sÜtemÉnyek

6
Csokiszalámi Hozzávalók: 20 dkg margarin 20 dkg porcukor 5 dkg kakaó 5 dkg mazsola 1 dl tej 30 dkg háztartási keksz rumaroma 4-5 szem apróra tört dió Készítés: Egy lábosba beletesszük a cukrot, a kakaót, a tejet és a margarint, majd addig melegítjük, míg a margarin elolvad. Levesszük a tûzrõl, hozzáadjuk a mazsolát, a diót, és a rumaromát, majd belekeverjük az apró darabokra tört kekszet is. 30 percig állni hagyjuk, közben többször átkeverjük. Õzgerincformát folpackkal kibélelünk, és a masszát jól belenyomkodjuk. Hûtõbe tesszük, és 2-3 óra múlva szeletelhetõ. Csokoládékenyér 4 dl finomliszt, 20 dkg főző- vagy étcsokoládé, 2-2 dl joghurt és kristálycukor, 5-5 dkg dióbél és mazsola, 1 tojás, 1 evőkanál sütőpor, csipetnyi só; a formához 2-2 dkg vaj és liszt. Előkészítése: a csokoládét a reszelő legdurvább fokán lereszelem vagy nagyon apróra forgácsolom. A diót durvára töröm, és a megmosott mazsolával együtt 1 teáskanál liszttel összekeverem. Hosszúkás, keskeny tepsit kivajazok, és liszttel behintem. Elkészítése: a joghurtot a cukorral és a liszttel simára keverem, majd a tojást, sót és sütőport is hozzáadom. Alaposan kikeverem. A reszelt csokoládét és a diót- mazsolát a tésztába forgatom, ezután a masszát a kikent formába simítom. Előmelegített, forró sütőbe tolom, de a lángot 10 perc múlva gyengébbre csavarom. 30-40 percig sütöm. Mielőtt kivenném a sütőből, ellenőrzöm, megsült- e, vagyis egy hurkapálcát vagy tűt beleszúrok. Ha már nem ragad rá a tésztából, elkészült. Még melegen deszkára borítom, de csak akkor szeletelem fel, ha teljesen kihűlt. Alufóliába csomagolva hűtőben sokáig eláll. Gesztenyegolyó

Upload: attila-huszar

Post on 26-Sep-2015

6 views

Category:

Documents


4 download

DESCRIPTION

SÜTEMÉNYEK

TRANSCRIPT

Csokiszalmi

Csokiszalmi

Hozzvalk:

20 dkg margarin 20 dkg porcukor 5 dkg kaka 5 dkg mazsola 1 dl tej 30 dkg hztartsi keksz rumaroma 4-5 szem aprra trt di

Kszts:

Egy lbosba beletesszk a cukrot, a kakat, a tejet s a margarint, majd addig melegtjk, mg a margarin elolvad. Levesszk a tzrl, hozzadjuk a mazsolt, a dit, s a rumaromt, majd belekeverjk az apr darabokra trt kekszet is. 30 percig llni hagyjuk, kzben tbbszr tkeverjk. zgerincformt folpackkal kiblelnk, s a masszt jl belenyomkodjuk. Htbe tesszk, s 2-3 ra mlva szeletelhet.

Csokoldkenyr

4 dl finomliszt, 20 dkg fz- vagy tcsokold, 2-2 dl joghurt s kristlycukor, 5-5 dkg dibl s mazsola, 1 tojs, 1 evkanl stpor, csipetnyi s; a formhoz 2-2 dkg vaj s liszt.

Elksztse: a csokoldt a reszel legdurvbb fokn lereszelem vagy nagyon aprra forgcsolom. A dit durvra trm, s a megmosott mazsolval egytt 1 teskanl liszttel sszekeverem. Hosszks, keskeny tepsit kivajazok, s liszttel behintem. Elksztse: a joghurtot a cukorral s a liszttel simra keverem, majd a tojst, st s stport is hozzadom. Alaposan kikeverem. A reszelt csokoldt s a dit-mazsolt a tsztba forgatom, ezutn a masszt a kikent formba simtom. Elmelegtett, forr stbe tolom, de a lngot 10 perc mlva gyengbbre csavarom. 30-40 percig stm. Mieltt kivennm a stbl, ellenrzm, megslt-e, vagyis egy hurkaplct vagy tt beleszrok. Ha mr nem ragad r a tsztbl, elkszlt. Mg melegen deszkra bortom, de csak akkor szeletelem fel, ha teljesen kihlt. Alufliba csomagolva htben sokig elll.

Gesztenyegoly

25 dkg gesztenyemassza 3 dkg vajevkanlnyi rum(rumos) meggybeftttortadara

A befttet magozd ki. A gesztenyt dolgozd ssze a vajjal, a rummal, s ha kell, adj hozz annyi befttlt, hogy jl formzhat anyagot kapj. A masszbl nedves kzzel formlj golykat, s mindegyik kzepbe nyomj egy szem meggyet. Vgl a golykat forgasd tordarba, s a tlalsig tedd hideg helyre.

Gymlcss trkrm 4 szemlyre

50 dkg tehntr25 dkg gymlcs2 tojssrgjafl citrom leve s hja 1 dl tejszncukor

A gymlcst (ha kell, magozd ki majd) vgd kis kockkra. A trt keverd simra a tojssrgkkal, a citrom levvel s hjval, valamint a tejsznnel, s zestsd cukorral. Vgl keverd a krmbe a gymlcst, s a tlalsig htsd be.

Friss gymlcs helyett levtl megszabadtott beftt is hasznlhat hozz.

Kkuszos apr

20 dkg kkuszreszelk15 dkg porcukor5 dkg vaj2 evkanlnyi rumtejs

A kekszet darld le, s nedvestsd meg kevs tejjel. Ha felszvta, dolgozd ssze a kkuszreszelk hromnegyedvel, a vajjal, a cukorral, a rummal s egy csipetnyi sval. (Ha nem llna ssze elgg jl gyrhat - de mg kemny - masszv, akkor egy kis tejjel mg lgythatod.) Vgl egy darab aluflin nyjtsd ki a "tsztt" kb. 1 centimter vastagra, s vgj belle kis tglalapokat. Azokat forgasd a maradk kkuszreszelkbe, s tartsd hideg helyen a tlalsig. 15 dkg hztartsi keksz

Kkuszos meglepets

A tszthoz:

1 tojs19 dkg liszt2 dkg margarin1,25 dl tej1,5 evkanlnyi mz19 dkg porcukor1 csomag stporA krmhez: 9 dkg kkuszreszelk4 dl tej4 evkanlnyi liszt20 dkg porcukor20 dkg habostott margarinA dsztshez: 1 dkg kkuszreszelk0,2 dkg kakaporA sziruphoz: 1 evkanlnyi kaka1 evkanlnyi cukor1 dl forr vz

A margarint, a porcukrot s a tojst keverd habosra, lassan adagold hozz a tejet s a mzet, szitld hozz a stporral elkevert lisztet, s e masszt dolgozd simra. A tsztt tltsd stpaprral blelt tepsibe, simtsd el, s 160 oC-os stben ssd meg. Ha kihlt, ntsd le a kakaval kszlt cukorsziruppal. A tejbe szitld bele a lisztet, forrald ssze, keverd hozz a kkuszreszelket s a porcukrot. Ezt a krmet hagyd teljesen kihlni, majd keverd el a margarinnal, vgl kend a tsztra. Dsztsknt szrd meg kkuszreszelkkel s kakaval.

Madrtej 4 szemlyre

l tej6 tojs15 dkg cukorlisztvanlias

A tojsfehrjkbl - 5 dkg cukorral - verj kemny habot. A tej felt forrald fel, majd a habbl (egy evkanllal) szaggass bele nagy galuskkat. Lass tzn fzd, s ha flig mr "megszilrdult", vatosan fordtsd t. Amikor ksz, szedd ki, s tedd flre. Ezutn ntsd hozz a tejhez a msik felt is, tegyl bele egy (2-3 darabra trt) rd vanlit, egy csipetnyi st, majd forrald fel. A tojsok srgjt dolgozd el a maradk cukorral s egy teskanlnyi liszttel. Nhny kanlnyi tej hozzadsval hgtsd fel ezt a keverket, majd lassan csurgasd a tejbe. Kevergetve fzd, mg kiss be nem srsdik. Akkor hzd flre (szedd ki belle a vanlit), hagyd kihlni, majd tedd a tetejre a galuskkat, s a tlalsig jl htsd be. 1,5

Rkczi trs lepny

A tszthoz: 15 dkg liszt10 dkg vaj5 dkg porcukor1-2 evkanlnyi vz1 csipetnyi sA tltelkhez: 33 dkg tehntr10 dkg cukor3 dkg bzadara1 csomag vanlis cukor3 tojs srgja5 dkg mazsolaA habhoz: 3 tojsfehrje15 dkg kristlycukor2 evkanlnyi piros lekvr

A tszta alkotit keverd ssze, majd nyjtsd ki, helyezd tepsibe (stpaprra) s 180 oC-os stben flig ssd meg. Kzben a tltelk anyagait is keverd ssze. A flig slt tsztt kend meg vkonyan lekvrral, tertsd r a tltelket, s tedd vissza a meleg stbe, hogy szikkadjon. A tojsfehrjket a cukorral verd kemny habb, s simacsves nyomzskkal (vagy, ha az nincs, egy kivgott sark nylonzacsk segtsgvel) rcsozd be habbal a tr tetejt. Hintsd meg porcukorral, s 150 oC-os stben kb. 15 percig ssd. Ha ksz, dsztsd lekvrcskokkal a tetejt.

Rizsfelfjt

20 dkg rizs 4 dl tej 10 dkg cukor 3 tojsvanlia vaj zsemlemorzsa fl citrom s

A folyvzben megmosott rizshez adj egy csipet st, egy fl rd vanlit, s a 4 dl vzzel felhigtott tejben - lass tzn - fzd puhra. (Ha kell, az elfl tejet vzzel ptold.) A tojsok fehrjbl verj habot. A srgkat jl keverd ki a cukorral, egy evkanl vajjal s a fl citrom lereszelt hjval. Ha mr a ftt rizs kihlt (langyos), keverd hozz a srgjt, majd forgasd bele a habot is. Egy tzll tlat vajazz ki, hintsd meg zsemlemorzsval, s tertsd el benne a rizst. Elmelegtett stben, mrskelt tznl ssd pirosra.

Pelle Jzsefn vanlis porcukrot, csokold- vagy vanliantetet, esetleg gymlcsszrpt ajnl hozz.

Somli galuska

3 vkony pisktalap (sima, dis, kakas) a vanliakrmhez:5 dl tej4 tojssrgja15 dkg cukor8 dkg liszt1/2 rd vanliacitromhja sziruphoz:2,5 dl vz20 dkg cukor1 dl ruma tltelkhez:8 dkg dibl8 dkg mazsola1-1,5 dl rum1 evkanlnyi kakapora csokoldntethez:15 dkg tcsokold25 dkg cukor1,5 dl vz1 dl ruma habhoz:6 dl tejszn

A vanliakrmhez szksges tejet forrald fel egy darabka citromhjjal s a vanlival, majd hagyd langyosra hlni. Kzben a tojssrgkat keverd habosra a cukorral s a liszttel, majd folyamatos kevers mellett szrd bele a langyos tejet. Ezutn lassan melegtsd jra (teheted gzfrdbe is), s vltozatlanul kevergesd, amg be nem srsdik. Ekkor tedd flre, s hagyd teljesen kihlni.A szirup elksztshez forrald fel a vizet, old fel benne a cukrot, majd vedd le a tzrl, s ha mr langyosra hlt, keverd bele a rumot is.A tltelkhez darld le a dit, a mazsolt pedig ztasd be a rumba.A csokoldntethez a csokoldt darabold fel, tedd a vzbe, add hozz a cukrot s a rumot, majd gzfrdben felmelegtve keverd simra, aztn hagyd kihlni.Miutn minden hozzvalt elksztettl, fogd az egyik pisktalapot, azt ntzd meg a sziruppal, kend meg a vanliakrm egyik felvel, szrd meg dival s lecsurgatott mazsolval, majd tedd r a kvetkez pisktt. Arra megint szirup, krm, di s mazsola jn. Vgl kvetkezik a harmadik piskta, annak a tetejt locsold meg a maradk sziruppal s hintsd meg kakaporral. Az egszet csomagold alufliba, s tedd egy fl napra jgszekrnybe. Msnap egy kanllal szaggass galuskkat a pisktatortbl, azokat halmozd egy-egy kistnyrra, locsold meg a hideg csokoldntettel, vgl dsztsd tejsznhabbal.

Trgombc 3-4 szemlyre

50 dkg tehntr12 dkg bzadara3 tojs 2 dl tejflzsemlemorzsaolajporcukors

Az elmorzsolt trt alaposan dolgozd ssze a bzadarval, a tojsok srgjval s egy kis sval. A masszt pihentesd, amg a dara a nedvessgtl meg nem duzzad. Ekkor lazn keverd hozz a tojsok nagyon kemnyre felvert habjt, majd vizes kzzel formzz belle gombcokat, s azokat lobog ss vzben fzd ki. A zsemlemorzst pirtsd meg kevs olajon, s a ksz gombcokat ebbe forgasd. Simra kevert langyos tejfllel meglocsolva s esetleg cukorral meghintve tlald.