Kleistnél az esetlegességek, rossz véletlenek fel­tartóztathatatlan sora, Sütőnél az igazságért küzdés heroizmusának megállíthatatlan buká­sa - Tasnádi viszont kimozdítja a világ állapo­tára következtető, általános reménytelenséget és az ellenmozgást értelmetlennek ítélő Kohl- haas-centrumú történetmondást a sok történet felé: Tasnádi nem mondja el mindannyiunk tör­ténetét, hanem kérdez.

JEGYZETEK

1. Heinrich von Kleist: Esszék, anekdoták, költemé­nyek. Jelenkor, Pécs, 1996.188. (Ezt az írást Petra-Szabó Gi­zella fordította.)

2 .1. m. 185. (Forgách András fordítása.)3. Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály. Fordította

Kardos László. In: Eljegyzés Santo Domingón. iKriterion, Bukarest, 1979. 69.

4. Földényi F. László: A szavak hálójában. Jelenkor, Pécs, 1999. 41.

5. Kleist: Kohlhaas Mihály, i. m. 144.6. Lásd Földényi lá tszat címszavát. I. m. 272-278.7. Paul de Mán: A temporalitás retorikája. Fordította

Beck András. In: Az irodalom elméletei, I. Jelenkor - JPTE, Pécs, 1996. 42.

8. de Mán, i. m. 46.9. Kleist: Kohlhaas Mihály, i. m. 87.

10. Uo. 92.11. Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja. In: Há­

rom dráma. Eminescu Könyvkiadó, Bukarest, 1982. 24.12. Bacsó Béla: „Mert nem mi tudunk ..." Kijárat, Buda­

pest, 1999. 32.13. Tasnádi, i. m. 10.14. Például amikor a csődör azt mondja Kohlhaasról,

hogy hős volt, a kanca: „Balek, balek, balek! (Csönd) Lecsó- kolbász leszek, nem érted?!" (Tasnádi István: Közellenség (Kohlhaas). In: Színház. 1999. szeplémber - drámamellék­let)

178

Nem-jel, nem-tudás, nem -idő

A bibliai Jónás könyvének és Babits Mihály Jónás könyvének apofatikvs hermeneutikai megközelítése

Az itt következő írás Babits Mihály Jónás könyve című költeményének és a forrásául szolgáló ószövetségi könyvnek a viszonyát vizsgálja három kérdéskör szerint: Jónás mint jel, a szent nevetés Jónás könyvében és, harma­dikként, Jónás könyvének idő-koncepciója.

Hans Róbert Jauss a bibliai Jónás könyvét az idegenség hermeneutikájának paradigmájaként bemutató tanulmányában elkülöníti saját eszté­tikai hermeneutikáját a teológiai hermeneuti- kától. A kettő közötti különbséget abban látja, hogy míg a teológiai hermeneutika a történelmi illetve teológiai szempontból ismertből indul ki, az esztétikai értelmezés éppen az ismeret­lenre, az időbeli (történeti) meg térbeli (kulturá­lis) távolságra épít azáltal, hogy nem elfedi, ha­nem kérdezvén artikulálja a szöveg idegensé- g é t . i

Kerdésfelvetésem a Jauss által kidolgozott „idegenség hermeneutikáját" követi, tehát szö­veg és olvasó, szöveg és másik szöveg távolsá­gát, valamint a műveken belüli ellentmondáso­kat próbálom megfigyelni - amiben pedig eltér a jaussi megközelítésmódtól, az a teológiai hermeneutikai hagyomány egy olyan vonulatá­

179

I

nak a jelzése, mely az isteni és az emberi szfé­rájának viszonyát nem a magától értetődő kö­zelséggel, hanem az idegenség, a másság, a föl- oldhatatlan különbségek révén látja írhatónak. Ez a teológiai tradíció a negatív vagy apofa- tikus teológia. Módszere nem rövidíti le azt az utat, amit az esztétikai olvasat jár be a kérdések fölvetésével azért, hogy a szövegtől törvénysze­rűen távol lévő olvasó a maga távollétében sa­ját tapasztalataira érvényes válaszokat nyerjen. Inkább hosszabbít: ott, ahol az esztétikai her­meneutika már ismertnek, adottnak és lezárt­nak tekint, az apofatikus teológia toyább kér­dez.

Jel

Jónás történetének interpretációi már a szi­noptikus evangéliumokban is egymásnak el­lentmondóak: Máté és Lukács evangéliumában az írástudók és farizeusok jel-kérésére Jézus azt válaszolja, hogy nem adatik jel, csak a Jónás je­le (Mt 12, 38-41, Lk 11, 29-32), Márknál viszont Jézus visszakérdez: „Miért kíván jelt ez a nem­zetség? Bizony mondom néktek: nem adatik jel ennek a nemzetségnek." (8,12)

Mi lehet Jónás jele mely ugyanakkor nem­jel? Máté evangéliumában a hal gyomrában töl­tött három nap: „Mert miképen Jónás három éj­jel és három nap volt a cethal gyomrában, azon- képen az embernek Fia is három nap és három

.éjjel lesz a föld gyomrában." (12,40) Lukácsnál

180

pedig Jónás maga a jel: „Mert miképen Jónás je­lül volt a Ninivebelieknek, azonképen lesz az embernek Fia is e nemzetségnek." (11,30)

Hogyan lehet mennyei jel a hal gyomrában töltött három nap? A görög mítoszokban az is­teni származást „fentről" igazolják, a fenség, a hatalom, az emberfölöttiség mutatkozik meg: Minósz kérésére Zeusz villámlással és menny­dörgéssel válaszol, Thészeuszt Poszeidón gyé­mántokkal díszített koronával és a tengerbe do­bott gyűrűvel küldi vissza.2 A hal gyomrában töltött három nap ezzel ellentétes mozgást jelez: alászállás, kiszolgáltatottság, infra-humánus ál­lapot. Ennek az állapotnak viszont önmagában nincs jel-értéke: az emberi lét egy természetes fázisa (betegség, pusztulás), az erre való utalás pusztán azáltal válik más minőséggé, hogy idő­tartama csupán három nap. E behatárolás újabb kérdést vet fel: mi történhet a három nap eltel­tével? A mennyei jel kérésének szituációjában erre nincs válasz - de erre vonatkozó kérdés sincsen. Ezen a ponton a három szinoptikus evangélium találkozik: Jézus nem válaszol a jel­kérésre, illetve válasza maga is jel, elmulasztott kérdések jele.

Lukács evangéliumában Jézus válasza Jónás jelét nem a hal gyomrában eltöltött három nap­hoz, hanem a niniveiekhez való viszonyához köti. Ez a válasz az éppen adott kontextusra, az akkori helyszínre, az őt éppen kérdező embe­rekre reflektálva Jónást magát, a személyt, az individuumot, a kimeríthetetlent működteti jel­ként.

181

Az ószövetségi történetből alig tudunk meg valamit Jónás személyéről. Ki volt, mielőtt az Úr Ninivébe küldte volna? Mi történt vele azu­tán, hogy a történet végetér, a városon kívül, a forró szélben? Éppen emiatt lehet jel, mert éle­tének felfokozott pillanatairól (szenvedéseiről) tudunk, de semmit a linearitásában kibontako­zó idejéről? Története ki van szakítva saját élet­idejéből?

Jónásnak azon a belteljesületlen, pusztán öt szóból álló próféciáján kívül nincsen prófétai kinyilatkoztatása. Ha szavai jelentenék a prófé­ciát, hamis próféta volna, mert ezek.a szavak, legalábbis ott és akkor, nem igazoltatnak Isten és a bekövetkező események által. Ellenkezése a prófétai szereppel szemben indokolt/ hiszen prófétai hivatásában benne van a hamis prófé­tává válás szükségszerűsége: mint ahogy a jé- zusi interpretációban Jónás nem-jelként volt jel, nem-prófétaként kell prófétának lennie. Ezért fél annyira, mert nem elég prófétikus szavakat mondania, küldetése tartalmazza ellenkezését,testi szenvedését.

Babits Mihály Jónás könyve követi a bibliai szöveget abban, hogy nem mond semmit arról, hogy ki Jónás, ki volt, mielőtt ebbe a szituáció­ba került volna, s mi lett vele később. Az elté­rés: Jónás testi megtapasztalásainak részletes le­írása (a hajón rosszullétében „mindent kiad", a hal és Jónás együtt-szuszogása, együtt-fájása - „a hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak" - , Jónás „halbüze", a pusztában a böjtje, szomjúsága, szédülése, stb.). Mihail Bahtyin Rabelais-ról

182

írott híres könyvében az anyagi-testi elvet az egységes, mélyen igenlő, nevetés köré szerve­ződő világkép megnyilvánulásaként értelmezi.3 Később térünk ki Jónás történeteiben a nevetés­re, előbb azt kérdezzük, mi az oka annak, hogy Jónás élettörténete mintegy helyettesítve van Jónás testi jelenlétével? Mi az oka annak, hogy csupán szenvedéseiről tudunk, minden mást ti­tok övez? És fordítva: ha semmi nem tudható múltjáról és jövőjéről, miért tudható annyi apró részlet jelenéről?

Éppen ez az, amire olyan pontosan kérdez­nek rá az evangéliumok tanúsága szerint a fari­zeusok. Hogyan jelenhet meg mindenki számá­ra érzékelhetően az Örökkévaló, áldassék az O neve? Hiszen még Mózes sem láthatta Arcát, mert meghalt volna (Ex 33,20), a nép pedig még a hegyet sem érinthette (Ex 19,21). Hogyan je­lenhet meg a felfoghatatlan Teremtő a teremt­ményben? A Nem-személy a személyben? A nem-idő az időben? Az emberi értelem, mely nem csupán a múló impressziókat képes fölfog­ni, hanem az állandó dolgokat is: a Törvényt, el­lentm ondást észlel, nagyon helyénvalóan, mindabban, amit Jézus mond, cselekszik és el­szenved. Nikodémus is ezt az ellentmondást tárja fel: hogyan mondhatja Isten tanítója, kül­dötte, tehát aki tudja, hogy Isten fölfoghatatlan, hogyan mondhatja mégis azt, hogy ő az Örök­kévaló Fia? Jézus a megtestesülés misztériumá­ra vonatkozó kérdést visszafordítja a kérdező­re: hogy megértsed, újonnan kell születned. (Jn 3,3)

183

»

Jónás kiszabadulását a halból az egzegézis az újonnan születés illetve a feltámadás képe­ként értelmezi. De mi történik azelőtt? Jónás imádkozik a hal gyomrában. Hogyan lehetsé­ges ez? Viszonylag könnyen elfogadható - a mesei konvenciót tartva szem előtt, „the willing suspension of disbelief"4 - egy olyan olvasat, mely nem kérdez rá arra, hogyan lehet három nap után kijutni a hal gyomrából, de indokolat­lan az ott elhangzó imádság. Sem nem elkáp­ráztató csoda, sem pedig a hitelességet szolgáló domesztikációs eszköz: fantasztikusnak hét­köznapi, hétköznapinak fantasztikus,.

Sok helyen olvasható5, többek között Jauss tanulmányában is, hogy Jónás imája a halban utólagos betoldás. Az 1996-ban kiadott En- cyclopaedia Judaica Jónás szócikke beszámol a betoldás-elméletekről, de utal újabb kutatások­ra, melyek azt tartják valószínűbbnek, hogy Jó­nás imája mégsem betoldás. Lexikológiai és szerkezeti érvekre hivatkoznak: az ima a könyv első részében használt sajátos kifejezéseket tar­talmaz, és nélküle megbomlana a könyv szim­metriája.

Miért fontos, hogy az imádság szerves ré­sze-e vagy sem a Jónás könyvének? Mert Jónás jele értelmezhető úgy is, mint a halban eltöltött idő minősége: ellentmondásos szituáció, mely­nek eltávolítása a Jauss által más esetben oly ér­zékenyen jelzett domesztikációs törekvés ered­ménye. A könyv bonyolultabb, érthetetlenebb, ha az imával együtt kell értelmeznünk. S ha to­vább szeretnénk gondolni ezt a kérdést Babits

184

Mihály versei - Jónás könyve és Jónás imája - összefüggésében, a második Jónás-ima, mely­nek a babitsi Jónás könyve a kontextusa (analó- giásan elgondolva: a Jónás imája számára a Jó­nás könyve a hal gyomra), nem az olyannyira elterjedt Jónást a szerzővel azonosító direkt olvasatok6 megerősítését fogja szolgálni, hanem az „idegenség" fokozását. Babits nem kimagya­rázza az idegenséget a szövegből, hanem meg­ismételvén fokozza.

A képtelen imádság a halban: jel, Jónás jele.Babits Mihály a tökről mondta, hogy képte­

len: „betegágyában is, föl-fölszisszenve is, elejé­től végig nevetve írta, őszinte szívvel mulatva és gúnyolódva mindenen, különösen azon a képtelen tökön."7 Erről a növényről még keve­sebb tudható, mint Jónásról: neve, a kikayon, vonatkozhat tökre, ricinusra, vagy egy ismeret­len növényre. Abraham ibn Ezra elvágja a spe­kuláció útját azzal, hogy hiába is tudnánk, me­lyik növényről van szó, mindenképpen „termé­szetfölötti jelenség", hiszen egyetlen növény sem nő meg egy éjszaka alatt úgy, ahogy Jónás könyvében meg van írva. Jauss - a német bib­liafordítást idézve - csodafának mondja.

Mi olyan képtelen, mi olyan csodás benne?A csodafa története ennyi: az Úr rendeli, hogy árnyékot tartson Jónásnak, majd az Úr férget is rendel hozzá, mely elpusztítja. Jónás a csodafa pusztulása miatt a halálát kívánja, az Úr meg­szólítja Jónást, és elbeszélgetnek. A történetnek ez a felidézése már láthatóvá teszi azt az értel­mezést, mely az eddigi morális interpretációk-

185

kai szemben - Jauss például Isten pedagógiai érzékéről ír8 - a tököt nem apropóként, szem­léltető eszközként szeretné láttatni, hanem jel­ként, a Jézus által említett és beteljesített Jónás- jel újabb megnyilatkozásaként.

Gondoljuk újra el Jónás történetének forga­tókönyvét: az Úr Ninivébe küldi Jónást, hogy kiáltson ellene, Jónás menekül, folyton a pusz­tulás határán, Ninivében kihirdeti, hogy negy­ven nap múlva elpusztul a város - és mi törté­nik? Sem Jónás nem pusztul el, sem a város, minden megmarad, emberek, állatok, Jónás. Ebben a könyvben, mely akkora figyelmet for­dít m inden élőlényre - nem csupán Ninive em­ber-lakosainak, de a barmoknak, az ökröknek, és a juhoknak is megparancsolja a király, hogy böjtöljenek és öltözzenek zsákruhába, ésíontos ez, mint ahogy az is, hogy meg vannak külön­böztetve, tehát mindegyik külön fontos. Bár mondhatnánk, hogy ez pusztán Ninive királyá­nak a szemléletmódja, de most gondoljunk az Úr kérdésére, mellyel zárul maga a könyv: „Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több van tizenkétszer tízezer ember­nél, akik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?" - , ebben a könyvben tehát egy élőlénynek, a töknek, a csodafának, egy képtelen és természetfölötti lénynek mégiscsak el kell pusztulnia. Egy ilyen könyvben nem pusztulhat el egy mégoly jelen­téktelen élőlény sem csupán azért, hogy valaki okuljon belőle. Nem lehet illusztráció, nem le-

186

hét zseniális pedagógiai fogás. Érthetetlen, föl- oldhatatlan - jel.

Nevetés

Jónásnak a küldetéssel ellentétes irányú mozgásba lendülése még az immanencia szint­jén is mélységesen megalapozottan humoros.

A hum or meghatározásai rendszerint tartal­mazzák az ellentétek észlelését és ezek megha­ladását, a különféle megfordításokat, helycseré­ket, túlzásokat, fokozásokat és kicsinyítéseket, részletezéseket, különféle szintek határsértéseit. Az ellentéteket a humor úgy fedi föl, hogy köz­ben egyiket sem semmisíti meg. Azáltal válik lehetségessé a kontrasztok fölfedése és megőr­zése, hogy a humor mozgás a kontrasztok kö­zött. Az ellentétek a humor kontextusában nem rivalizálnak, nem győznek és nem veszítenek, hanem részt vesznek a humor pillanathoz és testhez, anyagisághoz kötött mozgásában.

Jónás könyve kapcsán sokszor esett szó Is­ten humoráról, de az általam olvasott értelme­zések Jónás nevetségessé válásának történetét látják benne. Azok az olvasatok, melyek arról beszélnek, hogy „nevetséges, hogy Isten prófé­tája kudarca által dicsőül meg"9, vagy hogy a ricinusbokor történetével „Isten amúgy isten­igazából eltréfált"10 a szöveg szatirikus olvasa­tát adják. Nem nagyon csodálkozhatunk a tisz­tázatlanságon, azon sem, hogy rámutatások he­lyettesítik a pontos értelmezéseket - lehetetlen

187

I

(vagy ostoba) dolog a mozgásban és anyagiság- ban m egnyilvánuló hum ort általánosan és örökérvényűen meghatározni.

A pontosságra törekvés útja ebben az eset­ben is a különbségek megfigyelése lehet: mi nem a humor. A szatírától abban különbözik, hogy míg a szatírának módjában áll egy külső pozíciót elfoglalni (az esetek többségében: ma­gasabb illetve hatalmi pozíciót), a hum or moz­gásához alapvetően hozzátartozik a hierarchiák megbontása - nincs külső és belső, a hum or ál­tal éppen az derül ki, hogy egymás helyén van­nak. Hatásuk különbsége: a kinevetés megerő­síti a kinevető és gyengíti a nevetségesnek ész­leltnek az identitását, a humor okozta nevetés­ben a nevetők egymást érzékelik intenzíveb­ben. ,*

Nevetés és kinevetés meg nem különbözte- tését nagy mértékben segítette Henri Bergson­nak A nevetés című munkája, mely végig a ki­nevetésről szól. A nevetést háromszor is bünte­tésként prezentálja, a merevség büntetése a tár­sadalom részéről.11 Rába György írja Babits Bergsonhoz fűződő közeli viszonyát bemutató tanulmányában: „1900-ban jelent meg a Le ríre, a komikum életfilozófiai magyarázata, de ez a m ű költőnk műhelyére nem volt különösebbhatással."12

Babits Bergson filozófiája című esszéjének bevezető mondata Bergsonnak erre a művére utal: „Hogy mennyire lényege az életnek (...) ez a teremtő szabadság, annak egy érdekes tü ­netét látjuk az élet legmagasabb alakjában, az

188

emberi társaságban. Ez a tünet a nevetés."13 Nagyon erős gondolat, hogy a nevetés a terem­tő szabadság tünete - a szövegösszefüggésben ez jóval enyhébb: Bergson teremtő szabadságon az embernek a mechanikus történéseknek, „az élet meghódolásának" ellentétét érti. S tovább illeszthetjük Babits szép meghatározását Berg­son kinevetés-elmélkedéséhez: nevetés a me­chanikus történéseken, az nevet, aki ezek fölött áll, míg végül Babits konklúziója is az lesz, hogy „a humor sem a részvét nevetése, mert ilyesmi nincs - hanem az irónia ellentéte"14.

Mind a bibliai, m ind Babits Jónás könyvé­nek humora „a részvét nevetése": a helycseré­ké, a hierarchiák megbontásáé, nincs senki, aki kint volna, aki átlátná a dolgok működését, az ellentmondások olyan precízen föloldhatatla- nok, hogy lehetetlenné válik a szituáció tökéle­tes ismerete. Az ellentmondás - föloldhatatlan- sága következtében - az olvasó részévé válik, nem oldja meg, tehát nem képes fü/lenni rajta. Nincs túl, csak benne.

A hierarchiák lebontásának ékes példája, ahogy a természeti elemek, az állatok és a nö­vények a szó szoros értelmében részt vesznek az eseményekben. Más vallások „ember a hal­ban" mítoszaiban az ember csak úgy tud kisza­badulni a halból, hogy vagy vassal (karddal), vagy tűzzel a halat elpusztítja. Itt viszont nem kell a halnak elpusztulnia ahhoz, hogy a világ­kép központjában lévő ember éljen. (Mert mint­ha nem ő volna ez a központ, pontosabban: a központ nem megismerhető, nem tudható. A

189

hum or mozgását is tekintetbe véve: mintha a központ mindig a másik volna. Az embernek a hal, például.)

„A hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak." Nyil­ván föl lehetne hozni, hogy Jónás nevetségessé­gét csak fokozza, hogy a hallal egy szintre, ér­telmezzük bárhogyan is a halat, m indenkép­pen: nem-emberi szintre került. De van-e Babits versének ezen a pontján más szint, létezik-e itt még az a kitüntetett emberi szint?

Babits Jónása a hal gyomrából így imádko­zik: „mennél csúfabb mélybe hull le szolgád, / annál világosabb előtte orcád." Jónás saját hie­rarchikus szemléletét is lebontja:' „és Egyete­med fenekébe hulltam, / a világ alsó részeibe szállván, / ki fent csücsültem vala koronáján!" Lebontja, és pár excellence szent karneváli ne­vetéssel kineveti magát: a viláegyetem koroná­ján csücsülő Jónás most a fenekére került. A szójátékon kívül a stíluscsere - a fenséges, az ünnepélyes kicsinyítése - indítja el a humor mozgását.

Babitsnál Ninive lakóinak felsorolása nem állatokat tartalmaz, gondosan megkülönböztet­ve őket fajtájuk szerint, hanem embereket, áru­sokat, színészeket, mímeseket, asszonyokat, ha­talmasokat és rabszolgákat. Jónás újra nem tud sem fent, sem kívül maradni: „halbüzét" sza­golják az asszonyok, bikaként „bődül bozontos szája" - a szöveget, mondhatjuk, a Bahtyin által a karneváli nevetés alapvonásának tartott anya­gi* testi elv szervezi. Anyagi-testi elven itt nem csupán a vers képeiben megjelenő testek

190

nyüzsgését, az érzéki benyomások leírását ért­jük, hanem a vers önmagát fölmutató testét is, a megmutatkozó technikát, pédául a „bődült bozontos szája" alliterációját, a tiszta rímeket, enumerációkat („ ...nevettek, / alkudtak, csal­tak, pöröltek vagy ettek"; „Jött a reggel és a dél és az este: / Jónás egész nap az ég alját leste.")

Jónás küldetése leírható úgy, mint saját tes­tének a megtapasztalása. Babitsnál ez még hangsúlyosabb: a hajón tengeribeteg lesz, ami­kor a hajósok rátalálnak, arra kéri őket, hogy egy csendes erdőszélen tegyék ki, és a nagy vi­harban részletezni kezdi, hogy mit fog majd en­ni magányában: makkot, keserű meggyet. Az­tán szó sincs a vágyott evésről: a pusztában a nap annyira megsüti a fejét, hogy újra émelyeg­ni kezd, mint a hajón.

És éppen erről volt szó a Jónás jele kapcsán, hogy nem a szavak, hanem a test válik jellé. A test szenvedése: passzivitása (nem áll módjá­ban aktívan részt venni a történésekben, ki van téve tengeri viharoknak, emberi simulásoknak), passziója (makk és keserű meggy) és passiója (Jónás m int jel).

Arany János Nagyidai cigányok'yában is megjelenik a Jónás-történet Csőri vajda álmá­nak, s az egész műnek karneváli részeként.15 Arany művét, akárcsak Babits Jónását, sokáig csak a szerző vallomásaként értelmezték, pon­tosan belehelyezve a kor politikai szituációjába. A hasonló recepció azért is elgondolkodtató, mert mindkettőben érvényesül az anyagi-testi elv esztétikája, illetve a humor hierarchiát meg­

191

>

bontó mozgást előidéző természete, ennek ész­lelése viszont kontextusfüggő, az olvasó részé­ről aktív, kérdező attitűdöt feltételez.

Aranynál az álom egymásravetítős szerke­zetébe van beépítve Jónás története, mint Csóri felesége és két fia története a cethalban. A me- sei konvenció nem csupán érvényesül - kilenc évig sütöttek-főztek a hal gyomrában hanem reflektáltan, önironikusan érvényesül: Csóri asszonya beszámolóját így végzi: „... Nem cso­da különben, / Még nagyobb csudák is szoktakesni könyvben."

A két mű kapcsolatára rávilágíthat az azóta határozottan Babits Jónásához ragadt jelző Csóri sóhajában a Nagyidai cigányokból: „Oh te szent Habakuk! Cethalas szent Jónás!/ Vajmi bolondság ez, dőre visszavonás!" -tkiemelés S.Zs.). A jelző - „dőre" - jelezheti a két hum o­ros m ű beíródását az erasmusi balgaság-dicsérő tradícióba. Babitsnál Jónás dőresége az idő ter­mészetének nem-ismerésére vonatkozik, de en­nek a nem-ismeretnek az oka nem a személyes ignorancia, hanem az emberi értelem határai: „Van időm, én várhatok. / Előttem szolgáim, a századok, / fújják szikrámat míg láng lesz be­lőle; / bár Jónás ezt már nem látja, a dőre."A balgaságnaknak az erasmusi koncepciója a ke­leti patrisztika felfoghatatlanság-teológiájára épül, arra az elvre, amit Aranyszájú Szent Já­nosnál a következő formában találunk: „az im- manencia transzcendenciája [...] nagyobb do­log az isteni lényeg felfoghatatlanságánál".16 Olyan világképről és életformáról van szó,

192

mely az anyagi-testi létet nem gondolja kisebb misztériumnak, mint a szellemi-intellektuálisat, nem szerkeszt e kettőből dichotómiát, nem kell az egyiknek szükségszerűen győzedelmesked­nie a másik fölött, együtt vannak, ami föloldha- tatlan ellentmondás és titok.

A morális értelmezés tanulságot, eredményt akar, két jól megkülönböztethető csapatot akar látni, jók és gonoszak, és neki a jók között kell lennie. Arany János műve a morális megközelí­tésmód számára kétségbeejtő, vulgáris, a patri­óta érzelmeket porba sújtó stb. ~ recepciója so­káig visszautasítás illetve hallgatás. Az utóbbi években kezdték el bátrabban értelmezni.17 Ba­bits Jónásának nehezebb a helyzete, mert a po- litikai-morális értelme nem botrányos, önmagá­ban tehát nem kényszeríti ki a más szempontok keresését. Az ellentmondások így feloldódtak a humanizmus illetve a pacifizmus ideológiái­ban.

Idő

Jónás könyve fordulatok sorozata: az Úr Ninivébe küldi Jónást, Jónás ellenkező irányba, Tarsis felé indul. A hajósok bedobják a tenger­be, Jónás mégsem hal meg. Elnyeli egy hal, majd -- az Úr szavára -- Jónást a hal kiokádja. Jó­nás megfogadja, hogy mégis elmegy Ninivébe, de végül - a bibliai történet szerint - mégsem megy be a városba, megáll „egynapi járásnyi­ra", a város perifériáján. Prófétai beszéde pusz­

193

tán öt szóból áll. Ninive lakói mégis megtérnek, böjtölnek, zsákruhába öltöznek. Jónás feltételek nélküli kijelentése hazugságnak bizonyul: Ninive megmarad. Jónás akar elpusztulni. Mégis: hajlékot épít, hogy árnyékot tartson. Mégis: nem a hajlék tart árnyékot, hanem az egyetlen éjszaka felnőtt tök/csodafa. És újra fordulat: a tök/csodafa elszárad.

A felsorolt kilenc fordulat után az Úr meg­szólítja Jónást: „...méltán haragszol-e?", és pár­huzamot von a Jónás és a tök, illetve az ő meg a teremtett világ viszonya között. Ami teológi­ailag értelmezve kimondhatatlanul nagy téttel bír: az Isten képére és hasonlatosságára való te­remtést Maimonidész úgy értelmezte, hogy a viszony hasonló: miként a Teremtő viszonyul az emberhez, úgy viszonyul az em beris a te­remtés többi részéhez. De a bűnbeesés után a párhuzam többé nem érvényes. Az Úr Jónással mégis erről beszél! De hiszen ez azt jelenti, hogy a bűn eltöröltetett, vagyis az eltelt időt visszafelé meg lehetett változtatni.

Hogyan lehetséges ez? A bibliai Jónás törté­netével kapcsolatban föltették azt a kérdést, mi­ért parancsolja meg a király, hogy öltözzön a város zsákruhába, amikor már megtette? És mi­ért van szükség a tök árnyékára, amikor már Jónás készített magának hajlékot? Mi a szerepe a kilenc fordulatnak?

A király utólagos parancsát az elbeszélés sa­játos szerkezete indokolhatja: előbb jeleníti meg a reakciót, s csak azután azt, ami okozta. Mi le­het ennek a fordított kauzalitásnak a szerepe?

194

Először is az, hogy az idő vektora azonnal legalább két irányba mutat: az elbeszélés iránya különbözik az oksági elv által meghatározott iránytól. Megtörik az idő szigorúan egyirányú természete. Másrészt meg - s ez az aspektus nem kevésbé meglepő, hogy ilyen egyszerűen éri el a bibliai történet elbeszélője -: az elbeszé­lés folyamata, teste nem lesz alárendelve a tör­ténetnek, különbözik tőle, és ugyanannyira fon­tos.

Jónás könyvében három időintervallum sze­repel: Jónás három napja és három éjszakája a hal gyomrában, a hamisnak bizonyuló prófécia a negyven napról, és a tök felnövekedésének egyetlen éjszakája.

Jónás három napja nem három nap, hanem egyetlen kompakt idő: az elbeszélés ideje há­rom nap, Jónásé pedig az imádság ideje, a más idő, melyben nem lehet megkülönböztetni a nappalt az éjszakától, mely egyetlen időn és teren kívüli sötét éjszaka, ahonnan mégis a szentséges templomot lehet látni.

A negyven nap Jónás számára egy újabb idő-tapasztalat, a teleologikus várakozásé. A várt dolog nem következik be, a várakozás ide­je, a negyven nap utólag érvényét veszíti.

Utoljára Jónás a hirtelen felnövekedett tök­kel szembesül, megtapasztalja a pillanatot, melyben teljesen valószerűtlen módon megjele­nik a sivatagban egy élőlény. És megtapasztalja azt a pillanatot, melyben ez az élőlény hirtelen elpusztul. És megtapasztalja az Úrnak nem csu­pán parancsát, de kérdését is.

195

Jónás még a halban eltöltött egyrészt tago­latlan és végtelen, másrészt imádsága által strukturált bonyolult, nem-lineáris idő után is képes számolni a negyven napot. Es a saját szá­molása okozta csalódása miatt még egyszer megtapasztalhatja a más időt, a tök rövid életén keresztül, melyet nem érthet és nem számolhat.

Babitsnál az Úr ki is mondja az idő másik perspektívájának a létét: „negyven nap, negy­ven év, vagy ezer-annyi / az én számban ugyanazt jelenti." Megfogalmazást nyer a szá­mokkal nem releváns módon kifejezhető idő, mely nem a kauzalitás alapján szerveződik, mert a kauzalitás ideje a múlt irányába egyér­telműen és szükségszerűen vektorizált: minden korábbi lépés azáltal van, hogy szolgálja a rákö­vetkezőt, lépcsős tehát és hierarchikus. Az „ugyanazt jelentő" idő viszont megtöri a cél­orientáltságot, a mennyiségi szempontot: a tök egyetlen napja ugyanannyi, mint ezer-annyi. Nem indifferenciáról van talán itt szó, nem részvétlenségtől, hiszen akkor Jónás egyedül volna a pusztában, magában volna halálra irá­nyuló gondolataival. A másféle idő tapasztala­ta egy olyan időé, melyet nem zár le a halál. Hanem megnyit a kérdés.

Az Úr kérdése a pusztában hangzik el, egy „üres" helyen, ahol nincsenek élőlények, nin­csen mozgás - ahol érzékelhetetlenné válik a mozgások által tagolt idő. A nappalok és az éj­szakák, az égitestek mozgása ugyan innen is követhető - a teljes pusztaság nem is a sivatag, hanem a teljes bezártság helye: a hal gyomra.

196

Jónás a városon kívül, a pusztában újra azt kívánja, bárcsak meghalna. Nem szól semmi mást, nem kér többé semmit, nem kéri számon Isten igazságosságát - testi szenvedése a Jób szituációját idézi az elnémulás fázisában.

Jónás is meg Jób is a határhelyzetet m egta­pasztalva egy beszélgetés részeseivé válnak. A beszélgetést következetlenség volna az Úr erő­demonstrációjaként, vagy akár pedagógiai ér­zékének megdicsőüléseként érteni, hiszen ezt megtehetné anélkül is, hogy Jónást vagy Jóbot személyesen megszólítaná. Például természeti csapások és csodák által. De ezekben a szituáci­ókban nem csak a hihetetlen isteni leereszkedés fölfoghatatlan, hanem maguknak a beszélgeté­seknek a személyességből fakadó titkos, az írásban pedig mégis nyilvánosságot nyerő jelle­ge: ezt a különös megdicsőülést senki más nem tapasztalja, csak aki részt vesz benne, illetve mindenki megtapasztalhatja a szöveg révén, a pusztában, ahol létrejött.

Babits Jónásának az Úr magyarázatot ad ar­ra, hogy miért nem pusztította el Ninivét, bár az igazságosság azt követelte volna. A város évszázadaira és tornyaira való tekintettel, és jó­nak és gonosznak szétválaszthatatlansága mi­att. Igazságtalanság volna a gonosszal együtt a jót is elpusztítani.

A szentírásbeli Jónásnak Isten csak annyit mond, hogy ott a sok ostoba ember, akik nem tudnak különbséget tenni jobb és balkezük kö­zött, és barom is sok van.

197

Jónás a pusztaságban nyer pontos képet a városról. A két pontos kép két isteni cselekvés- módot mutat meg: az egyik tekintettel van a vá­ros értékeire, s ez megmagyarázza indítékait, a másik élőlényekre van tekintettel, javukra sem­mit sem lehet felhozni, életben maradásuknak nincs más oka, mint életük.

Ezen a ponton, a pusztaság e helyén mintha a két szöveg értelmezése szétválna egy időre, egészen Babits befejező soraiig, melyek erősen visszavesznek a város attribútumaiból, s a rendkívüli intenzitású kép a várost nem a siva­taggal szembeni védőbástyaként, az emberi al­kotóerő hatalmas bizonyságaként, hanem a pusztaság részeként mutatja: „A szörnyű város mint zihálva roppant / eleven állat, nyúlt el ahomokban." •’

Martin Buber értelmezésében Isten Jób igaz­ságául tulajdonítja, hogy a szenvedésre magya­rázatot kereső és találó barátaival ellentétben Jób nem fogadja el az oksági viszony minden más lehetőséget kizáró logikáját, hanem kérdez.18 Azt írja, „a barátok értelmezése csak logikailag 'igaz'".19 A kauzalitás dualizmusát, az okok egymást kioltó rendszerét a kérdés tö­ri át.

Ezt az áttörést láthatjuk Babits egyik legis­mertebb versében, az Esti kérdésben, nagyon fi­noman, a vers formáján, testén: az estet megje­lenítő sorok párosával rímelnek (aa bb), de ami­kor a kérdések kezdődnek, a dualitás megszű­nik, és a sorok egyszercsak hármasával kezde­nek csoportosulni (aabaab).

198

A bibliai Jónás könyve az Úr kérdésével zá­rul, pontosabban itt érnek véget a szavak. Kár volna lezárni az értelmezést azzal, hogy pusz­tán költői vagy didaktikus kérdésről van szó - hiszen ha kérdésként fogjuk fel, akkor kiderül egy újabb helycsere: Isten kéri, hogy kérdése tulajdoníttassék igazságául.

JEGYZETEK

1. Hans Róbert Jauss: Jónás könyve - az „idegenség hermeneutikájának" egy paradigmája. Fordította Kulcsár- Szabó Zoltán. In: Recepcióelmélet - esztétikai tapasztalat - irodalmi hermeneutika. Osiris, Budapest, 1997. 373.

2. Róbert Graves: A görög mítoszok. Fordította Szíj­gyártó László. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981. 498.

3. Mihail Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a kö­zépkor és a reneszánsz népi kultúrája. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982. 26-28.

4. Jauss, i. m. 376.5. A Neovulgáta alapján fordított magyar nyelvű Szent­

írásban az imához tartozó lábjegyzet: „Ez a zsoltár nem egészen illik a szövegösszefüggésbe." (Szent Jeromos Bib­liatársulat, 1997.)

6. A szerzőt Jónással azonosító szemléletben szerkesz­tette Melczer Tibor is a Matúra sorozatban megjelent Ba- bits-könyvet (Jónás könyve és más költemények. Ikon Ki­adó, Budapest,1993). Kardos Pál 1972-ben idézi egyet- értőleg a Lukács György által elindított szimplifikációt, hogy „Babits önmaga fölött mond ítéletet ebben a művé­ben", majd még egyértelműbben: „Hogy Babits egynek ér­zi magát Jónással, azt nyíltan kimondja a költeményhez ké­sőbb függesztett utóhang: Jónás imája ..." (Kardos Pál: Ba­bits Mihály. Gondolat, Budapest, 1972) Lásd még: Rába György: Példázat a humánumról (In: Csönd-herceg és a nikkel szamovár. Szépirodalmi, Budapest, 1986.), Reisinger János: A Jónás könyve - parafrázis? (In: It. 1983. 4.) stb. Az azonosítás minden esetben megtalálja a magyarázatot a vers által érzékeltetett ellentmondásokra, a magyarázat: a

199

szerző humanizmusa, pacifizmusa stb., mely megállapítá­sok jó esetben is inkább a pszichológia ill. az alkotáslélek­tan tárgyát képezik, semmint a szövegelemzését.

7. Illyés Gyula: 1941. augusztus 4. In: Babits Emlék­könyv. Szerk. Illyés Gyula. 1941.188.

8. Babits Jónás könyvében ennek az epizódnak a sze­repéről ugyanez a kép alakult ki. Rába György például ezt írja: „a tök sorsának leckéjével megértésre és megbocsátás­ra oktatja a kárvallott prófétát" (Csönd-herceg és a nikkel szamovár. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986. 105.- kiemelések S.Zs.)

9. Jauss, i. m. 388.10. „én a ricinusbokorban csak Isten tréfáját tudom lát­

ni" (Boros László: Isten humora. In: Jónás könyve és más költemények. Matúra, 1993. 84.)

11. Henri Bergson: A nevetés. Kriterion, Bukarest, 1992.57,107 és 168.

12. Babits Mihály költészete. Szépirodalmi, Budapest, 1981. 315.

13. Bergson filozófiája. In: Nyugat, 1910. Július 16. 949.14. Uo. 950.15. Arany Jánosra az Encyclopaedia Judaica terelte a

gyanúmat azzal, hogy megemlít egy nagy magya-f költőt, aki Jónásról verset írt: Arany János, a vers címe: Próféta lomb. (Babitsról, annak ellenére, hogy 1972-ben megjelent a Jónás könyve héber fordítása, ebben a 96-os kiadású encik­lopédiában nem esik szó.) A vers nem tartalmazza Jónás történetét, töredék, két sor. De A nagyidai cigányokban benne van, mint különösen képtelen történet, sokszorosan eltávolítva és képtelenségét felfokozva (a halban hárman voltak, nem három napig, de kilenc évig stb.) a szöveg di­namikájának szerves részeként.

16. Lásd Perczel István: Isten felfoghatatlansága és le­ereszkedése. Szent Ágoston és Aranyszájú Szent János me­tafizikája és misztikája. Atlantisz, Budapest, 1999.154.

17. Például: Milbacher Róbert recepcióesztétikai tanul­mánya: „Rólad a mese mezitlábos czigány múzsaleány!?" ItK 1997. 3-4. A szerző bemutatja a m ű recepcióját, még a dolgozatom szempontjából fontos órigenészi hagyományra is utal, sajnos a közkeletű tévedéssel teljesen megegyező ér­telemben.

18. A kérdés. In: A próféták hite. Fordította Bendl Júlia Atlantisz, Budapest, 1991.

19 .1. m. 236.

200

Valami helyet, a piacé

Az írás mint a Krasznahorkai-narráció távolodása önmagától

(Kierkegaard) A Krasznahorkai Lászlóról írt monográfia a Kalligram Könyvkiadó szokása szerint fényképekkel zárul. De a szokástól elté­rően a fényképek ezúttal nem a tárgyalt szerző arcképei, néhány kivételtől eltekintve ezeken a fényképeken nem is szerepel ember. Jelenlétü­ket a monográfia végén az indokolja, a felirata­ik alapján, hogy mindegyik kép vagy a szerző születési helyével, gyermekkorának helyszíné­vel, vagy valamelyik Krasznahorkai-mű szüle­tési helyével vagy a regény helyszínével van kapcsolatban. Sok út-kép van, de az utakon nincsen - járművek: kerékpárok a kerítésnek tá­masztva, autók, autóbuszok, hajók, de rajtuk, bennük, még körülöttük sincsen - ember. A ki­vétel két utcai pillanatkép, az egyik a hambur­gi halpiac, ahol a ponyvák alatt kivehetetleri ar­cú, egybefolyó ember-alakok láthatóak, a másik pedig Madeira utcáján néhány elmosódó járó­kelő-alak. És a harmadik-negyedik emberfor­ma: Kierkegaard szobra Koppenhágában és egy kúthoz tartozó női akt-szobor Madeirában. Iga­zán véget érhetne már e felsorolás, de mégis­csak ide tartozik az is, hogy van még egy kép Kierkegaard sírjáról. Ez utóbbiak mind A Há-

201