Sylvia B. Knizner

Sana a Látólány

A kezdetCopyright ©: Kniznerné B. Szilvia

[Ide írhatja a szöveget]

Sylvia B. Knizner

Sana a Látólány

A kezdet1. rész

„Olyan az élet amilyennek látod, van sok ellenséged s néhány jó barátod.

Kit szívedbe fogadsz, melletted áll és érted vállalja a halált." (Dark)

2

1. fejezet - A kezdet

Sana a hatévesek boldog mosolyával hallgatta az édesapját, aki szinte

átszellemülve mesélt neki egy kislányról, Kijkraamról, aki különös

dolgokra volt képes. Olyan világban élt, ami egy átlagos ember számára

elképzelhetetlen és teljességgel hihetetlennek tűnik. Az egyedi

adottságaival megvolt a képessége rá, hogy jobbá tegye a világot és

segítsen a gonoszok elleni küzdelemben. Megannyi szeretet lakott benne,

amivel még nagyobb, még csodálatosabb egyéniséggé nőtte ki magát.

Sosem panaszkodott, pedig amilyen erős volt a lelke, olyan gyenge a

szíve, ami keserűséggel és fájdalommal volt tele. Végtelen, kifogyhatatlan

szeretete mégis átsegítette minden problémán, mert azok akik megérezték,

mindig mellette álltak. És ahogy a kislány egyre nőtt, majd fiatal lánnyá

serdült, megértette, hogy az élete nem olyan mint másoké, mert benne

lakozik az elhunyt apja minden erejénél és tudásánál nagyobb hatalom.

Mindig új és új képességeket fedezett fel magában, amiket ugyanúgy

tudott hasznosítani, mint ahogyan elsajátította használni is. Egyszóval egy

csodálatos teremtés volt, akit megjövendölt az ősrégi prófécia.

- És mi lett a kislánnyal mikor felnőtt? - kérdezte Sana izgatottan,

miközben hosszú szőke haját csavargatta az ujjai között, és álmodozó

szemekkel figyelt.

- Hát egy csodálatos, kedves, csodaszép felnőtt. - felelte az apja,

befejezve a mesét, majd kedvesen elmosolyodott, és csókot lehelt kislánya

homlokára. - Jó éjt kicsim! Most már ideje aludni! - azzal alaposan

betakargatta a gyermeket, és az ajtóhoz lépve lekapcsolta a villanyt. Majd

még egyszer lágyan visszanézett rá, mielőtt halkan kiment a szobából.

Sana szerette ezt a mesét, mert mindig azt képzelte, hogy ő az a Kijkraam,

aki hihetetlen kalandjaival megmenti a világot a gonoszok-

tól, és a mindenféle képességével olyan kalandos élete lesz, ami szinte

regénybe illő. Olykor behunyt szemmel tovább szőtte az apja által mesélt

történetet, és élethűen átélt magában minden pillanatot.

Most is, ahogy behunyta a szemeit és aludni készült, az a mesebeli

kislány járt a fejében. Minden álma az volt, hogy olyan legyen, mint ő,

erős, magabiztos, határozott és szeretetre méltó. És bár nem fedezte még

fel, de a hasonlóság jóval több volt köztük, mint azt valaha is gondolta

volna.

Már-már mély álomba szenderült, mikor hangosabb beszélgetés ütötte

meg a fülét. Az apja komor hangját hallotta meg, és az anyja élesebb,

3

mérges szitkozódásait. Ezen nem is lepődött meg annyira, mert szinte

mindennapos volt a szülei közötti vita. Jóval inkább izgatta a fülzendítő

ajtócsapódás utáni különös, ismeretlen férfi suttogása. Mintha már hallotta

volna ezt a hangot valamikor, mégsem tudta ki lehet a tulajdonosa. És bár

nem akarta, de valami mégis arra késztette, hogy kimásszon az ágyából, és

az ajtóhoz osonva hallgatózzon, majd résnyire kinyitva azt, ki is

kukucskáljon. A folyosón égett a villany, így alaposan ki tudott kémlelni,

de ott egyetlen lelket sem látott. Ezért lassan, óvatosan, figyelve rá nehogy

zajt csapjon, előbbre lépett egészen a lépcsőhöz, és onnan nézett lefelé a

nappaliba. Azonnal meg is pillantotta az apját, aki karba font kézzel

hallgatta az idegent, és kis idő múlva elgondolkodva felelt neki.

- Tudom, de meg van kötve a kezem. Nem lehetek könnyelmű, már így

is gyanús vagyok nekik.

- Valamit mégis tenni kell, Peter. Én sem lehetek ott mindenütt. - felelte

az idegen, aki akkor lépett elő a takarásból.

Bár Sana nem látta jól, de a fekete ruhája, a sötét, rövid haja, a délceg

tartása ismerős volt neki valahonnan. Mintha már álmaiban is látta volna

ezt a testalkatot, és mintha az apja meséiben is szerepelt volna hozzá

hasonló. De a hangja alapján, biztos volt benne, hogy már nem először járt

náluk. Ettől viszont még érdekesebbé vált számára, és a kíváncsisága is

egyre nőtt.

- Igazad van, és hidd el, tudom is, csak... - folyt tovább a beszélgetés, de

a kislány már oda sem figyelt a szövegre, csak az idegen arcát próbálta

meglátni, megpillantani. Ám hiába nyújtózkodott, leskelő- dött, az arc

mindvégig árnyékban maradt. Hirtelen azt vette észre, hogy az apja már a

kabátját veszi, és az idegennel együtt készülnek elhagyni a házat. Ekkor a

fekete ruhás férfi, mielőtt kilépett volna a lakásból, még egy feszült

pillantást vetett egyenesen a lépcső felé. Mintha csak megérezte volna a

kíváncsi tekintetet, a szeme szinte beleolvadt a kislányba. Sana sietve

hátrált kicsit, mert el akart bújni, de tudta, hogy már túl késő volna, hisz

az idegen meglátta őt, és egyenesen ránézett azzal a mámorítóan égető,

csillogó kék szemeivel.

Az ajtó becsukódott a férfiak mögött, de Sana egyedül maradva a

folyosón, még mindig az idegen tekintetét látta. Nem tudta, és nem is

értette miért taglózódott le ennyire, hogy mi az amitől egyetlen pillantás

ekkora hatást képes gyakorolni rá. Idegesen megrázkódott, és ettől mintha

észhez is tért volna. Tudta, hogy apja nagyon sokat van távol a munkája

4

miatt, és szinte reggeltől estig dolgozik. Azt, hogy valójában mit, Sana

nem is tudta, csakhogy a rendőrségnek segít a nyomozásoknál. Erre

gondolva, különösen nehéz érzése támadt, de megpróbálta magától

elhessegetni. Inkább visszaballagott a szobájába, és az ágyába fekve,

megpróbált újból elaludni.

Pontban éjfélt ütött az óra, mikor Sana izzadtan és sikítva felébredt. Kis

testét rázta a hideg, és a torkát a sírás fojtogatta. Nem értette magát, hiszen

csak az álom rázta fel ilyen hirtelen, habár az egészen valóságos volt. Az

apját látta, amint holtan feküdt egy elhagyatott kapualjban, és az arca

vértelenül falfehérré vált. A körülötte lévő ridegség pedig, szinte

megfagyasztott, megdermesztett mindent. Olyan félelmetesnek hatott,

pláne hogy nem messze onnan, két gonosz szempár nézte, ahogy a férfiból

lassan távozik az élet.

A kislány megrezzent és könnyes szemmel sietett át a szülei szobájába,

hogy bebújjon az édesapja mellé, a szeretetet és biztonságot adó karjai

közé úgy, ahogy máskor is. Am amint odaért, az ágynak azt a felét üresen

találta.

- Apa! - suttogta a kislány rémülten, és kétségbeesetten a takarót

tapogatta, ám az apja nem volt sehol. Az ágyneműje hideg és rendezett

volt, mintha senki nem nyúlt volna hozzá mióta berakták.

Anna, Sana édesanyja felébredt a szokatlan zajra, felült az ágyon, és

mikor meglátta a síró lányát, morcosan ránézett. - Mi a csudát csinálsz te

itt hajnalok hajnalán?

De a gyermek válasz helyett csak az üres ágyat simogatta tovább, a

szíve reszketett, és az aggódással teli félelem egyre jobban úrrá lett rajta. -

Hol van apa?

Anna fintorgott egyet, majd unottan visszafeküdt az ágyba, és csak az

orra alá mormogva felelt. - Apád biztos még mindig azzal a titokzatos

barátjával mulat valahol, aki itt járt az este.

A kislány könnyei egyre sűrűbben potyogtak. Szerette volna kitárni a

szívét, és elmesélni a félelmeit. - Anya, én azt álmodtam, hogy apa. -

kezdte volna, de az asszony élesen belefojtotta a szót.

- Jaj Sana! Nem érdekel, hogy mit álmodtál. Menj végre vissza az

ágyadba és aludj! Még van néhány órám, aztán úgyis kelnem kell.

Mennem kell dolgozni. Feltéve, ha apád addigra hazakászálódik. - csattant

fel az asszony idegesen, majd a lehető legkényelmesebben elhelyezkedve

tovább aludt.

5

Sana tehetetlenül, bánatosan álldogál, a teste remegett, és a szíve

minden perccel egyre nehezebbé vált. Mégsem tehetett mást, csak el-

keseredetten, a könnyeit törölgetve, lassan visszasétált a szobájába. Eszébe

jutott Kijkraam, és azon tanakodott, hogy vajon ő, mit tenne most. Minden

bizonnyal, neki lenne annyi bátorsága, hogy odamenjen, és a saját

szemével győződjön meg róla, hogy amit álmodott az igaz -e. Ha Kijkraam

ezt tenné, márpedig biztosan ezt, akkor ő is így fog cselekedni. - határozta

el. Felsóhajtva felvett egy kék farmert, egy világoskék pólót, és egy fehér

sportcipőt, majd az ablakhoz sétálva kinézett az utcára. Még ijesztően

sötét volt, de már észre lehetett venni a hajnal első jeleit, a világosság

halvány fényeit.

Egy hatalmas fa állt az ablak alatt, és ágai pont úgy helyezkedtek el,

hogy még egy ilyen apró kislány is, bármikor baj nélkül lemászhatott

rajtuk. Bár Anna már sokszor ki akarta vágatni ezt az öreg tölgyet, de

Peter, a férje, sohasem engedte. Ragaszkodott hozzá, mintha ez is

hozzátartozna ahhoz a meséhez, amit Sananak meg kellett ismernie, és

meg kellett értenie. Csak nézte a lombokat, és kicsi szíve hatalmas

dobbanásaival kitárta az ablakot, hogy mélyet szippantva a friss

levegőből, óvatosan kimásszon. Minden egyes lépéssel, minden ággal

egyre könnyebbnek érezte ezt a feladatot, míg végül pár perc múlva már a

földön állt, és amilyen gyorsan csak tudott megszapo- rázta a lépteit

arrafelé, amerre mennie kellett. Hogy pontosan merre is volt az, ő sem

tudta, de eszébe jutott, amit az apja mondogatott mindig. Hogyha

valamiben nem biztos, csak a szívét figyelje, és az megsúgja neki, mit kell

tennie. Így is lett. Megállt egy pillanatra, behunyta a szemeit, és hallgatta

mit súg a szíve. Majd ment, egyenesen a belváros felé. Bár nagyon félt,

mégis úgy gondolta, hogyha Kijkra- am megküzdött minden problémával,

megteszi ő is, és legyőzi a félelmeit. Éppen ezért még sietősebbre vette a

lépteit, hogy minél hamarabb célhoz érjen, és szeme elé táruljon az

igazság. Amint azonban bekanyarodott egy szűk kis utcán, riadtan torpant

meg, mert félelme beigazolódni látszott. Egy rendőrautó parkolt az út

mellett, és két egyenruhás rendőr, meg egy helyszínelő társaságában, ott

állt Andreas is, Sana apjának a kollégája. Láthatólag nagyon elkeserítő

dolgot láthatott, mert szája elé kapta a kezét, és fájdalmasan ide-oda

kezdett járkálni, mintha el sem akarná hinni amit lát. Így vette észre az

egyre közelebb lépkedő, könnyes szemű kislányt, aki nem törődve a

körülötte lévőkkel, megpróbált a lehető legközelebb férkőzni a földön

6

heverő testhez.

- Ne! Sana! Ne! - Andreas egy gyors mozdulattal a kislány előtt termett,

lehajolt hozzá, és két kezét az apró, remegő kis vállaira tette

- Sana, az égre! Te hogy kerülsz ide?

- Én? - a kislány sírva, szinte teljes kábulatában pillantott fel rá, és

automatikusan válaszolt. - Almodtam. Ezt. - mutatott a távolban fekvő

testre, amiből valójában csak két ismerős cipőt látott. Mégis tudta ki az, és

ettől meghasadt a szíve. - Meghalt. Ugye?

Andreas aggódva felsóhajtott. Keserű szájízzel megsimogatta Sana

arcát, csakhogy leplezze fájdalmát, és a kislány gondolatait is próbálja

elterelni kicsit. - Anyukád hol van? Csak úgy egyedül jöttél el idáig, ilyen

sötétben? És, hogy találtál egyáltalán ide?

- Meghalt? - a kislány nem figyelt már a férfira, csak az arcán végigfolyó

könnyein át a mozdulatlan testre, aki valaha az apja volt. A világ

legdrágább, legcsodálatosabb embere, a szerető szülő, a hű barát, és a

megfejthetetlen titok. - Meghalt, ugye? Apa! - zokogta elkeseredetten, és

szeretett volna odarohanni, még utoljára megölelni, de Andreas szó nélkül

felkapta, és együtt érzőn szorosan magához vonta. A kislány képtelen volt

szabadulni, pedig nagyon akart. Nem tehetett mást, meglendítette a lábát,

és olyan hatalmasat rúgott a férfi ágyékába, hogy az fájdalmasan

összegörnyedt. Ezáltal a szorítása is engedett, és Sana ezt használta ki,

hogy sietve odarohanjon a mozdulatlan édesapjához.

A látvány rosszabbnak tűnt, mint az álmában. Peter arca olyan volt,

mintha már legalább száz éves lenne, és teljesen színtelen, fakó.

A vonásai mimikájából látszott, hogy nagyon szenvedett mielőtt meghalt.

A nyakán pedig jól láthatóan ott éktelenkedett egymás mellett két véres

kis lyuk. Sana sírva, egész testében remegve odahajolt, és lágyan

megérintette az apja kezét, amely már jéghideg volt. Ám alig ért hozzá,

hirtelen különös érzése támadt. Félelem és reszketés lett rajta úrrá, mintha

már nem is önmaga lenne. Egy kép jelent meg előtte két sötét ruhás

alakról, akiknek alig lehetett kivenni az arcukat. Vagyis, amikor már

tisztán látta. nem is emberek voltak, hanem minden vonásuk mintha

állatias lett volna, és kiálló fogukkal igazán rémisztően mutattak. Durva és

vérszomjas képüket még félelmetesebbé tette az a kísérteties morgás, amit

hallattak. Az egyikük nyakában egy világoszöld kő lógott, ami talán még

világított is. Egyenesen és határozottan feléje tartottak, majd mindenféle

előzmény nélkül, rávetették magukat. Ekkor hirtelen minden elsötétült

7

Sana előtt. De ez nem ő volt, nem. Ez az érzés olyannak tűnt, mintha az

apja szemével látná, az ő érzéseit érezné, és mindez a szörnyűség az

apjával történt volna meg. Mégis, egy pillanatig a kislány ugyanúgy

átérezte a félelmet és a reszketést, az aggódást és még valamit, amit nem

tudott még magának sem megmagyarázni.

Egy kéz nyúlt a gyermek hóna alá, és erőnek erejével elrángatta a

holttest mellől, mielőtt az megfejthette, átgondolhatta volna, hogy mit is

látott valójában.

- Ez nem neked való! - Andreas elcibálta a még remegő, síró kislányt az

egyik rendőrautóhoz, beültette a hátsó ülésre, és leguggolt hozzá. - Ezt

nem szabadott volna látnod.

- De láttam! - szipogta Sana - Láttam mindent.

A férfi összehúzott szemöldökkel méregette a lányt. - Mi mindent?

- Hát mindent! Két fura arcú embert, akik rátámadtak apára. Ők ölték

meg. Ők voltak ugye? - a kislány hangja egyre hangosabb lett, és egyre

kétségbeesettebb.

- Ezt honnan szeded?

- Hozzáértem és láttam. Ők voltak. Ugye?

- Nem tudom! Még tart a vizsgálat. - Andreas mélyen felsóhajtott, és

elgondolkodva körbenézett, majd visszafordult a kislány felé. Elhitte

minden szavát és tudta, hogy igazat beszél. Peter, az apja is úgy került a

rendőrséghez, hogy egyszer a látomásában tanúja volt egy gyilkosságnak.

Bár először kinevették, de aztán egyre jobban hittek neki olyannyira, hogy

a végén velük dolgozott, és nagyon sokat segített egy-egy ügy

megoldásában. Sana pedig láthatóan örökölte az apjától ezt a különleges

tehetséget. Ez pedig semmiképpen nem jó jel. Tudta, hogy nincs más

lehetősége, el kell hitetnie a kislánnyal, hogy téved. Ez az egyetlen épeszű

megoldás. - Amit láttál, az csak a te fantáziádban, a fejecskédben van, az

nem igaz. Itt nincsenek fura arcú emberek. Ez butaság.

- De láttam!

- Jaj, dehogy! Csak azt láttál, amit látni akartál, de az nem a valóság.

Higgy nekem! Eleget dolgoztam apáddal ahhoz, hogy tudjam. Nem

mindig azt látta ő sem, amit kellett volna, csak azt ami a fantáziájában élt.

- De azt láttam! - erősködött Sana egyre határozottabban, mire Andreas

cseppet sem kedvesen megragadta a kislány két karját, és erőteljesen

megrázta.

- Nem azt láttad! Értsd meg végre, hogy nem azt láttad! Az nem az

8

igazság! Az... - a férfi lassan lejjebb vette a hangját, engedett a szorításon,

és nyugodtabban folytatta tovább. - Felesleges erről beszélnünk. Az egész

csak egy lidérc, semmi más. Inkább hazaviszlek, és beszélek az

anyukáddal is.

Sana nem szólt többet, csak magában sírt. Már gondolkodni sem tudott.

Azelőtt minden olyan egyszerű volt, mert az apja elhitte minden szavát.

És amiket mesélt is, mind olyan valótlannak hangzottak, mégis hihetőek

voltak. Erre most Andreas azt mondja, hogy az eddigi világa, a hit, amiben

felnőtt is, mind-mind hazugság.

Andreas elengedte a kislányt, majd felállt, és kívülről becsukta a kocsi

ajtaját. Mélyen, gondterhelten sóhajtott fel, és megkerülve az autót,

beszállt a vezetőülésre, hogy hazavigye Sanat. Nem szóltak egymáshoz,

mindketten el voltak foglalva a saját gondolataikkal. Megpróbáltak tisztán

látni, értelmet találni a szerettük elvesztésében, és a gyermeki látomásban.

Amint a házhoz értek a férfi leállította a motort, kisegítette a kislányt a

kocsiból, és lassan elindultak az ajtóhoz. Amíg Andreas becsengetett, Sana

a könnyeit törölgetve nézett körbe, mert olyan érzése volt, mintha valaki

figyelné. De akármerre is tekintgetett, senkit sem látott, és valójában most

nem is ez foglalkoztatta igazán.

- Mi van? - nyitott ajtót Anna morcosan, egy szál hálóingben, kócos

fejjel, mint akit abban a percben ugrasztottak ki az ágyból. Meg is döbbent

mikor meglátta a férfit és a zokogó kislányát. - Mi történt? Sana! Te miért

nem vagy az ágyadban? Hogy mentél ki? Nem is hallottam az ajtót.

- Bemehetnénk? - kérdezte Andreas kissé fásultan, megelőzve minden

egyéb kérdezősködést, amit nem az utcán szeretett volna megbeszélni.

Anna megadóan, értetlenkedve bólintott, szélesre tárta az ajtót, és

beengedte őket a lakásba. Sana szó nélkül a szobájába sietett, mert cseppet

sem érdekelte, hogy azok ott ketten miről is beszélgetnek. Csak egyedül

akart lenni egy kicsit, hogy mély gyászát senkivel se kelljen megosztania,

hogy eszeveszett fájdalmát ne lássa senki se. Rávetette magát az ágyra, és

keserűen zokogva, kiengedte magából az összes keserűséget.

2. fejezet - Kijkraam él

Csupán két nap telt el Peter halála óta, és a temetés hihetetlen

gyorsasággal lezajlott. A rendőrség elintézte, hogy mindenféle felesleges

9

vizsgálat nélkül, megsiettetve a szükséges okmányokat, papírokat,

mihamarabb a földbe helyezhessék kollégájuk testét. Senki sem

csodálkozott ezen, mert mindenki úgy vélte, nyilván a befolyás miatt

gyorsult fel a folyamat. A holttest állapotára is hamar kitaláltak valami

hihető magyarázatot, hogy egy bizonyos méreg egyik fajtájának vannak

ilyen, vagy ehhez hasonló hatásai. Ezt mindenki el is hitte, hiszen a

rendőrök szavaiban, miért is kételkedett volna bárki?

A temetés után, Anna halotti tort rendezett enni és innivalóval, ahogy

ezt szokás. Sana a szobájába menekült a tömeg elől, és az ágyon fekve

próbálta feldolgozni a látottakat, azt az iszonyú keserűséget, amit érzett.

Szeretett volna elmenekülni vagy visszamenni a múltba, abba az időbe,

mikor az apja még élt, és annyi szeretettel vette körül, amennyit azóta

senki sem adott neki. Bágyadt volt, keserű és tompa. Úgy érezte nincs

ereje arra sem, hogy köszönjön a vendégeknek. Csak feküdt a szobájában

és bánkódott, átengedve magát a fájdalmának, és annak a hatalmas űrnek,

ami a szívében tátongott.

Mióta az eszét tudta, még sosem volt része ekkora tragédiában, és nem

volt képes egyedül túllépni rajta, vagy csak könnyíteni a lelke

szenvedésén.

Kopogtattak. Egy ősz fej bukkant elő az ajtóban, és kisírt szemekkel

nézte, a szintén magába roskadt lányt.

- Szia kicsim!

Sana odafordult, és mikor felismerte az öreget, hirtelen felugorva

odarohant hozzá, hogy tengernyi szeretettel ölelje át a derekát. - Nagyapa!

- újból kitört belőle a zokogás, ahogy az édesapja apját ölelte, egy kis

darabot abból az emberből akit ilyen hirtelen elveszített. Atjárta a szívét,

minden porcikáját, de mégsem látta, mégsem érezte azt, amit szeretett

volna. A nagyapjával sem kaphatta vissza, most már tisztán látta.

- Sírj csak kicsikém! Attól majd megnyugszol, és utána jobb lesz.

A kislány így is tett, de egy idő után már könnye sem volt, amivel

kiadhatott volna magából mindent. Csak szipogott és sóhajtozott, aztán

kibontakozva az ölelésből, lehajtott fejjel a földet bámulta. Nem értette

miért történt így, de tudta, valami logikája biztosan volt, hiszen az életben

mindig mindennek értelme van. Legalábbis az apja folyton ezt

hangoztatta.

- Most már megnyugodtál? - kérdezte T.B. is meghatódottan, és lágyan

végigsimított a kislány haján - Akkor menjünk le a többiekhez, mert itt

10

vannak a másik nagyszüleid is, és nagyon szeretnének látni. Patrik is

elkísért engem, hogy veled találkozhasson.

Bár Sananak semmi kedve nem volt a vendégek közé menni, de

automatikusan hagyta magát, mikor nagyapja megfogta a kezét, és maga

után húzva, levezette a lépcsőn. Kicsit olyan volt, mintha nem is ő lett

volna, mert a teste és a lelke most nem azonosult egymással.

Patrik Larg ott állt a lépcső alján komoran, két kezét a zsebébe dugva, és

a vendégeket figyelte. Mikor nyílt a kislány szobájának ajtaja, felnézett az

emeletre. Egy halvány, kedves, együtt érző mosoly jelent meg a száján

amint meglátta Sanat szinte öntudatlanul, szíve minden fájdalmával.

Olyan elesett volt, olyan gyámoltalan, hogy attól még egy kőszikla is

megrendülne, ahogy egy sokat próbált, középkorú zsaru is, mint ő.

Sana is észrevette a férfit, és a meleg, együtt érző tekintete adott neki

egy kis erőt, hogy képes legyen megtenni a lépéseket a lépcső aljáig.

Nagyapja kezét szorongatva odaballagtak Patrikhoz, aki szomorú arccal

lehajolt a kislányhoz, és kedvesen magához vonta.

- Sajnálom. - suttogta a fülébe. - Apukád rendkívüli ember volt.

- Igen, tudom. - bújt szorosan a férfihez Sana, hátha az ő karjai közt

vigaszra talál, és egy kis megnyugvásra lel.

Mióta az eszét tudta ismerte Patrikot, mert a nagyapja barátja és egyben

kollégája is volt egészen addig, míg T.B., vagyis Timoty Bar- ros,

nyugdíjba nem vonult. De a barátságuk utána is megmaradt, mert T.B. egy

edzőtermet üzemeltetett, ahová Patrik is lejárt munka után edzeni. Sana és

az apja sokat ment hozzájuk Canadába, mert Peter csak ott tudott igazán

kikapcsolódni. Együtt edzett a többiekkel, és olyanok voltak, mint egy kis

csapat. Sana sokszor elnézte őket, és nagyon megkedvelte mindnyájukat.

Mégis, legközelebb a közel harminc éves Patrikot érezte magához, mert

kiegyensúlyozott volt, határozott, erős, és nagyon nagy biztonságot

nyújtott mindenkinek. Mellette nem kellett félnie senkinek sem. Most is,

szinte elég volt egyetlen pillantása, a kislány máris jobban érezte magát és

elhitte, hogy nem érheti semmi baj, amíg a férfi közelében van.

Patrik lágyan hátrébb tolta magától a kislányt, majd megsimogatva az

arcát felegyenesedett, és T.B.-re pillantott. - Minden rendben?

- A körülményekhez képest igen.

Sana már nem hallotta a beszélgetés további részét, mert apja volt

főnökére lett figyelmes. És az egész nem is izgatta volna túlságosan, de

először jött egy megmagyarázhatatlanul félelmetes érzése, mintha gonosz

11

lenne a közelben, majd ahogy odapillantott, egy világoszöld köves medált

látott a rendőrfőnök nyakában. Hirtelen eszébe jutott a kép, amit akkor

látott, mikor néhány napja a földön heverő, halott apjához ért. A zöld

köves medált annak a félelmetesen kinéző gyilkosnak a nyakában. És bár

majdnem elhitte Andreas szavait, hogy az egész csak képzelgés, de most

olyan tisztán látta az igazságot, hogy rettentően megrémült tőle.

Akaratlanul is odabújt Patrik mögé, és erősen megragadta annak kabátját,

de épp ezzel hívta fel magára a figyelmet. Patrik lenézett a riadt kislányra,

majd a tekintetét követve egyenesen a rendőrfőnökre pillantott, majd

vissza Sanara.

- Valami baj van?

A kislány nem válaszolt, csak egyre jobban reszketett, főleg mikor a

rendőrfőnök szúrós szeme egyenesen rávillant, mintha tudna mindent, és

egyetlen pillantással képes lenne akár ölni is. Ezt látva Patrik az egyik

kezét védelmezőn Sana vállára tette, majd ismét a rendőrfőnök felé

fordult, és teljes határozottsággal, félelem nélkül nézett bele a szemeibe.

Mikor találkozott a tekintetük, a commissioner nem tehetett mást, csak

komoran elfordult és arrébb sétált, hiszen jól tudta, nem okozhat feltűnést,

mert már így is gyanúba keveredett. Patrik ekkor lenézett a gyermekre, és

megnyugtatóan megsimogatta selymes, hosszú haját. Sana érezte a kezek

nyújtotta biztonságot, és szeretett volna még szorosabban a férfihez bújni.

- Kislányom! - hajolt le hozzá T.B. is - Mi történt?

Sana teljes elhatározással el akart mesélni mindent amit tud, hogy végre

kiadja magából és ne terhelje annyira a szívét. De nem volt rá lehetősége,

mert az anyai nagyszülei léptek oda hozzá, és aggódva szorították

magukhoz kis unokájukat.

- Kicsikém! - zokogta Mary, Anna anyja - Hogy érzed magad?

Sana el akarta mondani Patriknak, hogy baj van. Tudja, most már

biztosan tudja, ki ölte meg az apját. Csak azzal nem volt tisztában, hogy

ezt hogyan is tegye meg úgy, hogy mások ne hallják és ne tudják meg.

Annyi ember volt ott, és a rendőrfelügyelő is folyton felé pislogott. Félt, és

szeretett volna elbújni valahová ahol senki sem találna rá. Ráadásul már a

vendégség is az agyára ment. Mindenki csak sajnálta és ölelgette, még

azok is akikről fogalma sem volt, hogy kicsodák. Lassan egyre távolodott

a lehetősége, hogy kiöntse a szívét, mert szinte egy szabad percet sem

kapott, valaki mindig ajnároz- ta, mint egy síró kisbabát. Már fájtak a

bordái a megannyi szánakozó szeretettől. Így igazán megkönnyebbült,

12

mikor a vendégek szállingózni kezdtek, és már csak a szűk család maradt,

míg végül azok is útra keltek. Csupán az anyja szülei töltötték náluk az

estét, de Sana már nem foglalkozott velük, inkább bágyadtan a szobájába

ment. Fájt a szíve, és a félelme is egyre nőtt. Főleg, hogy elszállt a lehetősé-

ge az igazság elmondására Patriknak, az egyetlen embernek, akiben

teljesen megbízott. Így az ágyához ballagott, elővett a polcáról egy

könyvet, amit apja is annyiszor olvasott már neki, és lassan fellapozta. Bár

olvasni nem tudott még, de a képeket nézegetve megértett belőle mindent,

mert jól emlékezett rá, hogy miről is szól az olvasmány. - Az éjszaka

sötétjének árnyai. - motyogta magában, és felidézte a könyv néhány

részletét, a vámpírokat, a vérfarkasokat, a sötét démonokat és

misztikumokat. De ez sem derítette fel. Ledobta hát a könyvet az ágyra,

majd az ablakhoz sétált és kinézve rajta, a fát bámulta. Hatalmas ágai

hívogatták, a szíve pedig húzta. Nem is gondolkodott sokat, mert úgy

hitte, a legnagyobb biztonságban az édesapja mellett van. Ezért vett egy

mély levegőt, kimászott az öreg tölgyre, és amint földet ért, sietve,

gondolkodás nélkül a temető felé vette az irányt.

Sötétedett, és minden lépéssel mintha egyre sötétebb lett volna. De Sana

nem törődött vele, megszaporázta a lépteit, hogy minél előbb odaérjen.

Ahogy belépett a kapun félelmetes, kísérteties csend zárta magába.

Óvatosan körbenézett, de nem állt meg. Határozott léptekkel odaballagott

az édesapja sírjához, ott letérdelt a hant elé, és csak nézte, nézte a fejfát.

Olyan szomorú lett, olyan bánatos, hogy már a temető ijesztő sötétje sem

zavarta, mert a szívét uraló keserűség, elfeledtetett vele minden mást.

- Nagyon hiányzol! - suttogta az apjának - Minden perc olyan nehéz

nélküled. Már nem hallom a meséidet, már nem is emlékszem semmire.

Én. - csak folyt belőle a szó, mert azt hitte az édesapja minden szavát érti.

Észre sem vette, hogy nem az édesapja, hanem valaki más volt, aki leste és

hallgatta. Ha odafigyelt volna a temető hangjaira, talán feltűnt volna neki,

ám abban a percben nem is érdekelte más. Csak arra eszmélt fel, hogy két

sötét alak közeledik feléje, és ismét az a különösen rossz érzése volt, hogy

gonosz van a közelében. Felnézett, de nem látott egyebet, csak az egyre

erősebben világító zöld köves medált. Nagyon megrémült, szinte levegőt

is alig kapott félelmében. Kellet néhány másodperc, mire gondolkodni

tudott. Sietve a földre zuhant, majd riadtan, négykézláb mászni kezdett

hátrafelé, hogy elbújjon a sírok között. De hiába próbált elrejtőzni, az a két

alak egyre közeledett felé, mintha a sötétben is úgy látnának, mint mások

13

fényes nappal. Sana egész testében reszketve, halkan felsírt, és tehetetlenül

nézte, ahogy a veszély már alig két méterre állt tőle. Az egyik közelben

lévő ócska lámpa halványan megvilágította az arcukat, ami olyan állatias

és kegyetlen volt, mint amit a látomásában látott. Átjárta a hideg félelem.

Menekülni akart, de nem volt hová. El akart bújni, de már mozdulni is

képtelen volt. Csak rémülten zokogott, és várta a megakadályozhatatlant.

Fogalma sem volt, mi fog történni vele, de szinte biztosra vette, hogy

követi majd az apját abba a különös világba, ahová már ő is tartozott.

Ekkor azonban egy fekete ruhás, ismerős férfi bukkant elő a semmiből,

és védelmezőn odaállt a kislány elé, a két állatias alakkal szemben. Olyan

volt, mint egy megváltás. És Sanaban felrémlett egy arc, egy fekete kabát,

egy mozdulat, egy ragyogó kék szempár, amit aznap este látott náluk a

nappaliban, mielőtt az apját megölték volna. Akkor már tudta, hogy az az

idegen most itt van, és őt védelmezi. És abban is egészen biztos volt,

kerüljön bármibe, ez az ismeretlen nem fogja hagyni, hogy bántsák.

- Jobb, ha meg sem próbáljátok! - dörmögte a fekete ruhás férfi a

támadók felé. De láthatólag nem nagyon hatotta meg őket, mert azok

ketten csak felnevettek, és mint a dúvad indultak felé, hogy rávessék

magukat.

Sana sírva, ijedten a két kezébe temette az arcát, és összegörnyedve várt.

Nem akarta látni, nem akarta tudni mi történik, mert attól félt, hogy a

titokzatos megmentője veszíteni fog, és akkor nem csak önmagáért kell

reszketnie, de fel kell dolgoznia egy ismét csak értelmetlen halált. Rémes,

üvöltöző, kísérteties hangokat hallott, és esze ágában sem volt felemelni a

fejét. De így meg nem tehetett mást, hát imádkozott.

Egy éles ordítás rázta meg a temető csendjét. Sana hátán végigfutott a

hideg, és minden rossz érzése ellenére, óvatosan felpillantott. A fekete

ruhás férfit látta, akinek az arca szintén torz volt, állatias és mindenre

elszánt. A zöld köves medál a földön feküdt. A két sötét alak közül már

csak egyikük élt, de az inkább elrohant, minthogy tovább harcoljon, hiszen

látta, hogy úgyis elvesztené ezt a csatát. Tisztában volt vele, hogy egyedül

nagyon kevés lenne egy győzelemhez, és inkább szedte a lábát, amíg még

tudta. Mire az idegen odafigyelt rá, a menekülő már messze járt, elnyelte a

sötétség. Akkor a fekete ruhás férfi odalépett a kislányhoz, és mindent egy

lapra téve leguggolt elé. Az arcvonásai kisimultak, és már egy hétköznapi,

csillogóan kék szemű fiatalember volt.

- Ki vagy te? - kérdezte tőle Sana csodálkozva. Talán félnie kellett volna,

14

de nem tudott, mert az érzései azt súgták, hogy az idegen jó ember, és

nem fogja bántani.

- A nevem Dark.

- Dark? - a kislány ízlelgette a szót, és mikor rájött, honnan is is-

merős neki ez a név, döbbenten, szinte ámulva nézte a csillogó tekintetet. -

Dark, a vámpír?

- Igen, az! - a férfi értetlenkedve nézte a gyermeket. - Talán hallottad

már a nevem?

Sana elgondolkodott egy kicsit, majd csendesen bólintott, de a tekintetét

képtelen volt elfordítani. - Apa sokat és sokfélét mesélt nekem azelőtt.

Démonokról, vámpírokról, olyan különös lényekről, amiket nem ismer

minden ember, csak azok, akik kiválasztódtak. Mesélt egy fiatal férfiról is,

akit Darknak hívtak, és rossz társaságba keveredett, ahol egy gonosz

démon vámpírrá változtatta. Sok embert megölt. De aztán az édesanyja,

aki halálos beteg volt, egy kislánnyal -akiről azt beszélték, hogy

boszorkány- varázst mondatott rá, ami megváltoztatta és jóságossá tette.

Azóta él úgy, mint bárki más, és keresi a jót, segít mindenkin addig, míg

az örök körforgás véget nem ér. Apa így mesélte. De azt sohasem mondta

el, hogy mi is az az örök körforgás. Én azt hittem, ez a fiú csak mese,

ahogy Kijkraam is az. Nem igazi, csak kitaláció.

- Azt hiszed? - Dark kezét nyújtotta a kislánynak, hogy felsegítse a

földről, miközben a zöld medált is felvette, és észrevétlenül a zsebébe

süllyesztette. - Ha én létezem, akkor amit apukád mesélt neked, talán

mind igaz.

- Mind? - álmélkodott a kislány és hagyta, hogy Dark kézen fogva a

temető mögötti elhagyatott, romos, régi halottasházhoz vezesse, és

kinyitva a láncos ajtót, előre engedje.

- Most itt lakom, átmenetileg. - motyogta Dark zavartan, mikor látta,

hogy a kislány kétkedve néz körbe, és alaposan megvizsgál minden

zegzugot a szemével - Az előző lakásomból kitettek, mert szerintük,

mindenféle zűrös alak járt fel.

- Értem. - motyogta Sana, és bizonytalanul leült egy közelben álló

székre - Engem nem zavar, csak kicsit ijesztő.

- Már kinéztem egy másikat itt a közelben. Holnap kifizetem, ösz-

szepakolok és költözhetek.

Sana elmerengett néhány pillanatra, majd értetlenkedve fordult a férfi

felé, mert valami nem hagyta nyugodni. - Neked is mesélt apa

15

Kijkraamról?

- Kijkraamról? Nem, nem emlékszem ilyen névre. Ő ki?

- Egy kislány, akinek különleges képességei vannak. Lát a jövőbe és

érez dolgokat. Apa nagyon sokat mesélt róla. Ha Dark meséje valóság,

akkor talán Kijkraamé is az.

Dark halványan elmosolyodott, hiszen jól tudta, ki lehet az a gyermek,

akiről Sana beszélt. Bár ezt a különleges nevet még nem hallotta, de a

kilétében teljesen biztos volt. Ezért lassan odaállt a kislány elé és lágyan

lenézett rá. - Igen az, és őt ismerem is, csak nem ez a neve.

- Hát mi?- kíváncsiskodott a lány.

- Sana!

A gyermek hitetlenkedve felnevetett. - Sana az én nevem.

- Igen tudom. - Dark leguggolt a kislány széke elé. Lágyan megérintette

a két karját, és megpróbálta összeszedni a mondandóját. - Apád jó

barátom volt, ha mondhatom ezt. Sokat mesélt rólad, és nagyon féltett.

Mivel neki voltak olyan látomásai, ami a te jövődre vonatkoztak, előre

tudta, hogy mikor mi fog veled történni. Azt is tudta, mikor elestél a

biciklivel, és azt is, mikor megkergetett az az utcavégi nagy kutya.

Nemrég viszont azzal jött el hozzám, hogy ígérjem meg neki, nagyon

fogok vigyázni rád. Először nem értettem, de aztán elmesélte, hogy

látomása volt, amiben már nem volt veled. Tudta, hogy ő el fog menni és

egyedül kell hagynia téged. És tudta azt is, hogy te is látó vagy, ezért

ugyanolyan veszélyben vagy, mint ő. Te vagy az a lány, akiről annyit

mesélt neked. Te vagy Kijkraam, a Látó.

Sana álmélkodva nézte Darkot, és képtelen volt elhinni a szavait. Mégis.

Ott legbelül régóta érezte, hogy nagyon hasonlít Kijkraamra. De hogy ő

lenne az?! A lány megrázta a fejét és elfordult.

Dark sóhajtva bólintott. Felegyenesedett, majd arrébb sétálva levette a

kabátját és egyszerűen a fotelra dobta. - Nem hiszel nekem igaz? Nem

hibáztatlak. A bizalomhoz idő kell. Apád is csak azért bízott meg bennem,

mert nem volt más. De ha lett volna valaki akire rábízhat téged, nyilván

nem engem kért volna meg.

- De igen! - sóhajtott fel Sana is, és újból a ragyogó kék tekintetet kereste

- Apa csodált téged. Mindig azt mondta, hogy „Dark a szikla a

folyómederben". Nem értettem és elmagyarázta, hogy a szikla az, akinek

bármit el lehet mondani, aki megvéd ha baj van. És ha valakire titkot lehet

bízni, az Dark. Az te vagy!

16

A férfi meglepetten nézte a gyermeket, de aztán csak bólintott egyet.

Sosem gondolta, hogy Peter ennyire bízna benne, és főleg azt nem, hogy

ennyit mesélt róla. De mit is csodálkozik ezen, hiszen a Látó azt is látta,

amit mások nem. És ez a kislány is ugyanolyan jó emberismerő, hisz nem

is félt tőle, még csak meg sem rezzent, pedig látta a másik arcát is. Most is,

úgy helyezkedik abban a székben, mintha otthon lenne, mintha ez az

egész kísérteties kinézetű helység nem volna egyéb, mint meleg, barátias

szoba. De attól a két férfitől a temetőben, tőlük rettegett és nagyon félt. Ez

nem lehetett véletlen.

Sana némán ült egy darabig, majd eszébe jutott a medál, amit Dark a

zsebébe tett. Lassan odasétált a kabáthoz, és elővette a zöld követ.

Nézegette, de képtelen volt megfejteni mi is az. A csillogása, a formája

valami különleges dologra utalt, de neki még csak sejtelme sem volt, mire.

Sosem látott még ehhez foghatót, és nem emlékezett rá, hogy valamelyik

könyvében is lett volna kép, akár hasonlóról is. Végül tehetetlenül a

férfihez sétált, és odanyújtotta a nyakéket feléje.

- Mi ez?

Dark óvatosan elvette a követ és alaposan megnézte. - Ez egy különleges

fénykő. Csak kettő van belőle az egész világon.

- És mit tud? Miért olyan különleges?

- Mert. - a férfi felsóhajtott, és zavartan végigsimított rövid, fekete haján

- .ha egy vámpír a napra lép, meghal, megsemmisül, elég. De ez a kő

magába szívja mindazt a napfényt, ami a viselőjét érné. Ezzel a kővel a

vámpírok is szabadon mászkálhatna fényes nappal, mint bárki más, és

nem esik semmi bajuk a napsugaraktól.

Sana csak nézte Darkot, és nem értette, miért vág olyan gondterhelt

arcot, mikor örülhetne neki, hogy végre ő is sétálhat napközben az utcán,

mint bármelyik ember. Hiszen az apja mindig azt mesélte Darkról, hogy a

napra vágyik. Hát most itt a nagy lehetőség. De a férfi cseppet sem örült

ennek, sokkal inkább szomorúvá tette, mert ő előre látta, hogyha maga

mellett tartja a követ, azzal nem csak saját magát, hanem Sanat is bajba

sodorhatja. Pedig azt az egyet nem teheti, hiszen megígérte Peternek, hogy

úgy vigyáz a lányára, ahogy a saját gyermekét óvná. Ezért is járt már azon

az esze, hogy mit tehetne, hová rejthetné el ezt a zöld csodát. Ám akkor

Sana, a maga egyszerű, de csodás mosolyával ránézett.

- Vedd fel! Apa azt mondta, mindig is ezt akartad. Nem?

Dark halkan felkacagott, hogy elterelje a beszélgetést. - Mond csak! Te

17

mindent tudsz rólam?

- Csak amit apa mesélt.

A férfi kedvesen megsimogatta a kislány fejét, majd a zsebébe süly-

lyesztette a követ. Jó helyen lesz addig ott, míg ki nem találja, hogy mi

legyen a sorsa. Viszont ez legalább megmagyarázza, hogy a rendőrfőnök

vámpírként, hogyan lehetett ott nappal is mindenhol. Volt néhány igen

különleges haláleset, mint Sana apjáé is, ahol a commis- sioner is gyanúba

került, mert Peter a látomásaiban őt látta. Csak épp azt nem értették, hogy

egy vámpír hogyan képes élni nappal a napfényben. Hát itt a titok nyitja.

A rendőrfőnök több galibát már nem fog okozni, de hogy a társa, aki

elmenekült ki lehetett, arról sejtelme sem volt, és csak remélhette, hogy

nem látja viszont Sana közelében.

Lassan teltek a percek és az órák. Bár Dark szerette volna hazakísérni a

kislányt, Sana olyan elszántan és sokáig tiltakozott ez ellen, míg végül a

férfi beleegyezett, hogy maradjon még egy kicsit.

- Meg kell védened engem! - mondta a kislány teljes elszántsággal.

Pedig nem is ezért, sokkal inkább az apja utáni űr miatt akart maradni.

Darkkal kicsit úgy érezte, itt az apja, mert figyelmet, védelmet, törődést

kért a számára tőle, és a férfi teljesíteni is akarta mindezt. De ha mindezt

nem is tette volna, neki mindent megmagyarázott az, amit a szíve súgott.

Dark mellett minden más volt, egyszerűen csodás. Teljesen betöltötte,

mintha mindig is ismerte és vele lett volna. Valóra vált számára egy olyan

mese, amit mindig is élni akart, mert egész életében ezt tette az apja is.

Beszélgettek, és egyre jobban megkedvelték egymást. Bár nem voltak

idegenek, mert Peter kölcsönösen mesélt nekik egymásról, főleg miután

megtudta, hogy neki hamarosan távoznia kell. Akkor mondta el Darknak,

hogy ő az egyetlen akiben megbízhat, és rá fogja hagyni a legnagyobb

kincsét, a kislányát. Leginkább azért, mert egy különleges gyermek, egy

különleges ember, vagy inkább lény védelmére szorul. És bár Dark először

nem akarta vállalni, de amikor a házban meglátta a kislányt, rájött, hogy

nincs más választása. Akkor este Sana szemében meglátta azt, amit talán

még senki, az erőt. Azt az erőt, ami ott szunnyadt benne, de még nincs

meg minden hozzá, hogy felszínre jöjjön. Azt az erőt, amelyre egyszer

majd mindnyájan támaszkodni fognak, és amely mindegyiküknek segíteni

fog.

Az idő gyorsan repült, és Sana egyre álmosabb lett, mégsem akart

hazamenni. Olyan jól érezte magát Dark házában, védelem, biztonság és

18

szeretet alatt, amire máshol most nemigen számíthatott. Ezért

kényelmesen beletelepedett a fotelba és elnézve új, mégis legkedvesebb

barátját, lassan elszunyókált. Dark halkan figyelte, és a szíve tele lett

melegséggel. Még sosem érzett ehhez foghatót, és ez kissé megrészegítette,

ugyanakkor félelemmel töltötte el. Még soha senki nem volt rá ekkora

hatással, mint ez a cseppnyi gyermek. Ő már látta benne a hatalmat, és

érezte a rá irányuló ragaszkodást, szeretetet, ami elindítja mindkettejüket a

jövőbe.

Lassan odament Sanahoz és óvatosan a karjába vette. A gyermek még

félálmában is úgy kulcsolta apró kezeit a férfi nyaka köré, mintha soha

többé nem akarná elengedni. Dark mégis kiment a kislánynyal az utcára a

kocsijához. Ott gyengéden beemelte a gyermeket a hátsó ülésre, ő maga

pedig a kormányhoz ült, és hazafuvarozta Sanat. A kislány olyan mélyen

aludt, hogy fel sem ébredt mikor Dark az ágyába tette, és arra sem, mikor

megsimogatva az arcát magára hagyta.

3. fejezet - Dark

Másnap reggel Sana döbbenten kelt fel, mert nem arra számított, hogy

otthon fog felébredni. Morcosan körbenézett, majd fintorogva

nyújtózkodott egyet. Az előző estétől felbuzdulva ugrott ki az ágyból,

levette a tegnapi ruháit, és magára kapott egy sárga rövidnadrágot, egy

piros ujjatlan pólóval. Még a haját is kikefélte. Majd az előző naphoz

képest sokkal boldogabban sétált le a lépcsőn. A szíve újra repdesett,

szinte már vidám volt, amit a nagyszülei is észrevettek. Csodálkoztak

rajta, és egyben örültek is neki, hogy unokájuk végre nem olyan búskomor

és elkeseredett. Nem is sejtették, hogy mitől lehet mindez, a kislány pedig

nem volt hajlandó elmondani, mert úgy hitte ez a világon a

legcsodálatosabb titok. Végül is nem faggatták, megelégedtek azzal, hogy

Sana dúdolgat, mosolyog és nyugodt. Csak Anna nem érezte, hogy ennek

örülnie kellene. Szerette a lányát. Igen, valahol még szerette. Csak éppen

olyan messze volt tőle, mintha teljesen más világban élnének. És bár nem

is sejtette, de ez szó

szerint igaz volt.

Mikor Sana megszületett, Anna el akarta vetetni, mert nem érezte magát

késznek egy gyermekre, de Peter, a férje hallani sem akart erről. Így Anna

19

végigszenvedte a kilenc hónapot, majd életet adott egy kislánynak, aki

olyan volt számára, mint egy idegen. Peter viszont rajongott a gyermekért.

Éjt nappallá téve vele volt, dajkálta, etette és mesélt neki már újszülött

kora óta. Aztán, amikor Sana elkezdte az óvodát, Peter dolgozni ment.

Anna gyűlölte a férjét, amiért az háttérbe szorítva őt, a kislányukat

helyezte előtérbe, majd később még a munkáját is, és így neki meg kellett

elégednie a harmadik hellyel. Nem tudott belenyugodni, és a férje iránti

haragja végül a kislányára is átszállt. Mára már beszélgetni sem volt képes

a saját gyermekével, mert nem volt miről. Ellátta, reggelit, ebédet, vacsorát

készített neki, mosott rá, felkeltette reggel, hazavárta délután, de aztán rá

sem nézett. Ezért nem tűnt fel neki az sem, hogy a kislánya kiszökött az

este, és csak hajnalban került meg. Ha őszinte akart lenni, már nagyon

unta ezt az egész monotonitást, és kicsit meg is könnyebbült, hogy Peter

már nincs köztük.

Sana reggeli után a szobájába vonult játszani, de az éjjeli események

nem hagyták nyugodni. Egyfolytában Dark járt a fejében, és szeretett

volna mellette lenni. Bár nem ismerte eléggé, de az utóbbi napokban a vele

töltött idő volt mégis a legszebb, legboldogabb néhány óra számára. Az

ablakhoz lépett és vágyakozva lenézett a földre. Úgy gondolta, mihelyst a

nagyszülei elmennek, már nem lesz semmi akadálya, hogy elszökjön és

újból felkeresse Darkot. Ezt a pillanatot várta, de néhány óra elteltével már

alig bírta. Fel-alá járkált, még rajzolni is leült, de semmi sem kötötte le

igazán a figyelmét, annyira vágyott a férfi megnyugtató és biztonságot

nyújtó jelenlétére. Aztán valamikor déltájban, a nagyszülei bementek

hozzá a szobába elköszönni. Sana jó kislányhoz méltón a nyakukba borult

és megpuszilta őket, sőt még arra is volt ereje, hogy lekísérje az öregeket

az ajtóhoz. Ám ott már szinte csak toporgott, és ha tehette volna, ő maga

tuszkolja a nagyszüleit az ott várakozó kocsiba.

- Az ebéd ott van a konyhában ha éhes vagy. - közölte kislányával Anna

- Én elviszem a nagyiékat a vonathoz, aztán még el kell néznem valahová,

úgyhogy csak későn jövök meg. Addig jó legyél!

- Hát persze - felelte Sana szófogadóan, és megvárta míg mind-

nyájan beszálltak az autóba és elindultak végre. Lelkesen és kissé iz-

gatottan integetett utánuk, majd hatalmas lendülettel visszasietett a

lakásba. Bezárta az ajtót maga után, és sietve felrohant a szobájába

egyenesen az ablakhoz. Sugárzó mosollyal a száján az ajkába harapott,

majd a lehető leggyorsabban lemászott a földre. Még egyszer körbenézett,

20

nem látta -e meg valaki, aztán sietős léptekkel elindult a temető felé,

egyenesen a régi halottasházhoz. Izgatott volt és örömmel teli, hogy

néhány perc múlva újra érezheti Dark közelségét. Mikor odaért nem

kopogott, csak óvatosan megemelte az ajtót és belépett a sötét helységbe.

Talán félnie kellett volna a rideg, rémisztő környezettől, ami a szobákban

uralkodott, de nem tudott. Olyan bizakodó és reménnyel teli volt, hogy

minden óvatosságról elfeledkezett, pedig az apja sokszor intette erre.

- Te mit keresel itt?

Sana összerezzent amikor a sötétben meghallotta a kissé mogorva

hangot. Mégis összeszedte magát, és a hang irányába lépkedett, mert nem

hitte, hogy bármi baj is érheti. És ahogy egyre közelebb ért, már ki tudta

venni Dark alakját, és a szelíd arcvonásait is. A férfi a fal mellett állt,

meztelen felsőteste izzadt volt, mintha csak szaunázott volna, és ez

felkeltette a kislány kíváncsiságát.

- Mit csinálsz?

- Hé! Én kérdeztem előbb. - Dark már sokkal barátságosabb volt, mikor

Sana bátran odaállt elé, és rezzenéstelen arccal, kutakodó tekintettel

meredt rá.

- De az én kérdésem fontosabb. - erősködött a gyermek határozottan, és

még közelebb lépdelt a férfihez, hogy jobban láthassa.

Dark szája szélén egy mosoly suhant át. Egyre jobban kedvelte a

kislányt. Főként azt, hogy őszinte volt és szókimondó, nem kertelt, nem

szabadkozott, hanem egyenesen megmondta amit gondolt. De miért is ne

tette volna? Hiszen gyermek. - Edzek. - felelte végül megadóan a férfi,

majd a széken lévő törölközőért nyúlva felitatta magáról az izzadságot.

- Az milyen? Mit edzel?

- Karate. Tudod gyerekkorom óta tanulom, és ez olykor igen jól tud

jönni, főleg ha meg kell védenem magamat vagy mást.

Sana ámulva nézte a férfit, mert úgy hitte, újabb és újabb csodákat fedez

fel benne. Ám hirtelen feleszmélve a kábulatból, lelkesen az alsó ajkába

harapott. - Ugye megtanítasz engem is? Én is meg akarom védeni

magamat!

Valójában Dark is tudta, hogy ez nem olyan rossz gondolat, de azért

tettetett tétovasággal megvakarta az állát, miközben a törölközőt

visszadobta a székre. Mindezt csupán azért, hogy a lány érezze, nem

kaphat meg mindent azonnal.

- Na! - Sana hangja kérlelő lett, olyan aminek annak idején az apja sem

21

tudott soha ellenállni - Légyszi! Légyszi!

A férfi, hogy időt nyerjen a válaszadásra, játékosan a kislány orrára

koppintott. - De még nem válaszoltál arra, hogy te mit keresel itt.

- Hát, csak jöttem. - felelte a lány vállat vonva, mintha az egyáltalán

nem lett volna fontos - Már nem bírtam ki otthon, olyan unalmas és... nem

köt semmi oda. Veled viszont olyan izgalmas és olyan jó. Persze hiányzik

apa, de itt nem érzem, hogy sírnom vagy bánkódnom kell. Szeretek veled

lenni, szeretnék mindig itt maradni. Ugye lehet?

- Ez igazán hízelgő. De hogy mondhatod, hogy nem köt haza semmi?

Hiszen ott az anyukád.

Sana egykedvűen elfintorodott. - Ott. De anyát soha nem is érdekeltem,

nem szeret engem.

- Hogy mondhatsz ilyet? - Dark felhúzta magára a fotelra dobott trikóját

és megsimogatta a kislány haját - Az édesanyád biztosan szeret téged, csak

nem tudja kimutatni. Tudod, vannak olyan emberek, akiknek nagyon

nehéz mások felé megmutatni, hogy mit is éreznek igazából.

- Na persze. Ez csak kifogás. Blabla. Inkább hagyjuk anyát, és taníts meg

karatézni. Az sokkal jobb. Jó?

Darknak tetszett a kislány temperamentuma és az, hogy őszinte, tiszta

lelkű kisember, aki bátran szembenéz mindennel, vállalja önmagát és

nyitott minden újra, még ha az kevésbé hihető is. Tudta, úgyis képtelen

neki nemet mondani, így megadóan mosolyogva bólintott. A kislány csak

ezt várta, már ujjongva figyelte is a férfi mozdulatait, és megpróbálta

elsajátítani azokat.

Nagyon jól szórakoztak amellett, hogy Sana megtanult néhány fontos

elemet is, amivel majd képes lesz megvédeni magát. Olyan ügyesen

mozgott, mintha már nem először csinálná. Dark is egyre jobban élvezte a

gyermek társaságát, mert végre volt valaki akinek fontos és aki felnéz rá.

Olyan régóta vágyott erre az érzésre, hogy már azt hitte, soha nem történik

meg. Hiszen ki is ő? Csak egy démon, aki egy varázslat folytán nem támad

meg több embert, hanem ugyanúgy próbál élni, mint bárki más. És itt egy

gyermek akinek különleges képessége van, aki valóban többet ér bárkinél,

és pont ő az, akit elhalmoz kedvességgel, ragaszkodással. Egyszerre tűnt

hihetetlennek és bódítónak. De nem akarta már most szétrombolni, hiszen

Sana még védtelen, és amíg így van, addig bármi történik is, mellette kell

maradjon, meg kell hogy védje.

Némi gyakorlás után, Sana hasa korogni kezdett, de nem akart ha-

22

zamenni, így próbált nem foglalkozni vele és úgy tenni, mintha nem is

érezné az éhséget. Ám Dark szemfülesebb volt nála, és odamenve a

szekrényhez, az egyik polcról leemelt egy zacskó kekszet, majd a kislány

kezébe nyomta. Sana megköszönte és leült a fotelba, hogy csillapítsa az

éhségét. Miközben lassan majszolni kezdte a kekszet, a férfit nézte, aki

nekiállt pakolászni, hogy mihelyst beáll az este költözködni tudjon. Izmos

karjait kiemelte a fehér trikója, amitől Sana- nak kellemes biztonságérzete

támadt, mert látta, hogy erős kezek védik, nincs mitől tartania. És

egyébként is, akiben apja megbízott, abban neki is meg kell, mert tisztában

volt vele, hogy Peter soha nem engedte volna, hogy gyenge vagy kevésbé

megbízható valaki vigyázzon rá.

- Te nem eszel? - kérdezte Sana kedvesen, és a férfi felé nyújtotta a

zacskót.

- Kösz nem. Ez nekem nem elég. Az én éhségem ettől nem csillapodna.

- Akkor mitől? - kíváncsiskodott a kislány.

Dark megállt egy pillanatra és zavartan felelt. - Azt talán jobb ha nem

tudod.

- Miért?

- Mert. nem neked való. Jobb ha nem tudod.

Sana felállt és odalépve a férfi elé, felnézett rá. - Nem vagyok már kicsi.

Mondd el! Tudnom kell! Nekem mindent tudnom kell!

Dark felsóhajtott és halkan felelt. Mióta jóvá lett, szégyellte vámpír

mivoltát. Nem akarta szertefoszlatni a lányka felépített érzéseit. De

kérdezte, és tudta, neki nincs választása. - Vér. Vértől.

Sana tágra nyílt szemekkel nézte a férfit, mert nem erre a válaszra

számított. De visszagondolva, mintha az apja említette volna, hogy Dark

is, mint minden vámpír, vérrel táplálkozik. Mégis így élőben, Sana

elképzelni sem tudta, hogy ez lehetséges lenne. Nem is értette igazán,

hiszen Dark semmivel sem különb, mint bármelyik ember, csupán

annyiban, hogy csúnyává, félelmetessé képes változni.

- Mondtam, hogy jobb ha nem tudod. - motyogta a férfi, és kicsit arrébb

állt, lehetőséget hagyva a lánynak a menekülésre. Már-már felkészítette

magát, hogy a gyermek egyszerűen faképnél hagyja, mikor Sana odalépett

hozzá, megfogta a karját és a tekintetét kereste.

- Nem baj. Attól még jó vagy, és apa is bízott benned. Én miért ne

tenném? Őt se bántottad. És tudom, hogy engem sem fogsz soha.

- Nem bántok senkit sem. A varázslat óta nem.

23

Sana kedvesen elmosolyodott. - Akkor meg nincs semmi baj. - nyugtázta

mosolyogva, és visszaült a fotelba tovább csemegézni. Sok mindent nem

tudott még, és ez kezdte zavarni. Hisz egy külön világban kényszerül élni,

különleges képességgel, hát ideje hogy meg is ismerje azt. - Mesélsz? -

kérdezte minden teketória nélkül. - Nekem sok mindent tudnom kell!

- Mit meséljek? - nézett rá meglepetten Dark.

- Hát rólad, rólam, mindenről, mindarról, amiben élünk. A mi vilá-

gunkról. - és az, hogy van valamije, ami közös Darkkal, szinte felvil-

lanyozta és boldoggá tette. Olyan érzést keltett benne, mintha tudná, ők

már végleg összetartoznak, hisz olyan titok hordozói, amit rajtuk kívül

nem tudhat senki.

- Mindent megtudsz majd, ha eljön az ideje. Így is felnőttebb vagy a

korodnál, ne akarj még ennél is hamarabb felnőni. Gyorsan eljön az idő

mikor tisztán látsz majd mindent, tudni fogod mikor mit kell tenned és

miért. Látni fogod a fényt és érezni az erőt. De ezt hiába is mondanám,

mert így olyan hihetetlennek hangzik. Majd akkor és ott meg fogod érteni.

Sana elfogadta az érvelést, vagy legalábbis úgy tett. Igazából nem is az

volt lényeges, hogy a férfi beszéljen. Sokkal inkább az, hogy vele lehessen

és érezze, hogy apja helyett apja, barát helyett barátja. Elnézte ahogy jön-

megy, és a szíve újra megtelt szeretettel, mint azelőtt az édesapjával. Nem

akart hazamenni, nem akart az anyja rideg tekintetébe nézni, sokkal

inkább akarta Dark meleg szemeit és kedves mosolyát. 4. fejezet - Sana veszélyben

Az idő gyorsan telt, és Sana nap mint nap eljárt Darkhoz, segített neki

berendezkedni az új lakásába, tanulta a karate művészetét. Vagy csak vele

volt és halkan beszélgettek. A férfi nappal mindig otthon volt, így a

kislány is ott töltötte a legtöbb időt. Aztán este, mikor már sötét lett, Dark

hazakísérte a gyermeket, ő pedig a szokásos dolgára indult, arra amit még

Peterrel kezdtek el. Igaz, most nem a látomások alapján keresték a

gonoszt, csupán Dark ment a megszokott helyekre, várt, figyelt, és ha

kellett közbelépett. Becsülettel végzett mindent, mintha Peter még most is

élne és vele lenne.

Sana néha az ablakból nézte ahogy távolodik, és a legszívesebben utána

rohant volna segíteni neki, de tudta, hogy ehhez még nincs elég ereje és

tudása. Ezért csak figyelt, tanult, és megpróbálta a lehető legtöbbet

kihozni magából, hogy mielőbb felnőhessen Darkhoz. Az édesanyját nem

volt nehéz kicseleznie, mert az egyre kevesebb időt töltött otthon. Azt

24

mondta dolgozik, de közben folyton férfiak kísérték haza. Ám Sanat ez

sem érdekelte, még örült is, hogy szabadon tehet-vehet bármit, és nincs

aki ellenezné, aki rászólna vagy kioktatná.

Egyik este, mikor Sana felmászott a tölgyre, be a szobájába és búcsút

intett Darknak, csengettek. A kislány sietve leszaladt a lépcsőn, hogy ajtót

nyisson. Nem érezte, hogy félnie kellene, mert Dark akkora bátorsággal és

biztonsággal töltötte el, hogy ő is erősnek képzelte magát. Így nagy

lendülettel szélesre tárta az ajtót, és Andreas komor arcát látta maga előtt.

- Szia Sana! Anyukádhoz jöttem. Itthon van? - kérdezte a férfi

gondterhelt arccal.

- Nem tudom hol van. - vont vállat a gyermek. - Ha itthon lenne, már

biztosan idejött volna.

- Nem is tudod, hogy hol van? - csodálkozott Andreas, és még a

szemöldökét is rosszallóan összehúzta.

- Fogalmam sincs. Mit akarsz tőle? Bejössz? Megvárod?

A férfi téblábolt még egy darabig, körbenézett, Sanat fürkészte, majd

mégis inkább belépett a lakásba. Megvárta míg a kislány becsukta az ajtót

mögötte és érdeklődve ráemeli csillogó tekintetét.

- Miért keresed?

- Beszélnem kellene vele. Elég fontos volna.

- Akkor ülj le és várd meg. - mutatott a fotelra a kislány. - Biztosan

hamarosan hazajön.

Hallgattak. Andreast zavarta, hogy miközben Anna az utcán keresi a

kenyerét; mert nem egyszer látta; addig a kislánya itthon van egyedül.

Pedig mostanában egyre több gyermek tűnik el minden szó nélkül, és a

betörések, gyilkosságok is elszaporodtak. Ezt szerette volna tisztázni

Annával, és még a segítségét is fel akarta ajánlani, mint elhunyt kollégája

családjának, ha bármire szükségük lenne. De Sanat látva, aki önfeledten,

szinte már természetellenesen jól érezte magát; pedig nemrégen vesztette

el azt az embert, aki olyan fontos volt számára; nem tudta helyesen teszi -

e, hogy itt van. Nem az életükbe akart beleszólni, csak úgy gondolta,

hogy mivel neki nincs senkije, a legkevesebb az, ha most rájuk figyel,

velük törődik.

- Mi újság veled? Hogy vagy? - kérdezte, miközben leült egy közelben

álló székre.

- Kösz jól. - Sana is helyet foglalt, és kíváncsian nézte a férfit, hátha az

kifejti bővebben, hogy mi járatban van. Andreas azonban nem bírta

25

sokáig ezt az átható tekintetet, és inkább megpróbált beszélgetést

kezdeményezni.

- Hallottad, hogy nemrégen eltűnt egy kislány az utcátokból?

- Nem. - volt az őszinte válasz. - Nem hallottam. Ki volt az? Miért tűnt

el? Mikor?

- Két napja. - felelt a férfi - Mary a neve. Feltehetőleg kiszökött a

kiscicájához este, azóta hiába keresik, nem került elő.

- És ezt miért mondod el nekem?

- Mert már te is szöktél ki, ráadásul egyedül vagy itthon. Bármikor,

bárki becsengethet és elrabolhat, vagy ki tudja mit tehet veled.

Sana értetlenkedve felállt. - De velem nem történhet semmi baj. Tudom!

Nem kell engem féltened.

- Nem lehetsz ebben olyan biztos. - ellenkezett a férfi, de látta, hogy a

kislányt nem fogja tudni meggyőzni.

- De az vagyok! - Sana felnőttesen összefonta a karját a mellkasán. Kis

híja volt, hogy el ne szólja magát és meg ne magyarázza, hogy miért

gondolja, érzi ezt. Pedig nem akarta, hogy más is tudja a titkot, mert meg

akarta őrizni magának. És, hogy továbbra is tartani tudja a száját, inkább

az emeletre mutatott. - Most mennem kell fürdeni, mert ha nem vagyok

kész mire anya hazajön, biztos morogni fog. Hogy is mondják a nagyok?

Addig érezd otthon magad. - azzal felszaladt a lépcsőn egyenesen a

fürdőszobába. Sietve lefürdött, miközben azon tanakodott magában,

hogy mennyire is bízhat meg apja volt kollégájában, hiszen ismeri évek

óta. De ez vajon elég? Elég ahhoz, hogy egy ekkora titkot rá merjen bízni?

Nem tudta, de arra gondolt, az élet úgyis megoldja ezt a kérdést úgy,

ahogyan mindig is. Mikor végzett, a szobájába sietett, magára vett egy

rövidnadrágot és egy pólót amiben aludni szokott. Utána mélyen

felsóhajtott, és óvatosan a lépcsőhöz osont, hogy megnézze Andreas mit

csinál, vagy hogy egyáltalán ott van -e még a nappaliban.

A férfi el sem mozdult a helyéről, ugyanott ült, ahol a kislány hagyta, és

a homlokát dörzsölgette. Már épp azon volt, hogy elmegy, és majd talán

máskor visszajön, mikor nyílt az ajtó és Anna lépett be rajta nevetgélve,

felszabadultan, gondtalanul. Nem volt egyedül, mögötte egy fekete

kabátos, nem éppen a legjobb kinézetű férfi lépett a lakásba. Sanat azonnal

rossz érzés kapta el, mintha gonosz jött volna a házba. Megdermedt, majd

riadtan észlelte, hogy az anyjával érkezett férfi okozza ezt. Megragadta a

korlátot és magában már Dark- hoz kívánkozott, a biztonságot nyújtó

26

közelébe, a csillogó kék tekintete vigyázó fényébe. Behunyta a szemeit és

erre gondolt, hátha így elterelheti a rossz érzéseit.

Andreas szinte felugrott a székről, mikor megpillantotta Annát. Az

asszony viszont egyáltalán nem repdesett az örömtől, sőt kicsit neheztelt

is, amiért megzavarták az esti programját. De nem tehetett mást, tudta

hogy csak úgy szabadulhat meg Andreastól, ha meghallgatja és beszél

vele. Így nem tétovázott sokat, hanem elnézést kért a férfitől akivel

érkezett, és megragadva Andreas karját, maga után húzta. Nem állt meg

vele csak odakint a ház előtt, és még az ajtót is behúzta, hogy senki ne

hallhassa a beszélgetésüket.

Sana reszketett, és mikor anyjáék kimentek az utcára, a félelme egyre

nőni kezdett. Be akart osonni a szobájába, de annyira remegtek a lábai,

hogy még felkelni sem tudott. Az idegen körbejártatta szemét a lakáson,

majd egyenesen a lépcső felé nézett. A kislány ijedt félelemmel felugrott,

és ahogy csak tudott beszaladt a szobájába, bebújt a takarója alá,

mindhiába. Nem tudta így sem elűzni a gonoszt a közeléből, mert az érzés

ahelyett, hogy múlt volna, egyre csak erősödött. És mikor nyílt a

szobájának az ajtaja, Sana könnyezve a félelemtől, tehetetlenül kilesett a

takarója alól. Reszketett, mikor meglátta a férfi morcos, mogorva arcát.

Nem tudta mit tehetne, hogy megmenekülhessen, de támadt egy utolsó

ötlete. Ledobta magáról a takaróját, és gyorsan kiugorva az ágyból, az

ablakhoz lépett. Halkan sírva és egész testében reszketve tekergette az

ablak kilincsét, mire sikerült kizárnia. Remegő kezekkel szélesre tárta, és

már készült, hogy kimásszon, hátha ott lent nagyobb biztonságban lesz.

Ám a férfi ott termett, mogorván megragadta a gyermeket, és erőteljesen

ellökte onnan. A kislány hatalmas csattanással az ágy másik oldalára esett

és beütötte a hátát. Sírt, de inkább a félelmeitől, mintsem a fájdalomtól.

Főleg mikor látta, hogy az idegen arca eltorzult, állatiassá vált, és az egész

lénye olyan lett, mint azoknak, akik nem is olyan régen rátámadtak a

temetőben.

- Ígérem, nem fog fájni! - morogta a férfi vészjóslóan, és egyre közelebb

lépdelt Sanahoz.

A kislány teljesen ledermedt, egészen a falhoz húzódott és gondo-

lataiban keresett valamit, amit felhasználhatna, valamit, amit apja

mondott ilyen esetekre. De erre nem talált orvosságot. Minél közelebb ért

a gonosz, Sana annál jobban zokogott, már-már levegőt is alig kapott.

Olyan erővel állt szemben, amiről még nem sokat tudott, amivel még nem

27

volt képes szembeszállni.

- Grrr! - dörmögött a férfi, és az utolsó lépésre készült. Már elképzelte,

hogy elkapja a lányt, és egyetlen jól irányzott harapással kiszívja a zsenge

kis vérét. Na de nem mindet, épphogy annyit, hogy egy aprócska

vámpírpalántává válhasson, ahogyan azt eltervezte. Szinte már a szájában

érezte az ízt is, és ettől még erősebb késztetés fogta el, hogy mihamarabb a

kezei közé kapja. De ekkor az ablak szárnyai zörögve a falhoz vágódtak,

és egy sötét alak egyenesen ráugrott a vámpírra, és teljes erejéből hátba

vágta. A gonosz erre összeesett, és egy pillanatra tehetetlenül lerogyott a

földre.

Sana élesen felsikoltott a riadalomtól, és csak utána ismerte fel a

védelmezőjét, Darkot, aki erőnek erejével óvta a lányt, miközben próbálta

megsemmisíteni a támadóját. Olyan elszántan küzdött, és olyan eszement

erővel, amihez hasonlót Sana még életében nem látott. De az idegen sem

adta könnyen, felkelt és ordítva nekirontott Darknak, majd mint egy

vadkan a gyomrába fejelt, és ugyanazzal a lendülettel a falnak nyomta.

Dark arca fájdalmat tükrözött. Igazából eldönteni sem tudta mije is fáj, és

nem is számított, mert nem hagyhatta el magát. A következő pillanatban

már visszatámadt, és kiadva minden dühét, mindkét könyökével ellenfele

nyakába ütött.

- Sana! Sana! - hangzott fel a lépcső felől a kétségbeesett kiáltás és a

rohanó léptek zaja. Rövid idő múlva már nyílt is az ajtó, és Andreas a

pisztolyát maga elé tartva berontott a szobába. Másodpercek alatt felmérte

a helyzetet, és a verekedők felé tartotta élesre töltött fegyverét.

Az idegen arca abban a pillanatban visszaváltozott normális, emberi

arccá, mintha nem is lenne benne semmi állati. Zilálva, mint aki végre

megmenekült, Annára nézett, aki Andreas mögött lépett be az ajtón. - Hála

égnek, hogy itt vagytok! Motoszkálást hallottam a szobából. Bejöttem, és

ez az ember itt molesztálta a kislányt.

Dark értetlenkedve bámulta a férfit, és idő kellett neki mire megértette a

szavak súlyát. Sajgott a gyomra és a háta a verekedéstől, de nem

foglalkozott vele, csak próbált átlátni mindent. Úgy tűnt azonban, hogy

Andreas elhitte Anna barátjának minden szavát, mert a pisztolyát

egyenesen Darkra irányította.

- Ember! Ez nem igaz! Én. - kezdte volna a magyarázkodást Dark, de

Andreas idegesen feljebb emelte a fegyverét.

- Állj! Tegye fel a kezét! Hallja?

28

Anna hol egyikükre, hol másikukra pislogott, mikor is alaposabban

megnézte Darkot, és döbbenten vette észre, hogy ki is ő. Önkéntelenül is

hangot adott észrevételének, amivel csak súlyosbította a helyzetet. - Magát

ismerem! Maga Peter barátja, akivel esténként elment. Mi a csudát csinál

itt a lányom szobájába? Mit akart tenni vele?

Úgy látszott, hogy mindenki Darkot vádolja, de ezt Sana már képtelen

volt elnézni. Ezidáig reszketve húzta össze magát, és azt remélte, hogy

nélküle is tökéletesen megoldódik minden. De már látta, hogy Andreas

döntött, úgy, ahogy az édesanyja is. Persze nem hibáztathatta őket, mert

vakok és érzéketlenek voltak a misztikummal szemben. És egyébként is,

ők nem érezhették, nem tudhatták azt amit ő. Elnézve Darkot, a szíve

megtelt melegséggel és nyugalommal. Olyan mélyről jövő, tiszta bizalom

volt ez, ami egyben értékelte is azt, akinek adták. Hiszen Sana volt, aki a

legjobban tudta, hogy az ő jó vámpírja soha nem bántaná, soha nem

akarna neki rosszat. Így nem tehetve mást, sírva odarohant Darkhoz, és

szorosan átölelte a derekát. - Ő nem tett semmit, csak engem védett.

- Védett? - értetlenkedett Anna, és most a másik verekedőre pillantott

rosszallóan.

- Na szép! Bejövök ide, mert a lány sír, és megpróbálom megvédeni.

Aztán meg már én leszek a hibás. - dohogott tettetően az idegen,

miközben flegmán megigazította az öltözékét.

Andreas most már végképp nem tudta kire is kellene a fegyvert fognia,

ezért hol egyikre, hol másikra tartotta. De Sana, hogy eldöntse a dilemmát,

újból megszólalt.

- Dark csak engem védett.

Ha nem is hallotta volna még ezt a nevet, Andreas akkor is tudná, hogy

a kislány az igazat mondja, mert ez a hangsúly olyan volt mint Peteré,

mikor elég határozott akart lenni. És Peter jó emberismerő volt, ahogy

minden bizonnyal a lánya is az, hiszen sok tulajdonságát örökölte az

apjától. Dark! Peter egyszer említette neki, hogy időnként együtt

dolgoznak, és a legmegbízhatóbb ember akivel csak találkozott. Ezek

ismeretében, Andreas most már teljesen az idegenre tartotta a fegyverét,

és határozottan rászólt. - Tegye fel a kezét! Azonnal!

De a démon nem várta meg míg a helyzet veszélyesebbé válik számára.

Egy ütéssel kiverte a fegyvert a rendőr kezéből, majd óriási lendületet

véve hatalmasat ütött rá. Akkorát, hogy a férfi megszédülve a földre

zuhant. Anna rémülten felsikoltott, de az idegen őt is félrelökte, majd

29

amilyen gyorsan csak tudott kiszaladt a szobából, le a lépcsőn, ki a sötét

éjszakába. Dark utána akart rohanni, de Sana olyan hihetetlenül nagy

erővel ölelte, hogy nem tudott szabadulni. Andreas viszont amint kissé

magához tért és már tisztán látta a helyzetet, gyorsan felvette a fegyverét,

majd futott a menekülő után.

- Sana, eressz el! - kérte Dark, és már sietett volna a többiek után. De a

lány nem hallgatott rá, csak megragadva a férfi ruháját szorosan az öklébe

fogta, hogy még az ujjai is belefehéredtek.

- Nem akarom, hogy utánamenj! Nem akarom, hogy bajod essen!

- Nekem nem esik bajom, de a barátotoknak igen, ha azonnal nem

engedsz el. Ez nem vicc kislány, ez véresen komoly.

Sana könnyes szemekkel felnézett a férfira és kétségbeesetten, még

mindig szipogva engedett a szorításon. Dark csak erre várt, és már rohant

is a többiek után remélve, hogy még időben sikerül utolérnie őket. Anna is

kiszaladt, így Sana sem akart tovább egyedül maradni. De ő nem az

ajtóhoz, hanem az ablakhoz ment, és letörölgetve a könnyeit, a lehető

leggyorsabban lemászott a fán. Az utcára érve azonban megállt egy

pillanatra, mert nem látta a többieket, és nem tudta eldönteni, hogy merre

is menjen. Ekkor eszébe jutott az apja. Ezért behunyta a szemét, hogy a

szívére hallgatva kövesse annak az irányát. Szaporán szedte a lábait és

futott végig az utcán egy sötét, kies parkoló felé. Kis teste még mindig

remegett, és a szíve sem nyugodott meg. Mégsem törődött ezen

apróságokkal, csak vigyázni akarta azt, aki a legfontosabb volt számára.

Tudta, hogy képtelen lenne elviselni ha elveszítené Darkot, úgy ahogy

elvesztette az apját is. És valamiért azt hitte, hogyha vele van, annál

nagyobb biztonság nincs egyikük számára sem. De bárhogy sietett is, mire

odaért már csak azt látta, hogy Andreas rendesen összeverve próbált a

földről feltápászkodni, Dark pedig a kezét nyújtva felsegítette. Az idegen-

nek azonban, már hűlt helye sem volt. Amint Sana egyre közelebb ért

észrevette, hogy apja volt kollégája még rosszabbul néz ki, mint első

pillantásra. Az arca és a keze csupa vér volt, a ruhája elszakadt, és

láthatólag mindene sajgott.

- Ez egy állat volt! - dörmögte Andreas, miközben alig bírt megállni a

saját lábain - Egy ember nem ilyen erős. Ennyire még nem vertek össze

sosem.

A kislány melléjük érve megpillantotta a földön heverő fegyvert, ezért

odaballagott érte, felvette és sajnálkozva Andreasnak nyújtotta. A férfi

30

megadóan elvette tőle, és a fájdalomtól nyögve visszatette a tokjába. Nem

értette, hogyan tudta bárki is így helybenhagyni, mikor azért ő sem volt

éppen gyenge. Számos összetűzése volt már mindenféle alakokkal, de

még egynek sem sikerül ilyen kárt okoznia benne.

Lassan elindultak visszafelé, és Sana ösztönösen megfogta Dark szabad

kezét. Ahogy az ujjaik összekulcsolódtak, a férfit átjárta a béke és valami

mérhetetlen nyugalom. Pedig az idegen vámpír jelenléte eléggé

idegesítette, pláne hogy másodjára is sikerült meglépnie. Ezután még

óvatosabbnak kell majd lennie, és még jobban vigyáznia kell Sanara. De

addig is, élvezte a kislányból áradó mélységes szere- tetet és ragaszkodást,

hiszen nem tudhatta meddig tart még. Hisz a gyermekeket könnyű

befolyásolni, és egyszer talán az ő varázsa is elillan, és Sana már nem fogja

szeretni többé.

A ház előtt Anna toporgott idegesen, és mikor megpillantotta And-

reast, ijedten tette a szája elé a kezét. Férfit még sosem látott ennyire rossz

állapotban, hacsak nem a részegeket. De Andreas nem volt az, ráadásul

rendőr, és nem utolsó sorban pedig olyan ember, aki nem egy könnyen

hagyja magát péppé verni. Most valahogy mégis úgy sikeredett. - Te jó ég!

Mi történt? - sietett eléjük, és átkarolva a férfi másik karját, segített neki

bemenni a házba. Óvatosan leültették Andreast a kanapéra, az asszony

pedig alaposan megvizsgálta, megtapogatta a fejét, mellkasát, hasát,

karjait, lábait.

- Hogy mi történt? - morgott Andreas értetlenkedve, de annál

mérgesebben - Az új barátod történt. Nem tudom hol a csudába tudtál

összeszedni egy ilyen bivalyerős pasast. És még belegondolni is szörnyű,

hogyha velem ezt csinálta, mit tett volna Sanaval.

A kislány ott állt szótlanul a kanapé előtt, és Dark kezét szorítva nézte

az anyját, aki borogatást készített férje kollégájának fejére, majd vizes

törölközővel letörölgette a vért a sebek környékéről, és le is fertőtlenítette.

- Ebbe jobb nem belegondolni. - motyogta az asszony. - Nem gondoltam

álmomban sem, hogy ez történhet. Hihetetlen!

- És félelmetes! - nyugtázta Andreas. - Ha Dark nincs a közelben, ki

tudja mi történt volna.

Sana hálás szemekkel, szeretete teljességében felnézett Darkra, aki

szabad kezével, száján lágy mosollyal megsimogatta a kócos kis fejet.

Andreas nézte a jelenetet, és kíváncsisága egyre csak fokozódott. Azok

ketten úgy viselkedtek mintha már időtlen idők óta ismernék egymást, és

31

teljes bizalmat éreznének a másik iránt. De ezt mégiscsak lehetetlennek

tartotta, hiszen Peter még csak nem is utalt rá, hogy a lánya és Dark

valaha is találkoztak volna. A végére akart járni, ezért megkérte Annát,

hogy készítsen neki egy kávét. És mikor az asz- szony, eleget téve a

kérésnek a konyhába vonult, a férfi minden kertelés nélkül egyenesen

Darkhoz fordult.

- Azt hiszem tartozik némi magyarázattal, mert eléggé kétes az, hogy

miért is van itt. Maga Peter barátja volt? Még sosem láttam, pedig

elmondhatom, hogy Peter az én barátom is volt, és szinte minden

ismerőséről tudtam. És egyébként pedig, mi köze magának Sanahoz?

A kislány, összehúzott szemöldökkel, kétkedve méregette a mindent

tudni akaró Andreast. - Több, mint bárki másnak. Apa akarta így, és én is

így akarom!

Dark egy pillanatra elgondolkodott, mit is árulhat el, hiszen nem tudta,

mennyire megbízható ember ez a rendőr. Végül azt a megoldást

választotta, amivel mond is valamit, mégsem árul el mindent. Kicsit

körvonalaz néhány dolgot, abból nagy baj nem lehet. Bár nem mondhatta,

hogy nagyon megkedvelte ezt a zsarut, mégis úgy látta, valóban szerette

Petert és törődik a kislánnyal is. Ez volt a legfontosabb. - Sana különleges

gyermek. Ha jól ismerte Petert, tudja, hogy olyan képességei voltak, ami

nem mindennapi.

- Igen! Ezért is lett a kollégám, a látomásai miatt.

- Igen. Sana örökölte a képességet, és még ennél is többet. Ezért

ugyanolyan veszélyben van, mint az apja volt. Peter felkészült erre, és

még a halála előtt megkért, hogy bármi is történjék vele, vigyázzak a

lányára. Én pedig ezt teszem.

A férfi elmerengett egy kicsit. Visszagondolt arra, mikor Sana azt

állította, hogy ismeri az apja gyilkosait. Akkor Andreas csupán a kislány

védelméért azt mondta, hogy felejtse el, mert csak képzeleg. Pedig már

akkor is tisztában volt vele, hogy igaz amit állít. Most pedig, a gyermeket

halálos veszély fenyegeti. Peternek igaza volt, hogy nem őrá bízta a lányt,

bármennyire is rosszul esik ez neki. Hiszen azt hitte, nagyon jó barátok, de

most már látta, hogy ő bizony kevés lenne ehhez. Nem úgy mint Dark, aki

valami hatalmas erővel szedte le róla azt a vadállatot, és úgy állt ki vele

szembe, mintha semmitől sem félne. Lassan végigpásztázta a férfit és

megállapította, hogy bár felépítésében nem volt sokkal erőteljesebb,

izmosabb mint ő, mégis volt benne valami keménység, határozottság. És

32

még valami, amit nem igazán tudott meghatározni, de Sana rajongása az

élő példa volt rá. Hisz olyan erővel szorította a kezét, és olyan erősen

próbálta maga mellett tartani, mintha benne lelné az élete minden

értelmét. Szinte ámulatba ejtette ez a fajta kötődés, főleg mert úgy vélte, a

kislány nagyon is jól tudja, hogy mit miért csinál. Sokáig azonban nem

tudott ezen töprengeni, mert megjelent Anna három csésze kávéval és egy

bögre kakaóval.

- Ha megittad a kakaót, ideje aludni menned. - szólt a kislányának az

asszony, miközben letette a tálcát a kis asztalra. - Sok volt ez egy napra, és

amúgy is késő van már.

Sana érezte a fáradtságot, de semmi pénzért nem akarta magára hagyni

Darkot. Ezért kérlelőn felnézett rá, és még szorosabban fogta a kezét. -

Ugye velem maradsz?

Mielőtt azonban a férfi válaszolhatott volna, Andreas szólalt meg.

- Igen, ez valóban jó ötlet. Most nem lenne szerencsés egyedül ma-

radnotok. Ki tudja mi jöhet még. Én is hazamegyek, rendbe szedem

magam meg pihenek kicsit, és reggel jövök vissza. - kérdőn Darkra nézett

- Ez így rendben lesz?

- Persze. - bólintott a férfi bizonytalanul, mert bár úgy gondolta,

valóban nem szabadna egyedül hagyni őket, de tartott tőle, hogy hajnalra

neki gondjai lesznek, hiszen vámpír volt. De mivel ezt nem mondhatta el

sem Andreasnak, sem Annának, inkább hallgatott. Beleegyezett a

döntésbe gondolván, hogy valahogy majd csak megoldja a felmerülő

problémát.

Sana viszont nagyon boldog lett, és még a kakaója sem érdekelte. Csak

Dark, akit már húzott is maga után fel az emeletre, egyenesen a szobájába.

Felérve elengedte a férfit és behúzta az ajtót maguk után. Aztán gyorsan

az ablakhoz ment és becsukta, majd a redőnyt is teljesen lehúzta. Utána,

mint ahogy az egy szófogadó jó kislányhoz illik, beugrott az ágyába és

nyakig magára húzta a takaróját.

Dark elnézte a gyermeket, és elmosolyodott annak buzgóságán. Látta

rajta az örömöt és az izgatottságot, amihez hasonlót érzett ő maga is.

Mikor már ágyban tudta a kislányt, ő is egy kényelmes helyet keresett

amin eltölthetné az éjszakát. Lassan körbenézett, és végül beletelepedett

az ágy melletti fotelba, ahonnan jól látta az ablakot és az ajtót is.

- Ugye tényleg itt maradsz? Ugye nem mész el amíg alszom? - törte meg

a beállt csendet Sana, és olyan esdeklően nézett Darkra, hogy annak

33

menten összefacsarodott a szíve.

- Maradok, ígérem!

- Esküszöl?

- Igen, esküszöm.

A kislány mosolyogva hunyta le a szemeit, és nem is remélte, de

hamarosan mély álomba szenderült. 5. fejezet - Nappali vámpír

Reggel Sana és Dark az ajtó nyikorgására ébredtek, majd meghallották

Anna kedvesen csilingelő hangját, amint hangosan jó reggelt kívánt nekik.

De igazán csak arra eszméltek fel, hogy az asszony az ablakhoz lépett és

megragadva a redőny zsinórját, készült felhúzni azt. Dark abban a

pillanatban felugrott, hogy menekülést keressen, mert jól tudta, hogy a

napfénytől elveszik, megsemmisül, azt pedig nem szerette volna. Nem

éppen ilyen végzetet szánt saját magának.

Sana is felébredt és látva a férfi rémült arcát, pillanatok alatt kirepült az

álom a szeméből. Sikítva rohant az ablakhoz, ellökte onnan az anyját,

megakadályozva, hogy az egy cseppnyi fényt is beengedjen a szobába.

- Az én redőnyöm. Akkor húzom fel, amikor én akarom! - kiabálta

Annának teljesen feldúlva, és valójában csak ekkor jutott el a tudatáig,

hogy akár ennyitől is elveszítheti a férfit.

- Sana! - szólt rá az édesanyja döbbenten - Mi bajod van? Hogy vi-

selkedsz? Én csak akartam egy kis fényt, hogy könnyebben fel tudj kelni.

Mi a baj ezzel?

- Már fenn vagyok. És majd felhúzom a redőnyt, ha nekem tetszik!

Anna hitetlenkedve a fejét rázta. - Kislányom! Nem viselkedhetsz

így velem. Mi a csuda ütött beléd? Reggel van és fel kell kelni. Csak fel

akarom húzni a redőnyödet. Ez olyan nagy probléma?

- Igen! Miért kell mindenkit felkelteni? Miért kell nekem akkor fel-

ébrednem, mikor te azt mondod? Menj ki! Anya! Hallod? Menj már ki! -

Sana hangja ellenkezést nem tűrő volt, amitől Anna kissé meglepődött.

Még sosem látta ilyen határozottnak a lányát, és ez kissé elbi-

zonytalanította. Így tétován bár, de kiment a szobából. Rosszul esett neki,

hogy Sana egy férfi előtt így beszélt vele, és nem akarta, hogy a helyzet

még durvább fordulatot vegyen, inkább engedett amíg még lehetett.

Mihelyst az asszony távozott, Dark megkönnyebbülten ült vissza a

fotelba. Egy pillanatra megállt benne az ütő és rendesen leizzadt. Bár már

messziről hallotta és érezte Annát; még mielőtt az a szobába lépett volna;

34

azt azonban álmában sem gondolta, hogy épp megölni készül őt, még ha

nem is akarattal. Nem tudta, hová is bújhatott volna, ha Anna valóban

fényt csinál, hiszen a lakás talán minden területe kapott volna a napból.

De ha talált is volna olyan helyet ahol sötét van, vajon túlélte volna mire

odaér?

Sana is fellélegzett, majd odaballagott Darkhoz, és életében először

igazán spontán cselekedve beletelepedett a férfi ölébe, és a fejecskéjét az

erős vállra hajtotta. - Nagyon megijedtem. Nagyon féltem, hogy bajod

esik.

- Én is. - mosolygott Dark, és lágyan megsimogatta a kislány selymes

haját. - Köszönöm, hogy megvédtél.

Sana viszonozta a mosolyt, majd puszit lehelt a férfi borostás arcára. -

Sokkal könnyebb volt mint amit te csinálsz értem. - apró kezeivel szorosan

átölelte Dark nyakát, mint aki soha nem akarja elengedni. De aztán mégis

hátrább dőlt és aggódva belenézett a ragyogó kék szemekbe. - Most mi

lesz? Ha egész nap lehúzva lesz a redőny és te itt maradsz benn, anya

gyanút fog. És ha Andreas is idejön? Mit csináljunk?

A férfi elgondolkodott egy darabig, majd némi fészkelődés után

előhúzta a zsebéből a zöld fénykövet és elmerengve forgatta az ujjai

között. Nem volt benne biztos, hogy megteheti, hogy megtegye -e, de úgy

gondolta, hogy az adott körülmények között nemigen van más választása.

A kislány eltátotta a száját, majd óvatosan kivette a követ a férfi kezéből

és szó nélkül beleakasztotta annak nyakába. Ahogy a nyaklánc Dark

mellkasára ért, Sana felugrott és a redőnyhöz ment. A zsinórért nyúlt, de

még nem mozdította meg, egészen addig, míg a férfi határozottan

megbiccentve a fejét bólintott egyet. Akkor a gyermek lassan, figyelmesen

egyre feljebb húzta a redőnyt, miközben tekintetét végig Darkon tartotta

és a reagálását várta.

A férfi állta a betűző napsugarakat, még csak meg sem égették, meg sem

perzselték. Először csak félig behunyt szemmel, majd egyre bátrabban

nézett bele a napba. Ám mikor rátalált, sokáig a szemét is képtelen volt

levenni a fényről. Milyen régóta vágyott rá, hogy újra láthassa, újra

érezhesse a napot, és most itt volt, még ha csak egy rövid időre is.

Odasétált az ablakhoz és szélesre tárta, hogy beszívhassa a reggeli friss

levegőt. Elmondhatatlan boldogságot érzett, pedig tudta, mindez

átmeneti. De a napsugarak melege, a város ragyogása a fényben, adtak

neki egy leheletnyi reményt, hogy talán valaha még élhet normális életet.

35

Mit nem adna érte, ha így lehetne! Ha még egy esélyt kaphatna az élettől,

biztosan másképp kezdené. Elég lenne hozzá Sana egyetlen pillantása,

ahogyan most is. Mert a lány boldogan, szinte a lélegzetét is visszafogva

nézte őt, és vele együtt átérezte a pillanat fontosságát, na meg azt a

köteléket, ami olyan erősen egymáshoz fűzi őket.

- Milyen régóta vágytam már erre! - mondta ki Dark amire gondolt,

mire a kislány gondolkodás nélkül, szeretettel telve odabújt hozzá, hogy

együtt élvezzék tovább a jótékonyan betűző nap meleg sugarait. Olyan

meghitt és békés volt minden, amilyen talán többé sohasem lesz. És ezt

sejtették mindketten, hiszen a boldogság olyan kincs, ami leginkább az

egyszerű embereknek adatott meg. Ezért szerették volna kiélvezni minden

pillanatát.

Kis idő múlva arra eszméltek fel, hogy csengettek a bejárati ajtónál,

majd Andreas hangja törte meg a beállt csendet, aki éppen Annával

beszélt odalent. Dark mindenre felkészülten felsóhajtott, megsimogatta

Sana haját, és egy pillanatra pajkosan felhúzva a szemöldökét lassan

elindult lefelé. A kislány sem maradt le tőle, hanem úgy ahogy volt

pizsamában, kócosan követte a többiekhez.

- Jó reggelt! - üdvözölte őket Andreas, majd gondterhelt arccal Darkra

pillantott és még a fejével is intett felé, ami annyit jelentett, hogy

beszélniük kell. Ám mielőtt szavakban is kifejezhette volna eme

gondolatát, Anna a szekrényhez lépett, kivett egy bevásárlótáskát és

elindult az ajtó felé. - Ha már ilyen szépen összejöttünk, esetleg hozhatok

valakinek valamit a boltból? - nézett vissza egy pillanatra, még mindig a

kislánya reggeli kiborulásától morcosan.

- Kösz nem. - felelte Andreas fintorogva, mire Anna vállat vonva

kisétált az ajtón és elment. A férfi csak erre várt. Azonnal odafordult

Darkhoz és már kezdte volna a mondókáját, mikor észrevette a kislányt,

aki érdeklődve figyelte őket. Mélyet sóhajtott és szerette volna elterelni

Sanat is mellőlük, hogy végre négyszemközt beszélhessenek. - Neked nem

kellene felöltözni vagy reggelizni, vagy valami? - kérdezte tőle zavartan.

- Nem. - a kislány még csak meg sem mozdult, jelezve, hogy bármit

mondanak is egymásnak, hallani akar mindent, és nem hajlandó magukra

hagyni őket.

- Sana! - próbálkozott még egyszer Andreas, de mikor látta, hogy hiába

minden szó, feladta. - Hát jó. - és kertelés nélkül elkezdte a mondandóját. -

Kicsit utánanéztem ennek az alaknak, aki tegnap itt járt. Készítettünk

36

fantomképet is, és az alapján egy Larry Gandens nevű gyilkost adott ki,

aki vagy százötven éve tűnt el, és azóta sem tudnak róla semmit. Kétlem,

hogy ő lenne, mert nem nézett ki többnek negyvennél. Úgyhogy innen

nézve nem jutottam sokra. Próbálkoztam, hátha valamelyik rokona,

leszármazottja lehetett, de úgy tudjuk, hogy az égvilágon senkije sem volt

soha. Azért otthagytam a képet néhány helyen, úgyhogy ha előbukkan,

akkor lefüleljük. Remélhetőleg.

- Sejtettem. - nyugtázta Dark rezzenéstelen arccal, miközben vé-

gigsimított fekete haján. - Megpróbálok én is utánanézni, hátha az én

informátoraim többet tudnak.

- Mégis kik? - kíváncsiskodott a férfi, de amikor látta, hogy erre nem

kap választ, csak bólintott. - Rendben. Tudom, hogy a magához hasonló

embereknek az informátorai nem éppen hétköznapi, rendes alakok

lehetnek.

- Ezt hogy érti? - értetlenkedett Dark. Bár nem akart kötekedni, de nem

tudta eldönteni, hogy mire is céloz Andreas.

- Csak úgy, hogy a mi embereink között is vannak olyanok, akik nem

tiszták. Nyilván a legtöbb, legjobb információt valóban mélyről lehet

megszerezni.

Dark nem tartotta túl kedvesnek ezt az észrevételt, de megpróbálta nem

a szívére venni. Persze ez nem is volt olyan nehéz, mert cseppet sem

érdekelte, hogy mit gondol a zsaru. Viszont nem akarta az időt tovább

vesztegetni, így lágyan lenézett Sanara, és megérintve az arcát a tekintetét

kereste. - Mennem kell. Megpróbálok valamit kideríteni. Légy óvatos és

okos. Rendben?

A kislány szomorkásan bólintott. Nagyon nem akarta elengedni a férfit.

Szeretett volna minden percet vele tölteni, mellette lenni, mert ott érezte a

legnagyobb biztonságban magát. De nem volt választása. Ezért bánatosan,

ám egyben csodálva nézte ahogy Dark elment, egyenesen ki a napfénybe.

Bár bízott a kő erejében, közel sem volt benne annyira biztos, mint

magában a férfiban. Most mégsem tehetett mást, engednie kellett. Hogyan

is tarthatta volna vissza?! Hogyan is köthetné szorosabban magához?!

Lehetetlen! Ezért inkább Andreasra nézett, és elmerengve az ajkába

harapott. Szeretett volna neki elmondani mindent, de nem tudta

megteheti -e. Mindenesetre ha vámpírt keresnek, Darkot már nem vehetik

elő, hiszen ki tudott lépni a napfényre, és egy vámpír ezt nem képes

megtenni, mert halálos égési sérüléseket szerez. Bár miért is keresnének

37

vámpírt, hiszen nem is tudják, hogy létezik olyan.

- Megyek felöltözni. - mondta végül, és választ sem várva felrohant a

szobájába. A szekrény elé érve elővett egy rövidnadrágot, egy ujjatlan

trikót, majd komótosan átöltözött, aztán a fürdőbe ment, hogy

megfésülködjön és megmosakodjon. Egyre csak azon járt az agya, vajon

Dark, hogy viseli a napfényt, az erős, meleg napfényt. Csak remélhette,

hogy a kő valóban megteszi amire küldetett, és megóvja a férfit attól, hogy

megsemmisüljön.

Mikor már mindennel végzett és vissza akart menni a nappaliba,

Andreas a lépcső tetején, a korlátnak támaszkodva az útját állta. Egy

pillanatig farkasszemet néztek egymással, aztán a férfi zsebre dugta a

kezeit és felsóhajtott.

- Miért gondolom azt, hogy többet tudsz, mint amit elmondasz?

- Miért gondolom, hogy kevesebbet tudsz, mint szeretnél? - kérdezett

vissza a kislány habozás nélkül.

Andreas kisfiúsan elmosolyodott a szavak hallatán. Sanat a korához

képest érett és megfontolt gondolkodásúnak tartotta, és ez be is

bizonyosodott szinte minden párbeszédük alkalmával. A férfi már meg

sem döbbent a választékos mondatokon, kifejezéseken, inkább

szórakoztatta. Elmerengve nézte Sana azelőtt mindig nevető arcát, ami

mostanában inkább komoly, túl komoly és elgondolkodó volt. Ragyogó

tekintete is sokat halványult, de szemmel látható, hogy Dark közelében

szinte kivirult. Nem értette, mi van abban a férfiban, és egyáltalán azt sem,

hogy ki is ez a különös alak, aki óvja a kislányt. Hiszen semmi adat nincs

róla sehol, még annyi sem, mint arról a Larryről vagy kiről.

- Mi van? - kérdezte Sana, mikor már megunta az egy helyben áll-

dogálást.

- Várok, hátha elmondod azt, amit annyira titkolsz.

Sana lehajtotta a fejét, és átgondolt mindent. Nem akart elkapkodni

semmit, de tudta, hogy szüksége van egy szövetségesre. Tanakodott

magában egy keveset, végül bement a szobájába a polcához és leemelte azt

a könyvet, amit az apja olvasott neki azelőtt. Bár Sana még nem ismert

minden betűt, és nem tudott még olvasni sem, de tisztában volt vele, hogy

az a könyv miről is szól és, hogy talán ez lesz a leghatásosabb,

legcélravezetőbb. Odavitte hát Andreasnak és egyszerűen a kezébe

nyomta.

- Vámpírok az éjszakában? - olvasta a könyv címét a férfi, és értet-

38

lenkedve a kislányra meredt. - Ez valami vicc. Ugye?

Sana nem válaszolt, csak szótlanul lement a lépcsőn. Ebből a férfi kezdte

megérteni, hogy ez ugyanolyan misztikum, mint a Látó legendája, amiről

Peter mesélt neki nem is olyan régen. Arról is azt hitte, hogy badarság,

csak kitaláció, és közben napról napra vált számára élővé, valóssá.

Mégsem hitte, hogy akár vámpírok, akár démonok, akár bármi másfajta

lények élnének, ez azért túl merész gondolat lenne. Mégis vette a

bátorságot és kinyitotta a könyvet, hogy lassan belelapozgatva meglássa

annak az igazságát. Különös dolgokat írtak benne, amik valóban

érdekesek és hihetőek voltak, ám mégis jobban érdekelte az, mit is gondol

erről az egészről Sana. Hiszen kisgyermekként őszinte és nyitott. Ráadásul

látnoki képességekkel megáldva, örökölve az édesapja képességeit, és ki

tudja még mit. A férfinek csak az ő szemlélete volt fontos. Ezért könyvvel

a kezében, elgondolkodva ment a kislány után egyenesen a konyhába.

Sana épp egy kenyeret vajazott meg magának, mikor a férfi odaért

hozzá és lazán ledobta elé a könyvet az asztalra.

- Mégis mit akarsz ezzel? Higgyem el, hogy léteznek vámpírok? Ez csak

mese. Ha te mint kislány elhiszed, az érthető. De én?! Nem gondolhatod

komolyan. Lehetetlen! Ha valóban így lenne, annak látható nyomai

lennének.

- Mint ahogy apának az a két lyuk a nyakán? - kérdezte Sana visz-

szavágva komoran, mégis állva a férfi kétkedő tekintetét.

Andreas visszaemlékezett a halott társára, és bár akkor nem tulaj-

donított neki jelentőséget, most mégis érezte, hogy az a seb igen ha-

sonlatos ahhoz, amit egy vámpír okozni képes. Na és azok a különös

halálesetek amiket úgy eltitkoltak, és azok a gyorsan lezajló temetések?

Vajon nem mindnek ezekhez van közük? Mégsem akarta elhinni, mégsem

tudta elhinni. - Nem is tudom, ez olyan hihetetlen, mint egy mese.

- Kérdeztél, és nekem ez a válaszom. - harapott a kenyerébe Sana.

- Te jó ég! Hat éves vagy. Én meg itt vitatkozom veled olyan dolgokról,

amik nem is léteznek! - Andreas hitetlenkedve fogta meg a fejét, majd a

szemeit forgatva elindult a nappaliba.

- Én nem így gondolom. - mondta Sana, miután lenyelte a falatot.

- Lehet, hogy gyerek vagyok, de elhiheted, sokkal többet tudok erről

mint amit te valaha is fogsz. Nem hiszed el amit a könyv állít? A te

dolgod. De akkor sosem fogod látni az igazat, és sosem érted meg azt,

amin én nőttem fel, amit én hiszek.

39

A férfi megállt és a fejét rázva visszafordult. Lassan, elmélázva

odaballagott az asztalhoz és lenézett a könyvre. Tudta, abban rejlik a titok,

amit Sana ismer, és amire az ő figyelmét is fel akarja hívni. Lenyúlt hát, és

kezébe vette a misztikumos olvasmányt. Nézegette, lapozgatta egy

darabig, majd megadva magát, kiment a konyhából, leült a kanapéra és

olvasni kezdett.

Sötétedett mikor Sana úgy döntött, nem bírja tovább a várakozást, és

inkább elmegy Darkhoz, hogy megnézze mi van vele. Az igazat bevallva

aggódott kicsit, és hogy megnyugtassa magát, ez tűnt a legegyszerűbb

megoldásnak. Felment a szobájába, az ablakon át lemászott a fán, és

minden teketória nélkül megszökött. Már órákkal ezelőtt ezt akarta tenni,

de Andreas olyan árgus szemekkel figyelte, mintha sejtette volna, és így

nem tudott meglépni. Ám most, hogy Anna lefoglalta a férfit némi

beszélgetéssel, szabaddá vált az út.

Sana az utcára érve, sietve rohant Dark házához, nem is figyelt a

körülötte haladókra. Ezért össze is ütközött egy idősebb bácsival, de azzal

sem törődött, csak elrebegett egy bocsánatkérést, és már futott is tovább.

Csak akkor állt meg, mikor egészen közel ért a házhoz. Mély levegőt vett,

és már sokkal nyugodtabban lépett az ajtóhoz, hogy bekopogjon. De

ahogy keze a kilincshez ért, az ajtó szélesre tárult, és a lány legnagyobb

megkönnyebbülésére, Dark állt előtte. Olyan boldogság járta át a szívét,

hogy a legszívesebben azonnal a férfi nyakába ugrott volna. Ám látva

annak gondterhelt, felhős tekintetét, visszafogta magát. - Jól vagy? -

kérdezte tőle aggódva. - Azt hittem, visszajössz majd.

- Gyere be. - Dark kedvesen beinvitálta a lányt, majd szokásával

ellentétben, bezárta mögötte az ajtót.

Sana belépett a házba és beletelepedett a kedvenc foteljébe, hogy onnan

figyelje a férfit, aki fel-alá járkált a lakásban. Dark nem akarta elmondani

amit megtudott, hisz Sana még kislány volt. De nem sok barátja szaladgált

még élve, akivel megoszthatta volna a problémáit, akinek elmondhatta

volna. És ez a gyermek olyan felnőttként viselkedett, ahogy figyelmesen

várta, hogy végre megszólaljon, ahogy nézte, és tudatában volt a veszély

szinte minden forrásának. Felsóhajtott hát és belevágott.

- Larry Gandens valóban eltűnt annak idején, de csak azért, mert

vámpírrá változott. Most San Diegoban él Arkonként.

- Arkon? Az meg mi?

- A Herceg fejvadásza.

40

- És ki a Herceg? - kíváncsiskodott tovább a lány. - És mi az a fejvadász?

Dark felsóhajtott, kissé idegesítette ez a rengeteg kérdés, de ugyanolyan

kedves hangon folytatta tovább. - A Herceg egy vámpírklán feje, a

fejvadász pedig, aki megtesz neki dolgokat. Úgy, mint megöli a Látót. És

célja eléréséhez semmilyen eszköztől sem riad vissza. Lar- ry barátunk

például azt mesélte néhány hasonszőrűnek, hogy a Hercegnek azt mondta

egy javasasszony, hogyha nem öli meg a Látót, az fogja megölni őt. Ezért

küldte a fejvadászt, aki a rendőrfőnökön keresztül derítette ki, hogy a Látó

mit tud, és milyen veszélyt okozhat. Meg is ölték Petert. De a rendőrfőnök,

a halála előtt rájött, hogy nem is Peter volt a veszély, hanem te. Így most

Larry rád szállt, és téged akar. Na meg visszaszerezni a fénykövet. És,

hogy két legyet üssön egy csapásra, az volt a terve, hogy anyádon

keresztül bejut hozzád, téged vámpírrá tesz, te pedig visszaszerzed neki a

követ tőlem. Így téged is átállít az ő oldalukra, és a követ is visszakapja.

De ezt a számítását keresztülhúztuk. A Herceg értesült a balszerencsés

kimenetelű próbálkozásról, így éjjel visszahívta.

Sana az egészből nem sokat értett, bár próbált megjegyezni minden szót.

- Akkor elmúlt a veszély? - szűrte le a sajátos következtetést.

- Bárcsak elmúlna. De amíg a Herceg él, addig nem lehetsz eléggé

biztonságban.

Sana felállt a fotelból és megállítva Darkot, átölelte a derekát. - Ezért

vagy ilyen ideges? Ennyire féltesz?

A férfi fájdalmasan megsimogatta a lány haját, és keserű szájízzel kissé

lehajtotta a fejét. - A Herceg, a szülőm.

Sana döbbent értetlenséggel nézett fel Darkra. - Az apukád?

- Nem szó szerint. Tudod a vámpírok között is vannak kötelékek,

olyanok, mint amik a normális embereknél. Engem ő tett vámpírrá.

- Akkor nagyon gonosz lehet. - Sana csak ezt vette ki az egészből, és

rémülten pislogott a férfira.

Dark látva a lány ijedtségét, leguggolt hozzá és magához vonta. Már

nem is érezte a szülői kapcsot olyan fontosnak. Sokkal többet ért számára

ez a ragyogó tiszta tekintet és ez a szorosan ölelő apró két kezecske,

bármilyen köteléknél.

- Épp ezért el kell mennem, és véget kell vetnem ennek az egésznek.

Nincs más megoldás. Csak így állíthatom meg. Nem juthat többet a

közeledbe. Azt nem engedem!

A kislány szája legörbült, a hangja síróssá vált és kétségbeesetten

41

szorította Darkot. - Nem! Nem mehetsz el! Nem lehet!

- De muszáj! Ha most nem megyek el, bármikor visszajöhetnek, és nem

tudom, képes vagyok -e megvédeni téged. - a férfi lágyan megsimogatta

kis védence haját, és még szorosabban húzta magához.

Sana szíve megsajdult, és egy hirtelen fordulattal eltolta Darkot, majd

zokogva, teljes dühét kieresztve, ököllel erősen mellbe vágta. - Nem

mehetsz el! Nem lehet! Nem hagyhatsz itt!

Dark döbbenten nézte a gyermeket, és nem értette miért olyan mérges

rá. Kinyújtotta felé a kezét, de Sana azt is ellökte magától. Félt, mert ő már

tudta azt, amit a férfi nem. Hogyha Dark elmegy San Diegoba, onnan soha

többé nem tér vissza, mert elpusztul. Akkor nem látja többet, nem ölelheti

át, nem lehet vele. Sana tudta, érezte ezt, és olyan erős fájdalommal

töltötte el, hogy azt hitte, megszakad a szíve. Elvesztette az apját és

megkapta Darkot, de ha őt is elveszíti, abba biztosan beleroppan.

Csorogtak a könnyei, így próbálta kiadni minden keserűségét, és egyre

csak azt hajtogatta, hogy „Nem! Nem!"

- Sana! - a férfi hangja lágy volt és simogató. Kedves arca most olyan

megértő és aggódó, mint még soha. Szomorkás, ragyogó kék szemeit le

sem vette a lányról, és Sana nem bírta tovább, egy gyors mozdulattal,

kétségbeesetten a nyakába borult.

- Nem mehetsz el! Nem akarlak elveszíteni, azt nem lehet! Velem kell

maradnod, itt kell maradnod velem!

Dark érezte a kislány remegő testét, és úgy hitte, már érti mi ennek a

különös viselkedésnek az oka. Nagyon kedvelte Sanat, és nem akarta,

hogy szomorú legyen. És ha ez azt jelenti, hogy le kell mondania az útról,

hát lemond. Semmi sem érhet annyit, hogy miatta elveszítse a legjobb

dolgot az életében. - Maradok. Nem megyek el, csak ne sírj. Rendben?

- Biztos?

- Igen, teljesen biztos.

- Ugye nem hazudsz nekem? - a kislány bizonytalanul szipogott még,

de már kezdett megnyugodni. Letörölgette a könnyeit, a férfit azonban

nem engedte el. Lehunyt pillákkal, arcát belefúrta a férfi vállhajlatába, és

hagyta, hogy az felemelje, majd a fotelba ülve belevegye az ölébe. Egy

pillanatra sem nyitotta ki a szemét, és nem lazított a szorításán sem.

Szerette volna magába szívni Darkot, hogy soha ne kelljen elválnia tőle, és

egész életén át vele maradhasson. Ezért is jutott eszébe egy furcsa

gondolat, és ha már eszébe jutott, hát ki is mondta.

42

- Milyen vámpírnak lenni?

Dark döbbenten hátrébb tolta magától a kislányt, és összehúzta a

szemöldökét. - Mire gondolsz?

- Ha vámpír lennék, örökké veled lehetnék?

A férfi fájdalmas szeretettel magához vonta a gyermeket, és az ő szeme

is tele lett könnyel. Még soha senki nem szerette úgy, hogy miatta

lemondott volna a saját életéről. Még soha senkinek nem volt ennyire

fontos. Ha visszanézett a életére, látta, érezte, hogy még a szülei sem lettek

volna képesek az életüket odadobni miatta. És itt ez a gyermek, aki alig

néhány napja ismeri csupán, de máris egyé akar vele válni, máris képes

lenne eldobni a szépnek ígérkező jövőjét, miatta. De ez képtelenség,

egyszerűen lehetetlen. Ezt nem engedné soha. - Ha tudtam volna, hogy

valójában mit is jelent vámpírnak lenni, nem lettem volna az. És te sem

leszel az. Érted? - belenézett a kislány szemeibe. Látta benne a felszáradni

készülő könnycseppeket és saját magát, azt a valakit, akinek a csodálatos

gyermek látta. - Soha, meg se forduljon a fejedben ilyesmi. Értetted?

Sana tiszta tekintete ártatlanul nézett vissza rá. - Akkor mit tegyek? Mit

tegyek, hogy ne veszítselek el?

Dark szíve teljesen ellágyult. - Elég ha az maradsz, aki vagy. Látod, így

is elérsz mindent, amit csak akarsz. Itt vagyok, itt maradok veled, amíg

csak lehet. Megígérem! - megpuszilta a gyermek homlokát, és újból

magához szorította.

Nem olyan sokára, Dark minden ellenkezés ellenére, hazavitte a

kislányt. Anna és Andreas már épp azon voltak, hogy elkezdik keresni,

mikor is betoppantak a házba, mintha mi sem történt volna.

- Az ég szerelmére! - morogta Andreas dühösen Sananak. - Hol a

csudában voltál? Hogy képzeled, hogy csak úgy elszöksz, mikor nemrég

még rád támadtak? Nem félsz? Én már azt hittem, hogy. - elharapta a

mondat végét, mert rájött, hogy úgy viselkedik, mintha ő lenne a dühös

apa. Sana is elég furcsán nézett rá, ettől inkább lenyelte a további

mondandóját, és Dark felé fordult. Rámeredt a férfira és érdeklődve várta

a fejleményeket. - Van valami új hír?

De a férfi helyett, Sana szólalt meg. - Elolvastad a könyvet? - kérdezte

Andreast.

- Belenéztem.

- Annak minden szava igaz... Darkra is.

Andreas arca a kétségbeesés és a zavar jeleit tükrözte. Bár hajlott rá

43

hogy elhiggye, mégis kételkedett. Pláne, hogy ott állt előtte a férfi, akire a

kislány az előbb azt célozta, hogy.

- Milyen könyvet? - vágott a gondolataikba érdeklődve Anna, és hol a

kislányára, hol az elhunyt férje kollégájára nézett.

Andreas azonban nem figyelt rá, egyre csak Darkot nézte, és képtelen

volt levenni róla a szemét. Még, hogy Darkra is igaz volna? De hogyan

lehetséges az? Hiszen Sana rajong a férfiért, és még az ő életét is

megmentette. Akkor hogyan lehetne vámpír?! Andreas semmit sem értett.

Nem hitte, hogy mindez ennyire valóság lehet. De nem is tudott

morfondírozni tovább, mert Anna szúrós tekintettel válaszra várt. - Mi? Ja

igen. Egy igazán érdekes, és merőben új szempontokat felépítő könyvet. -

felelte végül.

- A veszély egyelőre elmúlt, a támadó elment, elutazott a városból.

- közölte Dark, csakhogy ő is megszólaljon végre, mert ez oldotta a

benne lévő feszültséget is. - De nem tudni, hogy mennyi időre, vagy hogy

nem -e jön más, aki Sanara támad.

Andreas nem bírta tovább, mindent tudni akart, és ennek csak egy

módját látta. Ezért megragadta Dark karját, és maga után húzta az utcára,

hogy négyszemközt tisztázza vele, mennyiben igaz a vámpírokról szóló

mese, amivel Sana traktálta reggel óta. És bár Dark, az első

meglepődöttsége után is csak felületes válaszokat adott, de egyértelműen

minden felelete a gyermeket igazolta. Andreas ettől teljesen elgyengült.

Nem volt még dolga ilyesmivel, és nem tudta, hogyan kezelje. Információt

akart ezekről a lényekről, főleg azt, hogy hogyan lehet védekezni ellenük,

mi a leghatásosabb módszer. De leginkább az érdekelte, hogy Dark

valóban vámpír -e.

- Sana ugye csak viccelt, mikor azt mondta, hogy ez az egész könyv rád

is vonatkozik. - tegezte le önkéntelenül Darkot. - Mert ha jól gondolom, ez

akkor azt kellene jelentse, hogy te is vámpír vagy. De azt hiszem ez

lehetetlen. Megmentetted Sana életét és az enyémet is. Egy vámpír nem

tenné ezt. Nem igaz?

Dark megdörzsölte a homlokát mielőtt felelt volna, és persze felkészült

mindenre, mert nem tudta, hogy új ismerőse erre miként reagál majd. - De

igen, az vagyok! Csak egy varázslat ártalmatlanná tett, úgymond jóvá. És

azóta átálltam a másik oldalra, már üldözöm azokat, akik olyanok, mint

én voltam azelőtt. És ha nem hiszi, nézzen Sanara, aki gyermek létére

mindent tud, mindent lát és cseppet sem fél tőlem.

44

- Na igen. Nem tudom Sana hogyan bízhat meg benned ennyire.

Hogyan lehet, hogy csak te kellesz neki, senki más. Pedig tudom, hogy jó

emberismerő. Lehetséges, hogy egy varázslattól elmúlik a gonoszság?!

- Azt hiszem itt az élő példa rá. - mutatott magára Dark.

- Nos! Valószínűleg igaz amit mondasz, hiszen Sana is ezt állítja. -

nyugtázta Andreas. Bár nem akart hinni ebben a mesében, de a kislány

érzékeinek és szavának hitt. - Legyen, elhiszem. De ha valami történik és

Sananak egy haja szála is meggörbül, kinyírlak! Világos?

Bár Andreas fenyegető akart lenni, Dark nem tudott megijedni tőle.

Hiszen tisztában volt vele, hogyha megtörténne, fél kézzel a földbe

döngölné Andreast. Mégis bólintott, mert most ez volt az egyetlen dolog

amit tehetett.

6. fejezet - A zöld fénykő

Aznap este későn csendesedett el a ház. Andreas elment, kezében a

vámpírokról szóló könyvvel. Anna bevonult a szobájába, ahogyan

Sana is a sajátjába Darkkal. A férfi a fotelból figyelte a kislányt és hallgatta

annak egyenletes szuszogását. Elgondolkodott, és ha az eszére hallgatott

volna, már San Diegoba lenne, de a szíve marasztalta. Tisztában volt vele,

most már nem tehet mást, hisz ígéretet tett a lánynak, és azt nem szegheti

meg, bármennyire is az a könnyebb megoldás. Ez a gyermek, aki maga

volt a csoda, már most megszédítette a ragaszkodásával. Ettől kissé el is

bizonytalanodott. Soha nem találkozott még ehhez foghatóval, soha nem

élt át még hasonlót sem. Szerette ezt a gyermeket, és csak remélni merte,

hogy ez még sokáig így lesz. Nézte a békés arcát, a behunyt szemeit, a

selymes haját, az apró kezeit, és jól az emlékezetébe véste, hogy soha ne

felejtse el.

Valamikor éjféltájban Sana rémülten riadt fel az álmából. - Dark! -

kiabálta eszeveszetten, mire a férfi sietve odaugrott hozzá, és megsi-

mogatta a kislány rossz álomtól izzadt homlokát.

- Itt vagyok. Mi a baj?

A lány teljesen megébredt, felült az ágyon és zilálva az ajtó felé

mutatott. - Jönnek! Mindjárt ideérnek! - majd megragadta a férfi karját, és

reszkető testtel szorosan hozzábújt.

45

- Kik? Kik Sana?

- Akik a zöld követ akarják. Jönnek! Megtalálnak téged és bántani

fognak!

Abban a pillanatban csengettek. Sana riadtan összerezzent és ijedten

felnézett a férfire. Dark megsimogatta a kislány haját, majd eltolva

magától felugrott az ágyról és a lépcső korlátjához ment. Várt, hátha csak

képzelgés volt, hátha csak. Még egyszer csengettek. Anna álmosan

kinyitotta a szobája ajtaját és majdnem összeesett a rémülettől, mikor

meglátta Darkot a sötétben. Ám mielőtt hangot adhatott volna

riadalmának, a férfi halkan rászólt.

- Ne nyisson ajtót!

Anna értetlenül, félelemmel telve bólintott, de tudta, szót kell fogadnia,

hiszen Dark csak azért van itt, hogy őket megvédje. És ha a férfi ilyen

képet vág, akkor bizonyára nem cukorkaárusok állnak a bejárati ajtó előtt.

Dark nem foglalkozott tovább az asszonnyal, mert mikor látta, hogy a

nő mozdulatlanná dermedt a félelemtől, tudta, úgysem okozhat

problémát. Ezért gyorsan visszament a szobába és a fénykövet kivette a

zsebéből. A kislány ágya mellett megállva, a párnája alá dugta a nyakéket,

mert úgy gondolta, ott van a legnagyobb biztonságban a gonoszok elől.

Aztán odafordulva Sanahoz leguggolt hozzá és a szemébe nézett.

- Sana! A vámpírok behívás nélkül nem tudnak a házba lépni. Addig

biztonságban lesztek, míg nem hívjátok be őket. Érted? Jól jegyezd meg

Sana! Ne hívd be őket! Menj az ajtóhoz és beszélj velük, addig én nyerek

egy kis időt. Nem fognak maradni, utánam jönnek majd. Nektek nem esik

bajotok. Csak akármit mondanak is, ne engedd, hogy bejöjjenek! Érted?

- Értem, értem! - mondta Sana és, hogy Dark lássa mennyire meg-

bízható, komoly lány már, mélyet sóhajtva, tettetett komótossággal

leballagott a lépcsőn.

Anna döbbenten nézett a lánya után, és már kész volt, hogy visszatartsa,

de nem mert hozzáérni, inkább csak a szavaival akarta megál- Htani. -

Dark azt mondta, hogy ne nyissak ajtót.

- De én nyitok. - Sana határozottságára, Anna nem tudott szólni

semmit, csak a lépcső korlátjához lépve figyelt, és várta, mi is fog történni.

Mintha nem is ő lenne a felnőtt, sokkal inkább a félénk, tehetetlen

gyermek.

Újból csengettek. A kislány az ajtóhoz ment, és óvatosan résnyire

nyitotta. Azonnal megcsapta a gonosz jelenléte, és ettől kissé meg-

46

borzongott. Két öltönyös férfi és egy kosztümös, fekete hajú nő állt vele

szemben, mintha csak hivatalnokok lettek volna.

- Szia! - hajolt előrébb kedveskedve a nő. - Mi az FBI-tól jöttünk.

Beszélni szeretnénk az édesanyáddal és veled.

- Velem? Miről? - kérdezte Sana gyermeki ártatlansággal.

A nő habozott, majd mégis elmosolyodott. - Nem hiszem, hogy ezt itt az

utcán kellene megbeszélnünk. Nem mehetnénk be?

- Nem! - volt a határozott válasz. - Apukám mindig azt mondta, hogy

ne engedjek be idegeneket.

- De mi az FBI-tól jöttünk, rendőrnyomozók vagyunk, nem idegenek. -

próbálkozott újra a nő. Am Sana még akkor is csak tiltakozva a fejét rázta.

Némi tehetetlen csend után a magasabb férfi felsóhajtott, és láthatólag

erőltetett türelemmel megszólalt. - Rendben. Nézd kislány! Tudjuk, hogy

azelőtt járt az apukádhoz egy férfi, akinek a neve Dark. Lehet, hogy azt

hiszed, ez az ember ugyanolyan mint a többi, de le kell lombozzalak, mert

ő valójában egy vámpír.

A férfi azt hitte, hogy a szavainak majd hatása lesz, és a kislány riadtan

engedi be őket. De Sana észrevehetően lelkesedett, majd tágra nyitotta a

szemeit. - Tényleg? Olyan vámpír mint a mesékben? Van hatalmas foga is,

és kiszívja az emberek vérét? Vaó! Ez szuper! - ujjongott, majd hirtelen

ismét komollyá változott és gonoszkodva megcsillantotta csodás

tekintetét. - Akkor sem engedhetem be magukat.

Tiltja a vámpírszabályzat! - azzal hatalmas lendülettel becsapta az ajtót.

Várta, hogy majd újra csengetnek, de ahogy Dark megmondta, el fognak

menni utána, és igaza lett. Sanat viszont rossz érzés kapta el, féltette

Darkot, és nem akarta, hogy baja essen. Sóhajtozva felnézett a lépcsőre, és

látta anyja döbbent, riadt arcát. Nem foglalkozott vele, csak kiadta neki a

legésszerűbb utasítást. - Anya, hívd el Andreast.

Ide kell jönnie gyorsan. - ám az asszony még mindig csak mereven állt és

próbálta megemészteni a hallottakat. Bár tudatában volt, hogy Peter

különleges és látomásai vannak. Sejtette, hogy Sanat is emiatt támadták

meg, de hogy léteznek vámpírok. ez már sok volt.

- Anya! - kiabált rá Sana most már türelmetlenül. - Hívd fel And- reast!

Siess!

Anna szófogadóan, szinte automatikusan támolygott a telefonhoz.

Feltárcsázta a férfit, és csak annyit közölt vele, hogy azonnal jöjjön át,

amilyen gyorsan csak tud. Amikor a helyére tette a kagylót, felkészült,

47

hogy kikérdezze Sanat, de a kislány már nem volt mellette.

Sana felrohant a szobájába. A szekrényhez lépve sietve magára kapott

egy nadrágot és egy pulcsit. Aztán az ágyához ment és letérdelve egy kis

dobozt húzott ki alóla, amiből elővett két ezüstkést. Ezt még apja adta

neki, mikor arról mesélt, hogy hogyan tudja megvédeni magát, ha

vámpírok támadják meg. Egy jól célzott döfés a szívbe, csakis

ezüstszerszámmal öl, vagy, ha ezüstkarddal levágják a vérszívó fejét. Bár

még most sem volt biztos benne, hogy ki akarja próbálni, de Darkról volt

szó, és tudta, hogy érte ezt is megteszi. A zöld kő is az eszébe jutott, sietve

kivette azt is a párnája alól, ahová a férfi dugta nemrég, és a zsebébe rakta.

Megőrjítette a várakozás, pedig nem telt bele tíz perc, és Andreas már

ott állt az ajtó előtt. De ez a tíz perc Sana számára maga volt az

örökkévalóság.

- Itt vagyok, mi a baj? Mi volt ilyen fontos? - kérdezte a férfi, mikor

Anna kinyitotta neki az ajtót és beengedte.

- Nem tudom. Minden. - felelte az asszony bizonytalanul, miközben

becsukta az ajtót Andreas mögött. - Volt itt néhány ember, és azt mondták,

hogy. - nem tudta befejezni a mondandóját, mert Sana loholt le a lépcsőn

egyenesen feléjük, és olyan határozott volt, olyan magabiztos, ami

meglepte mindnyájukat.

- Dark bajban van. Láttam, hogy felkötik és megkínozzák. Meg kell

mentenünk! - a kislány aggódva megragadta Andreas kezét, és minden

teketória nélkül már húzta is maga után az utcára.

Anna még utánuk akart szólni, hogy minek védik, hisz csupán egy

vámpír, de egyikük sem foglalkozott vele, csak belerohantak a sötét

éjszakába.

Sana szorosan fogva Andreas kezét a kocsihoz húzta, és egyenesen az

erdőhöz irányította. Ott kiszálltak, majd gyalogosan folytatták az útjukat.

Egy kis faház közelében álltak csak meg, megfelelő takarásban, nehogy

bárki is észrevegye őket. A férfi elővette a pisztolyát, de a kislány a fejét

rázva elvette tőle, és a kezébe nyomott egy ezüstkést. Andreas megadóan

bólintott, mert remélte, hogy Sana tudja mit miért tesz. Ezért csak

beletörődve sóhajtott egyet, és már mindenre elszántan osont is a ház felé.

Először csendesen körbejárta a faépületet, de mikor nem látott mozgást

odabent és hangokat sem hallott, bátran az ajtóhoz ment, amin aztán

gondolkodás nélkül berontott.

Abban a pillanatban egy torz arcú alak rontott rá Andreasra olyan

48

hévvel, mint egy feldúlt vadkan. De a férfi résen volt, és ököllel bele-

csapott támadója arcába. A vámpír megtántorodott, de hamar visszanyerte

az önuralmát, és ismét ugrani készült. Am Andreas ekkor felemelte a

kezét, és így a vadállatias alak egyenesen a késbe rohant, ami azonnal

átdöfte a szívét. A vámpír felordított, de abban a pillanatban már el is

pusztult.

Andreas remegve nézte a kést, és a vadállat hűlt helyét, hisz még sosem

látott ilyet. Hihetetlennek tűnt számára, és egyben rémisztőnek is. Mintha

csak egy horrorfilm mellékszereplője lenne, pedig amit látott, nagyon is

valóságos volt. Nem sok ideje maradt álmél- kodni, mert valaki a nevén

szólította.

- Levenne innen végre? - nyögte Dark, és Andreas csak ekkor vette

észre, hogy a férfi, a kezénél fogva fel van akasztva egy plafonra szerelt

kampószerűségre, és vagy egy tucat vágott, szúrt seb van a testén és arcán.

Bizonytalanul odalépett hozzá, és felemelte a kést, majd egy nagy

csapással elvágta a kötelet. Kibogozta Dark kezét és átölelve a derekát,

kitámogatta a házból. Ezernyi dolog futott át az agyán, de próbálta

elhessegetni őket, és csak arra koncentrálni, amit tennie kell.

Odakint Sana aggódva szaladt a férfiak elé, majd a kétségbeesés határán

ő is átkarolta Darkot, és megpróbálta a kocsihoz segíteni. Nem szólt, még

csak nem is sírt, mert tudta, itt és most erősnek kell lennie és örülnie

annak, hogy Dark még él.

Miután mindnyájan beszálltak az autóba, Andreas indított, és a saját

lakásához vitte őket. Igazából még most sem volt teljesen biztos benne,

hogy helyesen cselekszik. Inkább hagyta, hogy Sana döntsön, lásson és

érezzen helyette, mert az ő érzékeiben teljesen megbízott. Mintha a kislány

nem is egy kisgyermek, hanem egy sokat megélt, felnőtt lenne. Az biztos,

hogy Peter nyitott nevelése folytán, valóban érettebb és okosabb volt a

korabeli gyerekeknél.

Mikor végre megérkeztek, Andreas leállította a kocsit, óvatosan

besegítette a házba a sérültet, és az ágyra fektette. Aztán a nappali

szekrényében kutakodott, mígnem megtalálta az elsősegélydobozt.

Odavitte a kanapéhoz, és már ment is tiszta törölközőért, és egy tál tiszta

vízért, hogy elláthassa Dark sebeit.

Sana, miután becsukta a bejárati ajtót, csak állt és nézte, amint Dark

fájdalomtól eltorzult arccal hagyta, hogy Andreas letörölgesse róla a vért

és fertőtlenítse, majd bekötözze a sérüléseit.

49

- Csúnya vágások. - jegyezte meg Andreas. - Ez már brutalitás.

- Csak fájdalmat akartak okozni. - nyögte Dark .- Nem vészes, hamar

begyógyul.

- Na hiszen! Elég csúnya.

- Én nem halok bele. Néhány óra és már nyomuk sem lesz. De ha maga

ilyen vakmerően belesétál egy vámpírtanyába, az magának tuti halál.

- Vámpírtanya? - hördült fel Andreas nagyzolón. - Hiszen csak egyetlen

alak volt ott.

- Az volt a szerencséje, hogy a másik kettőt elküldtem keresgélni.

- Keresgélni? De mégis mit keresnek?

Sana hirtelen észbe kapott. és gyorsan előhúzta a zsebéből az elrejtett

zöld követ. - Hát ezt!

Andreasnak még a lélegzete is elállt mikor meglátta a követ. - Nahát!

Pont ugyanilyen kő volt a rendőrfőnök nyakában is az eltűnése előtti

napokban.

- Mert ez az a kő. - mondta Sana, Dark pedig folytatta.

- Fénykő. Ha a vámpír a nyakába akasztja, kimehet vele a napra és nem

esik semmi baja, mert a kő magába szívja a napfényt.

Andreas elámulva méregette a kislányt és a férfit. Próbálta összeszedni a

gondolatait, még ha ez nem is volt olyan egyszerű. - Ezzel azt akarjátok

mondani, hogy a rendőrfőnökünk is vámpír volt?

Hallgattak, és csak Sana bólintása volt az egyetlen válasz. De ez

Andreas számára éppen elég volt, mert így már minden sokkal ké-

zenfekvőbb, sokkal érthetőbb volt számára. Am ennek tudatában, nem is

volt biztos benne, hogy a teljes igazságot ismerni szeretné. Most már

jobbnak látta volna visszahúzódni, és a régi nyugodt kis életét

visszakapni. Ott nem voltak démonok, meg ehhez hasonló képtelenségek,

csupán eszement bűnözők, akik viszont mind emberek voltak. De ha

Sanara nézett Petert látta, és tudta, őt sosem hagyná cserben.

Mikor Dark kicsit jobban lett, Andreas magukra hagyta őket azzal, hogy

elugrik Annahoz, tisztázni néhány dolgot, mert az asszony biztos nagyon

aggódik és feldúlt. Szerette volna, ha Sana is vele megy, de a kislány nem

tágított Dark mellől, esze ágában sem volt magára hagyni. Így a férfi

egyedül volt kénytelen elmenni és szembenézni Anna kérdésáradatával.

Mert abban biztos volt, hogy kérdésekből nem lesz hiány.

Miután felbődült és egyre távolodni hallatszott Andreas kocsijának

hangja, Dark megforgatta az ujjai között a követ, majd egy hirtelen ötlettől

50

vezérelve felkelt, és a konyhába vitte.

- Mit csinálsz? - kérdezte Sana érdeklődve, és mint egy árnyék követte a

férfit.

A konyhába érve Dark megkereste a húsklopfolót és alaposan

megnézte. Még egyszer átgondolva mindent, a követ az asztalra tette és

egyetlen hatalmas csapással darabokra zúzta. Egy pillanatig még

mozdulatlanul figyelte az apró szilánkokat, amik most ezernyi színben

pompáztak, ahogy visszatükrözték a lámpa fényét. Majd a kezébe söpörte

őket, és a csaphoz lépve, leengedte a lefolyón.

- Miért törted össze? Így nem léphetsz többé ki a napra. - értetlen-

kedett Sana aggodalmasan.

- Ha ez az ára, hogy többé ne kerülj veszélybe, nem számít. Én tovább

tudok élni így is, a kő nélkül is. De azt sosem bocsátanám meg magamnak,

ha neked bajod esne.

Sana szeretettel nézte Darkot, szinte megállt vele a pillanat. Olyan

megható, olyan bársonyos volt a levegő, hogy a kislánynak sírni támadt

kedve. De nem akarta, hogy Dark így lássa, ezért inkább odament hozzá,

és szíve teljességével hozzábújt, belefúrva az arcát annak izmos hasához.

*** *** ***

7. fejezet - 9 év múlva

Az idő gyorsan telt. Sana nappal iskolába járt, majd szinte minden

délután és este Darkhoz ment, akivel együtt edzettek, beszélgettek. A férfi

távol tartotta a lányt a bajtól, veszélytől és nem engedte azt sem, hogy a

munkájában segítsen neki. A látomásait szívesen fogadta, de nem várt

ennél többet. Néha Sana azért belekotnyeleskedett Dark

magánnyomozásaiba, de alapjában betartotta a szabályt, mely szerint a

komoly dolgokat csak a gimnázium befejezése után gyakorolhatja. Dark

folyamatosan rajta tartotta a szemét, és a lány fürdött a boldogságban.

Még a nyarat is leginkább a férfival töltötte, nem vágyott el. Ha mégis

rászánta magát, hogy elutazzon T.B.-hez, leginkább az anyja kedvéért

tette. És akkor sem maradt el néhány napnál tovább. De oda sem igazán az

öreg miatt ment, hanem Patrik volt, aki vonzotta. Vele minden majdnem

olyan érdekes és szívet melengető volt, mint Darkkal. Az edzések, a

lovaglások, az a magabiztos határozottság, ami a férfiből áradt, mind

51

nagyon tetszettek Sananak. De bárhogy is, még ő sem volt képes

helyettesíteni Darkot, aki kitöltötte a lány napjait és betöltötte az egész

lényét.

Az Általános Iskola befejezése után Sana érezte, hogy valami kezd

megváltozni benne. Anna csak a felnőtté válásnak nyilvánította, de a lány

ennél sokkal többnek hitte. Kezdte másképp látni a világot, ezáltal a

körülötte élő embereket is, beleértve Darkot. Már nem gyermeki rajongás

vezette a férfihez nap mint nap, hanem annál jóval

52

több. Még nem tudta megfogalmazni, még nem tudta behatárolni, de

benne volt és kereste, kutatta a boldogságát. Furcsának érezte ezt a

változást, mert kezdett érni benne a nő, aki azért élt, hogy szeressék és

megtalálja azt, akit ő is képes önzetlenül viszontszeretni. De Dark ennél is

több volt számára. Vele mindig közvetlen, vidám és teljesen nyílt tudott

lenni. Előtte nem voltak titkai. Néha úgy hitte, ami egyikükből hiányzik,

az megvan a másikban, ezért is értik olyan jól meg egymást. Csak egyetlen

titkot őrzött még féltve, azt amit a férfi iránt újabban érzett. Amiről még

maga sem tudta teljesen, hogy mi lehet, mert egyszerre égetett és fájt,

melegítette és boldogsággal töltötte el. Olykor csak szenvedett tőle, néha

meg ki tudott volna ugrani a bőréből örömében, de csak Dark mellett volt

a jó, csak ott érezte valóban jól magát.

Egyik reggel odahaza, a mobilja csörgésére ébredt, amit Darktól kapott a

ballagására. Álmosan ásítva nyújtózkodott egyet, majd a kezébe véve a

készüléket, a füléhez tartotta és beleszólt.

- Ki az?

- Szia kicsim! - szólt a telefonba T.B., és Sana maga előtt látta még a

mosolyát is. - Itt a nagyapád.

- Szia papa! Mi újság?

- Csak azért hívlak, mert szeretném ha a hétvégére ideutaznál, és itt

ünnepelnénk a szülinapodat.

- Igen? És miért? - Sana még mindig nem ébredt fel teljesen.

- Miért, miért? Mert egy nagy meglepetésem van számodra.

- Olyan nagy, hogy nem tudod elhozni?

- Igen, olyan nagy. - nevetett az öreg jókedvűen.

A lány erre kíváncsian felült az ágyon és döbbenten, de már sokkal

élénkebben a szemeit dörzsölgette. - Mi az?

- Ha elmondom, nem lesz meglepetés. Mindenesetre jó lenne ha sietnél,

mert már nagyon. vár.

- Vár? Mégis mi az? Vagy ki az?

De T.B. nem engedett, csak nevetve elhárította a választ. - Akkor

hétvégén várunk. Majd csörögj, hogy melyikkel jössz, és kimegyek érted

az állomásra. Addig is jó legyél és vigyázz magadra!

- Nagyapa! Ne már! Mond meg! -kérlelte a lány, de addigra az öreg

már letette a kagylót.

Sana értetlenkedve nézte a telefont, majd fintorogva visszatette a

szekrényére, és még egyet nyújtózkodva kikelt az ágyból, miközben

53

átgondolta a mai programját. Valójában nem is volt tervezett programja,

ezért úgy döntött, hogy reggeli után átmegy Darkhoz, hátha edzhetnek

vagy dolgozhatnak kicsit együtt. Magára vett hát egy lenge kis, fehér

toppot és egy kék, csípőtől kezdődő rövidnadrágot. A hosszú, barnuló

haját lófarokba fogta, majd alaposan meg is mosakodott. Mikor ezzel

végzett, lement a konyhába, hogy igyon egy bögre kávét és egyen is

néhány falatot. De alig ért az ajtóhoz, megtorpant.

Anna ott ült az asztalnál egy csésze feketével a kezében, és Andreas- sal

nevetgélt, mintha csak kamaszok volnának. Bár Sana számított rá, hogy ez

előbb-utóbb bekövetkezik, mégis meglepetésként érte, és kissé letaglózta.

Ezért is állt egy darabig szinte mozdulatlanul, döbbenten. Mikor rájött,

hogy elég idétlenül festhet ott ámulatra tátott szájjal, inkább úgy tett, mint

aki oda sem figyel. Csak odalépett a kenyértartóhoz, és kivett egy friss

zsemlét.

- Jó reggelt kislányom. Mik a terveid mára? - kérdezte Anna, csakhogy

leplezze a zavarát és megtörje a beállt csendet.

- A, nem sok. Átmegyek Darkhoz, megnézem mit csinál.

- Értem. - nyugtázta az asszony zavartan, majd mélyet sóhajtva felállt

az asztaltól, és tétován megállt Sana mellett. - Csak, mert én sem leszek

itthon. Andreas meghívott moziba, meg sétálni és.

A lány hol az anyjára, hol a férfire nézett hangtalanul, majd nyelt egy

nagyot, és egy kényszeredett mosollyal bólintott. - Rendben, persze, nem

gond. Menjetek csak. - felelte a lehető legtermészetesebben. Mégis, a

hallottak után, menekülni akart a házból. Nem volt semmi kifogása ellene,

hogy az anyja és Andreas együtt legyenek, csak épp nézni volt nehéz. Már

nem voltak fiatalok, ráadásul mégiscsak az anyjáról volt szó, és így kicsit

az apjáról is. Megrázta a fejét és elhebegve valami általános, átlátszó

szöveget arról, hogy siet, kirohant a házból. Az utcára lépve,

elgondolkodva beleharapott a zsemléjébe, hogy legalább az éhségét

csillapítsa kicsit, ha már a kávéig el sem jutott.

A nap ragyogóan sütött, és Sana mindezen történtek ellenére élvezte a

simogató fénysugarakat. Mire Dark házához ért, már kellő

boldogsághormont gyűjtött magába, így ragyogó, szinte sugárzó arccal

lépett a lakásba. A redőnyök le voltak húzva, mint mindig napközben, de

a lámpák égtek, így Sana könnyedén megtalálta Darkot, aki a számítógépe

előtt, elmélyülten dolgozott. Amint ránézett, a szíve tele lett melegséggel

és csillogó boldogsággal. Már nem is nyomasztotta annyira az anyja és

54

Andreas viszonya, mindent sokkal könnyedebbnek, szebbnek látott.

- Szia! - mosolygott a férfire, és egy pillanatra megállt az ajtóban. Amint

Dark felnézett, Sana a legkisebb zavar nélkül odament mögé, és a

monitorra pillantott, hogy meglesse, min tevékenykedik éppen a férfi. És

ahogy az arcuk közelebb ért egymáshoz, a lány képtelen volt megállni,

hogy egy puszit nyomjon a férfi arcára. - Nagy információgyűjtés a

misztikum világában?

Dark válasz helyett elgondolkodva előrehajolt, egyetlen kattintással

kikapcsolta a gépet, és felállva nyújtózkodott egyet. Sana csodálva nézte

mesterien kidolgozott, izmos alakját, amit a fekete farmer, fekete garbó

együttese még jobban kiemelt, és csillogó kék szemeit, kedves arcát, ami

már olyan mélyen a szívébe vésődött. Egyszerűen képtelen volt betelni

vele. De hogy elrejtse még számára is különös érzéseit, a lehető

legfesztelenebbül közelebb lépdelt a férfihoz, és zavartan a falnak dőlt. -

Nagyapa hívott, hogy hétvégére menjek el hozzá, mert nagy, szó szerint

nagy meglepetése van számomra.

- Nocsak! - mosolygott Dark. - Kapsz egy limuzint?

- Nem, nem hiszem, sokkal inkább valami élő dolog lehet. Legalábbis

annak hangzott.

- Elefánt?

Sana játékosan oldalba bökte a könyökével a férfit, mire az felnevetett. -

Nem, csakis dinoszaurusz lehet!

- Hagyd abba! - szólt rá a lány, de már nevetett ő is. - Olyan vagy!

Akkor azt el sem mondom neked, hogy anyám és Andreas ma randizni

mennek.

- Micsoda információhalmaz. De anyádékkal ez várható volt. Nem? -

Dark belenézett a lány szemeibe, hogy lássa benne. mit is gondol

valójában. És Sana egy darabig állta a pillantását, de hirtelen még nagyobb

zavarba esett, így inkább a földet tanulmányozta.

- Várható, de mégis meglepő. - motyogta, mire Dark a lány álla alá tette

a kezét és kényszerítette, hogy ránézzen.

- Csak nem bánt?

- Nem, csak. fura. Nem tudom mennyire lesz ez jó nekik vagy

nekem. Anya olyan nehezen fogadta el a tényeket, olyan nehezen

nyugodott bele az életembe. És nem vagyok benne biztos, hogy együtt tud

élni valakivel, aki kicsit olyanná vált, mint apa volt.

- De Andreasnak nincsenek különös képességei.

55

Sana bőrét égette Dark érintése, de próbált nem foglalkozni vele. - Igen,

tudom. De sokat segít neked, és már egész jól beleilleszkedett ebbe a

világba is.

- Ahogy anyád is. - Dark mosolyogva elengedte a lány állát, és bo-

hókásan megsimogatta a haját. - Gyere ide! - húzta magához, és Sana

örömmel bújt a férfi ölelő karjai közé. - Ne foglalkozz velük, hagyd, hogy

boldogok legyenek. Felnőttek, azt csinálnak amit akarnak. És már éppen

ideje volt, hogy egymásra találjanak, hiszen annyi éven át kerülgették ezt a

dolgot.

- Igen, tudom. És addig míg én is csinálhatom azt amit akarok, és nem

szólnak bele, addig én sem teszem azt. Nem akadályozom meg, hogy

boldogok legyenek. - nyugtázta a lány, és úgy bújt a férfihez, mintha ezen

múlna minden.

- Ennek örülök, és szerintem ők is.

Sana elmosolyodott, és huncutul egy puszit lehelt Dark arcára. - Én

pedig annak örülök, hogy itt vagy nekem, és a többi egyáltalán nem is

érdekel. - visszabújt a férfi karjai közé, hogy tovább élvezze a bódító,

kellemes pillanatot.

8. fejezet - Egy csodás ajándék

A hétvégén, miután Sana vonata befutott Canadába, a lány felvette a

hátitáskáját és ment a többiek után, a kijárat felé. Sodorta a tömeg, és ő

nem is állt ellen neki. Úgy gondolta, így sokkal könnyebben kijut az

épületből, mintha megpróbálna félreállni vagy ellenkező irányba menni.

Még arra sem figyelt fel, hogy valaki a nevét kiáltotta, csak mikor egy kéz

odanyúlt és elkapta a karját, akkor fordult vissza.

Sana döbbenten felnézett, és Patrikot látta, egy nagy kockás, kék ingben

és egy kék farmerban, ami kimondottan jól állt neki. A haját kicsit szétfújta

a szél, de a borostája mit sem változott. Ezzel együtt is nagyon jóképű volt,

és a komor arckifejezése határozottságot, biztonságot tükrözött, amit a

lány nagyon imádott.

- Örülök, hogy itt vagy végre. - a férfi arrébb húzta Sanat egy nyu-

godtabb sarokhoz, miközben megállapítani, hogy a lány nőiesebb lett

tavaly óta, mikor náluk töltötte a legutóbbi nyár egy részét. A haja

selymesen omlott a vállára, az alakja igazán kiformálódott, és ezt a

56

világoszöld sztreccspóló, a hozzá illő szintén világoszöld bő aljú

sztreccsnadrággal eléggé ki is emelte. A bőre hamvas volt, és olyan érzést

keltett az emberben, hogy muszáj lenne megsimogatni, hozzá érni. De

Patrik már nem volt gyerek, és képes volt uralkodni hirtelen feltörő

érzésein.

- Én is örülök. - mosolygott rá a lány, majd üdvözlésképp lazán

megölelte Patrikot, miközben próbálta leplezni a zavarát. Utálta, hogy egy

idő óta folyton izgatott és ideges lett, ha Dark vagy Patrik közelében volt.

Nem értette, miért történik ez vele, de egyre jobban zavarta. Másokkal

szemben nem változott, de ez a két férfi kihozta belőle a szerény,

visszafogott, szégyellős teremtést, ami soha nem akart lenni.

A férfi mindebből nem vett, vagy nem akart észrevenni semmit, csak

kedvesen kivezette a lányt a kocsihoz és besegítette az anyósülésre.

Miután ő is beszállt, szó nélkül elindította a járművet és kikanyarodott az

útra. Sana egy darabig még idegesen elmotoszkált, mint aki nagyon fontos

dolgot keres a kézitáskájában, majd összeszedve a bátorságát, felemelte a

fejét, és egyenesen a férfira nézett, csakhogy megtörje a közéjük beállt

csendet.

- Nagyapa? Azt hittem ő jön ki elém.

- Szeretett volna, de rengeteg elintéznivalója akadt. Új gépeket hoztak

az edzőterembe, meg ilyesmi. Ezért kért meg engem. Remélem nem nagy

baj.

- Persze, hogy nem. Csak kérdeztem.

Sana hátradőlt az ülésben és élvezte az utazást. Patrik nagyon jól

vezetett. Mint mindenben, itt is biztonságot adott a lánynak. Sana szerette

ezt az érzést, mert ilyenkor bátran elengedhette magát, és rábízhatta az

egész lényét a férfira. Oldalról rá is pillantott, és alaposan megnézte. Nem

tudta eldönteni mi is tetszik benne. Az érett, közel negyvenes kora, vagy

az örökös borostája, esetleg a mindig mosolygós szeme, netán az izmos,

edzett testalkata, vagy a határozott, tudatos egyénisége. az egész együtt

kölcsönzött neki valami eszeveszett

erőt, és ezáltal teljes biztonságot annak, aki vele volt.

Az út többi részét csendesen tették meg, alig beszélgettek. Patrik

egyébként sem volt az a szószátyár fajta, és Sana ezt most jobbnak látta

nem megtörni. Csak akkor szólalt meg értetlenkedve, mikor nem nagyapja

lakása felé vették az irányt, hanem lekanyarodtak Patrik birtokához.

- Hová megyünk?

57

- Nem találod ki? - Patrik szája szélén rejtélyes mosoly bujkált.

- Rosszul tettem fel a kérdést. - forgatta meg a szemeit a lány - Akkor

úgy kérdezem, hogy miért megyünk hozzád? - Patrik hallgatott, és Sanat

ez kezdte idegesíteni. - Válaszolnál végre?

- Nem tehetem. - bazsalyogott a férfi.

A lány egy pillanatra haragosan megvillantotta a szemeit, de aztán

mégiscsak csendben, érdeklődve várta, hogy végre megérkezzenek, és

fény derüljön a nagy titkolózás mivoltára. Így, mikor végre az autó

megállt, Sana kíváncsian kiugrott az ülésből és izgatottan körbenézett. A

táj gyönyörű és nyugodt volt. Ide nem hallatszott a város zaja, itt nem volt

nyüzsgés, sem pedig mindaz, ami elronthatta volna a környezetet. A

levegő még friss volt és üde, így olyan nagyokat szippanthatott bele az

ember, amekkora csak jólesett neki. Miután Sana is ezt tette, a ház felé

pillantott, ahonnan legnagyobb meglepetésére a nagyapja sietett elé. A

lány értetlenkedve visszanézett Patrikra. - Azt mondtad, hogy új gépeket

hoznak az edzőterembe, és nagyapa ott van. De akkor mit keres itt?

A férfi titokzatosan felhúzta a szemöldökét, és elindult T.B. felé, Sana

pedig a fejét rázva utána ballagott. Mikor odaértek, az öreg szeretettel

átölelte az unokáját, és alaposan megszorongatta.

- Végre megérkeztél, már azt hittem meggondoltad magad.

- Megígértem, hogy jövök és jöttem is. Csak a vonat késett, én nem. -

nyomott puszi nagyapja arcára Sana.

- Jó, rendben. - T.B. egy cinkos pillantást vetett Patrikra, aki szó nélkül

előrement, egyenesen az istállóhoz.

Sana megigazította a világoszöld színű, rövid ujjú pólóját és érdeklődve

figyelte a jelenetet. Alig bírta kivárni, hogy mit rejt ez a nagy titkolózás,

amit a két férfi csinált. Mégis türelmet erőltetett magára és elindult

nagyapjával a ház felé. Ahogy közeledtek a bejárathoz, kivágódott az ajtó,

és Patrik társa, Jim jelent meg, jókedvűen.

- Nocsak! Megérkezett a szülinapos?

A lány kedvesen elmosolyodott, odament Jimhez, és őt is üdvözölte. Bár

Jimmel nem találkozott olyan sokszor, de nagyon kedvelte, mert kedves

volt, segítőkész és mindig meg tudta nevettetni a társaságát. Úgy, ahogy

most is, mikor átölelte Sanat, majd kissé távolabb engedve magától,

füttyentett, hogy jelezze milyen csinosnak tartja.

- Te T.B.! Az unokád egyre szebb. Tuti nem rád ütött! - húzta az öreget

egy kedves vigyorral a száján.

58

Sana a nagyapja felé fordult, aki nem is figyelt rájuk, hanem az istálló

bejáratát nézte. A lány érdeklődve követte az öreg tekintetét, és ő is abba

az irányba pillantott. Éppen akkor, Patrik egy gyönyörű kancát vezetett

elő. T.B. visszafordult, átkarolta unokája vállát, és a lóra mutatott.

- Boldog 15. születésnapot drágám.

Sana szája tátva maradt a csodálkozástól. Eleinte fel sem fogta, hogy egy

csodaszép lovat kapott ajándékba, de ahogy egyre jobban a tudatára

ébredt, még jobban elámult. Egy mozdulattal a lépcsőre dobta a táskáját,

és izgatottan odasietett Patrikhoz. Csillogó szemekkel nézte az állatot, de

képtelen volt elhinni, hogy az övé.

- Igazi telivér kanca. - mondta Patrik, miközben megveregette a ló

hátát. - Az ősei a Lipicai ménesből valók, de ő már itt született, pont két

éve. Ginger a neve. Nagyon szelíd és kezes. Szerintem nagyon jól ki

fogtok jönni egymással.

A kanca válaszképp prüszkölt egyet, és Patrik arcához hajolt, majd

néhány másodperc múlva már Sana felé fordult. A lány álmélkodva

nézte, de nem merte még csak megérinteni sem.

- Tényleg az enyém?

- Ki másé lenne? - szólalt meg T.B., aki addigra szintén odasétált,

Jimmel a nyomában. - Ez a közös ajándékunk. Patrik választotta és

megengedi, hogy itt tartsd, hiszen máshol úgysincs hely neki.

- Isten éltessen. - mondta Jim, mire Sana lelkesen ölelte meg előbb őt,

majd a nagyapját, és végül Patrikot, akit nem is engedett el olyan hamar.

- Tényleg itt maradhat? - kérdezte izgatottan, és megpróbált a férfi

szemeibe nézni.

- Hát persze. És ha jössz, mindig itt fog várni.

Sana még egyszer magához szorította a férfit, majd egy nagy, lelkes puszit

is nyomott az arcára. Mire T.B. tettetett morcossággal Pat- rikra nézett, és

karba fonta a kezét.

- Hol itt az igazság? Én vagyok a nagyapja, és te kapod a puszit.

Sana nevetve odament a nagyapjához és őt is megpuszilta, csak

hogy szent legyen a béke. És persze, hogy ne tűnjön fel senkinek a férfi

iránti különös vonzódása. Mikor már végzett a köszönésekkel, az

ajándékára koncentrált. Nézte, ahogy Patrik bevezette a lovat a karámba,

és a már rajta lévő zablára rákötötte a gyeplőt. Aztán beállt középre, és

elkezdte futtatni a kancát. Sana lenyűgözve nézte őket, és igazából nem

tudta eldönteni, hogy a ló vagy a vezetője tetszik neki jobban. Odament a

59

karám ajtajához, és ahogy becsukta, a legfelső lécre rákönyökölt, majd

szinte tátott szájjal figyelte Patrik minden egyes mozdulatát.

A férfi tökéletes szakértelemmel bánt a kancával, és a ló hallgatott is rá.

Mikor Patrik lefuttatta Gingerrel az első köröket, a gyeplővel magához

húzta, és miközben megdicsérte, erőteljesen megsimogatta a nyakát.

Aztán biztatva intett Sananak. - Gyere, ülj fel!

A lány izgatottan átbújt a lécek között és odasietett Patrikhoz, aki kicsit

lejjebb hajolva tartotta a kezét, hogy Sana rálépve fel tudjon ülni a lóra. -

Nem fog ledobni? Nincs nyereg, amibe kapaszkodjak. - ódzkodott kicsit a

lány, de Patrik megnyugtatta.

- Olyan kezes ez a ló, hogy még zabla nélkül is azt teszi, amit mondok.

Nem fog ledobni, ne aggódj!

Sana élvezettel ügetett Gingeren, és hihetetlenül jól érezte magát. Szinte

együtt mozgott a lóval, és egészen olyan volt, mintha már évek óta

ismernék egymást. Mindenki csodálattal nézte őket, és nem győzték

dicsérni mindkettejüket. Am valamivel később Patrik mégis megállította a

lovat.

- Nagyon meleg van, most inkább visszavezetem az istállóba, aztán

később kilovagolhatsz ha lesz kedved. - a kezét nyújtotta, mire a lány

óvatosan átvetette a lábát a kancán, és megtámasztva magát a férfin

leugrott a földre.

Patrik tanította meg lovagolni még egészen kicsi korában. Eleinte csak a

karámban, aztán már egész hosszan lovagolhatott kint a mezőn, és Patrik

mindig elkísérte. Amikor pedig már elég jól ment a nyerges vágta, a férfi

megtanította szőrén megülni a lovat. Sana félt, ezért először együtt ültek

fel Babára, Patrik lovára, aztán már egyedül is nagyon ügyesen tudott

ügetni szerszám nélkül is. Mégis jobban szeretett felnyergelve lovagolni,

mert az nagyobb biztonságot adott neki, legalábbis így érezte.

Boldogan, kitörő örömmel kísérte be Gingert és Patrikot az istállóba, és

segített a zablát is levenni. De nem bírt magával, egyszerűen annyi

izgalom szakadt rá, hogy fékezhetetlenné vált. Csak nézte Patrikot és

próbált nem túl feltűnően rajongani, sem érte, sem a lóért. Így, mikor már

elrendeztek mindent a kanca körül, csakhogy megtörje a csendet,

megszólalt. - Kinek az ötlete volt?

- Ez miért fontos?

- Csak úgy. - vont vállat a lány, de közben képtelen volt levenni a

szemét a férfiról, mert vonzotta, húzta a kedves arc, a száj szélén bujkáló

60

mosoly, és az a férfias, markáns áll.

Patrik felnevetett, de válasz helyett, inkább átölelte a lány vállát, és szó

nélkül kivezette az istállóból a többiekhez.

Az igazi muri még csak ezután kezdődött, mert a házban ott várta Sanat

egy ízletes torta, és persze a jól megérdemelt pezsgő. A lány ragyogott a

sok kedvességtől, ami körülvette, mégis inkább csak Patrik közelségét

élvezte igazán. Mellé ült le, neki nyújtotta az első szelet tortát, és

egyfolytában csak hozzá beszélt, már amikor megszólalt. Az idő múltával,

és a pezsgő fogyásával egyre jobban megeredt a nyelve. De még mindig

képes volt kontrollálni, hogy ne legyen túlságosan feltűnő, nehogy

nagyapja vagy Jim gyanút fogjon. Így estefelé, mikor már lehűlt kicsit a

levegő és T.B. hazafelé szeretett volna indulni, Sana felvetette, hogy

szívesen kilovagolna az új kancáján.

Patrik rezzenéstelen arccal bólintott, hiszen ő volt, aki ezt ígérte a

lánynak. De T.B. és Jim már nem akarták megvárni, míg azok visszaérnek,

így búcsút intve elindultak hazafelé. Sana nem aggódott, hogy nagyapja

nélkül nem jut haza, mert már nem egyszer aludt Patrik házában, mikor

késő este volt csak idejük kilovagolni, vagy épp más kései programjuk

akadt. Így lelkesen kísérte ki nagyapjáékat, és még integetett is utánuk.

Majd egyenesen az istállóba ment, hogy felnyergelje Gingert. Mire végzet,

Patrik is odaért, és leellenőrizte a ló nyergét, majd a saját lovát is

felkészítette, mielőtt útnak indultak.

Egy darabon csak sétáltak, aztán felültek a nyeregbe, és előbb ügetni,

majd vágtatni kezdtek. Sana élvezte, hogy arcába, hajába vág a szél, és

még gyorsabb tempóra biztatta a kancáját. Meg sem hallotta

Patrik intő kiáltását, csakis a pillanat heve foglalkoztatta. Kicsit mintha

fejébe szállt volna a pezsgő is, már nem volt teljesen önmaga, és nem volt

elég óvatos sem. Egy pillanat alatt fordult vele a világ, mikor Ginger

valamitől megijedt, riadtan nyerítve felágaskodott, és ezzel a mozdulattal

ledobta a lányt a hátáról.

Sana hátralendült, és fájdalmasan a földre zuhant, de mindez nem volt

elég, mert a kanca hátrálni kezdett és újból felágaskodott. Sana tisztán

látta a ló patáit a saját feje felett, és rémülten megpróbált kigurulni alóla,

de egy nagy földből kinőtt fagyökér állta az útját. Nem volt menekvés, a

lány képtelen volt bármerre is elmozdulni. Csak nézte a feléje csapódó

patákat, és már-már felkészült rá, hogy a ló letapossa, mikor a paták

hirtelen eltűntek a szeme elől.

61

Patrik még éppen időben elkapta a ló zabláját, és egy határozott

rántással arrébb húzta. Aztán megnyugtatta a kancát,. majd elengedve a

kötelet, aggódva a lányhoz térdelt. - Jól vagy?

- Nem! - nyögte Sana. - Már a halálra készültem. - olyan idétlennek

hangzott, amit mondott. Hiszen már ezer nagyobb veszéllyel kellett

szembenéznie odahaza Dark oldalán. Ettől a felismeréstől kényszeredetten

felnevetett.

- Nem sérültél meg? - a férfi még mindig aggódva tapogatta végig a

lány lábait, karját, sérülést, ficamot, törést keresve, de szerencsére egyet

sem talált.

- De igen. Az egóm, az most nagyot sérült előtted.

- Na akkor nagy baj nincs. - nyugtázta Patrik, és miután felállt, a lányt is

felsegítette a földről. - Meggondolatlan vagy! Ginger még nem ismeri ezt a

területet és téged se. Nem szabadott volna ennyire vágtatnod.

Sana ott állt Patrik előtt, és némán hallgatta a kioktatását. Sajgott a feje,

és minden olyan szivárványszínűnek tűnt előtte. Mintha nem is ő lett

volna, hanem valaki, aki benne lakik, de még nem érzi önmagát. Lassan

már nem is tudta mit csinál, ezért történhetett meg, hogy egy óvatlan

pillanatban odahajolt a férfihez, és minden teketória nélkül, egyszerűen

szájon csókolta. Érezte az ajkak érintését, a finom íz olvadását, és azt a

kellemes bizsergést a testében, amitől olyan káp- rázatosan jó volt minden.

Patrik, mikor megérezte a lány ajkait, beleborzongott a gyönyörűségbe,

nem tudott és nem is akart gyorsan reagálni. De aztán megszólalt a józan

esze, és mégiscsak elfordította a fejét. - Ezt ne csináld többet! - mondta

komoran. Ez a különös érintés felzaklatta, így tehetetlenül összehúzta a

szemöldökét. Nem szólt többet, csak odament a lovához, némán felült rá,

és visszafordítva az állatot, lassan hazafelé ügetett.

Sana elgondolkodva nézett utána. Kicsit elszomorította, hogy a férfi így

reagált, mert nem hitte, hogy olyan rossz lett volna amit csinált. De Patrik

alakja egyre távolodott tőle, ami azt jelezte, hogy valamit mégis sikerült

elrontania. Mivel az előbbi zuhanástól nem mert felülni a kancájára, ezért

csak megfogta a gyeplőt és maga után húzva Gingert, komótosan sétált a

férfi nyoma után. Igen sötét lett mire elérte a birtokot és az istállóba vitte a

lovat.

Patrik ott állt nekidőlve a falnak és nézte, ahogy a lány leszerszá- mozza

a kancát. De látva a szerencsétlenkedését, szokatlan ügyetlenkedését, amit

leginkább a pezsgő és a zavara okozott, inkább odament és segített neki.

62

- Kösz. - motyogta Sana félszegen, de nem mert teljesen a férfi felé

fordulni. - Azt hiszem, nem ez volt életem legjobb lovaglása.

- De kis híján az utolsó.

A lány elfmtorodott. - Tudtam, hogy azt úgysem hagynád, mert

nagyapa akkor kitekerné a nyakadat.

Patrik tehetetlenül megrázta a fejét. - Úgy látom, hogy a fejedbe szállt a

pezsgő. Jobb ha bemész a házba és lefekszel, hogy kipihend magad.

- Nem vagyok fáradt. - ellenkezett Sana, de azért szófogadóan elindult

befelé, Patrik pedig követte.

Miután felértek a házhoz, Sana felvette a táskáját a sarokból és elindult a

vendégszoba felé. Majd, mint aki otthon van, a fürdőszobába vonult, hogy

lezuhanyozzon. Élvezte a hűs víz nyugtató zuhatagát, de azért sietett,

ahogy csak tudott, hogy ne okozzon több problémát. Mikor végzett

megtörölközött és bement a szobába, hogy magára vegye a pizsamának

kinevezett pólóját és rövidnadrágját. Miután gondosan elkészült, még

végzett magán egy utolsó simítást, és egy elégedett mosollyal a konyha

felé vette az irányt. Kicsit még fájt a feje, ezért úgy gondolta, hogy kér

valami fájdalomcsillapítót a férfitől, mielőtt aludni megy. Na meg szeretett

volna beszélgetni is egy kicsit, mert úgy hitte, most lenne mit mondania.

Patrik épp teát töltött ki két csészébe, mikor a lány betoppant, és a fejét

simogatva közeledett felé. Bárhogy is zavarta a kint történt esemény, nem

bírt haragos vagy kellően távolságtartó lenni Sanaval. - Fáj a fejed? -

kérdezte, és miután a lány bólintott, Patrik odament hozzá és lágyan

megérintve a tarkóját, megtapogatta úgy, ahogy aztán az egész koponyáját

is. Sana élvezettel hajtotta a fejét arra amerre a férfi éppen döntötte, mert

nagyon jólesett neki. Bár a fejfájása ezzel nem múlt el, de az érintést

kifejezetten bizsergetőnek tartotta.

Patrik elengedte a lányt, a szekrényhez lépett, és kivett egy doboz

gyógyszert, melyből egy szemet a lány kezébe tett. Még egy pohár vizet is

töltött neki. Majd ezzel elvégezettnek tekintette a feladatát, így magára

hagyva Sanat, lassan kiballagott a nappaliba, és fáradtan leült a fotelba. A

lány csókján járt az esze, mert egyszerűen képtelen volt mit kezdeni a

felgyúlt érzéssel.

Sana, bevette a gyógyszert, majd betette a poharat a mosogatóba és a

férfi után ment. A nappaliba érve a kanapéra huppant és onnan figyelte

Patrikot. Érezte, hogy valami megváltozott, valamit elrontott odakint

lovaglás közben, és ez bántotta. Tétován próbált beszélgetést

63

kezdeményezni, hátha azzal visszaállíthatja a régi, megszokott, kellemes

hangulatot.

- Gyerekesnek tartasz. Igaz?

Patrik óvatosan a lányra pillantott, és az arcát fürkészte. - Ezt miből

gondolod?

Sana elfintorodott. - Nem ismersz. Nem is tudod ki vagyok valójában,

nem is tudod milyen jó néha kikapcsolni, és nem annak lenni, aki igazából

vagyok, vagy akinek lennem kell majd. Olyan jó kicsit normális lányként

élni az életet, és azt csinálni, amit csak akarok.

- Miért? Ki vagy te? - Patrik elnézte a lányt, és nem igazán tudta

eldönteni, hogy mi is járhat a fejében. Az a néhány nap, amit itt töltött

néha-néha, közel sem volt elég ahhoz, hogy igazán megismerje. Ezzel

teljesen tisztában volt.

Sana egy pillanatra behunyta a szemét, hogy teljesen felkészüljön a

mondandójára, aztán lassan mesélni kezdett. Eleinte csak kisebb ap-

róságokat az apjáról, aztán a halála utáni időszakot, végül Dark került

szóba. Sana őszinte volt, mert úgy érezte Patrikban teljesen megbízhat. Az

igazságot mondta el, majdnem minden részletre kiterjedően. Tudta, hogy

valamit a férfi is hallott már, hiszen ismerte az apját,

Petert, de azt is tudta, hogy amit az utóbbi években átélt, még csak nem is

sejtette soha. Beszélt és jól esett, hogy valaki meg is hallgatja. Mindig is

erre vágyott, hogy ne kelljen titkolóznia, rejtegetnie semmit azok előtt,

akiket szeret. Mikor befejezve a mondandóját felnézett, és Patrik

elmerengő tekintetét látta.

A férfi eleinte szkeptikusan hallgatta a mesét, de a lány olyan hihe- tően

mondta el, hogy mire a történetek végére ért, Patrik biztos volt benne,

hogy minden szava igaz. - Érdekes sztori. - mondta mélyen

elgondolkodva.

- Igen az, főleg azoknak, akik csak hallják és nem élték át. És persze

sokan azt mondanák, hogy biztosan csak kitaláltam. Pedig nem.

- Szerintem hihető. Lehet, hogyha nem te mesélted volna el, nem

éreztem volna, hogy igaz.

- Kösz. - mosolygott el Sana. - Ez hízelgő!

- Olyan élethűen adtad elő, hogy nem lehetett nem elhinni. Minden

kérdésemre, ami felmerült bennem, önmagadtól is megadtad a választ,

ami kézenfekvő volt, és teljesen egyértelmű. És ismertem apukádat is.

Tudom, hogy neki is voltak képességei, talán ezért sem lep meg

64

túlságosan, hogy neked is vannak. Még nem láttam a te Dar- kodat, de azt

hiszem rendkívüli és egyben félelmetes lehet. Csodálom, hogy benned

nincs cseppnyi kétely sem felőle.

- Dark megbízható, és jó. Ezt érzem. Ahogy megérzem a gonoszt is. Azt

pedig tudom, hogy engem sohasem bántana, és ezt tudta apám is.

- Igen, ezt hangoztatta is egy párszor. - Patrik feljebb ült a fotelban, és

elgondolkodott. - Te voltál neki a legfontosabb, a széltől is óvott téged. Azt

mondta, hogyha vele történik valami, a legmegbízhatóbb embert állítja

melléd. Akkor hallottam először a Dark nevet, és álmomban sem

gondoltam volna, hogy nem is ember, hanem vámpír. Érdekes, hogy

Peterben sem volt semmi aggály.

A lány elnézte a kedves férfit, és a szívét átjárta a melegség. Nem hiába

bízott meg benne, nem hiába érezte azt minduntalan, hogy támaszt és

biztonságot nyújt, mert valóban így is volt. De későre járt, és Sana

elcsigázódott. Így felállt, hogy jó éjt kívánva a szobájába menjen. Jobban

mondva a vendégszobába, amit akkor szokott használni, amikor a férfinél

aludt.

- Fáj még a fejed? - kérdezte Patrik lágyabban.

- Már nem annyira. Sokkal jobb. - Sana elindult az ajtó felé, de onnan

még egyszer visszafordult. - Jó éjt! Megyek, elteszem magam holnapra. -

azzal tenyerét a szájára tette, és a lehető legérzékibben puszit lehelt a férfi

felé. És mikor látta a Patrik szája szélén bujkáló, lágy mosolyt, repeső

szívvel ment ki a nappaliból.

Az idő gyorsan telt. Sana talán most töltötte Canadában a legtöbb időt,

és ezalatt egy percet sem unatkozott. Élvezte a napokat, főleg ha Patrik

közelében lehetett. Megvolt a jól kialakult napi programja, amit mindig

megpróbált betartani, hogy kihasználja a maximális időt a férfi

társaságában. Délutánonként a nagyapja edzőtermében segített vagy épp

edzett, és biztos lehetett benne, hogy Patrik is hamarosan megjelenik ott,

és gyúr egy keveset. Aztán estefelé Sana Patrikkal tartott a farmra, ahol

kilovagoltak, és csak sötétedésre értek vissza. Ha netán a férfi nem ért rá, a

lány akkor is elment hozzá, felnyergelte Gingert, és egyedül ügetett egy

keveset. Aztán Patrik vendégszobájában tért nyugovóra, hogy reggel

felkelve a férfi lehessen az első ember, akit meglát. Bár T.B. olykor

morgolódott, hogy Sana inkább lakik Patriknál, mint a nagyapjánál

otthon, de a lánynak mindig sikerült leszerelnie egy kedves mosollyal,

vagy egy puszival. Nem is sejtette, de T.B.-nek szinte megkönnyebbülést

65

jelentett, hogy unokája nem ragaszkodik hozzá túlságosan, mert elég

szenvedést átélt már a saját fiával és félt, hogy Sanara is ugyanez vár.

Viszont azzal akkor sem tudott kibékülni, hogy volt kollégája ekkora

hatással van rá.

A lány viszont élvezte ezt a helyzetet, és bár nem beszéltek róla, Patrik

is érezte, hogy valami kezd megváltozni köztük és szorosabb,

barátságosabb formát ölteni. Mégsem próbált változtatni vagy távolságot

tartani, nem volt miért. Hiszen ismerve önmagát jól tudta, vagy legalábbis

akkor még úgy hitte, már semmi nem képes kizökkenteni a saját,

megszokott világából.

9. fejezet - Újra otthon

A nyár hamar eltelt. Sana nagyon jól érezte magát Patrikkal, de már

várta, hogy otthon lehessen és újra láthassa Darkot. Mintha nem is csak

néhány hét, hanem több hónap telt volna el, olyan izgalom járta át minden

porcikáját. Miután hazaért, sietve ledobálta a cuccait, és a legelső dolga az

volt, hogy kilépve a szülői ház ajtaján, elrohanjon a férfihez. Nagyon

kellemes idő volt, de mit sem törődött ezzel, csakis arra gondolt, hogy

végre újra láthatja azt, aki annyira fontos volt számára. Így, amint a

lakáshoz ért, azonnal benyitott, és mikor meglátta Darkot a nappali

közepén ácsorogni, olyan hevesen ugrott a nyakába, hogy a férfi

megtántorodott, és kis híján a padlóra vágódtak mindketten.

- Hé! - szorította magához Dark nevetve a lányt. - Mi lenne, ha évekig

nem találkoznánk, akkor meg is fojtanál?

- Azt ki se bírnám! - nyomott puszit a férfi arcára Sana, és szinte

ragyogott a boldogságtól. - Olyan nagyon haza akartam már jönni.

- Nem érezted jól magad? - kérdezte döbbenten a férfi, miközben lassan

kibontakoztak az ölelésből. Nézte, ahogy a lány megkönnyebbülten

beletelepedett kedvenc foteljébe.

- De, jó volt. Csak ahogy a mondás tartja: „Mindenhol jó, de legjobb

otthon." Főleg, hogy te is itt vagy.

- És Ginger? Így hívják a lovadat. Ugye?

- Igen. Nagyon jó paci, miután egyszer ledobott, többször nem voltam

figyelmetlen, így nem kerültem a földre. - Sana mosolygott, és eszébe

66

jutottak a telefonbeszélgetései Darkkal. Mindent elmesélt neki, még azt is,

hogy első este becsípett, és lovaglás közben Ginger megijedt és ledobta a

hátáról. Dark persze óvatosságra intette, de megnyugtatta a tudat, hogy

ott Canadában, nem kell folyton érte aggódnia. Mégis örült, hogy itt volt,

mert már nem is emlékezett rá milyen Sana nélkül az élet, és ha őszinte

akart lenni, nehezen telt el ez a nyár. Eszébe is jutott egy régen hallott

közhely, hogy akkor érzed, hogy mennyire fontos neked valaki, amikor

sokáig nincs veled. És ez valóban így volt.

- Akkor most, hogy kipihented a sulit, folytathatod tovább. Mikor lesz

az évnyitó? Holnap?

- Jaj ne! - nyavalygott Sana, majd felállt és ismét átölelte Darkot. - Ne

beszéljünk iskoláról, ma még nem akarok hallani róla, holnaptól úgyis az

tölti ki a napjaimat.

A férfi bohókásan megszorongatta Sanat, majd eltolva magától

megsimogatta az arcát. - Okos lány vagy, nem lesz semmi gond se a

sulival, se mással. Van benned elég erő, kitartás és hatalmas szív.

Sana kedvesen elmosolyodott és elöntötte a meleg szeretet, amit Dark

iránt az első pillanattól fogva érzett. Belenézett a csillogó kék szemekbe, és

szinte elveszett bennük. Ha Dark ölelte, már nem akart semmi mást.

Olyan hévvel, olyan erősen kapaszkodott belé, mintha csak a mentőöve

volna a sötét tengeren. Élvezte a vele töltött perceket, és nem akarta, hogy

valaha véget érjenek.

Dark is tudta, érezte a lány kötelékét. A rabja volt, amióta csak először

látta. És nem is akart szabadulni, mert még soha, senki nem szerette így.

Csak nézte Sanat, és lassan felemelve a kezét, újból megsimogatta kedves,

pirospozsgás arcát. Látta, tudta hogy a lány már nem gyermek, hanem

érett, fiatal nő. Ha nem szerette volna ennyire, minden bizonnyal

könnyedén kihasználhatta volna a látható és érezhető rajongását. De nem

tette, mert annál sokkal fontosabb volt a számára. Ezért inkább

elmosolyodott, és lassan elengedve a lányt, kicsit hátrább lépett.

- Csak úgy ragyogsz. - dicsérte meg kedvesen.

Sana mosolyogva pörgött egyet, hogy a férfi alaposabban megnézhesse,

majd megállt és huncutul rákacsintott. - Jót tett a sok lovaglás.

- majd kis hatásszünet után, lágyan megérintette Dark karját. - De még

jobb, hogy itt lehetek megint. Veled!

A férfi is így érezte, de nem szólt. Csak kedvesen megcsiklandozta a

lány oldalát, és inkább a nyaralás részleteiről kérdezte. Jót beszélgettek,

67

mindketten élvezték, hogy újra együtt lehetnek, és próbáltak kihasználni

minden pillanatot. Dark még azt is megállapította magában, hogy Sana

némileg megváltozott. Mintha kissé magabiztosabb lenne, főleg ami a

kacérságot illeti. De abban reménykedett, hogy ez csak átmeneti, és

csupán annak köszönhető, hogy a lány önfeledt, boldog és jól érzi magát a

bőrében. És ha így van, akkor a legjobb az, ha ügyet sem vet az új

szeszélyre, és nem veszi túl komolyan.

Az idő gyorsan telt, és estefelé Sananak haza kellett indulnia. Keserűség

járta át, és a remény, hogy alig néhány óra múlva, az évnyitó után újra

Darkkal lehet. Ahogy haladt az utcán és figyelte a hazafelé, vagy ki tudja

merre tartó embereket, a látható békét és nyugalmat, elmerengett rajta,

hogy milyen különös, ahogy két világ észrevétlenül megfér egymás

mellett. Sokan nem is tudják milyen különleges lényekkel laknak, élnek

együtt. Zsebre dugta a kezeit és mosolyogva a fejét rázta, aztán sietett

haza, hogy még legyen ideje elpakolni és felkészülni a következő napra.

Másnap reggel Sananak korán fel kellett kelnie ahhoz, hogy időben

odaérjen az évnyitóra. Kiválasztott magának egy fehér, rövid ujjú szabott

blúzt és egy fekete miniszoknyát, ami kiemelte formás, izmos lábait, amit

a sok karate edzésnek köszönhetett. A haját kiengedte, szép simára fésülte,

és még az arcára is tett egy kis púdert. Amikor elkészült, mély lélegzetet

véve elindult az iskolába.

Még időben érkezett, mert éppen csak elkezdték az ünnepséget az

udvaron. Sana körbenézett és keresett magának valami nyugodt kis

helyet, ahol senkit nem zavar, és ahol őt se zavarják. Beállt egy kis csoport

mellé, és megpróbált az igazgatóra figyelni, aki éppen beszédet tartott. Ezt

hamar megunta, és legszívesebben otthagyta volna az egészet, de nem

tehette. Elnyomott egy ásítást, majd újból körbenézett, hogy megvizsgálja,

kikkel is fog egy iskolába járni. Elámult, hogy szélsőségesek és

konzervatívok egyaránt jelen voltak. Alig akadt egy-egy olyan diák, aki a

kettő között lett volna valahol. Sana felsóhajtott, de ez a megállapítás sem

dobta fel, alig bírta kivárni a beszéd végét. Mikor az igazgató végre

befejezte a mondandóját, mindenki elvonult néhány percre a saját

osztályába. Sana is ment a többiek után, bár egyelőre fogalma sem volt

róla, hogy hová is tart. Ám mielőtt még akár az első osztályteremig is

elérhetett volna, idétlen röhögést hallott, és egy hatalmas lökést érzett

hátulról. Kis híja volt, hogy el nem vágódott, és vele együtt be nem indult

a dominóelv. Mikor visszanyerte az egyensúlyát, megfordult, és egy

68

megszeppent barna, rövid hajú, szemüveges lánnyal találta szembe magát,

aki sajnálkozva, félelemmel telt szemekkel nézett vissza rá. Körülötte

pedig egy kisebb csoport gyűlt össze, akik gúnyolódva nevettek rajta.

- Szemüveges kis béka! Nézz a lábad elé!

Sana sietve felmérte a helyzetet, és egyáltalán nem tetszett neki, amit

látott. Ő ahhoz volt szokva, hogy egy férfi, vagy épp egy fiú, megvédi a

lányt bármi bajtól is, nem pedig még tapos is rajta egyet. Viszont úgy

gondolta, hogyha itt nem akad egyetlen lovag sem aki segítene, hát majd

megteszi ő maga. - Valami gond van? - kérdezte morcosan a kacagó fiúkat

és lányokat, miközben odaállt közvetlenül az elé a bőrruhás srác elé, akit a

kis banda vezetőjének gondolt.

- Ehhez semmi közöd! Tűnj innen! - felelte az flegmán, mire Sana

kezdett igazán dühös lenni.

- Már ne haragudj, de nekem löktök valakit, majdnem orra esek, és azt

mondod, nincs közöm hozzá?

A társaság, élükön a fiúval élénken felröhögött, ám Sana ezt már tényleg

nehezen bírta és felemelte a hangját. - Mond csak, te élvezed, hogy bunkó

vagy?

Nem néztek körbe, így fel sem figyeltek rá, hogy többen megálltak, és

érdeklődve figyelték a jelenetet. Hiszen kíváncsiak voltak, hogy egy ilyen

átlagosnak kinéző lány, mint Sana, hogy áll ki egy nehézfiúval. Egyáltalán

hogy van mersze hozzá?

- Hagyd! Nem éri meg a felhajtást! - motyogta riadtan a barna lány,

miközben a szemüvege alól félénken körbelesett. De Sana elszánt volt és

egyre mérgesebb.

- Kis cicababa! Mit képzelsz? Azt hiszed megijedek, ha összehúzod azt a

cuki kis szemöldöködet? - röhögött a bőrszerkós fiú, és a haverjaira

pillantott, mintha csak biztatást várna tőlük.

Sananak ez éppen elég volt ahhoz, hogy cselekedjen. Bár Dark ezerszer

megmondta, hogy csak akkor használja a képességeit, ha nagyon muszáj,

de most úgy érezte tényleg kell, mert itt már minden szó kevés. Ezért egy

hirtelen mozdulattal felrántotta az egyik térdét, és nem túl erősen, mégis

kellőképpen belerúgott a srác legérzékenyebb pontjába, az ágyékába.

- Tudod, én utálom az ilyen bunkó, nagyképű senkiket, mint amilyen te

vagy, aki csak a gyengébbekkel mer kikezdeni. De ha olyan akad elé, aki

erősebb nála, akkor behúzza a fülét és a farkát is. Ez utóbbit most éppen

szó szerint. - gúnyosan elmosolyodott, és megfordult, hogy faképnél

69

hagyja a többieket, mikor a fiú nyögve, méltósága alján megszólalt.

- Ezzel még nincs vége! Ezt még megbánod!

Sana vállat vont, nem akart ezzel a semmirekellővel tovább foglalkozni,

inkább elindult az osztálytermét megkeresni. Nem ijedt meg az üres

szavaktól, de igazából a tettlegességtől sem. Bár még nem volt dolga

szemtől szembe senki idegennel, erről Dark kezeskedett, de mivel

tudatában volt a képességeinek is, úgy hitte, nincs mitől félnie, pláne nem

egy hétköznapi fiútól, akinek a nagy száján kívül egyebe nem nagyon volt.

A barna hajú lány szorosan ment Sana után, egy lépéssel sem akart

lemaradni tőle, és még az osztályban is mellé ült le. Eleinte úgy tűnt, soha

nem szólal meg, de aztán összeszedve a bátorságát mégis odafordult

Sanahoz és kedvesen rápillantott.

- Claranak hívnak. Úgy tűnik egy osztályba fogunk járni, és. köszönöm,

hogy megvédtél. Ismerem őket. Mark az utcánkból való. Ő az a

bőrkabátos fiú. Már kiskorom óta ezt csinálja, mintha élvezné, hogy

kínozhat. - húzta el a száját a lány. - De nem félsz, hogy most rád fognak

szállni? Elég ijesztőek tudnak lenni.

- Ne aggódj!. - felelte Sana. - Nem vagyok olyan elveszett, hogy ne

tudjam megvédeni magam.

- Lehet, de ők sokan vannak.

- Nem baj. Engem az nem zavar.

Clara csodálta új barátnőjét, és az ő önbizalma, neki is adott egy kis erőt,

még ha közel sem eleget. Mégis úgy gondolta, hogyha majd

összebarátkozik a lánnyal, mindig lesz, aki megvédi, így Mark is békén

fogja hagyni. Legalábbis ezt remélte. Most már bizakodón nézett a jövőbe,

és még mosolyogni is volt ereje.

Mire véget ért az osztályban is a rövid ismerkedés, és az osztályfőnök

beszámolója, addigra Sana kellőképpen unta már a dolgot és ment volna

hazafelé. Így megörült, mikor végre a tanár elengedte őket. Egykedvűen

ballagott az utcára Claraval, mikor mint egy szélvész, elsöpörte őket

néhány diák. Sana utánuk nézett és felismerte bennük Mark haverjait.

Egyre unszimpatikusabbak lettek számára ezek a srácok, és a

legszívesebben móresre tanította volna őket. De nem tehette, hiszen

valójában még nem csináltak semmi rosszat. Így inkább sietve elbúcsúzott

új barátnőjétől, és Dark háza felé vette az irányt.

Már nem is gondolt arra, ami az iskolában történt, csak boldog szívvel

várta, hogy végre megérkezzen a férfihez, és újra belemerüljön abba a

70

környezetbe, amit annyira szeretett gyerekkora óta, és ami mindig nyitott

ajtóval és tárt karokkal várta.

Az iskolai napok egyformán teltek Sana számára. Rengeteget tanult,

mert tudta, hogy egyelőre ez a legfontosabb számára. Mellette azonban

mindig szakított időt a fontos dolgokra, ami délutánonként a Claraval

való beszélgetést, esténként pedig Darkkal való együttlé- tet jelentette, a

szó nem a legszorosabb értelmében. Ugyanis Sana még nem érezte

elérkezettnek az időt, a férfi pedig jobban szerette annál, minthogy

kihasználja.

Általában, mire reggel az iskolába ért, Clara már ott volt és a folyosón

várta. Jól megvoltak együtt, és a lánynak biztonságot is adott Sana, mert

valamiért senki nem mert vele kekeckedni. Egyedül csak Mark, aki

bosszút esküdve várta a megfelelő alkalmat, de az valahogy nem akart

eljönni a számára, mert Sana ereje, és fürgesége túl jónak bizonyult. Volt,

hogy az iskolaudvaron vették körbe a lányt és próbáltak ráijeszteni, de

Sana egyetlen rúgással a földre kényszerítette Markot. És mire a többiek is

nekiestek volna, valamelyik tanár ott termett, így nem volt lehetősége a

fiúnak a bosszút véghezvinnie. Máskor az iskolából kifelé szálltak rá, de

Sana úgy lesöpörte magáról őket, hogy azok észbe sem kaptak, és már

csak kilométerekről leshettek utána.

Egyik alkalommal a két barátnő elhatározta, hogy este moziba mennek,

mert Clara kedvenc filmjét vetítették, amit Sana még sosem látott.

Jókedvűek voltak, és még a film alatt is jókat nevettek az egyes

epizódokon. Sana felszabadult volt, és egy pillanatra el is felejtkezett a

valós életéről, normális, hétköznapi lánynak érezte magát. És jól tudta,

éppen ezért kedveli Clara társaságát, mert így nem érzi azt, hogy ő

különleges és más.

Mikor vége lett a vetítésnek, nevetgélve, egymás karjába kapaszkodva

lépkedtek kifelé a teremből. Nem számítottak rá, de amikor a kijárathoz

értek, ismerős hangok csapták meg a fülüket. Odafordultak, és

szerencsétlenségükre Markot, meg néhány rossz kinézetű haverját

pillantották meg a pult előtt. Clara riadtan, menekülést keresve hátrált, de

Sana elkapta a karját, és erőnek erejével rángatta ki a moziból. Úgy

gondolta, ha a többiek azt látják, hogy nem félnek, és nem hívják fel

magukra a figyelmet holmi meneküléssel, talán észrevétlenek

maradhatnak.

Már az utcán jártak, és Clara épp megnyugodva sóhajtott fel, mikor a

71

hátuk mögött nagy kiabálásra lettek figyelmesek. Próbáltak nem

foglalkozni vele, és a lehető legnyugodtabban haladni tovább. De ekkor

egy kisebb kő hátba találta Clarat, aki ettől kissé összerezzent. Mégis

ugyanolyan rendületlenül lépkedett tovább barátnője mellett. Am amikor

egy ennél nagyobb kődarab suhant el a fülük mellett, Sana nem bírta

tovább, megállt és csípőre tett kézzel, mérgesen visszafordult. Megvárta,

míg azok odaérnek hozzájuk, majd kérdőn Markra nézett.

- Gondolom, ha az ostobaságot osztályoznák, te már biztos meg-

szerezted volna belőle a kitűnőt.

- Azt hiszed vicces vagy? Egy ilyen csinibaba nem fog megfélemlíteni! -

fintorgott a fiú fennhéjázón.

- Pedig talán jobb lenne, ha félnél. - szögezte le Sana egy cseppnyi

ijedtség nélkül. - Akkor nem lennél ilyen bunkó.

Mark idétlenül felhorkant, de kicsit sem szeppent meg. - Te csak egy

elkényeztetett apád majma vagy, semmi több.

Sana keze ökölbe szorult és érezte, hogy kezdi elveszíteni a türelmét, de

még a lehető leghiggadtabban próbált felelni. - Az apám meghalt hat éves

koromban. Ne merd még egyszer a szádra venni, mert az lesz az utolsó,

amit kiejtesz rajta.

- Azt hiszed, megijedek? - kacagott fel Mark színpadiasan, mire Sana a

türelme végére érve, ököllel akkorát csapott a fiú hasába, hogy az azonnal

elterült.

Sana nézte, ahogy Mark elvágódott, és a patyolat tiszta inge, poros lett, a

szűk bőrnadrágja pedig az eséstől felhasadt. Eleinte képtelen volt

megszólalni is, csak nyögdécselt, de aztán fellendítette a karját és

elkiabálta magát. - Kapjátok el és csináljátok ki!

Vagy ketten nekiugrottak Sananak, de az felfrissítve karate tudását, távol

tudta tartani őket magától, hol egy ütéssel, hol egy jól irányzott rúgással.

Egy másik azonban Clarat kapta el, aki sikítva próbált szabadulni, de

tehetetlen volt. Eközben Mark is magához tért, és teljesen feldúlva, dühe

minden erejével indult volna ő is San- anak. Ám akkor valaki hátulról, a

grabancánál fogva visszahúzta. Mérgesen fordult meg, hogy megmutassa

a jobb egyenesét a kötekedőnek, de abban a pillanatban egy ököl lendült

az arcába.

Dark nem akart előbújni a rejtekéből, de nem tudta elnézni, hogy Sanat

bántják, pláne ekkora erőfölénnyel. Ez a fiú régóta a bögyében volt már,

mert Sana elmesélte neki minden egyes vitájukat, az elsőtől a legutóbbiig.

72

Már azóta szeretett volna behúzni neki egyet, de nem adódott rá alkalom.

Most viszont itt volt, és még csak vissza se kellett fognia magát, legalábbis

nem nagyon. Mert ahogy a fiú ismét a földre került, feldühödve, hatalmas

hévvel felugrott, és már neki is akart esni Darknak. A férfi azonban

félrelépett, így Mark ismét a földön kötött ki. Mikor megint felállt, Dark

már nem szórakozott vele tovább, hanem hátracsavarta a kezét, és a háta

mögé lépve belerúgott a fenekébe. Szinte már komikus volt a jelenet, bár

egyikük sem érezte annak. A fiú a földön feküdt, arccal a járdának, és úgy

tűnt, hogy erőt kell gyűjtenie hozzá, hogy fel tudjon kelni. Dark ekkor

elfordult és odalépett Sana egyik támadójához, majd őt is kezelésbe vette.

Sana megörült a férfi segítségének, és hálásan pillantott rá, mielőtt egy

végső, jól irányzott ütéssel a földre küldte volna Mark egyik haverját.

Mikor már nem volt más, aki kekeckedett volna velük, Dark ránézett a

bőrszerkós lányra, aki Clara karját szorongatta, és mordult egyet felé. A

lány riadt képpel elhátrált, és miután a banda többi tagja is

feltápászkodott, sietve eliszkoltak.

Sana csak erre várt. Mikor már a támadók látótávolságon kívülre

kerültek, boldogan odament Darkhoz, és lágyan átölelte. - Jókor jöttél. De

hogy kerültél ide?

- Csak akkor érzem, hogy biztonságban vagy, ha rajtad tarthatom a

szemem. Egyébként már viszketett a tenyerem, hogy ennek a fajan- kónak

behúzhassak egyet.

A lány halványan felkacagott, mert hízelegtek neki a férfi szavai. -

Nocsak, nocsak! - incselkedett, és lágyan végighúzta a kezét a férfi

mellkasán. - Csak nem mérges voltál?

- Tudod, hogy mindenkire mérges vagyok, aki téged bánt. - felelte Dark

őszintén.

Clara is odaballagott hozzájuk, és még mindig remegve az előző

eseményektől, odaállt Sana mellé, aki mosolyogva elengedte a férfit, és

védelmezőn átölelte barátnője remegő vállát.

- Ott áll hátul a kocsim. - mondta Dark a lányokat nézve. - Hazaviszlek

benneteket.

Clara csak bólintani tudott, így Sana kedvesen megfogta a kezét és

húzta Dark után. Sietve beültek a fekete színű, sötétített üvegű Audi- ba,

és a férfi már indította is a járművet, hogy mihamarabb hazafuvarozza a

lányokat. Ahogy haladtak az úton, már egyre jobban érezték magukat, és

Clara is kezdett felengedni. Bár fogalma nem volt róla, hogy ki ez a férfi,

73

de mérhetetlen hálát érzett iránta, és a legszívesebben össze-vissza

csókolta volna, mint a filmekben a bajba jutott lányok a megmentőjüket.

És ahogy elnézte, szinte szerette volna végrehajtani, mert ez az idegen

nagyon jóképű, igazán megnyerő külsejű volt a fekete, rövid hajával, a

csillogó szemeivel. És amúgy is volt benne valami igazán férfias és kedves.

Csak az a sötét ruházata volt kicsit lelombozó a lány számára.

Dark a készséges útmutatásnak köszönhetően hamar odatalált Cla- raék

házához. Lefékezte az autót és hátrafordulva várakozón a lányokra nézett.

Clara tétován kiszállt, de még utoljára egy köszönömöt is kinyögött, és egy

mosolyt is próbált magára erőltetni. Már nem is félt annyira, mert látta,

hogy a herceg fehér lovon nem csak egy legenda, hanem a valóságban is

létezik, még ha fekete ruhában is jár, és a kocsija sem éppen hasonlít egy

kancára. De ez mind amúgy is csak formalitás.

Dark és Sana búcsút intettek a lánynak, és már mentek is tovább, hogy a

férfi Sanat is hazavigye. Már a ház előtt voltak, mikor a lány odafordult

Dark felé.

- Nem maradhatok ma veled? - kérdezte reménykedve.

- Ma nem lehet. Találkozóm van éjfélkor egy sámánnal. Valami gondja

van, és megkért, hogy segítsek megoldani a problémáját.

- Értem. - Sana megpróbált mosolyogni, de ez nehezen sikerült.

Szeretett volna együtt lenni a férfivel, így még egy kísérletet tett. - Nem

mehetnék veled?

Dark felemelte egyik kezét, és elsimított egy hajtincset a lány arcából. -

Ennyi izgalom elég volt neked mára, és nem örülnék ha tárgyalás közben

is csak rád kellene figyelnem.

- Csendben leszek, meg sem szólalok. - próbálkozott tovább Sana.

- Ahogy mindig is szoktál. Igaz? Legutóbb is annyira csendben voltál,

hogy szinte zengett a ház.

- Ha-ha-ha! Gúnyolódj csak! Igenis tudok csendben lenni! De vannak

alkalmak, mikor nem lehet hallgatni.

- Akkor most hallgass, és menj aludni. Holnap majd találkozunk, és

beszélhetsz amennyit csak akarsz. Jó?

Sana szomorkodva bár, de megadóan bólintott. Sóhajtva odahajolt a

férfihez és puszit lehelt az arcára, majd más választása nem lévén, kiszállt

az autóból, és az ajtóhoz menve elővette a kulcsait. Mióta kiskorában

megtámadta az a vámpír, Anna riasztót szereltetett fel a lakásba, hogy

minden illetéktelen behatolót érzékeljen. Ezért is örült Sana, hogy anyja

74

elfogadta Darkot, így nem kellett az ablakon át szöknie, hanem nyugodtan

járhatott az ajtón, ahol könnyedén le tudta állítani a riasztót. A lakásba

beérve is azonnal ezt tette. Majd komótosan felballagott a szobájába,

ráfeküdt az ágyra csak úgy ruhástól, és a plafont bámulta. Nem tudta

miért, de a szíve nehéz volt, mégis szárnyalt Dark közelében. Olyan

különös érzés volt, amit nem tudott hová rakni. Évek óta ismeri a férfit,

évek óta nagyon közel állt hozzá, és lassan hozzá is nő, hiszen Dark nem

öregszik, még most is ugyanaz a huszonnyolc éves férfi aki azelőtt, mikor

vámpírrá vált. De mi kötheti hozzá ilyen nagyon? Miért hiányzik neki

napról-napra jobban? Miért nehéz nélküle minden egyes perc? Nem tudta,

csak érezte, hogy a férfi olyan erővel ragadta meg, amihez hasonlót még

sohasem tapasztalt. És talán pont ezért fájt minden elválás tőle és okozott

hatalmas örömöt a találkozás. Neki Dark volt az első és az egyetlen a

rangsorban, a legfontosabb az életében.

10. fejezet - Dark a vámpír

Másnap reggel Sana nyugtalanul ébredt. Különös érzése volt, amit nem

tudott hová rakni és nem is értette. Nem találta a helyét, nem tudott mit

kezdeni magával, ami elég szokatlan volt számára. Elment lezuhanyozni,

hátha attól majd jobb lesz, de semmi sem változott, az idegessége mit sem

csillapult. Arra gondolt hogyha csinosan felöltözik, talán majd felderül egy

kicsit, ám sem a világoskék blúza, sem a divatos csípőfarmerja nem

segített oldani a feszültségét. Mikor már elkészült úgy döntött, elnéz

Darkhoz még iskola előtt, hátha utána majd jobban fogja érezni magát,

vagy ha mást nem, legalább a férfi társasága biztosan eltereli a gondolatait.

Ahogy közeledett Dark házához, egyre nehezebb lett a szíve. Egész úton

csak rágódott és próbálta megfejteni a nyugtalansága okát. Mikor végre

odaért a férfi lakásához, már a feje is fájni kezdett. Nem értette, és nem

akarta felfogni. Az érzés ismerős volt valahonnan, és nem tartogatott

semmi jót, de átsiklott felette, mert bízott és hitt a jövőben, és főleg

Darkban.

Bekopogott, de nem kapott választ. Némi várakozás után lenyomta a

kilincset, ám az ajtó nem eresztett, zárva volt. Elővette hát a kulcsait, de

hiába próbálta, be sem tudta dugni a zárba, mert valamiben megakadt.

Olyan volt, mintha az ajtót belülről zárták volna rá. Nem volt értelme

75

tovább próbálkoznia, ezért némi tétovázás után úgy látta jónak, ha elmegy

az iskolába, és majd délután visszajön, hogy megnézze, mi ez a nagy

bezárkózás. Így is tett, bár igazán nehezére esett ilyen körülmények között

a tanulásra figyelnie. De nem sok választása volt, és Dark szerint vannak

kötelezettségek, amiket nem lehet sutba dobni. Ez is egy ilyen volt.

Csalódottan megfordult, és lassan az iskola felé ballagott, még ha ez volt

akkor a legutolsó is, amit tenni szeretett volna.

A suliba érve Clara már várta barátnőjét, és nem győzött kérdéseket

feltenni neki a tegnapi férfival kapcsolatban, aki mint egy lovag,

megmentette az életüket. Nagy szavak voltak, és nem is teljesen igazak, de

Claranak ez cseppet sem számított. Am Sana nem felelt, nem volt hozzá

kedve, meg amúgy sem akarta Darkot kiadni. De a lány nem hagyta

békén, addig-addig kérdezett, míg végül Sana elmondta neki, hogy már

gyerekkora óta ismeri, és az apja barátja volt. Clara nem elégedett meg

ennyivel, tovább kérdezősködött, de Sana már végképp nem volt abban az

állapotban, hogy felelgessen. Inkább komótosan elindult az

osztályterembe és lehuppant a helyére. Két kezét az arcába temette és

próbálta leküzdeni a nehéz érzéseit, szinte oda sem figyelt a külvilágra.

Nem értette mi ez az egész, ami benne zajlik, és nem talált magyarázatot

arra a különös, nyomasztó érzésre sem, amit most érzett. Levegőt is alig

kapott, mintha szorítanák a szívét, mintha, még megfogalmazni sem tudta

igazán. Teljesen belemerült a gondolataiba, és csak arra lett figyelmes,

hogy hatalmas felhördülés támadt. Clara erősen oldalba bökte, majd az

ajtó felé mutatott, ahol Mark állt és egyenesen Sanat nézte. A szeme alatt

lila folt díszelgett, és a szája is fel volt repedve, de láthatólag cseppet sem

foglalkozott ezzel, jobban lefoglalta az, hogy valami úton-módon be-

szélhessen a lánnyal.

Sana értetlenkedve nézett rá, majd szó nélkül felállt, megragadta Clara

karját, és vele együtt odament a fiúhoz. Mark abban a pillanatban elindult

kifelé és csak egy kiesebb saroknál állt meg. Sana követte, és mikor

megálltak, szembefordult a fiúval és kérdőn ránézett. Clara viszont jó

néhány lépésnyi távolságot tartott, nem mert közelebb menni. Nem tudta,

hogy mitől is fél, talán csak nem akart újabb

céltábla lenni holmi csúfolódáshoz.

Mark lehajtotta a fejét, hogy összeszedje magát mielőtt megszólalna.

Nem volt kenyere az, amire most készült, még soha nem kellett bocsánatot

kérnie, de most nem volt más lehetősége. Így végül mégis a lányra

76

pillantott és mélyen felsóhajtva nekikezdett.

- Tegnap este volt egy látogatóm. Azt mondta, hogyha nem változtatok

a viselkedésemen veled szemben, nagyon megbánom.

- Igen? - kérdezte Sana tettetett érdeklődéssel, és nem volt nehéz

kitalálnia, hogy ki lehetett az a látogató. Bár nem értette, hogy még ezek

után Dark miért ment el Markhoz, de úgy gondolta, ez legyen az ő titka,

nem fogja firtatni.

- Azt is mondta, hogyha nem hagyom abba a piszkálódást, keres

ellenem valami jól megalapozott vádat és lecsuk.

- Lecsuk? - nem, ez nem illett bele a képbe, hiszen Dark nem volt

rendőr. ám Andreas igen. De miért ment el Andreas a fiúhoz, és

egyáltalán, honnan tudta, hogy.?

A fiú nem vette észre, hogy Sana miken töpreng, így tovább beszélt. -

Nos, úgy gondoltam, hogy jobb ha tisztázzuk. Már volt dolgom a

rendőrséggel, és nincsenek valami jó tapasztalataim. Nem tudtam, hogy

neked vannak ilyen ismerőseid. Az a pasi is tegnap. - Mark fáradtan

felsóhajtott. - Szóval, nem foglak többet piszkálni, nem éri meg. A

haverjaimnak minden tagja sajgott tegnap, és haragszanak rám, mert ezt

nekem köszönhetik.

Sana bólintott, és bár elfogadta a bocsánatkérés eme különös fajtáját, de

egy kérdés nem hagyta békén. Ezért kissé elfordította a fejét és Markot

pásztázta. - Mégis miért voltál olyan bunkó?

A fiú körbenézett, hallja -e őket valaki, majd mikor megállapította, hogy

a kíváncsi szempárok is mind csak távolról lesik a jelenetet, visszafordult a

lányhoz. - Mindenki abban a hitben él, hogy egy vagány srác vagyok aki

nem fél senkitől. Meg akartam tartani ezt az imázsomat. De beléd tört a

bicskám, veled nem tudtam mit kezdeni. Azt hiszem erősebb vagy nálam,

és nem csak erőben, hanem ott belül is. - bökött a lány szívéhez egy

megadó mosollyal. - Szóval bocs, és felejtsük el. Megmondhatod annak a

zsarunak is, hogy nem köte- kedek többet veled.

- Rendben. - de Sana nem elégedett meg ennyivel, hanem hátrafordult

és odahívta Clarat is - Más is van, akitől bocsánatot kell kérned. - közölte

Markkal határozottan, aki bár elfintorodott, de meg- adóan bólintva

elnézést kért Claratól is. Majd, zsebre tett kézzel elballagott a sok

kíváncsian figyelő diáktársai tekintetével övezve.

Clara döbbenten állt és nézett a fiú után. Sana viszont nem foglalkozott

vele tovább, teljesen más dolgok jártak a fejében. Lassan visz- szasétált az

77

osztályba a helyére, a barátnője pedig észbe kapva utána sietett. Sokan

kérdezték, mi történt, tudják -e, hogy honnan van Marknak a monoklija,

de a lányok nem feleltek. Sana újra magába mélyedt, és már alig várta,

hogy vége legyen a napnak és kiszabaduljon a korlátok közül. Darkhoz

vágyott, és minden perccel egyre nőtt benne ez az érzés. Egyre nehezebb

lett a szíve, egyre jobban fájt a feje, és egyre elkeseredettebben próbálta

tartani magát.

Az iskola végén, mikor kicsengettek az utolsó óráról is, Sana szinte

rohant kifelé az osztályból, még Clara is alig bírt vele lépést tartani. Már az

utcán jártak, mikor Clara elkapta barátnője karját és erőnek erejével

visszatartotta.

- Hová rohansz így? Mi bajod van egész nap?

- Eressz el! Mennem kell! Majd később beszélünk. Most nagyon sietek. -

azzal egy hirtelen mozdulattal kirántotta a kezét barátnője szorításából, és

már rohant is tovább. Dark háza előtt kicsit nyugod- tabban vette a

levegőket, bár a rossz érzése még erőteljesebben tört rá, mint remélte.

Hiába akarta tagadni, a gonosz lehelete suhintotta meg mikor az ajtóhoz

ért. Kopogott, de még mindig nem jött válasz. Tehetetlenül az alakhoz

ment és próbált bekukucskálni rajta, de semmit sem látott. Visszament az

ajtóhoz, hogy megpróbálja kinyitni, de hiába. Tudta, valami komoly dolog

történhetett, mert Dark még sosem volt így bezárkózva nappal sem. Várt

még egy keveset, de miután néhány perc elteltével sem érkezett válasz a

dörömbölésére, nem tehetett mást, szomorúan haza ment vissza-

visszapillantva.

Késő délután volt mikor Clara becsengetett Sanahoz. Jókedvű volt és

kíváncsi, de látva barátnője magába zárkózott, komor arcát, az ő kedve is

tovaillanni látszott. Ott ültek a szobában az ágyon és hallgattak. Vagyis

Clara megpróbált beszélgetést kezdeményezni, ám a barátnője erre nem

volt kapható. Egyre csak Darkra gondolt és próbálta megfejteni az

érzéseit, próbált mindennek a mélyére látni.

Clara mindebből csak annyit vett észre, hogy barátnője kedvetlen és

hallgatag, ő pedig bármit tesz is, képtelen szóra bírni. Így egy idő után

feladva a próbálkozását, egy könyvet vett a kezébe és nézegetni kezdte.

Látta, hogy Sana polcán rengeteg misztikus olvasnivaló van vámpírokról,

démonokról, sámánokról, boszorkányokról, varázslatokról, nem élő

lényekről és még ki tudja mikről. Sokáig keresgélt mire a kezébe akadt egy

aránylag jó olvasmány a világ bolygóiról. Legalábbis azt hitte, hogy az, de

78

amint belelapozott rá kellett, hogy jöjjön, ez sem különb, mint a többi. Azt

latolgatta benne az író, hogy a tudományos felfedezések alapján, melyik

bolygón milyen lények élhetnek, vagy folytathatnak az életnek megfelelő

életet.

Sana minden előzmény nélkül, hirtelen felugrott és sietve a fürdőbe

rohant. Nem értette mi történik, mi ez különös rosszullét, ami elkapta.

Csak úgy érezte, valami fojtogatja a torkát, szédül és hányingere van. Alig

csukta magára a fürdő ajtaját, mikor a látomásában meglátta Darkot olyan

élesen, mintha ott állt volna vele szemben. De mégsem ő volt, mert ez a

valaki egy félelmetes, gonosz lénynek látszott, egy megvadult, dühös

vadállatnak. Egy lányt szorított magához, akit erőnek erejével lefogott,

hogy a nyakához hajolva kiszívhassa a vérét. És a lány hiába tiltakozott,

hiába sikított, nem volt senki, aki megmenthette volna a vámpírtól.

Sana csak állt dermedtem, és a szemei könnybe lábadtak. De nem

hagyott utat az elkeseredettségének. Ezt most nem engedhette meg

magának, ahhoz túlságosan szerette a férfit és tudta, a sorsa az, hogy

megvédje az embereket a gonosztól. És ha most sírni kezd, azzal nem a

Látót erősíti, hanem a benne szunnyadó félénk gyermeket.

Hallotta, hogy a fürdő ajtaján Clara aggódva kopogott és kiabált, de már

nem volt ideje foglalkozni vele. Sietve felrántotta az ajtót, és szó nélkül

elrohant a döbbent képet vágó barátnője mellett. Nem érdekelte más

abban a pillanatban, csak Dark számított, számára mindig is csak Dark

volt a fontos.

Lefutott a lépcsőn, magára kapta a cipőit és rohant ki az utcára, bele az

egyre mélyülő sötétségbe. Egyenesen a férfi házához futott. Nem

foglalkozott a külvilággal, az emberekkel, és még a háta mögött kiabáló

Claraval sem, csak minél előbb szeretett volna odaérni, és a saját szemével

látni mindent, hogy elhiggye, hogy megállíthassa, hogy segíthessen rajta.

Mikor végre odaért Dark lakásához, lihegve megállt, és határozottan

bekopogott. Nem kapott választ, ezért be akart nyitni, de az ajtó ugyanúgy

zárva volt, mint reggel és délután. Ekkorra már úrrá lett rajta a

kétségbeesés, ezért egyre erősebben kezdett dörömbölni.

- Nyisd ki Dark! Hallod! Nyisd ki! Tudom, hogy itt vagy!

Odabentről még csak mozgolódás sem hallatszott. Sana megint az

ablakhoz ment, de a sötétségtől nem látott semmit. Körbejárta a házat,

hátha valahol bejuthat, hátha. Ekkor éles sikítás rázta meg a csendet, arról

amerről az előbb ő is érkezett. Eleinte lassan, óvatosan, aztán egyre

79

gyorsabban sietett a hang felé, mert valahogy érezte, tudta, hogy mi lehet.

Mégis rémülten állt meg, mikor az egyik beugróban észrevette Clarat, és

az őt szimatoló Darkot.

- Érzem a félelmed szagát. Érzem, ahogy hevesebben dobog a szíved. -

mondta a férfi, miközben körbe-körbe járkált a lány körül azzal a különös

arccal, ami annyira állatiassá tette a vámpírokat. - Ha tehetnéd, azonnal

elrohannál. Igaz? Vagy szeretnél összeesni? Ó, milyen gyáva az ember, ha

szembekerül valamivel, amiről fogalma sincs. - a férfi felkacagott és érezte

a fölényének izgalmát. - Tudod mit? Nem kell félned, majd úgy csináljuk,

hogy ne nagyon fájjon.

- Kérem. - zokogta Clara egyre kétségbeesettebben. - .eresszen el! Nem

szólok senkinek ígérem, csak eresszen el!

- Nem szólsz? - Dark még egyszer kajánul felnevetett. - Nem is fogsz

szólni, mert nem eresztelek el!

- Kérem, könyörgöm! - Clara félelme minden pillanattal csak nőtt, és a

zokogása már-már öntudatlan hisztivé alakult.

Sana már nem figyelt a szavakra, csak megpróbálta összeszedni magát.

De hiába akarta, nem bírt odafigyelni másra, csak a férfi új arcára, mert

ilyennek még sosem látta. Gonosz lett. Lassú léptekkel elindult Dark felé,

és meg sem állt addig, míg egészen a közelébe nem ért. Nem szólt, csak

lágyan felnézett, és a nedves szemeivel, a fájó szívével próbált hatni rá.

- Nocsak! - Dark odafordult felé. Már nem is érdekelte tovább Clara,

mert sokkal nemesebb vad akadt a horgára. Odaballagott San- ahoz, és

egészen közel hajolt az arcához. - Itt egy csodaszép kislány. Megérezted,

hogy visszatért a gonosz?

- Te nem vagy gonosz! - állította határozottan Sana, és nem értette

miért, de még csak a szeme sem rebbent. - Te nem ez vagy!

- Dehogynem! - ordította Dark hátrálva egy lépést és széttárva a

karjait. - Pont ez vagyok! Végre megtaláltam önmagam. Most már nem

lesz aki vigyáz rád, hacsak az a jóságos Andreas nem. Miattad még azt a

rossz fiút is felkereste. Jobban mondva a béna anyád miatt aki, valljuk be,

igen nagy ribancként kezdte.

Sananak fájtak a szavak, de próbálta nem mutatni, és csak arra gondolt,

hogy Dark ezt csak azért mondja, hogy bántsa, és nem gondolja komolyan.

Bár valójában valahol egyet is értette vele, mert ő maga sem volt éppen a

legjobb véleménnyel az anyjáról. Ám a következő pillanatban mégis

elsötétült előtte a világ, mikor Dark tovább folytatta a pocskondiázást.

80

- És az apád! Azt hitte, megállíthatja a Földet, miközben az összes

gonoszt eltörli róla. Az apád egy óriási katasztrófa volt! - élesen, gonoszul

felnevetett, hogy belerázkódott még a fal is és, hogy a lány érezze a belőle

áradó, mindent elsöprő rosszat. - Jobb az egész világnak, hogy nincs

többé!

Clara döbbenten a szája elé kapta a kezét, és nézte ahogy Sana kezd

megtörni. Már fájdalmasan behunyta a szemeit, és a könnyei is egyre

jobban potyogtak, mégis ott állt a férfi előtt, és esze ágában sem volt

elmozdulni vagy meghátrálni onnan.

- Csak nem sírsz? - gúnyolódott Dark, és ismét egészen közel ment a

lányhoz - Szeretnéd, ha elengednélek? Ha megsajnálnálak? De hiszen

tudod, hogy gonosz lettem.

Ettől a mondattól Sana kezdett visszatérni. A tekintetét Darkra emelte,

és úgy felelt neki tiszta szívvel, ahogy mindig is tette. - Nem akarom, hogy

elengedj! Egyáltalán nem akarok elmenni, és nem kell sajnálnod sem.

Tudom, hogy egyetlen szavadat sem gondoltad komolyan, csak engem

akarsz bántani vele. És nem félek tőled, sem attól, amit tehetnél velem.

Tedd meg ha jól esik, nem érdekel!

A férfi megállt, és nézte a lányt. Nem hiába szerette, egyszerűen

fantasztikusnak tartotta, még így is, még most is. De nem engedhette,

hogy fölényt szerezzen, ezért felemelte a kezét, és durván megragadta

Sana állát.

- Nem szerzem meg neked ezt az örömöt! Ne is álmodj róla! Ha bármit

is teszek veled, az iszonyú szenvedésedbe fog kerülni. Akkor majd sírni

fogsz érte, hogy öljelek meg, hogy vessek véget a kibírhatatlan

fájdalmaidnak. Akkor majd nem leszel ilyen bátor, és boldog leszel ha

halottá teszlek. - suttogta dühösen, és még a szemei is vészjóslóan

csillantak meg. Majd a fejét lehajtotta Sana nyakához, és kiálló fogait

végighúzta a még mindig egyenletesen lüktető ütőér mentén. Tetszett neki

ez a játék, főleg hogy nem kellett Sanaban csalódnia, mert olyan

játszótársra talált benne, aki méltó ellenfél számára.

Am ekkor hirtelen elengedte a lányt, komoran megfordult, és elment.

Sana nyelt egy nagyot és nézte ahogy Dark kabátja ide-oda lobog

mögötte, ahogy siet, mígnem teljesen eltűnt a szeme elől. Sokat olvasott

már a vámpírokról, és nagyon jól tudta, hogy egy Bestia mire képes.

Tisztában volt vele, hogy most Dark is az, és ha úgy tartja a kedve, akár

Kunkttorrá is változtathatja, áldozattá akiből a vért úgy szívja ki, hogy az

81

csak lassan távozzon, ezáltal egészen a haláláig csak szenvedést és iszonyú

fájdalmat okozzon. Mégsem hitte, hogy Dark ezt tenné vele. Nem! Hiszen

nem felejtheti el azt a sok évet, amit együtt töltöttek nap mint nap, és azt a

ragaszkodást, ami összekötötte őket. Ezt hitte, mert ezt akarta hinni. Mégis

kellett néhány perc, hogy teljesen magához térjen és átgondolja, mit is

tegyen valójában. Ekkor pillantotta meg az alig pár méterre álló Clarat, aki

reszkető kezeit a szája előtt tartva próbálta visszatartani a könnyeit.

- Menj haza. - lépett hozzá Sana kissé fásultan, fájdalmas tekintettel. -

Most nem lesz baj. Utána megyek, addig nyugodtan haza jutsz.

De ha már otthon is vagy, ne engedj be idegent a házba soha! És. kérlek ne

beszélj erről senkinek. Érted?

Clara a fejét rázta és hitetlenkedve bámulta a barátnőjét. Barátnőjét?

Hiszen nem is ismeri ezt a lányt, nem is tudta róla, hogy olyasmit tud,

olyan világban él, ami számára eddig nem is létezett. Hogyan is

nevezhetné ezután barátnőjének? Ő is egy idegen lett semmi több. - Nem

is ismerlek! - Clara nem tudott mást tenni, nem volt ereje máshoz,

csakhogy a fejét rázva, és a sírással küszködve elrohanjon egy

biztonságosabb helyre, távol Sanatól, és ettől az egész szörnyűségtől. De

még akkor is maga előtt látta Dark kegyetlen, vérszomjas arcát és

tekintetét. Nem tudott tőle szabadulni, ahogy attól a képtől sem, hogy egy

pillanatig azt hitte, nekik végük, és már nem élhetnek tovább. Nem is

értette, hogy Sanaban, hogy volt annyi erő és lélekjelenlét. Honnan ez a

mérhetetlen bátorság és higgadtság?

Sana szomorúan nézett maga elé és sajnálta, hogy mindennek Clara is

szemtanúja volt. De nem maradt ideje ezen bánkódni. Mély levegőt vett és

behunyta a szemeit, hogy megtalálja Darkot. Mikor már tisztán érezte a

férfit, elindult utána, miközben elővette a telefonját és segítségért

tárcsázott az egyetlen embernek, akire ez esetben számíthat. Mikor a vonal

túlsó végén felvették, habozás nélkül a lényegre tért.

- Halló! Andreas! Baj van. Szükségem lenne a segítségedre.

- Sana? Mi történt?

- Darkból előtört a Bestia. Gonosz vámpír lett. Kezelhetetlen és fé-

kezhetetlen. Gyilkolni akar. De nem tudom hogyan és mitől. - felelte Sana,

miközben egyre szaporázta a lépteit.

- Most viccelsz. Ugye? - Andreas remélte, hogy mindez csak rossz álom,

de a lány hallgatása nem ezt jelentette. - Jaj, ne! Mond! Mire gondolsz. Te

jobban ismered. Mit tegyünk?

82

- Nem tudok bemenni a lakásába. Menj oda, törd be az ajtót. Csinálj

valamit, hogy bejuss. Nézd át az egész mindenséget, hátha találsz valami

gyanúsat, ami támpont lehet, hogy mégis miért és hogyan történt mindez,

és hogyan tudnánk visszacsinálni.

- Értem. És Dark? Nem fog visszajönni?

- A nyomában maradok, amíg csak tudok. De siess, hogy minél ha-

marabb segíteni tudjunk. Most nagyon veszélyes. Veszélyes mindenkire

nézve.

- Ez biztató. Na mindegy. Sietek ahogy csak tudok. Azért biztos ami

biztos viszek egy ezüsttört is. - felelte a férfi kényszeredetten.

- Csak ne bántsd! Jó? Ő nem rossz. És ez az egész nem az ő hibája. Ne

bántsd, Andreas! Kérlek! - Sana szíve belesajdult a gondolatba, hogyha

nem lesz más lehetőség, Darkkal végezniük kell. Nem, ez nem lehetséges!

Erre gondolni sem akart. Erre soha nem lenne képes.

- Megteszek minden tőlem telhetőt. De ha választanom kell, hogy ő

vagy én. Remélem nem kerül rá sor. Te is vigyázz magadra! Rendben?

Sana eltette a mobilját és szedte a lábait, hogy mielőbb Dark nyomára

bukkanjon. Nem gondolkodott, egyszerűen csak ösztönösen azt

cselekedte, amit kellett. Már végigrohant vagy három utcát, mikor meg

kellett állnia. Mély levegőket vett, megpróbált koncentrálni és ráérezni

Darkra. Körbenézett, és néhány méterrel odébb megpillantott egy fiatal

anyukát kézen fogva a kislányával sétálni, bizonyára hazafelé. Rossz

előérzete támadt, és ahogy várta, néhány pillanat múlva Dark már ott is

lépkedett mögöttük, támadási lehetőségre várva. Sana szívében megállt az

ütő. - Egy gyermek! - Tudta, mindent képes lenne elviselni, de ezt nem.

Ezt semmiképp! Habozás nélkül átszaladt az utcán egyenesen a

kislányhoz. Nem tétovázott, csak lehajolt, és egy mozdulattal felkapta a

gyermeket, az édesanyja minden tiltakozása ellenére. Az asszony

dühösen, értetlenkedve nézte a lányt és próbálta kiszabadítani a kezéből a

gyermekét. - Engedd el! Hallod! Engedd el!

- Nem akarom bántani. - szabadkozott Sana, majd magyarázatképp

egyszerűen a nő háta mögé mutatott.

Az asszony értetlenül megfordult, és akkor pillantotta meg a fekete

ruhás, komor, villámló tekintetű alakot, aki rendületlen lépésekkel tartott

feléjük. Egyszerűen félelmetesnek hatott, mintha egy horrorfilmből lépett

volna elő, így az asszony nem ellenkezett tovább, hanem szedve a lábait

futott a lány után.

83

- Hol laknak? - kérdezte Sana és előreengedte az asszonyt, hogy

mutassa neki az utat.

- Ki ez? Mit akar tőlünk? - a nő lihegve, riadtan fordult hátra, miközben

bekanyarodott egy kisebb ház elé.

- Jobb ha nem tudja. - közölte vele Sana, és letette a kislányt a földre. -

Menjenek be, és ne nyissanak ajtót senki idegennek.

- Mégis ki ez? Mi folyik itt?

De Sana nem akart felelni. Betuszkolta a nőt és a kislányt a házba, és

miután elmondta nekik még egyszer, hogy ne engedjenek be idegent a

lakásba, megfordult, hogy tovább követhesse Darkot. De a férfi hirtelen ott

termett előtte, és mogorván, rosszkedvűen nézett le rá. Igazán mérges

volt, hogy a lány beleavatkozik a dolgaiba, pláne mert egy igazán

ízletesnek tűnő vacsorát mentett meg előle.

- Mit akarsz már megint? - mordult a lányra, és egészen közel hajolt

hozzá.

Sana felocsúdva az első ijedtségéből ráemelte ragyogóan tiszta szemeit a

férfira, és akaratlanul is megpróbált a szívére hatni. Szerette volna

visszafordítani az időt, semmissé tenni ezt az estét, visszavarázsolni

mindent. Varázsolni! Sananak eszébe jutott, hogy előző éjjel Dark azt

mondta, egy sámánnal fog találkozni. Talán ez lehet a titok nyitja.

- Azt hiszed, mindenkit meg tudsz védeni tőlem? - Dark elkapta a

lány karját, és erőteljesen megszorította, de Sana még csak meg sem

nyekkent.

- Lehet, hogy nem tudok megvédeni mindenkit. De igen, megteszek

mindent érte, hogy a legtöbbjüket megmentsem tőled.

- Mit gondolsz? Ki vagy te? Azt hiszed, hatalmad van felettem?

- Hogy ki vagyok? - Sana határozottan összehúzta a szemeit. - Én

vagyok a Látó! A Látó! - az utolsó szót szinte kiabálta.

Dark hirtelen elengedte a lányt és hátrább lépett. Nem tudta meg-

mondani miért is, de a Látó körüli legenda olyan régre nyúlik már vissza.

És a prófécia jövendölései, amiket még maga nem olvasott, de már hallott

róluk, úgy emlegetik a Látót, mint azt a valakit, aki kitartásával és

képességeivel képes szembeszállni a gonosszal, és egyetlen romlott lélek

sem képes kárt tenni benne. Mindeddig nem is gondolt rá, hogy mindez

akár Sana is lehet, mert neki még mindig csak az a kislány volt, akit

gyerekkora óta nevelt, okított és vigyázott. Hogy ő lenne a Látó? Az a Látó

aki a próféciába is beleíratott? Akit már az öregek is megjósoltak? Nem! Ez

84

nem valószínű.

- Te nem a Látó vagy, csak egy kislány, aki nem képes felmérni a tettei

súlyát. Mit gondolsz, mit tehetnél velem szemben?

- Bármit. - Sana elszántan feljebb emelte a fejét. Már rájött, hogy hogyan

is tudna fölényt kovácsolni, még ha csak egy pillanatra is. Behunyta a

szemét és erősen Darkra koncentrált. Minden fájdalmát beleadta, minden

szenvedését a férfira irányította.

- Hagyd abba! - morgott a férfi, és a hirtelen rátörő fájdalmában

mindkét kezével megfogta a sajgó fejét. - Hagyd abba! Elég!

De Sana rá sem hederített Dark kérésére, mintha nem is hallotta volna.

- Aáá! - Dark úgy érezte már nem sokáig bírja, lassan elviselhetetlen

volt számára a migrénszerű fájdalom. Letérdelt és a fejét is egészen a

földhöz szorította, hátha így csillapítani tudja, de semmivel sem lett jobb. -

Elég! - kiabálta eszeveszetten.

Sana kinyitotta a szemeit és nézte a térdeplő férfit. A szíve tele lett

sajnálattal, a legszívesebben odahajolt volna, hogy csókjaival gyógyítsa be

Dark sebeit és tüntesse el belőle a Bestiát. Annyira szerette, annyira

szeretett volna segíteni rajta, hogy szinte beleőrült a tehetetlenségbe.

A férfi, mikor már jobban lett, felugrott, és dühösen villantotta szemeit a

lányra. - Ezt ne csináld még egyszer, különben.

- Különben? - Sana könnyes szemekkel, mégis határozottan felszegte a

fejét, de Darkot nem hatotta meg, mert egyik kezével elkapta a lány torkát

és durván megszorította.

- Különben nem leszek többé ilyen kedves hozzád és teszek róla, hogy a

Látó valóban eltűnjön a föld színéről.

11. fejezet - A Látó ereje

Dark elsietett, és Sana már képtelen volt utánamenni. A feje lüktetett, és

a könnyei is potyogni kezdtek. Nem akarta bántani Darkot, dehogy

akarta. De nem volt választása. Pedig még így sem használta fel minden

erejét, azt már nem merte, mert attól félt, hogy kárt okoz a férfiben.

Megrémült, mert ha a fele energiájával a földre tudta kényszeríteni

Darkot, minden erejével talán meg is tudná ölni. Erre még gondolni sem

akart. Inkább összeszedve magát, visszasietett a férfi lakásához, hátha még

ott találja Andreast, és el tudja mondani neki azt, ami az eszébe jutott.

85

Sietett ahogy csak bírt, de közben folyton körbelesett, hátha meglát vagy

meghall valamit és segíteni tud. A ház elé érve látta, hogy az ajtó résnyire

nyitva van, így habozás nélkül, azonnal benyitott, és a tehetetlenség

lendületével a dolgozószobába rontott.

- Állj! Ne. - Andreas ott állt a helység közepén egy ezüsttőrrel a

kezében, ám amikor felismerte Sanat, megkönnyebbülten leengedte a kést,

és letörölte a homlokára kiült verejtéket. - Muszáj a frászt hoznod rám?

Már azt hittem a vámpírunk az. - visszafordult az asztalon lévő papírok

közé, de aztán, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, mégis a lányra

nézett. - Egyébként hol van?

- Nem tudom. - Sana kedvetlenül leült az egyik székre. - Nem volt erőm

már utánamenni.

- Valami baj van?

- Csak elfáradtam, eltompultam. - a lány érezte, hogy kicsit meg-

csappant az ereje, de nem akart most ezzel foglalkozni, inkább And- reast

figyelte. - Találtál valamit?

- Nyilván egyszerűbb lenne, ha tudnám mit is keresek. - kotorászott

tovább a férfi.

- Dark egy varázslóval találkozott tegnap. Szerintem ezzel lehet

összefüggésben a viselkedése.

- Varázsló? - Andreas megvakargatta az állát. - Találtam itt egy papírt,

de nem tudtam mi lehet az. Elég hablaty szövegnek tűnik, de mégis olyan

a ritmusa, mint egy rituálés varázslatnak.

Sana egy mozdulattal felugrott a helyéről. - Hol van?

A férfi egy égett szélű papírlapot húzott elő a halmazból, és a lánynak

nyújtotta, aki megpróbált beleolvasni, ám egy kukkot sem értett. De

valóban olyan varázsszerűnek hatott az egész az ő számára is. Nem

tétovázott, nem volt rá ideje. Sietve odaült Dark számítógépe elé és

bekapcsolta. Először megnézett minden fájlt, majd rákapcsolódott az

Internetre.

Andreas odaállt a lány mögé, és a monitorra tapasztotta a tekintetét.

Sana keresett egy latin nyelvű szótárt és megpróbált lefordítani néhány

szót a papírból. Nehezen ment, és a lány nem akarta minden idejét ezzel

tölteni, úgyhogy taktikát váltva sámánokat, varázslókat, boszorkányokat

keresett. Sok honlapot megnézett, sok adatot elolvasott mire talált egy

nagyon régi cikket, valami hatalmas villámlásról, ami egy kislány elé

vágódott le, miután a gyermek egy varázst mondott egy öreg nő kérésére.

86

Sana nem tudta miért, de úgy gondolta, megtalálta amit keresett. Sietve

kinyomtatta az oldalt, majd frissebb, újabb hírek után kutatott ebben a

témában, és azokat is kinyomtatta. Majd a papírokkal felszerelkezve

felállt.

- Mehetünk. - közölte Andreassal. - Azt hiszem ennél többet úgysem

fogunk már találni.

- Remek! - nyugtázta Andreas, és követte a lányt ki a házból. - Ott áll a

kocsim hátul. - mutatott a ház háta mögé. - Nem akartam, hogy

szembetűnő legyen.

- Úgy látszik, te mindenre gondolsz.

Odamentek az autóhoz és beszálltak. Andreas elindította a motort és

kikanyarodva az útra, hazafuvarozta a lányt. - Hát, azt hiszem nehéz idő

áll előttünk. - nyugtázta sóhajtozva.

- Igen az. - Sana szomorúan lehajtotta a fejét, szinte belesajdult a szíve,

hogy Darkot így kellett látnia, és ellene kellett küzdenie ahelyett, hogy

teljesen mellette állna. De a férfi nem sok választást hagyott neki, hiszen

már megmondta, ha az útjában lesz, ha sokat piszkálja, megöli. És bár

Sana nem riadt meg a fenyegetőzéstől, azért nem vette semmibe, mert

Dark nem volt az a füllentős fajta, szerette mindig megmondani az igazat.

Andreas elnézte a lányt, és megesett rajta a szíve. Bár át nem érezte Sana

fájdalmát, de megértette. Felemelte hát a kezét és lágyan megérintette a

lány enyhén remegő, térdén nyugvó ujjait. - Ennyire nehéz? Szereted.

Igaz?

Sana felnézett, beleharapott az ajkába és némán bólintott. Aztán mégis

összeszedte az erejét, hogy őszintén feleljen. - Még annál is jobban.

Akármilyen is, de ha vele történik valami, abba én biztosan belehalok.

- Dehogy halsz, ez butaság! Erős lány vagy. Jöjjön bárki, tegyen bármit,

te megállod a helyed. Én tudom.

A lány kissé elérzékenyült a kedves szavaktól, de, hogy ne mutassa ki,

próbálta elviccelni a dolgot.

- Te most azért jársz anyámmal, mert szereted, vagy csak az apám

akarsz lenni?

- Nos, ez igazán övön aluli volt. - Andreas lefékezte az autót a lányék

házánál, és rápillantott Sanara. - De, hogy lásd milyen jó vagyok hozzád,

még ezt is megbocsátom.

- Akkor jó. De ugye nem gond, ha nem hívlak apucinak? - Sana próbált

mosolyogni, de nem nagyon sikerült, így jobb híján kinyitotta a kocsi

87

ajtaját. - Tedd meg, hogy anyának még nem szólsz. Nem akarom, hogy jó

anyához méltón eltiltson, nekem meg az ablakon keresztül kelljen folyton

megszöknöm. Rendben?

- Rendben. Tudod, hogy bízhatsz bennem. - nyugtázta Andreas, bár

nem volt benne biztos, hogy megfelelően cselekszik, de a lány bizalma

nagyon sokat jelentett neki. Mióta Peter meghalt, szerette volna, ha a

kapcsolat köztük erős lenne, de ez a pillanat csak most jött el, hát meg

kellett becsülnie. Nézte, ahogy Sana kiszállt a kocsiból és a ház felé vette

az irányt, így ő sem tehetve mást, mélyen felsóhajtva elhajtott.

Sana a lakásba érve rögtön a szobájába sietett, törökülésben ráült az

ágyra, és maga elé téve a papírokat, olvasni kezdte őket. Időrendi

sorrendben kezdte, legelőször is a villámmal. Azt írták róla, hogy a

legenda úgy tartja, hogyha egy villám a semmiből csap le, az hatalmas

erőt jelez, tiszta, gonoszságtól mentes erőt. Úgy is hívták, Isten ereje. És ez

a kislány képes volt összegyűjteni egy helyre az összes ilyen erőt, ami

miatt a villám lecsapott. De milyen jóhoz kellett akkora erő? Mi lehetett az

a jó cselekedet, amihez. Dark! Csak az lehet! Még jól emlékezett rá, hogy

az apja annak idején úgy mesélte, hogy egy öregasszony kérésére, egy

kislány változtatta jóvá Darkot. Biztos volt benne, hogy ez lehetett az.

Sana átfutotta a többi lapot is, de érdemlegeset nem talált. Mégsem

adhatta fel, nem tehette. Újra és újra átnézte őket, mert biztos volt benne,

hogy valamit elfelejtett, valamit nem lát. Szinte kétségbeesetten kereste a

megoldást, hiába.

Hajnalodott. Sana szomorúan, tétován kinézett az ablakon, hogy a

napfelkelte ragyogó sugarait láthassa. A fény! Milyen csodálatos és

nélkülözhetetlen. Uralja a földet, az egész mindenséget. - gondolta, és

hirtelen eszébe jutott, hogy mintha hasonlót olvasott volna valahol. Újból

átfutotta a papírokat és néhány másodpercnyi keresgélés után megtalálta.

- Úgy hiszik, illik a kislányra a bibliai idézet, mi szerint: „... uralkodjék egyik

tengertől a másik tengerig, és a nagy folyamtól a föld határáig."

Sietve átrohant apja volt dolgozószobájába, és leült a számítógépe elé.

Néhány kattintással már fenn is volt az Interneten, és beírta a keresőbe az

idézetet. Kidobott néhány oldalt, és köztük több olyat, ami Canadát

emlegette. Hát persze! Itt volt a megoldás!

Idegesen, szinte remegő kézzel felkapta a telefonját, és azonnal Patrikot

hívta. Kicsengett néhányat mire a férfi felvette a kagylót és beleszólt, azon

a jól ismert, mélyen búgó hangján.

88

- Halló! Patrik Larg!

- Szia! Itt Sana!

- Szia! Régen hallottam felőled. Mi újság?

Sana sóhajtott egy mélyet. Mindent el akart mondani, és mindent

egyszerre, azt se tudta hol kezdje, hogy érthető is legyen. - A segítséged

kellene! Nagyon nagy szükségem lenne rá. Nem tudom ki máshoz

fordulhatnék, de tudom, hogy benned megbízhatok, és segíteni fogsz

nekem.

- Valami baj van? - Patrik hangja aggódóvá vált. - Mi történt?

- Darkról van szó. Tegnap járt nála egy varázsló. Szerintem rá-

mondhatott valamit, mert azóta Dark szörnyeteggé vált. Ugyanolyan mint

a többi kegyetlen és vérszomjas vámpír. Már nem önmaga.

- Értem. És én miben segíthetek? - tudakolta a férfi. - Menjek érted?

Elhozzalak?

- Nem! Én nem megfutamodni akarok, hanem segíteni, hogy újra olyan

lehessen mint azelőtt. - jelentette ki Sana határozottan.

- Veszélybe sodrod magad.

- Veszélyben élek mióta az eszemet tudom. De ez nem fontos. Dark a

fontos!

Patrik megadóan felsóhajtott. A szavakon át is érezte a lány szenvedését,

fájdalmát, félelmeit, és ez őt is bántotta. - Mond, mit tegyek?

- Mit tudsz arról, hogy Canadában élt egy kislány, aki elé egy villám

csapott?

- Mi? Ez új. Ezt még nem hallottam.

- Az Interneten találtam. A kislány pont annyi idős volt akkor, mint az,

aki Darkra küldte a varázst. Ha jól számolom, most úgy száz éves körül

lehet. Ha jól raktam össze amiket találtam, ott él valahol Canadában. Meg

kellene keresned.

- Te jó ég Sana! Te tudod, hogy Canada mekkora? Hogy akarod itt

megtalálni? - hüledezett a férfi, és Sana szinte maga előtt látta, ahogy

kezével éppen a haján simít végig.

- Nem tudom. Kutass, kérdezősködj! Valaki csak emlékszik rá, hogy

mikor és hogyan történt az eset. És ott van az, aki a cikket írta, valami

Brad Mullen. Nézz utána neki is. Ez egy nem mindennapi történet, valaki

csak tud róla valamit.

Patrik már rakta össze magában a részleteket, hogy mégis hol kezdje és

hogyan folytassa. Csak a lányért aggódott, hiszen aki eddig megvédte és

89

a biztonságáról gondoskodott, az most ellene fordult. - És te? Veled mi

lesz? Nem lenne mégis jobb idejönnöd? Nagyapád vagy Jim biztosan

örömmel vigyázna rád, míg én kutakodom.

- Nem. Semmiképp! Itt kell maradnom és megfékeznem. Miattam ne

aggódj! De kérlek szépen, hogy minél hamarabb kutasd fel azt a lányt,

vagy már öregasszonyt, és kérd meg, hogy mondja el újra a varázst

Darkra.

- És ha nem találom, akkor mi lesz?

- Meg kell találnod! Ez nem kérdés. Mert. mert kell!

- Sana! - Patrik hangja lágy volt és nagyon kedves, de a lányt most ez

sem tudta meghatni.

- Muszáj Patrik, nincs más lehetőségünk. Dark nagyon fontos nekem,

nem veszíthetem el! Meg kell találnod azt a nőt vagy valakit, hogy Dark a

régi legyen. Meg kell tenned értem!

A férfi nem gondolkodott tovább, a szavak a szívéig hatoltak. Amúgy

sem tudott nemet mondani Sananak, úgy ahogy szinte senki sem. Mert

volt benne valami varázslatos, valami belülről jövő báj, amitől úgy érezte

mindenki, hogy a szárnya alá kell vennie és megvédenie mindentől. -

Rendben, azonnal nekiállok és kiderítek valamit. Át tudod küldeni a

cikkeket, meg mindent, amit tudnom kell?

- Hát persze. Máris küldöm. És egy papírt is amiből egy szót sem értek.

Valami latin szöveg. Darknál találtuk. Azt hiszem, ez lehet az a varázslat,

amit az a kuruzsló rámondott, amitől ilyen lett.

- Rendben! Megteszek minden tőlem telhetőt.

- Az nekem épp elég. És köszönöm szépen! Tartozom neked! - mondta

Sana, miközben már a szkennelőbe tette a papírokat, majd emailban

elküldte Patrik címére.

- Be is vasalom, ne félj. Addig is vigyázz magadra!

Sana letette a telefont és tovább szöszmötölt a gép körül. Nem érdekelte,

hogy mennyi az idő, nem érdekelte az iskola, sem pedig egyéb más, csak

és kizárólag Darkkal akart foglalkozni, hogy minél hamarabb

visszakaphassa.

Mikor már úgy gondolta, hogy a számítógép előtt ülve ennél többet nem

tehet, fogta magát és a konyhába ment, hogy igyon egy csésze kávét,

amitől talán kicsit felélénkülhet. Nagyon nehezen viselte a történteket,

pedig tudta, most kell igazán erősnek lennie, mert Dark- nak most van rá a

legnagyobb szüksége. És nem csak Darknak, de mindenkinek, akire

90

egyáltalán a férfi szemet vethet. Mélyen, keserűen felsóhajtott, majd a

konyhába lépett. Abban a pillanatban az anyjával találta szembe magát,

aki értetlenkedve, csípőre tett kézzel vizs- gálgatta a lányát.

- Te meg mit csinálsz itt? Azt hittem rég iskolában vagy. Mi a csudát

keresel még itthon? Beteg vagy?

Sana döbbenten nézte az anyját, és hirtelen nem is tudta mit mondjon.

Valahogy nem számított rá, hogy ma találkozik vele, hiszen általában csak

délután futnak össze egy rövid időre. Végül, nem tudta mi mást tehetne,

csak bólintott és a homlokához kapott. - Nem érzem jól magam. - Igazából

még csak hazudnia sem kellett, hiszen tegnap óta ott volt benne az a rossz

érzés, amitől egyszerűen képtelen volt szabadulni.

- Készítsek egy jó teát?

- Nem kell, köszi! Inkább egy kávét innék, beülnék egy kád forró vízbe,

aztán olvasgatnék, meg ilyesmi.

- Rendben. Ahogy gondolod. Én meg írok majd igazolást, csak szólj

rám, nehogy elfelejtsem. - motyogta Anna, de már nem is figyelt a lányára.

- Most viszont megyek, mert munka előtt még találkozom Andreassal.

Sana vállat vonva bement a konyhába és kitöltött magának egy csészébe

kávét, majd nekidőlve a kredencnek elkortyolgatta. Bár nem volt valami jó

a fekete, ráadásul meleg sem, de igazából már az sem számított. Lassan

belerakta a csészét a mosogatóba és komótos léptekkel, elmerengve ment a

fürdőszobába. Teleengedte a kádat vízzel, levetkőzött és belefeküdt.

Behunyta a szemeit, és akaratlanul is Dark járt a fejében. Ezernyi kérdés

merült fel benne, de hiába szerette volna, nem találta meg a választ. Még

most sem fogta fel igazán, hogyan történhetett mindez, hogy egy

szempillantás alatt változott nehézzé és kezelhetetlenné az élete. És Dark?

Mi értelme volt a varázsnak, ami Bestiává tette? Valami oka kellett, hogy

legyen. És ezt csak egyetlen embertől tudhatja meg, Darktól.

Már nem is volt kedve fürdeni. Sietve lemosta magát, majd kiszállt a

kádból. és maga köré csavarva a törölközőjét a szobájába rohant. Egy fehér

csíkos toppot és egy narancssárga rövidnadrágot vett fel. A haját lazán

leengedte a vállára, majd mélyet sóhajtva még egy utolsó pillantást vetett

magára a tükörbe, és lesietve a lépcsőn kirohant a lakásból.

Igazából nem gondolt rá, hogy veszélyes lehet amit tesz, csak egy dolog

járt a fejében, mielőbb véget vetni ennek az egésznek és visszakapni a

legfontosabb dolgot az életében, Darkot. Ez volt, ami erőt adott neki,

amitől képes volt józanul gondolkodni a pánik és a kétségbeesés helyett.

91

A házhoz érve ugyanúgy benyitott az ajtón, mint eddig bármikor. De

már csak odabent állt meg egy pillanatra, hiszen most nem ugyanazzal a

Darkkal volt dolga. Ezért a dolgozószobába már óvatosabban lépett be,

amíg a szeme meg nem szokta teljesen a sötétet. Körbenézett, de nem látta

sehol a férfit. Bement a hálószobába is, de az is üres volt. Értetlenül

megfordult, mikor majdnem összeesett a rémülettől. Dark ott állt előtte

komoran, karba font kézzel.

- Mi dolgod itt? - kérdezte a férfi mogorván.

- Én csak. - Sana felnézett, és azt a jól ismert csillogó tekintetet kereste,

hátha még megtalálja, de hiába. Dark szemei most valami fekete tűzben

égtek, amitől a hideg is kirázta a lányt.

- Mi van? Nem bírsz megszólalni sem?

- A szavam is elakad, amikor rád nézek. Valami ocsmány lényt látok,

nem pedig téged.

Dark fáradtan felnevetett. - Nem akarnál inkább elmenni amíg lehet?

Most nincs kedvem veled csevegni.

- Nem mehetek. - a lány kikerülte a férfit és visszaballagott a dol-

gozószobába.

- Mi az, hogy nem mehetsz? Ha most nem mész, később nem biztos,

hogy lesz rá alkalmad.

- Nem mehetek addig, míg el nem mondod, hogy mit akart tőled az a

varázsló, és most hol van.

A férfi hitetlenkedve meredt a lányra. Tisztelte a bátorságát és a ki-

tartását, és ha őszinte akart lenni, bizony még így is, a Látó képességei

nélkül is sokkal fölötte állt. De nem akarta, hogy ezt Sana is megtudja,

hiszen annak nem lett volna sok értelme. Helyette inkább odament hozzá,

és egészen közel hajolva az arcába nézett. - Mit akarsz ezzel? Miért

kellene neked ezt elmondanom?

- Mert tudni akarom! - Sana elnézte a férfit, aki barna, magas nyakú,

vékony pulóverében, a kócos hajával nagyon szívdöglesztően nézett ki,

olyannyira, hogy még a szíve is belesajdult. Fájdalmasan égette a lelkét,

hogy Dark, az ő Darkja egyre csak távolodik tőle.

- Valóban? Ez olyan valami, ami lyukat fúr az oldaladba? Mert akkor

azért sem mondom el.

- Hol van?

Dark hátrált néhány lépést, majd hitetlenkedve, a fejét rázva megfordult

és a szobájába ment. Sana kitartása növelte benne az iránta táplált

92

érzéseit, és ezt nem akarta. Hallotta, hogy a lány követi, de az ajtóban

megáll és a válaszra vár. És ki tudja miért, Dark felelt is neki.

- Ő már senkit nem fog elvarázsolni. - közölte a férfi, miközben fá-

radtan az ágyára feküdt.

- Miért?

Dark ismét felnevetett. - Olyan nehéz kitalálnod, hogy miért? - kezeit a

feje alá rakta és behunyta a szemeit. - Utálom mikor utasítanak. Nekem ne

mondja meg senki, még a Herceg sem, hogy mikor mit kell tennem és kit

kellene megölnöm. Ezt majd én döntöm el!

Sanat meglepetésként érte a válasz, mert valójában nem egészen erre

számított. Megint a Herceg! Pedig azt hitte, már soha nem fogja hallani ezt

a nevet, erre tessék! Már csak azt kellene tudnia, hogy kit kellene megölnie

Darknak. Ki az, aki olyan veszélyes, hogy még varázslót is küldenek rá, és

egy gyilkos vámpírt életre keltve öletnék meg? Ki lehet, akit máshogyan

nem tudtak volna megsemmisíteni?

- Ki az? - kérdezte végül kíváncsian Sana, mire Dark felpillantott és

egyenesen a lány szemeibe nézett, majd újból lehunyta a pilláit.

Sana úgy érezte még a lélegzete is eláll. De így már kezdett összeállni a

kép, hiszen ki is lehetne annyira veszélyes a gonoszokra, mint ő maga, a

Látó. Tudták, amíg Dark védi, addig senkinek nincs lehetősége rá, hogy

megölje, de ha épp azt küldik rá akiben megbízik, akkor semmi esélye az

életben maradásra. Csak egyvalamivel nem számoltak, Darkkal, aki világ

életében önálló volt, soha senkinek nem engedte, hogy irányítsa, úgy,

ahogy most sem. Majd akkor végez vele, ha neki kedve tartja, és éppen

ezért nem tette még meg, mert utasították. Mégis. Ez az egész olyan

hihetetlen volt számára, hiszen nem tett semmit, mégis bántani akarják.

- Még mindig itt vagy? - Dark meg sem mozdult, és ettől olyan volt

mint régen. Sana szeretett volna mellébújni, élvezni a védelmét, a

szeretetét. Most még békés, pihen, de majd este, mikor kiléphet a sötét

lakásból, már nem lesz ilyen nyugodt. Éhes lesz és ölni akar. Akkor ott kell

lennie mögötte, nehogy bajt csináljon. De ha nagyon fáradt lesz, nem tud

megvédeni senkit sem. Ezért úgy döntött, hazamegy és megpróbál aludni

egyet, hogy este majd újra ereje teljében lehessen. Szomorúan vetett a

férfire még egy utolsó pillantást, majd határozottan megfordult és a lehető

leghalkabban távozott.

93

12. fejezet - Viszlát!

Sana az esti szürkületet nézte az ablakán át. Már fel volt öltözve, egy fekete mackónadrág és egy hosszú ujjú kék póló volt rajta. Magára

vett még egy kényelmes tornacipőt, és a haját is hátra tűzte. Várt. Nem

érezte Darkot, nem tudhatta, hogy a férfi most merre járhat, mit csinálhat,

és ez aggasztotta kicsit. Behunyta a szemeit és koncentrálni próbált, de

nem érzett semmit. Felsóhajtott. Más választása nem lévén, lement a

lépcsőn ki a házból és útnak indult. Először Dark házához sietett, de nem

nyitott be azonnal, előbb felkészült minden eshetőségre. A lakás azonban

üres volt. Sana ismét az utcára sétált és körbenézett, majd lassan lépdelve

elindult, hátha valahol megpillantja, vagy egyszer csak megérzése lesz.

Órák teltek el mire Sana meglátott egy elsuhanó alakot nem mesz- sze a

házuktól. Megpróbált utána eredni, de néhány méter után elvesztette a

nyomát. Tétován megállt, és már kezdett dühös lenni, hogy nem képes

megtalálni Darkot. Ezért kezeit felemelte a halántékához, a szemeit

behunyta, és erősen a férfira gondolt. Nem teljes erejéből, mert attól félt,

azzal megölné, de éppen elég energiát felhasználva ahhoz, hogy kis időre

megbénítsa. Mikor úgy érezte, eleget tett, visszasétált Dark házához, mert

biztos volt benne, hogy a férfi ott keres majd menedéket, míg össze nem

szedi magát.

Amint odaért, ismét benyitott, és belépve a házba beleült a kedvenc

foteljébe, miközben a helységet nézegette. Szerette ezt a lakot, mert

minden darabja Darkot tükrözte, és mert jó néhány dolgot ő maga hozott

ide. A falon lógó tájképét is, hogy a férfi mindig láthassa a napfelkeltét.

Vagy a polcon álló örökmozgót, ami az életet jelképezve az örök

körforgást mutatta.

Sana a telefonjáért nyúlt, hogy amíg várakozik megtudakolja Pat- riktól,

hogy jutott -e valamire. De ekkor vette észre, hogy nincs nála a mobilja,

zaklatottságában otthon hagyta. Tehetetlenül megrázta a fejét és

elfmtorodott. Ilyet is csak ő tud, hogy a legszükségesebb kommunikációs

eszközt ne vigye magával. De nem volt ideje ezen rágódni, mert hirtelen

nyílt az ajtó, és Dark lépett be a lakásba iszonyú mérgesen. Mikor meglátta

a lányt, morgott egyet és hatalmas erővel csapta be az ajtót maga mögött,

hogy az szinte kiesett a helyéből. - Tudtam! Mit keresel itt már megint?

Nincs jobb dolgod?

- Téged kerestelek. - felelte Sana a lehető legtermészetesebben, és olyan

higgadtan, amilyen higgadtan csak tudta.

94

Dark szeme élesen villant egyet és félelmetes indulattal lépett a lány elé.

- Úgy látszik nem érted meg. Az, hogy nem öltelek meg azonnal, nem

jelenti azt, hogy nem is foglak. Főleg ha folyton a nyakamra jársz.

- Tedd meg, nem érdekel. Ölj meg, akkor legalább beteljesedhet a

Herceg akarata és eltűnik a Látó.

Sana nyugodt hangja felcsigázta a férfit. - Te még nem a Látó vagy, csak

egy kislány, aki egyszer majd rendelkezni fog azzal az erővel, amitől a

Látó lesz. Te még nem vagy nagy falat.

- Az nem számít. Ha most ölsz meg, később nem lehetek Látó.

Dark átható tekintettel, vészjósló testtartással, egyre közelebb lépdelt a

lányhoz. - Csakhogy én nem akarlak megölni úgy, hogy előtte még nem is

szórakoztam veled. - megfogva a lány két karját, felemelte, és határozottan

a hálószobába vitte. Ott pedig durván, erőteljesen az ágyra dobta.

Sana úgy esett le, mint egy darab rongy. Ha menekülni is akart volna

tudta, hogy hiába tenné, mert Dark testi ereje most még nagyobb az

övénél. Talán a Látó erejével megfékezhetné, de azzal vagy megölné, vagy

még jobban feldühítené, és egyiket sem akarta. Így inkább nyugton

maradt és hagyta, hogy a férfi azt tegye vele, amit akar, hátha közben

megnyugszik majd.

Dark odalépdelt az ágy mellé és végignézett a lányon. Már a tekintetével

is szinte levetkőztette, és a játék még csak most kezdődött. Látta, hogy

Sana őt figyeli, és egyre szaporábban szedi a levegőt. Fél? Nem, ez nem a

félelem szaga, sokkal inkább az aggódásé. Vajon miért is aggódhat ez a

kicsi lány? Dark átvetette a lábát áldozata derekán és olyan közel hajolt

hozzá, hogy az érezze a leheletét. Majd egyik kezével lefogta és az ágyhoz

szorította Sana csuklóit.

- Dark! - a lány hangja elcsuklott, és bármennyire is szerette a férfit,

nem akart az övé lenni. Még soha nem volt senkivel, és nem pont így

szerette volna az elsőt. - Nem akarom!

Darkot nem érdekelte a lány megszeppenése, egyáltalán nem fog-

lalkozott vele, sokkal inkább izgatta az a látvány, ami éppen eléje tárult.

Szabad kezével megragadta Sana pólóját és egy rántással kettétépte, majd

száját a lány selymes nyakára tapasztotta és előbb lassan, aztán egyre

mohóbban csókolgatta, ízlelgette.

- Dark! Kérlek! Ne! - Sana megpróbált szabadulni, de az erős kezek nem

engedték még csak megmozdulni sem. A lábával próbálkozott, de a férfi

arra is odafigyelt és a saját lábaival szorította le elég erősen ahhoz, hogy

95

elvágja ezt a szabadulási útvonalat is.

- Innen nem menekülsz! - Dark belenézett a lány szemeibe, majd újból

lehajolt és folytatta a játékot. Érezte, ahogy Sana mellkasa egyre sűrűbben

emelkedik és már egy cseppnyi, valódi félelem is érződött rajta. De a férfi

tudta, Sana nem tőle fél, csak attól, amit most tenni akar vele. Minden

perccel egyre jobban kínlódik, és a férfi ezt nagyon élvezte.

Sana nem látott kiutat. Tudta, hogy sem szavakkal, sem erővel nem tud

hatni Darkra. De annyira zaklatott volt, hogy koncentrálni sem lett volna

képes. Látta, tudta, hogy innen már nincs visszaút, és a férfi megkapja,

amit meg akar kapni. Az utolsó erejével még megpróbált szabadulni,

elrántani magát, de a fején kívül mást nem tudott megmozdítani. Könnyes

szemeit ráemelte a férfira, aki inkább elfordult, és a lány nyakát, testét

csókolgatta. Érezte, ahogy Sana ereiben folyik a vér, a tiszta, makulátlan

vér. Milyen élvezet lesz majd magába szívni, ha már a magáévá tette.

Dark hirtelen megdermedt. Előbb felnyögve felült és a fejéhez kapott,

majd mint aki iszonyú fájdalmakban szenved, kiabálni kezdett. Hasonló

volt ez, mint mikor Sana kínozta, de mégsem volt hozzá fogható. A férfi

remegő lábakkal felkelt az ágyról és fel-alá járkálva próbált enyhíteni a

rohamokon. Olyannyira nem volt önmagánál, hogy kínjában még a falnak

is nekiment, nekiverte a fejét, hátha azzal csillapíthatja a gyötrelmeit.

Sana fájdalmasan nézte. Fogalma sem volt mi történhet vele, de egyre

jobban kétségbeesett, egyre jobban sajnálta Darkot. Felült az ágyon és

aggódva nézte a férfi szenvedését olyannyira, hogy még a könnye is

kicsordult. Szeretett volna segíteni neki, de nem tudta azt hogyan is tegye.

- Dark! - szólította meg, de a férfi erre sem reagált.

Mikor már enyhült a fájdalma, Dark letérdelt, és a fejét a földre szegezte.

Sana nem bírta tovább, sietve odarohant hozzá. Nem érdekelte már az

sem, hogy éppen gonosz -e vagy jó, csak két kezébe vette a férfi arcát, és

maga elé emelte.

- Dark! Jól vagy?

A férfi kinyitotta a szemeit, és mint aki éppen akkor tér magához, a

lányra pillantott. Nézte az aggódó tekintetét, a könny borította arcát,

érezte az aggódását és tudta, valami nagy baj történt.

- Sana! - ez a hang más volt, közel sem olyan rideg, mint néhány perce.

És a lánynak megszűnt az a nyomasztó gonoszközeli érzése is.

- Itt vagyok Dark, itt vagyok. - sírni tudott volna a boldogságtól, mert

látta, érezte, hogy visszakapta az igazi Darkot. Végre véget ért a szörnyű

96

rémálom, és minden újra a régi. Megnyugodva odahajolt a férfi arcához,

és szeretettel puszit lehelt rá.

- Mi történt?

Az óra hajnali hármat ütött, a szobára félhomály borult, Sana szíve

pedig tele lett reménnyel és szeretettel. Most mintha még jobban ra-

gaszkodott volna a férfihez, mint eddig. Talán mert most tudta meg, hogy

mennyire könnyen elveszítheti, mennyire könnyen válhat barátból

ellenséggé, méghozzá veszélyes ellenséggé.

Dark kezdett észhez térni. Felegyenesedett, kezét a térdeire rakva lassan

felállt, majd fáradtan a homlokát dörzsölgetve az ágy szélére ült. Sana

odament hozzá, letérdelt elé és aggódva, mégis hatalmas szeretettel nézett

fel rá.

- Már nem vagy gonosz.

- Gonosz? - a férfi mintha csak most ébredt volna, végignézett a lányon

és meglátta a széttépett pólóját, amit Sana az egyik kezével fogott össze.

- Te jó ég! Sana! Mit tettem? - belenézett a lány szemeibe, és fájdalmas

tekintettel megsimogatta annak könny borította arcát.

- Nem számít. - hebegte Sana. - Ez most nem fontos. Az a fontos, hogy

újra te vagy, újra az én Darkom vagy.

A férfi szeretettel átölelte a lányt, de közben megpróbálta maga elé

idézni a történteket. Még nem emlékezett tisztán, de azt látta és ki is tudta

következtetni, hogy valami szörnyűségre készült. Belesajdult a szíve, és a

legszívesebben azonnal felpofozta volna magát. De a lány addigra már

olyan erősen szorította, hogy nem tudott szabadulni.

- Sana! - szólította meg halkan. - Meg sem érdemlem, hogy akárcsak

rám nézz.

- Te annál is sokkal többet érdemelsz. - a lány hátrább hajtotta a fejét és

a férfi tekintetét kereste. - Te nem vagy rossz, nem tehetsz róla, hogy az a

varázsló démonná változtatott. Nem a te hibád!

- Ó, kis Sana! Túl elfogult vagy. - Dark nekidöntötte fejét a lány

homlokának. - Láss egy kicsit mások szemével is. Bármikor veszélyessé

válhatok. Egyetlen varázs elég hozzá, és. - a férfi nem tudta folytatni, mert

csengettek, aztán kopogtak, majd türelmetlenül dörömbölni kezdtek a

bejárati ajtón.

Dark szenvedve elengedte a lányt és felállt, majd a szekrényhez lépett és

kivett egy inget, amit bocsánatkérő tekintettel az ágyra dobott. Aztán

kiment az előszobába és kinyitotta az ajtót. Abban a pillanatban egy kés

97

hadonászott az orra előtt, és Andreas mindenre elszánt arckifejezését látta.

- Hol van? Hol van Sana? - kiabálta a férfi.

- Sana jól van, semmi baja. - Dark alig bírt kitérni a kés elől. Felemelte a

kezeit, hogy ezzel is jelezze, minden rendben van, esze ágában sincs

támadni vagy bármi hasonlót tenni.

Andreas a szoba felé fordult, de a szemeit nem vette le Darkról - Sana!

Sana, jól vagy?

Kis idő múlva a lány megjelent az ajtóban Dark ingében, és odaballagott

a férfiakhoz. - Jól vagyok, semmi bajom. Nyugodtan elteheted a kést, már

elmúlt a veszély, Dark újra a régi.

- Jól van na. - motyogta Andreas bizonytalanul. - Csak biztos ami biztos.

Nem tudtam mire számíthatok. Amúgy. - vett elő egy mobilt a zsebéből és

a lánynak nyújtotta, miközben ugyanoda elrakta a kést. - Patrik barátod

keresett már vagy egy tucatszor. Felvettem. Mondta, hogy megtalálta az

asszonyt. Kéri, hogy hívd vissza, minél hamarabb. A frászt hoztad

mindnyájunkra.

Sana szó nélkül elvette a mobilt és benyomkodta Patrik számát. Nem

akart Andreasnak magyarázkodni, mert semmi kedve sem volt hozzá. De

Patrik más volt, őt fel kellett hívnia, hogy megnyugtassa és megtudja, ez

az egész nem csak átmeneti nyugalmi állapot -e. Nem sokat csengett ki, a

férfi hamar felvette a telefont, és rögtön azzal kezdte, hogy legorombítsa a

lányt.

- Hol a csudában voltál? Miért nem vetted fel a telefont?

- Ne haragudj, csak otthon felejtettem. - szabadkozott Sana halkan,

mintha kötelező lenne elszámolni az idejével Patriknak.

- Jól van. Andreas mondta? Megtaláltam az asszonyt, Sheeny Caup a

neve. A papírodra azt mondta, hogy egy oldóvarázs. Nem érti, hogy

történhetett, hogy az ő varázsát ilyen egyszerűen meg tudták szüntetni

Dark felett. De újból elmondta, ahogy kérted. Nem mondom, ilyen

különös látványban sem volt még részem soha. De legalább sikerült a

terved?

- Igen. Sikerült. Köszönöm, nagyon hálás vagyok érte. Sokkal tartozom

neked.

- És tedd hozzá, hogy sok életet mentett meg ezzel. - morogta Andreas,

mire Sana a lehető legmorcosabban nézett rá.

- Örülök, hogy minden rendben és segíteni tudtam. - felelte Patrik

megnyugodva, bár nem volt olyan biztos benne, hogy valóban meg is

98

nyugodhat. A világ, amibe csöppent, merőben új volt számára és meg

kellett még szoknia.

A lány még egyszer megköszönte a segítséget, és kedvesen elbúcsúzott

Patriktól, majd a telefonját is az asztalra téve, kissé dühösen Andreashoz

fordult. - Köszönök mindent, de megtennéd, hogy most már elmész?

- Nem tudom jó ötlet -e. - méregette a férfi Darkot, aki magába

roskadva álldogált, mintha csak a sorsára várna.

- Menj már! - Sana szinte kiabált, bár maga sem értette, hogy miért.

Nem akart így viselkedni azzal, aki félti és segíti, de most Dark- kal akart

foglalkozni, és ehhez Andreasra nem volt szüksége.

A férfi nem tehetett mást, bármennyire is ellenére volt, hogy magukra

hagyja őket, a frissen szerzett bizalmat nem akarta felborítani. Igazából

kicsit rosszul esett neki Sana erőteljes hangneme, mégsem szólt. Ő maga is

érezte, hogy ebben a percben nagyon felesleges a jelenléte. Így bólintott,

majd lassan kihátrált az ajtón.

Mikor már kettesben maradtak, a lány odaballagott Darkhoz és

szeretettel hozzábújt. Nem tudta szavakba önteni az érzéseit, képtelen volt

elmondani, amit gondolt. De azt akarta, hogy a férfi érezze, mellette áll és

szereti, és történjék bármi, mindig is szeretni fogja.

Reggel, Sana ott ébredt fel Dark mellett az ágyban. Nem akarta egyedül

hagyni, inkább vele maradt, míg el nem aludt. Felkönyökölt a férfi

mellkasára és onnan nézte annak kedves arcát. Nem tudta gyűlölni

egyetlen pillanatra sem, bármit tett is, bármit akart is tenni. Mert tudta,

hogy ott legbelül a szívében Dark igenis jó, méghozzá nagyon jó. Folyton

ez lebegett a szeme előtt, mindig erre gondolt és tudta, hogyha mércével

mérnék a jóságot, Dark biztos a legmagasabb helyen állna.

- Mire gondolsz? - suttogta Dark, de a szemeit nem nyitotta ki.

Sana elmosolyodott. - Arra, hogy mennyire fontos vagy nekem és

milyen jó, hogy visszakaptalak.

Dark elmerengve, lassan felült az ágyon és onnan nézte a lányt, aki

olyan kedves volt, aranyos, bájos, és annyira bízott benne, annyira szerette.

Nem bánthatja, soha nem bánthatja többé. Nem teheti meg, hiszen ő a

világon a legdrágább dolog, ami történt vele. Az a ragyogó szempár,

mikor életében először nézett rá, olyan csodás volt, any- nyira sokat

mondó. Amikor először fogta meg a kicsi kezeket, érezte a szeretetet, a

ragaszkodást és tudta, más senki nem lenne ilyen hozzá. Sana egy vámpírt

szeretett és bebizonyította, hogy valóban mindenre képes érte. Ő pedig kis

99

híján végzetes hibát követett el ellene. Ez nem ismétlődhet meg soha

többé! Dark gondterhelten felsóhajtott és lehajtotta a fejét.

- Mi az? - Sana érezte, hogy a férfi titkol valamit, és a gyomra is görcsbe

rándult tőle.

Dark nem látta érelmét, hogy kerteljen, így nyíltan belenézett Sana kérdő

szemeibe. - Elmegyek!

- Tessék? - a lány azt hitte rosszul hall, és már-már az ájulás kerülgette a

szavak hallatán.

- El kell mennem, nem hozhatok több bajt rád.

- Most viccelsz ugye?

Dark ismét felsóhajtva megsimogatta Sana arcát, és halkan beszélni

kezdett. - Soha nem lennék képes bántani téged Sana, ezt tudod te is. De

képtelen vagyok garantálni, hogy még egy ilyen nem fordul elő. Így nem

élhetek itt veled tovább, mert nagyobb veszélyt jelentek számodra, mint

bárki, vagy bármi más. Inkább elmegyek San Diegoba és megpróbálok

minden támadást kivédeni, ami valaha is érhet téged a Hercegtől. Így

sokkal jobban meg tudlak óvni.

- És én? - kérdezte Sana, látva a férfi elszántságát és eltántorítha-

tatlanságát. - Velem mi lesz? Hogyan éljek úgy tovább, hogy te nem vagy

velem?

- A legjobb az lenne, ha elmennél a nagyapádhoz. Ott nem keresne

senki, és amíg az iskolát be nem fejezed, biztonságban lennél.

Sana szeme könnybe lábadt, megragadta a férfi karját és úgy felelt.

- Nem akarom, hogy elmenj, és nem akarok elmenni én sem. Miért ne

maradhatnánk? Melletted vagyok a legnagyobb biztonságban.

Dark keserűen megrázta a fejét. - Te is tudod, hogy bármikor én lehetek

a legnagyobb ellenséged, és velem szemben nem vagy képes összegyűjteni

az erődet, mert befolyásolnak az érzelmeid. Ha nem így lenne, már rég

megöltél volna.

- Akkor sem akarom, hogy elmenj. Veled akarok maradni! Meg fogom

tudni védeni magamat. Nem lesz több ilyen.

- Nem tudhatod. És sajnos én sem. Így lesz a legjobb.

- A legjobb? Mégis kinek? Nem mehetsz el! Én nem akarok nélküled

élni tovább! - Sana már nem tudta visszatartani a patakokban hulló

könnyeit.

- Dehogynem! És apád is biztosan így látná jónak.

Sana elhallgatott, mert tudta, erre úgysem találna megfelelő kifogást. Az

100

apja akarata szent, sérthetetlen, és Darknak teljesen igaza van. Így már

nem tehetett mást, szabadjára engedve a fájdalmát, két kezébe temette az

arcát és zokogott.

Nehéz volt a perc, és a férfi szíve is belesajdult. Szerette ezt a kicsi lányt,

jobban mint azt valaha is hitte volna. És ha Sananak nehéz volt, hát neki is

az, hiszen még soha senki nem szerette így, és még ő sem érzett ilyet

egyetlen nő iránt sem. Lassan közelebb hajolt az ösz- szetört lányhoz, és

mikor már az arcuk is összeért, Dark a száját Sana ajkaira tapasztva,

lágyan megcsókolta. Mindez csak egy pillanatig tartott, mert aztán

magához vonva, szorosan átölelte, hogy érezze és magába szívja még

egyszer szabadon, hogy aztán legyen elég ereje elengedni.

13. fejezet - Az új élet

Az új élet mindig tartogat nehézségeket, főleg akkor, ha elveszítünk

valakit, aki fontos volt számunkra. Ezt érezte Sana is, leginkább azért, mert

Dark úgy ment el, hogy igazából el sem tudott köszönni tőle, útjára se

tudta engedni, mert éppen otthon volt egy kád forró vízben. Dark elhagyta

a várost, és iszonyú űrt hagyott maga után, olyat, amit Sana képtelen volt

feldolgozni egyedül, hiszen nap mint nap együtt voltak, beszélgettek és

tudtak egymásról minden titkot. Ezzel a tudattal Sana képtelen lett volna

tovább maradni. Valami változást akart, valami újat, ami kizökkenti a

fájdalmából. Canadába akart utazni a nagyapjához, ahogy Dark is mondta

neki.

Összekészítette a holmiját és útra készen várta, hogy Andreas érte jöjjön

és kivigye az állomásra. Nem kellett sokat várakoznia, mert a férfi

hamarosan meg is érkezett. Nem kérdezősködött, nem adott tanácsokat,

csak a tekintetével jelezte, mélyen együtt érez vele, még ha nem is érti

meg. Sietve bepakolták a bőröndöket a csomagtartóba, és beszállva az

autóba elindultak.

Alig beszélgettek, éppen csak arról esett szó, hogy Anna mennyire fogja

hiányolni a lányát, hiszen nagyon szereti. Sana ezzel nem értett teljesen

egyet, hiszen tisztában volt vele, anyja inkább örül, hogy megszabadul

tőle. Így egy teherrel kevesebb lesz, és vígan élheti az életét, ahogy neki

tetszik. Andreast elnézve szerencsésnek gondolta az anyját, mert kifogott

egy olyan férfit, aki jóképű, megbízható, kedves, segítőkész és nagyon

101

szereti Annát. Kell ennél több egy nőnek? Nem nagyon. És Sana ezt érezte

teljes szívében. Ha Dark nem az lenne aki, talán neki is lehetne hétköznapi

élete. De így nem maradt más lehetősége, csakhogy az legyen, aki a

csillagokban meg van írva, a Látó. Bármennyire is nem akart az lenni,

bármennyire is normális, hétköznapi életre vágyott Darkkal, neki nem ez

adatott.

Ahogy haladtak az úton, az egyik piros lámpánál Sana kinézett az

ablakon. Clarat pillantotta meg a járdán sétálni az egyik osztálytársukkal.

Láthatólag jól érezték magukat, és ez egy apró tört döfött a lány szívébe,

hiszen nem is olyan régen Clara még vele sétált és nevetgélt így. Milyen jó

volt akkor minden, kellemesek a napok és egyszerű az élet. Most pedig az

egész romokban hevert.

Éppen el akart fordulni, de volt barátnője akkor nézett feléjük,

egyenesen Sana szemeibe. Egy pillanatra szinte megállt minden. Aztán

Clara visszafordulva az új barátnőjéhez, nevetve tovább ballagott. Ezzel

akarta tudtára adni Sananak, hogy ő már tovább lépett, és elfelejtette a

rossz emlékeket, köztük őt is.

Sana szeme bepárásodott, lehajtotta a fejét és megpróbált teljesen

kikapcsolni, nem gondolni semmire, ami fájhat, ami felkavarhatja. Inkább

behunyta a szemeit és hagyta, hogy sodorja az élet.

Sana leszállt a vonatról és azonnal megpillantotta nagyapját, aki ott

várta a peronon, teljes izgatottságában. A lány odasietett hozzá, ledobta a

bőröndjeit, és könnyes szemmel a nyakába ugrott. Nehezen tudta

visszatartani a sírást, de nem akart a nagyapjának panaszkodni, terhelni őt

a problémáival, hiszen biztos volt benne, hogy úgysem értené meg. Ezért

hamar összeszedte magát, és már mosolyogva nézett fel az öregre.

- Végre itt vagyok! - mélyen felsóhajtott, és letörölte a még maradék

könnyeit.

- Igen, már nagyon vártalak. Végre nem lesz üres és csendes az a fránya

lakás. - motyogta az öreg is meghatottan, de mielőbb tovább beszélt volna,

egy kéz barátságosan megveregette a vállát.

- Legalább nem leszel egyedül. Igaz?

Sana boldogan nézett a nagyapja háta mögé Patrikra, aki előre hajolt és

kedvesen megpuszilta a lányt. Sana nem tudta leírni miért is, de nagyon jó

érzéssel, és némi megnyugvással töltötte el a férfi jelenléte. Tétován

álldogált és a tekintetét kereste, mintha abból gyűjthet- ne erőt a

folytatáshoz.

102

- Szóval úgy néz ki, hogy hosszú távon itt maradsz? Ginger nagyon

boldog lesz. - Patrik választ sem várva felkapta a bőröndöket, és elindult

velük kifelé a kocsihoz. A többiek pedig, ballagtak utána.

Miután elpakoltak az autóba és beszálltak, Patrik indított. T.B. pedig

megpróbált beszélgetni az unokájával, de Sana inkább csak hallgatott, nem

volt kedve egyik kérdésre sem válaszolni. Ráadásul egyre tompábbnak,

egyre nyomottabbnak érezte magát. Ott ült a kocsi hátsó ülésén, de

legszívesebben teljesen máshol lett volna. Mindezt Patrik is észrevehette,

mert a visszapillantó tükörből Sanat figyelte. Látta, hogy a lány nagyon

magába fordult, szomorú, és mintha ott sem volna, csak bámult kifelé az

ablakon, teljesen elkeseredve. Nem volt önmaga. Olyan fájdalom és

keserűség ült ki az arcára, amit nem tudott eltitkolni. Így, mikor

megérkeztek T.B. házához, Patrik lefékezte az autót és odafordult az

öreghez.

- Elviszem Sanat Gingerhez. Szerintem jót tesz mindkettejüknek ha

találkoznak.

- De Sana még szinte meg sem érkezett. Előbb pihenhetne, kipa-

kolhatna, lefürödhetne. - ellenkezett T.B. értetlenül.

- Szerintem az ráér.

T.B. az unokájára nézett és rájött, hogy Patriknak teljesen igaza van.

Sana olyan volt, mintha valami bántaná. Igazából akkor látta ilyennek

utoljára, mikor Peter temetésén voltak. Rossz bőrben, teljesen maga alatt

úgy, ahogy most is. Ezért nem ellenkezett tovább, csak megadóan bólintott

egyet, és teljes mértékben barátjára bízta a lányt. Jól tudta, Sana jobban

bízik Patrikban és nyitottabb is felé, mint a saját nagyapja felé. Ezért T.B.

kiszállt a kocsiból, intett egyet, és nézte, ahogy barátja visszafordulva az

útra elhajt.

Sana egy szót sem szólt, de örült, hogy Patrikra így rábízhatja magát.

Igazán jólesett neki ez a mérhetetlen és kérés nélküli, önzetlen

gondoskodás. Ahogy haladtak az úton és mellettük elsuhant a táj, Sana

szíve kezdett kicsit felengedni. Mégsem szólalt meg, jól esett neki a

ráborult csend.

Nemsokára megérkeztek a birtokra. Patrik leállította az autót, kiszállt és

megvárta míg a lány is ugyanezt teszi, majd fejével az istálló felé bökött. -

Menj, nézd meg Gingert, én meg beviszem a csomagjaidat a lakásba, aztán

kilovagolhatunk.

A lány szófogadóan, komótos léptekkel indult az istállóhoz. Egyenesen

103

a kancájához ballagott, odaállt elé, és kedvesen megsimogatta. Eleinte még

próbálta tartani magát, de ahogy a ló felismerte a gazdáját és nekidörgölte

a fejét, Sana boldogan, könnyes szemmel borult a nyakába és utat engedve

bánatának, Gingerre zúdította a fájdalmát.

- Miért kell elvesztenem mindenkit, aki fontos nekem? Miért? Apa

meghalt, pedig ő volt a mindenem. Aztán jött Dark, de most ő is elment,

pedig apa halála óta ő volt a családom. Nélküle nem is éltem volna. A

barátnőm, akivel olyan jól éreztem magam és ki tudtam kapcsolni,

megharagudott rám, mikor látta Darkot vámpírként. Mind elhagytak.

Mindnyájan elmentek. De miért? Miért nem maradtak velem? Ó Ginger!

Miért hagy el mindenki?

- Mindenki? - kérdezte egy hang, mire Sana odafordulva, a köny- nyein

át meglátta Patrikot. - Hiszen itt a nagyapád, az anyukád is él, itt van

Ginger is és Dark sem halt meg. A barátnőd pedig sosem volt igazán a

barátnőd, ha az önhibádon kívüli dologért megharagudott rád. - Patrik

közelebb lépdelt a lányhoz, és felemelve a kezét, lágyan megsimogatta

Sana selymes haját.

A lány megtett mindent, hogy visszatartsa a sírását és értelmes,

megfelelő választ adjon. - Megbíztam bennük. Apában is és Darkban is.

Clara pedig kiszakított a valódi életemből, és mellette normális lehettem,

hétköznapi. Most már, hogyan bízhatnék meg bárkiben is anélkül, hogy

ne az járna a fejemben, még néhány nap vagy hét és elhagy ő is? - Sana

felnézett a férfira. - Benned is megbízom. De te nem engedsz közelebb

magadhoz. - elkeseredve visszafordult a kancájához és önkéntelenül is

vakargatn kezdte annak nyakát.

- Kislány vagy még. Előtted az élet. Felesleges keseregned, most más

feladatod van. Élni az életedet és tanulni. A többi meg majd rendbe jön

magától is.

- Honnan veszed? Hisz ezek csak szavak. Még mindig nem ismersz

eléggé.

- De ismerlek, és már sok mindent tudok. Tudom, hogy a dolgok

maguktól is rendbe jönnek, csak ki kell várni. - Patrik felsóhajtott,

miközben a tekintetével próbálta vigasztalni Sanat. - Amikor azt az

asszonyt kerestem a barátod miatt. Tudod, érdekes volt. Bevallom, hogy

addig; bármennyire hihető is, amit meséltél; nem tudtam teljesen elhinni,

képtelen voltam elképzelni. Akkor ott az asszonynál olyat éltem meg,

amiről sosem álmodtam. Nem is ismert téged, de tudta ki vagy és hogy

104

nézel ki. Azt mondta, hogy rengeteg fájdalom ér, és ebből fogsz

táplálkozni. Így lehetsz majd Te az, akivé lenned kell. Minden

háromszázadik évben születik csak meg az a gyermek, akinek minden

képessége megvan ahhoz, hogy elnyerje az erőt. És ez te vagy.

- Mit érek vele? Bárkivé is leszek majd, az csökkenteni fogja azt a

fájdalmat amit érzek?

- Talán nem, de akkor is tovább kell élned, mert mindig tovább kell

élni, bármilyen baj vagy gond adódik is.

Sana hallgatott. Már nem akart erről többet hallani, mert a nagy ki-

választottságból csak azt érezte, hogy mindent elveszített. Ezért inkább

odament a nyereghez, a kezébe vette, és némán elkezdte felnyergelni

Gingert, miközben a kézfejével letörölte a könnyeit.

A szél belevágott a lány arcába, de az nem törődött vele, csak még

nagyobb vágtára biztatta a lovát. Olyan sebesen száguldottak, hogy a

mellettük lévő dolgokat is csak elsuhanva látták. Sananak jólesett ez a

vágta, és igen nehezen tudta csak abbahagyni. Am hallotta Ginger fáradt

lihegését, ezért lefékezte, majd megállította a kancát. Miután leugrott a

nyeregből, kikötötte Gingert a közelben lévő fához, és szeretettel

megvakargatta a füle tájékát. Aztán körbenézett és mélyeket szippantott a

friss levegőből.

Patrik is odaért, leugrott a lováról, kikötötte Ginger mellé és lassan,

komótosan odaballagott Sanahoz. - Veszélyes ez a szélvész vágta.- mondta

komoran.

- Az egész életem veszélyes. Nem? Ha én vagyok a kiválasztott, akkor

úgysem érhet baj.

- Azért te sem vagy sérthetetlen.

- Lehet, de nem érdekel! - azzal egyszerűen lefeküdt háttal a földre és az

eget nézte. Már fenn voltak a csillagok, sötétedett, de ez cseppet sem

zavarta, jó volt így. Dark járt a fejében, hiszen az este közeledtével élt a

férfi igazán. Most biztosan készül rá, hogy végre elhagyja a házat, ahol

most lakik, és segítsen az embereken. - Ó Dark! Ha tudnád mennyire

hiányzol! - Sana beleharapott az ajkába és behunyta a szemeit, nehogy újra

elkapja a sírás.

Patrik nézte egy darabig, majd megadóan leült mellé. Hallgattak, és ez

most jólesett mindkettejüknek. Csak Sana érezte úgy, hogy Patrik is egyre

távolodik tőle, mintha valóságos űr lenne közöttük. Figyel rá, segít neki,

de nem érti. Mégsem akart ezen rágódni, mert volt elég fájdalma így is.

105

Helyette inkább megpróbált a jövőbe nézni és a jövőjét látni. Holnap

délután Patrik beviszi az új iskolájába, ahová ezentúl járnia kell, és ahol a

férfi egyik barátja az igazgató. Nem lesz más dolga, csak tanulni és élni az

életét, ahogy Patrik is mondta. Igen, ezt fogja tenni!

14. fejezet - Tovább élni

Ahogy teltek a napok, Sana egyre könnyebb lett, és próbált Dark nélkül

is boldog, kiegyensúlyozott lenni.. Patrik és Ginger sokat segített ebben. A

lány amikor csak tehette, ott volt a farmon a kancánál, sétáltatta,

meglovagolta, vagy csak szeretettel lecsutakolta. Sok időt töltött vele, így

rengeteget téblábolt Patrik körül is, és sokszor ott is aludt nála, ami T.B.-

nek egyáltalán nem volt ínyére. De Sananak szüksége volt a férfi

jelenlétére és közelségére, ami biztonságot nyújtott és erőt adott neki. Így

cseppet sem érdekelte nagyapja rosszalló tekintete, vagy épp jól célzott

megjegyzései. Próbálta őket figyelmen kívül hagyni úgy, ahogy minden

mást is, ami szerinte nem tartozott közvetlenül a fontos dolgok közé. Élte

az életét és megtett mindent,

106

hogy kitöltse a szívében lévő űrt.

Dark nap mint nap írt neki emailt vagy felhívta, ha pedig nem tette meg

ezt a férfi, hát megtette ő. Talán ez is segített kicsit a lánynak, hogy már

képes volt sírás nélkül gondolni rá, és bátrabban nézett a jövőbe is.

Egyik nap, iskola után egyenesen az edzőterembe ment, hogy megnézze

a nagyapját, na meg, hogy ő maga is gyakoroljon egy kicsit. És mert tudta,

hogy Patrik a héten szabin van, így biztosan ő is ott tölti az idejét. Bement

az irodába és ledobta a táskáját a szőnyegre, majd kivett a hűtőből egy

üveg ásványvizet, és szinte egy húzásra kiitta.

- Látom szomjas vagy. - szólalt meg a nagyapja a háta mögött. - Mi volt

az iskolában?

- Nem sok. Tanulás, tanulás, tanulás. Ja! És tanulás. - Sana letette az

íróasztalra az üvegét, majd lehajolt és előhalászta a táskájából a

tornafelszerelését, egy rövidnadrágot és egy pólót. - Megyek, átöltözöm,

aztán téblábolok egy kicsit odakinn, ha nem gond.

- Persze, menj csak. - motyogta az öreg, és próbálta magába fojtani azt a

különösen rossz érzést, ami elkapta mindig, mikor Sana Patrik közelébe

került. Na nem mintha nem bízott volna bennük, de mégis csak egy

tizenéves lányról és egy harmincon túli férfiról volt szó.

Sana kilépett az irodából és elindult az öltöző felé, de ahogy elhaladt a

recepciós pult mellett, Patrikot pillantotta meg, amint egy fiatal fiúval

beszélgetett az egyik gép előtt. Nem figyeltek fel rá, így elsietett az

öltözőbe. Amilyen gyorsan csak tudott átöltözött, nem akarta elszalasztani

az alkalmat, hogy a férfival lehessen egy keveset. Mikor elkészült, már

sietősen ment is kifelé, egyenesen hozzá.

- Szia! - állt tétován Patrik mellé Sana és, hogy leplezze zavarát, nézte

ahogy a fiú küszködik a súlyok felemelésével.

- Szia! - fordult felé a férfi. - Na, mi volt a suliban?

Sana megforgatta a szemeit jelezve, hogy igen unja már ezt a kérdést,

hiszen mást sem hall. Ezt látva Patrik elmosolyodott és visszafordult,

hogy minden idegszálával a fiúnak segítsen, ami Sananak egyáltalán nem

volt az ínyére. Álldogált egy darabig, de mivel nem törődött vele senki,

így bement egy kisebb terembe és ütni kezdte a bokszzsákot. Nem volt

dühös, csak morcos, amiért Patrik most nem vele foglalkozott. Még

kesztyűt sem vett magára, csak úgy szabad ököllel verte a hatalmas,

nehéz zsákot, és még akkor sem állt le, mikor Patrik a fiúval a terembe

ért. A férfi megállt néhány méterre és csodálva nézte a lány munkáját, ám

107

a fiú nem tétovázott, merészen odament a zsákhoz és vagányan

megragadta.

- Na lássuk mekkorát ütsz. - incselkedett.

- Menj onnan Rick! Én a helyedben ezt nem tenném - szólt rá Patrik, de

a fiú nem hallgatott rá. Sana pedig, hogy megleckéztesse, egy hatalmas

lendületet véve forgott egyet, és nagyot rúgott a zsákba. A zsák

meglendült, Rick pedig hatalmas puffanással zuhant a földre.

- Mondtam, hogy menj onnan. - nyugtázta Patrik, majd bazsalyog- va

odaballagott a fiúhoz és felsegítette - Ne piszkálj olyat, aki nem a te

kategóriád.

- Ezt hogy érti? Túl gyenge hozzám? - méregette Sanat lenézően a fiú

már a saját lábain állva.

De ezt a lány már nem hagyhatta annyiban, odament Rick elé és a

szemébe nézett. - Nem! Inkább túl erős hozzád.

- Most viccelsz? Ugye?

- Képzeld, nem!

Patrik elnézte a két fiatalt és el kellett mosolyognia magát. Úgy vi-

selkedtek, mint két kis kakas, és mindkettőn látszott, hogy nem adja

könnyen. Mentő ötlete támadt, így odaállt Sana elé. - Rickre úgyis ráfér

egy kis edzés, mert indulni akar a bajnokságon. Eltökélt szándéka, hogy

győzzön. Mit szólnál egy kis küzdelemhez?

A lány hamiskásan Patrikra nézett. - És mit kapok ha nyerek?

- Ne viccelj! - csattant fel a fiú, és még fel is horkantott hozzá. Am

Patrik leintette, miközben még a lányhoz beszélt.

- Ezt majd megbeszéljük utána, most inkább azzal foglalkozz, hogyha

lehet ne tegyél nagy kárt a fiúban.

Sana bólintott és a helység másik felébe ment, ahol ki volt alakítva egy kis

küzdőtér. Patrik gyakran tanította itt Sanat már kiskorában is, és tisztában

volt a lány képességeivel. Tudta, hogyha gyakrabban edzene, még őt is le

tudná győzni. Rick pedig még csak kezdő Sana mellett, aligha rúghat

labdába, de a nagy szája miatt nem árt neki egy kis lecke. És kitől viselné

el azt a legnehezebben, mint egy nála fiatalabb lánytól.

A küzdelem kezdetét vette, és Rick úgy gondolta, hogy egy lendületes

támadással tutira győz néhány pillanat alatt. De elszámította magát, mert

Sana résen volt, és nemcsak kivédte az ütéseit, de jól irányzottan oda is

sózott neki párat, csak úgy gyengéden. Ettől a fiú már elég dühöt gyűjtött

és, hogy megvédje férfiúi mivoltát, egyre hevesebben, egyre

108

erőteljesebben, ám ész nélkül verekedett. A lány könnyedén elhárított

minden támadást, és mikor már úgy érezte, véget kell vetnie az egésznek,

ismét felugrott. Miközben a levegőbe emelkedett, vett egy teljes

fordulatot és azzal a lendülettel arcon vágta Ricket, aki azonnal

tehetetlenül elvágódott.

- Ez nem igazság! - kiabálta a fiú, miközben teljesen kiakadva felállt a

földről. - Ez nem. - hirtelen a szavakat sem találta, de mindenképpen

vissza akart vágni, ezért elkiabálta magát. - Még egyszer!

Sananak sem kellett több. Ez a fiú úgyis nagyon emlékeztette Markra,

akivel otthon annyi gondja akadt, úgyhogy nem is esett nehezére

megvernie. Ezért ismét lendületet véve, egy jól irányzott ütéssel a fiú

hasába vágott, mire az kiguvadt szemekkel, tehetetlenül ösz- szegörnyedt,

és kis híján el is esett.

- Na jó, azt hiszem ennyi lecke elég volt mára. - lépett oda Patrik, és

megveregette Rick vállát. - Remélem tanultál belőle, és komolyabban

veszed a versenyt. Sana csak egy kislány, viszont neked majd hozzád

hasonló nagyfiúkkal kell megküzdened.

A fiú nem szólt, csak összeszorította a száját, és méltóságteljesen

odaballagott a padhoz, hogy leülhessen egy kicsit. Sana ezt használta ki, és

lágyan az ajkába harapva a férfira nézett.

- Győztem, és még csak nem is voltam durva. Mit kapok cserébe?

Patrik felnevetett és lágyan a lányra nézett. - Mit szeretnél?

Sana fejében már ott volt a kész válasz, ám mielőtt felelhetett volna, T.B.

lépett a terembe. Az öreg rosszallóan figyelte unokáját, aki olyan

közvetlenül, szinte már kihívóan viselkedik Patrikkal, ami nem való egy

tisztességes lányhoz. Nyelt egyet és megpróbálta legyűrni a hirtelen

támadt haragját. De ami még jobban bántotta, hogy Sana viselkedése ellen

Patrik sem védekezik, sőt a tekintetéből úgy tűnt, mintha tetszene neki az

iránta tanúsított rajongás. Nem bírta sokáig csendben nézni őket, odasétált

hozzájuk és mogorván hol egyikre, hol másikra pislogott.

- Ez nyilvános hely. És egyébként is... - odafordult Sanahoz és a lehető

leghalkabbra vette a hangját, hogy rajtuk kívül más ne hallja. - Nem

kellene így csüngnöd senkin, pláne nem egy apád korabeli férfin. - azzal

morcosan megfordult és elindult vissza az irodájába.

A lánynak még a szája is tátva maradt, látva és hallva nagyapja nem

tetszését. Nem számított ilyen kemény hangnemre, és főleg nem ilyen

nyersre. Értetlenkedve Patrikra nézett, aki felhúzta a szemöldökét és

109

lassan követte barátját. Sana sem tehetett mást, tehetetlenül ballagott a

férfiak után. Bár sejtette nagyapja kitörésének okát, mégis úgy hitte,

mindez kevés ehhez a fajta kioktatáshoz, főleg mert őt még soha senki

nem gorombította le így. Belépett a többiek után az irodába és becsukta az

ajtót maga mögött.

- Na akkor végre elmondhatom, hogy hetek óta tűröm, hogy úgy

viselkedj, mint egy. - T.B. elharapta a mondatot és megrázta az ujját az

unokája előtt. - Milyen lányok viselkednek így? Nem a tisztességes, rendes

kislányok. Ráakaszkodni egy érett férfira és úgy csüngni rajta mintha. -

felsóhajtott és a szavakat kereste. - Nem is tudom, hogy hogyan gondoltad

ezt. Folyton ott vagy Patriknál, kiját- szod, hogy későig maradhass, és

akkor már ne kelljen hazajönnöd. El tudom képzelni, hogy mi járhat a

fejedben. - sóhajtva elhallgatott.

Sana döbbenten nézett maga elé, majd felemelve a szemeit odapillantott

Patrikra. A férfi nekitámaszkodva az asztalnak, karba font kézzel,

elgondolkodva hallgatott, miközben viszonozta a lány tekintetét. Hirtelen

olyan érzése támadt, hogy meg kell védenie Sanat, hisz mindaz, amit az

öreg elmondott, nem igaz. Legalábbis nem így.

- Ne beszélj ostobaságokat. - kezdte nyugodt hangon, barátjára nézve. -

Sana nem viselkedik rosszul. Olyan, mint bármelyik tini. És nem csak az ő

hibája, hogy későn tud lovagolni, gyakran az enyém, mert későn érek

haza. Sana nagyon rendes, kedves lány, nincs vele semmi gond.

- Ezt mondod te, de nem ezt látom én. - förmedt fel az öreg, és úgy

nézett az unokájára, mintha a veséjébe látna. - És nem is úgy gondolod.

Igaz?

- Nagyapa! - suttogta Sana kellemetlenül.

- Nincs semmi nagyapa!

Patrik felsóhajtott és felegyenesedett. - T.B. ne csinálj nagyobb

problémát, mint ami van. Semmi gond nincs Sanaval.

- De igen, van. Az, hogy.

- Az, hogy nem veled van egész nap, nem körülötted ugrál, és nem

igazán van rád szüksége. - fejezte be a mondatot Patrik, majd odament az

öreghez és kedvesen megveregette a vállát. - Nem inkább ez a baj vele?

Azt hitted, hogy majd egész nap otthon fog ülni vagy itt lesz veled. De rá

kellett jönnöd, hogy az unokád már nem gyerek, és nem éppen rád van

szüksége. Azt hiszem, elég jól ismerlek. Ha tévednék, azt kellene hinnem,

hogy nem bízol meg bennem.

110

- Benned bízom. - T.B. megadóan legyintett. - De Sana még gyerek.

Nem tudja mit csinál.

- Nem vagyok gyerek! - szólt most már közbe a lány is.

- Nem -e! - morgott az öreg és rosszallóan csóválta a fejét. - Nagyon is

az vagy még. Majd ha nem a tizenhatot, hanem a huszat töl- töd, akkor

már nem leszel az.

- Túl szigorú vagy! - nyugtázta Patrik. - Nem hiszem, hogy Sana ártana

bárkinek is azzal, hogy nevet, jókedvű és szabad. Nézz rá! Nem jobban

érzed magad te is, ha ő mosolyog?

T.B. ismét legyintett egyet. Rájött, hogy hiába is beszélne, mert Pat-

riknak valahol igaza van. Jobb boldognak és felszabadultnak látni Sanat,

mint szomorúnak. És ha nem akarja, hogy megharagudjon vagy

nehezteljen rá, bizony jobban teszi ha nem erőlteti ezt a témát. Így csak

széttárta a karját és intett a lánynak, hogy mehet ahová csak akar. De

Sananak elment a kedve az edzéstől, szívesebben ment volna Gingerhez,

hogy a szabad levegőn kilovagolhassa magát. De ezek után már azt sem

merte. Ezért komoran, kedvetlenül az öltözőbe ment és komótosan felvette

az utcai ruháját. Már régóta volt benne egy különös érzés a nagyapjával

szemben. Szerette és tisztelete, de soha nem azt kapta tőle, amit várt.

Mintha T.B. menekült volna a családi kötöttségektől, mintha csak nevelni,

de nem megérteni akarná. Vállat vont, mert végül is nem volt fontos.

Miután felöltözött, visszasétált a nagyapja irodájába a táskájáért. Egy

szót sem szólt mikor benyitott, csak a cuccaiért nyúlt, és rá sem nézve a

férfiakra, már el is tűnt. Hallotta még, hogy a nagyapja szólítja és kérdi,

hogy hová megy, de nem volt kedve még felelni sem.

Az idő rohant, Sana pedig ott ült a szobájában és lefekvéshez ké-

szülődött. Azon tanakodott, hogy miért borult ki úgy a nagyapja, és Patrik

miért mondta az öregnek azt, hogy „- azt kellene hinnem, hogy nem bízol

bennem". Sananak eddig úgy tűnt, hogy Patrik is érez valamit, azért olyan

kedves vele, azért engedi, hogy nap mint nap nála aludjon, és azért

beszélget, foglalkozik vele annyit. De a szavai mind arra utalnak, hogy

csak egy kislányt lát benne, akire vigyáznia kell, akit apja helyett apjaként

kell szeretnie. Ez egyáltalán nem tetszett Sananak, és kicsit meg is

haragudott érte. Ez volt az egyik oka, amiért nem ment ma el lovagolni,

pedig hiányzott neki Ginger. Helyette inkább elővette nagyapja laptopját

és levelet írt Darknak. Mióta a férfi elment, így kommunikáltak, vagy

alkalomadtán telefonon vagy sms-ben, de erre egyre ritkábban került sor,

111

mert mindketten igen elfoglaltak lettek az új életükben. Mégis jó volt tudni

róla, hogy Dark jól van, él, és ugyanolyan közvetlen és kedves, mint

azelőtt.

Miután megírta a levelet, Sana összecsukta a laptopot és maga mellé

tette, ő pedig lefeküdt az ágyra és megpróbált elaludni. Am alig hunyta le

a szemeit, hirtelen látomás tört rá. Patrikot látta maga előtt. Négy csuklyás

férfi lopódzott a sötétben hozzá, betörtek a házába, nagy hanggal

összerombolták a nappaliját, és mikor Patrik ezt hallva lement hozzájuk,

az egyik hátulról egy vasdarabbal leütötte. A rendőr a földre zuhant és a

fejéből ömlött a vér. Öntudatlan volt, és ahogy egyre több vért vesztett, a

légzése is bizonytalanná vált. A négy férfi erre hangosan felnevetett, majd

belerúgtak párszor és otthagyták haldokolni a földön.

Sana riadtan felült és megpróbálta összeszedni magát. Tanakodott,

hogyan kellene most cselekednie, mi lenne a helyes ebben az esetben.

Nagyapjára gondolt és arra, amiket délután mondott neki. De ha őszinte

akart lenni magához, cseppet sem érdekelte, hogy T.B. mit is gondol. Így

sietve felöltözött, magára kapta a farmerját és egy fekete pólót, majd cipőt

is húzott, és a lehető leghalkabban leosont a lépcsőn, ki az éjszakába. Nem

futott, de nagyon sietett. Közben pedig megpróbált visszaemlékezni a

látomása minden egyes részletére, a négy csuklyás emberre, és Patrik

véres arcára. Nem tudta kik lehetnek, nem ismerte őket, még csak utalást

sem hallott sehonnan felőlük, hogy mi okuk lenne megölni Patrikot. De

tudta amit látott, az pont úgy fog bekövetkezni ha nem ér oda időben.

Már elég közel járt Patrik házához, mikor egy sötét furgon fékezett le

mellette. A lámpa fénye egyenesen rávilágított. Abban a pillanatban tudta,

hogy nem ülhet más a kocsiban, csakis azok, akiket a látomásában látott.

El akart futni, de körbenézve látta, hogy úgysem nagyon tudna hová

menekülni előlük. Ezért csak megállt, és idegesen várta, hogy mi fog

történni. Közben erőteljesen Patrikra gondolt, mert tudta, szüksége lesz az

ő erejére is. Nem volt benne biztos, hogy a férfi érteni fogja a telepatikus

üzenetet, vagy hogy egyáltalán megkapja -e. De nem volt egyéb

lehetősége, meg kellett próbálnia.

Két csuklyás szállt ki az autóból és egyenesen feléje tartottak. Egy szót

sem szóltak, csak vészjóslóan egyre közelebb lépdeltek a lányhoz. Sana

nézte őket és tudta, hogyha időt akar nyerni, támadnia kell. Nem

tétovázott, és abban a percben mikor már elég közel volt hozzá az

egyikük, meglendítette a karját és teljes erejéből arcon csapta a férfit. Majd

112

mielőtt a másik reagálhatott volna rá, felemelte a lábát, és lendületesen

hasba rúgta. Erre már a másik kettő is kiugrott az autóból, és feléje

indultak. Sana jól tudta, még nincs elég ereje és ügyessége hozzá, hogy

ennyi embert legyőzzön, így inkább hátrálni kezdett. Újra Patrikra

gondolt, de már sokkal erősebben. Ám ezt csak néhány pillanatig tehette

meg, mert minden energiáját a védekezésre kellett összpontosítania. Ütött,

vágott, rúgott és megtett mindent, amit csak lehetett. Mégis volt egy

pillanat, mikor azt hitte itt a vég. Az egyik csuklyás visszament a

furgonhoz és egy vasrudat hozott elő. Sanaval forogni kezdett a világ,

mert egyszerre támadták mind a négyen, és ő túl kevés volt hozzájuk. Jó

néhány ütést kapott, és mikor egyikük eltalálta a gyomrát, összeroskadva

a földre került. Akkor valamelyikük belerúgott, míg egy másik a hátába

ütött. Ott feküdt a talajon tehetetlenül, és hiába volt minden védekezése,

már nem hatott. De ekkor hárman hirtelen otthagyták. Megpróbált fel-

nézni, de csak két cipőt látott, mert a negyedik még ott volt vele, és már

lendült a lába, hogy belerúgjon a lányba. De Sana elgurult előle, majd

előbb négykézlábra emelkedve teljes dühével nézte a férfit, majd felállt és

összeszedve az erejét, mélyet sóhajtva akkorát ütött ellenfele arcába, hogy

annak rögtön el is eredt az orra vére. Most a támadó került a földre, így

Sananak volt ideje megnézni, hogy mi is történt. Megkönnyebbült mikor

meglátta Patrikot, amint a három másikkal verekedett. Az egyiknél ott

volt a vas, és a férfi háta mögött már épp ütésre készült. Sana tudta, hogy

mivel mindnyájan egyszerre támadnak, Patriknak nem lesz ideje kivédeni

az ütést. A vértócsa jutott eszébe, amit a látomásában látott, és

rettenetesen megrémült. Hirtelen behunyta a szemét, és erőteljesen

koncentrált. A vasdarabot tartó férfi azonnal felordított és esetlenül

rogyott össze. Patrik ezt használta ki, és a földre küldte a másik kettőt is,

aztán döbbenten Sa- nara nézett.

Látta a lányt behunyt szemmel koncentrálni, és az összerogyott férfit is,

aki iszonyú fájdalmakat élhetett át, mert szinte már magánkívül volt,

pedig senki, még csak hozzá sem nyúlt. És mikor a lány újra kinyitotta a

szemeit, a férfi jobban lett, de annyira megijedt, hogy már támadni is

elfelejtett. Bár Patrik lecövekelt egy pillanatra, mégis összeszedve a

gondolatait odament a csuklyáshoz, a grabancá- nál fogva felemelte és

fenyegetően megrázta.

- Ki küldött? Mit kerestek itt?

A férfi zavartan bár, de elmondott mindent, amit tudott, hogy egy

113

magát Juniornak nevező férfi telefonon adta ezt a megbízást, és nagyon

szép pénzt ígért érte, aminek a felét már át is utalta. A másik felét a munka

végeztével kapták volna meg.

- Ennyi az egész? Többet nem tudsz, vagy nem akarsz mondani?

- Ha tudnék, azt elmondanám. De sosem láttam, és a hangját is el-

változtatta mikor felhívott. - a csuklyás láthatólag nagyon rémült volt.

Hittek neki, mert úgy nézett ki, mint aki még a saját anyját is elárulná

abban a percben.

Patrik elengedte a férfit és dühösen a telefonjáért nyúlt, hogy felhívja

Jimet. Megkérte, hogy amilyen gyorsan csak lehet jöjjön ki néhány

emberrel, mert van itt négy fickó, aki rátámadt. Jim azonnali intézkedést

ígért, ezért Patrik eltette a mobilját, és a vasdarabbal a kezében a négy férfi

felé bökött. Azok szó nélkül indultak el a ház felé, Sana pedig segített őket

egységesen odaterelni, és még kötelet is hozott, amivel a férfi megkötözte

a támadókat. Amikor már mindegyik ott feküdt összekötözve,

mozdulatlanul, Patrik odafordult a lányhoz, és kicsit távolabb sétált vele.

- Mutasd csak magad. - a férfi megnézte Sana sérüléseit, és morco- san a

fejét rázta. - Mi a csudának jöttél ide? Még sokkal nagyobb bajod is

eshetett volna.

- Ha nem jöttem volna, neked esett volna bajod. - felelte Sana, és mikor

Patrik értetlenkedve a fejét rázta, a lány folytatta. - Látomásom volt. A

végén ott feküdtél a lakásodban eszméletlenül, vérben úszva. Így némileg

jobb a helyzet. Élsz, virulsz, semmi bajod.

- De neked van.

- Élek, virulok és ezek meg... - mutatott az ütések nyomára. - majd

elmúlnak.

Patrik aggódva megsimogatta a lány arcát, szinte már túl lágyan, és egy

mélyet sóhajtott is hozzá. Mintha érezte volna, mintha értette volna mi is

jár Sana fejében, milyen nehéz is a lánynak. - Te egy különleges teremtés

vagy. Nem is értem. Az a férfi is miattad ordított úgy. Mit csináltál vele?

- Csak telepatikus, gondolati úton próbáltam hatni rá. Úgy látszik ez

sikerült is.

A férfi egy pillanatra átölelte a lány vállát. Kavarogtak az érzései és nem

akarta tisztán látni azt, ami teljesen egyértelmű volt. Ez a kicsi lány eljött,

hogy megmentse az életét, nem féltve a sajátját sem. Gondolkodás nélkül

képes lett volna feláldozni is magát, ha Patrik nem érzi meg, hogy hívja.

- Menj be a házba, aztán ha elintéztem ezeket, hazaviszlek mielőtt

114

nagyapád megint kiakad. - suttogta végül kedvesen.

Sana szófogadóan bólintott és komótosan besétált a lakásba, leült a

fotelba és várt. Tompa volt és fáradt, elnyomta ez a nagy izgalom és a

verekedés. Kicsit elszunyókálhatott, mert mikor felébredt, Patrik már a

lakásban volt és telefonon beszélt. Sana nem értette mit mond, csak a

mélyen búgó, kellemesen csengő hangját hallotta. Lassan kinyitotta a

szemeit, majd nyújtózkodva egyet felállt, és álmosan pislogott maga elé. A

legszívesebben nem is ment volna vissza a nagyapjához, inkább maradni

akart, és igazából nem is értette, hogy miért ne tehetné. Eljátszott ezzel a

gondolattal, de már látta is T.B.-t teljesen feldühödve, mérgesen. Ezt

nézve, talán mégsem lenne annyira okos az ötlet. Szomorkásan ránézett

Patrikra, aki eltéve a mobilját egyenesen feléje fordult.

- Jimék elvitték a fickókat, és megpróbál utánajárni annak a Juniornak.

Nem hiszem, hogy nagyon sok mindent talál. Nagyapád hívott az előbb,

már nagyon ideges. Neki is megérzése lehetett, mert felkelt és rögtön a te

szobádba ment, hogy megnézze megvagy -e. Iszonyú mérges. - ahogy a

férfi Sanara nézett, egyre közelebb lépdelt hozzá, és felemelve a kezét

megérintette a lány arcát, majd megvizsgálta a karját és a hasát is. - Ez

aztán! - ámult el - Mindig is tudtam, hogy nem vagy hétköznapi lány, de

ez.

Sana is megnézte a sérüléseit és elámulva látta, hogy azok nagyon

elhalványultak, szinte már alig látszanak. - Nahát! - csak ennyit tudott

mondani, aztán vállat vont, mintha nem is lenne mindez olyan elképesztő

és érdekes.

A férfi mosolyodva megsimogatta a lány fejét, majd tétován intett neki,

hogy menjenek ki a kocsihoz. Csend volt, túl nagy csend. Mindketten

belemerültek a saját gondolataikba, amit bár szerettek volna megosztani

egymással, úgy hitték mégsem lenne helyes. De amint a hazafelé tartó útra

értek, Sana mégiscsak összeszedte magát és megszólalt.

- Mit vétettél, hogy meg akartak ölni?

Patrik egy pillanatig még hallgatott, majd őszintén próbált felelni.- Azt

hiszem, beletenyereltem valamibe, amibe nem kellett volna.

- Ez a válasz nem elég. Az életedet mentettem meg, a legkevesebb az,

hogy elmeséled mi volt ez az egész.

- Igen lehet, de talán jobb, ha mégsem tudod a részleteket.

Sana egyelőre nem akart vitatkozni, így inkább hallgatott, ahogy Patrik

is. Sok volt mindez egy éjszakára, mindkettejüknek idő kellett, hogy a

115

történteket feldolgozzák.

Nem olyan sokára Patrik lefékezte a kocsit T.B. háza előtt. Sananak nem

sok kedve volt bemenni a lakásba, így kicsit vonakodva bár, de kiszállt az

autóból, és komótosan elindult a bejárathoz. Mikor látta, hogy Patrik is ezt

teszi, megkönnyebbült, és a szíve is nagyot dobbant. Lassan odalépett a

férfihez és ráemelte mosolygós tekintetét. - Mondtál valamit nagyapának?

- Csak, azt, hogy rossz érzésed volt és eljöttél hozzám. És bármennyire

is hihetetlen, igazad lett, mert látogatóink voltak.

- Ennyi? - miután a férfi bólintott, Sana mélyet sóhajtva nyitott be a

lakásba.

T.B. aggódva sietett ki a szobájából az ajtó nyitására, és ment unokája

elé, hogy azonnal kérdőre vonja. - Hol voltál? Mi a csudának tűntél el az

éjnek évadján? Csak úgy kisurranni. Ez nem helyénvaló!

- Ne haragudj nagyapa, de nem tehettem mást. - és elmesélte ugyanazt

a verziót, mint Patrik, miszerint rossz érzése volt, és jobbnak látta

személyesen meggyőződni róla.

- Szólhattál volna nekem. Inkább veszélybe sodrod magadat. Én rendőr

voltam, intézkedhettem volna. Könnyelmű vagy és túl gyerekes. Nem

örülök neki, hogy ilyen nagyon önálló akarsz lenni. - korholta T.B. szinte

megállás nélkül. - Elhiszem, hogy odahaza azt tettél, amit csak akartál,

mert anyád mindent rád hagyott. De én nem vagyok az anyád, és

szeretném tudni mikor, hol vagy. Ez a viselkedés itt nem helyénvaló!

Sana nem akarta hallani a kioktatást, cseppet sem volt ínyére a nevelés

és ez a rendreutasító hangnem. Valóban nem volt hozzászokva, és úgy

gondolta, senkinek, még a nagyapjának sincs joga korlátokat szabni neki.

Így kissé hangosabban szólalt meg, mint szeretett volna.

- Nagyapa! Hagyd abba! Soha nem szólt bele senki, hogy mit teszek.

Mind ezidáig minden tökéletesen működött így is. Sosem csináltam

hülyeséget, sosem volt semmi gond a viselkedésemből. Nem szólhatsz

bele az életembe te sem, azt nem hagyom, mert már nem vagyok gyerek.

- Nem -e? Kislány vagy még, aki nem tudja mi a helyes út. Még ha

lenyeltem is, hogy folyton Patrik nyakán lógsz, azt nem hagyhatom, hogy

veszélybe sodord önmagadat. Ezt nem. Hogyan számolnék el veled

anyádnak?

Erre a kijelentésre Sana felkacagott. Jól tudta, hogy Annát nem érdekli

az, hogy mi is történik vele, és talán még csak meg sem siratná, úgy,

ahogy Petert se nagyon siratta meg mikor megtudta, hogy meghalt. -

116

Elszámolni anyának? Ne nevettess! Anyát az sem érdekelné, ha lilára

festetném a hajam, és egy szál bugyiban rohangálnék fel-alá. Miért

gondolod, hogy a halálom rendítené meg? Anya miatt nem kell aggódnod.

Ő nem hiányolt eddig sem. Ha miatta teszed, felesleges. Ez az én életem,

és azt teszek vele, amit csak akarok!

- Sana! - ezt már Patrik sem hagyhatta szó nélkül, és nemlegesen

megrázta a fejét. - Túl szigorú vagy nagyapádhoz. Csak félt.

- De ne féltsen! Ne féltsen úgy, hogy közben nem fogad el, hanem

korlátok közé akar zárni! Ez a féltés nekem nem kell! - közölte a lány

határozottan, majd elnézést kérve felment a szobájába, hogy megpróbáljon

végre elaludni.

15. fejezet - Ginger!

Az éjszaka további része már nyugodtabban telt. Miután Patrik elment,

Sana hallotta még, hogy T.B. sokáig sétálgatott a konyhában, nyilván

próbálta megemészteni a hallottakat és a történteket. De nem foglalkozott

vele, mert határozottan tudta, így helyes. Ha már különleges élete van, azt

hagy élje úgy, ahogy és akivel neki a legjobb. Nem is akart mást, csakhogy

ezt nagyapja is megértse és elfogadja. Bár ahogy látta, ezt nem is lesz

olyan egyszerű véghezvinni.

A következő nap délutánján, Sana már a szobájában ülve a leckéjét írta,

mikor rátört valami megmagyarázhatatlan rossz érzés. Nem tudta

konkrétan, miért és hogyan, csak azt érezte, hogy valakit veszély fenyeget.

Behunyta a szemeit és megpróbálta maga elé képzelni, amit látnia kellene,

de túl gyenge volt a látomás, nem tudta kivenni kivel lehet kapcsolatos.

Ettől kissé ideges lett és bántotta a tehetetlenség. Nem tudta mit

csinálhatna még, hogy hová fordulhatna. Tétován felállt az íróasztalától és

lement a konyhába inni egy pohár vizet, hátha majd attól csillapul a

feldúltsága.

T.B. az asztalnál ülve egy csésze kávét kortyolgatott A konditerembe

készült, így megpróbálta sietve felhörpinteni a forró feketét. Am amikor

meglátta unokája szinte rémült arcát, még a csésze is megállt a kezében.

- Valami baj van? Falfehér vagy.

- Nem tudom, azt hiszem. - Sana zavartan megállt, és egy pillanatra

117

még a szemét is be kellett hunynia. Valami hívta a birtokra, de nem volt

olyan mély, mint akár Patriknál vagy Darknál. Ez most más volt, mégis

nyugtalanító. - Azt hiszem a farmra kellene mennem.

- Miért? Mi történt? - kérdezte egyre idegesebben az öreg, hiszen még

sosem látta ilyennek az unokáját.

- Nem tudom, de oda kell mennem.

T.B. letette a csészéjét. Elhúzhatta volna az időt, aggályoskodhatott

volna, de Sana látványa, és a tegnapi kioktatásának emléke magáért

beszélt. A kulcsáért nyúlt és elindult a kijárat felé, visszaszólva a lánynak.

- Na mi van? Gyere, odaviszlek.

Sana sietve ment nagyapja után, és beszállt mellé a kocsiba. Meg-

próbálta összeszedni a gondolatait, hátha konkrétan ki tudja venni, hogy

miért van olyan rossz érzése. De hiába próbálta, nem ment. Közben

nagyapjára pillantott és figyelte, ahogy az öreg a telefonjáért nyúlt, majd

nyugtalanul beszélt valakivel. Feltehetőleg Patrik volt a vonal másik

végén, mert T.B. egyfolytában azt emlegette, hogy a „farmodra". Majd

mikor visszatette a mobilt a zsebébe, aggódva Sa- nara pillantott. - Jobban

vagy?

A lány vállat vont és elfordulva kinézett az ablakon. Nem akart beszélni,

mert nem volt miről. Mióta volt az a kisebb vitájuk, a lány még jobban

eltávolodott a nagyapjától, és nem is akart közelebb kerülni hozzá.

Megvolt a saját élete, amit élt, és hagyta, hogy az öreg is így tegyen az

övével.

A farmhoz közeledve már messziről látták Patrikot, aki akkor fékezett le

a kocsijával nem messze előttük. Miután kiszállt, körbenézett, majd

hirtelen az istálló felé rohant. Sana feszülten figyelte, majd amikor végre

nagyapja is lefékezte az autót, szinte feltépte az ajtót, és azonnal követte

Patrikot. Furcsa nyerítés és nyöszörgés csapta meg a fülét, ahogy az istálló

felé közeledett. A szíve a torkában dobogott, mert nem tudta mit is fog

találni. Fel akart készülni, de még arra sem volt ideje. Alig ért be az

istállóba, azt hitte azonnal összeesik. A két ló a földön feküdt, szinte

teljesen vérben úszva, mert mindenhol, főleg a lábaikon, késszúrás

nyomok voltak láthatók. Baba még felemelte a fejét és próbált talpra állni,

de Ginger már mozdulatlan volt, és körülötte valóban minden csupa vér

volt. Patrik ott állt előtte és az életjeleit vizsgálta, majd szomorúan

megrázta a fejét.

- Nem! - kiabált kétségbeesetten Sana, és zokogva oda akart rohanni a

118

lovához, de Patrik egy hirtelen mozdulattal odaugrott hozzá, és a

derekánál fogva elkapta. Minden erejét össze kellett szednie, hogy vissza

tudja tartani a lányt.

- Ginger! - Sana fájdalmas sírásától Patrik szíve is belefájdult. - Ginger!

Lovacskám! Nem lehet! Nem! - megpróbált kiszabadulni a férfi karjaiból,

de nem tudott. Így csak tehetetlenül ütött egyet, mire Patrik megragadta a

lány két vállát és erőteljesen megrázta.

- Sana! Nyugodj meg! Ezzel nem lesz jobb!

A lány mintha kezdett volna feleszmélni, felemelte a tekintetét és a

könnyein át ránézett a férfira. Patrik ezt a pillanatot használta ki, hogy

odaintse T.B.-t, aki elszörnyülködve nézte az állatokat alig pár méterre

tőlük. Barátja kérésére odament hozzájuk és átölelve az unokáját,

kitámogatta az udvarra. Most már hitte, most már értette, hogy Sana miért

kapaszkodik inkább Patrikba, és miért az a sok furcsa dolga és a nagy

szabadsága. Különleges lány volt, mert a megérzései hasonlítottak ugyan

az apjáéra, de ő meg is kellett szenvedje a képességei árát. Átélte, szinte

együtt lélegzett a látomásaival, és ezeket Patrik sokkal jobban tudta

kezelni, ahogy magát Sanat is.

A lány nem foglalkozott az öreg morfondírozásával, sem pedig azzal,

hogy mindenképp ki akarta őt cipelni, inkább még egyszer visz-

szapillantott. Akkor látta meg, hogy Patrik a fegyveréért nyúlt, és

egyenesen Ginger fejére célzott. Sikítva megpróbált visszarohanni és

megakadályozni, de T.B. nem engedte, nehézkesen bár, de kiránci- gálta az

istállóból. Ehhez persze minden erejére szüksége volt, aminek már nem

volt igazán teljében. Az udvaron már csak a pisztoly éles dörrenését

hallották, amibe Sana teljes testében beleremegett.

- Sajnálom. - suttogta az öreg, és még szorosabban ölelte az unokáját. Ez

idáig nemigen tudott mit kezdeni azzal, hogy Sananak megérzése van, de

most látta, és cseppet sem tetszett neki. T.B. visszagondolt a régmúltra,

mikor felfedezte ezt a különös világot. Igen, hiszen a felesége volt az,

akinek megérzései voltak, de ő meghalt a szülői ágyon mikor Peternek

életet adott. Peter is örökölte anyja képességét, de mivel egyedül kellett

felnevelnie, T.B. próbálta ezt a dolgot visszafojtani benne. Azt hitte

sikerült, de ahogy nőtt, olyan erővel törtek rá a látomások, hogy T.B. nem

tudott sokáig szemet hunyni felette, így be kellett iktatni az életükbe. Ha

Peternek megérzése lett, és az a gyereket semmiképp nem hagyta

nyugodni, az apja, rendőr lévén, utánajárt a dolognak. De kettejükön kívül

119

nem tudott más erről, csak miután Peter megnősült és elköltözött, majd

egy látomása kapcsán el kellett mennie az ottani rendőrségre. Mindig

reménykedett abban, hogy Sana nem örökölte ezt a képességet, de most be

kellett látnia, ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.

A lány tehetetlenül, de már nyugodtabban bontakozott ki nagyapja

öleléséből. Nem volt szükség arra, hogy visszatartsák, hiszen Ginger már

nem élt. Esetlen léptekkel, a könnyeit törölgetve odament a ház

verandájához, és magába roskadva leült a lépcsőre. Arcát beletemette a

kezeibe és türelmesen várt. Már nem volt miért rohannia, már nem volt

értelme semminek sem.

Néhány perc múlva egy autó fékezett le a ház előtt. Az állatorvos szállt

ki belőle, majd a táskájával együtt, sietős léptekkel ment az istálló felé, rá

sem pillantva a lányra. Sana utánanézett és látta, hogy nagyapja is az

orvossal tart. Ekkor felállt és halkan odaosont utánuk, de az ajtóban mégis

megtorpant. Patrik az orvossal Babát vizsgálta, T.B. pedig ott állt mellettük

segítésre készen, így Sana észrevétlenül oda tudott osonni Gingerhez. Meg

akarta érinteni, meg akarta simogatni, hogy elbúcsúzhasson tőle, hogy

elmondhassa mennyire szerette, és soha nem felejti el.

A ló ott feküdt a földön élettelenül, körülötte minden véres volt, még a

pokróc is, amivel letakarták. Sana könnyei újból eleredtek, mégis leguggolt

a lóhoz és reszkető kézzel végighúzta az ujjait a kanca nyakán. De alig ért

hozzá, képek jelentek meg előtte. Tisztán ki tudta venni a férfit, aki késsel

a kezében vágta, szúrta Gingert, és egy másikat, aki a háttérből figyelte

mindezt. Borzasztó volt még látni is, hiszen Sana látomása olyan élethű

volt, mintha ő maga lett volna Ginger, és őt kaszabolták volna olyan

gyűlöletes hidegvérrel.

Hirtelen elkapta a kezét és a szája elé tette, nehogy kitörjön belőle az a

mély fájdalom, amit érzett. Patrik pillantott rá először. Szerette volna

átölelni és megvigasztalni, de most nem mehetett oda hozzá, mert

Babának is szüksége volt rá. Így T.B.-nek szólt, hogy vigye be Sanat a

házba. Az öreg azonnal ment, kedvesen felnyalábolta az unokáját és

kitámogatta az istállóból.

Valamivel később Sana hallotta, hogy felbőgött egy autó motorja, és

néhány pillanat múlva elhajtott. T.B. otthagyva unokáját kiment, hogy

megnézze, ki távozott. A lány csak állt az ablak előtt és nézte a semmit,

mert igazából nem fogta föl, hogy mit is lát. Kutyául érezte magát, bár

tudta, hogy ez csak szókép, hiszen nem kutya, fogalma sem lehet, hogyan

120

is érezheti magát egy eb. Mégis ez a szó illett ide a legjobban, amivel le

tudta írni a lelkiállapotát.

Nyílt a bejárati ajtó, de Sana csak arra eszmélt fel, hogy hátulról két kéz

simogatja meg a két karját.

- Sajnálom. - Patrik odahajolt a lány fejéhez, és együtt érzőn meg-

puszilta a haját. - Nem volt más lehetőség, nem tehettem mást, mert

Ginger nagyon szenvedett.

- Tudom. - Sana megremegett, ezért Patrik maga felé fordította és

lágyan az álla alá nyúlva felemelte a fejét, hogy belenézhessen a fáj-

dalommal telt szemeibe.

- Ha egy szemernyi esély is maradt volna, úgy mint Babánál, nem

tettem volna meg, de Ginger már csak hörgött.

- Tudom, én is tudom! - Sana odabújt a férfihez, és megpróbálta

visszatartani a könnyeit. Mélyeket lélegzett, szeretett volna higgadtan

gondolkodni., és mikor már úgy tűnt sikerül, csak akkor szólalt meg újra. -

Ki lehet ennyire kegyetlen, hogy ezt tegye? Mit ártottak neki a lovak? Ki az

a sötét hajú, fekete férfi, aki leszúrta őket, és ki az a szőke, napszemüveges,

aki ezt végignézte?

Patrik döbbenten eltolta magától a lányt. - Láttad?

Sana bólintott. - Amikor hozzáértem Gingerhez, akkor láttam őket.

Patrik nem habozott sokat, egyik kezével kivette a telefonját és felhívta

Jimet, majd mikor a vonal túlsó végén felvették, köszönés helyett azonnal

a lényegre tért.

- Ha jössz, hozd el a Werner aktát és minden fényképet vele kap-

csolatban. És ha lehet siess kicsit. Ne kérdezd, csak siess! - miután

befejezte a beszélgetést, eltette a mobilját és újból átkarolta a lányt. - Ha

Jim ideér az aktával, majd megnézheted kit is láttál. Rendben? Akkor talán

közelebb kerülünk ahhoz, aki ezt az egészet irányítja.

Sana szomorúan bólintott, majd keserűen nyelve egyet újra megszólalt. -

És Baba? Hogy van?

Patrik felsóhajtott, és fura grimaszt vágott. - A doki szerint, ha ezt az

éjszakát túléli, akkor van esélye, de még akkor sem teljesen. Amíg nem áll

a saját lábára, addig nem lehetünk nyugodtak.

A lány elkeseredetten a férfi mellkasának döntötte a fejét, miközben

átölelve Patrik derekát, erősen belekapaszkodott az ingébe. Megpróbált

úgy megszólalni, hogy bátorítón, őszintén hangozzon az amit mond. -

Baba erős, rendbe fog jönni.

121

- Igen, remélem.

Így álltak néhány percig, és mindkettejüknek jólesett a közelség és

biztonság. Sana ebből merített erőt és Patrik is, bár a világ minden

kincséért sem vallotta volna be, még magának sem. Mégis élvezte a lány

jelenlétét és sajnálta, tiszta szívéből sajnálta, hogy a legszorosabb kötelék

köztük, Ginger elmúlt.

Valamivel később, Patrik kibontakozva az ölelésből visszament az

istállóba, hogy felváltsa T.B.-t, akire a lovat bízta, míg ő Sanaval beszélt.

Nemsokára Jim is megérkezett, és a dossziéval a kezében az istállóba

ment. Bár Patrik az első telefonjában említette, hogy vérengzés történt, de

a látványtól mégis felfordult Jim gyomra. Csupa vér volt minden, és az

egyik ló mozdulatlanul, a másik pedig nagyon rossz állapotban. Egy

pillanatra meg is kellett állnia és mély levegőt vennie, hogy be tudjon

lépni. Lassan, szenvedve odament a Baba körül takarító barátjához és

megütögette a vállát. Mikor Patrik már

odafigyelt, Jim meglengette előtte a dossziét.

- Végre! - motyogta türelmetlenül Patrik. Elvette a papírokat és

fellapozta, hogy megkeresse az ismerősnek vélt arcokat a lány leírása

alapján. Mikor megtalálta, dühösen összecsapta a dossziét.

- Te jó ég, haver! - szólalt meg végre Jim. - Ez szörnyű. Körbenézek és a

gyomrom is felfordul. Ezek brutális, rohadt állatok!

- Azok. - nyugtázta Patrik, de már nem figyelt barátjára, hanem indult

vissza a házba.

Sana fel-alá járkált a nappaliban, nagyapja árgus tekintetével övezve.

Nem találta a helyét sehol sem. Képtelen volt lecsitítani magában az

érzéseit és azt a szomorúságot, amit Ginger halála okozott neki.

Patrik, mikor a házba ért, egyenesen a lányhoz lépett és odaállt elé.

Szétnyitotta a dossziét, a két fényképre mutatott és figyelte a lány re-

akcióját. Mikor Sana határozottan bólintott, a férfi dühösen az asztalra

vágta az aktát.

- Valami gond van? - kérdezte Jim értetlenül, a barátját nézve.

- Gond? Ugyan már! - csattant fel Patrik. - Csak az a szemét Wer- ner

kinyíratta a lovakat. Lefogadom azt is, hogy ő az a titokzatos Junior is, aki

felbérelte a tegnapi fickókat, hogy öljenek meg.

Bár Jim nem igazán értette, hogy Patrik ebben miért is olyan biztos, de

nem akart vitatkozni. Csak Sana szerepe nem illett a képbe. Ránézett

barátjára, és látva annak idegességét, kezdett hinni neki, és kezdte

122

nyugtalanítani ez az eset őt is. Azért a lányra is rápillantott, aki

szomorúan, szinte elkeseredve lehorgasztott fejjel várta a következő

lépést. Volt benne valami különleges, valami.

Patrik egyszer csak megbökte Jimet és intett a fejével, hogy menjen

utána az udvarra, mert beszélniük kell. Jim beleegyezően bólintott, de

még odafordult Sanahoz, hogy elmondja neki, együtt érez vele. Belenézett

a szemeibe, vagy legalábbis megpróbálta, mert a lány annyira magába volt

roskadva, hogy egyfolytában csak a földet bámulta. - Sajnálom a lovadat.

Ha rajtam múlik, aki ezt tette megkapja a magáét. - jelentette ki Jim.

- Köszönöm. - suttogta a lány, és még mosolyogni is megpróbált. -

Tudom, hogy így lesz!

Nézte ahogy a férfiak kimentek az udvarra, de már nem volt ereje

utánuk menni. Nagyon fáradtnak érezte magát, fogytán volt az ereje. Nem

is a fizikai, inkább a lelki erő volt, ami kezdte cserbenhagyni.

Ezért a fotelhoz ballagott, és nehézkesen lehuppant rá. A fejét a támlának

hajtotta, és behunyt szemmel próbálta összeszedni magát. Észre sem vette,

de a pillái elnehezültek, és kicsit elbóbiskolt. Nem álmodott, nem is

észlelte az alvást. Ezért is lepődött meg, mikor valamivel később kinyitotta

a szemeit, és az ablakra pillantva látta, hogy odakint már sötétedni

kezdett. Nem értette, hogy alhatott el ennyire észrevétlenül, de minden

bizonnyal a megrázkódtatástól volt. - gondolta. Felsóhajtott, és

körbenézett. A szoba üres volt, rajta kívül nem volt ott senki, de a konyha

felől halvány világosság szűrődött be. Sana lassan feltápászkodott, és

ekkor vette észre magán a pokrócot. Értetlenkedve megdöbbent. Valaki

járt már a közelében, és be is takargatta, de még azt sem vette észre.

Letolta magáról a leplet, és botorkálva elindult a fény felé.

Patrik és T.B. a konyhaasztalnál ülve halkan beszélgettek egy-egy csésze

kávé társaságában. De amint a lány belépett, elhallgattak és rá

összpontosították a figyelmüket.

- Felkeltél? - tette fel az idétlen kérdést T.B., mire a lány csodálkozó

szemekkel elfintorodott.

- Nem tudom. Fent vagyok vagy csak álmodom?

- Ne szemtelenkedj! - fenyegette meg felemelt ujjával az öreg, mire

Patrik, aznap először, elmosolyodott.

- Nem vagy éhes vagy szomjas? - kérdezte a férfi, hogy megtörje a

nehézkes hangulatot, és már állt is fel, hogy öntsön egy csésze kávét a

lánynak is, de Sana csak a fejét rázta.

123

- Nem kérek semmit. - felelte csendesen, majd lélegzetvételnyi szünet

után a férfiakra nézett. - Baba? Egyedül van?

- Igen, most egyedül. Sajnos nem tehetünk semmit érte. Majd később

kinézek hozzá. - motyogta Patrik szomorúan, két kezével a

konyhaszekrénynek támaszkodva.

Sana elnézte néhány percig, és a fájdalom újból átjárta a szívét. Patrik

érzései is hasonlatosak voltak, hiszen Baba is életveszélyben volt. Tenni

akart valamit, valamit, ami változtat ezen a borús hangulaton, életet ad és

átsegít a nehézségeken. Azzal is tisztában volt, hogy erre a valamire csakis

ő lenne képes. Ezért a nappaliszekrényhez ment, és az alsó fiókból kivett

néhány pokrócot, majd elindult vele egyenesen a kijárat felé.

- Hová mész? - a két férfi szinte egyszerre tette fel a kérdést.

- Gingert nem tudtam megmenteni, de Babát nem hagyom. Nem

hagyhatom! - azzal a lány kisietett az udvarra, át az istállóba. Igazából

fogalma sem volt, hogy mit fog tenni, de eltökélte, hogy megpróbál

minden tőle telhetőt. Az ajtóban azonban egy pillanatra megtorpant,

ahogy meglátta Ginger letakart testét, de erőt vett magán, és a feladatára

koncentrált. Lassan besétált, csinált magának némi halo- vány

világosságot, majd odaballagott Babához és megvárta míg a ló megérzi a

szagát és megnyugszik. Aztán letette a pokrócokat, melyből egyet a ló

hátára terített, majd leguggolt Baba lábához, és reszkető kezeit

bizonytalanul a ló lábán lévő sebre tette. Nagyon óvatos volt és gyengéd.

De nem volt biztos önmagában, és nem akart még nagyobb bajt csinálni,

mint ami volt. Amikor úgy gondolta, hogy Babának is jól esik az érintés,

még a szemeit is behunyta, hátha nagyobb hatást ér el vele. Bizsergett a

tenyere ahogy a seb fölött tartotta, mintha energia áramlott volna belőle.

Még számára is különös érzés volt. Nem tudta még mire is képes igazán,

de arra gondolt, hogyha a teste önmagát képes meggyógyítani, akkor talán

másokon is segíthet.

Patrik ott állt az istálló ajtajában és a lányt nézte, aki kedves, biztató

szavakat mormogva nyugtatta Babát, miközben minden sebét

megérintette, lágyan simogatta. Megállás nélkül próbálta gyógyítani a

lovat, és láthatólag beleadta minden energiáját. A férfi képtelen volt

levenni róla a szemét. De egy idő után mégiscsak elment, hogy

körbenézzen és, hogy hagyja Sanat nyugodtan tevékenykedni. Jim hívta

nemrég és elmondta, hogy nem találják Wernert, ezért legyenek óvatosak,

vigyázzanak magukra. Ő is hamarosan jön, és akkor nagyobb

124

biztonságban lesznek, egy esetleges támadás során. Ezért döntött úgy,

hogy amíg Sana az istállóban van, ő is inkább kint marad, hogy vigyázzon

rá és megóvja a bajtól.

A lány ebből semmit nem sejtett, és most nem is gondolt rá. Fárad-

hatatlanul Babára koncentrált, és megtett mindent, hogy meggyógyítsa.

Nagyobb volt benne az akarat, mint amit képzelt, és ez volt az, amitől még

nem tört meg, hanem mindig újult erővel volt képes megtenni a következő

lépést.

Patrik többször benézett a lányhoz, egy darabig álldogált és csodálva

nézte, majd újból elment. Mikor hajnal felé megállt az istálló ajtajában,

Sana az egyik pokrócon feküdt Baba mellett, teljesen kimerül- ten.

Odament hozzá, lehajolt és lágyan a karjaiba vette, majd beballagott vele a

házba. A kanapéhoz ment, de ott már T.B. feküdt, így Sanat a

vendégszobába cipelte, és az ágyra tette, majd gondosan be is takargatta.

Mielőtt magára hagyta volna, még megsimogatta selymes haját, és egy

szeretettel teli puszit is lehelt az arcára. Aztán lassan kiment a szobából,

becsukta az ajtót maga mögött, és lement a konyhába. Jim, már mindenre

felkészülten álldogált a szekrény előtt, de barátja jöttére komoran

összehúzta a szemöldökét. Nem nagyon hitte, de saját szemével látta, hogy

Patrik milyen lágyan néz a kislányra, és mennyire elhiszi minden szavát.

Persze ő is kedvelte Sanat, de nem gondolta, hogy ennyire hozzá kellene

nőnie egy érett, középkorú férfinak egy tizenéves tinilányhoz. Most is,

mikor meglátta barátja arcán a keserűséget, tudta, hogy az nem a lovak

miatt van, csakis a lány miatt. Mégsem szólt, nem is tehette volna, hiszen

Patrik úgysem engedné, hogy belekotnyeleskedjen a magánügyeibe, még

ha jó szándékból tenné is. És bízott benne, hogy barátja jól tudja mit csinál,

úgy ahogy eddig is.

Reggel Sana nyújtózkodott egyet és kinyitotta a szemeit. Arra számított,

hogy az istállóban ébred, de helyette a szobában volt. Összehúzta a

szemöldökét, és a homlokát dörzsölgetve lassan felkászálódott. Ekkor

jutott eszébe Baba, így gyorsan összekapva magát, sietve lerohant a

lépcsőn. De sem a nappaliban, sem a konyhában nem talált senkit, akitől

érdeklődhetett volna, így egyenesen az istállóhoz sietett. Odakint látta az

orvos kocsiját, ezért az ajtóban megtorpant egy percre, mert nem tudta,

milyen látvány tárul elé odabent. De nem volt választása, ezért mély

levegőt vett és belépett. Nem erre számított, de a boldogságtól nagyot

dobbant a szíve. Baba a saját lábán állt, miközben a doki vizsgálta. A sebei

125

sokat halványultak, a kisebb vágások már csak apró hegeknek látszottak.

Patrik a ló fejét simogatta, és kedvesen nyugtatgatta, de látszott rajta a

leírhatatlan öröm. T.B. Jimmel kicsit távolabb állt tőlük, csodálkozás és

boldogság ült ki az arcukra. Sana bizonytalan léptekkel sétált feléjük, és

mikor megpillantva rámosolyogtak, a lány kis híján elsírta magát. Patrik a

kezét nyújtotta felé, és Sana szó nélkül odament hozzá. Mikor odaért, a

férfi szeretettel szorította magához, és hatalmas puszit lehelt a homlokára.

- Csodálatos vagy! - suttogta alig halhatóan, mire Sana odabújt hozzá

egy pillanatra, hogy beszívhassa a férfi jól ismert illatát. Majd Babához

fordult egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében, és megsimogatta annak

nyakát. Aztán bizonytalanul hátrafordult és szemével Gingert kereste, de

szomorúan állapította meg, hogy az ő lovacskája már nincs sehol.

- Már elvitték. - suttogta Patrik, miközben vigasztalón végighúzta kezét

a lány karján.

Sana lehajtotta a fejét és érezte, hogy újból rátör a sírhatnék. De hallva a

többiek örömét, nem akarta elrontani a hangulatot, így inkább

visszafordult, hogy Babára nézve, őt is átjárja a megnyugvás.

Mikor az orvos döbbenten, de sokkal nyugodtabban elment, Jim- nek

csörgött a mobilja. Az egyik kollégája volt, hogy valaki felismerte Wernert

az egyik Ottawai Nemzetközi repülőtéren. Patrik nem gondolkodott,

sietve összeszedte a holmijait, majd odafordulva T.B.- hez kiadta a

legésszerűbb utasítást, amit baráti kérésnek, javaslatnak szánt, de kissé

nyersre sikeredett. - Maradjatok itt. A két rendőr akik tegnap Jimmel

jöttek, itt lesznek veletek.

Sana az istálló ajtajából figyelte a jelenetet. Patrikot nézte és próbálta

megfejteni az iránta érzett érzéseit. Nagyon kedvelte, talán túlságosan is,

és folyton dobogott a szíve, ha látta. Hasonlóan különös érzés volt, mint

amit Dark iránt érzett, mégis más. Főleg, hogy Dark olyan messze volt

tőle, és már olyan régen látta. Patrik viszont itt volt, és minden

rezdülésével figyelt rá. Most is, mielőtt elhajtott, belenézett a lány

szemeibe olyan különös tekintettel, amitől Sana bizseregni kezdett.

Néhány pillanat volt csupán, de a pillantásuk egybeforrt, mintha ismernék

egymás gondolatait, mintha mindig is ismerték volna.

Sana el sem mozdult Baba mellől, míg a többiek odavoltak, és ez

egyáltalán ne tetszett T.B.-nek. De hiába beszélt unkájának, a lány nem

akart bemenni a házba, sem enni, sem semmi mást csinálni. Helyette

inkább még egyszer körbejárta Babát, és megsimogatta a sebeit, hogy

126

teljesen biztos lehessen a gyógyulásában. T.B. morogva hagyta magára, de

kis idő múlva egy tálcával tért vissza, amin kakaó és néhány szelet kalács

volt.

- Most pedig eszel! - jelentette ki az öreg, és a lány kezébe nyomta a

tálcát. - Mert ha nem, akkor igazán mérges leszek.

- Nem vagyok éhes. - motyogta a lány, de T.B. olyan határozott képet

vágott, hogy Sana nem mert ellenkezni, és magába erőltetett néhány

falatot. Nem vitte túlzásba, mert nem igazán az evés volt az, amire abban

a percben vágyott. Inkább visszafordult a lóhoz és vele foglalkozott

tovább. Nagyapja nézte egy darabig, aztán a fejét rázva, a majdnem teli

tálcával a kezében, visszaballagott a házba.

Késő délután volt mikor Patrik kocsija megállt a ház előtt, és nyomban

utána egy másik is, amihez egy lószállító utánfutó volt csatlakoztatva.

Sana kiment a hangra az istállóból, hogy megnézze mi történik, és

amennyire örült, hogy Patrik épségben megérkezett, annyira elkeseredett,

mikor a másik kocsi mögül egy sötét pejt vezettek elő. Patrik átvette a

kantárt, és egyenesen a lány felé húzta a lovat, majd megállt vele előtte.

- Werner lovardájából való, a legszebb. Werner szó nélkül a nevedre

íratta, mielőtt letartóztattuk.

Sana értetlenkedve nézte a férfit, szemei tele lettek könnyel, mert

képtelen volt elhinni, amit látott. Amilyen gyorsan csak tudott, rémülten

beszaladt a házba, és hangosan becsapta a bejárati ajtót maga mögött.

Tudta, hogy valaki úgyis utána megy, így egyenesen a fürdőbe rohant és

megeresztette a vizet. Amíg fürdik legalább nem háborgatják, és lesz ideje

átgondolni mindent. De nem értette, hogy jutott eszébe Patriknak, hogy

Gingerért egy gyilkos lovát hozza el neki. Csakhogy fokozza a fájdalmát,

vagy ennyire nem egy hullámhosz- szon vannak? Mintha megforgatott

volna a szívében egy tört. Pedig biztos volt benne, hogy amikor a férfi

távozott és egymásra néztek, abból mindent megértett. Tévedett volna?

- Sana! Itt vagy? - hallotta Patrik hangját az ajtó előtt. - Sana! - némi

csend következett, majd a férfi lágyabb hangon folytatta. - Sajnálom. Nem

akartalak bántani vagy ilyesmi. Hallod?

A lány nem felelt, csak elzárta a csapot és belefeküdt a jó meleg vízbe.

Hallotta Patrik szavait, de nem foglalkozott vele, most nem. Megpróbált a

saját gondolataival, érzéseivel tisztába jönni. Behunyta a szemeit, és

szerette volna a könnyes szívén át józanul átgondolni a történteket. Ezt a

férfi is érezhette, mert lassan elballagott az ajtótól, és magára hagyta a

127

lányt.

Sana jó néhány perccel később, mikor már megfürdött és megtöröl-

között, átment a vendégszobába, és az otthagyott ruhái közül elővett egy

fekete farmert, egy világoskék sztreccspólót, és azt vette magára. Már

annyiszor aludt itt, hogy mindig volt egy-két váltás ruhája a polcon, így

ilyen, vagy ehhez hasonló véletlenekre is fel volt készülve. Miután

megfésülte a haját, leült az ágyra és csak bámult maga elé. Tudta, hogy

nem sirathatja örökké Gingert, de azt hitte több ideje lesz megemészteni,

hogy a lova nincs többé. Erre Patrik beállít egy másikkal, ráadásul egy

olyannal, ami örökre Gingerre fogja emlékeztetni, mert a gyilkosáé volt.

Kopogtak, és válaszra sem várva Patrik lépett be az ajtón. Aggódva

nézte a lányt, majd mikor látta, hogy az nem mozdul, odaballagott elé és

leguggolt hozzá, hogy egy magasságban legyen a fejük.

- Sana! Ne haragudj! - kezével megérintette a lány térdeit és a tekintetét

kereste. - Nem akartalak megbántani. Tudom, hogy Gingert ez a ló sem

pótolja, és nem is Ginger helyett hoztam. Csak azért, hogyha majd

lovagolni akarsz, bármikor eljöhess, mert lesz egy ló, amelyik csak a tiéd.

- Nekem nem kell másik ló. - szipogta a lány, és letörölt egy kósza

könnycseppet az arcáról. - Főleg nem egy olyan, ami egy gyilkosé.

- A ló nem gyilkos, ő nem tehet róla, hogy a gazdája egy gazember, egy

senki volt.

Sana értetlenkedve megrázta a fejét, és kissé feljebb emelte a hangját. -

Akkor sem kell! Hát nem érted? Nekem nem kell másik ló! Én nem akarok

másik lóra ülni. Soha többet nem akarok lóra ülni.

Patrik elgondolkodott pár pillanatig, majd felemelve a két kezét,

megfogta a lány arcát és kényszerítette, hogy ránézzen. - Ne beszélj

butaságot! Persze, hogy fogsz még lovagolni. Ginger elment, de ezzel az

élet még nem állt meg, hanem megy tovább. Ne a múltba nézz, hanem

előre. Sana! Te vagy az, aki tegnap éjjel el sem mozdult Baba mellől? Te

vagy az, aki saját erejéből talpra állította a lovamat? Te vagy a híres Látó,

aki majd a gonoszok réme lesz?

Sana egy hirtelen mozdulattal a férfi vállának nyomta a kezét és el-

taszította magától, de olyan erővel, hogy Patrik a hátsóján landolt. - Bárki

vagyok is, nem szólhatsz bele az életembe, nem irányíthatsz és nem

dönthetsz helyettem. Mit képzelsz, ki vagy te? - Sana felállt és durcásan az

ablakhoz sétált.

- Én jól tudom, hogy ki vagyok. - Patrik feltápászkodott a földről és

128

odaballagott a lány mögé. - De te nem vagy tisztában vele, hogy benned ki

lakik. Próbálsz megfelelni az elvárásoknak, de még ott van benned a

gyermek, aki gyenge és esendő. Miért nem engeded, hogy néha más

döntsön helyetted, hogy néha más cipelje a terhet, hogy néha más

irányítson? Miért nem osztod meg a fájdalmadat, a kínjaidat? - lágyan

megérintette a lány karját. - Sana! Akármennyire is úgy hiszed, hogy

egyedül kell szembenézned azzal, aki lenni fogsz, jegyezd meg, hogy

mindig van választásod. Nézd meg mennyien vesznek körül, mennyien

aggódnak érted. Nem vagy egyedül. És nem is kell mindig erősnek

látszanod, még gyerek vagy.

- Már nem vagyok gyerek! - ellenkezett Sana mérgesen és elhúzta a

karját. - Talán soha nem is voltam. Mit tudsz te az életemről? Látsz

dolgokat, és azt hiszed már ismersz?

- Nem, nem hiszem. - nyugtázta a férfi és újból megérintette Sanat

- De mivel régebb óta élek mint te, már tapasztaltam ezt-azt. Vannak

dolgok, amiket sokkal jobban tudok nálad. Azt hiszed, csak te élsz át

fájdalmakat, de más is átél rossz dolgokat. Tovább kell lépni és a jövőbe

nézni, nem pedig a múlton rágódni. Hagyd, hogy segítsünk, ne akarj már

most mindent egyedül megoldani. Tudom, hogy erős vagy, de.

- Nem is vagyok erős. Még nem. - suttogta a lány lehajtott fejjel, szinte

már megadóan.

- És ez nem is baj. - Patrik finoman maga felé fordította Sanat, és lágyan

mosolyogva lenézett rá. - Ginger elment, de ezzel még nem ért véget az

életed. Tovább kell élned és folytatni mindent. Nem kell azonnal felülnöd

egy új lóra, de a lehetőség legalább megvan rá. Baba még egy darabig nem

lesz olyan állapotban, hogy lovagolni lehessen rajta. És csak azért, mert a

ló Werneré volt, még nem rosz- szabb, mint bármelyik másik.

- Tudom. De azt hittem, kapok még egy kis időt, hogy feldolgozzam a

történteket. Nekem ez így túl gyors. Ginger volt az én lovam.

- Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél. Rendben? Az, hogy ez a ló

itt van, nem kötelez semmire. Ha mindenképp te akarsz dönteni, dönts.

De ha elfogadsz egy jó tanácsot, ne habozz sokáig. A sebek akkor

gyógyulnak a legkönnyebben, ha nem a múlton rágódunk, hanem a

jövőbe nézünk. A jövő mindig tartogat valami újat és szépet, amitől

érdemes folytatni tovább.

A lány bólintott és megadóan a férfi mellkasának dőlt. - Miért olyan

nehéz minden? Miért nem lehet az én életem is egyszerű? Apa, Dark és

129

most Ginger is. Miért?

- Talán, hogy a fájdalom megerősítse, megeddze a szívedet. Tudod, az

ember elveszíti a szeretteit előbb vagy utóbb. Ez az élet rendje. Ebbe bele

kell törődni. Ezt el kell fogadni, még ha nehéz is.

Nem vették észre, de T.B. ott állt az ajtóban, és őket nézte. Már látta,

hogy felesleges bármit is mondania, hisz Patrik egyetlen szavával eléri azt,

ami neki évek múlva sem sikerülne. Sana hallgatott rá. És jelenleg csak rá.

16. fejezet - Gyógyító kéz

Ahogy múlt az idő, Sana lelki sebei enyhülni látszottak, már nem

emésztette magát annyit Gingeren, de tudta, a fájdalmak ezzel még közel

sem értek véget. Érezte, hogy hamarosan még nagyobb, még erősebb

szenvedéssel kell szembenéznie. Próbált nem rágódni a múlton ahogy

Patrik is javasolta neki. Ám amint ránehezedett a jövő, magába roskadva

kereste a kiutat, vagy csak a magyarázatot, a segítséget, amitől könnyebb

lehetne, amitől megtalálhatná önmagát.

Másnap délután, Sana a nagyapja házában üldögélt a szobájában az

ágyon, és a laptopot böngészte. Darkot próbálta elérni, hogy elmesélje

neki, mi történt Gingerrel, de egyszerűen képtelen volt utolérni a férfit. A

mobilját nem vette fel, és számítógép csevegőjébe sem jelentkezett már

másfél napja. Igaz, ezt ő is megcsinálta olykor, mikor lefoglalta néhány

más dolog. Akkor Dark kereste folyamatosan, üzeneteket hagyott neki,

többször próbálta hívni, és már-már igazán aggódni kezdett. De Sana még

időben jelzett, hogy jól van, csak kicsit lefoglalták az itteni dolgai. Most

Sana aggódhatott, mert Dark volt, aki sehol nem volt elérhető, emellett

pedig a lánynak még egy gyanúsan rossz érzése is támadt. Először azt

hitte Ginger miatt, hiszen még nagyon friss volt az elvesztése, de rá kellett

jönnie, hogy ez az érzés sokkal szívből jövőbb, sokkal nehézkesebb.

A lány felállt a gép mellől, és elmerengve járkált fel-alá. Próbált ráérezni,

hogy mi történhetett, de nem tudott. Viszont az aggodalom minden

perccel csak nőtt benne. Tudta, hogy Dark veszélyes helyen van a Herceg

közelében, és ez nem jó, nagyon nem jó. Akárhogy is próbált azonban

rákoncentrálni, olyan volt, mintha valami nem engedte volna, mintha az

útját állná, vagy olyat akarna érezni, aki nem is létezik már. Ettől Sana

még idegesebb lett. Nem tudta kit hívjon, hová menjen, mit csináljon. Még

130

egyszer elővette a mobilját és már sokadjára próbálta meg felhívni Darkot,

de bár a telefon kicsengett, senki nem vette fel. Úgy döntött megpróbál

lehiggadni addig, hiszen Darkot bizonyára megérezné. Őt biztosan.

Legalábbis ezt remélte. Viszont bármennyire is nyugodt próbált maradni,

iszonyúan szenvedett és a legrosszabbtól tartott. Mindig csak arra

gondolt, hogy el fog veszíteni mindent és mindenkit, aki fontos neki, hogy

a prófécia szerint, a fájdalom erősíthesse meg. De ezt képtelen lett volna

elviselni.

Amint kilépett a szobájából, hirtelen látomás tört rá. Darkot látta, aki

rettentően szenvedett. Éles késekkel, tőrökkel vették körül, kikötözték és

szurkálták, mintha csak azt akarták volna, hogy fájjon neki. Aztán jött egy

nagydarab ember és ütötte, verte, ahol csak érte. Dark szinte már alig élt.

Szinte megszámlálhatatlanul sokan voltak, és egy cseppet sem kímélték a

férfit. Arra azonban vigyáztak, hogy meg ne öljék, hiszen nem ez volt a

céljuk, még nem. A lényeg az volt, hogy addig verjék és szurkálják, míg

átéli a kínok kínját. De Dark nem hagyta el magát, még utolsó erejével is

úgy nézett ellenségei szemébe, hogy azok lássák, erős és nem törik meg

soha. Mikor már szinte eszméletlenre verték, ő akkor sem adta fel.

Végeláthatatlanul küzdött, még az utolsó erejével is.

Sana szívébe belemart a fájdalom. Ettől félt, ettől tartott. Darkot va-

lószínűleg azért nem érezte eddig, mert már alig van magánál, alig élt. A

lány ettől megingott, meg kellett kapaszkodnia a korlátban nehogy

elvágódjon, és csak akkor merte elengedni, mikor már érzett magában elég

erőt. Mélyeket lélegzett, hogy teljesen magához térjen, és gyorsan

átgondolta, mit is kellene tennie, mihez is kellene fognia. Ha San Diegoba

készül, márpedig oda készül, szembe kell néznie a Herceggel is, azzal aki

megölette az apját, és aki őt is el akarta tenni az útból. Erre egyedül, vagy

Darkkal, nem lesz képes, ezt ő is tudta. Mint ahogy azt is, ki az aki

segíthetne, akinek erejével és kitartásával megvan az esély rá, hogy

mindnyájan élve kerüljenek haza. Nem teketóriázott, habozás nélkül a

mobiljáért nyúlt és tárcsázott.

- Szia! - suttogta idegesen, mikor Patrik végre felvette a telefont. -

Beszélnünk kell! Fontos!

- Igen? - kérdezte a férfi semmit sem sejtve, nyugodtan. - Nem ér rá

este? Most épp dolgozom.

- Igen tudom, de ez nem várhat. - a lány hangja ijesztően furcsán

hatott, és Patrik tudta, Sana nem hívná apróságért, ahogy nem tette eddig

131

sem.

- Azt hiszem van egy kis időm. Otthon vagy? - Igen. - Akkor mindjárt ott leszek.

- De siess! Kérlek! - Sana szinte könyörgött, amit a férfi nem tudott

hová rakni, és nem értette mi baj történhetett.

- Igyekszem. - ígérte végül.

Sana körbenézett, majd felrohant a szobájába, elővette a válltáskáját, és

belepakolt néhány szükséges dolgot, köztük az ezüsttőröket is. Aztán

sietve átöltözött egy kényelmesebb, praktikusabb ruhába. Kapkodott, a

keze is remegett, de próbált nyugodt és higgadt maradni, mert most erre

volt szükség. Mégis annyira igyekezett, hogy mire Patrik becsengetett,

Sana már útra készen állva nyitott neki ajtót.

A férfi az első pillantással látta, hogy valóban baj lehet, mert a lány arca

teljes kétségbeesést és idegességet tükrözött. A tekintete riadt volt, és

szinte könyörgő, mintha megmentésért kiabálna. És amint a férfi a

lakásba lépett, Sana kicsit távolabb hátrált tőle, mert nem tudta eldönteni,

hogyan is kezdjen a mondandójához. Végül Patrik volt, aki megtörte a

beállt, nyugtalan csendet.

- Nagyapád?

- Az edzőteremben. - Sana kétségbeesése egyre csak nőtt. Annyira

szüksége volt Patrikra, és annyira félt a nemleges választól, hogy még

ahhoz is össze kellett szednie magát, hogy elmondja, amit akart.

Patrik türelmesen várt egy darabig, de mikor a lány még néhány perc

elteltével sem szólalt meg, odaállt a szekrény elé, és háttal nekidőlt. - Mi a

baj? Elárulod végre?

Sana idegesen bólintott és lassan, a remegő kezét tördelve hozzákezdett. -

Próbáltam utolérni Darkot, de nem tudtam sehol. Nem éreztem, nem

vette fel a telefont, és a számítógépen keresztül sem tudtam beszélni vele.

Ma viszont volt egy látomásom. - Sana hangja elcsuklott a fájdalomtól. -

Dark alig él. Talán ezért is nem éreztem eddig. Kikötötték és kínozzák.

Nagyon sokan vannak és erősek. Én.

nekem oda kell mennem, de tudom, hogy egyedül nem érek semmit,

egyedül semmi esélyem, a vesztembe rohanok. - megpróbált mosolyogni,

hogy leplezze a félelmeit és a fájdalmát, de csak azt érte el, hogy majdnem

elbőgte magát. Hirtelen a szája elé kapta a kezét, hátha ezzel sikerül

visszatartania a sírást. De a könnyben úszó tekintete így is elárulta. Végül

nyelt egy nagyot, és mindent egy lapra téve, folytatta. - Szükségem van a

132

segítségedre, jobban mint eddig valaha. Te erős vagy. Nélküled végünk.

Patrik nézte a lányt és próbált a lelkébe, a gondolataiba látni. Nem szólt,

mert még igazán fel sem tudta fogni a hallottakat. De Sananak nem volt

ideje. Látta a férfi tanakodását, és számára ez azt jelentette, hogy Patrik

nem akar vele menni.

- Elvesztettem az apámat, a lovamat, Darkot nem veszíthetem el. De

tudom, hogyha nem jössz velem, nem haragudhatok érte. - motyogta

egyre szomorúbban, és mikor a férfi erre sem reagált, Sana

kétségbeesetten odament az asztalon fekvő táskájához és a vállára vette.

Még egyszer rápillantott Patrikra, hátha van még remény, de mikor semmi

ilyet nem látott, felsóhajtott. - Értem. Kérlek mond meg nagyapának, hogy

szeretem, és nagyon sajnálom! - letörölgette a szűnni nem akaró könnyeit,

majd szó nélkül elindult az ajtó felé, hogy egyedül nézzen szembe a

veszéllyel.

Patrik hallotta a szavakat és látta a lány elszántságát. Már ismerte

annyira, hogy tudja, ez a dolog nagyon komoly, főleg mert Sana úgy

búcsúzott el, mint aki tisztában van vele, hogy soha nem tér vissza. Ezt

már nem hagyhatta, bármilyen nagy és számára még új veszély is

fenyegette. Hiszen ha Sananak bármi baja esik, és ő még csak meg sem

próbálja megvédeni, azt soha nem bocsátja meg magának. Ezért, mielőtt a

lány kilépett volna az ajtón, mégiscsak megszólalt.

- Úgy gondolod, hogy velem lenne esélyetek?

Sana keze már az ajtókilincsen volt, és éppen kilépni készült a lakásból,

de reménykedve megfordult és határozottan bólintott.

- Akkor veled megyek.

A lány annyira megörült és megkönnyebbült, hogy hirtelen odament a

férfihoz és a nyakába ugrott. Teljes szívéből csókot nyomott Patrik szájára,

hogy kifejezze mennyire boldog, mert nem kellett csalódnia benne. Majd

ugyanezzel a gyors mozdulattal el is engedte, és sietve rohant ki a

kocsihoz, hisz nem volt egy perc vesztenivaló idejük sem. A lehető

leggyorsabban beszálltak és Patrik elindította az autót, miközben lopva a

lányra nézett.

- Van valami amit tudnom kellene ezekről a nagyon erős valakikről?

Egyáltalán hová kell mennünk?

Sana kotorászni kezdett a táskájába és elővett egy ezüstkést, hogy

megmutassa a férfinak. - Csak akkor végzel velük, ha ezt beleszúrod a

szívükbe vagy lefejezed őket, de biztosabb ha azt is csak ezüsttel. Ha

133

megszúrod, megvágod őket, azt túlélik és lassan bár, de minden sebük

begyógyul. Még a szenteltvíz is hasznos, de az csak megégeti őket.

Nagyon sok kellene belőle, hogy elpusztuljanak. A foghagyma nem

használ, csak büdös. A kereszt meg inkább csak riogató, de sajnos fel

vannak vértezve a régi, hagyományos módszerek ellen. Vámpírok,

vérszívók, nagyon erősek.

- Ez igazán biztató. Nem mondhatom, hogy megkönnyebbültem.

A lány elhallgatott egy pillanatra, majd ránézett a férfira. - Nem

lesz könnyű, sokan vannak és erősek. Ha meggondoltad magad, nem

fogok haragudni érte.

- Nem! Nem gondoltam meg magam, csak szeretném tudni, hogy mire

számíthatok. - Patrik lefékezte a kocsit a farmjánál és bement a lakásba,

hogy összeszedjen ő is néhány dolgot.

A nap alig sütött, mintha ő is szomorú, kétségbeesett lenne. Sana újra

átgondolt mindent. Úgy hitte, még így sem lesznek elegen. Bár Patrik erős

és kitartó, ahogy Dark is, és talán még ő maga is képes harcolni, de annyi

démonnal szemben, ez sem elég. Volt még valaki, aki segíteni tudna, akire

számítani lehet. Elővette hát a telefonját, és Andreast hívta.

- Sana! Nahát. Mi újság? - üdvözölte a férfi, miután felvette a mobilját. -

Régen hallottam már a hangodat.

- Kérni szeretnék. - mondta Sana kertelés nélkül, most már némileg

bátrabban, hiszen Patrik vele volt, és ebből erőt merített. - Dark bajban

van, nagyon nagy bajban. Oda indulunk San Diegoba hozzá. Rád is

szükség lenne.

- Indultok?! Kivel?

- Patrikkal. Ő segít még nekem, mert nagyon sokan vannak, és tudom,

hogy egyedül semmiképp nem tudnám legyőzni őket. Igazából még abban

sem vagyok biztos, hogy így sikerülhet. Szükségünk lenne a segítségedre.

- Értem. És mivel kell szembenézni, amivel olyan nehéz elbírni?

Sana felsóhajtott, mert nehéz volt kimondania, mégis meg kellett

tennie, hisz biztos volt benne, hogy ennek hatása lesz. - Apa gyilkosával,

és azzal aki felbujtotta.

Egy pillanatnyi csend volt a vonal túlsó végén, majd Andreas határozott

hangja hallatszott. - Hová kell mennem?

- Még nem tudom pontosan, de indulj el, és ha a határhoz értél, hívj.

Akkor megmondom, mert addigra már biztosan tudni fogom.

- Rendben, összeszedelődzködök és azonnal indulok. Csak már látnám

134

kinyuvadva azokat a szemeteket!

Sana pont erre számított. Ismerte már annyira Andreast, hogy tudja,

neki néhány szó is elég, ha az kellően meggyőző. Azért megköszönte, és

elbúcsúzva tőle eltette a mobilját, hogy teljesen Darkra koncentrálhasson.

Most, hogy már biztos segítségeket szerzett, kezdte visszanyerni a

nyugalmát. És mikor végre Patrik is visszajött és beszállt a kocsiba, már

csak azon izgult, hogy időben odaérjenek, és még segíteni tudjanak

Darkon.

Az út hosszú volt, de Sana minden kilométerrel egyre erősebben érezte

Darkot, és ez teljesen lefoglalta. Megpróbálta a lehető legpontosabban

behatárolni a férfi hollétét, de az még San Diego határában sem sikerült

igazán. Csak az adott reményt neki, hogy tudta, amíg érzi Darkot, addig

biztos lehet benne, hogy él.

Patrik lefékezte az autót a város egyik benzinkútjánál, hogy meg-

tankoljon és egy kicsit felfrissüljenek, hiszen régóta úton voltak.

Mindketten tompának és fásultnak érezték magukat, jólesett nekik egy kis

felfrissülés.

A benzinkút épülete elég elhagyatott volt, és a berendezés is hagyott

némi kívánnivalót maga után. Patrik a kúthoz ment tankolni, míg Sana a

mellékhelységbe sietett, hogy könnyítsen magán és, hogy némi hideg

vízzel megmosakodjon. Am alig ért be a mosdókhoz, mikor egy nőt

pillantott meg a földön feküdni, láthatólag teljesen eszméletlenül. Sana

aggódva közelebb lépdelt, hogyha tud segíthessen, de hirtelen megcsapta

a gonosz átható jelenléte. Sietve meghátrált, visszafordult, és hangosan

kikiabált az ajtón Patriknak.

Ekkor egy hideg kéz nyúlt Sana nyakához, és hátulról megragadva a

torkát, bevonszolta a mosdók elé, majd egy erős mozdulattal nekivágta a

tükörnek. A lány egy pillanatra elszédült, és az egyik tükördarabba nézve

látta, hogy az összetört üvegtől vérzik a feje. Mégis visszafordult, hogy

megnézze az ellenfelét, de csak a nőt látta, aki az előbb még eszméletlenül

feküdt a földön, ám most vámpírképpel, vérszomjasan, ugrásra készen állt

előtte. Sana a táskájába akart nyúlni a késért, de az oldalához érve

rádöbbent, hogy a válltáskáját a kocsiban hagyta. Nem maradt más hátra,

fegyver nélkül kellett megvédenie magát, ami nem is lett volna olyan

nehéz, ha a homlokából szivárgó vértől látott volna rendesen.

Patrik toppant be a helységbe teljesen váratlanul. A nő odafordult, és

gondolkodás nélkül, dühösen a férfinak rontott. Patrik egy jól irányzott

135

ütéssel próbált védekezni, de a nő, mint a bumeráng, újból támadott. Sana

letörölte homlokából a vért és lélekszakadva nézte a párbajt, majd más

eszköze nem lévén, a mosdóból felvette az egyik összetört tükördarabot,

és mikor a nő újra a férfinak esett, hátulról beleszúrta a vámpír szívébe. A

nő azonnal megdermedt, és tehetetlenül összeesett. Sana egész testében

reszketett, de nem várt tovább, sietve megragadta a férfi karját, és már

húzta is kifelé a kocsihoz.

- Mi a csuda volt ez? - kérdezte Patrik, miközben beszállt az autóba a

lány mellé és indított.

- Ez egy üzenet. Tudták, hogy jövünk. Valaki figyel minket. - Sana

elővett egy csomó zsebkendőt és a homlokára szorította, hogy csillapítsa a

vérzését. Majd egyszerűen rátapasztotta a kezét, és behunyva a szemeit

koncentrált, hogy mielőbb begyógyítsa a vágásokat.

- Üzenet?! Ki a csuda üzen így? - Patrik aggódva nézte a lányt, mi-

közben kikanyarodott a főútra.

- Biztos a Herceg! Tudatni akarja, hogy lát és tudja, hogy jövünk.

- Ki ez a Herceg? Valami hatalmas nagyúr?

- A vámpíroknál, úgy ahogy mindenhol, a városok is fel vannak osztva.

Minden ilyen területnek van egy feje, egy uralkodója, a Herceg. - ecsetelte

a lány. - Ő a főnök. Mindenki neki engedelmeskedik és követik a

parancsait. - Sana mélyet sóhajtott. - Ő ölette meg az apámat, mert egy jós

azt mondta neki, hogy a Látó veszélyt jelent rá és elpusztítja. Hát még

időben tenni akart és megölette az apámat, aztán meg akart engem is, de

Dark miatt nem tudott. Ő volt, aki Dar- kot elvarázsoltatta és gonosszá

tette. És ő kínoztatta a látomásomban is, ebben biztos vagyok.

Patrik döbbenten a lányra pillantott. - És ezzel az erővel akartál te

teljesen egyedül szembenézni?

- Patrik, nekem nincs választásom. - sóhajtott fel mélyen a lány. - Dark

veszélyben van, meg kell mentenem, veled vagy nélküled. Egyedül nem

menne, de te adtál egy esélyt.

Hallgattak. Mindkettejüknek át kellett gondolni a dolgokat, és San- anak

még arra is figyelnie kellett, hogy miközben megpróbálja begyógyítani a

fején lévő sebet, pontosan érezze merre kell menniük, hol lehet Dark.

Nagyjából negyed óra múlva Sana egy szűk, lerongyolódott kis utcára

mutatott, Patrik pedig szó nélkül behajtott rajta, majd a kocsit leállította

egy összedőlni készülő gyárépület előtt. Sana kiugrott az autóból és

óvatosan bár, de nagyon sietve belépett az épületbe, egyenesen egy kisebb

136

terem felé, amelynek fából eszkábált ajtaján át kiszűrődött némi halovány

fény. Sana nem érzett gonoszt a közelben, de annál erősebben Darkot, így

nem tétovázott, és Patrik minden ellenkezése ellenére, benyitott az ajtón.

Nem erre számított, de egy fiatal nővel találta szembe magát, aki egy nagy

konyhakést tartott a kezében, és már készült lesújtani vele.

- Ne! - hangzott a háttérből a riadt kiáltás, de a nő karja már meg-

lendült, ám Sana még időben félreugrott. A kés beleállt az ajtófélfá- ba, és

mielőtt a nő kivehette volna, Patrik az útját állta, hogy ő maga húzza ki a

fából.

Sana nem törődött velük, csak a hang irányába fordult. Mikor meglátta

Darkot abban az iszonyú állapotban összeverve, összeszurkálva, alig élve,

mégis már félig felkelve a kopott, rongyos heverőről, hogy megvédje

Sanat a nőtől, összeszorult a szíve. - Dark! - suttogta aggódva, és már

rohant is oda, hogy visszafektesse az ágyra. - Ne mozogj! Te jó ég! Mit

tettek veled?

A férfi szófogadóan visszafeküdt, és fájdalmasan a lány szemeibe nézett.

- Mit keresel itt? Mi a csudának jöttél ide? Itt nagyon veszélyes, nem neked

való. Tudod, hogy a Herceg csak erre vár, hogy végre a markában legyél. -

zilálta - Még nem vagy elég erős, hogy szembenézz vele. Még nem.

- Ne foglalkozz ezzel! - Sana letérdelt az ágy mellé, és szeretettel

simogatta a férfi arcát. - Nem egyedül jöttem, Patrik is velem van, és

Andreas is úton van ide. De ha egyedül kellett volna jönnöm, akkor

is eljöttem volna, és ezt te is tudod.

Dark odafordította a fejét a lány kezéhez és megpuszilta. - Nem akarom,

hogy bajod essen. Nem szabadott volna idejönnöd. Menj el amíg még

lehet, amíg még lehetőséged van rá.

- Csss! - Sana a férfi szájára tette az egyik ujját, majd lágyan tovább

simogatta. - Nem megyek el, hiába is kérsz, tudod jól. Makacs vagyok és

elszánt, ahogy te is.

Patrik is beljebb lépdelt és tétován nézte a jelenetet. A nő, aki eddig

morcosan vizsgálgatta őket, most odalépett Dark ágyához és kedvesen

lenézett rá. - Ne haragudj, azt hittem a Herceg talált ránk.

- Semmi baj. - motyogta Dark fáradtan, és egy pillanatra be kellett

hunynia a szemét.

A nő látva a férfi kimerültségét Sanara nézett. - Nagyon kikészítették.

Náluk volt majdnem két napig, addig kínozták. Amikor kiszabadult, alig

bírtam idevonszolni. Nem tudom, hogy mennyire sikerült észrevétlennek

137

maradnunk. Már minden percben arra várok, hogy mikor támadnak ránk.

Sana az asszonyra pillantott, majd Patrikra nézett, aki mintha megértette

volna a ki nem mondott szavakat, a nőhöz fordult és megkérte, hogy

menjen vele, mert el kellene rejteni a kocsijukat. Sana így egyedül maradt

Darkkal, és bár tudta, hogy a férfi teste önmagától is begyógyulna, segíteni

akart, mert minden perc számított. Hisz akármennyire is el tudtak bújni,

nincs sok idejük míg a Herceg rájuk talál. Ezért lassan, a lehető

legóvatosabban megérintette Dark sebeit, és behunyt szemmel a

gyógyításra koncentrált. A férfi nem ellenkezett, már ahhoz sem volt elég

ereje, csak hagyta, hogy a jóleső meleg bizsergés átjárja az egész testét.

Próbált teljesen kikapcsolni és egy kicsit lazítani, ami az elmúlt időben

nem adatott meg neki.

Órák teltek el, de Sana még mindig Dark sebeivel volt elfoglalva, amik

egyre halványultak és gyógyultak. Patrik és a nő is visszajöttek már, és

csendesen meghúzódtak a helység egy-egy szegletében, hogy még csak a

pisszenésükkel se zavarják Sanat. A lány mikor úgy érezte már nincs mit

tennie, mert ennél többre nem képes a sebek eltüntetéséért, odahajolt az

alvó Darkhoz, és lágyan puszit lehelt az arcára. Aztán felállt és

odaballagott a többiekhez.

- Mennyire biztonságos ez a hely? - fordult a nőhöz a lehető leg-

természetesebben, és elég halkan ahhoz, hogy Dark ne ébredjen fel.

- Azt hiszem eléggé, legalábbis egyelőre. Évek óta üresen áll, nem

használják. Nemrégen le akarták bontani, mert veszélyessé nyilvánították,

de aztán itt maradt, nem nyúltak hozzá. Eléggé kívül van a városon, senki

nem törődik vele.

Sana bólintott, de a kíváncsiság és a féltékenység nem hagyta nyugodni.

- És ha szabad kérdeznem, maga kicsoda?

A nő zavartan rápillantott a lányra, de úgy érezte ezt a kérdést neki is

joga van feltenni, bár az egyértelmű volt számára, hogy Dark- nak fontos

személy. - És te? Te ki vagy?

- A nevem Sana. - elhallgatott egy pillanatra, majd a hatás kedvéért még

hozzátette. - A Látó!

A nő meglepetten nézett a lányra, mert nem akarta elhinni amit hallott.

Jól ismerte a Látó legendáját, mert a Herceg körében sok szó esett róla,

úgy, ahogy a próféciáról is, amely megjövendölte egy lány jöttét, aki a

gonoszok ellen harcol. De hogy az egy tizenéves kis csitri lenne?! - Az nem

lehet! Te még gyerek vagy. A Herceg mit akarhatna egy gyerektől, miért

138

akarná megölni? Ez ostobaság!

- De igaz. - suttogta Patrik, aki eddig csendben hallgatta a párbeszédet,

de úgy érezte, most meg kell szólalnia.

A nő hol egyikükre, hol másikukra nézett. - Nem, nem lehet. A Látó

nem lehet egy gyerek!

Sana nem akart vitatkozni. - Azt hisz amit akar. Én megmondtam ki

vagyok, most magán a sor.

Bár a nő kételkedett, de nem akart tovább ezen lovagolni. Helyette

alaposabban megnézte magának a lányt. - Én Rosa vagyok, Ghoul voltam,

a Herceg egyik fejvadászának a szolgája. Dark mentett ki a karmai közül.

Sokáig tartott mire újra önmagam lettem, de sikerült, és ezt csak neki

köszönhetem.

Sana bólintott. Nem tudta mennyire bízhat meg a nőben, de nem érzett

semmi rosszat, így nem is akart foglalkozni vele tovább. Fásultan leült az

egyik fal mellé és Darkot nézte, miközben a következő lépésen

gondolkodott. Meg kell várniuk Andreast és azt, hogy Dark felépüljön,

különben egyenesen a halálba menetelnének. De ha minden összeáll,

akkor kell legyen egy következő lépés. Egyáltalán. Mi van, ha most is

menekülniük kell? Hová menjenek? Képesek lennének megbirkózni

mindennel? Fáradtan felsóhajtott, és a várakozás kibírhatatlanságával a

két kezébe temette az arcát.

Patrik elnézte a lány keserű tekintetét, és nagyon megsajnálta. Odament

hozzá és komótosan leült mellé, csakhogy érezze, nincs egyedül. Bár ennél

sokkal többet akart adni neki, de tudta ez a pillanat most nem megfelelő.

Sana így is hálásan pillantott fel rá, és még egy halvány mosolyt is sikerült

magára erőltetnie. De aztán újból önmagába fordult, és a jövőre gondolt.

Odakint teljesen sötét volt már. Patrik lassan feltápászkodott és kiment,

hogy körülnézzen, Sana pedig Dark ágyához ment és letérdelt hozzá,

hogy megvizsgálja a sérüléseit. Megkönnyebbülten állapította meg, hogy a

sebek egészen elhalványultak, és ahogy a férfi ébredezni kezdett, mintha

az ereje is visszatért volna.

- Sana! - Dark lassan kinyitotta a szemeit, majd amikor teljesen

magához tért, felült az ágyon. - Nahát! Ilyen gyors gyógyulásra nem

számítottam.

- A Látó ereje. - motyogta a lány lágyan, és nem törődve senkivel,

boldogan megölelte a férfit. Szerette, teljes szívéből, és a teste minden

porcikájával ragaszkodott hozzá. Ezért is fájt annyira, hogy érezte, már

139

semmi sem ugyanolyan, mint azelőtt. Ölelte, de mégsem érezte annyira

közel. Beszélt hozzá, de a szavai mintha már nem csengtek volna annyira

lágyan. Nehéz volt ismét egymásra találniuk.

Dark viszonozta az ölelést, majd kissé eltolta magától a lányt, és

komoran, szinte korholón a szemébe nézett.

- Minek jöttél ide?

- Miattad. Mert bajban vagy.

- Sana! Tudod, hogy nem érek ennyit. Nem kellett volna eljönnöd. Én

egy senki vagyok hozzád képest, miért hozol ekkora áldozatot. És ha

bajod esik? Neked küldetésed van, te vagy valaki, neked nem szabad

bajba kerülnöd. Még nem.

A lány nem felelt, nem akart reagálni erre az ostobaságra, hiszen

mindketten tudták a választ. Helyette inkább csak szorosan a férfihoz

simult és beszívta Dark jól ismert illatát. Most érezte csak menynyire

hiányzott neki, mekkora üresség volt benne nélküle. És ha eltelt is jó

néhány hónap, amit érzett, az semmit sem változott, és így érezte Dark is.

Bármennyire is féltette a lányt, boldog volt amiért itt volt vele és ölelhette,

érezhette a közelségét, a ragaszkodását. Mióta elváltak az útjaik folyton ő

járt az eszébe, szerette volna biztonságban tudni, szerette volna megóvni,

védelmezni és vigyázni rá. Azt akarta, hogy boldog legyen. Már nem Peter

miatt, csakis őmiatta, egyedül Sanaért.

Patrik lépett a helységbe és elnézve az ölelkező párt, inkább megállt az

ajtóban. Nem akart zavarni, főleg mert a látvány nem okozott neki túl

nagy örömet. Hogy elterelje a figyelmét, a nőre pillantott, aki az egyetlen

asztalnál ülve zavartan Sanat vizsgálgatta, mintha abban reménykedne,

hogy beleláthat, megtudhat róla valamit, amit titkol. Ám amint észrevette

Patrik tekintetét, lesütötte a szemeit.

Dark lassan kibontakozott az ölelésből és feltápászkodott. Még érezte a

sérüléseit, de már alig fájtak. Viszont az ereje még nem volt az igazi.

Mindezt Sana is észrevette, de nem szólt semmit, hiszen tisztában volt

vele, mi segíthetne még. Ezért ő is felállt és odaballagott egyenesen

Patrikhoz.

- Minden rendben? - kérdezte gondterhelten.

- Úgy tűnik igen, minden csendes.

- Remek, mert el kell mennünk valami ennivalóért.

Patrik bólintott és egykedvűen bár, de már fordult is ki az ajtón, Sana

pedig utána. Egyenesen a kocsihoz mentek, amit Patrik és Rosa az épület

140

hátsó szárnyánál rejtett el. Miután kihozták az autót, beszálltak, és

óvatosan elhajtottak. Először egy gyorsétteremhez mentek és vettek

három menüt, majd megálltak egy hentesüzlet előtt, ahol Sana disznóvért

vett Darknak. Mikor a lány visszaszállt a kocsiba, Patrik furcsán, szinte

undorodva nézte a pohárban lévő folyadékot, mire Sana magyarázkodni

kezdett.

- Dark még gyenge, ettől gyorsabban erőre kap.

Patrik mélyet sóhajtva nemlegesen rázta a fejét, jelezve, hogy inkább nem

akarja tudni. De amikor a lány elhallgatott, mégiscsak odafordult hozzá. -

Nem sokáig fogunk tudni itt bujdokolni. Hamarosan megtalálnak minket.

Mert ha jól sejtem, nem egy kis cserkészcsapat vett üldözőbe. Valamit ki

kell találnunk.

- Tudom. De Darknak kell még egy kis idő. Ma éjjel még muszáj

maradnunk, aztán holnap majd meglátjuk. Napközben úgysem lehet

nagy baj, inkább az este, ami veszélyt hozhat.

- És az a valami a benzinkútnál?

- Nem tudom, szerintem ott volt már egy ideje, különben megégett

volna a napon.

- Értem. - felelte a férfi, és inkább az utat meg a visszapillantó tükröt

figyelte. A biztonság kedvéért két kört is tett, mielőtt behajtott volna a

mellékútra, és lefékezett az épület hátsó szárnyában. Miután kiszálltak és

kivették az ennivalókat is, Sana még megállt egy pillanatra és Patrikra

nézett.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem, köszönöm, hogy segítesz. Sokat jelent

nekem, remélem tudod.

Patrik nem felelt, csak bólintott egyet, és szó nélkül, komoran indult

vissza az épületbe. Nem akarta bevallani magának sem, de nem érintette

túl kellemesen Sana és Dark viszonya egymáshoz. Túl közvetlenek, túl

bensőségesek voltak, mintha összetartoznának. És egyébként sem akart

ezzel foglalkozni most, mert annál sokkal nagyobb dolog áll előttük, amit

előfordulhat, hogy túl sem élnek. Akkor meg minek rágódjon bármin is?!

Alig értek be a többiekhez, mikor megszólalt Sana mobilja. A lány

lepakolt az asztalra és sietve felemelte a telefont. Mikor meglátta a kijelzőn

nagyapja számát, segélykérőn Patrikra nézett. Aztán bizonytalanul bár, de

mégiscsak a füléhez emelte a készüléket.

- Nagyapa. Szia!

- Te meg hol a csudában vagy? Már Patriknál is voltam, de a farmon

141

senki sincs. Jim magyarázott valamit, hogy te hívtad Patrikot, ő meg

elment hozzád, azóta pedig nem is jelentkezett, és utol sem lehet érni. Mi

van veletek? Hol vagytok? - T.B.-ből csak folyt a szó, így Sananak volt

ideje levegőhöz jutni, mielőtt megszólalt volna.

- Nagyapa! Ugye megbízol bennem? - mikor az öreg nem felelt, Sana

másképp folytatta. - Ha bennem nem is, de Patrikban megbízol. Ugye?

Mert most nagyon messze vagyunk, és még nem tudjuk, hogy mikor

megyünk haza.

- Te és Patrik? Mi ez az egész kislányom?

Sana elfintorodott és egyszerűen Patrik kezébe nyomta a mobilt, aki

kicsit eltávolodott a többiektől, és megpróbálta megnyugtatni T.B.-t

anélkül, hogy bármit is elárult volna neki. A lány közben adott egy menüt

Rosanak, és a pohár vért pedig az ágyon üldögélő Dark- nak vitte.

- Tessék! - odanyújtotta a poharat és leült a férfi mellé, aki zavartan

megköszönte és elvette a lánytól a vért, de meginni nem akarta, csak

forgatta és elgondolkodva nézte.

- Idd meg! - szólt rá Sana. - Meg kell, hogy erősödj!

- Kösz, de majd később. - motyogta Dark, de mégsem mozdult.

Sana rájött, hogy nem akar undort kelteni senkiben sem, ezért nem

iszik. Így megsimogatta a karját és lágyan elmosolyodott. - Sétálunk egyet

az épületben?

Dark megadóan bólintott. Felálltak és lassan kiballagtak a helységből,

kikerülve a még mindig telefonáló Patrikot. Egy eldugott kis zug felé

vették az irányt, ahol elég sötét volt ahhoz, hogy még Sana se lássa, ahogy

Dark iszik.

- Ez a Rosa, - kezdte a beszélgetést Sana, hogy némileg oldja a fe-

szültséget - kedvesnek tűnik. Mióta ismered?

- Miután idejöttem, néhány nap múlva találkoztam vele. Már akkor is

kedvesnek tűnt, nem is gondoltam, hogy Ghoul. Csak mikor megláttam a

Herceg egyik fejvadászával, akkor jöttem rá, hogy közük lehet

egymáshoz. De nem lehetett vámpír, mert az egyik kamera felvette őt

fényes nappal az utcán az egyik üzlet előtt. Beszélgettem vele, és úgy tűnt

szabadulni akar, mert elmesélte, hogy ki ő valójában. Segítettem neki

kiszabadulni, és most itt van.

- Nincs családja?

- Már nincs. A vámpírok tettek róla, hogy ne legyen. Pedig volt egy

gyönyörű kisfia. - Dark elhallgatott.

142

- Te jó ég! - suttogta Sana. - Szörnyű lehet neki.

- Igen az.

- Akkor már értem, hogy miért olyan magányos. Úgy néz ki, mintha

nem lenne senkije, mintha mindentől és mindenkitől félne.

Néhány percnyi csend telepedett közéjük, majd Sana odaballagott az

egyik réshez és kinézett rajta, de nem látott semmi zavarót, ezért

visszafordult és a sötétben megpróbálta kivenni a férfi alakját. - Jobban

érzed magad?

- Igen sokkal. Köszönöm!

- Ezt te is megtennéd értem, ahogy megtetted azelőtt is.

- Tettem mást is, amire nem vagyok büszke. - Dark fásultan nekidőlt a

falnak és megdörzsölte a homlokát.

- Te még ezen rágódsz? - döbbent meg a lány, és nemlegesen a fejét

rázta. - Nem történt semmi baj, felejtsd el! Nem a te hibád volt. Az a

fontos, hogy újra a régi lettél és, hogy még élsz, annak ellenére, amit

tettek veled. Nekem ez a fontos!

- Nem is érdemlem meg, hogy ennyire törődj velem Sana. Te egy

csodálatos lány vagy!

- Nem vagyok az, csak a Látó.

Dark ezzel nem értett egyet. - Nem! Te nem attól vagy csodálatos, mert

Látó vagy, hanem attól vagy Látó, mert csodálatos vagy, bátor, tiszta a

szíved, és mert megvan benned minden ahhoz, hogy az legyél. Hidd el,

hogy a Látó ereje nélkül sem lennél más, akkor is ugyanazt tennéd,

ugyanúgy viselkednél. Te magad vagy az, aki kell az embereknek, te

magad vagy a csoda.

Sana elgondolkodva nézte a sötét alakot, és már egyáltalán nem ér-

dekelte az, amit mond. Nem bírta a távolságot, ami köztük volt. Nem volt

képes tovább várni és játszani, folytatni ezt az értelmetlen párbeszédet.

Ennél sokkal többet akart. Ezért odament a férfihez és egyszerűen odabújt

hozzá, kiadva magából minden eddig rejtett érzelmet. - Annyira

hiányoztál! Olyan nehéz volt nélküled.

Dark felemelte a kezeit, és elérzékenyülten szorította magához a lányt,

úgy ahogy azóta szerette volna, mióta az belépett az ajtón. - Te is

hiányoztál nekem. Talán nem is tudod, hogy mennyire.

Sana nem felelt, csak élvezni akarta a pillanatot, hiszen ki tudja lesz -e

még ilyen. Dark most itt van, és ismét csak az övé, ölelheti, szeretheti. És

még csak feszélyezve sem kell, hogy érezze magát, hiszen abban a

143

sötétben úgysem láthatja senki. Lassan felemelte a fejét és belenézett a férfi

szemeibe. Olyan közel volt hozzá, hogy szinte látta a csillogást benne, és

nem csupán a csillogást, hanem saját magát is. Ott volt, ott élt a férfi

tekintetében, benne a lelkében, a szívében, az egész lényében, úgy, ahogy

a férfi is őbenne. Mintha mindig is összetartoztak volna. Ettől a szíve

hevesen kezdett kalapálni és, hogy leplezze zavarát, arcát Dark

vállhajlatába fúrva, és legszívesebben beleolvadt volna.

17. fejezet - Az első csapás

Az éjjel nyugalomban telt, Patrik őrködött és figyelt, ahogy Dark is,

Sana és Rosa pedig aludni próbáltak. De amíg a nőnek ez elég jól ment,

Sana képtelen volt néhány percnél tovább behunyt szemmel nyugton

maradni. Így inkább kiment ő is a szobából a férfiakhoz. Elnézte őket, és a

szíve megtelt melegséggel. Látta, érezte, hogy neki bennük van a

legnagyobb ereje, ebben a két erős és határozott emberben, akik az életük

árán is képesek védelmezni őt. Nem a Látót óvják, nem. Hiszen ő még

nem fejlődött ki teljesen. Ők Sanat védik, az egyszerű tinilányt.

Dark a fiatalabb, akinél megállt az idő, hiszen évek óta mit sem

változott. Magas, fekete, rövid hajú, nagyon jóképű férfi, erős, izmos

testtel. A sötét ruhák még jól is álltak neki, titokzatossá, sejtelmessé tették

az egész lényét. És Patrik az idősebb, de fiatalos lendületű. Határozott és

magabiztos, teljes biztonságot nyújtó, jóképű, borostás farmer. Kidolgozott

alkattal, és a belőle sugárzó erővel bárkit képes lenne levenni a lábáról. És

Sana csak most döbbent rá, hogy mennyire szerencsés, hiszen soha,

egyetlen percre sem volt egyedül, mert valamelyikük mindig ott volt

mellette, és leste minden kívánságát. Most pedig, hogy baj van, együtt

harcolnak, pedig alig ismerik egymást. Megbíznak a másikban, hiszen

nincs más választásuk. És ahogy Sana látta, úgy beszélgettek, mintha jó

ismerősök volnának. Ettől a lány kissé megnyugodott, mégsem mozdult,

mert már nézni is olyan jó érzés volt őket.

Ahogy múlt az idő és hajnalodni kezdett, Dark visszavonult a sötét

szobába, amit csak néhány gyertya fénye világított be. Sana szeretettel

nézte, ahogy leült az egyik sarokba, és hátradöntve a fejét elmélkedett.

Nemsokára Patrik is csatlakozott hozzá, és fáradtan dörzsöl- getve a

144

homlokát, fel-alá járkált. Rosa is felébredt, ezért Dark azt javasolta

Patriknak, hogy feküdjön le most ő aludni, hogy este ismét tudjon

őrködni. A férfi nem ellenkezett, csak ledőlt az öreg heverőre és

megpróbált pihenni. Sana látva a nyugalmat, a mobiljáért nyúlt, kiment az

előtérbe, hogy felhívja Andreast és megmondja neki, hová is jöjjön. Mikor

ezt is elintézte, még álldogált odakint egy darabig, mert jólesett neki a

szoba bezártsága után egy kis levegő.

- Azt hiszem, ez nem lesz sétagalopp.

Sana oldalra pillantott. Rosa állt mellé és zavartan a tájat fürkészte.

- Nem gondoltam, nem hittem el, hogy tényleg te vagy a Látó, de Dark

biztosan nem tévedne ekkorát.

- Nem, biztosan nem. - motyogta a lány, mert egyszerűen nem tudta

hányadán áll a nővel. Volt benne valami, amitől nem volt elég bizalma

hozzá, pedig nem vette körül a gonosz érzete.

- És milyen?

- Milyen? Mi milyen? - értetlenkedett Sana.

- Hát Látónak lenni.

- Nem tudom. Gyerekkorom óta ebben a tudatban élek.

Rosa zavartan bólintott a feleletre, és csakhogy megtörje a csendet, tovább

beszélt. - Dark nem is mondta, hogy a Látó az a lány, akit gyerekként vett

a szárnyai alá. Bevallom, én nem ilyennek képzeltelek. Azt hittem a Látó

egy idős valaki, vagy legalábbis felnőtt.

Nem volt biztos benne, de Sana úgy hitte, ez a nő most faggatni próbálja.

Nem akart hazudni, mert sosem tette, viszont nem tudta mennyire

adhatja ki magát. Így a köztes utat próbálta választani.

- Igazából sosem voltam felszabadult. Korán felnőttem, vagy csak túl

komoly gyerek voltam, nem tudom. Apám halálával változott meg igazán

az életem. - már a nyelvén volt, hogy elmondja, még nem Látó, mert nem

gyűlt össze minden ereje és még sebezhető. De úgy gondolta, talán ezt

nem kell mindenkinek tudnia.

Rosa ismét bólintott, és mély sóhaj közepette a messzeségbe nézett.

- Azt mondják, ha a fájdalom nem öl meg, akkor megerősít. Talán így

lesz ez veled is.

Sana tisztában volt vele, hogy az asszony mire céloz, és ettől kissé

elkomorult ő is. - Dark mondta, hogy mit tettek a Herceg emberei.

Sajnálom. Biztos szörnyű lehetett.

- Igen, egy pillanatig az volt, aztán már nem, mert nem én voltam. Nem

145

voltam önmagam. Ghoul lettem. Amikor Dark visszahozott a földre, akkor

tört rám újra, hogy mennyire hiányzik a kisfiam, a családom. De már

olyan régen történt, hogy sokat tompult a fájdalmam. Csak akkor rossz,

amikor a múltra gondolok, arra az időre, mikor még mindnyájan együtt

voltunk. - Rosa szemét elborította a könny, sietve letörölte és kihúzva

magát, kedvesen a lányra nézett. - Dark nagyon szerencsés, hogy ennyire

szereted és mellette állsz.

- Inkább én vagyok szerencsés, hogy gyerekkoromban rám talált és,

hogy velem van most is. - suttogta teljesen őszintén Sana. - Dark nagyon

fontos nekem, ha elveszíteném abba belepusztulnék.

- Dehogy pusztulnál! Mindent túl lehet élni, csak sose felejtsd el, hogy

mi a célod és mi az, amiért még érdemes folytatnod.

Sana kíváncsian nézte az asszonyt, és szeretett volna a fejébe látni.

- Mégis mi az, amiért magának érdemes folytatnia?

A nő határozottan belenézett a lány szemeibe, hogy az láthassa benne az

elszántságot és a kitartást. - Hát, hogy segítsek azokon, akikkel hasonló

dolog történt és, hogy részt vegyek a Herceg kivégzésében, az

elpusztításában.

Nyugalom volt mindenütt, még az időjárás is csak halkan suttogott. De

Sana minden porcikájában érezte, hogy hamarosan nem így lesz. A

szobában üldögéltek és a maradék ennivalót eszegették, közben pedig

azon morfondíroztak, hogyan is készüljenek fel, mi legyen az első lépésük

most, hogy Andreas is megérkezett és mindnyájan itt voltak. Egyedül

Sana tudta, hogy nem lesz szükség támadásra, de hallgatott, mert még

nem akart idegeskedést kelteni. Am eljött a pillanat, amikor már nem

tudta visszatartani a megállíthatatlant.

- Már jönnek. - suttogta csendesen és felnézett a férfiakra.

Dark tudta, hogy mindez mit jelent, mert már nem először hallotta

ezeket a szavakat a lánytól. Hát azonnal felugrott, és az ajtóhoz menve

felrántotta, majd kilépett rajta a sötét előtérbe. Patrik rápillantott Sanara,

majd látva annak mindenre elszánt tekintetét, határozottan elindult Dark

után. Egyikük sem akart a szoba rabja maradni, így hamarosan

mindnyájan kimentek az épületbe. Sana a táskáját is magával vitte és

mindenkinek adott egy-egy ezüstkést. Andreas idegesen sóhajtozott,

Patrik egyre csak kifelé lesett a támadást várva, Dark pedig minden

porcikájával Sanat akarta védelmezni, és egyre csak úgy próbált

helyezkedni, hogy takarja a lányt. Rosa a háttérben maradt és félelemmel

146

telve keresett magának valami rejtett menedéket. Dark még odaszólt

Sananak, hogy menjen hátra, bújjon el valahová, de a lány erről hallani

sem akart.

- Itt vannak. - mondta Patrik, majd az ajtó mögé állva, támadásra

felkészülve várta a belépőket.

Odabentről jól látták az árnyakat szaladni a romos falak mellett, így

tisztában voltak vele, hogy a vámpírok sokan vannak, és teljesen

körbevették őket. Sana nem látta értelmét tovább várakozni, ezért még egy

utolsó pillantást vetett a többiekre, majd kezébe véve az egyik ezüstkést,

feldobta a levegőbe, majd a visszaesés erejével elkapta és kivágta

egyenesen az ablakon. Az üveg csörömpölve hullott a földre, amitől

leginkább a kint lévő vámpírok riadtak meg, és egy pillanatra

megtorpantak. Dark rögtön kapcsolt, és mindenre elszántan, kirúgva az

ajtót kirohant az éjszakába, Andreas pedig ott volt a nyomában. De Patrik

már nem jutott ki, mert a törött ablakon át néhány gonosz bejutott, és

egyből nekiestek a bent lévőknek. Patrik próbált úgy verekedni, hogy

Sanahoz ne juthasson senki, ám ehhez túl kevés volt. De a lány nem bánta,

inkább beleadott mindent, ahogy Darktól és Patriktól tanulta. Védte magát

és támadott. Eleinte nem volt nehéz dolga, sőt mintha az ereje is megnőtt

volna a legutóbbi verekedés óta, de ahogy egyre többen lettek odabent is,

Sana fáradni kezdett és figyelmetlenebbé vált. Mikor már azt érezte, hogy

nehezen bírja, és a vámpírok ahelyett, hogy fogynának egyre többen

lesznek, rést keresett magának, ahol kibújhatna, mert neki nem ezek a

klántagok kellettek, csakis a Herceg.

Dark vámpírként ugyan, de becsülettel küzdött, és dühösen, szinte

önkívületben szabdalta, ölte a démontársait. Ő is arra várt, hogy majd a

Herceggel állhat szemben, de tisztában volt vele, hogy a töm- kelegnyi

katonán is át kell verekednie magát. Ahogy lesújtott az egyik vámpírra, a

fal mellett Sanat pillantotta meg, aki nem éppen észrevétlenül próbált

minél kijjebb jutni. Dark nem igazán értette. A lány ahelyett, hogy eltűnne

a szemek elől, inkább magára vonja a figyelmet. De nem volt ideje ezen

gondolkodni, mert egy ököl találta telibe az arcát.

Sana nagy nehezen kijutott az épületből, és egyenesen a kocsik felé

rohant. Am ahogy elhaladt egy öreg Ford mellett, megtorpant, mert úgy

áradt a gonoszság belőle, hogy Sana biztos volt benne, a Herceget látja. A

szíve megremegett, és ha magába akart volna nézni, bizonyára látja a

félelmét. De bátor akart lenni és legyőzni azt, amiért idejött. Egy pillanatra

147

szembenézett hát apja gyilkosával, majd hirtelen elfordulva tőle, futásnak

eredt. Hallotta ahogy kivágódik a kocsi ajtaja, és a lépteket is, amik utána

rohantak. Pont erre számított, pont ezt akarta. Futott, amilyen gyorsan

csak tudott, végig a földúton, majd be a bozótosba. Azt hitte hatalmas

előnye van, és ezért van ideje mindent alaposan átgondolni, ám a

következő pillanatban két kéz ragadta meg, és durván a magasba emelte.

Sana lenézett az arcra és felismerte Larryt, azt akit anyja hozott még

azelőtt a házba, és aki az akkor még kislány Sanara támadt. A lány egy

mozdulattal meglendítette a lábát és ágyékon rúgta Larryt, így

visszakerült a földre, de menekülni már nem tudott, mert két vámpír állta

az útját, akik két

oldalról azonnal lefogták.

- Nocsak! Nocsak! A Látólány! - a Herceg lépdelt felé felajzva, teljesen

felbőszítve. A lány elé érve keresztbe fonta a kezét a mellkasán, és úgy

méregette Sanat. - Végre itt vagy a kezeim között. Innen már nincs

visszaút és nincs menekvés. Eljött a vég kislány!

- Na és kinek? - szemtelenkedett Sana, csakhogy a Herceg ne legyen

olyan magabiztos, pedig tisztában volt vele, hogy kettejük közül, most

neki van igazán félnivalója.

- Hát neked! - azzal intett Larrynek, aki a lány háta mögé lépett és

átfogta a nyakát, hogy a kellő pillanatban egy rántással kitekerje, így

végérvényesen kioltsa a lány életét.

Sana felemelte a fejét és behunyt szemmel, minden erejével a Hercegre

koncentrált, és iszonyú fájdalmakat küldött rá. Ez volt az egyetlen

képessége, amivel még harcolni tudott. Hát meg is tett mindent. A Herceg

felordított, és abban a pillanatban össze is roskadt. A fejét fogta, mintha

attól félne, hogy azonnal szétrobban. Vergődött, szinte az eszét vesztve

kiabált, már nem volt önmaga. Az alattvalói döbbenten nézték, egyedül

csak Larry tudta, hogy mit kell tennie. Megszorította Sana nyakát úgy,

hogy a lány már szinte levegőt sem kapott és attól félt, hogy eltörnek még

a nyakcsigolyái is. Akkor Sana elengedte gondolataiból a Herceget és

Larryt célozta meg remélve, hogy az azonnal elengedi a nyakát. Mikor

már gyengült a vámpír szorítása, a lány hátrarúgott, és sikerült Larryt

leráznia magáról. De akkor a Herceg kezdett magához térni, már volt ereje

feltérdelni és még dühösebben nézni Sanara.

- Most meghalsz Látó! - ordította fékezhetetlen dühvel és felkészülve az

utolsó csapásra. De mielőtt bármit is tehetett volna, Dark lépett elő a

148

bozótból, és egy gyors mozdulattal kirántotta a Herceg övéből az

ezüstkardot. Mérlegelhetett volna, hiszen a vámpírkötelék húzta volna a

szülőhöz, de Dark már régen nem így gondolkodott. Neki nem számított

más, csakis Sana, attól a pillanattól fogva, mikor először meglátta. Így

hatalmasat lendített a kardon, és összeszedve minden erejét lesújtott.

Egyetlen mozdulattal lefejezte a vámpírok főnökét, a Herceget, aki

valamikor vadállattá tette.

A lány mögött, Larry önkívületi ordítása hangzott fel. Sana Darkra

nézett, aki már újból meglendítette a kardot. A lány ekkor térdre rogyott,

magával húzva a másik két vámpírt is, akik a karját szorították. A kard így

Larry nyakát vágta ketté. Majd Dark ugyanígy, sorba végzett a többi

gonosszal is, akik Sanat lefogták. Mikor a lány végre kiszabadult, a Herceg

porrá lett teteme fölé hajolt és érezte az erőt, ami a porból egyenesen Dark

felé szállt, és észrevétlenül beleolvadt. Csak egy pillantást vetett a férfira,

mert az épület felől éles sikítás csapta meg a fülüket. A lehető

leggyorsabban rohantak vissza, hogy segítsenek a többieknek

megtizedelni a démoncsapatot.

Rosa ott guggolt a földön heverő Andreas mellett, akinek a bal oldala

csupa vér volt. Remegő kézzel próbálta elállítani a vérzést, de ez nehezen

ment úgy, hogy közben folyton támadás érte őket. Dark azonnal beállt és

segített Patriknak visszaverni a vámpírokat, Sana pedig Andreashoz

hajolt, és kezét a sebre téve gyógyította. Még számára is hihetetlen volt, de

mintha nemcsak Dark ereje nőtt volna, hanem az övé is, mert a seb vérzése

azonnal elállt. Am ekkor egy vámpír lépett hozzájuk, elkapta a lányt, és

erőteljesen arcul csapta. Sana iszonyú lendülettel nekiesett a falnak, majd

lepottyant a földre. Dark a szeme sarkából látta az ütést, és ettől

feldühödve odarohant, és a vámpírt felemelve, szinte mint egy

rongybabát, könnyedén kivágta a faajtón át. Sana tudta, ez már a Herceg

ereje, ami most még tombol, kitörni vágyik, de majd lecsitul és tompul

valamelyest. Mégis, kellett ez az erő és kitartás, hogy a sok vérszomjas

vámpírt visszaverjék.

Amint a támadás véget ért, hirtelen beállt a mély csend. Amelyik

vámpír túlélte, az elmenekült, a többiek pedig mind porrá váltak. Sana

komoran körbenézett, de rajtuk kívül már nem volt más az épületben, sem

az épületen kívül. Patrik teljesen kikészülve, fáradtan fordult körbe, hogy

megszemlélje a csatatér maradékát. Dark eközben becsukta az ajtót, vagyis

azt, ami megmaradt belőle, majd lassan odaballagott Sanahoz, és kisimult

149

arccal, kedvesen felsegítette.

- Jól vagy?

- Igen. - felelte a lány, majd egy megkönnyebbült sóhajjal átölelte és

belecsimpaszkodott a férfi nyakába. Talán mindattól ami történt, talán

mástól, de úgy érezte, most nem szabad elengednie.

Dark erős karja tartotta Sanat, és be kellett vallja, nagyon jól esett neki a

lány testének, szeretetének érzése, ami viszonzásra is talált, mert Dark

érezte, hogy soha, senkit nem szeretett még így. De épp ezért tudta, nem

szabad ennél közelebb engednie.

- Örülök, hogy örültök, de nekem még piszkosul fáj ez a vágás. - nyögte

nehézkesen Andreas, mire Sana kibontakozott az ölelésből, odament a

férfihez, és ismét rátette a kezét a sebre. Legalább annyira enyhíteni akarta

a fájdalmat, hogy Andreas lábra tudjon állni. Rosa eközben csodálattal

nézte a lányt, majd óvatosan rápillantott a többiekre is. Már hitte, már

tudta, hogy Sana valóban az, akinek mondta magát, mert egy cseppet sem

félt, nem bújt el, és még arra is képes, hogy gyógyítson. Sőt! Olyan erővel

rendelkezik, ami egyszerre olvaszt meg minden jéghegyet. Még Darkot is.

A nő lassan felállt Andreas mellől, és a háttérbe vonult, mert ebben a

győzelemben neki nem volt része. Igazából neki semmiben sincs része

abból, ami közöttük van. Kívülállónak érezte magát, hiába volt már hetek

óta Dark közelében, és tudta, hogy soha nem is fog közelebb jutni hozzá.

Pedig neki már nincs senkije. Ha folytatná az életét mint egy igazi,

halandó ember, mit érhetne el vele? Nem lenne ereje mindent újra

kezdeni. Neki szüksége volt Darkra, aki védelmezi és megmondja mit

tegyen, mit kell tennie.

Patrik odaballagott Andreashoz, és ő is letérdelt hozzá, majd kíváncsian

Sanara pillantott. - Mi történt odakint?

- Elmúlt egy királyság. A Hercegnek vége.- felelte a lány mélyet

sóhajtva, majd felállt és kezét nyújtotta Andreasnak, aki feltápászko- dott

és hitetlenkedve nézte a már alig fájó, összeforrt sebét.

- Hihetetlen! Ez aztán. - ide-oda forgott, hogy érezze a félig gyógyult

vágást. - Ha valakinek csodás a keze, hát a tiéd az. Köszönöm.

- Nem! - felelte a lány hirtelen, miközben a többieket nézte. - Itt csak én

tartozom köszönettel nektek. Nélkületek már halott lennék. A Herceg

engem akart, és nem riadt vissza semmitől sem. De ti kiálltatok mellettem

és megvédtetek, pedig tudtátok, nem biztos, hogy sikerülni fog. Én

tartozom köszönettel mindnyájatoknak. - végignézett a férfiakon, majd

150

Darkon állapodott meg a tekintete. Csak nézte és próbálta összeszedni a

mondanivalóját, ami nem is volt olyan egyszerű. Mégis meg kellett tennie,

mert a szíve és a lelke ezt akarta, az egész lénye csak erre vágyott.

Sóhajtott hát egyet, és mégis kibökte. - Itt akarok maradni veled.

Andreas döbbenten ledermedt, Patrik pedig hátát a falnak támasztva

lecsúszott a földre és várta a következő bonyodalmat. Már nem is tudta mi

bántja jobban, az hogy Dark egy vámpír, vagy az,

hogy Sana jobban ragaszkodik hozzá, mint kellene.

- Sana! - Dark is a szavakat kereste, majd lehajtotta a fejét, és csak akkor

nézett fel ismét, mikor már biztos volt önmagában. - Nem maradhatsz itt.

Vissza kell menned a nagyapádhoz. Neked ott a helyed, ott az életed, a

jövőd.

- Ez nem igaz! Az én életem ott van, ahol én akarom. És én itt akarom,

itt ahol te is vagy!

Dark odalépett a lányhoz és kedvesen megfogta mindkét kezét. - Te egy

csodálatos teremtés vagy. És bárcsak maradhatnál, bárcsak melletted

lehetnék. De nagyobb veszélyt jelentek rád, mint hinnéd. Nem maradhatsz

velem, mert bajba sodorlak.

- De most megnőtt az erőd is. - ellenkezett a lány.

- Hát éppen ezért, Sana!

- Miért? Jobban meg tudnál védeni. És én is itt lennék veled, ha neked

lenne szükséged rám.

De Dark csak nemlegesen a fejét rázta. - Nem lehet! Tudod jól, hogy

nem lehet. Neked iskolába kell járnod, fel kell nőnöd ahhoz, hogy az

lehess, akinek lenned kell. Nyugalomra van szükséged, nem pedig

folytonos idegeskedésre és harcra. Mellettem nem tudnál felnőni, nem

tudnád összeszedni azt az erőt, amire szükséged van. Tudod, hiszen már

átélted. Menned kell Sana!

A lány szeme tele lett könnyel, pedig a szíve mélyén érezte, tudta hogy

így lesz. De azt remélte, talán van rá némi esély, hogy maradjon és

Darkkal lehessen. Lehajtotta a fejét és, hogy ne lássák a csalódottságát,

megfordult, majd lassan kiballagott a friss levegőre, hátha ott sikerül

összeszednie magát. Felnézett a sötét égre és szerette volna megfejteni a

csillagokat,, vagy akár mögéjük látni. Szeretett volna egy kis békét és

nyugalmat, tengernyi szeretetet a fájdalom helyett. Nézte a holdat és oda

vágyott. Egy helyre, ahonnan beláthat mindent, mégis felette lehet minden

érzelemnek és keserűségnek. De nem ment. Itt állt a földön, és a szívét

151

átjárta a szomorúság. Egy újbóli elválás, egy újabb fájdalmas időszak, mire

ismét megszokja, hogy az élet megy tovább.

- Sajnálom. - suttogta Dark, amint a lány mellé lépdelt. - Ha tudnád,

hogy mennyire szeretném, ha maradnál. De nem lehet.

- Szeretnéd? - Sana odafordult és felnézett a férfire.

- Igen. Jobban mint bármi mást. De neked más a sorsod. Féltelek

magamtól, mert tudom hogyha valamiért visszaváltozom gonosszá, képes

vagyok bántani téged is.

- De engem ez nem érdekel. Tudod, hogy.

- Nem vagy már gyermek Sana. - vágott a szavába Dark. - Te tudod a

legjobban, hogy mi történhet. Neked tisztában kell lenned vele, hogy a te

jövőd fontos, nagyon fontos mindnyájunknak. Cana- daban vagy a

legnagyobb biztonságban, míg el nem jön az idő, hogy beteljesedjen a

prófécia.

Sana tehetetlenül bólintott, majd könnyáztatta szemekkel felemelte a

hangját. - Tudom, én is tudom! De a szívem itt akar maradni. Hogyan

magyarázzam el neki, hogy nem lehet, mikor annyira fáj?

- Ó, kicsim! - a férfi felemelte a kezét, és szeretettel odahúzta magához a

lányt. Úgy ölelte, mintha soha el nem akarná engedni. - Nekem is fáj, de a

sorsodat nem változtathatod meg. Neked élned kell, mert hamarosan te

leszel az, akitől minden démon reszketni fog. A földnek szüksége van rád.

De addig még nőnöd kell, és mellettem nem fogsz tudni felnőni.

- De gyerekkorom óta veled voltam és nem történt baj. Akkor nem

féltettél magadtól?

- Sana! - Dark eltolta magától a lányt, hogy a szemébe nézhessen -

Akkor még gyerek voltál és mindenki tudta, hogy még nem árthatsz

senkinek sem. Most már látták, hogy van erőd, hogy hamarosan teljes

leszel. Egyre többen a halálodat kívánják és itt velem, nem vagy

biztonságban. Értsd meg Sana!

A lány fájdalmasan bólintott, és utat engedve keserűségének megölelte a

férfit úgy, hogy az érezze, a szívében mindig vele marad, ott sosem hagyja

el. És történjék bármi, legyen bárhogyan a jövő, mindig is szeretni fogja,

amíg csak él.

152

18. fejezet - Visszatérni

Hazafelé tartva, Sana teljesen magába roskadt. Amíg Patrik kitette a

repülőtéren Andreast, a lány Darkra gondolt. Az elválásuk ismét hatalmas

űrt hagyott benne, és nem hagyta nyugodni a szívét. Nem értette miért is

olyan fontos neki a férfi, mi van benne, ami vonzza, ami olyan

nélkülözhetetlenné teszi a számára. Hiszen Dark még csak nem is ember,

hanem egy vámpír. De valójában ez nem is számított, csak az, hogy Sana

képtelen volt megnyugodni. Még a szemét is behunyta, és az elmúlt

órákra gondolt. Arra mikor Dark kedvesen bár, de az értésére adta, hogy

bármennyire szeretné is, nem engedheti, hogy maradjon. Az ölelése, a

közelsége, az illata olyan ismerős volt és olyan jó, a lány el sem akart

szakadni tőle. De mikor a férfi két kezébe fogta az arcát, lehajolt hozzá és

lágyan megcsókolta, Sana tudta, ez már a búcsú. Az ajkai még sokáig

égtek, és a szíve is hevesebben dobogott. Am amint beszálltak a kocsiba,

és Patrik elindította az autót, Sana szeme megtelt könnyel, és még sokáig

nézte az ablakon át az egyre kisebbé váló férfialakot.

Miután kitették Andreast, Patrik tovább hajtott. Oldalról rápillantott az

összekuporodott lányra, és lágyan hozzászólt. - Jól vagy?

Sana úgy csattant fel, mint egy fúria. - Miért kérdezel ilyen hülyeséget?

Látod, hogy hogy vagyok. Nem? - alig mondta ki, már meg is bánta a

szavait, ezért elnézést kérve pislogott a férfira. Nem értette mi ütött belé,

hogy miért bántja akaratlanul is Patrikot, hiszen ő nem tehet semmiről.

Sőt! Ha valaki, akkor a férfi az, aki csak jóságot és kedvességet érdemelne,

hiszen mellette van, vigyáz rá, megvédi, még ha ez az életébe is kerül.

Patrik visszafordult a kormányhoz, és némán az utat figyelte. Látta,

érezte, hogy Sananak most nagyon nehéz, de ilyen elutasító kitörésre

mégsem számított.

- Ne haragudj! Nem akartam. Én csak. - szabadkozott sajnálkozva Sana,

de a férfi erre már nem akart reagálni. - Tényleg bocs. - suttogta alig

hallhatóan még egyszer a lány, és újból magába fordult.

Az út hosszú volt, de úgy tűnt, hogy a közéjük beállt csendet egyikük

sem akarja megtörni. Bár érezték a belőlük áradó feszültséget, de most

nem foglalkoztak vele. Am ahogy múlt az idő, Patrik arra lett figyelmes,

hogy Sana teljes testében reszket. Először nem akarta észrevenni, hátha a

lány megint le akarja harapni a fejét, de aztán nem bírta elnézni,

mégiscsak megszólalt.

- Valami baj van? Te reszketsz.

153

- Semmi. - vacogta a lány tehetetlenül, teljesen összekuporodva. -

Semmi bajom, csak fázom.

Patrik odanyújtotta a kezét és megérintette a lány homlokát, ami

verejtékes volt, de nem meleg. Azért a hátsó ülésről elővett egy pokrócot

és a lány ölébe rakta. - Takarózz be, akkor majd jobb lesz. Biztosan csak

kimerültél.

Sana szófogadóan magára terítette a pokrócot, és a nyakáig felhúzta, de

a vacogása nem akart abbamaradni. Patrik aggódva pillantott rá, mégis

próbált nem kotlósként viselkedni és hagyta, hogy a lány maga birkózzon

meg a problémával. Igazából viszont ő is kimerült volt, és attól félt, hogy

olyat mondana vagy tenne, amit normális körülmények között nem. Így

inkább hallgatott és megtartotta a mondandóját saját magának. Egy idő

után mégis odafordult és megnyugodva látta, hogy Sana remegése elmúlt,

és a lány mély álomba szen- derült. A férfi fellélegzett, és már teljesen a

vezetésre koncentrált, miközben lehúzva az ablakot kikönyökölt, és

beszívta a friss őszi levegőt. Az elmúlt órák zűrös eseményeire gondolt, és

be kellett vallja, hogy jobban kedvelte Darkot annak ellenére, hogy

vámpír, mint azt valaha is sejtette volna. Látott benne valamit, amitől az

ember a bizalmába fogadta, de hogy mit, azt nem tudta megfogalmazni.

Órák múlva Sana arra ébredt, hogy az autó motorja leállt. Felnézett és

álmosan körbepislogva látta, hogy már megérkeztek a nagyapja háza elé.

Tompa volt még, és minden porcikája sajgott. Nehezen bár, de leszedte

magáról a takarót és a hátsó ülésre dobta. Ahogy oldalra fordult, ránézett

Patrikra és figyelte, ahogy a férfi elgondolkodva, fejét a kormánynak

támasztva, némán üldögélt.

- Sokat aludtam. - állapította meg a lány, csakhogy mondjon valamit, de

mivel Patrik erre nem válaszolt, Sana kezdte azt hinni, hogy még mindig a

megjegyzéséért dühös. Ezért, hogy kiengesztelje, zavartan megérintette a

férfi vállát. - Haragszol? Én nem akartam, csak kijött belőlem.

- Nem haragszom. - felelte Patrik, majd fáradtan hátradőlt az ülésen és

komoran a bejárati ajtó felé pillantott. - Menjünk be, T.B. már biztosan

nagyon aggódik érted.

Sana szeretett volna még beszélgetni, elmondani amit gondolt, érzett, és

újból megköszönni a férfinak a segítséget. Mégsem szólt, csak megadóan

bólintott, és a vállára véve a táskáját, nehézkesen kimászott a kocsiból,

ahogyan Patrik is. Am alig értek az ajtóhoz, mikor az már szélesre is tárult

előttük, és T.B. ideges, aggódó, dühös arcával találták szembe magukat.

154

- Hála a jó égnek! - mondta az öreg kissé hangosabban, és hirtelen

magához szorította az unokáját. - Tudod, hogy mennyire aggódtam? Ilyet

csinálni jó öreg nagyapáddal!

- Sajnálom. - suttogta a lány tompán, miközben megpuszilta az öreg

arcát. Amint T.B. elengedte végre, Sana szó nélkül beballagott a lakásba. A

táskáját egyszerűen ledobta a földre, ő pedig lehuppant az asztal előtti

egyik székre.

Mikor már mindnyájan a házban voltak, T.B. kíváncsian várta a

megígért magyarázatot. Hol egyikre, hol másikra pislogott, míg végül

megelégelve a hallgatást, erélyesen rájuk szólt.

- Elmondaná végre valamelyikőtök, hogy mi a csuda történt pontosan?

Mert ez a szöveg, hogy bízz bennem, és majd mindent elmondunk személyesen,

meg néhány nap és otthon leszünk, nem igazán megnyugtató és kielégítő

magyarázat. Elárulnátok mégis mi történt? Hová kellett olyan sürgősen

elmennetek, hogy még arra sem maradt időtök, hogy szóljatok nekem

vagy Jimnek?

Sana óvatosan Patrikra nézett, aki egy másik székre ülve a homlokát

dörzsölgette, és láthatólag esze ágában nem volt megszólalni. A lány

tudta, hogy ez az ő sara, ezt neki kell tisztáznia, és csak remélhette, hogy

Patrik majd mindenben megerősíti.

- Látomásom volt. - suttogta Sana hallgatagon. - Dark bajban volt, oda

kellett mennünk segíteni.

- Igen, eddig értem. De magadra néztél? Hol a csudában jártatok? A

ruhátok mocskos, poros és szakadt, rólatok nem is beszélve. Mi történt,

hogy úgy néztek ki, mint akiket földbe döngöltek?

Sana elhallgatott. Nem igazán tudta, hogy mit is mondjon, mert az

igazat nem akarta, nehogy az öreg nagyon megijedjen, viszont más meg

nem igazán jutott eszébe. De nem is kellett ezen gondolkodnia, mert

Patrik beszélt helyette.

- Megtámadtak minket, meg kellett magunkat védenünk. Kicsit sokan

voltak, különben elegánsabbak lennénk.

- Igazán örvendek a humorodnak! - szólt rá T.B. a barátjára kicsit élesen.

- De valahogy én nem tartom ilyen nevetségesnek. Főleg, hogy Sana még

kislány, és neked is lehetett volna annyi eszed, hogy visszatartod ilyen

veszélytől.

Patrik fáradtan az öregre nézett. Semmi kedve nem volt vitatkozni, de

T.B. olyan képet vágott, hogy tudta úgysem menekülhet. - Mintha lett

155

volna választásom. - motyogta - Ha nem mentem volna vele, elment volna

egyedül.

T.B. nem tetszően a fejét rázta, miközben ismét az unokájához fordul. -

Olyan vagy mint az apád. Reménykedtem, hogy te nem öröklöd a

képességeit és más leszel. De tévedtem. Ízig-vérig Peter vagy. Nemcsak a

látomásaid, hanem a természeted is. Nem törődsz a veszéllyel, nem

foglalkozol vele, hogy mi lesz veled, csak mész a fejed után. Úgy fogsz

járni mint az apád. Megölnek még idő előtt. - figyelmeztette az öreg, de

közben már ott csillogott a szemében a könny. Az aggodalom, a féltés és a

szeretet könnye.

Sana is látta, ezért sietve felállt és odamenve nagyapjához, hátulról

átölelte a nyakát. - Sajnálom nagyapa. Nem akarom, hogy aggódj értem és

nem akarom, hogy félts. Nem tudok és nem is akarok megváltozni, mert

büszke vagyok rá, hogy olyan lehetek mint apa volt. De nem akarom,

hogy ez neked fájjon.

Az öreg tehetetlenül, szomorúan megpaskolta az unokája kezét, és szó

nélkül kiment a fürdőszobába. Nem akarta, hogy lássák a szenvedés

könnyeit, és már egyébként sem tudott mit mondani.

Sana keserűen nézett nagyapja után. Azt hitte tudja mi jár az öreg

fejében, ezért nagyon megsajnálta, de tisztában volt vele, hogy meg-

változni miatta sem fog.

- Azt elfelejtetted mondani, hogy már most túlnőtted apádat. - ál-

lapította meg Patrik egykedvűen.

- Igen, de már így is nagyon kiakadt. Nem tudom, hogy viselné. Apa

mindig azt mondta, hogy nagyapa nem akart tudomást venni a

képességéről és úgy tett, mintha nem is lett volna. Amikor apa nagyon

sokat rágta a fülét egy-egy látomás miatt, akkor utánajárt, de egyébként

még beszélni sem beszéltek róla.

- Igen, tudom. Nagyapád túlságosan félt, és most is fél, mert em-

berfelettinek tartja ezt a látomásdit.

A lány mélyen felsóhajtott. - Nem akarom, hogy miattam aggódnia

kelljen. De nem bújhatok ki a bőrömből, és csak miatta nem tekinthetem

semmisnek a látomásaimat vagy bármi mást. - fáradtan visszahuppant a

székre. - Szerinted, elbírja majd viselni?

- Nem tudom, nem látok bele. - Patrik komótosan felállt az asztaltól és

nyújtózkodott egyet. - Viszont én most hazamegyek, veszek egy forró

fürdőt és megpróbálom kialudni magam. - lassan az ajtóhoz ment és

156

kinyitotta, de mielőtt kilépett volna, még egy pillanatra visszanézett. -

Jobb lenne, ha te is ezt tennéd. - azzal felsóhajtott és elballagott.

Sana elgondolkodva utánanézett. A legszívesebben vele ment volna,

csakhogy ne kelljen nagyapja szemébe néznie. De tudta, hogy ezt a csatát

most neki kell megvívnia. Megvárta míg T.B. kijött a fürdőből, és mikor

szabaddá vált a helység, bement, hogy vegyen egy jó forró fürdőt, ahogy

Patrik javasolta. És nem utolsó szempontként, így legalább nem kellett

nagyapja elé állnia és beszélnie vele.

Másnap Sana ragyogó napsütésre ébredt. Nem is értette, hogy ebben az

évszakban honnan ez a szép idő. De nem is számított, mert kipihent volt,

és ettől mindent sokkal jobbnak, sokkal könnyebbnek látott. Sietve felkelt,

magára húzott egy világoskék farmert és egy zöld pulóvert. Majd miután

megmosdott és a haját is megfésülte, a konyhába ment egy csésze forró

kávéért. Éppen volt lefőzve néhány adag, bár már nem volt meleg. Töltött

magának egy csészével és csak úgy keserűen megitta. Aztán elindult, hogy

körbenézzen, de a nagyapját már nem találta otthon. Úgy gondolta, sétál

egyet, talán a farmra is elnéz, hiszen még meg sem köszönte igazán

Patriknak, hogy segített neki, és nem hagyta egyedül. Ráadásul olyan

csúnyán be is szólt neki hazafelé menet, pedig ha valaki, akkor Patrik ezt

nem érdemelte volna. Nem is habozott sokat, cipőt húzott, és becsukva az

ajtót maga után elindult a farm felé.

Útközben az edzőterem mellett haladt el, és első felindultságában be

akart menni, ám mégsem tette, mert úgy hitte, nagyapjának így is

megterhelő, nehéz a jelenléte. Így tovább ment és kissé sietős léptekkel

haladt a farm felé. Le sem lassított, csak mikor végre Patrik házához ért,

ott viszont már meg is állt. Máskor az ajtó nem okozott gondot neki,

hiszen csak benyitott rajta, de most nem mert. Úgy hitte, előző nap kissé

túllőtt a célon, pláne hogy Patrik az életét kockáztatta érte. Lehajtotta hát a

fejét és azon tanakodott, hogy mit tegyen, mikor egy hang szólalt meg a

házból.

- Sokáig álldogálsz még odakinn? - Patrik ott ült a konyhában és pont

rálátott a bejáratra. Valójában örült, hogy látja Sanat, még ha kicsit zavart

és keserű is volt éppen. Nem tudta hányadán áll vele, és lassan már nem is

értett semmit. Tudta ez átmeneti, pillanatnyi megingás csak, mégis

megzavarta.

A lány tétován belépett, behúzta az ajtót maga után, és egyenesen a

férfihez ballagott. Lehajtott fejjel, némán nézte egy darabig, majd zavartan

157

leült vele szemben az egyik székre. Patrik egy csésze kávét kortyolgatott, a

haja kócosan állt a fején, és a borostája is eléggé megnőtt már. Fehér

pólójában, kék farmerjával egészen úgy nézett ki, mint aki végigmúlatta az

egész éjszakát. De még ez is nagyon jól állt neki. A lány zavartan lesütötte

a szemeit, és csak akkor pillantott fel újra, mikor már összeszedte a

mondandóját.

- Még meg sem köszöntem igazán, hogy eljöttél velem. Nagyon hálás

vagyok érte. Nélküled most nem ülnék itt. Nélküled már rég halott lennék.

Köszönöm.

- Nincs mit. Igazán szeretném elfelejteni, mert nem tartozik a kedvenc

emlékeim közé, hogy vadállatokkal harcolok.

- Sajnálom. Nem akartam ezzel gondot okozni. - motyogta a lány

elszomorodva. Nem számított ilyen elutasító válaszra. Már nem csak a

nagyapját terheli, de úgy látszik Patrikot is. Ettől kissé lelombozó- dott, bár

nem akarta kimutatni mennyire bántja, így megpróbálta elviccelni. - Úgy

látszik én mindenkinek csak gond vagyok. Senki sem akar maga mellett

tudni. Nagyon nagy hibám lehet. Lehet, hogy nem is kellett volna

megszületnem?

Patrik megforgatta a szemeit, felállt és a mosogatóba rakta a csészéjét. -

Butaságokat beszélsz. Én nem azt mondtam, hogy a terhem- re vagy vagy

gondot okoznál. Egyszerűen csak nehéz megemésztenem azt a sok

vérszomjas arcot, vagy inkább pofát. - visszafordult a lány felé és lágyan

végignézett rajta. - Beszéltél nagyapáddal?

- Nem. Nem tudtam, már nem volt otthon. -közölte szomorkásan Sana. -

De azt hiszem őneki valóban gondot jelentek.

- Se nekem, se neki nem jelentesz gondot, értsd már meg. Csak nehéz

elfogadnia, hogy nem olyan vagy, mint bárki más.

Sana felállt, és érdeklődő tekintettel odament a férfi elé. - Nem vagyok

olyan, de erről nem én döntöttem így. Viszont láttam rajta tegnap, hogy

nehezen emészti meg. Nem akarom bántani, de apa is ezért ment el tőle

már idejekorán. Nem?

- Igen, azt hiszem igen.

A lány nézte Patrikot, és a kedve most még rosszabb lett mint volt.

Elszontyolodva fintorgott és zsebre dugta a kezét. - Azt hiszem hamarosan

nekem is mennem kell. Nagyapa már most nagyon ideges volt miattam.

Mi lesz később? Nem fogja tudni elviselni.

Ahogy Sana lehajtotta a fejét, Patrik nagyon megsajnálta. Talán túl rideg

158

volt hozzá, amit nem lett volna szabad, hiszen így is nagy teher nehezedik

ennek a kicsi lánynak a vállaira. Ezért felemelte a kezét és megsimogatta a

lány arcát. - Valahogy majd csak lesz. Lehet, hogy nagyapád összeszedi

magát, és nyitottabbá válik mindenre.

- Nagyapa nyitottá? - Sana furcsa képet vághatott, mert a férfi el-

mosolyodott.

- Sosem lehet tudni.

- Nem! Ő már nem fog megváltozni. Van más lehetőség is? - kí-

váncsiskodott a lány, és várakozón Patrik szemeibe nézett. - Esetleg lenne

egy szobád a számomra?

Patrik jóízűen felnevetett és elengedve a lányt, ki akarta kerülni. de Sana

nem hagyta, hanem két kezével a férfi mellkasának dőlt és visz- szatolta a

konyhakredenchez, ránehezítve teljes súlyát.

- Még nem feleltél. - suttogta kihívóan.

- Ha így játszol velem, nem is fogok.

Sana szeme huncutul megcsillant, és egy mosoly játszadozott a szája

szélén. Már tudta, hogy célegyenesben van. - Ha nem akarod, hogy sírjak,

zokogjak és könyörögjek, mint egy esetlen kislány, - még a száját is

lebiggyesztette erre a szóra. - akkor válaszolj!

Ez a játék nem volt Patrik ínyére, de a lány azonnal levette a lábáról.

Hogyan is tagadhatna meg tőle valamit, ami már régóta az övé?! Mégis

felsóhajtott, megragadta a lány két csuklóját és gyengéden, mégis

határozottan eltolta magától.

- Ha szükséges lesz erről beszélni, majd megtárgyaljuk, addig viszont

inkább ejtsük ezt a témát. Rendben?

Hirtelen csend állt közéjük, mert Sana válasz helyett, megpróbált a

tekintetével felelni, amely olyan lágy volt és kedves, hogy a férfi nem volt

képes elszakadni tőle. Egy perc töredéke alatt úgy érezte rabbá vált, pedig

ezt akarta a legkevésbé. Szerencséjére kopogtak, majd mindenféle

beinvitálás nélkül Jim lépett a lakásba.

- Sziasztok! - köszönt rájuk, mint aki semmit nem vett észre a különös

bizsergésből, ami a lakásból áradt, és egyenesen Patrikhoz fordult. - A

főnök tombol és a fejedet akarja. Azt mondja, hogyha azonnal nem

cipellek be a kapitányságra, maga jön érted, és abban nem lesz köszönet.

Tehát ha jót akarsz, igazítsd meg a frizurádat, szedd össze magad és

gyere.

Sana elnyomott egy kacajt, amire Patrik összehúzta a szemöldökét, de

159

aztán mégsem szólt, csak bement a fürdőbe, hogy néhány perc múlva egy

jóképű, ápolt férfi lépjen ki.

- Maradsz? - kérdezte Sanat, miközben a kocsi kulcsát kereste.

- Ha nem gond.

- Gond volt valaha is?

Patrik megállt egy percre és a lányra nézett. Mintha még mondani akart

volna valamit, de nem tudta. Helyette inkább komoran megragadta a

kulcsát, és Jimmel együtt elhagyta a házat.

Sana hallotta felbőgni a kocsik motorját, majd egyre távolodni a zajt.

Mélyet sóhajtva nézett körbe a lakásba, és úgy gondolta, kicsit kitakarít,

hogy lefoglalja kusza gondolatait és fájó szívét. Próbálta Patrikkal

kitöltetni a magában érző űrt, de a férfi éreztette ezt, és nem volt hajlandó

engedni. Így, most más elfoglaltságot kellett keresnie. Úgy hitte, hogy

portörölgetés, pakolás és mosás közben legalább nem gondol annyit

Darkra. Így neki is állt. Bár nem volt nagy piszok, sem pedig nagy

rendetlenség, de azért egy alapos takarítás nem ártott. Addig is, legalább a

fájó szíve csillapult egy kicsit.

Néhány óra múlva, amikor úgy látta már mindennel végzet, ismét rátört

a keserűség. Tétován kiballagott a verandára és a karám felé nézett. A két

ló ott szaladgált, nyerített és úgy látszott, nagyon boldogok együtt. Babán

már észre sem lehetett venni, hogy nemrég még a halál küszöbén állt, és

az új ló, akinek Sana nem is emlékezett a nevére, mintha mindig is itt élt

volna. A lány elnézte őket, és hirtelen elhatározásból közelebb ment

hozzájuk, egészen a karám széléig.

Baba azonnal felismerte Sanat, és lelkesen odaügetett hozzá, még a fejét

is a nyakához fúrta. A másik ló követte ugyan a társát, de kellő

távolságban megállt a lánytól. Sana reszketve, bátortalanul, mégis minden

erejét összeszedve kinyújtotta a kezét a kanca felé, de a ló nem mozdult.

- Talán próbáld meg ezzel. - Patrik a semmiből lépett elő, odaállt a lány

mellé, és felé nyújtott egy répát.

Sana döbbenten nézte a férfit. - Te már itt vagy? Mikor jöttél meg? Nem

is hallottam az autót, és.

160

- El voltál foglalva. Már itthon vagyok egy ideje, csak az istállóban

voltam. Nem akartalak megzavarni.

Sana hálásan elmosolyodott, elvette a répát és a kanca felé nyújtotta, aki

megszagolgatta és óvatosan a szájába vette. Sana lágyan nézte, és még az

ajkába is beleharapott izgalmában.

- Dio. - közölte a férfi, de mikor Sana értetlenül ránézett, kiegészítette a

mondatot. - Dio a neve.

- Aha. - nyugtázta a lány és tovább figyelte a lovakat.

- Ráülsz?

- Nem, inkább nem. - motyogta a lány és már készült, hogy elfordul,

mikor Patrik még egy répát nyújtott oda, és a fejével a ló felé intett. Sana

tétovázott kicsit, de aztán elvette a zöldséget és odanyújtotta a szintén

zavart Dionak.

A férfi kinyitotta a karám ajtaját és bement. Adott répát mindkét lónak,

miközben szeretettel megveregette a hátukat. Majd feltette rájuk a kantárt

és a szárat, hogy körbe megfuttassa őket. Sana csodálva nézte és szinte

vágyott a lovaglásra. Bár hiányolta Gingert, és ezt a fájó pontot nem tudta

kitörölni, de szívesen megült volna bármilyen lovat, csakhogy újra érezze

azt a szabadságot, amit vágta közben. Így mikor Patrik megállította és

megdicsérte a lovakat, Sana vágyakozva pislogva követte a

mozdulataikat, még fel is sóhajtott.

- Gyere, ülj fel. - szólt neki még egyszer a férfi.

Sana kicsit még tartott az új lótól, volt benne némi rossz érzés, de ahogy

Patrik szemeibe nézett, mintha minden eltörpült volna. Az érzései

játszottak vele, mert húzták a férfihez, ezért ő is játszani akart.

- Rendben, de csak egy feltétellel.

Patrik összehúzott szemöldökkel, ajkán egy halovány mosollyal

vizsgálgatta a lányt. - Na és mi az?

A lány átlépett a karám lécein és egyenesen Patrikhoz ment. Egészen

közel állt meg előtte, kezét felemelve megérintette a férfi erős, izmos

karját és végighúzta rajta az ujjait.

- Megkapom a szobát?

Patrik testét bizsergés járta át az érintés nyomán, és egy pillanatra be

kellett hunynia a szemét is, hogy észhez térjen. Nem akart engedni a

lánynak, de már lassan azt sem tudta, mit mond vagy mit tesz. Sana

képes volt teljes lényével hatni rá. Amikor felnyitotta a pilláit és lenézett a

lányra, a szíve tele lett szeretettel, mégis próbált határozott

161

és távolságtartó maradni.

- Ha szükséges, majd megbeszéljük.

- De most szükséges. Tudnom kell, hogy van nálad egy hely, ami az

enyém, ami csak az enyém.

A mondat elég kétértelmű volt, és ezt tudták mindketten. Patrik tartani

akarta magát, de úgy gondolta, ha egy kicsit őszinte lesz és szívből beszél,

az még nem jelent semmit. Hiszen ezek csak szavak. Szavak, melyek nem

köteleznek semmire, és csak azért vannak, hogy megkönnyítsék az életet.

Megkönnyítsék, ahogy Sananak a fájdalmát és Patriknak a

zavarodottságát.

- Nem csak a házban van hely, ami csak a tiéd. - motyogta lágyan, de a

pillanatnyi elérzékenyülés után felsóhajtott, és elengedve a lovakat,

elindult az istálló felé a nyergekért.

19. fejezet - Csak érted!

Ahogy telt az idő, Sana egyre jobban visszailleszkedett a valós életbe.

Iskolába járt, tanult, ez volt az elsődleges dolga. Mellette pedig a lehető

legtöbb időt töltötte Patrikkal. Szerette a farmot és megszerette Diot is,

akivel esténként hatalmas távokat lovagoltak be. De leginkább Patrik

társaságára vágyott, ami a férfinek is jókedvet és erőt adott. Sana még

néhány ügyében is megpróbált segíteni neki, ami eleinte nem tetszett

Patriknak, de később már nem tiltakozott ellene. Látta ugyanis, hogy Sana

megfontolt, és minden megoldott üggyel erősebbé, magabiztosabbá válik.

A farmon, a házban ott volt egy szoba, ami mindig nyitva állt a lány

előtt, és bár nem használta ki teljesen, jó érzéssel töltötte el, hogy bármikor

használatba veheti, mert az övé. Patrikkal is így volt. Nem volt mersze

közelebb menni hozzá, és a férfi nem is engedte, de tudta, a szívében van

elég hely, és abból egy darab mindig az övé marad. Nem akarta

kihasználni, nem akarta gyötörni, csak a közelében lenni, és vele tölteni

minden szabadidejét, hogy legalább ezzel kitöltse a Dark után keletkezett

űrt.

Késő délután volt, mikor Sana a farmon lovaglásra készült. Bár az idő nem volt túl biztató, de úgy gondolta, hogy néhány percnyi szabad levegő mindkettejüknek jót fog tenni, Dionak és neki is. Amint felrakta a lóra a nyerget és készült, hogy felüljön, Patrik lépett oda hozzá. Akkor érkezett

162

haza és látta, hogy a lány kilovagolni készül, de nem volt biztos benne, hogy pont akkor helyesen teszi -e, hiszen az idő pillanatok alatt rosszra fordulhat.

- Nincs valami jó idő. Szerintem vihar készül. Inkább ne menj ki.

- Miért? - kérdezte Sana. - Csak egy pár percet vágtázunk, aztán

visszajövünk. Mire a vihar ideér, már itt is leszünk.

- Sana! Én ezt nem tartom jó ötletnek. - ellenkezett a férfi, bár tisztában

volt vele, hogy hiába teszi, hiszen Sana nem éppen az a lány volt, akinek

bármit is meg lehetett szabni, bármilyen tettébe is bele lehetett szólni.

Valahol ez így jó is volt, csak olykor Patrik nem győzött aggódni egy-egy

ilyen esetben, mint most is.

- Nyugi! Mindjárt visszajövünk. - mosolyodott el a lány és meghúzva a

kantár egyik felét, megfordította a lovat, és már ügetett is el a

messzeségbe. Néhány méter után már vágtába kezdett és élvezte, ahogy a

szél a hajába vág. Szerette ezt az érzést, szeretett lovagolni. Bár hiányolta

Gingert, de Dio is ugyanolyan jól bírta a tempót és igazán

szeretetreméltónak bizonyult.

Ahogy Sana az égre nézett, valami különös villanást látott. Arra

gondolt, hogy biztosan a vihar közeleg, ezért úgy döntött, hogy még megy

néhány métert, aztán visszafordul. Még nagyobb vágtára biztatta Diot,

hogy azt a rövidke időt is jól kihasználhassa. A következő pillanatban

azonban egy erőteljes látomás tört rá. A ló rohant és Sana riadtan

szorította a kantárt, de a fájdalom ami rátört, szinte az eszét vette.

Behunyta a szemét és Darkot látta, ott volt előtte, olyan tisztán, olyan

erősen, mintha akár meg is érinthetné. Az arcán ezernyi fájdalom és

ezernyi szeretet tükröződött, és egy szót suttogott alig kivehetően. - Sana! -

Igen, a lány már tisztán látta és értette, hogy az ő nevét formázza a férfi

szája. Am a következő pillanatban, egy hatalmas tőr szúrta keresztül Dark

testét és egyenesen a szívébe hatolt. A férfi azonnal megsemmisült, mintha

soha nem is létezett volna.

- Neeee! - Sana belesikított a végtelenbe, átjárta a szenvedés és a

fájdalom. Képtelen volt kinyitni a szemét, és ahogy Dio vágta közben

megbotlott egy ágba, Sana megpördülve lerepült róla és levágódott a

földre. A ló felállt és tovább rohant, a lány viszont ott maradt a földön és

rázta a szűnni nem akaró zokogás. Nem akarta, hogy ez történjen és

érezte, ahogy a szíve, mintha ketté akarna szakadni, megtörik. Képtelen

volt abbahagyni a sírást, olyan keserűség kerítette hatalmába, amit soha

nem érzett eddigi élete folyamán. Az apja halála is nagyon megrázta, de

163

még gyerek volt, és Dark adta neki azt a vigaszt, amire akkor szüksége

volt. De most, hogy elveszítette Darkot, iszonyú erővel tört rá a fájdalom.

Még soha nem érzett hasonlót, és ami még szörnyűbb volt, hogy nem

értette miért történt mindez. Nem volt elég, hogy nem lehetett Dark

mellett, ott kellett hagynia, pedig szeretett volna vele maradni, még a

halálát is el kellett viselnie. Ez már túl sok volt neki, ezt már nem bírta.

Lassan megfordult, kinyitotta a pilláit, és könnyek közt körbenézett.

Nem tudta hol van és azt sem, hogy merre kellene visszaindulnia a

farmhoz, csak a hatalmas sziklát látta, ami nem messze merede- zett az ég

felé és őt hívta. Olyan hatalmas volt és olyan végtelen, amilyennek neki is

lennie kellene a prófécia szerint. Nehézkesen fel- tápászkodott, a testét,

mintha ólom húzta volna le, de mégis ment, ment egyenesen a szikla felé,

miközben egyre csak ordított és sírt. Képtelen volt kiverni a fejéből Dark

tekintetét, és hogy utolsó szavával még őt szólította. Mintha tudta volna,

hogy ez az üzenet elér hozzá és az utolsó lesz, amit valaha kiejthet még a

száján. Szerette, Sana most már biztosan tudta, Dark ugyanúgy szerette őt,

és a legfontosabb volt neki az egész világon.

Patrik a házban olvasta az újságot, mikor hallotta a ló ideges nyerítését.

Összehúzott szemöldökkel ment ki, hogy megnézze, mire ez a nagy hang,

mikor meglátta Diot zaklatottan, szinte tajtékozva, egyedül. Megriadt,

mert jól tudta, hogy egyetlen ló sem ijed meg ennyire ok nélkül. Odament,

elkapta Dio kantárját és próbálta megnyugtatni, de ő maga egyre csak

idegesebb lett.

- Hol van Sana? - kérdezte a lovat a lehető legszelídebben.

Dio felnyerített és megpróbált elfordulni a férfitól. Patrik ekkor habozás

nélkül felugrott a nyergébe és hagyta, hogy a ló odavigye, ahová szeretné,

és csak remélhette, hogy az megegyezik azzal a hellyel ahol Dio Sanat

hagyta. Ahogy ügettek a fák, bokrok, dombok és völgyek között, Patrik

minden idegszálával arra figyelt, nehogy elmenjenek egy jel, egy nyom

előtt, ami a lány hollétére utalhat. De Dio valamivel később pont ott állt

meg, ahol Sanat utoljára látta.

Mikor Patrik észrevette, hogy a ló nem megy tovább, sietve leugrott róla

és a földet tanulmányozta. Látta a esés nyomait, és jól ki tudta venni azt is,

hogy Sana melyik irányba indult el. Odafordult és akkor pillantotta meg a

hatalmas sziklát. Rémületében még a föld is megfordult vele egy

pillanatra.

164

Sana zokogva mászott fel, egyre feljebb a sziklán. Már semmi nem

érdekelte, csak azt tette, amit érzett, hogy tennie kell. Feljutni minél

magasabbra. Az egyik mélyedésnél felnézett az égre és látta, hogy el-

vonultak a felhők, és szinte káprázatosan tiszta lett az égbolt. Ez sem

érdekelte, csak tovább folytatta az útját, szinte teljes önkívületben, mintha

nem is ő maga lenne. - Dark! - suttogta keserűen, és nem zavarta az sem,

hogy alig lát ki a patakokban ömlő könnyein át.

Amint egy nagyobb kiállóhoz ért, megállt, vett néhány mély levegőt és

kilépett a kő szélére. Az égre emelte könnyben úszó tekintetét, miközben

nehézkesen széttárta a kezeit és felordított, de olyan hangosan, hogy

szinte beleremegett minden. - Miért?

Egy óriási, gyönyörű, de ijesztően nagy villám jelent meg a tiszta

égbolton és egyenesen Sana felé tartott. Szinte káprázatos ragyogással

közeledett sebesen, mint egy nyíl, és becsapódott közvetlenül a lány elé.

Hatalmas dörrenéssel vágódott a sziklába, mégsem tett kárt benne, de

megrengette a földet még néhány kilométer távolságban is. Különös

energia szabadult fel, mely ott cikázott, kergetőzött a lány körül.

Körbeölelte a testét és forgott, mintha csak az útját keresné. Félelmetes

látványt nyújtott, mégis melegséget árasztott, mígnem észrevétlenül eltűnt

Sana testében, és azonnal láthatatlanná vált.

Ahogy elmúlt a fényár, Sana élesen felsikoltott. Kísérteties és megrázó

hang volt, szinte már együtt szólt az utolsó lehelettel. Sana pont ezt érezte,

mert ahogy újból az égre nézett már nem a napot, hanem Dark arcát látta

maga előtt. Mélyen megtörte a szívét ért fájdalom, a fájdalom, amiből

megszületni várták a tiszta lelkű teremtményt, a Látót. De már maga a

lány sem hitte, hogy ez megtörténhet, hiszen a világon a legfontosabb

dolgot veszítette el Darkkal; a hitét.

- Sana! - kiabálta Patrik aggódva, mikor egészen kifulladva, végre felért

a sziklára és odalépett a lány mögé.

Ám Sana már nem hallotta a külvilágot, a lábai elgyengültek és te-

hetetlenül összerogytak alatta. Mintha ólomsúly nehezedett volna rá,

teljesen eszméletlenül omlott bele a férfi karjaiba.

„A halál csak egy állapot, sosem a vég. Lehetsz bármi ami

szeretnél.

Lásd a sötétet, lásd meg a fényt és érezd a lelked erejét!”

(Dark)

165

2. rész „Van, hogy a fájdalom a lelkedig ér, s nem ad már vigaszt, nem nyújt

reményt. Nézz fel az égre, s kívánd nagyon. A Látó vagy! Te visszakaphatod!"

(Patrik)

1. fejezet - Az ébredés

Patrik ott állt a kórházi szobában és értetlenül bámulta az ágyban

fekvő félholt lányt, aki már a második napja nem adta jelét, hogy

bármikor is fel akarna ébredni ezután. Olyan békés volt, olyan szép,

hogy a férfi szíve teljesen belefacsarodott. Nem értette, mi történhetett,

de amit látott az sok mindenre megadta a magyarázatot. Az a különös,

óriási villám, amely lecsapott a lányhoz, és az a valami, ami

szélvészként keringett körülötte. Mindezek azt jelentik, hogy Sana- ban

összegyűlt az erő, hogy beteljesítse a próféciát, amiről már any- nyit

beszélt. Mégis hihetetlen volt, hogy ilyen hirtelen, minden előjel nélkül

történt mindez. És azt is meglepőnek találta, hogy az erő ellenére Sana

gyenge, túl gyenge lett, és ahelyett, hogy kicsattant volna a bőréből, még

csak magánál sem volt.

Bár az orvosok azt mondták, fizikailag semmi baja sincsen, de ha nem

képes felébredni, az csak valami olyan traumától lehet, ami mostanában

érte. Persze Patrik, mikor bevitte Sanat a kórházba, nem közölte, nem

közölhette velük azt, amit látott. Csupán annyit mondott, hogy a lány

felmászott a hegyre és összeesett, azóta eszméletlen. Ezt mesélte T.B.-

nek is, akit azonnal felhívott, mihelyst Sanaval a kórházba ért. Az öreg

rémülten, szinte magánkívül rohant, hogy láthassa az unokáját. Vele

volt a kórteremben egész éjjel, beszélt hozzá, kérte, hogy ne hagyja itt,

hogy ne tegye ugyanazt, mint Peter mikor meghalt. Sírt, zokogott és

tehetetlenül próbált valami épkézláb magyarázatot találni. A végén

teljesen kimerült. Patrik hazaküldte és megígérte, hogy majd ő vigyáz a

lányra. T.B. nem akart elmenni, de belátta, hogy ilyen állapotban nem

jelent valami jó társaságot senkinek, így nagy nehezen bár, mégis

otthagyta Sanat. Patrik pedig azóta szinte el sem mozdult mellőle, épp

csak annyira ment haza, hogy le- fürödjön és átöltözzön, aztán ment is

vissza a lányhoz. Valójában magát hibáztatta, mert ha akkor nem engedi

ki Sanat lovagolni és erőnek erejével visszatartja, talán még most is

166

tudatánál lenne.

Ahogy ott állt Sana ágya mellett, szomorúan figyelte ahogy a lány a

levegőt vette, lassan, unottan, szinte élettelenül. Nem volt benne

tomboló energia, sem pedig emberfeletti erő, majdhogynem már élet

sem. Mintha csak azért mászott volna fel olyan magasra, hogy felké-

szüljön a halálra, nem pedig arra az életre, ami jósolva van neki. Hir-

telen mintha Sana légzése még lassabbá vált és egy pillanatra meg is

szűnt volna. Patrik ijedten hajolt oda egészen közel, hogy biztos le-

hessen benne jól látta, jól érezte. De a légzés addigra ismét folyamatos és

egyenletes volt, habár ugyanolyan erőtlen, mint eddig.

- Jaj, te lány! Ne csináld ezt velem! - suttogta, miközben óvatosan

puszit lehelt Sana arcára. - Kicsi lány, ébredj fel végre. Nem tudom, nem

értem mi történt. Miért nem segítesz nekem, hogy én is segíteni tudjak

neked. - lassan az egész testét átjárta a fájdalom, és ez kiült a tekintetére

is, mert a szemei bepárásodtak és csak nehezen bírta visz- szatartani a

könnyeit.

Halk kopogás után, T.B. nyitott be az ajtón és szomorúan a kórte-

rembe lépett. Látta barátja keserűségét és sejtette, hogy e mögött jóval

több van, mint holmi barátság vagy hasonló. De nem szólt, mert érezte,

itt már neki van a legkevesebb köze a lányhoz. Bár egy vérvonalból

valók, de ezen kívül nincs semmi, ami összekösse őket. T.B. nyugodt,

misztikumtól mentes életet akart élni, de Sanaé egyáltalán nem volt

ilyen. Az ő világa teljesen kitárult és olyan dolgokat fogadott magába,

aminek az öreg még csak a létezéséről sem volt hajlandó tudomást

venni. Mégsem akarta az unokája halálát, azt nem. És Patrikot elnézve,

már csak miatta is erősnek, bizakodónak kellett lennie. Így, mikor

odaballagott az ágyhoz és lenézett az unokájára, eről- tetetten

elmosolyodott.

- Sokkal jobb színben van. - jegyezte meg bólogatva.

Patrik fel sem nézett, már az öreg hangjából is kiérezte, hogy amit

mondott, azt ő sem gondolta komolyan, csak megpróbált pozitív lenni,

ami nem ment valami jól. Viszont úgy érezte, ezt már egyikőjük sem

fogja túl sokáig bírni. Hamarosan valaminek történnie kell, valaminek.

ami kizökkenti ebből a tehetetlenségből őket.

Lassan felegyenesedett és idegesen a hajába túrt. Hátat fordított a

lánynak és T.B.-nek, hogy az ablakhoz sétáljon és kinézzen rajta. De nem

látta a tájat, mert a szeme megtelt nedvességgel, amit nem győzött a

167

letörölgetni.

- Nahát, nahát. - suttogta T.B. is könnyek között. - Még soha nem

láttalak ennyire meghatódni. Úgy látszik mégiscsak jók voltak a

megérzéseim. Ti mégiscsak. - elhallgatott és inkább közelebb menve

barátjához, lágyan megveregette a vállát.

- Nem, T.B.. Rosszul gondolod. - jegyezte meg a férfi, mikor már

kicsit sikerült összeszednie magát. - Sana csodálatos lány, ő a legcso-

dálatosabb, akit valaha is ismertem. Az én hibám, hogy mindez meg-

történhetett. Vissza kellett volna tartanom!

- Ugyan Patrik! Sana soha semmire nem kért és nem várt engedélyt,

csak ment a saját feje után. Ez nem a te hibád.

Patrik mélyen felsóhajtott, és már volt ereje újra megfordulni. Ismét a

lányt nézte és próbálta megfejteni a titkát, hiába. Egyszerűen nem

értette, nem tudta mi történhetett vele. Egy pillanatra átfutott az agyán,

hogy talán fel kellene hívnia Darkot is, de ahhoz még jobban össze

kellett szednie magát. Úgy gondolta, hogy este, ha már nyu- godtabb

lesz minden, majd akkor értesíti a férfit, addig pedig megtesz mindent

azért, hogy ne történhessen ennél nagyobb baj.

- Azt hiszem iszom egy kávét. - motyogta T.B. az ajtóra mutatva. -

Hozzak neked is?

- Nem. Kösz nem. Már vagy egy tucatot ittam.

- Értem. Viszont ahogy elnézlek, nem ártana kicsit pihenned is.

Aludtál egyáltalán mióta Sana itt van?

- Persze. - felelte Patrik nem túl meggyőzően, de valójában egy

cseppet sem érdekelte, hogy hihetőnek hangzik -e vagy sem, mert most

volt sokkal fontosabb dolga is.

T.B. bólintott, majd lassan kiballagott a folyosóra az automata felé.

Patrik karba fonta a kezeit, és szeretett volna átlátni mindenen, hogy

megérthesse, hogy. Megcsörrent a mobilja. Sietve a zsebéhez nyúlt és a

füléhez tartotta.

- Patrik Larg! - szólt bele keserűen, de amint meghallotta a vonal

túlsó végén az ismerős hangot, még a szava is elállt.

- Patrik! Itt pedig Sheeny Caup. Gondolom emlékszik még rám.

- Igen, jól emlékszem. - felelte a férfi teljesen ledöbbenve. - Miben

lehetek a segítségére?

- Segíteni? Nem, köszönöm. Nekem nincs szükségem segítségre.

- Akkor. nem tudom, hogy.

168

- Mi van a Látóval? Valami baj történt?

Patrik ismét a lányra pillantott. Hogy baj van -e, az nem kifejezés és ha

Sheeny személyesen hívja fel őt, akkor a baj még nagyobb lehet, mint

gondolta. Tudta hiába is titkolná el, hiszen nem egy hétköznapi

emberrel van dolga, hanem egy olyan öregasszonnyal, aki villámló

erejével sok dolgot tud és lát. Úgy, ahogy Darkot is képes volt immáron

kétszer is jóvá varázsolni. Előtte nincs mit elhallgatnia.

- Igen, baj van. Nem tudom mi történhetett, de Sana itt fekszik a

kórházban, és már két napja nincs eszméleténél.

- Értem. - az asszony hangjában még csak döbbenet sem volt.

- Érti? Én nem. Megtenné, hogy megmagyarázza? - Patrik lassan

közelebb ballagott Sanahoz. - Volt villámlás és valami szélszerű akármi,

ami azt jelentené, hogy Sana megkapta az erőt. Igaz? De valami mégsem

stimmel. Miért nem tér magához?

- Nos, az orákulumok azt mondták, hogy az erő amit kapott. -

suttogta az asszony komoran, - Dark ereje volt. Abban a pillanatban

szállt Sanara, mikor Darkot elnyelte az örök körforgás.

- Mármint meghalt? - Patrik keserűen felsóhajtott. Így már mindent

értett. Bár az erő Sanaban volt, de a fájdalom olyannyira megtörte, hogy

saját magától képtelen volt felébredni. A nehéz kő, ami a szívét uralta el,

túl volt minden orákulumi erőn. Ez volt amire talán senki nem

számított. Patrik jól tudta, érezte ezt. Minden porcikája belesajdult, mert

Sana összetört lelkét látta, ahogy az arcába nézett.

- Olyasmi. - nyugtázta Sheeny. - És ez esetben csak egyet tehetünk.

Ha megkérhetném, tartsa oda a telefont a kislány füléhez.

- Persze. - Patrik nem ellenkezett, lassan lehajolt és a mobilt Sana

füléhez tette, hogy a lány minden egyes szót jól hallhasson. Nézte, hátha

történik valami, hátha hatása lesz az asszony szavainak, de Sana még

néhány perc után is mozdulatlanul feküdt.

Patrik szabad kezét áttette a lány fejének másik oldalára és odahajolt

egészen közel hozzá, mígnem szinte összeért az arcuk. - Sajnálom!

Sajnálom kicsim! Dark jó ember volt, és bárki bármit is mond vagy

gondol, neki most itt kellene lennie veled.

A kórterem minden előzmény nélkül mozogni kezdett, alig észre-

vehetően, de kicsit megrezzent bele minden tárgy. Aztán a mozgás

erőteljesebbé vált, majd hirtelen az ablakban lévő váza lepottyant és

hangos csörrenéssel darabokra tört. Patrik felegyenesedett a hangra és

169

értetlenül nézte az összetört virágtartót.

T.B. is visszaért, és amint benyitott, be sem mert lépni, csak az ajtó

kilincsét fogva rémülten figyelte a szobát, ami olybá tűnt, mintha

földrengés rázná.

A lázmérő volt a következő, amely teljes erőből vágódott a szemben

lévő falhoz, mintha valaki dühösen odadobta volna, pedig nem nyúlt

hozzá senki. És amikor a vizespohár indult meg az ajtó felé, és

egyenesen T.B. mellé az ajtófélfának csapódott, Patrik felocsúdott, és

ismét a lányhoz hajolva megragadta a két vállát.

- Hagyd abba! Sana! Térj magadhoz végre! - szólt rá hangosan és,

hogy szavainak nyomatéka legyen, lágyan meg is rázta a lányt. Am

mikor erre sem kapott választ, szinte már magából kikelve kiabált. - Elég

volt Sana! Hagyd abba!

Nem várták, de azonnal lecsendesedett minden. A szoba már nem

mozgott, és egyetlen tárgy sem hagyta el a helyét. Patrik fellélegzett

kicsit és zilálva a lányt figyelte, de az még ugyanúgy mozdulatlanul

feküdt, mint annak előtte. Akkor vette észre a mobilját, ami még mindig

ott volt Sana fejénél. Patrik felvette és a füléhez tette, de már nem volt a

vonal túlsó végén senki. Ezért kikapcsolta, és a zsebébe téve a készüléket

idegesen, a kétségbeesése végső határán elfordult és az ablakhoz ment.

Két kezét az ablakpárkányra támasztotta, és némán nézte a semmit.

Ekkor hirtelen, teljesen váratlanul kinyíltak Sana szemei és kezdett

magához térni. - Dark! - suttogta rekedten. - Dark!

Patrik és T.B. egyszerre értek az ágyhoz és aggódva, mégis meg-

könnyebbülten hajoltak a lány fölé.

- Kislányom! - motyogta az öreg lágyan, de Sana nem figyelt rá.

Szemei a messzeségbe révedtek és Darkot hívta.

Patrik szíve megrendült, de tudta, hogyha teljesen tudatára akarja

ébreszteni a lányt nem törhet meg, hiszen Sananak most van a legna-

gyobb szüksége rá. - Dark nincs többé!

- Dark! - Sana szemei könnybe lábadtak, de még mindig a távolba

meredt, mintha csak a csodára várna.

- Dark halott! Elment, és soha többé nem jön vissza.

T.B. megdöbbent a szavakon, de nem szólt. Csak aggódva vette kézbe

unokája fehér ujjait.

Sanara ólomként nehezedett mindaz, amit Patrik mondott. Nemle-

gesen a fejét rázta, és lassan felült az ágyban, majd nehézkesen kikelt, és

170

mint az alvajárók a szoba közepére sétált. Megállt és próbált emlékezni,

próbált felidézni mindent, ami Darkkal volt kapcsolatos. Villámként

hasítottak bele a képek, a látomása, a hegy és az erő. A könnyek

patakként hulltak végig az arcán, és ahogy jobban magához tért, egyre

tisztábban látott és érzett mindent. Belevájt a szívébe, megrepesztette,

szinte darabokra zúzta a lelkét, és már képtelen volt uralkodni

önmagán.

Patrik ott állt az ágy szélén és a tekintetével követte a lányt. Amikor

azonban Sanaból kitört a zokogás, már nem bírta tovább, odaballagott

hozzá, és két karjával átkulcsolva, hátulról magához ölelte.

- Nem! Nem lehet! Ez nem lehet! - a lány lassan odafordult Patrik-

hoz és a szemeibe nézett. - Mond, hogy nem igaz!

A férfi nem felelt, csak együtt érzően bólintott, mire a lány teljes

erejével megragadta a férfi kabátjának hajtókáját, és úgy bújt oda hozzá.

Mégsem bírta, így sem volt ereje tartania magát, hát utat engedett a

keserűségének. Nem értette, hogy miért kellett pont annak meghalnia,

aki a világon a legfontosabb volt számára. És bár tisztában volt vele,

hogy ez az élet rendje, ahogy Patrik ezt meg is jegyezte egyszer, de most

képtelen volt erősnek lenni, mert a fájdalom amit érzett, sokkal

mélyebbről jött, mint maga a Látó.

Az ágy mellett T.B. még mindig letaglózva álldogált, mikor belépett a

főorvos a nővérrel, és döbbenten néztek körül. Mindenütt

üvegszilánkok hevertek, mintha villám csapott volna a helységbe. A

szoba közepén pedig ott állt teljesen magába roskadva a zokogó lány.

- Látom végre magához tért a betegünk. És nem mellesleg csinált egy

kis ramazúrit?

- Elnézést főorvos úr. - jegyezte meg az öreg keserűen. - Nagyon

kiborult szegénykém. De természetesen megfizetjük a kárt.

Az orvos bólintott, és miközben a nővér megpróbált rendet tenni,

addig ő Sanahoz ment, hogy megvizsgálja. Erőteljesen megfogta a síró

lány karját és kibontva Patrik karjai közül visszasegítette az ágyba, és ott

alaposan megvizsgálta.

- Úgy látom, a fizikai állapota rendben van. De szeretném bent tartani

néhány napig, hogy biztosak lehessünk benne, valóban minden

rendben. Mert ahogy nézem, pszichikailag elég rossz állapotban van.

- Nem maradok! - mondta a könnyei között, mégis határozottan Sana,

és már kelt is fel az ágyból.

171

- Nem, nem! Maradjon csak! - rázta a fejét a főorvos. - Szép nyu-

godtan feküdjön le és élvezze a kórházunk vendégszeretetét. Még

maradni fog. Ilyen állapotban nem engedhetem el.

A lány letörölte a könnyeit, majd előbb a nagyapjára nézett, aztán

Patrikra, és végül vissza az orvosra. - Elmegyek és nem tarthat visz- sza.

- jelentette ki határozottan, és a hangja olyannyira erőteljesen csengett,

hogy a nővér is összerezzent mellette.

- Nem javaslom. - rázta a fejét az orvos rosszallóan. - Szeretném, ha

előbb beszélne a pszichológusunkkal.

- Nem beszélek! Elmegyek! - és választ sem várva, Sana a szek-

rényhez ment, ahol feltehetőleg a ruháit tárolták. Mikor kipakolta őket

az ágyra, nem törődve a férfiakkal vetkőzni és öltözködni kezdett. Minél

hamarabb szeretett volna kint lenni és eltűnni innen. Hisz ha már ekkora

trauma érte, legalább ott heverhesse ki, ahol neki a legjobb. És a kórház

nem éppen az a hely volt.

A főorvos látva a lány megingathatatlanságát, T.B.-re nézett. - A lány

még kiskorú. Mit gondol, rá bírja beszélni, hogy maradjon? Mert

elengedni csak saját felelősségre tudom, ami ez esetben most az ön

felelősségét jelenti, mivel gyerekről van szó.

- Vállaljuk. - mondta az öreg helyett Patrik, miközben próbált nem a

félmeztelen lányra pillantani.

A doki bólintott és komoran elindult kifelé. - Akkor kiállítom a pa-

pírokat. - motyogta, majd kissé dühösen kilépett a szobából.

T.B. félve dörzsölgette meg a homlokát, és csak akkor mert az uno-

kájára pillantani, mikor az már teljesen fel volt öltözködve és indulásra

készen odaállt nagyapja elé. - Biztos, hogy haza akarsz jönni ilyen

állapotban? - kérdezte végül az öreg, de hangjából kiérződött az aggódás

és a rettegés.

- Nem megyek haza. - Sana lágyan nézte nagyapját, de csak akkor

folytatta a mondandóját, mikor már a nővér is elhagyta a szobát. - Félsz

tőlem nagyapa. Félsz attól, aki vagyok. Nem bírod elviselni, hogy nem

egy egyszerű, hétköznapi ember volt a fiad és, hogy az unokád sem az.

Rettegsz tőlem, ahogy apától is rettegtél, mert misztikus, mert ember

feletti. Nem tudnám elviselni az aggódásodat, nem tudnék nap mint nap

azzal a lelkiismeret furdalással együtt élni, hogy neked gondot okozok.

- Mégis hová mennél? - kérdezte az öreg sajnálkozva, hiszen tisztában

volt vele, hogy az unokája minden szava igaz. Tiltakozhatott,

172

ellenkezhetett volna, de nem látta értelmét.

- A kis farmon van egy szoba, ami csak az enyém. Oda megyek.

- Kis farmon? - T.B. értetlenkedve meredt a lányra, de mikor Sana

hátrafordult és Patrikra pillantott, már mindent értett, már minden

világossá vált számára.

- Patrik erős, megbízható és biztonságot ad, nekem pedig most erre

van szükségem. - a lány visszanézett a nagyapjára és egy mélyet

sóhajtott. - Szeretlek nagyapa, de a te házad nem az én otthonom.

- Még nagyon fiatal vagy, kiskorú. - próbálkozott az öreg erőtlenül, és

segélykérőn barátjára pillantott. De Patrik ahelyett, hogy mellé állt

volna, lassan odaballagott Sanahoz, és lágyan megsimogatva a hátát a

szemébe nézett.

- Ha gondolod mehetünk. Hosszú volt ez a néhány nap.

T.B. értetlenül nézte egykori kollégáját. - Még kiskorú. - motyogta felé

elszontyolodottan, de ez az utolsó próbálkozása már valóban nem volt

élethű.

- Tudom. És ezért nem is kell aggódnod. - nyugtázta a férfi. - Sana jó

helyen lesz. De teljesen igaza van. Peter is elment, hogy téged békén

hagyjon, mert látta, hogy mennyire megviselnek a látomásai. Pedig neki

még csak látomásai voltak, Sana pedig ennél is sokkal több képességgel

rendelkezik. A saját szemeddel láthattad az előbb. Ha Petert nehezen

bírtad, Sanat egyáltalán nem tudnád elviselni.

Az öreg megsemmisülve felsóhajtott, és már nem akadékoskodott

tovább. Engedte, hogy az unokája azt tegyen, amit akart. Tudta, így jobb

lesz mindkettejüknek. Azért szeretettel megölelte Sanat, és végül

szabadon elengedte, hiszen nem is tehetett mást. Barátságosan

megütögette Patrik karját is, hogy barátja érezze, cseppet sem neheztel

rá, hiszen azt teszi, amit tennie kell. És Sananak valóban sokkal jobb lesz

így.

- A papírokat elintézem, menjetek nyugodtan. Holnap pedig elviszem

Sana cuccait a zárójelentéssel együtt hozzád.

Patrik beleegyezően bólintott, majd átkarolva Sanat kivezette a

kórházból.

Már a kocsiban ültek, mikor a lány nekidőlve az ablaknak, keserűen

felsóhajtott. - Mi történt? Mi történt velem? - kérdezte, de inkább csak

magának.

- Látó lettél. - nyugtázta a férfi. - Megkaptad a hiányzó erőt, hogy

173

beteljesítsd a sorsodat.

- Nem! Ez nem lehet! A Látó nem lehet egy szerencsétlen, meggyötört

lány. Miért most? Miért így?

- Nem tudom Sana. - Patrik a lányhoz nyújtotta szabad kezét, és

lágyan megsimogatta a karját. - Azelőtt mikor elmentem Sheenyhez, aki

a varázst adta Darkra, azt mondta, hogy a fájdalomból fogsz erőt

meríteni. Talán ezért történt így.

- Erőt a fájdalomból? Hogyan? - a lány értetlenkedve, könnyes

szemein át pillantott Patrikra. - Azt nem mondta mikor? Mielőtt megöl a

fájdalom, vagy miután meghal bennem az, aki eddig voltam?

A férfi nem felelt, csak lecsúsztatva a kezét Sana ujjai köré fonta a saját

ujjait. Majd a szájához emelte a lány kezét, és puszit lehelt rá, hogy az

érezze, nem hagyja egy percig sem egyedül a fájdalmával.

2. fejezet - Dark nélkül

A házba érve, Sana keserűen körbenézett és megsimogatta a búto-

rokat, mintha már nagyon régen nem járt volna itt. De most más volt,

mert nem vendégségbe jött, hanem haza érkezett. Felnézett az emeletre,

és mélyen felsóhajtva behunyta a szemeit.

- Menj fel, fürödj le, aztán menj a szobába és pihenj le egy kicsit, én

meg megnézem a lovakat.

Sana egy szót sem szólt, csak megadóan bólintott, és elindult az

emeletre a fürdőbe. Máskor élvezte volna, ahogy a langyos víz vé-

gigsiklik a testén, ahogy a tusfürdő habja csiklandozza, de most egyik

sem érdekelte. Sietve lezuhanyozott, majd a szobájába menve

előhalászott egy nadrágot és egy pólót. Felöltözött, majd az ágyra fe-

küdt, és behunyt szemekkel megpróbált elaludni, ám a szíve nem

hagyta. Akárhogy is próbálkozott, egyszerűen képtelen volt nyugodtan

feküdni és várni az álmot. Ahogy lehunyta a pilláit, Dark képe jelent

meg előtte. A csillogó, mindig ragyogóan őszinte szemei, a sötét, rövid

haja, a lágy, mégis erőteljes arcvonásai. Sana tehetetlenül erőlködött,

hogy csillapítsa a fájdalmát, de csak azt érte el, hogy mindent sokkal

nehezebbnek, sokkal keserűbbnek érzett. És amint felült, már szinte

megállíthatatlanul rázta a zokogás.

Patrik épp kijött az istállóból, mikor különös hangok ütötték meg a

174

fülét a ház felől. Felnézett és döbbenten látta, hogy a nyitott ablakon át

kivágódik egy csésze, majd az ablakkeretnek ütődik egy falikép. - Sana! -

suttogta ijedten, és már rohant is be a lakásba, hogy minél előbb

megnyugtassa a lányt, mielőtt nagyobb kárt csinál. Főleg önmagától

féltette, mert ha így folytatja, a végén még a ház is a fejére dől. Am alig

lépett be az ajtón, a konyha felől egy villa repült élével felé. A férfi

meglepődve nézte a szembejövő, gyilkos eszközt, és már szemtől

szemben látta a Látó erejét. Egy gyors mozdulattal elkapta a fejét, így a

villa hatalmas dörrenéssel az ajtófélfába szúródott. Amikor Patrik már

felocsúdott, az emeletre nézett, és a lehető legóvato- sabban, mégis

sietve felment a lány szobájába.

Sana ott ült az ágyon és patakokban hulltak a könnyei, szinte el-

apadhatatlanul. Nem volt teljesen magánál, mert a fájdalom, úgy tűnt,

egy furcsa tudattalan állapotba vezette. A szobában rumli volt, mintha

valaki direkt felforgatta volna. Patrik alig tudott az ágyhoz menni

anélkül, hogy valamire rá ne taposson. De amint végre odaért, leült a

lány mögé, hátulról kedvesen átölelte és magához húzta. Belecsókolt a

hajába és próbálta vigasztalni, amennyire csak tudta. Sana könnyei

zuhatagként hullottak végig az arcán, meg sem próbálta megállítani

őket, hisz tudta, hogy úgyis hiába. Iszonyú fájdalmai voltak, mintha ki

akarnák tépni a szívét, és egy tőrt forgattak volna a gyomrában. A szája

elé kapta a kezét, hátha így legalább enyhíteni tud a sírásán.

- Csss! - suttogta a férfi, miközben minden erejével azon volt, hogy

megtartsa az elgyengült lányt. - Csss! Nyugodj meg kicsim, semmi baj.

Minden rendbe jön majd.

- Rendbe? - zokogta Sana, mikor már kezdett észhez térni. - Hiszen

Dark nincs többé. Hogyan teljesítsem a próféciát? Dark halálával a Látó

sem teljes.

- Nem tudom kicsim. De attól, hogy ennyire sírsz, még nem jön

vissza. Ezt te is tudod. - Patrik odahajolt a lány füléhez. - Sana, kicsi

Sana! Nyugodj meg! - suttogta aggódva, majd elengedte a lányt és

felállt. Az ágy másik feléhez ment és leguggolt Sana elé, hogy a szemébe

nézhessen, hátha így gyorsabban képes lesz felitatni a könnyeit. Patrik

két kezébe fogta a lány arcát és felemelte. - Sana! Nézz rám! Hallod?

Nézz rám!

A lány lassan kinyitotta a szemeit és a férfira tekintett. Abban a pil-

lanatban a ház lecsendesedett, és Sana könnyei is csillapultak. Szen-

175

vedve ránézett Patrikra, szorosan átölelte a nyakát és úgy bújt hozzá,

mintha benne lelné a fájdalma minden vigaszát. És a férfi nem is el-

lenkezett, csak simogatta, puszilgatta a lány haját, homlokát és türel-

mesen várta, míg teljesen lenyugszik.

- Miért ennyire nehéz? Miért fáj így?

- Ó kicsim! - Patrikba belehasított a lány hangjában bujkáló mérhe-

tetlen keserűség, és ettől az ő szemei is benedvesedtek. - Nem tudom.

Ha elveszítjük azt, aki fontos nekünk, az nagyon nehéz. Mar és szinte

eszeveszetten fáj. De tovább kell lépni, mert nincs más lehetőség. Én

annak is örülök, hogy magadhoz tértél, és nem kell a kórházban még

mindig az ébredésedre várnom.

- Sajnálom. - suttogta Sana, mikor már úgy tűnt, hogy teljesen le-

higgadt. - Nem akartam gondot okozni.

- Nem okoztál, nincs semmi gond. Most csak te vagy a fontos.

- Én? - nézett fel Sana egyenesen a férfi szemeibe. - Miért vagyok

ennyire fontos neked?

Patrik figyelte a könnytől csillogó szemeket, és abban megtalált

minden választ. Lassan felemelte a kezét és megsimogatta a lány arcát,

majd fejét Sana szomorú homlokának döntötte. - Te egy csodálatos

kislány vagy. Nem csak azért, mert te vagy a Látó, hanem azért, mert

képes vagy úgy szeretni, hogy közben nem vársz semmit. Mégis

magadhoz kötsz és megadsz mindent, amire szükség lehet.

- Ezt hogy érted? - Sana értetlenkedve nézte a férfit, de mikor az nem

felelt, a lány könnyezve hátrább emelte a fejét. Aztán lassan odahajolt

Patrikhoz, és meg akarta csókolni a száját. Maga sem tudta miért teszi,

de úgy érezte, a férfi ezt várja tőle. Nem akarta őt is elveszíteni, meg

akart tenni mindent, hogy vele maradjon. De Patrik nem ezt akarta, nem

így és nem most, ezért szánakozva elfordult.

Sana legörbült, sírásra álló szájjal nézte. - Én azt hittem, hogy. - nem

találta a megfelelő szavakat.

Patrik kedvesen magához húzta, és szorosan a karjaiba zárta. - Gyerek

vagy Sana, és hozzám mindig is az leszel. Nagyon fontos vagy nekem,

de erre sosem kérnélek.

- De én nem akarlak téged is elveszíteni. - suttogta a kislány resz-

ketve. - Azt már tényleg nem bírnám ki.

- Nem fogsz. Mindig itt leszek, ha szükséged lesz rám, úgy ahogy

most is. Ezen nem kell aggódnod.

176

- Ígéred?

- Esküszöm!

Sana hálásan fonta karjait a férfi nyaka köré, és még az arcát is be-

lefúrta annak nyakához. Jó volt így, megnyugtató és biztonságos. De

tudta, hogy így sem lesz képes legyőzni a gyászát, mert az ő élete ebben

a két férfiban volt teljes, és közülük az egyik már nincs velük.

Sötétedett mikor Sananak végre sikerült elaludnia. Ott feküdt az

ágyon Patrik karjai közt. Bár a férfi magára akarta hagyni, de Sana nem

engedte el. Félt hogyha egyedül marad, megint rátör a kínzó fájdalom.

Így, Patrik karjai között kicsit nyugodtabban tudott pihenni, és ha sírni

is támadt kedve, elég volt a férfi simogató keze, és enyhülésre talált.

Mikor Sana már egyenletesen szuszogott és láthatólag álomba

szenderült, Patrik lemászott az ágyról és a lehető leghalkabban kiment a

szobából. Még az ajtót is becsukta maga mögött, hogy kis védence

nyugodtan pihenhessen. Aztán leballagva a lépcsőn elkezdte

összeszedni Sana tombolásának maradványait, miközben képtelen volt

másra gondolni csak a lányra. Sajnálta, tiszta szívéből sajnálta, és közben

úgy szerette, mintha csak a saját gyermeke volna. Nem, mégsem. Annál

ezerszer jobban. Szerette a közelségét, az illatát, még a tombolását is.

Szerette minden porcikáját. Mélyen felsóhajtott és tovább pakolt

remélve, hogy a lány nem kel fel egy darabig, és legalább addig

nyugalom lesz.

Sana azt hitte már jobban fog aludni, nem zavarja meg semmi. De alig

merült el mélyebb álmában, ismét rátört egy látomás. Nem tudta kit lát,

nem ismerte, mégis olyan érzése volt, mintha valamiért kötődne hozzá.

Egy idős, nagyon idős asszony indult el Sanahoz. Üzenetet hozott,

beszélni akart vele a Látóról. De hirtelen a semmiből vámpírok

bukkantak elő, hogy megakadályozzák kettejük találkozását. Olyan

különös, olyan misztikus volt az egész, mert az asszonyból áradt az erő,

de teljesen másként, mint Sanaból. Az idős hölgy ereje önmagában

rejlett. Nem tudott küzdeni, hisz nem arra volt ítélve, hogy verekedjen,

neki másképp kellett tennie a jó világért.

A lány felriadt. Felült az ágyon és kissé megrázta a fejét, hátha

megérti, mi is volt ez az egész. De még csak nem is sejtette ki az a nő, aki

hozzá indult. Megdörzsölte a szemeit és körbenézett. Meglepetten látta a

hatalmas rendetlenséget, mintha betörők jártak volna a szobában.

Lassan felkelt és nekiállt rendet rakni, mert jól tudta, nem más csinált

177

ekkora rumlit, hanem ő az új képességével. Megpróbált mindent a

helyére rakni. A törött díszeket, képkeretet pedig, amit a földön talált, a

kezébe vette és elindult velük a konyhába, hogy a szemétbe hajítsa őket.

De alig lépett ki a szobából, a szája is tátva maradt. A rendetlenség nem

csak a szobát érte, hanem az egész lakást. Mindenütt falról leesett

díszek, képek, aminek nyomait Patrik már egy ideje próbálta eltüntetni.

Sana ijedten az alsó ajkába harapott, hisz nem tudta, hogy erre is képes.

De ez a Látó ereje, nem az övé.

Ahogy leballagott a lépcsőn, és ott is körbejártatta a szemeit, a te-

kintete megakadt a bejárati ajtó keretébe szúródott villán. Döbbenten

nézte, miközben lassan odaballagott és megpróbálta kivenni az ajtó-

félfából az evőeszközt. Első húzásra a villa nem engedett, és Sananak

minden erejére szüksége volt, hogy ki tudja rántani a fából. Mikor végre

sikerült, rámeredt az evőeszközre és értetlenkedve vizsgálta.

- Igazán gyilkos szerszám tud lenni. - jegyezte meg Patrik, aki akkor

lépett be az ajtón, miután egy adag szemetet vitt ki a ház elei nagy

kukába.

- Gyilkos szerszám? - fordult a férfi felé a lány.

- Mikor olyan rossz állapotban voltál, zengett a ház. Mikor beléptem

az ajtón, ez a villa indult el felém iszonyatos lendülettel. Ha nem kapom

el a fejemet, nem a fába állt volna.

Sana riadtan kapta a szája elé a kezét. - Én voltam. - motyogta két-

ségbeesetten. - Nem akartam Patrik, ne haragudj.

- Semmi baj. Még jók a reflexeim, és mire nem lesznek azok, csak

leszoksz erről a tudattalan lakásrombolásról.

- De én tényleg sajnálom.

- Tudom. - felelte a férfi halvány mosollyal a száján.

A lány hálásan nézte Patrikot, hogy még ezt is megpróbálja elviccelni

és nem veszi túl komolyan. Fogta a villát és lerakta az asztalra, majd

megnézte, mit is segíthetne. Végül összeszedte a szétdobált dolgokat,

míg Patrik a törötteket rakta a szemétbe.

Mikor már nagyjából készen voltak, a férfi elgondolkodva fordult oda

Sanahoz. - Azt hittem végigalszod a délutánt. Mi keltett fel? Nagyon

zörögtem?

- Nem, dehogy. - a lánynak ekkor ismét eszébe jutott a látomása, és

elgondolkodva dőlt neki a szekrénynek. - Látomásom volt.

- Na! És nem is mondod?

178

- Nem igazán értettem, és amikor felkeltem megláttam ezt a nagy

rumlit. aztán nem is tudom.

- Na és most elmeséled? - Patrik még a helyére rakott néhány dolgot,

majd kíváncsian nézte a lányt.

Sana elgondolkodva játszadozott a hajával, miközben a látomását

próbálta megfogalmazni. - Egy nagyon idős asszonyt láttam, aki

hozzám indult, de a gonosz erők nem engedték, hogy ideérjen. Meg-

támadták, és meg akarták ölni. De nem tudom, ki volt az az asszony, és

az egész olyan homályos volt. Nem igazán értettem.

Bár Sananak fogalma sem volt róla, hogy kiről lehet szó, de Patrik- nak

volt egy sejtése, ami ha igaz, az semmiképp sem elhanyagolható.

Hirtelen odament a lány elé, és idegesen a szemébe nézett.

- Hol történt mindez? Láttad?

- Nem tudom. - motyogta a lányt zavartan, - Nem láttam.

- Sana, gondolkozz! Hol volt ez?

A lány értetlenkedve, összehúzott szemöldökkel nézett a férfira. - Miért

olyan fontos ez? Ki az a nő? Ismered?

- Igen ismerem, és már többször segített rajtad. Itt az ideje, hogy te is

segíts rajta.

- Segített. Mégis hogyan?

- Jaj Sana! - mordult fel Patrik fáradtan. - Ha jól gondolom, ő az, aki a

te Darkodat jóvá változtatta kétszer is, és ő ébresztett fel téged a

kómából a kórházban.

Sana meglepetésében még a száját is kitátotta. Nem értette, miért jönne

hozzá az asszony, és mit akarhat tőle. Nyilván elég ereje lehet, ha

minderre képes volt, amit Patrik elmondott. Akkor mi szüksége lehet

pont őrá?

A férfi odaállt a lány elé, és két kezével megfogta annak két karját.

- Sana! Gondolkozz! Hol volt? Mit láttál?

A lány felsóhajtott és újból átgondolta, de képtelen volt behatárolni a

helyet. - Nem tudom!

- Hunyd le a szemed! Hunyd le és koncentrálj az asszonyra.

- Én nem is tudom, ez.

- Csak tedd amit mondok! Csukd be a szemed és összpontosíts

Sheenyre. - Patrik olyannyira határozott volt, hogy a lány már nem látta

értelmét tovább ellenkezni, inkább szófogadóan tette, amire a férfi

kérte. Lecsukta a pilláit és az asszonyra gondolt. Megpróbált visszatérni

179

a látomásába, hogy megtudja, hol lesz majd a támadás. De hiába

kutakodott, képtelen volt behatárolni a helyet. Viszont megérezte az

asszonyt, amiből már el tudtak indulni. Kinyitotta a szemeit és a férfira

pillantott.

- Hol van? - kérdezte Patrik idegesen.

- Nem tudom megmondani, de már érzem, és oda tudok találni.

- Remek! Akkor menjünk! - a férfi elengedte Sanat, és a zsebébe

süllyesztette a szekrény polcára tett kocsi kulcsot, miközben nézte,

ahogy a lány felveszi a cipőjét, majd elindul az autóhoz.

Patrik vezetett, Sana pedig az utat mutatta neki, egészen egy nagyjából

kétszáz kilométerre levő motelig. Miután leparkoltak, Sana kiugrott az

autóból és elindult az egyik ajtó felém ami mögött az asz- szonyt érezte.

Megvárta míg végre Patrik is mellé ér, és akkor határozottan

bekopogtatott.

Néhány perc után egy csinosan öltözött fiatalasszony nyitott ajtót, és a

lányra nézve már épp kérdezni akarta, hogy mit akar, mikor meglátta

Patrikot, akit azonnal felismert. Kedvesen elmosolyodott, és szélesre

tárva az ajtót beinvitálta a szobába.

- Nocsak! Örülök, hogy látom. Patrik, ugye? Jöjjenek beljebb.

Sana elnézte az asszonyt, és meg kellett állapítani, hogy a piros

blúzában, a szürke kosztümnadrágjával, a csinosan feltűzött kontyá-

val valóban szemrevaló teremtésnek látszott. Mégis aggódva pillantott

Patrikra, mert úgy vette észre, hogy a nő fel akarja falni a férfit a

szemeivel.

- Mondja, hogy találtak ide? - kérdezte a fiatalasszony Patrikot,

mintha a lány ott sem lenne, és még a kezét is kedvesen, bizalmasan a

férfi karjára tette.

Sana szúrós szemmel figyelte a jelenetet, és egyáltalán nem tetszett

neki a nő rámenőssége. Patrikra nézett olyan egyértelmű pillantással,

hogy abból a férfi is azonnal megértette, mi is jár a fejében. De próbált

nem reagálni egyik nő tettére sem. Helyette inkább halkan az

asszonyhoz fordult.

- Sheenyhez jöttünk. Ő itt Sana, - mutatott a morcosan álldogáló

lányra. - akit már olyan régóta szeretett volna megismerni.

- Nahát! - mosolyodott el lágyan a nő, és a lányhoz lépve a kezét

nyújtotta. - Örülök, hogy megismerhetem a Látót.

Sana tétován engedett és viszonozta a kézfogást, de egyáltalán nem

180

szimpatizált a nővel, így kissé erélyesebben szólalt meg, mint kellett

volna. - És maga kicsoda?

- Jessy vagyok. - az asszony részéről le volt tudva a barátkozás, mert

vissza is ment Patrikhoz és vele beszélt tovább. Sananak ez egyáltalán

nem volt az ínyére, ezért ő is odaballagott hozzájuk és meredten a férfit

nézte.

- A dédit keresik? - mosolygott a nő negédesen Patrikra. - Lepihent.

Üljenek le. Szólok neki. - azzal kecsesen belibegett a másik szobába

olyan riszálással, ami egy topmodellnek is a javára válhatott volna.

Patrik észrevette a Sanaban dúló féltékenységet, ami nem is igazán

neki szólt. Sokkal inkább annak, hogy most a férfi volt az egyedüli

támasza, és nem akart közösködni rajta senkivel. Ezért Patrik egy lágy

mozdulattal átölelte a lány derekát és a füléhez hajolt.

- Meg akarsz ölni a pillantásoddal? - suttogta alig halhatóan. - Tudod,

hogyha akarod még erre is képes vagy.

Sana egyenesen Jessy felé nézett, és el is játszott a gondolattal, hogy mi

lenne, ha tenne vele valamit, akkor végre nem ilyen éhesen nézne

Patrikra. De aztán meggondolta, hiszen ez a nő nem gonosz, csak tetszik

neki Patrik, ami nem volt meglepő, hiszen egy jó kiállású, csodás férfiról

volt szó.

- Nem téged akarlak megölni, de ez a nő majd felfal a pillantásával. -

morogta halkan.

- És ez ennyire bánt, hogy ilyen egyértelműen dühösen kell rám

nézned? Egy villa nekem elég volt egy napra.

Sana elszégyellte magát erre a megjegyzésre, ezért lehajtott fejjel

odafordult Patrikhoz, és a vállára hajtotta a fejét. - Ne haragudj!

Nem akartam, csak. - elharapta a mondatot, mert nem tudta mit is

mondhatna. De Patrik értette minden szavát és mozdulatát, ezért lágyan

elmosolyodott és végigsimította kezét a lány hátán.

- Semmi baj. Tudod, hogy képtelen vagyok haragudni rád.

Kinyílt a másik ajtó, és egy idős nő jelent meg, akit Jessy támogatott

kifelé. Pont úgy nézett ki, ahogy Sana a látomásában látta. De még

valami volt benne, amit a lány képtelen volt megmagyarázni.

- A Látó! Hát itt van. - sóhajtott az asszony, és nehézkesen bár, de

boldogan lépkedett oda Sanahoz. - Mutasd magad! - az asszony el-

engedte a dédunokáját és megragadta Sana kezét. Maga felé fordítva a

fiatal tenyeret áttanulmányozta, majd néhány perc múlva még bol-

181

dogabban nézett a lány szemeibe.

Sana először nem értette mire ez a nagy vizsgálódás, mégsem el-

lenkezett, hagyta, hogy Sheeny az asztalhoz húzza, és leültesse a székre,

ő pedig mellé ülve lágyan megpaskolja a combjait.

- Már nagyon régóta vártam ezt a pillanatot. - mondta az asszony,

ahogy végignézett Sanan. - Pont ilyennek képzeltelek. Kedves az arcod,

lágy a tekinteted és hatalmas a szíved. - Sheeny mélyen felsóhajtott és

úgy folytatta. - Drága gyermekem, tudom, hogy mély a gyászod. És

hidd el megértelek. Biztosan nehéz most tovább élni az életedet. De ez a

sorsod, amit ha akarsz ha nem, folytatnod kell. Ott szunnyad benned az

erő, ami kitörni kész. De addig nem lesz nyugtod, míg a fájdalom

ennyire felemészt. Am ha megleled az okát, te is megnyugszol majd, és

már tisztán látni fogod az előtted álló utat.

Sana szerette volna megkérdezni, hogy minek az okát kellene meg-

találnia, de még megszólalni sem mert.

- Csodálatos gyermek vagy, és akiknek ezt köszönheted, azok soha

nem hagynak el téged. Csak érezned kell, csak látnod kell mindnyá-

jukat. - mondta az asszony, de olyan határozottsággal, hogy a lány

teljesen megdöbbent.

- De van, akit már nem látok és nem érzek. - felelte Sana szomorúan,

és a szíve könnyezni kezdett.

Az asszony mélyen felsóhajtott és megsimogatta a fájdalomtól

reszkető kezet. - Tudod gyermekem, amikor már teljesen elnyered a

Látó erejét, azt tudni fogod. Akkor olyan dolgot fogsz tenni, amit előtted

még senki ember lánya. Benned van a jó ereje, és ez sok mindenhez

hozzásegít, amíg a szíved ilyen tiszta.

A lány elnézte Sheenyt, és melegség költözött a szívébe. Nem értette,

de mintha még több erő gyűlt volna benne össze az asszony által.

Hirtelen Sanara a gonoszközeli érzés tört rá. És bár szívesen be-

szélgetett volna még, de tudta, hogy ennél fontosabb dolga van. - Már itt

vannak. - suttogta, és Patrikra emelte a tekintetét.

A férfi komoran bólintott jelezve, hogy ő mindenre készen áll. Így

Sana felállt, és határozottan az ajtóhoz lépett.

- Menjen a dédmamájához és vigyázzon rá! - szólt oda Patrik Jes-

synek. Ő maga pedig odaállt Sana mellé.

A lány csak erre várt, egy hirtelen mozdulattal feltépte az ajtót és

kilépett az éjszakába. Am alig ért ki, egy állati arcú vámpír ugrott elő a

182

semmiből egyenesen felé. Sana időben észrevette és félreugrott, így a

démon egyenesen Patrik öklével találta szembe magát. A férfi olyan

erősen lendítette meg a karját, hogy ahogy arcon csapta a vámpírt,

annak azonnal kiesett néhány foga.

Az éjszakában még három démon bukkant elő, és mindnyájan tá-

madni készültek. Patrik verekedett, de Sananak nem volt meg hozzá a

kellő ereje. Helyette inkább behunyta a szemeit, és olyan erősen

koncentrált, hogy az egyik vámpír egy hatalmas, fájdalmas ordítás után,

azonnal szét is robbant és porrá vált. Patrik megállt és döbbenten nézte a

jelenetet, ahogy a többi démon is. De Sana nem állt meg. Sorra

robbantotta szét a többi támadót is, akik félve próbáltak menekülni a

társuk végzetét látván.

Amint mindnyájan elpusztultak, Sana kinyitotta a szemeit és szét-

nézett. Nem látott mást, csak Patrik meglepett arcát, Jessy döbbent

szemeit, Sheeny elégedett mosolyát, és a földön lévő démoni port. Sana

akkor jött rá, hogy mire is képes valójában és, hogy mekkora terhet cipel

a hátán. Ha ezt meg tudja tenni vámpírokkal, bármikor megteheti

emberekkel is, ha olyan helyzet adódik. Reszketni kezdett ettől, és a

rosszullét kerülgette. Lassan odabotorkált Patrikhoz és a karjai közé bújt.

- Könnyűszerrel gyilkolok. - suttogta elkeseredetten. - Mi lesz ha nem

tudok megálljt parancsolni magamnak? Ha nem érzem, mikor kell

abbahagyni? Te jó ég! Mi lesz belőlem?

A férfi lágyan magához vonta Sanat, és puszit lehelt a homlokára. - Te

nem leszel gyilkológép, te jó vagy. Ezért felesleges aggódnod.

- Bárkit képes vagyok megölni, akár a gondolataimmal is. Patrik! -

a lány felemelte a fejét és belenézett a férfi szemeibe. - Hiszen téged is kis

híján megöltelek a villával.

- Jaj, dehogy! - Patrik elmosolyodott. - Akarattal nem lennél képes

senkit sem bántani. Én tudom. Ne emészd magad!

Sheeny lassan odaballagott hozzájuk, egyik kezét Sana karjára, má-

sikat Patrikéra tette, és kedvesen, melegen bólogatott. - Drága gyer-

mekem nagy az erőd. Bizony nagy. De a lelked tiszta, és nem lesz soha

probléma, ha képes vagy uralkodni magadon. A barátok azért vannak

veled, hogy segítsenek. - nézett lágyan Patrikra. - Ők azok, akik

figyelmeztetnek ha baj van, akik segítenek akkor, mikor erre szükség

van. Mert a Látó egyedül csak egy magányos farkas az éjszakában, aki

sebezhető és gyenge. De a társaival olyan erőssé válik, hogy képes

183

legyőzni bármilyen veszélyt. És a fájdalom csak megerősít, nem pusztít

el. Csak akarnod kell, hogy így legyen!

Sana belenézett az asszony szemeibe és próbálta felfogni minden

szavát. Barátok. Hiszen neki nincs is olyanja. Hiszen Dark és Patrik

mindig jóval többet jelentettek számára, mint egy barát, és amúgy is

Dark már halott. Mégis! Sheeny tekintetéből tisztán értett mindent.

Annyira elidőzött benne, hogy észre sem vette a feléjük közeledő ve-

szedelmet. Most nem volt látomása, de gonoszközeli érzése igen. Am

amikor felkapta a fejét, hogy megnézze honnan jöhet a támadó, egy

golyó süvített feléjük, ami egyenesen Sheeny hátába csapódott bele.

- Nee! - kiabálta Sana, és Patrikkal együtt elkapták, majd szorosan

megfogták az összerogyni készülő asszonyt.

A lány felnézett, egyenesen abba az irányba amerről a lövés jött, és

már készült, hogy koncentrálással szétrobbantja a támadót, mikor Patrik

megszólalt.

- Vigyük be!

Lassan betámogatták, vagy inkább vitték az asszonyt, miközben Jessy

teljesen kétségbeesve adta az utasításokat. - Vigyázzanak! Óvatosabban!

Ne úgy! Erősen fogd a karját. - Sana próbált nem figyelni rá, és csak arra

koncentrálni, hogy Shennyt mielőbb lefektethessék, ő pedig minél

hamarabb meggyógyíthassa. Am amint a kanapéra helyezték és Sana

fölé hajolt, az asszony megragadta a kezét és lágyan eltolta a sebtől.

- Nem kell! Drága gyermekem, az én időm lejárt, és itt véget ért a

küldetésem.

- Nem, dehogy! - ellenkezett a lány. - Én meggyógyítom.

- Nem! - zilálta Sheeny. - Ez így van jól. Nem akarom, hogy meg-

gyógyíts! Én már 114 éves vagyok, gyermekem. Ez még két embernek is

javára válik, nem még egynek.

Sana tehetetlenül felnézett, de Jessy nem hagyta annyiban.

- Mi lesz már? Csinálj valamit! - kiabált a lányra magánkívül. - Azt

mondod a Látó vagy. Miért nem gyógyítod meg? Hallod?

Sana újból az asszonyhoz fordult, hogy megtegye Jessy kérését, de

Sheeny még mindig nem engedte el a kezét.

- Nem, gyermekem. Nem! Az én időmnek itt vége. De te erős vagy,

nagyon erős. És sok ember sorsa nyugszik a válladon. Talán nem leszel

képes mindenkiért egyedül megküzdeni, de mindig lesz kire

támaszkodnod. Csak higgy, bízz és tudd, hogy az erőd olyan dolgokra is

184

képes, amit nem is hinnél. És még valami. - kapkodta a levegőt, de még

összeszedve az erejét, folytatta a mondandóját. - Légy nyitott minden

újra. Láss, és ne csak nézz! És ha úgy érzed, elfogyott benned az erő,

keresd meg az okát. Kutasd fel és szüntesd meg a bajt, ami

megakadályozza, hogy teljesítsd a küldetésed. Ha minden kötél szakad,

hát hallgass a szívedre. Az mindig segít. És így melletted lesz az, akinek

melletted a helye.

A lány szemeiben könny csillogott, ahogy a haldokló asszonyt nézte.

Nem csak azért, mert látta az utolsó perceit, hanem annak a súlya

telepedett rá, amiket Sheeny mondott. És ha ez nem lett volna elég, Jessy

már-már hisztérikusan követelte tőle, hogy gyógyítsa meg végre a

dédanyját.

Patrik ezt látva már épp meg akarta nyugtatni Jessyt, mikor Sana

felállt. Szó nélkül hátat fordított mindenkinek, az ajtóhoz ment, ki-

nyitotta és kiballagott a friss levegőre. Könnyes szemmel nézett fel az

égre, és egy pillanatra szerette volna, ha nem egy prófécia által

megjósolt jótevő, hanem csak egy hétköznapi lány, akinek a legnagyobb

problémája az, hogy eltörött a szemceruzája. Ehelyett azonban azon kell

törnie a fejét, hogy kit és mikor kellene megmentenie, vagy mikor kell a

gonoszok ellen támadnia. egyszóval nem volt hétköznapi, akárhogyan is

azt szerette volna.

- Attól, hogy emészted magad, nem lesz jobb. - lépett mögé Patrik.

- Ezt én is tudom. - Sana a férfi felé fordult, és a sírás határán meg-

próbált mosolyt erőltetni magára. - Próbálok erős lenni, de nem megy.

Meg akarok tenni mindent, de ez is kevés. Még arra is képtelen vagyok,

hogy megvédjek egy idős asszonyt egy halálos golyótól.

- Nem tehettél semmit.

- Meg kellett volna akadályoznom!

- Nem tudtad volna. Látod, Sheeny még azt sem engedi, hogy

meggyógyítsd.

- Igen, de mégis. Én. nem tudom, hogy bírni fogom -e, hogy végig

tudom -e csinálni. Megmenteni a világot? Ez nagyon nehéz feladat. Lesz

hozzá elég erőm? - kérdezte bizonytalanul Sana.

Patrik nem fogyott ki a jó szóból, szeretettel simogatta meg a lány

karját és úgy felelt. - Hát persze, hogy bírni fogod. Gondolj apádra és

Darkra. Ők mennyire bíztak benned és tudták, hogyha valaki, akkor te

képes vagy rá. És igazuk volt.

185

Sana lehajtotta a fejét és némán zokogni kezdett, de gyorsan fel-

ocsúdott, mert a szoba felől Jessy keserves sírása szűrődött ki. Sana úgy

hitte, az ő fájdalma eltörpül amellett, amit a nő érezhet, hiszen elveszíti

Sheenyt, egy csodálatos, kedves nagymamát. Ezért inkább összeszedte

magát és visszament a szobába, hátha mégis tehetne valamit. Patrik

pedig követte.

Sheeny mozdulatlanul feküdt a kanapén, és már a szíve sem dobogott,

meghalt. A dédunokája ott ült mellette, és fájdalmasain zokogva

szorította a kezét. Még nézni is keserűség volt Sana számára, de igazán

rosszul csak akkor érezte magát, mikor Jessy vádló szemekkel ránézett. -

Hagytad meghalni! Te nem is a Látó vagy, csak egy önző kis liba! A Látó

megmentette volna, neki lett volna hozzá elég ereje. Te pedig csak

magadra gondolsz. Egy senki vagy! Egy önző kis senki! - kiabálta szinte

önkívületben.

A lány tudta, hogy nem érdemli meg ezeket a vádló szavakat, de

mégis volt benne egy olyan érzés, amely elhitt mindent Jessynek.

Hirtelen marni, vádolni kezdte belülről saját magát. Ezt már nem bírta,

ezért még egyszer lenézett Sheenyre, majd elkeseredetten, a köny-

nyeivel küszködve Patrikhoz fordult. - A kocsiban megvárlak. - mo-

tyogta halkan, majd miután a férfi odaadta neki a kulcsot, már indult is

kifelé, meg sem állva az autóig.

Nagyon maga alatt volt, és úgy érezte, most nem csak az asszony halt

meg, hanem a bizonyosság is, ami benne élt. Össze kellett szednie

magát, meg kellett nyugodnia, és ez a hely, Jessy jelenléte nem volt

éppen a legmegfelelőbb erre. Kinyitotta az autót és beszállt az

anyósülésre, majd magába fordulva próbált értelmet találni Sheeny

halálában és mindabban, amit mondott. A tetőre tévedt a tekintete,

ahonnan a lövés érkezett, de nem látott, nem érzett semmit. Aki ezt tette,

már biztosan messze jár. De vajon miért nem tudta megakadályozni?

Miért nem tudta megállítani? Ezt talán soha nem érti meg. Így inkább

lecsúszott az ülésben és megpróbálta összeszedni magát.

Néhány perc múlva két rendőrautó jelent meg, és lefékezett köz-

vetlenül Patrik kocsija mellett. Amíg a legtöbb rendőr a motelszobába

ment, addig az egyikük megállt, és biztosítva a helyszínt körbe- körbe

nézelődött. Tekintete megállapodott Patrik autóján, abban pedig

egyenesen Sanan. Lassan elindult egyenesen a lány felé, majd komoran

bekopogtatott a kocsi ablakán.

186

Sana fintorogva húzta le az ablakot és kérdőn, mégis némán a fiatal

rendőrre nézett.

- Megkérdezhetem, hogy mire vár itt egy ilyen fiatal kislány éjnek

évadján egyedül? - kérdezte udvariasan a rendőr.

Sananak semmi kedve nem volt ezzel a zsaruval társalogni. Talán az

elmúlt események hatására, de úgy érezte, hogy a legszívesebben

önmagát robbantaná fel, csakhogy hagyják végre békén. Ehelyett

azonban megelégedett azzal, hogy egyszerűen csak visszahúzta az

ablakot és elfordult. Am a rendőr kitartó volt, mert ezzel a viselkedéssel

felettébb gyanúsnak találta a lányt. A lehető legtürelmesebben próbált

ismét bekopogni, de amikor Sana még csak rá sem nézett, drasztikusabb

eszközökhöz kellett folyamodnia. Bár önmaga sem hitte, hogy egy ilyen

fiatal csitri bármi bajt is okozhatna, de úgy kellett eljárnia, ahogyan

tanulta. Ezért előkapta a pisztolyát a tokjából, és az üvegen át Sanara

fogta.

- Azonnal szálljon ki felemelt kézzel!

A lány döbbenten, szinte hitetlenkedve fordult a férfi felé, és lassan

kinyitotta a kocsi ajtaját. - Most viccel. Ugye?

- Nem, egyáltalán nem viccelek. Azonnal szálljon ki! - volt a hatá-

rozott válasz.

Sana kelletlenül kilépett a kocsiból. Igazán elege volt már és szeretett

volna egy kis nyugalmat. Erre itt ez a buzgómócsing, és még a kocsiból

is kirángatja.

A lány alig ért ki, a rendőr erőteljesen elkapta a karját és a kocsinak

lökte, akárcsak egy bűnözőt. Sana nem is értette, hogy mi van benne,

ami ennyire veszélyesnek tűnhet, hogy ilyen bánásmódot érdemel.

Mégsem szólt, csak hagyta, hogy a férfi ráncigálja, lökdösse és paran-

csolgasson. Talán a fáradtságtól, talán mástól, de engedelmesen a kocsira

tette mind a két kezét, ahogy azt már annyiszor látta a filmekben, és

persze élőben is, mikor Patrik dolgozott.

- Szét a lábakat! - adta ki az utasítást a rendőr, majd eltéve a pisz-

tolyát tetőtől talpig végigtapogatta a lányt, hátha talál nála valami

olyasmit, amit nem kellene.

Sana agyán átfutott, hogy van néhány ezüstkés a kocsiban, de aztán

úgy gondolta, Patrik rendőr lévén, bizonyára úgysem kerülne bajba

ezért.

És mint végszóra, Patrik lépett ki a motelszoba ajtaján és döbbenten

187

látta, hogy egy kollégája Sanat motozza, méghozzá cseppet sem

kedvesen. Rosszallóan a fejét rázta, mert elképzelni sem tudta, hogy

mivel vívhatta ki Sana a rendőrség nem tetszését.

- Engedje el! - szólt rá Patrik a rendőrre, miközben felmutatta neki a

jelvényét. - A lány velem van.

- Értem. - a férfi megnézte a jelvényt, majd hátrább lépett, és mérges

tekintettel figyelte, ahogy Sana megfordul.

- Mi a csudát műveltél? - kérdezte Patrik a lánytól értetlenkedve.

- Én?! - Sana ártatlan képet vágott, amitől még egy kőkemény szív is

elolvadt volna, ha nem ismerné. - Itt ültem és vártalak. Ez meg -

mutatott a fiatal zsarura. - nem hagyott békén.

Ezt már a rendőr sem hagyhatta szó nélkül. - Megkérdeztem, hogy mit

keres itt, de nem válaszolt. Kénytelen voltam kitessékelni és

megmotozni.

- Sana! - Patrik nem tetszően pillantott a lányra.

- Miért kellene szót fogadnom vagy akár reagálnom? Nem félek a

rendőröktől. Az volt a nagyapám és az apám is. Én meg egy nyugodt,

békés állampolgár vagyok. Mi jogon tapizik végig egy zsaru?

- Mert gyanús vagy neki? - kérdezte Patrik fáradtan, és kezével

végigsimított kissé kócos haján.

- Én?! - Sana fintorogva belenézett a férfi szemeibe, majd egyszerűen

visszaült a kocsiba, miközben hangosan becsapta az ajtaját.

Patrik a rendőrhöz fordult és elnézést kért tőle a lány nevében is. Majd

megkerülve az autót, kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót, és komoran

beszállt. Elgondolkodva fordította el a kulcsot és indította a motort,

miközben oldalról Sana szomorkás arckifejezését figyelte. Lassan

kikanyarodtak a parkolóból a főútra, és csendesen elindultak hazafelé.

De Patrikot nem hagyta nyugodni Sana különös viselkedése. Még

sosem látta ilyen kedvetlennek és tiszteletlennek. Még sosem látta

ennyire különösnek.

- Mi bajod? - kérdezte végül rápillantva a lányra.

- Semmi!

- Engem nem versz át. Tisztában vagy vele, hogyha egy rendőr

kérdez, arra felelned kell. Miért ellenkeztél? Most jobb, hogy meg-

motozott?

Sana dühösen összehúzta a szemöldökét és a tekintete villámokat

szórt. - Miért nem hagynak engem békén? Miért kell elviselnem a

188

vádakat, a szidalmazásokat? Miért kell tisztelnem valakit, akit nem

akarok? Miért kellene szót fogadnom? Miért?

- Mert egy rendes, aranyos kislány vagy. - a férfi jól tudta, hogy a lány

szavai nem a rendőrnek, sokkal inkább Jessynek szóltak, mert amiket és

ahogyan mondta, erre utalt. - Jessy gyászol. Természetes, hogy nem

tudja miket beszél.

- Én is gyászolok, mégsem esem neki az első jött-mentnek.

- Nem az első jött-mentnek, hanem nekem villával. - nyugtázta a férfi,

és bár humorosnak szánta, Sana értetlenkedve nézett rá.

- Nem tudtam, hogy mit teszek, sajnálom. Tudod, hiszen te is

mondtad, hogy tudatosan sosem bántanálak. De a barátnőd szavai

őszinték voltak, ő azt mondta, amit valóban gondolt.

- Sana! - szólt rá Patrik, mert már unta ezt az értelmetlen vitatkozást. -

Egyrészt Jessy nem a barátnőm. Másrészt, szerintem ő sem volt egészen

magánál. Harmadrészt pedig nincs semmi kedvem vitatkozni veled. De

tedd meg, hogy legközelebb nem várod meg míg megmotoznak vagy

előállítanak. Rendben?

A lány elfintorodott és morcosan, a szidástól dühösen kinézett az

ablakon. A választ kereste, mert maga sem értette az érzéseit. Csaló-

dottság, szomorúság és valami erős méreg szorongatta ott legbelül.

Óvatosan a férfira pillantott, és látva annak ismerős, kedves, szere- tetre

méltó arcát, kissé megnyugodott, mert tudta, Patrik csak jót akart.

Mégis, ez a Jessy beleivódott közéjük, mintha már most is szét akarná

választani őket, mintha megpróbálná egymás ellen hangolni

mindkettejüket. Sanat legorombítja, Patriknak pedig sajnáltatja magát,

így elérheti azt, hogy. A lány mélyen felsóhajtott. Nem hagyhatja, hogy

ez megtörténjen, lépnie kell. És bármennyire is nincs ínyére, bocsánatot

kell kérnie a férfitól.

Nyelt egy nagyot, és kényszeredetten odafordult Patrikhoz. - Saj-

nálom. Igazad van. Bután viselkedtem. Nem kellett volna ennyire ki-

borulnom amiatt a li. nő miatt.

- Li.? Mint liba? - Patrik halkan felnevetett, nem tudta nem szeretni

ezt a lányt. - Te aztán elképesztő vagy. Muszáj ezt csinálnod?

- Ezt? Mégis mit? - kérdezte Sana teljes ártatlansággal, mire Patrik a

szabad kezét a lány vállára tette, és szeretettel magához húzta.

189

3. fejezet - Áldás

Maga az élet nem is lett volna olyan nehéz Sananak, ha nap mint nap

nem találkozott volna szembe Dark hiányával. De benne volt az

érzéseiben, a szívében, benne az egész lényében, és nem csak az ereje,

hanem önmaga is. Mikor a lány leült a számítógép elé, vagy felvette a

telefonját, mindig elkapta valami búskomorság. Azelőtt szinte minden

nap érintkezett Darkkal valahogyan, most pedig nem maradt utána csak

a nagy csend. Sanat megőrjítette ez az üresség, és bár Patrik

megpróbálta kitölteni a napjait, Darkot, még ő sem pótolhatta.

„...ha úgy érzed, elfogyott benned az erő, keresd meg az okát. Kutasd fel és

szüntesd meg a bajt, ami megakadályozza, hogy teljesítsd a küldetésed. Ha

minden kötél szakad, hát hallgass a szívedre. Az mindig segít.'' - jutottak

eszébe Sheeny szavai már nem először. De sokáig nem értette, hogy az

asszony mit is akart mondani ezzel. Am ahogy múlt az idő, lassan

megvilágosodott előtte minden. Mi is bántja igazából? Hát Dark hiánya.

És ha meg akarja szüntetni ezt az óriási fájdalmat, fel kell derítenie, hogy

miért kellett Darknak meghalnia. Megpróbált visszaemlékezni a

látomására, amit akkor látott, mikor kilovagolt Dioval, de Dark arcán

kívül nem volt képes felidézni mást. Nap mint nap, minden éjjel,

minden nappal hívta Darkot, hátha így visszakaphatja. Maga sem tudta,

hogy miben reménykedett, de a férfi hiánya nagyobb volt, mint amit

képes volt higgadtan elviselni.

Hajnalodott, és Sana az ágyán feküdt. Még nem járt iskolába, mert az

orvos szerint nyugalomra és pihenésre volt szüksége. Patrik elintézte

ugyan, hogy legalább néhány naponta vigye el valaki a leckét a lánynak,

de Sana nem tudott a tanulással foglalkozni. Helyette inkább azon

tanakodott, mit és hogyan kellene tennie, hogy megtalálja Dark

gyilkosát.

Lassan felkelt az ágyból, és még pizsamában lesétált a konyhába, hogy

igyon egy csésze forró feketét. Zörgött egy sort, mire megtalálta a kávét

és feltette a főzőbe. Közben mindvégig az járt a fejében, hogy hogyan

kellene elkezdenie a nyomozását. A profik, mint Patrik, egyszerűen

megkeresnék azt, aki utoljára látta Darkot. De ilyen távolból honnan

lehetne tudni, hogy ki lehetett az? Egyetlen embert ismert San Diegoból,

az pedig Rosa volt, az asszony, aki ott volt Dark- kal, mikor a Herceg

rájuk támadt. Talán ha őt megtalálnák, már többre juthatnának.

- Te meg mi a csudát csinálsz itt ilyen korán? - dörzsölte meg a

190

szemeit Patrik, mikor lebotorkált a lépcsőn.

- Kávét főzök. - felelte elmerengve automatikusan a lány.

- Ilyenkor? Hajnali három van.

Sana felnézett a férfira és elmosolyodott. Patrik nagyon álmosan

pislogott még rá, de mindezt ellensúlyozta izmos válla és az az ész-

bontóan férfias megjelenése, amitől Sana gyomra görcsbe rándult.

Tudta, fiatal kora ellenére már ő is érzi a vágyat. Bár ez még csak

kezdetleges, és inkább szólt a biztonságérzetnek, a nagylánnyá ser-

dülésnek, mint magának a testi vágyakozásnak. De ahogy lüktetni

kezdett benne a vér, teljesen átmelegedett, és a legszívesebben odabújt

volna Patrikhoz. Mégsem tette, mert nem volt hozzá mersze.

- Ha már lefőtt, én is iszom egyet. - nyugtázta a férfi, és lassan

odabotorkált a szekrényhez, hogy előhalásszon két csészét. Alig néhány

centiméterre volt a lánytól, és mintha ő maga is érezte volna a Sanaból

áradó forróságot és bizsergést. Hirtelen a lány felé fordult, és érdeklődve

mérte végig. - Mi a csuda jár a fejedben?

Sana elmerengve felpillantott, és megpróbált beleolvadni a férfi átható

tekintetébe. - Azonkívül amit ebben a percben érzek? Az, hogy elutazom

San Diegoba és megkeresem Dark gyilkosát. - nem kertelt, mert tudta,

hogy ha valaki, akkor Patrik megérti és támogatja.

A férfi megforgatta a szemeit, két kezével nekidőlt a szekrénynek és

tehetetlenül lehajtotta a fejét. - Na ne! Nem bírsz megülni azon a formás

kis popsidon legalább néhány napig?

- Nem. Én már csak ilyen nyughatatlan vagyok. - vont vállat a lány

tétován. - Sheeny azt mondta, hogy ha nem bírok tovább lépni, keressem

meg az okát, hogy könnyebb legyen. Ezt kell tennem.

- Én ezt értem, és ezzel nincs is probléma, de a főnököm nyilván nem

így fogja gondolni. De végül is, ha neked ennyire sürgős és fontos, -

belenézett Sana gyönyörűen csillogó szemeibe. - akkor nem számít,

hogy más mit gondol.

- Nem kell velem jönnöd. Jim már a múltkor is azt mondta, hogy

pengeélen táncolsz a főnöködnél. Ha velem jönnél, biztosan kirúgna.

Patrik most már teljesen a lány felé fordult, oldalról nekidőlt a

szekrénynek, és karba fonta a kezeit. - Tudod mit? Nem is érdekel, hogy

mit csinál. Lehet, hogy már rég ki kellett volna lépnem és otthagynom az

egész rendőrséget úgy, ahogy van.

- És mihez kezdtél volna? Te is edzőtermet vezetnél? - incselkedett a

191

lány, mire Patrik nemlegesen megrázta a fejét.

- Még nem, azt majd inkább öregségemre. De még nem késő, hogy

magánnyomozó legyek. Te meg lehetnél a titkárnőm, persze csak a suli

mellett. - koppintott egyet Sana orrára, mire a lány szélesen el-

mosolyodott

- Igen, ez nem is hangzik rosszul.

Lefőtt a kávé, és Patrik csészékbe öntötte a forró feketét. Látta, hogy

valami valóban nyomasztja Sanat, és ettől az ő kedve is rosz- szabb lett.

Néha már úgy hitte együtt is lélegzik a lánnyal, mert ha szomorkodott, ő

is bánatos lett, de ha boldog volt, akkor vele együtt örült. Nézte, és

egyszerűen képtelen volt betelni vele. Gyönyörű, sugárzó teremtés volt,

és áradt belőle valami megmagyarázhatatlan ragyogás és tüneményes

fényesség. Sóhajtott egyet és belekortyolt a kávéjába.

- Mikor indulunk?

- Azonnal. - felelte Sana, és egy húzásra kiitta a kávéját. Majd az üres

csészéjét a mosogatóba téve megfordult, és bohókásan a szobájába

sietett.

A szekrényéhez lépve előhalászott egy divatos farmert, egy fekete

ujjatlan, testhez simuló pólót, majd mindezt sietve magára kapkodta. A

haját is felkötötte lófarokba, aztán a táskáját tömte tele minden

szükséges dologgal. Még az ezüstkést sem felejtette el. Felkapta a széken

heverő kabátját, a vállára tette a táskájával együtt és elindult lefelé a

lépcsőn. A konyhában állt csak meg és várta, hogy Patrik is megjelenjen.

Addig pedig megivott még egy csésze kávét.

- Jim, ne haragudj! - Patrik lefelé tartott a lépcsőn, miközben a mo-

bilját a füléhez szorította. - Nem érdekel a főnök, most muszáj el-

mennem. Jaj Jim, ne szőrözz már te is. Az én társam vagy, vagy az

övé?.Na igen, hát persze. Nem érdekel. Most elmegyek és ha visz-

szajöttünk, majd megbeszéljük. Hogyne! Teljesen bele vagyok ha-

barodva. Ne fárassz már! - azzal lecsapta a telefont és mérgesen, ösz-

szevont szemöldökkel ment a konyhába. Szeretett volna valamit a falhoz

csapni vagy földhöz vágni, de a táskáján és a mobilján kívül nem volt

más a kezében, azokat meg sajnálta volna tönkretenni. Ahogy elhaladt a

lány mellett és látta annak érdeklődő arcát, egy fokkal csillapult a dühe.

- Ez a szemétláda is velem kötekedik! - magyarázta a lánynak. - Az a

legújabb heppje, hogy az ujjad köré csavartál, és úgy ugrálok neked.

mint egy pincsi.

192

- Miért, nem így van? - kérdezte Sana halványan elmosolyodva.

Patrik ismét megforgatta a szemeit és az égre nézett. - Meg vagyok

áldva veletek!

Már a kocsiban ültek, és javában autóztak San Diego felé, mikor Sana

behunyta a szemét, hogy megpróbáljon koncentrálni. Bár igazából nem

tudta pontosan mit is keres, de azt megpróbálta teljes odaadással

csinálni. Mégsem érzett semmit. Morcosain kinyitotta a szemét és

elgondolkodva nézett maga elé. Átrágott mindent újra és újra, mígnem

rájött, hogy akit keresnie kell, az Rosa. Így ismét lecsukta a pilláit és

erősen koncentrált. Ahogy közeledtek a cél felé, egyre erősebben kezdte

érezni a nőt, de még nem tudta behatárolni teljesen.

Patrik fáradtan dörzsölgette a homlokát, és fél szemével Sanat figyelte.

Egy szót sem szólt hozzá, de érezte a rezdüléseit és látta, hogy nagyon

koncentrál. Mégsem tehetett mást, meg kellett állnia egy bisztrónál, mert

már égette a torkát a szomjúság. Így a következő lehajtónál

lekanyarodott, lefékezte az autót és a lány felé fordult.

- Iszunk valamit?

Sana felpillantott, mint aki az álmaiból ébredt, és megadóan bólintott,

majd kiszállt és követte Patrikot a bisztró felé.

A hely kies volt, és az, hogy teljesen be volt borulva az égbolt, még

kísértetiesebbé tette. De sem Sana, sem Patrik nem volt az az ijedős fajta,

aki összerezzenne holmi sötétségtől. Ahogy beléptek a helységbe, a lány

megállapította, hogy nem épp a leg bizalomgerjesztőbb helyre jöttek, de

azért a lehető legnyugodtabban ült le az egyik székre a bárpultnál.

Patrik is odatelepedett mellé, és odahajolva a pultoshoz, rendelt két

kólát.

Ahogy megkapták az italukat, a semmiből előbukkant egy asz- szony,

és egyenesen feléjük tartott. Sana úgy vélte, valami hajléktalan lehet

vagy hasonló, és már készítette is elő a pénztárcáját, hogy a nagyapjától

kapott zsebpénzéből adjon valamennyit a nőnek. De az asszony, ahogy

odaért hozzájuk, megragadta Sana kezét, és maga felé fordította annak

tenyerét.

- Hagy jósoljak szépségem. Neked bizonyára szép jövőd lesz.

- Menj innen te boszorkány! - szólt rá erélyesen a pultos férfi, de az

asszony eltántoríthatatlan volt és kedvesen mosolygott a lányra. Sana

nem ellenkezett, kíváncsian várta, hogy mit lát az asszony, és ezzel

Patrik is így volt. Egyedül a pultos volt mérges, és odafordulva a

193

vendégeihez szabadkozni kezdett.

- Elnézést, sajnálom. Ez a boszorkány folyamatosan zargatja a ven-

dégeket, de ahányszor kidobjuk, mindig visszajön, mint egy bumeráng.

Pedig már megfenyegettem párszor.

- Semmi baj. - motyogta Patrik és nézte, ahogy az asszony megsi-

mogatja Sana tenyerét, majd belenézve olvas benne. De nem volt képes

sokáig a fehér kezet bámulni, mert egyszer csak felpillantott a lányra és

tátott szájjal, szinte remegve, döbbenten meghátrált. Sana értetlenkedve

pillantott Patrikra, majd vissza a nőre.

- Valami baj van? - kérdezte végül az asszonyt.

De a nő ahelyett, hogy bármit is válaszolt volna, csak megcsókolta a

lány kezét, majd elengedte, és vissza se nézve kisietett az ajtón.

Sana belenézett a tenyerébe, de fogalma sem volt róla, hogy az asz-

szony mit láthatott, ami ilyen hatással volt rá, ám úgy sejtette, hogy a

kilétére derített fényt a tenyerében húzódó vonalakból.

Patrik a nő után nézett, majd komoran visszafordult a lányhoz.

- Ideje mennünk. Nem tudom ki volt ez az asszony, de nem tett rám

túl jó benyomást. Attól tartok, hogy gondunk lesz még vele.

- Nem éreztem semmi rosszat. - dünnyögte halkan a lány, de azért

szófogadóan kiitta a kóláját.

Patrik is így tett, majd kifizette az italokat és felállva elindult kifelé,

miközben intett a lánynak, hogy igyekezzen utána. Nem tudta mi vár

rájuk, nem értette az asszony elrohanását, és csak remélni merte, hogy

nem lesz ebből a különös jelenetből probléma.

A kocsihoz érve, a férfi sietve beszállt, és belülről a lánynak is ki-

nyitotta az autó ajtaját. De Sananak még beülni sem volt ideje, mert

különös emberek jelentek meg körülöttük. Kinézetre nem lehetett

megmondani róluk, hogy mifélék, mert volt aki öltönyben, ingben, volt

aki farmerban, és olyan is akadt aki szakadt, rongyos ruhában volt.

Mégis volt bennük valami közös. A tekintetük mind olyan átható és lágy

volt ahogy a lányra néztek, mintha nem csak egy hétköznapi tinit,

hanem egy csodát látnának.

Patrik mindenre felkészülten nézte őket, és ahogy lassan kiszállt a

kocsiból, már a pisztolyán tartotta a kezét, hogy az első gyanús moz-

dulatra lőni tudjon. De Sana nem érzett gonoszt, így barátságosan,

kedvesen nézett az összegyűltekre, bár teljesen értetlenül.

Egy ötven év körüli férfi lépett elő a tömegből egyenesen a lány elé,

194

kezét felemelte Sana homlokához és halkan mormogni kezdett.

- „Dona nobis pacem! Áldott legyen a fény, mely körülvesz téged és elkísér

bármerre is jársz. Áldott legyen a villám, mely megadta neked az erőt, és áldott

az ég, mert elküldte hozzád az ő angyalát, akit a sötétségből emelt a fényre, és

aki most tőled várja a szabadulást. Áldott legyen a szíved, amely megnyitódik

minden menekülő előtt, és amely óvja a bajba jutottakat. Áldott legyen az Úr,

aki védelmezőül melléd adta a földi segítőket, hogy telje- síthesd a megjövendölt

próféciát és, hogy velük megtaláld az utad végén az Istent!" - amikor az öreg

befejezte a mondandóját, elvette a kezét, és könnyes szemekkel hátrább

lépett, hogy alaposabban megnézze a lányt. - Légy áldott gyermekem,

kísérje utadat szerencse és áldás.

Patrik döbbenten nézte a furcsa látványt, az embereket, az áldást

mondó férfit és Sanat, aki hitetlenkedve bár, de őszinte szívvel fogadta

az öreg mondókáját. De még mindig a pisztolyán tartotta a kezét, mert

már megtanulta, hogy sokszor a támadó is kedves és előzékeny eleinte,

aztán hirtelen változik vadállattá. Am amint a férfi elmondta amit akart,

a tömeg is oszolni kezdett, miközben egyenként odaléptek a lányhoz és

megérintették a karját, hátát, arcát, ki mit ért.

Legvégül maradt az asszony, aki a bisztróban jósolni akart Sananak.

Most odaállt a lány elé és kedvesen, mintha egy Istennőt látna, felnézett

rá, és újra megfogva a kezét a tenyerébe nézett. Remegtek az uj- jai,

ahogy a lányhoz ért, és egyikük sem tudta, hogy az izgalomtól van -e

vagy mástól. De akkor, abban a percben ez nem is volt fontos.

- Már régóta vártunk Látó! - ujját végighúzta az életvonalon. -

Mozgalmas életed lesz, sok küzdelemmel nehézséggel és fájdalommal,

de olyan erő birtokában vagy, ami átsegít minden problémán. Amikor

eléred a végső állomást, már teljessé válik benned a Látó. Ha hiszel

magadban, hiszel az erőben, képes leszel bármire. A küzdelmek ellenére

boldog leszel, - most a szerelemvonalat cirógatta. - mert melletted lesz

az, aki a világon mindennél fontosabb neked. Ezt soha ne feledd! - az

asszony felnézett, majd mosolyogva elengedte Sana kezét és elment a

többiek után.

A lány hosszasan nézte a távozó nőt, mígnem az eltűnt a szeme elől.

Elgondolkodtatta mindaz, amit hallott, főleg az a mondat, hogy Isten

elküldte az ő angyalát, akit a sötétségből emelt fel, és aki most Sanatól

várja a szabadulást. Darkra gondolt. Hiszen ki más is lehetne az az

angyal? És ha az asszony iménti szavaival kombinálja, hogy mellette

195

lesz, aki a legfontosabb számára, akkor az egyértelműen Dark.

- De hiszen Dark halott. - mondta ki hangosan azt, amit gondolt.

Patrik a lányt figyelte, a rezdüléseit, az arckifejezését, és próbálta ő

maga is összerakni az előbb hallottakat. És ha még csak hirtelen is

gondolja át, az alaposság teljessége nélkül, még akkor is, még ő is úgy

hitte, Darkról lehet szó. Lassan odaballagott Sanahoz és megállva

mellette odadőlt a kocsi oldalának.

- A sötétből felemelt angyal. Dark gonoszból lett jó. Ez teljesen

stimmel.

- De Dark halott. Hogyan lehetne mellettem? És a kiszabadulást

várja? De honnan? - értetlenkedett Sana, miközben ő is a kocsinak dőlt. -

Ez olyan átláthatatlan. Apám azt mesélte, hogy Dark addig lesz vámpír,

míg az örök körforgás véget nem ér. Azt hittem az a halálát jelenti. Ha

így nézem, akkor vége és soha többé nem lesz, nem lehet mellettem.

- És ha az örök körforgás mégsem a halált jelenti, csak egy köztes

állapotot?

Sana hirtelen megrázta a fejét, mintha nem is akarna erre több szót

fecsérelni, mert nem látja benne az értelmet. Felegyenesedett inkább,

majd szó nélkül beszállt a kocsiba. Patrik követte a példáját és lassan,

elmerengve elindította a motort, hogy folytathassák az útjukat.

4. fejezet - A Bosszú

Már a város határában jártak, mikor Sana behunyta a szemeit és rá-

koncentrált Rosara. Erősen érezte, így biztos volt benne, hogy a nő a

közelben van.

- A következő útkereszteződésben balra. - szólt Patriknak.

- Rendben. - felelte a férfi, és követte a lány utasításait, de közben

képtelen volt elvonatkoztatni a bisztrónál történtektől, mert azóta is csak

ezen járt az esze. - De honnan tudta az asszony, hogy tényleg te vagy az?

Én sosem hittem a jósnőknek, de azt kell mondjam, ez teljesen valódinak

tűnt.

- Igen, annak látszott.

- Azelőtt nem hittem a misztikumokban, de mióta ismerlek már azt

hiszem, nem tudnék meglepődni semmin sem.

- Csak azt hiszed. Én ebbe nőttem bele, mégis folyamatosan megle-

196

pődöm. - felelte Sana, miközben jobbra mutatott. - Valahogy nem lehet

megszokni. Mikor már azt hiszed, mindent ismersz, egyszer csak jön egy új.

Hallgattak. Sana Rosara koncentrált, Patrik pedig inkább nem akarta

megzavarni. Így mély csend telepedett közéjük, különös, csodálatos és

egyben nehéz csend. A lány sóhajtott egyet, kinyitotta a szemeit, és egy

pillanatra a semmibe révedt. Dark! Ha elhiszi amit az Aldás és a

javasasszony mondott, felgyúl szívében a remény és az a határtalan

szeretet, amit Dark iránt érzett. De ha mindez tévedés és az egész

mégsem válik valóra, ő pedig azt hiszi mégis, csak hatalmas fájdalmat

kap, semmi mást. Am mégis, igen. élteti a remény, hiszen

gyermekkorától fogva soha senki nem volt számára ennyire fontos, még

Patrik sem. Hiába szereti, hiába tudná leélni vele az életét, Patrik nem

tudja megközelítőleg sem kihozni belőle azokat az érzéseket, mint Dark.

És ezt tudták mindnyájan.

A lány nem akart erre gondolni, de ahogy közeledtek, egyre jobban

erőt vett rajta az érzés, hogy tennie kell valamit. Dark tőle várja a se-

gítséget, hát meg is tesz érte mindent. Legelőszőr is meg kell tudnia, ki

volt az, aki megölte a férfit, ahhoz pedig meg kell találnia Rosat. Ismét

behunyta a szemeit és erősen koncentrált. Egy kis utcába vezette

Patrikot, ahol hatalmas tömbházak álltak. Lefékeztek egy parkolóba és

egymásra néztek. A férfi bólintott, mire Sana megkönnyebbülten

sóhajtott fel, hiszen tisztában volt vele, Patrik mindenben támogatja,

mellette áll. Így kiszállva az autóból elindult az épület felé, de olyan

sebesen, hogy Patrik alig bírt lépést tartani vele.

- Itt van? - kérdezte a férfi, mikor végre utolérte Sanat.

- Itt. - volt a tömör válasz.

Amint felmentek a lépcsőn, a lány egyenesen a tizenhatos lakás felé

vette az irányt, majd egy pillanatra megállt az ajtóban, hogy átgondolja,

mit is fog kérdezni, mit fog mondani. Am Patrik úgy hitte, nincs mire

annyit várakozniuk, és a lány mellé lépve, minden teketó- ria nélkül

becsengetett.

Néhány perc múlva kinyílt a lakás ajtaja és Rosa döbbenten, szinte

reszketve szorította a kilincset, miközben őket nézte. A tekintete rémült

volt, az ajka sírásra görbült, és az egész lényéből áradt a csillapíthatatlan

szomorúság.

- Már vártam magukat. - suttogta szomorúan, mintha csak a ki-

197

végzését várná, és félreállt, hogy beengedje a vendégeket.

- Várt? - kérdezte összehúzott szemöldökkel Patrik. - Ez igazán

kedves. Ha tudta, hogy felkeressük, miért nem üzent vagy hívott?

Az asszony hallgatott, de látszott rajta, hogy valamit nagyon titkol.

Nézte ahogy Sana bemegy a szobába és alaposan körbenéz. Majd

megáll, keresztbe fonja a karját a melle alatt és várakozóan őt pásztázza.

Rosa tudta, hogy felelnie kell a fel nem tett kérdésre, de pró- báltra az

időt húzni, mert nagyon nehéz volt a szíve.

- Hozhatok valamit? Kávét? Teát? - nézett hol egyikükre, hol má-

sikukra riadtan.

Sana nem értette az asszony félelmét, hiszen úgy érezte, semmi nem

változott benne, mióta legutóbb látta. Igaz, a falakat és a berendezést

elnézve, ez talán egy új lakás, és a nő kinézete is sokkal ápol- tabb,

ízlésesebb volt a fekete szűk szoknyájában és a fehér blúzában. De

mégis, mire fel ez a fura viselkedés? Áthatóan, mérgesen kereste

Rosa pillantását, de a nő minduntalan elsiklott felette.

- Rosa! - szólt rá végül Sana a türelme végén. - Jól tudja, miért va-

gyunk itt. Ne húzza az időt!

- Én nem, csak. - az asszony kétségbeesetten nézett Patrikra, hátha

nála védelemre talál, de látta, hogy hiába minden, mert a férfi úgy,

ahogy múltkor is, mindent ráhagyott a lányra. Ezért felsóhajtott, és

tétován lesütötte a szemeit. - Én csak kedves próbálok lenni. Egy kávé

vagy egy tea igazán nem nagy dolog.

- Igen, tudom. - morogta Sana egyre vadabbul. - De mi nem ven-

dégségbe jöttünk hanem, hogy megtudjuk az igazat. És azt hiszem ezt

maga is nagyon jól tudja. Szerintem már ismer engem annyira, hogy

tudja, nem teszek felesleges köröket ha nem muszáj.

A nő látta, hogy hiába minden, nincs kibúvó. A lány határozott volt és

erős. Olyan, amilyennek neki is lennie kellene, még ha nehezére esik is.

Tudta, tisztában volt vele, hogy egy ideje még nagyobb már a Látó ereje,

mert a prófécia beteljesedett. Legalábbis ezt mondták. És ha így van,

talán nem szerencsés halogatni a választ, amit vagy így vagy úgy, Sana

úgyis ki fog húzni belőle. Ezért hát ismét felsóhajtott, és megadóan

széttárta a karjait. - Mit akarnak tudni?

- Nem tudja? - szólalt meg Patrik, miközben alaposan szemügyre

vette a berendezéseket és a polcon lévő fényképeket. Szinte mindegyiket

egy kisfiú volt látható, akiről a férfi feltételezte, hogy az csak Rosa

198

vámpírok által megölt fia lehet.

- Én. nem. én csak. - a nő mélyeket sóhajtva kétségbeesetten nézte

Sanat, aki mérgesen, mozdulatlanul várakozott. Olyan ijesztő volt, olyan

félelmetes, mert már így is érezni lehetett a belőle áradó mérhetetlen

erőt. - Rendben. - adta meg magát Rosa, és lassan elkezdte mesélni a

történteket. - Aznap este megkeresett egy nő azzal, hogy olyat mutat

nekem, aminek biztosan nagyon örülni fogok. Olyat, ami. - az asszony

szemében könny jelent meg. - amilyenről nem is álmodoztam. Nem

akartam vele menni, nem hittem holmi idegen asszony szavainak, de

akkor egy nyakláncot adott a kezembe.

- a nyakához nyúlt és előhúzta az ékszert hogy megmutassa. - A fia-

mé volt. Még én vettem neki a harmadik születésnapjára. - nyelte a

könnyeit, de látva a lány komorságát, erőt vett magán és folytatta. -

Elmentem vele. Nem hittem, soha nem is hittem, hogy ez valóban

megtörténhet. - motyogta, miközben a szája elé kapta a kezét, hogy

visszatartsa meghatódottságát és fájdalmát. - De láttam a fiamat,

megérintettem, meg is ölelhettem. Azt hittem, ennél sosem leszek

boldogabb, hiszen mindaddig halottnak gondoltam. Azt hittem, ez

maga a csoda. Olyan jó volt újra látni, látni, hogy él, hogy. el akartam

hozni, de nem jött velem. Az a nő azt mondta, hogy olyan sokkon esett

át, amiért még nem jöhet el velem. Talán naiv voltam, de elhittem

minden szavát, mert a kisfiam. ott volt, láttam! - Rosa lassan odasétált a

fotelhoz és fáradtan leült. - Vak voltam, nagyon vak. Elmeséltem

Darknak, hogy él a fiam, ő pedig megtiltotta, hogy még egyszer lássam,

vagy akár csak beszéljek vele. Azt mondta, nagyon veszélyes. Mérges

lettem rá, nem értettem miért mond ilyeneket, hiszen a fiamról volt szó.

Hát otthagytam. - most már képtelen volt visszatartani a könnyeit, a

fájdalom emlékei nehézkesen hulltak a szívére. - Elmentem, hogy

megkeressem a fiamat, hogy végre együtt lehessünk, hogy együtt

folytassuk tovább. Mindenkit megkérdeztem, minden kórházat

felhívtam, de senki nem tudott semmit. Azt hiszem, sokan bolondnak

néztek. Azt hitték, megzakkantam. Végül az egyik rokonunk elmesélte,

hogy mikor annak idején meghalt a fiam, este látott egy férfit a házunk

körül aki. pont úgy nézett ki, mint a Herceg. Ebből kiindulva elmentem

a Herceg házához. Nem jutottam közel, mert megláttam Darkot, aki a

fiammal beszélt. Akkor már tudtam, hogy a fiam, hogy Mark. vámpír.

Nekem azt mondták meghalt, közben végig ott lakott a Herceggel. Nem

199

mertem odamenni, pedig úgy szerettem volna megölelni újra a

kisfiamat. - ökölbe szorított kezét a mellkasára tette, és Sana akkor teljes

szívéből megsajnálta. - Dark veszekedett Markkal, olyan dühös volt, és

megfenyegette, hogyha még egyszer megkeres engem, megöli. De a fiam

nem ijedt meg. Mindig olyan bátor, talpraesett gyerek volt. Hívta a

vadászait, hogy elkapják Darkot, de az nem hagyta magát, és földre

küldte mindet. Aztán Mark elővett valami különös kardot és Darkra tar-

totta. Dark bizonyára nem hitte el, hogy a fiamban van elég mersz és

beleszúrja, de megtette. - Rosa zokogásban tört ki. Egyszerre gyászolta

Darkot és a fiát is.

Sana mélyen felsóhajtott és, hogy ne lássák a fájdalmát, megdörzsölte

a homlokát és a könnyben ázó szemeit, csak aztán nézett újra fel. - Dark

porrá lett?

Rosa elgondolkodva emelte fel a fejét. - Nem! Nem! Egyszerűen eltűnt,

mintha ott sem lett volna. Akkor jöttem rá, hogy Mark... Mark csak

Darkon akart bosszút állni a Herceg miatt. Nem miattam, nem értem, én

már nem is jelentek neki semmit. Mark vámpír lett, egy szívtelen,

gonosz vámpír.

Patrik odament az asszonyhoz, és megnyugtatóan a vállára tette a

kezét. - Maga nagyszerű asszony.

- És erős. Hihetetlenül erős. - nyugtázta Sana, és most ő ment a

polchoz, hogy megszemlélje a képeket és, hogy legyen ideje kicsit

összeszedni magát. Aztán visszafordult a nőhöz komoran, határozottan,

mégis fájdalommal telve, tele sajnálattal. - Ugye tudja, hogy mi

következik most?

Rosa most már nem tartotta vissza a sírást, és válasz helyett csak

bólintani volt képes. A fájdalom és a szomorúság átjárta minden por-

cikáját, hiszen másodjára is el kell vesztenie a fiát. És bár az eszével

tudta, hogy így helyes, a szíve majd megszakadt miatta. Még hogy erős?

Az erő Sanaban van, nem benne, ő csak egy egyszerű, hétköznapi

özvegyasszony, akinek már senkije sincs ezen a kerek világon.

- Sajnálom. - suttogta Sana keserűen és mélyen együtt érzett az

asszonnyal. - Nagyon sajnálom. - nem akart még jobban meghatódni,

ezért elindult az ajtó felé. Már nem volt miért maradnia, ráadásul az

asszony bánata rá is áthatott és attól félt, hogyha a gyermekre néz majd,

nem a gonoszt, hanem a kisfiút látja benne, és nem fogja tudni megölni.

És ha így lesz, az veszélyes sok emberre, köztük Rosara nézve is. Ezért a

200

lehető leggyorsabban kilépett a lakásból és sietett vissza a kocsihoz.

Kavargott a feje, és már alig várta, hogy végre túl legyenek a

hercehurcán és nyugalomban otthon lehessen. De tudta, addig még

kemény dolga lesz.

Amikor Patrik is megérkezett a kocsihoz, mindketten beszálltak, és

miközben Sana mutatta az utat az érzései alapján, előhalászta a tás-

kájából a késeit. Kettőt Patrik ölébe rakott, kettőt pedig a saját kezébe

vett. Tudta, hogy nem uralkodhat el rajta a szánalom, ezért kihúzta

magát és határozottan nézett maga elé, még a száját is keményen ösz-

szeszorította. Mégis remegni kezdett, mintha a teste nem ugyanazt

akarná, amit ő maga. Ezt Patrik is észrevette, mert odapillantott a lányra

és aggódva megszólalt.

- Jól vagy?

- Jól.

- Biztos?

Sana idegesen, morcosan fordult a férfi felé. - Igen, teljesen biztos!

Csak kissé ideges lettem. Ennyi!

- Értem. Nyugi! Csak kérdeztem. De nem vagyunk kevesen ketten a

klán tagjaihoz?

- Nem. Ettől nem félek. Olyan sokan nem lehetnek, hiszen ez csak egy

gyerek. Vannak, akik nem is hisznek benne. Általában a klán vezetője

egy öreg, vagy egy sokat megjárt tapasztalt vámpír. Nem pedig egy

nemrég vérszívóvá lett kisfiú.

- Jól van. Ha így van, akkor ezen a téren nincs nagy baj. - Patrik

visszafordult és az utat figyelte, hogy mielőbb odaérjenek. Bár szívesen

beszélt volna még arról, amit Sana nem mondott el, és láthatólag nagyon

bántja, mégsem tette. A lány mostani lelkiállapotában úgysem felelne,

csak mérgesen legorombítaná, azt pedig nem akarta. Tudta, hogy csak

fokozná az amúgy is feszült légkört.

Mikor megérkeztek, Patrik leállította az autót a hatalmas ház előtt.

Kezébe vette a késeket, néhány pillanatig elmerengve nézte őket, majd

teljesen Sana felé fordult, és szinte simogatta a tekintetével. - Nézd

kicsim, nem kell ezt csinálnod ha nem megy. Tudom, hogy nehéz és

senki. Érted? Senki nem kötelezhet erre. Te döntesz! Tedd azt, amit

helyesnek vélsz.

- Ezt vélem annak, csak erőt kell gyűjtenem hozzá. - felelte a lány

elszántan. - És azt hiszem nem lesz gond, mert már most érzem a házból

201

kiáradó gonoszságot. Csak még egy perc. - azzal mélyeket sóhajtott,

összerakta magában a képeket, gondolatokat, majd felkészülten

bólintott egyet Patriknak és kiszállt a kocsiból.

Sötétedett, a nap már lemenőben volt, de még nem eléggé ahhoz, hogy

a vámpírok előmerészkedjenek rejtekükből. A lány elindult egyenesen

az ajtó felé, és ahogy egyre közeledett, a gonoszság érzése terült szét a

levegőben, szinte hányingerrel töltve el Sanat. Egy pillanatra meg is

kellett állnia, hogy mély levegőt vegyen. Így Patrik ment oda az ajtóhoz,

és egyetlen jól irányzott rúgással betörte.

Néhány vámpír abban a pillanatban rájuk támadt odabent, védve

magukat a fénytől. De Patrik a legtöbbet legyűrte, míg Sana egyenesen

arrafelé tartott, ahol a gyermeket érezte. Útjába akadt egy-két démon, de

őket könnyűszerrel ütötte félre, hiszen nem csak a mentális, de a fizikai

ereje is megnövekedett az utóbbi időben. A karaterúgások és ütések,

amiket még gyerekkorában tanult, most nagyon jól jöttek. Ahogy

közelebb jutott a fiúhoz, egyre dühösebb, egyre határozottabb lett. És

mikor egy ajtó állta az útját, ami mögött ott érezte a gyermeket, két

kezével belökte azt, majd határozottan megállt.

A fiú ott ült az asztalnál, meg sem mozdult. Olyan volt, mint egy

szobor. A tekintete a semmibe révedt, teste megfeszült, pedig úgy tűnt,

semmi baja sincsen, és a belőle áradó gonosz nagyon is valóssá tette.

Sana felemelte az egyik kést, és miközben követte azt a tekintetével,

feldobta a levegőbe, majd az esés lendületével elkapta és Mark feje mellé

lendítette. A fegyver nagy dörrenéssel beleállt a falba. A fiú erre már

odafordult felé, és egy darabig gyilkos szemekkel nézte, majd felállt, és a

gyűlölete teljességével felmordult.

- Gyilkos! A Herceg a szülőm volt és te meg az a béna barátod

megöltétek. - a fiú felszegte a fejét, hogy még erősebbnek tűnjön.

- Gyilkos? Nem, nem! A gyilkos te vagy meg a bandád. Én a jó ol-

dalon állok. - válaszolta rezzenéstelen arccal Sana és megszorította

kezében a másik kést.

A gyermek összehúzott szemmel morgott, és megkerülve az asztalt,

levett a falról egy kardot. Sana elnézte a szépen megmunkált fegyvert, és

eszébe jutott Rosa elbeszélése, miszerint a fia egy, talán ehhez hasonló

kardot döfött Darkba. Valamiért úgy hitte, ez volt az a kard. De túl sok

ideje nem volt ezen rágódni, mert Mark vadállattá változott, és egy

hirtelen mozdulattal megsuhintotta előtte a fegyvert úgy, hogy a lány

202

alig bírt félreugrani. A kard meg is vágta a karját, de a seb azonnal

gyógyulni kezdett. A fiú ettől még jobban feldühödött, többször

lesújtott, de Sananak mindannyiszor sikerült kivédenie a támadást. És

bár Mark erős volt, mindketten tudták, hogy a Látóhoz képest csupán

egy gyenge kis szalmaszál. Így, mikor Sana megelégelte a harcot,

felemelte a kését és mérlegelés nélkül, óriási lendülettel beledobta

egyenesen a fiú szeme közé. Tudta, tisztában volt vele, hogy ez nem

halálos csapás volt, de ahhoz elég, hogy Mark elejtse a kardot. Sana

ekkor odaugrott mellé és felvéve a fegyvert, megforgatta a kezében.

Amikor égnek felfelé megállította a kardot, még egyszer alaposan

végignézte, majd egyetlen, hirtelen mozdulattal beleszúrta a földön

fekvő félholt fiú szívébe.

A gyermek nem vált porrá, mint a vámpírok egy hasonló döféstől,

csak egyszerűen eltűnt, mintha soha nem is létezett volna, és ez Sana

számára új volt. Nézte a kardot, de képtelen volt megfejteni a titkát. Am

tudta, magával kell vinnie, mert valami olyan erő van ebben a kardban,

ami nem kerülhet a gonoszok kezébe, mert ki tudja mit művelnének vele

vagy általa. Sietve összeszedte a tőreit is, majd még egy pillantást vetve

az immár üres helységre, elindult visszafelé, hogy megnézze Patrikot.

A férfi kitartóan küzdött, de amint megjelent Sana a karddal, a

vámpírok nem támadtak tovább, csak ijedten megálltak, aztán mene-

külni kezdtek a ház különböző szegleteibe. A lány nem foglalkozott

velük, nem fárasztotta magát azzal, hogy utánuk szaladjon. Csak intett

Patriknak, hogy menjenek ki végre, mert már elvégezte, amiért jöttek.

Odakint azonban mégis megállt, lassan megfordult, és az épületre

nézett. A Herceg elpusztult, ahogy a vámpírrá nevelt gyermek is. Nem

akarta, hogy ebben a várban még egy öldöklő vérszívó találjon

menedéket, ezért behunyta a szemeit és koncentrálni kezdett. A ház falai

megremegtek, mintha csak földrengés rázta volna. Az ablakok eleinte

egyenként, majd az összes megmaradt ép üveg egyszerre betörtek. A

vakolat potyogott, a cserepek hullottak, a fal repedezett, majd egyszer

csak hatalmas, fülsüketítő dörrenéssel összedőlt az egész épület, mint

egy rosszul felépített kártyavár.

Sana kinyitotta a szemeit, hogy megnézze amit tett. És mikor meglátta

a romokban heverő épületet, helyeslően bólintott. Megforgatta kezében

a kardot, és mélyet sóhajtva odanyújtotta Patriknak. - Nálad lesz a

legjobb helyen.

203

- Úgy gondolod?

- Nem gondolom, tudom! - azzal dolga végeztével, határozottan

elindult vissza a kocsihoz.

5. fejezet - Hétköznapok

Amint hazaértek, Patrik elzárta a kardot az egyik szekrény legmé-

lyébe, a kulcsot pedig elrejtette úgy, hogy még Sana se találja meg. Mert

az volt a lány kérése, hogy amíg tisztában nem jön önmagával, addig ne

is adja oda neki, akkor sem, ha könyörög érte. És Patrik tudta, ennek is

megvan az oka, ahogy mindennek a lány életében.

Így aztán dolga végeztével lement a konyhába, hogy igyon egy forró

kávét, mert még el kellett mennie a munkahelyére is tisztázni néhány

dolgot. Amíg feltette főni a feketét, addig a fürdőszobába vonult, hogy

gyorsan letusoljon.

Sana viszont úgy ahogy volt piszkosan letelepedett a kanapéra, és a

helységet pásztázta. Szeretett itt lakni. Szerette reggelente a madarak

hangját, a lovak nyihogását, az ablakon besütő napfényt. Szerette a friss

levegőt, a fákat és persze Patrik közelségét. Neki sokat jelentett mindez.

Abban a percben nem is akart ennél többet, csupán Dar- kot. A hiánya

még mindig, a gyilkosa halálával sem csillapult, hanem hatalmas erővel

szívta magába. De ezt csupán most érezte eny- nyire nehéznek, mert a

szíve mélyén tudta, hogy a hétköznapok újra rabbá teszik. Hiszen amíg

egészen be nem teljesedik, folytatnia kell a megszokott életét. Még

sokáig nem lehet az, akit megjövendölt a prófécia, és addig még

rengeteg tapasztalatot kell gyűjtenie, nagyon sokat kell tanulnia, hogy

elérhesse a végső célját.

Lefőtt a kávé és a lány komótosan felállt, hogy csészébe töltse Pat-

riknak. De annyira fáradt és elcsigázott volt, hogy véletlenül a kezére

folyt egy kevés gőzölgő fekete. Sana felszisszent, majd letéve a főzőt, a

kezét nézte. Még most is hihetetlen volt számára, ahogy a teste azonnal

elkezdte gyógyítani magát, és néhány pillanat múlva, szinte semmi

sérülés sem látszódott rajta. Újból felemelte a kávéfőzőt és most már a

csészébe töltötte ki a kávét. Utána újból megvizsgálta a kezét, de az már

teljesen ép volt, így végül csak vállat vonva visszatelepedett a kanapéra.

Hiába is akarta volna megfejteni akár a testét, akár az erejét. Tudta, csak

204

egyetlen magyarázata van, mégpedig az, hogy valóban ő az, akit

megjósolt az orákulum. De vajon valóban képes lesz mindarra, amire

küldetve van?

Patrik immár megfürödve, fekete farmerban, kék ingben jelent meg a

konyhában, és sietve kiitta a kitöltött kávéját. Aztán a nappaliba ment,

hogy előkeresse a kulcsait és a mobilját. Mikor végre megtalálta, a

székről elvéve a kabátját, odafordult Sanahoz. - Amint tudok, jövök.

Addig pihenj, aludj és légy jó kislány.

Sana gondolt egyet, felugrott a kanapéról, odament a férfihez és át-

ölelve a nyakát, szorosan hozzábújt. - Köszönöm. - suttogta neki lágyan,

majd kissé hátrább hajtotta a fejét, és az arcára nyomott egy hatalmas

puszit. - Köszönöm, hogy segítesz és, hogy vagy nekem.

Patrik nem felelt, csak két kezébe fogta a lány fejét, és egy lágy csókot

lehelt a homlokára. Aztán mosolyogva elengedte és távozott.

Ahogy múlt az idő, Sana egyre jobban unatkozott. Úgy gondolta,

hogyha Patrik majd megjön, akkor kilovagolnak, hogy megjárassák

Babát és Diot. Addig viszont le kellett, hogy foglalja magát valamivel,

ezért elment lezuhanyozni. Élvezte ahogy a teste megtisztul a hosszú út

porától, és lassan visszanyeri régi önmagát. Mégsem bírta sokáig a

vízzuhatagot. Mikor már elég tiszta volt, a szobájába vonult, és magára

vett egy kék mackónadrágot, hozzá pedig egy fehér pólót.

Majd elterülve az ágyán, behunyt szemmel Darkra koncentrált. Hívta,

kérte, hogy legalább egy jelet adjon, egy apró jelet, amiből kiderül, hogy

még nincs veszve minden. Egyre erősebben hitte, hogy Sheeny és az

öregember is Darkról beszéltek mikor mondták, hogy mellette lesz, aki

fontos neki. Próbált felidézni minden szöveget, ami elhangzott, hogy

összerakhassa a képet, de nem ment. Egyszerűen képtelen volt rá.

Keserűen felsóhajtott és fintorogva, szenvedve lehajolt az ágya alá. Ott

volt az iskolatáskája ugyanúgy, ahogy annak idején hagyta. Nézegette

egy darabig, vizsgálgatta, majd mélyet sóhajtva előhúzta és kinyitotta.

Ott tornyosultak benne a könyvei arra várva, hogy valaki végre kinyissa

őket.

Sana tisztában volt vele, hogyha nem igyekszik behozni a lemaradását,

akkor könnyen ismételheti az évet, az pedig nem lenne éppen szerencsés

dolog. Ezért előhúzta az egyik tankönyvét és felkönyökölve az ágyon,

lapozgatta. Ezernyi jobb könyvet ismert, ezernyi érdekesebb dolgot,

mint amilyen az a kard is, amit Patrik elzárt valahová. Persze ha akarná

205

biztosan megtalálná, de valahogy most ahhoz sem volt kedve. Már a

könyvet is megunta. Egyetlen mozdulattal le is sodorta az ágyról, majd

oldalra fordult, és lassan lehunyva a szemeit álomba szenderült.

Álmodott, de ez most más volt, sokkal mélyebbről jött, sokkal ben-

sőségesebb volt, sokkal szívre hatóbb. Egy férfit látott, amint egy bárban

ült, háttal az ajtónak. Fekete kabátban volt, és olyan ismerősnek hatott.

Az egész lényéből áradt valami meghatározhatatlan melegség. Nem volt

gonosz, még csak démon sem, és ettől volt olyan különleges. Körülötte

halvány fény volt, mintha nem is földi lény lenne, hanem az ég egyik

angyala szárnyak nélkül, földi értelemben.

Sana csak állt a bár ajtajában azzal a különös karddal a kezében, és őt

nézte. Képtelen volt akár csak egy pillanatra is levenni róla a szemét. A

szíve a torkában dobogott, a feje lüktetett, mintha tudná, mintha sejtené.

A férfi megmozdult, és lassan odafordult. Sana lelke repesett, és sikítani

akart a boldogságtól, mert egyre biztosabbá vált, hogy az alak ki is

valójában.

A kép hirtelen véget ért, az álom pedig szertefoszlott. A lány csaló-

dottan fordult át a másik oldalára, és megpróbált tovább aludni. De a

szívébe belehasított a fájdalom, és hatalmas erővel tört rá. Hiába éltette a

remény, Dark most nem volt vele, hogy fogja a kezét, hogy ránézzen,

hogy szeresse. Nem volt sehol. Hiányzott neki, olyan nagyon, hogy azt

megfogalmazni is képtelen volt. Vissza akarta hozni, hogy újra vele

lehessen, láthassa, ölelhesse, hogy az övé legyen, hogy. de nem tudta

miként csinálja. Mégis megesküdött magának, hogy megteszi, még ha

nehéz is lesz, mert meg kell tennie! A világon ő a legfontosabb számára,

a minden. Miatta kelt fel reggel, és miatta feküdt le este, mert ott

legbelül teljességgel hitte, hogy egyszer vissza fogja kapni. Hiszen a

Látó Dark nélkül nem lesz soha teljes. Csak türelmetlen volt kivárni.

Hívta mindig minden percben, pillanatban, és érezte egyre nagyobb

erővel képes erre, de ez még mindig nem elég.

A szemei megteltek könnyel, és már megint kezdett öntudatlanul a

semmibe veszni, mert hallotta leesni a polcról az egyik díszt. Gyorsan

felült, megpróbált lehiggadni, és maga is megdöbbent rajta, hogy ez

milyen könnyedén sikerült neki. Megrázta a fejét, és lassan felállva

kisétált a szobájából, miközben fásultan a nyakát dörzsölgette. Lassan

leballagott a lépcsőn, be a konyhába. Patrikot várta, nem érezte jól

magát egyedül. Valójában soha nem érezte magát jól ha egyedül volt.

206

Szinte bántotta a magány és a csend, meg tudott volna őrülni tőle.

Az órára nézett, amely a polcon állt, és a szerint Patrik már vagy

három órája elment. Sana unottan megvakargatta a fejét és körbenézett.

Úgy gondolta, hogy levezetésképp megkeresi a kardot, és alaposan

szemügyre veszi. Fogalma sem volt, hogy Patrik hová rejtette, de csak

behunyta a szemét, és már ment is abba az irányba, ahol érezte azt a

különleges fegyvert. A férfi a saját szekrényébe dugta. Sana

elfintorodott, hiszen ez nem vall valami nagy fantáziára, de azért

értékelte ezt is. Viszont amint ki akarta nyitni, a zár nem engedett. -

Nocsak! - mormogta Sana, és körbenézett a kulcs után. Behunyta a

szemét, de valamiért nem érzett rá a helyre. Körbejárta a szobát,

kutakodott kicsit, de hiába. Végül megállt a szekrény előtt, és morcosan

összehúzva a szemeit, méregette, feszegette a zárat.

- Ezt keresed? - Patrik ott állt az ajtófélfának dőlve, és egy kulcsot

forgatott az ujjai között.

- Azt. - felelte a lány, mikor megfordulva meglátta a szekrénykulcsot.

Odament érte, hogy kivegye a férfi kezéből, ám az a háta mögé dugta, és

döbbenten nézett le Sanara.

- Nem erről volt szó. Azt mondtad, tegyem el úgy, hogy te se tudj

róla, és ne is adjam oda, míg át nem gondolsz mindent. Ilyen gyorsan

sikerült?

- Nem. De muszáj megnéznem.

- Muszáj?!

- Jaj Patrik! Légy szíves! - Sana az ajtófélfa másik felére támaszkodva,

ártatlan szemeket meresztett Patrikra. - Tudom, hogy mit mondtam róla,

de egyszerűen látnom kell. Muszáj! Biztosan van rajta valami, ami.

- Nem lehet! Amikor rám bíztad, azt ösztönösen tetted. - volt a lány

számára cseppet sem kellemes válasz. - Viszont most nem vagy az. Nem

adhatom oda!

A lány hallgatott, és merengve nézte a férfit. Becsülte benne ezt a

mérhetetlen bizalmat és odaadást. Talán éppen ezért tette fel a kérdést,

ami a fejében járt. - Miért szeretsz engem? Miért vigyázol rám? Miért

törődsz velem? Miért érzel kényszert arra, hogy azt tedd, amit akarok?

Miért bízol bennem ennyire? Miért hiszed, hogy, amit mondok, az úgy

is van és úgy helyes?

Patrik egy pillanatra mosolyogva lehajtotta a fejét, majd ismét a lány

szemébe nézve felelt. - Tudod, egyszer egy kislány odajött hozzám és

207

megkérdezte, hogy miért vagyok rendőr? Miért kockáztatom az

életemet másokért? Akkor azt feleltem, mert úgy érzem, hogy ezt kell

tennem. Ugyanaz a válaszom most is. Mert így érzem.

Sana jól tudta, hogy Patrik most róla beszél, mert az a kislány ő volt.

Jól emlékezett még rá, hogy annak idején valóban feltette ezt a kérdést.

De mégis nehéz volt elfogadnia, megfejtenie ezt a választ, mert nem

adott számára elég magyarázatot. - Mégis miért? Mi van bennem, ami

kiváltja belőled ezt az érzést?

- Nem tudom kicsim. Talán a gyönyörű szemeid, a kedves,

határozott arcod, a belőled áradó erő és báj. nem tudom Sana.

- Azt hittem inkább nagyapa miatt.

- Nagyapád? - Patrik elmerengett kicsit, de aztán nemlegesen

megrázta a fejét. - Nem. De talán eleinte volt bennem olyasmi is, hogy

nagyapád a barátom, és ezért vigyáznom kell rád, de ez hamar

mellékessé vált. Nem miatta, már régen nem miatta.

Sana lágyan bólintott, mert pontosan ezt szerette volna hallani. - Ha ez

így van, akkor ideadhatnád a kulcsot is. - próbálkozott ismét.

Mindez igen egyszerűen hangzott, de Patrik tisztában volt vele, hogy a

lány most nem lát tisztán, és talán olyat tenne, aminek nem lenne

értelme, vagy még problémát is okozhatna. - Lehetetlen, és hiába is

kéred. Viszont mielőtt hazaértem volt egy telefonom. Henry, az

iskolaigazgatód keresett, és azt üzeni, hogyha nem mégy hamarosan

iskolába, akkor ismételned kell az évet, mert nem fogod tudni bepótolni

a tanultakat.

Sana unottan megforgatta a szemeit és elfintorodott. Nem akart a

tanulásról beszélni, nem akart az iskolával foglalkozni, mikor most

sokkal fontosabb dolga volt. Az, hogy felfedje Dark valóban él e még

valahol. A kardra volt szüksége, és bár tudta, hogy könnyedén átlép-

hetne Patrikon, mégsem tette. Csak elkönyvelte magában, hogy a

kulcsot nem szerezheti meg egyhamar.

- Ma jönni fog Ray a leckével, alaposan kérdezd ki és tanulj Sana.

Hallod? Mással ne foglalkozz! Most csak a tanulás a fontos.

- Neked lehet, de nekem nem. - nyugtázta a lány elkedvtelenedve.

A férfi felsóhajtott és kiegyenesedett. - Rendben. Akkor kössünk

alkut. - mikor látta, hogy a lány szeme kíváncsian felcsillan, folytatta

- Iskolába jársz, tanulsz, és ha utolérted magad, megkapod a kulcsot.

- Ugye tudod, hogy bármikor könnyedén megszerezhetném? - in-

208

cselkedett Sana, mert ez az lehetőség sem volt éppen ínyére, túl távo-

linak, túl nehézkesnek hatott.

- Tudom, ahogy azt is, hogy belemész az alkuba.

A lány ismét elfintorodott, majd összehúzott szemöldökkel elsétált a

férfi mellett be a szobájába, a tankönyvei közé.

Ray hamarosan megérkezett a leckével. Patrik beengedte a házba

Sanahoz, míg ő a lovakhoz ment az istállóba. A fiú búskomor volt, kedvetlen és riadt. Ahogy ott ült az íróasztalnál olyan volt, mintha félne valamitől. Ezt Sana azonnal észrevette, mégsem kérdezett rá rögtön. De ahogy teltek a percek és Ray a leckét mutatva sóhajtozott, és még a keze is meg-megremegett, a lány már nem bírta magába folytatni a kérdést.

- Mi a baj? Történt valami? - kérdezte tőle lágyan, miközben alaposan

szemügyre vette.

Ray aranyos fiúnak tűnt. Rövid, barna hajával, középmagas, átlagos

testalkatával nem rítt ki a korosztályából. Az arca helyes volt ugyan, de

Sana azt is inkább átlagosnak mondta volna. Viszont végtelenül kedves

volt, és kicsit naiv is talán.

- Semmi. - dadogta döbbenten Ray, mert nem is vette észre, hogy

ennyire leolvasható róla minden rezdülése.

- Valóban? - Sana felhúzta a szemöldökét és megfogva a könyvét

odavágta a fiú mellkasának, aki összerezzenve, remegő kézzel kapott

utána. - Olyan vagy, mint egy riadt nyuszi.

A szobában hirtelen nagy lett a csend. Ray nem akarta elmondani a

problémáját, és erre nyomos oka is volt, Sana pedig úgy gondolta,

hogyha nem akar beszélni, akkor nem faggatja tovább. Ezért visszavette

a könyvét és belemerült amennyire csak tudott.

Sana megtett mindent, hogy teljesítse Patrik kérését, és teljesen a

tanulásra koncentráljon. De olykor kizökkent, mikor Ray remegő kezét

látta, mély sóhajtását hallgatta, vagy félelmet tükröző tekintetébe

pillantott. Mégsem kérdezősködött többet, nem látta értelmét, mert

biztos volt benne, hogy a fiú úgysem mondaná el a gondjait.

Hirtelen kopogás törte meg a csendet, majd Patrik nyitott be az ajtón

és komoran végignézett a gyerekeken, míg tekintete végül Sanan

állapodott meg.

- Jim hívott. El kell mennem.

- Valami baj van? - nézett fel Sana kíváncsian, bár jól tudta, hogy

mások előtt Patrik úgysem mondana semmit.

209

- Igen, baj. De most megyek, ha megjöttem beszélünk. - azzal visz-

szacsukta az ajtót és elsietett.

Sana még sokáig nézett utána elgondolkodva, majd visszatért a ta-

nuláshoz. Fogalma sem volt róla, minek ez a sok tudomány, hogy mire

fogja használni majd. Hiszen az ő küldetéséhez sem történelemre, sem

pedig egyéb tantárgyakra nem lesz szükség. De nem volt választása,

hiszen megígérte Darknak és Patriknak, hogy befejezi a gimnáziumot.

És most még csak ott tart, hogy alig kezdte el. Tehát bele kellett

merülnie, át kellett rágnia magát rajta, behozni a lemaradást, és teljesen

visszazökkenni a hétköznapokba. Nehezen ment, de minden oldal után

egyre könnyebbé, egyre érthetőbbé vált számára a tananyag. Mikor már

úgy gondolta, menni fog egyedül is, Ray összeszedte a könyveit,

bepakolta a táskájába, majd elköszönt. Sana kikísérte és még egy utolsó,

elgondolkodó pillantást vetett rá, mert a fiú olyan szerencsétlenül ment

ki az ajtón, hogy még nézni is rossz volt. De aztán csak vállat vont, és

visszaindult a szobájába, hogy folytassa a tanulást. Ám ahogy elhaladt

Patrik szobája mellett, eszébe jutott a kard. Megállt, és szinte szuggerálta

az ajtót, mikor eszébe jutott, amit a férfi mondott. Bízott benne. Tehát

nem tehette meg, hogy csak úgy kiveszi a kardot a szekrényből, amikor

éppen kedve szottyan. Grimaszolt egyet és továbbment a saját

szobájába.

Órák teltek el, mikor Sana hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Sietve

összecsukta a könyvét, majd lement a lépcsőn, hogy megnézze ki

érkezett. Mikor a konyhába ért, Patrik és T.B. gondterhelt arcát látta,

amiből semmi jót nem olvasott ki.

- Szia nagyapa. - Sana odasietett és puszit nyomott az asztalnál ülő

öreg arcára, majd mikor látta a rászegeződő, szánakozó pillantásokat,

értetlenkedve hol egyikre, hol másikra nézett. - Mi van? Miért néztek így

rám? Nem csináltam semmi rosszat.

T.B. a fejét rázta szomorkásan, Patrik pedig háttal nekitámasztotta két

kezét a szekrénynek, és úgy figyelte a lányt.

- Találtak egy hullát az iskolátok mögött.

- Az iskolánk mögött? És? - tárta szét a karját értetlenkedve Sana.

- Nap mint nap találnak hullát valahol.

- Igen, ez igaz. De ez a fiú az osztálytársad volt. Sam Jackkeron. -

közölte Patrik szomorkásan és a reakciót várva.

- Sam? - Sana próbálta felidézni magában a fiú arcát, de csak hal-

210

ványan sikerült. Sam jó tanuló volt, soha nem volt vele probléma.

Rendes, tiszta ruhákban járt iskolába, a felszerelése is mind kitűnő

állapotban volt, mindig készen volt a leckéje és. bár sokat csúfolták a kis

termete miatt, és nem is beszélt sokat senkivel sem, de aranyos volt és

segítőkész. - Mégis mi történt? - kérdezte érdeklődve.

- Két golyót eresztettek bele, feltehetőleg egy P226-tal. Nemrég el-

kaptunk két fickót, akik drogot árultak az utcán, és nekik is ilyen

SIG-Sauer pisztolyuk volt, ugyanaz a lövedék. - Patrik komoran a lány

szemeibe nézett. - Nem vettél észre semmit a fiú körül azelőtt?

- Azt hiszed, hogy benne volt valamiben?

- Vagy látott valamit, amit nem kellett volna. - nyugtázta T.B.

- Ott ólálkodnak az iskola körül a dílerek. - folytatta Patrik. - Azt

hiszem ott senki nincs biztonságban.

Sana elnézte a férfit, és jól tudta mire gondol. - Azt akarod, hogy

menjek iskolába és a tanulás mellett figyeljek, hátha látok vagy hallok

valamit?

Patrik nem felelt, csak bólintott egyet. Normális esetben, egy normális

gyereket nem kérne erre, de Sana különleges volt és erős. Nem beszélve

arról, hogy mivel öngyógyító, nagy baja nem eshet. Persze így is

aggódott és aggódni is fog érte, de biztos volt benne, ez a legjobb

megoldás. Szüksége volt rá, a két fülére, a két szemére és az erejére,

hogy több gyereknek ne eshessen baja. - El kell kapnunk őket, hogy ez

ne történjen meg még egyszer. - mondta határozottan, és a lányra nézett,

hogy ily módon is hathasson rá.

- Rendben. Ez egy percig sem kérdés.

- Gondolom az én véleményem nem igazán érdekel. - motyogta T.B.,

de csak magának, mert tudta, hogy már régen nincs köze az unokája

vagy épp Patrik tetteihez.

- Ne haragudj érte nagyapa, - nézett rá kedvesen, de határozottan

Sana. - de valóban nem. Segítenem kell, és nem magam miatt, hanem a

többiekért. Nekik van szükségük arra, hogy valaki megvédje őket az

ilyen brutális alakoktól.

Az öreg felállt és mélyet sóhajtva odament az unokája elé. - Tudod te,

hogy mibe mászol bele? A drogüzérek nem teketóriáznak, náluk nincs

pardon. Ha valaki beleköp a levesükbe, azt egyszerűen kinyírják. - T.B.

azt hitte, a lány majd megijed és visszakozik, de Sana rezzenéstelen

arccal hallgatta a nagyapját, majd egy mosolyszerűség kíséretében

211

Patrikhoz fordult.

- Megyek, bepakolok a táskámba, holnap suli, és reggel még el kell

mennem a dokihoz is az igazolásért. -visszafordult nagyapjához, puszit

lehelt az arcára, és már szaladt is fel a lépcsőn, be a szobájába. 6. fejezet - Újra iskola

Másnap reggel Sana már felöltözve, táskával a vállán trappolt le a

lépcsőn. A konyhába még ivott egy csésze kávét, majd felvéve a cipőit,

elindult a buszmegállóhoz. Aznapra egy krémszínű nadrágot és egy

világosbarna rövid ujjút vett fel, de mivel kissé hűvös volt, még a

farmerkabátját is magára kapta. Tudta, hogy csinos, de igazából ez

sosem foglalkoztatta, ez eltörpült az összes többi dolog mellett. Így most

is, ahogy a buszmegállóhoz érve néhány fiatal fiú utána fütyült és

bohóckodtak neki, oda se figyelt rájuk, csak beállt a többi várakozó közé.

Igazából semmi kedve nem volt iskolába menni, sőt, ha őszinte akart

lenni, egyetlen porcikája sem kívánta a tanulást, de nem tehetett mást.

Főleg azért nem, mert a vérében volt, hogy segítsen elkapni a

gyilkosokat.

Unottan körbenézett, hogy legalább azzal lefoglalja magát míg vá-

rakozik, és nem messze, Rayt látta közeledni a megállóhoz. A fiú is

észrevette őt, és egy halvány, esetlen mosolyt küldött felé.

Ekkor egy fekete Renault fékezett le Ray mellett, majd egy kéz kinyúlt

az ablakon, és elkapva a fiú karját közelebb húzta az ablakhoz. Úgy tűnt

beszélnek is hozzá, de Sana a távolság miatt nem értett az egészből

semmit. Csak azt látta, hogy Ray arca hirtelen riadttá és komorrá

változott, pont olyanná, mint előző nap Sanaéknál. A lány próbálta

megfejteni, megérteni. Eszébe jutott, hogy talán megjegyezhetné a

rendszámot is, de mire ezt megtehette volna, a kocsi már elkanyarodott

a sarkon.

Ray leverten odaballagott a várakozók közé, és már egyáltalán nem

volt kedve beszélgetni még Sanaval sem. Ezért nem is ment oda hozzá,

hanem megállt néhány méterre tőle. A lány bárhogy is segíteni szeretett

volna rajta, nem akarta lerohanni, hisz nem tettlegessé- get, csupán

megfigyelést ígért.

A busz beérkezett a megállóba, és amint kinyílt az ajtaja, mindenki

szép sorban felszállt rá. Még volt néhány ülőhely a busz hátulján, de

azok a fütyülős fiúk a megállóból, sietve elfoglalták mindet. Sanat ez

nem zavarta, megszokta, hogy a korabeli fiúk mind éretlenek, és fi-

212

noman fogalmazva, tahók. Talán ezért is kedvelte jobban az idősebb

férfiakat, akik komolyabbak, megbízhatóbbak, kedvesebbek voltak, és

még számos remek tulajdonsággal dicsekedhettek. Egyszóval

Sana lenézte az ilyen suhancokat, és ha tehette messziről elkerülte őket.

Most is, hogy még csak rájuk se kelljen néznie, inkább kibámult az

ablakon, és figyelte az elsuhanó tájat. Így még sohasem látta, hiszen ez

az első alkalom, hogy Patriktól ment iskolába. Patrik! Alig gondolt a

férfira, máris megpillantotta a kocsiját, amint éppen leelőzte a buszt.

Sana értetlenkedve meredt a jármű után. Nem tudta mit kereshet a férfi

errefelé, hiszen a rendőrőrsre nem ebbe az irányba vezet az út. De még

jobban meglepődött akkor, mikor a busz elhaladt az iskola előtt, és Sana

ott látta az ismerős autót. Most már végképp nem értett semmit, hiszen a

férfi tisztában volt vele, hogy Sana előbb az orvoshoz megy és csak

azután az iskolába. De akkor vajon mit kereshet ott? Hirtelen eszébe

ötlött, hogy nyilván a halott fiú ügyében nyomoz és kérdezősködik a

suliban. Így nem látta értelmét ezzel a kérdéssel foglalkozni tovább,

helyette felkészült a dokival való eszmecserére. Nem volt oda az

orvosokért, nyilván azért, mert nem sokszor volt szüksége rájuk, de

amikor mégis, folyton fékezni, akadályozni akarták. Az is, aki a

kórházban bent akarta tartani, vagy ez, aki már pszichológushoz küldte

volna, mondván, hogy nehezen lép túl a szerettei halála okozta traumán.

Még szerencse, hogy Patrik mind a kétszer mellette állt, így

megszabadulhatott ezektől, a számára eszement kuruzslóktól.

Alig várta, hogy végre az iskolába lehessen, mert inkább ezerszer a

tanulás, mint egyszer is egy orvos. Ezért szinte fellélegzett, mikor a doki,

a rengeteg betegre hivatkozva, nem húzta sokáig az időt, hanem sietve

kiadta az igazolást. Végre kiszabadulva a váróterem klór szagától

felülhetett a buszra, majd hamarosan beléphetett az iskola kapuján. Már

becsengettek, és egy jó negyedórája folyt a tanítás. A folyosók kiesek

voltak, és csak a tantermekből szűrődött ki némi hang. Sana egyenesen

az osztályterme felé tartott elmerengve, mikor megpillantotta Patrikot az

igazgatóval beszélgetni az iroda előtt. Fúrta az oldalát a kíváncsiság,

főleg mert Patrik úgy tűnt, cseppet sem siet, mintha ráérne egész nap az

iskolában várni és nézelődni. Így nem sokat teketóriázott, lassan

odaballagott a beszélgetőkhöz, és kíváncsian megállt mellettük.

- Jó reggelt!

- Viszont. - köszöntötték a férfiak.

213

- Nocsak! Megjöttél végre! Azt hittem, már nem is akarsz iskolába

járni. - húzta fel a szemöldökét az igazgató.

- De igen, csak volt egy kis problémám. - motyogta a lány, bár leg-

szívesebben az igazat mondta volna. Nem szeretett mellébeszélni.

- Igen tudom, Patrik, vagyis Mr. Larg már elmesélte. De a legjobb

lesz, ha bemegyünk az irodámba. - invitálta beljebb a megdöbbent

Sanat is Henry.

A tanárin átballagva bementek az igazgatói irodába, és Henry még az

ajtót is becsukta mögöttük. És miután hellyel kínálta a lányt és Patrikot,

komoran felsóhajtott, majd Sanara nézett.

- Patrik azt mondta, hogy neked különleges érzéked van a bűn-

ügyekhez. Nem kérném ezt, ha nem bíznék a barátomban száz szá-

zalékig. Ha ő azt mondja, hogy nem lesz baj, akkor el is hiszem. Persze

normális esetben fel sem merült volna ez a helyzet, de most úgy tűnik,

hogy több van e mögött, mint egyszerű bandabosszú.

- Több? Még pedig? - a lány hol az igazgatóra, hol Patrikra nézett a

válaszért.

- Jim kikérdezett tegnap néhány dílert, és hallott ezt-azt. - felelte

Patrik készségesen. - Azt mondják elég nagy a hálózat, és főleg az is-

kolákat támadják. Szó szerint támadják a diákokat, hogy dolgozzanak

nekik. Ebben az esetben hathatós védelem kell. És úgy tűnik, hogy most

ezt az iskolát szemelték ki, talán mert a területükön van, talán másért.

Elég nagy banda, és elég veszélyesek.

- Ez nem túl jó hír. - motyogta a lány.

- Nem, valóban nem. És nem ez az első haláleset, de ha rajtunk

múlik, az utolsó. Vigyázni kell velük!

- Nem gond. - bólintott Sana komoran és teljes elszántsággal. -

Pontosan mit tegyek? Elég ha figyelek, vagy ennél többet is? Épüljek

be? Vagy mást?

- Nem, dehogy! - ellenkezett Patrik talán túlságosan gyorsan is.

- Elég ha nyitva tartod a szemedet és figyelsz, és ha valamit látsz

vagy hallasz azzal eljössz hozzám. De nem kell félned, mert nem leszel

egyedül. Mától új portásunk van, mert a régi szabadságra ment.

- Henry jelentőségteljesen barátjára nézett, Sana pedig követte a te-

kintetét és szélesen elvigyorodott.

- Csak nem?

- Portás még úgysem voltam soha. - vont vállat a férfi. - És ide nem

214

elég akármilyen egyszerű portás ,ha azt akarjuk, hogy ne jussa

215

nak be a bandatagok az iskolába.

- Értem. Nem mintha eddig féltem volna, de ezután már biztosan nem

fogok. - állapította meg Sana halványan mosolyogva. - Viszont itt

vannak páran, akik ismernek téged. Az nem gond?

- Miért lenne az? Már úgyis fel akartam mondani a rendőrségnél.

- Remek! Akkor nagyjából tisztáztunk mindent. - jelentette ki Henry

sietve. - Jobb ha mindenki megy a maga dolgára, hogy mielőbb véget

vethessünk ennek az áldatlan állapotnak.

Sana felállt. és még egy pillantást vetve a férfiakra, kiballagott az

irodából és elindult az osztályterme felé. Amiket hallott, nem nyugtatta

meg, de nem is ijedt halálra tőlük. Miért is tenné? Hiszen nem holmi

drogbandával, hanem vámpírklánnal is megküzdött már. Így, mikor

belépett az osztályba, senki észre sem vette rajta, hogy olyasmit tud,

amit más még csak nem is sejt. Persze tudta, hogy vannak olyanok, akik

tisztában vannak vele, hogy miért halt meg Sam, de hallgattak, mert

nagyon féltek.

Sana odaadta az orvosi igazolást az osztályfőnökének, majd némán

leült a helyére. A tanárnő megkérdezte tőle, mi történt az elmúlt he-

tekben, de a lány mélyen hallgatott, mert úgy hitte, ehhez senkinek sincs

köze. Nem is faggatták, csak folytatták tovább az órát, hogy haladjanak a

tananyaggal. Sana pedig minden figyelmét próbálta odakoncentrálni,

hogy utolérhesse önmagát.

Néhány perc múlva azonban kopogtak, és az igazgató dugta be a fejét

az ajtón. Elnézést kért, majd Jimmel a háta mögött belépett.

Sana nem értett semmit. Az előbb még Henry Patrikkal és vele be-

szélgetett az irodában, most meg Jim van itt. Mégsem szólt, csak ér-

deklődve várta a történéseket.

- Szervusztok gyerekek! - köszönt az igazgató, miközben komor

arccal végignézett a diákokon. - Gondolom hallottatok róla, hogy mi

történt Sam Jackkeronnal. Aki mégsem, annak elmondanám, hogy Samet

holtan találták az iskola mögött a hátsó utcánál. Lelőtték. - Henry

hallgatott és a reakciókat figyelte, de a legtöbben meg sem mozdultak és

csak kevesen döbbentek meg. - Szóval. Mivel ez az ügy itt történt

közvetlenül az iskolánknál, és mivel Sam ebbe az osztályba járt,

gondolom van aki tudja, vagy legalább sejti, hogy mi történhetett. Miféle

dologba keveredhetett ez a fiú, amivel az életéért fizetett? Ha bárki

bármit is tud, az forduljon bizalommal hozzám vagy pedig - mutatott

216

Jimre. - a nyomozókhoz, akik még egy darabig itt lesznek az iskolánkba,

hogy felderítsék az ügyet.

Jim megvárta míg az igazgató befejezi a mondandóját, majd ő szólalt

meg felmutatva egy fényképet, melyen Sam holtteste volt látható. Az

osztály nagyot hördült, és ezt hallva Jim beszélni kezdett.

- Gondolom felismeritek az osztálytársatokat. Így találtunk rá odakint

a kukák mellett. Jól nézzétek meg! - azzal elindult a padok között és

végigmutatta a képet, hogy mindenki egészen közelről meg tudja

szemlélni. - Nem tudjuk még, hogy mi történhetett, de kiderítjük.

Viszont ha segítenétek és elmondanátok ha esetleg tudtok, hallottatok

vagy láttatok valamit, akkor azzal nagyon sokat segítenétek nekünk.

Tudom, hogy nehéz beszélni, főleg ha féltek, ha rettegtek valamitől vagy

valakitől. De ha nem teszitek meg lehet, hogy ti fogtok ugyanígy feküdni

legközelebb az utcán.

Sana óvatosan körbejáratta a szemeit és figyelte a reakciókat. Jól látta,

érezte, hogy a legtöbben nagyon is jól tudják, mi folyt az iskola

környékén az elmúlt hetekben, napokban. Főleg Ray volt fura. Mikor Jim

odaért hozzá a képpel, a fiú mereven, teljesen maga alatt ránézett, majd

egyszerűen felállt a helyéről, és kirohant az osztályból, vissza sem nézve.

Mindenki Ray után fordult, és talán egyedül Sana értette ezt a különös

kirohanást. Ő pedig segíteni akart. Nem csak azért, mert megígérte,

hanem mert erre küldetett. Nem is habozott, ő is felállt és rápillantva az

igazgatóra, Ray után sietett.

Ahogy kiért a folyosóra körbenézett, de nem látott senkit, ezért tovább

ballagott. Mivel Rayt sehol nem látta, elindult a kijárathoz, hátha arrafelé

megpillantja. Nem csalatkozott, mert a fiú éppen az ajtóban állt és

mélyeket lélegzett, miközben Patrik ott szobrozott mellette., és a vállára

téve a kezét nyugtatgatta.

Sana odaballagott hozzájuk, és egyenesen Rayhez fordult. - Szörnyű

volt látni. - motyogta együtt érzően, pedig igazából őt nem hatotta meg

annyira a kép, de nem tudta mi mást mondhatna.

Ray felemelte a fejét és félelemmel telve, idegesen a lány szemeibe

nézett. Nem tudta mit keres, nem tudta mit talál benne, de amint a

határozott, erős tekintetet látta, mintha kissé ő is erőre kapott volna.

- Jim megmutatta nektek a képeket. - nyugtázta Patrik. - Akkor már

értem miért nézel ki olyan csúnyán. - veregette meg a fiú vállát.

- De jobb ha összeszeded magad, mert nem hiszem, hogy ez lesz az

217

egyetlen ilyen eset. Most befészkelték magukat a környékre a drog-

üzérek, és nem úgy tűnik, mintha sietve távozni akarnának.

Erre a kijelentésre Ray döbbenten egyenesedett ki, és lassan hol

egyikükre, hol másikukra nézett. Szeretett volna elbújni a világ elől vagy

beteget jelenteni, vagy ki tudja mi lett volna a legjobb, amit tennie kellett

volna. De igazából csak azt tudta, hogy szabadulni akart. Szabadulni

mindentől és mindenkitől, hogy végre nyugodtan élhessen úgy, ahogy

azelőtt.

- Tudsz valamit. Igaz? - Sana úgy gondolta nem teketóriázik tovább,

nem látta értelmét. Helyette inkább áthatóan a fiúra nézett és várta a

válaszát. De Ray egy szót sem szólt, csak keserűen lehajtotta a fejét és

mélyeket sóhajtozott.

Sana várt egy darabig, de nem adott több időt, nem akart ott állni és

egy gyáva ember mentegetőzésére várakozni. Csak elfintorodott, és

hátat fordítva Raynek, visszaballagott az osztályba. Ha őszinte akart

lenni nem ezt várta, hiszen amikor megismerte Rayt, vagány, kedves,

jópofa srácnak tartotta, most viszont csak egy reszkető nyuszit látott, aki

megijed még a saját árnyékától is. Ráadásul olyannyira gyáva, hogy még

a rendőrségnek sem meri bevallani az igazat. Sana ehhez nem volt

hozzászokva, hiszen világ életében olyan emberek vették körül, akik

bátran viselkedtek, és megtettek mindent másokért is. Persze tisztában

volt vele, hogy léteznek olyanok is, akik szintén félnek és reszketnek,

akiket könnyű rettegésben tartani. De azt is tudta jól, hogy segíteni csak

azokon lehet, akik ezért tesznek is valamit és azt akarják, hogy

megmentsék őket. Úgy tűnt, a fiú nem tartozott ezek közé.

Morcosan beült az órára, és tovább hallgatta Jimet és az igazgatót.

Henry azt ecsetelte, hogy az irodában a rendőrök szeretnének kihall-

gatni mindenkit, és ezért egyenként fáradjanak át az igazgatóiba névsor

szerint. Tehát az óra többi része, a szünet, és még a következő óra is

azzal telt, hogy Jim kihallgatta a diákokat. Sana nem foglalkozott ezzel,

csak figyelt, ahogy ígérte, és főleg Ray volt, akin a szemét rajta kellett,

hogy tartsa.

- Na van valami? - kérdezte Jim, mikor Sana került sorra, hogy az

igazgató irodájába menjen kihallgatásra.

- Nem tudom. - mondta Sana elgondolkodva, miközben leült a

felkínált székre. - Ray elég furán viselkedik, retteg. Azt hiszem benne

lehet nyakig valamiben.

218

- Az a fiú aki kiszaladt? - tudakolta Jim érdeklődve. és az asztal

sarkához ült.

- Igen. Valószínűleg ő az, aki tudja az igazat. Sokat lógtak együtt

Sammel, sokat beszélgettek azelőtt. Mondjuk mostanában nem tudom,

hogy megmaradt -e ez a barátság.

- Értem.

- És a többiek mondtak valamit? Jutottatok valamire velük? - Sana

érdeklődve figyelte a férfit, aki az igazgatóra pillantott, majd vissza

Sanara. - Nem igazán. Mintha mindenki homokba dugta volna a fejét.

Senki nem tud semmit, senki nem mond semmit.

- Vagy csak félnek. - fintorgott a lány.

- Még jó, hogy te nem félsz. - jegyezte meg Jim szarkasztikusan, de

erre Sana nem reagált. Tisztában volt vele, hogy mióta Patrik ennyire

közel került hozzá, eltávolodott a kollégájától és valójában ez az, ami

Jimet bántja. Azért ilyen távolságtartó és kissé ellenséges vele.

- Nem tudom mi lesz ebből. - vakargatta meg a fejét Henry tanács-

talanul. - De ha valaki nem kezd el beszélni, nem biztos, hogy meg

tudjuk védeni őket, hogy véget tudunk vetni ennek az egésznek.

- Megteszünk mindent. - jelentette ki Jim határozottan. - De csodákra

mi sem vagyunk képesek. Ezek gyerekek, még nem tudják mi a helyes.

Pláne akkor ha megfélemlítették őket. Hiszen nem kiscserkészek akik

gyilkoltak, hanem drogbanda tagok.

- Hogy mi a helyes? - indult kifelé a szobából a lány - Sokszor a

felnőttek sem tudják mi az és mi nem. Hogyan lehetne elvárni ezt a

gyerekektől?! - azzal a fejét rázva kisétált a szobából, majd visszaindult

az osztályba és hagyta, hogy sodorják az események. Egyedül azzal

foglalkozott, hogy a többieket hallgassa és figyelje, hátha megtud

valamit ami segítheti a nyomozást. Szünetekben össze-vissza járkált és a

reagálásokat hallgatta. Még órák végén is ő volt a legutolsó aki elment,

mert megvárta míg mindenki távozik, hogy nehogy lemaradjon

valamiről. Néhány szófoszlányból arra következtetett, hogy a legtöbben

jól tudják mi folyik az iskola környékén, és kik állnak a botrányok

mögött. De Sana nem tehetett semmit, hiszen Jim előtt mindegyikük

néma volt, mint a hal. Neveket is hallott, de mivel nem ismerte az

aktákat, fogalma sem volt róla, hogy kiről beszélnek.

Lassan újra csendes lett az iskola, így Sana is kifelé ballagott. Elha-

ladva a portásiroda mellett bekukkantott, de Patrikot sehol sem látta.

219

Felsóhajtva kilépett az épületből és elindult a buszhoz. Kicsit fáradt volt

és tompa, szeretett volna aludni egyet. Talán ezért is nem vette észre

azonnal a néhány méterrel arrébb, az iskola háta mögül jövő zajokat.

Mintha kukák dőltek volna fel, és valaki hangosan szitkozó- dásba

kezdett. Sana odafordult, és akkor pillantotta meg azt a fekete autót,

amit reggel is látott. Nem sokat habozott. Sietve a hangok irányába

indult, hogy megnézze mi történik.

Amikor a kocsi mellé ért, három fiatal férfit pillantott meg cseppet

sem bizalomgerjesztő kinézettel, amint épp Rayt vették körül, és fe-

nyegetően hatalmasodtak a földön ülő fiú felett. A legfiatalabbnál

pisztoly volt, amit Ray feje felett lóbált, míg a másik, aki a vezér lehetett,

karba font kézzel magyarázott.

- Tudod Ray, azt hittem elég világos voltam a múltkor. Nem ismerem

azt a szót, hogy nem. Talán nem tudod mi történt a haveroddal? A

következő te lehetsz, ha így folytatod.

- Nem, nem, én nem akarok. - dadogta a fiú félelemmel telve, és

amennyire csak tudott meghátrált.

- Mit nem akarsz? Megmondtam, hogy nem ismerem azt a szót, hogy

nem. Samy is ezzel jött, és most már alulról szagolja az ibolyát. Követni

akarod? Mert ha így folytatod, biztos lehetsz benne, hogy te leszel a

következő.

Sananak ennyi éppen elég volt, megtudta, amit meg kellett tudnia.

Lassan odaballagott a férfiakhoz, hogy ezzel némi ijedtséget okozzon a

többieknek, és kizökkentse őket a magabiztosságukból. Nem félt,

egyáltalán nem, hiszen tisztában volt vele, hogy nem eshet semmi baja.

Vagy ha mégis, hát az hamar begyógyul.

Amint észrevették a lányt, minden szem felé fordult, és a pisztoly is

rászegeződött, egyenesen a szeme közé.

- Hé kislány, itt nagyon rossz helyen jársz. Húzz el, amíg még lehet! -

szólt rá a vezér.

Sana nem mozdult. Rayt nézte, aki döbbent tekintettel, reszketve

figyelt és próbálta megérteni, hogy minek rohan a vesztébe a lány. Mert,

hogy azt teszi, abban tejesen biztos volt. Nincs még egy őrült, aki

szembe mer szegülni ezekkel a gyilkos drogdílerekkel. Sana azonban

nem ijedt meg könnyen. Rezzenéstelen arccal visszafordult

egyenesen a pisztoly felé, és a csövébe meredt.

- Mi van? Süket vagy? - kiabálta a férfi, és még egy fenyegető lépést is

220

tett a lány felé azt remélve, hogy ezzel majd elriassza.

De Sana még akkor sem félt, és minél jobban rá akartak ijeszteni,

annál nagyobb lett benne a küzdési ösztön. - Ti öltétek meg Samet. -

nyugtázta hangosan. - Az agyam eldobom, hogy ilyen brutális vad-

állatok léteznek. Sam még csak gyerek volt. Mit ártott nektek?

- Mi közöd hozzá?! - a férfiak kezdtek igen idegesek lenni, és a lány

pont erre számított. Intett Raynek, hogy hátráljon el, és mikor a fiú ezt

megtette, Sana szó nélkül lendült egyet és kirúgta a pisztolyt a férfi

kezéből. Majd ugyanazzal a lendülettel a másik férfit ütötte fejbe. A

harmadiknak ököllel csapott egyet az arcába, miközben oldalról ismét az

előzőleg pisztolyt tartó fiú hasába rúgott. Nem habozott egy pillanatot

sem, ott ütötte-vágta őket, ahol csak tudta, mígnem mindhárman

nyögve a földön hevertek. Akkor Sana odament a pisztolyhoz és

felemelte, majd a fegyver csövét a férfiakra tartotta.

- Azt hiszem, most bajban vagytok. - motyogta a lány ártatlanul.

Rácélzott az egyikük férfiasságára, majd minden habozás vagy teke-

tória nélkül, a lehető legnagyobb hidegvérrel meghúzta a ravaszt.

- Neeee! - kiabálta a férfi félelemmel telve, miközben a többiek

szörnyülködve nézték a jelenetet arra számítva, hogy társuk vérbe

fagyott golyókkal rogyik majd össze.

Sana gonoszul elmosolyodott, mert látta mindnyájuk megköny-

nyebbülését, mikor észrevették, hogy a golyó célt tévesztett. - Hoppá! -

vágott buta képet a lány. - Mellé ment. Megpróbáljam még egyszer? -

majd ismét célzott, és újból eldörrent egy félresikerült lövés. - ÓÓ! -

vigyorgott kajánul. - Megint mellé. Biztos félrehúz a pisztoly. Na majd

most!

A férfiak rettegve várták az újabb lövést. Megpróbáltak hátrálni, de a

mögöttük lévő fal nem engedett. Amúgy is jobbnak látták nyugton

maradni, hátha a nagy izgés-mozgásban a golyó valóban eltalálja őket.

- Te jó ég, kicsim! Mit fogtál? - lépett a lány mellé Patrik, aki a lövésre

rohant ki az iskolából többedmagával.

- Három utálatos alakot, akik riogatják a diákokat, és akik. - Sana

hirtelen körbenézett és elharapta a mondatot, mert meglátta a sok

gyereket maga körül, akik egyre csak gyülekeztek.

Patrik odament a földön ülő férfiakhoz, és egyenként átvizsgálta őket,

nehogy még előbukkanjon egy nem várt fegyver valamelyikük

zsebéből. Mire ezzel végzett, Jim is megérkezett két járőrrel, és átvették

221

a pisztolyt, meg a három alakot. Bilincset raktak a kezükre és be-

tuszkolták mindet a kocsiba, hogy a rendőrségre vigyék őket kihall-

gatni. De mielőtt beszálltak volna, a vezérük még Sanara pillantott

olyan szúrós tekintettel, hogy a lány hátán a hideg futkosott. Nem ijedt

meg, csak annyi gyűlöletet látott azokban a szemekben, ami egy egész

csordának is sok lett volna. Azonnal el is vette a tekintetét róla, és Rayt

kereste a szemével. A fiút azonban sehol sem látta, ezért odafordult

Patrikhoz.

- Ray. Ray eltűnt. Nem látom sehol. - motyogta.

- Ray?

- Igen. Őt támadták meg.

- Értem. - nyugtázta a férfi, és ő is alaposan körbenézett. Neki is

gyanús volt a fiú egy ideje, mert elég furcsán viselkedett. De megta-

nulta, hogy amíg nincs bizonyíték, vagy valaki nem kér a segítségéből,

addig nem szól bele a dologba. Ugyanis volt már egy-két esete, mikor

annyira segíteni akart, hogy kis híján feljelentették zaklatásért. Persze

amikor már megvolt a baj, akkor szabadkoztak, de addig neki kellett

magyarázkodnia a főnökének.

Kicsit távolabb az oszlopok mögött, Patrik egy ismerős alakot pillantott

meg. Megbökte Sanat, majd mindketten elindultak a bujdosó fiú felé.

Mikor odaértek, Patrik első dolga az volt, hogy alaposan megnézze Ray

sérüléseit.

- Téged alaposan helyben hagytak. Ne vigyelek kórházba?

- Semmi bajom.

- Elég csúnyán nézel ki. - jegyezte meg Sana is.

- De tényleg semmi bajom. - felelte a fiú most már erőteljesebben.

- Teljesen jól vagyok.

- Rendben. - emelte fel a kezeit megadóan Patrik, látva az ellenkezést.

- Akkor viszont beszélgetnünk kellene, hogy mielőbb véget vethessünk

ennek az egésznek.

Ray a férfira nézett, majd Sanara. - Nem. Bocs, de nekem nincs mit

mondanom.

- Tessék?! - értetlenkedett a lány. - Most viccelsz? Kis híján megöltek.

Az egyiküknél pisztoly volt, méghozzá nem véletlenül. Te lettél

volna a következő áldozat. Mégsem akarsz mondani semmit sem?

A fiú komoran a fejét rázta, mire Sana hitetlenkedve horkant fel.

- Ezt nem hiszem el! Te megbuggyantál? Te szerencsétlen! Megölték

222

Samet, és veled is ezt tervezték. Te meg egy szót sem akarsz mondani?

Na ne!

Patrik felsóhajtott és megfogta Sana karját. - Most inkább menj haza.

Ezt majd én elintézem.

- Ezer örömmel! - a lány lemondóan megrázta a fejét. Annyi mindent

szeretett volna Ray fejéhez vágni, annyi harag kezdett benne

összegyűlni, hogy erőt kellett vennie magán, nehogy mindezt a fiúra

zúdítsa. Ezért inkább szófogadóan visszament a táskájáért, amit út-

közben eldobott, majd szó nélkül indult a már oszló tömeggel a

buszmegálló felé.

7. fejezet - Az örök körforgás vége

Sana a szobájában ült és azon tanakodott, hogy vajon Ray félelme

miért kerekedett ennyire a józan esze felé. Bár reménykedett, hogy

Patriknak sikerül hatnia rá, és kiderül majd az igazság, de nem élte bele

magát, mert a fiúból nem nézett ki sok jót. Képtelen volt felfogni a

viselkedését, és kedve sem volt tanakodni rajta. Helyette inkább a

tanulásra próbált összpontosítani, de az sem sikerült, mert egyáltalán

nem fűlt hozzá a foga. Ekkor jutott eszébe a kard. Sietve felpattant, és

már rohant is át Patrik szobájába a szekrényhez. Nézte a zárat,

megpróbálta kézzel felfeszíteni az ajtót, de hiába. Nem akart kárt

okozni, így józan ésszel szerette volna kinyitni a zárat. Körbenézett, de

nem talált semmit, amivel célhoz ért volna, ezért fintorogva, tehetetlenül

a fürdőbe vonult, hogy lezuhanyozzon. Dühöngve levetkőzött, a ruháit

a szennyesbe dobta, majd beállt a zuhany alá és élvezte a tusolóból

áradó langyos víz zuhatagát. Jól esett neki, mert úgy érezte, hogy semmi

sem úgy alakult, ahogy szerette volna. Mintha minden összeesküdne

ellene, és megpróbálnák visszatartani. De valójában nem is ez volt a baj,

hanem az, hogy iszonyúan hiányzott neki Dark. Mellett az élete olyan

boldog, felhőtlen volt, ő megnevettette, vigyázott rá és szerette. És még

ennél is sokkal többet adott neki, mert kiegészítette, segítette, és az erő

hitével halmozta el. Nagyon nehezen viselte a hiányát, pedig próbált

tovább lépni nap mint nap, de nem ment. Olyan nehéz volt így

folytatnia mindent, mikor az élete legfontosabb része hiányzott.

Elzárta a csapot és a törölközőjéért nyúlt. Akkor meglátta Patrik

223

nadrágját, ami előző nap volt rajta. Nem gondolkodott, csak maga köré

tekerte a törölközőt és átkutatta a nadrág zsebeit. Azonnal meg is találta

amit keresett, a szekrény kulcsát. Izgatottan az ajkába harapott, és sietett

vissza a férfi szobájába. Odalépett a szekrényhez, és bedugva a kulcsot a

zárba, szélesre tárta az ajtót. Amikor megpillantotta a kardot a szekrény

alján, a szíve nagyot dobbant. Óvatosan odanyúlt és kivette, majd átvíve

a saját birodalmába az ágyra tette. Sietve ledobta magáról a törölközőt és

felvett egy kék pólót, meg egy piros mackónadrágot, mielőtt ő maga is

az ágyra telepedett volna, és vizsgálgatni kezdte a fegyvert.

Eleinte csak messzebbről figyelte. Nézte a gyémántszerű követ a

markolatban, és azt a különös rajzot, ami alatta volt. Egy fura alakot,

mintha egy angyalt ábrázolt volna. Nézte a képet, de nem bírta meg-

fejteni a titkát. Lassan odanyúlt érte és felemelte a kardot, hogy köze-

lebbről is megvizsgálhassa. Megfordította, de ott is ugyanaz a rajz volt

látható. Legalábbis első ránézésre azt hitte, de aztán felfedezett egy

aprócska különbséget. Az egyik oldalon az angyalnak szárnya volt, a

másikon viszont a szárny távolabb volt a testtől. Bár ezernyi ötlet merült

fel benne,hogy ez mi lehet, de valahogy egyiknek sem látta értelmét.

Mivel más nem igen jutott az eszébe, ezért karddal a kezében odaült a

számítógép elé, és megpróbált rákeresni valahol az angyalra. A kereső jó

néhány képet kiadott, de a lány nem találta meg a megfelelőt. De amint

a kardos angyalra kattintott rá, mégis megtalálta, amit annyira kutatott.

- „...az elveszett kard, amelyen egy kardos angyal képe volt látható. Jelentését

egy öreg varázsló úgy határozta meg, hogy a kard nem öl, csak elveszi az erőt és

magába szívja..." - olvasta izgatottan Sana. - „.onnan nincs kiút, mert

senkinek nincs elég ereje ahhoz, hogy kieressze a kardban lévő fényt...” - a lányt

ez elgondolkodtatta, és még alaposabban megszemlélte a fegyvert.

Végül egyszerűen odadobta az ágyára, miközben odafordult felé és

megpróbált rákoncentrálni. Tudta, ha valakinek, hát neki van ereje

felszabadítani a fényt. Bár fogalma sem volt, hogy ez pontosan mit is

jelenthet. Kezdett teljesen belemerülni, minden porcikájával a fegyverre

összpontosított, szerette volna ha azonnal sikerül megtennie a csodát, és

az erővel valamilyen módon visz- szahoznia Darkot. Hirtelen megállt és

megpróbált teljesen észhez térni. Annyira akarta a férfit, hogy nem

gondolkodott. Az erő kiszabadítása nem azt jelentené, hogy mindazon

erőket szabadjára eresztené, akik mind ezidáig a fegyver foglyai voltak?

És vajon ez mennyire jó, mennyire helyes megoldás lenne?

224

Sana dühösen dobbantott egyet, és néhány könnycsepp hullott végig

az arcán. Szenvedett, és a szíve is fájdalmasan lüktetett, de nem tehetett

semmit. Lassan visszaült a számítógép elé és tovább keresgélt, hátha

megtalálja a megfelelő megoldást. Közben pedig egyfolytában

szólongatta, hívta Darkot. Már képtelen volt kiverni a fejéből, és tudta

minél hamarabb megoldást kell találnia, mielőtt teljesen bele nem őrül a

hiányába.

Teltek a percek, az órák, de a lány nem tudott kibontakozni, nem lelte

a helyes utat, hiába kutatta teljes figyelemmel. Kezdett kétségbeesni,

mert képtelen volt rátalálni a megoldásra, és ettől lassan ki is borult. Az

öklével nagyot vágott az asztalra, majd felállt és a székét is ellökte

magától. Mérgesen, tehetetlenül felordítva küzdött a köny- nyeivel, míg

végül megállt a kard előtt és dühösen, mégis szinte könyörögve beszélt

hozzá.

- Mond, mi a titkod? Hogyan hozhatnám ki belőled Darkot? Tudom,

hogy a rabod. Add ki nekem, csak őt. Hallod? Őt akarom! Akarom! -

sírta elkeseredve és egyre nagyobb kétségbeeséssel.

De a kard nem felelt. Ugyanolyan néma maradt mint volt, mintha csak

nem értené vagy nem akarná megérteni új gazdáját. Helyette viszont

Patrik szólalt meg az ajtóból.

- Mi a csudát művelsz?

Sana riadtan megfordult, és gyorsan letörölte a sírás nyomait. Majd

egyszerűen az ágyra mutatott, ahol a kard hevert mozdulatlanul. - Én

csak megpróbáltam visszahozni Darkot. De rájöttem, hogyha nem

figyelek, lehet hogy felszabadítom az összes erőt, és azt nem akarom.

Fogalmam sincs, hogy kiknek az ereje van még benne.

Patrik komoran odalépett a számítógéphez és beleolvasott a letöltött

oldalakba, majd gyengéd, szinte simogató tekintettel fordult a lányhoz. -

Légy türelmes. Biztosan van megoldás, csak meg kell találnod. - lassan

az ágyhoz lépett és a kardért nyúlt, hogy felemelje és ő is megnézze a

rajta lévő mintákat. Mikor Sana ezt látta, ösztönösen odalépett hozzá, és

remegő kezeit Patrik ujjaira téve, ő is megragadta a fegyvert a

markolatnál.

Ott álltak a szoba közepén és a kardot fogták, a lány azon az oldalon,

ahol az angyalnak szárnya van, Patrik pedig a másikon. Sana nem tudta

miért tette ezt és nem is érdekelte, csak az érzés, ami jóleső meleggel

töltötte el, az foglalkoztatta. Behunyta a szemeit és élvezte a fegyverből

225

áradó langyos energiát ugyanúgy, ahogy Patrik is. Még sosem érzett

ehhez foghatót, és bár szerette volna átgondolni, egyszerűen képtelen

volt elengedni a kardot. Olyan hévvel ragadta magához a fegyver

varázsa, mintha a keze odaragadt volna hozzá.

De a lányra hirtelen látomás tört. Azt hitte ez végre Darkkal lesz

kapcsolatos és utat mutat majd, ám egészen másról volt szó.

Sana egy házat látott nem messze a bekötőúttól, és öt alakot, akik

benzineskannával osontak az épület felé. Amikor már elég közel voltak,

a kanna tartalmát szétlocsolták a falakon, majd az egyikük egy öngyújtót

vett elő és meggyújtotta. A láng fényében Sana tisztán ki tudta venni az

arcát. Az a férfi volt, akinek délután kis híján a legérzékenyebb pontjába

lőtt. Az öngyújtót a falhoz dobta, amitől a benzin égni kezdett. A tűz

ellepte a falakat és egyre beljebb hatolt, hogy elpusztítsa mindazokat,

akik a házban voltak. A férfiak ekkor elrohantak és elhajtottak egy fekete

Renault-val. A házból viszont senki sem tért magához, a szén-dioxid és a

tűz martalékává lettek.

Sana kinyitotta a szemeit, és elengedve a kardot hátrább lépett.

- Valami baj van? - Patrik komoran az ágyra tette a fegyvert, és az

aggodalmas képet vágó lányt nézte.

- Láttam azt a férfit, aki Rayre támadt délután. Öten voltak és fel-

gyújtottak egy házat. A házban mindenki meghalt, senki sem élte túl.

- Te jó ég! - Patrik morgolódva indult ki a szobából, Sana pedig utána.

- Akkor azt a rohadékot tényleg kiengedték. Jim mondta, hogy valami

fejessel állhatnak kapcsolatban, mert egyenesen a képviselő-testületből

intézte valaki az ügyvédet nekik. Amikor eljöttem, épp akkor érkezett az

ügyvéd. - lerohant a lépcsőn a kabátjához és kivette a telefonját, hogy

felhívja a kollégáját.

- Jim! Preskopt bent van még? - szegezte neki a kérdést. - A francba!

Sejtettem. Nem tudod hová mehettek?. Nem, most nem, minden perc

számít. Nem gond, majd elintézem. Ha megtudok valamit, hívlak. -

azzal zsebre vágta a mobilt és Sanara nézett. - Nem tudod kié volt a ház?

- Fogalmam sincs. - felelte a lány elgondolkodva. - Nem jött ki belőle

senki, és nem is volt ismerős.

- Mégis, milyen volt?

- Nem is tudom. - Sana elgondolkodva megvakargatta a fejét. - Sötét

volt, nem láttam a színét. Egy családi ház, szúnyoghálós ajtóval, és az

elején egy nagy ablakkal. Nem volt benne semmi különös.

226

- És az előkert vagy az udvar? Az utca? Nem láttál semmit, amiről

rájöhetnénk, hogy hol van?

A lány felsóhajtott és tovább törte a fejét. - Egy bekötőút mellett, az

előkertben egy nagy, lombos fával. És egy kutyaól, de nem volt kutya a

közelben.

- Kutyaól? - húzta össze a szemöldökét Patrik. - Egy fehérre meszelt,

elég nagy kutyaól? - mikor Sana bólintott, a férfi máris a kulcsáért nyúlt.

- Amikor ma hazavittem Rayt, a házuknál volt egy kutyaól. Azt mondta,

hogy néhány napja valaki megmérgezte a kutyájukat, egy hatalmas

kuvaszt. Az a szemét fel akarja gyújtani a srácot a családjával együtt.

Nem vártak tovább, Sana belebújt a cipőjébe, és már mentek is a

kocsihoz, hogy minél hamarabb a család segítségére siessenek. Patrik

gyorsan vezetett, mert attól tartott, hogy már így is elkéstek. Közben

pedig előhalászta a mobilját a zsebéből és odaszólt Jimnek, hogy ő is

igyekezzen Rayék házához.

Sana nézte a készüléket, és egy jó ötlete támadt. Elvette Patriktól a

telefonját, majd a saját zsebébe dugta. Bár a férfinek fogalma sem volt

róla, hogy Sana mit akar, de nem szólt. Már megszokta, hogy a lány a

saját feje után megy és olyanokat csinál, ami nem éppen hétköznapi. Így

inkább a vezetésre koncentrált.

A ház közelében Patrik leállította a motort és alaposan körbenézett.

Nem messze tőlük ott állt a fekete autó, ami feltételezhetőleg a táma-

dóké volt. Mindez azt jelentette, hogy azok már megérkeztek. Patrik a

lehető leghalkabban kiszállt a kocsiból, Sana pedig követte. A ház felé

osontak, de még nem mentek közelebb, csak egy fa mögött elbújva

figyelték az öt férfi tevékenységét. A lány ekkor vette elő a mobilt,

nyomkodott valamit rajta, és egyenesen a férfiak felé fordította, hogy fel

tudja venni, amint azok benzineskannával a kezükben végiglocsolják a

házat. Amikor azonban a vezérük elővette a zsebéből az öngyújtóját és

már készült szikrát pattintani belé, Patrik előugrott a sötétből,

odarohant, és egy jól irányzott mozdulattal kiverte azt a kezéből. Ezután

szembefordult a férfival, és ököllel arcul csapta. Sok ideje azonban nem

maradt, mert addigra már a többiek is harcra készen állva indultak felé.

Sana letette a telefont és ő is beállt a sorba. Ráugrott az egyikük hátára,

karját átkulcsolva a nyakán kiszorította belőle a szuszt, míg az

eszméletlenné vált és a földre zuhant. Majd a másikat rúgta mellkason,

miközben sebesen forgott egyet. De a támadó hamar talpra ugrott, ezért

227

a lány ismét felemelkedett a levegőbe és rúgott. A férfi ekkor elhajolt, így

Sana a földre érve, már egyik lábán leguggolva pör- dült meg, amivel

kirúgta a támadó lábait maga alól. Aztán odament a férfihez, a nyakára

térdelt, és annyiszor csapta arcul, amíg az mozdulatlanná nem vált.

Dühös volt és kétségbeesett, így egyáltalán nem esett nehezére

eszméletlenre verni ezeket a rossz embereket.

Hirtelen körbenézett, mert olyan érzése volt, hogy figyelik. Ekkor

pillantotta meg az ajtóban a döbbent Rayt az egész családjával. Sana

nem tudta mit tehetne vagy mondhatna, ezért inkább elfordította a

tekintetét és Patrikot nézte.

A férfi a vezérrel verekedett, miután egy másikat már a földre küldött.

Csak az ötödik támadó tudott elmenekülni, ő egyenesen a kocsi felé

rohant. De mire odaért, már felharsogott a sziréna hangja, így Sana

biztos volt benne, hogy őt is elkapták.

Patrik egy jól irányzott ütéssel végre küzdőképtelenné tette a vezért, és

sietve meg is bilincselte. Valójában a többiek nem is érdekelték annyira,

mert őket úgyis beszedték volna előbb-utóbb az utcáról is. De Preskopt,

a vezér más volt, őt nem lehetett nagyon könnyen elkapni. Délután is

csak Sananak volt köszönhető, hogy kézre került, úgy ahogy most is.

Jim is beért az udvarra néhány rendőrrel, és szépen sorjában össze-

szedték a támadókat. Sana ezzel már nem foglalkozott, csak odament a

fához Patrik mobiljáért és Jimnek nyújtotta.

- Van rajta valami, ami még jól jöhet. - motyogta. - Készítettem videót

arról, hogy a házat benzinnel locsolták körül.

- Okos kislány! - vette el a készüléket a férfi. - Ezt az ügyvédek

sem magyarázzák ki. Preskopt beszélni fog, és talán sikerül felhajtani az

egész bandát. Köszönöm.

Sana furcsán nézhetett Jimre, mert az mosolyogva kacsintott rá. Eddig

volt valami a viselkedésében, ami Sanat arra a következtetésre juttatta,

hogy Jim nem kedveli túlzottan, holott eleinte nem ezt érezte. Most

viszont a férfi úgy nézett rá, mint azelőtt, kedvesen és.

- Már másodjára mented meg az életemet. - a lány riadtan fordult

hátra, és Rayvel találta szembe magát.

- Nem tesz semmit. Bárki megtette volna. - nos, ebben a kijelentésben

nem volt biztos, de nem tudott hirtelen mást mondani.

- Mr. Larg mondta, hogy kapott egy fülest. Fel akarták gyújtani a

házunkat, azért jöttetek ide. - a fiú szenvedve lehajtotta a fejét. - Pedig

228

azt ígérték, hogy békén hagynak, ha elvállalom a melót, és egy szót sem

szólok senkinek.

- Soha nem szabad hinni a bűnözőknek, mert sosem mondanak

igazat. - felelte Sana. - De akkor ez azt jelenti, hogy vallasz ellenük?

Ray komoran a szüleire nézett, majd tekintete megállapodott a kis-

öccsén. - Nem tudom, mi lenne a helyes. Nem akarom bajba sodorni a

családomat. Azt hittem azzal teszek jót nekik és magamnak, ha azt

teszem, amit ezek mondanak. De most úgy tűnik, nagyot tévedtem.

Sana követte a fiú tekintetét, majd egyszerűen megragadta a karját és

odahúzta a családjához, akik éppen Patrikkal beszéltek.

- Gyerünk. Ha nem tudod, mit tegyél, hát kérdezd meg tőlük. Ők el

tudják dönteni mi a jó és mi nem az, hogy mi védi mindnyájatok érdekét

és mi nem. Csak kérdezd meg. - adta ki az utasítást a lány, és Ray

félszegen bár, de megtette amit kért.

Sana és Patrik magukra hagyta őket, hogy had beszéljék meg a dol-

gokat, mert biztosak voltak benne, hogy Ray ezúttal jól fog dönteni.

Mikor a gyanúsítottak már mind a rendőrautókban ültek, Patrik le-

nézett a lányra, és lágyan átölelve a vállát magához húzta. - Késő van,

haza kellene menned.

- Nem. Nem akarok egyedül. - felelte a lány, bár maga sem értette,

miért érezte így. De hirtelen, mintha forogni kezdett volna vele a világ,

miközben az erős fénytől be kellet hunynia a szemét. Különösen nehéz

érzés telepedett rá, ami egyszerre hozott fájdalmat és valami átható

izgalmat. Szédült és hálát adott Patriknak, aki erős karjaival tartotta,

nehogy összeessen.

A ház, Patrik háza üres volt. A csend rátelepedett a helységekre, és

még a falon lógó óra sem mert hangosan kattanni, mikor a másodpercet

váltotta. Mégis, így éppen megfelelő volt a pillanat. Sana szobája megtelt

fénnyel, mintha csak hatalmas reflektorok világították volna be az

összes falat. De ennek a fénynek nem volt igazán forrása, olybá tűnt,

hogy csak a végtelen messzeségből érkezett. Hirtelen, mint egy

forgószél, a kard felemelkedett és örült táncot járva pörgött a saját

tengelye körül. Először felfelé állt az éle, így a markolatba vésett

angyalok alul voltak, majd az él lefelé került, és az angyalok felül

forogtak. És ez ismétlődött újra és újra, mint egy örök körforgás. Ahogy

a fény tükre visszaverődött a fegyveren, ragyogó csillogást adott neki, és

a körülötte lévő dolgoknak egyaránt. Színesben pompázott a szoba,

229

mintha a szivárvány ezernyi színe költözött volna belé. Aztán a kard az

oldalára került, vízszintes helyzetbe, és lassulni kezdett mint egy

körhinta, mikor megállni készül. Végül valóban meg is állt. Az

orákulum jóslatának ereje nehezítette be a levegőt és szórta a fényt

szerte széjjel. Mint egy varázslat, érezhető bizsergés és remegés járta át

az egész szobát. Így múltak a percek, és amilyen hirtelen jött a fény,

olyan hirtelen ki is hunyt. A kard is visszaesett az ágyra, pontosan arra a

helyre, ahol Patrik hagyta.

Sanat különös érzés kerítette hatalmába. Mintha megszűnt volna

benne az az űr, amit Dark halála óta érzett. Úgy érezte, visszakapta teljes

önmagát. Már a szédülése is elmúlt, és átjárta valami megma-

gyarázhatatlan nyugalom és béke. Olyan régóta várt már erre, hogy

most nem is tudta mit kezdjen ezzel az érzéssel, és fogalma nem volt

róla, hogy mitől van.

Felnézett Patrikra, átölelte a derekát, és megkönnyebbülten ráhajtotta

fejét a mellkasára.

- Mi van? - kérdezte a férfi értetlenkedve. - Mi történt?

- Nem tudom. De azt hiszem igazad van, tényleg haza kellene

mennem. Biztosan csak fáradt vagyok.

Patrik helyeslően bólintott, és szó nélkül odaintett egy ott álldogáló

rendőrt, hogy megkérje, vigye haza a lányt. Majd megcirógatta Sana

karját és nézte, ahogy távozik. 8. fejezet - Meggyógyult szív

Éjfélt ütött az óra. Sana már az ágyában feküdt és javában az igazak

álmát aludta. Fáradt volt már, így alig ért haza, azonnal el is aludt.

Csupán csak arra volt ereje, hogy lesodorja a kardot az ágyról, és így

helyet csináljon magának, hogy pihenhessen végre. Azt sem vette észre,

hogy Patrik hazajött, és azt sem, mikor belépve a szobába betakargatta a

lányt, és elvitte a földön fekvő kardot, egy biztonságosabb, jobb helyre.

Hirtelen kísértetiesen hasonló álom tört a lányra, mint néhány nappal

ezelőtt. Fényes délelőtt volt, és Sana egy bisztrónál állt a karddal a

kezében. Amikor belépett a helységbe, a bárpultnál ott ült az az ismerős

alak. Halvány fény játszadozott körülötte, és teljesen abnormálisnak

tűnt a jelenléte. Mégis bizsergés és boldogság járta át Sana egész testét,

mikor a férfira nézett, mert tudta, érezte, hogy ő az, csak ő lehet. És

amint az ismerős alak megfordulni készült, a lány a legszívesebben

230

felsikoltott, felordított volna.

Sana szemei kinyíltak, már egy cseppnyi álmosságot sem érzett.

Gyorsan felült az ágyon, és maga elé bámulva megpróbálta összerakni

az érzéseit, az álmát, és a történteket. Mindent, amit eddig hallott és

látott. „...Isten angyala, akit a sötétségből emelt a fényre... az örök körforgás...

visszajön, aki mindennél fontosabb... a kardon az angyaldísz...”

A felismerés egyszerre örömmel és ezernyi kérdéssel töltötte el.

Tudta, érezte, hogy így kell lennie, hiszen minden jóslat erre utalt.

Mégis, volt benne némi kétely, hiszen ilyen nem történik meg csak úgy.

Valami nagy és nehéz erő hatása mindez. És ez az erő, bármennyire

hihetetlen is, belőle származik.

- Dark él! - suttogta eleinte csak halkan, tétován, aztán egyre nagyobb

erővel, mígnem már szinte sikított felhevültségében. És ettől

felbuzdulva, sietve öltözködni kezdett. Nem nézte mit is vesz magára,

csak elkapta az első ruhát, ami a keze ügyébe került, és gyorsan magára

öltötte. Majd eszeveszetten a kardot kereste, de nem találta sehol.

Csörgött, zörgött, kutatott, már-már kétségbeesett. Mikor megállt,

kényszerítette magát, hogy megnyugodjon, és alaposan átgondoljon

mindent. Azzal az egyel volt tisztában, hogy amikor lefeküdt aludni, a

kardot letette maga mellé a földre. Tehát ott kellene lennie. De hiába

hajolt le, hiába nézett az ágy alá, a fegyvert sehol sem látta.

Nem volt más ötlete, csak Patrik.

A lehető leghalkabban osont át a férfi szobájába, és a sötétben tapo-

gatózva kereste a kardot. Besütött ugyan a hold világa, mégsem volt

elég ahhoz, hogy Sana meglássa a fegyvert. - A francba! - szitkozódott a

kelleténél kicsit hangosabban.

A villany felkapcsolódott, Patrik pedig ott állt az ajtó mellett egy szál

alsógatyában és a lányt nézte. - Gondolom, tudsz magyarázatot adni

arra, hogy mi a csudát csinálsz itt ilyen későn.

Sanat olyan izgalom járta át, hogy képtelen volt azonnal válaszolni.

Nyelt egy nagyot, és már a lámpa nyújtotta világosságban körbenézett.

A kard ott hevert a szekrény tetején. Sana odament, levette, majd úgy

nézett a férfira.

- Nem tudom hogyan, és nem tudom mikor, de Dark él. Életben van.

Oda kell mennem!

- Él? Ezt honnan szeded? - értetlenkedett a férfi, mert ez az egész

dolog teljesen hihetetlennek hangzott. - Tudod, hogy ez lehetetlen!

231

- Érzem.

- Érzed? Csak ilyen hirtelen?

- Ha akarnám sem tudnám megmagyarázni. - Sana széttárta a karjait,

és könnyes szemekkel, mégis tele reménnyel nézett fel a férfira. - Egy

laikus számára nyilván hülyeségnek hangzana, de minden por-

cikámban érzem. Újra érzem!

Patrik elhitte a lány minden szavát, egy cseppnyi kétely sem volt benne,

egyedül azt nem értette, hogy minek az a kard. De nem kérdezte,

hiszen Sana úgyis tudja az okát. Helyette inkább sietve magára vette a

székre dobált ruháit, és mikor elkészült, az ajtóra mutatott.

- Menjünk!

- Te is jössz? - álmélkodott a lány.

- Miért ne mennék? Cserbenhagytalak valaha is?

Sana odalépett a férfihez és szabad kezével óvatosan átölelte a nyakát,

majd puszit nyomott az arcára. - Te vagy a legcsodálatosabb ember, akit

csak ismerek. - suttogta a fülébe.

- Na persze! - motyogta a férfi már csak magának, mert a lány el-

engedte, és már indult is kifelé a házból, egyenesen a kocsihoz. Miután

beszálltak és Patrik indított, a lány újból megnézte, megvizsgálta a kard

markolatát.

- Az az ember, aki annak idején rám mondta az áldást, arról beszélt,

hogy egy angyal, akit Isten a sötétségből emelt a fényre. Olyan, mint ez a

kép. Az egyik oldalon a szárnyas angyal, a másikon pedig szárnyatlan.

Mint az örök körforgás, vagy a Jing és a Jang. Az asszony pedig azt

mondta, hogy mellettem lesz, aki a legfontosabb nekem. És érzem,

minden porcikámban érzem, hogy Dark él.

- Legyen igazad! - felelte Patrik, de a hangján kiérződött, hogy

bármennyire is hiszi, amit a lány mond, némi kétely azért volt benne.

Valójában örült Sana látható boldogságának és izgatottságának, ám ott

legbelül kicsit marta is a szívét. De nem mutatta, nem akarta, hogy a

lány is tudja.

- Bárcsak az lenne. - Sana egyre idegesebb lett. Olyannyira vágyta

látni Darkot, hogy azt már elmondani sem tudta. A kardot óvatosan a

hátsó ülésre tette, és próbálta magát nyugtatgatni, higgasztani, hiszen

elég hosszú volt még az út San Diegoba. Ezért inkább valami témát

keresett, hátha azzal gyorsabban múlik az idő. - Mi lett Ray támadóival?

- Még a fogdában vannak. Nincs óvadék, úgyhogy azt hiszem ezúttal

232

nem számíthatnak gyors szabadulásra. A bizonyíték önmagáért beszélt,

és persze Ray vallomása is. Jim keményen megdolgozta Preskoptot,

úgyhogy kiadott néhány nevet. Innen elindulva, ha szerencsénk van,

akár az egész hálózatot is sikerül elfogni. Persze ez idő és leleményesség

kérdése. De már tervezik a rajtaütést. - Patrik beszélt, de mégis olyan

volt, mintha ott sem lenne. Szeretett volna tisztába jönni önmagával, de

ez a Dark dolog mindezt megnehezítette, nemhogy megkönnyítette

volna. Csak azt tudta, hogy szereti Sanat, jobban mint egy barát, és

másképpen mint egy szülő. Jól érezte magát a lánnyal, jobban mint bárki

mással a világon, és bár elkötelezett zsaru volt, Sanaért még ezt is

feladta volna. Az élete fenekestül fordult fel, mióta először nézett bele

abba a kedves, csillogó szempárba. Bárhogy is tagadná, Sana jelentette

számára azt, ami olyan régóta hiányzott már az életéből. Mégis,

tisztában volt vele, hogy a lány nagyon fiatal hozzá, ráadásul T.B.

unokája. És ha ez még nem is lenne elég, hát itt van Dark.

Patrik szabad kezével idegesen végigsimított a haján, majd az ab-

laküvegnek támasztotta a könyökét. Nem akarta, hogy bárki lássa rajta

amit érez, mert valójában még maga sem tudta, mi is kavarog benne.

Ezért összeszedve magát mélyet sóhajtott, és megpróbálta minden

figyelmét az útra összpontosítani, de az igen hosszú volt. És ahogy

közeledtek a cél felé, egyre nehezebb is.

Sana is érezte, hogy valami olyasmi történik, amit nem képes ép ésszel

kezelni. Itt nem segít a józan megfontolás, sem az átértékelés, latolgatás.

A szívére hallgatott, már nem is érdekelte más. Tudta, meg kéne

beszélniük, át kellene gondolniuk, de sem kedve, sem ideje nem volt

hozzá. Az előtte álló dolgokra gondolt és arra, csak arra koncentrált. De

azért, hogy Patrik érezze, ő nem változott ettől sem, kinyújtotta a kezét,

és kedvesen megsimogatta a férfi karját, majd ráemelte most is csillogó

tekintetét, és halványan elmosolyodott.

Patrik értette szavak nélkül is, és bólintott egyet. Mégsem nyugodott

meg teljesen, de nem akart gondot okozni, nem akarta terhelni még

jobban Sanat. Látta rajta az izgalmat, a boldog várakozást, és az egyre

növekvő feszültséget. És ha ezt látta, akkor azt kívánta, váljon valóra

ennek a kicsi lánynak minden álma, mert ha valaki, akkor ő megérdemli

azt.

Hallgattak, de ez most más volt, a béke és a várakozás csendje, ami

lassan elnyomta őket. Az idő is, mintha gyorsabban telt volna, hiszen

233

már javában világos volt, pedig még csak a fele utat tették meg. Patrik

ezért is gondolta úgy, hogy megáll a legközelebbi leállónál, hogy kissé

kiszellőztethessék a fejüket.

Sana hirtelen behunyta a szemeit. - Állj meg! - szólt oda Patriknak,

miközben a bal oldali lehajtóra mutatott.

Patrik követte az utasítást, ami nem volt nehéz, mert ő is pont ezt

tervezte, és megállt egy kisebb bisztrószerű építmény előtt.

A lány felnézett a helységre, és izgatottan beleharapott az ajkába.

Olyan ideges volt, hogy azt hitte menten megüti a guta. Patrikra nézett

segélykérőn, hátha tőle megkapja a biztatást úgy, ahogy eddig is, de

hiába. A férfi most csak nemlegesen, tehetetlenül megrázta a fejét, és

még arra sem volt ereje, hogy állja a lány pillantását, mert nagyon is jól

tudta, mi következik. Sana nem ezt várta, de nem neheztelt, tisztában

volt vele, hogy ugyanúgy ahogy ő, Patrik is őrlődik. Ezért még egyszer

mélyet sóhajtott, majd kinyitotta az autó ajtaját és kiszállt. Első

felindultságában a kardot is magával akarta vinni, de aztán

meggondolta magát. Igaz, hogy az álmában ott volt a kezében a kard, de

valószínűleg csak jelképes lehetett, azt jelentve, hogy a fegyver

segítségével éled újra a remény, és vele együtt Dark is.

Ezért inkább a nélkül indult volna el, de a következő pillanatban

megszólalt Patrik mobilja. A férfi bocsánatkérően kihalászta a telefonját

a zsebéből, majd beleszólt.

- Hello Jim!. Igazán?. Tudom, mivel nem vagyok ott. Persze, tisztában

vagyok vele. Jim, kérlek! Nem vagy az apám, sem pedig a főnököm,

hagy ne kelljen ezt végighallgatnom. De ha már úgyis ott vagy a

házamnál, nézd meg a lovakat és adjál nekik egy kis szénát, akkor nem

kell szólnom T.B.-nek.

Sana eddig bírta, mert már olyan izgatott volt, hogy egyszerűen nem

volt türelme tovább várni. Lassan megfordult és elindult a bisztró felé. A

szíve a torkában dobogott, és az egész teste remegett. Amikor az épület

ajtajához ért, meg kellett állnia, hogy összeszedje magát mielőtt benyit,

mert attól félt, hogyha az álma valóra válik, összeesik mielőtt

megölelhetné Darkot. Bár felmerült benne, hogy mi lesz ha mégsem úgy

történik minden ahogy kellene, ha mégsem látná, ha mégsem lenne itt.

Felnézett az égre, és ahogy látta a napsugarak fényességét és érezte a

melegét, már tudta, minden rendben lesz, mert egyszerűen nem lehet

másként. Óvatosan benyitott hát, és amint körbenézett, a lábai teljesen

234

legyökereztek, a szíve hevesen dobogott, a torka kiszáradt, és megállt

körülötte az egész világ. Az alak az álmaiból ott ült a pultnál, háttal az

ajtónak. Fekete kabát volt rajta, és a haja, az egész lénye tükrözte viselője

stílusát. Áradt belőle az a bizsergető meleg, ami az álmaiban. A

körülötte betűző nap fényétől olyanná vált, mintha csak angyal lenne.

A férfit az ajtó feletti csengő megszólalása ébresztette fel a gondo-

lataiból, és mivel senki nem lépett beljebb, így lassan hátrafordult, hogy

megnézze ki jött. De az első pillanatban nem látott mást, csak a kintről

beszűrődő fényt. Azt a fényt, amire már ő is olyan régóta várt, amiről

azt hitte, már sosem pillanthatja meg. Aztán lassan kirajzolódott egy

gyönyörű, hosszú szőke hajú, csillogó tekintetű fiatal lány alakja, amitől

még a lélegzete is elállt.

Sana szeme tele lett könnyel, mikor megpillantotta a felé forduló

arcot, Dark arcát. A kezét a szája elé tette, hátha ezzel visszatarthatja a

feltörni készülő, megkönnyebbült zokogását. Nem hitte el, képtelen volt

ép ésszel felfogni, hogy a férfi, a szeretett férfi ott van, alig néhány

méterre tőle, és csak a karját kell érte kinyújtania. Hiszen annyit

szenvedett már érte, olyan nagyon várta és akarta. A karjaiba vágyott,

ölelni, csókolni, szeretni, kiadni az elmúlt hónapok minden fájdalmát.

Dark is erre gondolt, mert lassan felállt, és csillogó tekintettel indult el

a lány felé, meg sem állva egészen addig, míg teljesen közel nem ért

hozzá. Nem érdekelte más, nem foglalkozott a külvilággal, mert végre

itt volt, itt a lány mellett, ahogy azt mindig is szerette volna, ahová

mindig is vágyott.

Sana boldogan, de még mindig kicsit hitetlenkedve nézte a férfit, és

csak ekkor döbbent rá, hogy kintről betűz a nap, de Darknak semmi baja

sem lett, szinte fel sem veszi az égető sugarakat. Nem értette, de amint

lassan felemelte remegő kezét és Dark mellkasára tette, még a lélegzete

is elállt egy pillanatra, mert nem hitte, hogy ilyen csoda megtörténhet. -

Te élsz! Dobog a szíved! - motyogta döbbenten a lány. - Ember lettél! Élő

ember. - felnézett a férfi szemeibe, és könnyes tekintettel próbálta

minden arcvonását magába rögzíteni, hogy soha el ne feledhesse.

A férfi figyelte a csillogó szempárt, és ott látta benne saját magát.

Tudta, érezte, hogy Sana szereti, de soha nem gondolta, hogy ez eny-

nyire mély és ennyire erős lehet. De ahogy a lányt nézte, már tudta,

hogy minden perc, amit nélküle kellett eltöltenie, csak elfecsérelt idő

volt, hiszen nekik egymás mellett a helyük.

235

Dark lassan felemelte a kezét, és kedvesen megsimogatta Sana arcát,

majd lehajolva hozzá, először csak gyengéden, aztán egyre szen-

vedélyesebben csókolta meg finoman ívelt, puha ajkait. Érezte a benne

dúló vágyat és a szerelmet. Milyen régóta is vágyott már rá, hogy

teljesen magáénak tudhassa, hogy szerethesse úgy, mint egy ember, egy

élő ember. Már nem akart gátakat, már nem érdekelte semmilyen

akadály, csakis Sana. Most értette meg azt, ami annyi bánatot okozott

neki és soha véget nem érő várakozásra kényszerítette, az igazi

szerelmet.

A lány úgy érezte, hogy forog vele a föld, ahogy a férfi száját a sajátján

érezte. Hiszen olyan régóta akarta már, olyan régóta szerette volna ha ez

újból megtörténik, hogy szinte megőrjítette, és ez által hihetetlenné is

vált számára. De élt a remény, és most Isten segítségével itt volt. Itt volt

vele és úgy csókolta, ahogy mindig is szerette volna. Már nem a

gyermeket, már őt magát, a fiatal nőt.

Amikor az ajkuk eltávolodott egymástól, Sana felnézett a férfire. A

kék, ragyogó tekintete mit sem változott, a vonásai sem, talán csak

annyit, hogy kisimultabbak, megkönnyebbültebbek lettek. És a szíve. A

lány ismét odacsúsztatta a tenyerét, hogy újból érezze Dark szívének

heves dobogását. Fejét a férfi vállának döntötte, és szeretett volna örökre

így maradni, hogy mindig élhessen ez a boldog pillanat. Már nem is

vágyott másra, pont jó volt így. De idő kellett, mire valóban felfogja,

mire újból átérzi, de jól tudta, nem eresztheti el, maga mellett kell, hogy

tartsa bármi áron.

Dark ekkor felemelte a fejét, és a lány háta mögé nézve kinyújtotta a

kezét. Sana is hátra fordult, és Patrikot látta, aki lágyan, mégis zavartan

nézte őket, és bár ezernyi kérdés merült fel benne, de azonnal elfogadta

a felé nyújtott kezet, és barátian megrázta. Akármi is történt, akárhogy is

érzett Sana iránt, nem tudott Darkra haragudni, hiszen ő is mindig a

lányt állította az első helyre, védte, óvta, szerette, és valójában ez volt a

lényeg.

- Üljünk le, azt hiszem sok megbeszélnivalónk van. - motyogta Dark

Patriknak, és Sanat szorosan magához húzva odavezette az egyik

távolabbi asztalhoz.

Miután mindnyájan helyet foglaltak, Sana megfogta Dark asztalon

nyugvó kezét, és szerelmesen a szemeibe nézett, ahogy a férfi is őrá.

- Istenem! Olyan régen vártam már erre a percre. Azt hittem már sosem

236

jön el. - mondta könnyes szemekkel. - Annyit könyörögtem, annyit

kértem, olyan sokszor hívtalak. Nagyon nehéz volt így élni. Nehéz volt

nélküled. Sosem hittem el egészen, de reménykedtem, hogy nem

tűnhettél el csak úgy, hogy ennek még lesz folytatása és, hogy

visszajössz még. Néha már azt hittem, megőrültem. De most már

tudom, ez nem őrültség, ez maga a valóság. Az én valóságom.

Dark megsimogatta Sana kezét. - Én sem gondoltam, hogy még valaha

élvezni fogom a napot, hogy valaha dobogni fog még a szívem. És azt,

hogy emberként a napfényre léphetek. Hogy újra láthatlak és ölelhetlek.

Köszönöm. És neked is. - nézett Patrikra barátságosan. - Tudom, hogy

nagyon sokat köszönhetek neked is.

- Nincs mit. De én nem sokat tettem.

- Viccelsz? - a lány megragadta Patrik kezét is, és kedvesen a te-

nyerébe fogta. - Te tetted a legtöbbet. Te adtad a hiányzó erőt, a biz-

tatást, a hitet. Többet tettél értem és Darkért, mint azt sejtenéd.

- Ne mondj ilyet, neked aztán nem volt szükséged az én erőmre. -

ellenkezett Patrik, és ezt teljesen így is gondolta. Csak épp kissé ösz- sze

volt zavarodva, és idő kellett hozzá, míg önmagában is rendbe teszi a

dolgokat. - Mindezt nem én tettem, hanem te.

Sana nemlegesen megrázta a fejét. - Nem Patrik! Ha te nem lettél

volna velem, minderre nem lettem volna képes. Ti ketten vagytok az

erőm és a hitem. A reményem csak miattatok él.

Ahogy a két férfi kezét fogta, Sana érezte, hogy megtelik erővel.

Kinézett az ablakon és látta a hívogató napfényt, amely szinte a kezét

nyújtotta felé. Lassan felállt és szó nélkül kisétált az épület elé, hogy a

sugarak átjárhassák az egész testét. Nem tudhatta, de teljesen biztos volt

benne, hogy a két férfi követni fogja. És mikor már ott álltak mellette,

egy hirtelen jött fényfuvallat körülölelte a lányt. Sana felemelte mindkét

kezét az ég felé, behunyta a szemeit, és egy imát mormogott. -

„Köszönöm Uram a teljességet, köszönöm ez erőt, köszönöm, hogy a szolgád

lehetek. Íme a Látó most kiteljesedik!"

A fény egyre erősödött és egyre gyorsabban süvített Sana körül, majd

visszaszállt az égbe olyan gyorsan, amilyen gyorsan érkezett. Sana

kinyitotta a szemeit, majd ismét felnézett a színtiszta kék égboltra.

Boldog volt, mérhetetlenül boldog. Olyat érzett, amilyet még eddigi

élete folyamán soha, a közeledő teljességet. Lassan elgondolkodva

megfordult és a férfiakra nézett. - Most már új élet kezdődik

237

mindnyájunk számára.

Ebben a pillanatban újból megszólalt Patrik telefonja, ezért a férfi

kivette a zsebéből és a füléhez rakva arrébb sétált a kocsijához. A főnöke

kereste, és ez éppen megfelelő pillanat volt arra, hogy elmondja amit

gondol, és beadja a felmondását, hogy végre elkezdhesse az új életét,

mint magánnyomozó. És csak a fülével a telefonon döbbent rá, hogy

Sana is ezeket a szavakat használta. Új élet! Akkor már tudta, mindez

nem lehet véletlen. Hiszen ahogy a lány mondta, a Látó csak velük lesz

teljes, és ez nem is jelenthet mást, mint hogy mostantól már nem csak a

barátság, a szeretet, de a jövő, az egész emberiség jövője is összeköti

őket.

Dark a férfi után nézett, és mikor már kellő távolságban tudta, oda-

fordult Sanahoz. Ismét magához vonta a lányt és lágyan megsimogatta

annak kipirult, boldog arcát. - Azelőtt mindig azt mondogattam

magamnak, hogy túl fiatal vagy még, idő kell, hogy mindent megtanulj

és megérts. De már látom, hogy sokkal többet tudsz bárkinél, és ezért

lettél te a kiválasztott. Csodálatos vagy Sana! Neked köszönhetem az

életemet. A valódi, emberi életemet. - a férfi lehajolt és gyengéden, szíve

minden szerelmével újból megcsókolta a lányt. Tudta, hogyha

megteheti, már soha többé nem hagyja el.

9. fejezet - Újra együtt

Patrik miközben a zsebébe süllyesztette a mobilját, lassan vissza-

ballagott a többiekhez. Bár nem akart zavarni, de nem maradt sok

választása. - Ne haragudjatok, de nekem sürgősen vissza kell mennem

az irodába. Támadt egy kis probléma, muszáj minél hamarabb

visszaérnem. - első felindultságában el akart mondani mindent, hogy

Preskopt névsorából néhány fejes készül egy kisebb megbeszélésre,

amire a rendőrség le akar csapni. De látva Sana boldogságát és az

egymásra találás örömét, úgy hitte, jobb ha egy szót sem szól. Még jól is

jött ez a hívás, legalább lesz ideje átgondolni mindent, vagy csak

alaposan kiverekednie magából az egyre nehezebben elviselhető,

gyülemlő feszültséget.

Persze mikor felvette a telefont, épp felmondani akart, de amikor

meghallotta, milyen akcióra készülnek, tudta, hogy ebből nem maradhat

238

ki. Nem csak maga miatt, hanem azért sem, mert Jim évek óta a társa

volt, nem hagyhatta éppen most cserben. Ha többet nem is, de ezt az

ügyet mindenképp végig kellett, hogy vigye. Ezért úgy döntött, hogy

egyelőre elnapolja a felmondást.

Sanara pillantott és kedvesen lenézett rá. - Ha maradni akarsz, Dark

biztosan szívesen hazavisz.

- Persze. Természetesen. - felelte a férfi habozás nélkül. És mikor

végre Sana is bólintott, Patrik kezet nyújtott Darknak, majd egy kedves

mosolyt küldött a lány felé. Aztán komótosan elfordult, és a kocsijához

menve beszállt. Lassan kikanyarodott az útra, és még egy utolsót intve,

eltűnt a többiek szeme elől.

Sana be kellett, hogy vallja, egy pillanatra megijedt, mert azt hitte neki

is vissza kell mennie Patrikkal, pedig azt semmiképpen nem akarta.

Szeretett volna Darkkal maradni, hiszen még annyi mondanivalója volt,

olyan régen élt már nélküle. Nem akarta elengedni még csak egy percre

sem, nem akart több időt eltölteni nélküle. Így lassan felnézett a férfira

és lazán átkulcsolta a nyakát.

- Soha többé nem engedlek el!

Dark lágyan felnevetett, de aztán el is komolyodott. - Még ha ez olyan

egyszerű volna Sana.

- Igen, egyszerű! - jelentette ki a lány határozottan.

Dark tétován kibontakozott az ölelésből és bizonytalan léptekkel

elindult az autója felé. Miután beszállt, Sananak is kinyitotta az

anyósülés felőli ajtót.

A lány elnézte a kocsit, és bár nem nagyon értett hozzájuk, azt meg

tudta állapítani, hogy Dark autója egy nem olyan régi kiadású, me-

tálkék Audi, sötétített üvegekkel. Lassan végigcsúsztatta a kezét a még

hibátlan karosszérián, majd beszállt a férfi mellé, becsukta az ajtót és

belülről is alaposan megnézte a járművet.

- Igazán szép kocsi.

- Igen az. - nyugtázta Dark. - Már megvan néhány hónapja, reméltem,

hogy nem lopták el míg én. De hétvégére el akarom adni.

- A hét végére? - Sananak különös érzése támadt, és kétkedve nézte a

szeretett férfit. - Miért? Mik a terveid?

- Terveim? - Dark becsapta a kocsi vezetőülés felőli ajtaját és lassan

elindítva az autót, kikanyarodott az útra Canada felé. De hallgatott. Nem

tudta mit is mondhatna most, hogy ismét megtalálta Sanat, hisz nem

239

akarta bántani vagy fájdalmat okozni neki.

- Dark, válaszolj! - a lány kezdte elveszíteni a türelmét, és ezzel együtt

a kétségbeesés is kezdett úrrá lenni rajta.

Dark felsóhajtott és úgy hitte, nem sok választása maradt. Már csak

annak örült, hogy épp úton vannak, így talán nyugodtabban tudnak

tisztázni mindent. Ezért el is kezdte. - Amikor újra a földön voltam teljes

épségben és emberként, csak egyetlen vágyam volt, az hogy újra

láthassalak. Azonnal elmentem a bankba, felvettem egy kis pénzt és

megkerestem a kocsimat, hogy eljöhessek hozzád. Ez volt minden

vágyam. E nélkül folytatni se tudtam volna. - szabad kezével odanyúlt a

lány ujjaiért és megsimogatta őket.

De Sana már nem volt az a naiv kislány, tisztában volt vele, hogy még

következik egy újabb kifogásokkal és magyarázatokkal teli monológ. -

De? - szúrósan a férfi szemeibe akart nézni, de az újból rátörő fájdalom

kiült az arcára, és nem akarta, hogy ezt Dark is lássa.

- Ember lettem. Már nem élhetem ugyanazt az életet, amit eddig.

Munkát kell keresnem. A San Diegoi házamat lerombolták, nem maradt

belőle semmi. A maradék pénzem pedig nem sok mindenre elég.

Canadában nem tudom mihez kezdhetnék, ott nem ismerek senkit. Ki

alkalmazna egy ilyen ágrólszakadt senkit, mint én?

- Munkát? Nem ismersz senkit? Most ugye csak viccelsz? - Sana

döbbenten nézte a férfit, mert azt hitte elég egyértelmű volt, mikor azt

mondta, hogy új élet kezdődik mindnyájuknak. De ezek szerint

mégsem. Úgy érezte mindezt minél gyorsabban tisztáznia kell, mert ha

nem teszi, elveszítheti a szeretett férfit. Azt nem akarta semmiképp,

hiszen még csak most kapta vissza. - Nem mehetsz el! Nem lehet! Ezt

nem teheted!

Dark mélyet sóhajtva megrázta a fejét, de hallgatott. Így Sana volt, aki

tiszta vizet öntve a pohárba, beszélni kezdett.

- Amikor San Diegoba mentünk Patrikkal, hogy bosszút álljak a

gyilkosodon, találkoztunk néhány emberrel, amelyek közül az egyikük

áldást mondott rám. Olyanokat beszélt, amiket eleinte nem is értettem.

Hogy Isten sötétségből felemelt angyala tőlem várja a szabadulást és,

hogy mellettem lesz, aki a legfontosabb nekem. - a lány zaklatottan

kinézett az ablakon, és úgy folytatta tovább. - Amikor rájöttem, hogy

mindez rólad szól, tudtam hogy visszakaplak. De nem azért, hogy aztán

meg el is veszítselek újra. A Látó beteljesedett, veled teljesedett be.

240

Nélküled ugyanolyan gyenge és sebezhető lesz, mint azelőtt. Hiába

vagyok erős, hiába erős bennem a Látó, ha elmész megváltozik minden.

- Sana! - Dark hangja lágy volt és tehetetlenül keserű, de a lány nem

hagyta, hogy megszólaljon, mert még úgy érezte, neki kell elmondania

mindent, amit gondol és érez.

- Tudom, hogy van megoldás, tudom hogy a jövő innentől kezdve jó

lesz, de csak ha te is velem leszel. Azt mondtad szeretsz. Akkor bi-

zonyítsd be azzal, hogy legalább megpróbálsz velem élni tovább. - a fejét

a férfi felé fordította és kérlelő tekintettel nézett rá. - Ha valóban

számítok neked, akkor ez nem fog gondot jelenteni. És ha nem is értem

tennéd, tedd meg azokért, akiért én lettem, akikért a Látó él.

Dark belepillantott a csillogó, esdeklő szemekbe és tudta, hogy úgyis

azt fogja tenni, amit Sana kér, hiszen valójában ő is ezt akarja.

Egy próba. Hát miért is ne? Néhány percig még némán tanakodott, de

aztán egyértelműen bólintott. - .Rendben! Egy próbát megér.

Sana halványan elmosolyodott, majd immár nyugodtabban nézte az

elsuhanó tájat.

A lány kérésére Dark, Patrik háza előtt fékezte le az autót, de a motort

nem állította le. - Most itt laksz? Hogyhogy? - a férfi hangjában furcsa él

bujkált, amit Sana próbált nem észrevenni.

- Igen itt. Nagyapa nagyon kiborult, nem bírja elviselni a dolgaimat.

Jobbnak láttam békén hagyni és olyan helyre költözni, ahol szívesen

látnak, segítenek, és ahol önmagam lehetek. Itt pont ilyen. Ez az a hely,

ami hasonló ahhoz, mint amit kislányként te adtál. - Sana szeretettel

telve ránézett a férfira, és boldogságtól sugárzó arccal, szerelme

teljességével beleolvadt a tekintetébe.

Dark is hasonlóan érzett, ezért felemelte a kezét, és lágyan meg-

érintette a lány selymes arcbőrét, majd elsimított egy kósza tincset a

kipirult arcából. - Mennem kell. Keresnem kell egy motelt, ahol elal-

hatok. - bár nem akart megszólalni, nem akarta elrontani ezt a meghitt

pillanatot, de egyszerűen muszáj volt, mert kifárasztotta a hosz- szú út

és az elmúlt órák eseményei.

- Motelt? Minek? - Sana érezte a Látóból áradó egyre növekvő erőt,

bátorságot és határozottságot, amit Darkból merített. - Nincs szükség

motelre. Patrik háza elég nagy, elférsz benne te is addig, míg saját lakást

nem találsz.

- Ne bolondozz Sana! Szerinted mit szólna hozzá Patrik, ha hazajövet

241

itt találna? Ez mégis csak az ő háza. Nem hinném, hogy túlzottan

értékelné az ötletedet.

- Ez nem probléma, mert ismerem Patrikot. - a lány kinyitotta a kocsi

ajtaját és egyszerűen kiszállt. Így Darknak sem maradt sok választása,

leállította az autó motorját, majd ő is követte Sanat a házhoz, miközben

hallgatta, ahogy a lány tovább beszélt. - Patriknak nem lesz semmi

kifogása ellene, hogy itt vagy, mert tisztában van vele, hogy ez nekem

mennyire fontos.

A férfi a fejét rázta, de nem ellenkezett tovább, mert nem látta ér-

telmét. Érezte, hogy Sana kezdi őt is ugyanúgy a hatalma alá vonni,

mint annak idején Patrikot, aki még az életét is kockára tette csakhogy

őt, Darkot megmentse, a lány kedvéért. De talán így van jól, hiszen Sana

nem akárki, hanem maga a Látó.

Ahogy belépett a lány után a lakásba, alaposan körbenézett. Nagyon

szimpatikusnak találta a házat, talán mert pont olyan volt, mint amilyen

Patrik. Rendes, ápolt, határozott és áradt belőle az otthonosság. Mégis,

Dark úgy sejtette, hogy ezt az otthonosságot csupán Sana ittléte óta lehet

ennyire erősen érezni és látni. Mert Sana volt az élet, a fény és a

melegség, minden, ami egy jéghegyet is megolvasztani képes. De nem

akart ezen rágódni, inkább komótosan ment a lány után a konyha felé.

- Ülj le. Biztosan megéheztél. Van itthon mindenféle finomság. -

indult a hűtőhöz a lány, de Dark megállította. - Nem, kösz. Ettem a

bisztróban, most inkább pihennék egyet. - azzal elindult a nappaliba, és

tétován lehuppant az egyik fotelba.

Sana utánament és egy darabig csak nézte. Képtelen volt betelni vele.

Szerette, és olyan boldogság járta át a szívét, hogy újra vele lehetett,

amilyet talán még sohasem érzett. Nem is gondolkodott sokat, csak

meghatódottan odaballagott a férfihez és beleülve az ölébe, átölelte

annak nyakát. Majd immár teljes nyugalommal, fejét belefúrja Dark

vállhajlatába. - Olyan jó, hogy itt vagy. Annyira hiányoztál!

- Te is hiányoztál. - suttogta a férfi rekedten, és szorosan magához

vonta Sanat.

- Elmeséled milyen volt?

Dark nem felelt azonnal. Meglepő és váratlan volt számára a kérés.

Mielőtt válaszolt volna, megpróbálta magában kontrollálni az érzéseket,

és csak akkor szólalt meg, mikor már tisztában volt vele, hogy mit kell

mondania. - Nem. Nem szeretnék beszélni róla.

242

- De miért nem? - a lány felemelte a fejét és megpróbált Dark sze-

meibe nézni.

- Túl fáradt vagyok Sana. És azt hiszem, vannak dolgok, amiket jobb,

ha soha nem tudsz meg.

Sana ellenkezni akart, de a férfi fáradt, kissé borús tekintetét látva

inkább hallgatott, és élvezte a perc csendjét, az ölelő karokat, az ismerős

illatot és Darkot. Magába akarta szippantani, hogy soha többé ne kelljen

elveszítenie, mert tudta, hogy azt már nehezen viselné el.

Lágyan visszahanyatlott a férfi vállára és élvezettel hunyta be a

szemeit, miközben kezével a sötétbarna, sűrű hajat simogatta. Annyi

mindent akart mondani és mesélni, ami az elmúlt hetekben, hóna-

pokban vele történt, de sehogyan sem jöttek a szavak a szájára. Helyette

inkább olyan erővel tört rá az álom, mintha már napok óta nem is aludt

volna. És ebben lehetett valami, hiszen ilyen békésen és jól, valóban

régen aludt már.

Valamivel később nyílt a bejárati ajtó, és Patrik lépdelt be a házba

fáradtan, de megkönnyebbülve. Nehéz órák voltak a háta mögött, de

szerencsére mindennek jó vége lett. Preskopt igazat mondott, és a

gyűlést valóban megtartották, amin ők sikeresen rajtaütöttek és be-

gyűjtötték az összes résztvevőt. Most már talán nem kell azon ag-

gódniuk, hogy ellepik az iskolákat a drogüzérek. Talán egy darabig

most már nyugtuk lesz a diákoknak, és nem kell majd félniük. De ami

még ennél is jobb, hogy sikerült a főnökével megtárgyalnia a fel-

mondását. Végre megszabadult a rendőri munka adta nehézségektől.

Ráadásul megegyeztek, hogy mivel lezárult minden ügye, ezért még a

felmondási időt sem kell kitöltenie. Így megnyugodva lépdelt egyre

beljebb a lakásban, és csak a nappali ajtajában torpant meg, mikor

meglátta Sanat Dark ölében, békésen szunyókálva. Nem igazán tudta,

hogy a gyomrában lévő hirtelen görcs minek is tudható be, de a szíve

facsarásán észlelte a féltékenység jeleit. Nem akarta ezt érezni, nem

akart semmit sem érezni a lány iránt, ami mélyebb lehet valami

családias, baráti szereteten, de mégis emésztette valami zöldszemű

szörnyeteg. Emellett viszont örült is, mert látta a lányon a mérhetetlen

boldogságot, azt a boldogságot, amit ő maga képtelen volt megadni

neki.

Sana lassan ébredezni kezdett, mert úgy érezte, valaki figyeli. Amint

kinyitotta a szemét és felemelte a fejét, Patrikot pillantotta meg a nappali

243

ajtajának dőlve, amint őket nézte. Óvatosan felkelt Dark öléből, nehogy

véletlenül is felébressze, majd nyújtózkodva egyet elindult Patrik felé.

Mindketten a konyhába ballagtak, nehogy megzavarják Darkot a

beszélgetésükkel.

- Hol voltál eddig? És mi volt olyan sürgős, hogy olyan gyorsan el

kellett menned? - kérdezte Sana, miközben érdeklődve figyelte Patrik

különös arcvonásait. Nem tudta mit lát a barázdákban, de semmi jót

nem olvasott ki belőlük. Mintha már nem ugyanazt a férfit látná, mintha

Dark érkezésével valami megtört volna kettejük között, és ezt nem

akarta. El is határozta, hogy megtesz mindent azért, hogy a helyzet ne

romoljon tovább, ha lehet csak javuljon és jobb legyen.

- Preskopt leadta a drótot, és elkaptunk jó néhány bandatagot, fejest,

akik benne voltak a drogügybe. Most már rács mögött vannak. - felelte

készségesen Patrik, miközben egy pohár vizet öntött magának és egy

huzamra kiitta. Az üres poharat a mosogatóba tette, majd megdörzsölte

fáradt homlokát. - Ezzel véget is ért rendőri pályafutásom. Lezárult egy

korszak.

- Felmondtál? - Sana lágyan elmosolyodott. - Tényleg megtetted?

- Meg. Még holnap be kell mennem elintézni a papírokat, aztán

végképp vége.

- Őszintén szólva nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg

megteszed. Szeretted a munkádat. Nem? Mihez fogsz kezdeni ezután?

Mit fogsz csinálni?

Patrik körbejáratta szemét a lakáson, majd mélyet sóhajtva, háttal

nekidőlt a mosogatónak. - Szerettem. De már túl sok volt, és amit a

legrosszabbnak éreztem, hogy nem rendelkeztem magam az időmmel.

Te is tudod, hogy Jim sokszor figyelmeztetett, hogy kirúgnak.

Megelőztem és felmondtam. Így végre nekivághatok a tervemnek, és

nyithatok egy saját irodát.

- Akkor tényleg magánnyomozó leszel? Ez csúcs! - Sana odament a

férfihoz és lelkesen átölelte a nyakát, majd puszit lehelt az arcára.

Patrik nem ellenkezett, jól esett neki Sana ölelése, ezért viszonozta is

és lágyan magához szorította a lányt. De hamar el is engedte, hiszen

nemrég még ő maga volt, aki azon tanakodott, hogy nem szabadna azt

éreznie, amit érez. Az ilyen bensőséges pillanatok viszont, tudta jól, épp

az ellenkezőjét szülik. Már készült, hogy kissé eltolja magától Sanat,

mikor a lány maga lépett egy lépést hátrébb.

244

- Van itt még valami. - motyogta visszafogottan. - Dark maradna,

amíg nem talál magának valami megfelelő olcsóbb lakást, ami hozzánk

sincs túl messze. Ő motelba akart menni, de én mondtam, hogy

maradjon, mert csak pénzkidobás lenne. Persze csak akkor, ha nem okoz

ez neked gondot.

Patrik fáradt volt ehhez a kérdéshez, és a legszívesebben nem is felelt

volna, de tudta, hogy ebben a pillanatban nemigen akad más választása.

Ezért mélyen felsóhajtva megadóan bólintott, mert tisztában volt vele,

Sana ezt várja el tőle. - Felőlem, maradhat, amíg csak akar.

- Köszi! - ujjongott Sana, és még egyszer szorosan megölelte a férfit.

Majd boldogságtól sugárzó arccal elengedte, és ment, hogy előkészítse a

Patrik szobája melletti vendégszobát Dark számára. Boldogan húzta át

az ágyneműt, és örömmel pakolászott, hogy némileg otthonosabbá,

szebbé varázsolja a helységet. Maga sem tudta, mire fel ez a hatalmas

igyekezet, de betudta annak, hogy visszakapta a legfontosabb dolgot az

életében. Mire végzett, addigra Dark is megjelent az ajtóban, és fáradtan

nézte a lány tevékenységét.

- Patrik azt mondta maradhatsz. - mondta a lány a fel nem tett

kérdésre a választ, mikor észrevette Darkot.

- Tudom, hallottam.- felelte a férfi bágyadt hangon. - Majd holnap

meg is köszönöm neki, de most inkább lefeküdnék aludni. Még meg kell

szoknom, hogy újra ember vagyok és igen véges az erőm.

- Hát persze. - mosolygott Sana és már indult is kifelé, de még egy

futó, szeretettel és boldogsággal teli puszit lehelt a férfi arcára, mielőtt

magára hagyta volna.

Másnap reggel Sana hangos kopogásra, majd Patrik kellemesen búgó

hangjára ébredt.

- Ébresztő! Vár az iskola.

- Jaj, ne! Nem akarom! - nyöszörgött a lány, mikor már sikerült fel-

fognia a szavak értelmét.

Patrik azonban kíméletlen volt, és lágyan megrázta Sana karját. -

Felkelni! A konyhában vár a finom, friss kávé. Ha nem akarsz évet

ismételni, ideje összeszedned magad. A tegnapi napot így is ellógtad. - a

férfi látta, hogy hiába minden beszéd, a lány nem akar felébredni, ezért

bevetette az aduászt, amire tudta, hogy Sana nem fog nemet mondani. -

Dark már vár, ő visz suliba.

Sananak egyből kinyíltak a pillái, és már teljesen éberen felült az

245

ágyba, hogy szélesen mosolyogva Patrikra nézzen.

- Gondoltam, hogy ez hatni fog. - nyugtázta a férfi fintorogva, és

mikor látta, hogy a lány már ki is ugrott az ágyból öltözködni, a fejét

rázva megfordult és elhagyta a szobát.

Sana álmosan ásítozott, de igyekezett minél hamarabb elkészülni,

mert nem akarta elszalasztani az alkalmat, hogy Darkkal lehessen.

Melegség és boldogság járta át a szívét, amitől teljesen felpezsdült.

Magára kapott hát egy piros, hosszú ujjú pólót és egy kék csípőfarmert,

ami kiemelte vékony derekát és formás csípőjét. Azután a fürdőbe

rohant, hogy megmosakodjon, megfésülködjön és a fogát is alaposan

megmossa. Nem akart időt vesztegetni, így mikor végre elkészült

mindennel, visszament a szobájába, a táskáját is a vállára vette, és

lesietett a lépcsőn a konyhában beszélgető férfiakhoz.

- Jó reggelt! - mosolygott Dark lágyan a lányra, miközben az asztalnál

ülve kortyolgatta a kávéját.

- Viszont. - motyogta Sana boldogan, majd egyszerűen odament a

férfihoz és átölelve a nyakát, puszit lehelt a szájára.

Szerette volna szavakba önteni az érzéseit, elmondani, hogy meny-

nyire boldog Dark jelenlététől, mert mellette van és él. Tudta, most már

történjék bármi, a férfit soha többé nem engedi el.

- Mehetünk is? - Dark lágyan kibontakozott az ölelésből és felállva,

várakozóan a lányra nézett. Mikor Sana bólintott, a férfi a kocsi kulccsal

a kezében szó nélkül elindult kifelé.

Sana elgondolkodva nézett utána, majd Patrikra tévedt a pillantása. A

férfi zavarában, vagy épp fájdalmában rájuk sem nézett, úgy tett, mint

akit nagyon lefoglal a padló mintázatának tanulmányozása. Ezt látva a

lány odament hozzá, és megfogva Patrik vállait, felpi- piskedett, és őt is

megpuszilta. Aztán zavartan, de sietve követte Darkot az autóhoz.

Patrik mélyen felsóhajtott, és megpróbált tisztázni magában mindent.

Mégis úgy érezte, erre pont most teljesen képtelen. Sana kedvessége,

ajkainak érintése olyan erővel hatott rá, hogy nem tudott józan ésszel

átgondolni semmit sem. Inkább megpróbált átsiklani mindez felett, és

teljesen a jövő felé fordulni, ami még rengeteg jót tartogathat számukra.

246

10. fejezet - Ember tervez...

Az iskola elé érve, Sananak semmi kedve nem volt kiszállni a kocsiból.

Szeretett volna még ott ülni a szeretett férfi mellett, vele tölteni az egész

napot, és ha lehetett volna, ezentúl minden percet. Nem akarta

elveszíteni, nem akarta újra átélni az elválás fájdalmát és keserűségét.

Most, hogy visszakapta a férfit, magába akarta szívni, eggyé

akart vele válni mindörökké.

- Indulj, mert elkésel. - szólt a lányra Dark, miközben felemelte a

kezét és egy kósza hajtincset simogatott el Sana arcából.

- Nem akarok iskolába menni. Szeretnék veled maradni. - a lány

érezte, hogy muszáj nyílt lapokkal játszania, ha nem akar arra hazaérni,

hogy Dark már nincs sehol. - Nem akarom, hogy elmenj, amíg én

iskolában vagyok. Nem akarlak még egyszer elveszíteni. Nem akarok

többet nélküled élni, mert azt már nem bírnám ki.

- Sana! Ne beszélj butaságokat! Nem fogsz elveszíteni. Megígértem,

hogy maradok, hát maradok is.

- Esküszöl? - Sana teljesen odafordult a férfi felé és esdekelve, szinte

könyörögve nézett a csillogó szemeibe.

Dark nem válaszolt azonnal, helyette inkább odahajolt a lányhoz

egészen közel, és száját lassan a lány ajkaihoz érintette, hogy forrón,

mégis érzékien megcsókolja. Majd kissé hátrább hajtva a fejét, olyan

melegen borzongató tekintettel nézett le rá, hogy Sana szinte azonnal

elolvadt tőle. - Esküszöm!

Egy busz fékezett le a közeli megállóban, majd a leszálló diákok

igyekeztek az iskolába. Ray is ott baktatott egykedvűen közöttük,

mígnem észrevette Sanat az egyik autóban. Nem is döbbent volna meg

ettől, ha nem egy idegen fickóval pillantotta volna meg, egy csókban

összefonódva. A lábai nem vitték tovább, megállt és meredten nézte a

párt. Próbálta felidézni magában, hogy látta -e már valahol ezt az

embert, de hiába kutakodott, nem tűnt neki cseppet sem ismerősnek.

Vajon ki lehetett? Hiszen ez idáig még csak nem is hallott felőle, hogy

bárki is ennyire közel állna a lányhoz. Nézte, ahogy Sana kiszállt a

kocsiból és búcsúzóul még egy puszit küldött a férfi felé, majd

megfordulva, az iskola bejárata felé vette az irányt.

Sana kissé megnyugodva engedte el Darkot, és mély lélegzetet véve

ment a többi diák után, hogy foglalkozhasson valamennyit a ta-

247

nulmányaival is. Bár sokkal inkább tervezte volna a jövőt Darkkal és

Patrikkal, minthogy az iskolapadban ülve szenvedjen, mert képtelen

volt másra gondolni, csakis a férfira. De tudta, nincs más lehetősége,

mert bár valóban rendkívüli jövőt ígértek számára a csillagok, ahhoz az

kell, hogy az élet egyéb területein is megállja a helyét. Erre gondolt

miközben egyre közeledett Rayhez.

- Látom ma örültél a sofőrnek. - nézett kutatóan Sanara a fiú.

A lány úgy pillantott Rayre, mint aki álmaiból ébredt, és értetlenül

meredt arra, amerre a fiú is nézett, Dark után.

- Mi? Minek örültem?

- Hát a sofőrnek. - nyugtázta a fiú. - Még meg is csókoltad. - bár vicces

próbált lenni, de látta, hogy a lány erre most nemigen kapható, ezért

komolyabbra fordította a szót. - Ki volt ez? Még sosem láttam. Nem

éppen diákkorúnak nézett ki. Honnan szedted össze?

Sana rosszallóan nézett a fiúra. - Honnan szedtem össze?! Ezt meg

hogy érted?

Ray magyarázkodás helyett csak széttárta a karját, mintha csak je-

lezné, hogy ezt sokféleképpen nem igen lehet érteni.

- Ha te azt tudnád! - nyugtázta végül a lány, mikor már nem bírta

elviselni a fiú kutató pillantását. Majd a tömeggel együtt bement az

iskolába, fel az osztálytermükbe, és lehuppant a helyére. Nem számított

rá, de Ray minden teketória nélkül odaült mellé és elhelyezkedett,

mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Sana szólni akart, hogy talán eltévesztette a padot, hiszen még so-

hasem fordított felé ilyen nagy figyelmet. De meggondolta magát, mert

valójában nem is érdekelte, hogy ki ül mellette, hiszen számára nem ez

volt a fontos.

- Sana! - szólalt meg a fiú, miután a lehetőségekhez képest kényel-

mesen elhelyezkedett. - Még meg sem köszöntem igazán, amit értünk

tettetek. Vagyis, amit főleg értem.

- Nem tesz semmit. - felelte a lány, de már oda sem figyelt Rayre, mert

a gondolatai visszakanyarodtak Darkhoz, ahogy szinte az elkö-

vetkezendő órákban is. Bár Ray megpróbálta felhívni magára a lány

figyelmét, de Sana mintha nem is lett volna jelen, szinte rá sem figyelt.

Alig várta, hogy vége legyen a napnak és végre újra otthon lehessen a

férfiak között. Így, mikor elérkezett a pillanat és kicsengettek az utolsó

óráról is, Sana úgy rohant kifelé, mint akit kergetnek. Ray megpróbált a

248

nyomába érni, de csupán a buszmegállóban sikerült utolérnie. Beszélt

hozzá, de a lány rá sem nézett, meg sem hallotta. Láthatólag a fiú nem

foglalkozott ezzel, egyszerűen jól érezte magát Sana közelében, élvezte a

belőle áradó erőt és biztonságot, azt az egyedi kisugárzást, ami csak neki

volt.

Amint megérkezett a busz, a lány sietve felszállt rá és leült az első

szabad ülésre, majd izgatottan bámulta az ablakon át eléje táruló tájat.

Ray is ezt tette, miután lehuppant Sana mellé, de az ő esze éppen azon

járt, hogy végre visszahozza a tőle, és jelenleg mindenkitől, valahol

százévnyire lévő lány gondolatait.

- Azt hittem, hogy a barátod érted jön suli után. - próbált beszélgetést

kezdeményezni Ray.

Sana odafordította a fejét és megpróbálta a szavak értelmét keresni,

amik csak nehezen jutottak el a tudatáig. Nem nagyon volt hozzászokva,

hogy valaki a barátságát szeretné, pláne mert ebben az iskolában kicsit

mindig különcnek, kívülállónak érezte magát. Mikor azonban már

tisztán értette a szavakat, halványan elmosolyodott.

- Miért érdekel ez téged?

- Csak úgy. - felelte a fiú örülve, hogy a lány végre felé is fordított

némi figyelmet. - Mert még sosem láttam, és fura, hogy egyszer csak

előbukkant a semmiből.

- Ez így, szinte szó szerint igaz. - bólintott Sana.

- Mármint mi?

- Az, hogy csak úgy előbukkant a semmiből. Egyébként én már

gyerekkorom óta ismerem, csak sajnos egy időre el kellett válnunk

egymástól.

- Na ne! - Ray hitetlenkedve megrázta a fejét. - Mióta jársz te ezzel a

pasival? Ne mond, hogy megengedték neked, hogy ilyen idős fickóval

járj tizenévesen.

Sana rámeredt a fiúra, majd mosolyogva elfordult tőle. - Nem értesz te

semmit! Nem is ismersz. Ha ismernél, már biztosan messzire

menekülnél.

- Ezt meg, hogy érted?

Sana eljátszott a gondolattal, hogy elmond mindent Raynek. Azt hogy

milyen erővel is rendelkezik a Látó, és hány vámpírt ölt már meg. de

mégsem szólt, hiszen tudta jól, vannak, akik ezt sosem értenék meg.

Inkább az elsuhanó tájat figyelte és azon izgult, hogy minél előbb

249

láthassa, érezhesse Darkot. Így, mikor a busz a megállóhoz közeledett,

Sana szinte reszketve állt fel, és amint kinyílt a jármű ajtaja, hátra sem

nézve, mint egy eszelős rohant egyenesen Patrik házához.

A bejárati ajtóhoz érve, mélyeket lélegezve próbálta kifújni magát,

mielőtt felment a lépcsőn és benyitott. Azonnal megcsapta a fülét a halk

nevetés, és a szinte már baráti légkör, ami a konyhából áradt. Kíváncsian

sétált oda, miközben a szíve a torkában dobogott, mert ezidáig csak

remélni merte, hogy a két férfi között kialakul egy hasonlóan kellemes

viszony.

Patrik és Dark a konyhaasztalnál ülve beszélgettek, előttük pedig egy

tucatnyi papír hevert. A lány csupán egy szót értett, a „jövőt", és ettől

teljesen ellágyult.

- Megjöttél? - néztek fel a férfiak, mikor Sana ledobta a táskáját a

sarokba és egyre közeledett feléjük, mintha csak a fényárból lépett volna

elő. Az arca piros volt a várakozás izgalmától, a szeme csillogott, és

mérhetetlen boldogság járta át minden porcikáját. Lassan odaballagott a

férfiakhoz, és melléjük állva, kezeit a vállaikra tette, és előbb Darknak,

majd Patriknak is adott egy meleg, üdvözlő puszit. Aztán, hogy leplezze

felhevült izgatottságát, a papírokra tévedt a tekintete.

- Ez meg mi? - elvette az egyik iratot az asztalról és alaposabban

szemügyre vette, de abból a papírból számára semmi nem derült ki.

- Hát, csak a jövő. - felelte Dark.

- Magánnyomozó irodát nyitunk. - közölte mindenféle kertelés nélkül

Patrik.

- Nyitunk? - nézett rá a lány összehúzott szemekkel.

- Igen, nyitunk. - Patrik felállt, és a kávéfőzőhöz lépve töltött ma-

gának egy csésze feketét. - Dark lesz a társam, és ha időd engedni,

esetleg te is besegíthetsz.

Sana ujjongani kezdett, majd egy gyors mozdulattal Patrikhoz ugrott,

és boldogan átölelte a nyakát, majd elhalmozta csókokkal, ahogyan

azután Darkot is. Nem csak azért, mert ő is beszállhatott egy ilyen

remek dologba, hanem mert ezzel biztos lehetett benne, hogy Dark

valóban maradni fog.

- Lesz irodánk? Hol? Mi lesz a neve?. - Sana szája be sem állt, csak

kérdezett egyfolytában, amin a férfiak nagyon jól mulattak.

- Na igen! De azért annyira ne éld bele magad. - közölte Dark mo-

solyogva, ám egyben fenyítve is. - Mert neked első a tanulás. Tudod jól,

250

hogy a iskolát nem hanyagolhatod el.

Sana nyűglődve elfmtorodott. - Tudom! Azelőtt is mindig ezt

mondtad. Néha szerettem volna elfelejteni, de akkor meg Patrik fi-

gyelmeztetett rá.

- Akkor jó! Hiszen ez a te érdeked.

Patrik visszaült az asztalhoz, kezébe vette az újságot, és az apróhir-

detéseknél kinyitva a lány orra elé tolta.

Sana elvette a lapot és olvasni kezdte az egyik bekeretezett hirdetést,

ahol egy irodahelységet kínáltak kedvező áron.

- Már beszéltünk a tulajjal, ma délután mehetünk megnézni a hely-

séget. Csak téged vártunk. - közölte Patrik, miközben belekortyolt a

kávéjába. - Tudtuk, hogyha nélküled nézzük meg, akkor a fejünket

veszed, úgyhogy gondoltuk, ennyit még kibírunk. Viszont ha úgy érzed

elkészültél, és nincs egyéb, sürgősen halaszthatatlan dolgod, akár

mehetnénk is.

- Akkor mire várunk? - ugrott egyet örömében a lány, és már sietett is

ki a lakásból a kocsihoz.

Patrik autója volt csak elől, így mindnyájan abba ültek be, és azzal

mentek az újságban megadott címre. Sana ült hátul és elnézte a két férfit,

amint az első üléseken olyan barátságosan elbeszélgettek egymással. A

szívét átjárta a melegség és a mérhetetlen nyugalom. Szerette ezeket a

férfiakat, és pont így szerette őket. Darkot, aki immár emberként olyan

dolgokat fedezhetett fel, amit eddig a démon lénye miatt nem tudott. De

mit sem változott, mert ugyanolyan szívdöglesztő és kedves,

ugyanolyan kissé macsós volt, mint azelőtt. A haja sötétségét

ellensúlyozta a meleg, lágy tekintete, a mélyen ülő szemei pedig szinte

elolvasztották Sanat. A magas termete, a sportos alkata mindezt csak

tetézte, és olyan kisugárzással ruházta fel, amit csak kevesen

mondhattak magukénak. És ott volt Patrik a megfontolt, józan ember,

aki határozott, biztonságot nyújtó lényével a lány legfőbb támasza volt.

Mellette pedig igazán jó vágású, markáns férfi, izmos testtel és valami

eszement erővel, amit sok démon is megirigyelhetett volna. Sana igazán

szerencsésnek érezhette magát mellettük, és jól tudta, valóban az is.

Az irodához érve, Sana sietve ugrott ki a kocsiból, és álmélkodva

nézte a kedves kis épületet. A férfiak is ugyanezt tették, és mindnyá-

juknak az volt a véleménye, hogy ennél jobbat bizony nem is találhattak

volna. Igaz, volt amit Sananak nem mondtak el, hogy ők már délelőtt

251

jártak pár helyen, és ezt tartották a legmegfelelőbbnek. De persze tudták,

hogy a lány nélkül véglegesen nem dönthetnek. Így már csak magukban

mosolyogva nézték, ahogy Sana lelkesen vizsgálta át az iroda minden

zugát.

- Azt hiszem, megtaláltuk az igazit. - nyugtázta bazsalyogva Dark, és

ebben egyetértettek mindnyájan.

Patrik beszélt a tulajdonossal, míg Sana és Dark, megállva az iroda

közepén, szemrevételezték, és fejükben már át is alakították a helyet. A

lány lelkesedése átragadt a férfiakra is, és már alig várták, hogy

birtokukba vegyék és használhassák a magánnyomozó irodát.

Késő este volt már, mikor Sana befejezte a tanulást, majd lement a

konyhába a férfiakhoz, akik még mindig az irodáról beszélgettek. Dark

ott ült az asztal egyik sarkánál, míg Patrik mellette, csak a másik

oldalról. Valami papírokat böngésztek, de a lány nem foglalkozott

ezzel, csak odament, kivette a lapot a kezükből és átölelte mindkettejük

vállát.

- Most már csak azt szeretném tudni, hogy mi lesz a neve az irodá-

nak. - nézett hol az egyikre, hol a másikra.

- „Megtalállak Magánnyomozói Iroda!" - pillantott a lányra teljes ko-

molysággal Patrik, de mikor meglátta Sana elképedt arcát, Darkkal

együtt hatalmas hahotában tört ki.

- Még nem találtuk ki. - nevetett Dark.

- Mi lenne ha ezen te gondolkodnál? - adta az ötletet Patrik, mire a

lány lelkesen bólintott.

- Rendben! És már tudom is. - felelte Sana, és izgalmában még az

ajkába is beleharapott - „Kijkraam Nyomozóiroda".

Dark nagyon is jól tudta, és valószínűleg Patrik is sejtette, hogy mire is

ez a névválasztás. Valahogy úgy voltak vele, hogy amit Sana tud, és

amit ő dönt el, az csak jó lehet, hisz abban benne van minden amit a

lány képvisel.

- Nagyszerű! - állt fel Patrik. - Most, hogy ez is megvan, én elmegyek

lezuhanyozni. - azzal reagálást sem várva kisétált a konyhából.

Sana mintha csak erre várt volna, egy mozdulattal felemelte Dark

asztalon nyugvó kezét, és nemes egyszerűséggel beleült a férfi ölébe.

Szeretettel ölelte át a nyakát és úgy bújt hozzá, mintha mindig is erre

vágyott volna. És ez valójában így is volt.

252

- Örülök, hogy minden ilyen jól alakul. Örülök, hogy ilyen jóban

lettetek. - mosolygott a lány.

- Igen, én is. Igazából álmomban sem gondoltam, hogy minden ilyen

könnyű lesz. Patrik egy rendkívüli ember. Sokkal tartozom neki, és

persze neked is.

Sana belenézett a csillogó szemekbe és tudta, azok a szemek most csak

érte égnek. Nézte és tisztában volt vele, hogy ezt akarja nézni örökké.

Lassan odahajolt a férfi szájához és előbb lágy puszit, majd csókot lehelt

rá. Dark pedig úgy viszonozta, mintha Sana lenne az egyetlen nő, akit

valaha is szeretett. Különös volt számára ez a boldog nyugalom, ez a

meghittség, hiszen évek óta nem jutott számára ehhez fogható. A

vámpírélet megfosztotta sokféle földi örömtől, rengeteg olyan dologtól,

amit most talán lesz ideje bepótolni. Valójában azonban, mindez nem is

volt számára annyira fontos, minthogy Sana ennyire szereti.

Teltek a percek, a boldog percek. Egyszer csak a bejárati ajtón hangos

kopogás törte meg a csendet. Sana kényszeredetten felállt Dark öléből és

az ajtóhoz sietett, hogy megnézze ki a látogató. Semmi rosszra nem

gondolt, de amikor lenyomta a kilincset és az ajtó szélesre tárult, a lányt

az ájulás kerülgette.

- Jó estét! Elnézést a zavarásért. Patrikot keresem. - Jessy úgy állt az

ajtóban, mint aki tisztában van vele, hogy a megjelenése megütközést

kelt majd. De nem sokat törődött ezzel, hiszen célja volt, amit

mindenképpen szeretett volna megvalósítani. - Itthon van?

Sana úgy érezte menten rosszul lesz, mert az asszonyból áradt a

gyűlölet, amit próbált leplezni ugyan, de a lány érzékeit nem tudta

becsapni. Már csak a nézéséből is arra lehetett következtetni, hogy

neheztel, és olyan mélységes utálatot érez, amely talán sosem múlhat el.

De Sana mégis erőt vett magán és révetegen bólintott, miközben nézte,

ahogy az asszony belépdelt a házba.

Időközben Dark is felállt a székről, és lassan odaballagott a nappali

ajtajához, hogy megnézze ki az érkező. Még sosem látta a nőt, de Sana

arcáról leolvasott mindent róla, ami semmi jóval nem biztatott. Mégis

udvariasan elmosolyodott és barátian üdvözölte az asszonyt.

- Jó estét!

- Viszont. Önnek is jó estét. - felelte Jessy, majd érdeklődve a férfit

pásztázta. - Nem is tudtam, hogy ennyien laknak a házban. - bár a nő ezt

viccesnek szánta, és nem is sejtette, hogy a valóságra tapintott.

253

- Pedig ennyien. - nyugtázta cseppet sem kedvesen Sana.

- És, ha meg szabad kérdeznem, kit tisztelhetek az úrban? - kér-

dezte negédesen Jessy, miközben kihívóan végig is nézett a férfin.

Sana nem igazán akart felelni, és valamiért Dark sem válaszolt azonnal.

De amikor már ott volt, hogy mégis bemutatkozik, Patrik lépdelt lefelé

a lépcsőn egy szál pizsamanadrágban, és döbbenten nézte a nem várt

vendéget.

- Jessy? Üdvözlöm! - nézett rá a férfi döbbenten. - Valami baj van?

Az asszonyt láthatólag elöntötte a forróság Patrik félmeztelen teste

láttán, és ezt igazából leplezni sem nagyon akarta, mert úgy bámulta a

férfit, mintha fel akarná falni a szemével. Kellett egy kis idő mire

magához tért, és zavartan pislogva elmosolyodott.

- Én csak. azelőtt azt mondtad, hogyha problémám van, keresselek

meg. Hát megkerestelek. - felelte tegeződésre váltva a nő.

- Valami gond van? - Patrik odaballagott az asszony elé, és kedvesen,

lágyan lenézett rá.

De Jessy nem felelt, csak oldalról Sanara pillantott, mintha jelezni

akarná, hogy nem tartozik másra a mondandója.

Sana látta, tisztán látta ezt a tekintetet, és viaskodott magában, hiszen

az egyik énje messze vágyott az asszonytól, a másik viszont maradt

volna megvédeni Patrikot a nő karmaitól. De mindez nem is számított,

mert Patrik is értve a célzott pillantást egyenesen a lányhoz fordult.

- Sana, Dark, magunkra hagynátok bennünket?

Dark azonnal bólintott, de Sana még tétovázott kicsit, ezért a férfi

odament hozzá és maga után húzta az emeletre. Nem is engedte el csak

odafenn, kellő távolságban a vendégtől és Patriktól.

- Mi a csuda van veled? - kérdezte suttogva Dark, mikor már Sana

szobája előtt álltak.

- Csuda?! Ez a nő egyszerűen. kiakaszt.

- Igazán? Miért? Egyáltalán ki ez?

Sana belenézett Dark szemeibe és felsóhajtott. - Volt egy asszony, aki

kislány korában téged jó vámpírrá varázsolt, aztán amikor ismét

vadállat lettél, megint megtette, és újból jóvá varázsolt téged. Ez a nő,

annak az asszonynak a dédunokája. - Sana halkan elsuttogta az egész

történetet, kezdve az első megkereséstől, Sheeny haláláig, és Jessy

goromba viselkedéséig. Keserű és fájdalmas emlékek lepték el a szívét,

mert Sheeny halálát a saját kudarcának vélte. Nem is akart róla többet

254

beszélni, csak mélyen felsóhajtva még egyszer rápillan-

Lakcím: 3060 Pásztó, Cserhát lknd.3/b.fsz.1 | Telefon: | E-mail: dumika@pasztonet.hu | 2011-02-05 15:35:20 tott

Darkra, és bevonult a szobája csendes magányába.

11. fejezet - Nehéz kérdés

Percek teltek el, Sana ott állt az ablak előtt a szobájában, és a már

sötétbe borult tájat szemlélte. Hallotta Patrik motoszkálását az emeleten,

a szobája ajtajának nyitódását és csukódását, majd a bejárati ajtó

záródását is. Hamarosan egy autó motorja törte meg a beállt csendet.

Sana látta, amint Patrik kocsija kikanyarodik az útra és egyenesen kifelé

tart a farmról. Biztos volt benne, hogy a férfi nem fog hazajönni

egyhamar. Szomorúan és aggódva rázta meg a fejét, mert nem értette,

hogy Patrik hogyan volt képes csak így elmenni ezzel az asz- szonnyal.

Persze Jessy csinos volt, nőies és roppant vonzó jelenség, de az a

gyűlölet, ami érezhetően áradt belőle, mégsem tette valami

szimpatikussá. De Patrik nem érezte, vagy nem akarta észrevenni ezt,

mert nőre vágyott. Ezzel nem is lett volna gond, csak a lány azt nem

értette, hogy miért pont erre a nőre.

Ahogy az autó hangja elhalt, Sana mélyen felsóhajtva kilépdelt a

szobából a fürdő felé, hogy vegyen egy frissítő és megnyugtató zuhanyt.

De hiába volt minden igyekezete, mert a tus alatt állva sem volt képes

megnyugodni. Érezte, Jessy valami olyasmit akar, amit nem szabadna

soha megkapnia, mert nem a jó szándék vezérli, hanem valami sokkal

gyűlöletesebb erő. Nem tudta, nem lett volna képes megmagyarázni

miért gondolja ezt, egyszerűen beleivódott, és a percek, órák múltával

egyre erősebbé vált benne ez a cseppet sem kellemes érzés.

Mikor már végzett a fürdőben, a szobájába ment, és magára kapta a

pizsamáját. Az ágyára nézett, de nem volt kedve egyedül aludni, most

semmiképp. Ezért egyenesen Darkhoz tartott, hogy az ő karjai között

keresse a megnyugvást.

Amint belépett a szobába, látta hogy a férfi az ágyon fekve egy

könyvet olvasgat. Lassan, szinte nesztelenül odament hozzá és anélkül,

hogy megzavarta volna, szorosan odafeküdt mellé, és a lehető

255

legközelebb odabújt hozzá.

A férfi letette a könyvet az ágy mellé, és szeretettel odafordult San-

ahoz. - Valami baj van?

A lány nem szólt, csak megragadva Dark karját, maga köré fonta,

hogy érezze a férfi egész lényét, a teste melegét és a biztonságot, ami

belőle áradt. És Dark jól értette ezt, hiszen azelőtt is, amikor Sana bi-

zonytalan volt, vagy csak kényeztetésre, szeretetre vágyott, mindig így

bújt hozzá. Úgy ahogy akkor, most is csak lágyan átkarolta, és fejét a

lány fejéhez döntve, megpróbálta némán megnyugtatni és szeretni

minden porcikájával. Igaz, hogy most sokkal másabb volt, hiszen Sana

már érett női idomokkal rendelkezett, és Darknak nehéz volt nem

megcsókolnia és nem hozzáérnie úgy, ahogy szerette volna. De jól tudta,

a lánynak most nem egy szeretőre, csupán egy barátra van szüksége.

Reggel Patrik alig ért haza, mikor az órájára pillantva rájött, hogy

ideje felkeltenie Sanat. Biztos volt benne, hogy a lány megint nem ál-

lította be az óráját, és így nagy esélye van rá, hogy elkéssen az iskolából.

Ezért lassan felbaktatott a lépcsőn, és némi kopogtatás után benyitott

Sana szobájába. Meglepődve vette észre, hogy a lány nincs az ágyában,

viszont a táskája még mindig ott hevert a földön, tehát az iskolába sem

mehetett még el. Különös gyanúja támadt, amit nem szeretett volna

beigazolódva látni. De mivel más lehetőség nem igen adódott, így

egyenesen Dark szobája felé vette az irányt. Kopogott kettőt, majd mély

levegőt véve benyitott a férfihez.

Sana akkor nyitotta ki a szemeit, és még álmosan pislogva nézett fel a

döbbenten álldogáló Patrikra, aki sietve felmérte a helyzetet. Azt látta

ugyan, hogy komolyabb dolog nem történt a szobában, viszont

tisztában volt azzal is, hogy ami késik nem múlik. De feladatának érezte,

hogy megvédje a lányt, ha kell, még önmagától is. Hiszen még nagyon

fiatal volt, éretlen és könnyen művelhet olyan dolgokat, amiket aztán

megbán. Patrik tudta ezt jól, ezért mikor már sikerült összeszednie

magát a döbbenetéből, határozottan rászólt Sanara.

- Menj, öltözz fel! Aztán elviszlek az iskolába. Igyekezz!

A lány nem mert ellenkezni, vagy csak annyira bódult volt még az

álmosságtól, hogy nem érzett erőt a vitára. Inkább szófogadóan felkelt

az ágyból, és elsétálva Patrik mellett a szobájába vonult.

Patrik csak erre várt, mert amikor hallotta becsukódni az ajtót,

egyenesen Darkra nézett. A férfi akkor állt fel az ágyról, és még álmosan

a homlokát dörzsölgette.

- Sana még gyerek. - kezdte a mondókáját Patrik, mire Dark értet-

lenkedve nézett vissza rá.

- Ezzel meg mire akarsz kilyukadni?

256

- Erre. - mutatott Patrik az ágyra. - Sana még csak tizenéves. Még

gyerek. Nem tudja, mit csinál. Könnyen akarhat olyat, amit nem is

gondol komolyan.

Dark összehúzott szemöldökkel vizsgálgatta Patrikot, mert nem igazán

tudta, hogy miért is mondja el mindezt. - Mi a csudát akarsz ezzel?

Nem beszélnél érthetően és nyíltan?

Patrik felsóhajtott, és egyenesen új barátja szemeibe nézett. - Rendben!

Ha lefekteted Sanat, kinyírlak! Így elég világos volt?

- Az! - nyugtázta a férfi egykedvűen, bár nem is értette ezt a hirtelen

támadást. Sana annyiszor feküdt már így mellette, hogy nem hitte, hogy

ez bűn vagy probléma forrása lehetne. Felhúzva a szemöldökét, majd

némán elmenve Patrik mellett, a fürdőszobába vonult.

Sana is kilépett a szobája ajtaján egy fekete farmerben és egy világoskék

pulóverben, vállán a táskájával, és komoran elindult lefelé a lépcsőn. A

konyhába érve egy csésze kávét akart inni, de a főző üres volt. Tudta,

hogy már nincs ideje feltenni egyet, de ez nem is érdekelte annyira,

sokkal inkább az, hogy már biztos volt benne, Patrik nem töltötte otthon

az estét. Aggódott és félt, nem akarta Jessyt a közelben tudni, de úgy

érezte, már lassan késő lesz bármit is tenni ellene, mert a nő hálója ki

volt vetve.

Patrik is lesétált a konyhába, és várakozóan a kezébe véve a kocsi-

kulcsot, a lányt nézte.

- Tőlem mehetünk. - jelentette ki Sana. - Én kész vagyok.

- Remek. - motyogta a férfi, és komoran elindult az autóhoz.

Ugyanilyen mogorván és csendben szálltak be a kocsiba, és még

akkor sem szólaltak meg, mikor már jócskán eltávolodtak a háztól. De

amint kikanyarodtak a főútra az iskola felé, Sana óvatosan oldalra

nézett és Patrikot pásztázta. Próbálta megfejteni a gondolatait, az

érzéseit, de képtelen volt belelátni, mintha valaki blokkolná, meg-

akadályozná, hogy érezzen, hogy az érzéseivel lásson. De most nem is

foglalkozott ezzel, mert jobban érdekelte az, hogy Patrik saját maga

legyen nyílt és őszinte hozzá.

- Nem volt lefőzve kávé. - jelentette ki Sana, de alig hagyta el száját a

mondat rájött, hogy ennél idétlenebb szöveget nem is mondhatott

volna. Ezért felsóhajtott, és magyarázatképp hozzáfűzte azt, amit

egyébként is mondani akart. - Nem aludtál otthon.

- Nem! - felelte a férfi, de ezzel befejezettnek is tekintette a témát,

257

mert nem érezte eljövendőnek az időt ehhez a beszélgetéshez. De Sana

nem így gondolta. Főleg, hogy ezidáig azt hitte, van köztük egy kapocs,

ami mindkettejüket őszinteségre és bizalomra sarkallja.

- Hol voltál?

Patrik nem felelt, helyette még nagyobb figyelemmel nézte az utat.

- Jessyvel voltál? - Sana nem adta fel a kérdezősködést, már teljesen a

férfi felé fordult. Am mikor Patrik semmi jelét nem mutatta, hogy meg

akarna szólalni, a lány arca elkomorult. - Miért nem mondasz semmit?

Miért hallgatsz? Nem vagyok már gyerek és hülye sem. Ha otthon lettél

volna, lett volna friss kávé lefőzve, mert sosem kezded a reggelt a

nélkül.

Patrik még mindig nem pillantott a lányra, úgy felelt. - Nem hiszem,

hogy annyira nagyon fontos lenne, hogy én merre jártam. Hagy legyen

ez az én dolgom.

- De Jessy nem. - kezdte volna Sana, de a férfi ekkor hatalmas fé-

kezéssel megállt az iskola előtt, majd teljes testével a lány felé fordulva

morcosan a ránézett.

- Sana! Tisztában vagyok vele, hogy ez nem tetszik neked. De ha jót

akarsz, ezt most nem kezded el. Sem idegzetem, sem kedvem nincs

végighallgatni. Rendben?

Bár a lány szerette volna elmondani a nővel kapcsolatos különös

érzéseit, de látva Patrik furcsa, kissé dühös arckifejezését és viselke-

dését, egyelőre hallgatott. Jobbnak látta, ha ad még egy kis időt

mindnyájuknak, hiszen ez a helyzet merőben új volt. Ezért más lehe-

tőséget nem nagyon látva, megadóan bólintott egyet. Majd kiszállva a

kocsiból elindult az iskola felé, hátra sem nézve. Bántotta Patrik ki-

rohanása, és az a cseppet sem kedves hangnem, amivel mindezt a

tudtára adta. Mégis inkább nyelt egyet, és próbálta megérteni, még ha

az nehezen is ment.

Alig tett néhány lépést az iskola felé, mikor Ray akadt az útjába, aki

azonnal mellé is szegődött, és jókedvűen kísérte a lányt az épület felé.

Mintha csak azért lett volna ott, hogy őt szórakoztassa, figyelje, és

mellette legyen egyfolytában.

- Nagyon elgondolkodtál. -jegyezte meg a fiú, és kutatóan nézegette

Sanat. - Valami baj van?

- Azt hiszem, csak az van.

- És elmondod?

258

A lány végignézett Rayen és elgondolkodva belépett az ajtón egye-

nesen az emeletre, az osztálytermük felé. - Nem is tudom. Szerintem

úgysem értenéd.

- Próbáljuk meg. - adta az ötletet a fiú mosolyogva, miközben lete-

lepedett a lány mellé a padba, és egészen közel húzódott hozzá.

Sana látta az őszinteséget Ray szemében, és amúgy is szerette volna

kiönteni a szívét valakinek, aki kívülálló, és talán jobban képes látni a

beállt helyzetet, mint ő maga. Felsóhajtott hát, és a lehető leghalkabban

beszélni kezdett.

- Tegnap este beállított egy nő Patrikhoz, aki gyűlöl engem, mert.

mert azelőtt volt egy vitánk. Én sem szeretem, és azt hiszem nem azért

jött, mert olyan jót akar. Amikor a közelemben van, olyan rossz érzés

kap el. Mintha érezném a gyűlöletét. Patrik pedig elment vele este, és

haza sem jött csak ma reggel.

- Akkor biztosan csinos nő lehet. - vigyorodott el a fiú, de amikor látta

Sana rosszalló pillantását, hirtelen elkomorult. - Miért? Mr. Larg is férfi.

Természetes, hogy egy csinos nő leveszi a lábáról. Mi ebben annyira

rossz?

Sana meglendítve a könyökét, a fiú oldalába ütött. - Látod, hogy nem

érted? Van valami a nőben, ami nem jó. Szerintem nem csak Patrik miatt

jött, hanem hogy keresztbe tegyen nekünk. - csak most gondolt bele

jobban, hogy valóban nagy a valószínűsége, hogy Jessy nem csak Patrik

két szép szeméért, sokkal inkább a teljes, egyedüli uralmáért jött, és ezért

harcol. Űrt akart vágni közte és Patrik között, és ha így halad tovább,

hamarosan célt is fog érni.

- Úgy gondolod, hogy nem csak Mr. Larg miatt, hanem hogy ke-

resztbe tegyen nektek? - Ray értetlenkedve felhúzta a szemöldökét. - Ezt

meg hogy érted? Miben tudna ő keresztbe tenni nektek?

- Sok mindenben. Abban, hogy nála lakom. Abban, hogy. mit tudom

én. Bármiben.

Ray még szeretett volna tovább kérdezősködni, mert ez a téma na-

gyon érdekelte. Vagyis nem is a téma, sokkal jobban az, hogy a lány

végre a bizalmába fogadta. De nem volt már lehetősége erre, mert

megjött a történelemtanár és figyelmet követelve magának, csendre

intette az osztályt.

Az órák végén Sana komótosan ballagott ki az iskolából. Szerencsére

259

Rayt megállította az egyik tanár, így most nem kellett rá figyelnie. Mégis

megállt a buszmegállóban és azon tanakodott, hogy merre is menjen. Az

iroda, amit Darkék kibéreltek, a közelben volt, gyalog is csak néhány

száz méter. És mivel ez a dolog most jobban izgatta a fantáziáját, mint

bármi más, ezért inkább az iroda felé vette az irányt.

Ahogy egyre közeledett, úgy szaporázta meg a lépteit. Maga sem

tudta miért, de enyhe izgalom lett rajta úrrá, hiszen a magánnyomozói

iroda hozzátartozott az új életükhöz. Ahhoz az élethez, amit hárman

együtt fognak megélni, és ami talán a Látó jövője is. Mikor ráka-

nyarodva az utcára meglátta Patrik kocsiját, kicsit fel is lélegzett, mert

remélte, hogy végre nyugodtan tud beszélni vele, és ő meg is fogja

hallgatni. Mostanában minden olyan más lett, olyan távoli és nehézkes,

és kevés olyan alkalom adódott, amikor nyíltan és őszintén ki tudott

volna tárulkozni. Remélte, hogy ez most ilyen lesz. Am alig ért az

ajtóhoz, megcsapta a fülét a jól ismert, mélyen búgó hang, amely jóízűen

nevetett.

Sana olyan régen nem hallotta már Patrik kacaját, hogy lassan el is

felejtette, milyen is a férfi, mikor felszabadult, és nem kell magán vi-

selnie a rengeteg problémát. Am valamiért kételkedett benne, hogy

Darkkal nevetnének ilyen jókat, főleg mikor belépéskor egy női hang

hallatszott az iroda belsejéből.

Amint a lány benézett az ajtón, szeretett volna messzire futni, mert a

nő akivel Patrik olyan nagyon jól érezte magát, nem más volt, mint

Jessy. A lány háta borsódzni kezdett, és azonnal menekülési útvonalat

keresett magának, hiába. Tudta, olyan csendben úgysem tudná elhagyni

a helységet, hogy az ne tűnjön fel valamelyiküknek. Így sok választása

nem lévén, elengedte az ajtót, amely ettől hangosan becsapódott. Sana

látta, hogy a pár érdeklődve fordult felé, majd kissé komolyabban el is

indultak, talán épp az üdvözlésére, ami Jessy arckifejezéséből ítélve,

inkább a távozására várást jelenthette.

- Vége a sulinak? - érdeklődött Patrik félig lesütve a szemeit, mi-

közben zavartan végigsimított borostás állán.

Mivel a kérdés maga elég együgyű volt, így Sana nem látta értelmét,

hogy válaszoljon is rá. Inkább morcosan és ellenségesen végigmérte a

betolakodó nőt. - Látom, nagyon jól elvagytok. - állapította meg kissé

gúnyosan.

- Igen, elvagyunk. - motyogta Patrik halkan.

260

- Ennek szívből örülök.

Erre a kijelentésre már Jessy sem bírt csendben maradni, és egyet

fintorogva, a fejét felszegve, nagyképűen a lány szemeibe nézett. - Nem

hiszem, hogy örülsz. Épp ellenkezőleg. Utálsz engem és utálod, hogy

Patrik és én együtt vagyunk. - a nyomaték kedvéért, még a kezét is a

férfi karja köré fonta, és bájosan mosolyogva rápillantott. - De hiába

minden kislány, engem nem fogsz tudni kiutálni. - hirtelen lágyabb,

kedvesebb hangnemre váltott, mintha rájött volna, hogy a stílusa nem

éppen megfelelő. - Szeretem Patrikot. Miatta bármit elviselek, még a

gyilkos pillantásodat is.

Sana úgy érezte, hogy a teljes szöveg csupán színjáték volt, és pont

neki szólt, hogy érezze, hamarosan el fogja veszíteni Patrikot. Már most

hatalmas űrt érzett maguk között, és ezt Jessy még tovább kívánta

fokozni.

- Tudom, hogy nem örülsz a jelenlétemnek, de most más választásod

nemigen van. Igaz szívem? - nézett rá szerelmesen a férfira.

Patrik nem felelt, csak tétován felsóhajtott, és félig lehajtva a fejét,

elgondolkodva végigsimított a haján, csak azután emelte fel tekintetét a

lányra. Mindezt olyan óvatosan tette, hogy Sana nem is értette, viszont

érzett annyi fölényt, hogy megválaszolja.

- Nincs választásom? - kérdezte a nőt összehúzott szemöldökkel,

kissé szemtelen hangnemben. - Nekem mindig van választásom.

- Na igen. Azt hiszed? Pedig a Látó ereje sem végtelen. - az asz- szony

megigazította hosszú ujjú, sötét virágos selyemblúzát és úgy nézett bele

egyenesen a lány szemeibe. - Van még olyan erő, ami képes megtörni az

erejét és a hatalmát. Úgyhogy a választás lehetőségében én nem lennék

olyan biztos.

Sana értetlenkedve meredt Jessyre, majd Patrikra nézett, aki némán

hallgatta a nem épp barátságos csevejt, és már kezdett elege lenni a két

nő vitájából. Mégsem szólt, mert ahogy egyre jobban beleivódott Jessy

szerelme, Sanaé egyre halványulni látszott, de nem tudta elfelejteni,

mégsem tudta magában teljességgel megszüntetni. Két tűz között állt, és

nem akart döntőbíró lenni. Sana maga volt az élet, vele minden olyan

más volt, olyan fellegeken túli. Jessy viszont a fel- szabadultság és a

boldogság, a földi örömöket nyújtotta át, méghozzá aranytálcán. Bár

álmodozott a békéről, de valahol legbelül maga is tudta, hogy ez

egyszerűen lehetetlen, mert ez a két nő teljesen különbözik egymástól,

261

és ő maga is érezte a haragot közöttük.

De Sananak ez a végkifejlet kezdetét jelentette. Tudta, ha nem akar

veszíteni, harcolnia kell. De hogyan harcoljon valakiért, aki a kárhozatba

akar veszni?! Nem tudta mit tegyen, de időt kellett adnia Pat- riknak és

saját magának is. Ezért még egy utolsó megvető pillantást vetett a nőre,

majd egyszerűen megfordult és elhagyta a helységet.

Hazafelé tartott, és most nem tett kitérőt. Tudta, ha Patrik és Jessy az

irodában vannak, akkor legalább otthon nyugalom van, és Dark ölelő

karja várja. Ezért inkább meg is szaporázta a lépteit, hogy mielőbb a

buszmegállóban legyen, onnan pedig siethessen Patrik házához. Közben

pedig megpróbálta kiverni a fejéből Jessy szavait, de azok olyan erővel

nehezedtek rá, hogy akár össze is roskadhatott volna a súlyuk alatt. „

Van még olyan erő, ami képes megtörni a Látó erejét és a hatalmát.” - hangzott

a fülébe a hang, amely olyan határozott volt és magabiztos. Egyre

jobban érezte, hogy valami nem stimmel, és a Jessyből áradó gyűlölet

hamarosan a felszínre tör. Nem ment ki a fejéből a nő, egyszerűen

képtelen volt átsiklani az előző szavain. Hiába szaporázta a lépteit,

hiába próbált másra gondolni, egyszerűen nem tudott.

Amint a házba ért, ledobta a táskáját és megkereste Darkot, aki épp a

szobájában rendezgette a papírokat. A lány jöttére lágyan elmoso-

lyodott, és bizakodó tekintettel meglengette a lapokat.

- Úgy tűnik, lassan minden meglesz az irodához. Engedélyek és még

ezernyi szükséges bürokráciás blabla.

- Ez tényleg szuper. - felelte Sana nem túl lelkesen, és ezt a férfi is

azonnal észrevette.

- Nem tetszel nekem te lány! - Dark összehúzott tekintettel megrázta

a fejét. - Mi van veled?

Sana lassan odaballagott Darkhoz és beleült az ölébe. Elgondolkodva

ölelte át a nyakát, és bámulta a férfi háta mögötti üres messzeséget. -

Suli után bementem az irodába és.

- Ott volt Jessy. - nyugtázta Dark együtt érzően, és megsimította a

lány karját. - Nem bírod azt a nőt. Igaz?

- Nem! Gyűlölöm, ahogy ő is engem. De ez nem is fontos, ez nem

gond. Van, hogy az ember unszimpatikusnak talál valakit. Itt nem ez az

igazi probléma. Nem ez a baj.

- Hát mi?

- Patrik!

262

- Patrik? - ámult el Dark. - Ezt meg hogy érted?

Sana mélyen felsóhajtott és belenézett a férfi megnyugtatóan szép,

csillogó szemeibe. - Jessy gonosz. Egyre erősebben érzem. Ha a kö-

zelemben van, egyre kevésbé tudom megállni, hogy ne vessek rá egy

gyűlölködő pillantást. De nem úgy gonosz, mint egy démon, nem. Ő

alapjában ilyen. Talán, amíg élt a dédmamája, ő képes volt kordában

tartani, de az ő halálával már nem sikerült.

- Ezt meg honnan szeded? Nem gondolod, hogy kicsit elhamarko-

dottan következtetsz? Ez a kijelentés így igen durva. - Dark kissé eltolta

magától a lányt, hogy lássa annak borús arcát.

- Tudod, hogy megérzem a gonoszt. Jessynél is érzem, méghozzá

egyre erősebben.

- Nem lehet, hogy csak féltékeny vagy, és ezt vetíted rá?

Sana hirtelen felugrott a férfi öléből és durcásan az ablakhoz sétált. Fájt,

hogy Dark nem hisz neki. Fájt, hogy egy önző kis libának látja, ahogyan

valószínűleg Patrik is.

- Rosszul gondolod. - felelte végül a lehető legnyugodtabban. - Jó

emberismerő vagyok. Jessy pedig minden, csak épp nem jó ember, és

Patrik ezt nem képes észrevenni, ahogy ezek szerint te sem. Lassan

olyan messze lesz tőlem, mint még akkor sem volt, mikor papa be-

mutatta nekem. És mindez egy ilyen nő miatt. Mi a fenét adhat neki,

ami miatt ennyire vak lett?

Dark lassan felkelt a székről, és odaballagva a lányhoz. hátulról

szorosan magához húzta, és puszit lehelt a hajára. - Tudom, hogy van

benne igazság. Nekem sem tetszik ez a nő, de azért, hogy gonosz lenne.

kicsit túlzásnak tűnik.

- Pedig nem az.

Hallgattak, mert Dark már nem tudott miként reagálni. Persze Jes- sy

az ő tetszését sem igazán nyerte el, de valahogy mégsem hitte, hogy

nagy baj lenne vele. Viszont tisztában volt azzal is, hogy Sana nem

állítana ilyet, ha abban legalább egy fél igazság nem lenne.

De a lány nem nyugodott bele. Egy mozdulattal kibújt a férfi öleléséből,

és egyenesen a telefonhoz rohant, hogy a tudakozót tárcsázza. Nem

sokat foglalkozott etikettel, vagy épp a személyiségi jogokkal, mert úgy

hitte, itt és most, ez semmit sem számít. Csak az volt fontos, hogy minél

többet megtudjon arról a nőről, aki lassan pokollá változtatja az eddigi

kellemes légkörét. Jessy rokonainak száma után érdeklődött, de mikor

263

közölték vele, hogy nem adhatnak felvilágosítást, mert nincs bejegyezve

semmi, akkor Sheeny gyermekei és unokái után kezdett kutatni. Bár

belekerült néhány telefonjába, de végül mégiscsak sikerült egy számot

kiderítenie, amely halvány reményt jelentett számára. Egy mélyet

sóhajtva ismét felvette a kagylót, és tárcsázta a megadott számot.

Néhány csörgés után, egy barátságos férfihang szólt bele a telefonba.

Mikor kiderült, hogy az elhunyt asszony rokonaival beszél, Sana előbb

körített kicsit, kedveskedett, Sheenyt dicsérte, és csak aztán tért rá a

lényegre.

- Valójában Jessy felől érdeklődnék.

- Jessyca? - a férfi hallhatólag megütközött kissé, de azért ugyanolyan

kedvesen folytatta a társalgást. - Na igen. Ő egy furcsa, nehéz eset. De

erről a feleségem jobban tudna mesélni. Várjon csak, mindjárt idehívom.

Sana hallotta, hogy a vonal túlsó végén, a férfi Gabriella nevét kia-

bálja, majd nem is olyan sokára egy idegesebb női hang szólalt meg.

- Halló! A férjem azt mondja, hogy Jessy után érdeklődik.

- Igen, így van. - Sana felpillantott, és Dark rezzenéstelen arcát látta

maga előtt. A férfi a falnak támaszkodva őt figyelte, ezért kihango-

sította a telefont, hogy Dark is halljon minden egyes szót. Aztán teljes

figyelmét a telefonbeszélgetésre összpontosította. - Az a helyzet, hogy

nagyon fontos lenne tudnom, mi történt vele.

- És mégis miért lenne fontos? Egyáltalán miért érdeklődik a csalá-

dom iránt? Ki maga?

A lány egy pillanatra az ajkába harapott, aztán felemelte a fejét és

folytatta a beszélgetést, kihagyva az őt érintő kérdéseket. - Jessy nagyon

megváltozott Sheeny halála után. Igaz? Bizonyára nagyon nagy

nehézséget jelentett számára, hogy meghalt a szeretett dédanyja.

Némi elgondolkodó hallgatás után, Gabriella mégiscsak megszólalt. -

Tudja, a mama imádta Jessyt. Magával vitte mindenhová, sok mindenre

megtanította, szinte ő volt a jobb keze. És Jessy is ragaszkodott a

mamához. Soha egy percre sem mozdult el mellőle. Néha az embernek

olyan érzése támadt, hogy összekötözték őket. De nem is volt semmi baj,

jó volt őket boldognak látni. Aztán a mama halálával, Jessy

depresszióba esett. Folyton azt hangoztatta, hogy nem bír így élni.

Furcsa lett. Dühkitörései voltak, már-már félelmetessé vált. Nem

hallgatott senkire, ment a saját feje után. Nagyon megváltozott.

- az asszony elhallgatott, majd mélyeket lélegezve próbált nyugodtan,

264

higgadtan megszólalni. - Nézze! Nem tudom ki maga és miért

érdeklődik az unokahúgom iránt. Nem is tudom, hogy miért is

mondtam el magának mindezt. Nem szokásom kifecsegni a család

dolgait. Csak Sheeny halálával kicsit minden nehezebb lett, kicsit

megváltoztak a dolgok.

- Igen, értem. - felelte Sana. - És nagyon hálás vagyok amiért ezt

megosztotta velem. Én pedig megadnék egy számot amin elérhet, ha

bármi problémája is van, ha segítségre lenne szüksége.

- Miért? Mégis ki maga?

- Én? - Sana bizonytalanul felsóhajtott, majd elhadarta a mobilja

számát, és megköszönve a beszélgetést, a helyére tette a kagylót. Csak

ezután nézett fel Darkra, és érdeklődő tekintettel kutatta az arcvonásait,

hátha felfedezi benne a megértés jeleit.

- Ez még mindig nem jelent nagyon rosszat, bár igen különös. -

nyugtázta a férfi. - De ha ezzel odaállsz Patrik elé, csak azt éred el, hogy

mérges lesz rád.

Sana elfintorodott, majd megkerülve Darkot lement a konyhába, hogy

igyon egy csésze kávét, amire egész nap vágyott.

12. fejezet - Hol az igazság?

Sana reggel Dark ébresztgető hangjára kelt. Lassan kinyitotta a sze-

meit és az órájára pillantva megállapította, hogy ideje felkelnie, ha nem

akar elkésni az iskolából. De alig ült fel, szinte beleütközött a férfibe, aki

az ágy szélén ülve figyelte.

- Mi az, szívem? Ennyire reggel van? Nem látsz ki a pilláid alól?

- Vicces vagy! - morogta Sana, miközben kikelve az ágyból a szek-

rényhez ment, hogy kiválasszon magának valami ruhát. Egy magas

nyakú póló, és egy kék vászonnadrág mellett döntött, és mintha Dark

ott sem lett volna, öltözködni kezdett.

A férfi elnézte egy darabig a kócos hajú, álmos szemű lányt, de mikor

az levetve a pizsamáját teljesen meztelenül állt előtte, inkább elfordult,

nehogy kísértésbe essen és tovább tetézze a bajt. Megpróbált nem

figyelni a testi jelekre és, hogy elterelje saját kósza gondolatait,

beszélgetést kezdeményezett. - Jól aludtál?

265

- Nem mondhatnám. - felelte Sana öltözködés közben. - Volt valami

ostoba álmom, hogy Jessy ott állt egy épület előtt velem szemben, és úgy

néztünk egymásra, mint a tyúk a piros kukoricára. Még álmodni is

szörnyű volt.

- Azt meghiszem. Pláne a te álmaidban.

- Na igen. Azt hiszem, ezt nevezhetem látomásnak álom helyett, mert

a valóságalapja teljes. - motyogta a lány, és megfésülte selymes haját,

majd elkészülve odaállt Dark elé. - Ki visz ma suliba? Vagy menjek

busszal?

- Nem sok választásod van. - a férfi felállt az ágyról, és kinyújtóztatva

a testét zsebre dugta a kezeit. - Patrik nem jött haza, a buszhoz pedig ki

sem érnél. Tehát én viszlek el.

Sana megütközve megállt, és letaglózva nézte a férfit. - Egész éjjel

nem jött haza?

- Nem Sana. Nem jött haza!

- Értem! - a lány mély levegőt véve a fürdőbe ment, hogy megmo-

sakodjon és fogat mosson. A hideg csapvíz kijózanította kicsit, és

közben volt ideje átértékelni mindent. Megpróbálta összeszedni magát,

leginkább a kusza gondolatait. Nem akart Patrikkal és az ő új

szerelmével foglalkozni, de ha hagyná, hogy Jessy elvegye tőle a férfit,

végzetes hibát követne el mindannyiuk számára. Az ösztönei nem

engedték, hogy behunyja a szemét és végignézze, ahogy Patrik a

vesztébe rohan. Tennie kellett valamit, de még nem tudta, hogy mit. Am

arra gondolt, hogy amíg ezt kitalálja, megpróbál ugyanaz a Sana lenni,

mint azelőtt. Így visszamenve a szobába, magához vette a táskáját és

Darkra nézett. - Akkor menjünk. - és magára erőltetett még egy széles

mosolyt is.

- Persze, menjünk.

De mielőtt kiléptek volna az ajtón, Sana visszafordult, és belenézett

Dark szemeibe, majd felpipiskedve csókot lehelt a szépen ívelt szájára.

Ám amint elkezdte, abbahagyni sem bírta, mert a férfi ajkainak íze,

teljesen elvette az eszét. És Dark is hasonlóan érezhetett, mert úgy ölelte

magához Sanat, ahogyan csak szerelmes férfi képes ölelni. Beletelt

néhány percbe mire szét tudtak válni, és már visszatérve a valós életbe,

egymás kezét fogva elindultak lefelé a lépcsőn.

Rengeteg kocsi állt az iskola környékén, így Dark csak kissé odébb

266

tudott megállni. Mikor már lefékezte az autóját, lágyan Sanara nézett és

elmosolyodott. - Menj, mielőtt elkésel! - azzal odahajolt a lányhoz, és

futó csókot lehelt a szájára.

- Tudod, én nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy. Te talán nem is

tudod mennyire. - kezdte Sana, és még tovább akarta mondani, de ekkor

a hátuk mögül megszólalt egy duda.

- Mennem kell Sana, rossz helyen állok. - Dark még egy puszit adott a

lánynak, majd a fejével intett, hogy menjen, mert neki is indulnia kell.

Sana fintorogva szállt ki az autóból, de mivel sok választása nem volt,

így búcsút intve Darknak, nézte ahogy a férfi kocsija egyre távolodik

tőle. Komótosan megigazította magán a táskáját meg a pulóverét, és

lassan elindult az iskola irányába. Ám alig tett néhány lépést, mikor az

utca másik felén, egy ismerős női alakra lett figyelmes. Amint teljesen

odafordult, már tisztán látta, hogy nem más áll a járdán az egyik ház

sarkánál, mint Jessy. Kissé megtorpant ettől a látványtól, mert nem

értette, hogy mit akarhat az asszony azzal, hogy a lehető legfeltűnőbben

figyeli őt.

De Jessy nem bujdokolt, hanem még intett is Sananak, hogy menjen

oda hozzá. És bár a lánynak egyetlen porcikája sem kívánta ezt a

találkozást, mégis átballagott az úton, egyenesen a nőhöz, és némán

megállt előtte.

- Szervusz! - üdvözölte Jessy a lányt, egy kedves mosollyal a száján. -

Ne haragudj, hogy csak így rád török, de szeretnék beszélni veled.

Tudod, a tegnapi vitánk, nos. szeretném tisztázni, hogy én nem bántani

akartalak, de Patrik fontos nekem.

Sana végignézett a nőn, és meg kellet állapítania, hogy bár elég furán

volt felöltözve, de még ez is jól állt neki. Az idétlen sapka is, amit

általában a tizenéveseken lehet látni, kihangsúlyozta merész arcvo-

násait. Mégsem tudott teljesen hinni neki, mert az érzékei még sosem

csalták meg, és valami még most is azt súgta, hogy ez a nő gyűlöli.

- Mit akarsz tőlem? - tegezte le egyszerűen az asszonyt.

- Nos, hogy mit akarok? - Jessy egy pillanatig elgondolkodott, majd

lágy mosollyal a száján lehajolt, és szétnyitva a kézitáskáját egy közepes

méretű könyvet vett elő, és Sananak nyújtotta. - Szeretném ha

elfogadnád tőlem, hogy tudd, semmi rossz szándék nincs bennem. Ezt a

könyvet a dédmamámmal írtuk ketten. Talán a hasznodra válhat, és

megtudhatsz belőle mindent, amit tudni szeretnél.

267

Sana a könyv után nyúlt, de a nő nem engedte, hogy hozzá érjen,

inkább a lány táskájára bökött.

- Most inkább tegyük el a táskádba, mert nem hiszem, hogy itt és

most kellene olvasgatnod. Mert ez a könyv kissé más, mint a többi. Ez

nem egy egyszerű olvasmány, és nem biztos, hogy szerencsés lenne, ha

mások megsejtenék, az ő egyszerű világukon kívüli életet.

Bár Sana nem tudta, hogy mi fog ebből kisülni, de nem ellenkezett.

Hagyta, hogy a nő a táskájába csúsztassa a könyvet, és még azt is, hogy

kedvesen mosolyogva megfogja a karját.

- Tudom, nehéz elfogadnod, hogy Patrik szeret engem és én is őt, de

amit érzünk, az erős és. úgy érzem tartós. Nem akarom, hogy ebből

problémák legyenek, mert tudom, hogy Patriknak fájna, ha elveszítene

téged.

Egy pillanatra a lány úgy érezte elgyengült. A lábai megrogytak

alatta, és a világ is forogni kezdett vele. Szeretett volna már az iskolában

lenni, és a padjában ülve pihenni. De Jessy még nem engedte el, előbb

megígértette vele, hogy kedvesebb lesz ezentúl Patrikhoz, és nem szól

bele a dolgaiba. Persze Sana ezt is megígérte, csak elmehessen végre. És

mikor Jessy távozott, a lány is megfordult, és ahogy a lábaiban az erő

engedte, olyan szaporán ment az iskola felé.

Mikor Sana már az osztályteremben ült, érezte, hogy az ereje kezd

visszatérni, és már szinte olyan, mint azelőtt. Nem értette a hirtelen

támadt gyengeségének az okát, és nem is volt ideje foglalkozni vele

igazán, mert Ray huppant le mellé, és kíváncsian kutatta az arcát.

- Hol voltál? Azt hittem már sosem érsz ide.

- Mi vagy te, a szárazdajkám? - gúnyolódott a lány, de aztán inkább

elgondolkodva odafordult a fiúhoz. - Emlékszel a nőre, akiről tegnap

meséltem? Ott várt a sulival szemben, és barátkozni akart.

- Mikor? Most?

- Igen. Az előbb. Nem is értettem igazán. Nagyon kedves volt. - azt

már nem tette hozzá, hogy az álca mögött mégis jól kiérezhető volt a

gonoszsága.

- Na látod! Lehet, hogy nem is olyan szörnyű.

- Nem tudom. - motyogta Sana. - Valamiért nem bízom meg benne, és

a véleményem mit sem változott.

- De lehet, hogy tényleg nem is olyan szörnyű, mint hiszed. - erős-

ködött tovább Ray, bár maga sem tudta, hogy igazából kit is szeretne

268

meggyőzni.

Sana belenézett a fiú szemeibe, hogy megmagyarázza, mire is gon-

dolt. - Amikor féltél, láttam, éreztem. Tudtam, hogy bajban vagy, de

nem akartad, hogy segítsek. Most pedig ugyanúgy tudom, érzem és

látom, hogy az a nő nem jó ember.

Ray nem felelt, mert nagyon is tisztában volt vele, hogy sokkal tar-

tozik Sananak, és az életét köszönheti neki. Nem csak a sajátját, de a

szüleiét és a testvéréét is. Valahogy tudta, hogyha Sana ezt érzi, akkor az

úgy is van. Nem volt miért kételkedjen benne.

Kinyílt az osztályterem ajtaja, és a várva várt történelemtanár helyett,

az osztályfőnök lépdelt befelé a tanári asztalhoz borús, komor arccal. Az

osztály értetlenkedni kezdett, hát még akkor, mikor az osztályfőnököt

egy rendőr követte.

- Osztály! - kezdte a tanító bágyadtan, mintha maga sem tudná, hogy

mit keres ebben a teremben. - Ez a rendőr azért van itt, mert történt egy.

szóval holtan találtak egy diáklányt az iskola mellett, és egy névtelen

bejelentés érkezett, miszerint láttak egy fiatal lányt elszaladni a

helyszínről. - az osztályfőnök segélykérően a rendőrre nézett, mire az

átvéve a szót, áthatóan végignézett a gyerekeken.

- Minden lehetséges nyomot ki kell vizsgálnunk. Mindez nem elle-

netek irányul, csupán keressük az elkövetőt, aki bárki lehet. Az a ké-

résem, hogy mindnyájan egyenként gyertek ide az asztalhoz a táská-

itokkal, és mi átnézzük őket. Aki végzett, az a terem végébe ballag és

csendben megáll, míg mindenki sorra nem került. Elég érthető voltam?

Mindenkinek világos amit kérek?

Az osztály értetlenkedve összenézett, majd némi bekiabálás követ-

kezett az osztályterem végéből.

- De ha lányt láttak, ha lányt keresnek, akkor nekünk fiúknak, mi a

csudának kell kimennünk? És egyáltalán, miért akarnak átkutatnak

minket? - kérdezte Peter a hátsó padból.

- Azért szeretnénk mindenkit kihívni, mert előfordul, hogy a

szemtanúk mást vélnek látni, mint amit valójában, elég egy hosszú haj,

egy másfajta kabát. Tehát nem tudhatjuk biztosan, ezért minden

osztályban mindenki táskáját és ruházatát átvizsgáljuk, hogy kizár-

hassuk a diákokat a gyanúsítottak közül. Esetleges parókát, vagy épp a

gyilkos szerszámot keressük.

Ray összerezzent, és Sana jól tudta, mi jár a fejében. És mikor a fiú a

269

rendőrhöz fordulva rá is kérdezett, már biztos volt benne.

- Nem lehet, hogy ugyanaz az eset ez is, mint ami nemrégen történt

az egyik osztálytársunkkal?

- Nem valószínű, de egyelőre semmit nem zárhatunk ki. - felelte az

egyenruhás, és intett az első diáknak, hogy lépjen az asztalhoz.

A sor elég rohamosan haladt, a rendőr és az osztályfőnök gyors, de

alapos munkát végzett. Minden táskába belenéztek, a kabátokat, ru-

hákat is átvizsgálták, és még meg is motoztak minden diákot. Sana- nak

erről önkéntelenül is az az eset jutott eszébe, mikor Sheeny halálakor

egy túlbuzgó egyenruhás, a kocsinak lökve végigtapogatta. El-

fintorodott, de mégsem ellenkezett mikor őrá került a sor, hanem

minden teketória nélkül, a táskájával együtt az osztályfőnökéhez lépett

és követte az utasításokat. Amint azonban kinyílt a táskája, és a tanár

belenézve egy ismeretlen könyvet vett elő, Sananak eszébe jutott, hogy

talán nem lenne szerencsés, ha bárki is megtudná, miféle könyv van a

birtokában. De nem tudott szólni, mert az osztályfőnök már olvasta is

magának a címet.

- Démonok, vámpírok, vérfarkasok világa, avagy amiben élünk.

Sana magyarázkodni akart, de a tanár nem foglalkozott vele, mert

ekkor vette észre, hogy a könyvtől egy piros folt maradt a kezén. Újból a

táska fölé hajolt és belenézett, mikor is megdermedt, és döbbenten

felnézett a lányra.

- Te jó ég! - suttogta halkan, de annál vészjóslóbban.

- Mi az? - kérdezte a rendőr, és mikor belenézett a táskába, ő is ha-

sonló pillantásokat vetett Sanara.

- Mi van? - a lány értetlenkedve nézett hol egyikükre, hol másikukra.

Nem tudta, hogy azok ketten mit láthattak a táskájában, amitől ennyire

odalettek. De amikor a rendőr hirtelen elkapta a karját, és erősen

megszorítva hátracsavarta, majd egy bilincset tett a csuklóira,

270

miközben a jogairól hablatyolt és közölte vele, hogy Dorina Heslig

meggyilkolásával vádolják, már nagyon is sejtette. Főleg, mikor a

nagy lökdösődésben bele tudott pillantani a cuccai közé, és egy isme-

retlen, véres kést látott benne.

- Rohadék! - tört ki belőle halkan, amit persze nem a rendőrnek

szánt, csupán Jessynek. Hisz jól tudta, hogy az egyetlen ember, aki

ilyenre képes és utálja őt, az csakis a nő lehet.

Ha akkor tiszta fejjel átlát mindent, talán erősen fel tudott volna

lépni, és elkerülhette volna a megaláztatást. De annyira ledöbbent és

hihetetlennek tartotta ezt az egészet, hogy még védekezni is elfelej-

tett. Ezért tudta a rendőr bilinccsel a kezén kifelé lökdösni úgy, hogy

Sana még csak nem is ellenkezett.

Az osztály felhördült, hangoskodtak, értetlenkedtek, kiabáltak, de

volt, aki csak némán figyelte a jelenetet. Eleinte Ray is csendben volt,

idő kellett míg feldolgozta a látottakat, de aztán oda akart menni az

asztalhoz, hogy megvédje Sanat.

- Mi ez az egész? Engedje el! Hallja?

De a rendőr addigra már egyik kezében a táskával, másikkal pedig

Sanat maga előtt tolva kifelé tartott az osztályteremből, egyenesen az

igazgató irodája felé. Sana nem szólt, nem látta értelmét, hiszen tudta,

hogy nem ezzel a közszolgával szemben kell védekeznie, hanem

magukkal a vádakkal, amit majd az ügyben nyomozó felügyelő fog

feltenni neki. Ezt már alaposan megtanulta, hiszen sok időt töltött

Patrikkal, ismerte a módszereket, az ügyek meneteit. Most viszont

nem látott át semmit, minden olyan gyorsan és hirtelen történt, min-

den olyan homályos volt.

Az igazgatói irodába lépve, a rendőr egy nagyot lódított Sanan,

ahogyan beljebb akarta tuszkolni, így a lány kis híján orra bukott.

Amikor visszanyerte az egyensúlyát és felnézett, Henryvel találta

szembe magát.

- Ember! Te jó ég! Azonnal engedje el! - hallott egy ismerős hangot

Sana az ablak mellől, és odafordulva Jim felháborodott arcát látta,

amint a rendőrre förmedt. - Vegye már le róla a bilincset!

- De Uram! Nem tehetem, mert a táskájában ott van a bizonyíték és.

- kezdte volna a rendőr, de Jim nem hagyta, hogy befejezze a

mondatot, hanem erélyesen újból rárivallt.

- Azt mondtam ember, hogy engedje el! Nem érti? Azonnal vegye

271

le a bilincset róla. Most!

Az egyenruhás nem tehetett mást, elővette a kulcsokat és megsza-

badította Sanat a bilincsektől. Majd várakozón hátrább lépett, de a

szemét a lányon tartotta.

Jim elvette a táskát a rendőrtől és belenézett, majd káromkodva ki-

vett egy zsebkendőt a zsebéből, és a táska mélyéről egy vérfoltos kést

húzott elő, amit alaposan megnézett.

Henry olyan képet vágott, mintha minden magyarázkodás nélkül is

a lányt könyvelné el tettesként. Nehézkesen az asztal mögé ment és

komoran, tehetetlenül leült a székére.

- Mond csak, hogy került ez a kés hozzád? - szegezte a lánynak a

kérdést Jim, és egyenesen a szemébe nézett, amit Sana most nagyon

sokra értékelt.

- Nem tudom. - felelte a lány őszintén. - De talán sejtem.

- Hallgatlak!

Sana a hátuk mögött álló rendőrre nézett, majd Henryre. De amikor

látta, hogy egyikük sem mozdul, és kíváncsian várják a válaszát,

megrázta a fejét és előrehajolt, hogy megérinthesse a táskáját, amitől

végképp tisztán láthat.

Egy kép jelent meg előtte. Jessy, aki egy könyvet csúsztatott bele a

tankönyvei közé, és egy pirosló, éles szerszámot. Sananak már egy

cseppnyi kételye sem volt. Már nagyon is jól tudta Jim kérdésére a

választ, hogy hogyan kerülhetett a kés pont az ő táskájába. Sóhajtott

egyet, és kiegyenesedve összehúzta a szemöldökét. - Nincs bizonyí-

tékom, nincs semmim csak a szavam.

- Tudod, hogy ez nem szempont. De ha van egy tipped, van egy út

amin el tudunk indulni. - nyugtázta Jim, majd odament, kihúzta a

széket és leültette a lányt. - Mond a verziódat, én hallgatlak.

Sana látta, hogy nem sok egyéb lehetősége van, így nem habozott

tovább és beszélni kezdett. Elmondta, hogy meglátogatta őket egy nő,

aki gyűlöli őt és félre akarja állítani az útból, hogy megszerezhesse

Patrikot. De ebből a nőből árad a gonoszság és a gyűlölet. Elmesélte a

ma reggeli találkozásukat is és, hogy egy könyvet kapott tőle, amit ő

maga tett bele a táskájába. És még a különös ruházatát is leírta. A

kényes részleteket kihagyta, ami a misztikumokkal volt kapcsolatos,

mert tudta, hogy azt úgysem értenék.

Hallgattak. Jimnek át kellett gondolnia mindent. Nem volt egyszerű

272

feladvány, mert elég régóta ismerte Sanat, és tisztában volt vele, hogy

erős, igazán különleges lány. Nem hitte, egy percig sem hitte, hogy

képes lenne hidegvérrel ölni. De meg volt kötve a keze, és követnie

kellett a kötelező procedúrát, legalábbis addig a részig, amíg ezt jónak

látta.

Jim komótosan az asztalon nyugvó könyv után nyúlt, ami ott hevert

Sana táskája mellett. Elolvasta a címét, és értetlenkedve rázta a fejét. -

Mi a csudának ad egy nő ilyen könyvet egy gyereknek.

- Már nem vagyok gyerek. - fintorgott Sana. - És ha megnézed, ő és

a dédmamája írták a könyvet.

- Ennek még utánanézünk. És gondolom, ha megkérdezem, hogy

nem te vetted -e ezt a könyvet egy könyvesboltban vagy bárhol, nemet

mondanál. Igaz?

- Tényleg nem én vettem. Ma reggelig még nem is tudta, hogy ez a

könyv létezik.

- Sejtettem. - felelte Jim elgondolkodva. Aztán elővette a mobilját,

tárcsázott, majd miután a vonal túlsó végén felvették, halkan bele-

szólt. - Sana sulijában vagyok, jobb ha idejössz. Gyilkosság történt.

Nem, neki semmi baja, csak épp az egyik bizonyíték az ő táskájában

lapult. Rendben. Az igazgatóiban várlak. - azzal kikapcsolta a telefont

és visszasüllyesztette a zsebébe.

Az idő nagyon lassan haladt. Sana úgy érezte, mintha táncolnának

az idegein, de nem valami életvidám számot, hanem a lehető leglas-

sabb, húzottabb dallamokat. Ránézett a falon lógó nagy órára, és hi-

tetlenkedve állapította meg, hogy már több mint fél órája szenvedett

ebben az irodában.

- Nos, ez igazán érdekes verzió volt. - nyugtázta Henry egy idő

után, csakhogy megtörje a beállt csendet. Látszott, hogy bármennyire

is szeretne, képtelen hinni a lánynak.

- Érdekes? - kérdezte Sana, majd nem törődve az igazgatóval, Jim-

hez fordult. - Én már elmondtam amit tudok, most elmondanád te,

hogy pontosan mi történt? Mert nekünk csak annyit mondtak, hogy

egy lányt találtak az iskola mellett és halott volt.

- Átvágták a torkát. - felelte Jim készségesen. - De mást még nem

nagyon tudunk, majd boncolás után.

- Azt mondta a kollégád, - mutatott Sana a háta mögé. - hogy volt

egy névtelen telefonáló. Nem nyomoztátok le?

273

- De igen. Telefonfülke, elváltoztatott hang, egy tucatnyi elmosó-

dott ujjlenyomat. Vagyis semmi. De ha valóban úgy van, ahogy

mondod, valakinek látnia kellett azt a nőt, amint veled beszélt. -

nyugtázta Jim. Majd odalépve a rendőrhöz kiadta az újabb utasításo-

kat, miszerint menjen végig az osztályokba, és keressenek szemtanú-

kat, akik látták Sanat beszélni egy nővel ma reggel.

A rendőr bólintott egyet és távozott, Jim pedig a fejét vakargatva

visszasétált az ablakhoz, és háttal az üvegnek leült a belső párkányra.

Nem tudta mit mondhatna, nem tudta mit tehetne még, hogy

tisztázódjon Sana ártatlansága. Mert ő hitte, hogy az, hisz ismerte

gyerekkora óta.. Aki emberéleteket mentett már meg, aki olyan he-

lyes, kedves lány, mint Sana, az nem lehet gyilkos.

Kopogtak, majd miután feltárult az ajtó, Patrik és Dark lépett be a

helységbe idegesen.

- Itt voltunk az irodába. Jöttünk, amilyen gyorsan csak tudtunk. Mi

ez az egész? - Patrik rápillantott a várakozón üldögélő lányra, majd

Jimhez lépett, és várta a magyarázatot.

Eközben Dark Sanahoz ment, és leguggolva hozzá lágyan megfogta

a kezét.

- Jól vagy?

A lány hálásan bólintott és megszorította a férfi kezét. Jól esett neki

Dark törődése, szeretete, és a legszívesebben azonnal hozzá is bújt

volna, de valami visszatartotta. Méghozzá maga Patrik, aki a kést

nézve hallgatta volt kollégáját, és az arcvonásai minden szóval egyre

keményebbek, dühösebbek lettek. És mikor Jim már elmondott nagy-

jából mindent, Patrik nemlegesen a fejét rázta.

- Ez valami vicc. Ugye? - fordult a lány felé. - Még hogy Jessy tette a

táskádba a kést? Ne bolondozz!

- Nem bolondozok. - felelte Sana. - Reggel itt volt. Mikor Dark már

elment a kocsival, az út másik oldalán várt. Egy könyvet adott, és ő

maga tette a táskámba, akkor tette bele a kést is.

- Lehetetlen! - állította Patrik.

- Pedig nem az. - Sana erősködött, mert nem értette, hogy a férfi

miért nem hisz neki.

- De az! - Patrik egy mélyet sóhajtott és idegesen a lány elé állt. -

Találj ki valami mást, mert Jessyvel pontban fél hétkor keltünk, és

Jim telefonja előtt talán fél órával jöttem el tőle. Tehát nem lehetett

274

itt, hogy beszéljen veled.

Sana döbbenten meredt Patrikra. Tudta, hogy Jessy volt a bűnös,

hiszen a saját szemével látta ma reggel. És amint megérintette a tás-

káját, a látomásában a kést is tisztán ki tudta venni a nő kezében a

könyv alatt. De Patrik még soha nem hazudott, és Sana abban is biz-

tos volt, hogy soha nem is tenné, legalábbis egy ilyen komoly ügyben

biztosan nem.

- Az nem lehet! - most már Sana is felállt. - Jessy itt volt reggel, ez

biztos. Ott van a könyv, tőle kaptam.

Patrik nemlegesen a fejét rázta, majd dühösen odalépett az ablak-

hoz és kinézett rajta.

- Ha Sana volt a tettes, ami lehetetlen, akkor miért dugta volna el a

kést a saját táskájában? - állt fel Dark is. - És miért nem dobta el va-

lahol, vagy miért nem dugta el? Miért várta meg, míg megtalálják

nála? És miért állítana valamit, amiben nem lenne teljesen biztos? -

ezt az utolsó kérdést Patriknak szánta, hiszen mindketten tudták, is-

merték Sana képességeit, és tisztában voltak azzal, is hogy a lány nem

mondana valótlant.

- Mert gyűlöli. - nyugtázta Patrik, de nem fordult meg, továbbra is a

nagy semmit bámulta az ablakon át.

- És éppen ezért megölt volna egy másik lányt? Pont ő, és pont így?

- mutatott a késre Dark. - Ezt nem gondolhatod komolyan.

Csend lett. Henry, aki ezidáig némán hallgatta az eszmecserét, most

ránézett Patrikra. - Ha józan ésszel gondolkodunk, ez valóban furcsa.

Megölne egy lányt, majd a kést a saját táskájába dugná és hagyná,

hogy egy rendőr bilincsben végighurcolja az iskolán, aztán meg

bevádolna egy nőt, csak mert gyűlöli?

- Bilincsben? - Dark döbbenten nézte a tanárt, majd hitetlenkedve a

fejét rázta, mintha csak azt akarná mondani, hogy ennél rosszabb már

biztosan nem jöhet.

- Valóban elég hihetetlen. - nyugtázta Jim elgondolkodva.

Csak Patrik nem szólt többet, ami leginkább Darkot idegesítette.

Hiszen ő jól tudta, hogy ha valakiben, hát Sanaban meg lehet bízni

jobban, mint bárki másban. És ami a képességeit tekinti, ha szükségét

érezné, akár bizonyíték nélkül is meg tudna ölni bárkit.

- Na jó, ebből elég! - förmedt fel Dark és odamenve Patrikhoz,

megragadta a vállát és maga felé fordította. - Ismered Sanat, ahogy én

275

is. Gyerekkora óta részesei vagyunk az életének. Tisztában vagy vele,

hogy mire képes, hogy mit tud és, hogy mikor mit tesz vagy tenne.

Ezidáig számomra úgy tűnt, hogy vakon megbíztál benne, mert ott

voltál mindig mikor kellett, mikor ő úgy ítélte, hogy szükség van rá.

Most pedig azt mondod, hazudik? Nem értelek! Sanaban jobban

bízom, mint saját magamban, mert amíg én esendő emberként vagy

bárhogyan is élem az életemet, addig ő maga a fény, az erő és a

biztonság. És ezzel tisztában vagy te is. Mi van abban a nőben, hogy

így ellene tudott fordítani?

Patrik végighallgatta a férfit, de nem felelt, csak elgondolkodva rá-

nézett a szomorú lányra. Valójában ő maga sem hitte, hogy gyilkos

lenne, azt nem. De az is hihetetlen volt számára, hogy Jessy hogyan

lehetett az iskolánál, mikor vele volt.

Dark elfordult Patriktól, és Sanahoz menve, magához húzta a lányt,

majd egyenesen Jimre nézett. - Most mi lesz?

Jim felsóhajtva megvakargatta az állát, mikor újabb kopogás zavar-

ta meg őket, és az előzőleg elküldött rendőr lépett az irodába, majd

egyenesen Jimhez fordult. - Többen látták reggel a lányt megérkezni,

majd az iskolával szemben egy nővel beszélni. Kötött, fehér sapká-

ban, egy rövid kék dzsekiben és egy türkiznadrágban, a kezében egy

szintén kék táskával.

- Ez nem Jessy! - állította Patrik. - Sosem venne fel türkizt, és sapkát

sem. Nem az a fajta.

Erre már Sana is feldühödött, és Patrikra nézve mérgesen rámeredt.

- Hát nem veszed észre? Kígyót melengetsz a kebleden! - nyelt egy

nagyot, és össze kellett szednie minden erejét, hogy visszafojtsa

magába a többi bántó, dühös megjegyzést. Inkább elfordult Dark felé,

és arcát belefúrta a férfi mellkasához.

- Azt hiszem, a tények alapján, nincs miért bevinnem Sanat. - kö-

zölte Jim. - Mert gondolom, ha te nem is - nézett Patrikra. - a barátod

hozta el reggel Sanat iskolába, és igazolja is, hogy reggel vele volt, -

miután Dark bólintott, Jim tovább folytatta. - tehát sem ideje, sem

alkalma nem volt gyilkolni. És nem hazudott a nővel kapcsolatban

sem. Tehát, másfelé kell elindulnunk. Vagy te másképp gondolod? -

Jim karba fonta a kezét, és várakozón nézte volt kollégáját.

Patrik nemlegesen a fejét rázta. - Nem, dehogy! Biztos, hogy Sana

nem ölt meg senkit.

276

Jim bólintott, pont erre számított. Így intett, hogyha gondolják, sza-

badon távozhatnak. A rendőr pedig, még az ajtót is kitárta előttük.

Dark átkarolta a lány derekát, és némán kivezette az irodából, mö-

göttük a komoran ballagó Patrikkal.

A folyosón már jó néhány diák téblábolt, és amint meglátták Sanat,

olyan szemeket vetettek rá, mint egy tömeggyilkosra. Dark is látta ezt,

és védelmezőn, még szorosabban húzta magához a lányt, míg ki nem

értek az iskolából.

A parkolóban csak Patrik kocsija állt, és Dark egyenesen oda irá-

nyította Sanat. Miután az ajtók kinyíltak, a férfi beültette a lányt a

hátsó ülésre, ő pedig mellé telepedett, hogy vigasztalhassa, szeret-

gethesse egy kicsit, ezután a trauma után.

Patrik is beült az autóba, és elindítva a motort kikanyarodott az út-

ra, hogy hazafelé vegye az irányt. Egy szót sem szólt, mert át kellett

gondolnia mindent. Biztos volt benne, hogy Jessy nem lehetett az is-

kola előtt abban az időpontban, mikor Sana állítja, de akkor vajon ki

volt az? És miért akarta az egész gyilkosságot Sana nyakába varrni?

Valaki kegyetlen és csúf tréfát űz velük.

Egész úton csendben voltak, egyikük sem szólt. És amint a házhoz

értek, Sana nehézkesen kiszállt a kocsiból, majd csalódottan elindult

a szobája felé. Néhány lépés után azonban meggondolta magát, és

még a nappaliban megfordult, hogy egyenesen Patrik szemeibe néz-

hessen. Nem hagyhatta annyiban a dolgot, mert látta, érezte, hogy a

férfi még mindig nem hisz neki, és ez marta a lelkét. - Tudom, hogy

nem akarsz meghallani és meghallgatni sem. Tudom, hogy valamiért

nagyon véded Jessyt. De amikor megfogtam a táskámat, láttam hogy

Jessy volt, aki belerakta a kést a könyvvel együtt. Mikor odaadta nem

láttam, mert a könyv alatt volt a kés, azért nem is akarta, hogy

megfogjam. És minden alkalommal, mikor találkozom vele, érzem

benne a gyűlöletet és a gonoszságot. És tudod, hogy amit állítok mind

igaz, de mégis szemet hunysz és őt véded.

- Hagyd abba Sana! - Patrik láthatólag nagyon tanácstalan volt és

egyre mérgesebb. Elfordult a lánytól és kiment a konyhába, hogy ká-

vét töltsön magának. De Sana nem engedte magát lerázni, nem hagy-

ta, hogy a férfi csak úgy faképnél hagyja, inkább utána ment.

- Miért csinálod ezt? Mi a csudát tud az a nő, amiért ennyire vak

lettél? - förmedt a férfira cseppet sem szelíden. Bántotta annak elhú-

277

zódzkodása és az, hogy ő maga már cseppet sem számított neki.

- Sana, kérlek! - Patrik hangja egyre dühösebb lett, már képtelen

volt tovább ezt hallgatni.

- Miért? Miért kérsz bármire is? Gyilkosnak gondolsz? Hazugnak?

Pedig neked tudnod kéne, hogy ki vagyok, és mit miért teszek. Mi

történt, hogy nem látod, hogy nem érzed? Itt nem én vagyok az, akit

vádolni kell, hanem Jessy.

Erre már Patrik végképp elvesztette minden türelmét, és úgy kiabált

a lányra, ahogy eddig még sohasem. - Elég! Azonnal fejezd be, és

hagyj végre békén! - és, hogy elég egyértelmű legyen, még a csészéjét

is a mosogatóba vágta, ahol az azonnal darabokra törött.

Sana előbb megdöbbent, de aztán olyan keserű düh szállta meg,

hogy ökölbe szorítva a kezét, minden erejét és haragját Jessyre akarta

irányítani, hogy földre kényszerítse, hogy megölje. Nem gondolko-

dott, csak behunyta a szemeit, és már érezte, ahogy a Látó ereje szét-

áradt az egész testében. Bár semmi élvezet nem volt benne, mégis ké-

pes lett volna megtenni, mert ez a nő annyi keserűséget és fájdalmat

okozott már neki, hogy úgy érezte, képtelen tovább tűrni.

Dark eddig szó nélkül nézte és hallgatta a vitát az ajtóban állva, de

most látva, hogy Sana valami szörnyűségre készül, hirtelen odalépett,

és megragadva a lány karját erőteljesen megrázta. - Sana, ne! Ezt ne!

A lány hirtelen felocsúdott, majd egy mozdulattal kirántotta a karját

a szorításból, és szó nélkül felrohant a szobájába, hangosan becsapva

az ajtót maga mögött.

- Remek! - nyugtázta Dark, és egy nem tetsző pillantást vetett Pat-

rikra, majd sietve elindult a lány után. Nem akarta, hogy még na-

gyobb baj legyen, ezért úgy gondolta, jobb ha Sana mellett marad,

míg lecsitulnak a kedélyek.

Patrik döbbenten követte tekintetével Sanat, és tudta, újra kell gon-

dolnia mindent, hogy végre tisztán, józanul láthasson.

A nap további része nyugodtan telt. Sana ki sem mozdult a szobá-

jából, Dark pedig ott volt mellette, ölelte, vigasztalta, szerette. Nem

akarta egyedül hagyni, mert átérezte a fájdalmát, hiszen az akiben

éveken át vakon megbízott, most ellene fordult. Ő maga sem értette

Patrikot, miért nem képes látni a igazságot, hisz úgy védi azt a nőt,

mintha fontosabb lenne neki bárminél. Talán még hazudni is képes

278

lenne miatta? Nem, azért azt mégsem hitte, csak azt gyanította, hogy

Jessy tett valamit, amivel megtéveszthette Patrikot. Hiszen a nagy-

nénje is azt mondta róla, hogy vannak képességei. Akkor pedig bármi

lehetséges. De nem akart ítélkezni, még nem. Inkább megpróbálta

rávenni a lányt, hogy ne foglalkozzon semmivel, hanem élje tovább az

életét. Már tisztázódott a gyilkosság vádja alól, tehát a legésszerűbb

az, ha úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Még pizzát is

rendelt neki, hátha attól majd jobb kedvre derül. De Sana továbbra is

csak magába zárkózott, és vigasztalhatatlanul kesergett.

13. fejezet - Egyszer mindenre fény derül

Reggel Sana korán felébredt. Egész éjjel alig bírt aludni, folyton

csak Jessyt látta maga előtt, és azt a gyűlöletes pillantását, amivel

mindig őt nézte. Volt még valami különös az álmaiban, egy sötét alak,

aki ott állt a nő mellett, és akit Sana nem ismert fel. Nem akart

foglalkozni ezzel, mert már kezdett elege lenni Jessyből. Inkább fel-

kelt és ment, hogy igyon egy kávét, amitől talán teljesen felébred. Ám

amint a konyhaajtóhoz ért, megpillantotta Darkot és Patrikot az

asztalnál ülve, valami komoly beszélgetést folytatni. Mikor a köze-

lükbe ért, a férfiak hirtelen elhallgattak, és míg Patrik elgondolkodva

a kávéjába merült, addig Dark felállt és kedvesen Sana elé lépett.

- Jól aludtál? - kérdezte tőle kedvesen.

- Nem igazán. - felelte a lány, majd a kávéfőzőhöz lépve elővett a

szekrényből egy csészét, és töltött magának a lefőtt feketéből, amit

egy huzamra ki is ivott. Nem akarta sokáig ezt a feszült levegőt szívni,

ezért odafordult Darkhoz.

- Ha elkészültem, elviszel a suliba? - kérdezte, miközben Patrikot

próbáltra levegőnek nézni.

Dark melegen bólintott, és le sem vette a szemét a lányról, míg az

felszaladva a lépcsőn, el nem tűnt a szobájában. Akkor a fejét rázva

nézett utána, majd visszaült a székre, hogy még váltson pár szót Pat-

rikkal. Sokat azonban már nem tudtak beszélni, mert egy negyed óra

elteltével a lány útra készen baktatott le a lépcsőn, és magába ros-

kadt, csalódott tekintettel indult kifelé. Már csak odakint állt meg egy

279

pillanatra, hogy bevárja Darkot. Közben pedig próbált tisztába jönni

az érzéseivel, de csak a szomorúság volt, amit igazán érzett, és ez

teljesen letaglózta. Hiába akart túllépni rajta és mosolyogni, egy-

szerűen nem ment. Olyan súly ült a szívén, olyan mély keserűség,

amit képtelen volt könnyedén feldolgozni.

Mikor Dark kiért, kinyitotta az autója ajtaját, megvárta míg a lány

beszáll, aztán ő is beült és elindította a kocsit az iskola felé. Megpró-

bált beszélgetést kezdeményezni, de láthatólag Sana nemigen volt

erre kapható. Persze a férfi ezt is megértette, és nem erőltette a cseve-

gést. Úgy gondolta, hamarosan úgyis minden rendbe fog jönni, hiszen

rengeteg nehézségen túl voltak már. Addig pedig ő próbál meg

barátságos viszont kialakítani Patrik és Sana között.

Amikor az iskola elé értek, Dark leállította a kocsit és Sana felé for-

dult úgy, ahogy általában. Nézte a komor, szomorú arcát, a keserű

tekintetét, és a szíve is belefacsarodott. Nem akarta így látni, nem

akarta ilyen elveszettnek érezni, hanem vidámnak, magabiztosnak és

erősnek. Felemelte a kezét és lágyan megérintette az arcát, hogy

érezze, ő mellette áll, vele van és hisz neki.

- Szeretlek Dark! - tört ki váratlanul Sana, és lágyan a férfi szemei-

be nézett. - Jobban mint bárkit ezen a világon. Annyit küzdöttem ér-

ted, annyit sírtam, hogy azt hittem túl sem élem. Most, hogy itt vagy,

felhőtlenül boldognak kellene lennem, de nem tudok. A Látónak Pat-

rik is fontos, és ha elveszítem, nem teljesedhet be a Látó, mert szen-

vedni fogok a hiányától.

- Igen, tudom. Ne aggódj! Nem fogod elveszíteni sem őt, sem en-

gem, ezt megígérhetem.

- Biztos? - Sana eleinte tétován, majd szorosan a férfihoz bújt, kar-

jait a nyaka köré fonta, és alig bírta visszatartani a könnyeit.

- Igen, biztos. Bízhatsz bennem! - felelte Dark magabiztosan.

- Bízom benned! Tudod, hogy mindig, minden pillanatban meg-

bíztam benned.

Sana felemelte a fejét, és közelebb hajolva lágy csókot lehelt a férfi

szájára, hogy az érezze, minden szó amit mondott komoly és teljes

mértékben igaz. Nehezen ment, de végül erőt véve magán megpróbált

mosolyogni, és már némileg jobb kedvűen kiszállni a kocsiból. Mivel

a táskáját előző nap az igazgatóiban hagyta a nyomok miatt,

így most felszerelés nélkül indult egyenesen az osztályterem felé.

280

Jó néhány diák lézengett a folyosókon, beszélgettek, nevetgéltek,

ahogy minden nap. De Sana jöttére most elhallgattak, és gyűlölködve

méregették, összesúgtak a háta mögött. A lány érezte, hogy az, ahogy

tegnap a rendőr olyan drasztikus módon bánt vele és bilincsben

hurcolta el, rátette a bélyegét. Így most az egész iskola azt hitte, ő a

gyilkos. Mégsem szólt, mégsem reagált, csak ment egyenesen arra,

amerre az útja vitte. Próbálta nem meghallani a többiek meg-

jegyzéseit, és higgadtan, szinte már kísérteties nyugalommal elmenni

mellettük. Ekkor azonban egy ceruza röpült el a feje mellett. Meg-

döbbent ugyan, de még erre sem akart megfordulni.

Sietve lépett az osztályterembe, és némán leült a helyére. A diák-

társai meglepetten bámulták, és egymás között sugdolózva kérdez-

gették, hogy vajon mit kereshet itt. Sana jól hallott minden szót, de

nem kívánta kommentálni. Tűrt, ahogyan tűrt az a szegény lány is,

akinek Jessy elvágta a torkát. Hiszen, ha pontos akarna lenni, ez is

miatta történt. Úgy gondolta hát, hogy történjék bármi, az mégsem

annyira rossz, mint amilyen annak a lánynak volt.

Ám ezzel még korán sem volt vége, nem úszta meg az egészet eny-

nyivel. Hirtelen feltárult a terem ajtaja és diákok özönlöttek be rajta,

akik mind odagyűltek Sana köré és lökdösni, piszkálni kezdték.

- Mi van te gyilkos? Miért jöttél ma be? Mást is ki akarsz nyírni? Te

szemét! Te elvetemült! Te rohadék! - ilyen és ehhez hasonló szavakkal

illették Sanat, miközben egyre erősebben, egyre durvábban ütö-

gették. Majd egy óvatlan pillanatban ketten elkapták a karját, és ki

akarták cipelni a teremből egy kevésbé feltűnő helyre, feltételezhető-

leg azért, hogy megverjék. De Sananak ekkorra már elege lett, és nem

akart tovább tűrni, mert egyre durvábbak lettek hozzá. Ezért be-

lerúgott az egyik karját tartó fiú sípcsontjába, és mikor a keze kisza-

badult, a másikat vágta állon, szinte teljes erejéből. Bár nem számított

rá, de ekkorra már a legtöbben olyannyira felturbózódtak, hogy

egyszerre négyen, öten is nekiestek, nekitámadtak.

Sana kiugrott a padból, hogy több helye legyen, de mielőtt válaszolt

volna az ütésekre, még elkiabálta magát. - Nem bántottam a lányt,

nem én öltem meg! - de a szavakra senki nem figyelt, így San- anak

sem maradt más választása, minthogy védekezzen és visszatámadjon.

Eleinte csak ösztönösen elhárította az ütéseket, de ahogy egyre

jobban, egyre többen támadták, már muszáj volt visszaütni,

281

bármennyire is nem akarta. Olyanok voltak a diákok, mintha elfelej-

tettek volna gondolkodni, mintha nem is azok lettek volna, akikkel a

lány már hónapok óta együtt járt iskolába.

Amint Ray belépett az osztályba, még a szája is tátva maradt a

döbbenettől, mert látta, hogy Sanat milyen hatalmas gyűlölettel ve-

szik körül. Értetlenkedve nézett körbe, majd mikor hallotta a becs-

mérlő, ócsárló szavakat, képtelen volt annyiban hagyni. Félrelökdös-

te a diáktársait, hogy a lány közelébe kerülhessen, és megpróbálta

túlharsogni a többieket. - Hagyjátok abba! Elég! Hagyjátok békén! -

de a hangja elveszett az üvöltözők között, ezért mást nem tehetvén,

odaállt Sana elé és a testével védte meg.

- Menj innen! - szólt rá Sana. - Agyonvernek!

Ekkor egy ököl lendült Ray elé, de ő keményen elhárította az ütést,

és még arra is maradt ereje, hogy visszavágjon.

Egy sípszó éles hangja ütötte meg a fülüket, és jó néhány tanár,

köztük az igazgató, tőrt magának utat a verekedők felé.

A diákok sorra menekültek volna a teremből, de a tanárok az útju-

kat állták az ajtóban, és senkit nem engedtek távozni. Az igazgató

gyorsan felmérte a helyzetet, és háttal Sananak a diákok felé fordult.

- Valakinek valami gondja van? - amikor nem kapott választ, még

hangosabban kérdezte. - Valamelyikőtöknek problémája van? - mikor

erre sem érkezett felelet, Henry elővette a golyóstollát és felmutatta. -

Mindenki, aki ebben a teremben volt, igazgatói intőben részesül.

Azok, akik bizonyíthatóan támadtak is, ki lesznek rúgva az iskolából.

Szóval, van valakinek valami mondanivalója?

Ray védelmezőn átkarolta Sanat, aki egyre elkeseredettebben nézte

az önmagukból kifordult diáktársait.

- Ez egy gyilkos! - kiabálta be az egyik fiú, mire a többieknek is

megjött a hangjuk. - Tegnap bilincsben vitték el, megölte Dorinát.

Az igazgató ismét belefújt a sípjába, mert a diákok egyre hango-

sabbak, zabolátlanabbak lettek. - Na ebből elég! A mi iskolánkban

nincs gyilkos, ahogy Sana sem az.

- De találtak nála valamit. - kiabálta be egy másik tanuló.

- Igen, valóban találtak nála egy bizonyítékot, ami mégsem köthető

össze vele. Sana teljes mértékben ártatlan.

- De bilincsben vitték el az osztályból.

- Ez is igaz. De ez csupán egy rendőri túlkapás, ami nem jelent

282

semmit. A rendőr úgy ítélte, ez a leghelyesebb módszer, amiért utólag

meg is kapta a dorgálást a felettesétől. - Henry ismét körbejáratta a

szemét, majd mikor úgy tűnt, senki más nem akar szólni, ő folytatta. -

Ez egy iskola, nem pedig egy kocsma, ahol részeg fazonok kiélhetik

brutális vágyaikat, sem pedig egy edzőterem, ahol verekedni lehet.

Tehát! Mindenkitől aki itt van a teremben, kérem az ellenőrzőt és egy

nevet, hogy ki vagy kik kezdték ezt az egész balhét. Ha valaki

megtagadja, vagy olyan nevet mond, ami később kiderül, hogy nem

igaz, az azonnali hatállyal el lesz távolítva az iskolából. Érthető?

A diákok között morgolódás támadt, de tisztában voltak vele, hogy

nem sok választásuk maradt. Miközben a tanárok elszedték az ellen-

őrzőket és feljegyezték a neveket, addig Henry megragadta Sana kar-

ját, és maga után húzta az igazgatóiba. Amint beértek a helységbe, az

igazgató kedvesen leültette a lányt egy székre, ő pedig odaállt elé.

- Sajnálom. Erre igazán nem számítottam. Jól vagy?

- Azt hiszem, igen. - felelte a lány csendesen.

- Akkor jó. Azt hiszem az lesz a legjobb ha most hazamész, és addig

nem jössz iskolába, amíg a kedélyek le nem csitulnak. Ha már úgy

tűnik, minden rendben lesz, értesítelek. Addig pedig küldöm a leckét,

vagy ha mást nem, személyesen viszem el.

Sana megköszönte az igazgató kedvességét, majd szinte öntudatla-

nul felállt és indulni készült, de Henry visszanyomta a székre.

- Nem engedlek el egyedül. Szólok Patriknak, hogy jöjjön érted.

- Ne! - Sana hirtelen megrázta a fejét, és kérlelve nézte az igazgatót.

- Patrikot ne! Tegnap vitatkoztunk, és most inkább nem szeretnék

találkozni vele. Valamiért nem áll teljesen mellettem, nem akarom,

hogy ő jöjjön értem.

- Akkor kinek szóljak? Az a fiatalember, aki tegnap itt volt? Patrik

említette, hogy jó barátod és most veletek lakik. Értesítsük őt?

Sana tétován elővette a mobilját a hátsó zsebéből, beütötte Dark

számát, és várta míg a férfi beleszól a telefonba.

- Sana?

- Szia! - motyogta a lány letörten. - Itt vagyok az iskolában. Ide

tudnál jönni értem?

- Valami baj van? Mi történt? Jól vagy? - Dark hangja aggódásról

árulkodott, mintha érezte volna, hogy valami történni fog.

- Igen, semmi bajom. De jó lenne, ha értem tudnál jönni.

283

Henry kinyújtotta a kezét, és elkérte a mobilt Sanatól. Majd a fülé-

hez emelte a készüléket, bemutatkozott, és nagy vonalakban elma-

gyarázott mindent. Darknak ennyi pont elég volt, mert megígérte,

hogy amilyen gyorsan csak tud, ott lesz.

Az igazgató visszaadta a telefont a lánynak, majd az asztalra ülve,

idegesen megrázta a fejét. - Mióta tanítok, soha nem álltam még ilyen

vagy ehhez hasonló helyzetben. És diákként sem éltem át ehhez

foghatót. Megdöbbent és egyben felháborít, teljesen érthetetlen

számomra. A diákjaim mintha megkergültek volna. - kutatón Sanara

nézett. - Érdekes, hogy mit ki nem hoz egy emberből a düh.

- És a félelem. - fintorgott Sana, miközben Patrikra és önmagára

gondolt. - Ez igaz.

Hallgattak és vártak. Közben megjelent az egyik tanár az össze-

gyűjtött ellenőrzőkkel és egy listával, amin vagy tizenöt diák neve

volt olvasható. Az igazgató elvette a papírt, és hangosan olvasni

kezdte a neveket Sananak. Megkérte, hogy ő maga is mondja el, hogy

kik támadtak rá. De a lány nem felelt, és nem az őt ért trauma miatt,

hanem mert nem akart senkit sem bántani. Hiszen elég atrocitás érte

már, nem akart még többet azzal, hogy bárkit is bevádol.

- Ha nem felelek, engem is kirúg? - kérdezte végül, mire Henry

mélyet sóhajtva letette a papírt az asztalra, és úgy nézett a lányra.

- Te nem támadó vagy, hanem az áldozat. De ha nem segítesz, nem

tudjuk kellően megbüntetni a felbujtókat, az igazi bűnösöket. - de

Sana akkor is csak nemlegesen a fejét rázta, amiért Henry csodálattal

nézett rá. - Legyen. Már így is van egy lista, és ez épp elég.

Kopogtak az ajtón, és Dark lépett az igazgatói irodába. Mikor meg-

látta Sana komor, szomorú arcát, odament hozzá és lágyan megérin-

tette a vállát. - Mi ez az őrültség megint? Diákok támadnak saját tár-

sukra? Hihetetlen!

- Sajnos, ez a helyzet. - nyugtázta az igazgató. - Azt mondják azért,

mert minden ellen szól. A bizonyíték a táskájában és a tény, hogy

bilincsben hozták ide az osztályteremből. Bosszút akartak állni rajta.

Nem mertem Sanat egyedül hazaengedni ezek után, ezért kértem,

hogy valaki érte jöjjön.

- Értem, és nagyon hálás vagyok. Úgy látszik mostanában elég ne-

hezen alakulnak a dolgok.

- Ezt én is észrevettem. - bólintott Henry fásultan. - Lassan őrséget

284

kell állítanunk az iskola egész környékére. Ilyen rövid idő alatt két

gyilkosság kicsit sok. Nem beszélve róla, hogy ez kikészíti a diákokat

is. Természetes, hogy félnek. Bár ezt azért nem vártam tőlük. És bo-

csánatot kérek az ő nevükben is. - lágyan ránézett a lányra, és együtt

érzőn felsóhajtott.

Dark megköszönte Henrynek a kedvességét, és miközben felsegí-

tette Sanat a székről, kezet nyújtott az igazgatónak. Aztán átkarolva a

lányt kikísérte a kocsihoz és beültette az anyósülésre. Miután ő is

beszállt és indított, fél szemmel a magába zárkózott kedvesét figyelte.

- Épp az irodában voltam, a gépet próbáltam összerakni. Otthagytam

mindent, úgyhogy ha nem gond, előbb odamegyünk, aztán haza. -

persze azt eltitkolta, hogy még futtában látta Patrikot megérkezni, és

átfutott az agyán, hogy itt és most jött el az idő, hogy mindent

tisztázzanak végre.

Sana vállat vont. Úgy gondolta, hogy ezek után valójában már

minden mindegy neki. Azt hitte Jessy az, aki bánthatja, de most kide-

rült, hogy sokkal nagyobb fájdalmat tudnak okozni azok, akiktől nem

is várta. Ezért inkább csendben, a lehető legkisebbre kuporodva

megült a kocsiban, míg az irodához nem értek. Ott pedig szófogadó-

an kiszállt, és követte Darkot befelé. Nem gondolt semmi rosszra,

vagyis valójában próbált semmire sem gondolni. Ám amikor beértek a

helységbe, ahol Patrik pakolászott éppen, idétlenül megforgatta a

szemeit, mert most a férfivel szeretett volna a legkevésbé találkozni.

Patrik abbahagyta a rámolást, és értetlenkedve nézett rájuk, míg

végül barátján állapodott meg a tekintete. - Valami baj van? A suli?

Dark megállt Patrik előtt és Sanara mutatott. - Az igazgató kérte,

hogy menjek érte, mert a többiek rátámadtak.

- Hogy mit? Mit csináltak?! - Patrik úgy érezte, hogy menten meg-

hűl a vér az ereiben.

- Nekiestek! - tárta szét a karját a férfi, majd odalépett Sanahoz és ő

magát tolta Patrik elé. - Elegem van ebből az egészből. Nem elég, hogy

mások bántják Sanat, hogy megpróbálják lehetetlenné tenni,

erőtlenné vagy mit tudom én. Nekiesnek, nekitámadnak, úgy bánnak

vele, mint egy gyilkossal, és még te is elzárkózol előle. A vitátokat, az

egymás iránti dühötöket is nekem kell elrendeznem? - nézett

barátjára Dark. - Itt az ideje, hogy végre tisztázzátok a dolgokat, hogy

helyreálljon a béke. Mert így mindnyájan csak veszítünk. Én most

285

kimegyek kávéért a boltba, ti pedig beszéljétek meg a problémáitokat.

Rendben? - azzal választ sem várva elengedte Sanat, majd kifordult az

ajtón és elment.

Patrik nem figyelt Darkra, csak aggódva nézte a lányt. - Minden

rendben? Jól vagy? Nincs semmi bajod?

Sana nem felelt azonnal, előbb próbálta megfejteni a férfi hangjá-

ban érezhető bizonytalanságot. Már nem tudott hinni a tekintet jó-

zanságában, a szeretet erejében, csak őszinte akart lenni, és ahogy

Dark is mondta, tisztázni mindent. Kellett néhány pillanat mire ösz-

sze tudta szedni magát, és lassan megrázva a fejét, könnyes szemekkel

megszólalt. - Hazaküldtek, mert a többiek nekem rontottak, ütöttek,

rúgtak, és azt kiabálták, hogy gyilkos vagyok. Pedig soha, még csak

nem is beszéltem azzal a lánnyal. Odajöttek, ordítottak és agyon

akartak verni, mert a táskámban volt a kés, amit soha nem is láttam, és

mert bilincsbe vittek be az igazgatóhoz. Ennyi elég volt nekik, hogy

én legyek a gyilkos. De ezt elviselem, ez nem zavar annyira, csak az,

hogy te ilyen messze lettél tőlem, hogy dühös vagy rám, hogy hozzám

se szólsz, rám sem nézel. Ezt nem bírom elviselni. - már nem akarta

megállítani a könnyeit, hagyta, hogy azok patakokban folyjanak

végig az arcán.

Patrik feje zúgott a szavaktól, és mélységesen megbánt mindent,

amit az elmúlt időben mondott. És azt, hogy jobban hitt egy nőnek

csak azért, mert megadta neki azt, amire szüksége volt, mint annak a

lánynak, akit gyermekkora óta ismert. Hiszen nála őszintébb és be-

csületesebb ember nem is élt a földön. - Sajnálom. - suttogta őszintén,

tiszta szívéből, majd odalépett Sanahoz, és lágyan magához húzta. -

Sajnálom, kicsim.

A lány zokogva bújt oda Patrik védelmező karjai közé, és átjárta a

boldogság amiért a férfi végre újból közel került hozzá. Attól félt, már

képtelen lesz visszafordítani a helyzetet, és el kell hagynia Patrik

házát, de most megnyugodni látszott. Már érezte Patrik szerete- tét, és

a teljes hitét benne. Mégis volt egy cseppnyi rossz érzése, ami miatt

nem is akarta szóba hozni Jessyt, pedig szerette volna tudni, hogy mi

lesz ezután. De egyelőre megelégedett azzal, hogy a férfi a karjaiban

tartja, és úgy beszél hozzá, mint azelőtt.

Patrik lassan hátrébb tolta a lányt, hogy belenézhessen könnytől

csillogó szemeibe. - Soha nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Sajná-

286

lom. - egyik kezével megsimogatta a lány arcát, majd közelebb hajol-

va, puszit lehelt a homlokára. - Nem szabadott volna hátat fordítanom

neked semmiért és senkiért sem.

- Igen, nem szabadott volna. - motyogta Sana. - És itt az ideje, hogy

megfogadd, hogy soha többé nem is teszed ezt. - ez inkább volt

parancs, mint kérés.

- Ígérem! - felelte Patrik készségesen. - Soha többé nem teszem!

A lány visszabújt a férfihez, és dobogó szívvel, boldogan ölelte át.

Élvezte a megtalált, néma szeretetet, és a férfi bódító, védelmező kar-

jainak meleg szorítását. Mégis, egy idő után kikívánkozott belőle

minden, hiába határozta el, hogy hallgat és nem beszél róla. Úgy

érezte, hogy mindennek ellenére, ez a legmegfelelőbb pillanat.

- Tudom, hogy nehéz elhinni, amit állítok, mert biztosan fontos ne-

ked Jessy. Nehéz elfogadnod, hogy valóban láttam, hogy beszéltem

vele a suli előtt, és ő rakta a kést a táskámba. De tudod, hogy nem

hazudok. Ugye tudod?

Patrik felsóhajtott, és nehézkesen bár, de mégis bólintott. - Tisztá-

ban vagyok a képességeiddel és azzal is, hogy nem hazudnál nekem.

Csak nem értem, hogy hogyan lehetséges ez, mikor ránéztem az órára

ébredéskor, és akkor is, mikor eljöttem tőle. Végig ott volt velem, még

csak egy percre sem mozdult el mellőlem.

- Sheeny tanította, és ki tudja, hogy mire képes.

Patrik elengedte a lányt, és odébb sétálva az asztalra ült. Döbbent

volt és elgondolkodó. Mivel tudta Sana őszinteségét, már csak azt

kellett kitalálnia, mégis hogyan történt, hogy Jessy az orránál fogva

vezette. - Tanította? Ezt honnan szeded?

- Nemrég felhívtam a családját, és a nagynénje mondott néhány

dolgot róla. Hát nem éppen jókat.

- Értem. Nos, - húzta fel a szemöldökét meglepetten a férfi. - erre

nem számítottam.

Sana fintorgott. - Valahogy sejtettem. De Jessy gyűlölt engem, és el

akart választani tőled. Viszont abban is biztos vagyok, hogy téged

nagyon szeret.

- Vagy csak kihasznált. Ki tudja.

A lány nem akart ezen vitatkozni, neki éppen elég volt az, hogy

végre minden a régi lett, és Patrik hitt neki, mellette állt.

Megszólalt Patrik mobilja, mintha csak Sana végszavára várt volna.

287

A férfi kivette a zsebéből és megnézte a kijelzőt, majd mélyet só-

hajtva, kissé zavartan a füléhez tartotta a készüléket.

- Szia Jessy!. Igen. Tudom, de azóta történt egy és más, közbejött

néhány dolog. Tudom, hogy megígértem, de nem tudok menni. Nem,

este sem. Nem Jessy, akkor sem. Sana?! - Patrik ránézett a lányra,

miközben a nőhöz beszélt. - Miért érdekel, hogy Sana itt van e? -

Patrik eltartotta a fülétől a telefont, és döbbenten lerakta az asztalra. -

Letette.

Sana belenézett a férfi szemeibe. - Tudja, hogy nem sikerült a terve.

- de Patrik erre már nem tudott mit felelni, csak a szavak értelmét

kereste, és szeretett volna választ kapni a kérdéseire.

Ebben a pillanatban Dark nyitott be az ajtón, és szó nélkül az asz-

talhoz sétált. Letette a kezében lévő három poharat, és a három zacs-

kót. - Hoztam kávét és kaját. - majd megfordult és ránézett a többi-

ekre. - Itt minden rendben? Tisztáztatok mindent? - mikor Patrik bó-

lintott, Dark tovább beszélt. - Nem tudtam hány óra, mert a mobilo-

mat itt hagytam, és az étteremben meg nem jól működött az óra. Így

csak saccra hagytam időt nektek. Reméltem, elég lesz ennyi.

- Elég volt. - motyogta kedvesen a lány, majd hirtelen Patrikra né-

zett. - Az óra! Mi van, ha Jessy úgy tévesztett meg, hogy átállította az

órákat? Ha mondjuk este belekevert valamit az italodba, és te mélyen

aludtál. Neki volt ideje reggel átállítani az órákat, eljönni a sulihoz,

megölni a lányt, találkozni velem, majd visszamenni és felkelteni

téged, hogy az alibijét igazolhasd. És tudta, ha te mondod, hogy vele

voltál, nem fogják kétségbe vonni.

- Ebben lehet valami. - állította Dark is, miközben mindenkinek

nyújtott egy pohár kávét. - Még akkor is, ha levonjuk belőle a „bele-

kevert valamit az italodba'' szöveget.

Patrik elmerengve a semmibe nézett, aztán tétován Darkra. - Végül

is, lehetséges. Nem zárható ki ez sem.

Sana mikor látta, hogy mindnyájan egyetértenek, odament az asz-

talhoz, felvette a mobilt és Patriknak nyújtotta. - Erről Jimnek is tud-

nia kell, hogy tovább tudjon lépni és lezárhassa a nyomozást.

Patrik nehézkesen bólintott, és elvette a lánytól a telefont. Felhívta

volt kollégáját és beszámolt neki a teóriájáról, miszerint Jessy volt a

bűnös. Bár szavai nem árulkodtak róla, de mindezt fájdalmasan, ke-

serűen tette meg. De nem akarta, hogy ezt mások is tudják, nem

288

akarta, hogy lássák rajta, mennyire nehéz neki mindez. Talán ha már a

legelején hallgatott volna a lányra, akkor nem érezne olyan nagy

keserűséget. De így, megérdemelt büntetésnek gondolta. Ezért a tele-

fon után Sanara pillantott, és belőle merítve erőt, megszólalt. - Dark

majd hazavisz, próbálj meg pihenni.

- És te? - Sana belekortyolt a kávéjába. - Te nem jössz?

- Nem, még nem. Jim beszélni akar és idejön. De ha végeztünk,

majd megyek. Rendben?

A lány bólintott, letette a kávés poharat az asztalra, és szófogadóan

ment a kocsihoz Darkkal.

Már odakint jártak, mikor a férfi hirtelen megszólalt. - Jut eszembe.

Ez ma jött. - a farzsebéből előhalászott egy kék borítékot, és át-

nyújtotta a lánynak.

- Mi ez? - Sana elvette a levelet és elámult, mikor a feladó helyén az

édesanyja nevét pillantotta meg. - Mi a szösz. Az anyámnak eszébe

jutottam? - sietve feltépte a borítékot, és egy elegáns, szinte már

professzionális meghívót pillantott meg. Lassan, óvatosan szétnyitot-

ta, mintha csak attól félne, hogy menten robbanni fog, majd hangosan

olvasni kezdte. - Szeretettel meghívunk benneteket a hétvégére, szerény kis

vacsoránkra, melyet az egybekelésünk alkalmával tartunk. Anna és Andreas. -

Sana szája szinte tátva maradt a csodálkozástól, és hitetlenkedve

ránézett Darkra. - Anyám és Andreas összeházasodnak.

- Már éppen ideje volt. Elég régóta együtt vannak, azt hittem már

soha nem kelnek egybe. - felelte a férfi és beszállt a kocsiba, majd

megvárta míg a lány is ezt teszi, aztán indított.

- De ez akkor is. furcsa. Ilyen gyorsan, ilyen hirtelen, minden elő-

zetes bejelentés nélkül. Milyen esküvő lehet ez?

- Szerény, egyszerű és gyors.

Sana újból megnézte a meghívót, és csak ekkor fedezte fel, hogy

még valami írás is van a hátoldalon. Ezt is hangosan olvasta fel. -

Mindnyájatokat szeretettel várunk. Kérlek Patrikot, Darkot és nagyapádat is

értesítsd. Ölellek: Andreas. - a férfi meglepő arckifejezésére, odanyújtotta

neki a meghívót. - Milyen esküvő az, ahová a volt férj apját is

meghívják, holott azóta nem is beszéltek?

- Na, erről anyukádat kérdezd. - Dark elvette a meghívót és átfu-

totta, majd mosolyogva visszaadta a lánynak. - Bár azt hiszem ez

nem anyukád ötlete lehetett.

289

- Nekem is van rá egy gyanúm. Szerintem ha anyán múlik, meg

sem hív még engem sem, nemhogy mindenkit. Ráadásul ilyen hirte-

len. Még ajándékot is kell vennünk és ruhát és. - Sana esdekelve

nézett a férfira. - Muszáj elmennünk?

- Erre te magad is tudod a választ.

A lány elhúzta a száját, majd tovább böngészte a meglepő levelet,

ám hiába, mert képtelen volt átlátni rajta. Igaz, az anyját sosem értette

meg. Ő egy egyedi, nem mindennapi nő, akinek kissé furcsa érték-

rendje és különös fontossági sorrendje van. De Andreasnak ez kellett.

Hát akkor csak tessék, ő nem lesz semminek az elrontója. Ahogy

eddig sem, most sem szól bele az anyja életébe, ahogy az asszony sem

az övébe.

Aznap este Patrik azzal állított haza, hogy Jim felkereste Jessyt, de a

nő egyszerűen eltűnt. A lakását kipakolta, és a legtöbb holmiját is

elvitte. Körözést adtak ki ellene, de eddig még nincs nyoma.

Sana hallotta a férfi szavain, látta az arcán a keserűséget, és szívből

sajnálta ezért. Mégis úgy gondolta, hogy jobb ez így, hiszen nem csak

az igazságra derült fény, de legalább Patrik is kijózanodott, és

visszatért hozzájuk.

14. fejezet - Nem várt fordulat

A napok gyorsan teltek, és a hétvége egyre csak közeledett. Sana

kellően felkészítette a férfiakat, még a ruháikat is ő válogatta ki. Csak

az ajándékra nem volt semmi ötlete, így azt Dark segített megvenni,

hiszen Sana után, ő ismerte a legjobban Andreasékat. És még a lány is

kapott tőle egy új ruhát, egy világoskék kosztümöt, és hozzá egy fehér

selyemblúzt, aminek mély V kivágása volt, és az ujjatlan része

kellően kiemelte a lány izmos vállait. Bár Sana túl elegánsnak vélte,

mégis ezt választotta, mert a két öltönyös lovagja mellett, ő is csinosan

akart kinézni.

Aznap mikor az indulást tervezték, Sana már korán felkelt, és iz-

galmában csak járkált fel-alá. Eleinte azt hitte, a közelgő esküvő miatt

ideges, de ahogy egyre jobban átérezte a dolgokat, világossá vált

számára, hogy valami más idegesíti, izgatja. Csak azt nem tudta még,

290

hogy konkrétan mi ez a valami, ám érezte, ismét nehéz időszak elé

fognak nézni. Mégsem szólt a férfiaknak, mert nem akarta őket is

nyugtalanítani ezzel. Patrik is alig tért vissza a régi önmagához, telje-

sen lefoglalta az iroda, amit Darkkal próbáltak nyitásra készre vará-

zsolni. Rengeteg időt töltöttek ott, és amíg Sana nem ment iskolába,

addig ő is megpróbált segíteni nekik. Nagyon jól haladtak, ezért azt

tervezték, hogy a következő héten nyitnak. Csak az árnyékolta be né-

mileg mindegyikük kedvét, hogy Jessy még mindig szabadon élt va-

lahol. Bár nem beszéltek róla, Sana tudta, hogy mindegyikük tart tőle

egy kicsit, hisz ha gyilkolni képes volt, akkor ki tudja, mire még.

Sana tehetetlenségében a konyhába vonult, hogy felrakja a kávét

főni, majd téblábolt még egy keveset, és csak aztán ült le az asztalhoz.

Nem akart semmire sem gondolni, csak élvezni a csendet. Ám

képtelen volt, mert egyre csak az járt a fejében, hogy valami súlyos

esemény közeleg, és nem látja, nem érzi, mi az.

- Jó reggelt! Te meg mi a csudát művelsz itt ilyen korán? - lépett a

konyhába Dark egy sötét nadrágban és fekete ingben.

- Várom a kávét. - felelte készségesen a lány, és ahogy a férfira né-

zett, a szíve megtelt bódító szerelemmel. Ezért zavartan lesütötte a

szemét úgy, ahogy a legtöbbször, ha elkapta ez az érzés. Majd inkább

felkelt, és a szekrényhez lépve, a kávéfőzőt vizsgálgatta. - Nemsokára

lefől. Iszol te is egyet?

- Most nem, kösz. Még elintézek néhány dolgot, mielőtt elindu-

lunk. Majd útközben iszok egyet valahol.

Sana döbbenten fordult a férfi felé. - Most akarsz elmenni? Még

nagyon korán van. Milyen dolgod van ilyenkor?

Dark mosolyogva odament a lányhoz, és lehajolva hozzá egy csókot

lehelt a szájára. Aztán hátrább lépett és elmosolyodott. - Elég fontos.

De ígérem, sietek. Mire kell, már én is itt leszek. Rendben?

Sana bólintott, bár nem így gondolta, mert a rossz érzése kezdett

erősödni a férfi érintésétől. Nem értette, nem tudta miért. Olyan volt,

mintha valami gyengítené a jeleket, amiket fognia kellene. Figyel-

meztetni akarta Darkot, hogy vigyázzon, de tisztában volt vele, hiába

is tenné, mert még maga sem tudta mitől is kellene óvakodnia.

Ráadásul mire megszólalt volna, Dark már kilépett a lakásból, és si-

etve elszáguldott, mint akinek valóban fontos a dolga.

A falióra hajnali hatot mutatott, és a lány teljesen tompa volt. Persze

291

ráfoghatta volna az előttük álló eseményekre, az anyja és Andre- as

esküvőjére, de tudta, ha ezt tenné, hazudna. Ezért inkább elővett egy

csészét, töltött magának a lefőtt kávéból és visszament a szobájába,

hogy lefoglalja magát indulásig.

- Nem értem, hol van már. - Sana idegesen széttárta a karjait, mert

Patrikkal már útra készen álltak, ám Dark még nem volt sehol. A lány

már egy tucatszor rátelefonált, de a férfi mobilja ki volt kapcsolva.

Már az irodát is megcsörgette, de ott sem vette fel senki.

- Nyugi, biztosan mindjárt itt lesz. - nyugtatgatta a lányt Patrik, bár

már ő sem bízott benne igazán, hiszen megbeszélték az indulás

időpontját, nem is egyszer.

- Ha mást nem, írj neki pár sort, hogy mi elmentünk. Ő meg ha ha-

zaér, utánunk jön. - közölte T.B. Határozottan. - De most már lassan

induljunk, mert nem érünk oda soha.

Patrik a lányt figyelte, és látva annak szinte reszkető idegességét,

lassan odaballagott hozzá, és lágyan magához húzta. Fejét odahajtotta

Sana füléhez, hogy T.B. ne hallhassa a szavait. - Valami baj van?

- Nem tudom. - suttogta a lány is, miközben a férfihez bújt. - Épp az

a baj, hogy nem tudom. Se álom, se látomás, csak ez a buta érzés.

- Akkor próbálj megnyugodni, és ne gondolj rá. Ha baj lenne, arról

biztosan tudnál. írj néhány sort Darknak, aztán menjünk. - az utolsó

mondatot már hangosan mondta ki, így az öreg fellélegzett, hogy el-

indulhatnak már végre.

Sana úgy tett, ahogy Patrik mondta. Fogott egy papírt és ráfirkan-

tott néhány sort, majd kitette az asztal közepére az üzenetet, és lassan,

aggódva elindult a többiek után a kocsihoz.

Az út hosszú volt és fárasztó. Sana folyton a mögöttük hagyott utat

figyelte, hátha felbukkan valahol Dark kocsija. Ám nagyjából félúton

feladta, és magába roskadva, inkább az előttük álló dolgokra próbált

koncentrálni. T.B. viszont jókedvű volt, és szinte az egész utat végig-

társalogta Patrikkal. így Sana is nyugodtan morfondírozhatott magá-

ban, és nem kellett odafigyelnie nagyapjáékra.

Amikor végre megérkeztek, kikászálódtak az autóból és kinyújtóz-

tatták elgémberedett tagjaikat. Bár útközben megálltak egy párszor

pihenni és tankolni is, mégis úgy érezték, mintha ki sem szálltak vol-

na már napok óta. A hosszú út elfárasztotta mindnyájukat.

292

Amíg a két férfi becsengetett a lakásba, addig Sana még egyszer

megpróbálta felhívni Darkot. Hiába, mert úgy ahogy eddig is, a férfi

mobilja ki volt kapcsolva.

- Végre itt vagytok! - Andreas boldogan mosolyogva tárta szélesre

az ajtót, hogy beengedje a vendégeket. Kezet fogott T.B.-vel és Pat-

rikkal, Sanat pedig lágyan magához ölelte. Odabenn leültette őket az

asztalhoz és megkínálta süteménnyel, itallal, miközben nem győzte

kérdezgetni őket, mint egy kellemes házigazda.

A hangzavarra Anna is megjelent egyszerű kis nadrágkosztümjé-

ben, és zavartan közeledett a vendégek felé. Amint odaért, Sana fel-

állt, és üdvözlésképp megölelte az anyját, miközben hablatyolt vala-

mit arról, hogy milyen csinos, de igazából nem tudott mit mondani

neki. Ezzel Anna is így volt, mert beszélgetés helyett inkább megterí-

tett nekik, és valami tartalmasabb ételt varázsolt eléjük. Addig sür-

gött-forgott, míg végül már mindnyájan lemondtak róla, hogy két ér-

telmes szót is váltsanak vele. Viszont Andreas ellensúlyozva kedvese

viselkedését, mert annál barátságosabb és kedvesebb volt hozzájuk.

Nagyon jól elbeszélgetett a férfiakkal, csak Darkot hiányolta, amitől

Sananak ismét rossz lett a kedve. Azért próbált mosolyogni, hiszen ez

a nap az anyjáé volt, amit igazán nem akart elrontani.

Mint kiderült mindannyiuk számára, a házasságkötés már délelőtt

lezajlott, és most mindenki pihent egy kicsit. Hiszen hamarosan in-

dulnak vacsorázni a közeli étterembe, ahol Andreas kibérelte az egyik

kisebb helységet ma estére, egy kéttagú zenekarral. A kérdésre, hogy

mennyien lesznek összesen, a férfi csak legyintett, és közölte, hogy

harminc fős, családias összejövetel lesz.

Sana, hogy csináljon valamit, kiment a kocsihoz, kivette az anyjá-

éknak szánt ajándékot, majd bevitte, és közösen átadták Annanak és

Anreasnak. Aztán valamivel később, még indulás előtt, a lány felment

az anyjához a szobájába, hogy ezzel is elterelve a gondolatait, segítsen

neki a cicomázásban.. De nem érezte jól magát egy percig sem.

Nemcsak Dark miatt, hanem mert soha nem volt igazán jóban az

anyjával, és képtelen volt vele elbeszélgetni vagy akár barátságosnak

lenni. Inkább csak erőltetett kedvességre volt képes, ami lelkileg

egyáltalán nem dobta fel.

Az étterem a közelben volt, egy hangulatos, tiszta helyen. Már töb-

ben ott gyülekeztek, akikről Sana még csak azt sem tudta, hogy ki-

293

csodák. És talán pont ezért kapaszkodott úgy Patrikba, mintha félne,

hogy elsodorja az ár. Hiába próbált jobb kedvű lenni, kevésbé feszült

és aggódó, szinte lerítt róla, hogy ha tehetné azonnal hazaszaladna. De

nem volt választása, ezért magára erőltetve egy újabb mosolyt,

bevonult a többiekkel az étterembe, és helyet foglalt az egyik távo-

labb eső asztalnál. Patrik odatelepedett mellé, de T.B. jobb társaságra

talált Anna apjának személyében, akivel jól át tudták beszélni a

nyugdíjas éveik gyönyöreit és nyugalmát.

Sana odafordult az ablak felé, és bágyadtan kinézett rajta. Sötéte-

dett, és a lány rossz érzése mit sem csillapult. Erre Patrik is felfigyelt,

mert megszorította Sana asztalon nyugvó kezét.

- Feszült vagy és ideges. Még mindig Dark?

- Nem veszi fel a telefonját. Fogalmam sincs, mi lehet vele. Már ré-

gen itt kellene lennie, vagy vissza kellett volna, hogy hívjon.

- Ne idegeskedj amíg nem muszáj.

A lány bánatosan rámosolygott a férfira és bólintott. - Igazad van.

Most nem bánkódni kell, hanem örülni anyáéknak. Megpróbálok így

is tenni. Nem akarom elrontani a napjukat.

Mikor már mindenki helyet foglalt, felcsendült a zene, miközben a

pincérek elkezdték felszolgálni az előre megrendelt vacsoratálakat.

Az illatok íncsiklandozóak voltak, és a látványuk is önmagáért be-

szélt. Bár Sana nem volt igazán éhes, mégis magába erőltetett néhány

falatot. És amíg a legtöbben ettek, volt aki inkább tánccal múlatta az

időt, ahogy Patrik is, miután Anna odament hozzá, és negédesen

mosolyogva felkérte. Bár a férfinak egy csepp kedve sem volt táncol-

ni, képtelen volt nemet mondani az ifjú asszonynak, és tisztában volt

azzal is, hogy az igencsak udvariatlan tett lenne.

Sana nézte, ahogy az anyja átkarolta Patrik nyakát, és lassan mind-

ketten felvették a zene ritmusát. Halvány, erőltetett mosoly suhant át

az arcán, és megpróbált minden porcikájával az esküvőre koncent-

rálni, de nem tudott. Ott ücsörgött az asztalnál egyedül, amit most

nem is bánt, mert akárhogyan is szerette volna, nem tudott mulatni.

Főleg, mikor egyik pillanatról a másikra iszonyatos gonoszközeli ér-

zés kapta el. Érthetetlen volt számára, hiszen miféle rossz ember ke-

rülhetne egy lagziba?! Gyorsan körbenézett, de nem látott semmi go-

noszra utalót, mígnem egy táncoló pár mögül Dark lépett elő, és ko-

mótosan, száján egy kaján vigyorral, egyenesen feléje tartott.

294

- Nem! Ez nem lehet! - suttogta a lány révetegen, és a szemei tele

lettek könnyel, ahogy a szeretett férfit figyelte. Fekete öltözékében,

divatos, frufrunál kissé felálló frizurájával, igazán jól festett. Szívet

dobogtató jelenség volt, mintha csak egy fotómodell lett volna. És

valójában meg sem lehetett mondani róla, hogy nem egy élő ember,

hanem ismét csak egy gonosz vámpír.

Dark leült Patrik helyére, és élvezettel nézte a kínlódó Sanat, aki

nem győzte a könnyeit törölgetni. - Mi az, drágám? Miért sírsz? Így

meghatódtál, hogy megjelentem?

- Miért? - a lány csak ennyire volt képes, mert minden erejével azon

volt, hogy összeszedve magát, ura legyen a kialakult helyzetnek. Erőre

akart kapni, hogy felitassa a könnyeit, és ne a fájdalma, hanem a

józan esze tudjon dönteni helyette.

- Mit akarsz kérdezni? Hogy miért késtem, vagy hogy miért lettem

ismét a régi?

- Régi. - dadogta Sana, mire Dark halkan felnevetve kinyújtotta a

kezét. Lágyan megsimogatta Sana arcát, és követve ezt a mozdulatot a

fejével is, csókot lehelt a szájára.

Bár a férfi ajkainak íze, most is bizsergéssel töltötte el, a lánnyal

mégis forogni kezdett a föld. Minden olyan volt, mintha nem is ő

lenne, mintha csak kívülről figyelné önmagát, és ezt a különös párbe-

szédet is. De tudta, hogy ebben a teremben Patrikon, Andreason és

rajta kívül a legtöbben még csak nem is sejtik, hogy másfajta élet is

létezik a sajátjukon kívül. Nem okozhat pánikot. És legfőképp, nem

teheti meg sem az anyjával, sem pedig Andreassal, hogy elrontja a

napjukat, a boldogságukat. Ebből merített erőt, és már képes volt be-

lenézni a férfi gonoszul csillanó tekintetébe. - Kit bántott, hogy ember

lettél? Miért csinálták ezt?

- Itt nem én vagyok a lényeg, kicsi Sana, - hajolt Dark a lány fülé-

hez. - hanem te. Ugyanúgy, ahogy annak idején a Herceg, most más is

azt reméli, hogy megöllek, és így nem lesz többé gondja veled.

- De mégis ki? - értetlenkedett tovább a lány. - Kinek álltam most

megint az útjában?

- Na gondolkodj csak kicsit. - Dark gúnyosan elvigyorodott, mi-

közben lehajolva a lány nyakához, fogait hozzáértette a lüktető erek-

hez. - Ki alakította úgy, hogy téged gyilkossággal vádoljanak?

A lány hátrább hajolt és hitetlenkedve nézte Dark rezzenéstelen

295

arcvonásait. - Jessy? De hát hogyan? Ki az a hibbant vámpír, aki leáll

vele, hogy egy másikat is démonná tegyen?

- Látszik, hogy fogalmad sincs kivel állsz szemben. - nyugtázta a

férfi. - Jessy egy elvetemült nőszemély. A vérében van a gonoszság,

bármelyik vámpírt meg tudja győzni. Neki ez nem jelent problémát,

ahogy az sem, hogy egy gondolattal gátat vessen a látomásaidnak.

- Te jó ég! Akkor azért nem láttam semmit? Ez is Jessy műve volt?

Dark ismét felnevetett, látva, hogy a lány kezdi visszanyerni önma-

gát, és kesergés helyett inkább próbál kiutat találni. De már nem volt

kedve ezt megvárni, mert szórakozni akart, ha már ekkora távot

megtett ezért a buliért. Így ismét odahajolt a lány füléhez, és játéko-

san beleharapott a fülcimpájába, majd gonoszul vigyorogva felállt. -

Megyek, megnézem a kínálatot.

Sana annyira tompa volt még, hogy ellenkezni is elfelejtett. Csak

szomorú szemekkel nézte, ahogy Dark odament egy csoport fiatal

lányhoz, és beszédbe elegyedett velük. A lányok legtöbbje nyilván

egyedülálló volt, kiéhezve egy kapcsolatra, mert azonnal kaptak a

felkínálkozó alkalmon. De azzal, hogy Dark milyen kapcsolatra is

vágyik, egyedül Sana volt tisztában. Ezért, amikor a férfi átkarolva az

egyik fiatal nő derekát, elindult vele kifelé, Sana hirtelen felugrott, és

utánuk eredve, még a kijárat előtt megragadta Dark karját és erő-

teljesen visszarántotta.

- Ezt ne! - szólt rá cseppet sem kedvesen.

Mindketten visszafordultak, és míg a nő értetlenkedve, addig Dark

komoran nézett a lányra. De nem csak ők fordultak oda, hanem szinte

mindenki a teremben. Sana nem akart magyarázkodni, hiszen nem

tudott volna értelmes választ adni senkinek. Egyszerűen csak elen-

gedte a férfit, és ő maga ment ki az épület elé, hogy szívva egy kis

friss levegőt, kiszellőztethesse a fejét.

Odakint azonban meg kellett állnia, hogy sikerüljön újból össze-

szednie magát. Mély levegőket vett, és próbált nem a szívével, hanem

ész érvekkel hatni önmagára. De alig tett néhány lépést, hátulról egy

kéz ragadta meg a nyakát, és erőteljesen a falnak nyomta.

- Mi a csudát képzelsz te magadról? - Dark vészjóslóan közel hajolt

a lányhoz, a szemei dühösen csillogtak, és a szorítása egyre erősödött.

- Hogy mered megmondani nekem, hogy mit tegyek, vagy mit ne

tegyek?

296

A kezdeti ijedelem után, Sana már képes volt állni a férfi pillantá-

sát. Közben kezeit a torkát szorító karra tette és hátrább húzta azt,

hogy levegőhöz jusson. Csak azután felelt teljes határozottsággal. -

Hiába próbálsz ijesztgetni. Nem féltem tőled soha, és most sem félek.

De esküszöm, hogy soha többé nem hagyom, hogy ugyanaz történjen,

mint azelőtt. Te nem ez vagy. Te az vagy, aki egy tucatszor meg-

mentette már az életemet, akit visszahoztam az örök körforgásból. Te

jó vagy Dark!

- Ez csak blabla. Nem érdekelnek a szép szavak, cseppet sem va-

gyok rájuk vevő.

- Pedig ez így van, és ezt te is tudod.

Amilyen lágy lett Sana hangja, olyan dühös lett Dark. Hányni tu-

dott volna az őt meggyőzni akaró nyálas szavaktól. Jobban szerette a

nyílegyenes beszédet, vagy épp a határozott tetteket.

- Tudom, hogy mit gondolsz. - jelentette ki a lány. De mindezzel

csak azt érte el, hogy Dark még jobban feldühödött. Olyannyira meg-

szállta a méreg, hogy felemelte az öklét, és meglendítve egy hatalma-

sat csapott a lány arca mellé a falba. Majd ugyanazzal a lendülettel

oda is hajolt, és olyan erőteljesen csókolta meg Sanat, hogy annak a

vére is kiserkent az ajkán. De mégsem szólt, még csak nem is ellen-

kezett, hisz jól tudta, hogy úgyis hiába tenné. Dark ellen még ő sem

képes védekezni, mert benne él az ereiben, a testében, a lényében, és

olyan erővel bír ott, hogy Sana képtelen bármire vele szemben.

A csók végén Dark belenézett a lány szemeibe, és alábbhagyott a

dühe. És nem csak a dühe, hanem más is. Mintha Sana csókjával ka-

pott volna valami különös, bizsergető érzést. Összehúzta a szemöl-

dökét, és a lány torkára tapadt keze is elernyedt már.

- Mi folyik itt?

Mindketten a bejárat felé fordultak, és a fiatal nőt pillantották meg,

amint értetlenkedve bámul rájuk. Dark már épp válaszolni akart, mi-

kor Sana lökött rajta egyet, és megpróbált a saját lábára állva tenni

néhány lépést a nő felé.

- Semmi. - nyögte, miközben lenyalta az ajkáról a kisercent vért. De

amint a nő mögött Patrik arcát is meglátta, már nem tudta olyan

könnyedén venni a dolgokat.

Dark nekitámaszkodott a falnak, és kárörvendő képpel nézte a jele-

netet, mintha csak ezt akarta volna elérni. Patrik viszont már ebből, és

297

persze az iménti benti jelenetből is leszűrte, hogy baj van. Ezért

belenézett Dark vigyorgó képébe, majd odalépett Sanahoz, és lágyan

átkarolva a derekát, közelebb hajolt hozzá.

- Mi történt már megint?

- Csak Dark, a vámpír történt. - suttogta szomorúan a lány, mire

Patrik káromkodott egy cifrát.

Andreas is megjelent, de ő nem vett észre semmit az egész különös

dologból, ráadásul mikor meglátta Darkot, barátságosan odament

hozzá és megrázta a kezét. - Örülök, hogy végül te is ideértél. De miért

álltok itt kint? Gyertek be.

- Nem! - vágta rá hirtelen Sana, talán túl gyorsan is, majd odaállt

Dark és Andreas közé. - Mi már megyünk.

- Már mentek? De miért?

- Mennünk kell Andreas. Ne haragudj. És légy szíves kérj elnézést

anyától is. Azt hiszem, ezt neked nem kell magyaráznom, hiszen is-

mersz. - azzal megfordulva ránézett Darkra arra számítva, hogy a férfi

ellenkezni fog majd. De Dark gonosz vigyorral a száján, szó nélkül

elindult a kocsija felé.

Sana utána nézett, és sietve követte, nehogy Dark lelépjen és eltűn-

jön a szeme elől. Ám a férfi láthatólag nem sietett. Komótosan megállt

az autójánál, rátámasztotta a könyökét a tetejére, és még a fejét is

rátette egy pillanatra, úgy nézett a kissé zaklatott lányra. - Nem akarsz

elbúcsúzkodni?

- Nem, hátha addigra lelépsz. - sziszegte a fogai között Sana.

- Azért ne aggódj, megvárlak.

- Vajon miért nem hiszek neked? - azzal a lány határozottan be-

pattant a kocsiba, és magára csapta az ajtót.

Mire Dark beszállt, Patrik is megjelent T.B.-vel a bejáratnál, és siet-

ve indultak az autójuk felé, hogy követhessék Darkot és Sanat.

Patrikban megállt az ideg, és egy percet sem akart elvesztegetni,

annál sokkal jobban féltette Sanat. Nem értette, hogy történhetett

mindez, hogy mégis miért lett Darkból újra vámpír. Egyáltalán ki te-

hette ezt, és mi volt a szándéka vele? Sietve rákapcsolt hát, és végig ott

maradt szorosan a másik autó mögött, nem akarta szem elől téveszteni

egy pillanatra sem. De úgy tűnt, hogy nehéz is lenne, mert

Dark nem vezetett gyorsan, és láthatólag esze ágában sem volt meg-

szökni az üldözői elől.

298

Sana a férfi mellett ülve odafordult felé, és az arcát tanulmányozta.

Fájt a szíve a történtekért, azért hogy szinte alig kapta vissza Darkot,

már el is veszítette. Bár úgy gondolta, ez a helyzet még mindig jobb,

mintha Dark végleg megszűnne létezni. És ha rajta múlik, ez többet

nem történik meg, mert egy pillanatra sem fogja elengedni többé.

- Mi van? Mit bámulsz? - förmedt a lányra Dark kedvetlenül.

- Csak azt nézem, mi lett belőled. És azon gondolkodom, hogy ho-

gyan tovább.

- Mi az, így már nem is kellek annyira? - a férfi gúnyosan felkaca-

gott, de nem nézett Sanara. Talán ezért is lepődött meg annyira a vá-

laszon, mert nem számított rá.

- De igen. Így is ugyanolyan fontos vagy.

- Na ne nevettess! Még a végén meghatódom.

Ekkor hirtelen megszólalt a lány mobilja. Sana idegesen előhalászva

a zsebéből a füléhez tartotta, és hallgatta Patrik aggódó hangját.

- Minden rendben?

- Persze. - felelte Sana letörten.

- Mégis mi ez az egész? Ki tette és miért? - Patrik nem akart na-

gyon érthető kérdéseket feltenni, mert T.B. vizslató tekintete így is

teljességgel rátapadt.

- Jessy! - felelte a lány, miközben Dark rezzenéstelen arcát nézte. -

El akar tenni engem az útból, mert gyűlöl.

- Te jó ég! - a férfi csak ennyit bírt kinyögni, és kellett egy kis idő,

mire képes volt újból megszólalni. - Dark milyen? Nyugodt? Miért

ültél be mellé?

- Minden rendben, ne aggódj. Mi baj történhetne velem, hiszen

Dark velem van, és te is itt vagy mögöttünk. Ne félj! - a szavak ösz-

tönösen törtek fel a lányból, nem is gondolkodott rajtuk, ezért is ha-

tott furcsán, hogy nem félti az életét a vámpírtól, akivé Dark vált.

Csak megnyugtatta Patrikot, majd elköszönt tőle, és visszasüllyesz-

tette a mobilt a zsebébe.

- Honnan veszed, hogy biztonságban vagy velem? - kérdezte

vészjóslóan Dark, és még a szemei is gonoszul megvillantak.

- Nem tudom, csak így gondolom. - felelte Sana, de inkább nem

firtatta tovább a dolgot mert tudta, hogy a férfi gonosz vámpírként

teljesen kiszámíthatatlan, nem önmaga.

Hallgattak. Dark egyenletesen, normál tempóban vezetett órákon át,

299

és ezért mindnyájan azt hitték, nincs is olyan nagy baj. Am ahogy telt

az idő és hajnalodni kezdett, Dark hirtelen a gázra taposott, és közel

százötven kilométer/óra sebességgel száguldott végig az úton,

miközben a mutató egyre feljebb csúszott.

- Mit csinálsz? - kérdezte Sana értetlenkedve, és belekapaszkodott

az ajtóba, nehogy eldőljön.

Dark a visszapillantó tükröt figyelte, és minden erejével azon volt,

hogy lerázza a mögöttük haladó Patrikot. Nagyon élvezte ezt a ker-

getőzést, a tekintete, a csillogó szemei és az a különös vigyor a száján

mind erről árulkodtak. És amikor már a másik kocsi elég messze ke-

rült tőlük, Dark hirtelen lekanyarodott egy mellékútra. Az ott lévő

benzinkút mögött lefékezett és leállította a motort, majd körbenézett

és várt. De Patrik néhány perc elteltével sem jelent meg, így újból el-

indította a kocsit, és kikanyarodva a főútra, visszafelé indult el.

- Hová megyünk? - kérdezte Sana, és kezdte aggasztani, hogy Patrik

elvesztette őket. Meg is szólalt a mobilja, és mikor Sana kivéve a

zsebéből fel akarta venni, Dark dühösen kikapta a kezéből, és az autó

hátsó részébe hajította.

- így túl egyszerű lenne. Inkább megnehezítjük egy kicsit. Ha iga-

zán meg akar találni, meg is fog. Most pedig játsszunk!

A lánynak fogalma sem volt, hogy ez mit takar, de látva Dark go-

noszkodó arckifejezését, sok jóra nem számított. Gondolataiban Pat-

rikot hívta, hátha az érzékeli, és hamarosan rátalál. Bár nem tudta,

hogy valóban ez -e a helyes lépés, hiszen így nem csak a saját életét

kockáztatja, de Patrikét és a nagyapjáét is.

Dark lekanyarodott a főútról egy kis utcába, ami igen sötét és külö-

nös kinézetű volt. Néhány hajléktalan cuccai hevertek az út két olda-

lán, és láthatólag egyiküket sem izgatta az érkező kocsi. Dark lefé-

kezte az autót és kiszállt, majd lassan elballagott egy még sötétebb

zug felé, ahol beszédbe elegyedett valakivel.

Sana figyelte a férfi minden mozdulatát, de nem ment utána, vala-

hogy érezte, hogy csak addig van biztonságban, míg a kocsiban ma-

rad. Am hiába hitte ezt, úgy érezte, ha nem valami más, hát a rosz-

szullét öli meg, ami a gonoszközeli érzésből fakadt. Bár nem látta

őket, de tudta, rengetegen vannak, és egytől egyik démonok. Körbe-

körbenézett, hátha megpillantja valahol őket, de hiába tekergette a

fejét, egyetlen lelket sem látott. Akkor Dark takarásából Jessy lépett

300

elő egy fekete kosztümben és egy sötétbordó stólában, mint valami

gonosz úrinő. Nagy lendülettel elindult a lány felé, de néhány lépés

múlva megállt és intett valakinek.

A kocsi ajtaja hirtelen kitárult, majd hideg kezek ragadták meg

Sanat, és cibálták kifelé, egészen a nő elé. A lány egy percig sem el-

lenkezett, hagyta, hogy a vámpírok a földre lökjék, és azt is, hogy

Jessy megvetően mérje végig.

- Nocsak, nocsak! A nagy Látó térden kúszik előttem? - kísértetie-

sen felkacagott, majd vicsorogva keresztbe fonta a karjait a melle

alatt. - Most meglakolsz mindenért!

- Mégis miért? - kérdezte vissza Sana félelem nélkül, miközben fel-

emelte a fejét, hogy minden gyűlöletével az asszony tekintetébe tud-

jon marni.

- Hát Shennyért, aki úgy beszélt rólad, mint valami csodáról, mi-

közben én tehettem bármit, sosem voltam neki tökéletes. De így is

szerettem, ő volt nekem az élet, a minden. Te meg hagytad meghalni,

holott kötelességed lett volna megmenteni!

- Mert nem akarta. Megtettem volna, de nem akarta.

Jessy mintha meg sem hallotta volna a lány szavait, folytatta. - És

Patrikért, aki nagyon fontos nekem, mindennél fontosabb. Te pedig

közénk álltál és elüldözted tőlem. Magadnak akarsz mindent. Önző

vagy! De már nem sokáig. Azt hiszem, hogy a Látónak lassan befel-

legzett. - körbenézett, miközben intett a szemével, amitől egyre több

vámpír vette őket körül. - Mindannyiunk érdeke, hogy így legyen.

Sana is körbenézett, és látva a túlerőt, sietve felmérte a helyzetét.

Nem aggódott, hiszen a Látó ereje még ott volt vele, és már készült is,

hogy csak úgy bemutatóképp szétrobbantson néhány vámpírt, mikor

Jessy élesen felkacagott.

- Harcolj tisztességgel, emberként! - kezeit kinyújtotta kétoldalt,

lenézett a földre és mormogott valamit. Sana egy kukkot sem értett

belőle, csak azt érezte, hogy gyengülni kezd, mintha elszállna a men-

tális ereje. Ekkor jutott eszébe, hogyha Jessy képes megakadályozni a

látomásait, talán mást is tud. Így viszont, egyéb lehetősége nem lévén,

Darkra pillantott és megpróbálta őt a maga oldalára állítani, láthatólag

kevés sikerrel, mert a férfi meg sem moccant. De a lányt nem olyan

fából faragták, aki legalább egyszer meg nem próbálja a lehetetlent.

Ezért lassan feltápászkodott a földről, és egy utolsó pillantást vetve

301

Jessyre, meglendítette a karját, és kitörni készülve harcolt az egyre

csak támadó vámpírokkal. Néha-néha kipillantott Darkra, és látta,

ahogy az a fal mellett állva, némán figyeli a verekedést. Ettől el-

keseredett kissé, de nem adta fel. Még ha tudta is, hogy semmi esélye

sincs, hiszen a vámpírok rengetegen voltak, mégis küzdött, ameddig

csak tudott. Néhány perc múlva azonban, Sana már szinte vérbe

fagyva az ütésektől és rúgásoktól, tompán, kimerülten rogyott össze.

Jessy felnevetett, és már készült a végső csapásra, hogy ő maga

vessen véget a lány életének, mikor Dark hirtelen előugrott a semmi-

ből, és Sana segítségére sietve mérgesen, eltorzult arccal nekitámadt a

vámpíroknak. Mikor látta, hogy azok egyelőre békén hagyják Sanat,

már kisimult vonásokkal fordult vissza Jessyhez.

- Arról volt szó, hogy csak megijeszted, nem arról, hogy megölöd.

- Te kis naiv! - Jessy ismét felkacagott. - Most, hogy itt a lehetőség,

eszem ágában sincs elszalasztani.

- Nem! - Dark megrázta a fejét. - Ezt nem engedem! Megleckéztet-

ted, legyőzted, ennyi legyen elég!

Sana hagyta, hogy azok ketten had vitatkozzanak, addig pedig

minden erejével azon volt, hogy Patrikot hívja. De nagyon gyenge

volt, fájtak a porcikái, tele volt sérüléssel, és már vért is köpött. Nem

adott magának többet pár percnél, ha a vámpírok tovább folytatják a

verést. De egyelőre nem történt semmi. Fel akart állni, hogy a nő lássa,

sosem adja fel, de a lábai már nem bírták el.

- Már hiába minden Dark, már csak egy kis idő és vége mindennek.

Neked is jobb lesz így, hiszen Sana jó, nem tartozik közénk.

- De hozzám igen! - hallották az utca végéből az elszánt, határozott,

erőteljes hangot.

Mindnyájan odanéztek, és Patrik mérges, mindenre elszánt tekin-

tetével találták szembe magukat. A férfi nem habozott, nem várta meg

míg mindenki felocsúdik, hanem odament Sanahoz, felnyalá- bolta,

és megállva Jessy előtt, belenézett a szemeibe.

- Ne állj az utamba Jessy!

De a nőnek esze ágában sem volt ilyesmi. Döbbenten nézte álmai

férfiját, és még csak megszólalni is képtelen volt. Tudta, nem hiába

szeretett belé, mert az a határozottság, elszántság és szeretet, ami

benne volt, minden, amit egy nő elvárhat egy férfitől. Tisztelte és

mélységesen szerette ezért. így, mikor néhány vámpír Patrik elé állt,

302

megadóan elkiabálta magát. - Engedjétek el!

A vámpírok serege utat adott a lányt cipelő férfinek, és a mögöttük

alig pár méterre lépkedő Darknak, meg sem próbálták akadályozni

őket. így Patrik egyenesen a kocsihoz ment Sanaval. Mikor már

majdnem odaért, T.B. aggódva nyitotta ki a hátsó ajtót, és együttes

erővel beemelték a lányt a kocsiba. Dark addig őrt állt, hogy még vé-

letlenül se érje őket támadás hátulról.

Miután a lány már az autóban feküdt, Patrik vetett egy komor és

megvető pillantást Darkra, majd T.B.-vel együtt beszállt, és elindítva a

motor, kikanyarodott az útra.

Sana szinte alig volt tudatánál, de arra még maradt némi ereje, hogy

megpróbálja Darkot maguk után hívni. Tudta, ha elveszítené, abba

beleőrülne. Bármilyen is Dark, végül mégis csak meg akarta védeni,

tehát annyira gonosz nem lehetett.

- Drága kislányom! - T.B. kétségbeesetten nézte unokáját, és képte-

len volt visszatartani a könnyeit. - Ez nem jó így. Édes Istenem! Ez

nagyon nem helyes. Még csak egy gyermek.

- Nagyapa, ne most! - nyögte Sana, és megpróbált felülni.

De T.B. nem hallgatott, mert képtelen volt elnézni a szinte agyon-

vert lányt. - Mi fog még jönni? Mi lesz ezután? Mit akartak tőle? Mi ez

az egész? - majd kérlelhetetlenül odafordult Patrikhoz.

A férfi látta, hogy most hiába is próbálna hazudni, mert T.B.-nek ez

már túl sok volt, és tudni akarta az igazat. - Hát legyen. - mondta

Patrik. - Ha valóban tudni szeretnéd, elmondom. Sanat meg akarták

ölni, mert nagy veszélyt jelent rájuk.

- Ne viccelj! Veszélyt egy tini? Ugyan miféle veszélyt? Hiszen még

csak egy gyerek.

- Ha Peternek emberfeletti képességei voltak, akkor Sananak trip-

lán. Ő a kiválasztott, hogy harcoljon a gonoszok ellen. Láttad az erejét

te magad is, mikor a kórházban megmozgatta a falakat, és az még nem

volt minden.

- Erős? - az öreg sajnálkozva figyelte a bágyadt lányt. - Hiszen kis

híján sikerült megölniük.

- Igen, ezt én is látom, és nem is értem. - nyugtázta Patrik.

Sana hallgatta őket, és ahogy lassan sikerült felülnie, már kezdte

jobban érezni magát. - Jessy. - nyögte nagy nehezen. - Jessynek

megvan a képessége, hogy blokkolja a Látó erejét, ahogy képes a lá-

303

tomásaimat is visszafogni.

- Hogy mi?! - Patrik döbbenten hallgatta, és a visszapillantó tükör-

ben Sana arcát fürkészte. T.B. viszont nem épp erre volt kíváncsi.

- Látó? Az meg mi?

- Hát én. - közölte Sana, majd visszafekve az ülésre behunyta a

szemeit és megpróbált aludni.

15. fejezet - Nem engedlek el!

Sana lassan kinyitotta a szemeit. Otthon volt Patriknál, a saját szo-

bájában, és már egészen jól érezte magát. Kiszállt az ágyból és végig-

nézett az egész testén. Valaki átöltöztette, mert a szakadt, piszkos ru-

hája helyett egy hosszú póló volt rajta. De nem is ez érdekelte, hanem,

hogy a sebei már elhalványultak és alig látszottak. Senki meg sem

mondta volna róla, hogy nem is olyan régen, még a halál küszöbén

állt, mert alaposan helybenhagyták. Egy mélyet sóhajtott, és az

ablakhoz sétálva kinézett rajta. Sötétedett, közelgett az este. A ház

körüli táj nyugodt volt és teljesen békés. De Sananak hatalmas hiány-

érzete támadt és tudta, ki kell találnia valamit, ha ezt az űrt ki akarja

tölteni. Magára kapott hát egy nadrágot és egy pulóvert, majd lassan

leballagott a konyhába.

Patrik és T.B. az asztalnál ücsörögtek és beszélgettek, de mikor

megpillantották Sanat, az öreg azonnal felugrott és odasietett az uno-

kája elé. - Jobban vagy? - simogatta meg a karját, és döbbenten vé-

gigmérte tetőtől talpig. Nem számított arra amit látott, és ez letaglózta.

- Ez hihetetlen! Ha eddig egy szót sem hittem volna abból, amit

elmondtatok, hát most a saját szememmel meggyőződhetek róla. -

aztán hirtelen a fejéhez kapott. - Baba! Hogy-hogy nem jöttem rá?

Amikor azok a gazemberek leszúrták Gingert és Babát, a lovaitokat, te

kimentél és egész éjjel Babát ápoltad. Akkor ezért gyógyult fel olyan

gyorsan, ahogy most te is. Igaz?

Sana bólintott, majd megvárta míg az öreg még mindig döbbenten

visszaült a helyére, csak aztán emelte Patrikra a kérdő, és egyben es-

deklő tekintetét. - Dark?

- Dark? Fogalmam sincs hol van Dark, és nem is érdekel. - közölte

304

komoran Patrik. Nem tudta mérges legyen -e a férfira vagy sajnálja,

hiszen nyilván nem önszántából lett ismét gonosz vámpír. De ha ő

nem viszi oda Sanat Jessyhez, akkor nem került volna akkora ve-

szélybe. Mégsem mondta ki amit gondolt, mert úgy hitte, Sana jobban

ismeri Darkot bárkinél. Egyébként is, ebben a témában a lány szava

dönt, mint általában mindig.

- Értem. - motyogta a lány lehangoltan, de nem akarta ennyiben

hagyni. - Dark nem akarta engedni, hogy megöljenek.

- Igen tudom, hallottam. - nyugtázta a férfi. - De azt is tudom,

hogyha nem visz oda, nem is ért volna baj. De mindegy. - Patrik felállt

és a szekrényhez lépve kivett egy almát a tálból, megdörzsölte majd

beleharapott. - Mindez úgysem számít.

Sana elnézte egy darabig a férfit, és bár megértette annak haragját,

mégsem akarta elfogadni. Ezért egyszerűen fogta magát és kiment a

ház elé. Nézte a sötétedő tájat, hallgatta az este szelíd hangjait, és

minden erejével Darkot hívta. Persze egyszerűbb lett volna mindezt

mobilon elintézni, de Sana még emlékezett rá, hogy a telefonja vala-

hol Dark kocsijában fekszik, így a saját eszközeihez nyúlt. Am csupán

néhány percig tudta ezt csinálni, mert távozó nagyapja, és az őt

kikísérő Patrik megzavarták.

T.B. puszit lehelt unokája arcára, majd kedvesen megveregetve a

vállát elindult hazafelé.

- Biztos ne vigyelek el? - szólt az öreg után Patrik.

- Biztos! Maradj csak itt Sanaval. Neki nagyobb szüksége van rád.

T.B. még egyszer búcsút intett, és komótos léptekkel ballagott, mi-

nél messzebb a háztól és a számára különös világtól.

Mikor az öreg már látótávolságon kívülre került, Sana odafordult

Patrikhoz és zavartan, kicsit félszegen a szemeibe nézett.

- Tudom, hogy nehéz elfogadnod, és megértened. Tudom, hogy ta-

lán túl sokat kérek, de szeretném ha Dark velünk maradna.

- Jaj, kicsim! - sóhajtott fel a férfi kissé ellenkezve, mégis megadó-

an. - Lehet, hogy soha nem fogom megérteni, lehet, hogy soha nem

fogom átérezni, de ha te így látod jónak, akkor legyen így. Tudom,

hogy mit szenvedtél már érte, és tudom, hogy még ha nehéz is elfo-

gadnom, Dark fontos. Bár most megint vámpír és gonosz, de ha el-

lenkeznék veled, azt nem tenném helyesen. Igaz?

- Köszönöm! - Sana megkönnyebbülten bújt Patrikhoz, és úgy

305

ölelte, hogy az érezze, őérte is megtenné ugyanezt.

Néhány percig még összefonódva álltak, de ahogy rájuk borult a

sötét, egy autó kanyarodott a ház elé. Sana kibontakozott az ölelés-

ből, és izgatottan, idegesen figyelte, ahogy Dark lefékezi a kocsit,

majd egykedvűen kiszállva belőle, zsebre tett kézzel elindul feléjük.

Olyan jóképű volt, olyan charme-os, hogy a lány szíve hatalmasat

dobbant.

Dark nem szólt, csak felhúzta a szemöldökét, és mikor odaért Sana

elé, várakozón, a lehető legnagyobb nyugalommal állta a tekintetét.

Aztán Patrikra tévedt a pillantása, és most nem barátként, sokkal in-

kább vetélytársként látta.

Egy lenge szellő fújdogált, ami belopódzott Sana vékony ruházatába,

amitől a lány kicsit összerezzent. Ekkor érzett elég erőt magában

ahhoz, hogy megmozduljon, és végre megtegye az első lépést. Némán

elindult a bejárathoz, és szélesre nyitva az ajtót, intett a tekintetével

Darknak, hogy menjen utána. Bár a férfi nemigen akart, mégis

belépdelt az ajtón a nappaliba, és türelmesen, karba font kézzel neki-

dőlt a szekrénynek.

- Na mi van? Miért kellett idejönnöm?

- Beszélni szeretnék veled. - kezdte Sana, mikor már mindhárman

a lakásban voltak. - Lenne egy ajánlatom a számodra. - lassan oda-

lépdelt Dark közelébe.

- Ugyan! Mit tudnál te ajánlani nekem? Ne viccelj!

- Nem viccelek. Megígérem, hogy a Látó sosem fog bántani téged,

sosem fog üldözni, és bármit tégy is, sosem fog.

- Ne nevettess! Ellenem sosem leszel képes harcolni, mert befolyá-

solnak az érzelmeid. És ezt te is tudod. Más ajánlatod nincs?

Sana tisztában volt vele, hogy Darknak igaza van, de nem volt más

aduja, ezért tanácstalanul Patrikra pillantott. De mikor látta, hogy az

csak nemlegesen a fejét rázza, komoran visszanézett Darkra.

- Talán így van. De gondolod, hogy így marad mindig?

- Igen, azt hiszem, így.

- A Látó erősödik, még mindig erősödik. Így is azt hiszed, hogy

mindig gyenge és erőtlen lesz hozzád?

- Igen, azt! De tudod mit? Mondjuk, hogy rendben, elfogadom.

Benne vagyok! De mit kell tennem érte? - .Dark játszott, mert kíváncsi

volt az alku rá eső részére is.

306

- Neked. - a lány felsóhajtott, és próbált magára erőltetni némi

határozottságot. - itt kellene maradnod, és folytatnod az életedet,

mintha mi sem történt volna.

- Tessék? - Dark értetlenkedve pillantott Patrikra, de mikor látta

annak rezzenéstelen, komor arcát, visszafordult a lányhoz. - Ez most

komoly vagy valami vicc?

- Teljesen komoly.

- Na, ne! - újból Patrik arcát pásztázta, de semmiféle ellenkezést

nem látott rajta. - Mégis mi a jó fenét akartok?

Patrik ekkor széttárta a karját, hogy jelezze, neki az egészhez semmi

köze sincs, csupán megfigyelő. Dark akkor megfordult, és szó nélkül

elindult az ajtó felé. Mégsem ment messzire, néhány lépés után

megtorpant, és egyik kezét végighúzva a homlokán, megpróbált

tisztán látni. Sietve átfutotta a lehetőségeit, de tudta, hogy ennél

jobbat úgysem talál. Hiszen valójában mindig is ezt akarta, ez volt a

leghőbb vágya akkor is, mikor jó vámpírként élt, és akkor is, mikor

ember volt. Sana közelében lenni, mellette feküdni és ébredni fel. -

Mintha mi sem történt volna? - fordult vissza a lányhoz olyan különös

merengő, mégis hitetlenkedő arckifejezéssel.

- Igen. Itt laknál, és csinálnánk tovább a nyomozóirodát. Itt marad-

nál velünk, és minden úgy menne tovább, mint azelőtt. - felelte Sana

egyre izgatottabban.

- Mégis miért? Mi a csudát akarsz még tőlem?

A lány szíve összefacsarodott, mert tudta, hogy most jött el a döntő

pillanat. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy nem mindegy mit felel.

Ha teljesen kitárulkozik, Darkból előtörhet a vámpír, aki gúnyolódik

rajta, és csak azért, hogy szenvedjen, faképnél hagyja. De ha nem

mond semmit, akkor meg azért megy el. Mélyen felsóhajtott hát, és

úgy szólalt meg. - Szükségem van rád. Az egész életünkben benne

vagy, nem léphetsz ki csak úgy. Nem futamodhatsz meg, mert amibe

belevágtál, végig kell, hogy csináld.

Dark tekintete arról árulkodott, hogy nem nagyon hiszi el ezt a me-

sebeszédet. Mégsem szólt, valami azt súgta benne, hogy jobb ha kivár.

Addig viszont, akár itt is élhetne, hiszen ezt tette eddig is. És ez a

kislány, aki már nem is olyan kislány. Mégsem adta olyan köny-

nyen, hiszen akkor nem is ő lett volna. - Ez nem válasz. Azt kérdez-

tem, mit akarsz még tőlem?

307

Sana nyelt egy nagyot és megpróbálta megfogalmazni mit is akar,

hogy mit is szeretne, úgy, hogy az valóban reálisnak és teljesíthetőnek

tűnjön. - A Látó teljessége a sötétségből lett angyallal válhat csak

valóra, és az te vagy. Akármilyen is lettél, a Látónak, nekem, szüksé-

gem van rád.

- Legyen. - felelte megadóan Dark, és még bólintott is hozzá. - De

előre megmondom, hogy nem az vagyok, aki voltam, nem irányíthatsz

és nem parancsolgathatsz. Szabad vagyok. Érted?

A levegő izzott a lány körül, még csak remélni sem merte, hogy

mindez ilyen könnyedén fog menni. Bár számított rá, hogy Dark nem

fog teljesen elzárkózni tőle, ám a legvadabb álmaiban sem hitte, hogy

néhány perc alatt sikerül dűlőre jutniuk.

- Igen, értem. - Sana a legszívesebben kiugrott volna a bőréből

örömében, vagy belevetette volna magát a férfi karjaiba, de egyiket

sem tehette. Helyette csak lágyan elmosolyodott és a lépcső felé mu-

tatott, jelezve, hogy semmi sem változott. De Dark nem akart felmen-

ni, hiszen az este még csak most kezdődött, és előtte állt jó pár óra

reggelig, míg kiélhette magát.

- Nem! - rázta meg a fejét lágyan. - Most inkább járok egyet. Majd

jövök. - közölte határozottan, és már indult is kifelé. Sana kiabálni

akart utána, de belefagyott a szó, hiszen mit is mondhatna még?! Meg

kellett elégednie annyival, hogy nem veszíti el Darkot, de aka-

dályozni nem akadályozhatja, mert tudta, akkor a férfi elmegy, és ta-

lán soha többé nem jön vissza.

Amint felhangzott odakint Dark autójának távozó hangja, Patrik

felhúzott szemöldökkel ránézett a lányra. - Szerinted jó lesz ez így?

Dark mégiscsak egy gonosz vámpír. Mi van akkor, ha ellened fordítja

a szeretetedet?

- Nem teszi. Tudom, hogy nem teszi. Ő már nem ugyanaz a vámpír,

aki gondolkodás nélkül öl. Már megtanult kompromisszumot kötni. -

közölte Sana határozottan, majd boldogan fellélegezve elindult a

konyhába, hogy végre ehessen néhány falatot.

Sana egész éjjel csak forgolódott az ágyában, képtelen volt aludni.

Ezért valamivel később felkelt, és az ablakhoz menve a tájat figyelte.

Am ez sem tudta lekötni. Darkot várta, mert attól félt, annak ellenére,

hogy megígérte, mégsem fog visszajönni. Bár tisztában volt vele, hogy

308

a férfi sosem hazudott, viszont tudta azt is, egyetlen este alatt is sok

minden történhet, ami megváltoztathatja az elhatározását. Így, mikor

meghallotta Dark autójának a hangját, a szíve nagyot dobbant. Mire a

férfi a nappaliba ért, addigra Sana is a lépcső alján állt már, és repeső

szívvel nézte az érkezőt. Nem tudta mire számíthat, hogyan

viselkedjen, vagy hogyan küzdje le a szeretet utáni vágyát. Csak azt

tudta, hogy ott állt előtte Dark, és ő még csak meg sem érinthette úgy,

mint azelőtt. Ezt nehezen bírta elviselni, ezzel alig bírt megküzdeni

magában.

- Mi van? Miért nem alszol? Már most úgy viselkedsz, mint egy fe-

leség, vagy mint egy anya.

- Csak biztos akartam lenni benne, hogy visszajössz.

- Megegyeztünk. Nem? - Dark odaért a lány mellé, és összehúzott

szemöldökkel lenézett rá. - Mit akarsz még?

- Semmit. - dadogta Sana zavartan.

- Valóban? Nem hazudsz valami jól. - Dark kikerülve a lányt, fel-

ballagott a lépcsőn. Sana tétován követte, de a férfi szobájának ajtajá-

ban megállt, nem mert bemenni. A küszöbről nézte, ahogy Dark a

szék karfájára dobja a kabátját, majd az ingét is, ám mielőtt a nadrág-

ját vette volna le, kérdőn felhúzta a szemöldökét. Mikor a lány erre

sem mozdult, a férfi odament hozzá, és egészen közel hajolva a sze-

meibe nézett. - Akarsz még valamit?

Sana nem hogy felelni, de megmozdulni is képtelen volt, csak nézte

Dark elbűvölő tekintetét, ami úgy hatott rá, mint az óriáskígyó éneke

az áldozataira. Teljesen letaglózódott és megbénult tőle. Ez feltűnt a

férfinek is, és úgy gondolta, ennél tökéletesebb pillanat nem is

adódhat. Ezért még jobban lehajolt, hogy szájával elérje a lány ajkait.

De alig érintette meg, egy hirtelen mozdulattal felemelte a kezeit és az

ajtófélfának lökte Sanat. - Ha nem akarod, hogy megtegyem, akkor

jobb, ha még most visszamész a saját szobádba.

De Sananak fogalma sem volt róla, hogy mit akar. Dark pedig nem

volt önmaga, és esze ágában sem volt a jófiút játszani. Mégis hagyott

egy esélyt a lánynak, bár még maga sem tudta, hogy miért. Am ez a

lélegzetvételnyi szünet éppen elég volt arra, hogy Patrik megjelenjen

az ajtóban és rájuk törjön.

- Ha egy ujjal is hozzáérsz, azt megemlegeted! - harsogta Patrik.

Mindketten a hang irányába fordultak, de amíg Sana megriadt a le-

309

leplezéstől, addig Dark nem is foglalkozott vele, csak felegyenesedve

farkasszemet nézett ellenfelével. Nem félt, ahogy Patrik sem, és ettől

olyanok voltak, mint két harcra kész eb, akik csak egy füttyszóra vár-

nak, hogy végre egymás torkának essenek. Elszántak és határozottak

voltak, amiből Sana nem érzett ki semmi jót. Tudta, ha hamarosan

nem tesz valamit, azok ketten ki tudja mit művelnek egymással.

- Na jó, akkor jobb lesz, ha mindnyájan elmegyünk aludni. - lassan

elment a küszöbtől, hogy a szobán kívülre kerüljön, majd behúzva az

ajtót maga után, becsukta Darkot a saját térfelére. Aztán Patrikra né-

zett, és megfogva a karját elhúzta az ajtótól. - Nincs semmi baj. Nem

történt semmi.

- Igen, azt láttam. Az ég szerelmére Sana! Keresed a bajt? - nézett a

lány szemeibe Patrik.

- A bajt? Te meg miről beszélsz?

- Arról, hogy a barátod már nem ember, hanem vámpír, egy min-

denre elszánt, kegyetlen vámpír.

Sana elgondolkodott egy pillanatra, aztán megrázta a fejét. - Nem!

Ezt nem hiszem. Ő nem kegyetlen, és nem mindenre elszánt. Ha ilyen

lenne, akkor nem akart volna megmenteni Jessytől, akkor nem

egyezett volna bele, hogy itt marad. Akkor teljesen másképp visel-

kedne. Darkban ott a jó, csak még kell egy kis idő, míg felszínre tőr.

- Honnan a csudából tudod, hogy mi jár a fejében? És ha ez is csak

egy taktika vagy trükk?

- Nem! - vágta rá, talán túl gyorsan is a lány, és még a kezét is fel-

emelte, mintha megálljt akarna parancsolni minden további szóbe-

szédnek. - És légy szíves, most menj te is aludni, hagyd őt békén.

Patrik értetlenkedve megrázta a fejét. - Ahogy parancsolod. - azzal

dühösen visszament a szobájába, miközben az ajtót hangosan be-

csapta maga mögött.

Sana szíve megtelt keserűséggel, hiszen nem elég, hogy Darkból is-

mét démon lett, még Patrikot is sikerült megharagítania. - Vajon lehet

még ennél is rosszabb? - tette fel a kérdést magának, miközben ő is a

saját birodalmába vonult. 16. fejezet - A kezdet vége

A következő napon Henry felhívta Sanat, hogy elcsitult az ügye,

mert a diákok is értesültek róla, hogy a valódi gyilkos nem ő. Bár volt

aki azt gondolta, hogy csak azért sikerült Sananak mindezt meg-

310

úsznia, mert Patrik elintézte, hogy mást vádoljanak. De az iskola

többsége hitt a lány ártatlanságában. Főleg Ray, aki az első pillanattól

fogva, egyetlen percre sem volt hajlandó kételkedni benne, és ha

eddig piócaként ragadt Sanara, most olyan volt, mintha összenőttek

volna. Persze nem véletlenül. Ray hatalmas hálát érzett Sanaék iránt,

és mivel Patrik megkérte, hogy az iskolában egy percre se tévessze

szem elől, hát úgy is tett.

Ezalatt Patrik az új irodában fogadta az ügyfeleket, és Sana is kapott

egy kulcsot, hogy iskola után ne haza, hanem az irodába menjen, mert

ott van Darktól a legnagyobb biztonságban. Bár tudta jól, hogyha

akarná Dark is megoldhatná, hogy napközben bárhová elmenjen,

mert az autója sötétített üvege, nem engedte át a napfényt, és egy nagy

ernyő jótékony takarást jelentene a napsugarak elől. De Darknak nem

volt égető szüksége rá, hogy napközben kitegye a házból a lábát, főleg

azért nem, mert éjszakánként ő is az irodában dolgozott és próbált

minden ügynek a végére járni. Nagyon élvezte a munkát, csak az

ügyfelekkel akadt némi gondja az újabban elég nyers és flegma

modora miatt. Patrik többször elküldte, mikor este még az irodában

volt és éppen ügyféllel tárgyalt, mert Dark nem volt valami jó

hallgatóság és megértőnek sem bizonyult.

Egyik szürkületkor, mikor már Dark is az irodában volt és épp a

számítógépen kutakodott, egy ügyfél lépett a helységbe. Patrik kész-

ségesen hellyel kínálta, és ő is leült, hogy némi bemutatkozás után

meghallgassa a férfit.

Dark a másik helységből figyelte őket és hallgatott. Nem tetszett

neki a pasas, mert már kinézetre is elég bizarr formája volt. Próbált

hétköznapi, rendes embernek tűnni, és talán volt is benne némi haj-

landóság rá. Am minden szava prűd volt és vad, amitől ki lehetett

következtetni a valódi énjét. Azt mesélte, hogy a felesége eltűnt, és

meg akarja találni. Néhány fényképet is az asztalra tett róla.

Patrik persze lefutotta az ilyenkor szokásos köröket, hogy mikor

látta utoljára, milyen volt az asszony viselkedése, nem történt e vala-

mi előző nap, és még hasonló kérdésáradatokat. A férfi mindegyikre

felelt, így kiderült, hogy az új ügyfél múltja nem volt épp makulátlan.

Világ életében sokat ivott, és egy ilyen alkalommal megcsalta a

feleségét. Mikor az asszony erre rájött és szóvá tette, a férfi egyszerű-

en megverte.

311

Darknak ennyi épp elég volt. Úgy döntött, hogy nem hajlandó to-

vább hallgatni ezt az agyalágyult pasast. Felállt a gép mellől, kiment a

beszélgetőkhöz, és abban a pillanatban neki is esett az ügyfélnek.

- Mi a fenét csodálkozik? A felesége otthagyta magát, hiszen egy

vadállat, egy hím soviniszta, egy ütődött elmebeteg. Az asszonykája

biztos megelégelte magát, amin egyáltalán nem tudok csodálkozni.

Mit várt? Majd a karjaiba ugrik örömében, hogy megcsalta és alapo-

san meg is verte?

Patrik az első megilletődöttség után az ügyfelére pillantott, aki

döbbenten hallgatta a káromolást és a szidást, de látszott rajta, hogy

már csak néhány pillanat és ugrani fog. Patrik nem akart vitát az iro-

dában, pláne nem verekedést. Ezért felállt, odalépett Dark elé és szi-

gorúan rámeredt.

- Menj el! Azonnal menj el! Erre semmi szükség. Ide nem azért jár-

nak az emberek, hogy kioktassuk őket, hanem hogy megoldjuk a

problémájukat. Ha ebben nem tudsz partner lenni, akkor menj el. -

mikor Dark tétovázott, Patrik hangosabban szólt rá. - Most!

- Ez akkor is egy vadállat. Mit vár? Hogy majd a felesége mindent

eltűr tőle és még meg is köszöni?

- Vicces, hogy ezt pont te kérded. - sziszegte a fogai közt Patrik,

miközben meredten belenézett volt barátja szemeibe. - Hiszen egy

vadállattól mit is várhat az ember?

Dark ebből mindent értett. Vetett még egy utolsó megvető pillantást

az ügyfélre, majd Patrikra is, mielőtt a vállára téve a fogason lógó

kabátját, és magához véve a kocsijának a kulcsát, távozott.

Dühös volt és bosszút akart. Patrik úgy beszélt vele egy bunkó

ügyfél miatt, mint a leggyűlöltebb személlyel. Az önbecsülése kien-

gesztelést akart, méghozzá nem is akármilyent, hanem a legégetőbbet,

a legfájdalmasabbat, amivel volt barátját bántani tudná. Nem

gondolkodott sokáig, egyenesen hazahajtott Patrik házához, és már

előre élvezte a bosszút.

Sana ott ült a leckéje felett, de semmi kedve nem volt már ezzel

foglalkozni, így jobb híján elment lezuhanyozni. Komótosan meg-

eresztette a csapot és letusolt. Mikor végzett megtörölközött, majd a

szobájába ment, hogy magára vegye a pizsamáját. Azután a konyhába

ballagott, hogy igyon egy bögre kakaót, mielőtt aludni tér. Úgy

tervezte, még leül tévézni is egy kicsit, míg olyan álmos nem lesz,

312

hogy alig bírja már nyitva tartani a szemeit. A férfiak ilyenkor úgyis

elég későn jönnek haza. Vagyis Patrik általában megjelenik az esti

órákban, Dark viszont csak hajnalban, mikor már pirkadni készül. Így

nem számított társaságra, és úgy gondolta, még van néhány magányos

órája. Ezért is lepődött meg, mikor nem is olyan sokára egy autó

fékezett le a ház mellett, majd sietős léptek zaja tartott a bejárat felé.

Amint feltárult a lakás ajtaja, Dark viharzott be rajta teljesen feldúlt

állapotban. Ledobta a kabátját az egyik székre, és mikor megpil-

lantotta Sanat a fotelban, szó nélkül odament hozzá, megragadta a

karját, és dühe minden erejével felrántotta.

- Au! Ez fáj! Mi ütött beléd? - kérdezte a lány teljesen értetlenül.

Am Dark nem szólt, helyette megmarkolta Sana haját, és kissé hát-

rahúzva a fejét, durván szájon csókolta. De nem elégedett meg eny-

nyivel, ennél jóval többet akart, és azt nem éppen finoman közölte.

- Dark! Mit művelsz? - nyögte Sana, mikor egy kis levegőhöz jutott,

ám mielőtt további kérdéseket tehetett volna fel, Dark egyszerűen

felemelte és a falnak nyomta.

Sana fájdalmasan felnyögött, mikor a gerince nekiütődött a kemény

falnak, de Dark nem foglalkozott vele, csak tovább folytatta, amit

elkezdett. Megragadta a lány pólóját és egyetlen rántással letépte róla.

Az anyag belevájt a lány nyakába és felsértette, de a férfit ez sem

hatotta meg. Meg akarta kapni Sanat, és ettől már semmi, és senki

nem tántoríthatta el. Csókolta, harapdálta ahol csak érte, és bár Sana

csendesen tiltakozott, valójában nem mutatott túl erős ellenállást.

Talán mert már maga is elég régóta vágyott a férfira, vagy csak

tisztában volt vele, hogyha ellenkezik, annál rosszabb lesz neki. Hi-

szen Dark dühe fokozódna, és ki tudja mit tenne akkor. Ezért hagyta,

hogy a férfi hagy élvezkedje ki magát, hagy tegye vele azt, amit csak

akart. Mégis volt egy pont, ahol elbizonytalanodott döntése helyessé-

gén, mikor a férfi durván belé hatolt, és mit sem törődve vele, úgy

használta, mint egy rongybabát.

Sana fájdalmasan nyögdécselt, és össze kellett szorítania a száját,

hogy ne sikítson fel. Csak a könnyeinek engedett szabad utat, azok

némán is jelezték minden porcikája égető fájdalmát. Tudta, Dark rá

sem néz, nem is foglalkozik vele, csak magára gondol, a saját élveze-

tére. Valójában nem hibáztathatta ezért, hiszen jól tudta ezt akkor is,

mikor visszahívta. Dark vámpír volt, egy öntörvényű, kiszámíthatat-

313

lan vámpír, akinek önmagán kívül nem létezett más. Mindig is ilyen

volt, mikor még élt benne a gonosz. És valójában akkor sem engedett

beleszólást az életébe, mikor Sheeny jóvá tette. Akkor is inkább egye-

dül élt, minthogy bárki is megmondhatta volna neki, mit is kellene

tennie. Önmaga választotta azt, hogy segít másokon, és ő volt, aki

Petert beengedte az életébe úgy, ahogy később a kicsi Sanat is. És bár

látszólag a kislány irányította, csak ők ketten tudták, hogy mindig is

Dark volt aki döntött, és őt senki sem volt képes befolyásolni.

A csúcshoz érve a férfi ismét belemarkolt Sana hajába és hátrahúzta

a fejét. A hosszú fürtjeitől szabaddá tette a lány formás, kívánatos

nyakát, amelyben ott lüktetett az ér, ami csak arra várt, hogy valaki

belemélyessze a fogát és megkóstolja a benne áradó finom Látóvért.

Dark sóhajtott egyet és önkéntelenül is, a düh és a szeretkezés hevé-

ben kieresztette a vámpírfogait, hogy egyetlen jól irányzott harapással

a lány artériájába mélyessze. Am ekkor meghallotta Sana csendes,

visszafojtott zokogását, ami hirtelen görcsbe rántotta a gyomrát. Ettől

mintha kissé észhez tért volna, és inkább elfordította a fejét, hogy

még csak ne is lássa a lány szenvedését.

Az óra tízet ütött, mikor Dark feltápászkodott a szőnyegről, és öl-

tözködni kezdett. Beváltotta a bosszúját, és bár örülnie kellett volna,

nem tudott. Elnézve a lányt, aki a falnak dőlve a lehető legkisebbre

kuporodott össze, már nem is volt olyan magabiztos, és érezte, nem

éppen a legjobb módot választotta, hogy borsot törjön Patrik orra alá.

De már nem tehetett semmit, már túl volt rajta. Viszont elérte, hogy

így önmagára lehetett dühös, és a legszívesebben a saját fejét verte

volna a falba.

Miután minden cuccát magára vette, megállt a lány előtt, és sóhajtva

lenézett rá. Annyi mindent akart mondani neki, de a szavak sehogy

sem jöttek a szájára. Ezért inkább némán megfordult, és sietve

elhagyta a házat. Levegőre volt szüksége, hogy átgondoljon mindent,

mert érezte, napról napra valami megváltozik benne, már nem

ugyanaz a vámpír, aki régen.

Sana magára maradva ült a szőnyegen és a széttépett pólóját szo-

rongatta maga előtt. Folytak a könnyei, amiket megpróbált letöröl-

getni, de így sem tudta elapasztani őket. Fájt a szíve és a teste, de leg-

főképp az, hogy pont az gyalázta meg, akit a legjobban szeretett.

314

Lassan feltápászkodott a földről, magához vette a cuccait, és már in-

dult volna az emeletre, hogy rendbe szedje magát, mikor nyílt a bejá-

rati ajtó és Patrik sietett befelé a lakásba. Már épp mondani akarta,

hogy látta elhajtani Darkot, mikor Sana meztelen, zokogó testén akadt

meg a pillantása.

- Nem! - rázta a fejét hitetlenkedve. - A rohadék! - kiabálta, majd

dühtől szítottan visszafordult, hogy beülve a kocsijába, megkeresse és

darabokra szedje Darkot.

Sana rémülten nézett utána, mégsem volt ereje ezzel foglalkozni.

Normális esetben bántotta volna, hogy még Patrik sem vele törődik,

csak a férfias, idétlen bosszújával. De most még örült is, hogy egyedül

maradhat, mert abban a percben teljesen elege volt mindenből, főleg a

férfi nemből. Lassan felballagott a lépcsőn, és a fürdőszobában beállt

a zuhany alá, hogy lemossa magáról az alig néhány perce történteket.

Zavart volt és elkeseredett. A fájdalom átjárta minden porcikáját, de

leginkább a szívét uralta el. Remegett az egész teste, és

megnyugvásért kiabált. De még erre sem maradt ideje, mert valami ott

belül nem hagyta. Különösen rossz érzése támadt, ezért sietve

megtörölközött, és bement a szobájába felöltözni. Am alig bújt bele a

nadrágjába, hirtelen egy látomás tőrt rá, de olyan sebességgel, hogy

meg kellett kapaszkodnia az asztalba, nehogy elvágódjon.

Vámpírok tömkelegét látta, amint a ház körül ólálkodtak és egyre

csak a bevezető utat keresték. Úrnőjük parancsára támadni készültek,

és Sana egyedül, teljesen egyedül volt ellenük.

- Jaj, ne! - nyögte kétségbeesetten. Mára már teljesen elege volt

mindenből, de láthatólag a napnak még korán sem volt vége.

A mobiljáért nyúlt, és Patrik számát tárcsázta, de a férfi nem vette

fel. Ugyanígy járt Dark telefonjával is. Nem volt senki, akihez fordul-

hatott volna, aki segíthetne neki. Egyedül kellett szembenéznie a ne-

hézségekkel, amik ez esetben vámpírok formájában jöttek. Sietve vé-

gigfuttatta magában a lehetőségeit, mikor eszébe jutott az egyetlen

aduásza ami még maradt, az a különös kard.

Berohant Patrik szobájába és a szekrényhez lépett, ám annak az aj-

taja, úgy mint általában, zárva volt. De most nem tétovázott, egy rú-

gással berúgta a zárat, mígnem az ajtó kinyílt, és Sana elővehette a

rejtélyes kardot a szekrény mélyéből. Megforgatta a kezében, aztán a

következő lépésen gondolkodott. Sietve bezárta az ajtókat, ablakokat,

315

nehogy rátörjenek idő előtt. Készenlétbe helyezett néhány ezüstkést

is, majd még egyszer megpróbálta elérni a férfiakat, hiába. Már az is

átfutott az agyán, hogy a nagyapját kéri meg, segítsen neki, vagy Rayt,

de tudta, ez lehetetlen. Hisz ezzel nem érne el mást, csakhogy az ő

életüket is kockára tenné. Így viszont nem volt más lehetősége,

egyedül kellett a harcban megállnia a helyét.

Nem adta fel, újból és újból megpróbálta Patrikékat hívni, de mikor

ez telefonon keresztül nem sikerült, hát mentálisan próbálkozott.

Egészen addig tette ezt, míg megérezte azt a hányingerkeltő gonosz

jelenlétet, ami egyre erősödött, mígnem már léptek zaja ütötte meg a

fülét. Lekapcsolta a lámpákat, és a kardot a kezében tartva, a falnak

támaszkodva figyelt. Nem akart elszúrni semmit, nem akart felesleges

bonyodalmat, mert abból így is akadt már éppen elég.

Ahogy egyre erősödtek a külső zajok, Sana úgy lett egyre elszán-

tabb és eltökéltebb, mivel más lehetősége egyébként sem volt. Még

egyszer megforgatta a kezében a kardot, és amikor meghallotta a lo-

vak reszkető nyerítését, érezte, itt az idő. Behunyta a szemeit és kon-

centrált, de hiába próbálkozott, nem történt semmi, valami vagy va-

laki ismét csak blokkolta a Látó erejét. - Jessy! - dohogta magában, és

talán életében először elkapta a félelem. Teljesen egyedül volt, a Látó

ereje nélkül, nem volt más esélye a túlélésre, csak ha egyenként öldösi

le az ellenségeit. Lassan odament az ajtóhoz és résnyire kinyitotta,

majd felsietett az emeletre Dark szobájába, egyenesen az ablakhoz,

hogy megvizsgálja a terepet. Nem látott odalent semmi mozgolódást,

a hátsó udvar tehát még üres volt. Ezért kinyitotta az ablakot, majd a

nadrágja derekába süllyesztve a késeket, és a szájába véve a kardot,

megpróbált a lehető legóvatosabban kimászni.

Már majdnem a földre ért, mikor két vámpír jelent meg nem mesz-

sze alatta, és a bejutási lehetőségeket nézték. Sana egyik kezével erő-

sen megkapaszkodott a csatornacső rögzítővasában, míg másik kezé-

vel egy ezüstkésért nyúlt, és egyetlen mozdulattal az egyik vámpír

hátába vágta. Ekkor sietve leugrott, és két kezébe véve a kardot a

másik démonnak támadt. Nem adta fel, mert nem adhatta fel. Jessy

nem győzhet, akárhány vámpírral is érkezik ellene. Ezt az örömet nem

adhatja meg neki.

Óvatosan haladt előre, és szinte darabonként irtotta ki a támadóit.

Nem volt egyebe, mint a saját ereje, ügyessége, leleményessége, és az

316

a néhány kése, meg a kard. Mindez egyelőre elégnek is bizonyult.

Hallotta, hogy a démonok betörték az ablakokat és kegyetlenül ösz-

sze-vissza dobálnak mindent a lakásban. Az istálló felé pillantott,

hogy megtudja, mi van a lovakkal, de hallva azok nyerítését úgy

gondolta, nagy baj még nem lehet. Ezért arra koncentrált, ami előtte

volt, vagyis a vámpírok hadára. Küzdött és úgy harcolt, ahogy eddig

még talán soha. Mintha a kard a Látó ereje nélkül is csodákra volna

képes.

Mikor azonban a ház oldalához érve meglátta a még kétszer annyi

vámpírt és köztük a felbujtót, Jessyt, mélyet sóhajtott. Összeszedte

minden bátorságát, és a meglepetés erejével indult el felé. Az útjába

akadó ellenségeit leszúrta vagy lefejezte, ahogy éppen kézre állt. Am

egy idő után a vámpírok már támadni sem merték, csak ugrásra ké-

szen figyelték, ahogy a lány odaállt Jessy elé, és a kardot lefelé tartva

komoran a szemeibe nézett.

- Még nem volt elég? Meddig akarsz még harcolni?

A nő egyáltalán nem lepődött meg, mintha számított volna rá, hogy

Sana kiszabadulva a vámpírok gyűrűjéből, szembe fog nézni vele. -

Amíg el nem pusztulsz. - felelte ridegen, és keményen állta a lány

tekintetét.

- Engem akarsz elpusztítani vagy a Látót?

- Nekem mind a kettő az utamban van, és hidd el, jobb lesz a vi-

lágnak ha te már nem leszel. - Jessy kísértetiesen felkacagott. - És most

teszünk róla, hogy így is legyen.

Sana a kardra nézett, majd Jessyre, és elérkezettnek látta az időt,

hogy véget vessen ennek az egész hercehurcának. Am az asszony erre

is csak nevetett.

- Most nem a nagy Látó vagy, csak egy gyermek. Meg tudsz küz-

deni így is mindennel? - a nő széttárta a karját, mire Sana kezében a

kard olyan nehéz lett, mint egy háromszáz kilós ólomgolyó.

Jessy kacagott, és ez egyre jobban feldühítette a lányt. Nem enged-

hette, hogy ez történjen, nem hagyhatta, hogy egy ilyen kegyetlen

senki legyőzze. Behunyta a szemeit, és egyre csak azt hajtogatta ma-

gában, hogy ő a Látó, és az ereje végtelen, bármire képes. Ahogy egyre

tudatosult benne a valódi énje, a kard mintha szárnyakat kapott volna,

könnyűvé vált. A lány egyszer csak felemelte és megforgatta a feje

felett. De ahelyett, hogy Jessybe vágta volna, megállította a lendületet

317

még a levegőben, és inkább a lábával rúgta hasba a nőt, aki ettől

fájdalmasan nyögve elterült a földön.

Két autó fékezett le nem messze tőlük. Sana azonnal tudta, kik azok,

de ügyet sem vetett rájuk, mert most csak a nőre figyelt.

- Én vagyok a Látó! Éppen azért, mert megvan bennem az erő, hogy

az legyek. Te viszont egy aljadék vagy, aki még arra sem érdemes,

hogy megöljék. De ha ezt mégis megteszi valaki, az nem én leszek.

Nem szennyezem be a kezemet veled.

Sana hátrafordult, mikor is Patrik és Dark döbbent tekintetével ta-

lálta szembe magát. Nem tétovázott, csak mérgesen rájuk pillantott, és

ledobta a lábuk elé a kardot. Ő maga pedig némán az istálló felé vette

az irányt, mert érezte a lovak félelmét, és szerette volna megnyugtatni

őket. Nem fordult hátra, de jól tudta, hogy a férfiak megteszik azt,

amit meg kell tenniük.

Közben Jessy feltápászkodott és kétségbeesetten nézett hol egyi-

kükre, hol másikukra, míg végül tekintete Patrikon állapodott meg.

- Drágám! Ezt ne értsd félre. Gondold át. Ez nem az, aminek látszik.

Hidd el, ez nem az!

- Szerintem ez elég egyértelmű. Kihasználtad, hogy problémánk

van, és a Látó gyenge. Ezek a vámpírok, nyilván nem teázni jöttek. -

Dark lehajolt és felemelte a kardot a földről. Majd körbenézett, és lát-

va a rengeteg vámpírt körülöttük, kezdte elkapni a düh.

De Jessy nem törődött vele, továbbra is csak Patrikhoz beszélt. -

Szívem! Kérlek! Ne ítélkezz elhamarkodottan.

A levegő egyre nehezebb lett Patrik számára, de ahogy a távolban

meglátta Sana eltűnő alakját, és a kardot fogó Darkra nézett, már nem

is figyelt oda Jessyre. Helyette inkább ő is körbenézett, majd vissza a

különös kardra. - Sana kezében biztonságban van ez a fegyver. -

jegyezte meg.

- De most az én kezemben van. - felelte Dark kajánul, és a kard he-

gyét egyenesen Patrik torkához irányította, miközben vészjósló pil-

lantásokat vetett rá. - Nem félsz?

- Kitől? Tőled? - Patrik lazán eltolta magától a kardot, és Dark csak

erre várt, mert ugyanazzal a lendülettel, egy csapással beledöfte a

fegyvert Jessy szívébe.

A nő döbbenten nézte a kardot, és szinte egy cseppnyi fájdalmat

sem érzett, mert a következő pillanatban már holtan esett össze.

318

Dark kihúzta belőle a kardot, és úgy véresen meglendítette a vám-

pírok felé. - Ki lesz a következő? - a vérszívók riadtan húzódtak hátra,

és fejvesztve menekülni kezdtek. Ezt látva Dark komoran vissza-

fordult, és amint Patrik szomorú tekintetébe nézett, lehajolt, megtö-

rölte a földben a kardot, majd egyszerűen belenyomta barátja kezébe,

hogy ő is érezze az erejét.

- Ez a nő alapból gonosz volt, még a kard sem szívta magába az

erejét. De hogy ez nem éled újra, az tuti. Cseppet se sajnáld!

- Nem fogom. - morogta a férfi, majd karddal a kezében, tétován

elindult Sana után az istállóba, miközben szabad kezével elővette a

mobilját. Jim számát tárcsázta, és közölte vele, hogy Jessy az udvaron

fekszik holtan. Nem mondott részleteket, elég lesz majd akkor

magyarázkodnia, mikor volt kollégája majd megérkezik. Tudta, még

ki kell találnia, hogy adja be mindazt, ami történt egy olyan ember-

nek, aki nem hisz a démonokban. Amint az istálló ajtajához ért, már

nem gondolkodott ezen, csak eltette a telefonját, és csendesen belé-

pett.

Sana éppen Babát nyugtatgatta, mikor a férfi a háta mögé ért. Nem

akart azonnal megfordulni, mert annál nagyobb volt benne még a düh

és a keserűség.

- Sajnálom! - suttogta Patrik fásultan és teljes megbánással. - Nem

gondoltam, hogy ez lesz, én nem tudtam, és.

- Nem érdekel. Egyáltalán nem érdekel. Nektek fontosabb az a hü-

lye férfiúi hiúság bárminél. Csak menjetek és szabdaljátok össze egy-

mást, de legalább közöljétek, hogy nem számíthatok rátok.

- Sajnálom. Nem gondoltam át. Dühös voltam.

Sana megfordult, és haragosan a férfire nézett. Látta annak keserű,

szomorú tekintetét, amit leginkább Jessy váltott ki belőle, és a vere-

kedés nyomait az arcán, az egész testén, ami egyértelműen Darktól

származott. Haragudni akart rá, de közben meg is sajnálta, hiszen csak

őt akarta megvédeni, még ha ezt elég rosszul sikerült is véghez vinnie,

mert a végén már inkább szólt a bosszúról, mint a lányról. De Sana

határozott volt, és Jessy halálával ismét önmaga. - Nem gondoltad át,

mert vezetett a vak gyűlölet. Meg sem kérdeztél, nem is érdekelt a

véleményem. Abban a percben nem is érdekeltelek.

- Tudom, és tényleg sajnálom.

A lány felsóhajtott, és nemlegesen a fejét rázta. - Tudom, de ettől a

319

helyzet még ugyanaz marad. Ha tetszik, ha nem, valami mindig jönni

fog, ami majd arra késztet, hogy gondolkodás nélkül üss, vágj. De ha

megteszed, lehet hogy még nagyobb bajt okozol. Képes leszel

megbirkózni ezzel?

- Hát persze. Megteszek mindent. - Patrik is felsóhajtott és meg-

próbált közeledni a lányhoz. - Nézd! Hibát követtem el, és ezt válla-

lom. De soha, egy percre sem akartalak bántani, ezt tudod te is.

- Igen, tudom, de vajon ez változtat valamin is? Meg sem kérdeztél!

Meg sem kérdezted, hogy mit gondolok, hogy szeretném -e, ha

bosszút állnál miattam? Talán nem is történt olyan nagy baj, mint

ahogy képzeled, csak nekem is kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam.

Tudom, hogy meg akarsz védeni, de vannak dolgok, amiktől még te

sem tudsz. Mert nem akarom, hogy megvédj.

Patrik elkomorulva, de beletörődve bólintott, mert tisztában volt

vele, hogy a lány pontosan mire is gondolt.

- De ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lennél fontos, vagy kevésbé

számítanál. - folytatta Sana. - Te is ugyanúgy kellesz nekem, mert

szeretlek és az életem része vagy. De ez az én életem, és már elég nagy

vagyok, hogy néhány dolgot magam intézzek vagy oldjak meg. És

Dark pont ilyen. Engedd, hogy én döntsek, hogy én ítélkezzem, hogy

én tegyek önmagamért, mert Dark az én ügyem.

Patrik nagyon jól tudta, hogy nem sok választása van. Ezért meg-

adóan bólintott, és még egy halvány mosolyt is sikerült magára eről-

tetnie, ami a beleegyezését jelentette.

Ekkor Dark jelent meg az ajtóban és Patrikra nézett, de olyan kife-

jezéstelen arccal, mintha csak egy hírvivő lenne. - Itt van Jim.

- Értem. - sóhajtott fel a férfi, majd a kezében lévő kardot a lószer-

számok közé téve, egykedvűen megfordult, és visszament a házhoz.

Sana egy pillanatra fájdalmasan behunyta a szemeit, majd készült,

hogy elforduljon Darktól, mikor rádöbbent, hogy már alig érzi a fér-

fiban a gonoszt. Érdeklődve fordult vissza hozzá, és elgondolkodva a

szemeibe nézett. - Mi történt veled?

- Elég sok minden. - mutatott Dark a ház felé, majd széttárta a kar-

jait. - Konkrétan mire gondolsz?

- Már nem érzem benned az erős gonoszságot, és nem értem miért.

Dark halványan elmosolyodott, majd szinte megbabonázva nézte a

lányt. - Azt hiszem, ilyen hatással vagy rám. Még arra is rávesz ez a

320

valami, hogy azt mondjam, iszonyú ostobaságot csináltam. Nem téged

akartalak bántani az este, csak dühös voltam Patrikra, és tudtam, hogy

ez fájna neki a legjobban. Utólag már nem is értem.

- Na igen! - a lánynak még fájtak a nemrégen történtek, de a férfi

jelenléte, a lényének minden rezdülése oldotta benne ezt az érzést, és

lassan már nem is gondolt rá olyan rettegve. - A düh rossz tanácsadó.

De tudod mit? - Sana tele reménnyel, lassan még közelebb lépdelt a

férfihoz, és lágyan megérintette annak erős, izmos karját. - Ha a vége

az lesz, hogy egy csepp gonoszság sem lesz benned, és olyan leszel

mint azelőtt, akkor nem számít, mert akkor megérte.

Egymás szemeibe néztek, és abban a pillanatban Dark érezte, haza-

ért. Mert neki valóban a Látó mellett volt a helye, a kicsi Sananál, aki

már most is olyan csodákra volt képes, amilyenre senki a világon.

Lassan felemelte a kezét és megsimogatta vele a lány arcát, majd bol-

dogan hagyta, hogy Sana odabújjon hozzá, feledve minden keserűsé-

get és bánatot, mert tudta, őket az ég hozta össze.

„Ha érzed az erőt, már minden tiéd. Tégy azt, amit csak szeretnél. Érzed a sötétet, látod a fényt, s visszahoztad azt, ki csak érted él!"

(Dark)„Ha csak az erő kérne, nem engednék soha. De ennek a kicsi lánynak ott a szemében a

csoda, Érte az életemet áldoznám oda.

(Patrik)

321

„Mi dobog bennem? Mi lobog még? Kialudt tüzek, felgyúló szavak. Visz a remény. Ki

vagyok belül? Ki leszek még? Erőt csak Ők adnak, velem, ha itt vannak: a

Látó már él!"

(Sana)Sylvia B. Knizner

Sana, a Látólány

322