezi a később jelentkező szekunder, tercier, stb.

aberrációkat, mint pl. a jellemző 5q, 20q stb. deléciókat. Boultwood és munkatársai

2001-es összefoglalójukban17 megállapítják, hogy a legtöbb tanulmányban tapasztalt

mieloid restrikció nem zárhatja ki a betegség pluripotens őssejt eredetét az

előzőekben tárgyalt okok miatt. Továbbá hangsúlyozzák azon vizsgálatok

eredményeit, amelyek pluripotens és elkötelezett hemopoetikus őssejtek direkt

vizsgálataiból származnak, amelyek arra utalnak, hogy MDS-ben gyakoribb a

pluripotens őssejt érintettség, mint eddig gondolták.

A JAK2V617F mutáció felfedezése óta MPN-ben több tanulmányban

vizsgálták, hogy a mutáció mely sejtvonalakban fordul elő. Ishii21 PV-ben kimutatta

a mutációt az esetek kis részében T és B-limfocitákban is, valamint minden esetben

CD34+ őssejtekben. Jamieson és munkatársai81 igazolták a mutációt CD34+CD38-

CD90+Lin- fenotípusú elkötelezetlen hemopoetikus őssejtekben PV-s betegekben.

Bogani23 tanulmányában a vizsgált PMF-es betegek felében kimutatták a mutációt

perifériás B és T-limfocitákban, viszont NK-sejtekben és CD34+ sejtekben minden

esetben előfordult a mutáció. Delhommeau és kollégái24 PMF-ben szintén jelentős

arányú limfocita (B,T,NK), valamint 100%-os limfoid progenitor érintettséget

mutattak ki. Larsen cikkében25 10 PV-s betegből 8-ban jelen volt a JAK2V617F

mutáció B-, vagy T-limfocitákban.

46

Saját eredmények értékelése

A HUMARA módszer használatával kapcsolatos ellentmondások

kiküszöbölése érdekében, kontrolltól független és sejtvonalra jellemző klonalitási

kritériumok meghatározását tűztük ki célul. Új klonalitási kritériumokat állítottunk

fel a HUMARA X-inaktivációs vizsgálathoz, valamint meghatároztuk a módszer

szenzitivitását és teszteltük a módszer kvantitatív jellegét. Az X-inaktiváció mértékét

a két androgén receptor allél relatív arányát tükröző X-inaktivációs számmal (XISZ)

jellemeztük. Huszonegy informatív egészséges nő perifériás véréből áramlási

citométerrel szortírozott limfoid és mieloid sejteken, 4 különböző klonalitási

kritériumot tesztelve vizsgáltuk a HUMARA specificitását. Ezekhez a következő

vizsgálatokat végeztük el:

1. A XISZ átlagértékét és sztenderd deviációt felhasználva megállapítottuk

hogy, ha azokat a mintákat tekintjük monoklonálisnak, amelyekben XISZ értéke

kívül esik az egészséges minták XISZátlag±1S.D. tartományán, akkor limfoid

sejtekben 80%-os, a mieloidokban 76%-os specificitást kapunk. A XISZátlag±2S.D.

kritérium viszont túl szigorúnak bizonyult, mert a jelentős szórás miatt a 100%-os

elvi maximumot is meghaladó XISZ határértékeket eredményezett. A fentiek alapján

a XISZ átlaga és a sztenderd deviáció alapján képzett klonalitási tartományokat

elvetettük a nem elégséges specificitás, vagy a túl szigorú határértékek miatt.

2. A szakirodalomban gyakran használt, monoklonalitás jelének tekintett 3:1-

es androgén receptor allélarány a limfoid sejteknél csak 70%-os, a mieloidoknál

pedig még kisebb, 52%-os specificitást adott az egészséges kontroll mintákban. Így

ez a kritérium sem bizonyult megfelelőnek.

3. A fentiek miatt meghatároztunk egy olyan poliklonális XISZ tartományt a

limfoid és a mieloid sejtek esetében is, amelyektől legalább 90%-os specificitást,

vagyis 10%-nál kisebb álpozitivitást vártunk el. Ehhez az egészséges nőkben mért

összes XISZ értéket figyelembe véve, egyenlő arányban elhagytuk a legszélső XISZ

értékeket a tartomány mindkét végéről úgy, hogy az egészséges nők 90%-a az alsó és

felső határértékek között maradjon. Ez alapján a későbbiekben monoklonálisnak

tekintettük azokat a mintákat, amelyek XISZ értéke limfoid sejtek esetében 34-90%,

míg a mieloidoknál 37-86% XISZ tartományon kívül esett.

47

4. Az 3. pontban leírt 90%-os specificitást eredményező kritériumon túl

felállítottunk még egy monoklonalitást igazoló kritériumot. Ehhez abból indultunk

ki, hogy a kontroll egészséges nők mintáiban mérsékelt korreláció volt a limfoid és a

mieloid sejtek XISZ értékei között, ezért feltételeztük, hogy ugyanazon egyén

limfoid és mieloid sejtjei egymás kontrolljaként szolgálhatnak. Vagyis amennyiben

csak az egyik sejtvonal monoklonális a kettő közül, akkor a két sejtvonal XISZ

értéke jelentősen el fog térni egymástól. Így megvizsgáltuk a kontroll nőkben a

limfoid és mieloid sejtek XISZ értékének különbségét. 90%-os specificitásra

törekedve, a legmagasabb XISZ különbség értékeket elhagytuk az összes kontroll

minta eredményéből úgy, hogy a kontroll minták 90%-a a határérték alá essen.

Eszerint, ha a XISZ különbség nagyobb 26%-nál, akkor a vizsgált limfoid és mieloid

vonal közül valamelyik 90%-os valószínűséggel monoklonálisnak tekinthető. Fontos

azonban kiemelni, hogy ez alapján nem lehet megmondani, hogy melyik sejtvonal a

monoklonális. Így ez a kritérium inkább kiegészítő jellegű lehet az 3. pontban

meghatározott kritérium mellett.

5. Az általunk felállított kritériumokkal teszteltük HUMARA módszer

érzékenységét is, hogy meg tudjuk mondani milyen arányú reaktív háttér mellett

képes kimutatni a monoklonalitást a vizsgálat. Ehhez 4 B-CLL-es beteg leukémiás

sejtjeinek (CD5/CD23, vagy CD5/CD19 koexpresszót mutató sejtek) és poliklonális

mieloid sejtjeinek áramlási citométerrel szortírozott, meghatározott arányú

keverékeit vizsgáltuk. A 75% és 100% arányban leukémiás sejteket tartalmazó

keverékekben a XISZ érték 0%, vagy 100% volt, vagyis a HUMARA egyértelműen

monoklonalitást mutatott. Az 50-60% monoklonális sejtet tartalmazó mintákból 4-

ből 3 eset XISZ értékei estek kívül a limfoid sejtekre érvényes 34-90% poliklonális

XISZ tartományon és bizonyultak monoklonálisnak. A 4. esetben a XISZ érték a

poliklonális tartományba esett, viszont a XISZ különbségeket használó kritérium

alapján ebben az esetben is ki tudtuk mutatni a monoklonalitást. A 20-25%

monoklonális sejtet tartalmazó mintákban már nem tudtunk monoklonalitást igazolni

az általunk felállított kritériumok segítségével. Tehát a HUMARA módszer

érzékenységéről elmondható, hogy a legalább 50-60% monoklonális sejtet

tartalmazó minták mindegyikében legalább az egyik kritérium alapján képes volt

kimutatni a monoklonalitást.

48

6. Kimutattuk, hogy a módszer monoklonális sejteket tartalmazó

keverékekben kvantitatív jellegű. Ezt a keverékek ismert monoklonális sejtaránya és

a keverékekben mért XISZ értékekből számított monoklonális sejtarányok erős

korrelációja igazolta (r=0,86).

Igyekeztünk hozzájárulni az irodalomban látható ellentmondások

tisztázásohoz az MDS-ek és MPN-ek sejtvonal érintettségének vonatkozásában. A

sejtvonal érintettséget három különböző módszerrel vizsgáltuk: 1. HUMARA

klonalitási teszttel, 2. 5q és 20q deléció kimutatásásra alkalmas MS-PCR-rel és 3.

JAK2V617F mutációra specifikus PCR-rel.

Áramlási citométerrel szortírozott limfoid és mieloid sejteken végeztünk

HUMARA X-inaktivációs klonalitás tesztet, 98 informatív női betegben. A

HUMARA X-inaktivációs klonalitás vizsgálatokkal arra kerestük a választ, hogy

MDS-ben és MPN-ben szenvedő betegekben érintett-e a limfoid és mieloid sejtvonal

a monoklonális proliferációban. Ha csak a mieloid vonal klonális, akkor ez arra utal,

hogy a neoplasztikus folyamat mieloid irányban elkötelezett őssejtből indulhatott ki.

Mivel azonban csak indirekt következtetésre van lehetőségünk, ezért nem zárható ki

a pluripotens őssejt eredet csak mieloid érintettség esetén sem. Előfordulhat például,

hogy a tumoros klón gátolt a limfoid irányú differenciációban, vagy hogy a tumort

indukáló mutáció(k) csak a mieloid vonalnak biztosítanak proliferációs előnyt, ezért

a limfoid sejtek a reziduális egészséges őssejtekből származhatnak. Viszont mindkét

sejtvonal egyidejű klonalitása egyértelműen a pluripotens őssejt eredetet bizonyítja.

A HUMARA vizsgálataink eredményei MDS esetében az irodalomnak

megfelelő adatokat mutatták, ill. a két szélsőséges álláspont közé sorolhatók. Az

egyik véglet szerint a limfoid vonal sejtjeiben nem mutatható ki érintettség, vagy

csak nagyon ritka esetekben, ami a mieloid irányban elkötelezett őssejt eredetet

támogatja. A másik álláspont szerint az MDS-es esetek jóval nagyobb részében

fordul elő a limfoidok érintettsége, ami pluripotens kiindulási klónt feltételez.

Eseteink 38 %-ában csak a mieloid sejtek bizonyultak monokonálisnak, ami mieloid

irányban elkötelezett folyamatot valószínűsít. Viszont az esetek további 31%-ában

fordult elő monoklonális HUMARA eredmény mindkét sejtvonalban, ami a betegség

49

egyértelműen pluripotens őssejt eredetére utal. Szintén pluripotens őssejt eredetre

utal az is, hogy az MDS-ek 10%-ában csak limfoid monoklonalitás igazolódott,

poliklonális mieloidok mellett. Ez utóbbi eredmény magyarázható azzal, hogy a

mieloid vonalban a monoklonális sejtek aránya nem érte el a módszer szenzitivitását

(50-60%).

Mieloproliferatív neopláziákban az irodalmi adatok szerint nagyobb arányban

fordul elő limfoid érintettség, mint MDS-ben. Saját vizsgálatainkban 69 MPN esetet

vizsgáltunk HUMARA módszerrel. Eredményeink szerint az MDS-hez hasonló

gyakorisággal fordul elő MPN-ben a HUMARA-val kimutatható pluripotens őssejt

eredetre utaló együttes limfoid-mieloid monoklonalitás. Az összes MPN eset 35%-

ban találtunk kettős és 38%-ban kizárólagos mieloid monoklonalitást. Egyedül az

PV altípus mutatott az átlagnál magasabb arányú (50%) kettős limfoid-mieloid

monoklonalitást.

Összegezve saját HUMARA klonalitási vizsgálataink eredményeit,

feltételezhető, hogy MDS-ben és MPN-ben, több mint az esetek egyharmadában

pluripotens hemopoietikus őssejtből indul ki a tumor. Az eredmények és a módszer

megbízhatóságát alátámasztja, hogy a klonalitás eredményeink jól megfeleltethetők a

két nagy betegségcsoportban felállított patológiai diagnózisnak, MDS-ben 82%-ban,

MPN-ben 87%-ban tudtunk igazolni monoklonalitást valamelyik sejtvonalban.

Következésképpen az olyan MDS és MPN esetekben, amelyekben egyéb

patognomikus marker nem mutatható ki, a HUMARA diagnosztikus szerepű lehet

női betegekben.

A sejtvonal érintettséget vizsgáltuk szortírozott limfoid és mieloid sejteken

20q és 5q deléció tekintetében mikroszatellita-PCR technikával a D20S607,

D20S170, D20S110, D20S96 és D20S119, D5S476 és D5S414 lókuszokon 35 beteg

esetében. Tizenkét MDS-ből 1 esetben mutattunk ki del(5q)-t és 1 másik esetben

del(20q)-t csak a mieloid sejtekben.

23 MPN-t vizsgálva az MPN-re nem jellemző del(5q)-t 3 esetben (13%)

sikerült kimutatni, kizárólag a mieloid sejtekben. A del(20)-t 6 esetben, 26%-ban

sikerült kimutatni, 3 esetben csak limfoidokban és 3 esetben mindkét sejtvonalban.

50

Egy HES esetben megjelent mindkét deléció, viszont a del(20q) csak a limfoid, a

del(5q) csak a mieloid sejtekben.

A vizsgált minták közül del(5q)-t, vagy del(20q)-t csak a mieloid sejtekben

mutattuk ki MDS-ben, ami utalhat arra, hogy a betegség mieloid irányban

elkötelezett őssejtből indulhatott ki. Azonban nem zárható ki a pluripotens őssejt

eredet sem, mert a deléciók létrejöhettek a tumorfejlődésnek egy későbbi pontján is

egy mieloid irányban elkötelezett őssejtben és csak a malignizációban, ill. a betegség

manifesztációjában fontosak. Ez jól magyarázná azt is, hogy miért csak a mieloid

vonal sejtjeiben jelennek meg morfológiai, citológiai eltérések a normál állapothoz

képest.

Az MPN-ben kapott MS-PCR eredményeink a del(5q) sejtvonal

érintettségének tekintetében hasonlóak az MDS-hez, vagyis a del(5q) csak mieloid

sejtekben fordult elő, ami ezekben a betegekben szintén mieloid irányban

elkötelezett kiindulású betegségre utalhat. Viszont a del(20q) sejtvonal előfordulása

más képet mutatott. A del(20q)-t hordozó esetek fele kettős limfoid-mieloid, másik

fele csak limfoid érintettséget mutatott. A kettős érintettség egyértelműen a

pluripotens őssejt eredet lehetőségét támogatja. A kizárólagos limfoid érintettség

magyarázható az MS-PCR módszer alacsony érzékenységével amely hasonló, mint a

HUMARA-é, hiszen ugyanúgy két allél mennyiségi viszonyaiban beálló változást

kell kimutatni. Így lehetséges, hogy a mieloid vonalban előforduló, deléciót hordozó

sejtek gyakorisága ezen esetekben a módszer érzékenysége alá esett és valójában

ezekben az esetekben is pluripotens őssejt eredetről van szó.

A HUMARA és MS-PCR vizsgálatok informatív esetei közül 20-ból

készültek párhuzamos vizsgálatok. Nyolc MDS-ből 1-ben találtunk párhuzamos

del(5q)-t és HUMARA monoklonalitást, további 5 esetben csak a HUMARA

mutatott monoklonalitást. Tizenkét MPN-ben az összes esetben igazolható volt

HUMARA-val monoklonalitás és 4 eset mutatott párhuzamosan deléciót MS-PCR-

rel ugyanazon sejtvonalakban. Az a jelenség, hogy feltehetően hasonló kimutatási

érzékenység mellett jóval kevesebb esetben jelent meg deléció, mint monoklonális

proliferáció tovább erősíti azt a feltételezést, hogy a vizsgált del(5q) és del(20q) a

tumorfejlődés egy későbbi lépéseként alakulhatnak ki egy monoklonális proliferáció

talaján.

51

Az MS-PCR vizsgálatokkal arra is kerestük a választ, hogy a hagyományos

citogenetikai módszereknél jóval kisebb deléciók kimutatására is alkalmas

molekuláris technika segítségével esetleg nagyobb arányban kimutatható-e a 20q és

5q deléció MDS-ben és MPN-ben. Eredményeink szerint MDS-ben nem volt

gyakoribb egyik deléció sem. MPN-ben viszont sikerült 13%-ban kimutatnunk a

del(5q)-t, ami nem jellemző erre a betegség csoportra. Valamint a del(20q) kb.

kétszer akkora gyakoriságot mutatott (26%), mint a hagyományos metafázis

citogenetikával kimutatható előfordulás.

Sejtvonal specifikus JAK2V617F mutáció vizsgálatokat végeztünk 28

MPN-es betegből, akiknél a rutin diagnosztikai eljárás során a teljes vérből készült

vizsgálat mutációt igazolt. Ezek közül 11 esetben a JAK2V617F mutáció sejtvonal

szintű előfordulását összevetettük HUMARA-val kimutatható monoklonalitással is.

A JAK2V617F mutáció minden esetben kimutatható volt a mieloid sejtekben. A

limfoid sejtek érintettsége 80% feletti volt PMF-ben és PV-ben, míg ET-ben is

előfordult az limfoidok kétharmadában. Mindez arra utal, hogy a JAK2V617F

mutáció az esetek jelentős többségében pluripotens őssejtben következik be.

A párhuzamos HUMARA vizsgálatok sejtvonal szintű monoklonalitás

eredményei MPN-ben 11-ből 7 esetben (64%) megegyeztek a JAK2 mutációs

érintettséggel. A maradék 4 esetben a HUMARA nem tudott monoklonalitást

igazolni, valamelyik sejtvonalban, ahol a JAK2 mutációs vizsgálat pozitív volt. Ez

magyarázható azzal, hogy a JAK2V617F PCR érzékenysége magasabb, mint a

HUMARA-é, amelynél a pozitív eredményhez 50-60% monoklonális sejt szükséges

a mintában. Ez utóbbi arra utal, hogy JAK2V617F pozitív esetekben a JAK2V617F

mutációs vizsgálat hatékonyabban alkalmazható sejtvonal érintettség vizsgálatra,

mint a HUMARA.

52

Összefoglalás

A HUMARA X-inaktivációs vizsgálathoz új, 90%-os specificitású

kritériumokat dolgoztunk ki, valamint meghatároztuk a módszer érzékenységét. A

HUMARA vizsgálatok a patológiai diagnózissal összhangban, a vizsgált esetek több,

mint négyötödében monoklonalitást igazoltak, így a HUMARA az általunk használt

új kritériumokkal a diagnosztikában is alkalmazható monoklonalitás tesztnek

bizonyult. A sejtvonal specifikus HUMARA X-inaktivációs vizsgálatok eredményei

alapján arra lehet következtetni, hogy az MDS és az MPN esetek több mint

egyharmadában pluripotens őssejt eredetű a betegség.

Szintén sejtvonal specifikus MS-PCR segítségével kimutattuk, hogy a del(5q)

mindkét betegségcsoportban elsősorban mieloid sejtekben jelentkezik, míg a

del(20q) megtalálható a perifériás limfoid sejtekben. A del(20q) limfoid megjelenése

a del(5q)-nál korábbi, pluripotens őssejt szintjén bekövetkező delécióra utal. Mivel a

HUMARA-val kimutatható monoklonalitás gyakorisága nagyobb, mint az MS-PCR-

rel kimutatható deléciók gyakorisága, ezért feltételezzük, hogy a del(5q) és del(20q)

a tumorfejlődés egy későbbi lépéseként jelenik meg, egy már fennálló monoklonális

proliferáció talaján. A deléciók előfordulási gyakorisága szempontjából az MS-PCR

módszer nem mutatott különbséget hagyományos citogenetikához képest MDS-ben.

Azoban MPN-ben, ahol a del(5q) ritkán fordul elő, 13%-ban találtuk meg az eltérést.

MPN-ben a del(20q) esetében a hagyományos citogenetikával kimutatott előfordulási

arányoknál magasabb, kb. 2-szeres gyakoriságot (26%) mutattunk ki.

A sejtvonal specifikus JAK2V617F mutációs vizsgálatok PMF-ben és PV-ben

80% feletti arányban, ET-ben az esetek kétharmadában a mutáció pluripotens őssejt

eredetét igazolták mindkét sejtvonal érintettsége révén.

Konklúzióként elmondható, hogy 3 különböző vizsgálati módszerrel, illetve

ezek kombinációjával is sikerült igazolnunk, hogy az MDS-ek és MPN-ek jelentős

része - betegség típustól függően 31-89% arányban - pluripotens őssejt eredetű

betegségeknek tekinthetők. Valószínűsíthető, hogy a JAK2V617F mutáció az esetek

többségében a betegség korai, pluripotens őssejtet érintő stádiumában jelenik meg. A

del(20q), ahol előfordul, ott szintén pluripotens őssejtben jelentkezik az MPN-ekben.

53

Az MPN-ek nagyobb részében a del(20q) és del(5q) jelenléte nélkül is kimutatható a

HUMARA-val monoklonalitás, ezért valószínű, hogy ezek a deléciók szekunder

elváltozásként jelennek meg a tumorfejlődésben.

54

ÚJ EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÁSA

1. Új, 90%-os specificitású, kontroll szövetet nem igénylő, limfoid és mieloid

sejtvonalra specifikus klonalitási kritériumokat határoztunk meg a HUMARA X-

inaktivációs vizsgálathoz. Meghatároztuk a HUMARA szenzitivitását, mely szerint

a módszer legalább 50-60% monoklonális sejtet tartalmazó mintákban alkalmas

klonalitás vizsgálatra. Teszteltük és igazoltuk a HUMARA módszer kvantitatív

jellegét poliklonális és monoklonális sejteket tartalmazó keverék mintákon.

2. HUMARA klonalitási eredményeink alapján, kettős limfoid-mieloid

monoklonalitás kimutatásával igazoltuk, hogy MDS-ben és MPN-ben egyaránt, a

vizsgált esetek több, mint egyharmadában pluripotens hemopoetikus őssejtből indult

ki a tumor.

3. MS-PCR segítségével kimutattuk, hogy az del(5q) mindkét betegségcsoportban

elsősorban mieloid sejtekben jelentkezik, míg a del(20q) megtalálható a perifériás

limfoid sejtekben is. A del(20q) limfoid megjelenése a del(5q)-nál korábbi,

pluripotens őssejt szintjén bekövetkező delécióra utal. A HUMARA-val kimutatható

monoklonalitás gyakorisága nagyobb volt, mint az MS-PCR-rel kimutatható deléciók

gyakorisága, ezért feltételezzük, hogy a del(5q) és del(20q) a tumorfejlődés egy

későbbi lépéseként, addícionálisan jelennek meg, egy már fennálló monoklonális

proliferáció talaján.

4. A vizsgált 5q és 20q deléciók előfordulási gyakorisága szempontjából az MS-PCR

módszer nem mutatott különbséget hagyományos citogenetikához képest MDS-ben.

Sikerült azoban kimutatni 13% arányban a del(5q)-t MPN-ben, amely csak ritkán

fordul elő ebben a betegségcsoportban. MPN-ben a del(20q) esetében a

hagyományos citogenetikával kimutatott előfordulási gyakoriságnál kb. kétszer

magasabb, 26%-os gyakoriságot kaptunk.

5. Sejtvonal specifikus JAK2V617F mutációs vizsgálatokkal igazoltuk, hogy PMF-

ben és PV-ben 80% feletti arányban, ET-ben a vizsgált esetek kétharmadában a

55

mutáció pluripotens őssejtben következett be, mivel előfordult a limfoid és a mieloid

sejtekben is. Eredményeink alapján a JAK2V617F mutációt hordozó MPN-ek

túlnyomó többsége pluripotens őssejt eredetűnek tekinthető.

56

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Szeretnék köszönetet mondani témavezetőmnek, Dr. Pajor László Professzor Úrnak,

aki munkám feltételeit megteremtette és az elejétől a végéig támogatta, ösztönözte.

Köszönöm Dr. Kovács Gyula Professzor Úrnak, hogy az MS-PCR vizsgálatok

elvégzését a Heidelbergi Egyetemen lehetővé tette.

Köszönettel tartozom Dr. Kereskai Lászlónak a patológiai diagnózisokért.

Köszönöm Radvánszky Lajosnének az áramlási citometriai mérések készítése során

nyújtott segítségét, valamint Alpár Donátnak és Lacza Ágnesnek az értékes

tudományos konzultációkat.

Végül köszönöm családom sokéves támogatását.

57

IRODALOMI HIVATKOZÁSOK

1. Heaney ML, Golde DW. Myelodysplasia

N Engl J Med. 1999 May 27;340(21):1649-60.

2. Anderson JE, Gilliland DG, List AF et. al. Myelodysplastic syndrome.

Hematology Am Soc Hematol Educ Program. 1998:296-312.

3. Gilliland DG, Silverstein MN, Anderson JE et. al. Myeloproliferative disorders

and myelodysplastic syndromes

Hematology Am Soc Hematol Educ Program. 1997:166-176.

4. Hellström-Lindberg E, Willmann C, Barrett AJ et. al. Achievements in

understanding and treatment of myelodysplastic syndromes

Hematology Am Soc Hematol Educ Program. 2000:110-131.

5. C Rosenfeld, A List. A hypothesis for the pathogenesis of myelodysplastic

syndromes: implications for new therapies

Leukemia. 2000 Jan;14(1):2-8.

6. Jaffe ES, Harris NK, Stein H, Vardiman JW eds. World Health Organization,

Pathology and Genetics of Tumours of Haematopoietic and Lymphoid Tissues. IARC

Press, Lyon, 2001

7. Swerdlow SH, Campo E, Harris NL, Jaffe ES, Pileri SA, Stein H, Thiele J,

Vardiman JW eds. World Health Organization, Pathology and Genetics of Tumours

of Haematopoietic and Lymphoid Tissues. IARC Press, Lyon, 2008

8. Raskind WH, Steinmann L, Najfeld V. Clonal development of myeloproliferative

disorders: clues to hematopoietic differentiation and multistep pathogenesis of

cancer.

58

Leukemia. 1998 Feb;12(2):108-16.

9. Knuutila S, Teerenhovi L, Larramendy ML, Elonen E, Franssila KO, Nylund SJ,

Timonen T, Heinonen K, Mahlamaki E, Winqvist R, et al. Cell lineage involvement

of recurrent chromosomal abnormalities in haematological neoplasms.

Genes Chromosomes Cancer. 1994 Jun;10(2):95-102.

10. Knuutila S. Lineage specifity in haematological neoplasms.

Br J Haematol. 1997 Jan;96(1):2-11.

11. Abrahamson G, Boultwood J, Madden J, Kelly S, Oscier DG, Rack K, Buckle

VJ, Wainscoat JS. Clonality of cell populations in refractory anaemia using

combined approach of gene loss and X-linked restriction fragment length

polymorphism-methylation analyses

Br J Haematol. 1991 Dec;79(4):550-5.

12. Culligan DJ, Cachia P, Whittaker J, Jacobs A, Padua RA. Clonal lymphocytes are

detectable in only some cases of MDS

Br J Haematol. 1992 Jul;81(3):346-52.

13. Tsukamoto N, Morita K, Maehara T, Okamoto K, Karasawa M, Omine M,

Naruse T. Clonality in myelodsplastic syndromes: demonstration of pluripotent stem

cell origin using X-linked restriction fragment length polymorphisms

Br J Haematol. 1993 Apr;83(4):589-94.

14. Anan K, Ito M, Misawa M, Ohe Y, Kai S, Kohsaki M, Hara H. Clonal analysis of

peripheral blood and haemopoietic colonies in patients with aplastic anaemia and

refractory anaemia using polymorphic short tandem repeat on the human androgen-

receptor (HUMARA) gene

Br J Haematol. 1995 Apr;89(4):838-44.

59

15. Suzuki H, Asano H, Ohashi H, Kinoshita T, Murate T, Saito H, Hotta T. Cloanlity

analysis of refractory anaemia with ringed sideroblasts:simultaneousstudy of

clonality and cytochemistry of bone marrow progenitors

Leukemia. 1999 Jan;13(1):130-4.

16. Nilsson L, Astrand-Grundstrom I, Arvidsson I, Jacobsson B, Hellstrom-Lindberg

E, Hast R, Jacobsen SE. Isolation and characterization of hemapoietic progenitor/

stem cells in 5q-deleted myelodysplastic syndromes: evidence for involvement at the

hemapoietic stem cell level

Blood. 2000 Sep 15;96(6):2012-21.

17. Boultwood J, Wainscoat JS. Clonality in the myelodysplastic syndromes.

Int J Hematol. 2001 Jun;73(4):411-5.

18. Shih LY, Lin TL, Dunn P, Wu JH, Tseng CP, Lai CL, Wang PN, Kuo MC.

Clonality analysis using X-chromosome inactivation patterns by HUMARA-PCR

assay in female controls and patients with idiopathic thrombocytosis in Taiwan.

Exp Hematol. 2001 Feb;29(2):202-8.

19. Reeder TL, Bailey RJ, Dewald GW, Tefferi A. Both B and T lymphocytes may be

clonally involved in myelofibrosis with myeloid metaplasia.

Blood. 2003 Mar 1;101(5):1981-3.

20. Lasho TL, Mesa R, Gilliland DG, Tefferi A. Mutation studies in CD3+, CD19+

and CD34+ cell fractions in myeloproliferative disorders with homozygous

JAK2(V617F) in granulocytes.

Br J Haematol. 2005 Sep;130(5):797-9.

21. Ishii T, Bruno E, Hoffman R, Xu M. Involvement of various hematopoietic-cell

lineages by the JAK2V617F mutation in polycythemia vera.

Blood. 2006 Nov 1;108(9):3128-34.

60

22. Pardanani A, Lasho TL, Finke C, Mesa RA, Hogan WJ, Ketterling RP, Gilliland

DG, Tefferi A. Extending Jak2V617F and MplW515 mutation analysis to single

hematopoietic colonies and B and T lymphocytes.

Stem Cells. 2007 Sep;25(9):2358-62.

23. Bogani C, Guglielmelli P, Antonioli E, Pancrazzi A, Bosi A, Vannucchi AM. B-,

T-, and NK-cell lineage involvement in JAK2V617F-positive patients with idiopathic

myelofibrosis.

Haematologica. 2007 Feb;92(2):258-9.

24. Delhommeau F, Dupont S, Tonetti C, Massé A, Godin I, Le Couedic JP, Debili N,

Saulnier P, Casadevall N, Vainchenker W, Giraudier S. Evidence that the JAK2

G1849T (V617F) mutation occurs in a lymphomyeloid progenitor in polycythemia

vera and idiopathic myelofibrosis.

Blood. 2007 Jan 1;109(1):71-7.

25. Larsen TS, Christensen JH, Hasselbalch HC, Pallisgaard N. The JAK2 V617F

mutation involves B- and T-lymphocyte lineages in a subgroup of patients with

Philadelphia-chromosome negative chronic myeloproliferative disorders.

Br J Haematol. 2007 Mar;136(5):745-51.

26. Hussein K, Bock O, Theophile K, Schlue J, Ballmaier M, Kröger N, Göhring G,

Büsche G, Kreipe H. Biclonal expansion and heterogeneous lineage involvement in a

case of chronic myeloproliferative disease with concurrent MPLW515L/JAK2V617F

mutation.

Blood. 2009 Feb 5;113(6):1391-2.

27. Jones AV, Kreil S, Zoi K, Waghorn K, Curtis C, Zhang L, Score J, Seear R, Chase

AJ, Grand FH, White H, Zoi C, Loukopoulos D, Terpos E, Vervessou EC, Schultheis

B, Emig M, Ernst T, Lengfelder E, Hehlmann R, Hochhaus A, Oscier D, Silver RT,

Reiter A, Cross NC. Widespread occurrence of the JAK2 V617F mutation in chronic

myeloproliferative disorders.

61

Blood. 2005 Sep 15;106(6):2162-8.

28. Lippert E, Boissinot M, Kralovics R, Girodon F, Dobo I, Praloran V, Boiret-

Dupré N, Skoda RC, Hermouet S. The JAK2-V617F mutation is frequently present

at diagnosis in patients with essential thrombocythemia and polycythemia vera.

Blood. 2006 Sep 15;108(6):1865-7.

29. Vainchenker W, Constantinescu SN. A Unique Activating Mutation in JAK2

(V617F) Is at the Origin of Polycythemia Vera and Allows a New Classification of

Myeloproliferative Diseases.

Hematology Am Soc Hematol Educ Program. 2005:195-200.

30. Haase D. Cytogenetic features in myelodysplastic syndromes.

Ann Hematol. 2008 Jul;87(7):515-26.

31. Tefferi A, Thiele J, Orazi A, Kvasnicka HM, Barbui T, Hanson CA, Barosi G,

Verstovsek S, Birgegard G, Mesa R, Reilly JT, Gisslinger H, Vannucchi AM,

Cervantes F, Finazzi G, Hoffman R, Gilliland DG, Bloomfield CD, Vardiman JW.

Proposals and rationale for revision of the World Health Organization diagnostic

criteria for polycythemia vera, essential thrombocythemia, and primary

myelofibrosis: recommendations from an ad hoc international expert panel.

Blood. 2007 Aug 15;110(4):1092-7.

32. Levine RL, Wernig G. Role of JAK-STAT signaling in the pathogenesis of

myeloproliferative disorders.

Hematology Am Soc Hematol Educ Program. 2006:233-9, 510.

33. Skoda R. The genetic basis of myeloproliferative disorders.

Hematology Am Soc Hematol Educ Program. 2007;2007:1-10.

34. Mesa RA. Navigating the evolving paradigms in the diagnosis and treatment of

myeloproliferative disorders.

62

Hematology Am Soc Hematol Educ Program. 2007;2007:355-62.

35. Pardanani AD, Levine RL, Lasho T, Pikman Y, Mesa RA, Wadleigh M, Steensma

DP, Elliott MA, Wolanskyj AP, Hogan WJ, McClure RF, Litzow MR, Gilliland DG,

Tefferi A. MPL515 mutations in myeloproliferative and other myeloid disorders: a

study of 1182 patients.

Blood. 2006 Nov 15;108(10):3472-6.

36. Lyon MF. Sex chromatin and gene action in the mammalian X-chromosome.

Am J Hum Genet. 1962 Jun;14:135-48.

37. Belmont JW. Genetic control of X inactivation and processes leading to X-

inactivation skewing.

Am J Hum Genet. 1996 Jun;58(6):1101-8.

38. Diaz-Cano SJ, Blanes A, Wolfe HJ. PCR techniques for clonality assays.

Diagn Mol Pathol. 2001 Mar;10(1):24-33.

39. Chen GL, Prchal JT. X-linked clonality testing: interpretation and limitations.

Blood. 2007 Sep 1;110(5):1411-9.

40. Linder D, Gartler SM. Glucose-6-phosphate dehydrogenase mosaicism:

utilization as a cell marker in the study of leiomyomas.

Science. 1965 Oct 1;150(692):67-9.

41. Fialkow PJ, Gartler SM, Yoshida A. Clonal origin of chronic myelocytic

leukemia in man.

Proc Natl Acad Sci U S A. 1967 Oct;58(4):1468-71.

42. Adamson JW, Fialkow PJ, Murphy S, Prchal JF, Steinmann L. Polycythemia

vera: stem-cell and probable clonal origin of the disease.

N Engl J Med. 1976 Oct 21;295(17):913-6.

63

43. Fialkow PJ, Faguet GB, Jacobson RJ, Vaidya K, Murphy S. Evidence that

essential thrombocythemia is a clonal disorder with origin in a multipotent stem cell.

Blood. 1981 Nov;58(5):916-9.

44. Busque L, Gilliland DG. X-inactivation analysis in the 1990s: promise and

potential problems.

Leukemia. 1998 Feb;12(2):128-35.

45. Allen RC, Zoghbi HY, Moseley AB, Rosenblatt HM, Belmont JW. Methylation

of HpaII and HhaI sites near the polymorphic CAG repeat in the human androgen-

receptor gene correlates with X chromosome inactivation.

Am J Hum Genet. 1992 Dec;51(6):1229-39.

46. Gale RE, Wheadon H, Boulos P, Linch DC. Tissue specificity of X –chromosome

inactivation patterns.

Blood. 1994 May 15;83(10):2899-905.

47. Zhu J, Frosch MP, Busque L, Beggs AH, Dashner K, Gilliland DG, Black PM.

Analysis of meningiomas by methilation- and transcription based clonality assays.

Cancer Res. 1995 Sep 1;55(17):3865-72.

48. Harrison CN, Gale RE, Linch DC. Quantification of X-chromosome inactivation

patterns using RT-PCR of the polymorphic iduronate-2-sulphatase gene and

correlation of the results obtained with DNA based techniques.

Leukemia. 1998 Nov;12(11):1834-9.

49. Busque L, Zhu J, DeHart D, Griffith B, Willman C, Carroll R, Black PM,

Gilliland DG. An expression based clonality assay at the human androgen receptor

locus (HUMARA) on chromosome X.

Nucleic Acids Res. 1994 Feb 25;22(4):697-8.

64

50. Champion KM, Gilbert JG, Asimakopoulos FA, Hinshelwood S, Green AR.

Clonal haemopoiesis in normal elderly women: implications for the

myeloproliferative disorders and myelodysplastic syndromes.

Br J Haematol. 1997 Jun;97(4):920-6.

51. Racchi O, Mangerini R, Rapezzi D, Rolfo M, Gaetani GF, Ferraris AM. X

chromosome inactivation patterns in normal females.

Blood Cells Mol Dis. 1998 Dec;24(4):439-47.

52. Tonon L, Bergamaschi G, Dellavecchia C, Rosti V, Lucotti C, Malabarba L,

Novella A, Vercesi E, Frassoni F, Cazzola M. Unbalanced X-chromosome

inactivation in haemopoietic cells from normal women.

Br J Haematol. 1998 Sep;102(4):996-1003.

53. El-Kassar N, Hetet G, Briere J, Grandchamp B. Clonality analysis of

hematopoiesis in essentila thrombocythemia: advantages of studying T lymphocytes

and platelets.

Blood. 1997 Jan 1;89(1):128-34.

54. Horrigan SK, Westbrook CA, Kim AH, Banerjee M, Stock W, Larson RA.

Polymerase chain reaction-based diagnosis of del(5q) in acute myeloid leukemia and

myelodysplastic syndrome identifies a minimal deletion interval.

Blood. 1996 Oct 1;88(7):2665-70.

55. Naidoo R, Chetty R. The application of microsatellites in molecular pathology.

Pathol Oncol Res. 1998;4(4):310-5.

56. Asimakopoulos FA, White NJ, Nacheva E, Green AR. Molecular analysis of

chromosome 20q deletions assosiated with myeloproliferative disorders and

myelodysplastic syndromes.

Blood. 1994 Nov 1;84(9):3086-94.

65

57. Asimakopoulos FA, Green AR. Deletions of chromosome 20 and the

pathogenesis of myeloproliferative disorders.

Br J Haematol. 1996 Nov;95(2):219-26.

58. Bench AJ, Nacheva EP, Hood TL, Holden JL, French L, Swanton S, Champion

KM, Li J, Whittaker P, Stavrides G, Hunt AR, Huntly BJ, Campbell LJ, Bentley DR,

Deloukas P, Green AR. Chromosome 20 deletions in myeloid malignancies:

reduction of the common deleted region, generation of a PAC/BAC contig and

identification of candidate genes.

Oncogene. 2000 Aug 10;19(34):3902-13.

59. Wang PW, Eisenbart JD, Espinosa R 3rd, Davis EM, Larson RA, Le Beau MM.

Refinement of the smallest commonly deleted segment of chromosome 20 in

malignant myeloid deseases and development of a PAC-based physical and

transcription map.

Genomics. 2000 Jul 1;67(1):28-39.

60. Bench AJ, Aldred MA, Humphray SJ, Champion KM, Gilbert JG,

Asimakopoulos FA, Deloukas P, Gwilliam R, Bentley DR, Green AR. A detailed

physical and trancriptional map of the region of chromosome 20 that is deleted in

myeloproliferative disorders and refinement of the commonly deleted region.

Genomics. 1998 May 1;49(3):351-62.

61. Horrigan SK, Arbieva ZH, Xie HY, Kravarusic J, Fulton NC, Naik H, Le TT,

Westbrook CA. Delineation of a minimal interval and identification of 9 candidates

for a tumor suppressor gene in malignant myeloid disorders on 5q31.

Blood. 2000 Apr 1;95(7):2372-7.

62. Zhao N, Stoffel A, Wang PW, Eisenbart JD, Espinosa R 3rd, Larson RA, Le Beau

MM. Molecular delineation of the smallest commonly deleted region of the

chromosome 5 in malignant myeloid diseases to 1-1,5 Mb and preparation of a PAC-

based physical map.

66

Proc Natl Acad Sci U S A. 1997 Jun 24;94(13):6948-53.

63. Boultwood J, Fidler C, Strickson AJ, Watkins F, Gama S, Kearney L, Tosi S,

Kasprzyk A, Cheng JF, Jaju RJ, Wainscoat JS. Narrowing and genomic annotation of

the commonly deleted region of the 5q- syndrome.

Blood. 2002 Jun 15;99(12):4638-41.

64. Kralovics R, Passamonti F, Buser AS, Teo SS, Tiedt R, Passweg JR, Tichelli A,

Cazzola M, Skoda RC. A gain-of-function mutation of JAK2 in myeloproliferative

disorders.

N Engl J Med. 2005 Apr 28;352(17):1779-90.

65. Levine RL, Wadleigh M, Cools J, Ebert BL, Wernig G, Huntly BJ, Boggon TJ,

Wlodarska I, Clark JJ, Moore S, Adelsperger J, Koo S, Lee JC, Gabriel S, Mercher T,

D'Andrea A, Frohling S, Dohner K, Marynen P, Vandenberghe P, Mesa RA, Tefferi

A, Griffin JD, Eck MJ, Sellers WR, Meyerson M, Golub TR, Lee SJ, Gilliland DG.

Activating mutation in the tyrosine kinase JAK2 in polycythemia vera, essential

thrombocythemia, and myeloid metaplasia with myelofibrosis.

Cancer Cell. 2005 Apr;7(4):387-97.

66. James C, Ugo V, Le Couedic JP, Staerk J, Delhommeau F, Lacout C, Garcon L,

Raslova H, Berger R, Bennaceur-Griscelli A, Villeval JL, Constantinescu SN,

Casadevall N, Vainchenker W. A unique clonal JAK2 mutation leading to

constitutive signalling causes polycythaemia vera.

Nature. 2005 Apr 28;434(7037):1144-8.

67. Baxter EJ, Scott LM, Campbell PJ, East C, Fourouclas N, Swanton S, Vassiliou

GS, Bench AJ, Boyd EM, Curtin N, Scott MA, Erber WN, Green AR; Cancer

Genome Project. Acquired mutation of the tyrosine kinase JAK2 in human

myeloproliferative disorders.

Lancet. 2005 Mar 19-25;365(9464):1054-61. Erratum in: Lancet. 2005 Jul

9-15;366(9480):122.

67

68. Zhao R, Xing S, Li Z, Fu X, Li Q, Krantz SB, Zhao ZJ. Identification of an

acquired JAK2 mutation in polycythemia vera.

J Biol Chem. 2005 Jun 17;280(24):22788-92.

69. Kralovics R, Teo SS, Buser AS, Brutsche M, Tiedt R, Tichelli A, Passamonti F,

Pietra D, Cazzola M, Skoda RC. Altered gene expression in myeloproliferative

disorders correlates with activation of signaling by the V617F mutation of Jak2.

Blood. 2005 Nov 15;106(10):3374-6.

70. Tefferi A. V617F “JAKs” up myeloproliferative signal.

Blood. 2005 Nov 15;106(10):3335-6.

71. Schafer AI. Molecular basis of the diagnosis and treatment of polycythemia vera

and essential thrombocythemia.

Blood. 2006 Jun 1;107(11):4214-22. Epub 2006 Feb 16.

72. Macdonald D, Cross NC. Chronic myeloproliferative disorders: the role of

tyrosine kinases in pathogenesis, diagnosis and therapy.

Pathobiology. 2007;74(2):81-8.

73. Malcovati L, Cazzola M. Myelodysplastic/myeloproliferative disorders.

Haematologica. 2008 Jan;93(1):4-6.

74. Hellström-Lindberg E, Cazzola M. The Role of JAK2 Mutations in RARS and

Other MDS.

Hematology Am Soc Hematol Educ Program. 2008;2008:52-9.

75. Kopp P, Jaggi R, Tobler A, Borisch B, Oestreicher M, Sabacan L, Jameson JL,

Fey MF. Clonal X-inactivation analysis of human tumours using the human androgen

receptor gene (HUMARA) polymorphism: a non-radioactive and semiquantitative

strategy applicable to fresh and archival tissue.

Mol Cell Probes. 1997 Jun;11(3):217-28.

68

76. Langbein S, Szakacs O, Wilhelm M, Sukosd F, Weber S, Jauch A, Lopez Beltran

A, Alken P, Kälble T, Kovacs G. Alteration of the LRP1B gene region is associated

with high grade of urothelial cancer.

Lab Invest. 2002 May;82(5):639-43.

77. Mutter GL, Boynton KA. PCR bias in amplification of androgen receptor allales,

a trinucleotide repeat marker used in clonality studies.

Nucleic Acids Res. 1995 Apr 25;23(8):1411-8.

78. Pajor L, Matolcsy A, Vass JA, Mehes G, Marton E, Szabo F, Ivanyi JL.

Phenotypic and genotypic analyses of blastic cell population suggest that pure B-

lymphoblastic leukemia may arise from myelodysplastic syndrome.

Leuk Res. 1998 Jan;22(1):13-7.

79. Fialkow PJ, Martin PJ, Najfeld V, Penfold GK, Jacobson RJ, Hansen JA.

Evidence

for a multistep pathogenesis of chronic myelogenous leukemia.

Blood. 1981 Jul;58(1):158-63.

80. Raskind WH, Ferraris AM, Najfeld V, Jacobson RJ, Moohr JW, Fialkow PJ.

Further evidence for the existence of a clonal Ph-negative stage in some cases of Ph-

positive chronic myelocytic leukemia.

Leukemia. 1993 Aug;7(8):1163-7.

81. Jamieson CH, Gotlib J, Durocher JA, Chao MP, Mariappan MR, Lay M, Jones C,

Zehnder JL, Lilleberg SL, Weissman IL. The JAK2 V617F mutation occurs in

hematopoietic stem cells in polycythemia vera and predisposes toward erythroid

differentiation.

Proc Natl Acad Sci U S A. 2006 Apr 18;103(16):6224-9.

69

AZ ÉRTEKEZÉS ALAPJÁT KÉPEZŐ PUBLIKÁCIÓK

Közlemények

Jáksó P, Kereskai L, Molnár L, Pajor L. Lineage-specific clonality analysis of

chronic myeloproliferative disorders and myelodysplastic syndrome by human

androgen receptor assay.

Pathol Oncol Res. 2007;13(2):114-22. IF: 1.241

Pajor L, Lacza A, Kereskai L, Jáksó P, Egyed M, Iványi JL, Radványi G, Dombi

P, Pál K, Losonczy H. Increased incidence of monoclonal B-cell infiltrate in chronic

myeloproliferative disorders.

Mod Pathol. 2004 Dec;17(12):1521-30. IF: 3.643

Jáksó P, Pajor L. Advantages of CD45 vs. side scatter based gating in the course of

flow cytometric immuno-phenotyping in malignant hematologic diseases.

Orv Hetil. 1998 Oct 18;139(42):2509-13.

Idézhető absztraktok

Jáksó P, Pajor L. Sejtvonal specifikus monoklonalitás vizsgálatok myeloproliferatív

betegségekben és myelodysplasiában.

Magyar Belorvosi Archivum. 2001;54(Supplementum 2001/1):22.

Jáksó P, Pajor L. X-kromoszóma inaktivációs klonalitási tesztek krónikus

myeloproliferativ betegségekben és myelodysplasiaban.

Hematológia Transzfúziológia. 2005;38(Supplementum 2005/1):34-35.

Jáksó P, Nagy Z, Kereskai L, Alpár D, Kajtár B, Pajor L. Analysis of polycythemia

vera and essential thrombocythemia by lineage specific investigation of JAK2V617F

mutation and X-linked clonality assay.

Blood Reviews. 2007;21(Supplement 1):123 IF: 5.756

70

Kongresszusi poszterbemutatók

Jáksó P, Pajor L. A fényszórás alapján történő kapuzással kapcsolatban felmerülő

problémák az áramlási cytometriás immunfenotipizálás során, malignus hematológiai

kórképek esetén.

Pathológus Találkozó, Lillafüred, 1997

Jáksó P, Pajor L. Sejtvonal specifikus monoklonalitás vizsgálatok myeloproliferatív

proliferatív betegségekben és myelodysplasiában.

A Magyar Haematológiai és Transzfúziológiai Társaság XVIII. Kongresszusa, Pécs,

2001.

Jáksó P, Pajor L. X-kromoszóma-inaktivációs klonalitási tesztek krónikus

myeloproliferatív betegségekben és myelodysplasiában.

A Magyar Haematológiai és Transzfúziológiai Társaság XX. Kongresszusa,

Budapest, 2005.

Jáksó P, Nagy Z, Kereskai L, et al. Analysis of polycythemia vera and essential

thrombocythemia by lineage specific investigation of JAK2V617F mutation and X-

linked clonality assay.

International Society of Haematology, Congress of the European & African Division,

Budapest, 2007.

Előadások tudományos kongresszusokon

Jáksó P, Pajor L. Sejtvonal specifikus monoklonalitás vizsgálatok myeloproliferatív

betegségekben és myelodysplasiában.

A Magyar Haematológiai és Transzfúziológiai Társaság XVIII. Kongresszusa, Pécs,

2001.

Jáksó P, Pajor L. X-kromoszóma kötött molekuláris tesztek kelentősége a pathologiai

diagnosztikában. 61. Pathologus Kongresszus, Győr, 2002.

71

EGYÉB PUBLIKÁCIÓK

Közlemények

Pajor L, Szuhai K, Mehes G, Kosztolányi G, Jáksó P, Lendvai G, Szanyi I,

Kajtár P. Combined metaphase, interphase cytogenetic, and flow cytometric

analysis of DNA content of pediatric acute lymphoblastic leukemia.

Cytometry. 1998 Apr 15;34(2):87-94.

IF: 2.317

Tornóczky T, Kálmán E, Hegedűs G, Horváth OP, Sápi Z, Antal L, Jáksó P, Pajor

L. High mitotic index associated with poor prognosis in gastrointestinal

autonomic nerve tumour.

Histopathology. 1999 Aug;35(2):121-8.

IF: 1.900

Pajor L, Vass JA, Kereskai L, Szuhai K, Molnár L, Jáksó P. Silent Philadelphia

chromosome: a distinct developmental stage in a philadelphia

chromosome-positive chronic myeloproliferation?

Cancer Genet Cytogenet. 2000 Apr 1;118(1):14-9.

IF: 1.625

Pajor L, Vass JA, Kereskai L, Kajtár P, Szomor A, Egyed M, Iványi J, Jáksó P. The

existence of lymphoid lineage restricted Philadelphia chromosome-positive acute

lymphoblastic leukemia with heterogeneous bcr-abl rearrangement.

Leukemia. 2000 Jun;14(6):1122-6.

IF: 3.736

Lacza A, Jáksó P, Kereskai L, Szuhai K, Méhes G, Pajor L. Incidence and

distribution of t(12;21) in prognostic groups of pediatric acute lymphoblastic

leukemia.

Orv Hetil. 2000 Jul 2;141(27):1495-500.

72

Tornóczky T, Kálmán E, Jáksó P, Méhes G, Pajor L, Kajtár GG, Battyány I,

Davidovics S, Sohail M, Krausz T. Solid and papillary epithelial neoplasm arising in

heterotopic pancreatic tissue of the mesocolon.

J Clin Pathol. 2001 Mar;54(3):241-5.

IF: 1.866

Pajor L, Lacza A, Jáksó P, Kajtár B. Characteristics of TEL/AML-1 positive acute

lymphoblastic leukemia in Hungarian children.

Med Pediatr Oncol. 2001 Oct;37(4):409-11.

IF: 1.114

Bogar L, Tarsoly P, Jakso P. Characteristics of light and heavy polymorphonuclear

leukocytes.

Clin Hemorheol Microcirc. 2002;27(2):149-53.

IF: 0.623

Pajor L, Kereskai L, Zsdrál K, Nagy Z, Vass JA, Jáksó P, Radványi G. Philadelphia

chromosome and/or bcr-abl mRNA-positive primary thrombocytosis: morphometric

evidence for the transition from essential thrombocythaemia to chronic myeloid

leukaemia type of myeloproliferation.

Histopathology. 2003 Jan;42(1):53-60.

IF: 2.952

Brittig F, Ajtay E, Jaksó P, Kelényi G. Follicular dendritic reticulum cell tumor

mimicking inflammatory pseudotumor of the spleen.

Pathol Oncol Res. 2004;10(1):57-60.

Csernus B, Timár B, Fülöp Z, Bognár A, Szepesi A, László T, Jáksó P, Warnke R,

Kopper L, Matolcsy A. Mutational analysis of IgVH and BCL-6 genes suggests

thymic B-cells origin of mediastinal (thymic) B-cell lymphoma.

Leuk Lymphoma. 2004 Oct;45(10):2105-10.

IF: 1.147

73

Kajtár B, Méhes G, Jaksó P, Kereskai L, Iványi JL, Losonczy H, Egyed M, Tóth

P, Tóth A, Gasztonyi Z, Dömötör M, Pajor L. Cytogenetic and molecular monitoring

of chronic myeloid leukemia.

Orv Hetil. 2006 May 28;147(21):963-70.

Pajor L, Kajtár B, Jáksó P, Lacza A, László R, Radványi G, Mórocz I, Tóth A,

Varga G. Epstein-Barr virus-induced B-cell proliferation of Hodgkin's and Reed-

Sternberg cell pheno- and genotype may develop in peripheral T-cell lymphomas.

Histopathology. 2006 Nov;49(5):553-7.

IF: 3.216

Alpár D, Kajtár B, Kneif M, Jáksó P, László R, Kereskai L, Pajor L. Automated

detection of residual leukemic cells by consecutive immunolabeling for CD10 and

fluorescence in situ hybridization for ETV6/RUNX1 rearrangement in childhood

acute lymphoblastic leukemia.

Cancer Genet Cytogenet. 2007 Feb;173(1):23-30.

IF: 1.544

Kajtár B, Jáksó P, Kereskai L, Lacza A, Méhes G, Bodnár MA, Dombi JP,

Gasztonyi Z, Egyed M, Iványi JL, Kovács G, Marton E, Palaczki A, Petz S, Tóth P,

Sziládi E, Losonczy H, Pajor L. Complex analysis of prognostic factors in chronic

lymphocytic leukemia.

Orv Hetil. 2007 Apr 22;148(16):737-43.

Alpár D, Hermesz J, Pótó L, László R, Kereskai L, Jáksó P, Pajor G, Pajor L,

Kajtár B. Automated FISH analysis using dual-fusion and break-apart probes on

paraffin-embedded tissue sections.

Cytometry A. 2008 Jul;73(7):651-7.

IF: 2.978

74

Idézhető absztraktok

Alpár D, Kajtár B, Tóth J, Nagy Z, Jáksó P, László R, Kereskai L, Pajor L.

Automated evaluation of dual fusion and breakapart FISH probes on paraffin-

embedded tissue sections.

International Society of Heamatology, Congress of the European & African Division,

Budapest, 2007

IF: 5.756

Alpár D, Kajtár B, Hermesz J, Kereskai L, Jáksó P, Pajor G, Nagy Zs, László R,

Pajor L. Automated mapping of translocation i-FISH patterns on praffin-embedded

samples.

XXIV International Congress of the International Society for Analitical Cytology,

Budapest, 2008.

IF: 5.756

Poszterbemutatók tudományos kongresszusokon

Jáksó P, Pajor L. Apoptózis vizsgálatára alkalmas áramlási cytometriás módszerek.

Pathológus Találkozó, Lillafüred, 1997

Szanyi I, Szuhai K, Jáksó P, Pajor L. Chromosomális aneuploiditás vizsgálata

interpházis cytogenetikával (Gyermekkori acut lymphoid leukémia eseteinek

összehasonlító tanulmánya).

Pathológus Találkozó, Lillafüred, 1997

75

Jáksó P, Balázs M, Pajor L, Balogh P. A CD45 vs. SSC gating kiegészítése a RAT 1.7

Monoklonális antitest alkalmazásával malignus hematológiai kórképekben.

I. Magyar Sejtanalatikai Konferencia, Budapest, 1998.

Kálmán E, Jáksó P, Pakodi F, Pajor L. Primér peritoneális mesothelioma. Diagnózis,

modern módszertanok igénybevételével.

Pathológus Konferencia, Gyula,1998.

Jáksó P, Pietsch T, Kovács Gy. Frequent duplication of chromosome 20 in

hepatoblastomas.

Pathologus Találkozó, Sopron, 1999.

Jáksó P, Kálmán E. Megfelelő fluorokróm kiválasztásának jelentősége a flow

cytometriában : alacsony CD10 expresszió detektálása limfómák esetén.

III. Magyar Sejtanalitikai Konferencia, Budapest, 2002.

Kajtár B, Tóth J, Alpár D, Jáksó P, Kereskai L, László R, Nagy Z, Pajor L.

Simultaneous appearance of+8 in Ph+ and Ph- cells during imatinib treatment of

CML: a report of two cases.

International Society of Heamatology, Congress of the European & African Division,

Budapest, 2007

Előadások tudományos kongresszusokon

Jáksó P, Kereskai L, Pajor L. Antigén-expresszió és fényszórás intenzitások

mértékének jelentősége lymphomák flow cytometriás immunphenotipizálása során.

Pathológus Találkozó, Lillafüred, 2000.

76

RÖVIDÍTÉSEK

MDS: mielodiszpláziák (Myelodysplastic syndromes)

RA: refrakter anémia (Refractory anemia)

RARS: refrakter anémia ringed szideroblasztokkal (Refractory anemia with ring

sideroblasts)

RARS-t: refrakter anémia ringed szideroblasztokkal-trombocitózissal (Refractory

anemia with ring sideroblasts - thrombocytosis)

RCMD: refrakter citopénia több sejtvonal diszpláziájával (Refractory cytopenia with

multilineage dysplasia)

RCMD-RS: refrakter citopénia több sejtvonal diszpláziájával-ringed

szideroblasztokkal (Refractory cytopenia with multilineage dysplasia and ring

sideroblasts)

RAEB-I: refrakter anémia blaszt szaporulattal (Refractory anemia with excess blasts,

5-9% blasts)

RAEB-II: refrakter anémia blaszt szaporulattal (Refractory anemia with excess

blasts, 10-19% blasts)

MDS-u: nem klasszifikálható mielodiszpláziák (Myelodysplasia unclassifiable)

MPN: mieloproliferatív neopláziák (Myeloproliferative neoplasms)

CML: krónikus mieloid leukémia (Chronic myelogenous leukemia)

Ph-kromoszóma: Philadephia-kromoszóma

PMF: elsődleges mielofibrózis (Primary myelofibrosis)

PV: policitémia vera (Polycythemia vera)

ET: esszenciális trombocitémia (Essential thrombocythemia)

MCD: hízósejtes betegség (Mast cell disease)

CNL: krónikus neutrofil sejtes leukémia (Chronic neutrophilic leukemia)

CEL-NOC: nem kategorizálható krónikus eozinofil sejtes leukémia (Chronic

eosinophilic leukemia, not otherwise categorized)

HES: hipereozinofíliás szindróma (Hypereosinophilic syndrome)

MPN-u: nem klasszifikálható mieloproliferatív neopláziák (Myeloproliferative

neoplasms, unclassifiable)

77

PDGRFA: trombocita növekedési faktor receptor, alfa (Platelet-derived growth factor

receptor, alpha)

PDGRFB: trombocita növekedési faktor receptor, béta (Platelet-derived growth

factor receptor, beta )

FGFR-1: fibroblaszt növekedési faktor 1(Fibroblast Growth Factor Receptor 1)

JAK2: Janus kinase 2

JAK2V617F: JAK2 gén V617F mutációja

MPL: mieloproliferatív leukémia vírus onkogén (myeloproliferative leukemia virus

oncogene)

HUMARA: humán androgén receptor gén esszé (Human androgen receptor gene

assay)

PCR: polimeráz láncreakció (polimerase chain reaction)

MS-PCR: mikroszatellita-PCR (microsatellite-PCR)

XI: X kromoszóma inaktiváció (X chromosome inactivation)

G6PD: glükóz-6-foszfát dehidrogenáz (Glucose-6-phosphate dehydrogenase)

STRP: short tandem repeat polimorfizmus (short tandem repeat polimorphism)

RFLP: restrikciós fragment hosszúság polimorfizmus (restriction fragment length

polimorphism)

HPRT: hipoxantin-guanin foszforiboziltranszferáz (hypoxanthine-guanine

phosphoribosyltransferase)

PGK: foszfoglicerát kináz (Phosphoglycerate kinase)

p55: palmytoilated mebrane protein

IDS: iduronát-2 szulfatáz (Iduronate-2 sulfatase)

NRXI: nem véletlenszerű X kromoszóma inaktiváció (non-random X chromosome

inactivation)

AI: allélikus kiegyensúlyozatlanság (allelic imbalance)

CDR: leggyakrabban deletált szakasz (common deleted region)

EDTA: etiléndiamin-tetraecetsav (ethylenediaminetetraacetic acid)

B-CLL: B-sejtes krónikus limfoid leukémia (B-cell chronic lymphocytic leukemia)

AML: akut mieloid leukémia (Acute myeloid leukemia)

CMML: krónikus mielomonociter leukémia (Chronic Myelomonocytic Leukemia)

FITC: fluoreszcein-izotiocianát (Fluorescein isothiocyanate)

78

RPE: R-fikoeritrin (R-phycoerythrin)

RPE-Cy5: R-fikoeritrin-cianin-5 (R-Phycoerythrin-Cyanine 5)

TE8: 8-as pH-jú TRIS-EDTA puffer

SDS: nátrium-dodecil-szulfát (Sodium Dodecil Sulfate)

PBS: Phosphate buffered saline

mp.: másodperc

XISZ: X inaktivációs szám

S.D.: sztenderd deviáció

EBV: Epstein-Barr vírus

79