Szubjektív jóllét és életminőség a romák körébenHuman Contact 2001

TartalomBevezető .................................................................................................................................................. 3

A gazdasági teljesítmény és társadalmi fejlődés mérése........................................................................ 5

A GDP reformkísérletei........................................................................................................................ 5

A mutatókon túl: mit mutatnak a számok?......................................................................................... 6

Fejlődés ÉS jólét....................................................................................................................................... 8

Életminőség kutatások és definíciók ................................................................................................... 9

Szubjektív életminőség mérése......................................................................................................... 12

Szubjektív életminőség mutatóinak nemzetközi összehasonlítása....................................................... 14

Szubjektív életminőség magyarországi adatai .................................................................................. 15

Romák szubjektív életminősége............................................................................................................ 18

Objektív mutatók............................................................................................................................... 18

Gazdasági aktivitás ........................................................................................................................ 18

Lakókörnyezet, lakhatási feltételek............................................................................................... 20

Szubjektív mutatók................................................................................................................................ 22

Személyes jóllét ................................................................................................................................. 23

Szubjektív egészségérzet ............................................................................................................... 23

Társadalmi jóllét ................................................................................................................................ 27

Társadalmi kapcsolatháló elemzése.............................................................................................. 27

Bizalom .......................................................................................................................................... 28

Felhasznált irodalom ............................................................................................................................. 30

Bevezető

A  szubjektív  jóllét  és  társadalmi  jólét  közötti  összefüggések  vizsgálata  azóta  feszíti  a

társadalomtudományi gondolkodást, amióta az első,  társadalmi növekedés,  fejlődés, haladás,  jólét

mérésére  alkalmas mérőszám  kidolgozásra  került. A mai  napig  a  haladás mérőszámának  tekintett

GDP  kidolgozója,  Kuznets már  1934‐ben  felhívta  a  figyelmet  a mérőszám  korlátaira:  „Egy  nemzet

jólétére  nemigen  következtethetünk  a  nemzeti  jövedelem  fentiekben meghatározott mércéjéből”.

1962‐ben publikált The New Republic könyvében már egyesen azt írja, hogy a nemzeti elszámolások

alapvető  újragondolására  van  szükség:  „Figyelemmel  kell  lenni  a  növekedés  mennyisége  és

mineműsége közötti megkülönböztetésre, a költségek és hozamok közöttire, a rövid és hosszú távú

megfontolásokra,  (…)  a  ’nagyobb’  növekedés  céljait  konkrétan  meg  kell  határozni,  vagyis  mi

növekedjék és mi célból”1.

A GDP legfőbb korlátját már szülőatyja is abban látta, hogy a gazdasági teljesítmény növekedése nem

vonja magával az egyén életminőségének növekedését. A már klasszikusnak számító példa és kérdés

az: örülünk‐e annak, hogy  több az autó az úton? A GDP  felől nézve a válasz  természetesen  igen –

hiszen  nagyobb  fogyasztást  jelent  (több  autó  vásárlása,  több  benzin  felhasználása,  több  adó  stb),

amely a gazdaságnak, gazdasági növekedésnek jót tesz. Ugyanakkor a megnövekedett forgalom nagy

környezeti  terhelést,  zajt,  rossz minőségű  levegőt,  nem  biztonságos  közlekedést,  zsúfoltságot  (és

ebből eredő stresszt) eredményezhet. A GDP méri a növekedés számait, de nem méri a növekedés

okozta károk hatásait, következményeit.

Ma már nem kérdés, hogy a társadalmi jólét és az egyéni jóllét nem feltételezik és követik egymást. A

társadalmi mérőszámok alapján kimutatható a fejlődés, azonban valójában fejlődésnek tekinthető‐e,

hogy mindeközben  jelentősen nőnek a  társadalmi különbségek, a  társadalom alsó és  felső decilise

végtelenül elszakad egymástól – és a mélyszegénységben élők nem esélyük sincs szinte a kitörésre –

szociális transzferek végtelen kiszolgáltatottjai (és nem célzott  igénybevevői!)  lesznek. A Stigliz‐Sen‐

Fitoussi  jelentés  egyértelműen  kimondja,  hogy  a  GDP‐re  épülő  gazdaság  nem  kellően  veszi

figyelembe  az  életminőség  (quality  of  life)  szempontjait,  a  természeti  erőforrások  kimerülésének

veszélyét és helyreállításának költségeit sem2.

                                                           1 Szigeti Cecília: Alternatív mutatók, jólés és fenntarthatóság Magyarországon. Polgári Szemle, 2011.Szeptember, 7. Évfolyam 4. szám2 Braun Róbert:Jóllét és politika.  http://www.nefbudapest.org/index.php?article=1043&langcode=hu

Kérdés  tehát,  hogy mi  a  társadalom  valódi  célja, mi  a  kívánt  és  elvárt  kimenet?  A  hagyományos

értelemben  vett  növekedés  feltételeinek  megteremtése  a  társadalomirányítás  feladata,  vagy  az

egyéni jóllét biztosítása kell, hogy szempont legyen? Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy

a  társadalom  egyik mélyszegénységben  élő  csoportjának,  a  romáknak  az  életminőségére  milyen

hatással volt/van a  jelenlegi, GDP alapú haladást középpontba helyező gazdasági gyakorlat, s ennek

következményeként milyen szubjektív életminőséggel,  jólléti mutatókkal  jellemezhető a  legnagyobb

számú  kisebbségi  csoportunk.

A gazdasági teljesítmény és társadalmi fejlődés mérése

A  kizárólag GDP‐re  épülő  elszámolási  rendszerek megfelelően mérik  a  gazdasági  teljesítményt?. A

termelés mérése modern gazdaságokban azonban korántsem annyira egyszerű, mint a múlt század

első  harmadában  volt.  A  szolgáltatások  arányának  növekedése,  az  egyre  összetettebb  termékek

előállítása nehezen teszi azonosíthatóvá a valódi output‐okat, esetenként a kimeneti teljesítmény az

áruk  és  szolgáltatások minőségének  a  javulását, nem pedig  a mennyiségük növekedését  jelenti. A

GDP, mint mutató a minőségi szempontokat nem tudja kezelni.

Még  komolyabb  fenntartások  fogalmazódtak  meg  azzal  kapcsolatban,  hogy  vajon  a  gazdasági

teljesítőképességén alapuló adatsorok alkalmasak‐e a haladás bemutatására. A GDP korlátai ellenére

sem rossz mutató, ha a piaci termelés mérésére alkalmazzuk, de gyakrabban rosszul használt: akkor,

amikor a gazdasági jólét mérőszámaként kezelik értékeit. A gazdasági jólét kimutatására alkalmatlan:

a GDP úgy  is növekedhet  (a nemzetgazdaság  termelékenysége nőhet) akkor  is, ha mindeközben a

lakosság  jövedelme  csökken.  Az  anyagi  jólét  értékelésekor  a  termelés  helyett  a  jövedelem  és  a

fogyasztást kell beemelni.

A  legkomolyabb  aggályok  azzal  kapcsolatban merültek  fel,  hogy  a  jelenlegi  elszámolási  rendszer

adatsoraiban  kimutatott  növekedés  egyirányú,  pozitív  összefüggést  mutat‐e  az  általános  jóléttel,

jólléttel), fenntartható gazdasági‐és társadalmi fejlődéssel. A Stiglitz‐bizottság kimondta, hogy a GDP

a  gazdaság  egészének  teljesítmény‐mérésére  jó,  a  nemzeti,  társadalmi  jólét  (és  a  társadalmi  jólét

növekedésének) kimutatására alkalmatlan eszköz (Stiglitz‐Sen‐Fitoussi, 2008).

A GDP reformkísérleteiA  gazdasági  –  társadalmi  ‐  környezeti  fenntarthatóság  szempontjai  folyamatosan  épültek  be  a

közpolitikai tervezések alapját képező statisztikai mutatószámokba, átalakítva ezzel a hagyományos

GDP‐alapú értékelési rendszereket. A reformok három iránya:

‐ A GDP változatlanul hagyása mellett szatellit‐mutatószámok kidolgozása, amelyek lefedik a GDP által

nem érintett területeket (SNA, SEEA).

‐ Magának a GDP‐nek, mint mutatónak a módosítása – megtartva a mutató pénzügyi jellegét, továbbra

is  a  fogyasztást  (magán  és  közösségi  fogyasztást)  véve  alapul  a  növekedés meghatározásában. Az

először bevezetni  kívánt új mutató  alapja  a  jövedelemegyenlőtlenség  indexével  korrigált  lakossági

fogyasztás  (ISEW). Az  alapmodellt  továbbfejlesztve  előállott GPI  (a Valódi  Fejlődés Mutatószáma),

melynek  lényege,  hogy  a  személyes  fogyasztást  a  jövedelem‐egyenlőtlenséggel  kiegyenlítik, majd

kivonják/hozzáadják  a  társadalmi,  környezeti  károkat/hasznokat  okozó  elemeket.  Az  így  előállott

mutató túlbecsüli a természeti károkat, és alulbecsüli a negatív társadalmi hatásokat.

‐ Elszakadva  a  GDP‐től  teljesen  új  mutatók  használata  –  amelyek  nem  pénzügyi  alapúak,  hanem

természeti  környezet  állapotát,  nemenkénti  egyenlőséget/egyenlőtlenséget,  szegénységet  is

tartalmazó kompozit indexek.

A mutatókon túl: mit mutatnak a számok?A  fentiekben  bemutatott  statisztikai  módszerek  arra  keresték  a  választ,  hogyan  mérhetőek  és

hasonlíthatóak össze az egyes nemzetgazdaságok teljesítőképességei, elért eredményei. A fentiekből

látható módon erre a GDP alkalmazható (ámbár korlátlanul nem alkalmas) mutatószám.

Nem  kerülhetjük  meg  azonban  azt  a  kérdést,  hogy  mi  a  mögöttes  társadalmi  cél?  Milyen

információval  szolgál  nekünk  a  társadalom  állapotáról,  tagjainak  megelégedettségéről  az  az

információ‐adatsor, hogy az előzőévhez képest változott  (akár nőtt) a gazdaság  teljesítőképessége?

Összefüggésben van‐e ez az emberek mindennapjaival, boldogság‐és egészségérzetükkel, munkahelyi

és  otthoni  hangulatukkal  –  és  mindezek  mögött  valós  egészségi  állapotukkal,

munkateljesítményükkel?

Pontosabban a kérdés: mi a társadalom valódi célja? A növekedés, vagy az egyéni jóllét biztosítása? A

kérdésfeltevés  individualistán  hangzik,  ugyanakkor  a  növekedés  az  erőforrások  végtelen  ki‐és

túlhasználásával  (legyen  szó  akár  a  humán,  akár  természeti  erőforrásokról)  a  végtelenségig  nem

biztosítható.

Több  tekintélyes szerző  felhívja a  figyelmet, hogy az egyéni és  társadalmi  jóllét növekedése  inkább

feltétele a gazdasági fejlődésnek, mint következménye (Fukuyama, 1997), Kahneman kimutatta, hogy

szoros  összefüggés  van  a  gazdasági  növekedés  életminősége  között,  az  összefüggés  a  vélelemmel

ellentétben fordított: a jóllét, well‐being elsődlegesek, a gazdasági fejlődés ennek következménye.

Nem állást foglalva a teoretikus vitában azt fontos megjegyezni, hogy a modern demokráciákban, a

fenntartható  fejlődés  ethoszával  övezett  társadalomirányítási  gyakorlatban  nem  választható  el

egymástól  a  két  részterület: pl.  a  jövedelmi  egyenlőtlenségekből  adódó  feszültségek,  a  társadalmi

integráció hiánya (és ennek költségei) ugyanúgy a fejlődést akadályozó tényezők.

A  társadalomban  az  egyén  szubjektív  jólléte,  a  participatív  demokráciák  aktív  és  cselekvő

polgáreszménye, a fenntartható környezeti és társadalmi fejlődés irányelve szükségessé teszi a jólléti

típusú elemzések eredményeit figyelembe vevő közpolitikai tervezést.

Fejlődés ÉS jólét

A mérőszámokról  szóló  vita  (amint  az  fentebb  jeleztük) már  több  évtizede  zajlik  a  tudományos

diskurzusokban,  ’utcára’  azonban  mégis  akkor  került,  amikor  2008‐ban  Sarkozy  francia  elnök

kezdeményezte  egy biztosság  felállítását  (A  Stiglitz‐bizottság  tagjai  az  elnökön  túl Armatya  Sen  és

Paul  Fitoussi)  annak  érdekében,  hogy  a  társadalmi  fejlődést  jobban  kifejező  indikátorrendszer

kidolgozására tegyenek javaslatot.

A  statisztikai  adatok nem pusztán  jól  írják  le  a mögöttük húzódó  társadalmi  folyamatokat, hanem

információval  is  szolgálnak  mind  az  egyéneknek,  mind  a  politikai  döntéshozóknak.  Ahogyan  a

Biztosság  jelentése  fogalmaz:  „Amit  mérünk,  befolyásolja  a  cselekedeteinket;  ha  a  méréseink

hibásak, a döntéseink torzulhatnak. (…)Gyakran azonban jól érzékelhető különbség van egyes fontos

társadalmi‐gazdasági  változók,  mint  a  gazdasági  növekedés,  az  infláció,  a  munkanélküliség  stb.

standard mérése és az általános közvélekedés között”3.

A politika  figyelmét az ügy  fontosságára a kettősség  társadalmi érzékelése hívta  fel – hiszen hiába

dolgoznak  a  társadalmi  haladás  elősegítésén  a  politikusok,  gazdasági  szakemberek,  ha  ez  csak  a

statisztikai adatokban jelentkezik, és nem szűrődik le a mindennapok, az emberek szintjére. Az egyéni

(politikai) döntéseket a saját életminőségünk alapján hozzuk – és ennek alapján választunk a felkínált

alternatívák  közül. A  jóllét növelése  jobban  kommunikálható, a  társadalom  számára  jobban  tetsző

mondat  – mint  a  GDP‐é  –  jegyzik meg  a  kritikusok.  A  fókuszváltás  azonban  (a  gazdasági  váltság

hatására is) megtörtént, szempontjait nem lehet

Az elmozdulást tehát egy pragmatikus szempont segítette elő, és emelte ki a  jóllétről szóló vitát az

akadémiai  diskurzusból.  A  jóllétet  vizsgáló  kutatásokban  nem  az  az  egyedi,  hogy  szubjektív

életminőséget mérő  indikátorokat használ –  ilyen  jellegű adatfelvételeket a társadalomtudományok

évtizedek  óta  végeznek‐,  hanem  az,  hogy  mindezeket  összekapcsolja  a  statisztika  kutatási

módszertanával  és  adataival  (amelyek  készítői  jellemzően  tartózkodni  szeretnek  a  szubjektív

mutatóktól).

Sajátos paradoxona a modern  társadalomnak, hogy az életminőség gazdasági dimenzióinak elérése

érdekében a boldog, megelégedett és kiegyensúlyozott életmódról mondnak  le – emiatt az anyagi

jólét javul, a szubjektív életérzés viszont nem. A folytonos anyagi újratermelés kényszere leépítheti a

                                                           3 Stiglitz‐jelentés

boldogságot  termelő  kapcsolatokat,  a  szűkös  forrásokon  való osztozás,  a belső  gazdasági  források

szűkössége egyszersmind  fokozza a  társadalmon belüli egyenlőtlenségeket,  csökkenti  sokak anyagi

biztonságát,  a  gazdasági  verseny  és  racionalitás  fokozza  a  rivalizálást  –  fellazítva  a  korábbi

kapcsolatokat.  A  társadalom  felsőbb  rétegeiben  előnyök  kumulálódnak,  a  társadalmi  hierarchia

alsóbb szintjein kumulálódnak a hátrányok is. Utasi Ágnes szerint ennek egyik következménye, hogy

az „egyik oldalon a gazdagodás, a másikon az életben maradás érdekében sokan átlépik a közösségi

alapértékeket.  A  meggazdagodott  szerencsések  a  versenyben  lemaradókat,  perifériára  szoruló

„gyengéket”  kárhoztatják  többnyire  etikátlanul  szegénységükért,  „lustaságukért”.  A  sikeresek  a

munkaerőpiacról  kiszorulóktól,  kifosztottaktól  kérik  számon  az  öngondoskodást.  A  gazdasági‐

társadalmi alapértékek így jelentősen polarizálódnak, s hatására is számos kapcsolat megszakad. (…)

A  fokozódó  egyenlőtlenségekkel  csökkennek  a  mechanikus  szolidáris  emberi  kötelékek,

szétforgácsolódnak  a  közösségek,  atomizálódik  a  társadalom,  csökken  sokak  elégedettsége  és

boldogsága.”4

Életminőség kutatások és definíciók

A modernitás és posztmodernitás  kora  jelentős és  radikális  változásokat hozott. Az egyének  és  az

egyének  közötti  kapcsolatok  átalakulása,  a  családi  élet megváltozása  gyors,  gyakran  pszichológiai

válaszokat igényel – gyakran teljes létforma váltással.

A  nyugati  államokban  a  deklarációk  szintjén  az  1960‐as  években  jelent  meg  az  életminőség

javításának  elve,  és  az  új  fogalom  kutatása  gyorsan  terjedt  el  a  szociológia,  pszichológia  és  az

orvostudomány  területén  is.  A  Gallup  már  1948‐tól  szerepeltet  életminőséget  mérő  kérdéseket

kutatásaiban,  1960‐as  évek  társadalmi mérései még  a  jólét  objektív mutatóit  igyekezett  számba

venni5 (mint például a létminimum alatt élők aránya, a születéskor várható élettartam, a beiskolázási

és végzettségi arányok stb.).

A virágkor a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig tartott. Ebben az időben fektették le

az  elméleti  és módszertani  alapokat,  amely munka  elvégzésére  Európában  és Amerikában  is  több

műhely alakult. „Európában a legnagyobb tekintélyt a Wolfgang Zapf vezette német és az Erik Allard ‐

a késõbbiekben Joachim Vogel ‐ nevéhez kapcsolható skandináv iskola vívta ki magának”

                                                           4 http://www.otka.hu/index.php?akt_menu=40845 Hegedűs, 2002

A gazdasági növekedés határainak felismerése, a jólléti állam kezdeti lendületének megtorpanása és

kifulladása  következtében  bizonyos  társadalmi  csoportokban  megerősödött  egy  posztmateriális

szemlélet – a jó életet egyre inkább ez alapján kezdték definiálni (lásd pl. Inglehart kutatásait).

A teljes élet élésének és megélésének a vágya  irányította ráirányította a figyelmet arra, hogy van a

gazdasági  jelzőszámokon,  pénzügyi mutatókon  túl  egy  – mindezideig  –  feltáratlan  világ,  amely  a

társadalmi  jelzőszámokban megjeleníthető,  feltárható. A gazdasági  jelzőszámok mellet a  társadalmi

jelzőszámok kidolgozása prioritást nyert a nemzetközi szakirodalomban (Social Indicator Movement;

Campbell et al. 1976; Campbell 1976; Andrews–Withey 1976; Glatzer–Zapf 1984; Greenfield 1973)6.

A szociológia az egyes országok, régiók, társadalmi rétegek életminőségének vizsgálatát tűzte ki célul,

a kutatások gyakran összekapcsolódtak a társadalmi tőke, kapcsolatháló és bizalom témakörökkel  is

(Berger‐Smitt, Noll,  2000, Helliwell,  Putnam,  2004). Az  életminőséget,  szubjektív  jóllétet  szinoním

fogalomként  tekintik,  és  a  rendszeres,  nagymintás  vizsgálatokban  részletesen  kutatják  egyes

dimenzióit (rendszeres kutatásokat mai napig az OECD, Gallup folytat, alapkérdések megtalálhatóak

az Europaen Social Survey‐ben is).

Magyarországon  az  1970‐es  években  az  MTA  Szociológia  Kutatóintézetében  kezdődtek  el  az

életminőség‐kutatások.  .  A  hetvenes  évek  végén  kezdődő  gazdasági  visszaesés  hatására  háttérbe

szorultak a társadalmi jelzőszámok, a figyelem ismét a gazdasági mutatókra irányult.

Az 1980‐as években háttérbe szorultak az életminőség kutatások, Husz Ildikó szerint vélhetően azért,

mert nem tudtak befolyást szerezni a politikai döntéshozatalra (Husz, 2002). A figyelem középpontja

az  európai  integráció  hozta  vissza  módszertant,  mert  szükségessé  vált  egy  olyan  társadalmi

monitoring  rendszer  felállítása,  amely  képes  kimutatni  az  EU  tagállamok  társadalmi  feltételeiben,

életminőségében  és  gazdasági  teljesítőképességében  rejlő  különbségeket.  Az  1970‐80‐as  évek

individualizálódási  hulláma  után  a  gazdasági  válságok,  az  ökológiai  problémák  ismét  a  közösségre

irányították az emberek figyelmét, megnövekedett az érdeklődés és ezzel együtt újraértelmeződött a

felelősségvállalás igénye a közösségi döntések iránt.

Az  életminőségnek nem  található  egységes definíciója. A  szubjektív  életminőség  az  emberek  saját

életéről  nyújtott  értékelés  (Diener–Biswas‐Diener  2000);  tartalmazza  a  boldogságot,  élettel  való

megelégedettség mértékét (Veenhoven 1996a; 1996b, 1997). A legújabb kutatások kimutatták, hogy

az életminőség a társas kapcsolatok (társadalmi tőke) minőségétől  is függ (például Leon et al. 2001;

                                                           6 Szabó, 2003.

Miller  et  al.  2001;  Fisher  2000–2002;  Inglehart–Klingemann  2000;  Albrecht–Devlieger  1999;

Bosworth–Schaie 1997; Dijkers 1997; Brown et al. 1987; Silver–Wortman 1980, 1987; Hammer 1983;

Marks 1977; Cameron et al. 1973). Az egyén a  fentebb  felsorolt dimenziók mentén meghatározott

kérdésekre adott válaszokban egyrészt felméri, másrészt minősíti (Hegedűs 2001, 2002) is helyzetét.

Az  életminőséggel  kapcsolatos  indikátorok  elismert  nemzetközi  módszertanosa  Armatya  Sen  (a

Stiglitz Bizottság tagja) az életminőséget a képességek, valamint az ezeket valószínűsítő erőforrások,

adottságok  és  körülmények  és  az  ezekre  reflektáló  szubjektív  jólét  együtteseként  határozza meg

(Lengyel, 2002).

Szubjektív életminőség mérése

A jólétet mérő indikátorok dimenzióiban sincsen mai napig nincsen közmegegyezés. Az egyik irány az

egyéni  jólétre  fókuszáló  életminőség‐koncepció  (Quality  of  Life,  QoL),  amely  az  objektív  egyéni

életfeltételek  szubjektív  percepciójának  fontosságát  is  beemeli  a  vizsgálatba.  A másik  irányzat  a

társadalmak minőségét kívánja kvantifikálni.

Objektív  összetevők  közé  sorolhatóak  a  külsődleges  materiális  körülmények,  anyagi  biztonság,

támogatást (social support) nyújtó családi kör és barátok; szubjektív összetevők között az egyén saját

vélekedése,  értékelése  és  értékítélete  található.  A  társadalom  helyzetéről  nyilvánított  egyéni

véleményt társadalmi életminőségnek hívjuk, az egyén önmagával kapcsolatos megítélését szubjektív

életminőségnek7.

A szubjektív életminőség összetevőinek skálája széles, kutatástól függ, hogy pontosan mely elemeit

kívánják mérni. Általában része a boldogságág, autonómia fok, általános megelégedettség az élettel,

pozitív‐negatív élmények, érzések stb.

Az  egyéni  életkörülmények,  életminőség  mérésének  két  lehetősége  kínálkozik.  Egyrészt

meghatározható  „a  jólétre  vonatkozó  indikátorok  egy  olyan  viszonylag  szűk  köre,  amely  az

integráltság  kritériumának  megfelelve  a  kis  szám  ellenére  is  adekvát  módon  jelzi  a  releváns

társadalmi  jelenségekkel  kapcsolatos  elmozdulásokat”  (Lengyel,  2002).  Módszertani  problémát

jelenthet az, hogy a kevesebb mutató használata megfelelő hatékonyságot eredményez‐e. Az ENSZ

1997‐ben  publikált  egy  15  átfogó  mutatószámból  álló  indikátor‐rendszert,  amely  alkalmas  a

társadalmi jelenségek közvetlen mérésére (Tűű, 1998).

A  másik  lehetőség  aggregált,  kompozit  indexek  használata,  amelyek  már  nem  pénzügyi  alapú

mutatók,  és  a  hozzáférhető  jelzőszámok  teljességét  egy  mutatószámba  sűrítik.  Módszertani

problémák  ezekkel  az  indexekkel  kapcsolatban  is  felmerülhetnek  –  leginkább  a  komponensek

kiválasztásában és súlyozásában érhetőek tetten.

Az  indexek  és  skálák  száma  rendkívül  megszaporodott  az  elmúlt  években,  ezért  ezek  részletes

felsorolásától eltekintünk,  ismertetésük nem ennek  a  tanulmánynak  a  feladata. A  teljesség  igénye

                                                           7 Szabó, 2006.

nélkül  a    GKI  Fenntartható  fejlőség  évkönyvében  bemutatott  indexekre  térünk  csak  ki:8:

Emberi Fejlődés  Indexe  (HDI). Négy  indikátorból és három dimenzióból álló összetett  index az egy

főre jutó GNI értéke10, a születéskor várható élettartam, a kombinált bruttó beiskolázási arány és a

felnőtt  írni‐olvasni  tudás  mérőszámának  kombinációjával  méri  az  egyes  országok  fejlettségének

szintjét.  A  társadalmi  egyenlőtlenséggel  korrigált  változata  az  Inequality‐adjusted  Human

Development Indexet, vagyis az IHDI‐t. Ha egy társadalomban teljes az egyenlőség, akkor a HDI és az

IHDI értéke megegyezik.

Nemenkénti Egyenlőtlenségi  Index  (GII): nemek közötti egyenlőtlenséget az egészségügyi adatok, a

felhatalmazás mértéke és a munkaerő‐piaci adatok alapján számol

Többdimenziós Szegénységi Index (MPI): A HDI oktatás, egészségügy és jövedelem dimenziói alapján

jellemzi a szegénységet.

Környezeti  Teljesítmény  Index  (EPI):  25  teljesítményindikátor  alapján  számolt mutató  (indikátorok

például a környezetvédelmet, a közegészségügyet és az ökoszisztéma egészségét)

Éghajlatvédelmi  Teljesítmény  Mutató  (CCPI):  az  országok  klímavédelmi  teljesítményének

összehasonlítására alkalmas.

Ökológiai  lábnyom  (EFP):  adott  technológiai  fejlettségi  szint  mellett  azt  vizsgálja,  hogy  egy

társadalomnak  mekkora  produktív  földterületre  van  szüksége  önmaga  fenntartásához  és  a

megtermelt hulladék elnyeléséhez.

Boldog  Bolygó  Index  (HPI)  A  New  Economic  Foundation  (nef)  által  számított mutató  3  tényezőt

tartalmaz: várható élettartam, ökológiai lábnyom és elégedettség az élettel. Hangsúlyos a mutatóban

az objektív és szubjektív mutatók összekapcsolása.

                                                           8 Szigeti, 2011

Szubjektív életminőség mutatóinak nemzetközi összehasonlítása

Kopp Mária tanulmányában9 idézi a World Value Survey (1999) eredményeit, amely szerint 50 ország

adatai alapján a boldogságérzet és öngyilkossági ráta különbségeinek jelentős százalékát hat tényező

magyarázza:

1. a válások alacsonyabb aránya‐ tehát a társas kapcsolatok minősége

2. az alacsonyabb munkanélküliségi arány‐ a munkahely biztonsága

3. a bizalom magasabb szintje

4. a civil szervezetekben való gyakoribb részvétel

5. a kormányzat jobb észlelt minősége

6. a hívők magasabb aránya

Utasi Ágnes és kutatócsoportja OTKA kutatás keretében egy 24 országra kiterjedő nemzetközi minta

alapján vontak le következtetéseket az európai országokban tapasztalható szubjektív életminőséggel

kapcsolatban.  Európa  legelégedettebb  országai  északon  találhatóak  (Izland,  Dánia,  Svájc  és

Finnország).  A  leginkább  elégedetlennek  és  boldogtalannak  a  poszt‐szocialista  országok  és  a  déli,

relatíve szegény országok ( Portugália, Görögország) lakó bizonyultak.

Szubjektív pesszimizmus és enerváltság  leginkább a poszt‐szocialista országok válaszadóira  jellemző,

pozitív hangulati beállítottság Svájc, Dánia, Luxemburg és Norvégia  lakosaira  jellemző. Ahol pozitív

beállítódásúak a válaszadók, ott gazdasági prosperitás, magas fokú bizalom, alacsony egyenlőtlenségi

szint jellemző.

A  kutatási  hipotézise  az  volt,  hogy  azokban  az  „országokban  működnek  jobban  az  emberi

kapcsolatok, ahol kisebb a  társadalmon belüli egyenlőtlenség, a  társadalom  széles  rétegei  számára

adott  az  anyagi  biztonság.  Vagyis  minél  egyenletesebb  a  materiális  javak  társadalmon  belüli

elosztása, annál egyenletesebben oszlik meg a boldogság és elégedettség mértéke is” (Utasi, 2009).

További hipotézisük az volt, hogy az „eltérő gazdasági  jólétben élő országok  lakói elsősorban  saját

társadalmukon belüli mások életviszonyaihoz hasonlítják  lehetőségeiket, ennek megfelelően alakul

elégedettségük,  szubjektív  életminőségük mértéke,  illetve  ennek  alapján működik  elégedettséget

növelő  önvédelmi  adaptációjuk”.  Ezt  befolyásolhatja  a  média  által  közvetített  norma‐  és

értékrendszer.

A szubjektív elégedettséget, szubjektív életminőséget vizsgálva megállapították, hogy az elégedettség

mértéke  az  emberek  személyes  észlelésének,  az  adaptációs  készségnek  a  függvénye,  az  objektív

létviszonyoktól függetlenül is képes az egyén elégedetten élni (ez lehet a magyarázata annak, hogy a

Karib  tenger  országai  a  legboldogabbak  a  világon). Az  adatokból  azt  a  következtetést  vonták  le  a

kutatók,  hogy  nincsen  pesszimizmust  hordozó  „genetikai  örökség”,  az  elégedetlenség  és

pesszimizmus  a  történelmi  traumák,  globalizált,  forráshiányos  gazdaságok  társadalmakat  sújtó

hatásának következménye.

Megállapították,  hogy  ha  a  gazdasági  fejlődés  a  többség  számára  jobblétet,  biztonságot  nyújt,  az

elosztás csökkenti az egyenlőtlenségeket, akkor felszámolható a pesszimista szubjektív életminőség.

Szubjektív életminőség magyarországi adatai

A magyarországi adatokat a  legfrissebb, a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosa számára készített

jelentés alapján foglaljuk össze.

A  kutatás  Kopp Mária  és Martos  Tamás  vezetésével  zajlott,  felhasználva  a Gallup, OECD  2009‐es

adatait, valamint a KSH, Hungarostudy, European Social Survey és a European Value Study vonatkozó

adatait, idősoros elemzéseit.

A magyar GDP  az  1990‐es  évektől  folyamatosan  nőtt  egészen  a  2008‐as  válságig,  amikor  globális

recesszió következtében visszaesett.

A szubjektív boldogságérzet korántsem követte a GDP változásait.

A  jól‐lét  egyik  legerősebb  mutatója  a  boldogság‐érzet  változását  mutató  adatsor.  A  boldogság

értelmezése  általában  jelentős  vitákat  generál,  hiszen  annak  sem  tartalma  (mélysége),  sem

terjedelme  nem  könnyen  azonosítható  .  A  boldogság mérésénél  nem  annak  tartalmát,  hanem  az

egyén boldogsághoz való viszonyát mérjük.

                                                                                                                                                                                         9Kopp, 2010

Forrás: http://beszamolo2010.jno.hu/cd/fuggelekek/2_kutatasok_eredmenyei/kopp_gazdasagi_novekedes.pdf

A  boldogság‐érzet  hektikusan  követi  a GDP  változást.  Jelentős  különbség  látható  a  férfiak  és  nők

boldogság‐észlelése között, 2006‐ban annak ellenére radikálisan visszaesett az állapot észlelése, hogy

a GDP növekedés körülbelül akkorra érte el a csúcspontot.

Forrás: http://beszamolo2010.jno.hu/cd/fuggelekek/2_kutatasok_eredmenyei/kopp_gazdasagi_novekedes.pdf

Az általánosított bizalom  index, mint a szubjektív  jóllét egyik mutatója a GDP‐vel pont ellentétesen

mozog: a rendszerváltás óta folyamatosan csökken (erőteljesebben a nők körében).

Forrás: http://beszamolo2010.jno.hu/cd/fuggelekek/2_kutatasok_eredmenyei/kopp_gazdasagi_novekedes.pdf

A  jól‐lét társadalmi dimenziójának mérési eszköze a társadalmi tőke mérése, a támogató kapcsolati

háló azonosítása. Ez mértékében nem, trendjében követte a GDP növekedését.

Összefoglalva a kutatás eredményeit elmondható, hogy a ’90‐es évek mélypontja után folyamatosan

növekvő GDP mellett, ezzel párhuzamosan a szubjektív egészség és boldogság szintje is növekszik. A

társas  jellemzők  kevésbé  egyértelmű  képet mutatnak,  a  társas  támogatás  (azaz  a  szoros,  de  nem

közvetlen  társas hálózat; barátok, munkatársak,  szomszédok) értékei növekednek, az általánosított

bizalom szintje egyértelműen lefelé irányuló tendenciát mutat.

A kutatók megállapították, hogy a társas  jóllét két különálló területre vált szét: egy külső, általános

világra, amelyre egyre fokozottabb mértékben a megbízhatatlanság a jellemző, és egy ’belső’ világra

(a közvetlen kapcsolatok terrénumára), amelyen belül a személyek képesek megélni a támogatottság

élményét.  Egyéni  szinten  javulás,  közösségi  szinten  visszaesés  –  röviden  így  foglalhatóak  össze  az

eredmények.

Romák szubjektív életminősége

A  roma  társadalom  szubjektív  életminőség‐mutatóinak  egy  részét  egy  reprezentatív  adatfelvétel

eredményei  alapján  ismerhetjük  meg.  A  kutatás  szegénységvizsgálat,  amely  a  szegénység

megélésével kapcsolatos objektív és szubjektív adatokat egyaránt mér.

Objektív mutatókA  romák anyagi depriváltsága  (a háztartások  felszereltsége és a  lakókörülmények alapján)  jelentős

lemaradást  (elszakadást) mutat  a  nyugat‐európai  társadalmakhoz  képest. Az  újonnan  csatlakozott

tagállamok között a különbségek kisebbek az új tagállamok között, de így is jelentős.

A  roma  háztartások magas  szegénységi  aránya  azzal magyarázható,  hogy  a  roma  háztartásokban

magas a munkanélküliek aránya, magasabb a gyerekszám, és inkább kisebb településeken élnek.

Gazdasági aktivitás

A  gazdasági  aktivitás  a  romák  körében  nagyon  alacsony.  A  legmagasabb  arányban munkanélküli

tagokat az egyedülállók és a három generációs családok körében találhatunk ‐ az egyedülállók 47%‐a,

a nagyszülős, szülős és gyermekes háztartásoknak 43,4%‐nak van munkanélküli a családjában.

A  16‐64  éves  cigányok  közel  háromnegyede  dolgozott  már  életében  legalább  hat  hónapot,  a

regionális eltérések azonban jelentősek. A megkérdezettek 20%‐nak volt az adatfelvétel pillanatában

munkája,  77%‐uk  azt  nyilatkozta,  hogy  ez  a  rendszeres munkavégzést  jelent. A  nyugati  régiókban

magasabb  volt  a  munkával  rendelkezők  aránya,  a  rendszeresség  tekintetében  nem  volt  eltérés

tapasztalható az országrészek között.

Budapesttől a kisebb  települések  felé haladva csökken a munkavégzés gyakorisága – Budapesten a

válaszadók 54%‐nak volt munkája, 5000 fő alatti településeken mindösszesen 15%‐nak.

A  teljes  népességhez  képest  magasabb  a  foglalkoztatottként  elhelyezkedő  romák  aránya,  és

harmadannyian folytatnak munkavégzést társas, vagy önálló vállalkozásban. Körükben magas, 47% a

betanított vagy segédmunkás, vélhetően ezen válaszadók nagy része építőiparban dolgozik.

Szembetűnőek  a  nemi  különbségek  a  munkavégzés  területén.  A  férfiak  főleg  25‐45  év  között

dolgoznak  jóval  nagyobb  arányban,  mint  ugyanezen  életkorú  nőtársaik,  e  kor  előtt  és  után  a

különbségek kisimulnak.

Az  objektív  mutatók  közül  egyik  legjelentősebb  és  a  szubjektív  életérzést  egyik  leginkább

meghatározó mutató a jövedelmi helyzet.

A roma társadalom minden régióban jóval a teljes népesség átlaga alatti jövedelemmel rendelkezik.

A  település  jellege,  ahol  a  munkavégzés  történik,  valamint  az  iskolai  végzettség  is  erősen

meghatározza  az  átlagfizetést:  minél  kisebb  településen  vállal  munkát  és  minél  alacsonyabb  a

végzettsége, annál alacsonyabb az átlagos jövedelem is. a különbségeket a foglalkoztatók jellege sem

mossa el: az állami szektorban átlagosan ugyanúgy alacsonyabb fizetéssel foglalkoztatottak a romák,

mint a piaci szektorban.

Lakókörnyezet, lakhatási feltételek

A kérdezőbiztosok besorolása alapján a  roma  válaszadók  családi házban,  vagy  cigánytelepi házban

élnek  (rendre  38,5%  és  21,8%).  A  válaszadók  kétharmada  saját  tulajdonú  házban  él,  hatoduk

önkormányzati bérlakásban.

A  lakások  fizikai állapota  tragikus. A válaszadók  lakásainak harmadában beázik a  tető, a válaszadók

közel fele számolt be nedvesedő vagy repedő falakról, korhadó ablak‐és ajtókeretekről.

Lakások felszereltsége

A lakások átlagos alapterülete 70 m2, átlagosan 1,9 szobát tartalmaznak. Leggyakoribb a 2 szobás ház

(41,3%), de az 1 szoba (37,3%) előfordulási aránya is jelentős.

Vezetékes  víz  a  háztartások  76,6%‐ban  van,  66,8%‐a  rendelkezik  használható,  működőképes

fürdőszobával és 67,5%‐ működőképes WC‐vel.  Szennyvízre  a háztartások  alig  több, mint  fele  van

rákötve.

A  munkanélküliek  és  a  GYES‐en,  GYED‐en  levők  körében  legmagasabb  azok  aránya,  akik  nem

rendelkeznek hálózati vezetékes vízzel (27‐29% !), a szennyvíz elvezetés szintén az esetek több mint

negyedében megoldatlan, működő fürdőszobával és/vagy wc‐vel csupán alig több mint felük, 59%‐uk

rendelkezik.

A  fűtési  rendszer  69%‐ban  szobánként  egyedileg  megoldott,  20,8%‐ban  találkozhatunk  központi

fűtéssel, 8,5%‐ban pedig  távfűtéssel. A  leggyakoribb  fűtési anyagok a  fa és szén  (75,7%), vezetékes

földgázt  22,7%  használ  a  válaszadók  között.  A munkanélküliek  és GYES‐en, GYED‐en  levők  között

kirívóan magas azok aránya (80% fölötti), akik fát vagy szenet használnak fűtéshez.

A háztartásokban a leggyakoribb felszereltség, a színes televízió, hűtőgép és a mobiltelefon, kevesen

rendelkeznek autóval és vezetékes telefonnal.

Számítógéppel és  internet hozzáféréssel  inkább  a magántulajdonú  lakásokban  lakók  rendelkeznek,

autó tulajdonlása átlagosan 25% körül mozog.

A  gazdasági  aktivitás  és  felszereltség  között  szignifikáns  összefüggés  mutatható  ki:  „a  gazdasági

aktivitás elsősorban a számítógéppel való rendelkezést, az internet‐előfizetést, az automata mosógép

és autó tulajdonlását érinti elsősorban. Ezen esetekben a foglalkoztatottak magasan jobb helyzetben

vannak,  hiszen  közülük  számítógéppel  58,8%,  automata  mosógéppel  72,7%,  autóval  38,6%‐uk

rendelkezik,  addig  a  munkanélkülieknél,  bár  94,4%‐ban  van  színes  tv,  de  csak  38,6%‐nak  van

automata  mosógépe  és  15,8%‐nak  autója.  Telefon  mindkét  formában  inkább  jellemző  a

foglalkoztatottakra,  ám  a  munkanélküliek  83,8%‐a  is  rendelkezik  legalább  egy  mobiltelefonnal  a

háztartásban.”

Szubjektív mutatók

Az összetett kompozit indexek a személyes és társadalmi jóllét mutatóinak széles körét alkalmazzák a

vizsgálataikban. A következőkben Well‐being mutatószámokat és azokat mérő kérdéseket  tekintjük

át10:

Személyes jól‐lét témakörei:

pozitív érzések, emóciók

élettel való megelégedettség

egészség, vitalitás

önbecsülés, optimizmus, nyitottság

pozitív funkciók /autonómia, kompetenciák, szabadidő eltöltése

Társadalmi jól‐lét témakörei

társadalmi tőke

bizalom

kapcsolati háló

A  hivatkozott  kutatás  a  személyes,  szubjektív  életminőség  egészségi mutatói  járta  körbe,  míg  a

társadalmi jólléten belül a

Személyes jóllét

Szubjektív egészségérzet

A  válaszadók  szubjektív  egészségérzete  inkább  jónak  mondható,  alig  minden  hatodik  válaszadó

minősítette kifejezetten rossznak/inkább rossznak egészségét.

                                                           10 A módszertant a nef fejlesztette ki, www.neweconomics.org

Ugyanakkor magas a hosszú  ideje  (legalább hat hónapja) egészségi problémákkal küzdők száma, és

ezek a problémák olyan súlyosak, hogy fizikai akadályoztatást is jelentenek a válaszadók számára.

Az életkor előre haladtával radikálisan romlik az egészségi állapot megítélése, a törés 30‐35 éves kor

között következik be.

A nem és szubjektív egészségérzet között releváns összefüggés tapasztalható (a nők rosszabbnak élik

meg egészségi állapotukat, mint a férfiak). Kisebb mértékben, de a  lakóhely és a település típusa  is

hatással van az egészségi önértékelésre.

A munkavégzés jó hatással van az egészségi állapot szubjektív megítélésére. Az egészségüket  nagyon

jónak ítélők között még nincs különbség, az azt jónak ítélők közt már látványos a különbség.

A rendszeres vagy alkalmi munkával rendelkezők fele értékeli úgy, hogy egészségi állapota  jó, míg a

rossz, vagy inkább rossz értékelések a nem dolgozó válaszadók köréből kerülnek ki.

Azok közül, akiknek van valamilyen rendszeres vagy alkalmi munkája valamivel több, mint a fele vallja

úgy, hogy  egészségi  állapota  jó, míg  a  rossz  és nagyon  rossz  válaszok nagyobb  arányban  érkeztek

olyanoktól, akik nem dolgoznak.

Összefoglalásként megállapították a kutatók, hogy összességében a válaszadó  cigányok   közel 2/3‐

ada vallotta jónak vagy nagyon jónak az egészségügyi helyzetét, és ez az arány egybecseng egy 2009‐

es kutatás adataival, melynek keretében ugyanerre a kérdésre a teljes lakosság 67 százaléka vallotta

jónak vagy nagyon  jónak az egészségügyi helyzetét,  illetve 12 százalék mondta, hogy az  rossz vagy

nagyon rossz. A válaszmegtagadók aránya szintén nagyon hasonló, 1 százalék alatti.

A  szubjektív  egészségügyi  helyzet  és  az  utóbbi  hat  hónapban  korlátozást  okozó  egészségügyi

probléma az életkor előre haladtával érthető módon romlik, illetve gyakoribbá válik.

A munkavégzés  jótékony hatással van az egészségügyi helyzetre, a  jó egészségügyi helyzet  segíti a

munkavégzést.  Kisebb  arányban  panaszkodnak  egészségük  felől  azok  akik  gazdaságilag  aktívnak

vallják magukat, és nagyobb arányban is dolgoznak azok akik egészségüket jónak vagy nagyon jónak

látják.

Összegzés

A  romák és a  teljes népesség egészségi önértékelése abban megegyező képet mutat, hogy a  teljes

népességen belül  is  rosszabb  a nők  körében  az  egészségi  önértékelés, minta  a  férfiak  körében. A

teljes  népességen  belül  nőtt  és  növekedő  tendenciát mutatott  azok  aránya,  akik  egyre  jobbnak

értékelték egészségi állapotukat.

Forrás: http://beszamolo2010.jno.hu/cd/fuggelekek/2_kutatasok_eredmenyei/kopp_gazdasagi_novekedes.pdf

A lakosság vélt egészségéről Magyarországon először 1994‐ben készült felmérés, négy évvel később a

Tárki  folytatott  országos  mintán  reprezentatív  kutatást,  de  mindkét  vizsgálat  összesen  négy

válaszkategóriát  tartalmazott.  Az  1997.  évi Magyar  Háztartási  Panel  vizsgálatban  a  válaszadók  10

fokozatú skálán jelölték meg hogy mennyire elégedettek egészségükkel. A kutatás eredménye szerint

az  egészségi  állapotukkal  az  átlagosnál  elégedetlenebbek  voltak  az  idősebbek  a  nők  a  falusiak  az

alacsonyabb  iskolai  végzettségűek  illetve  a  rosszabb  jövedelmi  helyzetűek.  Több  tényező  együttes

hatását vizsgálva a  legerősebb hatású befolyásoló  tényezőnek az életkor az  iskolai végzettség és a

jövedelem bizonyult.

A Gallup 2000‐ben végzett kutatásának eredményei szerint a felnőtt a nők közel ötöde (18 5%) és a

férfiak  több mint  nyolcada  (13  3%)  gondolta,  hogy  egészsége  rossz  vagy  nagyon  rossz,  a  Gallup

kutatásban az egészségét jónak illetve nagyon jónak minősítette a felnőttek 43 2%‐a.

A két adatsor között tíz év telt, merész lenne összehasonlítani az adatokat – ha megtennék, azonban

látható  lenne, hogy a szubjektív egészségészlelés a romák esetében sokkal kedvezőbb, mint a teljes

népességen belül.

Egy  szubjektív  mutató  nem  ad  elegendő  alapot  arra,  hogy  a  romák  jól‐létéről  messzemenő

következtetéseket  vonhassunk  le.  A  kutatás  eredményei,  és  kutatásban  idézett  2009‐es,  teljes

népességre  vonatkozó  szubjektív  egészségi  állapot  megítélésére  vonatkozó  eredmények  között

nincsen  jelentős  különbség  –  pedig  a  roma  társadalom  az  átlagosnál  rosszabbul  fizetett,

lakáskörülményei tragikusak, lakásuk felszereltsége mélyen alatta marad a társadalmi átlagnak.

Az  átlagos  szubjektív  egészségérzetük  ennek  ellenére  nem  rosszabb, mint  a  teljes  népességé  –  a

hipotézis, mely szerint az anyagi jólét és a jóllét között nincsen közvetlen, anyagi jellegű összefüggés

a  jóllét  észlelésének  egészségi  dimenziójában  igaz.  Ez  valószínűleg  a  vonatkoztatási  csoport

homogenitásából adódik – annak ellenére  is  (vagy azzal együtt  is), hogy a csoporton belül  jelentés

különbségek mutathatók  ki.  Ezek  azonban  véleményünk  szerint  nem  a  vagyonnal,  jövedelemmel,

anyagi  javakkal  kapcsolatos  összefüggésekből  ered  (ezekben  nincs  nagy  szórás),  hanem  inkább  a

szubjektív  jóllét  érzésének másik  dimenziójához  kapcsolódhat  (melyet  nem  volt  célja mérni  eme

kutatásnak) – ez pedig az egyéni autonómia, értelmes élet és munkavégzés megélésének dimenziója.

Társadalmi jóllét

Társadalmi kapcsolatháló elemzése

A  kutatásban  a  társadalmi  tőkét  egyrészt  a  baráti  kör  kiterjedtségével,  másrészt  a  Lin‐féle

pozíciógenerátor, valamint névgenerátor segítségével mérték a kutatók.

A  roma  válaszadók  kiterjedt  baráti  kapcsolatokról  számoltak  be. A  válaszadók  20%‐nak  nincsenek

baráti kapcsolatai, amely a teljes népességhez képest kedvezőbb. A barátok száma magasabb, mint

populáción mért arány (30%).

1997‐ben  az  átlagos barátszám 4,5 Magyarországon  (Albert és Dávid, 1998). A  roma minta 32%‐a

említett 1‐2 barátot, illetve negyede említett 5‐10 barátot. Ha a válaszkategóriák közepére helyezzük

az értékeket, a romák átlagos barátszáma 6,8.

A többségi társadalomban a barátok száma az életkor előrehaladtával, a gyermekek megszületésével,

illetve az  idős korral csökken; a nők átlagban kevesebb baráttal rendelkeznek – ez az összefüggés a

roma mintára is igaz.

A gyenge kötések  (amelyek a többségi/tágabb  társadalomba való  integrálódást mutatja) rendszere,

kiterjedtsége  kevésbé  kedvező.  Szűk  a  kisebbségi  és  többségi  társadalom  kapcsolódási metszete,

átlagnál többen ismernek például védőnőt vagy tanítót – ezért a kutatók megállapításai szerint ezek

azok a  foglalkozások, amik a  roma‐ és a  többségi  társadalom  között  a  legszélesebb hidat  (átjárót)

képezik.

A  kutatás  részben  visszaigazolta  a  korábbi  kutatások  eredményét,  melyek  szerint  a  romák  jól

ellátottak kapcsolati  tőkével a  többségi  társadalomhoz képest  is. A kutatók megállapítása  szerint a

kapcsolati  tőke  jelentősen  összefügg  az  anyagi  jóléttel,  önálló,    egyenlőtlenségeket  generáló

faktorként is megjelenhet.

A gyenge kötéseket a nem, az iskolai végzettség és a munkaerő‐piaci aktivitás befolyásolja.

Az interetnikus kapcsolatokat tekintve megállapítható, hgoy a baráti háló a homogenitás elve alapján

épül fel. Heterogén kapcsolatok a gyenge kötések mentén alakulnak ki (ebben a körben 64%):

Bizalom

A cigányság általános bizalmi szintje igen magas a magyar és európai átlaggal összevetetten is.

Az európaiak átlag 69%‐a bizalmatlan, a magyar válaszadók 80%‐a – míg a roma válaszadók körében

ez az arány 57%.

A válaszadó romák általánosságban egyformán bíznak roma és nem roma társaikban.

A bizalmi szint nem mutat összefüggést a nemmel és a korral, viszont az iskolázottság emelkedésével

növekszik.

A  roma  közösségen  belül  tehát  van  egy  jelentős  társadalmi  jólléti  jellemző  –  hiszen  a  társas

kapcsolatrendszerük stabil, bizalmi indexük magas.

A  szubjektív  jóllét  okait még  nem  sikerült  teljesen  feltárni,  nem  ismerjük  az  alapösszefüggéseket,

meghatározó  trendeket – kevés a célzott kutatás ezen a  területen. Az viszont ma már nem kérdés,

hogy  a pusztán  anyagi  javak  birtoklása,  a  társadalmi  termelés  növekedése  automatikusan  vonja‐e

magával az egyén jólléti érzésének növekedését.

A  roma  közösségek  szubjektív életminősége,  személyes és  társadalmi  jólléte  a  két  vizsgált mutató

alapján nem mondható rossznak – a többi dimenzió azonban jelentősen módosíthatja a két fentebb

vázolt mutató hatását a jóllét általános érzékelésére.

Felhasznált irodalom

Bukodi  Erzsébet  (2001):  Társadalmi  jelzőszámok,  elméletek,  megközelítések.  Szociológiai  Szemle,

2001/2 szám, 35‐57.p.

Hegedűs Rita (2002): Szubjektív társadalmi indikátorok – szelektív áttekintés a téma irodalmából. In:

Lengyel György (szerk): Indikátorok és elemzések. BKÁE, Budapest, 35‐49.p.

Heltai  László:  Alternatív  gazdasági  mutatók.  Eszmélet  füzetek,

www.freeweb.hu/eszmelet/39/alternativ39.html

Husz Ildikó (2002): Az emberi fejlődés indexe.  In: Lengyel György (szerk): Indikátorok és elemzések.

BKÁE, Budapest, 23‐34.p.

Joseph  E.  Stiglitz  ‐  Amartya  Sen  –  Jean‐Paul  Fitoussi  (2008):  A  Bizottság  jelentése  a  gazdasági

teljesítmény és társadalmi fejlődés méréséről. www.stiglitz‐sen‐fitoussi.fr

Kopp  Mária  –  Martos  Tamás:  A  magyarországi  gazdasági  növekedés  és  a  társadalmi  jóllét,

életminőség  viszonya.  Készült  a  Jövő  Nemzedékek  Állampolgári  Biztosának  megbízásából,  2011.

Január. www.beszamolo2010.jno.hu/cd/.../2.../kopp_gazdasagi_novekedes.pdf

Lengyel György (2002): Bevezetés: társadalmi indikátorok, akciópotenciál, szubjektív jólét. In: Lengyel

György (szerk): Indikátorok és elemzések. BKÁE, Budapest, 5‐23.p.

Molnár  György  –  Kapitány  Zsuzsa  (2006):  Mobilitás,  bizonytalanság  és  szubjektív  jóllét

Magyarországon. Közgazdasági Szemle, LIII. évf., 2006. október (845–872. o.)

Szabó  Laura:  A  boldogság  relatív  –  fogyatékosság  és  szubjektív  életminőség.

www.mtapti.hu/mszt/20033/005.pdf

Szigeti Cecília  (2011): Alternatív mutatók,  jólét és fenntarthatóság Magyarországon. Polgári Szemle,

2011. szeptember – 7. évfolyam, 4. szám